Juhász Gyula: Milyen volt… Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők

, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. A vers elemzése I. BEVEZETÉS: 1908-tól 1911-ig a nagyváradi premontrei gimnáziumban tanított Juhász Gyula, magyar-latin szakos tanárként. Nagyváradon ismerte meg Sárvári Annát, abban a városban, ahol nem sokkal előtte Ady és Léda talált rá egymásra. Juhász Gyula szerelme viszonzatlan maradt. A távolról csodált Anna színésznő volt, és alig ismerte a költőt. Jóval később tudta meg, hogy a költő Anna-versei neki és róla szólnak. A legszebb költemények nem is Nagyváradon születtek, hanem később, amikor a költő már máshol élt. II. TÁRGYALÁS: 1. Összkép a versről: Szakolcán, 1912-ben írta Milyen volt… c. versét. A benne ábrázolt érzés már nem a szerelem, hanem az emlékezés a szerelemre. Juhász Gyula impresszionista hangulatlírájának szépségét csodálhatjuk meg a költeményben. 2. A cím: A cím – Milyen volt… – kérdőmondata nem kérdőjellel, hanem három ponttal zárul, így a tűnődés hangulatát teremti meg. 3. A szerkezet: a) Szerkezeti részek: A vers szerkezetében hármas tagolást eredményez az, hogy háromszor lendül neki az emlékezésnek a költő. A három szerkezeti rész egybeesik a versforma három strófájával. A részek képei természeti képek, és az évszakváltást követik. A nyár, az ősz és a tavasz impressziója születik meg bennük: a "dús kalásszal" a nyár, a szeptemberi ég színével az ősz és a sóhajtó réttel a tavasz hangulatát idézi meg a költő. b) A szerkezeti részek viszonya egymáshoz: A három versszak felépítése párhuzamos egymással. Minden új rész kezdetét jól kiemeli az ismétlődő "Milyen volt... nem tudom már"mondat, amely a feledésről szól. A második sorok "De" kötőszava fordulatot jelöl: Anna haját, szemét, hangját mégis fölidézi a táj.

hanem inkább állapotot. szelíd öröm. Anna meleg szava szól át Egy tavaszból. Kopárság. nem tudom már. békés. mely messze.. hogy szőkék a mezők. ha sóhajt a rét. A szeptemberi bágyadt búcsúzónál Szeme színére visszarévedek.” „. ˘ ˉ│ ˉ ˉ │˘ ˉ │˘ ˉ │ ˘ ˉ │ ˉ Milyen volt szőkesége.4. „… szőkék a mezők.” Az emlékezés lágy. A jambikus lejtésű sorokat keresztrímek zárják. a merengés hangulatát fejezi ki: „érzem” – „visszarévedek” – „sóhajt”. megfosztottság. alkonyi csöndet. S e szőkeségben újra érzem őt. Ha tavasz jön. tavaszodván. lebegő hangulatát a szinesztéziák és az alliteráció is segítenek megteremteni: „hangja selyme”. ha nyár jön. társtalanság. És hol a tél? Miért nincs téli versszak? Nem lehetne találni meghitt képet a télből? Halk hóhullást. BEFEJEZÉS Az évszakok szépségébe beleolvadt Anna kedves alakja. Úgy érzem. dallamos. ha ősz jön – őt is visszahozza valami oldott. Innen. tűzhely melegét? Talán. Azóta „tél” van. Versforma: A vers ritmusa is ábrándozó. mint az ég. A kevés ige sem aktív cselekvést. S e szőkeségben újra érzem őt. Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár.. ami elmúlt… SzÉ . Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár. De azt tudom. A stílus eszközei: Impresszionista módra színes és derűs minden a versben. „… ha kinyílnak ősszel az egek. „Anna meleg szava” – „bágyadt búcsúzónál”. a hiány felől nézve oly gyönyörű. a b a b III. 5. Uralkodnak a névszók. mert „most” tél van.