P. 1
Filozófiatörténet (Pannon Egyetem)

Filozófiatörténet (Pannon Egyetem)

|Views: 362|Likes:
Published by Gergő Tóth
Garaczi Imre-féle vázlat
Garaczi Imre-féle vázlat

More info:

Published by: Gergő Tóth on Dec 12, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

09/24/2014

pdf

text

original

1.

előadás A filozófia fogalma, tárgya, szerepei; a bölcseleti gondolkodás hajnala
A filozófia görög eredetű szó: a philein és a sophia szavak összetétele. Jelentése: ’a bölcsesség szeretete’. PÜTHAGORASZ véleménye szerint a filozófusok zöme egyben természettudós is. A filozófiához szükséges a nyelvben megőrzött hagyomány, mint tapasztalat. A filozófus csodálkozik és kételkedik egyszerre; észreveszi a nem megszokott dolgokat. A filozófiában mindig új kérdések merülnek fel; újfajta gondolatok és nézetek keletkeznek. Nincs olyan, hogy egy kérdés lezárult, és már nincs róla mit mondani. Egyetlen filozófia sem előfeltételezi a módszert, mert maga a módszer kiválasztása is filozófiai probléma. Ez a tudományág az egyén és a világ kapcsolatával foglalkozik; hozzásegít a világ reális megértéséhez. A filozófia a gondolkodás és a kérdezés tudománya. „A filozófia az egészként fölfogott tapasztalati valóság lehetőségének feltételeit kutató kritikai észtudomány.” Határai a legszélesebbek a többi tudományhoz képest: • elválaszthatatlan a mindennapi élettől; • mindig a tudomány előtt jár; • olyan kérdésekkel foglalkozik, melyekkel átfogóan más tudomány mit kezdeni nem tud; • a filozófia ott kezdődik, ahol a mindennapi élet már nem magától értetődik. Elméleti filozófia Ontológia (lételmélet) • természetfilozófia • antropológia • filozófiai istentan Episztemológia (ismeretelmélet) • logika • tudományelmélet Gyakorlati filozófia Etika (az ember gyakorlati cselekvései és a cselekvés normái) Poietika (alkotótevékenység, művészet) Genitivus (a tudományok és a filozófia kapcsolata) Filozófiai alapkérdések • Mi az ember? • Mi a létezés? • Mi az idő? Az idő és az ember: A dolgok kezdete mindig biztos – mindennek van kezdete és vége. Az idő múlt, jelen és jövő együttese, de alapvetően nem osztható fel. Az idő fogalmát tekintve beszélhetünk makroidőről, biológiai időről, valamint kronológiai időről. Az időnek van kezdete és nem befolyásolható; mindig ugyanabban a ritmusban telik; figyelmeztet a végességre. Az ember időhöz kötött, időn kívüli lény. Az emberi tudat nem tartalmazza az időt.

Ismerd meg önmagad!: Görögül: „gnoti seauton”. Latinul: „nosce te ipsum”. Olvasmány – Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába A filozófiának nincsenek általánosan elfogadott, végérvényes tételei. Egy olyan nézet, amelyet a kényszerítő erejű érvek alapján mindenki elfogad, már nem filozófia. Érvénye a megismerhetőnek egy speciális területére korlátozódik. A filozófiai gondolkodást nem jellemzi progresszív fejlődés. A filozófia lényegéből következik, hogy semmilyen formában nem igényli az általános elfogadást. Az a bizonyosság, amelyre számot tart, nem tudományos, nem objektív, nem ugyanaz minden ész számára. Egyfajta belső bizonyosság az, amely az ember egész lényét érinti. A filozófia a lét egészét érinti, az emberre mint emberre vonatkozik az igazság olyan erejével, hogy akárhogyan nyilatkozzék is meg, sokkal mélyebben érint bennünket, mint bármely tudományos ismeret. A rendszerszerű filozófia kapcsolatban van a tudományokkal, de lényegében más forrásból ered. A tudomány nélküli filozófia léte több vonatkozásban is nyilvánvaló: • A filozófiához közeledni mindenkinek joga van. Ezeknek az utaknak azonban csak akkor van értelmük, ha elvezetnek annak a felismeréséhez, hogy mi a lét, s mi az ember helye a létben. • A filozófiai gondolatnak mindig saját alkotásként kell létrejönnie; mindenkinek magának kell megalkotnia. A filozofálás az ember veleszületett hajlama – pl. a gyermek által feltett kérdések: „megpróbálom elképzelni, hogy másvalaki vagyok, de mégiscsak én vagyok” (az én titka). • A spontán filozofálás nem csak gyermekeknél fordul elő, hanem elmebetegeknél is. • A filozófia kikerülhetetlen. Mindig jelen van a hagyomány által közvetített közmondásokban, népszerű filozófiai szólamokban, a politikai nézetekben, a mítoszokban. Filozófus – görög szó: phlioszophosz (’a bölcsesség (a lényeg) kedvelője’). A filozófia lényege az igazság keresése. A filozófia úton-levést jelent. Kérdései lényegesebbek a válaszainál, s minden további kérdése további választ szül. A filozófia célja: • a realitás megragadása az ősforrásnál; • a realitás megragadása önmagamra irányuló gondolataimban, belső cselekvésemben; • fogékonnyá tenni az embert az átfogó tartalom iránt, annak minden vonatkozásában; • kísérletet tenni az emberek közötti kommunikáció megteremtésére békés vita keretében, az igazság minden viszonylatában; • biztosítani a tudat éberségét a tévedéssel s mindazokkal a dolgokkal szemben, melyek idegenek tőle. Philosophia Perennis (örök filozófia) – minden filozófiában benne van ez az egyvalami, amit senki sem birtokolhat, amely felé azonban annyi komoly erőfeszítés irányul.

2. előadás A görög filozófia és az antik szellem
A Szókratész előtti (Kr. e. VII–V. század) filozófusok: A fragmentum szerint a komplett munka nem marad fenn, csak töredékeiben. Jellemző volt az ekkor élt filozófusokra a dialektika: vitatkozni, beszélgetni, ellent mondani. Materialista szemléletmódjuk volt, miszerint a világ a dolgok anyagi kapcsolatából áll fenn. • ANAXIMENÉSZ • ANAXIMANDROSZ • THALÉSZ • HÉRAKLEITOSZ • PARMENIDÉSZ • DÉMOKRITOSZ • GORGIÁSZ • ZÉNON • PROTAGORÁSZ Hérakleitosz 126 töredéke maradt ránk – nagy részük csak 1–2 mondatos szentencia. Jellemző volt rá a természetfilozófia és a materialista szemléletmód. Véleménye szerint tűzből lett minden, s minden tűzzé válik. A vallási tanításoknál ésszerűbbet próbált találni a világ keletkezésére. Különböző őselemeket keresett, melyekből a világ kialakulhatott. Szerinte a világ folytonos változásban van, a mozdulatlanság csak látszólagos: „pante rei”, vagyis minden folyik (minden mozgásban van). Híres szentenciái: „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – „Ugyanazokba a folyókba lépőkre más és más víz árad.” „A nap új napról napra.” – „Nap napot tanít.” „A nap szélessége egy emberi lábé.” – Minden relatív. „A szamarak a szecskát választják inkább, mint az aranyat.” – Bizonyos értékek csak megfelelő dimenzióban érnek valamit is. „Az emberi gonoszságot jobban kell oltogatni, mint a tűzveszedelmet.” „Az út fel és le ugyanaz.” „Az éthosza (sorsa) kinek-kinek számára a daimon (jellem).” „A holtak ugyanis a trágyánál kidobni valóbbak.” – A lélek és a szellem a fontos, a test csak egy megjelenési forma a lélek számára. Ellenfogalmak: • betegség – egészség • éhség – elteltség • fáradtság – megpihenés

A görög filozófia virágkora (Kr. e. V–IV. század): SZÓKRATÉSZ, PLATÓN és ARISZTOTELÉSZ a nyugati bölcselet nagy triumvirátusának tagjai voltak. Tevékenységük érintette a filozófia később felmerülő összes területét: • vallásfilozófia, • logika, • nyelvfilozófia, • erkölcstan, • művészetfilozófia, • államfilozófia. Szókratész A legenda szerint soha, egyetlen szót sem írt le. Nézetei szerint a filozófia egy hosszú megismerési folyamat. Úgynevezett „sétáló filozófus” volt: szóba elegyedett az athéni járókelőkkel és bölcsességét kívánta bebizonyítani; kérdéseket tett fel, s a filozofálásba bárkit belevont. Módszere a bábáskodás volt: a beszélgetés során megpróbált pozitív tudást, ismeretet kikényszeríteni a partnerből. Halálfilozófiája: Szerinte a haláltól nem kell félni, mert ha igazak a mítoszok, akkor az ember Hadeszba (túlvilágra) jutva tovább él, s ott találkozhat a régi bölcsek szellemével. Ha ez nem igaz, akkor a halál olyan, mint egy kellemes, álom nélküli alvás. SZÓKRATÉSZt, jellemének következetessége, másokat sokszor leplező beszédei miatt az athéni demagógok halálra ítélték. Újfajta filozófiát indított el: az embert helyezte a középpontba. Ezzel lehozta a filozófiát a csillagok világából a földre. Művei nem maradtak fenn – leghíresebb gondolatait egyik tanítványa, PLATÓN jegyezte le. Platón Gazdag család sarja volt – családfáját egészen POSZEIDÓNig vezették vissza. Fiatalon költőnek, majd politikusnak készült – végül filozófus lett belőle. Szerinte a filozófia fő célja az állam vezetése; a filozófus célja pedig a boldogság és az igazság keresése. Fiatalon PERIKLÉSZ politikáját tanulmányozta – csodálta az államférfit. A dél-itáliai Siracusába utazott, ahol I. DIONÜSZOSZ zsarnok uralkodott. PLATÓN át akarta alakítani az államot, de eladták rabszolgának. Megmenekült, mert egyik tanítványa meglátta az eladósorban lévő rabszolgák között és megvásárolta. Az Academos Heros ligetben – innét a név – Academiát alapított, mely több mint ezer évig állt fenn: fő tárgya a matematika volt; polihisztorok voltak; letelepített iskola volt. Céljuk az igazság érdek nélküli szemlélése volt. II. DIONÜSZOSZ uralkodása alatt ismét elutazott Siracusába, de újra menekülnie kellett. Visszatért Athénba, majd a dolog harmadszorra is megtörtént. Műveinek jellemzői: • dialógus-forma; • a vitaperek folyamatosan ébresztenek rá az igazságra; • szereplői athéni polgárok, testvérei, és főleg Szókratész. Főbb művei: • Állam • A lakoma • Phaidon • Phidrosz • Timaiosz • Szókratész védőbeszéde

Államelmélete: Államelmélete szerint az államot filozófusoknak kellene irányítani: nekik lennének alárendelve a harcosok, földművesek és kézművesek. Elveit egy városállamban próbálta megvalósítani, de onnét hamar elűzték. PLATÓNra hatottak mesterének, SZÓKRATÉSZnak a tanai, miszerint a fő kérdés a megismeréssel kapcsolatos: • a valóság tárgyai csak leképződései egy magasabb rendű világnak, az ideák világának; • az igazságot nem lehet tapasztalatok útján megismerni, csakis az ideákra való visszaemlékezés, az anamnézis folyamán. ANDRONÉDOSZ Kr. e. 50 körül megtalálta PLATÓN műveit, majd tematikájuk szerint négy csoportba rendezte őket: Logikai művek • Organon • Kategóriatan • A vitatkozásról • A szofistákról Metafizika (14 könyv) – ide tartozik a kauzalitás • Ható ok • Anyagi ok • Formai ok • Cél-ok Természettudományos művek Etikai munkák • Politika • Az athéni állam • Retorika • Poétika SZÓKRATÉSZ megteremtette a gondolkodás alapvető formáját, valamint megalkotta a logikai gondolkodást. Európa-specifikus logika: Ezen kívül van még matematikai, szimbolikus stb. logika. Alapművelete a szillogizmus, vagyis a következtetés volt. Két premisszából (ítéletből) és a belőlük levonható konklúzióból (következtetésből) áll. „Minden ember halandó” (maior) és „Szókratész ember” (minor), az következik, hogy „Szókratész halandó”. Arisztotelész Stageirában született; apja a makedóni király, II. PHILIPPOSZ orvosa volt. Tanulmányait PLATÓN Academiáján kezdte. A filozófiát tekintve a hellenista tanokat vallotta. Athénban iskolát alapított APOLLÓN LÜKEION szentélye mellett – ez egy peripatetikus (sétáló) iskola volt. Ő volt az, aki megalkotta a ’fogalom’ kifejezést: „A fogalom nem más, mint egy alany és egy állítmány találkozása.” A dolgok megragadásához azonban a fogalom nem elegendő. Feltalálta továbbá a ’definíció’ kifejezést, mely szerinte: „A lényeget megmutató beszéd.” Kr. e. 323-ban, NAGY SÁNDOR halála után elmenekült Athénból – „Az athéniak ne vétkezzenek másodszor is a filozófia ellen.” Kr. e. 322-ben, Khalkiszban meghalt.

Olvasmány – Platón: Állam Pedagógiai szempontból ez a fő műve. Kb. 6 évig dolgozott rajta – 50 éves korában fejezte be. Számos lényeges ismeretterületet ölel fel és ötvöz egységbe. PLATÓN szemei előtt a polisz-állam lebegett, aminek indokaként megszületett az Állam. PLATÓNnál összefonódik a politikai és a szociális érdek, és mindkettő kikristályosodik a nevelés gondolatában. Az Államban PLATÓN a klasszikus görög polisz nevelő szerepét jeleníti meg. Ebből a szempontból a csúcsa, mintegy gyújtópontja a klasszikus görög létnek. Az állam kiindulási pontja az a kérdés, hogy mi az állam célja. A válasz a kérdésre, hogy az emberek közt az igazságot megvalósítsa. Ezt viszont csak akkor érheti el, ha magukat az embereket igazságosakká, vagyis jókká, erkölcsössé teszi. VI. könyv A hatodik könyv a filozófusok természetével, viselkedésével az államban elfoglalt helyével foglalkozik. A könyv elején találjuk a filozófus rövid meghatározását: természetének jellemzője, hogy szerelmes abba a tudományba, amely megvilágítja a „keletkezés és pusztulás között nem hányódó örök lényeg világát”. Azért kell az ilyen embernek uralkodnia, mert ő képes az ideákra mint mintaképekre pillantva megalkotni a törvényeket. A filozófus nemcsak bölcsességszerető, hanem a többi erénnyel is rendelkezik (igazságos, bátor, mértékletes). Így képes a többi emberbe is belepalántálni ezen erényeket, isteni alkotóként létrehozni az erény képmását. PLATÓN szerint a jelenlegi államok nem becsülik a filozófusokat – ami azt illeti, nagyon kevesen is vannak az igaziak. Nehéz azzá válni még a megfelelő adottságok birtokában is. Az igazi filozófusok hosszú nevelés, megfelelő tudományok elsajátítása útján fejlődnek ki. Az őrök nevelése során kiválasztják a legkiválóbbakat, akik aztán a „legnagyobb” tudományt is elsajátítják, melynek tárgya a jó ideája. A Jóról szóló fejtegetések alkotják az Állam metafizikai magvát, a mű központját. A Jóról szóló fejtegetésekben PLATÓN a szókratészi etika örökségét ötvözi saját filozófiaelveivel a megismerés feltételéről és az ideákról, melyek a maguk részéről szintén ilyen szerepet töltenek be a látható világ számára. A szókratészi örökségen a Jó hasznosként való felfogását értjük, mely szerint mindennek (dolognak, embernek) van egy célja, amire jó, aminek meg kell, hogy feleljen – ebben áll a jósága, „erénye”. Tágabb értelemben a Jó minden törekvés, vágy – vagyis az élet célja. VII. könyv A hetedik könyv elején található az ún. barlanghasonlat. Ennek a szemléletes módon ábrázolt képnek pedagógiai és neveléselméleti összefüggései vannak. PLATÓN ebben fogalmazza meg a nevelés végső célját, mely a „lélek szemének” a dolgok, a jelenségvilág „árnyképei” helyett a valódi értékek, az „ideák” világa felé kell fordítani. A görög bölcselő szerint tehát a nevelés a megfordítás, a Jó ideája felé való irányítás művészete. A mű ezen könyve tulajdonképpen a filozófustermészetről szól, a képzés és a képzetlenség szempontjából. A hangsúly a folyamaton van, ahogyan a barlangból az ember feljut a fényre, a szabadba – ez jelenti a megismerést, az ideák szemléletéhez való eljutást. A hasonlat röviden arról szól, hogy egy barlangban lekötözve emberek ülnek, háttal a tűznek. Köztük és a tűz között vezet egy út, mely mellett fal húzódik. E mögött tárgyakat visznek a fal fölé emelve, mint a bábszínházban. A lekötött emberek ezeknek árnyait látják a barlang szemközti falán. Ők azt tartják valóságnak, amit ott látnak. Ha valaki felszabadítaná őket béklyóikból, és megmutatná az igazi dolgokat, egyrészt a nagy fénytől nem is látnának, másrészt a korábban látott dolgokat igazibbnak tartanák. Önként nem is jönnek fel a barlangból a fényre, hanem húzni-vonni kellene őket. Ha aztán újból visszatérnének oda, egy ideig megint rosszul látnának, a többiek meg kinevetnék őket. PLATÓN maga azonosítja a hasonlat főbb elemeit: a tűz a napot jelképezi, a barlang a látható világot, a felmenetel a lélek felszállását a gondolat világába. A képzés abban áll, hogy a lelket a keletkezés világától elfordítják, és a Jó felé terelik. Akik maguk képesek voltak így felemelkedni az ideák világához miután szemlélték őket, nem időzhettek kedvük szerint ott, hanem le kellett szállniuk ismét a barlangba a többiekhez, hogy felvezessék őket

is a fényre, vagyis lelküket „átfordítsák”. A filozófusok képesek erre a feladatra – őket képezték ki erre, így ha vonakodnának, akár kényszeríteni is kellene őket, hogy vezetők legyenek. Az igazán arra hivatottak nem kapnának a hatalmon, de a közjó érdekében vállalniuk kellene.

3. előadás Az antikvitás és a középkor találkozása: Seneca és Plotinosz
A rómaiak nagyon vigyáztak, hogy ne tegyék tönkre a görög kultúrát – nagyon tisztelték azt. Kr. e. VIII. századtól tart a görög korszak. A görög létrehozó, kreatív és teremtő kultúra; a római megőrző, közvetítő, kommentáló. A rómaiak alázattal közelítettek a görög kultúrához. Seneca: Költő, író, drámaszerző és filozófus volt. Egy gazdag lovagrendi családból származott Hispániából. Fiatal korában főleg filozófiai tanulmányokkal foglalkozott – TIBERIUS uralkodása alatt sokat utazgatott. Eredeti foglalkozása szónok (latinul retor) volt. Bejáratos volt a császár udvarába, de hibát követett el: közelebbi kapcsolatba került egy császár nővérével, ezért száműzték Korzika szigetére. Fontos műve a Vigasztalások – ha valakit tragédia ér, akkor ezek a vigasztalások szellemi segítséget nyújtanak. SENECA volt a lélek tudományának egyik legnagyobb mestere. Később CLAUDIUS császár megbocsátott neki, és rábízta fia, NERO nevelését – olyan uralkodóvá próbálta formálni, aki képes a népet boldoggá tenni. SENECÁt gyilkossággal vádolta és az öngyilkosságba kergette. Mindemellett Seneca remek üzletember is volt. Bosszantotta az erkölcsi züllés – azt kereste, hogyan lehet ezt a világot emberivé tenni. Legfontosabb műve az Erkölcsi levelek, melyeket Lucilius nevű barátjának címzett. Plotinosz: Egyiptomban született; híres tanára AMMÓNIOSZ SZAKKASZ volt. 240 körül Rómába költözött. Elkészítette a Platonopolisz névre hallgató várostervet, melyet Campániában szerette volna megvalósítani. Könyveit PORPHÜRIOSZ rendezte kötetekbe: enneászoknak nevezte őket. Az egyről, a szellemről és a lélekről A teremtés és keletkezés kiindulópontját Egynek nevezi. Ezt az Egyet Istennek hívja és jónak gondolja. „Az Egy jelen lehet valahol anélkül, hogy odamenne.” – „Mivel Isten nincs sehol, a sehol nem ő.” Gondolatmenete • Az Egy: nem materiális – a látható és a látott egyesül az Egyben. Kezdet, forrás és elsődle gesség. • Szellem: ez visszatekint az Egyre. Pl.: ész, értelem, Logosz (Jézus Krisztus). • Lélek: ebből fakad a materiális világ, az Eros. Az Eros az emberi akarat alapja. A platóni „kétvilág” helyett elterjedt a triális világnézet, csakúgy mint a kereszténységben: Atya, Fiú, Szellem. PLOTINOSZ a görög filozófia Logoszát azonosította a keresztény világ Krisztusával. Az értelem keresése az Egy emancinációjának (kiáramlásának) háttere. A lélek minden élő alkotója; visszahozza az érzékelhető világot. Olvasmány – Seneca: Erkölcsi levelek SENECA e művében sztoikus erkölcsfilozófiájának summáját, eszmei végrendeletét írta meg a Kr. e. 63. és 65. év között, barátjához, Luciliushoz címzett leveleiben. Ezen levelek mindegyike valamiféle bölcsességet tartalmaz, amivel SENECÁnak általában egy-egy ókori gondolkodótól – általában EPIKUREIZMUStól – származó bölcselet olvasható. A levelek ugyan egymásra épülnek, de ritkán alkotnak összefüggő egységeket. Mindegyiknek van egy saját központi témája. Az első 12 levélben elő-

forduló főbb témák az idő kérdése, a tanulási folyamat, a barátság, a halál és a halálfélelem, a tömeg káros hatása, a filozófia pozitív hatása az emberi személyiségre, a vágyakról, a szükségtelen dolgokról való lemondás, saját személyiségünk megismerése és megtartása és a bölcs ember. Első levél Az időről, annak mulandóságáról és értékéről szól. SENECA arra hívja fel Lucilius figyelmét, hogy az idő kincs, amire vigyázni kell. Nem szabad nemtörődömséggel vagy semmittevéssel elfecsérelni, és minden egyes napot becsülni kell. Mi emberek hajlamosak vagyunk haszontalanságokra pocsékolni az időnket, pedig „ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte”. Meg kell elégednünk azzal, amit az élet adott nekünk, és igyekeznünk kell megőrizni értékeinket. Második levél Az össze-vissza futkosástól, a folytonos helyváltoztatástól igyekszik inteni Luciliust, mivel „beteg lélekre vall az a sürgés-forgás”. Ezt többféle értelemben is teszi. SENECA figyelmezteti Luciliust, hogy ne olvasson mindig más-mást és ne olyan sokfélét, inkább kevesebbet, de azt értse meg és tegye magáévá. Azt tanácsolja barátjának, hogy mindig olvassa azt, amit már sikerült megértenie és sajátjává tennie, vagyis megtanulnia. Persze olykor-olykor más könyveket is olvashat… A könyvekben mindig keressen valami olyat, ami tanulságos: olyan gondolatokat, bölcsességeket, amik megerősíthetik az élet kegyetlenségeivel szemben. Végül pedig egy EPIKUROSZ-bölcsességet oszt meg Luciliussal: „Tisztes dolog a vidám szegénység.” Mert „nem az a szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik”. Arra kell törekedni, hogy először az alapvető szükségleteit ki tudja elégíteni az ember, aztán pedig gondolkodhatunk a többin, de mindent csak mértékkel szabad. Harmadik levél A barátságról szól. Fontos, hogy megismerjük a másikat, mielőtt tényleg a barátunkká fogadjuk, de ha már barátunknak nevezzük, bíznunk kell benne. Egy baráttal bátran megoszthatjuk minden gondunkat és gondolatunkat. Nem szabad mindenkinek beszélnünk titkainkról és problémáinkról, de az sem megoldás, ha mindent magunkba folytunk. Negyedik levél A haláltól való félelem leküzdésére szólít fel. Az emberek többsége retteg attól a gondolattól, hogy egyszer majd meghal; görcsösen kapaszkodik az életbe, amely viszont minden nappal rövidebb lesz. SENECA szerint nincs mitől rettegni, hiszen életünk bármikor és bárki által véget érhet, hisz ez a sorsunk. És a végére egy külön bölcsesség: „Az gazdag, aki jól megfér a szegénységgel.” Hiszen a gazdagság elsősorban nem mérhető pénzzel. Ötödik levél A tömegtől, a társadalom tagjaitól való eltérő viselkedési normák mellőzését szorgalmazza. Belsőnkben különbözőek vagyunk mindannyian, de külsőnkben és viselkedésünkben alkalmazkodnunk kell a társadalom normarendszeréhez és hagyományaihoz. A filozófus dolga nem az, hogy minél jobban kitűnjön a tömegből, hanem hogy példát mutasson erkölcsből, erényből és megmutassa a helyes életvitelt, de ehhez nem kell feladnia önmagát. A második rész a reményről és a félelemről szól. E két dolog, bár különbözőnek látszik, mégis egymás mellett él: ha remélünk, félünk is – ha félünk, remélünk is. Ez azért van, mert mindkét esetben a „jövőre való várakozás nyugtalanít” bennünket. Hatodik levél Bizonyos tekintetben a negyedik és az ötödik levél (második részének) folytatása, mivel visszautal az ott boncolgatott témákra. SENECA úgy érzi, hogy a filozófia által napról napra jobb emberré

válik, de ezzel együtt át is alakul személyisége. Átalakulása során megszerzett tapasztalatait és a sok-sok bölcsességet, amit megtanult, meg akarja osztani Luciliussal, át akarja adni neki minden tudását. Fontos, hogy az ember megismerje, szeresse és képes legyen elfogadni önmagát. Csak ezáltal várhatja el, hogy mások is elfogadják és szeressék, és csak ezt követően találhat rá saját lelki békéjére. Hetedik–nyolcadik levél Arra szólít fel, hogy kerüljük a sokaságot, mert az káros hatással lehet ránk és gondolkodásunkra. Nem szabad mindenben követni a tömegeket – meg kell őrizni saját magunkat, saját gondolatainkat és saját erkölcseinket. El kell tudni utasítani azt, ami nyilvánvalóan rossz, még ha a tömeg afelé is húz bennünket, hogy magunkénak érezzük. A tömeg erős befolyásoló erővel bír, de tudnunk kell különbséget tenni jó és rossz között. Ismét a nagyzoló életforma elkerülését tanácsolja – meg kell elégedni az egyszerű dolgokkal is. Kilencedik levél A bölcs fogalmát próbálja megmagyarázni. Bölcs az, aki „beéri önmagával”; aki nem vágyik többre, mint amennyit magából ki tud hozni, és mint amennyit önerőből el tud érni. Bölcs az, akinek semmi sem hiányzik. A bölcs igyekszik barátok és szerelem nélkül, vagyis társaság nélkül is megelégedni. Barátokra és társakra azonban szükségünk van – ha másért nem is, hát azért, hogy gyakoroljuk a baráti érzést. Az ember társas lény, ösztönösen nem akar egyedül lenni, ezért igyekszik kapcsolatokat kialakítani. De az érdekbarátságoktól és a futó kapcsolatoktól óvakodnunk kell, mivel azok mögött nincsenek igazi érzések. Tizedik levél „Vedd hát fontolóra, amit remélek felőled, sőt amit ígérek magamnak: hogy nem akadok olyan emberre, akivel szívesebben látnálak együtt, mint tenmagaddal.” Ezenkívül azt is hangsúlyozza ismét, hogy igyekeznünk kell megszabadulni vágyainktól. Tizenegyedik levél SENECA azt tanácsolja Luciliusnak, hogy válasszon ki egy „derék férfiút”, akire felnézhet, aki példát mutathat neki, és úgy éljen, hogy az általa választott példaképnek, „őrzőnek” mindig megfeleljen. Tizenkettedik levél SENECA rádöbben arra, hogy megöregedett. De mégis azt mondja, hogy szeretnünk kell az öregséget, mivel ennek a kornak is vannak velejáró szépségei. Minden napot élvezni kell, és minden egyes napért hálásnak kell lenni, amit az élet ad nekünk. Úgy kell élnünk, hogy a végén elmondhassuk: „Életem, s pályámat, mit a sors kiszabott, befutottam.”

4. előadás Kitekintés – az indiai, a kínai és az arab filozófia
A kínai filozófia: A kínai bölcselet a Csou-dinasztia feudális államának a Kr. e. VIII–VII. században bekövetkezett felbomlásával vette kezdetét. A birodalom apró államokra szakadt, s azok egymással viselt háborúi, a fejedelmek önkénye, a hivatalnokok visszaélései, a létbizonytalansággal járó erkölcsi romlás okozta világban tűntek fel azok a bölcsek, akik a pusztulás veszélyébe jutott állami élet megmentésére vállalkoztak. Konfuciusz (Kr. e. 551–479) Tanításaiban főleg a helyes kormányzás kérdésével foglalkozott: az állam életének alapjául a gyermeki szeretetet és az idősek tiszteletét tekintette. Az uralkodó anyja és apja a népnek, cserébe a nép gyermeki szeretettel tartozik neki. Hangsúlyozta a tudás és a tanulás fontosságát. Az emberi viszonyok terén változatlan szabályokat követett. Világszemléletében az ég volt a legfőbb istenség – szerinte minden az égtől ered. A természeti jelenségeket is isteni eredetűnek tekintette. Hirdette az „arany középút” elvét és azt, hogy az emberek sorsa eleve elrendelt. Összegyűjtött tanításai: • Változások könyve: természetes hatalmakról és azok kapcsolatairól szól • Dalok könyve: régi dalokat tartalmaz • Írások könyve: rendeleteket és dokumentumokat tartalmaz • Tavasz és ősz: szülőföldje történetéről szóló morális bírálatokat mond az eseményekről • Szertartások feljegyzései: vallási és társadalmi szertartásokról szól • Klasszikus szövegek: KONFUCIUSZ tanítványai írták Változások könyve: Fontos az ősszimbólumok szerepe, melyek létrehozták a kozmoszt. Mindegyikhez szimbolikus jelentést csatoltak: • ég – a mindenség felett áll • tenger – öröm • tűz – fény • mennydörgés – mozgás • víz – veszély • szél – áthaladás Mo Ti (Kr. e. 479–381) Szembefordult KONFUCIUSszal és tanaival: tagadta az eleve elrendelést, és az egyetemes szeretet elvét vallotta. Logikai rendszer alapján dolgozott ki ismeretelméletet. Szerinte minden attól függ, hogy az érzékszerveinket és a gondolatainkat hogyan tudjuk egyensúlyba hozni. Motista nyelvelmélet: helyes nyelvi elnevezéseket használunk-e? 1. A makro-dolgoknak általános nevük van 2. Fajtanév – sok, egymással rokonságban vélő dolog 3. Egyedi dolgok – egyedi nevek Lao Ce és a Tao Ő alkotta meg a taoista irányzatot. A Tao (az Út) nem más, mint a dolgok világának általános, természeti törvénye. Társadalmi szintek: állam – család – tudás (ezeken kívül nincsenek társadalmi szintek). Az uralkodót egyben morális példaképnek is tekintették. Céljuk államrend alapítása volt

törvények által. A Tao egy erkölcsi megalapozottsági folyamat. A Tao négy alapot határoz meg: rossz kormányzás, hamis vélemény, háború és erkölcsi előírás. Magában foglalja az emberi életvilág, kozmosz mindenségét. A Tao azonos a kozmosszal. Hagsúlyozza a relativizmus fontosságát: álom – valóság; folytonosság – mozdulatlanság; dinamizmus – nyugalom. Minden mozgásban van, a mozgás pedig ellentétbe csap át. A leggyengébbek mindig legyőzik az erősebbet a változás folyamatában. Az ember nem avatkozhat bele a világ dolgaiba. Jin és Jang: Ennek a kettőnek az összhangja adja az erőt, mely kozmosszá alkotja az őselemeket. A Jin a nő princípiuma, a nyugalom, család, teremtő és megtartó ereje. A Jang (a férfi princípium) ezzel szemben mozgalmas, dinamikus, létrehozó és harcos erő. Az indiai filozófia: Az indiai filozófia központi részét adja a dzsainizmus, melynek jelentése: ’valamit legyőző’. Fő kérdése, hogy hogyan szabadulhat meg a lélek a szenvedélyeknek való alávetettségtől. Célja elérni egy felszabadulást, a szenvedélyek nélküli életet. Nem istent vagy istenségeket tiszteltek, hanem szenteket, akik a tökéletes tudás és magatartás példaképei voltak. Tanításaik és egyben prózai gyűjteményük is a Védák, mely szenvedéstörténeteket tartalmaz. Lélek: • • • • központi megjelenése az emberi tudat; soha nem azonosul a testtel, csak szimbiózisban él vele; minden pillanatban a múltbéli élet valóságát tartalmazza; a lélek számára a szenvedés forrása az élet nem megfelelő ismerete.

Brahmanizmus A kasztrendszer kialakulásával jött létre, elismerve annak jogosságát. A kasztrendszerben voltak uralkodó varnák (papok, fegyverforgatók) és alávetett varnák (szabad termelők, szolgák). A világot változtathatatlannak ítélte – a kasztrendszerben sem lehetett felfelé törni, csakis lefelé csúszni. A változás lehetősége csak a halál után lehetséges. Reinkarnáció: Az újjászületés a földi élet minőségétől függött, mennyire élt valaki a kasztjának megfelelő életet. Nagy istenhármasság alakult ki: 1. Brahma (teremtő), 2. Visnu (megtartó), 3. Shiva (pusztító). Buddhizmus A harcosok kasztjához tartozó Sákja nemzetségből származó herceg neve eredetileg SZIDDHÁRTHA volt. 29 éves korában nejét és újszülött fiát elhagyva hat éven át vezeklő életet élt, hogy a megváltást hozó tudást megszerezhesse. Egy fügefa alatt esett elragadtatásba, s ettől a pillanattól kezdve felvette a Buddha (Felvilágosodott) nevet. Szerzeteseivel vándorolva 40 éven át utazott és hirdette tanait. A vallás alapja az volt, hogy az ember megtalálja a jó és a rossz közötti különbséget. Az emberi élet célja: megszabadulni a szenvedéstől, a legfőbb cél pedig a Nirvana elérése – függetlenné lenni a világtól, teljes szenvtelenség és fájdalommentesség. Az önhipnózis egy befelé forduló vallás. A buddhizmus kivonul a világból, az emberekből pedig kiöli a vágyakat. Vallották, hogy az ember 10%-ban test, 90%-ban pedig lélek. Ez az európai gondolkodásban is többször megjelent: pl. SCHOPENHAUER, XIX. század eleje.

Az arab filozófia: Az arab félsziget egy sivatagos vidék, melyet vegyes kereskedőtörzsek laktak. Mindegyiknek voltak istenei, de nem volt egységes, monoteista vallás. Mohamed próféta Mekkában hirdette tanait, majd 622-ben Mediánba ment és kiválasztott egy „kisistent” a sok közül: Allahot, akit főistenné tett. Allah politikailag összekovácsolta az arab törzseket. A gazdasági és politikai egység létrejöttével annexiós törekvések indultak meg: Allah nevében meghódítani a világot. Olvasmány – Buddha élete és tanítása A Himalája déli előhegységeiben élt a Shakya nemzettség. Királyuk uralkodását béke és boldogság kísérte, ám feleségének Mayának 20 évig nem született gyereke. Egy éjszaka a királynő álmot látott: egy fehér elefánt hatolt be méhébe, és teherbe esett. A gyermek április 8-án született – Siddhárthának nevezték, melynek jelentése: ’minden kívánság beteljesedett’. Maya a szülés után pár nappal meghalt, a gyermeket húga vette magához. Egy remete a következőt jósolta a gyermeknek: „Ha felnő, és a palotát választja, hatalmas király lesz és leigázza a világot. De ha lemond az udvar örömeiről és vallásos életre tér, Buddha lesz és megváltja a világot.” A gyermeket már fiatalon foglalkoztatta az elmúlás kérdése: „A palota minden kincse, az ifjúság virága mit érnek, ha minden tovaröppen, a halál elöl nincs menekvés, el kell vetnünk az ifjúság, az egészség és a lét gőgjét.” „Felismerjük a lét mulandóságát, valami magasabb rendű értéket akarunk, és mégis üres és mulandó dolgok között keresünk.” 29 évesen fia (Rahula) megszületése után palotai életét koldus vándorló létre cserélte. Először remeték aszketikus gyakorlatait tanulmányozta, de rájött, hogy így nem érheti el a Nirvánát. Hat év után feladta önsanyargató életmódját, megfürdött és egy csésze tejet is elfogadott egy leány kezéből. Társai ezt nem nézték jó szemmel, így egyedül maradt. Eltökélte magában, hogy addig sehova sem megy, amíg a megvilágosodáshoz vezető utat meg nem találja. 35 évesen, december 8-án megtalálta az utat, és Buddhává lett. Életmódjának követésére szólította fel az embereket – először volt társai, barátai, majd egyre többen (még apja is) csatlakoztak hozzá. Élete utolsó perceiig folytatta tanításait. Úgy halhatott meg, hogy bevégezte feladatát, mint a legjóságosabb ember, a világ legnagyobb tanítója. Hamvaiért majdnem háború tört ki a királyságok között. A Buddha utolsó tanításai A tanítványaihoz intézett utolsó szavaiban a következőket mondta: • Önmagatokból merítsetek boldogságot, ne hagyatkozzatok senki másra. • Elmélkedjetek a test tisztátalanságán; fájdalma és gyönyörűsége is szenvedés forrása. • Nincs örökkévaló – egyszer minden „én” szertefoszlik. • Őrizzétek elméteket, tartsátok távol a mohóságtól és testetek erős lesz, elmétek tiszta, szavaitok egyenesek. • Ha az élet mulandóságára gondoltok, képesek lesztek ellenállni a haragnak és mohóságnak; fojtsátok el a kísértést, legyetek gazdái elméteknek (elmétek Buddhává és vadállattá is tehet). • Együtt elmélkedjetek; ne olyanok legyetek, mint a víz és az olaj, hanem mint a víz és a tej. • Csak akkor találkozhattok velem, ha követitek tanításaimat. • A valódi Buddha nem a test, hanem a megvilágosodás – annak bölcsessége örökké létezik. • Ne bánkódjatok halálomon – ez is a mulandóság példája. Buddha könyörületessége és fogadalmai Buddha szelleme tele van szerető jóindulattal és könyörületességgel (beteg a beteggel, szenved a szenvedővel), fáradhatatlanul munkálkodik az emberek megmentésén. Az emberek, akik elismerik, hittel fordulnak hozzá, és ő elvezeti őket a megvilágosodáshoz (de legtöbbjüknek nem sikerül – követik a világ szenvedélyeit). Buddha mérhetetlen idők óta tevékenykedik a világban, amióta csak az ember lelépett a helyes útról; könyörületessége határtalan.

Mikor elhagyta otthonát, négy fogadalmat tett: 1. megszabadít minden embert; 2. levetkőzi a világi vágyakat; 3. megismeri a teljes tanítást; 4. eléri a megvilágosodást. Jóságos szívvel van minden állati lény irányt, tartózkodik az élet kioltásától. Elkerülje a lopás bűnét – az ember ne szenvedjen hiányt semmiben. Elkerülje a házasságtörést – az emberek megszabaduljanak a telhetetlen vágy gyötrelmeitől. Távol maradjon minden csalástól – az emberek megismerjék a szellem nyugalmát. Tartózkodjon minden kétszínűségtől – az emberek élvezzék a barátság örömét. Távol maradjon az erőszaktól – nyugalom, békesség. Elkerülje a haragot – az emberek szeressék egymást. Így figyelme kiterjedt minden emberre; azt kívánta, hogy képesek legyenek túllépni az élet és a halál óceánján. A Buddha által kínált üdvözítés és szabadulás A megvilágosodás partjáról mondott szavai nem jutnak el az emberekhez, ezért tér vissza a világba. Meg akarja menteni őket, mikor még azt sem tudják, hogy veszélyben vannak. Az örökkévaló Buddha Buddha nem hercegként született és koldusként talált rá a megvilágosodásra, hanem örökké létezett a világban, ami kezdet és vég nélkül való. Ezen életének nincs kezdete vagy vége, mégis felhasználja a születés és halál eszközeit a tanításaihoz. Ismert minden embert és alkalmazta a szenvedéstől való szabadulás minden módszerét. Ő az egyetlen, aki tökéletesen ismeri a világot. Minden embernek természetéhez, cselekedeteihez és hitéhez mérten művelnie kell az erények gyökereit. Ez a tanítás felette áll a világ elfogadásának vagy tagadásának. A Buddha testének három oldala Buddhának nincs alakja és tulajdonságai. Buddha maga a megvilágosodás. Bármilyen formában és tulajdonságokkal megnyilatkozhat; a bölcsesség alkotja. Testét a lények, a lehetőség és a megnyilatkozás hármassága alkotja. Szelleme egységes, célja az emberek megszabadítása. Buddha olyan, mint a Hold: hol megjelenik, hol eltűnik – de igazából mindig jelen van; többféle alakban jelenik meg, mint a telihold és az újhold, de valójában mindig ugyanolyan. A Buddha erényei • tökéletes tanítás, • tökéletes nézet, • tökéletes bölcsesség, • tökéletes előadói képesség, • az erő, amellyel képes vezetni az embereket, • helyesen ítél jó és rossz között, • könnyebbséget hoz a világnak, • elvezeti az embereket a megvilágosodáshoz, • minden embert egyenlő úton vezet, • elkerüli a gőgöt, • azt teszi, amit hirdet – azt hirdeti, amit tesz.

5. előadás A középkori bölcselet I – A patrisztika kora
A Biblia: A biblia szó a görög büblosz szóból származik, jelentése: ’könyvek’. 1700 éven át íródott. SZENT JEROMOS illesztette össze az Ó- és az Újszövetséget a IV. században. Az eredeti szövegek héber, ógörög és arámi nyelven íródtak. Ebből a három nyelvből fordította latinra a Bibliát. Az Ószövetség a Kr. e. XII. századtól a Kr. e. II. századig keletkezett; az Újszövetség a Kr. e. I. századtól a Kr. u. IV. századig. Első kérdése a teremtésre vonatkozik: Isten a semmiből teremtette a világot. PLATÓN szerint azonban Isten formát adott a primitív anyagnak; a lét örök, teremtetlen és teremthetetlen, és csak a formában jelenik meg az isteni akarat. A kereszténység zsidó elemei 1. Teremtés: a szent történet igazolja Isten emberrel szembeni bánásmódját. 2. Kiválasztott nép: Isten különösen szereti a zsidókat, ezért kiválasztotta őket. 3. Filantrópia: az ember szeretete, az alamizsnálkodás elve; a gazdag ember köteles támogatni a szegényeket. 4. Mózesi könyvek (Tóra, törvény): a keresztény szövetség a Tóra egy részét megtartja (pl. Tízparancsolat). A törvény helyett azonban credo van: „hiszekegy”. Nem vették át azonban a rítusokat: körülmetélés, sabbath stb. 5. A Messiás tana (Massiah): aki eljön és megváltja a világot. A keresztények számára a történeti Jézus a Messiás, aki nem a földön, hanem a Mennyben ígéri a diadalt. 6. Transzcendens tér: a Mennyek Birodalma és a Túlvilág képzete. Szent Ágoston (354–430): Hippo püspöke volt, latin nyelvű egyházi író; a kereszténység legnagyobb filozófusa. A középkor filozófiája belőle táplálkozik. Nemcsak teológiai, hanem történetfilozófiai gondolatai, államelmélete is termékenyen hatott. Még napjainkban is érződik a hatásuk, de jelentősen befolyásolták a középkori esztétikát is. Hitét és művészetét egyaránt átfűtötte az intellektualizmus. Milánóban lenyűgözte SZENT AMBRUS püspök prédikációja, és elhatározta, hogy ő is a papi hivatást választja – 387ben szentelték fel. Munkásságában megpróbálta a filozófiát és a teológiát összeegyeztetni; a hitet és a tudást összebékíteni. Ő a belső világ első nagy feltárója, az első „pszichológus”. Élete végén egy skót hittérítő pappal vitatkozott éveken át: PELÁGIUS a szabad akarat tanát hirdette, és kétségbe vonta az eredendő bűn tanát. Történetfilozófiai időelmélete Az időfilozófia a múlt, a jelen és a jövő. Mindig a jelen foglyai vagyunk – az időben nem tudunk benne lenni, csak hozzá viszonyíthatunk. Az idő a kozmikus létet köti össze. Az ember a múltat és a jövőt a jelenből látja – a múltra csak emlékezni tudunk; a jövő várakozás. Az első jelen a múltban van; a második a jelenben, a harmadik pedig a jövőben. Szerinte nem lehet idő teremtett lény nélkül – ez egy szubjektív dolog. Háromféle időt különböztetett meg: kozmikus időt, biológiai időt és történelmi időt. Vallomások (Confessiones) Ez egy életgyónás és életrajz – kortalan mű. Sokan írták meg életrajzukat SZENT ÁGOSTON után. A mű három részből áll: • 1–9. könyv – múlt: megtérésétől anyja haláláig; • 10. könyv – jelen: belső lelki életét tárja fel, mint a bűn és az erény csatáját;

11–13. könyv – jövő: a Szentírás magyarázata.

Sokféle stíluseszközt vonultat fel: vannak benne drámai és lírai részek is. Maga a mű egy komoly pszichológiai munka. Stíluseszközei: zeneiség, paradoxonok, zsoltárok, regényes eszközök, lírai betétek és himnuszok. Üdvtörténeti szempontból a kereszténység logikáját követi. Szerinte a kereszténység ideje egy előrehaladó erő (eszkatológia). Önmagát hívő, keresztény emberként jeleníti meg. Fontos gondolat jelenik meg a műben: az állam és az egyház szétválasztása, de továbbra is az egyház vezesse az államot. A nyugati egyház létének elméleti igazolója: politikai, filozófiai. Történetfilozófia: Isten városa (De civitate Dei) ÁGOSTON ezt tartotta élete fő művének. A cím misztikusan értendő: Isten városa az Istentől akart, és általa megszabott emberi közösséget jelképezi. Ellentéte a civitas terra, mely az ördöggel vállalt szövetséget. Központi motívum benne az ember és a bűn viszonya. Ennek előzménye, hogy a gótok 410-ben megtámadták Rómát és megerőszakolták a nőket. Bűnösnek tekinthető-e az, aki azonosult az erőszakkal testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt? – relatív bűnfogalom. A bűnös akarat nem hatás, hanem hiány. Függetleníteni kívánta a vágyat az akarattól. Erényfogalma megkívánja az akarat teljes kontrollját a test felett. Szigorúan nyilatkozott a nemi életről: csak gyermeknemzés céljából szabad szexuális kapcsolatot létesíteni, még a házasoknak is. Bűnbeesés – két világ: Isteni (Ábel) és Sátáni (Káin). Szerinte a feltámadás kettős: a léleké a halál pillanatában, a testé az utolsó ítéletkor. Olvasmány – Augustinus: Vallomások Elmondja Istennek, hogy nem azért tesz neki vallomást, hogy Isten megismerhesse őt (hiszen már úgyis ismeri), hanem mert olvasóit szeretné „felgerjeszteni”, hogy Isten felé vágyakozzanak. Leírja, hogy boldog alattvalója akar lenni. Megvallja, hogy sok mindent nem tud, nem ért; kéri az Urat, hogy avassa be titkaiba, hogy méltó legyen az Ige hirdetésére, a szentség osztogatására. Megvilágosodásért könyörög. Az első, amit meg akar érteni, hogy hogyan teremtette az eget és a földet. Arra jut, hogy az ég és a föld van, tehát teremtés útján kellett létrejönniük azzal, hogy állandóan változnak. Régen nem voltak, ezért nem teremthették magukat – Isten alkotta őket. Mindebből ez következik: Isten szép, mert a világ szép; Isten jó, mert a világ jó, és Isten van, mert a világ van – de a világ tulajdonságai nem érnek fel Istenéhez. Mégis, hogyan teremtette a világot? Biztosan nem úgy, mint egy művész, hiszen a művésznek is ő adja a képességet és az anyagot, hogy alkosson. Mielőtt a világot megteremtette, nem volt semmi, csak szólt és lett – tehát Igéje erejéből teremtette a világot. Viszont ez az Ige nem lehetett valami időben elhangzó parancs, amely kezdődött és vége lett, mivel a világ teremtése előtt nem volt semmi, így idő sem lehetett, mert lehetetlen lett volna bármihez is viszonyítani. Ezért csakis örök Ige lehet. Ez az örök Ige szól hozzánk az evangéliumokban, terel minket az igazság felé. Mit csinált Isten, mielőtt a világot teremtette? Ha semmit, akkor miért teremtett hirtelen egy világot? Ha hirtelen új akarat keletkezett benne, igazi-e örökkévalósága? Isten akarata nem teremtmény – megelőz minden teremtményt, hiszen semmi sem jöhetne létre nélküle. Isten akarata az Ő lényegéhez tartozik. Nem igaz, hogy a teremtés előtt nem csinált semmit, mert akkor még nem volt idő (az idő maga is teremtmény). Istennek nincs kora, örökkévaló – ezért mondhatjuk, hogy öröktől fogva teremtette a világot. Az ’örökké’ nem idő, mert Isten örökké ugyanolyan marad, az idő pedig változik (a jelen múlt lesz, a jövő jelen stb.). Ha hosszú és rövid időről beszélünk, mindig a múltra vagy a jövőre vonatkoznak (2 napja, 100 év múlva), viszont ilyenkor igazából nem létező dolgokról van szó, mert a múlt már nincs, a jövő pedig még nincs. A jelen olyan rövid csupán, hogy nincsen tartalma, mert ha lenne, rögtön múltra és jövőre osztanánk. A múlt csak képekben van meg az emberek emlékezetében. Jövendőt csak a jelen rendjéből lehet mondani. Háromfajta idő van: jelen a múltra, jelen a jövőre, jelen a jelenre vonatkozólag. Mikor időt mé-

rünk, nem mérhetjük azt a múltban, sem a jövőben, mert azok nincsenek, a jelennek pedig nincs időtartama. Úgyhogy mérünk – a lelkünkben mérjük, mert ott hagy nyomot. A jövő mégis megvan a lélekben (az, amire vár), valamint a múlt is (amire emlékszik).

6. előadás A középkori bölcselet II – A skolasztika kora
A XI. századtól sorra nyaltak meg az egyetemek Európában: Sorbone, Oxford, Cambridge. A tudomány tehát már nem csak személyekhez kötődik, hanem iskolákhoz is – a filozófiát az egyházi ve zetésű iskolákban művelik – innét a skolasztika (iskolai filozófia) elnevezés. A skolasztika virágkora a XIII. századra esik. Universalia-vita BOETHIUS tette fel az alapkérdést: vajon a fajok és nemek fenn állnak-e valójában, vagy csupán az értelemben helyezkednek el? Az universalia-vita két fogalom közös neve: logikai nem (genus) és faj-fogalom (species). A realizmus képviselői szerint az általános fogalmak megelőzik a konkrét tárgyak létezését. Minél nagyobb a fogalom általánossága, annál nagyobb a valósága. A nominalizmus képviselői úgy tartották, a fogalmak nem önálló létezők, csupán puszta nevek. A skolasztikában szemben áll a platóni és az arisztotelészi irányzat. PLATÓN szerint a nemek és fajok ideák; ARISZTOTELÉSZ azt vallotta, a faj az egyedekben létezik, és nem csak az értelmünkben van jelen. Az arisztotelészi irányzat kerekedett felül. CANTERBURY SZENT ANSELMUS Isten létezését próbálta definiálni: egy olyan definíciót kell megalkotni, hogy az anyagi és lelki szempontból is elfogadható legyen. Isten fogalmából kell Őt megérteni, mivel Isten az időn (anyagi léten) kívüli örökkévalóban helyezkedik el. Isten az, akinél nagyobbat elképzelni sem lehet – az értelemben is jelen van, így ténylegesen létezik. A határt csak szellemileg és lelkileg tudjuk átlépni, materialista módon nem. Aquinói Szent Tamás: A skolasztika legnagyobb alakja, Aquino grófjának a fia; Monte Cassinoban (Dél-Itália) született. Dominikánus szerzetes volt, a legbefolyásosabb és legfontosabb katolikus teológus. Az általa megfogalmazott skolasztika évszázadokig szolgált a filozófia alapjául. TAMÁS tiltotta a születésszabályozást, a paráználkodást; védte a családot, foglalkozott a szentháromság gondolatával, a lélekvándorlással és a szentek kérdésével. Érvényes-e az a szentség, amelyet a bűnös pap szolgáltat ki? 1323-ban avatták szentté. A tridenti és I. vatikáni zsinaton kartotékolták nézeteit. Főbb művei • Summa contra Gentiles – összegzés a pogányok ellen • Summa theologiae – a teológia összegzése Summa contra Gentiles Mit értünk bölcsességen? Vannak közös célok és vannak egyedi célok – ez utóbbiak mindig alá vannak rendelve a világ céljainak. A világ célja az igazság keresése, s ebben az igazságban kívánja megtalálni magát a hitet. Hogyan lehet a pogányokat a kereszténységről meggyőzni? Ennek a kérdésnek a keresztes hadjáratok, háborúk, a pápaság stb. volt a történelmi háttere. Szerették volna az Európán kívüli népeket is a kereszténységre áttéríteni. Úgy gondolták, hogy a természetes észre kell hivatkozni, hiszen a Bibliában nem hittek. Fontos a hit megismerése; Isten létének bizonyítása. SZENT TAMÁS szerint van, amit az ésszel és van, amit a hittel kell bizonyítani – e kettőt koordináltan kell használni. Egy hívő számára felesleges a bizonyítgatás, ellenben egy tanult, művelt embernek észérvekkel kell közvetíteni a hitet. TAMÁS szerint Isten egy mozdulatlan mozgató (átvette ARISZTOTELÉSZ elvét). Fordított bizonyítást állított fel: nem azt kell nézni, Isten micsoda, hanem hogy mi nem. Istennek nincsenek járulékai,

nincs neme. Summa theologiae Istenről, a teremtett világról, az erkölcsi értékről, valamint Krisztusról és az általa rendelt szentségekről szól. SZENT TAMÁSnak sikerült elfogadtatnia az egyházzal, hogy nem szentségtörés az antik gondolkodók – különösen ARISZTOTELÉSZ – logikájával felvértezni a keresztény filozófiát. A mondás szerint ugyanis „kiűzte az ördögöt az antik filozófiából”. Miközben a középkori elvárásoknak megfelelően művelte a teológiát, módszertanilag támaszkodott a filozófusok érvelésére. Az arisztotelészi elvekhez való ragaszkodása szemléletes példa: TAMÁS bizonyítéka Isten létezésére. Tételei: • Mivel a világban minden dolog, ami változik és mozog, csak egy másik mozgó dologtól kaphat indítást, egy első mozgatóhoz jutunk. • Első ok, amiért mindenki Istennek ismer. • Minden szükségszerű dolognak kell, hogy legyen végső forrása. • A természeti dolgok különböző mértékben tökéletesek. A tökéletesség különböző fokai úgy állapíthatók meg, ha van egy legtökéletesebb lény. • Egy gondolkodó lény irányítja tevékenységünket. Van értelem nélküli célszerűség? Vajon megismerheti-e Isten az egyedi dolgokat? (Csak az universaliákat ismerheti.) Isten anyagtalan; akarata nem azonos az egyedi dolgok akaratával. Az anyagi világ jelentéktelen Isten számára. Az egyedi dolgok tartalmazzák a rosszat, tehát az Úr nem ismerheti a rosszat. Isten még a nem létező dolgokat is ismerheti, akár egy szobrászművész „beleláthatja” a kődarabba a szobrot. Isten szabad akaratából származik az értelem. Az ember lelki része az intellektualitás. A lélek anyagtalan és elpusztíthatatlan. Csak az angyalok jelenhetnek meg önálló egzisztenciaként – nem kell testet ölteniük és mentesülnek a testi szenvedés alól. Az ember duális lény: a lélek a test formája és az egész lélek jelen van az egész testben. A lélek nem anyagi úton jön létre, csak a születés pillanatában telítődik a test a hozzá kapcsolódó lélekkel. A rossz létrejötte szándéktalan – mindig valaminek a hiányaként jön létre. Olvasmány – Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről Első fejezet Kétféleképp lehet valami létező: • Amelynek megfelelően a létezőket az arisztotelészi tíz kategória egyikébe sorolhatjuk. Így csak valóságos dolgot mondhatunk létezőnek. Legfőképpen a szubsztanciák léteznek. • Ahogy egy kijelentés igazságát jelöli, hogy valami létező. Így mindaz létező, amiről állító kijelentés tehető, még ha az valójában egy negáció is (nincs reális léte, csak nominális). A lényeg szót abból eredeztetjük, hogy a létezőket a tíz kategóriába soroljuk. A lényeg valami olyasmit fog jelölni, ami közös minden természetben. Tehát a lényeget a definíció segítségével ismerhetjük meg, a dolgot pedig e kettő által érthetjük meg. Második fejezet A szubsztanciák az elsődleges létezők, az akcidensek (véletlen, alkalmi) csak általuk léteznek, ezért igazán csak a szubsztanciáknak van lényegük. Az egyszerű szubsztanciáknak az esszenciája tökéletesebb, mint az összetetteknek. Az első egyszerű szubsztancia (Isten) az oka mindennek. Az összetett szubsztanciák két dologból állnak: anyagból és formából. Mindkettőt magában foglalja az esszencia, mert egyik nélkül sem lehet megfogalmazni a definíciót. Az akcidenseknek nincs tökéletes esszenciájuk, ezért a definícióban úgy jelennek meg, mint valami külső dolog, ami hozzáadódik. Az esszencia az, amelynek aktuális megléte alapján állítható valamiről, ha létezik. A lényeg, ami alapján a dolgot létezőnek mondjuk nem lehet csak az egyik, vagy csak a másik, jóllehet a léte-

zés oka csak a forma. Az anyag mint megjelölt anyag az egyediség alapja. A probléma az, hogy ha partikuláris (részleges) az esszencia, akkor nem lesz definíciója az univerzáléknak. Mert ugyanazon speciesbe tartozó partikuláris dolgok lényegileg nem különbözhetnek, csak akcidentálisan, azaz anyagukban. De lényegi tulajdonságuk, hogy anyaguk van. Ezek szerint az esszencia individuális lesz, pedig abból indultunk ki, hogy univerzális. De TAMÁS megkülönböztet két fajtát: • meghatározott: amikor konkrét individuális dolgok anyagáról beszélünk; • nem meghatározott: az anyag abszolút értelemben. – A definícióban ez utóbbi szerepel. Harmadik fejezet A logikai nem a genus, a genetikai fajok pedig a species elnevezést kapták. Minden, ami a speciesben meghatározottan benne van, benne van a genusban is, csak épp nem meghatározottan. Például a ’test’ név kétféle értelme: • Ki van zárva belőle a lélek; olyan formával rendelkezik, hogy három dimenziót lehet benne kijelölni, így a lélek mint valami külső adódik hozzá. • Implicite (értelemszerűen) tartalmazza a lelket. A genussal az anyagot határozzuk meg, míg a differenciával a formát, de mindkettő az egészet jelöli ki. A species vagy definíció fogalma a differenciából és a genusból áll össze, mint valami harmadik. Habár a genus a species egész eszenciáját jelöli, mégsem minden ugyanazon genus alá tartozó speciesnek ugyanaz az esszenciája. A genus nem állítható a tulajdonságról, hanem csak a szubjektum. Az emberségből ki van zárva a matéria – azt jelöli, ami által az ember ember, viszont így mint rész nem állítható az egészről (pl. SZÓKRATÉSZról). Vagyis az összetett szubsztancia mibenléte nem azonos magával az összetett szubsztanciával. Tehát az ember és az emberiség is megjelöli az esszenciát, csak az előbbi nem zárja ki az anyagot. Negyedik fejezet Universale (genus, species): az az egy valami, ami a többi dologban van és több dologról állítható. Nem lehet… • hogy az universale úgy illesse az esszenciát, mint részt; • meg úgy, mint az egyes dolgokon kívül levő. A genus és a species úgy illeti meg az esszenciát, mint egészet jelöljük. Ezt viszont kétféleképpen szemlélhetjük: • abszolút szemlélet: csak az igaz róla, ami fogalma szerint mint ilyenről igaz; • amint a partikuláris dolgokban létező – állíthatnak róla esetleges dolgokat is. A species fogalma az emberi természetet (esszenciát) nem abszolút értelemben illeti meg, hanem csak annyiban, amennyiben az értelemben van. Az értelem hozza létre az általános dolgokat, tehát van egy univerzális és egy partikuláris részük. Így létezik az emberi természet, mint elgondolt univerzális. Ötödik fejezet Minden gondolkodó szubsztancia mentes kell, hogy legyen az anyagtól. Az egyszerű szubsztancia esszenciája csak forma, mivel közel vannak az első princípiumhoz, míg az összetetté anyag is és forma is. Ebből származó különbségek: • Az összetett szubsztancia esszenciáját jelölhetjük egészként és részként is (az ember nem lehet saját mibenléte). • Az egyszerű szubsztancia esszenciája nem más, mint forma – így nincs más, ami befogadná (mibenléte megegyezik önmagával).

• •

Az összetetteknél előfordul, hogy species szerint azonosak, de szám szerint különbözőek. Az egyszerűeknél annyi species van, ahány individuum.

Tehát a lélek és az intelligenciák nem anyagból és formából vannak összetéve, de mégis összetettek olyan értelemben, hogy formából és létezésből állnak. Összetettségük abból következik, hogy vegyítve vannak aktualitással. Mindaz, ami nélkül az esszencia elgondolható kívülről jön hozzá, márpedig a létezés nélkül elgondolható – a létezés különbözik a mibenléttől. Viszont egy dolog van, aminek a mibenléte megegyezik a létével, minden más dologban különböznek. Nem lehet, hogy a dolog létezését maga a forma hozza létre, mert így önmagát hozná létre, tehát valami mástól kell kapnia. Így kell, hogy legyen valami, ami minden dolog lét oka (az okok nak nem lehet végtelen sorozata). Ami viszont valamit befogad, az ezzel a dologgal szemben potenciális. Ezért van az intelligenciákban is aktualitás és potencialitás. Két dolog viszonyában az ok létezhet az okozat nélkül, de ez nem megfordítható. Ugyanígy van ez a formával és az anyaggal.

7. előadás A reneszánsz világképei
A reneszánsz szó újjászületést jelent. Itáliában és a Németalföldön vált meghatározóvá a XV–XVII. század közötti időszakban, ám érintette Európa összes országát. Világképe nyitottabb mint a középkorban; emberközpontú (humanista), mely a tudomány majdnem minden területére kihatott (művészet, nyelvek stb.). A reneszánsz átmenetet jelent a középkorból az újkorba. Korábban latinul beszéltek, ebben az időszakban azonban megjelent a nemzeti nyelvek hivatalos használata. A mindennapi kultúra és a korszak elvilágiasodott, a polgárok gyorsan meggazdagodtak – túlnőtték a szűk középkori keretet, mely szerint a fő cél: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál). Pénzükért szerettek volna már ezen a világon jutalomban részesülni. A nagy földrajzi felfedezések is nagyban befolyásolták a kapitalista gazdaságot. A reneszánsz Magyarországon: Az Anjou-ház megjelenésével kezdődött. Őket nem foglalkoztatták annyira a művészetek, inkább háborúztak. A reneszánsz Magyarországon ZSIGMOND király idején teljesedett ki. Az első reneszánsz korszak HUNYADI MÁTYÁS nevéhez köthető. 1476-ban feleségül vette BEATRIXet – vele jött rengeteg olasz humanista Magyarországra (pl. JANUS PANNONIUS, ANTONIO BONFINI). A nagy egyházszakadás: A katolikus egyház hatalma meggyengült. A polgárok már a földön szerettek volna boldogok lenni, a jóból részesülni. Az egyház lelki, szellemi és fizikai hatalma fokozatosan háttérbe szorult (szekularizáció – elvilágiasodás), mert az emberek nem akarták, hogy az beleszóljon a magánéletükbe. A szabadság és az öntudatos gondolkodás került központba; megindultak a természettudományok. KOPERNIKUSZ 1543-ban kijelentette, hogy nem a Föld a világmindenség központja, hanem a Nap (a geocentrikus világképet itt váltotta fel a heliocentrikus). Az egyház ezt nem volt hajlandó tudomásul venni és üldözni kezdte a természettudósokat – de többen szembeszálltak az egyház törvényeivel. A korszakban fejlődött az irodalom és a képzőművészeti is. A kor embere hihetetlen tudásvággyal rendelkezett: felelevenítették az antik kultúrát (ezért nevezzük reneszánsznak). Állandó háborúskodások voltak, főleg Itáliában, a kereskedelmi útvonalakat azonban tiszteletben tartották. Elterjedt a mérgezés technikája. Sokan támadták az egyházat, s ennek következtében eluralkodott a világi szellem. LUTHER 1517. október 31-én hozta nyilvánosságra 95 tételét: átfogó reformálásra szólította fel az egyházat minden tekintetben • kevesebb egyházi ünnepet követelt (ezzel is akadályozva a termelést); • búcsúcédulák eltörlése; • legyen olcsóbb az egyház; • kevesebb egyházi intézményt. LUTHER ezzel egy új szellemi forradalmat indított el: a reformációt. LUTHER volt a vezetője a szellemi irányzatnak, KÁLVIN a polgári irányzatnak, SERVET pedig a népi irányzatnak. Machiavelli (1469–1427): Olasz történetíró és államférfi volt. Leghíresebb műve A fejedelem, mely arról szól, hogy az uralkodók milyen eszközökkel tudják a hatalmat megszerezni és megtartani. Az optimális uralkodó tulajdonságai: vallásos, szavahihető, kezdeményező, igazságos, barátkozó, megértő, adakozó stb. Elválasztotta az erkölcsöt a politikától. Értekezések Titusz Líviusz első 10 könyvéről

Ebben a műben csodálattal adózik a rómaiak erkölcsi nagyságának. Az emberi természet ösztönösen széthúzó, de a jó törvények erényessé teszik az embert. Hogy az állam stabil legyen, egy abszolút fejedelmi hatalom kell. Ha nincs széthúzás, a népnek meg kell adni a szabadságot. Rotterdami Erasmus (XV–XVI. század fordulója): Szerzetes, az Aranygyapjas Rend kancellárjának titkára volt, így elhagyhatta a kolostort és utazgathatott. Ma is olvasott műve A balgaság dicsérete, melyben az egyházi működést és a papságot vette célpontba. A balgaság fontos, mert enélkül kihalnának az emberek. Balga: mániákhoz, megszokásokhoz ragaszkodó, kritikai véleményt nélkülöző, bolondos. Balgaság: az ember olyan dolgokat vall, melyeket nem tesz kritika tárgyává. „Balgaság nélkül aligha házasodna meg bárki.” A balga ember boldog is: önszeretet, sajnálat, hízelgés. Bírálta továbbá a vallás képmutató világát, az egyházat és a püspökséget is. Az igazi vallás nem a skolasztikus hitelvek alapján működik, hanem az ember belső szükségletei, önismerete alapján. Morus Tamás (XV–XVI. század): Politikus volt; a király lovaggá ütötte. Ellenezte a királyi fennhatóságról szóló törvényt is, de még válását is ARAGÓNIAI KATALINtól. Ezért elítélték és lefejezték. Műve az Utópia, mely egy olyan államról szól, ahol minden optimális: az emberek az erkölcsi tökéletesség magas fokán állnak, vagyonközösségben élnek; türelmesek más vallások iránt; igazságos a munkamegosztás; a nők is részesülnek politikai jogokban; a háborút pedig senki sem kívánja. A mű egy társadalomkritika; a címe ideális, megvalósíthatatlan elképzelést jelent. Giordano Bruno (XVI–XVII. század): Itáliai filozófus, író, költő, 1575-től pap, majd a teológia doktora Oxfordban és Wittenbergben. Méltán tekintik nemcsak az újkori filozófia, hanem az új politikai elv, a gondolatszabadság vértanújának, ugyanis a római Virágok terén halálra ítélték. Legfőbb alapelve a panteizmus: Isten és a természet azonos. Natura naturans és natura naturata, vagyis teremtő természet és teremtett természet. Isten az anyagban működő erővel azonos, az anyagból teremti meg a formát. A világ egyezségként is leírható; fennmaradásában az ’egész’ elve dominál. Etnikai elve a szabadság és szükségszerűség elve volt. Az ember és a természet fogalma volt a reneszánsz világnézet alapja. Grotius (XVI–XVII. század): Jogfilozófiai munkája A háború és béke jogáról. Jogfilozófiai alapokon értelmezi az államok lehetőségeit. Kidolgozta a népfelség jogát, a természetjogot, a szabadság elvét, az ember és méltóság elvét. Cusanus (XV. század): Jogász, bíboros, püspök és apostoli vizitátor volt. Fő műve a De docta ignorantia (Tudós tudatlanságról). Matematikai és geometriai módszert használt a filozófiában. Az ellentétek szerinte az abszolútban oldódnak fel. Isten az ellentétek egybeesése (coincidentia oppositorum), vagyis Isten lét (est) és lehetőség (posse). Olvasmány – Heller Ágnes: A reneszánsz ember A reneszánsz korban a tudomány, a technika és a művészet kevésbé differenciálódott a mindennapi élettől. Előtte, a középkorban a tudomány és a művészet erősen kötődött az „ördögiség és a bűn” fogalmához. A nagy változás a filozófiára is kihatott – korszakalkotó a firenzei platóni akadémia megszervezése. Ez az első olyan iskola, mely független volt a régi egyházi és egyetemi keretektől; patrónusa a tanulatlannak számító COSIMO MEDICI volt. Az egyetemek egyre inkább megnyílnak az olyan ifjak előtt, akiket származásuk nem predesztinált tanulásra. Régen csak a papi pálya közvetítésével lehetett tudáshoz jutni. Lassan kialakult az értelmiségi réteg. Már nem volt divat generáci-

óról generációra átadni a titkokat – ha valaki tud valamit, megosztja a közösséggel a fejlődés érdekében. A reneszánsz tudomány a köznapi szemlélet határán belül van, a tudomány kölcsönhatásban van a mindennapi élettel. Később a tudomány elrugaszkodott a köznapi szemlélettől, átgondolhatatlan és értelmezhetetlen lett a mindennapi emberek számára. A művészet elkülönült a technétől és a szórakoztatástól. A művész tudatosan a művészetet tekintette céljának, nem másfajta vallásos vagy iparművészeti tevékenység melléktermékeként. Kialakult a művészeti öntudat és hierarchia, művészeti nagyság (GIOTTO, MASACCIO, LEONARDO, GIOGIONE, MICHELANGELO). Az emberek az új szépség keletkezését saját életük gazdagodásának tekintették. A színházi kultúrát a mindennapok érdeklődése szülte. A művészeti tevékenység tehát nem csak objektíve, de szubjektíve is differenciálódott a mindennapi praxistól. Döbbenetes ellentmondások feszültek azonban a műalkotások belső etikája és a köznapi életvitel etikája között. Hiába véleménye és nem csak gyakorlata a festőnek, hogy barátot elárulni voltaképpen nem is nagy bűn – főleg ha keresni lehet rajta: Jézus és Júdás történetében nem változtathatja meg (és nem is jut eszébe). Az irodalomban már nem egészen ez volt a helyzet. Vegyük példának a Dekameront: az apa közli lányával, aki törvénytelen gyereket szült, hogy válasszon vas és méreg között, majd megparancsolja, hogy a csecsemő fejét a falon loccsantsák szét és adják a kutyáknak. BOCCACCIO ugyan rossznak ábrázolja, de semmiképp sem meglepőnek. Elítéli, de nem háborodik fel rajta. Tényszerűen ír róla. Van azonban olyan novellája is, melyben az értékhierarchia problematikussá válik (pl. a hullarabló kalóz pozitív hős lesz). SHAKESPEARE műveiben viszont a brutalitás sosem tényszerű, hanem mindig embert és kort romboló, valamint felháborodást kiváltó. A brutalitás és az önbíráskodás a feudális anarchia egyenes öröksége, a polgár termelési viszonyok kialakulása ugyanis nem szünteti meg – ami határt szab neki, az a később kialakuló polgári jogrend. A munkamegosztásban betöltött hely és a jövedelem továbbra is meghatározta az életmódot, de az ember egyéniségének és választásainak megfelelően, az adott életmódon belül különböző erkölcsi attitűdöket bontakoztathat ki. Jellemző volt a mindennapok tudatos irányítása. A mindennapok feladata, hogy az adott szituációt helyesen ítéljék meg, és jól cselekedjenek. POMPONATIUS szerint az észképességek differenciálódása a munkamegosztás következménye. Szerinte „az ember társadalmi állat”, mert az egész emberi faj olyan mint egyetlen test, mely különböző tagokból, tehát különböző funkciókból áll. Mindegyik ad a másoknak, és kap attól, akinek adott (kölcsönös funkció). Nem lehet mindegyik egyaránt tökéletes, de egyeseknek tökéletesebb, másoknak tökéletlenebb funkció adatott. Ha ez az egyenlőtlenség nem lenne, az ember elpusztulna vagy nagy nehézségek közepette élne. Az ember nem sokoldalú, de ettől még lehet önmegvalósító (a reneszánsz kor átmeneti jelleg volt). Az önmegvalósításhoz háromféle intellektus kell: elméleti, praktikus, produktív. POMPONATIUS az embert mint munkát végző lényt jellemzi (nincsenek osztályok). Az erkölcs olyan társadalmi jelenség, amire nem vonatkozik munkamegosztás. A boldogság az erényes életvitel következménye – az ember ismerje fel, hogy csak rész az egész emberiség fejlődésében – találja meg saját helyét, saját természetének megfelelő funkcióit és ezt a lehető legjobban töltse be annak tudatában, hogy így az emberiség céljából részesedik. A reneszánsz tudomány és filozófia a mindennapi gondolkodás kritikusa is. MONTAIGNE szerint az ember mindennapi praxisa és elvei ellentmondanak – olyan eszményképei vannak, hogy az ő vagy egy kisebb csoport problémája kihat az egész emberiségre. BACON szerint a tudomány és a köznapi élet kölcsönhatásban van és egymásra vonatkoztatható, de a köznapi igazságoknak nincs tudományosan bizonyítható igazságértékük. A normális ember praxisához mindkét gondolkodásra szükség van. Az emberi értelem görbe, a saját természetét összekeveri a dolgokéval és eltorzítja: • nagyobb egyetemességet tételez fel, mint amilyenek léteznek; • hamarabb meghajlik az állítás, mint a tagadás előtt (előítéletek); • az van a legnagyobb hatással rá, ami egyből lenyűgözi; • mindig a legáltalánosabb törvényeket keresi; • az akarat és az érzelmek befolyásolják (önkényesen alkotja meg a tudományokat). A tér a természetfilozófia egyik fontos kategóriája, mely két vonatkozásban merül fel: kiterjedés

vagy térbeli mozgás. A világlélek azonban mindenütt jelen van. Az eddig ismert világ csupán a Föld elenyésző része, az ismeretlen vonzó a reneszánsz embernek – az új világ megismerése, kaland. A reneszánsz társadalomfilozófia időfogalmai: időpont, társadalmi történések folyamatossága, ritmus. Az idő az egyetlen tekintély, aminek minden alárendelt (a kor állandóan változik, ahogy az erkölcsök is).

8. előadás Az újkor és a felvilágosodás I.
A felvilágosodás eszmerendszerének alapvető forrása az angol filozófia volt. BACON, HOBBES és LOCKE dolgozták ki az empirikus, ismeretelméleti módszert. Ennek lényege, hogy a módszeres megismerésnek a tapasztalatból kell kiindulnia és oda visszatérnie. Az empirizmus tehát a tapasztalatra épített. A reneszánsztól vették át azt a tételt, hogy „nem önmagamon kívül keresem az önismeretet, hanem önmagam vagyok képes megtalálni”. Fontos volt a megisteniesülés folyamatának gondolata: technikai fejlődés, ideológiák tömeges áldozatai, pénzközpontú világ – ahol hazugság és manipuláció van. A világ kis része rendkívül gazdag, de a tömeg szegény (főleg a fejlődő világokban, pl. Afrikában). Nagy problémák voltak a világ céljának kijelölésével. Az ember egyre jobban kezdett hinni önmagában és a reneszánszban. Francis Bacon (1561–1626): Előkelő családból származott – apja főpecsétőr volt. 12 éves korában beiratkozott a cambridge-i egyetemre, ahol 16 évesen végzett. Ekkor került Párizsba, ahol életében először hallott ARISZTOTELÉSZ filozófiájáról. Belátta, hogy teljesen meddő ARISZTOTELÉSZ filozófiájával foglalkozni. Bekerült a parlamentbe; főpecsétőr, majd kancellár lett. Bárói, majd vicomi rangot szerzett, állami méltóságát azonban elvesztette egy korrupciós ügy miatt. Visszavonultságában filozófiai munkásságot folytatott. Fő műve a Novum organum (Új rendszer) volt, melyet 1620-ban írt. BACON ebben a műben kora nagy enciklopédiáját akarta megalkotni. A művel célja az emberi életfeltételek javítása volt, illetve növelni kívánta az ember természetfeletti hatalmát. ARISZTOTELÉSszel szemben – aki a szemlélő életformát hirdette – BACON a gyakorlati életformát állította előtérbe: • a közérdek fontosabb, mint a magánélet; • az emberi értelem segítségével kell az ember sorsát megjavítani, és a gyakorlati haszon az ismeretek helyes bizonyítéka; • a természetet csak úgy lehet legyőzni, ha ismerjük. Hirdette a módszeres kételyt – kételkedni kell az ismeretlenben: az adott tudás ne legyen evidens számunkra (kételkedni kell az állításban). Ő volt a tudományos kísérletezés elindítója, a környezetés természetvédelem atyja. Azokat a folyamatokat, jelenségeket, amelyeket a természetben látunk, meg lehet ismerni mesterséges körülmények között. Fő módszere az indukció (megfigyelés) volt: szigorúan az empirikus módszer híve volt, amely a jelenségek megfigyelésével és mesterséges előidézéssel kezdődik. Fizikai eredményeket használt fel – ezeket táblába kell foglalni, és három részből épülnek fel: 1. esetek előfordulása, 2. bizonyos jelenségek hiánya, 3. egy jelenség erősödésének vagy csökkenésének eredete. A táblázatokban az elme okmegállító tevékenységére, az indukcióra támaszkodik. Fokozatosan kell haladni az egyestől az általánosig. A tapasztalatok világa az anyagi világ. Ködképek – akadályozzák a megismerést • Törzs: az emberi természetből fakadó gyengeségek, tévedések; az érzékszervek tökéletlensége; az emberek hajlama a leegyszerűsítésre – az ember mindent antropomorfizál; az igazi tudás az okok magyarázata. • Barlang: az egyes emberi jellemekben lévő korlátok, amelyek falakként veszik körül az em-

• •

bereket. Piac: az emberek társas érintkezéseiből és a nyelv helytelen használatából fakadó előítélet. Színház: a hagyományos filozófiákból fakadó előítéletek.

Bírálta PLATÓN, ARISZTOTELÉSZ és a skolasztikusok filozófiáját, azonban dicsérte a korai antik római és görög filozófusokat (pl. DÉMOKRITOSZt). Új Atlantisz Ez egy utópisztikus mű, melyet élete végén írt. Felrajzolt egy békében élő államot, ahol megvalósul az emberek egymás iránti kölcsönös tisztelete. Az emberek ezen a szigeten egyenrangúak. Magas szintűnek állítja be a tudomány és a technika fejlődését. A tudományt itt tervszerűen kutatják és fejlesztik. A tudományok képviselői, a tudósok a Salamon háza nevű épületben élnek és dolgoznak. BACON munkássága az újkori filozófia fontos állomása, hiszen beemelte a filozófiába a természettudományos-technikai kérdést; tudatossá tette a felfedezéseket (a kísérletezés megindítása). Bacon az emberiség hasznát és sorsa megjavítását kívánta szolgálni. Olvasmány – Bacon: Új Atlantisz Az Új Atlantisz egy utópia, mely hű tükre BACON filozófiájának. Az elbeszélő, társaival együtt, egy ismeretlen szigeten köt ki. E sziget lakói elzártan élnek a külvilágtól: nem engednek be senkit, ők viszont mindenről értesülnek, ami körülöttük történik; megbízottaik bejárják a világot, s minden technikai újdonságról tudomást szereznek. A sziget lakói életüket a természet megismerésének szentelik, s erkölcseik is felette állnak a környező világnak. A kézirat első húsz oldala fiktív utazási könyv. BACON hősei Peruból vitorláznak el Japán és Kína felé, szélcsöndben vergődnek, majd ismeretlen sziget közelébe sodródnak. Nyolcevezős csónak közeledik feléjük, egzotikus köpenyt viselő főemberrel a dereglye orrában. A láthatóan művelt szigetlakók szószólója közli a kapitánnyal, hogy tizenkét napig maradhatnak, de ha már erőre kaptak, távozniuk kell. Friss vizet és élelmet adnak nekik, betegeiket pedig a főváros, Bensalem ispotályában ápolják. Másnap a hajó hat tisztje is partra szállhat. Tágas palotába kísérik őket, egy ismeretlen anyagú, kék téglákból emelt épületbe, az Idegenek Házába. Ott három napig pihennek, meggyógyítják őket, és olyan csodálatos ételt, italt kapnak, akár a görög istenek: ambróziát és nektárt. Közlik velük, hogy Bensalem a legendás Atlantisz utolsó maradványa. A király és a főemberek tudósok, a parlament pedig amolyan kutatóintézet, amelyben nem politikáról, hanem tudományos kérdéseket vizsgálnak az „Atyák”, Bensalem elitjének tagjai. A „parlament” neve Salamon Háza, másként a Hatnapos Munka Kollégiuma. A köztisztviselők nem fogadnak el plusz pénzt, mondván: „egy munkáért nem jár két fizetés”. A családot és az időseket nagy tiszteletben tartják – részletesen ír le egy ünnepet, amelyet minden családatya (tirsan) megülhet, ha megérte, hogy egyszerre 30 leszármazottját láthassa, akik túllépték a hároméves kort. A költségeket az állam fizeti. A tirsan tanácsokat ad utódainak, melyek azonban kötelező érvényűek. Keresztények – mélyen elítélik a paráznaságot. Az idetévedő idegeneknek (habár kevés ilyen van) biztosítják a lehetőséget, hogy letelepedjenek, és ezzel szinte mindnyájan élnek. Az utolsó tíz oldal megdöbbentő. Itt az egyik Atya felsorolja a szigetlakók feladatait, de előbb általános leírással szolgál: „Hatszáz öl mélységű barlangjárataink neve Alsó Régió. Itt a test, a nedvek fakasztását és tartósítását tanulmányozzuk. Számos új fémet állítunk elő; ezeket a betegségek gyógyítására s az emberi élet meghosszabbítására használjuk fel. Nagy tömegű mesterséges termőtalajt készítünk, hogy földünk mind jobban gyümölcsözzék.” Ezután következik a Felső Régió leírása. Itt leginkább toronyházak magasodnak, s a cicomás tornyokban csillagvizsgáló, gépház, arzenál és sok laboratórium kapott helyet. Az Atya rávilágít a to-

ronyházak feladataira: „Innen az időjárást figyeljük, onnan a tüzes meteorokat kémleljük. Az Egészség Csarnokában üvegtető alatt kertjeink zöldellnek. Zárt parkokban mindenféle állat, madár megtalálható. Rajtuk próbáljuk ki a gyógyszereket és a mérgeket.” Vagyis biológiai és kémiai laboratóriumokról lehet szó. Az Atya így folytatja: „Hőt fejlesztünk a Nap és a többi égitest mintájára… Kimódoltuk, hogy olyan dolgokat lássunk, amelyek a távolban vannak, de mi közelíteni tudjuk őket. Hangházaink csővezetékein át meghökkentő módon távolba juttatjuk a hangokat és a zörejeket.” Az Atya elmagyarázza, hogy „bizonyos gépezetekkel” Bensalem technikusai a levegőbe tudnak emelkedni, egyes hajóik pedig a víz alatt közlekednek. A tudósok mesterségesen utánozzák gépezeteikkel az állatok és az emberek mozgását. Ezek a mozgatható szobrok a robotok előképei. Majd a műszaki csodák utolsó sorozatára kerül sor: „Vannak olyan házaink, amelyekben érzékcsalódásokat idézünk elő, mindenféle képalkotást. Testi valóságukban nem létező képek villódznak: illúziók, tetszetős jelenségek.” A kézirat itt megszakad. Az Új Atlantisz torzó maradt. Valami mégis maradandó benne: a puszta ötletek, a jövő megsejtésének néhány zseniális gondolata. Technikai mozzanatait JULES VERNE koráig senki sem közelítette meg; az addig születő hasonló művek a társadalmi utópiák kategóriájába tartoznak. BACON néhány sorában viszont felvillan a XX. század vívmányai utáni vágy.

9. előadás Az újkor és a felvilágosodás II.
A felvilágosodás a polgári társadalom megteremtését előkészítő, XVII–XVIII. századi eszmerendszer. Az új világszemlélet új magatartást jelentett: a józan emberi ész szabadságát, az évszázados tekintélyével szemben a gondolkodás merészségét. Az európai filozófia történetében ez a vallási kötöttségektől mentes gondolkodás hosszú történeti fejlődés eredménye. Az emberi ész erejére támaszkodó szabad vizsgálódás, a kritikai szellem a reneszánszig nyúlig vissza. A XVI. és a XVII. században a természettudomány nagy felfedezései, az ipari termelés fejlődése, az árutermelés kialakulása, az angol ipari és polgári forradalom újabb ösztönzést adtak a gondolkodás szabadságának. A felvilágosodás kiindulópontja a racionalizmus volt, mely minden ismeretet az észből akart levezetni. Módszerének mintája a matematika volt. A racionalizmus szerint az érzéki ismeret bizonytalan – igaz ismeret csak az ész útján lehetséges. A racionalizmus fő képviselői voltak: • DESCARTES, • HOBBES, • LOCKE, • SPINOZA, • LEIBNITZ. Descartes (1596–1650): Matematikus, természettudós és filozófus volt. Anjou-i jezsuita iskolában végezte középfokú tanulmányait, POITIERS egyetemén pedig jogi diplomát szerzett; később katonának állt. Több évig katonáskodott – még Magyarországon is járt. Ezután Hollandiában élt, itt ugyanis nem kellett retorziókra számítania világnézete miatt. Ennek az az oka, hogy az 1609-ben megalakult Hollandia garantálni tudta a szólásszabadságot. Svédországban halt meg tüdőgyulladásban. DESCARTES érdeklődéssel kutatta a természettudományokat: foglalkozott optikával, meteorológiával, fizikával és matematikával. Megteremtette a newtoni matematikai alapjait; forradalmasította a számelméletet. Szerinte a matematika örök igazságokat tartalmaz. Művei • Elmélkedések az első filozófiáról • Értekezés a módszerről • A filozófia alapelvei Filozófiája A filozófia egzaktabb lenne, ha a matematika és a fizika összefüggéseit megtalálnánk. Gondolatilag és nem érzelmileg számítanak bizonyosságnak a matematika tételei. A matematikát tartotta a legtökéletesebb tudománynak. Szerinte az ész az ismeretek legfőbb forrása. A tapasztalatok és az ész kombinációja adja az igazság megragadását, a rációt. Híres mondata: „Cognito ergo sum” – „Gondolkodom, tehát vagyok”. Filozófiájának központi eleme a kételkedés: lételméleti mondat – azáltal vagyok létező, hogy gondolkodom. A racionalista felfogásnak köszönhetően megjelent az autonóm, önmagára hagyatkozó ember, aki nem függ sem Istentől, sem a világtól. „Saperte aude!” – „Merj tudni!”. Csak az embertől függ, hogy mit fog cselekedni. Az a létező ember, aki gondolkodik – maga a gondolkodás válik kiindulóponttá. Ez a formula egy önmagát igazoló kijelentés – nincs szükség külső segítségre. A cognito (gondolat) foglalja magába a lelki és szellemi dimenziót. DESCARTES szerint mindig az észre kell hagyatkozni.

Ideák • A gondolkodás mindig ideákat foglal magában. • Ezek az ideák kerülnek az elme ítélőszéke elé. Az ember az érzékszervein keresztül érzékeli a világot. – Az észlelésből egy kép keletkezik. – A képről dimenziók létesülnek. – Ehhez ítéletet állítunk. – Az ítélethez akarati aktusok kapcsolódnak. Descartes véleménye az emberről Isten teremtette a világot. Órásmester, aki elkészítette az órát, majd hagyta azt működni (deizmus). Az ember kettős lény: • Res Cognitas – az ember gondolkodó része, ami anyagtalan. • Res Extensa – az ember teste, kiterjedése. Blaise Pascal: Francia matematikus, filozófus és természettudós volt. Fiatal korában sok felfedezést tett: barométer, légnyomás, matematikai valószínűségszámítás alapjai. Ezt a pályát azonban hamar abbahagyta, és filozófiával kezdett foglalkozni. Fiatalon DESCARTES hatása alá került, azonban hamarosan ellenfelekké váltak. Racionalizmusát a vallásos élet oldaláról bírálta: a hit ésszerűségét állította a középpontba. Az ember egy sajátos dimenzió; egy köztes lény, aki a kozmikus makro- és mikrovilág között áll. Az ész csak a végesre, a szív és az érzés a végtelenre terjed ki – mindezt az ész csak utólag igazolhatja. Az ész legfőbb tevékenysége az önkorlátozás. A hittel kapcsolatban mindig a szív hozza meg a döntéseket. Minden emberben van angyali és állati rész – az emberen múlik, melyik lesz a domináns. Fontos műve az Apológia, mely a keresztény vallás igazságát akarta megvédeni, de halála előtt nem tudta a művet befejezni. Gondolatok A műben két ember szerepel: Montaigne és Descartes. Az emberi személyiséget, egzisztenciát vizsgálja. Megpróbálja az emberi szenvedélyeket geometriai módon megfejteni. Az ember élete különböző életsíkokból áll, melyek vezetnek felfelé és lefelé. Szegény ember az, akinek nincs hite, érzelme. Ha nem alakulnak ki szilárd érzelmeink, bűnbe kerülünk; ha nem foglalkozunk szellemi dolgokkal, unatkozunk. Az unalom szerinte az üres lét észrevétele, menekülés önmagunk elől. A lét három minőségi foka • anyagi • lelki • kegyelmi Pascal és a Biblia Az ész helyett többet ér a Szentírás kinyilatkoztatása. Jézus bennünk van – csak belső értékeinktől függ, mikor tudjuk a felszínre hozni. Isten rejtőzködő (Deus absconditus), mert eltávozott az ember Istentől. PASCAL célja az volt, hogy megvédje a keresztény hitet a racionalizmus önhit hatalmával szemben – az ész megalázására törekedett. Olvasmány – Pascal: Gondolatok PASCAL kereszténység-felfogásának alapja, hogy dolgaink célja a vallás megalapozása legyen; a vallás tanításainak megfelelő érzelmeknek kell lennie a szívünkben, s a vallásnak minden törekvésünk céljának kell lennie, annyira, hogy alaptételeiből megérthessük az emberi természetet és a világot.

Szerinte a kereszténységet azért szidják, mert rosszul ismerik, s azt hiszik, hogy csak egy mindenhatónak képzelt Isten imádásából áll, ami tulajdonképpen a deizmus, mely az ateizmussal egyformán távol áll a kereszténységtől. Szerinte a lényeg, hogy Isten nem nyilatkozik meg az embereknek tökéletes világossággal – ezt mutatja a Megváltó misztériuma is, aki egyesíti az emberi és isteni természetet. Vagyis azt hirdeti az embereknek, hogy bár van Isten, akit elérhetnek, de van bennük ezt akadályozó romlottság is. Mind a két tételt ismerni kell, és Isten irgalmassága, hogy ezt megismertette. Jézus Krisztus a középpont, ami felé minden törekszik. Aki ismeri Őt, ismeri az okát és értelmét mindennek. A világon minden egy elrejtőzködő Isten jelenlétéről árulkodik: nem igaz, hogy minden Istent tárja elénk, de az sem, hogy minden elrejti előlünk. A jövendölések és a csodák nem teljesen meggyőzőek, így a világosságot követőkben nem az ész, hanem a kegyelem buzdít követésre. Az ősegyházban arra valók az eretnekek, hogy bizonyítsák a kánoni törvények igazságát. A próféták megjövendölték Krisztus eljövetelét, de homályosan szóltak mikéntjéről – azért, mert egy érzéki néphez kellett szólniuk. A zsidó nép anyagi hatalommal bíró megváltót várt, s mikor csalódott Krisztusban, s ellenségévé vált, beteljesítette a jóslatot. A vallás olyan, hogy aki nem fáradozik keresésével, megfoszttatik tőle – aki viszont keresi, az meg is tudja találni. A kiválasztottak számára minden jóra fordul, a Szentírás homályos helyei is világosak lesznek, a többiek viszont a világos részeket is homályosan látják. Isten vakká és ugyanakkor látóvá is akar tenni bennünket; a történelem bebizonyította a jövendölések isteni jellegét, de van, amit el kell hinnünk. Isten a zsidó nép vakságát a kiválasztottak szolgálatába állította. Ha Isten csak egy vallást enged, az túl könnyen felismerhető lenne. A természetben található tökéletességek azt bizonyítják, hogy a természet Isten képe, míg a hiányosságok azt, hogy csak a képe – de nem maga Isten. Isten jobban akar hatni az akaratra, mint a szellemre, így megalázza a kevély séget. Még az igazságból is bálványt csinálhatunk magunknak – szeretet nélkül ugyanis az igazság nem Isten, hanem csak Isten képe, egy bálvány, amit nem szabad szeretnünk – de még kevésbé szabad szeretnünk az ellentétét, a hazugságot. A gonoszok ismerik az igazságot, de csak annyiban állnak mellette, amennyiben érdekük diktálja, egyébként elpártolnak tőle. A világ azért van, hogy könyörületességet gyakoroljon és ítélkezzék. Isten ellenségeinek elég világosságot ad, hogy visszatérjenek hozzá, de ahhoz is eleget, hogy megbüntesse őket, ha nem hajlandók őt keresni és követni. Ha nem lenne homály, az ember nem érezné természete romlottságát – ha nem lenne világosság, nem remélne rá orvosságot. Ezért nem csak igazságos, hanem hasznos is, hogy elrejtőzött és meg is mutatta magát, hiszen ugyanolyan veszélyes az embernek, ha nyomorult voltáról mit se tudva ismeri Istent, mint ha Isten ismerete nélkül látja nyomorúságát. Vallásunk bölcs is, esztelen is. Bölcs, mert a legtudományosabb és csodákban, jövendölésekben a legmegalapozottabb. Esztelen, mert nem emiatt hiszünk benne: a hitet a kereszt gerjeszti bennünk, a tudományok és érvek önmagukban nem tehetnek képessé rá, hogy megismerjük és szeressük Istent – a kereszt esztelenségének bölcsesség és jelek nélküli ereje érheti el, hogy Krisztus áldozata hiábavaló ne legyen. A hit tehát nem a tudáson múlik, hanem a lelkünkből fakad; választás kérdése.

10. előadás A német klasszikus filozófia I. – Kant
1724-től 1804-ig élt. A család skót eredetű nyergesmester volt. Königsbergben élte le egész életét. Filiszter volt, vagyis szobatudós. Az egyetemen filozófiát és matematikát tanult – 50 éves korára vált érett gondolkodóvá. Habitált az egyetemen, majd magántanár lett; a logika és a metafizika professzora. Fontos művei • A Tiszta Ész kritikája – a megismerés filozófiája • A Gyakorlati Ész kritikája – gyakorlati filozófia (etika) • Az Ítéleterő kritikája A kritika szó, illetve a kriticizmus vizsgálja azokat az előfeltételezéseket, amelyek minden megismerés előfeltevései. KANT filozófiafogalma a megismerés elmélete volt (episztemológia). Filozófiájának két korszaka 1. Kriticizmus előtti korszak (1747–1770): LEIBNITZ hatása érződik. 2. 1770 után fordulópont következett: ROUSSEAU és HUME gondolatai – agnoszticizmus (nem vagyunk képesek megismerni a világot). Kozmológiája Az ég általános természettörténete és elmélete (1755): „ködhipotézis”. Ez LAPLACE elmélete – NEWTONt vette alapul: káoszból kozmosz, tisztulás, kondenzáció, sűrűsödés stb. Geometriai és matematikai eszközökkel szerette volna alátámasztani a filozófiát. Fogalmai • An sich (magánvaló): az ember látószöge. • Ding an sich (önmagában való dolog): az objektív világ. • Tér-idő: tudati forma, szubjektív. • Analitikus idő (elemző): az alanyból következik az állítmány. • Szintetikus ítélet (összetevő): nem következik az alanyból az állítmány. • A’priori: eleve adott dolog. • A’posteriori: utólagosan adott dolog. • Transzcendens: „túllépő”. • Immanens: „benne rejlő”. Megállapításai 1. Minden analitikus ítélet a’priori (nem tapasztalati). 2. Minden szintetikus ítélet a’porteriori (tapasztalat kell hozzá). 3. Mégis vannak szintetikus ítéletek, amelyek a’prioriak (pl. matematikai műveletek). 4. Az analitikus és szintetikus ítéletek kölcsönösen feltételezik, kiegészítik egymást, sőt át is csapnak egymásba. A Tiszta Ész kritikája Célja a geometria és a matematika filozófiai megalapozása szubjektív irányban: 1. Transzcendentális etika (érzékelés világa). 2. Transzcendentális analitika (értelem világa – verstand, ratio). 3. Transzcendentális dialektika (ész világa – vernunft, intellectus).

„Légzsák”: 1. Konstruktív – létrehozó (az igazságosság transzcendentális logikája). 2. Regulatív jellegű (a látszat logikája). • • • • Transzcendentalitás: olyan dolog, amely valamilyen metszetben, metszéspontban áll – egyik oldalon az immanens, a másik oldalon a transzcendens határolja. Immanens világ: zárt összefüggések rendszere – külső mozgatóra nincs szükség. Transzcendens világ: áttör egy jelenség immanenciáján (Isten) – megelőzi a tapasztalatot, de lehetővé is teszi. Transzcendentális: immanensen transzcendens vagy transzcendensen immanens.

Ítéletek Az ítélet lehet szubjektum (szubsztancia) vagy predikátum (tevékenység, kapcsolat, ráció). A kategóriatáblában az ítéletek osztályozása található. Mennyiség: • egyes (egység) • különös (sokaság) • általános (mindenség) Minőség: • állító (valóság) • tagadó (tagadás) • végtelen (limitáció) Reláció: • kategorikus (viszony) • hipotetikus (okság) • diszjunktív (kölcsönhantás) Modalitás: • problematikus (lehetőség) • asszertórikus (létezés, nem létezés) • apoditikus (szükségszerű – véletlen) Megismerés A megismerés lényege, hogy összekapcsolódik a tartalom és a forma. A fogalmak tartalom nélkül üresek, a tartalmak fogalmak nélkül vakok. Az Ész és Értelem küzdelmei: értelem – részmegismerés; ész – az egészre irányul. Az agnoszticizmus a világ megismerésének lehetőségei. Az antonímiák olyan ellentétpárok, amelyek szükségszerűek, de feloldhatatlanok: • véges – végtelen; • rész – egész; • okság – szabadság; • világ – hozzá tartozó lény. Olvasmány – Kant: A Tiszta Ész kritikája A megismerés a tapasztalattal kezdődik: „Semmi ismeretünk nem előzi meg a tapasztalatot, s vele kezdődik minden megismerés.” A felvetődő kérdés az, hogy van-e olyan megismerés, amely független a tapasztalatoktól? Van, ez a’priori ismeret – megkülönbözteti az empirikusoktól. Az a’priori ismeretek minden tapasztalattól függetlenek; ellentéte az empirikus ismeret.

Birtokában vagyunk bizonyos a’priori ismereteknek, s a közönséges értelem sincs soha náluk nélkül: „A tapasztalat soha nem ad ítéleteinek igazi vagy szigorú, hanem csak fölvetett, s viszonylagos általánosságot.” – ha az általánosságra gondolunk, akkor az a’priori (pl. matematikai tételek). Minden változásnak oka van. A filozófia olyan tudományra szorul, mely az összes a’priori ismeretek lehetőségét, alapelveit és körét megállapítja. A tiszta észnek mellőzhetetlen feladatai: Isten, szabadság, halhatatlanság. E kérdések megoldását célozza a metafizika (eljárása kezdetben dogmatikus volt). „…ha e szón ’természetes’ azt értjük, aminek ész szerint kellene történnie, misem természetesebb; de ha azt értjük rajta, ami rendesen történik, akkor semmi sem természetesebb s érthetőbb, mint hogy e vizsgálatot sokáig mellőzték.” Ismereteink bővítésében csak a világos ellentmondások akaszthatnak meg – a bővítés ösztöne nem ismer határt. Analitikus és szintetikus ítéletek különbségéről: Az analitikus (állító, magyarázó) ítéletek azok, melyekben az állítmánynak az alannyal való kapcsolata azonos. Szintetikus (bővítő) ítéletek azok, melyekben az állítmánynak az alannyal való kapcsolata nem azonos. Pl. minden test kiterjedt – analitikus ítélet (hiszen minden testnek van kiterjedése); minden test nehéz – szintetikus ítélet (mert az állítmány egészen más, mint amit a test fogalmáról általánosan el lehet mondani). A tapasztalati ítéletek mint ilyenek, mind szintetikusak. Az analitikus nem tapasztalatra alapított, mert nem szükséges a tapasztalat tanúbizonysága. A test kiterjedtsége egy olyan tétel, amely a’priori, tehát nem tapasztalati ítélet. Az ész minden elméleti tudományában szintetikus a’priori ítéletek mint elvek foglaltatnak: 1. A matematikai (tiszta matematika) ítéletek mind szintetikusak. A matematikai képletek mindig a’priori tételek. 2. A természettudomány szintetikus a’priori ítéleteket, mint elveket foglal magában. 3. A metafizikában szintetikus a’priori ismeretek vannak. A tiszta ész általános feladata: HUME következtetései szerint mindaz, amit metafizikának nevezünk, nem egyéb, mint képzelt észbeli megismerése annak, ami tényleg csak a tapasztalattól van kölcsönözve. (KANT szerint HUME felismerésének következményeképp nem lehetne tiszta matematika). Miképp lehetséges tiszta matematika? Miképp lehetséges tiszta természettudomány? – KANT szerint ez benne foglaltatik az előzőekben. Az emberi ész saját szükségletétől hajtva halad előre olyan kérdésekig, amelyekre az ész tapasztalat alapján nem tud választ adni. Külön tudomány eszméje s beosztása a Tiszta Ész kritikája név alatt: transzcendentális az a megismerés, amely nem annyira tárgyakkal, mind inkább a tárgyakról való megismerésünk módjával, amennyiben az a’priori lehetséges, foglalkozik. Az ilyen fogalmak rendszere a transzcendentális filozófia: „A transzcendentális filozófia oly tudomány eszméje, melyben a tiszta ész kritikájának kell megszerkeszteni az egész alaprajzot (…) elvek szerint, kezeskedvén az alkotó részeknek, melyek ez épületet teszik, teljességéről s biztonságáról.”

11. előadás A német klasszikus filozófia II. – Hegel
1770-től 1831-ig élt. Filozófiát, görög-latin nyelvet, irodalmat és matematikát tanított. 1816–1818ban a heidelbergi egyetem professzora, majd a berlini egyetem professzora lett; 1829-ben rektor a berlini egyetemen. Filozófiája: HEGEL filozófiájának a forrása a protestantizmus, illetve ROUSSEAU gondolkodása volt. Három fő iránya az idealista történelemértelmezés, a dialektikai módszer és az igazság keresése. HEGEL volt a harmadik nagy rendszerfilozófus. Dialektikus módszere három lépésből áll: tézis, antitézis és szintézis. HEGEL gondolkodása a történeti teológiára vezethető vissza. Minden tézis magában rejti saját antitézisét, és mindkettő megszüntetve megőrződik a szintézisben. Megszüntetve megőrződik, vagyis a szintézisben megvan egyaránt a tézis és az antitézis is. A dialektika egy magasabb és ésszerűbb mozgás, mely összeköti a szétválasztottat. A történelmi korszakok is ilyen szükségszerű ellentmondásokból adódnak. Minden, ami végbement, szükségszerűen ment végbe. A szellem olyan mozgás, ami végigkíséri az egyes korszakokat, és minden új korszakban magasabb szinten tér vissza önmagához. A filozófiában ez a szellem egyszerre szubjektum és szubsztancia is. Fontos művei: A szellem fenomenológiája HEGEL fő műve, melyet 1807-ben írt. A fenomenológia a tudat tapasztalatának a tudománya: jelenség és tudomány együttese. Az öntudattól vezeti a szellem útját az abszolút tudásig. Fontos műve még A logika tudománya című kötet, mely a tiszta eszme tudományát írja le. Lényege a fogalom és az objektivitás egysége. A logika célja, hogy a tiszta ész rendszere legyen – ez maga az igazság. Van objektív és szubjektív logika: a mozgás azonos a létezéssel. Másik fontos műve A filozófia tudományok enciklopédiája, mely az egész filozófiai rendszerének alapvonalait taglalja. Megtalálható benne egyaránt a természetfilozófia és a szellemfilozófia is. Hegel és a politika: Konzervatív volt. A történelem a felvilágosult abszolút monarchiával ért véget. A Porosz állam lényege az alattvalóként végzett munka. Az objektív szellemnek három része van: elvont jog, moralitás és az erkölcsiség (az objektív és szubjektív szféra egysége). Ennek három intézménye van: család, polgári társadalom és állam. A modern állam lényege az egységes és általános egység. A filozófia feladata: A korszakot gondolataiban megragadni; kommentálni a lezajlott történelmi eseményt. Utolsó éveiben vallásról, történelemről és esztétikáról tartott előadást. A világtörténelem ésszerűen működik – az ész képe és tette. A világtörténelmi személyiségekbe költözik a szellem, és rajtuk keresztül éri el a célját. HEGEL esztétikai nézetei: • a „szép” fogalma: egyesíti az általánost és a különöst • a művészeti szép az érzékiség és a toszta gondolat között helyezkedik el. Vallásfilozófiáját tekintve HEGEL szerint a keresztény vallás egybeesik az igazi filozófia tartalmával. Halála után, munkássága nyomán több iskola is létrejött. Főleg a XIX. századra gyakorolt rendkívüli hatást.

Olvasmány – Hegel: A szellem fenomenológiája A szellem filozófiájában HEGEL azt mutatja be, hogy a véges emberi szellem hogyan ismeri fel az abszolútummal való azonosságát; hogy az abszolútum hogyan jut egyre teljesebb öntudatra a szubjektív és az objektív szellem közvetítésével. A szubjektív szellem Ez az önmagát szemlélő szellem. A szubjektív szellemnek három alakzata van: a lélek, a tudat és a szubjektív szellem. A lélek az érzékelő és érző szubjektum, ami az átmenet a természetiből a szellemibe. A lélek-állapot „a szellem alvása”. Ez az állapot az arisztotelészi filozófiából ismert növényi és állati lélek fogalmához hasonló. Bár a lélek érzékeli önmagát, még nem jutott el abba a stádiumba, hogy öntudata legyen: érzéseinek és érzelmeinek él. A test a szellem külsővé válása. A következő fázisban a tudat fázisában a lélek kiemelkedik az alany és tárgy egységéből, és szembekerül a tárggyal. Megjelenik az öntudat: a lélek már tud magáról és felismeri, hogy rajta kívül más tudatok is vannak, amelyek függetlenek tőle. A harmadik fázisban megjelenik az ész. Ebben a fázisban a szellem már nemcsak felismeri, hogy individuum és hogy létezik tőle különálló világ is, hanem alakítja is azt. Az objektív szellem Ez az önmagát elképzelő szellem. HEGEL szerint egy-egy eszme a maga ellentétébe csap át, majd mindkettő feloldódik egy átfogó elvben. Az objektív szellem a jog, a moralitás és az erkölcsiség területét öleli fel. A jog a szellem szabadságának külső szférát kell, hogy adjon. Ezt úgy teszi, hogy sajátjává tesz és használ dolgokat. Egy személyhez hozzátartozik az a képesség, hogy birtokokat és jogokat gyakoroljon tulajdonával kapcsolatban. A jog csak rendezett jogviszonyokban érvényesülhet. A jogrend csupán külső egyeztetések, társadalmi megegyezések, hatalmi döntésekből áll. A jog szférában a szellem még nem ismeri fel az azonosságát a természettel. A moralitás nem más, mint akaratmeghatározottság. HEGEL itt azt vizsgálja, hogy milyen esetekben erkölcsös egy cselekedet, a jószándék és a kötelesség. A lelkiismeret fontosságát hangsúlyozza. Elutasítja KANT azon álláspontját, hogy a cselekedet elveszti morális értékét, ha a hajlamok vagy ösztönök közrejátszanak. A moralitás csupán belső megegyezés az ész törvényeivel, vagyis az abszolútummal. Ebben a fázisban azonban a szellem még nem ismeri fel pontosan, hogy az ész törvénye egyben az abszolútum törvénye is. Az erkölcsiség a pozitív jog külsődlegességének és a moralitásnak egysége a kötelességet mintegy megtestesítő külső törvények, normák alapján. Az erkölcsiség a család, a polgári társadalom és az állam intézményeiben található meg. Az állam a tökéletes szabadság megvalósítása, amennyiben a törvényekben az ész rendje érvényesül. Az állam felette áll az egyéneknek. A legjobb állam – HEGEL szerint – a monarchikus, trónöröklésen alapuló alkotmányos állam. HEGEL az államfilozófián belül elemzi a világtörténelmet is. A világtörténelemben szerinte az isteni ész uralkodik. A világtörténelmet egymást követő államok (népszellemek) közötti viszonyok alkotják. Azt mondja erről: minden kor megtermeli a maga gyümölcsét, ami majd édes mérgévé válik, s ami megöli őt. De hamvaiból egy új, jobb kor fog születni. A világtörténelem nem a boldogság tala ja: szenvedésekkel, könnyekkel, vérrel van teli. A világtörténelem végső célja a teljes szabadság elérése. Az abszolút szellem Ez az önmagát szemlélő szellem. Az abszolút szellem az objektív és a szubjektív szellem szintézise. Az abszolút szellemben az öntudat a művészeten, a valláson, a filozófián keresztül teljes egészében tud magáról. A művészet az abszolútum megjelentése szemlélet formájában. A művészeti szép „középen foglal helyet az érzéki mint olyan és a tiszta gondolat között”. A művészet a természetben rejlik, hogy objektív létezésbe fordítsa magát. A vallás belső lényege a kultuszban és a dogmában elhomályosul-

hat, a művészet lényege az objektivitásban csak még tisztábban, még tökéletesebben jelenhet meg. A vallás az abszolútum önközlése és a róla való gondolkodás képzetek segítségével. HEGEL vallásfilozófiája a következő idézettel írható le: „A keresztény vallásnak mint egyáltalában a vallás legmagasabb fokának a tartalma teljességgel egybeesik az igaz filozófia tartalmával.” Isten létével kapcsolatban a filozófus nem szorul bizonyítékokra, hisz minden gondolkodás végső feltétele Isten. Minden istenérvvel megelőzően tudunk Istenről, és éppen ez a tudás különböztet meg minket az állatoktól. A filozófia az abszolútum gondolatokban megragadva. A filozófia tárgya megegyezik a valláséval, de felülmúlja a vallást. A vallás azért hiányos, mert a végtelen és a véges (Isten és ember azonossága) csak a hívők közössége számára ismert. További hiányossága a vallásnak, hogy a vallási tudat és Isten azonosságát csak objektív módon, a dogma formulájában tárja fel. Ezt a tudatot kell átalakítani önmagához visszatérő filozófiai tudattá, hogy feltárulhasson a szellem önmagával való azonossága.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->