P. 1
Ingrid Noll A patikusnő

Ingrid Noll A patikusnő

|Views: 145|Likes:
Published by marcsi06
A patikusnő izgalmas pszichológiai, bűnügyi krimi. Főszereplője egy tehetős, de szeretet nélküli polgári környezetből származó fiatal gyógyszerésznő, aki különös, bizarr élethelyzetekbe sodródik. Akarva-akaratlan maga is bűnök, balesetek, szerencsétlenségek előidézője lesz, bűnrészes és egyúttal áldozat. Ítéljük el vagy inkább sajnáljuk őt? Mennyire felelős tetteiért a körülötte és a vele történtekért? Az írónő kitűnő pszichológiai érzékkel keresi a múltban gyökerező okokat… A regény stílusát iróniával fűszerezett hideg tárgyilagosság jellemzi – a dolgok mintha logikusan, természetesen következnének egymás után. Valójában rejtvénnyel állunk szemben, amit az írónő csak részben fejt meg.
A patikusnő izgalmas pszichológiai, bűnügyi krimi. Főszereplője egy tehetős, de szeretet nélküli polgári környezetből származó fiatal gyógyszerésznő, aki különös, bizarr élethelyzetekbe sodródik. Akarva-akaratlan maga is bűnök, balesetek, szerencsétlenségek előidézője lesz, bűnrészes és egyúttal áldozat. Ítéljük el vagy inkább sajnáljuk őt? Mennyire felelős tetteiért a körülötte és a vele történtekért? Az írónő kitűnő pszichológiai érzékkel keresi a múltban gyökerező okokat… A regény stílusát iróniával fűszerezett hideg tárgyilagosság jellemzi – a dolgok mintha logikusan, természetesen következnének egymás után. Valójában rejtvénnyel állunk szemben, amit az írónő csak részben fejt meg.

More info:

Published by: marcsi06 on Sep 20, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

11/30/2012

pdf

text

original

Ingrid Noll

A patikusnő
Tandori Dezső fordítása

Geopen Könyvkiadó, 2000

családi „Pénzről nem beszélünk, pénzünk van", e családi mottón és valami megmagyarázhatatlan gőgön kívül anyám örökölt semmiféle javakat nem örökölt a klánjától. Apámmal alázatos szemben többnyire alázatosan viselkedett; távollétében viszont tyrannoszauruszi méretekig nőtt olykor riadt gyerekeknek szemünkben. Nekünk, gyerekeknek ez akkor vált csak világossá, mikor apánk egy nap, minden látható ok nélkül olyannyira lemondott a hús minden gyönyöréről, hogy vegetáriánussá vedlett, vegetáriánussá vedlett, így irányította családját is misszionáriusként. megátalkodott misszionáriusként. Nekünk, persze, már csak a cseperedés okán is, meg némi nagylelkűségből, egyengedélyezett pár lyoni virslifélét, vasárnap egy-egy tojást, fasírtmorzsákat paradicsomszósszal. netán némi fasírtmorzsákat paradicsomszósszal. rendMikor más háziasszonyok délután négy óra tájt, rendegytömzsi szerint egy-egy csésze kávét főznek, a mi kövérkés, tömzsi anyánk igazi húsorgiát rendezett, s nem csupán magának, de jópajtásság nekem is, a fivéremnek is. Ez volt a jópajtásság egyetlen „vádolni" megnyilvánulási formája, mellyel „vádolni" lehetett őt, ám ez önmagában is fertelmes nagy gyönyörűségünkre volt. Ahogy az hullák eltüntetésénél elengedhetetlen, ily alkalmakkor is el kellett tüntetni minden maradékot, nyom Csontnak, nem maradhatott hazatérő atyánknak. Csontnak, pörcnek, mocskának zsírpacninak, mosatlan tányér mocskának nem volt szabad tanúsítania titkos vétkünket. Fogmosás következett vadul, szemétvödör kiürítése, a konyhában citromillatnak kellett terjengenie, minden módon az ártatlanság állapota volt előállítandó. voltaképpen szenvedtem Hanem hát én voltaképpen apja lánya lévén, szenvedtem fordulatára hússal való vétkezéseinkért. Ha apám nagy fordulatára nem évvel gyermekkorom nagy traumája előtt egy évvel került volna hibáztattam sor, valószínűleg ezért is magamat hibáztattam volna. Apám is szerette a közmondásokat, ha pénzről volt szó. hever Hamar megtanulhattuk, hogy nincs szaga, nem hever az utcán, de hogy a világot kormányozza, viszont nem boldogít. Többnyire viszont így morgott a papa: „A pénz tizenegy nem téma." Kedvére szórta; hogy a fivérem tizenegy évesen vásárolt kapásból zongorázni akart tanulni, vásárolt kapásból egy hangversenyzongorát, még most is ott rabolja a helyet a szüleim nappalijában, holott mindössze nyolc hónapig esett ragaszkodott rajta klimpírozás. Másrészt apánk ragaszkodott hozzá, hogy neontollakat, én meg spéci vonalzókat, neontollakat, haj pántokat és teniszcipőket zsebpénzemen. teniszcipőket vásároljak - a zsebpénzemen. Még anya sem férjeura, tudta, mennyit keres a férjeura, tény, hogy csúcsjövedelemre gyanakodott. Mivel nálunk nem volt téma a pénz, alkalmanként anyámnak alkalmanként mindenféle burkolt célzás

előjönnie formájában kellett előjönnie az igényeivel. Érettségim alkalmából apámtól egy kis autót kaptam, eredetileg a fivérem szerette volna. telMár korán megtanultam, hogy a szülői szeretetet a telvoltak jesítménnyel kell megvásárolni. Szüleim büszkék voltak a jó háziasszo ziasszonyi bizonyítványomra, a szorgalmamra és első háziasszonyi sikereimre. Maradtak fényképek rólam, melyeken kis kertésznő kezemben. vagyok, fejecskémen szalmakalap, öntözőkanna a kezemben. Apám szakácsnőként is lefotózott, amint nagy kockás kötényben mindenféle homoktortákat díszítgettem fogkrém utolsósorban, girlandokkal; s voltam, végül, de nem utolsósorban, baba betegápoló nővérke. Ott hevert az összes baba és az összes óriási maci az ágyamon, törött tagjaikon óriási kötések vécépapírból. Volt, amelyikük kanyarós lett, nekik piros arcocskájukra. krétával pöttyentgettem foltokat az arcocskájukra. Emlékszem, Emlékszem, egy alkalommal szülői vita okozója lett ez a betegápolói szenvedélyem: amikor egy jó ideje megdöglött vakondokot akartam szájból szájba mesterséges légzésben részesíteni. Akkoriban még úgy képzeltem, családom kedvence kislány, örömmel vagyok: szorgalmas, rendes kislány, aki készséges örömmel okoztam hordja kis fejkendőit. Iskolába kerülve sem okoztam minden, semmilyen szempontból csalódást; érdekelt minden, legfőképp a természettudományos tárgyakban tündököltem gyűjtöttem, később. Már tízévesen növényeket gyűjtöttem, mindet egy lepréseltem, lett egy kis herbáriumom - máig őrzöm. Becses jómagamnak, de összes dolgomnak is mindig tökéletes dolgomnak rendezettség és tisztaság volt a jellemzője; állandóan játszótársnőimet takarítottam a szobám, játszótársnőimet is ennek a választottam tökéletességigénynek megfelelően választottam ki; még a gilisztatenyészetemet is gondosan elszigeteltem a pincénkben az elvermelt almáktól. Felsőbb iskolába kerülvén ez a teljesítményközpontú oszmagatartásom már korántsem találkozott mindig oszigyeketálytársaim rokonszenvével. Nevetségessé tették igyekeamellyel zetemet, amellyel a tankönyvek legfontosabbnak vélt alámondatait kiemeltem magamnak: neontollal alá- vagy áthúzva. „Ez mindent elsárgít!" Hiába szerettem volna barátnőket magam körül. Helyzetemet tovább rontotta, nyakrahogy tanáraim nyakra-főre dicsértek. Strébernek csúfoltak.

rövidke Tizenkét éves voltam, akkor történt. A tanárnő rövidke kimentem szünetet tartott, és elhagyta az osztálytermet, kimentem magam is a vécére, ahogy idegességemben ez túlságosan is visszatértem gyakori szokásom volt. Utána visszatértem volna az Legalább osztályba, de az ajtó nem nyílt. Legalább tizenkét kis társam pusmogásukat, nyomta belülről, hallottam pusmogásukat, vihorászásukat. Általában nem estem túl könnyen pánikba, ám azon a komor januári napon már eleve egész reggel siralmasan éreztem magam, s most nem tudtam visszatartani könnyeimet. Minden erőmmel nekirugaszkodtam hát én is a mázolt, szürkére mázolt, összekarmolászott faajtónak, mely a elválasztott. többiektől elválasztott. Pár perc, aztán folytatódott volna a aktanítás, meg kellett volna várnom csupán a becsengetést, akmind kor a tanárnő közeledtére ők ott bent mind ártatlan bárányokként ültek volna a helyükön. Túl komolyan vettem azonban a helyzetet - így hát vettem egy újabb nagy lendületet. ágyúAz ajtó, mintegy varázsütésre, engedett, és én ágyúmásodperc golyóbisként repültem át a küszöbön. Kezem a másodperc azelőtt töredékével azelőtt még a rézkilincs tapintását érezte, most a linóleumpadlóét. Nagy zajjal zuhantam végig ugyanis a zöld felületen, és abban a pillanatban lépett be a tanárnő. penderültek. Ellenségeim a helyükre penderültek. A halotti csendben, persze, én kaptam a nagy kérdést: „Mi kérdést: volna ez?" Nem meséltem el, nem bocsátottam volna meg magamnak az árulkodást. Hamarosan csönd lett megint, de akkor kiderült, egyik osztálytársunk, egy fiú nincs sehol. „Az Axel kibotorkált", mondta a mellettem ülő lány. A keresse tanárnő szalasztott valakit, keresse meg Axelt, de a fiú Akkor dolgavégezetlen tért vissza. Akkor a tanárnő maga indult nyomozni, még a fiúvécébe i s bement, joga volt rá. Semmi remény. Valaki azt mondta, Axel alkalmasint hazaszökött, félvén, hogy beárulom, mert hogy őt hibáztatom „a Ez dologért". Ez jellemző lett volna rá, lévén, hogy minden alkalmat megragadott az iskolakerülésre. boncolásnál Négy óra múlva találtak rá Axelre. Mint a boncolásnál kokiderült, az ajtó kilincse teljes erővel vágódott a kokulcslyukon ponyájának. Mert hogy balszerencséjére épp a kulcslyukon hirtelen leselkedett ki: mi van velem, amikor a többiek hirtelen elengedték az ajtót. Axel a térképtárba menekült, valószínűleg a büntetéstől félve, meg valami furcsa fájdalmat fájdalmat is érzett nyilván a fejében. Agyvérzésben halt meg. vizsgálat, Következett a rendőrségi vizsgálat, erre már nem is többénévtelen emlékszem igazán. Amint az első, többé-kevésbé névtelen szüleim „üzenetek" megjelentek azonban a padomon, szüleim úgy

határoztak, átvisznek más iskolába. A vonalas füzetekből kitépett lapokon ugyanis ez állt: Te gyilkos. nagyon hosszan könnyes Apám olykor nagyon hosszan elnézett engem, könnyes szemmel, végtelen szomorúsággal. OrsolyaleánygimElvittek hát máshova, az Orsolya-rendiek leánygimbeilleszkedni, náziumába, ott igyekeztem minél jobban beilleszkedni, az elvárásoknak megfelelően viselkedni. Csak nem feltűnni, jelszavam. Ellenségeskedések meghúzódni, ez volt a jelszavam. Ellenségeskedések egyébként nem adódtak; Axel halálhíre nem jutott el ide, helységben régi iskolám szerencsére egy másik helységben volt. tekintettek; Valamelyest unalmas mintatanulónak tekintettek; s elégedettek voltak velem. Akkor változott csak a dolog, lettem meghatározhatatlan amikor tizenhat lettem és valami meghatározhatatlan vágy ellenpólusra. ébredt bennem - hímnemű ellenpólusra.
Gyötör az emlék, ahogy visszagondolok, most, hogy itt fekszem, és nem szabadulhatok, éjjel-nappal itt vagyok. Kevés a nyugalom ebben a kórházban, ahol ráadásul első osztályú betegként kétágyas szobát kap az ember, ha akarja, ha nem. Nincs türelmem értelmes olvasmányhoz. Ahogy az ápolószemélyzet folyton zavarog, lázat mérnek, tablettákat nyeleinek, és az emberlánya minden más érzéki öröm híján csak a silány kosztra vár, többé-kevésbé akaratlanul kihallgatja idegen látogatóit - mindez <2 napokat kényszerzubbonyba köti. Hamar oltunk lámpát. Jómagam, mint afféle Seherezádé, egyre mesélem életem ilyen olyan részleteit. Hirte asszony, a szomszédom, semmi különösről, semmilyen intimitásról nem számolhat be viszonzásul. „Asszony"? Egy vénlány. Hiába is várnék tőle kalandos élettörténetet, ízes botrányokat. Azért fekszik itt a heidelbergi női klinikán, mert eltávolították a méhét. Közönséges mióma, ártatlan daganat, ennyi volt az egész, mondja ő, csak hát azok az átok panaszok. Rák, gondolom én. Jó, hogy Pável elhozta a fényképalbumokat. Gyakran nézegetem a képeket, már-már pótolják az olvasást. Ezt-azt ágyszomszédnőmnek is megmutatok. Ötvennyolc évével, kékesre festett hajával a szöges ellentétem. Szinte csak egyetlen látogatója van, egy még idősebb nő, aki általában a kutyájáról mesél, meg saját kórházi tapasztalatait idézi fel. Ha Pável ott ül az ágyamon, Hirte asszony nem minden érdeklődés nélkül sandít rá néha, mikor halkan beszélgetünk, úgy tesz, mintha aludna, de biztosra veszem, ugyanúgy fülel, mit hall az én látogatóimtól, ahogy én teszem ezt, ha az övéi jönnek. Szomszédnőm időközben értesült már a stigmáról - „gyilkos" -, melyet tizenkét éve rám sütöttek. Leplezetlen érdeklődéssel hallgatja az ügyet.

Valószínűleg azért mesélek az életemről ennek a vadidegen nőnek, mert ez így nekem valamiféle terápia, mely ellentétben a nevezetes pszichiáteri pamlaggal, semmibe sem kerül. Tény azonban, hogy nekem jót tesz, igen, itt ez az idegen nő, nyilván soha életemben nem látom viszont, mintha gyónnék neki, úgy osztom meg vele betegszobánk derengő alkonyóráin életem élményeit. Szívesen tegeztem volna, de hát én vagyok a fiatalabb, nem illik ilyet felajánlanom. Hogy valamit kezdeményezzek, mégis kértem, szólítson csak Hellának. De visszaverte „támadásom". Mit is várj olyasvalakitől, aki úgynevezett barátnőjét is így szólítja: „Römerné"? - Ha tizenhét lenne, Moormann asszony, akkor még lehetne szó róla... Bosszúsan vágtam oda: - Nyugodtan az anyám lehetne. Ezzel az elevenére találtam. Szemüveglencséi mögött pislogni kezdett. Ezzel együtt jól kibírjuk egymást. Eredetinek tartom, ahogy ez a nő a méhe elvesztését gyászolja, miközben a fájdalmakat úgy tűri, mint egy katona. Végső soron a kioperált szerve ebben a korban csak egy felesleges toldalék. Olykor, ha vécén van, megnézegetem a holmiját az éjjeliszekrénye fiókjában, a szekrényében: a betegbiztosító irományából kiderül ugyan a születési éve, családi állapota (hajadon), meg a keresztneve is (Rosemarie), de személyes leveleket nem őriz, fotókat se. Ékszereit, pénzét betette a széfbe, mint arról ő maga beszámolt. Mert könnyelműség jelentősebb értékeket a betegszobában tárolni. Nyilván nem lehet szegény, hogyan is tudná különben megfizetni a kiegészítő költségeket az első osztályú ellátáshoz. A parfümje, a háló holmija, a pongyolája is pénzre és korrekt ízlésre vall. Épp az imént meséltem el neki, miként zajlott egészen kislánykoromban: az én kettős életem. Nem láttam a sötétben az arcát, biztosra vettem mégis, hogy elhúzza a száját a históriámra.

Szerettem az olyan férfiakat, akiknek még rosszabbul ment soruk, mint nekem. Kalandjaim rejtve maradtak ugyan a családom tanárnőim és osztálytársnőim előtt, de a családom tudott Riadtak összetörtem róluk. Riadtak voltak. Valószínű, hogy összetörtem akkor én az apám szívét. Hogy az ő ártatlan szőke kicsi lánya ilyen csavargókhoz mindenféle ágrólszakadt csavargókhoz és más fura madarakhoz vonzódik! Akik neki inkább a szeme elé se kerültek volna! Ráadásul ezt ki se nőttem a kamaszkorral. lábát Ahogy egykor a babáim lábát csavartam ki, csak hogy gyógyíthassam őket, így kerestem a sérült férfilelkeket, kerestem ápolgatásra. Átsegített a magam gondjain, ha ilyen erős vagyok, hogy a m á s o k problémáit megoldom.

csibéGyerekkori fényképeimen nagyon eleven, éber, csibéészreszes az arcom. Barna szemem mindent pontosan észrelátom vételez. Próbálok olvasni az arckifejezésemben - azt látom akkor szeretete tet belőle, hogy már akkor az volt a vágyam: szeretetetszerelmet dédelgetéssel, ápolgatással kicsikarni. Ez az kisgyeolyannyira nőies hajlam, amely normálisan a kisgyerekekben leli tárgyát, de a kertészkedés, a főzés, a betegbetegápolás is megteszi, nálam elsősorban férfi áldozatokat akkoriban, keresett. A szüleim azzal tettek volna jót velem akkoriban, ha engedik, hogy vállaljak gyerekőrzést, netán vesznek egy lovat nekem. Helyette a bizonyítványaimat kereteztették be. Eleinte nem is voltam tudatában, milyen mágneses erővel neurotikus vonzom a pálya szélére kisodródott, a beteg, a neurotikus alakokat. Már diáklány koromban volt egy barátom, aki heroin függőségben szenvedett, nekem kellett volna őt felkilómegmentenem. Abban az időben felkiló-szám faltam a társalogtam csokoládét, éjszakákon át társalogtam siránkozó cigarett garettát szerelmemmel, a szüleimtől pénzt, cigarettát és alkoholt loptam. Ha a barátom nem kerül börtönbe, tudom, ma is az elvonókúráján fáradoznék. Akkoriban ugyanis színarany lelkem még hűséges volt. A következő alak egy munka nélküli tengerész volt. Természetesen nem maradhatott ki gyűjteményemből a depressziós, a krónikus betegségben szenvedő hapsi, a depressziós, megmentett öngyilkos, meg a börtönből szabadult rab, akinek keselyű volt tetoválva a mellkasára. Miután kitanultam a gyógyszerészséget, kollekcióm ez fittyet által is csak tovább gyarapodott: minden előírásnak fittyet egykopogtatónak hányva, egy-egy fájdalmaktól gyötört kopogtatónak nemcsak a gyógyszerkiadó kisablakot nyitottam ki, hanem az ajtót is. Szerettem volna egyszer s mindenkorra tisztán látni, mi is az én szerepem ezekben a tragédiákban, terápiát aztán abbahagytam. kezdeményeztem, melyet aztán mégis mindig abbahagytam. vette Védenceim gyógyítgatása örökké igénybe vette egész tudhattam, időmet. Ráadásul gyógyász nélkül is tudhattam, engem, a elsősorban látszatra olyan rendes kis teremtést elsősorban is csak az keretein. vonz, ami már kívül rekedt a polgári társadalom keretein. Féltem ettől a bennem rejlő szakadéktól; néha azt álálmeggyilkol modtam, hogy egyik vagy másik szeretőm majd meggyilkol gyereket egyszer, ott fekszem holtan, és még csak gyereket se szültem. Ilyenkor úgy ébredtem föl mindig, hogy nélkül, hitványnak éreztem magam: mert anyaság nélkül, azt talpgondoltam, nem élet az élet. Intelligens vagyok és talpsponraesett, de azt azért mindig tudtam, hogy lényem spon-

legalább tánabb részei éppen olyan fontosak. Eletemben legalább egyszer érezni, tudni szerettem volna, milyen az, ha valaki Teremtéssel, azonosul a Teremtéssel, új földi lénynek ad életet. Pergett az nekem órában a homok. Sokat jelentene nekem egy gyerek, gondoltam: egy kicsi lény, akit saját legjobb felfogásom tehetek, szerint formálhatok, akivel azt tehetek, amit akarok, akit szívem szerint dédelgethetek, halmozhatok el ajándékokkal. halmozhatok gyerekemnek Azt akartam, az én gyerekemnek legyen része mindenben, ami az én életemet teszi. Ne szenvedjen semmiben se hiányt. szeretetet, Kapjon szeretetet, hajcsatokat. Legyen példás papája, rendes foglalkozással, foglalkozással, szép jövedelemmel, származzon jó családból, persze, partnereimet persze, és legyen nagyon intelligens. Akkori partnereimet megfelelőknek. ilyen szempontból végképp nem láthattam megfelelőknek.
Hirte asszony horkolt. Egy vasárnap meglátogatott Dórit, gyerekkori barátnőm. Csak akkor jöhet, ha Gero, a férje vigyáz közben a gyerekekre. Kis csevegő óránkat félbeszakította a vizit. Dórit illendően kiment a folyosóra. A megszokott kérdések: Jól vagyunk? Problémák a visszerekkel? Fáj a varrat? - Mikor kerülök haza? - kérdezte Hirte asszony. Az osztályos orvos nem szívesen dönt, ennyit már tudhatna róla ez itt. A vizeletzacskóra pillantott, majd kicsit csúfondároskodva azt kérdezte: - Katéterrel szeretne közlekedni? Mikor Dórit újra ott ült az ágyamnál, elmeséltem neki, hogy Kaiser doktort ki nem álljuk – Hirte asszony kivételesen együttérzéssel bólintott -, ellentétben dr. Johannsennel, a főorvossal. - De hát az mindig úgy két másodperccel tovább néz az ember szemébe, mint kellene - meséltem Doritnak -, hát tudod, így aztán könnyen felébredhet a szerelem." Barátnőm nevetett, aztán pimaszul Vagy inkább kedvesen bevonta Hirte asszonyt is a társalgásba. - Hellának igaza van, nem gondolja? Fonnyadt szomszédnőm mordult egyet, előhúzta a Welt am Sonntagot, olvasni kezdte a gazdasági részt. Naphosszat-éjhosszat beszélhet az ember a családjáról, de a legtöbb nő szívesebben hallgat férfihistóriákat. Abból indulok ki, hogy Hirte asszony már nem él soká, semmit se fecseghet el - hadd örvendeztessem meg hát még néhány izgató, álmatlan órával. Többnyire nem szól semmit a hallottakhoz, egyszer azonban kiszaladt a száján, hogy „Maga őrült". Ez mulattatott, hát nagyon helyes, ha provokálom is néha a vén satrafát; nekiláttam nagy részletességgel Levinről mesélni.

Mikor megismerkedtem Levinnel, eleinte azt hittem, vége mentőangyalmár ennek az én mentőangyal-korszakomnak.

Volt hát egy egészen normális barátom, igaz, pár évvel összevéve fiatalabb nálam, meg még tanult, de mindent összevéve gondoltam, polgári egzisztenciát ígért. Titkon házasságra is gondoltam, gyerekekre, de hát efféle tervekkel a világért se hozakodtam érlelődjék. volna neki elő. Egy fiatal férfi még érlelődjék. nem élete, Levinnek nem volt mindig épp a legkönnyebb az élete, ám ettől még se drogozni, se inni, se kurvázni nem kezdett. Attól szenvedett, hogy anyja, az apa hirtelen halála után, kerített magának egy új hapsit, aztán irány Bécs. Nem tő messze Heidelbergtől, alig félórányira tőlünk, élt Levinnek nagyapja, egy elpusztíthatatlan morc nagyapja, aki egyetlen unokáját szolgálatra főleg - szó szerint - szolgálatra fogadta be, sövényt nyíratott alkalmazta. vele, sofőrnek alkalmazta. Jellemző módon pontosan így ismerkedtünk meg: mikor egy használt autót akartam megvenni. megvenni. mosógépek. Az autók az én szememben ott állnak, ahol a mosógépek. Az áron és a ledarált kilométerek számán kívül csak a szín érdekel valamelyest: azért az legyen rendes. Ahogy a használt autókat árusító kereskedő udvarán szétnéztem épp, azt láthattam rögtön, hogy egy szép szál megnézegetvén fiatalember mászkál már ott, sorban megnézegetvén a feliratokat. szélvédők mögé helyezett kartonlapokon a feliratokat. Nem kerestem sok ügyet vetettem rá, inkább az eladót kerestem volna - ha van ilyen valahol. fér érfi, - Ez nem lenne akármi - mondta akkor a fiatal férfi, avval egy nyitott kocsira bökött. Ráztam csak a fejem. - Miért, száguldott már valaha is nyitott kocsival - a fürdesse kabrioletre értette -, hogy azt a csinos orrocskáját fürdesse a szél? Riadtan néztem rá. - Mennyit ajánlottak az öreg tragacsáért? - kérdezte. - Kétezret - mondtam bosszúsan. Ahogy most már kettesben léptünk be a boltba, hagytam, is Levin csinálja. Amúgy is viszolygok a vásárlástól. Levin azonban úgy tudott alkudni, mintha perzsavásáron nőtt volna fel. Az eredmény komoly benyomást tett rám, de tulajdonképpen ehhez semmi kedvem nem volt ehhez a komolytalan kocsihoz. csücsültem Akartam, nem akartam: egyszerre csak ott csücsültem Levin, mögött mellette a próbaúton; Levin, persze, a kormány mögött ült. Az eladó meg a hátsó ülésről sorolta a kocsi előnyeit bömbölt a fülembe. - Miért hordja a szőke haját ilyen kurtán? - kérdezte kérdezte Levin. - Most loboghatna a szélben, fenséges látvány lenne...

annyira magának. - Vegye meg a kocsit maga, ha annyira tetszik magának. fenségesen. És verdessen a maga szőke haja fenségesen. - Nekünk diákoknak, egy ilyen csak álom. Szegény Hát ezért ez a kopott pilótadzseki, másodkézből. Szegény srác. Két óra múlva a piros kabriolet ott állt a lakásom előtt, szerződést ráadásul részletfizetési szerződést írtam alá. Levin A következő napokban emésztett a gyanú, hogy Levin kereskedőnek lócsiszárok titkon esetleg a kereskedőnek dolgozott - lócsiszárok is bevetnek minden trükköt. De tévedtem. lanEgy vasárnap reggel egyszer csak megjelent nálam a lanidőben. galéta. - Ebben a pompás időben. - kezdte. nyúzom, Magyaráztam neki, a doktori disszertációmat nyúzom, tulajdonképpen ezért a patikában is csak fél napot vagyok, tulajdonképpen az egész hétvégére szükségem volna, hogy valamit előrejussak, végre kész legyek. ajándékba Levin ült a kormány mögé. Hozott nekem ajándékba egy viszont napszemüveget, bolhapiaci divatmodell volt, viszont úgy festettem vele, mint egy sztár a hatvanas évekből. Semmi szívem kétség, elmondható rólam, hogy jó szívem van, rendes pajtás dicsérő vagyok - de a külsőmet dicsérő bókokat mindig gyanakvással fogadom. kiderült, benne Mint kiderült, Levin nem volt hízelgő. Megvolt benne az lelkesedni. a jó tulajdonság, hogy gyerek módjára tudott lelkesedni. - Ilyen szép kertet se láttam még! - jelentette ki, ahogy hazatérve szemügyre vette, hol is lakom. Holott hát az házak erkélyen nem volt semmi különös, „modern" házak mindenütt. kétszobás lakásaihoz ilyeneket ragasztanak mindenütt. Viszont az igaz, hogy mindig is kedveltem a virágokat. virágokat. sarkantyúka Ládákban sárga, vörös és narancsszín sarkantyúka virított, cserepekben rózsák sora, pár tő muskátli, de még liliom is vasrácsokat akadt, a vasrácsokat kecsesen fonták be rózsaszín és fehér virágindák. Tartóztatni akartam kicsit, mondtam hát, felvarrom a leszakadt gombját. Hogy ezt ő is meg tudja csinálni. számára, - Nem lenne éppen jó ajánlólevél egy fogorvos számára, ha ügyetlen a keze. miért tanul, Csodálkozva kérdeztem, miért épp fogorvosnak tanul, ez a foglalkozás valahogy nem illik hozzá. - Pontosan, amiért maga patikus - felelte tűnődve Levin. - Hogy sok pénzt keressek. rólam? Figyelmesen mértem végig: hát ilyesmit gondol rólam?

sem Következő kiruccanásunkon már tegeződtünk, de semmiféle Harmadik gyengédség nem volt még napirenden. Harmadik sugárzó látogatásakor egy kismacskát hozott a karjában, sugárzó számomra arccal nyújtotta át. Meg kell vallanom, számomra alig van elragadóbb dolog a világon, mint egy ilyen cica. Már egyet gyakran ajánlottak is nekem egyet-egyet, de nem mertem volna vállalni a felelősséget. Nappal nem voltam otthon, sokszor volt éjszakai ügyeletem is a

gyógyszertárban - ki gondozza akkor az állatot? Levin fütyült azonban az ellenérveimre. - Kandúr - mondta. - Mi legyen akkor a neve? - Murci - vágtam ki, mert a nagypapám macskája jutott az eszembe, és hogy mennyire szerettem. - Az nekem nem tetszik - jelentette ki Levin. - A neve Tamerlán. Volt hát egy nyitott kocsim és volt egy macskám; se a négykerekűt, se a négylábút nem én választottam. És nem sok időbe telt, ott volt az ágyamban egy fiatal férfi. Gyakran kérdeztem magamban, hátha Levinnek csak a fontos, erotizáló nyitott kocsi volt a fontos, a száguldás. Az autó erotizáló szerepet játszott kapcsolatunkban - az ő számára feltétlenül. Nekem viszont ő volt az első olyan barát, akivel nevetni is tudtam, akivel újra fiatalnak éreztem magam. Persze, nem kérdeztem, hány nője lehetett már Levinnek, de nem hittem volna, hogy valami nagyon sok. Háltunk ugyan egymással rendszerességgel bizonyos rendszerességgel -, de ő sokkal több időt szánt a beszélgetéseinkre. beszélgetéseinkre. Többnyire én voltam aztán az, aki a kezdeményeztem, pásztorórát kezdeményeztem, bár hát inkább pásztor lehetett tízpercnek lehetett volna nevezni ezeket a kis virgonckodásokat. Néha bekocsikáztunk Frankfurtba, hogy moziba időráfordítást célszerűnek, menjünk. Ezt az időráfordítást nem tartottam célszerűnek, mozikban hiszen ugyanazok a filmek a heidelbergi mozikban is mentek többnyire. De hát olyan jó mulatság volt egy környéken. ennyire lelkes emberrel végigszáguldozni a környéken. Tulajdonképpen szép idők voltak ezek. Szent esküvel Levint megfogadtam, Levint se etetni, se itatni nem fogom, el se ringatom, ingeit nem vasalom, nem gépelek neki. De hát végső soron annyit bütykölte az autómat, beszerelt egy szemetemet, csaknem új rádiót; hazatérőben levitte a szemetemet, vagy a kömacskának hozott halmaradványokat a kö-

16

szívtelen, zeli Nordsee önkiszolgálóból. Nem lehettem olyan szívtelen, hagymás hogy ki ne süssek olykor pár szelet finom hagymás húst a sovány hapsimnak; az egyetemi menzán, tudtam, nem kitisztítottam kényeztetik el a befizetőket. Elnézően kitisztítottam a kádat, alsóneműt, vettem neki új zoknikat, alsóneműt, hadd vehessen föl egyvalami tényleg tiszta holmit egy-egy kiadós gyógyfüves habfürdő után. Már alig dolgoztam a disszertációmon. Levin eleve patikusnőnek visszatartott; feleslegesnek találta, hogy egy patikusnőnek hogy doktori címe legyen. Elmagyaráztam neki, hogy a gyógyszertárban tulajdonképpen csak eladónő vagyok komputerismeretekkel -, ellenben ha megszerzem a kellő kutatásba. minősítéseket, elmehetek esetleg az iparba, a kutatásba. - Hol lehet a legtöbbet keresni? - kérdezte. Valószínűleg hátha patikád - Valószínűleg az iparban, vagy hátha saját patikád van. legnagyobb Nekem a tudományos tevékenység szerezné a legnagyobb területe. örömöt, a legszívesebben ott is a mérgek területe. - Taktikai okokból elhallgattam, mit is akartam volna még ennél is sokkal inkább. Levin Háromhetente volt éjszakai szolgálatom; ilyenkor Levin magának, szívesen meglátogatott, kicsit elmagyaráztatta magának, mivel is foglalkozom. - Tényleg nem valami izgalmas - mondtam -, a nagyapám patikájában még sok mindent lehetett orvosi orvosi kevernimanapság receptek alapján keverni-kavarni, manapság ilyenre csak pár bőrgyógyász esetében kerülhet sor. Sajnos, a nagyapai örökségből nem maradt rám más, csak pár üveg s mozsár, a gyógyszertárat eladták. Levin látni akarta, mit örököltem hát; még most is fájlaltam, miért nem szállt sétabotgyűjteménye. rám a nagyapa sétabotgyűjteménye. Az ő idejében aktatáska, férfiak, kofferka nélkül jártak a férfiak, szabad volt mindkét kezük, volt helye a sétabotnak, esernyőnek. Ma a gyűjtők csak úgy becses hajkurásszák a becses régi darabokat, akkoriban a nagyapám pénzért ilyesmit olcsó pénzért elkunyerált minden ilyesmit a vevőitől. Volt operai így egy orvosbotja, csavart elefántcsont kígyóval; volt operai szarubotja botja rózsafából zománcdíszítéssel, de ébenfa és szarubotja is ezüst- bronz- teknőcfogantyúval. ezüst-, bronz-, teknőc- és gyöngyház fogantyúval. sárkánygyermeki Emlékszem sárkány- és oroszlánfejekre, ezek gyermeki fantáziámat fantáziámat izgatták egykor, és akadt még egy tőrt rejtő bot is, egy kardbot. Apám eladta mindet. Ruhásszekrényem kalaprekeszéből előszedtem a szép barna üvegeket, mindegyiken kézzel írott címke. tartanám - Ajándékozz nekem egyet - kunyerált -, abban tartanám borotvaszeszt. a borotvaszeszt.

Persze, hogy a legkedvesebb üvegcsémet választotta ki, a legparányibbat, legfinomabbat. A kifakult címkén érdeklődése ibolyaszínű tintával állt a felirat: méreg. Levin érdeklődése felélénkült. Erőteljes kézzel húzta ki a csiszolt üvegdugót, díványpárnára aztán az edényke tartalmát egy selyem díványpárnára átmérőjük öntötte. Parányi fiolácskák hulltak ki, átmérőjük akkora lehetett, mint egy vastag szögé, hosszuk két-három lehetett, hosszuk kétfennhangon centiméter, legföljebb négy. Levin fennhangon olvasta máris 5557, - Apomorphine Hydrochlor. Special Formula No. 5557, Physostigmine Salicyl. gr. 1/500, Poisons List Great Britain, Schedule 1 - és így tovább. Kíváncsian pillantott rám. Méreg? - Persze - mondtam -, gyógyszerész számára semmi különös. vattát, Levin óvatosan kinyitott egy kis fiolát, kihúzta a vattát, máris néztem, ujjai közt máris ott volt egy tabletta. Ámulva néztem, én is pupillám, forgatni kezdtem egyet. Kisebb, mint a pupillám, állapítottam meg. Hogy ő mindig olyan izgalmasnak találta, mondta Levin, igen, hogy a totalitárius államokban a magas rangú politikusok vagy titkosszolgálati vezetők mindig ott tartottak egy méregkapszulát a lyukas fogukban, hogy menekülhessenek szükség esetén öngyilkosságba menekülhessenek a kínzások elől. - Csak azt nem tudtam, hogy küllemre a méreg ilyen küllemre kis helyes... forró Elszedtem tőle a kis fiolákat, az üveget kimostam forró szappanlúggal, aztán neki adtam. Később szemrehányást tettem magamnak, hogy is anyagot ruhásszekréőrizgethettem ilyen veszedelmes anyagot a ruhásszekréegyöngyilkosjelölt; nyemben. Éjszakázott már nálam egy-két öngyilkosjelölt; jó mérgemn gemnek is, hogy ezek az idők elmúltak. Kerestem a mérgemnek zsákocskából valami új rejteket, egy molyriasztó zsákocskából kiöntöttem a szemétbe a levendulát, a kis fiolákat tettem a helyére, aztán a zacskót bevarrtam egy hosszú gyapjúszoknyám belsejébe; alig hordtam, jó hely. Deákkori barátnőmet, Doritot jócskán igénybe veszi a két akkor, kicsi otthon. Sajnos, ritkán látjuk csak egymást, akkor, ha újra váliumért jön. Ilyen esetekben megragadja az alkalmat, alkalmat, hogy beolvasson nekem. Ültünk a Schafheutle kávézóban, és magam hallgathattam: - Ne ássam el magam így a munkába, sose lesz rendes férjem, családom, semmi. munkámhoz. - Figyelj ide, Dórit, már most is alig jutok a munkámhoz. Van viszont egy új barátom... Remélem, balfácán! - Komolyan? Remélem, nem megint valami balfácán!

Megígértem, hogy bemutatom neki. éves fiaLevin huszonhét éves volt, sajnos azonban sokkal fiaszögletestalabbnak látszott. Még olyan szögletes-csonti alakja volt, tizennégy mint egy érettségizőnek, az étvágya akár egy tizennégy éves kölyöké, és úgy tudott lelkesedni, mint egy ábécétanonc persze, kislegény. Mondhatni, jóképű volt, persze, de nem olyan vadítóan, hogy attól kellett volna félni, megrohanják a nők, ugyanis rózsás gyerekképe volt, s a kissé ferde orra túl tulajdonságaihoz nagynak hatott. Ifjonti tulajdonságaihoz nem igazán illett a buzgalma, nagy tanulási buzgalma, a becsvágya, hogy mihamarább befejezze tanulmányait. befejezze tanulmányait. Mint az várható volt, Dórit elégedetlen volt. - Némi kis javulást kétségkívül megállapíthatok mondta -, de feleségül venni ez téged nem fog, eddigi élettapasztalatod alapján magad is tudhatod. - És miért nem fog? - Jaj, istenem, ismerjük ezt: anyuka kell neki, akitől kap kölcsönadja köhögés elleni cukorkát a patikából, meg aki kölcsönadja neki néha a kocsiját. És egy szép napon, ahogy munkából partján hazatérsz, látni fogod, ott ül a Neckar partján egy húszévessel, fogják egymás kezét. rémképeim Dórit jót akart, igaza is volt valamelyest, efféle rémképeim már nekem is voltak, hát persze. De ki rakhat ki egy észokokból? szerelmes férfiembert a küszöb elé merő észokokból? Életkori különbség: jó, de mi az manapság, nyolc év, mikor szereznek némely nők húsz évvel fiatalabb férfiakat szereznek maguknak. Magam is tagadhatatlanul fiatalabbnak maguknak. fiatalabbnak látszottam, mint éveim száma mondta. Dórit ráadásul nem győzte hangoztatni, az a fajta szőke nő vagyok, aki ötvenöt huszonöt évesen is olyan még, mintha huszonöt lenne, rendben, az igazolódniok. ilyen jóslatoknak előbb be kell igazolódniok. (De jó, hogy kontaktlencsém két éve már kontaktlencsém volt, Levin sosem látott szemüvegesen.) Azért volt még más is, ami elválaszthatott minket, de ezt nem akartam olyan szigorúan autószenvedélyét megfogalmazni. Levin autószenvedélyét nem vettem valami bizo zonyos túl komolyan, de bizonyos felszínessége olykor kellemetlenül érintett. A lelkesedése, hát azt se igazán váltották érdemleges dolgok váltották ki, többnyire külsőséges jelenségeknek szólt. Elzászba De amikor Levinnel egy verőfényes vasárnapon Elzászba életet. kocsikáztam enni, felségesnek éreztem az életet. Egy délután, amikor éppen a díványon ültünk és ettük a magam készítette cseresznyés lepényt, betoppant Dorit, látogatóba jött, hozta a gyerekeit is - valószínűleg, hogy

gyerekek idillünkről szakértői véleményt mondjon. A gyerekek simogathatja kandúrt. rögtön civódni kezdtek, ki simogathatja a kandúrt. Levin, - Ilyen édes gyerekeket se láttam még - mondta Levin, bár Franz épp akkor tépett ki a húga hajából egy jó Csomót, szekrény Tamerlán pedig prüszkölve menekült a szekrény tetejére. Dórit sosem volt még ilyen szégyenlős. Rozsdás és kongó öntözőkannahangon barátomat: öntözőkannahangon kérdezte meg fiatal barátomat: - Hány tulajdonképpen... gyereket akarsz majd úgy... tulajdonképpen... egyszer? Úgy elvörösödtem, hogy inkább a macska felé fordultam fordultam rögtön, nem bírtam volna Levin szemébe nézni. kettőt. Hanyag nyugalommal felelte: - Valószínűleg kettőt. összecsókolni, Szerettem volna a nyakába csimpaszkodni, összecsókolni, leendő de hát ki mondta, hogy engem szánna két leendő gyermeke anyjának? Dórit Ahogy Levin kivitte a konyhába a kávéskannát, Dórit odakacsintott rám, én azonban jeleztem neki, hogy a megfojtanám. legszívesebben megfojtanám. hiszen Ennek ellenére bizalmasan elmondtam neki - hiszen előbb vagy utóbb úgyis el kellett volna -, hogy most egy patikában, darabig mindig hosszú napozni fogok a patikában, eleinte terhes, egy kolléganőmet segítem ki, mert terhes, és hogy a Arról disszertációmat jó ideig jégre teszem. Arról nem szóltam, hogy hozzáláttam már Levin doktori disszertációjának gépeléséhez. Pontosan ezt nem kellett volna vállalnom, de működik amikor azt kérdezte, hogyan működik a komputerem, megmutatnám-e neki, hát nagyon ügyetlennek bizonyult. megmutatnámnagyon barkácsmester O, a nagy barkácsmester a komputert eddig még csak gyerekjátékként használta. témakör És mégis be kell vallanom, boldog voltam. Bár a témakör könnyebbnek idegen volt tőlem, Levin munkáját könnyebbnek ítéltem, tanulmányoztam, mint a magamét. Szakkönyveket tanulmányoztam, egészen ismertem emberi új oldalakról ismertem meg az emberi állkapcsot. És még azóta ma, hogy már csakugyan eltelt azóta némi idő, bármikor megírnék egy kis referátumot arról, mondjuk, alkalmazásuk „Szilikonlenyomati anyagok és alkalmazásuk a szájüregben". Valószínűleg apám vegetáriánussága következtében, én tudom, éppen a húsételek nagy rajongója lettem, jóllehet tudom, hogy efféle élvezetekből megárt a sok. Száz gramm fejenként, többet nem vásárolok soha; persze, egy éhes fiatal férfi esetében kivételt teszek olykor. És amikor aztán egyiste stenien nekiestünk egy-egy jókora steaknek, istenien élveztük az életet. Egy nap Levin egy szeletelőkéssel és egy tálalóvillával Megállított be; monogramos családi ezüst mindkettő. Meg-

mintájú hatottan szemlélgettem a görögös levélfonadék mintájú mindennapi nyeleket, a bonyodalmas iniciálé betűket, meg a mindennapi használat használat hajdani, apró kopásnyomait, íme, „így élt" három nemzedék, tanúság rá a kés éle. - Csodaszép - mondtam -, szinte hihetetlen, hogy nagyapád megválik tőle. - Jó, hát nem éppen - mondta Levin, és köszörűkövön köszörűkövön megfente a kést. - A nagyapának ilyesmire úgy sincs szüksége már, végső soron vacak protézissel él omlósrazsugoriságból -, és a húsételt csak omlósra-puhára főve fogyaszthatja. - Ez nekem nem tetszik - mondtam eltökélten -, lopott holmi sose volt igazi örömöm, vidd vissza az egész hóbelevancot. kinevetett: Levin kinevetett: úgyis ő örököl mindent; akkor mit vacakoljon épp a legszebb dolgokkal, mire várjon? dolgot, Feladtam; kései kölyökcsínynek tekintettem a dolgot, számuk hamar hozzászoktam az új szerzeményekhez, számuk egyre gyarapodott. csúfolódott, Dórit barátnőm újra meg újra csak csúfolódott, ha minden szónokoltam gyarló anyagi javak hitványságáról szónokoltam neki; szeret kertelés nélkül bevallotta, hogy ő igenis szeret drágán vásárolni. Képmutatással vádolt. Helyesebb meghatározás lett volna: kisképűség. Mert hogy utálom a felvágást. utálom tárgyakért Viszont hogy egészen kicsiny tárgyakért például egy ezrest váltsak - egy japán netsuke figurácskáért, mondjuk, egy csinos zománcos gyöngyös szecessziós gyűrűért, egy elit kézitáskáért -, az ilyesmi tényleg vonz engem is. Ezért nem amikor is tettem Levinnek igazi szemrehányást, amikor a nagyanyja ékszereit ékszereit hozta el később. Szerény dolgok voltak, de finom munka mind, persze, aranyból valók. Jó, világos, én magam is sokat tettem Levinért, pénzt költöttem rá, ügyködtem az érdekében. Ezüst étkészletdarabok, arany ékszerek, rendben, ez a szerelem jele is lehet mind, így kellett gyermekkérdés. néznem. Maradt még a gyermekkérdés. Legtöbb osztálytársnőmnek vagy volt már gyermeke, vagy kellett elindult a karrier útján. Vera, akinek elsőül kellett rögtön az közsajnálkozás tárgya érettségi után férjhez mennie, kicsit közsajnálkozás tárgya volt. Tisztára korszerűtlenül nem szerzett semmi szakképzettséget, viszont húszévesen megjött nála már a pici. Ilyen korban nekünk mind más járt az eszünkben, elkezdtük Amerikába utaztunk, vagy elkezdtük - az első félévekben életünket. még nagyon is szabad - egyetemista életünket. De amúgy rendrealakultak egyrerendre-másra alakultak a tartós párkapcsolatok, és egyreházassági másra kaptam a házassági értesítéseket, a születések boldog

postahíreit. Tízéves érettségi találkozónkon egy egész sor babafotót csodálhattunk már. csináltam, Jómagam sem karriert nem csináltam, nem éltem át Terkalandokat se; közben meg boldog anya se lettem. Termaradtak mészetes, hogy akadtak, akik ugyanígy voltak s maradtak mindezzel, ám velük az iskolás időkben soha nem is nagyon keltették érintkeztem, s érdeklődésemet ma sem keltették fel. osztálytalálkozó Az osztálytalálkozó utáni napon semmire se voltam jó. Depresszió, minden baj: így nyúltam el, kuporogtam ágyamon, pocsék senkinek éreztem magam. Biztos, nem is Valamikor lehet gyerekem, ez zakatolt a fejemben egyre. Valamikor majd csak megpróbálkozom vele - és akkor hiába. Nem lenne lenne jó addig is próbát tenni? De abból mi lehet? Egy kis zabigyerek, pályámon meg visszalépés? Nem okos gondolat, türelemmel. Harmincas el is vetettem, várjunk türelemmel. Harmincas éveinek derekán, mai nő ne essen pánikba, hogy „Zárunk!", a mai nő fiatal negyvenévesen is fiatal és vonzó. menyegEgyszer valami fantasztikus álmom volt a saját menyegzőmről. szállítottam, Apámnak, aki sosem látogatott, sült ökröt szállítottam, egy kiakasztott ajtószárnyon. Anyám, aki aszkéta életre pucér kényszerült, Marlene Dietrich módján hosszú pucér unalmas lábakkal egy hordón ült. Fivéremnek, aki egy unalmas oldalára, kecskét vett feleségül, apácát kanyarítottam oldalára, hadd mindig érezze, hogy ezzel a Savanyú Sárával még mindig nagyon jól csillogóvan eleresztve. Magam csillogó-villogó ágyúgolyóbisként (pukkanásig teherben immár) repültem át a tömegen, csak repültem nézték. álDe ki volt a mesebeli herceg? Egyre gyakrabban álmodtam, hogy Levin lenne az.
Hírte asszony az osztálytalálkozóról szóló beszámolót tetszéssel, de közben kis álmos szusszanásokkal nyugtázta. Olykor kicsit talán maga is elábrándozott, ki tudhatja. Éjnek évadán, hallottam, előkotorta kis,Miss Dior" parfümjét, szórta magára. Egyszer láttam, mert olyan sötét azért soha nem volt, ahogy walkmanje kis bigyóját bedugja a fülébe. Valószínűleg a kedvenc Brahms-dalait hallgatta megint, melyekkel - akár a parfümmel - olykor úgy „kínált" meg engem, mint aki cukorkát ad. Na, hát nem is rossz, hogy nem hall mindent, alapjában olyan dolgokról mesélek, amelyek nem tartoznak senkire.

Vannak nők, akiket a trombózis megelőzése érdekében könyörtelenül kényszeríteni kell a felkelésre; nem Hirte asszonyt.

Energikusan masíroz ide- oda a folyosókon, hurcolászva közben a gusztustalan orvosi testsallangjait: csöveket, üvegeket. Közben tudom, milyen szemérmes, ebbéli óhajait tiszteletben is tartom. Egyébként nekem még mindig így a jobb, mint ha fordítva lenne. Exhibicionista nők kíméljenek! Egyébként ő maga éjjelente is lelkiismeretesen a lábán hagyja a fehér szorítóharisnyát, hát én azonnal letépném. Keveset mesél magáról. Mikor hajdani főnöknőm bejött meglátogatni, azért kicsit elbúsult. Mert hogy ő a főnöke válláról annak idején minden lehető gondot levett, és a hála? Alig, hogy munkaképtelen lett, már el is felejtették. Eddig nem nagyon kedveltem a nők közti efféle bizalmasságokat; Dorit barátnőmet irigylem ugyan, és ő a jelek szerint ezt gyönyörrel szítja is. De most éreztem életemben először részvétet egy idegen nő iránt, ez az érzés bennem mindig csak férfiak iránt élt. Éji meséléseimmel Hirte asszonyt egy kicsit a gondjaitól akartam megszabadítani. Legközelebb azt akarta hallani, hogyan költöztünk össze Levinnel.

Szokatlan órában jelent meg a gyógyszertárban, bár tudta, húzódom hogy a főnöknőm jelenlétében nem szívesen húzódom vissza vele a hátsó helyiségbe. van?.- Mi van?.- kérdeztem, és sugárzó szempár tekintett vissza rám. - Nem akarsz beköltözni egy lakóközösségbe? - ezt kérdezte. Végre Hát nem, csak azt ne, ez volt az első gondolatom. Végre lakásomat sikerült a kis lakásomat tisztességgel megszabadítani mindenféle rémalaktól, ezt a luxust csak a saját család fejrázás érdekében lettem volna hajlandó feladni már. Heves fejrázás volt a válaszom. Királyi - De hát hallgass meg előbb - kérlelt Levin. - Királyi hát lakást tudok, és csak kettőnknek, hát persze, tiszta álom! És szép kezével már vázolta is a tervrajzot, ilyen és ilyen a beosztás - mint egy építész, úgy csinálta. - Erkély nincs is? - kérdeztem csalódottan. - Nem direktben - felelte. - De hát a lakás Schwetzingenben van, három perc a Schlossparktól. fehér Schlossparktól. Ott fejedelmien ücsöröghetsz a szép fehér padokon, vízjátékokat csodálhatsz, kacsát etethetsz, eljárhatsz a Barokk Színház minden bemutatójára! osztóléces Kibéreltük a lakást. Abban a régi házban. Magas osztóléces föl- mászkálhatott ablakon hullt a fény padlóra; Tamerlán föl-le mászkálhatott

élhette a kertben a vadszőlőlugas rúdjain, élhette szabad kandúréletét. Ám az erkélyen kívül is kezdett hiányozni látogatásai nekem még valami: a nyugalmam. Levin látogatásai eddig megannyiszor csak pár órát jelentettek az életemben, nálam. éjszakára ritkán maradt nálam. Ha most hazaérkeztem, már ráadásul ott volt mindig, hát persze, ráadásul ez nem jelentette még a kedvesen zubogó teavizet sem. Inkább hogy bömbölt a Levin rádió, futott a tévé, s Levin állandóan telefonált; ezt jelentette. - Enni mi lesz? - ezzel köszöntött. akartam, Jó, én akartam, hogy így legyen. Persze, főztem rá, mostam rá, bevásároltam neki, fizettem a lakbért. Nem volt vitás, hogy a kocsimat akkor viszi el, amikor csak szüksége van rá. Egyszer egy különösen fárasztó nap után letoltam, mint Levin értelemben, egy taknyos kölyköt. Holott Levin abban az értelemben, ahogy a „taknyos" tisztátalant jelent, nem volt tisztátalan. Rendben volt körülötte minden, csak épp - minden szobám körülötte volt. Az egész teret belakta. Két szobám tele volt nekem-semmi-közömellenben nekem-semmi-közöm-hozzá tárgyakkal, ellenben az ő saját szobája mintha lakatlan lett volna. mondtam - Néha tényleg olyan vagy, mint egy gyerek - mondtam neki végül, s persze, megpusziltam. - Nem szereted a gyerekeket? - kérdezte. Nyelnem kellett egyet. - Persze, hogy szeretem - minden normális nő akar gyereket. Levin a jelek szerint fölénybe került. - Szeretnéd, ha lenne neked egy? - kérdezte, de úgy, mint aki arról beszél, hogy na, esetleg még egy kiscica, egy kiskutya... - Később - mondtam. Nem törvénytelen gyerekre vágytam, hanem rendes családra. elkocsikáztunk nagyapjához Legalább hetente egyszer elkocsikáztunk Levin nagyapjához Viernheimbe. Eredetileg afféle öregek otthonára számítottam, meg voltam lepve, hogy aztán milyen házba léphettem be: igen, lehetett rá mondani, hogy „villa". Az öregember magányosan lakta, persze, mindig volt - újabb házvezetőnője. házvezetőnője. Ezt a tényállást Levin a nagyapa özönvíz előtti bérezési fogalmaira vezette vissza. Az öreg alkalmasint nem ismerte ki magát a mai árak közt, aztán mit gondolhatott: hogy mindenki rútul rá akarja járól, szedni. Levin nem túl szívesen beszélt a nagyapjáról, házát és kertjét azonban kötelességtudóan gondozta, orvoshoz vitte,

bankba, levágta időnként a lábkörmét. Egy idő múlva magam is végeztem kisegítő munkákat, amelyekre a házvezetőnők volna nem lettek volna alkalmasak - leveleket gépeltem, töltöt adatlapokat töltöttem ki, fehérneműt osztályoztam, gondoskodtam tartalékkészletről a mélyhűtőbe. Más ridegnagyapó ezt nem rideg-hideg szavakkal nyugtázta volna viszonzás, csak, kedves viszonzás, ajándék is van a világon; becsültem Levint, hogy ha morgolódva is, kitartóan törődött a nagyapá apával. nagyapával. fűnyírót Hogy egyszer kettesben maradtunk - Levin épp a fűnyírót vitte javítóba -, megpróbáltam szóba hozni az öregnél unokája sanyarú anyagi helyzetét. meredt Hermann Graber, így hívták, komor rosszallással meredt rám. tart - Maga engem nyilván egy vén fösvénynek tart megöblögette mondta, s közben (azt hitte) észrevétlenül megöblögette legutóbb elkészült fogait egy korty langyos kávéval. - Olyasmit tudhatott meg, hogy gazdag vagyok. De azt unokám valószínűleg nem tudja, hogy ez az én szegény unokám Mercedesemből. ócskavasat csinált a vadonatúj Mercedesemből. Ha itt úgynevezett ingyenmunkát végez nekem, aztán még iratom panaszkodik, hát bizony inkább egy árva gyerekre iratom mindenemet. - Ez zsarolás - gondoltam felháborodottan, s gyorsan gyorsan odacsúsztattam az öregnek egy szelet sült tésztát az alpesi virágokkal díszített tányérjára. - És még az is nagy kérdés - folytatta Graber úr -, hogy vajon az utolsó házilány vagy az unokám hordta el az aranyamataranyamat-ezüstömet... Elpirultam s mit sem szóltam. De a nagypapa ezt a jelek szerint nem vette észre, mert szárítókötélen épp a kerti szárítókötélen fedezett föl sasszemmel egy lengedező fekete melltartót. Hazaúton közelebbiekről tudakoltam Levint a baleset dolgában. Bosszankodva mesélte: Nyilván agyonfáradt voltam, elbóbiskolhattam egy egész pillanatra, Spanyolországból jöttem meg ugyanis, és egész éjszaka a volánnál ültem... Ez nekem olyan felelőtlenül hangzott. - Sebesültek voltak? MerceDirektben nem. Egy teherautó rászaladt a Merceszállított? desre, felborult a pótkocsija. Mit gondolsz, mit szállított? Lekvárt! Most képzeld el ott azt az autópályát. Sebesültekről - Sebesültekről kérdeztelek, nem lekvárról.

- Ha pontosak vagyunk, csak szilvadzsem volt. Egy darabig hallgattunk. Levin kénytelen volt az öreget olykor csigatempóban ideelvinni ide-oda, az új Mercedest azonban egyedül nem használhatta többé. vagyonát? - Nagyapád mivel szerezte a vagyonát? Villanyszerelő volt egy gyárban, de aztán feltalált valamit, semmi különösebb produktumot, csak egy haközbülső terméket, és a saját üzemében kezdte meg hamarosan a gyártását. Már fiatalon gazdag volt. Később a halálakor vállalkozás döcögni kezdett. Apám halálakor eladta. nyilvánvalóan Tudtam, hogy Levin apja orgonista volt, nyilvánvalóan fütyült bármi gyáriparra. Nagyapádban, úgy látom, erős a pedagógiai érzék jegyeztem meg, s nem minden káröröm nélkül. biLevint ezt tagadta. - Szadista, tapostatja velem a biBárki zsebébe ciklipedált! Bárki más belegyömöszölne az unokája zsebébe néha egy ezrest. váAz autópályán haladtunk, jóllehet szívesebben választottam volna a Weinheimen átvezető romantikus hegyi nekem, utat. Mint oly gyakran már, most is feltűnt nekem, milyen gyorsan hajt Levin - ám ezúttal pánikba is estem. Egy kicsit lassabban - kértem -, hova sietnénk? Egyébként rendesnek tartalak, hogy ezresek nélkül is meglátogatod a nagyapádat. Levin nem vette le a sebességet. lá- Hát olyan rendesnek engem ne nézz, attól nem lánem talpát, togatnám - felelte. - És ha nem holnap dobja fel a talpát, hanem ma, annak csak szívből örülnék; ellenben örökké a végrendeletvégrendelet-változtatással fenyeget. időben El nem nyelhettem megjegyzésemet: - Az utóbbi időben nyugodtan azért nem olyan sokat tapostad a pedált. Hát nyugodtan örökséged várhatod, míg örökséged a tiéd lesz. - Mire megvénülök és beleőszülök. Az öreg nagyon is ragaszkodik az élethez! Megérhet száz évet is. Nevettem. - Akkor hagyd, tegye! Talán benned is ugyanezek a gének vannak, és ugyanilyen hosszan élsz majd. örökséggel? Egyébként mihez kezdenél az örökséggel? Levin még jobban lendületbe jött: - Vennék egy ververPárizs-Dakarsenyautót, utaznék, részt vennék a Párizs-Dakar-ralin, az húzkodnom. biztos, hogy nem kellene korhadt fogakat húzkodnom. hivatás, Elnémultam. Terveiben nincs ott tehát az orvosi hivatás, ugyanígy nem vagyok ott én sem. diszMásnap este tüntetően otthagytam Levin doktori diszszertációját a konyhaasztalon, és végre, hetek múltán,

liba! megint a magaméval kezdtem foglalkozni. Én buta liba! Ha arra ez így megy tovább, se doktor nem leszek, se arra nem nyílik lehetőségem, hogy tudományos pályára lépjek, férjhez menjek, gyerekeim legyenek. Később felhívtam Doritot, s bár szerettem volna a föld alá miképpen süllyedni, töredelmesen beszámoltam róla, miképpen köteleztem el magam Levin karrierjével. - Ezen nem csodálkozom - hangzott a válasz de hát egyáltalán egyáltalán nem kellett volna vele összeköltöznöd. Csakugyan szereted? - Nagyon úgy fest - vallottam meg. kifogása S igazat beszéltem. Agyam minden felhozható kifogása ellenére, minden intő jelet - szinte testi jelzéseket feküdt néha félresöpörve, tessék, szerettem. Ahogy ott feküdt néha mellettem, összekuporodva, akár egy embrió, hát a legszívesebben sírva öleltem volna magamhoz. Ahogy éhesen falt, jó főztömnek örült, meg a gyógyszertári kísérletek föllelkesítették, s a jelenlétemben felvidámodott felvidámodott volt. maradéktalanul akkor minden, de minden jól volt. Voltak maradéktalanul díványon boldog órák, mikor Tamerlánnal a díványon ültünk, közösen közben simogattuk kandúrunkat, közben a tévében James Bond autós üldözéseit kísértük izgatott figyelemmel. De magányos estéim is adódtak, mikor nem tudtam, Levin hol van, hol kölcsönösen kilehet. Persze, kölcsönösen megengedtük egymásnak, ki-ki akkor és oda mehet, amikor és ahova akar. Túl büszke voltam, hogy kifaggassam, de talán túl félénk is, túlságosan elveszett. Mikor egy alkalommal, kicsit depressziós állapotban megint, tévé Levin! elaludtam a tévé előtt, csörgött a telefon. Levin! - gondoltam -, kezdesz elkanászodni. - Hella Moormann - mondtam a kagylóba. - Bocsánat, félrement - hallottam egy izgatott női hangot. Csalódottan raktam le. Egy perc se telt bele, újabb mondta csöngetés. Ugyanaz az ifjonti hang. - Bocsánat - mondta a nő -, ott a Levin? Maga a barátnője? - Kivel beszélek tulajdonképpen? - kérdeztem vissza hűvösen, bár a hang ismerősnek rémlett. - Én vagyok, a Margót - hangzott a válasz. Aha, Levin Levin nagyapjának új alkalmazottja. Hermann Graber, mint kiderült, kiderült, szívrohamot kapott, kórházba vitték. És neki hozzátartozót, meghagyták, értesítse a legközelebbi hozzátartozót, de sürgősen, a dolog komoly.

Levin, Most aztán kiment az álom a szememből. Amint Levin, úgy valamivel éjfél előtt, hazaért, és - nem is lopódzkodva nappaliba rajtam, a nappaliba belépett, egyből láthatta rajtam, hogy valami nyomja a lelkemet. - Az orvos telefonált? tudom, - Nem, a háztartási alkalmazott... az izé, nem is tudom, hogy hívják. Valami Margót. - Csak úgy hívjuk - biztosított Levin. tör Persze, nem vártam, hogy majd könnyekben tör ki, de azt Visszatelefonálni se, hogy öröme ilyen nyilvánvaló lesz. Visszatelefonálni másnap késő lett volna már, Levin úgy döntött, másnap reggel egyből odamegy. - Fontosabb, mint az egyetem - közölte. Keveset aludtunk aznap éjjel. Levin a közelemben aludt, a éjszaka saját ágyában, de hallhattam, amint fölkel éjszaka többször is, kimegy a fürdőszobába, a konyhába, bekattintja a tévét, rádiót próbál hallgatni, majd újra kikapcsolja. Magam is bővelkedtem a vad képzetekben: már ott láttam magam a szép villában, igen, ott lakunk, van elég hely a gyerekeknek. hazaérkezett - Semmi gond - közölte Levin másnap, ahogy hazaérkezett -, bea nagypapi tök jól van, örült, hogy így be- spuroltam egyből, látogatóba. Na, a tök jól, az olyasmit jelent, hogy a főorvos szerint bármikor feldobhatja a talpát, hát nem jó? A pumpa nem akar szuszorálni, műteni kellene, ritmusszabályozót berakni, de egy nyolcvanéves vénembernél ez már nem számításba. jöhet számításba. Akkor ki kellett mennem a ház elé, és ott állt egy Porsche. - Kedvező áron megvehetem, és még eléggé új - mondta megdicsőülten. Levin megdicsőülten. - Kell neked, tényleg? - kérdeztem. Úgy nézett rám, mintha kicsit meghibbantam volna. Beszálltam, hajrá próbaút. Se nem hallottam, se nem láttam, ráadásul Levin rá akart venni, hogy egy újabb bankkölcsönt vegyek fel. Egyetemistának a bank nem hitelez. hitelez. Szigorú maradtam. Hamarosan ő úszni fog a pénzben, érvelt Levin, de ez a kis ékszer autó különben végül is kicsusszanhatna a keze közül. rendkívül Hogy valakinek a halálára így spekuláljanak, rendkívül illetlennek találtam. azonnal A nagy gyermek, akinek a játékszer azonnal kellett volna, most hízelgéssel próbálkozott. Dicsérte eddig tanúsított tanúsított kilátásba. nagyvonalúságomat, meglepetést helyezett kilátásba.

MárMár-már azt kérdeztem: - Esküvő? - de lenyeltem. Túl fájdalmas lett volna, ha csak értetlenül és elképedten néz Tetettem rám. Tetettem magam hülyének. - Szép utazás? - kérdeztem hát. Levin a fejét rázta. - Rá nem jönnél. Te leszel a viernheimi villa építésze és belsőépítésze. Úgy alakul majd a ház, ahogy úrnői szeszélyed kívánja. Hűvösen, minden látható érzelmi hullámzás nélkül feleltem: feleltem: ilyesmikhez? - Gondolod, különösebb tehetségem van ilyesmikhez? Levin nevetett. - Minden nő szívesen rendezi be az otthonát. Ezzel meggyőzött. Magamhoz öleltem, aztán irány a bank, beterjesztettem kérésemet: kölcsönt, de gyorsan; és meg is legkedvezőtlenebb feltételekkel. kaptam - a lehető legkedvezőtlenebb feltételekkel. Levin boldog volt, s a jelek szerint hajnaltól estig messze járt a Porschéval; szerencsére kitört az egyetemen a szünet. Alighogy munkám véget ért, már jött is értem, aztán hajrá Földközi-tenger, Frankfurt, Stuttgart, a hétvégén a Földközi-tenger, az Északikétségeim Északi-tenger következett megannyiszor. Kezdtek kétségeim tettemtámadni, jót tettem-e vele csakugyan. Ha most itt nekem szerencsétlenül jár, mint James Dean, rám csak az komoly adóssághegy marad és az emlék, egyetlen komoly férjjelöltem fájó emlékezete? két Ahogy két héttel később ott ültem Hermann Graber beteget ágyánál, nem volt az az érzésem: én egy halálos beteget tervekkel. látogatok. Az öreg maga volt a derű, tele volt tervekkel. - Ha szerencsénk van - mondta -, a jövő héten már el is hogy engednek. Az orvosok azzal tömnék a fejem, hogy fogadjak fel egy ápolónőt, de hát minek szórjam a pénzt! Margót nem valami lángész, de ha ugrálásról van szó, számítani lehet rá. Kórházi látogatásom után a villába hajtottunk, ott Levin megnyírta a gyepet, én elbeszélgettem Margottal. valószínűleg közöltem - Graber úr valószínűleg hamarosan hazatér - közöltem gondolja, szükség esetén képes lesz akár az ápolására is, úgy értem, a házimunkák mellett? - Hajjé - hangzott Margót válasza, kiegészítve azzal, hogy akkor, persze, többet is kér. kedvetlen Hazaúton Levin enyhén szólva, ugyancsak kedvetlen volt. - Ne is mondj semmit - förmedt rám -, meg fogod kapni a pénzed. Ki hitte volna, hogy ez a vén barom ilyen szívós.

- Ne aggódj, a pénz ráér. De ha megint hazahozzák, vállal- hatjatöbbet kell látogatnunk. Nem tudom, valóban vállal- hatja-e alkalmatlannak Margót a felelősséget - ami engem illet, alkalmatlannak tartom rá. Levin - Menj már, hogy jut ilyen az eszedbe - mondta Levin -, ekkora a Margót tök rendben van. Mit akarsz többet ekkora bérért; egyébként egyszer azon kaptam nagyapát, hogy kukkerozza mellel a csajt a házból - a Margót pucér mellel napozik a kertben. Különben is, én szereztem be, az előző némberek egy francot sem értek. S ugyanebben a furcsa stílusban közölte velem még, hogy a Margót még az elemiből az ismerőse, azután csak polgáriba szabásznőnek került, ő meg, Levin, gimnáziumba. A Margót szabásznőnek dolog, tanult volna, de nem ment a dolog, gyári munkáslány lett. Margót úgy füstölt, mint egy gyárkémény, és vékony volt, mint egy piszkafa. Valami homályos sejtés kezdett földerengeni bennem: - Ez a lány... nem volt ennek a drogokkal? lánynak semmi kapcsolata drogokkal? - Már ezt hogyan érted?! tapasztalatairól; Levinnek sosem meséltem korábbi életem tapasztalatairól; Margót beleillett a szerencsétlen lelkek sorába, akikkel dolgom volt. Persze, azok mindig nyomorult férfiak voltak. ezt Margót esetében egyszerre megvilágosult nekem: ezt a nőt én nem bírom. MargotEleinte még csak küszöbérték alatti Margot-ellenszenvem minden fokozódott, mikor Dórit pár nap múlva (nem minden elégtétel nélkül) közölte velem, látta Levint egy másik nővel kocsiba ülni. Persze, hogy azonnal a nő külsejét tudakoltam. Valahogy - Valahogy jobb ízlésűnek hittem kis szerelmedet. Az a nő a te szöges ellentéted. Bár sejtettem, hogy csak Margót lehetett az illető, erőltettem a személyleírást. eredeti - Rosszul festett haj, a szőkeség alól előjön az eredeti silány, közönséges szín, iszonyú sovány, úgy Levin korabéli; silány, közönséges perszóna. Ez ő, egyértelmű volt a kép. Vigyorogtam. Dórit csak a lerágott körmöket felejtette el megemlíteni.
Saját kérésemre a sebészeten fekszem. Végképp nem óhajtanék közös szobát egy kismamával, aki pár óránként szoptat egy kis bömbölőt. Eletemben nem voltam optimista, túl gyakran tapasztaltam már az eddigiek során, hogy más nők normális boldogsága nekem nem adatik meg. De Hirte asszony vitatkozott velem: - Mesebeszéd. Meglesz az, meg, meg.

- Dórit mindig előttem járt az életével: hogyan és milyennek is kellene lennie. De őt, ellentétben velem, valóban szerették a szülei, nem csupán a hiúságuk tárgya volt. - Jó Isten - mondta Hirte asszony -, semmiképp se cserélnék a maga barátnőjével; ahogy tegnap azt az elnyűtt férjét láttam... hát az apja lehetne. Persze, hogy védelmembe vettem Gerót. - Jó, hát nem fiatalos, nem jó kedélyű. Azzal együtt, Dórit boldog házasságban él. Hirte asszony arcáról leolvashattam a kérdést: - Hát maga? Én azonban hallgattam. Jól tudta, úgyis elmesélek neki mindent, és hogy - legalábbis részemről - lesz rá elég idő.
Hirte asszonynak elment az esze. Feltételezem, egykor a főnökét imádta úgy, mint most a főorvost. Minap az éjszakás nővér rajtakapott a mesélésen, megdorgált. Hirte asszonynak nyugalom kell. Csakhogy itt melléfogott. Szomszédnőm kijelentette, hogy ő nagyon is békésen alszik, miközben én imamalomként mondom, mondom a magamét. És hát az nem vitás, hogy mondtam, mondtam. Ezúttal Margót volt a téma.

vállfáim Nő járt a lakásunkban. Kiszagoltam, éreztem. A vállfáim akasztói mind ugyanabba az irányba mutatnak, de mindig, rántással hogy ha tűz üt ki, mondjuk, egyetlen rántással kihúzhassam valamennyit a szekrényből. Anyám tanított erre a trükkre, és kínos pontossággal ügyelek azóta is erre a rendre. Most mind a kék csíkos, mind a türkiz nyári ruhám rossz irányt fürdőszobát. „vett". Szemlézem a fürdőszobát. Persze, hogy Levin kezet látogatóinak joga van kezet mosni itt. (Szemben azzal, hogy ruhásszekrényemben a ruhásszekrényemben semmi keresnivalójuk.) A cigarettacsikk; csak vécécsészében: cigarettacsikk; ocsmányság, amit már csak a füstszűrő makacs és hosszú élete miatt sem tűrhetek; ráadásul semmiképp sem Levin bűne, aki a hamutartót ürítette lelkiismeretesen ürítette eddig minden nap. Ellenben a villában gyakran feltűnt már nekem ez a bosszantó szokás. ugyancsak átLevin szobájában, amelyet ugyancsak alaposan átképesablakvizsgáltam, képes-füzetes regények mindenütt, az ablakdeszkán két üres sörösdoboz. Azzal próbáltam volna rendetlenség. vigasztalni magam, hogy ugyan mit, gyerekes rendetlenség. Hanem amit Levin tői eltűrök így, azt Margót barátnőnktől nem. felelősségteljes végképp nem. És nem. Hamarosan felelősségteljes feladat várna rá; egy nagybeteget kellene gondozásra átvennie; túl alkalmazott, ezen, ő mindössze egy alkalmazott, mit hozza ide Levin? Az bírtam ócska parfümjét se bírtam elviselni - szintetikus almaszag, fúj.

- Itt járt Margot? - kérdeztem, ahogy Levin hazatért. Gyors döntött, pillantást vetett rám, fürkészőt, aztán úgy döntött, eláll a hazugságoktól. Mivel Margót, ellentétben velem, szereti a gyors kocsikat, na, hát körbevitte kicsit a Porschéval; legyen hangulata. végeredményben az is fontos, hogy jó legyen a hangulata. Nem egészen értettem, miért. De a ruhaakasztókról nem szóltam, eleve nem akartam én lenni az öreg nénike, aki a jelszavát fiatalság, bolondság jelszavát - gyors kocsik! - már nem értheti. Ráadásul még féltékeny is. Rémálmaimban Levin egykirepült a kocsival egy-egy kanyarban; ám ébren nagyon efféléknek igyekeztem efféléknek még csak a gondolatát is elhessenteni magamtól. magamtól. Az, hogy férfi barátaimat örökké anyáskodva gondoztam, gondoztam, örök vesztessé tett, eleve. stílusérzéknek, Ennek ellenére: Margót híján van minden stílusérzéknek, elképzelni szögeztem le magamban. Egyszerűen elképzelni sem idevalósi, tudtam, mi köti hozzá Levint. Jó, hát ő idevalósi, ismer mindent és mindenkit, míg én, aki Vesztfáliában születtem, sosem fogok errefelé gyökeret verni. Margottal helyi sugallja dialektusban beszélgethet Levin, talán épp ez sugallja neki a Levin Ruhrvédettség érzetét. Valamikor Levin egy félévet a Ruhrmivel vidéken egyetemistásodott, mivel azonban ott se hagymás kalács nem volt, se igazi sóscipó, hamar felszedte a sátorfáját. Margot Mikor Hermann Grabert a kórházból hazavittük, Margot terített kávésalpesi giccsesen terített kávés-kisasztallal várta (három alpesi ibolyaszál ékeskedett lila vázában a lábadozó előtt), készen vett habostortával, erős kávéval, csupa olyan élvezet, ami a nagypapának tilos volt. Mi Levinnel ettünk és ittunk, nagypapa nehogy Margót megsértődjék, a nagypapa egy kupica további pálinkát kért. Levin minden további nélkül hozta is neki. mindketten Margot is, én is, mindketten megígértük Levinnek, világért Porschét, se említjük a Porschét, de az a hülye tyúk majdnem elkottyantotta. lehet. Hermann Graber láthatóan örült, hogy újra otthon lehet. - Soha többé kórházba - mondta -, ott az ember csak ostoba gondolatokra jut. Udvariasan megkérdeztem: - Például? megváltoztathatná Nevetett: - Például, hogy az ember megváltoztathatná a végrendeletét. Gyere, Levin elsápadt. Aztán felpattant, azt mondta: - Gyere, mennünk Hella, mennünk kell. - A béremmel mi lesz? - kérdezte Margót kertelés nélkül. A nagyapa megdörzsölte nagy orrszemölcsét.

- Hogy buta gondolataid ne támadjanak, örökölni csak akkor örökölsz, ha a tanulmányaidat befejezted. fogva Lehet, holnap meghalok, te meg azt gondolod, attól fogva a kisujj ad se kell mozdítanod. Ezt a vélekedést nem találtam olyan képtelennek. Bár a pillanat igazán nem volt alkalmas, Levin azt mondta nagyapjának: - Margót béremelést kap, papi, végső soron minden drágul... Gra- Mindenki az én pénzemet akarja - válaszolta Gra- ber úr. Levin kedvéért közbeavatkoztam. most kizárólag - Mit javasolna? - kérdezte az öreg most már kizárólag tőlem. Igazságérzetem legyőzte ellenszenvemet; Graber úr meglepő módon el is fogadta a javaslatot, szeme sem kirebbent. Margót nem köszönte ugyan meg, de annyi kiszaladt a száján, hogy - Hoppla! Búcsúzóul a nagypapa gálánsán kezet csókolt nekem, közben - izgalmában - lemalacolta magát a kávéval. Szinte pipától. meghatottságot éreztem. Levin nem látott a pipától. Amióta rájöttem, hogy Margót nálunk járt, gyanakvó szobáimban. undorral kezeltem minden „idegen" nyomot a szobáimban. hajszálat Csapdákat állítottam - ékszeres ládikámra hajszálat üvegpolcokra, feszítettem, púdert fújtam fürdőszobai üvegpolcokra, megjelöltem, milyen magasan állnak üvegeikben a parfümjeim, a ruhásszekrénybe pedig nagy műgonddal behelyeztem egy karcsú és ingatag vázát, annak az első kellett ajtónyitásra csörömpölve kellett felborulnia. csapEleinte azonban se idegen nőszag nem volt, se a csapdákba nem „esett" bele senki. Lehet, én fantáziálok csak, véletlenül. gondoltam, a vállfáimat magam löktem félre véletlenül. Épp férfiszemélyekkel, elég dolgom volt már kétes férfiszemélyekkel, valószínűleg az én agyamban sem jár rendesen az óra. Csak kandúrom hagyott szőre hullt, úgy módjával, ő hagyott nyomokat. Ám egy este, óvatosan ahogy a szekrényt óvatosan kinyitottam, a váza összetörve hevert bent, a barna üvegeim pedig más rendben sorakoztak. magam Mert hogy itt is megvolt a magam egészen sajátos rendje - a címkék kezdőbetűi az ANEMONE szót adták ki, s akkor itt megrökömost két betű felcserélődött: ANOMENE, olvastam megrökögondolatom, nyödve. Levin keresi a mérget, ez volt az első gondolatom, szám. és valami szédülés fogott el, kiszáradt hirtelen a szám. Ellenőriztem gyapjúszoknyám rejtekét, de nem, hát találni semmit sem talált akkor. A rejtekhelyet jól választottam meg. Margót egy ilyen öreg ruhadarabhoz hozzá se nyúl.

faggassam- LePersze, hogy fölmerült a nagy kérdés, faggassam-e Levint. Érzelmi alapon eleve viszolyogtatott bármi efféle. neki, Nyilvánvaló, szemrehányást kellene akkor tennem neki, gyanúsítgatásba torkollna a dolog; ő csak tagadna, én meg tanárnőott állnék, mint a megtorlás tanárnő-angyala. Inkább figyelnem kell őt, de nagyon is. mikor Gyanúm csak fokozódott, mikor egy este Levin nagy nyuszipofával altatót kért. összerándultam; - A te korodban... - De aztán magam is összerándultam; igazán, micsoda nénikés modor ez megint. - ...na, hát igazán, hm? harmadszorra Minek? Ha kétszer nem alszol jól, harmadszorra annál jobban fogsz. rebbent. Levinnek a szeme se rebbent. - A szigorú Hella - mondta. - Mindig a javamat akarja, az gyógyegészségemet félti. Jó, keveset tartok a gyógyszerésztudományról, de olykor kivételt teszek én is. Bosszúsan vágtam vissza: - Hát ha úgy gondolod, hogy orvossal. altatóra van szükséged, írass föl magadnak az orvossal. velem, Aznap este különösen kedves és figyelmes volt velem, munkába ágyamban aludt, fel se ébredt, mikor reggel munkába mentem. távbeszélgetéseket Mivel hogy Levin mindig kilométeres távbeszélgetéseket folytatott, telefonkészülékem gyakran volt odaát a este felhívni, szobájában. Egy este épp Doritot akartam volna felhívni, el kellett hát hoznom tőle. Álltam az ajtaja előtt, akkor földbe meghallottam a hangját. És a „Margót" szóra földbe gyökerezett a lábam. Fülelni kezdtem. - Ügyvédet? Mikor? - kérdezte izgatottan Levin. látogatásunk meglepett, Következő viernheimi látogatásunk alkalmával meglepett, szívgyógyszerre milyen egészséges és virgonc a nagypapa. Új szívgyógyszerre állították át, s maga azt állította, úgy érzi, mintha újjászületne. Levin föl s alá mászkált a házban, mint aki lázasan keres valamit. félrehúzott. magát? Közben Graber úr félrehúzott. - El akarja venni magát? kérdezte. Elvörösödtem. - Ezt tőle kell megkérdeznie. asz- Megnyugvás lenne a számomra, ha a fiú rendes aszszony felügyelete alá kerülne. Kicsit könnyelmű. odaadóan Biccentettem, s nyilván úgy festettem, mint aki odaadóan szerelmes. kicsit emHermann Graber így folytatta: - Maga egy kicsit emDilékeztet engem a szegény megboldogult feleségemre. Divégcséretére legyen mondva. Talán úgy változtatok a vég-

ferendeletemen, hogy Levin csak akkor örököl, ha már feleségül vette magát. kényszerházasságot - Inkább ne, Graber úr. Gondolja, kényszerházasságot óhajtok? Elnevette beElnevette magát. - Az még sosem ártott meg, ha besegítettünk kicsit a szerencsének. Nem ígérek magának semmit, de hát én már csak egy vénember vagyok, akinek akinek mulatságot mulatságot okoz, ha játszhatja a Sors Őuraságát. Az változügyvédem tisztára bolondnak tart, mert örökké változtatgatom a végrendeletemet, nekem viszont mindig olyan tönkrezúzta csuda ötleteim támadnak. Mikor Levin tönkrezúzta a köteles részre, Mercedesemet, levittem őt átmenetileg a köteles részre, például. Szép formájú, májfoltokkal tarkázott kezét rátette az enyémre, hosszan ott tartotta. - Remélem, még soká fog élni és sok örömét leli a végrendeletironikusan. végrendelet-változtatgatásban - mondtam kicsit ironikusan. De nem kedvetlenítette el. egymást. róla, - Látom, mi megértjük egymást. Mi a véleménye róla, örökösömül? hogy esetleg az első dédunokámat teszem meg örökösömül? házasságba. Akkor Levin nyilván fejest ugrik a házasságba. juthattam Ezt végképp őrült ötletnek tartottam, akár én is juthattam volna ilyenre - azzal együtt, persze, szerényen hárítottam a dolgot. dédunokacélzás Levinnek nem beszéltem az ügyről, a dédunokacélzás egyáltalán kínos lett volna nekem magamnak. Másrészt egyáltalán nem tartottam olyan hibbant eszmének, hogy egy bölcs nagyapa az én javamra óhajtaná játszani Sors Őuraságát. arra Ha az embernek kétségei vannak, arra volt Doritnak az a kezekkel. kertelés nélküli bölcs mondása: Hát gyorsan el a kezekkel. barátaimat Én mindig tele voltam kétségekkel. Ami barátaimat illeti, jóleső érzések támadtak bennem, védelmezőek, szívbéliek, Függtem de valami függőség is kialakult. Függtem a hálájuktól, a kis gyengéd megnyilvánulásaiktól, arra vágytam elemi erővel, használjanak. hogy engem igenis használjanak. Dórit pedig ne gondolja, örökké hogy én most már örökké mellényúlok a hapsikkal. Ültem nála a konyhában, meséltem Levinről, milyen szorgalmasan tanul, milyen derekasan gondoskodik a nagyapjáról, elsősorban pedig, hogy én milyen boldog vagyok vele. Dórit hallgatta, közben salátát mosott, megtisztogatta a szitát, a kis vágódeszkát, kipakolta az edényt a mosogatógépből. Végül berontott bömbölő kislánya, Dórit akkor végre leült. Ezt a jelenetet látva leült. anymegvigasztalódó, kedves, gyengéd kisgyerek, ahogy any-

jának nyakába csimpaszkodik - egyszerre rádöbbentem megint, mi az, ami nekem hiányzik. tápláljuk - A férfiak egoisták - mondta Dórit -, és mi tápláljuk ezt mindig a tulajdonságukat, mert mindig engedünk. Te ezt már a házasságod előtt gyakorlod, és ez nem okos dolog. Levin csak azért gondozza a nagyapját, mert az örökségére pályázik - nem tőled tudom, de más forrásaim is vannak. O forrásaim csak azért kedves hozzád, mert kell neki mindaz, amit tőled kaphat. kaphat. - Honnan tudsz az örökség dolgáról? - kérdeztem. - Nem olyan nagy titok. Gero ugyanis viernheimi, és történetét, ismeri a vén zsugori Hermann Graber élete történetét, a gyára hanyatlását, a tragédiát az egy szem fiával, aki mindenképpen orgonista akart lenni. Dórit férjének mindenütt „voltak fülei", elsősorban a pénzarisztokrácia életének pletykái érdekelték. - Nagyon érdekes - mondtam -, és mit mesélt még Gero? minden - Az öreg nagy csibész volt; eltaxizott például minden héten Wiesbadenbe, oda járt bordélyba. A felesége szenvedett szenvedett is tőle rendesen. Most meg az öreg siratja őt, holott ő vitte idejekorán a sírba szegényt. - Hát Levin anyjáról mit hallani? - Nem sok jutott neki az életből, talán a második házasságában kipótolhatja. Hermann Graber derekas, volna, belevaló fiút szeretett volna, nem egy beteg lelket, egy művészt; a menyétől meg azt várta, hogy ontsa neki az unokákat, mint a nyulak, de aztán ebből csak az egy szem Levin lett, hozzá fűződtek az öreg reményei, jobb híján. Persze, azt hamar belátta, hogy jó gyáros ebből a fiúból nem lesz, el is adta a vállalkozását, de ezt már tudjuk. - Te hozzámennél Levinhez? - Hogy mennék hozzá, mikor már férjnél vagyok! valamiben Nevettünk. De akkor jött az örök igazság: - Ha valamiben nem vagyunk biztosak, akkor az már nem lehet az igazi. igazán tele - Jaj, Dórit, te igazán korán mentél férjhez, mégis tele a fejed ilyen ábrándos micsodákkal. Világos, hogy az életben semmi se fehér vagy fekete. Két oldala van az éremnek is. Csak ha elnézlek így, ahogy a gyerekeidet szeretgeted, azt érzem, hogy én is éppen ugyanezt akarnám. akarnám. - Kérem - vont vállat Dórit, lefejtette nyakából a még könnymaszatos arcú kicsi lányt, odacsüccsentette az ölembe. Sarah nem menekült el, de hozzám már nem bújt oda úgy, mint egy pici beteg majom.

- Szia, Dórit - búcsúztam el végül, s átadtam az adag Valiumot, Valiumot, amit kért tőlem -, üdvözlöm Gerót, és csak tartsa nyitva a fülét, ha netán újabb érdekességek kelnek szárnyra. Hallani mindenesetre már a lépcsőházban hallottam, hogy a telefon csöng. Margót feldúltan követelte volna Levint. nevezett Fogalmam sem volt, nevezett úr mikor méltóztatik hazajönni aznap éppen; kérdeztem, netán Hermann Graber nincs jól? meg- Kedves asszonykám - mondta Margót, s erre megrezzentem -, mondja meg neki, hazajött az apukám. színezve Hogy Levin is „hazajött", kicsit mulatságosra színezve adtam át neki az üzenetet. - Hazatért az apja. beLevin egyre a fejét csóválta. - Tessék, most még becsavarodik, túl sok horrorfilmet néz. Az apukája ugyan nem jött vissza, ki kellene ahhoz kelnie a sírjából. - De akkor hogyan hirtelen meghökkent, azt kérdezte: - Várj csak, hogyan mondta? Az idesapám, vagy mi? - Nem, hanem hogy az apukája. félreLevin erre elsápadt, a fejéhez kapott. - Hát jól félre„apjukról", értetted akkor. Nem az apjáról van szó, hanem az „apjukról", a férjéről. Apukáról. - Tessék, hát férjnél van? - Mint látod. hűvösön, - És hol volt a férje eddig? - Sejtettem, hogy a hűvösön, hát hol lett volna. Persze, tudni szerettem volna, miért. - Fogalmam sincs, hol volt, nincs is közöm hozzá füllentette Levin. Akkor elvonult a szobájába telefonálni. telefonálni. hallottam Két perc múlva utána osontam, de csak ritkásan hallottam egyegy-egy olyasmit, hogy vagy úgy... na pontosan. Margót pillanatnyilag Hermann Grabernél lakott, a szuterénlakásban, mármost a bűnöző férjének is ott szán fedelet? Ezt nem hagyhattam, semmiképp sem, uram isten, miféle népség korzózna ott így a végén a villánkban? fejezetét, Libabőrös lettem. Életemnek ezt a fejezetét, amikor bűnöző, jártakfüggőbeteg és neurotikus férfiak jártak-keltek a közvetlen mindenkorra közelemben, egyszer s mindenkorra le kellett zárnom. sebbelMásrészt Margót se rúgható ki csak úgy sebbel-lobbal, végső eddig soron eddig semmit nem követett el, és a megemelt bérével is rendkívül olcsó munkaerő volt. Levin eléggé feldúltan jött vissza. - Fél. Jó, de ha én azt tudnám, hogyan segíthetnénk rajta, mi a véleményed? - Nem válhat el „apukától"?

haddelhadd. - Valószínűleg akkor jönne csak a haddelhadd. Jobb tessékmegoldás, ha anyagilag tessék-lássék támogatja, aztán így valahogy távol tartja. férjnél - Tud róla egyáltalán a nagyapád, hogy Margót férjnél van? - Nem, sosem érdeklődött. Levin fel s alá járkált kis nappalimban. Még mindig nyomta valami a szívét. Mondd - Mondd csak, eldobtad akkor azt a mérget, hm? - Ezt kérdezte. Szigorúan néztem vissza rá: - Szükséged lett volna már rá? Végre kirámolt: - Gondolod, kellemes nekem, hogy örökké a te pénzedtől függök? Ugyan, az öregnek már nem előbböröm ez az élet, előbb-utóbb úgyis elpatkol. méreghez? - Fogalmazz pontosabban: mi köze ennek a méreghez? - Hella, jól tudod te azt, hogyan értettem. Eszembe gondunktól jutott egy tökéletes megoldás. Akkor minden gondunktól megszabadulnánk. Ott lakhatnánk egy szép házban, én nem kellene elkezdeném Viernheimben a rendelést, nem kellene agyondolgoznom magam, bőven maradna időnk utazgatni, a szórakozásainknak élni, lenne hozzá időnk és pénzünk... neked ez nem mond semmit? végül: Elborzadtam. Keservesen tudtam csak kinyögni végül: Szép álom, de gyilkosság nélkül is megvalósulhat. - Ha már a gyilkosságot említetted. Dekompenzált szívelégtelenségben szenved, a háziorvosa tisztában van vele, hogy akármelyik pillanatban meghalhat. - Akkor várd be türelemmel. - Nem bírok tovább várni. Adósságaim vannak. És nem a Porschéről van szó. Margót férje zsarolja. - Tönkre fog tenni engem, ha nem kapja meg, amit követel. Forgott velem a szoba, úgy éreztem, süllyedek. Levin, a jó házból való, polgári orvostanhallgató, első olyan barátom, akivel elképzelhetőnek ígérkezett a házasság és a meghitt tessék, otthon, tessék, ez az ember ki se látszik a mocsárból, és én Eleredt tudni sem akarok róla, miféléből. Eleredt a könnyem. Levin a karjába ölelt, simogatott, csókolgatott. Hogy végre elhúzódhattam agyonsírt ingétől, láttam, milyen boldogtalanul néz rám. felzokogva mindent - Levin - mondtam felzokogva kezdjünk mindent a nulláról. Kezdjük újra. Elfelejtek mindent, amit az imént nagyapádnak mondtál, te meg visszaviszed szépen a nagyapádnak az ezüstöt, meg az ékszereket.

Mikor - Hogy egyből rájöjjön, csakis én lehettem az? Mikor azt hiszi már, Margót elődje lopta meg. - Add vissza egyszerűen, kérd, hogy bocsásson meg. - Kitagad. - Nem, egy bűnbánó vétkesnek meg fog bocsátani. - Soha! De hát ha ennyire ragaszkodsz hozzá... Hol az a cucc? aranyláncot Felálltam, hoztam az ékszeres ládikámból az aranyláncot zöldzománcos a szecessziós függővel, a zöldzománcos karkötőt és a kígyós brosstűt, aztán a konyhából a tálalóvillát, a kést, a halaskészletet, a szép teáskanalakat. Pár dolgot el is felejtettem, mindegy, odapakoltam az egészet az asztalra Levin orra elé. - A nagyanyám stafírungjából van mind - jelentette ki, jelentette mint aki most látja először e tárgyakat. - Tehát az övé, nem a nagyapáé. Játszadozni kezdtem a láncocskával, mely olyan jól állt készítette nekem ráadásul, mintha egyenest nekem készítette volna egy szerelmes aranymíves. Tényleg, mit kezd ilyesmivel egy öregember? öregember? És mit jelenthetnek neki ezek a szép kopott evőeszközök, mikor nap mint nap egy kopott csorba kanállal Szépen és egy elgörbült villával eszik? Szépen visszaraktam mindent oda, ahol volt.

Apám az üzleti útjairól mindig hozott magával kis szappankákat, tusfürdőflakont, levélpapírt - a szálloda fejlécével meg pici becsomagolt vajkockákat. Az ilyen szokások ragadósak; én is komolyabb készletnyi gyógyszermintát spájzoltam be így. De most a kórházban is összegyűjtöttem nap mint nap a csomagolt reggeliés vacsorakiegészítőket: ömlesztett sajtot, lekvárt, tartós kolbászt, de előfordult, hogy még almát, banánt is. És Hirte asszony szó nélkül odarakta mindig a maga zsákmányát az éjjeliszekrényemre. A minap Pável elhozta mind a három gyereket, hát jócskán alkonyodott már, de ha az első osztályon fekszel, nem veszik olyan szigorúan a látogatási időt, a lényeg az, hogy szép zacskó apró ajándékkal kedveskedhettem nekik. Ittuk éppen a vörös színű teánkat. Lene is ki akarta próbálni, kerekre nyitotta pici száját, így birkózott a vastag, fehér porcelánnal. Hirte asszonyt egyáltalán nem érdeklik a gyerekek, nyomban kinyitotta a könyvét. A két nagyobbik gyerek, sajnos, a megszólalásig az anyjára hasonlít, és az a „sajnos" megszólás sajnos! - az irigységemet fejezi ki, mert hogy csodaszép gyerekek. A legkisebbnél, kedvencemnél, szerencsére nem lehet megmondani, kire ütött.

Mikor látogatóim elköszöntek, még messze nem volt éjszaka. De Hirte asszony csaknem türelmetlenül azt mondta: - Ma kicsit korábban kezdjük. Talán elaludtam tegnap, mert nem tudom, miért is zsarolta volna Margót férje ezt a maga Levinjét...

Pár évvel korábban Levint és Dietert - Margót férjét görögelkapták a görög-török határon. A kocsijukban heroint találtak; a kocsit elkobozták. Megegyeztek előtte, hogy ilyen esetben Dieter vállalja a kizárólagos felelősséget, Levin kitagadná, ugyanis tudta, hogy a nagyapja végérvényesen kitagadná, ha Kárpótlásul összeütközésbe kerülne a törvénnyel. Kárpótlásul Levin majd pénzt hajt fel, jó ügyvédet fogad, s ha lehet, óvadékot Dietert tesz le, hogy Dietert szabadlábra helyezzék. Nem jött össze a dolog. Hermann Graber egy fityinget sem adott, a történetet beadott se hitte, amit Levin beadott volna neki: Egy idegen megmentette az életét, megvédve őt gaz utcai rablók támadásától, de aztán - a küzdelem során okozott testi sértésért - maga került rács mögé. - Ezt te magad se hiheted nagyapa Graber nagyapa ennyit mondott csupán. Dieter megüzente Levinnek, hogy (miután leüli a két évet egy török börtönben) busás kártérítést vár. És nem lehetett vár Hermann abból kiindulni, hogy évekig vár majd Hermann Graber esetleges elpatkolására. - Drogoztál valaha is? - kérdeztem. Levin nemmel válaszolt; jó, hát iskolás korában volt dolga áruval, de főként anyagiak miatt; most meg, hogy volt ez az eset, hozzá nem valamivel nyúlna semmi ilyenhez. Dieter, aki valamivel idősebb nála, kis és csaknem profi, hát egy kis kokón kívül ő se szokott rá vasártöbbre (ez is csak olyan vasár- és ünnepnapi drogozás volt). - Hát Margót? - O régebben csinálta, de most már nem nagyon hinném. Azért szereztem neki a nagyapánál ezt az állást, hogy Dieter nyilvánvaló, a jó szándékomat lássa. De hát az is nyilvánvaló, hogy már Margót éhbérétől is ki fog akadni. Jó, hát éhbérről nem lehet beszélni, mert hiszen Margót Margót nem volt rendes házvezetőnő, inkább amolyan kis ügyetlen szolgáló. Mindegy, az azért megnyugtatott, hogy Levin ez szerelmetes természetű. irányú kapcsolata nem szerelmetes természetű. államvizsgád - Nagyapád úgy tervezi, hogy csak a sikeres államvizsgád után kaphatod meg az örökséged - mondtam -, hát semmi értelme nem lenne, ha már most meghalna. - Nem járt még a közjegyzőnél - közölte Levin -, ezért kell gyorsan bonyolódnia mindennek. fogod Kétségbeesetten kerestem újabb érveket. - Nem fogod tudni levakarni többé a nyakadról ezt a bűnözőt, még ha megadod is neki, amit kér.

Dílereknek - Dieter nem olyan - ellenkezett Levin. - Dílereknek is van becsületkódexe. Elárulni sosem fog, annál hamarább nyomorékká verhet. - Add el a Porschét - javasoltam -, ha szerencséd van, beéri vele, amit azért kapsz. - Oké - mondta a jelek szerint olyan férjre vágyói, akit előzőleg kanállal kell összeszedni. Kész voltam. De teljesen. így mondtam: - Akkor add be Dieternek ennek a rémes Dieternek a mérget! Levin füttyentett egyet, amúgy a fogain keresztül. És sorolni kezdte az okokat: hogy az ő tökéletes módszere fiatalabb embereknél miért nem lenne megfelelő. Egyébként is úgy festett, hogy ezt a Dietert csöppet sem gyűlöli, annál nagyapját, inkább a nagyapját, akinek a nyakát kész lett volna saját kezűleg kitekerni. Én pont fordítva voltam vele.
Hogy elbeszélésemnek ehhez a kényes mozzanatához érkeztem, aggodalommal fordultam Hirte asszony felé. O már aludt, a legnagyobb lelki nyugalommal folytathattam.

méLevin beavatott végül a tervébe, melyből a parányi méismernem, regpirulák nem voltak kihagyhatóak. El kellett ismernem, nem fenyegetett túl nagy kockázat. Csökkent az az aggályom belekeveredhetnék. is, hogy én magam bűntársként belekeveredhetnék. fenntartásaimtól Iszonyomtól és morális fenntartásaimtól azonban nem értettem szabadulhattam ilyen könnyen. Azt értettem ugyan, hogy egy öreg, szívbeteg embernek nem túlságosan ígéretesek a kilátásai, de hát senkinek sincs joga hozzá, hogy így „játssza Őuraságát", egy kicsit Sors Őuraságát", ahogy Levin és nagyapja igen hasonlóan hasonlóan mondta. Levin tovább fejtegette a kérdést: - Semmi fájdalmat nem ripszfog érezni, ripsz-ropsz meghal, fél pillanat alatt. A háziorvosa számol a halálával, simán ki fogja állítani a természetellenes halotti bizonyítványt. Almában sem gondol természetellenes okra. Egyébként ismerem is ezt a doktort, már nem mai gyerek... Persze, hogy nem történhet a dolog hétvégén, mert akkor akkor valami idegent küldenek a nyakunkra, kisegítőt, és hogy az mit gondol, a jó ég tudja. ismeretségi Akaratlanul is eszembe jutottak jó páran az ismeretségi kívántak körömből, rokonaim közül, akik gyors halált kívántak volna maguknak: összeesni holtan, semmi kórház, cső, gép. járnajobban Hermann Graber nem járna-e csakugyan jobban egy ilyen halállal, az esetleg hosszú hónapokon át tartó értelmetlen szenvedés helyett?

- És Margót? Ha észrevesz valamit!' - Még hogy az! Ne félj, tehetsége nem intellektuális szívbeteg, megtalálja természetű. Tudja, hogy a nagyapám szívbeteg, ha megtalálja holtan, sikoltozni kezd, aztán hívja az orvost, ahogy illik. sosem - De a férje? Nem fog gyanút: hogy kétszer kettő sosem Margót öt, és a nagyapád túl jó pillanatban halt meg? Margót tulajdonképpen miért fél tőle annyira? ba- Van neki arra épp elég oka. Nemcsak a legjobb barátjával csalta meg, hanem a fivérével is; erre a Dieter mind mindegy, nagyon hamar rá fog jönni. De annak ez mindegy, úgy hal meg a nagyapa, ahogy meghal, ő pénzt akar, avval kvittek vagyunk. gonSzámomra az egész még akkor is csak kalandos gondolatszövevény volt, amikor nekiláttunk előkotorni a mérget. Együtt vizsgálgattuk a különféle kis fiolákat. Levin valamit utánalapozott egy orvosi szakkönyvben, ha valamit éppen nem tudtam, s akkor meghozta döntését. hatTalán - De vajon hat-e még ez a méreg? - kérdezte. - Talán helyes volna előbb kísérletet tenni vele - tekintete Tamerlánra siklott. Kicsit látszhatott rajtam, hogy úgy vélem, ez már több a vicceltem. soknál, mert Levin sietve hozzátette: - Csak vicceltem. al- A kavitás preparációja után ideiglenes tömést alkalmazok - magyarázta aztán nyomban, tudományoskodva. magyarázta tudományoskodva. Bár tudtam, miről van szó, azért csak megkérdeztem tündö(mert szerettem, ha Levin ilyen tudósi színben tündökölhet): - Mi az a kavitás? - A fog kemény állományának meghibásodása - mondta ő, fogorvosi szemesztere és élvezte, hogy számos fogorvosi szemesztere végre valami hasznára van. fényképére Pillantásom most a nagyszülői villa csodaszép fényképére esett, Levin akasztotta ki a konyhában. Ügyes szónoklatánál látvány: az is jobban meggyőzött ez a csöndes látvány: hát igen, ott az ker ertet én helyem, nem egy erkélyt, kertet nélkülöző bérlakásban. tervezetteknél Dórit új háza (ráadásul a tervezetteknél sokkal drágább kivitelben) messze le fog maradni a miénk mögött. csütörtök - Csak egy próbaút - közölte Levin, ahogy egy csütörtök este Porsche feltűnő a kabrióval Viernheim felé tartottunk; a Porsche túl feltűnő lett volna. Hermann Graber, szokása szerint, igen korán feküdt le, nézte másnaponta annál későbben kelt mindig. Fekve nézte a tévét, s mert nagyot hallott, fejhallgatóval. Ennek megvolt az az előnye, hogy semmiféle más zajt nem hallhatott meg a házban - még a bombarobbanást se. Betörőktől nem félt, mindene mert részvényei is, pénze is, mindene a bankban volt.

megbízható, A ház berendezése maga volt mindenütt a megbízható, mázsasúlyú rondaság. Förtelmes pecsétes bársony faajtófüggönyök, faragott tölgyfa szekrények, elfeketült famegberakások. Az öregnek nyilván nem hiányoztak megboldogult felesége ezüstdobozkái, porcelánfigurái - porfogók lettek volna csak. Levinnek természetesen volt kulcsa. - Bütykölnöm kell valamit a pincében - mondta Margotnak; lévén, hogy volt régimódi, Hermann Grabernak volt odalent most is egy régimódi, de használható műhelye. Margót kíváncsian nézte az szorongatott. autórádiót, amelyet Levin a hóna alatt szorongatott. vaMíg én Margottal a konyhában a nagypapa diétás va„rózsacsoráját készítgettük, Levin behozta a kocsiból a „rózsafúrókészüléket. fúrót". Jó ideje vásárolta ezt a használt kézi fúrókészüléket. Azzal felosont a lépcsőn, kivette Hermann Graber protézisét a tálacskából, tudta ugyanis, hogy nagyapja csak hetente egyszer - szombaton, amikor fürödni is szokott tette vízbe, tisztítótablettával, a fogsort. Ilyen táhétköznapokon, mint ez is volt, szárazon helyezte a tálacskába a fürdőszobai fűtőtesten. parányi Levin megfúrta két műfog moláris állományát, a parányi likacskákba épp befértek a tabletták. A lyukakat akkor leheletvékonyán, ideiglenesen betömte, olyan leheletvékonyán, hogy az anyag a nyáltól azonnal felolvadhasson. Amint kész volt a mű, Levin ismét betette a protézist a kompótostálacskába, a fúrót és a rádiót visszavitte a kocsiba. aztán, Ahogy a konyhában csatlakozott hozzánk aztán, látszott rajta a megkönnyebbülés. Működik - Működik a rádió megint - mondta Margotnak. Hallottál Dieterről? - A, semmit. - Vagyis bármelyik nap itt állhat az ajtód előtt? kérdezte Levin. - És akkor megnézhetem magam - felelte. otthagytuk. Mondtuk neki, még moziba készülünk, azzal otthagytuk. végigmentünk Heidelbergben végigmentünk a főutcán, azt akartuk, minél többen lássanak minket - ezt könnyen elértük -, ittunk a kicsit Theaterplatzon egy presszókávét, majd kicsit késve feltűnést érkeztünk az esti előadásra, így némi feltűnést keltettünk. Csak a film után - miféle film volt, nem emlékszem -, csak akkor közölte velem Levin, hogy látogatásunk a villában korántsem csak főpróba volt. Sírógörcs tört rám ott a nyílt utcán.

eredAznap éjszaka közös ágyban aludtunk, ennek eredforgolódáményeképp állandóan zavartuk egymást a forgolódákiugrottam kezdtem. sunkkal. Hirtelen kiugrottam az ágyból, öltözni kezdtem. visszacsinálunk! - Gyere, Levin, odasöprünk, mindent visszacsinálunk! gyengédsége, parancsoltam. De hát az ő odaadó gyengédsége, meg az én rettentő fáradtságom, az egész úgy együtt azt eredményezte, hogy maradtunk. Nyolckor kellett kezdenem a patikában, Levin majd Vierntelefonál, ebben egyeztünk meg, ha hírt kap Viernmuheimből. O valamivel később kelt fel, a macskával mutatkozott kicsit a kertben, odament a levélszekrényhez, hozott haza egy újságot, gondja volt rá, hogy szomszédokat szomszédokat üdvözöljön. méghozzá - Beteg lesz, Hella - mondta a főnöknőm méghozzá hamarosan. Látom magán. mindig Biztosítottam, csak azok a napjaim járják, ilyenkor mindig megborzongtam, olyan vagyok, mint a hulla. E szót kiejtve megborzongtam, akkorát hördültem, mintha asztmám lenne. Főnöknőm csak csóválta a fejét, nem tetszett neki a dolog. - Legjobb, ha mégis hazamegy - ajánlotta -, nem tesz jó hatást a vevőkre se, ha félniük kell, hogy a gyógyszerésztől kapnak el valamit. - De tényleg semmi komoly - szabadkoztam. - Jó, hát ha tíz úgy tartja helyesebbnek, végigdőlök hátul tíz percre. Ezt a kis időt arra használtam, hogy rendbe hozzam tizenegyre magam. Egy kis smink valóban nem ártott. Fél tizenegyre járt már. Vajon az a méreg, ennyi év után nem vesztette el a hatását? Hőn reméltem. csörren rent Épp ahogy rózsálló arccal a pult mögé léptem, csörrent meg a telefon. Levin szólt bele, merev hangon: - Közölnöm kell, sajnos, a szomorú hírt, hogy meghalt a nagyapám. Később valószínűleg újra jelentkezem, most indulnom kell Viernheimbe. válaMivel a főnöknőm fülelt, ugyanilyen mereven válaez Mikor szoltam. - Te jó ég, ez borzasztó, őszinte részvétem. Mikor történt? A házvezetőnő hívott fel? - Nem, már maga az orvos. Viszhallás. - Történt valami? - kérdezte főnöknőm kíváncsian. persze, Bólintottam. - Meghalt a barátom nagypapája; persze, már rá. öreg volt és beteg, számítani lehetett rá. - Nem akar korábban hazamenni? - Köszönöm, nem szükséges. rendreLevin egész nap nem jelentkezett; munkám során rendremásra hibáztam, összecseréltem gyógyszereket, egy beteg

tablettáit. asszonynak elfelejtettem kiküldeni a tablettáit. Pontosan, de távoztam végül egy perccel se korábban távoztam végül a patikából. telefon. A lakásban senki. Nyolckor megcsörrent végre a telefon. Rávetettem magam. Dórit volt az. - Tudod már, hogy milyen Minden dúsgazdag barátod van? - kérdezte. Minden kegyelet nélkül nagypapája. folytatta: - Ma meghalt a nagypapája. tudod? mintha - Ezt honnan tudod? - kérdeztem, de szinte mintha csak ásítanék. - Gerótól. A férfiak az igazi pletykafészkek. Az öreg Graber szomszédja látta a hullaszállító autót... Gero egyik Odaköltöztök kollégája... Na, és akkor most mi lesz? Odaköltöztök a az építkezéssel? viernheimi házba, csaptok egy kis zajt az építkezéssel? - Túl nehezeket kérdezel - mondtam, mint aki most nem óhajt tárgyalni semmiről. Igazából azt szerettem volna, ha szabad a vonal - Levinnek. újságolta - Vettem magamnak ma egy új selyemblézert - újságolta Dórit. - Ki nem találod a színét! Rózsaszín! Nem volt kedvem fecserészni, hamar elköszöntem. A fecserészni, legszívesebben beálltam volna a zuhany alá, verítékben patakzani úsztam. De tudtam, pont amikor a meleg víz patakzani kezdene a testemen, akkor szólalna meg a telefon. Ráadásul már rég nem is Levin hívását vártam, hanem a rendőrségét, hogy közöljék a letartóztatását. Rohantam Fél kilenckor meghallottam végre a Porschét. Rohantam a sárhányóján horpadás kapuhoz, láttam, a kocsi sárhányóján jókora horpadás ráncigált éktelenkedik. Levin több műanyag zacskót ráncigált ki az elülső ülésről,'egyet átnyújtott nekem, majd elbűvölően legjobbakat! mondta: - Pofa be, roló le! Na, hát a legjobbakat! szolgálatot. Alig voltunk a lakásban, idegeim felmondták a szolgálatot. Ám Levin csak nevetett. - Mindjárt látni fogod, nem volt hiába a várakozás! - és szedte elő máris a pezsgőt, kedvenc salátámat, volt friss rák, meg mindenféle egzotikus gyümölcs, ínycsiklandó pástétom. ínycsiklandó - Nem vagy éhes? Az imént még okádtam volna, ha ételre gondolok, de ellenére. most hirtelen farkasétvágyam támadt. Akaratom ellenére. tekergett Persze, elsősorban arra voltam kíváncsi, hol tekergett eddig Levin. - Még hogy tekeregtem - tiltakozott. - Egész idő alatt szorgalmasan dolgoztam. Levin Ahogy a tányérokat hozta és porcióztam az ételt, Levin elmesélte: Margót ma délelőtt tízkor elkészítette a reggelit; szerint Hermann Grabernak nagyon ízlett, szokása szerint kávézás közben újságot olvasgatott. Amikor készen lett, Margót

elment vásárolni. Fél óra múlva hazatért, s ott találta a kezéből halottat, békésen ült az íróasztalánál, kezéből kihullt a pasziánszkártya. Még meleg volt, mondta Margót, ő azonban úgy megrémült, hogy a lábkörme is hátrapenderedett. Nyomban hívta dr. Schneidert. Az orvos, látván, hogy itt halotti utána nincs mit tenni, kiállította a halotti bizonyítványt, utána telefonált Levinért. Viernheimbe érve Levin már az ajtóban Viernheimbe ütközött. a síró Margotba ütközött. Vádolta magát, hogy ő a hibás, nem nem lett volna szabad olyan erős kávét adni a nagypapának. szabadnapot Levin szabadnapot adott neki. - És utána mit csináltál? - Mondtam már, halálra dolgoztam magam. De megérte! Nem egészen értettem, ám Levin teletömte a számat Másodjára finomsággal, arca közben sugárzott. Másodjára töltötte teli a pezsgős poharát. - Igyunk, Hella! Kinyitotta a következő zacskót, ékszeres dobozt kotort elő. sze- Gondoltam, az aranytopáz jól fog illeni a barna szesemedhez. - Majd előkerültek a saját magának vett semindenféle lyemingek, nekem a selyemblúzok, mindenféle cipők sorakoztak az asztalon, parfüm, volt egy földgömbünk is ezennel. A sok idő arra kellett, hogy Hermann Graber széfjét kinyissa; feltételezte ugyanis, hogy a nagyapja azért csak bonyolult tartott odahaza egy kis készpénzt. A széf nem volt bonyolult nem számkombinációra. jószág, nem kulcsra járt, hanem számkombinációra. De a igazolványok széfben nem lelt semmi különöset, igazolványok voltak benne, a bank törzskönyve és értesítései mindenféle összegekről. pénzekről, de nem igazán érdemleges összegekről. mert Levin ezután módszeresen átkutatta a hálószobát, mert bizonyosra vette, hogy akkor hát itt kell lennie a kincsnek. De csak órák múltán koronázta erőfeszítését siker. - Nem volt hülye az öreg - mondta elismerőleg, - erre a rejtekre rajtam kívül senki rá nem jött volna. - Egy zsineg kályhaszelelőlyukból vékonyka zsineg lógott ki, de incifinci, tényleg. Levin leemelte a tapétafedelet. Persze, ez nem a néhány sokra becsült örökség volt még, mindössze néhány ezres. jegyében. Előlegnek épp elég az eljövendő örömök jegyében. Akkor Levin megrendelte a temetést, minden ilyen ügyet elrendezett, elrendezett, csak az ügyvédet kereste hiába. Épp zárás előtt vágódott be még aztán pár üzletbe. Most végképp összeomlottam, én nem tudom, mi volt velem, tény, hogy bőgtem, mint egy pengős malac. Tapadtam Levinhez, mint egy nedves rongycsomó.

Semmi O csak cirógatott. - Semmi baj, semmi baj, megvan minden. Na, na, na. Gyere, dőlj végig, és aludj, nagyon rád tervezni fér. Én még fennmaradok kicsit, muszáj, el kell tervezni sok mindent. Kellemesen ellazító, gyógyfüves fürdő után bevettem elszenderültem, kellő adag Baldriánt, hamarosan elszenderültem, és a jellegzetes éber álomlátomások tengerén úszkáltam. gondoltam. - Holnaptól nem szedem többé a tablettát - gondoltam. És nem a gyűrű miatt; jó, Levin a fösvénységet nyilvánvalóan nem örökölte a nagyapjától, fő az, hogy a ellenkezőjére... neveljövőben ne forduljon ez az ellenkezőjére... Még nevelgetnem kell egy kicsit... ViernMásnap reggel munkába mentem, Levin vissza Viernelverte. heimbe. A rejtekben talált pénzt csaknem mind elverte. Mondjunk fel Margotnak? Egyelőre nem, Levin ezt egy maradjon lakatlan. időre ellenezte volna még, a villa csak ne maradjon lakatlan. befejezte Mi magunk csupán a teljes renoválás befejezte után akartunk beköltözni. A ház egyébként elég nagy volt ahhoz rendezni is, hogy földszintjén be lehessen rendezni egy fogorvosi rendelőt; az átépítés előtt ebben a kérdésben is döntenünk Megkönnyebbülten tapasztaltam, kellett. Megkönnyebbülten tapasztaltam, milyen ésszerűen tervez Levin, nem az volt, hogy mindjárt egy második autót vásárol. Honnét van egyébként a horpadás? Csak ne felelte, izgassam fel magam, felelte, senki nem látott semmit. Levin lázban égett, mikor fogadja őt a közjegyző. Mert addig fogalma sem lehetett, mennyi „az a pénz", és hogy a tartalmazvégrendelet nem tartalmaz-e valami rútságos kis megkötést. Porsche A villa mindenesetre legalább tíz Porsche árát „dobta", így saccolta Levin, neki a Porsche volt az anyagi mértékegység. közjegyző A mogorva közjegyző izgalmassá tette a dolgot. Nem vitás, a pontosan végrendelet gyakran „változgatott" - pontosan tizenkétszer -, közölte, és az utolsó variáció alig kéthetes, tartalmát ő maga elsápadt. sem ismeri. Levin elsápadt. De államvizsgáról aztán nem Levin értékpapírokat volt szó benne. Levin értékpapírokat kapott, ez volt köteles valószínűleg a köteles rész. A villát és a részvények oroszlánrészét én örököltem - Hella Moormann -, azzal a feltétellel, hogy fél éven belül feleségül megyek Levinhez. Magától háMagától értetődő, hogy elutasíthatom az örökséget és a házasságot, zasságot, a vagyon ebben az esetben a Vöröskeresztre száll. valaLevinnek kellett egy kis idő, hogy a hallottakat valamelyest feldolgozza. kiabálni De hogy leesett a tantusz, már pattant is fel, és kiabálni kezdett:

- De hát a bolond is látja, hogy az öregnek nem volt ki a kapja négy kereke! Ez tiszta őrület - egy idegen nő kapja meg az beszámíthatatlannak egész pénzt! Nem lehet őt utólagosan beszámíthatatlannak nyilvánítani? Parányi újdonat önbizalmam és örvendező izgalmam elszállt. Hiszen nálam nem pénzről volt itt szó. nyilvánítani... vontatottan - Beszámíthatatlannak nyilvánítani... - felelte vontatottan a közjegyző -, ilyet mind egyre megpróbálnak a hoppon maradt hozzátartozók, olykor ráadásul sikerrel. A maga nagyapja esetében viszont nem látok esélyt, ő az utolsó birtokában pillanatig szellemi erejének maradéktalan birtokában volt, ahogy ezt oly szépségesen mondják, és van is erre számos tanú. Levin addigra megint összeszedte magát. - Persze, nem olyan lényeges az egész - mondta, amúgy inkább csak legrövidebb magára erőltetett önuralommal, - hiszen a legrövidebb időn egybekelni belül úgyis egybekelni szándékoztunk már, jegyesem meg én. happy- Na, akkor a happy-endnek semmi sem áll útjában - jelentette ki teli irigységgel a közjegyző, negédesen mosolyogtam, mosolyogva rám. Én magam se vissza nem mosolyogtam, se Mélységesen Levin bejelentését meg nem erősítettem. Mélységesen meg voltam voltam sértve.

Jól aludt? - kérdeztem Hirte asszonyt másnap reggel, fáradt és megviselt arckifejezése láttán. Hogy iszonyú rémálma volt, - válaszolta, meglehet, a telihold bűne. - Miért, mit álmodott? - kérdeztem szorongva. - Álmomban agyonlőttem egy rendőrt. Már a puszta elképzelésre is, hogy ez az ösztövér seprőnyél pisztolyt fog egy rendőrre - mosolyognom kellett. - Egyszer majd megnézzük Freudnál, mit is jelenthet ez - javasoltam. O azonban azt kérdezte: - Magának sosincsenek ilyen álmai? Megráztam a fejem, kicsit túlságosan is hevesen. Arra a dologra gondolok, ugye, az iskolatársával folytatta. - Ilyesmit az ember egy életen át nem felejt. Amiben igaza is volt. Velem ellentétben, Hirte asszony már többször feküdt klinikán. Pár éve műtötték már a végbelét; 6 maga szilárdan és magabiztosan állítja, hogy a rákot azzal végérvényesen le is győzték. A szövettani vizsgálat eredménye most még hátra van, persze, s az a véleményem, az orvosok nem fognak hazudni neki. Aki elnézi őt

így, csontosan soványan, sápadtan, hát laikus szemmel is valószínűsítheti az egyértelmű eredményt. - De hol is hagytam abba tegnap? - kérdeztem, csak hogy próbára tegyem. Zavarba Jött. - Talán a receptnél, ugye... diéta a nagypapának mondta. - Igaz, hát talán megint elaludtam. Amióta megvan a mikrosütőm, végképp felhagytam a főzéssel... - Na jó - így én -, a nagypapa meghalt.

nagyapámat. Hermann Graber halála eszembe juttatta a saját nagyapámat. Hivatásomat alkalmasint azért választottam, hogy az ő lettem nyomdokaiba lépjek. Különben inkább lettem volna szociális munkás, pszichológus, orvos, esetleg óvónő vagy szociális magam ápolónő - jó, hogy nem így történt, én magam reménytelenül rosszul jártam volna. Patikusnőként is hamar szenvedő emberekkel van dolgom, de a legtöbbjük hamar távozik, nem nekem borítja ki lelke szemétládáját. mindenki Nagyapám jóvágású, fehér hajú pátriárka volt, mindenki tiszteltetisztelte-becsülte. Ahogy Hermann Graber, ő is szép vagyont ellentétben, gyűjtött, én azonban, Levinnel ellentétben, igenis csüggtem szeretettel a nagypapámon, mindig szeretettel gondoltam rá, ha a megosz gosztottam karosszékét Tamerlánnal megosztottam netán. Ha valakinek olyasmi jutott volna az eszébe, hogy nekem akár csak egy megfordult pillanatra is megfordult volna a fejemben a nagypapát bizony, eltenni láb alól, bizony, arra az emberre én csakugyan életre megharagszom. szólóan megharagszom. rútul, végAz, hogy Levin ilyen rútul, ily anyagiasan reagált a véglehűtötte. rendeletre, iránta táplált érzelmeimet alaposan lehűtötte. A közjegyzőtől hazafelé azt kérdezte: - Most mi van? Mit lettél olyan néma? Mikor tényleg örülhetnél: külsősként te nyerted meg végül a játékot. tekintettem Tettünket nem tekintettem játéknak, se magamat nyerőnek. olcsó! Kedves rókám, szólt a holló, sajtom mégsem ily olcsó! Persze, hamarosan előállt a kérdéssel, mikor lesz hát akkor az esküvő. - Fogalmam sincs - feleltem hidegen. Levin Elméletileg van egy fél évünk - állapította meg Levin csak felbukkanhat, -, csak hát Dieter akár mindjárt holnap felbukkanhat, nem árt, ha kicsit kapkodjuk magunkat. Kapkodjuk? Miért kapkodnánk? - kérdeztem. Eladod a részvényeidet, netán a Porschét, aztán már ki is fizetted. Tátott szájjal nézett rám.

én Hát így állunk - mondta -, én törjem magam, te meg ülsz szépen a vagyonomon. közöltem Esküvőnk előtt egy pfenniget nem látsz - közöltem vele -, ezt nyilván nagyon jól tudod. És azt is, hogy én nem hajhásztam soha úgy a pénzt, ahogy az ördög a szegény lelkeket. Levin úgy nézett rám, mintha kétfejű borjút látna. - Azt kellek jelentse ez, hogy nem kellek már neked, és inkább vesszen válhatunk az örökség is? Ugyan, menj már, hiszen el is válhatunk Vöröskereszt utána; kész siralom lenne, ha mindent a Vöröskereszt kapna meg. Semmi kifogásom a Vöröskereszt ellen - vágtam vissza. jegyezte Levin nevetett. - Fenség tréfálni méltóztatik - jegyezte meg, és már nyúlt is felém. csókolgatunk Karómerev maradtam. - Idegen nőket nem csókolgatunk hárítottam el. férjvagyunk Most értette meg. - Egy héten belül férj-feleség vagyunk merevségem dobta be, csak úgy lazán, de az én merevségem ettől mit sem oldódott. kiKi- ki Másnap ki-ki hagyta, füstölögjön magában a másik. Ki- ki békeajánlatra várt. Olykor Egyébként a nevezetes Dieter sem mutatkozott. Olykor már a létezésében is kételkedni kezdtem - nekem hiába beszél olyan nagy izgalommal a visszajöttéről Margót. Sőt, az a gyanúm támadt, hogy Dietert Levin és Margót csak úgy kitalálta. elvetettem, kitalálta. Ám ezt a gondolatot elvetettem, Levin egy ilyen össze is, buta libával mégse szűrheti össze a levet. Különben is, Levin intrikus könnyelmű, de nem intrikus alkat. Végül ő engedett. Értem jött a Porschéval, jóllehet a kocsim Értem kocsim ott állt szépen a patika előtt; javasolta, menjünk, együnk menjünk, valamit, de jó drágán. tuda- Kapásból el akarod verni minden pénzed? - tudakoltam. takaSzeme sem rebbent, holott jól tudtam, hogy a takaposztó rékossággal kapcsolatos mindenféle intelem vörös posztó a eljegyzésünket szemében. - Meg se ünnepeltük még az eljegyzésünket tette tette hozzá. zuÉn ragaszkodtam hozzá, hogy előbb hazamegyek, zuhanyozom, átöltözöm. ernyedtHogy végre ott ültünk az étteremben, jóleső ernyedtpárnákon, séget éreztem a fárasztó nap után, hátradőltem a párnákon, a bor végképp feloldotta dermedtségemet.

kettővel Levin jól okoskodott. Pár pohár után - talán kettővel többet ittam a kelleténél - azt kérdezte vakmerően: - És mit kívánsz magadnak a leginkább? - Egy gyereket. SzomMásnap bejelentettük házasságkötési szándékunkat. Szomvásárolni bat volt, szabadnapom, de nem akartam Levinnel vásárolni Lesz- hamarosan menni, inkább a takarítást választottam. Lesz-e hamarosan takarítónőnk végre? nekiáll Csöngettek. Dórit, gondoltam; nem örültem. Jön, nekiáll férjrőlmesélni férjről-gyerekekről két óra hosszat. megDe nem Dórit állt az ajtónk előtt, hanem egy jól megGraber? termett férfi. - Itt lakik Levin Graber? - kérdezte kicsit bizonytalanul, bár a névtábláról leolvashatta. minNem tudtam, mikor jön haza Levin; de hogy ő mindenképpen megvárja. - Dieter Krosmansky vagyok. Megrémültem. valami Dieter a jelek szerint figyelmesen felmért. - Ha valami visszajöhetek kifogása van, visszajöhetek ma este is - jelentette ki. - Szent ég - gondoltam -, rájön, hogy tudom, ki is ő, és börtönviseltekkel még azt hiszi, előítélettel vagyok a börtönviseltekkel szemben, hát nem! Levin így aztán kedvesen beljebb tessékeltem, üljön be Levin újságot. szobájába, elébe raktam egy sört, újságot. Az ajtót nyitva hagytam. Némi aggodalom fogott el, hogy Dieter netán elkezdhet Levin holmijában turkálni. Fogtam a porrongyot, bementem, s elnézést kérve törölgetni kezdtem Dieter vetettem egykörül. Ahogy így körbetáncoltam, vetettem rá mindig egyellenőrző hasonképp egy ellenőrző pillantást, amit ő hasonképp viszonzott. megtudakoltam, heidelbergiÁlszent szívélyességgel megtudakoltam, szintén heidelbergie. Keletről - Nem, de már éltem itt korábban. Családom Keletről jött. Dieter kifogástalan, „irodalmi" németséggel beszélt, nem tagadhatta volna, tájszólásban, mint Margót, aki le se tagadhatta volna, hogy idevalósi. Csakugyan Margót férje ez az alak? Derűsen, látszólag gyanakvás nélkül dörzsölgettem a bútorfelületeket, így vetettem oda a kérdést: - Együtt tanult Levinnel? - Azt nem éppen - felelte Dieter -, de utazgattunk egy együtt. kicsit együtt. Közeledünk, gondoltam. Dieter a jelek szerint azt vagyokesetleg mérlegelte, Levin alkalmi barátnője vagyok-e csak, esetleg valami állandóbb. Meg hogy mit tudhatok Levin múltjáról. Segítségére siettem. - Levinnel azt tervezzük, hogy összeházasodunk - mondtam.

jelenti - Azt jelenti ez, hogy Levin befejezte tanulmányait? - Nem sok hiányzik már hozzá. - A nagyapja tulajdonképpen él még? Ez volt az álnaiv kérdés, na, szépen állunk, itt nekem kell előjönnöm a farbával. Már amennyire. - Nem, a minap halt meg. - Akkor Levin dúsgazdag, hát nem is értem, hogy van neki csak egy ilyen szobája. köszönEz engem ki akar faggatni, tessék, magamnak köszönvéghetem, gondoltam mindjárt, és azt mondtam: - A végharendelet csak akkor érvényes, ha a hagyatéki bíróság hatályba helyezi, és az ilyesmi nem megy máról holnapra. váratlanul Ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, ellenben váratlanul Levinnek bejelentette: - Nem vagyok jól, végigdőlhetnék? Levinnek biztosan nem lesz ellene kifogása, ha egy kis időre igénybe veszem a fekhelyét. Hát nem örültem, ahogy már húzta is le a cipőjét (na, legalább lehúzta), kényelembe helyezte magát, én meg ritkultabb elnéztem, ahogy a zoknija ritkultabb helyeit csak vékony Résre nejlonszálak tartják vissza a kilyukadástól. Résre hagytam az ajtót, ahogy kimentem. csillogottMár csillogott-ragyogott az egész lakás, ám Levinnek híreFekhelyéhez híre-hamva sem volt, Dieter meg csak aludt. Fekhelyéhez settenkedtem, lopva jól megnéztem magamnak. Nem illett a magamnak. képbe, melyet Levin adott róla; egy díler nem ilyen. Egy romlott gazfickó nem jár így: kockás ing, kordnadrág - az emlékeztetett egész valahogy inkább emlékeztetett angol diákra, vesztfáliai földmérőre. Arca roppant kimerültséget tükrözött; alapjában intelligens arc, ez az, és ha őszinte találtam akartam lenni, egyáltalán nem találtam ellenszenvesnek. Hogy ez mit ehetett Margoton! Meghatott a bal hüvelykujján az a nyomorék köröm. Szóval, volt, alvó úgy, ahogy volt, részvétet kezdtem érezni az alvó f é r f i iránt, h o z t a m h á t a s z o b á m b ó l nagy óvatosan egy gyapjútakarót és ráterítettem. Mivel finom ennivalókat vásárolt össze, Levin aztán mégse meghallottam jött túl későn. Az ajtóhoz lopóztam, mikor meghallottam a nyitottam, zárba kocsit, nyitottam, mielőtt a kulcsot a zárba dughatta volna, mutatóközben ajkam elé emeltem mutató- ujjam, azt suttogtam: Itt van! hangosan. - Ki van itt? - kérdezte Levin túlságosan is hangosan. vezettem. Jeleztem neki újra, halkabban, aztán az ágyához vezettem. haverját, kijött Levin hitetlenkedve nézte a haverját, majd kijött velem a konyhába. Bátor barátom egyszerre nagyon ideges lett, beszélgettünk. cigarettát kotort elő, tudakolta, miről beszélgettünk.

- Ne aggódj, olyan szelíd volt, mint egy kisbárány megmondani nyugtattam meg -, de hát kénytelen voltam megmondani megtudta neki, hogy a nagyapád meghalt, amúgy is megtudta volna. Levin ingerült volt, csak hát tehetetlenül. - Most mit csináljunk vele? körbe- Hagyjuk, aludja ki magát, megetetjük, aztán körbemegyünk vele a Schlossparkban - javasoltam. Levin csak nézett rám. - Ki hitte volna, hogy ilyen lett volna hidegvérrel veszed a dolgokat, jó gengszterara lett volna belőled. nekiláttam Inkább nem mondtam, hogy máris az vagyok, nekiláttam fölfőzni, közben Levin állandó föl-le mászkálásával zavart. Terápiaként, almahámozással bíztam meg. De ő a legélesebb kést vette elő, és rögtön el is vágta az ujját. Éppen kötést rá, vendégünk, tettem rá, mikor ott áll előttünk a mi vendégünk, zokniban. megpillantotta, Ahogy a vércsöppeket megpillantotta, elsápadt, nyomban elfordult. Letöröltem az asztalt. LeDieter újra közeledett. - Na, víg hajós - üdvözölte Levint, avval erőteljesen - túlságosan is? - hátba verte. - Hát Heidelbergben Grabengasséban Margót nem Heidelbergben lakik már a Grabengasséban a Lorenál? Levin kitérőn válaszolt: - Hella pompásan főz, ha nem zavarják. Gyere, megiszunk egy aperitifet. Eltűntek, kicsit nyugalmasabban dolgozhattam a almanyúlgerincen: magozott szőlőt kanyarítottam rá, almaFüszeleteket, megöntöztem calvadosszal, irány a tepsi. Füleltem, de egy árva szót sem hallottam. Amikor fél óra múlva asztalhoz invitáltam őket, a két férfi szóbeli remek hangulatban volt; sem tettleges, sem szóbeli mutatták. összecsapásnak semmi nyomát nem mutatták. dicséreteket. A nyúl remekbe sikeredett, fogadhattam a dicséreteket. Beszélgettünk: politikáról, pletykákról, receptekről. Míg végre Dieter hirtelen felállt: - Add ide a kocsid, holnap visszakapod. Elképedtem. Micsoda ötlet! El nem képzelhettem, hogy kezéből szája Levin kiadja kezéből a Porsche kulcsát. Az ő szája széle is megrándult egy kicsit, majd felajánlotta: - Elvihetlek. vá- Kedves tőled, de tök felesleges, te ittál többet - válaszolta Dieter. Ez igaz volt, nem vitás. Levin odaadta a kulcsot. - Tudod, hol van a kocsi. hogy MarAlig, hogy vendégünk eltűnt, azt kérdeztem: - Margothoz megy? El fogja páholni? Mit akar tőled?

Levin ásított. - Kincsem, mint talán észrevételezted, Saulusból Paulus lett. Jól megvoltunk egymással az imént, Margotnak se fog a haja szála se görbülni. pénzzel - Hát a pénzzel mi van? Amivel tartozol neki. - Ráér - mondta Levin -, egyébként ő lesz az egyik házassági tanúnk. Ez nem tetszett nekem, mert akkor így vagy úgy, Margót is Margót ott lesz az esküvőnkön. Meghívtam a szüleimet, akiket fivéremet, egyébként ritkán látogattam, meg a fivéremet, aztán persze főnöknőmet néhány barátnőmet, természetesen a főnöknőmet is. Szerettem volna, ha Dórit és Gero a két tanú, ebből most Dórit és Dieter lett. Szüleim éveken át háborogtak a meglesz lehetetlen szeretőim miatt, tessék, meglesz az elégtételük, szépreményű lányuk szépreményű diplomáshoz megy feleségül. Aki örököse. ráadásul tekintélyes vagyon örököse. De ha Margót megjelenik, oda a jó benyomás. Levin ezeken az aggályaimon csak nevetett: - Sose hittem volna, hogy ennyire gőgös vagy! De hát Dieter ellen láthatóan semmi kifogásod? valErre nem szóltam egy szót se. Be kellett azonban vallanom magamnak, hogy az elfogulatlan szemlélőre Dieter talán jobb benyomást tehetett, mint maga Levin. - Hány inkább. éves Dieter, mi a foglalkozása? - kérdeztem inkább. - Harminc és negyven közt, gondolom, végzett valamit a valamit ala mindegy, biztosítási szakmában, vagy kereskedelmit, mindegy, okos fickó, több nyelven beszél. dolgozik dílerként? - És miért dolgozik ilyen okos fickó holmi dílerként? - Nem rossz kérdés. De hát jó pénzért mit meg nem tesz az ember! rosszalltam Méregfiolácskáimat új helyre akartam rejteni, rosszalltam cselekvő volna, ha egy ilyen megfontolatlan, spontánul cselekvő valaki, mint Levin, bármikor hozzáférhet. Míg biztos depón miért töprengtem, azon is elgondolkodtam, miért őrizgethetett a nagyapám ilyen veszélyes mérgeket, ráadásul hogy őket. tartoztak Angliából hozatta őket. Tényleg nem tartoztak semmiféle készletéhez, átlagos gyógyszertár standard készletéhez, ezt Levinnek én Összefügghetett csak úgy mondtam akkor. Összefügghetett ez azzal, hogy Birodalomban nagyapám a Harmadik Birodalomban benne volt mindenfélében, amiről a családomban nem beszéltek? A méregkészletet bedugtam méregkészletet bedugtam egy öreg virágcserépbe, földet tömködtem rá, majd az egészet úgy, ahogy volt, levittem hajdani erkélyem rekvizitumai mellé a pincébe. házasságkötés annyi Közeledett a házasságkötés napja. Izgatott voltam, annyi volt eljött az intézendő. Mit vegyek föl? Dórit eljött velem, vettünk

rózsaszín egy krémszínű vászonkosztümöt. O rózsaszín moharózsát javasolt a csokromba, liliomot és nefelejcset. Én úgy véltem, sápasztanának. ezek engem igencsak sápasztanának. három Levinnek más gondjai voltak. - Gyere - mondta három esemény átmegyünk Viernheimbe, nappal a nagy esemény előtt -, átmegyünk Viernheimbe, ismerek ott egy építészt. Idejében döntenünk kell, mit is csináljunk a házból. így jutottam el Hermann Graber halála után először a villába amelyeket megint. A hatalmas földszinti szobák, amelyeket korábban sötétítve, nem használt senki, be voltak sötétítve, most egészen más átrendezték képet nyújtottak: Dieter és Margót átrendezték a súlyos kényükre. bútorokat, itt rendezkedtek be kényükre. Nem volt vitás, Margót avanzsált: a szuterénből fel az úri szintre. Kellemetlen érzések fogtak el. hogyan Az építész megtette javaslatait, hogyan lehetne a vén házat modernizálni, tatarozni, úgy, hogy a régi értékek is hozzáépíteni. megmaradjanak. Én télikertet akartam volna hozzáépíteni. akarunkDe mielőtt ilyesmibe fognánk, tisztázni kell, akarunk-e lent persze, bejárattal. rendelőt, ez volt a helyzet; rendelőt, persze, külön bejárattal. húzomLevin kicsit olyan húzom-nyúzom közölte, ő még nem döntött. Amint az építész eltávozott, Dieter máris hozta a bort Hermann Graber pincéjéből. Mivel hogy ő a tanúnk, hát egészségemre: össze kellett tegeződnöm vele. Ivott az egészségemre: - Rád, Hella! Egyáltalán, lerohantak; mostantól Margót is igényt tartott a asszony" tegezésre, vége volt az „igenis, Moormann asszony" magamat megszólításnak. A gyomrom felkavarodott, magamat kifogásoltam, hibáztattam, de hát ha a szüleimnél örökké kifogásoltam, mit olyan gőgösek? tetszik ha- Nekem ez egyáltalán nem tetszik - mondtam hazaúton Levinnek. - Ahogy ezek a te népeid elfoglalták a különb viernheimi házat. A szüleim, netán anyád, sokkal különb emberek szállhattak volna meg ott. - Anyámat el se tudtam érni - közölte Levin. dolgok Ez csak még jobban idegesített; végső soron az a dolgok emberfiarendje, hogy az emberfia-emberlánya esküvőjén ott vannak az életben lévő szülők. Témát váltottam. - Megmagyaráznád, miért vette el Dieter ezt a buta libát? - A liba értékes állat lehet olykor. Margót kihúzta egyszer Dietert a slamasztikából. látod, - Azért még nem kell rögtön elvenni senkit; nem látod, mennyire nem illenek össze? - Azt te meg honnan tudhatod? - vágta rá Levin.

És tényleg volt olyan ostoba, hogy hozzámenjen ehhez a kis csirkefogóhoz? - kérdezte Hirte asszony. - Jó, ha igen, akkor a - menyegző részleteit át is ugorhatja, meséljen inkább a sikeres válásról. A jelek szerint utolsó alkalommal figyelmesen végighallgatott. De az esküvőt nem ugorhattam át, a menyegző igenis fontos volt. Megzavart minket a vizit. Dr. Kaiser ismét példátlan tapintatlansággal húzta fel Hirte asszony takarója után Hirte asszony hálóingét is, meg akarta vizsgálni a heget. A jelek szerint elégedett volt vele, megnyomkodta kicsit a löttyedt hastájékot, megkérdezte, szedett-e a változás éveiben hormonkészítményeket. - Hirte asszony vastagbélműtéte után a hormonok kontraindikáltak voltak - mondta az osztályos nővér, tekintetét szemforgatón az ég felé emelve, hogy az orvos ilyesmit elfeledhet. Nekem csak a mancsát nyújtotta, jó, találkozunk mindjárt az ultrahangnál. Este lett, mire összejött megint annyi nyugság, hogy Hirte asszonyt tovább boldogíthassam életem történetével.
bebizoA menyegzői előkészületek során Dórit megint bebizonyította, tud több, mint egyszerűen jó barátnő lenni. Segített törte fejét a szervezésben, rendelt hotelszobát, törte a fejét az asztal díszítésén, közös jó barátoknak tippeket adott, milyen ajándékokat vásároljanak. Levint mind e dolgok igen kevéssé érdekelték, tanácskozott viszont a schwetzingi lakomát Schlossrestaurant séfjével, fejedelmi lakomát beszélt meg. egyszer Egy nappal a nagy ünnep előtt ott ültem megint egyszer Dorittal a konyhában, hűtöttem fáradt lábaimat egy vödör vérkeringésvízben, persze, vérkeringés-serkentő szereket oldottam fel megnyíltam benne előtte, Ez idő tájt olyannyira megnyíltam - hálám (szent következtében - a barátnőmnek, hogy (szent fogadalmamat félresöpörve) elmeséltem neki, a nagy örökség hamarosan az enyém lesz, nem pedig Leviné. Hegyezte a fülét. Meg kellett neki, ígérnem neki, véletlenül se adok „teljhatalmat" jövendőbelimnek a vagyon dolgában - mert hogy ő élénken képzelni, el tudta képzelni, hogy férjemuram egy év alatt elverhetné az egészet. Kicsit feszengtem. - Dórit, de hát ezt fogja követelni. És engem sose érdekeltek igazán az anyagi kérdések... Gunyorosan folytatta. - Tudom, tudom, nálad csak a belső értékek számítanak. De az öreg is azt akarta, hogy valaki benned, vigyázzon a drága Levinre. Megbízott benned, különben nem a te javadra végrendelkezett volna. Igazat kellett adnom neki, megígértem hát, hogy nem feledkezem meg az óvatosságról.

nejestülszüleim Fivéremet nejestül-gyerekestül Délről vártuk, szüleim Északról jöttek. Amikor megérkeztek, Levin épp nem volt „négyszemközt". otthon; azt akarta, lehessek velük kicsit „négyszemközt". Szüleim előítéleteit a leendő vővel szemben, hogy úgy mondjam, az orruk hegye is elárulta. Jóllehet nem is ismerték! Anyám feltette a szabványkérdést: - Az apja mivel szabványkérdést: foglalkozott? - Orgonaművész volt. templom - Valami örökségről beszéltél; akkor egy ilyen templom egere...? ezúttal - A nagypapától van az örökség. - Szüleimnek ezúttal a képére volt írva a kérdés: Mennyi? - De hát finom emberek ilyesmit. nem kérdeznek meg ilyesmit. Apám vizsla szemekkel tekintette meg lakásunkat; hogy áll a rend, a tisztaság. Külön engedélyt sem kért, Levin laktereimet. szobáját ugyanúgy felmérte, mint az én laktereimet. Végre megszólalt: - Hány éves is? har- Huszonhét - válaszoltam. Apám sóhajtott, harminchétnek teáját, minchétnek jobban örült volna. Egyre kavargatta a teáját, jóllehet húsz éve leszokott már a cukorról. Fivérem szerencsére friss szelekkel érkezett. Unalmas neje a kicsivel rögtön a szállodában maradt, jó is, én mindig úgy aztán szüleinket éreztem, nem szível. Bob átölelt, aztán szüleinket vette házasságkötésemnek. sorra, biztosított róla, mennyire örül a házasságkötésemnek. köMegjött Levin, és nagy megkönnyebbülésemre közömbösebb tárgyakra terelődött a beszélgetés. Kikötöttünk Kikötöttünk az autóknál. jöSzüleim komor éberséggel méregették (fel és le) jövendőbeli valami vendőbeli vejüket, hamar kiderült azonban, hogy valami földrengetőolyan földrengető-egetverő kifogásuk nem lehet s nincs is ellene. Most először figyeltem meg, hogy Levin ingének este három felső gombja mindig nyitva van. Az este békésen telt, szállodai családom hamar meg is tért szállodai nyugovóra. A menyegző napja ragyogó időjárással köszöntött ránk, és szüleim tűrhető hangulatával. Anyám összeesküvő arckifejezéssel vonszolt ki a konyhába, ott egy tucatnyi tizenkét hófehér szállodai fürdőlepedőt nyújtott át, annak a tizenkét utazásnak szolgálati utazásnak az emlékét, amelyekre apám a házasságuk során őt is magával vitte. Kicsit zsíros reggeli, kövér anyám és aszott sógornőm műve elfogyasztása után értünk jöttek a tanúk. Dórit és látszott, Dieter is nagyon komolynak és megnyerőnek látszott, nem szégyel Doritot kellett szégyellenem őket a szüleim előtt. Doritot egyébként

ismerték már, az volt a véleményük róla, hogy csak jó anyakönyvvezetői hatással lehet rám. Az anyakönyvvezetői - „polgári" Schlossesketés után valamennyien a Schloss- caféban találkoztunk. gondoltam, Csinos voltam, mármint hogy így gondoltam, apám saját nyakamba kezűleg akasztotta a nyakamba a gránátköves ékszert, a nagyanyámtól maradt hatsoros láncot, csiszolt szemekkel már rég számítottam rá. számítottam Ám akkor jött a zuhanás a hetedik mennyországból. Megpillantottam Margotot, és elborzadtam. Ez lenne az a vitterühös macska, aki Hermann Graber háztartását vittejólvonszolta jól-rosszul? Ott állt előttem egy ifjú „démon", fekete ruhában, ami fölül tisztára átlátszó volt, hátul majdnem a feneke vágásáig dekoltált; egyáltalán nem illett az alkalomhoz, és nyilván az én pénzemből vette. És az érdeklődve alantas ágyékcélzó szex láttán a legtöbb férfi érdeklődve kérdezte: - Ki lehet ez? Szerencsére a kávéházban jó messze ült tőlem, de a fivérem hamar áttelepedett melléje, és a jelek szerint remekül érezte magát. színű Hermann Főnöknőm (kivi színű szafariruhában) mellett Hermann háziorvosa Levin Graber öreg háziorvosa ült, Schneider doktor. Levin hívta meg. Nem célszerűtlen, ha valaki egy leendő kollégával jó viszonyt ápol. Semmi kifogásom nem volt ellene. Jelen voltak Viernheim más jeles személyiségei is. Végeredményben Végeredményben ott akarunk lakni, ez volt a jelszó, Levin praxist akar a helységben, akkor meg? Kávé után tánczenekar érkezett. Levin eddig sosem állítólag táncolt még velem, az életben sem, e művészetnek állítólag ennek nem volt tudora. A zene Dieter esküvői ajándéka volt, ennek táncolni, első pillanatra örültem, mert szerettem táncolni, és hogy én keringőzés menyegzőmet, keringőzés nélkül üljem meg a menyegzőmet, tisztára elképzelhetetlen volt a számomra. fölemelje, Mivel Levinnek eszébe sem jutott, hogy ülepét fölemelje, ilyesmit hát apám kért fel az első táncra, s az ilyesmit az érvényes kellett, szabályok szerint mindenki simán el is kellett, hogy fogadja. Tanúink is a parkettre vonultak - Dieter és Dórit -, aztán sorra követték példánkat más párok. Apám jó táncos volt, szinte ezt se tudtam eddig, szinte élveztem, hogy ilyen gondtalanul lehettünk kicsit egymás közelében. - El nem hiszed, mennyire megkönnyebbültem mondta -, hogy láthatom, rendben lesz az életed. Két év múlva nyugdíjba megyek, attól kezdve nem tudlak tovább segíteni. - Apa, hat éve dolgozom! Önálló kereső vagyok. Szórakozottan biccentett. Közben már tangó ment, s

álhirtelen megpillantottam magam mellett Levint. Az állítólagos ügyetlen táncos meglepően jól mozgott, az egyre erotikus ordenárébban viselkedő Margót pedig valóságos erotikus elszállt. performanszot mutatott be. Az örömöm elszállt. Az utolsó tangó után főnöknőm mellé telepedtem. Mert segítségemet. hogy olyan kétségbeesett pillantással kérte segítségemet. A jó dr. Schneider alaposan berúgott. Bár nem messze tőle ott ült valamivel idősebb neje, főnöknőmet kétértelmű bókokkal kezdte szórakoztatni. Jó, hát gond nem volt, ilyenkor. főnöknőm tudta, hogy kell viselkedni ilyenkor. Mégis, örömmel siettem a segítségére. - Szüleim boldogan ismerkednének meg önnel cserél éljen. mondtam, s ő készségesen állt fel, hogy helyet cseréljen. Dr. Schneider beható pillantást vetett rám. - Hát a Levin hosszadalmasan jó fogást csinált - jelentette ki. Aztán hosszadalmasan mesélni kezdte barátságát az öreg Graberral, meg hogy a nagyapa egész családjához milyen szoros szálak fűzték Örülök, Viernheimévtizedeken át. - Örülök, ha Viernheim- be jönnek, na tessék, hamarosan a negyedik nemzedék háziorvosa lehetek. - Hát azt nem - gondoltam -, ha nekem gyerekem lesz, gondolataimat nem viszem ehhez az őskövülethez! - Persze, gondolataimat szívélyességgel lepleztem. kell Her- Kemény legény volt, azt meg kell adni, az én Hermann barátom - folytatta az orvos. - Állta az ütéseket, állta a igazán sarat. Másképp nem is vitte volna semmire, igazán egyszerű szöges családból származott. A fia, hát az a szöges ellentéte volt nyilván neki, de viszont a Levin, ugye, az nyilván tudja, mit akar Hermann, megint. Igen, hát meghalt a Hermann, mikor pedig olyan szép öregséget élvezhetett volna még. És ilyen halált a legádázabb ellensége sem kívánhatott volna neki. minden Megállt a szívverésem. Hiszen Levin azt mondta, minden „simán"... villámgyorsan zajlott, „simán"... vagy hogy is mondta? Valahogy így. hittem, - Mert hogy? - kérdeztem szinte suttogva. - Azt hittem, minden fájdalom nélkül szenderült el. - Hát én nem voltam ott. De az rögtön látszott, hogy iszonyú görcsei lehettek, úgy el volt torzulva az arca, szinte görbültek karmokká görbültek az ujjai; nyilván szeretett volna még segítséget hívni - a telefon a földön hevert, le volt rántva az asztalterítő. Nem mindenkit visz el olyan simán a szíve. Szavai szíven... nem is, inkább gyomron ütöttek. Mert eddig valahogy a tudatküszöböm alá szorítottam saját azzal szerepemet Hermann Graber halálának dolgában, és azzal elpatkolt vigasztaltam magam, hogy úgyis hamarosan elpatkolt volna.

Az orvos látta, hogy nem vagyok egészen jól. Nyilván azt Menjen hitte, csak ideges „a menyasszony". Javasolta: - Menjen ki kicsit, egy kicsit, szívjon friss levegőt! laktam, Mióta a Schwetzinger Schloss közvetlen közelében laktam, a tulajdonomat. kastélyparkot is megszerettem, mint saját tulajdonomat. színházában, Gyakran ücsörögtem a természet színházában, olvasgattam, mesterséges odatelepedtem piknikezni a mesterséges romok mellé, vagy meditáltam a mecsetben, netán csak úgy elüldögéltem a tó partján egy padon, etettem a kacsákat. Esküvőnk napján is azt kívántam, bár sétálgathatnék Levinnel kéz a kézben itt, helyette csak álltam, velem szemközt a kőszfinx, s mint macskaminden efféle, most ez is macska-rejtelmes arccal némán mosolygott mamosolygott rám. S nem is neki köszönhettem, hogy magamhoz tértem, hát nem, inkább az ősi fák, a madarak, talán még a vízben úszkáló buta aranyhalak, azok is tették. így tették. önur uralmam, aztán tíz perc múlva visszatért megint az önuralmam, kész. Moormann-GraIgen, mostantól Hella Moormann-Gra- ber vagyok, számítanom kell rá, hogy egyszerűen csak Graber asszonynak szólítanak, s akkor mindig eszembe juthat az öreg Hermann. Ehhez most már hozzá kellett szoknom. volna visszatérni Csöndben, feltűnés nélkül szerettem volna visszatérni az ünneplő társaságba, elvegyülni a mulatozók közt, táncolni fasorokat, egy jót. Kerültem a széles, nyílegyenes fasorokat, a fák és osontam bukszusbokorgömbök védelmében osontam vissza a elhagyatott; díszterem felé. A park korántsem volt elhagyatott; kései kívül sétálgatott turistákon kívül néhány vendég is sétálgatott itt, nyilván hűsölni akartak az evés meg a tánc után. Elhaladtam egy pad mögött, mely igen alkalmas volt szerelmespárok számára én is ültem itt sokszor -, és tessék, foglalt volt. eltakart, Megtorpantam. A bokor eltakart, senki meg nem láthatott, de inkább arról volt szó, hogy én hallottam meg valamit, s Margót megdermedtem. Margót ült ott, de nem ám Dieterrel, a férfi mellette Levin volt. Másodszor kezdett hányinger kerülgetni. A pár igen élénken beszélgetett. Majdnem hogy összebújva ültek, bizalmas kettesben. - Na ja - mondta Levin -, olyan a csaj, mint egy kis megtesz, drótszőrű terrier, ebben igazad van, de mindent megtesz, amit csak akarok, és egy terriertől ezt nem nagyon várhatnád el. hasonEz a kóbor macska merészel engem terrierhez hasonmeglítani? A legszívesebben rávetettem volna magam, megharaptam volna. - Gyere már, Levin, fázom! - jelentette ki Margót, s felálltak. Észrevétlenül követtem őket.

kicsit A teremben folyt a tánc. Alig hogy belevegyültem kicsit a Hiányoltalak forgatagba, Dieter fogta meg a karom. - Hiányoltalak mondta udvariasan. - Ez a tánc az enyém. bármi Hála az égnek, hogy nem Levin mondott nekem bármi ilyesmit, nem tudtam volna uralkodni magamon. Dieter ámulhatotthozzásimulok, ámulhatott-bámulhatott, hogy úgy hozzásimulok, mintha ő lenne a vőlegényem. Alig viszonozta; merő tisztességből merő után, nem tolt el magától. De két ilyen tánc után (kettő után, mert én nem engedtem el őt) végre összehoztunk egy jó „okot", miért kell abbahagynunk, és ő szemmel láthatóan örült ennek. Margót valósággal eksztázisban táncolt a fivéremmel, amit Levin a sógornőm savanyú képpel vett tudomásul, Levin Doritot Férjem mosolygott pörgette. Férjem álszent szeretettel mosolygott rám. S mert nyilván eszébe jutott időközben, hogy kutya kötelessége táncolnia jövendőlenne (kutya!) neki magának is táncolnia jövendő-, illetve jelenbelijével, elkérte tőlem a következő keringőt. Levin jó harminc centivel volt magasabb nálam, hát színészkedni álompárnak aligha látszhattunk. Próbáltam színészkedni elralegalább, ragyogó mosolyt erőltettem. Mindenki elragadtatással nézett minket, főleg a nyárspolgár szüleim. Ahogy a háromnegyed ütemre lejtettük, mindenféle fejemben utolsósorban vérgőzös mese kavargott a fejemben - nem utolsósorban fölfedezi Kékszakáll utolsó asszonyának históriája, aki fölfedezi elődeinek szecskába vágott tetemeit. Valahogy mintha voltam meghibbantam volna, nem is egy személy voltam már, hanem két személy: a szőke menyasszony, akit mindenki élete irigyen ünnepel élete legszebb napján, meg a borzas vadászterrier, aki minden további nélkül széttép egy macskát, menekülő nagyvadakról nem is szólva. Nászünnepem estjén Dórit csókolt meg csupán. Hogy elaludni végre odakeveredtem Levin ágyába, már csak elaludni volt viszontagságai Kimerülten erőnk a nap viszontagságai után. Kimerülten hevertünk, hólyag Levin túl sokat ivott, nekem csupa hólyag volt mindkét lábam.
- Új cipőt előbb mindig bejáratunk - jegyezte meg Hirte asszony.

otthonunkat, Szüleim másnap meg akarták tekinteni leendő otthonunkat, Margót azután rögtön hazautazni. Margót tudta ugyan, hogy délre akadályozta kell várnia minket, ez mégsem akadályozta abban, hogy csak a jöttünkre ugorjon ki az ágyból. Persze, nem is szellőztetett még, ellenben az egész házat belakta; senki meg nem melyik még mondta volna, melyik szint az „övé". Az iparosok még nem láttak hozzá a tatarozáshoz, de már fölállványozták az

odaszállították épületet, odaszállították a téglákat, tetőcserepeket, kint csillogottdíszelgett az új fürdőkád, csillogott-villogott a sok csempe. A ház nem keltett jó benyomást; mikor végre feltűnt Margót rózsaszínű festett, koszvadt rózsaszínű pongyolájában és megint úgy festett, megnyugodtam mint egy kopott játék medve, részben megnyugodtam - így szégyenkeztem csak nem tetszhet Levinnek -, másrészt szégyenkeztem a családom előtt. inkább De a szüleimet kevéssé érdekelte Margót külleme, inkább stílusa különösen a villa nagypolgári stílusa nyűgözte le őket; különösen fenyőfáival, elbűvölte mindkettejüket a kert, magas fenyőfáival, hát én ezeket szerettem épp a legkevésbé, a giccses német valamennyit, komorságukat. El is határoztam, kivágatom valamennyit, cseresznyehelyükre. cseresznye- és almafákat telepíttetek a helyükre. Az előkertben holott előkertben a pampafű is utamban volt -, holott Levinnek ez volt a kedvence, mert gyerekkorában olyan jókat indiánosdizott a hosszú „dárdákkal". Hogy a szüleim - s velük Bob és övéi - hazautaztak, végre, rátértem nyomban Hermann Graber halálának körülményeire. Levin adta a hülyét. ma- Ez a süket doktor csak fontoskodni akar vele - magyarázta -, én magam láttam végső soron a nagyapát, akkor mondom neked, maga volt a béke, esküszöm. Most akkor kinek hiszel, annak a nagyszájúnak vagy nekem? háMajdnem azt mondtam: „Annak." De mit kezdjük házaséletünket rögtön civakodással? Aztán itt volt még a MargotMargot-dolog, viszont hát végképp nem akartam volna a megalapozatlan féltékenykedés hibájába esni. Nem voltam, persze, rózsás hangulatban, és jócskán egy bántam már, miért is vettem ki egy hét szabadságot. Nem mondom, Velencébe szívesen elmentem volna pár napra, de japánok Levin hallani sem akart róla, hogy japánok és amerikaiak látnivalókat, csordájában „legeljük" a látnivalókat, pfuj, mit nem. O akkor inkább Hongkong mellett döntött; megegyeztünk, hogy legközelebb Keletlegközelebb három hét szabadságra Kelet-Ázsiába repülünk. sehová Pillanatnyilag sehová nem utazunk.

Szinte boldog voltam, amikor munkába állhattam megint. elhalmozott Nem vitás, Levin nagyon kedves volt, elhalmozott drágának volna látszó ajándékokkal, melyeknek egyikét sem kértem volna céljuk mellesleg, tudnom kellett, hogy céljuk merőben csak a megvesztegetés. Nem csak a szép szememért vett feleségül.
- Hát maga? - Mert Hirte asszony itt megint bekapcsolódott, tessék, ezúttal szemhunyásnyit sem aludt. - Hogyhogy én? - Úgy értem, maga is csak azért ment hozzá, mert gyereket akart. - Na és ha - feleltem morcosan. Erre még egy bibliai idézetet is odasuvasztott nekem: Engedjétek hozzám a kisdedeket... mert övék... - Jó éjszakát - mondtam.

Hirte asszony valószínűleg ugyanágy kutat az éjjeliszekrényem fiókjában, mint én az övében; az, persze, nem lett volna különösebb örömömre, ha Levin lapját és Pável levelét megtalálja. Újabban nagy fogásnak örvendhettem: sok krimijének egyikében egy fényképre akadtam. Sportos anorákban egy tolókocsis férfit „sétáltat" ágyszomszédnőm; s a jelek szerint fékevesztetten' örül, hogy 6 milyen jótét lélek. A béna ember valamikor nagyon is jóképű lehetett, a kicsit hajlottabb korú hatvannyolcasok prototípusa, de a személyiségjegyek alig vehetők ki a fotón. Agyszomszédnőm újabban több érdeklődést tanúsít irántam, ami azonban nem ragadtatja semmi olyasmire, hogy saját magáról ís mesélne bármit; nyilván nem lenne sok sztorija. Annyi bizonyos, hogy kész dögunalom, mikor Rö- mernével kutyákról, orvosokról és hajdani kollégákról társalog. Lehet, épp ezért unszol engem is fáradhatatlanul, meséljek.

Levin nem mondta ki úgy kereken, de nagyon is várta, mindenféle hogy átírassam rá a vagyont: ezt éreztette velem mindenféle helyzetet célozgatás és kedveskedés révén. Egy ilyen helyzetet miért férjhasználtam ki, hogy kicsit megint firtassam, miért is férjfeleség Dieter és Margót. mondta Margót egyszer alibit biztosított számára - mondta Levin tétován. - Tehát hamis alibit. - Világos. akkor Hosszabb faggatózás után kiderült, hogy Margót akkor épp terhes volt. - Dietertől?

- Alkalmasint. - És hova lett a gyerek? Hát a Margót drogozott, a terhesség ideje alatt is, a vége koraszülés lett, a gyerek belehalt. Ez annyira feldúlt, hogy órákig reszkettem. Jól van, de haszna is volt az ügynek - nyugtatott Levin. Sokk volt Margotnak is, hidd el, erre föl hagyta abba az Margotnak abba egész micsodát. Rendben van, kicsit sajnáltam Margotot, másrészt fel nem alibihistória? foghattam ezt a felelőtlenséget. S mi volt az az alibihistória? Levin nem árulta el. Mostantól minden hétvégén Viernheimbe mentünk, ellenőriztük a munkálatok előmenetelét. Hamarosan ellenőriztük szívből megszerettem a házamat. Mindig is álmom volt egy télikert. A ház hátsó felén épült, épülgetett, máris tudtam, pompás kilátást nyújt majd kertemre, a kintire. kintire. Gondolatban ott virultak már minden évszak virágai, virágai, irá zöldelltek növényei, fonott bútorok csábítottak párnás ülőkével, karfával pihenésre, a trópusi léggyökereken léggyökereken papagáj hintázott. Ez lesz az én paradicsomom. paradicsomom. láthatóan Nem tetszett viszont, hogy Dieter és Margót láthatóan álmában sem gondolt rá: csomagolni kéne, elhúzni tőlünk soron valahova. Levin úgy vélekedett, hogy végső soron mi csak a beköltözni, tatarozás elkészülte után akarunk beköltözni, addig egyelőre nyugodtan Dieteréké lehet két szoba, egyelőre nem is elfogadható találtak maguknak még semmi elfogadható fedelet. el- De amikor nem is járnak lakás után - hangzott ellenvetésem. - Már hogyne járnának - tiltakozott Levin. - Csak hát tudod jól, milyen a lakáspiac, máról holnapra nem kapsz semmit. Dieter nyilván kapott Levintől valami végkielégítést, másképp fogalmam sem lehetett róla, mennyit, másképp miből élt volna, nem igaz? Gondolom, Margót is kapta tovább a bérét, ígyez végső soron logikus volt, hiszen felügyelt így- úgy a munkásokra, takarított utánuk, itatta őket. A háznak eddig csak egy fürdőszobája volt, én úgy jobb, akartam, ezentúl kettő legyen, jobb, ha a gyerekeink a sajátjukban pancsolnak - de minek két konyha? - Előfordulhat, hogy megszorulunk még, akkor az egyik szintet kiadhatjuk - érvelt Levin -, konyhával együtt komplett a lakás. megcsinál- Ha tényleg ott tartanánk, még mindig megcsináldöntöttem, tathatjuk - így döntöttem, és nem volt ellenvetés.

Mikor aztán végre - három hónapig tartó építkezés után továbbra csakugyan beköltöztünk, Dieter és Margót továbbra is ott Beprogramozva lakott, közös konyhánk volt. Beprogramozva a várható dráma. Rendszerető, csaknem pedáns ember vagyok, nem véletlenül lettem gyógyszerész. Már kislány koromban szerettem sütit készíteni, kalácsot, de igazit, és igazi lelehozzávalót. vélmérlegen méricskéltem ki grammra minden hozzávalót. villogA konyhám villog-ragyog, rend van benne és rendszer is, vakon odanyúlhatok bármiért, ha éppen kell. Már Levin slampossága is idegesített, de hát neki, mint egy gyereknek szokás, megbocsátottam. fűszerek, A konyhám egy kis laboratórium, az illatok, a fűszerek, a napom kísérletek birodalma, hosszú gyógyszertári napom után itt Nagyanyámtól szeretem kipihenni magam. Nagyanyámtól örököltem egy ősrégi bababoltosszekrényt, harminc kis fafiókkal, az ódon játékszert porcelántáb celántáblácskák játékszert csudálatos porcelántáblácskák ékesítik, ezekben tartom a fűszereimet. Ez volt az első sokk: vanília, fahéj, szegfűszeg és karkardamon nem volt immár szépen elkülönítve a csinos kis fiókocskákban, hanem minden összevissza dobálva egy dobozban, randa élénk rózsaszínű műanyag dobozban, melyben egykor olcsó őrölt kávé bűzlött. Az én kis fiókjaimba Margót fagyasztóládasebtapaszt, befőttesgumit, fagyasztóláda-címkét, irodai gemkapcsot, radírt rakott, de tömegével, meg még minden köze elképzelhető vacakot, egyiknek se volt köze a főzéshez. elájultam. undorító Csaknem elájultam. Kiszórtam az undorító kacatokat a egészet fiókjaimból, aztán bezúdítottam az egészet Margót rendetlen háború hálószobájába. Jól érthette: a háború megkezdődött. A költözködéssel eleve bonyolultabbá vált az életem. Régi patika, lakásomtól csak macskaugrásnyira volt a patika, Schwetzingenből már azért messzebb, most pedig fél órát egyelőre kellett autóznom. Ennek ellenére sem akartam egyelőre feladni az önállóságomat, a hivatásomat. Tehát hajnalonta én keltem a legkorábban. Levinnek kellett másodikként távoznia a házból, hogy időben beérjen az egyetemre - nekem azonban valami olyan régi érzésem támadt, hogy mintha nem a régi komolysággal lustálkodna. folytatná tanulmányait, inkább lustálkodna. Én pár órányi mikor munkámon túl voltam már, mikor a villában reggelihez viszolyogtam, arra telepedtek. Mindig viszolyogtam, ha arra kellett gondolnom, hogyan falatoznak ott együtt „ezek". tétlenDieternek dicséretére legyen mondva, sosem tétlenkedett; mindjárt, hogy a börtönből szabadult, munka után milyen nézett, hát persze, saját biztosítóügynöki vagy milyen

szakmájában nem talált semmi megfelelőt. Egy szintén szállítmányozási vállalatnál, ahol szerencsére szintén alkalmi sofőrködésre. érdeklődött, kapott alkalmi lehetőségeket - sofőrködésre. teherautóseregben Annak ellenére, hogy a teherautó-vezetés - a seregben tanulta meg - jócskán szellemi színvonala alatti dolog volt, ráállt. Dieter azóta gyakran volt úton; nem számíthatott elfoglaltságra, azonban állandó elfoglaltságra, szabályos ritmusa sem igen adódott, épp ezért becsültem sokra, hogy nem finnyáskodik, tevékenykedett, csinálja. Szabadnapjain a kertben tevékenykedett, tapétázta, Margottal festette a két szobát, melyet Margottal lakott, mindenféle elvégzett. szükséges házimunkát is elvégzett. Levin a rendelkezésére bocsátotta Hermann Graber Mercedesét. Valahányszor Dieter és Margót együtt volt, árgus szemmel figyeltem őket. Miféle pár ez? Nem lehetett olyan sorstársi könnyen megmondani; valami pajtásság, sorstársi vonzódás, jó, ilyesmi tagadhatatlanul volt közöttük, de - legjobb vonzalom, gyengédség; sejtésem szerint - semmi szexuális vonzalom, gyengédség; adták már legalább így mások előtt nem adták jelét. Levinnel a földszinten laktunk négy szobát. Levin terveztem, „diákzugában" mindig ment a második tévé. Úgy terveztem, persze, később majd az emeleten lesz a hálószoba, persze, a gyerekek szobáival együtt. A szuterénben volt Margót hajdani szobája, s volt még a tető alatt két manzárdhelyiség, manzárdhelyiség, szobái. egykor ezek lettek volna a személyzet szobái. Ide zsúfoltuk be az öreg Graber bútorait, mindazt, amit se mi nem találtunk használhatónak, se Dieterék. Jó, hát Levinnek igaza volt abban, hogy a házam két személynek túl nagy. Ezért aztán, lévén hogy mindig is szociálisan érző lény voltam, nehezemre esett Dieternek és Margotnak felmondanom. tiMegjegyzem, előszörre nem is értették. - Zavarunk titeket? - kérdezte Dieter. volna legkevésbé Szívesen feleltem volna azt, hogy ő maga a legkevésbé sem zavar, a lompos, feslett felesége annál inkább. Zavarban voltam - mivel érveljek? Levin nem mondott igazat, mikor nekik, azt motyogta néha, hogy ő már szólt nekik, keressenek más lakhelyet; dehogy szólt Hiszen ő folyton segítségünkre van a háznál, állította segítségünkre állította magáról Margót sértetten, ugyanakkor alázatosan. eztCsakugyan csinált mindig valamit, úgy ezt-azt, de én attól inkább csak undorodtam. Mocskos vízzel sikálta a sok felső falépcsőt, életében nem hallott viaszolásról. A felső szobákban szobákban minden bűzlött, s ezt az áporodott szagot a ház valamennyi zugában éreztem. A hálószobában Margót

alighanem egyszer se nyitott még ablakot, s ha tehette, a konyhában sem. A mosogatórongyot, melyet használt, szivacsom megérinteni se bírtam, nekem külön szivacsom volt, eldugva őriztem. Hamar rálelt, attól fogva ő is azt használta, városban. vehettem szinte naponta másikat a városban. Szálka volt a fülemben szememben - bocsánat, a fülemben - az is, hogy Levint évődve csak úgy szólította többnyire, hogy „Ravaszka Malacka". nagyon Valami nagyon testi módon gyűlöltem, soha bele nem kóstoltam volna a főztjébe. Esténként ott álltam a lassan megtisztíthatatlanná koszolódott tűzhelynél, össze akartam bűvészkedni Levinnek bűvészkedni mindig valami finomat Levinnek és magamnak, jégszekrényt, de akkor kinyitottam a jégszekrényt, és egyre többször majdnem elokádtam magam: megcsapta orrom az olcsó margarin szaga, az erjedt sajt bűze - persze, papír nélkül volt láttam hurkánbevágva minden -, láttam a hurkán-kolbászon a penészfoltokat, dolgain. penészfoltokat, Margót dolgain. Levin egy nap meg is kérdezte: - Csak nem vagy terhes? Annyit kacifántoskodsz az evéssel. Sajnos, terhes olyan könnyen nem lettem, de azt is tudtam, hogy nem várhatom megszállottként, mikor jön. várva Levin kérdése olyasmit jelent netán, hogy ő is várva várná? így értelmeztem. ismét Ahogy elkészült a télikert, ismét új életöröm ébredt bennem. Kedvemre vásárolhattam növényeket, egy egész telis lisszállítókocsi állt be egy nap a házunk mellé, telis-tele zöldellőkkel, virággal. Tessék, mostantól télen, nyáron ilyen ücsöröghetünk, szépséges természeti környezetben ücsöröghetünk, étkezés függőágyban közben kinézhetünk a kertre, függőágyban himbálózhatunk olvasgatva és álmodozva, feledhetjük a házbeli áporodott levegőt, hát persze, a télikertben mindig kicsit nyirkos zöld volt a világ. Nap mint nap külön örültem, hogy hazatérek a növényeimhez, megbökdöshet öshetem növényeimhez, megbökdöshetem a függőágyban lustálkodó Tamerlánt, konyTamerlánt, aztán itt is ehetem, nem a meggyalázott konyhámban. - Most, hogy végre minden készen van - javasoltam egy nap jókedvűen -, rendezhetnénk egy kis házavatót. Dórit és Gero kíváncsi... még nem is járt itt, a főnöknőm is kíváncsi... Levin benne volt. Egyetlen gond felhőzte egemet: Margót. (tigrismintás Idehaza többnyire ápolatlanul mászkált (tigrismintás miniszoknyában, zöld plüsspapucsban), de az estélyen nyilván megint csábtündér lesz, és ez a szerep még förtelmes kelkáposztaszag undorítóbb volt számomra, mint a förtelmes kelkáposztaszag a házban.

kizárhatomCsak hát mit tegyek, kizárhatom-e az egészből? Eleve takarításnál hasznos lehet egy segítő kéz a pohármosásnál, takarításnál ez elsősorban Levin érvelése volt. Ami engem illet, szívesebben takarítottam volna inkább magam. Egyáltalán, nyilvánítom Egyáltalán, vigyáznom kellett, mennyire nyilvánítom ki ebben Margót iránti ellenszenvemet -, mert Levin ebben az egyben végképp értetlennek bizonyult mindig. O a jégszekrényben sütőt sosem látott penészes kolbászt, a sütőt mindig vélekedett, megfelelőképp tisztának találta, úgy vélekedett, nem árt a munkám segítség a háznál, főleg, hogy a munkám ennyire igénybe vesz. Ősz lett, korábban sötétedett. Két héttel a tervezett nagy buli előtt éjszakás voltam. Elbóbiskoltam kicsit, s közben a gyógyszertár hátsó helyiségének ablakát beverte valami Alomtól narkós, anyagot akart szerezni. Alomtól kábultan próbáltam riasztó szembeszegülni vele, a riasztó megszólalt, az az őrült megütött, a földre estem. A rendőrség hamar a helyszínen termett, a tettest két utcával arrébb elfogták, hozzáláttak a kárfelméréshez. kárfelméréshez. Felhívták Felhívták a főnöknőmet, száguldva meg is érkezett, és rögvest hazazavart. Fejemen volt csak kis sérülés - fölrepedt a bőr, a sebet a főnöknőm maga ellátta -, a sokkon kívül más felajánlották, bajom nem esett. A rendőrök felajánlották, hazavisznek, mikor azonban meghallották, hogy Viernheimben lakom, örültek, hogy ajánlatukat nem fogadtam el. Esténként mindig beállítottam a kocsim a garázsba. Most lopakodtam ehhez nem volt erőm, a sötét kavicsúton lopakodtam a ház felé. A jelek szerint mindenki aludt, végső soron hajnal megpillantottam előtti három óra volt. Hirtelen megpillantottam egy gyepen. fénycsíkot a télikert mögött kezdődő gyepen. Szorongás fogott el, visszadugtam zsebembe a ház kulcsát, óvatosan tapogatózva a ház mögé kerültem: csak nem betörők „munkálkodnak"? felfeszített A télikertben azonban nem voltak rablók, se felfeszített ajtót nem láttam sehol. Ellenben a függőágyban ott hevert, Döbbenetemre valami különös kifejezéssel az arcán, Levin. Döbbenetemre altestén, meztelenül. Csak a kandúr hevert az altestén, mintha fügefalevél volna. És mit bámul Levin olyan lenyűgözve? A kert másik sarkába kellett átlopóznom, hogy lássam, másik lássam, mire tapad mohó tekintete. Margotot pillantottam meg. Fekete harisnyakötő volt rajta mindössze és piros csizma, lila Peepbugyiját kacéran a fejére csapta. Peep-show a télikertemben, míg azt hiszik, munkában vagyok! Hol van Dieter? Túl soká is néztem a dolgot. És megtudhattam végre, mi is tehetsége. Levinnek, Margót igazi tehetsége. Úgy tálalta magát Levinnek, hogy

nevezhettem azt én perverznek és visszataszítónak nevezhettem csupán. nekem Olyan dolgokat művelt, amelyek nekem eszembe se jutottak soha. surrantam volna soha. Csak akkor surrantam el, mikor láttam, Levin borítékot nyújt át neki, majd igen jellegzetes ernyedtséggel függőágyban; zuhan hátra a függőágyban; befejeződött a csúfságos párzás. A kerten át visszatértem a ház ajtajához, kinyitottam, fellopóztam a hálószobába. Gépiesen vetkőztem le, mostam Gépiesen takaró fogat, kentem be arcom krémmel, bújtam a takaró alá. Ami a fogamat illeti még: vacogott. Mellettem üres maradt az ágy. Aludni nem tudtam, sírni se. Borzasztó dühömet és gyászomat nem akartam bárányszámolgatással elűzni. Inkább végiggondoltam a jelenetet. Tulajdonképpen nem érzéseim voltak szexuális értelemben vett kisebbségi érzéseim soha, legtöbbször mindig élveztem a test örömét, partnereim legtöbbször kicsit ugyanígy voltak a dologgal. Levinnél egy kicsit másképp alakult minden; fiatal ember létére, hogy finoman fejezzem ki magam, nem tündökölt valami nagy „kapacitással". A jelek szerint erősebb ingerekre volt szüksége, mint az én enyelgésem. hízelkedésem, gyengéd enyelgésem. Amit Margót nyújtott, túlságosan is rutinszerű dolog volt. volt, utcalányként, Margót valószínűleg profi volt, egykor utcalányként, peepvetkőzőnőként, peep-hölgyként kereste betevőjét. Másrészt úgy mozgott, mintha egy magasabb hatalom beprogramozott volna egy akarat nélküli robotot, mintha mintha csak dróton rángatták volna. Igaz, állítólag már nem nyilván neki kábítózott, de Levin nyilván valamiféle drogot adott neki jutalmul. megnyugtattak; Érdekes módon ezek a gondolatok kicsit megnyugtattak; Levin viselkedését úgy értékelhettem, mint azt, mondjuk, télikertem hogy a nagyapja bordélyba járt. De az én télikertem nem vag bordély! Levinnel mi fiatal házasok vagyunk, és Margót a barátja felesége. Ez a nő egyébként az éh Paradicsomomat már ugyanúgy bemocskolta most, mint a konyhámat már nagyon fertőtleníttetek, rég. Mindent fertőtleníttetek, Levint kirúgom, és a váláskor egy pfenniget se kap. tehettem róla, Reggelfelé ki kellett mennem vécére. Nem tehettem róla, a télikertbe. nappaliba osontam, onnét kisandítottam a télikertbe. Levin mély álmát aludta a függőágyban - rajta az én ír gyapjútakaróm. Eszembe jutott egy mondás: Aki alszik, nem követett követ el bűnt, aki előzőleg bűnt követett el, még jobban alszik.
Hirte asszony gonoszul fölnevetett.

Levin csak másnap délutánra várt haza, mert az éjjeli lehúztam műszak után általában a nappali szolgálatot is lehúztam a patikában. Vajon Margót a produkciót követően visszabújt a Mindig férje mellé az ágyba? Egyáltalán, itt volt Dieter? Mindig ilyen orgiák zajlanak, ha nem vagyok itthon? Margót szeme köszönhető alatt a monokli annak köszönhető vajon, hogy Dieter rájött, hogy mi folyik a házban? házban? volna És ami Margót halott gyermekét illeti, Levin lett volna az apja? Végigfutott rajtam a hideg és elfogott az émelygés. Reszketősen mentem a konyhába, hogy egy konyhaszekcsésze kamillateát készítsek legalább. A konyhaszekcsupán rénynek támaszkodva vártam, forrjon már a víz. A csupán kitámasztott ajtó lassan megmoccant, és Tamerlán jött be, zászlós farokkal dörgölőzött lábamhoz, kérte, szóljak hozzá. De mit mesélhetett volna ez az állat, ha beszélni tud? Teázás közben úgy határoztam, egyelőre nem árulom el magam. De aki Tamerlán után a konyhába belépett, nem Levin volt, hanem Dieter.

Pável nem hagyhatta a gyerekeket mindig Dorinál, hamarosan megint behozta őket a kórházba; nyilvánvaló volt ilyenkor, hogy nem maradhat sokáig. - Van megint babasajtom? - tudakolta Lene. Kolja kedvence a lekvár volt. - De a csípős kolbászt nem szeretjük, azt megtarthatod, Hella - közölte. Pável azonban mindent elcsomagolt - a borsos hurkafélét is („a csípős kolbászt"). - Ezt elvisszük Almának. Amikor eltávoztak, Hirte asszony váratlanul azt kérdezte: - Alma kicsoda? - Pável felesége. - Most végképp semmit sem értek. - Mindent meg fog tudni rendjén, Hirte asszony. - Csak egyetlen kérdést még: Hol van most Alma? - A diliházban. Szeme tágra meredt, s én élveztem, hogy zavarodottságát láthatom. Kíváncsian várom, hogyan folytatódik a Margot-história mondta akkor -, ha magának vagyok, nem lettem volna ennyi türelemmel. - Folytatás húsz órakor - ígértem.

Dieter csodálkozott, hogy ott talál a konyhában.

- Hát te nem vagy éjszakás? - kérdezte. Akadozva nagyon elmeséltem a támadás történetét, Dieter nagyon sajnált. - Látszik rajtad, hogy nem volt gyerekjáték, nagyon állapította Mivel megviselt - állapította meg, aztán felöntötte a teát. Mivel apró nem szoktam kapni újabban senkitől még ilyen apró kedvességet sem, elsírtam magam. Dieter úgy ölelt magához, mint egy beteg gyereket. Tamerlán féltékeny lett, odanyomakodott közénk. kellett Kívülem csak Dieter kelt néha korán, munkába kellett Végül, mennie. Alító helyben itta meg velem a teáját. Végül, megkérdeztem amilyen nyuszipofával csak tudtam, megkérdeztem tőle, hol lehet Levin. elcsodálkozott. Levint, Dieter elcsodálkozott. Utoljára vacsoránál látta Levint, aki készülne semmi olyat nem mondott neki, hogy készülne valahova. mondta Talán a függőágyban ringatózik - mondta végül kicsit tréfásan -, az a kedvenc helye, mindjárt megnézem. - Ha ott van, föl ne keltsd - kértem. elcsoA kandúr utána osont rögtön. Dieter jócskán elcsodálkozva tért vissza. - Ez a félnótás tényleg ott van a télikertben. Alszik visszafeküdni - mondta. Jóakaratúlag figyelmeztetett, tessék visszafeküdni még, aztán távozott. házban, meghallottam, Délig semmi se moccant a házban, akkor meghallottam, egyszerre hogy lehúzzák a vécét. Agyunk előtt ott állt egyszerre Levin, meg meghökkenten bámult. Elmeséltem megint a narkós történetét, mutattam sebesülésemet. egészből - Mikor értél haza? - Ez volt csupán, ami az egészből érdekelte. - Fogalmam sincs. fürkészte Levin arca zavart tükrözött, miközben buzgón fürkészte látjajelét. szenvedő arcomat, nem látja-e szemrehányás jelét. - Nyilván elaludtam valamikor a télikertben - mondta -, nem is kerestél? - Bevettem rögtön egy erős fájdalomcsillapítót és ágyba bújtam. A kötés a fejemen egy kicsit nyugtalanította Levint, de ami. igazán izgatta, most is csak az volt, hogy ilyen súlyos értesítettem sokk után nem értesítettem őt. - Miért nem telefonáltál ide Heidelbergből? Érted mentem volna. dolgokat. - Jaj, istenem, az akkor csak lassította volna a dolgokat. Meg hát a kocsit se szívesen hagytam volna ott. Mindegy, most hagyj, kérlek, egy kicsit aludni.

tépelődtem. Levin hagyott, én meg tovább tépelődtem. Vonjam felelősségre? Álljak bosszút? Váljak el? Nem tudtam volna feltétlen hirtelen mit határozni. De hát miért lenne feltétlen leromboljak szükséges, hogy elsietett cselekedetekkel leromboljak valamit, ami nem is volt többé „felépíthető"? keltem sietett, Délután korgó gyomorral keltem fel, s Levin máris sietett, lelhogy pirítóst készítsen nekem. Legalább rossz a lelkiismerete, gondoltam. De annyira rossz nem lehetett azért: mert amikor meghallotta, hogy jobban vagyok, már söpört is el a Porschéval. konyhában, Még mindig fürdőköpenyben ücsörögtem a konyhában, mikor, belépett Margót. Valószínűleg megbízásból értem. cselekedett, mert az első kérdése az volt, mit tehetne értem. - Sok mindent - feleltem. sosem És innentől fogva elkezdtem a szekálását. Eddig sosem odamorogtam tam, adtam neki egyenes utasításokat. Néha odamorogtam, megpucolhatná már az evőeszközt, más ilyesmit, közben rá efféle se néztem igazából. Néha figyelembe vette efféle óhajaimat. kerek De most megmondtam neki például kerek perec, hogy tessék hűtőszekrényt, ecetes vízzel kimosni a hűtőszekrényt, hogy a. sütő alapos szorul, tisztogatásra szorul, hogy a fürdőkád és a klotyó új ugyan, de vízkőlerakódás, máris csupa vízkőlerakódás, hogy az utcát söpörni kell, az komposztra avart a komposztra lapátolni, és így tovább. - Semmiért és megint csak semmiért tényleg nem fizethetünk téged - mondtam. takarított Lángvörös lett, megértette. De hogy ő igenis takarított mindig, tisztaságot tartott. - De hogyan, de milyet! - vágtam vissza, és hogy azt se feledje, ingyen lakik nálunk. Hogy Levin elégedett ővele, védekezett. Már ugyan mit ért effélékhez egy férfi, fújtam vissza, házam, ráadásul ez az én házam, nem Leviné. Margót nagy szemet meresztett. - Hella, ez a Levin nagyapjának a háza. - így oktatott volna. Szó nélkül kotortam elő a végrendeletet az íróasztal fiókjából, az orra alá dugtam. Elolvasta, megrázta a fejét. - Ez nincs rendjén - mondta végül. Ahogy a következő napok egyikén reggel a garázsba mentem, jól belerúgtam a nagy fűzvessző kosárba, fel is szanaszéjjel borult, és ahogy a fonnyadt magnóliaszirmok szanaszéjjel virágok repültek a légben, azt gondoltam elégedetten: virágok Margotnak. E pillanatban vettem észre Dietert, aki nyilván megjegyezvén: mögöttem jött. Mulatott a dolgon, megjegyezvén: -

agressziónktól! Szabaduljunk meg könnyen, gyorsan az agressziónktól! Majd én összesöpröm. Kicsit zavartan feleltem, hogy ez az én dolgom. De a Mervisszapillantómban láttam, nem száll be rögtön a Mercedesbe, hanem seprőért, lapátért megy. Dietert általában inkább úgy nagy ritkán láttam csak. S ha véletlen így történt, összemosolyogtunk. Azon kaptam mintha magam, hogy ezeket az alkalmakat mintha kicsit provokálnám. Kedvelne engem ő is? Egyszer odatett egy könyvet könyvet a télikertbe, cédulával, „Hellának". Ajándék? tudományos-fantasztikus Kölcsönolvasmány? Valami tudományos-fantasztikus munka volt, a vegyi utópiákkal foglalkozott. Ezt meghatónak találtam, mert ezzel a meglepetéssel szöges ellentétben Levin ajándékai - mit mondjak - mindig önmaga kielégítését szolgálták. Éji fölfedezésem után képtelen voltam Levinnel hálni. Neki azonban mintha föl se tűnt volna ez a változás, lévén hogy mindig én voltam úgyis a kezdeményező; így hát legalább sosem kellett zavarba jönnöm, hogy kénytelen vagyok a Valamikor közeledését elutasítani. Valamikor csak rájön majd, hogy túl hosszú a szünet. Egyelőre, a jelek szerint, nem volt hiányérzete. Tudstricije Tud-e a dolgokról Dieter? Végső soron Margót stricije is volna, rosszat lehet. Szerettem volna, ha nem kellene semmi rosszat hit itvány gondolnom róla. Jó, egykor vétkezett, de nem hitvány ember. Ellenkezőleg, lovagias és visszafogott, és ez tetszett nekem. Meghívóinkat a partira még e mindent összekuszáló események előtt szétküldtük, nem fújhattam le már a dolgot. Az ünnepséget megelőző pénteken szabadnapot vettem ki, legfinomabb kerestem elsőül is a legfinomabb csemegeboltokat kerestem föl nyomban. Kocsimban nemsokára csodálatos bazsalikomillat terjengett. Aztán, a nap hátralévő részében, bevettem magam a Pfalzkonyhába. Levin a Pfalz-vidékre ment borért - jobban mondva én küldtem el őt. Margót ugrálhatott, mindig megbíztam valami alantas munkával. maga Egyszerre csak vihar támadt, betoppant Dórit a maga egymással mindent elsöprő módján. Diákéveinkben, két egymással teljesen ellentétes egyéniség, elszakíthatatlan pár voltunk: izmos, karcsú csú, én kicsi és szőke és izmos, ő magas és karcsú, mindig ápolt feketefekete-sörényes.

Jót tett nekem, hogy Dórit ott kuporog a konyhában, míg zöldséget tisztítok, és cseveg, locsog. - Hát nem úgy festesz, mint egy boldog ifiasszony - jegyezte meg első lélegzetre. Mindent Margotra fogtam. alatt - Nem bírok egy fedél alatt élni ezzel a némberrel. Neked mi a véleményed róla? Hiszen megismerhetted az esküvőnkön. ostoba - Förtelmesnek tartottam, ordenárénak. Férfifaló, ostoba senkiházi, de a férje nem volt ellenszenves. képzelni, Ez az én malmomra hajtotta a vizet. - El tudod képzelni, hogy kérdeztem. hogy egy ilyen férfi elvesz egy ilyen libát? - kérdeztem. Nevetett. Doritnak mindig olyan elcigarettázott alt hangja volt, ráadásul eléggé harsány. - Hella, menj már, ez csaknem minden házaspárnál így van. Az ember vagy az egyik felet kedveli jobban, vagy a másikat. másikat. És jön a kérdés: mit ehetnek egymáson? Egyet jobbak, tudok: az ilyen házasságok sokszor messze jobbak, mint a külső szemlélő hinné. volt- Egyáltalán, Hogy Dieter és Margót házassága jó volt-e? Egyáltalán, létezettnem épp csak papíron létezett-e? szabaduljak ettől - Dórit, mit tanácsolsz, hogyan szabaduljak meg ettől a dögtől? Eltöprengett. - Nehéz kérdés. Valószínűleg nem fog menni, ha Levin nem akarja. Tulajdonképpen száz szászázalékig melletted kellene állnia ebben a kérdésben. De a szolidaritás, férfiak már csak ilyenek. Haveri, havernői szolidaritás, nézel. amerre nézel. De mondd csak, valami lényegesebb kérdésben... semmi vidám újság? - Jól tudod, hogy neked mondanám meg elsőül, és rögtön azzal kezdeném. De eddig nem estem teherbe - vallottam komoran. Dórit magához ölelt. - Majd meglesz az is, a türelem Ezért rózsát terem. Ezért vagy ilyen levert? tisztítottuk Megráztam a fejem, s egy darabig csöndben tisztítottuk a babot. Amilyen aszkéta életet mi itt most élünk egy ideje, attól tényleg nem születik gyerek, gondoltam. De hát jobb is magam minden talán, mint ha egy ilyen széltolóhoz kötném magam minden módon. esküvő Dórit kitalálta gondolataim egy részét: - Már az esküvő ráhajtott délutánján a fenébe kívántad Margotot, ahogy ráhajtott a férfiakra, főleg azonban a kedves Levinedre - így volt? Nem feleltem. Bizonyos dolgokban Dórit olyan volt, akár gyógyszerészetet, a másik énem, ő is tanult gyógyszerészetet, ezért ugyanolyan szerette kínosan adott a tisztaságra, mint én, szerette a konyhai

szelencéket, „alkímiát", meg a kis üvegcséket, szelencéket, fiókokat. Ám véleményünk pedig egyetlen pontban sose egyezett a véleményünk - ezek pedig Doritnak rendes, az én pasasaim voltak. Doritnak csakugyan rendes, jó férje volt, akinek a korával járó mackósságát a jó hangulat kifigurázta, kedvéért néha kifigurázta, de közben jól tudta, milyen megbízható, előzékeny partner - nem utolsósorban pedig remekül keresett is Gero. Azok az alakok viszont, akiket összeszedte tem eddig én összeszedtem magamnak, Doritot egyértelműen taszították. Hallgatásom vallomás volt a számára. Hát nyilván jó nyomon van, ezt gondolhatta. - Hella, tudod - kezdte akkor olvastam.hatalom, újra -, nemrég azt olvastam.- a szexualitás hatalom, a agresszív, hatalom pedig, természeténél fogva, agresszív, ez okos megfogalmazás, nemde? - És mire jutunk ebből? - kérdeztem ironikusan. méghozzá, - Folytatódik is a dolog - intett Dórit -, azzal méghozzá, hogy jószándék, megbízhatóság, hűség, erkölcs és így tovább: minden teljesen tehetetlen, ha szex van a játékban természet a természet ugyanis sokkal erősebb, mint minden emberséges és keresztényi parancsolatunk. - És én most örüljek ennek a te filozófiádnak? Margotot. - Ellenkezőleg - mondta Dórit -, elemezd ki Margotot. feletted Hatalma van Levin felett, és a jelek szerint feletted is, mivel hogy túl sokat dühöngsz e miatt a buta kis szajha miatt. Ha túl egyszerűen nem viselkedik tisztességesen, egyszerűen hajítsd ki! Persze, a házavatónkra nem jöttek el annyian, mint az esküvőnkre - elmaradt a rokonság, a helybéli tisztesek és nagyon rangosok köre. Főnöknőm jelenlétének viszont nagyon Hozott örültem, mert őt valóban kedveltem mindig. Hozott rendszeres magával egy félszeg szalmaözvegyet, patikánk rendszeres vásárlóját, Pável Siebertet. takaríAz utolsó pillanatig tevékenykedtem: főztem, takarívendég tottam, poharakat fényesítettem. Amint az első vendég Vásároltam csöngetett, szélsebesen nekiláttam átöltözni. Vásároltam erre az alkalomra egy új ruhát - végeredményben módos selyem voltam, bocsánat, gazdag. Hát hajrá akkor selyem és kasmír, gránátláncát nyakamba ónagymami hatsoros gránátláncát kanyarítottam, olasz nagyon magas sarkú olasz cipő volt rajtam, hadd mutassak kicsit magasabbat. Parányit szokatlan volt eleinte a tűsarok, mert bár kicsi vagyok, mindig csak lapos sarkú cipőkben jártam. Férjemnek tulajdonképpen észrevételeznie kellett volna újdonat küllememet - nem tette. Köszöntötte vendégeinket, Köszöntötte felszabadultan, töltögette a pezsgőt, csevegett felszabadultan, akivel kellett, míg mi Dorittal vázákba raktuk a sok virágot.

Margót akkorra időzítette a fellépését, mikor már mindenki befutott. Arra készültem fel, hogy ugyanaz a rajta, fekete csábruha lesz rajta, ami a múltkor - amelyikkel az felsőrészt esküvőmet megkeserítette. Tévedtem; arany felsőrészt viselt kutyanyakör akörvet (melltartónál alig nagyobbat), kutyanyakörvet a torkán, és ráadásul egy szűk fekete bőrnadrágot, ami ráadásul hátul a fenekén ki volt lyuggatva. Elérte, amit óhajtott: néma csend lett és óhajtott: minden szempár rá szegeződött, volt, aki borzadva, leplezhették utálkozva nézte, mások alig leplezhették kéjsóvárságukat. Kerestem, hol van mindehhez Dieter, hát messze hátul Kifürkészhetetlen támasztotta a falat. Kifürkészhetetlen arccal nyugtázta a reagálását. közönség reagálását. Pável Siebert is félrehúzódott inkább, nézegette egy sarokban nézegette érdeklődve nagyapám receptúráját. találja, Dórit csatlakozott hozzám. - Gero iszonyatosnak találja, szeme. de most nézd meg, közben kocsányon lóg a szeme. barátok Nyugtáztam, hogy a férfiemberek - férjek, barátok megjegyzémegteszik hölgyeiknek a megfelelő és elvárt megjegyzéseket, de közben a szemük ugyanúgy csaknem kiesik, mint egyGerónak, sőt, akadt, aki pajzánkodva az ujját is bedugta egybüszkeséggel egy „popólyukba". Levin tulajdonosi büszkeséggel szeme parádézott, a legszívesebben ott mindenki szeme láttára lekevertem volna neki egyet. Főnöknőm is átlátta a helyzetet. Pohárral a kezében hozzám és Dorithoz húzódott. - Övé a pálma, nem a miénk megnézni szögezte le. - Hella, csudába is, szeretném megnézni a házat. A télikert álomszép... helyiAz egész házat nem t u d t a m m e g m u t a t n i , p á r helyiségre korlátoztam a „tárlatvezetést". De úgy intéztem a mondok dolgot, hogy Margót félreérthetetlenül hallja, mit mondok a hónapban főnöknőmnek: - Az emeleti lakást a jövő hónapban újítjuk háló- vendéggyerekszobák. fel, ott lesznek a háló-, a vendég- és a gyerekszobák. máris - Helyes is, Hella - mondta főnöknőm, hogy máris gondol a gyerekek szobáira. Sajnos, nálam ez nem volt téma végül. valahogy Főnöknőm elvált asszony volt, gyermektelen, de valahogy hátaslovának mindig az látszott rajta, hogy - talán hátaslovának köszönhetően köszönhetően - elégedett és boldog. Nagy elégtétellel nyugtáztam, hogy Margót hallotta közlésemet. Lerítt róla a sértettség. - Nagyon helyes mondtam magamban én is -, hamarosan elpályázol innen, innen, szépen, önként. ahogy Margót azonban korántsem volt olyan buta, mint ahogy mi Dorittal beállítottuk. Jó, hát a házbeliekkel úgy beszélt, megteremtette, ahogy az isten a cserfes, nagy száját megteremtette, ám az üggyelidegen férfiakat - ha üggyel-bajjal is csupán - más minden hangnemben szórakoztatta. Beszélt minden elképzelhetőről,

kommunálpolitika előjött a kommunálpolitika (egy nagy francos hazugság az egész), a rendőrség (szintén), az iskolák és az autók (a megérdemel), társadalom azt kapja, amit megérdemel), a tévéprogram (néha mindennek az alja). A férfiak azonban sosem a dekoltázsát szavaira figyeltek, hanem a dekoltázsát bámulták. Ezt a fecserészést szakítottam meg, mikor szigorúan odaléptem, s felszólítottam, menjen poharakat mosni. De hogy a szép ruhája... - tiltakozott volna. - Ruhának ez alig nevezhető - jelentettem ki, és pár nő vihorászni egyetértően vihorászni kezdett. - Azonkívül beteheted a quichet, tálalhatod sütőbe a quichet, negyedórát melegítsd, aztán tálalhatod is. pincéből. De előbb felhozol tíz üveg vörösbort a pincéből. befogta Ezt a feladatot Margót már Levinre bízta, Dietert befogta segítene kuktának, a finom Gerót pedig felszólította, segítene neki törölgetni. Dórit csak nézte, akaratlanul is elnevette magát: - Minden elismerésem - mondta -, nekem Gero soha, de soha... A quiche után, amit állva fogyasztottunk, következett kilenc malacot óra tájt a „disznós ember", egy egész kis sült malacot hozott, feltrancsírozt kiporciózta. sírozta, a konyhaasztalon feltrancsírozta, kiporciózta. Különféle salátákat készítettem, zöldfélékből és krumpliköretekből is étkezősarkokat nagy választék volt, étkezősarkokat rendeztem be a télikertben, konyhában, a nappaliban, a télikertben, tányérokat és kievőeszközt ki-ki magának „vehetett". Mindenkinek minden voltam. fantasztikusan ízlett, büszke voltam. vendégeket Margót a kritikus pillanatokban, amikor a vendégeket ültetni kellett, a tányérok s más effélék szétosztása következett el, már egyáltalán nem segített. Flörtölni kezdett a „disznós emberrel", egy fiatal henteslegénnyel, őt feltartván nyomban is feltartván munkájában. Mert például elsőül nyomban Margotnak adott szépséges adagot, jókora „bürkét", vélvén, megetette az az igazi finom falat, szabály szerint megetette vele. Épp talán akkor érkeztem, mikor Margót, akinek talán nem a összehányta malacbőr volt a gusztusa, széles ívben összehányta a vendégek konyhaasztalt, úgy, hogy az ott kosztoló vendégek sikoltozva, kiáltozva, fejvesztetten menekültek. kámforrá - Rosszul vagyok - sipákolta Margót, és ő is kámforrá változott. padlót Levin Ki mosta föl a padlót a konyhában, ha nem én? Levin és integetett sarkok Dieter vigyorogva integetett a boldogabbik sarkok egyikéből, jelezték: „öt perc múlva jövünk". takarítottam Térdeltem szép selyemruhámban a kövön, takarítottam a mocskot, melynek a szagától is majdnem rosszul lettem. Margót iránti gyűlöletem szinte patologikussá fajult.

villogott llogottDieter. Mikor minden villogott-ragyogott megint, jött is Dieter. Hát Hella, hogy hasznosíthatnám magam? Bár fogalma sem lehetett róla, mi történt itt az imént, eltakarítod minden dühömet rázúdítottam. - Úgy, hogy eltakarítod a Teleokádta házamból ezt a nőszemélyt. - Bömböltem. - Teleokádta a konyhámat, konyhámat, és nekem kellett felmosnom a végén. Dieter nagy ártatlanul megkérdezte, hogy miért nem közben maga Margót végezte el ezt a piszkos munkát. Jött közben a találta henteslegény is, akinek mellesleg a nadrágját találta Margót visszaóvakodtak szájából a „sugár", meg még páran visszaóvakodtak a konyhába, hogy tányérjukat a veszélyek múltán megint megrakják. Dieterrel semmi értelme nem lett volna a további cirkuszolásnak, ami pedig a malacpecsenyét illeti, ha legropogósabb húsa, ha bőre, a legropogósabb falat is undorral tölt el, amikor meglátom.
- Fiatalabb éveimben volt egy barátom, aki eléggé nyomorult módon faképnél hagyott mesélte váratlanul Hirte asszony. Ez érdekes. Tulajdonképpen én voltam a hibás, nagyon hiszékeny voltam - folytatta. - Hiszen maga mondta, fiatal volt... Az nem mentség. Tudja egyébként, hogy maga is alapvető hibát követ el? - Mégpedig? - Tévképzeteket táplál a valóságról. - Nem vagyunk-e ezzel mindnyájan így? Hirte asszony a fejét rázta. Ha valamit nem szeretek, hát azt, ha idős emberek az élettapasztalataikat és az emberismeretüket fitogtatva mindenkit ki akarnak oktatni. Hirte asszony eddig ezt nem csinálta, de ha így akarja folytatni, hát ma éjszaka szórakoztatom őt utoljára az elbeszélésemmel. O azonban nem folytatta bírálgatásomat, inkább leplezetlen tudásszomjjal kérdezte: - Hogy megy tovább a Margot-ügy? Hát ezen az estén majd megtanítom neki, gondoltam, mi az igazi borzadály.

Ünnepségünk másnapján förtelmesen éreztem magam. Egy héttel korábban, ráadásul szokatlanul fájdalmasan törtek volt; rám „napjaim". Szerencsére vasárnap volt; úgy döntöttem, éjszaka ágyban maradok. Hogy a vendégek késő éjszaka elmentek, Csinálják végre, már nem takarítottunk. Csinálják a többiek. Tizenkettő tájt Levin gyengéden megrázogatott. - Egy kávé nem tenne rosszat.

egy Elgyötört arcot vágtam. Sóhajtva készített magának egy kávét, nekem teát hozott. Agyba. Mint aki szeretne engedékenyebbre hangolni. S így folytatta: - Rengeteg a teendő, szólok mindjárt Margotnak és Dieternek. Nagyon helyes. Erőtlennek éreztem magam, a nap további részében is odúmban maradtam, s a helyzeten töprengtem. Semmi se ment úgy eddig, ahogy szerettem volna. Sok pénz, saját ház, ez eddig rendben megvolt, de hol marad a gyerek? Leghőbb semmi, vágyam ez lett volna pedig, és - semmi, semmi remény. pedig Házasfelek tevékenysége nélkül pedig az ilyesmi nagy általánosságban Férjem általánosságban nem is adódik. Férjem volt, de miféle? Hűtlen, felületes, kissé romlott. Alapjában az a megoldás legcélravezetőbbnek, ígérkezett még a legcélravezetőbbnek, ha gyorsan elválok tőle, s ugyanilyen iramban keresek egy új, rendes hitvest. hónappal Mert az emberlánya egyetlen hónappal sem lesz soha fiatalabb. Csak hát mit szólnak majd a szüleim? - Én rögtön láttam - ez lesz anyám reakciója. Apám depresszióba esik. Próbálkozzam Próbálkozzam mégis Levinnel? Utoljára? Végeredményben olyan fiatal még, belé lehetne táplálni valamivel több felelősségtudatot komolyságot. Graber felelősségtudatot és komolyságot. Hiszen Hermann Graber is kellrám bízta őt, nem kell-e végakaratát tiszteletben tartanom ekképp? És túlságosan is gyöngének éreztem magam ahhoz, hogy döntésre jussak. töprengéseimet, Vagy két órája folytattam már meddő töprengéseimet, kopogtatást hálószobám amikor váratlan kopogtatást hallottam a hálószobám ajtaján. nincs- szükségem Dieter volt az. Hogy vagyok, nincs-e szükségem valamire. tündökölni Mindjárt kész vagyunk, minden tündökölni fog - közölte. Kicsit zúg a fejemben a gépezet. Na, nincs kedved sétálni egyet? novemberi Valószínűleg jót tett volna, ha járok egyet a novemberi elháködben, elszakadok az ágytól, nyavalyáimtól. De elhászámomra rítottam az ajánlatot; elviselhetetlennek tűnt számomra az a gondolat, hogy itt hagyom Margotot Levinnel kettesben. Persze, hétfőn úgyis itt kell hagynom őket. el hirtelen, - Margotnak el kell innen mennie! - mondtam hirtelen, szépen fennhangon, persze, csak magamnak. Felmondást legalkalmasabb kap, levelet - ajánlva -, ez nyilván a legalkalmasabb első megkapja. lépés. Méghozzá rögtön holnap megkapja. Hála az égnek, Margót nem mutatkozott betegágyam környékén, ám beállított akkor Levin, s megkérdezte, nem kérekkérek-e még egy teát, netán egy jó forró „zacskós" levest. - Margót sincs valami túl jól - jegyezte meg, oda nem illő módon. Kinéztem az ablakon.

79

kezdte - Mondd csak, van még idénre szabadságod? - kezdte akkor újra. Rosszkedvű kíváncsivá Rosszkedvű voltam, de most ezzel hirtelen kíváncsivá tett. Akkor előhúzott a zsebéből egy esküvői értesítést. Hogy férjhez egy bizonyos dr. med. dent. Isabel Böttcher férjhez megy egy kollégához, s itt rőfnyi hosszú spanyol név következett, hogy kihez. Ez az Isabel neki egyetemi társnője, aki Granadában beleszeretett most egy igen jó családból származó férfiba. Menyegző Andalúziában, ez se mindennapi, megér egy kis fáradságot. Minden bánatom ellenére éledezni kezdett bennem Kapunkvalami kedv. A jövő hétvégén lesz a dolog. - Kapunk-e még repülőjegyet? - kérdeztem. Levin jót nevetett. Repülni, az unalmas. Ugyan, hát itt a Porsche. semmiképp Hallgattam, szenvedtem. Öt napnál többet semmiképp sem vehetek ki, tudtam jól. Autóval rémségesen fárasztó egy vágtam ilyen út. - Menj akkor magad - vágtam ki végül. Levin csak a fejét rázta. - Ilyen hosszú úton váltani kell néha. Tényleg, miért nem jössz? Nem vagy még olyan öreg! Ezt viccesen értette, de megszúrt vele. be- Tudod te igazából, mi az, ha valakinek van egy becsületes foglalkozása? Hivatása? Ilyen kiruccanások csak Ilyen örök diákoknak valók, ha tudni óhajtod. - Belátom - hagyta rám Levin. - Majd szólok akkor Dieternek és Margotnak. Holnap - Ha Margotot viszed, el is váltunk, de azonnal. Holnap beadom a keresetet. Levin fürkészve nézett. - Féltékenykedünk? ilyenre? félté- Egy ilyenre? Ki nem állhatom, jól tudod. De féltékenységre semmi okom. Levin azért megijedt egy kicsit. És elvonult. Este tudtam meg, hogy már pitymallatkor nekivág. izguld Egymaga, mert Dieter nem tarthat vele. - Hogy ne izguld pihenőt tartok agyon magad, közlöm ezennel, néha pihenőt tartok mondta Levin. téBevettem öt szem Baldriánt, nehogy még másnap tévedésből megfőzzem a kávéját. Levin összecsomagolt, aztán aludt pár órát az oldalamon, én észre se vettem. Mikor felébredtem, Levin és a Porsche rég úton volt Spanyolország felé. Levin távollétét alantas tettre használtam ki. MegjelenMegjelenújságbantettem egy hirdetést az újságban-. Bútorok nagypapa időkből 80 olcsón eladók. Eddig sose beszéltünk róla, kit illet Hermann

Graber tölgyfa pohárszéke s más efféle behemótságok sora végrendelet Levint vagy engem. A végrendelet ezt a kérdést nem tisztázta. Levinnek, tisztázta. Tetszik, nem tetszik Levinnek, nekem a üres szükségem manzárdhelyiségekre volt szükségem - a magam számára. maga Hiszen neki megvan a maga „diákzuga", vagy micsoda. De hol az én szerény dolgozószobám? Egyetlen délután elegendő volt, hogy mindentől mindig megszabaduljak. Ami a régi szép bútorokat illeti, mindig is titkos kedvenceim voltak - de ezek a bútorok itt a nevezhetőek. legnagyobb jóindulattal sem voltak szépnek nevezhetőek. Vesszenek! Dieter sem volt otthon, nem láthatta hát, hogyan viszik viszik mohó népek, köztük profi ócskások is, bútorkereskedők a „szajrét". Margót tátotta ugyan a száját, de egészen nyilvánvalóan nem töprengett tettem erkölcsi integetett helyességén, helytelenségén. Vigyorogva integetett egy ifjú pár után, ahogy elvitték - történetesen - a fekete „gardróbot" szarvasokkal. a faragott fácánokkal és szarvasokkal. Hadd vigyék. hatáKettesben maradtam Margottal á hétvégén, s el is határoztam, hogy piszkosul meghajtom, megdolgoztatom. Mint nekem egy rabszolgát. Többször megkérdezte, minek nekem manzárd. például, tulajdonképpen a manzárd. Vendégeknek, például, feleltem; talán könyvtárnak, hobbiszobának. A tető alatti helyiségeket eddig nem tataroztattuk. Új nyögött. szőnyegpadló kellett, tapéta, minden. Margót csak nyögött. Mi értelme akkor itt előtte is takarítani? Ebben volt némi igazság, de a nagyja piszkot, a pókhálókat már úgy elvből se tűrhettem tovább a házban. Férgek tanyája az egész házban. manzárd. látom Együtt súroltunk, söpörtünk, vakartunk. - Hát látom én mondta Margót hamarosan -, kicsiny a bors de erős. Ez nekem szólt, bók lett volna, de nem válaszoltam. 0 viszont vitte tovább a szót. úton BarHogy Levin már biztos úton van hazafelé, talán Barcelonában, csak jöjjön is, itthon a legízesebb az alvás... Libabőrös lettem. Persze, nem volt könnyű dolog az sem, érezhettem, hogy épp így, ilyen „bajtársiasan" együtt munkálkodva, most felmondá mondási közlöm vele a rideg valóságot, eltökélt felmondási Hanem Levinünket" szándékomat. Hanem ahogy megint „a mi Levinünket" emlegette, elszakadt a cérna. - Téged az nem kell, hogy érdekeljen, mikor jön vissza a érdekeljen férjem - szögeztem le nyersen. - Téged csak az érdekeljen most, hogy lakást találsz magadnak, de mielőbb. Ha nem mielőbb. teszed, ügyvédet vonok be a dologba. Nincs veletek bérleti szerződésünk, annyit talán tudsz.

kiürítik Margót könyörgésre fogta volna. Hogy szívesen kiürítik ők az első emeletet, akkor ott van nekem mindjárt még négy szoba, felköltöznek a manzárdba. képzeled für- Hogy képzeled - förmedtem rá -, itt fönn se fürföldőszoba, se konyha, a víz csak az első emeletig van fölvezetve. Az megoldható, majd ők továbbvezettetik, mondta, és riadtan nézett rám, mint egy megbűvölt nyuszi. - Igen? És kinek a pénzén? Talán a tiéden? szép tetszettek A manzárd szép csúcsos ablakai mindig nagyon tetszettek menedékemet, nekem. Szívesen képzeltem el itt fönn kis menedékemet, birodalmamat, ahová a házból senkinek sem lesz szabad koszosak bejárása. Az ablakok jelenleg olyan koszosak voltak, hogy nem lehetett rajtuk kilátni. közben lakásából Margoton közben úrrá lett a munkaláz, a maguk lakásából hozott friss vizet, pár mocskos törlőrongyot. Nyilván úgy érezte, szorgalmával meglágyítja majd a szívemet. Az festeni ablakokat, láttam, épp csak újra kell festeni majd, remek pusztíthatatlan állapotban voltak, a fa is, a fém is pusztíthatatlan minőség. „behúztam" Ültem az ablakdeszkán, „behúztam" a spalettákat, látni állapotban akartam, azok milyen állapotban vannak. Erős dolgok ezek lepergett is, persze, jócskán lepergett róluk a festék. Margót a ablaknál vödrével a másik ablaknál serénykedett. spalettákat, lemaratja - Le kell akasztani a spalettákat, Dieter majd lemaratja és újrafesti a felületeket - mondtam neki. felelte Hogy az meglesz, abban semmi hiba nem lesz, felelte Margót készségesen. kiakasztani Felkapaszkodtam az ablakdeszkára, próbáltam kiakasztani sarkaiból a spalettákat, nem ment a dolog. nekünk férfiaknak - Ez nem nekünk való - vélekedett Margót -, férfiaknak Becsvágyam való munka, megcsinálják majd ők. - Becsvágyam azonban nem ismert határt. - Fogj meg jól, Margót - rendelkeztem. szorítaná, Margót megfogta a lábam, de mintha satuba szorítaná, nem olyan erővel. Ereztem verítékszagát. Sajnos, nem volt elég hosszú a kezem, hogy a spalettákat rendesen akkor megmarkolhassam fent. - Kis olaj kell a zsanérba, akkor gyerekjáték az egész. És már szaladtam is le, varrógépolajért. Mikor visszaértem, Margót az ablakdeszkán térdelt. Arca erőfeszítésbe. belevörösödött az erőfeszítésbe. - Hella, gyere, fogj meg kiáltotta -, nekem hosszabb a karom! Odaléptem, legyőztem viszolygásomat, megragadtam a kékesütköztek bokáját. Lába kékes-pirosas „márványos" volt, ütköztek már borotválás harmonikás az utolsó borotválás után a fekete sörték. A harmonikás

térdéig legging a térdéig ért csak. Zöld papucsából hullaszínű, szó szerint repedt sarkak meredtek elő. El nem mondhatom, végén mennyire undorodtam. De ami a végén teljesen kiakasztott, az a finoman csorgó verítéke volt - folyt a szűk nadrágszár közelített. alól, jobb kezem felé közelített. Margót Margót eddig guggolt, most kiegyenesedett. És már a kezében tartotta a spalettát. A váratlan súlytól megbillent. megbillent. Elvesztette az egyensúlyát. veríEbben a pillanatban ért bőrömhöz az undorító veríhirtelen tékcsepp, és valami leírhatatlan émelygés hatására hirtelen elengedtem elengedtem Margót lábát. Zuhant máris, két kézzel szorítva közben a spalettát. Elborzadva bámultam le a mélybe. Ott éltmeghaltfeküdt, kétemeletnyire alattam, élt-e, meghalt-e, nem Kapkodásomban lehetett megmondani. Kapkodásomban felborítottam a seprűn, vödröt a fekete vízzel, átbuktam a seprűn, felugrottam, kettesével rohantam le a lépcsőn, mint akit fúriák űznek. kertben, Másodpercekbe telt csak, lent voltam végre a kertben, Lélegzett, ahol Margót ott hevert a terasz kőlapjain. Lélegzett, de nem volt magánál. Ereztem a pulzusát, de épp csak alig. Mit tegyek? Rajtam kívül egy lélek se volt a házban. ügyeletes Világos, hogy a mentőket hívtam. Két emberük, ügyeletes vitték orvos kíséretében, hordágyra rakta Margotot, vitték a kórházba. Félájulatban próbáltam elérni Dieter szállítmányozóit, kideríteni, értesíthető-e. De csak az értesíthetőSpaüzenetrögzítő kapcsolt. Esetleg Levint utolérem Sparádiónyolországban a rádió-keresőszolgálat segítségével? Hívtam Doritot. Élettelen hangon közöltem vele, hogy Margót kizuhant a manzárdablakon. - Meghalt? - kérdezte döbbenten Dórit. milyen sérülése. - Nem, de azt se tudni még, milyen súlyos a sérülése. Dórit. - Jó isten, te aztán kikészülhettél - jegyezte meg Dórit. Láttad is? - Nem direkt, de ugyanabban a szobában voltam. Aztán egyszerre ott volt lent elterülve, iszonyú látvány. kezdte - Hogy eshet ki valaki az ablakból csak úgy - kezdte az okos előfordulni... okos Dórit -, ilyesmi csak gyerekekkel szokott előfordulni... - Az ablakok spalettáit akarta leszerelni, újrafestésre. séDórit füttyentett egyet úgy a fogai közt. - Súlyos sérültekről vagy jót, vagy semmit, de hát mégis felelőtlenségre felelőtlenségre munkát vall, ha valaki ilyen munkát egymaga végez. Nem cáfoltam szavait. tanul - Majd csak felépül - vigasztalt Dórit -, és hátha tanul is az esetből. Te most először is nyugodj meg. És ha egy módod van rá - gyere át hozzám!

De jó is lett volna átmenni Heidelbergbe, csakugyan, gyengéd voltam érezni Dórit gyengéd anyáskodását. Csak hát hol voltam én ráadásul olyan állapotban, hogy volán mögé üljek, ráadásul Dietert is meg kellett várnom. Hogy tiszta legyen megint a fejem, főztem egy jó erős kávét, de rögtön ki is hánytam. Aztán felcaplattam a lépcsőn, látni akartam a tetthelyet. Távcsővel körbejárattam körbejárattam tekintetem a környező házakon. Volt belőlük néhány, laktak. kertünkkel határosan. Gero barátai is erre laktak. Kifigyelhetett minket netán valaki onnét? Nem, mert épp a illet, gyűlölt fenyők takarták el az átlátást. Ami engem illet, még távcsővel sem szúrhattam volna ki, ha bárhol a környéken kicsit ablakot mosnak. Ez a tényállás kicsit megnyugtatott. járókelők Ráadásul se szomszédok, se járókelők nem álltak meg, nem mentők jöttek bámulni, mikor a mentők megérkeztek. Tudta, elA nagy kérdőjel maga Margót volt. Tudta, hogy elundor engedtem. Mit hozhatok föl a mentségemre? Az undor nem darázs? mentség. És ha megcsípett, mondjuk, egy darázs? - Baromság fennhangon. - korrigáltam magam rögtön, fennhangon. Mert hogy novemberben nincsenek darazsak. De ha netán egy alkal lkalmasint mint különösen undorító pók? Ez alkalmasint érthetőbb, mint egy verítékcsepp. különösen undorító verítékcsepp. vagyokEgy óra múlva felhívtam a kórházat. Rokon vagyok-e, kérdezték. Nem, csak egy ismerős. Akkor nem szolgálhatnak felvilágosítással, fontos lenne azonban, hogy a legközelebbi értesüljenek hozzátartozók értesüljenek a dologról, a kórházba siessenek. Megígértem, gondoskodni próbálok róla. Élnek Margotnak szülei? Még a lánykori nevét se tudtam. Hová forduljak? Felhívtam Levin egyik barátját, ő sem tudott eligazítani.
Mikor Dieter végre befutott, rohantam hozzá máris a

kocsifelhajtóhoz. Nyomban látta rajtam, hogy történt valami. - Beviszlek Margothoz a kórházba -, dadogtam, s már csak a kabátomért futottam vissza éppen. A gardrób tükrében láttam, fejemen még mindig ott a koszos kendő, kötöttem amit ablaktisztításához kötöttem fel. Rövid volt az út, éppen el tudtam mesélni ugyanazt a történetet, amit az imént Doritnak. csöBevittek minket az intenzív osztályra. Gépekhez, csöorvos vekhez kötve ott feküdt Margót, mély kómában. Egy orvos Dietert, vázolta kivezetett bennünket aztán, félrevonta Dietert, vázolta neki Margót állapotát. Mint utóbb megtudtam, nem volt remény. Dieter odaülhetett az ágya mellé, én kint várakoztam. Két óra múlva Margót halott volt.

Dieter egész hazaúton néma volt. Otthon bevittem a kupica konyhába, főztem neki teát, odatettem neki egy kupica konyakot is. Csak a teát itta meg. kellSejtelmem sem volt, kell-e itt valami vigasztalót mondanom, meg hát mi lehetne az? - Biztosan nem szenvedett - mondtam végül -, azonnal elvesztette az eszméletét. Micsoda - Jóságos isten! - ennyit mondott csak Dieter. - Micsoda egyszer balszerencse. Amikor ebben a házban végre egyszer jól Annyira érezhette magát életében, és akkor tessék. Annyira élvezte, hogy a ti nagyvonalúságotok révén szép otthona lehet, fürdőszobával, jó fűtéssel... éreztem, Hát ez már nekem sok volt. Bőgni kezdtem, úgy éreztem, soha már abba se fogom hagyni. Dieter a hajamat simogatta. krónika. Hogy ő maga mit érez, arról nem szólt a krónika. ValóKövetkező hétfőn újra munkába kellett állnom. ValóDieter színűleg ez a legjobb gyógyszer. Délután felhívott Dieter a sosem patikában, amire még sosem volt példa. Levin nem érkezett háznál. még meg, de a rendőrség már járt a háznál. Sérüléssel, főleg halálesettel járó baleseteknél ez már csak rutinszerűen is így van. Nyomoznak. Mivel én vagyok az egyetlen tanú, várnak, menjek munka után rögvest a viernheimi rendőrőrsre. Megijedtem. - Mire kíváncsiak? - kérdeztem. - Elsősorban a manzárdot nézték meg, az ablakot, az lefényesési magasságot. A szétzúzódott ablaktáblát is lefényképezték, meg a plüsspapucsot. Hiba volt bevallanom, hogy ott voltam ugyanabban a elmeséltem helyiségben. De amikor Doritnak és Dieternek elmeséltem a dolgot, még abból kellett kiindulnom, hogy Margót esetleg túléli, aztán elmeséli a maga változatát. Akkor jött volna a felkészülnöm pókmotívum. Muszáj volt felkészülnöm rá, hogy homlokegyenest ellenkezőek lenkezőek. vallomásaink ne legyenek homlokegyenest ellenkezőek. szoA rendőrségen várnom kellett, eközben egyre újabb szorongások törtek rám, mind hevesebben. Amikor végre érződött jegyzőkönyvbe vették a vallomásomat, már nem is érződött olyan drámainak a dolog. - Jóban volt Krosmanskynéval? - hangzott a kérdés. házban - Egy házban laktunk... - Válaszom tartózkodó volt. rajtunk Honnan ismerem, mióta, csakugyan nem volt rajtunk kívül akkor senki a házban. Ezek a kérdések nem tetszettek nekem. rendőrtisztviselő Végül jött az enyhe szemrehányás. A rendőrtisztviselő azt háztartásban mondta: a legtöbb súlyos baleset a háztartásban történik. Hogy lehet bárki olyan könnyelmű, hogy egy nyirkos, borús

papucsban novemberi napon nekiáll, aztán papucsban felmászik a magas ablakpárkányra, hogy a manzárd csapó spalettáját leszerelje. - Minden olyan gyorsan jött - mondtam. - Ránk tört a becsvágy, becsvágy, hogy ezen a hétvégén a férfiak minden segítsége nélkül rendet teszünk a manzárdtérben. Én a jobb oldali ablakot tisztogattam, és nem is nagyon figyeltem rá, mit figyeltem csinál Krosmanskyné. Egyszerre valami Iszonyatos ordítást hallottam, és mire kinéztem, már ott feküdt lent. meghánytamAzt már korábban meghánytam-vetettem magamban, hogy az ujjlenyomataink - Margotéi, az enyémek - mindkét ablakon föllelhetők; vallomásomat tehát semmilyen szempontból nem cáfolhatják. Aláírtam a jegyzőkönyvet, indultam volna haza. utolsó rendőrtisztviselő, - Egy utolsó kérdést még - mondta a rendőrtisztviselő, mikor már az ajtóban voltam. - Hogyan történt az, hogy a házába Krosmansky házaspár Hermann Graber házába - úgy értem, az ön házába - beköltözött? - Hát a férjem ismerősei - mondtam hűvösen. LeA két rendőr összenézett. - Megint egyszer a mi Levinünk - hangzott az idősebbik prófétai összefoglalója. teáskanna, Dieter takarosan megterített, sustorgott már a teáskanna, a sütőből étvágycsiklandó illat szállt. A tea nagyon jót tett. büntetett - Nyilván közölték veled, hogy mindketten büntetett előéletűek vagyunk - tudakolta Dieter. - Azt hogy érted, hogy „mindketten"? - kérdeztem én. nyilván Hát hogy ő meg Margót. Nem, a rendőrséget nyilván hallgatás kötelezi, tilos volna nekik a Krosmansky házaspár viselt dolgairól ilyen összefüggésben beszélni. - Nyilván csodálkoznak, miért laksz velünk egy házban házban - vélekedett Dieter. Erre nem is gondoltam eddig. zöldségfelfújtat Dieter kiszedte a zöldségfelfújtat a sütőből; jó volt, hogy nem vagyok legalább egyedül.

Az éjszakás nővér, ahogy váltás előtti utolsó tevékenységéül lázat mérni jött, aggódva tapasztalta, hogy csurom vizes az izzadságtól a hálóingem. Nem voltam jól. Zuhanyozás után felvettem a Dorittól kapott csinos hálóingek egyikét. Hirte asszonyra sandítottam. Figyelt-e végig, egész éjszaka, tegnap, vagy elaludt valamikor? Hogyan vette Margót halálát?

A jelek szerint pozitívan. Hogy tekintetünk találkozott, üdvözölt: - Szép jó reggelt! - majd számomra merőben meglepően felajánlotta, tegeződjünk. - Rosemarie vagyok ~ mondta, és hangjában bók rezgett. Később megkérdezte: - Hát Levin él még? - Azt várta nyilván, hogy történetemben egyik hulla után majd jön a másik - lásd „Tíz kicsi indián".
felLevin másnap sem jött meg. Dieter nekilátott, hogy felkutassa, ha lehet: hol van; telefonált Granadába. Tudott egy ifjú kicsit spanyolul. Az ifjú pár nászúton van már, a vendégek elmentek. Dieter Aggódni aztán nem aggódtam Levinért, ezt csak Dieter balesetet, hitte. Ha a férjem beszerzett magának valami balesetet, ami bekövetkezhetett, az ő vezetési stílusával bármikor bekövetkezhetett, hát úgyis értesítenek róla a megfelelő időben. Jót tett a Levin és időben. Margót nélküli nyugalom. És szerettem volna valóban ki is élvezni a szusszanásnyi szünetet, mellyel a sors a kedvemben járt. Dieter szép csöndesen mozgott a házban, inkább olykor megjelent a konyhában is, inkább örömemre, semhogy zavart volna vele. Gondot csak kandúrom, Tarmelán okozott; Margót halála óta alig akart enni, távollétemben gyászolt. Jól tudtam, persze, hogy távollétemben mindig a felső emeletet kultiválja, de hogy épp az ellenségemet részesíti szerelmetes vonzalmában, nem gondoltam volna róla. Jó, hát persze, ki tudhatja, mi van egy ilyen kemény koponyában.
Egy este - Levin azért már tényleg jöhetett volna -, hazaérkezvén, az ajtóban egy elmosódott alakot láttam várakozni, kopottassága valahogy Margotot idézte. És hát Margót anyja volt az. Dieter sem volt otthon. Mit tehettem

környékbeli volna? Behívtam az asszonyt. Egy környékbeli faluban lakott, a lányával rég nem volt már semmi kapcsolata, most a halála rendőrségtől tudta meg halála hírét. Csupa szemrehányás bocsánat, volt, ahogy nézett ott engem. Mondtam, bocsánat, én csak a tulajdonosa ház tulajdonosa vagyok. Főzhettem teát, adhattam kölcsön zsebkendőket. Müller asszony elmesélte, hogy törvénytelen lányának apja már narkózott; halott. Margót már tizenöt évesen jócskán narkózott; Bevitték elvonóra, kikötött végül a kemény drogoknál. Bevitték elvonóra, szociális megszökött, összeszedték a tinikorzón, egy szociális gondozónő hatására megjavult kicsit, szabászatot tanult. De műhelyből, hogy újra meg újra elmaradt néha a műhelyből, kirakták a szűrét. A visszaesés után kezdődött minden elölről. A vége minden asszony hallani az lett, hogy Müller asszony hallani sem akart a leányáról.

hallottamelégszer? Nem hallottam-e ilyen históriákat már éppen elégszer? Szerencsére hamarosan feltűnt a színen Dieter. Most ő hallgathatta a keserű szemrehányásokat. Amikor sok sok óra ugyanolyan múltán odatelepedett mellém a télikertben, ugyanolyan roncs volt, mint jómagam. Minden Másnap érkezett egy távirat. „Marokkóban vagyok. Minden okay, love Levin." Dieter elolvasta, megcsóválta a fejét. Nem éppen az a finom angol modor. házam Nekem tökmindegy volt. Békebontók nélkül a házam egyszeriben oázis lett. Ellenállhatatlan igényemmé vált, hogy mindennap tegyek valami jót magammal, így hoztam haza Heidelbergből rendre valami takaros kis ezt-azt, eztvirágcsokrokat szépíteni a környezetemet: pompázatos virágcsokrokat és szőnyeget. illatozó gyertyákat, selyempárnákat és egy becses szőnyeget. Dieterrel estéről estére együtt vacsoráztunk; ami a konyhai munkát illeti, pontosan váltottuk egymást. Azon kaptam magam, hogy mindig ki is csinosítom magam kicsit e vacsorák tiszteletére, meg hogy parányi csalódást érzek, ha asztalnál. Dieter nem vár már az asztalnál. Olykor kedvem támadt arra is, hogy tapétát válasszak a manzárdfalakra, de akkor feltámadt bennem a gátlás: mégis, belépni arra a helyre...? Dieter most egymaga élt a felső szinten, s az igazat megvallva nem is gondoltam rá, hogy ki költöztetni kellene őt költöztetni onnét. szeEgy nap hirtelen ki állt az ajtóban - a fivérem; még szerencse, hogy a családja nélkül. Jó, hát csak egy estére ültünk maradt, de én annyira örültem. Bizalmas kettesben ültünk gyerekkorunkról, együtt, kedélyesen, és beszélgettünk: a gyerekkorunkról, a szüléinkről, az esküvőm napjáról. Mígnem Bob megjegyezte: - Csak ámulok és bámulok, papa az esküvődön húst is evett, talán ott győzte le a sokkját, én nem tudom! - Miféle sokkját, hogy? - Már ne mondd nekem, hogy anya nem árulta el neked... megint Csak bámultam rá. Hát anyánk megint a fivéremnek Régi mondott el titkokat, melyekről én nem tudhattam. Régi sebek szakadtak fel. - Most akkor mondd már! Mondd el te! - kiáltottam. Hogy a mi kedves nagypapánk egy nagy náci volt, azt mind tudtuk, de beszélni nem beszéltünk róla. Csak évekkel a halála után, amikor utolsó irományait rendezgette, akkor kezdett derengeni apámnak, hogy ő egy kísérleti bűnöző fia. Nagyapám közreműködött egy kísérleti 88 klinikán eutanáziaprogramban; parancsra bár, de a városi klinikán

orvosságok vosságokat elmebeteg ápoltaknak olyan méregtartalmú orvosságokat többéállított össze, melyek többé-kevésbé gyors halálhoz vezettek. Elkódolt jegyzőkönyv tartalmazta az esetek részleteit, ott voltak az elhalálozottak névbetűi is. felbukkant königsbergi Mindegyre felbukkant ez a mondat: - Exitus königsbergi húsgombóc elfogyasztása után. - A jelek szerint nagyapa úgy rendelkezett, hogy a rossz ízű orvosságot finoman fűszerezett húsételbe rakják. - E fölfedezés után lett apa várakozva vegetáriánus - mondta Bob, aztán várakozva nézett rám. Felgyorsult a szívdobogásom. örökölted Nagyapától te csak a bőr karszéket örökölted - mondta házban. Bob. - Nekem az ingaórája nem kell már a házban. Ahogy ismerlek, találsz neki helyet nálatok? Bólintottam. Családom a szép kis üvegekről nyilván rég tulajmegfeledkezett. - Nagyanya miben halt meg, tulajdonképpen? - kérdeztem hirtelen. Övsömörben - felelte sebtén a fivérem, kitalálva nyilván a gondolataimat. A következő látogató Dórit volt - a gyerekeivel. Enyhe idő köszöntött be, és a két kicsi összevissza rohangált a kertben, próbáltak rigókat fogni. A télikertből szemmel tarthattuk őket. vagy - Túl vagy már a sokkon? - kérdezte barátnőm. - Nagyjából - feleltem -, de Levin eltűnt. Tessék? Alig, hogy egybekeltetek, erre ő eltűnik? Dórit nem akart hinni a fülének. Nem, hadd mondjam el. Barátait látogatta meg Andalúziában, aztán onnét átugrott Marokkóba, és még aggódnom nem bukkant fel. Gondolod, most akkor aggódnom kellene? Na, én biztos, hogy őrjöngenék, ha Gero csinálná ezt velem - vélekedett Dórit. - Levin nyilván a szabad diákéletét éli még most is; azzal együtt gyalázat. - Dórit, gondolod, Levin felelőtlen apa lenne? lenne? Sose tudni. De aki át mondott, mondjon bét is - te akartad őt mindenképpen! Dórit, még nincsenek gyerekeim, még minden visszacsinálható. LeHát te aztán! Te vagy az igazi házasságszédelgő! Lekiraknád akasztasz egy vagyont meg egy álomvillát, aztán kiraknád a pasit az utcára! Mi a véleményed magadról?

tulajdoÉs igaza volt. Ha elválok, morális okokból a tulajdohűtlen nomról is le kellene mondanom, mindenképpen hűtlen Ragaszkodom lennék megannyi alapelvemhez. Nem? - Ragaszkodom ehhez a házhoz - mondtam. meggyőzően - Meg is értelek - hagyta rám meggyőzően Dórit. - Én se költöznék ki többé egy ilyenből. Egyébként sok férfi megváltozik, ha gyereke lesz - felnőttekké válnak ilyenkor. hívtuk; Hogy alkonyodott, Franzot és Saraht a télikertbe hívtuk; egyszer készítettem nekik kakaót, volt keksz. - Jaj, ha egyszer én a tisztogathatnám saját gyerekeimre főzhetnék, ha nekik tisztogathatnám a piros kis orrukat, ha pulóvert köthetnék nekik - gondoltam , így most karácsony előtt velük együtt sütögethetnénk... KávéztunkseKávéztunk-kakaóztunk, elmentek, Dórit sárga setengerészmotívumokkal, lyemkendője, rajta a kék tengerészmotívumokkal, ott drága maradt. Beleszusszantottam, orromat megcsapta a drága parfüm szaga. láttam, Az ablakhoz léptem, már csak a kocsi farlámpáit láttam, az órára pillantottam. Hol marad Dieter? Egyszerre rádöbbentem, mennyi időt töltöttem el én már fogéletemben azzal, hogy férfiakra várok. Idegőrlő foglalatosság; mert képtelen voltam rá, hogy a várás ideje alatt bármi értelmeset csináljak, ilyenkor minden csak széthullt. Hányszor tartottam melegen az ételt, vettem le újra meg ég újra a tűzhelyről, szét ne essen, oda ne égjen, aztán kezdhettem elölről a melegítést, míg a végén csakugyan a csinálta. kutyáké lett. Pontosan, mint az anyám csinálta. Hát nem álltam neki főzni, de tevékenység híján a várás elkezdtem csak még rémesebb lett. Kétségbeesésemben elkezdtem a tisztogatni, macskaszőrrel. kék pulóveremet tisztogatni, tele volt macskaszőrrel. S 16tomközben egyre kipillogtam az ablakon, nem 16tom-e Dieter Mercedesének közeledő reflektorfényeit. megérkezett, Könnyeim csaknem kicsordultak már, amire megérkezett, nyomban mentegetőzni kezdett. csodálkozást - Ó, hát később jöttél? - kérdeztem, csodálkozást színlelve. - Észre sem vettem... taDe mit játszottam meg magam! Dieter volt olyan tapasztalt, hogy lássa és értse, miről van szó. Karjába ölelt, heverőn, megcsókolt. Kis közjáték után végigdőltünk a heverőn, a semmi. fenti és lenti házastársi ágyakat nem dúlta fel semmi. Ahogy a következő napok teltek, maga lett volna a tökéletes tökéletes boldogság - csak Margót ne jelent volna meg rendszeresen az álmaimban. Levint elvihette felőlem az ördög. Sajnos, tudtam, hamarosan kifogy a pénzből...

tarthatott Az önfeledt lebegés csodálatos állapota nem tarthatott persze, sokáig. Egy hét múlva már kezdtek felhők munkámból, tornyosulni. Nyílsebesen száguldottam haza munkámból, ám Dieteren, aki az ajtóban várt, azonnal láttam, valami nincsen rendben. Levin telefonált Marokkóból. Vizsgálati fogságban van, mert elütött egy idős asszonyt. Ahogy ő beszámolt róla, a nő elütött szándékosan vetette volna magát a Porsche elé. Óvadék tárgyaláson ellenében szabadon bocsátanák, a tárgyaláson alighanem ügyvéd képviselhetné. szegény - Te jó ég! - kiáltottam. - És mi történt azzal a szegény asszonnyal? - Szerencsére nem sok, eltörte a karját, meg fog gyógyulni - közölte Dieter. - Levin arra kért, küldjünk neki pénzt, de csakugyan rögtön. Bizonyos értelemben megvesztegetésről van szó, személyesen kell odaadni. Bólintottam; mennyi? derült beValami iszonyú összeg derült ki. Jó; bár nyomban beleegyeztem, aztán másnap a bankba is elmentem, rossz érzéseim voltak. Miért nem lehet az összeget a német követségre átutalni? szíDieter szomorú arcáról leolvashattam, mennyivel szívesebben maradna velem. Nyilván neki sem élvezet a megerőltető út. Hát minden további nyöszörgés nélkül levettem számlámról a kívánt pénzt. Dollárra váltottam át, majd elköszöntem Dietertől. Margót temetésére az ő távollétében került sor. Dórit és Gero Meissen, hogy így magamra maradtam, meghívott, vacsorázzam náluk. A gyerekek aludtak már, vacsorázzam Gero szivarra gyújtott, behízelgően otthonos illatok szálltak. illatok Az ablakban már karácsonyi díszítés függött, sült alma volt a függött, desszert. Gero társalgás közben fél füllel a hírekre figyelt. Egy körözésről hallva ekképp, valami az eszébe jutott. va Nyilván azt mondod, pletykás vénasszony vagyok, Hella kezdte -, de talán nem árt tudnod, mit hallottam a minap a viernheimi társaságban. társaságban. cimboráitól Mindig is érdekelt, amit Gero a törzsasztali cimboráitól hallott. pletykatéma Viernheim- A Graber család örök pletykatéma volt Viernheimben, hát érthető, ha az unokát is szorgosan emlegetik. Nem az, hogy a te Levinedről bármi rosszat hallottam volna - de akikkel érintkezett, hát azok nem voltak mindig a legkifogásolhatatlanabb illetők. Dieterről Hegyeztem a fülem. Itt Dieterről lesz szó. S igazam lett.

- Tudom, büntetett előéletű - mondtam akkor. - És azt is tudod, milyen váddal? - Drogok? ficán- Szintén - mondta Gero élvezettel, és hagyta, ficánkoljak csak kíváncsian. - A te albérlőd elsősorban testi sértésért ült. Tehát mégis van benne valami, amire Levin célozgatott. benne Én magam történetesen mindig csak egy szelíd, békés Dieterrel találkoztam. volna - De hát az nyilván régen volt - mentegettem volna embertársak szeretőmet. - Változnak az emberek, csak az embertársak ítélete marad mindegyre makacsul a régi. Gero közbevágott. - Hella, én csak azt mondom, amit megbecsülendő hallottam. Azóta nyilván a társadalom megbecsülendő tagja vigyázz lett az az ember; mégis azt kérem tőled, vigyázz egy kicsit jobban vele. Dórit éles tekintettel fürkészte arcom. Női ösztöne láthatta, nyilvánvalóan megsúgta neki, hogy itt valami van - láthatta, Dieter nevének első említésére nyomban ideges lettem, elpirultam. Gero szavai mellbe vágtak. - Olyan jó, hogy itt vagy velünk, a miénk vagy, mint a Búcsúzóul régi szép időkben - tette hozzá Gero. Búcsúzóul meg egy kicsit házasság, kicsit még engedékenyebbé is vált: - A házasság, úgy látom, nem tesz rosszat neked. Egész rendes színben vagy. boldogan - Persze - gondoltam -, most, hogy pár napja boldogan élem világom egy házibaráttal, ez tényleg így van. - Dietert rá már nem küldhettem el a csudába, ráadásul fülig beleszerettem, és ezt az érzést nem lehetett egy napon említeni a Levin iránti hajdanival. hozhatnék Ha mármost el akarnék válni Levintől, mit hozhatnék föl megaláztatást, ellene? Viszonyát Margottal? Jó, de ezt a megaláztatást, s gyűlöletemet szellőztethetem ország szágvele a gyűlöletemet - szellőztethetem ország-világ színe előtt? A rendőrség akkor talán még Margót halálának érdeklődni körülményei iránt is újból érdeklődni kezdene. Sejtelmem lezártáksem volt, lezárták-e az ügyet. Biztos, ami biztos, Levinnek nem is nagyon kell tudnia, hogy kilestem őt és Margotot. Egyébként Egyébként azt is igencsak reméltem, hogy Dieter nem neki meséli el neki szerelmi viszonyunkat. Különben kézenfekvő lehetne a feltételezés, hogy már régóta a szeretőm, s még lehetne eggyel több okom lett volna Margotot elveszejteni. Jaj, hát őrült, minket! Dieter csak nem lesz ilyen őrült, nem árul el minket! Ennek ellenére - a gyanú belém férkőzött. Dieter négy napja volt már távol; egyszer felhívott röviden, de egy szavát se értettem. Egy este felóvakodtam mégis az emeleti lakásba, ahová

Hát - Margót miatt - nem szívesen tettem be a lábam. Hát itt ocsmány laktak ők ketten. Részben még Hermann Graber ocsmány bútorait láthattam mindenütt, másrészt újabb módi kacatokat. Aminek csak köze volt Margothoz, viszolyogtatott. A fürdőszobában ott volt még a ragacsos hajlakkja, a sminkholmija, a körömfestéke. Dieter mindent úgy hagyott, Dieter hagyott, ahogy volt: mintha Margót csak elutazott volna éppen. És az szekrényt ő holmija? Tétovázva nyitottam ki a szekrényt a tweednadrághálószobában. Dieter mustárszín tweednadrág- jai (totyakos feketéi" ülepűek) és Margót testhez tapadó „kis feketéi" egymás mellett mellett lógtak élettelenül. rojtos A poros nappaliban két vénséges karszék állt, egy rojtos ernyőjű lámpa, egy kiakaszthatós ajtajú „kombinált Graber szekrény", benne rádió és tévé, s ott volt Hermann Graber nyitogatni csatahajó méretű tölgyfa íróasztala is. Óvatosan nyitogatni kezdtem kezdtem a fiókjait. Az egyik zárva volt. Semmi különöset nyugták, nem találtam. Cigaretta, katalógusok, nyugták, fotók, ollók és gemkapcsok, borítékok és papír - Levin nagyapjától mind Levin -, meg egy csomag praliné, Levin hozott nekem ilyet alkalmanként. érdekelt. A bezárt fiók érdekelt. Akár a menyegzőm napján, Kékszakáll utolsó asszonya jutott az eszembe, akinek mindenképpen látnia kellett a legutolsó, tiltott szobát, holott katasztrófát szimatolt - ahogy én is. Ebben a fiókban találom utalásokat. meg a Dieter jellemére vonatkozó végső utalásokat. Csak hát e pillanatban egész egyszerűen - nem volt kulcsom a dologhoz. Feszítsem fel a fiókot késsel? Magával vitte Dieter a valahol, kulcsot? Valószínűbbnek látszott, hogy eldugta valahol, itt, a karosszékbe, szobában. Lezöttyentem az egyik agyonült karosszékbe, hová aztán körülnéztem, töprengeni kezdtem, hová rejthetett el valaki itt egy ilyen apró tárgyat. A rút olajmázolmányok egyike mögött? Leírhatatlan volt a diadalom, mikor egy csaknem holttá tessék, feketült pusztai tájat leemeltem a falról, és tessék, ott volt a Keresés reséskulcs. Keresés-kutatás nélkül, mint egy mesterdetektív, kiszúrtam a nagy rejtekhelyet. Szorongva nyitottam ki a fiókot. A legszívesebben ki se ügynök húztam volna aztán. Nem volt kedvem már az ügynök leleplezéséhez. Első pillantásra fölfedeztem a nyitott szivardobozban a pénzt. Dollárok. Pontosan annak az összegnek a fele, amit váltottam.

Vannak olyan kórházi napok is, mikor az ember teljesen elhagyatottan fekszik csak egész nap; se látogatás, se posta. Máskor viszont seregestül jönnek, estére azután teljesen kimerülünk. Egy ilyen napon állított be elsőül hajdani kolléganőm, Ortrud, akiről feltételeztem, hogy engem ki nem áll, mert mindig mindenben jobb voltam nála. Sajnos, máig se tudom, mennyit keres. Főnöknőm akkora titkot csinált belőle, hogy feltételezem, kivételezett vele. Végső soron két sportlédi talált egymásra: a főnöknőm, a szenvedélyes lovas, s kolléganőm, a hokijátékos. Hétfőnként lelkesen mutogatták egymásnak a kék foltjaikat. Nyers kézszorítása kellemetlenül emlékeztetett szenvedélyére. - Hella, hát te meg miket művelsz - mondta Ortrud, és megszabadult gyorsan a poros szalmavirágcsokortól. Örültem, mikor elment. Azzal együtt, neki köszönhetem a jó tippet: bébitápszer. Patikában nem sok ennivaló akad, úgy napi használatra. De a „junior" barackbefőttre tégy egy kis tejszínhabot, pár szem friss epret, és kész a desszert, természetesen nagykereskedelmi áron. - Volt egy barátnőm - okított utána Rosemarie Hirte aki száraz virágokat hajlakkal frissített föl, persze, nem ultratartóssal. Römerné, Pável, Kolja, Dórit és Gero: volt forgalma szobánknak. Agy szomszédnőmnek először volt férfi látogatója, egy bizonyos Schröder nevű gyógyszerész. Végül azután mindőjüket kíméletlenül kirakta dr. Kaiser. Utána alig volt már erőm a meséléshez.

teljesen Különféle A Dieter fiókjában talált pénz teljesen kiborított. Különféle magyarázatokkal legvalószínűtlenebb magyarázatokkal próbálkoztam. A legvalószínűtlenebb az volt, hogy mindentől függetlenül Dieteré. Ellenben a Gyaníthatóan: Levinnel, valóság? Gyaníthatóan: Dieter jól átvert. Levinnel, ha beszélt vele egyáltalán, csak ő beszélt, én nem. És ha az egész sztoriból egy szó sem igaz? Jó, de ha az én kedvesem le akart lépni a dohánnyal, miért hagyta itt a felét? És ha Levin füllentett, de visszajön - és Levin is -, kiderül a turpisság. Hol itt a logika? A rejtély megoldása csakis az lehetett, hogy ez kettejük kettejük közös közös bulija. Dieteré és Leviné. Az elütött asszony esete összképbe nyilván nem volt kitaláció, beleillett az összképbe (ami Levint illeti), és még az is elképzelhető, hogy Dieternek pénzt kellett vinnie Marokkóba (óvadék). De a fiókban hagyott dollárok az én rászedésemet jelentették. rászedésemet jelentették. Miért O, hálátlanság e földön! Elkáromkodtam magam, Miért akadok össze én örökké ilyen rémalakokkal? Még jó, hogy

adtam Levinnek semmiféle felhatalmazást nem adtam a vagyonommal kapcsolatban; törvényes úton így semmiképp sem férhet a pénzemhez. - Hát az én eszemen nem jártok túl - gondoltam -, korábban keljetek föl ti ahhoz! - De az is megfordult a fejemben: mi van, ha ezek netán az életemre törnek? Beleborzongtam. Iszonyú! Nyílt harcban biztos, hogy én naivat húzom a rövidebbet. Jobb az, ha játszom a naivat - és kedves házat leszek velük. Vagy kínáljam oda tálcán a házat és a vagyont Levinnek - nemes gesztusként? „A pénz megváltoztatja a jellemet - gondoltam -, egykor nekem, az anyagi kérdések kevésbé voltak fontosak nekem, vittem igényeim szerények maradtak." De alig hogy vittem valamire most, hát tessék, azt kellett éreznem, hogy egykor dolgokról. én - nagyon helytelenül gondolkoztam a dolgokról. Másnap telefonált Dieter. Minden simán ment, már Észak„kijáramindketten ott vannak Ceutában, Észak-Afrika „kijáraszállnak, dél-spatánál", és napkeltekor kompra szállnak, irány a dél-spanyolországi Algeciras. Levin is átvette, kutyahűséggel lihegte a kagylóba: Vigyázz magadra, édesem, nézd, annyira értem, hogy most éltem haragszol is rám. De ha majd meghallod, mit éltem át én... még Nem nagy baj, ha Dieterrel itt maradunk még pár napot, délvidéken? kipihenjük magunkat kicsit a délvidéken? Játszottam valamelyest a sértettet, az aggódót, és még azt megkönyis végigvártam udvariasan, hogy Levin megkönynyebbülten cigarettára gyújt. stratégiát Volt hát pár napom, hogy végiggondoljam, miféle stratégiát felkapaszkodtam is kellene követnem. Másodszor is felkapaszkodtam az kellene melyeket emeletre. Talán vannak még áruló jelek, melyeket elsőre sompolygott, nem fedeztem föl. Tamerlán is velem sompolygott, és nyomban betelepedett egy zöld huzatú karszékbe, mohaszerű mintákat rajzolt belé karmaival. Hosszan Hosszan elálldogáltam a hálószobában, néztem a giccses valószínűleg galagonyamintás flanel ágyneműt - valószínűleg Levin nagyanyja szerezte be a hatvanas években, mint csuda újdonságot. Mikor mosták utoljára ezeket a rongyokat? háromrészes matracot, Enyhe émelygéssel emeltem fel a háromrészes matracot, aztán az ék alakú fejpárnaaljat. Semmi. E nagy hagyományú vénemberek, rejteket ma már nyilván csak vénemberek, öregasszonyok banktrezorban kultiválják, a profik banktrezorban tartják a rejtegetendőt. Dollárjaimat nem tudtam, sajnos, csak úgy visszavenni. visszavenni.

átnéztem Bizonyítványokat, Még egyszer átnéztem a papírokat. Bizonyítványokat, sehol okmányokat, betegbiztosítási igazolványokat sehol nem ebből Dieternek találtam, ebből arra következtettem: Dieternek van egy másik rejteke is. Egyebekbeni ingóságai oly szerények voltak, hogy két bőröndbe belefértek volna bármely pillanatban viszont pillanatban - és agyő, világ. Leltem viszont egy fényképet, mely a szüleivel és testvéreivel mutatta szerelmesemet jókora család merev pózban. És nem úgy festett a dolog, volna hogy a szülőknek lett volna saját fényképezőgépe, mint gyerekek örökítgették nálunk volt, s a gyerekek örökítgették volna meg egymást és különböző a családot, különböző alkalmak során. Látszott, hogy ezek szegény emberek. Dietert? Küzdelmes ifjúság! Milyen jogon ítélem el én Dietert? Hirtelen azt éreztem, olyan lényegtelen ügy ez az én mindegy, dollárjaimmal. Szerettem ezt a férfit, és oly mindegy, mik a szándékai; szeretem őt változatlanul, és ő is szeret engem. Ösztöneimre akartam bízni magam. forduljakLeFontolgattam mindegyre, forduljak-e ügyvédhez. Le- vin, ha végül minden nélkül maradna, nyilván nem egyezne bele tehetne? a válásba. De érdemben mit tehetne? Megakadályozhat? Meg bizony - főleg, hogy tetteinek kellemetlen tudója vagyok. Hasonló taktikát kell alkalmaznom, mint Hermann Graber: végrendeletet írni, melynek értelmében halálom esetén minden a Vöröskeresztre száll. Holnap, határoztam el, máris máris megyek a hivatalos helyre, ahol megfelelő illeték hol célszerűen ellenében letétbe helyezem a célszerűen megfogalmazott okmányt. Levin is kap belőle egy másolatot. Mikor e terhes kötelességem végeztén este hazaértem, ott Porschét láttam a kocsifelhajtónál szép egyetértésben a Porschét és a Mercedest. Megjöttek hát az urak. Remegő térddel ültem legyen? még pár percig az autóban. Most mi legyen? Levint vagy gyengéden Dietert öleljem magamhoz gyengéden - vagy egyiküket sem? előbbMindegy, előbb-utóbb be kell mennem, tudtam jói. ajtaja, Mielőtt előkotorhattam volna a kulcsot, nyílt a ház ajtaja, és Levin szorított a karjába váratlan hevességgel. ünnepélyesen Az asztal (leszámítva a műanyag alátéteket) ünnepélyesen illata volt megterítve, gyertyák lobogtak, forró vaj illata szállt. Sok miköz közben jóvátenni valója van, mondta Levin, miközben sherryt töltött nekem. autózás Ha valaki egy kemény munkanap és hosszabb autózás zuhan után hazaérkezik, ráadásul novemberi ködből zuhan be a barátságos, meleg szobába, hát persze, hogy mindenképp jól

jómagam érzi magát. Gyakran fogadtam jómagam másokat így, nekem effélében effélében ritkán volt részem. A finom sherry is jót tett üres gyomromnak, s mindjárt valamivel több érdeklődéssel néztem Levint. Bőrének olajos bronzszíne csaknem olyan étvágygerjesztő volt, mint az étkek illata. - Dieter még a fürdőkádban csücsül, nem is akart velünk vacsorázni, de hát, gondolom, neked sincs semmi semmi csatlakozik ellenvetésed - mondta Levin -, ha mégis csatlakozik hozzánk mindjárt. Elfogódottan ráztam meg a fejem, hagytam, töltsön Levin még egy sherryt. Helyemen csinosan csomagolt ajándékok pillanat, vártak. - Pár pillanat, és egy asztalnál ülök a férjemmel s a szeretőmmel - gondoltam. - Levin még csak nem is sejt semmit, úgy látszik... Dieter, De végig se gondolhattam a helyzetet, már jött Dieter, s csaknem ugyanolyan csábítóan barna volt, mint Levin. S jókedvűek! csókolt, mindketten csuda jókedvűek! Dieter arcon csókolt, aztán Wellington-fibenézett a sütőbe, hogy áll a Wellington-fi- lé dolga. kellőképpen Mindjárt kész - közölte -, remélem, kellőképpen éhes vagy. Mit terveznek ezek? Ettünk, ittunk, nevettünk, tréfálkoztunk, elbűvölő este élvezet kerekedett. Persze, hogy élvezet volt ott ülni így, két egyikük, kicsattanóan elégedett férfi közt, hallgatni hol egyikük, hol másikuk hódoló bókjait, hajmeresztő históriáit. históriáit. rózsaolaj, Kicsomagoltam ajándékaimat. Keleti édességek, rózsaolaj, túl szűkre sikeredett spanyol csizmácskák, egy antik ezüstlámpa. szórni ezüstlámpa. De hát Levin mindig is szerette szórni a pénzt. főleg Dietertől egy marokkói kelimpárnát kaptam, mely főleg a karácsony nagyapám bőr karosszékébe illett jól. Mintha karácsony lett lelkiismeretem. volna. Csaknem úgy éreztem, rossz a lelkiismeretem. pénzemből! becsíptem, Ennyi sok szép ajándék - a pénzemből! Kicsit becsíptem, mielőtt érzelmes hangulat tört rám. Ideje aludni térni, mielőtt ez a netán. gyönyörű este valahogy mégis befuccsol netán. Forogni kezdett köröttem a világ. Tettek ezek valamit a pezsgőmbe? Aligha, mert Levin perceken belül utánam jött a hálószobába, szenvedéllyel hálószobába, s eddig sosem tanúsított szenvedéllyel szorított barna férfimellkasához. Be kell vallanom, odalett a szent elhatározásom, hogy ezentúl csak Dieterrel fogok lefeküdni.
Másnap reggel macskajajjal ébredtem, de ez nem volt elegendő ok, hogy ne menjek munkába. A két férfi az Igazak menjek álmát aludta még jócskán. Zúgott a fejem, így öntöttem magamba a konyhában egyik méregerős kávét a másik után.

Micsoda

helyzet,

milyen

összevisszaság! összevisszaság!

Másnapos

reggelimhez Margót szelleme asszisztált. Egykor rajta osztoztak soron. osztoztak a jó barátok, most én voltam soron. télidőn Kétségek közepette vágtam autóba magam. így télidőn villanylámpás reggel hétkor még sötét volt, mindenütt villanylámpás Gyerekkoromban fenyőfák ragyogtak a kertekben. Gyerekkoromban a közelgő volt karácsonyt juttatták eszembe, rögtön könnyebb volt akár múltak iskolába menni is. De ahogy múltak az évek, egyre kevésbé ünnepekre, szívesen jártam haza ünnepekre, fivéremre hagytam inkább e szent kötelesség teljesítését, ráadásul hogy ő unokával is teljesítését, örvendeztethette szüleinket. Idén két bűnözővel fogok semm ünnepelni, semmiképp sem saját kis családomban. Egy tapodtat sem jutottam előre. kettesben Levin másnap este is kedves volt és figyelmes; kettesben elegendő voltvoltunk otthon. Óvatosan megkérdeztem, elegendő volt-e a pénz. Levin figyelmesen mustrált. - Szerencsére nem kellett kellett kiváltásomra mind a kiváltásomra fordítanunk, különben nem maradt volna a hazaútra és a pár nap üdülésre se. Feltettem még néhány ártatlannak látszó kérdést a valószívizsgálati fogság tárgyában, lévén, hogy egyre valószínűtlenebbnek éreztem: közlekedési vétségért bezárni valakit? elmesélte, hozzátartozói Levin elmesélte, hogy az elütött asszony hozzátartozói pillanatban csaknem meglincselték, a rendőrség az utolsó pillanatban közül. mentette ki a felháborodott tömeg karmai közül. - Milyen idős volt a nő? - tudakoltam. - Harminc körüli. első elDieter egy idősebb nőről beszélt, tessék, az első ellentmondás. A második: Levin sokkal jobban le volt sülve, mint Dieter. Nem szóltam aggályaimról. Lehet, hogy elragadóan kétségeim képtelen dolgok. Jó. Mindkét férfi elragadóan viselkedett. Mióta Margót eltűnt a színről - róla egyébként róla beszéltünk szexuális egyáltalán nem is beszéltünk Levin szexuális étvágya igencsak megnőtt. Nem volt vitás, eddig Margót használta őt. Dieter kerülte a négyszemközt való találkozást. Sem bizalmasságunk dolgunk kibeszélésére, sem bizalmasságunk felelevenítésére nem került sor. terGyógyszerész lévén, olykor csak úgy szórakozásból terhességi vizsgálatot végeztem magamon, s korántsem csak sokkal azóta, hogy Levinnel házasságban éltem. Nem sokkal karácsony előtt elvégeztem megint egy ilyen próbát. A teszt eredménye életemben először volt pozitív. Tudtam, persze, hogy a dolgok korai állapotában nagy a végzett mérés hibaszázaléka, és csak az ultrahanggal végzett

vizsgálat tanúsága lehet mérvadó. Valami mégis azt súgta, csakugyan terhes vagyok. Reggelente alig bírtam enni, úgy kavargott a gyomrom; délre azonban úgy megjött az étvágyam, hogy mindenképp ennem kellett valamit, s nem is akármit: friss kelt kalácsot vaníliás pudinggal, három szem kívántam cseresznyével, s oly mohón kívántam e finomságot, hogy képes voltam nagykabát nélkül - fehér köpenyben pékhez. átszaladni a szomszéd pékhez. utóbbi világ, Ha az utóbbi időben egy kicsit kibillent velem a világ, most maga volt minden az őrület. Kitől van a gyerek? állapotot, Ünneplek itt egy teljességgel erkölcstelen terhes állapotot, amely legföljebb egy Margothoz lehetne méltó, de nem Moormannvihogtam Hella Moormann-Graber asszonyhoz. Csak vihogtam csöndben, bőgtem a kocsiban, szerettem volna ország-világ tudtára adni a nagy hírt, és örültem, hogy mégis észnél vagyok és hallgatok róla. gyermegtartsamA kérdés az volt, megtartsam-e a vágyva vágyott gyermeket, akinek nemzője, ha így, ha úgy, igencsak kétes férfiú. Korábban is lett volna alkalmam, hogy házasságon kívüli gyerekre tegyek szert - sőt, csak arra! -, ám visszatartott a nagyon felelősségtudat (jó, hát nem olyan nagyon pedánsan, vizsgálatot különben nem kellett volna annyi vizsgálatot végeznem magamon). Most eggyel több volt az apajelölt a kelleténél, és ez sem volt egészen rendjén. De szívesen beszéltem volna Dorittal a terhességemről, terhességemről, csak hát kicsit elhamarkodottnak tartottam még. Pszichiáterem csupán Tamerlán lehetett, ám az ő szolgálatait szolgálatait derekasan igénybe is vettem. Az óvatosság kedvéért nem kedvéért ittam szeszt, annál több narancsot facsartam (és okádtam) ki, hosszú sétákat tettem a friss levegőn. - Az első élőlénynek, aki otthon az utamba akad, el kell neurotikus árulnom titkomat - gondoltam végül, akár ha neurotikus kényszerhatásra. macskárakényszerhatásra. A mesében macskára-kutyára gondolnak; én valamelyik férfit képzeltem, és aztán csak Tamerlán volt az, aki jött, lábamhoz dörgölőzött, A Porsche a ház előtt állt, de sem Levin, sem Dieter nem volt sehol. Felmentem a lakás lépcsőn, üres volt a felső lakás is. Végül összeszedtem minden bátorságomat, irány a manzárd. Levin ott állt a nevezetes ablaknál és sírt. Síró Csöndesen odaléptem hozzá, átöleltem a derekát. Síró fölött. férfiaktól úgy olvadok el, mint csokoládé a gőz fölött. - Nem elvesztette szenvedett - mondtam -, nyomban elvesztette az eszméletét. hallatott. Levin erre nem reagált. Kurta, szuszogó hangot hallatott. - Hol a szarvasom? - Ezt kérdezte.

99

- A mid? siratta, Mint kiderült, azt az ormótlan gardróbszekrényt siratta, a feketét, melyet a faragott fajdkakas és a szarvas díszített. És amit a fiatal pár vitt el. Nagyanyja ennek a bútornak az örvén mesélt neki mindig történeteket az állatokról, az erdőről, panaszolta. Vigasztalni kezdtem, de elhallgattam, hogy anyai örömök elébe nézhetek.
Hirte asszony csuklott egyet, úgy kuncogott: - Holnap meghallom, ugye, melyikük volt a törzsbika?

Rosemarie nem is rossz szobatársnő; ha elnézem a folyosón siránkozva csoszogó asszonyokat, nem vitás, kihúztam vele a főnyereményt. Sajnálom, hogy eleinte kicsit úgy lenéztem még. A jelek szerint sokat jár-kel a természetben, vagy idegen kutyákkal, vagy azt a tolószékes férfit viszi sétára. Ennek során amatőr ornitológusi ismereteket szerzett, remekül kiismeri magát az erdeinkben még megtalálható pár madár közt. A minap arról mesélt, hogy úgy száz évvel ezelőtt egy őrült fickó meg akart honosítani Észak-Amerikában minden olyan madarat, amelyik Shakespeare drámáiban említésre kerül; s hogy azóta vannak ott seregélyek. Persze, én érdekesebb dolgokról számolhattam be neki: például a terhességemről.

Közeledett kieléKözeledett a karácsony, gyereket vártam, s végre kielészentimengíthettem rég elfojtott vágyamat giccsre és szentimenkarácsonyfa- dísztalizmusra. Megörököltem a nagyszüleim karácsonyfa- díszkészletét, lévén hogy engedett anyám a modernség szalagos kísértésének: ő ugyanis mindig a rózsaszín vagy lila szalagos először fákra vágyott. Most meglett neki az első. S én először üveggömbök, nyitottam ki a dobozkát, melyben törékeny üveggömbök, csillogtaklametták csillogtak-villogtak, a sok angyalhaj, üvegharangok, viaszragacsos gyertyatartók, famacik, és más fafigurácskák, korcsolyázók, finoman fűrészelt fafigurácskák, Piroska, apró korcsolyázók, nagymama aranyfiitteres angyala is. Dieter és Levin csak nézte, milyen gyengéden csomagolgatom elő e kincseket. A dolgok többsége a karácsonyfára várt, ám a faragott kántálót és a füstölő törpét már advent Idején ki lehetett rakni. lehetett Levinnek volt érzéke a nosztalgiához, csinált hát puncsot cukorral. csakhamar - vörösborból, szegfűszeggel és cukorral. A készítmény bódító erejű volt, hamar az ember fejébe szállt, hülyéskedtek, be is rúgtak tőle a férfiak. És hülyéskedtek, mint annak a rendje.

flitteres meghatottan; A flitteres angyalkát hosszan nézegettem meghatottan; de figurát rég láttam utoljára! Gyerekkoromban ezt a figurát tartottam a Jézuskának. Finom arcocskája, két kis kezecskéje viaszból volt. Merev, arany papírból készült, kissé már sérült, bő angyalka pompásan szoknyájában az angyalka pompásan ragyogott, és meg is angyalka! tudott állni. A rokokó angyalka! - Hogy mit mondott? - kérdezte Dieter. - Kokós anangyalka? Levinből kitört a nevetés, abbahagyni se bírta. Dieter vele nevetett, a könnyeik potyogtak. an- Na, álljunk le, megharagszik még a mi kokós angyalkánk - mondta Levin -, nézd csak, hogy lüktet arany nagyon haja alatt az a pici ér. Ott lám, egyébként, nagyon éles ész munkálkodik. Analitikus elme. A kokós angyal, ez lettem erre az estére én. Normális volna, körülmények közt én is jól bepuncsoztam volna, de most nem mertem. Hát nem értettem a tréfát sem. Nem mentem bele akármi dilibe. Hanem „analitikus eszemmel" arra következtettem, hogy ezek ketten a dollárjaimból egyszerűen élvezték az életet, percig sitten, például dílerkedve, és Levin nem ült egy percig sem a sitten, szörfözött, hanem, mit tudom én, vígan szörfözött, aztán Dieter méregettem csatlakozott hozzá. Kétségek közt méregettem őket. Melyikük lehet gyermekem atyja? Ez volt a kérdés. Számításaim szerint mindkettejüknek nagyjából egyforma esélye volt, hogy jövőre apa legyen. Kokós - Kokós angyalotok nyugovóra tér - mondtam. Öntözzétek csak sikereitek emlékét nélkülem. De azt ne higgyétek, hogy hülyére vehettek. Megkérdeztem az angyalt: - Mit tegyek? Miért csinálok kihúzta mindent rosszul az életemben? - Az angyal mintha kihúzta mindenesetre volna magát, mindenesetre szilárdan állt, majd Schiller életét, szövegét idézte: - Aki nem teszi kockára életét, nem várja az Életnyereség! életnyereség. - Életnyereség! Bár aludtam már, olyasmit éreztem, hogy az égből finom hó pereg rám, s az angyalok angyal gyalka, zengedezik: Kokós angyalka, okos angyalka, de szép nap van ma, ne gondolj a bajra. Másnap reggel, hogy a rendetlenül hagyott konyhában nekem kibotorkáltam, pocsékul éreztem magam. Beadott nekem Levin valamit? Port? Mit? Az ételemmel? Tény, hogy odatettem előkotortam végrendeletem másolatát, tüntetőleg odatettem a koszos asztalra. Munka közben általában nem nagyon értem rá sose begondolkozni. Eltekintve pár sietős vevőtől, akik csak be-

ugrottak a gyógyszerért, bőven akadtak „beszélgetős" emberek, törzskuncsaftok. Általában idősebb, magányos emberek, akiknek egyéb esemény sem volt az életében, mint hogy orvoshoz járnak, gyógyszertárba jönnek. Tudtam, csupán foglalkozásomnak szociális „vonzata" is van: nem csupán tanácsra várnak az ügyfeleim, hanem arra is, hogy meghallgassam őket. S én álltam is a sarat; míg a főnöknőm, főnöknőm, egyha egy-egy ilyen Jajgató Jeremiást vagy Jankát megpillantott, kolléganőm, már vonult is hátra. De még sportos kolléganőm, Ortrud is azt mondta ilyenkor: Hella, te vagy soron. végighallOlykor egészen képtelen sztorikat kellett végighallHogy gatnom, gyakran volt szó „gonosz" rokonokról. Hogy őt a menye el akarja tenni láb alól, mesélte egy idős asszony, már Tulajdonképpen többször számolta rosszul a cseppjeit. Tulajdonképpen nem is voltak felőle kétségeim, hogy bizonyos családokban a Corriger la fortune, a sorskiigazítás szelleme elevenen élt, és együttlakás az együttlakás az alkalmat is bőséggel kínálta mindig. Többnyire anyák jöttek a gyógyszertárba, hogy beteg eztmaguknak gyerekeknek, nagyinak, férjnek ezt-azt vigyenek, maguknak középkorú, főleg „a" tablettát. Kivétel volt Pável Siebert, középkorú, férfi, közelből, derűsnek végképp nem mondható férfi, a közelből, aki Főnöknőm mindig a családja számára vásárolt. Főnöknőm elhozta őt a házavatóra, amikor meghívtam, hogy kissé felvidítsa. Csöndes, rokonszenves ember volt, nem a beszélgetős beszélgetős fajtából. Idővel - és a receptek alapján - rájöttünk, hogy a pszichiátriai felesége pszichiátriai kezelés alatt áll. Kíváncsi főnöknőm teremtés pszichózisban Dorittól tudta meg, hogy a szegény teremtés pszichózisban hallucinációs szenved, mindenféle paranoid hallucinációs tünetei vannak hébes ezek hébe-hóba igen hevesen törnek rá. sajnálnivaló, Egyedül voltam épp a patikában, mikor a sajnálnivaló, ugyanakkor igen jó külsejű férfi valamivel zárás előtt megközelíthebeállított. Ezúttal nem látszott annyira megközelíthetetlennek. bátorságom - Hogy van a felesége? - kérdeztem, minden bátorságom összeszedve. került. Figyelmesen nézett rám. - Átmenetileg kórházba került. - Vannak, akiknek még több baja van, mint nekem ~ gondoltam akaratlanul is. Hogy tud dolgozni, közben beteg gyerekekkel is bajlódni, ezt kérdeztem, ahogy a recepten megpillantottam neve előtt a doktori címet. Lektor volt egy tudományos kiadóvállalatnál, és munkája egy részét otthon végezhette. - A háztartással jól elboldogulok - mondta nem minden büszkeség nélkül -, nélkül azzal csak ritkán adódik gondom. - Egyébként elnézést kér,

amiért elfeledte a nevemet, pedig hát már járt is a házamban. Ezt nagyon jól megértettem. - Moormann, Hella Hella Moormann - mutatkoztam be hát -, helyesebben: Hella MoormannMoormann-Graber. házassági Eszébe jutott egyszerre az újságokban megjelent házassági értesítőnk. - Feleségem azt mondta akkor: - Tessék, egy Tessék, sírásó elvesz egy mocsári hullát. - Pável Siebert ezt amolyan bizarr mókaként közölte velem. majdnem Moor, „ugye", az mocsár, Grab, az „sír", de hát majdnem ellenben minden név tartalmaz valami furcsaságot; ellenben hogy egy diliházlakó asszony mások rovására így viccelődjék? Ez nem értettem tréfát, tetszett nekem; ezúttal nem értettem a tréfát, sőt, nagyon is dolgot. ízetlennek tartottam a dolgot. - Ideje bezárnom a patikát - most akkor mennem is kell, a mocsári hullát várja otthon a sírásó férj. Pável Siebert látta, hogy a jelek szerint megbántott. nyilvánvalóan tekin Holott nyilvánvalóan nem akarta. Sajnálkozó tekintete ki is fejezte ezt. így találkozott a pillantásunk - ettől fogva nyilvánvaló volt, hogy kedveljük egymást. legHazaúton oly erővel fogott el a szorongás, hogy a legvolnavédelmező szívesebben megfordultam volna-, vissza az én védelmező fogadta végvégváramba, a patikámba. Hogy fogadta Levin a végrendeletet? Férjem komoly, mélységesen sértett arckifejezéssel várt. Előtte a végrendelet. - Ez tréfa lenne? Mert ha az, nagyon rossz tréfa. - Ezt én mindössze a nagyapádtól tanultam - mondtam állsz neki. - Nem érdemes megölnöd, mert üres kézzel állsz ott a végén. Levin tátott szájjal meredt rám. Csak most értette meg a Megőrültél dolgot, s most volt csak igazán megsértve. - Megőrültél te? Én itt azt se tudom, hogyan legyek hozzád kedves, gyengéd, gondolni, te meg képes vagy komolyan azt gondolni, hogy el tenni akarnálak tenni láb alól! Ilyen alapon nem élhetünk együtt tovább. Most már nagyon sajnáltam őt is, meg az egészet. Valóban Valóban kedvesebb igaz, mióta hazajött a kalandozásból, sokkal kedvesebb lett velem. De nem adtam alább. - Miért lennék én kokós angyal? - kérdeztem. Még hogy, ilyet ilyet komolyan venni, két becsiccsentett férfi tréfálkozását, kis szójáték volt az egész...

De, de, én nagyon is komolyan vettem, ti az én pénzemmel mocskos üzleteket folytattatok - hadartam. kihasználni - Fiatal srácok nyomorát és halálát akarjátok kihasználni a meggazdagodásotokra. meggazdagodásotokra. Levin most már mérges lett. - Hogyhogy a te pénzed? - csattant fel. - Semmi nem volt itt soha a te pénzed, minden pfennig az én családomé volt. Ha valóban olyan megkínozgazember lennék, ahogy beállítasz, hát most megkínozazonnal végnálak, mit tudom én, amíg azonnal nem írsz egy új végrendeletet. Éspedig ezzel a halálos ítéletedet írnád alá. Sem öreg nem vagyok, sem beteg, és protézisem sincs. kieszelned, Tényleg valami nagyon jó trükköt kellene kieszelned, hogy el ne ítéljenek a gyilkosságért. jár; Látszott, Levin agya sebesen jár; aztán kijelentette: depKibukhatsz, például, egy manzárdablakon; súlyos depressziód öngyilkosságba hajszolt. Ezt senki be nem veszi - mondtam -, életemben nem voltam depressziós, tanúsíthatják a barátnőim. Iratok veled egy búcsúlevelet - mondta Levin -, de olyat, hogy a barátnőidet is meggyőzze. voltam. Gyűlölködve meredtünk egymásra. Teljesen kész voltam. Mivel pedig e tárgyban semmi nem jutott már eszembe, bömbölni kezdtem, és kivágtam a nagy adut: - Gyerekem lesz. - És zokogtam csöndesen. Havivérzésed, Mid lesz neked? Havivérzésed, az lesz, nekem ne mesélj, te hisztérika! A hálószobába rohantam, végigvetettem magam az ágyon, hogy jól kisírjam magam. Hamarosan hallottam, bevágódik a ház kapuja, elzúg a Porsche. Levin egész éjszaka nem jött haza. Másnap reggel se láttam „lovát s lovasát". Pongyolában kömentem ki a konyhába, vizet tettem oda. Nem volt közönségem, elmúlt a sírhatnékom. Épp a mosogatóba köptem a kamillateát, mikor belépett Dieter. Konyhai papírral odatelepedtem megtöröltem a szám, majd zihálva odatelepedtem az asztalhoz. Dieter fürkészve nézett. Mindketten zavarba jöttünk. - Már többször is hallottam, hogy reggelente nem vagy jól - mondta aggodalmasan, hangjában a törődés némi jelével. Kinyomott egy citromot, megszagoltatta velem lépe pett, finom friss volt az illata. Aztán a hűtőhöz lépett, előszedett egy dobozos kólát, töltött nekem egy pohárral. - Titkos tipp csodája, jeges- mondta. Ittam, s csodák csodája, jót tett a jeges-ocsmány

legkedvesebb lötty. Dieter a lehető legkedvesebb mozdulattal végigsimította a hajam, aztán eltávozott. mellettem Férjemnek, aki rendszerint mellettem aludt, nem tűnt fel felettünk az öklendezésem, Dieter, aki egy emelettel felettünk lakott, észlelte a hajnali zajokat. Ám ha Dieter arra gondolt, hogy esetleg terhes is lehetek, számításba vette az apaság számolnak? kérdésében - önmagát? Vagy a férfiak sosem számolnak? Ezen a napon berendelt a szülész. Lázasan vártam az „ítéletet". Utána sietve Dorithoz mentem. - És mit szól hozzá a leendő papa? - kérdezte. el- Nem is sejti boldogságát, te vagy az első, akinek elmondtam. ígéretemhez híven. dicsért - Értékelem a tisztességedet - dicsért meg Dórit -, de nagyon kérlek, úgy mondd majd el neki is, hogy ő az első, aki hallja. terhesMost aztán nekiláttunk, hogy megtárgyaljuk a terhesmegkíséggel járó érzékenységeket, meg a sokszor fura megkívánásokat. Dórit imádta ezt a témát, engem azonban mindeddig többnyire. mindeddig merő tapintatból megkímélt vele többnyire. Mivel azonban én sem indián táncot nem lejtettem, sem pezsgőt nem kezdtem nyakalni örömömben, hogy végül mindenek tetejébe a poharat is a falhoz vágjam, barátnőm jól netán sejtő gyanakvással azt kérdezte, hogy netán Levinnel van valami baj? - O, dehogy - mondtam -, de szinte folyton rosszul vagyok, meg egyelőre elhinni se bírom. rosz- Ez napról napra jobb lesz - mondta Dórit -, a roszszullétet a harmadik hónap után már mintha elfújták volna, kézzelfogható és ahogy a hasad domborodik, az álom kézzelfogható valósággá válik. Hosszan elücsörögtem barátnőmnél, az eredmény: megjött Gero és ő is hallhatta az újságot. Másodikként. Megcsókolt, odakacsintott a feleségére, így szólt végül: Dorit engem egy Reméljük, Dorit ezt nem tekinti ürügynek, hogy engem egy harmadikra bírjon! Dórit nevetett. - És közben te adod az ötletet... vanAztán csak haza kellett mennem. Otthon van-e Levin? És ha igen, milyen arcot vág majd? MondhatomMondhatom-e, rendjén: de tény az, hogy mindkét férfi ott ült a konyhában, szorgosan főzőcskéztek. - Vettem ma egy mélyhűtött lengyel libát karácsonyra - közölte Dieter.

- Én pedig orvosnál voltam - vágtam ki bátran -, és a második hónapban vagyok.

Levin kétkedve nézett rám. Új Dieter hozta azonnal a nem kívánt palack pezsgőt. Új fittyet életelveimnek kapásból fittyet hányva ittam egy kis kortyot, és roppantul élveztem, hogy végre én vagyok megint a csúnya középpont. Mintha nem is lett volna az a csúnya pompásan összeszólalkozás, ezen az estén mindhárman pompásan éreztük magunkat. Az angyalka a télikertben állt egy mintha pálmán, s mintha megáldott volna minket. érzésem Sajnos, ezúttal én lettem „dilis"; az a rettenetes érzésem támadt ugyanis, hogy Margót a függőágyban hever, néz minket; a valóságban a kéjenc kandúr ringatózott a nevezett gyermekáldás, helyen. Tessék, Margót, akit szintén utolért a gyermekáldás, lehetett üldöz engem. Ráadásul nála sem lehetett tudni, ki az elkövető... - Mit vedeltek annyit? - rikácsoltam hirtelen, s a két férfi riadtan meredt rám. Tamerlán is kiugrott a függőágyból, mely még sokáig erősen tovább lengett. köMint: oly gyakran, ezúttal is szigorú dörgedelmek közepette vonultam el: tessék rendbe tenni a konyhát! jóLevin utazni volt kénytelen megint, de most nem jósemmiképp szántából, ráadásul kínos hirtelenséggel. S az ok semmiképp nem volt örvendetes: felhívták Bécsből, hogy anyja súlyos autóbalesetet autóbalesetet szenvedett. Levin boldogtalan arcáról lerítt, hogy ezt a történetet nemcsak úgy kitalálta. Pénzt nem kért, természetesen gondoskodtam rögtön repülőjegyről, váltottam számára schillinget. Szívesen vettem volna neki egy felöltőt elvből is, Levin azonban elvből csak dzsekit tűrt meg magán. Menjek vele? E pillanatban irtóztam volna a repüléstől. Levin anyjáról annyit tudtam csak, hogy forrón csodálta DrosteAnnette von Droste-Hülshoff költőnőt, és az ő keresztnevét leánygyermeknek. amikor adta volna egy hőn vágyott leánygyermeknek. Ám amikor a gyermek fiú lett, Arinette fiatalkori barátja, Levin Schücking lépett elő névadóvá. szabadságot. Öt nap volt még szentestéig, kivettem két hét szabadságot. Kicsit szorongva döbbentem rá, hogy akkor most kettesben törekedni vagyok Dieterrel a házban. Valószínű, hogy törekedni fog a dolgok kitárgyalására. Már vacsoránál, melyhez adventi gyertyák fényében ültünk, rögtön nagy sóhajjal vezette be az egészet, így hát kénytelen voltam megkérdezni: - Most mi van?

barátságosan, - Nem könnyű elnéznem - mondta Dieter barátságosan, felhanggal de szomorú felhanggal -, ahogy itt te Levinnel ilyen boldog vagy; a velem töltött napok, úgy látom, rég feledésbe merültek nálad. Erősködtem, hogy épp ellenkezőleg. Személyes érzelmeket most félretolhatunk, jelentette ki Dieter, ami számít, az csak a gyerek, azzal legyen minden minden rendben. S közben oly szenvedő arccal meredt rám, hogy spontánul magamhoz öleltem. sza- Pár napig kettesben vagyunk itt - kezdtem -, szabadságot vettem ki... - Jócskán frivolnak éreztem ezt a viselkedésemet. - Terhes vagy - intett Dieter. nem De már az ördög nem hagyott békében. - A gyerek tőled van - vágtam ki. Dieter azt se tudta, mit csináljon: ölelgetett, csókolgatott, csókolgatott, nem titkolta szívbéli örömét. - És mikor közlöd ezt Levinnel? - kérdezte. - Pillanatnyilag ez végképp nem megy - tiltakoztam. Az anyja akár a halálán is lehet. TamerAznap este ágyba bújtam Dieterrel és a féltékeny Tamerlánnal. Csodálkoztam magamon, de hát maga a dolog is egyszerűen csodálatos volt.
Rosemarie egyet-mást nem értett. Hogy is van ez, a gyerekekkel, akik olykor-olykor betrappolnak csöndes szobánkba, melyik kihez tartozik hát? Doritnak két gyereke van, magyaráztam, Franz és Sarah, s ők nagyjából azonos korúak Pável gyerekeivel: Kol jával és Lenével. Micsoda nevek - työtyögte Rosemarie, mint aki ízlelget valamit. - De nem is ez a lényeg. Kolja és Lene tehát Pávelnak és az őrült Almának a gyereke, igen? Bólintottam. - Hát a legkisebb, az az idegtépázó kis fickó? - Neve Niklas. Mordult egyet: - Micsoda összevisszaság! Kérsz egy kis parfümöt? Meséld végre tovább!

teLevin Bécsből felhívott minket, hangosan zokogott a telefonba. Anyja már nem is volt magánál, a kilátások inkedvezőtlenek. Mindössze pár percre engedték be az intenzív osztályra. Vigasztalni próbáltam, bátorítottam, de azt is tapasztalnom kellett, hogy szavaim ebben a helyzetben el sem érnek hozzá.

kiKapcsolatunk kezdetén, ha megpróbáltam valamit kicsiklandozni Levinből, többnyire sikerrel jártam, mert alapjában gyerek volt ő még akkor, szívesen kottyantotta ki a titkait. Csak férfiúi magánügyeiről nem beszélt soha. volt, Ellenben Dieter más volt, következetességgel néma. Családjáról alig tudtam meg bármit is. - Hány testvéred van? - kérdeztem. - Túl sok. - Élnek még a szüleid? - Ha meg nem haltak... Ahogy ott hevertünk gyengéden összesimulva a díványon, múltjából. megpróbáltam mégis kideríteni valamit Dieter múltjából. Véletlenül azt hallottam, hogy testi sértés miatt büntetett előéletű vagy - mondtam óvatosan, és még jobban odabújtam hozzá. - Hm - így "Dieter. Végül bevallotta: - Odasóztam kétszer. Jóleső borzongás járt át. össze. összeElső alkalommal egy narkóst vert össze. Ezen összefüggésben beismerte hát dílermúltját. Mint szavaiból mákivettem, többről volt szó, mint egy bevert orról. A második fellépésről már eléggé kínlódva számolt be aztán. Mint már tudtam, Margót terhes volt, házasságban élt Dieterrel. O maga, Dieter nem örült a jövevénynek, bezárta Dieter bezárta juthasson. mindazonáltal Margotot, nehogy heroinhoz juthasson. Egy második este Margót kötélen leereszkedett a második emeleti ablakból és eltűnt. Napok múlva talált rá Dieter a frankfurti Westendhogy Westend-strichelőn. Hazavitte, úgy elverte, hogy jöhettek érte a mentők. De a hasára - tette hozzá Dieter hát arra végig vigyáztam. Ezt nem értettem. - Hogy lehet egyszerre őrjöngeni a dühtől, de egy terhes hasra vigyázni? - Ezt én se tudom - ismerte be jámborul Dieter. viszont dílerkeMargót leszokott a narkóról, viszont Dieter dílerkedett tovább. üzletben, Hát, hogyha valaki egyszer már benne van az üzletben, nem lehet csak úgy máról holnapra kiszállni. - Marokkóban mit vásároltatok? Mindössze egy kis hasist. Heroint egy grammot se, úgy éljek, azt arrafelé nem is kapni. Megtudtam Megtudtam mindazonáltal, hogy Margót Dieter egyetlen nagy húzásánál biztosított neki alibit; a hamis tanúzásért azonban nem pénzt kért, hanem hogy vegye őt feleségül.

másik Most még szívesen rákérdeztem volna a dollárom másik felére, de nem jött össze a merszem. Néhány MarNéhány ámulatos nap következett. A weinheimi Markuskirchében meghallgattuk a karácsonyi oratóriumot, sütöttünk, aztán még késő este nürnbergi mézeskalácsot sütöttünk, „Elizét". Végre volt valakim, akivel járhatom az Odenwaldot és a Pfalzot. A legszebbek a vadszőlőindás magasutak voltak, melyek észak felé Heppenheimnek, délre Schriesheim rebbentek irányába vezettek. Fácánok rebbentek föl szederbokrokból, veteményes kertek árkaiban az erre szaporán termő birs mindenfelé, almái rothadoztak mindenfelé, szállt ellenállhatatlan illatuk ködösa könnyű szélben, és a ködös-borús napok eleve olyan mesések, elvarázsoltak voltak, amilyenek nyáron soha. Kószáltunk egyszer a karácsonyi piacon is Heidelbergben, gesztenyét, vettünk gesztenyét, odahaza megsütöttük, sakkoztunk mellette. Bár Dieter ette csupán a marónit és a maga sütötte lepényeket lepényeket (én óvatosságból a friss kelt kalácskák és a jeges kóla összhang kóla mellett maradtam), azért ez mindvégig a teljes összhang és béke ideje volt. Jól tudtam, nem tarthat soká. Dieter csaknem mindennap könyörgött: váljak el. A nem gyerek az övé, nem Leviné. Velem ellentétben ő tehát minden kétségen túltette magát. Az újságban véletlenül ilyet olvastam: „A házastárs törvényes örökösödési joga kizárt, ha az örökhagyó még halála előtt törvényesen kezdeményezte a válást s a másik keresetet házasféllel a keresetet már közölték." fejDieter alkalmasint tanulmányozta ezt a szakértői fejtegetést, így jól tudta, hogy a férj az elhalálozott feleség után nem örököl, ha a halál időpontjában a válókereset már Jól szeretne benyújtásra került. Jól felmértem barátomat. Ő szeretne utánam? örökölni utánam? Hirtelen elvesztettem magam. - A pénznek ti csak a félét vertétek el - mondtam. - Miért hazudtál nekem? biDieter elsápadt. - Ezt Levintől tudod? - kérdezte bilonytalanul. - Igen - füllentettem. rögtön. A dollárjaim felét megőrizte - nekem. Ezt dadogta rögtön. - Egyáltalán, miért gomboltad le rólam ezt a pénzt? - Levin akarta így, tartozik még nekem. - De hát Levinnek saját vagyona van! többé Nagy zavarodottság. - ígérem neked, Hella, soha többé soha nem hagyom, hogy Levin befolyásoljon engem, soha többé. elleneztem, tőled. Kezdettől elleneztem, hogy pénzt kérjünk tőled. Szolgaként rohant, hozta a dollárjaimat.

célzattal - A pénz nem téma - mondtam, ám pedagógiai célzattal viszont, igenis leszámoltam a bankókat. - Gyűlölöm viszont, ha valaki rászed. Dieter bólintott. - Mostantól új élet kezdődik - mondta -, én sem utazom a pénzre, váláskor felőlem akár mindent Levinnek adhatsz. - Eszemben sincs - válaszoltam. - Ám ettől eltekintve, eltekintve, ágyától azért csak nem fogadhatom őt, anyja halálos ágyától hazatérve azzal, hogy te vagy az új férjem, s egyben végén gyermekünk apja. Még a végén képes, aztán valami őrültséget művel magával! Ahogy így beszélgettünk róla, egyszer csak - na, még ez is! - ismét telefonált Levin, maga volt a kétségbeesés. Kőszívet meglágyított volna. - A legrosszabb - tört ki mondhatom zokogva a végén -, hogy anyámnak meg se mondhatom már, gyereket milyen boldog házasságban élek és hogy gyereket várunk! Két nap volt még karácsonyig. Dieter vásárolt egy kis fenyőt, örömmel várta az ünnepet. Még sosem volt ilyen jó sora, mondta, tessék, kényelmes otthon, kedves asszony, kis várása. ismerőseivel jövevény várása. Díleridejének régi ismerőseivel végleg szakított, közölte. Újjászületett általam. Dórit ezekben a napokban nem nagyon ért rá. Két nagyságrendű. kisgyerekkel a karácsonyi készülődés is - más nagyságrendű. rohant már Telefonjaink során (mindig lélekszakadva rohant volna már valahova), kutyafuttában érinthettünk csak bármi témát, „ki-azneki most nem volt érkezése a „ki-az- apa" társas találgatósdihoz. Levin panaszhangjai azonban megihlettek, azonban hogy felhívjam szüleimet, közöljem velük, az eljövendő néznek. évben nagyszülői örömök elébe néznek. - Rég vártunk már egy ilyen hírt - felelte anyám. Végső soron fél éve vagy már férjnél. egyszer Uralkodtam magamon. - Hát akkor életemben egyszer legalább eleget tettem elvárásaitoknak - ennyit mondtam csak. Apám hallgathatta beszélgetésünket, közbeszólt: Reméljük, minden simán megy majd. Ez a jámbor kívánság is sértő volt nekem. - Annyira öreg gyerekeket. azért nem vagyok, még akár tíz évig szülhetek gyerekeket. volna - Nem a te fiatal korodra értettem - nyugtatott volna apám -, hanem kedves férjurad fiatal korára. Letettem a kagylót. És letettem az egészről. Ezek nem egyhamar hallanak rólam, gondoltam; mindenesetre azonnal „elfelejtettem" az őket illető szokvány karácsonyi és újévi karácsonyi jókívánságok kötelességét.

Két óra múlva jelentkezett fivérem, Bob. Az öregek már vele vétudatták vele a hírt. - Gratulálok - mondta -, mi a véodalátogathatnánk, leményed róla, esetleg szilveszterkor odalátogathatnánk, hm? Vinném a nagyapa óráját is. általános látoÚgy nagy általánosságban örültem volna én Bob látopilgatásának - főleg, ha a feleségét nem hozná -, ám pillanatnyilag nagyon szerettem volna magam maradni a két nagyon férfival és a problémáimmal. Fivérem ráérezne olyan bonyodalmakra, amelyek még nem megoldhatók. - Jaj, Bob - mondtam hát -, ez tényleg nagyon kedves, de most épp folyton rosszul vagyok. Szeretnék az ünnepek alatt végig ágyban maradni, keveset ugrálni - a konyhában végképp nem -, meg már a sült hagyma szagától is rosszul vagyok. Nem lennék jó háziasszony. legyen így elúszott annak esélye is, hogy a fivérem ott legyen volna mellettem, amikor csakugyan szükségem lett volna rá. Ez a emlékem szilveszterünnep holtomig kellemetlen emlékem marad. 24beváAmikor december 24-én hazaértem a megerőltető bevásárlókörútról, cédula várt az asztalon. Levin elé kellett meghalt. menni a frankfurti repülőtérre, anyja az éjszaka meghalt. térdemet Dieter rögtön kocsiba vágta magát. Magam a térdemet bevertem egy kerekes bevásárlókosárba, ujjamra ugyanennek csappantyúját szorítottam rá, s most ott álltam súlyos szatyraimmal a hűtőszekrény előtt. A két úr nyilván arra számít, készen várja őket majd az étel. Levin Lesoványodott, összetört Levin érkezett haza, azt akarta, öleljem meg gyerekként, ringassam. Ivott egy kis teát, aztán szusszanva hevert el a függőágyban, miközben Dieter lehullott beigazgatta az állványba a fácskát, majd a lehullott tűlevélkék összeporszívózásához látott. Végül már ott tartottam, karácsonyi tartottam, hogy előszedhettem nagyszüleim karácsonyi télikertbe díszeit. Erdőillat terjengett. Levin átvitte a télikertbe a Orfeusz lemezjátszót, meg a kedvenc kazettáját: Orfeusz és Euridiké. Elvesztettem őt, jaj, ó jaj, boldogságom mind oda, Eddig, operazene hallhattuk a fültépő hangerőt. Eddig, ha ez az operazene szólt, mindig azt hittem, én lennék az, aki elveszett, nekem szól a szívettépő dallam. Most akkor az anyja iránti érzelmeit vetíti bele; nem kész incesztus? Dieter láthatóan nem követte gondolatmenetemet, fa zavartalanul húzkodta a fa hegyébe a csillagot. Szívesebben csavartam volna fel a rádiót, hallgatni az amerikaias karácsonyi giccseket. Helyette ezt kellett élveznem: Ah, hiába! Megpihennem és remélnem vigaszul vigaszul ez életben már nincs sehol.

Levin Vigaszul... ahogy én hallottam végül már, sehul... Levin önkívületig beleélte magát e szavakba, s maga is „énekelt", így végképp nem lehetett érteni egy szót sem. Most jöjjek elő a válással? Állatkínzás lett volna. Melodrámai kávézócska következett. - Ha egyáltalán van megszületendő gyermek. vigasz itt, az a megszületendő gyermek. Meghal egy másik szeretett lény, de jön helyette egy másik e földre. Ha kislány lesz, viselje anyám nevét. Tudtam, hogy Levin anyját Augusztának hívták. - Nem volt második keresztneve is? - tudakoltam hát óvatosan, s reményemet: először fogalmaztam meg reményemet: bár lenne fiú. Friderika. - De, de, volt - mondta Levin. - Auguszta Friderika. helyes? Egyébként úgy becézték, hogy Gusztii. Nem helyes? - A Friderikával egyetértek - mondtam, és láttam, Dieter összerándul. elücsöEvés után meggyújtottuk a gyertyákat, majd elücsökicsit rögtünk kicsit zavartan a fácskánk körül. Dieter bort hozott, öt pohár után Levin már a fellegekben járt. - Jövőre nem búsilyen bús-kettesben leszünk - mondta, de mint aki levegőnek nézi a mellettem kucorgó Dietert gyermekünk ujjongva örül majd a pici gyertyák és a csillogó csillogó gömbök kavalkádjának. gyerDieter erre nyelt egy nagyot: - És két év múlva gyermekünk már szaladgál is a fa körül. Levin nem törődött a többes birtokos névmással. Ivott tovább, átölelt, kijelentette, hogy ez élete legszebb leszögezte, legkarácsonya, igaz, öt perc múlva leszögezte, hogy ez a legszomorúbb karácsony. Dieter többé nem szólt, ő csak ivott. Szorongás fogott el, kezdett nekem egyikük sem tetszeni. Eleredt kint az eső, igen, az ilyen tájt inkább várható hó helyett. A rádióból rádióból harangok szóltak és gyerekkórusok. - A gyerekünknek zongorázni is kell tanulnia - mondta érzéke? Levin. - Hella, mit gondolsz, lesz jó zenei érzéke? Végeredményben az apám orgonista volt. első Odasandítottam Dieterre, aki hirtelen felkapta az első nagy keze ügyébe eső karácsonyi gömböt, aztán a télikert nagy ablakához vágta. Levin megdermedt, kezemből kihullt a mézeskalács. Ám Dieter ezzel még nem volt készen. Egyik gömb a ablaküvegen csillogó-villogó másik után repült, s a nagy ablaküvegen csillogó-villogó szilánkokra pattant szét. Le akartam fogni Dietert, ám Levin visszatartott. Legjobb, Legjobb, ha elpályázunk, ilyenkor kiszámíthatatlan!

Dietert Én valahogy mégse hagytam volna ott szívesen Dietert az kivonszolt, égő gyertyákkal teli fával, Levin azonban kivonszolt, irány a hálószoba. És még ott is az ajtó elé tolta a nagy komódot, szabályos barrikádul. Vért izzadtam; s eleve dőlt rólam a víz. - Csak nem csinálna velünk semmit - suttogtam. Levin a jelek szerint el sem gondolkozott rajta, min gurult be így Dieter, jómagam pontosan tudtam a tombolás okát. tombolás végül hasadó-repedő Istenkáromlás hangjai hallatszottak be, végül hasadó-repedő égszakadáségszakadás-földindulás zaja, amit szűnni nem akaró sejtettem, üvegcsörömpölés követett. Úgy sejtettem, a télikert egyik ripityára. nagy ablaktáblája ment ripityára. Hogy hosszabb ideig csend kióvakodtunk. honolt aztán, kióvakodtunk. Dieter már nem volt sehol. Hanem a télikert: akár a csatatér. - Gyorsan, gyorsan, be a növényeket valami meleg helyre - rendelkeztem. - Ebben a megfagynak hidegben megfagynak így. Ami a szentestéből még maradt, cserepek és dézsák kétség hurcolászásával telt, minek során Levint semmiféle kétség tesz- nekem Végül nem gyötörte, jót tesz-e nekem ez a megerőltetés. Végül hozzálátott, összesöpörtük az üvegcserepeket is, és Levin hozzálátott, hogy műanyag zsákdarabkákkal, papundeklivel fedje be a úgytátongó nagy lyukat. A szelet, az esőt úgy- ahogy kirekesztettük meghitt otthonunkból, mely azonban akárki 25betörő számára hívogatóan nyitva állt. És december 25-én honnan a csudából szerezhet az ember üvegest? Elnapoltuk a ember Levin kérdést, ágyba bújtunk. Levin nyomban el is aludt, én azonban csak szipogtam, rázkódtam - könnyek nélkül - a kimerültségtől. haragtól és a kimerültségtől. derengett Amint derengeni kezdett kinn a hajnal, bennem is derengett már valami olyasmi, hogy azért nem vagyok egészen ártatlan a katasztrófa dolgában. Itt nincs más segítség, döntenem kell vagy az egyik, vagy a másik apa(ság) mellett. Dieter persze, őrjöngési rohama után, persze, vallatóra fogtam magamat, lehetkedvezményezett: zártalehet-e ő a kedvezményezett: nem zárta-e ki magát eleve és „önként"? Viszont hogyan reagálna egy visszaléptetésre? El sem mertem gondolni. Tamerlán szemrehányóan nézett rám az ünnep ezen első megszokott mindenfelé napján: semmi nem volt a megszokott helyén, mindenfelé nagy cserepes növények torlaszolták el az utat. Mivel senki macskámhoz nem volt, hogy meghallgasson, macskámhoz intéztem beszéltem szavaimat: - Ha kutya lennél - így beszéltem -, most éjszaka tehetnénk egy nagy közös sétát meg éjszaka is vigyázhatnál, surr nehogy tolvajok surranjanak be. A férfiakra, sajnos, nincs mit bízni. keMindketten aludtak. Teáztam, vágtam egy szelet kehányinger. nyeret, várakozásommal ellentétben nem jött hányinger.

Akkor jó melegen felöltöztem, a kocsiba vágtam magam. Odenwaldba, Kihajtottam egy darabon az Odenwaldba, ott - egy szál magamban - jártam egy jó nagyot, hogy a csípős téli levegő kiszellőztesse a fejem. Jelentősebb döntésre azonban tiszta mindennek fejjel sem jutottam, mindennek elmondtam Dietert, Levint katonájának meg anyámasszony katonájának neveztem. - Csak te számítasz - mondtam a gyermekemnek. számítasz Mikor aztán, piros orcával és bemelegedett futóművel ismét „Háromra hazaértem, Dieter cetlije várt az asztalon: „Háromra jön az jöhetett üveges, felmérni." Meg hogy - Levin nem jöhetett legveszélyeseb veszélyesebb számításba - ő maga kiverte a maradék üveg legveszélyesebb cikcakkjait, az egész mocskot (karácsonyfagömböstül) (karácsonyfagömböstül) belehányta a szemetestartályba. Levin kikászálódott az ágyból. - Bocsáss meg, drágám mondta. - Muszáj volt pótolnom sok elmaradt alvást. - Ugyan, mi baj lenne. emlékezni pörgött annyira - Vissza tudsz emlékezni rá, min is pörgött be annyira Dieter? - kérdezte. Ráztam csak a fejem. odarakta Levin kávét kért. Vizet tettem föl, láttam, Dieter odarakta fagyott a mélyhűtött libát a tűzhely közelébe, ám a fagyott állatnak becslésem szerint még több mint fél nap kellett, hogy ünnepi felengedjen, ma tehát ünnepi lakoma nem lesz. - Egyáltalán, hol van Dieter? - kérdezte Levin. Ezt se tudtam. Jött az üveges, rosszallóan csóválta a fejét, gondolhatott, történhet amit gondolt. - És ráadásul első ünnepen, hogyan történhet ilyesmi? Ehhez erőszak kellett. Tűnődve néztem a bölcs férfiút. Való igaz, leheletnyi kis karácsonyfadísz nem végez századennyi pusztítást sem. Egy ilyen üveget betörni... Hát igen, Dieter felhozhatta a felhozhatta pincéből Hermann Graber kovácskalapácsát, és az ilyesmi elkövetett már nem sorolható a hirtelen felindulásból elkövetett erőszakcselekmények világába. Kellemetlen volt ugyan az idő, ennek ellenére jól azonban bebugyolálkoztam és kimentem; újabb kószálásra azonban nem tudtam elhatározni magam. A kertben leltem egy Bizalmas műanyag zsákot egy padon, arra letelepedtem. Bizalmas kis vörösbegy moccantam. vörösbegy csüccsent oda mellém. Nem moccantam. Nézett figyelmesen a fekete szemével. Gyerekkoromban nagy hatással volt rám „Jorinde és tuJoringel" meséje - száz meg száz bezárt csalogány tutudom, lajdonképpen megannyi elvarázsolt leány. Azóta tudom, hogy a madarak bár állatok, mint a többi, de egyúttal

dalban, lelkünknek követei. Megszámlálhatatlan dalban, versben és mesében szerepel madár, mint sötét vagy jóságos erők jelképe, hírek hozója, halálnak és balvégzetnek, de ugyanígy hírnöke. reménynek és szerelmetes szeretetnek is hírnöke. E poézisére költemények és dalok poézisére gondolva sejteni kezdtem, hogy másféleképpen is lehet szeretni, nekem azonban ez a mód eddig még nem adatott meg. lennék- szívesebben Már gondolkodtam néha rajta, nem lennék-e szívesebben választhatok, állat inkább - de ha igen, miféle? Ha választhatok, hát biztos, Kezdetben hogy repülni szerettem volna. Kezdetben egy denevérre fordul gondoltam; sok különféle fajta fordul elő, de mindben van valami ördögi, démoni. Nagy, felálló füleikkel, kissé fogaikkal kiguvadó szemükkel, tűhegyes fogaikkal a sötétség követei De ők, vérszívók. De ha langyos nyári estén, délvidéken köröznek megpillantod őket, hogyan köröznek surrogva, bizony, Hasonlóképp csatlakoznál hozzájuk. Hasonlóképp vagyok kedvenc madaraimmal, a fecskékkel. A denevérekkel közös vonásuk, munkát hogy keserves nehéz munkát végeznek, csak így tarthatják táplálhatják fenn magukat, táplálhatják utódaikat. Mármost egész gürcölnék, életemben csak gürcölnék, hogy jóllakhassam? Inkább úgy döntöttem, lennék ragadozó madár. Nem sas, már akkor inkább keselyű, az nem is száll olyan fenségesen. Ki ne hevert volna már békés pihenőnapon a fűben, figyelve a magasan köröző ragadozókat? Messze felettünk, gondjaink felett száll a kék légben az Ilyen madár, elkülönülve, távolságot tartva. Olykor egyvalamiből csap le csupán egy-egy egérre, hát persze, élnie valamiből őfenségének is csak kell. ragadozó Talán egyszer lesz rá módom még, hogy egy ragadozó törődjem, madár életét éljem, s akkor mindössze azzal törődjem, hogy a zsákmányolt egeret fiókáimnak a fészekbe cipeljem. abban Mellettem keringene egy másik keselyű, abban a Termagasságban másféle madarak nem is bírják. Természetvédelem mészetvédelem óvna törvényével, az egereket nekem hagynák, bárányokat nem támadnék meg.

Végre talált egy fiatalembert a kerti munkákra, közölte egy esti látogatásakor Pável. Német tudása gyenge ugyan, ő maga viszont egyébként intelligens és dolgos lélek. - Nem tehet róla, hogy analfabéta; ha valakinek több ideje lenne... Külseje felől érdeklődtem. - Nagyon csinos fiú - mondta Pável. Elragadtatással fontolgattam máris, hogyan lehetne alkalmas tananyagot keríteni a népiskolából. - Vigyázat - intett Pável távozása után Rosemarie -, már nehogy megint!

Bosszankodtam. Mit beszélgetek Pávellal, neki ahhoz semmi köze, régebben legalább az illem kedvéért úgy tett, mintha mit sem hallana, vagy kiment a folyosóra. De most már nem lehetett leállítani, szabályos erkölcsprédikációt tartott nekem. Hogy én a legtöbb emberről téves képet alkotok magamnak, ez nem vezethet jóra... - Na, rólad semmi illúzióm - gondoltam -, te egy lelkilegtestileg összeaszott aggszűz vagy, se múltad, se jövőd - és folytattam rablómesémet.

hangulatban Karácsonyi hangulatban telefonáltak szüleim. - Rég nem hallottunk rólad - közölték. Rövidre fogva kívántam nekik én is boldog ünnepeket. ünnepeket. Ha tudnátok... - gondoltam. helyetFőnöknőm is jelentkezett, tudakozódott. Nem helyettesíthetnékegyedül vagyok tesíthetnék-e egy beteg kolléganőt. - Szál egyedül vagyok a ünnepnapok boltban, Hella. Tudja jól, mi vár ránk az ünnepnapok után. Persze, hogy igaza volt. Irdatlan sok ember ette, itta, száma dohányozta túl magát az ünnepekben, se szeri, se száma betegeknek. családi ládiilyenkor a betegeknek. Mások a szeretet ünnepe családielvárásainak elviselni, érzelmi elvárásainak felfokozódását nem bírják elviselni, és jönnek a Váliumért (lásd Dórit). Főnöknőm meglepetésére patika zokszó nélkül mondtam a igent. A patika védett világában biztos, hogy jobban fogom érezni magam, mint saját négy falam közt. otthon újra Második ünnepen azért még otthon voltam. Feltűnt újra libát Dieter, mukkot alig szólt, korrektül elkészítette a libát vörös káposztával és gombóccal. Halottasházi volt a hangulat. volna Levinnek mintha nem sok kedve lett volna barátját a dühöngési rohama „felől" faggatni, én meg aztán végképp 2730távol álltam ettől. December 27-e és 30-a között dolgoznom szilveszterkor kellett, ostobaság, hogy szilveszterkor megint szabad voltam. mintha Csakugyan úgy rohanták meg a népek a patikát, mintha végkiárusítás lenne. Utolsóként Pável Siebert jött. - Hát ezúttal mit fogtak ki a gyerekei? - kérdeztem, ahogy lázcsillapítót kerestem, fiolásat. - Kanyarós mindkettő, és tessék, a karácsonyi szünet idején! bizalmaSajnáltam őt. A másik probléma, és ezt már bizalmasabban közölte, a kicsi lányának a születésnapi tortája. - A ugyan recept megvan ugyan - mondta reménytelenül -, de hogy meg tudnám sütni, abban nem bízom. pöttyökkel Eljött az én órám. Föllelkesedtem. A piros pöttyökkel teli kislány születésnapjának előestéjén ott álltam hát egy

csokitortát, vadidegen konyhában, készítettem a csokitortát, melyet marcipán művészien ráadásul marcipán mikiegerekkel művészien feldíszíthettem. csapatA szomorú Pávelről kiderült, hogy segítőkész csapatember, s munka végeztén a koccintás sem maradhatott el: vörösborral ő, almalével jómagam. A gyerekek néha papucsbankicsörtettek volna, amúgy papucsban-pizsamában, a konyhába, de apjuk kizárta őket. - Meglepetés készül bömbölte, aztán se szó, se beszéd, bekapott egy fekete Lenneholnap csokifülű miniegeret. Lenne-e kedvem, akkor hát, holnap átugrani hozzájuk, mégis megkóstolni a csudálatos tortámat? - Tudja, kanyarós gyerekek nem hívhatják el a kis barátaikat. De maga immúnis... - Kiderül majd - válaszoltam. üdOdahaza síri csend honolt. Csak Tamerlán szökkent üdvözlésemre. Az iparosok legalább berakták közben az új növényeket üvegtáblát, s két férfiemberem közül az egyik a növényeket visszahordta, is visszahordta, mindet a törzshelyére, rendesen kitakarított, sárga rózsacsokrot tett az asztalra. Mivel a fűtést a télikertben csak takarékra vette a szorgos kéz, Levin viszont feltételeznem mindig maximumra csavarta, feltételeznem kellett, hogy Dieter műve várt. magamban - Mit keresek én itt egyáltalán - mondtam magamban rezignáltán. Akkor felhívtam Doritot. - Sütöttem ma egy újságoltam. tortát egy kislány születésnapjára - újságoltam. Dórit rögvest kíváncsi lett. - Vagy úgy, az a Siebert hapsi? Sarahval. Édes - kérdezte. - A Lene együtt jár óvodába Sarahval. Édes csöppség, az őrült anyját meghazudtolva, teljesen normális. teljesen kér- Miért épp „Pável" a neve ennek a fazonnak? - kérdeztem. Prágából származik a családja. Maga hozza el a kicsi lányát az óvodából. - Tetszik nekem a fickó - mondta Dórit. tudóstípus, körszakállas, - Gyengém a tudóstípus, ráadásul ha körszakállas, mint Kari Marx. Tökéletes. Nevetnem kellett, az ilyen szakáll ugyanis szintén az esetem. - Csak az a baj, hogy mindketten elkeltünk már, és Pável is. A hasam meg akkora lesz nemsokára, hogy vágyik semmiféle tökéletes szakáll nem vágyik majd rá, hogy csokitortát sütögessen velem. szilveszte- Tudod mit? - javasolta Dórit. - Együtt szilveszterezhetnénk. A szüleim biztos örömmel vigyáznak majd a gyerekekre. Bobot lemondtam már, és Dórit ötlete sem töltött el és különösebb lelkesedéssel. A sírós Levin és a féltékeny komDieter, szesszel körítve, hát ez sem ígérkezett nyerő kom-

binációnak. De talán épp ezért lenne jó menekvés egy rendes barátnő és egy korrekt, „köztisztelt" férj, Gero. gyönyörűséggel Főztem magamnak egy gyönge kis levest, gyönyörűséggel sajnálom kanalaztam, mikor megjelent Dieter. - Rémesen sajnálom az mikor megjelent egészet - mondta fojtott hangon. - De ez így nem megy tovább. Meg kell mondanod Levinnek, hogy én vagyok a gyerek apja. Nem feleltem. bugyoláljuk - Semmi értelme, hogy tovább is vattába bugyoláljuk gyászmunkát mondta Dieter most úgyis gyászmunkát végez, egy műszakban elviszi ezt is. Csüggedten néztem rá én, komor dühvel rám ő. Hirtelen eszébe jutott a bevált módszer, hogyan kell elintézni a vetélytársat: leleplezésekkel. - Tulajdonképpen nem akartalak gyötörni vele, de neked képed ünnepen teljesen hamis képed van Levinről. Első ünnepen hallottam... felkerestem a fivérem Pfalzban. Amit ott én hallottam... Elvörösödtem. Ez nem jelenthetett semmi jót. - Fogd rövidre - kértem. hangon, Levin Margottal hajtott - mondta színtelen hangon, várta a hatást. bólintással. Kis híján elárultam magam: egy sokat sejtető bólintással. Valószínűleg Nemcsak, amíg ültem - mondta Dieter. - Valószínűleg itt, ebben a házban is, míg teherautóztam, te meg munkában voltál. Honnan tudhatott Dieter fivére ilyen intim titkokat? - Onnan, hogy a Klausszal is kikezdett. kezdett: Margót Derengeni kezdett: Levin jó ideje mondta, hogy Margót a férjét a legjobb barátjával és a saját fivérével is megcsalta. A Margót gyereke tőled volt? - kérdeztem. Honnan Levinnel A gyerek? Honnan tudjam én azt! Jó, hogy Levinnel neked, ezt a dolgát csak most tudtam meg, esküszöm neked, én magam magam kihajítottam volna őt az ablakon, de a két kezemmel. mélyéig. Most vörösödtem el másodszor, de a pórusaim mélyéig. sejtés Észrevette. - Hella...? - kérdezte, és csupa tompa sejtés volt a hangja. szorítottam. Elsírtam magam, kezem tüntetően a hasamhoz szorítottam. körültekintően Terhes nőkkel körültekintően kell bánni. fölDieter föl-le rohangált. - Te, csak nem... - Elkapta két kézzel a vállam'. Próbáltam legalább a fejem rázni. Megemelte az állam, vöröslő szemembe nézett, azt mondta: részedről. - Levin semmiféle részvétet nem érdemel a részedről. Nem tekintettel volt tekintettel soha senkire és semmire.

Ebben igaza volt. Mégis így szónokoltam: Aki megdob kővel, ne dobd vissza kővel. Beszélni tartom. fogok vele, világos, de majd akkor, ha én azt jónak tartom. oktatólag Ha gennyes fogad van - válaszolta ugyanígy oktatólag te mikor Dieter -, nem te választod meg az időpontot, mikor jó szerinted kihúzatni. - De - szögeztem le konokul -, ha a páciensnek gennyes szövődménye van, várni kell egy ideig. Másnap meglátogattam a beteg kislányt. Bár pöttyös volt fivérével még az arca, Lene nem feküdt az ágyban, hanem fivérével az lógott új hintán veszekedett - a tornaszer ott lógott a két szoba látogatásomnak, közti ajtókeretben. Pável örült a látogatásomnak, Lene a Legogyerekek nagy Lego-csomagnak. Mivel a gyerekek tegeztek minket, innentől. mi felnőttek is tegeződtünk innentől. A tortám finom lett, negyedórát akartam maradni, hogy a leszedte kóstolgatás megtörténjék rendesen. Míg Pável leszedte az asztalt, felolvastam egy gyerekkönyvből. Az idő túlságosan is Pável gyorsan telt. Hogy felolvasás után Pável bizalomgerjesztő őt arcába néztem, elfogott valami vágy, bár kaphatnám őt karomba, érezhetném gonddal nyírt, göndörödő szakállát az arcomon. - Lekéstünk egymásról - gondoltam -, de jó lehetünk. barátok attól még lehetünk. A gyerekek bekapcsolták a tévét. Mi fojtott hangon beszélgettünk. Lene születése után, tudtam meg, Pável megbetegedett, hallani, felesége megbetegedett, hangokat kezdett hallani, olykor sebeket ejtett magán. Neki szinte a szíve szakadt meg, hogy gyermekeitől. az anyát el kell szakítani a gyermekeitől. Voltak kis időközök, mikor hazajöhetett, de aztán következett az erős mindig. gyógyszerezés szakasza mindig. Bármilyen vagyok - Bármilyen rémesen hangozzék is, szinte boldog vagyok mindig, ha megint elviszik. Túl nagy nekem az a feszültség, felelősségem. a gyerekek érdekében is hatalmas a felelősségem. Megfogta a kezem. Minden teketória nélkül meghívtam meghívtam őt, szilveszterezzen nálunk. durrogás, - Inkább nem - mondta Pável. - Jön a sok durrogás, magukra. minden, a gyerekeket nem szívesen hagynám magukra. Eltekintve attól, hogy maga még nincs egészen rendben. Ezt beláttam. Arcom nyilván szorongást fejezett ki. Ha a akkor gyerekek éjfélre elalszanak, mondta Pável, jó, akkor talán átjöhet. Akkorra neki már magától a fejére csúszna úgyis a elképzelhető takaró, más program nincs. De elképzelhető az, hogy mikor nálunk már vége a bulinak, ő csak akkor tűnik fel? - Csináld, ahogy kedved tartja, ne beszéljünk meg javasoltam. annyi, közelebbről semmit - javasoltam. - Az egész csak annyi,

hogy ott lesz pár jó barát, együtt vagyunk, eszünk, iszunk, zenét hallgatunk. avval - Hát így ez csodásan hangzik - nyugtázta Pável; avval elköszöntem. 3lDecember 3l-e reggelén Dórit lemondta a vendégséget. Most kanyaró. az ő gyerekeinél ütött be a kanyaró. — Jó ég — mondtam Siebertet! erre -, én meg közben meghívtam Pável Siebertet! De hát jó, valószínű, hogy úgyse jöhet. Láttad már a beteg feleségét valamikor? Toty- Hát persze. Egykor csodaszép volt, de most! Totyörök rökké, tyadt, ez az, hát tottyadt - valami nyugtatót szed örökké, aztán olyan is, kifacsart citrom. Egyszer Lenéért jött az oviba, de hát az egy szomorújáték volt! A higanyos pici a roggyant láma oldalán! DoLáma - diákéveink óta ezt a kifejezést használtuk Dorittal, ha lassú emberekről beszéltünk. Mikor mi ennek éppen az ellenkezői voltunk! Na, el tudtam képzelni, hogy Pável Siebert szemében vonzóbb lehetek, mint egy agyonnyugtatózott, beteg láma - aki nyilván púp a hátán, de hát csodaszép nem voltam soha. szemmel, Levin közben kicsit összeszedte magát. Szomorú szemmel, körülöttem, szó szerint elanyátlanodva sompolygott körülöttem, mint egy éhes kóbor macska, mindegy, legalább nem sírdogált örökké. Hamarosan imámba foglalom nevét. De addig mit mondjak neki? - Egyikőtök se a megfelelő szereposztás gyereket sem gondoltam -, de apátlan gyereket sem akarok. Hogy Dórit és Gero nem jön, láttam, túlvásároltam magam. lehet Pávelra alig számítottam, sok értelme nem lehet éjnek kocsikázni. évadán Heidelbergből Viernheimbe kocsikázni. tudakolta. Dieter jött ki a konyhába. - Mi finom van? - tudakolta. - Roastbeaf, szép rózsaszín. Véres, belőle, - Véres, tehát böff - mondta Dieter -, nem kérek belőle, utálom, hányok az ilyesmitől. finomabb, Kár a szép bélszínért, gondoltam, mennyivel finomabb, ha nincs agyonsütve. - De hát Levin jobban szereti, ha rózsaszín - mondtam, holott fogalmam se volt. elkomorult. persze, Dieter arca elkomorult. - A szegény árva gyerek, persze, egyébként, fontosabb most mindenkinél; elmehetek, egyébként, a kocsmába is. marad Csak azt ne, gondoltam, akkor még több minden marad a nyakamon. - Semmi gond - mondtam sietve -, a te adagodat egyszerűen tíz perccel tovább hagyom a grillben.

159

hámozni, Dieter megenyhült. Jámboran nekiállt krumplit hámozni, aztán vékony karikákra vágta. Jött Levin is, friss őszibarackokat hozott. - Idegen ég alól: tessék, hozzájárulok az est fényéhez a desszerttel. Legyen gyümölcssaláta dinnyéből, barackból, rá kék szőlőszemek. Levin azt állította ugyan, hogy nem tud főzni, mégis mindig maga vásárolta a legillőbb hozzávalókat a kedvenc ételeihez. hozzávalókat Néztem az őszibarackokat. Olyan kemények voltak, hogy nagyon azokat hámozni se nagyon lehetett.
- Nem értem, hogyan vonzhatja valaki örökké az ilyen félnótásakat - szögezte le Rosemarie Hirte -, de hát én dobjam az első követ? - Mondd csak meg, ami a szíveden - biztattam te magad Levin vagy Dieter mellett döntöttél volna? Orrfintor volt a válasz. - Én mindkettőből jó indiánt faragtam volna - mormolta, ezt nem értettem. Csak egy kis idő múltán jött a logikusabban hangzó kommentár: - Gazdag vagy szegény, egy a halál idején. Aznap keresztrejtvényt fejtett, rákérdezett néha olyasmikre, hogy „folyó a Hindukusban", vagy „csehországi falu". S csak később érdeklődött a közelgő szilveszteri bulimról.

olívaolajból, Szétnyomkodott fokhagymából, mustárból, olívaolajból, paradicsompürét megsózva, frissen őrölt borssal hintve, paradicsompürét belepasszírozva: készítettem a krémszerű mártást. A feldaraboltam, átfúrtam marhabélszínt feldaraboltam, mind a két felén átfúrtam a fűszeres vastag grillnyársat. Gondosan bekenegettem fűszeres olajjal hagymafejeket, a húst, finom karikákra vágtam hagymafejeket, s a mártásos serpenyőbe szórtam, akkor végre bekapcsoltam a grillt. A körözött roastbeef kicsit szabálytalanul körözött benne, de tapasztalatból tudtam, a végén azért ez mindig jó lesz. Dieter a leheletvékonyra vágott krumplit szétterítette egy készülne edényben, mintha felfújt készülne vagy rakott burgonya. Meghintette művét sóval, rozmaringgal, öntött rá tejfölt. őszibarackok szibarackokkal Levin az őszibarackokkal kínlódott. vaA meleg konyhában, a közös szorgoskodás révén valamiféle kedélyes, szinte meghitt hangulat áradt szét. Ahogy nem is oly rég megszokhattuk. Levin lemezt tett fel, lépésnyit hallgattuk „a harmincas évek slágereit", pár lépésnyit még szteppelni szteppelni is próbált. A „Banánhéj" nótánál, a sors iróniája, szalonnabürkén, megcsúszott, méghozzá egy szalonnabürkén, amivel Dieter épp a krumpliszeleteknek szánt edényt dörzsölte be. igyekezvén - Elnézést kérek - mondta Dieter, tréfálkozni igyekezvén -, kicsúszott a kezemből. Levin békeÉs Levin nem kapta föl a vizet. Csodálkoztam béketűrésén.

grillből, Negyvenöt perc múlva a fele bélszínt kivettem a grillből, alufóliába csomagoltam, maradjon meleg. Dieter részét negyedórára még benn hagytam, forogjon. asztalnál Végezetül ott ültünk hármasban a szépen terített asztalnál a télikertben, megállapítván, hogy tizenegyre jár. - Remek, beleeszünk az új évbe - mondta Levin -, nem a legrosszabb trükk a rossz szellemek elűzésére. eléAz étel valóban pompásra sikerült, Dieter is, Levin is eléilletve Nekem gedett lehetett a jól átsült, illetve a véresebb hússal. Nekem étkeket is feltámadt az étvágyam, jóllehet a „testesebb" étkeket még eleve nem jól bírtam, és a konyhai zsírszag után eleve örültem, hogy a télikert nedves levegőjét szívhatom. késtkötelesség Levin elvette tőlem a kést-villát. - Házigazdai kötelesség maga mondta. - Még nagyapám, a vén pátriárka is maga szeletelte így a sültet. S már rázta is rosszallóan a fejét, lévén hogy nem volt elég egyelőre éles a kés. Hiába, hogy fogorvosi tanulmányait egyelőre gyakorlatilag abbahagyta, Levin ragaszkodott a precíziós műszerekhez. melyet műszerekhez. Hozott egy köszörűkövet, melyet profi mód hajszálvékonyra forgatott. - A bélszínt eleve hajszálvékonyra kell vágni közölte. Én csak örültem, hogy valami leköti a figyelmét. művészi Levin a magunk rózsaszínesebb részével kezdte, művészi első tányéromra mozdulattal nyisszantotta le az első szeletet, tányéromra csúsztatta. Dieter viszolyogva nézett másfelé, vörös húslé folyt a tálba, melyen az ő jobban átsült adagja is ott volt. Kannibálok - mondta. Aztán enni kezdtünk, mindenki dicsérte a másikét a egészségére, pompásan sikerült falatokért, ittunk egymás egészségére, felellenszenvünket. megpróbáltuk legyűrni fel-feltámadó ellenszenvünket. - Nézzetek ki! - így kiáltottam hirtelen. - Havazik! meghozta S való igaz, ami karácsonykor elmaradt, most meghozta azt melynek az új év. A dzsungelszerű télikertből, melynek fényei bevilágították a kert egy részét, látni lehetett a szép fehér megállíthatatlanul pihéket, ahogy egyenletesen, megállíthatatlanul hullnak a földre. Levin, a nagy gyerek, örvendezett. - Jelkép ez - mondta. Az új év olyan ártatlanul kezdődik, mint egy újszülött, akit bugyolálnak. Befedi hófehér pólyába bugyolálnak. Befedi ez a hó a földgolyóbis minden szennyét. - Hülye duma - mondta akkor Dieter. Csak néztünk rá döbbenten. Én riadtan. Ha az eljövendő év új kezdetet jelent valóban mondta -, és hangja szinte vadállati morgás volt már -,

akkor ideje, hogy mielőtt éjfélt üt az óra, az utolsó pillanatban tabula rasát csináljunk. Rám érti ezt? asztalt. Levin adni próbálta az ártatlant. - Leszedtem az asztalt. behozom Legyen tiszta az asztal. Oké. De előbb még behozom a gyümölcssalátámat. Senki se mosolygott a tréfáján. elkapni Próbáltam elkapni az asztal alatt Dieter kezét, hogy ne, ám ő heves mozdulattal elrántotta. - Jól tudod te, mire gondolok. Levin. Honnan tudnám - kérdezte elbizonytalanodva Levin. összeszedni Szorongás fogott el, biztos, ami biztos, kezdtem összeszedni a tányérokat. Várj - mondta Levin -, épp most akartam még egy szelet bélszínt venni magamnak. - S felkapta a frissen megköszörült kést. folytatta: Margottal. Dieter rezzenetlenül folytatta: - Összeálltál Margottal. Semmi válasz. Levin úgy tett, mintha a legnagyobb vágni műgonddal próbálna minél vékonyabb szelet húst vágni magának. Láttam mégis, finom keze reszket. - Méltóztassál válaszolni - sürgette Dieter. húsvillával Levin felhagyott a nyeszeteléssel, majd a nagy húsvillával a szájába pottyantott egy pirinyó darabka húst. Margotra és a henteslegényre kellett gondolnom. - Mit akarsz tőlem? akarsz - Hogy beismerd... - mondta Dieter. - Mit? - kérdezte Levin, mint aki húzná az időt. - A bátyámtól tudom. Levin megvonta a vállát. - Ismerjük Margotot - mondta -, ő akarta, nem én. Ez eddig igaz is lehetett, ám Dieter fenyegetően így Kettes folytatta: - Kettes számú pont. El kell válnod. Csak most fogott el a pánik. Eddig azt hittem, kívül maradhatok a dolgon. Levin felháborodott: hogyhogy, gyereket várunk, ő meg én; vádaskodást Dieter örüljön, hogy én ezt az ocsmány vádaskodást hisztérikus roham nélkül fogadom. gyerek A gyerek tőlem van - közölte Dieter -, ahogy a vagyunk, múltkori, a kipurcant meg nyilván tőled. Kvittek vagyunk, már amennyiben Hellát nekem hagyod simán. simán. Levinnek kiesett a kés a kezéből. Nyilván tőlem várt cáfolatot. Reszkettem félelmemben. Hát azt már nem, hogy úgy úgy Margotért cserébe kerüljek ennek a dühöngő hajlamú Dieternek a karmai közé. Üvölteni kezdtem, ahogy a torkomon kifért, lényeg az, hogy itt ne legyen aztán már kérdezzkérdezz-felelek.

Megőrültél te? - kérdezte Levin karakánul. - A gyerek tőlem száz százalékig csakis tőlem lehet. Hella, mondd meg neki. - Ha majd Hella megmondja az igazat, te ilyen kicsi és csúnya leszel, mint a kihűlt malactepertő - hörögte Dieter. különben Csak az anyád halála után kímélni akart, különben rég kibújt volna a szög a zsákból! Levin megrázott most, mintha én volnék magam a zsák. most, Na, hallod, mondd meg neki! Add meg neki! Hogy elment az esze, na! kirázni, De hiába, belőlem aztán nem bírt értelmes szót kirázni, egy mukkot se. - Menj a francba, te szemétláda! - üvöltötte most békétlenséget házamba! Dieternek Levin. - Csak békétlenséget hoztál a házamba! Menj vissza a csatorna mocskába, ahova való vagy! földre Dieter most meglódult. Egyetlen ökölcsapással földre férjemet. terítette magas, de korántsem szálfa termetű férjemet. Levin szájából megeredt kis patakban a vér. Dieter rosszul lett a láttán. Én máris ugrottam a telefonhoz. Hívni a rendőrséget. „kórház Hogy Levin vért és fogakat köpött, közben pedig „kórház "-félét nyekkent, azonnal a mentőket tárcsáztam. Dieter belehányt a nemesacél mosogatótálamba. És ki se jött utána a konyhából. futottam, törölközőt. A fürdőszobába futottam, hoztam meleg vizet, törölközőt. Levin fennhangon nyögdösött. E pillanatban szólaltak meg az új évet köszöntő harangok. magasabbra, Ültem a földön, emeltem Levin fejét minél magasabbra, le elállítani ne nyelje aztán már a vért ráadásul, próbáltam elállítani a bírtam. folyását, szorítottam a törölközőt, ahová bírtam. Szerencsére hallatszott már a mentők szirénázása. Dieter arca zöld volt, ahogy ismét megjelent a tettek mezején. - Jönnek - mondta -, eltűnök. Semmiképp sem szabad megmondanod nekik, mi történt. Tiltakoztam. - Meg kell mondanom az igazságot. Dieter. - Azt előbb kellett volna megtenned - közölte Dieter. disznóbürkén, Mondd azt nekik, hogy Levin elcsúszott a disznóbürkén, aztán a tűzhelybe verte a fejét.

sűrűjéből, Kabát nélkül ugrott ki a kertbe a zöld növények sűrűjéből, fehérségében. pillanatra eltűnt a hóesés sűrű fehérségében. Egy pillanatra ott kellett beeresszem. hagynom Levint, hogy a mentőket beeresszem. A ház kapuja felé szaladva tettem egy kis konyhai kitérőt, Dieter belöktem tányérját, evőeszközeit belöktem a spájzba. bekötözték Az érkezők nem sokat teketóriáztak, gyorsan bekötözték Levin külső sérüléseit, aztán hordágyra helyezték. Annyira azért mégsem siettek, hogy meg ne kérdezzék, mi történt. - Baleset - mondtam -, elcsúszott, aztán beverte a fejét a tűzhely sarkába. Az egyik mentős azt kérdezte: - Akkor miért nem a konyhában fekszik? nyugtattam. - Be tudott támolyogni még, itt esett össze - nyugtattam. - A vércsíkot feltöröltem már. pasi - Háziasszonyi műgond - mondta a mentős. - A pasi csaknem elvérzik, a felesége takarít! Levin krétafehér, csurom vér képe nem és nem tűnt el a szemem elől. Milyen parányi volt az arca, mekkora volt valahogy, Dieter ökle. Hogy lekössem magam mégis valahogy, tényleg feltöröltem a padlót, leszedtem az asztalt, betettem a hűtőbe a gyümölcssalátát, eltakarítottam mindenünnét a maradékokat. rendben Mikor konyha és télikert nagyjából megint rendben volt, teleeresztettem a fürdőkádat, megnyugtató hatású tonikumot tettem bele, majd magam is a meleg vízbe másztam. Végre el tudtam gondolkodni egy kicsit. - A lényeg az, hogy a gyerekemnek semmi baja - gondoltam nem minden dac nélkül. húztam, Aztán hálóinget húztam, magamra kanyarítottam a Tamerháziköntösömet, így mentem vissza a télikertbe. Tamer-

167

Ián eltűnt; az állatok biztosan megsínylik, ha beverik a gazdájuk fejét. Ta-mer- Ta-mer-lán - szóltam ki csalogatólag a kertbe. A feltűnt halkan hulldogáló hópihék sűrűjéből egyszerre feltűnt A-bécica kandúrom, óvatosan közeledvén. - A-bé-cé, a cica mamié nézek. énekeltem, és az volt az érzésem, filmet nézek. A macskával a karomban végigdőltem a függőágy ringó ringó ölén, de a forró fürdő ellenére nyomorultul fáztam. Sem reméltem, tisztán gondolkodni nem tudtam, se azt nem reméltem, hogy hamarosan álom szállhat a szememre. Holott az éjszakának még korántsem volt vége. Fél kettőkor megszólalt a telefon. Persze, Dórit lesz az, boldog új évet kíván, amit most nem tudnék elviselni. De hogy a csörömpölés nem maradt abba, felvettem. A kórház lesz az, és hogy Levin meghalt. Valóban a klinikán volt Levin, de már sokkal jobban érezte magát. Az orrvérzését csillapították, felszakadt felső egyelőre ajkát összevarrták. Ami maradt, vagyis ami egyelőre metszőfoga gyorsan hiányzott, az a négy felső metszőfoga volt. Ha gyorsan konzerválásuk, beviszi valaki a fogakat, még elképzelhető a konzerválásuk, klinikán s hogy későbbi időpontban a heidelbergi klinikán visszaültetik őket. szemétbe; Egy fogat megtaláltam már, bele is dobtam a szemétbe; a másik három kint lehet valahol a hóban, lévén hogy úgy hogy emlékeztem, Levin még köpött egy jókorát, „tartalmasat", ahogy kivitték a mentők. - Hó fedi a fogakat - mondtam holtfáradtan -, de holnap reggel, világoson, nekiállhatok, megkeresem, ami van. KimeHogy az talán már késő lesz akkor, vélekedtek. Kimerülten, tényleg, hogy szinte végem jártam, bezuhantan függőágyamba. Akkor feltűnt előttem egy jégcsap. . Ahogyan a macska az imént, úgy osont be a sötét kertből Dieter. Ennek - Hella, az egész a te hibád - mondta vádlón. Ennek az elöntött iszonyúságnak a hallatán tényleg elöntött a düh. - Hát én vertem félholtra Levint? - rikácsoltam nyomban. kerekvagyok - Ha kerek-perec megmondtad volna, hogy én vagyok az apa, hát nincs semmi. De te gyáva vagy. Tamerlán, a prémes melegítőfiaskó, leszökkent az tárggyal ölemből. És nekilátott játszani valami apró tárggyal a szócsempepadlón, mintha ez volna az élet: mókaság, szórakozás. - Mit talált? - kérdeztem, csak hogy másról legyen szó.

Hát Dieter megnézte, és egy fog volt az. - Levinnel mi van? - kérdezte. - Kiverted a metszőfogait. Megérdemelte. Dieter nem érzett megbánást. - Megérdemelte. Nincs többé kíméleti idő. - Jaj, Dieter - mondtam, és összetörtnek éreztem magam, talán ezért is lettem óvatlan lehet, hogy mégis ő az mégis apa. Honnan tudnám. Dieter ledermedt. - Mondd ezt még egyszer! békén! Nőstényoroszlánként bömböltem: - Hagyj végre békén! Nem tudom! Lehet, hogy egyiktek se, szarjankók! tudom Olyan gyorsan történt most minden, hogy nem is tudom felidézni. Csak arra emlékszem, hogy kirepültem a függőágyból, aztán ott feküdtem a földön. Dieter rám vetette magát, fojtogatni kezdett. üvöltötte - Ribanc! - üvöltötte folyamatosan. Hiába próbáltam védekezni, rúgkapálni, olyan erős volt, mint egy medve, csakugyan. Életemben nem lesz még egyszer ilyen halálfélelmem, az biztos. De a végén valami megnyugtató ájulás tört rám, nem tudtam magamról. Ez megnyugtató láttam volt. Felhők felett, kavargó ködben Pávelt láttam hirtelen, mint Isten Atyánkat, a Nagyszakállút. Egyszerre megint kaptam levegőt. A fojtogató szorítás engedett, nem éreztem azt a roppant súlyt sem. Riadtan felkönyököltem. Riadtan Mellettem ott birkózott a földön Pável és Dieter. Bárcsak táBárcsak itt lenne a rendőrség! Próbáltam talpra táDieter pászkodni. Pável arca elkékült, nem kapott levegőt. Dieter belopózik azt üvöltötte: - Hát ez az a kurvapecér, éjszaka belopózik az ember házába, és gyereket csinál neked! kakastaValamit tennem kellett, de hamar. Egy sárga kakastaréjos kerámiacserepet csaptam Dieter hátához, semmi ott csillogfilodendron eredmény. De mi ez, ami ott csillog-villog egy filodendron szeletelőkés, agyagedényében, itt rögtön mellettem? Az éles szeletelőkés, Levin ejtette oda. hiába ba, Igaz, ügyes háziasszony vagyok és gyógyszerész, s hiába, késdobálónak hogy erősebb is, mint bárki hinné, de késdobálónak nulla. A találta szerszám túl lapos ívben repült, nem is találta el Dieter hátát, épp csak a karját súrolta. A jelek szerint valami kis szúrást érzett csak, de ez is elég volt, hogy Pávelt egy elengedje, másodpercre elengedje, megpördüljön. Hogy pedig saját vércseppjeit megpillantotta, megint rosszul lett. Pável jobb karja kiszabadult Dieter alól, elkapta vele a Dieter kést. De mielőtt bármihez kezdhetett volna vele, Dieter összeesett, bele egyenest a pengébe.

A nagy keservesen feltápászkodó Pável nyomban azt kiáltotta: - A rendőrséget! Rohantam a telefonhoz. karjába Reszketve tértem vissza aztán a télikertbe, Pável a karjába Jancsi szorított. így álltunk ott, ölelve egymást, mint Jancsi és nyugtatólag. Juliska, mindegyre egymás hátát simogattuk nyugtatólag. sebesültre. Pillantást vetni sem mertünk a súlyos sebesültre. egyikünk Mire a rendőrség és a mentők megérkeztek, még egyikünk sem volt kihallgatható állapotban. Kaptam egy injekciót nyugtatót. Pável nem kért. tanúsíthatták, A mentők, akik nemrég Levint is elvitték, tanúsíthatták, hogy hogy ebben a házban már korábban is „történtek dolgok", sajnos azonban ez nem volt okvetlen piros pont nekem, mert az imént rendesen füllentettem Levin állítólagos Levin negatív balesetével kapcsolatban. Nagyon is negatív fejlemény! fényképeztek, A télikertben összevissza fényképeztek, biztosították a aláírni nyomokat, Pávellal be kellett mennünk az őrsre, aláírni a nyakunkon jegyzőkönyvet. Kórházi orvos vett látleletet a nyakunkon látszó fojtogatási nyomokról. Végül elengedtek minket. Kértem Pávelt, maradjon ki egyedül. velem, mintha semmiképp sem bírtam volna ki egyedül. De hát lehetetlent kívántam, neki máris rossz volt a lelkiismerete a gyerekek miatt. - Reggel felhívlak - ígérte -, akkor majd meglátjuk a többit. Csak hogy elbódítsam magam valamivel, öntözni kezdtem a télikertben a növényeket. kókuszpálma A törpe kókuszpálma és a szúrós krisztustövis ritkán viszont igényelt vizet; a Guayanából származó növényeknek viszont levegősok melegre és dús levegő-páratartalomra volt szüksége, délamerikai odaadással locsolgathattam mindig is a délamerikai pettyes téliker likertem páfrányt. Oly sokszor meggyalázott télikertem minden szeretetet és gondozást megérdemelt, tessék, gondoltam, vagyok; kapja is meg tőlem, amire képes vagyok; ám Tamerlán és az néztek orchideák szemrehányóan néztek rám, s szenvedtek.

- Szilveszternek hóesése nem sok pénzt ígér az évre - összegezte a dolgokat szobatársnőm kajánul. Gyűlölöm az ilyen ostoba mondásokat, már ha ez mondás volt egyáltalán. Kontráztam: - Ékesség nem bölcsesség. Nem sértődött meg. - Parfümöt? - kérdezte.

Vagyis hogy bűzlök, minden jel szerint. - Lesz ma nagyvizit? Mert hogy oly nagy igyekezettel szépítkezett. Ám a vágyva vágyott férfiú helyett csak dr. Kaiser jött. Nem volt jó nálunk, nemrég eltiltotta a kávét. Az éjszakás nővér elárulta, hogy éjjel nem alszunk rendesen, örökké fecserészünk. A doki megint könyörtelenül elvágta kérésem fonalát: tudja ő, mit tesz, úgy van jól. - Talán elkerülte figyelmét, hogy gyógyszerész vagyok vágtam oda pimaszul. Gerhard Kaiser pedig olyan ember, aki nyomban alább adja. Rosemarie látható élvezettel szemlélte az orvos behódolását. Később mégis eszébe jutott valami: - Újév napján ha- vak-jegek, gondot hoznak - gyötrelmeket... - Kivételesen igaz - mondtam ugyan ki szeret átalvatlan éjszaka után havat kotorni. De hát nekem muszáj volt, nem akadt férfi a háznál.

polgárkötelességnek seprővel- apáttal Hogy e gyötrelmes polgárkötelességnek seprővel-lapáttal visszabújok eleget tettem, úgy határoztam, Tamerlánnal visszabújok még pakoltam, az ágyba. A telefont hallótávolon kívülre pakoltam, másképp jókívánságai nem védekezhettem családom jókívánságai ellen. Egyébként az sem érdekelt, hogy s mint megy Dieter és Levin sora. mentsvárak Akadnak mentsvárak az emberéletben, melyeket mindenki megtalál, ha cefetül van: szerintem az egyik mármindenek legfontosabb az ágy. Ha már-már elmerülök, ez a mindenek megsegítője még mindig ott van. Persze, gyakran estem szenvedtem, kísértésbe - gyógyszerhiányban nem szenvedtem, világos -, hogy mesterségesen idézzem elő az álmot. Dórit Valium álmot. intő nélkül már meg sincs, ez mindig intő példa volt nekem. álmatlanságomat Többnyire mindig sikerült is álmatlanságomat teával, Baldriánrial, hasonló ártatlan házi eszközökkel leküzdenem. mondják. Alom és halál testvérek, mondják. Valószínű, hogy az én magatartás, vágyam az ágyra, hát ez sem túlságosan pozitív magatartás, ember de az is biztos, hogy lelki segély. És ha az ember eleget fekszik, többnyire új életerőre kap. Sok dologgal kellett szembenéznem. Ha válásra kerül sor, igényeket viheti Levin anyagi igényeket támaszt majd. Felőlem viheti a részvények és értékpapírok egy részét; nekem épp elég, ha Önállósítsam megmarad a fele vagyon és a villa. Önállósítsam magam? Ellakhatom a gyerekkel a felső szinteken, lent akkor hogy gyógyszertárat nyithatok. Megengedhetem magamnak, hogy gyereklányt fogadjak? Szüleim biztos rettentően odalesznek majd új életem láttán. Mint mindig, most is felvidított a tervezgetés. Persze, szándékaimmal hogy nem kezdhetem Levint rögtön a válási szándékaimmal metszőfoga zaklatni. Vitázni vele most, mikor annyi metszőfoga

hiányzik, hiányzik, nem is lenne tisztességes. Azzal együtt művén: vigyorognom kellett a fensőbb Igazságszolgáltató művén: „harmadik fogai" révén mindig eszébe juthat egy bizonyos üvegcse. Mivel majdnem megfojtott, mit bánkódtam volna most értéktelen már Dieter sorsán. Biztos, alapjában nem értéktelen ember, más körülmények közt... Be kellett vallanom, hogy izgalmas vallanom, múltja vonzott főleg. Ellenben itt volt egyszerre egy harmadik férfi: Pável. Megindító fazon, olyan, akinek alkalmakként meg kell odaszáradt tojássárgáját tisztogatnod a szemüvegét, netán az odaszáradt tojássárgáját esélyeim ki kell csipkedned a szakállából. Hogy állnak esélyeim itt? kedvel, Eddig az volt a benyomásom, hogy Pável kedvel, ám gyermekeinek anyja mellett kitart. teHogy délután az éhség kivert az ágyból, megszólalt a teszóljon. betömtem lefon, s én csak hagytam, szóljon. Teát főztem, betömtem magamba egy kis hideg bélszínt. Evés közben jött meg az átragadhatott, étvágyam, mohóságom Tamerlánra is átragadhatott, nem volt elég neki a szokvány macskaeledel. Hát megosztoztunk egy doboz tonhalon. A magam részét kapribogyóval, nyers citromlével ketchuppal, nyers hagymával és citromlével ízesítettem. kilestem. Este csöngettek a kapun. Az ablakhoz lopóztam, kilestem. kissé Pável riadtan pillantott rám, hát igen, nyilván kissé halottas színem volt. - Beteg vagy? - kérdezte, mert ráadásul még mindig a háziköntös volt rajtam. - Kicsit, talán, a sokk nagyon belém állt. Kicsit, - Fojtogatónk hogy van? - kérdezte. véVállat vontam. - Talán időközben elhalálozott - vélekedtem. Pável csodálkozva vonta fel a szemöldökét. Aztán rokonnak odatelefonált a kórházba. Dieter állapotáról csak rokonnak felvilágosítást. adnak felvilágosítást. Ezt tudta meg; én ugyanezt már Margót esete óta tudtam. - Ebből azért arra következtetek, hogy él - mondta Pável. - És a férjed hogy van? Biztosítottam (és Pável nem értette), hogy Levin ezer éve akarom. nem a férjem, meglátogatni semmiképp sem akarom. Mindegy, - Mindegy, úgyis késő volna már - állapította meg Pável takarodó, -, kórházakban ötkor van vacsora, nyolckor takarodó, igaz, hatkor ébresztenek. De az osztály felhívható azért. Nem akartam felhívni. Teáztunk. - A gyerekeidet hol hagytad? - kérdeztem. szomszédasszon Heidi - Egy szomszédasszony ül náluk, olvassa nekik Heidi történetét - mondta ő, és én kis szúrást éreztem. - Legalább

szerint fiatal és csinos? - kérdeztem, szándékom szerint ironikus hangvétellel. Pável vigyorgott csak. Mindenesetre aggódott miattam, a helyzet csupán az, egyedülálló mostan, hogy mint egyedülálló apának haza kell mennie mostan, sosincs valami sok ideje. Engem azonban ennyi is megerősített, Pávelnak valóban volt valami pozitív susugárzása, és eddigi barátaimból ez jócskán hiányzott. Másnap már volt annyi erőm, hogy Levint a kórházban meglátogassam. meglátogassam. Kétágyas szobában feküdt. Először mindössze egy fura profilt pillantottam meg, feltűnő módon egy sörényes hangyászra emlékeztetett. Levin száj- és szájorrfertályát összevarrták, bekötözték, látszott a dagadtsága, Beszélni lila véraláfutások szegélyezték. Beszélni nem tudott, működtetett üggyelormányában. szívószálat működtetett üggyel-bajjal az ormányában. - Hogy vagy? - kérdeztem teljesen fölöslegesen. Kétségbeesetten fordította ég felé a tekintetét. - Na, csak harapd össze a fogad, aztán menni fog mondtam alávaló szívélyességgel. lettem. Elücsörögtem kicsit mellette, és hirtelen beszédes lettem. folytatását? Meséljem el neki Dieter dühöngésének folytatását? Levin cetlire: jelezte, hogy ezt már tudja. Felírta egy cetlire: rendőr járt nála, kihallgatni, belátta azonban, hogy Levin pillanatnyilag állapotban. nincs vallomásképes állapotban. Azt azonban közölte vele, hogy Dieter ugyanebben a kórházban fekszik - az intenzív osztályon. - Megmarad? - kérdeztem. Levin nem tudta. bicMutattam a fojtogatás nyomát. Levin elismerőleg biccentett. Társak voltunk szenvedéseinkben. Az apaság ugyanúgy kérdéséről ugyanúgy nem esett szó, mint a válásról. pu- Hozzak be neked valamit? Könyveket, üdítőt, pudingot? - kérdeztem. Útikönyvek, semmi Levin felírta: - Útikönyvek, képregények, inni semmi savanyút, talán banánlevet. Megígértem mindent.

osztályos Akkor átmentem a közeli intenzív osztályra. Az osztályos közölt nővér nem bocsátkozott jóslatokba, annyit közölt csak, hogy látogathatók. frissen operált betegek nem látogathatók. Alig értem haza, máris hívtam Pávelt. - Menjünk át hozzád mi, vagy te jössz ide hozzánk? - kérdezte. szerencsére A gyerekek jól érezték maguk nálam, szerencsére mindig mondani is volt otthon tejem és kakaóporom, s mondani sem kell, halmokban állt a karácsonyi süti. Lenchen és fivére, Kolja apjuk segítségével készített egy hóembert, Tamerlán gyanakodva kerülgette aztán. Szánkód van? - érdeklődött Kolja. igen, Az igen, csak házi dombom nem volt hozzá. Pávelnak így támadt az az ötlete, hogy mi lenne, ha Velünk elmennénk pár napra a gyerekekkel a hegyekbe. - Velünk tartanál? - kérdezte. autóDe mennyire, csak iszonyodtam volna a hosszú autózástól, Ausztriába, Svájcba nem kívánkoztam. kívánkoztam. - Nem is kell az - mondta Pável. - Én nem vagyok az a gyerekekkel, nagy sportember, elég nekem, ha ródlizunk a gyerekekkel, Mindkettejüknek és arra az Odenwald remekül megteszi. Mindkettejüknek jól jönne, így kanyaró után. Nem sokat tétováztunk, már azért se, mert közelgett a vakáció vakáció vége. parPável egy klimatikus gyógyhely mellett döntött. A parkipufogógázok kolóban nem volt éppen patyolatfehér a hó, a kipufogógázok nyomokat húztak a fehérségbe, akár ha fahéj tarkázná a fehér porcukrot, a feltört föld meg olyan volt, mint valami nyerscsokoládényerscsokoládé-kéreg. Tettre készen kászálódtunk ki a kocsiból, aztán máris megálltunk, hogy körülnézzünk. Jó láthatáron messze elláthattunk, a láthatáron a hegyek világosabbak pasztellesebbek, voltak, a tél színei pasztellesebbek, ívre ív sorakoztak egymás mögött a dombok.

174

Almafák szürke törzsei álltak fehér földbe döfve, zöld enyhén szederbokrok és vörösbarnás bükklevelek mellett enyhén megszínezték a télies tájat, nem volt mégsem olyan kihalt. Sötétlő fenyők, fekete varjak, egy temetőfal. keríSzelíd hegykúpokat érintettünk, marhalegelők kerígyerekek tésecskéin lépdeltünk át, hagytuk, másszanak fel a gyerekek magas ülőkékre, egyensúlyozzanak farönkökön, aztán egy mohos menedékkunyhóban gumimaciosztás következett. érdeklődést Pável elmondta a dolog iránt kevés érdeklődést mutatót melyik fiának, hogyan lehet megállapítani, melyik égtáj merre: a fatörzsek zöld oldalának segítségével; egy ismertetőtábla madarairól; örvén beszélt nekik a környék madarairól; aztán ugyanúgy, sarkával mint a kicsik, bakancsa sarkával ő is vígan verte a tócsák jegét, fröcsköljön a víz. Ahogy visszanéztem, jóérzéssel láttam lábnyomaink ítélni, sorakozó sokféleségét: ha valaki ezekből akart volna ítélni, azt mondja nyilván: íme, egy boldog család. húzatták Hosszú sétánk végén az ellustult gyerekek ródlin húzatták vendéglőhelyiségbe, magukat. Végül beültünk egy meleg vendéglőhelyiségbe, játszottuk, hogy „Látok valamit, de te nem". Miután minden piros, zöld, ég tudja milyen színű tárgyat pedig kitaláltunk már, Pável azt állította, hogy ő pedig valami aranyszínűt lát. Arany? Mi az? Hiába találgattuk. - Hella szíve - mondta ő, de a kicsik tiltakoztak: - Nem ér, nem ér! Arany szívem hevesen vert.
Rosemarie horkantott egyet: - Még hogy! Arany! Oda ne rohanjak! És ilyen giccses mondásokra te vevő vagy!

- Hát most aztán - kérdezte végül Pável a gyerekeit -, azt Hellával? mondjátok meg, ki alszik az én szobámban, ki Hellával? valami Féltem valami ilyentől. A gyerekek csak néztek rám, udvariasan hallgattak. Akkor Lene kijelentette: - Én a papánál szeretnék. társaA fiú, már hatéves, volt olyan tapintatos, hogy társajavasolta ságomat nem utasította el. - A legjobb az lesz - javasolta -, ha alszanak gyerekek a felnőttek alszanak az egyik szobában, a gyerekek a másikban. gyorsan Egymásra néztünk Pávellal. Én talán kicsit túl gyorsan is rábólintottam. Ugyanabban a szobában háltunk, de nem egymással. Hosszan elbeszélgettünk, mint meghitt régi házaspárok oltott. szokása, akkor Pável villanyt oltott. Ej derekán éreztem, Felkattintottam látogatóm van az ágyban, s Lene volt az. Felkattintottam az

fekszik éjjeliszekrény lámpáját, és láttam, Kolja ott fekszik apja mellett. Valószínűleg Levinnek megüzentem, elutaztam pár napra. Valószínűleg tartot rossz néven vette, én azonban fontosnak tartottam, hogy Három megszületendő gyerekem javát nézzem. Három nap a hóban, hosszú séták, nappali szundítások - csakugyan jót tettek. LeHogy első munkanapom után ott ültem megint Le- vin szemrehányást ágyánál, már hallhattam pár odamotyogott szemrehányást is. merre Nem kérdezte, merre jártam, csakis a maga fogatlan állapotát panaszolta. Két nap múlva hazajöhet, de akkor kezdődik a fogorvosi tortúra. - Dieterrel mi van? - kérdeztem. Fura, de Levin meglátogatta. Dieter nem volt már az intenzíven, állapota javult, máskülönben viszont a végsőkig végsőkig ég bármelyikükkel depressziós volt. Képtelenség lett volna bármelyikükkel is érdemi tárgyalásokat kezdeni. Levint, mikor elbocsátották, nem küldhettem ki a dolgozószobájába. „pusztába"; ágyát úgyis átraktam már kis dolgozószobájába. aztán, Pár nap múlva, mint vártam is, rákérdezett aztán, ki hát a gyerek apja, valóban. BeisNem jutott eszembe semmiféle salamoni ítélet. BeisMargót... mertem, hogy lefeküdtem Dieterrel. De hát ő és Margót... A legjobb, ha rögtön elválunk. látszott, Levin napokig nem hozta szóba a dolgot, úgy látszott, töpreng. barátomat. Munka után minden délután meglátogattam új barátomat. Szívből összeölelkeztünk, ennyi volt. A gyerekek kezdtek megszeretni. Egyikük Sok zenei élményt köszönhetek barátaimnak. Egyikük Levin Mozarttal ismertetett meg, Satchmóval a másik. Levin Pávelnak szerette a régi slágereket, a Beatlest. Pávelnak volt egy Csodaszép zongorája, Lenével gyerekdalokat énekelt. Csodaszép bariton hangja volt. Olykor egész kis házi hangversenyt hangversenyt adtak a tiszteletemre, Pável Mahlert énekelt, Brahmsot, kicsit röstellkedett mindig, olykor hangos kacagással produkcióját, szakította félbe produkcióját, ha énekével vagy a kezével félrefogott. El voltam ragadtatva. Egy nap feleségéről mutatott régi fényképeket. Alomszép - vagy hogy is mondta Dórit? De ha tudott az sejteni ember az őrültségéről, hát olyan volt, hogy már sejteni Beleborzongtam. lehetett rajta. Beleborzongtam. Mintha egy másik világból lépett volna elő ez a nőalak.

- Csodaszép - mondtam óvatosan. betegsége - Szép, de nem őszinte - mondta Pável. - A betegsége elhallgatta először pubertás korban jelentkezett, és ezt elhallgatta előlem. Na persze, talán mindenki így tett volna. kíEgymás bizalmasai lettünk. Pável volt az egyetlen kívoltam vülálló, aki „a két apa történetét" hallhatta. Hálás voltam neki, hogy nem nevet a dolgon. Egy nap őt is rossz hangulatban találtam. Szótlanul mutatta felmondott neki. az ajánlott levelet: a háztulajdonosnő felmondott neki. Most kezdhetem elölről a lakáskeresést - panaszolta Pável de netán gyűlölöm ezt! Bárhol hallasz netán üres lakásról, nagyon kérlek, szólj nekem. elsősorban Gyógyszerészként sok mindent hall az ember, elsősorban volna halálesetekről Pável azonban semmiképp sem akart volna nyakára nemrég elhunyt illetők rokonainak a nyakára járni, érdeklődni a megürült lakás felől. Napokig töprengtem. Nagyon szívesen laktam volna egy fedél alatt Pávellal. Hely volt a házamban épp elég, de hogyan osszuk el a szobákat? Épp amikor Pávelnak ajánlatot tettem volna, akkor eresztették el Dietert. Még ápolásra szorult, de az orvosi kezelés befejeződött. Valószínű, hogy ezt a terhet nem vállaltam volna, ám lábadozó Levin fogadta Dietert, ő fizette ki a taxiját is. A lábadozó most ott feküdt a hálószobájában; Levin morogva bár, de volna hordta neki az ételt. Mintha visszazökkent volna minden a régibe. Hamarosan mentem föl a lépcsőn. A nevezetes szilveszteri szilveszteri éjszaka óta nem láttam Dietert, közben eltelt négy hét, a nyakamról, hegek fojtogatás kék nyomai eltűntek a nyakamról, a lelki hegek megmaradtak. boldogtalan. Dieter sápadt volt, sovány volt és halálosan boldogtalan. mertem Úgy nézett rám, mint egy haldokló. Nem mertem se az utcára rakni, se szemrehányásokkal illetni. Tompultan tűrtem el, hogy itt van. Másnap vázoltam helyzetemet Pávelnak: mindkét apa otthon van megint, mindkettő rozoga és rosszkedvű. - Egymással hogy viselkednek? - kérdezte Pável. Kölcsönös lehetne a gyűlöletük. Valószínű, hogy ez így is van, ettől azonban még nem távájták ki egymás szemét, inkább mintha egymásra tábetegségükben maszkodnának betegségükben és bajukban. - És melyikük gondolja úgy most, hogy ő a gyermek nemzője? kérdezte Pável tanácstalanul.

szabad - Mindkettő. Én azonban téged nyilvánítalak, szabad választásból, apának, a másik kettőtől rossz viselet miatt nevetett. megvonom az apaságot. Pável nevetett.

- A Pável becsempészhetne azért már egy neszkávét - mondta Rosemarie -, végső soron épp elég sok vajat kap tőled. - De forró vizet...? ...szerzek én az osztály konyhájáról, már csak egy termoszkanna kellene akkor. Bólintottam, szervezés kérdése minden. Akkor hirtelen bejött, kíséret nélkül, a főorvos. Rosemarie ragyogott, bár nem parfümözködött még ma, tiszta hálóinget sem húzott. A főorvos jó hírrel jött: a frissen érkezett lelet nem mutat rákos sejteket. - Ezt én tudtam - mondta ő. Holnap kivesszük a katétert, a hétvégén már hazamehet közölte a főorvos. És én erre mit mondhattam? És magánál is közeledik az a nap - közölte akkor át kell helyeznünk a II. osztályra... Hamarosan elszakítanak minket. Dórit aznap délután könnyek közt talált, amikor bejött hozzám. A főnöknőd nem ad nekem recept nélkül Valiumot, most akkor mit csináljak - panaszolta. Kedd délután csak Ortrud van a patikában; írtam neki egy enyhén zsaroló színezetű levelet. Kedves régi kolléganőmnek. - Miért nem kapja meg ezt a vackot az orvosától? - kérdezte Rosemarie.

- Jaj, mit értenek azok az egészből - mondtam -, szívtelen
alakok.

Szilveszter traumatikus eseményei után Dórit többször is jelentkezett - mindannyiszor leráztam. Vagy azt mondtam holt neki, éppen fut ki a leves, esetleg, hogy holt fáradt vagyok, főnöknőm épp csönget valaki, netán hogy a főnöknőm akar felhívni Dorit bármely pillanatban. Dorit gyanút fogott, odarendelt magához. - És semmi link kifogás nincs - mondta. Máris túl sokat tudott. Lene, Dórit lányával játszva, járok Dórit, elárulta, hogy naponta járok hozzájuk látogatóba. S Dórit, akár egy prűd nevelőnő, magyarázatot követelt. - Megkedveltük egymást - mondtam, mintha csak úgy kezdesz, félvállról venném -, de ha rögtön képzelődni kezdesz, rossz nyomon jársz. Dórit - De nem, végső soron terhes vagy - erősködött Dórit és jól tudjuk, a gyerekek ebben a korban gyakran fantáziálnak. mesélte, Pávellal Lene azt mesélte, egy szobában aludtál Pávellal - valami csődültek szállodában -, és a gyerekek is oda csődültek körétek. Ordít az egész: anya nélkül cseperedő gyerekek vágyálma... egymást. Vizslatva néztük egymást. kérdezte - És Levin mit szól ehhez a barátsághoz? - kérdezte akkor Dórit. - Kórházban volt - mondtam -, jóllehet ez nem volt a megfelelő válasz. Mégis, az elterelő hadmozdulat bevált. - Mi történt vele? hangzott az együttérző kérdés. metszőfogát. - Dieter kiverte négy metszőfogát. Dórit hitetlenkedve bámult rám. - De miért? - Mert berúgott. Borzadállyal nézett rám. - Remélem, ezt a Dietert azon lökött nyomban kirúgtad a házadból; na, de amilyen lökött te vagy... vagyok Úgy beszélt velem, mint egy beteggel. Hogy nem vagyok Jézusugyan egy Jézus-Mária, mégis, túl jó vagyok erre a világra. elzavarnia Hát ő majd beszél Levinnel, neki kell elzavarnia a Dietert. Még ma. Hosszú évek óta tartó barátságunkban most jött el az első bányaomlás. Dórit odavágta nekem, hogy együgyű vagyok, „tikkelek". meg hogy szociálisan „tikkelek". Végül kiböktem: - Lehet, hogy a gyerek Dietertől van. menthetetlen Ezt Dórit sem akarta elhinni. Nem, hát menthetetlen vagyok, mondta.

megbeszélésre Levint Hogy Dieter jobban lett, megbeszélésre rendeltem Levint a melyeket betegágyhoz. Levinnek műfogai voltak már, melyeket rám véletlenül gyűlölt; dühe pedig rám összpontosult, véletlenül sem a baj okozójára. - Azt akarja, vessünk kockát a gyerekért - mondta Levin. Dieter tekintete maga volt az esett búbánat. - Mindjárt pityeregni kezdenek - gondoltam. - Nem jelentettem ki azt akarom viszont, hogy más fedelet keressetek keressetek magatoknak. Nem óhajtok többé együtt lakni veletek. mi- Miért, mit követtünk el mi ellened? - kérdezte mimózaérzékenységgel Levin. - Dieter csaknem megölt, te az első pillanattól fogva fogva csaltál Margottal. Levin. - Jó, jó, de most akkor kvittek vagyunk - mondta Levin. Dieter, aki szinte már egy szót se szólt soha, végre megölöm megtörte bús hallgatását. - Ha kidobtok az utcára, megölöm egyből magam - mondta, de olyan komoran, hogy egyből el is lehetett hinni neki. szűrömet - Mi az, hogy „dobtok" - mondta Levin -, az én szűrömet akarja is ki akarja tenni... - Oké - mondtam hát -, olyan szívtelen, persze, hogy nem vagyok. Hogy egyből a hajléktalanszállást kellene megcéloznotok. De a jövőben egyedül akarok lakni a emeleti földszinten, ti meg osztozzatok, tessék, az emeleti fedelet. helyiségeken. De csak amíg nem találtok valami fedelet. Ok ketten egy szót se szóltak. Az alsó lakás kiürítése ilyen értelemben már másnap este holmiját megtörtént. Távollétemben Levin felcipelte a holmiját az emeletre, hogy mostantól ott éljen Dieterrel, már csak úgy meghitt kettesben. Amikor Pávelnak felajánlottam, költözzenek hozzám, elhárította. - Mégse élhetek a gyerekeimmel egy őrült nyilván közvetlen szomszédságában... -, aztán elharapta, nyilván nevelkedhetnek eszébe jutott a felesége. - Úgy értem, nem nevelkedhetnek egy erőszaktevővel közös fedél alatt. Lassan kitavaszodott, a kikelet ezen a vidéken - az úgyLassan úgynevezett Bergstrassén - köszönt be először. Márciusban a gyerekek megrendezték a nyárnapi felvonulást, és a Április piactéren elégettek egy hatalmas vatta hóembert. Április halvány elején nyílni kezdtek a magnóliáim, ám a szép halvány rózsaszín szirmok a tartós esőkben megbarnultak, aztán hamar le is hulltak.

kiMikor a cseresznyefák hatalmas virágcsokrokként kimegmozdulásait. virultak, érezni kezdtem a gyermek első megmozdulásait. szülé lészorvos. Terhességem példásan zajlott, elégedett volt a szülészorvos. börtönDietert Levin felmentő tanúskodása ellenére börtönbüntetésre ítélték, be kellett vonulnia a közeljövőben. széOlykor találkoztunk a ház kapujában. Rémesen szégyenkezett, ami engem kicsit úgy meg is hatott. Olykor, ha a kertben üldögéltem, éreztem a tekintetét, ahogy néz az emeletről. Gondolom, fokozatosan gömbölyödő hasamat méregette. távollétemben Levin is került. Eleinte attól tartottam, távollétemben ezek még használni fogják a télikertet és főleg a konyhát. Mivel azonban mindketten nagy barkácsolók voltak, berendeztek emeleten. berendeztek maguknak egy főzősarkot az emeleten. Titokban megszemléltem egyszer. Nem lehetett rá azt mondani, hogy „hevenyészett". Egész szuper tűzhely, kicsit becsatlakoztatott ormótlan hűtőszekrény, dupla mosogató becsatlakoztatott vízzel, több nemesacél polc - már csak a csempék aludtak, hiányoztak, a díszpadló. Külön szobában aludtak, együttesük célinkább cél-, mintsem lakóközösség volt. Levin rákérdezett olykor, hogy vagyok, ám sem pénzt, sem szolgáltatást nem kért. tás-féHa Pável személyében nincs legalább egy jópaj tás-fé- le barátom, bizony, kicsit egyedül éreztem volna magam. magam. Másrészt krónikus fáradtság gyötört, mindig korán feküdtem le, és örültem, hogy munkám és Páveléknál tett látogatásom léteznem. után senki más számára nem kell léteznem. ér Egy nap aztán végképp elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy valakire támaszkodnom kell, és akkor Pávelt az üdvözlő ölelés után tovább öleltem. - Mi van veled? kérdezte riadtan. Ez a férfi nekem szinte úgy mindenével tetszett. (Hogy néha térdnadrágot hord, meg hogy naponta meg kell hallgatni A szép molnárnét, arról majd leszoktathatom.) Emésztő vágyat éreztem, hogy háljak vele; ez volt velem. valamikor Ám ő a jelek szerint erről mit sem akart tudni, valamikor csak nekem kellett egyenes támadásba átmennem. közeledett Épp mikor Pávelt lemondóan eleresztettem, közeledett fontoskodva fontoskodva Kolja s tájékoztatott: - A mami jön a hét végén! Ezzel a lehetőséggel mindig is számolnom kellett, csak kérdeztem elhárítottam a gondolatát. - És örülsz? - kérdeztem a fiúcskát. Komoly arccal nézett rám. - Nem - válaszolta. mami És Lene is bekapcsolódott: - A mami ugyanis beteg.

Pável felvilágosított, hogy itt most kísérletről van szó; a felesége egyelőre itthon tölti a hétvégéket, így lassan ismét átállhat a normális életre. - A gyerekek majd mesélni fognak neki rólam mondtam, mikor Lenchen és Kolja hallótávolon kívül voltak már. - Azt már rég megtették - mondta Pável. Rossz volt a lelkiismeretem. Ez a nő engem nyilván reagált gyűlöl. Kicsit az ő helyét foglaltam el itt. - Hogy reagált rá? kérdeztem. ba- Uram isten, túlságosan beteg ahhoz, semhogy bakövetkezményeivel rátságunk elképzelhető következményeivel törődjön. Hálás, hogy bajlódsz a gyerekekkel. megEzt így azért nem egészen hihettem, mindegy, megkönnyebbültem. Végső soron Pável nem csalta meg a Vafeleségét, ezt csak én áhítottam volna (de nagyon). Valószínűleg azt mesélte, hogy egy boldog házasságban élő, kicsit Lenchennel terhes asszony egy kicsit összebarátkozott Lenchennel és KoÍjával. kér- Gondolod, nézzek be hozzátok a hétvégén? - kérdeztem. Pável a fejét rázta. - így is túl sok lesz neki az egész. Hangja levert volt. - Még külön probléma lesz neki, ha a költözés jön - mondta -, már most közölnöm kell vele, hogy nem maradhatunk itt. - Arcára volt írva a boldogtalanság. HaEzen a magányos hétvégén meglátogattam Doritot. Haragudott rám, amiért Dieter még mindig felettem lakik. drasztikusan, akkor, - Képzeld el egyszer, de úgy drasztikusan, mi van akkor, ha rájön megint, aztán lehajít a lépcsőn. - Nem, Dórit, a lelke mélyén ő... gondolni, Dórit végképp nem értett. - Lassan kezdem azt gondolni, neked tényleg egyszer s mindenkorra „fel kell hagynod a Nev férfiakkal", sosem húzol szerencsésen. Neveld magányosan a másképp. gyerekedet, nem érdemelted másképp. - Pávellal boldog lehetnék. - Pável házas ember, és te is férjnél vagy. vaDórit e kérdésben igen régimódian gondolkodott, vanormának. lószínűleg azért, mert a saját házasságát vette normának. Hogy Dorittól eljöttem, szerettem volna még egy kicsit tavaszi sétálni, csak úgy járni egyet, egymagamban: enyhe tavaszi mentén. nap volt, hát nekivágtam egy úton a Neckar mentén. Ide szeretőmet, kalauzoltam el eddig csaknem mindegyik szeretőmet, hogy akartam holdfénynél megcsókoljanak, és itt akartam hamarosan majd

büszkén tologatni a kicsimet. A kacsák is vezetgették, na feldühödött tessék, apró családjaikat, a feldühödött hattyúk meg a nyakukat nyújtogatták, lévén hogy fészkük bújt meg a bokrosban. Embercsalád jött szemközt velem: Pável a feleségével és a szaladtak két gyerekkel, akik már messziről fölfedeztek, szaladtak felém nyomban. Kicsit elfogott az idegesség, mert semmiképp sem szerettem volna, ha a véletlen mögött Pável bármi szándékot sejt netán. Alma nyújtotta keskeny kezét; az érintése, mint egy élettelen egéré. gyerekek - A gyerekek már meséltek nekem önről - mondta jólnevelten. Pável kicsit furcsán nézett rám. Félt. ötlenek Ha Alma külsejét akarnám leírni: festmények ötlenek fel. Szecessziósak, romantikusak. Ez az, mintha egy meséből nosztalgiát idéző lépett volna ki. Az elomló selyemruha nosztalgiát idéző vérszegénységéhez, kreáció volt, jól illett viselőjének vérszegénységéhez, szalmakalapját (mikor ebben az évszakban mindenki úgy rózsaszínű örült minden egyes napsugárnak) rózsaszínű szalagok magas díszítették, halványszürke cipőjének magas sarka egyáltalán Neckarsétákhoz. nem illett Neckar-parti sétákhoz. Minden egyes szín finom tekintete volt, a hölgy hangja halk, tekintete fátyolos. - Már csak egy gondoltam ájulás hiányzik - gondoltam mérgesen. Világos, ez az illető, amilyen gőgös, egy klozetot nem tud megtisztítani. mókásabb. - Gyere velünk, Hella - hívott Lene. - Úgy a mókásabb. Fussunk versenyt. Méltóságteljesen elhárítottam az ajánlatot. Útban volna a hasam. maAlma kísértett álmomban. Már e néhány perccel is maradandó hatást tett rám. Testileg vagy akár lelkileg nem olyan feltétlenül nézte volna őt az ember betegnek, inkább olyan gyerek. volt, mint egy asszonynak öltözött rafinált gyerek. Találkoztam volna csak tíz évvel ezelőtt Pávellal, mindentől megkímélhettük volna magunkat, jó, de mi értelme volt örökké ezen sopánkodni. Előrehaladott terhességem okán az éjszakai szolgálat most már rendre elkerült. Odahaza viszont nem volt segítségem, magamnak kellett kicipelnem a szemetet, lépcsőt takarítani, vásárolni lakásomban ablakokat tisztítani, vásárolni jártam. Csak a (alkalmasint kertet tartotta rendben valaki (alkalmasint Dieter). hetente Felfogadtam egy portugál nőt, az hetente egyszer eljött a nagyja piszkos munkákra. Levin mivel tölthette napjait,

fogalmam sem volt róla; tény, hogy a Porsche gyakran helyén. éjszaka sem állt a szokott helyén. megfelelő Dieternek Pável nem talált megfelelő lakást. Mivel pedig Dieternek költöznie zárkába, alighanem át kellett költöznie hamarosan egy zárkába, beköltöznek kacérkodott a gondolattal, hogy mégis beköltöznek hozzám. Éreztem, hogy nem nagyon szívesen teszi, amikor aztán csak átmeneti ráállt a végén. - Mindössze átmeneti megoldás. - Háztartásuk raktárban elhelyezni. holmijának nagy részét raktárban akarta elhelyezni. seGolyóbis hasam és krónikus fáradtságom ellenére sehétgítettem a kipakolásnál, elhelyezkedésnél. Ha majd hétmunka, végére megjön Alma, ne várja semmi keményebb munka, attól csak ingerültté válhat. Kezdtem irigyelni ezt a nőt a nyugodalmas helyecskéjéért. gyerekeit, A költözés napján Dórit magához vette Pável gyerekeit, sikerítettem utasítgattam én szabadnapot sikerítettem magamnak, utasítgattam a szobába. rakodókat, mit hova, melyik bútort melyik szobába. Pável hűségesen állt megannyiszor az utamban. Mindegyik gyerek egyPáve kapott egy-egy manzárdszobát, Pávelé lett a kis diákzug. ElCsak este vettem észre: teljességgel kikészültem. Elaludtam a heverőn, nem voltam felébreszthető. Másnap be kellett mennem a gyógyszertárba, kedélyes lehetett. reggelizésről - még a gyerekek nélkül - szó sem lehetett.
- Honnan voltak Almának a drága nosztalgiaruhái? - kérdezte a mindig praktikus Rosemarie. - Közeledünk lassan a Boldog Véghez - mondta Rosemarie -, és nagyon ideje is. Egyre ez a konyhai áldás jár az eszemben: „Édes otthonórád - maga a boldogság". - Az, hogy „maga", az stimmel, mert ki-ki maga volt, egyelőre. Dieter a sitten, Levin örökké úton. Jó, hát a külön hálószobáinkat leszámítva én mindent megkaptam, amit megálmodtam. - Tudnék egy szép keresztnevet - mondta Rosemarie Hirte. Holott pedig megtiltottam neki, hogy a hasambéli kérdésekkel foglalkozzék. Fokról foka ráérezhetett, hogy szorongásaimat igyekszem a meséléseimmel „legyőzni". - Az utolsó ultrahangnál minden rendben volt - igyekezett nyugtatni. Hát nem tudta megállni, tessék, megszegte tilalmamat. Dr. Kaiser indiszkréciójának hála, rég tudta jól: a placenta rendellenessége révén az embrió ellátása nem volt elégséges; második gyermekem a korához képest túl kicsi volt. Ezért hát egy adott pillanatban meg kell majd indítani a koraszülést, lévén, hogy a testemen kívüli táplálás megfelelőbben volt biztosítható. - Miféle nevet tudnál?

Rosemarie mosolygott. - Mit szólnál ahhoz, hogy „Wi- told"? - De mikor nyilvánvalóan kislány lesz. Ráadásul először is... - Jó, akkor ezt hagyjuk. Halljam tovább a családi idillt!

Almát minPável meglátogatta Almát a klinikán, s az asszony minhétvégét. denképp újra a gyerekekkel akart volna tölteni egy hétvégét. - Aligha fog az menni neked - mondta panaszosan Pável. valami Bár hát én magam aztán tényleg nem vágytam rá valami ügyétházamba nagyon, hogy Alma minden ügyét-baját a házamba hozza, amilyen nagy a szívem, ráhagytam: - Ugyan, miért ne, ha annyira akarja... Közben melegebb lett, a kert virult. A gyerekek kint Almát akartak játszani; Pável talán kint tudja tartani majd Almát nyugalmam, minél többet a zöldben, marad egy kis nyugalmam, ledőlhetek. Aztán gyakrabban ledőlhetek. Pihenésre szorultam. Aztán minden egészen másképpen alakult. olA télikertben ültem a gyerekekkel, A csúf kiskacsát olvastam fel nekik, Pável elment kocsival Almáért. De alig telt bele öt perc, már kiáltotta is Lene: - Egy autó! A papa jön! vaAz ablakhoz léptünk, és Levint pillantottuk meg, valamint egy idegen férfit, bőröndöket pakoltak ki a Porschéből. Mindketten pompásan napbarnítottak, mindketten teljesen célszerűtlen fehér öltönyben, mindketten, akár két ifiúr, akik a tágas-nagy világ illatát tágasillatát szórták szórták még a hónaljukba is. Továbbá ferde vágású napszemüveg és merész fazonú kalap egészítette ki a szerelésüket, a kalap Levinnek aztán végképp nem állt sehogy. Arcán valami olyan stricimosoly játszott, amit eddig elvittem nem is ismertem. Felsóhajtottam hát, elvittem a gyerekeket az ablaktól, azt ne higgye a kedves férjem, hogy vágyva várták. Később tényleg befutott Pável is és Alma. A világjárók azonban, szerencsére nem mutatkoztak, hallani lehetett azonban, járnakahogy az emeleten járnak-kelnek; víz folyt, nyilván megmosakodtak, kicsomagoltak. Pável a Porschét meglátva egyből rájött, mi a helyzet. De csak Alma háta mögül kérdezett meg, jelbeszéddel, s ahogy fölfelé bökött, rábiccentettem. Ja. Nyomban Almán látszott, mennyire megviselte az út. Nyomban be gyerekeknek is feküdt a függőágyba, a gyerekeknek kellett őt Émelyegve hintáztatniok, Tamerlán szépen rátelepedett. Émelyegve Almának néztem a meghitt jelenetet. Én meg vihettem Almának a hashajtó teát, és Pável megkért, tegeződjem vele is.

hallatszott, Asztalnál ültünk, már ettünk, mikor kopogás hallatszott, de nyílt az ajtó is nyílt nyomban. Levin és az újdonat haverja trappolt be. Körbeköszöntek egy hellóval, majd kevés gombócokra visszafogottsággal meredtek a gőzölgő gombócokra és a nekünk húsra. Levin azt kérdezte: - Kölcsönözhetnél nekünk néhány szelet kenyeret netán? regimentre Szokásom szerint egy regimentre főztem ma is. És épp ott asztalhoz tartottam, hogy vendégszeretetet színlelek, asztalhoz hívom a betolakodókat, mikor észrevettem Pável intő pillantását. kenyérért. Felálltam, mentem a kamrába kenyérért. Ebben a pillanatban megszólalt Alma, ahogy az meg van írva, mint „a ház szívélyes asszonya": - Ugyan már, foglaljanak helyet, jut itt mindenkinek elég. Pável, volnál volnál szíves két tányért hozni, meg evőeszközt, ugye? Még vissza se érhettem, Levin már oda is húzott két lé széket, maga elővett a szekrényből tányért, mindent, lévén hogy Pável nem volt hajlandó moccanni. kivirult, A két utazó éhes volt, kedvük is pompás. Alma kivirult, a összegyerekek rendetlenkedni kezdtek, hamar össze- malacolták a szép fehér abroszomat. pillantott Levin többször is kíváncsian, talán fájdalmasan pillantott télikerten. körbe a télikerten. Hasamat láthatóan nem óhajtotta nélkül észrevételezni, az albérlőket csodálkozás nélkül fogadta el, Pável hallgatagságával nem törődött. felugrott, Alig hogy az utolsó falatot lenyeltük, Pável felugrott, kis aztán Almát is, engem is ágyba parancsolt - ránk fér egy kis gyerekekkel kora délutáni alvás -, ő maga a gyerekekkel együtt elmosogasson: hozzálátott, hogy az asztalt letakarítsa, elmosogasson: elköszöntek. vendégeink érezhették, tőlük itt elköszöntek. Szó nélkül kimentem, összecsapáshoz - mindegy, kivel és kivel ki miatt - semmi kedvem nem volt. - Víg mindeneken mily boldog a szem - idézte aztán Pável, hogy már kint kávéztunk a kertben. pihentette Alma azonban „mindenek" helyett a hasamon pihentette meg szemét, s azt kérdezte: - A két gavallér közül melyik az apa? helyettem: Pávellal vígan összenéztünk, majd ő felelt helyettem: - A langaléta, Levin. Alma érdeklődése a külvilág dolgai iránt szerencsére itt véget is ért; hogy férjem másik lakásban lakik, fel se tűnt neki. Fáradt tekintettel nyugtázta a viruló rétet (Hermann gyepágyai elvadultak), Graber hajdan nagy gonddal nyírt gyepágyai elvadultak), s láthatóan élvezte a kávét, napfényt, szabadságot. Fehér keze erőtlenül pihent Pável karján, nem örültem a látványnak.

kanTetézte a bajt, hogy még az én kiszámíthatatlan kankédúrom is ehhez a nőhöz vonzódott most, ott hevert kénem nyelmesen az ölében, igaz, nem dorombolt, hanem éles tekintettel fürkészte a környező világot. Egyszer csak Lene jelent meg, lélekszakadva és zokogva: - A Kolja! mutatott Felugrottunk Pávellal, rohantunk, amerre Lene mutatott kis kezével. A láma meg se moccant. felszakadt vérzett Kolja leesett a fáról. Fején felszakadt a bőr, a seb vérzett ragasszátok ugyan, de nem látszott súlyosnak. - Csak ragasszátok le, aztán kész - mondta a derék kis srác. Pável úgy döntött, hogy a seb túl nagy, be kellene varrni, egyelőre kötés került rá, majd az apa elvitte fiát a kórházba. hangosan Lene hangosan sírva nézte az elsősegélynyújtást, most tértünk akkor mit tehettem, karomra ültettem, így tértünk vissza kerti szép helyünkre, a napra. Irritált, hogy Alma egyszerűen nem is törődik Kolja balesetével. Az ám, de hová volna na, lett? Mert nem ült ott, mint vártam volna, sztoikus eltűnt. nyugalommal a fonott székben, hanem eltűnt. Nyomban keresésére indultam, de nem találtam sem a kertben, sem a házban. Bebújt volna Pável mögé a kocsiba? megTépelődve baktattam fel a lépcsőn. Lene lassan meggyereket nyomozó nyugodott, nem is akartam volna a gyereket holmi nyomozó rákérdezett; akcióval megint felidegesíteni. De magától rákérdezett; Mama elment velük? - Igen - válaszoltam neki. napokon Meddig marad el Pável? Tudtam, munkaszüneti napokon sebészeti mindig irdatlan sokan verődnek össze a sebészeti hobbikertészkedők, bűntudatos ambulancián - focisták, hobbikertészkedők, bűntudatos véletlenül papák, mert otthoni tornáztatás közben véletlenül kificamították a kislánykájuk karját. tovább Alma dolga nem hagyott nyugodni. Trappoltam tovább Lenével, kézen fogva - valóban árkon át, bokron át, ki az minden útra, le a pincébe, sorra be minden szobába. A macskát keressük, azt mondtam. Legyőztem magam, így kopogtam lakóterébe be végül, hátha segíthetnek, Levinék lakóterébe is. Már ahogy Levin ajtót nyitott, hallottam - végtelen Alma megkönnyebbülésemre - egy női hangot. Alma a két ült. gavallérral a tévé előtt ült. - Csak azt akartam tudni... kezdtem. - Ülj közénk - invitált Levin. - Épp teniszversenyt nézünk. szemreháMegráztam a fejem, mentem. Lent aztán szemrehányásokat tettem magamnak. Levin és utazótársa nem is sejti

hát Alma pszichózisát, remélhetőleg nem itatják. De hát Levin kezében - nem whiskyspohár volt? Alma pszichofarmakát szed. Másfél óra múlva megérkezett Pável. Kolja önszántából sebesült pizsamába bújt rögtön, látszott, azt szeretné, ha sebesült érdeklődött. hősként ünnepelnénk. Anyja felől nem érdeklődött. kuporog tévé Pávelnak. - Alma fent kuporog a tévé előtt - mondtam Pávelnak. fölfelé. Nem valami barátságosan nézett rám, indult is fölfelé. felHogy feleségét lehozta, az asszonyon látszott némi fellepoajzottság. Lene kérdezetlen elkezdte mesélni Kolja lepotyogását Az anya fura módon szívből nevetni kezdett a hallottakon. hallottakon. Pávellal döbbenten néztünk össze. Meg- Mikor kapunk enni? - kérdezte akkor Alma. Megszokhatta a kórházban a korai utolsó étkezést, s hogy aztán hamarosan lámpaoltás. Pável kiment a konyhába, megterített. - Tévedés - közölte Alma. - Két teríték hiányzik. ha- Levin és barátja odafönt eszik - mondtam igen határozottan, mire Alma könnyei eleredtek. különböző Pável megsimogatta, mint egy állatkát, három különböző engedelmesen tablettát is adott oda neki, ezeket az asszony engedelmesen miközben lenyelte. Evés után szépen lefeküdt, miközben mi a ültünk, gyerekekkel fennmaradtunk még, együtt ültünk, hallgattuk ötödszörre is Kolja lepotyogásának históriáját. szobák Amikor eljött a takarodó ideje, következhetett a szobák újbóli elosztása. Én a kis diákzugot választottam, Alma a már Lene házastársi dupla ágyamban aludt már rég, Lene és Kolja oda manzárdszobát bújtak be mellé. A messzi manzárdszobát nem fogadták el sehogyan Pávelnak. sehogyan sem, az jutott ma Pávelnak. Az éj közepén felriadtam. Égett a villany, és Alma állt ott tüneményeket előttem. Mintha folytatódna egy álom. Ilyen tüneményeket Amerikában, játszódó szoktak Amerikában, a déli államokban játszódó történetekben fekete rabszolganőik ágyba vinni szépen: fehérek és flegmák, hullámzó hajjal, melyet a „nanny" fényesre kefélgetett. - Pável hol van? - kérdezte, és úgy meredt az ágyra, alatt. Arcvonásai mintha a férje ott lapulhatna a takaróm alatt. Arcvonásai nekem most először árulkodtak gyanakvásról. - Kolja ágyában, a manzárdszobában. Leült a pamlagom szélére. - És hol alszik a te férjed? - kérdezte. Álmosan mutattam felfelé; részletekhez Almának semmi köze.

- Buzi? - kérdezte derűsen. Fejem ráztam, tüntetőleg lehunytam a szemem. ráztam, Megértette, indulni készült. - Egyébként a gavallérok búcsúszavai. cseppet sem unalmasak - ezek voltak balga búcsúszavai. lenne Ahogy elaludtam, azt gondoltam még, „Desirée" lenne a hozzá illő név. gyerekek Másnap mindnyájan soká aludtunk. A gyerekek keltek föl végül elsőként, focizni kezdtek kint. Mikor Koljának épp azt Fáradtan parancsolták, hogy pihenjen, de szigorúan. Fáradtan tápászkodtam, visszafüttyentettem a gyerekeket a házba, tojás legyenbeálltam a zuhany alá, azon gondolkoztam, tojás legyen-e reggelire. Holnap gondoltam. Holnap ilyenkor megszabadulok tőle megint, gondoltam. Egy férfit és két gyereket kiszolgálni, jó, az még csak hozzá? elmegy, de hogy egy ilyen őrült nőszemélyt is hozzá? elkényeztetett Egyébként úgy éreztem, ez a nő iszonyúan elkényeztetett és használja bűnlusta. Betegségét ravaszul használja arra, hogy se felelősség ne terhelje, a legegyszerűbb munkát se kelljen elnevelt elvégeznie, egyszerűen élhesse csak az elnevelt gyerekek kellemes életét. Pável felkelt, jött segíteni. - Remélem, ez a hétvége az megoldást első és az utolsó, hogy itt van - mondta. - Más megoldást kell találnunk. fiacskáját Akár a gyerekek, Alma is kakaót ivott. Sérült fiacskáját egyszerre számtani feladatokkal kezdte gyötörni, amelyeket aztán Kolja eleinte kedvetlenül megoldott, de aztán nem volt hajlandó tovább. Pável. - Hagyd már, vasárnap van - intette Pável. függőágyba, Hát a nő visszafeküdt Tamerlánnal megint a függőágyba, onnét nézte, hogy teszünk rendet. Majd elaludt. velem Szerettem volna magamban sétálni egyet, ám Lene velem tartott. találtuk, Ahogy visszatértünk, Kolját és Pávelt a tévé előtt találtuk, duzzogott, neki trükkfilm ment, Lene duzzogott, miért kellett neki a felét lekésnie. Hol volt Alma? - Alszik. valaKétkedve ellenőriztem a függőágyat, egyáltalán, valamennyi ágyamat. Nyilván odafent van megint. Szóltam Pávelnak. Komoran vonta össze a szemöldökét. - Kérlek, menj inkább te akkor, hozd le, én már úgy le, utálom ezt... Utáltam én is, de engedelmeskedtem. Se kopognom, se csöngetnem nem kellett, minden ajtó nyitva állt. Nem

vettek észre, fecsegtek nagy hangon összevissza, közben szólt a rádió. - A gyerek nem tőlem van - ezt Levin mondta. Mindhárman Mindhárman csengve kacagtak. Alma elselypegett valami kommentárt. idegen, - Pontosan, ez a helyzet: tőlem van - mondta az idegen, és ez a jelek szerint ugyanolyan mulatságos volt, mint egykor a kokós angyal. Hogy így megúsztam észrevétlen, fogtam magam, földszintre. magamra visszalopóztam a földszintre. Szobámba mentem, magamra randaság. zártam az ajtót, bőgtem, íme, az emberi randaság. Különben meg az én dolgom, ha a láma odafent sörözik? Önként soha mutatkozni. nem fogok Levin szeme előtt mutatkozni. Valamikor aztán rám kopogott Pável, ajtót nyitottam. Azt hazudtam előhazudtam hogy a lépcsőn rám tört egy váratlan elő- fájás. hibáztatta, Pável aggódott, saját magát és családját hibáztatta, és ment Almáért. Mikor megint együtt ültünk mind az ebédnél, a nő szokott enyhén sértett ingerültséget mutatott, tény, hogy a szokott egykedvűségét levedlette. levedlette. - Ne vigyelek vissza még ma? - kérdezte Pável, ahogy Megerőltető gyanakvón figyelte. Szelíd volt a hangja. - Megerőltető itt neked. - Meg akartok szabadulni tőlem? ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó - mondta meglepő magabiztosan. tanúsított: Velem szemben is valami ingerült rosszkedvet tanúsított: a családjában elfoglalt helyemre volt ez nyilván válasz, s én sokkal normálisabbnak találtam, mint az eddigi közönyét. Hogy Alma a vécéről nem tért vissza közénk, hanem a fellopózott tilalom ellenére minden jel szerint még egyszer fellopózott az emeletre, Pável lemondóan jegyezte meg: - Úgy látszik, belefáradtam, jól érzi magát ott. Én meg már belefáradtam, hogy örökké szaladgáljak utána. Csak nem fogják rögtön... Nem szóltam. A gond csak az volt, hogy Levin nem is aggály sejti, kivel van dolga. Nyilván minden aggály nélkül megkínálja egy kis adaggal, még jó, ha ez a kis adag csak sorsáért? whisky lesz. De hát mit vagyok én felelős Alma sorsáért? Női osztályon élt, orvosokon és ápolókon kívül férfit ritkán láthatott. Egyébiránt alig hihettem, hogy Pávelt akarná féltékennyé tenni, vélhető hűtlenségéért fizetne vissza neki így. Inkább egyszerűen úgy viselkedett, mint egy szeméremérzet ötéves gyerek, aki minden belesulykolt szeméremérzet nélkül könnyen csapódik vidám férfiakhoz. Levinnek és új hölgylátogató barátjának, persze, jó mulatság volt a hölgylátogató a háznál,

különösképp hogy Pávelnak annyira nem tetszett a dolog. vajon Miket mesélhetett már vajon Alma? - Kétlem, hogy orvosainak terve beválik - mondta Pável. Alma - Lassú szoktatással szeretnék megkönnyíteni Alma soron, persze, visszatérését a hétköznapi világba. Végső soron, persze, a köztes állapot már eléggé hosszan kitart, talán nem következik újabb akut roham. De ahogy így elnézem, elnézem, szorongok és félek. Igaza volt. Nekem is az volt az érzésem, nem lehetne őt jó gyerekekkel. lelkiismerettel magára hagyni, főleg nem a gyerekekkel. Holott hát nem csinált ő semmi rosszat, nem beszélt kuszán összevissza. És ha a merev tekintetét nem vesszük figyelembe, messzebbről még mutatós is volt valahogy. - Uramisten - mondta Pável -, akkor láttad volna, mikor felesége leségemért: elvettem! Mindenki engem irigyelt a feleségemért: szép, elhajítanám okos, elbűvölő, eredeti. Néha egyszerűen elhajítanám ezeket a nyamvadt pirulákat a fenébe, mit, hogy az egész személyiségét kiiktatják, a gyógyszerészet bábjává teszik <5t. Minden baj nélkül telt a délután. Alma sétálni ment a családjával, családjával, én otthon maradtam, kipihentem magam kicsit. lustálkodás A Porsche is elpályázott. Kétórányi lustálkodás után kezdtem szinte lesve várni vendégeim visszatértét. inkább A séta Almát testileg alkalmasint kimerítette, ám inkább valami fokozódó nyugtalansága volt feltűnő. Tudtam, mit Tudtam, tesz majd első adandó alkalommal. És való igaz: hamar ki is szökött a nappaliból - aztán csalódott arccal tért vissza. Érezhettem olykor, hogy engem figyel.

Ezen a - talán nem is a legizgalmasabb - helyen Rosemarie hangos horkolása hívta fel magára kellemetlenül megint a figyelmemet, sértetten befogtam a szám. Reggelizés közben Rosemarie megbánónak mutatkozott. - Nem miattad volt, hogy elnyomott a buzgóság, nyilván ez a hormoninjekció a ludas. És talán igaza volt. Kicsit meg is hatott, amilyen bűntudattal dobta oda ágytakarómra az eperlekvárt meg a kockacukrot. - Tudod mit - javasoltam -, a kislányomat rólad nevezem el; nem második nevedet szánom neki - a Thyra nekem túl különc -, de a Rosemarie-nak a felét. - Melyik felével? - kérdezte lelkesen. - Egy kis Marié lesz ő. - Erre igazából koccintani kellene! - Összeütöttük két súlyos csészénk peremét. Egy kis neszkávéval feljavított komiszmoslék reggeli pezsdítő italunk - löttyent szép őszibarackszín hálóköntöse ujjára.

- Ma azonban a végére kell érnünk, mindenképpen - mondta -, feltételezem, lesznek még halottak. - Türelem. Vacsorára füstölt lazacot tálaltam, hozzá kaporszószt. visz- Hóhérkosztom - mondta Alma, és nyilván a viszszatérésre gondolt, a rá váró intézetre. gyerekek haMegint elsőül tért nyugovóra, a gyerekek követték hamarosan. Éjfél lehetett, szörnyűséges álom ébresztett fel. Pontosan nem emlékszem ugyan, de olyan ártalmatlanul indult: Alma és (az ember nagyságú) Tamerlán kart karba öltve állt Tamerlán előttem, bejelentvén: - Összeházasodunk! - Tamerlán kandúrhoz illő magas szárú csizmát viselt, hozzá Walt DisneyHoodDisney-produkcióba illő Robin Hood-gúnyát. Alma hozzám Tamerlánt, hullaszín Hófehérkét mintázott. - Add hozzám Tamerlánt, lenne hites uram, cserébe tiéd lehet Pável - mondotta, és én mondotta, csere. igencsak örvendeni látszottam, mivel jó csere. - Hogy igazságos legyen az alku - folytatta -Alma -, ráadásnak vettem még a gyermeketeket is. Pánikba estem, kétségbeesetten kezdtem keresni az én kicsikémet holt fák sűrű jégerdejében. próbáltam - Mint egy gonosz mesében! - nyögtem, s próbáltam ugrottam mentem felébredni. Ki is ugrottam aztán az ágyból, mentem a gyerekekre konyhába, ittam egy kis tejet, ránéztem a gyerekekre ágyban békésen aludtak Alma mellett a házastársi ágyban -, majd kinéztem az ablakon a sötétbe. Porsche felhajtónál. Elkéstünk, A Porsche kanyarodott be épp a felhajtónál. - Elkéstünk, Végül uraim - gondoltam. Végül a télikertbe lopóztam. Pável a kicsit. függőágyban feküdt, olvasott. Összebújtunk kicsit. Mígnem tudta Tamerlán, aki az ajtókat nagyon is ki tudta nyitni, megállt mellettünk, parányi miák hangot adott. Felpillantottam, és mozdulatlanul Almát láttam máris, ahogy ott mozdulatlanul áll csipkés hálóingében a sötét folyosón. Pável nyomban elengedett, felugrott. - Mi van, nem tudsz aludni? - kérdezte ügyetlenül. A nő valami zsigerig sértett arccal nézett ránk, aztán magam eltűnt, megjegyzem, én is. Még behunyt szemmel is magam láttam előtt láttam a halálosan szomorú jelenést. Pár óra múlva - úgy három tájt - újabb ébresztésem következett. Most a kandúr szökkent tapintatlanul a Végigsimellkasomra, ami különben nem volt szokása. Végigsimogattam a bundáját. Tamerlán egyébként nem volt „a macskája", rendre látogatások macskája", ráadásul az idegességem is rendre

böködött. átragadt rá. De most egyre nyugtalan maradt, böködött. éreztem Villanyt gyújtottam, órámra néztem. Akkor éreztem a szagot, és egyszerre éber lettem. A folyosón a füst már sokkal erősebb volt, köhögni hálószobámba. Kökezdtem, rohantam a hálószobámba. Alma sehol. Könyörtelenül felráztam az alvó gyerekeket. - Öltözni, de mozgás - parancsoltam, és már Pávelnál voltam, aki elaludt elaludt közben a függőágyban. Ő is éber lett rögvest, szaladt, csomagolta pokrócba a autóba, gyerekeket, vitte őket ki az autóba, aztán vagy ötven számon méterrel odább leparkolt megint. Közben a sürgős számon riasztottam a tűzoltókat. Hallottam, Pár perc múlva Levin ajtaján dörömböltem. Hallottam, a manzárdtérben tűz tombol, kezdi felemészteni a falépcső fokait. Pável Alma után kiáltozott. álmosan alsónadrágosan. A két férfi eléggé álmosan nyitott ajtót - alsónadrágosan. magyaráznom. Alma nem volt velük. Nem kellett sokat magyaráznom. Levin bámulatos mód nagyon nyugodt maradt. - Megárt levegőre, neked a sok füst - mondta. - Menj ki a levegőre, de azonnal. Először Majd mi elintézünk mindent. - Először is a Porschét és Dieter felhajtóról, Dieter Mercedesét vitte el a felhajtóról, hogy a tűzoltók holmikat bejöhessenek. Aztán mindenféle holmikat - ruhát, cipőt hajigált ki az ablakon. Hogy az ékszereim, a fotóalbumaim, de még könyveim, könyveim, megmarad emléktárgyaim közül bizonyos darabok megmaradtak, Levin gyorsasággal útitársának köszönhetem. Hihetetlen gyorsasággal mindent választotta ki a leglényegesebbeket, majd mindent egy műanyag kádba és két bőröndbe gyömöszölt, még mielőtt a tűzoltókocsik megérkeztek volna. hiányzikmajd A tűzoltók azt tudakolták, hiányzik-e valaki, majd súlyos légzőkészülékekkel, védőöltözetekben behatoltak az épüépümennyezetborítások, letbe. A panelek, a parketta, a fatáblás mennyezetborítások, a beépített szekrények, a függönyök, a szőnyegek és ágyak minden szinten égtek, a lépcsőház pokolgarattá változott. gyülekeztek velem Szomszédok gyülekeztek az utcán, nézték velem együtt, házból hogyan röppennek ki a vakítóan fénylő házból égő fecnik, hulljanak hogy aztán szappanbuborékokként hulljanak vissza a tűzbe. - Csodaszép - mondta Lene. Ha Alma még fenn van a manzárdban, vélekedtek a tolólétráról bejutni tűzoltók, akik a nagy tolólétráról próbáltak volna bejutni valahogy, aligha menthető. Pávelra rátört a sokk. A nagy fenyő alatt Levin megpillantotta a foszforeszkáló foszforeszkáló vette macskaszemeket. A riadt állatot épp a karjába vette volna, sebek az mikor észrevette Almát. Füstmérgezés, égési sebek az egész

csöndesen testén - de magánál volt. Pável nagy csöndesen szorította magához. A tűzoltók rádiótelefonon odarendelték a mentőket. - Végezni akartam magammal - mondta Alma. DoAz oggersheimi klinikára szállították, mi Lenével Doegy szintén rithoz mentünk, Pável Koljával egy kollégájához, szintén jó baráthoz. Máig sem tudom, hol töltötte Levin az éjszakát. rajta. Házam tövig égett, nem volt mit menteni rajta. Benzint locsoltak szét a manzárdban. Idővel talán kiheverem valahogy az egészet, meg talán emléke melyek azoknak az eseményeknek az emléke is fakulni fog, melyek ebben a házban történtek. Később magától Almától hallhattuk: télikertbéli férmegjelenése után, úgy éjnek évadán felment még a férfiakhoz, megittak egy üveg sligovicát hármasban. Levin tudtára adta, hogy a gyerek Páveltól van. Vagyonomból vásároltam Vagyonomból és a tűzbiztosítási összegből vásároltam negyedében, később egy házat Weinheim Nibelung negyedében, ahol most Pávellal, valamint Koljával, Lenével, Niklasszal és Tamerlánnal polgárian Tamerlánnal kellemesen, egészen polgárian élünk. Mint ezernyi más anya, én is szépen tágra tátom a gyerekem száját, ha etetem (én magam), nyírom Kolja gyapját (így nevezzük lassan apjáéra emlékeztető busa üstökét), lekvármalacságot reggelente lenyalintom a lekvármalacságot Lene kezéről. Doktori disszertációmra ezután se nagyon lesz időm. Kapok egyképeslapot Északahol olykor egy-egy képeslapot Észak-Németországból, ahol Levin és Dieter használtautó-kereskedést nyitott. A rajthoz használtautótó megelőlegezve, tőlem kapták, megelőlegezve, a tőkét.

- Mármost akkor ki a kis Niklas papája, csakugyan? - kérdezi Rosemarie. - Nem tudom, és nem is akarom tudni. A lényeg csak az, hogy a kis Marié apja itten Pável. - Tehát kész a történet? - kérdezi Rosemarie. - Vége jó, minden jó. - Ahogy vesszük. A szüleim számára mélyebben már nem is lehetnék, lévén hogy mindketten házasok vagyunk, de nem egymással, Pável is, én is. Rosemarie nem szól. Egyáltalán, ide figyel még? Egy óra múlva taxi jön érte, viszi haza. Előtte még itt akar étkezni, hogy otthon ezzel is takarékoskodjon egy picit, így veszem ki. Hozzák az ebédünket, s ö kíváncsian kukkant a bura alá: A változatosság kedvéért - mint már háromszor volt - ismét königsbergi fasírt van kapriszósszal. Piszkálom az ételt, igen, kicsivel több só nem ártana benne, babérlevél, pár cseppnyi citromlé még elviselhetővé is tenné; de nem. Rosemarie, aki sosem volt konyhatündér, hamarább bele is békül a betegrab-kosztba, ám a kaprit történetesen ki nem állja. Gondosan kikotorássza a sötétlő golyócskákat a szószból, a húsból, villájával a tányér peremére terelgeti rendre mindet. - Biztos a nagyapád öröke is mind odalett a tűzben, nem? kérdezi. A jelek szerint jobban figyelt tehát, mint ahogy örülnék neki. - A villám alapfalai állnak. Hogy Niklas épen és egészségesen, minden gond nélkül a világra jött, elmentem egy nap kis razziát tartani a hajdani pincében, és eltávolítottam onnét mindenféle értéktelen kacatot, egyebek közt egy virágcserepet is. - Remek, Hella, akkor kerítek én a kis keresztlányomnak igazi törvényes apát... Keresztmamaságról nem volt szó. Mit akar ez?

- Levintől el tudsz válni? - Simán, nem valami nagyon lelkesedik a második kakukktojásért; de mit érek vele? Pávelnak skrupulusai vannak, nem hagyhatja el a beteg Almát. - Alma tehát a baj ma. Nézd csak, szereti ő, ugye, a mi borsos hurkafélénket, nem? - gondolatokba merülve tologatja Rosemarie a pici gömböket a szószos tányéron. - Volna itt egy receptem, konyhai: nyomd ki a tölteléket a bőréből, cserélj a májas végében két fűszermagot, eredeti héjában, méreggolyóra, tömd vissza a masszát... Megakad a torkomon a fasírt. O rendíthetetlenül - és szenvedéllyel folytatja: - És akkor annyi van csak, hogy söprés onnan. A négy gyereket figyelembe véve egy önálló nyaralóházat vennék ki... Kavarog a gyomrom, a fasírtmaradékot valahogy kikeserveskedem, kontrolláltan, a lengőasztal lapjára. Egyszerre világossá válik, hogy húst én többé nem eszem. - Alma csak napok múlva fogyasztja el a hurka maradékát.

- Vége-

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->