P. 1
Kányádi Sándor versek

Kányádi Sándor versek

|Views: 114|Likes:
Published by Ildikó Németh

More info:

Published by: Ildikó Németh on Jul 20, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

08/19/2014

pdf

text

original

Róka-mondóka

Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka. Jércém is a tavaszon, elvitte a róka. Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka. Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka. Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka. Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka!

Somvirággal, kakukkfűvel
Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, menni, mendegélni, este hazatérni: fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel.

Három székláb
Van egy kisszék, háromlábú, három lába: három bábu. Egyik: Billeg, másik: Ballag, harmadik meg: Billegballag. Így a kisszék meg nem állhat, szidja is a három lábat. Állj meg, Billeg! Nyughass, Ballag! Ne lipinkázz, Billegballag! De ők aztán csak azért se, nem hallgatnak a kisszékre. Billeg ballag, Ballag billeg, s Billegballag ballag-billeg. Jár csak jár a három tébláb, ringatózó három székláb. Kedvébe eképpen járnak a kicsi szék gazdájának

Három kérdezgető
I.
- Miből van a pántlikád? - Hajnal pirosából. - Miből szőtték a ruhád? - Kék ég bársonyából. - Miből van a köténykéd? - Havasok havából. - Hát te magad miből vagy? - Mezők harmatából.

II.
- Te kis juhász, merre mész? - Merre nyájam legelész. - Hát a nyájad merre jár? - Ahol zöld füvet talál. - Hallod-e, te kis juhász, ha farkas jő, mit csinálsz? - Megmarkolom a botom, s a farkast megugratom.

III.
- Hallod-e, te kis kovács, mit kopog a kalapács? - Azt kopogja, kipre-kopp, csengős csikót patkolok. - Hallod-e, te kis kovács, mit dohog a kalapács? - Azt dohogja, dön-de-leg, ekevasat élezek, mert a tavasz kö-ze-leg.

1/13

Elment Péter
Elment Péter tököt venni, elfelejtett pénzzel menni. Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi. De nem volt mit elővenni. Elmaradt a sülttök-vétel, étlen maradt szegény Péter.

Sóhajtás
Kútnak lenni volna jó utas-itatónak, diófának vagy a fán füttyentő rigónak. Rigófüttynek volna jó, lenni bár egy hangnak, jönni-menni volna jó akárcsak a harmat.

Aki fázik
Aki fázik, vacogjon, fújja körmét, topogjon, földig érő kucsmába, burkolózzék bundába, bújjon be a dunyhába, üljön rá a kályhára mindjárt megmelegszik.

Szitakötő tánca
Zurrogó-zirregő szitakötő tánca csipkét ver a csengve csobogó forrásra. Zirren kéken, zölden, sásról sásra táncol, úgy veri a csipkét önnön árnyékából. Reggeltől napestig egyvégtében járja, de csak alkonyatkor látszik a munkája. Akkor aztán pitypang, káka, békalencse s a csobogó forrás minden egy szem kincse. Szitakötő szőtte csipke alatt csillog, s alábújik inni az esthajnalcsillag.

A tavon
Szúnyog zirreg a tó fölött, bűvöli a béka. Alig várja, hogy elszálljon elé a zsombékra. - Szállj már alább, gyere, gyere, ne félj tőlem, szentem! Szúnyogot én már náladnál nagyobbat is nyeltem. Így biztatja a szúnyogot meredt szemű béka, amikor a tóra vetül a gólya árnyéka. Ám a béka se lát, se hall: - Ne félj, szúnyog úrfi! Hamm, bekaplak, de hálából megtanítlak úszni. Ugrik is már, és a szúnyog mintha nem lett volna. De a gólya sem hiába szállott le a tóra. Csőre villan, mint a penge, csattan, mint az ostor: nyakon csípi béka úrfit, s viszi szúnyogostól. 2/13

Gágogó
Baktat, kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi. Árok martján a liba azt gágogja: taliga, kicsi kocsi, taliga, a csacsi nem paripa! De csak kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi, csak a kerék mondja, hogy kityi-kotyi, kityi-koty, ha liba vagy, csak totyogj!

Kerekítő
Amott egy nagy kerek felhő, alatta egy kerek erdő, kerek erdőn kerek tisztás, közepében kicsi kis ház, abban lakik Kereki, ki az erdőt kerüli.

Zsörtölődő
Elegünk van már, elegünk. Meddig kell még dideregnünk? Mondják a kupáscserepet megülő fagyos verebek. Télen átal is nyaraló fecskének lenni volna jó, csettegeti a porkahó alatt csőrölő kis rigó. Varjú körözget, billeget, letácsol rigót s verebet. Hogyha kedves a tollatok, annyit ne sopánkodjatok. Megértem én már eleget, ennél is zordabb teleket. De olyat eddig sohasem, hogy vége egyszer ne legyen.

Kallózó
Kál hozott kelmét kalákában kallózták, kalimpokkal kalimpolták, kalapáccsal kalapálták, vályúban verték, teregették kertre, eső esse, verje, szálas eső szapulja, száraz szellő hadd fújja, verő nap aranyozza, teljék ki széle, hossza: kerekedjék Kálnak kalap,

Elnémult a kis patak
Elnémult a kis patak, elakadt a hangja, jég födte be s a jeget öles hó takarja. Azt se tudnád, hol lehet, merre volt a medre, partja közét a nagy hó színültig befedte. De a füzek, az öreg girbe-gurba strázsák, az elnémult patakot télen is vigyázzák. Ösvény is fut rajta friss, naponta-vert ösvény, hogyha volna korcsolyám, magam is felkötném. Beállnék a gyermekek vidám seregébe, s tavaszt-hozó verseket karcolnék a jégre. 3/13

Ballagi
Nem messze van ide Kászon, útja végig fehér vászon, ballag rajta valaki, bizonyára Ballagi. Fején kucsma, lábán csizma, nyakában meg nagy tarisznya, kajla bajsza csupa dér: estére csak odaér.

Új esztendő
Új esztendő, új esztendő, nem tud rólad a nagy erdő, sem a hó alatt a határ, sem a határ fölött szálló árva madár. Új esztendő, új esztendő, nem volt a nyakadban csengő, nesztelenül érkeztél meg, lábad nyomát nem érezték az ösvények. Csak a hold, az elmerengő, csak a nap, az alvajáró, jelezték, hogy újra megjő éjfélkor az esedékes új esztendő. Csak mi vártunk illendően, vidám kedvvel, ünneplőben, csak a népek vártak téged, háromszázhatvanöt napi

Ha a napnak
Ha a napnak lába volna, bizonyára gyalogolna. Ha pedig keze is lenne, akkor ő is cipekedne, s leülne, ha elfáradna, ide mellénk, a kis padra. Kérges kezét térdre ejtvén, merengne a holdas estén. Úgy várná be, szépen ülve, hogy őt a föld megkerülje.

Birka-irka
Szomorú a birka, mert üres az irka. Azért béget, azért sír-rí, mivel fogja teleírni. Majdcsak teleírja irkáját a birka, tele azzal amit ismer, a nagy bével meg a kissel.

Kánikula
Kutyameleg, kánikula, nyelvét kiveti a kutya, budákol, a tűző, heves nap elől árnyékot keres. De alighogy hűvösre lel s leheverne, költözni kell: falja az árnyékot a nap, s az ebbe is beleharap. Pillognak a récék, libák, nem csinálnak most galibát; kiapadt a kicsi patak, mint a cérna, kettészakadt. Itt-ott ha még van is, ami víznek mondható valami, odamennek a bivalyok, s kimártják a kis patakot. Egyedül egy árva csacsi hangját lehet csak hallani, megereszt egy bátor iá-t, esőért az égre kiált. 4/13

Pulyka-szégyen
Iskolába jár a pulyka, de az esze nagyon kurta. Sose tudja, mert nem figyel, azt amiből felelni kell. És még ő dúl-fúl, sistereg, pukkadozik, majd szétreped. Lebernyegje irul-pirul: most már csak azért se tanul. Ha ez így megy - szégyenszemre -, nem járhat majd egyetemre.

Elment Péter
Elment Péter tököt venni, elfelejtett pénzzel menni. Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi. De nem volt mit elővenni. Elmaradt a sülttök-vétel, étlen maradt szegény Péter.

Ha én zápor volnék
Ha én zápor volnék, égig érő zápor, áztatnám a földet istenigazából. Hogyha napfény volnék, melengető napfény, minden sugaramat széjjel teregetném. Ha én harmat volnék, minden reggel s este lábujjhegyen lépnék bársonyos füvekre. Hogyha szellő volnék erdőn, mezőn átal járnék a virágok finom illatával. Kislány vagyok, s ezért harmat, napfény, zápor s a vidám szellő is igaz, jó barátom.

Kelekótya-lapótya
Serpenyőben a lapótya, lesi, várja Kelekótya. Silleg-süllög a lapótya. Mit sündörögsz, Kelekótya. Megfordítják a lapótyát, pirongatják Kelekótyát: - Várj sorodra, Kelekótya, nem sült meg még a lapótya! Csak nem tágít Kelekótya, markában már a lapótya. Ja-jaj, éget a lapótya! Jajveszékel Kelekótya.

Vigye el a róka
Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka. Jércém is a tavaszon, elvitte a róka. Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka. Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka. Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka. Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka!

Faragott versike
Volt egy fakatona. Fából volt a lova: kengyelje, kantárja a kádár munkája, fából a patkója, fakovács patkolta: fából volt faragva a föld is alatta. Fahuszár, favitéz, hadd látom, mennyit kérsz? Százat adj lovamért, ezeret magamért. csapj oda, csapj bele, égjen a tenyere!

Szerencse
Hű, mekkora szerencse, hevül már a kemence, a tészta is dagasztva meg is kelt már magasra. Hol a lapát, vessük be, míg meleg a kemence: süssünk hamar egy sütet új sütetű kenyeret. 5/13

A halak bosszúja
Tutajos Lajos és Úszó Pál vízre szálltak egy szál deszkán. Szerencsét akartak próbálni, deszkán hasalva horgászni. Billegett-büllögött a deszka, markolta, tartotta Lajoska. Pál meg a horgot kezelte: dobta, rántotta, emelte. Nem is lett volna talán baj, hogyha nem jön egy falánk hal, s mellette még egy csapatnyi. Táncolt a dugó, ropogni kezdett a bot, és roppant is, nyelte is már a roppant víz. Mindketten kaptak utána, nem volt gondjuk a deszkára. Erre várt csak a csapat hal: orral, uszonnyal, farokkal tovalopták a szál deszkát, s föl-fölugrálva kacagták, mint úszik partra kifosztva Pali s utána Lajoska.

Gyalogúton
Hegyre fut, völgybe fut, kanyarog a gyalogút. Gyalogúton - ki lehet? egy kis legény lépeget. Vállán villa, gereblye, kalapjában két szem cseresznye; villanyélre akasztva hátán egy nagy tarisznya. (Ebédet visz bizonyára, arra vall a tarisznyája.) Megy szaporán, meg nem áll, máris milyen messze jár! Mire jobban megnézhetném, elnyeli a görbe ösvény.

Erdőn jártam
Erdőn jártam, málnát szedtem, amit szedtem, mind megettem, üres a kaska, mit csináljak, mit mondjak anyámnak, ha megkérdi, hol a málna, miért üres a kosárka? Azt mondjam-e, jött egy medve, amit szedtem, mind megette? Dehogy mondom, megijedne. Jujj!

6/13

Volt egyszer egy ember
Volt egyszer egy ember, volt szakálla kender, cseremakk pipája, lapi a dohánya. És hogy lenne mindig pipája, dohánya, felköltözött lakni egy nagy cserefára. Ott egész nap füstölt, a füsttől meg prüszkölt. És addig mind füstölt, addig-addig prüszkölt, odalett a fának minden makkja, lombja, se pipa, se hozzá füstölnivalója. Mit volt mit tennie, lemászott a fáról, font egy hosszú ostort a kenderszakállból. Azzal csettinget most, a fa alatt állva, s várja, hogy majd lenne pipája, dohánya.

Volt egyszer egy varga
Volt egyszer egy varga, csak az nem volt, sajna, miből rámás csizmát varrt volna a varga. Volt egy görbe tűje, abba cérna fűzve, sodrott, szurkos cérna, volt fűzve a tűbe. Éles kése, metsző, kalapácsa kettő, háromlábú széke, mindenkinek tetsző. Szegző s varró árja, kaptafa és sámfa, kicsi s nagy, egyszóval mindenféle lábra. Térdig érő asztal, tele ezzel, azzal: jófajta csirizzel, suvickkal, ragaccsal. Bőrköténye s kajla, pödrött végű bajsza, mindene volt, mitől varga lesz a varga. Csupán bőre s talpja nem volt neki, sajna, márpedig anélkül nem varga a varga. S hiába lett volna bőrje no meg talpja, ha nem volt akinek rámás csizmát varrna. Gondolt egyet, s tett az egészre egy foltot, kidobta a csirizt, s becsukta a boltot.

Zápor
Suhog a zápor ostora, senki se bánja; lúdbőrözik a pocsolya, senki se bánja. Minden s mindenki mosolyog: a virágok s a fák is, és az is, aki tocsorog az utcán, s bőrig ázik. És kacagnak a patakok, s az eresz csatornája, kacag a föld is, becsurog a zápor a nyakába.

7/13

Mátyás-napi vásár
Nagy vásár volt még a keresztúri vásár, csizmát venni mikor oda járt a császár. Híres volt kivált a Mátyás-napi vásár, arra járt el mindig csizmáért a császár. Node nem azért volt híres ez a vásár, hogy lábbelit venni oda járt a császár. Bár a vevőtől is, kivált ha az császár, hírre-névre kaphat olykor egy-egy vásár. De a keresztúri nagy kirakóvásár híréhez-nevéhez nem kellett a császár. Portékájáról volt híres az a vásár, azért járt el oda csizmáért a császár. Utcák hosszat állott álló nap a vásár. Sátortól sátorig alkudott a császár. Parolázott, már-már készen volt a vásár, egyet gondolt, s azzal odébbállt a császár. Addig válogatott, alkudott a császár, félő volt, hogy mindjárt eloszlik a vásár, s mehet szégyenszemre, és éppen a császár. S mit mond otthon, miért maradt el a vásár?

Járhat majd tavalyi csizmában a császár, esztend' ilyenkorig nem lesz csizmavásár. Mert csizmát csinálnak, s máshol is van vásár, de oda nem mehet, nem bizony a császár. Menne ő örömmel máshová, a császár, de nem oda Buda, kettőn áll a vásár! Megmondta az asszony - otthon ő a császár -: "Csizmát kend csak Székelykeresztúron vásál. Nem pazarolhatunk, éppen mi, a császár, mikor ott az olcsó, nagy tél végi vásár. Alkudjék csak kelmed, úgy vásár a vásár." Ezért alkudozott napestig a császár. De nem is maradt el sohasem a vásár, estefelé mégis csizmát vett a császár. Többnyire Bodrogi sátorában vásált. Bodrogi rendszerint megszánta a császárt. Pompás áldomással végződött a vásár, s karján új csizmával ment haza a császár.

8/13

Az okos kos
Lucskos, latyakos ősz vége volt, akárcsak most, mikor vásárra vittek egy kost. Szép nagy állat volt, fajtiszta racka, sajnálta is nagyon a gazda, de nem volt mit tenni, mivel a kos nem tudott viselkedni. Mindig tilosba járt, s volt úgy, hogy hetekig odahált, máskor meg naphosszat tekergett kedvére, (mint akinek nincs meg a leckéje), s mikor már rosszat gondolhattak volna, hogy most aztán vége: farkas vagy medve valami megette, csak előállt, mintha mi sem történt volna. Tűrt, tűrt a pásztor, aki egyébként jámbor ember hírébe állott, és még büszke is volt olykor a kosára, de egyszer csak megelégelte a dolgot. Tarisznyát vett a vállára, szarvon fogta a kost, és elvitte a szóban forgó őszi vásárra. Tetszett a kosnak a vásár, s hogy annyi újat láthat, kíváncsiságból szarvára is vett egy mézeskalácsos sátrat. Lett erre riadalom, lárma: - Vigyázzon, ember, a kosára, ha már nem tudta megnevelni! Erre a pásztor a kosnak, a kos a kalácsosnak, a kalácsok meg a földre estek. Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek. Aztán meg a garázda kos egy kofa kosarára vetett szemet, s dézsmálni kezdte, mint egy mihaszna kecske. - Hogy kerülne már rúdra bőröd! -

eképpen zsörtölődött, a most már cseppet sem jámbor pásztor. - Hogy lenne belőled pörkölt, te ördög, te átok! S nyomatékul botjával reávágott. Módfelett mulattatta a népet a látvány. Most valaki hozzájuk lépett. - Pörköltet mondott, bátyám? Úgy legyen! Mészáros vagyok, s a kost ezennel megveszem. Meg is vette, sokat nem alkudoztak. Indulni kellett máris a kosnak. S indult a pásztor is megkönnyebbülten: - Na végre, hogy tőled is megmenekültem. Haza is ért még délre. S hát ki jön szembe véle az udvaron? Ki az ördög? - Kos ez, nem pörkölt! - Ne-e-em bizony, gazdám, volt eszed, de nekem is volt ám. Mit eddig sose tettem, ezennel megjelentem, meghalni nem volt kedvem, s amikor észrevettem a hentes kését, menten a hátuljának mentem, s a késével, mit megfent, szépen a sárba nyekkent, talán még most is ott van a pocsban. Hol van az előírva, hogy buta minden birka?! A vásár különben szép volt, én szeretem a cécót. Próbált még néhányszor túladni rajta a pásztor, vitte vásárról vásárra, de hiába: a kosból nem lett pörkölt. A pásztor meg csak zsörtölt, s hűséges barátok lettek, mire megöregedtek.

9/13

Költögető
Hajnalonta engemet gerle-galamb költöget: jó reggelt, jó reggelt, mindenki már rég fölkelt. Rá a rigó: föl bizony, gyöngyös harmatot iszom, hű de jó, hű de jó, harmaton él a rigó! Cserépen a verebek kenik-fenik csőrüket: csiri-csűr, csiri-csűr, csak így telik meg a csűr. De a szarka rájuk reccsen, hogy egy kicsit csendesebben: csöndesen, csöndesen, nem süket itt senki sem! Túl a vizen valahol kakukkmadár kakukkol, kakukk szól,

Zivatar
Hát ez a szél mit akar? Mindent kiföd, kitakar. Ajajaj, hajajaj, nyakunkon a zivatar.

Tipegő kislibák
Tipegő kislibák, kiscsibék csipdesik már a fű hegyét. Báránykák, kisgidák, hipp-hopp-hopp, tavaszi táncot ropjatok!

Zümmögő
Zümm bele, zümm bele, zümm, zümm, zümm... Virágzik a meggyfa, virágos ága népesül. Zümm bele, zümm bele zümm, zümm, zümm... A meggyfa virága szállongó szárnyon elrepül. Zümm bele, zümm bele, zümm, zümm, zümm... Piros már, piros már, piros a meggy és édesül.

Hajnalban a csillagok
Hajnalban a csillagok lehullnak a földre, mint a fáról a gyümölcs: alma, szilva, körte. Szunyókálnak szelíden késő délelőttig, mustillatú sugarak amíg föl nem költik. Akkor aztán napsugárszálakba fogózva föllibegnek, mint a pók, újra a magosba.

10/13

Csacsikázó
Domboldalon három kicsi lassan lépegető csacsi. Mindhármukon - elhihető billeg egy-egy átalvető. Megpakolták alaposan: a háromnak hat hasa van. Subák, bundák, üst és szita mi minden jut egy csacsira! Aprítgat a három kicsi, szófogadó szürke csacsi. És nyikorog és nyekereg a hátukon a fanyereg. Minden kápán egy-egy veder: hogy is fér el annyi teher! De csak megy a három kicsi, hűséges hű kedves csacsi. Cipelik a juhász-batyut, kapaszkodnak merre az út. Nem is út már, ösvény csupán mendegélnek a nyáj után. S rádióval hóna alatt mögöttük a juhász halad.

Az eb és a szamár
Grigore Alexandrescu nyomán Lekonyult füllel, lába közé húzott farokkal kutyagolt az ösvényen a kutya lógó orral. Ment, mendegélt bújában, árkon és bokron által s találkozott magával a nagyságos szamárral. "Hát neked mi bajod, orrod mért lógatod? Búsnak látszol, koma." "Annak - válaszolta a kutya -, mivel az oroszlánt szolgáltam mostanig, de oly gorombán bánt velem az oroszlán, hogy végül is meg kellett szöknöm tőle, pedig ha nem lelek új gazdát, az állam fölkopik." "Hát csak ez a bajod? Ezért búsulni kár, új gazdád itt vagyon - derült föl a szamár. Szegődj hozzám, meglásd, meg nem bánod, koma, jó koszt és jó alom, minden lesz, fogadom, semmi gondod s nem is kell dolgoznod soha." "Válaszul - szólt az eb - csak ennyit mondhatok: Szolgálni bárkinél is keserves egy dolog, de annál nagyobb szégyen nem is lehet, ha már szolgálnod kell, s a zsarnok fölötted - egy szamár."

Bokor alján ibolya…
Bokor alján ibolya, ágak hegyén barka, a kerítés tetején csörög egy nagy szarka. Illatos az ibolya, és a barka selymes, a szarka meg szemtelen; szemtelen és nyelves. Csokorba az ibolyát, melléje a barkát! Hess el innen - ha tudod, hessentsd el a szarkát! 11/13

Nyár van, nyár
Nyár van, nyár, tikkasztó. Kiszáradt minden tó. Elapadt a patak. Ludak, récék búsan fürödnek a porban. Kérdezd meg a tojót, kérdezd meg a gácsért. Kimennének a világból egy kis pocsolyáért.

Krumplis mese
Volt egy szegényember meg a felesége. Krumplit ettek minden áldott nap ebédre. Ebédre még hagyján, reggelre se volt más. Hogy még a tövét is járná meg a rontás. De bizony ne járja, vette védelmébe a krumplit a szegény ember felesége. Ha krumpli se volna, fölkopna az állunk. Így hát, édes uram, krumplit vacsorázunk. Okos egy menyecske volt a szegényasszony, tudta az urára hogy s miképpen hasson. Nem árt, édes uram, kendnek is azt tudni, hogy Burgundiából jött hozzánk a krumpli. Hát ezért legalább ünnep- és vasárnap nevezzük illendőn mi is burgonyának. Hétköznap, amikor sok az ember dolga, akkor kérdezheti: kész-e a pityóka. Nyár elején a még zsenge-friss gumókat becézte az asszony földimogyorónak. Nemcsak eszes asszony, ügyes is a lelkem, minden étkezéskor mással traktál engem.

Ha nem tudnám, észre se venném, hogy krumpli; nem tudnám a főztjét sohase megunni. Levesnek, tokánynak, sültnek, körítésnek, ahogy ő készíti, meg nem enni vétek. Így beszélt az ura, az egész környéken nincsen olyan asszony, mint a feleségem. Kivált a paprikást ahogyan csinálja, arra még a síri holt is hazajárna. A harangozónak sincs minálunk dolga: az illattól kondul a harang is szóra. Egyszer a király is, akinek szakácsa beteg volt, megjelent krumplipaprikásra. Megnyalta az ujját őfelsége, s nyomba ültette az asszonyt urastól hintóba. Azóta a király s az udvari népek burgonyát, pityókát, krumplit pecsenyéznek.

12/13

A réce meg a béka
Erdélyi szász népmese nyomán A ludak az úsztatóban, gi-gá-gá, kinevették a kis récét, s ő elindult világgá. Utánakruttyan a béka: "Kis réce, ha te elmégy, én is mennék, magaddal elvinnél-e?" "Elvinnélek. Miért ne? - Kapaszkodj meg a farkomba!" - biztatta a kis réce. Hallja őket egy behemót malomkő, s mondja, ha nincs kifogásuk, akkor ő is velük jő. - Kapaszkodj a hátuljomba. Miért ne? - szólt a béka. - A menetnek szüksége lesz kerékre." Megüli hát a malomkő a kis béka hátulját; nézik-nézik s akik látják, bámulják. Amint mennek az útszélen: füstölög, de láttukra bátorkodva fölparázslik egy üszög. "Kapaszkodj a karimámba, van ott hely mondta a kő -, húzd meg a magad, csak világíts, se ne tüzelj." Négyesben így mendegéltek, cammogtak, míg elértek partjára egy iszonyatos folyónak. Több se kellett a récének, háp-háp-háp, beletoccsant és elkezdett evezni a folyón át. Récén a béka, békán a malomkő, a malomkő karimáján a parázs, a füstölgő. Át is érnek, ha nem jön egy halacska: alábukott a kis réce, hogy a halat bekapja. Elrúgta magát a béka, lemerült a malomkő, 13/13

és kialudt, holt szénné vált az üszög, a füstölgő. Bebegyelte a kis halat s kiúszott a kisréce, a béka is a túlparton beérte. Lám, az úszás nagy tudomány, bizony nagy örömükben táncot jártak partján a nagy folyónak. Vannak, akik nem olvasták mesénket, legyintenek s olyasmiket terjesztenek, beszélnek, hogy a réce s hogy a béka csak hápognak s brekegnek. Ne higgyetek az ilyesmit híresztelő embernek.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->