Ê
Ê 

 
 ÊÊ

 ÊÊ

1.1. Gazdaságszociológia
1.2. A gazdaság mint szociokultúrális alrendszer
1.3. A gazdaság szerkezetének a változása
1.4. Elméletek a gazdaság és a társadalom kapcsolatában
 
  
  Ê
  Ê
  
2.1. A gazdaságilag racionális viselkedés
2.2. A szükségletek társadalmi háttere
2.3. A szükségletek tipizálása

Ê 

 

Ê

3.1. Értékek, értékrendszerek, normák
3.2. Szociális szerepek és minták
3.3. Értékek és kultúrák
       Ê  Ê
ÊÊ
4.1. A vállalkozói karakter megjelenése: a polgár
4.2. A polgári identitás gyökerei
4.3. A polgári társadalom regionális eltérései
4.4. Vállalkozói szerepük
      
5.1. A kisvállalkozások és a társadalmi környezet
5.2. Kultúra, gazdaság, társdalom
5.3. A vállalkozásokat szabályozó láthatatlan erőforrások
5.4. A magyar családok és a vállalkozás
  
 Ê    
6.1. A gazdasági szervezetek
6.2. Az egyén és a szervezet
6.3. A politikai viszonyok szociológiája
6.4. Pártok és pártrendszerek
6.5. A politikai kapcsolatok és a politikai kultúra új megjelenése: a világháló

1
1. 
 ÊÊ

 ÊÊ


!"#!$%&$"'()'*+&)!

A szociológia ± művelőinek ± érdeklődése a gazdasági jelenségek iránt már a tudomány

kialakulásának a kezdetén megjelent. A legismertebbek közül elég megemlíteni Werner
Sombart Max Weber, és Èmile Durkheim ± róluk még részletesebben is olvashatunk ± nevét.
Természetesen a közgazdászok képviselői is érdeklődtek a társadalmi jelentések iránt. Karl
Marx, Gustav Schmoller és Joseph Schumpeter munkásságára érdemes itt kitérni. A
szemléleti felfogás is a módszertani vita főleg a közgazdaságtan képviselőit zavarta, hiszen
saját tudományuk területét féltették. A Ävegytiszta gazdasági törvényekkel´ szemben a
gazdasági szociológia képviselői szerint a gazdasági cselekvések ± tőkeáramlás, motivációk,
döntések ± társadalmi intézmények (makroszint) és az emberi kapcsolatok (mikroszint)
egészébe Äágyazottan´ működik.

Napjainkban két fő szemlélet figyelhető meg, ami a gazdasági cselekvés és a gazdaság

társadalmi háttere paradigmákban jelenik meg. A gazdaság társadalmi hátterét elemző
felfogás a két fő alrendszert (gazdaság versus társadalom) egymástól elkülönülten tételezi föl
és a gazdasági tevékenységet tartja meghatározónak. A gazdasági cselekvés elmélete nem a
gazdaság és a társadalom elkülönítésére képezi helyezi a hangsúlyt. Ebben az esetben olyan
tényezők (vallás, kultúra, oktatás, nevelési szokások, gyerekkori szocializáció) hatnak
alapvetően a gazdasági folyamatokra, amelyeket korábban nem, vagy csak kevésbé vettek
figyelembe. Módszertanilag ez nem jelent mást, mint a szociológia szemléletének és kutatási
technikájának alkalmazása a gazdasági jelenségekre.

Más szempontból vizsgálva, ez nem jelent mást, mint a gazdasági intézmények, a gazdaság
működésével kapcsolatos törvények gazdasági motivációk és cselekvések, valamint ezek
állami és közösség legitimációja honnét indul, milyen erőkre támaszkodik és milyen
hatékony.

A gazdaságszociológia fókuszálhat a gazdaság kitüntetett nézőpontjából is. Eszerint a

gazdasági élet (termelés ± fogyasztás) milyen hatást gyakorol a társadalmi (politikai,
közigazgatási, civil szféra) intézményeikre is, mennyire képes befolyásolni ezeket. Továbbá a
gazdaság milyen hatást gyakorol a társadalom szerkezetére. A makroszférát tekintve,

2
miképpen alakul a primer, a szekunder, a tercier és a kvaterner aránya. A mikroszerkezetet
tekintve pedig imilyen új mobilitási formák, új életesélyek, új életstílusok jelennek meg.

Az sem elhanyagolható továbbá, hogy a gazdaság milyen új viselkedés- és

magatartásformákat alakít ki és honosít meg. Gondolunk itt a céhes, majd manufaktúra
iparokat felváltó gyári munkás, később a futószalagmunkás típusára, akiket napjainkban az
ún. Äszimbólumanalitikusuk´, akik a kutatás, fejlesztés, koordinálás és a pénzügy területén
dolgozók és a gazdaság folyamatainak az értelmezésére, interpretálására és a problémák
megoldására vállalkoznak. Egyes felmérések szerint az Egyesült Államokban
foglalkoztatottaknak megközelítően negyedrésze tartozik ebbe a csoportba. A nemzeti
jövedelem döntő hányadát már ők állítják elő és személyesen is igen magas jövedelmet
képesek elérni, míg egyre bővül a munkával rendelkező szegények Äworking poor´ tábora,
akik a minimálbérért kénytelenek dolgozni. Ugyancsak terjedőben van az ún. Ähired and
fired´ módon, amelynek során az alkalmazás időleges és csak meghatározott projektekre szól.
Természetesen ebben az esetben nincs társadalom- és egészségbiztosítás, fizetett szabadság.
Az új magatartásmódok még igencsak bizonytalanul jelennek meg. Napjaink új technológiai
forradalma nem kapcsolódik semmilyen társadalmi vízióval. A klasszikus ipari forradalom a
szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavaival (18. század közepe, vége) a klasszikus
liberális időszak (19. század) az individuummal, a minimális állammal, majd a szolgáltató
ágazatok megjelenésével és megerősödésével, a jóléti állam (20. század közepétől) pedig a
szociális piacgazdaság eszméjével kapcsolódott össze. A 21. század küszöbére érve
semmilyen új értékrend, ???(vízió) nem jelent meg. Talán a társadalmi tőkéből levezethető
ideológia tölthet be ilyen funkciót, de máris nagy a lemaradás.

A másik szemlélet a társadalom ± annak különféle alrendszerei ± szerepét emeli ki és teszi

meghatározóvá. A szűkebb értelemben használatos szemlélet alapján a gazdasági
tevékenységet az anyagi és pénzügyi háttér, a szervezeti struktúrák és a politikai
determinánsok mellett, igen nagy mértékben meghatározza a társadalom általános értékrendje,
a működő szociális normák, szerepek és elvárt viselkedési formák, cselekvési minták és
probléma megoldási eljárások.

A társadalmi ± különös hangsúllyal ± szerepek differenciálódása a 20. század közepétől egyre

nyilvánvalóbbá vált. Szociológiai szempontból a társadalmi szerep normatív elvárások
együtteseként fogható föl. Ez vonatkozik a különböző megjelenésre ± lakáskörülmények,

3
személygépkocsi típusok birtoklása és egyre inkább az öltözködés ± és a pozíciót betöltő
személy viselkedésére egyaránt. A munkabér (vállalkozó-, menedzser, állami vezető) is a
munkavállalás mellett a további kategóriák (alszerepek) tömege jelent meg. Erre a jelenségre
már Joseph Schumpeter (1883-1950) is felfigyelt, aki a magányos cégalapítók után
megkülönböztette a Ämodern kor ipari kapitányát´, továbbá az Äigazgatót´. Napjainkban
pedig többek között Michael Maccaby írta le nagyon plasztikusan napjaink vállalkozó-
menedzser(dzsungel-harcos, mesterember, cégember, játékmester, önépítő) típusait. Ezzel
párhuzamosan a munkavállalók Ätípusai´ szerepkísérletei is igen sokrétűvé váltak.
A konkrét gazdasági (munkabér, munkavállaló) szerepeket a politikai, kulturális és gazdasági
tényezők jelentősen képesek befolyásolni. A 20. század végére azonban a gazdaság
differenciálódása és hatékonysága az emberi karaktert is sajátos módon alakította át. A
nagyvállalatok személytelen légköre lehetővé teszi, hogy a gazdasági szereplők
teljesítőképesek és sikeresek legyenek, még akkor is, ha egyébként a gazdaságon kívüli
életben ± nemcsak a magánéletet értjük alatta ± egyébként elbuknak.

A modern társadalmakban a társadalmi értékek a teljesítmény-orientáltság felé mozdulnak el.

A korábbi századokban meghatározó jegyek, mint a származás, vallás, nem, már egyáltalán
nem mérvadók. Fontosabbak a tanulható jegyek, mint a szakmai tudás, a készségek, a
teljesítmény motiváció, a kötelességtudat, majd napjainkban a tanulási készség és a
változásokhoz való gyors alkalmazkodás képessége. Egyes ± túlzóan optimista ± vélemények
szerint az egyének ezt minden kötöttség nélkül megszerezhetik, de az korántsem ilyen
könnyű. A mobilitási lehetőségek kihasználása igen nagy mértékben függ az emberek
társadalmi helyzetétől, családi kapcsolataitól, vagy éppen attól a régiótól (város, település),
ahol születtek.

Tágabb értelemben a gazdaságszociológiát számos területre osztják. A funkcionális szakágak

szerint megkülönböztetnek munka-, fogyasztás-, reklám-, vállalkozás- és
szervezetszociológiát. Ezek mellett megjelent a történeti és az etnikai gazdaságszociológia is.

A gazdaságszociológia interdiszciplináris szemléletűnek tekinthető, ahol igen nagy szerepet

kapnak a társadalom különböző alrendszereihez kapcsolódó tudományok.

4
‘




  


  



Jegyek Közgazdaságtan Gazdaságszociológia
Módszer Módszertani individualizmus Társas, illetve kollektív formák
Közjó Saját javak összegződése Társadalmi aktorok tevékenységének nem
tisztán gazdasági téren való intézménye
Terület Szűkösen rendelkezésre álló A gazdasági rendszer társdalom része
gazdasági javak
Időszemlélet Statikus (komparatív statika) Történeti (társadalmi) idő
Helyszín Piac Társdalom
(Forrás: Balogh Gábor ± Kovács Martin: A gazdaság társadalmi dimenziói. Osiris 2001. 24.
o.)

Ennél részletesebben, s főleg a cselekvés és a motivációk szempontjából tett összevetést Neil

J. Smelser ás Richard Swedberg (1994).



















Gazdaságszociológia
a cselekvő fogalma a cselekvőt más cselekvők is
befolyásolják, a cselekvő cso-
portoknak és a társadalomnak a
része
gazdasági cselekvés a gazdasági cselekvés sok kü-
lönböző típusát használják, be-
leértve a racionális cselekvést
is; a racionalitás 


a cselekvést korlátozó a gazdasági cselekvéseket az
tényezők erőforrások szűkössége, a tár-
sadalomszerkezet és a jelen-
tésstruktúrák korlátozzák
a gazdaság viszonya a a gazdaságot a társdalom szer-
társadalomhoz ves részének tekintik; mindig a
társdalom az alapvető vonat-
koztatási keret
elemzési cél leírás és magyarázat, ritkán
előrejelzés
használt módszerek sok különböző módszert hasz-
nálnak, beleértve a történeti és
az összehasonlító módszereket;
az adatokat gyakran a kutató ál-
lítja elő Äpiszkos kezek´)
eszmetörténeti hagyomány Maex-Weer-Durkheim-
Schumpeter-Polányi-
5
Közgazdaságtan fóáramlata
a cselekvőt nem befolyá-
solják más cselekvők
(módszertani indivi-
dualizmus)
minden gazdasági cselek-
vésről felteszik, hogy
racionális; a racionalitás
eltevés
a gazdasági cselekvéseket a
szereplők ízlése és az
erőforrások szűkössége
(beleértve a techno-
lógiát)korlátozza
a piac és a gazdaság az
alapvető vonatkoztatási
keret; a társadalmat
Äadottként´ kezelik
előjelzés és magyarázat, rit-
kán leírás
Formális módszerek,
különösen matematikai
modellalkotás; nincsenek
adatok, vagy hivatalos
adatokat használnak (Ätiszta
kezek´)
Smith-Ricardo-Mill-
Marshall-Keynes-Samuelson:
 Parsons/Smelser: a klasszi-
kusokat állandóan újra-
értelmezik és tanítják
(Forrás: Balogh Gábor ± Kovács Martin i.m. 25. o.)
a klasszikusok a múlthoz
tartoznak; a hangsúly az új
elméleteken és
eredményeken van

Érdemes röviden kitérni a racionális döntések elméletére, ami lényegében nem tekinthető
másnak, mint a neoklasszikus közgazdaságtan döntéselméleti Äkiegészítőjének´. A
neoklasszikus közgazdaságtan képviselői (pl. a chicagoi iskola) a redukált gazdasági logikát
igyekeznek minden emberi viselkedésre (család, vallás, erkölcs stb.) kiterjeszteni és a
döntéseket a racionális haszonmaximalizálás elvével kívánják megmagyarázni. Ebben a
gondolkodásban a társadalmi jelenségek a gazdasági változók egyszerű következményei. Az
elmélet legismertebb képviselője Jon Elster szerint a racionális döntések elmélete ezt írja le,
hogy mit kell tennünk céljaink legjobb elérése érdekében.

þ



  







Kritérium Gazdaságszociológia Reális döntések elmélete
Gazdaság A társadalomba ágyazott szociális A társadalomtól független
rendszer rendszer
Motivációk Gazdasági önérdek (pénz, profit) Társadalmi presztízs, hatalom,
igazságosság stb.
Egyéni Kognitív és információs korlátoltság Társadalmi, strukturális
cselekvési (intézményi) kulturális, történelmi
korlátok kötöttségek
Társadalom A gazdasági kiterjesztése Autonóm, elsődleges a
gazdasággal szemben
Kultúra A gazdasági változások függvénye A gazdasági viselkedés autonóm
tényezője
Módszertani elv Individualizmus Holizmus
(Forrás: Balogh Gábor ± Kovács Martin i.m. 27-28. o.)

 &!"#!$%&),)-.$"'()'/0*.01%*)$!*12-#$"21

A gazdaságszociológia nézőpontja szerint a gazdasági folyamatokat a társadalom különböző

alrendszerei alapvetően képesek befolyásolni, sőt meghatározni. Ezt az értelmezést nevezzük
a gazdaság szociokulturális beágyazottságának. Alcott Parsons és Neil I. Schmelser egy
általános szociális rendszer elmélete alapján vizsgálták ezt a helyzetet. A rendszer absztrakt
fogalmát számos tényező határozza meg, amelyek egymással összefüggnek, melyek között
kapcsolatok, kölcsönhatások vagy éppen kölcsönös függőségek állnak fenn. Az elemek

6
közötti kapcsolatokból egy szerkezeti összefüggés alakul ki, amelyet az aktorok és az
interakciók tartanak fenn.

Az aktorok (szereplők) lehetnek emberek, csoportok, intézmények, de akár eszmék, illetve

szimbólumok is. Az interakciókban (kölcsönös kapcsolat) azonban az egyének nem teljes
személyiségükkel, hanem többnyire csak szerepkészletükkel vesznek részt. A modernizáció
egyik hatása, hogy a kapcsolatokat a szerepek tartják egymással. A munkahely és a lakóhely
(munkaidő ± szabadidő) szétválásával a férj ± feleség, főnök ± beosztott, a baráti kör tagja,
esetleg önkormányzati képviselő stb. szerepek esetenként végletesen szétválhatnak.
Minden szociális rendszernek négy alapfunkciót kell teljesíteni:

Általános AGIL-modell
(A) Adaptáció (C) Cél kijelölés
(I) Interpretáció (L) Látens minták fenntartása

Az adaptáció a társadalmi rendszer alkalmazkodásának a mechanizmusát jelenti. Ebben a

folyamatban legfontosabb elemet az információk pontos (torzításmentes) felvétele jelenti és a
rá adott gyors és hatékony válasz.

A demokráciák és a diktatúrák, illetve a jól és a rosszul működő rendszerek (alrendszerek)

között alapvető különbség érzékelhető az adaptáció tekintetében. (Célszerű megjegyezni,
hogy önmaga szempontjából a rosszul működő rendszerek is lehetnek hatékonyak. Ez a
hatékonyság azonban rövid távú, és végső soron a rendszer egészét rombolja.) A rosszul
működő rendszerek adaptációja igen gyenge. Csak azokat az információkat képesek felvenni,
amelyek számukra kedvezőek. Mivel nehezen tudja megkülönböztetni az információt és
annak forrását. Az alkalmazkodás a cáfoló rendszerek kiépítésére élül fel, amely nagy
kiterjedésű és tagolatlan. A jól működő rendszereknél az információ akadálytalanul érkezik a
döntéshozókhoz, a cáfoló és igazoló részek között létezik átjárás és a cáfoló részek igen
tagoltak.

A célra törés magában foglalja a célmegjelölést és az erőforrások felhasználásának kollektív

megfogalmazását és azok megvalósításának a módjait. A rosszul működő rendszereknél a cél
viszonylag szűk és kizárólag a távoli (távolabbi) jövőre irányul.

7
Minél zártabb egy rendszer, annál nehezebben tud különbséget tenni a közvetlenül előre
látható és a távoli (előre nem látható) jövő között. A távoli jövőre, célokra vonatkoztatott
tudást igen nehéz a valóság próbájának alávetni, ezért a rendszer nyugodtan belefeledkezhet a
jövőbe. A célmeghatározás alanyait tekintve pedig az embereket aszerint kell megítélni, hogy
egyetértenek-e a hatalommal. A jól működő rendszerek célmeghatározásaiban a jövőképek
tagoltak és értelmüket tekintve részleteiben is alávethetők a gyakorlati bizonyítás próbájának.
Célmeghatározás szempontjából pedig az emberek teljesítménye a fontos, nem pedig a
hatalommal való azonosulás.

Az integráció szerepe, az egyének beillesztése a közösségbe, elsősorban a kötődést kialakító

társadalmi normák kialakításával és erősítésével. Ennek során az egyéneket és az
intézményeket összekapcsoló rendszer a közös összetartó erők kontrolljában mutatkozik meg
a legmarkánsabban. A rosszul működő rendszerekben a kapcsolatok csak vertikálisak
lehetnek és az egyes részek (horizontálisan) elszigetelődnek egymástól. Az integrációt kiváltó
eszközök elsősorban hatalmi jellegűek (pozíció, presztízs) és sok esetben kiszámíthatatlanok.
A társadalmi normák és a hatalomnak alárendelt homogén módon jelennek meg és monopol
jellegűek. Jól működő integrációk esetében a kapcsolatok horizontálisak és az integráló
eszközök többnyire monetárisak. Az összekapcsoló erők kontrollja nyílt és igen gyakran
versengő jellegűek.

A látens minták fenntartása azt az elsődleges funkciót jelenti, mely során fenntartják a
társadalmi normákban és szokásokban meglévő gondolkodásmódot és világnézetet. Ezek a
minták a társadalom mikroszférájában hatnak és alapvető szerepük, hogy a törvények és az
uralkodó normák által betöltetlen űröket kitöltik. Rosszul működő rendszerekben a látens
minták (érték, magatartások) tiltottak, vagy éppen csak megtűrtek. A Ähivatalos´ vélemény és
magatartás, valamint a privát szféra között kevés az átjárás. Az emberek szorongatónak ítélik
meg a helyzetüket, ezért menekülnek a privát szférájukba. Jól működő rendszerek esetében a
világ barátságos, nincs értékkülönbség a látens magatartásmódok szempontjából. A
magánszféra nem a menekülés, hanem sokkal inkább a sokrétűség színtere, ami a rendszer
egészének a működését segíti.

Minden társadalomnak ki kell elégítenie ezt a négy alapfunkciót. Az alapfunkciók strukturális

differenciálódásának a foka a azonban történelmileg és kulturálisan eltérőek. A tradicionális
társadalmakban a funkciók még kevéssé váltak szét. Nem létezett elkülönült oktatás,

8
egészségügyi ellátás, mint ahogy a társadalmi és a gazdasági (férj ± gazda, földbirtokos ±
igazságszolgáltató) szerepek is többnyire egybeestek. Egy kevésbé absztrakt, a valós élethez
közelebb álló modell szerint a következőképen vázolhatók fel az alrendszerek.

A társadalom AGIL-modellje
(A) gazdasági alrendszer (C) politikai alrendszer
(I) szociális közösségi alrendszer (L) kulturális-kötődési alrendszer

Ebben az esetben a gazdasági alrendszer az adaptációnak, a politikai a célkijelölésnek, a

szociális-közösségi az integrációnak, a kulturális-kötődési rendszer pedig a társadalom fontos
értékeit, normáit és viselkedési sémáit, benne a látens mintákat testesítené meg. A négy,
funkcionálisan elkülönült alrendszer alkotja a társadalom egészét. Parsonsék nem
foglalkoztak azzal, hogy melyik a fontosabb, sokkal inkább a kölcsönös függést tartották
szem előtt.

Nemcsak a társadalom egésze differenciálódik a négy alapfunkció köré, hanem a gazdasági

alrendszerek is. Tehát két különböző rendszerszintet különíthetünk el: az elsőben a gazdaság a
társadalom alrendszereként jelentkezik, míg a másodikban a gazdaság önálló rendszerként
jelenik meg.

A gazdaság biztosítja az anyagi jólétet, a politika a hatalmat, az integratív rendszer a

szolidaritást a kulturális kötődési rendszer pedig a normák presztízsét.

A gazdaság AGIL-modellje
(A) tőkeképzés ± befektetések (C) termelés, elosztás, értékesítés
(I) szervezeti alrendszer vállalkozási funkció (L) gazdasági kötődések, kulturális
értékek és motivációk

A tradicionális társadalmakban a termelés és a fogyasztás még egy háztartáson belül

jelentkezett. A modernizáció során ezek a funkciók (szervezetek és tevékenységek)
szétváltak, noha a különböző tevékenységet végző emberek ugyanazok a személyek. Az egyes
emberek tehát egyszerre két különböző gazdasági alrendszernek a tagjai. Ezt a képletet
nevezik határokon átnyúló együttműködési folyamatnak.

9
A gazdaság célja a javak előállítása, szolgáltatások kínálata és a jövedelmek megszerzése. A
20. század végére azonban a termelés-centrikusság egyre inkább átadta helyét a fogyasztási
igényeknek való megfelelés elsődlegességének. Ezért a termelés akkor szükséges és
gazdaságilag értéke, ha olyan javakat és szolgáltatásokat állít elő, amelyek alkalmasak a
szükségleteken túl az óhajok és a kívánságok kielégítésére is. A gazdasági tevékenység által
biztosított jólétet úgy definiálhatjuk, mint az összes termék és szolgáltatás piaci értékét egy
meghatározott időpontban.

A hasznosságot azonban nemcsak az egyénekre lehet értelmezni, hanem a társadalomra is.

Ebben az összefüggésben a gazdasági tevékenység célja, hogy maximalizálja a kibocsátást a
gazdaság és alrendszereinek funkcióira és térékeire. Ennek értelmében a hasznosság nem
más, mint az anyagi, társadalmi és kulturális erőforrásoknak, tárgyaknak és szimbólumoknak
az értéke, amelyek akkor jelennek meg, ha segítik a társadalmi rendszer alrendszereinek az
együttműködését. A jólét ebben az esetben nem más, mint a gazdasággal kapcsolatos értékek
egy időpontra vonatkoztatott összessége.

A rendszerszemlélet bármennyire is meggyőző, az egész továbbra sem hagyható figyelmen

kívül. Az értelmes gazdasági magatartás abból az értékrendből ered, amit az egyén magáénak
vall, az részét képezi a személyiségének. A jövedelmek és az ebből eredő jólét a gazdaság
Äoutputjai´ (termelés, jövedelmek) a társadalom más alrendszerei számára. A fogyasztási
javak és a szolgáltatások elsősorban a háztartások számára nélkülözhetetlenek. A modern
társadalmakban a háztartás alatt a szűk családi kört értjük, ami nem termelő (a lakhely és a
munkahely szétvált), hanem minta-fenntartó alrendszer. A gazdaságszociológia nézőpontjából
az emberi motivációk megszerzése (sok egyéb mellett) elsődlegesen a családban történik.
Központi eleme a társadalom általános értékrendszerének az átörökítése, de sok esetben ezzel
ellentétes (vallási, etnikai, generációs, politikai) tendenciák is erősen hatnak. A gazdasági ± és
a minta ± fenntartó alrendszer között a család jelenti az egyik legfontosabb kapcsolatot. A
különböző médiumok szerepe az utóbbi értékrendekben nagy mértékben felértékelődött, de a
jövedelmekre, illetve a fogyasztási javak és szolgáltatások cseréje döntő mértékben a
családokon belül működik.

 &!"#!$%&$"21/2"2.3-2/!4%*.'"%$!

10
A legalacsonyabb fejlettségi szinten álló, ú. n. Äprimitív´ kultúrákban a társadalom igen
egyszerű és kevésbé strukturált volt. A legalapvetőbb gazdasági cél a nagycsaládok,
nemzetségek és a falvak közös önellátása volt. Azt az ú. N. Ägyűjtögetési´ korszakot váltotta
fel az élelmiszertermelés megjelenése, ami lehetővé tette a fölösleg megjelenését. De a
gazdaság még ekkor sem különült el más alrendszerektől, Mikroszinten a háztartások látták el
a gazdasági feladatokat, ahol a család legkülönbözőbb funkciói (termelői, érzelmi, vallási)
együttesen jelentek meg. Ugyanez vonatkozott a társadalom makroszintéjére is, ahol a
familiáris, a politikai, vallásé és a katonai funkciók voltak egymással összekötve. A folyamat
kezdetén a termelés és a fogyasztás körfolyamata a pénz közvetítése nélkül bonyolódott le.
Nem volt általánosan elfogadott egyenértéke a cserfolyamatoknak. Pontosabban a szolidaritás
és a kölcsönös segítőészség segítette a gazdasági folyamatok cseréjét. Ennek következtében
olyan rendszer jött létre, mely megakadályozta az anyagi erőforrások felhalmozását. A
keletkezett többletet felhasználták a vallási ünnepeken, valamint egyéb ajándékozási rituálék
során. A gazdasági racionalitás és a takarékosság a korai Nyugat-európai rendiség etikájától
idegen volt. A korabeli hűbérurak akkor érezték jól magukat, ha kérkedve tudtak költekezni.
Ennek a nyilvános pazarlásnak a világ más részén is vannak párhuzamai. Több észak-
amerikai indián törzsnél divat volt az olyan típusú lakoma (Äpotlach´), ahol a vendégek előtt
semmisítették meg az élelmiszerkészletüket, törték össze csónakjaikat, hogy elkápráztassák
vendégeiket bőkezűségükkel és pazarlásukkal. Az európai középkorban is följegyeztek olyan
eseteket, ahol egy lovag ezüsttel vetette be a földjét egy másik pedig drága viaszgyertyákkal
készíttette el az ételét, puszta kérkedésből.

Az európai társadalom fejlődése azonban igen korán egy erős funkcionális differenciálódás
irányába indult el. Ezt a folyamatot Niklas Luhmann szerint a gazdaság alrendszere
vezényelte le. Elsőként ugyanis a gazdaság szakadt ki a háztartások rendszeréből és kezdett
önállóan működni. A gazdasági tevékenységekkel (termelés, kereskedelem) szemben olyan
kívánalmak fogalmazódtak meg, mint a funkcionalitás, a specializálódás, a
professzionalizálódás, a racionalizálódás és a hatékonyság. Ezzel párhuzamosan a gazdaság a
saját szociokulturális közegében egyéni értelmet (önmagáért való haszon), egyéni értékrendet,
célokat és normákat teremtett. Megjelent a gazdasági szervezetrendszer önálló funkciókkal,
intézményekkel és speciális szerepekkel. A kezdeti időben a gazdasági tevékenységformák.
Elemi erővel rombolták szép a korábbi társadalmi kapcsolatháló elemeit. A vallási mezőben a
protestantizmus, a tudomány területén a természettudományok, a politikában a felvilágosodás,
majd a liberalizmus jelentette az elszakadást.

11
A gazdaság területén létrejött és stabilizálódott a K,  és a 
intézményrendszerének a hármas tagolódása. Ennek a hármasságnak a legfontosabb feladata
az emberi igényeknek a megfelelő kielégítése volt. Ezeket a gondolkodásmódokat
legkorábban a háztartás eszménye, majd a nemzetállami keretek, később a nagytér gazdaság,
napjainkban pedig a globalizáció jelentették. Az   az értékrendszerek, célrendszerek,
társadalmi normák és szerepek, viselkedési szabályok és szokások, további probléma-
megoldási kapcsolatok fogalmazzák meg. A  pedig az anyagi és monetáris
források, a szervezeti kultúra és a gazdaságpolitika oldja meg.

A differenciálódás együtt járt a szerepek sokrétűvé válásával. A társadalmi szerepek igen

összetettek, hiszen beszélhetünk gazdasági, foglalkozási, nemi, életkori, közéleti
megjelenésről. A szerep nem más, mint a normatív elvárások hálózata, amely megmutatja és
fenntartja tulajdonosai társadalmi pozícióját. Az 20. században a legfontosabb szerepértékek
(elvárások) a tudás, a képességek, készségek, a tanulási motiváció, a teljesítmény orientáltság,
a kötelességtudat és a mobilitási hajlandóság körül kristályosodott ki. Az esélyeket egyre
inkább nem a származás határozta meg, hanem az, hogy ki milyen közegben szocializálódott.
A származás természetesen a későbbiekben is fontos marad, de már nem jelent
automatizmust, hanem inkább a kapcsolatháló mozgósítható erejében jelenik meg.

*,3*2.2/!&!"#!$%&3$!.%1$!#!*',/!5($'*!.%1+*

Niclas Luhmann úgy véli, hogy a gazdaság differenciálódása során egy autopoétikus rendszer
jött létre a modern társadalmakon elül. A kifejezés a biológiai rendszerek jellegére utal, amely
szerint az élő rendszerek önmagukból (elemeikből) képesek saját magukat előállítani. Az
autopoétikus rendszerek alapvetően zártak, hiszen saját elemeit csak saját eleminek a
felhasználásával teremti elő. Ez tulajdonképpen egy rekurzív cirkuláció, ahol a végeredmény
(termék, szolgáltatás, pénz) további műveletek kiindulópontjaként jelenik meg. Luhmann
szerint a modern társadalmakban a gazdaság tekinthető ilyen önfenntartó rendszernek. A
zártság és az önfenntartás alapvető eszköze a pénz. A fizetések fizetésekből származnak, és
fizetésekké lesznek. Ez a folyamat végtelen, és ha megszakad, akkor a gazdaság
működésképtelené válik. Egy gazdaság azonban nem lehet teljesen zárt még egy ilyen
modellben sem. A nyitottság abból adódik, hogy csak olyan fizetések realizálhatók, amelyeket
a rendszer környezete elismer. Luhmann elmélete retorikájában modernnek tűnik, de igen

12
hasonlít a korai közgazdászok (Ricardo) pénzforgalom teóriájához. Alapvető problémának
tartjuk viszont, hogy a gazdaságot teljesen lezárja minden szociokulturális hatás elől.



! szerint Luhmannak a differenciálódás társadalmi alrendszerekre vonatkozó
nézete alkalmatlan mind a modern társadalmak sajátosságainak, mivel pedig a modern
alrendszerek differenciálódása már az első fejlett keleti kultúrákban is adott volt, de mégsem
alakult ki modern társadalom és gazdaság. Indiában például az élesen elkülönült kasztoknak
saját etikájuk volt. Az ilyen társadalmakban a szétválás abszolút jellegű volt és nem alakultak
ki átvezető hidak. Egészen más normák érvényesek például a vallási szférára, mint a
kereskedelem rendjére. Ezekben a kultúrákban nem jött létre egy össztársadalmi etikus-
morális rend.

A modern keleti gazdaságokat és társadalmakat viszont a kölcsönös áthatás (behatolás,

benyomulás) az Äinterpenetráció´ jellemzi. Nem a kölcsönösség, az interpenetráció hozta létre
az új etikus-morális rendet, amely a társadalmi fejlődést az önmegvalósítás magasabb fokára
emelné. Ez a keleti társadalmak jellegzetessége, ami lehetővé tette a gazdaság mindent maga
alá gyűrő erejének a korlátozását. Ennek köszönhetően olyan általános normatív alapminta
alakult ki, amelynek egységes keretét a gazdaság nem volt képes megbontani. Az európai
rendszerekben a piac (gazdaság), a demokrácia (politika), az erős interpretáció, a társadalmi
kirekesztés meggátolása (közösség), és az újításra, párbeszédre való készség (kultúra) a
jellemző. A négy rendszer alapvető értéke a racionalitás, a szabadság, a szolidaritás, valamint
a környező világ aktív átalakítása.

A kulcsmozzanat itt a differenciálódás és az interpretáció együttes megjelenése és együttes

ereje. A kezdődő modernizációval az egyén már nem volt egy partikuláris közösséghez kötve.
Népszerű eszmévé vált az Äintézményesített individualizmus´. A felelőtlen egoizmus mellett
az egyén dönthetett, hogy felvállal-e, vagy esetleg alapít egy közösséget (megjelent a civil
szféra). Ezzel a közösség etika magasabb szintre került. Ugyanez a jelenség figyelhető meg az
egyház és az állam radikális szétválásának az idején is. Miközben politikai és kulturális téren
megindult az ádáz küzdelem, aközben Európa legfejlettebb régióban a gazdasági szféra etikai
befolyása (pl. puritanizmus) erősödött meg. Harmadik példát a politika és a gazdaság
szétválásának a területéről merítjük. Miközben a két szféra elkülönült egymástól, vele
párhuzamosan az állam garantálta a magántulajdon jogait. Angliában a nagyban hozzájárult a
piacgazdaság gyors kialakulásához, miközben Spanyolországban és részben Franciaországban

13
az állam rátelepedése a társadalomra ± így a gazdaságra is ± alapvetően gátolta a fejlődést. De
a gazdasági alrendszer is behatol a politikába, hiszen az állami költségvetés kialakulása és a
racionális politikai vezetés nélkül nem alakult volna ki.

A legtanulságosabb példát Münch mégis a közösségek és a gazdasági rend szétválásában és

interpenetrálásában látja. A közösségek mindig ellenpontot képeznek az üzleti élet
profitorientált életvitelével szemben. A testvériség és a haszonszerzés szelleme nem alkalmas
a közös normatív rend kialakítására. Az utilitarizmus (manchesterizmus) idején már készen
állt az egyéni és közösségi felelősség etikája oly módon, hogy kiterjesztette a szolidaritást, de
nem gátolta a gazdasági racionalitást. A gazdaság így lehet egyszerre morális, szolidáris és
racionális. Ennek a modellnek a legkidolgozottabb formája a szociális piacgazdaságban
valósult meg.

 
  
  Ê
  Ê
  

 &!"#!$%&)*!&1!()'-%*)$4)$2*/2#3$

A gyors iparosítás korának élményeként uralkodóvá vált egy olyan elképzelés, hogy a
gazdasági tevékenység különbözik minden egyéb emberi viselkedésformától, így azoktól
függetlenül is megérthető. A megértés központjában a gazdasági racionalitás elve állt, ami a
kor emberképébe volt beágyazva. Ez az emberkép pedig egyfelől a 19. század uralkodó
társadalmi-(liberalizmus) és természettudományok (fizika, kémia, biológia) eszmeáramlatától
igen erősen függött. Az a meggyőződés vált uralkodóvá, hogy az emberek minden
szerepükben racionálisan viselkednek. A vállalkozás szűkös eszközökkel a lehető legnagyobb
nyereségre törekszik. Ezt nevezzük nyereségmaximálásnak. A fogyasztó pedig megkísérli,
hogy ugyancsak korlátozott eszközökkel (jövedelem) a lehető legnagyobb hasznot elérje. Ezt
nevezzük haszonmaximalizálásnak. A vállalkozói és a fogyasztói magatartásnak alárendelt
racionalitás   valóban különbözik, " azonban nem. Mindkét esetben
célracionalitásról van szó, ami egyszerűen azt jelenti, hogy a termelő és szolgáltató minél
nagyobb nyereségre kíván szert tenni, a fogyasztó pedig minél többet szeretne megtakarítani.
Formájában azonban teljesen eltérő magatartásmódon jelennek meg, eltérő eszközökkel, amit
az instrumentális racionalitás fogalma ír le.

14
A gazdasági racionalitás  a gazdálkodó embert 
  egyénként fogja fel
(1), aki számára sok érés, mint a szeretet, félelem, bizalom, irigység, segítőkészség
ismeretlen. Döntéseiben azokat az értékeket veszi figyelembe, amelyek saját érdekeinek
felelnek meg. Ez a magatartás a valóságban szinte sosem létezett, de egy utópista extrém
mintát adott, ami egy egoista-racionális ember általános legitimációját szolgálta.

A gazdasági racionalitás  alapjául egyértelmű K szolgál, ami alatt
azt értjük, hogy teremtő, vagy fogyasztó célelérése, illetve szükséglet-kielégítése érdekében
az erőforrásokat, javakat és szolgáltatásokat különbözőképpen értékel. (2) Ezekből a
szükségletekből adódik egy rangsor, ami meghatározza az emberek választási döntését.
Elvont gazdaságelméleti szempontból az emberek preferenciarendjét adottnak feltételezték.
Elméleti modellekben azt is leírták, hogy ez a preferenciarend nemcsak stabil és
megváltoztathatatlan, de mindenki számára azonos módon fejeződik ki. Éppen ezek az extrém
feltevések teszik lehetővé a Ämatematikailag megalapozott´ törvények alkalmazását a
gazdasági folyamatok egészére.

Feltételezték továbbá, hogy a racionálisan cselekvő gazdasági alany 


rendelkezik (3), és ennek megfelelően minden cselekvési alternatívát ismer. A tökéletes
információval rendelkező termelő, fogyasztó Äteoretikus´ feltételezése azonban nem reális. A
tökéletes információra való törekvés önmagát blokkolja. Minden ± a döntésekhez szükséges ±
információ megszerzése nemcsak elméletileg lehetetlen, de ugyancsak költséges is.

Végezetül úgy vélték, hogy a gazdaság szereplője "

"
#


(4). Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az észszerűség beszűkül egy instrumentális
racionalitás kereteibe. Az ilyen módon leszűkített gondolkodásmód könnyen átsiklik a
gazdasági cselekmények lehetséges mellékkörülményein. Ez egyrészt megjelenik a kíméletlen
konkurenciaharcban, másrészt a környezetre gyakorolt negatív hatásokban.

A gazdasági racionalitásnak ezen felfogásában nem nehéz felfedezni a 19. századi

természettudományos világkép elemeit. Ez nemcsak a mechanikára vonatkozik, hanem
érvényes a szociál-darwinizmusra is. A leszűkített és messzemenően matematizált modell
igen sok hibát tartalmazott. A történelmi-szociokulturális tényezők végletekig történő háttérbe
szorítása miatt áthidalhatatlan szakadék keletkezett az elmélet és a cselekvés között. A
matematikai formulákba foglalt modell olyan absztrakcióban jelent meg, amelynek

15
pontossága empirikus szempontból célpontosságként írható csak le. Ily módon a
gazdaságelmélet nem egy esetben egy utópikus-fiktív karakterekkel rendelkező, valóságostól
távoli, szimbolikus-absztrakt kijelentésrendszerek zsákutcájába jutott. Éppen ezért a
matematikai racionalitásként megjelenő elmélet csak igen rossz hatásfokkal képes
gyakorlatilag releváns kijelentéseket tenni a gazdaság világában felmerülő problémák
összefüggéseiről.

Ezzel szemben a gazdaságszociológia az absztrakt modellt tapasztalati úton kritizálja és a

gazdasági viselkedés szociokulturális hátterének az összefüggéseit tartja fontosnak.

 $"6/$3&*2.2/.%1$!#!*,)7%..212

Szükségletnek nevezzük az emberek és csoportok anyagi és szellemi javakra támasztott

igényét. Lehetnek elsődlegesek (levegő, víz, étel stb.) és másodlagosak (elismerés, önállóság,
oktatás stb.), de minden esetben szociokulturális háttérrel rendelkeznek.

A szükségletek tartós és biztos kielégítése kulturálisan szerveződő rendszer. A jóléti

társadalom polgárai csak ritkán érzik hogy az elsődleges szükségletek kielégítése csökkenti az
éhséget, vagy a szomjúságot. Magasabb élvezeti fokú (konyhaművészet, nemzeti éttermek)
élelmiszerekre és italokra van szüksége. Az elfogyasztott ételek és italok minősége (ára) az
emberek társadalmi státuszát is jelzi. Ez a funkció még inkább vonatkozik a ruházkodásra és a
személygépkocsira. A másodlagos szükségletek tehát tanult és tanulható szituációk együttese,
amelyek mindenkor visszatükrözik a szociokulturális életviszonyokat.

A szükségletek további nagy kategóriáját képezik a , mint pl. a siker, elismerés,
hatalom és dominanciaigény. A kulturális meghatározottsággal szemben az etológusok úgy
vélik, hogy ezek a törekvések (dominancia, státustörekvések) genetikailag meghatározottak és
így fiziológiai (hormonális) alapjuk is kimutatható. Egyes vélemények szerint az emberi
törekvések alapját, Ägenetikailag előprogramozott diszpozíciókat´ testesítenek meg, amelyek
kielégítése nagymértékben függ a mindenkori társadalmi helyzet, illetve a szituációk sorának
sajátosságaitól.

A szükségletek és a törekvések mellett megkülönböztetünk  (hajtóerőket). Minél

differenciáltabbak egy társadalomban az elvileg elérhető javak, annál nehezebb egy részüket ±

16
a pénzügyi források szűkössége miatt ± megszerezni, így létrejöhet az egyes emberekben,
embercsoportokban, egyes rétegekben a krónikus elégedetlenség állapota. Az ösztönök, ill. a
hajtóerők sajátossága, hogy nem egy szűken értelmezett cselekvésre irányulnak, hanem az
emberek karakterére vannak hatással. Ezekhez tartozik a félelem, az agresszió, a kíváncsiság,
az expolarizációs szükséglet, a birtoklás vágya. Az ösztönök (juttatások nagysága és jellege,
az alkotás öröme, az önállóság vágya) jelentős szerepet játszanak a gazdasági fejlődés
dinamikájában.

Egy társadalom szociokulturális sajátosságai igen jelentős mértékben meghatározzák az

emberek gazdasági magatartását: egy liberális, teljesítményorientált társadalmat ±
makroszinten ± ösztönözhet az alkotás öröme, az önállósági vágy, illetve a tudatos és
racionális agresszivitás. Egy diktatórikus, hatalmi jellegű kultúrában a passzivitás, a
bizalmatlanság és a kollektív felelőtlenség jellemzi az embereket. Mikroszinten egy liberális
társadalomban pl. üzembezárás, vagy elbocsátás ± gazdasági visszaesés ± gyanújakor javul a
munkamorál és az együttműködés készség. Más szociokulturális környezetben ± így
Magyarországon is ± ilyen esetben romlik a munkamorál és még ennél is nagyobb mértékben
az emberek együttműködési készsége.

A társadalmak eltérő kulturális háttere nagy mértékben befolyásolja az emberek viszonyát az

   és a . (Irigységen mások javain, sikerén való bosszankodást,
esetenként saját tulajdonának, helyzetének önző féltését értjük. A rosszakarat ezzel szemben
cselekvő, ártó szándékot jelent.) Ha egy társadalomban a szociális egyenlőtlenségeket (anyagi
és hatalmi) mint ÄIsten által elrendelt valóságot´, vagy mint Äáltalános állapotot´, esetleg mint
különböző teljesítmények igazságos bérezésének a kifejezését fogadják el, akkor az irigység
szűk határok között marad. Ilyen körülmények között az embereknek kevésbé jut eszébe,
hogy saját életszínvonalát összehasonlítsa a nálánál jobb helyzetben levőkével, és az ő
életszínvonalukat irigyelje. Ezáltal egyszerre nem juthat felszínre az egyéni elégedetlenség és
a megszervezett társadalmi konfliktus. Ugyanakkor erősen korlátozzák az egyének és a
csoportok (esetleg egész rétegek) gazdasági motivációit, ami a nagyobb teljesítmény irányába
mozdítaná őket.

Ugyanakkor irigységet vált ki, ha egy társadalomban lehetőség nyílik megismerni a

társadalmi egyenlőtlenség történetét jelenlegi sajátosságait és abból következően a
megváltoztathatatlanságát. Az irigység egyre növekszik, ha azt tapasztalják, hogy mindez az

17
örökölt társadalmi helyzetből származik és nem a jobb egyéni teljesítményből. Az irigység
egyéni és társadalmi konfliktusokat szül, amelyek az emberi kapcsolatok átrendeződéséhez
vezethetnek. A társadalmi különbségek jelentős csökkentése leépíti az irigységet, de
visszafogja a teljesítményeket. Az egyéni felemelkedési törekvések a gazdasági növekedés
fontos hajtóerejét képezik, és tömeges sikerül csökkenti a társadalom általános
irigységmotivációit. A szociológia ezt nevezi intra- és integrációs mobilitásnak, ami az
életszínvonal növekedésével jár együtt. Természetesen az is előfordulhat, hogy a
tradicionálisan jobb helyzetben lévők is irigykedhetnek a társadalmilag újonnan
felemelkedettekre (parvenükre). Kialakulhat egyéni és csoportszinten a társadalmi presztízs
relatív csökkenése, ami jelentősen mérsékelheti a gazdasági motivációkat.

Az egyéni motivációkat kutatva a magyar származású George Katona kidolgozta a

vállalkozók és a fogyasztók optimista és pesszimista elvárásait a gazdasági döntésekkel
kapcsolatban. Eszerint ahogyan az emberek megbecsülik a jövőben bekövetkezendő
gazdasági fejlődést, az közvetlenül befolyásolhatja viselkedésüket. Az optimista és a
pesszimista jövőkép már önmagában is kiváltója lehet a megrendelések és a cégalapítások
növekedésének, az általános gazdasági prosperitásnak. Természetesen ennek ellenkezője is
igaz, a rossz hír elterjedése a forgalom csökkenésével, növekvő munkanélküliséggel és
látványos összeomlásokkal járhat. A kiváltó okok lehetnek. A kiváltó okok lehetnek puszta
előrejelzések, amelyek a média segítségével megerősítő, vagy tiltó hatásokhoz vezetnek. Ha
az emberek a gazdasági helyzet rosszabbodását várják, egyre sürgetőbb lesz az igényük a
megtakarításaik növelésére, a fogyasztás korlátozására és a hitelfelvételek beszüntetésére. A
vállalkozók pesszimista elvárásai csökkenthetik a befektetői hajlandóságot, ezáltal maguk is
előidézheti, vagy felerősíthetik a hanyatlási tendenciákat.

Másrészt a jövőben való bizakodás, az optimista hangulat ösztönözheti a fogyasztást,

felhasználják a megtakarításaikat és növelheti a hitelfelvételt. Ha a vállalkozók optimistán
ítélik meg a jövőt, akkor növekszik a beruházási készség, ami a gazdaságra élénkítően hat. A
modern világban a tömegmédia ± ezzel párhuzamosan működik az emberek közvetlen
kommunikációja is ± öntörvényű hatásokat gerjeszthet. Robert K. Merton amerikai
szociológus sokat foglalkozott az önmagát beteljesítő jóslat (self-fulfilling prophecy)
társadalmi problémájával. A pszichológusok az egyéni élethelyzetekre vonatkoztatva ismerik
ezt a szituációt, de ugyanezen mechanizmus csapat, sőt nemzeti szinten is működik. Nem
ismerjük azonban eléggé az önmagukat megakadályozó jóslatokat (self-destroying prophecy),

18
amelyek egyéni és csapatszinten ugyancsak működnek. Egy jövőben inflációs gyanú, vagy a
nemzetközi helyzet romlásának a sejtése már önmagában is meggátolhat minden
tevékenységet. Természetesen az sem hanyagolható el, hogy a társadalom motivációs
szerkezete igen sokrétű, így a különböző előrejelzésekre az emberek egészen eltérően
reagálhatnak.

 $"6/$3&*2.2/.)5)"%*%$!

A szükségletek nagyon szorosan kapcsolódnak az emberi motivációkhoz. Az egyik

legismertebb elmélet Abraham Maslow-é, aki azt kívánta bemutatni, hogy bizonyos emberi
szükségletek egy adott időszakban miért válnak cselekvést kiváltó erővé. Maslow szerint a
szükségleteket hierarchikus rendbe lehet állítani:

A Maslow-i rendszer erősen pszichológiai alapokra épít, de természetesen nem kerülheti meg
egy adott társadalom szociokulturális hátterét. A biztonság iránti szükséglet nemcsak a
vagyon védelmét jelenti, hanem a munkahely, a család, a baráti közösség egyéni biztonságát
is. A valahová tartozás is máshogyan működik az alacsony és a magasabb bizalmi szintű
társadalmakban. A kiterjedt nagy- és a nukleáris családok erősen társadalmi
meghatározottságúak. Ugyanez mondható el az elismerés iránti vágyról, és a

19
státustörekvésekről. A kompetitív és a státustársadalmakban egészen máshogy jelenik meg a
presztízs és az erre való törekvés.

Magyarországon kevesen ismerik Henry Murray szükséglet-elméletét, ezért érdemes

bővebben szólni róla. Az egyén személyisége nem más, mint az élete során megtörtént
események eredménye. Az emberek életútját pedig alapvetően meghatározza szűkebb és
tágabb környezetüknek (országuknak) a történelme. A társadalom hatásai tehát meghatározó
tényezők, mint ahogy az is, hogy a kultúra, a politikai erőtér milyen szükségleteket enged
nyíltan megjelenni, ill. melyeket nyom el. Ezért különböztet meg Murray  (látható) és
 (nem látható) szükségleteket. A nyílt szükségletek nehézség nélkül kerülhetnek a
felszínre. Az viszont korántsem egyértelmű, hogy a szükséglet megjelenését milyen gyorsan
követi a kielégítésére irányuló cselekvés. A zárt szükségletek nem jelenhetnek meg a
felszínen és főleg a viselkedésben, mert ütközne a közösség normáival, értékeivel, vagy a
politikai érdekekkel.

A szükségletekhez általában az aktivitás képzete tapad, hiszen az embereket cselekvésre

motiválja. Ha azonban Murray szükséglet-rendszerét a hatalomba (ez bármilyen lehet) való
viszony szempontjából vizsgáljuk, kiderül, hogy a passzivitás, az engedelmesség és az
alárendeltség egyaránt megjelenhet az emberi szükségletek között.

Szükséglet Rövid leírás

(a szükséglet célja, Murray szerint)
Rombolás Az ellenállás hatékony leküzdése. Harcolni. Bosszút állni a vélt
vagy valós sérelmekért. Megtámadni (fizikailag vagy verbálisan) a
másik embert. Megölni a másikat. Megbüntetni másokat.
Befolyásolás A környezetünk ellenőrzése, más emberek vezetése, azok
viselkedését ellenőrizni, meggyőzni, elcsábítani, megparancsolni.
Tiltani, fékezni, lebeszélni másokat.
Elutasítás Eltávolodás a rossztól, a negatívan értékelt tárgyaktól, emberektől,
hidegnek maradni velük szemben.
A rend iránti igény Tisztaság, szervezettség, kiegyensúlyozottság, precizitás
(Order)
Önállósági szükséglet Szabadnak lenni, a korlátozottságot megszüntetni. A kényszerrel
(Autonomy) szembeszállni. Elkerülni, vagy elutasítani azt a feladatot, amit a
hatalmon levők parancsolnak. A belső késztetések alapján
cselekedni. Függetlennek és felelőtlennek lenni, ellenállni a
szokásoknak.
Sikervágy Nehéz eladatok leküzdése, más emberek, tárgyak vagy elvek
(Achievement) irányítása, szervezése. Versengés másokkal és győzelem felettük.
Gyorsan mások fölé kerülni. Az önbizalom növelése a talentum

20
 révén.
Önmagunk mutogatása, Benyomáskeltés önmagunkról, hallhatónak és láthatónak lenni.
feltűnési vágy Meghökkenteni másokat, felizgatni, vagy csak megvendégelni és
(Exibition) felkelteni az érdeklődését. Szórakoztatni és csábítni másokat.
Gondoskodás A védtelenek támogatása, a gyermekek, a gyengék, a betegek, a
(Nurturance) fáradtak, a megalázottak, a magányosok, a lelkileg kiegensúlyozat-
lanok támogatása. Etetni, támaszt adni, vigasztalni, gyógyítani,
ösztönözni másokat.
Ô
 



'
'



(

$%&

 
 

'
 
 
 
Ô

"



()
+"



 


 

 






,

  


$*#&




 

- 

'
 

 







 
 





.




"
'






 

$/&


 




'



'

$0&

'
 
 






( 
1






'
 '

$
&


 
(

2

 




 
 '


'





"'
 


  










 
K

'
 '
 

$%&

%'
K
'
3
 
4
5 
 







#






6


6 
'


Ô '

'


$.#&

2 





Társas kapcsolatok A közvetlen, kellemes együttműködés létesítése más emberekkel
keresése (azokkal, akik hasonlítanak rám, vagy szeretnek). Hűséges
(Affiliation) barátnak lenni.
Megértés Az elméletek iránti érdeklődni, gondolkodni a világ jelenségeiről,
(Understanding) elemezni és általánosítani.
Szex Erotikus kapcsolatok létesítése.
Érzékiség, érzékszervi Az érzéki benyomások keresésse és élvezete. A szép élvezete.
öröm
(Sentience)
Játék A szórakozás, a viccelődés, a stressz elkerülése, tánc, sporttevé-
(Play) kenység, Äbulizás´.

21

Ê
Ê

 

Ê8


1.3/2/31.3/12-#$"212/-'1,%/

Az értékek egy adott kultúra meghatározó elemeit jelentik, ami nagymértékben meghatározza
az emberek magatartását. Az értékek elvont szempontok, célok, orientációs pontok a közösség
számára. Az egyének szempontjából az érték nem más, mint egy szelektív orientáció egy
kulturálisan tipizált alapvető eszmei, erkölcsi megítélésre egy meghatározott szociokulturális
terület irányára, céljaira, intenzitására. Egy kultúra értékei alapjában véve meghatározzák,
hogy mi a fontos, kívánatos és értelmes az érintett társadalom számára, valamint ebből
adódóan milyen célok elérésére kell törekedni. Az értékek a kultúra olyan elemeit képezik,
amelyek döntő mértékben járulnak hozzá az emberek ösztöneinek a redukciójához és egyúttal
ezek kompenzációjához. Értékek nélkül az emberek tűrőképessége jelentősen csökkenne, és
nagymértékben jövőnélküliekké válnának. Az értékek a változatosságuk és egymáshoz való
kapcsolódásuk miatt az emberi társadalomnál nagyobb alkalmazkodóképességet biztosítanak.

Az értékekkel szoros kapcsolatban állnak a normák, amelyek előírások arra vonatkozóan,

hogy a társadalom tagjainak bizonyos helyzetekben miképpen kell viselkedniük. Úgy is
fogalmazhatnánk, hogy a normák olyan értékek, amelyek elvekben, szabályokban
fogalmazódnak meg, amelyeket a csapat tagjai elvárnak egymástól. A közösség részéről a
normák megszegését mindig valamilyen büntetés ± nem jogi értelemben ± követi. A
társadalom akkor működik jól, ha a nemkívánatos magatartásokat normákkal szabályozzák, és
nem kell a büntetőjog intézmények eszközét igénybe venni.

Az értékek és normák az emberek számára a mindennapok során az  és a 

formájában jelennek meg. Az erkölcs nem más, mint az egyének viselkedését, magatartását
irányító, a helyes és a helytelen döntések közötti választást segítő szabályok összessége. A
morál pedig egy erkölcsi felfogás, tanulság. Minden társadalomban feszültség keletkezik a
morális igények és a tényleges viselkedés között. A  
" ez érthető, hiszen a régi
értékek (ez nem vonatkozik az alapvető emberi értékekre) már nem hatékonyak, de
konszolidált viszonyok között is bekövetkezhet ilyen állapot, amikor a morális igények az
emberektől túl sok áldozatot követelnek, vagy túl sok kényelmetlenséget okoznak. Hasonló
helyzet alakulhat ki továbbá, amikor egy  
 felbomlik és az emberi
kapcsolatok alapjaiban rendeződnek át. Ilyenkor jelenik meg a törvényi szabályozás, ami ha

22
idővel nem kerül összhangba az újonnan kialakuló értékekkel, akkor a szabályszegő
magatartástípusok egész sora alakul ki.

Érték és normaváltást idézhetnek elő a #


 is. A 19. század
közepén a természettudományok (biológia, kémia, fizika) gyors fejlődése egyben kielégítette,
de elő is segítette a vállalkozó polgárság K # érdeklődését és viselkedését.
Elsősorban Angliában olyan nevek, mint Faraday, Dalton, Watt és Herschel és az általuk
képviselt tudóstípus mintaként jelent meg a vállalkozó középosztály szemében. Itt nemcsak
arról van szó, hogy a gyakorlatias polgár nem tudott mit kezdeni a filozófiával, a teológiával,
de még a klasszikus történelemmel (antikvitás történelme) sem, hanem arról is, hogy a
természettudományos Newton-i világkép diskurzusai társadalmi hasznosságot, elismerést
biztosítottak neki.

Az  nem más, mint a hagyományos értékekkel szembeni alapvető beállítottság
megváltozása. Ennek során kialakulhatnak az olyan magatartásminták, amelyek az értékeket,
nem tekintik magától értetődő, abszolút és megválthatatlan orientációs mintáknak, továbbá
nem kritika nélkül (´ösztönösen´) követik őket. A 20. század második felétől (Európában és
az Egyesült Államokban) az értékeket nem tekintik öröktől létező, magától értendő, abszolút
és változatlan orientációs mintának. Az 
# váltja fel, ami azt jelenti,
hogy a mai ember az értékeket úgy fogja fel, mint egy történetileg keletkezett, kulturálisan
relatív, elvileg változó, sőt tudatosan változtatható orientációs mintának. Ez pedig azt
eredményezi, hogy az emberek az értékeket racionálisan szemlélik, kritikusan átgondolják,
összevetik más alternatívákkal, és ezután elfogadják, vagy elutasítják.

Az értékekkel szembeni kritikus beállítottság következtében kevés az olyan alapvető

orientációs minta, amelyet kétségbevonhatatlan alap értékekként fogadnak el. Sok empirikus
adat arra utal, hogy a modern, szekularizált társadalomban 3
"'


"

 
4 központi értékmintaként kristályosodik ki. Ahhoz, hogy ezt az értékmintát az
emberek személyesen is képesek legyenek megvalósítani, elsősorban megfelelő
,   ,    ' ,  és egyre inkább a 

  kívánják.

Gazdaságszociológiai szempontból különösen jelentős az, hogy sok ember már nem hagyja,
hogy váratlanul és kötelező jelleggel a tradicionális polgári munka- és teljesítményetika

23
irányítása alatt álljon. Nem készek arra, hogy az életüket a munkának rendeljék alá. A munkát
csak eszköznek tartják ahhoz, hogy jó és teljes életet éljenek. Az élet súlypontja a munka
világából a szabadidő és a magánszféra területére helyeződött át. Megjelent az életstílus
fogalma és mintája, ami igen sok esetben a teljesítmény motiváció ellen hat. A szabadidő
(pihenés), a családi- és magánélet nagyfokú felértékelődését ellensúlyozza a fogyasztói
szükségletek erőteljes megjelenése. A 20. század végére nemcsak a generációk közötti
értékeltérések jelentek meg, hanem egy emberöltőn belül is különböző mintákhoz kell
igazodni. Az 1970-es években az idősebb ± még a hiánytársadalomban felnőtt ± generációk
elsősorban az anyagi értékeket (gazdasági növekedés, a pénz stabilitása, a belső- és külső
biztonság), míg a fiatalok a posztmateriális értékeket (a világmagyarázatoktól való
távolságtartás, új típusú közösségek szerveződése, az egyéni értékfelfogások legitimitása)
helyezik előtérbe. A szociális piacgazdaság ± jóléti állam ± megrendülésével azonban újra
felértékelődött a munka- és teljesítményetika. Azonban korántsem a Max Weber-i
Äkapitalizmus szelleme´ jelent meg újra, hanem egészen új jelenséggel találjuk magunkat
szemben. A szakirodalom ezt Äglobális generációnak´, Ätúlpörgő-, munkamániás
nemzedéknek´ nevezi. Ezt az új életformát Äworkalkoholic´-nak (munkaalkoholizmusnak)
nevezik. Képviselői már nem azonosak a 18-19. századi puritán felhalmozóval, hiszen a
munkára főkuszált életmód már nem jár együtt az aszkézissel. Ami számukra a legfontosabb,
az a munka érdekessége, a 
 (brand name), a 

K (peer group),
hiszen csak itt érzik jól magukat. Ezt a generációt már nem vonzza semmilyen kollektív harc,
vagy szolidaritás, csak a saját életpálya építése. A gyors váltani tudás, a nyitottság, az
életvezetés módosítása a személyiség Äátprogramozásával´ jár együtt. A rohanás kornak
(hurry sickness) azonban komoly következményei vannak. Az új világ szelektálja azokat, akik
hajlamosak erre az életformára. A Äyuppie´ életformában a legerősebb motiváció (ajzószer) a
hajtás és a pénz. Gyorsan jönnek és mennek, ők a gazdaság lecserélhető darabjai.
Életformájukban és ruházatukban nem, de mentalitásukban annál jobban különböznek tőlük a
Äknowledge managerek´, akik több diplomával és legalább ennyi nyelvtudással rendelkeznek,
de nem ezért hasznosak, keresettek, hanem olyat tudnak, mait más nem. Kivételezett
helyzetükkel tisztában is vannak. Nem kapkodnak, inkább kivárnak. A rohanást számukra
megfékezte a teljesítmény és az élhető életminőség. Ezt nevezik Äwell-beeing´-nek, és a
hozzá vezető utat Ägo slow´-nak, megfontoltságnak. Megjelent az Äeasy capitalism works´
mintája, ami lényegében egyensúlyt tart a teljesítmény és a magánélet között.

24
Mindezek a változások átrendezték a normákhoz való viszonyukat, így  meg
lehet különböztetni az ún. 3#"
4, amelyek a presztízsre, a változásra,
változtatásokra irányulnak. Ezzel szemben a 3 
4 (mit vagyunk képesek
megcsinálni) a teljesítményre, a változásra, változtatásokra irányulnak.

Egy más csoportosítás megkülönböztet ,   és  normákat. A 

normák egy társadalom (közösség) együttélésének alapvető szabályait jelenítik meg. Ezeknek
a normáknak a megértését szankciókkal sújtják és a modern társadalmakban ezek szerepét
fokozatosan a jog veszi át.

Fontos szerepet töltenek be a nem jogi alapokon nyugvó   normák. Ezek alapját
olyan hagyományos szokások jelentik, amelyek a tradicionális mintákban őrződtek meg.
Betartásuk kötelező jellege éppolyan fontos, mint a kötelező normáké, de a kívánt hatást
egészen más módon érik el. Ha egy vállalkozó megsérti a versenyszabályokat ± nem
büntetőjogi értelemben ± , akkor a szakmai csoport kizárhatja a közösségből. Nem jelenik
meg konkrét büntetés, de a szankciók hatása meghaladhatja a pénzügyi büntetés mértékét.

Végül megkülönböztetnek még -normákat, amelyek megszokott, kiszámítható

magatartásként jelennek meg. Vele szemben nincsenek negatív szankciók, amelyek a
szabályok betartását garantálnák. A szabálysértők ellenszenvet, a betartók pedig szimpátiát
váltanak ki. Az elismerés társadalmi visszajelzése a presztízsben fejeződik ki, ami az egyik
legerősebb motivációs tényezővé válhat. A modern társadalmakban a kötelező és szükséges
normák szerepe és funkciója átrendeződött. Szerepüket olyan magatartásmódok veszik át,
amelyek az állandó változások és tanulási készség belső megerősítését szolgálják.

"'()%*)$$"21252/3$,)-.%/

A társadalmat felépítő szerkezeti elemeket a különböző tankönyvek némileg eltérő és másként

értelmezett fogalomkészlettel írják le. A gazdaságszociológia a pozíciók, státusok és a
szerepek hármas kategóriáját emeli ki. A társadalom alapvető szerkezeti elemeit a pozíciók
jelölik ki, hiszen belőlük vezethetők le az osztályok, csoportok, rétegek együttese. Pozíción az
emberek és embercsoportok közötti megkülönböztetett viszonyokat értjük. Az elkülönítés
alapját a jövedelemszint, a vagyonforrás jellege, a foglalkozási (professzionális) kapcsolatok,
a politikai hatalom és befolyás elérhetősége, valamint a csoporttal (réteg, osztály) való

25
azonosulási vágy jelenti. Ezt a fő rendező elvet azonban jelentősen képesek befolyásolni a
történeti és q társadalmi tényezők, Ilyen lehet az öröklött, vagy szerzett pozíció, az eredet
(származás), a nevelés és a műveltség. A i
i nem más, mint a társadalom megítélése a
pozíciókat bírókkal szemben. A különböző státusokhoz meghatározott szerepkészlet tartozik,
amit a közösség elvár az egyénektől. A szerves fejlődésű társadalmakban a pozíció és a státus
szerves egységet alkot. (A gazdaság, a szakértelem, a tudás, a siker stb. megfelelően magas
társadalmi elismerést jelent.) A státushoz viselkedési minták, jogok és kötelességek együttese
tartozik. A külső szemlélő a ruházkodás, lakás és gépkocsi márka eltérő (minőségi) voltát
veszi csak észre, de a barátság mintái, a társadalmi kötelezettségek mértéke, a társadalmi
események gyakorisága (fontos rendezvényeken való részvétel, azok megtartása), a
presztízskiadásokra fordított összegek pontosan kijelölik a szerepkészlet határait és
mélységét. Egyszerűbben fogalmazva ezt nevezzük 
K.

A társadalmi szerepeket a K, a # és a 
 fejezik ki. A jól

működő társadalmakban a ##
, a 
 és a K
nagymértékben egybeesnek. A szociális szerepek tanult viselkedési formák, amelyek a
személyiség részévé válnak, ezért nem érezzük erőszaknak őket. Olyan erősek a belső
ellenőrzési mechanizmusok, hogy minden viselkedési formát, ami ellentétes lenne a
szerepelvárásokkal, megakadályozzuk. A munkahelyi szerepükkel elégedetteknél
személyiségük részeként jelenik meg a jövedelem megszerzése. Ha viszont kényszerből kell
elvállalni egy szerepet, akkor ún. Änegatív szereptudatosság´ lép fel. Tehernek, nyűgnek
egyéni szabadságuk korlátozásának fogják fel a szerep által vezérelt viselkedésüket.

A gazdasághoz köthető szerepkészletek a #'

# (vállalkozó, menedzser)

és a   hármas felosztása köré csoportosítható. A munkavállaló szerepe tovább
bontható munkásra, alkalmazottra és hivatalnokra. Természetesen funkcionálisan is
megjelennek a különbségek, hiszen a vendéglátásban és a gépiparban dolgozó munkásoknak
egészen eltérő szerepkészlettel kell rendelkezniük. Új jelenségnek tekinthető, hogy a
munkavállalói szerepek igen gyorsan változnak. Manapság még a kétkezi munkásoktól is
olyan, egyre komplexebb, sokoldalúbb képességeket várnak el, mint:
#





 



 #

26
 # 


K

 







#



 

Ha figyelmesen végigtekintünk ezen a soron, látható, hogy ezek a tulajdonságok és készségek

a 19. századi vállalkozók ismérvei voltak.

Ezzel szemben a vállalkozó gazdasági szerepkészletében fokozatosan előtérbe kerültek a

társadalmi elvárások.

Vállalkozó szerepkészlet:

#


#
'
"




#
"




 
 


#



 






 





A vállalkozói szerep teljessége a szereppartnerekkel kapcsolatosan alakul ki. Ezek a

 '
 '
'
'
K'
#'
'


 '
K

K A munkások elvárják a vállalkozótól, hogy
stabil, egészséges munkahelyet és magas bért biztosítson. A magasabb beosztású
alkalmazottak modern vezetési stílust és az egyéni karrier lehetőségének biztosítását várják el.
Tovább bonyolítja a képet, hogy a nagyobb vállalkozásoknál a vezető alkalmazottak
(menedzserek) a tulajdonos szerepkínálatának több elemét veszik át.

Ugyanakkor a tulajdonosi funkciók a magánéletet is más megvilágításba helyezik. A

családapai, utódnevelési szerep, a társasági reprezentáció, az esetleges közéleti tevékenység
éppúgy hozzátartozik a szerepkészletéhez, mint a vállalkozás irányítása. A vállalkozóknak
igen gyakran olyan elvárásoknak is meg kell felelni, amelyek gyakran ellentétesek az

27
érdekeikkel. A motivációs struktúra elemei, mint amilyen az önmegvalósítás, a családról való
gondoskodás, a társadalmi felelősség, sokszor nem jelenhet meg a nyílt szerepkészletben.

A vállalkozók gyakran szembesülnek a szerepkonfliktus jelenségével. Külső

szerepkonfliktustól akkor beszélünk, ha két vagy több szektorban (pl. a konkurencia és a
munkások együttes nyomása) keletkezett ellentétes érdekeket kell kezelni. Belső konfliktusról
akkor beszélünk, ha a vállalt feladat és az egyéni meggyőződés (pl. egy cigaretta reklámja)
kerül ellentétbe. Ezekben az esetekben szerepkonfliktus, szerepstressz lép fel, ami átlépheti az
egyéni tűrőképesség határát.

A vállalkozók vizsgálata során gyakran merül fel a  és a  kategóriája. A magyar
nyelvben nehéz elhatárolni a két fogalmat, de a modellkövetésen mások megfigyelését és az
ebből való tanulást, a mintán pedig elsősorban a példaképet értjük. A társadalmi, vállalkozói
karakterek váltásánál jelennek meg élesebben ezek a léthelyzetek. A tradicionális Älejárt
viselkedésmódok´ nemritkán kudarcba, Äéletellenes helyzetekbe´ sodorják az embereket.
Természetesen munkavállalók esetében is megjelenhet ez a kudarcra ítélt viselkedésmód.
Sokan képtelenek ± nem képességi okokból ± új szakmát tanulni, vagy elköltözni olyan
vidékre, ahol munkát találnak. Ismerjük a jó barátok, a rokonok, újabban a médiák
 szerepét, ami felébreszti motivációnkat és mivel biztosak vagyunk a sikerben,
készek vagyunk a cselekvésre. Egészen máshogyan jelenik meg az úgynevezett 

Ennek is két típusa van. Egyrészt úgy csinálunk, ahogy megszoktuk, Äabból nem lehet baj´.
Másrészt tesszük azt, amit a többiek elvárnak tőlünk, aképpen viselkedünk, ahogyan mások
szeretnék. A mintaillesztésre többnyire a mulasztások és/vagy a felelőtlen viselkedések
késztetnek bennünket. De ha rossz mintákat próbálunk ki a változatlanság állapotában
maradunk, esetleg rosszabb helyzetbe kerülünk. A vállalkozás világából az innovatív
magatartás gyors követését és a késlekedést (végzetes lemaradás) tudjuk példaként
megjelölni.

1.3/2/3$/0*.91%/

A kultúra fogalma magába foglalja egy adott társadalomra jellemző normák, értékek,
ismeretek és szellemi teljesítmények összességét. Gyakran ebbe a kategóriába sorolják az

28
 
" is, noha sokan ilyen esetben a  kifejezést használják. Ebben a
felfogásban a kultúrával szemben nem lehet feltenni a fejlettebb vagy fejletlenebb kérdést,
addig a civilizációval (műszaki színvonal, tudományos, gazdasági teljesítmények) szemben
már igen.

Az értékek és a kultúra kapcsolatát két modellen kívánjuk bemutatni, amelyek szoros

kapcsolatban állnak a gazdasági élettel. Az egyik legközismertebb és legjobban használható a
Hawkinst ± Best ± Coney modell.

29
 Mások felé FOGYASZTÁS
irányuló A társdalom nézete az emberi
érték kapcsolatokról

örnyezet A társadalom nézete a környezettel

felé
irányuló
való kapcsolatokról VÁSÁRLÁS
érték

örnyezet


felé A társadalom által kívánatosnak OMMUNI ÁCIÓ
irányuló
érték tartott objektív nézetek az élettel
kapcsolatban

$0
/76
5 
7
6
!
8 
 
-

6'
999
:‘
 &

Az első nagy csoportot a 

#
 jelentik. Ezek szabályozzák a
kapcsolatok, és szabályozzák az egyén mozgásterét, szabadságát.
Alfajai a következők:
1)c ( ;
 ± arra vonatkozik, hogy az adott kultúra az egyéni
kezdeményezéseket, vagy pedig a közösség szabályozó szerepét tartja fontosnak. A
két érték nem jelöli ki hatékonyságot (pl. egy ország számára) és nincsenek
ellentmondásban egymással. Japán kollektív kultúrájú ország, de ez egyáltalán nem
csökkentette a gazdasági teljesítményét pl. az Egyesült Államokkal szemben.
Ugyanakkor minden az egyéniséget, annak szabadságát előtérbe helyező értékkel
szemben az USA a világ egyik legközösségibb országa. A civil szféra (egyesületek,
alapítványok, alulról szerveződő egyházak) itt alakult ki legelőször és a
legkiterjedtebben.

30
2)c Ô
;
 2 ± alapvető motivációs erő, hogy a kultúra mennyire sarkallja
versenyre és ezáltal nagyobb teljesítményre az embereket. Jelenleg Magyarországon
igen erős az anyagi javakra irányuló motiváció, együttműködési készség nélkül.
3)c 8
;
 Ez az értékviszony azt fejezi ki, hogy a társadalom az anyagi
javakat, elismeréseket és a hírnevet elsősorban melyik nemnek juttatja. A férfias
kultúrákban a nőket távol tartják a vezető pozícióktól és a gazdasági döntésektől. Ha
mégis megszerzik ezeket a pozíciókat akkor a nők külsőségekben (ruházkodás,
gépkocsi használat) és viselkedésükben a férfiakat kezdik utánozni.
4)c 8
;
  Egy kultúrában a pozíciókat, rangokat, presztízst, státuszt,
társadalmi, politikai szerepeket melyik generáció birtokolja. Az Osztrák-Magyar
Monarchia dinamikus gazdasági évtizedeiben különösen a pénzügyi szférában
(bankok), de a nagyipari vállalkozásoknál is könnyen juthattak a fiatalok vezető
pozícióba. A szocialista típusú gazdaság viszont fokozatosan elzárta az irányítási
pozíciókat a fiatalabb generáció előtt. Az Egyesült Államok társadalma kifejezetten
ifjúságbarát. Már mentálisan is elutasítják az öregedés gondolatát. Nemcsak a
középgenerációs életstílust () fejlesztették ki, hanem még az életkorokat
jelölő kategóriákban sem hajlandók megöregedni. A Äközépfiatalka´ (
#)
kifejezés ezt a törekvést fejezi ki. Az egyes országok gazdasági teljesítménye
ugyanakkor nem vezethető le a fiatal korosztály dinamikájából. Japánban és Koreában
az időseket támogató konfuciusi értékek nem gátolták a teljesítmény motivációt.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy minden történelmi korszak felfigyel egy generációra. A
17. század az ifjúságot, a 19. század a gyermeket emelte ki. A 20. század több
korosztályt is kitüntetett. A századforduló a kamaszkorral kezdődött, majd az 1920-as
évektől a középgeneráció vette át a pozíciókat. Az 1960-as évek végétől (az 1968-as
diáklázadások) ismét a fiatalokra helyeződött a hangsúly, ami napjainkig is tart. A 21.
század első évtizedében viszont úgy tűnik, az idősebb generáció kerül az érdeklődés
középpontjába.
5)c Felnőtt / gyerek viszony. Ennek az értékdimenziónak látszólag nincs különösebb
gazdasági szerepe. Ha viszont abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a család
tevékenységes, illetve a társadalom egésze a gyermekek, vagy a szülők szükségleteire
koncentrál, akkor már módosul a megítélés. J. C. Caldwell vagyonáramlás elmélete
azt vizsgálta, hogy a különböző történeti időszakokban az anyagi javak
felhalmozódása milyen korcsoportoknál következik be.

31
Az  #

#
 azt jelentik, hogy az emberek milyen életformát tartanak
kívánatosnak.

1)c u
#
;
K Egy társadalomban a munkát önmagáért értékelik. Sokat kell
dolgozni, hiszen az évszakok ritmusa (Ädologidő´ ± tavasztól őszig), vagy a közösség
(a kettő együttesen működik) rákényszeríti az embereket a tevékenységre. Ezekben a
kultúrákban a munka nemei és életkorok szerint oszlik meg. Az időfelhasználás
szempontjából sokat kell dolgozni ± a hatékonyság és a jövedelmezőség lényegtelen,
sőt fel sem vethető szempont - , de a munkát szükséges rossznak tekintik. Azokban a
kultúrákban, ahol a munkát eszköznek tekintik, más célok megvalósításához az ilyen
tevékenység mindig racionális megítélést nyer (időfelhasználás versus
jövedelmezőség), és nem tekintik nyűgnek.
2)c (
7'
 

"# ± Az időbeli tervezés, a jövőről való
gondoskodás alapvető motivációi szintén kultúrafüggők. A takarékoskodás, vagy a
pillanatnyi fogyasztásnak élés történetileg is változó. A puritán munkaetika emberekre
gyakorolt hatása az idők folyamán többszörösen módosult. Az közismert, hogy a
vásárlóerőnél nincs nagyobb forrás a gazdasági életben. A megtakarítások azonban
összezsugorítják az időhorizontot (éveket kell várni a befektetésekre), és lassítják a
gazdasági dinamikát. A részletre történő vásárlás azonban kitágítja azt. A 19. század
elején az Egyesült Államokban rengeteg aratógép volt a piacon, de a farmerek nem
tudták megvásárolni a termékeket. Egy aratógép gyáros (Cyrus McCormick)
felismerte (kitalálta) a részletvásárlásban rejlő lehetőségeket, ami nem a
megtakarításokra, hanem a jövőbeni bevételre épül. Ez viszont a hitelnek egy fajtája,
ami az adóssággal hozható kapcsolatba. A német (holland) nyelvben az adósság
(Schuld) szó sokadik jelentése a bűn. Ezeknél a népeknél tehát egy kulturális
ellenérzést is le kellett gyűrni a kereskedőknek.
3)c 
 . Nagyon fontos szempont, hogy egy kultúra mennyire engedi meg
a fogyasztás (étel, ital, utazás) megjelenítését. Ismertek olyan országok (pl. Brazília),
ahol a munkamotiváció jutalmául az érzéki szórakozás a kultúra részét képezi. Az is
érdekes viszont, hogy az arab országokban a polaroid kameráknak meglepően nagy
sikere volt, hiszen lehetővé tette számukra feleségeik, lányaik (fátyol nélküli)
lefényképezését, idegenek (laboratórium) közbeiktatása nélkül.
4)c !#;#. Az anyagi gazdagságot egy kultúra nézheti pozitívan vagy
negatívan. A történelem folyamán voltak olyan korszakok (a középkor egyes

32
 szakaszai, szocializmus), amikor a vagyon gyarapítását elítélték, sőt üldözték. A
fogyasztás területén megkülönböztetnek #
# ± azért veszek
valamit, hogy használjam - , és ún. #. Ez utóbbi azt jelenti, hogy
a birtoklás tényéért vásárol valaki.



#
 gazdasági hatása igen számottevő. A kockázatvállalás, a

problémamegoldás, vagy akár a tisztaság kérdése a gazdasági motivációk fontos részét
képezik.
1)c 6"
;
#. Léteznek kompetitív (versengő) és státuskultúrák. Az
előbbiekben az egyéni teljesítmény és az anyagi javakban ± nyíltan ± megjelenő siker
a fontos és egyben legitim is. A státus társadalmakban a pozíció megszerzése és az
ezzel járó presztízs a fontos. Ki kell azonban emelni, hogy a pozíciókat ± amikor csak
lehet ± igyekeznek előnyökké változtatni.
2)c u
;
 A kockázatvállalás értéke és közösségi támogatása nagy
hatást gyakorol a gazdasági fejlődésre. A vállalkozás indításának és működtetésének
alapvető eleme az üzleti kockázat. Ahol elítélik, és minden eszközzel gátolják
(veszélyes, kiszámíthatatlan) a kockázatvállalást, ott egész biztosan kevés vállalkozó
lesz, vagy képes tartósan működni.
3)c 6
;
 A gazdasági szempontjából nem elhanyagolható érték az sem,
hogy mennyire képes elterjeszteni az újdonságokat (innováció) és mennyire képes
elterjeszteni az újdonságokat. A változásnak teljesen ellenálló kultúrák előbb-utóbb
elzáródnak és lemaradnak. Erre jó példa korábban Albánia, jelenleg (2005.) pedig
Észak-Korea. Ha a nagyon erősen tradicionális kultúrákra erőszakosan (belsőleg vagy
külsőleg) kényszerítik rá a modernizációt, akkor zűrzavar és fundamentalista
visszarendeződés következik be.
4)c 1 
;
. Ha egy kultúra arra késztetik (kényszeríti) tagjait, hogy
oldják meg a problémáikat, akkor ennek hatalmas gazdasági hatása jelentkezhet. Az
európai kultúrkörben a nyugati országok (ideértve az Egyesült Államokat és Kanadát)
tartoznak ebbe a csoportba. A félperiféria országaiban a nehezen megoldható
feladatokról egyszerűen nem vesznek tudomást. Az orosz nyelvben ezt a
magatartásformát a Änyicsevo´, a spanyolban pedig a Ämananja´ (nem tesz semmit)
fejezi ki.
5)c 6 A tisztaság, mint kulturális érték fizikai és átvitt értelemben is fontos
gazdasági tényező. Napjaink high tech iparaiban és szolgáltatói világában a tisztaság

33
 értékének társadalmi támogatottsága sokkal fontosabb, mint száz évvel ezelőtt. A
tisztaságnak létezik egy a protestáns etika által meghonosított, átvitt értelme is, ami az
üzleti élet tisztaságára értendő. Ez egyrészt belső motivációként, másrészt az emberek
kapcsolatát szabályozó külső motivációként egyaránt megjelenik.

Geert Hofstede vizsgálatai során közel 120 ezer kérdőívet dolgozott fel, amely a betanított
munkásoktól a fejlesztő mérnökökig minden IBM munkavállalóra kiterjedt. A munkát az
1960-as évek végén kezdte, majd a második szakaszt az 1970-es évek közepére fejezte be. Az
IMB-nek a világ minden táján volt részlege, így kiválóan alkalmas volt a nemzeti kultúrák
vizsgálatára és összevetésére.

:Ê
;


!.!*',,!*12-#2*/2"</3$-2,12-#2*/2"<//="=..).%4'*$%&

!&> )($)
Az emberek egyenlőtlensége természetes A társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenteni
dolog, hiszen így mindenkinek megvan a kell
helye a társadalomban
A társadalomban a Äkevesek´ függetlenek, a A társadalomban mindenki függ mindenki
többiek viszont ezektől függnek mástól
A társadalmi-politikai rendszer lényege a A hierarchia csak munkaszervezési szempon-
hierarchikus felépülés tokat szolgál, és a szerepek egyenlőtlenségét
mutatja
A főnök és a beosztott Äkülönböző emberek´ A főnök a beosztottak, és a beosztott a
főnököt egyenrangú partnernek tekinti
A vezetők elérhetetlenek A vezetők elérhetők
A hatalom a társadalom alapvető tényezője. A hatalom gyakorlásának jogszerűnek kell
Jogszerű működésének kérdését fel sem lehet lennie, és az embereknek joga van arra, hogy
vetni. Ördögiességét vagy józanságát nem megítéljék, ördögien vagy jól működik-e a
szokás mérlegelni hatalom
A hatalomban lévőket előjogok illetik meg Mindenkit egyenlő jogok illetnek meg
A hatalmon lévőknek igyekezniük kell még A hatalmon lévőknek igyekezniük kell úgy
hatalmasabbnak látszani, mint amilyenek feltüntetni magukat, mintha kevesebb
valójában hatalmuk lenne, mint amennyi valójában van
Ha valami nem sikerül, bűnbakot kell keresni A sikertelenség okait a rendszer
működésében kell keresni
Mindenkire, aki nincs a hatalomban, A hatalom különböző szintjein elhelyezkedő
rávetülhet a gyanú árnyéke, hogy a hatalmon emberek nem félnek egymástól, sőt képesek
levők potenciális ellensége arra, hogy megbízzanak egymásba
A hatalmon lévők és a hatalmon nem lévők A hatalmon lévők és nem lévők képesek
közötti állandóan fennáll a konfliktus harmóniában élni egymással
lehetősége

34
A hatalmon nem lévők annyira nem bíznak
meg az emberekben, hogy még egymással is
nehezen tudnak együttműködni





-#)4)#0!*)$.!;/'**2/.)4)$.!-2,"2.)/0*.91!
-#)4)#0!*)$.!
± A társdalom felépítésének lényege, hogy
mindenki felelős önmagáért és
családjáért
± Az Äén´ tudat az uralkodó
±c Az egyén független az intézménytől,
szervezetektől
±c A különböző intézményekkel való
kapcsolat számításon alapul
±c A hangsúly az egyéni kezdeményezésen
és teljesítményen van
±c Mindenkinek joga van a magánélethez
és az önálló véleményalkotáshoz
±c A legjobb döntés az egyéni döntés
±c Az értékrend általánosan alkalmazandó
és betartandó
 ?)"'->.!*!-$%&2*/216*3$,31.3/2
>2-&2
±c A bizonytalanság természetes dolog,
Äaz élet velejárója´
±c A bizonytalanságot könnyedén kell
venni
±c Az idő Änem drága´
±c A kemény munka önmagában nem
dicsőség
±c Az agresszív viselkedést a társdalom
helyteleníti
±c Az érzéseket nem illik kimutatni
±c A konfliktusok és a versenyzés a Äfair
play´ szabályainak figyelembevételével
35
A hatalmon nem lévők között szolidaritáson
alapuló együttműködés van
'**2/.)4)$.!
± A társadalom közösséget is jelent, amely
iránt az egyén lojalitással tartozik, és ami
védelmet is nyújthat számára
± A Ämi´ tudat az uralkodó
± Az egyén függ az intézményektől,
szervezetektől
± A különböző intézményekkel való
kapcsolat erkölcsi értékeken alapul
± A hangsúly azon van, hogy tartozzunk
egymáshoz és különböző szervezetekhez
± Az intézmények beavatkozhatnak az ember
magánéletébe, és az egyén véleményét is
befolyásolják
± A legjobb döntés a csoportdöntés
± Az értékrend alkalmazásában eltérések
lehetnek aszerint, hogy valaki a
közösséghez tartozik, vagy nem
1<$
± A bizonytalanság állandó veszélyhelyzetet
teremt, ezért harcolni kell ellene
± A bizonytalanság stressz helyzetet okoz
± Az idő pénz
± Belső késztetés van az emberekben a
kemény munkára
± Az agresszív viselkedést a társdalom
elfogadja
± Az érzések kimutatása természetes dolog
± A konfliktushelyzetek és a versengés
agresszióhoz vezet, ezért el kell kerülni
 elfogadható, és a jobbítás érdekében
felhasználható
±c Az eltérések elfogadhatók
±c A kockázatvállalás természetes dolog
±c Minél kevesebb szabályra kell törekedni ± Az írásba foglalt szabályok és a
±c Ha a szabályok nem betarthatók,
változtatni kell rajtuk
±c A Ähatóságok´ azért vannak, hogy
szolgálják a lakosságot
± Törekedni kell a konszenzusra
± Az életben biztonságra kell törekedni
szabályozások szükségesek
± Aki a szabályokat nem tartja be, azt meg
kell büntetni
± A mindennapi ember ismeretei Änem érnek
fel´ a Ähivatalnok´ ismereteivel

:31@)!$;-<)2$-2,"2.)/0*.91!

:31@)!$
± A férfi legyen határozott, a nő gondoskodó
± A társadalomban a férfinak kell uralkodnia
± A teljesítmény a legfontosabb
± Azért élünk, hogy dolgozzunk
± A pénz és a tárgyak a fontosak
± A legfontosabb a függetlenség
± Az ambícióink visznek előre bennünket
± A sikeres egyéneket kell tisztelnünk
<)2$
± A férfinak nem kell feltétlenül határozott-
nak lennie, sőt gondoskodó is lehet
± A nemeknek egyenlőknek kell lenniük
± Az életminőség a legfontosabb
± Azért dolgozunk, hogy tudjunk élni
± Az emberek és a környezet fontos
± A legfontosabb az összetartás
± A szolgálat és a segítségnyújtás vágya
motivál bennünket
± Sajnálni és segíteni kell a sikerteleneket, a
lemaradókat

       Ê  Ê
ÊÊ

 4%**!*/'"+)/!1!/.21,2&A2*2-3$2B!5'*&%1

Az európai történelemnek kevés annyira sikeres, de mégis vitatott szereplője van mint a
polgár. A szó nagyon régi, hiszen az ezredik év körül felbukkanó bourgeois kifejezésből
ered, ami megerősített helyet, erődítményt jelent. Sokáig úgy tűnt, hogy a polgár és a
polgárság (bourgeoisie) kifejezések és a mögöttük rejlő társadalmi karakter Franciaországban
talált hazát magának, hiszen az arisztrokrácia a nagy francia forradalomban elszenvedett
veresége után nem tudott versenyképes politikai erővé válni a polgársággal szemben.
Különösen a németek tekintettek csodálattal a francia polgárosodásra, még a 19. század végén
is amikor Németország gazdaságilag már alaposan megelőzte kontinentális vetélytársát. Sokat
beszéltek a ÄPolgárság koráról´ és a ÄTőke koráról´ és az európai fejlődés íve mögött

36
valamilyen egységes modellt igyekeznek látni, de a történeti valóság mégis sokkal
összetettebbnek bizonyult, mint gondolták.

A polgár fogalmát már régen ismerték, értelmezése mégis kényes feladat, mert a kifejezés
mögött megjelenő társadalmi csoportok a történelem folyamán állandóan változtak.
Kezdetben még egyszerűnek tűnik a kép, hiszen a tradicionális társadalom jogi keretei
pontosan meghatározták ki tekinthető polgárnak. Kizárólag azokat a városlakókat értették
alatta, akik oklevelekben rögzített kiváltsággal rendelkeztek. Kezdetben tehát még a városi
lakosságnak is csak egy szűkebb vagyonos körét jelölték meg. A városi polgárjoghoz tehát a
jövedelem, vagy az öröklött vagyon (háztulajdon) megfelelő nagysága kellett. Éhen Gyula a
polgárság kialakulásáról írt esszéjében felhívta a figyelmet arra, hogy a polgári jogállású anya
törvényes házasságon kívül született gyereke elegendő vagyon illetőleg keresetforrás fölött
örökölhette csak az anyja státuszát. A gazdagság tehát már a kezdeteknél is polgárosító
tényező volt. Ismertek voltak az un. taksás polgárok (civies recepti s novi) akik megfelelő
nagyságú pénzösszeg megfizetése után polgári levelet kaptak. Igaz tehát, hogy a rendi jog
rendszerben a polgár az akit a törvény ilyen elnevezéssel jelöl (Baden és Würtenbergben a
jogforrások a községek lakosait is így nevezi), de a vagyoni helyzet mindenkor meghatározó
volt. Ismerték az Äalig polgár´ (ius civitatis minus plenum) státuszt, ami a szegényebb
városlakókat illette. Városi joghatóság alá tartoztak, de csak meghatározott iparágakban
tevékenykedhettek és hivatalt egyáltalán nem viselhettek. Német területeken használatos volt
még a nyárspolgár (Spiesbürger) kifejezés és kategória, amivel a városhoz tartozó falvak
lakosságát jelölték. Ők háború esetén nyárshoz hasonló dárdákkal fölfegyverkezve
teljesítettek hadiszolgálatot.

A 19.század elején A.Thierry és F.Guizot emelte ki a polgárság szerepét Franciaország újkori

történetének az alakításában. Guizot a polgárság és a középosztály fogalmát rokonértelmű
kategóriaként használta, Thierry pedig Anglia és Franciaország történetét összehasonlító
módszerrel vizsgálta értékes megállapításokat tett a polgárság kialakulásáról. A század
második felének pozitivista történetírása viszont már kevés figyelmet fordított a társadalmi
folyamatok elemzésére és a polgárság kifejezést inkább csak címke gyanánt használta.

A történészek figyelme először az I. világháború után fordult komolyabban a polgárság felé.

A fordulat az ÄAnnales´ iskola megjelenéséhez köthető, amelynek egyik érdeklődési területe
éppen a társadalmi csoportok vizsgálata volt. Werner Sombart, Max Weber és Ernst Troeltsch

37
munkái a polgári szellem kialakulására irányultak. Henri Pirenne a városok, a polgárság és a
kereskedelem közötti kapcsolatokat elemezve ugyancsak kiemelte a polgárság korszakalkotó
szerepét. Az 1950-es években publikált kutatások megerősítették, és tovább árnyalták ezt a
képet. Alain Plesis véleménye szerint a történészek többsége a marxista osztályelméletre
hivatkozott a polgárság elemzésekor. Ez viszont túlzott leegyszerűsítéssel jár, hiszen
különböző társadalmi csoportokat ruháztak föl azonos tulajdonságokkal. Idézi March Bloch
ÄFurcsa vereség´ című 1940-ben megjelent könyvét, amelyben a szerző igen precízen írja le a
stabil anyagi háttér és a műveltség legtöbb esetben egymást támogató kettősségét. Bloch
szerint társadalmi környezete nélkül a polgárság egésze nem érthető meg. Ez viszont
megnehezíti a definíciós kísérleteket. Örökösen fölmerül ugyanis az igény, hogy valamilyen
kategóriába gyömöszöljék be ezt a történetileg állandóan változó igen heterogén csoportot.

A meghatározás nem kerülhető meg, de mi is osztjuk Ernest Labrousse nézetét, aki szerint Äha
a polgárságot definiálni akarnánk, soha sem jutnánk egyességre. Próbáljuk inkább
megfigyelni és megismerni e városlakó fajtát ott, ahol él: házaiban és városaiban«
Helyzetfelismerést, megfigyelést mindenekelőtt!´ A hosszútávú trendek, de akár a pillanatnyi
helyzetek rögzítése is önkéntelenül kínálja az általánosítást. Ezért nem tudta ezt megkerülni
Theodore Zeldin sem aki a francia polgárságot (la France bourgeoise) etalonként kezelve a
Äpolgári szellem dominanciáját´ és a Äpolitikai szempont és a gazdasági meghatározottság´
kettősségében vélte megtalálni a kategória alapvető attributumait. Aprócska észrevételként
jegyeznénk meg, hogy a kétféle értelmezésben óhatatlanul is megjelenik egy harmadik is,
hiszen a politikai szerepvállalás egy egészen más értelmezési tartomány, ami tovább
gazdagítja (bonyolítja) a képet.

Zeldin szerint a Äla France bourgeoise kifejezést kétféleképpen lehet érteni. Jelenti először a
polgári szellem´. Az első pillanatra talán a Sombart-i dualitás (ÄFaust-szelleme´, versus
Äpolgárdíszítő tulajdonságok´) fedezhető fel, de Zeldin egy lényeges pontos ennél tovább
megy. Megítélése szerint a polgárság felemelkedését a 16. századtól nem a gazdasági hatalma
tette lehetővé, hanem annak az értékrendszernek, gondolkodásmódnak és az ezekre épülő
viselkedési mintáknak a kialakulása, amelyek megkülönböztették az arisztrokrácia és az
egyház által képviselt magatartási mintáktól. Zeldin nem jelentette ki expressis verbis a
polgári sikeresség fontosságát, de érveléséből egyértelműen következik. A forradalom utáni
Franciaország fontos jellegzetességének tartja Äa polgári mentalitás elsődlegességét, nem
csupán a gazdagok, de legalább annyira az iparosok, kereskedők, sőt a parasztok körében is.´

38
A polgári karakter sikerét leginkább az bizonyítja, hogy leggazdagabb képviselői hiába
igyekeztek külső megnyilvánulásaikban utánozni az arisztrokráciát a többség ezt akkor is
elvetette, ha egyébként anyagilag megtehette volna.

Nincs könnyű helyzetben a polgárosodás kutatója, hiszen ezzel ellentétes nézetek is

megfogalmazódtak, mégpedig a kontinens legpolgárosodottabb országa Anglia példáján.
Arno J. Mayer egyenesen ÄA burzsoázia behódol´ alcímet adta egyik tanulmányának.
Álláspontja alátámasztására olyan szakmai tekintélyeket hív segítségül mint Johan Huizinga
és Gabriel Tard, akik igen pesszimista véleményt fogalmaztak meg a polgárság erejéről.
Tarde-t idézve ugyan, de mégis a szerző véleménye, hogy a Äpolgárnak, lett légyen rugalmas
vagy szolgalelkű mindenkor hiányzott az önbizalma és önbecsülése. A viselkedésük talán
azért volt olyan félénk, mert szívük mélyén mindig is kételkedtek önön társadalmi
legitimitásukban.´ Állítása bizonyítására első olvasatra igen meggyőzően a nemesítés adatait
sorolta föl. Megemlítette még azokat az életmód elemeket, amelyek a nobilitas utánzását
bizonyította. A lakás és a társaság nemesi mintája a gyenge legitimitást igyekezett pótolni.

Ezzel a véleménnyel szemben teljesen ellentétes álláspontot képviselt ugyancsak angol példán
Mark Billinge. Természetesen téziseinek bizonyítására ő is tekintélyes történészeket hív
segítségül. Idézi E.P. Thomsont aki szerint a földtulajdonosi érdekek a 18.század végén már
alkottak Äkülönálló társadalmi erőt, hanem csak a tőke részét képezték.´ De még ennél is
élesebb véleményként támaszkodik Gray álláspontjára aki szerint Ä1850-től kezdődően az
uralkodó erőt a földbirtokos és a polgári érdekek meglepően jól szervezett szövetsége adta«
de a hegemóniát gyakorló frakciót szinte kizárólag az ipari tőke alkotta; az ő értékrendjük
orientálta a közgondolkodást és a társadalmi kapcsolatok szabályait.´

Arno Mayer adatai bármennyire tetszetősek, de a belőlük levont következtetések igen

egyszerűek és éppen ezért felszínesek. A polgárság egyes csoportjainak viselkedési elemei
koránt sem jelentik az életmódelemek teljességét, továbbá a mentalitás és az értékrend egésze
ettől lényegesen különbözhet. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a polgárság rétegzettsége
igen megnehezíti az általánosítható következtetések levonását. Ezzel szemben Billinge a
hegemónia fogalmát használja vizsgálatai során. Noha adós marad ennek világos
meghatározásával mégis érzékelhető, hogy ezt a kifejezést társadalmi tőkeként kezeli, ami
Äteljes és megélt kultúraként´ magában foglalja a vagyonra, értékrendre, vallásra, politikai
irányzatra, kulturális tevékenységre, sőt az élettér helyszínére vonatkozó életstílusokat.

39
Eszerint a nemesség életmódelemek felvétele csak első lépcsőfokát jelentette annak a
folyamatnak, amelynek során a polgárság kitört lokális kötöttségeiből (nem földrajzi), hogy
gazdasági erejét társadalmi súlyának növelésére használja. Ezt követően viszont igen gyorsan
kialakította saját karakterének intézményes kereteit is.

Az arisztrokrácia kulturális érdeklődése csak néhány szférában (zene, könyv gyűjtés,

festmény gyűjtés, építészet) volt valóban jelentős. A 19. század közepén a polgárság valóban
követte ezt a modellt, de igen gyorsan túl is lépett rajta. A természettudomány és a természet
filozófia lesz az a terület, ami egyrészt megfelel a polgár pragmatikus érdeklődési körének,
ugyanakkor szabad terrénumnak is minősült, hiszen nem tartozott a nemesség hagyományos
érdeklődési körébe. A viktoriánus korban olyan nevek, mint Farady, Dalton, Watt és Herschel
és az általuk képviselt tudástípus mintaként jelent meg a vállalkozó középosztály szemében.
Itt nemcsak arról van szó, hogy a gyakorlatias polgár nem sokat tudott kezdeni a teológiával,
a filozófiával, de még a klasszikus történelemmel sem, hanem a természettudományos
newtoni világkép diskurzusai társadalmi hasznosságot és elismertséget biztosítottak nekik. A
racionális, kiszámítható, evolúciós fejlődés ismereteinek tömegoktatássá válása pedig igen
széles körben alapozott meg egy újfajta legitimitást.

Óvatosan kell kezelni a dzsentrifikációs modelleket, hiszen ezek az életmód és a társadalmi

elfogadottság egyes felszínes, noha kétség kívül jól látható elemeire alapoznak. Az
életmódelemek kulturális, gazdasági és társadalmi szintje mögött nagyon is polgári
gondolkodás és karakter húzódott. A polgári identitás olyan elemei, mint a
teljesítménykényszer, a sikerorientált gondolkodás és a gyakorlatias oktatás szerepének a
fontossága szinte minden esetben felülírta a külső formákat.

 5'*&%1))-#2-.).%$&>=/212)

Már Theodore Zeldinnél utaltunk rá, hogy a polgárosodás viselkedési mintái még a 15-16.
században gyökereznek. A magyar történetirodalomban sokan és sokféleképpen próbálták a
polgárt definiálni, de olyan viselkedési előképekre, amelyek magában foglalják a neveltetés, a
higiénia és az öltözködés kultúra átalakulását Gyáni Gábor hívta fel elsőként a figyelmet.
Könyvünkben sem kerülhetjük meg a meghatározás eléggé ingoványos útját, de előtte a
polgári karakter kialakulásának a kezdeteit tekintjük át.

40
A polgárosodás egyik kiemelkedő német kutatója szerint a polgári identitás a teljesítmény, a
képzettség, a munka és a személyiség kultuszán nyugszik. Az önazonosság és az önbecsülés
kialakításában a társadalmi konfliktusok igen fontosak, hiszen a nemesi előjogok, a korlátlan
abszolutizmus és a vallási maradiság elleni küzdelem egységesítette az igen csak heterogén
csoportokat. A teljesítményethosz és az individualizáció összekapcsolódása különösen a rendi
társadalom bomlásakor vált fontossá. A személyiség középpontba állítása, az individum
kiemelése a polgári mentalitás egyik igen fontos sajátossága. Itt ugyanis egy karakter váltásról
van szó, ami mindig konfliktusokkal jár. David Risman ideáltípusai (hagyomány-, belülről-,
és kívülről irányított ember) elnagyoltak ugyan és a történészek számára kevésbé inspirativak,
de a polgárosodási folyamat sok összefüggését igen jól érzékelteti.

Ennek az átalakulásnak jó dokumentumai a regények, amelyek a sikeressé váló polgárnak a

legbensőbb énjét ragadják meg a történészek és a szociológusok által nem használható
módszerrel és szemlélettel. Annál inkább sem szabad megfeledkezni erről a forrástípusról,
mert a regény par exellence polgári műfaj. Jól tükrözi a társadalmi változásokat a nyugat-
európai regény újítása az Äén-elbeszélő´ szerkezet. Az egyén, az önmagát kreáló személyiség
jelentősége nemcsak az elbeszélés módban jelenik meg, hanem a művek megszerkesztett
életvilágaiban is. A formálódó modern polgárság sokszínű világából a teljesítménykényszer
és az identitás egyébként sérülékeny volt tűnik ki a legjobban. A nemesembert családja
évszázados történelme és ezért a születéssel járó presztizse reprezentálja még akkor is, ha
szegény. A polgár tekintélye pedig kizárólag a teljesítményétől függ. Ez a teljesítmény
pénzben, vagyonban és többnyire ehhez kapcsolódó címekben ölt testet, ami egy rossz
vállalkozási döntéssel vagy a személyes teljesítménytől független gazdasági válsággal
szétolvadhat.

Goethe remek érzékkel ábrázolta ezt a helyzetet.

ÄNem tudom, hogyan van az idegen országokban, de Németországban csak a nemes ember
juthat bizonyos általános, hogy úgy mondjam, személyes műveltséghez. A polgár szerezhet
érdemeket, és nagy nehezen kiművelheti szellemét; személyisége azonban odavész,
akármilyen helyzetet foglal is el. Minthogy a nemes embernek, aki a legelőkelőbbekkel
érintkezik, kötelessége, hogy előkelő illemre tegyen szert; minthogy ez az illem ± semmilyen
ajtó nem lévén zárva előtte ± szabad illemmé válik; minthogy akár az udvarnál van, akár a
hadseregnél, alakjával, személyével kell fizetnie; van oka hogy büszke legyen rá, és el is
árulja büszkeségét. Bizonyos ünnepélyes grácia ha közönséges dolgokról van szó; valami

41
könnyelmű negédesség a komoly és fontos dolgokban egyaránt illik hozzá, mert azt mutatja,
hogy mindenütt egyensúlyban van. Személye a nyilvánosság elé tartozik, s minél
kiműveltebbek a mozdulatai, minél csengőbb a hangja, minél nyugodtabb és kimértebb egész
lénye, annál tökéletesebb. Ha magas és alacsony rangúakkal, barátokkal és rokonokkal
szemben mindig ugyanaz marad, semmi kifogást sem szabad tenni ellene, nem is kívánhatjuk
másnak. Legyen hideg, de értelmes; színlelő, de okos. Ha életének minden pillanatában
uralkodni tud a külsején, senki sem követelhet tőle többet, s minden egyéb, ami benne és
körülötte van, képesség, tehetség, gazdagság ± mind csupán ráadásnak tűnik. Már most
képzelj el egy polgárembert, aki bármi csekély igényt is akarna alapítani ezekre az előnyökre;
ez sehogy sem sikerülhet neki, s annál szerencsétlenebbnek kéne lennie, minél több
képességet és ösztönt oltott belé a természetbe, hogy ilyen legyen. Ha a nemes ember a
mindennapi életben nem ismer határokat, ha királyokat, vagy királyhoz hasonló alakokat lehet
kifaragni belőle, mindenütt csöndes öntudattal léphet a hozzá hasonlók elé; mindenütt előre
szabad törnie, a polgárhoz ellenben semmi sem illik jobban, mint a számára megvont
határvonal tiszta, csöndes érzete. Neki nem szabad megkérdeznie; Mi vagy? Csak ezt: Mid
van? Mekkora belátásod, minő ismereteid, képességeid, mennyi vagyonod? A nemes ember
személye megmutatásával minden odaád ± a polgár nem ád nem adhat semmit a
személyiségével. Amannak szabad, sőt kell látszania; emennek csak lennie kell, s aminek
látszani akar, az nevetséges és ízléstelen. Amannak lenni és hatni kell, emennek végrehajtani
és alkotni; egyes képességeit kell kifejlesztenie, hogy hasznát lehessen venni, s már előre
fölteszik róla, hogy lényegében nincs semmi összhang, nem is szabad, hogy legyen, mert
minden egyebet el kell hanyagolnia, csak hogy egy bizonyos módon használhatóvá tegye
magát. E különbségért nem a nemesek követelőzése, nem is a polgárok engedékenysége,
hanem maga a társadalom szervezete felelős; hogy változik-e ez valaha és mennyiben, azzal
nem sokat törődöm; elég az hozzá: a dolgok mai állásában magamra kell gondolnom, s arra,
hogy hogyan mentsem meg magamat, hogyan érjem el azt, amit elengedhetetlen
szükségletemnek érzek.´ (J.W.Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei (1794-1796). Idézi: Fábri
Anna Műhely, 1996/4. 60.o.

A regények nemcsak szórakoztatnak, vagy élethelyzeteket rögzítve dokumentálnak, hanem

egyetértve Riesmannal igen jó hatásfokkal formálják a polgári karaktert. Már Jürgen Kocka is
észrevette a teljesítményelv (nemcsak gazdasági, hanem műveltségi is egyben) az egymással
és a külvilággal szembeni viselkedést és a nyilvánosság összekapcsolódását a korabeli
regényirodalommal. Már a 18.század derekán megjelent egy új műfaj a Äbürgerliches

42
Trauerspiel´ (polgári szomorújáték) ami a polgári identitás igen kemény küzdelmeit mutatta
be. Ezekben a közönség előtt játszott műveken az erkölcsi igazság csak a polgároké lehet,
amit igen gyakran kötöttek össze a női becsület kérdésével is. Megjelent továbbá a polgári
apák kiemelkedő szerepe amit igazán egy-két emberöltővel később a regények tettek
monumentálissá.

A generációs (apa-fiú) konfliktusok természetesen a rendi világban is léteztek, de az ifjú

nemes amíg az arisztrokrácia egészének az értékrendjét képviseli nem szükségszerűen kerül
ellentétben az apjával. A nemesi identitás ugyanis sokkal inkább kollektív és familiális, mint
sem személyes. A mintaadó elődök száma koránt sem merül ki az apával, hiszen a lázadó fiú
számos ős közül választhat, akár alkalmasabbat is. Másrészt a nobilitas generációs
konfliktusai ritkán éleződtek ki a vagyon körül. A polgárság életvilágában és főleg
életkonfliktusaiban a vállalkozás, a vagyon és az örökség vált alapvető feszültség forrássá. Itt
nemcsak a vagyon (vállalkozás) megszerzéséről és esetleges eltékozlásáról van szó, hanem
ugyanekkora súllyal jelent meg annak megőrzése a működtetés által is. Erdész Ádám
jóvoltából tudjuk, hogy a Kern nyomdász dinasztiában a második generációs Kern Imre
milyen hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy Mihály fia képes legyen működtetni a már komoly
vállalkozássá fejlődött családi üzemet.

Megjelent egy másik szocializációs irodalmi műfaj a ÄBildungsroman´ (nevelődési regény),

amelyek szinte megtanították az olvasókat a konkrét probléma megoldás, az életgyakorlatok
mellett az életstratégiák filozófiai értelmezésére is. Ezek a művek mint máig el nem évülően
kettős feladatra orientálták az embereket. Eszerint a siker, az önismeret és a társadalmi
ismeret megfelelő szintje nélkül nem képzelhető el.

A polgárosodás kiterjedése együtt járt az iskolában eltöltött idő és még ezen túlmenően is a
műveltség általános megnövekedésével. Ezért főleg az alsó társadalmi csoportoktól való
elkülönülés megnövelte az iskolák, a könyvek és az újságok szerepét. A naprakész jól
informáltság (tőzsdei hírek, az árak alakulásai, menetrendek stb.) mellett ezek az intézmények
karakterformáló tényezők is voltak. A család mellett sok esetben ezzel versenyezve vagy
netán ellentmondásban a polgári szerepek sokaságára igyekeztek nem is rossz hatásfokkal
megtanítani az olvasókat. Az ambíciók felkeltése és a sikerhez vezető utakról történő
tájékoztatás a 19. századi társadalmi nyilvánosság alapvető feladatává vált. A kialakuló
tömegmédia alkalmassá vált arra, hogy megfelelően és főleg igen hatásosan Äracionalizálja

43
azokat a modelleket, amelyek megmutatják, hogy milyennek is kellene lenniük az
embereknek´.

A korszakban uralkodó, egyben elfogadott és sikeres magatartásminta azonban nem lehetett

felszínes, hiszen egész életre szólt. Éppen ezért a korszak uralkodó és tömegesen olvasott
regényeiben az olvasónak lehetősége van azonosulni a hősökkel és ezáltal építi be
magatartásmintái közé azokat az életmegoldásokat, amelyeket segítik a boldogulásban. David
Risman gróf Monte Chirsto példáját említi aki hosszú éveket töltött a börtönben, közben
hihetetlen türelmet tanúsított, rengeteget tanult, hogy ezáltal öreg emberként győzni tudjon.
Eközben mind a nyereség, mind pedig a bosszúvágy morális tartalmat kap, amelyben a
személyiség válik fontossá nem pedig maga az esemény. De ugyanerről szól talán magasabb
művészi színvonalon Balzac Emberi színjátéka, amelyben a polgári életpályák és
életstratégiák egész tárháza nemcsak megismerhető, hanem át is élhető. A Balzac-i polgár
modell alapja a siker, ami tulajdonon, szaktudáson, kapcsolati tőkén és információn alapul.
Különös figyelmet érdemel az információ tőkeként való bemutatása, hiszen itt a 19.
században kiteljesedő polgárosodás egyik újonnan megjelenő és kevéssé méltatott
erőforrásáról van szól.

Az angol regényekben a siker, a bukás és az újrakezdés hármassága jelent meg. Dickens

műveiben a vagyoni és erkölcsi csőd mindenkit elérhet, amit nem szabad elfelejteni. Ezért a
polgári (vállalkozói) sérülékenysége nyomatékosan vetette fel a vagyonszerzés és a gazdasági
hatalom önkorlátozásának a szükségességét.

A társadalmi nyilvánosság mindenki által hozzáférhető, sőt kötelező jelleggel kommunikált

identitást teremtő kódjai mellett a polgári lakáskultúra vált kiválóan alkalmassá arra, hogy
lakóit a magánélet rítusainak felépítésén keresztül szociálisan meghatározza. A témával
foglalkozva Gyáni Gábor kifejtette, hogy a vállalkozói középosztály nem tudott magának
gazdasági erejéhez hasonló pozíciókra szert tenni a közéletben. A szorgalmas munkára,
vagyonfelhalmozásra, racionális életszervezésre és a természettudományos ismeretek elemére
felépülő polgári világképben az otthonnak kitüntetett szerepe volt. Fábri Anna idézte Kemény
Zsigmond Férj és nő című 1852-ben megjelent regényét, amelyben a nemesi (férj) és a polgári
(feleség) mentalitási összeütközéséről olvashatunk. Nemcsak az értékek, magatartásmódok
különbségéről van szó, hanem az ellentét mint az identitás térbeli kifejeződése az
épületekben, kertekben is megjelent. A polgári otthon világos, áttekinthető és sokkal inkább a

44
jelent szolgálja. Ezzel szemben a nemesi kastély zavaros, áttekinthetetlen, a múlt emlékeitől
zsúfolt.

A kép azonban ennél némileg árnyaltabb, hiszen a polgári lakáskultúra szerte Európában, így
Magyarországon is több korszakra osztható. A pesti, majd budapesti polgári lakás kultúrát
biedermeier jelzővel szokták illetni és nagyjából a 19. század közepéig tartott. Tulajdonosait,
a vállalkozók előfutárai a vagyon felhalmozását tekintették életcéljuknak. Puritán szemléletük
otthonaikban is kifejeződtek, amelyek nélkülöztek minden pátoszt és hivalkodást. Nem
társaséleti színtérnek, sokkal inkább a magánéleti visszavonulás helyének tartották. Az 1870-
es évektől fokozatosan a historizáló stílus vált uralkodóvá, egyben követendő mintává is. A
lakások térszervezése funkcionális elvet követ a racionalitás és a státus kifejeződés némileg
irracionális ötvözetével. Az ésszerűség, a belső tér, nemek és életkorok által történt
elkülönülésében jelent meg. Angliában még a kisfiúk és a kislányok külön szobáira is volt
példa. Magyarországon gyakran hiányoztak a gyerekszobák és a feleségnek sem mindig jutott
külön helyiség (budoár). Kötelező volt viszont a családfőnek saját szobát biztosítani, ami az
otthon gazdagon berendezett helyisége volt, benne az elmaradhatatlan íróasztallal és könyves
szekrénnyel. Ez a munka- és műveltség teljesítménynek a nyilvánvaló kifejezése volt, hiszen
akkor is berendezték amikor a férj alig volt otthon. A szinte állandóan otthon tartózkodó
feleségek saját szobájának a feltűnő hiánya és ezáltal a konyhába való szorulásuk a magyar
családi viszonyok patriarchális jellegét mutatja. Ellent mond a racionális térszervezésnek a
nem ritkán igen hivalkodóan berendezett szalon, amit alig használtak. Gyakran állapították
meg erről a helyiségről, hogy nem más mint az arisztrokrácia otthoni enteriőreinek az
utánzata. Ebben az állításban lehet némi igazság, de a polgári, közép polgári család otthona
mégis saját jelentésre tett szert. Az angol Ädomesticy´ fogalmával kifejezett új otthon
szerepben a lakóhely és a munkahely térbeli szétválasztása rejlik. Az otthon a magánélet
színterévé vált és gyakran a Ämenedék metafórájában nyert megfogalmazást.´

 5'*&%1).%1$!#!*',3$12&)'-%*)$2*.313$2)

Eddig gondosan kerültük a polgár meghatározását, amit azonban meg kell tennünk. Óvatosan
kell azonban kezelni ezt a kérdést, hiszen minden definíció egyúttal le is szűkíti az értelmezési
tartományt. Ezért Kocka nyomán célszerűnek látszik polgári társadalomról beszélni és inkább
ezt meghatározni. Véleménye szerint a polgár (Bürger) szónak a német nyelvben nagyobb a
rangja mint a franciában a burzsoának (bourgeois) mert ez egyszerre jelenti a polgári

45
társadalom minden tagját (citoyen), másrészt jelenti az iparos mesterségből élő nem nemes
városlakókat. Ezért alakult ki a kései 18.században a felvilágosodás által felvetett és a
polgárok által erőteljesen képviselt ÄBürgerliche Gesellschaft´ (polgári társadalom) fogalma
egy jövőbeni társadalmi rendszer jelölésére. A polgári társadalom egy olyan társadalmi,
gazdasági és politikai rendszer modelljét jelentette, ahol az abszolutizmust, a születési
kiváltságokat és a vallási kötöttségeket majd felváltja a jogilag garantált egyéni szabadság
elve és ahol az életesélyek teljesítmény alapján oszlanak meg. Az államhatalmat a liberális
alkotmány, a társadalmi nyilvánosság és képviseleti szervezetek erősen korlátozzák. Az egész
társadalom Äpolgárisága´ azon mérhető le, hogy a polgárságnak mekkora befolyása van az
intézményre (gazdaságtól a kultúráig) kialakítására és működésére. A német Bürgerlichkeit
(polgáriság) kifejezés nagyon pontosan írja le ezt a tartalmat. Más nyelvre viszont nem
könnyű lefordítani. Magyarul a polgárosultság szóval fordították amit ma már ritkán
használnak.

A polgári társadalom szociológiai megközelítése alapvetően két irányú. Míg korábban az volt
inkább az érdekes, hogy ki tartozik ebbe a csoportba, de a 19. század közepétől sokszor azt
vizsgálták, hogy ki nem számítható polgárnak. A 19. század előtt (mint már írtuk) a gazdag
városi polgárság és a Äképzettek világának a részesei´ tartoztak ebbe a csoportba. Később
alaposan bővült ez a társaság, de érezhető volt az alulról való elhatárolódás erős igénye. Csak
jövedelmi kritériumok alapján azonban szinte lehetetlen az elkülönítés. Ezekből a vitákból
gyűjtött össze pár érdekességet Theodora Zeldin. Az örökölt vagyon, vagy a cselédtartás
(mint szükséglet) mellett olyan morbid vélemény is elhangzott, hogy az a polgár, akinek elég
pénze van saját temetése finanszírozásához. A szociológiai ihletésű kritériumok mellett
gyorsan megerősödött egy kultúrtörténeti perspektíva is. A gazdaság (Wirtschaftsbürger) és a
képzettség (Bildungsbürger) egyéni teljesítménnyel nyerik el státuszukat, amelynek
tengelyében a képzettség áll.

A képzés jelentette az alapját az egymás közötti érintkezésnek és a másoktól való

elkülönülésnek egyaránt. A polgári kultúra minimum elvárásai közé tartoztak olyan erények,
mint a szabadság szeretete, a vitázás ereje, de a tolerancia és a kompromisszumkötés
művészete is. A polgárság összetartozását erősítette az asztaltársaságok élénk működése, vagy
az öltözködésnek olyan kellékei mint a kalap és a zsebóra. Zeldin idézte Edmund Goblot
lyoni professzor 1925-ben elhangzott véleményét, mely szerint Änem a vagyon teszi az embert
polgárrá, hanem az a mód, ahogyan a pénzt megszerzi és elkölti´. A polgárnak vigyázni kell

46
az illendőségre, a ruházat, a lakóhely és még az étkezést illetően is. Természetesen a polgári
társadalom alapvető kulturális kódjai a családon belül hagyományozódtak át. A polgári otthon
tere is egy új családmodell megjelenését segítette elő. A szűkebb család egy olyan önmagát
megalapozó és saját önértelmezését megérteni képes közösséggé vált, amit a célszerűség és a
versengés helyett az érzelmi kapcsolatok alakítottak ki, belső tere jogilag védett és a
személyesség helyszíne és a cselédek funkciója teszi szabaddá. A felnövekvő gyerekek itt
tanulták meg, hogy az ételt szimmetrikusan megterített asztalon, külön szobában kell
elfogyasztani. Itt kapták az első információkat arról, hogy a piszkos két kezű munka
elfogadhatatlan. Akadtak olyan kereskedők, akik nem voltak hajlandók a jövedelmüket két
kezű munkával szerző kiskereskedőket fogadni az otthonukban. Feleségét is ezért óvta a
konyhai munkától, a munkavállalás egyéb formáiról nem is szólva. Egy lycée
igazgatónőjének le kellett mondani állásáról miután feleségül ment egy kapitányhoz.

A polgári életvitelnek azonban kemény korlátai is voltak. Bármennyire fontos az

értékrendszer és az életmód megfelelő anyagi feltételek nélkül a polgári társadalom tagjaiként
való megjelenés és önmegjelenítés nem képzelhető el. Nyilvánvalóan az anyagi stabilitás egy
bizonyos szintje nélkül, méghozzá jóval a létminimum felett nem képzelhető el a személyes
függetlenség, az élet tervezhetősége és szabadsága a családokban pedig az anya és a gyermek
felszabadítása a korai és a kényszerű munka alól. Ha ezek a feltételek tömegesen nem
teljesülnek, ott a polgárosodás megrekedhet még akkor is, ha a felső (állami reformok)
hajtották előre. Így érthető meg, hogy a kisiparosok és a kiskereskedők vagy az alacsony
beosztású hivatalnokok miért tartoztak csak a polgárság pereméhez, a munkások és a
parasztok pedig miért rekedtek ki.

A polgárság rétegződésének a vizsgálata sem egyszerű. A szociológusok által meghonosított

középosztály terminológia ugyanis alaposan megzavarja a történetileg kialakult identitást.
Theodora Zeldin idéz egy 1950-es közvéleménykutatást. Franciaországban a megkérdezett
vállalkozók, értelmiségiek és magasabb pozíciót betöltő hivatalnokok 32,3 %-a vallotta magát
polgárnak, de 57,6 %-uk már a középréteghez sorolta magát. A kisiparosok és a
szakmunkások viszont csak 5 %-ban tartották magukat polgárnak, de 36,4 %-uk
középrétegként érezte magát. Ezekből a véleményekből egyértelműen látható, hogy a
személyes identitás koránt sem anyagi kérdés noha ez mégis fontos. Jól példázza ezt egyik
tanulmányában Heinz-Gerhard Haupt Günter Graus újságíró megállapítását idézte, amelyben
a német kancellár Ludwig Erhard származását kispolgárinak írta. A kancellár ezt gyorsan

47
korrigálta (ÄNein, aus einer gutbürgerlichen´) és családját jó helyzetű polgári státuszúnak
tekintette. Nem könnyű eldönteni azt, hogy a középosztály alsó rétegei pusztán anyagi
helyzetük gyengülésével milyen mértékben szorultak ki a polgárságból.

A nehézségek áthidalásához Pamela Pilbeam kritériumait hívjuk segítségül. Eszerint a

társadalom különböző csoportjait a jövedelemszint, a vagyonforrásai, a foglalkozási és
professzionális kapcsolatos, a politikai hatalom és befolyás elérhetősége, státusz indikátorok
és végül egy adott csoporttal való azonosulási vágy különbözteti meg. Bármennyire
differenciált ez a megközelítés mégis a jövedelemszint bizonyul a legfontosabbnak, amelynek
megfelelő nagysága felépítheti a többi rendező elvet is. Természetesen ez fordítva is igaz,
hiszen a többi ismérv társadalmi tőkeként is működik, ami átváltható anyagi forrásokra.
Pilbeam sok kutatóhoz hasonlóan a középosztály és a polgár kategóriáit azonosnak tekinti. A
középosztály vagy középréteg nemcsak lefelé az alsóbb csoportok irányában zár élesen, de
maga a fogalom is mozgásban van. A Mittelstand kifejezést a 19. század közepéig a Rajna-
vidéki patriciusoktól a szász kézművesekig mindenkire használták. Később inkább az alsó-
középosztályra kezdték vonatkoztatni. Nem tudni pontosan, hogy ezt a meghatározást a
vagyonosodók hagyták el, vagy a státusz őrzők, illetve a szegényedők sajátították-e ki? Az
bizonyos, hogy az anyagilag megrokkanó csoportok mindig ellenszenvvel viseltettek a
gazdagodókkal szemben, ugyanakkor a stabilnak látszó különbségeket hajlandók elfogadni.

Már a polgári identitás vizsgálata során vitában szálltunk Arno J. Mayer nézetével a
Äburzsoázia behódolásáról´. A polgári társadalom vizsgálatakor mindenhol mérvadónak
bizonyult a középosztály. Érdemes azonban figyelni az innét kikerülő, vagy a felfelé törekvő
csoportok viselkedésére is. Dolores L. Augustine kiváló tanulmányában a barátság mintáin, a
társadalmi kötelezettségek mértékén, a társadalmi események gyakoriságán, a család
jelentőségén és a presszis kiadásokra (szórakozásra) fordított összegeken keresztül vizsgálta a
vállalkozók legtehetősebb rétegének fölfelé törekvő magatartását. Ez a kellően differenciált
elemzési módszer sikeresen tudta megkülönböztetni a felszínes társadalmi szerepeket a valós
értékrendszertől és identitástól. Az teljesen nyilvánvaló, hogy az életmód elemekből vagy
azok kiragadott részeiből nem lehet következtetni az értékrendszer teljességére.

A nemesi viselkedésmód átvétele, valamint a polgári elit (haute bour geoise) és a polgári
középosztály közötti növekvő társadalmi szakadék még nem bizonyítja a polgárság
feudalizálódásának a folyamatát. Arról sokan elfeledkeztek, hogy az arisztrokratikus

48
életforma egyes elemeinek az átvétele sikeres piaci magatartást is jelenthetett. Az állam
gazdasági és politikai döntései, annak befolyásolása a nagyvállalkozók számára esetenként
létkérdés volt. Idomulni kellett tehát ahhoz a közeghez, amelynek a támogatását meg akarták
szerezni. Különösen érdekes volt Németország helyzete a 19. század végén és a 20. század
elején, ahol a megizmosodott polgári (vállalkozói) társadalom szembetalálta magát egy a
politikai hatalmát tekintve igen erős preindustriális elittel.

Különösen II.Vilmos uralkodása idején (1888-1918) történt jelentős változás a gazdasági elit
lakóhelyi mintáiban. Korábban az üzletemberek lakásai és munkahelyei (Európában
mindenütt) egybeestek. A gyáros az üzem területén, a bankár pedig a pénzintézet felső
emeletén lakott. Az üzemek bővülésével járó zaj és szennyeződés, de különösen a generációs
váltás következtében megindult egy kiköltözési hullám. A nagyobb városok körül kezdett
kialakulni a gazdasági elit lakóövezete. Berlinben a Gruhnewald és a Tiergarten vált exlusív
környékké. Ez utóbbi valóságos bankárnegyed jelleget öltött. Az elővárosok nyugalmat és
kellemes környezetet biztosítottak, de messze estek a munkahelytől és megnehezítették az
intenzív városi társas életet. Ezt sokan (53 igen jó módú berlini üzletemberből 25-en) úgy
oldották meg, hogy villáik mellé 10-15 szobás lakosztályokat béreltek a belvárosban. A térben
elkülönült lakóhelyek megjelenése társadalmi szegregációhoz vezetett. A felszínes
szemlélőnek úgy tűnt, hogy a vállalkozói elit önálló világot kezd élni.

A kastélyszerű házak építése vagy valódi kastélyok megvásárlása mellett a földbirtokot

tekintették még a feudalizáció bizonyítékának. Dolores L. Augustine idézi Milliomosok
évkönyvének 502 leggazdagabb üzletemberét akik nem arisztrokrata családból származtak.
Számításaik szerint közel negyedik rendelkezett imponáló mértékű birtokkal. Ezek a
rendkívül jól látható státusz szimbólumok azonban az esetek többségében üzleti beruházásnak
bizonyultak. A Krupp-család Villa-Hügelben lévő kastélya sokkal inkább az üzleti
kapcsolatok ápolásának, mint a reprezentációnak volt a színtere. August Thyssen nehézipari
vállalkozó 300 000 márkát kínált a ÄSchloss Lansberg´ nevű kastélyért és nyolvanezret a
körülötte levő birtokért (Ennél valószínűleg többet fizetett.), szívósan küzdött gyermekei
arisztrokratikus törekvéseivel szemben. Unokája tanúsága szerint Emil Rathenau az A.E.G.
elektronikai vállalat megalapítója egy évig nem volt hajlandó kiköltözni az 1912-ben
elkészült házában annyira dühös volt a költségek miatt. Több földbirtokkal rendelkező
vállalkozóról feljegyezték, hogy birtokaikat a reprezentáció mellett üzleti beruházásnak is
tekintették. Wilhelm von Finck müncheni bankár kikapcsolódásképpen azért vásárolt

49
tönkrement birtokokat, hogy nyereséges vállalkozássá tegye őket. A Siemens család egyik
tagjának Georgnak is legfőbb gondja volt az apjától örökölt ÄRittergút´-jának a jövedelme.
Természetesen lehettek és voltak is kivételek, de az un. másodlagos arisztrokratizáció vagyis
a föld iránti misztikus vonzódás, a gazdálkodásnak minden racionális megfontolását mellőző
önmagáért való szeretete, az alkalmazottakkal szembeni feudális viselkedésmód nem nagyon
figyelhető meg a földbirtokot vásárolt vállalkozóknál.

A lakóhelyi szegregáció és reprezentáció mellett a társadalmi kapcsolatok ápolása legalább

ilyen fontos volt. A társasági élet üzleti hasznosságát mindnyájan érezték még akkor is, ha
egyébként nyűgnek tartották. A Krupp família kiterjedt társasági élete, sőt házassági
stratégiája is a katonai elitet célozta meg. A nemességgel viszont igen tartózkodóak voltak.
Kapcsolataiknak meg is lett az eredménye, hiszen jelentős állami megrendeléseket kaptak.
Velük szemben Heinrich Erhard lőszergyáros sokkal kevesebb figyelmet szentelt kapcsolatai
ápolására. Bizonyára ennek is köszönhette, hogy alapos hátrányba került az állami
támogatásokat illetően. Megítélésünk szerint ha a társadalmi tőkét működés módjában sajátos,
de hatásaiban épp olyan erőforrásnak fogjuk fel mint a fizikai tőkéket, akkor a látszólagos
feudalizációnak erőforrásteremtő szerepe volt. A társadalmi tőke ugyanis az emberek
kapcsolataiban rejlik és a személyes találkozások, az információk, az érzelmek és a
kötelességek áramoltatása és cseréje működteti. Kialakulásának és hatékonyságának
alapfeltétele a zártság, a stabilitás és az ideológia. A haut bourgeois társas élete pedig a
legjobb iskolapéldája ennek a szervezetnek. Az épületek pompája, az arisztrokratikus
megjelenés, sőt még néhány vendégként megjelenő nemes is lényegében csak a public
relations kellékeit jelentették.

Jól bizonyítja ezt a kapcsolatok szerkezete. Georg von Siemens ha csak lehetett kerülte az
arisztrokraták társaságát, más üzletemberekkel viszont kiterjedt és intenzív kapcsolatokat
ápolt. De baráti körében szükségszerűen megjelentek a hivatalnokok és a döntéshozó
politikusok. A társadalmi tőke megszerzését és működtetését illetően a zsidó és a keresztény
vezető vállalkozók alig különböztek egymástól. Ismeretes volt, hogy a zsidó üzletemberek
ebédeken és vadászatokon gyakran találkoztak II. Vilmossal, de az udvari fogadásokra és
bálokra már nem kaptak meghívót. A korabeli megfigyelők szerint a polgári és az
arisztrokrata felső körök közötti távolság nőtt az I.világháborút megelőző években.
Természetesen volt arra példa, hogy pár nagyon gazdag vállalkozót, de különösen feleségeiket
zavarta a vagyonukkal nem arányos társadalmi presztízs. Fritz von Friedlander-Fuld

50
államtitkárokkal, nagykövetekkel való kiváló és intenzív kapcsolata nem látványosan, de igen
erőteljesen segítette üzleti vállalkozásait. Egy alkalommal a külügyminisztérium magasrangú
képviselői és a francia nagykövet megbeszélése a Friedlander-Fuld birtokon történt. Felesége
minden elkövetett, hogy bejusson a legfelsőbb körökbe. A Parisen Platzon álló hivalkodó
háza a fedett teniszpálya és a lovaglóiskola mégis kevésnek bizonyult a csúcs eléréséhez. A
polgári társadalom többségének az identitását a relatív kirekesztés egyáltalán nem zavarta.
Adolf Solomonsohn a berlini Disconto-Gesselchaft vezetője egy fogadáson állítólag ezt
mondta: ÄValóságban az itt jelenlevők közül én vagyok a legnemesebb, mert bár egyetlen
kitüntetés sem diszíti a frakkom, én bírok egyedül saját értékkel.´

Nem találtak alapvető eltéréseket a berlini és a Rajna-veszfáliai haute bourgeoise

viselkedésében. Ha mégis volt különbség az Berlin jellegéből következett. A fővárosi
kapcsolatok hálója az itt élő gazdasági elit szerkezete, a település kormányzati központjából
adódóan kiterjedt a preindustriális elitre, a vezető értelmiségiekre és a művészekre egyaránt.
A nyugati tartományokban a vállalkozók egymás közötti kapcsolatának ereje és intenzív volt
dominált. A polgári mentalitás dominanciájára utal az is, hogy a leggazdagabb vállalkozók
közül sokan vezető alkalmazottaikkal még munkaidő után is baráti kapcsolatot ápoltak. A
középosztály lakóhelyi elkülönülésére minden országban találtak példát. Londonban a
szuburbiák (kertes elővárosok) kiépülésének a gyorsasága a tömegközlekedés fejlődésétől
függött. A ló vontatta omnibuszok viteldíja elég drága volt ahhoz, hogy tömegesen vegyék
igénybe. Ez egyben meggátolta a környék felhígulását, a tehetősebbek számára viszont gyors
összeköttetést teremtett a lakó- és a munkahelyük között. A szuburbiák tökéletes és
meglehetőségen nagy teret biztosítottak a polgári családmodell külső megjelenítésének is. A
magánélet biztonságát már nem egy lépcsőház és ajtó védte, hanem a meglehetősen nagy
földrajzi távolság is. Ezzel a privát élet szféráját megnyugtató biztonságba helyezték a
Äveszélyes´ várostól. Ugyanakkor a tradíciók őrzése mellett a fogyasztási szokásokban
megjelentek a modernitás elemei is. Olyan új áruk iránt jelentkezett igény, mint a biciklik,
fűnyírók, vízöblítéses wc-k, vagy a háromrészes ruhák. A legfőbb különbség azonban az
anyagiakban és az életmódban megjelenő elkülönülés volt. Nem véletlen, hogy ezek a tehetős
közép polgárok minden eszközt igyekeztek megragadni, hogy az alsóbb rétegek megjelenését
gátolják.

A térbeli elkülönülés a városon belül is fontossá vált. Az utcát a polgári középosztály és a

munkások egyaránt használták, de más időpontban és más célra. Timár Lajos egy angol

51
szerzőn keresztül idézi egy regész a North and South hősnőjét, akinek otthona közelében
számos gyár volt és Äezekből áramlottak naponta kétszer, vagy háromszor az emberek. Amíg
Margarett meg nem tanulta, hogy az ő ki- és beáramlásuk idejét, nagyon szerencsétlen volt,
mert állandóan összetalálkozott velük.´ A térbeli elkülönülése igen hatékony és egyértelmű
módja volt a lakóövezetek kerítéssel és kapukkal való elzárása. Egy igen exkluzív negyedet
nyugalmazott börtönőrök védtek, akik még egy temetési menet átengedését is
megakadályozták. De még a Hyd Parknak is volt egy elkülönített része a Hamilton Gardens
ahol csak a felső középosztály és az arisztrokrácia gyerekei játszhattak. A kapukhoz a
kiválasztott családoknak kulcsa volt.

A nagypolgárság és a nemesség kapcsolata sokáig kedvelt téma volt a történészek számára. A

valóban meglévő és nehezen tagadható külső jelek és a korábban uralkodó történeti narráció a
feudalizáció, dzsentrifikáció véleménye sokáig igen elterjedt volt. Az előbbiekben láttuk,
hogy ez még Németországban sem bizonyult helyállónak. Werner Mosse összehasonlító
elemzésében pontosan kimutatta, hogy a polgárság részéről megjelenő arisztrokratikus
életstílus sokkal inkább egy plutokratikus elitre vall. A nemesség túlnyomó része különösen
vidéken, a hivatalnokok, de a katonatisztek többsége messze nem engedhetett meg ilyen
életmódot magának. Hasonlóképpen a polgári társadalom többségének az életstílusa is távol
állt ettől. Itt valójában egy látványos, de mégis csak egy szűk kör életmódjáról volt szó.

Feltűnő viszont, hogy látványos közeledési törekvések figyelhetők meg az alsó középosztály
részéről. A leggazdagabbak a presztizs minden tárgyi eszközét még a kapcsolatokat is
megvehették anélkül, hogy identitásuk legcsekélyebben is sérült volna. Különösen a
diákegyesületek bizonyultak alkalmasnak arra, hogy az szocializációs szerepet igen
hatékonyan és egyben a lehető leglátványosabban töltsék be. Az angol és a francia
diákegyesületek azonban polgári jellegűek voltak, amelyeket a szakmai illetékesség, a
teljesítmény büszkeség és a kapcsolatok hasznossága vezetett. Kisebb, specialistákból álló
teljesítményelit jött létre, ami a kompetencia ethosza által a társadalmi különbségeket is
áthidalta. Németországban viszont alapvetően más volt a helyzet. Itt a tagság nem a
szakképzettségen alapult és nem is igen nyitott ebbe az irányba. A csoportok szerveződésénél
a jól csengő nevek mellett a státusz, de még inkább a szülők pénztárcája volt a fő szempont.
Az egyesületi ál-arisztrokrata rituálék a diákok beilleszkedését segítették elő a társadalmi
hierarchiába. Ezt szolgálta a hatalom iránti tisztelet, a párbajozás, a pénzügyi és szexuális
félrelépések megbocsátható, gavalléros magatartásként való kezelése. A rituális ívási

52
szokások nemcsak a tagság különböző társadalmi helyzetét hidalták át, hanem hozzá
szoktatták őket a bőséges, de kontrolált alkohol fogyasztáshoz is.

A diákegyesületek egy része azt a célt szolgálta, hogy előkészítsék a polgár gyerekeket az
uralkodó társadalmi elitbe való felvételre. Az angol rendszerben a nemességhez való kapocs
az Äelhatározott életvitel´ a gentility koncepciója, valamint a Ägentleman´ nevelési és morális
ideálja volt. A gentleman eredetileg a vállalkozóvá vált és polgárosodó Ägentry´-ként ismert
rétegnek volt a tagja, aki elsősorban jó viselkedésével tűnt ki. Ez az eszme szinte azonos
mértékben nyugodott a kereszténységen és a sporton. A kortársak kissé gúnyosan, de nem
alaptalanul Ämuscural christianity´ elnevezéssel illették. A 19.század közepétől a gentlemant-
koncepció régi értékei mint a lojalitás és a bátorság megőrzése az önzetlenséggel, továbbá a
másokra figyeléssel egészült ki. Shaftesbury grófja már 1844-ben hangsúlyozta, hogy az új
generáció egy mélyebb és szigorúbb anyagot igényel, kevesebb előkelőséget és több
őszinteséget, többet egy belső és kevesebbet egy felszínes gentlemanból, egy szigorú
kötelességtudatot és nem egy érzékeny becsületérzést, a rang és a birtok méltányos
megbecsülését, ami nemcsak pompával jár, hanem komoly felelősséggel is. Itt egy ízig-vérig
polgári karakter leírásáról van szó, aminek viselkedés jegyei származásból függetlenül
elsajátíthatók. A német diákegyesületek két lényeges ponton tértek el ettől. Először a német
ifjakat nem arra nevelték, hogy gentlemanok legyenek. A társakra való őszinte figyelés és a
tisztesség (Henrich Mann Äalattvalójának´ a főhőse iskolapélda erre) nem tartozott az
életükhöz. Másodszor a német minta képtelen volt elszakadni egy zárt rétegtől és nem tudott
mintát adni a polgári társadalom többsége számára. Ez természetesen a polgári identitás
erősségét is jelzi.

Látható, hogy a különböző európai kutatások a középosztályt azonosították a polgár image-

jával. Jól bizonyítja ezt Harmuth Kaelble vizsgálata a korai berlini vállalkozókról. Eszerint a
gyáripari vállalkozók önmagukat egyértelműen a középosztályhoz sorolták. Igen csak
egyszerűsítet modellben a felső réteghez tartozott a pénz arisztrokrácia és a kereskedő
nemesség. Szegénynek a munkásokat, kézműveseket és a szatócsokat tartották. Közöttük
helyezkedtek el a gyárosok. A korabeli újságokban gyakran feltűnt az Äipari középosztály´
fogalma, de mint említettük a vállalkozók is használták önmagukra a Ägyárosok
középosztálya´ és a Äközépréteg gyárosai´ kifejezéseket. Kaelble úgy találta, hogy mindenek
előtt a textilgyárosok önértékelése tartalmazta és hagyományozta át ezeket az elemeket. A
polgári társadalom megkettőzése mindenekelőtt a gyárosok pénzügyi függését jelölte a

53
bankároktól és a gazdag kereskedőktől. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a kiszolgáltatottság
többnyire egyéni volt, vagy csak egyes iparágakra vonatkozott. Bizonyítja ezt, hogy a
Äközéposztálybeli´ vállalkozók csak ritkán viselkedtek szolidárisan a gyáriparosok más
csoportjaival.

A berlini gyáriparos vállalkozók nemcsak identitásukban, hanem viselkedésükben is

különböztek az akkori elitnek tekintett pénz arisztrokráciától. A dúsgazdag vezetőréteg
társadalomképében a szegényekről való gondoskodás esetén, karitatív modellje uralkodott.
Ezzel szemben a gyáriparosok egy átfogó és a társadalmi viszonyok stabilabb rendezését
igényelték. Ennek megfelelően a legtehetősebbek elsősorban a szegélyszervezetekben
tevékenykedtek, míg a városi önkormányzatok sokkal nehezebb munkájával szinte kizárólag a
Äközéposztály´ vett részt.

Az látható, hogy a történészeket sokkal jobban érdekelte a polgári társadalom egészének a

felsőbb szintekhez (nemesség, nagypolgárság) való viszonya, mint ennek az igen összetett
társadalmi csoportnak a belső kapcsolata. Kaelble úttörő munkájának (ismereteim szerint)
csak kevés követője akadt. Közéjük sorolható a már említett Heinz-Genhard Haupt aki a kis-
és nagypolgárság kapcsolatát vizsgálta Németországban és Franciaországban. A szerző az
eltérő anyagi erő különféle lehetőségeiben találta meg a kapcsolódási pontokat. Ennek során
megkülönböztette a valódi és a látszólagos (wirkliche und scheinbare Unabhängigkeit)
függetlenséget. Az nyilvánvaló, hogy a munkások valóban függő viszonyban voltak
munkaadóiktól. Az önmaguk függetlenségére oly büszke kisiparosok és kiskereskedők az áru
beszerzését és az esetleges vagy gyakori pénzügyi gondjaikat tekintve sokkal inkább függtek
a polgárság gazdag rétegeitől mint eddig gondolták. A francia nemzetgyűlés kereskedelmi
bizottsága 1913-ban végzett felmérések szerint a kiskereskedők 71,3 %-a a nagykereskedőktől
vásárolt. A válaszadók 56 %-a nyilatkozott úgy, hogy a kiskereskedők rendszeresen
rászorultak arra a hitelre, amit a nagykereskedők nyújtottak. Egy igen csak érzékeny kérdésre
válaszolva 8,2 %-uk említette meg, hogy a szállítók speciális előnyöket (der Lieferant
specielle Vorteile der Befragten) követeltek. A felmérés szerint a kicsit 17 %-a családidegen
hitelre (auf familienfremden Kredit) szorult és 48 %-uk is csak vegyes finanszírozásban tudott
működni. Természetesen nem szabad a pénzügyi függést csak hátrányos módon értékelni.
Több helyen (Párizs, Noirt) kimutatták, hogy a pénzügyi kötelezettségek szűk hálózata amibe
az egészen kis bolt tulajdonosok és a valóban szolid egzisztenciájú kézművesek is
bekerülhettek segített átvészelni a gazdasági válságokat.

54
A függőségi viszonyok további csoportját a Ävásárló monopóliumok´ (Kundenmonopolen)
jelentették. Toulousban figyelték meg, hogy a kézműves mesterek nem tudták fellazítani
azokat a kapcsolatokat, amelyek a helyi támogatást nyújtó nemesi családhoz kötötték őket. A
lotharingiai acélmágnások vitás esetekben a víz és az elektromos áram kikapcsolásával is
fenyegettek vagy a Carmux bányaművek tulajdonosai megkísérelték a város élelmiszerüzelteit
felvásárolni, hogy sztrájkoló munkásaik ellátását megnehezítsék. Ezekből az esetekből a
kispolgárok világosan látták helyüket a polgári társadalom rangsorában. Néha úgy tűnt, hogy
ezekben a kapcsolatokban már a középpolgárság is arisztrokratikus módon (Patina angezetzt
haben) viselkedett, de valójában itt mégis az üzleti világ kemény törvényeiről volt szó.

A kiskereskedők és kézművesek továbbá kapcsolatba kerültek azokkal a hivatalnokokkal

(Funktionsbürgertums) akik az ipari és munkajogi szabályok betartására ügyeltek. Továbbá
azok a helyi hatóságok is fontosak voltak, akik ezeket a határozatokat hozták. Az ellenőrzés
ugyancsak különbözött a helyi erőviszonyok és a konjunktura szerint. A felügyelet szigorúbb
volt ahol a helyi hatalom rendelkezéseit végrehajtó hivatalnokok csak a törvényt megkerülő
kispolgárság kisebb csoportjaival találták magukat szembe. Azonban ott ahol a helyi
kiskereskedők és kézművesek egységesen ellenezték a törvényeket és ennek a nyilvánosság
fórumain is hangot adtak ott a szabályok módosultak és az ellenőrzés is enyhébb volt.
Ismeretes, hogy a kistermelők milyen erőteljesen reagáltak a tej és a bor összetételének a
vizsgálatára és milyen hevesen küzdöttek a munkafelügyelők látogatásai ellen.

A hatalomtól való függőség új eddig nem ismert típusa alakult ki a kisvállalkozók számára,
amelynek egyben rétegspecifikus jellege is volt. Mivel a munkavédelmi törvényeket a nagy-
és közepes üzemekben már alkalmazták és ellenőrizték, következő lépésként a kisvállalkozók
kerültek az ellenőrző szervek látószögébe. Ők eddig az államhatalmat és a törvényeket úgy
érzékelték mint ami mindennapi életviláguktól igen távol áll. A függőségi viszonyok tehát
több síkon működtek és az ellenük való védekezés is igen nehéznek bizonyult. Azt sem
szabad elfelejteni, hogy léteztek független és gazdag kézművesek és kiskereskedők (a
kispolgárság oligarchiája), akiknek a beszerzés és az értékesítés tekintetében valóban önálló,
független döntései lehettek. Egy párizsi vizsgálat szerint ez a mesterek alig 2 %-ára terjed ki.

Jobb volt a helyzet Németországban, ahol a bankrendszer érdeklődése a kisvállalkozásokra is

kiterjedt. Így a személyes függés kialakulásával szemben alternatívát jelentett. A francia

55
bankok sokáig óvakodtak a kisüzemek támogatásától, amit igen kockázatos tevékenységnek
tekintettek. Ha egy társadalmi csoport praktikus tudáskészlete és világképe a gazdasági
kapcsolatok eredménye, akkor már az egymásról való információk tekintetében is a polgári
társadalom zárt csoportokra oszlik. Jó példa erre, hogy a középpolgárság olyan képviselői
mint az ügyvédek, közjegyzők, bankigazgatók, városi vezetők jól ismerték a mesteremberek
és a kiskereskedők életét, addig a haute bourgeoisie számára ez a világ ismeretlen maradt. A
személyes kapcsolatokat felváltó anyagi viszonyok a polgári társadalom több csoportját
eltávolították egymástól. Az egzisztenciális függetlenség a kispolgárság számára biztos pontot
jelentett önmaguk meghatározásában, ugyanakkor nehezen átjárható válaszfalat húzott a
középpolgárság felé.

A középosztály lefelé történő elhatárolódása objektív kritériumok alapján nem mindig

könnyű, de megfigyelhető a kispolgárság törekvése, hogy ebbe az áhított pozícióba kerüljön.
Különösen a kézművesek törekedtek arra, hogy fiaikat tanítassák és legalább kis alkalmazotti,
vagy hivatalnoki pozícióba juttassák. A kiskereskedők helyzete némileg jobb volt. Az
iskoláztatási stratégiák mellett kísérletet tettek arra is, hogy saját vállalkozásaikon belül az
anyagi önállóságot biztosítsák. Heinz-Gerhard Haupt több példát talált arra, hogy a
kiskereskedők ügynökségeket szerveztek az áruk beszerzésére és eladására, valamint saját
pénzügyi alapjaikat is megteremtették.

A társadalmi pozíció javításának további sikeres és kedvelt eszköze a házasság volt. A

takarékosság, az ügyesség és a rendszeretet vonzóvá tette a kispolgár lányokat a középpolgári
származású fiúk számára. A termelés diverzifikálása és növelése, a kulturális tőke
megszerzése, valamint a házassági stratégiák mellett a családi vállalkozás generációkon
túlnyúló stabilitásának a biztosítása és lassú bár szívós anyagi gyarapítása további
mobilizációs stratégiának bizonyul. A foglalkozás sikeres átörökítése, a szigorú endogámia és
az ingatlan gyarapítása a középpolgári boldogulás mintáinak az átvételét jelentette. A
rövidtávú tervezés és a gyors változtatás ugyanis inkább a kispolgárokra volt jellemző. Ez
érthető, hiszen esetükben az életkor növekedése nem járt együtt a jövedelem emelkedésével.
A bevételek kiszámítható bővülésére épülő stabilitás és tervezhetőség jelentette azt a
sajátosságot, ami a középpolgárságra volt jellemző. A kispolgárok a számukra igen gyakran is
előnytelenül változó feltételekre többnyire szigorú születésszabályozással válaszoltak. Az
ilyen módon egyben tartott családi erőforrásokat az egyes tagok karrierjére és a vállalkozás
mindenáron való fenntartására fordították.

56
A kispolgárság leszakadásától, munkássá süllyedésétől való félelem tükröződött a
kézművesek és kiskereskedők szervezeteinek nyilvános dokumentumaiban. A (közép) polgári
erények túlhangsúlyozása és állandó hirdetése egyszerre szolgál mintaként a leszakadók
számára és biztosította a polgári társadalom egészéhez való tartozást. A munka dicsérete
szemben állt a lustasággal, a takarékosság győzelme a pazarlás fölött, a tulajdon karizmája a
nincstelenséggel szemben, a stabil és rendezett családi élet túlhangsúlyozása mindenütt
visszatérő szlogenek voltak. Feltűnő viszont, hogy a szociális kérdés, ami a polgári öntudatot
leginkább foglalkoztatta és a középpolgárt megrémítette a kispolgárság körében nem talált
vízhangra. Feltűnő, hogy a kézművesek és a kiskereskedők saját életmegoldásaikat a szociális
problémák példaértékű kezelésének módjaként fogták fel. Szívós küzdelem a kisvállalkozás
fenntartásáért és bővítéséért, a család belső partiarchális viszonyai, a gyerekek, vagy legalább
egynek kicsivel is magasabb iskolai képzés biztosítása olyan felmagasztalt utat jelentettek,
amelyek lehetővé tették az anyagi nyomor elkerülését és a politikai radikalizmustól való
távolság megtartását.

%**!*/'"+/3$4%**!*/'"+)$"21252/

A gazdaságról való gondolkodásnak ± legyen az közgazdasági, szociológiai, vagy történeti

nézőpontból ± kevés olyan ellentmondásos szereplője van mint a vállalkozó. Tekintélyes
közgazdászok ± nem kis arányban ± képesek modelleket alkotni és igen sokféleképpen
axiomatizálni a gazdasági folyamatokat anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is
észrevennék, a gazdaságot működtető embert. Ez érthető is, hiszen a közgazdasági közbeszéd
formanyelve és ebből adódóan információfelvételi és feldolgozási technikája egyértelműen
kedvez egy egzakt, de egyben szűkített gondolkodási sémának. Így könnyen elterjedt és
terjedhet az olyan értelmezés, mely szerint a vállalkozás a Ägazdasági feltételek
együttállásának eredménye, nem pedig csak kialakulásának oka.´ Az automatikus (piacra
reagáló) és mechanikus (optimalizáló) magatartás amely a termelési tényezőket a teljes
informáltság birtokában kombinálja könnyen illeszthető be a valóban logikusnak tekinthető
modellbe. Ennek az uralkodónak is tekinthető gondolkodásnak, de még inkább a
társadalomtudományi diszciplínák eltérő formanyelvének köszönhető, hogy a különböző

57
társadalomtudományok alig vannak kommunikációs kapcsolatban egymással. A gazdasági
folyamatokkal a szociológia, a történettudomány, az antropológia is újabban a politológia
egyaránt foglalkozik, de az eredmények sokkal inkább a különállást erősítik mintsem a közös
gondolkodást. Gyakori vélemény, hogy a közgazdászok ritkán tesznek különbséget a
gazdasági fejlődés és a modernizáció között. Ez utóbbi inkább a szociológusok témája, akik
viszont ugyancsak nem érzékelik a modernizáció és a polgárosodás esetenként szétváló
pályaívét.

A polgárosodás mindmáig a történészek terrénuma maradt, noha a kutatások sok empirikus

eredménye már érezteti a hatását a szociológia és a közgazdaságtan határterületén (lásd:
gazdaságszociológia). Szempontunkból a különböző tudományterületek értelmezései koránt
sem kizáróak, hiszen a polgár (ami alapvetően történeti kategória) és a vállalkozó (ez viszont
főként közgazdasági) igen szorosan kapcsolódó fogalmak. Természetesen jól tudjuk azt, hogy
vállalkozó lehet nemes (nobilis) vagy akár paraszt, de sikeres vállalkozói lét esetén az
értékrendszer ± igen gyorsan, majd az életmód tapasztalatok szerint az jóval lassabban ±
polgárivá válik.

Napjaink összehasonlító példái is az egyre nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló történeti

tények bizonyítják, hogy a modernizáció elsősorban nem a gazdaság makro
mechanizmusainak a terméke. A Magyarországon is gyakran hivatkozott Alan Macfarlane
több könyvében meggyőzően bizonyította, hogy az értékek, mentalitás és az emberi
kapcsolatok megváltozása miképpen készítette elő az ipari forradalmat. A már idézett Brigitte
Berger hivatkozik egy esettanulmányra, amely meggyőzően bizonyítja, hogy az egységesnek
látszó modern ipari kultúra a háztartások ezreinek a megváltozott szokásrendjében
gyökerezik.

A modernizáció viselkedésformáinak legalapvetőbb építőkövei azonban az elő polgárosodás

idején jelentek meg. Sokáig csak Max Weber protestáns etikájának szinte már irracionálisan
szorgalmas és puritán karakterét emlegették. Az utóbbi évtizedben azonban gyakran idézik
Jürgen Kockát, aki a polgárság (Bürgertum) specifikumát saját identitásához és egyéni
kulturális gyakorlatához kötötte. Az identitás ami az értékek és az életmód szoros kapcsolatán
alapul a polgárt elkülönítette a parasztság és a proletáriátus mellett a nemességtől is. Az
európai polgárosodás ismert kutatója Harmat Kaelble szépen bizonyította, hogy még a gyenge
és feudális allűrökkel vádolt német polgárok is sokkal ritkábban kötöttek házasságot a

58
nemességgel min az korábban gondolták. A kulturális praxis legfontosabb részének Kocka a
munkán és a mérhető teljesítményen nyugvó teljesítménykultuszt tartotta. A történeti
kutatások azonban ± mint már említettük ± csak nehezen tudnak pezsdítőleg hatni a rokon
diszciplínákra. Az sem meglepő, hogy ezért mindenki a másik félre hárítja a felelősséget. Jó
példája ennek Leslie Hannah (The London School of economics), aki szerint a történészek
önként izolálják el magukat a társadalomtudományi kutatások fő áramától.
A szerző szerint még a vállalkozástörténészek is megrekedtek az egyedi tényközléseknél és
kerültek minden általánosítást. Hannah meglehetősen óvatos, amikor saját álláspontját
kialakítja, de véleménye mégis egyértelmü. ÄThere are benefits to specialization of this kind,
but there are clear and present dangers. Out hypothetical economist¶s position might be
reasonable, but, to pursue the natural selection metaphor further, he should be clear that what
he is saying in disclaiming interest in such nitty-gritty is that he has read Darwin and that he is
simply not interested in pursuing Crick and Watson on DNA.´

A közgazdászok gondolkodása azonban sokkal gazdagabb mintsem hogy a vállalkozót csak

az adott kényszerekhez alkalmazkodó optimalizáló alanynak tekintenék. Ezért említhetjük
példaként Schumpetert és Kirznert, vagy tágítva a kört McLellend. Ugyanakkor ez a
tanulmány is felveti a vállalkozó definiálásának a problémáját.

Nem célunk a vállalkozó túl aprólékos meghatározása, de semmiképpen sem kerülhető meg
pár nézőpont felvillantása. Sokan Richard Cantillont tartják az első szerzőnek aki felfigyelt a
gazdaságnak erre a szereplőjére. A 18. sz.-ban élt szerző a vállalkozót személyes
tulajdonságain keresztül határozta meg. Eszerint a vállalkozói lét olyan tulajdonságok
együttese, amelyek képesek arra, hogy bizonytalan környezetben kockáztat elviselve profitot
szerezzenek.

Kétségtelenül igaz a Cantillonhoz köthető első egyértelmű azonosítás, de azoknak a

magatartásjegyeknek a keresése és mintaként való kommunikálása, amelyek az anyagi
sikerhez kapcsolhatók az európai kultúrkörben sokkal régebbiek. Szó sincs még vállalkozóról
sem elkülönült gazdasági intézményrendszerről, de Hesiodosz már az I.e. 6.sz.-ban arra
kereste a választ, hogy megváltozott és voltaképpen teljesen új gazdasági környezetben
miképpen kell boldogulni. . A vállalkozói szerep itt még csak egyénbe zárva jelenik meg
(önmenedzselés). Alapvetően a szegénységet (éhség) kell elkerülni, de feltűnik benne a
gazdagság (vagyon) mint kívánatos állapot elérése. Ehhez ad követendő tanácsokat. Ezek:

59
szorgalom, takarékosság, becsületesség, a társadalmi kapcsolatok (szomszédság, házasodás)
ápolása és az előrelátó kalkuláció. Emellett még technikai tanácsokat is adott a
földműveléshez és a kereskedelemhez. A Max Weber által megfigyelt magatartásjegyek már
közel 2400 éve megszülettek. A magyar oktatásból de még a szakmai gondolkodásból is jó
részt kimaradt a görög antikvitás hozzájárulása a korai vállalkozókép kimunkálásához. A
kötelezően megemlített Platón és különösen Arisztotelész mellett alig jut valami méltatás
Xenophonnak (i.e. 430-355). Louis Baeck idézi a birtokkezelőről írt esszéjét, amelyben az
emberi és anyagi erőforrások tervezésével foglalkozik. Ez a gondolkodásmód egyáltalán nem
szakad meg a görög történelemmel. Az ipar és különösen a kereskedelem presztízsét
alacsonyra értékelő antik Rómában a mezőgazdasági tevékenység körében vizsgálták a
vállalkozást. Elsőként Cató (i.e. 234-149) adott kézikönyvbe foglalt tanácsokat a
meggazdagodáshoz. A pun háborúk ismert szereplőjének ajánlásai arról szóltak, miképpen
kell egy adott befektetésről a legnagyobb hasznot kivenni. Nem feladatunk Cató művének a
részletes elemzése. Itt csak azokat villantjuk fel, amelyek napjainkban is korszerűek. Ő írja le
először a tőketulajdon és a tőkefunkció szétválását és lényegében a menedzser (villicus)
szerepét. A szorgalom és a takarékosság kiegészül a munkaszervezés és a racionalitás
hangsúlyozásával. A fő cél a haszon a piac által realizált haszon, ami még a magánéleti
kapcsolatokat is (házasság, szomszédság, barátság stb.) szabályozza.

Ez a gondolkodásmód egyáltalán nem tűnik el a köztáraság korának gazdasági

propsperitásával. Egy Columella (Lucius Iunius Moderatus) néven ismert szerző (Krisztus
kortársa lehetett) mint régi tapasztalatot említi meg, hogy a sikeres gazdálkodáshoz
szakértelem, beruházási képesség és tettrekészség szükséges. Qui studium agricolationi
dedrit, antiquissima sciat haec advocanda: prudentiam rei, facultatem impendendi, voluntatem
agendi.

Visszakanyarodva a modern vállalkozó előképéhez, ez a figura koránt sem tűnt el a

közgazdászok szeme elől, noha a tevékenységformák és az érte kapott pénz igencsak
megnehezítette a szerepek értelmezését. Jan-Baptiste Say elsősorban saját fonógyárának a
tapasztalatai alapján a tulajdonos jövedelmét három forrásra vezette vissza. Az üzem
vezetéséért fizetést kap (menedzser), profitot nyer mint vállalkozó és kamatot realizál mint
befektető. Bármennyire igaz az a megkülönböztetés, megítélésünk szerint megindított egy
nem túl termékeny vitát, amelynek során a tőkét felhalmozó és negatív, jó- vagy rossz
döntéseket hozó, valamilyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkező emberek mégiscsak

60
fel tudnak oldódni egy adminisztratív szerepben (J.S. Mill), vagy az emberrel alig számadó
walrasi rendszer statikus egyensúlyában.

Ha végigtekintünk a 20.sz. legjelentősebb közgazdász gondolkodóin Alfred Marschalltól,

Joseph Schumpeteren, Israelen és Kirzneren át, Frank Knight-ig ± a felsorolás messze nem
teljes ± azt tapasztaljuk, hogy a vállalkozói szerepet mindenki máshogy látja és főképpen
eltérő módon értelmezi. Célszerűnek látszik, ha a motiváció, a magatartás (mentalitás) és a
siker szempontjai alapján közelítünk a vállalkozói léthez.

Ebben a felfogásban rögtön megjelennek a vállalkozásokat és végső soron a gazdaságot

sikeresen működtető egyének, vagy csoportok személyiségjegyei mint a teljesítménykényszer
(Mc.Clelland) a dinasztiaalapítási vágy (Schumpeter), a kockázat elviselése, sőt a kockázat
keresése (Knight, Shapero) az újdonság felismerése (Schumpeter, Hisrich) a lehetőség
érzékelése és megvalósítása (Stevenson), valamint a deviáns viselkedés (de Vries). Ez a
felsorolás máris sejteti, hogy a vállalkozót csakis a társadalom egészébe Äbeágyazva´ célszerű
vizsgálni, ami viszont már túlmutat egyetlen tudomány fogalomrendszerén és formanyelvén.
Jó példája ennek Mc Clelland igen sokat idézett könyve. A szerző itt a pszichológia
szemléletét és eszköztárát kívánta a gazdasági folyamatok értelmezéséhez felhasználni.
Magyarul először egy a viselkedést és a kultúrát elemző könyvben olvashattunk róla. Azóta
örvendetes módon igen gyakran idézik. A rendkívül széles területet felölelő és igen csak
szokatlan kérdéseket felvető és megoldani kívánó kötet a teljesítménymotiváció
kialakulásának kulturális összetevőit kívánta elemezni.
McClelland érzékelte a közgazdászok esetenként szofisztikus (tőkés, menedzser, vállalkozó)
kategóriáit, amelyek egyáltalán nem járulnak hozzá annak a megértéséhez, hogy miért sikeres
egy ország és miért nem, valamint mi mozgatja a gazdaságot. Ezért a hagyományos
terminológiával szakítva a vállalkozást a szerep és a magatartás alapján értelmezi, szakítva
ezzel az üzleti pozíciók egyes típusain alapuló megkülönböz-tetésekkel. A vállalkozóként
(like an entrepreneur) és a menedzserként (in an entrepreneurial) végzett munka
szerepkészlete és gazdasági hatása között nincsen semmilyen különbség. A legfontosabb
kérdés az, hogy egy társadalomban milyen mértékben terjedt el a teljesítménymotiváció.
Ennélkül a természeti erőforrások és a gazdaságban mégoly jelentős nagyságú külföldi tőke
nem tud lényeges gazdasági fejlődést előidézni.

61
A vállalkozók jellemvonásai c. fejezetben a magas teljesítményszint forrásait kereste. A
motivációt koránt sem csak a foglalkozásokhoz, hanem személyiségjegyekhez is kötötte.
Noha az is igaz, hogy a szigorú értelmiségi szerepkészlet a már elsajátított és legitimált tudás
alkalmazását jelenti. Nem véletlen, hogy az értelmiségi szakmák körében a
Äteljesítménypotenciál´ alacsonyabb mint a vállalkozói csoportnál. Nem egyértelmű a
menedzserek helyzete sem. Az Egyesült Államok nagyvállalatainál végzett vizsgálatok
jelezték, hogy az átlagos jövedelemmel rendelkező menedzserek átlagon felüli
teljesítménymotivációval rendelkeztek egészen addig míg el nem értek egy magasabb
pozíciót. Ezután viszont ± a lehetőségek lezárulásával ± a motivációjuk erősen lecsökkent. Ez
az észrevétel nagymértékben harmonizál a különböző társadalmi csoportból származó
gyerekek ambícióival. Olaszország példáján szemléltetve a vállalkozók többsége a
középosztályból kerül ki, míg az értelmiségiek inkább a felsőbb osztályból verbuválódnak. A
családi szocializáció is segíti ennek motivációs mintának a továbbadását. A középosztálybeli
apák gyerekeinek 85 %-a hajlamos arra, hogy apja foglalkozását válassza, szemben a felső
osztály 50 %, valamint az alsó osztály 63 %-os arányával. Természetesen ebből a vizsgálatból
nem derül ki, hogy a felső osztály számára a döntési szabadság nagy terjedelme, valamint az
alsó osztály kényszerpályái mennyire torzítják ezeket az arányokat.

A teljesítménymotiváció forrásait keresve McClelland számára is feltűnik az ókori görög

történelem. Egy egész fejezetet szentel Hermész szellemének (The spirit of Hermes). Vitába
száll Spenglerrel aki számára a Äfausti-szellem´ jelentette az erőt, akaratot is a tenniakarást.
Az erő és az akarat azonban a McClalland mérési (pontozási) rendszerében korántsem
összefüggő fogalmak közel sem testesítik meg a vállalkozó archetipusát. Ezért inkább a görög
mitológiát veszi szemügyre, ahol Hermész alakjában találja meg a vállalkozó európai ősét. A
szerző tudja, hogy Hermész jelleme sokat változott a görög történelem folyamán ezért a
Homéros-i ÄHimnust´ veszi alapul. Milyen karaktervonásokat tulajdonít a vállalkozók
ősének. Ilyen a bátorság, az erő, az innovációs készség (olyan szandált talált fel, amely
eltűnteti a lábnyomát) fáradhatatlanság és nyugtalanság, állandó úton levés, szociális
mozgékonyság. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ellopta Apolló
marháját és még Zeusznak hazudik. Ezek a tulajdonságjegyek igen rossz színben tűntetik fel
az európai vállalkozók archetipusát.

Nem szabad azonban könnyedén félresöpörni ezt a szokatlan gondolatsort, mert valahol a
teljesítménymotívum forrásait szeretné megtalálni. Dinamikus társadalmakban ugyanis a

62
Ävéghezvitt normák´ (T.Parsons) ± mit képesek megcsinálni ± igen dominánsak. A
Ätulajdonított normák´ ± kik ők ± túlságos súlya inkább stabilizál.

McClellend talán legtöbbet vitatott nézete a gyermekmesékhez kapcsolódik. Érvelése szerint,

ha a mesék a felnőtt személyiség önkifejezéseként szerepelnek, akkor a szocializációs hatásuk
igen nagy lehet. Felvetése szerint az 1920-29 között megjelent meséskönyvek motivációs
történetei hatást gyakoroltak a második világháborút követő gazdasági fellendülésre.
Elméletét mind a pszichológusok, mind pedig a közgazdászok hevesen vitatták. Számításai is
túl bonyolultak és sebezhetők voltak, de mindenképpen felhívták a figyelmet a vállalkozói
motiváció esetleges legkorábbi kialakulására és a minta átadásának a mechanizmusára.

Talán nem volt haszontalan ez a kitérő hiszen a szociológusok (Weber) a történészek (Kocka)
és a pszichológusok (McClellend) egyaránt a teljesítménymotivációt tartják a sikeres
vállalkozó legfontosabb tulajdonságának. A nyereségvágy, a kockázatvállalás, az új keresése,
Äaz állandó úton levés´ azonban történetileg nagyon sokféleképpen jelenik meg.

Werner Sombart tagadja az egyetemes kapitalista karakter létét és különböző történeti

korszakokhoz eltérő jellemeket rendel. Írásai azonban terjedelmességük mellett nem kevés
ellentmondást tartalmaznak. Sombart ÄModern kapitalizmus´-ának első kiadása 1902-ben
jelent meg és azonnal kemény kritikák érték. Nyomban hozzálátott munkája átdolgozásához
és számos kiegészítést készített. ÄA zsidók és a modern kapitalizmus´ (1911), ÄA luxus és a
kapitalizmus´ (1913) ÄA háború és a kapitalizmus´ (1912) ÄA kapitalizmus lényege´ (1917)
jelzik munkálkodásának az állomásait.

A Modern Kapitalizmusban először az önellátó és kézműves gazdasági rendszereket, majd a

kapitalizmus korai és végül az érett szakaszát elemezte. Az egymást követő rendszerek
mindegyikét a gazdasági értékek készlete (emberi magatartások), a gazdasági rend (a
vállalkozói tevékenység jogi háttere) és a technika egymáshoz való viszonya határozza meg.
A Ägazdasági érték-magatartás´ (economic value attitudes) az alapvető szükségletek
kielégítésének, a végtelen szerzések (unlimited acquisition) is a tradicionális értékrendszer
hármas egyensúlyából áll. Sombart számára a kapitalizmus szelleme a megállás nélküli
könyörtelen szerzésből és a számító racionalizmusból áll. Ezt az ellentmondásos
értékrendszert némileg virágnyelven ÄFaust-szellemének´ (nyughatatlanság, hatalomra

63
törekvés, hódítás) és Äpolgárdiszítő tulajdonságának´ (mértékesség, takarékosság,
becsületesség) együttesének tartotta.

Az ideáltipusok és a történeti fejlődés által befolyásolt specifikumok jelzik a Sombart-i

gondolkodás ellentmondásait. Jól példázza ezt a vállalkozókról szóló elemzése. A tőkés
vállalkozó magatartását a szervezői, a kereskedői és a kalkulatív tulajdonságegyüttes hármas
érték köré rendezi. A száraznak tűnő kategóriák azonban szépen egészülnek ki tapasztalati
elemekkel a Ärégi típusú burzsoáról´ szóló írásában. A szerző mint annyiszor leszögezte, hogy
a kapitalista szellem, országonként és koronként rengeteg formát vehet föl. A régi típusú
vállalkozó a 17-18. sz. üzletembere, amikor még régebbi idők értékei még nem vesztették el
érvényüket. Ennek a karakternek a leghíresebb archetipusa Benjamin Franklin (1706-1790),
aki naplójában rögzítette eszményeit. Sombart számára is ő bizonyító minta. ÄA
gazdagságnak szorgalom és ügyesség révén folyvást gyarapodnia kell. Sohasem szabad
tétlenül hevertetni; szüntelenül növelni kell tulajdonosa vagyonát, és boldogságot kell
terjesztenie mindenütt a világon.´ A vállalkozás azonban nem válik öncéllá, hanem eszköze
egy nyugodt jó lelkiismerettel végigdolgozott életnek.

Az üzleti tevékenységhez való viszonyuk teljes egységben volt egész életükkel. Munkájuk
tempója kényelmes és nyugodt volt. Ugyanakkor vállalkozás- és életszervezésüket már nem a
tradíció, hanem a racionális tervezés jellemezte. Példaként idézünk egy részletet Franklin
naplójából, amikor még törekvő kisvállalkozó volt.

64
 5 Kelj fel, mosakodj meg, imádkozz a Mindenhatóhoz!

 6 Mérd fel a nap teendőit és határozz róluk; folytasd a
Kérdés: 7 mindenkori tanulmány(oka)t és reggelizz meg.
Mi jót fogok ma 8
tenni? 8
9 Dolgozz.
10
11
12 Olvass vagy olvasd át az üzleti könyveidet,
DÉL 1 ebédelj meg.
2
3
4 Dolgozz.
5
6 Tegyél minden dolgot ismét a helyére.
ESTE 7 Vacsorázz meg. Szórakozzál, zenével, olvasással,
8 beszélgetéssel vagy más időtöltéssel.
9 Vizsgáld meg az átélt napot.
10
ÉJSZAKA 11
12
1
2
3
4

Egész életrendjük is hasonlított ehhez a napi ritmushoz. A kereskedők körében gyakori szokás
volt, hogy nyáron hosszabb időre a tengerpartra, vagy más híres üdülőhelyre utaztak. Hacsak
tehették még munkaképes korukban részben, vagy teljesen visszavonultak. Karitatív
tevékenységgel, esetleg politikával foglalkoztak. Gyakran fordult elő, hogy vidéki birtokot
vásároltak, ami életmódváltással is járt.

Vállalkozásaikat is ebben a szellemben irányították. A kiszámítható stabilitást tekintették az

elsődleges célnak. A kis forgalom nagy haszon, a spekulációktól való tartózkodás is a
személyes kapcsolatok fontossága volt az alapvető cél. Szigorúan tiltották a vásárlók
egymástól való elcsábítását, de még a reklámot is. Látható, hogy a Sombart-i Äkapitalista
szellem´ egy változó világnézeti cselekvési mintára (pattering of action) vonatkozik. Ebből
következik, hogy a társadalom egyes rétegeinek az Äéthosa´ úgy jelenik meg, mint a modern
kapitalista rend mozgatója. Az viszont nem derül ki, hogy hol vannak ennek a gyökerei és mi
okozza a változásokat.

65
A közgazdászok középen Joseph Schumpeter foglalkozott elsőként legterjedelmesebben a
vállalkozóval. Számára a jogi és gazdasági keretek mellett a vállalkozói szerep is a mentalitás
is rendkívül fontos. A Schumpeternél főleg az akarati tulajdonságok jelentősek a képességek
(széles látókör, okosság) csak ezt követően fontosak. Ebből következik, hogy a vállalkozónak
csak születni lehet, hiszen az új megragadásának a képességét és a megvalósítás erejét igen
nehéz megtanulni. A vállalkozói kvalitások egyben vezetői képességeket is igényelnek. ÄA
vezető indítékai a tettvágy, az uralomvágy és a győzniakarás, a vezetettekké lényegében a
kötelességteljesítés, bármilyen hedonista ízű is ez a kifejezés.´ Ez a felvetés napjainkban válik
csak izgalmassá, amikor az egyébként alkalmazotti státusban dolgozó vezetőktől is
vállalkozói magatartást várnak. Létezik azonban egy lényeges különbség. Az önállóan
tevékenykedő és a saját tulajdonát kockáztató vállalkozó motiváció között az egyéni alkotás
öröme, a hódítási törekvés és a dinasztiaalapítás vágya alapvető fontosságú. Schumpeter
fogalomkészletében nincs helye ugyan a mai értelemben ismert sikernek, de implicit módon a
vállalkozói profitnak az innovációhoz kapcsolása lényegében ezt írja le. Az új termékek
előállítása, új termelési módszerek bevezetése, új termelési szervezet kialakítása, új
felvevőpiacok és új beszerzési források föltárása biztosítja számukra a vállalkozói nyereséget.
A megszokott rutin azonban a hagyományos megoldásokat részesíti előnyben. A sikeres
vállalkozónak nem elég felismerni a piacképes újdonságokat, hanem a megszokott értékek és
rutin falát áttörve meg is kell valósítani azokat.

Schumpeter koncepciójából legtöbbet talán a vállalkozók tipizálását szokták idézni. A

legbővebben a szabadverseny korának sikeremberével foglalkozik. A 19. sz. gyárosa és
kereskedője a legtisztábban egyesítette magában az üzleti szorgalom és a Äpolgári illem´
minden értékét. Vállalkozását egyedül irányítja, annak minden elemével együtt. Általában ők
voltak a műszaki szakemberek, kereskedelmi igazgatók, könyvelők, jogtanácsosok, sőt
gyakran a feltalálók, technikai újítók is. A család és a Äcég´ szorosan összekapcsolódott. A
siker egyénhez kötött (tehetség, szorgalom, szerencse) éppen ezért bizonytalan, sérülékeny
voltát a família több generációjának hátterébe ágyazták. A gazdasági (a vállalkozás irányítása)
és a társadalmi szerep (családi értékek, továbbvitelek, jótékonyság, közéleti szerepvállalás)
teszi ezt a típust sajátosan egyedivé. Az alkotás öröme mellett a hódítási törekvés is a
dinasztialapítási vágy tette ezt a karaktert példaképpé, beszédtémává és regényhőssé. A 19.
sz.-i virágkor után ez a szereplő még ma is létezik noha a megváltozott viszonyok már nem
igazán kedveznek a magányos hősöknek.

66
A 20.sz. jellegadó figurája a Ämodern kor ipari kapitánya´ aki a részvénytöbbség birtoklásán
és/vagy vezető tisztség (ügyvezető igazgató, a felügyelőbizottság vezetője stb.) segítségével a
döntések monopóliumát ragadta meg.
Schumpeter nem tekinti Ätipikus polgárnak´ mert nem családjáról gondoskodik. Nem kötődik
egyetlen céghez, gyakran többet is irányít. Motivációi között nem pusztán a saját nyereség,
hanem a hatalom, a győzniakarás és a teljesítmény a meghatározó. Megítélésünk szerint
ugyanarról a vállalkozói karakterről van itt is szó, csak a megváltozott viszonyok (a modern
technika miatt megnőttek a befektetési összegek, a bonyolulttá váló feladatok differenciált
szakértelmet igényeltek, megváltoztak a piaci igények) más szerepet kívántak. Míg a
legnagyobb családi vállalkozások is (Ford, Simens stb.) a pozíció megtartás érdekében
részvénytársasággá alakultak.

A változás hívta életre a harmadik típust az Äigazgatót´. Ők a szakértelmüket adják el egy

bővülő piacon. Motivációjuk alapját a jó szakmai teljesítmény által megszerezhető magas
jövedelem jelenti. Lehetnek Äcégemberek´ (M.Maccaby) de gyakrabban fordul elő, hogy
váltogatják az állásukat.

Nehezen értelmezhető a Schumpeter-i Ägründoló´ típusa. A leírás szerint az új lehetőségek

felkutatásában vállal csak szerepet. Nem köthető egyetlen ágazathoz sem és társadalmi
értelemben Ähontalan´. Alacsony presztízse miatt a tudomány nehezen veszi észre, noha a
vállalkozói szerep sajátosságai legjobban ezen a típuson figyelhetők meg.´

Az előbb leírt vállalkozó lényegében egy gazdasági szerephez kötődik. Ennek során a
különböző innovációs formákban rejlő lehetőségek megragadásával profitot halmoz fel.
William J.Baumol vette észre ennek a szereprendszernek a sokszínű voltát. Sumpeter
hiányául rója fel, hogy nem foglalkozott a vállalkozói készségek eloszlásával. Baumol
alaptétele szerint a vállalkozói ambíciók sokféle szerepe között rendezőthetnek el és a
vállalkozói készségek kialakulását, valamint felhasználásuk módját a társadalmi
játékszabályok határozzák meg. A vállalkozói tevékenység lehetőségét, irányait és anyagi
elismerését meghatározó játékszabályok pedig korszakonként és országonként drámai módon
eltérnek és változhatnak. A vagyon és pozíciószerzés egészen másképp működött az ókori
Kínában és az európai középkor különböző századaiban. A motiváció és a sokféle szerephez
kötött alaptulajdonságok azonban változatlanok. Példaként hozza fel a korai cisztercita rend

67
magatartását a fogyasztási aszketizmusra, a hihetetlen szorgalomra és a vetélytársak
késlelhetetlen megsemmisítésére.

A vállalkozói tevékenység lehet improduktív is. Ezek közé sorolható a járadékvadászat (rent-
seeking), amelynek során a kínálati piac jogi korlátozásával a gazdasági erőfeszítések mellett
még a kivételezett helyzetükből is jövedelmet realizálnak. Már a kora középkor is sok olyan
pert ismer a még a konkurenciát peres úton iktatják ki. A földesúri banalitások rendszere
ennek kiterjedt legitim formát is biztosított. A rent-seeking során nem képződik új termék,
csak az anyagi javak csoportosítják át privilegizált személyekhez. Az ily módon keletkezett
tőke még visszakerülhet a gazdaság normál vérkeringésébe, de a tapasztalatok szerint az
előnyös helyzetben lévők jelentős összegeket költenek előnyös helyzetük megtartására, ami a
társadalom számára veszteséget (Äholteherveszteség´) jelent.

   
   

 /)$4%**!*/'"%$'/72*>"2.2!$"'()!*)",0$?!-

A magyar társadalomban 1945-ig jelentős vállalkozási ismeretek és motivációk halmozódtak

fel. Ennek színterei elsősorban a családok voltak, de az egyes kisebb-nagyobb régiók
közösségei (az iparban Budapest, vagy Győr, a mezőgazdaságban pedig Kecskemét és Makó
környéke) szintén hordozták magukban. A megváltozott viszonyok nehéz helyzet elé
állították az embereket. A megváltozott viszonyok, a hatalom által erőszakosan terjesztett
értékek és az ezzel párhozamosan megvalósított gyakorlati lépések (tiltások, megszorítások,
engedmények), valamint az élni-boldogulni akarás küzdelme állandóvá vált. Peter F. Drucker
a vállalkozási motivációkat 
  tekinti, noha a  " 

# sem hanyagolható el. Ha a személyiséget a képességek és jellemvonások összessége
mellett a társadalmi szerepek funkciójával is felruházzuk, akkor a két kategória dinamikus
(időnként hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe) kettősségének is felfoghatjuk.
A vállalkozói tudást saját definíciónkhoz hasonlóan Laki Mihály   és
<  tartja. Ez azt jelenti, hogy a két világháború között felhalmozott tapasztalatok,
mint amelynek (csak a legfontosabbakat említjük) a 




  (Trianon, majd a világgazdasági válság hatása, a zsidótörvények, nem sokkal utána az
államosítás), a
 

 (nem tudjuk, meddig tart a kedvező

68
helyzet) és az  (partnerekkel, ügyfelekkel) "
K
 tovább
élt egészen a rendszerváltásig. A második világháború után a <'


(a családot el kell tartani) és a 
 (jól kell élni) a hatására a
magánkisiparban, a kiskereskedelemben és a vendéglátásban mindig maradtak olyan rések
(szükségletek), amelyeket ki lehetett használni.

A magyar kisvállalkozókat szinte napjainkig jellemzi tevékenységük diverzifikálása

(sokrétűség, több lábon állás). A középkortól egészen a 20. századig ez Európában és
Japánban természetes volt, de az elmúlt fél évszázadban ez teljesen megszűnt. A tradicionális
munkakultúrában a # és 
2 természetes volt. Nemcsak a falvakban
és mezővárosokban, de még olyan nagyvárosokban is, mint Debrecen, Szeged vagy Pécs az
iparosok és kereskedők szinte kötelező jelleggel birtokolhattak szántót, szőlőt, gyümölcsöst.
A városlakó cívis (Debrecen) és tüke (Pécs) presztízséhez hozzátartozott a település
környékén egy jelentős nagyságú földterület birtoklása. Kisebb községekben pedig a
kisiparosok (fodrász, szabó, cipész) vállalkozói jövedelmét gyakran meghaladták
mezőgazdasági csúcsidőn kívül fuvarosoztak, a városokban vállaltak különböző ipari
munkákat. Különösen a sváb parasztságot jellemezte ez a Äholtidőre´ épülő piaci érzékenység.
A magyar parasztokat általában a pénzkiváltó (nem kell megvenni) háziipar jellemezte.

A családok kockázatviselő képességét tovább növelte, ha a családtagok különböző

ágazatokban dolgoztak. Különösen jó helyzetben voltak az állami alkalmazottak
(hivatalnokok, tanítók, postások, vasutasok stb.), akik biztos állami jövedelmüket
állattartással, növénytermesztéssel egészítették ki. Mivel biztos megélhetési forrásaik az
államtól, vagy az egyes magánvállalatoktól származtak, ezért az sem jelentett nagy gondot, ha
kiegészítő tevékenységüket valamilyen okból szüneteltették.

Ezeknek a tapasztalatoknak és magatartásmódoknak a birtokában találta szembe magát (a

változások külső erővel és így gyorsan történtek) a magyar társadalom egy olyan rendszerrel
(szocializmus), amelynek célja a magángazdaságok megszüntetése, vagy visszaszorítása volt.
Levin 1920-ban írta azt, hogy a kisüzemi termelés Äminden nap minden órájában, magától és
tömegméretekben szüli a kapitalizmust és a burzsoáziát´. A nagybankok, bányák és a
stratégiai vállatok államosítása után 1949-1950 között a kis- és középvállalatok
(kiskereskedők, vendéglők) következtek, majd a kisiparosok szövetkezetekbe szervezése
következett. A kisvállalkozók visszaszorítására egész rendszert dolgoztak ki. Ez a '

69

és a 
egész hálót jelentette. Tiltást jelentett például az
alkalmazottak számának a meghatározása. Egy 1951-es rendelet értelmében a kőműves
kisiparosok nem alkalmazhattak szakmunkást. Korlátozást jelentett az a rendelkezés, hogy a
kisiparos termékeit csak saját telephelyén hozhatja forgalomba. Hátrányt okozott az
anyagkiutalás rendszerének a bevezetése. Eszerint az anyagigénylést a kisiparos (vállalkozó) a
KOSZ (Kisiparosok Országos Szervezte) középszervezetéhez adta le, ahonnan továbbították
az országos központba. Innét az összegyűjtött, elbírált igényeket elküldték a könnyűipari
minisztériumba, ahonnét ugyanilyen bonyolult úton érkezett vissza a válasz.

Az állam és a társdalom az egyének és a háztartások szintjén valóságos háborút vívott

egymással. A mezőgazdaságban a magántermelők kerülték a beruházásokat, visszafogták a
termelést. A hatalom erre, adminisztratív úton szigorította a beszolgáltatási rendszert és a
nem teljesítőket megbüntették. Ez gyakran börtönbüntetést jelentett. Ennek ellenére az egyéni
termelők többsége az ún. Äfeketepiacon´ értékesítette a termékeit. A formálódó szocialista
mezőgazdaság mellett az ipar csak némileg működött jobban. A szigorú büntetések ellenére
megjelent a #'
ami azt jelentette, hogy a munkások a vállalat (főnökök) engedélye nélkül
az üzem (állami) alapanyagait és eszközeit használták magáncélra. Magyarországon Sztálin
haláláig (1953. márciusa) a párt vezetése úgy vélte, hogy a gazdasági teljesítmények
javításához az emberek gondolkodását kell átalakítani. Ennek a szemléletnek a kudarca
nyilvánvaló volt.

Alapvető változások történtek 1953 nyarától-őszétől, amikor az új magyar miniszterelnök

Nagy Imre nevéhez köthetők <"

már nem akarták 
(a Szovjetunióban
szó szerint  
± fizikailag is ± a magánszektor) a legális kisvállalkozásokat,
hanem türelmet hirdettek velük szemben. Az 1953-ra 43 ezerre zuhant kisiparokkal szemben
1955-ben már 105 ezer működött. Az illegális magángazdaságot pedig nem ellenségnek
tekintették (rendészeti kérdés), hanem olyan jelenségnek ami 






Nem üldözték, hanem integrálni szerették volna az egyéni kezdeményezéseket. Az
integrálás azonban nem jogilag és funkcionálisan tiszta formációt jelentett, hanem egy sajátos
keveredést. A szolgáltatások területén ez a 
intézményeiben jelent meg. Ez a vendéglők
és boltok esetében volt a legsikeresebb. Az ún. Ätermelő eszközök´ tehát az épületek és a
berendezések az állam tulajdonában maradtak. A felszínes (Äsajátos bérlő´) a vállalat
alkalmazottja volt, de 

a beszerzési forrásokról, a folyamatok szervezéséről,
az alkalmazottak számáról, a bérezésről stb. Kötelezettséget vállalt arra, hogy a nyereség egy

70
részét befizeti a vállalatnak. Ez volt az első legális intézményi újítás, ami a tulajdonviszonyok
megváltoztatása nélkül tette lehetővé ± tavasz ± a magánvállalkozások megjelenését.

A mezőgazdaságban az ún. "

rendszere töltött be hasonló funkciót. A "




#"

és a rajta gazdálkodó ember továbbra is szövetkezeti tag
maradt, de az ott folyó munkáról maga döntött. Noha ez a forma a Szovjetunióban is ismert
volt, a magyar változat mégis inkább a félfeudális nagybirtok és a cselédek közötti
hagyományos viszonyra emlékeztetett. A családok ugyanis illetményföldet kaptak, aminek a
megművelése (mit vessenek, és mit tegyenek a terménnyel) egyéni döntések és szorgalom
kérdése volt.

Az 1956-os forradalom után (1953-1955-höz képest) a magánvállalkozások visszaszorítása

következett be. A mezőgazdaságban a szövetkezesítés sikeres volt, hiszen 1962-ben az
agráriumba foglalkoztatottak 75 %-a a közös gazdaságokban dolgozott. Megkezdődött a
kisipar háttérbe szorítása is. 1963-ban már csak 66 ezren dolgoztak a magánszférában a hat
évvel korábbi 152 ezerrel szemben. A politikai szempontból végrehajtott változások azonban
nem hozták meg a kívánt eredményeket. A politikai logika nem harmonizált a gazdasági
ésszerűséggé. Hiába történtek jelentős beruházások, ha a munkaszervezet és különösen a
gazdasági motivációk ezzel ellentétesek voltak. A hagyományos paraszti munkaszervezetben
alkalmazott növénytermelési és állattenyésztési technológiákat felszámolták, de még nem
építették ki az új nagyüzemi rendszereket. Ennek következtében 1965-ben már
hiánykeletkezett húsból és burgonyából. A gazdasági zavarok kiküszöbölésére vezettek be
egy sajátos vállalkozási formát a 
2
A szövetkezet földjén, annak vetőmagjával
és részben eszközeivel a tagok önállóan gazdálkodtak. A háztájitól az különböztette meg,
hogy a művelők csak a "
"#
munkaerejét hozták működésbe. Az 1960-éas évek
végére az itt ledolgozott munkaidő 30 % volt a Äközösbe´ eltöltött munkaidőnek.

Az 1968-as gazdasági reform egy új vállalkozási forma megjelenését hozta magával. Az ún.
 
ipari tevékenységet folytattak, és ezzel egészítették ki a mezőgazdaságból
származó bevételt. Ezt elsőként a rossz adottságú vidékeken szorgalmazták, de később
mindenütt elterjedt volt rá piaci igény ± a mindenhol volt ± és kellő ambíció. A melléküzemág
kulcsszereplője az ember (emberek), akik kellő 
#'
K
esetleg
eszközökkel rendelkeztek. A szövetkezet biztosította az épületeket, a segédmunkaerőt. (A téli
növénytermelési holtszezonban ezt könnyen biztosították.), de főleg a  
K

71

 
jogi személyiséget. 1971-ben a termelőszövetkezetek bevételeinek
már 23 %-át jelentette az ipari, szolgáltató tevékenység.

Ha nem is ilyen látványosan, de megélénkült a kisipari (szolgáltató) tevékenység. A politika

nem támogatta ugyan növekedésüket, de a korábbi kötöttségektől való megszabadulás
(egyenlő feltételek a nyersanyagok, alkatrészek beszerzésén) a személy- és teherfuvarozás
engedélyezése) egyre több embert motivált a vállalkozásra. A kialakuló helyzet még mindig
torz volt, hiszen a mellékállású iparosok száma növekedett elsősorban, akik az alkalmazotti
munkaidőn túl, saját szabadidejük terére Ävállalkoztak´.

Az 1970-es évek elején politikai indítékokból megindítottak egyes visszarendeződési

folyamatot. A nagyvállalatok kiemelt támogatást kaptak, és kivételesen elbírálásban
részesültek. Megindult egyes összevonási kampány, ami az ipart és a mezőgazdaságot
egyaránt érintette. A kisvállalkozókkal szemben megindult egy ideológiai presszió.
Gazdagodásukat, Äkispolgári´ magatartásukat szembeállították a Ähivatalos´ értékekkel.
Megkezdődött a melléküzemágak visszaszorítása is. Minden eszközt felhasználtak, hogy a
magánvállalkozásokat nehéz helyzetbe hozzák. Ennek hatására a kisiparosok és
alkalmazottaik számra némileg csökkent (1970-ben 86 ezren, 1976-ban pedig 84 ezren
voltak), noha a körülményekhez képest nagyobb visszaesés is bekövetkezhetett volna.
Nagyobb presszió érte a mezőgazdaság háztáji tevékenységét, aminek következtében a városi
lakosság húsellátása is veszélybe került. Ezek az intézkedések olyan világgazdasági
változásokkal, mint az 1972-es, majd az1979-es olajrobbanás.

A kedvezőtlen hatások következtében a hatalom most is kettő logikához folyamodott.

Egyrészt javítani akarta az állami (szövetkezeti) szektor igyekeztek megkönnyíteni. A
mezőgazdaságban nem gátolták (ideológiailhelel) a kistermelést és egyre zökkenőmentesebb
szimbózis alakult ki a két szervezeti forma között. A kisiparban is liberalizálták a feltételeket,
aminek következtében 1989-ben már 174 ezer kisipari vállalkozó tevékenykedett.
Jelentősnövekedés következett be a kereskedelemben és a vendéglátóiparban. A
mezőgazdaságban újraéledtek a szövetkezeti tulajdont és az egyéni vállalkozást kombináló
régebbi formák. A vendéglátóipar is megélénkült a magánbérleti rendszer ismételt
beindulásával. 1981-től 1985-ig 2 ezerről 12 ezerre nőtt a szerződéses boltok és éttermek
(kocsmák) száma.

72
Szervezeti újítást jelentett a 
 
# 
(vgmk) és a  

# 
(gmk) rendszere.
A vállalati munkaközösséget az üzem alkalmazottai alapították és a munkaidő után a cég
gépeivel gyakran ugyanazt csinálták mint fő munkaidőben. A vállalkozás torz megjelenése
volt ez az intézmény. Az állami vállalatok a rendszer ± ezt most a gazdasági folyamatokra
értjük ± jellegéből adódóan állandó hiánnyal küzdöttek, ehhez kapcsolódott még a
szervezetlenség és a munkások teljesítmény visszatartása. Szükség volt tehát a folyamatok
külső segítésére. A túlórák és az ún. Äév végi hajrá´ állandó rendszere nem bizonyult kellően
hatékonynak. A vgmk-ák munkabére nem az erősen szabályozott és nyomott (alason szinten
tartott) ún. 3 4 érintette, hanem a Ädologi kiadások´-ban kerültek elszámolásra,
ezáltal sokkal többet lehetett fizetni, ugyanazért a munkáért. Elméletben mindenki Äjól jár´,
hiszen a vállalat el tudta végezni a kitűzött feladatokat, a munkások pedig megfelelő bérhez
jutottak. A tulajdonviszonyok rendezetlensége, a szervezetlenség, de különösképpen az
egyéni érdekeltség ellentmondásokat eredményezett. Az érintett üzemben tudatosan nem
végezték el a munkát, hogy szükségletet teremtsenek, vagy elvégezték de eltitkolták, ezért
nem jelent meg a teljesítmények összegzésénél. Az is gyakori volt, hogy a Äfőmunkaidőben´
mindent előkészítettek a túlmunka megkönnyítésére, meggyorsítására. Nem véletlen tehát,
hogy kiemelkedő teljesítmények és jövedelmek születtek. A torz viszonyok mellett azonban
rengeteg tudás, tapasztalat halmozódott fel arról, hogyan kell a tagoknak együttműködni és
kihasználni a megfelelő lehetőségeket. Az érintettek köre azonban csekély volt, hiszen 1986-
ban 24 ezer vgmk működött 184 ezer fővel. Egy vállalati munkaközösség átlagosan 13 fővel
dolgozott. Összességében az állami ipari foglalkoztatottak 1,4 %-át jelentette, és termelési
értékük az állami ipar termelésének 0,9 %-át jelentette. Az állami építőiparban (1986) 29,6
ezren dolgoztak 2682 szervezetben. De ők is csak az állami építőipari termelés 2 %-át
állították elő.

A vállalaton kívül alakított gazdasági munkaközösségek száma hasonló módon növekedett.

1987-ben 3590 ilyen szervezet működött 22 ezer taggal és az ipari termelés 0,5 %-át állították
elő. Az építőiparban ± jellegénél fogva ± sikeresebben terjedtek el ezek a vállalkozási
lehetőségek, hiszen 2700 gmk (1987) működött 23.700 taggal és az építőipari termelés 7,7 %-
át állította elő. Ezek a vállalkozási lehetőségek azonban a mikro szinten (0-9 fő) terjedtek és
szinte kizárólag a rosszul működő gazdaság által nyújtotta lehetőségeket használták ki. Az
ipari és szolgáltató-szövetkezeteknél 
K
és ún. 
jöttek
létre. A szolgáltatásokban az egyéni (kiscsoportok) kezdeményezések szerepe nagyobb volt,

73
hiszen a (szakcsoportok) 1986-ban a szövetkezeti tagok 14,5 %-át és a szektor bruttó
termelési értékének a 3 %-át állították elő.

A kisszövetkezet a régi (tőkés) vállalkozási forma megjelenése volt. A Äszocialista´ típusú

szövetkezeteknél a tagok által bevitt vagyon Äközös, oszthatatlan alapokba´ került, tehát
államosították (elvették). A kisszövetkezetek esetében a vagyon bevitt arányban a
tulajdonosoké maradt. Ez azt jelentette, hogy megszűnéskor a tulajdonrész arányában
osztották szét a vagyont. Itt tehát egy Äbújtatott´ magánvállalkozási forma jelent meg a
szocialista viszonyok között, amikor már nem a köztulajdon magánhasználatáról van szó.
Ezzel azonban véget is ér az állami tulajdon által nyújtott lehetőségek és a magánmotivációk
harca, a rendszer végletekig tolta ki a határait.

A szocialista viszonyok között létrejött, megengedett kisvállalkozások elé a hatalom egyik

ága (bürokrácia) akadályokat gördített, míg a másik támogatta, segítette. A támogatásnak
nemcsak gazdasági okai voltak (mérsékelje az áruk és szolgáltatások hiányát), hanem politikai
szempontból is hasznosak voltak, hiszen 


 



 "
A szigorításoknak politikai és gazdasági háttere egyaránt volt. A gazdaság
pangása az áruhiány enyhítette a szigorításokat, de a politikai irányváltások (1955, 1971)
éppúgy befolyásolták a döntéseket. A korabeli vállalkozók ahhoz szoktak hozzá, hogy a





A rendre bekövetkező szigorítások
azonban 



K

A háztáji gazdaságok, a gebinek és a
melléküzemágak egy része túlélt minden szigorítást és az enyhülés után még erőteljesebben
tevékenykedett. Létezett tehát a 3
4'
amelyekre a tapasztalatok alapján
építeni lehetett és erősítette a vállalkozásokat. A vállalkozási formák döntő többsége
"

(az állami-szövetkezeti tulajdont és az egyéni kezdeményezéseket ötvöző)
forma volt.

A vállalkozói kockázatok a politika és a gazdaság kölcsönhatásának a kettősségéből adódtak.

Nem lehetett tudni, hogy mit hoz a jövő. Nem tekinthető véletlennek, hogy egy vállalkozási
formák (melléküreg, vgmk) 
2'
"
K

Egy másik csoportuk
(részesművelés) a 
KK
#
 
2
Voltak olyan formák (magánkisipar,
háztáji gazdaság) 
 
"


74
A szocializmus idején a vállalkozások legfőbb indokának a  
"

 
"
A szabályozott és '

"
 
(a pozíciót
fizették meg, nem pedig a tudást) 

 






Léteztek 

'
ahol a függetlenséget mindennél többre tartották.
Létezett továbbá egy ún. 3#
# 4
is, ami a  






A többség azonban ingázott. Nem kevesen voltak olyanok, akik
számára a  
 '


K

és az 
K

elviselhetetlenek voltak. Természetesen létezett egy kisebbség, az örök vállalkozó, akik
számára egy 



2
jelentette az önmegvalósítás alapját.
A vállalkozások múltfüggő tevékenységét bizonyítja, hogy a rendszerváltás után az egykori
kis- és középvállalkozók túlnyomó többsége a hagyományos magatartást választotta. Ez pedig
azt jelentette, hogy 







< maradt a fő
szempont, nem pedig a merész tervekre épült növekedés. Természetesen a makropolitikai
változások nagyban hozzájárultak ahhoz ± egyáltalán nem kizárólagosan -, hogy az átalakulás
nyertesei nem a korábbi kisvállalkozók, hanem más társadalmi csoportok lettek.

A kisvállalkozás és a munkavállalói lét (magatartásforma) közötti átmenet nagyon sokrétű és

nem ritkán lépcsőzetes. Ezt a sokrétű képeket ugyanszemléletesen foglalta össze Laki Teréz
(19879:

Ê=??*2.,0-/%. )$.21,2*</ %**!*/'"+/

31.3/2$C.</
cél pótlólagos jövede- a megélhetés, az irányadó nyereség
lemhez jutás (fo- társadalmi réteg szín-
gyasztási színvonal vonalán
követése)
gazdasági kereslet kielégí- a kereslet kielégítése a kereslet kielégítése
szerep tése a tagok mun- meghatározott tevékenységi nyereséget ígérő
kavégző képes- körben, a ker. változására a
tevékenység által, a
ségén alapuló adott meglévő adottságok által befektethető tőke által
tevékenység behatároltan reagálnak, a behatárolt mozgás-
körében ± a szűk szervezet nem növekedésre, térben ± a kereslet
mozgásteret a hanem stabilitásra, a változására érzékenyen
munkavégző megélhetéshez szükséges reagál, nem stabilitásra
kapacitása jelöli ki vevőkör megőrzésére törekszik, hanem a
törekszik lehetőségek kihasz-
nálására
tőkebefektetés sem a tevékeny- a szükségesnek tekintett van, a várható
ség, sem a tagok minimálismértékben/esetleg nyereségtől/kockázattól
jöv.kieg. érdeke a konkurencia nyomására függően ± idegen

75
 nem igényli források igénybe-
vételével
a haszon az egyéni munka- előállításában a munka a a tőke a meghatározó, a
végzőképesség meghatározó munka a tőke érté-
eredménye kesülését szolgálja
a jövedelmet felélik, a piacon nagyrésze a megélhetést meghatározó része
mint fogyasztási szolgálja, kis része visszaforgatódik az
kereslet jelenik tőkebefektetés üzletbe, a fogyasztás a
meg mértékadó réteg szerint

(Idézi Kelemen Katalin: Műhely ««««)

 -!&>4%**!*/'"+)13.2&/)!*!/0*%$!

Az alkotmány módosításával 1989-től (a tulajdonformák egyenlőségének az elismerése)
lehetőség nyílt a korábbi (állami, szövetkezeti) termelő vagyonok megszerzésére. Ebben a
teljesen új helyzetben sokan felismerték a tulajdonszerzés történelmileg is páratlan
lehetőségét. A megvalósítás módjai azonban eltérők voltak. Laki Mihály és Szalai Júlia a
következő főbb típusokat különböztette meg.

‘


#
 


A korábbi vezetők minimális saját tőkével és több-kevesebb (néha jelentős összegű) hitel
felvételével a volt szocialista vállalat meghatározó tulajdonosaivá váltak. A korábban
megszerzett pozíciók és a kapcsolatok jelentették a legnagyobb esélyformát.


1
K


Kellő információ és helyismeret birtokában, a különböző pályázatokon vállalatot, vagy
vállalatrészt lehetett vásárolni és továbbadni. A régebben megszerzett kapcsolatok mellett
speciális tudás és vállalkozói (pénzügyi intelligencia) képességekre volt szükség ezeknek a
műveleteknek a végrehajtásához.

þ
ÔK



Sokan voltak, akik közvetlenül a szocializmus összeomlása előtt, vagy utána vállalatot
alapítottak. A kezdeti saját tőkerészt itt sem volt jelentős.

=
6



76
 


0*.91!&!"#!$%&.%1$#!*',

A gazdaságszociológia egyik legkedveltebb és legprosperálóbb területe a kisvállalkozások

vizsgálata. A kisvállalkozások (mikro vállalkozások) ugyanis gazdasági tevékenységük
jelentős részét elsősorban társadalmi mezőben bonyolítják le. Különösen igaz ez a
megállapítás az indulás motivációjára és körülményeire. A kisvállalkozóvá válásnál
megkülönböztetnek egy puol és ez pull faktort. A taszító motivációk egyik leggyakoribb
példája a 12(2$$")+$ nyomás. A gazdasági krízis és a velejáró csökkenő álláslehetőségek,
mivel más lehetőség nincs az önállósodás felé nyomja a munkavállalókat. Ezt a jelenséget

77
már nagyon régen észrevették, de csak az 1970-es évektől jelentek meg erőteljesebben csak a
kormányprogramok, amelyek a munkanélkülivé vált emberek önállósodását segítik. A
tapasztalatok azonban az Európai Közösség országaiban kedvezőtlenek voltak. Azok az
önálló vállalkozások sokkal nagyobb valószínűséggel szűntek meg, amelyek ilyen speciális
program keretében indultak el, mint csak amelyek külső segítség nélkül váltak önállóvá. Ez is
bizonyítja, hogy a vállalkozónak nem elég a szakmai tudás és a motiváció. Olyan
magatartásjegekre is szükség van, amiket nem lehet anyagi segítséggel, vagy rövid ideig tartó
technikai programokkal elsajátítani. Az elmúlt másfél évtized magyar tapasztalatai ettől
eltérnek. Nálunk a munkanélküliek önállósodása és a speciális támogatások segítették
egymást. Ennek az az oka, hogy a támogatásokban eleve az iskolázottabb és az Äérzékenyebb´
emberek jutottak hozzá. A gazdasági és politikai rendszerváltás ugyanis egybeesett a
munkanélküliségből adódó nyomással és a meggazdagodás lehetőségével. A legerősebb
önállósodási (gründoló) magatartásjegyekkel rendelkező emberek már a rendszerváltás előtt,
vagy utána, de nem a munkanélküliség nyomására lettek vállalkozók. A munkanélküliség
helyzetére, vagy akárcsak félelmére csak reagáltak a leggyorsabban és a leghatékonyabban
aki, ha gyengébb formában is, de már rendelkeztek vállalkozói magatartásjegyekkel.

Az önállóvá válás másik nyomó hatását a  kifejezéssel jelöli a szakirodalom. Ez

a magatartásmód az 1970-es évek olajválságára adott válasszal hozható kapcsolatba. A
termelési költségek csökkentésének ± lényegében áthárításának ± az egyik igen sikeres
gyakorlata volt, hogy a termelési folyamatok egy részét kihelyezték, vagy egy másik
módszerrel a gépeket, üzemcsarnokot bérbe ± esetleg eladták a munkásoknak. (Ez a gyakorlat
igen hasonlít a magyarországi GMK, VGMK szerveződésekre.) Európában olyan
vállalatbirodalmak, mint a Fiat és az Olivetti jelentették a példaképeket. Olaszországban, de
Svédországban is a szakszervezetek visszaszorításának ± a bérek kordában tartása ± igen
hatékony módszere volt ez a szervezeti újítás. A tényszerű változtatások igen gyakran az
emberi energiák felszámolásával jártak. Svédországban írták le először, hogy a
nagyvállalatokon belül kialakult együttműködő csoportok (job scherring) sokkal jobb
hangulatban és hatékonysággal dolgoztak, mint a futószolgák gépemberei.

Sem a recessziós nyomás sem pedig a fregmentációs tézis nem tudott megfelelő magyarázatot
adni a kisvállalkozások életképességére és növekedésére. Az 1950-60-as években érte el
csúcspontját a tömegtermelés és jelentek meg a több százezres, esetenként félmilliós (Ford,
General Motors) vállalatbirodalmak. Megjelent egy sajátos vállalati kultúra és a Äcégember´

78
aki csak egy hatalmas szervezet olajozottan működő részeként érzi jól magát. Mindig is
léteztek azonban olyan emberek, akik képtelenek alkalmazkodni a tömegnyomáshoz,
 
   Még ha különösképpen nem is tehetségesek, az önállóság húzóereje
(pull-hatás) óriási. Sok ember biztos egzisztenciát, magasabb jövedelmet hagytak ott a
bizonytalan szabadságért. Létezik egy másik karakter is amit ± már volt szó róla ±
Schumpeter Ägründolo) nevezett el. Számára az új lehetőségek felkutatása, valami 

' ennek öröme jelenti a hajtóerőt. Ha ideig-óráig tűri is az alkalmazotti létet (A
nagyobb szervezetek nehezen tolerálják a kreatív embereket), minden erejével az önállóságra
törekszik.

A kisvállalkozások prosperálásával megjelent egy  
  elmélete is. A fogyasztói

értékek és lehetőségek megváltása kihat a termelési formákra is. A 20. század első felében a
fogyasztás tömeges megjelenése, a gyorsan cserélhető áruk ± a tartósság már nem jelentett
értéket ± divatja a tömegtermelés felé orientálta a gazdaságszerkezetet. A fogyasztást a
termelés irányította, a vásárlóik pedig igazodtak a kínálathoz. (Jól példázza ezt a képet Henry
Ford híres mondata. A cégalapító ± kissé szabadon fordítva ± azt mondta, hogy bármilyen
színű T-Modell képes szállítani, feltéve, ha a vásárlók azt feketében kérik.) Az 1970 -es
években azonban megjelent az igény a kis szériában előállított, változatos termékekre.
Korábban az emberek akkor érezték jól magukat, ha hasonló ruhában jártak mint a többiek. A
század végéhez közeledve ez az attitűd fokozatosan megváltozott. Először csak a gazdagabb,
majd fokozatosan a középosztály is minden termékben az egyedit kereste. Ebben a
kikényszerített innovációban rejlő anyagi előnyöket azok tudták kihasználni, akik a
leggyorsabban váltottak. Erre azonban csak a kivállalkozások (termelés, kereskedelem) voltak
képesek.

Az élelmiszerek területén a fogyasztói igények megváltozása igen sűrűn módosította a

termelést. Az 1930-as években Bécsben az étolaj elterjedése a sertéstartásra épülő
vállalkozások tucatját tette tönkre. Az 1960-as években a fóliázott, szavatosságát hosszú ideig
megtartó kenyérfélék, a kis pékségek tömegét tette tönkre. Napjainkban pedig a biotermékek
elterjedésének a kezdetén vagyunk. Ez az értékváltás a leggazdagabb országokban alapvetően
módosíthatja a termelés jövedelmezőségi viszonyait.

A fogyasztói szokások megváltozása döntően függ a társadalom egészének, illetve különböző

csoportjainak a jövedelmi viszonyaitól. A gazdasági, politikai elit fogyasztási irányultsága

79
fontos ugyan, de az általuk kínált minták az emberek többsége számára hosszú ideig
elérhetetlenek maradnak. A középrétegek fogyasztási kultúrája az igazi gazdaságfejlesztő erő.
Nemcsak számszerűségénél és gazdasági erejénél fogva számottevő vásárlóerőt jelentenek.
Legalább ilyen fontos az is, hogy a társadalom szegényebb csoportjai felé általunk is részben
elérhető mintával szolgálnak. A gazdagodó középréteg erőteljesen igényli a kis szériában
gyártott, egyedi és drága termékeket. A kívánságok sokszor személyre szabott és gyors
kielégítésére egyedül a kisvállalkozások képesek.

A tudásipar megjelenése, az új technológiák (telekommunikáció, szoftver fejlesztés,

biotechnológia, mikroelektronika, stb.) kifejlesztése alapjaiban rendezte át jövedelmezőségi
szempontjából az iparszerkezetet. A kéményes iparágak ± vaskohászat ± korszakában a
beépített nyersanyag és a ráfordított fizikai munka időben kifejezhető mennyisége volt az
értékmérő. Napjainkban a termékek árában a szellemi befektetés (K.F.-kutatás, fejlesztés) és a
reklámköltségek (ennek egy része szintén szellemi termék) a meghatározóak. Ezekhez a
munkákhoz nem kell nagyüzem ± sokszor gátló körülmény is ±, hiszen egy szobában, vagy
akár egy garázsban (a sziliciumvölgy kezdeti feltételei) is elvégezhetők. A szellemileg így
megkomponált terméket azután a világ bármely, legolcsóbban termelő országában elő lehet
állítani. A számítógépes programok készítését pedig a világ bármely országába el lehet
végezni és perceken belül a megrendelőkhöz szállítani. A modern technika tehát a
világgazdaság társzerkezetét is átrendezi.

Sokáig az ipari forradalmat is a hozzá kapcsolt modernizációt kifejezetten gazdasági

jelenségnek tartották, ami maga után vonta (meghatározta) a társadalmi változások egész
sorát. Ebben a sorban a kultúra, annak érték és életmódelemeivel együtt valamilyen sokadik
következményként jelent meg. Míg a legújabb és legtöbbet használt szociológiai kézikönyvek
is a modern gondolkodás ± és életmódot a változás utolsó láncszemének tartja. Pedig nagyon
sok vizsgálat bizonyította, hogy az ipari forradalma viselkedési minták megváltozásának, nem
oka, hanem okozata volt. Aprólékos kutatások bizonyították, hogy a nemekhez és az időhöz
való viszony megváltozása, a racionális gazdálkodásmód megjelenése, az egyén autonóm
döntéseinek közösségi legitimálásai, tehát a modern ipari kultúra számos eleme a kis
háztartások és a helyi közösségek szokásaiban már az ipari forradalom előtt megjelentek.
Természetesen nem lehet megkerülni Max Weber a protestáns etikáról vallott gondolatait,
mely szerint a nyugati kapitalizmust a protestáns etika szelleme hozta létre, de a valóság ennél
sokkal összetettebb. A protestáns munkaetika és a vállalkozói karakter közötti kapcsolat

80
könnyen észrevehető, de ezeket az összefüggéseket sokáig nagyon leszűkítették. Később
figyeltek fel a háztartások megváltozott mikrovilágára. A családiasság (familism) új típusa
igen nagy erővel alapozta meg az új termelési mintákat. A kemény munka fontosabbá vált
mint a vallási, vagy a régi irracionális tradíciók, a takarékosság, a személyes
felelősségvállalás, a megbízhatóság, az egyéni motivációk kialakítása, az önállóság
fontossága ezután már a racionális kalkulációnak és az dolgok (emberek) instrumentális
hasznának, illetve ennek mérlegelési igényének engedelmeskedett. A mozaikszerűen egy
módra kapcsolódó kis vidéki és városi közösségek segítői, vagy gátjai lehettek a
vállalkozások megjelenésének és főképpen típusainak.

Sokan elemezték már azt a jelenséget, amikor a családi vállalkozásnál a felek irigyek, vagy
legjobb esetben közömbösek egymás iránt. Az is előfordulhat a házastársak, a testvérek
túlságosan is érdeklődőek, mindenbe beavatkoznak ezáltal lehetetlenné teszik a racionális
döntéseket. A családot körülveszi a szomszédság, a faluközösség, amely pontosan ismeri a
kitörni vágyók ambícióit. A Dél-afrikai Köztársaságban élő kezdő (fekete) vállalkozók
gyakran válnak saját közösségük áltáblájává. Az irigység, pontosabban a szokatlanság
elviselésének a képtelensége menetkész az autók felgyújtásában, az üzletek berendezésének
az összetörésében nyilvánul meg. Indiában viszont az önállósodók minden támogatást
megkapnak családjuktól, ismerőseiktől. Kezdetben önzetlenül segít mindenki. A vállalkozás
megerősödésének a korábbi segítők benyújtják a számlát. Állásokra, kölcsönökre tartanak
igényt és lassan megfojtják a céget.

A kisvállalkozások társadalmi környezetének az egyik legjobb magyar ismerője Kuczi Tibor

egy külföldi szerzőre hivatkozva (Douglos Mary) felveti az 

"a
mechanizmusát. A történelem folyamán az önzést '

(kötelezettségeket írtak elő, tevékenységeket tiltottak meg) illetve az  

 

" (normatív szabály) szorították vissza. A jogi szabályozáskörébe tartoznak a
szerződések betartásának a kötelezettsége, vagy a csalás büntetése, a hatósági árak stb. A
közösségi kontroll kiterjedhet a csoporton (etnikum) belüli kamatszedés tilalmára, a csalók
kiközösítésére stb. Dougles tézise szerint, ha csökken a társadalmi ellenőrzés, akkor
szükségszerűen megjelenik az önzés.

Ezzel kapcsolatban vetette fel William Baumol a K#'
K#


#
vállalkozás fogalmát. A romboló (destruktív) vállalkozási forma meghatározása eléggé

81
egyértelmű. A konkurencia fizikai, vagy jogi megsemmisítése olyan előnyökhöz juttatja a
vállalkozót, amit nem gazdasági eszközökkel ért el. Ilyen destruktív formaként definiálható a
maffia gazdasági szerepe. A maffia gazdasági szerepe alapvetően a bizalom (trust) és a
biztonság (security) megteremtése ott ahol ere az 
K  A bizalom és a biztonság
Äfogalmazása´ olyan melléktevékenységekkel is jár, amelyek igen feltűnőek. Ilyenek a
kábítószer és a prostitúció, illetve a pénzmosás. Valójában ezek ún. funkcionális
melléktevékenységek, noha a szerepük sokszor döntővé vált. A maffiaszerű szervezetek ott
jelennek meg, ahol a gazdasági szereplők nem bíznak egymásban. A lokális és regionális mint
a szerződések szavatolását, a tisztességtelen konkurenciától való védelmet, az anyagi javak
megvédését a hatékony állam intézmények hiányában a maffia látja el. Ez a tevékenység
mindig a legalitás és a törvénytelenség határán helyezkedik el. Ha a tulajdonjogok csak
nyilvántartása bizonytalan és az információáramlás tökéletlen a maffia lehet destruktív, de
produktív is. A magyar lakáspiaci nyilvántartás (1990-es évek) hiányosságai szinte
kitermelték az ún. lakásmaffiát. A szerződések betartásában, a kölcsönök visszafizetésében
azonban ± más eszköz híján ± sokszor pozitív szerepük volt.


/2*2.),!@@)%/$!A%.'$$%&!)->0&!.),2&@2*2*<)//2*=$$"242.42

"=$$"27!$'-*C.%$ 2*2. >0&!.

$"2,5'-.A!)
Tevékenységi terület
Agresszió és terror
Eredet
Viszony az államhoz
Hatókör
A társadalom reakciója
Hámori Balázs: Enelemalasítin Kossuth 1988. 165.o.
diverzifikáltabb a gazdaság
bizonytalanságból
következően
erőszakos, parttalan, véres
felsőbb rétegek, régi
nómenklatúra
összefonódás, szoros
kapcsolatok
egész ágazatok, régiók,
országok
apatikus, illetve némelykor
hallgatólagosan támogató
kiválasztott területekre
koncentrálódik (véde-
lem, kábítószer,
prostitúció
szofisztikált
alsóbb rétegek
elkülönülő, ellenséges
behatárolt gazdasági
szegmensek
elutasító, elítélő

82
A kelet-európai maffiák Ävállalkozói kultúrája´ teljesen eltér a Äklasszikusnak´ tekinthető
okos módszerektől. Az együttműködési készségük sem a kliensekkel, sem pedig egymással
nem alakult ki. Úgy próbálja kitölteni az állami intézményrendszer hiányosságait
(lakásnyilvántartás, nehézkes kölcsönök, hatósági korrupció) és a vállalkozók rossz morálját
(fizetési fegyelmezetlenség, rossz minőségű munka), hogy még inkább fokozza a
negatívumokat. Szoros összefonódásban van az állami szektorral, nem ritkán onnét indul ki.
Az elit tagjai könnyedén kapcsolódnak hozzájuk. A felderítés rendkívül nehézkes (lásd az
olajszőkítés, borhamisítás ügyet) és az állampolgárok apatikusan vagy támogatóan reagálnak
a negatív jelenségekre. Tevékenységük tehát nem bizalmat termelés fogalma, hanem maga is
növeli a bizalmatlanságot.

A szakirodalom már régóta figyelemmel kíséri a "
$rent-seeking) magatartást.

Ezt a tevékenységet azért tekintik improduktívnak, mert a jogrend hibás működésének a
kihasználásával gazdasági előny érhető el. A módszerek igen változatosak. A leggyakoribb
formája az, amikor egy csoport ± állami segítséggel ± csökkenti a konkurencia legális
tevékenységét. Pl.: maximálják a kiadott engedélyek számát. Már a 12. századból is ismerünk
egy peres üget, amelynek során egy vizimalom tulajdonosának sikerült elérnie, hogy a
környék összes állati erővel hajtott malom tevékenységét tiltsák be. Az anyagi haszon tehát
nem csak gazdasági tevékenységükből származik, hanem privilegizált helyzetükből is. A
kedvező helyzetben lévők jelentős összegeket fordítanak pozícióik megtartására. Mivel csak
saját érdekeiket hajszolják, nem járulnak hozzá mások érdekeik az érvényesülését (olcsóbb
árak, jobb minőség, pontosság stb.) ezért társadalmi nézőpontból veszteséget jelentenek. Ezt
hívjuk 
 

A vállalkozások, a vállalkozók sikere szempontjából meghatározónak számít, hogy a

gazdasági tevékenységüket, sőt a magánéletüket körülvevő társadalmi közeg vállalkozásbarát,
vagy inkább vállalkozásellenes-e? Ezzel kapcsolatban mindenképpen meg kell említeni
Alexander Gerschenkront, aki az orosz tőkés fejlődés kialakulását tanulmányozza a
vállalkozási millió sajátos típusát írta le. Oroszországban a domináns elit (nemesség,
értelmiség) értékei erősen vállalkozásellenesek voltak. Ugyanakkor minden társdalomban
léteztek deviáns emberek, akik nem hátráltak meg az uralkodó kultúra előtt. Ennek a
folyamatnak két lépcsője van. A vállalkozók kezdetben a társadalmi normákkal ütköznek,
közülük a vallási parancsokkal is. Későbbiekben a gazdasági elit szokásaival kerültek
ellentétbe, de a sikereik miatt a kezdeti kalandorokból lassan követendő mintákká váltak. A

83
vállalkozók kis, deviáns csoportjainak a sikere azonban többszintű társadalmi értékrendre
ágyazódik be. A politikai és a kulturális elit világa azonban nem azonos az önállóságra
törekedők, vagy kényszerítettek szűkebb közösségével. Ha a vállalkozók családja, rokonsága,
lakóhelye esetleg etnikai csoportja támogatja őket akkor sikeresek lehetnek az uralkodó
értékrenddel szemben is. Oroszország esetében a zsidóság etnikai (értékrend, vallás,
kapcsolat) különállása teremtette meg ennek a különállásnak a társadalmi mikro hátterét.

Az állam a kisközösség (család, rokonság, falu) és az egyén vállalkozással kapcsolatos

értékeinek, motivációinak a következő kapcsolata lehetséges.
Állam Egyén
+ +
± ±
+ ±
± + + támogat, motivál
± nem támogat, nem motivál

Állam Kis közösség Egyén

+ + +
± ± ±
+ + ±
+ ± +
± + ±
± ± +
± + +

A nagy (állami, többségi nemzeti) kultúra befolyása azonban rendkívül nagy lehet. A nagyobb
közösség negatív ítélete esetenként jogi retorziókban, vagy a spontán bosszú eltűrésében
nyilvánulhat meg. A kisebb közösség nyomása másmódon jelenik meg. Gerschenkron említi,
hogy a meggazdagodott kereskedők idősebb korukban ± pályafutásuk végén ± lelkiismereti
válságba kerültek és az egyháznak adományozták (itt nyilvánvalóan orvosokról van szó) a
Äbűnös úton´ szerzett vagyont.
Magyar példák is vannak arra, hogy pl. a hódmezővásárhelyi lókupecek a közösség morális
nyomására, miképpen szabadultak meg a vagyonuktól. A tradicionális magyar parasztság csak
a fáradságos fizikai (földműves) munkával szerzett jövedelme a törvényes. A kereskedelmi

84
tevékenységből (a népnyelv elítélően seftelésnek nevezi) származott jövedelmet ebül szerzett
jószágnak tartották.

A kisvállalkozások akkor működtek eredményesen, ha a szűkebb-tágabb környezetük

legitimnek ismeri el a tevékenységüket. Ennek a mikrokörnyezetnek a befolyása azonban
akkor jelentős, ha a gazdaságilag aktív és erős emberek támogatják a tevékenységet. A
hagyományok közvetítése önmagában kevés, különösen, ha a vezető anyagilag gyenge
csoport nem képes megélhetési alternatívákat kínálni a fiataloknak. Ilyenkor a fiatalok
elvándorolnak, máshol remélve a boldogulást. Előfordulhat olyan eset is, amikor a
gazdaságilag erős csapat konzervatív és a bezárkózás tekinti az egetlen elfogadható
magatartásmódnak. A legsikeresebb szituáció az, ha a gazdaságilag meghatározó csoport
nyitott a világra és mindig erre buzdít. Ezek a magatartásmódok nemcsak falvak, hanem még
a kisvárosok esetében is működnek.

A magyarországi vállalkozókkal kapcsolatos attitűdök az elmúlt kör másfél évtized alatt is

módosultak. A szocializmus utolsó két évtizedének a vállalkozóit irigyelték és csodálták, de
ellenséges magatartás nem alakult ki közöttük. Kuczi Tibor többszöris idéz egy tipikusnak
tekinthető orosz véleményt. A vállalkozók, magasabb életszínvonaláról így gondolkodott a
köreiben: Änem akarok úgy élni, mint ő, azt akarom, hogy ő éljen úgy, mint én.´
Magyarországon a rendszerváltás kezdetén inkább fordított volt a helyzet. Sokan szerettek
volna úgy élni, mint Äők´. Ezt az illúziót táplálták még az elektronikus médiumok célzatos
filmjei, amelyek a vállalkozókról szóltak. Az üzenet egyértelmű volt: Állj meg a sajátlábadon!
Nem is igazán a meggazdagodás vágyának a fölkeltése volt az igazi cél. Sokkal inkább arra
szerették volna ráébreszteni az országot, hogy nagyon megváltoztak a viszonyok. Az állam
már nem segít. Nincs stabil munkahely, munkásszállás, olcsó gyógyszerek stb. Az 1990-es
évek elején a vállalkozók nyilvános megítélése egyértelműen pozitív volt. A jobb
kiszolgálást, minőségi munkát, az áruk bőségét várták el tőlük, csak akik nem dédelgették
önállósodási szándékot. Akikben voltak ilyen illúziók azok a gazdagodás mellett társadalmi
felemelkedést, polgárosodást (magasabb státust) vártak a kinyíló lehetőségektől. Az
ezredfordulóra azonban világossá vált, hogy egy vállalkozás megindítása korántsem egyszerű.
Nem elegendő hozzá, sem az akarat sem pedig a tőke. Nem tekintetjük tehát véletlennek,
hogy a vállalkozókkal kapcsolatos vélemények megváltoztak. Egy vizsgálatba azt
tapasztalták, hogy a lakosság közel fele szerint a vállalkozók semmi hasznosat sem csinálnak,
becsapják az embereket.

85
Ha azonban más összefüggésben közelítették meg ezt a problémát akkor a vélemények már
pozitívak voltak. Ezek az ellentmondások arra utalnak, hogy a vállalkozók megítélése igen
képlékeny terület.
A vállalkozók Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
N = 926 N = 1000 N = 992 N = 1053
Tehetséges, bátor emberek 32,8 30,6 18,3 21,8
Nem tudják, mibe kezdtek 15,0 20,4 6,4 14,7
A munkanélküliség elől 4,5 18,4 11,4 7,5
menekültek
Korábbi pozíciójukat 18,7 15,7 27,5 25,3
aknázzák ki
Gazemberek, akik 10,8 5,1 19,3 24,0
másokat becsapnak
(A táblázat nem tartalmazza a nincs válasz, nem tudja válaszokat, ezért nem jelenik meg a 100
%-os arány.)
(Kuchi Tibor: Kisvállalkozás és társadalmi környezet. Replika kiadó 2000. 55.o. )

Látható, hogy a pozitív mezőben Magyarország és Csehország közel azonos értékeket mutat
és lényegesen eltér a két másik országtól. Az ön álló döntési és kockáztatási képességet, a
bizonytalanság elviselését (a vállalkozói habitus egyik alapvető eleme) a magyarok vállalták a
legnagyobb mértékben. A munkanélküliség problémájának a megoldása is döntő mértékben
jellemzi a magyarokat. Ebben a magatartásban, a lengyelek állnak hozzánk a legközelebb. A
negatív ítéletekben (korábbi pozíciójukat aknázzák ki, gazemberek) Lengyelország és
Szlovákia magasan vezet a másik két országgal szemben.

A vállalkozások sikerében és annak megítélésében igen fontos az önkorlátozáshoz való

viszony. A kutatók sajátos ellentmondást találtak ezen a területen. A privatizáció nehezen
átlátható, személytelenebb területein (ez még érvényes a téesz javak megszerzésére is) a
gátlástalanság erős. Az állammal kapcsolatos magatartás, különösen az álmorál igen rossz
helyzete a legjobb példa erre. Egy nagyon szűk közösség esetében azonban (rokonok,
barátok) erős a szolidaritás. Ez azonban csak ritkán terjed ki egy községre, de több
szomszédos településre szinte sohasem.

 4%**!*/'"%$'/!.$"!?%*>'"+*%.7!.!.*!-21<@'11%$'/


86
A 18-19. században vállalkozások indulásának szinte kizárólagos szinten a család volt. A
kisüzem, vagy a kiskereskedés nőtte ki magát, középvállalattá, majd nagyüzemmé. A döntő
lépés annak a megtétele azonban erősen kultúrafüggő. Francis Fukuyama nagyon érzékletesen
írta le, ennek a jelenségnek a problémáit. A távol-keleti országok közül a kínai kultúra
piacgazdaságait (Tajvan, Hongkong, Szingapúr) hasonlította össze Japán és Dél-Korea
gazdaságával. A statisztikai adatok a kínai érdekeltségű cégek esetében a vállalatok
kisméreteit jelezte. Ennek az okai nyilván sokrétűek, de Fukuyama alapvető problémánál azt
tekintette, hogy a kínai családi vállalatok (legyenek bárhol a világban) igen nehezen tudnak
áttérni a professzionális vezetésre. A kínaiak ugyanis kizárólag a rokonaikban (tágabb család)
bíznak. Idegeneket ± akiket nem fűz rokoni szál hozzájuk ± igen nehezen fogadnak be a
vállalkozásaik vezetésébe. Példaként hozza erre a Wang Labratories esetét. A kis családi
céget 1951-ben alapította An Wang és tehetségének köszönhetően 1984-ben a bevételek
elérték a 2,28 milliárd dollárt és alkalmazottaik száma majdnem elérte a 25 ezer főt. Az
cégalapító visszavonulásával azonban érdekes döntési helyzet állt elő. A vállalat tapasztalt és
tehetséges menedzsere úgy a vérszerinti, de ügyetlen utód vezesse tovább a céget. A döntés az
utóbbira esett, aki igen rövid idő alatt csődöt idézett elő.

A kínaiak általános bizalmatlansága a családon kívüliekkel szemben általánosnak mondható.

A gazdaság szempontjából ennek következő hatásai vannak. Az 
a cégalapító erős
kézzel irányítja a vállalkozást, és saját rokonára bízza a vezető pozíciókat. A vállalkozás
fejlődését azonban nem követi az irányítási szervezet átalakítása. A vezetés, noha már rég
túlnőtte a családi kereteket, képtelen átalakulni. Ez a személyinek nevezett vezetési stílus
ötvözői a teljesítmények tárgyilagos mérlegelését a személyes érzelmekkel. A 

 !" K
 kezdődik. A fiú örökösök egyenlő arányban részesednek a
vagyonból, de ez nem jelenti a tehetség és az érdeklődés hasonló megoszlását. A vállalkozás
csak akkor marad fenn, ha egyik képes átvenni az irányítást és a központi személyre alapozott
működés tovább folytatódik. Ennek hiányában a cég gyorsan szétesik. A 

akkor kezdődik amikor a vezetés a unokák kezébe kerül. Többnyire ez a bomlás utolsó
szakasza. Menedzserek bevonása nélkül ugyanis három emberöltőn keresztül nehéz sikeresen
működtetni a céget. A tehetség és a motiváció nemcsak erodálódik, hanem a tulajdonhoz való
érzelmi viszony folytán egymás ellen is működhet.

A kínai vállalatok tehát megalakulnak, eltűnnek, de a méretük viszonylag kicsiny marad. Ez

nem feltétlenül hátrányos, hiszen vannak olyan iparágak (ruházat, bőrárú, bútor, műanyag,

87
játékszer, számítógép alkatrészek) ahol előnyösek a rugalmas és áldozatvállalásra is képes
családi cégek. Ennek a szerkezetnek viszont az egyik nagy hátránya, hogy nem tudnak
kialakulnia nagy és stabil márkanevek, ami nélkül a világpiac meghódítása szintelehetetlen.

Ebben a helyzetben a kínai vállalkozások három lehetőség közül választhatnak. A nagyipar

megteremtésének a külföldi tőke bevonása. A kínai kultúra azonban velük szemben is
bizalmatlan. Azért használtuk az általános kultúra kifejezést, mert a politikai berendezkedését
tekintve gyökeresen eltérő Tajvanon és a Kínai Népköztársaságban a külföldiekkel szemben
szinte ugyanolyan magatartás érezhető. A német gazdaság módja az állami vállalatok
létrehozása. Kínában régi hagyományai vannak az állami szerepvállalásnak. A híres kínai
porcelán előállítása a több százezres lakosú Csingtöcs városában mindig állami vállalatokban
történt. Az utolsó császári ház Csing-dinasztia (1644-1911) uralkodásának a vége felé a
Kormány rengeteg állami (Ähivatalos személy által igazgatott´) céget működtetett. Az állami
tulajdon, vagy a jogosítványát és a magánkezdeményezések sajátos kombinációjával
találkozhatunk Kínában. Az állam biztonsága szempontjából rendkívül fontos fegyvergyártás
területén is az állam kinevezte az igazgatókat, akik a gyártási jogot magánszemélyeknek adta
át, akiket aztán ellenőrzött, adóztatott. A nagy cégek létrehozásának a harmadik útja a

 Ennek során a családi tulajdon és az igazgatás megmarad, de mégis egy
nagyobb termelő, kereskedőegység részét képezhetik. Ez a forma nem ilyen a kínai
nagycsaládoknál (nagybácsik, második, harmad unokatestvérek stb.). A kapcsolódási fokban
és térben is távol eső, de mégis mentális közelségben élőkkel kiválóan tudnak kooperálni. A
kínai társadalmat egy tálca laza homokhoz hasonlították, amelynek minden szeme egy
különálló család.

Ezzel szemben Japán társadalmat gránittömbhöz hasonlították, ahol a nagy szervezetek

szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az ország sikeres és gyors gazdasági felemelkedése
összefüggött a #
$
 vagyont, pénzt jelent, a #
pedig érdekszövetséget)
térhódításával. A vesztes háború után az amerikai hatóságok felosztották ugyan a zaibacu-kat,
de lassan újjáalakultak #
néven. Ez a rendszer lényegében az amerikai, majd az európai
autoarcing (kihelyezés) belüli változata ahol a kapcsolati viszonyok nagyon sajátosak. A
szerződéses viszonyok mellett a személyes kapcsolatok hagyományos jellege is igen fontos. A
zaibacuk családi tulajdonban maradtak ugyan, de ez nem zárta ki a professzionális vezetés
gyakorlatát. Japánban már az iparosítás kezdete előtt ismert volt a szerződés igazgatás a 

szerepe. A középkorban a bantó státusa a jobbágyéhoz volt hasonló, a döntésekben viszont

88
nagy önállóságot kaptak. A japán cégalapítók egy része a történelmi tradíciókra alapozva
óvatosan kezelte a családtagok túlzott megjelenését a vezetésben. A világszerte ismert Honda
Motor Company alapítója (Honda Sraicsiro) nem adott fiainak állást a cégnél nehogy
kialakuljon az esetleg alkalmatlan dinasztia.

Ennek a magatartásnak számtalan középkori gyökere létezik. A japánok sokkal inkább


(ie) gondolkodtak, míg a kínaiak családban (csia). A háztartást, tehát s struktúrát
fenn kell tartani nemzedékeken át, de a központi szerepeket bárki játszhatja. A módszerek
igen sokrétűek voltak. Gyakran fordult elő, hogy fiú örökös hiányában az apa hozzáadta
lányát egy arra alkalmas fiúhoz, aki aztán annyira beolvadt a családba, hogy felvette felesége
vezetéknevét és ő örökölte a vagyont. Ezen a szabályon akkor sem változtattak, ha később
megszületett a fiú utód. Ritkán még az is előfordult, hogy szolgákat fogadtak be a háztartásba
és még a családi sírboltba is bekerülhettek.

A japán társdalomban elfogadott volt az örökbefogadás és a befogadott fiú segítése. Az sem

számított ritkaságnak, hogy a kitűnő családokból származó fiúk Ämukojosi-ként´, azaz
fogadott gyerekként átkerültek más familiába. Hidejosi Tojotomi aki a Tokugava Korszak
elején (1535-1598) egyesítette az országot egy örökbefogadott parasztfiú volt. A példákat vég
nélkül lehetne sorolni, hiszen minden történelmi korszakból találhatók hasonló esetek.
Kínában mindez elképzelhetetlen volt, megbélyegezték az örökbefogadót és bírálták a
Japánban szokásos Äzagyva´ szokásokat.

Különbség található még az elsőszülöttséggel kapcsolatos szokásokban. Japánban az

elsőszülöttségi rendszert fejlesztették ki, szemben a kínai modellel, ahol a birtokot egyenlően
osztották fel a fiúörökösök között. Ez utóbbi esetben a vállalkozásoknál felhalmozott vagyon
gyorsan elolvadt. Az elsőszülöttségi rendszerben a fiatalabb fiúk gyorsan önálló életet
alapítottak és a családi erőforrásokra való támaszkodás helyett kapcsolatba kellett lépniük a
külvilág gazdasági életével. A japán vállalatokra gyakran mondják azt, hogy Äcsaládszerűek´
(egész életen át tartó foglalkoztatás, a fizetés hozzáigazítása a gyerekek számához stb), míg a
kínai vállalatok szinte azonosak a családdal.

A két társadalom család- és gazdaságszervezetében a konfucionizmusnak különös jelentősége

van. A kínai konfucianizmus öt főerénye a "#
(1), amit a családtagok egymás iránt
éreznek, a 
(2), a "(3), ami inkább egyéni mint társadalmi, tehát az

89
ember önmagához legyen hű, ne a társdalomhoz. Az     mint negyedik erény (4)
kevésbé fontos mint a megelőző kettő. Ez azt jelenti, ha Kínában egy apa megszegte a
törvényt, a fiúnak a családot kell védenie az állammal szemben. A  ' mint az
ötödik fő erény szintén a családra vonatkozik és nem a tágabb közösségre.

A konfucionizmus japán világfajában a   (1), a  (2) és a 
(3)

emelkedett ki. Az erények sorrendjében a gyereki szeretet jóval hátrább szorult és a
jóindulatról még említés sem történt. A japánok katonai jellegű vallásértelmezése a gazdasági
életben is érezhető. A szamurájok hűsége uruk iránt könnyedén alkalmazható volt a
vállalatokra. A 20. század elején a legképzettebb munkások elvándorlásának a
megakadályozására tudatosan terjesztették ki ezt az etikai kódexet a társdalom egészére.

A kultúra és a gazdaságkapcsolatát elemezve nem hagyható figyelmen kívül a buddhizmus

japán értelmezése. Az 1500-as évek elején szentesítették a gazdasági tevékenységet (A vallási
megújulás Isida Baigan és Szuzuki Soszan szerzetesek nevéhez fűződik) is munkaetikájuk az
európai (angol, holland, amerikai) puritánokéhoz volt hasonló. Sőt, volt még egy további
értékük is, ami a zen hagyományokban gyökerezett. Eszerint a világi tevékenységsorán is a
 
kell törekedni. Ez a szinte rögeszmés maximalizmus, ami a világpiacra betörő
japán cégek sikerének a titka igen erős kulturális (vallási) hagyományokra támaszkodott.

Az alacsony bizalom színtű országokban a vállalatok nagyság szerinti eloszlása nyereg alakú.
Az egyik oldalon igen sok kevés alkalmazottat foglalkoztató családi vállalkozás, a másik
póluson pedig kevés sok munkással dolgozó állami vállalat. A középvállalkozói rétegképtelen
kialakulni. A koreai köztársaság vállalatszerkezete Japánhoz és Németországhoz hasonlít, a
családok típusa azonban a Kínaihoz. A koreai állam azonban az 1960-as évektől igen erőteljes
gazdaság fejlesztésbe kezdett és tudatosan szorította háttérbe a kulturális örökséget. A
háttérbe szorítás azonban nem eltörlést jelentett, hanem új típusú szerepek kiosztását. A
koreai ipar roppant koncentrált, ami a néven ismert konglomerátum szerez. Ez a japán
mintára szervezett konglomerátum önálló cégek laza hálózatából áll. Az 1980-as évek
közepén az Európában is jól ismert Samsung, a Hyndai és Lucky Goldstar adta a 6 DP 36 %-
át. A koreai családok akár a japánok tagvállalataiktól átvesznek egy-egy részvénypakettet
(kereszttulajdonlás) és kedvezményes alapon működnek egymás között. Ezek a hálózatok
azonban tudatos állami politika eredményeként jöttek létre és a bankrendszer lévén a kormány
közvetlenül irányítja őket.

90
A koreai családok jóval centralizáltabbak, hiszen a vezetők között erősek a rokonsági
kapcsolatok. Az anyagi és emberi erőforrások elosztása is sokkal központosítottabb. Több
csébol (pl.: A Daewoo Foundation) egyetlen holding körül csoportosul, amelynek birtokában
jelentős mennyiség található a tagvállalatok részlegeiből. Ezeket az apró részleteket
összegezve, a családok kevésbé tűnnek hálózatszerű képződményeknek.

A családszerkezetet vizsgálva a koreai családok inkább a Kínaihoz hasonlítanak. Sem az

örökbefogadásnak, sem pedig a lányok öröklésének nem alakult ki a japánokhoz hasonló
gyakorlata. Japánban csak az elsőszülött fiú örökölte a földet (üzletet), míg a fiatalabbak kellő
anyagi támogatással a családi gazdaságon kívül próbáltak szerencsét. A koreai öröklési
rendszer a Japán és a kínai keveréke, noha az utóbbihoz áll közelebb. A hagyatékot fel kellett
ugyan osztani, de nem egyenlően. A legidősebb fiú a birtok felénél nem kaphatott kevesebbet,
de általában kétszer annyit kapott mint a többiek.

A modern Kínában is igyekeztek alkalmazkodni ehhez a szabályhoz. Fukuyama adataiból

megtudhatjuk, hogy a cégalapítók 65 %-a a legidősebb fiúra hagyta a vállalkozást. Kivételt
jelentett a Daewoo, ahol nem helyeztek családtagot vezető pozícióba. A Samsung esetében
viszont a legidősebb fiú (segítséget folytán) alkalmatlan volt a vezető pozíció betöltésére.
Japánban gond nélkül megoldották volna ezt a problémát, de a koreai kultúrában egészen
bonyolult eszközökhöz kellett folyamodni. A cégalapító (Li Bjung Csul) vagyonrésznek ±
részvények ± döntő többségét áthelyezte két családi alapítványba, hogy az alkalmasnak tartott
legkisebb fiú testvérei ne szállhassanak szembe vele. Később a részvények visszavándoroltak
hozzá.

A koreai csíkol a kínai családhoz hasonlít, csak sokkal nagyobb annál. Koreában nyomát sem
találjuk a japán )nek, amely azt jelenti, hogy a csapat tagjai nem használják ki (etikai
parancs) egymás gyöngeségét. A közösségi szolidaritás Koreában alig tapasztalható. Ezt
pontosan tudják ők is, hiszen gyakran használnak egy tréfás közmondást, miszerint egy koreai
meg tud verni egy japánt, de egy csapat koreai biztosan veszít egy csapat japánnal szemben.

Dél-Korea gazdaságfejlesztő erejéhez tartozik a  
 amelyre sem Kínában,

sem pedig Japánban nincs példa. Ennek a hagyományai már a koraközépkorban kialakultak
még mielőtt Szilla Királysága alatt (675) egyesül az ország. A gazdasági és politikai elit két

91
déli tartományból (Kjongszang és Szöul) származik. Az egyéni vállalkozásoknál is
észrevették, hogy a vezetők saját régiójukból választják ki a menedzsmentet. Hasonló
mentalitás figyelhető meg az egyetemi évfolyamok esetében is. A tanulmányi idő alatt erős
szolidaritás alakul ki, ami akkor is megmarad, ha vezető pozíciókat töltenek be. A
munkatársak kiválasztásánál fontos szempontot jelent az egykori iskolában végzett
támogatása.

 ,!&>!1($!*%#'/3$!4%**!*/'"%$

Ezen a területen még csak nemrég indultak meg a kutatások, de az már bizonyos, hogy
Magyarország ebben a tekintetben deviánsan viselkedik. Mint láttuk a magyar társadalom
intézményekben vetett bizalmi szintje igen alacsony. Ezt a hiányt egy erős, jól működő
nagycsaládi rendszernek (nagybácsik, élő- és másod unokatestvérek) kellene kiegyenlítenie.
Ez viszont nem működik. Inkább bízunk a barátokban és talán az iskolatársakban, mint a
tágabb családban. A szomszédság kapcsolatok igen gyengék, regionális identitás pedig
teljesen hiányzik.

Európai viszonylatban a 



#fogalompárral írták le a családok

és a vállalkozás kapcsolatát. A morális ökonómia a családok kollektív boldogulását segíti elő.
Magyarországon a piacgazdaságban bekapcsolódó tradicionális parasztgazdaságok termelési
és fogyasztási fegyelmét a racionális számítás morálra való alapozása tette zökkenőmentessé.
Az egyéni érdekkel szemben megjelennek imperativuszok (sok munka kevés fogyasztás, az
erőforrások illőleges átcsoportosítása más családtagoknál) csak morális alapon voltak
elfogadhatók. Ez a felfogás kissé piac érzékeny és sokkal inkább a stabilitást ± kisebb
jövedelem, de biztos jövő ± mintsem a pillanatnyi nyereséget tekintette elsődlegesnek. Ebben
az esetben a gazdaság akkor is fennmarad, ha egyébként egyénileg máshol ± pillanatnyilag ±
magasabb jövedelemre tettek szert. A racionális konszenzus esetén a családtagok egyéni
mérlegelése nyugvó érvényesülési stratégiákat követnek. Ha a munkaerőpiacon
megszerezhető jövedelmek nagyobbak, mint amit a családi vállalkozásban képesek elérni,
akkor gyorsan váltanak. Az a szempont sem igazán fontos, hogy más ± kevésbé piacképes ±
családtagokat ezzel hátrányos helyzetbe hoznak.

A mai magyar gazdaságban az 


 kényszeríti elsősorban

családi vállalkozásokra való támaszkodást. Az erőforráshiány (kevés tőke) megnyilvánulhat

92
morális és racionális konszenzusban is. Az egyéb elhelyezkedési lehetőségek először egymás
támogatásában nyilvánulnak meg (morális segítség), majd átalakulhatnak racionális
együttműködéssé. Ez azt jelenti, hogy magasabb jövedelmet lehet elérni, vagy nagyobb a
szabadság. A bizalom hiánya igen sok esetben kényszeríti az embereket a családi vállalkozás
keretei közé. A bizalomhiány morális formája azt jelenti, hogy a vállalkozó a családtagokon
kívül senkiben sem bízik. Különösen a nagyobb odafigyelést igénylő, de kevésbé
ellenőrizhető (pl.: a mezőgazdaság, számítógépes munkák) területeken jelenik meg ez a
mentalitás. A bizalomhiány racionális változata ott található meg, ahol technikailag nehezebb
az elszámoltatás. A vendéglátó ± és szállodaipar tekinthető tipikusan ennek a területnek.

A morális és racionális logikát szükséges kiegészíteni a nemek viszonyával a

vállalkozásokban. A magyar kutatások még korántsem teljesek, de az nyilvánvaló, hogy a
hazai társdalom erősen maszkulin kultúrája ezen a területen is megjelenik. A házas
vállalkozók közül minden másodiknak vett részt a férje, ill. a felesége valamilyen módon a
családi cégben. A nemek asszimetriája azonban feltűnő, hiszen a férjek vállalkozásaiban a
feleségek 21 %-a társtulajdonos, míg fordítva 40 %-os az arány. Figyelmet érdemel a
házastársak szerepének az alakulása. Ahol a feleség kezelte (tulajdonos) a vállalkozás, ott a
férj szerepe nem változott, ahol viszont a férj volt a tulajdonos ott a házastársa lassan kiszorult
a cégből.

  
 Ê    


 &!"#!$%&)$"2142.2/

Szervezetnek nevezzük az egyének személytelen kapcsolatokra épülő csoportjait, amelyeket
egy konkrét cél megvalósítására hoztak létre. Funkciójuk szerint a szervezetek lehetnek igen
változatosak. A politikai, gazdasági szervezetektől a kulturális, sport tevékenységet
folytatókon át egészen ± a legváltozatosabb ± hobbi szervezetekig. Szervezeteket létrehozhat
egy hatalmi centrum is (király, állam, párt), de az emberek spontán kezdeményezéseire is
alapulhatnak. A baráti körök egyesületekké, közhasznú társaságokká alakulhatnak. A
szervezetek felépítésének, létezik egy (alulról elfelé irányuló és egy 
(felülről lefelé) módja, amit döntően a kialakulás körülményei határoznak. Ez utóbbit gyakran
tekintik a diktatórikus modellnek, a másikat pedig demokratikusnak. A szervezetek igen
gazdag tárházából most a K

 
emeljük ki.

93
  "2&>3-3$!$"2142"2.

A gazdasági szervezetek az embereknek olyan személyes, illetve döntően személytelen
kapcsolatokra építő csoportjai, amelyeket a gazdasági haszonszerzés céljára hoztak létre. A
szerveződés rendszerét egyrészt a 





" 
(szerkezete, értékrendszere) határozza meg. A középkori cikkektől a manufaktúrákon át a
modern gyárakig, napjaink hálózati és flexi-cégekig igen hosszú volt az út. Az köztudott,
hogy az áruk korántsem csak gazdasági területek voltak. Céljuk nem az állandó növekedés ± a
profit maximalizálása volt, hanem a keresletnek ± ami igen lassan bővült ± és a kínálatnak az
optimális fenntartása. Ezért korlátozták a munkaidőt, a gépek számát és minden eszközzel a
legények önálló mesterré válását. A termelés bővülését, a konkurencia megjelenését minden
eszközzel igyekeztek meggátolni. A cikknek a legteljesebb módon a feudális társdalom jog-,
szokás- és értékrendjébe. A személyes függések valamilyen módon mindenkit függésben
tartott. A szervezeti tehetetlenség annyira erős volt, hogy a kapitalizálódás kihívásaira nem
tudott reagálni. Képtelenek voltak átalakulni, modern profitorientált vállalattá. A 20. századi
gyárak közvetlen elődei a szórt manufaktúrák falusi környezetben ± a mentalitás és az emberi
kapcsolatok erre alkalmasak voltak ± jöttek létre.

A modern gyáripar az emberek tömegeinek rendezte át a legfontosabb életmódelemeit. A

legfontosabb létélmény a lakóhely és a munkahely szétválása, ezzel együtt a szabadidő és a
munkaidő elkülönülése. Megjelentek olyan fogalmak mint a kenyér-Äkereső foglalkozás´.
Vagy a Änyugdíjas állás´. Megváltozott generációk és a nemek viszonya. A szervezetek
működtetése szempontjából a nagyobb csoportok egymáson belüli és egymás közötti
viszonya, illetve a termelés hatékonysága volt a fontos.

A szervezetek fejlődése igen szoros kapcsolatban volt a vezetés fejlődésével is. 8
>

6
(1865-1905) szinte kizárólag a vezetéselmélettel hozzák kapcsolatba, de a
gyakorlatban szerzett tapasztalatai (tevékenységét segédmunkásként kezdte, majd művezető,
mérnök és főmérnök lett) és az arra építő tanácsai, a szervezetek működésére is kiterjedtek. A
csoportmunka hangsúlyozása helyett az egyéni hatékonyságot és a motivációt hangsúlyozta.
Az egyéni ambíciók kiemelése és a bővülő munkáslétszám ellentmondását egy a korábbinál
differenciáltabb szervezeti felépítéssel kívánta ellensúlyozni. Külön feladatként ± majd

94
szervezet ± jelent meg a bérszámfejtés, a karbantartás, a minőség-ellenőrzés, a munkanormás,
hogy csak a legfontosabbakat említsük.

/
8D1841-1925) nem a folyamatokra, hanem a munkát végző emberre koncentrálva

képzelte el a hatékony szervezeteket. Eszerint vannak vezető, irányító és végrehajtó feladatok,
amelyek különböző hierarchikus szinteket jelentenek. Közismert még %# 
!
? 
elmélete, amelyben az átlagemberek munkához való viszonyát csoportosította. Vannak
olyanok, akik igyekeznek elkerülni a munkát ÄX´ elmélet) és ezt a magatartást a társdalomnak


<
  Másoknál viszont létezne a munka (ÄY´ elmélet), ezért a
szervezeteknél nem ellenőrizni, hanem motiválni kell őket.

Az emberek kapcsolódását a szervezetekben  ' csoport és  szinten lehet

vizsgálni. Egyéni szinten az értékek, attitűdök és a motiváció jelentik a legfontosabb
elemeket. Csoportszinten a vezetés-irányítás (leadersip) a kommunikáció és az
együttműködés problémái jelentik a fő hangsúlyt. Szervezeti szinten a környezet általánosabb,
elavultak formái (történelmi tapasztalatok, nemzeti kultúra) jelennek meg.

Az egyén és a szervezet közötti kapcsolatot valós és egy rejtett, vagy másképpen fogalmazva
K 
áll. Ez az írásban nem rögzítettek elvárt magatartásokra vonatkozik.
A dolgozók részéről a korrekt irányítást, a teljesítmények pontos visszajelzését stb., a
menedzsment részéről pedig a munkatársakkal való jó kapcsolatot, a munka pontos elvégzését
és a szervezetiránti lojalitást várják el. Ezek lényegében olyan szerepelvárások, aminek
minden egyes elemét lehetetlen írásban rögzíteni.

Az egyén és a csapat közötti kapcsolatokra a távol keleti gazdaság (Kína, Japán, Korea) jó
példát nyújtanak. Esetükben a családi együttműködés szervezeti elemeit terjesztették ki a
vállalkozásokra. Részben igaz ez a modell Angliára is, ahol a hagyományos családi modell,
ötvözve a konzervatív-liberális társadalmi értékkel erősen rányomja a bélyegét a
vállalkozásokra. Németországban viszont a 

K
 vélték
elfedezni a vállalkozásokban. A legénység és a tisztikar közötti kapcsolatot minden
hadseregben az altisztek látják el, akik többnyire munkás, vagy parasztcsaládok tagjai. A
német altisztek feladatköre (hatalma és tekintélye) sokkal nagyobb volt, mint más
hadseregekben. A magasabb operatív feladatkör és az alacsony társadalmi státus
összekapcsolta a vezetési szinteket és jelentős (kisegység ± nagyegység) kohéziót hozott létre.

95
Az a szervezeti minta jelent meg a gyárakban is, ahol a német altiszt és az emberi (munkások)
közötti kapcsolatos a művezető (a Meister) testesítette meg. Egy társdalom (benne a gyáripar)
hierarchiára épített világában a kiscsoportok és a vezetés kapcsolódásának és a demokratikus
és áthidaló módja igen nagyfokú hatékonyságot eredményezett. Németországban a
műhelyeket gyakran emlegetik úgy mint a ÄMeister csoportját´, ahol a tagok és a mester
között sajátos szellem alakult ki. A csoport vezetője (mester, művezető) többnyire egyszerű
szintről küzdötte fel magát, tehát tisztában van a feladatok egész rendszerével. Feladatának
fontos részét képezi a dolgozók értékelése és a fizetésük megállapítása. Németországban a
társdalom hagyományos szerveződési értékei képesek helyettesíteni a tudományos elemzések
és a bürokratikus szabályozás egy tekintélyes részét. Éppen ezért a német munkások kevesebb
felsőbb szintű szakmai irányítással is képesek elvégezni a feladatokat, mint angol, vagy
francia társaik. A német menedzserek többségének hasonló a végzettsége és nem alkotnak
külön kasztot a munkások és a felső vezetés között. Az ő feladatuk a vezetés, ami nem
hatalmi, hanem szakmai pozíció. A munkások és az alacsonyabb szintű vezetők között a
távolság kicsi, ezért a szellemi munka választóvonala Németországban magasabban húzódik.
Franciaországban, ha valaki adminisztratív státusba kerül, akkor tekintélye és jövedelme
egyaránt jelentősen nő, de ezzel egyidejűleg valamilyen válaszfal kezd magasodni közte és
voltkollégái között. Ezzel ellentétben Németországban a szellemi és a vezetési feladatok
széles körét hagyták meg a fizikai munkások hatókörében, ami sokkal nagyobb szolidaritást
és rugalmasságot eredményezett közöttük.

8 
az állam, az állami bürokrácia szerepe volt igen meghatározó.

Természetesen működtek családi vállalatok, amik esetünkben igen nagyra nőttek (Bon
Marché Áruház, Renault Autógyár), de az állam szolgálata, a hivatali ranglétrán való
előrejutás motivációja igen nagy volt. A francia gazdaságban az állam szerepe nem merült ki
a támogatásokban, hanem maga is aktív szerepet vállalat a gazdaságfejlesztésben. Ennek a
hatása a nagyobb magáncégeknél is meglátszik, amelyek belső szervezeti felépítése erősen
hasonlít a közigazgatásra.

A családi, illetve a különböző mintaadó (hadsereg, állami bürokrácia) szintek fölött létezik
egy általánosabb erő is, amit 
#< nevezünk. Ez pedig nem más, m int a
Äszervezet tagjai által elfogadott, közösen értelmezett előfeltevések, értékek, meggyőződések,
hiedelmek rendszere´ (Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés, Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó 226.o.). A szervezeti kultúra az egyik legfontosabb feladata a cégen belül

96
jelentkező problémák felismerése és megoldása. De legalább ennyire lényeges az is az új
munkatársakat szocializálja a vállalat Älégköréhez´. Egy jól működő szervezeti kultúra
megkönnyíti a csapat önértelmezését ezért jelentéssel ruházza fel a környezet különböző
szintjeit, ami csökkenti a bizonytalanságot, megkönnyíti ezzel a tájékozódást. Mindezek
együttesen az egyén magatartását stabilizálják, ezért Geert Hofstede a kultúrát a Ägondolkodás
és cselekvés közösségi programozásának´ tekinti. Egy jól működő szervezeti kultúra ±
típusától függetlenül ± igen nagymértékben járulhat hozzá a vállalkozás sikeréhez.

A szervezeti kultúrát a 
 különösen a történelmi események (politikai és

gazdasági vonatkozásban) a 
" 

  '
 a  

határozza meg. Ez utóbbin azt értjük, hogy képes-e tanulni a hibáiból, meg tudnak-e újulni.

A szervezeti kultúrának léteznek 


"




$&

# érezhetők elsősorban. Az események közös
ünnepségekben, találkozókon nyilvánulnak meg. Ilyenkor a legfelső vezetés és a munkások
egy asztalnál ülnek és a státuskülönbségek ± kivételes időben és térben ± feloldódnak. A
szimbólumok a szolgálati autókban és az öltözködésben, irodai beruházásokban jelennek meg
látható formában. A látható jelek szerepe igen fontos, hiszen a közösen birtokolt értékeket,
magatartásmintákat jelenítik meg. Egy gépkocsi gyárban dolgozó alsószintű vezetőkre, akik
még nem kapnak szolgálati autót, rossz fényt vet ha nem az általuk gyártott gépkocsit veszik
meg.

A kultúra még látható szintjét jelenítik meg a '
 


A történetek
felszínen tartása lehet tudatos, formális és informális. Formálisnak tekintjük amikor az üzemi
tagok, vagy az ismétlődő ünnepségeken adnak elő történeteket a cégalapítóról, a vezetőség
kiemelt személyiségeiről, nem ritkán a Ämunka egyszerű hőseiről´. Ez a technika akkor
működik jól, ha a spontán beszélgetésekben is megjelennek ezek a normatívák. Jó példa erre a
győri Rába Vagon és Gépgyár vezérigazgatójának Horváth Edének a karizmatikussá váló
személyisége. Szerették, vagy nem szerették, de az egyszerű munkások egymás közötti
beszélgetéseiben (személyes tapasztalat Szakál Gyula), akár az étkezőben, akár munka
közben elmesélték egymásnak, hogy mindenre odafigyel, mindenről tud, csak a munkájának
él stb. Még azt is az ő javára írták, ami egyébként a megközelítően 20 ezer főt foglalkoztató
cég szervezeti csődje volt. Egy távoli raktár tetőszerkezetét a raktárvezető fél éves
Äküzdelme´ (telefon, személyes kérés) ellenére sem javították meg (alatta jelentős értékek

97
képviselő alkatrészek rozsdásodtak). De amikor a Ävezér´ (a munkások így nevezték)
megjelent, meglátta és rögtön intézkedett, azonnal megnőtt a tekintélye. A cégre jellemző
saját nyelv (máshol nem használt kifejezések, rövidítések, jelzős stb. használata) megjelenése
is szervezeti elkötelezettség magas szintjét képezik.

A szervezeti kultúra "
" jelenti a nem Äpublikus´ értékek és érzések, a

hiedelmek és attitűdök. Ezek egy részét az alkalmazottak világosan meg tudják fogalmazni,
noha szinte sohasem hangoztatják. A mélyebben rejlő értékeket, gondolatokat valóban
képtelenek megfogalmazni és többnyire krízis helyzetben, vagy egy másik kultúrával ütközve
kerülnek a felszínre.

A szervezeti kultúra felfedezése és vizsgálata egybeesik a 20. század közepén meginduló

gazdasági átrendeződéssel.

A 20.század nagy ciklusai (fejlett országok)

A) A tömegtermelés (1920-1970)
1. A gazdaság általános jellemzői
a) anyag- és energiafogyasztó növekedés
b) nemzetgazdaságok, gyarmatok
2. A gazdasági szerkezet
a) extenzív: anyag átalakítás, iparosítás
b) intenzív: technikai orientáció, tercier forradalom
3. A társadalmi szerkezet
a) osztálytagolódás
b) foglalkozási rétegződés
c) a munkaerő szerepe (szakképzettség)
d) átrétegződés és vándorlások (falu-város)
4. A vállalati szervezet
a) nagyvállalati előnyök (méretökonómia)
b) vertikális integráció, kombinátok
c) nem termelő tevékenységek termelővállalaton belül
d) tömegtermelés (szabványosított termelés)
5. A technológia
a) gépesítés, kemizálás

98
 b) technikai csodák
c) termékek életciklusa: hosszú, kiszámítható
6. A piac
a) piacbővítő termelés
b) tömegfogyasztás
7. Területi szerveződés
a) polarizált fejlődés, növekedési pólusok
b) nemzeti gazdasági terek
c) koncentrációs hajlam, agglomerációs előnyök
d) gazdasági körzetek
e) telepítő tényezők: nyersanyagforrás, szállítás, olcsó munkaerőpiac
f) városnövekedés
8. Területi politikák
a) kormányzati beavatkozások (termelési kvóták, állami beruházások gazdasági növekedés
ösztönzése elmaradt területeken)
b) jóléti területfejlesztési politika: társadalmi kiegyenlítés (közszolgáltatás, bürokratikus
újra-
elosztás)
c) egyenlőség-hatékonyság dilemma
d) Äfelülről lefelé´, hierarchizált döntési mechanizmus
Forrás: Enyedi György: Az új gazdasági tér formálása Magyarországon 259.o.
Id.: Csizmady Adrienne-Husz Ildikó (szerk.) Település és város szociálás
Gondot 2004.

Az extenzív iparosítás, a futószalag termelés kiépítése, az ipar technikai jellege (gépipar,

autógyár, konfekció stb.) és a tömegfogyasztás megjelenése lehetővé tette a hatalmas
létszámú üzemek megjelenését. A korszerűség és a nagyság szimbóluma az alkalmazottak
létszáma volt. Az 1970-es évek közepére a General Motors és a Ford művek létszáma
közelítette, vagy elérte a félmilliót. Ez egyben a termelési értéket is meghatározta, hiszen az
extenzív anyag átalakításos fejlődési szakaszban a befektetett anyag mennyisége és
munkaórák száma egyenesen arányos a létrehozott értékkel.

A hatalmas üzemméretek azonban új vezető- és munkáskaraktert hoztak létre, amit

 
neveztek el. Először nem a kétkezi munkások körében tűnt fel, hanem a

99
tisztviselők között. Nem is annyira a stratégiai menedzsment tagjainál, inkább az
adminisztratív irányítási szinteken. A megnövekedett méretek ugyanis jelentősen
felduzzasztották a hivatali állományt. Amit egy kisebb vállalatnál a termelésben közvetlen
résztvevők (pl.: munkaszervezés, a hibák gyors kijavítása stb.), vagy a vezetés
(anyagbeszerzés, közvetlen szervezési munkák stb.) végzett el, most az a cégen belül
megjelenő Ähivatalok´ sora látta el. Olyan munkahelyek tömege jött létre, amelyeknek a
puszta léte a vállalat nagyságától függött. Megjelente egy olyan karakter amelynek képviselői
Äelhagyták az otthonukat´ és mind lelki, mind pedig fizikai értelmében hűséget fogadtak a
Äcégnek´. Ők azok, akik egyéni karrierjüket a vállalat sikerével azonosítják és végül
személyiségszerkezetükbe is beépülnek a vállalat értékei.

Minél nagyobb egy vállalat ± létszámban ±a company man egyre fontosabb szereplővé válik.
A cégbe vetett hitük felülmúlja az önérdeket. Sajátjövőjük összefonódik a munkahely
sorsával. A vállalattól elválasztva jelentéktelennek, elveszettnek érzik magukat. Az
összetartozás érzése, a szerénység, megbízhatóság és hűség rendkívül fontos a vállalat
számára. Ők azok, akik mindenre odafigyelnek. Lekapcsolják a fölöslegesen égő villanyt,
elzárják a csöpögő csapot, nem engedik pazarolni a nyersanyagot stb. Mindezek jelentéktelen
dolognak tűnnek, de egy sok tízezer munkást foglalkoztató vállalatbirodalomnál az ebből
keletkező károk hatalmasak lehetnek. Az előnyökkel párhuzamosan megjelennek a hátrányok
is, int amilyen a kockázatvállalási képesség, az önbizalom, az önállóság esetleg a szívósság.
Családi kapcsolataikat alárendelik a munkának. Ez a karaktertípus annyira tömeges és feltűnő
volt az 1870-es évek Egyesült Államában, hogy még a filmművészet és az irodalom is
felfedezte. Közülük leghíresebb, magyar nyelven is olvasható Joseph Heller: Valami történt
című regénye.

Az 1870-es évek után alapvetően megváltozott a gazdaság szerkezete, a gazdaság és a

társdalom kapcsolata. A cégemberek gyorsan archaikus figurává váltak és helyüket más
karakterek (játék mester, önépítő) vették át.

A posztmodern gazdaság (1970-)

1. A gazdaság általános jellemzői

a) minőségi változások, posztmateriális értékek (például szabadidőipar)
b) globális gazdaság

100
2. A gazdasági szerkezet
a) gazdasági ágak határainak elhalványulása. Funkcionális osztályozás: gyártás, forgalom,
elosztás/fogyasztás, szabályozás
b) kvaterner szektor
c) csúcstechnológiai ágazatok
d) gazdasági kifinomultság
3. A társadalmi szerkezet
a) széles középosztály
b) nem gazdasági rétegződés, marginalizálódás
c) a munkaerő szerepe (alkalmazkodóképesség, rugalmas foglalkoztatottság, felsőfokú vég-
zettség)
4. A vállalati szervezet
a) rugalmas termelés
b) vertikális dezintegráció
c) sok telephelyes (multinacionális) nagyvállalat
d) gazdasági intézmények funkciói: K+F, logisztika, szervezés-vezetés, működtetés,
értékesítés
e) kis- és középvállalatok megújulása
f) vállalati hálózatok
5. A technológia
a) informatika, információra épülő társadalom
b) termékek életciklusa: rövid, hektikusan változó
6. A piac
a) a termelést meghatározó piac
b) diverzifikált fogyasztás
7. Területi szerveződés
a) új gazdasági terek (Äfejlett´ és Äelmaradott´ körzetek új fogalma, térhálózat)
b) globális és regionális térszerveződés
c) telepítő tényezők: munkaerő, információs központok
8. Területi politikák
a) állam visszavonulása: önerőre támaszkodás
b) innováció orientált területfejlesztés
c) alulról építkezés, kistérségi fejlesztések
d) metropolisok és dezurbanizáció

101
Forrás: Enyedi György: Az új gazdasági tér formálása Magyarországon 27.o.
Id.: Csizmady Adrienne-Husz Ildikó (szerk.) Település és város szociálás
Gondot 2004.

Ehhez az átrendeződésekben olyan tényezők mint a gazdasági ágak határainak az elmosódása,

a rugalmas termelés, a projekt és a hálózat jellegű szervezetek felértékelték az emberek
együttműködési képességét. Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy megjelent a szervezeti
kultúrák iránti érdeklődés. Közülük a gyakorlatban legjobban használhatókat mutatjuk be.

*
/
K "

Az egyik legismertebb tipológia szerint a különböző feladatokat ellátó szervezeteknek eltérő

kultúrált kell kialakítani. A kisebb vállalkozó típusú, vagy éles versenyben létrejövő
szervezetek leghatékonyabb formája a hatalomkultúra. Metaforája a pókháló, mert minden
információ és döntés a tulajdonos, vagy részvénytársaság esetleg állami tulajdon esetén a
vezető kezébe összpontosul.

Hatalomkultúra

Äpókháló´
Forrás: Handy, C.B.: ÄSzervezetek irányítása a változó világban. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 1986. 74-79.old.

Kevés a szabály és az előírás, hiszen a döntéshez a múltbeli tapasztalatokon és a vezető

személyes akaratán múlik. Ebben a szerepben erős személyiségre és állandó jelenlétre van
szükség. Ennek hiányában megszűnik a hatékony munkavégzés, hiszen a beosztottakat
állandó utasításokhoz és ellenőrzéshez szoktatták. A régi időkből jól ismert az első munkás
státusa, aki a főnököt helyettesítette.

A K#<a logikán és az ésszerűségen, valamint a szabályozáson alapul. Metaforája a

görög oszlopcsarnok.
Szerepkultúra

102
Ägörög oszlopcsarnok´

Az oszlopok jelentik a szakterületeket, osztályokat, gyáregységeket stb., a timpanon pedig a

felsőszintű vezetést. A szervezet működését a szabályok, utasítások, jelentések biztosítják,
ahol a munkaköri leírás biztosította szerep sokkal fontosabb, mint az a személy aki betölti. A
munkatársakat a szerephez választják ki, amelyhez igazodniuk kell. A teljesítmény alapját a
munkamegosztás és a szabályok biztosítják.

A feladatkultúra ott sikeres, ahol erős a piaci verseny és gyorsan kell váltani terméket és
szervezeti felépítést. Legfőbb cél a munka gyors elvégzése és ehhez rendelik az embereket és
az erőforrásokat. Metaforája a háló.
Feladatkultúra

Äháló´

A hatalom jóval megosztottabb, mint más kultúrákban, hiszen a személyi és anyagi

erőforrások a háló csomópontjára irányulnak, ami folyton változik. Kifejezetten rugalmas
csoportkultúra ez, ami a tagoktól nagyfokú rugalmasságot igényel. Előnye, hogy jól tud
alkalmazkodni a vevők, a megrendelők és a partnerek igényeihez, de gondok esetén könnyen
alakulhat ki konfliktus.

A  #< szervező eleme a kiemelkedő szaktudással rendelkező személy

(személyek), akik a cégen belül saját infrastruktúrát alakítanak ki. Metaforája a halmaz.
Személyiségkultúra

Ähalmaz´

103
A vezetői hierarchia minimális, az együttműködést a közös megegyezések betartása biztosítja.
Főleg a szellemi termékeket és szolgáltatásokat előállító cégek (marketing, szoftverfejlesztés,
logisztikai tervezés stb.) számára hatékony a felépítés.

(
.
K "

Schein a szervezeti kultúrát igen egyszerű módon vezette vissza a szakmai közösségek
magatartás és értékrendjére. A  
(operators) végzik az alaptevékenységet, ami lehet
termék előállítás, szolgáltatás, oktatás stb. A környezet, az igények változását ők érzik először
és saját tapasztalatuk alapján. Ugyanakkor kiszolgáltatottak a fölöttük lévő vezetési szinten
döntéseinek.

A 2 (engineers) kifejezés itt szimbolikus, hiszen bárki ide sorolható, aki a felső
döntési és a végrehajtói szint között helyezkedik el. Ennek a szakmakultúrának a képviselői
szeretik azokat a megoldásokat, ahol nem kell emberekkel foglalkozni, csak rendszerekkel,
rutinnal és szabályokkal. Képtelenek a munkahely emberi igényeit figyelembe venni. Tipikus
eset pl.: hogy a feladatrendből (órarend) kifelejtik az ebédidőt. A dolgozók és a műszakiak
között igen gyakran keletkezik feszültség.

A 34 (execntives), a legfelső szintre jutott csúcsvezetők (ebbe a csoportba nem

tartoznak bele a tulajdonos-vezetők) szerepe a tulajdonosok elvárásait (növeli a bevételeket,
fokozza a cég jó hírét) és az alkalmazottak kívánságait (fizetésemelés, műszaki fejlesztés,
jobb munkafeltételek) közös nevezőre hozni. Ebben a hármas felosztásban a pénzügyi és a
rendszerszemlélet maga alá gyűri az emberek belső hatékonyságának a figyelembe vételét.

Å @#
#<
"

Quinn kultúra tipológiájában a szervezetek hatékonyságra való törekvése jelentette a fő

szempontot. A hatékonyság elérését két értékrendszer különböző kombinációival kívánta
megvalósítani. A kissé bonyolult összefüggéseket egy ábrával lehet a legegyszerűbben
bemutatni.
Quinn szervezeti kultúramodellje
Rugalmasság

104
 Támogató
Innováció-
orientált

befelé kifelé
összpontosító összpontosító
Szabály- Cél
orinetált orientált
szoros
kontroll

Forrás: Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés Közgazdasági és Jogi Kiadó 241.o.

A 
és a 
# vízszintes tengelyén, a szervezet vagy a belső folyamatokra

koncentrál, vagy pedig csak a külső környezethez való illeszkedés a legfőbb gondja. A
#   versus 
a személyes szabadság a bürokratikus szabályozottság
függőleges tengelyét jelenti.

Eszerint létezhet   kultúra, ahol a kölcsönös bizalom, az együttműködés, az egyéni
ambíciók támogatása, az informális és döntően számbeli kommunikáció a jellemző.
Fontosnak tartanak minden egyes embert és az összetartozás érzését.

A $
kultúra a pozíciókat, a szabályokat a hierarchiát és az írásos

kommunikációt részesíti előnyben. Legfontosabb értéke a stabilitás, minden döntés ezt
szolgálja. Befelé fordul és a külvilág minden változását saját értékei alá rendeli. Az
alkalmazottak magatartását legtöbbször, nem valamilyen belső racionalitás, hanem egy
illeszkedési kényszer jellemzi.

Az 
kultúrának legfőbb törekvése a környezet állandó figyelése, a

jövőbetekintés és az alkotóprobléma megoldás. Nincsenek kőbevésett szabályok és
Ämegszentelt´ magatartásmódok. Legfontosabb értéknek a rugalmasság és a külső erőforrások
mind nagyobb megszerzése áll.

A  kultúra annyiban különbözik az előbbitől, hogy a vezetők szerepe sokkal

nagyobb, erősebb a célok meghatározása és a munkavállalók korlátozottan férnek hozzá az

105
információkhoz. Központi érték nem a növekedés, hanem a termelékenység, amit hosszabb
távú tervezéssel és a célkitűzések megvalósításának szoros kontrolljával érik el.

K
 két nagyobb és egy kisebb csoportjával kívánunk foglalkozni.
Ezek az 
 a K és a 
 A politikai egymáshoz való
viszonyát két nagy pólus az állami és társadalmi intézmények, valamint az ezeket szabályozó
hatalmi és uralmi viszonyok határozzák meg.

 5'*).)/!)4)$"'->'/$"'()'*+&)%A! 

Táblázat: A politikai rendszer elemez (könyvből)

Az uralomnak nevezzük a helyzetet, amikor meghatározott parancs adott személyek körében

követésre talál. Másképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy az uralom lényeggében a hatalom
szervezete. A történelem folyamán karizmatikus tradicionális, racionális és ha rövid időre is
ún. forradalmi intézmények alakultak ki.

Karizmatikus uralmi formában a vallási intézmények, törvények és a papság a világi hatalom

gyakorlásában vesz részt. Ennek a legkifejezőbb formája a 'amikor a világi hatalom
a papság, vagy az egyházi hatalommal rendelkező uralkodó kezében van. Ennek az ellentéte a
teljes #' amikor az egyház kiszorul a világi hatalom gyakorlás területéről és
teljesen a magánélet világába szorul vissza.

Az ókorban igen gyakori volt a papság világi hatalmának a gyakorlása. Az i.e. III. évezred
elején a sumér templomvárosokban (Mezopotámia) a főpap-király vezetésével szervezték a
munkát. A település központját a templom jelentette, ami fizikailag is megtestesítette a
hatalom intézményét. Egy-egy templomi gazdaság zárt egységet (oikosz) jelentett, ahol a
magántulajdon szerepe jelentéktelen volt. Egyiptomban a fáraót isteni eredetűnek tartották,
tehát a világi és a vallási főhatalom egy kézben volt. A papi és a civil funkciók nem
különültek el egymástól, hiszen a tisztviselők munkájuk során lényegében a fáraót
helyettesítették. Külön papság csak a V. dinasztia korában alakult ki. Ezzel megkezdődött a
két hatalmi ág szétválása, de a papság, már csak a birtokába lévő hatalmas birtokok miatt is
meghatározó jelentőségű volt.

106
Az antik görög városállamokban és Itáliában nem alakult ki befolyásos papság. Ez nem jelenti
azt, hogy a vallásnak ne lett volna szerepe a társdalom életében, de autonóm politikai erőként
nem jelentek meg. A császárság politikai hatalmának a kialakításában viszont már erőteljes
szerepet kaptak a karizmatikus elemek Octavianus minden köztársasági pozíciót (consol,
imperator, tribunus, proconsul) egy személyben töltött be. E mellet pontosan meg nem
határozott jogkör részben vallásos jellegű felhatalmazásokat is magához vont. Ilyen volt a
princeps (a birodalom első polgára). A megkülönböztető jelleget fejezte ki az auctoritas
(tekintély) fogalma, aminek a birtokában a császár hatalma nagyobb, mint amit a jogok
biztosítanának számára. Végül az Augustus név (az istenek akaratából gyarapított férfiú), már
egyértelműen karizmatikus eleme volt. A középkorban a királyokat már nem származtatták
istentől, de gyakran tulajdonítottak nekik emberfeletti képességeket. Az újkorban a köznapi
embereket meghaladó biztonság, bölcsesség, esetleg a rendkívüli sikerekkel ruháznak fel
egyes politikusokat karizmatikus erővel. Az egyik legjobb példa erre ? Mhandasz
Karamcsond (1865-1948) akit a világ Mahotma néven ismer. Ez utóbbi felvett, tiszteletbeli
név, ami nagy lelket jelent. A kiemelkedő hadvezérek így Napóleon szintén rendelkeztek
kraizmatikus erővel.

A tradicionális uralmi intézmények a hagyományokon és a megszokáson alapulnak. Az

emberi közösségek a hosszabb időn át fennálló intézményeket akkor is hajlamosak elfogadni,
ha korábban elégedetlenek voltak velük. A tradíciókhoz való ragaszkodás megnyilvánulhat
'


  Az elsőre talán a legjobb példa a magyar
ősiség törvénye (ius aviticum), amely a nemzetségen belüli öröklési szokásjogot emelte 1351-
ben törvényerőre. Az uralkodó osztálynak ez a kiváltsága megakadályozta ugyan a közvetlen
utód nélkül maradt birtokok királyra való háramlását, de a mezőgazdaság tőkésedésének a
kezdetén komolyan pótolta a kölcsönök felvételét. Az 1848-as törvények szüntették meg.
Önmagát Ätúlélő´ intézmények tekinthető a rendőrség is amelynek tagjai ± a nemesek, máshol
a papság kiváltságos volt. Magyarországon az ezzel összefüggésben működő kapcsolatok
1945-ben szűnt meg.
Ismerünk viselkedési tradíciókat is, amelyek felváltása mással rombolhatja a vezető erejét. Az
utolsó SZKP főtitkár Mihail Gorbacsov szakított a hagyományos bizánci-sztálini
hatalomgyakorlás több rituális elemével. A nyugati (demokratikus viselkedési minták
azonban) komolyan gyengítették a tekintélyét.

107
A racionális (demokratikus) uralmi intézmények a demokratikusan meghozott törvények, a
nyilvánosság és az átláthatóság jellemez. A kialakulás kezdetét azok a forradalmak jelentik,
amely során a korábbi rendi gyűlés átalakul alkotmányozó nemzetgyűléssé, végül polgári
parlamentté. A parlament politikai tagoltságát a mindenkori törvények által meghatározott
kialakuló pártpolitika erőviszonyok határozzák meg. A mai állapotokra jellemző általános és
titkos választójoghoz azonban hosszú út vezetett.

A parlamentek alapvető funkciót Bihari Mihály hat alapvető pontba sűrítette. Ezek a
képviseleti funkció (1). A társdalom érdekképviselet összetett, hiszen megjelenik benne
pártterületi, kooperatív és etnikai elv. A hatalmi funkcióval (2) az alternatívák között és az
erőviszonyok alapján meghatározza a társdalom egészének a fejlődési irányait. A
pártprogramok politikai alternatívákat jelentenek, amit választási győzelem esetén parlamenti
döntésekké és kormányzati intézkedésekké alakítanak. A jogalkotó, törvényalkotói funkció
(3) teljesen egyértelmű. Létezik azonban politikai ellenőrző szerepe is (4). A
hatalommegosztás érdekében a fékek is ellensúlyok különösen fontosak. Ez lehet nyilvános
interpellálás vagy parlamenti vizsgálóbizottságok felállítása. A modern korban igen fontossá
vált a politikai nyilvánosság biztosítása (5). A különböző frakciók ill. képviselők a TV,
Rádiócsatornák által élőben közvetítve fejtetik ki álláspontjukat. A parlament legitimációs
funkciója (6) a testület (intézmény) egészére vonatkozik. Ez a hatás nemcsak a törvényekre
vonatkozik, hanem az állami intézmények egészére is.

A parlament képviseleti funkciójuk két szerkezeti eleme ismert. A területi, a kooperatív és az

etnikai elv a   parlamentbe nehezen illeszthető be. Ezért célszerű a 

 amelynek két fő típusát lehet megkülönböztetni. Az egyszerű kétkamarás
rendszerben a választáson alapuló képviselőház mellett, a második kamara tagjai  

 (pl.: a leszármazás) nyerik el tagságukat. Ez lehet beszármazás (Lordok Háza), vagy
pedig területi elv. Az összetett több elvek rendszerben meghatározott egyházi, tudományos,
kulturális K

a második kamara összetételét. Ilyen volt a két világháború
közötti magyar főrendiház, amelybe még a személyi elv is keveredett.

Az ( 
5 parlamentjének ± kongresszus ± két kamarája van a K
és a

# A szenátus 1913-ig a tagállamok képviseletét látta el, de ezt követően a szenátorokat
is az állampolgárok választják. A két háznak alapvetően egyenlő jogai vannak, de mivel a
szenátorokat hat évre választják (a képviselőket két évre), és sok kinevezési jogkör

108
(nemzetközi szerződések kötése, a szövetségi bíróság kérdésének a kinevezése, stb.) a
befolyásosabb politikusok itt foglalnak helyet.

-  a két kamarát a ¦#  és a ¦# tölti be. A hatalmi súly a
közvetlenül megválasztott Bundestag körében van. A szövetségi tanács (Bundesrat) a
tagállamok küldötteiből áll és csak halasztó hatályú óvást emelhet, ám az első kamara ezt
újabb szavazással elháríthatja.

  a második kamara a Lordok Háza mára teljesen elveszítette a jelentőségét. A

Tagokat örökletes alapon a miniszternők javaslatára, királynői kinevezéssel életük végéig
nevezik ki. Jelenleg a Lordok Háza jelenti az angol bírói hierarchia csúcsát. Természetesen
nem az egész testület, hanem a lordkancellár és legfeljebb 11 lord. Közöttük vannak a bírói
tevékenységet végzett örökös lordok és azokat, akiket kifejezetten ezért emeltek erre (peeri)
rangra.

8 
a közvetlenül megválasztott  2 mellett a második kamara

szerepét betöltő #
a területi (helyi) ön kormányzatokból összeállított kollégium
választja. A konzervatív jellegű szenátus szerepe azonban nagyobb, mint Angliában és
Németországban. A Kormány és a miniszterelnök ± csak a nemzetgyűléstől függ. A
törvényhozásban azonban mindkét kamara részt vesz, noha a nemzetgyűlés a miniszterelnök
befolyása sokkal nagyobb.

A  a két kamarának (képviselőház, szenátus) a jogállása nem különbözik

jelentősen egymástól. A tagok választása azonos módon történik és a kormánynak mindkét
ház bizalmát élveznie kell. Mivel azonban mindkét ház választásában ugyanazok a pártok
dominálnak lényegében a hatalom szerkezeti megismétléséről van szó. Mivel Olaszország
Äfőderalizálása´ sem ment végbe, így a szenátus mögött nem teremtődött meg erős regionális
háttérbázis. Valójában azonban a pártok aktív, erős emberei a képviselőséget részesítik
előnyben, a szenátusi címért többnyire csak az idősebb, visszavonulni készülő politikusok
küzdenek a rangért.

%1.'/3$5%1.12-#$"212/


109
A 19. század közepétől a politikai pártok váltak a társadalom és az állam között a
legfontosabb láncszemnek. Az elnevezés alapját (pars) a rész szó jelenti, ami a hatalomból
valórészesedést ± tehát kell lenni egy másik résznek ± jelenti.

A pártok funkciója (1) és az emberek (csoportok, rétegek) érdekeinek a képviselete és

politikai artikulációja. Az érdekek alternatívákat is jelentenek amit a társadalmi nyilvánosság
szintjén igyekeznek megismertetni és a Äpolitikai piacon´ eladni. Az érdekképviselethez
kapcsolódva igen fontos, ha nem elsőrendű funkció a politikai verseny a hatalom
megszerzéséért (2). A hatalomból hosszú ideig kiszoruló pártok ugyanis elvesztik
jelentőségüket, feloszlanak, esetleg parlamenten kívüli eszközökhöz folyamodnak. Fontosnak
tekinthető még a kormányhatalom ellenőrzése (3), az esetleges hatalmi visszaélések
megakadályozása. Nem szabad elfeledkezni a politikai mozgósítás (4) és a politikai
szocializáció (5) feladatáról. Ez utóbbi különösen fontos hiszen a társdalom egészét, vagy
annak egyes csoportjait érintő információk igen gyakran a pártok közvetítésével jutnak el a
rendszerhez. A politikai Ärekrutáció´, a politikus személyek kiválasztása és nevelése (6)
szintén a pártok feladta. A helyi politizálási gyakorlat megszerzése után az országos, majd az
Európai Uniós tagságuk folytán nemzetközi politikai gyakorlat következhet. Ehhez
kapcsolható, hogy a pártok fontos szerepet töltenek be a nemzetközi kapcsolatok alakításában
(7). A konzervatív, szociáldemokrata, liberális pártok ugyanis kapcsolódnak az európai
testvérpártjaikhoz ± akár kormánypártként, akár ellenzékben ± és a támogatások
bekapcsolásával hozzájárulhatnak az ország helyzetének a javításához.

A modern parlamenti pártok kialakulásának a színtere a formál közlő polgári ±

megkülönböztetve a rendi gyűléstől ± parlament volt. A képviselők befolyásuk növelése
érdekében először informális kapcsolatot alakítottak ki egymás között, klubokban találhatók.
A társas kapcsolatok színhelyéről #K nevezték őket. Ugyanezeket a szerveződési
formákat nevezték még protopártoknak, illetve Max Weer kifejezésével 

K Ezek a szerződések még nem rendelkeztek tagsággal és nem függtek
egzisztenciálisan politikai tevékenységüktől. A magyar történelemben a legjobb példa erre
Deák Ferenc, aki 810 hold Zala megyei földjét, benne 146 holdnyi szőlővel adta el életjáradék
formájában, hogy a politikának ± a kiegyezés előkésztése ± szentelhesse az idejét.

A társadalmi szerkezet változásával ± a tömegek fokozatos megjelenése a politikában ± a

parlamenten kívül is megjelentek a pártok. A társadalom növekvő és homogén ± életmód,

110
értékrendszer, lakóhely ± részét jelentő gyáripari munkásság erős szerveződési
hagyományokkal rendelkezett (különösen a német tartományokban), de a parlamenti politikán
kívül rekedt. Az 1890-es évektől sorra alakultak a szociáldemokrata pártok, amelyek a
mögöttük lévő tömegerőt akarták kihasználni. Úgy vélték, hogy az általános és a titkos
választójog kiterjesztésével és a párt erős szervezővel megszerezhetik a politikai hatalmat,
vagy annak egy részét. Az osztálybázisra alapozással, az állandóan aktivizált tagsággal, a
pártfegyelem megerősítésével, a vezetés kiemelésével az ún.  K minden
vonatkozásokban eltértek a korabeli pártszerveződésektől. Számon tartott és állandó
kommunikációs kapcsolatban kinek (pártújságok, taggyűlések, tömeggyűlések) tagság
tagdíjat fizetett és elfogadta a működési és a szervezeti szabályzatot. A politikai tevékenység
mellett szervezték a tagság és a szimpatizánsok szabadidős tevékenységét is. Ez
kirándulásokban, kultúrfoglalkozásokban (színjátszókörök), oktatásában és egymás anyagi
segítésében jelentek meg. A párttagság tehát életformát is jelentett, ami esetenként több
generáción keresztül öröklődött. A szociáldemokrata pártok szervezési elveit vették át a
 pártok, de egészen más iskolájával. Céljuk volt a marxista ideológia
vonzásától eltávolítani a munkások rétegeit. Németországban és Olaszországban
meglehetősen nagy sikert értek el.

7'-'1%()'5%1.3$!.=,2&5%1./="=..)/6*=-?$3&2/
E E$"%"!#)7'-'1%()'15%1. EE$"%"!#),'#21-..=,2&5%1.
Káderpárt Tömegpárt
Egyéni képviselet pártja Társadalmi integráció pártja
Korlátozott politikai terrénum Kiterjedő politikai terrénum
Korlátozott politikai részvétel Általános választójog
A Äpárttagság´ aktivitása a szavazásra Állandó tagdíjfizetés és aktív tagság
korlátozódik
Fő funkciója a képviselők szelekciója Fő funkciója az osztályérdek-artikuláció és
a képviselet
A képviselőnek Äszabad mandátuma´ van Pártfegyelem, de facto kötött mandátum a
pártvezetés irányában
A párt csak egy választási bizottság A párt nagy szervezet, túlterjed a politikán
Bázisa: Äszabad rekrutáció´ alapján Bázisa: osztály-hovatartozás alapján
Konzervatív és liberális pártok Szocialista (és kereszténydemokrata) pártok
Forrás: Gallai Sándor-Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudat Aula 2003. 403.o.

A tömegpártok megjelenése megváltoztatta az irányítás jellegét . Megjelent a fizetett, teljes

munkaidőben dolgozó szakapparátus. Róbert Micheles, aki az 1920-as években a német
szociáldemokrata párt belső életét vizsgálta megfogalmazta az Äoligarchia vastörvényét´. Ez

111
azt jelenti, hogy a pártapparátus érdekei eltérnek a tagságétól. A pártot irányító (főállásban)
réteg informáltsága és vezetési gyakorlata sokkal nagyobb mint az egyszerű tagoké, amit a
döntések során érvényesíteni tudnak.

A pártok szakembereiben egy teljesen új típusú felépítés jelent meg a 20. század elején. A
szociáldemokrata pártok ugyanis a korabeli polgári demokrácia keretei között működtek.
Létezett a szabad pártsajtó, szabadon rendezhették kongresszusukat, sőt 1899-ben a Francia
Szocialista Párt (szociáldemokrata) egyik vezetője Alexandre ! miniszteri tárcát
vállalat a kormányban. Működött a munkáspártokban egy egyfajta demokrácia is. Kialakult a
jobbal, balokkal és a centrum, amelyek képviselői a kongresszusokon nyíltan vitatkoztak
egymással. Ez a pártszerkezeti modell jelent meg a cári Oroszországban is az 1890-es
években. A társadalmi és a politikai tények azonban egészen más típusú szervezési koncepció,
ami végül 1912-ben a Prágában megtartott kongresszuson győzött.

A kommunista párt (más néven bolsevik ± többség, nagyobb ± amit a kongresszusi küldöttek
erőviszonyaiból származott) sikerét szervezeti felépítésének, ideológiájának, a sajátos orosz
viszonyoknak és nem utolsó sorban vezetőik tehetségének köszönhette. Szociológiai
szempontból a párt 
érdekel bennünket. A párt felépítésének az alapelveit az
illegális körülményekhez való alkalmazkodás, a katonai jellegű megerősítés és feladatok
határozták meg. A szervezeti felépítés és a tagság magatartása szoros kapcsolatban állt
egymással. A szervezet alapja a "' amely lehet üzemi, irodai és területi. (Nagyobb
üzemekben több sejt is létezhet.) A sejt fölött állnak a körzetek, helyi, területi szervezetek,
amelyek fölött az országos vezetőség áll. Ez a piramis szerű felépítés egy nemzetközi
szervezetbe, a Kommunista Internacionáléba ért véget. A Kommunisták Magyarországi Pártja
± a sorrend igen fontos ± szervezetileg az internacionálé egyik szekciója volt.

A párttagoknak a szakszervezeteken is be kellett lépni, amely legális volt. Az illegalitás és a

legalitás kettősége így kapcsolódott össze. Fontos szempont továbbá, hogy minden párttagnak
egy alapszervezethez (az első időben ez volt a sejt) kellett tartani és ott pármunkát kellett
végezni. A szociáldemokrata pártoknál ez nem volt kötelező. Megjelent továbbá az ún.
hivatásos forradalmár státusa, aki először még többnyire nem vezető beosztásban személy
volt. A szerkezeti felépítés igen fontos elemének tekinthetjük a #
#
elveit. Ez azt jelenti, hogy egy alapszervezetnek csak a közvetlenül fölötte lévő szint
vezetőinél a megválasztására van lehetősége. A második szint befolyása pedig csak a

112
közvetlenül fölötte levőre és így tovább. Lényegében itt egy katonai jellegű szerveződésről
van szó, ahol minél alacsonyabb egy szint annál kisebb a befolyása. Fölülről azonban minden
akarat levezényelhető. Az illegalitás körülmények között és Äforradalmi´ (katonai) feladatok
megoldásánál ez igen hatékony szerkezet.

A szervezeti felépítés mellett igen fontos volt a tagság mobilitásának a kialakítása. Minden
párttagnak tartoznia kellett egy szervezethez ahol pártmunkát kellett végeznie. Alapelv volt a
  <
K betartása. Ez azt jelentette, hogy minden felülről jövő utasítást be
kellett tartani. Az alulról jövő vélemények befolyása minimális volt. A tagságnak vállalnia
kellett az illegalitás körülményeit (lebukás, kínzás, börtön, kivégzés), amire nem mindenki
volt képes. Megjelent tehát egy Äszekció´, ami a kezdeti időben mintegy kiválogatta az
alkalmas embereket. Ezt a folyamatot segítette a párt ideológiája, amely a Ähere sikeres
megvívása után´ egy szép jövőt ígért. A kommunista pártoknak gyorsan kialakult egy önképe
Äabszolút igazságok kinyilvánításán´ alapult. Eszerint csak a bolsevik pártok rendelkeznek
egyedül tudományos ideológiával. A tudományos érvelés egy megfellebbezhetetlen zárt
érvrendeszerré vált, aminek a funkciója inkább a valláshoz hasonlított. Ez azt jelentette, hogy
a dogmákhoz kerestek, szükség esetén mindenáron tudományos alátámasztást. Ebből
következik, hogy csak önmagukat tartották hivatottnak a hatalom birtoklására és minden
szövetséget csak időlegesnek tartottak, ami bármikor megszüntethető. A szerkezeti és
magatartásoknak annyira stabilnak bizonyultak, hogy a hatalom megragadása után egészen a
szocialista rendszer bukásáig sem tudtak alapjaiban megváltani.

A második világháború után Nyugat-Európában olyan gazdasági és társadalmi változások

történtek, amelyek alapvető hatást gyakoroltak a pártok 

 "#



A társadalmi változások alapvető szerkezeti elemét jelenti, hogy megjelent a harmadik, majd
a negyedik szektor, ami a klasszikus munkáspártok bázisát gyengítette meg. A társadalom
egésze Äkonfetti-szerűvé´ vált, ami azt jelenti, hogy a hagyományos vagy azonos jövedelmi
viszonyokra életmódra, értékrendszerre építő társadalmi csoportok ± osztályok, rétegek ±
felbomlottak és megjelent az #
fogalma. Ez azt jelenti, hogy azonos társadalmi
helyzetű, életkorú és foglalkozású emberek gyökeresen más életmódot folytathatnak. Erre a
megváltozott helyzetre a pártok gyorsan reagáltak. Alapvető cél a választópolgárok személyre
fogalmazott megszólítása volt, amelyre két módszer kínálkozott. Az egyik módszer a szavazat
maximális kapcsán a nyitás politikája volt. A párttagság növelése helyett minden szavazót

113
igyekeztek megnyerni. Az ideológiai elemek háttérbe szorultak és mindenkihez igyekeztek
szólni. Ezeket a pártokat hívják néppártoknak, gyűjtőpártoknak, esetenként Äcath all´
(mindenevő) pártoknak. Az ideológiai elemeket a politikai marketing és a
tömegkommunikációs eszközök széleskörű használata. Legújabban K is
nevezik őket, hiszen a tagság és a szervezet képét a Äagytröszt´, a pártstratégiák szerepét
pedig a médiaszakemberek vették át.

A pártok másik típusa inkább szegmentálja a bázisát. Ilyennek tekinthetők a programpártok,

amelyek egyébként alapkérdésre összpontosítanak. Az általános ideológiai elvek általánossá
váltak, ugyanakkor konkrét esetekben, az aktuális politikai célkitűzéseknek megfelelően egy-
egy világnézeti elem felvillan. A  K


K aktuális
problémái kívánják megjeleníteni. A célcsapat megjelölése irányulhat nőkre, idősekre,
fiatalokra. Sajátos színfoltot jelentenek az 
#pártok, amelyek egyetlen kérdést emelnek
ki. Ez lehet pl.: a környezetvédelem, ami köré több országban szerveződik párt. Többnyire
közömbösek tagjaik ± szimpatizánsaik ± világnézete iránt, ugyanakkor erősen mozgalmi
jellegűek. Új jelenségnek tekinthető még a   és az   pártok
megjelenése. Regionális pártkezdeményezés Olaszország északi részén jelent meg. A fejlett
és gazdag északi része az 1980-as évek végén nyíltan megfogalmazta saját és önálló érdekeit
a déli tartományokkal szemben. Az etnoregionális pártok ott jöhetnek létre, ahol a szavazás
szempontjából kijelölt választási körzetekben homogén, vagy döntően azonos etnikum él.
Ilyennek tekinthető Erdély és Szlovákia, vagy Spanyolország baszkok lakta tartománya.

Sajátos új színfoltját jelentik a pártok arculatváltásának a K megjelenése. A

hatalommal járó előnyök miatt (pozíciók elosztása, állami megrendelések stb.) a pártok
minden áron igyekeznek pozícióikat megtartani. Nagyon erősen fonódnak össze az állami
intézményrendszerrel, hiszen erőforrásait is ebből meríti. Már nem a társdalom érdekeit
közvetíti a döntéshozók (parlament) és az állami intézmények felé, hanem a párt beágyazódik
az államba. A kartellesedés egyik következménye, hogy akár komoly ideológiai
kompromisszumok árán is igyekeznek kirekeszteni az újonnan feltörekvő vetélytársaikat.
Ezzel viszont megteremtődik annak a lehetősége, hogy a pártok önmaguk érdekeibe ± ez a
párt vezetését és aktivitását jelenti ± záródnak és elszakadnak a társadalomtól.

.=,2&5%1.'/3$!-355%1.'//="=..)/6*=-?$3&2/ 
Ê=,2&5%1. 355%1.

114
Funkció Expresszív/integratív Kormányzat/integratív
Cél Tagságnövelése Szavazatok növelése
Bevezet Erős Gyenge
Szazóbázis Osztály, felekezet, réteg Minden társadalmi csoport
Párt és bázisa közötti kapcsolat Erős Gyenge
Kampánytechnika Pártszervezet Tömegkommunikáció
Preferencia alapja Ideológia/identitás Tematikus szavazás
Szavazói viselkedés Párttal való azonosulás Mérlegelő szavazat
Politikai tagoltság Szegmentált Homogén
Választási piac Zárt Nyitott
Domináns párttípus Osztálypárt Gyűjtőpárt

Forrás: Gallai Sándor-Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudat Aula 2003. 405.o.

ë   Ê    Ê 


ë 5'*).)/!)/',,0-)/%()+9A*272.<$3&2)

Az Internetről szóló elméletek száma igen nagy, de alapvetően két vélemény körül
kristályosodik ki. A mobilizációról szóló teóriák azt állítják, hogy a világháló használata
segíti az új emberi kapcsolat kialakítását, erősíti a társadalmi tőkét és demokratizálja a
politikát. Ha az információ képes eljutni olyan fiatalokhoz, kisebbségi csoportokhoz, vagy
földrajzilag elszigetelt társadalmakhoz, akik korábban rendszeresen kimaradtak a
hagyományos médiákból, akkor ez lehetővé teszi az emberi kapcsolatok és szerveződési
lehetőségeik kiszélesedését. Bill Gates soha sem mulasztja el hangsúlyozni, hogy csak az
információs társadalom képes csökkenteni a globális egyenlőtlenségeket a szegény és a
gazdag nemzetek között.

Ennek ellenkezőjét állítja a Ämegerősödés´ elmélete. Eszerint a net használata erősödni

fog, de egyáltalán nem képes radikálisan megváltoztatni a politikai kommunikáció és a
demokratikus részvétel kialakult mintáit. Ennek a szkeptikusabb perspektívának vannak
radikálisabb képviselői is, akik még ennél is borúlátóbbak. Szerintünk az új technológia
által előidézett gazdasági előnyök még tovább növelik a különbséget az információban
gazdag és szegény rétegek, illetve országok között.

115
Létezik egy halványabb, de általunk mégis szimpatikusnak tartott megközelítés, mely
szerint az online közösség szerkezete és működése mindig azt a társadalmat tükrözi
ahonnét ered. Hozzáférhető kutatások híján nehéz helyzetbe vagyunk, ha azt vizsgáljuk,
hogy speciálisan politikai célból hányan és kik használják a net-et. Ezért célszerűnek
látszik ezért először szélesebb horizontról közelíteni a kérdéshez.

A kommunikációs technológiák használatának irányvonala

Táblázat ± Internet hozzáférés ± használat %-ban kifejezve

1996 1997 1998 1999 Növeke
dés
1996-
1999
Szg.-hez kapcsolódó
Számítógép 31 30 35 40 9
CD Rom 13 16 25 26 13
Modem 8 8 12 23 15
Internet-www-kapcsolódás 5 6 12 20 15
Televízióhoz kapcsolódó
Video készülék 72 73 74 73 1
TV Teletext 50 52 59 60 10
Műholdas TV 17 18 18 20 3
Dekóder 10 11 11 10 0
Telefonhoz kapcsolódó
Fax 19 N/A N/A 19 0

116
Minitel-Videotext rendszer 5 5 3 3 -2
Forrás: Eurobarometeres 44.2 1996; 47.0 1997; 50.1. 1988; 51.0 1999

E táblázat azt vizsgálja, hogy a kommunikációs technológiák használata 1996 és 1990

között hogyan terjedt el Európában.1 Érzékelhető, hogy a TV-függő technológiát (video
recorder, teletex) aránya magas ugyan, de csak lassan növekedett. A számítógéppel
rendelkezők aránya gyorsabban nőtt ugyan (31 %-ról 40 %-ra), de igazán drámai
emelkedés az Internet kapcsolattal rendelkezők számában következett be. Noha az abszolút
számok még szolidak, de a trend egyértelmű és jelentős arányú bővülést jelez.

Táblázat ± A média környezete, EU és USa

Ország 100 100 TV TV-vel TV-vel TV-vel

főre jutó főre jutó nézési idős rendelkező rendelkező rendelkező
újság TV személyre háztartások háztartások háztartások
forgalom készülék vetítve kábeles-, videó Telexetx-
szatilites készü- tel való
ellátottsága lékkel való ellátottsága
ellátottsága
1996 1996 1998 1997 1997 1997

117
 Ausztria 294 518 142 75 71 65
Belgium 160 463 182 92 63 47
Dánia 311 592 162 69 75 81
Finnország 455 605 150 46 74 62
Franciaorsz 218 591 193 20 74
ág
Németorsz 311 564 188 84 69 73
ág
Görögorszá 153 238 219 0 50
g
Írország 153 411 194 43 71 49
Olaszorszá 104 524 216 5 60 56
g
Luxemburg 387 88 53
Hollandia 305 514 162 99 73 82
Portugália 75 336 157 23 62
Spanyolors 99 406 211 10 67 41
zág
Svédország 446 499 144 64 76 78
Egyesült 332 516 228 31 81 66
K.
Egyesült 212 805 238 72 84 N/A
Á.

EU15 250 478 183 50 68 64

Forrás: "TV Sets per 1000", UNESCO Statistical Yearbook 1998 (Paris, UNESCO
Television 98 IP Deutschland (ww.ip-deutschland.de)

A világháló-használat további elemzése előtt célszerű egy rövid kitekintést tenni Európa
különböző országaira. A nyomtatott és az elektronikus médiákhoz való kapcsolatban
kontinensünkön "

 
)
 . A skandináv országok, valamint
Hollandia és Ausztria újságcentrikusak, míg Olaszország, Portugália és Görögország

118
 hasonlóan az USA-hoz a televíziót kedvelők csoportjába sorolhatók. De az angolok
egyszerre kedvelik mindkettőt, a portugálok szabadidős tevékenységében pedig egyik sem
különösen fontos.

A média környezete, EU és USA

Eladott példányszám
1000 főre vetítve

(Újságcentrikus)
500 Svédo. Finnország

406 Dánia Németország Egyesült

Királyság

306 Ausztria

206 Franciaország Egyesült

Államok
106 Belgium Írország Görögország
Olaszország
0 Portugália Spanyolország
120 140 160 180 200 220 240
(TV centrikus) TV nézéssel
átlagosan eltöltött
órák száma

A televíziózás szeretete némi összefüggést mutat az Internet használatával. A netet

használók aránya 1996 és 1999 között Svédországban 49, Finnországban 34, de még
Dániában és Hollandiában is 28 %-al nőtt, szemben Görögország és Spanyolország 6, vagy
Portugália mindössze 3 %-os növekedésével. A világhálót az USA és Svédország polgárai
birtokolják a legnagyobb mértékben. 1999 tavaszán az Egyesült Államok felnőtt
lakosságának 49 %-a rendelkezett internetes hozzáféréssel, ezt csak a svédek múltak felült.

119
 Táblázat ± Az Internet-használat aránya, EU, USA 1996-1999

1996 tavasza 1997 tavasza 1998 ősze 1999 ősze Növekedés

Svédország 12 26 43 61 49
USA c 36 42 49 28
Dánia c 17 26 44 34
Finnország c 16 18 39 28
Hollandia c 16 19 32 23
Luxemburg c 13 16 22 17
Egyesült Királyságok 9 10 11 22 13
Észak-Írország 4 8 10 20 16
Olaszország 3 5 7 14 11
Írország c 5 9 14 10
Ausztria c 10 7 11 7
Belgium c 6 8 11 8
Franciaország 2 4 4 9 7
Németország-nyugat 5 8 8 8 3
Németország-kelet 2 4 5 8 6
Spanyolország 2 2 5 8 6
Görögország 1 3 3 7 6
Portugália c 2 3 5 3
EU 15 5 9 12 20 15

Forrás: Eurobarometers 44.2, 1996; 47.0 1997; 50.1 1999;

USA: The Pew Research Center a People és a Press számára.

A különbségek okait boncolva, a költségek döntő tényezőnek bizonyulnak, de koránt sem

hanyagolhatók el a kulturális és a nyelvi tényezők. A skandináv országokban és
Hollandiában az emberek sokkal szívesebben használják az angol nyelvet, mint a ##

#




- '
 


8 . Megkockáztathatjuk azt a feltevést, hogy azok a különbségek, amelyek
már a tömeges elektronikus média használattal létrejöttek a világháló uralomra jutásával
még tovább növekedtek Európa északi és déli régiói között.

120
?




 
 







  

  

!   
! "# 

!  $ #



 
   

!
  

%
  

&
 



 '
  



()))'

 *+,'
  

-+
,'
 


   ! 
 *.,'  


(.,'&
/  
-+,

01  

&
 // !
 


 
 !



  /-2,' '


  /
$3+,%  !

   





 



 
&
1


 /
1 $


/
#




% 
'
/




!
  /
 
  #

 
#4' 
 

 
5 

# 
  
     
0
     
 




 

 

  ' 1  

 6




$.2,%' 
7?7


 

  
 

121
  /8,'


 
1 
  

ë
 
   

Már a világháló használatának első éveiben kialakult az a vélemény, hogy az online

közösség magas iskolai végzettséggel rendelkező jómódú fiatalokból verbuválódik. A már
idézett ÄEuróbarométer´ felmérés eredményei is jelezték, hogy a különbségek még tovább
nőttek a netes közösség és a kimaradók között. Ebben a szétválási folyamatban az életkor
bizonyult a legfőbb választóvonalnak.

Táblázat ± Az online közösség szociológiai jellemzői; EU-15 1996-1999

Online Online
1996 tavasz 1996 tavasz Változás
% %
Összes EU-15 5 20 15
Kor 15-25 9 32 23
26-44 7 24 17
45-64 5 16 11
65- 1 3 2
Jövedelem kategória szerint 4 14 10
növekvő sorrendben 3 14 11
5 22 17
10 37 27
Kor-tanulmányai befejezésekor
-15 1 5 4
16-19 4 15 11
20- 9 33 24
Neme
Férfi 6 22 16
Nő 4 17 13
Beosztása
Vezetők 14 44 30
Egyéb szellemi 8 29 21
Fizikai 3 15 12
Otthon dolgozó 2 8 6
Munkanélküli 3 10 7
Hallgató 13 44 31
Napilapot olvas
Nem 2 12 10
Néha 5 21 16
Mindennap 6 23 16
Televízió híreket néz

122
 Nem 5 20 15
Néha 6 22 16
Mindennap 5 19 14
Rádió híreket hallgat
Ne 4 16 12
Néha 5 19 14
Mindennap 6 22 16
Forrás: Euorobarometers 44.2, 1996 tavasza; 47.0 1997 tavasza; 50.1 1998

A 25 év alatti korosztály közel 2/3-a használja a netet (1999), míg a munkaképes

középkorúaknál az arány mindössze 16 %. Az Internet-igény a fiatal korosztálynál jelent meg
a legerőteljesebben. Úgy véljük bátran levonható az a következtetés, hogy a net radikálisan
átalakítja a tömegkommunikáció létező mintáit. Az életkor fontosságával csak az iskolai
végzettség tudja felvenni a versenyt. Mindössze 5 % használja a világhálót abból a
korosztályból, amelynek tagjai már 15 évesen befejezték tanulmányaikat. A középiskolai
végzettségűek esetében ez 15 %, a diplomások körében pedig 33 % az arány. Nem
hanyagolható el a magas jövedelemszint sem, hiszen az internetezők kifejezetten a módosabb
rétegekből kerülnek ki. Természetesen tudni kell azt is, hogy esetükben a magas iskolai
végzettség és a jövedelemszint együtt jelenik meg. Ha a különböző foglalkozási kategóriákat
összevetjük, a menedzserek uralták a mezőnyt. Arányuk (44 %) megegyezett az
egyetemistákkal, ami életmódbeli sajátosságukból és az általuk végzett munka jellegéből
következik. Érdekességként említsük meg, hogy a két nem között a net használat terén nincs
lényeges különbség (5 % a férfiak javára), ha csak nem az, hogy a nők sokkal nagyobb
arányban dolgoznak olyan állásokban, ahol könnyen el tudják érni a világhálót.
Az elemzések megerősítették, hogy az Internetes korszak kezdetétől napjainkig nőtt a
szakadék a gazdag és a szegény rétegek között. Ez az állapot koránt sem csak az anyagi
kondíció és az iskolázottsági szint függvénye, noha az empirikus mutatók egyértelműek.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a nethez való viszony mentális hátterét sem. Ma még
kevés ilyen vizsgálat van, de az egyértelmű, hogy egy portugál középosztálybeli
értelmiségi sokkal kevésbé vonzódik ehhez a világhoz, mint hasonló pozíciójú svéd társa.

Ha eredményesen akarjuk használni az Internetet a politikai információk továbbításában,

akkor meg kell vizsgálni, miképpen viszonyul ez az új lehetőség a régi megszokott
módszerekhez. Ez a felvetés csak az első pillanatban tűnik egyszerűnek. A net egyszerre
újság, könyv, sőt a kép és hangátvétel lehetőségei miatt hasonlít a TV-hez. Beszélgető
közösségeket is teremthet, így szokatlan módon ugyan, de pótolhat egy rendezvényt is. A
világháló legfontosabb újdonsága mégsem ez. Az igazi hatás ma még felmérhetetlen, de úgy

123
tűnik abban rejlik, hogy a publikálási, a vélemény-artikulási lehetőség bárki számára elérhető.
Korábban ± lényegében a mai napig ± , ha valakinek bármilyen írásos közölnivalója volt
akkor ki volt szolgáltatva a szerkesztők és a kiadók Äszűrő´-jének. Ha nem sikerült
meggyőzni őket kiadhatta könyvét, alapíthatott lapot, de ha az anyagi források ezt egyébként
lehetővé is tették még korántsem volt biztos, hogy mindezt a piac megfizette. Ebből a
szempontból valóban egy új világ köszönhet ránk, hiszen az internetes megjelenés olcsó,
nincs szükség engedélyre, a hozzáférés sem tűnik túl költségesnek. A legnagyobb erénye
mégis az, hogy az információhoz való hozzájutás és mondanivalónk, véleményünk
továbbítása rendkívül kényelmes. Ennek a hatása máris érezhető, hiszen egy-két év alatt
milliós nagyságrendűre duzzadt a publikált web-oldalak száma.

A technika azonban gyökeresen megváltoztat mindent. Ha a nyomtatott, vagy a

hagyományos elektronikus médiának kiadói, szerkesztői vannak, akkor a világhálónak sokkal
inkább felelős olvasói és felelős szerkesztői. A két fél együttműködésében és küzdelmében
pedig a net látogató lesz az úr. Már most nyilvánvaló, hogy a világháló polgárára nem hatnak
a hagyományos más közegben kipróbált módszerek. A legfontosabb különbség az
információhoz való hozzájutás gyorsasága és kényelme. Egy párt honlapjára felvitt
információkat egy-két perc alatt elérhetjük. Korábban ehhez esetenként többnapos könyvtári
kutatás kellett. Ugyanakkor az is igaz, hogy a konkurens pártok és politikusok web-lapjait
ugyanilyen könnyedén elérhetjük.

Ma még az internetes politikai kommunikáció kezdetén tartunk, de az már bizonyos, hogy

a megszokott technikákat újjal kell felváltani. Az eddigi kutatások egyre inkább
valószínűsítik, hogy a net-használónak nincs sem ideje, sem pedig kedve sokat olvasni.
Egyszerűen pásztázza a képernyőt és ott áll meg, ahol valamiért megakad a szeme. Sokszor
egy nehezen általánosítható effektus (szín, formavilág, kulcsszavak) hatással van a későbbi
döntésekre. A net-polgár csak keveset hajlandó bíbelődni hosszabb szövegek elolvasásával,
éppen ezért a kutatók javaslata szerint a hagyományos írásmódhoz képest a szavak számát és
a mondatok hosszúságát a felére kell csökkenteni. Fontos a tagolás és a tipográfiai
szerkezetek rendszere, de talán még ennél is lényegesebb a web-oldalak közötti struktúra
hatásos megtervezése. A technikai problémák további boncolgatása helyett célszerű
megvizsgálni a magyar net- használók összetételét. Az életkor, az iskolai végzettség és az
anyagi kondíciók tekintetében lényeges különbség nem található a nyugat-európai mintához
képest. A magyar társadalom azonban nemcsak szegényebb, de a relatívan magas

124
telefonköltségek miatt is sokkal inkább elzártabb a világháló használatától, mint a nyugati
országok polgárai. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő
Információs Trend és Társadalomkutató Intézet a magyarországi használókat öt csoportba
osztotta.3 Az információs elitet a hazai társadalom 1-3 %-ra becsülték. Ez a csoport valóban
egy szűk réteg, kimagasló anyagi lehetőségekkel. Ők voltak az első fecskék, akik legrégebben
használják a személyi számítógépet, ők az internetes világ legrégebbi hazai polgárai. Nem
tudjuk, hogy kiemelkedően magas információs szükségleteik munkájukból, vagy inkább saját
belső igényeikből adódnak. Munkahelyükön és otthon egyaránt ± és minden eszköz (WAP,
webtelefon) segítségével ± képesek elérni a világhálót. Az információk megszerzésében és
továbbításában szinte kizárólag az Internetre támaszkodnak. Ugyancsak fontos sajátosságuk
az is, hogy számukra a szabadidő eltöltésének szinte egyetlen módját a világhálón való utazás
jelenti.

A felmérés a magyar társadalom 5-7 %-ban jelölte meg a második legfontosabbnak tartott
internetező csoportot. Őket bátor felfedezőnek nevezték el, akik nyitottak minden új lehetőség
iránt, de számukra inkább a gyakorlati hasznosság vonzó, és az új technika varázsa kevésbé
lényeges. Hazai viszonylatban ők is régi felhasználók, de szabadidejűket sokkal kevésbé
áldozzák a neten való barangolásra, mint az előző csoport. Többnyire rendelkeznek otthoni
számítógéppel, de csak kis részük képes (vagy akar) internetes előfizetésre. Főleg
munkahelyükön (iskola), ritkábban valamilyen nyilvános helyen férnek hozzá világhálóhoz és
elsősorban a hasznosság a fő szempont. A bátor felfedezők egyik igen fontos szerepe az, hogy
az Internet lehetőségeit és fontosságát közvetítse a társadalom különféle rétegei felé.

Egyetlen figyelemreméltó csoportot lehet még megkülönböztetni a Äjó úton járó

bizonytalankodók´ társaságát. Derékhadukat a 35 és 50 év közötti, főleg kis városi
értelmiségiek jelentik. Társadalmi arányuk magasnak mondható (35-40 %), de alapvetően
csak a munkahelyükön tudják használni a világhálót. Az Internet fontosságát még nem
tapasztalták meg és elvégzendő feladataik sem igazán igénylik. Még tartózkodnak az otthoni
előfizetéstől, de többségük anyagilag megteheti. Középkorúak lévén, megszokott
munkarutinjuk, talán kevesebb szabad idejűk, valamint a hatékony minták hiánya miatt
alakult ki bennük egy óvatos magatartás.

Az Internet szempontjából a magyar társadalom igazán nagy részét a nagyon

bizonytalanok és a lemaradók jelentik. Magasabb életkoruk mellett főleg alacsonyabb iskolai

125
végzettségük tartja távol őket ettől a világtól. Nehezen tudják elképzelni, hogy a net
bármilyen változást tudna előidézni az életükben.

ë 5'*).)/!3$!4)*%&7%*+/!5($'*!.!

Az utóbbi években több tanulmányban fejtegették azokat a nézeteket melyek szerint a
kibertér gyökeresen új élményt hoz létre a politikában. Sokan és sokféleképpen közelítenek
ehhez a kérdéshez. Abban mindenki egyetért, hogy az új technikai lehetőségre adott
válaszokat nagyon alaposan végig kell gondolni. Philip E. Agre egy 1999 októberében
elhangzott konferencián azzal a meghökkentő állítással kezdte előadását, hogy az Internet
voltaképpen a demokrácia végét jelenti.4 Ez merész túlzás nyilván a szerző véleménye, amely
megfelelő hatást keltett, de mégis sok szakember félelmét fogalmazta meg. Nem kevesen
aggódnak amiatt, hogy a Äbitek vihara´ minden demokratikus fórumot és hierarchiát széttör,
és minden eddigi értéket atomjaira bont szét. Ez a technológiai teológia és az elektronikus
eszkatalógia olyan információs forradalom, amely majd minden forradalmat lezár.

Agre azonban korántsem látja ilyen aggasztónak a helyzetet. Idéz egy feledésbe merült
szerzőt, aki gépészből lett a New Deal filozófusa. Az amerikai John Commonsról van szó, aki
pályafutását nyomdászként kezdte, majd az államigazgatás és a közgazdaságtan professzora
lett a Wiscconsin Egyetemen. Commons elmélete egy nagyon is mindennapi tapasztalatra, az
eltérő érdekkel rendelkező csoportok együttműködési gyakorlatára épült. A munkaadó és a
munkavállaló kollektív szerződése volt az a paradigma, amelyet minden intézmény vizsgálata
során alaposan elemzett. A szerződések alapját a nemzedékek tapasztalatára épülő szokások
biztosították, ami bölcs kompromisszumok sokaságára épül. A lényeg azonban a szabályok
autonómiáján és a kapcsolódási pontok lehetőségén van. A működés lényege egy
kompromisszum (Agrét némileg szabadon értelmezve) amely nemcsak az érdekek kölcsönös
elismerése, hanem több szabályrendszer eredetileg egymástól független elemeinek a
harmóniája.

Mivel társadalmi kapcsolatainkat egyre inkább a hálózatba rendezett információs

technológia irányítja, kénytelenek vagyunk hozzászokni az életünket berendező technikai
szabályok sokaságához. Az Internet mint a tárgyalások infrastrukturális lehetősége
kísérletesen hasonlít a Commons által javasolt működési mechanizmushoz. A világháló egyre

126
inkább megbontja az erők egyensúlyát, amelyen ez idáig a nyugati demokráciák alapultak.
Éppen ezért teszi szükségessé az Internet a szabályok újratárgyalását. A kibertér képes
fellazítani az emberöltők alatt kialakult intézményeket és a hozzájuk kapcsolódó rutint,
egyben biztosítani tudja azokat az eszközöket, amelyekre egy új intézmény-gyakorlat
felépülhet.

A net-et korántsem szabad csak intézményként kezelni. A világháló láthatóvá teszi a

társadalmi folyamatok olyan rétegeit, amelyek esetenként alapvetőbbek mint az intézmények.
A kollektív értékek és magatartások olyan cseréje alakulhat ki, ami páratlan a történelemben.
A tömeges véleményformálás azonban nem azonos a kollektív cselekvéssel és még kevésbé a
hivatalosan legitimált tárgyalásokkal. A problémák tömeges észlelése és a tapasztalatok igen
gyors és nagy mennyiségű megosztás napjaink politikai gyakorlatában egészen új. Bármilyen
hibákat hordoz is az Internet, mégis alapja lehet egy új demokratikus kultúrának. Az
információk átadása, a másokon való segítség és segítségkérés nélkül nem tud létezni
semmilyen emberi kultúra.

Az Internet politikai célú használata iránti érdeklődés

Helyi városi Újságokat Politikusok
Internet használók vagy területi magazinokat kal
Népességen belüli aránya tanácsadás olvasók száma kapcsolatban
% % lépők száma
%
Görögország 38 38 11
Portugália 37 37 20
Ausztria 36 36 14
Németország K-i része 34 34 8
Luxemburg 34 34 14
Spanyolország 33 33 8
Németország Ny-i része 33 33 10
Olaszország 29 29 7
Finnország 27 27 5
Dánia 25 25 12
Franciaország 21 21 7
Belgium 20 20 6
Hollandia 20 20 5
Svédország 19 19 8
Egyesült Királyságok 18 18 6
Észak-Írország 15 15 7
Írország 14 14 5
Ê'.!* ë  F
Forrás: Eurobarmeter 47.0 Jan-Feb 1997. N. 16, 362

127








A kutatások négy fő területre irányulnak. Az egyik a kibertér társadalomszervező
lehetőségeit, ennek technikai és jogi szabályozását veszi szemügyre. A második a világháló
által nyújtott új államigazgatási és kormányzási modell lehetőségeit keresi. A harmadik
kérdéskör a pártpolitizálás és az Internet kapcsolatát tekinti át, míg végül a negyedik
vizsgálati szempont erősen demokráciatörténeti esetenként filozófiai alapvetésű. Ebben a
tanulmányban minket ez utóbbi érdekel, hiszen már évek óta komoly vitákról lehetett olvasni
arról, hogy az Internet miképpen alakítja át a modern polgári demokrácia egész rendszerét.

Bár a demokrácia szó talán a leggyakrabban használt politikai tartalmú kifejezés,

természete igen gyakran még mindig homályos. A filozófusok, majd utánunk a különböző
diszciplinákra osztott társadalomtudósok generációi már több mint kétezer éve vitatkoznak a
demokrácia természetére vonatkozó kérdésekről. Nem lehet célunk ezeknek a teóriáknak még
a megközelítő áttekintése sem. Közülük mindössze egyet James Fishkin gondolatait emeljük
ki, mert igen jól kapcsolható a kibertér kódjához. Fishkin az egyenlőséget, a politikai
tanácskozás gyakoriságát, a politikai részvételt és a zsarnokság elvetését tartotta a négy
legfontosabb feltételnek. A politikai egyenlőség sohasem volt a vita tárgya, a többi ismérv
megítélése azonban nem is olyan könnyű. Az egyenlőség jogilag garantálható. A másik három
elv esetében azonban a szervezeti lehetőségek sem építhetők ki könnyen, de ezek megléte
még koránt sem garantálja működésüket. Az internetes demokrácia apostolai kétkedéssel
fogadják a Fischkin modell második jellemző ismérvét, miszerint Äsok egymással versengő
nézet kerül figyelmes mérlegelésre kis-csoportok személyes beszélgetései során´.
Megítélésük szerint nagyon szűk azoknak a köre, ahol érdemi politikai diskurzus folyik. A
politikai részvétel és a civil szerveződések mai technikái pedig túl sok időt és energiát
igényelnek mintsem, hogy sokan vegyenek benne részt.

Egy működőképes demokrácia minimális feltétele polgárainak információéhsége, a fontos

kérdések megvitatásának készsége és az állampolgári egyenlőség elvének állandó
hangoztatása. Ezek a kívánalmak azonban a hagyományos politikai infrastruktúrában
örökösen törést szenvednek. A kiberdemokráciában az információ és a részvétel technikailag

128
igen könnyen megvalósítható. A közvélemény sikeres kommunikációs rendszerében szinte
korlátlan mennyiségű információ érhető el nyilvánosan és kényelmesen. Az emberek
pontosan tudják, hogy mi és hol található, valamint a világháló segítségével a
megbízhatóságuk is sokkal könnyebben ellenőrizhető. A részvétel oldala némiképp
bonyolultabb, hiszen egyszerre kell ösztönözni és lehetővé tenni a participációt. Az új
technika ± állítják a hívők ± megkönnyíti és motiválja a politikai folyamatokban való
részvételt, továbbá az emberek érzik véleményük fontosságát, érdekeltségüket a
végeredményben, és pontosan meg tudják ítélni, hogy hangjukat komolyan veszik-e.

A kiberdemokrácia azonban korántsem egyszerű modell, és a történelemben elsőször lesz

képes az elektronikus technika meghatározni esetenként még a politikai folyamatok tartalmát
is. Itt gyökeresen új világ születésének lehetünk a tanúi. A korábbi információs forradalmak,
mint az újság, a rádió, a televízió, azonos oldalon közvetítették a híreket, a viszont-válasz
minimális és alaposan szűrt lehetőségeivel.

Az elmúlt évtizedben szinte már kisebb könyvtárrá duzzadt azoknak a kiadványoknak,

tanulmányoknak a száma, amelyek a kibervilág igen demokratikus lehetőségeivel
foglalkoznak. A gazdag és igen szerteágazó választékban a teledemokrácia, a tanácskozó
demokrácia, a kiberdemokrácia és az elektronikus demokratizálás fogalmai tűntek fel a
leggyakrabban.

A teledemokrácia és a tanácskozó demokrácia közötti különbséget Scott London a

társadalmi párbeszéd két modelljeként fogta fel.5 A teledemokrácia alapjai a politikai világ
piacelvi felfogásán nyugszanak, ahol érdekek és eszmék versenyeznek egymással. A
politológiai szakirodalom ezt a megközelítést negatív liberalizmusnak, ésszerű választásnak,
illetve a kollektív cselekvések logikájának nevezi. Ezzel szemben a tanácskozó demokrácia az
önkormányzás eszményében gyökerezik, ahol a politikai igazságok nem az érdekek
küzdelméből, hanem az értelmes vitákból és kompromisszumokból születnek. Ez a
megközelítés a Salisburiensisnek tulajdonított kora középkori közjó fogalmát tekinti az egyik
központi értéknek.

Az elektronikus demokrácia legkorábban keletkezett fogalma a teledemokrácia. Bár maga

az elnevezést a 19. század elején már ismerték, a figyelem középpontjába mégis tíz éve került.
1992-ben Busch, Clinton és Ross Perrot elnöki székért folytatott küzdelmében merült föl

129
először a gyakorlati megvalósítás ötlete. Perrot programjának részeként felvetette a
televízióban közvetített elektronikus városi ülések ötletét, amire a média és a politológusok
kiemelt figyelmet fordítottak.6 Nyilvánvaló, hogy ez részben olyan új technológiák
elterjedésével magyarázható, mint a műhold, a száloptikás kábel, az interaktív tv, amelyek új
dimenziót teremtettek a politikai társalgásban. A lehetőségekre Clinton kampánystábja is
felfigyelt, amikor a hagyományos médiákat kikerülve a Äsoft´ eszközökön keresztül
szervezett un. városi üléseket. Bár ezek a találkozók inkább PR központú
kampányrendezvények voltak mégis új legitimitást adtak a teledemokraták, nagyrészt elméleti
alapon nyugvó vitáihoz. A telekdemokrácia iránti növekvő érdeklődés azonban sokkal inkább
magyarázható a nyugati demokráciák (különösen az amerikai) jelenlegi állapotával való
elégedetlenséggel, mint a technika fejlődésével. A TV-ben közvetített várostalálkozók több
híve állítja, hogy mióta a legfejlettebb országok polgárainak napi gondjai mögött
kommunikációs problémák húzódnak az információs kapcsolatok új és tökéletesebb formáit
kell kiépíteni az állampolgárok és vezetői között.

A teledemokrácia hívei meggyőződéssel vallják, hogy az interaktív kommunikáció növeli

az állampolgárok részvételét a demokratikus folyamatokban. A telekommunikáció azokat az
állampolgárokat is képes bevonni a döntések előkészítésébe, akiknek korábban erre nem volt
lehetőségük. Az új elektronikus média kiiktatja azokat a hagyományos közvetítőket
(képviselők, szerkesztők), akik szűrik, torzítják az érdekeket megjelenítő véleményeket. Az
információáramlás sokoldalú szabadsága erősíti az egyének, csoportok és az intézmények
közötti érzelmi kötődést.

A teledemokrácia ellenzői sietnek kiemelni, hogy ezeket a ma még csak elképzelt

jótéteményeket óvatosan kell kezelni. Az elektronikusan közvetített kommunikáció és
cselekvés veszélyei korántsem elhanyagolhatók. Az ellenvéleményeket áttekintve a
szkeptikusok felvetései két területet érintenek. Sokan kétségbe vonják a technikában rejlő
lehetőségeket. Az új technológiák sebessége káros a demokratikus társalgásra, nem hagynak
időt az értelmes párbeszédeknek és vitáknak, sokkal inkább Äricsajt és nem demokráciát
csinálnak´, ahogy azt többen is megfogalmazták. Az ellenvélemények másik része az
állampolgárok mentalitására hivatkozik. Még ha mindenki számára biztosítottak is az
eszközök sokan nem kívánnak részt venni, illetve nem érzik magukat kényszerítve, hogy
közreműködjenek a politika alakításában. Továbbá nagyon sok társadalmi probléma van,
amelyek egyedi jellegüknél fogva nem eredményeznek széleskörű vitát. Sokkal érdekesebbek

130
azok a felvetések, amelyek a technika nyújtotta tudatos visszaélésekre figyelmeztetnek. A
manipuláció lehetőségei korántsem zárhatók ki az elektronikus világban, sőt teljesen új
eszközökkel kell szembenézni. A technikailag közvetített beszédekből gyakran hiányzik a
szövegösszefüggés. A bit-ek világában az információ és az ember közötti köteléket elvágták.
Az információk megkülönböztetés nélkül, nagy mennyiségben, nagy sebességgel, a céltól és a
jelentéstől elválasztva jelennek meg. Figyelmet érdemelnek azok a vélekedések, amelyek
szerint az elektronikus társalgás a Älegokosabbak túlélésén´ alapszik.
A tanácskozó demokráciáról való gondolkodás történetét az európai kultúrában
Arisztotelésztől Gadamerig húzódó ívvel jellemezhetjük legjobban. Tárgyalás akkor
szükséges, ha bizonytalanok vagyunk a lehetséges alternatívákat illetően. ± Gadamer erről így
vélekedett. A tudás, amely a cselekvést irányítja pontosan meghatározható feltételeket kíván,
amelyek a döntést befolyásolják. A legtöbb esetben az általunk tanult, vagy már birtokunkban
lévő döntési technikák nem tudják helyettesíteni a tárgyalás feladatait.
Sokan a politikai vitákra már hosszú ideje úgy tekintenek, mint a demokrácia
nélkülözhetetlen alkotó elemére. James Madison (az Egyesült Államok elnöke 1809 és 1917
között) szerint: ÄA közvéleményt tökéletesíteni, szélesíteni kell, hogy csiszolja és tágítsa a
társadalom látókörét, nézeteit.´ Hannah Arendt és Jürgen Habermas más nézőpontból ugyan,
de a demokratikus párbeszéd fontosságát és politikai gyakorlatát elméletalkotó paradigmaként
kezeli. Véleményük szerint az állam és a társadalom dialógusa alapvető szerepet tölt be, az
állami etatizmus és a piaci presszió kettős nyomásának az ellensúlyozásában. A társadalmi
nyilvánosság egyrészt úgy jelenik meg, mint folyamat, melynek során az emberek közös
problémáikról tanácskoznak, másrészt mindez egy olyan színtér, ahol az események
természetes körülmények között jöhetnek létre. Jól ismertek Arendt és Habermas nézetei
napjaink modern társadalmáról, amelyben a közösségek természetes érdekérvényesítő
gyakorlatát felváltja az adminisztráció és a politikai technika. Habermas a politikai
információkhoz és folyamatokhoz való nyílt hozzáférést az államügyek szabad megvitatását
és az államhatalom intézményeinek szabad bírálatát tekinti a civil társadalom legalapvetőbb
védelmi ernyőjének és követelményeinek. John Rawls

  
 című
munkájában még egy sor további feltételt is megfogalmaz. A hírek és az információk
pontosságát és hitelességét, széleskörű hozzáférhetőségét, a manipuláció kirekesztését,
valamint a politikai egyenlőség szabályainak az érvényesülését, amelyben az érvek ereje
fontosabb mint a hatalom és a tekintély, tartja a legfontosabbnak.
A tanácskozó demokráciát pártoló elmélet mindegyike erőteljesen hangsúlyozza a viták
szerepét és erejét a civil társadalom hatékony működésében. A tárgyalások során a

131
lehetőségek tárháza jelenik meg a nyilvánosság szintjén, hiszen mindenki rendelkezik az
értelmes véleményalkotás képességével, a közös eszmecserék sokkal erőteljesebben bátorítják
az altruista viselkedést, mint az egoizmust. Nem szabad továbbá arról sem elfeledkezni, hogy
a legtöbb ember saját véleményének megformálásakor és megváltoztatásakor egyaránt és
erőteljesen figyel a többiekre.

Természetesen a tanácskozó demokrácia elmélete sem mentes a kritikáktól. Tudósok egész

tömege tűnt fel a posztmodernizmus zászlaja alatt, hogy megkérdőjelezzék a közel két
évszázada szilárdnak hitt elveket. Az érvek tömegéből most a legfigyelemreméltóbbakat
emeljük ki. A tanácskozó demokrácia nem valósítható meg a mai tömegtársadalmakban,
hiszen igen sok ember egyáltalán nem akar részt venni a politikai párbeszédben. A
tanácskozás politikailag sem hatékony, csupán beszélgetés. Az alapítók által javasolt Ähűvös
és nyugodt mérlegelés´ nem mindig segíti elő a legjobb döntéseket, mert kirekeszti az
intuíciót és az érzelmeket. Nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a modell nem hozott létre egy
stabil demokráciát.



K

"

Teledemokrácia Tanácskozó demokrácia
A közvélemény és az állampolgári Az összesített vélemények nem
visszacsa-tolások hatékonyan segítik alkotnak a jó kormányzás megvalósítását.
A dinamikus társadalmi párbeszéd A politikai igazság nem az ideák
támogatja az eszmék egészséges piacát. versengé-séből ered, hanem a társadalmi
párbe-szédből.
A hatékony politikai kommunikáció A leghatékonyabb politikai társalgás
vertiká- lis; és a politikusok és az oldal-irányú; és az állampolgárok között
állampolgárok kö-zött megy végbe. megy végbe.
Az új technológiákkal az állampolgárok Az önigazgatás kollektív döntéshozatalt,
saját magukat kormányozhatják. így dialógusok működését, és együttműkö-
dést követel.
Az új technológiák sebessége erősíti a de- A sebesség az társadalmi párbeszéd
mokráciát. ellensége.
A szólásszabadság a demokrácia A demokrácia a dialógus és nem a
szempontja. monológ elvén alapszik.
A társadalmi részvételnek növekedni kell. A demokratikus részvétel mérőeszköze
a minőség és nem a mennyiség.
Az állampolgárok információhoz való Az információt, melyet a vita
hozzá-férését egyenlő módon kell biztosítani. előfeltételé-nek tekintenek jobban megértik
mint a melléktermékét.
Forrás: Scott London: 6
#
%
%

132
 Míg a teledemokrácia fogalmát először a kábeltelevíziókra való reakcióként fejlesztették
ki, addig a kiberdemokrácia fogalmai a számítógépes-hálózatok megjelenésére reagáltak. A
ma már széleskörűen használt kibertér fogalmát William Gibson sci-fi író alkotta meg. A
térnélküli helyen emberi szavak, kapcsolatok, adatok, információk, sőt státusz és hatalom is a
számítógép segítségével közvetítődik. A virtuális világ nem más, mint egy gigantikus
konszenzuális hallucináció, amit naponta tapasztalnak meg a felhasználók milliói. Martin
Hagen idézte azokat a véleményeket, amelyek a kiberdemokrácia elvét a nyugat-amerikai
yuppie és a hippi kultúra különös elegyéből jött létre és egy új Ävirtuális osztály´ sajátította
ki.7 Egy magasan képzett réteg az egyetemek és a Szilicium-völgy között találja meg az
identitását. Álmuk az igazi demokrácia, amely közvetlen állampolgári részvételt és a
boldogsághoz való egyéni jogot (rendszerint dollárban és értékpapírban) jelenti. Antipolitikus
szemléletükben az állam potenciális fenyegetést jelent az egyéni szabadságra és a jólét
maximalizálására egyaránt.

Feltűnő azonban, hogy a kiberdemokrácia tartalmát nagyon is régi politikai értékekkel

töltik meg. Egyik irányzatuk ugyanis a klasszikus liberalizmus elvei alapján a piac és a
korlátlan szabadság fontosságát hangsúlyozza. A másik felfogás közösségorientáltabb, és a
technika új emberi kapcsolatok kialakulását elősegítő hatását emelik ki. Képviselőik között
találjuk James Keyworth-ot Reagan elnök technikai ügyekért felelős tanácsadóját és a
Magyarországon is jól ismert Alvin Tofflert. A kiberdemokrácia apostolai az n-n (ember és
ember) kommunikáció erejében bíznak. A közösségi szerveződés ilyen típusú átalakítása
hihetetlenül képes megnövelni az erősen megfogyatkozott társadalmi tőkét. Több szerző még
ennél is nagyobb hatást tulajdonít a demokratikus erőtér átrendeződésének. A hatalom
erőforrásai az anyagi javaktól egyre inkább az információ birtoklása irányába rendeződnek át.
A kommunikatív hatalom képes teljesen átszervezni a virtuális tér demokratikus szerkezetét,
állítják a szerzők. Az információs erő ugyanis máshogy halmozódik föl és főleg másképpen
tárolható és örökíthető, mint az anyagi tőke. A polgárok az információhoz sokkal könnyebben
jutnak hozzá, és főleg hatékonyabban tudják használni, mint a hagyományos politikai
erőforrásokat.

Az elektronikus demokrácia elvi alátámasztása nagyon is amerikai. Sok támogatója céloz

arra, hogy az ötlet első kitalálója nem más mint Thomas Jefferson. Ebből talán már sejthető,
hogy egyáltalán nem akarják a demokrácia intézményeit az elektronikus infrastruktúrához
igazítani. Mindössze a hagyományos formákat szeretnék az új információs technikák

133
segítségével hatékonyabbá tenni. Nem meglepő, hogy az elektronikus demokratizálás fő
támogatói az Äuralkodó elit´ tagjaiból verbuválódnak. Közéjük sorolhatók még a kongresszus
tagjainak személyzete, a Fehér Ház hivatalnokai, újságírók, politológusok. Legfőbb gondjuk,
hogy miként lehetne megosztani a számítógéphálózat által létrehozott Äinformációs előnyt´ a
társadalom egészével. Az elektronikus demokratizálás szószólói szerint a politikai apátia
korántsem a politikai rendszer jellegéből következik, hanem ennek egyes elemei működnek
csak hibásan. Az információs rendszerek bővítésével, újak létrehozásával a bajok
orvosolhatók. Könnyű felismerni, hogy a vita hátterében az információhoz való szabad
hozzáférés ősrégi amerikai elve húzódik.

Az információs technika bővítése mellett a másik fő célkitűzésük az elektronikus városi

ülések létrehozása. Itt korántsem a szavazáson, hanem sokkal inkább a döntéshozatal
egészében való részvételen van a hangsúly. Ezzel olyan közvetlen és állandónak tekinthető
kapcsolat jön létre a képviselők és a polgárok között, amit a korábbi infrastruktúra nem tett
lehetővé. Nem véletlen, hogy többen baloldali eszmének tekintik ezt az elméletet.
Hivatkoznak olyan képviselőikre mint Amati Etzioninra, vagy Benjamin Barberre, akiknek
politikai értékei közismertek.

A világháló által nyújtott technikai lehetőségekre épülő teóriák mindegyike egy új
kommunikációs tér ideáját fogalmazta meg, amelyre egy információban gazdag ± és aktív
állampolgári közreműködést igénylő ± demokrácia épülhetne. Léteznek azonban
kultúrpesszimista nézetek is, amelyek komolyan tartanak attól, hogy egy kisebbség populista
megnyilvánulásainak a világháló komoly segítséget adhat. Claus Koch ÄA tankönyv a
médiákhoz´ című művében igen szarkasztikusan fogalmaz, amikor azt fejtegeti, hogy Äaz
elektronikus demokrácia nem más, mint a digitális önmeghatározás technikai retorikája, ami
egy alkalmazotti és pubertás kisvállalkozói réteg közös fantáziáját jeleníti meg, akiknek
egyébként az életben soha sem lesz választási lehetősége.´8 Sőt, érzékelhető ennek egy még
erőteljesebb negatív üzenete is. Mindent tehetsz, amit szeretnél, de csak a virtuális életben.
Ez a gondolat és érzés, ha tömegméretűvé válik még erősítheti a jelenlegi apátiát.

A kétkedő hangok nemcsak a lehetőségekre, hanem a tartalmi oldalakra is vonatkoznak.

Aki az Äelektronikus demokrácia´, vagy a Äteledemokrácia´ szavakra keresett (1996-os
adatok) a létező háromszázezer web oldal közül mindössze 0,005 % oldalt talált a témához.

134
Vizsgálatok egész sorát készítették el, de nem javultak az arányok. Az amerikai Yahoo com.
lista a kétszázezer amerikai web oldalról 7104-et sorolt kormányzati kategóriába. Az arány
Németországban még rosszabb. Az Äállam és politika´ témakörében a százezernyi web
oldalból csak 653 találatot jelzett a rendszer. A 14 fő téma kategóriából a Yahoo katalógus az
állam és politika címszavakat az utolsó helyre sorolta. Ha pusztán a mennyiségi összetevőket
figyeljük, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a háló politikamentes. Még a politikától legjobban
érintett Egyesült Államokban is ez a témakör a web oldalak számának mindössze 2 %-át teszi
ki. Németországban ez az arány mindössze 0,5 %.

Más a helyzet az oldalak használatával. A Thomas politikai web-szerver 1996-ban naponta

kétszázezer bejelentkezést regisztrált. Ugyancsak 1996 augusztusában az amerikai
republikánus párt konferenciájának anyagát naponta hétszázezer ember töltötte le. Ez a
nagyságrend már valóban figyelmet érdemel. Németországban ez idáig lemondtak a hálózati
számláló használatáról, de szórványos adatok mégis vannak. A Greenpeace németországi
szervezete napi átlagban ötezer jelentkezőt regisztrál, ami megközelítőleg 400 személynek
felelhet meg. Az SPD nem kevesebb mint százhúszezer találatot jelent havonta. A
ÄTudomány és Politika´ honlap pedig napi 30-150 közötti megkeresést jelez. A száraz
adatoknál sokkal fontosabb lenne annak az ismerete, hogy kik és milyen célból keresik meg a
politikai tartalmú oldalakat. Óvatos számítások azt valószínűsítik, hogy a internetes politikai
kommunikáció az államapparátuson belül és kisebb mértékben a gazdaság és a politika
szereplői között zajlik. Az állampolgárok civil politikai aktivitása alig jelenik meg az
Interneten. A mennyiség jelenléti oldaláról természetesen csak óvatos becslések vannak. A
kutatások megindultak ugyan, de legtöbbjük gyaníthatóan gazdasági és politikai
megfontolásból nem publikus.

Némileg több ismeretünk van a jelenlét minőségi oldaláról. Az már most nyilvánvaló, hogy
az informatikai tér három részre osztható. A legerőteljesebb terület a top-down információ
birodalma, ahol a kormányzat és az ellenzéki propaganda és a politikai marketing-ajánlatok
dominálnak. Lényegesen halványabban ugyan, de léteznek az állampolgári kapcsolattartás és
kommunikáció irányába mutató tervek. A Äpolgárbarát közigazgatás´ címszó alatt kutatott
projektek azonban ez idáig inkább az önlegitimációt szolgálták. A társadalmi és politikai
szervezetekkel való kapcsolattartás elektronikus módszere nagyon tetszetős, de szerepük ma
még kicsi. Létezik egy mellékterület, ami Magyarországon most alakul ki, de hatása ha kis
körben is, igen erős. A pártok belső kommunikációjának az intenzitása és a hatékonysága a

135
háló segítségével rendkívüli módon megnövekedett. Itt elsősorban nem a fővárosi vezetőség
és a vidéki tagság közötti információcsere gyorsult föl, hanem horizontálisan is megindult a
kapcsolat a földrajzilag korábban teljesen elszigetelt szerveztek és aktivisták között.

A hálózati kommunikáció arénájának politikai szereplői már most is, de a jövőben három
nagy csoportot alkotnak. Az első helyen kimagasló mértékben a tartalomszolgáltatók vannak,
akik a politikát aktuális információ-forrásként adják el. A kormányzati szervek és a politikai
pártok sorolhatók ide elsősorban. A társadalom számára elfogadható képeket és hangokat
szolgáltatnak. A második helyen a jól szituált politikai vállalkozók állnak. Parlamenti és helyi
képviselők, vagy ideiglenesen kívülre szorultak akik számára a politika: jó biznisz. Ma még
többnyire úgy viselkednek a világhálón mint a hagyományos médiákban, vagy a 20-30 főt
ritkán meghaladó helyi politikai üléseken. Legkiválóbbjaik azonban érzik, hogy a háló egy
egészen más világ, amit igyekeznek kihasználni. Itt már régen nem az egyszerű meggyőzésről
van szó, hanem nagy, központosított, gyenge kötésű hálózatok szervezéséről. Komoly
lemaradással követik őket az érdeklődő aktív polgárok, akik a háló biztosított előnyöket a
maguk javára szeretnék fordítani, noha ma még alárendelt helyzetben vannak.

A szakirodalmat áttekintve úgy tűnik, hogy a technikai lehetőségekre épülő teóriák

alaposan elszakadtak a valóságtól. A mostani hálózati gyakorlatban egyre inkább az e-mail
keresztüli magánbeszélgetések erősödnek meg. Ez a fejlődés pedig nagyon egyértelműen a
digitális sokcsatornás TV nézés gyakorlatához közelít. A kommunikációs elemek nem
fontosak, így a folyamat inkább az elosztó, mintsem egy kommunikációs médium irányába
hat. A politikai információ funkciója egyértelműen tükrözi ezt a helyzetet. Az a mód ugyanis
ahogyan a politika megjelenik a hálón egyértelműen bizonyítja az Internet elosztó médiummá
válását. A nem interaktív technikák legjobb esetben csak az egyéni vélemény formálásához
tudnak hozzájárulni a nyilvános akaratképzéshez nem. A változás fő okát a www.
platformosodásában és a háló általános felhasználói profilúvá válásában véljük megtalálni. Ez
a technika a hálót olyan médiummá alakította át, amely a fogyasztást és a használatot
rendkívüli módon demokratizálja, de lehetőségei ezzel le is szűkültek. Gondként
fogalmazható meg, hogy az igen nagyfokú technikai kultúrához való alkalmazkodás egyre
több gazdasági és társadalmi tőkét igényel.

Nem szabad elfelejteni azokat az egyenlőtlenségeket sem, amelyek korántsem csökkentett

megnyugtató módon a világháló eddigi fennállása óta. Kormányzati támogatással

136
természetesen a hozzáférés növelhető, de sokkal nagyobb gondot jelent az átviteli hálók,
szerverek, operációs rendszerek, routerek, stb. fölötti tulajdon. Az út pedig a nyomtatott és az
elektronikus médiák történelmi fejlődéséhez hasonlóan a kis magántulajdontól a monopol
típusú nagy tulajdon felé vezet. A hálók fölötti gazdasági és politikai hatalom valós
következményei akkor jelentkeznek majd, amikor a világháló valóban tömegélménnyé és
megkerülhetetlen politikai erővé kezd válni.


: 

1. Who Surfs? New Technology and Voters and Virtual Democracy in America
Harvard 1998.
2. Adataink tájékoztató jellegűek, amit két nagyobb kutatásból merítettünk.
Az egyik már nyomtatásban megjelent (Bőhm Antal-Fernczi Zoltán-Szakál Gyula:
Széchenyi István Főiskola hallgatóinak véleménye Győrről és Önmagukról. Továbbá:
Karrierek és életstratégiák a nyugat-magyarországi régióban című OKTK által támo-
gatott kutatás, amelynek adatai most vannak feldolgozás alatt.
3. Idézi Perjés László: Internet@marketing magyar szemmel. Bagolyvár Kiadó, 2001.
272.o.
4. Id.: Philiph E.Agre: Growing a Democratic Culture John Commons on the Wiring of
Civil Society http: // dlis.gesis.uncla.edu /pragre/
5. Scott London: Teledemocracy versus Deliberative Democracy A Comparative Look
at two Models of Public Talk Jorunal of Interpersonal Computing an Technology
1995. April.2. 33-55.o.
6. Martin Hagen: A Typology of Elektronic Democracy, Gissen, 1998.
7. Martin Hagen: im.
8. Idézi Martin Hagen

137
138