You are on page 1of 10

Viktimológia; áldozattá válás a kapcsolatokban

Pszichológia és jog tandem kurzus keretében készítette:

Gerzsenyi Bianka, ELTE-ÁJK Makai Máté, ELTE-PPK Trefán Anita, ELTE-ÁJK

Budapest, 2011. május 01.

VIKTIMOLÓGIA KIALAKULÁSA, HÁTTERE:
A viktimológia (jelentése: áldozattan), mint a kriminológia egyik résztudománya a bűnözés áldozataival foglalkozó ismereti rendszerként határozható meg. Kialakulásának alapja az a felismerés, hogy a bűncselekmények sértettjei nem passzív elszenvedői ezeknek az eseteknek, hanem bizonyos hajlamosító tényezők vagy az elkövetővel való interperszonális kapcsolatuk alapján jelentős szerepük lehet maga a bűncselekmény megvalósulásában is. Ezen aktív szerep egyaránt takarhatja a bűnözői elhatározást kiváltó okokat és a bűncselekmény létrejöttét megkönnyítő feltételeket is. "A viktimológia a kriminológián belül a bűnözésnek azt az oldalát vizsgálja, amikor is az elkövető célcselekményének, vagy azt előkészítő eszköztevékenységének közvetlen áldozata van, s e vonatkozásban jelentős kiegészítő ismereteket szolgáltat." A tudományág megalapítása Hans von Hentig (1887-1974) német kriminológus nevéhez köthető, aki 1940-es művében taglalta először a bűnözők és áldozataik kölcsönös egymásrahatásának kérdését. A tudományágat valóban megalapozó, The Criminal and His Victim című 1948-as tanulmányában a bűnözővé válás folyamatát az alkati tényezők, szociobiológiai összetevők és geofizikai jelenségek mellett elsőként hozta összefüggésbe az áldozatoknak a bűncselekmény létrejöttéhez való hozzájárulásával. A viktimológia fejlődésére alapvető hatással volt az ENSZ 1985-ös milánói hetedik kongresszusa, amely során a tagállamok deklarálták, hogy a bűnözés áldozatai nagyobb figyelemre és védelemre szorulnak az egész világon. Emellett elfogadták az áldozat meghatározását, mely szerint "az áldozat szó olyan személyeket jelent, akik egyedileg vagy kollektívan sérelmet szenvedtek, beleértve fizikai és lelki sérülésüket, érzelmi szenvedéseket, gazdasági veszteségeket, alapvető jogaik lényeges korlátozását, olyan tevékenységgel vagy mulasztással, amelyek sértik a tagállamok hatályos büntetőjogi normáit, beleértve azokat is, amelyek a bűnös hatalmi visszaéléseket tiltják." A viktimológia létjogosultságát és elismertségét mutatja az a tény is, hogy 1973 óta a terület kutatói háromévente Nemzetközi Viktimológiai Szimpóziumot tartanak, ahol megvitatják a tudományághoz tartozó sokrétű problémákat. A szimpóziumok állásfoglalása szerint a viktimológia vizsgálódásának központi kérdései:
• • •

a sértett személyiségé és helyzeti adottságai a bűnelkövető és a sértett kapcsolata azoknak a bűncselekményeknek elemzése, amelyeket leggyakrabban a sértetti magatartás vált ki, mintegy aktivizálva az elkövetést

• • •

a bűncselekmények áldozatainak csoportosítása, hogy kik, miért és milyen körülmények között fejtenek ki kriminogén vonzerőt a sértettek-áldozatok helyzete és szerepe a büntetőjogban és a büntetőeljárásokban a társadalom viszonyát az áldozattá hatékonyabb kárpótlási lehetőségeiket. váltakhoz, az eddiginél

Jelen dolgozatunk célkitűzése néhány érdekes szemelvényt felmutatni a viktimológia kutatási területei, jellegzetes problémái és aktuális kérdései terén.

NEMI KÜLÖNBSÉGEK:
Az áldozattá válás témájában készült kutatások és statisztikai felmérések nagy számban támasztják alá, hogy a viktimizáció legtöbb formájában (a nemi erőszak kivételével) a férfiak aránya kimutathatóan meghaladja a nőkét. E jelenség időben stabil és eltérő kulturális közegekben is egyaránt kimutatható. Ezeket a megfigyeléseket Fetchenhauer és Rohde (2002) emelte magasabb kontextusba. A kutatók evolúciós paradigmába illeszkedő hipotézise szerint a férfiak magasabb viktimizációs aránya a rájuk jellemző magasabb kockázatvállalási vezethető vissza. Ez a különbség a háttérmechanizmusok terén feltételezhetően azért alakult így, mert a férfiaknál a termékeny partner megszerzése a szaporodási siker érdekében a belső szelekció folytán nagyobb mértékű kockázatvállalást igényel, mint a nők esetében. Fetchenhauer és Rohde 275 személyen (köztük 49,6% férfi és 50,4% nő) végzett vizsgálatukban tesztelték hipotézisüket és kimutatták, hogy az autóbaleset, kerékpárlopás, testi sértés, csalás és rablás mindegyikének prevalenciája valóban magasabb az általuk megkérdezett férfiak, mint nők körében. Ráadásul a viktimizáció különféle formái erőteljes összefüggést mutattak és skálaként értelmezve Cronbach alfa=0,62 értéket adtak. A résztvevők emellett egy rövidtáv-orientációt és egy kockázatvállalási attitűdöt mérő kérdőívet is kitöltöttek. Az eredmények alapján a férfiak mindkét skálán magasabb értéket értek el, mint a nők. Ráadásul a korábbi viktimizálódás és a kockázatvállalási attitűd között a férfiak esetében r=0,43 volt a megfigyelhető együttjárás (ugyanez nőknél r=0,24). A rövidtáv-orientáció és a viktimizáció közti összefüggés minden esetben a várt iránynak megfelelő volt, de nem mindig érte el a szignifikáns mértéket. Az is bebizonyosodott, hogy azok a nők, akik már voltak nemi erőszak sértettjei, összeségében nagyobb kockázatvállalási attitűddel rendelkeznek, mint akik nem estek áldozatul ilyen cselekménynek.

Fetchenhauer és Rhode eredményei szerint tehát az áldozattá válás különféle formái azért mutatnak magas együttjárást, mert egy alapvető, közös tényezőre, a kockázatvállalási attitűdre vezethetők vissza. Ez a férfiak körében evolúciós okok folytán már eleve magasabb, ezzel magyarázva a viktimizációban tapasztalt nemek közötti eltolódást.

HÁZASTÁRSI JÁTSZMÁK:
A viktimológia valamennyiünk mindennapjainak szerves részét képezi. Jelen van a házasság intézményében, az ún. házastársi játszmák keretein belül. Érdekes megfigyelnünk ugyanis, melyik fél irányítja az életközösségben felmerülő valamennyi döntéshozatalt, melyik házastárs az, aki aláveti magát társa akaratának, ki a befolyásolhatóbb a kapcsolatban, esetleg ki válik üldözötté, s ki az üldözött. A házassági játszmák kutatója, s talán legkiválóbb szakértője Eric Berne, aki az Emberi játszmák című művével vált ismert pszihológussá. Berne könyvében a társas érintkezés szabályait vizsgálja, s három énállapotot különböztet meg, melyek pillanatról pillanatra válthatják egymást. Az első énállapot szerint mindenkinek voltak szülei, szülőpótlékai, így mindenkiben rögzül a szülő-én viselkedéstípus. Ezt nevezi Berne „exteropszihikus működésnek”, azaz mindenkiben lakozik egy szülő. A második énállapot az objektív adatfeldolgozással működésbe hozható személyiségjelek, melyet a pszihológus „ neopszihikus működésnek” nevez, azaz mindenkiben lakozik egy felnőtt. A harmadik énállapot a korábbi tapasztalatok alapján rögzült rossz beidegződések. Ezt nevezi Berne „archeopszihikus működésnek”, mely kifejezi, hogy mindenkiben van egy gyermek. Berne szerint a felnőtt a legfontosabb énállapot, mely kontrollálja az intuíciót képviselő gyermek viselkedését, ill. a szülőt, mely az igazi anyaságért/apaságért felelős. A felnőtt végzi a legfontosabb döntéseket, viszont az ideális működést akkor éri el a személy, ha mindhárom énállapot egyensúlyban van. Ezt vázolja föl a strukturális diagram. Berne könyvében a strukturális elemzéshez társítja a tranzakcionális elemzést, mely a kommunikáció alapszabályait, a társas érintkezés egységét fekteti le. Az író szerint a tranzakciók meghatározott sorrendben zajlanak, azaz minden cselekvésnek megvan a maga rituáléja ( pl. munka). Mindez beviszi az embert egy meghatározott szerepbe, melyekből a játszmák segítségével léphet ki. A játszmák mindig egy meghatározott, rejtett cél felé viszik az egyént, rendszerint trükkös megvalósításon keresztül. A különbség a rituálé és a játszmák között, hogy a játszma mindig rejtett jellegű és nyereségvágy jellemzi. A játszma tehát tisztességtelen, s drámai hatást keltő folyamat, mely bevezeti a művelet fogalmát, amely egy specifikus tisztázott cél érdekében történő tranzakció.

Az énállapotok tükrében a játszma általábana szülő és a gyermek énállapot között játszódik le, de ez nem jelenti azt, hogy a játszmáknak feltétlenül a gyermeknevelésben kell bekövetkezniük,hiszen gyakran előfordulnak a házastársi kapcsolat keretein belül is, így beszélhetünk az ún. házassági játszmákról. A házassági játszmák két szereplője a zsarnok és az engedelmeskedő, a gyermek énállapot. A zsarnok férj vagy feleség megkapja gyenge párjától azt a tiszteletet, amely ő maga szerint megilleti őt, miközben segít a gyengébb félnek, akit így megkímél félelmeitől. A gyengébb félben ugyanis rendszerint a „mihez kezdenék egyedül” kérdés merül föl, s félve az egyedülléttől, érezve az alárendelődés szükségességét aláveti magát zsarnok párja akaratának. A jelenség mögött gyakran mazochista hajlamot vélnek felfedezni a szakemberek. A játszmák gyermekkorban indulnak, felnőttkorban pedig tudatosan vagy tudattalanul élnek a személy magatartásában. A játszmák tipikus vonásai:
• • • • •

A játszmák ismétlődőek. A játszmákat Felnőtt tudatosság nélkül játsszák. A játszmák mindig azzal végződnek, hogy a játékosok helyettesítő érzelmeket tapasztalnak meg. A játszmákkal velejár, hogy a játékosok között rejtett tranzakció történik. A játszmák mindig magukban foglalják a meglepetés vagy zavar momentumát.

A játszmák fokozatai (különböző intenzitással játszhatunk):
• • •

Elsőfokú játszma (olyan a kimenetele, melyet a játékos hajlandó megosztani társadalmi körével) Másodfokú játszma (keményebb a kimenetele, a játékos nem szívesen tesz közhírré társadalmi körében) Harmadfokú játszma („amit életre-halálra játszunk. A kórházban, a bíróságon vagy a halottasházban végződik.” Berne)

Stephan Karpman elméletet dolgozott ki a játszmák elemzésére. Elgondolása szerint amikor az emberek valamilyen játszmát játszanak, belépnek a három sorskönyvi szerep valamelyikébe: üldöző, megmentő, áldozat. Az üldöző elnyomja és lekicsinyíti a többi embert. A megmentő – az üldözőhöz hasonlóan – nem látja rendben a többi embert, viszont segítséget ajánl fel számukra: „Segítenem kell ezeket az embereket, mert nem elég jók, hogy segítsék saját magukat”. Az áldozat számára ő maga az, akit legyőztek, aki nincs rendben: „Én nem tudom megállni a helyemet.” A házassági életközösségben leginkább az „ennek is te vagy az oka” típusú játszmák játszódnak le. Ennek lényege, hogy az egyik fél nyugalomra vágyik, viszont saját nyugalmát úgy biztosítja, hogy közben mindenért a másik felet okolja. A jelenség hátterében állhat a felelősség elhárítása is.

Találó példa a házassági játszmákra egy közös nyaralás, amikor a bizonytalan fél párjára hárítja a döntés jogát, s ezzel együtt a felelősség terhét is. Ha a nyaralás nem úgy alakul, ahogy azt a döntésképtelen házastárs tervezte, férjét/feleségét hibáztatja, mondván ő választott rosszul. Társára háríthatja a felelősséget, s támadó pozícióban, mintegy végrehajtó hatalomként hibáztatja, s lelki terrorban tartja házastársát. Ebben a szituációban gyakran elhangzanak a következő mondatok: „Én előre megmondtam”, „Ennek is te vagy az oka”, „Nézd, mit tettél velem”. A támadó fél mintegy önmaga áldozatává vált, ugyanis saját magát kergette bele abba a helyzetbe, mellyel végülis ő volt elégedetlen, s így személyiségének problémái helyett a másik fél okolásával, hangos szóváltásokkal „játszhatja” az áldozat szerepét. A játszmákból nehéz kilépni, hiszen így a vádaskodó fél elesik az általa generált helyzetből adódó előnyöktől, kielégüléstől. Legtöbbször a házasság végét jelentik a sorozatos játszmák, hiszen a kritizált fél egy ideig tűri az örökös felelősségre vonást hibáztatást, majd kilép a számára teherként, stresszes, kellemetlen, szorongó állapotot előidéző kapcsolatból. A párkapcsolatban jelentkező játszmák nemcsak a házasságban érhetőek tetten, hanem már a párválasztásnál is jelentkeznek. Gyakori például, hogy a szexualitástól tartó, férfiasságában bizonytalan férfi olyan partnert választ, aki kezdetben kihívó, csábító viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, a kívülállók számára kezdeményező hölgynek tűnik, valójában viszont fél megélni a szexualitást. A férfi ebben az esetben erősnek, dominánsnak tűnik, akit választottja az utolsó pillanatban utasít vissza, így áldozattá válik. A nő okolható tehát magatartásáért, ő tűnik frigidnek. Valójában,a tudattalan szintjén viszont arról van szó, hogy az említett férfi csak az ilyen hölgyek mellett élheti meg férfiasságát, csak az ilyen típusú nők mellett tűnik határozott, domináns, kezdeményező félnek. Ha a szexualitás felé nyitott partnerrel találkozna, hamarosan kiderülne, hogy ő maga az, aki fél megélni szexualitását, szorong, bizonytalan saját férfiasságát illetően. A szituáció persze fordítottan is elképzelhető: a nőiességében bizonytalan hölgy úgy érzi, hogy visszautasító magatartása véget nem érő feszültséget, veszekedést generál kapcsolatában. Mintegy megoldásként próbál csábító lenni partnerével, vagy másokkal, mely révén társa kezdeményez, esetleg féltékeny lesz. A partner viszont szintén elutasító magatartást tanúsít „kikérem magamnak” játszma keretében. Ez pedig még inkább fokozza a feszültséget, a valódi problémáról pedig eltereli a hangsúlyt. Gyakori ilyen esetekben egy harmadik fél felbukkanása a kapcsolatban, mellyel a felek kiléphetnek a játszmából, viszont az az új párkapcsolatban újra előtérbe kerülhet. A megoldás ekkor párterápia, tanácsadás lehet. A játszmák, s azon belül is a házassági játszmák, ill. a párkapcsolatban előforduló játszmák keretein belül tehát láthatjuk, hogy a viktimológia számos esetben megjelenik, s a mindennapi élet egy, a

háttérben megbúvó életközösségét.

szörnyetegeként

ítéli

halálra

férfi

és

VÁLÁS, GYERMEKELHELYEZÉS:
Statisztika adatok alapján napjainkban 25.000 körüli egy évben a válások száma. A válás legkardinálisabb részei a gyermekelhelyezés és a vagyonmegosztás. Jogi szabályozás tekintetében az 1954. évi Csjt hivatott rendelkezni. A Csjt., valamint az egyéb családjogi jogszabályok elsődleges feladata a család, illetve ezen belül elsősorban a gyermek védelme. Elsősorban a gyermek érdekeiben igyekszik eljárni a bíróság, mint magatehetetlen, 14 év alattiak esetében döntésképtelen, passzív résztvevői az eseményeknek. Rendkívül kényes probléma, hogy egy érzelmileg túlfűtött konfliktusban mennyire lehet optimálisan dönteni. Pszichológiai szempontból a gyermek elhelyezési eljárások gazdag táptalaját képezik az áldozattá válásnak. A precedensek alapján gyakori a válásokkor, hogy a szülők valamilyen szinten inkább kompromisszumra jutnak. A Csjt. szerint - a szülők megegyezésének hiányában - a gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van. A bírói gyakorlat szerint a gyermeknevelésre való alkalmatlanságra utal, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől, és a befolyásolt gyermek érzelmeire hivatkozással kívánja megakadályozni, hogy a gyermek ahhoz kerüljön, akinél a bíróság elhelyezte. A nem megfelelően lezárt kapcsolatok kihatása a gyermek pszichés fejlődésére felbecsülhetetlen következményekkel jár. A szülők harcában kialakul a gyermekben a lojalitás konfliktus, nem tud dönteni a szülei vitájában. A szülők pedig, gyakran felhasználva a törvények adta lehetőségeket, netán túl is lépnek ezeken a korlátokon, versenyeznek a gyermek szeretetéért. Egy kiragadott, sarkos példával szeretnénk a gyermekelhelyezések legszélsőségesebb esetét szemléltetni, amelyre megdöbbentő, de számos precedense van. A tipikus elképzelés a közfelfogásban adott: válás után az apa nem törődik a gyermekével, az anyára hárul minden a neveléssel kapcsolatban, az apa pedig újra kezdi az életét és „vígan éli napjait”. A kurzus keretében szívszorító példát láthattunk erre az esetre egy tárgyalás látogatás alkalmával. Dr. Régász Mária cikkében egy nagyon érdekes, jogilag és erkölcsileg maximálisan aggályos probléma körre hívta fel a figyelmet az Ügyvédek lapja c. folyóiratban.

Lényege: az anya keresztes háborúja az apa. Az anya a válás után megerősödve, az addigi kompromisszumot felrúgva, a gyermek érdekeire hivatkozva, közben pont ez ellen cselekedve perbe lép az apával. Általában a tartásdíj, kapcsolattartás, felügyeleti jog kapcsán. A jogi procedúra mellett pedig megkezdődik a gyermek „apátlanítási” folyamata. Jellemző az ún. „kapcsolattartási vírus”, emellett pedig a pszichés lelki nyomás, az apa ellen való nevelés, az apához fűződő érzelmeinek kiölése. A gyermek érdekeire hivatkozva, a gyermeket eszközként felhasználva indul harc minden fronton az apa személye ellen. A gyermek nem tud dönteni, hiszen mindkét szülőhöz ragaszkodik, eközben a folyik a hosszú per, senki nem jut közelebb a kompromisszumhoz. A anya „apátlanítani” szeretne, az apa normális kapcsolatot a gyermekével, a gyermek pedig mindkét szülőjével való kapcsolatot. A bírósági intézkedés, jogerős szabályozás megszületéséig gyakran hosszú hónapok is letelhetnek. A „legelszántabb” anyák ilyenkor megdöbbentő kreativitásról tesznek tanúbizonyságot. Hajlandóak elköltözni a gyermekkel együtt más városba, felborítva a gyermek addigi életét. A másik „bevetett fegyver” a büntető feljelentés. Az abszurditást túllépő esetekben az apa ellen folyó bírósági perek, a pszichés hatásgyakorlás az apa és gyermekének viszonya látja kárát. A gyermekben a bizonytalanság, a szándékos megtévesztés fokozza a szorongást. Tipikus emberi játszma folyamán az anya van áldozatként, üldözöttként feltűntetve, a gyermek a megmentendő fél, az apa pedig az üldöző. Mindeközben a gyermek igyekszik mindkét szülőjének megfelelni, lehetőségeihez képest nem foglal állást. Egy amerikai felmérés szerint a gyerekek 1-2 év múlva kiheverik a válást, érzelmi és magatartási reakcióik nem különböznek más élethelyzetű társaikétól, ha megvalósulnak a következő feltételek: - kiegyensúlyozott, folyamatos, megbízható kapcsolattartás mind a két szülővel fennmarad a családi élet rendezettsége - a gondviselő szülő mentálisan, pszichésen regenerálódott a válási krízis után. Nincs olyan tökéletes, intelligens válás, amit nem érez meg a gyerek. A szülők kompromisszum készsége, a gyermek érdekeinek előtérbe helyezése, a belátás, hogy a gyermeknek minkét szülőjére szüksége van, illetve az érzelmek, sértettségek háttérbe szorítása révén a gyermek egészséges pszichés fejlődése nem lenne akadályoztatva. A kompromisszumra jutást hivatott elősegíteni a mediáció intézménye, amely egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában mind a két fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél (mediátor) jár közben. A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus

természetét, segít olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő. A családi mediáció a szülők egymás közötti és gyermek közötti jövőbeni kapcsolatára figyel, és azon alapul, hogy a szülők tudják a legjobban, hogy a gyermekeiknek mire van szüksége. Az érzelmi terhek megnehezítik a döntéshozást. Ha a felek nem tudnak megegyezni akkor a végső döntést a bíró hozza meg autoriter módon. A bírák és szakértők erősen túlterheltek, egyikük számára sincs speciális képzés és a tárgyalások „futószalaga” is megnehezíti az eljárást. A felek ennek következtében úgy érzik, hogy személyes problémáikkal egyáltalán nem foglalkoztak, vagy nem megfelelően döntöttek, mert a nehezen érthető jogi kérdések uralták a tárgyalás témáját. A családi mediáció ezen a ponton léphet be a bírósági eljárás kiegészítő elemeként, mint olyan folyamat, melynek során szerephez juthatnak a szorongások, félelmek, annak érdekében, hogy jobban érthetővé váljék a felek mögöttes érdeke, ellentétes látásmódja. Különösen javasolt a mediáció a tönkrement, elrontott házasságok eseteiben, amikor már képtelenek segítség nélkül kommunikálni egymással, amikor már az indulatok és negatív érzelmek elhatalmasodtak. Igyekszik tehermentesíteni az igazságszolgáltatást és példát mutat a gyerekeknek abban, hogyan kell az élet nehéz helyzeteit kezelni, egymást tiszteletben tartani, de nem áldozattá válni. Természetesen egyetlen jogi intézmény sem képes kompenzálni a szülői felelősséget és azt a hátteret biztosítani a gyermek számára, amelyhez joga lenne.

HIVATKOZÁSOK:
• Berne, E. (2008). Emberi játszmák. Háttér, Budapest.

Fetchenhauer, D., Rohde, P. A. (2002). Evolutionary personality psychology and victimology. Sex differences in risk attitudes and short-term orientation and their relation to sex differences in victimizations. Evolution and Human Behavior, 23 (4), 233–244. Tóth T. (2003). A viktimológia ismeretelmélete. Letöltve: 2011. 04. 27. http://mek.niif.hu/04100/04169/html/index.htm http://hu.wikipedia.org/wiki/Medi%C3%A1ci %C3%B3#Csal.C3.A1di_medi.C3.A1ci.C3.B3

• • •

• Ügyvédek Lapja, 2011/2, Dr. Régász Mária cikke

http://hodis.vmmi.org/delivegeken/KoszDrag/Kosz307.htm

http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/2900/hazassagi-jatszmakes-a-kihult-kapcsolat

http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_j%C3%A1tszm%C3%A1k

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tranzakci%C3%B3anal %C3%ADzis#J.C3.A1tszm.C3.A1k