You are on page 1of 10

Viktimológia;

áldozattá válás a kapcsolatokban

Pszichológia és jog tandem kurzus keretében készítette:

Gerzsenyi Bianka, ELTE-ÁJK

Makai Máté, ELTE-PPK

Trefán Anita, ELTE-ÁJK

Budapest, 2011. május 01.


VIKTIMOLÓGIA KIALAKULÁSA, HÁTTERE:
A viktimológia (jelentése: áldozattan), mint a kriminológia egyik
résztudománya a bűnözés áldozataival foglalkozó ismereti rendszerként
határozható meg. Kialakulásának alapja az a felismerés, hogy a
bűncselekmények sértettjei nem passzív elszenvedői ezeknek az
eseteknek, hanem bizonyos hajlamosító tényezők vagy az elkövetővel való
interperszonális kapcsolatuk alapján jelentős szerepük lehet maga a
bűncselekmény megvalósulásában is. Ezen aktív szerep egyaránt
takarhatja a bűnözői elhatározást kiváltó okokat és a bűncselekmény
létrejöttét megkönnyítő feltételeket is. "A viktimológia a kriminológián
belül a bűnözésnek azt az oldalát vizsgálja, amikor is az elkövető
célcselekményének, vagy azt előkészítő eszköztevékenységének
közvetlen áldozata van, s e vonatkozásban jelentős kiegészítő ismereteket
szolgáltat."

A tudományág megalapítása Hans von Hentig (1887-1974) német


kriminológus nevéhez köthető, aki 1940-es művében taglalta először a
bűnözők és áldozataik kölcsönös egymásrahatásának kérdését. A
tudományágat valóban megalapozó, The Criminal and His Victim című
1948-as tanulmányában a bűnözővé válás folyamatát az alkati tényezők,
szociobiológiai összetevők és geofizikai jelenségek mellett elsőként hozta
összefüggésbe az áldozatoknak a bűncselekmény létrejöttéhez való
hozzájárulásával.

A viktimológia fejlődésére alapvető hatással volt az ENSZ 1985-ös


milánói hetedik kongresszusa, amely során a tagállamok deklarálták, hogy
a bűnözés áldozatai nagyobb figyelemre és védelemre szorulnak az egész
világon. Emellett elfogadták az áldozat meghatározását, mely szerint "az
áldozat szó olyan személyeket jelent, akik egyedileg vagy kollektívan
sérelmet szenvedtek, beleértve fizikai és lelki sérülésüket, érzelmi
szenvedéseket, gazdasági veszteségeket, alapvető jogaik lényeges
korlátozását, olyan tevékenységgel vagy mulasztással, amelyek sértik a
tagállamok hatályos büntetőjogi normáit, beleértve azokat is, amelyek a
bűnös hatalmi visszaéléseket tiltják."

A viktimológia létjogosultságát és elismertségét mutatja az a tény is,


hogy 1973 óta a terület kutatói háromévente Nemzetközi Viktimológiai
Szimpóziumot tartanak, ahol megvitatják a tudományághoz tartozó
sokrétű problémákat. A szimpóziumok állásfoglalása szerint a viktimológia
vizsgálódásának központi kérdései:

• a sértett személyiségé és helyzeti adottságai

• a bűnelkövető és a sértett kapcsolata

• azoknak a bűncselekményeknek elemzése, amelyeket


leggyakrabban a sértetti magatartás vált ki, mintegy aktivizálva az
elkövetést
• a bűncselekmények áldozatainak csoportosítása, hogy kik, miért és
milyen körülmények között fejtenek ki kriminogén vonzerőt

• a sértettek-áldozatok helyzete és szerepe a büntetőjogban és a


büntetőeljárásokban

• a társadalom viszonyát az áldozattá váltakhoz, az eddiginél


hatékonyabb kárpótlási lehetőségeiket.

Jelen dolgozatunk célkitűzése néhány érdekes szemelvényt


felmutatni a viktimológia kutatási területei, jellegzetes problémái
és aktuális kérdései terén.

NEMI KÜLÖNBSÉGEK:

Az áldozattá válás témájában készült kutatások és statisztikai


felmérések nagy számban támasztják alá, hogy a viktimizáció legtöbb
formájában (a nemi erőszak kivételével) a férfiak aránya kimutathatóan
meghaladja a nőkét. E jelenség időben stabil és eltérő kulturális
közegekben is egyaránt kimutatható. Ezeket a megfigyeléseket
Fetchenhauer és Rohde (2002) emelte magasabb kontextusba. A kutatók
evolúciós paradigmába illeszkedő hipotézise szerint a férfiak magasabb
viktimizációs aránya a rájuk jellemző magasabb kockázatvállalási
vezethető vissza. Ez a különbség a háttérmechanizmusok terén
feltételezhetően azért alakult így, mert a férfiaknál a termékeny partner
megszerzése a szaporodási siker érdekében a belső szelekció folytán
nagyobb mértékű kockázatvállalást igényel, mint a nők esetében.

Fetchenhauer és Rohde 275 személyen (köztük 49,6% férfi és 50,4%


nő) végzett vizsgálatukban tesztelték hipotézisüket és kimutatták, hogy az
autóbaleset, kerékpárlopás, testi sértés, csalás és rablás mindegyikének
prevalenciája valóban magasabb az általuk megkérdezett férfiak, mint nők
körében. Ráadásul a viktimizáció különféle formái erőteljes összefüggést
mutattak és skálaként értelmezve Cronbach alfa=0,62 értéket adtak. A
résztvevők emellett egy rövidtáv-orientációt és egy kockázatvállalási
attitűdöt mérő kérdőívet is kitöltöttek. Az eredmények alapján a férfiak
mindkét skálán magasabb értéket értek el, mint a nők. Ráadásul a korábbi
viktimizálódás és a kockázatvállalási attitűd között a férfiak esetében
r=0,43 volt a megfigyelhető együttjárás (ugyanez nőknél r=0,24). A
rövidtáv-orientáció és a viktimizáció közti összefüggés minden esetben a
várt iránynak megfelelő volt, de nem mindig érte el a szignifikáns
mértéket. Az is bebizonyosodott, hogy azok a nők, akik már voltak nemi
erőszak sértettjei, összeségében nagyobb kockázatvállalási attitűddel
rendelkeznek, mint akik nem estek áldozatul ilyen cselekménynek.
Fetchenhauer és Rhode eredményei szerint tehát az áldozattá válás
különféle formái azért mutatnak magas együttjárást, mert egy alapvető,
közös tényezőre, a kockázatvállalási attitűdre vezethetők vissza. Ez a
férfiak körében evolúciós okok folytán már eleve magasabb, ezzel
magyarázva a viktimizációban tapasztalt nemek közötti eltolódást.

HÁZASTÁRSI JÁTSZMÁK:
A viktimológia valamennyiünk mindennapjainak szerves részét
képezi. Jelen van a házasság intézményében, az ún. házastársi játszmák
keretein belül. Érdekes megfigyelnünk ugyanis, melyik fél irányítja az
életközösségben felmerülő valamennyi döntéshozatalt, melyik házastárs
az, aki aláveti magát társa akaratának, ki a befolyásolhatóbb a
kapcsolatban, esetleg ki válik üldözötté, s ki az üldözött.

A házassági játszmák kutatója, s talán legkiválóbb szakértője Eric


Berne, aki az Emberi játszmák című művével vált ismert pszihológussá.
Berne könyvében a társas érintkezés szabályait vizsgálja, s három
énállapotot különböztet meg, melyek pillanatról pillanatra válthatják
egymást. Az első énállapot szerint mindenkinek voltak szülei,
szülőpótlékai, így mindenkiben rögzül a szülő-én viselkedéstípus. Ezt
nevezi Berne „exteropszihikus működésnek”, azaz mindenkiben lakozik
egy szülő. A második énállapot az objektív adatfeldolgozással működésbe
hozható személyiségjelek, melyet a pszihológus „ neopszihikus
működésnek” nevez, azaz mindenkiben lakozik egy felnőtt. A harmadik
énállapot a korábbi tapasztalatok alapján rögzült rossz beidegződések. Ezt
nevezi Berne „archeopszihikus működésnek”, mely kifejezi, hogy
mindenkiben van egy gyermek. Berne szerint a felnőtt a legfontosabb
énállapot, mely kontrollálja az intuíciót képviselő gyermek viselkedését, ill.
a szülőt, mely az igazi anyaságért/apaságért felelős. A felnőtt végzi a
legfontosabb döntéseket, viszont az ideális működést akkor éri el a
személy, ha mindhárom énállapot egyensúlyban van. Ezt vázolja föl a
strukturális diagram.

Berne könyvében a strukturális elemzéshez társítja a tranzakcionális


elemzést, mely a kommunikáció alapszabályait, a társas érintkezés
egységét fekteti le. Az író szerint a tranzakciók meghatározott sorrendben
zajlanak, azaz minden cselekvésnek megvan a maga rituáléja ( pl. munka).
Mindez beviszi az embert egy meghatározott szerepbe, melyekből a
játszmák segítségével léphet ki. A játszmák mindig egy meghatározott,
rejtett cél felé viszik az egyént, rendszerint trükkös megvalósításon
keresztül. A különbség a rituálé és a játszmák között, hogy a játszma
mindig rejtett jellegű és nyereségvágy jellemzi. A játszma tehát
tisztességtelen, s drámai hatást keltő folyamat, mely bevezeti a művelet
fogalmát, amely egy specifikus tisztázott cél érdekében történő
tranzakció.
Az énállapotok tükrében a játszma általábana szülő és a gyermek
énállapot között játszódik le, de ez nem jelenti azt, hogy a játszmáknak
feltétlenül a gyermeknevelésben kell bekövetkezniük,hiszen gyakran
előfordulnak a házastársi kapcsolat keretein belül is, így beszélhetünk az
ún. házassági játszmákról. A házassági játszmák két szereplője a zsarnok
és az engedelmeskedő, a gyermek énállapot. A zsarnok férj vagy feleség
megkapja gyenge párjától azt a tiszteletet, amely ő maga szerint megilleti
őt, miközben segít a gyengébb félnek, akit így megkímél félelmeitől. A
gyengébb félben ugyanis rendszerint a „mihez kezdenék egyedül” kérdés
merül föl, s félve az egyedülléttől, érezve az alárendelődés
szükségességét aláveti magát zsarnok párja akaratának. A jelenség
mögött gyakran mazochista hajlamot vélnek felfedezni a szakemberek. A
játszmák gyermekkorban indulnak, felnőttkorban pedig tudatosan vagy
tudattalanul élnek a személy magatartásában.

A játszmák tipikus vonásai:

• A játszmák ismétlődőek.
• A játszmákat Felnőtt tudatosság nélkül játsszák.
• A játszmák mindig azzal végződnek, hogy a játékosok helyettesítő
érzelmeket tapasztalnak meg.
• A játszmákkal velejár, hogy a játékosok között rejtett tranzakció
történik.
• A játszmák mindig magukban foglalják a meglepetés vagy zavar
momentumát.

A játszmák fokozatai (különböző intenzitással játszhatunk):

• Elsőfokú játszma (olyan a kimenetele, melyet a játékos hajlandó


megosztani társadalmi körével)
• Másodfokú játszma (keményebb a kimenetele, a játékos nem
szívesen tesz közhírré társadalmi körében)
• Harmadfokú játszma („amit életre-halálra játszunk. A kórházban, a
bíróságon vagy a halottasházban végződik.” Berne)

Stephan Karpman elméletet dolgozott ki a játszmák elemzésére.


Elgondolása szerint amikor az emberek valamilyen játszmát játszanak,
belépnek a három sorskönyvi szerep valamelyikébe: üldöző, megmentő,
áldozat. Az üldöző elnyomja és lekicsinyíti a többi embert. A megmentő –
az üldözőhöz hasonlóan – nem látja rendben a többi embert, viszont
segítséget ajánl fel számukra: „Segítenem kell ezeket az embereket, mert
nem elég jók, hogy segítsék saját magukat”. Az áldozat számára ő maga
az, akit legyőztek, aki nincs rendben: „Én nem tudom megállni a
helyemet.”

A házassági életközösségben leginkább az „ennek is te vagy az oka”


típusú játszmák játszódnak le. Ennek lényege, hogy az egyik fél
nyugalomra vágyik, viszont saját nyugalmát úgy biztosítja, hogy közben
mindenért a másik felet okolja. A jelenség hátterében állhat a felelősség
elhárítása is.
Találó példa a házassági játszmákra egy közös nyaralás, amikor a
bizonytalan fél párjára hárítja a döntés jogát, s ezzel együtt a felelősség
terhét is. Ha a nyaralás nem úgy alakul, ahogy azt a döntésképtelen
házastárs tervezte, férjét/feleségét hibáztatja, mondván ő választott
rosszul. Társára háríthatja a felelősséget, s támadó pozícióban, mintegy
végrehajtó hatalomként hibáztatja, s lelki terrorban tartja házastársát.
Ebben a szituációban gyakran elhangzanak a következő mondatok: „Én
előre megmondtam”, „Ennek is te vagy az oka”, „Nézd, mit tettél velem”.
A támadó fél mintegy önmaga áldozatává vált, ugyanis saját magát
kergette bele abba a helyzetbe, mellyel végülis ő volt elégedetlen, s így
személyiségének problémái helyett a másik fél okolásával, hangos
szóváltásokkal „játszhatja” az áldozat szerepét.

A játszmákból nehéz kilépni, hiszen így a vádaskodó fél elesik az


általa generált helyzetből adódó előnyöktől, kielégüléstől. Legtöbbször a
házasság végét jelentik a sorozatos játszmák, hiszen a kritizált fél egy
ideig tűri az örökös felelősségre vonást hibáztatást, majd kilép a számára
teherként, stresszes, kellemetlen, szorongó állapotot előidéző
kapcsolatból.

A párkapcsolatban jelentkező játszmák nemcsak a házasságban


érhetőek tetten, hanem már a párválasztásnál is jelentkeznek. Gyakori
például, hogy a szexualitástól tartó, férfiasságában bizonytalan férfi olyan
partnert választ, aki kezdetben kihívó, csábító viselkedésével hívja fel
magára a figyelmet, a kívülállók számára kezdeményező hölgynek tűnik,
valójában viszont fél megélni a szexualitást. A férfi ebben az esetben
erősnek, dominánsnak tűnik, akit választottja az utolsó pillanatban utasít
vissza, így áldozattá válik. A nő okolható tehát magatartásáért, ő tűnik
frigidnek. Valójában,a tudattalan szintjén viszont arról van szó, hogy az
említett férfi csak az ilyen hölgyek mellett élheti meg férfiasságát, csak az
ilyen típusú nők mellett tűnik határozott, domináns, kezdeményező félnek.
Ha a szexualitás felé nyitott partnerrel találkozna, hamarosan kiderülne,
hogy ő maga az, aki fél megélni szexualitását, szorong, bizonytalan saját
férfiasságát illetően.

A szituáció persze fordítottan is elképzelhető: a nőiességében bizonytalan


hölgy úgy érzi, hogy visszautasító magatartása véget nem érő
feszültséget, veszekedést generál kapcsolatában. Mintegy megoldásként
próbál csábító lenni partnerével, vagy másokkal, mely révén társa
kezdeményez, esetleg féltékeny lesz. A partner viszont szintén elutasító
magatartást tanúsít „kikérem magamnak” játszma keretében. Ez pedig
még inkább fokozza a feszültséget, a valódi problémáról pedig eltereli a
hangsúlyt. Gyakori ilyen esetekben egy harmadik fél felbukkanása a
kapcsolatban, mellyel a felek kiléphetnek a játszmából, viszont az az új
párkapcsolatban újra előtérbe kerülhet. A megoldás ekkor párterápia,
tanácsadás lehet.

A játszmák, s azon belül is a házassági játszmák, ill. a


párkapcsolatban előforduló játszmák keretein belül tehát láthatjuk, hogy a
viktimológia számos esetben megjelenik, s a mindennapi élet egy, a
háttérben megbúvó szörnyetegeként ítéli halálra férfi és nő
életközösségét.

VÁLÁS, GYERMEKELHELYEZÉS:

Statisztika adatok alapján napjainkban 25.000 körüli egy évben a


válások száma. A válás legkardinálisabb részei a gyermekelhelyezés és a
vagyonmegosztás.

Jogi szabályozás tekintetében az 1954. évi Csjt hivatott rendelkezni.


A Csjt., valamint az egyéb családjogi jogszabályok elsődleges feladata a
család, illetve ezen belül elsősorban a gyermek védelme. Elsősorban a
gyermek érdekeiben igyekszik eljárni a bíróság, mint magatehetetlen, 14
év alattiak esetében döntésképtelen, passzív résztvevői az
eseményeknek. Rendkívül kényes probléma, hogy egy érzelmileg túlfűtött
konfliktusban mennyire lehet optimálisan dönteni. Pszichológiai
szempontból a gyermek elhelyezési eljárások gazdag táptalaját képezik az
áldozattá válásnak. A precedensek alapján gyakori a válásokkor, hogy a
szülők valamilyen szinten inkább kompromisszumra jutnak.

A Csjt. szerint - a szülők megegyezésének hiányában - a gyermeket


annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és
erkölcsi fejlődése biztosítva van. A bírói gyakorlat szerint a
gyermeknevelésre való alkalmatlanságra utal, ha a szülő a gyermeket el
akarja idegeníteni a másik szülőtől, és a befolyásolt gyermek érzelmeire
hivatkozással kívánja megakadályozni, hogy a gyermek ahhoz kerüljön,
akinél a bíróság elhelyezte.

A nem megfelelően lezárt kapcsolatok kihatása a gyermek pszichés


fejlődésére felbecsülhetetlen következményekkel jár. A szülők harcában
kialakul a gyermekben a lojalitás konfliktus, nem tud dönteni a szülei
vitájában. A szülők pedig, gyakran felhasználva a törvények adta
lehetőségeket, netán túl is lépnek ezeken a korlátokon, versenyeznek a
gyermek szeretetéért.

Egy kiragadott, sarkos példával szeretnénk a gyermekelhelyezések


legszélsőségesebb esetét szemléltetni, amelyre megdöbbentő, de számos
precedense van.

A tipikus elképzelés a közfelfogásban adott: válás után az apa nem


törődik a gyermekével, az anyára hárul minden a neveléssel kapcsolatban,
az apa pedig újra kezdi az életét és „vígan éli napjait”. A kurzus
keretében szívszorító példát láthattunk erre az esetre egy tárgyalás
látogatás alkalmával.

Dr. Régász Mária cikkében egy nagyon érdekes, jogilag és


erkölcsileg maximálisan aggályos probléma körre hívta fel a figyelmet az
Ügyvédek lapja c. folyóiratban.
Lényege: az anya keresztes háborúja az apa.

Az anya a válás után megerősödve, az addigi kompromisszumot felrúgva,


a gyermek érdekeire hivatkozva, közben pont ez ellen cselekedve perbe
lép az apával. Általában a tartásdíj, kapcsolattartás, felügyeleti jog
kapcsán. A jogi procedúra mellett pedig megkezdődik a gyermek
„apátlanítási” folyamata. Jellemző az ún. „kapcsolattartási vírus”, emellett
pedig a pszichés lelki nyomás, az apa ellen való nevelés, az apához fűződő
érzelmeinek kiölése. A gyermek érdekeire hivatkozva, a gyermeket
eszközként felhasználva indul harc minden fronton az apa személye ellen.
A gyermek nem tud dönteni, hiszen mindkét szülőhöz ragaszkodik,
eközben a folyik a hosszú per, senki nem jut közelebb a
kompromisszumhoz. A anya „apátlanítani” szeretne, az apa normális
kapcsolatot a gyermekével, a gyermek pedig mindkét szülőjével való
kapcsolatot. A bírósági intézkedés, jogerős szabályozás megszületéséig
gyakran hosszú hónapok is letelhetnek.

A „legelszántabb” anyák ilyenkor megdöbbentő kreativitásról


tesznek tanúbizonyságot. Hajlandóak elköltözni a gyermekkel együtt más
városba, felborítva a gyermek addigi életét. A másik „bevetett fegyver” a
büntető feljelentés. Az abszurditást túllépő esetekben az apa ellen folyó
bírósági perek, a pszichés hatásgyakorlás az apa és gyermekének
viszonya látja kárát. A gyermekben a bizonytalanság, a szándékos
megtévesztés fokozza a szorongást.

Tipikus emberi játszma folyamán az anya van áldozatként,


üldözöttként feltűntetve, a gyermek a megmentendő fél, az apa pedig az
üldöző. Mindeközben a gyermek igyekszik mindkét szülőjének megfelelni,
lehetőségeihez képest nem foglal állást. Egy amerikai felmérés szerint a
gyerekek 1-2 év múlva kiheverik a válást, érzelmi és magatartási reakcióik
nem különböznek más élethelyzetű társaikétól, ha megvalósulnak a
következő feltételek:
- kiegyensúlyozott, folyamatos, megbízható kapcsolattartás mind a két
szülővel
- fennmarad a családi élet rendezettsége
- a gondviselő szülő mentálisan, pszichésen regenerálódott a válási krízis
után.

Nincs olyan tökéletes, intelligens válás, amit nem érez meg a


gyerek. A szülők kompromisszum készsége, a gyermek érdekeinek
előtérbe helyezése, a belátás, hogy a gyermeknek minkét szülőjére
szüksége van, illetve az érzelmek, sértettségek háttérbe szorítása révén a
gyermek egészséges pszichés fejlődése nem lenne akadályoztatva.

A kompromisszumra jutást hivatott elősegíteni a mediáció


intézménye, amely egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek
lényege, hogy a két fél vitájában mind a két fél közös beleegyezésével egy
semleges harmadik fél (mediátor) jár közben. A mediátor a
problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus
természetét, segít olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára
kielégítő.

A családi mediáció a szülők egymás közötti és gyermek közötti


jövőbeni kapcsolatára figyel, és azon alapul, hogy a szülők tudják a
legjobban, hogy a gyermekeiknek mire van szüksége.

Az érzelmi terhek megnehezítik a döntéshozást. Ha a felek nem


tudnak megegyezni akkor a végső döntést a bíró hozza meg autoriter
módon. A bírák és szakértők erősen túlterheltek, egyikük számára sincs
speciális képzés és a tárgyalások „futószalaga” is megnehezíti az eljárást.
A felek ennek következtében úgy érzik, hogy személyes problémáikkal
egyáltalán nem foglalkoztak, vagy nem megfelelően döntöttek, mert a
nehezen érthető jogi kérdések uralták a tárgyalás témáját. A családi
mediáció ezen a ponton léphet be a bírósági eljárás kiegészítő elemeként,
mint olyan folyamat, melynek során szerephez juthatnak a szorongások,
félelmek, annak érdekében, hogy jobban érthetővé váljék a felek mögöttes
érdeke, ellentétes látásmódja. Különösen javasolt a mediáció a
tönkrement, elrontott házasságok eseteiben, amikor már képtelenek
segítség nélkül kommunikálni egymással, amikor már az indulatok és
negatív érzelmek elhatalmasodtak.

Igyekszik tehermentesíteni az igazságszolgáltatást és példát mutat a


gyerekeknek abban, hogyan kell az élet nehéz helyzeteit kezelni, egymást
tiszteletben tartani, de nem áldozattá válni.

Természetesen egyetlen jogi intézmény sem képes kompenzálni a


szülői felelősséget és azt a hátteret biztosítani a gyermek számára,
amelyhez joga lenne.
HIVATKOZÁSOK:
• Berne, E. (2008). Emberi játszmák. Háttér, Budapest.

• Fetchenhauer, D., Rohde, P. A. (2002). Evolutionary personality


psychology and victimology. Sex differences in risk attitudes and
short-term orientation and their relation to sex differences in
victimizations. Evolution and Human Behavior, 23 (4), 233–244.

• Tóth T. (2003). A viktimológia ismeretelmélete. Letöltve: 2011. 04.


27.

• http://mek.niif.hu/04100/04169/html/index.htm

• http://hu.wikipedia.org/wiki/Medi%C3%A1ci
%C3%B3#Csal.C3.A1di_medi.C3.A1ci.C3.B3

• Ügyvédek Lapja, 2011/2, Dr. Régász Mária cikke

• http://hodis.vmmi.org/delivegeken/KoszDrag/Kosz307.htm

• http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/2900/hazassagi-jatszmak-
es-a-kihult-kapcsolat

• http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_j%C3%A1tszm%C3%A1k

• http://hu.wikipedia.org/wiki/Tranzakci%C3%B3anal
%C3%ADzis#J.C3.A1tszm.C3.A1k