Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)
A DUDA (GÂJDA) KÉSZÍTÉSE MOHÁCSON
A b a r a n y a i délszlávok legkedveltebb és leg­
elterjedtebb hangszere a duda (gájda) volt. Duda
nélkül el sem lehetett képzelni a lakodalmakat,
mulatságokat, Mohácson a sokacbált és busó­
járást mindig dudások kíséretével rendezték
meg. 1 A szerbeknél esküvőkor még m a n a p s á g is
dudás (gajdas) kíséri a fiatal p á r t a templomba.
Régen pedig lakodalomkor az volt a szokás, hogy
a vőlegény házánál dudás, a 'menyasszonynál pe­
dig hegedűs szolgáltatta a zenét, ímert külön m u ­
lattak. 2 A századforduló táján, búcsúkor, vásár­
kor annyi dudás volt, hogy szinte m i n d e n sá­
torba j u t o t t egy.
Azóta nagyon megfogyatkozott a d u d á k és a
dudások száma; ma m á r alig n é h á n y a t találni
Mohácson. A dudakészítők közül is szinte az utol­
sóval találkoztam 1957 n y a r á n , a 73 éves Jancsics
János személyében, aki hosszú élete során n a ­
gyon sok d u d á t készített. 8 Fiatal legény korában
kezdte tanulni a mesterséget és olyan fokra vitte,
hogy messze Mohácson túl terjedt a híre. Sokan
jöttek hozzá a k ö r n y é k r ő l egy-egy jólsikerült
dudáért, amelyek közül n e m egy m ú z e u m b a is
került. Pedig elsősorban m a g á n a k készítette a
dudákat, hisz kedvelt szórakozása volt a gajdá­
zás. Bálokba, lakodalmakba is eljárt játszani.
Legtöbbször ilyen a l k a l m a k k o r tetszett meg a
dudája valamelyik vendégnek, akinek — ha jó
pénzt k a p o t t érte — el is adta, m a g á n a k pedig
csinált másakat.
Dudái öt fő részből tevődtek össze : a billegető,
1 hosszanti csövet, furatot hosszú fúróval fúrta ki,
Csalog József: Busójárás (poklada), a mohácsi
sokacok tavaszünnepe. — A Dunántúli Tudományos
Intézet Kiadványai (szerk: Szabó Pál Zoltán) 11.
szám. — Pécs, 1949. 13. old.
2
Baranya múltja és jelenje. Szerk: Várady Fe­
renc. Pécs, 1896—1897. I. k. 306. old.
3
Az alábbi anyagot 1957 nyarán gyűjtöttem
Jancsics Jánostól, aki röviddel ezután meghalt. A
gyűjtés itt-ott előforduló hiányosságait ezért már
nem tudtam kiegészíteni. Ugyanezen ok miatt el
kell tekintenem attól is, hogy ezt a duda-típust ösz-
szehasonlítsam más vidékek, elsősorban magyar du­
dáival.
12*
pipa, fújóka, bőgő és a bőr. — Először mindig a
billegetőt készítette el.
A billegető (dvojnice) a duda szíve-lelke. A
benne elhelyezett sípok adják sajátos hangját, a
l a j t a levő l y u k a k o n kanyarítja ki a dallamot a
dudás. Készítése tehát nagy körültekintést igé­
nyel. A k á r m i l y e n fa s e m volt jó hozzá. Legjobb
a juharfa (klenova), de h a az nincs, jó a kajszifa
is. A juharfa k e m é n y e b b , élesebb, szebb hangot
ad. Végső esetben a bodzafa is megfelel (baza),
de csak akkor, ha sok napot kapott és jól m e g ­
keményedett. — J u h a r f a kevés van Mohács kör­
nyékén, legtöbbször a töttösi erdőből szokott
hozni Jancsics János. P á r évvel ezelőtt kivágott
egyszer egy csizmaszár-vastagságú juharfát, az
elég volt n é h á n y dudához. A fát csak télen sza­
bad kivágni, a m i k o r kifagyott, különben nagyon
nyers lenne. Otthon a fát elhasogatta, kiválasz­
totta azokat a részeket, amelyek n e m bütykösek,
megfelelő nagyságúra elfűrészelte és egy kosár­
ban feltette a padlásra száradni. G y a k r a n 20—25
d a r a b fa is száradt ott hónapokon át, m e r t telje­
sen száraznak kellett lennie.
A billegető h e n g e r a l a k ú r a formált része a du­
dának, amelyben hosszanti irányiban két furat,
k é t cső van, amelyekbe sípok kerülnek. A bille­
gető felületén lévő l y u k a k o n a dallamot formál­
j á k (1. k é p ) . A kiválasztott, megfelelően kiszáradt
j u h a r f a - v a g y kajszifa-darabot először egy sze­
kercével (fancaga, LXIV. tábla) vékonyította meg
Jancsics János, majd a magakészítette „eszter­
g á b a " helyezte és a vastagját leesztergálta. A két
de az eszterga segítségével. Először leesztergálta
a darabot úgy, m i n t h a az egyik cső lenne a ten­
gelye, majd a tengely h e l y é r e hosszú fúrót
(LXIV. tábla) erősített és a darabot forgatva v é ­
gig kifúrta. U t á n a úgy esztergálta le, hogy a m á ­
sik cső legyen a tengelye és azt is kifúrta. Végül
pedig úgy helyezte be az esztergába, hogy a két
cső között legyen a tengelye és leesztergálta vég­
leges formára. Ezzel azt érte el, hogy a két furat
arányosan helyezkedett el a billegető hosszában
(2. k é p ) . Egy hosszú,, parázson pirosra melegített
180 FÜZES ENDRE
dróttal m é g kiégette őket, hogy élesebb hangot
adjanak.
A billegető két végét, amelyek a billegető fe­
jéhez, illetve a pipához csatlakoznak, meghagyta
hengeralakúnak, a középső részét azonban, ahová
a játszólyukak kerülnek, vonókéssel (rnaklica,
LXIV. tábla) vagy bicskával alul-felül lefaragta
laposra, hogy az ujjak könnyebben 'mozogjanak
2. kép. Billegető
1. kép. Bille­ metszete а ját­
gető (dvojnice) szósípokkal
rajta. Hét lyuk k e r ü l ide, amelyeket tüzes v a s ­
darabbal szokott kiégetni. A lyukak helyét r é ­
gebben kimérte, de a későbbiek folyamán olyan
gyakorlatra tett szert, hogy csak ránézett és m á r
látta, hol kell lenniök. Szerinte egy jó gajdas-
nak sohasem kell mérni. — A l y u k a k a t kétféle­
képpen is ki lehet égetni: jobbkezesre vagy bal­
kezesre. Ki így csinálja, k i úgy, attól függ, hogy
szokta meg. Janesics J á n o s jobbkezesre szokta
kiégetni, ami azt jelenti, hogy a jobbkéz van alul
játék közben és a játszólyukak a baloldalon v a n ­
nak.
A hét l y u k közül ötöt a baloldalon fúrt csőbe
sütött (ez a cső a karablikas, a l y u k a k nevei p e -
dig felülről lefelé: gornjajama, sridnjajama,
hegljaca, prjösnjaca, dolnjajama), egyet pedig a
jobboldaliba (ez a cső a roznjag, a lyuk neve p e ­
dig: roznjakova jama). A hetedik lyuk (glasnica)
nem más, m i n t a karablicas kinyitott vége (3.
kép).
A billegetőbe két síp (pisák) kerül. Az egyik
a dallamsíp, melyet a karablicas-ba helyezett, a
3. kép. Játszó lyukak és kontralyuk
másikat pedig a roznjag-ba tette, ez a kontrasíp.
A sípokat bodzafából vagy n á d b ó l szokta készí­
teni. Bodzafa rengeteg van Mohács környékén,
különösen a Szigetben. Kiválasztotta magának a
megfelelő darabot, levágta és hazavitte. Ö m á r
olyan volt, hogy ha bárhol elment egy bodzafa
mellett, m á r azt nézte, melyik részéből lehetne
sípot készíteni. Ha megfelelő darabot látott, le­
rágta és hazavitte, függetlenül attól, hogy pilla­
natnyilag volt-e rá szüksége, vagy sem. A padlá­
sán nagy kosár bodzafa- és náddarabot szárított
éveken át. Ha egy sípra volt szüksége, csak vá­
lasztott onnan. — A legjobb síp abból a bodza­
fából lesz, ami m á r a fán elszáradt. Ha nyersen
hozta haza a fát, azt is szokta csinálni, hogy be-
szúrkálta a kerítés sövényébe ési hagyta ott szá­
radni évekig. Megázott, megszáradt, megint meg­
ázott, télen kifagyott, így évek alatt nagyon m e g ­
edződött.
Ha egy ilyen kiszáradt darabból sípot készí­
tett, először leszedte a héját bicskával, kifúrta,
majd levágta akkorára, amilyenre a sípot ter-
 A DUDA KÉSZÍTÉSE MOHÁCSON
5. kép. Pipa (rog)
vezte. Most következett a sípkészítés legnehezebb
része: b e kellett hasítani a nyelvét (jezicak). Ezt
is bicskával csinálta é s vagy sikerült vagy n e m .
Megfújta és ha n e m szólt, el lehetett dobni. Ez
pedig a legügyesebb, leggyakorlottabb gájdaké-
szítővel is előfordul. — Nem jó a síp akkor sem,
ha nagyon „vastagon" szól. — Ha megfelelő volt
a hangja, a nyelv hasadéka végét szorosan elkö­
tötte cérnával, nehogy tovább hasadjon. A sípnak
a kifúrt elejét pedig bedugta parafával, m e r t
csak így ad hangot (4. kép). (A kipróbáláskor
a nyelvével fogta be!) — Megcsinált így minden
dudához 10—20 sípot, hogy legyen választék a
hangolásnál.
A kiválasztott és kipróbált két sípot, amelyek­
nek egyforma h a n g ú a k n a k kellett lenni, ezután
kevés kóc segítségével behelyezte, beszorította
a billegetőbe és kipróbálta : jól szól-e? Előfordult,
hogy a síp nyelve megszorult, a belefújt levegő
nem t u d t a rezgésbe hozni, a k k o r v é k o n y cérnát
vagy kócot szorított a nyelv alá a tövéhez. Ezzel
a nyelvet felemelte kissé.
A billegetőket 'mindig valamilyen formában
díszítette is. Legtöbbször késheggyel vonalakat
181
karcolt keresztbe rá, a lyukaik közé, a vonalak
mellé ímeg pontokat szurkált (1. kép). Mélyebben
n e m lett volna célszerű bevésni, m e r t k ö n n y e n
megrepedt volna a billegető a m ú g y is elég vé-
6. kép. összecsavart billegető
és pipa. Metszet
kony fája. Ugyanilyen karcolással és pontozással
Díszítette a billegető két végén lévő p e r e m e t is.
Mikor mind a két síp kifogástalanul és egy­
formán szólt, elkészítette a pipát (rog, 5. k é p ) .
A pipa a billegető folytatása, pipa alakúra kifa­
ragott tölcsér. Tulajdonképpen csak a kontrasíp
hangja vezet bele (6. k é p ) , résztvesz a n n a k for­
málásában. Ezt s e m lehet a k á r m i l y e n fából k é ­
szíteni. Ki kellett keresni egy pipa-formájú k e ­
ményfát. Lehetett csinálni gyökérből is. — Mi-
182 FÜZES ENDRE

7. kép. Kettéfűrészelt pipa

8. kép. Pipa kifaragása belül

u t á n alaposan kiszáradt, bicskával vagy vonó­
késsel (LXII. tábla) megfaragta végleges formá­
jára. Azután kettéfűrészelte (7. k é p ) , hogy belül
is ki lehessen vájni egy megfelelő görbe pengéjű
késsel (dubac, 8. k é p ) . Kettéfúrészelés u t á n belül
mindig kirajzolta a formáját,, hogy egyformán
legyen kifaragva mind a két fele, m e r t csak úgy
adott jó hangot. Ezért mindig k i is próbálta a
végleges összeállítás előtt. Ideiglenesen zsineggel
összekötözte a pipát, szappanos kóccal ráerősí­
tette a billegető végére és megfújta a sípokat.
Ha megfelelően faragta k i a pipát, akkor a ját­
szólyukak befog k o n t r a l y u k (roènjakova
jama) n y i t v a t a r t á s a u t á n a két sípnak egyforma
hangot kellett adnia, a duda alaphangját. Ha n e m
egyezett, akkor a pipát jobban kifaragta belül,
vagy az oldalán levő l y u k a t nyitotta vagy viasz-
szal zárta. Előfordult az is, hogy túlságosan ki­
faragta a belsejét. Ebben az esetben el lehetett
dobni az egészet, azon m á r nem lehetett segíteni.
 A DUDA KESZI' MOHÁCSON 183

Ezért a kifaragásnál nagyon vigyázott, közbe­

közbe többször is kipróbálta, hangolta a pipát,
Ha megfelelt és szépen adta a hangot, végle­
gesen összeerősítette iratkapocs-formára m e g ­
hajlított d r ó t d a r a b o k k a l (9. k é p ) . A pipa hasára
bőrből összevarrt g y ű r ű t húzott, mely össze is
tartotta és díszítette is. A n y a k á t széles, simára
esztergált cingyűrűvel fogta össze.
A duda tartozéka a bőgő is (10. k é p ) , amely
négy egymásba illeszthető részből áll: felső része
(nasak), kis részlet (imaliclan), középső részlet
(srednjijclan) és a vége (gornjiclan). Összecsa­
v a r t állapotban hosszú r u d a t alkot. Lehet bodza­
fából, szilvafából, kajszifából is. A legjobb j u h a r ­
fából; Jancsics J á n o s is abból szokta készíteni.
Minél k e m é n y e b b a fa, a n n á l jobb. Mindegyik 9. kép. Pipa összeerősítése
részt előbb leesztergályozta, aztán kifúrta. K i ­
égetni n e m kellett. A bőgő részeit faragásokkal
és cinkbetétekkel díszítette (11. k é p ) . A cinbeté­
tes díszeket úgy készítette, hogy kifaragta a fán
s mintát, körülvette pléhlemezzel, abba öntötte
a megolvasztott cint, így n e m folyt ki. Megkemé­
nyedés u t á n körülesztergályozta simára. — Az­
után a kis részletbe (maliclan) behelyezte a bőgő-
sípot (4. kép), amelyet bodzafából készített. J ó ­
val nagyobb és vastagabb szokott lenini, m i n t a
dallamsíp, 13—15 cm hosszú és 10—15 mim vas­
tag az átlagos m é r e t e .
A bőgősípnak a duda alaphangját kell 'meg­
szólaltatni, rezgő, zengő formában, csakhogy egy
oktávval mélyebben. Ezt is össze kell hangolni
a billegető sípjaival, de ezt m á r csak akkor csi­
nálta meg, ha m á r a bőr is rajta volt.
A bőr lehet kutyabőr, őzbőr és kecskebőr is.
Jancsics J á n o s kutyabőrből csinálta, m e r t az jó­
val tovább t a r t m i n t a többi, csak a szagát kell
megszokni. Az utóbbi időben m á r neim m a g a k é ­
szítette ki a bőrt, h a n e m vette egy sízegény em­
bertől; fiatal korában azonban mindig m a g a csi­
nálta. A k u t y á t vagy v e t t e vagy fogta valahol.
A bőrét egészben kellett lenyúzni, m e r t csak úgy
volt alkalmas dudabőrnek. A nyers bőrt h a m u b ó l
és mészből kevert pácba tette és ha erős volt a
pác, egy n a p alatt leszedte a szőrét. Ledörgölte,
lecsupálta alaposan, majd szódás, szappanos víz­
ben többször kimosta. A k k o r volt tiszta, ha jel­
legzetes szagát m á r n e m lehetett érezni. K i t ö m t e
szalmával megfelelő formára és m i k o r megszá­
radt, be lehetett kötni a gájdát.
Előbb azonban még el kellett készíteni a bil­ 10. kép. Bőgő 12. kép. Billegető feje és metszete
legető fejét és a fújókát.
A billegető feje (nasak) fából készült henger, János, a belsejét pedig görbe késsel vájta ki. A
amelyre a bőr n y a k a részét kötik, összeszűkülő felületére, a két végéhez közel, két k ö r t vésett
végébe pedig a billegető felső végét csavarják (12. be, ahová a bőrt szokta zsineggel beszorítani, n e ­
kép). Ezt is keményfából esztergályozta Jancsics hogy engedje a levegőt,
184 FÜZES ENDRE
A fújóka (dulac) k é t részből áll (13. k é p ) . Az
egyik rész egy hosszú henger, a m i n e k a bőrön
belül levő vége be van dugva, hogy fújás közben
a n y á l n e m e n j e n bele a bőrbe. A külső vége v a ­
lamivel szélesebb, hogy pontosan beleilleszked­
jék a bőr egyik lábába. Oldalán lyuk van, a le­
vegő azon keresztül áramlik a bőrbe.
13. kép. Fújóka metszete
A fújóka másik, külső része is hosszúkás h e n ­
ger, de jóval keskenyebb. Az egyik végét úgy
faragta meg, hogy szájbavehető legyen, a másik
végét levékonyította, hogy be lehessen dugni a
fújóka másik részébe, vele összeilleszthető le­
gyen. A belső végén v a n a szelep (stucalo, 13.
kép). Ezt régebben bőrből készítette, újabban
gumiból. A k k o r á r a vágta le, hogy éppen elfedje
a fújóka nyílását, majd egyik részén cérnával
pár öltéssel odaerősítette. Így, ha megfújta, a
g u m i d a r a b elvált a levegő nyomására a fúj okától
és beengedte a levegőt a bőrbe. Vissza azonban
m á r n e m engedte,, ímert a visszanyoimuló levegő
rászorította a gumit a fújóka végére és elzárta
az útját.
A fújóka m i n d k é t részét keményfából eszter­
gálta és természetesen belül kifúrta. A külső r é ­
szén, ha szükség volt rá, még bicskával igazított.
Ezután állította össze véglegesen a dudát.
Fogta a bőrt, a hátsó lábánál és a farkánál le­
vágta. Ezt a részt kihúzta a nyakánál, tehát félig
kifordította. A hátsó részét összefogta és jó szo-
íosan összekötözte, majd visszahúzta az eredeti
helyére. Ezáltal a bőr összekötözött része a zsi­
nórvégekkel belülre került. — A bőr első jobb
lábába a bőgőt kötötte, jó szorosan zsineggel vagy
bélfonállal, előzőleg azonban a bőgő részeit ösz-
szecsavarta szappanos kóccal. A bal lábába a fú-
jókát kötötte, a n y a k a részébe pedig a billegető
fejét (14. k é p ) . Mindenhol nagyon szorosan kö­
tözte r á a bőrt, nehogy szeleljen. Végül a bille­
gető fejébe szappanos kóccal becsavarta a bille­
getőt a pipával.
Most következett a gajdakészítés legnehezebb
része: a hangolás. Hangolni, .„stirnmölni" akárki
n e m tud, csak igazi gajdas-ok tudják megcsi­
nálni, m e r t nagy gyakorlat, t ü r e l e m és kitűnő
hallás kell hozzá. Hangoláskor a duda alaphang­
jára kell behangolni a játszósípokat és a bőgő­
sípot. G y a k r a n előfordul, hogy összeállítás köz­
ben a m á r összehangolt játszósípoknak is meg­
változik a hangja, ezért újból kell hangolni.
Jancsics J á n o s először m i n d i g felfújta a du­
dát. A bőgőt megcsavarta, nehogy levegő menjen
bele és felfújta a bőrt egészen addig, míg a bille­
getőben levő két síp, a dallamsíp és a kontrasíp
meg n e m szólalt. Akkor ujjaival befogta a lyuka­
kat a k o n t r a l y u k (roznjakova jama) kivételével
és figyelte, egyformán szólnak-e a sípok, egyfor­
mán adják-e a duda alaphangját? (15. kép) Ha
nem egyformán szólt, javítani kellett rajta. Nagy
tapasztalata révén általában m á r t u d t a hol kell
igazítani, vagy esetleg melyik sípot kell kicse­
rélni. G y a k r a n előfordult, hogy az odakészített
sípokból 20—30-at is kipróbált, m í g végül az
egyik megfelelt. Legtöbbször azonban a két síp
hangjában n e m volt olyan nagy az eltérés, hogy
cserélni kellett volna, hisz egyszer m á r össze­
hangolta őket a pipa készítésekor. Ilyenkor csak
az fordult elő, hogy az egyik síp á r n y a l a t t a l m é ­
lyebben vagy m a g a s a b b a n szólt, m i n t a másik.
Ezen pedig könnyen lehetett segíteni. Ha bevágta
egy kicsit jobban a síp nyelvét, vagy a nyelvre
egy pici viaszt ragasztott, mélyebben szólt. Meg­
változott a síp hangja a k k o r is, h a kijjebb vagy
beljebb tolta a billegetőben.
De lehetett változtatni a síp h a n g j á n a játszó-
lyukak segítségével is. Ha kis viaszdarabot nyo-
 A DUDA KÉSZÍTÉSE MOHÁCSON 185

14. kép. Duda összeállítása

15. kép. „Stimmölés"

186 FÜZES ENDRE
mott a lyuk mellé, ezzel kisebbítette a lyukat, a
síp mélyebben szólt. Ha azt akarta, hogy m a g a -
sabb legyen a hangja, a pipa n y a k á n lógó réz
piszkálóval (cackalo, 16. kép) tágította a lyukat.
Л k o n t r a s í p hangját a pipa oldalán levő l y u k k a l
tudta szabályozni. Ha egy k i s viaszdarabbal b e ­
tömte a lyukat, mélyebben szólt, ha nyitotta m a ­
gasabban. Ha így sem volt elég magas, ki kellett
cserélni a sípot, vagy a pipa belsejét kellett j o b ­
ban kifaragni.
16. kép. Piszkáló (cackalo)
Ha a billegetőben levő két sípot összehangolta,
hozzájuk ,,stim,mölte" a bőgő sípját is. A bőgő­
höz is készített 15—20 sípot és sorban kipró­
bálta. Kicsavarta a bőgő végén a bőrt, hogy k a p ­
jon levegőt, a játszósípokkal megszólaltatta a
duda alaphangját és ahhoz igazította a bőgő síp­
ját is. Bevágta a nyelvét vagy viaszt tett rá, ha
mélyebb hangot akart. Ha n e m felelt meg, másik
sípot tett be helyette. Bizonyos h a t á r o k közt le­
hetett szabályozni a bőgősíp hangját a bőgő r é ­
szeinek változtatásával is. Ha jobban összetolta,
összeszorította a részeket, magasabb, ha jobban
DIE VERFERTIGUNG DES DUDELSACKES (GÄJDA) IN MOHÁCS
(Zusammenfassung)
Das beliebteste Musikinstrument der Südslaven
im Komitat Baranya war der Dudelsack; ohne ihn
konnte man sich vor einigen Jahrzehnten weder eine
Hochzeit, noch eine Unterhaltung oder ein Volksfest
verstellen. Heute sind im Mohács kaum mehr Du­
delsäcke zu finden. Von den Dudelsackverfertigern
traf der Verfasser dieser Arbeit im Jahre 1957
vielleicht den letzten.
Der alte Dudelsackverfertiger, Jancsics János
machte Dudelsäcke vor allem für seinen eigenen
Gebrauch, verkaufte aber auch solche, wenn er
dafür gut bezahlt wurde. Seine Dudelsäcke bestan­
den aus 5 Hauptteilen: aus der Tonlöcherpfeife, dem
Mundrohr, Mundstück, dem Brummer, und dem
Windsack. Die Tonlöcherpfeife ist der wichtigste
Teil des Dudelsackes. Es befinden sich darin zwei
Schilfpfeifen, an deren Löchern die Melodie ge­
spielt wird. Dieser Teil des Dudelsackes muss mit
viel Aufmerksamkeit verfertigt werden. Das
Mundrohr, als Zugehör des Tonlöcherteils formt
széthúzta, mélyebb lett a hangja. Akkor volt jól
,,összestiimmölve" a duda, ha a játszólyukak le­
fedésekor a h á r o m síp teljesen tisztán, egy h a n ­
gon (a bőgősíp egy oktávval mélyebben) szólt.
J á t é k közben is több ízben kellett hangolni a
gajdas-nak. A sípok, főleg a dallamsíp, g y a k r a n
elhangolódtak. Ezért Jancsics János, ha lakoda­
lomba vagy mulatságba m e n t játszani, mindig
vitt magával 5—6 dallamsípot és ugyanannyi
bőgősípot. Ha elhangolódott egy síp, vagy kijaví­
totta a l y u k a k betömésével, nyitásával, vagy p e ­
dig új sípot tett b e helyette. — A pipát is épp
így kellett szabályozni. Például, ha lakodalomban
volt, kint az utcán hűvösebb volt a levegő, ki
kellett nyitni a pipán levő lyukat, különben n a ­
gyon mélyen szólt volna a kontrasíp. Ha pedig
bementek a melegre, be kellett dugni viasszal.
Lakodalomban, egy éjszaka hatszor-nyolcszor is
kellett .„stimmölni", m e r t az állandó játék köz­
ben elhangolódtak a sípok.
Egy-egy d u d á t aránylag rövid idő alatt, egy­
két nap alatt elkészített, ha a száraz faanyag és
a bőr megvolt hozzá és ha mást n e m kellett dol­
goznia. Általában azonban egy hétig is eldolgoz­
gatott rajta, m e r t a házkörüli m u n k á k a t is v é ­
gezte, sőt idős kora ellenére a földekre is kijárt
dolgozni. Fiatalabb korában pedig mindig őszre,
télre >maradt a gájdakészítés.
FÜZES ENDRE
den Laut. Der Brummer besteht aus vier ineinan­
der fügbaren Teilen, die darin angebrachte Brum­
merpfeife gibt eine tiefe Stimme. Der Windsack
ist das Blaswerk des Dudelsackes: er wird meistens
aus Hundeshaut gemacht. Das Mundstück wird aus
Holz verfertigt, wodurch die Luft in den Dudelsack
geblasen wird. Die darin angebrachte Klappe ver­
hindert das Zurückströmen der Luft.
Nachdem er die einzelnen Teile verfertigt hat,
stellt er den Dudelsack zusammen und stimmt ihn
ab. Bei der Abstimmung stimmt er die im Ton­
löcherteil angebrachten zwei Pfeifen mit der Brumm-
peife ab. Der Dudelsack funktionert dann gut,
wenn die zwei Pfeifen des Tonlöcherteils (Melodi­
epfeife, Basspfeife) denselben reinen Ton, den
Grundton angeben, und wenn auch die Bruram-
pieife den Grundton des Dudelsackes angibt, aber
mit einer Oktave tiefer. Während des Spieles regibt
die Brummpfeife einen unveränderten orgelpunkt-
aitigen Ton,
 Pajtáskertek Nemespátrón (Somogy m.). 81

alakú volt és használatkor két, különben szétálló rugót nyomott össze és

ezzel tette lehetővé a kinyitást. Mindezeket a falusi kovács készítette.
A pajta építéséhez szakértő ácsot fogadtak és a legjobb tölgyfát keresték
ki az erdőn. Igen szerették lebontott régi házak vagy pajták jókarban levő
tölgyfaalkatrészeit felhasználni; így az egyik örvényeskerti pajta szilfából
való átófája, mint felirata mutatja, 1750*ből való és az akkori paplaknak
volt a mestergerendája. Többnyire még a szarufák is tölgyfából vannak,
M r egyes pajtáknál nyír és bükk a szarufák anyaga. A zsúpot tartó léce*
Jcet leginkább gyertyánból hasították, vagy gömbfából laposra faragták.
Néha bükköt vagy nyírt is használtak erre a célra. A szögek szilfából
készültek, néha fiatal tölgyfa tövéből. A régi pajták építőanyaga repített
(hasogatott) vagy faragott fa. A hasítást keményfaékekkel végezték. Amíg
egy nagy rönk elhasadt, néha húsz ék is tönkrement. A nagy alkatrészeket
az erdőn munkálták ki és a fatengölyös szekérön hozták haza, 6—8 ökröt
is befogva, ha kellett. A talpakat, koszorúfákat szerették egy darabból
lei faragni és büszkén mutogatták a 13—14 m hosszú pajtagerendákat. De
azért több a tódott talp* és koszorúfa. A kifaragásnál a fával nagyon pazar*
lóan bántak. így a 25X25 cm méretű koszorúfa kifaragásához elég a 354 cm
átmérőjű fatörzs; de erre a célra nem sajnáltak 40—50 cm átmérőjű fatÖr*
zseket feláldozni. A faragáshoz használt régi szerszámok: csomakfejsze,
faragófejsze, topor, szekerce. Az első kettővel faragtak. A medvetalpakat
csak nagyjából faragták meg, a talpakat már jobban kimunkálták, viszont
a szöglábak, átófák, faragott boronák és a koszorú négyszögletesre vannak
szabályosan kifaragva. A toporral simítottak és a szekercével kisebb dara*
bokát munkáltak meg. A körösztfejszével (kocél vagy kocér) vésték a pánt«
fészket, szöglábhelyet és a különféle zsilipeléseket. Ha ki voltak vágva, a
vésőkkel a vályúkat simára tisztogatták. A véső 2 vagy 3 cm^es volt. Hasz s
náltak azonkívül többféle cigányfúrút. Ezekkel fúrták a faszÖgek és a karók
lyukait. Mindezeket a falusi kováccsal csináltatták. A pajta minden részét,
még a boronákat, deszkákat is, ezekkel a szerszámokkal faragták. Csak
1830—40 táján kezdették a nagy ácsfűrészt használni, általánosan azonban
csak az 50*es években. Ez időtájt kezdték a régi pajták rekesztéses falait
függélyesen álló deszkákkal kicserélni, amelyeket vagy vízszintes heveder
fogott össze vagy a talpba és koszorúba zsilipeltek. A pajtákat száraz idő*
lsen aratás után volt szokás építeni; a tető zsúpolását később, a cséplések
után végezték. Az észak felé eső hátsó talp idővel elkorhadt. Ilyenkor a
pajta hátsó falát erre a célra szolgáló házemelő facsavarokkal megemelték
és a talpat kicserélték. Több helyen látni a pajtához hozzáépített helyisége*
ket. így a keleti oldalhoz féször került, amely talpnélküli, 2—3 oszlopon
nyugvó zsúpostetejű toldás. Ilyen még a délnyugati sarok elé épített
vesszőfonásos polyváslik. A nyugati oldalra néhol erős faboronakbol boros*
pincét építettek. Mindezek azonban, mint újabb építmények, nem szerves
tartozékai a pajtáknak. Seemayer Vilmos.

A palóc duda*
A duda évszázadokon át kedvelt hangszere volt a magyarságnak.
Régi írások, képek tanúsítják, hogy lakodalom, áldomás, csárdabeli mulató*
zás, fonóka, fosztóka, kaláka, katonai toborzás nem eshetett meg dudaszó
nélkül. De még a templomban is szóhoz jutott a duda. Móricz Pálnak a
„Régi magyar élet"*ről írott könyvében olvassuk, hogy a régi Szegeden,
a minoriták templomába a felsőtanyai pásztorok az éjféli misére dudaszóval
vonultak föl és az egyházi szertartás után dudaszó ; mellett énekelték el
pásztornótájukat „Jézuska köszöntésire". A duda haldoklása az úgynevezett
„kiegyezés" esztendeiben kezdődik, amikor az általános gazdasági föllendülés
Népélet—Értesítő. 6
82 Madarassy László.

a magyar életnek is új irányokat szabott. Ugyan Pap Gyula már 1865*ben,

palóc népkölteményeinek előszavában azt írja, hogy a duda, a palócságnak
ez a kedvelt muzsikája nagyobbrészt kiveszett és csak itt-ott látni egy*egy
„szomorú dudást". Bartók Béla 1911íben és 1912sben a magyar nép hang*
szereiről értekezvén, a dudáról megjegyzi, hogy az már valószínűleg csak
a magyarságnak Komáromtól Egerig terjedő határhelységeiben és Szentes

1. á. Dudáló palóc kanász Szécsény környékéről. Csete Balázs rajza.

tájékán van meg. (L. „Ethnographia" 1912. évf. 110. s köv. 1.) Minden jel
arra mutat, hogy az a viszonylagosan elég nagy terület, amelyet Bartók
annakidején a duda birodalmául kijelölt, két évtized alatt egy csonka vár*
megyére, Nógrád megyére zsugorodott.
A dudának és a dudálás művészetének rohamos pusztulása néhány évvel
ezelőtt arra indított, hogy a dudacsinálás mesterségének, mielőtt végképen
eltűnne szemünk elől, a palócok földjén végére járjak. Mindenekelőtt néhány
jókarban levő, tökéletesen fölszerelt dudát szereztem, hogy alkotórészeikre
szétbontva, a dudacsinálók között meghordozzam. Itt meg kell jegyeznem,
hogy a palócföld legjobb dudásai a juhászok és kanászok közül kerülnek.
Egyúttal ők a mesterei a dudacsinálásnak is, akiknek segítségével a duda
szerkezeti kérdéseit elvégre is tisztázhattam és akiktől a dudára vonatkozó
szókincset gyűjtöttem.
 A palóc duda. 83

A palóc duda fő alkotórészei: a iömlö, a fúvó vagy klipács, a síp, a

gordó vagy bordó. (A dudának régi magyar „tömlősíp" elnevezése itt ma
már ösmeretlen.) A tömlő a dudán a tüdő szerepét tölti be, mely a sípot és
a gordót levegővel, a palóc dudások szavajárása szerint: széllel táplálja.
A tömlő rendszerint fiatal báránynak kikészített bőre. Legjobb a kéteszten*
dős jerketoklyónak — jerketoklyó = fiatal nősténybárány — nyáron nyúzott
bőre, mert a bá­
ránybőr n y á r o n
legerősebb és a
báránybőr gyapjá­
nak nyári hosszú­
sága felel meg leg­
jobban a duda cél­
jainak. (Arra, amit
irodalmi forrása­
ink emlegetnek,
hogy a duda töm­
lőjét kecskebőr­
ből, borjúbőrből,
avagy kutyabőr­
ből is készítették
volna, palóc terü­
leten nem kapunk
példát.) A bőrről,
mindjárt a nyúzás
után, lekanyarítják
a fejerészét, vagyis
a nyak felső részé­
ről a fejbőrt levág­
ják. Azután meg­
kerekítik, ami úgy
értendő, hogy. a
hátsó lábakkal
együtt a bőr egész
hátulsó, úgyneve­
zett fararészét le­
vágják. De még az
első lábak bőréből
is csak egy-egy
csonkot hagynak
meg. A bőrt, a Ie-
kanyarítás, meg- 2. á. Palóc duda.
kerekítés, csonko­
lás után az irhás ol­
dalára kifordítják és kikészítik, vagyis különböző eljárásokkal megtisztítják,
szagtalanítják, puhítják. (Kukucska János magyargéci majorgazda —egykor
maga is juhász — ezt a műveletet így csinálja: diónyi mennyiségű ételsót
csipetnyi timsóval összekever és ezt a keveréket mintegy liternyi vízben
feloldja. Ezzel az oldattal az irhát jól lemossa, mely után a bőrt szorosan
összecsavarja, összekötözi és fél napon át olyan se hideg, se meleg helyen
tartja. Kibontás után száraz ruhába csavargatja és így, becsavart állapota*
ban, puhítás céljából jól megmarkolgatja, megnyomogatja.) Kikészítés után
a bőrt a gyapjas oldalára fordítják, a fararészénél gondosan ráncbaszedik és
zsírral itatott zsineggel szorosan lekötik. Ezután a bőrt megint az irhás
oldalára fordítják, mely által a bőr tökéletesen befenekelődik és fölveszi
84 Madarassy László.

végleges, tömlő formáját. (A kérdésre, hogy a bőrnek miért a gyapjas oldala

marad befelé, egybehangzóan azt a választ adták, hogy a tömlőben a gyapjú
tartja a szelet, vagy, hogy a gyapjú jobban tartja a szelet.)
Itt kell megemlékeznem a tömlő foltozásáról és zsírozásáról is. Gyak*
ran megesik, hogy a tömlőn, különösen a csecsbimbók tájékán apró lyukak,
repedések támadnak. Ezeket gondosan el kell zárni, nehogy a szél elillanjon.

3. á. A tömlővé kanyarított, kerekített és csonkolt báránybőr a foltozással.

4. á. A foltozáshoz való fagombok.

Az elzárás, melynek foltozás a neve, erre a célra faragott fagombok segít*

ségével történik. Foltozásnál a bőr nyakarészén át a tömlő belsejébe nyúl*
nak és a kézben tartott gombot a lyuk vagy repedés irányában belülről ki*
felé tolják. Ilyen módon a bőr felületén valóságos szemölcs támad, amelyet
á tövénél zsineggel szorosan elkötnek. Nagyobbméretű lyukakat, repedése*

5. á. Az irhás oldalára kifordított tömlő a befenekelés után a kitolt és bekötött

fagombokkal.
ket, avagy töréseket, hasadásokat nem foltoznak; ilyen esetekben a tömlőt
eldobják, kicserélik. A bőr törékenységének, hasadásának megakadályozása
céljából azonban a tömlőt szalonnával, hájjal gyakran ós alaposan kenegetik.
Ha a tömlő rendben van, megkezdik a dudaszerszámok, a fúvó, a gordó
és a síp fölszerelését. És pedig legelőször a fúvót szerelik föl. A fúvó a szelet
a tömlőbe juttató emlőszerű szerkezet. (Régi magyar emlő neve palóc földön
ma már ösmeretlen. A „fúvó" elnevezés helyett is inkább a tótos hangzású
„klipács"?ot használják.) A fúvó két részből áll, a tulajdonképeni fúvóból és
a fúvótökéből. Mindkettőt bocfából (bodzafa!) fúrják, faragják. A fúvóra
egy kis bőrdarab, a klippantó van zsineggel fölerősítve. Ez a bőrdarab a
levegőnek a tömlőbe való fúvásakor a légnyomástól fölnyílik, utána pedig,
 A -palóc duda. 85

a tömlőbe szorult levegő visszahatásának törvénye folytán, újból bezáródik

és így a levegőnek a fúvón át való elillanását megakadályozza. A klippantyú*
val fölszerelt fúvót nedves kóc vagy rongy segítségével beleszorítják a
tőkébe, a tőkét pedig zsineggel szorosan belekötik a bárány jobb lábának
megfelelő csonk nyílásába.
A duda szerelésénél a következő lépés a gordó. (Egyesek fcordonak,
feó'rdonek is mondják!) A gordó a duda hangszerelésében a mélyhangú síp*
nak, a basszusnak szerepét tölti be. A gordónak van bocfából fúrt és fara*
gott tőkéje, a gordótőke, melyet a bárány ballábának megfelelő csonk nyí*
lásába zsineggel szorosan belekötnek. Mielőtt belekötnék, tömlőbevesző
nyílását kóccal könnyedén eltömik, hogy a levegőnek a gordóba való túl?
ságos beözönlését mérsékeljék. A gordótokéhez rendszerint három bocfából

6. á. A fúvó vagy klipács a fúvótőkével,, a tulaj donképeni fúvóval és a klippantóval.

7. á. A gordótőke a kóccal.
8. á. A gordószárak a csapokkal és a fiókkal..
9. á. A gordÖpipka a gordótülökkel. '

fúrt és faragott gordószár csatlakozik. Ezeket egymáshoz és végül a tőkébe

a szárakra faragott csapok útján, nedves kóc vagy rongy segítségével erősí*
tik. Minthogy a bocfa könnyen hasad, a gordószár darabjait a nyílások körül
cinnel megöntik. Ez úgy történik, hogy az öntés helyét, bizonyos elképzelt
minták szerint, a faragókéssel kiárkolják, kibabrálják — van „keresztes",
„csipkés", „tulipántos", „rozmaringos", „kígyós", „kacsás", „szamaras"
minta! —, az árkolások köré kemény papirost kötnek és a papiros tölcsér*
szerűen fölnyúló részébe forró cint öntenek, mely az árokrendszeren végig*
szaladva, azt maradandó módon kitölti. Mikor a cin megkeményszik, a
papirost lebontják, az érdes fölületeket késsel lefaragják, majd üvegdarab*
bal simára csiszolják. (Ha valamelyik gor dószár "mégis megreped, friss juh*
belet húznak rája. A gordószárat faragják szilvafából is, mert hangja szebb,
tisztább, bár faragása, fúrása nehezebb. A gordószár készülhet szarvas*
agancsból is, mert bár nem ad különösebb hangot, de nem egykönnyen törik,
gazdáját egész életén át szolgálja.) ^ v
A gordószár legfelső darabjának csaposán kinyúló, felső, szűk nyílásába
nedves kóccal vagy ronggyal nádsípot erősítenek, legalsó darabjának csapó*
san kinyúló végére pedig pipaalakú szerszámot húznak. A nádsípnak fiók,
a pipaalakú szerszámnak pipka vagy gordópipka a neve. A fiók a gordó
86 Madarassy László.

megszólaltatására, a pipka pedig a gordóból kiáramló hang „összefogására"

való. A fiókot „kemény hegyinád" szálából vágják, hangja rezgésének meg*
akadályozása céljából pedig nyelvére kevés viaszt ragasztanak. A pipkát
rendszerint juharfából fúrják, faragják, nyílásainál cinnel megöntik. Pipa=
szerűen fölfelé álló végének csapjára ökör szarvából vágott kis kürtöt húz*
nak. Ennek a kürtnek gordótülök a neve. A gordótülök szájáról lóg egy

10. á. Dudáló palóc juhász Szécsény környékéről. (A gordószár a síptőke szarva

közé vetve.) Schuchmann Zoltán felvétele.

rendszerint színes pamutból kötött bojt, a csömbő, melyet a dudás dudálás

közben hol a tülök szájába dobja, hol kiveti onnan. Ezt a műveletet a „hang
színezésének" mondják. Egyébként a gordó megszólaltatása úgy történik,
hogy a tömlőből kiszorított levegő a gordótőkében levő kóctömegen és a
fiókon át a gordószárba nyomul és ott a gordószár hosszúságának megfelelő
mély vagy még mélyebb hangot ad. A hang mélységét a gordó szárainak
széthúzásával vagy összébbtolásával lehet szabályozni. Ha a gordóra nincsen
szükség, ami rendszerint a dudapróba alkalmával szokott bekövetkezni, a
gordót tartó lábcsonkot többszörösen megcsavarják, miáltal a levegőnek a
tömlőből a gordóba való áramlása megszűnik.
Külön megtárgyalandó kérdés itt, hogy a gordó szára miért áll több
darabból? És hogy a hosszú gordószárral mi történik dudálás közben?
Palóc dudásaink szerint a gordószár elsősorban azért áll több darabból,
 A palóc duda. 87

mert így könnyebb a gordónak részenkint való fúrása, faragása. Másodsor«

ban azért, mert a több darabból álló gordó adott esetben könnyen szét*
szedhető és a duda egyéb alkotórészeivel együtt, kendőbe kötve kis helyen,
kényelmesen szállítható. Harmadsorban azért, mert a több darabból álló
gordószárat, a már fennebb letárgyalt oknál fogva, a csapok segítségével
szabályozni is lehet. Az Összeesapolt gordószárat pedig, hogy ne lábatlan*
kodjék, dudálás közben vagy átvetik a vállon, vagy a kecskefej formára
faragott síptőke két szarva közé dobják. (Herman Ottó a palóc dudán a
kecskefejet tót hatásnak tekinti, mert, szerinte, az Alföld dudásai mást
faragnak, tudniillik kos* és emberfejet. Lexikonaink szerint a dudán a kecske«
fej a hegyi pásztori életet jelzi. Megfigyelésem az, hogy a palóc dudán a

11. á. 12. á. 13. á. 14. á.

11. á. A síptőke.
12. á. A sípszárak a nádsípokkal.
13. á. A sípszárpipka a pipkatülökkel.
14. á. Alakos pipka.

kecskefejnek nincsen faji vagy jelképi jelentősége, hanem azt csupán a fen«
tebb érintett gyakorlati célból faragják.)
A dudaszerelés tudománya a síp fölrakásában tetőzik. A palóc duda
sípjának alkotórészei a síptőke a két nádsíppal, a sípszár, a sípszárpipka,
ennek pipkatülökjéveL A síptőkét rendszerint erős, tartós, de jól faragható
fából — juhar, szilva — fúrják, faragják és pedig művésziesen, kos* vagy
kecskefej formára. Rátarti dudások a fejet rézlemezekkel, rézgombokkal,
tükrökkel is ékesítik. A síptőke szájrészét, a szétrepedés megakadályozása
céljából, cinnel gazdagon és csinosan megöntik. A síptőkét a bárány nyaka«
Tészébe zsineggel szorosan belekötik, előbb azonban a tömlőbe vesző nyílá*
sát tüllel beborítják, hogy a levegőnek a tömlőből való kiáramlását a sípszár
előtt mérsékeljék. A síptőkének a tömlőbe való bekötésével a tömlő nyílá*
sainak bezárása tökéletessé válik.
A sípszár mindig kétcsövű és bodzafából vagy szilvafából készül.
(Ha a sípszárat, valamely oknál fogva, két darab fából kell faragni, akkor
a sípszárakat „összepászítják" és szorosan egymáshoz kötik.) Az egyik cső
a prím, a másik a kontra. A csöveknek a síptőkébe szorított felső végébe
egy'egy kemény hegyinádból vágott síp van dugva, melyek a tömlőből ki*
szorított levegőt a csövekbe továbbítják. A nádsípok hangrezgésének meg«
akadályozása céljából a sípok nyelvére kevés viaszt ragasztanak.
88 Madarassy László.

A sípszár hossza, a síptőke szájától a sípszárpipkáig számítva, egy

arasznyi. Ezen az arasznyi távolságon helyezik el azokat a lyukakat, amelyek
a dallamot szolgáltatják. A lyukak sorrendje, felülről lefelé haladva, a prím^
csövön a következő: bolhaluk — ez „alattomos hangot ad", a dudások ezen
szoktak „cifrázni" —, fölkiálíóluk — ez „magos hangot ad" —, másodikluk
— ez a „közhangot adja" —, váltóluk, kontra*
egyenlítő, hangjátszó. A hat lyuk közül az első
egészen apró, alig látható, a második, harmadik
és negyedik egyformán tágas, az ötödik a leg*
tágasabb, a hatodik ennél szűkebb. A prímcső
másik oldalának legfelső részén, szemben a
bolhalyukkal is van egy tágas lyuk, a sikajtóluk,
— ez „sikító hangot ad". A kontracsövön mind«
össze egy lyuk van, legalul, a pipka fölött, neve:
kontraluk. A lyukaknak egymástól való távol*
ságára nincsen kimondott szabály, ezt régi és
új tapasztalatok, meg a gyakorlat határozzák
meg. A kontracső végén levő csapra húzzák föl
a kontrapipkát. A kontrapipka tökéletes mása
a gordópipkának, mégis azzal a különbséggel,
hogy amannál jóval kisebb. A hangszínező
pamutcsömböt a kontrapipkánál is megtaláljuk.
(A kontracső végére, tülök helyett, alakos pip*
kát is szoktak húzni, de a fából faragott alakos
pipka nem ad olyan tiszta hangot, mint a tülök.)
A sípszár fölszereléséhez rendszerint még"
egy lukigazító is tartozik, mely a sípszár olda*
Iára erősített zsinóron vagy láncocskán függ.
Szaruból vagy rézlemezből sasköröm formára
vágott horog ez — amiért saskörömnek is ne*
vezik —r és a sípszár hangolására (stimmelés!)
való. A dudás a sípszár lyukait, amelyek rész*
ben viasszal vannak eltömve, dudálás közben a
lyugigazítóval szabályozza, tágítja. Ezt a műve*
letet, amelyre a gordóval való összehangolás
miatt van szükség, hangváltásnak nevezik.

Ma, a nagy pénztelenség idején, amikor a

szegény lakodalmasok, farsangolók a cigány*
bandákat nem tudják megfizetni, Nógrád megye
.15. ,á, Lyukígazító saskörmök. falvaiban mintha megint fölvirradt volna a
dudának. Dudások, akik már régen szögre
akasztották a dudát, megint fújni, nyomkodni kezdik az összeaszott tömlő^
ket és rég elfelejtett futamok hangzanak föl a gerendás szobákban: a lassú,
SL forgós, a. dobogós, a verbunkos, a keresztes, a pásztoros, meg a kukorgó.
Ez a jelenség azonban ne tévesszen meg bennünket, mert a duda napjai,
fájdalom, meg vannak számlálva. Nem éppen az érdeklődés hiánya miatt,
hanem inkább azért, mert elfogynak a régivágású pásztorok, akik magukban
hordozzak a dudacsinálás tudományát. Elszomorodva látom, hogy a gazdák
garasoskodása miatt Nógrád megyében is hogyan kerül cigánykézre a
pásztorkodás. Már pedig a cigány nem szereti a dudát. Sohasem is szerette!
Ázt a csárdát, ahonnan a duda sivalkodása, nyekegése kihallatszott, a
muzsikuscigány messze elkerülte. Igaza is volt! Mert ahol két dudás nem
férhetett el egymástól, hogyan fért volna ott el egy dudás, meg egy cigány?
Madarassy László,