P. 1
varga-jogfilozofia-az-ezredfordulon-2004

varga-jogfilozofia-az-ezredfordulon-2004

|Views: 1,140|Likes:
Published by Dr. Csaba Varga

More info:

Categories:Types, Research, Law
Published by: Dr. Csaba Varga on Jan 04, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

04/07/2013

pdf

text

original

VARGA CSABA

Jogfilozófia az ezredfordulón
Minták, kényszerek - múltban, jelenben

A jog sorsa f e l e t t t ű n ő d v e az e z r e d f o r d u l ó k o m o l y v á l a s z u t a t jelez, hiszen egybeesik sorsfordító d i l e m m á i n k megválaszolásának szorító szükségével. N e m k i s e b b horderejű kérdések ezek, mint hogy miképp e n v i s z o n y u l j u n k szocialista ö r ö k s é g ü n k k ö n n y ű m e g h a l a d h a t ó s á g a megalapozatlannak bizonyult várakozásához, jogállami átmenetünk számos r e m é n n y e l övezett, ám m é g t ö b b kudarcot felmutató valóságához. N a g y o b b összefüggésben pedig a globalizmus s a b e n n e megnyilatkozó mintakövetési kényszerre a d a n d ó válasz dilemmájával k e l l m i n d a n n y i u n k n a k v í v ó d n u n k . A j o g b ö l c s é s z s z e r z ő az u t ó b b i fél é v t i z e d t a n u l m á n y i t e r m é s é b ő l v á l o g a t v a e j ö v ő n k e t m e g s z a b ó i d ő s z e r ű k é r d é s e k k e l n é z s z e m b e , m i k o r a jog f o r m a i s á g a m ö g ü l m e g h a t á r o z ó e r ő v e l f e l l é p ő k u l t u r á l i s t a r t a l m a k civilizációs tartalék a i n a k és n a p j a i n k b a n f e n y e g e t ő v á l t o z á s a i n a k ( Ö s s z e h a s o n l í t ó jogi k u l t ú r á k ) , a jog m ö g ö t t m e g b ú v ó r a c i o n a l i t á s - g o n d o l a t ö n e l l e n t m o n d á s a i n a k s a szocialista m ú l t t e o r e t i k u s h o z a d é k á n a k á t t e k i n t é s é v e l ( J o g e l m é l e t ) v é g s ő ö s s z e g z é s b e n s e g y ú t t a l l á t l e l e t k é n t i d ő l e g e s áll a p o t u n k s a m ö g ö t t e m e g b ú v ó n e m z e t k ö z i é r d e k e k , e l v e k t ő l uralt i d e o l ó g i a i k é n y s z e r e k és i r á n y t é v e s z t é s e k leírására tesz k í s é r l e t e t ( J o g á l l a m i á t m e n e t ) . K ö z ö s t a n u l s á g k é n t az ö n á l l ó g o n d o l k o d á s m e g k e r ü l h e t e t l e n ü l s z e m é l y e s f e l e l ő s s é g é t , és ezzel az é r t é k v á l l a l á s és döntés kötelességét hangsúlyozza t u d o m á n y b a n s közéleti szerepvállalásban egyaránt.

VARGA CSABA

JOGFILOZÓFIA AZ EZREDFORDULÓN

JOGFILOZOFIAK Szerkeszti DR. VARGA CSABA

VARGA CSABA

JOGFILOZÓFIA AZ EZREDFORDULÓN
MINTÁK, KÉNYSZEREK - MÚLTBAN, JELENBEN

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT
az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest, 2004

„A múlt hagyatéka" című rész h á r o m tanulmánya készült az OTKA T 032156. számú projektumának keretében és pénzügyi támogatásának köszönhetően

A táblaborítón a sienai Palazzo Pubblico freskójának részlete látható (Ambroggio Lorenzetti, 1337Z39)

© Varga Csaba, 2004 ISBN 963 361 636 0 ISSN 0865-0349 '

Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1. Felelős kiadó: Dr. Rózsa H u b a alelnök Felelős vezető: Farkas Olivér igazgató Készült a budapesti Akaprint N y o m d á b a n Felelős vezető: Freier László ügyvezető igazgató

TARTALOMJEGYZÉK

ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGI KULTÚRÁK A jog mint kultúra? Összehasonlító jogtudományi törekvések »Összehasonlító jogi kultúrák« (Szempontok a fogalmi körülhatároláshoz) Összehasonlító jogi kultúrák? (Diszciplináris hangsúlyeltolódás az összehasonlító érdeklődésben 128] A jog szabályként felfogásának elégtelensége [38] A kulturális sokféleség elismerésének szükségessége [44]) Jogi hagyományok? Jogcsaládok és jogi kultúrák n y o m á b a n (Összehasonlító jog s a jogi hagyományok összehasonlító tanulmányozása [47] 'Rendszer', 'család', 'kultúra', 'hagyomány' a jog osztályozásában [49] Eltérő hagyomány, eltérő gondolkodásmód [55] Eltérő várakozás, eltérő jogrendszeri intézményesedés [58] Eltérő „racionalitások" és „logikák" [62] Mentalitás a jog megalapozásában [64]) Mai irányok Jogátvitel, jogátvétel (Fogalmi elemzés napjaink globalista tendenciái tükrében) 1. Terminusok [70] 2. Technikalitás [79] 3. Kontrasztok a jogátvitelekben és megítélésükben [90] Joguralom? Jogmánia? Ésszerűség s anarchia határmezsgyéjén Amerikában Az angol-amerikai és a kontinentális-francia hagyományok találkozásának peremvidékén: Kanadai fejlemények és tapasztalatok 11 19 22 28

47

69

98 114

1. A precedensrendszer átalakulása [122] 2. A törvénykezésnek multikulturális többszereplős megoldáskereséssé válása [128] 3. Kísérletezés a jog feloldásával [133] 4. Új prerogatívák a bíróságok kezén? [138] a) A törvényi jog elveinek kibontása [139] b) Alkotmányjogiasítás [140] c) A Legfelsőbb Bíróság mint erkölcsi tekintély [143]

JOGELMÉLET Szabály é s / v a g y norma, avagy a jog fogalmiasíthatósága és logizálhatósága (Fogalom vagy nyelvhasználat? [147] Szabály / norma [148] A norma származtatottsága [151] Fogalmiasító logizálás, kijelentő megnevezés [152] Üzenet és felmutatása [156]) Érvényesség (Érvényesség: tartalmi / formai, statikus / dinamikus [158] Érvényességmegalapozás: lét és legyen [166] Realizmus, pragmatizmus, konszenzualizmus [169]) Jog, erkölcs, gazdaság: Autonómiák - független pályákon, avagy egymás rendjéből épülve? A HART-jelenség (A HART-csoda [187] A HART-jelenség [199] H A R T mint a századutó KELSENje? [202] A teoretikus recepció kérdése [204]) Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái (Gondolkodásunk problémássá válása [208] A ráció szerepe [210] Bölcsesség és pozitív ismeret szétválása [212] Jogi voluntarizmus [219] Következmények: amerikai esettanulmány [225] Elvektől űzött doktrinerizmus [233] Eszmény: matematikai-logikai [re]konstruálhatóság [239] Az emberi dilemma [241]) Mérték és érték, avagy az öncélúság önveszélyessége

147

158

173 187

208

244

A múlt hagyatéka A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben 251 I. HAZAI KÖRKÉP 1. Előzmények [251] 2. SZTÁLINizmus [253] 3. Intézményesedés enyhüléssel [258] 4. Bomlás [270] 5. Végjátéka

államvalláspótlék szerepében [274] II. NEMZETKÖZI KITEKINTÉSBEN Ad 1.: Az előzményekhez [276] Ad 2.: A SZTÁLINizmushoz [278] Ad 3.: Az enyhüléssel kísért intézményesedéshez [279] Ad 4.: A bomláshoz [292] Ad 5.: A mai állapothoz [296] III. IDEIGLENESEN MEGVONHATÓ MÉRLEG [298] Visszatekintés 303 Elméleti jogi gondolkodásunk az ezredvégen 313 1. Rendszerváltozás és ideologikum [313] 2. Módszertani és tematikus gazdagodás [319] 3. Saját hagyományok, saját problematikák [330] 4. Nyugati trendek és regionális szerepek [335]

JOGÁLLAMI ÁTMENET Megvalósulatlanul megvalósult, vagy megvalósultan megvalósulatlan jogállam? Jogállamiságunk - kihívások keresztútján (Jelszavak mögött: értékek és technikák [350] Emberszerűség, gyakorlatiasság [355] Teológiai-antropológiai alapok [361] Helyettesíthetetlenül saját feladat [366] Összefoglalás [366]) Jogállami vívódás mintakényszerek Szcyllája és csalódások Kharübdisze közt (Litvánia példájában) Miért m a r a d t el a szembenézés, az újrakezdés beteljesülése? A „gyökeresen gonosz" a jog mérlegén Történeti háttér [392] Normatív összefüggés [395] Kudarcot vallott kereszteshadjárat? Amerikai önbizalom, orosz katasztrófa (A példaadó és tranzitológiája [405] Szervezett mintakényszer [408] Provokált csőd [411] Cuiprodest?[414] Gyámságban fogant demokrácia [418] Fátumszerűség és martalékká válás a globalizmusban [419]) Tárgymutató Jogforrásmutató Névmutató

343 350

369 382 390

405

423 436 438

ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGI KULTÚRÁK

A JOG MINT KULTÚRA?*

A jog életében kétségtelenül mindmáig a legnagyobb változást szöveghez kapcsolása, írott formaként megjelenítése jelentette. Ez az, ami leginkább szembeötlő változással járt, s ami így jogforrástanok és jogi fenomenológiák (egyebek közt objektivációelméletek) számára külön bizonyítást n e m érdemlő kézzelfogható jegyeket m u t a t h a t fel. Ezen belül persze jogfilozófiák és jogalkalmazás-elméletek rögzíthetik, hogy miben is rejlik a jog végső azonossága (a 'jogiság') és miként kell a bírónak 'a jog' válaszához elérkeznie, s ennek megfelelően további értelmes különbségek tehetők azon állapotok között, amikor az írott textus (modern természetjogokban, különösen észjogokban) c s u p á n j e l z i , ületőleg amikor (jelenkori törvénypozitivizmusokban) kizárólagosként m e g i s t e s t e s í t i a jogot. Klasszikus szigorúságában a törvénypozitivizmus a XIX. század elejétől a II. világháború végéig élt Nyugat-Európában, s a k o m m u nizmus bukásáig Közép- és Kelet-Európában. Észjogi és szabadjogi (princípiumokhoz kötő, szociologizáló, avagy pragmatizáló) mozgalmak a törvényi pozitivizmus kötöttségeit a XIX. század végétől mindvégig lazítani igyekeztek, a szocialista normativizmus rideg szigorúságát pedig főként egyidejű nyugat-európai irányzatok az 1960-as évek végétől kezdték el oldani. Amennyiben a t e o r e t i k u s és a gyakorlati nézőpontokat különválasztottként kezeljük, úgy a jogpozitivizmus mint a modern formális jog professzionális deontológiája, szakmai világképe tekintetében sem annak mértéke lesz majd döntő, hogy a gyakorlati jogmeghatározódás mennyire a törvénypozitivizmus eszményei szerint megy és mehet egyáltalán végbe, tisztán

* Első változatában válasz Karácsony András vitaírására in Jogelméleti Szemle 2002/3 [http://jesz.ajk.elte.hu].

és k o m p r o m i s s z u m o k t ó l mentesen,1 h a n e m jobbára a n n a k kétségb e v o n h a t a t l a n t é n y e , h o g y a j o g p o z i t i v i z m u s a XVI. s z á z a d ó t a n ö v e k v ő m é r t é k b e n az európai kontinentális jogfelfogás szemléleti megh a t á r o z ó j a lett: e g é s z j o g i v i l á g k é p ü n k , j o g i f o g a l o m a l k o t á s u n k k ö zépponti szervezője - olyan alapvető igazodási pont, hogy mind a mai n a p i g a k ü l ö n f é l e e g y m á s t v á l t ó o l d á s i t ö r e k v é s e k (s í g y m é g a z o l y k o r a j o g p o z i t i v i z m u s b u k á s á t h í r e s z t e l ő p o s z t m o d e r n t ö r e k v é s e k is) csupán a jogpozitivizmus eddig töretlennek bizonyult rendíthetetlenségéhez m é r t e n t u d j á k kifejezni m a g u k a t , válhatnak érzékelhetővé, n y e r h e t n e k értelmet s játszhatnak egyáltalán b i z o n y o s m ú l ó jelentőségű szerepet.2 A jog és t u d o m á n y a v é g s ő s o r o n és a d o t t n é z ő p o n t b ó l tekintve n e m m á s , m i n t b i z o n y o s fajta k o m m u n i k á c i ó e g y b i z o n y o s adott kommunikációról. Célszerű ezért különbséget t e n n ü n k a n n a k tekintetében, h o g y m i k o r s z ó l u n k arról, h o g y a jog hivatalos szereplői intézm é n y i m ű k ö d é s ü k s o r á n m i k é n t beszélnek a jogról, m i k o r p e d i g arról,
1

Mint tudjuk (és a következőkben láthatjuk is), sohasem és elvileg sem ez a helyzet - legfeljebb az exegétikus jogalkalmazás korában, a XIX. század első harmadában, a Code civil eufóriájában teljes erővel erre törekedtek, meggyőződéssel hittek lehetőségében, s így is jelenítették meg cselekvésüket. A XX. század meghatározó diktatúrái közül a n e m z e t i s z o c i a l i z m u s rezsimjének szolgálatára zökkenőmentesen történt jogászi átállás valóban a modern formális jogban rejlő pozitivisztikus formalizmusnak volt köszönhető - ugyanúgy, ahogyan ezt MAX WEBER leírta a BISMARCKÍÓI teremtett német bürokráciának a BISMARCK utáni időszakra történő rezzenéstelen átállása kapcsán. Max Weber Gazdaság és társadalom ford. Józsa Péter (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1967), 287-288. o. Mind az orosz b o l s e v i z m u s , mind pedig azt követően a német nemzetiszocializmus - előkészítésük és formálódásuk éveiben - egyaránt felmondták a liberális hagyománnyal egy tőre visszavezetett s forradalomellenesen burzsoáként elítélt jogi formalizmust. Ehhez a jognak egyebek közt OTTO KOELREUTTERtől megfogalmazott népszellemi és vezéri értelmezése kívánalma körében a nemzetiszocializmus mindvégig hű maradt, a bolsevizmusból SZTÁLINizmussá vedlett formájában azonban a szovjetektől uralt rezsim mind anyaországában, mind majdani világbirodalmában mindenütt visszatért a klaszszikus polgári berendezkedéshez, pontosabban annak egyfajta korai pontnál rögzített utópikus (szovjetizált) felfogásához. Minderre vö. a szerzőtől A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] bőv. és jav. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 305. o., ill. VIII. fej. 2 Egyik legújabb fejleményként vö. a szerzőtől 'Az angol-amerikai és a kontinentális-francia jogi hagyományok találkozásának peremvidékén: Kanadai fejlemények és tapasztalatok' Jogtudományi Közlöny LVII (2002. július-augusztus) 7-8,309-322. o.

hogy az elméleti rekonstrukció mennyiben tudja igazolni, illetőleg realisztikusként milyen leírással kell helyesbítenie vagy éppen helyettesítenie ezt a beszédmódot a jogról. Ami az elsőt illeti, korai LUKÁCStanulmányaim s ebben a professzionális deontológia ontikus, vagyis közvetlenül létszerű (az ismeretelméleti igazolhatóság kérdésétől ezért teljességgel elkülönítendő) jellegének felismerése óta számomra egyértelmű, hogy maga a m o d e r n f o r m á l i s j o g , mint jelenség és mint berendezkedés, elválaszthatatlan a pozitivisztikus igénytől, a textusból levezetésnek a jog sajátos beteljesedési kritériumaként betöltendő szerepétől. Ami viszont a másodikat illeti, a modern kutatás egyre rendszerszerűbben mutatja ki, hogy e pozitivisztikus igény realitása semmiképpen sem igazolható, még elvi várakozásként sem, hiszen a jogalkalmazás b u r k á b a n alapvetően szimbolikus cselekvésről, egy rendkívülien összetett folyamat jelzésszerű lerövidítéséről s átlagesetben egyfajta rutinra visszavezetéséről van szó. A voltaképpeni kérdés tehát a fentiekből következően számomra nem az, hogy a jogpozitivizmus akár mint elmélet, akár mint állítólag megvalósult gyakorlat mikor s mennyire tudott egyáltalán uralkodó szerepre kerülni, hanem az, hogy az európai kontinentális jogszemléletet egészében a ius (a jogiság) eszméjének a lex re (mint tételezett-írott aktusra) redukáltsága, a jogi mivoltnak tehát a tételezettség aktusához kapcsoltsága, ebből adódóan a jogi folyamat összetettségének 'jogalkotás' és 'jogalkalmazás' mesterkélt elkülönítésére történő visszavezetése szabja meg - azaz, röviden szólva: egy olyan intézményi (s az általa intézményesített képződménytől ilyen m ó d o n immár elválaszthatatlan) ideológia, amelyik a mai napig idegennek, sőt értelmetlennek, egyenesen felfoghatatlannak maradt például Európán belül is a másik, az angol hagyomány, avagy, távolabbra és szintén túlélő ősi formákra tekintve, az iszlám vagy a zsidó jog számára. 3 Több, mint harmincöt éve fogalmaztam meg először, hogy jogfelfogásunk, jogi fogalmiasításunk legalábbis duális, amennyiben az adott jog körében mellőzhetetlen minden kérdésfelvetést, vonatkozást, kapcsolatot megfogalmaznunk pozitivisztikusan, vagyis a kérdéses jog önképe, önmagáról alkotott ideológiája szemszögéből (is) Vö. pl. Peter Sack 'Jog és szokás: Az angol nyelv és jog összefüggéséről' in Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 2000), 81-95. o. [Jogfilozófiák], ill. passim.
3

azon túl, hogy t u d o m á n y u n k b a n , elméleti rekonstrukciónkban egy tudományosan igazolható (pl. társadalomelméleti, szociológiai) leírást, fogalmi tartalmat is természetszerűleg szükséges megfogalmaznunk. 4 LUKÁCS-tanulmányaim eredményeként pedig az lett számomra nyilvánvalóvá, hogy ez az önkép nem valami utólag és kívülről, véletlenszerűen egy egyébként a m ű k ö d ő jogra ráaggatott többlet, hanem a kérdéses jog része, mellőzhetetlen alkotóeleme, egyenesen azonosságának hordozója. 5 Ebben az összefüggésben vetődik fel „a j o g m i n t . . . " hívószavú vizsgálódások kívánatosságának kérdése. Azaz a jog mint (kizárólagosan) tételezés, textus (stb.) m e l l e t t a jog mint történelem, kultúra, kommunikáció, folyamat, nyelvi játék, önkény (és így tovább) kérdése. Á m d e a fentiekből kitűnően egyetlen esetben s véletlenül sem azért, hogy a m o d e r n formális jog önazonosságának jegyeként a pozitivisztikus önleírást kiküszöbölje, h a n e m kizárólag azért, hogy a teoretikus rekonstrukciót ezekből a különféle megközelítésekből adódó (s másként el n e m érhető) tanulságokkal segítse - újabb vonatkozásokba, perspektívákba, emberi technikák és gyakorlatok hálójába helyezve. És mindezeknek „a jog mint..." hívószavú vizsgálódásoknak egymást közt sem a kizárólagosság igényével, h a n e m - a jog ontologizáló látásmódjának köszönhetően a módszertani egység újKANTiánus kívánalmát meghaladva - egymással versengve kell zajlaniok. 6 És pontosan azért, hogy válasz adathassék az alapvető diVö. a szerzőtől 'A jog meghatározásának néhány problémája a szocialista jogelméletben' [1966] in Varga Csaba Útkeresés Kísérletek - kéziratban (Budapest: Szent István Társulat 2001), 49-58. o. [Jogfilozófiák], ill. 'A jogtudományi fogalomképzés néhány módszertani kérdése' Állam- és Jogtudomány XIII (1970) 3, 589613. o. 5 Vö. a szerzőtől A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981), VI. fej. 4. pont [Gyorsuló Idő]. 6 Vö. pl. csupán a szerző próbálkozásai közül A kodifikáció mint társadalmitörténelmi jelenség (1. jegyzet); A jog mint >zöveg Hermeneutika, Szemantika, Szemiotika, Jog és irodalom, szerk. Varga Csaba (Budapest: Századvég) e l ő k é s z ü l e t b e n a z 1980-as é v e k b e n , STANLEY FISH, PETER GOODRICH, BERNARD S.
JACKSON, GEORGE LAKOFF, ROBERTA KEVELSON, JAMES BOYD WHITE, C . M . YABLON
4

szövegeivel még az ELTE ÁJK Bibó Kollégiumában tervezetten és nagy mértékbe előrehaladtan [Jogfilozófiák], amely előkészületből végül A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek, szerk. Varga Csaba [1996] (Budapest: EtoPrint 1999) iii + 71 o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, III Fasciculi 2] és a Jog és nyelv szerk. Szabó Miklós és Varga Csaba (Budapest: [Books in Print] 2000)

lemmára: miként lehetséges, hogy a törvénypozitivizmus akár legszigorúbb uralma alatt is pontosan adott válaszhoz (mint outputhoz) érkeznek el a jog válaszaként rutinszerűen a bíróságok - miközben pusztán a hivatalos jogszabályi és textualizált tényállítási információkból (mint inputból), a logika szigorú szabályai alapján (KARÁCSONY ANDRÁS vitaírásának rendkívül érzékletes kifejezésével élve 7 ) mindez „lehetne másként is, á m a k t u á l i s a n n i n c s m á s k é n t "? 8 Miből adódik hát az a t ö b b l e t meghatározás, ami akár azonos törvényi szöveg alapján ilyen jogi választ eredményez az egyik országban, és másmilyent egy másikban; avagy ugyanazon helyen ilyent az egyik korban (vagy időszakban), és másmilyent egy másikban? Nos, pontosan ezt a finomítást, a jog ideologisztikusan kifejezett levezetési és igazolási igényének gyakorlati megvalósulását (lehetőségei határainak, diszkrepanciáinak, bizonytalansági mezőinek megvonásával) kísérli meg teljesebb, bizonyíthatóbb, tudományosan is immár valamelyest elfogadható formában leírni az az elméleti rekonstrukció, ami pontosan „a jog mint..." hívószavú vizsgálódásokkal éppen ennek elősegítésére hivatott. Az, amit p o s z t m o d e r n i t á s nak nevezünk, valójában nem más, mint ezredvégi nyugati talajon intellektuális vitákban született mentális projekció. Annak kérdését, hogy öncélú vitáknál, ma divatos tagadásoknál és relativizálásoknál gerjesztett-e már többet, bizonyára kellő idővel és távlatban az emberi gondolkodás majd el fogja dönteni. A posztmodernitás dogmája és látásmódja azonban legfeljebb egyfajta lehetséges (s majdan így vagy úgy megítélendő) használata azoknak a gondolatoknak, felismeréseknek, intézményesedéseknek, amikre egyes értelmiségi körökben oly divatosan ma rátelepszik. Nos, pontosan eb-

vi + 270 o. [Jogfilozófiák} gyűjteménye lett - ; 'A kódex mint rendszer (A kódex rendszer-jellege és rendszerkénti felfogásának lehetetlensége)' Állam- és Jogtudomány XVI (1973) 2, 268-299. o.; 'A jog mint felépítmény: Adalékok az alapfelépítmény kategóriapár történetéhez' Magyar Filozófiai Szemle XXX (1986) 1-2, 35-75. o.; 'A jog mint történelem' Világosság XXVII (1986) 1,1-6. o. & Jogtörténelmi Szemle 1987/2, 65-73. o.; A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999) 430 o. [Osiris könyvtár: Jog]; A jog mint logika, rendszer és technika (Budapest: Osiris 2000) 223 o. [Jogfilozófiák]. 7 Karácsony András 'A jog mint kulturális jelenség' Jogelméleti Szemle 2002/3 [http: /^esz.ajk.elte.hu]. 8 Vö. a szerzőtől 'A jogi okfejtés társadalmi meghatározottságáról' Állam- és Jogtudomány XIV (1971) 2, 249-285. o.

ben m u n k á l az az önpusztító késztetés (ami éppen n e m magában a kultúra fogalmában vagy a kulturális összehasonlítás puszta módszerében rejlő valamiféle előre elrendeltetettség), hogy a merőben lehetségesnek, a kontingenciának az oltárán önmagát feloldva, bármiféle tetszőleges „más"-nak a felidézésében vagy posztulálásában elveszve és ezáltal önmagát is elveszejtve, „megrepessze az önazonosság talapzatát'' 9 . A paradoxonok, amiket DIRK BAECKER munkássága nagyszerű hasonlatokkal és polemikus erővel feltár, 10 vitairatként jobbára n e m anynyira a kultúra jelenségének sine ira et studio monografikus leírásával, mint inkább a posztmodern elméleti igények önellentmondásokba és következetlenségekbe hajszolt kuszaságával, az ezekre választ keresés bajlódásaival kapcsolatosak. Az az öncélúan kutakodó intellektualizmus, mely „minden életforma esetlegessége" tudatában éh ki magát s ezért (önmagát is beleértve) mindent valamiféle „más"-sal relativizáltan láttat - azzal a pszichikailag szükségképpen destruktív következménnyel, hogy jobbra érdemes hívei számára immár „semmi sem lehet valóban az, ami" -, 1 1 nos, ez éppen n e m a kultúra hagyományából fakad, h a n e m ennek egyik patologikus fejleményéből, mérgező televényéből, a posztmodern nihilizmusból. Példának okáért, a kulturális összehasonlítás területét határolóan végzett szerény kísérletem, amit hál'Istennek, csupán a jog mélyebb megértésének és láttatásának szándékától vezéreltetve, á m d e különféle obskurus doktrínák álkérdéseibe történő felesleges bonyolódás nélkül - az Összehasonlító jogi kultúrák körében 1 2 elkezdhettem, valóban tanúskodott arról (ugyanúgy, mint korábban a jogantropológiai kutatások szemlézésével végzett búvárkodásaim 1 3 ), hogy bizonyos alapfunkciók (sza-

Karácsony, 3. o. Dirk Baecker 'A társadalom mint kultúra' Magyar Lettre International 38 (2000. ősz), 7-9. o.; háttérként vö. még uő. Wozu Kultur? 2. bőv. kiad. (Berlin: Kadmos Kulturverlag 2001). 11 Baecker, 8. o. 12 Vö. Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hongkong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The N e w York University Press 1992) [The International Library of Essays in Law & Legal Theory: Legal Cultures 1] és Összehasonlító jogi kultúrák (3. jegyzet). 13 Vö. a szerzőtől 'Antropológiai jogelmélet? Leopold Pospísil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása' Állam- és Jogtudomány XXVIII (1985) 3, 528555. o.
10

9

bályozási biztonság, differenciált rendezés stb.) és alapvető éthoszbeli értékek (előretekintő és igazságos szabályozás stb.) elérésére eltérő korokban és kultúrákban az ember e l t é r ő , ám hatékonyságban egymással versengő u t a k at tudott kialakítani. Nincsen tehát királyi út, s az elmélet - szembefutva a mai neoliberalizmusokból olykor feltáruló önabszolutizáló, csekély gyakorlati tolarenciával kecsegtető tendenciákkal - n e m igazol semmiféle kulturális imperializmust. Ugyanakkor éppenséggel n e m tanúskodott kulturális relativizmusról, hanem csakis arról, hogy szerves (tovább)fejlődését, a benne rejlő eszközbeli elemek teljes potenciáljának időben és formában a körülményekhez alakulóan változó teljesebb kiaknázását (aktualizálását) kizárólag önazonosság á n a k a z a v a r t a l a n m e g ő r z é s e t a l a j á n biztosíthatja. Ráadásul, szerencsésebb kultúrák (mint pl. közismerten a japán) úgy tudtak úgyszólván mindvégig nyitottan és külső minták befogadására készen funkcionálni, hogy újszerű kihívásokra adott újszerű (vagy éppen tudatosan kölcsönzött eszköztárú) válaszaikat sikerrel belsődlegesítették, szervesítették, adaptálták - önazonosságuk tudatát, szervességük potenciálját ezzel éppen ismételten megerősítő s szimbolikusan tovább is fokozó saját eredeti rendszereikhez. A „végletekig űzött rákérdezés" s mögötte „minden adottság megkérdőjelezésének a szándéka" 1 4 napjainkban intézményesedő (s a modern társadalom belső önkiüresedésével korreláló) tendenciájával szemben 1 5 igencsak egyetértek a kérdésfeltevő jogászfilozófus azon bölcs megállapodottságot rögzítő konklúziójával, miszerint
„Az e m b e r a z o n b a n n e m egyszerűen ismeretszerző, h a n e m h o n o s lény a világban. Élete g a z d a g a b b az ismeretszerzésnél, hiszen beletartozik a megszokottság, a gondtalanság, az orientációk követése, az intellektuális m e g n y u g v á s is." 16

Baecker, uo. Vö. pl. Robert Nisbet The Quest for Community (San Francisco: ICS Press 1990) (Mezei Tibor nyersfordításából a szerzőtől gondozottan 'A közösség keresése' PoLíSz (2003. június-július), No. 71, 15-37. o. és (2003. augusztusszeptember), No. 72, 23-39. o.}. 16 Karácsony, uo. [Kiemelések - V. Cs.]
15

14

Nos, m a g a m is pontosan ezt kívántam szolgálni nemcsak a jogi formalizmusok mögött megbújtan munkáló emberi tartalmak (meghatározottságok és meghatározások) feltárásával, 17 de mind e mögött találhatóan a m o d e r n ismeretelmélet egyoldalú, torzító, az emberi teljességet leszűkítő, pusztán a racionális fogalomalkotás lehetőségeire koncentráló, s ezzel a bölcsesség, tudás és ismeret hajdani gazdagságát elszürkítő elidegenültségére utaló figyelemfelhívásaimmal is.18

Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o. 18 Vö. a szerzőtől 'A racionális jogszemlélet eredendő ambivalenciája (Emberi teljességünk széttörése a fejlődés áraként?)' in Békés Imre ünnepi kötet A jogtudomány és a büntetőjog dogmatikája, filozófiája, szerk. Busch Béla, Belovics Ervin, Tóth Dóra (Budapest: Osiris 2000), 270-277. o. [A PPKE JÁK könyvei] és 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Várkonyi Nándor: Az ötödik ember c. művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely 2000), 61-94. o.

17

ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTUDOMÁNYI TÖREKVÉSEK"

Az a fejlődési sor, ami az 'összehasonlító jog' mozgalmától az 'összehasonlító jogi kultúrák' tanulmányozásáig ível, már a t u d o m á n y o s feladatvállalásból s a jogfelfogás változásaiból is kiolvasható. A XIXXX. század fordulóján szükségessé vált egy fordulat megtétele a nemzeti keretek közé reménytelenül bezárult jogszemlélet nemzetköziesítésére, ami az egyes országok pozitivizmusának érintetlenül hagyásával mégis egymásra nyitotta a kapukat az európai kontinensen. Sikerrel is járt ez, hiszen a doktrinális kutatásban az összehasonlító igény mellőzhetetlenné lett. Persze az angol-amerikai jogban - eleve történeti megközelítése és világbirodalmi nyitottsága okából - e törekvés főként a jogi berendezkedések változatosságának világméretű feltérképezésében jelentkezett. A pozitivizmus azonban a jogban a szövegként felfogott tételes szabályanyagra épül. Hamarosan szembe kellett tehát néznie annak dilemmájával, hogy a legkülönfélébb nemzeti szabályozások is gyakorlatukban hasonló eredménnyel járnak a világ számottevő részén, így a kutatásnak is (bármiféle instrumentumnak mindenekelőtt meghatározó funkcionalitását szem előtt tartva) inkább a jogon kívüli öszszetevőkre kellene koncentrálnia. Mindenesetre kiderült: a jognak szabályként felfogása eleve kizár bármiféle komparatizmust, hiszen egyetlen lehetőséget vetít ki egyetemesként, miközben még szülő közegében sem alkalmas degenerációk (pl. hazug intézményesedésre épülő szocializmus) vagy történelmi váltások (pl. a mai kodifikációtól
* Első változatában a PPKE JÁK keretében PÉTERI ZOLTÁN professzori vezetésével életre hívott összehasonlító jogi tudományos diákkör 2002. március 13-i zászlóbontó ünnepélyes ülésén tartott nyitó társelőadásként in Drienyovszki Lilla - Fekete Balázs 'Összehasonlító jogtudományi törekvések a Karon' ítélet [A PPKE JÁK lapja] V (2002. április 17.) 3, 8-9. o.

az európai egységesülési folyamatban egy új jus commune felé irányuló építkezés) megértetésére. A jogi kultúrák és hagyományok összehasonlítása ellenben gondolkodásmódunkra összpontosít. Abból kiindulva értelmez egy közeget, amelyben a rendezés szüksége valamely adott (és n e m más) formát ölt. A jogi hagyományok születése és vándorút ja témakörének történelmiantropológiai kutatása 1 még alapozást célzott; az Összehasonlító jogi kultúrák vállalkozásában 2 m a g a m egyes berendezkedésekre jellemző leleményt és geniozitást kíséreltem meg érzékeltetni - „összehasonlító bírói g o n d o l k o d á s m ó d " címen a sajátosan jogiasító (standardizáló, racionalizáló, igazoló) gondolati átalakításokra terelve a figyelmet; az Európai jogi kultúrák vállalkozásában 3 pedig - immár a szellemi ösztönzésekről a gyakorlati megvalósulásokra helyezve át a figyelmet BLANKENBURG n y o m á n eljárási adatok számszerűsítésével a tényleges gyakorlat szociológiai leírásáig kíséreltünk meg két brémai jogszociológus társammal elérkezni; míg most Jogi kultúrák egymáshoz adaptálódása címen (a Nemzetközi Szociológiai Társaság jogszociológiai kutatóbizottsága égisze alatt a baszkföldi Onati egykori ősi egyetemének épületében sikerrel m ű k ö d ő Nemzetközi Jogszociológiai Intézetben) 4 többnyire a joghatások (recepciók) szociológiáját vizsgálják. Úgy tetszik: a klasszikus komparativizmus és a jogban is a hagyományainkat n y o m o n követő hermeneutikus búvárkodás szervesen egészíti ki oktatási feladatként egymást, miközben fokozottabb kutatási érdekességgel pedig nyilvánvalóan elsődlegesen az újabb, aktuálisabb irány kecsegtet.
Entstehung und Wandel rechtlicher Traditionen hrsg. Wolfgang Fikentscher, Herbert Franke, Oskar Köhler (Freiburg & München: Verlag Karl Alber 1980) 820 o. [Veröffentlichungen des „Instituts für Historische Antropologie E.V." 2]. 2 Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The New York University Press 1992) xxiv + 614 o. [The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Legal Cultures 1], utóbb némiképpen újraválogatott magyar fordításban is: Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 2000) xl + 397 o. [Jogfilozófiák]. 3 European Legal Cultures ed. Volkmar Gessner, Armin Hoeland, Csaba Varga (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996) xviii + 567 o. [Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures I]. 4 Közvetlen előzményként Comparing Legal Cultures ed. David Nelken (Aldershot: Dartmouth 1997), majd Adapting Legal Cultures ed. David Nelken & Johannes Feest (Oxford & Portland Oregon: Hart Publishing 2001) xi + 282 o. [Onato International Series on Law and Society].
1

Köztesként minderre ráépülni látszik napjaink időszerű feladványa, az európai közös kodifikáció. Az utóbbi évek vitáiból olykor a tételes összehasonlítás (egy tűzön-vízen keresztülvitt kodifikáció gondolata) látszott győztesen kikerülni, olykor a hagyományra hagyatkozás (a kontinentális és az angolszász mentalitás meggyökerezettségéből következtetve a jogfejlődés e történetileg kialakult két útja egybeolvadásának lehetetlenségére). A jogtudósi bölcsesség (HELMUT COING és HEIN KOTZ) mégis kerülő utat talált. Emlékezve az Egyesült Államokra, ahol sohasem volt jogegység, legfeljebb szövetségi és félszáz állami kompetenciából fakadó kavalkád, mégsem kodifikációval vagy pótlékával kísérleteztek, hanem egységes jogoktatással, jogirodalommal és jogászi hivatással. 5 Vagyis Európa számára lehetővé vált közép- és újkori múltunk, a jus commune újrakultiválása esélyének az újrafelfedezése, s ezzel egy élő kultúrából - fejekből és készségekből - épülő új jogegység reménye.

Vö. pl. a szerzőtől 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában: Utószó' in Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség 2., jav. és bőv. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 388. o.

5

»ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGI KULTÚRÁK«
(Szempontok a fogalmi körülhatároláshoz)*

A jogi kultúra fogalma nyilvánvalóan függvénye a búvárkodás azon irányának, amelynek keretében s felismerései gazdagítására egyáltalán érdeklődéssel viseltetünk a jogi kultúra összetevői és összefüggései iránt. 1. A Dartmouth kiadó nagyigényű vállalkozása a The International Library of Essays in Law and Legal Theory sorozatának keretében a Legal Cultures bemutatására szentelt alsorozatának probléma-megfogalmazást és alapozást Comparative Legal Cultures címen egyaránt vállaló indító kötetében 1 egy olyan vizsgálódást igyekeztem indokolni, amely az emberi kultúra - mint gondolkodási mód és stílus, valamint ezt intézményesen kifejező társadalmi gyakorlat - történetében az egyes népekre és korokra jellemző jogi berendezkedéseket szellemüknél, találékonyságuknál, valamint válaszadási képességüknél fogva próbálja egymástól elhatároló módon jellemezni. Minden összetevő és színező elem a problémaérzékenységtől a nevesítésig, a fogalmi rendezéstől a műveleti készségig, az előfeltevéstől a végső eszményig az „összehasonlító jogi kultúrák" érdeklődési körébe tartozik. Hátterében ugyanis mindenekelőtt egy olyan interdiszciplináris tudás áll, amely jogantropológiai leírásból, egyetemes jogtörténeti tanulságlevonásból, klasszikus összehasonlító jogi rendszerbemutatásból merített releváns ismeretből, jogszociológiai felismerések szintéziséből, s egyfajta szemléleti keretként - elsődlegesen jogdogmatikai-jogtani és
* Első változatában in Jogtudományi Közlöny LII (1997. január) 1, 45-49. o. 1 Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The New York University Press 1992) xxiv + 614 o. [The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Legal Cultures 11.

jogi módszertani eredményekre építő általános jogelméleti kutatások összegzéséből tevődik össze. N e m véletlen ezért, hogy meghirdetésének egy napjainkban még erőteljesen hiányzó érdeklődés felkeltése volt a célja, mely - meggyőződésem szerint - inkább egy sajátos oktatási tárgyat s irodalmi búvárkodást alapoz meg, 2 semmint egy ismeretlenségből új módszertan nyomán felbukkanó új tudományágat vagy kutatási profilt. Annál is inkább így van ez, mert témája felé nem tárgyilag meghatározott kritériumok szerint előrehaladó rendszeres feltérképezéssel, hanem sajátosan megmutatkozó képességek - vagyis egy-egy jogi kultúra általános szellemisége, geniozitása és invenciozitása - mentén közelít, ezek pedig - éppen az egyes jogi kultúrákra jellemző m ó d o n - mindegyiknél más-más területeken s megtestesülésekben példázhatok és érhetők tetten. Egy ilyen megközelítés előnye egyebek közt az, hogy a jogi kultúrát rendezés után kiáltó helyzetek sorára adott kulturális válaszok egyfajta rendszerré szerveződő egységeként láttatja. Ezek vizsgálata kapcsán pedig eleve különféle kulturális válaszlehetőségek sorát ismeri el, amikhez paradigmatikus prekoncepció és előzetesen kimunkált fogalmak kényszerzubbonya (taxonómiája) nélkül közelít. Maga a jogi kultúra létét ugyanakkor társadalmi értékhordozóként láttatja, s instrumentáriumának visszaélésszerű vagy túlzásba vitt használata esetén számol annak fogalmi lehetőségével is, hogy maga a jogi kultúra degenerálódik. Ennek olyan embertelen példái, mint századunk Európájában a szocializmus és a nemzetiszocializmus, vagy a nyomor feszítéséből előálló olyan nehezen kezelhető válságproduktumok, mint a brazil megalopólisz perifériáján előálló jeito, az összehasonlító jogi kultúrák perspektívájában mégis elsőrangúan tanulmányozásra érdemesnek bizonyul. Hiszen akár a jogon belüli normatív világkép „Das Recht ist das Recht!" típusú törvénypozitivizmusában lappangó lehetőségekre, akár bármely elsöprő tényhalmaz nyomásának nor2 Hosszú előkészületek után a hollandiai Tilburg katolikus egyeteme bizonyult úttörőnek: az 1990-es évek elején indította az „összehasonlító jogi kultúrák kutatási tanszéke" projektumát a québeci honi és lancasteri oktatási tapasztalatokkal rendelkező PIERRE LEGRAND professzorral, aki ez idő szerint a common law és civil law európai jövőjének perspektívájában írja immár a párizsi Sorbonne egyetemi műhelyében magiszteriális dolgozatainak sorát. Az 1991-ben Budapesten újralétesített Pázmány Péter Katolikus Egyetemen pedig az általam irányított jogfilozófiai intézet kívánja bevezetni a tárgyat kötelező oktatási stúdiumként, az intézeten belül a jogbölcselet és az államelmélet mellett harmadikként perspektivikusan önálló katedrát biztosítva részére.

materemtő hatására gondoljunk is: a szélsőséges esetek mindig a m i n d e n n a p i normális helyzeteink bármelyikében úgyszintén lappangó lehetőségek kozmoszának a végső határértékeire döbbentenek rá. Hiszen be kell látnunk, hogy végső soron csakis normál értékeket feszíthetnek a szélső határokig; csakis ezeket manifesztálják, s teszik ezzel számunkra is nyilvánvalóvá. Az a sokszínűség és változatosság, amit szellemiségét példázva és kifejezve egy-egy jogi kultúra megjelenít, egyidejűleg utal bizonyos vizsgálódásra érdemes sűrűsödésre is. Nevezetesen arra, hogy számtalan egyedi invenciozitás mellett az egyes jogi kultúrák válaszadási képességének legkisebb közös nevezője - vagyis átfogóan jellemző kifejeződése - maga az a gondolkodási és érvelési m ó d , ami bizonyos előzetes mintákra történő hagyatkozást lehetővé é s / v a g y szükségessé téve, illetőleg az okfejtést eleve bizonyos igazolható (mert előzetes mintaszerű utakhoz relevánsán kapcsolható) ösvényre terelve biztosítja a felvetődő dilemma standarizált/standardizálható megoldását. Erre pedig az ü g y hatósági megoldási folyamatába hivatalosan betáplált információ (mint input) és a jog nevében létrejövő döntés (mint output) közötti logikai ugrás és teremtő átalakítás (black box ként felfogott) folyamata természetének a feltárásából következtethetünk. Az összehasonlító jogi kultúrák egyik legállandósultabb összetevőjeként ennek vizsgálata az „összehasonlító bírói gondolkodásmód" [comparative judicial mind] feladata. 3 A fenti vállalkozás alapjául szolgáló szemléletmód szerint a jogi kultúra a kulturális történeti és intézményi fejlődés egészében formálódó, s így - új hatások befogadására történő esetleges számottevő nyitottsága ellenére is - nagyfokú állandóságot és rögzültséget mutató s végső esetben is legfeljebb csupán lassú és fokozatos alakulásra képes jelenség. 2. Az Európai Unió által az államszocializmusuk bukása után feléjük közeledni vágyó közép- és kelet-európai országok felsőoktatása

'Comparative Legal Methods' címmel a Comparative Legal Cultures kötetében, IV. rész, 333-447. o., 'The European Legal Mind' címmel pedig a European Legal Cultures kötetében (lásd 4. jegyzet), II. rész, 89-168. o.; jogfilozófiai feldolgozásához vö. a szerzőtől A bírói ténymegállapítási folyamat természete [1992] jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2001; 32003) 210 o. és 'A jogi normaalkalmazás természete (Tudomány- és nyelvfilozófiai megfontolások)' Állam- és Jogtudomány 33 (1992) 1-4,55-92. o.

3

átalakulásának elősegítésére a PHARE-programon belül életrehívott
T E M P U S - p r o j e k t u m k e r e t é b e n , VOLKMAR GESSNER é s ARMIN HÖLAND

professzorok által kezdeményezett s három éves együttműködésünk eredményeként a Dartmouthnál kiadásra kerülő Textbook Series on European Law and European Legal Cultures nyitó kötete, a European Legal Cultures4 a sorozatszerkesztők szakmai hátterének megfelelően már kifejezetten jogszociológiai hagyományról tanúskodik. Ezért ennek gondolatvilágában a jogi kultúra pusztán leíró fogalom. Minden egyes kultúrában tételesen feltérképezhető olyan valóságos gyakorlatot jelöl, amelyről csupán ennyit mondhatunk: fennáll, de értékkötődése nincs, illetőleg a leírás szempontjából nem releváns. Következésképpen bármely formája vagy működése egyaránt mint legal culture in action írandó le, s fogalmilag eleve kizárt, hogy torzulásáról vagy degenerálódásáról beszélhessünk. Egy a fentiek szerint felfogott jogi kultúra jellemzése során formális és formátlan összetevők egyaránt hangsúlyt nyerhetnek és vizsgálódást igényelhetnek. Az európai jogi kultúrák jellegzetes megnyilvánulásainak tárgyalásába így kerülhettek be legkülönfélébb megnyilatkozásaik, például törvény-előkészítő anyagoknak előkészítése és jogforrásszerű felhasználása (különösen a nordikus rendszerekben a majdani alkalmazásukért amúgy is felelős bírói hierarchia bevonásával), ítéleti hivatkozások és idézések kijegecesedett gyakorlata, avagy a terminusok fordíthatóságának (fordíthatatlanságának) problematikája (látszólag tükör-pontosságú nominális megfeleléseik fennállta esetén is, akár egymással egyébként érintkező, földrajzilag szomszédos kultúrákban). Az összehasonlító jogi kultúrák diszciplínájának az európai jogi hagyományt megosztó kontinentális és angolszász kettősségen (s többletként még a szocialista jogot, illetőleg a bizánci hagyományú, valamint a nordikus rendszereket is esetleg külön kategóriában csoportosító hármas vagy többes tagoláson is) nyilvánvalóan túl kell mutatnia. Figyelemmel azonban mintaértékű civilizációs súlyára, semmilyen jogi kulturális összehasonlítás nem viseltethet érzéketlenséggel az európai fejlemények iránt. Éppen technikai-intézményi oldalról szemlélve elhanyagolhatatlan fontosságú a kontinentális és angolszász (s benne a törvényi és precedensjogi, illetőleg deduktív4

Volkmar Gessner - Armin Höland - Csaba Varga European Legal Cultures (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996) 586 o. [Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures 1].

rendszertani és induktív-pragmatikus) hagyományok egymás közti szakadéka további mélyülésének, avagy éppen - az európai harmonizáció által is siettetetten - kiegyenlítődésének és közeledésének a kérdése. Jogi kultúrák összehasonlításáról lévén szó, az európai térségben n e m kevésbé jelentős a nyugati és keleti, valamint a kettő közötti köztes régió elkülönítése sem. Történelmileg s a jelenkori generáció számára ez mindenekelőtt annak tudatosítását jelenti, hogy a jaltai rendezés ellenére (mely a II. világháború hódításait szentesítve KözépEurópa java részét kiszolgáltatta a szovjet-orosz birodalom kényekedvére, s az új status quo természetesként elfogadtatására és az esetlegesen feltoluló lelkiismeret-furdalás megelőzésére, álszent ideologizálásként ezután m i n d e n átengedett területet cinikusan KeletEurópának nevezett el), immár tizenöt évszázada - NAGY KÁROLY uralgása óta - állanak fenn változatlanul a Kelet-Európát KözépEurópától elválasztó határok. És pontosan ott h ú z ó d n a k ezek, ahol Bizánc elválik Rómától: következésképpen ameddig kisugároztak a renaissance s a reformáció hullámai, vagy ameddig még román és gótikus stílussal találkozhatunk 5 - vagyis a Baltikum, Galícia és Erdély keleti, a történelmi Magyarország déli, Szlovénia és Horvátország keleti határainál. T u d n u n k kell azt is, hogy bármiféle államalakulatokat segítettek mesterségesen világra a két világháborút lezáró békék, másfél évezred kulturális hagyatéka mindmáig erősebbnek bizonyult, mint az az atlanti távolságból megbocsáthatatlan, mert önző könnyedséggel ránk csodálkozó naivitás, mely például a dél-magyarországi Pécs, a mediterrán szellemi központ és Belgrád, az ortodox szerb főváros közt n e m civilizációs örökségváltásban, h a n e m kizárólag - mintha éppen az amerikai keleti partvidék két (önmagában jellegtelen, mert üS-kozmopolita) településéről lenne szó - puszta kilométerekben számol. 6 A jogi kultúrák európai térképén ugyanakkor nyilvánvalóan n e m egyszerűen Közép-Európa viszonylagos különállásáról v a n szó. Ha-

Vö. pl. Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról (Budapest: Magvető 1983) 136 o. [Gyorsuló időj {a European Legal Cultures kötetében - 14-48. o. - úgyszintén}. 6 Ezt a közelmúltbéli jugoszláviai háború nemzetközi (mindenekelőtt amerikai) kezelésében is megmutatkozó tudatlanságfalat elsőként Sámuel P. Huntingtonnak az ősi európai igazságot újrafelfedező esszéje - 'The Clash of Civilization' Foreign Affairs 72 (Summer 1993) 3, 22-28. o. - törte át.

5

nem arról, hogy éppen azért kell egyáltalán Közép-Európáról beszélnünk, mert ennek alapjaként és gyökereként - s főként az Egyesült Államokban paradigmatikusan uralkodó történelmietlen leegyszerűsítésekkel és a liberális univerzalizmus etnocentrikus illúzióival szemben - a voltaképpeni európai kelet, vagyis döntően a cári, szovjetizált birodalmi örökség semmilyen jel szerint sem olvad bele nagyobb kényelmünkre a nyugatba: nem is éri utol, de többszáz milliós lakosságával a szegényháza sem lesz; 7 hanem máris ott kezdte el, ahol folytathatta: újraélni múltját, a nyugatiasító európai beolvadás s a különállóként m e g m a r a d á s mindmáig feloldatlan - s a közeli generációkon belül bizonyosan változatlanul feloldhatatlan - dilemmáját. És mert nincs fölöttes úr, akinek pálcájával móresre kellene tanítania az elkülönülőt, de csodaszer sincs, mely évszázadok eltérő fejlődését számottevő beavatkozás vagy erőszaktétel nélkül átugorhatná, mindenki a maga útját járja, s különösen az ellentétes kulturális pólusokon ezért éppen a különbözőségek növekedésével, markánssá válásával, s a jog élő kultúrájában is a divergáló utak visszaépülésével kell számolnunk.

Szemben az utóbbi évtizedekben egyeduralkodó amerikai „tudományos" várakozással, mely a szovjet világbirodalom, majd maga a Szovjetunió összeomlását ugyan nem látta előre, de az amerikai minta világméretű elterjedésével mindmáig megingathatatlanul számol. Még a csodálkozás, a rádöbbenés időszakából vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] jelentősen átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), passim.

7

ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGI KULTÚRÁK?*

(Diszciplináris hangsúlyeltolódás az összehasonlító érdeklődésben) Emberi gondolkodásunk n e m csupán megszakítatlanul folyamatos, de ívében sem írható le másként, mint egyfajta hullámzásként, amelyben azon túl, hogy hullámhegyekké és hullámvölgyekké összegződő erőkoncentrációk váltják egymást, a mindenkori mozgás egyszersmind eltérő irányú sodrások - s ezzel sodródások - szüntelen egymásra kavargásából áll elő. Szerzett rutin, gyakorlati tapasztalás szól hozzánk a múltból - fogódzót teremtve, sőt egyenesen perspektíva, illuzórikus biztonság ígéretével kecsegtetve - , mindenkori jelenünkben viszont m a g u n k emelünk támpontokat magunknak, hogy dolgainkat, gondjainkat valamiféle rendbe egyáltalán beilleszthessük. A cselekvés előrevivő ihletében ezért akár problémamegoldásnak, akár egyenesen teremtő aktusnak érezzük is éppen zajló foglalatoskodásainkat, mégis tudhatjuk: a majdani jövő távlatából esetleg mindez mégsem tetszik majd másnak, mint egy zsákutcából zsákutcába botladozás puszta epizódjának. Miképpen műveljük hát tudományunkat? Miközben a múlthoz folytonosságot s egyben önazonosságot keresünk, érdeklődésünk megnevezésében érthetően konzervatívok vagyunk. Saját tárgyamat illetően oktatásunkban változatlanul jogelméletet, a Nemzetközi Jogés Társadalomfilozófiai Társaság 1909-es berlini alapításához híven kétévente ismétlődő világkongresszusainkon pedig jogbölcseletet m o n d u n k , noha tantárgyi tematikáink, tudományos értekezéseink még kérdésfeltevésben, fogalmi kultúrában sem emlékeztetnek már akár a saját ifjabb korunkban elődeinktől elsajátított hagyományra. Hiszen az elmúlt évtizedekben divatban volt jogtudományi rend* Első változatában in Mivégett vagyunk Emlékkönyv Bolberitz Pál hatvanadik születésnapjára, szerk. Török József (Budapest: Ecclesia 2001), 421-438. o. & Jogtudományi Közlöny LVI (2001. október) 10,409^16. o.

szertan, jogi értéktan vagy éppen jogviszonyelmélet helyett ma már jobbára jogi szemantikával, hermeneutikával, analitikával vagy éppen érveléselmélettel foglalkozunk. Jogfogalom, jogi ontológia és episztemológia mára - úgy tetszik - mind avitt s érdektelen terület lett: a filozófiai fundamentálás kérdését már évtizedek óta a manipuláló alkalmazásban megnyilatkozó társadalmi valóságteremtés izgalma váltotta fel. 1 Márpedig mi más is lehetne a tudományos érdeklődés útja? A legtöbb, amit megkísérelhetünk, válaszadás a mindenkori kihívásra, mely új és új meglátások, módszeresen elért megállapítások, fogalmi megkülönböztetések mentén alakulva új és új hullámokat indít, sodrásokat teremt, s az ezekben felmerülő különböző álláspontok vitája során a szereplők többnyire csak ritkán, s akkor is legfeljebb véletlenszerűen nyúlnak vissza korábban már elejtett, a főáramból az egykori diszkusszióban továbbvitatásra n e m érdemesített s ezért abból kisodródott nézőpontokhoz, észrevételekhez, érvekhez. N e m más a helyzet a k o m p a r a t i z m u s átfogó mozgalmának - az annak idején NIETZSCHE által is jól érzékelt „összehasonlítás kora" eljövetelének 2 - részeként született jog-összehasonlítással sem. Amikor a XIX. század vége felé a pozitivizmusok kultuszában az egyes különösségekre (emberi felépülésre, közösségi nyelvre, nemzeti jogra stb.) korlátozott vizsgálódás immár önmaga továbbfejlődését gátlóan elégtelennek bizonyult, létrejött az összehasonlító anatómia, nyelvészet és jogtudomány. Persze ott jelenthetett ez csupán a természetszerű fejlődésen túlmutató radikális váltást, ahol az önnön külö1 A terminushoz lásd Peter L. Berger « c Thomas Luckmann The Social S Construction of Reality A Treatise in the Sociology of Knowledge (New York: Irvington 1966) vii + 203 o. Alapjaiban máig végiggondolatlan dilemma, hogy a filozófiai távlat és megalapozásigény miért, miként, s a keletkezett űrt mivel betöltötten veszett ki az utóbbi évtizedek során jogi gondolkodásunkból. A brit ana-

litikától (H. L. A. HART, NEIL MACCORMICK, JOSEPH RAZ) az a m e r i k a i és n y u g a t európai érveléselméletekig (RONALD M. DWORKIN egyfelől, AULIS AARNIO, ROBERT ALEXY, ALEKSANDER PECZENIK másfelől) a jogot eleve e g y m e g k é r d ő j e l e -

zetlen kultúrában problémátlanul adottnak veszik, mint ahogy adottként kezelik e közösség társadalmi értékeit s érveléskultúráját is - a jogelmélet feladatának pusztán azt tekintve, hogy mindezek előzetes elfogadását feltételezve összefüggések kibontásával a jogalakító emberi manipulatív gyakorlatot tudatosítsa, magyarázza és továbbfejlessze. Különösen árulkodó panorámaként lásd The Law in Philosophical Perspectives My Philosophy of Law, ed. Luc J. Wintgens (Dordrecht, Boston, London: Kluwer 1999) xix + 272 o. [Law and Philosophy Library 41]. 2 Friedrich Nietzsche Humain, trop humain [1878] trad. R. Rovini (Paris: Gallimard 1988), 49-50. o.

nösségébe bezárkózás is a legelszántabbnak bizonyult. N e m véletlenül lett hát a nemzeti sovinizmus hazája, Franciaország az összehasonlító jogászat központja, az európai kontinens pedig elsőszámú vizsgálódási terepe. Á m mindez egyszeri feladatnak bizonyult. Ebből a mindenkori egyszeriségből viszont az adódik, hogy a gondolkodás történetében az izmusok sorsa menthetetlenül a beolvadás: mihelyt a lázadásnak eredetileg értelmet adó áttörés sikerrel jár s az újító gondolat elfogadottá lesz, megszűnik különállása. Ugyanúgy, ahogy napjainkban sem PLATONizmus vagy strukturalizmus terminusaiban vitázunk, n e m kell m á r különösebben indokolnunk azt sem, hogy egyebek közt összehasonlításhoz a tudományos m u n k á b a n miért folyamodunk. Márpedig napjainkban elégedetten elmondhatjuk: jogtudományi monografikus megközelítés aligha képzelhető el összehasonlító történeti látásmód nélkül. Nos, ami ezt a most már számunkra nyilvánvaló társítást illeti: 'összehasonlító t ö r t é n e t i ' - ezt is csupán egykor jellemző, de m e g h a l a d a n d ó korlátoltságunk, jelesül a tudományosságban a nemzeti kereteken belül maradás magyarázza, hogy valamikori kitörésükben elődeinknek miért az összehasonlítás (és n e m a történetiség) szükségességét kellett hangsúlyozniok legnagyobb hiányként; miközben, egyfelől az angol-amerikai c o m m o n l a w berendezkedések világában a XIX. század derekán formát öltött historical jurisprudence saját előzményeiből, a valahai bírói döntések egymásraépülésének gyakorlatából a d ó d ó jogfejlődés n y o m o n követéseként teljességgel természetes fejlemény volt, 3 sőt a jogművelés hangsúlyának a mindenkori konkrét problémamegoldásra koncentrálásban jogot kinyilvánító bírói értelem kutatására történő átterelődése folytán igazából a nemzeti határok felnyitására sem volt szüksége, hiszen ilyen irányú értelemkeresésében hasonszerű források után már ekkoriban is egyre szabadabban pásztázhatott; szemben, másfelől az egész k o n t i n e n t á l i s Európával s benne Franciaországgal, ahol a hangsúly már eleve a nemzeti akarat szimbólumát megtestesítő törvényhozóra került, következésképpen minden jogi fejlemény kizárólag nemzeti teljesítménynek bizonyult, ezek történeti tanulmányozása azonban kiszorult a tételes jog aktualitása köréből, hogy külön diszciplínaként

Vö. Historical Jurisprudence / Történeti jogtudomány szerk. Szabadfalvi József (Budapest: [Osiris] 2000) 303 o. [Jogfilozófiák], különösen a szerkesztő bevezető s Varga Csaba kitekintő írásával, 14-35. és 281-285. o.

3

valamiféle kiegészítő, járulékos, de a napi gyakorlat szemszögéből érdektelen kívülálló tárgyat képezzen. Mint láttuk tehát, feladatát, az áttörés m ű v é t elvégezvén a jogi komparatizmus funkciótlanná vált. Gondoljuk csak meg: ha a maga körében m á r m i n d e n elemzés összehasonlító-történeti látásmódra épít, úgy minek ehhez még egy legfeljebb már nyitott k a p u k döntögetésére alkalmas mozgalom? A pozitivizmus, a jogban a törvényi szövegkibocsátás kizárólagos mozzanatára építő t u d o m á n y o s szemlélet a XX. század első harmadára már egyébként is meghaladottá lett, s a század közepére a hangsúly immár egyre erőteljesebben (olykor mármár az ellenkező végletbe átcsapással fenyegetve) a bírói folyamatra, annak a jogon túli társadalmi-kulturális meghatározódással is számító összetettségére, s benne természetszerűleg a szöveghermeneutikára helyeződött. A valahai egyszeri törvényhozói dogmatikai meghatározás szövegpozitivizmusát 4 a társadalmi környezetelemzés szociologizmusának közbejöttével 5 végül is a jelen bármiféle szövedékének nyitott esélyű latolgatása váltotta fel, amiben immár egyre kevésbé a „honnan?'' és „mit?", mint inkább a „miként?" és „mivé?" kérdése lesz érdekes. 6 Mindennapi életünk színtere, úgy tetszik, m á r a jogban

Vö. pl. a szerzőtől A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 351 o., különösen V. fej. 2 / a . és 4. pont, mely a típusalkotó francia Code civil (1804) sorsa kapcsán mutatja be, miként lesz a korai XIX. század exegézisében a törvényhozói szöveg általi meghatározásból pusztán az egyébként szabadon alakuló gyakorlat referenciális kerete és fegyelmező közege. 5 Figyelemre érdemes, hogy a jogszociológia zászlóbontása a jogpozitivizmus elméleti megfogalmazásával úgyszólván egyidejűleg, két bécsi hátterű profeszszor, a tételes jog önmeghatározó önazonosságát elméleti síkon megfogalmazó HANS KELSEN és a Czernowitz új egyetemére helyezett EUGEN EHRLICH közt, ez utóbbi galíciai tapasztalatai nyomán a számos népcsoportnál bármiféle hivatalosság nélkül is „élő jog" [lebendes Recht] mint tapasztalatilag kizárólagosan igazolható jelenség fogalmából kiindulva, a szociológia nevében egy a pozitivizmussal szembeszegezett tudomány jegyében történt. Az Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie hasábjain 1916-1917-ben folytatott vitára lásd Hans Kelsen und die Rechtssoziologie Auseinandersetzungen mit H e r m a n n U. Kantorowicz, Eugen Ehrlich und Max Weber, hrsg. Stanley L. Paulson (Aalen: Scientia 1993). 6 Vö. a szerzőtől - háttérként - 'A bírói folyamat természetének kutatása' Jogtudományi Közlöny XLIX (1994) 11-12, 459-464. o. és - egyfajta monografikus kísérletként - A bírói ténymegállapítási folyamat természete [1992] bőv. és jav. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002, 32003) 269 o., valamint 'A jogi normaalkalmazás természete (Tudomány- és nyelvfilozófiai megfontolások)' Állam- és Jogtudomány 33 (1992) 1-4, 55-92. o.

4

sem egyszerűen determinációk szükségszerűségének, h a n e m alkotó, egyenesen sorsdöntő, de mindannyiunk által számos szerepjátszásunkban ténylegesen elvégzett váltóállításoknak kiindulópontja, s ezzel mindannak, amit csak környezetünkből magunkévá tettünk, a szabad manipulációs közege. Mindennek következtében pedig elmondható, hogy a h u m á n tudományosság és a társadalomelméleti igény növekedése a jogi gondolkodásban, a jognak egyéb társadalmi rendező erőkkel p á r h u z a m o s vizsgálata, valamint az antropológiai perspektíva befogadása - mely utóbbi tükrében immár maga a jog sem egyéb, mint a bármiféle társadalmi képződményben nélkülözhetetlen rend eszméjének egyik lehetséges megjelenítése - egyre erőteljesebben az egész kultúra, avagy pontosabban: az egyes emberi közösségekre és civilizációs körökre egyaránt jellemző kulturális válaszadás összefüggésében keresi a jog specificitását. Következésképpen immár nem egy nemzet joga a kiindulópont, nem is történelme, hanem azon (ott és akkor szüntelenül formálódó) kulturális közeg, amelyben emberi gondolkodásunk támpontjai - hitek és értékek, preferenciák és célok, hagyományok és jártasságok, módszerek és eljárások - adott m ó d o n (és nem másként) alakultak, amiben tehát bizonyos (és nem más) rendképzet egy hozzá rendelt (és n e m más) eszköztárral (benne fogalmisággal s a logika által játszott szereppel) kibontakozhatott. Ha a végpont felől közelítünk, úgy ez magyarázza, hogy a jogi kultúrák összehasonlító tanulmányozása nem rendelkezik semmiféle előzetesen felállított listával, kérdéssorral vagy fogalmi kataszterrel, avagy módszertannal, amikre nézve vagy ahogyan egyes kultúrákat és korokat meg kellene válaszoltatnia. Eredendő szemlélete szerint éppen ellenkezőleg: minden egyes kultúra maga termeli ki önmagából azokat a gyakran kizárólag rá jellemző képződményeket - megközelítéseket és problémaérzékenységeket, szerveződési elveket és fogalmi megkülönböztetéseket, intézményesedéseket és eljárási lehetőségeket - , amik egységükben alkalmasak arra, hogy megadják egy általunk utóbb jogiként leírandó rend sajátos jellegét. Ezzel pedig már elmondható, hogy valóban 'öszszehasonlító jogi kultúrák' műveléséhez érkeztünk el egy 'összehasonlító jog' néven nevezett klasszikus mozgalomtól. Hiszen immár nem jogon belül mozgó, nem is pozitív jogi eszköztártól kiinduló vagy meghatározott a kérdésünk. Többnyire nem is éppen zajló jelenkorunkra koncentrál, nem is egymással összefüggésbe hozhatóan néhány nemzet formalizált intézményeit kívánja egybevetni. Ehelyett kulturális antropológiai érdeklődéssel egy civilizációs fejlődési ívben

kísérel meg eltérő lehetőségeket mint történelmileg megfogalmazódott alternatívákat körbejárni. Az válik kérdéssé itt, hogy miért adott (és n e m más) jogképzet és intézményesedés alakult e közegben ki? S arra kíván válaszolni: miként eshetett meg, hogy bizonyos (és n e m egyéb) eszköztár formálódott ki e körben mindebből? 7 'Összehasonlító j o g i k u l t ú r á k ' ? Maga a nyelvi kifejezés nyilvánvalóan származtatott továbbfejlesztés az 'összehasonlító jog' mára elfogadott diszciplináris elnevezéséből; bírálat ezért mindenekelőtt ez utóbbit illeti. Mert be kell látnunk: szó szerinti értelmében m i n d az alapkifejezés, mind továbbfejlesztett változata egyaránt értelmetlen (és nyelvünk szellemétől teljességgel idegen) csakúgy, mint angol társa, a comparative law és comparative legal cultures szemben a francia droit comparé ['összehasonlított jog' = jog összehasonlítva, vagyis összehasonlításban] és cultures juridiques comparées terminusaival. Mindezt n e m zavarja, hogy tömör azonosításra mégis alkalmas, és mindenki számára nyilvánvaló, hogy jelentésében n e m más, mint 'a jog[i kultúrák] összehasonlító tanulmányozása' összetett kifejezésének egyszerűsített és rövidített változata. Függetlenül ama nyilvánvaló igazság rudimentális belátásától, hogy „minden nemzeti jog az emberi kultúra megfelelő részeként fejtendő ki", 8 az ö s s z e h a s o n l í t ó j o g mozgalma alapjában nem célzott és n e m is valósított meg többet, mint a jogpozivitivizmusok nemzeti önbezárultságából történő puszta kitörést. N o h a közelmúltunk jogi komparatizmusának talán világszerte vezető klasszikusa helyesen érzékelte, hogy
„a jogösszehasonlítás a jogász s z á m á r a lényeges általános kulturális eszköz, melynek - s a kiegészítését és h o m o l o g o n j á t k é p e z ő történelmi háttérnek - h i á n y á b a n n e m lehet egy adott jog k ö r é n t ú l m u t a t ó következtetésekhez s így egy bármiféle valóságos t u d o m á n y t ó l megkövetelt egyetemességhez elérkezni", 9 Egykori kutatási programként lásd a szerzőtől 'A jog és történelmi alternatívái' [1982?] in Varga Csaba Útkeresés Kísérletek - kéziratban (Budapest: Szent István Társulat 2001), 127-131. o. [Jogfilozófiák]. 8 Josef Kohler 'Über die Methode der Rechtsvergleichung' Zeitschrift fiir das Privat- und öffentliche Recht der Gegenwart XXVIII (1901), 273-284. o. 9 René David 'Le droit comparé, enseignement de culture générale' Revue internationale de Droit comparé II (1950), 682-685. o. Hasonlóképpen a figyelemreméltó kitörési kísérletről tanúskodó, de malasztként maradt kezdeményezés in Péteri Zoltán 'A társadalmiság kérdései az összehasonlításban' Állam- és Jogtudomány XIII (1970), 230-248. o.
7

a d i s z c i p l í n á b ó l n a p j a i n k i g m é g s e m lett m á s , m i n t a n y i l v á n v a l ó a n kívánatos metodológiai komplexitásból egyetlen - bár akármiféle tud o m á n y o s e r e d m é n y h e z m é g oly szükséges - m ó d s z e r kiemelése. A z o n t ú l m e n ő e n , h o g y a két- és t ö b b o l d a l ú n e m z e t i tételes jogösszehasonlítások azóta és nagyrészt e m o z g a l o m n a k köszönhetőe n b e v e t t é l e t t e k , a l a p v e t ő é s e l é v ü l h e t e t l e n é r d e m e e l ő s z ö r is a v i l á g jogi t é r k é p é n e k valóságos10 v a g y intellektuális11 összeállítása, az egyes jogi b e r e n d e z k e d é s e k k ü l ö n f é l e csoportosítási és r o k o n í t á s i kategóriái kidolgozásában az úttörő kezdeményezés elvégzése, továbbá egyetem e s e n , illetőleg és k ü l ö n ö s e n az e u r ó p a i jogok tekintetében egy d ö n tően statikus, leíró b e m u t a t á s vállalása.12 M i n d e z z e l elérte, h o g y a Lásd pl. H. J. Randall 'Law and Geography' in Factors of Legal Evolution, vol. 3 of Evolution of Law Series ed. Albert Kocourek & John H. Wigmore (1917), 6. fej.; John H. Wigmore 'A Map of the World's Law' The Geographical Review 19 (1929), 114-121. o. [abból kiindulva, hogy a föld lakosságának kilenctizede tucatnyi jog szellemiségétől áthatottan él, amelyek közül ma is hatást gyakorol az anglikán, germán, hindu, iszlám, japán, kínai, romaneszk és szláv, s eltűnt az egyiptomi, görög, héber, kánoni, kelta, mezopotámiai, római és tengeril; Marc Desserteaux 'Droit comparé et géographie humaine' Annales de Géographie LVI (avril-juin 1947), No. 302, 81-93. o. [az európai jogokat nagyrészt „ténylegesen ma is élő" keresztény gyökereikkel azonosítva (83. o. 2. jegyzet, továbbá 85. o.); s figyelemre érdemes módon a „német" deduktivizmus és az „angol" induktivizmus közé a „vegyes római módszert" állítva, mely a törvényi rendelkezésekből történő következménylevonás deduktivitása mellett a törvényi megoldások elégtelensége esetén induktive szubszidiárius empirikus konstrukciókkal él (francia, spanyol, svájci) vagy külsőként a francia joggyakorlatra támaszkodik (belga, romániai) (86. o.); Európa jövőjét már akkor egy közös köztes jogkonstrukciós módszer általánossá válásának valószínűségében látva (92. o.)]; René David 'La Géographie et le Droit' La Revue de Géographie humaine et d'ethnologie 2 (1948), 78. és köv. o.; Peter H. Sand Current Trends in African Legal Geography The Interfusion of Legal Systems (New York: Columbia University African Law Center [1971]) 27 o. [African Law Studies 5]; E. S. Easterly [III] 'Global Patterns of Legal Systems: Notes Toward a New Geojurisprudence' Geographical Review 67 (1977), 209. és köv. o.; L. Guelke 'The Role of Laws in H u m a n Geography' Progress in Human Geography 1 (1977), 376. és köv. o.; Kim Economides - Mark Blackseil - Charles Watkins 'The Spatial Analysis of Legal Systems: Towards a Geography of Law?' Journal of Law and Society 13 (Summer 1986) 2,161-181. o. 11 Lásd pl. John H. Wigmore A Panorama of the World's Legal Systems I-III (St. Paul, Minn.: West Publ. Co. 1928). 12 PI. Pierre Arminjon - Boris Nolde - Martin Wolff Traité de droit comparé I-III (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1950-1952); Rudolf B. Schlesinger Comparative Law Cases and Materials (Brooklyn & London: Foundation Press 1950) 552 o.; René David Traité élémentaire de droit civil comparé
10

nemzeti jogok kodifikálásának klasszikus kora óta a j o g t u d o m á n y o k kizárólagos t á r g y a k é n t m i n t a b s z o l ú t u m k é n t tisztelt e g y e s saját n e m zeti j o g r e n d e k v i s z o n y l a g o s s á g á t , e g y e d i s é g é t , s m i n d e z z e l n e m c s e kély m é r t é k b e n v é l e t l e n s z e r ű s é g é t tudatosítsa. A jelentős j o g r e n d s z e r i csoportoknak az 'összehasonlító jog' címén történő b e m u t a t á s a m i n d a n n y i u n k szerencséjére a jogászképzésben - ú g y tetszik, egyre i n k á b b - m e l l ő z h e t e t l e n lett; ö n á l l ó t u d o m á n y o s i r á n y k é n t a z o n b a n h a m a r o s a n kifáradt: m ű v e l ő i s kritikusai e g y a r á n t és évtizedek óta visszatérően p a n a s z k o d n a k „ m a k a c s önismétléseire és sterilitására",13 „bizonytalan jellegére",14 „középszerűségére",15 „ v á r a k o z á s t b e n e m váltó természetére",16 „elméleti n y o m o r ú s á g á r a " , 1 7 „marginalizálódására",18 „felületességére",19 m e t o d o l ó g i a i és t e o r e t i k u s „ k u d a r c á r a " , 2 0

Introduction à l'étude des droits étrangers et à la méthode comparative (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1952) vi + 556 o.; Adolf Schnitzer Vergleichende Rechtslehre (Basel: Verlag für Recht und Gesellschaft 1945) xii + 497 o. [I—II, Zweite Aufl. (Basel 1961)1; René David Les grands systèmes de droit contemporains (Paris: Dalloz 1964) 630 o. [Précis Dalloz]; An Introduction to Legal Systems ed. Duncan M. Derrett (New York & London: Praeger 1968) xix + 203 o.; Konrad Zweigert & Hein Kötz Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts I [Grundlagen] - II [Institutionen] (Tübingen: Mohr 1971-1969) viii + 457 & xv + 447 o.; Léontine Jean Constantinesco Rechtsvergleichung I—III (Köln: Heymann 1971-1983); International Encyclopedia of Comparative Law ed. René David et al. (Tübingen: Mohr 1973-1985); Max Rheinstein Einführung in die Rechtsvergleichung (München: Beck 1974) xvi + 236 o. [Schriftenreihe der Juristische Schulung 17]; Eörsi Gyula Összehasonlító polgári jog Jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai (Budapest: Akadémiai Kiadó 1975) 633 o.; René Rodière Introduction au droit comparé (Paris: Dalloz 1979) 161 o.; Rudolf B. Schlesinger - Hans W. Baade - Mirjan R. Damaska - Peter E. Herzog Comparative Law Cases - Text - Materials, 5 th ed. (Mineola, N. Y.: The Foundation Press 1988) lv + 926 o. [University Casebook Series]; Michael Bogdan Comparative Law (Deventer & Cambridge, Mass.: Kluwer 1994) 245 o.; Michel Fromont Grands systèmes de droit étranger 2e éd. (Paris: Dalloz 1994) 154 o. [Mémentos Dalloz]. 13 M. S. McDougal in The American Journal of Comparative Law I (1952) 1, 29. o. 14 Jerome Hall Comparative Law and Social Theory (Baton Rouge: Louisiana State University Press 1963), 6. o. 15 François Rigaux in Revue du Droit international et de Droit comparé 55 (1978), 73. o. 16 Martin Shapiro Courts (Chicago: The University of Chicago Press 1981), vii. o. 17 L.-J. Constantinesco Traité de droit comparé III (Paris: Économica 1983), 21. o. 18 G. Frankenberg 'Critical Comparisons: Re-thinking Comparative Law' Harvard International Legal Journal 26 (1985) 2.

„bármiféle elméleti reflexiót nélkülözően [...] pusztán egyetlen módszerre alapozottságára"; 2 1 sőt, immár egyfajta tudományközi fór u m o n elvégzett általános értékelést is világosan jelezvén, a társadalomtudományok közös európai folyóiratában a komparatizmus nemzetközi eredményeinek nemrégiben elvégzett számbavételéből nem jegyzettként legutóbb egyszerűen rövid úton kihagyták. 2 2 E diszciplínának mai legfőbb feladata a fentebb már említett térkép mindenkori újraírásán s a jogkölcsönzés és jogátültetés mint mai világméretű gyakorlat elősegítésén 23 túl elsősorban az európai jogharmonizáció és perspektivikus jogegységesítés, s ezen belül is mindenekelőtt egy közös európai magánjogi kodifikáció szolgálata. Mindez a diszciplínát viszont pontosan eredeti meghatározó vonásaiban erősíti meg újra: abban, hogy a tételes jogra hagyatkozva, a jogot adott instrumentumként kezelve érdeklődik a fennálló tényleges (vagyis érvényes és hatályos) szabályozás iránt. A jogi kultúrák összehasonlító tanulmán y o z á s a ezzel szemben eleve a jogi jelenség és m ű k ö d é s genezisére és formálódására kíváncsi - azon civilizációs tömbökből kiindulva, amik emberi gondolkodásunkban, erkölcsben, hitbéli alapban és értékválasztásban különféle kulturális válaszokat egymásra következő korokban újjáépülően létrehoztak. Egy általános civilizációtörténeti keretben megnyilatkozó eszmetörténeti érdeklődés ez, mely az ember eszközteremtései, intézményesítési kísérletei tükrében is problémaAlan Watson Legal Transplants 2 nd ed. (Athens, Georgia: University of Georgia Press 1993), 10. o. 20 Pierre Legrand 'Comparative Legal Studies and Commitment to Theory' Modern Law Review 58 (1995), 262. o. 21 Geoffrey Samuel 'Comparative Law' in The Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher Berry Gray (New York & London: Garland 1999), 137. o. [Garland Reference Library of the Humanities, 1743]. 22 A Revue européenne des Sciences sociales (1986) különszáma élőként csupán a nyelvészeti, antropológiai, vallástörténeti, pszichiátriai, közgazdasági és szociológiai komparatizmusról tudott beszámolni. Vö. még Pierre Legrand Le droit comparé (Paris: Presses Universitaires de France 1999), 8. o. [Que sais-je? 3478]. 23 „A külföldről történő kölcsönzés a legtöbb jelenkori államban elismert törvényhozási gyakorlattá vált." Sand, 24. o. Claude Lévy-Strauss „kulturális mintái" óta - Les tristes tropiques (Paris: Pion 1955) - tudjuk: „az emberi kultúra egészének viszonylagosan gyors növekedése az egyes társadalmak azon képességének tudható be, hogy elemeket kölcsönöztek más kultúrákból, és ezeket a sajátjukba beépítették." R. Linton The Study of Man An Introduction (New York & London: D. Appleton-Century 1936), 324. o.
19

megoldó lényünkre - gondolataink alakulására, a mindenkori külvilág kihívásaira adott kulturális válaszainkra - ügyel, hogy így érkezzék el akár az egyes civilizációkra jellemző fejlődéstörténetek - olykor kifejezetten mint hagyománytörténetek - bemutatásához, 2 4 akár a modern társadalmunk szerveződésének kultúrantropológiája keretében megejtett jogi választásaink magyarázatához, 2 5 akár végül a jogot feltételező és működtető társadalmi közeg szociológiai leírása kapcsán a jog megjelenése, igénybevétele, érvényesítése minőségéből és menynyiségi mutatóiból következtethetően egy összehasonlító funkcionális állapotábrázoláshoz. 26 Nyilvánvaló, hogy más éthosz, más kíváncsiság, más problémaérzékenység munkál már itt, mint munkált egy évszázada, a komparatista úttörés korában. Nyilvánvaló, hogy járatlan az út, s ezért csakis tényleges járásával taposhatunk ösvényt, nem pedig merő intellektuális okoskodás révén. „Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, magyarázza" - igazságtalansága s egyoldalúsága dacára is sokatmondó e hagyományos bölcselem tanítása a hajdani porosz mintáról, mely oly kemé24 Pl. Entstehung und Wandel rechtlicher Traditionen hrsg. Wolfgand Fikentscher, Herbert Franke, Oskar Köhler (Freiburg & München: Alber 1980) 820 o. [Veröffentlichungen des Instituts für Historische Anthropologie 2]; Jesüs Lalinde Abadia Las Cultures represivas de la humanidad (H. 1945) I [Adat y otras (pueblos infraevolucionades), Darma (Sudeste asiático) Chíng (Extremo Oriente), Meecharu (Oriente Medio), Maat (Antiguo Egipto), Dike (Antigua Grecia), lus (Roma-Biyancio), Torá (Judíos), Charía (Arabes)] - II [Directum (Europa latina e Iberoamérica), Reht (Europa germánica), Jog (Hungría), Prawo (Europa eslava), Common law (Mancomunidad anglo-sajona)] (Zaragoza: Prensas Universitarias 1992) x + 1352 o.; legújabban H. Patrick Glenn Legal Traditions of the World Sustainable Diversity in Law (Oxford: Oxford University Press 2000) xxiv + 371 o. 25 Pl. a 26. jegyzetben említett munkák, továbbá Changing Legal Cultures ed. Johannes Feest & Erhard Blankenburg (Onati: International Institute for the Sociology of Law 1997) 226 o. [Onati Pre-publications 2], Comparing Legal Cultures ed. David Nelken (Aldershot: Dartmouth 1997) viii + 274 o. [Socio-legal Studies] és Adapting Legal Cultures ed. Johannes Feest & David Nelken (Oxford: Hart 2001) x + 282 o. [Onati International Series on Law and Society]. 26 PI. Erhard Blankenburg tollából 'Legal Cultures Compared' in Laws and Rights ed. Vincenzo Ferrari (Bologna: Giuffrè 1991), 93-101. o. [Seminario Giuridico délia Université di Bologna, Miscellanee 10]; 'Culture juridique comparative' in Dictionnaire encyclopédique de théorie et de sociologie du droit 2e éd. André-Jean Arnaud (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1993), 141-142. o. és 'Civil Litigation Rates as Indicators for Legal Cultures' in Comparing Legal Cultures, 41-68. o.

nyen égett bele létező szocializmusunk túlideologizáltságába. Hiszen tudjuk: alig művelhetett bárki is bármit, mégis, a tankönyvek mondvacsinált semmitmondásai élén hosszú kifejtések vetítették büszkén előre tárgy / módszer / szerkezet / cél megkövült négyesében az elvont tudományosságigényt. „A tett halála az okoskodás" - szükséges, hogy legyen minden gondolkodónak személyes meggyőződése, akarata, s főként alázata munkálkodásának tárgyához, olyan módon, hogy még akkor is, ha csupán tapogatózik vagy feltevéseket fogalmaz meg, eddigi tudása biztonságában vállalkozzék bejárandó útja fáradságos végigjárására. Nyitott kérdés tehát, hogy mire jut az, aki ilyen irányban próbál meg elindulni. Nyitott kérdés egyelőre még annak számbavétele is, vajon milyen lehetőségeket rejt magában a mindmáig szétforgácsolt mert az 'összehasonlító jog' diszciplínájából kívülrekedt, általa irrelevánsként össze n e m gyűjtött, fel nem dolgozott - irodalom, mely valamiféle rokonítható felfogásban fogantan egynémely problematikát megkísérelt már körbejárni. Az eddigiek alapján csupán abban lehetünk bizonyosak, hogy a továbblépés szükséges volt.
*

(A jog szabályként felfogásának elégtelensége) Érdekes módon, történetesen éppen az általam megkísérelt út 27 nemcsak meggondolkodtató, de új irányokban is távlatot nyitó megerősítése a közelmúltban a legváratlanabb irány(ok)ból érkezett. Egyfelől a jogállami átalakulásban érintett kelet- és közép-európai országok jogának leírására törekedve, 28 másfelől a nyugat-európai jogfejlődés két történelmi blokkját képező kontinentális civiljog, ill. angolszász common law állítólag spontánul zajló, ám az európai uniós közeledés során - ú g y m o n d - bevég-

Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The New York University Press 1992) xxiv + 614 o. [The International Library of Essays in Law and Legal Theory, Legal Cultures 1] és némileg átdolgozott - részben bővített - változatban Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 2000) xi + 397 o. [Jogfilozófiák]. Vö. még uő. 'Összehasonlító jogi kultúrák: Szempontok a fogalmi körülhatároláshoz' Jogtudományi Közlöny VII (1997. január) 1, 45-49. o. 28 Bogumila Puchalska-Tych & Michael Salter 'Comparing Legal Cultures of Eastern Europe: The Need for a Dialectical Analysis' Legal Studies 16 (July 1996) 2, 157-184. o.

27

zendő konvergenciáját megkérdőjelezve 2 9 mutatták ki, hogy a klasszikus összehasonlító jognak
„a valójában alig több, m i n t helyzethez kötött n y u g a t i liberális perspektívák h a m i s általánosításaiból és egyetemessé kikiáltásából, univerzalizálásaiból képzett, d o g m a t i k u s a n rögzült és g o n d o l a t t a l a n u l tov á b b a d o t t előítéletei" 3 0

„ismeretelméleti korlátjukkal" 3 1 éppen lezárják és blokkolják, semmint megnyitnák vagy elősegítenék a megismerés útját. Mert, mint kiderítették, a j o g n a k szabályokra redukálása nemcsak egy az átélt és megtapasztalt jogi világot 32 meghamisító képet közvetít, de racionalitás, előreláthatóság, bizonyosság, belső összefüggés iránti világosságteremtő vágyában egyenesen „mélységesen antihumanista" jegyet ölt magára, 3 3 hiszen így a tényleges m ű k ö d é s b e n megjelenő összetettséget óhatatlanul egy hivatalos á l l a m i doktrín a statikus és absztrakt formalizmusára 3 4 visszavezetve azt legfeljebb némi felszínében reprodukálhatja csupán. 3 5 Ami az egykori s z o c i a l i s t a j o g o t illeti, a hivatkozott brit szerzőpár szerint az 'összehasonlító jog' egy sehol sem létezett - hiszen merőben tételezett s ekként kikényszeríteni megkísérelt - i d e á l t í p u s elképzelése alapján valamiféle mesterséges fogalmat hozott létre, hiszen eltérő történelmi hátterű és fejlődőképességű nemzeti jogrendszereket vont pusztán a moszkovita birodalmi imperializmus

Pierre Legrand 'European Legal Systems Are not Converging' The International and Comparative Law Quarterly 45 (January 1996) 1, 53-81. o. 30 Puchalska-Tych & Salter, 159. o. 31 Legrand, 60. o. Az „obstacle épistémologique" fogalmára lásd Gaston Bachelard La formation de l'esprit scientifique 14e éd. (Paris: Vrin 1989). 32 Vö. Michael Salter 'The Idea of Legal World' International Journal of the Legal Profession 1 (1994), 291-295. o. 33 Puchalska-Tych & Salter, 179. o., ill. Legrand, 60. o. 34 Klasszikus európai kifejtése - Max Weber Rechtssoziologie (posztumusz) és Hans Kelsen Reine Rechtslehre (1934) - óta a fogalom kritériumképző szerepre tett szert az amerikai elméleti irodalomban. Vö. pl. A. Weinrib 'Legal Formalism' The Yale Law Journal 96 (1988), 949. és köv. o.; Frederick Schauer 'Formalism' The Yale Law Journal 97 (1989), 509. és köv. o.; D. McBarnet & C. Whelan 'The Elusive Spirit of the Law: Formalism and the Struggle for Legal Control' Modern Law Review 54 (1991), 848. és köv. o.; Robert Summers & P. Atiyah Form and Substance in AngloAmerican Law (New Haven & London: Yale University Press 1987). 35 Puchalska-Tych, 183. o.

29

ténye alapján (ám a meghunyászkodás kényelmes nyugati politikáját álszent m ó d o n implicite teoretikusan igazolva) egyetlen közös nevező alá. 36 Ironikusan kifejezve - tesszük mi hozzá - , buknia kellett a k o m m u n i z m u s n a k ahhoz, hogy a nyugati öntetszelgés végre ráeszméljen: önmagából látott valamit benne; azt viszont, ami azzá (tehát oly embertelenné, pusztítóvá, elviselhetetlenné, számunkra a jövő reményeit is felélővé) tette, észre sem vette. így egyebek közt a mindenkori látszat szerinti formát - saját rutinjából időben kikecmeregni sohasem készen - ténylegesen érvényesülő tartalomnak tekintette. 37 N e m hitt ezért a szocializmus mint lehetségesen hazugságra épülő kultúra természetének felismeréséből fakadó fogalmi meghaladási kísérleteknek sem, amik pedig nemzetközi szakmai fórumokon e tapasztalatokat egyre inkább nyíltan is nevükön nevezve figyelmeztettek arra: a jog lényege a hagyományosan önbezáruló jogpozitivizmus világképével szemben éppen önmagán kívül van; a modern jog esetleges formalizmusa n e m egyéb, mint pusztán a Nyugat XIX-XX. századi jogi ideológiájának része; következésképpen érvényesítési körének kiterjesztése azzal a szükségképpeni hatással jár, hogy éppen elrejti azon berendezkedések lényegi jegyeit, amik más elveken (az iszlám és zsidó jogban pl. isteni kinyilatkoztatáson) alapulnak, avagy ilyesféle formalizmusra (mint pl. a szocializmusok) leginkább politikai-ideologikus érdekből hivatkoznak. 3 8 A megoldás tehát - írják tör-

Uo. 2. pont, 164-174. o. E jelenségnek egészen a rendszerváltoztatási folyamat nyugati levezényléséig terjedő makacs és végső soron vakságával az érintett népek számára komoly kárt okozó egyeduralmáról lásd a szerzőtől Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések (Budapest: [AkaPrint] 1998) 234 o. [A Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Kar könyvei 5] és Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben szerk. Varga Csaba (Budapest: [AkaPrint] 1998) 122 o. [A Windsor Klub könyvei II], valamint uő. 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely [2000]), 61-93. o. és 'Jogállamiság - kihívások keresztútján' Valóság XLV (2002. április) 4, 28-39. o. 38 Lásd a jelen szerzőtől - tisztán teoretikus okfejtésként - 'Tételezések rendszeréből áll-e a jog?' Jogtudományi Közlöny XXXIX (1984) 9, 483-486. o., - már kiváltképpen szocialista problematikaként - 'A jog mint társadalmi kérdés' Valóság XXVIII (1985) 2, 8-19. o., valamint - kifejezetten a szocializmus patológiájaként, ezért egy sajátosan összetett jogi ontológia megalapozásának igénybejelentéseként - 'Mi kell a joghoz?' Valóság XXXII (1989) 3,1-17. o.
37

36

ténetesen saját útkeresésemre hivatkozva 3 9 e brit szerzők - az 'összehasonlító jog' „dekontextualizáltságával szemben" „a jogi kultúrák multitextualitására hagyatkozás": az 'összehasonlító jogi kultúrák' „széles körben elismert tudományos területe" körében a jogi kultúra mint „az állami jog működésének teljes kulturális mátrixa" (s benne „a mindennapi átélt tapasztalatok mikroszociális szintje") alapulvétele - figyelemmel a tanulságra:
„A jog élő teste n e m doktrínák, szabályok, t e r m i n u s o k és frázisok g y ű j t e m é n y e . N e m szótár, h a n e m kultúra ez; ilyen m ó d o n is kell tehát megközelítenünk." 4 0

Ami pedig az e u r ó p a i jogrendszerek konverg e n c i á j á t illeti, az Európai Parlament két határozata nyomán, mely egy Közös Európai Magánjogi Kódex előkészítésének megkezdését, majd tényleges munkáját irányozta elő, 41 s amiről máris lelkes beszámolók hangzottak el, „a konvergencia folyamatából" és „a közeledés megszakítatlanságából" „egy új ius commune születésére" következtetve, 42 egy Európában tanító kanadai francia, aki történetesen a hollandiai Tilburg katolikus egyetemén egy évtizede foglalta el az
Comparative Legal Cultures, xvii. o. Puchalska-Tych & Salter, 183. o., 181. o. 114. jegyzet, 182. o., uo. 118. jegyzet, valamint 182. o. - továbbhivatkozva még Roger Cotterrell 'The Concept of Legal Cultures' in Comparing Legal Cultures, 13-32. o. és David Nelken 'Who can you Trust? The Future of Comparative Criminology' [előadás a Comparing Legal Cultures műhelyértekezletén {Macerata, 1994. május 18-20.}]; Comparative Legal Cultures, xv-xxiv. o.; továbbá L. Zedner 'In Pursuit of the Vernacuar: Comparing Law and Order Discourse in England and Germany' Social & Legal Studies 4 (1995), 517-535. o. - , végezetül Lawrence Friedman 'Some Thoughts on Comparative Legal Culture' in Comparative and Private International Law Essays in Honour of John Henry Merryman on his 70th Birthday, ed. Clark (Berlin: Duncker & Humblot 1990). 41 European Parliament's Resolution on Action to Bring into Line the Private Law of the Member States = Official Journal C158/400 (26 May 1989) és European Parliament's Resolution on the Harmonisation of Certain Sectors of the Private Law of the Member States = Official Journal C205/518 (6 May 1994). 42 Gérard-René de Groot 'European Education in the 21st Century' in The Common Law of Europe and the Future of Legal Education ed. Bruno De Witte & Caroline Forder (Deventer: Kluwer 1992), 11. o. [„konvergenciát mutatnak"], H. Patrick Glenn 'La civilisation de la common law' Revue internationale de Droit comparé 45 (1993), 567. o. [„egy egyre inkább állandósuló közeledés"], ill. Basil S. Markesinis 'Bridging Legal Cultures' Israel Law Review 27 (1993), 382. o.
40 39

'összehasonlító jogi kultúrák' oktatásának a világon egyedül szentelt katedrát, kételyének adott kifejezést, 43 s ez utóbb agresszív, á m érd e m b e n annál szegényesebb nemzetközi vitát kavart. 44 Mik is hát ezek a merész állítások? Élő komplexumoknak merő szabályokként leírása legfeljebb „sovány leírást" biztosít, de a „vastag leírást" kizárja, annál is inkább, mert a szabályok - csakúgy, mint a fogalmak - csupán egyfajta lehetséges reprezentáció következményei, 4 5 a rájuk támaszkodás
43

Vö. Legrand 'Europen Legal Systems...' (1996), passim, továbbá uő. 'Sens et non-sens d ' u n Code Civil Européen' Revue internationale de Droit comparé 48 (1996) 4, 779. és köv. o., 'Against a European Civil Code' Modem Law Review 60 (1997), 44. és köv. o. és 'Le primat de la culture' in Le droit privé européen ed. P. de Varaeilles-Sommières (Paris: Économica 1998), 1-5. o. Megjegyzendő, hogy Basil S. Markesinis - 'Why a Code is not the Best Way to Advance the Cause of European Legal Unity' European Review of Private Law (1997), 519-524. o. - a közös kódex lehetetlenségével egyetértve, a konvergenciát mégis szolgálni kívánva, a XIX. századi német pandektizmus módszerét angol feltételek közé adaptálva „first deconstruct and then reconstruct" - mutatta be kollektív munkák sorában angolul a német kötelmi jogot. Ami bizonyára hasznos vállalkozás, ám LEGRAND a saját kételyére adott válaszként ezt mégis a német jog „trivializálásának" nevezte [Pierre Legrand 'Are Civilians Educable?' Legal Studies 18 (1998), 216. és köv. o., különösen 227. o. 63. jegyzet]. Erre Markesinis személyeskedő viszontválaszra ragadtatta magát: 'Studying Judicial Decisions in the Common Law and the Civil Law: A Good Way of Discovering Some of the Most Interesting Similarities and Differences that Exist between these Legal Families' in The Harmonisation of European Private Law ed. Mark van Hoecke & François Ost (Oxford & Portland, Oregon: Hart Publishing 2000), 117-134. o., különösen 133. o. [European Academy of Legal Theory Monograph Series].
44 Vö. - egyetlen példaként - Mark van Hoecke 'The Harmonisation of Private Law in Europe: Some Misunderstandings' in The Harmonisation..., 1-20. o. [illuzionista m ó d o n pusztán oktatási-szocializációs eszközök bevetésétől várva a hatást] és különösen Anthony Chamboredon 'The Debate on a European Civil Code: For an »Open Texture«' in uo. 63-99. o. [törvényhozói önmérséklet, a hajlékony jogfogalmak mintájának tudatosítása és rendszertani értelmezés ötvözésével formálva posztmodernné negyed évezred európai kodifikációs tapasztalatából nyert ősi bölcsességeket] - és mindezt olyan felhangokkal kísérve, hogy közreműködésében Geoffrey Sámuel ['English Private Law in the Context of the Codes' in uo. 47. o.] indíttatva érezte magát, hogy így kezdje: „Gyenge teoretizálás szimplicista metaforákkal s az opponensek érveinek arrogáns figyelmen kívül hagyásával nem viheti Európa ügyét előbbre." 45 Gilbert Ryle 'The Thinking of Thoughts: What is »Le Penseur« Doing?' in uő. Collected Papers II: Collected Essays, 1929-1968 (London: Hutchinson 1971), 480. o., ill. Isabelle Stengers 'Le pouvoir des concepts' in Isabelle Stengers « t S Judith Schienger Les concepts scientifiques Invention et pouvoir (Paris: Gallimard

e z é r t m é g a m e g l é v ő ö s s z e f ü g g é s e k e t is f e l b o n t j a , m i k ö z b e n a s z e r v e s összetevőket szabad elemekre fragmentáltan atomizálja.46 M i u t á n a d o t t j o g r ó l „ t u d n u n k kell, h o n n a n é r k e z e t t é s m i l y e n k é p e t f o r m á l ö n m a g á r ó l " , 4 7 az e u r ó p a i k o n t i n e n s s az a n g o l s z á s z jogi világ között csakis o l y a n k ü l ö n b s é g r e k ö v e t k e z t e t h e t ü n k , a m i e g y s z e r s m i n d viszs z a v e z e t h e t e t l e n é s f e l o l d h a t a t l a n is: e l ő f e l t e v é s e k b ő l , m a g a t a r t á s o k ból, t ö r e k v é s e k b ő l , e l l e n s z e n v e k b ő l (és s o k e g y é b b ő l álló) m e n t a l i t á sok, v i l á g k é p e k k ü l ö n b ö z é s e ez, a m i k a g o n d o l k o d á s , a helyi racionalitás m é l y s z e r k e z e t é t k é p e z i k , é s e z z e l m e g i s m e r é s ü k n é l k ü l ö z h e t e t l e n k u l c s á u l s z o l g á l n a k . A m i n t s z e r z ő n k i d é z i : a HEGELiánus n é p s z e l l e m re e m l é k e z t e t ő e n ezért beszélt a l a p j e l l e m z ő k é n t e g y titkos szellemis é g r ő l m á r a r o m a n i s z t i k a b r i t k l a s s z i k u s a is, 4 8 e m l é k e z t e t v e MONTESQUIEU t i t k o s g o n d o l a t á r a : „ E g y á l t a l á n n e m a t ö r v é n y e k t e s t é t k e r e sem, h a n e m szellemiségüket!"49
*

1991), 63-64. o. [Folio 161]. Megjegyzendő, hogy Konrad Zweigert & Hein Kötz An Introduction to Comparative Law 2 nd rev. ed. trans. Tony Weir (Oxford & New York: Clarendon Press 1992), 36. o. „praesumptio similitudinis" javaslata, miszerint a probléma konceptualizálásában található még oly gyökeres eltérések is funkcionális megoldásaikban hasonló gyakorlati eredményűnek bizonyulhatnak - első, klasszikus kifejtésben Konrad Zweigert 'Solutions identiques par des voies différentes (Quelques observations en matières de droit comparé)' Revue internationale de Droit comparé XVIII (janvier-mars 1966) 1, 5-18. o. - nem mutat kiutat, hiszen éppen a szövegformalizmus alkalmatlanságát, korlátozottságát jelzi. 46 „Azzal áltatjuk az embereket, hogy a társadalom elvont gondolat teremtménye, noha szokások és késztetések hozzák létre. Amikor pedig a szokásokat és késztetéseket az értelem malomkövére helyezzük, szétporlasztjuk a hosszú múltra visszatekintő hagyományokon alapuló életformákat, az emberi lényeket pedig névtelen s egymás közt szabadon cserélhető atomokra redukáljuk." Claude LévyStrauss & Didier Eribon De près et de loin (Paris 1988), 165. o. [Le Grand livre du mois]. 47 John Merryman in The American Journal of Comparative Law 35 (1987), 441. o. 48 Fritz Pringsheim 'The Inner Relationship between English and Roman Law' Cambridge Law Journal (1935), 348. o. 49 Montesquieu 'Dossier de Y Esprit des Lois' in Montesquieu Oeuvres complètes éd. Roger Caillois, II (Paris: Gallimard 1951), 1025. o. [Bibliothèque de la Pléade]. További részleteiben Legrand, 55. és köv. o. a konvergencia lehetetlenségét a jogi okfejtés, a rendszerezés jelentősége, a szabályok jellege, a tények szerepe, a jogosultságok értelme s a múlt jelenléte gyökeres eltéréseinek példázásával fejti ki.

(A kulturális sokféleség elismerésének szükségessége) Mindezzel végül az ' ö s s z e h a s o n l í t ó j o g ' ö n l e z á r u l á s á h o z is e l é r k e z t ü n k . M e r t h i á b a v á l i k p r o g r a m m a t i k u s s á a m ó d s z e r t a n i k ö v e t e l m é n y , h o g y „a k o m p a r a t i s t á n a k ki kell k ü s z ö b ö l n i e saját o t t h o n o s j o g r e n d s z e r é n e k előítéleteit",50 m a g á n a k „az értékmentes t u d o m á n y o s kutatási megközelítésnek noha n e m magától értetődő, á m mégis biztosítottként sugallt nyugati ideológiája"51 leple alatt v o l t a k é p p e n a n y u g a t i r e n d f o g a l o m , éthosz és racionalitás e g y e t e m e s k é n t kivetítése k ö v e t k e z e t t be. Ez az, a m i sorra-rendre megnyilvánul a nyugati jogeszmény univerzális érvén y e s í t é s é b e n , 5 2 e z e n b e l ü l is m a i a t l a n t i v a g y e u r ó p a i p o l i t i k a i t ö r e k v é s e k n e k a z e g y é b r e n d e k é s b e r e n d e z k e d é s e k létét, l e h e t ő s é g e i t , t ú l élését t u d a t o s a n korlátozó szolgálatában53 v a g y é p p e n saját történelZweigert & Kötz, 32. o. Puchalska-Tych & Salter, 160. o. 52 Jogfilozófiai kiállásként lásd pl. Surya Prakash Sinha 'Non-universality of Law' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 81 (1995) 2, 185-214. o. Radikális következtetése szerint „maga a jog kizárólag a nyugati civilizáció sajátja", tehát káros, a kulturális mintákat elszegényítő és a világ nagyobb részében felforgató hatású „a nem-jogi kultúrák jogiakká átalakításának" a nemzetközi szervezetek többsége általi mai erőszakolása (209. és 211. o.). 53 Ennek egyik legaktuálisabb harci területe ma az emberi jogok mint eszmény és mint atlanti dokumentumokban a nyugati jogeszménynek megfelelően rögzített instrumentárium kulturális veszteség nélkül egyetemesíthető voltának kérdése. Lásd pl. Human Rights Cultures and Ideological Perspectives, ed. Adamantia Pollis & P. Schwab (New York: Prager 1979); Surya Prakash Sinha ' H u m a n Rights: A Non-western Viewpoint' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 67 (1981), 76. és köv. o.; Riffat Hassan 'On H u m a n Rights and the Qur'anic Experience' és Kana Mitra ' H u m a n Rights in Hinduism' Journal of Ecumenical Studies 19 (1982) 3, 51-65., ill. 77-84. o.; Jan Hjärpe 'The Contemporary Debate in the Muslim World on the Definition of »Human Rights«' in Islam State and Society, ed. Klaus Ferdinand & Mehdi Mozaffari (London: Curzon Press & Riverdale, MD: The Riverdale Company 1988), 26-38. o. [Studies on Asian Topics 12]; Asian Perspectives on Human Rights ed. Claude Welsh, Jr. & Virginia Leary (Boulder: Westview Press 1990); Ann-Belinda S. Preis ' H u m a n Rights as Cultural Practice: An Anthropological Critique' Human Rights Quarterly 18 (1996), 286-315. o.; Marie-Bénédice Dembour ' H u m a n Rights Talk and Anthropological Ambivalence: The Particular Contexts of Universal Claims' in Inside and Outside the Law Anthropological Studies of Authority and Ambiguity, ed. Olivia Harris (New York & London: Routledge 1996), 2. fej., 19-40. o.; Gerhard Luf 'Peace and H u m a n Rights as Seen by the Churches' in Peace for Humanity Principles, Problems and Perspectives of the Future as Seen by Muslims and Christians, ed. Andreas Bsteh (New Delhi: Vikas 1996), 143-157. és [vita] 158-177. o.; Lone Lindholt Questioning the Universality of Human Rights The African Charter on
51 50

me célzatos újraírásában 5 4 - röviden abban, amit a t u d o m á n y b a n etnocentrizmusnak, a politikában kulturális imperializmusnak, a gya-

Human and Peoples' Rights in Botswana, Malawi and Mozambique (Aldershot, Burlington USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1997) xii + 307. o.; Annette Marfording 'Cultural Relativism and the Construction of Culture: An Examination of Japan' Human Rights Quarterly 19 (August 1997) 3, 431-448. o.; Michael J. Perry 'Are H u m a n Rights Universal? The Relativist Challenge and Related Matters' Human Rights Quarterly 19 (August 1997) 3, 461-509. o.; Boaventura de Sousa Santos 'Toward a Multicultural Conception of H u m a n Rights' Sociologia del Diritto XXIV (1997) 1, 27-45. o.; Jan Hjärpe Some Problems in the Meeting between European and Islamic Legal Tradition Examples from the Human Rights Discussion [sokszorosítás] ([Lund?] [é.n.]) 21 o. A kérdéskör természetszerűleg magában foglalja a politikai vagy gazdasági nyomással, avagy éppen úgynevezett humanitárius segítségnyújtással történő beavatkozást is. Közép- és kelet-európai aktualitásában lásd a 37. jegyzetben említetteket, egyetlen új külső [„nyugatiasítási stratégiákról" szóló] példaként pedig Wai Man Sin & Chu Yiu Wai 'Whose Rule of Law? Rethinking (Post-)Colonial Legal Culture in Hong Kong' Social & Legal Studies 7 (1998) 2,147-169. o. 54 Számottevő történelmi előmunkálatok - mindenekelőtt Paul Koschaker Europa und das römische Recht (München: Biederstein 1947) xii + 378 o. és Franz Wieacker Privatrechtsgeschichte der Neuzeit unter besonderer Berücksichtigung der deutschen Entwicklung (Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht 1952) 379 o. [Jurisprudenz in Einzeldarstellungen 7] - és sorozati vállalkozások - mindenekelőtt Handbuch der Quellen und Literatur der Neueren Europäischen Privatrechtsgeschichte hrsg. Helmut Coing (München 1973-1988) és lus commune I (1973-) - nyomán, figyelemreméltó elméleti áttekintések - pl. Franz Wieacker 'Foundations of European Legal Culture' The American Journal of Comparative Law 38 (1990), 1-29. o., André-Jean Arnaud Pour une pensée juridique européenne (Paris: Presses Universitaires de France 1991) 314 o. [Les voies d u droit] vagy Volkmar Gessner - Armin Hoeland - Csaba Varga European Legal Cultures (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996) xviii + 568 o. [TEMPUS Textbook Series on European Law and European Legal Cultures 1] - kíséretében megszületett az 'európai jogtörténet' diszciplínája - körvonalaira lásd pl. Europäische Rechts- und Verfassungsgeschichte Ergebnisse und Perspektiven der Forschung, hrsg. Reiner Schulze (Berlin: Duncker & Humblot 1991) ix + 255 o. [Schriften zur Europäischen Rechts- und Verfassungsgeschichte 3] és Reiner Schulze 'European Legal History: A New Field of Research in Germany' The Journal of Legal History 13 (December 1992) 3, 270-295. o. - , mely kritikusai - pl. Douglas J. Osier 'The Myth of European Legal History' Rechtshistorisches Journal 16, 393-410. o. - szerint mai érdekvezérelt inspirációk szerint írja újra tárgyát, hogy a ius commune állítólagos múltbéli létét ma számottevő európai hatalmak egykori állítólagosán meghatározó intellektuális teljesítményére visszavezetve következtessen egy holnapi uniós ius commune bekövetkeztére, s ebben egy né-

korlatban pedig újgyarmatosításnak szoktak nevezni. Miközben tudjuk - és az előzőekben is láttuk - , hogy e hatások az utóbbi időben többnyire mind az 'összehasonlító jog' égisze alatt vagy legalábbis bármiféle saját elméletileg kidolgozott vagy módszertanilag megalapozott ellenerő híján - aktív segítségével következtek be. Márpedig t u d n u n k kell, hogy intézményeink s ezeket illető gondolkodásunk megítélésében még a tárgy egyébkénti formalizmusa sem jelenthet elégséges alapot arra, hogy bármiféle mértékben is korlátozzuk az emberi teljességet, kulturális sokszínűséget s a mindezekért bármely szinten viselendő felelősséget. 55 Ilyen m ó d o n a jogintézmények megközelítésében is a rendért munkálkodó ember személyes és közösségi teljesítményét kell látnunk, s amennyiben értéket hozott létre, úgy azt ilyenként kell megbecsülnünk és megőrizni igyekeznünk.

met-holland-francia blokk által játszandó és hegemónként vágyott szerep betöltésére. 55 Vö. Democracy Some Acute Questions [The Proceedings of the Fourth Plenary Session of the Pontifical Academy of Social Sciences, 22-25 April 1998] ed. Hans F. Zacher (Vatican City 1999), passim [Pontificiae Academiae Scientiar u m Socialium Acta 4].

JOGI HAGYOMÁNYOK?
Jogcsaládok és jogi kultúrák nyomában

(Összehasonlító jog s a jogi hagyományok összehasonlító tanulmányozása) Mihelyst a jogpozitivizmusok által önmaguk elé állított korlátokon túllépünk, a jog önleírását egy külső - ú g y m o n d tudományos: alapvetően társadalmi, á m ezen belül mélyen történelmi, szociológiai, az emberi gondolkodás lehetőségeit vallatóan módszertani, mindenképpen tehát valamiféle kulturális antropológiai - keretbe ágyazott (miközben a jog öntételezésére a jog gyakorlati megjelenései függvényében kellőképpen ügyelő) leírással helyettesítjük. Ha a XX. század közepétől gyakorivá váló s RENÉ DAVID müvével klasszikussá érő Les grands systèmes de Droit contemporains mintájára készült oktatási és referencia-célú áttekintő kézikönyvek ismétlődő újraírásának szükségével ma, az új évezred hajnalán szembesülünk, úgy végső soron kettős választási lehetőség előtt állunk: vagy DÁVID (valamelyest persze már nála is oldott) pozitivizmusát, azaz az egyes jogcsaládok leírását kell újra vállalnunk, vagy pedig egy ezen túllépő tágabb társadalmitörténelmi keretet kiindulópontul elfogadnunk. Ez utóbbi esetben pedig az eddig kialakult minták szerint két lehetőség közül választhatunk: vagy a jog természetes közegeként a k u l t ú r a (s benne természetesen a jogi kultúra) felől közelítünk, vagy pedig az egyes jogi kultúrák gyökérzetétől kiindulva magukat az alapul fekvő jogi h a g y o m á n y okat vallatjuk. Sok évtizedes összehasonlító búvárkodása eredményeinek gazdag csokrát egy újfajta s globális látásmódról tanúskodó szintézisben ötvözve a montreali McGill egyetemen civiljogi és angol-amerikai komparatisztikát évtizedek óta oktató H. PATRICK GLENN a jogi világunk sokszínűségében még fellelhető - történelmileg formálódott s ma is élő - különböző hagyományok csokorba gyűjtésére, áttekintésé-

re vállalkozott. + Voltaképpen a mára már ilyen vagy olyan formában együttélésben mutatkozó egyes jogi civilizációkat térképezte fel. Célja az volt, hogy egy nagymértékben teljes körűnek m o n d h a t ó szemle elvégeztével értékelhesse mind az egyes eltérő jogi berendezkedések mögött állóan ezeket mégis valamiféle egység részeivé ötvöző hagyományok erejét, változásra, megújulásra s más hagyományokkal társulásra irányuló készségét, mind pedig e különféleség fenntarthatóságának, az eltérő gyökérzetből kinőtt s eltérő fejlődési és működési logika mentén formálódó hagyományok együttmunkálkodásának összebékülésének vagy legalább egymásra ügyelő együttélésének mai világunkban megmutatkozó lehetőségét. A Nemzetközi Jogösszehasonlító Akadémia nagydíjával 1998-ban kitüntetett s lebilincselően gondolatgazdag, rengeteg tanulságos fogalmi kitérővel, részproblematizálással dúsított, és hallatlanul széleskörű irodalmát nemcsak bibliografizáló, de szintetizálásra alkalmas eredményeiben analitikusan fel is dolgozó opus természetszerűleg bizton végigolvasható egy növekvően egyre inkább lebilincselő olvasmányként. Az olvasó az egyes jogcsaládok talán minden eddiginél korszerűbb kibontását véli érzékelni az autochton, a talmudi, a civiljogi, az iszlám, az angolszász, a hindu, valamint az úgynevezett ázsiai jogi hagyományvilág tárgyalásában. Mindez hagyományként azonosított tárgyához méltóan történik, vagyis esszéisztikusan és nagy ívűén, egyszersmind megejtően filozofikus elmélyüléssel és kitekintésben. Az olvasó valóban az angol jogi historizálás legjobb erényeinek folytatódását érzékelheti mindebben: n e m pusztán a jog irreducibilis kulturális beágyazódását, de egyszersmind a kérdéses területen érvényesülő intellektuális és erkölcsi hagyományok együttes érvényesülését a mindenkori doktrinális, gyakorlatias vagy éppen vallási vagy értéknézőpontú jogi problémamegoldásban. Az olvasóban ezért megfogalmazódhat a gyanú, hogy mindenekelőtt a szerző izgalmas távlatokat nyitó esszéisztikus tárgyalásmódjában szélesbedik ki a régi pozitivisztikus jogi topika a jogi hagyományok taglalásává. A m ű fejtegetései kétség kívül egyetlen egységes és hatalmas gondolati ív elemeiként élhetők át. A h a g y o m á n y mint általában vett ősforrás taglalásától vezet a tanulmány a jog egyes csoportjai mögött álló jogi tradíció(világ) önmagukban tanulmányértékű példázatain keresztül a sokféleség (s annak problémájaként a különféleH. Patrick Glenn Legal Traditions of the World Sustainable Diversity in Law (Oxford & N e w York: Oxford University Press 2000) xxiv + 371 o.
f

ségek összemérhetősége és hosszú távon fenntarthatósága) gondos mérlegeléséig. A vállalkozás egészében újszerű, egészében mégsem bizonyos, hogy átütő erővel meg tud győzni arról, hogy n e m egyszerűen a RENÉ DAVID nevével már fémjelzett pozitivisztikus leírás valamelyes áthangszerelésével van itt dolgunk. A nyitó és a záró fejezet mai jogirodalmunkban már n e m előzménytelenül, de valóban erőteljes hangsúlyokkal szól a hagyomány erejéről. Körkép nyújtását célzó vállalkozásának feltett szándéka ugyanakkor - jelesül: azonosított jogi hagyományokból láttatni és eredeztetni mindazt, amit a jogi berendezkedések gazdag változatossága világunkban felmutathat - n e m tár fel olyan jegyeket a hagyományból, amiket egyszersmind ne származtathatna abból, amit eddig egyszerűen jogcsaládoknak neveztünk. Captatio benevolentiae formált érdeklődése a jogi kultúráknak hagyományokként azonosítása, illetőleg a jogi berendezkedések sokszínűségének eltérő hagyományokként kategorizálása iránt ezért egy valóban figyelemreméltó újítás ígéretét hordozza, annak kérdését viszont, hogy miben és miként, tehát miért és milyen eredménnyel újít, már kifejtetlenül hagyja. Pontosabban, mindezt hallgatólagosan a jog fejlődéstani térképének megrajzolására bízza, ez azonban még a jogcsalád kategóriájának (akár burkolt) kritikája tekintetében is néma marad. Ugyancsak tisztázatlanul hagyja annak kérdését, vajon szinonimája vagy rokon értelmű fogalmi kapcsolata-e a jogi h a g y o m á n y a jogi kultúrának.
*

('Rendszer', 'család', 'kultúra', 'hagyomány' a jog osztályozásában) Milyen fogalmiasításokat is rejtegetünk hát tarsolyunkban akkor, amikor a világ jogrendszereiről általában s egyes csoportjairól különösen szólunk? 1
A módszertani alapokat illető általános tudatlanságról tanúskodik, hogy történelmileg egyenként véletlenszerűen felbukkanó s évezredes egymás mellett formálódásban lassan egymáshoz viszonyítottan fogalmiasított képződményeknek immár mint egy azonos és megragadható lényegből szétsugárzóan kibontakozó, váltakozó formákat öltő jelenségvilág csoportképző jellemzésekor nemcsak az marad homályban, hogy a tárgyak rokonítását emberi fogalmiasításban történő rokonítással végeztük el, de mintha még az is új eredményként - mint pl. Jaakko Husa 'Legal Families and Research in Comparative Law' Global Jurist Advances I (2001) 3, 4. o. - történő felismerésre várna, hogy legfeljebb WEBERÍ ideáltípus alkotásáról lehet itt egyáltalán szó.
1

A pozitivisztikus és a szociologisztikus nézőpont hangsúlyos különválását követően terjedt el mindenekelőtt az angol nyelvű jogirodalomban a ' j o g r e n d s z e r ' és a ' j o g i r e n d s z e r ' megkülönböztetése, melyből az első ['system of law'] inkább a kölcsönös összefüggéseiben tekintett normatív anyaghalmazra (többnyire mint tételezések, szabályozások, hivatalos várakozások textuális vagy legalábbis textualitásból kibontható összességére) utal, míg a második ['legal system'] ebből a funkcionáló (ténylegesen megjelenő, mert szokásosan kikényszerített) egészet emeli ki. (Megjegyzendő, hogy közkeletűbb szavakkal kifejezetten ugyan, de nincsen más teoretikus üzenete ennek, mint a tételezettségében ['law in books'] és a működésében ['law in action'] szemlélt jog fogalmi kettősségének, mely ismeretes m ó d o n az amerikai pragmatikus jogszociológia terméke. 2 ) Nos, a rendszer-fogalommal élésnek köszönhetően a 'jogrendszer' és a 'jogi rendszer' egyaránt annyiban különbözik csupán a közönséges értelemben vett 'jog'-tól ['law' (de nem 'a law' vagy 'the law'), 'droit', 'Recht'], hogy egészét, s benne szervezett egységét hangsúlyozzuk, tehát a jog tetszőleges darabkájára vagy részmegnyilvánulására nem alkalmazzuk. Mégis, e birtokos, illetőleg jelzős kifejezés mint kategoriális különbségtétel az angol szaknyelven túl nem terjedt el (a magyarban pedig a 'jogi rendszer' egyenesen változatlanul bizonyos mesterkéltséget mutat, s így a 'jog' és 'jogrendszer' csaknem szinonimként használt kifejezéseivel szemben sokkal kevésbé használatos). Ebből adódhat, hogy legáltalánosabb csoportképző értelemben megjelenik egyik is ['les grands systèmes de droit'], másik is ['the major legal systems'] egyaránt - anélkül, hogy az ilyen vagy olyan címadással jelzett vaskos könyvméretű feldolgozások bármi többletet elárulnának ilyen vagy olyan egybefogásuk specifikus indokairól. A ' j o g c s a l á d ' ['Rechtskreis', 'legalfamily'] terminusa szerencsés m ó d o n beépült tudományos nyelvünkbe, 3 hiszen valamilyen közelebbről már meg nem határozott értelemben együvé tartozást sugall, ami döntően származási alapú, de egyéb forrásvidékű kapcsolódások is gazdagíthatják. N e m véletlen, hogy a 'jogcsalád' semleges leíró fogalom, különösebb dinamizmust vagy aktivitást sem tételez fel tárgyáról, hiszen az összehasonlító mozgalom kulcsszavaként jött ez
2

Roscoe Pound 'Law in Books and Law in Action' American Law Review 44 (1910) 1. 3 PI. Hein Kötz 'Abschied von der Rechtskreislehre?' Zeitschrift für Europäisches Privatrecht 6 (1998), 493-505. o.

létre azért, hogy a világ már kialakult (történelmileg egykor formálódott vagy ma is fennálló) jogrendszerei utólagos feltérképezésében valaminő közbenső csoportképző kategóriára leljenek az egyes rendszerek s azok összessége (teljes halmaza, változatossága) között. Aligha sugall hát önmagában többet, mint a ' f a m i l y resemblances' közhasznú megjelölése a nyelvfilozófiai analitikában: 4 bizonyos hasonlóságok, amelyek tényszerűen közösként megjelennek egy egyébkénti együvéfoglaltság legkülönfélébb egyedeiben. A 'jogcsalád' ilyen m ó d o n „a" jog kategóriája, amelyben az osztályozás [classificatio] nézőpontja érdekében az egyes jogrendszerek közötti csoportképzésre végső soron bármiféleképpen alkalmas elhatároló jegyek [differentia specifica] kerülnek hangsúlyozásra. A 'jogi kultúrák' ['legal cultures', 'cultures juridiques', 'Rechtskulturen'] terminusa ezzel szemben jellegzetesen aktív, cselekvő, teremtő hozzájárulás, a jelenséget fenntartó társadalmi kultúrában gyökerező magatartás képzetét kelti, annak kifejezéseként, hogy miként élik meg, közreműködésükkel milyen m ó d o n s mivé formálják, miképpen és hogyan fogalmiasítják, s minő szellemben mely gondolati reprezentációk és műveletek tárgyává teszik az emberek a valamiféle pusztán tárgyiasított lehetőségként felfogott jogot. Eredetileg a szociológiai érdeklődés hozta be egy ilyen érdeklődés gondolhatóságát jogtudományunkba, aminek első lépéseként a 'law in books'-tói megkülönböztetett 'law in action' jelzésével először leírta a folyamat teljes ívét, 5 majd elindult a két végpont közötti „elvarázslás" vagy „átalakítás" feltárásának irányában, hogy a jogot mint hatást gyakorló közeget vagy tényezőt működési mechanizmusa, vagyis sajátos felépülése és működésmódja - képes kifejezéssel élve: gondolkodása és logikája 6 felől jellemezhesse. Ennek megfelelően kizárólag leíró, a szociologi4

Vö. pl. Renford Bambrough 'Universals and Family Resemblances' in Proceedings of the Aristotelian Society New Series LXI (London: Harrison 1961), 207-222. o. 5 Mark Van Hoecke & Martin Warrington 'Legal Cultures and Legal Paradigms: Towards a New Model for Comparative Law' The International and Comparative Law Quarterly 47 (1998), 498. o. meghatározása pontosan azért kevés, mert azzal, hogy a jogot mint kultúrát pusztán a jogi közösség társadalmi gyakorlatára utalva jellemzi, voltaképpen megreked ROSCOE POUND fogalmiasításánál. 6 Egyik első megjelenítésében „kognitív struktúra" in Pierre Legrand 'European Systems are not Converging' The International and Comparative Law Quarterly 45 (1996), 52-81., különösen 60. o., majd ezután sorra kerülő műveiben egyre erőteljesebben egy egész, kialakult „mentalitás" képzete.

k u m értékmentes faktualitására szorítkozó változatában bármiféle (általános vagy különös, pl. professzionális) ideologikumot hordozhat, tetszőleges világképen belüli fogalmi kultúrát (változatosságot, előfeltételezettséget és érzékenységet), célratörést, jártasságot, szakmai szocializációt felmutathat. Merőben állapotleíró elhivatottságából ezért hiányzik bármiféle fejlődési vagy származtatási levezetés, összevetés és értékelés lehetősége, s így adott köreiken belül nemcsak egyes jogi kultúrák egymáshoz viszonyított minőségeiről nem szólhatunk, de regressziójuk, korcsosulásuk elképzelhetősége is kizárt. E deskriptív s z o c i o l ó g i a i használattal szemben a 'jogi kultúrák' k u l t u rális antropológiai felfogása valamely közös társadalmi gyökérzetből indít, s ennek mint általános gondolkodási módnak, általa feltételezett világszemléletnek, késztetettségnek, jártasságnak fokozatos (történelmi és szakmai, vagyis LUHMANNi értelemben differenciáló) szűkítésével érkezik el adott professzionális kultúrához, annak adott állapotához. Mindez ugyanakkor őriz valamelyes nem csekély dinamizmust, kölcsönviszonyok hatásmechanizmusát, mégpedig kettős irányban. Egyfelől a rész mindig valamiféle tágabb egésznek az összetevője marad, a jogi kultúra tehát óhatatlanul az általános társadalmi kultúrába ágyazódik, azzal kölcsönhatásban alakul, másfelől pedig a részek s az azokat egységbe fogó konkrét egész is egy fejlődéstani, leszármazási, vonatkoztatási lehetőségeket is mutató bonyolult összmozgás adott megnyilvánulása csupán, s így annak eredeti jegyeihez, meghatározó minőségeihez képest mindenkori éppen fennálló állapotaiban értékelhető, s így degenerálódást, csököttséget egyaránt mutathat. Közös jegy ilyen módon, hogy a 'jogi kultúra' nem annyira magáról „a" jogról szól, hanem arról a sajátos társadalmi intellektualitásról (meghatározóan szokásszerű várakozásról), aminek jegyében és keretei közt a jog történetesen valamilyenként (és nem másmilyenként) jön létre és nyer (elméleti és gyakorlati) felhasználást. Ezzel pedig a 'kultúra' fogalma az ember mindenkori (dezantropomorfizáló célú és hatású) tárgyiasításai és ezeket a legsajátabban emberi körébe mégis mindenkor visszavevő társadalmiasodó ideologikuma között teremt kapcsolatot. A 'jogi hagyomány' ['legal tradition'] kizárólag a jogi kultúrán belül értelmezhető fogalom. 7 A hagyomány nem más, mint
Pusztán a fogalmiasítás síkján ezt már John H. Merryman The Civil Law Tradition An Introduction to the Legal Systems of Western Europe and Latin America (Stanford: Stanford University Press 1969), 2. o. megállapítja: „A jogi
7

valamiféle korábbi, eredendő, mintául szolgáló forrás vagy példakép tudata egy olyan kultúrában, ahol igénylik a múltból eredő folytonosságnak ösztönző vagy igazoló erőként történő felhasználását. A 'jogi hagyomány' így maga sem lehet egyéb, mint viszonyfogalom; tehát nem áll fenn másként, mint egy sajátos kapcsolódás termékeként. Hiszen n e m maga a múlt darabja vagy vonatkozása a hagyomány. Önmagában n e m is a külső-belső bizonyosságkeresés, biztonság utáni sóvárgás, a megerősítés vagy utat mutatás lehetőségeinek kutatása a hagyomány. H a n e m pontosan e kettő találkozása: a múlt valamely szeletének kiválasztása vagy valamiféle néki tulajdonított jegynek minősítése azért, hogy benne és általa történhessék m e g a jövő perspektívájában látott jelennek valaminő elmúlthoz mint ragaszkodásra érdemeshez - mert önmagában értékeshez - kapcsolása. Pontosan úgy és ugyanolyan értelemben, ahogyan a tény n e m »van« vagy »nincs«, hanem »esete fennáll« (már amennyiben tényként »megállapítják«), a hagyomány sem önnön egzisztenciáját állító létigével szubszisztál, hanem beszélhetünk róla - de csak annyiban, amennyiben igényeljük valaminek továbbélő hatását, értékfolytonosságát. Értelmetlen ezért például azt kijelenteni, hogy „az autochton társadalmak n e m a kultúra, hanem a hagyomány terminusaiban m ű k ö d t e k / ' 8 Hiszen a logikai bennfoglalás viszonyától súlyosbítottan olyan egymást feltételező konjunktivitást mutat e két pólus, mely éppen kizár bármiféle diszjunktivitást. Pontosabb megfogalmazásban ezért annyit állíthatunk csupán, hogy valóban: bizonyos társadalmakban a hagyomány (kultiválásának) a kultúrája élt vagy él, másokban pedig - esetleg más. Az a körülmény így, hogy a komparatista „a világ jogi hagyományai" tüzetes megvizsgálására vállalkozik, önmagában még aligha jelent többet vagy mást, mint hogy - helyesen - é p p e n a jogban meglehetősen közös jegyként azonosítja a múltban született mintákhoz történő különös (és gyakran teljességgel mesterséges - artefaktuális formalizmusok és automatizmusok teremtésével akár szélsőségesen eldologiasított, olykor egyenesen elidegenített mechanizmusokkal kifejezésre juttatott) ragaszkodást. Az a további körülmény pedig, hogy ebben mint 'kultúra'-megvalósításban „semmi olyan különös tényező

hagyomány a jogrendszert azon kultúrához viszonyítja, amelynek maga is részleges kifejeződése, s ezzel kulturális perspektívába helyezi." 8 Glenn, 66. o.

n e m m u t a t h a t ó ki, a m i t k ü l ö n b s é g e t m e g a l a p o z ó k é n t l á t h a t n á n k " , 9 c s u p á n a n n y i t j e l e n t , h o g y n i n c s - é s n e m is l e h e t - s p e c i f i k u s t a r t a l m a e f o g a l o m n a k a z o n túl, h o g y a jogot az e m b e r t á r s a d a l m i cselekvése t u d a t o s s á g á n a k k ö z e g é b e n s t ü k r é n keresztül láttatja. Nos, ilyen általánosságában a h a g y o m á n y k ö v e t é s kultúrája egy megszakítatlan alkotó folyamat, melynek során a múlt tanulságainak ö n m a g á b a n halott tárházából a felismert emberi szükség másokra n é z v e is n o r m a t í v e r ő v e l v á l o g a t . 1 0 A g o n d o l k o d á s g y ö k é r z e t é r ő l v a l l ez, n e m végkifejletéről, h i s z e n a m e g m a r a d á s b a n a v á l t o z á s t előidéző t é n y e z ő k e t is m a g á b a n h o r d o z z a . 1 1 N e m p a s s z í v k ö z e g h á t , h a n e m a z ember (mintegy második természeteként folyvást épülő) társadalmi t e r e m t m é n y e , m e l y b e n s z ü n t e l e n t e r e m t ő j e l e n l é t é t ö n a z o n o s s á g a talaján - s ezzel a m e g m a r a d á s és változás kettős s z o r í t á s á b a n önfeg y e l m e m e g ő r z é s é v e l - k o n t e x t u a l i z á l j a . 1 2 É p p e n e z é r t b á r m i f é l e vi-

Roger Cotterrell 'The Concept of Legal Culture' in Comparing Legal Cultures ed. David Nelken (Aldershot, Brookfield [Vt.], Singapore, Sydney: Dartmouth 1997), 20. o. (Glenn, 143. o. 99. j.) 10 „Önmagukban a dolgok [...] nem beszélnek [...], s ezért sajátosan fogékonynak kell lennünk ahhoz, hogy kihámozzuk a múlt tanulságát a dolgokban elzártságából." Glenn, 7. o. - „A hagyomány elsajátítása sohasem befejezett, hanem élő folyamat." L. Wieseltier Kaddish (New York: Knopf 1998), 259. o. (Glenn, 9. o. 28. j.) - „[A] jog lényegében hagyomány, vagyis valami a múltból érkezett". A. W. B. Simpson Invitation to Law (Oxford: Blackwell 1988), 23. o. (Glenn, 12. o. 35. j.) - „A hagyományokat nem alkotjuk, hanem tudatosan választjuk [...]. Azt választjuk tehát, amelyik fennálló szükségleteinknek a leginkább megfelel". R. Thapar 'Tradition' in uő. Cultural Transaction and Early India Tradition and Patronage (Delhi: Oxford University Press 1994), 23. o. (Glenn, 13. o. 38. j.) 11 „[A] változás előteremtője" - írja Carl J. Friedrich Tradition and Authority (New York, Washington, London: Praeger 1972), 39. o. [Key Concepts in Political Science] - , minthogy „elvileg nem konzerválás a célja" - folytatja a megkezdett gondolatot Christian Atias 'Présence de la tradition juridique' Revue de la recherche juridique 22 (1997), 387. o. (Glenn, 22. o.) 12 N e m véletlen ezért r e t r o p r o j e k c i ó gyanánt jellemzett leírása, hiszen a hagyományban „olyasmit választunk ki magunknak, amiről azt állítjuk, hogy meghatároz bennünket, miközben azok örököseinek mutatjuk be magunkat, akiket így elődeinkké tettünk". L. Munoz 'The Rationality of Tradition' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 67 (1981), 197 és köv., idézet 203. o. Nem más hát a rendeltetése, mint „a múlt mozgósítása a jövendő kitalálása céljából". A. Tourraine Pourrons-nous vivre ensembe? Égaux et différents (Paris: Fayard 1997), 49. o. - Ez magyarázza bensőséges összefüggését a t á r s a d a l m i ö n a z o n o s s á g gal. Már a szociológia klasszikus alapvetése szerint „mindenekelőtt önmagáról alkotott eszméje" hozza létre a társadalmat [Émile Dürkheim

9

szonyítás, megítélés végső alapjául szolgál, minthogy bármit is tekintsünk kritériumnak, elfogadását csak a hagyomány kultúrája biztosíthatja. 13
*

(Eltérő hagyomány, eltérő gondolkodásmód) Áttekintve szerzőnk körképét, az egyes jogcsaládokról s a mögöttük álló jogi kultúrákról leginkább azért t u d h a t u n k meg más összefoglalásoknál többet, mert elsődlegesen a szerző maga is a kérdéses jogi berendezkedések mögött rejlő gondolkodásmódok feltárása iránt érdeklődik. Vajon miként jelenik meg a hagyomány ereje az egyes jogi kultúrákban? A b e n n s z ü l ö t t jogokban az egyéni önérvényesítés helyett közösségi kielégítést szolgáló, a kényszerítés helyett konszenzusra irányuló törekvés egy olyan gondolkodásmódot fejlesztett ki, amelyik a miénktől eltérően helyzetekhez kötötten konkrétumokban mozog. 14 Nem fegyverként forgatandó hát bárki kezében; 15 annál is kevésbé, mert a főnöki „hatalom" sem több, mint az egyetértés biztosításának képessége, mely addig áll csupán fenn, ameddig sikeresnek bizonyul pontosan e feladata betöltésében. Ezzel szemben a szintén korai gyökerekből sarjadt, isteni reveláción nyugvó (s így a vallási világrend egyéb összetevőitől mereven el nem különített) többi jogi berendezkedésnél viszont az az alapvető gond, hogy míg a jog forrása zárt és történelmileg egyszeri, használata évezredek és civilizációk változó kihívásain keresztül ível át. Meghatározó dilemmája ezért mindenekelőtt az, vajon - képszerű kifejezéssel élve - „lezárt-e a kapuja", 1 6 tehát ismernek és gyakorolnak-e benThe Elementary Forms of the Religious Life trans. J. Swain (London: Allen and Unwin 1915 {5lh impr. 1964}), 422. o.], mely mai közvélekedés szerint leginkább öszszevetésre alkalmat nyújtó kapcsolatokban gyökerezik. Glenn, 31-33. o. 13 „Nem születhet vélemény a semmiből, nem formálódhat ítélet hagyomány nélkül". Glenn, 43. o. 14 Glenn, 67. o. 43. jegyzet. Vö. W. Ong Orality and Literacy The Technologizing of the World (London & New York: Methuen 1982), 51-52. o. 15 Kéba M'Baye 'African Conception of Law' in International Encyclopedia of Comparative Law II, ed. Konrad Zweigert & Ulrich Drobnig (Tübingen, The Hague, Paris: Möhr & Mouton 1975), 138-139. o. (Glenn, 67. o. 44. j.) 16 „A Talmud sohasem lett befejezve" - írja A. Steinsaltz The Essential Talmud trans. C. Galai (New York: Basic Books 1976), 47. o. - , hiszen az, ami benne leíratott, nemcsak a múltnak, de az eljövendőnek is a teljessége. Ennek megfelelően eleve feltételeznie kell, hogy ,,[t]ermészetszerűleg a bárha még a jövendőben előforduló bármiféle értelmezés is eleve Istentől szándékoltan már ismert volt a Si-

n ü k olyan technikákat, amik az új kihívásoknak történő megfelelés érdekében elérhetővé teszik a valamelyes nyitást, oldást, az új helyzetek fényében történő újragondolást. Ezért kérdéses: milyen szerepet játszhat a logika mindebben? És egy pusztán elvi okfejtés elvontságával szemben megjelenhet-e benne az egyes ügyek konkrétsága, megítélésükben pedig a problémák érdemén töprengő emberi habozás, az eltérő vélemény, a bíróban mint az ügy urában megfogalmazódó személyes állásfoglalásból normative kivetített felelős döntés? Egyáltalán: kizárólagosul-e bennük egy személyes teremtő - és a jogban törvényalkotóként fellépő - istenség elgondolása, mint akinek akaratát kizárólagos jogforrásként kell kikutatnunk és végrehajtanunk? A jogi gondolkodásnak ez az eredetében isteni sugallatból merítkező mintája, mint tudjuk, az európai kontinensen (egy politikai kötelék hallgatólagos létesítését előfeltételező társadalmi szerződésnek a nyíltan politikafilozófiailag posztulált elgondolása nyomán) magát a jogot is szerződésként, tehát valaki akaratának a kifejezéseként fogta fel, vagyis a római császárkortól a modern exegézisig terjedően a jogot csakis levezetettként, azaz hivatalos forrásából logikailag következőként tudta csak elképzelni. Hiszen egyfelől vannak, lényegileg változatlanul élnek ilyen logizáló (axiomatikus eszményre, a mos geometricus mintájára épülő) kultúrák (mint az európai kontinentális jog), másfelől viszont voltak s vannak olyan kultúrák is, amelyek óvatosabban bánnak a logikával, pontosabban azzal, hogy a jog lehetséges forrásait ismeretelméleti egyértelműséggel teoretikus propozícióként, azaz kényszerítő eredményű következtetés levonatására alkalmas premiszszaként kezeljék. Természettudományos eszményű logizálásban egyébként fejlett vallási hagyományú (pl. zsidó és iszlám) kultúrákban a logikum esetleg éppen azért nem kitüntetetten releváns terepe a jogi gondolkodásnak, nehogy egyedi applikációkban kifejeződő lehetséges általánosításaival egy mégis emberi megállapítás révén történő meghatározás az isteni helyébe furakodhassék. Miután pedig az isteni szándék kifürkészésére legfeljebb csak törekedhetünk, de az emberi
nai-hegyen". Back to the Sources Reading the Classic Jewish Texts, ed. B. W. Holz (New York: Summit Books 1984), 15. o. (Glenn, 96. o. 42. j.) - Hasonlóképpen vélekedik az iszlám jog is. Vö. pl. Wael B. Hallaq 'Was the Gate of Ijtihad Closed?' International Journal of Middle East Studies 16 (1984) 3-41. o., amit Bangladeshben tételesen is megerősít pl. a Rahman v. Begum (1995) 15 BLD 34 döntése. (Glenn, 187. o. 157. j.) - A hindu jogi gondolkodás fel sem teszi a kérdést, mert absztraktumok vagy emberi formátöltések helyett eleve a közösség megélő kultúrájára, annak folyamatosságára támaszkodik. Glenn, 270. o.

kategoriális bizonyosság szintjére mindazonáltal n e m rángathatjuk le, problémáink megoldása szükségképpen az emberi dilemmák szintjén marad, s éppen ezért az eltérő vélekedések egyaránt védhető elgondolhatóságát korántsem zárja ki. Laikus kultúrákban p e d i g akár a természeti világrend részeként (mint pl. a távol-keletieknél), akár a vállalható emberi cselekvések értékvalló összehangolásaként (mint pl. az angolszászoknál) fogják is fel a jogot, n e m a kényszerűen teljes, hézagtalanul mindent kimerítően átfogó előrelátásban, h a n e m mindennapi gyakorlatunk adott helyzetei akkor és ott kielégítő megoldásában látják lényegét. Ennek elérhetőségében érzékelik s élik át mind a rend misztériumát, mind az ember jóravalóságának a (többé vagy kevésbé korlátozottan, de valamilyen szinten szükségképpen elfogadott) fikcióját, mind pedig (és korántsem utolsósorban) azt, hogy a múltból adódó példák (minták zárt készleteként kezelt vagy a példaszerűségben csupán a megtörténtek történetességét a volt kihívások történelmi esetlegességeivel együtt érzékelő) figyelmes vizsgálatával hasznosan járulhatunk jövőnkhöz - anélkül persze, hogy ebből az előrelátatlan jövőre nézve bármiféle önmagában kényszerítő kötés adódhatnék. Eltérő gondolkodási kultúrák ezek, n e m egy esetben ráadásul anélkül, hogy saját különállónak bizonyuló hagyományaikon túl bármiféle egyéb (hitbéli, földrajzi s éghajlati körülményekkel magyarázható, avagy éppen anyagi, fejlettségi, termelőszervezeti stb.) nyomós körülmény szolgálhatna eltéréseikre magyarázatul. Tehát a végkifejlet - az out-put - oldaláról egymással n e m csekély mértékben összemérhető, olykor (pl. az angolszász és a kontinentális közt) egyenesen hasonló eredményeket mutathatnak, miközben a hivatalos kiindulópontot képező, önnön magának egyenesen meghatározó erőt tulajdonító normatív háttéranyag - az in-put - csakúgy, mint a normatív feldolgozás módja - a sajátosan jogi feldolgozásban mint black boxban az adott kultúrában elfogadott várakozások (hivatalosan: a jogászság profeszszionális ideológiája) szerint lezajló műveletsor - külön utakról (gondolkodásmódokról) tanúskodva eltér egymástól. Hogyan is lehetséges mindez? És mi is az akkor voltaképpen, ami ezek szerint minden látszattól és állítólagos formális meghatározástól függetlenül mégis végbemegy a jogban? Miképpen teljesednek hát be valójában azok a várakozások, amiket a jog egyértelműségéhez, biztonságához, előreláthatóságához, sőt végső soron kiszámíthatóságához szoktunk fűzni? Avagy, szélsőségesen fogalmazva, jog munkál-e egyáltalán a jogászoknál - általunk és b e n n ü n k - , vagy visszavonhatatlan hatalmunk önkényét valamely gyakorlatilag még élhető és elvi-

selhető mértékig különféle - e hatalmas intézményesedésben történetesen jognak nevezett - közvetítésekkel pusztán csillapítjuk azáltal, hogy meghatározott medrekbe és utakra tereljük?
*

(Eltérő várakozás, eltérő jogrendszeri intézményesedés) Nos, mit t u d u n k meg minderről az eltérő jogi hagyományok vizsgálata nyomán? Mindenekelőtt azt, hogy eltérő civilizációkban eltérő teher hárul a jogra. Ahol a közösségi élet része, ott a közösség épülését szolgálja. Ahol a társadalmat egybefogó üdvtörténetbe ágyazódik, ott nincs is külön problematikája. Vitáiknak, formalizálásaiknak, nézetekre s megközelítésekre („rítusokra") szakadásaiknak n e m m á s a hordereje, mint a teológiában vagy az erkölcstanban. A jog n e m különül el: amit kíván, m á s is kívánja, s amit beteljesülésként elfogad, az n e m pusztán a szabályszegés elkerülésében kimerülő k ü l s ő konformitás, han e m a benne megtestesülő, szellemiségét b e l s ő kezdeményezésből valóra váltó cselekvés. Minden jog közös vonása ez, mely a bennszülött s az ázsiai jogokban n e m is vált kérdésessé; a hindu, a zsidó, az iszlám kultúrában máig hangsúlyosan fennmaradt; 1 7 s amelyből csak a történelmi időben szakadt ki - a közös római h a g y o m á n y eltérő irányban történő folytatásával - előbb a kontinentális, majd az angolszász jog. Figyelmet érdemlő m ó d o n e kiszakadás korrelál az individualisztikus társadalomfelfogás elterjedésével, majd a jogból alanyi jogosultságok egyre fetisizálóbb és gátlástalanabb kiolvasásával - ami, fontos t u d n u n k , az angol jogban is csupán a XX. században jelenik majd elsőként meg! 18 A klasszikus z s i d ó bíráskodás már eleve arra épül, hogy a felek a m e g h o z a n d ó döntésbe mindenképpen, előre kinyilvánítottan
17 A szanszkrit nyelvben 'jog' szó sincs, de amiről például MANU szól, az a hindu életben csak kisebb része az alapvetően követendő, belső erkölcsi késztetésből formálódó [a'tma tushti] életnek. A zsidó jogban a halakhah [ne cselekedj a jogon kívül] szükségképpen kiegészül az aggadah [amit teszel, egyidejűleg a jogon belül élésről tanúskodó legyen] kultúrájával. Az iszlámban pedig eleve a kötelező, a dicsérendő, a közömbös, a helytelenítendő, valamint a tilalmazott megkülönböztetésével élnek. Glenn, 26., 96. és 185-186. o. 18 F. H. Lawson '»Das subjektive Recht« in the English Law of Torts' in uő. Selected Essays I (Amsterdam & New York: North-Holland 1977), 176. és köv., különösen 179-182. o. és Geoffrey Samuel '»Le droit subjectif« and English Law' Cambridge Lazu Journal 46 (1987), 264. és köv., különösen 267-286. o. (Glenn, 220. o. 50. j.)

belenyugszanak. Ezért n e m is fejlődött ki n á l u k a jogerő tana sem, mert a felek, ha elégedetlenek, a bíróságot akár újra is felkereshetik. A döntés u g y a n a k k o r egyedi, csakis a feleknek szól, k ö v e t k e z é s k é p p e n n e m is kerülnek a döntések összegyűjtésre v a g y közzétételre. Ebből a d ó d ó a n náluk nemcsak a law-reporting, d e a korábbi d ö n t é s e k precedensként meghivatkozása is ismeretlen, ilyen m ó d o n p e d i g háborítatlanul m e g m a r a d e r e d e n d ő adottságuk arra nézve, h o g y az érvelés m i n d i g teljességgel a konkrét helyzethez szabott körben mozogjon. 1 9 Az i s z l á m jogban külön kultúrája épült ki a lánc-hivatkozásoknak, azt szolgálva, hogy a Próféta megnyilatkozásainak (történelmi) végességét mégis eligazító erővé formálhassák. 2 0 Annak ellenére, hogy a m u z u l m á n o k egyébként filozofálásban, természettudományos rekonstrukciókban logikailag igényesek voltak, mindazonáltal a fenti okból az érvelés elismert kánonjait kizárólag úgy építhették ki, h o g y megóvják a jogot a Próféta isteni kinyilatkoztatásának az általánosítás örve alatt logikailag problémátlannak tetsző, á m d e az isteni szó követéseként mindazonáltal nyilvánvalóan mégsem megengedhető kiterjesztésétől. 21 A k o n t i n e n t á l i s jog gyökereiről - „siamo tutti BARTOListi" ,22 vagyis a rómaiaktól kidolgozott csaknem végtelen lehetőségek tárházából végső soron m i n d a n n y i a n egyetlen, iskolává szervezett elgondolás követői lettünk - érdekes m e g t u d n u n k , hogy
„Évszázadokon keresztül a római j o g glosszistái inkább talmudistáknak tűntek, s e m m i n t civilistáknak. Érdekesebb volt s z á m u k r a a kérdés
19

Glenn, 92-93. o., valamint Bemard Jackson 'Jewish Law or Jewish Laws?' Jewish Law Annual 8 (1988), 25. o. 20 Ezt /wd/f/í-láncolatnak nevezik, melynek szép példája tükrében „BUKHARI [30. fej. 26. hagyomány] szerint »ABDÁN mondá, miszerint HISHAM mondá, miszerint IBN SziRlN mondá, hogy ABU HURARIA szerint a Próféta azt mondá, hogy«..." A. R. I. Doi Shari'ah The Islamic Law (London: Ta Ha Publishers 1984), 24. és köv. o. (Glenn, 161. o. 18. j.) 21 ,,[S]zemben álltak még az analogikus érveléssel is, minthogy ez a maga részéről további dedukciót vagy szubszumpciót lehetővé tevő általánosabb szabályokhoz vagy kategóriákhoz vezethetne, ami pedig aligha lenne más, mint egy teljességgel »emberi kezdeményezés« bizonyosan meg nem engedhető kifejezése [...]." B. Weiss The Spirit of Islamic Law (Athens, Ga. & London: University of Georgia Press 1998), 67-68. o. Vö. még J. Makdisi 'Formal Rationality in Islamic Law and the Common Law' Cleveland State Law Review 34 (1985-1986), 97. és köv. o. (Glenn, 176. o. 99. j.) 22 W. Rattigan 'Bartolus' in J. MacDonell & E. Manson Great Jurists of the World (London: John Murray 1913), 45. o. (Glenn, 123. o.)

[questiones], s e m m i n t a válasz; érdekesebb volt a vélemények összegyűjtése, s e m m i n t azok közül bármelyiknek a kiragadása; érdekesebb a megvitatás, s e m m i n t az elhatározott cselekvés." 23

Mégis, pontosan e körben, a jogi problematikákkal való egyidejűleg gyakorlatias és racionalizáló szembesülés közegében fogant meg egykor annak ma a kontinensünkön s szerteágazva a latin és germán nyelvű civilizációk hatását mutató dél-amerikai (és valamelyest még a távol-keleti) népeknél is elterjedt kultúrája, hogy „maga a forma az üzenet ,24 És az eredendő római rendszernélküliségből, 25 sőt egyenesen fogalmiasítatlanságból ugyanezeknek (glosszátoroknak és utódaiknak) évszázadokon keresztül tartó csiszoló munkája majd egy szigorúan fogalmi rendszert fog kovácsolni - még olyan voltaképpen üres, technikai osztályfunkciójában mégis mellőzhetetlen fogalmiságokat is beleértve, mint az egyenlőség elve, mely - úgymond - „hasonlóhoz" „hasonlót" rendel, mindennek kritériumairól azonban nem rendelkezik (miközben, ha rendelkezhetnék, úgy nyilvánvalóan - már csak fogalmilag is önmagát tenné feleslegessé). 26 Jellegzetes, hogy ott, ahol a jog közvetlenül Isten parancsa követéseként lép elő (zsidó és iszlám jog) vagy a jog alkalmi kinyilvánítását szolgálja (klasszikus angolszász jog), nincs fellebbezés. 27 Ebből máris utalást olvashatunk ki arra nézve, hogy az a n g o l s z á s z jog a római h a g y o m á n y ősiségét örökíti át a szigetvilágban egészen a XIXXX. század fordulójáig terjedően: laikus iudex helyett jury, instruáló praetor helyett judge, eljárást lehetővé tevő edictum helyett ivrit; sőt Inns a templom mellett, akár csak madhahib a mecset oldalán. Minden csak eljárás: a writ n e m más, mint egy mesterségesen felépített galambdúc, amelynek minden egyes luka egy-egy eljárásindítást lehetővé tevő akciós formát rejt. Amennyiben ezek egyikébe (1250 táján 50, 1850 táján

Glenn, 123. o. Erről a még számos tekintetben közös megközelítésmódról írhatta az angol jogtörténet, hogy „Ám azt, hogy mi is volt az ítélet, senki sem tudta és senki sem törődött vele..." T. F. T. Plucknett Early English Legal Literature (Cambridge: Cambridge University Press 1958), 104. o. (Glenn, 219. o. 48. j.) 24 David Daube Ancient Jewish Law Three Inaugural Lectures (Leiden: Brill 1981), Lect. Ill: 'The Form is the Message' (Glenn, 127. o. 41. j.). 25 A. Cock Arango 'El Derecho Romano se formo a base de realidades objetivas no por teorias o sistemas' in Studi in onore di Vinçenzo Arangio-Ruiz (Napoli: Jovene 1953), különösen 31. o. (Glenn, 136. o. 72. j.) 26 P. Westen 'The Empty Idea of Equality' I (award Law Review 95 (1982), 537. o. 27 Vö. Glenn, 92. o.

23

- 1932-ben történt eltörléséig - 75 körül!) ü g y ü n k beskatulyázható, úgy - kizárólag annak terminusaiban - indulhat eljárás; amennyiben nem, úgy nem. 2 8 No remedy, no wrong: jogi minőség, egy cselekmény jogi minősülése ott és csupán attól feltételezetten jelenhet egyáltalán meg, hogy a writek előzetesen kodifikált, zárt készletében rendelkezésre áll eljárás ennek feldolgozására. Anyagi jog így meg sem jelenik; 29 döntést a laikus jury hoz; s a bíró - vagyis a jogi-jogászi szakelem, a jog módszerességében és dogmatikai építkezésében megtestesülő „mesterséges értelem" 30 - csupán annyiban ellenőriz, vajon az akcióformán belül zajlott-e mindez le. Olyannyira eljárásban merül ki a jog, hogy ezzel immár mind a formalizmus, mind a kazuisztika s a logika kérdése is a klasszikus angol jogban új értelmet nyer. Hiszen egyfelől „senkisem tudhatja, hogy a jury milyen jogot alkalmaz, miközben szigorúan megvont formális keretek közt jár el", másfelől „esetekből képződik a jogi folyamat, az esetek azonban n e m képeznek jogot, s így ellentétben sem állhatnak egymással." A voltaképpeni döntés tehát kívül áll a jogon, faktualitásként kezelt matériája pedig a logikán. Ezért nem más, mint egyfajta „lebegés" volt és m a r a d t az angolszász jog mindmáig jellemző állapota, 31 amelyben még az sem tisztázott, vajon előzetesen jelen van-e „szabály", s ha igen, úgy képezhető-e a szabályból „norma". 3 2
#

F. W. Maitland The Forms of Action at Common Law (Cambridge: Cambridge University Press 1954), 5. o. (Glenn, 211. o. 20. j.) 29 ,,[A]mennyiben anyagi jog egyáltalán létezett, úgy azt a writ elrejtette, hiszen »réseiben« »titkosította«" - írja H. S. Maine Dissertations on Early Law and Custom Lectures delivered at Oxford (London: John Murray 1883), 389. o. (Glenn, 21. j.) 30 „Equity and Lawes, an articiall Reason and Will" in Thomas Hobbes Leviathan... (London: Andrew Crooke 1651), The Introduction [://oll.Libertyfund.org/Texts/Hobbes...]. 31 Jogerővel is csupán a jury döntése bírhatott, ami azonban nem érintette, nem is tette hát megváltozhatatlanná a jogot. Glenn, [idézetek] 60. o. 17. j., 235. és 233. o., valamint [megjegyzés] 219. o. 32 Vö. a szerzőtől 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában [Utószó a második kiadáshoz]' in Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség 2., jav. és bőv. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 379^403., különösen 390-391. o. és - teoretikus kitekintésben - 'Szabály é s / v a g y norma; avagy a jog fogalmiasíthatósága és logizálhatósága' in Regula iuris Szabály é s / v a g y norma a jogelméletben (A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2003. szeptember 26-27-én rendezett konferencia anyaga) szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor Kiadó 2004), 23-30. o. [Prudentia Iuris 22].

28

(Eltérő „racionalitások" és „logikák") Ha és amennyiben ezért elfogadjuk, hogy a racionalitás maga sem több, mint egyfajta lehetséges hagyomány, 3 3 sőt egyszerűen
„tévedés [...] azt feltételeznünk, h o g y v a n és s z ü k s é g k é p p e n feltalálható egy olyan perspektíva, amelyből mint egyetlen, legjobb v a g y legmagasabb n é z ő p o n t b ó l az eszményi racionalitást megítélhetnénk" 3 4

és ezért végső soron be kell látnunk, hogy
„ k ü l ö n b ö z ő t í p u s ú logikák és szemantikák egyaránt alkalmasan szolg á l h a t n a k a saját h e l y ü k ö n különféle elméletek eltérő összefüggéseiben", 3 5

úgy a rend normatív alapjaként s kötése természeteként - egyik lehetőségként - vagy az ismételhetetlen összetettség elismerésével a mérlegelést követő döntés informalitását is felvállaló t e l j e s s é g gel, vagy pedig - másik lehetőségként - a biztonság és a garantált ismételhetőség igézetét előtérbe helyező r e d u k t í v e l j á r á s sal kell élnünk. Az előbbi elfogadja a források és megközelítések (nézőpontok és módszerességek, normatív kritériumok és érvelések) megkülönböztetetlen és lezáratlan sokaságát, az utóbbi mindebből előzetesen kiválasztja - létrehozza és ezzel lezáróan kodifikálja - azt, amit axiomatizmusában majd logikai következtetésként, tehát előfeltételeiből szükségszerűen következőként származtathat. Míg e reduktivitás deduktív alapú logikát kínál (mely csődje esetén gyakorlati tagadásként is legfeljebb a fuzzy logic stochasztikus, statisztikai vagy éppen probablitás-alapú helyettesítésébe csap át), a teljesség elfogadása esetén a logika a maga matematikai eszményiségében vagy egyszerűen n e m talál alkalmazási terepre, vagy pedig axiomatikusan immár értelmezhetetlen polivalens (többértékű, azaz az igaz vagy hamis, jogszerű vagy jogszerűtlen dichotómiáját kiiktató, gyakorlatilag alkalmazhatatlanná tevő, esetleg közbenső - bizonytalanító - fokozatokkal felváltó) formákat vesz fel.
Kari Popper 'Toward a Rational Theory of Tradition' in uő. Conjectures and Refutations 3 rd ed. (London: Routledge Kegan Paul 1969). 34 D. C. Dennett Darwin's Dangerous Idea Evolution and the Meanings of Life (New York: Simon & Schuster 1995), 502-505. o. (Glenn, 44. o. 39. j.) 35 D. Pearce Roads to Commensurability (Dordrecht: Reidel 1987), 9. o. (Glenn, 333. o. 40. j.)
33

Az „applikáció" (s vele a logikai „levezetés") gondolatköréből kikerülés mesterpéldája a bírói gondolkodásnak a „gyakorlati okfejtés" körébe utalása a mai a n g o l - a m e r i k a i elméleti rekonstrukcióban, mely csakúgy, mint n e m régi időktől a k o n t i n e n t á l i s jogban CHAÏM PERELMAN érveléselmélete, logikailag értelmezhetetlen tartományban marad. 3 6 Miképpen jelennek hát meg az egyes ősi jogokban ezek az alternatív megoldások? A z s i d ó jogban például az ellentmondó vélekedések egyidejű elismerése bármiféle rendszerszerűség kizárásával olyan mértékig érvelésben kimerülővé teszi az egész kultúrát, hogy maga a Talmud immár olybá tetszik, mintha „számos szövegből számos szerző mind egyszerre beszélne", miközben a szabály vagy bármiféle egyértelműség még mindig n e m jelenik meg: „Éppen ott leledzik benne valahol...". Csakis önostorozás írathatja le ily sarkosan az alábbi véleményt: „iszonyatosan kiábrándító könyv [...:] minden lebilincselő [..., de] semmi sem olyan, amiben megbízhatnánk". 3 7 Ennek megfelelően „inkább konkrét, semmint absztrakt" a terminológiája; ebben a szerződés is általános típusvonásokat nélkülözően egyedi; 38 bárminemű kategória kizárólag figuratív, leíró értelemben, de n e m fogalmi osztályjelölésként használatos. Mindebben a nyugati civilizációtól mára feledésre ítélt ősi bölcsesség ölt testet, miszerint az axiomatikus gondolatnak voltaképpen nincs valóság-referenciája: önmaga lehet csupán a tárgya, amint önmagára vonatkoztatottságán túl nincs is érvényessége. 39
„A g y a k o r l a t i o k f e j t é s [...] átmeneti természetű. Nem annak megállapítását célozza, hogy valamely álláspont abszolút értelemben helyes, hanem inkább annak kimutatását, hogy ez az álláspont magasabbrendű, mint valamely másik. Rejtetten vagy nyíltan tételek összehasonlítása a tárgya" - írja C. Taylor Sources of the Self The Making of the Modern Identity (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 1989), 72. o. A. Jonsen «fe S. Toulmin The Abuse of Casuistry A History of Moral Reasoning (Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press 1988), 341. o. pedig így definiálja: „A gyakorlati okfejtés az etikában nem változatlan axiómákból formális dedukciók levonása, hanem ítélet kimondása, vagyis nézőpontoknak egymással szembeni mérlegelése". (Glenn, 44. o. 39. j.) 37 Glenn, 98. o., az utolsó idézet R. Goldenberg 'Talmud' in Back to the Sources, 157. o. 38 M. Elon 'Contract' in Principles of Jewish Law ed. M. Elon (Jerusalem: Keter Publishing House 1975), 247. o. (Glenn, 94. o. 35. j.) 39 ,,[A]z elvont fogaimiságú mintákkal szembenálló modellek használatának nagy előnye egyebek közt abban rejlik, hogy képessé tesznek a bizonyítás módszerei érvényességének állandó felülvizsgálatára [...]. [A]bsztrakt fogalmak
36

Az i s z l á m jogban hasonló gyökérzetből kerül az élre az ikhtilaf [a különbözőség doktrínája], benne a logikai ellentmondás mindkét felét is akár egyidejű isteni sugallatként elfogadó hadith [nyomatékos prófétai kijelentés] vállalásával: „A véleménykülönbség [...] az Isten nagylelkűségének jele." 40 Végezetül a h i n d u jogban sem találunk „pontos meghatározást", dedukciót, avagy bárminemű rendszerezésre hajlandóságot; minthogy ennek nincs is helye a hindu világképben. Ha ugyanis minden és mindenki részesedik Brahmanban mint világalkotóban, akkor csakis közösség van, és sohasem elkülönülés, sőt a változás képzete sem lehet más, mint pusztán illúzió. 41 A távol-keleti gondolkodási formákkal együtt így az ősi kultúrák az ember dolgaiban mind egyöntetűen sokértékű logikákkal számolnak, miközben m i n d e n n e m ű megkülönböztetést, sarkítottságot és polarizáltságot, bármiféle diszkrét mivoltot tárgyakban vagy eszmékben egyaránt csakis pusztán mesterséges emberi beavatkozás gyanánt fogadhatnak el.
*

(Mentalitás a jog megalapozásában) A hangsúlyváltás nyilvánvalóan szembeszökő. Amiről e nagyszerű összefoglaló kitekintésben az adatok, kifejtések, filozofálások gazdagsága szólt, kevésbé intézmények, mint inkább gondolkodásmódok. M e n t a l i t á s ok, amik a világra rácsodálkozás, a világban megélés folyamatában a túléléshez átélt kihívásokra válaszolva egyebek közt intézményi feleleteket is adnak. Nos, az intézményesedés, mint tudjuk, már közbenső állomás a formalizálódás útján. A végső beteljesedés az axiomatikus eszményű kodifikáltság - akár a tételes jogban, akár pusztán mentális reprezentációként a mögötte álló doktrínában - , amikor elvont fogalmiságok egymáshoz logikailag rendezett rendszereként áll elő immár a jog. Ekkorra már az intézmény sem egyszerűen gyakorlati problémamegoldás

[...] kizárólag hasonlóképpen absztrakt terminusok használatával definiálhatók csupán, és ezért sohasem lehetünk biztosak abban, hogy meddig relevánsak és mikor térítenek el a tárgytól". Steinsaltz The Essential Talmud, 147. o. (Glenn, 99. o. 53. j.) 40 Glenn, 325. o. 41 P. Diwan Modern Hindu Law Codified and Uncodified (Allahabad: Allahabad Law Agency 1958), 1. o. Vö. Glenn, 253-268. o.

alkalmi vagy rutinizálódó szülöttje, h a n e m absztrakt formula, ami egyszersmind egy másik fogalmi absztrakció mentálisan konkretizált reprezentációja. Nos, egykor például a klasszikus összehasonlító jog ennek szülöttje volt, hogy a klasszikus természettudományos osztályozás igényéből született taxonómia 42 eszközeivel gombostűjére feltűzze a szárazon tisztára logizált egyes fogalmi absztraktumokat. Annak viszont, amiről a jelen körben, a világ jogi hagyományainak egyszerre élőként felfogott konspektusa kapcsán szólhattunk, azon emberi dilemma, problémamegoldás a tárgya, amit a puszta túlélés érdekében a rend szüksége kényszerít ki a különféle kultúrákban. Ez munkál mindenben - az ordo jegyében történő problémafelvetésben, reagálásban, ehhez gondolhatóságok, technikák keresésében, tervezéssel vagy folyamatosságot nyerő gyakorlat nyomán intézményteremtésben, eszközkészlet létrehozásában s mindezeknek az eredeti elgondolástól folyvást elszakadó, kívánatosan mégis éthoszkörében m a r a d ó mindennapi működtetésében - olyannyira, hogy némi többletlendülettel még akár azt is mondhatnók: ez a motor, a többi csupán porfelhő... Persze, tudjuk, hogy a civilizációs fejlődés tagol, strukturál és differenciál, és mindeközben mindenekelőtt formalizál, tendenciájában olyan, könnyen akár embertelenítő hatásmechanizmusokat is beindító sikerrel, hogy néha olybá érezhetjük immár - sajnos, joggal - : gondolkodásunk pusztán reaktív, amennyiben csupán kitölti a formáktól eleve megszabott kereteket. Magunkra, az általunk művelt kertekre tekintve azt kell látnunk, hogy a bírói döntések megőrzése és gyűjtése, érvanyaguk felhasználása, meghivatkozása vagy egyenesen az eseten túlmutató autoritativ érvényesítése csakúgy, mint akár a bírói döntési kötelemnek (s vele a jog általános hozzáférésű szolgáltató közeggé vált mivoltának) elismertetése, akár azonos ügyben az ismételt (mert másként jogszerű) konszideráció (tehát: fellebbezés) kikényszeríthetősége - mindez egyaránt viszonylag új és a nyugati kultúrára jellemző partikuláris fejlemény. Szintén legújabb korunk s benne a nyugati világkép terméke az az absztraháló dogmatikai vívmány, hogy a jogból az individuumra szabott általános igényeket kovácsoljanak, amelyekből immár generális státusz születhet alanyi jogosultságoknak a személyek adott köreihez rendelése örvén. És az angol civilizáció (úgy-ahogy, azaz velejében tisztázatlanul s ellentmondásosan) alig egy évszázadon belül látElsőként, a természet reális tárgyain Carl von Linne [Linnaeus] Systema naturae [1735] (London: Trustees of the British Museum 1956) kísérelte meg.
42

szik csupán valamelyest hasonulni a kontinentális kultúrá(k)hoz abban, hogy a jogban egyáltalán logizáljon, vagyis hogy legalábbis érteni és saját értékén felismerni kezdje a kontinentális követelményt arra nézve, hogy a jog forrásként meghivatkozható testében fogalmiságot, a fogalmiság kizárólagosan normatív forrásaként és hordozójaként pedig specifikus eljárással képzett (tételezett) szövegszerűséget azonosítson - mint amelynek talaján a jogi megítélésnek formális művelet(ek)re történő (s legalábbis igazolási célból levezetésként értékelhető) redukálása, azaz elkülönülő egyneműsítése egyáltalán elképzelhető. Összegezve: azt láthatjuk tehát, hogy DESCARTES és LEIBNIZ formális racionalizmus-utópiája mozgásokat és törekvéseket gerjesztett ugyan, de sem egyenesvonalú fejlődéshez, sem az ellentmondás kizártságát elutasító egyéb, nem-formális racionalizmus-hagyományok visszaszorulásához n e m vezethetett. Végkövetkeztetésként így aligha m o n d h a t u n k többet vagy mást annál, mint hogy noha lehetnek újak a gondjaink, dilemmáink mégis javarészt a régiek. Nos, ezzel visszatértünk az emberhez, aki maga körül kultúrát teremtve humanizálja létét, amihez hagyományából merít erőt. Mindezzel pedig a jog forrása után kutattunk, finom mélyszerkezetében, melynek tudatosítása, eddig kialakult civilizációs alakulásai sokszínűségének a lehető megőrzése egyaránt és különösen bármiféle tájékozódáshoz, válaszutakban meghozandó döntések megalapozásához elengedhetetlen feladatunk.

Mai irányok

JOGÁTVITEL, JOGÁTVÉTEL
(Fogalmi elemzés napjaink globalista tendenciái tükrében)*

Az elmúlt évtizedekig az átvételben végződő joghatások kérdése az összehasonlító jog vizsgálódási köréhez tartozott. A jogtörténet csak annyiban érdeklődött iránta, amennyiben nemzeti vagy összehasonlító leírás tárgyaként megkerülhetetlennek (mert történetesen éppen így bejárt útnak) bizonyult; jogszociológia (és az ekkoriban m é g inkább de legalább is részben - a jogszociológia rurális vagy egyébként primitív, marginális viszonyok közti kiterjesztésének tekintett jogantropológia) pedig kizárólag egy már bevallott diszfunkcionalitás - tehát valamely normálisnak tekintett siker várakozásához képest valamilyen kivételes, tehát abnormitásnak számító kudarc - kórisméjének a leírójaként, esetleg egy mindezek után esetleg még számbajöhető valamelyes terapeutikus pótcselekvés vagy kerülőút javaslójaként mutatott iránta érdeklődést. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott. A jelenség is, az iránta megnyilvánuló politikai érdeklődés s a t u d o m á n y o s érdekű elemző szándék is egyaránt általánosodott. Ezt fejezik ki m a g u k a kérdéses jelenség egyes összetevőinek leírására használt változó fogalmiasítások, amik természetszerűleg egyszersmind híven tükrözik azon hangsúlyok módosulását is, amik az utóbbi évtizedekben végbementek a jogátvitel globális jelenséggé válása nyomán; valamint azok a tudományos viták, amelyek e folyamatos hangsúlyfinomodást követték, miközben egyben persze ki is provokálták. Nos, az a körülmény, hogy fenntartó közegként a jogban a hangsúly egyre inkább a jogi kul-

* Készült 2003-ban a Nagoyai Egyetem graduális jogi kara és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete közötti tudományos kutatási együttműködés keretében.

túrára helyeződik, sajátos ellensúlyként a jog merő technikalitását is új fénybe emelte, mint ami önmagukban arctalan készségek sorát biztosítja ahhoz, hogy egy jogi kultúra egyáltalán kifejlődhessen és megnyilvánulhasson. Mindez eset-tanulmányként értékelhető példák tükrében lehetővé teszi immár néhány következtetés levonását. 1

1. Terminusok
Recepció' / 'octroi' / 'jogexporf Az, amit a római jog sok évszázados elfeledettség után csaknem kultikus igazodásnak induló kontinentális és angolszász újjáéledéseként ismerünk; avagy az a világméretű elterjedés, ami mindenekelőtt a francia, osztrák, német, majd svájci polgári törvénykönyvek részben kultúrákon keresztül áthatoló sikerét bizonyította; sőt még az a nem lebecsülendő hatás is, amit egy a kodifikáció fogalmiasító rendszereszményétől szokásosan idegennek tekintett 2 (mert jobbára induktívként jellemzett tapasztalati gondolkodásmódból indító 3 ) angolamerikai berendezkedésben is a kódexek az amerikai államalakulásban s a brit birodalmi jogfelépülésben, kódexpótlékok pedig az USA belső jogharmonizációjában kifejtettek 4 - nos, mindez a jogtudományi vizsgálódásban annyira természetes és szerves(ülő) folyamatnak tetszett, hogy magától értetődő adekvátsággal adódtak e jelenségre a mindebben élenjáró európai kontinentális tapasztalatból merítő des7

A kezdeményező japán fél mentalitásáról ad számot Традиционное право Узбекистана и Яапонии Проблемы совершенствования законодательства [Материалы международного симпозиума, 11-13 сентября 2002, г. Ташкент] (Ташкент: Ташкентский Государственний Юуридический Институт 2002) 174. о. 2 Gunther A. Weiss 'The Enchantment of Codification in the Common-Law World' Yale Journal of International Law 25 (2000), 435-532. o. kifejtése viszont éppen azt bizonyítja, hogy az Európai Unió kodifikációs magánjogegységesítése éppen nem idegen - tehát nem is külső hatásként érkezik - az angolszász jog történelmi szellemiségéhez képest. 3 Vö. a szerzőtől 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában: Utószó' in uő. A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 379^03. o. 4 Az egész kérdéskörhöz lásd a szerzőtől A kodifikáció mint társadalmitörténelmijelenség 439 pp., passim.

1

k r i p t í v f o g a l m a k , j e l e s ü l a ' r e c e p c i ó [ n é m e t Rezeption]'5 és a francia 'octroi6 [ a n g o l u l : imposition7]'. H a b á r m á s tőből eltérő m ó d o n képzettek ezek, s z i m m e t r i k u s ellenfogalmakat alkotnak: előbbi az átvevő oldaláról t ö r t é n ő cselekvést leírva, h a l l g a t ó l a g o s a n e g y belőle k i i n d u l ó s z á n d é k o t feltételezve;8 utóbbi p e d i g az á t a d ó oldaláról történő kezd e m é n y e z é s t jelezve s az átvevő oldaláról valamiféle n y o m á s hatására p u s z t á n tűrést sejtetve.9 Mégis, n e m c s a k arról a d h a t u n k s z á m o t , h o g y

5 Latinból: 'recipere / reception'-, ez azonban nem használatos ilyen folyamatjelzésre az angol nyelvben. 6 Angol szóként gyakorlatilag ismeretlen. A XV. századtól kezdve a franciában ismert 'octroyer' az angolban kizárólag a 'hatóságtól engedményezés' értelmében terjedt el, rákényszerítést, diktátumot jelentve. Ritkán, 'octroy' formában igeként 1865-től mégis használják a fenti jogi értelemben, azonban a német 'oktroyiren' hatására. 7 Latinból ['impönére'] átvett francia [a XI. században 'enposer', 1302-től pedig 'imposer'] szó nyomán, a XVI. század végén például már ilyen szövegösszefüggésben [Richard Hooker Of the Lawes of Ecclesiasticall Politie I (1594), ii, § 6] ismerten: „The Imposition of this Law upon himself is his own free and voluntary Act." The Compact Edition of The Oxford English Dictionary [1971] Complete Text Reproduced Micrographically, I—II (Oxford: Oxford University Press) xii + 4116 o., 1389. (101-102.) o. 8 PI. Roland R. Bahr 'Rezeption als Kulturbegegnung (Zur Notwendigkeit eines erweiterten Rezeptionsbegriffes für die Beurteilung moderner Rechtsrezeptionen)' Ritsumeikan Law Review (1987), No. 2, 35-62. o.; Ernst E. Hirsch Rezeption als sozialer Prozeß Erläutert am Beispiel der Türkei (Berlin: Duncker & Humblot 1981) 139 o. [Schriftenreihe zur Rechtssoziologie u n d Rechtstatsachenforschung 50]; Imre Zajtay 'Die Rezeption fremder Rechte u n d die Rechtsvergleichung' Archiv für die civilistische Praxis 156 (1957), 361. és köv. o.; Andreas B. Schwartz 'Rezeption und Assimilation ausländischer Rechte' in uő. Rechtsgeschichte und Gegenwart Gesammelte Schriften zur Privatrechtsgeschichte und Rechtsvergleichung, hrsg. Hans Thieme & Franz Wiacker (Karlsruhe: Müller 1960), 581. és köv. o. [Freiburger staats- und rechtswissenschaftliche Abhandlungen 13]; Alan Watson 'Aspects of Reception of Law' The American Journal of Comparative Law 44 (Spring 1996) 2, 335-351. o.; C. C. Turpin 'The Reception of Roman Law' The Irish Jurist III (1968), 162-174. o.; Peter Bender Die Rezeption des römischen Rechts im Urteil der deutschen Rechtswissenschaft (Frankfurt am Main & Bern: Lang 1979) 168 o. [Rechtshistorische Reihe 8]; Emst Pritsch 'Das Schweizerische Zivilgesetzbuch in der Türkei - seine Rezeption u n d die Frage seiner Bewährung' Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft 59 (1957), 123. és köv. o. 9 Hasonló a 'jogexport [Rechtsexport]' terminusa is. Lásd pl. Wolfgang Babeck 'Stolpersteine des internationalen Rechtsexports' Aus dem Westen was Neues

a francia (és - eltörpülő mértékben - az osztrák és a német) megszálló hódítás mentén kikényszerített jogkiterjesztés, valamint a brit birodalmi jogegységesítés adminisztratíve véghezvitt esetein túl mindhárom imént említett példa-csomagunk is spontán, az átvevő oldaláról jelentkező igényről és kezdeményezésről, sőt kizárólagos (gyakorlatilag az átadó úgyszólván teljes passzivitása mellett zajló) cselekvési sorról tanúskodott; de arról is, hogy a hódítás, illetőleg a gyarmati alávetés megszűntével az egykori octroi csaknem kivétel nélkül recepcióvá szelídült. 10 Vagyis az, ami valaha ratione imperii diktált, most immár úgyszólván a véglegesség igényével - imperio rationis maradt a cselekvés elve. Az imént említett szimmetrikus fogalmi megjelölés 'recepció' és 'octroi' - így egyszersmind genealógiai levezetés gyanánt is szolgál, kielégítve egy a 'jogcsalád' fogalmából indító jogi térképkészítés, jogrendszeri rendszerezés igényeit. Mindvégig szimbolizálhatta hát a nagy sikereket a japán jogi modernizációtól a török joglaicizálásig, melyek bármennyire kétarcú színben tűntek is fel később (a jogantropológia finomabb kutatási módszerei fényében), egészében áttörést jelentettek - alapfunkciójukban tehát a jog kétségtelenül bekövetkező váltását eredményezték, s ezzel vállalt céljaikban sikert. Mind e mögött pedig az állt, hogy a XX. század elején a jellegzetesen európai talajról induló összehasonlító jogi mozgalom elsődleges adottságként az akkoriban egymástól legmarkánsabban elszakadt angolszász és kontinentális jogi kultúra különbözőségét érzékelte. Csupán ezek megszakadt vagy folytatásra lelt történelmi előzményeiként vette számba a szélesebb értelemben vett egykori nagy Mediterrán e u m történelmi kultúráit (az egyiptomitól, mezopotámiaitól, zsidótól a rómain át az iszlám és germán intézményesedésekig), és mindezekből naturális történelmi származtatással, a tényleges hatások mentén haladva építhette fel múltbéli és jelenkori világa jogrendszereinek taxonomikus térképét.

(2002), No. 4: Interessenpolitik durch Rechtsexport [www.forum-recht-online.de/ 2002/402/402babeck.htm]. 10 ALAN WATSON helyes meglátása szerint pontosan e kettősségnek - ha egykor kényszer hatására is elfogadottan, mégis jobbal ma már aligha helyettesíthetően - kellene elgondolkodtatnia arról, hogy (ha talán nem is tudjuk mindig pontosan, adott pillanatban mit és miért is teszünk) a nagy történelmi joghatások egészükben mégis egyféle optimalitást testesíthettek meg.

'jogátvitel' / 'jogkölcsönzés' A századközép francia fogalmi terméke 11 a 'jogátvitel [transfert de droit]'12, mely immár egy semleges közép pozíciójából írja le a jog mozgását, aminek eredményeként egy adott időponttól kezdve már nemcsak egy bizonyos A (származási) helyen, de valamilyen m ó d o n átvíve egy eladdig számára ismeretlen B (fogadó) helyen is - szemléletével, doktrínájával, megoldásával, szabályával, intézményével, illetőleg mindezeknek részleges halmazával vagy viszonylag teljes rendszerével (stb.) - jogként szolgál. Hasonlóképpen semleges jelzést céloz a 'jogkölcsönzés [legal borrowing]' angol-amerikai körökben elterjedt kifejezése is, mely a német nyelven uralkodó 'Rezeption'-nal szemben az angol nyelvi közegben nem hat idegenül, ámbár nem mond többet sem: az előbbivel azonos mozgást ugyanabban a cselekvési irányban nem a meg k a p á s , hanem a k ö l c s ö n vétel oldaláról fejezi ki. 'jogátiiltetés' Ebbe a kialakult helyzetbe robbant bele az akkoriban még Edinburghban a kontinentális magánjogtörténet professzoraként működött ALAN WATSONnak addigi saját, a római magánjogra koncentráló akkori munkásságában is új irányt jelölő műve, a Legal Transplants, mely szerzője elementáris felismerésének az élményét közvetítette a külvilág számára: az arra rádöbbenést, hogy az imitáció, vagyis saját új lelemény helyett a máséból éppen - történetesen véletlenül - kézre állónak a felhasználása az egyik leghatalmasabb vonulat (ösztönzés és gyakorlat) a jog fejlődéstörténetében. 1 3 A 'jogátültetés' divatos hívószóvá lett, s képi erejénél fogva nemcsak kedvezővé tette a benne rejlő problémamag irányában a tudományos érdeklődés megnyílását, de éppen a metaforikus kifejezés esetlegességeibe kapaszkodva - sajátos kontroverziákat is teremtett. Hiszen - m a r a d v a az angol nyelvben a nyilvánvalóan botanikai eredetű, 'trans+plant | äre' származású és öszszetételü 'transplant' szónál - igeként, az 'átültetni [növényt]' értelmében már 1440 óta bizonyítottan használják, főnévi használata a '[pa-

Jean Gaudemet 'Les transferts de droit' in L'Année sociologique 27 (1976), 2959. o. [Sociologie d u droit et de la justice]. 12 Latinból: 'trans+ferre'; angolban 'transfer', mai értelemben 1392-tól használatosan. 13 Alan Watson Legal Transplants An Approach to Comparative Law (Edinburgh: Scottish Academic Press 1974).

11

lánta, ami át van ültetve]' értelmében pedig 1756 óta fordul elő. Metaforikus igei kifejezésként, 'átültetni [embert]' jelölésével bizonyítottan 1555 óta használják, egy egész embercsoportot magábanfoglaló 'átültetni [népet stb.]' értelmében pedig 1608 óta. Sebészeti összefüggésben - bőr vagy szerv transzplantálásaként - 1786 óta ismert; 14 s íme, úgy tűnik, most e kétségkívül távolról merített metafora egy újabb, immár ez utóbbira ráépülő metaforikus asszociáció tárgya lesz, és WATSON óta immár a szervátültetés mintájára, egy donor és egy receptor kettősségében beszélünk jogátültetésről 15 is. Szerencsés-e a kifejezés, vagy sem? Nos, talán nyitott e kérdés, de idővel majd elválik. Á m kétségtelenül félreérthető. És ú g y tetszik, hogy ugyanúgy, ahogyan a napjainkban egyre erőteljesebben homogenizáló, artificiálisan konstruált s eredendően természetellenes késztetéseket is beépítő szocializációink ellenére eddig úgyszólván ismeretlen, célratörő kegyetlenséggel tudnak minden egyebet m a g u k alá rendelni emberi vadságaink (talán az ún. civilizációs fejlődésünkben egyre következetesebben elnyomott ösztönélet kényszeres robbanásaként), t u d o m á n y o s magabízásunkból is olykor éppen kizárólag racionalitásunk fedezetlensége, a példabeszédbeli király mezítelensége derül ki. Mindenesetre tudományművelésünkben az imént hivatkozott összefüggésből is kitűnően elég erős a szómágia ahhoz, hogy abból, ami nyilvánvalóan metaforikus kifejezés, tehát az eredendő tárgytól idegen irányokba és mezőkhöz vezető asszociatív körrel rendelkezik vagyis abból, amit fogalmilag, amennyiben egyáltalán komolyan vehetnénk, nyelvi megformálásában legjobb indulattal is legalább képileg zavarosnak kellene tekintenünk, mégis, mintha a jogtudománynak a legrosszabb német doktriner hagyomány ezek szerint túlélő szellemének engedelmeskedve n e m is lenne más tárgya, mint önmagukban fedetlen, valós referencia nélküli szavak csupán - , nos, ebből mégis viták, kontradikciók, tagadások, vagyis a külső nyelvi burkot a tárgy-

14 Cf. The Oxford English Dictionary, passim, as well as David Nelken 'Towards a Sociology of Legal Adaptation' in Adapting Legal Cultures ed. David Nelken « c S Johannes Feest (Oxford: Hart Publishing 2001), 7-54. o. [The Onati International Institute for the Sociology of Law], különösen 17-18. o. 10. jegyzet. 15 A szoros formájában vett 'átültetés' ['transplantation'] szót az angol jogi értelemben nem használja. A 'legal transplant' kifejezésében viszont a főnév éppen magát a transplantatumot jelenti: „That which is transplanted; spec, in forestry, a seedling transplanted once or several times." The Oxford English Dictionary, p. 3384. (275/2.) o.

gyal magával összetévesztő (mert azonosító) félreértés-sorozatok tudnak támasztatni jobb sorsra érdemes teóriákban is. Hiszen nyilvánvaló, hogy - ami sebészeti jelentéskörét illeti - bőröm, rokonom fél veséje, avagy éppen a disznószív, ha egyszer abba a nyomorult helyzetbe kerültem, hogy belém ültettessék, a további folyamatok során vagy mint ugyanaz, ugyanakként fog m ű k ö d n i belém kerülten is, vagy kilökődik (ami az egész beavatkozás kudarcát, hiábavalóságát jelenti), avagy - ami pusztán hipotétikus, tisztán logikailag előállítható alternatíva, mert még n e m fordult s elvileg sem most, sem a jövőben bizonyára nem is fordulhat elő - mégis csak másként kezd el funkcionálni (ami viszont következményeiben az előbbi esettel egyértelmű: orvosi értelemben csődöt jelent, személyemben pedig szintén bizonyára pusztulásomat eredményezi). Ugyanakkor a biológiai jelentéskörben mégis lehetséges, hogy az, amit átültettek, új környezetében sérülékenyebbnek fog bizonyulni, kevesebb reakciós vagy (ön)regenerációs képességet mutatva fel, vagyis eredeti mivoltával azonosként m e g m a r a d v á n mindazonáltal gyakorlatilag korábbi önmagának mégis csak egy satnyább változatát fogja megjeleníteni. A biológiai létmódon belül maradván, feltehetően hasonló lehetőségekről tanúskodik a par excellence erdészeti s általában a botanikai hasonlat is. Szintén közös jegy, hogy mihelyt a magot, növényt, fát, avagy az állati vagy emberi bőrt vagy szervet átültettem, a 'transplanter [akiből/amiből átültetnek]' és a 'transplantee [akibe/amibe az átültetés történt]' közt 16 - annak a nézőpontjából, amit átültettek - minden kapcsolat immáron megszakad: az átültetett dolog régi hordozójából és környezetéből többé már nem meríthetve, immár kizárólag az új hordozóhoz és környezethez kapcsolódik. Az ember társadalmi létmódja okán azonban akár egyes ember, akár teljes embercsoport „átültetéséről" legyen is szó, itt már nyilvánvaló, hogy - a biologikum szintjét meghaladva - a fogadó környezetben m a g u n k is átalakulhatunk. Ez természetszerűleg n e m is lehet másként, hiszen nem azért élünk, hogy ön(re)generáló automataként m a g u n k b a n valamiféle puszta azonosságot reprodukáljunk, hanem olyan m ó d o n (és azért) élünk, hogy a mindenkori (esetünkben: az új, a megváltozott) szűkebb és tágabb környezet kihívásaira válaszol(j)unk. Ennélfogva válaszadási képességünk gazdagságban, belső differenciáltságban egyaránt gyarapodni fog a korábbi állapothoz (valószínűsé16 E terminusok az angol nyelvben - ritkábban használtan - 1611-től, illetőleg 1687-től fordulnak elő.

gekhez és elvárhatóságokhoz) képest. Röviden szólva tehát, a biológiai (botanikai és humánsebészeti) hasonlatba rejtett f u n k c i o n á lis (ön)azonosság-reprodukció hangsúlyozásával szemben e metafora társadalmi nézőpontú használata az átültetettet már közvetlenül saját új hordozójától és környezetétől függő kölcsönhatásban, k ö l c s ö n ö s t o v á b b a l a k í t o t t s á g ban láttatja. Következésképpen a régi hordozóval és környezetével történő kapcsolattartás a biológiai használatú metaforával szemben itt, a társadalmi értelmű átültetésben már felvetődhet. Á m d e itt is kizárólag új, az átültetés pusztán faktuális tényébe még bele nem foglalt aktusként vagyis annyiban, amennyiben egy egyszeri alkalomhoz fűződő, vagyis az átültetés tényéhez kötődő uno actu hatásgyakorlás helyett például egy megszakítatlanul fenntartott folyamatra törekszünk. 1 7 Amint majd rögvest látni fogjuk, ezekbe az itt jelzett eltérő asszociációs lehetőségekbe kapaszkodott a jogi gondolkodás is napjainkban - talán pusztán azért, hogy a fentiekből magának (szükségtelenül? mesterségesen? talán, ám a fogalmi tisztázást mégis kikényszerítve) problémát kovácsoljon. Mindazonáltal, a 'jogkölcsönzés' a maga pusztán jelzésként használt, konceptuálisán n e m különösebben kimunkált fogalmával alkalmasnak bizonyult arra, hogy WATSON csattanós kifejezést adjon jogtörténészként nyert rádöbbenésének arról, hogy a jogfejlődés/jogfejlesztés igazi menete minták ide-oda vándorlásában, a „je prends mon bien où je le trouve" [onnan veszem javamat, ahonnan tudom] MOLlÈRE-i kiállásának 18 gyakorlatias gesztusa által, vagyis a bárhonnan vett megoldásoknak a folytonos továbbalakító adoptálása és adaptálása formájában zajlik. 19

Igaz ugyan, hogy „az is az elgondolt célok között lehet, hogy valamiképpen újraalkossák ama szélesebb szövegösszefüggés néhány vonatkozását, amelyből az átültetés történt", mégis - Nelken idézett (19. o.) véleményével szembefutva a biológiai és a szociális közt semmiképpen sem kritériumjellegű a különbség, hiszen a továbbhatás valamelyes feltételei elvileg a botanikai s a sebészeti átültetésnél is megteremthetők és célul tűzhetők. 18 Scapin in A fösvény [L Avare]. 19 A jelen szerző negyed évszázaddal ezelőtti olvasmányélményét tükröző összegzése szerint „Vajon a tehetetlenség lenne az emberi társadalom fejlődésének mindmáig leghatékonyabb eszköze? Vajon az utánzás lenne az emberi társadalom legmaradandóbb hozzájárulása saját létének mind fejlettebb feltételek között történő biztosításához?" Varga Csaba 'Jogátültetés, avagy a kölcsönzés mint egyetemes jogfejlesztő tényező' Állam- és Jogtudomány XXIII (1980) 2,191. o.

17

'piacgazdaság megteremtése' / 'demokrácia és joguralom építése' / 'emberi jogok biztosítása' / 'európai (magán)jogkodifikáció' 'Law and Development" / 'Modernization and Law' / 'droit du développement* Ma, amikor e három évtizede elhangzott rácsodálkozás m á r közkincscsé vált, és egyedi aktusok, előfordulások, eseti kezdeményezések helyett immár trendszerűvé, professzionálissá, nagyhatalmak, tőkét é s / v a g y tudást koncentráló erőközpontok számára napi magatartássá, közönséges üzletmenetté, esetleg olykor é p p a tevékenység fő profiljává lett a jogi mintákkal történő hatásgyakorlás vagy éppen (akár kufár-mentalitással, tehát a mindenekelőtt saját hasznot realizáló s ezért a nemzetközi irodalomban is a „kettős ügynökösködés" közvetítői kategóriájával jellemzett 20 ) kereskedés, az ezeket jelölő terminusok átveszik az eddigiekkel történő élést. 'Globalizáció', 'piacgazdaság megteremtése', 'demokrácia és joguralom építése', 'emberi jogok biztosítása', 'európai (magán)jogi kodifikáció' - m o n d j u k , és pontosan tudjuk, hogy milyen kontextusban mit értünk, vagyis hogy mindegyik esetben alapvetően külső modell(eke)t is követő jogalakításról van szó, noha a megközelítések és szereplők, a választott utak és követett eszközök, a módszerek és eljárások esetleg roppant változatosságot mutathatnak. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha diszciplinárisán írjuk le az ezek iránti s immár egyetemi, akadémiai, sőt esetleg egyenesen önálló jogági struktúrákban is kifejezett szervezett érdeklődést. A Lazv and Development körülhatárolt (és immár idejétmúlt, bukott) ideológiát, ám egyszersmind változatlan formában újramegerősödő amerikai kutatási irányt 21 is jelez; a Modernization and Law (vagy, pontosabban: Modernization through the Law22) a jogszociológiának a harmadik világban és az egész közép- és kelet-európai térségben visszhangra lelt, és úgyszólván az egész nyugati világtól támogatott és szakosodott problémalátását; a droit du développement pedig (a francia gloire emlékétől alig szabaduló nemzeti én-központúságon és irradiáció-vezéreltségen
Vö. pl. Yves Dezalay & Bryant Garth 'The Import and Export of Law and Legal Institutions: International Strategies in National Palace Wars' in Adapting Legal Cultures, 11. fej., 241-255. o., különösen 246. o. 21 PI. Law and Development ed. Anthony Carty (Aldershot: Dartmouth 1992) [The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Legal Cultures 2]. 22 Az amerikai akcionizmus változó tartalmú örököseként lépett ez a hidegháború korában indított World Peace through the Law washingtoni központú mozgalma helyébe.
20

túl) ideológiamentes, egyenesen jogági jellegzetességekkel felruházott s ekként szakosodott tudást, joganyagot és gyakorlati jogi tapasztalatot. 'jogi segítséglnyújtásY / 'jogi tanácsadás' Továbbhaladva a burjánzásnak indult terminusok világában, ugyanennek a szellemi környezetnek a kezdeményező és egyszersmind hatást gyakorló szereplőre koncentráló, de önmagában semleges, instrumentális kifejeződésű teremtménye a 'jogi segítségnyújtás [ritkábban foreign legal aid, gyakrabban s szemérmesebben legal assistance]' vagy 'jogi tanácsadás [Rechtsberatung]'23. A cselekvésformát illetően ez utóbbiak még határozatlanabbak, mint bármely előbbiek voltak. Szemben azonban minden előzővel, a jogot ez már nem egyszerű textualitásként fogja fel, következésképpen a jog alakítására gyakorolt hatást, a jogi intézményrendszer egészének külső minta szerinti fejlesztését sem vezeti vissza pusztán szöveg szerinti átvételre. Jelképes értelemben talán azt is elmondhatjuk, hogy nem a pozitivista gyökerű „összehasonlító jog" diszciplínájának terméke ez, h a n e m a tágabb merítésű „összehasonlító jogi kultúráké". 2 4 Hiszen eljárások és módszerek sokaságát mozgósítja, az értelmező (hermeneutikus) háttérkultúra alakításától a szűkebb vagy szélesebb oktatási formák s a tudás szétsugároztatását szolgáló eszközökkel élés kereteinek a megszervezésén át egészen az érdekeltté tétel különféle lehetőségeinek a megteremtéséig. Mindezeknek közös vonása, hogy az instrumentumtárnak csupán egyetlen nevesített készsége a szöveg szerinti, tehát szabályok formájában történő jogátvétel. Ha pedig ez pusztán egyetlen lehetséges s gondolható részelem csupán mások hosszú sorában, úgy immár más lesz ennek a pozíciója is. Hiszen itt már nem pusztán valamiféle szöveg a jog hordozója, hanem az egészében értelmezett jogi kultúra, mint ami egyedül képes arra, hogy az átültetett szövegnek (ha egyáltalán van ilyen) a jelentőségét és jelentését egyaránt megadja.

Vö. pl. Mark M. Boguslawskij & Rolf Knieper Koncepte für Rechtsberatung in Transformationsstaaten (1995) és Wolfgang Gaul 'Sinn und Unsinn internationaer Rechtsberatung' in Recht in der Transformation Rechts- und Verfassungswandel in Mittel- und Osteuropa: Beiträge zur Debatte, hrsg. Christian Boulanger (Berlin: Berliner Debatte Wiss-Ve. 2002), 102. és köv. o. [Potsdamer Textbücher 7]. 24 Vö. a szerzőtől 'Összehasonlító jogi kultúrák: szempontok a fogalmi körülhatároláshoz' Jogtudományi Közlöny LII (1997. január) 1, 45^19. o. és 'Összehasonlító jogi kultúrák?' Jogtudományi Közlöny LVI (2001. október) 10, 409-416. o.

23

Tudományos eszmélődésünk mai fokán ezért ez a legadekvátabb, bár egyszersmind legátfogóbb, ezzel egyidejűleg a legkevésbé specifikált, mert csupán a fejlesztés szándékát és külső segítségrendszerét jelző fogalom. Annyit árul el pusztán, hogy külső minta é s / v a g y szervezés bábáskodik egy jog(i rendszer) átalakításán.

2. Technikalitás
Eredeti művében WATSON nem adott fogalommeghatározást, h a n e m egyszerűen a „szabályköltöztetés" vagy a „szabályok folyamatos és tömeges kölcsönzése" jelenségéről szólt. 25 További pontosbításokkal már csak jóval később, manapság, a kritikák hatására élt. Mostanában viszont már eleve nyilvánvalóként tételezi, hogy „a szabály, ha egyszer már átültették, más lesz új otthonában"; és a szabályt egyértelm ű e n a jogpozitivizmus jegyében fogja fel - ámbár korántsem H. L. A. HART S a m o d e r n angol joganalitikai iskola szűkkeblű szabálypozitivizmusaként, hiszen hasonló nyilvánvalósággal szögezi le, hogy „szabályok - nem pusztán törvényi rendelkezések, de intézmények, jogi fogalmak és struktúrák - átültetéséről van itt szó". Példaként hozza fel
„ a n n a k s z i g o r ú a n m e g ő r z ö t t hitét, h o g y az egész b i r o d a l m o n keresztül a feudális jog egy és u g y a n a z o n volt m é g akkor is, ha n e m p o n t o s a n u g y a n a z az egyik és a másik országban. M i n d e b b ő l az a s z ü k s é g k é p peni tanulság a d ó d i k , h o g y átültetések révén a jog hasonlóvá, ha n e m is azonossá válik k ü l ö n b ö z ő országokban". 2 6

A figyelmesebb olvasásból - ami n e m feltétlenül WATSON mai ádáz kritikusainak sajátja - mégiscsak kiderül, hogy a kulcsmeghatározást megadta már eredeti művében is; csak éppen n e m erre figyeltek fel a mai bírálók. Eszerint, amint ideiglenes összegzésként már első megszólalásában is nyilvánvalóvá tette,

Alan Watson Legal Transplants 2 nd ed. (Athens, Ga.: University of Georgia Press 1993), 21. és 107. o. 26 Alan Watson 'Legal Transplants and European Private Law' Ellectronic]J[ournalof]C[omparative]L[aw] 4 (December 2000) 4 [lus C o m m u n e Lectures on European Private Law 2] [www.ejcl.org/ejcl/44/44-2.html], 2., valamint 2. és 4. o.

25

„a jog - a technológiához hasonlatosan - n a g y m é r t é k b e n az emberi tapasztalat gyümölcse. U g y a n ú g y , a h o g y csak kevesen g o n d o l k o d t a k a kerékről, á m mihelyt egyszer feltalálták, előnyei m i n d e n k i által láthatókká és m a g a a kerék sokak által használatossá lett, a jelentős jogszabályokat is csak kevés n é p vagy n e m z e t találja ki, á m mihelyt kitalálták, é r t é k ü k k ö n n y e n felbecsülhető lesz, és m a g u k a t a szabályokat is sok n e m z e t b e f o g a d j a a m a g a szükségleteinek kielégítésére." 2 7 Erre é p ü l ő e n a szociális inercia [tehetetlenség] tételét28 e g y é v t i z e d e n b e l ü l m a g a WATSON is a n n y i b a n k o r r i g á l t a , h o g y a z e s e t l e g d i s z f u n k c i o n á l i s n a k t e t s z ő s z a b á l y o k n e m ö n á l l ó h a t a l o m k é n t , t á r s a d a l m i érz é k e t l e n s é g b e n k é n y s z e r í t i k ki é r v é n y b e n m a r a d á s u k a t , h a n e m azáltal, h o g y s z a k m a i k u l t ú r á j a r é v é n a j o g á s z s á g m é g ö n m a g u k b a n i n a d e k v á t f o r m a l i z m u s o k a t is k é p e s é r t e l m e z é s e s o r á n a g y a k o r l a t b a n e l f o g a d h a t ó a n v a g y k i f e j e z e t t e n jól m ű k ö d ő e g y s é g e k k é v a r á z s o l n i . 2 9 Utólagos pontosbításaitól függetlenül azonban mégis egyértelműn e k t e t s z i k , h o g y e r e d e t i l e g WATSON t é n y l e g r a g a s z k o d o t t a j o g f o r m á l i s f e l f o g á s á h o z . S a j á t k o r a b e l i k r i t i k a i é s z r e v é t e l e m b e n m a g a m is az e b b e n rejlő leszűkítő tendenciát tettem szóvá, jelezve, h o g y „ a m i k o r ő jogról, jogátvételről, jogi változásról szól, m i n d i g c s u p á n a tételes jog írott szabályanyagát érti. A jogi k o m p l e x u s t tehát n e m a m a g a összetettségében érzékeli; a n n a k a m a g a létszerű m ű k ö d é s é b e n való megközelítéséről leválasztja a befolyásolás technikai (fogalmi, rendszertani, intézményi stb.) keretét és közegét, a m i e r e d m é n y e i n e k b i z o n y o s hangsúlyeltolódásaiban és torzítottságában jut kifejeződésre." 3 0 Watson (1974), 95-100. o. Egyidejű bírálatára lásd Richard L. Abel 'Law as Lag: Inertia as a Social Theory of Law' Michigan Law Review 80 (1982), 785-809. o., a benne rejlő visszatükröződési elmélet [mirror theory] bírálatára pedig William Ewald 'Comparative Jurisprudence (II): The Logic of Legal Transplants' The American Journal of Comparative Law 43 (1995), 489-510. o. 29 Alan Watson 'Legal Change: Sources of Law and Legal Culture' University of Pennsylvania Law Review 131 (1982), 1121-1157. o. Ez persze már maga is félúton van az ellenpozíció vállalása felé, amiként ezt kései továbbfejlesztője Edward M. Wise 'The Transplant of Legal Patterns' The American Journal of Comparative Law 38 (1990) 1, 1-22. o. - a jogot olyan „jelentésrendszerként" kezelve, amely egyidejűleg formál, de meg is testesít emberi tapasztalatot, maga is érzékeli. 30 Varga Csaba 'Tehetetlenség és kölcsönzés mint a jogfejlődés döntő tényezői' [Alan Watson 'Comparative Law and Legal Change' The Cambridge Law
28 27

Nos, a tényleges pozíciók értékelését célozva ha és amennyiben a tudományfilozófiában egy
POPPER -»• KUHN - > FEYERABEND

leszármaztatási sémának egyáltalán igaza lehet, úgy a jogösszehasonlítás módszerbeli felfogása területén ennek ekvivalenseként egyesek a
ZWEIGERT-KÖTZ —• WATSON —• LEGRAND

fejlődési sor relevanciáját ajánlják. 31 Miután PAUL FEYERABEND módszertanilag megsemmisítette 3 2 annak a kereteit, amiben a tudományfejlődést (KARL POPPER időközben klasszikus alapvetéssé lett gondolatköre 3 3 nyomán) THOMAS KUHN egyfajta önfegyelmező hagyománykövetésként egyáltalán elgondolhatta 3 4 - olyan m ó d o n haladva meg, hogy egy egészen más, stochasztikus véletlenszerűségek egymásra épülésén nyugvó s azokból egy többé-kevésbé megszilárdulóan kialakuló gyakorlatra épített értelmezési keretet ajánljon helyette - , nos, ilyen előzmények nyomán nyilvánvalóan fokozott lesz az érdeklődés LEGRAND meghaladási teljesítménye iránt. Nos, PIERRE LEGRAND már közel másfél évtizede egyfolytában kétfrontos harcot vív, egyazon lényegbeli mondanivalóval - az elmélet síkján WATSON kritikusaként, gyakorlati elkötelezettségében pedig az Európai Unió közös magánjogi kodifikációjának, pontosabban a kontinentális jog és az angol jog belátható időbeli közelségben állítólag hamarosan lezajló egybeolvadásukig tartó folyamatos közeledése

Journal 37 (1978) 2, 315-336. o. szemléjeként] Jogi Tudósító X (1979) 11-12, 4-9. o., különösen 6. o. {újranyomva in Varga Csaba Jogi elméletek, jogi kultúrák Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből (Budapest: ELTE „Összehasonlító jogi kultúrák" projektum 1994) xix + 503 o. [Jogfilozófiák], különösen 205. o.}. 31 Burkhard Schafer 'Form Follows Function Fails - As a Sociological Foundation of Comparative Law' Social Epistemology 13 (1999) 2,113-128. o. 32 Paul Feyerabend Against Method Outline of an Anarchistic Theory of Knowledge (London: NLB 1975) 339 o. 33 Karl Popper The Logic of Scientific Discovery (New York: Basic Books 1959) 480 o. 34 Thomas S. Kuhn The Structure of Scientific Revolution [1962] 2 nd enlarged ed. (Chicago: The University of Chicago Press 1970) [Foundation of the Unity of Sciences 11:2].

lehetetlenségének a kimutatójaként. Jelesül, LEGRAND m á r régóta vallja, hogy a jog mint szabály, mint pusztán szövegszerű megjelen(ít)és egyszerűen értelmezhetetlen a mindennek értelmet adó háttérkultúra mélyebb megértése - esetünkben: a kettőnek teljes egységben, egymásrahatásukban történő (s hozzátehetnők mi, magyarok, HORVÁTH BARNA nyomán: szinoptikus) felfogása - nélkül. Vagyis a szabályok hasonlósága é s / v a g y különbözősége, a kontinentális jog és az angolszász felfogás tömbjei közötti kettősség mögött valójában egy immár évezrede elkülönülő utakra nyíló történelmi fejlődés, megszilárdult szemléletbeli hagyományok különbözősége áll. Olyan egymással közös nevezőre n e m hozható kétféle ún. j o g i mentalitás, melyeknek eltérő gyökérzete és gondolkodási kultúrája sem akarati aktussal, sem egyszerű elhatározással valamiféle közösségben egyik napról a másikra aligha egyesíthető. Hiszen ezek adottságként, a mögöttük m e g b ú v ó néplelket is egykor megformáltan állanak fenn, s ezekhez képest egy másik, az előzményével szembefutó vagy azt új utakra kényszerítő adottság előállása csakis történelmi fejlődés eredménye lehet. Ilyesmi persze előállhat majd egykor. Bármiféle folyamat, így ez is, természetszerűleg támogatható, segíthető, sőt adott keretek közt nyilvánvalóan akár gyorsítható is. Máról holnapra azonban, puszta eszközválasztással távolról sem előállítható. Amint vitájuk a közelmúltban kiélesedett, LEGRAND is az eddigieknél bővebb kifejtésre kényszerült. Leszögezte például, hogy „egy szabály sohasem lehet képes arra, hogy teljességében megmagyarázza vagy kifejtse önmagát", merthogy a szabály - önmagában pusztán „felszíni jelenség" lévén 35 - n e m is jelenthet semmit. Ha pedig jelentettségében (azaz jelentését is magábanfoglalóan) fogjuk fel a szabályt, úgy az átültetés m á r eleve reménytelennek bizonyuló vállalkozás, hiszen textus és jelentés egymáshoz kapcsolódása, textus által egy adott jelentés kiváltása még önmagában a forma, a szimbólum, tehát a szövegszerűség fizikai átvitelével (avagy kötelezőségének a kiterjesztésével, másutt is elrendelésével) éppen n e m történik meg. Amint tehát folytatja: „a szabály, ami »ott« volt, önmaga n e m kerül »ide« áthelyezésre." - merthogy itt egészében többről és másról van szó. Helyesen szögezi le ezért, hogy „A szabály szükségszerűen egy [további tartal-

E kifejezést Viktor Smith 'Linguistic Diversity and the Convergence of European Legal Systems and Cultures: Is Legrand's Pessimism Justified?' [előpublikáció gyanánt] in Langue et Culture - Language and Culture Copenhagen Studies in Language 29 (2004), 2. o. használja.

35

makat is] magábanfoglaló kulturális forma." Következésképpen hiába viszünk át bárhová is szimbólumokként pusztán nyelvi jeleket. Ugyanis akkor, amikor megpróbáljuk ezeket új közegükben és környezetükben meggyökereztetni, immáron egy saját másik, n e m előző televényükben meghatározódott jelentés fog sarjadni belőlük. Elmondhatjuk hát, hogy „Ilyen m ó d o n a szavak kölcsönzött formája hamarosan a vendéglátó kultúrában válik honossá az abban rejlő integratív képesség révén." Összegezésképpen tehát ezt kell m o n d a n u n k : részből az egészet nem határozhatjuk meg; az egész pedig immár az új összességben lesz adott - hiszen „extra culturam nihil datur."36 Ha és amennyiben az említett tudományfilozófiai levezetési sornak van egyáltalán értelme és bármiféle relevanciája a mi saját kérdésünk tekintetében, úgy az - legalábbis számomra - n e m más, mint a kísérleti megalapozások, tömeges részkutatások sziszifuszi munkája n y o m á n egy önmagában jogosult kritikai nézőpont felvetése. Nos, egy ilyen bíráló hangnak javaslatként felfogva nyilvánvalóan éppen gazdagítania kellene a problémamegközelítés módszertani összetettségét, azonban maga is egyszempontúvá válván, inkább óvatosságra és fokozott szerénységre késztet, miközben az előbbi a saját logikája mentén to-

A bekezdés többi idézete Pierre Legrand - 'What »Legal Transplants«?' in Adapting Legal Cultures, 55-70. o., különösen 57-58., 61., 59., 62. és 63. o. - tollából való. Szép hivatkozása [E. Hoffman Lost in Translation (London: Minerva 1991), 275. o.] szerint „ahhoz, hogy egy nyelvet vagy szöveget jelentésének módosulása nélkül lefordíthassunk, eredeti közösségét is magunkkal kellene vinnünk". Max Rheinstein közel négy évtizede elhangzott klasszikus kifejtése ['Comparative Law - Its Functions, Methods and Usages' Arkansas Law Review 22 (1968), 419. o.] szerint „Még ugyanazon nyelv szavai is eltérő jelentést hordozhatnak különböző jogrendszerekben", hiszen - amint erre jelenkorunk hermeneutikai alapvetése [Hans-Georg Gadamer Truth and Method 2 nd ed. trans. J. Winsheimer & D. B. Marshall (London: Sheed and Ward 1993), 190. o.] is utal: „a rész jelentése csakis a kontextusból, vagyis végső soron az egészből tárható fel" - itt lépésről lépésre új meghatározások érvényesítik több-kevesebb sikerrel magukat. Következésképpen - szögezi le a „Jog és Irodalom" mozgalmának úttörője [James Bond White Justice as Translation (Chicago, 111.: The University of Chicago Press 1990), 248. o.] - „az új szöveg minden egyes eleme a régitől különböző jelentést foglal magában, minthogy a régihez hasonlatosan az új szöveg is a kontextusból veszi jelentését [...], s ez a kontextus mindig új". - Habár önmagában csupán egy a jogi idézésről szóló esettanulmányról van szó, sokatmondó a szerzőnk korábbi írása 'Form is also Culture' [1994] in Pierre Legrand Fragments on Law-as-Culture (Deventer: W.E.J. Tjeenk Willink 1999), 4. fej., 35-56. o. [Schoordijk Institute].

36

vábbhaladva természetszerűleg eljut önmaga leszűkítő, úgyszólván szélső értéket képező végleteiig is. Ha tehát egyáltalán lehet jogosultsága egy ilyen származtatási sémának mint fejlődési sornak, úgy inkább valamiféle az alábbihoz hasonló ábrázolást vélnék védhetőnek miszerint
jogpozitivizmus fejlesztése, s fokozatos
=> L E G R A N D =>

meghaladása

Comparative Law
(DAVID, ZWEIGERT-KÖTZ)

=>

WATSON

Comparative Legal Cultures

(előzmény
FISH i s )

- , amelyben egyfelől a jogot szövegszerűségében kezelő jogpozitivizm u s n a k megfelelő klasszikus „ ö s s z e h a s o n l í t ó j o g " , másfelől e szövegszerűség voltaképpeni jelentését az értelmező közegben (hagyományban stb.) láttató „ ö s s z e h a s o n l í t ó j o g i kult ú r á k " cövekelik ki az egyiktől a másik felé tartó mozgásirányt. Pontosabb és bővebb kifejtés szerint egy ilyen sorban juttatnak katalizátorként játszható szerepet egyrészről a még pozitivista örökséget gondozó és ennek továbbfejlesztéséhez elérkező WATSON, másrészről az e hagyománnyal feltétlen szakítást programként meghirdető LEGRAND számára. Mind e közben ugyanakkor tudatosítanunk kell, hogy LEGRAND célja és a hic et nunc adott vitaközegben sikerre vitt hatása éppen ú g y az ellen-fogalmiasítás, vagyis a szélső értékig vitt és immár n e m gyakorlatias tagadás teoretikus megfogalmazása volt, mint amilyen szerepet például (az elmélet oldaláról RONALD M.
DWORKIN 37 v a g y CHARLES YABLON, 38 a „ j o g é s i r o d a l o m " új-de-

konstruktív amerikai irányzatának indítása 39 oldaláról pedig JAMES
BOYD WHITE 4 0 é s m á s o k m e l l e t t ) STANLEY FISH 41 j á t s z o t t a g o n d o l k o -

Vö. Ronald Dworkin teljes munkásságával a 'The Model of Rule' University of Chicago Law Review XXXV (1967) 1 közzétételétől kezdődően. 38 Pl. Charles M. Yablon 'Law and Metaphysics' The Yale Law Journal 96 (1987) 3, 613-636. o. 39 Vö. pl. Interpreting Law and Literature A Hermeneutic Reader, ed. Sanford Levinson & Steven Mailloux (Evanston, 111.: Northwestern University Press 1988) xvi + 502 o. 40 PI. James Boyd White Heracles' Bow Studies in the Rhetoric and Poetics of Law (Madison: University of Wisconsin Press 1985) xviii + 251 o. [Rhetoric of H u m a n Sciences].

37

dási alapok megfogalmazásában, a hangsúlynak a jogi szövegről a jogban megértésre törekvő személyes intellektuális rekonstrukcióra történő átirányításában. Nos, noha mind a kettővel radikálisan szembefordul, harmadikként szintén teljességgel megalapozottnak tetszik GUNTHER TEUBNER észrevétele arról, hogy az „átültetés" képzete a maga biológiai sugallatával már eleve téves irányba visz, hiszen ez a „Mindent vagy semmit!" elve alapján működik, míg itt éppen új, nem teljesen előrelátott (mert kimerítően éppen előreláthatatlan) események indításáról van szó. N e m véletlen ezért, hogy TEUBNER eleve provokatív módon, köznapi szleng-közeli kifejezéseket használ képes értelemben - ahelyett, hogy szokásos szakterminusokhoz folyamodnék - , amikor leszögezi:
„jogi ajzószerek [...] egy fejlődési d i n a m i k á t e n g e d n e k szabadjára, a m e l y b e n a külső szabály jelentését rekonstruálják, m i k ö z b e n a belső s z ö v e g ö s s z e f ü g g é s alapvető változáson m e g y keresztül". 4 2

Tehát láthatjuk: 'ajzószer', ami 'szabadjára enged' - azaz valami, ami igazából sem ide (a régi átadóhoz), sem oda (az új átvevő világához) nem tartozik. Vagyis az, amit átültettek, n e m más, mint egyébkénti folyamatokba tudatosan közbeékelt idegen test, amely pontosan arra alkalmas - azért is hozták létre hát - , hogy fokozott aktivitásra, reagálásra serkentse a (talán egyébként elpuhulásra is hajlamos) helyi erőket. Valójában azonban, úgy vélem, maga az alapkérdés tisztázatlan, vagyis a vita anélkül bontakozott ki, hogy a felek előzetesen tisztázták volna fogalmi előfeltevéseiket. Ha ugyanis azt fogadom el kiinduló tételként, hogy a
„jog = szabály"

(tehát visszavezethető szabályra és így tovább, ami közelállónak tetszik minden pozitivisztikus megközelítéshez, így WATSON idézett felPl. Stanley Fish Doing What Comes Naturally Change, Rhetoric and the Practice of Theory in Literary and Legal Studies (Durham « c London: Duke S University Press 1989) x + 613 o. 42 Gunther Teubner 'Legal Irritants: Good Faith in British Law or How Unifying Law Ends up in New Divergences' The Modern Law Review 61 (1998) 1, 11-32. o., különösen 12. o.
41

fogásához is), akkor az, amit átültettek, egy már önmagában is működő (működésre képes) egység. Persze ugyanúgy, ahogyan magnak, palántának (stb.) egyaránt szüksége van környezetére (példánkban: termőföldre, locsolásra, melegre, napfényre), hogy életben maradhasson és önmagát megvalósítva növekedésnek indulhasson, természetszerűleg a szabályként felfogott jog is feltételez valamiféle kedvező empatikus környezetet (így mindenekelőtt a jognak szabály működtetésével történő megvalósítása szándékát, az ehhez múlhatatlanul szükséges szakmai készséget, mindezek professzionális hordozójaként pedig a jogászságot); ez utóbbi azonban n e m több, mint pusztán eszközjellegű, járulékos kellék - olyasmi tehát, ami kizárólag a szükséges kiegészítők körébe sorolható. Mert a főszereplő itt mindenképpen és változatlanul a transplantation marad, mely saját életében, folyamatában realizálja önmagát. Á m abban az esetben, ha a jogban egyébként m i n d e n k é p p e n jelenlévő szabályelem 4 3 n e m több, mint pusztán eszköz, és mint eszköz, csupán egyike (még ha ezek sorában kitüntetett referenciális fontossággal felruházott is) a folyamatok standardizálása menetében felhasználásra kerülő készségeknek (amely vélemény pedig bizonyosan n e m áll messze LEGRAND kiindulásától), akkor annak - immár kiinduló tételként érvényesített - elfogadásához jutunk, hogy a
„transplantation = m i n d ö s s z e egy t á r g y "

- vagyis tárgy csupán - , amit eszközként az működtet, akinek a kezébe kerül. Következésképpen az, aki történetesen megkaparintja, arra

Antony Allott The Limits of Law (London: Butterworths 1980), 255-256. o. Alekszander Szolzsenyicin A gulag szigetcsoport 1918-1956 (Budapest: Új Idő 1989) „jogrend"-leírására támaszkodó igenlő válasza nyomán írhattam - 'Mi kell a joghoz?' [1989] in Varga Csaba Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések (Budapest: [AkaPrint] 1998), 33-34. o. - az alábbiakat: „A LEWIS CARROLL által modell-értékűként leírt helyzetben, Alice Csodaországban is Alice s a többiek ugyan eleinte hihették, hogy a királynő krikettjátékában krikettet játszanak. A királynő parancsaiból és azok végrehajtásából azonban hamarosan rá kellett jönniök, hogy nem ezt, hanem ehelyett a királynő játékát játsszák. Márpedig ha értetlenség támadt is bennük vagy a szabály homályosnak tűnt mindez jottányit sem változtathatott azon, hogy: játék volt ez is, szabályokat is mutatott, noha egyetlen szabályt lehetett csupán rekonstruálni benne, mint rögzítettet és előre láthatót - tudniillik azt, amelyik kimondta, hogy minden további szabály megállapítására a királynő jogosult."

43

és úgy használja fel, amire egyébként kulturálisan (intézményi és személyi motivációinak végeredményeként) késztetéssel rendelkezik. Á m amennyiben a fenti felismerések összességének birtokában következetesek kívánunk maradni saját megkezdett gondolatsorunkhoz, akkor már n e m azt kell m o n d a n u n k - hiszen n e m egy a m ú g y m á r a stabilitás és szükséges változás egyensúlyának megállapodottságában m ű k ö d ő jogi rendszer mindennapjait kívánjuk leírni, h a n e m egy a jogátvitel eszközével kikényszerített, provokált jogmegújulásnak a mechanizmusát - , hogy a

„jog = tételezés + (a szabály stb. értelmezési közege + a jogi kultúra egésze)"
egy normálisan zajló folyamatban, h a n e m azt, hogy kívülről és szervetlenül valamiféle új elemet iktattunk be, vagyis egy eddig ott és akkor még n e m ismert eszközt ékeltünk közbe az addig többé-kevésbé szervesen zajló folyamatokba. Ezzel pedig egyszersmind kiszolgáltattuk ezt az elemet vagy eszközt a továbbzajló mozgásoknak, így a többnyire változatlan szereplők kénye-kedvének, akik aztán majd úgy és arra, akkor és olyan intenzitással, és aszerint, hogy milyen indíttatással rendelkeznek, v a g y korábban volt eszményeikhez visszaadaptáló (tehát a valóságos jogmegújulást szabotáló) készséggel, v a g y éppen ezen új eszköznek a saját eredeti forrásvidékén táplált (tehát igazi változást előmozdító) elkötelezettséggel fogják majd felhasználni, ahogyan (amilyen intenzitással stb.) az ő világlátásuk, az általuk érvényesíthető szakmai éthosz és jog(ász)i kultúra, az elfogadott igazolási standardok (stb.) körében megfogalmazhatónak (értelmezhetőnek) tartják; amiként tehát egyáltalán eredendően szándékolják és igazolni tudják; vagyis úgy, ahogyan lehetőségük nyílik érvényre juttatására. A transplantation ezek szerint itt már teljességgel - előreláthatatlanul, befolyásolhatatlanul, véletlenszerűségeknek is függvényévé téve - kiszolgáltatott: a jogi instrumentáriumnak az eddigiekhez képest egyik új kellékeként (s immár n e m saját erejétől függően) ilyen vagy olyan irányban úgyszólván tetszőlegesen használható é s / v a g y szabotálható. Márpedig egy ilyen összefüggésben szemlélve ú g y tetszik, mintha TEUBNER előbb látott s egyébként éles szembefordulást jelző észrevétele is csupán egyfajta köztes állapotot rögzítene. Merthogy egyfelől tény, hogy az általa kifejezett „fejlődési dinamika" révén új tényezőt iktat(t)unk a folyamatba, másfelől azonban csakis akkor szólhatna ez az egész történet magának a kérdéses szabálynak a sorsáról, ha és

amennyiben egy megszakítatlan teleologikum (vagyis egy elejétől a végéig valamiképpen kívülről s felülről a rendszerre rátelepített s mindvégig következetesen önmaga kikényszerítésére képes célkövetés) szemszögéből ítélnénk - ez viszont a fentiek tükrében nincs így. Hiszen ha a transplantatum képében csupán egy eszközt vittünk be a folyamatba, úgy adott (és nem másmilyen) kultúrától telítettsége, vagyis m i b e n léte, és korántsem puszta m a g á b a n léte teszi azzá, ami: ez az, amiért egyáltalán valaha létrehozták, amiért ott használták, amiért máshová is átvitték, hogy ott is használják, sőt amiért m a j d a n át is fogják örökíteni a következő generációkra. A fentiek tükrében így mindaz - „szabályok: nem pusztán törvényi rendelkezések, de intézmények, jogi fogalmak és struktúrák" - , amiről a jogtörténész WATSON az elmúlt évezredek emlékeiben tallózva joggal mutathatta ki, hogy kölcsönös kölcsönzések kusza sokaságán keresztül testesítették meg a jogalakulás folyamatát, immár nem pusztán olyanként jelenik meg, mint ami a mögöttes hermeneutikus kultúra nélkül értelmezhetetlen, hanem egyszersmind olyanként, mint ami önmagában n e m más, mint puszta technikalitás. Vagyis készség eszköz és eljárásmód - : olyasmi tehát, ami csakis annak kezében ker ü l g e t ) vagy n e m kerül(het) alkalmazásra, aki előbb a kezébe fogja. Bármilyen éthosz gúnyájába is öltöztetik hát, önmagától önmaga nem válik olyan önfenntartó s egyszersmind kisugározásra képes erővé, amely uralkodni tud alkalmazóján. Egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy meghatározza akár azt, hogy egyáltalán kézbe veszik-e majd, sem pedig azt, hogy ha esetleg már észrevették s kézbe is fogták, úgy mire alkalmazzák. Hasonló következtetésre jutva közel negyed évszázaddal ezelőtt, éppen WATSON úttörő rádöbbenése kapcsán fogalmaztam meg az ő kifejtését illető hiányérzet kifejezéseként, hogy
„a jog az emberi technikákhoz hasonlítható. Ezek a d o t t közegben, a d o t t szükségletek kielégítésére jöttek történelmileg létre - mihelyt a z o n b a n történelmileg létrejöttek, eredeti feltételeiktől eltávolodva, m á s ö s s z e f ü g g é s e k b e ágyazva is az emberiség közös kultúrkincseként h a s z n o s í t h a t ó k k á lesznek. Ez p e d i g a jog m i n t technikai eszköztár viszonylagos nyitottságát jelenti a társadalmi összfolyamatban." 4 4

Varga Csaba 'Jogátültetés, avagy a kölcsönzés mint egyetemes jogfejlesztő tényező' Állam- és Jogtudomány XXIII (1980) 2, 297. o.

44

Márpedig a technikalitás nemcsak a jogi gondolkodás paradigmatikusan sajátos útjait, módjait, kritériumszerűségeit, érzékenységét feltételezi (vagyis azt, hogy végső soron tételszerű levezetés formájában érvényességet leszármaztató bizonyításra, illetőleg a bármiként elért eredmény ennek megfelelő utólagos igazolhatóságára kell törekednie);45 sőt nem is csupán jogtechnika és jogdogmatika egymást feltételező egyidejűségét (vagyis azt, hogy az önmagukban mindig mindkét logikailag ellentétes irányú következtetés levonására alkalmasan rendelkezésre álló technikák között megejtendő, s jogilag és logikailag immár nem kötött választásban legfeljebb a jogi kultúrát is képviselő jogdogmatika játszhat valamelyest még irányító szerepet);46 hanem végső soron azt, hogy minden - fogalmiság, értelmezési hagyomány, mögöttük megbúvóan értékpreferenciák sora (stb.) -, ami a jog képében egyáltalán rendelkezésre áll, kizárólag az (adott kulturális közegben tevékenykedő) alkalmazó által és kiválasztó döntése következtében jelölődik (válik tehát az aktuális alkalmazásban) azzá, amire és amiként esetleg ténylegesen felhasználják. Önmagában nincs tehát 'szabály' és 'elv', 'általános norma' és 'kivétel', avagy bármiféle egyéb strukturáló elem a jogban: jogtechnikai hagyományunk ugyan szükségképpen beépíttet ilyeneket velünk a jogalkotás folyamatába, megfontolandóvá tesz hagyomány követést a jogalkalmazás során - ámde annak kérdése, hogy végső soron mi micsoda (mert mivé is minősül majd), kizárólag folyamateredményként derül ki, vagyis annak immár kizárólag utólagosan leírhatóvá válásakor, hogy mit mivé tettek és miként használtak a ténylegesen zajló folyamatban.47 A technika, a felhasznált eszköz szabad gyökű mivolta hasonló vitát keltett már a társadalomfilozófiai értelmezésben is, amikor például a XIX. század derekán a római jogrecepciót FERDINAND LASSALLE a régi hagyomány félreértésének, ám KARL MARX egyszersmind elkerülhetetlenül szükségképpeninek is minősítette. Kései társadalomonVö. a szerzőtől 'Vélelem és fikció mint a jogtechnika eszközei' [Szájer Józseffel társszerzőségben] Állam- és Jogtudomány XXXVII (1995) 3-4, 275-301. o. és A jogi gondolkodás paradigmái [1996] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o., passim. 46 Vö. a szerzőtől 'Jogtechnika és jogdogmatika' in Ünnepi kötet Boytha György né 'tiszteletére szerk. Bándi Gyula (Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar 2002), 144-155. o. és 'Célok és eszközök a jogban' in uő. A jogi gondolkodás paradigmái, XII. függelék, 467-479. o. 47 Vö. a szerzőtől 'A jog struktúraelemei' Állam- és Jogtudomány XLIV (2004), megjelenés alatt.
45

tológiájában e dilemmára LUKÁCS GYÖRGY adta meg az eddigiekben legpontosabb választ. Ennek értelmében a gyakorlati objektivációk mindig kizárólag a bármikori jelen szükségleteinek a nézőpontjából értékelendők. Ontológiai kategóriák tehát, amelyeknek mint ontikus létösszetevőknek a pusztán ismeretelméleti megítélése csakis félreértésekhez vezethet. 48

3. Kontrasztok a jogátvitelekben és m e g í t é l é s ü k b e n A „jog/,-átvitel helyzetei a WATSONi kitágított „szabály"-átvitel értelmében immár egyre kevésbé jellegzetesek az utolsó fél évszázad eseményeire nézve.
Igaz ugyan, hogy a II. világháború utáni időszak fellendülése eredményeként kezdtek elterjedni igazán a különféle jogátvételi formák. Azonban akár a gyarmati alávetettség megszűntével önálló jogrendszerépítés útjára lépő, akár saját visszahúzó hagyományaikkal (hagyatékukkal) küszködő egyéb afro-ázsiai vagy dél-amerikai országokról volt légyen is szó, az irány egyre határozottabban eleinte az „európaizálás" és „nyugatiasítás", majd a „modernizálás" jelszavával tűzetett ki - amik fedőszóként voltaképpen egyértelműen a kapitalisztikus gazdasági és intézményrendszeri gondolkodásmódot s formavilágot takarták. Mihelyt pedig a Szovjetunió nemcsak katonai, de expanzív nagyhatalmi értelemben is birodalmi központtá vált, a hatalmas közép- és kelet-európai térségen túl a harmadik világbeli országokra is gyakorolt politikai befolyása gyakorlatilag mind egyöntetűen - s könyörtelenül - a szovjet típusú „szocializmus" kiterjesztését jelentette és eredményezte. Nos, mindez annyit jelent, hogy a hidegháború a maga két monolit hatalmi tömbre szabdaltságával egyszersmind ideológiailag is kettéhasította a világot. Ebben a máig tartóan túlideologizált - s „a történelem vége" új-utópizmusával 4 9 csattanóan lezárhatónak vélt, tehát változatlanul ideologizáló szemüveggel szemlélt Vö. a szerzőtől A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981), 207-209. o. [Gyorsuló Idő]. 49 Francis Fukuyama The End of History and the Last Man (New York: Free Press & Toronto: Maxwell Macmillan Canada 1992) xxiii + 418 o. Erre az időszakra válik jellegzetessé a „misszionáriusi hevület" - James A. Gardner Legal Imperialism American Lawyers and Foreign Aid in Latin America (Madison: University of Wisconsin Press 1980) xii + 401 o. - , mely ettől kezdve állandó kísérőjévé válik e folyamatoknak.
48

világban a tudatos joghatások java immár kizárólag részben, csupán eszközként foglalja magában a szabályimportot, hiszen egészében egyik vagy másik (illetőleg ma: a fennmaradt egyetlen) nagyhatalmi tömbhöz való többé-kevésbé totális ideológiai, politikai, gazdasági és rend-szervező kapcsolódást, s ebben a jogászi éthoszok, világképek, intézményesedések (egyebek közt tehát: szabályok és egyéb szerkezetalakító elemek) átvételét (avagy olykor azok ihletésére helyi színekben történő újjáalkotását) jelentette. Szemben tehát az ideológiai érdektelenség korának évszázadaival (a római jogrecepciótól a japán modernizációs jogváltáson s a török laicizáló kodifikáción át az etiópiai polgári kódex „fantáziatörvényének" 1960-ban történt megalkotásáig 50 ), amikor is a reform célja szabályátvételre egyszerűsödött - amit ideológiai tanulmányok n e m előztek meg, sőt, mi több, ennek sikerét célozva a folyamat ilyesmibe utólag sem torkollott - , a legújabb (és minden eddiginél ideológiavezéreltebb) évtizedekben viszont - egyfajta totalizáló Gesamtplan jegyében - a külső minták átvételére szólító bármiféle jogreform már egy a maga teljes ideologikumában felfogott civilizáció elsajátításának a jegyében zajlik. így érkezünk el puszta szabályátvételtől a mintákhoz igazodásig, amikor is immár egy teljes társadalomfilozófia - s benne és vele az ez utóbbi szolgálatában kialakított látásmódok, intézményesedések, fogalmi útteremtések teljes körének - elsajátíttatása a cél.51 Példaértékű, ahogyan történetesen a „Law and Development" amerikai mozgalma iszonyatos mérvű befektetéssel megkísérelte, majd elbukta azt a törekvést, hogy a déli, latin-amerikai szubkontinensből az északinak egyfajta kistestvér-típusú kópiája álljon elő. Ma már inkább mosolyra fakasztó rövidlátásnak látjuk azt a természetességet, aho-

Az utolsó példához vö. pl. René David 'A Civil Code for Ethiopia: Considerations on the Codification of the Civil Law in African Countries' Tulane Law Review 37 (1962-1963), 187. és köv. o., valamint Jacques Vanderlinden Codifying for Developing Countries A Case-study of the Ethiopian Civil Code (Addis Ababa: Haile Selassie I University 1965). 51 Ebben is a legrosszabb változatként írják le a jelenlegi amerikai gyakorlatot, mely önmaga kiindulópontként fogadásában már nem is érzékeli az ideologikumot, mikor bizonyos formalizmusok elfogadtatását önmagában csodaszerként láttatja, ám gyakorlati érvényesülése buktatóiról már elfeledkezik. Lásd Thomas Carothers „The Rule of Law Revival" Foreign Affairs 77 (1998), No. 2, 95106. o.

50

gyan - mint azóta is52 - az exportőrök saját berendezkedésüket az egyetemes emberiség egyetlen méltó és élhető, tehát feltétel nélkül követendő civilizációs mintájaként tudták láttatni. Ehhez mérhető soványnál is gyengébb eredményeik láttán későbbi csalódottságuk is. Amint tehát az utólagos kritika önmagával szembeforduló ellenfényben immár lecsupaszítva kezdi el érzékelni az amerikai álmot, most már jobbára arra döbbennek rá, hogy - túl azon a primitív, mechanikus (s Európában a XIX-XX. század fordulójának szociológiai vitáiban már véglegesen meghaladott) világlátáson, miszerint a jog és szabályai könnyedén bárhová magunkkal hordozható és ezért autonóm alkatrészek csupán, s így egy másik kultúrába szabadon át is ültethetők 53 - „egyetlen másik ország sem használja a jogászokat s a jogi intézményeket olyan kiterjedten és széleskörűen", mint az Amerikai Egyesült Államok, hiszen „a valóságban sehol másutt nem alkalmazzák a perlést a társadalmi átalakulás eszközeként"; sőt ezen belül is Amerika „úgyszólván egyedülálló annak arányaiban, ahogyan az általános jogképzési folyamatot [...] bíróságaira bízza." Ezt egészíti ki az amerikai politikai élet mindig és minden áron rövidre zárt győzelmi irányultságának a valódi gondoktól, azok tényleges felvállalásától történő elemi irtózása is. Annak fényében, hogy „az amerikai politikusok vonakodnak attól, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyeknek ára szavazók elveszítése lehet", ez magyarázza, hogy „A politikai többséggel szemben a bíróságok [...] vállalják fel a kisebbségek oltalmának feladatát." Márpedig - amint erre akár a szocializmusban egykor zászlót bontott magyar MARXista jogszociológia megalapozott következtetéseiből 54 korábban is rájöhettek volna - mindez olyan történelmileg
52 Amint erre többen is felhívták a figyelmet - pl. Armin Höland 'Évolution du droit en Europe centrale et orientale: assise-t-on à une renaissance du »Law and Development«?' Droit et Société (1993), No. 25, 467-488. o. - , ugyanez ismétlődött amerikai részről (csak tán még cinikusabban, tehát a sikert illetően már pesszimistán, ez okból viszont azonnal gondosan kipréselve a belőle lefölözhető hasznot) a kommunista világrendszer bukása után is. Lásd Stephen F. Cohen Failed Cruisade America and the Tragedy of Post-Communist Russia (New York & London: W. W. Norton & Company 2000) xiv + 304 o. [a jelen szerző szemléjével: 'Amerikai önbizalom, orosz katasztrófa: Kudarcot vallott kereszteshadjárat?' PoLíSz (2002. december-2003. január), No. 68,18-28. o.]. 53 Eric Feldman 'Patients' Rights, Citizen's Movements and Japanese Legal Culture' in Comparing Legal Cultures ed. David Nelken (Aldershot: Dartmouth 1997), 215-236. o., az idézet 217. o. 54 Vö. pl. Kulcsár Kálmán A modernizáció és a jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989).

partikuláris környezetet képez, amelyben „Az alapul szolgáló tényezők [...] másutt ugyanígy nem állíthatók elő". 55 Ráadásul n e m is egyszerűen arról van szó, hogy a mintaadó kultúra tényszerűen nem számolt ezekkel, h a n e m arról, hogy eleve hatalmi helyzetbe - mentalitásban annak önteltségébe, szerepjátszásban pedig valamiféle előnynyerés maximálásának a pozíciójába - helyezte önmagát. N e m véletlen hát a kezdeményező és mintaadó aktor utólagos keserű megítélése olyanként, mint amely már eleve „kivételezett státust" testesített meg „egy mesterségesen kedvező hatalomközeliségbe juttatott helyzetben", egyebek közt „magától értetődő felsőbbséget biztosítva saját honi »fejlődésének« az idegen »fejletlenség« szakértésével szemben", s amelyben ezért éppen „a célország kultúrájában és társadalmában járatlanság" lehetett a meghatározó közös jegy; sőt, a vádat tovább súlyosbítja, hogy tudatlansága egyszersmind felelőtlen és cinikus volt, amennyiben megközelítését eleve egy „következmények iránti érzéketlenség" jellemezte. 56 A végső eredmény ezért csakis lesújtó lehet. Eszerint
„a jog és fejlődés m o z g a l m a n a g y m é r t é k b e n egy tévedés e r e d m é n y e volt [...:] hatékonyságnélküli, ha n e m é p p e n káros, m i n t technikai segítségnyújtás, t u d o m á n y o s irányként p e d i g egyenesen periferikus." 5 7 Thomas M. Franck T h e New Development: Can American Law and Legal Institutions Help Developing Countries?' Wisconsin Law Review 12 (1972) 3, 767801. o., az első és utolsó előtti idézet 782., illetve 784., a többi 783. o. Más, elsősorban ázsiai példákra ügyelő összegzés - Pip Nicholson »Roots and Routes« Comparative Law in a Post-modern World' [ms] (Melbourne: University of Melbourne Asian Law Centre 2001), 22. o. - szerint „a bíróságot olyan fórumnak tekintik, amelyet igénybevéve az egyének a joguralom szemszögéből kardinálisnak tekintett egyetemes és lényegi jogaikat gyakorolhatják", aminek szemszögéből aztán minden egyéb megközelítés, felfogás, hagyomány „kifejezetten vagy hallgatólagosan", de szükségképpen leértékelődik. 56 Bruce Zagaris 'Law and Development of Comparative Law and Social Change - The Application of Old Concepts in the Commonwealth Caribbean' University of Miami Inter-American Law Review 19 (1988), 549-593. o., idézet 555. o. - Általános elméleti modellek helyett valóban ország-specifikus mikroelemzések szükségét ismeri el Elliot M. Burg 'Law and Development: A Review of the Literature and a Critique of »Scholars in Self-Estrangement«' American Journal of International Law 25 (1975), 492-530. o. 57 John Henry Merryman - David S. Clark - Lawrence M. Friedman Law and Social Change in Mediterranean Europe and Latin America A Handbook of Legal and Social Indicators for Comparative Study (Stanford: Stanford University Press & Dobbs Ferry, N.Y.: Oceana 1979), 18. o. [Stanford Studies in Law and Deve55

M á r p e d i g - a m ú l t n é m i e m l é k é v e l élve58 - ez az e g é s z vállalkozás összetett társadalmi-politikai értékelése szerint s e m lehet m á s , m i n t az egykori k i z s á k m á n y o l ó kereskedelmi kapcsolatoknak történő alávetés, v a l a m i n t a f ö l d f o g l a l á s o k h e l y z e t e i r e e m l é k e z é s : f e l h í v á s s a l a r r a , h o g y „a g y a r m a t i k o r s z a k n e m ért feltétlenül v é g e t " , h i s z e n azok, akik m a a jogi m o d e r n i z m u s t hajszolják, m a g u k s e m m á s o k , m i n t azok a j o g i „ k e r e s k e d ő k " , a k i k a k e r e s k e d ő t á r s a s á g o k p r o f i t é h s é g é t a XVII. századtól i n d u l ó a n biztosították.59 A kérdés ezért egyre inkább társadalompolitikai magasságokba e m e l k e d i k , és a globalizáció természetére irányul: M a g u n k b ó l i n d u lunk-e ki vajon, h o g y saját h a g y o m á n y u n k a t m á s o k r a erőltessük, lopment], id. Zagaris, ibidem. E megsemmisítő kritika korábbi megfogalmazásai közül Lawrence M. Friedman 'On Legal Development' Rutgers Law Review 24 (1969), 11-64. o. a bármiféle reform közegéül szolgáló jogi kultúra figyelmen kívül hagyását nehezményezte egy instrumentális racionalizáló szemléletű célratörés bűvöletében, John Henry Merryman 'Comparative Law and Social Change: On the Origins, Style, Decline and Revival of the Law and Development Movement' American Journal of International Law 25 (1975), 457-491. o. pedig bármiféle kellő megalapozás nélkül megkezdett cselekvésről szólt, amely anélkül minősített egyetemes mintává egy történetesen napjainkban túlnyomórészt követett irányt, hogy gyakorlati vagy történelmi tapasztalatként akár saját múltbéli (amerikai) előzményeivel számot vetett volna. - Az első önkritika [David M. Trubek 'Toward a Social Theory of Law: An Essay on the Study of Law and Development' Yale Law Journal 82 (1972) 1, 1-50. o.] etnocentrizmust és evolucionizmust nevesített, amennyiben a történelmet eseményeknek és jeleneteknek egy minden társadalom által megismétlendő azonos sorozataként feltételezte, a második pedig [David M. Trubek & Marc Galanter 'Scholars in Self-estrangement: Some Reflections on the Crisis in Law and Development Studies in the United States' Wisconsin Law Review 1974/4, 1062-1102. o.] még naivitást is, mely nemcsak a fejlődő világ jogi valóságát irányította torz útra, de arra is képtelennek bizonyult, hogy legalább az Amerikai Egyesült Államok jogi valóságának összetettségéről hű képet alkosson magának. 58 „A gyarmatosító hatalmak a hagyományos társadalmak kulturális mintáinak lerombolására mindenekelőtt azért törekedtek, mert a tradíció szerint élő embereket számos lényeges tulajdonságuk megóvta attól, hogy szociális, környezeti és spirituális imperatívuszaikat alárendeljék a gyarmati gazdaságban történő részvétellel szolgált rövidlejáratú gazdasági céloknak... [Ennek jegyében] a felnövekvő generációt is megfosztották ama hagyományos tudástól, ami kizárólag tehetett volna azért, hogy saját társadalmuk hatékony tagjaivá formálja őket." E. Goldsmith The Way An Ecological World View (London: Rider 1992), 285. o. 59 David F. Greenberg 'Law and Development in Light of Dependency Theory' Research in Law and Sociology An Annual Compilation of Research (Greenwich, Connecticut: JAI), 3 (1980), 129-159. o.

avagy tudunk-e önzetlenül másokat csupán abban támogatni, hogy önmaguk fejlesztésének útját megleljék? Vagyis nárcisztikusan önmagunkra ügyelő hataloméhségünket, avagy segíteni akarásunkat szolgálja-e érdeklődésünk? Végső soron melyik mintát választjuk hát a cirkuszi idomár akaratátviteli mutatványa és a kertésznek mindenkor másra figyelő alázata közül? Bizonyára nehéz az előbbi kísértését elkerülni, 60 á m csakis egy a tapasztalatok tanulságaihoz visszavezető út lehet hosszú távon sikerre vezető. Csupán tallózva mai dilemmák megfogalmazásainak sorában, előfordulhat, hogy az Amerikában problémátlanul jogosítvány-alapként felfogott joguralom csakis destabilizálna egy forráshiányos társadalmat; 61 annak kulturális meggyőződése hiányában, hogy a jog immár semleges közvetítő (s n e m az állami beavatkozás despotikus eszköze), maga a gyakorlati élet utasítja el még a régi jog reformjának kísérletét is;62 az egységként felfogott nyugati jogeszmény maga bizonyul törékenynek, véletlenszerű történelmi esetlegességek függvényének, amennyiben a piaciasítás óhatatlanul szembekerül a demokratizálással, mert társadalommegosztó erőként már eddig is előnyben volt kisebbségeket preferál, 63 vagy mert maga a demokrácia bizonyul korrupciót erjesztőnek, 64 avagy a joguralom helyett - minthogy önma-

Jose E. Alvarez 'Promoting the »Rule of Law« in Latin America: Problems and Prospects' George Washington Journal of biternational Law and Economics 25 (1991), 281-331. o. a US Administration of Justice napjainkban szervezett segélyprogramjai kapcsán változatlanul a „liberális legalizmus" emberi jogi eszményeinek a konfliktusos erőltetéséről szól, Carol V. Rose 'The »New« Law and Development Movement in the Post-Cold War Era: A Vietnam Case Study' Law and Society Review 32 (1998) 1, 93-140. o. pedig arról, hogy az imperialista alapattitűd egyáltalán nem változott, így - persze a nyitott érdeklődésen túl - kérdéses, hogy egyáltalán célszerű-e, ha újra nyílik, tovább zajlik ez a mozgalom. 61 Ugo Mattéi 'The New Ethiopian Constitution: First Thoughts on Ethnical Federalism and the Reception of Western Institutions' in Transplants, Innovation, and Legal Tradition in the Horn of Africa ed. Elisabetta Grande (Torino: L'Harmattan Italia 1995), 3. fej., 111-129. o. 62 Kathryn Hendley 'Legal Development in Post-Soviet Russia' Post-Soviet Affairs 13 (1997), No. 3, 228-251. o. 63 Dél-Afrika, Kazaksztán és Vietnam példájában Amy L. Chua 'Markets, Democracy, and Ethnicity: Toward a New Paradigm for Law and Development' Yale Law Journal 108 (1998), 1-107. o. 64 Miközben a joguralmat „konzultatív" státusban még gondolhatónak tartja Wei Pan Democracy or Rule of Law? China's Political Future [msl [presented at Conference on China's Political Options at Vail, Colorado, 19-21 May 2000].

60

gában ez „oly elbizonytalanítóan tág értelmű" - kizárólag részcélokat tűz maga elé, de m é g ezeknél is felhíva a figyelmet annak szükségére, nehogy „saját kezdeményezései túlhajszolásával magának az alapgondolatnak a hosszú távú fenntarthatóságát ássa alá". 65 Ezért m á r koncepcióváltást jelez a fokozatosság ajánlása - például azé, hogy a polgári szabadságjogok csekélyebb hangsúlya mellett egy szigorú büntetőjog bevezetésével ellensúlyozzák a kompakt átültetés hiányát, 66 vagy hogy egy pusztán rudimentális, inkább keretjellegű alap lerakásából kiindulóan eleve többlépcsősre tervezzék a szocialista jog meghaladását (esetünkben például a nyugati tulajdonjogi, szerződési és társasági jogi formák bevezetésével kezdve, s csupán ezek meggyökeresedését követően próbálkozva meg a fentiek szociális, környezetvédelmi, versenyjogi, stb. érzékenységű finomításával és kiterjesztésével). 67 Ezzel elérkeztünk saját teoretikus következtetésünk gyakorlati példázásáig, a saját fejlesztés kizárólagos bátorításáig. 68 Mert a másik irányban is empatikus megfigyelő számára adott annak tapasztalatilag általánosítható tudása, hogy „kevés tervezetet készítenek elő, még kevesebbet bocsátanak ki törvényként, ennél is kevesebbet ültetnek át a gyakorlatba, és mindezek közül talán egy sem vonja maga után az előírt magatartást, mivelhogy maguk az alapul fekvő elgondolások általában az alábbi ellenhatást kiváltó három stratégia egyikén alapulnak: vagy lehetővé teszik, hogy a törvények érdekcsoportok alkudozásainak a kompromisszumát fejezzék ki, és/vagy büntetőjogi eszközöket híva segítségül az alapprobléma kiiktatását tűzik célul, avagy külföldi jogot másolnak. Márpedig a megoldás a külföldi tanácsadók részéről nem tervezetet szövegező részvételt kíván, hanem azt, hogy a helyi előkészítőknek maga a terve65 Stephen J. Toope 'Programming in Legal and Judicial Reform: An Analytical Framework for C[anadian]I[nternational]D[evelopmentlAlgency] Engagment' [msl [report] (1997) 25 o. 66 Richard A. Posner 'Creating a Legal Framework for Economic Development' World Bank Research Observer 13 (1998) 1,1-11. o. 67 Thomas W. Waelde & James L. Gunderson 'Legislative Reform in Transition Economies: Western Transplants - A Short-Cut to Social Market Economy Status?' International and Comparative Law Quarterly 43 (1994), 347-378. o. 68 Robert D. Cooter 'The Rule of State Law and the Rule-of-Law State: Economic Analysis of the Legal Foundations of Development' Annual World Bank Conference on Development Economics 1996 (Washington: The World Bank 1997), 191-217. o.

zés f o l y a m a t á b a n n y ú j t s a n a k segítséget a n n a k é r d e k é b e n , h o g y ott, helyben létrejöhessen egy valóságos tervező és előkészítő műhely". 6 9 Mert v é g s ő soron úgyis a célzott r e n d s z e r kiválasztó erején m ú l i k minden,70 s r á a d á s u l a nem-jogi környezet m e g h a t á r o z h a t j a a jog sorsát. 7 1 Végső tanulságként h a d d éljünk ismét egy, a természet emberi kult i v á l á s á b ó l v e t t h a s o n l a t t a l : j o b b h á t l a s s a n m e g t u d n i , h o g y m i t is a k a r a f ö l d s a z é l ő k ö r n y e z e t , é s u t á n a jöjjön c s a k a k e r t é s z .

Kína, Laosz, Sri Lanka, Mozambik, valamint a dél-afrikai Gauteng tartomány tekintetében - csakúgy, mint az egész fejlődő világra nézve - megállapítva lásd Ann Seidman & Robert B. Seidman 'Using Reason and Experience to Draft Country-Specific Laws' [közöletlenül maradt 13. fej. kézirati tervezet a Making Development Work Legislative Reform for Institutional Transformation and Good Governance, ed. Ann Seidman, Robert B. Seidman, Thomas W. Walde (The Hague & Boston: Kluwer Law International 2000) kötetéhez]. 70 Robert B. Seidman The State, Law and Development (New York: St. Martin's Press 1978) 483 o. 71 Jan Van Olden 'Legal Development Cooperation: Transplanting or Transforming Legal Systems' in Legal Development and Corruption CILC Seminar in Tribute for Jan Van Olden, The Hague, December 10, 2002, 8-12 [www.cilc.nl / seminar-publication].

69

JOGURALOM? JOGMANIA?*
É s s z e r ű s é g s a n a r c h i a h a t á r m e z s g y é j é n Amerikában" 1 "

Jogunk az ordo eszméjére épül: rendet kíván érvényre juttatni egy olyan szabályozási eszményre építve, mely egyértelmű alkalmazást kínál bárkinek, aki kész racionális következtetésre. Történelmileg eltérő intézményi megoldások, racionalitás-felfogások, konstrukciós lehetőségek s normatív várakozások épültek fel egyes kultúrákban. A rájuk jellemző m ó d o k o n és szerepkörökben ezek m i n d az alkalmazás biztonságát - alternatíva nélkül szükségszerű következtetést biztosító logikájának a kiépítését - célozták. Mint ismeretes, az e u r ó p a i kontinensen geometrikusán, tehát egy logikailag a teljesség igényével megszervezett fogalmi rendszer mintájára fogták fel a szabályozást, s ezért nálunk elvont dedukciók uralják a terepet. Ezzel szemben az a n g o l s z á s z ok megőrizték érzékenységüket az esetek konkrét egyedi adottságainak kizárólag bírói mérlegelhetősége iránt, s ez legfeljebb egy m á r hasonló korábbi esetben alkalmazott bírói megoldás analogikus követését teszi számukra elérhetővé. Az a m e r i k a i jog az angolból indult önálló fejlődésnek, hamarosan azonban egyre vegyesebben elkülönülő jegyeket kezdett felmutatni. Ma már n e m csekély mértékben kodifikált, s erőteljesen törvényhozásra alapoz. Az angoloknál a megkülönböztetésnek az esetek közti analogikum megállapítására vagy kizárására használt szigorú h a g y o m á n y ú módszerét ugyanakkor nemcsak eleve szabadabban kezelte, de az elmúlt évtizedekben ezt egy a puszta szabálykövetésnél lényegesen kötetlenebb
* Első változatában in Valóság XLV (2002) 9, 1-10. o. & [reprint] in Az év esszéi 2003, szerk. Molnár Krisztina (Budapest: Magyar Napló 2003), 99-114. o. [szemlézve in Molnár Pál 'Zuhanó csillár: Gondolatok üde mozaiktáblája' Heti Válasz III (2003. 07.18.) 29,46. o.]. + Paul F. Campos Jurismania The Madness of American Law (New York & Oxford: Oxford University Press 1998) xi + 198 o.

jogelvi érveléssel is kiegészítette. Az amerikai jognak önmagáról formált képe ezért eleve ellentmondásos. Az angolokkal szemben valóban hiszik, hogy a jog pontosan abban a formában, ahogyan megismerhető, elvileg mindannyiunk számára biztos eligazítást nyújthat. Ezért szabályozásaikkal változatlan erővel beleavatkoznak az életviszonyokba, sőt ma m á r a civil szféra eddig jogmentesként óvott ügyeibe is. Ugyanakkor a joguralom nevében azért, hogy az egyéni és csoportos jogmegvalósítást támogassák, az eljárási lehetőségek fajtáit és játékterét folyvást növelik. Ez pedig természetszerű következményként maga után vonja, hogy a jog végső szava az utolsó elérhető eljárás befejeztével legfeljebb nagysokára nyilatkozhat csupán m e g - gyakorlatilag olykor sohasem, hiszen a maga a jog nevében bátorított s a jog eszközeivel fáradhatatlanul folytatható és újrakezdhető küzdelem a jogerő biztonságának elnyerését gyakorlatilag lehetetlenítheti. Korunkat vüágszerte j o g á t v é t e l ek jellemzik. Latin-Amerikával, Ázsiával, sőt Afrikával is közösen régiónk ebben azért részes, mert a pártállamiság s a központi tervgazdaság fél évszázada után végre n é k ü n k is újra el kellett sajátítanunk egy többpártrendszeren nyugvó parlamentáris demokrácia és szabadpiaci versenyre épített gazdálkodás jogi kereteit. Nyugat-Európával közösen pedig azért részes, mert az Európai Unió jogegységesítő elhatározásának perspektívájában nemcsak tagságunk előkészítése és valóságossá tétele végett szorulunk napi több tízezer oldalnyi tömegű technikai szabályzattömegnek a lefordíttatására és átvételére, de tagállammá váltan is folyamatosan adoptálnunk és belső jogunkhoz adaptálnunk kell az Unió folyvást alakuló s bővülő jogát. Mindennapjaiban, szellemiségében és gyakorlatában egyaránt ismernünk kellene hát a mintaadóként szolgáló jogokat Brüsszeltől Washingtonig, hiszen mindannyian specialisták lévén, valamennyien inkább egyes fáikat, semmint egész erdejüket látjuk bennük. Ami az Európa-jogot illeti, ez napról n a p r a alakul, miközben idővel majd m a g u n k is egyre inkább alakítóivá válunk. Aki viszont azt a rendkívülien összetett állami és szövetségi (intézmények tömegével, szabályzatok s gyakorlatok miriádjával, igencsak drágán képzett, de eljárási trükkjeikért, leleményes érvelésükért mégis meglehetős költséggel foglalkoztatott s gyakorlatilag megkerülhetetlen specialisták ármádiájával épített) képződményt illeti, amit röviden amerikai jognak nevezünk, nos, ez mindannyiunknak érzékelhető dimenziókban, életszerű egészként aligha tárja fel magát akár könyvekben búvárkodó, akár odalátogató társaink számára. Semmi rendkívüli nincs ebben, hiszen a szakmunkák szükségképpen részletek technika-

litásában mélyednek el, a látogató szemét pedig csupán olyan kritikus s az önirónia adományával is rendelkező reflexió nyithatná fel, amivel - egyébként önmagukba zárt tömegszocializációjuknak köszönhetően - a II. világháború óta világhatalomként fellépő amerikaiak történetesen a legkevésbé sem büszkélkedhetnek. Márpedig é p p e n a mindennapi formálódás és azok a mindennapi élmények és tapasztalatok, amik egy berendezkedést (inkább vagy kevésbé, ilyen vagy olyan értelemben) élhetővé vagy problematikussá tesznek megélői és a külvilág érdeklődése számára, önmagában alig megragadható vagy tettenérhető egy külső megfigyelő pozíciójából. Gondoljuk csak meg: akár egy olyan intézményesült s világhódítónak tetsző gyakorlat, mint a political correctness, annak ellenére, hogy évtizedek óta immár hatalmasabb erejű és hatékonyságú alakítója az amerikai közgondolkodásnak, médiának, t u d o m á n y n a k és oktatásnak, mint a minduntalan újraértelmezett Alkotmány, még n e m nyert irodalmi feldolgozást, s ennélfogva misztikus félhomály fedi, hogy miként válhatott urává élőnek és holtnak egyaránt. Paradoxikus, hogy a m i n d e n n a p o k éthoszának megérzéséhez még az amerikai bulvársajtó olvasója kerülhet legközelebb; ám nyilvánvalóan bizarr lenne publicisztikai fordulatokból, esetleges túlzásokból és alkalomszülte hevületekből következtetnünk a jogéletet uraló megfontolásokra akkor, amikor többszáz amerikai jogi kari és ügyvédszervezeti folyóirat havonta félszázezer oldalnyi értekezést és gyakorlati elemzést zúdít a szakmai olvasóra. Az amerikai joggyakorlatnak az utóbbi néhány évtizedben bekövetkezett változásaiból Magyarországon már eddig is feltűnhetett néh á n y jegy. Ezek között említendő mindenekelőtt ( l ) a j o g i a s í t á s , vagyis a különféle formális eljárásokon keresztül vezető utak növelése és egyre kiszélesedő igénybevétele; (2) a p r o c e s s z u a l i z á l á s , vagyis az anyagi normák lassú háttérbeszorulásával p á r h u z a m o s a n a jognak egyre inkább semleges, egyenlő felek küzdelmét vélelmező játékszabályok halmazaként megjelenítése (amiben az egyénnek akár a bűnözőnek! - az állammal szembeni oltalmára terelődik lassan, de egyre inkább minden mást maga alá rendelően a hangsúly); és (3) eleinte elméleti vívmányként, majd a gyakorlatban is eluralkodva az e l v i é r v e l é s , ami alig néhány évtized leforgása alatt az individuális értékválasztási és önmegvalósítási szabadság kiteljesítése jegyében az Alkotmány úgyszólván maradéktalan újraértelmezését, s ennek eszközeként és állandósuló gyümölcseként a jog szabályanyaga követésének - egy alkotmányosként állított elvre vagy értékre hivat-

kozva - bármely ügyvéd szabadon kezdeményezhető ellenérvelése függvényévé tételét eredményezte. Mindez mára már valósággal kettészakította az amerikai jogot, járható útjait az ügyféltől remélt eredmény szerint lehetségesen megkettőzi, miközben a szabályok autoritását felmorzsolja - hiszen gyakorlatilag egyfajta szubszidiárius pótlékszerepbe utasítja vissza. 1 Ez az irány Nyugat-Európában, majd tovaterjedően az új jogállami felépülés útjára lépő közép- és keleteurópai államokban is rokonszenvet keltett, hiszen ö n m a g á b a n ártatlan technikaként eleinte csak a közös római örökség egyik oly fontos (és nálunk már régóta veszendőbe ment 2 ) elemének újraélését sugallta, miközben az addig jogforrási mivoltában elhanyagolt alkotmánynak is látványos fontosságot biztosított. Saját kísértések, dilemmák és tapasztalatok n y o m á n annyi következtetés nálunk már az elmúlt évtized során is leszűrhető volt, hogy a szocializmusban nálunk erőteljesen kifejlődött (s azóta inkább oktalan hanyatlás jegyeit mutató) jogszociológia lényegi felismerése szerint modernizációs kényszerből bármennyi többletterhet is kell rónunk a jogra, vigyáznunk kell optimális terhelhetősége határaira, mert egy ponton túl összeroppanhat saját súlya alatt; 3 paradoxikusan szólva tehát akkor működik a jog leginkább optimálisan, minél inkább

Ld. pl. Varga Csaba tollából 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Tanulmányok Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely 2000), 61-93. o. és 'Az angol-amerikai és a kontinentális-francia találkozások peremvidékén: Kanadai fejlemények és tapasztalatok' Jogtudományi Közlöny LVII (2002. július-augusztus) 7-8, 309-322. o. 2 Az ún. szocialista törvényesség, mint emlékezetes, a törvény elsődlegessén belül is egy szigorúan felfogott - a II. világháború után már Nyugat-Európában meghaladott, ám új fejleményeit (az alkotó bírói gyakorlatot, a generálklauzulák megtermékenyítő felhasználását, bármiféle alkotmányi vagy jogelvi érvelést is) nálunk fellazításként elutasító - szabály-pozitivizmusra épült. Legterhesebb örökségként ez, a saját felelősséget elutasító, mert feladatát kizárólag a tételezett szabály mechanikus alkalmazásában láttató késztetés mentődött át a személyi állományában változatlan jogászságban szocializmusunkból a jelenkorunkba. Ez is magyarázza törvénykezésünknek a legmerevebb jogfolytonosság ki nem mondott előfeltevéséből fakadóan teljességgel elutasító magatartását minden olyan ügyben, amelynek kapcsán például Németországban vagy a Cseh Köztársaságban elvi alapon vállalták a jogtagadásra épült régi rezsim bűnelkövetéseivel vagy jogtalan jogosultság-biztosításaival történő szembenézés ódiumát. 3 Vö. mindenekelőtt Kulcsár Kálmán Modernizáció és a jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989).

1

kivételesen s jobbára szimbolikus, azaz végső autoritás szerepét betöltő használatára kerül csupán sor, vagyis szabályozása minél inkább az egyébkénti társadalmi mozgást erősítő irányba mutat 4 - alig belátható (s maga a jog presztízsét is érintő) következményekhez vezet, ha a jog mögül kiürül a társadalmi tér, és a vallás, a társadalmat összefogó eszmények, a közösségi reprodukciót biztosító szokások eljelentéktelenedésével, az értékek személyes tetszés és vállalás függvényévé tételével, a csoportképződés elsatnyulásával, végső soron a társadalom és a benne érvényesülő normativitások egyénekre atomizálódásával a jog m a r a d az egyetlen közös nevező, mely az ön-demiurgosszá vált egyedek közt még egyáltalán valamiféle összekötő kapcsot alkot. Hiszen hiába növekszik meg látszólagos jelentősége, hosszabb távon mégis jellegváltozásra s egyidejűleg alkalmasan betölthetetlen többletszerepre kényszerül - ami a jog iránti közfigyelem óhatatlan megnövekedésével éppen n e m emeli a presztízsét, hosszabb távon viszont éppen túlpolitizálódása okából kikezdhetővé teszi. Éthoszváltozást, posztmodern korunk kísértését sejteti mindezen fejlemények mögött az a m ű , aminek amerikai tapasztalatokra válaszoló néhány megfontolásával a következőkben közelebbről is megismerkedhetünk.
*

Minden körülmények között nagyra kell becsülnünk az önfeltáró szándékot, egy tudatosan görbítetlen tükör nyújtását, főként ha ez egyetemi körökből érkezik. Paul F. Campos, aki Colorado Egyetemének professzoraként az ottani Byron R. White Amerikai Alkotmányjogi Tanulmányi Központ igazgatója, vitriolba mártotta tollát, hogy eszszéjével felzavarja a bármiféle többletteljesítmény nélkül egyre drágább, mert egyre bonyolultabb, ám csupasz önérdektől vezérelten önmagát egyre mellőzhetetlenebbül a társadalmi folyamatokba közbeékelő jogászság businessének állóvizét. Amit leír, mégsem egyszerűen a jogászkaszt mint szuperelit, hanem - szándéka szerint is - az egész jelenkori amerikai társadalmi gondolkodás (közbeszéd, s ezzel az intézményesedések és kommunikációk eszközeivel folytonosan megerősített közfelfogás) patológiája.
4

A szerző lényegre tapintó kifejezése szerint „a jog legfeljebb egy durva és lehetségesen romboló társadalmi ösztönzési mechanizmus, ami akkor működik legjobban, ha csupán hallgatólagosan búvik meg a társadalom hátterében." (183. o.)

Közhelyszerű immár, hogy Amerika n e m egyszerűen az ellentétek, h a n e m a burjánzó túlzások egymásba átcsapásának hazája (vii. o.5). Történetesen most Amerika a jog hipertrófiáját éli át: évente 30 millió üggyel árasztják el a bíróságokat (178. o.), egyes ügyek évtizedes futásidejűek, s általánosodnak a százoldalas döntések, míg a szaksajtóban többszáz oldalas cikkek jelennek meg ezekről, félezernyi jegyzettel (81. o.). Tudták-e vajon egykor az Alkotmány atyái, hogy örökbecsű m ű v ü k megalkotása és tagállami elfogadtatása rigófütty lesz ahhoz képest, amennyi időt és fáradságot állítólag (legalábbis számláik szerint) O. J . S I M P S O N ügyvédei „áldoztak" arra, hogy körmönfontságukkal elérjék a kirendelt jury gyakorlatilag teljes kicserélését (21. o.)? S tudják-e a mai adófizetők, hogy Oklahoma City robbantásos önmegvalósítója, T I M O T H Y M C V E I G H mindössze h á r o m hónapig tartó peréért ügyvédjei tíz millió dollárnyi költséget számoltak fel a szövetségi közös kassza terhére, noha még annyira sem futotta erejükből, hogy komoly ellenbizonyítékkal álljanak elő (183. o.)? Mi rejlik m i n d e mögött? Visszaélés, vagy éppen ú r h a t n á m korszellem? Úgy tetszik, a tehetősségnek s a birodalmiságnak is van szocializációs hatása - jelesül: nehéz szerénynek megmaradni. S ha hatalmán túl sikerét Amerika éppen racionalizációs szervezőkészségének tudja be, úgy éppen ebben nehéz mértéket tartani. Mindenesetre az amerikai közgondolkodás szeret rövidre zárni: „a problémáknak van megoldásuk" (125. o.), s ezt segíti elő az elterjedt „mánia, hogy mindenre okot találjunk" (viii. o.). S miben összegeződik mindez? Nos, szerzőnk szerint az agyonjogiasítás [juridical saturation] kultúrájában, mely „úgyszólván n e m ismer már olyan társadalmi kapcsolatot, ami ne lenne alávetve állami szervek lehetséges felügyeletének és szabályozásának" (34. o.), miközben „a legjobb problémamegoldást abban látja, ha átfogó szabályozási keretet épít a problémát felvető társadalmi viszonylatra" (82. o.6). Tehát: jogiasít, vagyis: „legalizál" (6. o.), propagálja a „Forduljunk a joghoz!" (5. o.) csodagyógyszerét nyilvánvaló pótlékként, mintha a jogászban csakúgy, mint a papokat felváltani látszó tanácsadókban rejlenék valamiféle ősi bölcsesség

5 Csupán sokatmondó példaként: „a kövérség robbanásának gyökere pontosan e diétától és szigorú testgyakorlástól elcsigázott kultúrában rejlik" - írja Richard Klein Eat Fat (New York: Pantheon 1996) xx + 247 o. 6 Mindeközben persze fenntartva „annak hitét, hogy lehetséges egyidejűleg átfogó szabályozási rendszereket megvalósítani és pontosan kiszámítani egy lényegében ad hoc jellegű bírói döntéshozatal hatásait" (179. o.).

vagy szerzett tudás, ami kiemelné őket a társadalom átlagából (7. fej.: 'Jogfüggőség', valamint 186. o.) - , s ezért a könyvtáraktól a sportegyesületekig m i n d e n szereplő többszáz oldalas szabályzatokat készít, hogy magában m á r n e m bízva s a józan ész adományáról megfeledkezve hagyatkozhassék valami külsőre s másra: a jog és a terápia közvetítői, tanácsadói vagy mélylélektanász értelem- és tekintélypótlékára. 7 Nos, a „szabályozási d ü h " és „szenvedély" (amely jelzőkkel korábban még csupán I I . F R I G Y E S porosz felvilágosultságát jellemezték 8 ) önmagában még n e m teszi problematikussá az amerikai gyakorlatot. Ami valóban elgondolkodtató, az a jog eszközéhez (szabályozási és eljárási lehetőségeihez) folyamodásnak egy olyan módja, amely azt próbálja elhitetni a közösséggel, hogy értékekkel kapcsolatos választások, preferenciák, egyensúlyozások és kölcsönös mérlegelések kérdésében a jog (és a jogász) szintén kompetens - mégpedig minden (és mindenki) másnál jobban: olyannyira, hogy nemcsak eluralhatja, de végső ítészként elvi igazolásával s ezt kifejező bírói jóváhagyásával uralnia is kell a politikát. 9 Röviden szólva: semmi sincs már, csak jog. Nincs más, mi a társadalomban közösséget terem[t]hetne, csak a jog. S tekintély sincs m á r - hiszen egyéni önmegvalósításunk korlátokat ki-

A szerző e ponton is figyelemre érdemes megjegyzése szerint „ugyanúgy, ahogyan az igazi szerencsejátékos sem azért játszik, hogy nyerjen, hanem azért nyer, hogy játszhasson, [...] [a jogtól függő] sem annyira valami megválaszolhatatlannak a megválaszolásáért fordul a látható joghoz, hanem mert eleve aláveti magát annak, aki arról biztosítja, hogy néki vannak válaszai." (79. o.) Ezért idézi
JOSEPH DE MAISTRE v é l e m é n y e összefoglalását ISAIAH BERLIN tollából: „Az embe-

7

reknek mint erkölcsi lényeknek szabadon kell alávetniök magukat egy tekintélynek, de alá kell vetniök. 1...] Sem ember, sem társadalom nem kormányozhatja önmagát: még a kifejezés sem értelmes, mert minden kormányzat valamiféle megkérdőjelezetten kényszerítő tekintélytől ered. A jogtalanságot csak olyasmi állíthatja meg, ami ellen nincs fellebbezés. Ilyen lehet a szokás, a lelkiismeret, a pápai tiara vagy éppen egy tőr, de ennek mindig v a l a m i nek kell lennie." 8 Thomas Babington Macaulay 'Nagy Frigyes' in uő. Esszék ford. Szigeti József (Budapest: Gondolat 1961), 276. és 269. o., ill. Thomas Mann Nagy Frigyes ford. Lányi Viktor (Budapest: Kultúra [é.n.]), 31. o.; a szövegösszefüggésre vö. Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 80. o.
9

RONALD M. DWORKIN el is jut e következtetéshez, miszerint a h a g y o m á n y o s

politika, vagyis a csoportérdekek képviselete csak annyiban lehet legitim, amenynyiben - szövetségi bírótól jóváhagyott tartalommal - „elvek egyetlen összefüggő halmazában" kifejthető. Campos, 39. o.

iktató abszolutizálásával már mindent pillanatnyi érzületünk reflexévé tettünk - , csakis jog. S e ponton már n e m légies vágyakról, avagy egy pusztán ideologikus máz használatáról van szó. H a n e m a jog egészének, társadalmi használatának (eljárásaira és módszereire, felfogására és egész éthoszára egyaránt ható) olyan jellegváltásáról, ami már az egyszerű esetek bírói kezelésében is tetten érhető. Már pedig Amerikában
„a jog egyre inkább egy kulturális elmebetegség tüneteit m u t a t j a , amikor hiperracionálisnak tetsző döntéshozatali m ó d o k a t a l k a l m a z n a k a n n a k hiábavaló megkísérlésére, h o g y egyébként m e g o l d h a t a t l a n erkölcsi és politikai ütközéseket racionálisan feloldjanak" (182. o., hasonlóan viii. o.),

miközben
„tiszta önbecsapás m a g u n k k a l elhitetnünk, h o g y egy ú g y n e v e z e t t j o g u r a l o m sikert m u t a t h a t fel ott is, ahol politika és k u l t ú r a m á r egyaránt k u d a r c o t vallott" (181. o.).

Ez nemcsak önmagában veszélyes tendencia, de amerikai gyakorlatában a jog egyarcúvá válásával, vagyis lehetőségeinek folytonos szűkítése mellett fokozódó erőltetésével is fenyeget. Mert
„ A g o n d o l k o d á s jogi m ó d j á n a k mostani kulturális u r a l m a - a n n a k hitével együtt, h o g y m a g u k a politikai és erkölcsi d ö n t é s e k is csak anyn y i b a n k a p h a t n a k legitimként teret, a m e n n y i b e n a jogi okfejtés fogalmi kategóriáiba egyáltalán begyömöszölhetők - egy olyan jogi kultúra térhódítását segíti elő, a m e l y b e n a döntéshozatal b á r m i f é l e eltérő lehetséges m ó d j a i t c s u p á n a jog csökkent értékű v á l t o z a t á n a k tekintik ahelyett, h o g y a jog imperialisztikus önérvényesítésében e l g o n d o l h a t ó és t á m o g a t a n d ó alternatív utakat tisztelnének b e n n ü k . " (187. o.)

Egyetlen példát vesz alapul a szerző a módszertani bemutatásra: a talált tárgy tulajdonának és megtalálója jutalmazásának a kérdését. Az irányadó precedensek 1 0 nem tudnak mást felmutatni, mint eleve egymással szembefutó szempontokat: eredeti tulajdonosnak visszaszolgáltatás; a megtaláló és a találás helyének tulajdonosa várakozásainak együttes kielégítése; a becsületesség és a szerencse honorálása; s végső
így a Hannah v. Peel, a Bridges v. Haxvkesworth és a South Staffordshire Water Co. v. Sharman ügyben hozott döntések.
10

fokon bármiféle egyszerű és gyors megoldás választása (84. o.). Ám akárhogy legyen is, minden ügyben lehetségesen felbukkannak olyan fogalmak, mint itt a 'korábbi birtokos' - s ez már éppen nem egyszerűen jogvita vagy értelmezés kérdése, hanem a jog lényegi dilemmája. Arról van ugyanis szó, hogy minden
„jogi fogalom társadalmilag konstruált [...,] [tehát] szükségképpen kellően kétértelmű ahhoz, hogy magában foglalja az általa tükrözött társadalmi értékek közötti lényegi feszülést." (85. o.)

Hiszen „természeténél fogva minden szabály m i n t szabály egyszerre túl sokat és túl keveset foglal m a g á b a n " (88. o.), s ezért tapasztalható m i n d e n jogfejlődésben egymást követő ellentétes irányú mozgás először a szabály alól teendő kivételek állandósulása, majd az így előálló összevisszaság ellenreakciójaként a most már a kivételek áttekinthetetlen gyakorlatának szabályba foglalása között (89. o.). Kérdéses tehát: a jog jogászi eszközökkel egyértelműen megoldható és m e g o l d a n d ó véletlen-e az önmagában konfliktusos (mert ellentmondást rejtő) értelmezhetőség, avagy szükségszerűség, netalán az önmagában konfliktusos, mert ellentmondást magában rejtő tárgy függvénye? Saját rekonstrukciós kísérleteimben ahhoz a következtetéshez kellett korábban elérkeznem, miszerint bármilyen érzékenyen alakított is a jog, természete szerint n e m lehet más, mint fogalmi vetítőháló, mely a jog tervezőjének képzelőereje és szándékai szerinti fogalmiasításoknak megfelelően tükröz egy eszményi rendet, a való élet pedig - jogkövetés esetén - a maga egymásnak feszülő értékeivel s érdekeivel e fogalmiasítások játékterén belül keresi a maga kielégítését. Vagyis ez az ellentmondás nem a jog defektusa, de n e m is az életé, h a n e m maga a jogi - és bármiféle más közvetítésen alapuló - játék lényege; miközben a jog maga nem is tehetne többet, hiszen a való élettel szemben m i n d e n fogalmi kifejezésnek ez a sorsa és kizárólagos lehetősége. Az amerikai jogéletben a szerző ott lát gondot, hogy jogideológiája mégis egy évszázada leplezően hallgat, hiszen ütköző érdekek s értékek között a racionális választhatóság kudarcát a formalisták tagadják, a realisták pedig legfeljebb egy adott egyedi helyzet gyakorlati problémájaként hajlandók elismerni (90. o.). Ez magyarázza a folytonos misztifikációt: „elvarázsolást", „szómágiát", „önbecsapást" (10. o.); vagyis azt, hogy „a puszta intuitivitás egy ésszerűen kényszerítő érv

m a s k a r á j á t ölti m a g á r a " (91. o.), h i s z e n e z e k a (112. o.),

„pszeudo-formális"

„ é s s z e r ű n e k c s u p á n kikiáltott érvelési f o r m á k h i á b a v a l ó a n túlnövesztett gyakorlata s z ü k s é g k é p p e n v a g y axiomatikus [tehát semmiféle előzményből semmiféle logikai ú t o n n e m k ö v e t k e z ő - V.Cs.], v a g y [önmagából táplálkozó s ö n m a g á h o z visszatérő - V.Cs.] körkörös állításokban k o n k l u d á l " (101. o.). 11 E m i s z t i f i k á c i ó b a n m á r a l o g i k a i p o z i t i v i z m u s t is - j o g g a l 1 2 - felelősn e k látja, m i v e l h a n g s ú l y a i v a l m e s t e r k é l t b i z o n y o s s á g o t t e r e m t e t t , m i közben a valós emberi folyamatokat s z á m ű z t e vizsgálódási köréből.13 P e d i g m á r MIGUEL DE UNAMUNO „ t r a g i k u s é l e t é r z é s e " m a g á b a n f o g l a l ta a n n a k f e l i s m e r é s é t , h o g y é r t é k e i n k l e h e t n e k ö s s z e b é k í t h e t e t l e n e k , s értelmünkkel ekkor a választást közülük m á r n e m igazolhatjuk. Ebből ISAIAH BERLIN s e m t u d o t t m á s k ö v e t k e z t e t é s r e j u t n i , m i n t h o g y „a n e m hierarchikusan felépített értékek s o k a s á g á n a k elfogadása n e m relativizmust rejt m a g á b a n , h a n e m az értékek közötti kikerülhetetlen k o n f l i k t u s n a k az örök lehetőségét".

Saját következtetésem viszonylagos visszhangtalanságában éppen hasonló következtetésekre leltem egy amerikai - történetesen újMARXizáló, kritikai tanulmányi - fenomenológiai leírásban. Lásd Varga Csaba 'Utószó' in uő. A bírói ténymegállapítási folyamat természete jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2001, 32003), 194-196 o. {hasonlóképpen mint 'Mi jön a pozitivizmusok után? A bírói ténymegállapítási folyamat természete problematikájának utóéletéről' in Natura iuris Természetjogtan & jogpozitivizmus & magyar jogelmélet (A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2001. október 5-6-án rendezett konferencia anyaga), szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor Kiadó 2002), 212-214. o. [Prudentia Iuris 17]}. 12 Miután Canberrától Edinburgh-on át Berkeley-ig nagy könyvtárakban búvárkodhattam, magam leginkább azon döbbentem meg, hogy a cognition és knowledge kérdésének szentelt sok tízezernyi könyv mind hipotetizáló elmejátékként, más fogalmakból analitikus érdekből képzett konceptuális halmaz-esetként fogta fel tárgyát, vagyis olyan velejéig teoretikus megismerést és tudást konstruált, amely alig mutat bármiféle közösséget az ember mindennapi vagy szakmai (akár tudományos, akár jogászi) életében gyakorolt megismeréssel és elnyert tudással. 13 A logikai pozitivizmus szerint igaz az az állítás, ami (a logikában vagy a matematikában) definíció erejénél fogva vagy empirikusan igazolható; a személyes preferenciákat kifejező állítások azonban emotiv kifejeződések: igazságuk vagy pusztán szubjektív, vagy egészükben értelmezhetetlennek minősülnek (152. o.).

11

Márpedig aligha „ t u d u n k " bármit is (144-145. o.14); jobbára csupán elődeink s társaink tudásnak gondolt hagyományát éljük újra, foldozgatjuk és javítjuk. Gondolkodásunk tautologikus, csak ennek szálait elrejti az uralkodó közbeszéd. N e m más ez, mint „annak szimptómája, hogy az analitikus, tudományosnak mondott gondolkodási módok jelenkori felmagasztosítása miként zuhanhat bele egy dogmatikus pszeudo-vallásos hitbe, végső soron egy intellektualizált irracionalizmus birodalmába." (150. o.) Mindezt átfordítva a jognak jogászoktól használt nyelvére, ROBERT COVER szerint a bírói döntéshozatal eleve „a jogtól megbetegült" [jurispathic], minthogy „sok száz hagyomány zavarbaejtő egyidejűségével szembesülve a bírák ezek közül egyet kiválasztanak, mondván: e z a jog, megsemmisítve ezzel az összes többit." (160. o.)
A feminista rekonstrukcióiról ismert ROBIN WEST p e d i g egyenesen

kijelenti: „kizárólag az értelem nem kényszerít ki megegyezést. [...] Ha tényleg igazi konszenzusra törekszünk, úgy a tapasztalások közti szakadékot kell áthidalnunk [...], mert erkölcsi ügyekben meggyőződéseink tapasztalatainknak és empátiánknak köszönhetően változnak, nem pedig puszta érvelés eredményeként [...]. Értelmünk önmagában aligha

Amint maga a szerző hívja fel a figyelmet, Ludwig Wittgenstein (On Certainty) szerint aligha több ez, mint „a bizonyosság lelki megtapasztalása, ami az értelmező részéről a különféle nem bizonyítható értelmező axiómákba vetett nem tudatos hagyatkozás terméke." Emlékeznünk kell rá, hogy élete végén ISAAC NEWTON így vélekedett saját teljesítményéről: „Nem tudhatom, miként lát majd engem a világ, de a m a g a m szemében csupán gyermek voltam, aki a tengerparton játszva olykor rábukkant egy a közönségesnél szebb kavicsra, az igazságok nagy óceánja azonban rejtve maradt előttem." JORGE Luis BORGES tömören így összegezett: „A világegyetemnek nincs olyan osztályozása, amely ne lenne önkényes vagy csupasz feltevésen alapuló. A magyarázat roppant egyszerű: fogalmunk sincs a világegyetemről." Albert Einstein (Geometry and Experience) pedig csak saját tárgyáról szólott, ámde határozottan: „Amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak, úgy nem bizonyosak. Amennyiben pedig bizonyosak, úgy n e m a valóságra vonatkoznak."

14

indít m e g b e n n ü n k e t , tapasztalásunk, e m p á t i á n k s önreflexiónk azonb a n igen." (160-161. o. 15 ) A z elvi érvelés e l b u r j á n z á s a n y o m á n „ A z A l k o t m á n y olyanná lett [...], m i n t NOSTRADAMUS próféciái: orákul u m k é n t h a n g z ó állítások eszményien tág k ö r v o n a l ú h a l m a z a , amelynek é p p e n határozatlansága nyugtatja m e g a beavatottat a n n a k érzésével, h o g y e lényegében m á g i k u s szöveg helyes értelmezésével betekintést n y e r h e t olyan misztériumokba, amik e g y é b k é n t megismerhetetlenek és o b s k u r u s a k m a r a d n á n a k s z á m á r a . " (169. o.) Miközben „az arra c s u p á n h i v a t k o z ó bírósági döntésekkel s z e m b e n valójában az A l k o t m á n y egésze az égvilágon semmiféle m o n d a n i v a l ó t n e m rejt m a g á b a n a magzatelvételhez, magánélethez, egyéni a u t o n ó m i á h o z v a g y egyéb szent dolgokhoz f ű z ő d ő jogosultság v a g y b á r m i egyéb olyan meglehetősen elvont fogalom tekintetében, a m i k DWORKIN érvelése javarészét alkotják. [...] Ezért az 'értelem' és 'elv' jogi ékesszólással való felmagasztosítása ellenére n e m árt t u d n u n k , h o g y j o g u n k eleve n e m más, m i n t e s e n d ő emberi választások véletlen terméke, amely választások az értelmezési egyensúly t a r t o m á n y a i n belül s z ü k s é g k é p p e n vitathatók." (116. o.) Á m p o n t o s a n ez az, amiről a jelenkori a m e r i k a i h i p e r r e a l i z m u s , a minden áron biztonságkeresésre törekvés n e m kíván tudomást venni. Pontosan a személyes felelősséggel történő d ö n t é s iránt bizalmatlan o k , ezért ezt a l k o t m á n y i elvi levezetéssel élő bírói érveléssel szeretn é k a g y a k o r l a t i p o l i t i k á b a n is p ó t o l n i . Á m d e e z e g y e t j e l e n t a n n a k kinyilvánításával, hogy bizalmatlanok a demokrácia m ű k ö d é s m ó d j a (vagyis antropológiai előfeltevésként) az ügyeit m e g g o n d o l ó s ezért választásra kész ember, valamint (ennek technikai lebonyolításaként) a döntéseit a s ú l y o s a b b n a k b i z o n y u l ó e g y é n i v é l e m é n y e k szerinti alak í t á s a i r á n t , s e z t e g y s z a k m a i , p o l i t i k a i é s t á r s a d a l m i elit, a j o g á s z s á g ú g y m o n d mélyebb betekintést e n g e d ő tudásával próbálják helyettesíteni. H i s z e n n y i l v á n v a l ó :

15 A pro-choice aktivizmussal szemben ezért ajánlja a pro-life aktivizmust, például abortuszon átesettek olykor elviselhetetlenné növekvő bűnösségérzésének vagy az abortusszal megsemmisített magzatok proszekúrás gépi feldarabolásának hiteles bemutatásával (162. o.).

„A szavazás [...] a vitatott ügyek eldöntésének racionalitást éppen teljességgel kiiktató mechanizmusa [...], [mert] az aktus formális meghatározásának felidézésén túl semmiféle igazolást n e m kíván." (70. o.16)

Ironikus fejlemény, hogy ez a jogtól remélt racionális döntési alapba vetett bizalom nemcsak átfogó szabályozások csodagyógyszeréhez folyamodik, de egyidejűleg kiszolgáltatja magát a bírói rögtönzésnek is. Ennek végeredménye pedig szükségképpen véletlenszerű, ami járulékos hatásaival az összmozgásba is d u r v á n beavatkozhat vagy éppen kényszerpályákra terelheti, minthogy „a rendszerbe hatoló bármely akció előrelátatlan, sőt teljességgel előreláthatatlan reakciók miriádját vonhatja maga u t á n " (91. o.). Végiggondolta-e már valaki, hogy a vádlott jogainak tudatosítása óta gyakorlatilag alig van kit kiállítani büntető bírósági tárgyalásra, s a büntető ítéletek zömükben (Colorado államban az 1995. év során pl. 96%-ban) egyéb eljárások eredményeként születtek meg? hogy a drogháború meghirdetésével hirtelen (s költségvetési többlet tervezése nélkül) megnégyszereződött a börtönlakosság? hogy alig telt el egy generációnyi idő az iskolai faji szegregáció alkotmányellenességének kimondása óta, s máris hasonlíthatatlanul nagyobb az állami iskolák magukra maradt spontán szegregációja, mint bármikor valaha? hogy az orvosi műhibaperek meghétszereződtek, csupán a visszaszorításukra irányuló jogi lépések hatására? (92-93. o.17) Mély bölcsességet látszik megfogalmazni az a kettős irányú és értelmű igazság, miszerint egy működőképes szabályozó mechanizmus felépítése részletekig hatoló finomítást igényel, ám egyidejűleg

S hozzáteszi még: „A bírák és jogteoretikusok többsége alapjában ezért nem szereti a demokráciát, mert szakértelmük súlyos korlátozásának hallgatólagos elismerését vélik felfedezni benne." 17 New Jersey Legfelsőbb Bírósága kezdte el szigorúan érvényesíteni az elévülési határidőt, hogy legalább azoknál, akik ügyvédet váltottak, a perlési hajlandóságot mérsékelje. Ámde az új ügyvédek saját felelősségük kivédésére ezentúl azonnal perlésbe fogtak. Továbbvíve a példákat: tudja-e vajon a közösség, hogy az iszonyatos tömegű amerikai egészségügyi kiadások kétharmadát az élet utolsó fél évére áldozzák, mert nem találtak jogi fogódzót az értelmes s az értelmetlen életmeghosszabbítás szétválasztására? S ugyanakkor - a másik oldalról - vajon tudják-e, hogy az euthanázia részleges legalizálása nyomában évente több százan halnak meg Dániában anélkül, hogy bárki a beleegyezésük felől érdeklődött volna? (164. o.)

16

„minél kidolgozottabb egy jogrendszer, annál manipulálhatóbb lesz, s annál inkább előreláthatatlanok lesznek az ilyen manipulációk társadalmi következményei" (95. o.).

Mint láttuk, önérdekről van szó: a jelen egyre áttekinthetetlenebb szabályozási és döntési módjainak fenntartásáról. Mindebben az amerikai jogászság páratlanul sikeresnek bizonyult: teret nyert, presztízst, s egyre növekvő számban egyre értelmetlenebből gazdag életet. Ehhez persze önvédő mechanizmust is fel kellett építenie. A szerző szerint azért, hogy az egyedül üdvözítő tudás igézetét fenntartsa, az „önmegismerést [...] a joggyakorlat [...] többnyire rendszeresen elnyomja" (102. o.18). Nos, egy „hajlíthatatlanul racionalista kultúra" bűvölete (136. o.), a mindenki számára hozzáférhető „közértelem" ( J O H N R A W L S ) nyilvánvalóan kitermeli saját önhitét. Mint A N T H O N Y K R O N M A N , a Yale Law School dékánja testületi hitvallásként kijelentette: fakultása n e m más, mint egy „az értelem hatalmának hitétől egyesített közösség" (64. o.19). Vagyis
„noha egyfelől hisszük, hogy az unikornisok pusztán képzelőerőnk teremtményei, mégis hozzászoktunk egy olyan kulturális gyakorlathoz, amelyben úgy beszélünk egyszarvúakról, mintha ezek valóban léteznének hiedelmünktől függetlenül." (141. o.)

Elég hát t u d n u n k az eltérő kultúrákban meglepően járatlan amerikaiak közmeggyőződéséről, hogy joguk „legjobb a világon", elég hát értesülnünk az alternatívátlanságról, miszerint vagy amerikai jogállamiságot választunk, vagy Bosznia és Libanon lesz az eredmény - a szerző csak annak egyébként csökkent értelműek számára is nyilvánvaló

A szakmai szocializáció maga is ilyen kettősséget mutat: „A sikeres jogászképzés élesíti, de egyúttal tompítja is a beavatottnak az analitikus komplexitások iránti érzékét" (120. o.). 19 1987-ben ottani vendégkutatóként vetettem fel KRONMAN professzornak mint az angol „Jogászprofilok" sorozatában MAX WEBERről megjelent monográfia szerzőjének valamiféle fogalmi félreértést (átnyújtva néki e kérdéskörről angolul Rómában megjelent tanulmányomat), mely nála fordítási hibából származhatott. Noha kiderült, hogy németül nem tanult, nem ért, s ez nem is hiányzik néki, rámnézett, majd tagoltan kijelentette: néki ez a saját, személyes értelmezése WEBERről - majd lekötelezően hozzáfűzte bájos egyszerűséggel: mennyi nagyszerű amerikai kritika dicsérte is fel könyve úttörését.

18

beismerését hiányolja, hogy jó dolog és nyilvánvalóan szükséges a víz, ám „Ha túl sok van belőle, mégis belefulladunk." (178.o.)
*

Minél inkább írásbeliségen, közvetítő általi közvetítettségen, s ezen túl egy szakmai nyilvánosság megvitatása belülről kifejlődött kényszerén (részben tehát demokratizmuson, de egyszersmind a hivatalos jogtételezéseken túl a szakmai közvéleménytől gyakorolt normatív többletbefolyásoláson) alapul egy jogi kultúra m i n d e n n a p i élete, annál erősebb mechanizmusok érvényesülnek benne arra, hogy felépítésének s működtetésének komplexitását és továbbfinomítását minduntalan növeljék. Röviden szólva, minden rendszerbeli állapotnak meglehet a maga előnye - és ebből vagy másból fakadóan, természetesen a hátránya is. Nos, általánosítóan, az ún. primitív joggal azért foglalkozunk, mert mintegy csíraformában mutat fel egy mindazonáltal összetett és érzékeny válaszokra, változásokra kész rendszert, olyan elemi összetevőket és működéseket tárva fel, amelyek a később kifejlett komplex nagyrendszerekben esetleg rejtve maradnak a szemlélő előtt. Az erőteljesen kifejlődött s hatalmas komplexitásra, kiművelésre egyaránt szert tevő nagyrendszerek ugyanis a kohezív rendszerelemeket, a voltaképpeni pilléreket n e m feltétlenül teszik láthatóvá ugyanúgy (gondoljunk csak az angol jog évezredes kontinuitására), a részletek cizelláltságában mint csepp a tengerben az egész szellemiségét mégis megmutatják. Ha e két szélső pólust nézzük - amiben a magyar joggal mi bizonyára középmezőnyben foglalunk helyet - , a jogirodalom (hivatalos gyűjtemények, dogmatikai rendszerek, félhivatalos és szerzői esetelemzések, monografikus és folyóirati feldolgozások) tömege máris árulkodó. Alig összevethető múltunkkal, mégis, miként látjuk az amerikaiakat, a briteket, a franciákat, a németeket, az oroszokat, az egyiptomiakat? Miután e nyilvánvalóan csökkenő sor 20 egyáltalán
Egyiptom fővárosában írván e sorokat, meglepő, hogy a Kairói Egyetem (túlnyomórészt arab és francia nyelvű) és a Kairói Amerikai Egyetem (elsődlegesen angol nyelvű) tekintélyes könyvtári gyűjteményeiből általánosítva, lenyűgöző afro-ázsiai elterjedtsége ellenére viszonylagosan mily csekély volumenű az arab jog irodalmi művelése, s hogy még e tényleges tömegében persze korántsem lekicsinyelhető, euro-atlanti összehasonlításban mégis szegényesnek tetsző irodalmi anyagban is a nyugati (fontossági sorrendben angol, francia, olasz és német) tudományos feldolgozások mily értékelendő szerepet játszanak.
20

nem arányos sem a kérdéses kultúra ősiségével, sem mögöttes társadalma kiterjedtségével, még inkább rávilágíthat az elért belső komplexitás fokára s a jelzett problémákra egyaránt. Legvilágosabban talán arra, hogy a nagykonstrukciókban a lehetséges elágazások is nagyobbak, következésképpen funkcionális kiugrásokra és diszfunkcionális, hátráltató kényszerpályákra terelődésre egyaránt hatalmasak az esélyei. Nyilvánvaló, hogy a csúcstól a középszintig ez különféle ellenőrző, kiegyenlítő, tervezésben és operatív működtetésben egyaránt visszacsatoltatásra hivatott intézmények fokozott közbeékelését igényli. Mindazonáltal itt érhető leginkább tetten olyan különböző rejtett lehetőségek manifesztálódása, amelyeknek éppen a kérdéses intézményi struktúra és a mögötte álló társadalom szövevényes voltánál fogva, ezekben van a legnagyobb esélyük a valamikori aktualizálódásra. Tudhatjuk, hogy m i n d e n társadalom mindig összetett, következésképpen ezek hordozzák a legnagyobb valószínűségét annak is, hogy a lehetőségek tárházából számos (vagy éppen szignifikánssá váló többségi) szereplő a (társadalompolitikai vagy erkölcsi értelemben) könnyebb ellenállás irányát, a kizárólag önérdek érvényrejuttatására alkalmas megoldás útját választja. Ezen többirányú és többesélyű lehetséges mozgáspályák és működések érzékeltetésére kiváltképpen alkalmasnak bizonyul Campos körképe Az amerikai jog őrültségéről. Az esélyek s a pályák sehol sem lezártak. A lehetőségek növekedése mindenütt és mindenkor szükségképpen új szárnyakat ad a kiaknázásukra irányuló törekvéseknek. Szerzőnk ezekről az önmagukban is ellentétes forrongó irányokról s útkeresésekről ad hű, személyes és ezért más szemével akár másként is látható képet. Á m minden olyan panoramikus felvétel tanulságos, amelyik egy élő kultúra szellemiségéről próbál érzékeny számot adni. Mert tudjuk, hogy a jog sem fetisizálható, hiszen maga sem más, mint a társadalomnak többé-kevésbé kollektív m ű v e önmaga számára. S ezt a szerző sem gondolta másként, mikor tükröt adott elsősorban honfitársainak a kezébe, hiszen tisztában volt azzal, hogy „a jog és a jogi értelem egyszersmind a ténylegesen fennálló közösség hasonmása" (194. o.).

AZ ANGOL-AMERIKAI ÉS A KONTINENTÁLIS-FRANCIA JOGI HAGYOMÁNYOK TALÁLKOZÁSÁNAK PEREMVIDÉKÉN*
K a n a d a i fejlemények és tapasztalatok1"

É r d e k l ő d é s ü k k e l K a n a d á t m i n d m á i g n e m k é n y e z t e t t é k el a z ö s s z e h a sonlító jogászok. O l y a n alapvetések, m i n t R E N É D A V I D , R U D O L F B. SCHLESINGER vagy a legújabbak közül MICHAEL B O G D A N összefoglaló k é z i k ö n y v e i 1 n é h á n y k ö z h e l y s z e r ű e m l í t é s e n t ú l n e m is s z ó l n a k r ó l a . Legfeljebb a K a n a d á n a k szokásosan betudott periférikus v a g y egyen e s e n p r o v i n c i á l i s j e l e n t ő s é g e t t o v á b b n y o m a t é k o s í t v a v a l a m i ilyesmiről tudósítanak: a később m a j d föderációban egységesülő terület n a g y r é s z e e g y k o r b r i t h a t á s r a f e j l ő d ö t t , m i k ö z b e n Q u é b e c 1663-tól

* Első változatában in Jogtudományi Közlöny LVII (2002. július-augusztus) 7-8, 309-322. o. + A kanadai kormányzat által biztosított Faculty Research Program Award of the International Council for Canadian Studies támogatásának (No. 632-2/2001) köszönhetően 2001 őszén a University of Toronto, Université Laval (Québec), valamint McGill University és Concordia University (Montréal) keretében végzett kutatómunka alapján. 1 René David Les grands systèmes de droit contemporaines (Droit comparé) (Paris: Dalloz 1964) 630 o. [Précis Dalloz]; Rudolf B. Schlesinger - Hans W. Baade Mirjan R. Damaska - Peter E. Herzog Comparative Law Cases - Text - Materials, 5 th ed. [1950] (Mineola, New York: The Foundation Press 1988) liii + 923 o. [University Casebook Series]; Michael Bogdan Comparative Law (Dewenter: Kluwer &c. 1994) 245. o. Összességében talán Adolf F. Schnitzer klasszikus műve - Vergleichende Rechtslehre (Basel: Verlag für Recht und Gesellschaft 1955) xii + 497 o. - a leginkább figyelemre méltó e körben, hiszen legalább futólag áttekinti (207-208. o.) a kanadai jogfejlődés alapjait és irányait.

napjainkig megtarthatta francia jogát; az Egyesült Államokkal szomszédos földrajzi elhelyezkedése főként a II. világháború utáni időktől kezdve számos tekintetben (mindenekelőtt külpolitikájában és belső igazgatási szerveződésében, de ezeket tükrözően t u d o m á n y o s és publicisztikai irodalmának hangvételében is) önállóságának a hangsúlyozására készteti - függetlenül attól, hogy filozófiai tájékozódásban, művészeti közízlésben, jogi döntési mintákban s az élet ezerféle egyéb dolgában a szomszédos amerikai nagyhatalom tömbszerű nyomása alól nyilvánvalóan aligha (s egyre kevésbé) tudja kivonni magát; 2 napjainkban pedig mind jóléti ellátottságában, m i n d tudatosan vállalt multikulturalizmusában az egyik legöntudatosabb vezető erőnek számít az egész világon. Jogfejlődése ennek megfelelően valóban peremvidékszerűen alakult. Az egykori domíniumon belül angol ajkú részei egészen a közelmúltig a brit gyarmatbirodalom szokásos jogalakulását mutatták, döntési hagyományban és részkodifikációkban egyaránt. 3 Másféle érdekességet tartogat számunkra francia ajkú része, hiszen Québec a francia jogot éli meg, függetlenül ama körülménytől, hogy Franciaország m á r évszázadokkal ezelőtt lemondott felségjogairól; s ezt a teljes joganyagra kiterjedő folytonosságot csupán a francia anyaországban még NAPÓLEON által kieszközölt általános jogkodifikáció szakította meg. Ez magyarázza, hogy még a Code NAPOLÉON kibocsátását követő 62 év múltán is a Code civil de Québec (1866) előkészítésének és kibocsátásának (saját p r e a m b u l u m á b a n hivatalosan megfogalmazott) indokaként a jogi kapcsolattartásnak az anyaországbeli eseményeket utánzó

A 2001. szeptember 11-én New Yorkot és más észak-amerikai városokat ért terrorista támadás körüli időkben tartózkodván Kanadában, átélhettem annak sorsközösségként meghatározó élményét, hogy Kanada úgyszólván összes jelentős településközpontja (s ezzel a népesség túlnyomó többségének élettere) közvetlenül az Egyesült Államokkal szomszédos határövezetben fekszik - nyugatról keleti irányban sorolva Vancouver, Brandon, Fort William, Hamilton, Toronto, Ottawa, Montréal és Québec városaiban (míg a továbbiak közül pl. Calgary, Regina és Winnipeg sem fekszik messzebbre, mint alig néhány száz kilométernyire az USA északi határától). Kanadának magyarországnyi lakossága (már az 1934. évi térkép szerint) a kilencvenszer magyarországnyi kanadai államterületből e végtelenül szűk sávon találhatott csak magának megélhetést; természetes okoknál fogva egyszersmind azonban a lokalizmuson túlmutató bármiféle hír és esemény itt az Egyesült Államokhoz kötődik, vagy legalább is amerikai csatornákon keresztül közvetítődik. 3 Pl. Criminal Code (1883).

2

lépésekkel biztosítandó helyreállítása szolgált. H i s z e n elöljáró szavai közt ezeket olvashatjuk: „ a z A l s ó - K a n a d á b a n m é g használatos régi törvények többé n e m n y o m t a t t a t n a k újjá, s n e m is k o m m e n t á l t a t n a k Franciaországban; ennek következtében p e d i g egyre inkább n e h é z z é válik, h o g y beszereztethessenek p é l d á n y o k v a g y k o m m e n t á r o k . " 4 Bármiféle elnagyolt jellemzés persze azzal a kockázattal járna, h o g y elfedné a részleteket, m i k ö z b e n olykor p o n t o s a n ezekben t u d n a k csak feltárulkozni elméleti d i l e m m á k és strukturális sajátosságok. H a a k a n a d a i á l l a m t e r ü l e t és l a k o s s á g a jogi t é r k é p é t k í v á n j u k m e g v o n n i , a j o g f o r r á s o k a t t ö r v é n y h o z á s i l a g r e n d e z ő Quebec Act (1774) 5 a f r a n c i a örökséget a tulajdon s a polgári jogok területén szavatolja, míg az angol h a g y o m á n n y a l folytonosságot az a l k o t m á n y i , a közigazgatási és a b ü n t e t ő j o g b a n r e n d e l el. E z e n t ú l m e n ő e n a z a n g o l t e l e p ( e s ) e k r e k i t e r jeszti m é g az a n g o l g y ö k e r ű v é g r e n d e l k e z é s i és földjogot. Á l t a l á b a n p e d i g a n g o l jogi h a g y o m á n y t rendel a k e r e s k e d e l m i p e r e k b e n a bizon y í t á s j o g á r a , v a l a m i n t a r r a , h o g y p o l g á r i ü g y e k b e n a jury e l j á r á s á t intézményesítse.6 Egészében tehát elmondható: Felső-Kanada angol
4

Vö. pl. Louis Baudouin 'Les apports d u Code civil de Québec' in Canadian Jurisprudence The Civil Law and Common Law in Canada, ed. Edward McWhinney (Toronto: Carswell 1958), 71-89. o. 5 1 4 Geo. III, chap. 83. 6 Tárgyon kívüliként szándékosan nem foglalkozom itt az indián őslakosság hajdani joga, tehát egyfelől egykori jogszokásai, másfelől a mába átnyúló igényei elismertetésének kérdésével, mely a kanadai politikai és társadalmi diskurzusban, bírósági és jogirodalmi megítélésben növekvő mértékben válik a jelen részévé. Néhány jelzés erejéig elméleti síkon lásd Bjame Melkevik tollából 'Question identitaire, le droit et la philosophie juridique libérale: Réflexion sur le fond du droit autochtone canadien' Cahiers d'études constitutionelles et politiques de Montpellier (1995), No. 1, 23-37. o., 'The First Nation and Quebec: Identity and Law, Self-affirmation and Self-determination at Crossroads' in Globalization in America A Geographical Approach, dir. José Séguinot Barbosa (Québec: Institudo de Estudios del Caribe/Celat - Université Laval 1997), 95-111. és 246. o. és 'Aboriginal Legal Cultures' in The Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher Berry Gray (New York & London: Garland Publishing 1999), 1-4. o. [Garland Reference Library of the Humanities, 1743] {mind újranyomva in uő. Réflexions sur la philosophie du droit (Québec: L'Harmattan & Les Presses de l'Université Laval 2000), 'Identité et Droit', 35-87. o.}; gyakorlati áttekintésként pedig az újabb feldolgozásokból Delgamuukw The Supreme Court of Canada on Aboriginal Title, comment. Stan Persky (Vancouver, British Columbia: Greystone

jogával szemben Alsó-Kanada francia joga már eleve kevertséget mutat: „közös jogban kettősséget, két rendszerből formált rendszert". 7 N e m véletlen hát, ha észak-amerikai látogatásai során Québec bíróságait is meglátogatva A L E X I S D E T O C Q U E V I L L E azon lepődött meg, hogy az igazságszolgáltatásban érvényesülő nyelvek és hagyományok kavalkádja milyen sokszínű (ezen belül pedig, megjegyzendő, azon, hogy francia nyelvhasználatuk - és benne kiejtésük, hanglejtésük - mily mértékben avitt, ódonul hangzó). 8 Nos, e két kultúra együttélése formálta meg az igényt kevéssel az I. világháború után, hogy Kanada jogában és joga által mutasson fel önállóságot, fejezze ki nemzetét, és legalább szimbolikus erővel és eszközökkel alakítsa a francia-kanadaiságot is.9 A II. világháború körüli időkre e természetszerű önmeghatározási vágy lassan kezdte megérlelni gyümölcsét. Az 1940-es években már tudósítást olvashatunk arról, hogy az „amerikai tekintélyek és szövegek használatával szemben egy a jogi egyetemeken k e z d ő d ő és a bírósági termeket is átható előítélet" kezd általánossá válni, 10 majd néhány évtizeden belül állandósuló jelszóként megjelenik az az óhaj is, hogy „Kanada saját szükségleteinek kielégítésére Kanada bírái fejlesszenek ki végre már egy immáron kanadai jogot". 11 Ez az időszak egybeesik ugyan a frankofónia Kanadájában a szétválás, az államjogi szeparáció törekvéseinek dédelgetésével, sőt politikai, majd végül jogi megfogalmazásainak megkísérlésével, de egyszersmind Kanada egésze tekintetében is erőre ébredést sugall. Az egyetemek jogi karain megjelennek, majd - az ügyvédi irodákból, bírói székekből átrohangáló
Books & David Suzuki Foundation 1998) vi + 137 o., Thomas Isaac Aboriginal Law Cases, Text, Materials and Commentary [1995] 2 nd ed. (Saskatoon, Sask.: Purich Publishing 1999) xxx + 610 o. és Patrick Macklem Indigenous Difference and the Constitution of Canada (Toronto: University of Toronto Press 2001) x + 334 o. 7 H. Patrick Glenn 'Quebec: Mixité and Monism' in Studies in Legal Systems Mixed and Mixing, ed. Esin Örücü, Elspeth Attwooll, Sean Coyle (The Hague, &c.: Kluwer Law International [é.n.]), 5. o., az első részidézet Louis-Philippe Pigeon Rédaction et interprétation des lois 2e éd. (Québec: Éditeur officiel 1978), 50. o. [Études juridiques] tollából. 8 Alexis de Tocqueville Oeuvres complètes Voyages en Sicile et aux États Unis, t. 5, vol. 1, 2e éd. J.-P. Mayer (Paris: Gallimard 1957), 212-213. o. 9 „Csupán azzal, ahogyan saját jogát kifejezésre juttatja, tudja egy nemzet részben kinyilvánítani eredetiségét" - írja programszerűen A. Perrault Pour la défense de nos lois françaises (Montréal: Action française 1919), 8. o. 10 In Canadian Bar Review 21 (1943), 57. o. 11 Horace Read 'The Judicial Process in Common Law Canada' Canadian Bar Review 37 (1959), 268. o.

gyakorló jogászokat felváltva - csakhamar kizárólagossá válnak a tud o m á n y o s igényű, kizárólag akadémiai életutat vállaló, egyre inkább n a g y f o r m á t u m ú jogászprofesszorok. Ők azok, akik immár alkalmasak arra, hogy új stílust, módszerességet, elméleti érzékenységet, sőt elméleti életmű kihordására alkalmas problémalátást hozzanak a jogi gondolkodásba. Csakhamar irányzatok kezdenek kialakulni, majd versengeni is egymással; a honi jog anyagából önállóként kifejlesztetten saját doktrína alakul; és immár n e m csupán a jog lép fel azzal az igénnyel, hogy a nemzetet megtestesítse, de a nemzet jogának tudománya is fellép azon várakozással, hogy mihamarabb a kanadai közgondolkodásnak, Kanada saját szellemi életének s nemzetközileg is figyelemreméltó teljesítményének egyaránt rendes résztvevőjévé, elismert részesévé váljon, és társadalmi vitákat kiváltó ügyekben befolyást gyakorolhasson. 1 2 A folyamatok - eredők és hatások - egymásba fonódnak. Ennek egyik lehetőségeként az, ami korábban még esetleg éppen a periferialitás egyik okozójának tűnt, ma már egyenesen egyetemesen (de legalábbis globalizálódóan) érvényesülő (világ)trendek ma még esetleg számunkra, a közép- és kelet-európai térség számára sem nyilvánvaló, s pontosan cseppfolyós, folyvást alakuló jellegüknél fogva egyelőre tán n e m is egyértelműsíthető általános (tovább)fejlődési irányairól perspektívákról és lehetőségekről - vall. Kanada múltbéli (és n e m véletlenül előítéletté kövült) üyen jellemzőjeként pontosan valamiféle eredendő eredetiség-hiányra gondolok. Ez önmagában persze n e m más, mint alapvető, jellegmeghatározó tényhelyzet, mely - a részeket illetően - a korábbi egyértelmű leszármazási (angol és francia), majd az egész állami egységet illető politikai befolyásolási (vagyis nagybritanniai szellemiségű) körben és folyamatban a maga részéről nem igényelte, de n e m is segítette saját megoldások megfogalmazódását, kikínlódását. Ezen angol vagy francia anyaországbéli hagyományok távoli, kanadai újraképződései, megismételt utánzatai azonban, miközben ö n m a g u k b a n csupán halovány visszfények voltak, egyszersmind ott, ú j életterükben egymás közegébe is utaltattak - olyan

Esettanulmányként lásd pl. Sylvio Normand Tradition et modernité à la Faculté de droit de l'Université Laval de 1945 à 1965' in Aux frontières du juridique Études interdisciplinaires sur les transformations du droit, dir. Jean-Guy Belley & Pierre Issalys (Québec: GEPTUD 1993), 137-183. o. Vö. még Bjarne Melkevik 'La philosophie d u droit au Québec: développements récents' in uő. Réflexions sur la philosophie du droit, 177-192. o.

12

együttélésbe, szomszédsági és kölcsönös befolyásolási körbe, amit alkotórészeinek szülővidéke, Anglia és Franciaország külön-külön is büszke és n e m egy tekintetben sovén - valóban chauvin - izolacionizmusa (talán egyetlen közös élményén, a németség félelmektől táplált lenézésén túl) XIX. századvégi és XX. századi történelmének egészében úgyszólván az ezredvégig bizonyosan m e g sem tapasztalt. Nos, pontosan e hagyományaiban gyökeresen eltérő jogoknak az egymás mellett működéséből adódó vegyes, egymással menthetetlenül összekeveredett jellegére gondolok, 1 3 ami ugyanakkor mára m á r egy hallatlanul komoly tapasztalásokhoz vezető, s valóban valamiféle magabiztosságra komoly alappal jogosító tudást eredményezett. Többlettudást tehát, amivel hasonló élményanyag megszerzése nélkül m á s aligha rendelkezhetnék. Egyebek közt, mégis talán legfontosabbként ezek között kell említenem, hogy a részeknek a vegyes (kevert) jellegből adódó pluralizmusa n e m feltétlenül jelenti az egész építmény pluralizmusát. 14 Saját kérdésünkre vetítve azt sugallja ez, h o g y
„az egymással vegyes jogszolgáltatások m e g v a l ó s u l h a t n a k ú g y is, m i n t monista jogszolgáltatások. Hiszen az eredeti jogforrások jellegükben u g y a n k ü l ö n b ö z h e t n e k egymástól, á m d e az egységes állami intézmények m á r i s széles körben bevégezhették e z e k n e k egyetlen n e m zeti, rendszeres jog szerkezetébe történő á t f o r m á l á s á n a k a feladatát". 1 5

A kölcsönhatás folyamatait ráadásul hallatlanul felfokozhatta az a jelenkori világunkban is nagymértékben páratlan (és egyértelműen irigylésre méltó) tapasztalat, hogy - mindenekelőtt az angol- és a francia ajkú területek egy-egy kiemelkedő egyetemi központjában - néhány évtizede már elkezdték részben mind a common law, m i n d a civil law azonos fakultáson belül önálló tagozatokként saját diplomához vezető párhuzamos oktatását, részben pedig egyik jogi hagyománynak a másik nyelvén - vagyis a common law francia, illetőleg a civil law angol

13 Vö. pl. Maurice Tancelin 'Comment un droit peut-il être mixte?' in Le domaine et l'interprétaton du Code Civil du Bas Canada dir. Frederick P. Walton (Toronto: Butterworths 1980), 1-32. o. 14 Lásd mindenekelőtt Norbert Rouland 'Les droits mixtes et les théories du pluralisme juridique' in La formation du droit national dans les pays de droit mixte Les systèmes de C o m m o n law et de droit civil (Aix-Marseille: Presses universitaires d'Aix-Marseille [Faculté de droit et de science politique] 1989), 4155. o., különösen 42. o. Id. Glenn 'Quebec', 1. o. 15 Glenn 'Quebec', 1. o.

nyelven - történő okítását, 16 sőt, élő jogként szemlélten ilyen, nyelveken és kultúrákon átnyúló tudományos-irodalmi művelését is. Márpedig tudnunk kell, hogy egy ilyesfajta lépés n e m csupán egyszerűen valamilyen gyakorlatias vagy fiatalosan elhatározott gyors válaszadásból fakad. Nos, ha akár az Európai Unió keretén belül a kölcsönös (át) f o r d í t h a t ó s á g (avagy, pontosabban szólva: a fordíthatatlanság) első látszatra megdöbbentőnek tetsző tapasztalatára s a mögötte rejlő hallatlan mély teoretikus felismerésre, 17 avagy akár éppen az eltérő jogi kultúrák találkozási pontjain - így éppen és jelesül Kanadában - az ö s z s z e m é r h e t ő s é g hasonló teoretikus mélységeket felidéző problematikájára 18 gondolunk, máris kiviláglik, hogy ez a „kultúrámmal kultúrádat értelmezem" (s benne a „misszionáriusok a csónakban" történetével és szimbolizmusával jelképezett) szimptóma hermeneutikus jelentőségére, és ezáltal közvetítve a jognak mint a puszta textualitáson túlmutatóan közvetlenül kulturális eredetű és meghatározottságú képződmény- és kifejeződés-mivoltára utal. 19 Arra tehát, hogy a más nyelvűség n e m egyszerűen mechanikus fordítás (vagy éppen kommunikációs technika) kérdése, hanem egyszersmind kultúraváltásé, vagyis - óhatatlanul - egy másik, azaz eltérő közegben történő értelmezésé tehát: átértelmezésé - is.
*

Ez idő szerint a McGill University (Montréal) és a University of Ottawa ad ki külön tagozatain egymással párhuzamosan civil law és common law diplomát, s ezen túlmenően Ottawa és Moncton egyeteme kínál common law programokat francia nyelven, míg a McGill University civil law programokat angol nyelven. Más karok hallgatóinak cseretanulmányi lehetőségek széles körét ajánlják fel, a szövetségi kormányzat pedig nyaranta inter-kanadai összehasonlító jogi tanulmányok megszerveztetéséről gondoskodik. 17 Vö. pl. Gérard René de Groot 'Recht, Rechtssprache und Rechtssystem: Betrachtungen über die Problematik der Übersetzung juristischer Texte' Terminologie et traduction 3 (1991), 279-312. o. [rövidítve in European Legal Cultures ed. Volkmar Gessner, Armin Hoeland, Csaba Varga (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996), 20. szöveg, 115-120. o. {Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures I}]. 18 Vö. pl. H. Patrick Glenn tollából 'Commensurabilité et traduisibilité' in Actes du Colloque „Harmonisation et dissonance: Langues et droit au Canada et en Europe (mai 1999)" mint különszám in Revue de la common law 3 (2000) 1-2, 5366. o. és 'Are Legal Traditions Incommensurable?' The American Journal of Comparative Law XLIX (Winter 2001) 1,133-146. o. 19 Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] 2. átdolg. és bőv. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o., passim.

16

A napjaink Kanadájában zajló folyamatok számunkra mindenekelőtt azért érdekesek, mert a két vezető európai h a g y o m á n y keresztpontjában, az együttes megélés hitelesítő pecsétjével nemcsak történelmi kölcsönhatások, befolyások, netán konvergenciák lehetőségére mutatnak rá (ami kontinensünkön döntően a múlt évtized első felében az Európai Uniótól elhatározott európai magánjogi jogegységesítő kodifikáció perspektívájában, alapvetően a common law és a civil law eltérő hagyományai lehetséges közelítése, majd célként kitűzött egységesítése kérdésében váltott ki a X V I I I . századi Németországban SA VIGNY és THIBAUT küzdelmére emlékeztető, megnyugtató pontra azonban mindmáig n e m érkezett vitákat 20 ), de egyszersmind a külön-külön ezek előtt álló fejlődési (vagy éppen jövőnket felélően mindezeket fenyegető deformálódási) lehetőségeket is egynémely tekintetben kirajzolják - kísérletezve, de egyúttal megélt tapasztalatokat is összegezve és értékelve. Egyfajta megkésett fejlődés jelzéseként h a d d utaljak ismételten Kanada múltjának azon vonására, amit az imént perifériális lecsapódásként, külső s távoli anyaországi minták puszta követéseként érzékeltettem - olyan, akkor és ott talán hasznos, ám mindenképpen csak időlegesen vállalható önállótlanságként, ami a XX. század derekára immár eljutott egy tudatos önépítés és önmeghatározás célul tűzéséhez, egyszersmind azonban (legalábbis átmenetileg) nyilvánvalóan a frissen magukra ébredtek kiegyensúlyozatlanságát, ellentétek egymásba átcsapódásai közt hányódását, valamiféle neofitizmus számos jegyét is magán hordozhatva. Az történt tehát, hogy provinciális utánzásból lett önigenlés, majd önállóként vállalt építkezés (külső mintákat olykor csupán azért utasítva el, hogy önmaga előtt e tekintetben is bizonyíthasson); az ország gazdasági biztonsága, viszonylagos politikai nyugalma és alkotmányi stabilitása az előbbiek fényében hallatlan (és másutt, erőforrásokban szegényebb, avagy éppen közvetlenebbül birodalmi kisugárzású és hatású gazdag országokban pedig esetleg eleve vállalhatatlan) kísérletezésekre is csábít; éppen önépítése korábbi önállótlanságából adódó tapasztalatlanságok n y o m á n időlegesen eluralkodhatnak benne akár csupasz jelszavak és benső tehetetlenség nyomán formálódó tényhelyzetek is - nos, talán m o n d a n u n k sem kell, hogy mindezek józan mérlegelését, Kanada jövőjének a mában meghatározását nyilvánvalóan magának az országnak és népének

Vö. pl. a szerzőtől 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában [Utószó]' in Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség 2. jav. és bőv. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 379-403. o.

20

kell elvégeznie; a külső szemlélő számára azonban mégis a jövő egyfajta lehetőségének az előrelátása sejlik fel: hiszen e p o n t o n tisztán látn u n k kell, hogy minden, ami ma Kanadában zajlik, az „korunk uralkodó eszméi", kétségbevonatlanul eluralkodó koráramlatok, intézményi, politikai, erkölcsi (stb.) önbeteljesítő hatású divatok, nemzetközileg érvényesülő mainstream mozgáspályák mentén halad. 2 1 Ezeket áttekintve, az alábbiakban először (1) az angolszász jogszemlélet alapkövének, a precedensrendszernek az átalakulásáról kívánok szólni, majd (2) a törvénykezésnek egyfajta nemzeti határokon átívelően multikulturális közösségi többszereplős gyakorlati megoldáskereséssé alakulásáról, (3) a jogfeloldásnak m i n d az angolamerikai, m i n d az európai szárazföldi jogszemléletben felbukkant s m a már erőteljesen jelenlévő irányairól és végezetül (4) a bíróságoktól saját eljárásuk számára megkaparintott s a társadalomra kíméletlenül rákényszerített új prerogatívákról, így mindenekelőtt (a) a törvényi jogban foglalt elveknek mint irányjelzők foglalatának a bíróságokra bízott kibontásáról, (b) az emberi jogok chartáit elsődlegesként elfogadva az egész jogi rendszer kritikai átszűréséről s a jogi megoldásoknak a részletszabályokat mellőzően közvetlenül alkotmányi levezetése általánossá válásáról, majd mindezeket lezáróan (c) a bírósági funkció nyitott erkölcsi és értékdilemmák kérdésében is végső etikai döntő f ó r u m m á alakulásának növekvő tendenciájáról.

1. A precedensrendszer átalakulása
Gondolkodásunk túl gyakran történelmietlen: átlagesetben a jelent adottnak véve, kereteit állandósultnak tekintve vetünk számot a mindenkori előzményekkel, leginkább egy azok nézőpontjából idegen, külső, eleve torzító kényszerzubbonyba helyezve kísérelve meg elemezni vagy megérteni ezeket. Mai gondolkodásunkban a common law anyagát s ezzel általában az angol jogi hagyományt leginkább a konti-

Különösen revelatív erejű itt megjegyeznem, hogy egyik legfontosabb kanadai forrásom pontosan annak a H. Patrick Glenn (McGill University) profeszszornak a munkássága, aki éppen ilyen belső, Kanadára összpontosító összehasonlításokra épített dolgozatai sorában tett megfigyelései általánosító újragondolásával írta meg s tette a közelmúltban közzé immár egyetemes jogi komparatív áttekintését a Legal Traditions of the World Sustainable Diversity in Law (Oxford: Oxford University Press 2000) xxiv + 371 o. témakörében.

21

nentális szabályoktól pusztán módszertani feldolgozásában eltérő normatív matériának látjuk, holott mint döntően akcióformák alakításából fejlődő s túlnyomórészt eljárási formákon keresztül megfogalmazódó döntési mintának anyagi jogi tartalommal telítése, szabályozási anyagában szubsztantívvá tétele n e m korábbi jelenség, mint csup á n a XIX. században induló jelenkori kezdeményezések terméke. 22 Sőt, mi több, mai történelmi rekonstrukciónk eredményeként m á r azt is bízvást megállapíthatjuk, hogy úgyszólván m i n d e n jellegzetesség, amely egykor az angol szigetvüágban a common law hagyományát a kontinentálistól eltérítette, és saját fejlődés útjára terelte, eltűnt már e jog realitása mögül az utóbbi másfél évszázad során. Jelesül: Angliában akciós formák már nincsenek; a jury intézménye lehanyatlott; a hajdan a királyságot végigjáró néhány bíró helyett egy r o p p a n t kiterjedt, számosságában is rengeteg bírát foglalkoztató törvénykezési moloch jött létre; az ügyben a jog szavát kimondó (vagyis mai hierarchizáló kifejezéssel élve: elsőfokú) bíráskodás döntő szerepe eltűnt ebben a roppant összetettségű hierarchikus építménnyé növelt gépezetben; a megítélendő ügyek száma az egekig nőtt, így az ítélkezés is tömegessé lett; az eset bírói döntéssel való megítélésének egykori kivételessége egy szolgáltató állam szolgáltatási kötelezettségévé degradálódott, s ezért azzal, hogy az igazságszolgáltatás magasztossága maga is kötelező állami szolgáltatás tárgyává silányodott, a bíráskodás a case managing adjudication képében egyszersmind egyszerű igazgatási, tehát ennyiben adminisztratív jellegű feladatként (s ennyiben kötelező funkcióbetöltésként) jelenik meg; a joganyagban felbukkant, majd uralkodóvá vált a magatartások jogi státusáról közvetlenül rendelkező anyagi jog; és végül, a néhány kiválasztott férfiú jellemére és gyakorlati tapasztaltságára épülő igazságszolgáltatásban az egykori kizárólagosságot nők és általában is gyakran különféle bőrszínű és kulturális hátterű, pusztán szakirányú képesítéssel rendelkező (s napjainkra már csak ennyiben learned) polgártársakból hivatásszerűen verbuválódó karrier-típusok váltják fel. 23 Mindez a common law saját önértékelése szerint is olyannyira nagyfokú jellegváltást eredményez, hogy egykor világosnak tetsző önazonossága helyett ma már akkor, amikor common law berendezkedésről beszélünk, aligha emlékezhetünk m e g többről

H. Patrick Glenn 'La civilisation de la common law' Revue internationale de Droit comparé 45 (1993) 3, 559-575. o. 23 Vö. pl. H. Patrick Glenn 'The common law in Canada' The Canadian Bar Review Qune 1995), 261-292. o.

22

vagy másról, mint valamiféle homályos körvonalú „gondolati szokásról" [habit of thought].24 Ezért nem véletlen, hogy a jogállamiság mai szolgáltató államának és szolgáló jogának kozmikussá növelt egyetemes várakozásaival szembesítve csaknem bizarrnak tetszhet annak puszta történelmi kontrasztként felidézése, hogy néhány évszázaddal ezelőtt a bíró még korántsem alkotmányos kötelességként, hanem olykor, alkalmilag, ha maga érezte kötelmének, döntött saját megfontolt belátása esetén és alapján: akkor csupán, ha érettnek látta az ügyet, a felek jogi pozícióiban annyira kiegyenlítettnek, hogy úgy vélhette, pusztán az ő döntését igényli már a vita ilyen vagy olyan befejezése vagyis, az ellenkező oldalról közelítve, a common law újkori klasszikus virágzásában a felek előzetesen maguk kényszerültek arra, hogy segédkezzenek egy valamelyest kiegyensúlyozott helyzet előállásában. 25 Azzal, hogy a XIX. században egységesítik a bíráskodási rendszert Angliában, n e m egyszerűen intézményi racionalizációt hajtanak végre. A múltat, egyenesen a common law hajdani önazonosságát számolják fel, hiszen éppen az egymással versengő fórumok akkori léte és működése (s az általuk használt eltérő források különböző hagyományokról tanúskodó sugallata) adta fél évezrednél is több időn keresztül az angol jog önazonosságát. Tudvalévő ugyanis, hogy az Equity, az Admiralty s az ecclesiastical law egyaránt civiljogi sugallatok közvetítőjéül szolgált, amin keresztül CUJAS, POTHIER és további (főként francia) jogászok eszméi szabadon áramolhattak át az angol jogba. Miközben pedig e szervezeti újrarendezéssel a XIX. század Angliája elreteszeli e mindvégig bőven termő forrást, immár az egész common law fogalmai és intézményei tekintetében egyszersmind mégis újranyitja, főként a XIX. században a német pandektizmussal fenntartott meglepően intenzív (noha éppen egyoldalú, angol érdeklődéstől és tanulási vágytól áthatott) szellemi kapcsolat irányában. 2 6
Lord Oliver of Aylmerton 'Requiem for the Common Law' The Australian Law Journal 67 (1993), 686. o. kifejezése ez. 25 J. H. Baker 'English Law and the Renaissance' Cambridge Law Journal 44 (1985), 58. o. 26 PI. Glenn 'The common law...', 278. o. Itt emlékeztetek nem csupán az angliai klasszikus jogi könyvtárak (az Inns saját kivételesen széleskörű londoni gyűjteménye, avagy Oxford) gazdag európai kortársi anyagára, de közismertként egyebek közt JOHN AUSTIN visszatérő bonni és berlini útjaira és tanulmányaira. Ez utóbbira lásd pl. Horváth Barna Az angol jogelmélet (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia 1943), 256. o. [M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottsága kiadványsorozata, 13].
24

Ami a jog szerkezetét illeti, ismeretes, hogy BLACKSTONE még úgy vélekedett, miszerint „az emberi törvények csupán kinyilvánítják s alárendelten érvényesítik az isteni és a természeti jogot", 27 és annak a korábbi időkben egyenesen gondolhatatlan fantazmagóriáját, hogy bíró merészeljen alkotni jogot (vagyis a judge-made law fogalmát), csupán JEREMY BENTHAM ötlötte ki - és bizony n e m korábban, mint 1860ban! 28 Számunkra leginkább ismert formájában egyébként is ekkoriban alakult ki és merevedett meg a stare decisis elve által uralt formális precedensrendszer, ami egyfelől a method of distinguishing révén nyílttá és láthatóvá tette a bírói jogalakítást, másfelől adott hierarchikus helyzetekben kötelezővé tette a bíróságnak saját korábbi döntései, illetőleg a számára felettes fórum(ok)tól eredő döntések követését. Ebben ölthetett alakot annak belátása, hogy
,,[a]z esetek [...] n e m lehetnek k ö v e t e n d ő szabályok, következésképp e n m a g u k sem mások, m i n t k o r á b b a n m á r érvényesült okfejtési típusoknak a példázatai [...]. Minthogy tehát az esetek az érveket kizárólag p é l d á z h a t t á k , ezek forrásainak a lezárása n e m történt meg". 2 9

Nos, Angliában mindezzel szembefordulva, mint ismeretes, 1966ban a House of Lords felszabadítja magát korábbi döntéseinek e fórumot magát is kötelező követése alól 30 - ami a Court of Appeal esetében a 17 eljáró bíró tanácsokba [panels] osztottsága okán hamarosan szintén azt eredményezi, amit most már a korábbi döntések gyakorlati desuetudo]ának nevezhetnénk (és a példaadó Angliában elhatározott eme irányváltás néhány éven belül Kanadában is elsőként a Supreme Court of Canada, majd a provinciális Courts of Appeal összes bíróságánál
„human laws are only declaratory of, and act in subordination to [divine law and natural law]" in The Sovereignty of the Law Selections from Blactstone's Commentaries on the Laws of England, ed. G. Jones (Toronto: University of Toronto Press 1973), 51. o. 31. jegyzet. 28 J. Evans 'Change in the Doctrine of Precedent during the Nineteenth Century' in Precedent in Law ed. L. Goldstein (Oxford: Clarendon Press 1987), 68. o. 29 G. J. Postema 'Roots of our Notion of Precedent' in Precedent in Law, 22. o. Hasonló értelemben lásd még M. Lobban The Common Law and English jurisprudence 1760-1860 (Oxford & New York: Oxford University Press & Clarendon Press 1991) és D. Lieberman The Province of Legislation Determined Legal Theory in Eighteenth-Century Britain (Cambridge & N e w York: Cambridge University Press 1989). 30 'Practice Statement (Judicial Precedent)' Weekly Law Reports 1 (1966), 1234. o., valamint All England Reports 3 (1966), 77. o.
27

hasonló felszabadításhoz vezet) - s ezzel ez a jogi berendezkedésben jóvátehetetlenül bekövetkezett változás egyszer s mindenkorra nyilvánvalóvá válik. Mert m a g u k sem mondhatnak mást, mint hogy az eddig elvek mérlegelésére és követésére alapozott döntéshozatalt most egy „előreláthatóságában csekély szintű diszkrecionárius vitamegoldás" váltja fel, 31 amiben már mindenféle precedens-elv is már ami ebből egyáltalán megmarad - „oldottá és rugalmassá" lesz. 32 A common law országainak belső rendje egyre inkább megközelíti azt, amit eddig egymásközti rendjükről tudtunk, vagyis arról, hogy egyes esetek meggyőző ereje esetén miként tanulhattak s vehettek át pusztán sugallatként megoldásokat egyik állam a másiktól. 33 A változás a maga részéről nyilvánvalóként vonja maga után, hogy ,,[a]z egyes esetek idézését olyan kutatási és hivatkozási módszerek váltják fel, amelyek immár [korábbi] esetek nagy számát csoportosítják vagy vonják egybe, mintegy jelölve [csupán] egy döntvényjog igényét", 34 amiben benne rejlik persze annak merőben új előrelátása, majd követelése is, hogy az eddig mindazonáltal uralkodott „jogalkalmazási szillogizm u s t " „statisztikai szülogizmussal" helyettesítsék. 35 A precedensjogi elv bármiféle teoretikus megfogalmazásában nemcsak az a lehetőség rejlik kimondatlanul, hogy még jogkinyilvánításként felfogása esetén is utólagos, ex post facto természetű, vagyis visszaható hatályú rendezést megvalósítónak kell tekintenünk, 3 6 haGlenn, 269-270. o. G. Curtis 'Stare Decisis at Common Law in Canada' University of British Columbia Law Review 12 (1978), 8. o., de hasonlóképpen már negyed évszázaddal korábban Wolfgang Friedmann 'Stare Decisis at Common Law and under the Civil Code of Quebec' Canadian Bar Review 31 (1953), 723. és köv. o. is. 33 J. A. Hodgins 'The Authority of English Decisions' Canadian Bar Review 1 (1923), 470. és köv. (különösen 483.) o. szerint „gondolatteli átvétel" mindig is mehetett végbe a háttérben, amennyiben okfejtése meggyőzően „alkalmazódott". K. MacKenzie véleménye - 'Back to the Future: The Common Law and the Charter' Advocate 51 (1993), 930. o. - még ennél is tömörebb: „A precedens vonzereje feltehetően még gyorsabban hanyatlik most Kanadában, mint Angliában." 34 Glenn, 270. o. 35 H. Patrick Glenn 'Sur l'impossibilité d ' u n principe de stare decisis' Revue de la recherche juridique / Droit prospectif XVIII (1993) 4, No. 55, 1073-1081., különösen 1081. o. 36 John Chipman Gray The Nature and Sources of the Law [1921] 2 nd ed. (New York: Macmillan 1948), 168. és köv. s 174. és köv. o., szélesebb körűen pedig a szerzőtől 'Visszaható hatályú szabályozás' in Varga Csaba A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999), 91-95. o. [Osiris-könyvtár: Jog].
32 31

nem - bármiféle világos formalizálhatóság hiányában (aminek következtében például „[a] bírák [...] azon jog alapján jártak el, amit lehetségesnek éreztek ésszerűen artikulálni »a közös gyakorlat másokkal közös megértésének a gondos kidolgozása« során" 37 ) - az is, hogy a bírói „megkülönböztetés" [az előbb említett method of distinguishing] logikájába a szociális érdekű megkülönböztetés logikája, azaz a bírótól átérzett társadalmi kihívás (önkéntes szolgálat, avagy egyenesen megrendelés) is immár óhatatlanul és közvetlenül beszüremkedik. Ezzel pedig aktuálissá, sőt egyenesen akuttá válik az a m é g közelebbről is tárgyalandó esély, hogy a jognak eddigi meghatározó szerepkörét feloldva és feladva, magát a jogi rendezést valamiféle társadalmi mediátorként pusztán egy közvetítői szerepkörbe kényszerítsék. Mindez pedig az esetjog új felfogását, mögötte pedig maga a szabályozási eszmény gyökeres átalakulását eredményezi. Eszerint
,,[e]gy p r e c e d e n s n e k a nyilvánosságra hozott szabályát ki kell terjeszteni, alkalmazva ezt m i n d e n új esetre is, a m e n n y i b e n lényegét illetően szabálya a társadalmi megegyezés s t a n d a r d j á t kielégíti". 3 8

Ezzel pedig nemcsak visszaépülni látszik az a talmudi tanulság a common law hagyományába, amely emberi ügyekben semmit sem bíz a teoretikus igényektől hajtott általánosításra és magára a logikai absztrakcióra - minthogy bármely tételt és annak a kifejezett tagadására épülő ellentételét is egyaránt hajlandó egyazon időben és vonatkozásban, megítélése során „az Élő Isten" szavának tekinteni -; 39 de azon aktusával, hogy
„lehetővé teszi ö n m a g á n a k az alkalmazás során történő újraalkotását különféle változó erkölcsi, gazdasági, társadalmi és politikai értékek bevonásával, a common law szabályai i m m á r aligha tetszenek többnek v a g y m á s n a k , m i n t az ököljog puszta szabályként megnyilvánulásának",

Postema, 31. o. M. Eisenberg The Nature of the Common Law (Cambridge: Harvard University Press 1988), 154. o. 75. jegyzet. 39 S. L. Stone 'In Pursuit of the Counter-text: The Turn to the Jewish Legal Model in Contemporary American Legal Theory' Harvard Law Review 106 (1993), 813. és köv., különösen 828. o., jogbölcseleti elvvé építetten pedig vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái, 150. o. 161. jegyzet.
38

37

egyszersmind - és drámai erővel - felveti a „jog-e egyáltalán a common law?" immár a határterületeken botorkálás és új útkeresés képzetét keltő kérdését is.40

2. A törvénykezésnek multikulturális többszereplős megoldáskereséssé válása
A stare decisis elve sohasem került elfogadásra Québecben, noha a kanadai jogfejlődés az eredeti (angol és francia) anyakultúrákhoz fűződő kötődése örvén külső hatások befogadására mindig is nyitott maradt. Normatív forrásai formalizálására vagy lezárására ezért csak ritka pillanatokban törekedett. Jellegzetes módon még a Québecben megalkotott első polgári törvénykönyv sem abrogálta a megelőző, régi jogot, jogforrásként a régi döntésekre történő hivatkozást sem tiltotta meg - vagyis a kodifikálás (1866) előtti jogából mindazt, ami nem a kódexbeli kifejezés puszta ismétlésének számított vagy annak rendelkezéseivel nem volt összeférhetetlen, nagylelkűen érvényben hagyta - , amivel „még Québec törvényeinek a kodifikációja is inkább tipikusan kompromisszumos megoldást sejtető, félúton megrekedt lépés maradt". 4 1 Általánosítottan megállapíthatjuk tehát, hogy szellemi javak ügyében a kanadai hagyománytól mindig is idegen volt (és maradt is) bármiféle „mi" és „ők" közötti merev választóvonal megvonása, hiszen ugyanúgy, ahogyan Kanadában „formális »adopciót«", kifejezett átvételt vagy sajátként befogadást sem ismertek, a máshonnét átvettben sem valamiféle „»gyökeresen« idegen" dolgot láttak, hanem inkább „az élő jog képviselőjét, mely hasznosnak bizonyulhat a vitamegoldás gyakorlati folyamatában". 42 Olybá tetszik ez, mintha már eleve tanultak volna a GAIUSi Institúciók intelméből, miszerint a népeket részben a sajátjukat képező, részben az egész emberiségre nézve közös törvények kormányozzák; 4 3 mindenesetre a bírósági döntések hivatkozásaiban is testet öltő jogforrási alapok már eleve valamiféle hallatlanul nyílt és széleskörű nemF. Schauer 'Is the Common Law Law?' California Law Review 77 (1989), 455. és köv. o. 41 Code civil de Québec, Art. 2712, az idézet pedig in M. A. Tancelin 'Introduction' in F. P. Walton The Scope and Interpretation of the Civil Code of Lower Canada new ed. M. A. Tancelin (Toronto: Butterworth 1980), 27. o. 42 H. Patrick Glenn 'Persuasive Authority' McGill Law Journal 32 (1987) 2,289. o. 43 „Omnes populi qui legibus et moribus reguntur partim suo proprio, partim communi omnium hominum iure utuntur" in Inst. Gaius 1.1.
40

zetközi érdeklődésről vallanak. Nos, közelebbről megvizsgálva a j o g g y a k o r l a t d o k u m e n t u m a i t , az a l á b b i a k s z e r i n t a l a k u l t e z e g y közelmúltban elvégzett reprezentatív adatfelvétel számai alapján: a k a n a d a i L e g f e l s ő b b Bíróságnál 4 4 döntésre hivatkozás 367 hazai 110 brit amerikai 045 014 ausztrál-ázsiai 002 francia 004 egyéb idegen 175 (32,3%) összes idegen doktrinális hivatkozás hazai 63 brit 29 24 amerikai francia 09 07 ausztrál-ázsiai 02 egyéb idegen 71 (53%) 36,4 %

s Québecben45 helyi döntésre franciaországi szerzőre common law döntésre helyi szerzőre franciaországi döntésre common law szerzőre idegen döntésre összesen idegen szerzőre összesen idegen forrásra összesítetten
44

129 117 079 029 025 013 44,64% 81,76% 234 (59,7%)

Supreme Court Reports 1 (1985), 296. o. Egy másik felmérés végeredménye szerint idegen döntés vagy törvény felhívása a kanadai Legfelsőbb Bíróságnál az egyéb kanadai jogforrások tekintetében az összes hivatkozás 24,2-32,7%-át, a külföldiek tekintetében pedig (jellegzetesen USA-jogforrásokra hivatkozás közjogi problematikájú területeken, franciaországira Québec ügyeiben, s ezeken túl leggyakrabban német és izraeli provinenciájú normatív anyagokra) az összes hivatkozás 18,9-21,8%-át teszi ki. Vö. H. Patrick Glenn T h e Use of Comparative Law by Common Law Courts in Canada' in The Use of Comparative Law by Courts ed. Ulrich Drobnig & S. van Erp (Dordrecht, &c.: Kluwer Law International 1999), 59-78., különösen 68. o. 45 P.-G. Jobin 'Les réactions de la doctrine à la création du droit civil québécois par les juges: les débuts d'une affaire de famille' Les Cahiers de Droit 21 (1980), 257-275., különösen 270. o.

Vagyis idegen szerzőre mind össz-kanadai szinten, mind Québecben többet vagy lényegesen többet hivatkoznak, mint hazaira, illetőleg helyire; idegen döntésre az összes döntési hivatkozás egyharm a d á b a n , illetőleg kétötödében hivatkoznak; összességében pedig idegenre az összes hivatkozás egyharmadában, illetőleg háromötödében; s végezetül Québecben 38,2%-kal több az idegen döntésre és 54,26%-kal több az idegen szerzőre hivatkozás, mint össz-kanadai szinten. 46 Nos, a jelszavak síkján bátran beszélhetünk itt megvalósult s egyben globalizált multikulturalizmusról; mindenesetre egy a jogi hagyományok összehasonlító vizsgálatát történelmi alapról művelő tudományosság szemszögéből egyszersmind egyidejűleg sokkal többről van szó. Jelesül, mintha annak a jelen korunkban újraélését - pontosabban: ismételt rádöbbenését - élnénk meg, hogy már az egész európai jogfejlődés is inkább a jus commune folyvást alakuló (mert doktrinális magyarázata és bírósági gyakorlata folytán szüntelenül alakított) hagyományának a folytonos újraértelmezéséből, semmint eredeti konstrukciók létrehozásának a hajszolásából adódott; 4 7 vagyis annak újraélt, mert újra aktualizált állítását, hogy az európaiságunkban számunkra m é r v a d ó nagy jogi kultúrák - az angol, a francia, a német és az amerikai egyaránt - éppen n e m mások, mint pontosan egy ilyen nemzeteken átívelő tanulási folyamatnak, azaz kölcsönös kölcsönzésnek és megihletődésnek a termékei. 48 A common law mint történelmileg egymásra rakódó precedensanyag tekintetében ezért hangsúlyossá egyre inkább a folyamatszerűség felismerése válik. Eszerint „fejlődő rendszer ez, amennyiben

Figyelemreméltó a kontraszt az önmagát nyitottnak és multikulturálisnak tekintő Egyesült Államokkal szemben, ahol is egyik államban a másikra hivatkozás esetleg elérheti a 10%-os gyakoriságot, azonban az USÁ-n kívüli tekintélyre hivatkozás alig 1%-nyi [John Merryman T o w a r d a Theory of Citations: An Empirical Study of the Citation Practice of the California Supreme Court in 1950, 1960, and 1970' California Law Review 50 (1977), 394-400. o.], avagy éppen teljességgel ismeretlen (azaz 0%) - szemben saját múltjával, amelyben 1850-ben ez 25,7% s még 1950-ben is biztosan 1% körül alakult [W. Manz 'The Citation Practices of the N e w York Court of Appeals, 1850-1993' Buffalo Law Review 43 (1995), 153. o.]. 47 Legismertebbként pl. Helmut Coing Handbuch des Quellen und Literatur der neueren europäischen Privatrechtsgeschichte I (München: Beck 1973). 48 Glenn 'Persuasive Authority', 263. o.

46

szabályok v é g nélküli fejlesztésének és p o n t o s b í t á s á n a k a folyamatáb ó l áll e l ő " , 4 9 é s p o n t o s a n e z é r t „a jogért folytatott kutatás m o z z a n a t a túlságosan is jelentőssé válik ahhoz, h o g y bármiféle lehetséges külső forrás ebből eleve kiküszöbölhető legyen. Mert véglegesen a jog s o h a s e m adott: a jogot m i n d i g csak keresik az egyedi viták jog általi m e g o l d á s á n a k végtelenül eredeti folyamata során." 5 0 Második elemként erre rakódik m é g a bizonytalanság e r e d e n d ő sugallata, a jogkeresés esélyeinek az eleve feladása, sőt, e g y e n e s e n egyfajta szkepszis eluralkodásának a bevallásaként, egyszersmind biztonságpótlékként a megegyezéskeresés, valamiféle érvényességi alapnak bármely forrásból történő kidolgozása. Hiszen a bíró „sokkal több biztonságot érez m a g á b a n , ha inkább a külföldi joggyakorlati folyamatosságra támaszkodik, s e m m i n t kizárólag a m a g á b ó l a szöveg-exegézisből n y e r h e t ő saját forrásokra". 5 1 Ú g y tetszik hát, m i n t h a valóban új h í v ó s z a v a k v e n n é k át tényleges e n a v e z e t é s t , s e z e k a j o g t e r ü l e t é n s e m m á s o k , m i n t a m á s u t t is eluralkodóban lévő s o k f é l e s é g , p l u r a l i z m u s és vers e n g é s [diversity, pluralism and concurrence] i d o l j a i . 5 2 S ő t , h o z z á is t e h e t j ü k : m i n d e z e k n e k a z ú j k í v á n a l m a k n a k e g y e l ő r e e l e g e t is t e h e t nek, hiszen - számokat véve alapul - például az ügyfélforgalomban, az ítélkezésért sorbanállásban s a gátlástalanul t ö m e g e s perlésben vál-

W. R. Jackett 'Foundations of Canadian Law in History and Theory' in Contemporary Problems of Public Law in Canada ed. O. E. Lang (Toronto: University of Toronto Press 1968), 29. o. 50 Uo. 293. o. 51 J.-L. Baudouin 'Le Code civil québécois: crise de croissance ou crise de vieillesse' Canadian Bar Review 44 (1966), 406. o. 52 Vö. pl. Vittorio Villa La science du droit (Bruxelles: Story-Scientia & Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1990) 209 o. [La pensée juridique moderne]. Mindez Kanadában, éppen bizonyos fokú kísérletező hajlandóságánál, a déli szomszédtól minden áron különbözni akarásánál, s n e m utolsósorban viszonylag csekély lakosságának városias koncentráltságánál - végeredményben tehát erőteljes intellektuális elitképződésénél - fogva igen figyelemreméltó húzóerővé válhat. Csupán a középső jelszó szimbolikus rezonanciájához a kanadai filozófiai élet sokszínűségében vö. Rita Melillo Ka-Kanata Pluralismo filosofico, I II (S. Michele di Serino: Pro Press Editrice 1990) 165 + 306 o.

49

tozatlanul az európai kontinens biztosnak és előreláthatónak tekintett, könnyen kimérhetőnek elhíresült joga vezet; míg az angol-amerikai jogban u g y a n látványos lehet a frivol, avagy az egyedek (vagy nemeik, bőrszíneik, kultúráik szerinti csoportjaik) versengéséből, egymás kiszorításáért, haszonlesésből vagy bosszúból kezdeményezett, akár úgyszólván üzletszerű perlése (főként válást kezdeményezve, avagy valóságos vagy állítólagos diszkriminációs vagy szexuális sérelemért, orvosi műhibáért, gyártmányokkal kapcsolatos fogyasztói magatartások örvén kártérítésért, netán nyerészkedésért, netalán hivatásszerűen perelve) - hozzá kell tennünk azonban, hogy mindez az eljárás bonyolultsága, komoly ügyvédi költségigénye okán többnyire csupán középosztálybeli szintet feltételezve, többnyire pusztán kiegyensúlyozott és biztos anyagi hátteret felmutató alanyok oldaláról valósulhat meg. Mindenesetre sokat elárul egy adat, miszerint a 100 000 lakosra jutó bírák száma 5 3
Németországban Franciaországban Kanadában Angliában 26 11 08 01,9

- mindez pedig n e m pusztán egyszerű foglalkoztatási statisztikai adat, h a n e m olyan, amelyik egyszersmind az intézmény súlyával és jelentőségével összefüggésben tömegességére, tényleges igénybevételének a mértékére is rámutat. Ebből következtethetően a common law berendezkedésnek a korai újkorban kialakult perlési szokása, vagyis az igazságszolgáltatáshoz folyamodás társadalmi kivételessége (és n e m pusztán mindennapos jogszolgáltató jellege) a mai napig fennmaradt; sőt ez még a legfelsőbb bíróságok éves ügyforgalma
Kanada Franciaország Supreme Court Cour de cassation 100-150 tárgyalt ü g y 28 000 eldöntött ü g y

53 H. Patrick Glenn 'La Cour Suprême du Canada et la tradition d u droit civil' The Canadian Bar Review (March-June 2001), 151-170., különösen 161. o.

összehasonlító számadataiban is lemérhető, hiszen Kanadában évente húsz-huszonötször kevesebb ügyet tárgyalnak - például Franciaország legfelső szintű tömeges ügyforgalmával szemben. 5 4

3. Kísérletezés a jog feloldásával
Lappangó lehetőségként a precedensrendszerben m á r kezdettől fogva s eleve benne rejlett a bíró önállósulásának lehetősége, avagy, másként kifejezve, jogászi módszerei (esetek közt teendő megkülönböztetései) közé jogon túli - érték- vagy szociális nézőpontok - beépítése. Ha elképzelhető legsemlegesebb megközelítésként, DWORKlNiánus módra csupán elvek és szabályok megkülönböztetését, s ebből a d ó d ó a n szabályok adott esetben vett relevanciájának elvektől irányított megállapíthatóságát vesszük alapul, 55 máris be kell látnunk, hogy egy tisztán jogi nézőpont valamiféle külső érték- és megfontolásvonatkozásokkal óhatatlanul összekeveredik. 56 Szemben az egykori JUSZTINIÁNUSZi hitvallással - mely kontinentális jogi gondolkodásunk alapjait lerakva kimondta: a jogász hivatásbéli működésének alapja n e m a példa, h a n e m a törvény 5 7 - , itt már teljes jellegváltás következik be, hiszen ezzel a jogászi hivatásgyakorlás deontológiai sarokkövévé válik az arról történő meggyőződés, miszerint
„közelebb áll az igazsághoz annak k i m o n d á s a , h o g y a jog egy változó társadalom problémái megoldására irányuló kísérletnek a megszakítás nélküli folyamata, s e m m i n t valamiféle szabályhalmaz"; 5 8

Uo. 154. o. Ez az összevetés persze nem magyaráz, csak utal valami kifejezetlenre. így nem szól az elintézetlen ügyek csődtömegéről sem, ami Franciaországban egyetlen évtized során 200 000-es megugrást ért el. Lásd E. Tailhades La modernisation de la justice Rapport au Premier Ministre (Paris: La documentation française 1985), 36. o. 55 Ronald M. Dworkin 'The Model of Rules' University of Chicago Law Review 35 (1967), 14. és köv. o. [reprint: 'Is Law a System of Rules?' in The Philosophy of Law ed. Ronald M. Dworkin (Oxford: University Press 1977), 38-65. o.]. 56 Pontosabb megfogalmazásban: maga az egyéb vonatkozásoktól függetlenített 'jogkérdés' sem lehet egyéb, mint egy pusztán analitikus érdekű elvonatkoztatás terméke. Vö. a szerzőtől A bírói ténymegállapítási folyamat természete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1992) 269 o. [jav. és bővített 2. kiad. (2001,32003) 210 o.], passim. 57 Justinianus (C.7.45.13): „non exemplis sed legibus iudicandum est". 58 S. M. Waddams Introduction to the Study of Law (Toronto: Carswell 1979), 5. o.

54

amivel egyidejűleg rögvest megjelenik egy belső önmegnyugtató gondolat is, arról győzvén meg a kétkedőt, hogy mindez talán mégis szervesebben igazodik a posztmodernitásunk „bátor, új világa" által m i n d n y á j u n k b a sulykolt részvételi demokrácia igényeihez, semmint a jog szuverenitásának égiszét hangsúlyozó jogi pozitivizmus, amit ezen aktussal egyidejűleg ósdi múltunk lomtárába vetünk. Ezen új jogfelfogás m á r valami mást és egyúttal újat és mást takar. Ennek értelmében
„ A jog kevésbé lesz pontos, u g y a n a k k o r a z o n b a n fokozottabban közösségi jellegűvé válik, többféle meggyőzetési lehetőséget és joghoz igazodást m u t a t v a fel [...]. A döntések u g y a n kevésbé lesznek [előzetes mintákból] következők, á m m i n d e k ö z b e n a m e g e g y e z é s n e k tágabb f o r m á i válnak m a j d elérhetővé." 5 9

S ettől kezdve az intézményes gyakorlat fejlődésének régi receptje érvényesül. Jelesül, mihelyst a gát átszakad, abból, ami jelenségszintű volt, csakhamar lényeg lesz, abból pedig, ami eddig m é g szimptóma volt, most a társadalom méhében végre valahára immár kihordott programmatikus jövőkép. Mindenesetre m i n d e n ilyen törekvés egyszerre leíró látszató, á m d e igazoló funkciójú teóriák alapjává válik, amik m i n d e n eddig szilárdnak hitt alapról és korlátozó-fegyelmező, voltaképpen szabályozott csatornákba terelő tényezőről csak mint idejétmúlt és meghaladott egykori kötőfékről tesznek majd említést. Az ú j iránti követelés ilyen és hasonló elméleti igénybejelentésekkel fogalmazódik meg, amikkel szerte Észak-Amerikában m á r léptenn y o m o n találkozhatunk:
„ A m o d e m társadalmak [...] a társadalmi cselekvés egységének problémáját egy egyetemesnek tetsző formális jog szintjére emelték, s a jogot ennek megfelelően egy egyéni szabadsággal jellemzett eszményi igazságosság dedukciójaként fogták fel. Á m ezen igazságosság-eszme meghatározhatatlan természete, jelesül az elvből bármiféle konkrét tartalom következtetésének a lehetetlensége végül a jogalkotó hatalom válságát idézte elő, és ezzel p r a g m a t i k u s természetű induktív eljárásokat teremtett a társadalmi konfliktusokban résztvevő különféle szereplők változatos kategóriái által igényelt jogosultságoknak az elismertetésére." 6 0

Glenn 'Persuasive Authority', 297. és 298. o. Gilles Gagné 'Les transformations du droit dans la problématique de la transition à la postmodernité' Les Cahiers de Droit 33 (septembre 1992) 3, 701-733.
60

59

Nos, t ű n ő d h e t ü n k az ilyen és hasonló - és e g y b e n az Észak-Amerik á b a n é s A n g l i á b a n e l t e r j e d t critical legal studies b a l o l d a l i k ö t ő d é s ű hangvételére és harsány utópista radikalizmusára emlékeztető igény-kinyilatkoztatások értelmén; mindazonáltal mégis tény, hogy e z e k m a m á r n e m k i v é t e l e s e k , n e m is ö n m a g u k b a n á l l a n a k . V a l ó s á g o s elmozdulásokról adnak számot, a ténylegesen érvényesülő gyakorlat hangsúlyainak az áthelyeződéséről, általános átrendeződésről. Elméleti s í k o n l á t s z a n a k p é l d á u l r ö g z í t e n i a z t , h o g y „A jogfejlődésnek két útját vetíthetjük előre. A z egyik a jogi rendszer k ö z é p p o n t j á t a törvényhozásról cseppfolyós elvek és f o g a l m a k valamiféle korlátozott h a l m a z á r a helyezi át. A másik ú j r a h a n g s ú l y o z z a u g y a n a törvényhozást a rendszer k ö z é p p o n t j a k é n t , á m a törvényhozási befolyásolás irányát visszafordítva újraaktiválja a t ö r v é n y h o z á s szimbolik u s értelmét, k ü l ö n ö s e n a törvényhozási f o l y a m a t b a n történő polgári részvétel ú j f o r m á i n a k a kifejlesztése által." 61 Mihelyst tehát a gát átszakad, rögvest ráépül erre az a neofita g y o r s a s á g g a l és álszentséggel elegy felismerés, h o g y p e r s z e , igaz ez, h i s z e n s o h a n e m is v o l t e z m á s k é p p e n , s e m a z e u r ó p a i k o n t i n e n t á l i s j o g b a n , 6 2 s e m a m o d e r n k o d i f i k á c i ó s j o g r ö g z í t é s e k b e n ; 6 3 s ő t a n n a k ell e n é r e , h o g y e s e t l e g t é v e d t ü n k is k o r á b b a n , e g y e n e s e n e z - é s n e m

o. és in Aux frontières du juridique Études interdisciplinaires sur les transformations du droit, dir. Jean-Guy Belley & Pierre Issalys (Québec: GEPTUD 1993), 221-253., abstract, 221. o. 61 Pierre Issalys 'La loi dans le droit: tradition, critique et transformation' Les Cahiers de Droit 33 (septembre 1992) 3, 665-699. és in Aux frontières juridiques, 185219., abstract, 186. o. 62 „A Jog előbbre való a törvénynél [...]. A Jog nem található meg egészében a törvényben [...]." Ph. Rémy 'Éloge de l'exégese' Revue de la recherche Juridique / Droit prospectif VII (1982), 261. o. - „A jog változékony és szétomló. Olyasfajta anyag tehát, amit feltárni kell, nem pedig létrehozni." C. Mouly 'La doctrine, source d'unification internationale du droit' Revue internationale du Droit comparé 38 (1986), 364. o. - „A jog megelőzi a jogszabályt, és mindenütt túlcsordul rajta [...]." J.-M. Varaut 'Le droit commun de l'Europe' Gazette du Palais (19-20 September 1986), Doct., 9. o. - „A jog nem valamiféle konstrukció, hanem feltárandó valóság [...]." Christian Atias 'Une crise de légitimité seconde' Droits 4 (1986), 32. o. - „Senki sem vallaná ma [MONTESQUIEU szavait megerősítőenl, hogy a bíró nem más, mint »a törvény szája« [..., minthogy] a bíró immár magának állítja fel a saját korlátait [...]." François Rigaux La loi des juges (Paris: Odile Jacob 1997), 65. és 247. o. 63 [1977] 2 R.C.S. 67, p. 76.

más - a jog lényege: pontosan ezzel t u d u n k végre valahára visszaérkezni a jognak legfeljebb átmenetileg megtagadott, á m voltaképpeni és eredendő sajátosságához. LA FOREST kanadai bíró nyilvánította ki egy nemrégi ügyben:
„ M i n d e n t á r s a d a l o m jogrendszere lényegében u g y a n a z o n problémákkal viaskodik, s ezeket é p p e n teljességgel eltérő eszközök alkalmazásával oldja meg, á m g y a k r a n m e g l e p ő e n hasonló eredménnyel." 6 4

Nos, pontosan az eljárás módjainak, a felhasznált eszközöknek, a felhívott forrásoknak, az igénybevett okfejtéseknek sokfélesége az, ami ma meghökkentően szabad választás eredményének tetszik - olyan mértékben, hogy ez már magában a jogszemléletben paradigmatikus váltásnak, egy új kor beköszöntésének felel meg. Elméleti köntösben ugyan, de brutális nyíltsággal ki is mondják:
„az értelmező többé n e m a törvényhozóval dialogizál, h a n e m az autoritásokkal: m á s jogászoknak a véleményével, a bírók (és mindenekelőtt az elismert és híres bírák) gondolataival". 6 5

Vagyis az autorizáló jogi folyamat alanyai mint közreműködő játékosok, a jogi folyamat tárgya, célja és tétje, valamint a felhívott döntési alapok tényleges váltása következik ezzel be. „Az egész világ egyetlen bírósági teremmé változott" - kiáltják ki n e m teljességgel alaptalanul az új évezred hírnökeként, és befejezett tényként, pusztán látszólag deskriptív jellemzéshez folyamodva, minderre rögvest módszertant is építenek, m o n d v á n :
„a bíróság n e m tisztán d e d u k t í v m ó d o n jár el [...]. Á m d e az eljárás n e m is i n d u k t í v [..., hiszen] a bíróság [...] véleményeket kifejező és elveket kifejlesztő szerzőkhöz is folyamodik - csakúgy, mint törvényekhez és t ö r v é n y k ö n y v e k h e z . [...] Analogikus m ó d s z e r r e l [...] kapcsolatokat, közös elemeket kutat a m e g o l d a n d ó p r o b l é m a és a javasolt minta között, b á r m i legyen is ez utóbbi intézményes forrása. [...] A bíróság d ö n t é s é n e k legitimitása a döntés forrásainak a legitimitásától függ; ezeket szélesbítvén így válik szélesebbé a legitim döntések területe is." 66 Rahey v. The Queen [1987] 1 S.C.R. 598, at 319. Rémy, 260. o. 66 S. S. Abrahamson & M. J. Fischer 'All the World's a Courtroom: Judging in the N e w Millenium' Hofstra Law Review 26 (1997), 273. o. 7. jegyzet.
65 64

Nos, úgy tetszik, ezzel már az egykor Európából elrugaszkodott common law hagyománytól egy különös elegyhez, valamiféle angolamerikai Európához érkeztünk. Ennek a maga m ó d j á n m á r egy új logika felel meg, amelyben
,,[a] dialogikus elv azt jelenti, h o g y két v a g y több különféle »logika« kapcsolódik e g y m á s h o z egyetlen egységben és összetett (egymást kiegészítő, egymással versengő, u g y a n a k k o r e g y m á s t e g y s z e r s m i n d antagonisztikus m ó d o n tagadó) m ó d o n - és anélkül, h o g y elveszne ebben az egységben a kettősség." 6 7

E ponton megjegyzem: a kettősség említésének Kanadára vonatkoztatva többletértelme is lehet, amint e módszertani újdonság kanadai jellemzéséből ez következik is:
„ Q u é b e c joggyakorlatában, különösen a polgári jogi ü g y e k b e n egyre inkább kilépünk a bírósági szillogizmus kereteiből, h o g y a k o r á b b a n a common law bírósági gyakorlatára jellemző d i s k u r z í v és leíró érvelést gyakoroljuk". 6 8

Ez az, amit egyszerre rekonstruktiv és normatív igénnyel, mint a posztmodernitásnak megfelelő jogtant, t á r s a d a l m i jogpoz i t i v i z m u s néven hirdettek meg a közelmúltban Kanadában. 6 9 Teoretizáló magaslatokra emelésének elméleti forrása m é g önmagában semleges: látszólag ez a jogfogalomnak pusztán szociológiai igényű megvilágításából és tüzetesítéséből adódik 7 0 - ezt azonban kitágítja, s kiterjesztése révén jogszemlélete egészében egyúttal immár visszájára is fordítja. Ebből ugyanis kiderül, hogy a jog többé n e m bármiféle normativitás, h a n e m puszta tény - avagy, pontosabban kifejezve: joginak m o n d o t t tények együttese. 71 A jog tehát legjobb esetben
Edgar Morin Penser l'Europe (Paris: Gallimard 1987), 28. o. Id. H. Patrick Glenn 'Harmonization of Private Law Rules between Civil and Common Law Jurisdictions' in Académie internationale de droit comparé Rapports généraux XIIIe Congrès International, Montréal 1990 (Cowansville, Qué.: Éditions Yon Biais [é.n.l), I.C, 79-95. o., 89. o. 29. jegyzet. 68 Melkevik 'Penser le droit québécois entre culture et positivisme: Quelques considérations critiques' in Transformation de la culture juridique québécoise, 9-21., különösen 15. o. 69 Kifejezése szerint: 'socio-positivisme juridique'. Uo. passim. 70 Hubert Rottleuthner 'Le concept sociologique de droit' Revue interdisciplinaire d'Études juridiques (1992), No. 29, 67-84. o. 71 Melkevik, uo.
67

is valamiféle policentrizmus megtestesítője: nem más, mint „internormativitás", mely sokszereplős kapcsolatrendszere által közvetít a jogi és a lehetségesen felhívható egyéb (társadalmi, gazdasági, etikai stb.) normarendszerek értékvilága között. 72 Kettősség tehát, ami a jognak „ t á r s a d a l m i l a g k o n s t r u á l t tényoldalából" és „sajátosan n o r m a t í v tényoldalából" áll elő, 73 és ez az, ami apostolai szerint immár valóban képes arra, hogy feloldja a jog minden eddigi különösségét, különállását és specifikus mivoltát egyaránt. Máris felbukkanó ideológusait újfajta kiáltványozásra készteti. Eszerint
„Integráltabb megközelítést részesítünk előnyben: olyat, a m e l y b e n a jog részt vesz a h a t a l o m és különösen az á l l a m h a t a l o m gyakorlásában, e g y s z e r s m i n d a z o n b a n lehetővé teszi a társadalmi viszonyok és az int é z m é n y e k megalkotását és újratermelését, sőt b i z o n y o s h a t á r o k közt átalakításukat is - ú g y , h o g y a jog a h a t a l o m g y a k o r l á s á b a n igazolási r e n d s z e r k é n t , k ö v e t k e z é s k é p p e n egyben a h a t a l o m vitatásában hivatkozási p o n t u l is szolgáljon (amiből a m a g a oldaláról p e d i g i m m á r a »jogok« v a g y »jogosultságok« biztosításának a követelése adódik)." 7 4

4. Új prerogatívák a bíróságok kezén?
A kanadai Legfelsőbb Bíróságnak működése első fél évszázadában volt egy sajátos ambíciója: a common law s a civil law egységesítése, amiről azonban - feltehetően a máig elértnél alkalmasabb eredményeket már n e m remélhetvén - lemondott a közelmúltban. 7 5 Ehelyett azonban felvállalt újakat, s ezek egynémelyike már a bírói funkció új színeit, az eddig voltakhoz képest közvetlenül a társadalom felé is megjelenően új prerogatíváit is jelzi - amitől mindenekelőtt azért kell e körben megemlékeznünk, mert bár jogtól biztosított tekintéllyel él
Lásd pl. Entre droit et technique Enjeux normatifs et sociaux, dir. René Côté & Guy Rocher (Montréal: Thémis 1994). 73 Andrée Lajoie 'Avant-propos' in Andrée Lajoie - J. Maurice Brisson Sylvio N o r m a n d - Alain Bissonnette Le status juridique des peuples autochtones au Québec et le pluralisme (Cowansville: Yvon Biais 1996). 74 René Laperrière 'À la recherche de la science juridique' in Le droit dans tous ses états La question d u droit au Québec, 1970-1987 (Montréal: Wilson & Lafleur 1987), 515-526., az idézet 524. o. 75 H. Patrick Glenn 'Le droit comparé et la Cour suprême du Canada' in Mélanges Louis-Philippe Pigeon (Montréal: Wilson & Lafleur 1989), 197. o. [Collection Bleue].
72

(vagy él vissza), á m d e n e m jogi autoritásból származó forrásból táplálkozik, és mégis, az egyedi esetben a jogot érvényre juttató döntések támadhatatlanságával versengő autoritást követel ki magának. a) A t ö r v é n y i j o g e l v e i n e k k i b o n t á s a A régóta várt és hosszú időn keresztül érlelt új Code civil de Québec (1994. január 1.) - paradoxikus m ó d o n az alig megjelent, á m évtizedek fáradságos jogtudományos munkájával Kanada s az egész külvilág számára a kanadai jogeszme és jogászi produktivitás méltó képviselőjeként bemutatott teljeskörű dogmatikai feldolgozást és tudományos kommentárt 7 6 hirtelen pusztán történeti érdekű makulatúrává formálva - mintha az eljövendő idők szelét sejtette volna meg már jó előre. Jelesül, élesen szembefordulva a klasszikus kodifikációs hagyománnyal amint ezt a polgári törvénykönyv revíziójának szentelt hivatal egykori elnöke kifejtette 77 - , eleve „időhöz kötötten, mint viszonylagos és változékony, s egy bizonyos, a népesség történelmének adott időpontjában megragadható gondolkodási mód, bizonyos életstílus megszenteléseként" fogalmazódott meg; sőt - amint még szintén a kódex életbeléptetése előtt bejelentették - ennek az időnek a tartama, amire adekvátként tervezték, a jövőben akár meglepően rövidnek is bizonyulhat. 7 8 Nos, a kodifikáció megtervezésekor egyfelől nyilvánvalóan a korábbi kódex óta eltelt idő során bekövetkezett új fejlemények mint de lege lata bővülés konszolidálására, egyszersmind az akkor újonnan de lege ferenda felvetődő doktrinális elgondolásokkal ötvözendő kodifikációs egységbefoglalásra volt szükség; mindazonáltal és másfelől e kodifikációban kezdettől fogva felvállalták a bíráskodásba épülő kiegyenlítő, sőt az (ezután tárgyalandó alkotmányos értékképviselettel együttjáró immár többszereplős) érdekképviseleti funkciót is. Nos, a posztmodernitás korának első nemzetközileg is kiemelkedő kodifikációs teljesítménye és fegyverténye óhatatlanul félutas megoldás 7 9 maradt: kodifikáltak is, á m még sem merevítették meg a jogot.
76 Quebec Civil Law An Introducton to Quebec Private Law, ed. John E. C. Brierley & Roderick A. Macdonald (Toronto: Edmond Montgomery Publications Ltd. 1993) lviii + 728 o. 77 Paul A. Crépeau 'Les lendemains de la réforme d u Code civil' Canadian Bar Review 59 (1981) 625. és köv., az idézet 626-627. o. 78 Serge Gaudet 'La doctrine et le Code civil d u Québec' in Le nouveau Code civil Interprétation et application (Montréal: Thémis 1993), 223-240. o. [Journées Maximilien-Caron 1992]. 79 Vö. 35. jegyzet.

Ugyanakkor elképzelhető, hogy mindezzel esetleg járható utat mutattak az Európai Unióban a közeljövőben elvégzendő magánjogi kodifikáció számára. Mindenesetre mintha maga a kanadai jogászság is tudatában lenne annak, hogy a klasszikus kodifikáció mintájának maguk mögött hagyásával voltaképpen a XVIII. század közepe európai állapotainak rekonstruálásához és dilemmáihoz érkeztek vissza, a bírói folyamatokra bízandó többletfeladatokat egyszersmind tudatosan - funkcionálisan - is felvállaltan. Ezért nyilatkozhatta hát egy kanadai összehasonlító magánjogász büszkén, egyben a folyamatos nemzeti jogfejlesztés szükségét sem tagadva: a maga idejében
„SAVIGNYnak [...] igaza lehetett u g y a n [,...] á m 1...] a kodifikáció imm á r n e m annyira akadálya a szóbanforgó f o l y a m a t n a k , m i n t amennyire SAVIGNY ezt a m a g a idejében akként látta." 8 0

b) A l k o t m á n y j o g i a s í t á s Az Egyesült Államokban kifejlesztettként 81 már hozzánk s az egész közép- és kelet-európai régióba is beszüremkedett az alkotmányjogiasítás eljárási módja. Kanadában ez a Canadian Charter of Rights and Freedoms (1982) tükrében a föderáció Legfelsőbb Bírósága által kötelezően elvégzendő alkotmányossági megítélés funkciójának felvállalásában jelentkezett. Ezt, mint rögvest beszámoltak róla, „lelkesedéssel" fogadták a bíróságok, sőt a polgári szabadságjogok kiterjesztése reményében hamarosan átjátszották n e m közjogi, de például egyenesen civiljogi (magánjogi) területekre is.82 Annak lehetősége viszont, hogy a jog tételes rendelkezé80 H. Patrick Glenn T h e Grounding of Codification' University of California Davis Laiu Review 31 (Spring 1998) 3, 765-782., különösen 782. o. 81 Az állami bírák döntéseinek állam-aktus mivolta okán kikényszerített alávetettsége a Bills of Rightsnak már fél évszázados múltat tudhat maga mögött [Shelley v. Kraemer, 334 U.S. 1 (1948)], ami a bírói hivatal választástól függő (vagyis elektorális) jellegéből adódóan az állami magánjog területén is egyre növekvően elismerést nyert [New York Times v. Sídlivan, 376 U.S. 254 (1964)]. 82 Peter W. Hogg 'The Law-making Role of the Supreme Court of Canada: Rapporteur's Synthesis' The Canadian Bar Review (March-June 2001), 171-180., különösen 172. o. Annak visszafogott mértékéről viszont, hogy egy kiegyensúlyozott állami berendezkedésben mit jelent a „lelkesedés" azon csaknem gyermeteg önérvényesítő dühhel szemben, amivé saját alkotmányosságot megítélő aktivizmusunk fajult Magyarországon az első kilencéves ciklus során, talán elárul valamit, hogy 18 év alatt összesen 64 rendelkezést (de nem egész törvényt) annuláltak - a kormányzati s rendvédelmi rendelkezések ennél jóval tekintélye-

seit közönséges bíróságok alkotmányi értékű általános charták elveinek értelmezéséhez folyamodva félretegyék s az eset megoldását közvetlenül ilyen alkotmányi alapú saját okfejtésekből vezessék le, jellegváltást idézett elő a joggyakorlatban, amennyiben
,,[a]z érdekkonfliktusokat most m á r egyre inkább jogosultságok ütközéseként f o g a l m a z z á k m e g - azért, h o g y a z o k b a n i m m á r a [Legfelsőbb] Bíróság ítélkezhessék." 8 3

Ez a fejlemény azonban a jogtudomány részéről egyre visszatérőbben határozott kritikát, az ítélkezés politizálódásától óvó félelmet pusztán egy könyvcímben érzékeltetve például: Charta-forradalom és Bíróság-párt - vált ki,84 hiszen a gyakorlat máris bebizonyította, hogy „a Charta pusztán kitöltetlen csekként szolgál a bírák kezében". 8 5 A bírálat alaphangja emlékeztet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságával - mint voltaképpen bárminemű specifikus jogi felhatalmazás nélkül (tehát a törvényhozótól elorzott hatalommal), önjelölten tényleges újraalkotmányozást végrehajtó hatósággal - szemben keserű kifakadással elmondottakra. 8 6 A sajtókivágatok is meggondolkodtatóak, hiszen - például Legfelsőbb önmérséklet címmel - így vélekednek:
sebb száma mellett. Vö. P. J. Monahan 'The Supreme Court of Canada in the 21st Century' in uo. 374. o. 2. jegyzet. 83 Uo. 179. o. 84 Pl. F. L. Morton & R. Knopff The Charter Revolution and the Court Party (Peterborough: Broadview Press 2000). - „A Charta uralma a társadalmi viszonyoknak a bíróságokat ellehetetlenítő eljogiasítását [hyper-juridicisation] vonja majd maga után." Jean-François Gaudrealt-DesBiens 'Les Chartes des Droit et Libertés comme louves dans la bergerie d u positivisme? Quelques hypothèses sur l'impact de la culture des droits sur la culture juridique québécoise' in Transformation de la culture juridique québécoise, 83-119., az idézet 108. o. Vö. továbbá Luc Bégin 'Le Québec de la Charte Canadienne des Droit et Libertés et la critique de la politisation d u juridique' in uo. 153-165. o. 85 Michael Mandel La Charte des droits et libertés et la judiciarisation du politique au Canada (Montréal: Les Éditions d u Boréal 1996), 107. o. 86 Vö. - leginkább Robert H. Bork The Tempting of America The Political Seduction of the Law (New York: The Free Press & London: Collier Macmillan 1990) xiv + 432 o. és Slouching towards Gomorrach Modern Liberalism and American Decline (New York: Regan Books / Harper-Collins 1997) xiv + 382 o. elemzései alapján - a szerzőtől 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Várkonyi Nándor: Az Ötödik ember című könyvéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom 2000), 71-76. o.

„ A k a n a d a i a k a t felháborította, a h o g y a n a bíróságok a C h a r t á t elkezdték használni több tucatnyi, így az abortuszról, az Úr N a p j á n a k megünnepléséről, a pornográfia szigorításáról v a g y az önkéntes iskolai i m á d s á g r ó l szóló, a v a g y azon törvénynek az értelméből való kicsavarására v a g y eltörlésére, amelyik a tűzoltókat kísérelte m e g távoltartani tűzoltáskor a kíváncsiak tömegétől." 8 7

Hasonló kifakadások n y o m á n megjelenik az az Egyesült Államokból egyre erőteljesebben megfogalmazott bírálat is, miszerint mindez végső soron önjelöltek olyan értékrendjének ráerőltetése a közösségre, amely demokratikus szavazás eredményeként n e m nyert senkitől sem megerősítést. Ellenőrizetlen bírák fenyegetik a jogállamiságot! címmel írnak például, imígyen:
„Ahelyett, h o g y a jogot m i n t precedensektől s törvényhozási aktusoktól m e g h a t á r o z o t t r e n d e t erősítenék meg, most a bírák i m m á r rutinosan változtatgatják a jogszabályokat, c s u p á n saját személyes politikai előszeretetükre hallgatva." 8 8

Márpedig a bírói tekintély és függetlenség palástjával takarózva visszaélésszerűen kikényszeríteni olyan n e m a törvényhozótól eredő, ám egyenesen nélküle, sőt ellenére a közösségre oktrojált értékeket, amiket a népképviseletet megtestesítő demokratikus szavazókkal szemben kizárólag egy legfelsőbb bírói instancia néhány megválasztottja (s többnyire a mögöttük álló szűk értelmiségi elit megerősítése) támogat, könnyen visszájára fordulhat. Hiszen a bíráskodás túlzott vagy egyoldalú politizálódása értelemszerű reakcióként éppen arra késztethet demokratikus szavazót s általa legitim módon megválasztott törvényhozó és végrehajtó intézményeket egyaránt, hogy a helyzetből adódó következményeket levonva maguk is politizáltan, vagyis politikai intézményként kezeljék az igazságszolgáltatás szervezet- és működési rendszerét. Márpedig e fenyegetés eléggé komolynak bizonyult ahhoz, hogy kézenfekvő veszélyét maga a bíróság is megfogalmazza:
„Kizárólag a bíráskodás függetlensége fog sérülni, h a az alkotmányossági megítélés lehetőségeit e z u t á n is olyan túlzóan a k a r j u k felhasználni, m i n t a h o g y a n két évtized óta tesszük. Az ezáltal túlságosan megn y o m o r g a t o t t közösség m a j d időben ki fogja követelni, sőt m e g is fogja

'Supreme Self-restraint' Natiotial Post (2000. április 7.), A19. o. R. Leishman 'Out-of-control Judges Threat to Rule of Law' London Free Press (2000. május 12.).
88

87

valósítani közvetlen beleszólását bírái kiválasztásába - p o n t o s a n úgy, a h o g y a n ez törvényhozási képviselőik esetében is történik. Ismételten elhangzik m a j d a n n a k kívánalma, h o g y valamiféle kiegészítő eljárással a bírák teljesítményét további alkalmazásuk egyik előfeltételeként viszszatérően felülvizsgálhassák." 8 9 c) A L e g f e l s ő b b Bíróság m i n t e r k ö l c s i tek i n t é l y I m m á r több, mint egy évtizede megfigyelték, h o g y a k a n a d a i Legfelsőbb Bíróság n e m c s u p á n szívesen t á m a s z k o d i k egyeb e k közt szerzői - sőt, m i több, a több é v s z á z a d o s a n g o l szokással szembefutva90 élő autoritásoktól s z á r m a z ó - véleményekre, d e azon k í v ü l , h o g y j o g i d o k t r i n á l i s m u n k á k a t is r e n d r e f e l h a s z n á l , t a l á n t ú l z o t t a n is g y a k r a n - é s e g y r e e r ő t e l j e s e b b e n - é p í t i f e l d ö n t é s e n o r m a t í v alapjait n e m jogászi, d e m i n d e n e k e l ő t t filozófiai okfejtésekre, szerzői irányzatokra.91 Politikai és erkölcsfilozófiai k é r d é s e k b e n foglal állást, s ő t j o b b á r a e g y p á r t o s f ó r u m s z e r e p é t is á t v á l l a l j a a z á l t a l , h o g y „ A Legfelsőbb Bíróság 1982 óta m i n d m á i g e g y o l d a l ú a n prétori pozíciót foglalt el a liberális filozófia és ideológia jegyében, a m i p e d i g nyílt szakítás a k o r á b b a n érvényesült pluralizmussal. Ilyen m ó d o n tehát egyetlen filozófiához (JOHN STUART MiLLhez, DwoRKiNhoz v a g y RAWLShoz) kötődésről v a n szó, miközben ezzel egyszersmind b á r m i f é l e egyéb néz ő p o n t o t kizár." 9 2 M á r p e d i g a Legfelsőbb Bíróságot nyilvánvalóan senki s e m jogosította fel a r r a , h o g y d ö n t é s i g y a k o r l a t á t e t i k a i m a g a s l a t o k r a e m e l j e - p u s z t á n

Justice A. McClung in Vriend v. Alberta (1996), 132 D.L.R. (4th) 595 (Alta. C.A.), paras. 23-63, para. 56. Mindhárom példára lásd Patricia Hughes 'Judicial Independence: Contemporary Pressures and Appropriate Responses' The Canadian Bar Review (March-June 2001), 181-208., különösen 201. o. 71-72. jegyzet. - Megjegyzésre érdemes, hogy a Nemzetközi Ügyvédszervezet mintakódexe maga sem zárja ki vagy tekinti a birói függetlenséggel összeegyeztethetetlennek minden egyes bírónak a közösség előtti viselendő felelősségét: „El kell ismerni, hogy a bírói függetlenség nem mentesíti a bírákat attól, hogy közösségük előtt beszámoltathatok legyenek [...]." The International Bar Association Code of Minimum Standards of Judicial Independence, Section 33. 90 D. Vanek 'Citing Textbooks as Authority in England' Chitty's Law Journal 19 (1971), 302. és köv. o. 91 Christian Brunelle 'L'interprétation des droits constitutionnels par recours aux philosophes' La Revue du Barreau 50 (mars-avril 1990) 2, 353-390. o. 92 Melkevik 'La philosophie du droit', 180. o.

89

saját döntési hatáskörére támaszkodva. 9 3 Maga az a körülmény pedig, hogy közössége erkölcsi kérdéseiben az utolsó kimondható szó kétségbevonhatatlan tekintélyének a magaslatára emeli magát - ráadásul többnyire a társadalmat egyébként is megosztó olyan kérdésekben, mint az euthanázia, abortusz vagy in vitro megtermékenyítés 9 4 - , rövid távú lehetséges hatása és ténylegesen alakító befolyása ellenére hoszszabb távon még fokozottabban azzal fenyeget, hogy a Legfelsőbb Bíróság maga teszi majd egyre inkább védhetetlenné s sérülékenyebbé saját helyzetét.
*

Az esettanulmányul kiválasztott Kanadában olyan globalizálódó pezsgést követhettünk nyomon, amely éppen n e m ismeretlen az Európai Unióban sem, főként az egy évtizede már célként megfogalmazott s legalábbis elveiben közös magánjogi kodifikáció elhatározását követően. Mindkét esetben a jog adott eredményhez vezető anyagának a nemzeti és tételezett önkorlátozástól szabadulni kívánó, egyfajta kulturális közösségre vágyó újragondolása igényéről van szó, mely levetve magáról a szubsztantívumot, egyre inkább procedurálisan őrzi már csupán a jog önazonosságát. Mindezzel természetszerűleg a jog felfogásának, szemléletének, sőt hagyományos technikájának a megváltozása jár karöltve - s mindebben egy olyan jellegváltozás, amelynek következményeit, perspektíváit még távolról sem láthatjuk pontosan előre. A globalizálódás ugyan nem szükségképpen eredményezi, de mindenesetre elvileg magában rejti annak lehetőségét, hogy - mint manapság egyfajta profetikus előrelátásként már hangoztatni kezdik a „fenntartható fejlődés" valaminő „fenntartható sokféleség" megőrzésével járjon karöltve, az eddig kialakult nagy jogi kultúrák és hagyományok egyre teljesebb egymásrahatása, egymás számára kölcsönös inspirációs forrásul felhasználása képében. 95
93

Vö. pl. Georges A. Légault 'La fonction éthique des juges de la Cour suprême d u Canada' Ethica 1989/1, 95-109. o. és Louis LeBel 'L'éthique et le droit dans l'administration de la justice (ou le juge fait-il la morale?)' Cahiers de recherche éthique 1991/16,159-169. o. 94 Melkevik, uo. 186. o. 95 Ilyen irányba látszik mutatni már Glenn Legal Traditions..., 10. fej.: Reconciling Legal Traditions: Sustainable Diversity in Law, 318. és köv. o. Vö. még uő. 'Vers un droit comparé intégré?' Revue internationale de Droit comparé 51 (1999) 4, 841-852. o. és 'Comparative Law and Legal Practice: On Removing the Borders' Tulane Law Review 75 (2001) 4,977-1002. o.

JOGELMÉLET

SZABÁLY ÉS/VAGY NORMA, avagy a jog fogalmiasíthatósága és logizálhatósága*

(Fogalom vagy nyelvhasználat?) A magatartásirányítás nyelvi kifejezéseinek és tárgyiasodásainak g a z d a g tárházából1 a szabály é s / v a g y norma dilemmája közvetlen értelemben n e m t u d o m á n y o s kérdés. N e m v e z e t h e t ő le s e m a z a d o t t k i f e j e z é s e k t ö r t é n e l m i e t i m o l ó g i á j á b ó l , s e m az ilyen v a g y olyan nyelvhasználatot inspiráló v a g y t ü k r ö z ő g o n d o l k o d á s eszmetörténeti hozadékából. M é g a k ü l ö n b ö z ő történelm i k o r s z a k o k , a j o g n a k és a jogi g o n d o l k o d á s n a k a z e d d i g i v á l t o z a t o s ságban kifejlődött történelmi kultúrái sem specifikálnak egyértelműen eltérő jelentést e két t e r m i n u s kapcsán. Szokásos h a s z n á l a t u k e g y m á s hoz képest változatokat mutathat ugyan, bármiféle elméleti igényű meghatározásukban döntő m ó d o n mégis szinonimaként,2 egymást

* Első változatában in Regula iuris Szabály é s / v a g y norma a jogelméletben (A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2003. szeptember 2627-én rendezett konferencia anyaga) szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor Kiadó 2004), 23-30. o. [Prudentia Iuris 22]. 1 Kazimierz Opalek Theorie der Direktiven und der Normen (Wien & New York: Springer 1986), 88. o. [Forschungen aus Staat und Recht 70] sorolja fel a normát, szabályt, elvet, rábeszélést, kívánságot, javaslatot, kérést, könyörgést, tanácsot, óvást, ajánlást, útmutatást, valamint buzdítást ilyenként. Ilyen széles értelemben lásd Szotáczky Mihály 'A normák eredete és funkciója (Genese u n d Funktion der Normen)' in Tanulmányok Szamel Lajos tiszteletére szerk. Á d á m Antal (Pécs 1989), 227-238. o. [Studia Iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 118]. 2 „A szabály az előíró funkciójú kijelentésként vett 'norma' vagy 'direktíva' szinonimája." J[erzy]W[róblewski] 'Règle' in Dictionnaire encyclopédique de Théorie et de Sociologie juridique dir. André-Jean Arnaud (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence & Bruxelles: E. Story-Scientia 1988), 346. o. Még egyszerűbb megoldást választ a The Philosophy of Law An Encyclopedia, I—II, ed. Christopher Berry Gray (New York & London: Garland Publishing 1999) [Garland

úgyszólván teljes értékűen behelyettesítő fogalmakként szerepelnek. 3 Jobbára tehát pusztán nyelvhasználati szokások kérdése, hogy milyen nyelv, mely kultúra melyiknek a használatát részesíti ezek közül előnyben. É szokások a többé-kevésbé rögzülő nyelvhasználat látens teremtő (szociálisan konstruktív) ereje révén azonban már bizonyos tömbökké szerveződhetnek, amik azután a m a g u k útján és módján immár sajátos többletjelentésnek, összefüggés szerinti specifikációnak, és ezzel valamelyes teoretizálásra immár alapot adóan alkalmas különválasztásnak adhatnak teret.
*

(Szabály / norma) A 'szabály' [ 'rule', 'règle', 'Regel', 'regola', 'regia'] a latin 'regula' kifejezésből ered, a ' n o r m a ' pedig a latin 'norma'-ból, mint egyenes vonal kijelölésére az ókori római kőműveseknél, asztalosoknál szolgáló eszközből. Ma alkalmazott értelmében a ' n o r m a ' - főként származékaiban: 'normális', 'normalitás' (stb.) az emberi állapotokat, a társadalmi folyamatokat és a termelői magatartásokat előzetesen megállapított mértékekhez szabva differenciáló és homogenizáló XIX. századi fejlődés terméke: mint a standard jelzése, elsőként a pedagógiában, majd az egészségügyben használták, amit a század folyamán végül ugyancsak kiterjesztettek az ipari folyamatokat mintákhoz kapcsoló termelési-technológiai szabványosításra is.4 A szótörténet történelmi véletlenszerűségeinek ékes példája, hogy eredeti értelmében a ' s z a b á l y ' éppen n e m mai „ha [...], akkor" kondicionális repetíciót mint fogalmi általánosságban meghatározott tényállásszerűséget és ennek tanúsításához rendelt szankciót (történelmileg eleinte) leíró, majd (későbbi időkben) előíró nyelvi kijelentésként szolgált, hanem inkább a rómaiaktól művelt juriszprudencia
Reference Library of the Humanities, 1743], mely a szabályfogalmat a normák tárgyalásához irányítja. 3 Beszédes példa, ahogyan egy egyébként minuciózusán pontos szerzőnél is pl. Marijan Pavínik 'Pravno pravilo' Zbornik nzanstvenih razprav [Ljubljana] (1995), No. 55, 217-240. o. és 'Die Rechtsnorm' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 83 (1997) 4, 463^482. o. - az egyik terminus nyelvváltásnál egyszerűen behelyettesítődik a másikkal. 4 Vö. pl. Georges Foucault Surveiller et punir (Paris: Gallimard 1975), 186. o. és Georges Canguilhem Le normal et le pathologique 4 e éd. (Paris: Presses Universitaires de France 1979), 175. o.

változatosságában az igazságos megoldás elveit fáradhatatlanul kutató elme időleges és átmeneti összegzésében valamiféle alapbölcsesség mint sűrítmény, vagyis - korai újkori szóhasználat szerint - egy adage kifejezése volt. 5 Filozófiai meghatározása szerint a s z a b á l y „Azt jelölő vagy előíró formula, amit meghatározott helyzetben tenni kell" - megjegyezve, hogy preskriptív értelme kiválasztó erővel rendelkezően kritériumjellegű, és ezt nem szabad elhomályosítania olyan újabban elterjedt konstatív nyelvhasználati példáknak, amik - főként a 'szabályos / szabálytalan', 'szabályosság' (stb.) kifejezései kapcsán - olyan látszatot kelthetnek, mintha pusztán deskriptívek lennének. 6 A n o r m a ellenben
„ A n n a k konkrét típusa v a g y absztrakt formulája, a m i t tenni kell, egys z e r s m i n d valamilyen e s z m é n y vagy szabály, cél v a g y m o d e l l formájában értékítéletet foglalva m a g á b a n "

- megjegyezve, hogy többnyire egy logikai gondolat vagy akarati cselekvés, szabad képviselet, avagy érzelem vagy szépségeszmény kapcsán kerül valamilyen norma megfogalmazásra. 7 Azon belül, hogy a 'szabály' és a 'norma' „szinonimái" egymásnak, miközben az előbbi az utóbbinál mégis „általánosabbnak", 8 illetőleg „széleskörűbbnek és generikusabbnak" szokott bizonyulni, 9 figyelemre érdemes, hogy mindennapi szóhasználatunkban a s z a b á l y jobbára pusztán nyelvi fordulat, kifejezett (tételezett) formuláció, azaz valaminő 'szabályalkotás'-nak vagy 'szabályozás'-nak önmagában semleges és történelmi eseményként szemlélve véletlenszerű terméke, míg lehetőségei szerint a n o r m a vagy az előbbinek (ezek halma-

Részletesebben lásd a jelen szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), 33-34. o. 6 André Lalande Vocabulaire technique et critique de la philosophie [1926] (Paris: Presses Universitaires de France: 1991), 906-907. o. Ota Weinberger hasonló megfogalmazása szerint - T h e Role of Rules' Ratio Juris 1 (December 1988) 3, 224-240. o., különösen 1. pont, 225. o. - „A szabályok a cselekvés meghatározásánál alkalmazandó tanácsok." 7 M[ichel] T[roper] & D[anièle] L[ochak] 'Norme' in Dictionnaire..., 691. o. 8 Pl. J.-F. Perrin 'Règle' in Archives de Philosophie du Droit 35: Vocabulaire fondamental d u droit (Paris: Sirey 1990), 245-255. o. 9 Patricia Borsellino 'Norms' in The Philosophy of Law An Encyclopedia, 596598., különösen 596. o.

5

zának) logikai formája, vagy magának a szabályozás aktusának logikai (normatív) előfeltétele. Ez magyarázza, hogy a ' s z a b á l y ' -ok olyasmik, amik rendelkezésünkre állanak akár úgy, mint 'tapasztalati szabályok' [rules of experience],10 akár úgy, mint 'játékszabályok'-ként a 'jogszabályok' [Spielregeln & Rechtsregeln]. Ezek problémátlanok, minthogy felőlük csakis mint megjelenési s ebben az értelemben hozzáférhetőségi egységek iránt érdeklődhetünk. A másik oldal felől közelítve, mindebből viszont ' n o r m a ' akkor lép elő, amikor a szabály és célzott vagy kihámozható mondanivalója kapcsán bármi problémássá válik, elemzést igényel, avagy legalábbis a szabályból mint megjelenítésből, mint valami számunkra hozzáférhetővé tettből a logikai elemzés eszközeit is latba vetve határozott üzenet után kutatunk. Bizonyára n e m véletlen ezért, hogy 'normaalkotás'-ról kevésbé szólunk, 'normaszabás'-ról pedig leginkább akkor, amikor egy terület szabályozás alá vonásának (rendelésének) tényét, elhatározottságát, é s / v a g y maga a szabályozás artificiális jellegét hangsúlyozzuk. A jelenkori irodalom ugyanakkor olyan képzetet sugall, mintha a szabályból mint pusztán nyelvi kifejezési (és ezzel logikai propozíciós) lehetőségből válna ki a norma, hiszen nem a szabálynak, hanem a n o r m á n a k v a n onto-episztemológiai (tehát lételméleti, ismeretelméleti, s ezekhez kapcsolódóan pszichológiai, logikai stb.) irodalma, mely feladatának érzi, hogy a normát értelmezze - kijelentésként és (pszichikailag is vizsgálható akarati aktus jelentését szintén magában rejtő) jelöléstartalomként egyaránt. 11 A fentieket látszik alátámasztani az a körülmény, hogy miközben például az a n g o l nyelvben a ' s z a b á l y ' kifejezés használata kapcsán a történelmi szótárak több mint húsz jelentéskört, alkalmazási területet rögzítenek, ezek mindegyike mégis kizárólag a magatartás mértékének meglétével, ennek felmutatásával, hordozásával é s / v a g y érvényesítésével kapcsolatos, és történetesen egyikük sem azzal, hogy maga a denotatum, tehát a szabályként megjelölt objektiváció, közlés vagy t u d o m á s testesítené meg ezt a mértéket - akár szövegszerűségében, akár grammatikai felépítésében vagy az elemei közti logikai

Uo. Az előbbire lásd mindenekelőtt Carlos E. Alchourrón & Eugenio Bulygin Normative Systems (Wien & New York: Springer 1971) [Library of Exact Philosophy 5], az utóbbira pedig Hans Kelsen Allgemeine Theorie der Normen (Wien: Manz 1979) passim, főként 1-10. pont, kifejezetten 1. pont III. szakasz.
11

10

összefüggésben tekintve egyaránt. 12 Sőt, történetesen az angol nyelvű kultúrák szellemiségének átható erejét mutatja, hogy még a ' n o r m a ' szó meglepően kései és lassú elterjedése sem változtat ezen az általánosnak bizonyuló alapálláson, hiszen az angol nyelvi megértés szerint - egészen a brit morálfilozofálásban az analitikus nyelvi irány uralomra jutásáig, vagyis a XX. század első évtizedéig - a ' n o r m a ' szó is kizárólag felmutatott standardot vagy mintát fog jelenteni, s korántsem azt, hogy egy ilyen standard vagy minta testesülne m e g benne vagy objektiváltatna általa olyan módon, hogy pontos jelentése e formát öltésből további eszközök bevetésével kihámozható lenne. 13 Magától értetődően fogadjuk el hát, hogy olyasmit, mint „szabálylogika", n e m m o n d u n k , mert ilyen nincs és n e m is lehet. Nyelvgyakorlatunk alapténye tehát eleve feltételezi, hogy a két terminus n e m is vonatkoztatható egymásra. Csupán 'normalogika' lehetséges, mintegy előzetesen elfogadva, hogy logikai műveletek (mint pl. negáció és lezárás), valamint bármiféle szorosan vett nyelvi-logikai elemzés tárgyai csakis logikai egységként felfogott (pontosabban: ilyen egységgé preparált, tehát kommunikált vagy írásban rögzített szövegeinkből elemző célra kiválasztott/kialakított) nyelvi propozíciók lehetnek.
* .

(A norma származtatottsága) Mindebből arra kell következtetnünk, hogy lehetséges előfordulásaiban (s egyfajta nominális megközelítésű
The Compact Edition of the Oxford English Dictionary Complete Text Reproduced Micrographically, I—II (Oxford: Oxford University Press 1971), 25992600. o. Régi előfordulásaiban olyan alább következő fordulatok tanúskodnak erről, mint pl. „t>eos riwle" [Ancren Riwle a (1225) {2 (Camden Soc. 1853)}] vagy „ t e pope [...] forsook í»e rule of f>e olde tyme" [John de Bartholomeus (de Glanvilla) Trevisa Polychronicon Randulphi Higden (tr. 1387), VII, 431 {Rolls series 1865-1867}] (eredeti Oxford English Dictionary kiadás, 881. o. 3. hasáb, ill. 882. o. 1. hasáb). Ennek úgyszólván egyeduralmával szemben kizárólag a legújabbkori és nyelvi értelemben ritkább szakmai használat tulajdoníthat csak a szónak ilyen jelentést: „Either according to the rules of the common law, or by the operation of the Statute of Uses." [Penny Cyclopxdia of the Society for the Diffusion of Useful Knowledge (1842), XIX, 379/2.] (eredeti kiadás, 882. o. 2. hasáb). 13 Megjegyzendő, hogy eleinte 'norma/normae' alakban, 1676-tól, mindig kurziváltan, latin kölcsönszóként, s majd csupán 1885-től anglicizáltan - mint 'norm' - kezd elterjedni, ámbár 1821 és 1877 között főként csak szinomimaként felsorolt összetételpárban, mint pl. „norm or model", „norm and measure", avagy „norm or principle". Uo. 1942. o. (eredeti kiadás, 207. o. 3. hasáb).
12

meghatározás értelmében) ' s z a b á l y ' é s ' n o r m a ' ugyanazt takarja - egyik a külső megfogalmazottság mint hozzáférhetőség vagy közölhetőség, másik a belső tartalomösszefüggés logikája felől tekintve. Mégis, akár közös nem-fogalmukat [genus proximum] keressük, akár azon belül megkülönböztető vonásaikat [differentia specifica] tárjuk fel, arra kell rájönnünk, hogy kritériumszerűen mind a fogalom tartalma, mind - és következésképpen - a fogalom terjedelme különbözni fog a másiktól. A norma nem a szabályban rejlik, h a n e m szab á l y o k ) tartalmának, üzenetének (stb.) mentális rekonstrukciójában. Egy szabály legfeljebb utal egy normára, jelesül arra, hogy általa közvetítetten rekonstruálható egy norma. Önmagában így a szabály nem több, mint pusztán nyelvi aktus. Olyasmi tehát, ami kizárólag akkor „van" - akkor áll fenn az esete - , ha ez az aktus ilyen vagy olyan módon megtörtént; a norma ellenben elvont összefüggés: nem olyasmi tehát, aminek fennforgását, megtörténtét, létezését akár a fenti értelemben állíthatnók. Mindazonáltal mutatnak bizonyos közösséget abban a jegyben, hogy egyikük sincs magától, mert a szabály az ekként való tematizálásban (kimondásban, tételezésben stb.) válik jelenvalóvá, a norma pedig azáltal, hogy intellektualitásunkban, mentálisan végrehajtott műveletek segítségével, norma-formára hoztuk. Az arra irányuló kérdésre viszont, hogy a fentiekből következően netalán mégis forma és tartalom relációjáról lehetne-e szó, mindazonáltal határozottan tagadólag kell felelnünk. Ráadásul fogalmi terjedelmükben a szabály és a norma éppen és határozottan nem fedik egymást, hiszen többféle (nyelvű, kultúrájú, struktúrájú, kifejezésű stb.) szabály hordozhat akár azonos normát, illetőleg azonos szabály (pl. kétértelműség, szándékos vagy szándéktalan többértelműség - mert pl. központozás elhagyása vagy nyomdai hiba - esetén) több normának a rekonstrukciójára is szolgáltathat alapot.
*

(Fogalmiasító logizálás, kijelentő megnevezés) Ilyen m ó d o n és kizárólag a fentiek érvényességi körében vélem úgy, hógy k o n t i n e n t á l i s gyökerű és axiomatizáló eszményből indító, tehát logizáló hajlandóságú gondolkodásunkban válhatott a n o r m a a teoretikus rendszerépítés alapkövévé. N e m véletlen, hogy a KELSENi Tiszta jogtan konstrukciója a Grundnorm képzetére épül, mert a jogrend különféle építőegységeinek érvényesség-származtatását közvetlenül logikai vagy legalábbis logikai úton szervezett nyelvi (nyelvi-tartalmi, nyelvi-

összefüggésbeli és így tovább) levezetésre [Ableitung] alapozza. A norma eszerint l o g i k a i , tehát a jogrend tényleges alkotóelemeiből logikai (formájú, vagy igényű, szervezettségű stb.) rekonstrukcióval létrehozott egység, amely további logikai (levezetésű vagy eszményű, szervezettségű stb.) műveletek tárgya lesz ilyen logikai kontextusban. Nem véletlen ezért az sem, hogy pontosan a kontinentális jogban - és nem más kultúrában - formálódott meg a j o g d o g m a t i k a igénye és gondolati teljesítménye, vagyis a jog mint adott szövegkorpusz felett egy az elérhető végletekig konceptualizált és logizált, rendszerszerűen összefüggő (mert elemeiből koherensen következő, tehát a levezethetőségnek az adott területen elérhető maximális optim u m á t magában rejtő 14 ) meta-szisztéma igénye. 15 Normatív vagy teoretikus dogmatikaként felfogott teljes normatan eszerint akár a szabály fogalma nélkül is megalkotható, 1 6 míg a jog megjelenési formáiként értelmezett jogszabálytan szintén kimerítően felépíthető gyakorlatilag úgyszólván kizárólag norma-fogalmak alapján. 17 Azokban a kultúrákban ellenben - és itt nyilvánvalóan az a n golszász gyökerű berendezkedésekre gondolunk - , amelyek a jog kimerítő fogalmi reprezentációjára és megtestesítésére (objektivá-

Kapcsolódó kérdésekhez vö. a szerzőtől A kódex mint rendszer (A kódex rendszer-jellege és rendszerkénti felfogásának lehetetlensége)' Állam- és Jogtudomány XVI (1973) 2, 268-299. o. 15 Egyfelől a brit gyökerű analitikus filozófiai gondolkodási stílus beszüremkedése az angol-amerikai politikai filozófia televényén sarjadó alkalmazott jogfilozófiába, másfelől különösen az utóbbi évtizedekben kultiválni kezdett alkotm á n y j o g ) ! doktrínaírás a jelenkori szemlélő számára immár egy erőteljesen megváltozott trend, határozott bővülés képét sugallhatja. Előbbi stigmatikus jegyünk azonban egy a klasszikus jogi diszciplínákhoz képest külső érdeklődés sajátja; a doktrínának a mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokban megkezdett legfelsőbb bírósági újraírásával a tömegmédia korában végső soron antidemokratikus eszközökkel kikényszerített elitista libertinus jogfejlesztés pedig ez idő szerint még nem haladja meg azt a mértéket, mint amit például az angol jogi gondolkodás a XIX. század második felében német dogmatikai hatásra elszenvedett - teoretikus értelmezhetőségben, fogalmiasodásban jelentékenyen gazdagodva, egészében mégis saját gondolkodási módjának a hagyományaihoz visszahasonulva. 16 Beszédes példával szolgál KELSEN, akinél a szabályfogalom - legalábbis norma-problematikájú időskori összegzésében (lásd fentebb, 11. j.) - nem is fordul elő (a 'rule of law' kifejezésének kivételével, természetszerűleg a 'rule' terminusnak 'uralom' gyanánt felfogott jelentésében). 17 Lásd alább, 20. jegyzet.

14

lására) nem törekedtek; amelyek tehát a jognak n e m tudományos (axiomatikus, azaz - a terminus újkori használata szerint - KARTEZiánus értelemben módszeres) eszmények szerinti modellálását, majd újraformálását (képzését) kísérelték meg; vagyis amelyekben nem előzetesen rögzített tételek logikai levezethetőségének a látszólagos külső biztonságára fektettek hangsúlyt, hanem a társadalmi közvetlenségben bíztak, a mindennapi tapasztalat, a józan értelem hagyományban szervesülő talaján a döntés dilemmáiban megfogalmazódó visszacsatolások rektifikáló képességében és a társadalmi folyamatosság egyidejűleg újító és megőrző erejében, nos, ezek a kultúrák inkább - ha egyáltalán - s z a b á 1 y ról beszéltek, és arról is jobbára csupán mint a jog példázatáról, eseti (és a mindenkori jogösszesség szemszögéből ezért egyszersmind a véletlenszerűség elemét is megőrző) megnyilvánulásáról, egy-egy adott (és eleinte bizony kivételes) helyzetben netalán szükségessé váló megjelenítéséről („to declare ívhat the law is").18 Á m ha mindaz, ami szabályként egyáltalán megjelenhet, fogalmiasítatlan, mert eleve bármiféle rendszergondolatot nélkülöző (más kifeErről vallanak az irodalmi példák is, amik történelmileg a klasszikus zsidó és római jogi örökségből merítve az angol-amerikai irodalmon keresztül kizárólag e fenomenális megjelölés értelmében élnek a szabály fogalmával. Lásd példának okáért D. van der Merwe 'Regulae iuris and the Axiomatisation of the Law in the Sixteenth and Early Seventeenth Centuries' Tydskrifvir die Suid-Afrikaansé Reg 1987/3, 286-302. o.; Georges Kalinowski 'L'interprétation d u droit: ses règles juridiques et logiques' Archives de Philosophie du Droit 30: La jurisprudence (Paris: Sirey 1985), 171-180. o.; Michael Clanchy 'A Medieval Realist: Interpreting the Rules at Barnwell Priory, Cambridge' in Perspectives in Jurisprudence ed. Elspeth Attwooll (Glasgow: University of Glasgow Press 1977), 176-194. o.; I. D. Campbell 'Are the Rules of Precedent Rules of Law?' Victoria University College Law Review I (1956) 4, 7-27. o.; Metthew Jackson 'Austin and Hart on Rules' Edinburgh Philosophy Journal (March 1985), 24-26. o.; Irene Merker Rosenberg « c Yale S L. Rosenberg 'Advice from Hillel and Shammai on how to Read Cases: Of Specificity, Retroactivity and New Rules' The American Journal of Comparative Law 42 (1994), 581-598. o.; Cathy A. Frierson '»I Must Always Answer to the Law...«: Rules and Responses in the Reformed Volost' Court' The Slavonic and East European Review 75 (April 1997) 2, 308-334. o. Ezzel szemben akár olyan hipotétikus analitikus helyzetekben is, amikor kifejezetten logizáló összefüggésben fordul elő normatívum, már jobbára norma-fogalommal találkozhatunk. Lásd pl. Wolfgang Fikentscher 'Eine Theorie der Fallnorm als Grundlage von Kodex- und Fallrecht (code law and case law)' Rechtstheorie [különlenyomat, é.n.], 161-174. o. vagy - különösen beszédes összefüggésben - Wilfried Hassemer 'Über nichtjuristische Normen im Recht' Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschaft LXXXIII (1984), 84-105. o.
18

jezésbeli elemekhez összegzés vagy végső tisztázás igényével még nem viszonyított, tehát nem is analizált, következésképpen n e m is osztályozott), azaz ha a szabályként egyáltalán megjelenhető elemekben a m e g n e v e z é s gyakorlati aktusa mögött n e m áll a f o g a l m i a s í t á s logikai (rész)rendszerteremtő igénye, 19 úgy kérdéses, hogy ebből a jogból egyáltalán kitermelődhet-e dogmatika. Mert ha nem, akkor benne voltaképpen normákról sem beszélhetünk. 2 0 Ha és amennyiben a norma l o g i k a i egység, úgy a szabály inkább k i j e l e n t é s - típus. A norma állhat önmagában és rendszerösszefüggésben egyaránt, a szabály viszont feltételezhet vagy elviselhet e 1 v eket és más standardokat, amik anélkül, hogy m a g u k is szabályok lennének, körülcövekelhetik a szabály relevanciáját vagy alkalmazhatóságát. 2 1 A jogdogmatika tudomány-eszményű metodológiájának kérdése, hogy a logikai összefüggés és következés korlátozatlan (s elvileg is korlátozhatatlan) igénye miképpen társulhat axiologikus megalapozású t e l e o l o g i k u s megfontolásokkal. Ezért a (normativista) jogi világkép egészét megrázkódtató vitákkal járhat tágasabb meghatározások elismertetése (pl. az exegézis és a szabadjog ütközésében) vagy
Vö. a jelen szerzőtől A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában: Utószó', 390. és 393-394. o. 20 Nemcsak az angol jelenlegi szóhasználat tisztázatlansága tesz lehetővé egy a fentihez hasonló következtetést, de már maga az a tény is, hogy a jogi analitika az angolszász jogi világban nem a dogmatikai jogművelés eszközeként (s egyben melléktermékeként) fejlődött ki, hanem a XIX-XX. század fordulóján a tudományok axiomatikus megalapozási kísérletében az etika példájában mintaszerűen végrehajtott vállalkozás [Georg Edward Moore Principia Ethica (1903)] hatására [vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái, 185. o.] immár előrevetítette annak valószínűségét, hogy az angol joganalitika nem a jog o n , hanem - noha, mint HERBERT LYONEL ADOLPHUS HART esetében a korai éles kritikák tükrében is láthattuk: kvázi-szociológiaiként megjelenített, de valójában velejéig fedezetlenül konstruált [vö. a szerzőtől 'A Hart-jelenség' Világosság XLIV (2003) 1-2, 75-87. o.] - szerzői hiposztaziációjú példamondatokon nyugszik. Legújabb és példaértékű feldolgozásként ugyanerről tanúskodik pl. Geoffrey Sámuel Epistemology and Method in Law (Aldershot: Dartmouth 2003) [Applied Legal Philosophy]. 21 Ronald M. Dworkin gyakorlatilag teljes életműve - a 'The Model of Rule' University of Chicago Law Review XXXV (1967) 1 tanulmányától indulóan {a szerző fordításában lásd 'Vajon szabályok rendszeréből áll-e a jog?' in Jog és filozófia Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből [3. bőv. kiad.], szerk. Varga Csaba (Budapest: Szent István Társulat 2001), 383-416. o. [Jogfilozófiák]} - ennek megvilágítását szolgálja.
19

új nézőpontoknak akár kiegészítő jellegű bevitele egy már kialakult jogi diskurzusba (pl. a teleologikus értelmezési módé). E kontinentális mintával szemben az angolszászoknál viszont a n e m tudományeszményű jog gondolata nyíltan vállalja, hogy köre n e m más, mint a gyakorlati é r t e l e m birodalma, melyben legelsőbben is a józan m i n d e n n a p i megfontolás játssza a vezető szerepet.
*

(Üzenet és felmutatása) Összegezésként annak megállapításához érkezhetünk el, hogy szabály é s / v a g y norma kapcsolata a fentiek tükrében egyfelől a nyelvhasználati konvencionalizáltság s másfelől a teoretizáló analitikus, tudatos rendszerépítő és egyben logizáló törekvések kereszteződésében elkerülhetetlenül benne rejlő ambivalenciák, valamint a mindenkor megejtett rekonvencionalizáció egyidejű lenyomatát hordozza magán. Ennek pusztán gyakorlati jegye és következménye, hogy magyar nyelvű tudományosságunkban például jogszabályokról beszélünk ugyan, mégis mihelyt ezeket dogmatikai ízű és igényességű fogalmi műveleteknek vetjük alá, immár jogi normákká transzformáitan tárgyaljuk. 22 Ebből a d ó d ó a n mindkettő egyidejűleg jogosult, sőt egyszersmind fogalmilag is tisztázott lehet a maga helyén és saját rendszerbeli öszszefüggéseiben. Hiszen a nyelvet instrumentalizáltan, de nyelvhasználati szokásaink mentén használjuk, fogalmainkat viszont teoretikus igényű mentális reprezentációkként ugyanakkor saját homogenizáló belső követelményrendszerük szerint alakítjuk. 23
22 Pl. Peschka Vilmos A jogszabályok elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) tételes tárgyalásában már kizárólag normákról szól. Nyilvánvalóan hasonló megoldással élt már Asztalos László Polgári jogi alaptan A polgári jog elméletéhez (Budapest: Akadémiai Kiadó 1987) is. 23 A további irodalomból alapvetően figyelemre érdemesként lásd még Norberto Bobbio 'Norma' in Novissimo digesto italiano XI (Torino: UTET 1964); Alf Ross Directives and Norms (London: Routledge & Kegal Paul 1968) ix + 188 o. linternational Library of Philosophy and Scientific Method]; Robert Alexy 'Rechtsregeln und Rechtsprinzipien' in Conditions of Validity and Cognition in Modern Legal Thought ed. Neil MacCormick, Stavrou Panou, Lombardi Lauro Vallauri (Stuttgart: Steiner 1985), 13-29. o. [Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 25]; Georgio Robles 'Was ist eine Regel?' in Vernunft und Erfahrung im Rechtsdenken der Gegenwart hrsg. Torstein Eckhoff, L. Friedman, Jirky

A z a z o n o s s á g n a k , az ambivalenciának, sőt a határozott kettősségn e k is a „ s z a b á l y é s / v a g y n o r m a " kifejezésében egyaránt benne rejlő l e h e t ő s é g é t ezzel e g y i d e j ű l e g jogosítottuk és i g a z o l t u k . M i n d e n egyébkénti fogalmi bizonytalanság ellenére szerencsésnek érezhetjük, hogy a magyar nyelvvel egy olyan kultúrkörhöz tartozunk, amely - a jog v i l á g á b a n történetesen - v a l a m e l y ü z e n e t f e l m u t a t á s á t m a g á t ó l az üzenettől m á s g o n d o l k o d á s i és n o r m a t í v k u l t ú r á k n á l v i l á g o s a b b a n megkülönbözteti.

Uusitalo (Berlin: Duncker & Humblot 1986), 325-338. o. [Rechtstheorie, Beiheft 10]; E. Wiederin 'Regel, Prinzip, Norm: Zu einer Kontroverse zwischen Hans Kelsen und Josef Esser' in Untersuchungen zur Reinen Rechtslehre Ergebnisse eines Wiener Rechtstheoretischen Seminars 1985/86, hrsg. Stanley Paulson & Robert Walter (Wien: Manz 1986), 137-166. o. [Schriftenreihe des Hans Kelsen-Instituts 11]; Jerzy Wróblewski 'Legal Rules in the Analytical Theory of Law' Studies in the Theory and Philosophy of Law [Lódz] 2 (1986), 91-110. o.; J. Combacau 'De la régularité à la règle' Droits (1986) 3, 3-10. o.; F. Kratochwil 'Rules, Normes, Values, and the Limits of »Rationality«' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie LXXIII (1987) 3, 312-329. o.; S. A. Landers Rules and the Concept of a Ride in Law and Legal Theory (Godstone: White Swan House 1991) 459 o.; G. KucskoStadlmayer 'Rechtsnormbegriff und Arten der Rechtsnorm' in Schwerpunkte der Reinen Rechtslehre hrsg. Robert Walter (Wien: Manz 1992), 21-36. o. [Schriftenreihe des Hans Kelsen Instituts 18]; C. R. Sunstein 'Problems with Rules' California Law Reiew 83 (1995) 4, 953-1026. o.; valamint A. H. Goldman 'Rules in the Law' Law and Philosophy 16 (1996) 6, 581-602. o.

ÉRVÉNYESSÉG*

(Érvényesség: tartalmi /formai, statikus / dinamikus) Érvényesség a jogban található n o r m á k vagy a jog nevében tanúsított aktusok minősítő jegye, melynél fogva és amelynek köszönhetően e n o r m á k vagy aktusok az érvényesként fennálló jogrendszer normáiként, illetőleg aktusaiként ismertetnek el. Ez a r e n d s z e r e n b e l ü l i t a g s á g ot kijelölő érvényesség-fogalom 1 ugyanakkor kiegészül magát a r e n d s z e r t k i j e l ö l ő érvényesség-fogalommal. Eszerint az érvényesség egyszersmind magának a rendszernek is minősítő jegye, melynél fogva és amelynek köszönhetően e rendszert a nemzetközi jogrendben elismert nemzeti jogrendszerek egyikeként fogadják el. Az érvényesség-fogalmat pusztán analitikusan, a vizsgálódás keretében és kedvéért tételezzük; valós referenciája azonban nincs. Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy
,,[a]z érvényesség n e m más, mint olyan a priori eszme, amely megfigyelhető tényekkel m e g h a t á r o z o t t tapasztalati adatokra vissza n e m vezethető." 2

* Első változatában címszóként készült a The Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher Berry Gray (New York & London: Garland 1999), 'Validity', 883-885. o. [Garland Reference Library of the Humanities, 1743] kiadványába - magyar fordításában 'Érvényesség' in Varga Csaba A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999), 86-90. o. [Osiris könyvtár: Jog] - , lényegesen bővítetten 'Validity' Acta Juridica Hungarica 41 (2000) 3-4, 1-12. o., melynek a jelen írás átdolgozott változata. 1 Rainer Lippold 'Geltung, Wirksamkeit und Verbindlichkeit von Rechtsnormen' Rechtstheorie 19 (1988) 4, 465. o. számára például a 'Geltung' jelentése ennyi és nem több vagy más: „Egy meghatározott normának egy meghatározott normarendhez tartozása." 2 Frede Castberg Problems of Legal Philosophy 2 nd ed. (Oslo: Oslo University Press & London: George Allen & Unwin 1957).

Ennek egyik kifejeződése, hogy 'érvénytelen jog'-ról beszélnünk valójában contradictio in adjectu lenne: 3 a szabály érvényessége a szabály jogi mivoltát jelöli ki, következésképpen érvénytelensége pontosan e jogiság megszűntéről tanúskodik. 4 Az újKANTiánus módszertan viszont, mely a valóságot lét és legyen elkülönülő (és egymás számára kölcsönösen átjárhatatlan) terrénumainak kettősségeként értelmezi, az érvényességet is ténylegesen fennálló tulajdonságként kezelte, s ezért a jogfilozófián belül - mindenekelőtt az európai kontinensen - valóságos problémáknak kijáró külön elméleteket szentelt kérdéseinek. Az érvényesség tartalmi és formális egyaránt lehet. A t a r t a l m i érvényesség az érvényesség-fogalom korai változata. Amikor a jogot még nem formalizálták, sőt fogalmi formákhoz sem kapcsolták, bármi tetszőlegesen érvényessé válhatott, ami az egészében érvényesülő rend részeként megjelent. Például: a formális relevancia kiválasztó kritériumával még nem élő, tehát nyitott érvelésen alapuló berendezkedésekben (így a dikaion-típusú görög-római igazságszolgáltatásban, az iszlám jog kádi jogszolgáltatásában, a zsidó jog rabbinikus ítélkezésében, avagy a kínai és japán KONFUCEánus jog törzsrétegét alkotó li, illetőleg giri tartományaiban) bármilyen megfontolás, érv vagy hivatkozás tartalmi érvényességre tehetett szert és ezzel a jog összetevőjévé válhatott, amennyiben egyáltalán hasznosnak bizonyult - olyannyira, hogy hozzá folyamodjanak az igazságos megoldás megleléséhez vezető folyamatban. A középkorban végig úgy vélték, hogy az érvényesség legitimáló pecsétjét csakis egy „régi, jó" jog nyerheti el; következésképpen ehhez a megfeleléshez igyekeztek mérni szokásokat, trónra lépő uralkodók rendelkezéseit, sőt reformigényű törvényhozási termékeket egyaránt. 5 Egy nagy múltú és ugyanakkor jól bevált gyakorlat ilyen m ó d o n már

3 Albert Fuchs Die Rechtsgeltung (Leipzig & Wien: Deuticke 1933), 10. o. és Alexander Peczenik 'The Concept »Valid Law«' Scandinavian Studies in Law 18 (1972), 214. o. 4 FUCHS szerint az arról szóló kijelentés, hogy valamely jogtétel nem érvényes, azért ellentmondásos (amennyiben pedig nem ellentmondásos, úgy redundáns, tehát pleonazmusnak minősülő), mert jogiként tételezésével már érvényét is tételeztük. Ennek folytán Per Olof Ekelöf 'The Expression »Valid Rule«: A Study in Legal Terminology' Scandinavian Studies in Law XV (1971), 61. o. azon alapuló ellenvéleménye, hogy „a jogszabály érvénye időben mindig korlátozott", erőteljesen célját téveszti, mert egy ilyen kijelentés az érvénnyel együtt egyben éppen a szabály jogi mivoltának történelmi forgandóságáról szól. 5 Fritz Kern 'Law' in uő. Kingship and Law in the Middle Ages [1919] trans. S. B. Chrimes (Oxford: Blackwell 1968), 149. és köv. o.

ö n m a g á b a n is é r v é n y e s s é g r ő l t a n ú s k o d i k ; é s m e g f o r d í t v a is u g y a n e z áll: e g y s z o k á s e l f o g a d o t t k é n t á l l a n d ó s u l ó m e l l ő z é s e v a g y a l k a l m a z á s á n a k gyakorlattá váló m e g t ö r é s e i m m á r érvényességtől m e g f o s z t ó erejűv é is n ő h e t (s e z a desuetudo). A f o r m á l i s é r v é n y e s s é g - f o g a l o m k i f e j l ő d é s e a iusnak lex r e történő visszaszorítása terméke. Alakulása a római császárkortól a m o d e r n formális jog intézményesüléséig követhető n y o m o n , amikor m á r m a g a a jog r e n d e l k e z i k ú g y , h o g y - f ü g g e t l e n ü l tartalmi kritériu m o k t ó l - m i n d e n olyan tételezés jogi é r v é n y e s s é g e t n y e r , a m e l y e t m e g h a t á r o z o t t szerv m e g h a t á r o z o t t eljárás s o r á n m e g h a t á r o z o t t form á b a n bocsát ki m a g á b ó l ; és ezt a m i n ő s é g é t m i n d a d d i g m e g ő r z i , a m í g erre r e n d e l t szerv erre rendelt eljárásának az e r e d m é n y e k é n t enn e k k i f e j e z e t t e n (pl. a derogatio h a t á l y t a l a n í t ó a k t u s á v a l ) v a g y h a l l g a t ó l a g o s a n (pl. e l l e n k e z ő s z a b á l y o z á s s a l ) v é g e t n e m s z a b . 6 A z é r v é n y e s ség ilyen f o r m á n n e m egyéb, m i n t a jogivá v á l á s h o z s z ü k s é g e s kritériu m o k felmutatása, amiről a m o d e r n jogrendszerekben a megfelelő kibocsátás (hivatalos lapban közzététel) szokott tanúskodni.7 A mo6

„A rendszertani érvényesség-felfogásnak megfelelően adott szabály az adott jogrendszerben az alábbi feltételek kielégítése esetén érvényes: (a) a szabályt a jogrendszerben érvényes szabályoknak megfelelően bocsátották ki s így az hatályba lépett vagy (b) e szabály a jogrendszerben érvényes szabályoknak az elismert következménye; (c) a kérdéses szabályt formálisan nem hívták vissza (nem »derogálták«); (d) e szabály nem inkonzisztens a jogrendszerben érvényes többi szabállyal; (e) amennyiben pedig az lenne, úgy a jogszabályok közötti ütközésről rendelkező szabályok szerint (e/a) vagy nem kezelik érvénytelenként, vagy éppen ellenkezőleg, a szóban forgó inkonzisztencia kiküszöbölése végett (e/b) érvénytelenként értelmezik." Jerzy Wróblewski 'Validity of Law and Decision of Validity' in uő. The Judicial Application of Law (Dordrecht, Boston, London: Kluwer 1992), 77. o. [Law and Philosophy Library]. 7 Ez „kizárólag utalás a norma létrehozatali módjának szabályszerűségére" Q. F. Perrin Pour une théorie de la connaissance juridique (Paris & Genève: Droz 1979), 95. és köv. o.], „jelentve, hogy a kérdéses norma megfelel a normák [adott] rendszerhez tartozását szabályozó normáknak" [Uberto Scarpelli Qu'est-ce que le positivisme juridique? {Cos'è il positivismo giuridico (Milano: Communità 1965)} (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence & Bruxelles: Bruylant 1996), 39. o. {La pensée juridique}], annak tanúsága, hogy „kellően bocsátották ki" [E. Garcia Máynez 'The Philosophical-Juridical Problem of Validity of Law' in Latin-American Legal Philosophy (Cambridge 1948), 461. o. {The 20th Century Legal Philosophy Series III}], vagyis „a hatáskörrel rendelkező szerv a szükséges eljárásnak megfelelően" nyilvánította ki [Ernesto Garzon Valdés 'Algunos modelos de validez normatíva' Revista Latinoamericana de Filosofía III (Mars 1977) 1, 41-68. o., rövidítve in 'Two Models of Legal Validity: Hans Kelsen and Francisco

dern formális jog felépüléséről és működéséről az elméleti rekonstrukció így aligha m o n d h a t többet vagy mást, mint hogy ez egy rendszeren belül lezajló érvényesség- á t a d á s és érvényességs z á r m a z t a t á s - egy ideáltipikus, de bármiféle normatív hivatkozásban vagy igazolásban kizárólag így elfogadható (tehát „érvényes") mód szerint. Az európai kontinentális jog körében ilyen például HANS KELSENnek az ún. alapnormából eredeztetett és az ún. lépcsőelméletben leírtak szerinti következetes lebontás során hierarchikusan és piramisszerűen felépülő víziója a jogrendről, 8 vagy az angol-amerikai jog körében H. L. A. HART megkülönböztetése az elsődleges és a másodlagos szabályokról, melyek közül az utóbbiak adják a voltaképpeni szabályozást, míg az előbbiek (később már e l i s m e r é s i szab á l y ként nevezetten) az utóbbiak alkotása és formálása, vagyis érvényesség-adása és érvényesség-megszüntetése feltételeiről rendelkeznek. 9 A tartalmit a m o d e r n korban felváltó formális érvényesség-fogalom a szokás „régi, jó", vagyis generációk gyakorlatában bevált s ezért visszatérően jogiként követett mivoltának bírósági értelemben nehézkes bizonyíthatósága helyébe egy tömegességében is könnyűszerrel azonosítható érvényesség-kritériumot iktatott. Azzal, hogy (1) bármely jogalkotásra felhatalmazott ágens (2) erre rendelt eljárásban létrejött termékét - melyek teljesítettségét az azonosítást még inkább elősegítően (3) a hivatalos közlönyben történő közzététellel szokták kinyilvánítani - immár bármiféle tartalmi jegyre tekintet nélkül a jogba érvényesen beépülőként fogadják el, a f o r m a i kritériumokat egyszersmind p r o c e s s z u á l i s feltételekre vezetik vissza. 10 Nos,
Suárez' in Normativity and Norms Critical Perspectives on Kelsenian Themes, ed. Stanley L. Paulson & Bonnie Litschewski Paulson (Oxford: Clarendon Press 1998), 265. o.]. 8 Hans Kelsen Reine Rechtslehre (Wien, etc.: Deuticke 1934), V. fej. 9 ,,[A]míg az elsődleges szabályok azokra a cselekedetekre irányulnak, amelyeket az egyéneknek meg kell tenniük vagy nem szabad megtenniük, e másodlagos szabályok mindegyike magukra az elsődleges szabályokra vonatkozik. Azt határozzák meg, hogy miként lehet az elsődleges szabályokat véglegesen megállapítani, bevezetni, hatályon kívül helyezni, megváltoztatni, és hogy miként lehet véglegesen megállapítani megsértésük tényét." H. L. A. Hart The Concept of Law (Oxford: Clarendon Press 1960), 92. o. [A jogfogalma ford. Takács Péter (Budapest: Osiris 1995), 115. o. {Osiris-könyvtár: Jog]}. 10 Amiként a iusnak lex re redukálásával a jogi igazságosság is az adott szubsztantív normák alapján eljárásjogilag elérhető igazságosságot jelent már csupán. Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), 2.1. pont.

HART e g y é r t e l m ű e b b e n , KELSEN l é p c s ő e l m é l e t e a z o n b a n a m b i v a l e n s , hiszen a formális érvényesség végső kritériumai lehetnek tisztán, sőt kettős m ó d o n f o r m a i a k a b b a n az é r t e l e m b e n , h o g y e g y f o r m á l i s (azaz: eljárási) t e r m é s z e t ű v o n a t k o z á s t f o r m á l i s a n h a t á r o z n a k m e g b e n n e , á m d e l e h e t f o r m a i e g y s z e r ű é r t e l e m b e n ú g y is, h o g y e g y t a r t a l m i v o n a t k o z á s t (ti. a z é r d e m i s z á r m a z t a t h a t ó s á g o t ) h a t á r o z z á k m e g f o r m á lisan benne. M á r p e d i g az egyes n o r m a „ a l k o t m á n y o s a n létrejött" min ő s é g e 1 1 é r t e l m e z h e t ő p r o c e s s z u á l i s a n is, á m é r t e l m e z h e t ő a f e l s ő b b n o r m a t a r t a l m i s á g á b ó l t ö r t é n ő l e v e z e t h e t ő s é g ( v a g y l e g a l á b b i s a logik a i k i z á r t s á g h i á n y a ) é r t e l m é b e n is - a m i t m i n d e n o l y a n k é s ő b b i v é l e kedés erőteljesen támogat, amely az érvényesség fogalmi körébe többl e t - k r i t é r i u m k é n t felveszi m é g a k á r a k ö v e t k e z ő s é g , a k á r az ellentm o n d á s m e n t e s s é g k r i t é r i u m á t is. 12

Hans Kelsen Tiszta Jogtan Bibó István fordításában, szerk. Varga Csaba (Budapest [MTA Sokszorosító] 1988), 40. o. [Jogfilozófiák]. 12 Amennyiben valóban így kellene az érvényességet levezetnünk, úgy azt veszítenénk el a réven, amit megnyerni véltünk a vámon, hiszen ezzel rögvest paradoxonhoz, sőt, mi több, a KELSENi konstrukció egészét rombadöntő önellentmondáshoz érkeznénk. Hiszen a KELSENi tan legfőbb értelme, hogy ti. bármiféle minőség a jogban csupán egy érvényes jogi aktustól tételezettsége által létezhet, ezzel talajtalanná válnék, mert az érvényességet magát, amely bármely (szabályozó vagy megállapító) aktus jogi mivoltának normatív előfeltétele, ennek értelmében immár pusztán egy ilyen előfeltétel nélküli aktussal tételezhetnénk, vagyis a jogi minőség-származtatásban mindig zérópontról indítanánk, amivel a zéróponttól eltérő egyéb eredményhez, így jogi minőséghez soha nem juthatnánk el. A másik oldalról közelítve viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy miután KELSENnél az érvényesség a jog, ill. az egyes jogi norma 'léte', de nem 'tulajdonsága', így az ismeretelméleti igazsággal éppen szembefutva nem lehet egyidejűleg a norma tartalma vagy vonatkozása - vagyis nem maga KELSEN ambivalens, hanem legfeljebb saját értelmezési kísérletünk. WRÓBLEWSKI meghatározása (6. jegyzet) a KELSENi ambivalenciát azonban nemcsak megismétli, de félreértéssel is tetézi, amikor a tételes jogrendszernek logikai következményeivel együtt történő kibontását [(b), (d) és (e) pont], vagyis a dogmatikát mint a tudományos elaboráció művét az érvényesség-kategóriába foglaltan definiálja. Megjegyzem, WRÓBLEWSKI felfogását még a szigorú KELSEN-interpretáció sem támogatja. Például Valdés így ír (i.m. 261-265. o.): „KELSEN alaptételei a következők: (1) Érvényesség nem vonható le tényekből s nem is alapozható tényekre. (2) Egy norma érvényessége nem más, mint specifikus létezési módja. (3) Ha egy norma érvényes (vagyis létezik), úgy engedelmeskedni kell néki, s engedetlenség esetén a hatáskörrel felruházott szervnek szankciót kell kiszabnia. (4) Érvényes a norma, ha hatáskörrel felruházott szerv az ehhez rendelt eljárásnak megfelelően bocsátotta ki."

11

(Úgy tetszik, hogy egyes germán gyökerű kultúrákban ez az ambivalencia már eredendő jelentés-kettősségként is kifejeződik, sőt azonos szó, illetőleg fogalom - esetünkben a német 'Geltung' - bokrában az analitikus különbségtétel lehetősége már eltérő melléknévképzésben is testet ölt.
„ A z 'érvényes' és 'érvényesség' szavaink valamely n o r m á r a alkalmazva n é h a e n o r m a m i n t ilyen 1 é t ére, n é h a p e d i g a z o n a k t u s l e g a l i t á s ára vonatkozik, amelynek e r e d m é n y e k é n t a kérdéses n o r m a létrejött." 1 3

Márpedig egyfelől a 'gültig' s a jelentésében vett svéd 'giltig' és d á n 'gyldig', másfelől a 'geltend', s a jelentésében vett 'gällende' és 'gœldende' fogaimiságában 1 4 nemcsak egy szó ambivalenciája, de a nyelv belső különbségtétele is tetten érhető - tehát annak, ami ö n m a g á b a n érvénnyel rendelkezik, elválasztása attól, ami érvényességet csupán aktusként létrejöttében nyer.) Logikai statikusságával egy ilyen szemlélet m á r eleve mozdulatlanságot, a kezdetektől fogva elrendezettséget s megbízhatóságot sugallt - azaz egy mindenkori alanytól független objektivitást, a dolgokban m a g u k b a n rejtező s bizonyos helyzetekben magától feltárulkozó adottságot. Jogosnak tetszhet hát a kérdés: Mi az érvényesség? És mit sugall hasonlatossága az igazsághoz, ezúttal szigorúan ismeretelméleti értelemben vetten? Miközben nyilvánvaló, hogy
,,[n]oha a jogi n o r m á k r ó l n e m m o n d h a t ó , h o g y igazak v a g y h a m i s a k lennének, egy adott n o r m a érvényességéről szóló kijelentés m á r lehet igaz v a g y hamis" 1 5

- amely felismerés egyfelől egy részben szemléletbeli, részben módszerbeli hasonlóságot alapoz meg, 16 másfelől viszont vüágossá teszi: eltérő irányú kategóriákról van szó, amik közt
13

Georg Henrik von Wright Norm and Action A Logical Inquiry (London: Routledge and Kegal Paul 1963) 214 o. 14 Vö. Ekelöf, 62. o. a svéd, illetőleg Alf Ross 'Validity and the Conflict between Legal Positivism and Natural Law' Revista Juridica de Buenos Aires (1961) 4, újranyomva in Normativity and Norms (7. jegyzet), 158-159. o., a dán nyelv tekintetében. 15 George C. Christie 'The Notion of Validity in Modern Jurisprudence' Minnesota Law Review 48 (1964), 1050. o.

,,[n]incs hasonlóság, m e r t (1) a n o r m a érvényessége a m a akarati aktustól feltételezett, amelynek jelentése a n o r m a , m í g a kijelentés igazsága n e m f ü g g a m a gondolati aktustól, amelynek jelentése a kijelentés; (2) a n o r m a érvényessége n e m más, m i n t a n o r m a léte, míg a kijelentés igazsága c s u p á n tulajdonsága a kijelentésnek; és (3) a n o r m a érvényessége idő-függő, m í g a kijelentés igazsága független az időtől." 1 7 N o s , e g y ilyen statikus zártságot sugalló k é p p e l s z e m b e n 18 a jog valójában - mint ezt mai elméletek már egyértelműen nyomatékosítják - d i n a m i k u s s á g o t és nyitottságot egyszerre h o r d o z ó rendszer, mely belső érvényesítési mechanizmusaiban a v i s s z a c s a t o l á s s z á m o s k ü l ö n f é l e lehetőségét (formáját, csatornáját és m ó d j á t ) m u t a t ja. 1 9 E z z e l p e d i g a z i d e o l o g i k u s k é p e s z e r i n t a z a l a p n o r m á t ó l h i e r a r chikus lebontása m e n t é n h a l a d ó vertikális érvényesség- e r e d e z t e t é s t a tényleges g y a k o r l a t b a n az a z o n o s és eltérő n o r m a t í v (jogforrási) s z i n t e k k ö z ö t t i k ö l c s ö n ö s c i r k u l á r i s érvényesség- m e g e r ő s í t é s n e k horizontális, v a g y é p p e n alulról felfelé m u t a t ó m o z -

16 Érvényesség és igazság [prescriptio és descriptio] között párhuzamot érzékel (1) a rendszeren belüli összeférhetőségre, (2) a tapasztalati megalapozásra s (3) a megtermékenyítő magyarázó erőre tekintettel Jan Wolenski 'Truth and Legal Validity' in Conditions of Validity and Cognition in Modern Legal Thought ed. Neil MacCormick, Stavros Panou, Luigi Lombardi Vallauri (Stuttgart: Franz Steiner Verlag Wiesbaden 1985) [Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 25], 205-210. o. és I. Niiniluoto 'Truth and Legal Norms' uo. 168-190. o. egyaránt. Vö. még I. Niiniluoto 'On the Truth and Norm-propositions' in Zum Fortschritt von Theorie und Technik in Recht und Ethik hrsg. Ilmar Tammelo & Aulis Aarnio (Berlin: Duncker & Humblot 1981) [Rechtstheorie, Beiheft 3]. - MORITZ SCHLICK logikai empirizmusa alapján egyenesen a törvény „verifikálása" lehetőségéről értekezik Martín Diego Farrell Hacia un criterio empírico de válidez (Buenos Aires: Editorial Astrea de R. Depalma 1972) 126 o. [Ensayor jurídicos 9]. Lásd még N. Hoerster '»Wirksamkeit«, »Geltung« und »Gültigkeit« von Normen: Ein empiristischer Definitionsvorschlag' in Dimensionen des Rechts Gedächtnisschrift für René Marcic, hrsg. Michael W. Fischer (Berlin: Duncker & Humblot 1974), 585. és köv. o. 17 Hans Kelsen General Theory of Norms [Allgemeine Theorie der Normen (Wien: Manz 1979] trans. Michael Hartney (Oxford: Clarendon Press 1991), 44. pont: 'The Truth of a Statement and the Validity of a Norm', 170-174. o. 18 Ami dogmatikusan szélsőséges formájában abszolút érvényességet és kötelező erőt, egyfajta Kadavergehörsam-vi rakozást sugall - véli Alfred Verdross Abendländische Rechtsphilosophie (Wien: Springer 1958), 252-254. o. 19 Torstein Eckhoff 'Feedback in Legal Reasoning and Rule Systems' Scandinavian Studies in Law 22 (1976), 39. és köv. o.

gása egészíti ki, vagy - olykor - egyenesen helyettesíti. 20 KELSEN és HART piramidális szemléletű, egyidejűleg az egyirányú levezetés eszméjével élő felfogásával szemben ez már elméleti igényében is azt jelenti, hogy helyi szabályok, valódi és látszólagos kritériumok (és mindezekre emlékeztető jelzések) kölcsönösségéből épül fel a mindenkori egésznek és egyes részeinek érvényessége. 21 A gyakorlati dinamizmusból viszont - tudjuk - diszkrepanciák vagy éppen ellentmondások adódnak eshetőlegesen. Egy ilyen lehetőség viszont arra jogosítja az elméletet, hogy magán a rendszeren belüli formális érvényesség-fogalmon belül is különbséget tegyen egyfelől a „law in books" fogalmi terjedelmét tükröző r e n d s z e r t a n i , 2 2 másfelől a „law in action" körét lefedő t é n y l e g e s en érvényesülő érvényesség között. 23 Az irodalomban felvetődött egy további megfontolás is. Eszerint a jogrendszerbeli tagság és a tényleges kikényszeríthetőség egyre inkább egységként hangoztatott együttes kívánalmában a kikényszeríthetőség kritériumszerűségének ki kellene fejeződnie annak elismerésében is, hogy
„az egy adott r e n d s z e r b e n elismert és kikényszerített szabályok jogilag érvényesek a kérdéses rendszer értelmében, d e ezzel m a g u k m é g n e m részei e n n e k a jogi rendszernek."

Werner Krawietz 'Die Lehre von Stufenbau des Rechts - eine säkularisierte politische Theologie?' in Rechtssystem und gesellschaftliche Basis bei Hans Kelsen hrsg. Werner Krawietz & Helmut Schelsky (Berlin: Duncker & Humblot 1984), 255-271. o. [Rechtstheorie, Beiheft 5]. 21 „A jogrendszer csúcsán nincsen olyasféle kitüntetett szabály, amely az érvényesség megítélésének sarokkövéül szolgálna", hanem ehelyett „kisebb hatókörű szabályok" segítik a bírónak az azonosítást. Stephen Munzer Legal Validity (The Hague: Nijhoff 1972) vii + 74 o. 22 Terminológiáját illetően ezt különféle szerzők egyszerűen 'jogi' [von Wright Norm and Action, ch. X, §§ 5-6], 'rendszeren belüli' [Scarpelli, VII. fej.], 'alkotmányi' [Rüper Schreiber Die Geltung von Rechtsnormen (Berlin, Heidelberg, New York: Springer 1966), III. fej. 2. pont], 'formális felfogású' [Leszek Nowak 'Cztery koncepcje obowiazywania' RPES (1965) 2, 97. és köv. o.], vagy 'rendszertani' [Joseph Raz The Authority of Law (Oxford: Oxford University Press 1979), 150. és köv. o.] érvényességnek nevezik. 23 Jerzy Wróblewski 'Three Concepts of Validity of Law' Tidskrift utgiven av juridiska föreningen in Finland 118 (1982), 406. és köv., különösen 410. és köv. o.

20

E n n e k m e g f e l e l ő e n , v a g y i s - p é l d á u l a n e m z e t k ö z i m a g á n j o g t ó l felhívott külföldi jog, a vallási és etnikai k ö z ö s s é g e k joga, a v a g y az ö n k é n t e s t á r s u l á s o k s z a b á l y a i t e k i n t e t é b e n - ,,[a] j o g s z e r i n t i é r v é n y e s s é g t á g a b b f o g a l o m , m i n t az, a m i t e g y jogi r e n d s z e r t a g s á g a jelent."24
*

(Érvényességmegalapozás: lét és legyen) A rendszernek mint olyannak jogi jellege, a z a z é r v é n y e s s é g e r e n d s z e r e n belüli k r i t é r i u m m a l nyilv á n v a l ó a n n e m mérhető, ezért az érvényesség felveszi egy másik s t a n d a r d n a k a f u n k c i ó j á t is. M á s k é n t s z ó l v a , e l ő b b a z a l a p n o r m a j o g i é r v é n y é t kell t é t e l e z n ü n k , h o g y a z u t á n abból t o v á b b i n o r m á k érvén y ü k b e n s z á r m a z t a t h a t ó k k á legyenek.25 „Jóllehet az érvényesség és a hatékonyság két teljességgel k ü l ö n b ö z ő fogalom, m i n d a z o n á l t a l valami rendkívül fontos kapcsolat áll f e n n közöttük. Egy n o r m á t érvényesnek csak azzal a feltétellel tekinthetünk, h o g y n o r m á k olyan rendszeréhez, egy olyan r e n d h e z tartozik, amelyik egészében véve hatékony. Ilyen m ó d o n a h a t é k o n y s á g az érvényesség feltétele: az érvényesség feltétele tehát, de n e m az értelme. Egy n o r m a érvényes, a m e n n y i b e n hatékony; érvényes tehát, ha az a r e n d , amelyh e z tartozik, egészében hatékony." 2 6 E z z e l - e l l e n é r e a lét é s l e g y e n k ö z ö t t i s z i g o r ú m e g k ü l ö n b ö z t e t é s n e k - a z é r v é n y e s s é g e k é t a l k a l m a z á s á b a n (és m e g f e l e l ő f e l f o g á s á b a n )

Joseph Raz 'Legal Validity' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie LXIII (1977), 339. és köv., különösen 342. o. 25 Eugenio Bulygin 'Sobre el fundamento de validez' Notas de filosofia del derecho [Buenos Aires] I (1964), 23-33. o., ill. Valdés, 263-271. o. 26 Hans Kelsen General Theory of Law and State trans. Anders Wedberg (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 1945), 41. és köv. o. [Twentieth Century Legal Philosophy Series 1]. És így folytatja: „A jogrend egészének hatékonysága e rend minden egyes különös normája érvényességének szükséges feltétele. Ez conditio sine qua non, ám nem conditio per quam. A globális jogrend hatékonysága feltétele, de nem értelme az azt alkotó normák érvényességének. E normák nem azért érvényesek, mert a globális rend hatékony, hanem mert az alkotmány által előírt módon alkottattak meg. [...] A legitimitás elvét így korlátozza a hatékonyság elve." 118-119. o. A KELSENi érvényesség-fogalomhoz vö. még Carlos Nino 'Some Confusions around Kelsen's Concept of Validity' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie LXIV (1978) 3, 57-89. o., valamint Stephen Guest 'Two Problems in Kelsen's Theory of Validity' The Liverpool Law Review II (1980) [Jurisprudence Issue], 101-108. o.

24

a j o g i és a s z o c i o l ó g i a i , 2 7 a n o r m a t í v és a r e á l i s , 2 8 a r e n d s z e r t a n i és a t é n y b e l i végül is összetalálkozik. Ez pedig végső soron annak állításával egyenlő, hogy bármely normatív várakozás elgondolhatósága kizárólag a fennálló tényszerűséggel alap o z h a t ó m e g . L é n y e g é b e n ezt fejtette ki HART is akkor, a m i k o r a n y e l v h a s z n á l a t ontológiai alaptényét LUDWIG WITTGENSTEIN kutatásai nyomán felismerte:
„ A kritériumokat m e g f o g a l m a z ó elismerési szabály érvényességével kapcsolatban a z o n b a n n e m v e t ő d h e t fel ilyen kérdés: e szabály n e m lehet s e m érvényes, sem érvénytelen, h a n e m e g y s z e r ű e n elfogadott és a használat szempontjából helyesnek tekintett." 2 9

Avagy, ahogyan RAZ realisztikus álláspontja hangzik: ,,[a]zok a végső elismerési szabályok kötelezőek, amelyeket tényleges gyakorlatukban követnek a bíróságok." 30 Ezzel a lét nyilvánvalóan nemcsak a legyen megalapozójává válik, de egyben láthatóvá teszi ontologikus elsőbbrendűségét is - vagyis azon minőségét, hogy kizárólagos alapot képez a legyen gondolhatásához: felmerültéhez, tételezéséhez, működtetéséhez, hatást gyakorló összefüggésbe állításához« Más gondolati hagyományok eltérő megfogalmazásokkal élnek.
AULIS AARNIO p é l d á u l - JERZY WRÓBLEWSKI n y o m á n 3 2 - r e n d s z e r t a n i ,

ténybeli és é r t é k t a n i érvényesség-fogalommal él, hogy kifejezhesse: a tulajdonképpeni érvényességen s a hatékonyságon túl még

Egyebek közt Ekelöf, 63. o. Avagy legális és reális. Vö. Ulrich Klug 'Rechtslücke u n d Rechtsgeltung' in Festschrift für Hans Carl Nipperdey z u m 70. Geburtstag, hrsg. Rolf Dietz & H. Hübner I (München & Berlin: Beck 1965), 71-94. o. 29 Hart, 105-106. o. [130-131. o.] 30 Raz, 344. o. 31 Nyíltan a Sollen és a Sein viszonyaként tárgyalja pl. Heino Garrn 'Rechtswirksamkeit und faktische Rechtsgeltung: Ein Beitrag zur Rechtssoziologie' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 55 (1969), 161-181. o. A ténybe visszavetített legyenre támaszkodva az érvényesség-fogalomnak a bírák jövendő magatartását előrelátó funkciót tulajdonít Ross, 46-93., ill. 159-160. o. Lásd még Ruggero Meneghelli II probléma dell'effettività nella teorie délia validità giuridica (Padova: CEDAM 1964) [Pubblicazioni délia Facoltà di Giurisprudenza deli Université di Padova 36]. 32 Wróblewski 'Three Concepts', 409^17. o.
28

27

s z ü k s é g e s é s é r d e m e s s z á m o l n u n k a z e l f o g a d h a t ó s á g g a l is. 3 3 RALF DREIER m e g f o g a l m a z á s á b a n e z í g y h a n g z i k : „Egy jogi n o r m a érvényes szociologikusán, a m e n n y i b e n követése és elutasítása szankcionálást nyer; jogilag, a m e n n y i b e n az erre hatáskörrel felruházott szerv az előírt m ó d o n nyilvánítja ki; morálisan pedig, a m e n n y i b e n etikailag igazoltként fogadható." 3 4 FRANÇOIS OST v i s z o n t f o r m á l i s , e m p i r i k u s é s a x i o l o g i k u s é r v é n y e s ség-fogalmat különböztet meg, hogy a l e g a l i t á s t , effektiv i t á s t é s l e g i t i m i t á s t e g y m á s t m e t s z ő k ö r ö k b e n a j o g statik u s felépülése, illetőleg d i n a m i k u s alakulása lehetőségeiként és erős ö d é s e á l l o m á s a i k é n t é r t e l m e z h e s s e . 3 5 E z t f e j e z i ki a m a g a m ó d j á n a z ú n . p e r s z o n a l i s z t i k u s á l l á s f o g l a l á s is, m e l y s z e r i n t a z é r v é n y e s s é g a l a p j a a j o g e s z m é b e n , a n n a k t á r s a d a l m i e l f o g a d o t t s á g á b a n rejlik. 3 6 Klasszikus vélekedések u g y a n a k k o r m é g tagoltabb képet sugalln a k . KARL LARENZ k l a s s z i k u s j a v a s l a t a a n o r m a t í v é s a s z o c i o l ó g i a i mellett számol m é g m i n d p s z i c h i k a i , m i n d pedig o n t o l o g i k u s é r v é n y e s s é g - f o g a l o m m a l . 3 7 E n n e k felel m e g MUNZER k ü lönbségtétele a n n a k m e g k é r d e z é s é b e n , „vajon valami alkalmas-e arra, h o g y a m e g f e l e l ő t létrehozza v a g y a s z á n d é k o l t a t e l ő i d é z z e ? " (érvéAulis Aarnio 'On the Validity, Efficacy and Acceptability of Legal Norms' in uő. Philosophical Perspectives in Jurisprudence (Helsinki: Societas Philosophica Fennica 1983), 152-163. o. [Acta Philosophica Fennica 36] és in Objektivierung des Rechtsdenkens Gedächtnisschrift für Ilmar Tammelo, hrsg. Werner Krawietz, Theo Mayer-Maly, Ota Weinberger (Berlin: Duncker & Humblot 1984), 427-437. o. Hasonló hármas felosztással él továbbá B. Bouckaert 'Gelding en bindende kracht van de rechtsnorm in rechtsdogmatiek, rechtssociologie en rechtsfilosofie' R. W. (1975) 20,1217. és köv. o. 34 Ralf Dreier 'Recht und Moral' [1980] in uő. Recht - Moral - Ideologie Studien zur Rechtstheorie (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1991), 194. o. [Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft 344]. Megjegyezzük, a harmadik elem még ezen túlmenően is változatos lehet: 'kötelezőség' [Lippold, 463-489. o.], avagy 'de lege ferenda idealitás' [Schreiber, 58. és köv. o.]. 35 François Ost 'Validité' in Dictionnaire encyclopédique de théorie et de sociologie du droit 2e éd. corrigée et augmentée, dir. Anré-Jean Arnaud (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1993), 635. és 638. o. 36 Ken Takeshita 'Der Geltungsgrund des Rechts' Kansai University Review of Law and Politics (March 1981), No. 2,1-14. o. 37 Karl Larenz Das Problem der Rechtsgeltung [Berlin 1929, reprint] (Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft 1967), 9. és köv. o. [Sonderhefte der Deutschen Philosophischen Gesellschaft, 5].
33

nyesség és hatékonyság), illetőleg „valami vajon fennáll-e, vagy sem?" (létezés). 38 Mindezek a fogalmi kísérletek végső soron n e m mások, mint ama teoretikusan talán reménytelen, mégis minduntalan újraképződő, mert mégis szükségképpeni vállalkozás belső kavargásai, amelynek azt kell célul tűznie, hogy pontosan a lét és legyen határvidékén kijelölje az elválasztóvonalat, megállapítsa minőségét, feltárja forrását s hatásmechanizmusát - miközben éppen az életében mindvégig e problematikával küszködő KELSEN egyik első felismeréseként már jól tudjuk, hogy a jogba belépés, a jogalkotás nem lehet más, mint a „nagy misztérium" maga, 39 hiszen vagy belül vagyunk a jogon, vagy kívül (de átmenettelenül, tehát formálisan - mert a magunk feltette mesterséges, s ezért formalizált kérdésre válaszolva - , s nem dialektikusan); és csak úgy kerülhetünk belülre, ha belülinek nyilvánítjuk ki magunkat; ám e kinyilvánítással s e kinyilvánításban egyfajta deus ex machinaként már mindazt óhatatlanul feltételezzük (eszmeileg megelőlegezzük s egyszersmind logikai előfeltételként tételezzük), aminek következetes analitikai levezetésében már szükségképpen kudarcot vallunk, mert bizonyos ugrópontoknál vagy hallgatólagosan vagy előfeltételezett premisszát csempészünk a folyamatba, vagy körben (cirkulárisan) érvelünk, arra alapozva, amit pedig éppen bizonyítanunk kellett volna.
*

(Realizmus, pragmatizmus, konszenzualizmus) A jogi realizmusokra - az angol-amerikai s a nordikus gyakorlat jellegéből a d ó d ó a n - már eredendően egy összetettebb, a pusztán dogmatikai értelmű érvényességet a tényleges hatalom-kölcsönzésben feloldó fogalmi tájékozódás nyomta rá bélyegét.
„ A z érvényesség az intézményi n o r m a t í v r e n d e k sajátos fogalma, fogalmi eszközt kínálva a n n a k megkülönböztetésére, h o g y mi operatív a r e n d s z e r b e n , és mi nem." 4 0

Egy ilyen pragmatikusabb megközelítés következetesebben teret nyithat már annak magát az érvényesség-fogalmat is illető teoretikus látMunzer, uo. Hans Kelsen Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatze (Tübingen: Mohr 1911), 411. o. 40 Neil MacCormick T o w e r s and Power-conferring Norms' in Normativity and Norms (7. jegyzet), 500-501. o.
39 38

tatására, hogy az érvényesség n e m valamiféle in se és per se magában a normában rejtekező tulajdonság, hanem olyan jegy, amelynek fennállása csakis az értelmezés emberi aktusában nyilatkozhat meg 4 1 - csakis maga a különneműségét kifejlesztő (s a társadalmi össz-egészen belül a jogot sajátos autonómiájával egyetemben működtető) emberi gyakorlat hordozhatja 4 2 - , következésképpen akár a játékelméleti, akár a nyelvhasználati hasonlat is az érvényesség tekintetében végső soron éppen meghatározó lényegi jegyre utal. 43 Ilyen m ó d o n a r e n d s z e r t a n i érvényesség nemcsak egyszerűen önmagára vonatkozó (önszervező és ön-referenciális), 44 de végső soron maga az egész érvényességi gyakorlat is egyértelműen ö n l e z á r u l ó : az emberi gyakorlatban a jognak önmagával szemben támasztott követelményei érvényesítése során a jog önmaga határait is folytonosan és következetesen megvonj^, s éppen a „kint" és „bent" e határköve, vonaljelzője lesz az érvényesség. 4 5 Ebből adódóan nem feltétlenül elvetendő, han e m talán é p p e n a korábban jelzett horizontális síkú cirkuláris érvényesség-megerősítés egyfajta módszertani leírása annak állítása, miszerint az érvényesség immár nem feltétlenül abszolút értelemben teljesítendő sine que non feltételeket tüzetesít, h a n e m kritériumszabásként inkább azt súlyozza, hogy milyen és melyik feltétel az, amelyik

41 M. Vanquickenbome 'Quelques réflexions sur la notion de validité' Archives de Philosophie du Droit XIII: Sur les notions d u contrat (Paris: Dalloz 1968), 185. és köv. o. Ellenkezően érvel Schreiber, 159. o. Megjegyzendő, hogy Wróblewski ['Three Concepts', 409. o.l a faktuális mellett megkülönböztetett rendszertani érvényesség-fogalom természetszerű összetevőinek tartja a kibocsátott érvényes jogi normát, valamint bármely érvényes norma „formális és interpretatív következményeit". 42 Szemléleti összefüggéseiben vö. a szerzőtől A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981), VI. fej., 164. és köv. o. [Gyorsuló Idő]. 43 „A nyelv használói egyszersmind a nyelv szerzői és bírái is." François Ost 'Le code et le dictionnaire: Acceptabilité linguistique et validité juridique' Sociologie et sociétés XVIII (avril 1986) 1, 59-75. o. és 'Essai de définition et de caractérisation de la validité juridique' in François Ost & Michel van de Kerchove Jalons pour une théorie critique du droit (Bruxelles: Publications des Facultés universitaires SaintLouis 1987), 309. és köv. és 312. és köv. o. [Travaux et recherches 9]. 44 Niklas L u h m a n n tollából A Sociological Theory of Law (London, Boston, Melbourne, Henley: Routledge - Kegan Paul 1985), 285. o. és 'Die Geltung des Rechts' Rechtstheorie 22 (1991) 3, 273-286. o. 45 Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái, passim.

inkább elsődleges, vagyis a gyakorlat összetett gyakorlati meghatároz(ód)ásában m á s o k n á l erőteljesebben teljesítendő.46 A r e a l i z m u s o k o n belül a s k a n d i n á v jogi r e a l i z m u s erőfeszítése a h a r m a d i k é r v é n y e s s é g i f o g a l o m - v á l t o z a t b a n r e j l ő a x i o l o g i k u m o t , teh á t a p u s z t a é r t é k m o z z a n a t o t f o r d í t o t t a át t á r s a s l é l e k t a n i j e l e n s é g g é : az azonosulás és cselekvés, s m i n d e b b e n a kötelezőként k ö z ö s v á l l a l á s k ö z ö s társadalmi tettévé. Eszerint „egy r e n d azzal jön csak létre, h o g y r é s z t v e v ő i e r e n d k ö z ö s e l f o g a d á s á b a n egyetértettek".47 A z é r v é n y e s s é g eszerint egyfelől egy m o d e l l n e k megfelelő, külső n é z ő p o n t b ó l megfigyelhető magatartás, másfelől a n n a k érzete, hogy e modell társadalmilag kötelező n o r m á t képez.48 „ N o r m a t í v értelemben az érvényességnek n e m feladata a valóság leírása és m e g m a g y a r á z á s a . Feladata a jogi r e n d s z e r megerősítése a n n a k kinyilvánításával, h o g y a rendszerből f a k a d ó jogi kötelességek n e m e g y s z e r ű e n szankcióktól támogatott kötelességek, h a n e m erkölcsi kötelmek is. Az érvényesség n o r m a t í v fogalma ily m ó d o n n e m m á s , mint az állam tekintélyét alátámasztó ideologikus eszköz." 4 9 Nos, ú g y tetszik, eszmetörténetileg m i n d e z megelőlegezte azt az elméleti fejlődést, a m i a N é m e t Szövetségi K ö z t á r s a s á g b a n a d e m o k r a tikus jogállami felfogás részeként a jog diskurzus-elméletének50 s
46

„[A] beszédaktus elméletével szemben a javasolt [érvényességi] minta nem az összes pozitíve kielégítendő feltételt követeli meg, hanem ehelyett inkább arra utal, hogy melyik adott feltételnek a nem-kielégítése nem mutatandó ki." Stanley L. Paulson 'Neue Grundlagen für einen Begriff der Rechtsgeltung' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 65 (1979), 1-19. o. A nyelvjáték-elméleti hasonlat nyilvánvalóan helyénvaló, ám szintén az eredeti kérdésfeltevés félreértéséről tanúskodik, hiszen azt, ami a létforma maga, s ezért bármiféle további művelet logikai előfeltétele, dogmatikailag pedig egyenesen a jog kijelölője, esetleges folyamatok eshetőleges végeredményeként kezeli. A másik oldal felől közelítve: a rutin pragmatizmusa, mely kimerítő érvényesség-levezetéssel ritka kivételektől eltekintve nyilvánvalóan nem él, hanem és legfeljebb egynéhány ellenőrző kérdés feltételére korlátozódik, a teljes levezetés helyett áll: azt nemcsak szimbolizálja, de szimbolikusan egyszersmind mindig meg is erősíti. Következésképpen a pragmatizmus ökonómiája folyamodhat ugyan helyettesítő formákhoz és eljárásokhoz, ezzel mégsem vált fel, csupán élhetően megvalósít. 47 Eckhart K. Heinz '»Geltung« und »Verbindlichkeit« im Bereich normativer Ordnungen' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 55 (1969), 355-366. o. 48 Alf Ross On Law and Justice (Copenhagen: Munksgaard 1958), 36-38. o. 49 Ross 'Validity and the Conflict', 159. o. 50 Jürgen Habermas Faktizität und Geltung Beiträge zur Diskurstheorie des Rechts und des demokratischen Rechtsstaats (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1992) 666 o.

konszenzuális felfogásának kidolgozásához vezetett, és ami az érvényességnek is rögvest konszenzus-függő hátteret, 51 sőt olykor egyenesen kritériumszerű tartalmat tulajdonított 5 2 - egy olyan már régóta tartó, ám egyelőre még mindig nyitott esélyű folyamatban, amiben maga az érvényesség-fogalom látszólag egyaránt feloldódik, ám egyszersmind s legalább átmenetileg át is alakul. 53

Vö. pl. Rechtsgeltung und Konsens hrsg. Eugen Dietrich Graue & Günther Jakobs (Berlin: Duncker & Humblot 1976) 139 o. [Schriften für Rechtstheorie 49]. 52 Vö. pl. K. Lüderssen 'Juristische Topik und konsensorientierte Rechtsgeltung' in Europäische Rechtsdenken in Geschichte und Gegenwart Festschrift für Helmut Coing z u m 70. Geburtstag, hrsg. Norbert Horn 1 (München: Beck 1982), 549. és köv. o. 53 A kérdés összefüggéseiben lásd még Robert Alexy Begriff und Geltung des Rechts (Freiburg/Breisgau: Alber 1992) 215 o. [Alber-Reihe Rechts- und Sozialwissenschaft]; Enrique Barros Rechtsgeltung und Rechtsordnung Eine Kritik des analytischen Rechtsbegriffs (Ebelsbach: Gremer 1984) ix + 96 o. [Abhandlungen zur rechtswissenschaftlichen Grundlagenforschung 60]; Amadeo G. Conte 'Studio per une teória délia validité' Rivista internazionale di Filosofia del diritto XLVII (1970), 31. és köv. o. és 'Validité' in Novissimo Digesto Italiano XX (Torino: UTET 1974); Maria José Farinas Dulce El probléma de la validez juridica (Madrid: Civitas 1991) 138 o. [Cuadernos Civitas]; Gerhart Husserl Rechtskraft und Rechtsgeltung Eine rechtsdogmatische Untersuchung, 1: Genesis und Grenzen der Rechtsgeltung (Berlin: Springer 1925) xiv + 198 o.; Arthur Kaufmann Das Gewissen und das Problem der Rechtsgeltung (Heidelberg: Müller 1990) ix + 25 o. [Schriftenreihe Juristische Studiengesellschaft Karlsruhe 190]; Ulfried Neumann 'Theorien der Rechtsgeltung' in Gegenkultur und Rechts hrsg. Wilfried Hassemer & Volkmar Gessner (Baden-Baden: Nomos 1985), 21. és köv. o. [Schriften der Vereinigung für Rechtssoziologie 10]; Kazimierz Opalek 'The Problem of the Validity of Law' Archívum luridicum Cracoviense III (1970); Ken Takeshita 'Recht und Geltung' Kansai University Review of Law and Politics (March 1980) No. 1, 1 19. o.; Robert S. Summers 'Toward a Better General Theory of Legal Validity' Rechtstheorie 15 (1984) 4, 65-83. o.; Varga Csaba 'A jog érvényessége és hatékonysága (Fogalmi megközelítés Lukács Ontológiája alapján)' Jogtudományi Közlöny XXXIII (1978) 3, 151-153. o. és 'A jog és érvényessége' Jogtudományi Közlöny XLI (1986) 1, 1-6. o.; Hans Welzel An den Grenzen des Rechts Die Frage nach der Rechtsgeltung (Köln: Westdeutscher Verlag 1966) 32 o. [Veröffentlichungen der Arbeitsgemeinschaft för Forschung des Landes Nordrhein-Westfalen: Geisteswissenschaften 128] és 'Macht und Recht, Rechtspflicht u n d Rechtsgeltung' in Festschrift für Karl Gottfried Hugelmann zum 80. Geburtstag, hrsg. Wilhelm Wegener, 2 (Aalen: Scientia Verlag 1959), 833. és köv. o.; Erik Wolf 'II probléma délia validità nella prospettiva di una ontologia del diritto' Rivista internazionale di Filosofia del diritto XXXVI (Iuglio-Agosto 1959) IV, 549-582. o.; Jerzy Wróblewski 'Problems of Objective Validity of Norms' Rechtstheorie 14 (1983), 19-28. o.

51

JOG, ERKÖLCS, GAZDASÁG
Autonómiák - független pályákon, a v a g y k ö l c s ö n ö s e n e g y m á s r e n d j é b ő l épülve?*

OLIVER WENDELL HOLMES a m e r i k a i l e g f e l s ő b b b í r ó s á g i b í r ó , a „ j o g i

realizmus" megalapozásában markáns nézeteket megfogalmazó gondolkodó közel százhúsz évvel ezelőtt formába öntött programjában ekként foglalt állást: egyfajta „cinikus savval" [cynical acid] kell lemaratnunk jogi fogalmainkat ahhoz, hogy teológiai, erkölcsi (stb.) felhangjaiktól megtisztítva valóban jogiként állhassanak előttünk. Mert mint folytatta „Erkölcsi m e g f o n t o l á s o k n a k jogi különbségek tételénél n e m szabad befolyásolniok g o n d o l k o d á s u n k a t . " l

Nos, felvetődik a kérdés: óhatatlanul cinizmus-e, ha valaki cinizmusért kiált? Tudjuk, akkor és ott f u n k c i o n a l i z m u s nak m o n d t á k az ilyesfajta megközelítést. Lényegi kívánalma az volt, hogy minden kizárólag a maga helyén, de ott teljes értékűen szolgáljon; hiszen pontosan saját, önnön mivoltában rejlik az, amiért a tőle eltérők közt pontosan ez (és nem más) éppen elkülönült mivoltában fontos. A jogban egy ilyen eszménynek kívánt kiváltképpen megfelelni az ún. m o d e r n f o r m á l i s j o g . Mint ismeretes, a XIX. század elejétől megerősödő, majd virágba szökkenő európai bürokratizmusok
Első változatában in Piacet experiri Ünnepi tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára, szerk. Raffai Katalin (Budapest: [Print Trade] 2004), 338348. o. 1 „Moral predilections must not be allowed to influence our minds in settling legal distinctions." O. W. Holmes The Common Law (London: Macmillan & Cambridge, Mass.: Wilson 1882), 148. o.

terméke volt ez, amely új szerveződések hamarosan kormányzati bürokráciákként is megjelenve az egész államéletet rövid időn belül a m a g u k képére és hasonlatosságára, mindenekelőtt a m a g u k új eszközeitől immár lehetővé tett s korábban ismeretlen hatékonyságú módokon kezdték el megjeleníteni. Eljárásuk szintén ismert: a jogot először formalizálták - azért, hogy e módon formálisan is megkülönböztetett sajátszerűségében majd kibontakoztathassák. Eredményül pedig a fentiek jegyében hamarosan elérhették, hogy • a u t o n ó m lett a jog, ami egyre teljesebben elkülönült minden akár csak hasonlíthatótól; azt, amit jogként kezelnek, ettől kezdve m á r • egyre kiterjedtebben a maga m e g k ü l ö n b ö z t e t e t t sa2 játszerűségében (azaz egyfajta the distinctively legal képében) konstituálják; elvárva és egyben biztosítva azt is, hogy e jog • s a j á t s z e r ű e n működjék. Vagyis kritériumszerűen mindenekelőtt önmaga felelősségét hordozva, de egyszersmind egyfajta össz(e)működésben is, amelynek során viszont lehetővé kell tennie kölcsönhatások kibontakozását minden további irányban és komplexum tekintetében egyaránt. 3 Könnyen belátható, hogy a fentiekkel egyszersmind egy i n s t r u m e n t á l i s tendencia kifejezője lesz ez a funkcionalizmus: annak teoretikus következménye, hogy modern társadalmi létünk maga sem magyarázható immár másként, mint egymástól viszonylagosan elkülönülő, egymással mégis a mindenkori össz-egész (s magasabb szinten ezek halmazainak össz-szerveződése) szintjén kapcsolatot tartó, egyenesen összeműködő részegységek önmegvalósításaként. Ez az, amit eredetileg esztétikai fogantatású és nézőpontú filozófiai feldolgozásaiban egykor LUKÁCS GYÖRGY és köre úgy írt le, mint a mindennapi lét szintjén megmutatkozó különneműség(ek) osztatlan sokfélesége [heterogeneitás] talaján kibontakozó egynemű(sített) autonómiák uralmát, amelyben minden egyes komplexus, amely sajátszerűségeit előtérve helyezve kiválik az összkomplexusból, nemcsak specifikálódik, de saját kritériumrendszere szerint m ű k ö d v e ( h o m o g e n e i t á s k é n t ) egyben viszonylagosan (a szembekerülés eseti

Philip Selznick 'The Sociology of Law' in International Encyclopedia of the Social Sciences ed. David L. Sills (New York: The Macmillan Company & The Free Press 1968), 51. o. 3 Vö. a szerzőtől 'Modern államiság és m o d e m formális jog' Állam és Igazgatás XXXII (1982) 5 , 4 1 8 ^ 2 4 . o.

2

kockázatát vállalva) függetlenedik is az összkomplexustól. 4 A makroszociológiai elméletképzés talaján lényegi tendenciáiban hasonló következtetésre jutott néhány évtizeddel később NlKLAS LUHMANN is, elméletépítő alapköveként létrehozva az Ausdifferenzierung kategóriáját a kiválás és elkülönülés jelzéseként, amelynek során egyebek közt a jog sajátos működése a maga kétértékű (bináris, kizárólag a jogszerű/jogszerűtlen vagylagosságára válaszolni képes) gondolkodásmódjával előáll. 5 Veszélyként mindez nyilvánvalóan előrevetítette a diszfunkcionális önállósodás, a voltaképpen megvalósítandó eredendő értékekkel történő szembefordulás eshetőségét - ám bármiféle ilyen lehetőséggel pusztán hibaként számoltak, a gyakorlatban előálló alkalmi torzulás marginális jelenségeként. 6 A homogenizálás lételméleti hozadékát azonban egyértelműen a működés valamiféle k ö l c s ö n ö s s é g ében látták, mely alapmeghatározásaival a mindenkori össz-egészben „ t e n d e n c i á l i s e g y s é g et" alkot. Ezt fejezi ki például az is, hogy a LUKÁCSi társadalomontológiában a komplexusokból álló komplexus összműködéseként láttatott társadalmi lét köréből eleve kiemeltetik a nyelv és a jog - olyan puszta közvetítőkként, amelyek nem saját értékekkel játszanak: arra hivatottak csupán, hogy m á r eleve készen kapott értékeknek a megvalósítása során gyámkodjanak. Saját eszközjellegű értékeikkel, amiket e folyamatban esetleg létrehozhatnak, legfeljebb támogathatják közvetítő szerepük hatékonyságát. Nos, gazdasági determinista gyökerű materializmusához híven LUKÁCStól persze n e m állott távol egy olyan összetevő (fel)tételezése, amelyik az
Lukács Györgytől pl. A különösség mint esztétikai kategória (Budapest: Akadémiai Kiadó 1957), A esztétikum sajátossága I—II (Budapest: Akadémiai Kiadó 1965), A társadalmi lét ontológiájáról I—III (Budapest: Magvető 1976), a tanítványi körben pedig elsődlegesen Heller Ágnestől A mindennapi élet (Budapest: Akadémiai Kiadó 1970). 5 Niklas Luhmanntól pl. Ausdifferenzierung des Rechts Beiträge zur Rechtssoziologie und Rechtstheorie (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1981) 458 o. Lásd hozzá mindenekelőtt Pokol Béla A szociológiaelmélet új útjai (Budapest: Akadémiai Kiadó 1988) 131 o. [Kérdőjel] és A társadalom és a jog autopoietikus felépítése Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából, szerk. Cs. Kiss Lajos - Karácsony András (Budapest: Osiris 1994) 124 o. [Jogfilozófiák]. 6 N e m véletlen, hogy elidegenedéselmélet a MARXizmusban fejlődött ki legkibontottabb, leginkább lényegközeli problematikaként. Egyebek közt vö. pl. a szerzőtől 'Tárgyiasulás, eldologiasodás, elidegenedés és a jogi problematika: Fogalmi tisztázás kísérlete Lukács Ontológiája alapján' Magyar Filozófiai Szemle XIX (1985) 1-2,196-222. o.
4

összfolyamatban hic et nunc történetesen túlsúlyos szerepet játszhatna. A bolsevizmus mozgalmiságától társadalomontológiához elérkezve azonban az idős LUKÁCS már belátta: feltétlenül az össztotalitás sérelmét eredményezné, ha bármikor eluralkodhatnék egy olyan hegemón meghatározás, amelynek árnyékában a többi részkomplexus már n e m tölthetné be a kizárólag általuk játszható és játszandó megfelelő szerepet. 7 Tegyük hát fel a kérdést: milyen gyakorlatok eredhetnek napjainkban ilyen és hasonló felismerésekből? Nos, ha példaként egyedül az orvosi jog, tehát műhibára hivatkozással kártérítési felelősség megállapításáért indítandó polgári per tárgyává tétel lehetőségeit szemléljük, úgy a szélső pontokat is magában foglalóan leginkább az alábbi három elvi megoldás egyikével találkozhatunk: • úgyszólván semmi felelősség, gyakorlatilag kívül állás a perelhetőségen s ezzel a jogon (amint ez pl. a „megvalósult szocializmus" gyakorlatára voltjellemző); • abszolúttá tett felelősség (amint ez pl. ügyvédpraktikák eredményeként az Amerikai Egyesült Államokban kialakult); • személyes vagy intézményi felelősség megállapításának határozott lehetősége, á m d e mindenekelőtt a hivatás sajátszerű (orvosi, és annak specifikus egyneműségén belül eshetőlegesen további szabályozásnak alávetett) közegében (amint ez kívánatos perspektívaként pl. a rendszerváltozás hajnalán Magyarországon felvetődött). Nos, ha a két szélső pólus által megvont mezőt honi hagyományainkra is érzékenyen 8 múlt, jelen és lehetőséges jövő h á r m a s vetületé-

Jogelméleti továbbgondolásához vö. a szerzőtől A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981) 287 o. [Gyorsuló Idő], valamint 'A jog ontológiai megalapozása felé (Tételek Lukács György Ontológiája alapján)' Magyar Filozófiai Szemle XXVII (1983) 5, 767-776. o. és 'A jog mint felépítmény: Adalékok az alap-felépítmény kategóriapár történetéhez' Magyar Filozófiai Szemle XXX (1986) 1-2, 35-75. o. 8 Kiegyensúlyozott köztes véleményt képvisel pl. Kapocsi Erzsébet 'Az orvosi hivatás autonómiájának etikai vonatkozásai' Lege Artis Medicinae 10 (2000) 4, 358364. o. Vö. még Kövesi Ervin 'Orvosi etika és gazdaságosság - összefüggés-e vagy ellentmondás?' Egészségügyi Gazdasági Szemle 34 (1996) 5, 464. és köv. o., valamint Balázs Péter 'Orvosi etika és gazdasági realitások' Valóság 40 (1997) 4, 16-28. o. A külső háttérhez lásd pl. H. Hennekeuser 'Zwischen Ethik und Wirtschaftlichkeitsgebot' in Jahrbuch für Wissenschaft und Ethik 3 (Berlin & New York: de Gruyter 1998), 145. és köv. o.

7

ben szemléljük, úgy a következményekről számot adva a ma követett eljárás, valamint ennek tovább amerikanizálódó kilátásai tükrében csupán az alábbiakat rögzíthetjük: (1) a perlés gyakorlattá válásától kikényszerített felelősségvállalás az egészségügy járulékos költségeként visszaépül az alapköltségbe, ami magától értetődően az egészségügy átfogó költségnövekedését vonja maga után; (2) az ilyen m ó d o n kikövetelt re-disztribúció az ehhez kiharcolt egészségügyi költségnövekménnyel együtt kikerül az egészségügy köréből, hiszen megosztásra kerül néhány ügyfél és az éhes csahosként az egészségügyre magát rávető jogászi kaszt élelmesebbjei között; amire válaszul (3) mind az egészségügyi ellátó, mind pedig az ügyfelek oldaláról egyaránt az addig tisztán egészségügyi folyamatba további jogásziasító (tehát az eredeti egészségügyi éthoszhoz és hivatáshoz képest külső-idegen, az előbbiek sajátszerű felelősségvállalását és hatását kikezdő, azok nézőpontjából egyértelm ű e n élősködő) mechanizmusok (közvetítések, formalizálások, sőt, mi több, most már az egészségügyi ellátó oldaláról is jogi biztonságot keresve, rákényszerített szűrőként az egészségügyi gondoskodás korábban szokásos gyakorlatában még megkockáztatott eljárásokat, hivatkozásokat, alapozásokat ettől kezdve elutasító - mert a váratlan haszon jegyében perkezdeményezésre ügyvédtől bármikor rábeszélhető beteg érdeke helyett immár elsődlegesen szükségképpen a perkockázattal szembeni önvédelmet biztosító - új gyakorlatok) épülnek; végezetül pedig a valóságos orvoslási folyamatok tekintetében mindez (4) tovább professzionalizálja, mesterségesen elkülönített részeljárásokra s szakaszokra szabdalja az orvosi hivatásgyakorlás praktikáit (a merő artificialitás paradox visszahatásaként a mind e fentiek adminisztrálásából, valamint az eljárás s magának a páciensnek a gyógyulási kilátásait rontó elszemélytelenítéséből eredő frusztrációkat és prognosztizálható károkat további költségnövelő személyzettel s szakmai „lélekgyógyító" specializáció bevetésével kísérelve meg - egyébként hasztalanul - enyhíteni) - anélkül azonban, hogy végső soron s érdemben akár jottányival is növelhetné a társadalom-egészségügynek az adott társadalom adott teherbíró képességén belül elérhető eljárásaiért viselendő valóságos (tehát erkölcsileg mindenképpen indokolt) felelősségét.

Bizonyára a legköltségesebb megoldás ez, financiális értelemben s az orvosi éthosznak az illetéktelenül rátelepedő külső-idegen (mert jogászi arrivizmustól és anyagi nyerészkedéstől ihletett és szokásos szakmai imperializmustól vezérelt) megítéltetés hatására szükségképpen bekövetkező erodálódását tekintve egyaránt. Egyidejűleg ugyanakkor talán e megoldás rendszerré válása a legkevésbé hatékony. Mégis, ma sorsszerűen látszik maga alá rendelni az egész egészségügyi szervezést; pedig beköszönte önmagában éppen nem volt szükségszerű. Másfél évtizede, a rendszerváltozás azóta abortált vajúdásának kezdetén még nyílt alternatívaként vetődött fel Magyarországon célszerűségének és vállalhatásának a kérdése - akkor, amikor először vált érzékelhetővé külső nyomás s belső agitációval kísért jogász-szakmai nyomulás az amerikai típusú általános ügyvéduralmi rezsim bevezetésére, majd eltűrésére Magyarországon is.9 Mindezt veszélyként és jelzésként figyelembe véve most 1 0 - miután figyelmünkből már arra is futhatta, hogy kultúrantropológiailag feltérképezzünk akár néhány száz fős helyenként még túlélő törzsi közösségeket is11 - érdemes végre felfigyelnünk arra, hogy a közeljövőnA Miniszterelnöki Tanácsadó Testületben dr. ANTALL JÓZSEF kormánya idején m a g a m kezdeményeztem vitát erről, miközben saját akadémiai-egyetemi jogi szakértőink, a Szép Új Világból érkezett tanácsadók s a terepet állítólag profeszszionálisan ismerő hazai amerikanisztikusok egyaránt - bármiféle hasznos szolgálatban kudarcot vallva - hallgatásba burkolóztak a veszélyekről. Az akkori idők szellemiségét az utókor könnyebb bölcsességével vallatva, a kommunizmus televényén libertinizmusba átfordult baloldaliság nyugat-képe kapcsán „dicsőségbe burkolt idealisztikus vízióról" ír Catherine Dupré - Importing the Law in Post-communist Transitions The Hungarian Constitutional Court and the Right to H u m a n Dignity (Oxford & Portland Oregon: Hart Publishing 2003), 57. o. [Human Rights Law in Perspective], utalva egyebek közt Fehér Ferenc 'Imagining the West' Thesis Eleven (1995), No. 42, 52-68. o. feltáró írására - , ami „nem sokban felelt meg a valóságnak". 10 N e m véletlenül ékelődnek be ma már közbenső megoldási javaslatok. Lásd pl. Nagy László - Kahler Frigyes 'Közvetítő (mediátor) felállításának szükségességéről az állampolgárok és a gyógyító intézmények (orvosok) közötti vitás kérdések peren kívüli megoldására' Orvosvédelem 2 (1998) 3 kezdeményezése nyomán Heuer Orsolya 'Konfliktuskezelés a betegjogi sérelmeknél: Az egészségügyi közvetítő eljárásokról' Lege Artis Medicinae 11 (2000) 1, 80-83. o. 11 Lásd pl. a fiatalon elhúnyt törzsi jogantropológus terepmunkája eredményeiből Aster Akalu The Nuer View of Biological Life Nature and Sexuality in the Experience of the Ethiopian Nuer (Stockholm: Almqvist & Wiksell International 1989) 64 o. [Regise Societatis Humaniorem Litterarum Lundensis: Scripta Minora 1988-89/1].
9

ket oly egyértelműen meghatározó atlanti civilizáció az utóbbi évszázadokban határozottan szétváltan már alapozásában is kétféle éthoszból, társadalomfilozófiai ösztönzöttségből tevődhetett össze, amiknek eltérő jegyei leginkább az é l e t m i n t k ü z d e l e m s ezen belül a j o g m i n t j á t é k felfogásainak különbözőségéből ütköznek ma ki. Hiszen kétségtelenül létezik egyfelől egy • európai keresztény h a g y o m á n y , melyet közösségi éthosz, a jogoknak a kötelezettségek talajáról történt kifejlesztése, a társadalom békéjének biztosítandó elsőbbség, az erények kultúrájának a túlzások mérséklését is célzó ápolása, valamint az emberi jogoknak a közösségi sérelmek orvoslását, megelőzését szem előtt tartó érvényesítése jellemez. Ebben képez határértéket ennek követőjeként a látszólag lebegőnek tetsző homo ludens, hiszen játékos kedvű e m b e r ü n k itt egyszerre tud még kötelességtudó s önfeledt, tehát egészében vidám lenni. 12 Ha és amennyiben küzdelem egyáltalán megjelenik a létben, úgy ez leginkább saját személyes kiválóságunk elismertetéséért zajlik, mint fight for excellence. Ennek patológiájaként ugyan előfordulhat, hogy a részvételből kimaradók magánossága lelki zavart eredményez, ez azonban legfeljebb tudat alatti rekompenzálást érdemel, aminek szimbolikus szankcionálását (jellegzetesen a századforduló utáni áporodott s felizgatott Bécsben, magukat önemésztő dologtalanságba zárt középosztálybeli asszonyok lélekidomáraként) majd egy SIGMUND FREUD fogja elvégezni. Másfelől kialakult egy • a m e r i k a n i z á 11 i n d i v i d u á l i s atomizáltság is, amit egy káoszból szerveződő rend várakozása, a magánosként felfogott egyénhez rendelt jogok abszolutizálása, ezzel a kötelezettségeknek jogosultságokkal kijátszása, s ezért egy önmérséklet nélküli, tehát határt a csillagos égben sem lelő küzdelem mindennapos életténnyé válása, valamint az emberi jogoknak mindenféle közösségi igény semlegesítésére és bomlasztására példaszerűként üdvözölt felhasználása jellemez. Struggle is life - mondja új hősünk közhelyszerűen, ám összeszorított fogakkal, hiszen ő tudja csak igazán, hogy ebben az élet aligha más már, mint fight against anybody else (a kora újkori angliai megfogalmazású bellum omnium contra omnes
J. Huizinga Homo ludens Kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására, ford. Máthé Klára (Budapest: Athenaeum 1944) 225 o.
12

rosszemlékű újraaktualizálása ellenére - a „lehetőségek maximalizálása" örvén - mégis civilizációs előrelépés gyanánt ünnepelt továbbfejlesztéseként). Patologikus ideáltípusként, ha példálózni kívánunk, úgy előbbi bekezdésben jelölt előképét legyőzve, egy ragadozóvá lett, mert állkapcsával s célzottan kifejlesztett további képességeivel magát boldogtalan magányosságba (újra)küzdő, most már harcba elmerülő feminista magárautaltság lebeghet előttünk. Meghatározóan ilyen és hasonló összetevőkből táplálkozik annak kínos élménye, hogy globalizálódó világunkban olyan rendeszményből, szabványokból, kulturális mintákból formálódó (s tanácsadókon, üzleti és média-nyomuláson keresztül saját életünk színterein támadó) üzenetek áradnak napjainkban szüntelenül felénk, amiknek hatására pusztán ideologikus önmegvalósítástól hajszolt státuszküzdelmek válnak jogküzdelmekké, és amik a jog égisze alatt legfeljebb pszichoanalitikus után kiáltó sérelmek anyagi gazdagodásra kacsintó kártérítését, közösségi egymásrautaltságunknak egyéni arrivizmussal felváltását, egészében tehát kohezív erőink szociális atomizálással történő bomlasztását támogatják. Felvetődik hát a kérdés: ezt akarhattuk-e múltunkban, évszázados közösségépítő fáradozásaink során? Tényleg ezt akarjuk-e most, hogy rendszerváltoztató eséllyel sorsunkon újra m a g u n k munkálkodhatunk? Ha szellemileg kiüresedő (feltétlen tisztelettől és értékkövetéstől már csaknem mentes) világunkban egyéb fogódzónk nem lenne, úgy h a d d emlékeztessek a történelmi jogantropológia 1 3 s a jogbölcseleti eszmetörténet 1 4 néhány tanulságára, amik társadalmi gondjainkban egyöntetűen a visszacsatolódásba vethető bizalomnak, a komplexitás szükségességének felismerésére utalnak. Nos, korai zsidó és iszlám (stb.) hagyományokban csakúgy, mint a jelenben is (pl. ún. primitív népek erőteljesen forráshiányos körülményei közt a túlélés feltételeként maximális hatékonyságot feltételező autochton kultúráiban) egy-

13 Vö. pl. a szerzőtől 'Antropológiai jogelmélet? Leopold Pospísil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása' Állam- és Jogtudomány XXVIII (1985) 3, 528555. o. Mély elméleti alapvetésként vö. még Ernst-Joachim Lampe Grenzen des Rechtspositivismus Eine rechtsanthropologische Untersuchung (Berlin: Duncker & Humblot 1988) 227 o. [Schriften zur Rechtstheorie 128]. 14 Vö. pl. Frivaldszky János Természetjog Eszmetörténet (Budapest: Szent István Társulat 2001) viii + 371 o. [Jogfilozófiák].

aránt megfigyelhetjük két olyan tisztán ideologikus m ű k ö d é s ű belső axiomatizmus kényszerét, amely az egyed választásait m á r eleve készként fogadott, tehát alapjaiban kikezdhetetlen keretek közé rendezi. 15 E perspektivikus optimumok egyike a • a közjó eszméjén nyugvó ö n m é r s é k l e t ben az a r á n y o s s á g gondolata. Ez először mint salóm a közbéke elsődlegességének hívószavaként terjedt el, hogy a római jogfejlődésben később a summum ius, summa iniuria dilemmájaként megfogalmazott formalizmus lehetséges kártételétől megvédje a társadalmat, 1 6 s a középkortól általános európai tanítássá válva a temperantia erényeként 1 7 nyerjen elismerést. Másika a • t e r m é s z e t j o g gondolata. Ez utóbbi o kelet-ázsiai, dél-amerikai, a kereszténységben és az iszlámban egyaránt megfogalmazott formájában felelősségünket tételezte mindenkori környezetünkért mint elődeinktől számunkra pusztán használatra átengedett, így hát utódainkra sértetlenül átszármaztatandó javak összességéért; o keresztényiesített görög-római változatában pedig a teremtett (profanizáltan: a valamiképpen - bár magyarázatlanul - szerveződött) rend képében tartalmi, érdemleges (s akár elvek, szabályok, szabályok alóli kivételek sorában is kifejthető) minimum-feltételeket szabott létünk általános keretéül: először az egész kozmosznak, majd megfigyelhető külső világunknak, utóbb a társadalomnak, végül az egyes embernek (rögvest visszhangra lelvén teológiában, politikában, etológiában, kultúrantropológiában egyaránt).

Vö. pl. az Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 2000) xi + 397 o. [Jogfilozófiák], valamint a Jog és antropológia szerk. H. Szilágyi István (Budapest: [Osiris] 2000) viii + 366 o. [Jogfilozófiák] egyes tanulmányaival. 16 Irodalmi esetként feldolgozásában lásd pl. Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály [Michael Kohlhaas], teoretikus összefüggésekben pedig a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái 2. bőv. és átdolg. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), 2.3.1.8. pont. 17 ClCEROnál (Tusculanes III, 16-18) a sôphrosunê megjelenhet temperantia, moderatio és modestia formájában egyaránt, amit frugalitasként vél összefoglalhatni. Vö. Jean-Louis Labarrière 'Sagesse et tempérance' in Dictionnaire d'éthique et de philosophie morale dir. Monique Canto-Sperber (Paris: Presses Universitaires de France 1996), különösen 1325. o.

15

Végezetül, szekularizálódó korunkban előbb mindezt felváltotta 0 az emberi létezéshez mérten transzcendens mivoltában elvileg változatlan természetjogi eszmének változó (fejlődő) tartalommal [Naturrecht mit wechselndem Inhalte] felruházása a XIX. század végén, 18 majd 0 a „dolog természete [Natur der Sache; nature des choses]" néven intézményesedése a kontinens latin és germán gyökerű országainak joggyakorlatában a II. világháború után 1 9 - voltaképpen a kérdéses eset összes körülményének mérlegeléséből következtethető funkciók célszerű összhangjának a biztosításában lelve meg feladatát. Visszatérve a tudományfilozófiai alapokhoz, ismeretes, hogy az emberi cselekvés számára nyitható keretek, tiszteletben tartandó határok és korlátok megvonása gondolkodásunknak elsődleges feladata, amely már ősi előképeiben az embert a tudományszerűség lehetőségeinek keresésére sarkallta. A gondolhatóságot azonban az ember a gondolkodás módszerességére ráleléssel, a m o d e r n t u d o m á n y kialakulásakor (DESCARTES idejétől kezdve) lényegében a logikai rekonstrukcióban elérhetőre szorította (vezette) vissza. Ezzel pedig - a lex mentis est lex entis bölcsességének 20 mintájára - naiv realizmusra emlékeztető naturális gondolkodási módok terjedtek el: eleinte még a világ
18

Rudolf Stammler Wirtschaft und Recht nach der materialistischen Geshichtsaujfassung (Leipzig: Veil 1896), 184-188. o. 19 Klasszikus alapvetésként lásd mindenekelőtt Michel Villey 'La nature des choses' in uő. Seize essais de philosophie du droit (Paris: Dalloz 1969), 38-59. o. [Philosophie d u Droit 12], Karl Larenz Methodenlehre der Rechtswissenschaft 6. Aufl. (Berlin, etc.: Springer 1991), 5.4.b. pont: Rechtsfortbildung mit Rücksicht auf die »Natur der Sache«, 417. és köv. o. és Helmut Coing A jogfilozófia alapjai ford. Szabó Béla [Grundzüge der Rechtsphilosophie, 5. Aufl. (Berlin, etc.: de Gruyter 1993)] (Budapest: Osiris 1996), IV. 1. pont: A dolog természete, 167. és köv. o. [Osiris tankönyvek], kiegészítésül pedig La »nature des choses« et le droit in Annales de la Faculté de Droit de Toulouse XII (1964) 1, passim, H. Noguchi 'Die Nature der Sache in der juristischen Argumentation' in Law in East & West Legal Philosophies in Japan, ed. Mitsukuni Yasaki (Stuttgart: Steiner 1987), 139-147. o. [Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 30] és Stamatios Tzitzis 'Controverses autour de l'idée de nature des choses et de droit naturel' Rechtstheorie 24 (1993) 14,469-483. o. 20 A kérdésfeltevésre lásd Patsch Ferenc 'Dogmatikai kijelentések hermeneutikai fejlődése (Egy »fundamentál-hermeneutikai dogmatika« vázlata)' in Egység a különbözőségben A 60 éves Bolberitz Pál köszöntése, szerk. Rokay Zoltán (Budapest: Szent István Társulat 2002), 117. és köv. o., különösen 1. pont.

alkotottságát is a „De te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el" ihletettsége 21 n y o m á n matematikai eszményű geometrikus rendben képzelték el; ennek nyomán egy mathesis universalison belül a gondolkodást is puszta fogalmi aritmetikaként tételezték; a felvilágosodás harcias materializmusával mindebből legelébb a megismerésnek visszatükröződésként modellálását vitték tovább (ami gyökérzete okán a MARXizmusok központi előfeltevéseként élt tovább); míg mára mindebből a racionalizmus kíméletlen hegemóniája maradt. 2 2 Annak dogmája ez, miszerint teoretikus rekonstrukció részévé az válhat csupán, ami racionaliter igazolható - nem törődve azzal, hogy az újkori tudományos forradalom negatív vívmányaként ez az ember elszegényítését emeli trónra, hiszen teremtett / vele született facultasai szerint az ember emocionális, intuitív, transzcendens (stb.) életében lényegesen több és gazdagabb annál, semmint amire pusztán egyetlen adottságának a kizárólagosítása (egyoldalú túlfejlesztése egyéb adottságaink elsatnyulni hagyásával) kárhoztathatja. 2 3 E mintának felelt meg közelmúltunkban a 'társadalomtudomány [social science]' eszméje is: jellegzetesen amerikai baloldali (s a MARXizmus forrásvidékével közös) elgondolás arról, miszerint pozitivista alapon empirikus eszközökkel felépíthető a társadalom tudománya, melyben magatartások (stb.) adott állapotainak (stb.) leméréséből majd biztos és szükségképpeni következtetés a d ó d h a t a jövőbeli magatartások (stb.) előrelátására. Nos, e két világháború közötti időktől az 1950-es évekig virágzó - s mindenekelőtt az ahistorikusan egyetemesített analitikus fogalomrendszert kidolgozó TALCOTT PARSONS nevével fémjelzett - álomból kihámozható „steril morfológia" mára bukott, 2 4 visszafogadva helyére a h u m a n i ó r á k [humanities]

21 Bölcsesség könyve 11:20 in A Biblia Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás (Budapest: Szent István Társulat 1973), 755. o. 22 Torz jogi kinövéseként vö. a szerző szemléjében 'Joguralom? Jogmánia? Ésszerűség és anarchia határmezsgyéjén Amerikában' Valóság XLV (2002) 9,1-10. o., ill. in Az év esszéi 2003, szerk. Molnár Krisztina (Budapest: Magyar Napló 2003), 99-114. o. 23 Áttekintésként vö. a szerzőtől 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Tanulmányok Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely 2000), 61-93. o. 24 Daniel Bell in The Fontana Dictionary of Modern Thinkers ed. Alan Bullock & R. B. Woodings (London: Fontana Paperbacks 1983), 580. o. Vö. továbbá pl. Stanislav Andreski Social Sciences as Sorcery (London: Deutsch 1972) 238 o.

régi eszményét - annak bevallásaként, hogy akkor, amikor az emb e r i h e z közelítünk, egy pusztán racionális kodifikálhatóságnál lényegesen többről van szó. Es nyilvánvalóan még inkább többről, ha az etika egykori axiomatizálási kísérletének kudarca 2 5 után még mindig magától értetődőként tud megfogalmazódni sokaknál az igény, hogy erkölcsi s társadalomlélektani kérdéseket a klasszikus analitika mintájára változatlanul fogalmi matematikaként tárgyaljanak, abszolutizálva egy (némely szigorúan körülhatárolt és kizárólag gondolati modellálást célzó, tehát az összességből végső soron önkényesen, mert emberi célszerűségnek megfelelően kiválasztó - tételezéstől függő területen még valóban védhető) belső módszertani eljárást, miszerint - persze a rendszer keretei közt és kedvéért - kizárólag az gondolható, ami racionálisan levezethető és igazolható; ám nem vetve számot azzal, hogy az ember ennél bonyolultabb. Szemben tehát világunk működését az óra metaforájával jelzett mechanikus világkép újkori paradigmájával, létünk - mint ma már tudjuk - mégis minden ízében egy alakuló össz-egész: autopoiesis-(regenerálások megszakítatlan folyamatai koordinálatlanul együtt érvényesülő s úgyszólván végtelen halmazainak a véletlenszerű versengéséből és egymásra hatásából előálló totalitás, ami szétválaszthatatlanul önmaga folyamataiba zárja (vissza) lételméleti s ismeretelméleti meghatározódásait és zajlásait egyaránt. Ha és amennyiben nem teológiailag megalapozott kérdésként vetjük fel (vagy ha és amennyiben az OcCAM-féle borotva, azaz a tudomány tisztasága jegyében elhagyható többletmeghatározásként a teologikumot eleve elutasítjuk), úgy számomra megoldhatatlan talány marad, hogy az, amit mindeme folyamatokban értékbeli korlátnak vélünk, mennyiben és mennyire tekinthető egyidejűleg objektívnak is? Avagy, másként szólva és egyszersmind paradoxonként megfogalmazva, lehetséges-e egyáltalán 'objektivitás', ha és amennyiben egy „tiszta" tudományszerűséghez ragaszkodunk? 2 6 Visszaérkezve a közgazdaság problematikájához, arra kell most már következtetnünk, hogy egy teljes összetettségében felfogott (tehát teológiai, antropológiai, erkölcstani, lélektani összetevőiben is kibon-

25 George Edward Moore Principia Ethica (Cambridge: University Press 1903) xxvii + 232 o. 26 Lásd Proceeding of the Symposium on Scientific Objectivity held at »Rolighed«, Vedbaek, May 14-16,1976, ed. Gören Hermerén (Copenhagen: Munksgaard 1978) in Danish Yearbook of Philosophy 14 (1977), 1-216. o.

tott) emberkép nélkül maga a g a z d á l k o d á s sem magyarázható. Ebből a d ó d ó a n egyebek közt az erkölcs jelenléte is desideratumként egyértelmű és szükségképpeni a gazdaságban, hiszen nélküle létszerűen n e m gondolható. Vagyis az ökonómiai racionalitás bizonyosan helyén van az előrelátásban úgy, mint valószínűséggel számolás, mint konfliktushelyzetben az egyik kritérium, amivel számolni lehet és kell; de korántsem olyanként, mint amire az egész komplexum egész működésében kellene vagy szabadna hagyatkoznunk. Sőt, mi több, ma már egyre bizonyosabban azt kell újra látnunk, hogy az erkölcs n e m egyszerűen korrekciós s ennyiben komplementer tényező, h a n e m bármi egyebet megelőzően olyan alapvetés a gazdaságban, ami keretet ad ahhoz, hogy bármiféle kérdést például az ökonómiai racionalitásról egyáltalán értelmesen felvethessünk. És nyilván ugyanúgy, mint ahogyan a jogi szabályozásban láttuk: a mos geometricus eszménye szerint alakított (természet)jogban a hézagtalanul felépített és egyedi tételezésekre logikai szükségképpeniséggel bármikor lebontható rendszernek (az újkor beköszöntekor pl. GROTIUStól megfogalmazott) gondolatát felváltja csupán az alapelvek rögzítése és (mintegy kiegészítés és példa gyanánt) elhatározott mélységig részletező szabályokban s szabályok alóli kivételekben rendezése, éspedig abból a célból, hogy az egyes élethelyzetek megítélése elvszerűen és mintaszerűen, egyidejűleg mégis az összkomplexitásra ügyelő m ó d o n egyediesítően történhessék; nos, ugyanígy a gazdaságban is az erkölcs egészében nyilván általános irányjelző éthoszként szolgál, miközben egyedi helyzetekben mindez nyilván m á r kizárólag értékkonfliktusok kiegyenlítése, érdekközvetítés és kölcsönös mérlegelés révén, kompromisszumok eredményeként történhet. Következésképpen a gazdasági folyamatok terén • makrorelációban (ontikus megjelenésében) szükséges az erkölcs, mint olyan alap, amely az ökonómiai racionalitás kérdésének felvetését egyáltalán értelmessé és szociálisan értelmezhetővé teszi (pl. a gazdálkodásban a teremtett környezetért viselendő felelősség előtérbe helyezésével); miközben • mikrohelyzetekben változatlanul egyértelmű igényként kell jelen lennie, á m d e a háttérben, mint amiről m i n d e n szereplő tud - tisztában lévén azzal is, hogy kielégítése sohasem közvetlenül, sohasem egyoldalúan, h a n e m a konfliktushelyzetek megoldására szokásosan használt egyeztető s kompromisszumkereső eljárásokon keresztül történik: értékkiegyenlítés, érdekközvetítés, kölcsönös mérlegelés útján.

Pontosan e kettősség von maga után további követelményeket és mindenkori eljárásainkban kiaknázható távolabbi lehetőségeket, hiszen o makrorelációban (emlékezve például az orvosi jog kapcsolatrendszerében bemutatott mintákra) éppen egy erkölcsi alapállásból kiinduló megfontolás hozhat létre korreláló alternatív modelleket, amiknek stratégiai tervezéssel és taktikai döntések sorozatával meghatározott mintaszerűsítő arculatot a d h a t u n k - átfogó társadalompolitikaként, gazdaságpolitikákkal s jogpolitikákkal egyeztetetten standardizálva azokat; míg o mikrohelyzetekben ennek modellszerű működését a szituációk változatosságára s egyedi adottságaira is kellő empátiával ügyelő, a végső megfontolásokat is egyszersmind szem előtt tartó és azokra a keretszabás és a gyakorlati viszszacsatoltatás eszköztárával felkészítő nevelés, szocializálás és esetelemzés révén kell biztosítanunk. Ezzel az emberi teljesség igénye mellett tettük le voksunkat. Annak bátorításával, hogy korunk összetettségében éljünk jó lélekkel felvállaltan a specializáció nyújtotta lehetőségekkel, á m d e mindig olyan módon, hogy a végső cél, a megalapozó értékek gyakorlatba ültetésének m i n d e n emberi cselekvést kívánatosan vezérlő szándékát ne tévesszük soha szem elől. 27

Vázlatában a jelen írás közel fél évtizede egy, a magyarországi OCIPE rendezésében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán rendezett konferencia vitavezetői zárszavaként készült. Búvópatakokon keresztül a dilemma azóta is foglalkoztatott, főként a jogi problematikára alkalmazott módon. Korábbi - szakmai - összegzési kísérleteire lásd a szerzőtől mindenekelőtt 'Jogtechnika és jogdogmatika' in Ünnepi kötet Boytha Györgyné tiszteletére szerk. Bándi Gyula (Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar 2002), 144-155. o. és 'Célok és eszközök a jogban' in A jogi gondolkodás paradigmái átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), XII. függelék, 467-479. o.

27

A HART-JELENSÉG*

Az alábbiakban egy csodáról, majd egy jelenségről kívánok szólani, ami a XX. század derekától máig ívelően m i n d a n n y i u n k jogi gondolkodásához sajátos többletszínekkel, stílussal és alig megkerülhető problematikával járult, s ami az angol-amerikai világ körében az elméleti jogi kérdésfeltevést mindmáig úgyszólván egyöntetűen meghatározza. A rövidség kedvéért megjelölten: a HART-csoda, majd a HART-jelenség néhány jegyéről lesz szó.
*

(A HART-csoda)

Olyannyira hozzászoktunk már annak gondolatához,

h o g y HERBERT LYONEL ADOLPHUS HART a z ú g y s z ó l v á n t e l j e s i s m e r e t -

lenségből, megnevezett elődök nélkül, sőt úgyszólván saját művében s szakmai útjában is csaknem előzménytelenül robbant be az angol szigetország elméleti jogi gondolkodásába, hogy n e m is t ű n ő d ü n k az imigyen végbemenő esemény különlegességén, sőt azon sem, hogy egy ilyen berobbanás visszhangját, helyi értékét esetleg színezhette éppen az is, hogy mihez képest, milyen talajon jelentett s hozott ez újat. Nos, életrajzából annyi mindenesetre kiviláglik, hogy már pályakezdése sem volt megszokott, s éppen n e m az utókor felnövekvő generációinak mintaként szolgálható: alig kellett oroszlánkörmöket kimutatnia, nemigen volt szükséges lángeszek és irányzatok garmadájával megküzdenie, hogy Oxfordra, a sok évszázada büszke s - bár Cambridge-ben testvérre lelten, mégis - a t u d o m á n y o s kiválóságban magánosan álló fároszra újdonsült tanárként bebocsátást nyerjen.

* Első változatában a H. L. A. HART életművéről és magyarországi fogadtatásáról az ELTE AJK által 2001-ben szervezett konferencia anyagaként in Világosság XLIV (2003) 1-2, 75-87. o.

Tudjuk, hogy a tehetség, amint ez sorsunk és a benne hitünk szerint munkáló értelem által kiméretik, n e m statisztikai valószínűségek szerint, s a teret éppen n e m szimmetrikusan kitöltve mér. Tudjuk hát, hogy egyes helyeken, korokban és népek közt a legkülönfélébben b u k k a n elő a valamiben kitűnő képesség, s hol ebben gazdagabb, hol abban, á m igencsak ritkán aszerint, hogy ezt pusztán környezeti hatásokkal - m á r a környezetben kiemelkedően m u n k á l k o d ó tehetségek szívóhatásával, a népben vagy bizonyos rétegében mélyen gyökeret vert küldetéstudattal, iskolák és közösségek szocializációjával, avagy egyszerűen egy jellemkoptató korban a viszonylagos kitörés szűk ösvényével - akár csak részlegesen is magyarázhatnék. N e m gyakori, n e m is igazán szokásos az irodalomban a jóhiszem ű e n feledékeny utókort arra emlékeztetni, hogy HART és az elméleti jogi problematika találkozása akkor és ott, vagyis Angliában a második világégés utáni időkben egy szakmai sivatagnak szelektől alig borzolt, m i n d e n tekintetben álmosító hepehupáján ment végbe. A magunk részéről arra viszont bátran emlékezhetünk, hogy egynéhány valóban nagy tehetségű magyar honfitársunk vallatta akkoriban az angol jog szellemiségét, hogy a tájainkon az időkben egyeduralkodó német orientáció szűkösségéből kitörési pontra, perspektívára leljen. Akadémiai intézeti társakkal együtt hajdani közös b u d a i várbeli (nyelv)tanítóm, CSÁNK B É L A , egykori igazságügyminisztériumi főtisztviselő, valamint számos további (műveikben egyébként a maguk korában jelentékeny) kismester hosszú sorából kiemelkedve előbb ifj a b b SZLADITS KÁROLY, m a j d HORVÁTH BARNA k ö v e t t e e z t a z u t a t . A z

előbbi, pontosan mert egy nagy múltú s komoly életképességet, a hajlékony adaptációban is szilárd hagyományokat bizonyító jog gyökereit kereste, végül gazdag anyagra lelt, és kerek egészre lelve fejezhette be kutakodását. 1 Á m az utóbbi, mert a hasonszívűnek, a magafajta gondolkodónak szeretett volna hazahozni inspirációt, sikerrel csak a tőle távoli korok kutatásában járt, bő termés learatása reményében kizárólag a régmúltban bányászhatott. Mit is tehetett hát az angol jogelmélet teljes történelmi spektrumát feltérképező hatalmas magiszteriális művében? 2 Mindenekelőtt elmerült a közös forrásul

ifj. Szladits Károly Az angol jog kútfői (Budapest: Grill 1937) vii + 145 o. [Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Magánjogi Szeminárium 10]. 2 Horváth Barna Angol jogelmélet (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia 1943) xi + 657 o. [M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottsága 13].

1

szolgáló ódonságban. S mert a teljesség jegyében az egyenleget a lezáratlan jelenig kellett megvonnia, valamiféle esztétikai egyensúly kedvéért felnagyítva ottani kortárs beérkezettjeit, szóvirágokkal stilizálta izgalmassá azt, ami legfeljebb fleurs du mal lehetett a teljes szétesettség sírján, s mutatta be a XX. század addigi négy évtizedét. Mindebből pedig tényleges teljesítményként, tehát H O R V Á T H számára is megtermékenyítő gondolatként a befejezett múlt képviseletében pusztán az ún. történeti jogtudomány, 3 egyidejű társként pedig - mint távolba szakadt rokon - az amerikaiak jogi realizmusa 4 emelkedhetett ki. Paradoxikus, hogy miután a hagyományra a jog felsőbbsége és folytonossága szentségének megerősítésével, á m esetjogi rugalmassággal épült, tartalmi követelmények helyett a független bírói f ó r u m előtti megvitatás lehetőségére koncentráló processzuális jogálmot (félezernél több opus forrásának fényében hatszáz sűrű oldalon) végigtárgyalta, ahelyett, hogy egy új világ hírnökeként kapukat döngető következtetéseket vont volna le, H O R V Á T H az általa tárgyalt s helyenként érdektelen szerzők félunalmas részleteinek egy hűvös mikroszkópban mímelt lelkesedés monoton rutinszerűségével láttatását hirtelen berekesztette, s vállalkozása értelmét a jövőbe átvezető látlelettel szolgált:
„ A z analitikus iskolát a m a i klasszikus angol iskolának nevezhetnők. Mégis leginkább érezzük rajta az összes m a i irányok közül, h o g y letűnt korszak jogelmélete. Formalista, pozitivista, racionalista. A n n y i r a elszigeteli a jogot, h o g y ez végül élettelen, üres s z k é m á v á változik. E m ö g ö t t világnézeti törekvések is m ű k ö d n e k , a jog monopolizálása, a h é t k ö z n a p i lárma és élet fölé emelése. Az elefántcsont-toronyba v o n u l ó t u d o m á n y szava m i n d i g az: noli me tangerei Melyik hát a jövő iránya? L e g d u z z a d ó b b a k m a a szociológiai irányok, az újrealisták ú j utakat kereső törekvései. De a legmélyebb indításokat a jogelmélet az ú j filozófiától kapja. M i n d a két igazi forrása elevenen bugyog: a közvetlen jogszemlélet jelentékenyen elmélyül, a filozófiai eszmélés p e d i g soha n e m ismert bonyolultságot és termékenységet mutat. Ezeké az újszerű, komplex filozófiáké a jövő a jogelméletben is. HUME u t á n n e m lehet a szkepszis előttre visszamenni. A szkepszis savai által m e g m a r t tanokból soha többé n e m lehet elméletet felépíteni, amely

Vö. Historical Jurisprudence / Történeti jogtudomány szerk. Szabadfalvi József (Budapest: [Osiris] 2000) 303 o. [Philosophiae Iuris / Jogfilozófiák]. 4 Máig legteljesebb összegezésként vö. Kulcsár Kálmán A jogszociológia problémái (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1960), II. fej.

3

időtálló. De n e m lehet, ú g y látszik, HEGEL előttre s e m visszamenni többé. Az analízis m i n d e n t szétszedett és a szkepszisnek azt köszönthetjük, h o g y s e m m i n e k az egyszerűségében többé n e m hiszünk, ami szétszedhető."5

Vagyis az, ami a XX. századból letűnt, halott, főként angol; az pedig, ami életerős izgalom és életteli bonyolultság önálló irányok soraként kifejletten, amerikai. (Olyan empasse jegyeit mutatja hát a II. világháború alatti állapotfelvétel Angliában, ami akkor és ott aligha tűnhetett másnak, mint kavargásnak, porfelhőnek, ami egy javíthatatlan rem é n y k e d ő szemében m a j d a n talán valami használhatóvá leülepedhetik.) Mert azok az angol nevek és egyáltalán számba vehető teljesítmények, amikkel kutakodása során H O R V Á T H találkozhatott, vagy azóta m á r klasszikussá érett füozófusok voltak, akiknek néhány alkalmi megjegyzésen túl persze semmi közük sem lehetett a joghoz, vagy sokadrangú akadémikus jogásztanárok, akik m ű k ö d é s ü k során aligha teremtettek alapot arra, hogy az utókornak bármiben is érdemes legyen emlékeznie rájuk. Tévednénk, ha ebben a magyarországi látogató torz vagy elfogult tükrét szeretnénk látni. A jogi bölcselem történetének 1955-ben született klasszikus nemzetközi összefoglalása semmiféle említésre n e m érdemesíti az angol kortársi századot. 6 Bibliográfiailag is ellenőrizhető, hogy figyelemre érdemes művek alig születtek, s komoly, koherens, jogelméletté szerveződő reflexív gondolat egyáltalán n e m formálódott. 7 Egy a XX. század végén adott összegzés sem utal többre, mint hogy
Uo. 606. o. Carl Joachim Friedrich Die Philosophie des Rechts in historischer Perspektive (Berlin, Göttingen, Heidelberg: Springer 1955) 153 o. [Enzyklopädie der Rechtsund Staatswissenschaften], ill. The Philosophy of Law in Historical Perspective (Chicago: The Chicago University Press 1958) x + 253 o. A HART előtti időszakra vetítve ugyanez mondható el más áttekintésekről is, pl. Guido Fasso Histoire de la philosophie du droit XIXe et XXe siècles [Storia délia filosofia del diritto III (Bologna: Il Mulino 1974)] (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1977) 312 o. [Bibliothèque de Philosophie du Droit XX], valamint Albert Brimo Les grands courants de la philosophie du droit et de l'État 3 e éd. (Paris: Pedone 1978) 574 o. 7 Néhány a mégis hozzáférhetőből: John W. Salmond Jurisprudence or the Theory of the Law, 3 rd ed. (London: Stevens 1910) xiv + 520 o.; A. C. Gupta 'The Method of Jurisprudence' Law Quarterly Review 33 (1917), 154. és köv. o.; Carleton Kemp Allen Law in the Making (Oxford: Clarendon Press 1927), 2 nd ed. rev. & enl. (Oxford: Clarendon 1930) xxviii + 405 o.; Carleton Kemp Allen 'Jurisprudence 6 5

„Nagy-Britanniában a korai 1950-es é v e k b e n - a m i k é n t NEIL MACCORMICK megjegyzi - »A jogelmélet m i n t a jog s a jogi e s z m é k általános t u d o m á n y a a szétesettség állapotában leledzett«." 8 M á s o d i k v o n a t k o z á s k é n t e m l í t e n é m , h o g y a HART é l e t r a j z á t ,

mindenekelőtt szakmai előéletét illető lexikális tömörség valóban zavarbaejtő.
„Gyakorló ü g y v é d a Chancery Bar kebelében a II. v i l á g h á b o r ú előtt, a h o n n a n olyan i d ő s z a k b a n tér vissza O x f o r d b a filozófiát tanítani 1945 után, amikor O x f o r d é p p a nyelvfilozófia fontos k ö z p o n t j á v á válik. Jogászi tapasztalatát s filozófiai belátását alkalmazza a jog t a n u l m á n y o zására, mikor O x f o r d b a n a jogbölcselet p r o f e s s z o r á v á választják, m e l y n e k tanszékét 1952-től 1968-ig foglalja el." 9

N e m volt hát említendő mestere sem? És semmiféle saját teljesítménye? Terméketlen tansegédekhez folyamodtak volna akkoriban Ox-

What and Why?' [Juridical Review, Dec., 1930] in uő. Legal Duties And Other Essays in Jurisprudence (Oxford: Oxford University Press 1931 [reprint Aalen: Scientia Verlag 1977]) xvi + 318 o. {jellegzetesen a szerző maga sem tud saját századából mire emlékezni, hiszen csak régi előzményekre vagy az ún. történeti jogtudományra és a kortárs amerikai művekre hivatkozik}; Wolfgang Friedmann Legal Theory (London: Stevens 1944) xvi + 448 o.; Glainville L. Williams 'International Law and the Controversy Concerning the Word »Law«' British Yearbook of International Law 22 (1945), 146. és köv. o.; Glainville L. Williams 'Language and the Law' 1 - 5 Law Quarterly Review 61 (1945), 71. és köv., 179. és
köv., 293. és köv., 382. és köv. o. és 62 (1946), 387. és köv. o.; G[eorge]

W[hitecross] Paton A Textbook of Jurisprudence (Oxford: Clarendon Press 1946) x + 528 o.; Julius Stone The Province and Function of Law Law as Logic, Justice and Social Control: A Study in Jurisprudence (London: Stevens 1946) lxiv + 918 o.; H. J. Paton Moral Law (London 1948) {KANT fordítását kísérő kommentárként}; Joseph Needham Human Law and the Laws of Nature in China and the West (Geoffrey Cumberlege / London: Oxford University Press 1951) 44 o. [L. T. Hobhouse Memorial Trust Lecture No. 20] {ekkoriban még a biokémia „Sir William Dunn előadója" Cambridge egyetemén}; Glainville L. Williams Salmond on Jurisprudence 11TH ed. (1957); Graham B. J. Hughes tollából 'The Existence of a Legal System' New York University Law Review 35 (1960), 1001. és köv. o. és 'Professor Hart's Concept of Law' Modern Law Review 25 (1962), 319. és köv. o. 8 J. M. Kelly A Short History of Western Legal Theory (Oxford: Clarendon Press
1992).

David Walker in The Fontana Dictionary of Modern Thinkers ed. Alan Bullock & R. B. Woodings (London: Fontana Paperbacks 1983), 307. o.

9

f o r d b a n , h o g y v a l a k i t v é g r e p r o f e s s z o r n a k - Sir FREDERICK POLLOCK, Sir PAUL VINOGRADOFF, Sir HENRY MAINE, a v a g y v é g ü l ARTHUR L. GOODHART k ö z v e t l e n u t ó d j a k é n t - k i n e v e z h e s s e n e k ? 1 0 T u d j u k , h o g y a New College s z a b a d k ü l s ő s h a l l g a t ó j a v o l t a Literae Humaniores köréből, vagyis g ö r ö g és latin nyelvből, ókori történelemből és filozófiából; á m s e m Ph.D. f o k o z a t o t n e m s z e r z e t t f i l o z ó f i á b ó l , s e m b á r m i f é l e v é g z e t t s é g e t j o g b ó l . 1 1 T u d j u k , h o g y e z i d ő b e n m i n t a New College k e b e l é b e n t e v é k e n y k e d ő fellow, f i l o z ó f i a h a l l g a t ó k a t t u t o r á l t . 1 2 V a l ó b a n é r t é k e l e n d ő m ű r ő l a z o n b a n e n e v e z e t e s s e k k o r i b a n m á r n e m is o l y a n f i a t a l embertől ez időből n e m értesülünk.13 Csak ennyiről - környezetéről: „ A m á s o d i k világháború vége és A jog fogalma közzététele között az elméleti j o g t u d o m á n y Nagy-Britanniában aligha volt a vizsgálódás izg a l m a s és f o r r o n g ó területe. N e m is n a g y o n tanították, s ha igen, ú g y többnyire akkor s e m kötelezőként. Mindenki idegenkedett tőle mint olyan kirándulástól, amely csak eltéríti a hallgatókat a jogi hivatásban rájuk v á r ó karrierre felkészítő joggyakorlati kérdések komoly tanulmányozásától. N e m is n a g y o n voltak tanszékei [...], és az akkoriban m é g csekély s z á m b a n m ű k ö d ő kis jogi karokon [...] egyébként is főként gyakorló jogászok részidőben tanítottak egy mindenekelőtt gyakorlatias n é z ő p o n t ú t a n r e n d keretében." 1 4

H a d d említtessék itt, hogy a második világháború során a katonai elhárítás kódfejtő részlegében a megfejtett jelek értelmezhetőségén dolgozott, GILBERT RYLE és STUART HAMPSHIRE közeli társaságában. ISAIAH BERLIN közeli barátja volt, az utóbb nyelvfilozófiai úttöréséről ismert J. L. AuSTlNnal pedig már Oxfordban együttműködött. Amikor GOODHART professzor a Chair of Jurisprudence-rő\ a University College vezetőjévé lépett elő, A. H. CAMPBELLÍ hívták Edinburghból, ám ő nem kívánta elhagyni városát, s így esett a választás a 45 évesen szakmájában bár ismeretlen, de Oxfordban brilliáns vitastílusáról ismert oktatóra, akit ellenérzések közepette ugyan, de megválasztottak. Neil MacCormick 'Herbert L. A. Hart: In Memóriám' Ratio Juris 6 (1993) 3, 337-338. o. 11 Robert S. Summers 'H. L. A. Hart's The Concept of Law' Journal of Legal Education 45 (1957), 587-596. o. 12 Joseph Raz 'H. L. A. Hart' in H. L. A. Hart y El Concepto de Derecho ed. Agustin Squella (Valparaiso 1986), 17. o. [Revista de Ciencias Sociales No. 28]. 13 Két húszoldalas - jogfilozófiai, ill. filozófiai - dolgozat, valamint JEROME FRANK művének rövid referálása kivételével. Vö. Stanley L. Paulson 'The Published Writings of H. L. A. Hart: A Bibliography' Ratio Juris 8 (1995) 3, 397406. o. 14 Colin M. Campbell 'The Career of the Concept' in The Jurisprudence of Orthodoxy Queen's University Essays on H. L. A. Hart, ed. Philip Leith & Peter Ingram (London: Routledge 1988), 1-25., az idézet 2. o.

10

- valamint arról, hogy ekkoriban indult az az erjedés, mely hamarosan a jogi felsőoktatásban az akadémiai jogászság részvétele súlyának gyors növekedéséhez vezetett. 15 Nos, ebbe robbant bele 1961-ben a The Concept of Law megjelenése. S ehhez fűződik h a r m a d i k kérdésünk: valóban, robbant ez? Úgy, „mint az angolul beszélő s az azon túli tág világ korszerű jogfilozófiájának alapja", „klasszikus", „csakis BENTHAMhez mérhető", „KELSENnel társ" „mesterműként", „a század jogi gondolkodása nagy művei sorában", „azonnali elismerést kiváltva" - úgy, amiként ezt lelkes tanítványai, HACKER, M A C C O R M I C K és RAZ, o d a a d ó a n lelkes ragaszkodásukban (s persze maguknak is utólagos gyökereket eresztve) világgá kiáltották? 16 Az oknyomozás prózaibb megkapaszkodásról vall. DIAS széles körökben használt tankönyvének második kiadása (1964) három hivatkozást s egyetlen oldalnyi kritikát ad, a harmadik kiadás (1970) nyolc hivatkozást s h á r o m oldalnyi tárgyalást, a negyedik (1976) pedig a kritikai hangvételt változatlanul őrző hat oldalnyi bemutatást. 1 7 A pályájában Londonból induló neves ausztrál STONE (1964) pedig KELSENről írt hosszú fejezetébe iktat be a „túlságos leegyszerűsítést" bíráló három oldalt H A R T elismerési szabályáról. 18 Az utóbb Lord L L O Y D O F H A M S T E A D néven azóta is kurrens régi tankönyv második kiadása (1965) is főként H A R T szabály-felfogása leegyszerűsítő jellegéről s némely további válaszának is felettébb kétséges voltáról értekezik, legsúlyosabbként ama gyanút fogalmazva meg,
15

A fellendülés - „az első szakasz" - egyidejűleg rokon területeken is pontosan az 1960-as évek elején indult meg. Vö. pl. Roger B. M. Cotterrell 'Sociology of Law in Britain: Its Development and Present Prospects' in Developing Sociology of Law A World-wide Documentary Enquiry, ed. Vincenzo Ferrari (Milano: Giuffrè 1990), 779-803. o. [Seminario Giuridico délia Université di Bologna, Miscellanee 7], 790. o. 16 Law, Morality, and Society Essays in Honour of H. L. A. Hart, ed. P. M. S. Hacker & Joseph Raz (Oxford: Clarendon Press 1977), Preface; P. M. S. Hacker 'Hart's Philosophy of Law' in uo.; Neil MacCormick H. L. A. Hart (London: Arnold 1981), 3. o. [Jurists: Profiles in Legal Theory 1]. Nem irónia nélkül, A. W. B. Simpson ['Recognizing the Legal' Times Literary Supplement (December 11, 1981), 1447. o.] éppen MACCORMICK kapcsán - s HART hatását nem csekély részben személyes vitákban megmutatkozó lenyűgöző szellemiségének tudva be - pontosan ilyen apostoli képekkel él, a mester lábainál üléstől a csodatételen át a vezeklésig. 17 R. W. M. Dias Jurisprudence 2 nd ed. (London: Butterworths 1964), különösen 371. o.; lásd még 3 rd ed. (1970) és 4 th ed. (1976). 18 Julius Stone Legal System and Lawyers' Reasonings (London: Stevens 1964), különösen 132-133. o.

hogy szerzőjének, „úgy tetszik, fogalma sincs a jogrendszerek szociológiai alapjairól".19 Nos, valóban úgy tetszik: ez utóbbi, vagyis a jog társadalmiságát illető HARTi válasz elégtelensége, bizonytalansága, s annak természetesként kezelt ténye, hogy HART feltételezett (nem empirikusan bizonyított, pusztán sine qua non alapként kezelt) nyelvhasználati szokások, hallgatólagos előfeltevések s racionalizációk nyomán a jog r ó 1 folytatott közbeszéden és a jog b a n zajló cselekvés nyelvi aktusain k e r e s z t ü l írja le a jogot, a mű fogadásában, majd az egész életmű mint modern (posztmodern?) brit válasz megítélésében is állandósult jegyet, sarokpontot fog képezni. Aligha megkerülhető ez, hiszen e műtől kezdve válik divattá, szokásos standard megközelítéssé a nyelvfilozófiai alapálláson keresztül (ál)szociologizáló joganalitika mint a jogelméleti gondolkodás kvintesszenciája.20 Érdemes ehhez hozzávennünk, hogy mindennek problémakénti felvetésében nemcsak e valóban új, előzménytelen, magyarázatlan s így formailag úgyszólván bevezetetlen előfeltételezettség, hanem maga a szerző is felettébb részes, hiszen nemcsak megnevezetlenül fogott egy új búvárkodási irányba, de úgyszólván provokált előszavának programadó nyilatkozatával, melyben (ezért-e, vagy másért?) a szociologikumnak éppen kiemelt jelentőséget tulajdonított. Maga vallott így, hogy - úgymond kulcsot adjon műve megértéséhez:
„ A f o g a l m a k elemzése iránti é r d e k l ő d é s e m ellenére a k ö n y v a leíró szociológia körébe tartozó t u d o m á n y n a k i s tekinthető, hiszen téves az a feltevés, h o g y a szavak jelentésének vizsgálata c s u p á n m a g u k a t a s z a v a k a t világítja meg." 2 1

Dennis Lloyd Introduction to Jurisprudence 2nd ed. (London: Stevens 1965), 117-118. o. 20 A ma legnagyobbként elismertek közül elég talán emlékeztetnem csupán
RONALD M. DWORKIN és ROBERT ALEXY példájára és - p o n t o s a n a fenti hallgatólagos

19

előfeltételezettség legfeljebb partikuláris idő- és helybeli kultúrafüggősége okából egyszersmind elméleti problematikusságára. Az előbbire lásd 44. jegyzet, az utóbbira Robert Alexy tollából Theorie der juristischen Argumentation Die Theorie des rationalen Diskurses als Theorie der juristischen Begründung (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1978) [Surhkamp Taschenbuch Wissenschaft 436], Theorie der Grundrechte (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1986) [Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft 582] és Recht, Vernunft, Diskurs Studien zur Rechtsphilosophie (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1995) [Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft 1167]. 21 H. L. A. Hart A jogfogalma ford. Takács Péter (Budapest: Osiris 1995), 9. o. [Osiris könyvtár: Jog] [The Concept of Law (Oxford: Clarendon Press 1961), vii. o.

Hasonló kritikát fogalmazott meg az a szintén korai szociológiai észrevétel is, miszerint empirikus terhet s előfeltételezéseket hordozó összetett kérdéseknek egyszerű fogalmi elemzésekre és ezek rendszerbeli helyét kijelölő meghatározásokra visszavezetése elméleti választ semmiképpen sem segít elő, sőt egyoldalú hangsúlyaival, a szociologikumot valójában éppen kiiktató irányával pontosan a mélyebb megismerés útját rekeszti el.22 Mindezzel - következik n e g y e d i k megjegyzésem - a jogon belüli analízisre koncentráló elmélet s a kívülről is közelítő, a mindenkori külsővel is számoló szociológiai vizsgálódás egységének vagy kettősségének, avagy lehetséges szintézisének kérdése ilyen módon megvetette alapját a HARTot illető általános bírálatnak, mégpedig több szinten és olyan módon, ami immár túlmutat a pusztán jogelméletiként számba vehető problematikus pontokon, s így azon a leegyszerűsítőként bírált HARTi választáson is, mely a jogi jelenség szabály(halmaz)ra visszavezetésére s ezen belül a másodlagos szabályok, illetőleg az elismerési szabály különválasztására épült. Már eleve problematikusnak és bizonyítatlannak találták, hogy bármiféle leíró szociológiai igény egyáltalán teljesülhetnék egy analitikus fogalomjogászati megközelítésen belül, hiszen ez az adott ideológiai keretet mindenkor adottnak veszi, noha csupán belülről az nem érthető meg, nem is értelmezhető.23 Nem kevésbé lényegre tapintó megjegyzés mely már első olvasásakor, amikor bő három évtizede BOLGÁR VERA
[Clarendon Law Series}}. Megjegyzendő, hogy e HARTi állásfoglalás első műveitől kezdve jelenlévő, tudatosan kiérlelt döntés eredménye volt. Már professzori beiktató beszédének a szociologikus alapokat hiányoló bírálatára - pl. Edgar Bodenheimer in University of Pennsylvania Law Review 104 (1955-1956), 1680. o. - KELSENéhez mérhető alapok nélkül ugyan, de KELSENnek EHRLiCHhel szemben daccal vállalt öntudatosságával így válaszolt: a szociológusokkal szemben a jogászok dolga „saját vállalkozásuk nyelvi fabrikumának" tanulmányozása, s nem más. Uo. 105 (1955), 953. o. 22 J. P. Gibbs 'Definitions of Law and Empirical Questions' Law and Society Review 2 (1968), 439^46., különösen 429., 435. és 446. o. 23 Ilyen állásfoglalások - Judith N. Shklar Legalism (Cambridge, Mass.: Oxford University Press 1964) korai vagy E. H. Taylor in Modern Law Review 35 (1972), 606. és köv. o. realizmust hiányoló észrevételén túl - döntően a The British Journal of Law and Society hasábjain fogalmazódtak meg, vö. különösen I. D. Willock 'Getting of with Sociologists' I (1974), 3-12., főként 3. o. és C. M. Campbell 'Legal Thought and Juristic Values' I (1974), 13-30. o. Vö. még átfogóbb áttekintéséhez Martin Krygier 'The Concept of Law and Social Theory' Oxford Journal of Legal Studies 2 (1982), 155-180., főként 155. o.

professzor asszony (University of Michigan) a korhatár elérésével kényszerű visszavonulásakor saját példányát nekem ajándékozta, számomra is feltűnt, hosszú időre kedvetlenné is tett - , hogy a HARTi elemzés nyelvhasználatból kiindulása „lényegileg egy burzsoá világkép kisugároztatásáról" tanúskodik 2 4 - olyasfajta csaknem zártkörű, rétegjellegű vagy éppen elitista előzetes megfontolásokat s racionalitásokat egyetemesen adottként és elfogadottként feltételezve, amik pedig (éppen brit bírálói szerint) inkább valamiféle „klubszerűség" ezoterizmusát tükrözik. 25 Mint írták, olyan „társadalmi egyetértést" posztulál mögéje, ami nem fennálló konszenzus, h a n e m pusztán mesterségesen hiposztazált - noha mellőzhetetlen kapcsoló és indító láncszem szerepét tölti be a logikai levezetésben. 26 Keményebb kifejezéssel élve, elmélete éppen ezért n e m is más, mint pőrén „idealista". Hiszen
„A jog fogalma elegánsan m e g k o n s t r u á l t jogrendszere az elismerési szabálytól m e g h a t á r o z o t t s a rendszeralkotó egyes szabályokat adott k r i t é r i u m o k révén azonosító egységével n e m az összes, d e n e m is bármely - a k á r az angol, akár egy b á r m i k o r is ténylegesen fennállott jogrendszer l e n y o m a t a . "

N e m is bármiféle terepbeszámolószerű leírásban, h a n e m kizárólag abban rejlik a haszna, hogy
„a m o s t a n á b a n hanyatlásnak induló nyugati liberális legalizmus tipikus h a g y o m á n y a teoretikus implikációinak klasszikus értékű elemzését"

nyújtja. 2 7 A m mindez végül csupán előfutamnak bizonyult ama hiányérzet kifejezéséhez, amit éppen MACCORMICK lelkes növendéki buzgalma provokált ki, amellyel mesterét HANS KELSEN mellé, a XX. század jogbölcseletének képzeletbeli pantheonja csúcsára helyezte. Hiszen változatlanul látnunk kell: nem csupán az oeuvre saját m ű v e k során át, alkotói és teoretikus felfogásbeli szakaszokon keresztül történő kiterjedésében, de belső (módszertani) szigorúságában, következetességében, sőt esetleges benső feszültségeinek, számos következetlenségé24

Philip Leith 'Introduction' in The Jurisprudence of Orthodoxy, [vi. o.]. Campbell 'The Career' in uo. 26 Malcolm Wood 'Rule, Rules and Law' in uo. 27 Simpson, i.m.
25

nek mégis folyvást visszaépítésre alkalmasságával28 változatlanul és egyedülien az a gigantikus életmű emelkedik ki magányos óriásként, amelyben egyfelől az elemző jogász KELSEN és másfelől a jogot valóban leíró szociológus WEBER „egymást kiegészítővé" szervesült.29 Legalábbis a WEBERi gondolatot az Egyesült Államokban megismertető német gyökerű jogász, RHEINSTEIN megállapítását most már HART indítása örvén a mi problematikánkra is visszavetíthetjük:
„ A n n a k ténye, h o g y az e m b e r e k b e n eszmék k a v a r o g n a k s ezek társadalmi m a g a t a r t á s u k a t ténylegesen befolyásolják, a »lét« világába tartozik, m a g u k az e s z m é k a z o n b a n a »legyen« t e r r é n u m á r ó l valók. M i n d e gyik rendelkezik a m a g a jogos vizsgálódási területével: előbbivel a tár28

Az önmagában könyvtárnyi KELSEN-irodalom gazdagságából s az eltérő nézőpontú periodizációkból [pl. Stanley L. Paulson tollából 'Toward a Periodization of the Pure Theory of Law' in Hans Kelsen's Legal Theory A Diachronic Point of View, ed. Letizia Gianformaggio (Torino: Giappichelli 1990), 11-47. o. {Analisi e diritto 2} és 'Four Phases in Hans Kelsen's Legal Theory? Reflections on a Periodization' Oxford Journal of Legal Studies 18 (Spring 1998), 153-166. o.] a jogi folyamat (s ezzel a jog létesülése és működtetése) teoretikus felfogására koncentráltan - egyszersmind a nyelv és a logika meghatározó vagy pusztán ellenőrzőközvetítő szerepét (és ezzel a beszámítás KANTi kategóriájának jelentését) előtérbe helyezve - magam négy szakaszt különítettem el, a Hauptprobleme (1911), az Allgemeine Staatslehre (1925), a Reine Rechtslehre (1934) s az Allgemeine Theorie der Normen (1960) periódusát. Vö. a szerzőtől 'Kelsen jogalkalmazástana (fejlődés, többértelműségek, megoldatlanságok)' Állam- és Jogtudomány XXIX (1986) 4, 569591. o., ill. 'A bécsi iskola' in Jogbölcselet XIX-XX. század, Előadások, szerk. Varga Csaba (Budapest: Szent István Társulat 1999), 60-68. o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae]. 29 Említendő, hogy KELSENnél tett látogatása és a tiszta jogtani felfogásnak szentelt két vaskosabb tanulmánya ellenére sem tudott HART eljutni a normativizmus megértéséig. Talán ez is magyarázza, hogy a HART-interpretáció visszhangja a KELSENnek szentelt angol reprezentatív kötetben - Essays on Kelsen ed. Richard Tur « c William Twining (Oxford: Clarendon Press 1986) - annyi lesz S csupán, amennyire a HART-tanítvány RAZ emlékezni érdemesíti. Röviden szólva: HART annyit sajátított el KELSENből, amennyit belőle HARTosítani tudott. Maga emlékszik vissza - H. L. A. Hart 'Kelsen Visited' University of California at Los Angeles Law Review 10 (1963), 709-728. o., újranyomva in H. L. A. Hart Essays in Jurisprudence and Philosophy (Oxford: Clarendon Press 1983), 287. o. - arra, hogy a KELSENnél folytatott amerikai nevezetes nyilvános vitájuk végéhez elérkezvén, tovább magába nem fojtható méltatlankodását kifejezve egyszer csak „KELSEN sztentori hangon felkiáltott - ami egy nyolcvanas éveiben járó öregúrnál ugyancsak figyelemreméltó - , hogy: »A norma - norma!«".

s a d a l o m t u d ó s , utóbbival a gyakorlati és elemző jogász foglalkozik. Kutatásuk m i n d a z o n á l t a l eltérő m ó d s z e r t feltételez, m e l y e k n e k összevegyüléséből csakis z ű r z a v a r adódhatik." 3 0 A k é r d é s k ö r t o v á b b i t ö r t é n e t e s elágazásai m á r n y i l v á n v a l ó a n a szociológia és a s z e l l e m t u d o m á n y o k , különösen a n o r m a t í v t u d o m á n y o k , specifikusan p e d i g a jogszociológia és a j o g t u d o m á n y ütközési terület e i r ő l v a l ó k , a m i k b e n KELSEN m á r HARTtal t a l á l k o z á s a e l ő t t fél é v s z á z a d d a l , EHRLlCHhel f o l y t a t o t t e m l é k e z e t e s p o l é m i á j á b a n m e g e d z ő d hetett,31 s a m e l y e k e z u t á n az é p p e n n e m erőtlen szociológiai h a g y o m á n y ú Nagy-Britanniában i m m á r a jogszociológia (újra)megerősödése vitáihoz vezettek. Nos, ö t ö d i k idekívánkozó észrevételem szerint az Oxford Essays in Jurisprudence k é t k ö t e t é n e k ( 1 9 6 1 é s 1 9 7 3 ) , RAZ é s MACCORMICK d o k t o r i t é z i s e i n e k ( 1 9 7 0 é s 1 9 7 8 ) , v a l a m i n t a H A R T - e m l é k k ö n y v nek ( 1 9 7 7 ) a megjelentetésétől32 számítható az, h o g y az a d d i g tanítványi lelkesedésből, egy végre megszülető saját tan szemezgetéséből, egyre ú j a b b kérdésfeltevések tükrében kipróbálásából, saját (pályaindító) t u d o m á n y o s t é m a k ö r r e alkalmazott teszteléséből a d ó d ó „oxfordi l é g k ö r " 3 3 v é g ü l e g y Oxford [School of] Jurisprudence ortodoxiájává szerv e z ő d i k . 3 4 Á m e r r e m á r - b á r m e n n y i r e k i e l é g í t i is i d ő l e g e s e n „ a m i b a j n o k u n k " n e m z e t i büszkeségét - m á r Londonból, sőt az angol ajkú c i v i l i z á c i ó m á s k u l c s h e l y e i r ő l is h a m a r o s a n e g y r e i n k á b b b i z o n y o s s a j n á l k o z á s s a l f i g y e l n e k fel, a m e n n y i b e n O x f o r d a k k o r é s o t t f o r m á l ó -

Max Rheinstein Max Weber on Law in Economy and Society (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 1954), lxxi. o. 31 Összegyűjtve s újraértékelve az I. világháború középidejében lezajlott klasszikus vitát, lásd Hans Kelsen und die Rechtssoziologie Auseinandersetzungen mint H e r m a n n U. Kantorowicz, Eugen Ehrlich und Max Weber, hrsg. Stanley L. Paulson (Aalen: Scientia Verlag 1993). 32 Oxford Essays in Jurisprudence [I] ed. A. G. Guest (Oxford: Oxford University Press 1961) és [XI] ed. A. W. B. Simpson (Oxford: Oxford University Press 1973); Joseph Raz The Concept of a Legal System (Oxford: Clarendon Press 1970) és Neil MacCormick Legal Reasoning and Legal Theory (Oxford: Clarendon Press 1978) [mindkettő in Clarendon Law Series]; valamint Law, Morality and Society. 33 „air of Oxford" in A. G. G. 'Preface' in Oxford Essays (1973), [v. o.]. 34 „Hatékony és gondosan eljáró analitikus jogászként HART különös nyomatékot adott diszciplínája újjáéledésének Nagy-Britannián túl az Egyesült Államokban is, ahol igencsak kiterjedten tartott előadásokat az 1950-es és az 1960-as években." Robert S. Summers 'The New Analytical Jurists' The New York Law Review 41 (1966), 861-896., az idézet 896. o.

30

dó jogfilozofálása össz-brit mintává előlépve fokról fokra az elméleti jogi vizsgálódás intellektuálisan kizárólagosan releváns lehetőségeként kezdi magát megjeleníteni, miközben önmagára szabottan önmagának alkotott stílusa azzal, hogy egyetemesként mutatja be magát, voltaképpen a tudományos érdeklődést szegényíti - egyetlen nézőpontra redukálva lehetséges és szükséges gazdagságát. 3 5
*

(A HART-jelenség) Mindezen megjegyzések leginkább azért érdekesek, mert a század egyik legkerekebb jogfilozófiai munkájáról v a n szó. Olyanról, amely m é g legdühödtebb bírálója szerint is formás nyelven írt, jól olvasható, érdeklődésében angolos, vonzóan gyakorlatias nézőpontú, könnyen átfogható terjedelme ellenére sokat ígér és teljesít, miközben akadémikus elvontságba, öncélú okoskodásba véletlenül sem bocsátkozik. 36 A század egyik legolvasottabb, legtöbb nyelven kiadott opusáról van szó, mely talán a legtöbbet tette azért, hogy a jog, mint olyan, hosszú idő után ismét a h u m á n - és általában: a filozofikus - gondolkodás egyik paradigmatikus vonatkozásává, mintaterepévé s hálás példatárává váljék. Sikere beérett: a század végefelé, idős korára maga az alkotó is élő klasszikussá, megérdemelten az élő jogi gondolkodás egyik legnevesebbjévé nemesedett. 3 7
William Twining 'Academic Law and Legal Philosophy: The Significance of Herbert Hart' Law Quarterly Review 95 (1979), 557. és köv., különösen 565. o. Vö. még Robert Sámuel Summers 'Legal Philosophy Today - An Introduction' in Essays in Legal Philosophy ed. R. W. Summers (Oxford: Blackwell 1968), 20. o. 36 Campbell 'The Career', 22. o. 37 1987 és 1991 közt többször is alkalmam nyílott arra, hogy meglátogassam a University College klubjában, ami mindig élményszerűnek bizonyult, hiszen nemességet, bölcsességet, derűt, egyszerűséget egyszerre sugárzott. Igen mértéktartóan beszélgetett, miközben tudott figyelni partnerére is. Könyve fordíttatásának tervét örömmel vette, az 1930-as évekbeli budapesti és balatoni útjának megismétléseként az ezért néki járó esetleges honoráriumából ismételt Magyarországra látogatását helyezve kilátásba. Segített abban, hogy könyve szerzői jogát kiadója számomra biztosítsa. Felajánlotta - ígéretét teljesítve - , hogy (vezető kurátoraként) beajánl az akkor leggazdagabb és legkonstruktívabb amerikai alapítványhoz azért, hogy a Tanner Lectures sorozatának következő színhelye a magyar főváros legyen - egy olyan topikára koncentráltan, amely (amint akkoriban a Yale vendégkutatójaként az Egyesült Államokban, majd hazatérve vállalandó feladatként úgyszólván rögeszmés meggyőződéssel kidolgozni véltem, a demokratizmus költség-haszon-elemzésével) a változatlanul félelmetesen szilárd, bár
35

Sikerrel övezett lett hát: valójában ortodoxiát indított, mégpedig kettős értelemben. Míg az újKANTianizmus hosszú és Európa nagyrészét uraló módszertani gondolatától előkészítetten KELSEN mellé már korán ADOLF MERKL és ALFRED VERDROSS egyenjogú társként emelődött, és műveik megújulóan egymásra következő sorában együtt váltak Németországtól a Baltikumig és Balkánig terjedően, bécsi, brünni és prágai központokkal az egész közép-európai térség nagyban-egészében közös jogtanának forrásává,38 HART egyedül, lényegében egyetlen szerény terjedelmű könyv úgyszólván jegyzetnélküli gondolatsorával hódította meg a világot. Míg a bécsi iskola legfeljebb egy diffúz ortodoxiában kulminált, mely a maga neológiáját is rögvest kitermelte39 (gondoljunk csak saját tájainkon akár HORVÁTH BARNA erőfeszítésére, hogy a KELSEN bécsi iskolájához integrálódó MOÓR GYULÁval szemben néhány éven belül a szinoptikus szintézis ortodoxia-ellenességé-

immár látható bomlásjegyeket mutató szovjet világbirodalom intellektuális elbizonytalanításában, akadémikus terepen zajló lazításában a leghatásosabb lehet. Összesen négy levelet küldött a Senior Common Roomból címzetten, valamint magáról arckép-grafikát, mindig kézírással körítetten. Szerény köznapiságára, közvetlenségére jellemzően olyan szövődmény okozta végül halálát, amit agg korában is rendszeresen kerékpáron közlekedve, egy rossz mozdulatából adódó esés következményeként szerzett. 38 Már a Reine Rechtslehre megjelenésének évére Rudolf Aladár Métall Bibliographie der Reinen Rechtslehre [Séparatabdruck aus Hans Kelsen Reine Rechtslehre Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik] (Leipzig & Wien: Franz Deuticke 1934) 68 o. - az „iskolába" tartozóan ezernyi művet szed lajstromba Európától Japánig. Elsődleges forrásként lásd Revue internationale de la Théorie du Droit / Internationale Zeitschrift für Theorie des Rechts [Brno] I—XIII (1926-1940). 39 Vö. pl. Law, State, and International Legal Order Essays in Honor of Hans Kelsen, ed. Salo Engel & Rudolf A. Métall (Knoxville: The University of Tennessee Press 1964); Festschrift fiir Hans Kelsen zum 90. Geburtstag hrsg. A. J. Merkl & R. Mariic (Wien: Deuticke 1971); [Essays in Honor of Hans Kelsen: Celebrating the 90th Anniversary of his Birth] California Law Review LIX (1971) 3; 33 Beiträge zur Reinen Rechtslehre hrsg. Rudolf Aladár Métall (Wien: Europaverlag 1974); [Kelsen et le positivisme juridique] Revue internationale de Philosophie 35 (1981) 4, No. 138; Reine Rechtslehre im Spiegel ihrer Fortsetzer und Kritiker hrsg. Ota Weinberger & Werner Krawietz (Wien & N e w York: Springer 1988) [Forschungen aus Staat und Recht 81]; Normativity and Norms Ciritical Perspectives on Kelsenian Themes, ed. Stanley L. Paulson & Bonnie Litschewski Paulson (Oxford: Clarendon Press 1998); és főként Wolfgang Schild Die Reinen Rechtslehren (Wien: Manz 1975), valamint a Schriftenreihe des Hans-Kelsen-Institut eddig 19 kötetes sorozata (Wien: Manz 1977-1995).

vei léphessen fel 40 ), HART abszolút referenciális közegül - kiindulópontként, fogalmi keretként, kérdések egyáltalán megfogalmazhatóságának, az elméleti érdeklődés relevanciájának meghatározójaként szolgált évtizedeken keresztül: Krakkóban pontosan úgy követői iskolát teremve, 41 mint Észak- és Dél-Amerika, Nyugat-Európa és a többi kontinens nem csekély számú egyetemén. 42 Sőt, ezzel egyidejűleg maga az intellektuális alapminta: a vitaindításban és fogalmiasításban egy ténylegesen szűk, ám elitista kisugárzása révén önmagát sokszorosan megtöbbszöröző hatással s a j á t beszédmódját, kérdésfeltevéseit common sense alapokból indító a b s z o l ú t érvényű s így korlátozást nem ismerő etalonként kezelt a x i o m a t i z m u s s á emelő k i z á r ó l a g o s tekintély - szintén iskolát teremtett. HART maga a szkepticizmus józan adományával és alázatával megáldott gondolkodó volt. Iskolává éretten már a töprengés toleranciájából kevesebbel is beérő mozgalommá növekedett. Természetes beszédmódra építő, ám kemény elméleti konzekvenciákkal járó indításával közrehathatott abban, hogy (immár alig továbbreflektáltan Magyarországot is magában foglalván 43 ) mind a RAWLSizmust, mind a N e w York mellett Oxfordban is megőrzött tanszékén közvetlenül HARTtal polemizáló DWORKlNizmust (s ki és mi jön még ezután?) immár ismert terepeken és módokon egyaránt lehetővé, s emelt fővel intellektuálisan is vállalhatóvá és gyakorolhatóvá tette. 44

Egyfelől a lét és legyen KANTiánus módszertani dualizmusát meghaladó szinoptikus, tehát egymásravetített együttlátást biztosító szemléletével, másfelől - leginkább az eredendő angolszász jogi mentalitásra emlékeztetően, de a valóságot magát is folyamatként láttató új természettudományos világképtől is sugalltan [vö. Varga Csaba A jogi gondolkodás paradigmái {1996} átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o. és A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1998) 430 o. {Osiris könyvtár: Jog}] - a jognak a tételezettség statikuma helyett a döntéshez vezető processzus dinamikájában láttatásával. 41 Mindenekelőtt az Archívum Iuridicum Cracoviense (I- [1965-]) szerzői köre,
e l s ő s o r b a n MAREK ZIRK-SADOWSKI é s TOMASZ GIZBERT-STUDNICKI.
42 Jellegzetes az Issues in Contemporary Legal Philosophy The Influence of H. L. A. Hart, ed. Ruth Gavison (Oxford: Clarendon Press 1987) 357 o. gyűjteménye annyiban, hogy a tan „menedzselése" voltaképpen sohasem haladt túl Oxford hatókörén. 43 Vö. pl. Bódig Mátyás Hart, Dworkin és a jogelmélet posztmetafizikai fordulata (Budapest: Osiris 2000) [Doktori mestermunkák]. 44 Sydney egyetemén hallgatóságom 1986-ban három könyvön csüngött: HARTén, hogy a jogot megismerje, DwORKiNén, hogy az amerikai keleti és nyugati partszegély „politikailag korrekt" érvelésmódjával éljen, s az akkor még ifjú

40

Gyarlóságot e m e l ü n k ezzel az erény magaslatára? Korántsem. Inkább látleletként rögzítünk látszólagos p á r h u z a m o s s á g o k a t : miként váltotta fel a g o n d o l k o d á s r a k é s z t e t é s e u r ó p a i kontinentális h a g y o m á n y á t - ami KELSEN és köre esetében évtizedek fáradhatatlan töprengésén és vitáin keresztül született p é l d a é r t é k ű m ű v e k tömkelegével hitelesítette s egyben fémjelezte m a g á t a XX. század első felében - a g o n d o l k o d á s m e g s z a b á s á n a k újfajta hagyom á n n y á válása a HART-recepció n y o m á n az angolul beszélő civilizációban a XX. század m á s o d i k felében? Itt és most m e g n e m válaszolható kérdésként tehát: miként lehetséges, h o g y egy század eleji n é m e t osztrák liberális h a g y o m á n y többé-kevésbé nyitott gondolkodásra serkentő típusa egy zártabb gondolkodási h a g y o m á n y t eredeztető gondolkodási h a g y o m á n y n a k adja át helyét, olyan szellemi környezetben, a m e l y b e n esetleg magából a liberális h a g y o m á n y b ó l válnak részek ú j m ó d i (tán az embertelenség n é h á n y korábbi mintájánál is kíméletlenebb) k o n f o r m i z m u s o k teremtőjévé, önként vállalt kalodává?
*

(HART mint a századutó KELSEN je?) Mindenesetre a fenti d i l e m m á k megválaszolásától függetlenül tény, h o g y n é h á n y évtizeden belül HART azzá vált az angol-amerikai világ számára és k ö r ü l m é n y e i közt, m i n t ami KELSEN - t á r s a d a l o m t u d o m á n y i l a g WEBERrel alapozottan m e g é r d e m e l t e n lehetett az európai kontinens számára egy közvetlen előzményül szolgáló megelőző korban és világrend feltételei közt. Mindaz, ami k ö z t ü k különbség, egyként írható m i n d a véletlen, mind a szellemi környezetüket formáló kultúra számlájára; s ez messze t ú l m u t a t a jelen körben vállalt problematika keretein.
HUGH COLLINS azóta meghaladott ifjúkori kalandkeresésén [Marxism and Law (Oxford: Oxford University Press 1982)], hogy lázonghasson szülei generációja s 1968 óta általuk visszatérően elpusztításra ítélt „burzsoá jogállamisága" felett. Ekkor szőttem bele előadásaim háttéranyagaként közép-európai látképembe a MARXizmus valláspótlékszerű érvényesítése pusztító mellékhatásait, mint ami ahogyan akkoriban a meglepő kontrasztot hangsúlyoztam - mégis megfér egy izgalmas s a vállalandó felelősség tudatában egyértelműen termékeny jelennel; amennyiben megnyomorítottságunk s gúzsba kötöttségünk ellenére e ránk kényszerített táncrend mint egyidejűleg kényszerzubbony és védemyő alatt mindazonáltal a gondolkodás legkülönfélébb irányai nálunk mégis megfogannak; sőt, egy sincs közöttük, mely úgy, mint náluk, mindenekelőtt a liberális tradícióiról híres Nagy-Britannia szabad világában, minden tánchoz egyetlen cserépkályhától - ti. a HARTitól - ellejtést és visszalejtést kötelező receptként rendelne.

A XX. században a világtérkép fő mozgásirányait megszabó súlypontok tolódtak el, stílusok és mentalitások, világképek és hagyományos megközelítések új értelmet és jelentést nyertek, eddig meggyőződéssel vallott értékekre eltérő vagy többletfény vetült; sőt, bizonyos mértékben átértékelődtek s újraíródtak azok a régi ellentétek vagy egymásnak feszülések is, amiket eddig szokásosan akár németfrancia, akár kontinentális-angolszász gondolkodásmódok különbségeként jelöltek meg.45 A jogi irodalomban többször leírtán határozottan tudni véljük, hogy a jogszemléletek körében az európai klasszikus nemzetállami kodifikációk NAPÓLEONi kora óta hagyományosuk pozitivizmus földcsuszamlásszerű megrázkódtatása, oldódása következett be (részben a két világháború közt felgyülemlett tapasztalatokra válaszul) a II. világháború után,46 s a tudományfilozófiai, módszertani, nyelvfilozófiai úttörés mind azon továbblépés irányában hatott, amit történetesen HART öntött először önálló jogi világképet megalapozó formába (s ami egyébként is otthonosabban érezhette magát az angolamerikai filozófiai hagyomány eddig kialakult keretei között). Társadalomtudományi-szociológiai megalapozással (WEBER) az európai kontinens jogszemléletének formábaöntése (KELSEN)47 szembesítve egyfelől a szabadjogi kihívással (EHRLICH) s másfelől az igazságosság, célszerűség és jogbiztonság dilemmájával mint a jogeszme lehetséges antinómiáival (RADBRUCH) - bizonyosan a XX. századi jogtudomány egyik legnagyobb fegyverténye és maradandó teljesítménye. Tudományszerű kihívását ugyanakkor kétségkívül az angol-amerikai jogi gondolkodás vállalta magára. Ezért állíthatom
A rendkívülien szerteágazó kérdéskörnek csupán egyetlen szakmai vonatkozása az európai uniós jogi egységesülés kihívása, ami máris roppant (s pragmatikus realizmusoktól forradalmi utópiákig ívelő) vitákat eredeztetett egyfelől a kontinentális civiljogi és angolszász common law berendezkedés közt közel egy évezrede feszülő különállás meghaladhatósága, másfelől egy közös magánjogi kodifikáció lehetősége tekintetében. Vö. a szerzőtől 'Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában: Utószó' in Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002), 379^03. o. 46 Legutóbb pl. a szerzőtől 'Az angol-amerikai és a kontinentális-francia jogi hagyományok találkozásának peremvidékén: Kanadai fejlemények és tapasztalatok' Jogtudományi Közlöny LVII (2002. július-augusztus) 7-8, 309-322. o. 47 Azon értelmezéshez, miszerint KELSEN műve voltaképpen az európai kontinentális „jogászi világnézet" mint professzionális deontológia követelményrendszerének érvényre juttatása egy e tekintetben rendszeres következetességgel felépített jogtanban, vö. Varga Csaba 'Kelsen Tiszta jogtana tegnap, ma és holnap' Jogtudományi Közlöny XLIV (1989) 1, 22-25. o.
45

ellentmondás felvállalása nélkül, pusztán szakmai alapú meggyőződéssel, hogy a jogbölcselet pantheonjában képzeletemben a MAX WEBER és H A N S KELSEN (valamint az előbbi okokból általam még meghatározó fontosságúnak érzett EUGEN EHRLICH és GUSTAV RADBRUCH) által elfoglalandó helyek mellett - a század második felét és az angol-amerikai jogi hagyományokat egyként képviselően - saját értékítéletem szerint is H . L. A . HART és RONALD M . DWORKIN foglalják el.48
*

(A teoretikus recepció kérdése) Mindez magától értetődően indokolja a kérdést: vajon „lehetséges-e és megtörtént-e, s ha igen, mennyiben haladt előre a HARTi elmélet recepciója a hazai jogi gondolkodásban" 49 ? Véleményem szerint a befogadás nem csupán HART, de (főként a jogbölcselet iránt a hazai politikai filozófia oldaláról megnyilatkozó érdeklődésnek köszönhetően s az előkészületben álló magyar fordítások címlistáját is figyelembe véve) DWORKIN tekintetében már nagymértékben szintén megtörtént - annak mértékéig bizonyosan, amit az egyetemes emberi gondolkodás alakulásában ténylegesen játszott (s a jövő perspektívájában majdan bizonnyal igazolhatónak tetsző) szerepük valóban megkíván. Hiszen egy ilyen összevetésben, recepciós hatásfelmérésben kézenfekvőként adódik a megállapítás: épp e két gondolkodó hangsúlyos jelenléte honi vitáinkban50 máris határozottan erőteljesebb, mint amivel más, pusztán szakmailag talán nem kevésbé fontos, sőt a kontinentális gondolkodás szelleméhez, belső megújulási lehetőségei teljesebb feltárásához esetleg egyenesen mellőzhetetlenebb
48

Néhány alapszövegük magyar fordítására s alapbibliográfiájukra lásd Jog és filozófia Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből, 3. bőv. kiad. szerk. Varga Csaba (Budapest: Szent István Társulat 2001) xii + 497 o. [Jogfilozófiák], ill. Hans Kelsen Tiszta jogtan ford. Bibó István, szerk. Varga Csaba (Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó István Szakkollégium 1988) XXII + 106 o. [Jogfilozófiák], valamint ma is talán legjobbként Péteri Zoltán 'Gustav Radbruch és a relativista jogfilozófia néhány kérdése' MTA Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője II (1959), 183-221. o. 49 H. L. A. Hart Tudományos profil, összeáll. Cs. Kiss Lajos és Takács Péter (Budapest: ELTE ÁJK 2001), 20. o. [ELTE ÁJK Miscellanea 4].
50 P l . K i s JÁNOS, KROKOVAY ZSOLT é s HUORANSZKY FERENC a p o l i t i k a i f i l o z ó f i a , BÓDIG MÁTYÁS é s GYŐRFY TAMÁS a j o g f i l o z ó f i a , HALMAI GÁBOR p e d i g e g y a l k a l -

mazott alkotmányfilozófia oldaláról.

területeken egyáltalán találkozhatunk.51 A helyzet teljesebb térképének felvázolása híján bajos lenne bármiféle látleletet e körben elhamarkodottan megelőlegeznünk. Annyit mindazonáltal mégis eleve rögzíthetünk, hogy honi jogi gondolkodásunkból a II. világháború utáni drasztikus kényszerváltással - jelesül a kommunizmus s a MARXizmus kényszer-importjával - kikopott a XIX. század végének gazdag német jogfilozófiai és jogdogmatikai problematikája; soha nem is vezetődött be kérdésfeltevéseinkbe (a hagyományosan francia orientáltságú Balkánnal ellentétben) a XIX. és XX. század fordulójának francia virágzása (így GÉNY humanizáló szabadjogisága, DUGUIT szolidarizmus-elmélete vagy HAURlOU-nak a nyelvi aktus-elméletet több ponton megelőlegező institucionalizmusa52); eseti említései ellenére feldolgozatlan EHRLICH és RADBRUCH voltaképpeni üzenete; terra incognita a két háború közötti belga megtermékenyítő dilemma a jog technikai szerepjátszásáról s a jogi transzformáció lényegéről;53 kuta-

51 Aligha vonhatók le egyelőre vérmes következtetések annak meglepő példájából, hogy mintha - legalábbis a német jogfilozófia körében - HART analitikus pozitivizmusa kezdene visszavonulni ama szűkebbre szabott helyre, ami brit recepcióját első évtizedében jelentette. Olyan szintézisek, mint Arthur Kaufmann Rechtsphilosophie in der Nach-Neuzeit Abschiedsvorlesung, 2. Aufl. (Heidelberg: Decker & Müller 1992) xiii + 61 o. [Heidelberger Forum 64] vagy Helmut Coing A jogfilozófia alapjai [Grundzüge der Rechtsphilosophie 5. Aufl. (Berlin & N e w York: de Gruyter 1993)] ford. Szabó Béla (Budapest: Osiris 1996) 294 o. [Osiris tankönyvek] immár csupán JOHN AUSTIN parancselméletéhez [Lectures on Jurisprudence 1861] viszonyában, jog és erkölcs elhatárolása kísérleteként tárgyalják, mások pl. Einführung in Rechtsphilosophie und Rechtstheorie der Gegenwart hrsg. Arthur Kaufmann & Winfried Hassemer, 4. Aufl. (Heidelberg: Müller 1985) xxvi + 445 o. [Uni-Taschenbücher 593], Du positivisme juridique (Centre de Philosophie politique et juridique de l'Université de Caen 1988) 123 o. [Cahiers de philosophie politique et juridique 13], avagy a Juristen Ein biographisches Lexikon von der Antike bis z u m 20. Jahrhundert, hrsg. Michael Stolleis (München: Beck 1995) - említésre sem méltatják. 52 Pl. François Gény Méthode d'interprétation des sources en droit privé positif (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1899) és Science et Technique en droit privé positif I-IV (Paris: Sirey 1913-1930); Léon Duguit Le droit social, le droit individuel et la transformation de l'État (Paris: Alcan 1908) 154 o. [Bibliothèque de philosophie contemporaine] és összegezve La concepcion solidarista de la sociedad (La Habana 1924); Maurice Hauriou Principes de droit public (Paris: Sirey & Journal du Palaist / Larose & Ténin 1910) xi + 734 o. 53 Pl. különösen Jean Dabin La technique de l'élaboration du droit positif spécialement du droit privé (Bruxelles: Bruylant & Paris: Sirey 1935) xii + 637 o.

tási szinten ismeretlen a skandináv realizmusnak még a gondolkodási módja 5 4 is. Vagyis egy egyébként kívánatos recepció lehetőségének és előrehaladottságának az önmagában teljességgel jogos kérdésfeltevése mintha megelőzné annak talán szintén nem oktalan, hiszen előzetes választ igénylő kérdését: vajon milyen irányban is haladjon jogi reflexiónk egyáltalán a jövőben? Miképpen sáfárkodtunk eddig saját múltunkkal és hagyományainkkal? Mennyire sikerült mindezekbe beépítenünk kontinensünk velünk közös gyökérzetből egykori és közelmúltunkban vagy éppen féljelenünkben kifejlődött különféle gondolkodási módokat, iskolákat, problémaérzékenységeket s módszertani választásokat? Avagy elgondolható-e (netalán: egyenesen kívánatos-e), hogy esetleg ma már anélkül is elbűvölődjünk varázslatszerű megnyilatkozásoktól, hogy előzetesen kialakíthattuk volna saját hagyományainkat, amik ilyenekként nemcsak közös tapasztalatok megőrzésére szolgálnak, de eljárási módokat is kínálnak a k o m m u n i z m u s utáni jogállami átmenetben s az európai csatlakozás perspektívájában egyébként is egymásra halmozódó kihívásokra a d a n d ó válaszaink újragondolásához, mindenkori adaptálódásunkhoz, egész gondolkodásunk folyamatos, egyben persze a múlt irányában is (vissza)szervesülő megújulásához? 55 Kellő bölcsességgel, úgy vélem, örvendhetünk a helyzetnek, hogy Magyarországon az immár valóban számos jogi karon belül, sőt bölcsészköröket (filozófusokat, politikai és társadalomelméleti gondolkodókat) egyaránt magában foglalóan a jogfilozófia gyakorlati művelésének eltérő generációi, különirányú hagyományai, változatos módszertani preferenciái alakultak ki, s mindezek közös vitákra képesen, akadálytalanul, egyaránt a szellem érvelő eszközeivel egymásnak
54

Átfogó értékelésére lásd a szerzőtől 'Skandináv jogi realizmus' in Jogbölcselet, 81-91. o., kulcsszövegeire Scandinavian Legal Realism / Skandináv jogi realizmus szerk. Visegrády Antal (Budapest: Szent István Társulat 2003) XXXVIII + 160 o. [Philosophiae Iuris / Jogfilozófiák], néhány fordítására pedig Modern polgári jogelméleti tanulmányok szerk. Varga Csaba (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1977) 145 o., valamint Jog és filozófia Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből, szerk. Varga Csaba (Budapest: Akadémiai Kiadó 1981) 383 o. 55 Vö. a szerzőtől 'Jogtudományunk az ezredvégen' in Iustum, aequum, salutare Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére, szerk. Bánrévy Gábor, Jobbágyi Gábor, Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1998), 298-314. o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 1].

is feszülve haladnak közös tudományunk útján tovább. Önmagában már az sem tanulság nélküli, hogy - amennyiben a kultúra evilági dimenzióinak roppant eltérései bármiféle összehasonlításra egyáltalán módot adnak - ez eleve többnek, gazdagabb és ennyiben életképesebb hátországról tanúskodónak tetszik, mint az a sivárság, ami szülő honában a „HART-csodát" egykor - mint láttuk - megelőzte, majd az a sem bőségtől, sem vállalkozókedv túláradásáról éppen nem tanúskodó cserépkályha-effektus, ami pedig „HART-jelenség" gyanánt követte.
Az élő gondolkodástól n e m idegen a befogadás, amiként n e m idegen a hagyományőrzés sem. A maga módján és mindenkor kényes, de megőrzendő egyensúlyában mindkettő az éppen adott folytonosságban az azonosként megmaradás s a válaszadásban megújulás egységét, érzékeny kiegyensúlyozódását szolgálja.

ÖNMAGÁT FELEMELŐ EMBER?
Korunk racionalizmusának dilemmái*

„A Homo Europaeus [...] a teremtő princípium helyére odaültette az Észt, saját eszét, s ez elfoglalta lelkének helyét is, így megfosztva magát minden transzcendenciától, lett egyre inkább erkölcstelen, lélektelen, istentelen."* „Nem a jogok adják meg a szabadságot, hanem az eleve bírt belső, a szabadság szerzi meg hozzáillő jogait."t

(Gondolkodásunk problémássá válása) „Vajon a tudományok és a művészetek haladása az erkölcsök romlását vagy javulását segítette-e elő?" - hangzott a kérdés már a dijoni akadémia pályatételeként megfogalmazottan negyed évezrednél is több idő előtt, s talán ma sincs kérdés, mely sürgetőbben kiáltana válasz után, mint ez, amelyik - mánkra vonatkoztatottan - korunk emberképe és (tán még fontosabbként) jövőképünkben az ember helye és minősége iránt érdeklődik. „Isten meghalt!" - kiáltott föl a hegyekből leszállva, magára maradtan szívéhez fordulva FRIEDRICH NIETZSCHE Zarathustrája;1 s ma
* Első változatában in Sodródó emberiség Tanulmányok Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely 2000), 61-93. o. f Várkonyi Nándor Az ötödik ember I—III, szerk. Mezey Katalin, III (Budapest: Széphalom Könyvműhely 1997), 41. o. t Uo., 266. o. 1 Friedrich Nietzsche Also sprach Zarathustra [1884-18881 [Zarathustra Mindeneknek szóló és senkinek se való könyv, ford. Fényes Samu, 2. kiad. (Budapest: Világirodalom Könyvkiadó 1922) 408 o. (Nietzsche válogatott munkái} és 'így szólott Zarathustra (Könyv mindenkinek és senkinek)' in Friedrich Nietzsche Válogatott írásai ford. Szabó Ede (Budapest: Gondolat 1972), 219-295. o. {„Ez a vén

már tudjuk, hogy saját értelme szerint igazat szólott, hiszen korát fejezte ki jelképi erővel, és éppen ezért megfordított logikával.
„ N e m isten halt m e g - jegyzi m a j d m e g egy, a g o n d o l k o d ó elmét m é g inkább taszítóan m a g a b í z ó k o r b a n VÁRKONYI NÁNDOR - , h a n e m az ember, é p p e n azért, mert kiölte magából az istenit." 2

Hogyan lehetséges mindez? Mi vezethetett ide? Emberfők sokasága viaskodott a fenti néhány kérdésből is kibontható problémaözönnel generációk óta, s adott rá az életviszonyok úgyszólván teljes körére kiterjedő választ. Nos, ezek ismétlése vagy csupasz összegzése aligha lehet itt és most feladatunk. Annál is kevésbé, mert személyemben a jogbölcselet művelője már legsajátabb kutatási területén is hosszabb ideje szembesült olyan problémakörökkel, amik mindmáig úgyszólván feloldhatatlan dilemmáknak bizonyultak, 3 és amelyek pontosan ugyanazon alapkérdéseket előfeltételezik, amiket VÁRKONYI NÁNDOR már - részben életműve egészében, részben Az ötödik ember perspektívájának felidézésében - éppen gondolkodói vívódása vezérlő témájául kiválasztott. Ennek megfelelően egyik alapvető kérdésem a mélyebb emberi tudás, a bölcsesség kiveszése kultúránkból azáltal, hogy tudásszerzésében az ember kizárólagossá tette a megismerésnek a RENÉ ÖESCARTES-i individuális én cogito]ában kifejezésre juttatott ún. módszeres útjait; a másik pedig az ember belső önkiüresedése azáltal, hogy önnön lényegét, a sajátszerűen emberhez fűződő értékeket és választásokat modern civilizációjában tetszőlegessé (személyes vagy demokratikus csoporttöbbség akaratának véletlenszerű függvényévé) tette. Látni fogjuk, hogy mai látszólagos elidegenedettsége, egy száraznak tekintett szakma szócséplésébe menekült ezoterikussága ellenére a jog a környező emberi kultúra egyik legérzékenyebb tükre, éppen mert legalapvetőbb dilemmáinak az „igen" és „nem" éles terminusaiban megfogalmazására kényszerített megválaszolója. A jogászi mentaszent még nem is hallotta erdejében, hogy I s t e n m e g h a l t ! " - 224. o.} {Gondolkodók}]. 2 Várkonyi, 316. o. 3 Vö. a szerzőtől mindenekelőtt A jogi gondolkodás paradigmái [1996] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o., megalapozó kutatások foglalataként pedig A bírói ténymegállapítási folyamat természete [1992] jav. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2001, 32003) 210 o. és A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999) 430 o. [Osiris könyvtár: Jog].

litás és gondolkodás így függvénye, kifejeződése s egyben instrumentális alakítója is a társadalomban a természetről és az emberről, ezek mozgatóiról és rendeltetéséről vallott világképnek.
*

(A ráció szerepe) Emberi megismerésünk útjának, bármikor lezajló szövegértelmezéseink tényleges lefolyásának mai tudományfilozófiai rekonstrukciójából egyértelműen kiderül, hogy az ember mesterséges valóságteremtő szerepében a hagyományhoz mindenkor saját személyisége, adottságai alapján viszonyul. Tehát h u m á n realitás-konstruálás jelenléte kimutatható akkor is, amikor tudományos mezben fellépve az ember ú g y m o n d pusztán valóságtükrözésre, érvényesülő törvényszerűségek megfogalmazására, adott előfeltételekből csupán következtetésre törekszik. Konstruktív maga a nyelv, aminek használatával gondolkodik; normatív erejű az a világlátás, fogalmi készlet, sőt egyetemesként kimunkált ún. tudományos módszertan is, amin belül válaszok iránt tapogatózik. Nyelv és t u d o m á n y objektiválására irányuló mindenkor megújuló erőfeszítéseink ellenére biztonságkeresési kísérletünkből végső soron csak a fogalmi megalapozás viszonylagossága, a logizáló levezetések ingatag alapja, az intellektualizmus gőgjének fedezetlen meddősége b u k k a n elő elért vívmányként. Konklúziónknak mégsem kell pesszimistává, a puszta énfelmutatás szolipszizmusának hírnökévé válnia. Hiszen ha a ráció n e m is lelhetett önmagában szilárd f u n d a m e n t u m r a , találkozásában az emberi gyakorlat visszajelzéseivel, generációknak az élet alapdolgaiban mutatkozó sikerességével mégis iránymutatóvá válhatott. 4 Hol helyezkedik hát el a ráció emberi képességeink és megnyilatkozásaink sorában? Lehetőségeink teljességét képviseli-e, vagy maga is eszköz lévén, ahhoz férhet csak közel, aminek megragadására saját szűrőjével egyszersmind képesnek is bizonyult? Igaz-e, hogy bármiféle ilyen átszűrés 5 egyneműsítéssel, az egyneműsítés pedig elszegényí-

A szerző megfogalmazásában - mindenekelőtt az ember társadalmi gondolkodásában az autopoietikus rendszerválaszra felfűzve - vö. A bíró ténymegállapítási folyamat..., 5. fej. és A jogi gondolkodás paradigmái, 5.3. s 7. pont, valamint XI. függelék. 5 'Filtering', ami a logikai értelmezhetőség határain túl egyszersmind 'ugrás' [jump], s ezzel - eredendő céljának megfelelően - 'átalakítás' [transformation] is.

4

téssel, a z a k k o r m é g a d o t t t e l j e s s é g s z é t p o r l a s z t á s á v a l , v a g y i s m i n d e n i n s t r u m e n t á l i s t ü k ö r n e k saját lehetőségei és szükségletei szerint törvényszerűen bekövetkező torzításával egyértelmű?6 Lehetséges-e, h o g y világunk bár összetett, mégis megszakítatlan egységének különálló törvények véges soraként történő kifejezésével ebből az e r e d e n d ő e n osztatlan egységből valami szegényesen művit, néhány rudimentáris szabályra visszavezetetten egy merőben mesterkélt, p u s z t á n m ű v e l e t i repetíciót k r e á l t u n k ? 7 E l g o n d o l h a t ó - e , h o g y a világ emberi elgondolásához használt egyébként sikeres eszközeink m a j d m a g u k lesznek végül úrrá rajtunk? Vállalható-e hát, h o g y egyébként b á m u l a t o s egymásra következésükben sikert sikerre halm o z ó k é s z s é g e i n k k i t e l j e s í t é s é n e k a céljait f o g j a m a j d s z o l g á l n i éleJogi összefüggésben vö. pl. Aleksander Peczenik 'Non-equivalent Transformations and the Law' in Reasoning on Legal Reasoning ed. Aleksander Peczenik & Jyrki Uusitalo (Vammala: Vammala Kirjapaino Oy 1979), 47-64. o. [The Society of Finnish Lawyers Publications, D/6]. 6 „A természet [...] egyáltalán nem ésszerű, egészen más tényezőkkel dolgozik, mint az értelem. így elsősorban nem azonos és folytonosan ismétlődő egységekkel, azaz mennyiségekkel, hanem hasonlótlan, önálló és sohasem ismétlődő minőségek végtelen sokaságával. [...] Midőn mi számokat, azaz egységeket, azonosságokat, ismétlődéseket, más szóval szabályokat, törvényeket »ismerünk fel« a természetben, valójában nem teszünk egyebet, mint értelmünk absztrakcióit vetítjük vissza rá, a magunk képére formáljuk, emberszabásúvá tesszük, ésszerűsítjük, meghamisítjuk." Várkonyi, 44. o. Hadd idézzem minderre még VÁRKONYI eszmetársának kifejező megfogalmazású, tudományosan pontos megállapítását: „érzéki világunk alakzatai, a képzetek nem véglegesek és nem is nagyon reálisak. Egyik alakzat a másikba átolvad, és az alakzatok eléggé megszokáson, valahogy emberi konvención múlnak, mialatt valóságalapjuk nem túlságosan stabil. Az embernek elképzelhetetlen erőfeszítésre volt szüksége ahhoz, hogy a szilárd tárgyi világ formáit megalkossa. Mert ezek tulajdonképpen nincsenek, hanem a valóságból ezeket mi szűrjük. A tárgyak a valóságban nem ilyenek, azokat az ember formálja. Valószínűleg ez volt az, amit a történet előtt a görögség megalkotott, a szemlélet végleges formái, a geometria, az emberi test, a zenei és költői ritmus, az épület, a matematika. Olyan renden nyugvó konvenció, amely az ember számára a tájékozódást biztosítja. [...] Szemünk nem azt látja, ami van, hanem a valóságból kiemeli azt, ami számunkra fontos, és azt alakba önti. A látás nem szimpla észrevevés, vagyis konstatált tény, hanem kiemelésen alapuló új szerkezet és alakzat." Hamvas Béla 'Logika és ellentmondás (Stéphan Lupasco)' in uő. Szarepta / 64-es cikkek (Budapest: Médio é.n.), 342-343. és 343. o. [Hamvas Béla művei 14]. ,,[A]z örök törvények felismeréséért vívott verejtékes harca velejében nem egyéb, mint saját törvényeinek beleképzelése a természet rendjébe" - írja Várkonyi (44. o.), majd hozzáteszi: csupán az aktuális okozatiság leírása tudomány, ám a múltbéli repetíció extrapolálása a jövőbe már hit kérdése.
7

tünk? Vagyis jól tesszük-e, hogy maholnap egyre inkább már - instrumentumainkat transzcendens hatalomként kivetítve, egyben egyetemesként feltüntetve - eleve e pusztán eszközeink által lehetővé tett körben gondolkodunk? N e m kizárt, hogy a múlt üzenete teljesebb képet sugall a jelenkor divatos, de túlzottan is magabiztos, egysíkú feleleteinél. Ezért lehetséges, hogy elfogulatlan megidézése teljesebb és távlatosabb perspektíva ígéretét hordozza saját jövőnk tekintetében is.
*

(Bölcsesség és pozitív ismeret szétválása) Ma éppen n e m divatos rekonstrukciók 8 szerint szellemi világunk minden ízében kibogozhatatlanul, sőt elemi részeiben is szétválaszthatatlanul kétfajta ösztönzés folytonos egymásrahatásából tevődik össze: • egyfelől szellemi létünk nem, vagy alig fogalmiasított inspirációiból, mely megélt életünknek érzelmileg is táplált és erkölcsileg átélt tapasztalatai, vágyai és félelmei, a b e n n ü n k élő istenséghez f ű z ő d ő kontempláció sugallatai, értékképzeteink, tudatalattinkból is feltörő késztetések és korlátozások, a mindennapokból leszűrt tapasztalások mindenkori összessége gomolygó egymásra halmozódásával épül b e n n ü n k napról napra. Mindenkori cselekvésünkben ez hajt vagy fékez, ez erősít meg, s elgondolható irányok követhetőségében ez bizonytalanít el bennünket. Röviden: ez az, amit az egyén vagy közössége g y a k o r l a t i t a p a s z t a l a t a k é n t nevesítünk, fogalmiasításának vagy formális kifejezésének szüksége esetén pedig a 'problémamegoldás', 'feltalálás' vagy 'válaszkeresés' Togikájá'nak nevezünk - és köznapi egyszerűséggel 'életbölcsesség'ként, a n e m formális ismeretátvitelen (iskolázáson) alapuló kultúrákban pedig 'mindennapi bölcsesség'-ként tartunk számon ; s ez az, ami eredeti isteni teremtésre, kinyilatkoztatásra viszszavezethető forrásaitól eltávolodva, transzcendens (mert kívülről kapott vagy genezisünk eredeti kegyelme folytán benn ü n k élő) lényegéből kiüresítve mégis a leginkább emlékeztet arra, ami szekuláris, materialisztikus, az értelem kizárólagossá-

Számomra Seyyed Hossein Nasr Knowledge and the Sacred The Gifford Lectures, 1981 (Edinburgh: Edinburgh University Press 1981) ix + 341 o. fejtegetéseivel való találkozás bizonyult revelatív erejűnek e tekintetben.

8

gában kritikátlanul bízó korunkban a b ö l c s e s s é g hajdani eszményéből [sapientia; wisdom; sageness] megmaradt; másfelől a felhalmozott p o z i t í v (mert világunkat kimerítően leírónak gondoló elvont-általános fogalomrendszerünkbe betagoló, a vüág kölcsönös viszonyait általános formában megfogalmazott elvont törvényeknek egy logikaüag szükségképpeninek tetsző rendbe sorakoztatott s könyörtelenül - egy „természeti törvény" „erejével" - érvényesülőként gondolt rendszerében kifejező) i s m e r e t bői. Ez az, aminek kizárólagos hordozója a tudomány, kifejtési és rendezési eszköze (analysis / divisio / definitio //analysis /divisio - és újra így tovább - útján) a logika. A mindenekelőtt társadalmi szinten immár évszázadok óta felmerülő számos gyakorlati kétely ellenére ennek mégis - bármiféle további megfontolás vagy fenntartás nélkül szokásosan alávetjük magunkat, megismertnek vélt világunk egyedüli és kizárólagos rendező elveként ismerve el uralmát pedig az ismeret s az ismeretanyagból felépülő t u d o m á n y , valamint a benne formálisan elvégezhető műveletek rendjét meghatározó és leíró l o g i k a még a köznapi tapasztalat szerint is csupán az emberi lelemény, találékonyság, képzelőerő, kreativitás, gyakorlati válaszadási képesség ellenőrzésének a közegeként és eszközeként, egy antropomorf (s ezért a tudományos leírás számára közvetlenül még fel n e m dolgozható m ó d o n , sokszínűen heterogén) emberi létünkből kivetített (tehát dezantropomorfizált, á m egységes és összefüggő rendszerré felépített, vagyis éppen a néki szánt szerep betölthetősége érdekében általunk tudatosan homogenizált) tudásösszesség (azaz: egy módszeres gondolkodás krédóját valló közösségben elgondolható ismeretek, megfontolások, kérdésfeltevések és következtetések összessége) külsődlegesített mércéjével történő szembesítés, lemérés, valamint a menet közben szükségesnek gondolt módosítások elvégzése céljait szolgálhatja. Az előbbi intuitív - logikákkal szembesítve ez utóbbit az 'igazolás' [verificatio; justification] 'logikájá'-nak nevezzük. 9

CARNAPnál ez tudományfejlődésileg is szétválik, amennyiben a „naiv megközelítésben kifejlett elmélet" kibontakozását mindig az „ismeretelméleti-logikai tárgyalás" szakasza követi. Rudolf Carnap The Logical Syntax of Language (New York: Harcourt, Brace & Co. 1937), 1-2. o.

9

Történelmileg a k ö z ö s - bölcsességet és ismeretet e g y m á s t ó l m é g szét n e m v á l a s z t ó - e m b e r i t u d á s b ó l s z a k a d t ( s a r j a d t é s s a r k í t t a t o t t ) ki mindkettő. Mihelyt azonban szétváltak, • e b b ő l a k ö z ö s e m b e r i t u d á s b ó l f a k a d t , m a j d k ü l ö n ü l t el a m e g f o g h a t ó és b i z o n y í t h a t ó (mert m e g f o g a l m a z o t t t ö r v é n y e k fog a l m i b i z t o n s á g á b a z á r h a t ó ) t u d á s k e r e s é s e . E b b ő l lett a t u d o m á n y , m e l y saját ö n n ö n e s z m é n y e i n e k a k ü l s ő kivetítésével további biztonsági f o g ó d z ó k é n t az általa m e g f o g a l m a z o t t tételek rendezésére (koherencia), új tételek beiktatására (deduktív k ö v e t k e z t e t é s ) , kiegészítésül p e d i g t o v á b b i , h a s o n l ó b i z t o n s á g g a l a z o n b a n le n e m v o n h a t ó t é t e l e k m e g f o g a l m a z h a t á s á r a (induktív következtetés) egyszersmind létrehozta a mos geometricus e s z m é n y ű módszertant: a logikát - feloldva s mag á h o z hasonítva ezzel mindazt, amit bármiféle emberi tapasztalásból és h a g y o m á n y o s bölcsességből a m a g a rendszerkritérium o k a t állító k ö z e g é b e át t u d o t t szűrni;10

N e m véletlen ezért, hogy a „filozófia" ma a logikai elemzés tudományára korlátozódik, a lételméletet pedig felfalta az ismeretelmélet. Lásd erre pontosan ilyen értelemben Seyyed Hossein Nasr 'Contemporary Western Man between the Rim and the Axis' in uő. Islam and the Plight of Modern Man (London & New York: Longman 1975), különösen 5. o. A fenti fejleménynek jellegzetes jegye egyebeken túl a fogalmi kifejezés kétpólusú mivolta, az a - saját konstrukciós elvén túl - teljességgel érzéketlen és kifejezéstelen d i c h o t o m i k u s építkezés, amelyik egy tetszőleges fogalmi teljességben bármit önmaga tagadásával foglal halmazba, fogalmi kifejtésében pedig a véletlenszerűen adódó mást - akkor is, ha ez utóbbi efemer, kivételes, bármiféle lényegi meghatározása szerint eltérő elvből építkező is - az előbbivel l o g i k a i l a g egy szintre hozza, hiszen ezzel mindkettőt egymás komplemeterévé avatja. A fogalmi teljesség ellentétpárjai eleve avult, hamis konstrukciók Hamvas 'Logika és ellentmondás', 346. o. például a 'véges' és 'végtelen' csupasz kettőssége mellett a „transzfinit" lehetőségéről („mindig vannak véges határok, amelyeket állandóan átlépnek, és a határokat kitágítják"), a 'racionális' és 'irracionális' mellett pedig a „transzracionális" lehetőségéről („a gondolatot az észnek eddigi határain túl tudja feszíteni anélkül, hogy az esztelen vagy irracionális legyen") is szól - ; a fogalmi kifejtés megoldási változatai pedig hasonló logikai értékkel (pl. fogalmi hasítással) lehetnek pusztán doktriner azonosítást é s / v a g y szétválasztást kifejezők, mint ahogy lehetnek érdemi megoldásra ösztönzők is. Hamis azonosságot sugall például egyidejűleg egy értéknek és tagadásának valamilyen nyilvánvalóan közös nem-fogalom alá vonása, amiként konnotációjában a 'konzervativizmus' és 'liberalizmus' dichotomizálása (egy közös lehetőségnek eltérő irányú megvalósulásként, irányként láttatása) is - amennyiben kiderül, hogy történetesen gyakorlatában az egyik pozitív program, társadalomépítő erő,

10

a többit pedig véletlen és jelentéktelen jelenségvilágbeli előfordulásként, érzékeink játékaként, lelki történésként, vagy egyszerűen fantáziánk működéseként - tehát esetleges emberi mivoltunknak betudható történelmi akcidenciaként - magárahagyva, hátrahagyta a t u d o m á n y nézőpontjából érdektelen, mert egészében kezelhetetlen m i n d e n n a p i l é t számára. Ez utóbbi legfeljebb csak egyedi devianciák kezelésekor vagy kivételes válságok menedzselésekor, tehát alkalmilag válhat csupán relevánssá (ekkor sem mint bármiféle tudományos megfontolás alapja, hanem pusztán mint a kérdéses devianciakezelés vagy válságmenedzselés érdekében immár t u d o m á n y o s módszerességgel feldolgozandó esettömeg - azaz merő akcidenciák empíriája - a t u d o m á n y számára).

S z e n t BONAVENTURA, DUNS SCOTUS, AQUINÓI S z e n t TAMÁS a m é r -

földkövei annak a szellemi építkezésnek, amely a hajdani osztatlan emberi bölcsesség középpontjában álló istenség gondolatát kiemelte eredeti közegéből, s a módszeresség, az ismeretre visszavezethető tudás, a logikai eszményű fogalmi következés értelmében besorozta magát a teologikus világlátást is a tudományok sorába. 11 Ennek során egyebek közt Szent PÁL, Szent ÁGOSTON hagyatékából átmentette mindazt, amit átmenteni tudott; a többi pedig i m m á r o n csupán csökevényes folytatást nyerhetett egy-egy akkortól kezdve besorozhatatkonstruktivitás, azaz egy önmagában is működőképes potenciál, a másiké viszont jobbára korlátok megvonása, határok szabása, utak lezárása, vagyis dekonstruktivitás, tehát inkább pusztán kritika, valami már fennállónak a folytonos bírálata, azaz valamihez mért funkcionális függés, valami már kivívott elemésztése dominál. Ezzel szemben pusztán szétválasztást céloz egy alkotmányi példában a (világnézeti, vallási stb.) 'semlegesség' (azaz puszta értékközömbösség), ami helyett a 'korrektség' már specifikus értékelköteleződés nélkül is valamiféle érdemi válasz végiggondolására ösztönöz - továbbvíve a példát: akár az állam és az egyház szétválasztásában, akár az állam oktatási feladata tartalmának a meghatározásában. E legutóbbi javaslatra lásd Kocsis Tamás '»Vétkesek közt cinkos aki néma«: Kis János »Az állam semlegessége« a korrekt állam eszméjének tükrében' Kovász [Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék: Altern-csoport] II (1998. tavasz) 1,3-23., különösen 22. o. 11 Erről jegyzi meg egy tudománytörténész: „Nem helyettesítette a tudomány Istent, hanem Istent azonosították a természet törvényeivel." Robert Young 'Man's Place in Nature' in Changing Perspectives in the History of Science Essays in Honour of Joseph Needham, ed. Mikulás Teich & Robert Young (London: Heinemann 1973), 344-438. o.

lanná minősített s jobb híján misztikusként számon tartott gondolkodónál, mint amilyen ECKHART Mester vagy JAKOB BÖHME volt. Ezzel az egyre izmosodó és az emberi tudás letéteményeseként egyre inkább kizárólagossá váló tudomány jegyében egész szellemi lényünk is - rendkívüli bonyolultságával, kifejezhetetlenül sok és öszszetett arcával egyetemben - kimondatlanul is egytőjűvé, egynézőpontúvá vált. Pusztán mint gondolkodó automata (a világteremtést is egy órásmesteri cselekvésre visszavezető újkorunknak a transzmissziót fatolattyúkkal áttételező gépe s mindennek merőben mechanikus biztonsága) m a r a d t csupán az ember e mesterségesen kialakított porondon, mely - persze amennyiben racionális - a geometriától, s ezzel egy gondolati (matematikai) valóságkonstruálástól eltanult a x i o m a t i z m u s e s z m é n y e szerint gondolkodik és (az ember valóságos gyakorlatában lejátszódó folyamatokat eszmény-vezéreltsége jegyében megfordítva) az i g a z o l á s l o g i k á j a szerint cselekszik. Mindenféle egyéb eszmény és lehetséges logika hosszú időre (ha talán n e m is véglegesen) feledésbe merült, avagy legalábbis bizonyosan kikerült a t u d o m á n y érdeklődési köréből és a tudásgyarapítás hivatalosan elismert forrásaiból. 12

12 E váltás, kiszorítás, kizárólagosodás tényét leplezi a tudomány részéről minden újdonságnak „fejlődés"-ként megélése - mintha folyamatok egymásrakövetkezésében és egymásrarakódásában minden elem csakis egyfajta végpont felé mutatna, és kizárólag ennek fényében s függvényeként rejthetne egyáltalán értelmet magában. Egy ilyen magatartás nemcsak a mindenkori jelen nagyszerűségét emeli ki, de egyszersmind minden más vagy korábbi állapotot szükségképpen az értelmezhetetlenség sötétségébe taszít, s ezzel diszkvalifikál. A tudománytörténet körében lásd pl. Vekerdi László Tudás és tudomány (Budapest: TypoTEX 1994) 582 o. kötetében összegyűjtött dolgozatait, különösen T u d á s és tudomány' [1973], 158. és köv. o., valamint T u d o m á n y o s világkép - tudományos műveltség' [1975/19761, 233. és köv. o. Egy külső nézőpontból született bírálat éppen mert a kölcsönösen értelmezhetetlenné tétel egyébként aligha védhető módszerét külső jellegénél fogva nem érzékeli - még élesebben fogalmaz: „A m ú 1 t at, ahonnan a hagyomány ered, ilyen vagy olyan társadalmi-történelmi elemzés fényében relativizálják. Furcsa módon azonban a j e l e n bármiféle relativizálástól mentes marad. Másként szólva, az Újszövetség szerzőit saját korában gyökerezett hamis tudattól vezéreltnek láttatják, miközben a jelenkorban működő elemző intellektuálisan kifogástalannak tekinti s a j á t korának tudatosságát. Ezzel azokat, akik pusztán villanykapcsolókat kattintgatnak vagy a rádió keresőgombját csavargatják, intellektuálisan fölébe helyezi PÁL apostolnak." Peter L. Berger A Rumor of Angels Modern Society and the Rediscovery of the Supernatural (Garden City, New York: Doubleday 1969), 51. o.

A fentiekből természetszerű következményként adódik, hogy a módszeresen felépült racionális gondolkodó racionálisan igazolt gondolata (először főként revolúciókkal, vérben gázolva és erőszakhoz folyamodva, ám később a lassú és fokozatos társadalmi evolúció finom csatornáin keresztül is) társadalomformáló, sőt utóbb egyenesen társadalomteremtő erővé vált. Ám a racionalizálás, amennyiben egyszersmind mechanizálja is az alapjául szolgáló folyamatokat - és a „társadalmi mérnökösködés", social engineering képszerű kifejezése is e gyökereket mutatja - , egyszersmind személytelenít. Felelős döntéseinket és főként az ezekért személyünkben vállalandó felelősség gondolatát a logikai „következés" kérlelhetetlenségének fügefalevelével borítva valójában kiiktatja. 13 N e m véletlen hát, hogy a jogban, majd az erkölcsben, s végül lépésről lépésre a társadalmi (ön)ellenőrzés további tényezőinek esetében is számottevő (s globális összhatásukban kisugárzóan meghatározó jelentőségű) kultúrákban immár hosszú idők óta egyre határozottabban elsikkad (sőt, egyenesen mondhatatlanná és számonkérhetetlenné válik) a mindenkori döntési helyzetben lévő (s személyiségében a felelősségen kívül m i n d e n egyéb relációban önmagát éppen a világ köldökének tekintő) egyén személyes felelősségvállalása saját döntéseiért. Hiszen az, amit hajdani bölcsességünk birtokában még egy személyes döntés felelősségével vállaltunk fel, most már - „tudományos" világunkban, „haladó" korunkban, az „ésszerűség" feltartóztathatatlan diadalmenetében - receptre kimért (a mindenkor intézményesedő önvezérlő „tudományos közösség" olvasztókemencéjében kotyvasztott típusos végtermékként elénkbe tárt) kész tételek csupasz logikai (tehát éppen saját kritériumai szerint haJellemző a tudomány intézményesedésére, hogy önmagában a 'tudományos fejlődés', vagyis egy új elmélet térnyerése még nem feltétlenül jelenti az „igazság" hívebb megközelítését. Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete [The Structure of Scientific Revolutions, 2nd ed. (Chicago: University of Chicago Press 1970)] (Budapest: Gondolat 1984), 272. o. [Társadalomtudományi Könyvtár]. 13 „Az egész újkor a bűn tényének szándékos letagadására épült fel, ez nyilatkozik meg abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában, amely megteremtette a tudományt, a személytelenség apoteózisát." Hamvas Béla 'Korszenvedélyek utólagos igazolása' in uő. Patmosz I: Esszék (Szombathely: Életünk könyvek 1994), 162. o. [Hamvas Béla Művei 3]. Racionalizmus és erkölcsi elidegenedés korrelációjára építi az ember elmagányosodásának mai kórleletét Robert Nisbet The Quest for Community (San Francisco: ICS Press 1990), különösen 26. és köv. o. is {Mezei Tibor nyersfordításából a szerzőtől gondozottan 'A közösség keresése' PoLíSz (2003. június-július), No. 71, 15-37. o. és (2003. augusztusszeptember), No. 72, 23-39. o.}.

t á r o z o t t a n s z e m é l y t e l e n , b á r m i f é l e f e l e l ő s s é g n e k m é g a g o n d o l a t á t is elutasító) alkalmazásává csökevényesedett - i m m á r érzéketlenül (mert é p p e n saját játékszabályai szerint illetéktelenül) ö n n ö n sorsa, elméleti és g y a k o r l a t i k ö v e t k e z m é n y e i iránt.14 Mindeközben nemcsak a tudomány professzionalizálódott - védve m a g á t , intézményeit és hivatásos m u n k á s a i t bármiféle támadástól, e g y s z e r s m i n d p e r s z e (és t ö r t é n e l m i f o l y a m a t á b a n i m m á r t e t t e n é r h e t ő e n ) a l e h e t s é g e s é s e l ő r e v á r h a t ó ú j k i h í v á s o k t ó l is 1 5 - , d e a f o l y a m a t n a k f e l f e l é í v e l ő ( é r e t t , á m m á r b o m l á s á t is e l ő r e v e t í t ő ) s z a k a s z á b a n , a z ú j k o r h a j n a l á n m e g j e l e n t a z e n t e l l e k t ü e l t í p u s a is. 1 6 M á r p e d i g ő az az emberfajta, aki é p p e n azért, m e r t s z a b a d o n g o n d o l k o d i k s ezt h i v a t á s s z e r ű e n , tehát a t u d o m á n y o s racionalitásra h i v a t k o z v a cselekszi, 1 7 ö n m a g á t m é g a t ö r t é n e l e m í t é l ő s z é k e e l ő t t is f e l m e n t e n d ő n e k

Pedig bármiféle mechanikus következés lehetőségét ma már a megismeréstudományok egyöntetűen elutasítják. Filozófiai síkon, poszt-wlTTGENSTElNi megfogalmazással élve ez mondható: „A mondatok nem tartalmaznak képeket bármiféleképpen magukba rejtetten. Sokkal inkább előírásoknak tekinthetők arra, hogy alternatív valóságképeket szerkesszenek általuk." Jaakko Hintikka Logic, Language-games and Information (Oxford: Clarendon Press 1973), 47. o. 15 Különösen a társadalomtudományi gondolkodásnak saját csapásain történő előrehaladását (s ilyen értelemben vett előítéletességét) jelzi visszatérő kudarca bármiféle prognosztizálásban - a Szovjetunió sorsának előrelátásától a nemzeteszme újrafogalmazódásáig, avagy a vallás s a család pótolhatatlanságának felismeréséig. 16 Előzetes társadalomtudományi felmérésként lásd Lewis A. Coser Men of Ideas A Sociologist's View (New York: The Free Press & London: Collier-Macmillan 1965) xviii + 374 o., Molnár Tamás Az értelmiség alkonya [The Decline of the Intellectual (New Brunswick & London: Transaction Publishers 1984)] (Budapest: Akadémiai Kiadó 1996) 319 o., elgondolkodtató portré-sorozatként pedig Paul Johnson Intellectuals (New York, etc.: Harper & Row 1988) x + 385 o. Baloldali utópizmus és nemzetárulás határmezsgyéjén lásd különösen David Caute The Fellowtravellers Intellectual Friends of Communism [1973] rev. ed. (New Haven & London: Yale University Press 1988) 458 o. és Paul Hollander Politikai zarándokok Nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába és Kubába, 1928-1978 [Political Pilgrims (Oxford University Press 1981)] (Budapest: Cserépfalvi 1996 [?]) 369 o. 17 A büszke öntudatú gyakorlatias aktivizmus értelmében - „kíméletlen merészség, ellentmondást nem tűrő magabiztosság, a megilletőnek a követelésére, a hagyománnyal dacolásra, a tekintély kihívására s a szemöldök összehúzására irányuló hajlandóság" - éppen a jogászi intervencionizmus példájában lásd Alan Dershowitz Chutzpah A Bold Call for a N e w Attitude by and toward American Jews (Boston, Toronto, London: Little, Brown & Company 1987) ix + 378 o. (idézet a védőborítón).

14

ítéli s a j á t j o b b í t ó n a k s z á n t - d e j e l e n k o r i t ö r t é n e l m ü n k b e n n e m r i t k á n a l e g e m b e r t e l e n e b b s z e n v e d é s e k h e z és l e g p u s z t í t ó b b t á r s a d a l m i és anyagi kártételekhez vezető - g o n d o l a t a i n a k valóra váltási kísérlete k ö v e t k e z m é n y e i alól. 1 8
*

(Jogi voluntarizmus) A z európai kultúrában, e s z m e t ö r t é n e t b e n és tud o m á n y f e j l ő d é s b e n a z AQUINÓI S z e n t TAMÁS é s RENÉ DESCARTES k ö zötti n é h á n y é v s z á z a d b a n következik be az előbbiekben vázolt kettős e m b e r i h a g y a t é k u n k s l e h e t s é g e s k é p e s s é g ü n k ú g y s z ó l v á n teljes helycseréje: az e m b e r e n túlmutató, s ezért m i n d e n k o r i ö n m a g u n k a t A szabadon lebegő, miközben spontán életfolyamatainkba is egyre agreszszívebben beavatkozó értelmiségi felelőtlenségnek napjainkban számottevő irodalma van. Lásd pl. csupán a jogászi közéletiségben Robert H. Bork tollából The Tempting of America The Political Seduction of the Law (New York: The Free Press & London: Collier Macmillan 1990) xiv + 432 o. és Slouching towards Gomorrah Modern Liberalism and American Decline (New York: Regan Books / HarperCollins 1997) xiv + 382 o. A hajdani szocialista világbirodalom romjain immár több mint évtizede zajló átalakulási folyamatban a fenti magatartásnak jogalakulásunkban is tetten érhető különféle vonatkozásait elemzi a szerző in Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben (Budapest: [Akaprint] 1998) 122 o. [Windsor könyvek III és Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések (Budapest: [Akaprintl 1998) 234 o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 5]. Leghangsúlyosabban e kérdésről lásd uő. 'Jogtudományunk az ezredvégen' in lustum, aequum, salutare Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére, szerk. Bánrévy Gábor, Jobbágyi Gábor, Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1998), 298-314. o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 1], mely ugyan eredetileg az MTA elnökétől kezdeményezett „tudomány napja" első akadémiai jogtudományi intézeti ünnepség ünnepi beszédeként hangzott el 1997. november 4-én, az akadémiai szellemiségre is talán jellemzően ott még évekig publikálásra nem érdemesített kézirat maradt. A perspektíva ma sem más, mint volt a XIX-XX. század fordulóján. Az, amit hajdanán José Ortega y Gasset La Rebelión de las masas (Madrid: [Espasa-Calpe] 1930) 315 o. című műve modernitás-patológiájában az eltömegesedés s a demokratizmus pusztán mennyiségi kiválasztó elve eluralkodásának tovagyűrűző hatása végkövetkezményeként e látomásában leírt, ma a „nyitott társadalom" utópiájában jelentkezik, ami éppen egyes alkotóelemeinek a lefelé nivelláló tömeghatása révén - vö. pl. Leo Strauss Natural Right and History [1953] (Chicago & London: The University of Chicago Press 1971), 131-132. o. [Phoenix: Philosophy] - haladásként csak az emberség alacsonyabb szintjének a reprodukcióját eredményezheti.
18

szerénységre intő transzcendentalitás szent hagyományának először a geometria elvont, matematikai eszményű logikai nyelvén történő kifejezése, egyszersmind ennek diszkrét elkülönítettséget sugalló fogalmiságra való visszavezetése, majd végső eredményül a t u d o m á n y - és következésképpen a mindennapi élet - körében is teljes eljelentéktelenedése. Érdekes visszaemlékeznem arra, hogy első nagy szakmai mesterem és atyai segítőm, a francia jogbölcselet művelését a második világháború után újraindító nagynevű párizsi professzor, harcos katolicizmusából s római jogi érdeklődésű pályakezdéséből adódóan is a jelen bajaira főként a Biblia s az egyházatyák és más klasszikus auktorok olvasásából merítő MICHEL VlLLEY is pontosan e történelmi időintervallumra teszi a romlást, mely a jogból mint - akkoriban még - az isteni rend támaszából erkölcsöt nem ismerő puszta hatalmi cicomát, a bármikori erősebb és gátlástalanabb akarat birtokában pedig puszta játékszert faragott. Hiszen a jog, ami megelőző klasszikus korokban mindvégig ars aequi et boni volt - vagyis a közös és senkitől sem megkérdőjelezett erkölcsi eszmény (a „méltányos" és „jó") valóraváltója az 'ars' értelmében (mely terminus saját közegében mesterséget s művészetet egyaránt jelentett, tehát szükségképpen a közösség ügyéért elkötetelezettek szakmai tudásán, készségén és jártasságán alapult) - , most egyszeriben merő voluntasszá változott. Ezzel pedig emberi esendőség, merő hatalmi akarat kaparintotta kezébe azt, ami valaha az emberek vallási-erkölcsi világrendjének része volt és ennek támaszául szolgált. így olyan arctalan közeg lett a jog, mely a mindenkor erősebbnek, kíméletlenebbnek, társaival békétlenkedve mégis talpon maradónak, mert leginkább skrupulusok nélkülinek tetszőlegesen használható (bunkóként is forgatható, pálmaágként is átnyújtható) eszközt szolgáltatott. Nemcsak közösségi és egyéni erkölcstől szakadt el hát, de - önnön saját tételezésén túl - egyszersmind bármiféle érdemi (tartalmi vagy hatást mérlegelő) megfontolástól is. Ezzel az aktussal a iust, vagyis maga a jog eszméjét a lex re, a végső hatalmat gyakorló (személyiség vagy testület) által törvényként tételezett szabályra vezette vissza. Szöveg lett hát a jog - egy tetszőleges, és ennyiben véletlenszerűen előálló textus, amit történetesen egy jogalkotásnak mondott folyamatban bizonyos formális eljárást követve generáltak és elfogadtak. A teremtett világ mozgásában megtestesülő ordo valójában n e m másnak, mint önkénynek adta át a helyét, hiszen ezen időtől kezdve bármiféle szövegből jog válhatott, amennyiben az uralkodó akarattól jogként

elfogadtatott. Bármennyire rendezett, mélyen tagolt szervezettségű legyen is egy kultúra: az, akinek hatáskört adtak a jog csinálására, ennek birtokában máris szabadon cselekedheti. Amennyiben a „jogalkotás" aktusának perfektuálásához előírt formális eljárás útját bejárja, tetszőleges - mert tetszés szerinti (a mihi piacúi módjára a „c'est mon plaisir" [„mert nekem így tetszik"] indokolásával kibocsátott) - szövegét joggá avathatja. 19 Mindezzel a jog nemcsak szabad alku, szabad önkény jogilag immár tovább n e m korlátozhatóan tetszőleges terméke lett, de egyszersmind olyasmi, ami - természetszerűleg alkotásának folyamatával mindenben megegyező - eljárási formaiságok betartása mellett szabadon tovább alakítható: fejleszthető, változtatható, visszahívható. Elmondható tehát, hogy minden ízében m u l a n d ó akkor is, ha évszázadokon át fennálló s az idő múlásával dacoló kőtáblának tervezték; változékony idők változékony eszköze lesz akkor is, ha történetesen kivételesen hosszú ideig a kívánatos magatartás kicövekelőjeként szolgál. A jog tehát, amennyiben alkotják, úgy puszta instrumentáriummá lesz - valaki(k)nek a kezében: nem a közösség sorsszerű küldetésének, transzcendentális elhivatottságának, erkölcsi meggyőződésének, áthagyományozottan közös ügyének a támogatója, h a n e m az ember önkényének szabadon formálható eszköze, a pusztán erősebbtől érvényesíthető, mert intézményesíthető csupasz akarat. Márpedig mindebből olyan következmények adódnak, amelyek ezentúl már maga a jog jellegét is újraszabják. Tudatára kell ébredAz ún. j o g p o z i t i v i z m u s egész elméleti jogrekonstrukciója erre a kiélezett dichotómiára épül: a jogon belül (vagy kívül) valami vagy a jogtól meghatározott (ebben az esetben kérdés marad, hogy mit és miként jelent egyáltalán ez a „meghatározás"), vagy jogilag meghatározatlan (ebben az esetben viszont a jogban további jogi megkötést nem szabad már keresnünk). Jellegzetes példaként az egyik végponton lásd Hans Kelsen Reine Rechtslehre (Wien: Deuticke 1934) [Tiszta Jogtan Bibó István fordításában, szerk. Varga Csaba (Budapest: {Akaprint} 1988) {Jogfilozófiák}] szigorúan jogon belüli s a jog logikája szerinti rekonstrukciós kísérletét, a másikon pedig Niklas Luhmann - pl. 'Closure and Openness: On Reality in the World of Law' in Autopoietic Law A N e w Approch to Law and Society, ed. Gunther Teubner (Berlin & New York: de Gruyter 1988), 335-348. o. [European University Institute, A / 8 ] - makroszociológiai leírási kísérletét, melynek kiindulópontja szerint a jogi szféra kiválása [Ausdifferenzierung] a társadalmi össz-egészből egyfelől a jog bináris kódjának (a 'jogi' és a 'nem jogi' rendszerszerű szétválasztásának), másfelől a rendszer új információkra nyitottsága s az információfeldolgozás zártsága egyidejűségének (ezt nevezte később autopoiézisznek) köszönhető.
19

n ü n k annak, hogy nem szentség a jog többé, h a n e m a társadalomban érvényesített játékszabályok teszik a jogot vitathatatlanná az egyedi címzettek számára. N e m a jog igazságos többé, h a n e m a társadalomban érvényesülő játékszabályok azok, amelyek egyetlen igazságot, egyedül igazságos megoldást ismertethetnek el immár a jogban mégpedig azt, amit történetesen jogi igazságként választott ki a lehetséges megoldások tömegéből a jogalkotó. S ettől kezdve egyetlen minősége van a jognak (másra nincsen szüksége, mást n e m is ismerne el): az tudniillik, hogy ez - pontosan ez és csakis ez - a jog. így tehát a jog terrénumán és eszközeivel, állami kényszerítő apparátusától támogatottan, azaz feltétlenül - bármiféle kritikai nézőpont bevitele vagy további megfontolások lehetővé tétele nélkül, vagyis: közvetlenül - ez (ismételem: pontosan ez és csakis ez) az, ami alkalmazandó. Érdekes megjegyeznünk, hogy a jogfelépülés és jogműködés sajátos logikája nézőpontjából maga a jog létrejötte - ú g y m o n d : „nagy misztérium" 2 0 gyanánt - megválaszolatlan marad e kultúrában. Hiszen az, hogy pontosan mi is jött létre, jogilag n e m magyarázható, tartalmilag előzetesen nem köthető; bármiféle új jog a fennállott régi joghoz képest nyilvánvalóan egy kívülről pusztán formai-eljárási közvetítéssel szabadon a jog testére felülről oktrojálható s ezzel a jogiság körébe bevihető termék. Másfelől azonban mihelyt a jog - bármiféle jog - létrejött, az uralkodó pozitivisztikus világkép és szakmai ideológia (deontológia) szerint alkalmazása máris egy mechanikus (mert a logikai következtetéslevonás szigorúan deduktív sémája szerinti, tehát minden ízében előrelátható és törvényszerű következményekhez vezető) folyamat terméke lesz. Márpedig tudjuk, hogy egy ilyen logizáltságú felfogásmód eleve egy a tudomány teoretikus mintájával azonos gyökerű jogfejlődést s jogműködést példáz az európai kontinensen. N e m is lehetne ez a kontinentális civiljogban másként, hiszen a mos geometricus jellegzetes gondolkodásmódjában amennyiben egy előfeltétel bizonyított, úgy logikai következménye is minden további nélkül bizonyítottként elfogadott lesz. Ráadásul mindebben a módszertani fejleményben n e m is a logika szerepjátszása tűnik annyira újdonságnak, mint inkább a t u d o m á n y egyszempontú szelekciót biztosító (mert homogenizált) eszményének totális kiterjesztése minden egyéb (a maguk m ó d j á n szintén egyneműsített és ezáltal önállóvá tett) szférára és
Hans Kelsen Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatze (Tübingen: Mohr 1911), 411. o.
20

emberi cselekvési formára - egyebek között magára a jogra. Mint láthattuk már, ebből olyan következmények fakadnak, amik magát a jog jellegét is újraszabják. Egyebek közt az, hogy • bármi a jog tartalmává tehető; • az, ami jogszerű, a jog birodalmában egyszersmind kizárólagosan igazságosként (erkölcsösként s így tovább) is meg fog jelenni; • azt, amit jogivá tettek, a jogászi logika deduktív (tehát törvényszerű következtetésekhez vezető) eszközeivel kell majd érvényrejuttatni a mindennapi életben felbukkanó egyes esetekben; következésképpen • azt, ami jogszerű, minden további megfontolás nélkül (s ezért egyedülien elgondolható jogi igazságként) kell majd érvényre juttatni minden egyes élethelyzetben. 21 Mindez tehát azt jelenti, hogy a jog saját játékszabályait követve semmiféle erkölcsi vagy célszerűségi meggondolásra n e m nyílhat már tér a jog érvényrejuttatása során. Ennek megfelelően vélelmeznünk kell, hogy a jog megalkotói a kérdéses szabály történelmi létrehozatalakor pontosan azt gondolták meg, amit erkölcsös vagy célszerű lehetett megfontolniok a jog létrehozásának „nagy misztériumot" jelentő műve során. A mechanikus jogszolgáltatás eszméje persze a jogszerűség, előreláthatóság, kiszámíthatóság - s mindezzel a jövőbe vethető biztonság - diadalát jelenti. H a d d jegyezzük meg, hogy ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében a gyakorlati jogélet erkölcsi kiüresítése, a jogot alkalmazó hivatalnoknak puszta jogszolgáltató automataként
MAX WEBER klasszikus megfogalmazásában idézve: „A mai jogászi munka, legalábbis azon formáiban, amelyek [...] a metodikai-logikai racionalitás legmagasabb fokáig fejlődtek, a következő posztulátumokból indul ki: (1) Minden konkrét jogi döntés egy elvont jogtétel »alkalmazása« egy konkrét »tényállásra«, (2) minden konkrét tényállásra az érvényes elvont jogtételekből szükségszerűen nyerhető egy döntés a joglogika eszközeivel, (3) ennek megfelelően az érvényes tárgyi jog jogtételek »hézagmentes« rendszereként jelenik meg, vagy látensen ilyen rendszert tartalmaz, vagy legalábbis a jogalkalmazás céljaira ilyenként kell kezelni azt, (4) ami jogászilag racionálisan meg nem »konstruálható«, az jogi szempontból sem lehet releváns, (5) az emberek közösségi cselekvésének kivétel nélkül jogtételek »alkalmazását« ill. »végrehajtását«, vagy ellenkezőleg, jogtételek megsértését kell jelentenie." Max Weber 'Jogszociológia' [Rechtssoziologie] ford. Józsa Péter és Sajó András in Jog és filozófia Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből, szerk. Varga Csaba (Budapest: Akadémiai Kiadó 1981), 146. o.
21

személyében jelentéktelenné és felelőtlenné válása, egyenesen saját gépies rutinná szerveződő tevékenysége legsajátabb következményei iránt törvényszerűen megmutatkozó egyre teljesebb érdektelensége, egyenesen közömbössége áll. Sőt, továbbmenve: ha társadalmi létezésünk normatív várakozásainak összetett, á m harmonikus, részeiben egymást segítő hálójában a jog kiválik a többi normatív közvetítő közeg közül, hogy autonómmá vált erőként csakis önmagáért, a benne megtestesülő véletlenszerű (a társadalomban minduntalan zajló formális hatalmi játékokban éppen uralomra jutó egyik) akaratért álljon helyt, úgy nyilvánvalóan nemcsak sajátos professzionalizmusra, önnön játékszabályai érvényrejuttatásában bizonyos fajta következetességre (s ennyiben módszertani tisztaságra) tesz szert. Mert a társadalom alapvető s kívánatos rendjének megvalósításában és fenntartásában egyszersmind szükségképpen örököl egy nyomasztó többletterhet is, amit viszont egymagában aligha tud kielégíteni. Mert minél inkább demokratikus uralomról van szó, annál inkább megjelennek a jogban is a kibúvók, egy sajátosan a jogászokra jellemző szakmai cinizmus, sőt - ez esetben már éppen indokoltan - annak tudatosítása is, hogy mind generálását, mind pedig funkcionáltatását tekintve a jog n e m más, mint egy m i n d e n ízében politikai folyamat: a társadalomban végbemenő politikai alkuk része, a szüntelenül zajló politikai játszmák aktuális függvénye és lecsapódása. Márpedig ennek szomorú, diszfunkcionális eredményeket kiváltó, olykor pedig egyenesen tragikus a következménye: a jog tényleges arculatának valóságos formálásáért - noha a jog képében a társadalmat elsődlegesen alakító tényezőről van szó - külön-külön n e m felel (következésképpen cselekvése végkifejletéért n e m is felelős) egyetlen mégoly hatalmas, akár nyomasztó túlsúllyal társadalmat felemelő vagy nyomorító politikai szereplő sem. Miután a társadalom intézményi struktúrája egészében válik olyanná, ami külön-külön az egyes befolyásoló vagy alakító részek tekintetében teljes személytelenséget és felelőtlenséget eredményez, a politikai játszma egy végső soron anarchikusan egymásra rakódó rétegekből véletlenszerűen növekvő közegbe épül bele - úgy, hogy tetszőleges szereplők (hivatottak és hívatlanok egyaránt) saját részleges nézőpontjaiktól vezérelten, saját (bármit is szolgáló vagy romboló) érdekeik jegyében cselekedve foltozgatják, szabják újra, tépázzák ezt a valamiképpen előállott, de egyiküknek sem saját tulajdonát képező, n e m is önnön személyes vagy intézményi felelősségük terhére gondozandó szövetet.

Csupán példaként álljon itt, hogy személyükben é s / v a g y testületileg senkinek sem felelős, döntésük újragondolására sem kényszeríthető alkotmánybíróságok magasztos elvektől eltelve szabadon alakíthatnak ki egy velejéig önkényes (mert jogilag elégségesen nem fundált, a szövegszerűen rögzített jogból kényszerítően nem következő, saját hatáskörükből sem levezethető, következésképpen a jogászok elvontelidegenült nyelvén a világ WEBERi elvarázsolásának [Zauberung der Welt] módján aktivizmusnak mondott) jogosultság- vagy kötelezettségkiterjesztő gyakorlatot. 22 Parlamenttől létrehozott jogvédő szószólók s a civil társadalom nevében fellépve üzletszerű működési formákra lelő emberi jogi aktivisták pedig - ahelyett, hogy erőfeszítéseiket a közösségi s az egyént illető jogok tényleges sérelmeinek feltárására és lehetséges orvoslására összpontosítanák - olykor részérdekek szolgálatában, egy a társadalmi visszacsatolás ösztönzését a feltétlen állami segélyezés igényével felváltó szociálpolitika jogi-ideologikus kikényszerítésén mesterkednek. 2 3 Amint tehát e töredékes példák tükrében is látható, a jognak sem alkotásában, sem alkalmazásában nem illetékes erők olyan elemeket építhetnek be a gyakorlatilag érvényesülő jogba, amik egyenként bár mind-mind megfontolandók, üdvösek, alkotmányossági és h u m á n u s belátásból egyaránt kívánatosak lehetnek, összességükben azonban eltérítve a jog egészét eredeti rendeltetésétől, magát a beálló jogrendet következetlenné, ellentmondásossá és diszfunkcionálissá teszik - egy mindenkinek a lábanyomát, de senkinek sem a koncepcionáló kézjegyét magán hordozó kaotikus egyveleggé avatva azt, aminek pedig kétségbevon(hat)atlanul közösként kellene felettünk állnia.
*

(Következmények: amerikai esettanulmány) A következmények kiáltóak. Ha csakis egyetlen éles villantással, mintegy esettanulmányként kívánnám főbb tanulságait egy követendő mintaként újabban folyvást elénk állított nagyhatalom mindennapiságában példázni, h a d d hivat-

E kellő mélységben - mert kellő távlatossággal - még nem elemzett témakörben lásd különösen Győrfi Tamás, Pokol Béla és Takács Albert írásait, az elsőtől PhD. értekezésként már összefoglaltan is: Az alkotmánybíráskodás a jog és a politika határvonalán (Miskolc 2000) 120 o. [kézirat]. 23 Az ombudsmani szerepfelfogás bírálatát elsősorban Pokol Béla fogalmazta meg a Magyar Nemzet hasábjain az 1990-es évek második felében számozatlan sorozatként megjelent publicisztikájában.

22

kozzam az Amerikai Egyesült Államok volt főügyészének, a Yale Egyetem egykori alkotmányjogász professzorának, ROBERT H. BORKnak beszámolójára, mely már címében üzen a hazájában még fellelhető néhány túlélő emberpéldánynak, kikről vélné, hogy őt még megértheti, miszerint a mezítlenül egyoldalúan vindikált egyéni jogok Mekkája mára már belecsúszott az erkölcstelenség Gomorrájának mocsarába. 24 Mert ára van annak, hogy egykor pusztán jogokat kiáltványoztak, de alkotmányuk nem szólt sem kötelességekről, sem a jogokkal élés közösségi határairól. S ebből a társadalom atomizálása, 25 közbeszédük szánalmas elszürkítése 26 adódott mára eredményül. Milyen eszmények közt is élnek? Nos, ha egy '68-as baloldali lázadó „B...d a behívóparancsot!" felszólítással büszkélkedik zubbonyán, miközben kihívóan fel s alá járkál a bíróság folyosóján, úgy nem találhat a Legfelsőbb Bíróság semmiféle kivetnivalót mindebben, hiszen e nemes testületnek kőbe vésetten örökérvényességre szánt fennkölt véleménye szerint „Aligha különbözik egyikünk vulgaritása a másikunk költészetétől." 27 Ha egyik társa nyilvánosan elégeti a Nemzet lobogóját, miközben „Amerika: piros, fehér, kék - k ö p ü n k rátok még!" rigmusát üvöltözi körös-körül, úgy hiába is tilalmazza negyvennyolc tagállam és maga a szövetségi kormányzat is a hivatalos zászló megbecstelenítését, mégsem ítélhető el az önmegvalósítás ilyen eredeti módja zászlóégetésért, hiszen hová tűnnék a szólásszabadság, „ha arra kényszerülnénk, hogy a m a g u n k politikai választásait polgártársainkra erőltessük"? 2 8 Á m ugyanakkor e magas bírói f ó r u m szerint rögvest jogvédőért kiált, ha történetesen D e b o r a h Weisman kisasszony azon szituációba csöppen, hogy állami iskolai évkezdéskor egy rövid s felekezethez sem kapcsolódó fohászt állva vagy legalább tiszteletet tanúsító csöndben kellene végighallgatnia, mert - óh, borzalom! - „nemes kényszerítés" esete látszik itt fennforogni, és az, hogy egy őkisasszonysága által n e m feltétlenül vallott vallási megnyilatkozás eltűrését várják tőle, már egyéni érzékenységét sértheti. 29
Bork Slouching towards Gomorrha..., 6. fej. William A. Donohue Twilight of Liberty The Legacy of the A[merican]C[ivil]L[iberties]U[nion] (New Brunswick, NJ: Transaction Publishers 1994), 65. o. 26 Mary Ann Glendon Rights Talk The Impoverishment of Political Discourse (New York: The Free Press 1991). 27 Cohen v. California, 403 U.S. 15 (1971), at 25. 28 Texas v. Johnson, 491 U.S. 397 (1989), at 417. 29 Lee v. Weisman, 505 U.S. 577 (1992).
25 24

Ám mindez nem az ég áldásaként, mennyei m a n n a adományaként hull a földre. Amint SCALIA, a Legfelsőbb Bíróság bírája rámutatott, ez az érzékenységváltás épp az ő testületének tudható be,
„ e n n e k a liberalizmust ö n n ö n gyakorlatában é p p e n m e g t a g a d ó bíróságnak, m e r t o d a vetemedett, h o g y a t á r s a d a l o m e pillanatban vallott (de esetenként a jogászelitnek a többség véleményével é p p e n szembefutó) értékeit e g y m á s u t á n alapjogunkba írja bele" 3 0

- nem ritkán (például a magzatelhajtás jogosultságként kimondásakor) nem is csupán bármiféle kifejezett alkotmányi felhatalmazás vagy feljogosító háttér nélkül, de még a látszatokkal sem bajlódva azért, hogy legalább megkísérelje az alkotmányi indokolást. 31 Ismeretes, hogy a Bíróság balliberális politizálódása EARL WARREN idején indult. Ekkor a politika beszüremkedése a legfelsőbb bíráskodásba még a trösztellenes ügyek eltussolásában s az adófizetőkkel szemben a kormányzati döntések megvédésében jutott kifejeződésre. De mára a dolgok - folytatódik a beszámoló - egyenesen „kulturális hadviseléssé" fajultak. 32 A Harvard Egyetem egyik jogászprofesszora írja:
„ A z alkotmányellenesség k i m o n d á s a az utóbbi n é g y é v t i z e d b e n csup á n arra szolgált, h o g y az amerikai politikai s p e k t r u m szélsőbalját elfoglaló kulturális elit a jogba ültethesse saját politikai kívánalmait." 3 3 M á s szavakkal körülírva, „a bírósági a k t i v i z m u s társadalmilag destruktív politikát kényszerít ki, melynek forrása [...] az e g y s z e r ű polgároktól gyökerében idegen balos kultúrelitben rejlik." 34

Volt is mindennek a bekövetkeztében valami sorsszerű. Hiszen „a nihilizmus alkotmányos elvvé emelése", s ennek részeként „az erkölcsi káoszban végződő radikális individualizmus és a zsarnokságot célzó radikális egyenlősdiség" aligha intézményesíthető másként, mint „egy legitimitást nélkülöző bírósági működésben rejlő hatalombitorlás útján". 35 Ez az ugyanis - és sajnálatos módon nem egyéb - , amit az uralkodó háttér kikényszerít. Mert t u d n u n k kell, hogy
30 31

Justice Scalia, dissenting in United States v. Virginia, 116 S.Ct. 2263 (1996). Bork The Tempting of America. 32 Bork Slouching..., 110. o. 33 Lino Graglia 'It's Not Constitutionalism, It's Judicial Activism' Harvard Journal of Law & Public Policy 20 (Winter 1996), 293. és köv., különösen 298. o. 34 Uo., 299. o. 35 Bork, 332., 331. és 319. o.

,,[a] m o d e r n liberalizmus alapjában véve h a d i l á b o n áll a d e m o k r a t i k u s k o r m á n y z á s s a l , hiszen olyan e r e d m é n y e k é r t áll ki, amiket s z a b a d o n m a g a a n é p aligha választana." 3 6

Pedig ez a fejlemény a honi krónikás szerint nyilvánvalóan az amerikai alkotmányos rend, a demokrácia megcsúfolása, hiszen üzenete szerint
„ n e m v a g y u n k i m m á r s z a b a d o k abban, h o g y alapvető erkölcsi és kulturális ü g y e k b e n választásainkat megejtsük, mivel a Bíróság m i n d e n b e n ellenőriz - amikor és a h o g y a n néki tetszik. M i n d e z egyszersmind a legitimáció válsága is, hisz a politikai n e m z e t n e k semmiféle m ó d j a nincsen a válaszolásra." 3 7

Az 1964. évi Civil Rights Act megfogalmazta a diszkrimináció tilalmát. 38 Ebből lett az „affirmativ cselekvés" intézménye [affirmative action], alkalmazási és előléptetési előny kötelező biztosításával feketék és nők számára 3 9 - a visszatérő indokolás szerint azért, hogy „jóvátegyék a múltbeli diszkriminációt". Azóta ezt az eredendő jogkiterjesztést is mértéktelenül törvényi keretein túl tágították. Kormányzati szervek m a g u k határozgatják meg (persze bármiféle törvényi felhatalmazás nélkül), hogy kiket kell saját körükben előnyben részesítendő hátrányos helyzetű csoportnak tekinteni. REAGAN kormányzata idesorolta például N e w York haszidjait. 40 A kedvezményezés általában mérhetetlenül egyoldalúvá sikeredett. Például „bírósági ítélet helyett egy politikai akarat aktusával" alkotmányellenessé nyilvánították Colorado államnak azon alkotmányi előírását, amely „a láthatóan toleráns kolorádóiaknak a h a g y o m á n y o s szexuális magat a r t á s f o r m á k megőrzésére tett meglehetősen szerény kísérleteként a z o n politikailag h a t é k o n y kisebbséggel szemben, amelyik e magatart á s f o r m á k a t törvények használata ú t j á n megváltoztatni p r ó b á l t a "

Bork, 318. o. Uo., 109. o. 38 Jogellenes „bármiféle diszkrimináció bárkivel szemben [...] faja, színe, vallása, neme vagy nemzeti származása okából". 39 United Steelworkers of America v. Weber, 443 U.S. 193 (1979), illetőleg Johnson v. Transportation Agency, Santa Clara County, 480 U.S. 616 (1987). 40 Bork, 107. o.
37

36

- a homoszexualitást kizárta az ilyen többletvédelemre immár jogszerű igényt teremtő csoportbeosztás köréből. 41 A legfőbb ügyészi tisztet viselt imént idézett professzori szerző összegzése imígyen szól:
„Ez az i n d i v i d u a l i z m u s [...] egyként t á m a d j a a család, az e g y h á z és a m a g á n e g y e s ü l é s tekintélyét. A családot e l n y o m ó n a k , m i n d e n n y o m o r ú s á g forrásának m o n d j a . Tagadja, hogy az e g y h á z joggal sugallhassa tagjainak, mit is tekint erkölcsös magatartásnak. A m a g á n e g y e s ü l e t e k től p e d i g ismételten elvitatja az abban rejlő a u t o n ó m i á t , h o g y tagságuk feltételeit a m a g u k s z á m á r a meghatározhassák." 4 2

Az eredmény egy „pornográf" kultúra - „minden elképzelhető perverzió és obszcenitás propagandája". 4 3 Bizony ilyesmit tükröznek a statisztikák is. A törvénytelen szülések aránya 1920-ban 3% volt; 1960-ban 5% és 1970-ben 11%; á m ez a szám 1980-ban 18%-ra emelkedett, 1991-ben pedig 30%-ra. Ebből a fehérek körében a törvénytelen szülések aránya 22%, a feketéknél viszont 68%. Az erőszakos bűncselekmények előfordulásának a száma (százezer lakosra számítva) 1960-ban 1900, 1980-ban, azaz két évtized múltán azonban ennek több, mint háromszorosa, 6000 volt. A fiatalkorúak körében mindezek előfordulásának gyakorisága különösen szembeötlően növekedett: a szóban forgó h á r o m évtized során a tizenéveseknél a törvénytelen szülés aránya megháromszorozódott, az általuk elkövetett gyilkosságok száma pedig a 14-17 éveseknél 165%kal, a 18-24 éveseknél pedig 65%-kal ugrott meg. 44 Á m d e fel kell ism e r n ü n k azt, amit amerikai elemzők is tudnak: mindez n e m puszta fátum, a sors műve, h a n e m egy éppen liberálisnak mondott, tudományként művelt ún. társadalmi mérnökösködés [social engineering] szándékolt eredménye - hiszen statisztikailag kimutathatóan mindvégig p á r h u z a m b a n haladt a szociális segélyezés felelőtlen kiterjesztésével. Azzal a n e m csekély változtatással, hogy például a segély ezentúl „nem kegyként, de jogosultságként", tehát alanyi jogon lett bárki számára követelhetővé, amivel viszont a törvénytelen szüléshez korábban kapcsolódó közösségi elítélés stigmája egészében talaját vesztette. Ezzel egyidejűleg most már előfordul, hogy iskolai szexuális
41 42

Justice Scalia, dissenting in Romer v. Evans, 116 S.Ct. 1620 (1996), at 1629. Bork, 6. o. 43 Uo., 139. o. 44 Uo., 155. és 157. o.

„felvilágosítás" címén olykor nyíltan hívnak fel jobb híján orális szex, önkielégítés, vagy éppen a gyermekkornak közt is homoszexualitás útján történő feszültséglevezetésre - anélkül, hogy a szülők sikerrel perelhettek volna e nyilvánvaló visszaéléssel szemben. 4 5 Ezt az irányvesztést tükrözi a bűnüldözés gépezete is: országos statisztikák szerint száz erőszakos bűnelkövetőből egy jut valóban börtönbe, az erőszakos bűncselekményért elítélt feketéknek pedig legfeljebb a fele. 46 Nos, egyfajta kultúra csapódik le mindebben - olyan, amelyben feminista, afrocentrikus s az önfelszabadításban hívő mozgalmárok sikerrel gyűlölség tárgyává tettek minden egykor Európából érkezett értéket és amerikai talajon sarjadt hagyományt egyaránt. A National Endowment for the Humanities megbízásából összeállított közoktatási tantárgyprogramokban például a WRIGHT-fivérek, E D I S O N vagy E I N S T E I N érdemtelennek bizonyultak bármiféle említésre; maga az amerikai alkotmány egyszer került csupán szóba; talán a politikai korrektséget hangsúlyozandó, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának első, alakuló üléséről nem emlékeztek meg, csupán a Nemzeti Nőszövetség megalapításáról; s az új stíl jegyében a nebuló már „európai" (értsd: keresztény) vallási hagyományokkal sem találkozik az iskolában, helyettük viszont bőven ismerkedhet az indiánok s az afrikaiak hiedelemvilágával. 4 7

Bork, 160. és 159. o. Uo., 166. és 165. o. - A „globális falu" kórképén belül Amerika mai látleletét szembesíti Japán virulenciájával - D. H. BAYLEY kutatásai nyomán - Denis Szabó 'Normatív integráció és a bűnözés fejlődése' [kézirat, 1995] ford. Varga Csaba in Kiáltás gyakorlatiasságért..., 12-45. o., különösen 37. és köv. o. Eszerint a jog egyoldalú hipertrófiája (mind több eljárási fórum és ügyvédi beavatkozási lehetőség közbeiktatásával) csak tovább rontja a jogrend presztízsét, bárminemű hatékony ellenőrzés esélyeit. Az amerikai fejlődés egyszerre puhává és erőszakossá tette a jogot, mert az elvekre épített jogkiterjesztés eluralkodásával lehetővé tette szétcincálását, miközben agresszíven joguralmi idoljával ki is üresítette, társtalanná is tette önmagát. Magára marad hát, amennyiben nem meríthet a társadalmi integráció többi tényezőjéből, így az erkölcsből vagy a közösségi eszmeiségből többleterőt. A háttérmentalitás másneműségén, a populáció szocializálásán - vagyis a (poszt)modernitás mesterkélt ideologikus önáltatásain - kívül nincs más magyarázat arra, hogy a sokszorosan több anyagi, emberi (stb.) áldozattal felépített és működtetett amerikai bűnüldözési rendszer miért omlott össze, miközben Japánban még a személyesen átérzett szégyen változatlanul a tömeges deviancia egyik hathatós, megelőző erejű korlátja. 47 National Standards for United States History: Exploring the American Experience, Grades 5-12 (Los Angeles: University of California National Center
46

45

A z e g y e t e m e k inkább erősítik m á r , s e m m i n t k ö z ö m b ö s í t e n é k az Amerikában régóta lappangó gyakorlati analfabétizmust. Egyetemek e n is m á r l e g f e l j e b b a h é t e l s ő n é g y n a p j á n l e h e t e g y á l t a l á n f i g y e l ő h a l l g a t ó k r a lelni, a k i k v i z s g á i k r a f e l k é s z ü l é s ü k k o r v i s z o n t k ö n y v e k helyett jobbára az előadásokról m a g u k készítette magnetofon-felvétel e k e t b i f l á z n a k - n o s , ő k a z o k , a k i k m á r i g a z i „ h a l l g a t ó k " , m e r t a z olvasás szüksége (noha szégyen nélkül) m á r agónia érzetét, tehát a m e g o l d h a t a t l a n s á g b ó l előálló frusztrációt keltené b e n n ü k . 4 8 N o s , ilyen kifinomult igényességű közegben formálódik a politikai korrektség „e m i n d e n e k e l ő t t véleményközösség, társadalmi s i n t é z m é n y i n y o m á sok és fenyegetések, hiedelmek és tabuk k o m p l e x u m a , a m i egyetemeken s az a k a d é m i a i nyilvános vitában u r a l k o d ó v á lett az e l m ú l t n e g y e d é v s z á z a d során. Siker övezte a k o n f o r m i t á s n a g y m é r v ű biztosításában főként (1) faji-kisebbségi kapcsolatok, (2) szexuális és n e m i viszonyok, (3) homoszexualitás, (4) egészében az amerikai t á r s a d a l o m , és általáb a n (5) a n y u g a t i kultúrával s értékekkel s z e m b e n i állásfoglalás terén. A politikai korrektség írja elő e körben, h o g y egyáltalán m i l y e n vélem é n y e k e t , m a g a t a r t á s o k a t lehet n y i l v á n o s a n felvállalni. Ezeket gyakr a n m a g u k az egyetemek közvetítik: kötelező k u r z u s o k , k e z d ő k n e k címzett tájékoztatások, érzékenység-tréning [!], hivatalos m e m o r a n d u m o k , a megszólalás kódexei és a zaklatás kódexei, v a l a m i n t a tanárok és hallgatók publikációi m i n d ezt szolgálják. Megsértése p e d i g a közösséggel visszaéléshez [!], kiközösítéshez, informális-formális szankciókhoz, adminisztratív rosszalláshoz, előléptetésből kizáráshoz, álláskeresés megnehezítéséhez, érzékenység-tréningre ítéléshez [!] és h a s o n l ó k h o z vezethet." 4 9 Ideológiai váltás sejthető e fejlemények mögött. Legújabb elemzések szerint „ A »'60-as évek« kultúrája megkísérelte a történelmet faj, osztály és n e m i s é g t e r m i n u s a i b a n újraértelmezni. E m o d e l l p e r s z e eleve hibás

for History in the Schools 1994), kritikai visszhangként pedig Lynne V. Cheney 'The End of History' Wall Street Journal (October 20, 1994), A22. o. Id. Bork, 253255. o. 48 The Dissolution of General Education 1914-1993 (Princeton: National Association of Scholars 1996). 49 Paul Hollander 'Political Correctness is Alive and well on C a m p u s Near You' Washington Times (December 28,1993), A19. o.

volt, m e r t n e m tette lehetővé a z o n sokféle lojalitás kellő m e g r a g a d á s á t , amik a p u s z t a fajiságon vagy etnicitáson túl hatnak." 5 0

Összefoglalóan tehát a csakis a valóságnak elkötelezett s ezért nyílt esélyű elemzés eszköze helyett pusztán arra szolgálnak, hogy egy állítólagos múltbéli elnyomatottság igénybejelentéseként mások netalán más irányú vagy következtetésű elemzéseit ellehetetlenítsék. 51 Ezért a kórlelet is annak megállapításában összegez, hogy „a politikai korrektség terrorja és zsarnoksága" kiüresítette az egyetemeket hagyományos orientáló, tudományos gondolkodásra serkentő műhelyszerepükből - azért, hogy állami pénzeszközökből fenntartásuk ellenére is immár partizán szerepű „balliberális ideológiai neveidévé" formálva, egy erőszakos politikai aktivizmus fellegvárává avassa azt, ami az egykori Európában universitasként ismerten még a szellemi nemesedés lehetősége volt. 52 E liberális neoprimitivizmus hangoskodása a szerző látképe szerint mára végpontjához érkezett. Úgy érzékeli, hogy a radikális feminizmusra csapást mért annak kimutatása, hogy a nemi szerepben megmutatkozó különbségek részben örökletesek, s ezért pusztán társadalmi konstrukcióként való megfogalmazásuknak (dekonstrukciójuknak) aligha lehet értelme. A multikulturalizmus pedig zavarba jött annak statisztikai bizonyításától, hogy n e m minden kultúra tud felruházni egyformán sikeres munícióval a jelenkori világunkban történő tájékozódáshoz. 5 3 Sőt, mi több, megkerülhetetlenné vált annak beismerése is, hogy - amint legalábbis átfogó amerikai felmérések tanúskodnak erről 54 - a megismerő képesség eltérő örökletes változatokat mutat eltérő fajok között. Persze minderre n e m valamiféle felébredés, hanem az intellektuális kiteljesedés új területre átcsapása következett az ottani mindennapi (át- és túlpolitizált gyakorlatban. Képszerű kifejezéssel élve, miután rációjukra támaszkodva a bomlasztás művét befejezték, mára e ráció is ballaszttá változott: úgy utasítják immár el, mint európai fehér hímek gyűlölt „logocentrizmusa" gyökerét - kizárva és d ü h ö d t e n elutaL. H. Gann & Peter Duignan The New Left and the Cultural Revolution of the 1960s A Réévaluation (Stanford, CA: Hoover Institution 1995), 43. o. 51 Bork, 263. o. 52 Uo., 260. o., az első idézet második fele pedig 262. o. 53 Uo., 267. o. 54 Richard J. Herrnstein & Charles Muray The Bell Curve Intelligence and Class Structure in American Life (New York: The Free Press 1994).
50

sítva „akár csak eszményül" megtűrését is.55 Persze, jönnek egyszeriben a felmentő seregek is: ezúttal asztrológusok, kikből tízszer több él már meg Amerikában, mint csillagászból. Nemcsak az évezredforduló amerikai elnökének szintén Yale-diplomás felesége hisz bennük, de a tudás letéteményét magában hordozó amerikai professzori kar egynegyede úgyszintén. 5 6 Mióta liberális tolerancia a divat, homoszexuálisok és leszbikusok hirdethetnek templomokban a megmaradt híveknek igét. A „felszabadítás teológiája" néven újrafogalmazott doktrína még egyes katolikusokat is háború-, kapitalizmus- és Amerika-ellenes mozgalmárokká gyúrt át, kik MARXizáló megvilágosodásuk óta „igazságtalan reakciós struktúrákból" származtatják a „bűnt", és azért, hogy a „démonikus hatalmakat" legyőzhessék, „Isten munkatársaiként" vesznek szárnyaik alá romboló anarchista forradalmárokat egyaránt. 5 7 Annak mélypontjából, amit „a liberalizmus mély csökönyössége és antiintellektualizmusa, intoleranciája és liberalizmus-tagadása" 5 8 néven foglal össze megkeseredett kritikusunk, alig talál magának más kiutat, mint emlékeztetni néhány egyetértőnek m e g m a r a d t honfitársát arra, hogy valaha, a klasszikus ókor bukásakor is SKELLIG MICHAEL, az ír tengerparti sziklákba vájt féltucatnyi piciny monostori cellának világtól elvonult néhány szerzetese volt az, aki akkor, amikor öreg kontinensünk eszmények nélküli káoszba szétesett, átmentette hozzánk az egykori (és ebből majdanivá lett) Európa értékeit. 59
*

(Elvektől űzött doktrinerizmus) A dolgok ilyetén alakulásában, amit Amerika iménti példájában nyomon követhettünk, az elsődleges fele55

John R. Searle 'Rationality and Realism: What is at Stake?' Daedalus (Fall 1993), 55. o. 56 Bork, 263. o. 57 Uo., 286. o.; Gann & Duignan, 30. o.; K. L. Billingsley From Mainline to Sideline The Social Witness of the National Council of Churches (Washington, DC: Ethics & Public Policy Center 1990), 180. o. 58 Richard John Neuhaus 'Second Thoughts' in Second Thoughts Former Radicals Look back at the Sixties, ed. Peter Collier & David Horowitz (Lanham, MD: Madison Books 1989), 9. o. 59 Thomas Cahill How the Irish Saved Civilization The Untold Story of Ireland's Heroic Role from the Fall of Rome to the Rise of Medieval Europe (New York: Nan A. Talese 1995), 4. o.

lősséget az a doktriner - a v a g y a fogalmi kifejezés m e g s z é p í t ő magasságaiba emelve: elvies - g o n d o l k o d á s h o r d o z z a , a m i k o r u n k b a n épp e n n e m áll t á v o l a l i b e r á l i s n a k k i k i á l t o t t m e n t a l i t á s t ó l . 6 0 A t t ó l elvi, h o g y a KARTEZiánus t u d o m á n y e s z m é n y g e o m e t r i k u s - m a t e m a t i k a i e s z m é n y ű víziójára támaszkodik. Ö n n ö n sarokpontjait axiomatikus előfeltételekként rögzíti, és esetleges k é t s é g b e v o n á s u k a t v a g y bírálat u k a t e g y civilizációs m i n i m u m b a r b á r v i s s z a u t a s í t á s a k é n t torolja m e g . L o g i k a i n a k m o n d o t t ú t o n é p í t i fel - v a l ó b a n v a g y l á t s z ó l a g i l y e n alapokból kiindulva - teorémáit s posztulátumait. Ezekben a kiindul ó p o n t o k b a n hisz, az elméleti építkezés logikáját p e d i g isteníti - m á s r a v i s z o n t , m i n t a n n y i s z o r k i n y i l v á n í t o t t a , n i n c s is m á r s z ü k s é g e . H i s z e n h a esetleg e l l e n b i z o n y í t á s t ö r t é n n é k , ú g y ez ö n m a g á t r e k e s z t e n é ki a t u d o m á n y köréből, m e r t a n n a k alaphitét tagadná meg. H a p e d i g a valóság n e m i g a z o d n é k az elvi m ó d o n generált e s z m é k h e z , ú g y megjós o l h a t j u k : g y a k o r l a t á b a n a n n á l r o s s z a b b lesz m a j d a tényeknek.61

David Jonas & Doris Klein Man-child A Study of the Infantilization of Man (New York, etc.: McGraw-Hill Book Company 1970) xvi + 362 o. pszichiátriai indokolással éppen a kitalált életforma-teremtésben rögzíti az ember - és öröklött minőségei - napjainkban kulmináló degenerálódásának legfőbb forrását. 61 „Az az irány, mely az absztrakcióhoz ragaszkodik, a l i b e r a l i z m u s ; felette mindig győz a konkrét, s ezzel szemben amaz mindenütt csődöt mond." G[eorg] W[ilhelm] F[riedrichl Hegel Előadások a világtörténet filozófiájáról [Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte! (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979), 735. o. [Filozófiai írók Tára], A hagyományosnak és kialakultnak bármiféle formájától történő idegenkedés, egyidejűleg pedig mindennek tudatos jövőszabással meghaladása adja a mai entellektüel jellegzetes típusát. Molnár, különösen 309. o. „A racionalizmus éppen annak elhitetésére építi okfejtését, hogy bármit, amit önmagában elgondolhatunk, egyúttal valósággá is tehetünk." Jeane J. Kirkpatrick 'Ésszerűség és tapasztalat a politikában' ['Introduction' in uő. Dictatorship and Double Standards Rationalism and Reason in Politics (New York: Simon and Schuster 1982)] ford. Varga Csaba in Kiáltás gyakorlatiasságért..., 11. o. Egy ilyen háttér persze eleve már egy végeredményét előre kiválasztó szűrő szerepében mutatja a tudományt. És valóban: intézményesedése, paradigmatikus mivolta, módszertani s axiomatikus kritériumai okán a tudomány nem más, mint a társadalmi valóságkonstruálás egyik tényezője. Még különösebb színben tünteti fel a tudományt annak bizonyítása, hogy elsődlegesen még látásmódja sem vizsgálódási tárgyához szabott, hanem az önmagában már kialakult saját valóságlátásába visszacsatolt. Kritikus, de nem méltánytalan megfogalmazás szerint „tudományos nézőpont szerint azt szabadna csupán hinnünk, amit látunk, noha a tudomány valójában éppen azt látja, amit előzetes előföltevései alapján hisz arról, amit látnia kellene." Nasr, 206-207. o. Mindez szociológiailag is igaznak bizo-

60

Utópizmus ez, ami a valóság próbája elé állítva bármiféle gyakorlati kudarcra érzéketlen marad, mert eszkatológikus magatartásból merít, prófétikus küldetést vállal fel, s ezért konformitást követel a tényektől is. Igazságát mindenfajta igazság kizárólagos letéteményeseként hirdeti, s ezért bármiféle többséggel, meggondolással, kemény valósággal, szembeszökő kártétellel vagy nyilvánvaló lehetetlenüléssel szemben is makacsul ragaszkodik saját változatához: magyarázatához vagy programjához. Ö n m a g á n túl így lesz m á r immúnis mindentől. (Persze önigényén túl alig is van más benne.) Semmi meg n e m rendítheti, mert minden kataklizmából önmaga igazságában tovább erősödve kerül ki győztesként. Türelmetlensége már-már önnön tudományából is kirekeszti, mert - LUDWIG FEUERBACH kései rokonaként - a m ú g y sem magyarázni akar, h a n e m m i n d e n t megváltoztatni. Valóságtól elidegenült entellektüelek életpótlék-cselekvése, szalonforradalmisága ez. Lenyűgöző analitikus élű dekonstrukciók születhetnek ugyan ebből, á m rögvest teljes tanácstalanság áll be, görcsös válaszok gyakorlatiatlan szélsősége követi, mihelyt egy elvi manifesztum (liberális minimum, világbanki várakozás, állammal szembeszegezett igény) pozitív vagy negatív (másokkal szemben kritikai) megfogalmazása helyett bármiféle konstruktív társadalomépítő javaslattal kellene előállania. Nos, azért elv az elv és n e m más, mert meghatározhatatlanul lebeg a minden és a semmi közt a logikai prédikátumok éterében. Azért beszél a morálfilozófia é p p az elvek kapcsán „egymásravetített egyensúlyról" [reflective equilibrium],62 mert az elv úgy tesz, mintha m o n d a n a valamit, noha semmit sem m o n d addig, amíg felhasználóként m a g u n k n e m provokáljuk példák tömegén keresztül, hogy logikailag immár értékelhető kijelentések sorozatával kicövekeljük az itt

mert „a társadalomban végbemenő cselekvés sikere több partikuláris t é n y től függ, mint amennyit bármelyikünk is megismerhetne. Egész civilizációnk ezért szükségképpen sok olyasminek az e 1 h i v é s én nyugszik, amikről nem t u d h a t j u k , hogy KARTEZiánus értelemben i g a z a k - e , vagy sem." F[riedrich] A. Hayek Law, Legislation and Liberty A N e w Statement of the Liberal Principles of Justice and Political Economy [1976-1979], Complete one-vol. edition (London, etc.: Routledge & Kegan Paul 1982), 12. o. 62 Nelson Goodman Fact, Fiction, and Forecast (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 1955), 65-68. o. nyomán John Rawls A Theory of Justice (Cambridge, Mass.: The Belknap Press of the Harvard University Press 1971), 20-21., 48-51. és 120. o., a fenti összefüggésben értelmezésére pedig Varga A bírói tény megállapítási folyamat..., 152. o.
nyul,

és most levonandó lehetséges üzenetének a határait. Vagyis az elv semmi addig, ameddig nem értelmeztük, s az válik majd belőle, amit saját használatunkra saját értelmezésünkkel - kontrasztív példák sorának megválaszoltatásával - magunknak belőle kihámoztunk. Az európai kontinens jogi gondolkodásáról tudvalévő, hogy az, amit jogi pozitivizmusként ismerünk, néhány évszázad - a polgári átalakulás nyomán született jogkodifikációk kora - óta ún. s z a b á l y - p o z i t i v i z m u s s á egyszerűsödött. Pontosabban körülírva e folyamatot, JUSZTINIÁNUSZ és a felvilágosult abszolutizmus korai kódexei (különösen NAGY PÉTER, NAGY FRIGYES és mások kíméletlenül egyszempontú jogmeghatározása) nyomán végül is a jog [ius] eszméjét civilizációnkban egy a társadalomra rákényszerített s az államhatalom birtokában szabadon változtatható akarat [voluntas] törvényi kinyilatkoztatására [lex] visszavezették, s így a hajdan értéket, eszményi mintát, dolgok feltárandó mértékét jelölő jogot egy pusztán formális szövegre [textus] redukálták. Egyidejűleg mindezzel a jogászi hivatásban kifejlesztett mesterségbeli tudásra - a „jogászi módszertan" körében (hallgatólagosan, de kőkemény kizárólagossággal) elismert eljárásokra, érvelésekre, hallgatólagosan átörökített szakmai értékek érvényesítésére - bízták e textus konkrét helyzetekben történő értelmezésének, gyakorlatba ültetésének nehéz feladatát. Jogként csak a törvényhozótól tételezettet vállalták (innen a 'pozitív' jog kifejezés), s pontosan azért folyamodtak a kodifikáció eszközéhez, hogy tételezés révén kimerítő szabályrendszert hozhassanak létre. Ilyen konstrukció felépítésével vélték szolgálni a jogbiztonságot. Geometrikus-matematikai víziójuk jegyében az „alkalmazás" logikai vastörvényeire és következetességére bízták magukat, miközben csak és kizárólag a textusban rögzített szabályokból törvényszerű következtetéssel adódó következmények levonását és gyakorlati kikényszerítését érezték feladatuknak. 63 A szabály-pozitivizmusban rejlő logikai eszmény sugallatát követve érzéketlenné váltak hát saját cselekvésük közvetlen társadalmi következményei iránt: elháríthatták maguktól egy személyében felelős döntéshozó erkölcsileg is válaszút elé állító aggályait, s ehelyett egy
Vö. a szerzőtől A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002) 439 o. és 'A bírói tevékenység és logikája: Ellentmondás az eszmények, a valóság és a távlatok között' Állam- és Jogtudomány XXV (1982) 3, 464-485. o. {reprint in Varga Csaba A jog társadalomelméletefelé (Budapest: [Osiris] 1999), 189. és köv. o. [Jogfilozófiák]}.
63

kívülről-felülről adottként általuk megfogható (mert m á r fennállónak vélelmezett) mintához - a szövegben rögzített szabályhoz s ennek logikai eszmény szerinti, a szakmai hagyománytól szentesített értelmezéséhez - ragaszkodtak. Az elvet mint a szabálytól megkülönböztethető irányító erőt a legkorábbi időktől ismerték u g y a n az európai kontinensen is. Á m szerepe n e m volt több, mint a múlt n e m feltétlenül nevesítendő, de magától értetődően követendő hagyományának hallgatólagos jogi előföltevésként történő közvetítése (s ennyiben kétséges helyzetekben egyfajta irányjelzés) - fel sem ötlött azonban b e n n ü k annak lehetősége, hogy magukkal a szabályokkal szemben, a szabályok eseti kijátszására vagy gyakorlati lerombolására próbálják az elveket felhasználni. E hagyomány töretlen továbbélése volt mindvégig az európai kontinentális jogfelfogás egyik tartóoszlopa. N e m vált le erről az angolszász fejlődés sem, melyben egészen a második világháború utáni időkig a múltban felhalmozódott esetjogból az új eset eldöntésének követendő mintája kialakításában segédkező induktív érvelésben a maga módján szintén az elvek ilyen kisegítő szerepe érvényesült. Nos, a '68-ban színrelépett generáció ezt kezdte ki és forgatta visszájára az Amerikai Egyesült Államokban - az alkotmányosságban és az alkotmány érvényre juttatásában saját dekonstruktiv felfogása, valamint az immár a jogrenddel szembefeszülő, majd kritikai meghaladásával azt szétfeszítő emberi jogi ideológiák és mozgalmak hatására. Az amerikai gyakorlatban ma érvényesített politikai aktivizmus jogi világképe szerint a tételezett jog csupán egyféle lehetségesen aktualizált lebontása egy felsőbb érvényességű jogrendnek, melynek forrását alkotmányosan elismert jogelveknek s ezek logikailag kibontható következményeinek a láncolata adja. Ennélfogva rutinhelyzetben a bíró n e m tesz mást, mint j o b b h í j á n (azaz: mintegy szubszidiárius jogforrás gyanánt) alkalmazza a tételes szabályt - mintegy (metaforikus kifejezéssel) annak bevallásaként, hogy történetesen akkor és ott éppen n e m lát benne alkotmányossági, jogelvi vagy emberi jogi aggályt, tehát ez alkalommal nincs oka (vagy alapja) arra, hogy a törvényt mellőzze, s helyette saját, felsőbb elvi forrásokból közvetlenül az eldöntendő ügyre vonatkoztatottan levont vagy teoretikus okfejtéssel támogatott szabály-változatát érvényesítse. Nos, mint előbbi látleletünkből is kitetszhetett, az elvből azóta az Amerikai Egyesült Államokban, de belőle kiindulóan globális méretekben is terjedően egy úgyszólván a jogi körében m i n d e n t hatalmába kerítő fegyver lett. N e m az uralja immár a jogot, aki törvényhozóként

s z a b á l y r e n d s z e r é t létrehozta, h a n e m az, aki az a l k o t m á n y - akár p u s z t á n ü n n e p é l y e s , p a t e t i k u s , esetleg c s u p á n i r á n y t jelölő, v a g y p o n t o sabban m e g n e m határozott eszményt mint kívánalmat vagy progr a m s z e r ű i r á n y t j e l e n t ő - s z ó f o r d u l a t a i b ó l e l v e t o l v a s ki, 6 4 v a g y i s a k i egy p r ó k á t o r k é n t kikényszerített eljárási lehetőséggel élve v a g y saját bírói p u l p i t u s á v a l gyakorolható hatalmával visszaélve, egy így „megtermékenyített" elvre (vagy a m é g merészebb, m é g „konstruktívabb", m e r t m é g gátlástalanabbul „aktivista" m a g a t a r t á s t választva, ilyen elvből logikai levezetéssel s z á r m a z t a t o t t „ m á s o d l a g o s " elvekre65) hiv a t k o z v a , e g y a k á r e g y é b k é n t világosan és e g y é r t e l m ű e n m e g f o g a l m a z o t t s z a b á l y é r v é n y e s í t é s é n e k a k i f e j e z e t t é s n y í l t m e l l ő z é s é v e l is, saját m e g o l d á s á t játssza ki és próbálja a t á r s a d a l o m r a rákényszeríteni „a j o g " ú t j a k é n t . E z a z e l e i n t e c s u p á n t e o r e t i k u s a n k i m u n k á l t l e h e t ő ség66 a z ó t a v i l á g s z e r t e a tényleges j o g g y a k o r l a t b a n k ö v e t e t t és - ú g y m o n d - t u d o m á n y o s a n is i g a z o l t i r á n y z a t t á n ö v e k e d e t t , 6 7 a m i n e k h u l l á m a i m á r n á l u n k is b e l ü l r ő l p r ó b á l j á k m a r d o s n i a j o g falait. 6 8

64 Klasszikus kifejezése ennek Benjamin Hoadly bangori püspök kiállása királyával szemben [Sermon Preached before the King (1717)]: „az az igazi törvényhozó, akinek abszolút tekintélye van bármely [...] törvény értelmezésére, és nem az, aki először leírta vagy kijelentette azt". Id. John Chipman Gray The Nature and Sources of the Law [1909] 2 nd ed. (New York: Macmillan 1948), 102. o. 65 Magyar alkotmánybírósági döntési gyakorlat elemzésében kifejtve lásd pl. Béla Pokol 'The Constitutionality of Legislation' [1993] in European Legal Cultures ed. Volkmar Gessner, Armin Hoeland, Csaba Varga (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996), 451-454. o. [Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures 1]. 66 Ronald M. Dworkin 'The Model of Rules' University of Chicago Law Review 35 (1967), utóbb ezen írás világszerte viták középpontjába kerülő számos újranyomásának címe szerint: 'Is Law a System of Rules?'. 67 A tudományban a jogi érveléselmélet tévedt erre az útra, Németországban pedig különösen Ralf Dreier in Recht - Moral - Ideologie Studien zur Rechtstheorie (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1981) 365 o. [Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft 344] és Recht - Staat - Vernunft Studien zur Rechtstheorie 2 (Frankfurt am Main: Suhrkamp 1991) 247 o. [Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft 954]. 68 A magyar alkotmánybírósági gyakorlatban pl. „a Magyar Köztársaság demokratikus j o g á l l a m " dodonai alkotmányi kijelentéséből származtattak olyan kritériumokat, amelyekkel aztán társadalmilag kiemelkedően romboló, a rendszerváltoztatás szándékát nem egyszer s nem egy tekintetben végérvényesen visszájára fordító következményekkel - ámde egy elvont alkotmányosság eszményi idoljának szentségét érvényre juttatva - nyilvánítottak alkotmányellenessé törvényeket. Megjegyzendő, Magyarországon a jogállamiságnak úgyszólván nincs semmiféle dogmatikai kifejtése - vö. pl. a szerzőtől 'A

Ezzel pedig ismételten mai világunk problematikussá válásának egyik kiindulópontjához érkeztünk vissza. Jelesül, az ember mintha technológiai sikereitől olyannyira elvakult volna, hogy n e m is érzékeli immár az általa önmaga körül konstruált világnak é p p e n magára az emberre leselkedő veszélyeit. Tudományosan alátámasztottnak hitt utópizmusok uralják hát szellemünket, a logika pártatlan erejére bízott önhitünk a doktriner önérvényesítés pózát vette fel - isteni teremtő erővé váltnak látjuk magunkat, az elhagyott múlt csökevényeként tekintve vissza egykori gyengeségünk sugallataira: hagyományra és tapasztalatra, hitre és erények tanítására egyaránt. 69
*

(Eszmény: matematikai-logikai [rejkonstruálhatóság) Mind a matematika, mind a logika - történetében, axiomatikus eszményű kifejtettségében (pontosabban: kifejtettségeiben) - nyilvánvalóan egyetemes. N e m ismer határokat, legfeljebb az elvont bölcselkedést inkább vagy kevésbé elősegítő kultúrákat. Az emberi gondolkodás fejlődése szempontjából mégsem az az érdekes, hogy az általánosság síkján elvontan miként művelték ezeket görög, római, zsidó, iszlám vagy éppen reneszánsz elmék, h a n e m csakis az, hogy mire használták: mennyire és miként bízták magukat irányítására, mennyiben érezhették iránymutatónak a m i n d e n korban felbukkanó emberi dilemmák megoldásában. Nos, az európai kontinensen az utóbbi másfél évezredben egyetlen irányba mutattak a fejlemények. Végletes kifejezésében is tiszta típusát, a more geometrico eszményű gondolkodást GOTTFRIED WILHELM LEIBNIZ kedvenc vágy képe példázza: férfiaink, ha egymás közti vitáikban n e m juthatnak dűlőre, felvüágosodva irónt és palatáblát vesznek kezükbe, s felkiáltva - „Calculemus!" - „módszeres" eljáráshoz fojogállamiság és joga' [1993] in Varga Jogállami átmenetünk, 139-154. o. - , s a nemzetközi irodalom sem jut sokkal tovább annak megállapításánál, hogy szerzőktől és alkalmi kontextusoktól függően annyiféle jogállamiság van, ahányféle applikációs kísérlet. Lásd pl. Richard H. Fallon, Jr. '»The Rule of Law« as a Concept in Constitutional Discourse' Columbia Law Review 97 (January 1997) 1,1-56. o. 69 ,,[A] racionalizmus [...] inkább az elvontra támaszkodik, mint a konkrétra; inkább a lehetségest tartja szem előtt, mint a valószínűt; és többnyire nem a valóságos ember lebeg a szeme előtt, mint inkább az, amivé az ember válhat - legalábbis azt figyelembe véve, ahogyan ezt a racionalista elgondolásában elképzeli." Kirkpatrick, uo.

lyamodnak, mintegy „kiszámítják" az eredményt. 7 0 Érdekes itt megjegyeznünk, hogy a kereszténységgel közös gyökérzetű két másik ÁBRAHÁMi71 vallási-civilizációs hagyományban, az ősibb, eredeztető zsidóban és az utóbb formálódott iszlámban éppen n e m ilyen kizárólagos a pusztán logikára (vagyis fogalmi elvonatkoztatások matematikai kezelésére) történő hagyatkozás öröksége. Teokratikus hagyományú rendekről lévén szó, a keretet a teológia adja, a jog pedig e kereten belül a társadalmi alkalmazás irányainak s határainak megvonására hivatott. Nos, a zsidó és az iszlám kultúrában a jog sem eleve kompetensnek, sem végső kritériumnak nem tekinti a logikát. Persze, nem azt utasítja vissza, hogy alkalmazási körében felhasználhassa, de egészében mesterkélt előföltevésre építő s ezért túlzottan is leegyszerűsítő eszköznek tekinti ahhoz, hogy emberi dolgokban egyáltalán rábízza magát. 7 2 A logikai azonosság logikai kategória; nem emberi dologról vall. A logikailag feltárt paradoxon, következetlenség vagy ellentmondás elsősorban s mindenekelőtt legfeljebb magáról a logikai megítélésről vall. 73 Az ember erkölcsi tépelődéséről annyit sugall csupán, hogy túlG. W. Leibniz Philosophische Schriften hrsg. Carl Immanuel Gerhardt, IV (Berlin: Weidmann 1875-1890), 200. o. Vö. még a szerzőtől 'Leibniz és a jogi rendszerképzés kérdése' Jogtudományi Közlöny XXVIII (1973) 11, 600. és köv. o., 2. pont. 71 E megjelölést Nasr (8. jegyzet) visszatérő használatából kölcsönöztem. 72 Vö. pl. Chaïm Perelman 'Legal Ontology and Legal Reasoning' Israel Law Review 16 (1981) 3, különösen 358-359. o., illetőleg Lawrence Rosen 'Equity and Discretion in a Modern Islamic Legal System' Law & Society Review 15 (1980-1981) 2, különösen 232. és köv. o., és - ezeket is magábanfoglalóan - Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The N e w York University Press 1992), IV. rész: 'Comparative Legal Methods' [The International Library of Essays in Law and Legal Theory: Cultures 1] {magyarul Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 2000) xi + 397 o. [Jogfilozófiák]}. 73 Vö. a Babilóniai Talmud elbeszélését a SHAMMAI és HILLEL ellentétes jogászi véleményei közti vitáról, melynek az égből alászálló hang vet csak véget: „Mindkettő az Isten szava.". The Babylonian Talmud Seder Mo'ed III: Erubin (London: The Soncino Press 1938), 13b, 85-86. o. Mert „[k]ét szembenálló és egyenlőképpen ésszerűnek nyilvánított értelmezés közül az ember megejti választását, ha ez éppen szükséges; de véletlenül sem arra hivatkozva, hogy ezek bármelyike hamis vagy ésszerűtlen lenne." Chaïm Perelman 'Désaccord et rationalité des décisions' in Archivio di Filosofia ed. Enrico Castelli (Roma: Istituto di Studi Filosofici 1966), 98-93. o. {magyarul in A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek, szerk. Varga Csaba (Budapest: [ETO-Print] 1998]), 19. o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et
70

zottan is összetett ez egy mindent pusztán formalizált önelvére csupaszító megközelítés számára.
*

(Az emberi dilemma) Következtetések nehezen kínálkoznak nyugati civilizációnk e kórleletéből, leginkább mert eddig alig kétségbe vont sarokponti előföltevéseket érintenek. Hiszen gondoljuk csak meg: tudománya intézményesítésével, 74 önmagát ennek alárendelő módszeres gondolkodásával a nyugati ember meghódította környező világát - valóban meghódította, hiszen jármára fűzte, tetszése szerint akár szét is rombolhatja immár a m ú g y is globális faluvá tett glóbuszunkat. Csak ő érte ezt el, csakis ezzel érte el - így hát n e m arról v a n szó, hogy jó-e vagy rossz, alkalmas-e vagy alkalmatlan ez az eszköz, h a n e m kizárólag a többnyire meg sem fogalmazott előkérdésről. Annak kérdéséről, vajon az ember e rendkívüli teljesítményben megmutatkozó tehetségének szükségképpen el kell uralnia magát az embert is? Ha technológiájában bizonyult ily mértékben sikeresnek, ú g y az embernek magának is technológiává, az általa teremtett technológia csupasz kiszolgálójává kell lennie? Vajon teremtett lényünk n e m éppen sokszínű és sokágú adottságával, sokirányú képességével lett úrrá környezetén - és sokáig önmagán is - e földön? Tehát a m a g u n k b a n fölfedezett szerszámkészítő adománynak vajon egyszersmind sorsunkká is kell válnia? Az, ami jó, ha saját helyén, jóra használják, csakis hipertrófiájában, mindenen és m i n d e n ü n k ö n eluralkodva mutatkozhatnék meg? Egészen elfelejtkeztünk már őseink bölcsességéről, erény és arány egymásrautaltságáról? Vajon a haszonelvűség kiválasztó elvével szükséges-e egyszersmind már ö n m a g u n k emberi mivoltát is gúzsba kötni? Nehéz bármiféle következtetés levonása azért is, mert e nagyszerű sikerek láttán hálátlan (s tán jogosulatlan is) lenne egyszerűen zsákutcába kerülésről elmélkednünk. Mégis, kortárs törekvések példázzák, hogy bármiféle reformszándék, a valós helyzetre rádöbbenés anélkül, hogy egyidejűleg az ide vezető helyzetet is tisztáznánk, az alapokat

Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, III Fasciculi 2]}. Az egész problematikához lásd a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái, passim, különösen 150-151. o. 161. jegyzet. 74 Az institucionalizálödás - joggal - maga is a tudományfejlődés egyik alapköve. Vö. pl. Vekerdi (12. jegyzet), passim.

gyökereikig visszanyúlóan újragondolnánk, legfeljebb retorikai m a l a s z t , p ó t c s e l e k v é s m a r a d . 7 5 V i s s z a kell t a l á l n u n k h á t e m b e r i é r t é k e i n k eredendő f u n d a m e n t u m á h o z , s újra birtokba v e n n ü n k összes képességünket, mely nékünk, embereknek megadatott. Láttuk m á r , h o g y n e m készségeink s eszközeink erőteljes - akár e g y o l d a l ú - fejlesztése, h a n e m a r á n y t és m é r t é k e t n e m ismerő, saját alkalmazási területén messze túlterjeszkedő eluralgása fogalmazódott m e g e látleletben.76 Láttuk m á r , h o g y n e m az előreláthatóság és biztonság garanciáinak a j o g m ű k ö d é s b e építése, h a n e m a személyes dönt é s é r t v i s e l e n d ő f e l e l ő s s é g (a m i n d e n k o r i ü g y n e k ü g y k é n t f o g a d á s a , s ezzel egzisztenciális választásként m e g o l d á s a ) kiiktatása felett érdem e s itt é s m o s t e l t ű n ő d n ü n k . 7 7 A z e u r ó p a i g y ö k e r ű k o n t i n e n t á l i s é s angol-amerikai jogban régóta m e g f o g a l m a z ó d t a k m á r különféle javaslatok a jogi d ö n t é s h o z a t a l f u n d a m e n t a l i z á l á s á r a , formális igazolásán a k kifejtő-bizonyító (szubsztancializáló) m a t e r i a l i z á l á s á r a , a jogi p r o c e s s z u s o k t á r s a d a l m i l a g r e s z p o n z í v v á tételére78 - ezek a z o n b a n m i n d -

Számos gondolat - pl. „a növekedés határai", „a fenntartható fejlődés" - , mely értelmet kívánt keresni s ezzel korlátot szabni, a megalapozó előföltevésekkel nem szembesülve, csupán néhány kiválasztott következmény minimalizálásával vagy optimalizálásával foglalkozhatott. 76 „A racionalizmus [...] azok közé a dolgok közé tartozik, amelyeket nem lehet teljes egészükben elfogadni vagy elvetni, hanem megfelelő területre kell határolni. [...] Való, hogy az ész a tiszta logika és a matematika birodalmában szabad és független, saját törvényeit követi. A baj akkor kezdődik, mikor ezt a pusztán elméleti gondolkodást az élet és társadalom valóságára viszik át, ahol az ész bíróként kötve van a tapasztalatokhoz és körülményekhez." Wilhelm Röpke A harmadik út [Gesellschaftskrisis der Gegenwart], 2. kiad. (Budapest: Auróra 19431?]), 58. és 59. o. 77 „A törvények oly számosak, egymással annyira ellentmondásban levők és dacára látható szigorúságuknak, olyannyira hajlíthatok, hogy mindig ítélkezhetünk a méltányosság alapján. - É s így tesznek? - Soha, mert a méltányosság alapján ítélkezve, felelősséget vesz magára az ember, amit senki sem akar tenni." Emile Faguet A kontárság kultusza és a felelősségtől való rettegés [Le culte de l'incompétence Et l'horreur des responsabilités (Paris: Grasset 1910-1911) (Les Etudes contemporaines}] II, ford. Szánthó Gyula (Budapest: Franklin-Társulat [é.n.]), 10. o. [Kultúra és tudomány]. Nem véletlen, hogy a felelősség-elv hiányát a demokrácia természetszerű járulékának látja Várkonyi, 255. o. is: „ha kisebbségben marad, nincs szava, ha többségre jut, minden cselekvése jogosult, megbukhat, de nem büntetik." 78 Richard A. Wasserstrom The Judicial Decision Toward a Theory of Legal Justification (Stanford: Stanford University Press & London: Oxford University Press 1961) 197 o., Per Olof Bolding 'Reliance on Authorities or Open Debate?

75

máig pusztán a praktikum utilitárius igazolhatósága elvi körében mozogtak, fel sem vetve az alapkérdést: a jogászi gondolkodásnak a tud o m á n y mintájára képezett általános gondolkodói mentalitásunkba történő beágyazottságát. P e d i g VÁRKONYI NÁNDOR é p p e n e n n e k é v e z r e d e s alakulásáról, az ember sorsának gondolkodásunk sorsával osztozó problematikusságáról szólott. Márpedig az ember és képességei összetettségének hagyománya, adottságaink mindenoldalú birtokbavételének és fejlesztésének igénye, az emberi bölcsesség és tudás forrásainak gazdagsága, s bármely kiválasztott „királyi út" önmagába bezárkózó szegényessége, kizárólagosságának eredendő ambivalenciája az emberiség nagy kultúráiban mindenütt megfogalmazódott. S - legalábbis jelképes értelemben - bármiféle egyoldalúság helyett valamiféle szintetizáló Végső Feloldás igénye BRESCIAI ALBERT s z i n o p t i k u s l á t o m á s á b a n E u r ó p á b a n már évszázadokkal DESCARTES születése előtt megfogalmazódott akkor, a m i k o r AQUINÓI TAMÁS halálakor ALBERT testvér l á t o m á s á b a n SZENT ÁGOSTON m ű v ü k közösségéről s egységéről tett t a n ú s á g o t néki. 79

Two Models of Legal Argumentation' Scandinavian Studies in Law XIII (Stockholm: Almqvist & Wiksell 1969), 59-71. o. és Philippe Nonet & Philip Selznick Law and Society in Transition Toward Responsive Law (New York, etc.: Harper « c S Row 1978) vi + 122 o. példájában vö. a szerzőtől Jogi elméletek, jogi kultúrák Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből (Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem „Összehasonlító Jogi Kultúrák" projektuma 1994), 143-144., 278-280. és 226-236. o. [Jogfilozófiák]. 79 „Mert Ő az én fiam, ki híven követte az apostoli tanítást s az enyémet is, és ezzel megvilágosodást adott az Egyháznak [...]." [Antal, bresciai dominikánus testvér in] 'First Canonisation Inquiry', LXVI. pont in The Life of Saint Thomas Aquinas Biographical Documents, ed. Kenelm Foster, O.P. (London: Longmans & Baltimore: Helicon [é.n.]), 104. o. A gondolkodásban s a nyelvhasználatban egyfelől a megtermékenyítő bizonytalanság vállalása, másfelől a logikailag axiomatikusan rendezett fogalmi szigorúságra törekvés ellentéte és egy majdani (lehetséges?) végső szintézisben (ezt nevezi az irodalom The Great Resolutionnek) feloldódása jegyében lásd a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái, 2.3.3. pont, különösen 150. o.

MÉRTÉK ÉS ÉRTÉK, avagy az öncélúság önveszélyessége*

Nemrégiben jelent meg Rómában - a Szenátus és a Vatikán könyvkiadóinak közös gondozásában - egy reprezentatív könyv II. JÁNOS PÁL pápaságának 25. évfordulójára. MASSIMO VARI római professzor, az olasz alkotmánybíróság emeritus elnökhelyettese szerkesztette a kötetet, melyben a világ minden tájáról felkért neves jogászok írásai olvashatók a Szentatya megnyilatkozásaiban felvetődő témák továbbgondolásaként. A mintegy négyszázhúsz szerző bíborosok, tudósok s a gyakorlati jogélet vezetői - között volt Varga Csaba, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának professzora is. • A hosszabb-rövidebb tanulmányok sorából egyértelműen kiderül, hogy a szerzők felfogása szerint a katolikus hagyomány korántsem pusztán egy tiszteletreméltó örökség, h a n e m a világ mai állapotában egyre jelentősebbé váló stratégiai erő.

Pedig az ember azt hinné, hogy egy ilyen alkalmi kötet szerzői inkább csak tiszteletkört futnak az ünnepelt körül... • A szerzők ehelyett inkább örültek az alkalomnak, hogy e rangos „ f ó r u m o n " együtt adhatnak hangot fájdalmas, riasztó tapasztalatuknak és reménységüknek. Az erkölcsi relativizmus korát éljük, amelyben egyre inkább háttérbe szorulnak az olyan lényegi kérdések, mint hogy mi a helyes magatartás, és a joggyakorlásban is egyre inkább pusztán eljárási lépések függvényévé válik az, hogy mi hát az igazság. Az egyes cselekmé-

* Első változatában 'Az öncélúság önveszélyessége: Jogászprofesszor - mértékről és értékről' [Kipke Tamás interjúja] Új Ember Katolikus hetilap, LX (2004. június 20.) 25 [No. 2915], 3. o. \

nyek megítélése helyett a vád és a védelem küzdelme válik fontossá, s elsősorban a jogász ügyességén múlik a kihirdetendő ítélet. Ebben a helyzetben életmentő lehet a felismerés, hogy a kétezer éves keresztény hagyomány a rend, a mérték aranytartalékát jelentheti a mértékét vesztett emberi szabadság veszedelmes korszakában. Amióta létezik jog, két út áll előtte. Az egyik a római jog gyakorlata, amely az emberi szabadságot saját civiljogi területén csakis megegyezések, szerződések révén tartotta korlátozhatónak - s e felfogás abszolutizálódott m o d e r n világunkban. E szemlélettel szemben mindig is fennállott egy a természetjogra épülő hagyomány, amely nem vonakodik attól, hogy különbséget tegyen jó és rossz között, mert éppen azt állítja, hogy vannak, fennállanak és kiválasztathatnak értékek és mértékek emberi alkuktól függetlenül is. A római jog fogalmához az átlagember tudatában a rend, a rendezettség képzete társul. Az Ön szavai ellentmondani látszanak ennek... Mintha azt mondaná, hogy valami itt elfajult. Miképpen juthattunk idáig? • A római jog a maga korában még „ars" volt, vagyis mesterség és művészet egyszerre, így valamiképpen még benne volt az emberi teljesség, az emberi mérték és mértéktartás is - talán éppen azért, mert nem egy kaszt sajátjaként, n e m pusztán jogászias jogként működött. A társadalmat még összetartotta közös erkölcs, s az emberi viszonyok szabályozásában ez játszott alapvető szerepet - a jog amolyan szimbolikus megerősítője, szükség esetén végső és kényszerítő erejű eszköze volt e közös alapnak csupán. Az újkorban a szabad szerződés gondolatával társult gondolatszabadság lassan erodálta a társadalmat összetartó és szabályozó összes többi erőt, így a közös erkölcsöt is. Nos, folyamatában ez olyan rettenetes nagy többletterhet rótt a jogra, amelyet az aligha képes egyedül elhordozni. Ki is tér annak megválaszolása elől, hogy mit tehetsz, s ehelyett azt igyekszik minél pontosabban körülhatárolni, hogy miképpen küzdhetsz vagy n e m küzdhetsz meg a másik féllel. Napjainkban mások cselekvése szabhat kizárólag határt az enyémnek, mások szabadsága korlátozhatja csupán az én szabadságomat.

Valójában korábban sem a jog határozta meg, hogy mi a jó és mi a rossz. A probléma gyökere tehát abban keresendő, hogy a jog mögül „kikopott" az erkölcs? • Ez eléggé egyértelmű. Itt, az egyetemen elméleti és történeti érdeklődéssel foglalkozunk a régi társadalmak s az eltérő civilizációk működésével. A hallgatók meglepetéssel tapasztalják, hogy egykor a jogrendszerek csak bizonyos részeit szabályozták a társadalom életének. Mert többre n e m volt szükség, hiszen közös hit és erkölcsiség határozta meg alapvetően a közösség életét, viselkedési normáit. Ehhez járul még a kultúrának az emberi mentalitást is alapvetően meghatározó szerepe. Az európai ember - a kis görög polisz és a hatalmassá terebélyesedett római birodalom polgára egyaránt - meglehetősen individuális gondolkodású volt. Ez eleve feltételezte, generálta bizonyos konfliktusok keletkezését. A KONFUClánus kínai ezzel szemben eleve erkölcsi kötelességének érezte, hogy már a konfliktus körvonalazódásakor törekedjék annak feloldására. A mandarin csak azon ritka esetekben szolgáltatott igazságot, ha az előbbi valami miatt n e m „működött", és kizárólag azért, hogy az erkölcsi renyheséget megtorolja.

Olyannak tűnik a mai helyzet, mintha minden utcasarokra közlekedési rendőrt akarnánk állítani ahelyett, hogy tanítanánk a KRESZ-t és értékelnénk az udvariasságot és előzékenységet... De hát hogyan lehetne hozzáfogni a változtatáshoz? • Az ókori görögök meg voltak győződve róla, hogy az igazság, az igazságosság, a „dikaion" létezik, és ha n e m is mindig azonnal látható, de állhatatos kereséssel rálelhet az ember. A kereszténység ugyancsak erre emlékezteti az embert, valamint szabadságának felelősségére és határaira is. II. JÁNOS PÁL pápa a világ súlyos problémáival foglalkozó megnyilatkozásaiban újra és újra rámutat erre. Minden gondolkodó ember az élet bármely területén beláthatja, hogy komoly veszélyekkel járhat, ha az eszközök céllá válnak az én tanulmányom is pontosan a célkeresés jogi lehetőségeiről szólt - , s hogy korunk számos működési zavara, égető gondja és fájdalmas hiánya éppen e tévedés következménye. Ha a

génsebész n e m tudatosítja, hogy t u d o m á n y a eszköz és n e m cél, beláthatatlan károkat okozhat. Az atomtudós, a pszichológus, a pedagógus és a jogász úgyszintén. A mértékeit vesztett, magát legfőbb értéknek tekintő ember egyszerűen önveszélyes. Jogászként és keresztény emberként azt várja az egyháztól, hogy felrázza korunk emberét? • Igen. Abban a tudatban, hogy az egyház tagjaként sokadmagammal együtt ebben nekem is megvan a m a g a m feladata. A pápa bátorít és példát ad erre. Rá kell m u t a t n u n k arra, hogy a keresztény örökségben az emberiség életfontosságú tudnivalói vannak jelen, vagyis az egyház által képviselt tanítás n e m egy a tetszés szerint választható vagy váltogatható világnézetek közül. Ha belátjuk, hogy a keresztény tanítás szerint az első b ű n az emberi öntudat mértékvesztése volt, akkor ebből következik, hogy a mérték maga sem más, mint életmentő érték.

A múlt hagyatéka

A SZOCIALIZMUS MARXIZMUSÁNAK JOGELMÉLETE
H a z a i k ö r k é p nemzetközi kitekintésben*

I. HAZAI KÖRKÉP 1. Előzmények (1948-ig)
A háború után fokozatosan berendezkedő kommunista diktatúra szovjet mintára, SZTÁLINi-VISINSZKIJi inspirációk nyomán formálódott jogszemlélete számára a háborút követő Magyarországon művelt jogbölcselet - megújulásaival, ígéreteivel, polgári folytonosságával egyetemben - kizárólag a leküzdendő múlt színeiben, vagyis eleve méltatlan pozícióban, egy frontálisan a polgári örökséget célbavevő politikai támadás tárgyaként jelent meg, függetlenül attól, hogy ez a nyugat-európai áramlatokkal közös szellemi és erkölcsi megújulási készséget mutató polgári jogelmélet még ezredforduló utáni mai állapotainkkal szembesítve is impozáns, klasszikussá érett gondolkodóktól táplált szakmai pezsgést és kultúrát mutatott fel mind a két világháború között, mind pedig a háborút követő rövid életű koalíciós időszakban. Aligha lebecsülhető akár addigi életművük perspektívájában, akár háború utáni újrakezdésük lendületében, hogy például MOÓR GYULA rektorként, demokrataként és jogbölcselőként egyaránt példásan szembenézett a múlttal, emelkedetten és jövőt inspirálóan fogalmazva meg a megújulás számára levonható erkölcsi-szellemi tanulságait; hogy HORVÁTH BARNA a rá jellemző örök szintetizálásban

* Első változatában in Jogelméleti Szemle 2003/1 [http://jesz.ajk.elte.hu], erőteljesen rövidítve in Világosság XLV (2004) 3 [megjelenés alatt].

is új, további teoretikus távlatokat nyitó módon indított;1 hogy a szegedi SZABÓ JÓZSEF bölcselőként kiteljesedve és életprogramját megfogalmazva tudománymódszertanilag, az angol-amerikai jogászi mentalitás megértésében és legalább lélektani magyarázatában, valamint az igazgatás és a bíráskodás végső mozgatóinak leírásában egyaránt új feladatok sokaságát tűzte maga elé célul; vagy akár hogy a pécsi LOSONCZY ISTVÁN éppen ekkor beérően s rendszeres tanná növelést lehetővé téve bölcseleti összegzést adott2 - nos, mindez problémátlan s egyszersmind ígéretes továbbvitelt biztosított. Ha és amennyiben egyfajta maximalizmustól vezérelten rögvest le is zárjuk ezt a két háború közti Magyarországból és Közép-Európából kinövő néhány éves háború utáni múltat, úgy természetszerűleg kérdésesként kezelhetjük, vajon reflexív, nyugat-európai példaadóival megbízhatóan, értelmesen, az ismételt végiggondolás igényével és hatásával együttgondolkodó - s kiváltképpen ennyiben és ebben kritikus - (úti)társi minőségéből jogbölcseletünk (MOÓR, SZABÓ J.) válhatott volna-e önálló, nemzetközileg méltányolt jelenlétet biztosító iskolateremtő erővé? Nos, egyébkénti rokonszenvünk és nagyrabecsülésünk ellenére a válaszunk egy erőteljesen habozó igen lehet csupán, hozzátéve, hogy még néhány tudatos újítónk (HORVÁTH, LOSONCZY) esetében sem egyértelműen bizonyos a pozitív felelet, hiszen több könyvük ellenére az igénybejelentésen s a vázlatszerű rögtönzéseken túl saját kifejtésig, részletproblematikákra alkalmazásig, tanulmányok sorában megszenvedett tesztelésig kiemelkedő gondolkodókként még ők sem jutottak első felismeréseiktől a kommunista hatalmi berendezkedésig rendelkezésükre állt viszonylag hosszú idő (HORVÁTHnál egynegyed évszázad, LOSONCZYnál pedig egyetlen évtized) leforgása alatt. Mégis tényként kezelhetjük, hogy ők és tanítványaik (az iskolateremtésben elöljáró HORVÁTH részéről BlBÓ ISTVÁN és VAS TIBOR, valamint az éppen pályakezdő s mesterét követve emigráló BOLGÁR VERA, a családtalanságtól is erősítetten mindvégig magányos gondolkodóként fellé1948-ban még nemzetközi szimpóziumot tervezve a Pázmány Péter Tudományegyetem keretében. Vö. vitaindító nyersfogalmazványának az akadémiai Bibó-hagyatékban megőrzött posztumusz kiadásaként Horváth Barna The Bases of Law / A jog alapjai szerk. Varga Csaba, zárótanulmány H. Szilágyi István (Budapest: Szent István Társulat [megjelenés alatt]) 9 ív [Philosophiae Juris / Jogfilozófiák]. 2 Vö. Losonczy István posztumusz szövegkiadásaként Jogfilozófiai előadások vázlata [1948] szerk. Varga Csaba (Budapest: Szent István Társulat 2002) xvi + 282 o. [Jogfilozófiák] és Abriß eines realistischen rechtsphilosophischen Systems hrsg. Varga Csaba (Budapest: Szent István Társulat 2002) 144 o. [Philosophiae Iuris].
1

pő MOÓR részéről pedig SCHOLZ KORNÉL) mindegyike - legalábbis pályakereső tapogatózásként - önálló utat választott, tehát a magyar tudományosság már ekkor lefedte az elméleti jogi gondolkodás úgyszólván teljes spektrumát. Ilyen módon pedig az 1920-as évek egyirányúságát (MOÓR), majd a színre lépő társnak (HORVÁTH) az előbbivel versengésre kerülő antagonizmusát immár kölcsönösen megtermékenyítő belső viták további pezsgést ösztönző sorozata válthatta volna fel.

2. SzTÁLlNizmus (az ország szovjet megszállásától)
a) A „maradványok" felszámolása

A hatalomátvétel után rögvest egynéhány év alatt be is fejeződő, s ezért egészében koncentráltnak tekinthető frontális támadás indult - politikai (LUKÁCS GYÖRGY tisztogatásra felhívó kíméletlen és elvakult publicisztikájával, GERŐNÉ FAZEKAS ERZSÉBETnek a kommunista párt kezdeményezéseként felálló Tudománypolitikai Bizottságába burkolt likvidáló gondolatrendőrséggel3), egzisztenciális (egyetemi4) és egyben szakmai (SZABÓ IMRE, BEÉR JÁNOS, EÖRSI GYULA, SARLÓS MÁRTON új pozíciókban általuk levezényelt viták sorozatán keresztül gerjesztett5)6 lépések formájában - minden réginek a kiszorítására: a polgári múlt folytatására egyáltalán képes személyiségek ellehetetlenítésére, gondolataik diszkreditálására, bármiféle további jelenlétük és hatásgyakorlásuk megakadályozására. Az „új" építése végső soron minden „régi" teljes irrelevanciájának, sőt egyenesen még fennálló esetleges jelenlétük kártételének a kimondására s az ebből egy diktatúrában levonhatóként adódó politikai feladatok adminisztratív beteljesítésére épült.7
A matematikus ALEXITS GYÖRGYtől és FENYŐ ISTVÁNtól, avagy a történész PÉTERtől egészen az akkoriban sokaktól szintén okkal rettegett Szűcs jENÖig. 4 Pécsett pl. Kocsis ISTVÁN professzortól PECZE FERENC akkori tanulmányi vezetőig.
HANÁK
5

3

P é c s e t t p l . k ü l ö n ö s e n HALÁSZ PÁL, BIHARI OTTÓ, SZAMEL LAJOS.

Lásd pl. Vas Tibor 'A burzsoá jogfogalom meghatározásának marxista bírálata' Jogtudományi Közlöny V (1950), 3-6. o., Földesi Tamás 'Hogyan használjuk fel ma Marx és Engels bírálatait a burzsoá jog- és államelméletekről?' Jogtudományi Közlöny IX (1954), 169-177. o. 7 Háttérként lásd főként Szabó Imre tollából 'I. V. Sztálin tanítása és a jogelmélet kérdései' Az MTA Társadalmi-Történelmi Osztályának Közleményei I (1950), 113-122. o. és Jogtudományi Közlöny VI (1951), 723-727. o., 'I. V. Sztálin tanítása a

6

b) Szovjet típusú

gleichschaltolás

Felhasználható előzmények, saját tudományos hozadék híján - ami mindennél nyíltabban mutatja a szocializmus MARXizmusának kizárólag tudománytól idegen, közvetlenül politikai-ideológiai megfontolásoktól motiváltságát - a saját elmélet építése mindenekelőtt a szovjet irodalom gyarlóan nyers s túlnyomórészt teoretikus értelemben gyenge, kidolgozatlan és primitív (az egyébként nem túlságosan kiművelt, döntően didaktikus egyszerűségű egykori cári orosz tankönyvek és tansegédleti összefoglalások bolsevik „meghaladásából" született) termékeinek, főként brosúraszerű harci aktusainak fordításával indult. A politikai egyeduralom támogatásával a SZTÁLIN-epigonizmus (pontosabban: a szovjet SZTÁLIN-epigonizmus magyar utó-epigonizmusa) hamarosan pártpolitikai és egyben világnézeti kiállással: a szocialista forradalmiság vállalásával azonosult.8
c) Múlttagadás, kettős hatással

A szocializmus magyarországi MARXista jogelméletének sorsát már indulásában úgyszólván döntő, specifikus, jelen formájában csak nálunk ismert módon meghatározta egy olyan mű, amely a diktatórikus átalakulás idején évek során keresztül készülve, hivatalos egyetemi és akadémiai viták rendezésével politikai funkciója java részét már menet közben betöltve,9 évtizedekre szóló érvénnyel lezárta a múltat értékeit legázolva s elutasítva visszadobta egy károsként elpusztított előtörténet lomtárába, saját mérföldkőszerű szerepének kiemelésével viszont Kossuth-díjat (az új berendezkedésben jogászi teljesítmény-

nyelvtudományról és a jogi felépítmény kérdése' Az MTA Társadalmi-Történelmi Osztályának Közleményei I (1951), 91-104. o. és Jogtudományi Közlöny VI (1951), 155— 160. o., 'Vita haladó jogi hagyományaink kérdéséről' Jogtudományi Közlöny VI (1951), 653-662. o., 'A szocialista törvényességről' Társadalmi Szemle (1953), 796810. o., 'Állam- és jogtudományunk elméleti alapjainak néhány fő vonása' in Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Évkönyve 1955, szerk. Tamás Lajos (Budapest: Tankönyvkiadó 1956), 3 7 ^ 3 . o. 8 Jellegzetes példaként Vas Tibor tollából 'Az állam- és jogtudományok néhány kérdése az SzKP XX. Kongresszusa után' Jogtudományi Közlöny XI (1956), 193-199. o. és 'Néhány állam- és jogelméleti kérdés az SzKP XXIII. Kongresszusának tükrében' Jogtudományi Közlöny XXI (1966) 10, 516-519. o. 9 'A Horthy-fasizmus állam- és jogbölcselete: Az ELTE ÁJK tanácsülésén 1955. január 29-én rendezett vita Szabó Imre készülő könyvének IX. fejezetéről' sajtó alá rend. Varga Csaba in Jogelméleti Szemle 2004/3 [megjelenés alatt].

ként először hangsúlyos hivatalos állami elismerést) szerezve szerzőjének. SZABÓ IMRE első, immár a LENlNizmus-SZTÁLlNizmus stílusjegyeit is felmutató MARXista művéről van szó,10 mely - szerzői elhatározásból, saját jogfilozófiai tálentuma felcsillantásának szándékától is vezérelten - voltaképpen tetemrakást épített elődeiből, hogy „túlléphessen", a szovjet ideológiai harc lényegéhez híven meghallgatatlanul s megértetlenül is „meghaladhasson", magát jelképesen a visszatekintés aktusától sem beszennyezve. Paradoxikus utóhatás, amit a szerző nem érzékelt és bizonyosan éppen nem szándékolt, hogy miközben műve ideologikus hatásaként e múltba alig temetetlenül, úgyszólván élőként lökött tetem, a jogi teoretizálás polgári múltja és Magyarországnak a szakmában máig ismertséget szerző öröksége valóban sokáig majd vállalhatatlan lesz, hagyományként is megszakad - nos, jelenvalóként mindez mégis beépül a hazai formálódó MARXizáló jogelméleti gondolkodás hátterébe, mintegy pszichoanalitikai értelemben megbúvó és rejtetten is mértéket s ösztönzést biztosító mögöttes tudatába. Mintha hosszú távon s kerülő utakon a szerző politikaiideológiai szolgáló vállalkozását a saját személyes múltjából megőrzött tudományosság-igénye 11 valamelyest mégis keresztezte volna: az a körülmény, hogy valóban széleskörű kutatómunkával valóban részletekbe hatolóan monografizálta tárgyát, nemcsak - szándékoltan pars et totus kilökte a hivatalos gondolhatóság kosarából, de mindeközben - szándéktalanul - mégis korábbról nem ismert teljességgel felcsillantotta, problémaként összegyűjtve s láthatóvá téve problémagazdagságát. S ezzel, bármennyire is kínzóan, mégis felidézte feloldatlanságát, megválaszolatlanságát, amellyel, bár halálra ítélten és kivégzetten, ez mégis visszamaradt a szakmában, s kimondatlanul és megemésztetlenül bár, de egyfajta alternatíva tényével és kínálatával mindvégig változatlanul ott kísértett - szemben a politikai töltetű, szovjetizált újprimitív egyszempontúsággal.12
Szabó Imre A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon (Budapest: Akadémiai Kiadó 1955) 533 o. 11 Szabó Imre huszonéves csehszlovákiai kisebbségiként írt munkáiból átfogják pl. 'A jogszociológia munkaköre' Korunk (1935), 809-815. o., 'Jog és erőszak' Korunk (1937), 523-527. o., 'Szellemtudomány és pozitivizmus' Korunk (1940), 527-534. o., 'Néprajz, jog, szociológia: Népi jogéletkutatás' Társadalomtudomány (1942), 4 2 2 ^ 2 7 . o. problémagazdagságát. 12 Említésre érdemes, hogy Szegvári Katalin fiatalkori opuszként kéziratban maradt monografikus dolgozata SOMLÓ BÓDOGrol - Somló Bódog jogelméleti munkássága (Szeged 1952-53) [gépírásos másolat, 99 + 9 o.j sajtó alá rend. Varga Csaba
10

Az új teoretizálásban politikai-ideológiai szerepbetöltése jegyeként egyszersmind a kanonizált deklarálás is már kész formában megjelent. Mert új harcosai gyorsan elsajátított s kíméletlenül érvényesített krédója jegyében n e m fáradsággal végigszenvedett töprengések legfeljebb ideiglenes megnyugvási pontja itt már az éppen és legfeljebb elérhető és kimondható igazság, hanem pontosan úgy forradalmi társadalom(át)alakító akció (legfeljebb gondolatrendészeti), mint bármely revolucionér magatartási minta utasításos kitűzése. Vagyis egyszerre egyoldalú, hierarchikus, visszavonásig érvényes és kétségbevonhatatlan, mindenre kisugárzó erővel hivatalos és eleve elrendelt, ezzel pedig bármiféle kételyt, kibúvást, eltérést eleve parancsmegtagadásként, árulásként vagy szabotázsként megtorló. Nos, elvi igényként úgyszólván a korszak végéig tartóan él e parancs-struktúrájú dogmatikus magatartás, bár az idők múltán nyilván egyre kevésbé lesz már kikényszeríthető. Mindenesetre addig, ameddig virulens, ez az, ami bármiféle valóban t u d o m á n y o s vita, nyílt esélyű együttgondolkodás lehetőségét eleve kirekeszti. És a dolgok iróniája folytán az, akit személyében teljesen, véglegesen, visszavonhatatlanul és a tragikum jegyeit is magán hordozóan tönkretesz, nem lesz más, mint éppen eredendő hordozója, a jogi gondolkodásban első számú magyarországi alkalmazója. 13 Nos, ez az a közeg, amelyen és amelyre közel egy évtized teljes jogi gondolkodása - s benne a jelenben követést parancsoló mintákról tör-

telektronikus megjelenésre előkészítve] - nem idézett fel semmiféle ilyen ambivalenciát: erőteljes (noha a maga módján szintén átpolitizált) történet-kritikai módszerével nemcsak elméletileg igényesen összegezte, de sikerrel le is tudta zárni a tárgyalt életművet. 13 Mindez, mint egyfajta kinyilatkoztató stílus, SZABÓ IMRE személyiségi jegyévé vált: így is halt meg, megözvegyülten, betegen, magára maradottan, ám immár végleg egyoldalú kommunikációhoz szokottan - szemben a hasonló indíttatású és korú VIKTOR KNAPP végső soron szerencsés szerencsétlenségével, aki még meglehetősen idejekorán, az 1968-as prágai tavasz elkötelezettjeként kegyvesztetté vált, igazgatói pozícióját s hatalmát egyaránt elveszítette, ám még időben visszaszokhatott a köznapi lények közönséges beszélgetéséhez, amiben magam is - noha nemzetközi értekezletek szakmai nyilvánossága előtt nem egyszer igencsak kritikus hangvételt ütöttem meg vele szemben - úgyszólván ifjú barátjává, csaknem bizalmas beszélgetőtárssá lehettem akár az Európai Egyetemi Intézet (Fiesole/Firenze) WERNER MAIHOFER elnöktől kezdeményezett kerekasztalbeszélgetésein, akár élete vége felé, a Sáfrányk Egyetemen (Kosice/Kassa) történt díszdoktori avatásán.

ténő (bár valamelyes kritikai távolságot gyakran megőrző) számadás 14 - felépül, és amibe minden, ami elmúlt, a visszahozhatatlan, hiszen hivatalosan elutasított polgári múlt darabjaként - nálunk leginkább szemtünően a jog kontinuitása, 15 az alap és felépítmény, a kodifikáció „időszerű" kérdéseiről, majd mindezek hamis dilemmáiba később is visszahúzóan a jogi akarat osztálytartalmáról 16 folytatott viták fő stratégiai irányaként - bele- és visszarekesztetik.
d) „Szocialista törvényesség", polgári (progresszív) a meghaladásra ítélt (nyugat-európai) múlt bolsevik emlékeiből merítve

SZABÓ iMRÉnek mindenekelőtt A jogszabályok értelmezéséről megjelent nagyívű monográfiája 17 írja körül pars pro toto VISINSZKIJ politikai SZTÁLINizmusának jogi felépítményi kívánalomrendszerét - kellően érzékenyen, hiszen egy részproblematika tükrében kifejtetten, de éppen tárgyának köszönhetően kézenfekvő társadalomtudományi, nyelvtudományi, logikai kapcsolódásai révén meglehetősen specifikáltan. A szerző személyes meggyőződéseként kifejezetten, egyszersmind az egész közép- és kelet-európai MARXizmus közös jegyeként építi rá a XIX. század derekán Nyugat-Európában kifejlesztett törvényi pozitivizmusra a szocialista törvényesség doktrínáját, olyan megközelítésben és teoretikus alapozással, amellyel évtizedekre megmePl. Peschka Vilmos 'Vita a jogfogalomról a szovjet jogelméletben' Jogtudományi Közlöny XI (1956) 4-6, 190-194. o., valamint Péteri Zoltán tollából 'Az állam- és jogelmélet vitás kérdései a szovjet jogtudományban' Cikkgyűjtemény a külföldi jog köréből VI (1956), 41^14. o. és 'Á jogfogalom néhány kérdése a szovjet jogtudományban' Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének Értesítője I (1958) 2, 304-314. o. 15 Pl. 'Vita a jog és jogtudomány »viszonylag állandó elemeinek« problémájáról' Jogtudományi Közlöny VI (1951), 368-377. o. és Szotáczki Mihály 'A kontinuitás és diszkontinuitás kérdése a jogfejlődésben' in Jubileumi tanulmányok 2, szerk. Pap Tibor (Budapest-Pécs: Tankönyvkiadó 1967), 359-379. o. 16 Pl. Szotáczki Mihály tollából A jogi akarat osztálytartalma (Budapest: Tankönyvkiadó 1959) 30 o. [Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 61 és Az egyéni érdek és az osztályérdek viszonya a tárgyi jogban (Budapest: Tankönyvkiadó 1962) 31 o. [Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 21]. 17 Szabó Imre A jogszabályok értelmezése (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1960) 618 o. / Interpretarea normelor juridice (Bucuresji: Editura Sjiinjificá 1964) 439 o. / Die theoretische Fragen der Auslegung der Rechtsnormen (Berlin 1963) 20 o. [Sitzungsberichte der Deutschen Akademie der Wissenschaften zu Berlin: Klasse für Philosophie, Geschichte, Staats-, Rechts- und Wirtschaftswissenschaften, 2].
14

revíti és kizárólagosítja majd elméleti jogi gondolkodásunkban a MARXizmusnak még a XIX. század első feléből hozott tudományfilozófiai és tudománymódszertani előfeltevéseit.18
e) A tudomány-szerű kibontakozás csíráinak keresése

Búvópatakként, jegyzetforma mögé bújva, csekély példányszámban (s utóbb n e m ismétlendőként elhalásra ítélve) mégis megjelent egy ideiglenes összegzési kísérlet, voltaképpen az 1956-os felkelést megelőző és követő megingásokat kihasználva s az adódó igazodási lehetőségekbe belesimulva, mely általános összegzésében mind elméletileg, mind pedig a jelenkori polgári áramlatok érdemi kritikai reflexióval megkísérelt tárgyszerű elemzésével ritka tiszta pillanatot sejtetett a jogelmélet magyar történetében. Egy SZABÓ IMRE tekintélyével fedezett sokszerzős budapesti tankönyvpótló jegyzetről van szó, melyben a doktriner hivatalosság beérkezettjein túl úgyszólván a teljes fiatal tanítványi kör is elkötelezhette magát 1 9 - anélkül, hogy a nekibuzdulás ezen utóbb mitikus emlékké váló kísérletének esély adatott volna a megszilárdulásra.

3. Intézményesedés enyhüléssel (az 1960-as évektől kezdődően)
a) Az epigonizmus tudományeszménnyé válása

Az akadémiai - az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében közvetlenül SZABÓ IMRE akadémikus igazgatótól felügyelten végzett - kutatások viszonylagos igényessége, bármely csökkentetten is, de határozottan t u d o m á n y o s eszménytől formáltsága azonban úgyszólván mindvégig valamiféle elefántcsontszerű védett, kivételes zárvány marad, mely n e m érvényesül az egyetemeken. 2 0 A SZABÓi generációhoz
18 Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái 2. átdolg. és bőv. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004), 165. és 183. s köv. o. 19 Antalffy György - Kulcsár Kálmán - Peschka Vilmos - Péteri Zoltán - Sam u Mihály - Szabó íme - Szotáczki Mihály - Sztodolnik László Állam- és jogelmélet [Egyetemi jegyzet, 1956/57. tanév 1-2. félév] (Budapest: Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat 1957; 1958; 1960) 256 o. [ELTE Állam- és Jogtudományi Kar]. 20 Legendaszerű emlékké válik az akadémiai s az egyetemi tudományművelés közt áthatolhatatlannak bizonyuló szakadék, amikor tudományos minősítés körében vagy egyszerű publikációs ügyekben SZABÓ saját tanítványaival (pl.

közelálló korosztály (VAS TIBOR, FERI SÁNDOR, ANTALFFY GYÖRGY, HALÁSZ PÁL21) csakúgy, mint az utóbbi két aktív tanszékvezető közvetlen tanítványi és utódköre (Szegeden PAP IGNÁC, akinek tán bibliográfia-kiadása22 a voltaképpeni maradandó érték, Pécsett pedig SZOTÁCZKI MIHÁLY, aki kétségkívül jelen volt ugyan, alakította is jogi gondolkodásunkat itthon és főként a szocialista külföldön egyaránt, azonban - ellenére gyakran előrevivő, olykor egyenesen provokatív kérdésfeltevéseinek - a MARXizmus erőltetett dogmatikájában hagyta elsorvadni problematikáit s megoldási kísérleteit egyaránt23) nem jutott túl az epigonizmuson: és ez eszmetörténetileg nyilván terméketlennek, egyértelműen zsákutcának bizonyult. A fővárosi és vidéki egyetemek jogi karain pártmunkásságból kinőtt vagy azzal összefonódott hivatalos jogelmélet így tankönyvi szinten és irodalmi termékként egyaránt nyomasztóan túlsúlyos jelenlétével egészében diszkreditálta a szakmát, ideológiai gyakorlatként elidegenítő lett; ámde azon kívül, hogy saját rítusszerű önmegerősítésein túl nem hatott,24 nem is vált veszélyessé. Művelői tanaik agresszív kiterjesztésében nem gondolkodtak: megelégedve saját hűségük rendíthetetlen bizonyítása ellenében karrierjük helyi biztosításával, békés egymás mellett élésben joviálisán vették tudomásul mind az általuk is rettegve tisztelt, tekintélyében (s pártkapcsolati, tudományos, egyetemi vezetői pozíciójában) megkérdőjelezhetetlen SZABÓ akadémikus óvatos tudományos előrehaladását, mind pedig az akadémiai intézeti
PESCHKÁval) kezdi el konzultáltatni az egyetemieket (pl. HALÁSZ PÁLt), akik horrorként csattannak fel, személyes támadtatásként élve meg a részvétlen - azaz a tudományosság kívánalmait kendőzés nélkül érvényesítő - reflexiót. 21 Pl. Halász Pál A normativizmus és az elméleti jogtudomány [doktori disszertáció] (Budapest 1963) [gépirat, x + 440 o.] [részletek] sajtó alá rend. Varga Csaba [elektronikus megjelenésre előkészítés alatt]. 22 Magyar állam- és jogelméleti bibliográfia 1950-1980 [angol és orosz címekkel, címfordításokkal] szerk. Nagy Lajos, vál. Pap Ignác (Szeged: József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Állam- és Jogelméleti Tanszék 1980) 202 o. 23 Szotáczki Mihály A jog lényege (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1970) 376 o. 24 A jogtudomány a tárgyunk, nem a jogi oktatásnak jogászgenerációk során átívelő s mai gondolkodásmódokban is tetten érhető tudatformáló - szocializáló, kondicionáló - hatása. Ezért az sem kérdéses itt, vajon ilyen primitivizált formájában betölthette-e egyáltalán néki szánt szerepét, vagy éppen elidegenített minden, a tételes jog közvetlen iránymutatásán túlmutató teoretikus igényű gondolkozástól.

tanítványi kör SZABÓ tekintélyével fedezett akár eseti kilengéseit s folyvást megújuló faltágítását.
Mindenekelőtt jogpolitikai értelemben azonban megindul már a szocializmus elfogadásán belül a jogelméletből a gyakorlati jogélet demokratizálására, gazdasági hatékonyságnövelésére, egészében humanizálására felhasználható lehetséges ösztönzések aktiválása. 25 b) SzTÁLiNizmus, kritikai önperspektívában

A korszakot majd végigkísérő dogmatikus sarokpontokat ekkoriban nem ritkán támogató háttérrel 26 - megfogalmazó SZABÓ IMRE ebben az időben született műveinek mindegyikében 2 7 egyre erőteljesebben finom elhatárolódást kísérel meg VlSINSZKlJtől. Igénybejelentésével a „szocialista normativizmus" túllépését ígéri, sőt ennek megvalósítására szánja életében elsőként egy önálló jogfilozófiai rendszeres gondolat gyakorlatba ültetésére főművének remélt könyvét. 2 8 Annak ellenére, hogy sikerül német és francia fordításokban is megjelentetnie, bizonyára maga is átérzi kudarcát: gondolatokkal végzetten ugyan, de fogalmi játék marad csupán - minden, ami szerepel benne, valami másnak tükrözése, tartalomnak formája, követve a MARXizmus dogmatikai előfeltevésekké lett levezetési csatornáit, ami kérdésfeltevéseivel éppen ott áll meg, ahol tényleg a jogról kellene szólani, saját öszszefüggéseit kibontani. Később így már erre sem tér vissza, újabb problematikákba sem fog. Puszta újrastilizálásban kimerülve s dogmatikusan megcsontosodva hamarosan még egymásra következő teoretikus mélységben viszont egyre növekvőbben kiüresedő - köny-

Mindenekelőtt Samu Mihály tollából lásd pl. Az új gazdasági mechanizmus állam- és jogelméleti vonatkozásai (Budapest: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat [Sokszorosító] 1967) 17 o. és 'Politika - jogpolitika - jog' in A Magyar jogász Szövetség 8. munkaértekezlete (Szeged: Szegedi nyomda 1975), 403-417. o. 26 Pl. Péteri Zoltán 'A szocialista állam- és jogelmélet néhány kérdése az SzKP XXII. Kongresszusán' Állam és Igazgatás XII (1962), 330-343. o. 27 Vö. Szabó Imrétől A szocialista jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1963) 454 o. / Szocialiszticseszkoe pravo (Moszkva: Progreszsz 1964) 395 o., Társadalom és jog (Budapest: Akadémiai Kiadó 1964) 147 o. [Korunk tudománya], Szocialista jogelmélet - népi demokratikus jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1967) 321 o. 28 Szabó Imre A jogelmélet alapjai (Budapest: Akadémiai Kiadó 1971) 308 o. / Les fondements de la théorie du droit (Budapest: Akadémiai Kiadó 1973) 340 o. / Osznovü teorii prava (Moszkva: Progreszsz 1974) 268 o.

25

vek29 és egyéb írások30 sorában fogalmazza meg ismételten a szocializmus jogának tanait, immár csupán általános apologetikát gyakorolva, esetenként eljutva még a bolsevik forradalmi idők ún. forradalmi jogszolgáltatásának, vagyis a gyakorlati jogtagadásnak is közvetett teoretikus - jogi! - igazolásáig.31 Ezzel párhuzamosan reMARXizálásaival régi, ifjúkori énjének baloldali szárnyalásának időskori megmerevüléssel ötvözve biztosít teret, miközben ismételten kinyilvánított igénye szerint a MARXizmus elméleti-jogi reneszánsza felvállalásának az úttörőjeként keresi annak további lehetőségét, hogy a MARXianizmus retrográd restaurációját eredményező művét 32 német és orosz fordításokban az egész szocialista táborban szétsugároztathassa. Mindezzel egyidejűleg a tőle egyre határozottabban leváló, immár gondolkodásuk módszertani alapjaiban is magukat világosan megkülönböztethető eredeti tanítványi körből határozott igénybejelentések történnek arra, hogy a MARXizáló jogi gondolkodást felszabadítsák a szocializmusnak a MARXizmushoz mint filozófiai alaphoz képest esetleges, véletlenszerű (kimondatlanul is: a szovjet-orosz megvalósuláshoz, illetőleg az ázsiai politikai hagyományokba illő SZTÁLINi politikai keretbe illesztett) járulékos, ráadásul közvetlenül politikai vagy ideologikus motivációjú rárakódásaitól s kényszereitől. Először megkísérlik felszabadítani attól, hogy egy gyakorlati jogpolitika egyszerű irányítójává zülljön (vagyis hogy bárki a teoretizálás hozadékát praktikus hatáslehetőségektől tegye függővé),33 majd különbséget vonnak a MARXizmus mint elméleti-módszertani lehetőség és a szocializmus
Vö. Szabó Imrétől Jogelmélet (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1977) 467 o. és A jog és elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1978) 161 o. [Jogtudományi értekezések]. 30 Vö. Szabó Imrétől még a szimbolikus megerősítések folyamataként 'Jogi gondolkodásunk szocialista átalakulása' Állam és Igazgatás X (1960), 401-414. o., 'Jogtudományunk nemzeti és nemzetközi jellegéről' Jogtudomá?iyi Közlöny XXIV (1969), 213-216. o. és 'A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása a marxista jogelmélet fejlődésére' Magyar Tudomány (1977), 803-810. o. Lásd ugyanebben az összefüggésben, de kontrasztáló kísérletként Samu Mihály 'Szocialista jogszemléletünk fejlődése' Magyar Jog XXII (1975), 135-142. o. 31 Pl. Szabó Imre 'Forradalom és törvényesség' Állam és Igazgatás XIX (1969), 199-208. o. 32 Szabó Imre Előadások Marxról és a jogról (Budapest: Gondolat 1976) 271 o. 33 Peschka Vilmos 'A magyar állam- és jogtudományok és a társadalmi gyakorlat' Az MTA Társadalmi és Történelmi Tudományok Osztályának közleményei 13 (1964), 429-441. o.
29

mint politikai tény és ideologikus várakozás között, hogy az előbbi az utóbbi nem teoretikus megfontolásaitól szabadulhasson és szabadíthasson.34 Ezt hamarosan további tisztázások is követik.35
c) A tanítványok irányzatosító bomlasztása

SZABÓ IMRE egykori egyetemi tanítványi köréből (KULCSÁR és PESCHKA) kikerülten, illetőleg VAS TlBORnak a saját akadémiai intézeti, majd egyetemi tanszéki gárdájából fogadottan (PÉTERI, SAMU és SZTODOLNIK) felnövekvő, csaknem egy generációnyi idővel fiatalabb nemzedék hamarosan saját önálló hangját kezdi el már hallatni, vállalva saját ízlését, problémaérzékenységét, s mindenekelőtt a teoretikus önállósodás akkoriban ideológiailag felettébb kényes fordulatait. A korabeli MARXizmus tudatosan és programszerűen felvállalt pluralizmus-ellenességében - melynek krédója szerint a tudományos igazság kizárólag egy és oszthatatlan lehet, s ezért bármiféle versengés, párhuzamosság, más irányban tett engedékenység vagy netalán belátás kizárólag politikai célzatú felforgató akciót szolgálhat csupán (amiért ennek már merő megkísérlése is kiiktatandó és megtorlandó)36 - bármely saját (tehát a kialakult kánontól eltérő) nézőpont megjelenítése, sőt teoretikusan hézagtalan igazolása, olykor egyenesen levezetése a közösként elismert forrásból, jelesül a MARXizmus klasszikusainak autoritative, kinyilatkoztatásként kezelt írásaiból, nos, ekkoriban mindez már önmagában izgalmat jelentett: intellektuális kihívást és ideologikus tettet, amik már kimondásuk folytán gyakorlati következményekkel járhatnak, olykor tervezhetetlen s egyben beláthatatlan elméleti (tehát közvetett hatásában: ideológiai) elmozdulásokat indíthatva el. Két kreatív, irányzatteremtő, egykor kandidatúrára aspiráns jutott ebben legtovább, kijelölve egyszersmind a magyar jogelméleti fejlődés
Peschka Vilmos 'Marxista és szocialista jogelmélet' Jogtudományi Közlöny XXIII (1968), 165-172. o. 35 Legjelentősebbként lásd a szovjet jubileumi felkérésre összeállított, ám erőteljes újraértékelést elvégző értekezéssorozatot Szabó Imre, Kulcsár Kálmán, Varga Csaba, Péteri Zoltán tollából: 'V. I. Lenin - Oszvonopolozsnik szocialiszticseszkogo prava' in Lenin o prave (Moszkva: Progreszsz 1969), 274-321. o., ill. eredeti (szovjet átszerkesztéstől - csonkítástól - mentes) tanulmányi szövegeikben - Állam- és Jogtudomány XIII (1970) 1,3-57. o. 36 Amit Magyarországon önálló brosúrában a legszélesebb közvélemény számára is nyilvánosságra hozott párthatározat is nyomatékosít majd minden filozófiai és társadalomtudományi törekvésre nézve egyaránt érvényesként.
34

következő évtizedeinek magyarországi útját: KULCSÁR KÁLMÁN szociologizálása 37 és PESCHKA VILMOS rendszeres alapokról építkező MARXizáló jogbölcselete 38 - amit kiegészített irányként is, érdeklődésként is intézeti, illetőleg tanszéki körből öröklötten PÉTERI ZOLTÁN axiologizmusa 3 9 és SZTODOLNIK LÁSZLÓ jogállamiság-kritikája. 40 Mivel a szovjet világbirodalom monolitikus tömb volt, amelyben változó mértékben s egyenlőtlenül jelenhettek meg csupán - (kül)politikai (Jugoszlávia, majd Albánia és Románia), illetőleg ideológiai (Jugoszlávia és részben Lengyelország) téren - divergenciák, ezen irányzattá növekvő kutatási területek saját útjuk bejárásával fontos tényezőkké váltak a jogtudományi gondolkodás nemzetközi alakulásában, belülről kifejlődött lehetőségként diverzifikálva a szocialista jogtudományt. Hiszen az előbbi elsőként, valóban megértésre és kritikai feldolgozásra vállalkozva, a MARXizmus alapjaihoz visszaépítve intézményesítette itthon, majd hatásával az ortodoxia központjaiban (Moszkvában,
37

Vö. Kulcsár Kálmántól A jogszociológia problémái (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1960) 269 o., A jog nevelő szerepe a szocialista társadalomban (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1961) 347 o., Társadalom, politika, jog (Budapest: Gondolat 1974) 365 o., valamint az első címnek újradolgozásaként A jogszociológia alapjai (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1976) 438 o., továbbá Gazdaság, társadalom, jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1982) 254 o. 38 Vö. Peschka Vilmostól A jogviszonyelmélet alapvető kérdései (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1960) 219 o., Jogforrás és jogalkotás (Budapest: Akadémiai Kiadó 1965) 497 o., A modern jogfilozófia alapproblémái (Budapest: Gondolat 1972) 392 o. [Társadalomtudományi Könyvtár] / Grundprobleme der modernen Rechtsphilosophie (Budapest: Akadémiai Kiadó 1974) 235 o. [és japán fordításban is!], Max Weber jogszociológiája (Budapest: Akadémiai Kiadó 1975) 134 o., A jogszabályok elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 231 o., Jog és jogfilozófia (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1980) 531 o. 39 Vö. Péteri Zoltántól - saját publikált monografikus feldolgozás hiányában az értékproblematika körében 'Die Kategorie des Wertes und das sozialistische Recht' Wissenschaftliche Zeitschrift der Friedrich-Schiller-Universität Jena Gesellschaftsund Sprachwissenschaftliche Reihe 15 (Î966) 3, 427-429. o. és 'Az értékek objektív megalapozásának kérdései a szocialista jogelméletben' Állam- és Jogtudomány XXI (1978), 433-437. o., a természetjog határkérdései kapcsán pedig 'Influence of Natural Law on Positive Law' in Essays in Comparative Law... [45. jegyzet], 45-60. o. Vö. még Szotáczi Mihály tollából 'Jog és igazságosság' Jog és Társadalom 1968/2,1224. o. és 'A szocialista jog és igazságosság' Magyar Jog XVII (1970), 394-399. o. 40 Sztodolnik László 'A jogállam eszméjének színváltozásai' in Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről (Budapest: Akadémiai Kiadó 1963), 447-475. o., ámde megelőzően Péteri Zoltán 'A Rule of Law fogalmának kérdéséhez' Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének Értesítője III (1960), 202-232. o.

Szófiában és Bukarestben) is egyszemélyes vállalkozásával a jogszociológiát, az utóbbi pedig fogalmi-analitikus pozitivizmusával körbejárva a MARXizmus lehetséges jogfilozófiájának relevánsként kínálkozó topikáit, végső soron lépésről lépésre felépített egy önérvényű MARXiánus ortodoxiát a klasszikus német filozófiai gyökereiből levezetett MARXizmusból, kritikai reflexiókkal egyidejűleg a kortársi, főként német nyelvű nemzetközi monografikus irodalom számos jeles polgári terméke, iránya és iskolája irányában. Ezen a talajon épülhettek az akadémiai tudományművelés következő generációs rétegében különféle további kezdeményezések, mindenekelőtt kritikai helyzetfelmérés,41 módszertani tisztázás,42 ontológiai rekonstrukciós kísérlet,43 valamint a jog, a nyelv és a logika rendszerszerű összefüggésének a magyarázata irányában.44
d) Komparatizmus: nemzetközi színtéren a szocialista jognak önálló típussá avatásával történő legitimáló befogadtatása, hazai porondon viszont a jognak mint önálló tudományos ismerettárgynak a rehabilitációját jelentő professzionalizálása

Következményeiben hasonlóképpen nagy hatású tett volt a jogösszehasonlítás újraintézményesítése45 - bár ez inkább pusztán újraideoloPl. Varga Csaba 'A jogmeghatározás kérdése a 60-as évek szocialista elméleti irodalmában' [1966, de publikálásától akkoriban eltiltva] Állam- és Jogtudomány XXII (1979) 3, 475-488. o. és 'A jogmeghatározás néhány kérdése a szocialista jogelméletben' Állam- és Jogtudomány X (1967) 1,143-156. o. 42 Pl. Varga Csaba 'A jogtudományi fogalomképzés néhány módszertani kérdése' Állam- és Jogtudomány XIII (1970), 589-613. o. és Eörsi Gyula 'Jogelméleti torzó' Állam- és Jogtudomány XXIII (1980) 3,353-381. o. 43 Pl. Varga Csaba tollából 'A jog helye Lukács Ontológiájában' Valóság XXII (1979) 8, 39-50. o. és 'Egy posztumusz mű és jogelméleti tanulságai (Adalékok a marxista jogelmélethez Lukács György Ontológiája alapján)' Gazdaság- és Jogtudomány XIII (1979) 3-4, 367-426. o. 44 Pl. Varga Csaba tollából 'A jogi okfejtés társadalmi meghatározottságáról' Állam- és Jogtudomány XIV (1971) 2, 249-285. o., 'A jog és rendszerszerű megközelítése' Magyar Filozófiai Szemle XX (1976) 2, 157-175. o. és 'Leibniz és a jogi rendszerképzés kérdése' Jogtudományi Közlöny XXVIII (1973) 11, 600-608. o. 45 Az első írás e tárgyban - elődként csupán egyetlen térségbeli hivatkozással (R. Bystricky 'A marxista összehasonlító jogtudományért' Právník 1962/8) - Szabó Imre 'Összehasonlító jogtudomány' in Kritikai tanulmányok.. .(1963), 39-88. o. / 'La science comparative d u droit' Annales Universitatis Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae Sectio juridica, 5 (Budapest 1964), 91-134. o.; majd Eörsi Gyula
41

gizálást kívánt, semmint alapoktól indító újraépítést (mint a jogszociológia vagy a filozofikus jogművelés esetében), és inkább szervezetiszervezési lépésekkel valósult meg (semmint teoretikus építkezéssel). Mihelyst ugyanis SZABÓ IMRE tudománypolitikai elhatározása a három tételes jogi (államjogi, polgári és büntetőjogi) s a jogelméleti és nemzetközi jogi osztály mellett önálló jogösszehasonlító osztályt hozott létre PÉTERI ZOLTÁN vezetésével, s ezzel a pártállam tudományos szolgálatára hivatott (és a szovjet és a népi demokratikus jogrendszerek teljes körére kiterjedő, de a vezető „tőkés" jogrendszereket is felölelő) dokumentációs munka kiegészült összehasonlító jogforrás-összeállításokkal és monografikus feldolgozásokkal, SZABÓ közös irányú módszertani újramegalapozása és sokágú tudományszervezői kezdeményezése hamarosan a szocialista tábor egészét átható mozgalmat eredményezett, mely közvetlen szándéka s járulékos hatása szerint egyaránt a szocialista jognak a jogcsaládok egyenjogú tagjaként történő nemzetközi elismertetését célozta. E fáradozást teljes siker koronázta - olyannyira, hogy ez immár kikezdhetetlenné tette a szocializmus saját jogának a sajátszerű ideológiáját is. Hiszen a „MARXista jogfelfogás", ami eddig akár pervertált ideológiaként joggal a limine elutasítható volt,46 most, a hidegháborúnak langyos koegzisztenciává degenerálódásával már a saját jogán fennálló s ezért adott kutatási tárgyként pusztán tudomásul veendő természetszerű szociális jelenséggé, egy létjogában is egyre növekvően elismert jogi beren-

'Comparative Analysis of Socialist and Capitalist Law' Co-Existence 1964/2, 139151. o. / 'Jogösszehasonlítás és békés együttélés' Állam- és Jogtudomány VII (1964), 380-393. o., következőként pedig Varga Csaba 'Összehasonlító jog és társadalomelmélet' Állam- és Jogtudomány IX (1966) 4, 732-736. o. Ebben hoz létre önálló s nemzetköziesedő saját irányt PÉTERI tudományos munkásságának ez az ága. Lásd Péteri Zoltán legkorábbi ilyen írásaként 'Z cinnosti Ustavu Státu a Práva Madarskej Akadémie Vied v oblasti provnavacieho práva' Právny Obzor [Bratislava] (1968), 634-639. o. és 'A társadalmiság kérdései a jogösszehasonlításban' Állam- és Jogtudomány XIII (1970), 230-248. o. Szerkesztésében 1962-től állandósulnak a világkongresszusra készülő magyar nemzeti referátumok kötetei (lásd 135. jegyzet). 46 Lásd pl. Hans Kelsen The Communist Theory of Law (New York: Praeger & London: Stevens 1955) viii + 203 o., Ivo Lapenna State and Law Soviet and Yugoslav Theory (London: University of London - The Athlone Press 1964) xi + 135 o. és K[onstantin] Stoyanovitch La philosophie du droit en U.R.S.S. (1917-1953) (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1965) 284 o. [Bibliothèque de Philosophie du Droit IV].

dezkedés teoretikus építményévé, „a szocialista jog elméletévé" változott. 47 Ugyanakkor tudományosan aligha alábecsülhetően jelentőségteljes fejlemény, hogy járulékos hatásában mindez a jog professzionalizálódását eredményezte az összehasonlításnak kutatási módszerként való tényleg széleskörű, úgyszólván kötelező előfeltételül szolgáló elterjedése okán, hiszen ettől kezdve nálunk a nemzeti problematika máris első körben - szocialista kontextusban és perspektívában, majd - második körben - a jelenkori egyéb („kapitalista; tőkés; imperialista") megoldásokkal szembesítetten jelent meg úgyszólván minden ezután létrejövő jogtudományi monográfiában (beleértve a kandidátusi s doktori értekezéseket is), amit - harmadik körben - gyakran kiegészített (esetleg megalapozott) egy történelmi fejlődési íveket felrajzoló „historikus" komparativizmus. Nemigen kínálkozik válasz arra, hogy néhány valóban nagyívű és nemzetközi visszhangot méltán és máig ívelően kiváltó történetiösszehasonlító monográfián 4 8 és kézikönyvszerű összefoglaláson 4 9 túl e valóban megújító, fundáló és jó időben született kezdeményezés további nagyelmélet-alkotásra alkalmas tudományos teljesítményhez miért n e m vezetett (hacsak nem arra gondolunk, hogy a tételes jogtud o m á n y o k b a n e kezdeményezés visszhangja egyszerűen csekélyebbnek bizonyult a tételes jogi dogmatikai látásmód saját és szintén sikeres önérvényesítése okán 50 ).

Ugyanúgy, mint a kontinentális vagy az angolszász jog elméletei. Lásd pl. Szabó Imre 'The Socialist Conception of Law' in International Encyclopedia of Comparative Law 2, ed. René David, ch. III (Tübingen - The Hague - Paris: Möhr & Mouton 1976), 49-84. o. 48 Eörsi Gyula Összehasonlító polgári jog Jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai (Budapest: Akadémiai Kiadó 1975) 633. o. / Comparative Civil (Private) Law Law Types, Law Groups, the Roads of Legal Development (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 651 o. és Varga Csaba A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 351 o. [2. bőv. és átdolg. kiad. (2003) 439 o.] / Codification as a Socio-historical Phenomenon (Budapest: Akadémiai Kiadó 1991) viii + 391 o., határterületként említhetve esetleg Mádl Ferenc és Sólyom László több akkori monografikus dolgozatát is. 49 Pl. Eörsi Gyula A skandináv jogról és jogtudományról (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1974) 119 o. 50 Nagyszerű kivételként említendő Asztalos László Polgári jogi alaptan A polgári jog elméletéhez (Budapest: Akadémiai Kiadó 1987) 277 o.

47

e) A polgári jogfilozófia mint versenytárs

(újrafelfedezése

Olyan időszakban és körülmények között, amikor az ún. antiMARXizmus elleni ideológiai harc még mindig elsődlegességet élvez a társadalomtudományok művelése iránt támasztott várakozások sorában51 s amikor a tudományos igazság oszthatatlanságára hivatkozva politikai döntéssel nyilvánítják ki a MARXizmus egységét - tehát akár belső irányok kifejlesztését és közöttük bármiféle vitát s versengést eleve kiiktató hivatalosságát -, egyes tanulmányok nyomán 52 megjelenik egy a magyar jogelméleti tudományosságot gyakorlatilag egybefogó olyan tanulmánykötet, amelyik - az eszmei harc köntösébe bújtatottan ugyan - nemcsak önálló elemzési tárggyá teszi, de kritikai reflexióival hallgatólagosan mégis önálló értékhordozóként rehabilitálja és saját problematikáiba visszaágyazza a polgári jogi gondolkodásra jellemző kérdésfeltevések és válaszok lenyűgöző panorámát nyújtó teljes gazdagságát.53 Nemcsak monografikus kutatás s ennek bokrában írások

Még az 1960-as évtized második felében, a Magyar Tudományos Akadémián is oly erővel tud dühöngeni a társadalomtudományokat kizárólag az „osztályharc" optikájából értékelő szemlélet, hogy SZIGETI JÓZSEF, a Filozófiai Intézet akkori igazgatója hamarosan akadémiai tagsággal jutalmazott követelésére például elnöklete mellett összakadémiai bizottságot állítanak fel - úgymond - az antiMARXista jelenségek elleni harc koordinálására. Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének nevében SZABÓ IMRE igazgató, a Szovjet Tudományos Akadémia ez idő szerint egyetlen (!) jogász tagja, aki pedig mindvégig a tudományosságot részesítette előnyben bármiféle buzgalomtól vezérelt vagy gondolatrendőrségi velleitású kontroli-gyakorlási kísérletekkel szemben, oly m ó d o n védte ki e nemtelennek tetsző támadást, hogy feltűnően alacsony rangban éppen velem, pályakezdő tudományos gyakornokkal képviseltette magát intézetigazgatók, akadémikusok megfélemlített körében, kizárólagos feladatomul róva azt, hogy csakis a polgári irányzatok feldolgozása körében az Intézetben egyébként zajló elméleti munkáról számolhatok be e démonizált küzdelem ürügyén. Vö. Varga Csaba Feljegyzés az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében az antimarxizmus elleni küzdelmet érintő tudományos munkáról [1968/Hné soksz. a Szigeti József vezette MTA koordinációs bizottság számára] (Budapest 1968) 7 o. 52 Pl. Szabó Imre 'A hegeli jogfilozófia tárgya és a marxista jogelmélet' Államés jogtudomány IX (1966) 4, 527-537. o.; Kulcsár Kálmán 'Marxizmus és a történeti jogi iskola' Jogtudományi Közlöny X (1955), 65-85. o.; Peschka Vilmos tollából 'A magyar magánjogtudomány jogbölcseleti alapjai' Az MTA ÁJI Értesítője II (1959), 37-74. o., és 'Thibaut és Savigny vitája' Állam- és Jogtudomány XVII (1974), 353381. o. 53 Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről szerk. Szabó Imre (Budapest: Akadémiai Kiadó 1963) 510 o.

51

sora54 célozza immár mindenekelőtt a II. világháború utáni időszak, vagyis a politikai okokból nálunk diszkontinuussá tett kortárs polgári jogi gondolkodás örökségét, de - egyedülállóan az egész szocialista táborban - megjelennek maguk a szövegek is, csonkítatlanul s kommentár nélkül, saját jogukon, mint a jogról szóló tudományos reflexió természetszerű képviselői.55
Összefoglalásként Peschka Vilmos 'Das bürgerliche rechtstheoretische Denken in der ersten Hälfte des XX. Jahrhunderts' Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungariacae 19 (1977) 1, 1-29. o.; valamint Péteri Zoltán tollából 'Gustav Radbruch és a relativista jogfilozófia néhány kérdése' Az MTA ÁJI Értesítője III (1959), 183-221. o. / 'Gustav Radbruch und einige Fragen der relativistischen Rechtsphilosophie' Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungariacae 2 (1960) 1, 113-160. o. és 'Az »újjáéledt« természetjog néhány jogelméleti kérdése a második világháború után' Állam- és Jogtudomány V (1962), 469-505. o., valamint Kulcsár Kálmán 'A jog etnológiai kutatásának problémái - ma' Valóság XXI (1978) 9, 1 11. o. 55 Modern polgári jogelméleti tanulmányok szerk. Varga Csaba (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1977) 145 o. és Jog és filozófia Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből, szerk. Varga Csaba (Budapest: Akadémiai Kiadó 1981) 383 o. Az új hangot jelzi nyugati magyar emigrációs visszhangja is: „A magyar filozófiai életnek van azonban egy másik ága, vagy másik iránya is, mely keresi az utat Európa filozófiai életéhez és örökségéhez. Ezt jelzik mindenekelőtt az újabb [...] a nemMARXista filozófiai világot bemutató szöveggyűjtemények, mint pl. a Varga Csaba és Sajó András válogatásában megjelent Modern polgári jogelméleti tanulmányok [...]." „Hézagpótló jogfilozófiai szemelvénygyűjteményként jelent meg Varga Csaba válogatásában (Peschka Vilmos és Sajó András közreműködésével) Modern polgári jogelméleti tanulmányok címmel (1977)." Hanák Tibor Az elmaradt reneszánsz A marxista filozófia Magyarországon (Bern: Európai Protestáns Szabadegyetem 1979), 179. és 207. o. (Megjegyzendő, hogy a Jog és filozófia kiadói szerződése már egy háromkötetes sorozat első címéről szólt. A Varga Csaba szerkesztésével előmunkálataiban megindult második kötet a jelenkori polgári jogfilozófiai irányokat tekintette volna át, a harmadik kötet pedig a világon máig elsőként a korai szovjet-orosz, a SZTÁLlNista szovjet s az ún. népi demokratikus szocialista jogelméletet fogta volna át, mindenekelőtt folyóirati tanulmányok tükrében. A második kötet részben elkészült s a szerzői jogi megkeresések zajlottak, a harmadik kötethez pedig a gyűjtés már előrehaladott volt, amikor az Akadémiai Kiadó pénzügyi nehézségei lelassították, majd folytathatatlanná tették a munkát.) Jellegzetes jegye ezen indítás tudatosságának az MTA ÁJI igazgatójától, SZABÓ iMRÉtől tudatosan megtervezett program keretében az 1960-as évek derekán az Állam- és Jogtudomány, majd az 1960-as évek végén a helyettesétől, KovÁCS ISTVÁNtól kezdeményezetten (az MTI akkoriban felvállalt elvi-tudományos hírszolgálati funkcióján belül) beindított Jogi Tudósító hasábjain az intézeti kutatói
54

(Megjegyzésre érdemes, hogy e közben - ironikusan - az „új" tanítványok eszmei „atyái", ha kéziratban maradóan, bár egyébként az új idők politikumát hiteles baloldali múltjukból adódóan teljes mértékben vállalóan, mégis a magától értetődés büszkeségével vállalják a polgári múlt egykori szakmai - mindenekelőtt fogalmiasítási technikákban megbújó - gondolati értékeit.56)
f ) A „szocialista világ tábor" kereteiben közvetítő szerepvállalás irányító

Erőteljesen kifejlődik s hangsúlyos marad az a kommunikációs partneri szerep, amit - az Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae

mint angol / német / orosz / francia nyelvű, évente közel 400 oldalnyi terjedelemben folyamatosan megjelenő reprezentatív periodikum 1958-ban történő indításán és az ekkorra már könyvtárnyivá duzzadó idegennyelvű monográfiák és összehasonlító jogi nemzeti referátumok folyamatos gondozásán túl - egyfelől a merev szovjet és keletnémet, valamint balkáni, másfelől a közép-európai tömb (egyszersmind kapcsolatépítő kezdeményezéssel a politikai „különutas" szerepét játszó Jugoszlávia felé) irányaiban vállal fel olyan szervezéssel, amelyik a szocialista jogelmélet különféle irányainak nemzetközi öszszefogással történő pártolását tűzi célul maga elé.57

állományra nézve kötelező penzumként nemzetközi irodalmi szemlék formájában közzéteendő annotációk rendszeres intézményesítése, ami valóságos hivatást elégítve ki, egyre tovább bővült önkéntes egyetemi és külső közreműködőkkel egyaránt. Csupán a jelen szerző ilyen irányú termése (rész)képviseletében lásd Varga Csaba Jogi elméletek, jogi kultúrák Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből (Budapest: ELTE „Összehasonlító Jogi Kultúrák" projektum 1994) xix + 503 o. [Jogfilozófiák]. 56 Pl. - több elemében ma is előremutatónak tekinthetően, különösen három részéből kettőben: a [deontikus] logikai s a fikciótani megalapozásról szóló részeiben - Halász Aladár Szászy-Schwartz tanítása a jogalanyról [kandidátusi értekezés] [Budapest 1957] [gépirat, 676 + 9 o.] sajtó alá rend. Varga Csaba [elektronikus megjelenésre előkészítés alatt]. 57 Pl. Aktuelle Probleme der marxistisch-leninistischen Staats- und Rechtstheorie Material der Konferenz der Staats- und Rechtstheoretiker der europäischen sozialistischen Länder, hrsg. Péteri Zoltán (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1968) 327 o.

4. Bomlás (az 1980-as években)
a) Epigonizmus kifáradásával a MARXizmus megkísértése újrafundálásának

SZABÓ IMRE ontologizálása, mint láttuk már, a „MARXizmus reneszánsza" igényével az eredeti forrásokhoz visszatérést célozta.58 Mégis, a dolgok iróniája folytán eredeti szándékával szembefutva - és görcsös elvi kritériumszabó ragaszkodásaival59 végül saját hiteltelenedéséhez érkezve - paradoxikusan azt érte csupán el, hogy önmagát is puszta irányzattá lefokozva minden egyéb („polgári") megközelítéssel szemben önmagát (számára hátrányosan, mert politikai-ideológiai diktatúrában szokatlanul) szintén versenyhelyzetbe helyezte. A MARXizmus hegemóniájának megőrzése ezzel - olykori tisztázó kísérletek ellenére60 - puszta látszattá, verbális kifejezésmóddá fokozódott le.61
b) Konkurens irányzatok kizárólagosodása

PESCHKA egyre inkább kortárs nyugati irányokkal polemizáló fogalmi-analitikus pozitivizmusa,62 KULCSÁR modernizáció-központúvá váló szociologizmusa (forrásvidékei tudományos és ideologikus előfeltevéseinek, tehát az amerikai, japán, indiai problémaérzékenység számottevő mélységű megőrzésével);63 mások részéről pedig egy
Szabó Imre Karl Marx und das Recht Vorträge (Berlin: Akademie-Verlag 1981) 128 o. [Staats- und Rechtstheoretische Studien 10], Ember és jog Jogelméleti tanulmányok (Budapest: Akadémiai Kiadó 1987) 194 o. 59 Leginkább „második, javított" újrakiadása tényével és főként védhetetlenül merev, csaknem oktalanul provokatív előszavával in Szabó Imre A burzsoá államés jogbölcselet Magyarországon (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980), 16-21. o. 60 Pl. Peschka Vilmos 'A félreértett marxista jogelmélet ellen' Állam- és Jogtudomány XXIII (1980), 112-116. o. 61 Pl. Legal Theory - Comparative Law Studies in Honour of Professor Imre Szabó, ed. Péteri Zoltán (Budapest: Akadémiai Kiadó 1984) viii + 464 o. 62 Peschka Vilmos A jogszabályok elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 232 o. / Die Theorie der Rechtsnormen (Budapest: Akadémiai Kiadó 1982) 266 o., Az etika vonzásában (Jogelméleti problémák az etika aspektusából) (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980) 196 o. [Jogelméleti Értekezések], A jog sajátossága (Budapest: Akadémiai Kiadó 1988) 160 o. / Die Eigenart des Rechts (Budapest: Akadémiai Kiadó 1989) 199 o. 63 Kulcsár Kálmán Rechtssoziologische Abhandlungen (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980) 242 o. és Politikai és jogszociológia (Budapest: Kossuth Könyvkiadó 1987) nyomán - végül majd összegzéshez is vezető (82. jegyzet) - számos tanulmány.
58

funkció-központú összehasonlító-történeti intézmény-rekonstruáló elméletépítés,64 nyílt episztemo-ontologizálás,65 szociológiai nagyelmélet-építő törekvés,66 avagy jogtani és szociológiai irányú MARXizálás,67 módszertani reflexió,68 avagy változatlan axiologikus igénybejelentés69 egyaránt - bár a MARXizmust nyíltan éppen nem tagadva - széles spektrumú nyitott tereppé alakítják az elméleti jogi gondolkodást.
c) A polgári jogfilozófia társsá válása

A II. világháború utáni rövid életű koalíciós időszak végeztével a nyugat-európai és atlanti jogi gondolkodással megszakadt diskurzus gyakorlati hatálytalanítását eredményezi nemcsak az ennek irányait képviselő alapvető írásoknak a magyar nyelvű irodalomba saját jogukon történő bevezetése,70 de ennek elismertté tételével egyfajta ususteremtés,71 majd kritikai-adaptatív reflexiók megindulása is.72 Ez már
Lásd Varga Csaba kodifikációs művét a 48. jegyzetben. Varga Csaba A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981) 287 o. [Gyorsuló idő] / The Place of Law in Lukács' World Concept (Budapest: Akadémiai Kiadó 1985; 2 nd [reprint] ed. 1998) 193 o. 66 Sajó András Társadalmi szabályozottság és jogi szabályozás (Budapest: Akadémiai Kiadó 1978) 152 o. [Jogtudományi Értekezések] és Látszat és valóság a jogban (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1986) 392 o. 67 Szilágyi Péter, illetőleg Nagy Endre. 68 Sajó András Kritikai értekezés a jogtudományról (Budapest: Akadémiai Kiadó 1983) 216 o. [Jogtudományi Értekezések]. 69 Péteri Zoltán 'Perspectives for a Socialist Axiology of Law' in Rechtskultur Denkkultur hrsg. Erhard Mock & Varga Csaba (Stuttgart: Steiner 1989), 96-105. o. [Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 35]. 70 Az úttörő vállalkozás - 55. jegyzet - nyomában pl. Jog és szociológia szerk. Sajó András (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1979) 442 o. Az 1980-as évek elején, amikor a Gondolat Kiadónál a „Társadalomtudományi Könyvtár" sorozata KULCSÁR KÁLMÁN akadémiai főtitkárhelyettes felelőssége alá került, végül VARGA CSABA hivatalos felkéréssel elismert kezdeményezésére Carl Joachim Friedrich német és angol nyelvű jogfilozófiatörténetét is tervbe vették. Jóval később Edgar Bodenheimer történeti áttekintésének magyarított változata Bevezetés a jogbölcseleti gondolkodás történetébe (Miskolc 1991) 129 o. került kiadásra. 71 Nemcsak az anyanyelvi bevezetés ténye volt - és maradt - példa nélkülien egyedülálló a szocialista táborban, de máig ívelően az egész közép- és keleteurópai régióban magyar sajátosság maradt egynéhány kiválasztott m ű in extenso lefordítása helyett inkább nagy ívű antológiák, áttekintés igényével fellépő gyűjteményes összeállítások vállalása önálló összegző bevezető tanulmánnyal és átfogó bibliográfiával. Lásd pl. a „Jogfilozófiák" sorozatából A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége szerk. Cs. Kiss Lajos & Karácsony András (1994), Alkot65 64

alapot képez - hiszen SZABÓ IMRE támogatásával ment végbe - az eddig teljesen zárt jogtudományi gondolkodás tűréshatárának fokozatos kitágításával, majd egyszerű meghaladásával saját nemzeti múltunk differenciáltabb felidézésére is,73 párhuzamosan eredeti, netalán kéziratban maradt szövegei (újra)kiadásának gondozásával.74 Erre épülhet immár a polgári jogi gondolat széles körű újraértékelése, monografikus feldolgozása is.75
d) A hazai jogelmélet önálló nemzeti korpusszá válása

Egészében mindezzel a bezárultság hosszú évtizedei után ismételten olyan nemzetközileg is számon tartott műhellyé, pezsgő szellemi életről tanúskodó teljesítménnyé válik a magyar jogelmélet, hogy immár nemcsak tudományági szintetizáló összefoglalásra vállalkozik,76 de több mint fél évszázad eltelte, az 1920-as évek77 óta ismét - újból külmánybíráskodás - alkotmányértelmezés szerk. Paczolay Péter (1995), Joguralom és jogállam szerk. Takács Péter (1995), Jog és filozófia szerk. Varga Csaba (1998 és 2001), Jog és nyelv szerk. Szabó Miklós & Varga Csaba (2000), Jog és antropológia szerk. H. Szilágyi István (2000), Hayek és a brit felvilágosodás szerk. Horkay Horcher Ferenc (2002), Államtan szerk. Takács Péter (2003), Európai alkotmányozás szerk. Paczolay Péter (2003), Frivaldszky János Természetjog (2004) s a „Philosophiae Iuris" sorozatából Historical Jurisprudence / Történeti jogtudomány szerk. Szabadfalvi József (2000), Scandinavian Legal Realism szerk. Visegrády Antal (2003); a „Prudentia Iuris" miskolci sorozatából pedig Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések szerk. Szabadfalvi József (1996), Logikai olvasókönyv joghallgatók számára szerk. Bódig Mátyás « c Szabó Miklós (1996); végezetül a „Bibliotheca S Cathedrae Philosophiae Iuris..." sorozatából A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek, szerk. Varga Csaba (1998). 72 Pl. Pokol Béla LUHMANN-kutatásai. 73 Samu Mihály, Zsidai Ágnes, Paczolay Péter, Szabadfalvi József, H. Szilágyi
I s t v á n t a n u l m á n y a i e l s ő s o r b a n MOÓR GYULA, HORVÁTH BARNA é s BIBÓ ISTVÁN

jogbölcseleti és jogszociológiai munkásságáról. 74 Pl. Horváth Barna Forradalom és alkotmány (Önéletrajz 1944-45-ből) ford. Nagy Endre (Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete 1993) 129 o. [Történeti elitkutatások] és Szabó József Ki a káoszból, vissza Európába (Budapest: Kráter 1993) 204 o. [Teleszkóp]. 75 Pl. Hamza Gábor & Sajó András 'Savigny a jogtudomány fejlődésének keresztútján' Állam- és Jogtudomány XXIII (1980), 79-111. o. 76 Monumentumszerű emlékműve ennek a szómonográfiáiban valóban előremutató, teoretikus keretben vitás nézőpontokat is vállaló Állam- és Jogtudományi Enciklopédia főszerk. Szabó Imre, I—II (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980) 1776 o. 77 Somló Bódog 'Die neuere ungarische Rechtsphilosophie' Archiv für Rechtsund Wirtschaftsphilosophie I (1907-1908), 315-323. o., Moór Gyula 'Somló Bódog'

földről érkeznek ösztönzések egy összegző bemutatásra, amiben a politikus semmitmondás már hamarosan átadhatja helyét saját dilemmáink nyilvánosság előtti megvitatásának, önkritikus értékelési kísérleteknek.78 Nemcsak három nyelven hozzáférhetővé válik a bibliográfiai rögzítése e teljesítménynek,79 de nemzetközi referálásban immár folyamatosan megjelennek annotatív beszámolók a mindenkori legújabb fejleményekről.80
e) Kiegyensúlyozó gyakorlati felhasználás

Mihelyst a jogelmélet megtalálta helyét és alapkutatási szinten körbejárhatta meghatározó tematikáit, önmagát vállalva - s benne gyakorlati orientációját, így egyszersmind annak lehetőségével, hogy közös gondolkodást is kezdeményezhessen egyéb diszciplínákkal - kifejlődnek az alkalmazott kutatások. Most már, az ideológiai kötöttségek lazulásával nyíltan gyakorlati feladat az adott keretek közt egyensúlyozó fejlesztés - mindenekelőtt annak lehetőségeit keresve, hogy az adott normatív szöveghagyaték alapján a politikai keretek tágításával miként formálható egy élhető (immár társadalom- s benne emberközpontú) jogpolitika; ennek tudatos felhasználása miként bábáskodhat a jog autonómiájának s presztízsének megóvásán; és milyen várakozásokat formálhat a gyakorlati joggal s jogérvényesüléssel szemben a jogtudomány. 81
Társadalomtudomány I ( 1 9 2 1 ) 1 , 1 7 ^ 4 0 . o., ill. 'Vorwort' in Somló Bódog Gedanken zu einer ersten Philosophie (Berlin «Sc Leipzig 1 9 2 6 ) , 3 - 1 7 . o., Horváth Barna 'Die ungarische Rechtsphilosophie' Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie XXIV
( 1 9 3 0 ) 1, 3 7 - 8 5 . o.

Pl. Szabó Imre 'Az állam- és jogelmélet harminc éve Magyarországon' Jogtudományi Közlöny XXX (1975), 129-134. o. és Peschka Vilmos 'Le développement de la théorie du droit en Hongrie après le deuxième guerre mondiale' Archives de Philosophie du Droit 16: Le droit investi par la politique (Paris: Sirey 1971), 347-354. o., valamint Varga Csaba 'Current Legal Theory in Hungary' Current Legal Theory 4 (1986) 1,15-21. o. 79 Lásd 22. jegyzet. 80 A Current Legal Theory [Leuwen} alapító szerkesztőbizottsági tagjaként VARGA CSABA a kezdetektől végig (1983-1998) résztvett a magyar elméleti jogi irodalom bibliografikus és analitikus feldolgozásában, alkalmanként tekintélyes számú magyar tanulmány angol nyelvű absztraktálásában. 81 Pl. A jogpolitika tudományos megalapozásának jogelméleti problémái / Pravogoteoreticseszkie problemü naucsnogo obosznovanija pravovoj politiki / Die rechtstheoretischen Probleme von der wissenschaftlichen Grundlegung der Rechtspolitik ed. Samu Mihály (Budapest 1986) 322 o. [Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztály kiadványai 15], majd Samu Mihály Jogpolitika - jogelmélet

78

Mindennek alapkérdése, előfeltétele a társadalmi változások elhatározásával egy modernizációs stratégia kidolgozása, olyan módon és lebontással azonban, hogy jogi vetületében ne diszkreditálja a jogot rendszerstabilizáló pótcselekvésbe fojtottan, de ne is kettőzze meg a jog normatív állományát előrerohanva, hanem minden egymásra épülő változás megszakítatlanul szervesülhessék magában a modernizációs folyamatban. 82

5. Végjátéka állam valláspótlék szerepében (az 1990-es években)
A szocializmus politikai rendszerének megrendülésével a hivatalos ideológia szerepét betöltő MARXizmus példátlanul gyors hanyatláson megy keresztül. Az ideológiai várakozások s a politikai imperatívuszok mögött álló kényszerlehetőségek már korábban meggyengültek, most azonban a rendszerváltoztató szándék egy teljességében természetes, pusztán kor- és teljesítményfüggő generációváltással (a politikai fordulat nézőpontjából tekintve: véletlenszerűen) összetalálkozik. Idős korához elérkezvén, egyre inkább tiszteletbeli funkciókba visszaszorultan SZABÓ IMRE, az eddigi meghatározó személyiség már jobbára fáradt utánlövésekre képes csupán.83 Egykori közvetlen tanítványi köre érett, egyenesen életművüket megkoronázó szintézisek közzétételéhez érkezik el; mindez azonban az életkor függvényében már előrevetíti egy majdani visszavonulás szándékát.84 Természetszerű követelményként a múlt lezárása jegyében megfogalmazódik az összegző
(Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989) 273 o. Hallatlanul érdekes vállalkozásként itt említendő a Jogelméleti jogesetek (Kísérleti jellegű oktatási segédlet) összeáll. Takács Péter (Budapest 1994) iii + 183 o. gyűjteménye, mely utóbb igazi könyvként is napvilágot látott: Takács Péter Nehéz jogi esetek Jogelmélet és jogászi érvelés (Budapest: Napvilág Kiadó 2000) 400 o. 82 Kulcsár Kálmán A modernizáció és a jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989) 228 o. / Modernization and Law (Budapest: Akadémiai Kiadó 1992); Sajó András tollából Jogkövetés és társadalmi magatartás (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980) 344 o. és Társadalmi-jogi változás (Budapest: Akadémiai Kiadó 1988) 211 o. 83 Szabó Imre in Állam- és Jogtudomány. 84 Kulcsár Kálmán Jogszociológia (Budapest: Kulturtrade 1997) 358 o., Peschka Vilmos Appendix „A jog sajátosságához" Tanulmányok (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó & MTA Állam- és Jogtudományi Intézet 1993) 170 o. [Jog és jogtudomány 1],

szintézis, s benne az elszámolás igénye,85 sőt a mérleg ideiglenes megvonására is kísérlet történik86 - kellő távlat hiányában azonban mindez még leginkább csupán egy szimbolikus funkció betöltéséhez elégséges: jelesül ahhoz, hogy hangsúlyozza egy új indítás szükségét. Ettől az időtől kezdve a megközelítések immár közösen vállalt pluralizmusában, az eszmék nyitottá vált s versengő piacán a MARXizmus lényegében inkább egyfajta megtermékenyítő színként, módszertani vagy problémamegoldó érzékenységével járul hozzá az egyébként tényleg tágranyílt sokoldalúsággal zajló vitákhoz,87 jobbára mint egyike a vállalható megközelítéseknek a lehetőségek hosszú sorából. Prognosztizálásba aligha szerencsés még éppen az ezredfordulón túlhaladtan belefognunk. Mégis, annyi bizonnyal előreláthatónak tetszik, hogy a MARXizmus kiegészítő szín marad a közeljövőben is. Sőt, várhatóan éppen megerősödik majd olyan elemeiben, amelyek „a közösség keresése" vágyától eltelve88 hagyományaiban a mai keresztény (és egyéb) humanista tendenciákat támogathatják. Márpedig üyen továbbra is élő, mert megtermékenyítésre alkalmas fogalmiságként, problémaérzékenységként, módszertani belátásként és értéktudatosságként a MARXizmus saját XX. századi eszmetörténeti múltjából gondolhatunk mindenekelőtt a történetiség elvére, a társadalmi kondicionáltság gondolatára, a létezés konkrétsága módszertani fontosságának felismerésére, az elidegenedés-elméletre (a tárgyiasodás és eldologiasodás egymásra következő folyamatainak lehetséges végtermékeként),
Mindenekelőtt Varga Csaba 'Introduction' in Marxian Legal Theory ed. Varga Csaba (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & N e w York: The New York University Press 1993) xxvii + 530 o. [The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Schools 91, xiii-xxvii. o. 86 Értékítéletet is megfogalmazva elsősorban Pokol Béla 'A magyar jogelmélet állapotáról' Magyar Tudomány XXXVII (1992) 11, 1325-1334. o. és Szilágyi Péter 'Jogbölcselet' in Magyarország a XX. században V: Tudomány 2: Társadalomtudományok, szerk. Kollega Tarsoly István (Szekszárd: Babits Kiadó 2000), 39-57. o. Uj kiindulásokat ad Pokol Béla tollából A jog szerkezete (Budapest: Gondolat Felsőoktatási Koordinációs Iroda 1991) 199 o. és Jogbölcseleti vizsgálódások (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 1994) 115 o., Előadások a jogelmélet köréből Egyetemi jegyzet, szerk. Szabó Miklós (Miskolc 1996) 322 o., Szilágyi Péter Jogi alaptan (Budapest: Osiris 1998) 328 o. [Osiris tankönyvek], valamint Visegrády Antal Jogi alaptan (Pécs 1996). 87 Szigeti Péter & Takács Péter A jogállamiság jogelmélete (Budapest: Napvilág Kiadó 1998) 294 o. 88 Robert Nisbet 'A közösség keresése' PoLíSz (2003. június-július), No. 71,1537. o. és (2003. augusztus - szeptember), No. 72, 23^i0. o.
85

a kapitalizmus és poszt-kapitalizmusok mint anyagi termelés- és fogyasztás-központú civilizációs felfogások immanens kritikájára, bármiféle pusztán „ideologikus" lét-konstrukció dekonstruálására, az ún. bennszülött-jogoknak antikolonialista elvi éllel felvállalására, a hagyományos törődésre a harmadik világ sorsával, mindezekből következően pedig - végezetül, bár korántsem utolsósorban - mindenféle globalizmus elvi kritikájára.

II. NEMZETKÖZI KITEKINTÉSBEN Ad 1.: az előzményekhez
A Szovjetunióban a SZTÁLINi berendezkedést a jog területén 1938-ban intézményesítő hírhedett akadémiai jogtudományi intézeti összszövetségi „vita" lezajlása óta egyértelműen VlSINSZKIJ és normativista jogszemlélete uralkodott. Nemcsak az 1920-as években született különféle kezdeményezéseket fojtotta ez el (likvidáltatva képviselőiként SZTUCSKÁt és PASUKANISZt egyaránt), de egyáltalán m i n d e n n e m ű (akár a civilista jogászoktól gondozott) rekodifikációs megújulást is kizárt. (Emlékezhetünk rá, hogy taktikai engedményként a meggyengülten kezdett háborús erőfeszítések fokozására SZTÁLIN 1941-et követően számos látszatgesztushoz folyamodott a vallási és nemzeti érzület legalább időleges, taktikai kielégítése terén, hogy hazafias üggyé tehesse a szovjet h o n védelmét, á m egyszersmind szigorúan őrködött változatlan stratégiáján, nehogy bármiféle engedmény átterjedésén bábáskodjék szorosan vett ideológiai területekre.) Ezzel ellentétben viszont a II. világháború utáni moszkovita hódítással együtt járó ideológiai váltást megelőzően a Baltikumtól, Romániától és Bulgáriától indulóan nyugati irányban az egész közép- és kelet-európai térségben mindenütt vagy a német újKANTianizmus (jellegzetesen a német kultúrterületeken, vagyis Magyarországgal kezd ő d ő e n északi irányban), vagy a francia institucionalizmus és szolidaritás-elmélet (jellegzetesen a frankofón Balkánon) helyi változatait művelték, ami helyenként kiegészült - a m a g u k körében rendkívül nagy hatású s nemzetközi figyelmet kiváltó m ó d o n - a szentpétervári (pl. LEON PETRAZYCKI) pszichológiai és az akkor egy-két évtizede emigrációba vonult egyéb orosz szociológiai kezdemények (pl. PLTRIM
SOROKIN é s GEORG GURVITCH, á t m e n e t i l e g a l e t t o r s z á g i R i g á b a n m e g -

h ú z ó d v a önálló orosz „emigrációs" jogtudományi folyóiratot is gon-

dozva89) pszichologizáló magatartástudományt, illetőleg társadalomelméletet építő hatásával. Mindebben Budapest nem vált úgy központtá, mint ahogyan például FRANTISEK WEYRnek és folyóiratának köszönhetően 90 Brünn az ún. bécsi pozitivista iskola, vagyis a KELSENi normativizmus nemzetközileg számon tartott másodhegedűse lett; mindazonáltal a lengyel PETRAZYCKI varsói iskola(újra)teremtése mellett Magyarországon mindenekelőtt Budapest és Szeged szintén egyenértékű partnerré küzdötte fel magát. MOÓR GYULA és HORVÁTH BARNA, mint láttuk már, egyaránt alkotó erejük teljében élték meg a világháború végét: MOÓR a beérkezettség, az elismertség csúcsán, HORVÁTH pedig annak határán, hogy már egyébként nemzetközi ismertséget eredményező jogszociológiai érdeklődése, szinoptikus látásmódja s processzuális megközelítése egyfajta teoretikus szintézisben öltsön testet. Mindketten nemcsak tanítványokkal rendelkeztek már, de az utóbbi, a fiatalabb egyenesen iskolával, melyben a szegediek mindegyike a maga útját járta (a normativizmus bírálatától a tudományfilozófiai és mélylélektani újraértelmezésekig); sőt, MOÓR és HORVÁTH esetleges egymás közti s jobbára személyes okoknak betudható feszültségei sem jelentkezhettek szerencsére a külvilág számára másként, mint két szolid, folyvást továbbépülő s ezért egymásnak is szembefeszülő termékeny irány természetes igénybejelentéseként.
Beszámítási, szervező központtá mégsem válhatott Magyarország a térségben. Elsődlegesen talán nem is azért, mert a kisantant teremtett volna valamiféle izoláló animozitást vagy bizalomhiányt; végső fokon azonban valószínűleg mégis azzal magyarázhatóan, hogy e politikailag fojtogató légkörben a magyar kitörés kizárólag Rómán, Münchenen, Berlinen és Bécsen keresztül vezethetett tovább. Következésképpen inkább jeles jogbölcselőink kezdeményezték jelenlétüket délen, avagy nyugati vagy észak-nyugati irányban, semmint hogy azon fáradoztak volna, hogy itthon teremtsenek nemzetközi publikációs fórumot akár folyóirati formában, akár évkönyveknek, ünnepi kiadványoknak a nemzetköziesítő nyitásával.

(Jellemző ezért, hogy leginkább még MOÓR ápolt a közép- és keleteurópai térségen belül kapcsolatokat. Ezek azonban a tekintély vonzáZakony i szügy Vesztnik Ruszszkogo juridicseszkogo obscsesztva [Rigai l VIII (1929-1938) [reprint (Riga: Obscsesztvo jurisztov Latvii 2000) 1961 o.]. 90 Internazionale Zeitschrift für Theorie des Rechts / Revue internationale de la Théorie du droit I-XII (1926-1938) + I (1939).
89

sán - szófiai publikálásán, avagy az észt ILMAR TAMMELO látogatási szándékának tudomásul vételén - és néhány gesztuson - például a magában a szlovákot felismerő és ezért Pozsonyban maradó TUKA BÉLA német nyelvű jogfilozófiai összegzésének a háborús időkben mélyreható kritikája elvégzésén - túl semmiféle rendszerré szerveződő regionális vagy szomszédsági kapcsolattartás jegyeit nem mutatták fel.91)

Ad 2.: a SZTÁLiNizmushoz
A t u d o m á n y o s igény Magyarországon erőteljesen, csaknem romlatlanul megmaradt, amennyiben az osztályharcos publicisztika mellett változatlanul élt a tudományszerű monografizálás követelménye, ami ugyanakkor a SZTÁLINizmus önigazolása kényszerében már valóban tudományos, kutatási tárgyukkal sine ira et studio szembenéző feldolgozásokhoz valójában n e m vezethetett. A diktatórikus szervezethez híven hamarosan felépült az ideológiai szféráknak alárendelt tudom á n y b a n is egy hierarchia, amely immár kötelezően megindíthatta a különféle epigonizmusokat s az ezekre történő finom visszahatásokat (egyediesítéseket, változatok keresését) egyaránt. Ezen belül éppen e korszakban és Magyarország nemzetközi helyét ületően volt beszédes példa, hogy hosszú éveken keresztül SZABÓ IMRE akadémikus lehetett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának egyedüli jogász tagja, és ilyen minőségében - a szovjet jogászság bármiféle kétségtől n e m övezhetett belső tekintélyeként is - a szovjet monolitikusságnak eleve egy nyugati értelemben iskolázott, tág látókörű, a moszkovita iskolázottságú nézőpontokhoz képest periférikus helyzetéből adódóan mégis a helyi sokszínűségre érzékenyebb oldója. A szovjet moloch világforradalmi-birodalmi fellépése a hidegháborús ellenfélben, Amerikában s Nyugat-Európában is hasonló reakciókat gerjesztett, amennyiben a szovjet-MARXizmus (későbbi hivatalos megnevezése szerint: a „létező szocializmus") jogelméletét egy túlpolitizált nagyhatalmi számbavételre jellemzően sokáig - úgyszólván mindvégig és kikezdhetetlenül 92 - a szovjet fejleményekkel azonosították. 93
Vö. Aus dem Nachlaß von Julius MoÓR Gyula hagyatékából szerk. Varga Csaba (Budapest: ELTE „Comparative Legal Cultures" Project 1995) xvi + 158 o. [Philosophiae Iuris]. 92 A Marxian Legal Theory (85. jegyzet) gyűjteményével m a g a m kíséreltem meg - bár folytatlan - áttörést. 93 Elsősorban N. G. Alekszandrov Szuscsnoszty prava (Moszkva: Goszjurizdat 1950), Sz. Sz. Alekszejev - D. A. Kerimov - P. E. Nedbajlo 'Metodologicseszkie
91

Ad 3.: az enyhüléssel kísért intézményesedéshez
a) Kései leválás VISINSZKIJ elméletéről

A szovjet egy-nézőpontúság erejét példázza, hogy VISINSZKIJ ún. szocialista normativizmusa 94 bármiféle frontális támadással szemben mindvégig bírálhatatlan maradt. Még jóval bukása, a SZTÁLINizmus verbális meghaladása után is jellegzetesen nem egy olyan kihívás kezdte ki, amely nyíltan, a lényegről szólva szélsőségesen pozitivista látásmódját vagy akaratelméleti önkényét kifogásolta volna, hanem egy jellegzetesen periférikus, csaknem neofita túlbuzgóságú hívői alázattól megfogalmazott, tehát látszólag ártalmatlan, teoretikus kérdés. Jelesül, annak kérdése, hogy mennyiben érintheti jogi mivoltát, ha és amennyiben - akármilyen kivételesen, bármely részterületről véve is esetleg konkrét példát - egy norma nem realizálódnék jogviszonyban.95 Mint ahogyan buzgárból vagy vakondtúrásból robbanhat leginkább a gát, ömlött be e látszólag ártatlan részkérdésbe a bírói jogképzésnek s a szokásjog jogiságának (tényeik elismerésének, konstitutív
problemü pravovedenija' Pravovedenie 1954/4, 15. és köv. o. és B. V. Sejndlin Szuscsnoszty szovetszkogo prava (Leningrad 1959). Gyűjteményként pl. Soviet Legal Philosophy ed. John N. Hazard, trans. H u g h W. Babbs (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 1951) xxxvii + 465 o. [Twentieth Century Legal Philosophy Series 5]. Alapos áttekintést ad Péteri Zoltán 'A jogfogalom néhány kérdése a szovjet jogtudományban' Az Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője II (1958), 304314. o. A jugoszláv minta - legalábbis Radomir D. Lukic jogelméletében - már ekkor is doktrinálisan kikezdhetetlenül szigorúan (csaknem életellenesen) dogmatikus különutat képezett. Lásd tőle Teorija drzáve i prava I—II (Beograd 1954). 94 A. Ja. Visinszkij Voproszü teorii goszudarsztva i prava (Moszkva 1949); lásd még A. K. Sztalgevics 'K voproszü o ponjatii prava' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1948/7, 49-63. o. és M. Sz. Sztrogovics Teorija goszudarsztva i prava (Moszkva 1949). 95 Sz. F. Kecsekjan ' N o r m ü prava i pravootnosenija' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1955/2, 23-32. o., A. A. Piontkovszkij 'Nekotorüe voproszü obscsej teorii goszudarsztva i prava' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1956/1, 14-28. o., valamint A. K. Sztalgevics 'Nekotorüe voproszü teorii szocialiszticseszkih pravovih otnosenij' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1957/2, 26. és köv. o., akikkel szemben utóvédharcosnak I. E. Farber 'K voproszü o ponjatii prava' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1957/1, 38-50. o. bizonyult. Lásd még D. A. Kerimow Harry Glass - Julius Leymann - Alfred Wiese 'Über den Begriff des sozialistischen Rechts' Staat und Recht 1958/11, 1150-1154. o. és N. V. Zhogin 'Vishinsky's Distortions in Soviet Legal Theory and Practice' Soviet Law and Government 4 (1965) 2, 48-56. o.

erejük tudomásul vételének) mélyreható dilemmája, a szociológiai megközelítés létjogosultságának kínzó kérdése, s vele az értékek, mértékek, standardok egész problematikája. 9 6 Aligha mondhatnók, hogy a jogi gondolkodás nálunk a szovjet mintától eltérően fejlődhetett volna. Á m d e Magyarországon ez sohasem jelentett kényszeresen VlSINSZKlji megvalósulást. A közösként neofita politikai túlérzékenységgel felvállalt eszménynek egy saját jogrendszer körében történő megvalósítása mégiscsak olyan önálló változatot eredményezett, amely a kritikai nézőpont lehetőségét is a maga körébe vonta; ez pedig lehetővé tett olyan módszertani kiegészítéseket, gazdagításokat, amelyek már a meghaladás programját is csírájukban felmutathatták. b) Ideológiai bezárulástól a tudományszerű nyitottságig

A példák, amiket egy országok szerinti szemléhez s így a jellemző magatartásmódok érzékeltetéséhez felsorakoztathatunk, 9 7 mind a szélsőségek sodró erejéről tanúskodnak. Előresorolva a tudományosan minden értelemben zártnak bizonyuló társadalmakat, a N é m e t D e m o k r a t i k u s Köztárs a s á g ban például szigorú funkcionális szétválasztás érvényesült, mely intézményileg, a kutatói és kutatási profilban, sőt a könyvtári gyűjtemények kialakításában és a hozzáférés engedélyezésében egyaránt elszakította egymástól a szocializmus építését (mely kizárólag szocialista művekből inspirálódhatott) a kapitalizmus bírálatától (mely lehetővé, illetve ideológiai kritika esetén egyenesen tárggyá tette az ún. „burzsoá", s ha kortársi, úgy az ún. „imperialista" irodalom tanulmányozását, de csakis az osztályharc jegyében és megsemmisítő meghaladásuk érdekében, vagyis úgy, hogy kizárólag ellenként megtiportatásra voltak jók, belőlük tehát n e m vezethetett semmiféle felhasználható tanulság a szocializmus építéséhez). - A S z o v j e t -

96 Pl. L. S. Iavich 'A Contribution to the Question of the Methodology of Jurisprudence' Soviet Law and Government 2 (1963) 2,11-16. o. és M. S. Strogovich 'Problems of Methodology in Jurisprudence' Soviet Law and Government 4 (1966) 4, 13-22. o. Figyelemre méltó Ju. Ju. Vejngold - Pravo kak szociologicseszkaja kategorija (Frunze 1962) - korai és úttörő, ám a szovjet rengetegben elhaló figyelemfelhívása. 97 Bibliográfiai háttérként vö. Viktor Knapp 'La philosophie du droit dans les pays socialistes' in Contemporary Philosophy A Survey ed. Raymond Klibansky (Firenze: La Nuova Italia Editrice 1971), 156-169. o.

u n i ó ban hasonló különválasztást nem intézményesítettek, ott viszont a nyugati irodalom már eleve gyakorlatilag elérhetetlennek bizonyult (a cirill írástól latin karakterei okán eleve megkülönböztetve magát). Ezért a kialakult gyakorlat szerint bármiféle komolyabb elemzés, konfrontálás vagy nyitott esélyű megvitatás szándéka nélkül a számottevőbb (vagyis többnyire a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében gondozott) monográfiákban mintegy színesítőkként - felvonultattak egyfelől némi történeti és jelenkori polgári körképet (roppant szegényes kínálati választékkal s felületes, jelszavak síkján mozgó bírálattal), 98 másfelől általános szocialista háttér-képet (az ún. népi demokratikus országok gyakorlatának és/vagy irodalmának felületes bemutatásával), ami jobbára pusztán egykori tudományszerű eszményeik mementójaként szolgált. - 1968 után C s e h s z l o v á k i a jogi könyvtáraiban saját kiadványaikon túl kizárólag szláv nyelvű források (még a magyarországiak közül is többnyire csak az orosz nyelvűek) maradtak elérhetők. - R o m á n i á ban, B u 1 g á r i á ban ugyan semmiféle hivatalos szétválasztás nem érvényesült, ám általános könyvtári szegénységük okán, nyugati források gyakorlati hiányában a nem-MARXista irodalom inkább háttérszínesítő maradt, amivel valóságos vitába nem is bocsátkozhattak. 99 Voltaképpeni kivételt csupán J u g o s z l á v i a , valamint az 1 9 6 8 e l ő t t i C s e h s z l o v á k i a mindenekelőtt cseh és morva területei jelentettek, ahol is a MARXizmust tudományszerű igénnyel művelték. Ámde itt sem konfrontáltan s főként n e m nyitott esélyű versengésben más irányokkal, hanem kizárólag egy MARXi gyökerekből táplálkozó elmélet lehetőségeire, a létező MARXizmusoknak (mert itt a kutatási hipotézisként felfogott teoretikus pluralizmuson belüli versengést elismerték) újjászületést biztosító megújítására („a MARXizmus reneszánsza" igényének beteljesítésére) koncentráltan. Ennek megfelelően a MARXizmus egyébként mennyiségileg tekinté98 Pl. V. A. Tumanov 'Contemporary Anti-marxism and the Theory of Law' Soviet Law and Government 8 (1969) 1,3-20. o. 99 Kivéve Anita M. Naschitz eleinte harcos hevületű, a teoretikus igényességet mégis mindvégig megőrző néhány elvi-kritikai tanulmányát, pl. 'Critica unei »critici« burgheze a teoriei marxist-leniniste a statului §i dreptului: eu priviere la lucrárile lui H. Kelsen: Teória politicä a bolçevismului §i Teória comunistà a dreptului' Stndii §i cercetári juridice 1958/2, 29-58. o. és 'Filozofia existentialista a dreptului - filozofie a pseudodreptului §i a lichidärii legalitätii: In legatura eu lucrarea lui G. Cohn: »Existentialismul §i çtiintà dreptului«' Studii §i cercetári juridice 1961/1,25-54. o.

lyes nyugati termésén túl úgyszólván nem is igényeltek számottevően más irodalmat; nyitottságuk pusztán a MARXizmuson belüli vitákra szorítkozott; a külső kritikák, egyéb támpontok elutasításában viszont az előbbiekből fakadóan kérlelhetetlenebbnek, dogmatikusabbnak bizonyultak a szovjeteknél is.100 Valóságos nyitottsággal csupán L e n g y e l o r s z á g esetében találkozhattunk, ahol - a múlt hagyományának (erőteljes pszichológiai, logikai és fogalmi-elemző irányoknak) sikeres továbbviteleként társadalomelméletben, szociológiában, politikatudományban, s ezek nyomában az elméleti jogtudományban egyaránt eleve a formalisztikus, analitikus (stb.) teoretikus modellek fogalmi bokrát más magyarázatlehetőségekkel szembesítve a különféle fogalmilag elemző irányoknak biztosítottak elsőbbséget, s ezekből, mint tudományeszményű egzaktságra törekvő megközelítésekből a MARXizmust mint per definitionem illetéktelen (mert társadalompolitikai, tehát ideológiai érdekű) megközelítést eleve kirekesztették. Elméleti jogtudományuk ezzel persze társadalmilag nagymértékben érdektelenné is lett, hiszen vezető nyugat-európai s főként angol-amerikai (túlnyomórészt analitikus fogalomelemző) irányzatok helyi leágazásaként a lengyel jogelméletnek nem is volt semmiféle különösebben helyi és időszerű, a professzionalizmus, vagyis az önmagára figyelő teoretizálás önnön magába zárt körét lényegesen meghaladó mondanivalója. A nálunk kialakult helyzettől eltérően ott a pártvezetés intézményi (a mi akadémiai jogtudományi intézeti dominanciánkkal szemben ott: egyetemi) képviselői gyakran pontosan ebből a jogelméletet fogalmi matematika mintájára művelő, egyébként kiváló gondolkodókból kerültek

100 Kivételként mégis h a d d adjak számot Tomas Zivanovié nem MARXista életművének megszakítatlan kiadásáról - Sistem sinteticke filozofije prava I—III (Belgrad 1922, 1951, 1959) - , s főként Ota Weinberger forradalmasító erejű állásfoglalásáról - Die Sollsatzproblematik in der modernen Logik (Praha: Ceskoslovensko Akademie Ved 1958) - , amelyben utórezgéseivel is hatalmas vitát kavarva kimutatta, hogy a legyen-tételek nem megismerő kategóriák, és így az igazság/hamisság attribútumával nem jellemezhetők. E kérdés a LENINÍ ún. viszszatükrözési elmélet szakítópróbájává vált az egész szocialista világban. Saját hasonló, de itthon dogmatikai éllel vállalhatatlanként elutasított kísérletemre nézve lásd 'A magatartási szabály és az objektív igazság kérdése' [1964] in Varga Csaba Útkeresés Kísérletek - kéziratban (Budapest: Szent István Társulat 2001), 4 18. o., a környezet leírása pedig 4-6. o., *, ° és + jegyzet [Jogfilozófiák]. Csupán formállogikai síkról fogadta el a fenti felvetést Franz Loeser 'Zur Frage der Wahrheit in der Moral' Deutsche Zeitschrift für Philosophie 9 (1963) 9.

ki, kik személyükben hol kommunista transzmissziós szerepet töltöttek be az egyetemi közéletben, hol íróasztalukhoz visszahúzódva, mintha csak matematikusok lennének, analitikus elméletet műveltek, ha jogtudományról volt szó, avagy éppen hideg távolságtartással, ámde bárminemű kritikai distanciát is nélkülözve fogadták a MARXizmust, ha a jog fogalmiságából az osztályharc területére, például az államelmélet vagy közjog terrénumára léptek át. E különös szimbiózisban a MARXizmus ezzel saját területén szintén egyeduralkodó lett: mindenütt, ahol a jog mint hatalmi vonatkozás, politikai összefüggés, ideológia vagy gyakorlat megnyilatkozhatott - tehát mind jogpolitikailag szemlélt területeken, mind az államelmélet s általában az államjogi, államigazgatási relevancia egészében.101 M a g y a r o r s z á g nem rendelkezett ilyen nem-fundamentalista, vagyis értékszemlélettől, lehetséges teleológiáktól független társadalomtudományi hagyománnyal, így ilyen (a kelet-németországihoz képest fordított előjelű) különválasztásra épülő tudományművelés lehetősége fel sem vetődött. Viszont a teoretikus megnyilatkozások, állásfoglalások, megközelítések, kérdésfeltevések javában izgalmas, előrevivő, gyakran ideológiai borotvaélen táncolva veszélyek kockázatát is magában foglalva, de egyszersmind a társadalom számára tényleges üzenetet hordozó (megfejthető, bár olykor s következésképpen óvatosabb szerzőknél megfejthetetlenné túlkódolt) módon ütköztek egymással a nemzetközi trendek és a MARXizmus megfogalmazási lehetőségei,102 ami olykor kifejezetten drámaszerűnek bizonyult, miközben - legalábbis széles értelmiségi körökben - közvetlen társadalmi ügy horderejével lépett fel, nemritkán felkorbácsolva a közfigyelmet.103
101

Ez tehetségtől függő vagy annak kibontakoztatásában is kifejeződő gya-

korlati m u n k a m e g o s z t á s t e r e d m é n y e z e t t . ZLEMBLNSKL, PODGÓRECKI, WRÓBLEWSKI,

sőt OPALEK vagy BORUCKA-ARCTOWA ritkán hagyták el a teoretikus vagy empirikus tudományosságot, az akadémiai intézetigazgató ADAM LOPATKA életmüve viszont alig találkozott tudományos problematikával. Határmezsgyén említendő pl. Gregorz Leopold Seidler Az imperializmus jogi doktrínái ford. Márkus Ferenc (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1961) 202 o. 102 N e m véletlenül vált a túlélés előfeltételeként stíluseszménnyé HEGEL mellett THOMAS MANN az akadémiai jogtudományi intézet teoretikusainál: ACZÉL GYÖRGY pártközpontbeli cenzorai inkább kiiktattak bennünket látókörükből, semmint hogy embert próbáló absztrakcióinkkal megbirkózzanak. Akadémiai intézeti berkünkben ugyanezen defenzív okból volt csaknem formálisan tilalmazott a publicisztikai vitákba bocsátkozás. 103 Politikai felhanggal, mégis tudományos összefüggésben egy BIHARI C)TTÓ vagy KOVÁCS ISTVÁN államjogtani kutatása nem egyszer a nemzetközi (akár pub-

c) Politikai ideológiától az önérdekű

tudományig

Ritka egyensúly kialakulása sikerült ezzel nálunk, Magyarországon, az egymást látszólag kizáró két szélső várakozás nagyfokú egyidejű kielégítésével. Hiszen • a (kelet-német,104 szovjet,105 valamint 1968 utáni csehszlovák mintát jellemző) k ö z v e t l e n ü l i d e o l o g i k u s pol i t i k a i s z o l g á l a t tói • valamelyes (romániai106 és bolgár mintát képező) e g y e z t e t é s felrémlésén107 keresztül
licisztikai) érdeklődés vonzásába került. Modernizációs eltökéltsége s persze általános szociológiai és politikatudományi ismertsége okán KULCSÁR KÁLMÁN számos műve a legszélesebb értelmiségi körökben közkézen forgott. Magam csak arról tanúskodhatom, hogy a Jog és filozófia gyűjteménye széles körű (és a jog akkori úgyszólván totális elszigeteltségét oldó) országos intellektuális érdeklődést váltott ki általában a jogtudományi gondolkodás iránt, s csupán az 1990-es rendszerváltó években érezhettem rá - utólag - arra, hogy a gyakorló jogászságon túlmenően mennyien vették kézbe s tanulmányozták végig - nem (s főként nem kizárólag) par excellence jogi tanulságot remélve - a Valóság hasábjain, majd a Magvető Kiadó „Gyorsuló idő" népszerű sorozatában megjelent LUKÁCS-tanulmányomat. 104 pi 'Rechtsbegriff und Rechtsnorm: Internationales Symposium des Instituts für Staats- u n d Rechtstheorie vom 12. bis 14. 5. 1966. in Jena' Wissenschaftliche Zeitschrift der Friedrich-Schiller-Universität Jena Gesellschafts- und Sprachwissenschaftliche Reihe 15 (1966) 3, 405^476. o. és Rainer Gollnick 'Internationales Symposium in Jena z u m sozialistischen Rechtsbegriff' Staat und Recht 1966/8, 1336-1345. o. P. E. Nedbajlo Primenenie szovetszkih pravovüh norm (Moszkva: Goszjurizdat 1960); a komparatizmus zászlóbontásaként Sz. L. Zivsz 'O metode szravnitelnogo iszszledovanija v nauka o goszudarsztve i prave' Szovetszkoe goszudarsztvi i pravo 1964/3, 23. és köv. o.; V. P. Kazimircsuk Pravo i metodii ego izucsenija (Moszkva: Juridicseszkaja Literatura 1965) 204 o.; Konkretno-szociologicseszkie iszszledovanija v pravovoj nauke red. B. M. Babij (Kiev: Naukova Dumka 1967) 192 o.; L. Jawitsch The General Theory of Law (Moscow: Progress 1981). A fejlődés mindig egyenlőtlen. Pontosan a kiegyensúlyozás jegyében kell a figyelmet felhívnom arra, hogy ugyanakkor ugyanez a Szovjetunió volt a színtere több úttörő jelentőségű előrevivő kezdeményezésnek is, így például a logikai és nyelvi összefüggések jogon belüli vizsgálatának, valamint az axiológia MARXista újrafundálásának egyaránt. Lásd pl. O. G. DROBNYICKIJ vitája nyomán I. F. Balahina 'Problemü cennosztyej vnimanie poszledovatelej' Voproszü filoszofii 1965/9,153-154. o. 106 Szép példája ennek a dogmatikai-jogtechnikai alapoknak Romániában az egész szocialista táborra kiható teoretikus megalapozottsággal és mélységgel történő tisztázása. Vö. Anita M. Naschitz & Inna Fodor Rolul practicii juridiciare ín
105

a (jugoszláv108 és 1968 előtti csehszlovák109 mintát megtestesítően) valamiféle tudományos éthosz osztatlan felvállalásával, ám a s z o c i a l i z m u s M A R X i z m u s a f ö l é n y é nek következetes politikai kikényszerítésén át • (ránk, magyarokra jellemzően) az ideologikus lepel fenntartásával végigvitt t u d o m á n y o s ö n f e j l ő d é s biztosításáig, illetőleg • a (lengyel, valamint 1968 előtti cseh és morva mintát megszabóan) p o l i t i k u m é s t u d o m á n y , vagyis a jogelmélet mint ideológia és a jogelmélet mint fogalmi analitika és/vagy empirikus szociológiai tényleírás személyi és/vagy topikális, avagy éppen egyenesen diszciplináris különválása kiharcolásáig terjedtek azok a lehetőségek, amelyek meg is valósultak „az aktuálisan létező szocializmus", azaz a szovjet világbirodalom különféle helyszínein. •
Figyelmet érdemlő körülmény, hogy miközben küzdelmesebb pályán mozgó kortársaira, így számos magyar teoretikusra is110 a l e n g y e l példa ösztönzőként, egyfajta pozitív biztonság megtestesítője-

formarea §i perfecfionarea normelor dreptului socialist (Bucureçti: Editura Academiei Republicii Populäre Romíné 1961) 300 o. és Con§tiinta juridicä socialistä (Bucureçti: Editura Çtiinjificâ 1964) 281 o., valamint 'Tehnica legislativä çi metodologia ín drept' Studii §i certetäri juridice 13 (1968) 1, 45-57. o. 107 pi Paul Cosmovici Traits spécifiques du concept du droit relevés par la science juridique de Roumanie' Revue roumaine des sciences sociales Série de Sciences juridiques 22 (1978), 51-63. o. 108 Ebben mindmáig intő példa, hogy pl. Radomir D. Lukié Teorija drzave i prava II: Teorija prava (Beograd 1957), 42-47. o. dogmatikai okokból kizárólag antagonisztikus osztályellentét vagy markáns osztály-különérdek esetén hajlandó elismerni jogi formában szabályozást. Egyéb irányokban lásd még Berislav Peric Pravna znanost i dijalektika Osnove za suvremenu filozofiju prava (Zagreb 1962). 109 Pl. Michael Lakatos Otázky tvorby práva v socialistické spolecnosti (Praha 1963). 110 A lengyel elméleti jogi gondolkodás általában s a prágai Károly-egyetemen működő OTA WEINBERGER logikai-kibernetikai különútja egyaránt ilyen vonzás erejével hatott Magyarországon. Sajátos nyersfordítási praxis alakult ki nálunk e nyelvekből (különösen a Legfőbb Ügyészség elvi osztályát megtestesítő HLAVATHY ATTILA jogelméleti elkötelezettségének köszönhetően), és éppen nem véletlen, hogy míg ezekben az években közel két tucatnyi lengyel műről írtam ismertetést, az összes többi általam recenzeált szocialista forrás alig érte el a féltucatnyit.

ként, sőt a kiállás gesztusának erkölcsi tettével is hatott, alapteljesítménye, az „önérdekű tudomány" mégis csaknem kétes értékűnek bizonyult. Létrejötte, fennmaradása ugyanis felemésztette kezdeti energiáit: kellő társadalmi beágyazódás nélkül óhatatlanul valamiféle ellen-elmélet formáját öltve magára, a moszkovitizmussal szemben egyfajta nyugati ihletésű ellen-epigonizmusba menekült, s ezzel nemritkán a mintaadó nyugati áramlatok visszfényének perifériális tétnélküliségébe, sőt egyenesen érdektelenségébe kényszerült. Bizonyosan nem a fentiekkel szemben, mégis látnunk kell, hogy miközben a tudományos éthosz jegyében értelmezett autonómiatörekvések értéke éppen nem lebecsülendő, mindazonáltal talán túl sem értékelendő, hiszen a maguk körében, megnyomorított körülmények közt kikínlódott s mégis megszenvedett viták egészükben előidézhették, hogy saját talajukat - ellentmondásosan, amiként születtek is mindazonáltal hatásosan törjék. Csupán néhány példára emlékeztetve a kedvezőtlenebb sorsú országokból: az elhíresült r o m á n programbeköszöntő 111 vagy a b o l g á r és román vita a jog kontinuitásáról112 az egy évtizeddel korábban, még a SZTÁLINizmus forrpontján lezajlott magyar vitán elméletileg aligha lépett túl, egyébként ekkorra már megváltozott saját környezetében hatása mégis határozottabban megtermékenyítőbbnek bizonyult. További példát idézve, a j u g o s z l á v és az 1 9 6 8 e l ő t t i c s e h s z l o v á k viták, amelyek mind a MARXizmus humanizálása örvén zajlottak, valójában máshoz, mint éppen a MARXizmusnak hegemón szerepben továbbéléséhez, nem is kívántak hozzájáA három évtizeden keresztül nemzetgyűlési képviselő és központi bizottsági tag, majd utóbb másfél évtizeden keresztül államfő, illetőleg miniszterelnök, akkoriban éppen az ottani akadémiai jogtudományi intézet vezetője, Ion Gheorghe Maurer mintegy harminc hivatkozással és idézettel a francia tudományosság közegében körvonalazza - 'Cuvînt înainte' Studii si cercetári juridice 1956/1, 1-47. o. - a szovjetizált román jogi MARXizmus alapjait, a politikailag megváltozó közegben azonban utóda, Traian Ionaçcu - 'Dezvoltarea Çtiintei juridice socialiste ín Republica Popularä Romînâ' Revista Romänä de Drept 1964/8, 34-56. o.- már kizárólag a hazai irodalomra fog támaszkodni. 112 Vö. elsődlegesen Traian Ionascu & Eugene A. Barasch 'Les constantes du droit - Droit et logique' Revue roumaine des sciences sociales Série de sciences juridiques 8 (1964) 2 és Neno Nenovszki Priemsztvenoszta v pravoto (Szófia: Nauka i Izkusztvo 1975), nyugati visszatükrözésében pedig Alice Erh-Soon Tay & Eugene Kamenka 'Marxism-Leninism and the Heritability of Law' & Frank Münzel 'Chinese Thoughts of the Heritability of Law' Review of Socialist Law 6 (1980) 3, 261-291. o.
111

rulni.113 Mindezzel korábbi monolitikumot mégis bontottak, belső irányzatokat vezettek be, antagonizmusokat nyilvánítottak ki, és mindebben járulékos hatásukkal a tudományszerűséghez közelítő vitákat gerjesztettek. És nem utolsósorban, jelenlétükkel, egymásra halmozódásukkal önmagukban is későbbi fejlődés csíráit vetették el. Érthető ugyanakkor, hogy noha könnyedebben idézhetünk fel önmagukban jelentős teljesítményekként lengyel munkákat, semmint például albánokat, mégis egyfajta elégtétellel elmondható, hogy maradandóan immanens értékű számvetések, monografikus kezdeményezések a kelet-németeknél, a szovjeteknél vagy a románoknál szintén egyaránt mutatkozhattak már ezekben az időkben. Amennyiben példálózni kívánunk, úgy ezek mindenekelőtt vagy standard megalapozások voltak a tudományelmélet és módszertan 114 (s benne különös hangsúllyal a joglogika,115 jogi kibernetika,116 valamint átfogó alapkérNem véletlen a korabeli nemzetközi baloldali ún. progresszió médiakedvence, az ún. budapesti vagy LUKÁCS-iskola filozófusainak feltétlen csatlakozása e törekvésekhez. Jogi elméletként ez leginkább egyfajta új jugoszláv MARXizáló dogmatizmusban jelent meg; Csehszlovákiában már csak szórványosan testesült meg művekben; Magyarországon professzionális vagy iránnyá növekvő jogelméleti (jogász általi) képviseletre - PESCHKA VILMOS pusztán rokonszenvtől sarkallt néhány szórványos hivatkozása ellenére - egyáltalán nem tett szert. 114 Kazimierz Opalek Problemy metodologiczne nauki prawa (Warszawa: Panstwowe Wydawnictwo Naukowe 1962) 363 o.; Aleksander Peczenik Wartosc naukowa dogmatyki prawa Práca z zakresu porównawczej metodologii nauki prawa (Kraków: Nakl. Uniw. Jagiellonskiego 1966) 261 o.; Leszek N o w a k Próba metodologicznej charakterystyki prawoznawstwa (Poznan 1968) 205 o. [Uniwersytet im. Adama Mickiewicza w Poznaniu: Prace Wydzialu Prawa 38]. 115 Stefan Grzybowski Wypowiedz normatyzvna oraz jej struktúra formálná (Kraków: Nakladem Uniwersytetu Jagiellonskiego 1961) 155 o. [Zeszyty Naukowe Uniwersytetu Jagiellonskiego: Ropzprawy i Studia XXXIX]; Jan Gregorowicz Definicje w praivie i w nauce prawa (Lódz 1962) 99 o. [Lódzkie Towarzystwo Naukowe: Wydzial I, 52]; Etudes de logique juridique III: Contributions polonaises à la théorie du droit et de l'interprétation juridique, publ. Ch. Perelman (Bruxelles: Bruylant 1969) 120 o. [Travaux de Centre National de Recherches de Logique]; Werner Grahn Die Rechtsnorm Eine Studie (Leipzig: Sektion der Rechtswissenschaft, Karl-Marx-Universität Leipzig 1979) 175 o. [Methodologie der marxistisch-leninistischen Rechtswissenschaft 6]. 116 Előfutárként pl. N. D. Andrejev & D. A. Kerimov 'O vozmozsnosztijah kibernetiki pri resenü pravovüh problem' Voproszü filoszofii 1960/7, 106-110. o., D. A. Kerimov 'Kibernetika i pravo' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1962/11, 98-104. o., Viktor Knapp O moznosti pouzití kybernetickych metod v pravu (Praha 1963) és 'De l'application de la cybernétique au domaine du droit' Revue de Droit contemporain
113

dések117) területén; vagy csupán az adott területen elvégezhető nemzeti (szociológiai-néprajzi) feladatok a tudományos számbavétel118 vagy az eszmetörténeti feltárás és feldolgozás terrénumán;119 avagy akár olyan önmagukban is nemzetközi figyelemre joggal számot tartó kezdeményezések, mint amilyen ANITA M . NASCHITZ kísérlete volt egy MARXista értéktan és természetjog megalapozására,120 avagy MARIA B O R U C K A - A R C T O W A arra irányuló törekvése, hogy az egyidejűleg minimum és optimum életfeltételek meghatározásával a mindenkor változó jognak egy kvázi-természetjogi (ihletésű és biztonságú) megalapozást biztosíthasson.121
[Bruxelles] 1962-63/2, 13-34. o., O. A. Gavrilov 'O vozmosznoszti iszpolzovaniija metodov kibernetiki v normatvorcseszkoj dejatelnoszti' Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo 1965/10, 119-123. o., N. Benjamin 'Zur Anwendung mathematischer Methoden in der staatlichen Leitung und Rechtspflege' Staat und Recht 1965/6,899921. o., Voproszü kibernetiki i pravo red. V. N. Kudrjavcev (Moszkva 1967) és Kybernetïka a právo Buletin o aplikaci kybernetickych metod ve vede o státu a právu a v právni praxi, I-, red. Josef Éliás (Praha: Ústav státu a práva Ô3AV 1967-). A következő időszakból kibontakozottságot sugall már pl. A. Kisza Model cyberneticzny powastawania i dzialania prawa (Wroclaw 1970) és Osznovü primenenija kibernetiki v pravovedenii red. N. Sz. Polevoj & M. V. Vitruk (Moszkva 1977). 117 Zygmunt Ziembinski Normy moraine a normy prawne Zarys problematyki (Poznan 1963) 222 o. [Uniwersytet im. Adama Miczkiewicza w Poznaniu: Prace Wydzialu prawa 6]; Franciszek Studnicki Przeplyw wiadomosci o normach prawa (Krakow 1965) 114 o. [Zeszyty Naukowe Uniwersytetu Jagiellonskiego CXIX: Prace Prawnicze 22]; Maria Borucka-Arctowa O spolecznym dzialaniu prawa (Warszawa: Panstwowe Wydawnitwo Naukowe 1967) 282 o. 118 Pl. R. Vulcanescu Etnologie juridica (Buçuresti: Editura Academiei Rep. Soc. Romania 1970) 339 o.; Durica Krstié Pravni obicsaji kod Kucsa (Beograd 1979) 234 o. [Szrpszka Akademija Nauka i Umetnoszti, Balkanoloszki Insztitut, poszebna izdana kniga 7]. 119 V. D. Zor'kin Pozitivisztszkaja teorija prava v Roszszii (Moszkva 1978); Sz. A. Pjatkina Ruszszkaja burzsuaznaja pravovaja ideologija v Roszszii (Moszkva 1980). 120 Anita Naschitz 'Wert und Wertungsfragen im Recht' Revue roumaine des Sciences sociales Série de Sciences juridique 9 (1965), 3-23. o.; Anita M. Naschitz '»Le problème d u droit naturel« à la lumière de la philosophie marxiste du droit' Revue roumaine des Sciences sociales Série de Sciences juridiques 10 (1966) 1, 19^40. o.; [Wert u n d Recht] [különszám] Wissenschaftliche Zeitschrift der Friedrich-SchillerUniversität Jena 28 (1979); loan Ceterchi & Sofia Popescu 'Droit et valeur' Revue roumaine des Sciences sociales Série de Sciences juridiques 28 (1984), 13-20. o. 121 Maria Borucka-Arctowa 'The Conception of Legal Consciousness as a New Approach to the Problems of Natural Law' in Contemporary Conceptions of Law ed. Adam Lopatka (Warsaw: Institute of State and Law, Polish Academy of Sciences 1979), 153-170. o.

d) Nemzetközi

elismerés önálló

irányzatként

A jogelmélet éppen nemzetközileg intellektuálisan is kiemelkedő valóban vezető képviselői (jellegzetesen pl. HERMANN KLENNER, 122 VIKTOR KNAPP123 és SZABÓ IMRE) révén sikeresen legitimálja önmaga mint a szocializmus MARXizmusa létét világszerte elismert irányzatként;124 az előbbiek személyes súlya és nemzetközi tudományos szervező aktivitása okán egyidejűleg betagolódási lehetőséget nyújtva az egyébként kevésbé kommunikatív, olykor nyelvi közlési problémákkal is küszködő, de nagyhatalmi, immár magát a rezsim ideológiai magját reprezentáló - inkább politikai, semmint tudományos - képviseletnek (amire saját képességeiktől függetlenül, ám betöltött szerepükben az eltérő fajsúlyú KERIMOV, 125 TUMANOV és N E Ö B A J L O egyaránt rákényszeríttettek)126 s az önmagukban súlytalan, maradandó életművel nemigen szolgáló különféle nemzeti reprezentánsoknak (mint a lengyel akadémiai igazgató ADAM LOPATKA, a kelet-német KARL A . 128 M O L L N A U 1 2 7 vagy a bolgár akadémikus POPOV ) egyaránt. Létrejönnek tehát markáns művek, értékelhető közreműködések, egyszersmind azonban élősködőként rögvest rátapad ezekre is az egész rezsim (immár létrejöttében is bármit már eleve meghatározó) politikuma, az agresszív ideológiai nyomulás, a bárhol még üresnek vagy ritkásnak talált terek betöltése.
Pl. Hermann Klenner tollából 'The Marxist Conception of H u m a n Rights' Retfaerd [Aarhus] (1977), No. 6, 8-20. o. és Vom Recht der Natur zur Natur des Rechts (Berlin: Akademie-Verlag 1984) 234 o. 123 pi Viktor Knapp tollából Filozofické problémy socialistického práva (Praha: Nakladatelstvi Ceskoslovenská Akademie Ved 1967) 287 o., majd 'Legal Sciences' in Main Trends of Research in the Social and Human Sciences (Paris & The Hague: Mouton 1978), II. rész [Unesco]. 124 Pl. Jerzy Wróblewski tollából 'State and Law in Marxist Theory of State and Law' Wayne Law Review 22 (1976), 815-839. o., 'Problems of Legality in Marxist Theory' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 62 (1976), 497-515. o. és 'The Philosophical Problems of Legal Theory in Marxist Interpretation' Archívum Iuridicum Cracoviense XI (1978), 41-56. o. 125 Pl. Pravo i kommunizm red. D. A. Kerimov (Moszkva: Juridicseszkaja Literatura 1960) 207 o. 126 pi Teorie sovietiche del diritto ed. Umberto Cerroni (Milano: Giuffrè 1964) Ii + 320 o. [Civiltà del diritto 7]. 127 Karl A. Mollnau Vom Aberglauben der juristischen Weltanschauung (Berlin: Akademie-Verlag 1974). 128 Petr N. Popov Kritika na szövremennija burzsoazen praven normativizma (Szofija: Nauko i Izkusztvo 1964) 591 o.
122

Mindezzel ugyanakkor mégis reprezentációra, összegzésre, sőt valóban előremutató stratégiai lépésekre nyílhat immár tér. Egy valóban tudományszerű előrehaladást fémjeleznek a gyűjteményes kiadványok,129 folyóirat-indítások,130 összegezések,131 és különösen az olyan sikeres egyéni teljesítmények, mint a szerb RADOMIR D . LUKlC nemzetközileg számon tartott összefoglalása,132 avagy - itt már kétségen kívül magyar sikerekből véve a példát - a jogszociológia elméletileg megalapozott, igényesen kibontott, számos részterületében monografizált újraintézményesítése a szocialista táborban KULCSÁR KÁLMÁN angol, orosz és német tanulmányi megjelenései s nemzetközi szervező szerepe révén;133 a MARXista jogelméleten belül egy önálló és dogmatikailag valóban a MARXizmusból (és klasszikus német filozófiai előzményeiből) kritikusan kibontott jogfilozófia felmutatása PESCHKA VILMOS német nyelven is publikált monográfiasorozatában és nemzetközi konferenciaszereplésein;134 a jogösszehasonlítás újrabevezetése, elméleti alapjainak és módszertani kérdéPl. már a koraiak közül Études juridiques en l'honneur du Professeur Trajan A. Ionesco réd. Ion Vintu, Anita M. Naschitz, Ion Nestor = Revue roumaine des Sciences sociales Série de Sciences juridiques 12 (1968) 1,155 o. 130 Pl. Archivum luridicum Cracoviense I - (1968-). 131 Nemzetközi - Marx et le droit moderne (Paris: Sirey 1967) x + 391 o. [Archives de Philosophie du Droit 12]; Norbert Reich Marxistische und sozialistische Rechtstheorie (Frankfurt am Main: Athenäum 1972) 235 o. [Studien und Texte zur Theorie und Methodologie des Rechts 12] - és nemzeti - Law and Future of Society (Warsaw: Institute of State and Law, Polish Academy of Sciences & Polish Section of International Association of Philosophy of Law and Social Philosophy 1977); Contemporary Conceptions of Law / Die marxistische Konzeption des Rechts red. D. Kerimow (Moskau: Gesellschaftswissenschaften und Gegenwart 1979) 90 o. [Probleme der modernen Welt 26] - síkon egyaránt. 132 Radomir Lukié Théorie de l'Etat et du droit [1951] trad. Marc Djidara (Paris: Dalloz 1974) 600 o. [Philosophie d u Droit 131; Radomir D. Lukic 'La giustizia e l'objettività del Diritto' Rivista internazionale di Filosofia del diritto 41 (1964), 687. és köv. o.; Sur la philosophie du droit éd. Radomir Lukié (Beograd 1978) 658 o. [Académie serbe des Sciences et des Arts: Classe des Sciences sociales]. 133 Összegző értékelésre lásd Pokol 'A magyar jogelmélet állapotáról' és Szilágyi 'Jogbölcselet' (86. jegyzet). A KULCSÁR KÁLMÁNnak szentelt köszöntő kötetben a jogi problematika sajnálatos módon már említetlenül marad politikatudományi s szociológiai teljesítménye tárgyalásában. 134 Uo. Köszöntő kötete - Van és legyen a jogban Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó & MTA Jogtudományi Intézete 1999) 421 o. [Jog és jogtudomány 16] - sajnos semmiféle áttekintéssel, értékeléssel, bibliográfiával nem szolgál.
129

seinek (a sajátosan szocialista problematikák megfogalmazásával egységben történő) tisztázása SZABÓ IMRE és PÉTERI ZOLTÁN tanulmányi és az egész térfelet angol s francia nyelven egyaránt átható szervező és szerkesztő munkásságával; 1 3 5 és korántsem utolsósorban a civilista EÖRSI GYULA úttörő felismeréseket is megfogalmazó s valóban elgondolkodtató mélységű meglátásokban bővelkedő, impozánsan elmélyült tudásról számot adó összehasonlító-történeti magánjogi feldolgozásával. e) Együtt a polgári irányzatokkal

Elvi értékű az a feloldódás, ami már úgyszólván saját jogán, adott kultúrában, de a tudományosság egyenértékű képviselőjeként biztosítja egyes helyzetekben a szocializmus MARXizmusa jogelméletének helyét egyéb irányzatok közt a nagyvilágban. Az imént említett magyar iskolateremtésen túl - amelyben a nagyhatalmak közti együttműködő politikai játék visszfényében a mindvégig egyenértékű partnernek tekintett SZABÓ változatlanul megőrzi informálisan is tekintélyét, noha a jogfilozófiában PESCHKA, a jogszociológban KULCSÁR válik a szocialista MARXizmus mint professzionalista irány képviseletében elismert szereplővé - mindenekelőtt a lengyel s az 1968 előtti Prága teljesítménye jut hasonlítható elismeréshez. 136 Mindez persze a többségen n e m változtat: az „osztályharc", az „ideológiai küzdelem", az „antiMARXizmus" szellemi horizontját 137 a Szovjetunióban és a Német Demokratikus Köztársaságban az ideológia t u d o m á n y o s frontján dol-

Studies in Jurisprudence for the Sixth International Congress of Comparative Law (Budapest: Akadémiai Kiadó 1962) 147 o. és Études en droit comparé - Essays in Comparative Law ed. Péteri Zoltán (Budapest: Akadémiai Kiadó 1966) 283 o. gyűjteményeivel indulóan immár máig rendszeres megjelenéssel. Első saját reprezentatív, tudományos kiállásként lásd A Socialist Approach to Comparative Law ed. Szabó Imre & Péteri Zoltán (Budapest: Akadémiai Kiadó & Leyden: Sijthoff 1977) 235 o. Péteri Zoltán köszöntése az Acta Juridica Hungarica különszámában ed. Varga Csaba, 40 (1999) 3-4,121-246. o. - történt meg. 136 Jerzy Kowalski Funkcjonalizm w prawie amerykanskim Studium z zakresu pojecia prawa (Warszawa: Panstwowe Wydawnictwo N a u k o w e 1960) 261 o.; Kazimierz Opalek & Jerzy Wróblewski Wspolczesna teória i socjologia prawa w Stanach Zjecnoczonych Ameryki Polnocnej (Warszawa: Panstwowe Wydawnictwo Naukowe 1963) 320 o.; Zdenek Krystufek Historické základy právmho pozitivismu (Praha: Nakladatelstvi Ceskoslovenski Akademie Véd 1967) 189 o. 137 Még akkor is, ha módszertanilag előre mutat, mint pl. A. A. Tille & G. V. Svekov Szravnitelnaja metoda v prave (Moszkva 1973).

135

gozó elvtársak tényleges teljesítménye meghaladni változatlanul nem képes és - kizárólag ebből merítve hatalmi s presztízs-érdekű támogatottságát - nem is lesz célja.138

Ad 4.: a bomláshoz
a) Epigonizmusként
139 140

érdektelenné
141

válása

A szovjet, a kelet-német és a csehszlovák jogelmélet termékei, mint saját gondolatot nélkülöző, csupán ideológiai álláspont rögzítésre alkalmas tétel-összefoglalások, miután monografikus kutatások ösztönzésére nem alkalmasak, s így aligha állhat szokásukban új teoretikus felismerésekhez vezetni, jellegzetes kifejeződési formáikkal egyre visszavonultabban ott maradnak a tankönyvírásban, valamint a
hivatalos folyóirati - Szovetszkoe goszudarsztvo i pravo [Moszkva], Staat

und Recht [Berlin], Právník [Prága] - irodalomban.
b) Versengő irányok kizárólagossága

Egyidejűleg megindul egyfajta kiválasztódás. Saját jogukon nemzetközileg ismert és elismert, egyenesen keresett autoritásokká válnak mindenekelőtt a MARXizmustól függetlenedő alkotók (így legelsőbben is JERZY WRÓBLEWSKI, politikatudományi kalandozásai okán lényegesen kisebb mértékben és utóbb KAZIMIERZ OPALEK, S ha termékenységben és invenciozitásban az előbbiekkel nem is versengően, a leginkább intaktan megmaradó ZYGMUNT ZLEMBINSKL), és természetes
Protiv szovremennoj pravovoj ideologii imperializma (Moszkva: Inosztrannaja Literatura 1962); Protiv szovremennoj burzsuaznoj teorii prava red. V. A. Tumanov (Moszkva: Progressz 1969) 288 o.; valamint V[iktor] A. Tumanov tollából 'Contemporary Anti-marxism and the Theory of Law' Soviet Law and Government 8 (1969) 1, 3-20. o. és Pensée juridique bourgeoise contemporaine Appréciation marxiste des conceptions fondamentales (Moscow: Edition du Progrès 1974) 392 o. / Contemporary Bourgeois Legal Thought (Moszkva: Progress 1974). 139 Pl. kései felismerésként M. S. Strogovich 'Judicial Law: As Subject, System, and Discipline' Soviet Law and Government 19 (1981) 3,21-35. o. 140 Egyik leginkább mégis kiemelkedő termékeként Gerhard Haney 'Der materialistische Rechtsbegriff (Ein Diskussionsbeitrag)' in Festschrifl fiir Erich Buchholz I (Berlin: Humboldt-Universität 1987), 62-71. o. PI. Law, Culture, Science and Technology (Prague: Ceskoslovensky Komitet IVR 1987), benne J. Cuper Types of Metascientific Reflection in Marxist-Leninist Science of State and Law', 102-128. o.
141 138

okoknál fogva azok a túlélők, akik eleve és soha nem is voltak MARXisták (így pl. a morva OTA WEINBERGER). Érdekes és figyelmet érdemlő fejlemény, hogy ebben az időszakban már az említettekhez tudnak csatlakozni s közel egy szinten kezeltetnek a szocializmus MARXizmusának érett teoretikusai is (így PESCHKA és KULCSÁR, valamint a politikai szociológiában világszerte már nevet szerzett lengyel STANISLAW EHRLICH, továbbá a talán nem számottevő és maradandó teljesítményű, de feltétlen humanizmusával a kelet-német tömbből mégis kiemelkedő GERHARD HANEY). Az a meglepő újdonság, hogy az éppen bontakozó kutatásaik okán önálló képviselőként színre lépők is határozott nemzetközi figyelemre tehetnek szert,142 bizonyára már az idők változásáról, a lehetőségek valamelyest kedvezőbbre fordulásáról is vall.
c) Együtt polgári áramlatokkal

A tudományos világban egyfajta természetes (együtt)lét (visszanyerése kezd általánossá válni a közös nemzetközi megjelenés143 s a nemzeti önreprezentáció144 szintjén egyaránt, amiből jobbára és változatlanul a kritikai mélységgel változatlanul alá nem támasztott konfrontációs érdeklődést rendíthetetlenül továbbra is vállaló szovjet, kelet-német, csehszlovák, bolgár és román minta reked kívül kivételként.145 Mint a szovjet imperializmus mementója, ismeretlen sötét foltként marad Európa egén a B a l t i k u m , amelynek saját irodalmát a szovjet belső határokon sem engedik át, kirekesztve képviselőit még a szocialista nemzetköziségből is,146 valamint A l b á n i a , ahonnan még tankönyPl. Varga Csaba Politikum és logikum a jogban A jog társadalomelmélete felé (Budapest: Magvető 1987) 502 o. [Elvek és Utak] vagy Sofia Popescu. 143 Pl. Synthesis Philosophica [Zagreb] III (1988) 1, 'Contemporary Philosophy of Law', 223-331. o. 144 Új, a kezdeményező főszerkesztő, JERZY WRÓBLEWSKI korai halála okán azonban rövid életű évkönyvszerű periodikumként lásd a teljességgel nyugateurópai stíluseszményű Studies in the Theory and Philosophy of Law [Lódz] I (1986-) induló sorozatát. 145 Pl. Problemi goszudarsztva i prava v szovremennoj ideologicseszkoj bor'be red. Ja. Radev & V. Tumanov (Szófia: Nauka i izkusztvo & Moszkva: Juridicseszkaja Literatura 1983) 206 o. 146 Utóbb válik csupán megismerhetővé - már amennyire néhány százas példányszámú orosz nyelvű sokszorosított irodalmukból egynémelyik az önállóvá (vissza)válás nyomán eljuthat(ott) még nyugati vagy (különösen a tartui egyetemi és a rigai akadémiai könyvtárral való kezdeményezéseim eredményeként)
142

vek sem ismertek, folyóirata - a Drejtësia Popullore [Tirana] - francia tartalomjegyzékén túl ismeretlen marad, s legfeljebb a jugoszláviai szerb irodalom néhány hivatkozásában s legfeljebb eseti (főként saját koszovói területekre ügyelő bűnmegelőző érdeklődésű) ismertetésében lépi túl a határokat.
d) Nemzetközi elismerés önálló irányként

Bármiféle hangsúlyozottan önálló jelenlét ellenére147 azonban a múlt változatlanul kísért, s a hidegháború teljes megszűntéig minden önmagában pozitív fejlemény is kettős, ambivalens értékű marad. Az aktív és kooperatív tudomásulvételbe így változatlanul belejátszik a két nagyhatalmi tömbre szakadt világ reálpolitikai kifejeződése, ami a nyugat-európai és atlanti valóságban a másik térfél képviselőjeként változatlanul kizárólag a szovjetet érzékeli és fogalmiasítja, s ezzel alkalmanként pontosan a szocialista tömb belső vagy külső perifériáiról kikínlódott kreatív, újító kezdeményezéseket elbátortalanítva, egyenesen cserbenhagyva joggal megkérdőjelezi: vajon létezhet-e saját, immanens tudományos teljesítményért kijáró tisztelet egy ilyen politikailag szétszakadt világban - avagy, még pontosabban fogalmazva: nem éppen a leegyszerűsítő nagyhatalmi gondolkodás túlpolitizáltsága ejtette-e rabul az ún. szabad világ tudományosságát olyanynyira, hogy ez válik minden érdeklődésüknek a szovjetekre koncentrálásával (és benne a közép-európai teljesítmények besorolatlanul hagyásával, olykor említésre sem érdemesítésével) a világ kétpólusú megosztottságának egyik utolsó fenntartójává.148
magyar könyvtárakba - szovjet korszakbéli irodalmuknak is problémagazdagsága. Megjegyzendő, hogy a szovjet időkben a világ leggazdagabb szakosított gyűjteménye, a leydeni szocialista jogi intézet vagy DIETRICH A. LOEBER profeszszor [Kiel] magánkönyvtára sem rendelkezett megbízható dokumentációval. 147 Pl. Polish Contributions to the Theory and Philosophy of Law ed. Zygmunt Ziembinski (Amsterdam: Rodopi 1987) viii + 212 o. [Poznan Studies in the Philosophy of Sciences and the Humanities 12]. 148 Aminek egyértelmű bizonyítéka, hogy saját összeállításomig (85. jegyzet) úgyszólván alig létezett olyan monografikus vagy gyűjteményes feldolgozás, amely a nyugati és az ún. keleti MARXizmust egymás mellett tárgyalta vagy tartalmazta volna. Az előző évtizedek pusztán ideológiai, autoritárius-totalitárius politikai környezetre utaló jelzőivel szemben - leginkább „kommunista" vagy „szovjet" {pl. Edgar Bodenheimer 'The Impasse of Soviet Legal Philosophy' Cornell Law Quarterly 38 (1952), 51-72. o., Kelsen The Communist Theory of Law, Lapenna State

e) Mindazonáltal

előremutató

szerep

Évtizedek hangsúlyozott diszkontinuitása, a Szovjetunióban pedig gyakorlatilag nemcsak a bolsevik forradalmat megelőző cári időszak teljes polgárosodó fejlődésének (szentpétervári, kazanyi, odesszai stb.) egyetemi teljesítménye149 iránti közömbösség, de a Nyugat gondolatával való eszmetörténeti kapcsolódás teljes elhanyagolása150 is lassan megszakadni látszik. A római joggal, a nyugati politikai és jogi eszmetörténettel szembeni érdektelenség több, mint fél évszázada után ismét megjelenik a civilizációs fejlődésben megtett út emléke, az el-

and Law és Stoyanovitch La philosophie du droit en U.R.S.S. (46. jegyzet), Dieter Pfaff Die Entwicklung der sowjetischen Rechtslehre (Köln: Verlag Wissenschaft und Politik 1968) 286 o. [Abhandlungen der Bundesinstitute für ostwissenschaftliche und internationale Studien XIX] és Umberto Cerroni II pensiero giuridico Sovietico (Roma: Editori Riuniti 1969) 260 o.} - most már a globalizálódó nyugati és atlanti világkép egyik lehetőségeként - leginkább „marxista és szocialista", esetleg „marxista-leninista" megnevezéssé fejlődötten {pl. Marxistische und sozialistische Rechtstheorie hrsg. Norbert Reich (Frankfurt am Main: Athenäum 1972) 235 o. [Studien und Texte zur Theorie und Methodologie des Rechts 12]; D. Kühne Der marxistisch-sozialistische Rechtsbegriff Eine kritische Stellungnahme (Berlin « c S München: Duncker & Humblot 1 9 8 5 ) ; Per Mazurek 'Marxistische und sozialistische Rechtstheorie' in Einführung in die Rechtsphilosophie und Rechtstheorie der Gegenwart 4. Aufg. Arthur Kaufmann & Winfried Hassemer (Heidelberg: Müller 1 9 8 5 ) , 3 2 7 - 3 4 3 . o. [Uni-Taschenbücher 5 9 3 ] ; Alois Troller Das Rechtsdenken aus bürgerlicher und marxistisch-leninistischer Perspektive (Zürich: Schulthess 1986) 80 o.; Valentin Petev Kritik der marxistisch-sozialistische Rechts- und Staatsphilosophie (Berlin: Duncker « c Humblot 1989) 161 o. [Münsterische Beiträge zur S Rechtswissenschaft 37]} - történik a megjelölése. 149 Vö. pl. Varga Csaba 'Philosophy of Law in Central and Eastern Europe: A Sketch of History' Acta Juridica Hungarica 41 (2000) 1-2,17-25. o. 150 Ugyanúgy, ahogyan a francia felvilágosodástörténeti kutatásokba is új felismerést hozott a pamflet-irodalom s a piaci ponyva-árusítás nyomda- és kereskedelemtörténeti felidézése, érdemes tudatosítanunk, hogy a tankönyvek kivételével a cári idők egyetemi könyvkiadása néhány száz példányra szorítkozott; a nyugati világlátás meghatározó klasszikusai a szovjet időkben nem kerültek fordításra; nyugati filozófiatörténetből elemi ismereteket is kizárólag egyes társadalomtudományi szakokon tanítottak. A nyugatival párhuzamosan egy határozottan elkülönülő civilizáció jött hát létre a Szovjetunióban: a nyugati világ megértéséhez a kulcsot kizárólag a törtmat. néhány lesajnáló utalása szolgáltatta, s még a legkevesebbek is alig érkezhettek el a hazai palettán pl. eszmetörténetből ANTALFFY GYÖRGY és PAPP IGNÁC rudimentáris elutasításától Seidler (101. jegyzet) viszonylag szofisztikáit - s ezért nálunk a forgalomból idő előtt kivont - megértési kísérletéig.

múlt idők szellemi vívmányainak gondozása, és ezzel a történelmi korszakokon átívelő múltőrzés folyamatossága.151 Ez azután kiegészül az adott időben és helyen aktuálisnak érzett kérdéseknek saját környezetükben esetleg úttörő jelentőségű boncolgatásával,152 illetőleg a gyors átalakulás és a valóban nemzetközi igényű, bár a múlt folytatható kutatási felismeréseit is őrző, immár szintetizáló összefoglalásokkal.153

Ad 5.: a mai állapothoz
Nyilvánvalóan minél inkább megrendülnek az egykori imperialisztikus hatalmi eszközökkel diktált közös egység politikai-ideológiai hajtóerői s főként az azok egykori biztosítására szolgáló diktatórikus intézményi felépítmények, ellenőrzési fórumok és eljárások, annál szerteágazóbbá, saját múltjukból és jelenükből - eredendő történelmi meghatározásaikból és véletlenszerűen alakult egyedi helyzeteikből (akár személyes preferenciákból) - következővé lesznek az egyes országokra nagyban-egészében jellemző állapotok. Az így előálló változatosságban mégis közös előfeltételnek - bár korántsem mindenütt beteljesítettnek - tetszik a) az új kezdés megalapozása céljából a kommunizmus antihumánus tendenciáinak mindenekelőtt ideológiai-politikai bírálata154 s a jogállami lehetőségek felvázolása;155

isi Meggondolandó, hogy évtizedekig a moszkvai akadémiai intézeti VLADIM NERSZESZJANC volt a szovjet jogtudomány egyetlen (nyugati és keleti) eszmetörténet iránt fogékony művelője - olyan körülmények között, amikor a római jog ott gyakorlatilag ismeretlen volt, az orosz állam- és jogtörténetnek a bolsevik forradalmat megelőző évszázadait pedig leginkább néhány filológiai (intézményvagy éppen nyomdatörténeti) kutatás alkalmi utalásaiban művelték csupán. 152 Pl. Neno Nenovszki Pravo i cennoszti (Moszkva: Progreszsz 1987) 248 o. 153 Pl. Viktor Knapp Teorie práva (Praha: C. H. Beck 1995) xvi + 247 o. [Právnické uíebnice]. 154 Mindenekelőtt V. Sz. Nerszeszjanc tollából Nas puty k pravu Ot szocializma k civilizmu (Moszkva 1992) és Filoszofija prava Ucsebnik dija vuzov (Moszkva: Infra.M-Norma 1997) 647 o., különösen IV. rész: 323-398. o. 155 Pl. O. A. Omel'csenko Ideja pravovogo goszudarsztva Isztoki, perszpektivü, tupiki (Moszkva: „Maniszkript" 1994) 139 o.; Preemsztvennoszty i novizna v goszudarsztvenno-pravovom razvitii Roszszii red. V. Sz. Nerszeszjanc (Moszkva 1996) 41 o. [Novoe v Juridicseszkoj nauke i praktike].

b) a folytathatóság mérlegelhetése érdekében a diszkontinuussá tett, vagyis múltjukba folytathatatlanul erőszakkal visszazárt történeti, intézményi, eszmetörténeti,156 sőt egyszerűen élettapasztalatbeli előzmények számbavétele; s mindezek közegében c) először a „Mi marad majd a MARXizmusból?" kérdésének növekvően erőteljes feltevése,157 majd az újrakezdés állítólag „jogállami" - valójában szégyentelenül és érdemtelenül „bársonyos" - konszolidálása (az egykori Német Demokratikus Köztársaság csupán egy-két prominensétől eltekintve158 leginkább: a múlttól legfeljebb diszkrét hallgatásban távolodó személyes átmentése) körülményei közt a valóságos szembenézésnek a személyes közreműködések felidézésének kényelmetlensége okán egyfajta fátyol leeresztésével történő álságos helyettesítése.

156 Pl. Oroszországban E. V. Kuznecov Filoszofija prava v Roszszii (Moszkva 1989); Ruszszkaja filoszofija prava Filoszofija verü i nravsztvennoszti: Antologija, red. A. P. Al'bov et al. (Szankt-Peterburg: Aleteija 1997) 398 o.; N. M. Azarkin Isztorija juridicseszkoj müszli Roszszii Kursz lekcij (Moszkva: Izdatelsztvo „Juridicseszkaja Literatura" 1999) 528 o.; részelemeket illetően I. A. Il'in Filoszofija prava Nravsztvennaja filoszofija (Moszkva 1993); a Baltikumban Isztoricseszkoe v teorii prava (Tartu Riiklik Ülikool 1989) 239 o. [Studia Iuridica (História et theoria) 3] és Vneteoreticseszkie formü otrazsenija prava (Tartu Ülikool 1990) 178 o. [Studia Iuridica (História et theoria) 5], benne ILMAR TAMMELO (128. és köv. o.) és VASILY IVANOVITCH SINAISKY (136. és köv. o.) megemlékező feldolgozásával, valamint Ilmar Tammelo Varased tööd (1939-1943) red. Peeter Järvelaid (Hamburg 1993) 223 o. [Eesti öigusteaduse allikad 1]; Bulgáriában Venelin Ganev Kursz po obscsa teorija na pravoto - Uvod metodologija na pravoto predg. Neno Nenovszki (Szofija: Akademicsno Izdatelsztvo 1995) 124 o.; Romániában Barbu B. Berceanu Universul juristului Mircea Djuvara (Bucureçti: Editura Academiei Románé 1995) 247 o. 157 Átmeneti - s nem csekély mértékben a politikai-ideológiai változásoktól motivált - erőteljesen dramatikus cezúra-megvonásoktól kísérten pl. Hermann Klenner 'Was bleibt von der marxistischen Rechtsphilosophie?' in 15th World Congress on Philosophy of Law and Social Philosophy Plenary Lectures (Göttingen 1991), 113-131. o. [újranyomva in Neue Justiz 45 (1991), 442-445. o.], Lothar Lotze 'Wege und Irrwege der marxistischen Rechtstheorie' Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 78 (1992), 396^06. o. és Varga Csaba 'Introduction' in Marxist Legal Theory ed. Varga Csaba (85. jegyzet). 158 Önmaga vállalásával HERMANN KLENNER (Berlin) és GERHARD HANEY (Jena) maradt - visszavonultan - felszínen; a többiek sokaságának nem ismert az utóélete.

III. IDEIGLENESEN MEGVONHATÓ MÉRLEG
A szocializmus MARXizmusának jogelméletei közül a m a g y a r tudományosság mindvégig inkább kiegyensúlyozó szerepet játszott. Ebbe természetszerűleg beleértendő a különösen az 1950-es években nálunk is tapasztalható szélsőséges leszűkülés és torzító leegyszerűsítés is, amennyiben ezt (és különösen mértékét s stílusát) egy, a SZTÁLINi „béketábor" egészét átfogó összehasonlításban szemléljük. Belső hatása aligha menthetően tragikus deformáció és a tudományszerűség elvesztése lett persze ennek is. Annak megítélése azonban, hogy milyen lehetett volna, ha és amennyiben más előzmények, hagyományok, tudományba szüremkedő politikai aspirációk és személyes karrier-utak birtokában a szocializmustól megmenekült közel s távoli szomszédainkhoz, sorstársainkhoz hasonló utat futott volna be, leginkább kontinuus jegyként talán a magyar elméleti jogi tudományosság nemzetközi szerepjátszásából derül ki. Márpedig világosan látható, hogy teljes történelmi ívében mindvégig s úgyszólván megszakítatlanul minden alkalmi nyomás, beavatkozás, közvetlenül politikai irányítás és nyomulás ellenére a magyar jogelmélet fejlődését már egy viszonylag korai időszaktól kezdve az egyidejűleg több pályán zajló p á r b e s z é d és a nem sikertelen k ö z v e t í t é s jellemzi. Egyfelől saját szocialista térfelünkön belül a dogmatikus, közvetlenül politizáló és ideologikus moszkovita (szovjet és kelet-német, valamint az 1968 utáni csehszlovák s többnyire a román és bolgár) pólus és másik szélső félként a MARXizmust kötelező politikai-retorikai szolgálatra koncként odavető, voltaképpeni tudományában viszont nyugat-európai-atlanti perifériát teremtő lengyel, valamint (mindenekelőtt a TITÓi, akkor még problémátlanul érvényesített föderációs Jugoszlávia életében) a MARXizmus reneszánsza kísérletén politikai elszántsággal és újskolasztikus dühvel munkálkodó és újradogmatizáló jugoszláv (és 1968 előtt néhány évig még Prágában is érvényesülő) irányzat között kísérel meg köztes utat járni, többnyire tartózkodván a közvetlen, címzett bírálattól, de megpróbálkozva egy bírálhatatlanul MARXista, mégis a tudományszerű problémafelvetés, módszeres vizsgálódás minimumának a felmutatásával kecsegtető elméletépítéssel. Másfelől már az 1950-es és 1960-as évek fordulójától kezdve egyfajta közvetítésre vállalkozik - egyszersmind persze az egész szovjet-szocialista hatalmi tömb képviseletére törekedve is - a végső soron moszkovita ortodoxia és a nyugati világ (vagyis a döntően nyugat-európai, s ezt kiegészítve még az atlanti irányzatok) között,

voltaképpeni célját és sikereit tekintve az ún. szocializmus jogelmélete képviseletét látva el egyidejűleg a maradék - túlnyomórészt ún. harmadik - világban is.
K o r á n t s e m mellékesen említendő, h o g y a fent jelzett közvetítés n e m csak e g y s z e r ű e n retorikai fordulat, d e ú g y s z ó l v á n t u d o m á n y t ö r t é n e t i említésre méltó szerepjátszás volt. Hiszen a M o s z k v á b a n , Kelet-Berlinb e n és a szocializmus m á s fővárosaiban r e n d e z e t t konferenciák, kiadásra megszerkesztett g y ű j t e m é n y e k m a g y a r k ö z r e m ű k ö d ő i n e k többsége átélte - és (akadémiai szakmai szocializálódásom, m a j d személyes emlékeim n y o m á n saját tapasztalatként is megerősíthetően) az M T A Állam- és J o g t u d o m á n y i Intézetében, d e az ELTE v a g y a Pécsi T u d o m á n y e g y e t e m állam- és jogelméleti tanszékein is h a m a r o s a n t u d a t o s tervezések, szorgos h á t t é r m u n k á k közvetlenül célzott tárgyaként a m a g y a r résztvevői kör m a g a is kezdeményezte - , h o g y akár a [nyugat-] berlini Freie Universität jogi karától n é h á n y ezer lépésnyire, az N D K T u d o m á n y o s A k a d é m i á j á n a k a fal-közeli Otto-Nuschke-Strassén találh a t ó Állam- és Jogelméleti Intézetéig több ezer kilométer közbeiktatásával, jelesül p o n t o s a n Budapesten keresztül, é p p e n általunk, saját k e z d e m é n y e z é s ü n k r e , szinte kezeinken át á r a m l o t t évtizedek során át N y u g a t és Kelet közt publikáció és információ egyaránt; sőt, történetesen a m a g y a r jogelméleti t u d o m á n y o s s á g M A R X i z á l ó s z ű r ő j é n át beemelt konvencionalizálásokon keresztül a kortárs n y u g a t - e u r ó p a i s atlanti (szovjet terminológia szerint: „ b u r z s o á " , a kelet-német szerint pedig: „imperialista") szellemi hatás is. 159 M a g a a létünk, a gondolkod á s m ó d u n k járt n e m csekély m é r t é k b e n fellazító hatással. Jelenlétünk m i n d a z o n á l t a l az adott közegben kiiktathatatlannak bizonyult: az ere-

Saját kutatásaim körében ezt figyelhettem meg mind az említett NDK Tudományos Akadémiája Állam- és Jogelméleti Intézetének keretében kétévenként KARL A. MOLLNAU által megrendezett [Kelet-]Berlini Jogelméleti Napok és mellékeseményei több évtizeden keresztül visszatérő rendezvényein, mind pedig a SzUTA Állam- és Jogtudományi Intézete égisze alatt (erőteljes CsTA állam- és jogtudományi intézeti közreműködéssel) közel egy évtizeden keresztül VLAGYIM NERSZESZJANC professzortól kezdeményezett, az elméleti jogtudományban a történetiség elvének kibontására hivatott együttműködésben. Jellemző talán, hogy mindezekben sem jugoszlávok, sem lengyelek nemigen vettek részt. A Belgrádban székelő Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnökével, RADOMIR T. LUKLC professzorral kialakított s PÉTERI ZOLTÁN hathatós társ-vezetésével közel egy évtizedes futamidejűre sikeredett kétoldalú akadémiai együttműködésben viszont a magyar fél természetszerűleg anélkül lehetett MARXizmusában nyitottabb s ugyanakkor nyugati elméleti hatásokra gondosabban ügyelő partner, hogy egyidejűleg bármiféle közvetítő tükör szerepét betölthette volna.

159

deti MARXi forrásokra visszavezetett tudományos apparátusunk cáfolhatatlan volt, aktivitásunk, valóban nemzetközi súlyunk okán pedig részvételünk mellőzhetetlen - miközben mi folytonosan kényes egyensúlyozásra kényszerültünk azon lehetőség, egyenesen kihívás vállalásában, hogy amennyiben csak lehetséges, botrányossá még éppen ne váljunk, miközben jelenlétünk hatását maximalizáljuk. 160 Tudvalévő, h o g y a p u s z t á n elvi lehetőségek n e m realizálódnak feltétlenül m i n d e n ü t t s bármiféle körülmények között. Saját hagyományoktól f ü g g ő e n a t u d o m á n y o s szabadság adott helyen és időben g y a k r a n n e m tud vezetni máshoz, m i n t n a g y f o k ú elméleti konform i z m u s h o z : egyetlen egy elméleti vízió ismételt újravitatásához, avagy kiválasztott s egymásba folytonosan átcsapódó mainstreamek e g y m á s t váltó u r a l m á h o z . Ilyen környezetben kiugró jegyként, akár p é l d a s z e r ű megvalósulásként kell itt m e g e m l é k e z n e m arról, hogy szemléleti g a z d a g s á g á b a n a m a g y a r jogelméleti g o n d o l k o d á s az 1960as évek első felétől induló felfutástól kezdve m i n d v é g i g optimálisan n a g y f o k ú belső változatosságot mutatott. Egyetlen p é l d á v a l élve, az eredetileg SZABÓ IMRE szerkesztői égisze alatt létrehozott gyűjtemény a MARXizmus belső problematikája gazdagságaként egyaránt felmutatta a szocialista n o r m a t i v i z m u s , a jogi szociologizmus, a történeti szemlélet, a jogi k o m p a r a t i v i z m u s , az axiologizmus, a természetjogiság és a jogállami kiindulás ígéretét; és e n a g y sikerű kezdeményezéshez n é h á n y évvel később m é g - szintén SZABÓ szerkesztői m u n k á j á t dicsérve - az emberi jogok hasonló megközelítésbeli sokoldalúsággal jellemezhető feldolgozása járult. Kontrasztáltan kifejezve b á t r a n akár azt is e l m o n d h a t n ó k , h o g y a politikai enyhülés időszakától indulóan egymással vitázó s (akadémiai értelemben) egymással versengő irányz a t o k b a n hazai jogelméletünk valójában (persze: csak relatíve) gazdag a b b n a k bizonyult, m i n t p é l d á u l Nagy-Britanniának és egykori nemzetközösségben perifériáinak úgyszólván kihívás nélküli HARTuniszónója, m e l y több évtizeden át valóban monopolisztikus volt, miu t á n m i n d e n egyebet sikeresen m a g a alá rendelt - ú g y s z ó l v á n kivétel nélkül. 1 6 1 A m a g y a r jogelmélet a t u d o m á n y o s s á g belső igényeit, saját logikáját (persze: a lehetőségek körén belül) rendkívül k o m o l y a n vette, s
160 ilyen szellemiségben született pl. közreműködésemmel a Rozvoj teorií a státu a právu a soucasnost red. J. Blahoz & V. S. Nersesjanc (Praha: Academia 1988) 316 o. gyűjteménye. 161 Vö. a szerzőtől 'A Hart-jelenség' Világosság XLIV (2003) 1-2, 75-87. o.

mindvégig a különféle (s főként: párt-) ellenőrzési csatornák lehetséges semlegesítésén fáradozva162 (persze, SZABÓ IMRE akadémikus meghatározó szerepét figyelembe véve, önnön karrier-útjába is beágy azottan, hiszen országosan s a szocialista világban is saját, személyesen kivívott uralkodó pozíciója alá rendelve, ám a tudományosság ügyével nemcsak őszintén, de jól eltaláltan, sikerrel, nyugati visszajelzések tömegével is bőven igazoltan azonosultan) tartózkodott a különféle (politikai, ideológiai) excesszusoktól (egyszersmind mindkét irányban megelőzve ezzel a túlságos - pl. ACZÉL GYÖRGY csahosainak körét is elérő - közfigyelem, netán botrányok kialakulását), amik pedig mind a moszkovita, mind a jugoszláv világban (sőt, Lengyelországban is) éppen visszatérően előfordultak. Túlhatalmával párosultan SZABÓ IMRE óvatossága elérte, hogy nálunk „államellenes tevékenység" vádjával akadémiai vagy egyetemi elméleti jogi irány nem lehetetlenült. Persze, ebbe beleértendő, hogy A D A M PODGÓRECKlhez hasonlítható emblematikus, önkéntes meneküléshez is folyamodó tudósunk sem volt.163 Az ilyen és hasonló viszonylagosan előnyös s ezért megbecsülésre érdemes jegyek és szándékok óhatatlanul a tudomány ügye iránti elkötelezettség nem csekély fokáról tanúskodnak. Egy ilyen, belülről folyvást vitákon keresztül formálódó teoretikus kultúra nyilvánvalóan számba vehető eredményeket hozott létre számos szerteágazó területen. Anélkül, hogy korábbi összegzésemet megismételném, végső következtetésként hadd szögezzem le, hogy a magyar elméleti-jogi tudományosság a szocializmus egyébként megnyomorító feltételei között s ideológiai diktátuma ellenére is sikerrel járt legalább abban, hogy fermentatív - kezdeményező, alkotó, saját példaadásával mindvégig elöljáró - szerepet töltsön be legalább négy egymással összefügAz akadémiai intézeti professzionális szocializáció magában foglalta a jogelmélet már akkorra kialakult nyelvének, stílusának elsajátítását egyaránt.
Ebben p e d i g a m i n t a k é p egy KARL MARX és THOMAS MANN nyelvi, kifejezésbeli,
162

stiláris bonyolultságából, többszörösen összetett körmondatos felépítéséből, viszszatérő értelmező szerkezetekkel zsúfolt, egyébként elvont, határozottan németes mondatfűzéssel még átláthatatlanabbá tett, idegen terminusok alkalmazásával bőven tűzdelt nyelv volt. Nem kizárt, hogy a lehetséges olvasókat is elrettentette ennyi barokkos lendülettel épített akadály, mindenesetre a pártcenzorok megkímélték magukat emez embertelennek tetsző szóhalmazoknak nemcsak lehetséges értelme megfejtésétől, de puszta fogyasztásától is. 163 1972-ben kényszerült kanadai emigrációba. Lásd tőle elsősorban Socjologia prawa (Warszawa 1962).

gő s a jogtudományok XX. századi elméleti művelésének kulcsfontosságú, alapvetően paradigmatikus, ezért meghatározó erejű területén: (1)a s z o c i o l o g i s z t i k u s m e g k ö z e l í t é s nek a szocialista táborban történő elfogadtatásával, a jogi mivoltot a pozitivisztikus mellett egy új kritériumrendszer tükrében szintén láttató (és ezáltal megkettőző) látásmódjának köszönhetően a „szocialista normativizmus" szűklátókörűségének nemzetközileg is értékelhető kutatási eredményekhez és következtetésekhez vezető elméleti meghaladásával kieszközölt „robbantásával"; (2) a t ö r t é n e t i - ö s s z e h a s o n l í t ó perspektíva felvállalásával, általános elfogadtatásával és rendkívüli erejű és konkrét teljesítményű kultiválásával; (3) a MARXizmusban h a g y o m á n y o s u k módszertan ismeretelméletire visszavezetett felfogásával szemben a lételméleti látásmód (ismételt) bevezetésével, ami az előbbi fejleményeknek nemcsak teoretikus keretet adott, de a „jogászi vüágk é p " ontikus magyarázatával és az ideologikus háttérformákkal élő emberi-társadalmi gyakorlatban szokásos pusztán episztemikus megközelítések eredendő korlátozottságának kimutatásával döntően járult hozzá a jogtudományban bármiféle egyszempontúság szétfeszítéséhez; s (4) mindebben - az előbbiek egyfajta szintézisét képviselő közös hatásként - kialakulhatott a m o d e r n i z á c i ó és j o g elmélete (s belőle kigyűrűzően további kérdésfeltevések és ideiglenes válaszok sora), amelyek valóban előremutatóan, az egész középés kelet-európai régió s benne nemzetünk jövőbeni sorsát, játékterét, lehetőségeit illető meghatározó kérdésekkel alapkutatási szinten, felelősen, távlatos érzékenységgel foglalkoztak. A fentiek keretében, úgy vélem, következtetésként megállapítható, hogy jogelméletünk a teoretizálásnak kijáró komolyságot, pátoszt, tudományszerű elkötelezettséget, erkölcsi igényt s benső (stratégiai és taktikai) felelősséget az adott körülmények között elérhető hivatásszerű természetességgel őrizte, amiben - különösen a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete vezető jogelméleti kutatógárdájának (és ezek élén természetszerűleg igazgatójának) pozícióját s teljesítményét akár az országon belül, akár a teljes régióra kiterjedően m á s megfelelő példákkal egybevetve - a magyar példa a történelem kényszerei ellenére mégis az optimálishoz közelítő, ellenpéldákkal nemigen felülmúlható optimalitású megoldási és válaszolási alternatívával szolgált.

VISSZATEKINTÉS*

Már a mából visszatekinteni sem feltétlenül egyszerű feladat. Alig néhány év elmúltával is úgyszólván hihetetlennek, bizarrnak, egyszersmind fárasztóan banálisnak tetszik azon körülmények felidézése, amelyek közt a társadalomtudományi kutatás mindennapjai az 1956os események s a rájuk következő megtorlás közelségében, számomra érzékelhetően az 1960-as évek derekától alakultak. Nehéz volt bármiféle alternatíva érzékelése. Elsősorban életben kellett maradni, majd megküzdeni az értelmes feladatért s azért, hogy ez valamelyes gyakorlati hatást is remélve hivatásszerűen vállalható legyen. Sajátunkként formált gondolatok megjelentetése m á r privilégiumnak számított, a kirekesztettek szemszögéből egyenesen hatalom védte bensőségnek. Minden napnak megvolt a maga harca, a maga csapdája. A személyiség eleve megkettőződötten formálódott, hiszen saját lelkiismeretével kellett elszámolnia, miközben egy kíméletlenül rohanó s a legcsekélyebb politikai kényelmetlenség esetén őt problémátlanul maga alá tipró árral szemben kellett fennmaradnia. Saját belső meggyőződéséről pedig egy hitvesen, esetleg a d ó d ó bizalmas baráton kívül másnak aligha szólhatott. Intézményes hatást viszont saját sikeres intézményi betagozódása nélkül aligha remélhetett. Következésképpen mindennek - nagy dolognak, kis dolognak egyaránt - jóvátehetetlenül ára volt. N e m véletlen, hogy ilyen közegben a pillanatok is felértékelődtek. A legcsekélyebb megkapaszkodás is becsülendőnek számított. Ugyanakkor bármi saját ellentétébe átcsapóan problematikussá válhatott. Az élet egészében összezavarodott. Persze egy áttekinthetetlen s tiszta folyamatában aligha megőrizhető gomolyagon túl mi mássá is
1999 táján készült s átmenetileg elveszett írás, melynek eredeti szándéka szerint az Útkeresés Kísérletek - kéziratban (Budapest: Szent István Társulat 2001) 167 o. [Jogfilozófiák] című gyűjteményem bevezetéseként kellett volna szolgálnia.

lehetett volna, ha minden mozzanata többletdimenziót nyert, és hallatlanul összetett, biztonsággal legfeljebb csak optimalizálható, de egyértelműen távolról sem megoldható feladvánnyá változott. Mert erkölcsi túlélés határmezsgyéin tapogatózó egzisztenciális döntések szakadatlan sorozatává tört a mindennapi lét, hiszen látszólag súlytalan gyakorlati válaszok is a személyes lét értelmessége (mert becsülettel vállalhatósága) felett döntő erkölcsi kételyek és választások dimenzióját ölthették. Tanulóévekként a kor mindenesetre kemény leckét adott. Hivatalos stigmatizálása szerint életrajzunkba beégetett, kizárólag az ellenségnek kijáró bánásmódra érdemesítő származás, hivatalosan is kutatottan s számontartottan gyanús, állambiztonságilag kezelendő családi és baráti környezet, üldözötté lett értékekhez veszélyesen vonzódó rokonszenv, nyilvánosan vállalhatatlan stüusvonzalmak - könnyen s n e m keveseknél mindezek összegződése nyomasztó teherré lett, s belső tartástól, erőtartalékoktól és örökölt magatartásmintáktól függően vagy öngyötrő és öngyűlölő, végső soron énmegsemmisítő meghunyászkodásra, vagy éppen fokozott teljesítménykényszerre, kemény, keményebb és mindig még keményebb munkára ösztönzött. Kudarcok, háttérbeszorítások, megaláztatások észrevétlen, zokszót sem ismerő elviselésére. Még visszatérően feltörő s alig elviselhető nyomorúságos érzéseknek is elfojtására, vagy legalább valamelyes oldásuk megkísérlésére - egy időtlenebb, transzcendens perspektíva jegyében. És m i n d e n pillanatban, szinte kényszeredetten az addig megtett teljes mindenkori életutak visszaidéző újraértékelésére, egy közösségi felelősségvállalás éthoszának melengetésére, a legkülönfélébb szakmai hivatások apró kérdéseiben is az erkölcsi mérlegelésre. H a egyszer az élet minden összetevőjének súlya volt, úgy az, ami végtére is kibontakozott s megvalósult a lehetőségek szűk tárházából, n e m véletlenül formálódott. Leghétköznapibb megnyilvánulásaink tudatosan átgondolttá lettek, erkölcsileg átszűrt szerepek hordozóivá. Olykor még egy önfeledtnek tetsző kacagás mögött is halálos komolyság rejtezett. N e m a lét komorult el, de kifejletében könnyen tragikussá válhatott. Ifjúként, úgy-ahogy szocializálódó kortárs kezdőként úgyszólván lehetetlen feladatnak bizonyult kihámoznom, hogy ilyen rendkívülien összeszorított mozgástérben teoretikus értékű dilemmázás miként is folyhatott. Feltehetően a tudománymódszertan illetékességébe tartozik az egyetlen válasz, ami egyáltalán adható. Talán absztrakt konceptualizálásunk sajátja, hogy amennyiben kellően igényes, mélyrehatoló

s következetes, úgy egy a körében tett mégoly finom analitikus differenciálási javaslat is utóbb végzetesnek bizonyuló módosításokat indukálhat a gondolkodás pályáján. Mások életéből, elbeszélésekből tudjuk, hogy még azok élményvilágának átélt teljessége sem feltétlenül csorbul, kiket vakságra, süketségre, némaságra ítélt a sors. Nos, talán ugyanígy a természet igazságtétele kárpótol azért, hogy esetleg egy politikailag kikényszerített érzéketlenség más területeken többletérzékenység spontán kifejlődésével nyerheti vissza valaminő természetes egyensúlyát olykor a tudományban is. Az elmúlt évtizedek magyar tapasztalatára utalva h a d d rögzítsem tehát: tud m ű k ö d n i a szellem, ha akar. Mint mindannyian tudjuk, korántsem könnyű béklyóval táncolni. Ám eszünkbe idézhetjük, hogy végtére az sem tánc igazán, ha magánosan és súlytalanul lebegve, végtagjainkkal a pillanat hevületétől rángatva összevissza kalimpálunk.
*

A MARXizmus eszménye egy tudományos, tehát törvényszerűségek felismerésére és megfogalmazására épített társadalomkép volt. Múlt századi előképek mintájára a világot filozófiailag, elméleti leírhatóságában is egységnek gondolta. A pozitív leírásban látta feladatát, s ehhez rendelte a nyelvet is. E várakozásnak feleltette meg egységesült lételméletét és ismeretelméletét. Úgy vélte hát, hogy egy dolog létezik: a valóság. Összefüggés, szabályszerűség, logika, dialektika - minden kapcsolódás ennek a valóságnak a sajátja, s amiként megismerésünk nem más, mint a valóság tükrözése tudatunkban, összefüggést, szabályszerűséget, logikát és dialektikát illető felismerésünk sem más már amennyiben helytálló -, mint legfeljebb tudati tükörkép. Lényeg és jelenség; általános, különös és egyes; típus - mindezek szintén a valóság tulajdonjegyei, amiket visszatükrözése során a mindennapiság szintjénél mélyebbre hatoló elméleti megismerés tár fel. Nyelv, fogalomvilág - szintén valóságdarabok, amiket a valóság reflexiója során nyerünk, hogy tudatunkban általuk tükröztethessük az objektív valóságot. Mindenünk tehát, ami kezünkben vagy gondolatunktól formáitan van, valóság-tükrözés: egy úgymond tudatunktól függetlenül létező objektív valóság tükörképe - ami gondolati konstrukciójában feltételez egy künn létezőt, mely ad, s amelyhez képest mindenkori énünk csupasz befogadó szerepet játszik. Ennek megfelelően a MARXista jogelmélet sohasem volt más, mint e múlt századi, természettudományi forrásvidékű gondolkodás egyik

pusztán alkalmazási területe, társadalomtudományi applikációja. Reflex-természetű gyökereiről vall, hogy többnyire még elméleti művelése ritka igényei alkalmakor sem emelkedett a mozgalmi brosúraírás kötelező kliséi és zsurnaliszta szintje fölé. A másik oldalról közelítve ugyanakkor még legkifinomultabb szintjein is az irányzat egészét meghatározó állandó jellemző maradt, hogy a jogot sohasem önállóságában, hanem valami külsőnek a függvényeként láttatta - úgy, mint egy hozzá képest elsődleges(ebb) dolog termékét vagy csupasz kifejeződését. A MARXizmus évszázadosnál hosszabb pályaívén végigtekintve leginkább filozofikus változataira nézve is igaz maradt teoretikus kettőssége, nevezetesen az, hogy vagy - leginkább KARL MARX nyomán, o n t o l o g i z á l v a - a társadalmi viszonyok sajátos eszközszerepű (legfeljebb transzformált) reflexióját kereste a jogviszonyokban (erről tanúskodik a korai szovjet jogelmélet, mindenekelőtt jEVGENYIJ PASUKÁNISZ munkásságát követően, utóbb pedig szintézisteremtő kísérletekor SZABÓ IMRE dolgozott ki egy üyen szellemiségű, nemzetközüeg is figyelemre érdemesített elméleti keretet), vagy pedig - leginkább VLADIMIR ILJICS LENIN nyomán, e p i s z t e m o 1 o g i z á 1 v a - magában a jogi objektiváció nyelvi formájában igyekezett a valóság sajátos eszközszerepű (legfeljebb transzformált) viszszatükröződését kimutatni és a jog megítélésében a valóságról nyert megismerő tételeket kritériumszerűen érvényesíteni (leginkább kidolgozott, összefüggő és átfogó nagyelméletté az e gondolkodási irányban rejlő lehetőségeket nemzetközileg számon tartottan PESCHKA VILMOS fejlesztette). Tudományszerű építkezés, belső logika és szigorú összefüggés, elméleti keretben egyáltalán felvethető kérdésekre adott válaszokban megmutatkozó magyarázó erő - mindez és egyéb teoretikus kvalitások is jellemezhették ezeket a felfogásokat, amik maguk is egymással (és minden egyéb áramlattal, így egyebek közt a MARXizmus gyűjtőneve alatt olykor roppant igénytelenül s leegyszerűsítően megfogalmazott ideológiai-politikai megnyilatkozásokkal is) többnyire rejtett, noha évtizedeken átívelő polémiában fejlődtek. A folyamatos vita tehát jelen volt. Sőt, a MARXizmus mindent elfedő égisze alatt kifejlődött a megközelítések és nézetek belső sokszínűsége is. A gondolkodás hivatalos fórumain - akadémián és egyetemen, kutatóhelyeken, az úgyszólván kizárólag államiként működtetett könyvés folyóirat-kiadásban (gyakorlatilag tehát mindenütt, kivéve az egyházaknak fenntartott szigorúan elkülönített s a tudományosság hivatalos mezébe sohasem öltöztetett, a vallásgyakorlás tűrése gyanánt

szocialista szabadságjogként eleve a magánházak falai közé száműzött gondolkodás meglehetősen szúk terrénumát) - egyfelől kizárólag az önmagát a MARXizmushoz (annak továbbfejlesztéséhez) besoroló (vagy legalább sem önmaga, sem mások által a MARXizmus bírálataként, tagadásaként, netán meghaladásaként nem diszkvalifikáló) gondolat jelenhetett meg; másfelől úgyszólván bármely tudományosan kifejtett (kellő szocializáló empátiával, adaptáló gonddal, tehetséggel megszelídített) vélemény megkísérelhette a bekerülést e körbe. Mert az is a kép teljességéhez tartozott, hogy az 1960-as években meghozott párthatározat ellenére, mely kizárta a MARXizmus pluralizálhatóságát - vagyis azonos tárgyról egymással versengő igazságú tétel állíthatóságát (azaz igazként s a MARXizmuson belül tolerálandóként történő elismerhetőségét) - , a kesztyűbedobásnak a provokáció határát súroló (többnyire újbaloldali, anarchista vagy MAOista) gesztusaira történő erőteljes reagálás kényszerén kívül a hazai gyakorlat meglehetősen nagylelkűnek mutatkozott. Vélekedni tehát megpróbálhatott ki-ki a maga módján - ízlése, meggyőződése, sejtése, felismerései szerint; voltaképpeni feladatot az képezett, hogy miként építse mindezt rendszerré oly módon, hogy el is fogadtathassa a MARXizmus, e kizárólagos tudományos világkép és szemléleti-fogalmi keret részeként.
Miután minden megközelítés, problematika, megsejtés a MARXizmus gleichschaltoló közegén szűretett keresztül, az egyén, ki szakmája keretei közt gondolkodni próbált, meglehetősen magára maradt, hiszen - a MARXizmus múlt századi saját előfeltevéseitől eltekintve minden alapozó és társtudományi belátástól, megsejtéstől reménytelen távolságra került, elszigetelődve bármiféle modernebb eszmerendszertől. Tudományfilozófia, etika vagy jogelmélet - bárhol csupán szakadékot érzékelhetett, egyik meredélyén a MARXizmus csontkeményre aszott hivatalos változatával (hiszen még nyugat-európai s amerikai művelése is revizionizmusnak számított, jugoszláviai változata pedig humanizáló fordulatai okán ellenségesnek), másikán meg ott terpeszkedett maga a Belzebub: „burzsoá" doktrínák, előbbiektől arra ítéltetten, hogy tudományosan - az „ideológiai harc" során megsemmisíttessenek. Minél inkább átcsábult emberünk ihletésre vagy - óh, vakmerőség! - kölcsönzésre a túlsó partra, annál inkább saját semmibe zuhanását kockáztatta. Ráadásul e bűvészmutatvány még további veszélyeket is feltételezett. Hiszen saját problematikája körében maradva még képe s biztos ítélete lehetett egyéb vélekedésekről, de ha tudományfilozófiai, módszertani megalapozását is a túlpartról vette, már tényleg könnyen örvénybe zuhanhatott, hiszen

semmi fogódzója sem maradt, s még legtávolabbi gondolati kapcsolódásainál is élet-halál-harcra kényszerült a „mi" vagy „ők" választása között. Ám az igazságnak tartozom egy megjegyzéssel: mindez majdnem idilli, kívülállóktól egyöntetűen irigyelt állapotnak számított. A Szovjetunióban például hozzáférhető közelségben egyszerűen nem volt „ellenséges" irodalom: nem ismerték, így hát bírálatával sem kellett bajlódniok. A Német Demokratikus Köztársaság a „tudományos szocializmus" eszméjének megfelelő megoldást választott: a szocialista jog elméleti gondozását a szocialista építés szakértőire bízta (kizárólag „szocialista" forrásokból merítve ihletet), míg kiválasztottak bízattak meg hóhérmunkával az „imperialista doktrínák" „leleplezésére" (amib e n p e r s z e MAX WEBER v a g y H A N S KELSEN is a n y u g a t - n é m e t „ r e v a n -

sizmus" zászlóvivője lett). Mondanunk sem kell, hogy fentiekhez illő „tudományos" könyvtárszervezése az „imperializmus" tanulmányozását kizárólag kijelölt hóhérainak tette lehetővé. Más országokban (Bulgáriában, Romániában) a szegénység kínált megoldást: mit is korlátozhattak volna, ha úgyszólván nemzetközi könyvbeszerzésük sem volt? Radikális újításra az 1968 utáni Csehszlovákiában leltek: utálkozva mindennemű revizionista bomlasztástól, érdeklődésüket eleve szovjet és kelet-német elvtársaikra korlátozták. Nyitottsággal csak a jugoszlávoknál és lengyeleknél találkozhattunk - a végkifejlet azonban korántsem volt feltétlenül jobb vagy méltóbb. Jugoszláviában például kiépültek gazdag gyűjtemények, társadalomtudományuk mégis oly kíméletlenül MARXizálónak bizonyult, hogy legfeljebb egy dogmatikus MARXizmuson belül érkezhettek el ósdi ortodoxiától neológiájukhoz. Vonzó változatnak kizárólag a lengyel tudományosság tűnt, mert mindent műveltek, amit csak Nyugaton. Utóbb derült ki, hogy mindez súlyos kompromisszumon nyugodott, s ennek szabott ára volt. Mert míg nálunk szigorúan érvényesítették mindent lefedő közös fedőként a MARXizmust, a kutatót pártkatonai kényszerektől mentesítették. Náluk viszont pártbeosztásán keresztül kellett hűségét minden egyes kutatónak bizonyítania, hogy utána már kórusában kántálhassa: a MARXizmus társadalomtudományi relevanciája specifikus. Kifejlesztettek hát MARXista-LENiNista állam- és jogelméletet ők is, de illetékességét a szocializmus építése terén érvényesítették. Egyéb kérdésekben szabad maradt a megközelítés. MARXista-LENlNista doktrínájuk mérhetetlen korrumpálódása mellett eredményül neofita fiók-iskolák garmadája burjánzott ki, ahol úgy analizáltak, mint Oxfordban, úgy logizáltak, mint Párizsban vagy Brüsszelben - miközben nemzeti

problematikájuk elfelejtődött, hagyományuk pedig legfeljebb formalizáló hajlandóságuk kiélésében maradt tetten érhető. Visszatérve az útkeresés dilemmáihoz, maradhattam volna az innenső part folytonosan szakadó falán, ha nem vonzott volna túlzottan is az ellenoldal tágassága. Nemcsak változatossága, szellemi frissessége csábított, de mindenekelőtt az, hogy minduntalan visszatérő kérdéseimhez nem találtam saját térfélen támpontot. Márpedig egy lehetséges válasz körvonalainak felsejlése nélkül bizonyos ponton túl már maga a kérdés sem megfogalmazható. Fogódzók helyett csak tisztázatlanságokra leltem - miközben az az irány, amit az 1960-as évek elején kezdtem megismerni (hétköznapi ember számára elérhetetlen számozott példányú jegyzetekből s szöveggyűjteményekből, amikre Pécsről, autóstoppal, az Oktatási Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Főosztályára tett hirtelen, következményében kockázatos, ám sikerrel járt kiruccanásommal tudtam szert tenni), a számunkra egyedül üdvözítőként tanított tudománytól már a XIX. század végefelé eltávolodott.

Jog? Nyilvánvaló volt számomra is, hogy szövegben, fogalmiasítottan kell keresnem. Gondolkodásomban mégsem a megismerés tiszta termékeként, passzív tükreként, hanem mindenekelőtt aktív válaszként, gyakorlati kérdésre adandó gyakorlati reagálásként, vagyis emberi cselekvésünk találékony eszközeként volt értelmezhető, mely - mint bármiféle instrumentum - tudásnak és tapasztalatnak ember formálta terméke, annak kérdése tehát, hogy milyenné is tesszük, éppen ezért nagyrészt hagyományok, gyakorlati elérhetőség s célszerűségi megfontolások függvénye. Ebből adódóan igazolhatatlannak, egyszersmind fárasztóan terméketlennek éreztem minden megközelítést, mely ha egyszer nyelvileg kifejeződő, tehát elvben fogalmilag is kezelhető textúrával került szembe, azt mint a „tudatunktól függetlenül létező objektív valóság" visszatükröződését kizárólag a megismerés kritériumai szerint értékelte, azaz szükségképpen vagy igaz vagy hamis leíró tételt látott benne - függetlenül attól, hogy deskriptív kijelentésről, preskriptív akaratról vagy askriptív következmény-tulajdonításról, vagyis külvilágunkat illető állításról, cselekvésre irányuló akaratkifejezésről vagy normatív rendezésből adódó minősítések realizálásáról van-e szó, avagy mindezeken túlmenően éppen érzelmek kifejezéséről, nyelvi köntösben végrehajtott gyakorlati intézményt teremtő és

működtető konvencionális cselekvésről ('doing with words'), esetleg pusztán lelkiállapotok művészi megjelenítésről. A tét a jog önállósága és annak kérdése, vajon kezelhetjük-e a jogot önmagában is vizsgálható problematikaként. Hiszen amennyiben a nyelvi kifejezés a megismerő tükrözésen túl gyakorlati szándékok eszközeként is szolgálhat, úgy nemcsak jelentése, logikai összefüggése vizsgálatában szakadhatunk el különféle doktriner előfeltételeken nyugvó jelentéstanok és joglogikák sehová sem vezető kényszergúnyájától, de végre a jog történetesen textuális megtestesítését is annak tekinthetem, ami: olyan közvetítő közegnek, amely elvileg eltérő lehetőségeket hordoz különféle korokban, kultúrákban s feltételek közt; sőt azt is természetes tulajdonságaként fogadhatjuk, hogy a szövegként azonosított jog csupán s legfeljebb segít döntéseinkben, melyek minden körülmények között alkotó jellegűek - hivatkozásaival, fogalmilag adott vágány(ok)ra terelő kereteivel adott mederbe csatornázva gondolkodásunkat, okfejtéseinket, érveléseinket s alkalmazott igazolásainkat. Mihelyt tudatára ébredünk ennek, kiderül: egyfelől a logika más, egyszersmind kevesebb és több, mint egy egyértelműen kényszerítő meghatározás (sőt, éppen a logikai rekonstrukció fog majd feltárni sajátos hézagokat, átalakításokat, ugrásokat és bizonytalanságokat a jogi folyamatban), másfelől a változatos jogtechnikák használata alkalmanként eltérő, akár egymással nyíltan szembefutó és egymást kölcsönösen kizáró eredményeket ígér - egy olyan banális választól függően, ami ugyanakkor s végső fokon semmiféle szövegtől sem meghatározott. Ugyancsak egy felfogásbeli kettősség lehetősége rejlik annak megválaszolásában, vajon egy dolog fogalmát csakis egyféleképpen lehete megadnunk (mint e „tudatunktól függetlenül létező objektív valóság" kizárólagosan igaz fogalmi leképezését), vagy maga a fogalom is, meghatározása is instrumentalizált, tehát csakis gyakorlati érdekből és összefüggésekben történik. Annyit jelent ez, hogy nem beszélhetünk önmagában vett, per se önmagában megálló fogalomról vagy tárgyról, hanem - például a jog kapcsán - kizárólagosan ilyen vagy olyan jelenségekről ilyen vagy olyan értelemben. És attól függően, hogy pontosan mit is kívánok majd benne szemügyre venni, megadhatom s meghatározhatom teljes összefüggésrendszeréből érdeklődésem által kiválasztott fogalmát - nyilvánvalóan úgy, hogy kellő egyértelműséggel rögzítem: egy összetett vonatkozásrendszert hordozó s különféleképpen megközelíthető jelenségcsoportból mit emeltem ki és ez miként viszonyul hasonlóképpen lehetséges egyéb felfogásaihoz. A nálunk

érvényesített MARXizmus akkori monista, mert naiv realista (hiszen a tárgy-materialitásoknak tudatunkban történő visszatükrözését kereső) uralkodó módszertani világképében ezt úgy utasították el, mintha pluralizmus lenne, hiszen a kiinduló hivatalos feltételezés szerint a tárgyak egységesek, következésképpen látásuk is egységes - hacsak emberi tévedésünk, ideologikus ferdítésünk meg nem többszörözi. Saját gondolati kísérletem persze nem pluralizált, hanem éppen analizált, hiszen adott jelenségcsoporton belül fennálló összefüggő vonatkozások, oldalak és lehetséges látásmódok megkülönböztetésére, egymástól különálló megfogalmazására s kölcsönös kapcsolataiknak ezek alapján történő láttatására törekedett. A MARXizmusban a történetiség elve sem feltétlenül azt jelentette számomra, hogy mindazt, amit és amiként ma ismerünk, el kellene szakítanunk azoktól a jelenségektől és állapotoktól, amik tegnap állottak fenn. A történetiség történelmi kibontakozást, abból kiinduló megértést jelent. Függetlenül tehát nevük fennmaradásától, fejlődésük során a dolgok jellegükben megváltozhatnak. Következésképpen igazából nem is maga a dolog fejlődik, sőt nem is egyszerűen a fogalma; hiszen az, ami tegnap volt, akkor volt, és éppen nem azonos azzal, ami ma van. Sőt, voltaképpen sem tegnap, sem ma nem úgy kell felidéznünk a történteket, hogy valami folytatódott, hanem úgy, hogy gyakorlati cselekvésünk során felvetődő gondokra és kihívásokra kerestünk és találtunk választ - függetlenül attól, hogy valamiféle teljességgel új megoldást kezdeményeztünk-e vagy inkább régebbi, másutt alkalmazott eljárásmódból inspirálódtunk; új névvel ülettük-e leleményünket vagy inkább korábbi megnevezések átvételét részesítettük előnyben.
Bizonyára fontos változást jelzett annak idején a monopolkapitalizálódás (ahogyan ezt a XIX. és XX. század fordulóján LENIN leírta), s éppen bőrünkön éreztük a szocializmus áldásait - mégsem gondoltam úgy, hogy bármiféle kulccsal éppen egyik vagy másik szolgálhatna a jog rejtelmei feltárásához. Kodifikáció, jogi okfejtés, jogászi logika, jogeszmény - aligha haladhattam volna előre a problémamegoldás útján, ha nem éreztem volna s nem mertem volna legalább magamban megfogalmazni, hogy a szovjet jogot még alig felülmúlható barbárságával együtt is több rokoni szál fűzi a francia és német berendezkedéshez, mint a nyugat-európait az angol-amerikaihoz. Elégedetlen voltam a jogtípus, sőt a jogcsalád nyújtotta osztályozással, hogy végre a modern államiság mellett a modern formális jog fogalmát is megleljem, s tipizálásként már a jogi kultúra fogalmához érkezzem. Akkori-

ban mindez botrányosnak bizonyult, mert a szocialista jogot polgári előzményeivel együtt láttatta; számomra mégis egyedül lehetséges kiutat jelentett a jognak technikalitásában megragadható vizsgálatához. Mindvégig talányos maradt számomra, hogy amennyiben túlhaladunk a jognak önmagáról adott meghatározásán s belső kritériumrendszerét társadalmi-történelmi összefüggéseiben szemléljük, miért és milyen alapon korlátozzuk vizsgálódásainkat mégis a jog valamilyen kiválasztott (például francia vagy szovjet) testet öltésére, noha jogról és elméletéről általában szólunk? Másként szólva, mennyiben maradunk hűek a történetiség elvéhez, ha elemzésünk egyetemesen adottnak vesz kialakult formákat anélkül, hogy összehasonlító történeti igénnyel nyomon követte volna formálódásukat? Egy filozófiai rekonstrukcióban azt, ami ma általánosnak tetszhet, történelmileg nyilvánvalóan különös fejleménynek kell tekintenünk s egyéb partikularitásokkal egységben megvizsgálnunk. Ezért próbáltam megfogalmazni annak szükségét, hogy magában az elméletépítésben alapozzunk összehasonlító történeti kibontásra, s ne pusztán részelemzésként igeneljük. N e m véletlen ezért, ha a kodifikáció társadalmi-történelmi jelenségként való boncolgatásába is egyetemes összehasonlító alakulás-rajzának a felvázolásával kezdtem, s végül általános elméletének a megfogalmazásához érkeztem el. A jogtechnika - preambulum, miniszteri indokolás, technika általában, vélelem és fikció - megközelítéseiben is megkülönböztetett egységükben kíséreltem meg vázolni eltérő korokon és kultúrákon keresztül felbukkanó megjelenéseiket, hogy végül valóságos jellemvonásaikat mutathassam fel. Mindenen átívelően a hagyomány teremt közösséget. Ez kapcsol egymásba generációkat, kultúrákat, sőt civilizációkat is. A hagyomány pedig éppen nem passzív közeg, hanem egymás felé rendezett érintkezést kereső emberek aktív kezdeményezésének, kapcsolatuk keretének s egyben eredményének a kifejeződése. S hogy történetesen a MARXizmus talajáról is eljuthattam hasonló következtetéshez, szintén a hagyomány - egy másfajta, ma már nyíltan is vállalható hagyomány - sikere.

ELMÉLETI JOGI GONDOLKODÁSUNK AZ EZREDVÉGEN*

1. Rendszerváltozás és ideologikum
A második világháború utáni szovjet előretörés nyomán a középés kelet-európai köztes régióban szocializmusként berendezkedő hatalom gyors erodálódása, majd összeomlása politikai értelemben váratlannak és előrelátatlannak bizonyult. A jogot és államot illető elméleti gondolkodásban azonban mindez különösebb megrázkódtatást nem feltételezett, nem is eredményezett. Ezért az az irányváltozás, ami hazai gondolkodásunkban kétségkívül mégis gyorsan megmutatkozott, inkább egy egyébként természetes közegében már amúgy is zajló folyamatos fejlődés felerősödése következményének, illetőleg járulékosan (s olykor drasztikusan) bekövetkező intézményi változások könyörtelenül megmutatkozó mellékhatásának tűnt, semmint valamiféle radikális, tudatos vagy éppen kikényszerített váltásnak. Az akadémiai életben az egykori MARXista-LENINista állam- és jogelmélet hajdan tisztán ideologikus és szolgáló funkciója már egyébként is közel másfél évtizede s egyre fokozódó mértékben elerőtlenedett, és elmondható, hogy elméleti jogi gondolkodásunk a kritikai feldolgozások tömegének elvégzésével oly mértékben magába fogadta már a kortársi módszertani irányokat, gondolkodási iskolákat, sőt kimagasló egyéni úttörési kísérleteket is, hogy igazolhatóként lassacskán az maradhatott már kizárólag hiteles, ami ez utóbbiak igényszintjének szintén megfelelt. Noha lassan gyengült, mégis nagymértékben és úgyszólván az utolsó pillanatig fennmaradt annak külsőként átérzett kényszere, hogy a sajátosan szocialista MARXizmus ideológiai színpadán a mindenkori hatalmasságok felé (kik pártközpontban,
* Első változatában in Állam- és Jogtudomány XL (1999) 1-2,3-29. o.

akadémiai és igazságügyi pozíciókban saját elkötelezettségükből fakadóan ezt kikövetelték, lanyhulását érzékenyen megorrintották, hiányát pedig azonnal s előrelátóan megtorolták) a kellő lexikális és retorikai gyakorlatok (mint az „izmus"-on belüliség hűségnyüatkozatai) megtétessenek. (Három évtized könyörtelenül egyértelmű tapasztalata u t á n talán n e m véletlen, ha önvédelem okán, biztonság kedvéért ez egyszersmind belső gondolati szűrővé is lett, változatlanul felbukkanva azután is, hogy fenntartó monolitikus keretei és kikényszerítő mechanizmusai m á r nagymértékben elenyésztek. 1 ) A történelem ritka a d o m á n y á n a k tekinthetjük - s ugyanakkor véletlen egybeesésnek életutak és külvilági események bekövetkezése közt - , hogy azok a vezéregyéniségek, akik a második világháborút követően a hazai jogtudományi MARXizmust bevezették, majd az 1950-es, 1960-as, sőt az 1970-es években az itthoni viták színvonalát, sőt problémaérzékenységét is meghatározták (mint SZABÓ IMRE és EÖRSI GYULA), életkoruk természetes előrehaladtával a beinduló rendszerváltozási folyamatban m á r kizárólag egyébként is lezáruló életművük egy-egy tényleg kimagasló teljesítményével vettek részt, s n e m valahai személyes súlyuknak vagy hivatali pozíciójuknak emlékével. A hazai jogelméleti életet az 1980-as években alapvetően meghatározó életpályákat szemügyre véve azt kell látnunk, hogy a szocializm u s feltételei közt megkezdett és kialakult utak szervesen folytatódtak, és tudományművelésről lévén szó, közelebbi s távolabbi világunk változásaira a m a g u k m ó d j á n reflektálva, a mindig új elméleti és gyakorlati kihívásokkal saját hagyományaik szerint szembesülve, korábbi álláspontjaiknak folyamatos újragondolásában önnön megelőző felismeréseikből építkezve, egyszersmind mindenkori önnön énjüket n e m ritkán meghaladva fejlődtek. A pályája zenitjén m u n k á l k o d ó ge1

Csupán saját példát idézve: A jog helye Lukács György világképében (Budapest: Magvető 1981) 287 o. [Gyorsuló Idő] című könyvem megjelenésekor közvetlen főnökömtől erkölcsi hangsúllyal számító magatartásként rovatott fel nékem, hogy úgymond kizárólag igazgatóm idős korára, betegeskedésére spekulálhattam, hogy reakcióként az azonnnali akadémiai retorziót elkerüljem; 'A jog mint felépítmény: Adalékok az alap-felépítmény kategóriapár történetéhez' Magyar Filozófiai Szemle XXX (1986) 1-2, 35-75. o. című dolgozatom kapcsán elvtelenségnek mondatott, hogy MARXizmuson belüli megsemmisítő bírálatomat nem terjesztettem ki magára a MARXizmusra; A bírói ténymegállapítási folyamat természete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1992) 269 o. című könyvem kapcsán pedig őszintétlenséggel kárhoztattak, hogy nyilvánvalóan nyugati szellemiségből inspirálódtam ugyan, magától a MARXizmustól azonban nyíltan nem határolódtam el.

neráció tekintetében így például ilyen és hasonló eredményeket regisztrálhatunk: a szoros értelemben vett jogfilozófia területén például a MARXista igényű, egyben tekintélyes analitikai mélységgel rendelkező fogalmi elemzések és elméletépítő kísérletek (például PESCHKA VlLMOSnál) egyfelől egy átfogó jogszabályelmélet megfogalmazásához (s persze egyéb, klasszikus jogbölcseleti problematikák közül is egynémelyiknek monografikus feldolgozásához) vezettek, másfelől olyan kritikai számbavételnek adtak teret, amely immár felfokozott probléma-érzékenységgel és válaszadási képességgel számolt kortárs nyugati nem-MARXista irányzatok kérdésfeltevéseivel is. A jogszociológia körében széles körültekintéssel végigvitt nemzetközi összehasonlító vizsgálódások tapasztalatai nyomán (például KULCSÁR KÁLMÁNnak) sikerült elméletileg megalapozni a jog eszközével kivitelezett, gondozott és ellenőrzött társadalmi modernizáció fogalmi problematikáját és teoretikus kereteit, egyszersmind nagyszámú megfigyelési adat történeti feldolgozásával felsorakoztatva hosszabb-rövidebb távon valószínűsíthető gyakorlati veszélyforrásait, törvényszerűen bekövetkező káros mellékhatásait, sőt olykor egyenesen buktatóit is. A jognak a LUKÁCSi Ontológia konceptuális és módszertani sugallatát követve megkísérelt teoretikus rekonstrukciója pedig (például saját kísérletemben) egy olyan makroszociológiai társadalomelméleti leírásba torkollott, amely immár autopoietikus rendszertani keretben, a lét- és ismeretelméleti nézőpontok együttes figyelembevételével, a jog és a jogászi világkép n o r m a t í v várakozásait is - a jogászi működés hivatásrendi ideológiájával egyetemben - egy sajátos közvetítői létkomplexus létszerű működése 1 é t s z e r ű összetevőiként határozta meg. Tudománymódszertani és szakszociológiai elmélyülésből fakadóan (például SAJÓ ANDRÁS tollából) nemcsak alapvetés született a jogi és jogtudományi problematika, valamint ennek tudományos és doktrinális feldolgozása természetéről, de további monografikus tárgyalások is születtek a jogi szabályozás társadalmi mögötteseként és következmény-rendszereként különösen a jogkövetésről, valamint (TAMÁS ANDRÁStól és HLAVATHY ATTILÁtól) a bírói jogalkalmazói tevékenység társadalmi gyökereiről, a mindennapiságban rejlő heterogeneitásnak a formalizált jogászi eljárás homogeneitásába történő szükségképpeni beépüléséről, s végezetül - mindezek alapjaként (SAJÓ ANDRÁStól és VlSEGRÁDY ANTALtól) a társadalmi jogtudatról.
Korántsem elhanyagolható körülmény, hogy ugyanezen időszak alatt a szocialista táborban egyedül Magyarországon sikerült fordításokban (s ráadásul akadémiai szinten, kritikai apparátussal ellátottan)

közkinccsé tenni századunk klasszikus és részben kortársi nyugati jogi teoretizálásainak reprezentatív gyűjteményeit. 2 Márpedig előreláthatóan - s ez az, amiért egy hasonló vállalkozásnak még a gondolatát is elfojtották más országokban - mindez nemcsak igényes szöveggondozási munkálatot feltételezett, de törvényszerűen szakítást is az ideológiai kritika addig kizárólag megsemmisítőként felfogott célzatával, hiszen magának a korábban ördögűzéssel távol tartott szövegek lefordításának és kézbeadásának ténye ezeket a MARXizmustól eltérő gondolkodási módokat eleve otthonossá tette, s egyszersmind párbeszédre is szoktatott eddig pusztán ideologikusnak gondolt területeken. A jogi s a jogászi módszertan körében esettanulmányként kísérlet történt a jogi (bírói) f o l y a m a t olyan leírására, amely meghatározott tudományfilozófiai, tudománymódszertani, nyelvfilozófiai és logikai keretek közt a jogmegjelenítési és jogmegvalósulási folyamatokat, a b e n n ü k munkáló normatív várakozásokat és valóságos lezajlásokat, a tényekkel s a normákkal hivatalosan végzett műveleteket és a döntési igény mérlegelését, a döntés ténylegesen lezajló útját és utólagos ellenőrző igazolását, az események feltárását és mindeközben egy társadalmi valóság-konstruálást - röviden tehát: a lételméleti leírást és az ismeretelméleti rekonstrukciót - egységes teoretikus köntösben és szemléleti keretben láttatta. 3 Régi és ú j tehát a t u d o m á n y mezsgyéjén a t u d o m á n y h o z méltó m ó d o n találkozhatott egymással. Politikum közvetlenül n e m hatolt be erre a területre; sőt, mint később látni fogjuk, még a közéleti s polgári önazonossághoz szükséges mértékben sem hatolt át mindezeken a jelen számos, égetően megoldásért kiáltó társadalmi problematikájának hívása. A teoretizálási váltáshoz visszatérve ilyenképpen azt, ami a megelőző korszak utolsó idejének a terméséből még tényleg az ideologikus sulykolás és béklyózás rosszemlékű szerepkörére emlékeztethetett, már saját kortársi közege kivetette magából, vagy nem-létezőként

A Modern polgári jogelméleti tanulmányok szerk. Varga Csaba (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1977) 145 o. és a Jog és filozófia Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből, szerk. Varga Csaba (Budapest: Akadémiai Kiadó 1981) 383 o., valamint a Jog és szociológia Válogatott tanulmányok, szerk. Sajó András (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1979) 442 o. köteteiben. 3 A szerzőtől A bírói ténymegállapításifolyamat....

2

egyszerűen kívül rekesztette a tudott dolgokon. 4 A fejlődő irodalomból viszont mindaz, ami a jelen kérdéseire az ott és akkor bátran vállalható tudományos kritériumok szerint próbált felelősen választ lelni, már sikeresen átvezethetett a szocializmus utáni időszakhoz. Az elmúlt időszak utolsó évtizedét, annak is utolsó felét közelebbről vizsgálva 5 világosan láthatjuk a szocialista hatalomgyakorlás egyfajta általános erodálódása - elbizonytalanodása, erőtlenedése és irányvesztése - okainak s következményeinek fokozatosan egymásra torlódását. Csupán néhány emlékezetes példáját idézve, a központosított politikai és szakmai tervezés, irányítás és ellenőrzés egyre táguló talajvesztése - kutatásban, személyi döntésekben, könyvkiadásban, folyóiratok szerkesztésében, oktatási és vitafórumok létrehozatalában s működtetésében egyaránt - végső fokon olyan hatással járt, hogy ezek egyre átfogóbb felbukkanása s egyre gyorsabb önismétlése képesnek bizonyult saját hatását megtöbbszörözően, sőt lassanként rendszerré szerveződően talajt teremteni a legkülönfélébb helyi kezdeményezések és egyéni ambíciók valóra váltásához. Hasonlóképpen, lassan mindenféle korábbi előjog, bizottsági kiválasztás, egyetlen dönSajnálatos módon a párbeszédnélküliség, a visszajelzés iránti érdektelenség, a szocialista vezetői pozícióban megszokott egyoldalúan kinyilatkoztató magatartás éppen SZABÓ IMRE akadémikus életének legutolsó műveiben érte el immár visszavonhatatlan tobzódását. Átütő erejűnek és nemzetközi megújhodást kivált ó n a k , az ifjú M A R X n a k az idős M A R X b a t ö r t é n ő v i s s z a é p í t é s é v e l a r e v i z i o n i z m u sokat legyőző rehabilitációs aktusnak remélte Előadások Marxról és a jogról (Budapest: Gondolat 1976) 271 o. című kötetét, amit oly érdektelenség fogadott, hogy végül még (kelet)német fordítását is alig tudta kiviteleztetni. Egyetemi tankönyvnek szánta Jogelmélet (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1977) 467 o. című összefoglalását, amelyről végül talán még kritikai méltatás sem született. Végezetül kizárólag elutasítással találkozott s majdnem botrányt kavart egyetlen életében született újrakiadása, mely A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon [1955] (Budapest: Akadémiai Kiadó 1980) 271 o.körében mind átdolgozása kérlelhetetlenségével, mind pedig - és főként a M A R X i z m u s t korábbi múltakra is visszavetítve egyetemes értékmérőként érvényesítő érzéketlen, időszerűtlen és igaztalan - előszavával szándéka ellenére éppen megkerülhetetlen bizonyságot szolgáltatott a dogmatizmus veszélyére s meghaladása immár elodázhatatlan sz ükségességére. 5 Előzményekként lásd egyebek közt Pokol Béla 'A magyar jogelmélet állapotáról' Magyar Jog XXXVII (1992) 11, 1325-1334. o., Takács Péter 'Az ígéret földje' Valóság XLII (1999) 2, valamint a jelen szerzőtől 'Jogtudományunk az ezredvégen' in Iustum, aecjuum, salutare Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére, szerk. Bánrévy Gábor, Jobbágyi Gábor, Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1998), 298-314. o. [A PPKE JÁK könyvei 1].
4

tési központtól f ü g g ő finanszírozás végleg elenyészik az akadémiai érdekű könyvkiadásban. A folyóiratok korábbi anyagi alapjai mindezzel átmenetileg megrendülnek, s ez még a túlélésre képes egyébként sikeres orgánumoknál is egyszeriben űrt támaszt igényes kéziratokban. A folyóirati profilok és értékválasztások ugyanakkor egyidejűleg nyílttá, bárki által vállalhatókká lesznek. Mindezek egymásraépülő hatása hamarosan egymással is versengésbe kezdő fórumokat hív életre. Egyetemeinken a speciális kollégiumokként ismert alkalmi kiscsoportos foglalkozások fokról fokra új szerepkörre tettek szert, s nyomtatott háttérsegédlet (tehát a közvetlen ellenőrizhetőség kockázata) nélkül, döntően közvetlen megbeszélésre épülő (vagy legalábbis kötetlen megvitatásra ösztönző) kereteikkel alternatív, új meglátásokkal bátran kísérletező úttörő vállalkozásokká nőhették ki magukat egyszersmind a formális intézményi-oktatási hálózat mellett, ráadásul a hivatalosság félárnyékában, személyes kezdeményezéseknek, szabadabb szerveződéseknek s eltérő gondolati hagyományoknak biztosítva ezzel kipróbálási terepet. 6 A rendszerváltozáshoz időben és szellemiségben közeledve tehát elégséges annyit rögzítenünk, hogy egyszerűen új hangok jelentek meg. N e m az eddig hallatszott régi hangokkal küzdelemben, n e m konfrontálódva, h a n e m felbukkanva a m a g u k jogán, kiépítve saját közegüket, és saját problematikájukat megjelenítően. Nagyban-egészében mindezzel p á r h u z a m o s a n a korábbi tekintélyek n e m elhanyagolható része intézményi hátterének privilegizált súlyát, publikációs előjogait elveszítve, esetleg saját valaha megharcolt harcába belefáradva, netán a napról napra bekövetkező új fejlemények bizonytalanságaitól

Katalizátor-szerepet töltött be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kara mellett kiépülő Bibó István Szakkollégium a maga felelősségi körében kezdeményezett saját kurzusaival, rendezvényeivel, kiállításaival [pl. Szájer József « c Tóth Á d á m Moór Gyula 1888-1988 (Budapest: ELTE Jogász S Társadalomtudományi Szakkollégium 1988) 41 o.], könyvkiadási kezdeményezéseivel [Hans Kelsen A Tiszta Jogtan (1988)] és periodikusnak szánt kiadványaival [h-Arc Poétika, 1990-1991, főként GYÓRFI TAMÁS visszatérő kortárs nyugati társadalom-, politika- és jogfilozófiai életmű-bemutatásaival, SZÁJER JÓZSEF dolgozataival]. Lásd még Szájer József 'A kényszer fogalma Bibó István jogfilozófiájában' in Hazugság nélkül szerk. Csapody Tamás (Budapest: [Bibó István Szakkollégium] 1991), 31-35. o. Eltérő körülmények közt hasonló erjesztő szerepre vállalkozott a Miskolci Egyetemen indult Bibó-kör vita- és kiadványsorozata [Bibó-fiizetek], valamint a Janus Pannonius Tudományegyetemen ugyanebben az átmeneti időben kezdeményezett vita-sorozat.

6

hajtottan fásultságba menekülve - vagy éppen kivárást választva időlegesen gyakran elhallgatott, visszavonult vagy terepet változtatott. Olykor persze - s n e m is egészen kivételesen - régebbi törekvéseik nyomvonalán tovább haladtak, többnyire é p p e n felszabadultabban. Vagyis folyamatukban szemlélve a dolgokat, egyfajta őrségváltás és generációváltás bármiféle látványos esemény nélkül m e n t végbe, oly természetességgel, hogy néhány fontosabb mozzanatát esetleg a résztvevő is csak utólag érzékelheti és rögzítheti. Mindez ugyanakkor az egyetemi szféra, kivált egyes m á r formálódó vagy kiemelkedő vidéki műhelyek látványos előretörésében öltött testet; önálló kiadók, sorozatok, publikációs fórumok beindulásában; általában a helyi kezdeményezés felszabadításában; s igen fontos jegyként a különféle alapítványi és program-finanszírozási formák elterjedésében, általánossá válásában, keretszabásában. Pontatlan s ezért félrevezető lenne azt mondanunk, hogy egyszerűen s végső hatásában akadémia került szembe egyetemekkel, főváros régiókkal s általában a vidékkel, egy országos jogász-szövetségtől központilag szervezett m ű h e l y m u n k a a szabad helyi társulással. Célszerűbb talán úgy fogalmaznunk, hogy ezen időtől kezdve belső lehetőségei szerint mindenféle kezdeményezés, áldozatvállalás, tényleges munkavégzés, teljesítmény-felmutatás önsorsteremtővé lett, s a szellemi munkálkodás mindenkori alakulása az immár létrejött piaci helyzetben szüntelenül állandósuló mozgást generált, miközben persze időlegesen központok is folyvást képződnek.

2. Módszertani és tematikus gazdagodás
A kezdeményezések sorában az első önállóként értékelhető irány bizonyos mulasztások pótlására, korábban elhanyagolt hangsúlyok, módszertani meglátások és problematikák felelevenítésére, illetőleg mindezeknek a honi megvitatásba történő bevonására irányult. Ez mindenekelőtt fordítások igényében jelentkezett; annak lehetővé tételében, hogy a szakma egészéhez - fiatalhoz és időshöz, hallgatóhoz s tanárához, politikushoz és bírához - eljussanak azok az alapvető megfontolások, amik századunk jogi kultúráját döntően formálták s amik szerencsésebb fejlődés esetén már a szakmai szocializáció (egyetemi tanulmányok, szakmai alapolvasmányok) kezdő éveiben is mindanynyiunk m i n d e n n a p o s szellemi táplálékaként szolgálhattak volna. A cél tehát egyfajta Rubicon átléptetése: olyan cezúra megvonása volt, amelyen túl bizonyos alapolvasmányok elsajátítása m á r bárkitől

adottnak tekinthető - itt és most azonban n e m elsődlegesen a kezdő joghallgatótól, de intézetvezető professzorától, igazságügyminiszterétől, alkotmánybírósági elnökétől egyaránt. Századunknak a jogi műveltség elméleti alapjait meghatározó két alapműve, 7 néhány további fontos klasszikus és mai írás, 8 továbbá több, korábban irodalmi feldolgozásra csak kevéssé érdemesített témakör antologikus bemutatása, 9 s korántsem utolsósorban mindezek megalapozásaként néhány általános áttekintést biztosító gyűjtemény 1 0 érdemel itt elsősorban figyelmet. A dolog természetéből adódik, hogy költséges vállalkozás volt ez, s így mindenekelőtt néhány európai uniós forrásból finanszírozott n a g y p r o g r a m vállalhatta csupán. Megjegyzendő, hogy újraéledő szakmai könyvkiadásunk méltányolható okokból főként teljes művek (könyvek, monográfiák) megjelentetését sürgette; 11 azok azonban, akik az oktatásért tényleges felelősséget vállalnak s a tudománypolitika tényleges alakításában is saját munkájuk kisugárzása révén szavuk lehet, oly nagymérvűnek érzik az elmúlt közel fél évszázad hallgatásából a d ó d ó űrt és oly sürgetőnek a váltás bizonyos pontokon történő
Hans Kelsen Tiszta jogtan Bibó István fordításában [1937] szerk. Varga Csaba (Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó István Szakkollégium 1988 [utánny. 2001]) XXII + 106 o. [Jogfilozófiák] és H. L. A. Hart A jogfogalma [1960] ford. Takács Péter (Budapest: Osiris 1995) 375 o. [Osiris könyvtár: Jog]. 8 A „Jogfilozófiák" sorozat tagjaiként Carl Schmitt Politikai teológia ford. Paczolay Péter (Budapest: [AkaPrint] 1992) XX + 41 o. és Georg Jellinek Általános államtan ford. Szilágyi Péter (Budapest: [Osiris-Századvég] 1994) 126 o. 9 Szintén a „Jogfilozófiák" sorozat tagjaiként A társadalom és a jog autopoietikus felépítése szerk. Cs. Kiss Lajos & Karácsony András (Budapest: [Osiris] 1994) 134 o.; Joguralom és jogállam Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmából, szerk. Takács Péter (Budapest: [Osiris] 1995) 330 o.; Alkotmánybíráskodás - alkotmányértelmezés szerk. Paczolay Péter (Budapest: [Osiris] 1995 [utánny. 2000, Rejtjel 2003]) 216 o., valamint Jog és antropológia szerk. H. Szilágyi István (Budapest: [Osiris] 2000) VIII + 366 o.; továbbá Bódig Mátyás & Szabó Miklós Logikai olvasókönyv joghallgatók számára (Miskolc: Bíbor Kiadó 1996) 223 o. [Prudentia Iuris 4]. 10 Varga Csaba szerkesztésében az alapmű (2. jegyzet) továbbfolytatásaként Jog és filozófia Antológia a század első felének kontinentális jogi gondolkodása köréből (Budapest: 1998) xiii + 238 o. és Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből, 3. bőv. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2001) xii + 497 o. [Jogfilozófiák], továbbá Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések szerk. Szabadfalvi József (Miskolc 1996) 241 o. [Prudentia Iuris 5]. 11 Elsősorban a tudatos építkezést vállaló Osiris Kiadó nevében GYURGYÁK JÁNOS, vö. Chertes Attila 'Jogi gondolkodás és jogdogmatika' Jogtudományi Közlöny LII (1997) 7-8, 351-355. o.
7

kikényszerítését, hogy még ma is változatlanul tematikus antológiákkal érzik legalkalmasabban betölthetőnek a leginkább kiáltó hiányokat. Néhány leginkább klasszikus, az európai és angol-amerikai gondolkodást valóban megtestesítő alapmű kivételével ezért a közeljövőben is feltehetően még jól szerkesztett, körképet nyújtó fordításgyűjtemények fognak inkább megjelenni; 12 immár hatásgyakorlásra kívülről-felülről bevezetni kívánt színvonalas jobbító szándékok gyakorlati kudarcainak a sora is bizonyítja, hogy a pedagógia döntő közege nem valamiféle elvont értelem, hanem csakis egy személyes hús-vér tanártól nyújtható élmény. 13 Halaszthatatlan s úgyszólván azonnali cselekvést tankönyvkiadásunk sürgetett. Valóban méltatlanul színvonaltalanok lehettek kötelező anyagaink, ha a könyvnyomtatás szabaddá válásával, egyetemeknek címzett állami támogatások megnyíltával, s - talán leginkább ösztönzőként - a tankönyvkiadásnak kifizetődő vállalkozássá fordulásával úgyszólván minden egyes hazai egyetem jogi kara saját sorozatok kiépítésébe fogott. Az elméleti jogi tanulmányok terén történetesen egy vidéki és két fővárosi kar jár ebben élen. Jelesül, a miskolci egyetem jogelméleti műhelye már régóta saját vállalkozásban fogant és kivitelezett tankönyveivel látja el saját hallgatóságát, 14 de növekvő

12 Mindez immár kezd kiegészülni eredeti nyelven történő szövegközlésekkel. Lásd pl. a „Jogfilozófiák" sorozatának további tagjaiként Historical Jurisprudence / Történeti jogtudomány szerk. Szabadfalvi József (Budapest: [Osiris] 2000) 303 o. és Scandinavian Legal Realism / Skandináv jogi realizmus szerk. Visegrády Antal (Budapest 2003) XXXVIII + 160 o. 13 A gyakorlati kudarc példájaként lásd Helmut Coing A jogfilozófia alapjai ford. Szabó Béla (Budapest: Osiris 1996) 294 o. [Osiris tankönyvek] egyébként kiemelkedő összegzését, ugyanakkor gyarlóbb kézirati minősége ellenére is széles körben kamatoztatott háttérként Bevezetés a jogbölcseleti gondolkodás történetébe [Edgar Bodenheimer Jurisprudence The Philosophy and Method of the Law (Harvard University Press 1981)] szerk. Szabó Miklós (Miskolc 1991 [1994]) 129 o., ill. Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor Kiadó 1999) 265 o. [Prudentia Iuris 12]. 14 Jog- és államtudományi alaptan szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó 1992) 314 o., majd a „Prudentia Iuris" sorozatnak tagjaiként lásd Szabadfalvi - Szabó B. - Szabó M. - H. Szilágyi - Takács - Ződi Bevezetés a jog- és államtudományokba szerk. Szabó Miklós (Miskolc 1997) 286 o. [Prudentia Iuris 2]; Badó Attila - Loss Sándor - H. Szilágyi István - Zombor Ferenc Bevezetés a jogszociológiába (Miskolc: Bíbor Kiadó 1997) 275 o. [Prudentia Iuris 9]; Szabó Miklós A jogdogmatika előkérdéseiről (Miskolc 1996) 309 o. [Prudentia Iuris 6]; Jogbölcseleti előadások szerk. Szabó Miklós (Miskolc: Bíbor Kiadó 1998) 309 o. [Prudentia Iuris 11].

mértékben hasonlóra törekszik a budapesti állami 15 és katolikus egyházi 16 egyetem körein túl a szegedi 17 s a pécsi 18 tanszék is.19 A tankönyvkiadás mostani felvirágzása azért lehet már csak tudományos szempontból is előrevivő, mert a lexikonok, kézikönyvek, bibliográfiák n e m egy é p p e n forradalmi átalakulást mutató kor jellegzetes termékei, s ez utóbbiak hiányában gyakorta tankönyvek látják el az öszszegzés és bibliográfiai referencia feladatát is. Különösen igaz ez m á r csak a terjedelem által megkövetelt mélység okából is - olyan igényesen kibontott tantárgyi programok esetében, amelyek mindeddig Magyarországon hallatlannak bizonyuló súlyt adnak az elmélettörténetnek, továbbá az olyan specifikus területeknek, mint az öszszehasonlító jogi kultúrák, 2 0 a jogászi módszertan vagy a jogpolitika. 21 Noha a közeljövő esélyeit ületően határozottan szkeptikusnak kell lennünk, mindazonáltal megjegyzendő, hogy a lexikonkiadás sem szünetel teljességgel, sőt a szakma részt vesz nemzetközi enciklopédiák
15 Mindenekelőtt Kulcsár Kálmán Jogszociológia (Budapest: Kulturtrade 1997) 358 o.; Szigeti Péter & Takács Péter A jogállamiság jogelmélete (Budapest: Napvilág Kiadó 1998) 204 o.; Szilágyi Péter Jogi alaptan (Budapest: Osiris 1998, 2000) 65. o., (22003) 335 o. [Osiris tankönyvek]; Samu Mihály & Szilágyi Péter Jogbölcselet (Budapest: Rejtjel 1998) 312 o.. Figyelemreméltó s meglehetősen egyedülálló kísérletként lásd még Takács Péter Nehéz jogi esetek Jogelmélet és jogászi érvelés (Budapest: Napvilág Kiadó 1994) 400 o. 16 A „Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, Budapest, V Preaelectiones" sorozatából lásd pl. Horcher Ferenc - Péteri Zoltán - Takács Péter Állam- és jogbölcselet (Budapest 1997) 167 o.; Péteri Zoltán Természetjog - államtudomány (Budapest: Szent István Társulat 1997) 65 o.; Horkay Horcher Ferenc Előadások a XIX. és XX. század állambölcselete köréből (Budapest 1998) 102 o. és Takács Péter Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. században (Budapest 1997) 148 o. 17 Pokol Béla tollából A jog szerkezete (Budapest: Gondoat - Felsőoktatási Koordinációs Iroda 1991) 202 o., valamint Jogbölcseleti vizsgálódások (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 1994) 115 o., majd a Rejtjel Kiadó (Budapest) sorozataként Jogi alaptan (2000) 107 o., Jogelmélet és joggyakorlat (2000) 114 o., A jog elmélete (2001) 464 o. és Jogszociológiai vizsgálódások (2003) 143 o. 18 Visegrády Antal tollából Jogi alaptan (Pécs: PTE 1996) 101 o. és Modern jogbölcseleti irányzatok (Pécs: PTE 1995) [Institutiones Iuris], továbbá Maczonkai Mihály Jogszociológia (Pécs: PTE 1995) 135 o. 19 Lásd még Tamás András Állam- és jogelmélet (Budapest: Unió 1994) 131 o. és 2 ( 1998) 235 o. 20 A „Jogfilozófiák" sorozatból Összehasonlító jogi kultúrák szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1999) xi + 397 o. [Jogfilozófiák]. 21 Pl. Samu Mihály Jogpolitika - jogelmélet (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989) 273 o. és Jogpolitika (Budapest: Rejtjel 1997) 174 o.

e l ő k é s z í t é s é b e n s k i d o l g o z á s á b a n is. 22 N o h a s z é g y e n t e l j e s s a l i g m e n t e g e t h e t ő á l l a p o t , h o g y a II. v i l á g h á b o r ú b e f e j e z é s é t m e g e l ő z ő m a g y a r j o g b ö l c s e l e t b i b l i o g r á f i á j a teljes m é r t é k b e n h i á n y z i k (és é p p e n s z e m b e s í t e n ü n k kell e g y á s z o s e r e d m é n n y e l , h o g y m a m á r k o r á n t s e m o l y s z e gényes a különféle p r o g r a m o k finanszírozása, h o g y egy szokásos negatív e r é n y e n , a b ű n ö s n e m t ö r ő d ö m s é g e n t ú l b á r m i m á s g á t o l h a t n á n é h á n y t u d o m á n y o s p r i o r i t á s k i v á l a s z t á s á t s m e g h a t á r o z á s á t ) - n o s , legalább m a i teljesítményeink s z á m b a v é t e l e v a l a m e l y e s s z i n t e n m á r fol y a m a t o s n a k t e k i n t h e t ő , 2 3 é s a m ú l t b ó l is l e g a l á b b n é h á n y k i e m e l k e d ő alkotó m u n k á s s á g á n a k személyes bibliográfiája hozzáférhető. Végre m e g i n d u l t a m a g y a r jogbölcselet m ú l t j á n a k feltérképezése, n é h á n y gigantikus képviselője személyes életútjának és teljesítményének m o n o g r a f i k u s feldolgozása, ami m i n t specializáció i m m á r több tehetséges fiatal és k ö z é p k o r ú kutató elkötelezett é r d e k l ő d é s é n e k megjelenésével a jogelméleten belül i m m á r vállalható szakosodássá vált. 2 4 T ö b b é - k e v é s b é m e g b í z h a t ó b i b l i o g r á f i á k t ó l k í s é r t e n k ö n y v e k 2 5
22 Mindazonáltal mégis - a Közgazdasági és Jogi Kiadónál Lamm Vanda és Peschka Vilmos főszerkesztésében megjelenő kétkötetes nagy Jogi lexikonon túl, melynek elméleti-jogi szócikkei előkészítésében úgyszólván az egész magyar szakma részt vett - lásd Varga Csaba & Szájer József 'Fiction', 'Présomption', valamint 'Technique juridique' in Dictionnaire encyclopédique de Théorie et de Sociologie du Droit dir. André-Jean Arnaud (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence & Bruxelles: E, Story-Scientia 1988), 157-160., 313-315., valamint 412-414. o. in 2e éd. corrigée et augmentée (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1993), 259-261., 470^72., valamint 605-607. o.; továbbá Varga Csaba 'Central and Eastern European Philosophy of Law', 'Legal Ontology (Metaphysics)', 'Law and History (Historicity of Law)', 'Codification', 'Validity', 'Ex post facto Legislation' in Philosophy of Law An Encyclopedia, ed. Christopher Berry Gray (New York: Garland), 98-100., 120-122., 274-276., 371-373. 617-619. és 883-885. o. [Garland Reference Library of the Humanities, 1743]. 23 Ennek része a Festschrift-kiadás megindulása - szakmánkban az első említendők sorában Van és legyen a jogban Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó & MTA Jogtudományi Intézete 1999) 421 o. [Jog és jogtudomány 16] és [Festschrift Zoltán Péteri, ed. Csaba Varga] Acta Juridica Hungarica 40 (1999) 3-4,121-246. o. - , ami lassanként majd gátját vesztett áradásként önmagát kezdi el hitelteleníteni. 24 Történészi oldalról lásd Vargyai Gyula 'Jog és szellemi élet a két világháború közötti Magyarországon' Állam- és Jogtudomány XXXV (1995) 1-2,43-89. o. 25 Legelébb is Loss - Szabadfalvi - Szabó - H. Szilágyi - Ződi Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből Pulszky - Pikier - Somló - Moór Horváth - Bibó (Miskolc: Bíbor Kiadó 1995) 310 o. [Prudentia Iuris 3]; majd Szabadfalvi József Jogbölcseleti hagyományok (Debrecen: Multiplex Media = Debrecen U.P. 1999) 244 o.

és t a n u l m á n y o k 2 6 e g y a r á n t vallatják m á r e k ö z e l m ú l t és jelenkori történelem egyes állomásait és összefüggéseit; szorgos k u t a t ó m u n k a e r e d m é n y e k é n t t e r m é s z e t s z e r ű l e g a z is k i d e r ü l , h o g y e l f e l e d e t t k é z i r a t o k is l a p p a n g a n a k o l y k o r v a l a h o l - e s e t e n k é n t i z g a l m a s ö s s z e g z é sek, m á s k o r v i s z o n t e g y s z e r s m i n d ú t t ö r ő g o n d o l k o d á s i kísérletek öszszegző dokumentumai;27 néha izgalmas kultúrtörténeti mellékösvényr e t é v e d a k u t a t ó , a m i k o r r ó l is, a j o g b ö l c s e l e t i m ű v e l t s é g n e k a z á l t a l á n o s i r o d a l m i a s s á g b a n e l f o g l a l t h e l y é r ő l is é r z é k e n y e n vall; 2 8 s fel-

Pl. Kupa László Pulszky Ágost bölcselete (Budapest: Seneca 1996) 188 o.; Nagy J[ózsef] Endre Eszme és valóság Magyar szociológiatörténeti tanulmányok (Budapest: Pesti Szalon & Szombathely: Savaria University Press 1993) 260 [Átiratok 3]; Paczolay Péter 'Moór Gyula jogfilozófiája' Jogtudományi Közlöny XLIV (1989) 10, 505-512. o.; Pokol Béla 'A XX. századi magar jogelmélet' Jogtudományi Közlöny LUI (1998) 7-8, 287-293. o. és 'Moór Gyula és Horváth Barna jogkoncepciója' Magyar Jog XLV (1998) 5, 257-267. o.; Szabadfalvi József Moór Gyula (Budapest: Osiris-Századvég 1994) 199 o. [Jogtörténeti; Zsidai Ágnes 'Tény és érték' Jogtudományi Közlöny XLIV (1989) 10, 513-519. o.; Koszorús J. tollából 'Horváth Barna hatása Bibó Istvánra' Bibó-füzetek 1 (1990), 39-54. o. és 'Hatás - ellenhatás' Bibó-füzetek 2 (1992), 104-111. o.; Szabadfalvi József 'Egy jogfilozófusinak indult karrier története' Magyar Tudomány XLI (1996) 3, 361-368. o.; H. Szilágyi István 'Erkölcs és jog viszonya Bibó István jogelméletében' Sect. jur. et pol. [Miskolc] (1995) 11, 105-110. o.; Samu Mihály 'Megmenteni egy jogelméleti és nemzetközi jogbölcseleti életművet a feledéstől' [Szabó Józsefről] Magyar Közigazgatás (1994) 6-7, 428-433. o.; Peschka Vilmos 'Aktualitások egy nagy magyar magánjogász Nizsalovszky Endre jogfilozófiájában' in Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára szerk. Mádl Ferenc & Vékás Lajos (Budapest: ELTE ÁJK Polgári és Nemzetközi Magánjogi Tanszék 1994), 179-190. o. 27 Pl. Aus dem Nachlaß von Julius MOÓR Gyula hagyatékából szerk. Varga Csaba (Budapest: ELTE „Comparative Legal Cultures" Project 1995) xvi + 158 o. [Philosophiae Iuris]; Horváth Barna Forradalom és alkotmány [Önéletrajz 19441945-ből] ford. Nagy Endre (Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete 1993) 129 o. [Történelmi elitkutatások]; Bibó István 'A jogelmélet fő kérdései tegnap és ma' [1945] Jogtudományi Közlöny XLVII (1992) 3 ^ , 89-94. o.; Losonczy István hagyatékából Jogfilozófiai előadások vázlata szerk. Varga Csaba [1948] (Budapest: Szent István Társulat 2002) xvi + 282 o. [Jogfilozófiák] és Abriß eines realistischen rechtsphilosophischen Systems [1948] hrsg. Csaba Varga (Budapest: Szent István Társulat 2002) 144 o. [Philosophiae Iuris]; Szabó József hagyatékából Ki a káoszból, vissza Európába (Budapest: Kráter 1993) 204 o. és A jogbölcselet vonzásában Válogatott tanulmányok, szerk. Szabadfalvi József (Miskolc: Bíbor Kiadó 1999) 225 o. [Prudentia Iuris 13]. 28 Pl. élet- és kultúrtörténeti adalékként vö. Varga Csaba 'Weöres Sándor ifjúkori versei és a szépről írt okfejtése Losonczy István hagyatékában' Holmi VII (1995. augusztus) 8,150-154. o.

26

adatként időszerűvé lett nemcsak elmúlt magyar életművek becses darabjainak végre valahára magyar nyelven történő közreadása 2 9 vagy újrakiadása, 3 0 de a nemzetközi tudományosság felé történő közvetítése is.31 Nyilvánvaló okokból ez utóbbiak persze szintén programfinanszírozástól függő vállalkozások, ám a legújabb programpályázati kiírások már kellően súlyoznak ahhoz, hogy ez utóbbiak is vállaltiatokká legyenek. A jogbölcseletben alapkérdésekhez érkeztünk vissza. Bármiféle új indítás a t u d o m á n y b a n nemzetközi tájékozódást feltételez, 32 az egyes kortársi irányok megismerése viszont legelsőbben is módszertani, megközelítésbeli kérdéseket vet fel. Időtlen bölcsességnek tűnik egy ilyen helyzetre vetítve is, hogy a lefolytatni elmulasztott vitákat éppen nem spórolhatjuk meg: ami elkésett, n e m magában hiányzik, h a n e m éppen egész folyamatokat tesz megkésetté, miközben t u d n u n k kell, hogy ugrásokkal aligha tehetjük a meg n e m történtet megtörténtté. Izgalmas az időleges eredmény, mert ismét azt kell látnunk hát, hogy általános művek is születnek, megalapozó m ű v e k is születnek, mindent újrakérdező művek is napvilágot látnak, hiszen a megközelítések sokaságához az út éppen nem a MARXizmus módszertani monizmuPl. Somló Bódog Jogbölcsészet A Juristische Grundlehre kivonata [1920], szerk. Takács Péter (Miskolc: Bíbor Kiadó 1995) 160 o. [Prudentia Iuris 1]; Horváth Barna Jogszociológia A jog társadalom- és történelemelméletének problémái [1936] ford. Zsidai Agnes (Budapest: Osiris 1995) 430 o. [Osiris könyvtár: Jog]. 30 Pl. Somló Bódog tollából A helyes jog elméletéről' [1911] Jogállam 1996/1-2, 81-85. o. és 'A jog alkalmazásáról' [1912] Jogállam 1 9 9 6 / 3 ^ , 84-94. o.; Irk Albert tollából 'A jog és a törvény' [1943] és 'A törvényjog és a bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei' in Kriminológiai közlemények 37 (Budapest: Bv Kei ny. 1991), 79-114. és 115-135. o.; Moór Gyula tollából Jogfilozófia [1935] (Budapest: Püski 1994) 275 o. és A jogbölcselet problémái [1945] (Budapest: Hatágú Síp Alapítvány 1992) 80 o.; Horváth Barna 'Joguralom és parancsuralom' Jogállam 1993/1, 71-78. o. 31 Szövegkiadásként Varga Csaba szerkesztésében a „Philosophiae Iuris" sorozatában megjelenten Felix Somló Schriften zur Rechtsphilosophie (Budapest: Akadémiai Kiadó 1999) xx + 114 o., előkészületben pedig Julius Moór Schriften zur Rechtsphilosophie (Budapest: Szent István Társulat 2005), Barna Horváth Schriften zur Theorie und Soziologie des Rechts I—III (Budapest: Szent István Társulat 2006), Die Schule von Szeged Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó & József Szabó (Budapest: Szent István Társulat 2004) és Barna Horváth The Bases of Law / A jog alapjai [1948] (Budapest: Szent István Társulat 2004). 32 Szép példa erre tágasságával s a megértő érzékenység fokozottságával Peschka Vilmos Appendix „A jog sajátosságához" Tanulmányok (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó & MTA Állam- és Jogtudományi Intézet 1993) 170 o. [Jog és jogtudomány 1].
29

sából vezet. Ú g y tetszik, h o g y a m e g ú j u l á s k a v a l k á d j á b a n egyfajta sorba illeszkedik az e g y m á s r a h a l m o z ó d ó kérdések sora: nyelvről, fogalmiasításról, logikáról, gondolkodásról; jog és nyelv kapcsol a t r e n d s z e r é n e k összetettségéről és g a z d a g s á g á r ó l ; j o g d o g m a t i k á r ó l mint a jogban elérendő t u d o m á n y o s (mert módszeres fogalomrendszerező) g o n d o l k o d á s meta-teóriájáról.33 A z egyes m ó d s z e r e k tekintetében k ü l ö n ö s e n h a n g s ú l y o s s á vált egyebek között a filozófiai, ismeretelméleti és t u d o m á n y m e t o d o l ó g i a i m e g a l a p o z á s kérdése, a történeti é s ö s s z e h a s o n l í t ó 3 4 m ó d s z e r e k e g y m á s r a é p ü l é s é n e k t u d o m á n y t ö r téneti és m ó d s z e r t a n i tekintetben vett problematikája, valamint a nyelvi-logikai elemzés s a pszichológiai p r a g m a t i z m u s egymásrautaltsága. A társadalomelméleti alapok tekintetében előtérbe került egyfelől a j o g a n t r o p o l ó g i a i m e g a l a p o z á s i g é n y e 3 5 s f o g a l o m v i l á g u n k ú j r a kérdezésének szükségessége az úgynevezett primitív társadalmakból v e t t k o n t r o l l m i n t á k a l a p j á n , 3 6 m á s f e l ő l p e d i g a m a k r o s z o c i o l ó g i a i jel-

A szerzőtől Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról (Budapest: [Osiris] 1996 [újrany. 1997]) iv + 191 o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, II Dissertationes 1], ill. (Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1998 [újrany. Budapest: Osiris 1999; 2000; Budapest: Szent István Társulat 2002; 2003]) 388 o. [Osiris Könyvtár: Jog] és Szövegek a jogi gondolkodás paradigmáinak tanulmányozásához (Budapest: Osiris 1996 [reprint 1997) iii + 139 o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, III Fasciculi 1], ill. A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek (Budapest: [ETO Print] 1998 [újrany. 1999; Budapest: Osiris 2000; Budapest: Szent István Társulat]) iii + 71 o. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, III Fasciculi 2]. 34 Pl. Badó Attila 'Bevezetés a precedensjogba' Jogtudományi Közlöny XLVII (1992) 6, 289-295. o. és 'Bevezetés az USA jogrendszerébe' Acta juridica et politica [Szeged] 1997/1.; Ződi Zsolt 'Az angol equity kialakulása és virágkora' Sect. jur. et pol. [Miskolc] 1994/1-13, 247-274. o. 35 Pl. Bódig Mátyás 'Megjegyzések a jogi antropológia néhány módszertani problémájához' Sect. jur. et pol. 1997/13, 5-21. o.; H. Szilágyi István 'Új törekvések a holland jogi antropológiában' Jogtudományi Közlöny XLVIII (1993) 12, 464-^469. o., s összegzésként ugyancsak H. Szilágyi István tollából a „Jogfilozófiák" sorozatában - monográfiaként - A jogi antropológia főbb irányai (Budapest: [Books-inPrint] 2000) 173 o., valamint - fordításgyűjteményként - Jog és antropológia (Budapest: [Books-in-Print] 1999) viii + 366 o. 36 Kisegítő jelleggel lásd pl. Kőhegyi Mihály 'Adalékok a jogi néphagyománykutatás történetéhez' Cumania 14 (1997), 207-223. o.; Domokos A. 'A székely faluközösség erkölcsi és jogi normái' in Szabó András-emlékkönyv (1998), 74-79. o. és

33

legû és igényességű elméletépítés. Az ún. nagy-elméletek hívásával érzékeny összefüggésben (mert makroszociológiai társadalomelméletekből kiindulva, de immár egy önálló diszciplina-teremtő látásmódhoz sikerrel elérkezve) kutatások központi tárgya lett a rendszerelméleti - különösen: autopoietikus - megalapozás és egy egységes (tárgyat és folyamatot lételméleti és ismeretelméleti értelemben is egységesítő) szemléleti keret kidolgozása. Az értéktani megközelítés szintén visszatért jogaiba. Nálunk különösen súlyos és önálló problémahordozója egyfelől a jog és egyéb területek, így különösen az interszubjektivitás, a gazdaság, az erkölcs 37 és a közjavak 38 kölcsönkapcsolatainak s konfliktusainak a feltérképezése, másfelől (és kiemelten nevesítetten) a természetjogi hagyománynak és mai iskoláinak számbavétele,39 amit nyilván majd a közeljövőben egyes problematikáknak a természeti adottságokból kiinduló és érvelő feldolgozása követ. Végezetül a sajátos („megkülönböztetetten") jogi technika hagyományának, összefüggéseinek, használatának s fogalmiasításainak tudatosítása zárja a módszeres vizsgálódás irányait. Mindez persze szervesen kiegészül a klasszikus jogdogmatikai, 4 0 illetőleg eszmetörténeti, 41 valamint a szorosan vett jogfilozófiai, 42 jog-

Loss Sándor A szokásjog értelme és a hagyományok értéke' Magyar Jog 1997/6, 347-352. 37 Pl. Péteri Zoltán 'A jogalkalmazók felelősségéről' in lustum, Aequum, Salutare, 232-241. o. 38 Pl. Takács Péter 'A közjó' in uo., 269-276. o. 39 Pl. a „Jogfilozófiák" sorozatban Frivaldszky János Természetjog Eszmetörténet (Budapest: Szent István Társulat 2001) viii + 371 o. 40 Pl. Pokol Béla tollából 'A jogdogmatika természetéről' Magyar Jog 39 (1992) 9, 513-520. o. és 'Topika és jogdogmatika' ELTE Acta 32 (1992), 161-174. o.; Tamás András tollából 'The Technical Element in Law' Ser. jur. et pol. 1990/1-4, 81-95. o., 'Fejlődik-e a jog?' in Kemenes-emlékkönyv (Szeged 1993), 469-481. o., 'A jog mint modernizációs technika' Jogtudományi Közlöny XLIV (1989) 10, 520-530. o. és 'Jogelvek' in Szentpéteri-emlékkönyv (Szeged 1996), 599-605. o.; Újlaki Lajos Méltányosság a polgári jogban (Budapest 1990); Varga Csaba « c Szájer József 'A jogi techS nika' Magyar Jog 39 (1992) 2, 65-71. o.; Ződi Zsolt 'A méltányosság dogmatikája és axiológiája' Sect. jur. et pol. 1996/12,203-240. o. 41 Pl. Hamza Gábor 'Az ius naturale fogalma a Corpus Ciceronianum-ban' Cicero öröksége szerk. Havas L. (Debrecen 1995), 75-85. o.; Takács Péter 'Politika, jog és igazságosság a szofista filozófiában' Ser. jur. et pol. 1990/1-7,111-181. o.; Erdő Péter 'A »katolikus természetjogtan« gyökerei a sztoikusok filozófiájában' Jogtudományi Közlöny XLIX (1994) 9, 343-352. o.; Hamza Gábor 'Megjegyzések a protestantizmus állam- és jogfelfogásának kérdéséhez' Állam- és Jogtudomány XXXVI

elméleti43 és jogszociológiai44 p r o b l e m a t i k á n a k a h a g y o m á n y o s m ű v e lésével.45 Új t u d o m á n y o s látásmódot teremtett (melyben jellegzetesen mag y a r k e z d e m é n y e z é s is f o r m á l ó s z e r e p e t j á t s z o t t ) a z ú g y n e v e z e t t ö s z s z e h a s o n l í t ó jogi k u l t ú r á k - egyelőre jobbára j o g i r o d a l m i (bibliográfiai és s z ö v e g k i a d á s i ) szintű, v a l a m i n t t a n u l m á n y i i g é n y ű - s z á m b a v é t e le. 4 6 A z a l a p m e g g o n d o l á s itt is a z e l ő b b i e k k e l k ö z ö s g y ö k é r b ő l t á p l á l kozik: t á r s a d a l o m t u d o m á n y i előretörésünkben a h a g y o m á n y o s pozitivizmus válaszlehetőségei m á r a m á r elégtelenek; egy módszertani m e g a l a p o z á s á b a n differenciáltabb válasz viszont e g y s z e r s m i n d a jog h a g y o m á n y o s - szabályok s elvek köntösében fogalmiasított és formalizált - m e g j e l e n í t é s é t m á r c s a k e g y e n n é l ö s s z e t e t t e b b s e g y ú t t a l d i f f ú z a b b lényeg: a jog kulturális, interszubjektív, k o m m u n i k á c i ó r a s a benne természetszerűen megbúvó konvencionalizálások tömegére -

(1993) 1-2, 158-161. o.; Szigeti Péter Természetjog és jogpozitivizmus viszonya az irányzatok családfája' Jogtudományi Közlöny L (1995) 3,114-123. o. 42 Pl. Földesi Tamás 'A természetjog, jogpozitivizmus, emberi jogok csapdái' Magyar Tudomány XXXVIII (1993) 8, 951-962. o.; Szabó Miklós 'A jog evolúciós elmélete' Ser. jur. et pol. 1990/1-7, 61-109. o. 43 Pl. Földesi Tamás Valamit valamiért? (Budapest 1997); Pokol Béla 'A jog érvényessége' Magyar Jog XLI (1994) 2, 65-68. o.; Sajó András Jogosultságok (Budapest: MTA Állam- és Jogtudományi Intézete & Seneca Kiadó 1996) 204 o.; Sam u Mihály 'A jogi eljárás - a jog lényegi sajátossága' Magyar Jog XXXIX (1992) 4, 193-202. o.; Sós Vilmos 'Jog és legitimáció' Magyar Tudomány XXXVIII (1993) 8, 963-967. o.; Szigeti Péter Az út maga a cél (Budapest 1995); Takács Albert 'A jogértelmezés alapjai és korlátai' Jogtudományi Közlöny XLVIII (1993) 3, 110-122. o.; Tamás András 'A jog érvényessége és az érvényes jog' in Iustum, Aequum, Salutare, 277-288. o. 44 Visegrády Antal tollából A bírói gyakorlat jogfejlesztő szerepe (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1988) 200 o. és A jog hatékonysága (Budapest: Unió 1997) 211 o. 45 Peschka Vilmos tollából 'A derogáló jogszabály' Állam- és Jogtudomány XXXV (1992) 1-4, 3-18. o. és 'Jog és esztétikum' Állam- és Jogtudomány XXXVII (1994) 1-2, 3-10. o.; Szilágyi Péter A szankcionálás és a szankció a jogi felelősségi rendszerben (Budapest 1990). 46 Comparative Legal Cultures ed. Csaba Varga (Aldershot, Hong Kong, Singapore, Sydney: Dartmouth & New York: The New York University Press 1992) xxiv + 614 o. [The International Library of Essays in Law « c Legal Theory, Legal S Cultures 1] és European Legal Cultures ed. Volkmar Gessner, Armin Hoeland, Csaba Varga (Aldershot, Brookfield USA, Singapore, Sydney: Dartmouth 1996) xviii + 567 o. [Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures I]. Honosítását lásd a 20. jegyzetben.

végső soron tehát az emberi praxis folytonosságára s e folytonosság emberi megbízhatóságára - épülő felfogás epifenomenonjaként, azaz jelenségformájaként láttathatja. A jog szabályai és elvei tehát fogalmiasításokhoz, a maga módján azok hermeneutikai szituációknak a társadalmi-kommunikatív megértéséhez, ez utóbbiak pedig a kizárólag kulturális közegben történő értelmezéshez vezetnek - mely utóbbi viszont a „kultúrámmal kultúrádat értelmezem" kifejezésében megbúvó antropológiai paradigmára s egyben módszertani kihívásra utal. Az elkülönülő diszciplínák jellemzésére tehát elmondhatjuk, hogy míg az ö s s z e h a s o n l í t ó j o g mint intézményeknek és norma-struktúráknak a leírása egyenesen mellőzhetetlen dimenziója (háttértudománya, s ennyiben térben és időben történő kiterjesztése) a pozitív jognak és tudományának, ezzel viszonylagosan szembe (vagy inkább: párba) állítva az úgynevezett ö s s z e h a s o n l í t ó jogi k u l t ú r á k diszciplínája azon adottságok, készségek, késztetések, hagyományok és múltból, alkalmazkodásból fakadó meghatároz(ód)ások teljes történelmi-szociológiai leírására törekszik, amelyek talaján egy-egy jogi intézmény vagy norma-struktúra egyáltalán értelmezhető és működtethető. Végezetül az, amit jobb híján ö s s z e hasonlító bírói gondolkodásmód névvel illetünk, szintén az összehasonlító történeti alapról értelmezett módszerességet (mint „a feltalálás logikája" rendszerességét) és racionalizálási rekonstrukcióját (mint „az igazolás logikája" rendszerszerűségét) igyekszik feltárni - leírni és jellemezni - az egyes jogi kultúrákban. Úgy viszonylik hát a jogászi módszertanhoz, mint a korábbiakban említettek szerint az összehasonlító jog a tételes nemzeti joghoz. Éppen a jogbölcselet sajátos meta-teóriai szintjéről körbetekintve különös figyelmet érdemlő, hogy milyen nagymértékben szintetikus látásmódot hordoz egy a fentiek tükrében felvázolt program. 4 7 Hiszen a jognak saját önépüléséről és önműködéséről nyújtott képe (vagyis „ideológiája") pontosan úgy valódi magyarázó erővel foglal helyet benne, mint a tényleges működésnek a lételméleti rekonstrukciója. Ontológia és episztemológia tehát valamiféle szerves egésszé egységesül benne - csakúgy, mint (eltérő fogalmiasításban kifejezve) a poziti-

A nyugati analitikus hagyományban történő újragondolást szolgálja pl. Bragyova András 'Érvényesség és érvelés a jogban' Állam- és Jogtudomány XXXII (1991) 1-2, 64-84. o.; Sajó András 'Az alkotmánybíráskodás a diskurzuselmélet fényében' Állam- és Jogtudomány XXXV (1994) 1-2,11-36. o.; Szabó Miklós 'Jog és argumentáció' Sect. jur. et pol. 1995/11,97-103. o.

47

vizmus és a szociologizmus (s ez utóbbiban még külön: az antropologizmus) az egész látásmódban. Amiként ma már tudjuk, hogy az általános tudományos fejlődésben a makroszociológiai társadalomelmélet vezetett el a ma leginkább összetett s széleskörű módszeres magyarázatnak tekintett autopoietikus rendszerelméleti teóriáig, nos, szintén tudnunk érdemes, hogy a jogtudományban a jogi ontológia megkísérlésétől vezetett el út az ún. autopoiesis (egyszersmind ontológiai és episztemológiai magyarázat megkísérlésével szolgáló) jelenségének az újrafogalmazásáig.

3. Saját hagyományok, saját problematikák
A magyar jogbölcseleti gondolkodás saját hagyománya - paradoxikus módon - nem volt több vagy más, mint a német újKANTianizmus módszertani igényességébe, az egyes metodológiai válaszadások mentén kialakult s az egész európai kontinensen folytatott vitákba történő beágyazódás. Egyfelől - mondhatták a kommunista hatalomátvételt előkészítő entellektüelek - egy olyan irány tehát, amiben - mint aggódtak „helyettünk", s mint mondották, egyszersmind „érettünk7' nem volt semmi nemzeti, másfelől mégis olyan akkor legkorszerűbb (és éppen ezért az egész nyugat-európai térségben uralkodó s a közép- és kelet-európai közegbe is pontosan modernsége okából átszüremlő) áramlat, ami már a II. világháború előtti időkben a „szabad jog" nekirugaszkodásától a „helyes jog" problémafelvetéséig, MAX WEBERtől H A N S KELSENig, GUSTAV RADBRUCHtól a szociologizmusig, sőt a mélylélektan megalapozási igényeitől egészen az ún. skandináv jogi realizmus egyes kísérleteiig terjedő hazai reakciókig hatolt.48 Közhelyszerű igazságként tudjuk - bár mind ez ideig esetleges hazai monografikus vagy tanulmányi szintű számbavételeink korántsem tárták fel még a kiemelkedő hazai életművek esetében sem ezek valóságos közép-európai helyét, sem össz-európai és világméretű nemzetközi kapcsolatrendszerét, összefüggéseit, sem pedig hatását -, hogy PULSZKY ÁGOST, PIKLER GYULA, és - talán valóban markánsan kiemelkedő s az európai vitákban ténylegesen számon tartott alkotókként SOMLÓ BÓDOG, MOÓR GYULA, vagy éppen HORVÁTH BARNA még mai
48 Pl. Molnár M. 'Funkcionalizmus és a jogtudomány új szemléleti horizontja' Magyar )og XLI (1995) 2, 70-74. o.; Pokol Béla 'Az érdekkutató jogtudományról' Jogtudományi Közlöny XLIII (1998) 10, 377-381. o.

szemünkkel nézve is n e m egyszerűen figyelemre méltó, de m a és holn a p is újragondolásra (s ezen előbbi értelemben: továbbfolytatásra) érdemes irányoknak az alapjait vetették meg; az eszmetörténeti búvárkodás azonban élő, alkotó filozofálásba n e m torkollott, s ezért a fenti értelemben „továbbfolytató" kutatáshoz még n e m vezetett. Még inkább talányos ígéret maradt ezért mindmáig az előbbiekben felsoroltak tanítványi köre és szellemi-szakmai holdudvara - olyan szerzők például, mint az I. világháború előtti időkből FLNKEY FERENC, a két háború közti időkből pedig a szegediek közül BIBÓ ISTVÁN, SZABÓ JÓZSEF, VAS TIBOR, vagy immár a fővárosba származottan BOLGÁR VERA, a pécsiek sorából LOSONCZY ISTVÁN, avagy a budapestiektől a csaknem napjainkig változatlanul magiszteriálisan alkotott SOLT KORNÉL49: csupasz emlékezetüket illetően velünk vannak; hébe-hóba élünk is vélök; de bibliográfiaüag életművük sem feltárt, könyvtárilag műveik sem hozzáférhetők, méltón n e m is dolgozta fel teljesítményüket az irodalom (a pontosság kedvéért: a m a g u n k irodalma, amit mi művelünk). Az elvégzetlenség lassan olyan teherként kezd nehezedni ránk, amit annak a kimondatlanul is kemény v á d n a k a vállalása nélkül, hogy a múlttal felelőtlenül sáfárkodunk, mert csakis a mát habzsoljuk fel, hiszen rövidlátóan kizárólag a m á n a k élünk, m á r aligha határolhat el magától akár tudománypolitika, akár programfinanszírozás - s persze n e m pöccintheti le magáról az a több tucatnyi szakember sem, aki az állami költségvetés terhére oktatóként vagy kutatóként napjaink magyar jogelméletét hivatásszerűen műveli. N e m lehetünk büszkék arra a módra sem, ahogyan állítólagos közép-európaiságunk tudatára ébredtünk volna már. A szocializmus idejének elmúltával ma m á r inkább egyfajta kétségkívül pozitív, múltbeli utópiaként emlékezhetünk csupán arra a kényszerű együttműködésre, amit a szovjet szatellita birodalombeli szocialista társországokkal az elmúlt évtizedekben kooperáció gyanánt folytattunk. Hangsúlyozom a pozitív kicsengést, mert noha felülről elrendelt volt, mesterkélt, tudományos színvonalat blokkoló és leginkább a közvetlenül moszkovita ellenőrzést szolgáló - mégis, magában foglalta annak gondolatát, hogy legalább a jelenidejű alkotóknak tudniok kell egymásról. Ezen túl versenyszellemet keltett, a magyarok esetében valamiféle erkölcsi többletfelelősség vállalásával, nevezetesen, hogy saját hitelesítendő MARXizmusunkon keresztül engedjük beléjük beáramoltatni legalább a belénk már beáramlott nyugati teoretikus
49

Lásd a 55. jegyzetet.

felismeréseket, s ezáltal segítsünk azokon az országokon, amelyeket a magunkénál is siralmasabb helyzetűnek véltünk. Valóban, különösen Moszkvába és Kelet-Berlinbe nem csekély mértékben Budapesten keresztül vezettek a nyugati-keleti intellektuális áramok, s legalább arra jó volt ez a tudatosan s büszkén vállalt szerep, hogy köztes helyzetünkre, sajátos pozíciónkra, nyugatias ízű és igényességű reflexióinknak egy keletről intézményesített közegben történő tükröztetésére ráébresszen, saját problémalátást és problémaérzékenységet kialakítson. Mára persze ez a világ már a kelletén túl is szétszakadt, s - még legkiválóbb személyes példákat tekintve is - jobbára atomizált, magános egyedek küzdenek jelentéktelenségük tudatában vagy félelmében a nyugat-európai és az amerikai szellemi központokból felcsipegethető morzsák kiváltságos hazacipeléséért. Holott úgy tetszik, hogy jogi gondolkodásunk - s persze benne jogi bölcselkedésünk is - sokkal közösebb sorsbéli társainkkal szerte az egész közép- és kelet-európai térségben, semmint tudatosítanánk ezt. Szentpétervártól Mariborig, Varsótól Tiranáig és Kolozsvártól Odesszáig valamiféle közös indíttatások és meghatározottságok (a közép- és kelet-európai politikai adottságok, a római s a bizánci hagyomány jogcsaládokat is különválasztó eltérései ellenére is) sokkal inkább kitapinthatók (s ráadásul ezek - ámde csakis ezek - inkább és határozottabban rendszerszerűen s egymást erősítő jegyekként jelennek meg), mint azok a véletlenszerűségek, amik egy-egy alkotónak a személyes élet esetlegességei mentén alakult szakmai és eszmei kapcsolati történetében (pl. Sir HENRY MAINE hatása nálunk, LEO PETRAZSICKIJé a lengyeleknél; MOÓR GYULA és HORVÁTH BARNA eltérő nemzetközi barátkozásai; vagy egyetlen országon s úgyszólván szomszédságon belül a pécsi jogakadémiáról, majd a pesti egyetemről tótként elszármazott VOJTECH TUKA és a morva FRANTISEK WEYR külön irányú intellektualitása) kitapinthatók. Úgyszólván semmi sem történt mindmáig ezen a területen - s mindebben aligha mentegetheti egy magyar kezdeményezés hiányát, hogy közelmúltunkban is a szocialista együttműködés az ideológiai gleichschaltolást, n e m pedig a szocializmus előtti múlt térségi kapcsolatrendszerének feltárását, regionális közösségtudatának ápolását szolgálta, vagy hogy ilyen kezdeményezések még nálunk is kevésbé indultak különféle szomszédainknál. Figyelemreméltó új indításnak már csak a regionális sajátosságok terén leginkább a jogállamisággal összefüggő, valamint az államelméleti, továbbá az alkotmánybölcseleti problematikát érzem. Ezek azok, amelyek nyilvánvalóan külföldi ösztönzésből külső eszmei hatásra,

utóbb azonban politikai érdektől is nyomatékosított befolyásra indultak - a nemzetközi szellemi és politikai erőtérben viszont (leginkább lehetségesen, ám részben már megvalósultan is) képesnek bizonyultak valami újnak - mert saját európai fertályunkon megfogalmazódó sajátos gondnak - a teoretikusan tükröztetett felmutatására. Mindenekelőtt a mai angol-amerikai common law szellemiségnek egy kontinentális európai civil law hagyomány közegében történő felbukkanására s számottevő erőnyerésére kell gondolnunk. Ez egyfelől a jogállami eszményben vetette fel a bírói döntésre bocsátás é s / v a g y törvényi szabályozás dilemmáját, másfelől a bírói érvelésben a szabályalkalmazást az elv függvényévé tette, harmadfelől pedig hallatlan mértékben kiszélesítette elsődlegesen nyugat-európai irányú teoretikus tájékozódásunk lehetőségeit. Gondolnunk kell azonban ezen belül arra is, hogy a szocializmus (s vele egy alapvetően moszkovita inspiráció hatására fogant szellemiség) fél évszázados jelenléte után az európai kontinentális jogcsaládhoz történő kapcsolódásunk - intézményi fejlődésünkben s a reális élettől formált gondolkodásunkban egyaránt valahol a századunk közepe táján megrekedt, s a jogcsaládok térképén a nyugat-európai fejleményekhez képest mindez (a N é m e t Demokratikus Köztársaságtól Ukrajnáig terjedően) egy n e m csekély mértékben atavisztikus és archaikus ős-állapot képét mutatja. Választott nézőpontunktól függ, hogy ezt csupán kárhoztatjuk-e (s politikai és erkölcsi lényekként nyilván elsődlegesen most ez a dolgunk), vagy inkább általános eszmetörténeti tanulságként egyszersmind tudatosítjuk, hogy (miután múltunkon nem változtathatván be kell látnunk: ez és ilyen az adottságunk) mindez érdekes, markánsan újszerű, sőt esetleg éppen ezért (egy majdani jövő perspektívájából bölcsen visszatekintve) egyenesen előnyös konfigurációk, gondolati találkozások, hagyományközi megtermékenyülések forrásává is válhat. Mert az, aki biztos, kellően gazdag, az otthon biztonságát is nyújtó háttérrel rendelkezik, jó eséllyel bír arra, hogy még a stratégiai visszavonulást is előnyére változtathassa egy anabázis biztos tudásával. Mindezeken belül legsajátabb szerep számunkra országunkban s régiónkban egyaránt a jogállami átalakulás körében adódik. 5 0 Vajon egyszerűen mások rutinját kell-e követnünk? Egyetemes gyógyír egy50

Kulcsár Kálmán Két világ között (Budapest 1994). Átfogóan lásd a szerzőtől Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések (Budapest: [AKAPrint] 1998) 234 o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 5].

szer s mindenkorra kitalálásáról és kész receptként puszta végrehajtásáról van-e szó, olyan mintáról, amely minden körülmények között ugyanazon kívánatos eredményhez vezet el? Vagy inkább sajátos történelmi tapasztalatról, emberi erőfeszítésről, ami itt vagy ott bevált, s ha úgy látjuk, hogy valahol hosszú időn keresztül életképesnek mutatkozott, ú g y mindez legfeljebb csak azt bizonyíthatja, hogy állandósult feltételek közt fejthette ki hatását? Á m esetleg más körülmények közt eltérő tapasztalat eltérő eszközrendszert fejlesztett volna ki és eredeztetett volna meg? Vagyis legfennköltebb eszményeink is puszta partikularitások, amik kizárólag adott környezetben bizonyulhatnak eszményinek? És egyáltalán: mennyire kodifikáltak az emberi élethelyzetek, egyéni s társadalmi szinten egyaránt? Várható-e, hogy éppen a jogállami átalakulás és éppen egy keleti despotizmusban fogant proletárdiktatúra fél évszázados uralma és a lelkeket, beidegződéseket, legféltettebb eszményeket is károsító rombolása után mindez majd olyan helyzeteket fog felidézni, amiknek a legcélravezetőbb megoldásai évszázadokkal korábban ezer kilométerekkel odébb lényegében más kultúrában formálódott fejlemények n y o m á n valaha valakik által leszűrt rutinból egyenesen következnek? Mit jelent tehát bármiféle eszmény, elv vagy értékelés számunkra való értelmességének és érvényességének a társadalmi előfeltételrendszere? Mit jelent a történetiségnek a MARXizmusból jól ismert elve, mely bármely ideáb a n egy partikuláris kihívás válaszát látta csupán, ami kizárólag adott történelmi környezetben kínál számunkra feleletet? Mennyire univerzalizálhatók egyáltalán az elvek? Mennyire kezelhetők abszolút m ó d o n , kategorikus m ó d o n felfogott kategóriákként? Vagy n e m inkább eleve arról van-e szó, hogy ö n m a g u k b a n csupán részjellegű nézőpontokat és megfontolásokat szoktunk - olykor illetékességi körükön belül, olykor azonban eredeti illetékességükön túl érvényesíteni? N e m kellene-e minden területen jobban ügyelnünk európai hagyományainkból a legnagyszerűbb középkori erény, jelesül a mértékletesség és kiegyensúlyozottság érvényesülésére? N e m arról kell-e inkább beszélnünk, hogy a kategorikus abszolutizálás mindenütt és m i n d e n feltételek közt túlhajtást eredményez, ezért könnyen saját ellentétébe csaphat át, amiként ez KOHLHAAS MIHÁLY igazsághajszolásával is előfordult, n e m véve tudomást az ősi bölcsességről, mely szerint summum ius, summa iniuria? N e m inkább egyaránt figyelemre érdemes, á m türelmetlen vagy kizárólagos érvényesítésük esetében pusztán egyoldalúságot, igazságtalanságot, konfliktust eredményező nézőpontok, érdekek és értékek m é r l e g e l é s ében s

lehető k i e g y e n s ú l y o z o z á s ában rejlik az igazság szolgáltatásának művészete? Kínzóan égető, megválaszolást sürgető kérdések ezek, amiket érdekelt pártcsoportosulások és ezek mentén hallgatólagosan alakuló időleges t u d o m á n y o s többségek sem itthon, 51 sem a nagyvilágban éppen a sorsdöntő és stílusformáló években n e m kívántak meghallani. 5 2 Mára azonban kitűnt, hogy az, amire nyugati konjunkturális műhelyek tranzitológia néven már rávetették magukat, valóban kitüntetett fontosságú paradigmatikus terület, amiről mintha é p p e n saját akadémiánknak, saját egyetemeinknek, saját régiónknak n e m lenne semmiféle mondani- vagy hozzátenni valója. Pedig a mai napig is változatlanul fősodorként érzékelhető s a problémákat nyugati (európai és amerikai) jogállamisági r u t i n válaszokba fojtó áramlatokkal szemben ma már egyre inkább - s egyfelől a dél-amerikai és afrikai diktatúrából történő átmenetek nehéz tapasztalataitól s megoldatlanságaitól, másfelől az oroszországi átalakulásba vetett álmoknak m é r v a d ó ötletgazdák és beavatkozó finanszírozók pénzügyi bukásban is kifejeződő csődjétől szintén támogatottan - a hangos tűnődés, nyíltabb problémaérzékelés, sőt valamiféle újszerű s a problémához alkalmazott válaszok kicsiholásának igénye is felszínre bukkan. 5 3

4. Nyugati trendek és regionális szerepek
Mintha valamiféle d ü h ö d t új felvilágosító hullám járná át az emberiséget az új évezred küszöbén: türelmetlen, kizárólagosító, primitivizáló izmusok tobzódnak környezetünkben és próbálnak elszakítani józan eszünktől, hogy híveik sorába toborozhassanak bennünket. AkBragyova András A z igazságtétel legalitása' Magyar Tudomány XXXVII (1992) 2,143-156. o.; Samu Mihály 'Az igazságtétel jogelméleti vonatkozásai' Magyar Jog XL (1994) 6, 332-339. o.; Szabó Miklós 'The »Rule of Law« and the »Socialist Legality«' Sect. jur. et pol. 1994/1-13,195-206. o.; Szilágyi Péter 'Elévülés, visszaható hatály, alkotmányosság' Magyar Jog XXXVIII (1992) 6,. 338-339. o. 52 Kivételként lásd a joggyakorlat elvi állásfoglalásaiból Igazságtétel jogállamban Német és cseh dokumentumok (Budapest: [Osiris] 1995) 241 o. [A Windsor Klub könyvei I]. 53 Pl. Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben szerk. Varga Csaba (Budapest: [AkaPrint] 1998) 122 o. [A Windsor Klub könyvei II], bővített változata a „Jogfilozófiák"sorozatban előkészület alatt.
51

ciók zajlanak, leleplezések történnek, mozgósítások hallatszanak, és számunkra éppen meglepően - mintha keletről nyugatra helyeződne át a m i n d e n n a p o k forradalmiasításának (nékünk m á r fárasztóan banális, mert m i n d a n n y i u n k tapasztalatában megbukott) szelleme. Kritikai jogi tanulmányok s kritikai kriminológia, feminizmus s environmentalizmus, alapjogiság és jogi modernizáció - rengeteg harsány hívószó, á m csekély teljesítmény mögötte, s a hangoskodás is mintha inkább belső kiüresedést jelezne. Új nekirugaszkodások a részletekben, amik aztán a szakmai viták súlypontjainak irányítottságában tényleg évtizedeket átfogóan paradigmatikussá lesznek. RONALD M. DWORKIN fegyelmezettségében is szellemes stílusában elemzései mélységével bámulatba ejti az angol-amerikai világot, s hamarosan kontinenseken keresztül az egész szakma a teoretizálás új magaslatai megvitatásának résztvevőjévé válik. A kritikák méltó szinten kísérelnek meg ellenválaszokat, á m annak felismerése valamiképpen elsikkad, hogy e kétség kívül nagyszabású teljesítmény n e m posztmodernitásunk univerzális érvényességű jogfilozófiai alapvetése, h a n e m voltaképpen csupán fogalmi formába öltöztetése azon előfeltevéseknek, amik az angolamerikai jogi kultúrában a liberális bírói diskurzust lehetővé és védhet ő v é t e s z i k . AULIS AARNIO, ROBERT ALEXY é s ALEKSANDER PECZENIK

pedig talpára állítják az önmagára hivatkozó diskurzus önvezérelt fegyelmétől elbitangolt jogi gondolkodást az európai kontinensen, látszólag új teoretizálási irányt szabva meg ezzel, miközben csupán nagyobb formális kidolgozottsággal, de sterilebben, kevesebb intuitív belátással annak halovány visszfénye képződik újra pusztán, amit CHAÏM PERELMAN negyed évszázaddal ezelőtt m á r oly részletesen és felszabadító filozófiai igényességgel kimutatott. PERELMAN nagy tette volt, hogy a bármilyen folyamatokat formalizált struktúrákra visszavezetők kíméletlenségével szemben kimutatta: az ember n e m rabja, de megfogalmazója minden logikának, tehát n e m kezét köti gúzsba, inkább akaratelhatározását közelíti már ismert mintákhoz. Mindebben viszont az az új és valóban előremutató, ami az autopoietikus rendszerelméleti rekonstrukciónak n e m szociológiaitársadalomelméleti változatából, h a n e m az ismeretelméleti leírás lételméleti megfogalmazásából derült ki. Ez pedig annak egyértelmű felismerése, hogy társadalmi cselekvő és racionalizáló gyakorlatunk kommunikációsán kötött, hiszen konvencionalizálások tömegétől feltételezett, s ebből adódóan társadalmi fogódzóink sem dolgok fetisizálásában rejlhetnek, h a n e m kizárólag tapasztalatunkban - vagyis hitünkben és bizalmunkban a társadalmi gyakorlatnak a mindenkori

reprodukciót biztosító folytonossága iránt. A jog t u d o m á n y á b a n ez a felismerés új igényességet teremtett a nyelvi elemzés irányában. 5 4 Egyúttal egy olyan jövendő teoretizálás irányában látszik nyitni, amelyben a nyelvi jelentésközvetítésnek és társadalmi közegének a vizsgálata n e m szorítkozik majd a pusztán szemantikaira és logikaira, 55 h a n e m egy új hermeneutikai heurisztikában egyszersmind ontológiai megfogalmazást is nyer, mint az ember valóságos gyakorlatának a valóságosan lezajló meghatározás saját közegében történő leírása. Hazai jogtudományunk megindult ezen az úton. Remélhető, hogy a szocialista ideológiai többletterhek emléke még számos időn keresztül elég nyomasztó marad ahhoz, hogy visszatartson bárkit is az ismét divatba jött újfajta leegyszerűsítésektől, kizárólagosításoktól, egytényezős magyarázatoktól, visszavezetésektől, valamely kiválasztott módszertani meglátásra vagy vizsgálódási eljárásra épülő - s véghatásában ezért önámító - világmagyarázatoktól. A MARXizmus a hazai elméleti jogi gondolkodásban azért maradt egyáltalán élhető, mert egyfajta gondolati igényességet sikerrel kifejlesztett. Mindez éppen az összetett és differenciált magyarázatok, a történelemfilozófiai tágasságú és lételméleti-társadalomelméleti megalapozású válaszadások iránti előszeretetben fejeződött ki. A pusztán „applikáló" jellegű tudományos magatartás éppen az egyébkénti túlideologizálás légkörében és gyakori velejárójaként rossz emlékűvé vált. Minden okunk megvan ezért reményleni azt, hogy az összetettség vállalásának tisztelete megmarad. Aggasztónak leginkább azt érzem, hogy egyfajta fogyasztói mentalitás megjelent, sőt uralkodóvá vált a szellemi tevékenységek területén

A „Jogfilozófiák" sorozatban Jog és nyelv szerk. Szabó Miklós & Varga Csaba (Budapest: [Books-in-Print] 1999) vi + 270 o. [Jogfilozófiák]. 55 Elsősorban Solt Kornél 'A normakollíziók' Állam- és Jogtudomány 33 (1992) 1-4, 225-238. o. és 'Az idő a jogban, a jog az időben' Állam- és Jogtudomány 35 (1994) 1-2, 113-123. o., valamint összegzésként Jogi logika 1 - 2 (Budapest 1996) és Valóság és jog (Miskolc: Bíbor Kiadó 1997) 156 o. [Prudentia Iuris 10]; valamint Béndek Péter 'The Logic of Legal Normativism and the Rule of Law' in Dual Images Multiculturalism in Two Sides of the Atlantic, ed. Kálmán Kulcsár & Dennis Szabó (Budapest: Institute of Political Science of the Hungarian Academy of Sciences 1996), 208-215. o. A formalizmus hagyományával szemben a konvencionalizált praxis társadalmi-hermeneutikai meghatározó szerepét hangsúlyozza a jelen szerző in 'A jogi normaalkalmazás természete' Állam- és Jogtudomány 33 (1992) 1-4, 55-92. o.

54

is. Éppen ezért s é p p e körben érdemes emlékeztetnem annak kérdésére, vajon a szocializmus évtizedei alatt az önzetlen tudományművelésnek SZABÓ IMRE akadémikus, úgyszólván a teljes időszakon keresztül egyeduralkodó (s ezzel akadémiai jogtudományosságot teremtő) igazgató által a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében meghonosított stílusa vajon mire is buzdított. Nos, az általa mintaadóvá megtett tudományos magatartás mindenekelőtt állandó könyvtári búvárkodásra, m i n d e n n e m ű hazai és külföldi kiadványok - régi és újdonságként hozzáférhető könyvek, szűkebben és tágabban szakmai folyóiratok és egyéb sorozatok - folyamatos tanulmányozására, bárhol zajlott tudományos rendezvények - hazai események s nemzetközi konferenciák - n y o m o n követésére (s azokon az aktív részvétel kezdeményezésére), határokat n e m ismerő kapcsolattartásra és szakmai barátságok gondozására, n e m szűnően párhuzamosan könyvméretű publikációkban és tanulmányokban, folyóirati írásokban egyaránt testet öltő kutatómunkára épült. Egyfelől tehát megjelent benne az az igény, hogy ne csak külső vagy karrier-érdekből célzottan (leginkább tudományos minősítést pályázva) történjenek kutatások, h a n e m életformaként állandósult folyamatot - s ebben megszakítatlan készenlétet s egyben életmódot - képezzenek, amiből majd alkalmilag válhatnak ki természetszerűleg célzottan is felhasználható eredmények, amik történetesen majd minősítésre is érdemesítenek; maga a tudományművelés azonban n e m tűr meg tetszőlegességet: vagy életforma, mely esetben megszakítás nélkülinek kell lennie, vagy viszont egyszerű alkalmi csiperészés, ü r ü g y a haszonszerzésre csupán, mely utóbbi esetnek aligha van szerves köze a tudomány éthoszához. Másfelől hangsúlyozottan magában foglalta a vonatkozó jogirodalom és tágabb szakmai irodalom gondozását is: bibliográfiai számontartást, hazai kortárs eredmények azonnali kritikai reflektáltatását, és korántsem utolsósorban bármiféle figyelemre érdemes nemzetközi újdonságról (könyvről, fontos tanulmányról, külföldi tudományos eseményről) történő folyamatos tudósítást - beleértve mindebbe egyik oldalról a kritikai értékelést, másik oldalról érdemi ismertetéssel a hazai gondolkodásban történő meghonosítás elősegítését. 56 Tudjuk ugyan, hogy az egyetemek n e m feltétlenül követték e példát.

Pl. a pályakezdés másfél évtizedének [1966-19801 terméséből Varga Csaba Jogi elméletek, jogi kultúrák Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből (Budapest: ELTE „Összehasonlító jogi kultúrák" projektum 1994) xix + 503 o. [Jogfilozófiák].

56

(Tudományos potenciáljukon egyébként máig hatolóan érződik ez. Hiszen még esetenként tehetséggel megáldott életutakon is lemérhető akár évtizedek távolából, vajon segített-e nékik egyáltalán tudományos műhely és iskolateremtő egyéniség a felkészülés éveiben.) Mégis, egy a fontos: a példa létezett, fennállott, és ennek megfelelően állandó figyelmeztetőként mértéket jelölt. Hatása tehát - akár ha korlátozottan is - kisugározhatott. Manapság rosszabb lehet a kedvünk. A fenti példa helyett éppenséggel n e m ritkán kisszerű helyezkedések töltik be a teret, s kiváltképpeni szorgalommal fogyasztják az ú g y m o n d t u d o m á n y n a k szentelt (s a súlyában egyre kevésbé elhanyagolható volumenű) közpénzeket. Miközben csalódás éri azt, ki visszatér ifjabb kori gyakorlatához, mert mára könyvtárakat jobbára csak hallgatók használnak; akár könyvméretben publikált tudományos eredmények is jó eséllyel teljességgel visszhangtalanok maradnak; sokan éveket tölthetnek el az oktatási gyakorlatban vagy egyenesen kutatóként anélkül, hogy bármiféle érdemi m ó d o n művelnék vagy művelték volna valaha is a tudományokat; összegezve hát: hacsak a legrövidebb időn belül kecsegtető anyagi érdek n e m ránt ki valakit lázas semmittevéséből, legfeljebb élősködni fog a tudományból az, kinek pedig gondozása s fejlesztése lenne a státusz szerinti hivatása. Pedig intézményeink (így a Magyar T u d o m á n y o s Akadémia Jogtudományi Intézete is) békében fennmaradtak; jogelméletet kötelező tárgyként okító egyetemeink és főiskoláink számban és programban egyaránt megszaporodtak; a rendelkezésre álló publikációs fórumok és programfinanszírozási lehetőségek pedig egyenesen megsokasodtak. Épp a mai helyzetre vetítve ironikus, hogy pontosan mára, amikorra a fenti látleletet felvetítjük, az akár pályakezdőket is hierarchikus függés nélkül megillető egyéni kezdeményezésnek az esélyei eddig hallatlan mértékben tágassá váltak. 57

Egyszersmind figyelemre méltó, hogy a közös fellépés fórumai fennmaradtak, lásd pl. a megjelentek közül Verfassungsstaat, Stabilität und Variabilität des Rechts im modernen Rechtssystem Internationales Symposium der Budapester Juristischen Fakultät, hrsg. Werner Krawietz, Mihály Samu, Péter Szilágyi (Berlin: Duncker & Humblot) [Rechtstheorie 26 (1995) 3, Sonderheft Ungarn] 247 o. és On Different Legal Cultures, Pre-Modern and Modern States, and the Transition to the Rule of Law in Western and Eastern Europe hrsg. Werner Krawietz « c Csaba Varga (BerS lin: Duncker & Humblot [2003]) xi + 139-531. o. [Rechtstheorie 33 (2002) 2-4: II. Sonderheft Ungarn].

57

Tudatára ébredhetünk hát annak, hogy miközben az új helyzetek nyilvánvalóan új válaszadási módokat (felismeréseket és alkalmazkodásokat) követelnek, a rendszerváltozás folyamatában immár eltöltött évtized n e m feltétlenül mutatott fel annyi sikert, rugalmasságot, leleményességet, sőt társadalmilag átérzett felelősséget, mint amennyi - a mánkból visszatekintve immár felismerhetően - megtestesült az idáig vezető s ezt egyáltalán lehetővé tevő, de legalábbis megkönnyítő hoszszú erjedésben. Mindez viszont vállalandó feladatra utal, s látlelet felvételének szükségességére, melyben a t u d o m á n y n a k nemcsak önmagával kell szembesülnie, de éthoszát, hivatását, lehetőségeit is folyvást újra kell fogalmaznia.

JOGÁLLAMI ÁTMENET

MEGVALÓSULATLANUL MEGVALÓSULT, VAGY MEGVALÓSULTAN MEGVALÓSULATLAN JOGÁLLAM?*

„ M a g y a r o r s z á g polgári t á r s a d a l m á b a n helyre kell állítanunk a közösségi értékek becsületét. Az e m b e r t megillető jogok teljessége és sérthetetlensége e z r e d v é g i társ a d a l m u n k b a n s e m homályosíthatja el a p o l g á r n a k a közösség irányáb a n fennálló erkölcsi kötelezettségei, állampolgári kötelességei és jogi kötelmei iránti tiszteletét s ezek m a r a d é k t a l a n teljesítését. A jog értékének, a tudatosított játékszabályoknak a társadalmi cselekvést, a g a z d a s á g i tevékenységet és a magánéletet e g y a r á n t át kell hatnia. Jogokra az ö n k é n y ellen, jogos sérelmeink orvoslása és megelőzése érd e k é b e n kell h i v a t k o z n u n k , n e m p e d i g azért, h o g y m á s o k a t erőfölénynyel letiporjunk, helyzetét kihasználjuk, v a g y a jogi gépezet gátlástalan mozgatásával kizárólag saját önös hatalmi v a g y anyagi pozícióinkat erősítsük. Az ország b e r e n d e z k e d é s é b e n olyan jogi szellemnek kell u r a l o m r a jutnia és olyan jogi m e c h a n i z m u s o k n a k kell érvényesülnie, a m e l y e k lehetővé teszik és elősegítik a tisztesség, a szabálykövetés természetes jutalmazását. El kell é r n ü n k , h o g y honfitársaink becsületes többsége s z á m á r a ország u n k az otthonosság érzetét keltve valóban h o n u l szolgálhasson. A polgári erény tiszteli a jogrendet, gyámolítja az elesettet, türelmes és rokonszenvvel viseltetik a személyes kibontakozás és önmegvalósítás különféle f o r m á i iránt, d e múltját, jelenét és jövőjét, h a g y o m á n y a i t és

* 'Milyen a jog egy felelősen politizáló kormányzat alatt? Kérdések Dávid Ibolya miniszter asszonyhoz' [A Professzorok Batthyány Köre ülésének előkészítéséhez, 2002januárjában] [sokszorosított kézirat], elsőként a fenti cím alatt in ítélet [A PPKE JAK lapja] III (2000. március 24.) 3, 10-13. o. és Magyar Nemzet (2000. április 8. szombat), 8. o.

szokásait, bevált tapasztalatait és generációk megélt emlékét nem kívánja feláldozni sem percéletű divattermékek, sem igénytelen s fedezetlen ötletek, társadalmat megosztó vagy a közösséget összekötő szálakat bomlasztó egyéni vagy csoportos kezdeményezések kedvéért. Természetesnek érzi, hogy mások és eltérő magatartásformák iránt egyaránt nyíltnak mutatkozzék, de korántsem azért, hogy önazonossága megőrzésére irányuló természetes jogát ezáltal a legcsekélyebb mértékben is korlátozza. Olyan reformokat támogat tehát, amelyek a társadalom alapvető szövetét nem veszélyeztetik, s különböző elvek, elvies magatartásformák köpenyébe bújva valójában nem a joghézagok közötti ügyeskedést, jogi fórumokon esetleg nehezen támadható szélhámosságot, a közösséget javaitól megfosztó erkölcstelen haszonszerzést, hanem közös felelősségű jövőnk közös építését segítik elő. Tudva ezért, hogy bár jognak és erkölcsnek egymástól különválasztott területeken nyilvánul meg az elsődleges felelőssége, egyikük sem arra való, hogy a másikkal szemben kijátszhassák. A jogállamiság nem cinikus, önérdekre korlátozott s a közjó nyílt arculcsapásától önmagát legfeljebb fogcsikorgatva visszatartó magánpályák sokaságán, hanem a közös érdek és együttműködés éthoszától átitatott társadalmi szolidaritás vállalásán nyugszik. Nem épülhet ezért erkölcsileg elviselhetetlen vagy igazolhatatlan alapokra, nem is szolgálhat a társadalmi többség által erkölcsileg visszatetszőnek vagy elfogadhatatlannak tetsző célokat. A szabadság nem anarchia, nem is arra való, hogy zsigeri tetszések gátlástalan kielégüléséhez szabadosságot biztosítson. A szabadság is rendre és rendben épül, csakúgy, mint az emberi méltóság. Azokban a finom egyensúlyokban, amelyeken a társadalmi rend nyugszik, nem homályosodhat el a közérdek biztosításának, a közbiztonság megteremtésének, a közrend fenntartásának, az intézményes keretek világos szabályozottságának és működésük előreláthatóságának jogos kívánalma. A jogoknak nem a közjó és közérdek ellenében, szétzúzásuk vagy semmibevételük árán, hanem velük egységben, a közrend magasabbrendű szolgálatában és érvényesítésében kell megvalósulniok. A rossz okozója és áldozata közötti különbség nem mosódhat el. A jogi eljárás technikalitása, a szociális gondoskodás általános kiterjesztése nem szolgálhat ürügyül ahhoz, hogy egyéni és közösségi sorsok alakulásában kinek-kinek személyes felelősségéről immár teljességgel elfeledkezzünk. Közös cél, társadalmat átfogó keretek, jognak és erkölcsnek egymást segítő kölcsönhatása, szerves fejlődésben megmutatkozó biztonság,

előreláthatóság és kiszámíthatóság, a személyes kezdeményezés bátorításának és a közjó éthoszának a közös értékek rendjén n y u g v ó harmóniája - mindez gyámolítást érdemel, mert a társadalomban szunyn y a d ó erőket csakis ez szabadíthatja fel, ez mozdíthatja ki népünket letargiájából. A sikeresnek bizonyult nemzetek elődeiktől ezt örökölték, s mindenekelőtt az ennek folytatására vagy felépítésére irányuló készségüknek köszönhetik szerencséjüket. A magyar történelem is ezt tanítja, s időben leginkább közel eső példákként a gazdasági világválság utáni konszolidációban, a második világháború utáni anyagi és szellemi újjáépülésben, '56 fényes napjaiban is a kivívott társadalmi harmóniát, társadalmi kibontakozásunk megfeszített munkával elért erejét nem csekély mértékben ennek köszönhetjük."

A fenti sorokat 1997 októberében vetettem papírra, egy jogász gondolataiként, hogy hangot adjak a Professzorok Batthyány Köre tagjait foglalkoztató gondoknak, amik végül 1997. december 1-én bocsáttattak egységes formában a köz elé, mint Nyilatkozat a felelős politizálásról és kormányzásról. Ebben egyebek közt az alábbiak olvashatók:
„Osztjuk a liberális parlamenti demokrácia alapelveit. Azt azonban, hogy az egyén szabadságának csak egy másik egyén szabadsága szab korlátot, csak olyan társadalomra tartjuk mérvadónak, amelyben az egyének túlnyomó többsége egy hagyományos kötelesség-etikát követ. A társadalmi berendezkedésben az egyéni szabadság kiteljesítése mellett egyenrangú vezérelvnek kell elfogadni azt, hogy a társadalom közösségi hagyományait ápolni kell. Magyarország polgári társadalmában helyre kell állítani a közjó becsületét. Az egyéni jogok sérthetetlensége n e m homályosíthatja el, hogy a polgárnak erkölcsi és jogi kötelezettségei vannak a közösséggel szemben. Olyan szellemnek kell érvényesülnie, amelyben a törvény megtartása természetes, és a tisztességes többségnek a jog - s n e m az erő nyújt biztonságot. A korrupció, a rendkívüli arányú »fekete« és »szürke« gazdaság, a bűnözés és a társadalom közönye veszélyezteti a jogrendet. A korrupcióra a törvény n e m sújt le, a kormány tehetetlen a bűnözéssel szemben, s ki vagyunk szolgáltatva hazai és külföldi banditáknak. A magyar polgár rendet és biztonságot akar: a polgári egyenlőség rendjét. Közérdeket szolgáló kormányt akarunk, erős, szabálytartó rendőrséget, gyorsabban m ű k ö d ő igazságszolgáltatást, a maffiák fölszámolását. Követeljük a köztulajdon és a közpénzek kisajátítóinak törvényes elszámoltatását, az osztogatók felelősségre vonását."

Bő két év telt el azóta. Akkoriban már küszöbön álltak a választások, s a hivatalbalépő polgári kormányzat megbízatása egyik felét úgyszólván már kitöltötte. Nos, miként állunk ma e gondokkal? Sikerült-e megoldásuk? Sikerülhet-e egyáltalán? Jogos várakozásokat fogalmaztunk-e ekkoriban meg, vagy utópizmusba sodortak a vágyaink bennünket? Akkori s mai kérdéseinket az ország egyik vezető politikusához intézzük, ki az első rendszerváltoztató párt jelenlegi elnökeként, a kormányzatban az igazságügyért felelős tárca vezetőjeként tán leginkább hivatott arra, hogy gondolatainkkal szembesüljön, s ha helyénvaló, osztozzék is aggodalmunkban. Gondolataink laikusak, polgári létünkből s közéleti érdeklődésünkből fakadnak. Kérjük ezért, hogy válaszából se pártpolitika vagy kormányzati kompetencia csendüljön ki, h a n e m kizárólag gondolkodói felelősség. Következzék hát néhány kérdés!
*

Mi az értéke egy olyan alkotmányosságnak, demokratizmusnak, jogállamiságnak, amit évtizeddel megalapozása után is társadalmi rendetlenség, erőforrások pocsékolása, országunk szegmentálódása, külső erőknek kiszolgáltatása, jogos várakozások kielégítetlensége, erkölcs és igazságosság évezredes értékeinek magasztos felsőbb elvre hivatkozó arculcsapása, ügyeskedő magánérdekeknek a jog résein sikerrel behatoló, bomlasztó és közösséget félemlítő gátlástalan tobzódása kísér? Mi az értelme egy olyan alkotmányosságnak, demokratizmusnak, jogállamiságnak, ami a rendért, erők és erőforrások koncentrációjáért, közösségi kiegyenlítésért elsősorban felelős állam intézményeit tehetetlenségre kárhoztatja, míg m i n d e n n e m ű egyéni és csoportdeviancia előtt a globális falu új világának hírnökeként hajbókol kritikátlanul? Hová vezet egy olyan jogi eszmény, mely önmagát fosztja meg évezredes f u n d a m e n t u m á t ó l , óvakodik bármiféle értékvállalástól, erkölcsi nemesedésünk hagyományos erényeit arctalan tömegek reakciói pillanatnyi függvényévé silányítja, a jogrendet pusztán eljárási játéklehetőségekre szegényíti, s ezzel a jog új hősévé a hatalmas állkapcsú és öklű, skrupulusoktól mentes, kíméletlen és fáradhatatlan, bármely résbe befurakodva minden korábbi egyetértést szétzilálni képes jogprókátorokat avatja?

Mikor érkezik el egy olyan alkotmányosság, demokratizmus, jogállamiság ideje, mely elvont-egyetemes önkinyilatkoztatásain túl érzékelni képes saját értelmessége kultúrantropológiai, történelmi, demográfiai, szociológiai stb. előfeltételeit s azt az összetettséget, amelyben itt és most közvetítésre hivatott; érzékeny kapcsolódást mutat a családokból és nemzetekből fonódó emberi társulások v é d e n d ő értékeivel; és kiegyensúlyozóan mérlegelni tud a mindenkor ismételten újra feltámadó értékkonfliktusokban? Elképzelhető-e olyan alkotmányosság, demokratizmus, jogállamiság, melynek működésében n e m a tisztesség válik védtelenné, de amit n e m is arra használnak, hogy tegnapelőtti gyilkosokat, aljas verőlegényeket, tegnapi harácsolókat, bűnszövetkezetbe gyűlt országrablókat privilegizáljanak áldásaiból? Lehet-e jogrendről beszélnünk ott, ahol elvont jogosultságra hivatkozva bárki vitathatja kötelességét, megtagadva teljesítését? Perspektíva-e számunkra a bennünk lakozó individuum önérvényesítéséből előálló anarchia, amiben senki sem tartozik már adni, csupán kapni, miközben a kötelesség nyűgétől felszabadult jogok tovább burjánzanak, hiszen jogvédő buzgalmunk előállíthat absztrakt szavakból bármit, bárminek az ellenkezőjét is? Nem jogok és kötelmek érzékeny egyensúlyából áll elő a rend? Nem ellentételezéssel bővíthetjük vagy szűkíthetjük bármelyiküket is? Nincs-e ára mindennek e földön? N e m másra terhelem-e költségként, amit jogként magamat megilletőnek vélek? Miben él az egyed, ha kipusztul mögüle a köz? Mivé degenerálódik a jogrend, ha nincs mögötte közösség? Mi az egyénre szabható mérték, ha nincs már jogunkban „közjó", „közérdek", „közrend", „közbiztonság", „közerkölcs" - semmi, ami keretül szolgálhatna? Küzdhetünk-e kollektív jogalanyiság elfogadtatásáért nemzetközileg, ha itthon a közjavak felszámolásában járunk elöl? Mivé aljasult az ember jogainak magasztos eszménye, ha százmilliónyi ártatlan mártíriumát kettős mércék aljas cinizmusával kezeli, miközben közösségbomlasztó agresszivitásoknak válik szószólójává? Jogvédelem-e az, ami konkrét helyzetek jogszerű megoldását lehetetleníti? Jogvédelem-e a jóravalóság hiányának, tehetetlenségnek, parazita vagy bűnöző életmódnak szentesítése - a mindenkori szomszédság kárára és költségére? Jogvédelem-e a másokra hárító beavatkozás, ha beavatkozói felelősséggel nem párosul? Kinek a jogát védjük voltaképpen, ha felvilágosult buzgalmunkban áldozatnak a bűnözővel, rend védőnek a jogsértővel, büntetésvégrehaj tónak a börtöntöltelékkel szembeni küzdelmét egy sportmérkőzés tetszőleges szerepei játszásának álszent pártatlanságával szemléljük?

Dicsőítenünk kell-e az éppen fennállót? Jogállapotaink egyben szükségképpeniek, változhatatlanok is? Miért nem látjuk világosan, hogy melyik politikai erő milyen eszményt tart szem előtt? Politikai és kormányzati programként miért nincsenek állandóan bővülő és gondozott gyűjtemények gyakorlatias kérdésekről és ezekre rövid s hosszú távon adható válaszokról, számon tartva szabályozási tévedéseket és mulasztásokat egyaránt, akár jogalkotó, akár alkotm á n y v é d ő megítélés is felelős értük, különösen, ha kormányzati hatáskörben vagy egyszerű törvényhozással rendezhetők? Miért nyugszunk bele abba, hogy módosító beavatkozási kötelességét a jogalkotó valaha elmulasztotta? Privatizáció elfajulása, bankkonszolidációval elfedett pénzsíbolások, globalizációs zsákmánykörök működtetése, pénzügyi és vállalkozói szféra gyakorlati adómentessége, olajszőkítés, áfa-csalás, társasági csalárdság iparszerű űzése, autó- és fémtolvajló bűnözésre iparok telepítése - ma sem nyilvánította ki senki még: szabályozási vakság, tehetetlenség, netán kormányzati bűnrészesség járult hozzá sokéves háborítatlanságukhoz? Elvont elviségek oltárán kívánjuk-e feláldozni nemzetünk jövőjét, vagy a polgári tisztesség boldogulására áhítozunk? Törvényszerű-e, hogy a gyarapodás jogszerűségének bizonyítása ne háríttathassék a feltűnően gazdagodóra? Törvényszerű-e, hogy csalárd vagyonok jogilag érinthetetlenné váljanak? Törvényszerű-e, hogy gyilkosok és szadista hazaárulók büntetlenül és megnevezetlenül maradjanak pusztán azért, mert a magyarság vérében gázolva sokáig tarthatták fenn a nemzettel szemben rémuralmukat? Törvényszerű-e, hogy uszításban, besúgásban és fosztogatásban hajdan élenjártak ma demokratikus közvéleményünk tanítómestereiként tetszeleghessenek? Törvényszerü-e, hogy századunk oly sok súlyos jogsérelme közül kormányzatunk éppen a szocializmus áldozatainak végtelen sora tekintetében nem talált még magának tennivalót? Tehetetlenség, múltunk terhe vagy elv játszik-e közre akkor, amikor állami felelősségű és finanszírozású ügykörök garmada kerül szegmentált önkormányzó szektorokba, m i n d e n n e m ű felelősség elolvadásától kísérten? Ügyészségünk kormányzati alárendelése nem sikerült. Igazságügyünk önjáró érdekvédő kézbe került, elvitatva bárkitől immár a kérdezés jogát is: mi és milyen h o n u n k b a n ma az igazságszolgáltatás? T u d o m á n y ü g y ü n k önérdekű önalkotó testülethez került. Egészségünket és okítandó szellemünket ugyan még kormányzati felelősséggel gondozzák, vélekedéseinket azonban a mindennapi médiában már felelőtlen üzleti erők kondicionálják. A polgárok hiva-

talos jogvédelme hipertrofizálódott, köszönő viszonyt sem tartva immár szülőhazája egykori egyszemélyes intézményével. Mi uralkodik hát a jog uralmában, ha most és nálunk ez vagyon? Quis custodiet ipsos custodes? Alkotmány őreink imént, a második ciklus megkezdésével váltottak át csupán szabálykövetésre. Márpedig amire nincs hatáskör, annak kikényszerítését jogállamban önkénynek nevezik. Felhatalmazhatták-e bármikor is magukat, hogy alkotmányi útmutatás híján ne hallgatásba burkolózzanak, h a n e m szabad belátásból, külhoni példából vezessenek le tilalmi táblaként jogéletünket s átalakulásunkat, ezzel pedig jövőnket megszabó ítéleteket? Diszkréció lengi át a magyar rendvédelmet is. A szabály megsértése még n e m elég ahhoz, hogy intézkedés tétessék, eljárás induljon. Pedig korrupciót táplál, ha a közeget reagálása fontosságáról külön győzködni kell. Gyakorlatában jogunk szervezetről szervezetre, megyéről megyére, kerületről kerületre, közegről közegre változik. Intézkedés n e m pusztán a szabályból, de az eljárás kényelméből, olcsóságából, divatosságából vagy rutinszerűségéből adódik. A kész helyzet elé állító hivatalosság mintha már előre számolna azzal, hogy csak kevesen engedik meg maguknak a hatósági önkénnyel szembeszálló formális eljárást. De végtére is: fenséges jogi eszményeinket felülről ránk tukmált kényszernek kell-e tekintenünk, vagy saját nemesedésünk lehetőségeként? Segítenek-e vállalható céljaink elérésében, vagy inkább pusztán korlátok, netán kínos elterelések? Érettünk vannak-e valójában, vagy valakik világszelleméért, amit ideológiák e századi véres uralma és dicstelen elmúlása után mégis ránk akarnak kényszeríteni? N e m kellene-e nemzetünket is bevonni e magasztos m u n k á b a , áldásaiban részeltetve érdekeltté tenni? Sejtik-e az önfennköltségtől elteltek, hogy az istenáldotta n é p n e m elvekből farag teóriákat, de gyakorlatból ítél gyakorlatot?

JOGÁLLAMISÁGUNK - KIHÍVÁSOK KERESZTÚTJÁN*

(Jelszavak mögött értékek és technikák) Az emberiség történelme nemcsak új felismerések, de kudarcélményekből is szövődő tapasztalások, tegnapi újító s forradalmi lázak gyakorlattá ültetésének és ezzel elviselhetősége, sőt egyenesen vállalhatósága kijózanító próbájának színtere is. A jogtudós PORTALIS mondta egykor a francia forradalom elh ú z ó d ó gyermekbetegségéből pusztító ragályba torkolló ún. forradalmi mézeshetek „Mindent elérhetünk!" m á m o r á n a k elmúltával, a megállapodott társadalmi építkezés konszolidációs útját kijelölő Code civil bemutató beszédében a francia nemzetgyűlés előtt:
„E m o d e r n i d ő k b e n mi túlságosan is k e d v e l t ü k a változásokat és a ref o r m o k a t . H a az intézmények s a törvények tekintetében a tudatlanság é v s z á z a d a i a visszaélések színpadai, ú g y a filozófia és a felvilágosultság s z á z a d a i tán túl g y a k r a n is n e m mások, m i n t a túlzások színpadai." H i s z e n - folytatta - „[ajkkor kell változtatni, amikor, ú g y m o n d , az lenne az újítások legvészesebbje, ha n e m újítanánk. Mert n e m szabad v a k elfogultságok áldozatául esnünk. [...] [ H j a s z n o s m e g ő r i z n ü n k m i n d a z t , amit n e m szükséges lerombolnunk; a törvényeknek kímélniök kell a szokásokat, ha n e m károsak." 1

Nos, most divatos hívószavaink, a mindennapi lépéseinket meghatározó - mert mindenben érvényesülést parancsoló - törekvéseink még előtte állanak a gyakorlat próbájának. Azt sem tudhatjuk még: többek-e
Első változatában a Lezsák Sándor politikus és Király Tibor akadémikus szervezte „Nemzet és jogállam" (Hazai Műhely 11.) a Kossuth Klubban tartott összejövetelén 2001. február 3-án elhangzott záró előadás, in Valóság XLV (2002. április) 4, 28-39. o. 1 Jean-Étienne-Marie Portalis 'Discours préliminaire' in F. A. Fenet Recueil complet des travaux préparatoires du Code civil I (Paris: Videcoq 1836), 11. és 481. o.

ezek a j e l s z a v a k , mint önmaguk felvilágosultságában tetszelgő elmék, politikai kalkulációk s alkalmi kényszerek véletlen (vagy éppen tudatosan konstruált) szüleményei, amiket esetleg értéktisztelő alázat helyett egy elvszajkózásban kimerülő hivatásos intellektualizm u s csihol ki magából - talán csak azért, hogy fricskázza a világot, lebegő játékszernek tekintve ugyanúgy, mint önmagát? Pedig aligha szólhatunk itt tisztelet, pátosz érzése nélkül. 'Jogállamiság'? Súlyos, veretes, elméleti alapozásában s történelmi dilemmáiban, viszonylagos meghatározatlanságában 2 s megszenvedett válaszadásában nagy horderejű s háta megett komoly hagyatékkal bíró fogalom ez, ami persze rögvest további fogalmak hasonlóan nemes bokrára utal: 'emberi jogok', 'alkotmányosság', 'parlamentarizmus', 'demokrácia', és így tovább. És mégis - vagy éppen ezért - előbbi gondolatmenetünket kell folytatnom: ami mindebből m a hívószó, úgy jeleníti meg magát, mintha a múltból szólana - ám mégsem biztos, hogy mindenkor és mindenben a múlt, a hajdani gondokra egykor írként felvállalt eredeti útkeresés, az emberiség történetében generációk sora által megszenvedett érték- és eszközvállalás szól általa. Mert ami mindebből ma hívószó, az bizonyosan a megnevezés régi köntöse ugyan, ám érdemében mégis új törekvés, amiről legalább azt kell tudnunk, hogy űzzük ugyan, de teoretikusan bizonyítottan n e m tudjuk: mivégre; s főként n e m is sejtjük, mert még senki sem tapasztalta, hogy milyen lesz világunk, ha egyszer már valóban általa teljesítjük be. Évszázadokon át vajúdóan az európai kontinensen a jogállamiság - a Rechtsstaatlichkeit kultúrájaként felfogva - a meghatározott rendet s védelmet garantáló törvényi szabályozottságot és ennek állami oltalmát jelentette, az angol-amerikai világban viszont - mint a Rule of Law eszményének kultúrája - az emberek uralmával szembesített olyan joguralmat, amelynek végső biztosítékát minden konfliktusnak egy bírói fórum döntése elé bocsáthatásában rejlő szabadság és jogi lehetőség adta. Európában tehát a szabályok erejében bíztunk, míg az angol ajkú civilizációban az elvektől uralt igazságszolgáltatás független erejére hagyatkoztak. 3 S mi lett mára - posztmodernnek nevezett feltéte-

Lásd a csupán problémamegoldási irány kijelölésére alkalmasságáról, ám bármiféle szabatos, kimerítő definíciója lehetetlenségéről a közelmúltban folytatott vitát, mindenekelőtt in Richard H. Fallon, Jr. '»The Rule of Law« as a Concept in Constitutional Discourse' Columbia Law Review 97 (January 1997) 1,1-56. o. 3 Vö. a szerzőtől 'A jogállamiság és joga' Magyar Tudomány XXXVIII (1993) 8, 941-950. o.

2

leink között - mindebből? N e m más, mint a végeláthatatlan v i t a t h a t ó s á g k u l t u s z a , amiben a törvényes jogrend mit sem számít már - azon túl, hogy pusztán érvelési terepet kínál a megbízói pénzén (s olykor erkölcsei szerint) eljáró ügyvéd s az egyre inkább foglalkozásszerűen fellépő s számban egyre inkább gyarapodó hivatásos jogi mozgalmi szószólók számára, akiknek szabálykövetés helyett egyre inkább az lesz kizárólagos hivatásuk, hogy megkérdőjelezzék az akár még oly egyértelmű szabályt. Márpedig a joglogika irrelevanciájából tudjuk, hogy bármely szabály kikezdhető alulról és felülről egyaránt: n e m a logika mint a gondolkodásnak olykor mitikus pozíciókba emelt matematikája állhat ellen ennek - hiszen a logika önmagában arctalan, hallgatag, s csakis a felhívója által számára kiosztott, megfogalmazott, beállított szerepben mutatkozik - , h a n e m csakis egy külső, látszólag kezünkben homokként szétomló erő: a szabálytisztelet ereje és kultúrája. 4 H a ez hiányzik vagy tucat-esetek rutinjának másodlagos rendező elvévé lesz - arról tanúskodva csupán, hogy n e m állott a döntés olyan érdekek útjában, amik a szabály jogászi megkérdőjelezésére érdemesítettek volna - , úgy valójában bármikor közbeléphet korunk jogásza, hogy akár joghézagot mutasson ki az eset megítélésében, akár valamiféle alkotmányos elvből levezetve egy sajátos - értsd: az ő érdekében álló! - megoldás igényére és megalapozottságára utaljon: mindkét esetben azonos végeredmény jegyében, nevezetesen, hogy elkerülje az egyébként alkalmazandó szabály alkalmazhatóságát. Száraz és tömör ez a megközelítés, s talán követhetetlen vagy éppen súlyában felfoghatatlan a mindennapi gondolkodás számára. Pedig arról van csupán szó, hogy egyfelől a jogban - legjobb lehetősége szerint - csupán értékek testesülnek meg, amik, ha egyáltalán, úgy legfeljebb csak gyarlóan, megközelítően fogalmazódnak meg a törvényi szövegekben, másfelől viszont még a legkényesebb pontossággal definitive kifejezett szabályok is védtelennek bizonyulnak a joghézag akár szembeszökően mesterkélten konstruált kifogásával szemben hiszen sem a szabály, sem logikája n e m segíthet már állást foglalni abban, hogy szabály és eset hasonlóságával érvelve szabályalkalmazásra, avagy ellenkezőleg, ilyen hasonlóság hiányával érvelve éppen szabályalkalmazás mellőzésére kívánjuk-e rábírni a bírót. Nos, visszatérve a számunkra honos világ két jogi alapkultúrájához: az eseLásd a jelen szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o. és A jog mint folyamat (Budapest: Osiris 1999) 433 o. [Osiris könyvtár: Jog].
4

ti gyakorlatra precedensként építő angol-amerikai rendszerben a „megkülönböztetés" évszázadok óta ismert módszere akár napról napra bírói forradalmat, gyakorlati jogváltozást eredményezhetett volna, ám mégsem tette, mert a bírói kar hivatásrendi konzervativizmusa s a felsőbíróságok hierarchikus fölénye mederben és szigorú keretben tartotta a joggyakorlat alakulását. A törvényi jogszöveg logikai eszményű alkalmazására építő európai rendszerben a joghézagok kitöltésére előrelátott törvényes lehetőségek (helyenként olyan kihívóan szabados megoldással, mint Svájcban, ahol szükség esetén a bíró nyíltan és egyenesen a törvényhozó helyébe léphet) 5 hasonlóképpen ideoda változó napi gyakorlatot eredményezhettek volna, ám mégsem tették, mert ugyanez a hivatásrendi pátosz - itt a logikai eszményű alkalmazás lehetséges kizárólagosságába, a deduktív következés törvényszerűségébe burkoltan - nem tette lehetővé a kivételre szánt technikák elburjánzását s felforgató erővé növekvő rombolását. Készségként a jogban tehát csak t e c h n i k á k vannak. Egyik technikával megkísérelhető ugyan egy másik technika gyakorlati használatának valamelyes korlátozása, mégis: a technikák valóságos korlátai n e m m a g u k b a n a technikákban (az ezeket intézményesítő szabályokban, ezek nyelvi megfogalmazásában) rejlenek, h a n e m a jog egészét fenntartó és működtető kultúrában - elsődlegesen s közvetlenül a jogászság szakmai kultúrájában, másodlagosan és végső soron a társadalom általános kultúrájában. (Az utóbbi bomlaszthatja az előbbit, az előbbi rátelepedhet az utóbbira - a társadalom életének minden pillanata ilyen feszülések és oldódások végtelen folyamatából áll elő - ; ám társadalmi erő és egyensúly, egymástól különböző, egymást végső soron mégis erősítő szegmensek, rétegek s normarendszerek pontosan azért alakultak mindenütt ki, hogy a különféle kihívások, a megőrzés és változtatás egymásnak feszülése közegében a mindenkor szükséges társadalmi önazonosságot s benne a társadalmi reprodukció keretét biztosítsák.) „Isten meghalt!" - habár már NIETZSCHE6 előttről közhellyé laposodott a kétkedés és tagadás, végiggondoltuk-e már érdemében, hogy mit jelentene egy tekintélyt nem ismerő társadalom? Többet-e, mint

Schweizerisches Zivilgesetzbuch (1907), 1. §. Friedrich Nietzsche 'így szólott Zarathustra (Könyv mindenkinek és senkinek)' [1888] ford. Szabó Ede in Friedrich Nietzsche Válogatott írásai (Budapest: Gondolat 1972), 224. o. [Gondolkodók].
6

5

ORTEGA lázadó tömege, 7 mint Viridiana csőcselékként tomboló lelencnépe? 8 Ahol a személy méltóságát az egyén önérvényesítése váltja fel, a nemzetféltésből korlátlan lakhelyválasztás, a családi kötelékből eseti partnerség lesz, a polgár mögül a pusztán fogyasztó, a lelküsmeret helyében pedig a csupasz média-vezéreltség b u k k a n elő - nos, ott a magánfelek szerződéskötésének mintájára egyetemesként kivetülő szabad megállapodás eljárási keretein, puszta játékszabályain túl ugyan miféle m á s kötelék működhetnék még? Vallás, erkölcs itt már n e m támogathat. így hát kötelesség sincs, csak jog. S ez, amennyiben egyáltalán szabályként jelenik meg, úgy immár egyre kevésbé materiális, mert processzuálissá lett mint puszta játékszabály: n e m azt mondja, hogy mit tegyünk vagy mitől tartózkodjunk, h a n e m csupán garantált eljárások kereteit vázolja, nevezetesen, hogy mibe s miként lépjünk, ha lakóhelyünk államával vagy egy másik önvezérelt egyénnel ü g y ü n k akad - például azon a címen, hogy vagyunk, tőle közvetlenül vagy jelképes formákba burkoltan tartásdíjat követelünk. A jogszociológia, amióta tudományként, társadalomkritikai vénával létrejött, legfőbb eredményeként számtalanszor bizonyította már, hogy mennyire megalapozatlan, pusztán illúziót keltő a jogászias, normativista, a jogban önmagában elégséges erőt vélelmező hagyományos jogász-mentalitás. Változatlanul tudhatjuk a jogszociológiából, hogy a jog ereje legfeljebb szimbolikus, amennyiben saját eszközeivel társadalmilag egyébként érvényesülő tendenciákra nyomja rá egy sajátos tekintély többlet-pecsétjét. 9 Á m posztmodernitásunkban mintha tényleg csakis együgyűség léphetne a m i n d e n n a p i józanság helyébe: a jogot mitikus erővé növeltük, miközben kiüresítettük, sőt erkölcstől s társadalmi hagyománytól elszakítva természetes közegéből kiemeltük, és ezzel egyetlen szerves támaszától megfosztottuk, s ráadásul valójában m á r n e m is tiszteljük, csupán - mint korábban láttuk - véget n e m érően újrakezdett s a nyers erőt a jogászias érvelés leleményébe burkoló kiütéses harcunkban felvonulási terepként hasznosítjuk. Jogállamiság? Amikor a társadalmi kultúra, a fenntartó ember szerepéről szóltam, n e m csak a jogi technikák ö n m a g u k b a n vett arctalanságára gondoltam. Hiszen azért s e m l e g e s e k önmagukban,
7 8

Ortega y Gasset La Rebelión de las masas (Madrid 1930). Luis Bunuel Viridiana (1961). 9 Lásd a jelen szerzőtől A jog társadalomelmélete felé (Budapest: [Osiris] 1999) xi + 326 o. [Jogfilozófiák].

mert eltérő értékek szolgálatában egyaránt felhasználhatók, s ugyanúgy, ahogyan a jog nem egyszerűen elvont szabályok megkövült hierarchiájú rendszere, hanem jelentések és üzenetek mindenkor így vagy úgy konkretizálódó élő egysége, nem is egyszerűen értékek hierarchikus lépcsős építménye, hanem értékvonatkozások s értékszempontok érzékeny együttese. Mert a szabálykövetés formalizmusának látszata a jogban éppen felelős és személyes döntést, értékek közötti mérlegelést és kiegyenlítést takar. Hiszen miközben döntésünk hivatalos indoklásában logikai levezetéssel szabály alá foglalunk vagy ridegen elutasítunk, valójában értékek közt egyensúlyozunk: ritka kivételektől eltekintve n e m valamely értéket tagadunk, hogy helyette egy másik értéket megvalósíthassunk, szolgálhassunk vagy támogathassunk, hanem a jogászi „művészet" (intuíció, lelemény és jártasság) jegyében olyan optimális értékmegvalósító (tehát egy fontos érték szolgálatát más érték aránytalan háttérbeszorítása nélkül lehetővé tévő) megoldást találunk, amit „mesterség"-beli tudásunknál fogva - s ezért emlékezünk szívesen a jog őrsként meghatározására a régi rómaiaknál, hiszen ez náluk 'művészetet' s 'mesterséget' egyaránt jelentett - a jogban a jog szabályaiból ú g y m o n d következőként majd indokolni is tudunk.
*

(Emberszerűség, gyakorlatiasság) Amikor történelmi tapasztalatról, emberi generációk életében megszenvedett igazságról szólottam, a mindennapi gyakorlat próbájára gondoltam, aminek kritériumként elismerésében még a szocializmus MARXizmusa is becsületesebb, egyszersmind elméletileg igényesebb volt, mint a napjainkban helyenként mainstream gondolkodási m ó d d á növekvő történelmietlen új-primitív abszolutizmus, hiszen a történetiség elvével, a hic et nunc különösként meghatározó szerepével éppen a praxist emelte mércévé, szemben a valós cselekvést hektikus program-generálások sápadt életpótlékával helyettesítő mostani kordivattal, mely az egyetemesség történelmen túli dimenziójában tud megjeleníteni éretlen ötleteket, deviancia határát súroló másság-mutatványokat egyaránt. Nos, eszmetörténeti rekonstrukciókból tudhatjuk, hogy jogállamiság, emberi jogok, alkotmányosság, parlamentarizmus, demokrácia - mindez évezredek egymásra rakódó törekvéseinek, felismeréseinek, sikereinek és kudarcainak a francia forradalomtól a XX. századig terjedő időkben mutatkozó viszonylagos kiforrottsága, látszólag szilárd alaknyerése ellenére is

folyvást alakuló terméke, melyben szemlélődő pogány ókor, keresztény középkor, emberközpontúságra törekvő új- és legújabb kor egyaránt kivette részét. Pontosan a keresztény h a g y o m á n y alapozta meg mindezeket az isteni törvény transzcendenciájával, az ember értékkötöttségével, s ebben mindenekelőtt a személy sérthetetlen és elvitathatatlan méltóságának megalapozásával. Még fontosabbként ugyanez a keresztény h a g y o m á n y jelölte ki az ezek valóra váltására hivatott emberi intézmények mint csupasz instrumentumok célhoz kötöttségét, vagyis öncéllá fejlődő túlburjánzása esetén magát az embert fenyegető hatalomként önállósulása belső korlátait. A nyugati féltekén - Davos nyelvén szólva: Északon - új történelmet ír az emberiség a II. világháború utáni újjáépítés óta. Mik ennek a jelei? Önbizalom, siker, a Paradicsomból kiűzetéssel az emberre nehezedő m u n k a fáradságának (vagyis Isten büntetése) korrekciójaként az emberi fáradozás elértéktelenedése, tudás-gőg, ráció-uralom, absztrakt tervezhetőség - és ugyanezen ember által Isten lesajnálása, helyettesítése, majd temetése, s azóta naponta egyre harsányabb és kihívóbb újratemetése. S megjelenik az Egyén, ki néhány milliárd társával most m á r külön-külön a világegyetem értelme, hermeneutikájának kulcsa, pillanatnyi életében bármi földünkön feltalálhatónak az elfogyasztója. Alkalmi élvezete az érték kizárólagos forrása, véletlenszerű pszichikus diszpozíciója pedig bármiféle intézmény létének a mértéke és kritériuma. 'Jogállam', 'emberi jog', 'alkotmányosság', 'parlamentarizmus', 'demokrácia' - pontosan úgy, mint maga a forradalmi respublikánus gondolat - immár n e m más, mint e valahány milliárdnyi világteremtő jogosultság-forrás véletlenszerű (vagy akár médiaidiotizmuson rángatott) mozgásának kerete, s egyben pillanatnyi állapotának, eredményének szankcionálója: véglegesítője vagy továbbalakítója. Magyarország jövője? Végre látnunk kell: nemcsak az következik mindebből, hogy mostanra kezd csak beérni, megmutatva virágba szökkenését - a felelőtlenség apoteózisát, voltaképp az érdemtelenség s esélytelenség kultuszát azzal, hogy immár alig is bukhatunk, hiszen a létrejövetel biologikumával már egyre szélesbedően ellentételezetlen jogosultságok teljességére tartunk igényt - az, amivé jogállamiság, emberi jog, alkotmányosság, parlamentarizmus, demokrácia magasztos eszménye a II. világháború utáni újjászületés óta, de különösen az 1968-as anarchista lázadó nemzedék kezében (de)formálódott. Vagyis: eszményeink lebegnek még, torzultan bár, de megrázkódtatás nélkül, hiszen még csupán most kezd szembesülni vélök az atlanti világ -

most, hogy mögöttes társadalmának szövedéke széthullott, családi tűzhelye kihűlt, programozott polgárai alternálva robottá s médiavezérelt fogyasztógéppé váltak, mindenki véget n e m érő harcát mindenki ellen immár a jog nevében vívja, nők a férfiakra vicsorítva, gyermekkornak szüleiket támadva, hasonmásukba p u h u l t a k a másik nemet elfogadók ellen úszulva, kábulat vonta felhőből viszolyogva a közellenségen: egyházon és államon - ; hiszen mit is tisztelhetne a személyben, ha még mértéket szab és tart? N e m tudjuk, mily arculatot fog ölteni a nyugati világ a jövőben, ha napjainkra, közeljövőnk félidejére már felelőtlenség, glóbuszunk pusztítása, megtorlatlan bűn, élvetegség erénnyé nemesbedése, szimulált virtualitások életpótléka enynyire globalizálódott. N e m tudjuk hát azt sem, hogy sok évezredes emberi történelmünkben mindeddig csalhatatlan m i n d e n n a p i érzékünk és tapasztalásunk mennyire és miként tudja majd belakni e világot: mikor merülnek ki tartalékai, mi ad majd végső lökést ahhoz, hogy emberlétéhez, önnön méltóságához visszatérve egyszer csak fellázadjon. Látnunk kell: az atlanti világ sikertörténete Los Angelestől Sydney ig és N e w Yorktól Londonig még alig érzékelhette, hogy a jogosultságok gátlástalan kiterjesztése nemcsak önnön felvilágosultságunk puszta gesztusa, de költségtétel is, amit nagylelkűségünk leginkább mások kontójára szokott kiegyenlíteni. Mert a nemzetek háztartásában a szexuális szabadosság é p p ú g y költségtétel, mint az AIDS, egy szabad munkaerőpiacra épülő gazdaság pontosan ú g y erőforrásokat pocsékol, mint az emberélet delén a csökkenő számban születő utódok terhére kezdődő gondtalan visszavonulás; és (hovatovább fogpiszkálóinknak is összkontinentális kooperáció útján történő fabrikálásával) a globalizált munkamegosztás is é p p ú g y földünk energiaháztartását terheli, mint a szabadidőnk eltöltésének piacára számító légitársaságok versengéséből adódó dömping-ár. T u d n u n k kell hát: a jogoknak is ára van - s amiként a magánélet oltalmazott körének bővülése növekvő költséget és csökkenő hatékonyságot eredményez a rendvédelemben, a perlés tömegessé válása is népegészségügyi és egyéb szociális területeken költségrobbanásokat v o n maga után. Ördögi hát e kör: minél gazdagabb egy náció, annál többet szentelhet önnön felvilágosultságának oltárán; á m minél gátlástalanabbul biztosít jogokat, annál több erőtartalékát kell kérlelhetetlenül kimerítenie önmaga társadalmi reprodukciójára. Mondhatnók: izgalmas távolról figyelni a tehetősek önpusztító vagy legalábbis tartalékokat felélő játékát; á m n e m biztos, hogy érdemes e játszmára saját nemzeti létünket is tétként feltennünk. Stratégiai

tervezést többnyire nagy államok szoktak komolyan művelni, mert abszolút összegben nagyobb a tét, mit a jövő előrelátásával nyerhetnek vagy veszíthetnek; pedig a kisállamok tétje viszonylag mindig nagyobb, mert ez n e m más, mint önnön létük, fennmaradásuk, túlélésük esélye. Nemcsak pénzügyi játéklehetőségeikből kockáztatnak (vagy terelnek kényszerpályára) többet, de erkölcsi tőkéjükből, jövendő kilátásaikból is - gondoljunk például a globális migrációhoz kapcsoltan kikövetelt emberi jogok teljesítéséből földrajzi helyzetünknél fogva ránk vagy másokra aránytalanul nagy mértékben háramló költségekre, vagy a népesség valamely részének re-szocializációs civilizálása itt és most elodázhatatlannak tetsző szükségéből a d ó d ó többletfeladatokra. Az államot az utóbbi idők felvilágosultjai inkább temetni szokták pedig jogállamiság, emberi jog, alkotmányosság, parlamentarizmus, sőt ismert formájában a demokrácia működése is é p p e n feltételezi az állam kétségbevonatlanságát. Ha nem is nagy, de n e m is gyenge államé a jövő; talán viszonylag szerény kiterjedtségében is egy erős szervezeté. 10 Mi m á s épül immár évtizedek óta az ENSz, a N A T O vagy az Európai Unió égisze alatt? S mire megy ki a politikai játék, végső soron miben fejeződik ki mindaz, amire m a g u n k is annyit áldozunk az intézményes politika cégére alatt? Márpedig bármely döntésünk koncepciót kíván, s mihelyt a gondolat határozattá lett, olyan tettrekészséget, aminek n e m halála immár az okoskodás. A hatékony igazgatási cselekvés határozottságot kíván, ez pedig m ű k ö d ő kommunikációs csatornákat s információkkal telítettséget. A rendvédelemhez ezeken túl eltökéltség kell és akcióképesség. Az igazságszolgáltatás pedig döntést erkölcsileg is vállaló felelősségérzetet kíván. Fordítsuk hát visszájára mindazt, amiről a keresztény kritika tükrében láttuk, mivé is n e m fajulhatnak hívószavaink. Az emberi személyiség m é l t ó s á g át kell szolgálnunk - alázattal, erkölccsel, igazságosságra és méltányosságra törekedve, értékekbe s az ember jóravalóságába vetett hitünk igazságának tudatában, felelősségtől eltelten és

Vö. pl. Arthur Fridolin Utz Zwischen Neoliberalismus und Neomarxismus Die Philosophie des Dritten Weges (Köln: P. Hanstein 1975) 184 o. [Gesellschaft, Kirche, Wirtschaft 8] és Taketoshi Nojiri 'Values as a Precondition of Democracy' in Democracy Some Acute Questions [The Proceedings of the Fourth Plenary Session of the Pontifical Academy of Social Sciences, 22-25 April 1998] ed. Hans F. Zacher (Vatican City 1999), 105. o. [Pontificiae Academiae Scientiarum Socialium Acta 4].

10

mindezekre nevelően; és azért, hogy mindezt társadalmi közösségben, nemzet és család természetes kötelékében tehessük, jogok és kötelességek iránt egyenlő érzékkel, autoritásban n e m szűkölködve építve a rendet. A f e l e l ő s s é g v á l l a l á s , a személyes elköteleződés és d ö n t é s elkerülhetetlensége éppen nem csak m i n d e n n a p i élethelyzetekre áll - azért, hogy ha akár társ- vagy gyermeknélkülinek, m u n ka- vagy hajléknélkülinek, avagy é p p tisztesség- és önuralomnélkülinek t u d n á n k is magunkat, ne másra mutogassunk kényszeresen, vegetatív lényként, menlevélként egy (valamiképpen mindenkor és mindenütt fellelhető) social disease áldozataként sajnáltatva magunkat, másokkal pótoltatva a saját erőfeszítés hiányát. Nos, egyetemi jogászképzésünkben egyik legnemesebb célunk éppen az, hogy a jövendő jogásznemzedéket a személyesség, a sorsvállalás megkerülhetetlenségéről meggyőzzük. Miközben nyilvánvaló, hogy a választás és döntés felelőssége nemcsak a jogalkalmazó, de a jogalkotó tekintetében is fennáll. Egy évtizeddel ezelőtt, a rendszerváltoztatási folyamat kezdetén még szórványosak voltak a hangok, amelyek a jogállami m i n t a á t v é t e l mechanizálásából fakadó kártételre intettek, s m a g u k a nyugati mintaadók is felháborodottan utasították vissza ezeket. 11 Ma már egyértelműbb, hogy régiónkat Vladivosztoktól Drezdáig, Tallinntól Zágrábig kíméletlen uniformizálással és teoretikus arroganciával kárhoztatták kísérleti terep szerepére a tolarencia retorikus bajnokai, 12 hogy miután liberális demokráciaként terjesztett saját modelljüknek a „jog és modernizáció" jelszavával megkísérelt átplántálása Dél-Amerikában kudarchoz vezetett, most sokkal nehezebb talajon, egy diktatórikus politikai és gazdasági rezsim romjain kíséreljék m e g újra csodagyógyszerét. Lássuk hát a csodát! A Szovjetunióból m e g m a r a d t országokban (a Baltikum kivételével) és Albániában e liberálisnak mondott

„A törvények [...] az emberek számára csináltattak, és nem az emberek a törvények számára; és ama nép jelleméhez, szokásaihoz, helyzetéhez kell igazodniok, amelyek számára csináltattak; [...] s abszurd dolog lenne a tökéletesség abszolút eszméibe merítkezni oly dolgokban, melyek csak a viszonylagos jó megvalósítására alkalmasak [...]." Portalis in Fenet, I, 466-467. o. 12 Lásd pl. Ugo Mattéi, Paul H. Brietzke, Armin Höland és Gianmaria Ajani tanulmányait in Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben szerk. Varga Csaba (Budapest: [Akaprint] 1998), 'A kölcsönminták esendősége', 46-72. o. [A Windsor Klub könyvei III].

11

misszionarizmus csak mélyítette a csődöt 13 (miközben fővárosunk hivatali negyedében, a volt tervhivatali komplexumban ilyen misszionárius - s a hazai jogi előfeltételek teljesítettsége híján N e w York-i küldetést teljesítő - egyetem is létesült ezen eszmeiség teoretikus s a volt szocialista térség egészét felölelő edukációs gondozására). Az átalakulás mézeshetei azóta nálunk is múlóban vannak, s gyakorlati tapasztalattól sokszor visszaigazoltan már kritikusabb lett szakmai és laikus közvéleményünk is e mintáknak késztermékként átvétele csodadoktori gesztusai és várakozásai iránt. 14 Még fontosabb, hogy immár parlamenti s kormányzati döntéshozóinkban is növekszik ama régi igazság belátása és sorsfordító jelenünkre aktualizálása, miszerint semmiféle olcsó, gyors, valahonnét zsebben átcsempészett s elitista döntéssel államakarattá varázsolt külső minta pusztán elhatározásunknak engedelmeskedve saját közegünkben n e m feltétlenül szervesül, s ezért hosszú távú optimális hatékonysággal saját érdekeinket aligha szolgálhatja. Nyersanyag lehet csupán, persze - figyelembeveendő vagy akár igen nyomatékos jelzés egy másutt máskor s más körülmények közt kialakult, ott és akkor valamelyes vagy megbízható sikerrel m ű k ö d ö t t megoldásról. Jó hát tudnunk: a külső tekintélyi hivatkozások mindig és elvben hamisak - pontosabban: döntést helyettesítő szerepre alkalmatlanok, s ezért irrelevánsak - , mert részlegesek, szelektívek, s bármennyire is a XXI. század (erkölcseiben s ezért kilátásaiban is önlezáruló, így a valamikori válság rémétől sem megkímélő) atlanti civilizáció pecsétjével hivalkodnak, éppen abszolutizáló univerzalitásuk okán avittak, egyenesen a m o d e r n t u d o m á n y előtti korra utalóak, mert szemléletükben egy primitivizált, csereszavatos készelemekből mechanizált rendszerrel (mint egy típusos gépjárműmotorblokkal) tévesztik össze a társadalom - bármely társadalom! hagyományokból, meggyőződésekből, emberi és csoporthitekből folytonosan újraszövődő építményét.
*

Lásd pl. Vladimir Shlapentokh 'A közszférák bűnöző magánkisajátítása Oroszországban' in uo. 115-122. o. 14 „A jogállamiság nem ajándék" - összegzi kijózanító tapasztalatát fél évtizeddel hivatalának letelte után Lengyelország s az egész térség első ombudsmanja. Vö. Ewa Letowska [férjével, Janus Letowskival közös szerzőségben] '»Jogállamiság« és jövendő alkotmányának keresése' [1996] in uo. 45. o.

13

(Teológiai-antropológiai alapok) nyilvánvaló volt, hogy

Axiomatikus alaptételként eddig is

,,[a] keresztény gondolat összes egyensúlya két e g y m á s t kölcsönösen kizáró állításra épül: egyfelől a személy megelőzi a t á r s a d a l m a t , másfelől a közjó felsőbbrendű az egyesek javainál." 1 5

N e m csupán természetjogi - tehát a mindennapi értelem számára nyilvánvaló összefüggések mellett teológiai igazságokból is következtető - , de társadalomtudományi (antropológiai, pszichológiai, szociológiai és kriminológiai vizsgálódásokon, empirikus adatokon nyugvó) felismerések is egyre inkább egyértelműek ma már annak kimondásában, hogy • ordo, emberi rend a társadalomban valamiféle a u t o r i t á s megállapodott gyakorlata nélkül el nem képzelhető, 1 6 s ennek az autoritásnak - hacsak nem elégszik meg a tényleges anarchia és normává váló deviancia némi külső rendvédelemmel palástolt új-ököljogával 17 - közösen megélt tapasztalatokra és fenntartott hagyományokra, közös jövőképre (s ebben közös erkölcsi világképre) kell épülnie; 18 • a társadalom bármiféle életformájának (eljárási technikáinak) a személy méltósága elidegeníthetetlen teljességéből fakadó é r t é k e k re kell épülnie, s ezért maga a demokrácia sem testesíthet meg értéket megvalósítandóként elismert valós értékek hí-

Pierre Bigo La doctrine sociale de l'Église Recherche et dialogue (Paris: Presses Universitaires de France 1965), 168. o. „Tout l'équilibre de la pensée chrétienne tient dans deux affirmations antinomiques. D'une part, la personne est antérieure à la société. D'autre part, le bien commun est supérieur aux biens particuliers." 16 „Nem gondolható el semmilyen uralom tekintély nélkül [...]." XXIII. János Pacem in Terris [1963], 47 in Az Egyház társadalmi tanítása Dokumentumok, szerk. Tomka Miklós és Goják János (Budapest: Szent István Társulat [é.n.]), 171. o. 17 „Nem lehet szabad az ember, amíg csak azzal törődik, hogy birtokoljon és élvezzen, s nem képes uralkodni ösztönein és szenvedélyein, sem pedig ezeket engedelmességből az igazságnak alárendelni." II. János Pál Centesimus Annus [1991], 41 in Az Egyház társadalmi tanítása, 567. o. 18 Leginkább kiáltóan - mindenekelőtt társadalomlélektani és szociológiai vetületben - lásd pl. Robert Nisbet The Quest for Community (San Francisco: ICS Press 1990), 1-3. fej. {Mezei Tibor nyersfordításából a szerzőtől gondozottan 'A közösség keresése' PoLíSz (2003. június-július), No. 71,15-37. o. és (2003. augusztus-szeptember), No. 72, 23-39. o.}.

15

j á n , t e h á t e r k ö l c s i k ö z ö m b ö s s é g , teljes é r t é k r e l a t i v i z m u s t a l a ján;« m é l t ó s á g és f e l e l ő s s é g elválaszthatatlan egymástól, h i s z e n e l ő b b i a s z e m é l y a u t o n ó m i á j á b ó l , u t ó b b i a z e m b e r szabadságából fakad, s ezért a társadalmi gondoskodás, a nagylelkű jogbiztosítás semmiféle formája sem csökkentheti a s z e m é l y n e k cselekvéseiért, döntéseiért, a lehetőségeivel élésért (egyszóval: m a g á n - , családi, s z a k m a i és közösségi életének viteléért) v i s s z a v o n h a t a t l a n u l v i s e l e n d ő felelősségét;20 az emberi személyiség sérthetetlen méltóságából és visszavonhatatlan felelősségéből a d ó d ó a n j o g o s u l t s á g és köt e l e z e t t s é g p á r b a n állanak egymással,21 k ü l ö n b e n kölcsönösség s kiegyenlítődés s e m lenne képzelhető,22 sőt m a g a az

„Ami az államhatalom lehetőségeit illeti, itt [a Rerum Novarum hasábjain V.Cs.] XIII. LEÓ bátran túlteszi magát a liberalizmus felállította tilalomfákon, és minden aggályoskodás nélkül azt tanítja, hogy az állam nem pusztán csak a törvényesség és a jogrend őre, hanem minden erőfeszítésével arra kell törekednie, hogy »a törvények és intézmények teljes rendszerének [...] eredményeképpen már magából az állam rendszeréből és irányításából mintegy automatikusan adódjék a közösség és az egyének jóléte.«" XI. Pius Quadragesimo Anno [1931], 25 in Az Egyház társadalmi tanítása, 65. o., id. XIII. Leó Rerum Novarum [1897], 26. „Ezért a polgárok helyesen megszervezett közösségét akkor kell gyümölcsözőnek, az emberi méltóság számára alkalmasnak tartani, ha igazság fűzi egybe [...]. Ez valóban megvalósul, ha mindenki meglévő jogait és másokkal szemben fennálló kötelességeit helyesen gyakorolja." XXIII. János Pacem in Terris [1963], 35 in Az Egyház társadalmi tanítása, 168. o. 20 Az emberi jogok folyamatosan gyarapodó új csomagjainak globális lobbizással és nyomásgyakorlással nemzetközi szervezeteken keresztül történő elismertetését s ezután kötelezettségekként az államokra visszaháramoltatását Michel Schooyans - 'Droits de l'homme et démocratie à la lumière de l'enseignement social de l'Église' in Democracy, 50-51. o. - a „konszenzus zsarnokságának" nevezi, mely pozitivisztikus voluntarizmusával a szubszidiaritás elvének sárbatiprásán keresztül maga bármiféle demokratikus gondolat halála. 21 „Ha az emberben jogainak tudata megszületik, szükséges, hogy megszülessék benne kötelességeinek a tudata is: úgyhogy akinek valamilyen joga van, hasonlóképpen legyen meg benne kötelezettsége is jogainak ellenértékeként, mint méltóságának a jele; a többiekben pedig legyen meg a kötelesség, hogy ezeket a jogokat elismerjék és tiszteletben tartsák." Uo. 44,170. o. 22 „Mivel az emberek természetüknél fogva társas lények, másokkal kell együttélniük és mások javát kell keresniök. Ezért a helyesen felépített emberi együttélés követeli, hogy ugyanazoknak a jogoknak ugyanazok a kötelezettségek feleljenek meg minden esetben." Uo. 31,168. o.

19

e g é s z societas is e l e m e i r e e s n é k szét; 2 3 v a g y i s - v é g s ő ö s s z e g z é s ben társadalmi vívmányaink - m á r p e d i g több évszázada megfog a l m a z o t t t u d á s u n k s z e r i n t m a g a a z e m b e r i s z a b a d s á g is, a m e n n y i b e n egyáltalán értékes, ú g y t ö r t é n e l m i v í v m á n y , és n e m pusztán elvont jogkinyilatkoztatás egyszerű terméke24 é p p e n n e m p u s z t a tetszés, élvetegség v a g y p i l l a n a t n y i szeszély véletlen formálta homokjára épülnek, h a n e m a teremtett világ megismerhetősége s benne egy értelmes rend kialakíthatósága t u d a t á b a n , a m i n e k alapja az e m b e r e l h i v a t o t t s á g a a b e n n e s z u n n y a d ó értékek felismerésére és arra, h o g y környez e t é b e n v a l ó r a is v á l t s a e z e k e t . 2 5

Lásd pl. az amerikai és japán rendvédelem individualista, illetve közösségi hátterének összehasonlító kriminológiai elemzésében a ráfordítás s az eredmény kiáltó különbségének kimutatásával Derűs Szabó 'Normatív integráció és a bűnözés fejlődése' in Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben, 12-42. o. 24 Egyik legújabb megfogalmazásában lásd pl. Robert Grant Oakeshott (London: The Claridge Press 1990), 63. o. [Thinkers of our Time]. 25 „Valódi demokrácia csak »jogállamban« és az emberi személy helyes értelmezése alapján lehetséges. A demokrácia igényli azon nélkülözhetetlen feltételek megteremtését, amelyek biztosítják a személy kibontakoztatását a valódi eszményekre irányuló oktatás és nevelés által, valamint a »társadalom személyességének« növekedését a részvétel és a közös felelősség struktúráinak megteremtése által. Napjainkban hajlanak az emberek arra, hogy az agnoszticizmust és a szkeptikus relativizmust olyan filozófiának és alapvető magatartási formának tekintsék, amely megfelel a politikai demokrácia követelményeinek, azokat pedig, akik meg vannak győződve arról, hogy ismerik az igazságot és szilárdan ragaszkodnak hozzá, demokratikus szempontból megbízhatatlanoknak tartsák, mert nem fogadják el, hogy az igazságot a többség határozza meg, vagy azt, hogy az igazság a politikai viszonyoknak függvényében változik. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy ha nem létezik olyan végső igazság, amely a politikai cselekvést irányítja és szabályozza, akkor az eszmék és a meggyőződések könnyen a hatalmi célok eszközeivé válhatnak. Ha egy demokráciából hiányoznak az alapvető értékek, akkor az előbb-utóbb leplezett vagy leplezetlen totalitarizmusba fordul, miként a történelem tanúsítja." II. János Pál Centesimus Annus, 46 in Az Egyház társadalmi tanítása, 570-571. o. - Megjegyzendő, hogy a mai fejleményekben Schooyans, 55-56. o. éppen - az Apokalipszis beteljesedése jegyeként - az „emberrel szembeni totális harc" kezdetét látja, hiszen az embert személyből individuumá - önálló igazság-, érték- és erkölcsválasztóvá (de)gradáló - „antropológiai forradalom" (53. o.) az emberben pontosan az istenit, az imago Deit semmisíti meg; már pedig értelme és akarata megszűnésével - mint folytatja maga az ember hal meg.

23

Á m , h a így v a n ez, ú g y n e m kellene-e m i n d e z e k államszervezeti k ö v e t k e z m é n y e i t is i s m é t e l t e n v é g i g g o n d o l n u n k ? S p o l g á r k é n t , felelősséggel, saját g o n d j a i n k r a b e n n e s általa választ k e r e s n ü n k - ahelyett, h o g y g o n d o l a t t a l a n restséggel, felelősségáthárító gesztussal, á m a m a g u n k romlására folyvást pusztán másoktól m á s k o r s m á s körülm é n y e k r e k i m ó d o l t m i n t á k r a h a g y a t k o z u n k ? É s itt n e m c s u p á n a jogállami á t m e n e t ü n k rendszerváltoztató f o l y a m a t á b a n jócskán tetten érhető26 anomáliákra, kinövésekre, aránytalanságokra (például diszfunkciót, felelőtlenséget, sőt e g y e n e s e n káoszt e r e d m é n y e z ő egyoldalú j o g - é s h a t á s k ö r - k i t e r j e s z t é s e k r e ) g o n d o l o k , a m i k t ö b b n y i r e m a g a s z t o s a l k o t m á n y - és j o g v é d ő palást m ö g ü l k i k a n d i k á l v a é p p e n a közös rend alapjainak kikezdésére, megbízhatósága s rendszerszerűsége aláásására, előreláthatósága megingatására, végső soron (még ha o l y k o r a l k o t m á n y b í r ó i v a g y o m b u d s m a n i k ö p ö n y e g b ő l r á n t a t n a k is elő) c s u p á n e g y ö k ö l j o g i l o g i k a a l á r e n d e l é s é r e - m e r t a z e r ő s e b b n e k , kitartóbbnak, gátlástalanabbnak, ellenállhatatlanabbul érvelőnek a jutalmazására - voltak alkalmasak.

26 Intézményekig hatolóan lásd leginkább Pokol Béla több, mint fél évtizeddel ezelőtti publicisztikájában (Magyar Nemzet). Jobbára jogfilozofikus összegzést nyújt a jelen szerző in Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések (Budapest 1998) 234 o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 5} és 'Jogtudományunk az ezredvégen' in Iustum, aequum, salutare Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére, szerk. Bánrévy Gábor, Jobbágyi Gábor, Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1998), 298-314. o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 1]; intézményi példákig hatolóan 'Megvalósulatlanul megvalósult vagy megvalósultan megvalósulatlan jogállam? A közjó becsülete' Magyar Nemzet, 2000. április 8. [szombat], 8. o.; egyetlen - a nálunk jogi értelemben felelőtlen hivatásos alkotmányvédők politikai motivációjú elutasítását elvi gúnyába öltöztető - problematikára vonatkoztatva pedig Igazságtétel jogállamban Német és cseh dokumentumok, szerk. Varga Csaba (Budapest: [Osiris] 1995) 241 o. [A Windsor Klub könyvei I]; korunk általánosítható patologikumának leírásaként pedig 'Elméleti jogi gondolkodásunk az ezredvégen' Állam- és Jogtudomány XL (1999) 1-2, 3-29. o., 'A racionális jogszemlélet eredendő ambivalenciája: Emberi teljességünk széttörése a fejlődés áraként?' in A jogtudomány és a büntetőjog filozófiája, dogmatikája Tanulmánykönyv Békés Imre születésének 70. évfordulójára, szerk. Busch Béla, Belovics Ervin, Tóth Dóra (Budapest: [Osiris] 2000) 270-277. o. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 2] és 'Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái' in Sodródó emberiség Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely [2000]), 61-93. o.

Gondoljuk csak végig: ha a jogállamiság eszménye központi elemként őrzi a szabályozással, avagy elvektől irányított bírói döntéssel történő rendteremtést, mely egyként köt kormányzót és kormányzottat egyaránt, s ennek megvalósítására rendeltetett a szabályozó (törvényhozó) és a jogban döntő (bírósági) hatalomtól keretek közé zárt kormányzat (végrehajtó) hatalma egymás közti h á r m a s hatalommegosztása, úgy miként válaszoljon mai jogállamiságunk olyan kihívásokra, amelyek tekintetében a check & balance közel két évszázada kialakult klasszikus rendszere már aligha működik funkcionálisan? Nevezetesen: miként válaszoljon az új technológiák és világgazdasági trendek n y o m á n formálódottan egyre fölényesebben és nyomasztóbban, ámde a jogilag úgyszólván szabályozatlan térben mindvégig jogilag felelőtlenül előrenyomuló sajtóhatalomra, informatikai médiahatalomra, a (pénzügyi, gazdasági) nagyszervezetek nyomására, a globalizáció nemzetközi ágenseinek pénzügyi zsarolására, az olykor már egyenesen állami megbízásból vagy segédlettel m u n k á l k o d ó egyre globalizáltabb és szervezettebb bűnözésre? Nos, a jogállami eszköztár nézőpontjából mindezeknek a jövőnket egyre egyértelműbben megszabó beavatkozási lehetőségeknek úgyszólván nincsen semmiféle szabályozása és irodalma, 27 és az, ami van, jóindulatú összehasonlítás esetén is aligha éri el a sajtlyukakra vonatkozó európai uniós normaanyag töredékét - mondjuk, ezrelékét. Minthogy pedig büszkén s rendíthetetlenül makacs elvekben gondolkodunk, szemhatárunk még mindig TÁNCSICS MIHÁLY nyomtató prése s a Pesttől Szolnokig ámbár betyároktól veszélyeztetetten, mocsarakon át evickélve, postakocsival jó időben mégis olykor járható útcsapásoktól biztosított kommunikáció28 körül pásztáz - így hát aligha csodálható, ha egyébként önnön

Ebből a szempontból üdítő kivétel - noha többnyire hazai akut kérdések jogpolitikája a tárgya - Pokol Béla Médiahatalom Válogatott írások (Budapest: Windsor Kiadó 1995) 198 o. Érdemes még figyelmünkre, hogy Yale alkotmányjogász professzora - a mai nagy példakép állam nemrégiben még szövetségi főügyésze - az Amerikai Egyesült Államok „Gomorra fertőjébe csúszásának" két tényezőjét egyfelől a Legfelsőbb Bíróságtól önkényesen kikényszerített liberális alkotmány-átértelmezésben, másfelől a televízió (mint a virtuális analfabétizmus vezető tömegkommunikációs eszköze) fékezetlen kártételében jelöli meg. Robert H. Bork Slouching towards Gomorrah Modern Liberalism and American Decline (New York: HarperCollins 1997) xiv + 382 o. 28 Célzás a szolnoki művésztelep létrejöttére, mely köztudomás szerint az 1848-as szabadságharc bukása után egy festő hajlandóságú volt osztrák császári katonatiszt nosztalgiaútja nyomán született. Hiszen úgy tetszett néki az alföldi

27

megalomániájába már-már beleroppanó jogunk (egyetlen példánál maradva) a sajtószabadság tőmondatos újramegerősítésénél, vagyis úgyszólván totális szabályozatlanságánál nem is jut tovább.
*

(Helyettesíthetetlenül saját feladat) Mit kell tennünk hát? Aligha mondhatunk itt sokat, mégis, a legtöbbet üzenve: t ű n ő d n ü n k kell a történelmen; s ha tudjuk már, hogy mit akarunk, úgy utakat keresnünk, emberi tapasztalatból okulnunk, felelősen döntenünk, s a m a g u n k választotta úton végigmennünk. Mert helyettünk senki sem dönt; s amit egyszer elvetünk, majd m a g u n k aratjuk. Népünket, korunkat, sorsunkat, jogállamiságunkat is az emberiség osztatlan egyetemében, mindazonáltal nékünk kiosztott s ezért elszámolásra nékünk rendeltetett obulusként kell vállalnunk.
*

(Összefoglalás) Összegezzük hát mondandónkat: jog és kötelezettség viszonya mindenekelőtt logikailag egyértelműen komplementer, vagyis egymást szükségképpen kiegészítő. Egyszerűbben kifejezve: egyik sem lehet meg a másik nélkül, így hát n e m is válogathatunk közülük. Amit azonban végső meghatározóként a jogi kultúra szerepéről az imént elmondottunk, e kérdéskörre nézve is áll. Jelesül, a jogélet leginkább döntő változásai meglepően gyakran csupán a háttér értelmezési kultúrájában szoktak lezajlani - anélkül, hogy akkor vagy utóbb a formális szövegszerűségében tételezett jogban bármiféle módosulás bekövetkeznék. Nos, csupán a „kordivatok" ilyen csendes (ám úgyszólván ellenállhatatlan, tehát mindenkit maga alá gyűrő) áthangolódása magyarázhatja, hogy egyebek közt azok a rendező fogalmak 'közjó', 'közérdek', 'közrend', 'közbiztonság', 'közegészség' - , amelyek a XIX. század elejétől a nagy kodifikációs szabályozásokban és igazgatási alaptörvényekben az egyénnek biztosított jogosultságok kereteit kijelölték (általános értelmezési alapul szolgálva, egyszersmind nyomós indok esetén generálklauzulákként akár az egyéni jo-

táj, hogy barátait is elhívta e távoli keletre - ti. ez volt a legtávolibb dél-kelet, ameddig vasút a szárazföldi közlekedés kínjait kiváltva az európai kontinensen akkoriban egyáltalán elért.

gok érvényesíthetőségét az adott helyzetben korlátozva vagy megtagadva, s ezzel kivétel megállapítása lehetőségét szolgáltatva), az utóbbi néhány évtizedben hirtelen mintha kivesztek volna jogi nyelvünkből: amit saját generációm az 1960-as évek derekán NyugatEurópában vagy akár az 1956 utáni represszió szocialista Magyarországán még közös európai civilizációs örökségként tanult, egyszerre csak avittá lett, immár senki által sem hivatkozott. Ezzel pedig köz és egyén viszonyában is drámai fordulat állott be: ú j kultuszunkban m á r bármi, ami „közügy", legfeljebb egyre tágasabb egyéni jogosultságaink réseiben kapaszkodhat immár meg. Társadalmi tanításában az Egyház nagymértékben érintetlen maradt ilyen kétes kordivatoktól. A XIX. század h a r m a d i k harmadától nyilvánítja ki egyre határozottabban álláspontját arról, hogy evilági intézményeinknek (1) a személy méltóságának elismerésére és szolgálatára kell épülnie; következésképpen (2) vívmányaink n e m is önmagukban hordozzák értéküket: a demokrácia is csupán a benne megvalósuló értékek folytán értékes; (3) e méltóság pedig - szintén elidegeníthetetlenül - felelősséget feltételez: jogok és kötelességek egységét. Jogállamiság, emberi jogok, alkotmányosság, parlamentarizmus, demokrácia - a nyugati fejlődésnek sem lehet akár egyetlen m é g oly magasztos és meggyőző teljesítménye sem mentes a kritikai megközelítéstől; hiszen adott formájában (miként pápai enciklikák sora emlékeztet erre) bármelyikük osztozhat a liberalizmus és neo-liberalizmus vadhajtásaiban: túlzásaiban, tévedéseiben, hamis hangsúlyaiban. A fenti feltételekhez többletként járul még két elem, (4) a k é p v i s e l e t és (5) a r é s z v é t e l elve, amiknek együttes kívánalmát s felelősségét az Egyház különösen demokrácia-megközelítésében hangoztatja. Márpedig ez mindannyiunkat meggondolkodtatásra késztethet. Hiszen a mindennapi életünkből és tapasztalatainkból merített példák tanulsága visszajelzésül szolgálhat annak latolgatásához és elbírálásához, hogy voltaképpen m e d d i g s hová jutottunk; ámde annak mellőzhetetlen fontossága láttatásához is, hogy népességünk részvétele saját ügyeinek vitelében tényleg kellő súllyal megvalósuljon. A demokrácia tehát n e m olyasmi, aminek egyszerűen m e g kellene esnie velünk; inkább esély arra, hogy kellően komoly képviselet és részvétel esetén igazán megvalósulhasson. Tehát eleve t u d n u n k kell, hogy rengeteg áldozattal, költséggel és hibaforrással jár; ráadásul soha n e m szűnő időigényessége is kiábrándítóként hathat.

Mégis, h a d d gondoljunk egyszer a kérdés mélyére. Bármilyen szörnyű is m a g u n k elé idézni, emlékezzünk csak az amerikai hadvezetőség 1944. évi dilemmájára az atombomba háborús bevethetősége kapcsán: bombaként felhasználásával a hadviselés radikális befejezése biztos, de szörnyű nagy száma ellenére is korlátozott számú ellenséges (óhatatlanul civil és egyenruhás) áldozattal jár, míg az ellenerők elhúzódó bozótharcban felőrlése bizonytalan, de korlátlan tömegű saját (egyenruhás és hadifogolyként volt egyenruhás) további áldozatot feltételez. Nos, melyik lehet ez emberfelettien drámai, mégis egyértelmű politikusi és vezérkari elhatározásban megválaszolandó dilemmában a mindazonáltal kíméletesebb, tehát választandó eljárás? S időben ehhez közelállóként folytassuk a II. világháború befejezése példájával, mely a világot győztesekre s legyőzöttekre osztva, ez utóbbiak pacifikálásának feladatát az előbbiek vállára rakta. Nos kérdezzük naivan - demokráciát szabadítottak tán a felszabadítottakra? Tudjuk a választ: éppenséggel nem, mert saját költségükre s emberélet-kockázatukra ment a játék, így inkább haderejük további felhasználását választották: katonai megszállás, szabadságjogok felfüggesztése, korlátlan intervenciójú megszálló közigazgatás, túlzott skrupulusokat és jogelvi megfontolásokat mellőző, ám jogi köntösbe öltöztetett leszámolás a múlttal, végezetül kényszeres re-edukációs „demokráciára nevelés" következett, amit - átmenetként - közel évtizedes perspektívában gondoltak el akkor, amikor döntésüket meghozták. Tudjuk, hogy az egész közép- és kelet-európai térségben, nálunk is a barnától megkülönböztetett vörös diktatúra és embertelenség bukása után m i n d e n másként történt, miközben persze a feltételek is részben eltérőek voltak. Á m d e állíthatná-e bárki, hogy a demokrácia fáradságos „bozótharca" - s persze: rögössége, buktatói, „költsége", akár elhúzódóan kiábrándító teljesítménye - helyett bármely döntéshozó egy évtizeddel ezelőtt vagy bármikor azóta más alternatívát kínálhatott volna? Úgy tetszik: aligha. Ezzel most már ez a saját utunk, sorsunk s küldetésünk, és útjának megállás nélküli gondozását most már eljövendő generációink sorának kell magára vállalnia.

JOGÁLLAMI VÍVÓDÁS MINTAKÉNYSZEREK SZCYLLÁJA ÉS CSALÓDÁSOK KHARÜBDISZE KÖZT*
(Litvánia példájában)"1"

A szocializmus romjain feltápászkodva az önálló államépítésben s az európai civilizáció eszményeihez is visszatérő jogi berendezkedésben új utak feltárására és bejárására kényszerülő közép- és kelet-európai nemzetek az elmúlt évek során m i n d a h á n y a n válaszút elé kerültek. Miképpen engedjenek a belső átalakulásuk sürgető jellegétől erősítetten külső kapcsolatrendszerük mintaátvételre ösztönző, a bejárt utak kész voltával s azonnali biztonságával kecsegtető nyomásának úgy, hogy mindez egyidejűleg magával hozhassa a szervesülés ígéretét, a saját tartalékokból merítés s a hagyományok mozgósításával nyerhető energiák felszabadításának biztató perspektíváját egyaránt? Élőrerohanhatnak-e mások másutt máskor kiszenvedett válaszainak gyors megtanulásával, avagy maguknak kell sziszifuszi munkával, csalódások túlélésével kikínlódniuk saját útjukat? N e m m i n d e n ország tette fel e kérdést, mert sodortak az események, s a szükség töprengésre

* Első változatában in Valóság XLVII (2004. január) 1, 29-37. o. Alfonsas Vaisvila Teisinés valstybés koncepcija lietuvoje [A litván jogállami felfogás] (Vilnius: L i t i m o 2000) 647 o. [Law-governed State and it's P r o b l e m s of the Formaton in Lithuania: The Outline of State Ideology, 611-631. o. és I l p a B O B o e r o c y a a p c T B O M npoßiieMw ero craHOBneHMH B JlwTBe: ÍIOMCKM r o c y A a p c r e H H O w MAeo/iorwM, 632-635. o.]. Vő. még a szerzőtől Conception of the State Ruled by Law in Lithuania (Summary of the research report presented for habilitation) (Vilnius 2001) 50 o. [The Law University of Lithuania], valamint sokszorosított feljegyzésekként még: 'Rechtspersonalismus (Zusammenfassung)', 'Die Rechtsaxiomatik oder das Modell der vier Axiome als inhaltliche Grundlage des Rechtspersonalismus', 'Die geometrische Formel des Rechtes als des mehrstelligen Prädikats', ill. 'Das Rechts als Prozess (als das Werden)'.
+

nemigen adott időt. Kívülről ingyen hozott megoldások azonban gyakran szülhetnek idegen, a belső várakozástól távolra szakadt eredményt. A kijózanodás idején pedig minden érintett rájöhetett az utólagos bölcsességre, nevezetesen: alternatív választási lehetőség fennáll - fennállott - akkor is, ha eltérő út járhatósága a kortárs szereplőben esetleg meg sem fogalmazódik. A szovjetbirodalom felbomlásának másfél évtizede után keserves most r á d ö b b e n n ü n k s rögzítenünk, hogy minden egyes új útra lépő államnak magának, saját véletlenszerűségeitől sodortatva kellett szembenéznie egy önálló jogrendszerépítés problémáival. Egymásrautaltságuk tudata, szervezeti kerete sajnos gyenge volt, külső fókuszként pedig Moszkvát más, egy másik óceánt övező keleti part váltotta fel, s ellenerő kifejtésében, a magukra maradottak összeszerveződő erővé ébredésében ez utóbbi sem volt érdekelt. 1 Mindenki maga próbálkozott hát - amerikai politikai s nyílt társadalmi ügynökök nyüzsgése közt 2 - , a rögtönzésből azonban konszolidálásra érdemes végkifejlet, érett p r o d u k t u m ritkán szokott létrejönni. A magyar igazságtételi törekvések kudarca 3 csak egy volt a számos hasonló megrázó esemény közül. Á m már ebből is rájöhettünk arra, hogy - ha egyszer az első pillanatban cselekvést elmulasztottuk - nem lett volna szabad ilyen átfogó gonddal szembenézésre nékünk magunkban, nemzeti keretek közé bezártan vállalkoznunk; mint ahogyan rá kellett ébredjünk arra is, hogy szervesebben alakulhatott volna térségünkben egy (a fentiek vagy tengernyi egyéb gond megoldására irányuló) nemzetközi összefogás, ha és amennyiben n e m vagyunk történetesen ennek kezdeményezésében is túlságosan koraiak, másokhoz képest talán úttörők.

Vö. a jelen szerzőtől Amerika