A Szondi-teszt

A Szondi-teszt egy, a XX. század harmincas éveiben keletkezett, 1947-ben publikált

pszichológiai vizsgálati eszköz. Nevét alkotójáról, Szondi (Sonnenschein) Lipót magyar
származású svájci pszichiáterről kapta. Jellegét tekintve az averbális, projektív, választásos
tesztek sorába tartozik (hasonlóan például a Lüscher-teszthez). A teszt felvétele során a vizsgált
személy (vsz.) pszichiátriai kezelés alatt álló személyek arcképét osztályozza aszerint, hogy
azokat rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek találja-e. Szondi szerint minden emberi választás
– így a teszt képeinek rendezése is – ösztönök által befolyásolt. A vsz. választásainak elemzése
alapján megrajzolható az ösztönprofil, ebből pedig prognosztizálhatóak a számára kínálkozó
sorslehetőségek (sorslehetőségek alatt értsd az egyénre jellemző cselekvési tendenciákat, melyek
jó eséllyel elvárhatók, bár nem szükségszerűek).

Mind a Szondi-féle sorsanalitikus ösztönrendszert, mind a rá épülő tesztet számos elvi és

módszertani kritika érte az idők folyamán. Ennek ellenére a Szondi-teszt - jelentős számú
klinikai pszichológus véleménye szerint - megbízható és hasznos segédeszköz a diagnosztikus
folyamatban.

Szondi Lipót pszichiátriai gyakorlatában kiemelt szerepet kapott a páciensek családi

hátterének föltérképezése, a családfakutatás. Spontán megfigyelései, majd szisztematikus
vizsgálatai nyomán alakította ki elméleti magyarázó rendszerét, amely a sorsanalízis nevet kapta.

A sorsanalízis kiinduló feltevése, hogy az ember élete (sorsa) választások sorozatában

bontakozik ki: az ember választ magának foglalkozást, ismerősöket, partnert, családot, és végső
soron döntéseivel implicite önmaga választja ki betegségeit és halálát is. A családfakutatásokból
szerzett tapasztalatok arra vezették Szondit, hogy e választások csak részben tekinthetők az
egyén szuverén döntésének; a választások jellege családon belül igen gyakran bizonyos
mintázatokat követ. Adódott a következtetés, hogy életünk során választásainkban ösztöneink
befolyást gyakorolnak ránk, s ezeket az ösztönöket annak rendje s módja szerint genetikusan
örököljük. A sorsanalízis így részben megtévesztő fogalom, hiszen a sors mai értelmezésben
valami elkerülhetetlent, valami szükségszerűt jelent.

1
 A Szondi által sorsnak nevezett életút viszont inkább csak valószínűség. Az ösztönök
determinánsok helyett tendenciaforrások, amik között - Szondi megnevezésében - az állásfoglaló
ego segítségével tudunk választani.

A sorsanalízis kulcsfogalma tehát az ösztön. Szondi úgy találta, hogy az ember ösztönös
működése végső soron négy ún. ösztönkörre redukálható. Mindegyik ösztönkör egy-egy sajátos
biopszichológiai célt szolgál. E négy ösztön mindegyikét két-két további ún. ösztöntényező (mai
terminológiával már inkább szükséglet) alkotja. Az elmélet szerint tehát összesen nyolc
ösztöntényező létezik, melyek optimális esetben párba rendeződve szolgálnak egy-egy föléjük
rendelt biopszichológiai célt.

A Szondi-teszt ennek a nyolc ösztöntényezőnek a mérésére lett megszerkesztve, hogy

belőle láthatóvá váljanak az egyén szükségletei. A tesztben mindegyik ösztöntényezőre egy-egy
betűjellel vagy betűkombinációval hivatkozunk, például e, hy, k stb. Minden ösztöntényezőt
jellemez egy minőségbeli megnyilvánulási forma és egy intenzitás. A minőségbeli
megnyilvánulási forma eldönti, hogy az adott ösztöntényező aktuálisan milyen irányban
működik, illetve egyáltalán működik-e, az intenzitás pedig ennek erejéről ad jelzést. A
megnyilvánulási formákat összefoglaló néven ösztöntörekvéseknek nevezzük. Az
ösztöntörekvések teszt által mérhető iránya négyfajta lehet: pozitív, negatív, megosztott (vagy
ambivalens) és megnyilvánulás nélküli.

A nyolc ösztöntényező tehát különböző intenzitással és különböző minőségirányokkal uralja

a személyiséget. Lelki betegséghez – vagy ahogy Szondi nevezi: ösztönbetegséghez az elmélet
alapján így az vezethet, ha mondjuk:

• két összetartozó ösztöntényező (szükséglet) nem képes ugyanazt a biopszichológiai célt

szolgálni, mert mondjuk az egyik ezek közül az állásfoglaló ego által elutasított
• két összetartozó ösztöntényező közül az egyik talál szükségletkielégítő helyzetet és
tárgyat a másik viszont nem, így annak ellenére, hogy a szükséglet az állásfoglaló ego
által jóváhagyott, kielégülésre és a felettes ösztöncél megvalósítására az egyén képtelen
• az egyik ösztöntényező öröklötten gyenge (konstitúciós gyengeség) stb.

2
A teszt működési elve

A teszt mind a hat sorozata 8–8 olyan ösztönbeteg fényképét tartalmazza, akiknek
diagnózisa, kórtörténete és családi háttere pontosan ismert. A teszt működése a hasonló hasonlót
választ elvén alapul, vagyis a vizsgált személy azokat az arcképeket fogja rokonszenvesnek
találni, amiken ugyanazok a tendenciák lelhetők fel, mint saját magában. A vizsgálat tehát azzal
a feltevéssel él, hogy ösztöntörekvéseink az arcunkra vannak írva, és ezek annál inkább
látszódnak, minél erősebbek az öröklött ösztöntörekvések.

Az ösztönkörök és ösztöntényezők jelentése

Szondi valamennyi pszichoanalitikushoz hasonlóan nem kívánt éles határvonalat vonni

beteg és egészséges ember közé. Alapállásuk szerint a személyiséget mozgató strukturális
tényezők egészséges és lelki betegek között azonosak, s csak a mozgató tényezők dinamikájában
térnek el.

Szondi így az ösztönkörök és ösztöntényezők felírásánál olyan strukturális rendszert

szeretett volna felvázolni, ami minden emberre -, független az adott ember egészségi állapotától -
érvényes, s a strukturális rendszert mozgató olyan hajtóerőket szeretett volna megfogalmazni,
amik a lelkileg egészséges ember megbetegedéséhez vezetnek, de ugyanúgy a betegből
egészségest is csinálhatnak.

Megfigyelései során Szondi arra a következtetésre jutott (melyből strukturális-dinamikus

rendszere következett), hogy a korában használatos betegség-nevezéktani illetve tüneti
megjelölések jó néhány osztálya (például szadizmus, hisztéria, paranoia stb.) olyan betegeket
azonosít, akiknek betegsége egy-egy különálló szükséglettel kapcsolatos. Szondi így hosszú
megfigyelések és kutatások után összekapcsolta a betegségtípusokat és ösztöntényezőket,
melynek eredménye az alábbi, Szondi szerint minden emberre jellemző strukturális rendszer.

3
 S – Erósz és Thanatosz, avagy a szeretet és pusztítás ösztönköre

Az életterület lényege a létrehozás, az alkotás; valamint a pusztítás és szétválás

(általánosabban kötés és oldás).

A h ösztöntényező kapcsolódó betegsége a homoszexualitás. A h ösztöntényező

szimbolizálja a szeretet adásának és kapásának szükségét. Ahogy Szondi fogalmaz: "Az
embereket egymáshoz fűző minden kapcsolat hozzá - mármint az ösztöntényezőhöz - tartozik,
legyen szó szexualitásról és szerelemről, vagy pedig szellemi kötődésről.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai

jele: +h) individuális személyszeretetet, unszimpatikusnak választása (tesztológiai jele: -h)
emberszeretetet jelez.

Szondi ugyan betegségnek tekintette a homoszexualitást (indoka szerint ugyanis az egyed

általa nem képes reprodukálni magát), de fontos Szondi megítélése miatt az a tény, hogy a
homoszexualitásra nem mint megváltoztathatatlan állapotra gondolt, hanem tendenciaszerű
jelenségre, amiben bármelyik ember részesülhet bizonyos pszichodinamikák fennállása esetén.
Az elméletből így elfogadó attitűd következik, hiszen azt mondja, hogy egyetlen homoszexuális
sem hibás beállítottsága miatt, sőt bárki válhat azzá, de meg is lehet belőle gyógyulni.

• Az s ösztöntényező kapcsolódó betegsége a szadizmus. Az s ösztöntényező szimbolizálja

a rombolást. Szondi fogalmazásában: "Az s-faktor közreműködése nélkül a világban nem
létezik leépítés és szétbontás, szétrombolás és szétdarabolás, élet és halál, gyilkosság és
öngyilkosság."

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai

jele: +s) aktivitási, rombolási, esetleg szadista tendenciára utal, míg unszimpatikusnak választása
(tesztológiai jele: -s) passzivitás, önrombolás, mazochizmus feltételezésére ad okot.

4
 P – az etikai-morális viselkedés ösztönköre

Az e ösztöntényező kapcsolódó betegsége az epilepszia. Szondi szerint az epilepszia az

állatoknál is megfigyelhető olyan archaikus védekező mechanizmusokhoz hasonlít, mint amilyen
például a halottnak tettetés veszélyesnek ítélt helyzetek esetén. A hasonlatosság oka hogy az
epilepszia is szolgálhatja ezt a célt, az ember esetében viszont ez a mechanizmus elsősorban nem
a külső, hanem a belső veszélyek ellen véd, mint amilyen például a belső lelkiismereti
konfliktus.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +e) az

önérvényesítésről való lemondás általi etikus magatartást jelzi. A képek elutasítása pedig
(tesztológiai jele: -e) az etikusnak mondható magatartásról való lemondás tendenciáját
valószínűsíti az önérvényesítés érdekében. E két alapbeállítottság szélsőséges
megnyilvánulásainak szimbólumát látja Szondi a bibliai Ábel és Káin személyében.

A hy ösztöntényező kapcsolódó betegsége a hisztéria. A szerző véleménye szerint ide

tartozik az önmagunk megmutatására illetve elrejtésére való tendencia.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai jele:

+hy) saját vágyaink, érzelmeink megmutatásának, ismerkedések alkalmával történő
énprezentációnak, exhibicionizmusnak, a klinikai értelemben vett hisztériának a jelzője lehet,
míg a képek ellenszenvesnek jelölése (teszológiai jele: -hy) a rejtőzködő szándék, önmagunk
megmutatására való ellenszándékot (testi és/vagy lelki értelemben) feltételez.

5
 Sch - a birtoklás és létezés ösztönköre

A k ösztöntényező kapcsolódó betegsége a katatónia. A k ösztöntényező a birtoklást, az

elfogadást illetve az elutasítást szimbolizálja.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +k) nehéz

döntés előtt álló személy lehetőségelfogadását, a problémákkal való megküzdés vállalását, illetve
a személyiség egészét jellemző ösztöntörekvések elfogadására utalhat, míg az ellenszenvesnek
jelölés (tesztológiai jele: -k) ezeknek az ellentétjét jelezheti. (Lásd még:állásfoglaló ego)

A p ösztöntényező kapcsolódó betegsége a paranoia. A p ösztöntényező körébe tartozik a létezés

tudatának kiszélesítése, illetve a világ hatalommal való felruházási tendenciája.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +p) a személy

omnipotens élményvilágát jelezheti, míg a képek ellenszenvesnek jelölése (tesztológiai jele: -p)
az erről való lemondást, s helyébe a környezet egyénre mért befolyásolóképességébe vetett hit
növekedésére utalhat. (Lásd még:szükségleti tudat)

C - a keresés és tapadás ösztönköre

A d ösztöntényező kapcsolódó betegsége a depresszió. A d ösztöntényező a ragaszkodás, illetve

a változtatás faktora.

A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +d) az aktuális

szükségleti tárgy nem, vagy csak részben kielégítő volta miatti új tárgy keresését, míg az
ellenszenvesnek jelölés (tesztológiai jele: -d) az aktuális szükségleti tárgyhoz való ragaszkodást
jelzi.

Az m ösztöntényező kapcsolódó betegsége a mánia. Az m ösztöntényező a biztonságra törekvés

illetve a biztonságból való kimozdulás faktora.

6
A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +m) a
biztonságban való megmaradás szándékát, az ősbizalmat, a biztonságban való lét szükségletét
jelzi, míg a képek ellenszenvesként való jelölése (tesztológiai jele: -m) a függetlenségre
törekvést, a kalandok bevállalásának, a leválásnak a tendenciáját jelöli.

Kritika és ellenkritika

Miként a mélylélektan bármelyik ágára (gondoljunk akár Freudra, akár Jungra vagy
Adlerre), a sorsanalízisre is igaz, hogy a tudományosság carnapi kritériumainak nem felel meg.
A fizikai megvalósuláshoz nem köthető elmélet és protokolltételekre való lebonthatatlanság a
pszichológia bizonyos területein azt a benyomást keltheti, hogy az elmélet és a belőle származó
teszt egy hasznavehetetlen konstrukció csupán.

A másik fontos probléma, hogy a Szondi által használt diagnosztikus kategóriák, illetve
betegségek a ma használatos terminológiától jelentősen különböznek, így a kiértékelt Szondi-
teszt jelzései csak azok számára érthetőek, akik Szondi fogalmaiban is tudnak gondolkodni.

A harmadik probléma, hogy a Szondi teszt nem állja ki a modern tudományosság

próbáját. A legtöbb pszichológiai teszt – így a Szondi teszt is – a személytől számos válasz
adását követeli meg, és egy adott tulajdonságra a vizsgált személy több válaszából következtet.
A pszichológiai tesztekkel szemben támasztott egyik tudományos követelmény, hogy ha a tesztet
az adott (jelen esetben magyar) lakosságot jól reprezentáló mintán felveszik, akkor azok a tesztre
adott válaszok, amelyek a teszt alkotói szerint azonos pszichológiai tulajdonságot tárnak fel,
nagyjából azonosak legyenek. Például ha egy teszt tíz kérdéssel méri a társaságkedvelés
pszichológiai tulajdonságát, akkor elvárható tőle, hogy az azt kitöltő egyes emberek nagyjából
hasonlóan válaszoljanak mind a tíz kérdésre. Ha egy-egy ember össze-vissza válaszol a
tesztfejlesztők szerint egy tulajdonságot mérő kérdéssora, akkor a kutatók azt a következtetést
vonják le, hogy a kérdéssor nem mérhet valamilyen egységes tulajdonságot.

7
 A Szondi-teszt modern pszichometriai vizsgálatát Magyarországon Vargha András
(1994) végezte el, aki a Szondi-teszt rokonszenvi választásaival kapcsolatban vizsgált ilyen, a
homogenitásra vonatkozó kérdést. Ő a következő végkövetkeztetésre jutott a teszt reprezentatív
mintán történő felvétele után:

"[A] teszt faktoraival kapcsolatos pszichometriai elemzések arra mutatnak rá, hogy a
teszt felépítése nem állja ki a pszichometriai megbízhatósági kritériumok számos
próbáját. A fő baj az, hogy a faktorok, amelyek a teszt alappillérei, nem tűnnek egységes
konstrukcióknak. A nyolc közül négy (h, s, p és m) még többé-kevésbé elfogadható, de a
maradék (főleg az e, a hy és a k) olyannyira heterogén, hogy e faktorok egy-egy képére
vonatkozó rokonszenvi választás teljesen független a faktor többi képéhez való
viszonyulástól, így a faktor képegyüttese közös értelmezés alapját nem képezheti.
(Vargha 1994, 59. o.)"

Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva ennek ellenére úgy

gondolja, hogy a teszt működik, hatékony segítségnek tartja (még kétprofilos változatában is) a
diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka
tervezésében. Annyira így van ez, hogy még Vargha András előbb idézett publikációját is
képesek úgy idézni, mintha az alátámasztaná, nem pedig megkérdőjelezné a teszt "statisztikai
hitelét":

„A teszt a nemzetközi gyakorlatban jelentősen visszaszorult az utóbbi években. A

Magyarországon végzett kutatások következtében azonban statisztikai hitele, így
használhatósága is jelentősen javult (Vargha 1994). A felhalmozódott klinikai
tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy bár a teszt alapján nozológiai besorolás nem
végezhető, sem az egészség–betegség kérdése nem dönthető el, mégis jól használható
eljárás, mivel segítségével alapvető tünetképzési mechanizmusok azonosíthatók (Lukács
1989), így a személyiség megismerését, várható viselkedésmódok valószínűsítését teszi
lehetővé.”

8
 A teszt bemutatása

A teszt apparátusa

A kártyák

A Szondi-teszt materiálisan 48 db, nagyjából gyufásdoboz-méretű, egy-egy fekete-fehér

arcképet ábrázoló kártyából áll. A kártyák egy hatrekeszes dobozban vannak, nyolcas
csoportban. Minden egyes csoport egy sorozatot alkot.

A sorozaton belül minden kártyának van egy betűjele; minden sorozatban található egy-
egy h, s, e, hy, k, p, d és m jelű kártya. A kártya hátoldalán fel van tüntetve a sorozatszám római
számmal, I-től VI-ig, a sorozaton belül a kártya sorszáma arab számmal 1-től 8-ig, valamint a
betűjel. A teszt használatában a sorozaton belüli sorszám irreleváns.

A tesztlap

A teszt felvételéhez két táblázat szükséges. Mindkettő ugyanolyan beosztású; az előre nyomtatott
tesztlapon egymás alatt helyezkednek el, és az alsó méretét tekintve szemmel láthatóan kisebb. A
fölső táblázat neve előtér, az alsóé háttér.

Egy táblázat 8 oszlopból áll, ezeket a fejlécben a kártyák betűjelével jelöljük, balról jobbra a
fenti sorrendben. A nyolc oszlopot faktoroknak nevezzük. A faktorok kettesével vastagabb
vonallal vannak elválasztva, és így négy szélesebb oszlopot, ún. vektort alkotnak. A vektorokra
nagybetűkkel hivatkozunk, sorrendben S, P, Sch és C megjelöléssel.

Vízszintesen a táblázat 12 sorból áll, az alsó 6-ot a felső 6-tól vastag vonal választja el. A sorokat
arab számmal jelöljük, mindkét irányban 1-től 6-ig. A számozás lefelé és fölfelé egyaránt a
vastag vonaltól indul.

9
Az összesítő lap

Az ún. tízprofilos módszernél külön táblázatok szolgálnak az egyes tesztfelvételek összesítő

lejegyzésére, ill. a számítások elvégzésére.

Az elmélet áttekintése után, de a teszt értékelése előtt érdemes tisztázni, hogy hány profilt
kell készíteni ahhoz, hogy használható értelmezés születhessék a vsz-ről. A már említett „egy
választás nem választás” elv itt is igaz: egy profil az illetőnek csupán egyetlen, pillanatnyi
állapotát mutatja. Ha a sorsot ösztönös választások eredőjének tekintjük, akkor fogalmazhatunk
úgy: egy profilban csupán egy sorslehetőség tárul fel. Szondi ezért már korán kidolgozta a teszt
kétprofilos változatát, amely az ismételten megjelenő konstellációkra irányítja a figyelmet.

10
 A Szondi-teszt Mérei Ferenc munkássága nyomán terjedt el Magyarországon, mégpedig
a kétprofilos változatban, s mindmáig része a pszichológus alapképzésnek, illetve a
pszichoterápiás protokollnak.

Szondi azonban úgy tapasztalta, hogy két profil sem jellemzi megfelelően a vsz-ek
választásait, ellenkezőleg: úgy találta, hogy a többszörösen ismételt tesztfelvételeknél az első két
profil igen gyakran különbözik a továbbiaktól. Ezt azzal magyarázta, hogy az első találkozások
alkalmával a vsz öntudatlanul is próbál jó benyomást kelteni a vv-ben, és választásai nem a valós
preferenciáit tükrözik. Az első két tesztfelvételt ezért szokás bemutatkozó profilnak nevezni.

Szondi emiatt elvetette a teszt kétprofilos használatát, és kidolgozta a – jelen cikkben is

bemutatott – tízprofilos technikát. Mivel azonban ez arra az időszakra esett, amikor Európában
már leereszkedett a vasfüggöny, a Svájcban élő szerző munkásságának ez a szakasza csak
később vált ismertté Magyarországon.

A teszt felvétele

A vizsgálatvezető (vv.) és a vizsgált személy (vsz.) egy asztalnál ülve egymással szemben
helyezkednek el. A vv. kiveszi az első nyolc kártyát, és két, egyenként négy kártyát tartalmazó
sorban, arcképpel felfelé kirakja a vsz. elé, lehetőleg úgy, hogy a vsz. egyszerre pillanthassa meg
mind a nyolc kártyát, miután a vv. visszahúzta a karját.

• A vv. arra kéri a vsz-t, hogy ebből a nyolc arcképből válassza ki a két, számára
legrokonszenvesebbet, és a két kiválasztott kártyát adja át neki. Mindenképpen szükséges
választani: ha mindegyik arcot ellenszenvesnek találja, akkor a két legkevésbé ellenszenvest kell
kiválasztania. Ha ez megtörtént, a vv. az előtérnek a választott kártyák betűjelének megfelelő két
oszlopában 1-1 X-et ír a vonal fölötti első sorba.
• A vv., anélkül hogy változtatna a maradék hat kártya sorrendjén, felkéri a vsz-t, hogy válassza ki
a két legellenszenvesebb arcot. Ha megtörtént, a vv. a kártyák betűjelének megfelelő két
oszlopban 1-1 X-et ír a vonal alatti első sorba.

11
 • A vv. a megmaradt négy képet egy sorba rendezi, és arra kéri a vsz-t, hogy válassza ki azt a két
arcot, amelyik még aránylag szimpatikus. A két kiválasztott képet a háttér táblázatának fölső
részébe jegyzi fel, az előtérhez hasonló módon.
• A vv. a fennmaradt két képet a háttér alsó részében könyveli el.

Ezt követően mind a nyolc kártyát visszateszi az I. rekeszbe. Ugyanez a procedúra ismétlődik
meg a többi sorozattal. Amíg valamelyik faktorban az 1. sor (fölül vagy alul) üres, a vv. oda teszi
az X-et. Ha az első sorban már van X, akkor a másodikba stb.

A választások során a vsz. a 48 arcképet 4 csoportba sorolta. Az elsődleges választások

tulajdonképpeni eredményeként 12–12 kép került a rokonszenves, ill. ellenszenves csoportba –
ennek megfelelően 12–12 db X jel szerepel az előtér felső és alsó részében, valamilyen módon
elosztva a 8 faktorban. A másodlagos választással a fennmaradt 24 képet is ketté osztotta, és
ennek megfelelően ugyancsak 12–12 jelet látunk a háttér fölső és alsó részében. Ezzel elkészült a
profil.

A profil jelölése

Ellenőrzés

Ha nem hibáztunk a jegyzőkönyvezésnél, akkor a vastag vonal fölött és alatt mind az

előtérben, mind a háttérben 12–12 db, az egyes faktorokban fölül és alul, az előtérben és a
háttérben összesen 6–6 db X szerepel (a hat sorozatnak megfelelően). (Kisebb a hibázás
lehetősége, ill. könnyebb az utólagos hibajavítás, ha a teszt felvételénél nem X-et írunk a
cellákba, hanem az adott sorozat számjelét 1-től 6-ig.)

A faktorok jelölése

Először az előteret jelöljük. A profilt faktoronként értékeljük, annak megfelelően, hogy hány
X található benne, és ezek hogyan oszlanak meg vonal fölött és alatt. Egy faktorban – a többitől
függetlenül – minimum 0, maximum 6 jel lehet. A teszt alapelve, hogy egy választás nem
választás, egyik irányban sem. Ezért ha a faktor üres, vagy szimpatikus és antipatikus
választásból is legfeljebb 1 db-ot tartalmaz, akkor a faktor a 0 jelet kapja.

12
 Ha a vonal fölött legalább 2 db jel van, alul pedig legfeljebb 1, a faktort + jellel, fordított
esetben (alul legalább 2 db, fölül legfeljebb 1) – jellel jelöljük. Ha alul is, fölül is van legalább 2–
2 db jel, a faktor a ± jelet kapja. (Ez kiolvasva praktikus okokból nem „plusz-mínusz”, hanem
„megosztott”.) Ha valamelyik irányban 4, 5 vagy 6 választás történt, akkor az alapjel mellé
annyi db felkiáltójelet teszünk, ahánnyal nagyobb a szám 3-nál. Ilyenkor telített reakcióról
beszélünk. Egy faktor lehetséges jelei – tehát – a következők:

• +!!!
• +!!
• +!
• +
• ±
• 0
• –
• –!
• –!!
• –!!!

Ugyanígy járunk el mind a nyolc faktornál, majd a háttérnél is. A háttér jelölése során egyetlen
különbség van: ha valamelyik faktorban csupán 1 jel található, vagy egy sem, akkor azt nem 0-
val, hanem áthúzott nullával jelöljük, és kényszer-nullának nevezzük. Azért kényszer-nulla,
mert a profil ilyenkor nem a vsz. tényleges választását tükrözi, hanem a teszthelyzetből (a
sorozatok korlátozott számából) adódik. A kényszer-nulla jelű háttér-faktorokat az értelmezésnél
nem tudjuk figyelembe venni, szemben a 0 jelűekkel, amelyek tényleges választást tükröznek. A
háttérben tehát 0 jelet akkor és csak akkor kap egy faktor, ha a vonal alatt és fölött pontosan 1–1
X látható.

A vektorok jelölése

Ha az S vektor h faktorában + van, az s faktorában pedig ±, azt standard módon így jelöljük:

S=+±

A négy vektor, azokon belül a 2–2 faktor sorrendje rögzített; ez megkönnyíti a profil egészének
jelölését. Egy egyszerűsített, mégis egyértelmű profil-jelölés végeredményben tehát például így
nézhet ki: + ± | 0 –! | – + | +!! +

13
 A teszt értelmezése

A tesztet ismertető kézikönyvek, jegyzetek egyik jellegzetes fejezete a vektorok

lehetséges konstellációinak és azok alapjelentésének szótárszerű felsorolása. Pl.:

C=+–
A keresés klasszikus képe: intenzív vágy egy új tárgy iránt. Leválási igény új tárgy keresésével. A
hűtlenség képe.
C=–+
Prolongált kapcsolatok, inceszt kötődés jele. Irreális (szülő iránti) hűség, egyaránt jelenthet
inceszt szeretetet vagy inceszt gyűlöletet. A szülőt (objektként) helyettesítheti egy eszme is,
amennyiben az S-tengely humanizációt, szublimálást mutat (S = – –; vagy S = – 0).

Kísértést jelenthet az értelmező számára, hogy a kiválogatott jelentéseket egymás mellé

rakosgatva egyszerűen „összeolvassa” őket. Ez a módszer Szondi szerint azonban teljességgel
elvetendő. A profil minden egyes eleme csakis a profil egészéhez viszonyítva értelmezhető. Az
„egy választás nem választás” többnyire itt is érvényes: az értelmezés során nemcsak az egyes
választások puszta jelenlétét vesszük figyelembe, hanem jelentősége van a minták
ismétlődésének, ill. az ismétlődések mennyiségének is.

Noha a profil egyes elemei nagyon markáns üzenettel bírhatnak, a teszt nem alkalmas ún.
„vak-diagnózis” felállítására. Egy-egy konstelláció megfelelő értelmezéséhez elengedhetetlen
annak ismerete, hogy a vsz. férfi vagy nő, milyen életkorú, milyenek az életkörülményei (család,
kulturális háttér, munka stb.) és milyen az egészségi állapota.

Minőségi (dialektikus) értelmezés

A minőségi elemzések során a profil bizonyos részeit vetjük egybe más részekkel.
Kérdésünk itt nem a „mennyi?”, hanem a „hogyan?”. A teszt tízprofilos változatának elemzése
során kétféle minőségi módszer áll rendelkezésünkre.

14
 Szél–közép dialektika, avagy a szél veszélyei és a közép elhárítási módjai

A Szondi-tesztben a profil két szélén helyezkednek el az ön- és fajfenntartás szükségletei,

így a h az s, d és az m faktorok. Ahogy Szondi írja: "A széli vagy marginális ösztönök az
animális, örömszerző törekvések (+h, +s, +d, +m) és a humán tendenciák (-h, -s, -d, -m)
ellentétéből keletkeznek."

A középső ösztönkörök (vektorok) pedig tartalmazzák azokat a szükségleteket (etikai-

morális, illetve énes törekvés), melyek által a széli szükségletek legátlódhatnak, vagy éppen
szabad folyást nyerhetnek.

Megjegyzendő: "a közép elhárítási módjai" félrevezető fogalmazás, mert a profilkép közepén
lévő két ösztönkörben (vektorban) lévő tendenciák is ugyanúgy részesei a pszichés dinamikának,
azaz közrejátszásuk nélkül aligha valósulhatna meg pszichés betegség.

A gyakorlatban az ismételten (3-szor vagy többször) megjelenő konstellációkra fordítjuk

a figyelmet, de a patológiás (például Sch = – ± → szuicid jel) és a telített (felkiáltójelekkel
jelölt) reakciókat akkor is figyelembe vesszük, ha azok csak egyszer fordulnak elő.

A sorsanalízis elmélete szerint az egészösztön azon törekvései, amelyek nem jelenhetnek

meg az előtérben, a háttérbe szorulnak. Számíthatunk tehát arra, hogy amennyiben megváltoznak
a vsz. életkörülményei, ezen ösztöntörekvések megjelennek az előtérben és manifeszt változást
idéznek elő, akár új viselkedésminta, akár tünetképződés formájában. Ha valakinek az
előtérprofiljában például a :P = + ± képlet szerepel, a komplementaritás elve alapján azt várjuk,
hogy a háttérben P = – 0 jelenjen meg. A gyakorlatban azonban ez nem ilyen mechanikus:
előfordulhat, hogy a háttérben is ugyanazt az ösztöntörekvést találjuk, mint az előtérben, de az is
elképzelhető, hogy egy teljesen új lehetőség merül föl („új orientáció”).

A konkordancia-analízis során tehát az előtér- és háttér-profilokat vetjük össze

egymással, és így térképezzük fel, hogy a vsz. életében melyek azok a tünetek, vonások,
magatartások, amelyeknél számíthatunk (pozitív vagy negatív) változásra, és mely területekre
jellemző a személyiség megmerevedése. Ez az elemzés különösen hasznos segítséget nyújthat a
terápiás terv elkészítéséhez.

15
 Mennyiségi módszerek

Irányfeszültségi hányados (IFH)

Az irányfeszültségi hányados egy tört, mégpedig a tíz profil összesítése alapján az összes
kiürült reakció (∑0) és az összes megosztott reakció (∑±) hányadosa.

„A számítás elméleti alapja a következő: minél inkább képes kiélni valaki szükségletét, minél
könnyebben megy számára a levezetés, annál kisebb lesz e téren a feszültsége. Minél kevésbé
lesz képes ösztöneinek kanalizálására, annál fokozottabban felhalmozódnak feszültségei.”

Az IFH átlagos értéke 1 és 3 közé esik. Ha az érték 1-nél alacsonyabb, az viselkedéses szinten
gátoltságot, kényszeres visszatartottságot mutat. 5-nél magasabb IFH esetén felhangoltságra,
szabályozatlanságra következtethetünk.

16
Mivel a háttérben a kényszernullák értelmezhetetlenné tennék ezt az értéket, IFH-t csak az
előtérben számolunk.

Tüneti százalék (Sy%)

Tüneti reakciónak, mint láttuk, a kiürült és a megosztott reakciókat nevezzük. Ezeknek az

aránya az összes választáshoz képest átlagos esetben kb. 20–30%. Értelmezni az ennél
lényegesen alacsonyabb vagy magasabb Sy%-ot lehet. Az értelmezés az IFH-sal együtt történik,
és önmagában soha nem elégséges ahhoz, hogy ez alapján – a teszt szolgáltatta további
információk figyelmen kívül hagyásával – diagnózist állítsunk fel.

A Sy% kiszámítása úgy történik, hogy összesítjük a 0 és a ± reakciókat, megszorozzuk 100-zal,

és e szorzatot elosztjuk az összes reakció darabszámával. Tíz profil felvétele esetén ez utóbbi
szám az előtérben 80 (10 profil × 8 faktor); a háttérben annyival kevesebb, ahány reakció
kényszernulla volt.

Ösztönképlet

Az ösztönképlet kinézetre egy emeletes törtre hasonlít. A lényege az, hogy sorba
rendezzük a teszt nyolc faktorát aszerint, hogy a tíz előtérprofilban hány tüneti (0 vagy ±)
választása volt a vsz.-nek. Az előfordulások számát a faktor betűjele után alsó indexbe, a
domináns tünetet felső indexbe írjuk. Ha nagyjából azonos számban volt kiürült és megosztott
reakció, akkor a felső indexben ezt tüntetjük fel. Pl.: hy90/±.

Legfelülre kerülnek az ún. tüneti tényezők: azok a faktorok, amelyekben 8, 9 vagy 10

alkalommal fordult elő tüneti reakció. Ez alá kerülnek a szubmanifeszt tényezők (5–7 tüneti
választás), eggyel lejjebb a sublatens tényezők (2–4), végül legalulra a gyökértényezők: azok a
faktorok, amelyekben a vsz. egyszer sem (vagy legfeljebb egyszer) adott kiürült vagy megosztott
reakciót.

17
Az ösztönképlet értelmezésének alapja, hogy minél több a tüneti reakció egy faktorban, az illető
faktor annál inkább megjelenik a vsz.-nél manifeszt szinten. Ez jelentheti a viselkedés
módosulását, szubjektív megéléseket, de akár tényleges betegséget is. És ellenkezőleg: minél
kevesebb a tüneti tényező egy faktorban, azaz minél nehezebben elégül ki egy bizonyos
ösztönszükséglet, az így keletkező feszültség annál intenzívebben határozza meg a
személyiséget. Elvileg három olyan eset van, amikor egy szükséglet nem tud kielégülni:

1. ha az egó ugyan helyesli a kielégülést, de külső tényezők akadályozzák (+ reakció);

2. ha az egó letiltja a kielégülést (– reakció);
3. ha a szükséglet mennyiségileg olyan intenzív, hogy az igenlő állásfoglalás dacára sem tud
teljesen kielégülni (+!, azaz telített reakció).

A sorsanalízis megalkotta az ösztönkoalíció fogalmát. Ez az ösztöntényezők bizonyos

együttjárását jelenti, oly módon, hogy az egyik faktor manifeszt szinten (tüneti tényezőként)
meghatározza a viselkedést, de a viselkedés magyarázata a gyökérben található. Erre egy példa a
p
/h koalíció: a gyökérben a meg nem élt személyszeretet, alkalmasint tökéletesen elfojotott
homoszexualitás, amely a viselkedés szintjén paranoid képzelgésekben, esetleg konkrét
téveseszmékben jelenik meg (például olyanokban, hogy az illetőt homoszexuálisok üldözik
ajánlataikkal).

18
Ösztönosztály és latenciasor

Az ösztönosztály kulcsfogalma az interfaktoriális feszültség. Ez azt jelenti, hogy az egyazon

vektor meghatározó két faktorban egymáshoz képest milyen a tüneti tényezők aránya. Ha például
a vsz. P tengely e faktorában tíz alkalomból 2-szer ad kiürült reakciót és 7-szer megosztottat,
ezzel szemben a hy faktorban 1 + és 8 – mellett mindössze egyetlen 0 szerepel, akkor az
interfaktoriális különbség 8. Az egyén választásait az az ösztönkör (vagyis vektor) határozza
meg leginkább, amelyikben az interfaktoriális feszültség a legnagyobb, hiszen az
ösztönszükségletek ezen a területen dolgoznak egymás ellen. A kérdéses vektoron belül az a
faktor a meghatározó, amelyikben kevesebb a manifeszt ösztönmegnyilvánulás.

Az ösztönosztályt tehát úgy kapjuk meg, hogy a már összesített tüneti reakciók alapján
vektoronként kiszámítjuk az interfaktoriális különbséget. Amelyik vektorban ez a legmagasabb,
annak a betűjele mellé alsó indexben feltüntetjük a két faktor közül annak a betűjelét, amelyben a
kevesebb tüneti tényezőt kaptuk. Ha fenti példát alapul véve feltételezzük, hogy 8-nál nagyobb
különbség egyik vektorban sem volt, akkor ez alapján a vsz. a Phy ösztönosztályba tartozik. Ha
megnézzük azt is, hogy a hy jelű képeket többségében rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek
választotta-e, akkor pontosíthatjuk a besorolást. Esetünkben a vsz. a Phy– alosztály tagja.

A latenciasor a vektorok interfaktoriális különbség alapján történő rendezése, csökkenő

sorrendben. A sor első tagja tehát maga az ösztönosztály; a különbséget (esetünkben 8) a
nevezőben tüntetjük fel (latenciafok). Ezt követi a következő legnagyobb interfaktoriális
különbséget mutató faktor stb. A latenciasor értelmezése hasonlít az ösztönképletre: amelyik
vektorban a legnagyobb a faktoron belüli feszültség (tehát a sor elején), azokat Szondi veszély-
vagy gyökérosztályoknak nevezi; tízprofilos felvételnél ez az 5 vagy nagyobb különbséget
jelenti. A 4 vagy kisebb különbségű vektorok a szelep- vagy tüneti osztályok: ezek határozzák
meg a viselkedést.

19
 Az ösztönosztályhoz való tartozás értelmezése

Szondi példákkal gazdagon illusztrált, hosszas leírásokat ad az egyes ösztönosztályokról, s

mindegyiket hangzatos, a pszichoanalízis terminológiájában burjánzó – a mai fül számára
furcsának, olykor fellengzősnek ható – címkékkel látja el. Az értelmezések közreadása helyett a
jelen cikk keretei között csak e címkék felsorolására van lehetőség.

• I. Sh ösztönosztály: A szeretetben megrövidültek, a latens biszexuálisok osztálya

o Sh+ alosztály: A latens biszexuálisok és infantilis zsarnokok alosztálya
[9]
o Sh– alosztály: Az aktív, harcos, „militáns”, a humanizáltak alosztálya

• II. Ss ösztönosztály: A szadisták és mazochisták osztálya

o Ss+ alosztály: A galamblelkű hóhér alosztálya
o Ss– alosztály: A duálunióban élők, a metatropisták és mazochisták alosztálya

• III. Pe ösztönosztály: A latens Káin-természetűek osztálya

o Pe+ alosztály: A puristák és moralisták, a „mosom-kezeimet” alosztálya
o Pe– alosztály: A latens epileptoid és análerotikusok alosztálya

• IV. Phy ösztönosztály: A latens exhibicionálók osztálya

o Phy+ alosztály: A „lelkipásztorok és szolgalelkek”, a szublimáló metatropisták
alosztálya
o Phy– alosztály: A latens homoszexuálisok, a hiszteroid-epilepsziások és
paranoidok alosztálya

• V. Schk ösztönosztály: Az énbeszűkítők osztálya

o Schk+ alosztály: A narcisztikusok és a birtoklási vágytól megszállottak alosztálya
o Schk– alosztály: A nappali álmodozók, destruktívak és önsorsrontók, a némák és
elidegenedettek alosztálya

20
 • VI. Schp ösztönosztály: A lappangó én-tágítók és inflatívak osztálya
o Schp+ alosztály: A gyilkos érzelmű félreértett és félreismert zsenik alosztálya
o Schp– alosztály: A latens paranoidok és participációra szomjazók alosztálya

• VII. Cd ösztönosztály: A latens értékszerzők, az „örök keresők” és „tapadók” osztálya

o Cd+ alosztály: Az „örök keresők”, a depresszívek alosztálya
o Cd– alosztály: A lemondók, állhatatosak, változhatatlanok és análisok alosztálya

• VIII. Cm ösztönosztály: A mániások osztálya

o Cm+ alosztály: Az örökös megkapaszkodók, az akceptációs-neurotikusok és
iszákosok alosztálya
o Cm– alosztály: Az örökösen elhagyatottak, a hipománok és társnélküliek
alosztálya

Proporcionális módszerek

„A proporcionális (’aránybeli’) módszer gyakorlati tapasztalaton alapul. Több száz profil

elemzésének segítségével sikerült igazolni, hogy a vektoriális választásokban az elemi
ösztönmegnyilvánulásokon túl egyaránt tükröződnek szociálisan pozitív tulajdonságok (…), vagy
szociálisan negatívnak minősíthető jellegzetességek (…) Ahogy a konstellációknak szociális vonatkozásai
vannak, ugyanúgy pszichoszexuális jellemzőket is tükröznek; így léteznek jellegzetesen férfias illetve
nőies konstellációk. Ezek nem a nemi viselkedés irányultságát mutatják meg (…), hanem az érzelmi-
indulati életben, az énes-ösztön állásfoglalásában, valamint az interperszonális kapcsolatok területén
megnyilvánuló valamennyi férfias-nőies tulajdonságellentétet, egyszóval: egy adott személy
pszichoszexuális jellegzetességének arányformában megjelenített minőségét.”

Szociálindex

A szociálpozitív válszok olyan tulajdonságok jelenlétére engednek következtetni, mint

„utódgondozás, érzelmi odafordulás, énes önszabályozás vagy proszociális kontaktusigény stb.”;
szociálnegatív vonások ezzel ellentétben az „egoizmus, narcizmus, empátia-mínusz, kontaktus-
zár stb.” A manifeszt betegségek szociális szempontból értelemszerűen ugyancsak negatívnak
számítanak.

21
 „A szociálpozitív és szociálnegatív konstellációk arányba állításával számítjuk ki az
úgynevezett szociálindexet, amely tulajdonképpen a proszociális választási formák
százalékos mennyiségét mutatja.”

Szociálindexet mind az elő-, mind a háttérben számolunk. A teszt apparátusához tartozó

segédtáblázatban fel vannak tüntetve, hogy egy adott vektorkonstelláció – a klinikai
tapasztalatok statisztikus értékelése alapján – szociálisan pozitívnak vagy negatívnak számít-e.
Az összesítő táblázatban vekroronként megszámoljuk, hogy egy-egy konstelláció hányszor
fordult elő, és az előfordulás darabszámát bevezetjük a segédtáblázat megfelelő rovatába.
Ugyancsak vektoronként összeadjuk a telített reakciókat: mivel az kvantumfeszültség
potenciálisan mindig kedvezőtlen jelenség, az adott vektorban minden egyes ! eggyel növeli a
negatív tendenciák számát.

Az összesített adatokat behelyettesítjük a táblázat alatti képletbe, és ennek segítségével

szímátjuk ki a szociálindexet. Az így kapott százalékos érték átlagos övezete 40 és 50 közé esik.
A 40% alatti szociálnegatív túlsúlyt jelent; ez a gyakorlatban (amennyiben azt a tesztből vagy az
explorációból származó egyéb adatok is megerősítik) betegséget, antiszociális, esetleg kriminális
viselkedést valószínűsít. Ha az arány meghaladja az 50%-ot, azt az átlagosnál intenzívebb
normakövetésként értelmezzük, amely tüneti szinten szorongásban, kényszeres
mechanizmusokban jelenhet meg.

22
Pszichoszexuális index

Szondi egész terminológiájából kitűnik az az előfeltételezés, amely szerint az ember

(genetikailag) eleve biszexuális lény. A leírásokban és a bemutatott példákban feltűnően gyakran
fordul elő a homoszexualitás említése. A férfiasság–nőiesség dichotómia a teszt értelmezésének
több területén fontos szerepet kap; legeklatánsabban azonban a pszichoszexuális index
fogalmában jelenik meg. E szám egy olyan mutató, amely – a szociálindexhez hasonlóan – az
egyes választásokat osztályozza aszerint, hogy azok a gyakorlati tapasztalatok alapján inkább a
férfiakra, avagy inkább a nőkre jellemzők. Hogy a társadalmilag súlyosan terhelt „férfiasság” és
„nőiesség” kifejezések használatát elkerülje, bevezette a zenéből kölcsönvett Dúr–Moll
ellentétpárt.

A pszichoszexuális index kiszámításánál hasonlóan járunk el, mint a szociálindex

esetében: az e célra szolgáló segédtáblázat D és M jelű rovataiba vezetjük át az összesítő táblázat
alapján az egyes konstellációk darabszámát. A telített reakciókat jelen esetben külön összesítjük
a Dúr, külön a Moll választásoknál: a végső összesítésben mind a D, mind az M értéke
növekedhet a hozzáadott felkiáltójelek számával. A táblázat alatti képlet segítségével megkapjuk
a Dúr válaszok százalékos arányát: ez a pszichoszexuális index. A Moll válaszok arányát
értelemszerűen úgy kapjuk, hogy a kiszámított értéket 100-ból kivonjuk.

Az átlag férfi pszichoszexuális indexe D:M = 2:1; az átlag nőé D:M = 1:1, ezen belül Moll-
túlsúllyal. Szondi felhívja a figyelmet arra, hogy pusztán e mutató alapján soha nem szabad
homoszexualitásra következtetni. Az értelmezést árnyalhatja, ha a D:M arány mutatóit
vektoronként is elemezzük, így választ kaphatunk arra, hogy például érzelmei megélésében vagy
személyes kapcsolataiban a vsz. jellemzően férfi vagy női mintákat követ.

23
24
Irodalom

• Benedek István: A Szondi-féle sorsanalitikus ösztönrendszer, Budapest, Buddhista

Misszió, 1987.
• Benedek István: Az ösztönök világa, Budapest, Minerva, 1987.
• Carnap R. (1999) A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül. In
Forrai Gábor - Szegedi Péter (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyûjtemény. Budapest:
Áron Kiadó
• Lukács Dénes: A Szondi-teszt – egységes jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1989 (3.
ed.).
• Lukács Dénes: Szondi: az ösztönprofiltól az elméletig; esetillusztrációkkal, a
számítógépes adatfeldolgozás instrukciójával és példákkal, Budapest, Animula, 1996.
• Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő • Mózes, a törvényalkotó, Budapest, Gondolat, 1987.
• Szondi Lipót: A Szondi-Teszt. A kísérleti ösztöndiagnosztika tankönyve, Budapest, Új
Mandátum Kiadó, 2007.
• Vargha András: A Szondi-teszt pszichometriája, Universitas Könyvkiadó, 1994.

25