BABEŞ-BOLYAI

UNIVERSITATEA TUDOMÁNYEGYETEM
BABEŞ-BOLYAI PSZICHOLÓGIA ÉS
FACULTATEA DE NEVELÉSTUDOMÁNYI KAR
PSIHOLOGIE ŞI ŞTIINŢELE TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA
EDUCAŢIEI KÉZDIVÁSÁRHELY
COLEGIUL UNIVERSITAR
TÂRGU SECUIESC

A GYÓGYPEDAGÓGIA ALAPJAI

ELŐADÓ
SEBESTYÉN PIROSKA

2007-2008
 TARTALOMJEGYZÉK

I. FEJEZET

A GYÓGYPEDAGÓGIA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI

1. A gyógypedagógia fogalma
2. A gyógypedagógia forrástudományai:
3. A gyógypedagógia helye a tudományok rendszerében
4. A gyógypedagógia munkaterülete
5. A gyógypedagógia célja és feladatai:
6. A gyógypedagógia rendszere és ágai
7. A fejlődés gyógypedagógiai értelmezése

II. FEJEZET

A GYÓGYPEDAGÓGIA VIZSGÁLATI MÓDSZEREI

I A MEGFIGYELÉS
A megfigyelés formái:

III. FEJEZET

A GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKA SAJÁTOSSÁGA

IV. FEJEZET

A GYÓGYPEDGÓGIA SZAKTERÜLETEI
1. AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁG
1.1. Az értelmi fogyatékosság fogalma
1.2. Az értelmi fogyatékosság kialakulását befolyásoló tényezők.
1.3. Az értelmi fogyatékosság osztályozása
1.4. Értelmi fogyatékossággal járó szindrómák
2. A HALLÁSSÉRÜLÉS
2.1. Általános ismeretek
2.2. Terminológia
2.3. A hallássérültek gyógypedagógiája: a szurdológia
2.4. A hallássérülés kóroktana (etiológiája) és osztályozása
2.5. Hallásmérés
2.6. A pszichés funkciók és folyamatok jellemzői
3. A LÁTÁSSÉRÜLÉS
3.1. A látássérültek pszichológiájának (tiflopszichológia) kérdésköre
3.2. A látássérülések etiológiája és osztályozása
3.3. A látássérültek pszichés fejlődése
3.4. A Braille írás - olvasás
3.5. A látássérültek szocio - professzionális integrációja
3.6. A látássérültek téri és időben való tájékozódása
4. A MOZGÁSSÉRÜLÉS
4.1. A mozgássérültek pszichológiájának kérdésköre
4.2. A mozgássérülések kóroktana (etiológiája) és tünettana
4.3. A mozgássérültek osztályozása

2
 5. A BESZÉDHIBÁK
5.1. A logopédia szerepe és fontossága
5.2. A beszédhibák kóroktana (etiológiája) és osztályozása
5.3. A beszédhibák tünettana
5.4. A beszédhibák terápiája
6. A VISELKEDÉS ÉS MAGATARTÁSZAVAROK
6.1. A viselkedés és magatartás zavarok fogalmának körülhatárolása
6.2. A viselkedés és magatartás - zavarok okai és formái
6.3. A viselkedés és magatartás - zavarok hatása az iskolai és szocio-professzionális teljesítményre
6.4. A viselkedés és magatartás - zavarok prevenciója, a viselkedés és magatartászavarosok nevelése és szociális integrációja

V. FEJEZET

A GYÓGYPEDAGÓGIA HATÁRTERÜLETI PROBLÉMÁI

A) AZ ISKOLAI TELJESÍTMÉYZAVAROK
1. Az elsődleges teljesítményzavarok
2. A másodlagos teljesítményzavarok
3. Az iskolai teljesítményzavarok formái
B) AZ ÉRZELMI ÉLET ZAVARAI
1. Félelem és szorongás
2. Fóbiák
3. Gyermekkori neurózisok
4. Autizmus
5. Hiperaktivitás és koncentrációzavar (ADHD)
6. Gyermekkori depresszió

VÁLASZTHATÓ/OPCIONÁLIS KÖNYVÉSZET

3
I. FEJEZET
A GYÓGYPEDAGÓGIA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI
1. A gyógypedagógia fogalma
Világstatisztikák adatai szerint az átlagnépesség 3-5 %- a ,,fogyatékos”. Vakság, gyengénlátás, süketség, nagyothallás,
beszédhiba, mozgássérülés és az értelmi fogyatékosság, mind olyan rendellenességek, melyek megnehezítik a személyiség
harmonikus kibontakozását és az egyén társadalmi beilleszkedését. Korunk általános törekvése, hogy a különböző károsodás miatt
hátrányos helyzetbe került emberek ne szigetelődjenek el, hanem megtalálják helyüket a családi, az iskolai, a munkahelyi és a társas
közösségben. Beilleszkedésüket csak akkor tudjuk elősegíteni, ha ismerjük a fogyatékos ember személyiségét, valamint a
fogyatékosságokból fakadó pszichés következményeket.
A gyógypedagógia ehhez nyújt tudományos támpontokat, mivel:
• A fogyatékos gyermekek pszichológiájával és terápiájával;
• A tanulásban akadályozott gyermekek a pszichológiájával és felzárkóztatásával;
• A beszédhibás gyerekek logopédiai terápiájával;
• A nevelési nehézséget okozó gyermekek pszichológiájával és kezelésével foglalkozik.
A gyógypedagógia megjelölésére a ,,gyógypedagógiai lélektan’’ mellett a különböző nyelvterületeken a ,,fogyatékos’’
vagy a ,,kivételes’’, vagy az ,, abnormális’’ gyermekek pszichológiája, a ,,speciális pszichológia’’, a ,,medikoszociális
pszichopedagógia’’ kifejezéseket használják.
2. A gyógypedagógia forrástudományai:
• A gyógypedagógiai pszichológia;
• A pszichológia;
• A pedagógia.
3. A gyógypedagógia helye a tudományok rendszerében
A gyógypedagógia határtudomány:
• a pszichológia;
• a pedagógia;
• a szociológia;
• az orvostudomány elemeit használja fel.
4. A gyógypedagógia munkaterülete
A gyógypedagógia munkaterületének napjainkban már átfogóbb, tágabb az értelmezése. A korszerű felfogások szerint
mindazokat idesorolhatjuk, akiknek testi-lelki fejlődését egyéni vagy társadalmi tényezők megzavarják, vagy tartósan gátolják.
Hazánkban a gyógypedagógia területére azok tartoznak:
• Akik fejlődésükben gátoltak;
• Akik nem nevelhetők-oktathatók az általános, szokványos módszerekkel;
• A fogyatékosok.
A fogyatékos kifejezés sértő, bántó számukra. Ezért nemzetközi törekvés, hogy a ,, fogyatékos’’ helyett olyan elnevezést
találjanak, amely nem a rendellenesség oldaláról jelöli a károsodott személyt, és amely kifejezés egyben elég tág, hogy mindazokra
vonatkozzon, akik speciális oktatást-nevelést igényelnek. Ilyenformán használják:
• A ,, nehezen alkalmazkodó’’(inadaptált) kifejezést a francia nyelvterületeken;
• A ,,kivételes’’ (excepcionális) vagy ,,akadályozott’’ (handicapped) elnevezést az angol-amerikai nyelvterületen;
• A ,, gyenge’’(infirmis), a ,,gátolt’’(behindert), az ,,eltérő’’, a ,,fejlődésében zavart’’ kifejezést a svájci és a német
nyelvterületeken;
• A ,, különleges gondozást igénylő’’ elnevezést a cseh szakirodalomban;
• A ,, pszichoszociálisan rosszul alkalmazkodó’’ kifejezést a lengyelek;
• A ,, defektusos’’ vagy ,,anomáliás’’ elnevezéseket az orosz gyógypedagógiában;
• A ,, fogyatékos’’, ,,hibás’’, ,,rendellenes’’, ,,sérült’’, ,,károsodott’’, kifejezéseket a magyar és hazai nyelvterületen;
• Próbálkoztak a fogyatékosok rövid körülírásával is, pl. a ,,gyógyító nevelést igénylők’’ vagy hosszabbal is, pl. a
,,speciális oktatási követelményeket igénylők’’(elevi cu cerinte eduvative speciale).
Valójában egyik sem a legmegfelelőbb, egyik sem minden igényt kielégítő, ezért általában felváltva használjuk mindegyiket.
5. A gyógypedagógia célja és feladatai:
• Minél előbb felismerni, és minél jobban megismerni a fogyatékosok lelki sajátosságait;
• Elősegíteni a korrekciót és a rehabilitációt;
• Minél alaposabban kidolgozni és alkalmazni a speciális pszichológiai módszereket, eljárásokat és terápiát;
• Minél jobban kidolgozni, és a legmegfelelőbben alkalmazni a speciális oktatási módszereket, eljárásokat, technikákat;
4
 • Megkönnyíteni a fogyatékosoknak a családba, az iskolába, a munkába és a társadalomba való beilleszkedését.
6. A gyógypedagógia rendszere és ágai
• Bevezetés a gyógypedagógiába: az általános kérdéseket határozza meg, mint pl. a gyógypedagógia fogalma, célja,
feladatai, módszere.
• Általános gyógypedagógia: a fogyatékosok pszichológiája és terápiája. A fogyatékosok lelki jelenségeivel foglalkozik,
ezek sajátosságait kutatja és azt, hogy a gátolt fejlődés milyen változásokat okoz a személyiségben. Oktatásuk sajátos
módszertani problémáit kutatja.
• Gyógypedagógiai gyermek-és fejlődéslélektan: azt kutatja, hogy milyen rendellenességek találhatók a fogyatékosok
fejlődésében, milyen időpontban és milyen formában jelentkezhetnek a különböző rendellenességek
• Gyógypedagógiai nevelés-és oktatáslélektan: az iskoláskorú fogyatékosok gyógyító-nevelő oktatásának a problémáival
foglalkozik.
• Gyógypedagógiai pszichodiagnosztika: a sajátos vizsgálati módszereket, speciális diagnosztikát és pszichoterápiát
foglalja magába.
• Gyógypedagógia munkalélektana: a fogyatékosok speciális munkaalkalmassági vizsgálataival, pályaválasztási
tanácsadásával és rehabilitációjának pszichológiai problémáival foglalkozik.
• Gyógypedagógia szociálpszichológiai ágazata: a szociális gondozás problémáival foglalkozik, most van kialakulóban.
7. A fejlődés gyógypedagógiai értelmezése
A gyógypedagógia a személyiségfejlődés kérdéseit vizsgálja gyermek- és
ifjúkorban, olyan rendellenes állapotok esetén, mint pl. a hallási, látási, értelmi fogyatékosság, beszédhiba vagy mozgászavar.
Ezekben az esetekben a személyiségfejlődés zavart, gátolt, akadályozott, a normálistól sajátosan eltérő lesz. Kutatja az általános
fejlődési törvényszerűségek sajátos megnyilvánulási formáit az egyes fogyatékossági kategóriákban.
Fejlődési zavar jelentkezhet:
• A fejlődés összetevőiben,
• A fejlődés tempójában.
Fejlődési zavar keletkezhet:
• Biológiai tényezők rendellenessége vagy sérülése esetén
• Agyi károsodás (centrális ),
• Analizátorok sérülése (periferiális ).
• Környezeti tényezők elégtelensége folytán
- környezeti ártalmat okoz, mindannak a hiánya, ami a környezet részéről a harmonikus személyiségfejlődéshez
szükséges:
- az elhanyagoltság, az érzelmi nélkülözés, a kitaszítottság, az ingerszegény környezet, az élmények hiánya, a nevelés
hibái, a gazdasági nyomor, stb.
Leggyakrabban az érzelmi élet, a szociális magatartás és az alkalmazkodóképesség funkciói sérülnek, és a neurotikus
tünetek mellett, intellektuális fejlődési zavarokhoz is vezetnek.
A biológiai és a környezeti tényezők sérülésének következményei csecsemőkorban és kisgyermekkorban a legsúlyosabbak,
de érzékeny időpont az 5/6. és a 9. életév is.
Társadalmi meghatározás szerint normálisnak tekinthetünk mindenkit, aki munkájával és magatartásával
eredményesen be tud illeszkedni a társadalom életébe és önálló életvezetésre képes.
Igen hosszú út vezetett a fogyatékosságok megítélésében addig a modern gondolatig, mely elismeri, hogy az abnormális
pszichéjű, sérült, csökkent értékű fogyatékos embereknek is joguk van emberhez méltó életre, a társadalom életébe való
bekapcsolódásra, arra, hogy a társadalom elfogadja őket olyannak, amilyenek, és minden formájú:
• orvosi,
• pedagógiai,
• szociális segítséget megadjon számukra.

II. FEJEZET
A GYÓGYPEDAGÓGIA VIZSGÁLATI MÓDSZEREI
A gyógypedagógiai vizsgálati módszerek szokványos eljárások, mint a megfigyelés, kikérdezés, kísérlet különböző módszerei, de
sajátos körülmények között alkalmazva. Ezek jellemzői:
• Céltudatosak: szándékossággal, meghatározott cél érdekében irányulnak a megismerendő személyre;
• Módszeresek: megszabott elveket, szempontokat követnek;
• Rendszeresek: a vizsgálati módszerek szempontjai meghatározott összefüggésben vannak egymással
• Objektívek: a vizsgált személy megnyilvánulásait elfogultság nélkül szemlélik;
• Tudományosak: alapos szakmai felkészültséget igényelnek.

5
 A gyógypedagógiai vizsgálat diagnózison alapul:
• A gyógypedagógiai fejlődés prognózisa;
• A gyógypedagógiai tanácsadás;
• A speciális pszichoterápia.
A gyógypedagógia vizsgálati módszerei:

I A MEGFIGYELÉS
A megfigyelés formái:
A. Az önmegfigyelés, az introspekció, ez sérült személyiségeknél kevés megbízható anyagot nyújt:
• A korán megvakultak önmegfigyelése szegényes: a látható világ ismeretének hiányában,
• Az értelmi fogyatékosoké: a kellő ítélőképesség és a megfigyelőképesség pontossága hiányában,
• A süketeké: a beszéd hiányában,
• A mozgásfogyatékosoké: a kellő tájékozottság hiányában.
B. A mások megfigyelése, az extraspekció más emberek viselkedésének a feltárására irányul, tárgyát képezhetik: a játék, a
mozgás, a viselkedés, a beszéd,
• Naplók, önéletrajzok, levelek, jellemzések,
• Hang és videofelvételek,
• Közvetlen kifejező jelenségek: arckifejezés, testalkat, beszéd, írás, rajzok és egyéb alkotások,
cselekedetek.
A helyes megfigyelés feltételei:
• Jó szaktudás, gyakorlat, megfelelő rögzítési technika, kiértékelési tapasztalat szükséges;
• A vizsgált körülmények kapcsolatban legyenek a gyerek élethelyzetével, a valósággal;
• A légkör ne legyen mesterséges, a vizsgált személy ne érezze, hogy őt most ,,megfigyelik’’;
• Történjen az óvodában/iskolában (órán vagy szüneten), családi körben, játék folyamatában;
• A megfigyelő közvetlenül részt vehet a tevékenységben (együtt játszik, rajzol);
• Csak kívülállóként figyel és rögzíti a lényeges megfigyeléseket.
A megfigyelés módozatai:
I. A JÁTÉK MEGFIGYELÉSE
Minden gyereknek, épnek és sérültnek egyaránt, a játéka, a játékmódja a legjellemzőbb megnyilvánulása, ekkor
legönfeledtebb, ekkor fedi fel legőszintébben, legnyíltabban magát. A gyereket vagy egyénileg vizsgáljuk, vagy csoportos
játékban. Lehetőséget adunk rá, hogy többféle játék között válogasson.
Játszás ideje alatt megfigyeljük és lejegyezzük:
• Milyen játék érdekli: közös vagy egyéni, félrevonul, meddig játszik a játékkal, hangadó, csendes, kész játék érdekli, vagy
ami fantáziát kíván;
• Hogyan viselkedik a játék folyamán: felbátorodik, lehiggad, megunja, lelkesedik, belemerül;
• Beilleszkedik-e a játszó gyermekek közösségébe: vezető akar lenni, betartja-e a szabályokat vagy csal, kezdeményező vagy
végrehajtó típus, stb.
A fogyatékos gyermekek játékának jellemzői:
• A fogyatékos gyerek játéka egyoldalúan fejlett, elmarad az ép gyerek játéktevékenységétől: a vak gyermek nagyon
korlátozott játékában, ez a terület is beszűkült számára;
• A mozgásfogyatékos gyerek is csak kevés játékban tud részt venni;
• A süket gyerek játéka már kevésbé tér el az épek játékától, de náluk is halláshiány okozta egyoldalúság tapasztalható;
• A beszédhibás gyerek játéka tér el legkevésbé, de félénkség, a visszahúzódás jellemzi a többiek csúfolódása miatt;
• A súlyos értelmi fogyatékos gyerek alig, vagy egyáltalán nem tud megfelelően játszani a többiekkel, a játékot a szájába
veszi, földre dobja, rakosgatja, vagy éppen hozzá sem nyúl, nem érdekli;
• Az enyhe értelmi fogyatékos gyerek már együtt játszik a többiekkel, de játéka sivár, fantáziátlan, elmarad kortársai
játékszínvonala mögött.

II. A MOZGÁS MEGFIGYELÉSE

A fogyatékosok mozgásukban is eltérnek az épektől:
• A durva mozgások terén (mint járás, futás, mászás), nem minden esetben mutatnak zavart;
• A finom, apró mozgások összerendezettségében (mint a beszéd, a rajzolás, az írás, az arcjáték, a gesztusok) annál jobban
és gyakrabban eltérnek.
A mozgás megfigyelésének tárgya lehet:
6
 • A helyváltoztató mozgások: hogy ül, jár, fut, ugrik, hogyan jár lépcsőn le és föl, milyen a karok és lábak mozgásainak
összerendezettsége;
• Az arcjáték és a taglejtések: túl mozgékony, túl élénk, fegyelmezetlen, grimaszol, sírós;
• A beszéd és olvasás: tempó, ritmus, hangsúly, hadarás, görcsös megtorpanások;
• Az írás és a rajz: könnyedén vagy nehézkesen fogja ceruzát, lendületesen vagy megtorpanásokkal ír;
• A kóros tünetek: bénult-e valamelyik testrésze, stb.

III: A VISELKEDÉS MEGFIGYELÉSE

A fogyatékos gyerek viselkedésének leírásához hozzátartozik:
• A külső megjelenés: testalkat, arcberendezés, testrészek aránya, haj, ruházat;
• A vegetatív megnyilvánulások: elpirulás, izzadás;
• A gesztusok, mimika, beszéd, pantomimika;
• A cselekedeteinek modora;
• A megjelenése: rokonszenves, kellemes, jelentéktelen, agresszív, elhanyagolt ruházatú, piszkos, rendetlen,
vagy gondos, tiszta, ízléses, egyszerű, stb.
A leírásukban objektivitásra kell törekedni, függetlenül a vizsgált személy rokonszenvességétől vagy ellenszenvességétől.
Ne következtetéseket vonjunk le, hanem csak a tényeket rögzítsük. A fogyatékosok megfigyelésénél és vizsgálatánál rendkívül
fontos a gyerek kontaktus - készsége, vagyis az, hogyan lehet a vizsgált gyermekkel kapcsolatot teremteni.

IV. A BESZÉD MEGFIGYELÉSE

A gondolkodás szóbeli kifejezésének, a beszédnek a fejlettségét azért vizsgáljuk, mert alkalmas az intelligencia fejlettségi
fokának és formájának, sőt az egész személyiség alacsony vagy magas strukturáltságának a megítélésére.
1. A beszéd megfigyelésének és vizsgálatának szempontjai:
• A beszéd kezdete, esetleg megkésettsége;
• A beszéd fejlődési menete;
• A beszédmegértés foka;
• A kifejezőképesség milyensége;
• A nyelvtani helyessége;
• A beszédszervek épsége;
• A beszéd érthetősége, tisztasága;
• A gyerek verbális kommunikációs készsége, stb.
2. A beszéd tartalmi vizsgálata:
• A gondolat szóbeli kifejezése gazdag-e, fordulatos-e;
• Eredeti-e, változatos-e;
• Konkrét, sivár, szegényes, sematikus, primitív, stb.
3. A beszéd alaki vizsgálata:
• A hangok kiejtésének tisztasága;
• A hangsúly;
• A beszédtempó, stb.
4. A beszéd hibáinak vizsgálata.
A beszédhibák a fogyatékosság sajátosságai szerint változnak:
• A süket azonnal felismerhető monoton, orrhangzós, magas vagy mély hangú, artikulálatlan, szaggatott, agrammatikus
beszédéről;
• Legfeltűnőbb jellegzetességei még a zöngés-zöngétlen hangok elvesztése és a ritmus zavarai;
• A mozgásfogyatékosok közül a cerebrális bénultak beszédére jellemző a ritmustalanság, görcsösség, erős fintorok,
arctorzulások;
• A vakok beszéde tartalmilag fejlettnek tetsző, formailag azonban gyakran fegyelmezett, tartózkodó. Beszédhibát náluk is
találunk, mivel a látás nem tudja ellenőrizni a beszédszervek mozgását;
• Az értelmi fogyatékosok beszéde a pöszeség legkülönbözőbb változatait és fokait mutatja, szinte az érthetetlenségig, sőt az
artikulálatlan hangokig:
- a „visszhang” beszéd (echolália), a „gramofon ”beszéd változatait az oligofrénia súlyosabb formáiban;
- az enyhe értelmi fogyatékosok beszédére pedig csak a beszéd fejletlensége és pontatlansága
jellemző.
A GYÓGYPEDAGÓGIÁBAN HASZNÁLT MÁS MÓDSZEREK:
• A kérdőíves eljárás;
7
 • A klinikai beszélgetés módszere;
• A kikérdezési eljárások: -
 A személyi adatok felvétele,
 A panasz felvétele (a gyerek problémái),
 Az anamnézis (a kórelőzmény adatai),
 Az exploráció (a jelen helyzet feltárása),
 A környezettanulmány (a társadalmi-kulturális környezeti tényezők).
• A kísérlet: behatóbb, pontosabb, tervezettebb, aktívabb megfigyelés,
• A próbamódszerek, tesztek:
 Emlékezetvizsgálati próbák
 Figyelemvizsgálati próbák,
 Kisgyermek fejlődési tesztek,
 Általános intelligencia tesztek,
 Beszédértés és beszédfejlettségi próbák,
 Személyiségtesztek.
• A pedagógiai vizsgálat:
 A gyerek tudásszintjének a felmérése és életkori szintjéhez való viszonyítása,
 A feladat-megoldási készség vizsgálata,
 A számfogalmi fejlettség és számtani gondolkodás felmérése.
• Az olvasáspróba és íráspróba.
• A rajzvizsgálat: -
 A gyerek rajzkészségének felmérése,
 A diszlexia és diszgráfia veszélyeztetettség felmérésére,
 Érzelmi, hangulati és jellemvonások megismerésére,
 Az értelmi fejlettség vagy fogyatékosság felmérésére.
• Érzelmi jellegű vizsgálatok: a neurózis fokát mérő frusztrációs tesztek.

Következtetés:
A gyógypedagógiai differenciáldiagnosztika célja a fogyatékosság formájának és mértékének a megállapítása, a fejlődési
prognózis felmérése, a legmegfelelőbb nevelési-oktatási forma biztosítása.

III. FEJEZET
A GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKA SAJÁTOSSÁGA
 A fogyatékos, sérült gyerekek közül azok kerülnek gyógypedagógiai nevelésre, akiknél:
• Az átlagos nevelés sikertelennek bizonyul;
• A sajátos nevelés eredményes lehet;
• A nevelhetőség feltételei módosultak.
Az átlagos nevelés eredménytelensége, a kudarchelyzet, az akadályozottság, a korlátozottság csak az átlagos, általános iskolai
neveléshez viszonyítva jellemzi a gyereket. Aki az átlagos neveléssel nem nevelhető, oktatható eredményesen, az lehet valóban
oktathatatlan, de lehet a speciális nevelés módszereivel, eljárásaival oktatható is. A speciális nevelés körébe tartozó pszichikai
állapot és az oktathatatlanság közötti határvonal megállapításához nincsenek általános érvényű, örök érvényességű kritériumok.
A gyógypedagógiai intézmények oktató-nevelő munkája intézménytípusonként különböző sajátosságokat mutat. Ebből
következően:
• A sajátos nevelésnek nincs általános alapformája, nincs általában gyógypedagógiai eljárás, módszer;
• A sajátos nevelés funkciója éppen az, hogy az átlagos neveléstől eltérve, a nevelt különleges nevelési adottságaihoz
igazodva, sajátos módon oldja meg feladatait;
• A sajátos nevelés hatékonysága, éppen a sajátossá válásának mértékétől függ.
 A gyógypedagógia leggyakoribb sajátos módszerei, eljárásai:
• Az átlagos nevelés ütemének lelassítása;
• A tervszerű, irányított hatások körének a bővítés;
• Az egyéni foglalkozás előtérbe kerülése;
• A sajátos készség és szokásrendszerek kiépítése;
• A hibás készség és szokásrendszerek lebontása;

8
 • A személyiségtorzulások kiigazítás;
• A technikai segédeszközök alkalmazása.
 A sajátos nevelésre való ráutaltság, a módosult nevelhetőség, általában együtt jár a környezethez való alkalmazkodási készség
megváltozásával.
• Ezért a sajátos nevelés alanyainak általában nem csak a nevelési helyzetben, hanem az élet több területén is
sajátos bánásmódra, testi-lelki állapotukat figyelembe vevő intézkedésekre, magatartás-szabályozásra van szükségük.
• Ez a sajátos nevelésre való ráutaltság teszi szükségessé a különböző szakemberek: orvos, pszichológus,
gyógypedagógus, szociális gondozó, logopédus, gyógytornász, jogász, lelkész, közgazdász, stb. munkájának az
összehangolását a sikeres rehabilitáció érdekében.
• A fogyatékos gyermekek személyiségfejlődését vizsgáló újabb kutatások tapasztalatai egyre inkább felhívják a
figyelmet arra, hogy a gyermekek fejlődésében milyen nagy szerepe van szüleik feléjük irányuló magatartásának. Az a
mód, ahogyan a szülők feldolgozzák magukban azt az élményt, hogy rendellenes, sérült, fogyatékos gyerekük van, kihat a
szülő viselkedésére, ami viszont befolyásolja a gyerek személyiségét. Ezért a szülővel való törődés és a szülővel való
együttműködés szerves részét kell képezze a rehabilitációs munkának
IV. FEJEZET
A GYÓGYPEDGÓGIA SZAKTERÜLETEI

1. AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁG
1.1. Az értelmi fogyatékosság fogalma
Az értelmi fogyatékosságot is sokféle kifejezéssel illetik. A leggyakrabban előfordulók közül megemlíthető az értelmi sérülés,
értelmi elégtelenség, oligofrénia, gyermekkori encephalopátia, debilitás, értelmi szubnormalitás stb.
Ezek közül az értelmi fogyatékos kifejezést fogjuk használni, mely az értelmi akadályozott szinonimája, de ez utóbbi megtévesztő
lehet, mivel nem fejezi ki kellőképpen a fogyatékosság súlyossági fokát. A „késés”, „hátrány” kifejezések ugyanis azt sugallják,
hogy visszaállhat a normális állapot. Az ,,oligofrénia” és ,,gyermekkori encephalopátia” kifejezések pedig inkább orvosi jellegűek,
az idegrendszeri sérülést hangsúlyozzák.
Az intelligencia-tesztek kimutatják, hogy egyes területeken a gyermekpopuláció 5 - 7 %-ának az intelligencia hányadosa 70 alatti,
mely szükségesé teszi a speciális intézkedéseket. Bármilyen fogyatékosságról is legyen szó, a szociális szakmai integráció
megvalósításához szükséges:
- különböző rehabilitációs- nevelési programok kidolgozása,
- melyek figyelembe veszik a személyek pszichológiai, fizikai sajátosságait,
- valamint a tevékenység optimalizálásához kibontakoztatható lehetőségeiket.
• Az értelmi fogyatékosság meghatározása: (Rene Zazzo). A debilitás az értelmi fogyatékosság legenyhébb formája,
amikor az egyén a társadalmi elvárásoknak képtelen megfelelni. Ez a megfelelési képtelenség azonban relatív, ugyanis a
társadalmi elvárások társadalmanként, életkoronként változnak. A megfelelési képtelenséget biológiai (normális és
patológiás) tényezők határozzák meg, melyek hatásai mai ismereteink szerint irreverzibilisek.

1.2. Az értelmi fogyatékosság kialakulását befolyásoló tényezők.

A károsító tényezők, attól függően, hogy mikor és milyen környezeti feltételek között hatnak a szervezetre, feloszthatóak
öröklött, genetikai és szerzett tényezőkre.
A. Az öröklött tényezők közül leggyakrabban a kromoszóma rendellenességekkel találkozunk. A kromoszóma-rendellenességek
következménye a genetikai egyensúly hiánya. A kromoszóma-rendellenességek közül a legismertebb a Down-szindróma (a
rendellenesség a 21-es kromoszómapárnál keletkezik), a Down szindróma egyik oka lehet az anya előrehaladott életkora a terhesség
idején.
B. A szerzett tényezők:
Az értelmi fogyatékosság súlyossága attól függ, hogy a fejlődés folyamatában
• Mikor következett be a károsodás;
• A károsító tényező hatása mennyire volt agresszív;
• Mekkora volt a kiterjedése.
Attól függően, hogy a károsító tényező mikor hat a szervezetre a következő periódusokat különítjük el:
1. prenatális szakasz: a magzati fejlődés idején;
2. perinatális: a szülés közben illetve a szülés utáni néhány nap);
3. posztnatális: az első három év és a későbbi életszakaszok).
Az értelmi fogyatékosság kialakulásához tehát vezethetnek:
Prenatális tényezők:
• A sugárzások (röntgen, alfa, béta, gamma). Például azok a gyermekek, akiknek anyja nagy adag sugarat kapott (Hirosimára és
Nagasakira dobott atombomba), sajátos fizikumúak: végtagjaik hosszúak, fejük kicsi, különböző torzulások jelentkeznek, ezen
kívül pedig súlyos értelmi fogyatékosok.
• Az agykéreg szintjén jelentkező fejlődési zavar. Például: hidrocephália, mongoloizmus;
9
 • Az erős pszichés sokk változásokat hoz létre a csírasejtekben
• A cukorbetegség a petesejtek sorvadását és nemi funkciózavarokat okozhat;
• A fizikai, kémiai tényezők (atomsugárzás, X. sugárzás, szénmonoxid, nehézfémek sói: nikkel, cink, kobalt, higany,
ólommérgezés);
• A gyógyszerek (citosztatikumok, antidepresszánsok, kábítószerek) a petesejt pusztulásához vagy genetikai mutációkhoz
vezetnek;
• A fertőző, vírusos betegségek (rózsahimlő,);
• Az anya progresszív betegsége (TBC, tífusz, malária, vitaminhiány, tápanyag-hiány);
• Fizikai traumák.
Perinatális tényezők (főleg olyan balesetekre vonatkoznak, melyek a szülés alatt következnek be):
• Fogós szülés;
• Oxigénhiányos állapot bekövetkezése hosszantartó, nehéz szülés alatt;
• A köldökzsinór általi fulladás stb.
Posztnatális tényezők:
• Az agyat támadó fertőző betegségek (agyhártya és agyvelőgyulladás, TBC,);
• Fertőző betegségek, melyek hatással vannak az agy működésére (skarlát, himlő, vírusos sárgaság);
• Koponyasérülések és agyi traumák;
• Akut vagy krónikus mérgezések (ólom, alkohol);
• Oltások (himlő ellen);
• Nem megfelelő táplálkozás;
• A gyermek érzelmi életének sivárságaga kihat értelmi és pszichés fejlődésére.

1.3. Az értelmi fogyatékosság osztályozása

Az értelmi fogyatékosságot leggyakrabban az intelligencia-szint (IQ) és a fejlődési hányados alapján osztályozzuk,
melyet tesztekkel lehet mérni. Felmérjük
• Az adaptációs képességeket;
• Az integráció szintjét;
• A kommunikációs viselkedést, mely a kapcsolatteremtés eszköze.

A) Határ-intelligencia
A normalitás és az értelmi fogyatékosság között van egy sajátos kategória, a határintelligenciájúak csoportja, akiknek IQ-ja 80-85-
90. Gyakorlatilag ez az övezet a normalitás és az értelmi fogyatékosság között helyezkedik el. A határintelligencia fogalma
viszonylag új keletű.
A tanulás terén elkülöníthetünk néhány sajátosságot, melyek alapján a határintelligencia könnyen azonosítható:
• Ezeknek a gyermeknek komoly nehézségeik vannak az írás, olvasás, számolás megtanulásában (diszlexia, diszgráfia,
diszkalkulia).
• Lehetnek olyan funkciózavaraik, melyeket a pedagógus nem tud kiküszöbölni a normál osztályban hagyományosan folyó
fejlesztéssel, többségük hiperaktív, kiegyensúlyozatlan, szégyenlős, visszahúzódó, gátlásos, emotív.
• Gondolatmenetük zavart, gondolkodási folyamataik lelassultak, gátoltak, hiányosak.
• A határintelligenciájú gyermekek a feladatokat csak bizonyos komplexitási és absztrakciós szintig tudják megoldani.
• Ennek következtében gyakran iskolai kudarcot élnek meg, mely feszültséghez és ellenkezéshez vezet, melyek végül is
viselkedészavarok megjelenésében csúcsosodnak ki;
• A téri strukturálás szempontjából hiányzik náluk a vizuo-motoros koordináció, főleg a grafo-motoros feladatokban
ütköznek nehézségbe, képtelenek a forma, nagyság, arányok és téri irányok betartására.
• Szociális és érzelmi téren éretlenek, nehézségeik vannak a másokkal való kapcsolatok kialakításában és fenntartásában,
reakcióik sokszor kiszámíthatatlanok, nem indokoltak.
• A határintelligenciájú személyek tevékenysége sokszor kudarcba fullad, mely az igényszint csökkenését eredményezi,
kudarckerülővé teszi a személyt, megjelenhet az erőfeszítéssel szembeni negatív attitűd, az izoláltság és a frusztráció.
Ezek a gyermekek speciális módszerekkel fejleszthetők, megközelíthetik a normális pszichés fejlődésmenetet, és sikeresen
integrálhatóak az általános iskolába. Az iskolai integráció során figyelembe kell vennünk az alábbi követelményeket:
• A sérült gyermekeknek egyéni bánásmódra van szükségük;
• Az alkalmazott módszereket;
• Az iskolai tanterveket mindig adaptálnunk kell a lehetőségeikhez.
• Az V. illetve VI. osztálytól kezdve oktatásukban a gyakorlati készségek és a szociális kompetencia fejlesztése válik
hangsúlyossá.
Az adaptációs periódus leteltével a határintelligenciájú gyermek elég jól beilleszkedik az iskolai, szakmai közösségbe és képes
10
elboldogulni az életben, az épek és a köztük lévő különbségek gyakorlatilag eltörpülnek.

B) Enyhe értelmi akadályozottság

Az IQ 50-85 közötti, mely a 7-12 éves kori normál: fejlődésmenetnek felel meg.
A debilitás az intelligencia fejlődésének elégtelenségéből származó hiányállapot, mely lehetővé teszi a szociális autonómiát, viszont
a debilis soha nem lesz teljes mértékben felelős tetteiért, viselkedéséért. A debilis nevelhető, képes mentális korának megfelelő
iskolai teljesítményre. A mentális kor függ a fogyatékosság súlyosságától.
A fogyatékosság súlyossága alapján elkülönítünk három kategóriát:
- enyhe,
- középsúlyos és
- súlyos debilist.
A debilisek pszichikus tevékenységének jellemzői:
• Észlelés
Az enyhe értelmi fogyatékosok nehézségbe ütköznek az elemzésben és szintézisben. Az észlelt tárgyak, képek részleteit képtelenek
megkülönböztetni, percepciójuk hiányos, zavaros. Egyes részletek elfedik a többit, vagyis könnyebben észlelik a periférián levő
elemeket vagy azokat, amelyek pontosan körülhatároltak vagy színesek;
Nehezebben észlelik a tárgyak súlyát, formáját illetve az anyag minőségét, amelyből a tárgy készült.
Az enyhe értelmi fogyatékosok másik jellemzője a percepciós tér beszűkülése (adott időegységen belül kevesebb számú elemet
észlelnek, mint a normális személyek). Ez a térbeli tájékozódás illetve a tárgyak közötti relációk megállapításának zavarát vonja
maga után.
• Gondolkodás
Az enyhe értelmi fogyatékos gondolkodására és percepciójára a merevség, a rugalmasság hiánya jellemző.Gondolkodására az
elsajátító funkciók túlsúlya jellemző. Tehát gondolkodása nem kreatív, hanem reproduktív. Az enyhe értelmi fogyatékos
könnyebben megállapítja a különbségeket, mint a hasonlóságokat, ez a jellemző nagyobb életkorban is fennmarad. A megértés
nehezebb, mivel az új információkat nehezen kapcsolja össze a már ismertekkel.
• Beszéd, nyelv
A debilis gyerek beszédfejlődése minden szempontból megkésett. Az enyhe értelmi fogyatékosok első szavai 2 éves (az ép
gyermeknél 1 éves korban) kor körül jelennek meg. A mondatok használata kb. 3 éves kor körül kezdődik (az ép gyermeknél másfél
éves korban). Az összefüggő beszéd 4 éves kor körül jelenik meg (az épeknél másfél éves korban).
A debilis gyermekek szókincse sokkal szegényesebb, mint az ép intellektusúaké. Hiányoznak az elvont fogalmak, a nagyság-
fogalom, a relációs szavak, jelzők. Szókincsüket a főnevek uralják, az igék száma kevés, nehezen értik meg és ritkán, hibásan
használják a hasonlatokat, metaforákat és jelzőket.
Az összetett mondat kevesebb szóból áll, általában nyelvtani szerkezete hibás (hiányzik az alany és állítmány közti személy és szám
szerinti egyeztetés, hiányozhat az állítmány vagy az alany). A hangsúlyt, hanglejtést és beszédritmust is hibásan használják.
A pszichés fejlődés összes nehézsége ellenére a kommunikációs képesség megfelelő nevelési környezetben fejleszthető.
• Emlékezet
A bevésés nem eléggé akaratlagos. A debilis nem rendszerezi a bevésendő anyagot, a felidézést nehezíti, hogy a különböző
elemeket nehezen társítja egy adott témához.
Az emlékezetükre jellemző a bevésés és a felidézés merevsége, mely a transzfer megvalósításának nehézségeit vonja maga után.
Emlékezetüknek egy másik sajátossága a megbízhatóság hiánya (felidézéskor betoldhatnak idegen elemeket, melyek egy korábbi,
hasonló tapasztalatból származnak).
• Motricitás
Minél súlyosabb az értelmi fogyatékosság, annál nehezítettebb a mozgás is. A motricitás zavara főleg a következő területeken
nyilvánvaló: a mozgások sebessége, pontossága (főleg a finommozgások), a mozgásutánzás (mely nehezíti a legtöbb jártasság
kialakulását), az izomerő szabályozása stb.
Az enyhe értelmi fogyatékosokra az épeknél nagyobb százalékban jellemző a balkezesség vagy a kétkezesség, mely a tárgyak
manipulálását nehezíti.
A gyakorlási lehetőségek biztosításával a motricitás érezhetően javítható, megközelítheti az épek szintjét.
• Akarat
Az akarati tevékenység minden vonatkozása sérült:
Az enyhe értelmi fogyatékos céljait pillanatnyi szükségletei, és érdeklődése határozza meg. Amint nehézségbe ütközik, eltér a
kitűzött céltól, és valamilyen könnyebb tevékenységbe fog.
A tevékenység kivitelezésének nehézségei adódhatnak emlékezeti vagy figyelmi zavaraiból is. Az értelmi fogyatékos nem várja
meg az utasításokat, nem figyel oda azokra elejétől a végéig, hanem azonnal hozzáfog a tevékenységhez.
Gyakori a negativizmus, amit a központi idegrendszer munkaképességének csökkenése vált ki
• Viselkedés
Az enyhe értelmi fogyatékos tevékenységére elsősorban az éretlenség jellemző, (az iskoláskorú enyhe értelmi fogyatékos érzelmi
megnyilvánulásai az ép óvodásokéra hasonlít).
• Érzelmi megnyilvánulások

11
Az érzelmi reakcióik sokszor sokkal hevesebbek, mint amennyire a helyzet indokolná. A hevesség a dührohamig fokozódhat,
agresszívvé válhat a környezetében levőkkel, összetörhet tárgyakat vagy saját magát. Az öröm is átcsaphat náluk nevetési görcsbe,
melyet nem tudnak uralni és kontrollálni.
Az érzelmek feletti ellenőrzés hiánya bonyolítja a környezetével való kapcsolatát. Vannak azonban olyan enyhe értelmi
fogyatékosok, akikre az elmosódott érzelmek jellemzőek, ezért képtelenek megfelelő érzelmi kapcsolatot létesíteni másokkal vagy
korcsoportjukkal.
A hullámzó lelkiállapot jellemző általában rájuk: olykor eufórikusak, máskor apatikusak vagy éppen ingerültek.
• Családi és szocio-professzionális integráció
Fogyatékos gyermek születése és jelenléte nagy megpróbáltatás a család számára. Sok szülő nem is tudja elviselni ezt a terhet és
ezért képtelen a fogyatékos gyerek elfogadására.
Még akkor is, amikor a gyermek fejlődésének megkésettsége szembetűnő, különféle magyarázatokat keresnek erre. Olyan szülők is
vannak, akiknek bűntudatuk van gyermekükkel szemben, felelősnek érzik magukat, és elkeseredetten keresik a helyzetből való
kilépés lehetőségeit. Az enyhén értelmi fogyatékos gyermek mégis, képes beilleszkedni a családba, ha a szülők attitűdje megfelelő.
Oktatásuk és nevelésük kisegítő iskolában, egyes esetekben akár az általános iskolában is történhet, ahol elsajátítják az írást,
olvasást, szert tesznek alapvető matematikai ismeretekre. Az enyhe értelmi fogyatékos képes elsajátítani valamilyen egyszerűbb
szakmát (asztalos, építő, cukrász, szabó, állatgondozó, méhész stb.).
Klinikai csoportosítás
Klinikai szempontból a debilitás a következőképpen csoportosítható:
a. Harmonikus debilis. Ilyenkor az értelmi fogyatékosság uralja a személyiséget.
Az az értelmi fogyatékosság az iskolai teljesítmény, az ismeretszerzés terén nyilvánul meg. Az ilyen személyek azonban sikeresek
is lehetnek, ha folyamatosan igyekeznek, és környezetük érzelmileg támogatja őket. A harmonikus debilis dolgos, szófogadó, képes
megtanulni valamilyen mesterséget és azt normális körülmények között űzni, képes alkalmazkodni környezetéhez.
b. Diszharmonikus debilis, amikor az értelmi sérüléshez érzelmi zavarok is társulnak. A diszharmonikus debilisre főleg
érzelmi és viselkedészavarok jellemzőek.
A megnyilvánulási forma alapján további alcsoportokat különíthetünk el:
Az instabil diszharmonikus debilis, aki nem képes koncentrálni, figyelni, de nagyon kíváncsi, folyton izgatott, kóros hazudozó,
adaptációs nehézségei vannak.
Az izgatott diszharmonikus debilisre jellemző mindaz, ami az instabil csoportra, de náluk az értelmi fogyatékosság súlyosabb és
állandó motoros nyugtalansággal párosul. Gyakran kerül eufórikus állapotba, folyton beszél és hiányzik belőle a valódi érdeklődés.
Az emotív diszharmonikus debilist az különbözteti meg az instabiltól, hogy érzelmi reakciói eltúlzottak és kiszámíthatatlanok,
általában a jobb intellektusúak körébe tartozik. Keresi a környezetének az elfogadását, a jóváhagyását, érzékeny a kritikára.
c. Buta
A. Binet (1975) írta le, mint az intelligencia alacsony szintjét, melyre viselkedészavarok, érdeklődéshiány, naivitás,
befolyásolhatóság és nagyfokú hiszékenység jellemző. Az emlékezeti teljesítménye megfelelő.
A butára az értelmi képességek patológiás állapota jellemző, hangsúlyozott apátiával, merevséggel, labilitással és alkalmazkodási
nehézségekkel párosulva.

C) A középsúlyos értelmi akadályozottság-imbecillitás

Az IQ 20-50 közötti, mely a normális fejlődésmenetű 3 - 7 éves kornak felel meg.
Erre a kategóriára jellemzőek a szomatikus malformációk, főleg a koponya és arc deformáltsága, asszimetriái (távol ülő szemek,
farkastorok, nyúlajak, eltorzult fülek, dülledt szemgolyók).
• Motricitás
Fejletlen és kevéssé differenciált. Nem tud különálló mozgásokat végrehajtani (például képtelen kacsintani), mozdulatai esetlenek,
darabosak.
• Beszéd, nyelv
Beszédük tökéletlen, kiejtészavarok jellemzik, a beszédérthetőség csökkentett. A szókincsük köznapi szavakra korlátozódik. Nem
képesek elsajátítani a nyelvtani szerkezetek helyes használatát, ezért beszédük agrammatikus.
• Gondolkodás
Konkrét és helyzetfüggő marad, a mechanikus problémamegoldás jellemző rájuk. A maximális fejlettségi szintjük a fogalmi
gondolkodást éri el, gondolkodási műveleteik pedig a 7 éves normálisan fejlődő gyerekével egyenértékűek. Nem képesek megérteni
a téri relációkat, nem sajátítják el a számfogalmat.
• Tevékenység
Mindig nagyon éretlen és labilis, a szülőkép az egyetlen viszonyítási kép, az egyetlen kapcsolati tapasztalat, ebből is következik
infantilizmusuk.
• Viselkedés
Nagyfokú biztonság igényük van, nagyon erős reakciókat produkálnak az elhagyásos helyzetben. Kialakulhat náluk az obszesszív
viselkedés.Vielkedésük érzelmeik által meghatározott, hiányzik a tudatos kontroll.
• Érzelmek.
Nagyon sok bizarr viselkedésük valójában csak bizonytalansági, kudarckerülő reakció vagy a harag kifejeződése
Érzelmi életük gyerekes, önző, gyakran ellenséges reakcióik vannak, mely megnehezíti szociális integrációjukat.
12
 • Figyelem
Instabilitás jellemzi, olyankor is, amikor valami iránt érdeklődik, rövid ideig képes koncentrálni.
• Emlékezet
Bizonyos esetekben azonban akár kivételesen jó memóriájuk lehet, az ilyen hipermnéziás személyeket ,,idiot savant”-nak is nevezik
vagy bámulatos imbecillisnek, mely ugyanakkor az értelmi fejlődésben diszharmóniát is okoz (például képesek több-száz sort
megjegyezni egyszeri elolvasás vagy meghallgatás alapján). A bámulatos középsúlyos értelmi fogyatékosok csoportjába tartoznak
még azok is, akiknek különleges képességei a következő területeken nyilvánulnak meg:
- Számolás - akik nagyon gyorsan (a számítógépet túlszárnyalva) tudnak fejben, összeadni, kivonni, szorozni vagy osztani;
- Rajz - például a cicák Raphaellója - akit egész Európában ismertek
- Zene - hallás után képesek hosszú és bonyolult dallamok visszaadására
- Bámulatos szaglóérzékkel rendelkezők - nagyon könnyen differenciálják a különböző illatokat, szagokat.
• Szociális és családi beilleszkedés
A súlyos fogyatékos képtelen a kapcsolatai irányítására, ezért folyamatosan segítségre és felügyeletre szorul. A nagyon súlyos
értelmi akadályozott ösztönvilágban él.
A kiegyensúlyozott középsúlyos fogyatékosok képesek az elemi szociális elvárásoknak megfelelni, másoknak azonban
pszichopátiás megnyilvánulásaik lehetnek, melyek szükségessé teszik intézeti elhelyezésüket. Ez utóbbiak impulzivitásuk és az
ítélőképesség hiánya miatt képesek akár gyilkolni, lopni vagy szexuálisan, bántalmazni másokat. Mindezek mellett megtaníthatók
az elemi önkiszolgálásra és egyszerű munkavégzésre felügyelet mellett.
A középsúlyos értelmi fogyatékosok nevelésének fő céljai a képességfejlesztés illetve a szociális készségek alakítása, mely
lehetővé teszi valamilyen egyszerű produktív tevékenység végzését és a munkaközösségbe való beilleszkedést.

D) A súlyos értelemi akadályozottság (idiotizmus).

Az IQ 20-25 közötti, a normális fejlődésben a három éves kor alattinak felel meg.
• A beszéd
A beszédnek csak nagyon egyszerű formáját sajátítják el. Képtelen az önvezérlésre, nem tud az esetleges veszélyek ellen védekezni.
• Külalak
Jellemzők rájuk a koponya-deformitások, mikrocephália, hidrocephália, távol ülő szemek, fogrendellenességek, hátgerincferdülések.
A fertőzésekre való különös érzékenységük magyarázza korai elhalálozásuk gyakoriságát. Átlagéletkoruk 19 év, míg a középsúlyos
értelmi fogyatékosoké 26 év.
• Motricitás
A pszichomotoros struktúra egyszerű, nem differenciált. Megnyilvánulásai is primitívek: egyszerű himbálózás, dülöngélés,
grimaszolás és hirtelen keletkező motoros impulzusok.
• Érzelmi életük
Primitív ösztöneikhez, a testhez és az erogén zónákhoz való nárcisztikus ragaszkodáshoz kötött.
• Szociális integráció
A pszichés fejlődés függvényében valósul meg. A szociális integráció szempontjából elkülöníthető a teljes és a részleges idiotizmus.
Aki nem teljesen idióta mutat bizonyos érzelmeket a környezete iránt, és ez lehetővé teszi motoros és vegetatív funkcióinak
tréningjét. A beszédben nem képes egy szótagú szavaknál egyebet elsajátítani.
A nagyon súlyos értelmi fogyatékos gyermek jelenléte a családban mélyen érinti annak stabilitását, és a társadalommal való
kapcsolatát. Amikor a család nem képes megbirkózni a sérült gyermek nevelésével és nincsenek meg ennek anyagi feltételei sem,
akkor a legjobb megoldás a gyermek speciális intézetben való elhelyezése.

1.4. Értelmi fogyatékossággal járó szindrómák

A Down szindróma
Ezt a szindrómát Langdon Down írta le 1866-ban és három fő jellemzője:
- a sajátos fizikum,
- az értelmi fogyatékosság és
- a kromoszóma rendellenesség.
• A Down szindrómás személyek feje kicsi, arcuk kerek, lapos, hiányoznak a pofacsontok és a szemkörüli kiemelkedések.
Arcuk és orruk hegye piros, mely “bohóc-arcúvá” teszi őket.
• Szemük oldalt-ülő, szájuk kicsi, és állandóan félig nyitva van, fogaik szabálytalanok, romlékonyak, egyenlőtlenek, nyelvük
nagy, füleik kicsik, asszimetrikusak. Nyakuk rövid, mellkasuk széles.
• Kezük kicsi, karjuk rövid, ujjaik laposak, tömpék és szétállóak. Lábuk és lábujjaik rövidek.
• A mongoloid gyermekek lassúak, apatikusak, passzívak, mozgásuk monoton. Képesek órákig egyhelyben ülni.
• Pszichomotoros labilitás jellemző rájuk, általában szelídek, de átválthatnak auto- vagy hetero-agresszivitásba is.
• Figyelmük életkoruktól függetlenül ingadozó. Ez megnehezíti nevelésüket.
• Felfogóképességük korlátozott, mechanikus emlékezetük és a beszéd fejlődése jelentősen megkésett. A legtöbben nem
tanulnak meg írni, rajzaik primitívek és inesztetikusak.
13
 • Hangjuk rekedtes, monoton. Beszédük infantilis, gyakran beszédhibások. Gesztusaik konkrétak, sztereotipek, csak
sztereotípiák elsajátítására képesek.
• Emlékezetük elsősorban mechanikus és a bevésés rövid távú, a felidézés nehéz, konkrét helyzethez kötött. Érdekes viszont,
hogy nagyon jó a ritmusérzékük, szeretik a zenét és a táncot.
• Általában vidámak, az ismerősökkel barátságosak, igénylik a figyelmet és a szeretetet. Viselkedésükre az utánzás a
jellemző, ezért biztosítanunk kell számukra a pozitív viselkedésmodellt.
Ezt a szindrómát ,,21-es triszómiának” is szokták nevezni, mivel a 21. kromoszómapáron jelenik meg egy plusz kromoszóma, így a
Down szindrómásoknak 46 kromoszóma helyett 47 kromoszómájuk van.
A Down szindrómások fejlődési rendellenességeik miatt a középsúlyos vagy súlyos, nagyon ritkán az enyhe értelmi
fogyatékosságok közé sorolhatóak.
2. A HALLÁSSÉRÜLÉS

2.1. Általános ismeretek

Hazánkban a hallássérültekkel való törődés több mint 100 éves múltra tekint vissza. 1893-ban Dr Davila Károly lakása mellett
hoz létre egy iskola-szerű intézetet, mely a későbbiekben az “Erzsébet Otthon” részlegévé válik, majd a Focşaniban működő
intézethez (1865) kapcsolják.
Az 1924-es a tanügyi törvény előírja, hogy egyes iskolákban speciális osztályok működjenek fogyatékosoknak. Jelenleg hazánkban
nagyothallók és süketek számára óvodák, általános és szakiskolák valamint technikumok működnek.
A hallássérülés gyakoriságát számos tényező befolyásolja: földrajzi, örökletes, családi, orvosi, nem megfelelő orvosi kezelés,
vírusok, járványok, balesetek, alkoholizmus, sugárzás, alultápláltság, zajártalom.
A hazai és nemzetközi statisztikai adatok alapján elmondható, hogy a lakosság körülbelül 1 %- a (veleszületett vagy kora
gyermekkorban szerzett) hallássérült. Az életkor előrehaladtával ez az arány növekszik.
A nagykorúság elérésekor a hallószervi elváltozások és zavarok aránya már 10%-ra nő, az idősek körében pedig már eléri az 50%-
ot.

2.2. Terminológia
A tudományban illetve a köznyelvben használt fogalmak a hallászavarok megnevezésére a következők: süketnéma, süket-
beszélő, hallássérült, auditív diszfunkció, nagyothalló, hallásfogyatékos, később süketült.

2.3. A hallássérültek gyógypedagógiája: a szurdológia

- E fogyatékosságtípus tanulmányozásával, leírásával foglalkozik,
- Megpróbál olyan hatékony módszereket és technikákat kidolgozni, melyek lehetővé teszik a rehabilitációt és a szociális
integrációt, kompenzálják a sérülést.
- Tanulmányozza a pszichofizikai fejlődés sajátosságait, a hallászavarokat és
- A kompenzálás, oktatás, nevelés és a rehabilitáció megfelelő eszközeit keresi.
- A hallássérülések okait és a veszélyeztető tényezők prevenciójának lehetőségeit kutatja;
- Megállapítja és magyarázza a hallássérülés bekövetkezésének idejét és súlyossági fokát.
- Előkészíti az orvosi beavatkozásokat (dobhártya-műtét), a technikai beavatkozásokat (hallókészülékkel való ellátás) és az auditív
kompenzációs beavatkozásokat;
- Kidolgozza azokat az elveket, melyek alapján a hallássérült felvehető normális általános vagy speciális iskolába, valamint melyek
alapján képes beilleszkedni a társadalomba és a produktív munkába;
- Tanulmányozza a hallássérült gyermek életének és tevékenységének sajátosságait, családi és szociális jellemzőit és kiemeli a
szociális nevelő hatások szerepét a hallássérültek személyiségének formálásában.
• A hallássérültek gyógypedagógiája további tudományágakra oszlik:
a) A szudopedagógiára (a szurdopedagógia története, szurdodidaktika, hallássérültek tanításának módszertana,
óvodáskori és iskoláskori szurdopedagógia),
b) A szurdopszichológiára (a szurdopszichhológia története, hallássérültek kísérleti lélektana, a hallássérült
kisgyermek, iskolás pszichológiája, hallássérültek általános lélektana, hallássérültek munkalélektana)
c) A szurdotechnika a hallásmaradvány maximális kihasználásához szükséges technikai segédeszközök
felfedezésével, tökéletesítésével és gyártásával foglalkozik
d) A hallássérültek szociológiája.
A hallássérültek pedagógiája tanulmányozza és megállapítja a hallásveszteség azonnali és távlati hatásait, a hallásveszteség
bekövetkezésének ideje és súlyossága (süket, nagyothalló, később süketült) által befolyásolt beszédindítás és beszédfejlesztés elveit
valamint általános és specifikus módszereit, fejleszti a beszédmegértést szájról olvasással, a beszédet korrigálja, mindezekhez
igénybe veheti technikai segédeszközként a hallókészüléket.

2.4. A hallássérülés kóroktana (etiológiája) és osztályozása

A hallássérültek gyógypedagógiájában a hallássérülést elsősorban a kórokozó tényezők és a bekövetkezés ideje alapján
14
osztályozzák. Két nagy csoportot különítenek el, melyek további speciális formákat tartalmaznak. A hallássérülések tehát lehetnek:
• Öröklött hallássérülés
• Szerzett hallássérülés
a) Prenatális hallássérülés
Okai: a terhes nő fertőző betegségei, rubeola vírus, mumpsz, kanyaró, sárgaság, az anya maláriás megbetegedése, metabolizmus-
zavarok, endokrin zavarok (pl. Családban előforduló pajzsmirigy elégtelenség), cukorbetegség, vérzések, bakteriális fertőzések
(tuberkulózis, szifilisz), kábítószerek (morfium, kokain, heroin, marihuána, kontergán); kémiai és hormonális okok, mint például a
fogamzásgátlók (kinin, ergotin, ólmos víz). Ezen kívül prenatális hallássérülést okozhat a terhesség alatti röntgen-sugárzás, az anyai
alkoholizmus, illetve a vércsoport összeférhetetlenség az anya és a magzat között.
A prenatálisan szerzett hallássérülés lehet ismeretlen eredetű is, vagy olyan tényezőkre is visszavezethető, melyek nehezen
azonosíthatóak.
Ilyen például a méhen belüli citomegalovírus fertőzés (mirigy-gyulladás) vagy a rubeóla vírus, melyek az anyánál nagyon könnyű
lefolyású betegségek, de a magzatra katasztrofális lehetnek.
b) Perinatális hallássérülés
Okai: a szülés közben bekövetkező anatómiai sérülés, koponya-téri bevérzések, vércsoport összeférhetetlenség, cochlea - sérülés.
Ugyanakkor hallássérülés okozhat az oxigénhiány is (kék aszfixia) vagy a szülés közbeni fulladásos állapot, melyet okozhat a
köldökzsinór nyakra tekeredése is. Mindezek megzavarják a központi idegrendszer későbbi fejlődését. A szülés közbeni traumák a
belső fülben vérzést idézhetnek elő.
c) Posztnatális hallássérülés
Okai: koponya vagy agy-sérülés, fertőző betegségek (agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás, skarlát, rubeola, mumpsz, kanyaró,
tífusz, szamárköhögés stb.), középfül-gyulladás, mérgezések, érrendszeri betegségek, krónikus alultápláltság, zajártalom (zajos
környezet), a gyógyszerek közül a sztreptomicin, neomicin, kanamicin, gentamicin, trombomicin és akár a nagy dózisban adott
aszpirin vagy a kinin is okozhat hallássérülést. Ezek mellett vannak más negatív hatások, melyek a külső, közép vagy a belső fülre
hatnak.
• A hallássérülés súlyossági fok szerinti osztályozása
A normális hallású személyek képesek meghallani a 0-20-30 dB erősségű hangokat.
Aki csak a 20 dB fölötti hangot hallja, az enyhe, közepes vagy súlyos hallássérült.
A nagyon súlyos hallássérülteknél 90 dB fölött veszteséget mutatnak ki.
A Nemzetközi Audiofonológiai Iroda adatai szerint:
• 0-20 dB között - normális hallás (a beszédet problémamentesen hallja);
• 20-40 dB között - enyhe hallásveszteség (ha nincs nagy távolságra a beszélőtől, akkor hallja a beszédet);
• 40-70 dB között- középsúlyos hallásveszteség. (hallókészüléket igényel, e nélkül a közeli beszédet is csak nehezen érti);
• 70-90 dB között- súlyos hallásveszteség (zörejeket illetve egyes magánhangzókat hall). Hallókészülékkel javítható;
• 90 dB fölött- nagyon súlyos hallásveszteség (nagyon hangos zörejeket is meghall, fájdalomküszöbe is csökkentett lehet,
vagyis a meghallott hang fájdalomérzetet válthat ki.) Speciális hallókészüléket igényelnek.
Más típusú felosztások is használatosak a hallássérültek gyógypedagógiájában. A sérülés helye szerint(az analizátornak melyik
része sérült) megkülönböztetünk:
a) Vezetéses hallássérülés. A hallásveszteség körülbelül 60-70 dB.
Előbb műtéti korrekciót hajtanak végre, ezután következik a hallókészülékkel való ellátás. Általában jó eredményeket lehet velük
elérni. Jobban értik a magas, mint a mély hangokat.
b) Percepciós hallássérülés. Műthetetlen, speciális hallókészüléket és klasszikus beszédhiba-javítást igényelnek. A
hallásveszteségük meghaladhatja a 120 dB-t. Az éles hangok percepciója zavart. Nem értik sem a suttogó, sem a túl hangos
beszédet.
c) Kevert hallássérülés. A vezetéses zavarok, melyek hallókészülékkel javíthatók, és a percepciós zavarok egyaránt jelen vannak.

2.5. Hallásmérés
• A hangerő mérése, decibelskálák
A decibel a hangerősség egyezményes mértékegységének legkisebb egysége.
A bel 1/10-ét jelenti és megfelel körülbelül a nyárfalevél szélcsendben keltett hangjának.
Annak a legkisebb hangerőnek, mely az emberi fül számára még érzékelhető, amplitúdója 20 mikropascal. Az emberi fül ennek
1000000 szeresét is képes tolerálni. A decibelskála logaritmus-skála és hallásküszöbként a 20 A-t használja, ez a standard vagy a
viszonyítási hang.
A frekvenciát Hertzben mérik. Az ember hallása 20 és 20000 Hz közötti.
A hang egy energia-forma, melyet a rezgés hoz létre. Az emberi fül normálisan nem fogja fel az összes rezgést (pl. ultrahangok). A
hallókészüléket viselő számára a hangerő és hangmagasság sokkal fontosabb jellemzők, mint a normális hallásúak számára.
A Hertz a rezgés mértékegysége. Minél gyorsabb a rezgés, annál magasabb a hang frekvenciája, magassága. A hangerő függ a
nyomatéktól, melyet dB - ben mérünk. Minél erősebb a vibráció, annál szélesebb a levegő görbéje, erőteljesebb a továbbadott
energia, vagyis a dB érték annál nagyobb.
A humán percepció sajátosságait figyelembe véve a gyenge hangok 20-30dB-sek, az erősek pedig 80 vagy nagyobb dB értékűek (a
15
természetes beszélgetés hangereje kb 60 dB).
Az audiometriai kutatások alátámasztják, hogy a hallássérültek 90%-ának van valamilyen hallásmaradványa. Ezt a
hallásmaradványt különböző módszerekkel és technikákkal lehet feltérképezni, mint például:
A hallásélesség mérése: a hallás tesztelése beszédhanggal
Gyors és a szakember valamint a szülők számára kézenfekvő módszer.
A vizsgálat során a különböző hangerőt használunk (suttogó, normál és kiabáló hangot).
A vizsgálat technikája: a gyermek leül a székre, háttal a vizsgálatvezetőnek. Egyik füle szabadon van, a másikat letakarja. A
vizsgálatot egy csendes szobában végezzük, mely legalább 6 m hosszú. A 6 méteres távolságot krétával jelöljük. A vizsgálatvezető
két vagy három szótagból álló szavakat mond, előbb mély majd magas hangzásúakat. A gyermek azt az utasítást kapja, hogy
ismételjen meg minden egyes hallott szót. Ha nem hallja vagy hibásan ismétel, akkor a vizsgálatvezető fokozatosan közeledik
hozzá, és ugyanazzal a hangerővel megismétli a szót, most már közelebbről.
- A normális hallás feltételezi, hogy a beszédhangot 6-8 m-ről felismeri;
- Ha a személy csak 4-6 m távolságból hallja meg a hangot, akkor enyhe halláscsökkenés,
- Ha 1-4 m között, akkor erős halláscsökkenés állapítható meg nála.
A beszéd hanggal való vizsgálata útján csak a sérülés súlyosságát lehet megállapítani, nem lehet a sérülést lokalizálni.
Eszközigényes hallásmérés
Ez egy másik módszer, mely hangvilla segítségét igényli, össze lehet hasonlítani a légvezetéses és csontvezetéses hallást. Betzold
dolgozta ki ezt a módszert, amelyben egy sor hangvillát használnak, melyeknek a hangmagassága oktávonként változik. Ezek
segítségével meg lehet állapítani, hogy a halló analizátor melyik része érintetlen (például ha a hangvezetés sérült, akkor a vezetéses
hallássérült a mély hangokat észleli.

2.6. A pszichés funkciók és folyamatok jellemzői

A hallássérülések egyes formái értelmi fogyatékosságot is okozhatnak, mivel felborul a gondolkodás és a nyelv közötti egyensúly.
• Gondolkodás
A süketnéma gondolkodása képi, és kifejező-eszköze a jel-nyelv. Mivel általánosított képekkel dolgozik, melyben az analízis,
szintézis, összehasonlítás, elvonatkoztatás és az általánosítás elsősorban vizuálisan történik, korlátozottá válik. Gondolkodásuk tehát
konkrét, merev, sablonos, beszűkített.
Összehasonlítva a hallók gondolkodásával, a hallássérültek gondolkodása konkrét, fejletlen, az elvonatkoztatás nehezen jön létre.
Az elvonatkoztatás azonban a fogalmi-verbális gondolkodás létrejöttével fejlődik, ez utóbbi pedig a beszédindítástól és a
beszédfejlesztéstől függ.
A demutizálás folyamatában a hallássérült a jelnyelvről lassan áttér a szónyelvre, és képi gondolkodása fogalmi verbális
gondolkodássá fejlődik. Így a szenzoriális információkat az intellektuálisak kiegészítik, lehetővé válik a tárgy lényeges
tulajdonságainak kiemelése, valamint az oksági összefüggések felállítása. Ahhoz, hogy ide fejlődjön a hallássérült gondolkodása
különböző fázisokon halad át:
a) a gondolkodás konkrét tárgyakkal és képekkel operál;
b) a gondolkodás konkrét verbális fogalmakat használ;
c) a gondolkodás absztrakt fogalmakat és relációs rendszereket használ, melyek lehetővé teszik a gondolatok kidolgozását.
A gondolkodás és a beszéd fejlődése nagymértékben függ attól, hogy a hallássérült a demutizálás melyik szakaszában van,
mennyire sajátította el a szó nyelvet.

A demutizálás szakaszai:
a. A demutizálás előtti szakasz, melyben a gondolkodás és a nyelv főleg képi;
b. A demutizálás kezdeti szakasza - a gondolkodás és a beszéd még mindig főleg képi, de már megjelennek a szavak is;
c. Az előrehaladott demutizálás, melyben a gondolkodás és a beszéd egyre jobban hasonlít a hallókéhoz.
A gondolkodás és a beszéd fejlődése pozitívan befolyásolja a teljes pszichikus fejlődést.
• Képzetek
A süketeknél a képzet a fogalommal analóg, de nem egyenlő vele. Az általánosított képzet, tartalommal tölti ki a szenzoriális és a
szenzoromotoros tükrözéseket. A hallássérültek természetes sajátossága, hogy képzeteikben a vizuális és motoros jegyek
dominálnak. A megismerés szenzoriális szintjére (érzetek és percepciók) a jelnyelv és az általános képzetek nyomják rá bélyegüket.
• Emlékezet
Érzelmi és motoros emlékezetük jellemzői megegyeznek a hallókéival, sőt bizonyos tekintetben még fejlettebb is. A kognitív-
verbális emlékezet viszont lassabban alakul ki, a beszédtanulással párhuzamosan fejlődik.
• Képzelet
A hallássérültek képzeletében a vizuális, motoros elemek dominálnak. A hallássérült is képes az előzetes ismeretek, gondolatok,
érzetek és percepciók alapján új képzeteket létrehozni.
• Racionális gondolkodás
A demutizálás kezdetén ítéleteik és racionális gondolkodásuk képek, és részben szavak alapján működik. A hallássérült, de beszélő
személy pedig főleg szavakat és részben képeket használ. A motoros és orális tanulás a nevelés teljes folyamatát kíséri. A
demutizálás során illetve a nagyothallók beszédfejlesztése során folyamatosan bővül a szókincs, javul a kiejtés, így a tanult szavak
egyre gyakrabban helyettesítik a gesztusokat. A hallássérülés azonban továbbra is meghatározza a kifejezésmódot, a beszéd
16
minősége nem éri el a hallókét, az intonáció, ritmus, artikuláció zavarai fennmaradnak, és befolyásolják a beszéd érthetőségét.
• Beszéd, nyelv és érzelmek
A szónyelv és a jelnyelv szoros kapcsolatban áll, fejlődésüktől függ a kommunikációs képesség kialakulása, mely a hallók
társadalmába való beilleszkedés feltétele. A jelnyelv használata azonban a társadalomba való beilleszkedés gátja is lehet.
Ha a korai életévekben elsajátítja a jelnyelvet, akkor a jelnyelvhasználatról egyenesen az írásra tér át, anélkül, hogy a szónyelvet
használná. Ezért a hallássérült gyermek korai nevelésében a bilingvizmust kell előnyben részesíteni, vagyis a jelnyelvet és a szó
nyelvet párhuzamosan kell tanítanunk. Már a korai nevelés során is biztosítanunk kell a hatékony kommunikációt a gyermek és
környezete között.
A szónyelv globális szintje, az írás és olvasás szintje nagyon alacsony azoknál, akik kizárólag az orális módszert alkalmazzák. A
korai nevelésben az orális módszer kizárólagos alkalmazása megfosztja a gyermeket a reális kommunikációtól, mivel szónyelve
nincs kellőképpen kialakulva.
A szónyelv fejlesztésének követelményei:
• A gyermeket halló és beszélő környezetbe helyezzük (bölcsőde, óvoda, iskola);
• Be kell vezetnünk auditív módszereket a nevelésbe;
• Párhuzamosan fejlesztenünk kell a szájról olvasási képességet és a vizuális percepciót;
• A korai nevelésben használnunk kell a jelnyelvet is, mely elősegíti az érzelmek kifejezését, lehetővé teszi az erőfeszítés
nélküli információszerzést, a szociális beilleszkedést és az általános pszichés fejlődést stb.
A jelnyelv túlzott használata a szónyelv elsajátítását gátolja. A felnőtt hallássérültek akkor fejlődnek a legjobban, ha két
közösséghez is tartozhatnak: a hallókéhoz és a hallássérültekéhez egyaránt. Az oralizmust illetve a kétnyelvűséget is mérlegelnünk
kell.
Az orális módszer sikeres alkalmazásának feltételei:
• A kommunikáció vágyának felkeltése és szükségességének megtapasztaltatása, a kinesztetikus észlelés fejlesztése
(tapogatás, vibráció, légzés és artikulációs mozgások);
• Vizuális észlelés fejlesztése (testmozgások, mimika, szájmozgások utánzása stb.);
• A hallókészülék segítségével az auditív észlelés fejlesztése; érzelmi kapcsolatok kialakítása;
• A figyelem, emlékezet fejlesztése játékokkal, szerepjátékkal, rajzzal és sétákkal.
A kezek mozgása kiegészítheti a verbális kifejezés nehézségeit. Az egyedfejlődés során az első szavak megjelenése valamint a
szimbolikus gesztusok használata között korrelációt állapítottak meg. A gesztusok nagyon korai életkoroktól kísérik a beszédet.
Vannak olyan gesztusok, melyek a jelentést hangsúlyozzák (szimbolikus, bemutató, figuratív gesztusok) és vannak olyanok, melyek
a kommunikáció integrálását (ritmus, hangerő, hanglejtés) szolgálják. Ugyanakkor a gesztus kifejezi a beszélő lelkiállapotát is.
Tehát a gesztus, a kézmozgás kifejezi és tükrözi az érzelmeket, a feladatban való részvételt, az önbizalmat, a feszültségszintet.

3. A LÁTÁSSÉRÜLÉS

3.1. A látássérültek pszichológiájának (tiflopszichológia) kérdésköre

• A tiflopszichológia a gyógypedagógia egyik ága, tárgya a látássérültek fejlődésének törvényszerűségei, sajátosságai,
oktatásuk és nevelésük, a rehabilitációban és a szociális integráció elősegítésében alkalmazott eljárások és módszerek
tudományos megalapozása.
A látássérülés a viselkedés kiegyensúlyozatlanságát eredményezi, mely negatívan hat a személy és környezete közti kapcsolatra. A
veleszületett látássérültek, habár a kapcsolatteremtési nehézségeik vannak, kevesebb belső feszültséggel küzdenek, mint azok,
akiknél a sérülés később (betegség, baleset) következett be. Ez utóbbiak sokkal intenzívebben élik meg látásvesztésüket, a sérüléssel
kapcsolatos gondolatok egész életüket meghatározzák.
Fontos egy olyan környezet létrehozása, mely biztonságos a sérült számára, mely elfogadó vele szemben ahhoz, hogy
személyiségfejlődésük minél zavartalanabb legyen, képesek legyenek integrálódni a közösségbe.
• A tiflopszichológia nemcsak a teljes vakság állapotát tanulmányozza, hanem a látásveszteség különböző súlyossági formáit
a nagyon enyhe gyengénlátástól, a súlyos gyengénlátás és a gyakorlati vakság állapotát is.
• A tiflológia, és ágai: a tiflopszichológia és a tiflopedagógia a gyógypedagógia tudományához tartozik, a látássérültek
sajátosságait, fejlődésmenetét, gondolkodásuk és személyiségük alakulását, a tevékenységük szervezését tanulmányozza.
Ugyanakkor kutatja azokat a nevelési, oktatási, rehabilitációs módszereket, melyekkel a látássérülteket fel lehet készíteni
az életre.
• Ezért a tiflopszichológiából kivált a tiflometodika, mint különálló tudományág, melynek célja az iskolai programban
szereplő tantárgyak speciális módszertanának a kidolgozása.
• Ugyancsak a tiflopszichológiából vált ki a tiflotechnika, mely a különböző oktatási segédeszközök gyakorlati
kivitelezésével foglalkozik, valamint az eszközök használatának elméleti megalapozását is felvállalja.
• A tiflológia szó etimológiája (görög eredetű tifos = vak és logos = tudomány) is rámutat arra, hogy ez egy jól körülhatárolt
terület, melyben a szakemberek figyelme nemcsak a vakokra, hanem a gyengénlátókra is kiterjed. A látássérültekkel való
munkában figyelembe kell tehát venni a fogyatékosság típusát és súlyosságát. Különböző speciális módszereket dolgoztak

17
 ki vakok számára, a látásmaradványokkal rendelkezők számára vagy a centrális látássérültek számára, akiknek
látásélessége 0,05 -0,2 (gyengénlátók)..

3.2. A látássérülések etiológiája és osztályozása

Nincsenek olyan különleges tényezők, melyek vagy a teljes, vagy részleges látásveszteséget előidéznék, ezért a gyengénlátás és a
vakság okait nem lehet külön-külön tárgyalni
A látássérülés leggyakoribb és legismertebb okai és formái:
• A fénytörési zavarok (ametrópiák)
A retinán kialakuló normális kép kialakulása két fő összetevőtől függ:
- elsősorban a szem fénytörési képességétől,
- másodsorban pedig a fénytörési közegek tökéletes transzparenciájától.
Ebből következik, hogy a retinán kialakuló kép akkor lesz helyes és megfelelő, ha a szemgolyó szerkezete normális. A normális
fénytörési képességgel bíró szemet nevezik emetróp szemnek, a fénytörési zavarok gyűjtőneve pedig az ametrópiák. A normális
működés a külső és belső tényezők egységéből adódik.
• Három típusú ametrópiát különítünk el:
a). Miópia
A rövidlátó szemen morfofunkcionális rendellenességeket tapasztalunk, melynek következtében a fénysugarak a retina előtt
találkoznak, a retinán keletkező kép homályos lesz.
A rövidlátó élesen látja a közeli tárgyakat, ezeknek a képe pontosan a retinán alakul ki, a távoli tárgyak viszont elmosódnak. A
rövidlátást konkáv lencsével lehet korrigálni (mínusszal jelölik).
A rövidlátás két típusát különítjük el:
- Iskolai rövidlátás
Lassú látásromlás jellemzi, mely 20-21 éves korig tart, addig, amíg a szervezet fejlődésben van. Ez a fajta rövidlátás nem haladja
meg a 6 - 10 dioptriát.
Az iskolai rövidlátás megnevezés onnan származik, hogy azok a tevékenységek, melyek pontos, közelre néző optikai erőfeszítést
kívánnak, mint például az órás, betűszedő vagy az iskolai tevékenységek (olvasás, másolás, ha az osztályterem nem kellően
megvilágított) károsan hatnak a rövidlátásra.
A rövidlátás optikai korrekciója teljesen megvalósítható, szükséges és kötelező, mert ez által meg lehet előzni a másodlagos
sérülések kialakulását: (például fizikai deformitások kialakulását hátgerincferdülés). Korrekció hiányában hibás attitűdök, szegényes
percepciós kép és hibás vizuális reprezentációk keletkeznek, melyek növelik a munkahelyi vagy a közlekedési balesetek
előfordulásának lehetőségét.
- Erős, progresszív rövidlátás
Ez egy súlyos rendellenesség, mivel progresszív jellegű, gyakran romlik a szem 15-40 dioptriáig. Az ilyen súlyos rövidlátást csak
részben lehet korrigálni. Gyakran társul hozzá a retina sorvadása, bevérzése vagy leválása.
Prognózisa nem valami bíztató, egyik vezető oka a súlyos gyengénlátásnak és a vakságnak. Ezek a komplikációk a szemgolyó
növekedésének tulajdoníthatók, mely a szem szöveteinek vékonyodását és dezorganizálódását okozza. A progresszív rövidlátás
általában az örökletes hajlam és a favorizáló környezeti tényezők kölcsönhatásának eredményeként jelentkezik.
A rövidlátó gyermeket meg kell óvni a vizuális erőfeszítésektől. A fizikai erőfeszítést is kerülnie kell (például súlyemelés), mivel ez
retinaleválást okozhat.
b). Hipermetrópia
A fénytörési képesség csökkentett vagy a szemtengely rövidebb a normálisnál, ezért a fénysugarak a retina mögött találkoznak, a
retinán keletkező kép, tehát homályos. A távoli tárgyakat világosabban, míg a közelieket homályosan látja. Optikai korrekciója
konvex (plusszal jelölt) lencsével lehetséges. Az optikai korrekció azokban az esetekben is javasolt, ha a latens távollátáshoz
kancsalság is társul.
c). Az asztigmatizmus
A szaruhártya rendellenes szerkezete okozza, melynek fénytörési képessége tengelyenként változó. Eredményeképpen a retinán
keletkező kép torzzá válik (a pontot vesszőnek, a kört ellipszisnek láthatja).

3.3. A látássérültek pszichés fejlődése

A látássérültek pszichológiai fejlődése viszonylag normális, ha csak a látássérült személy nem kerül olyan környezetbe, mely
ellenségesen kezeli fogyatékossága miatt.
• Észlelés
A gyengénlátóknál a vizuális ingerek feltérképezésének beindulása, szervezése zavart, a normális látásúakétól eltérő sajátosságokat
mutat.
Az aliglátóknál a percepciós kép szegényes, hiányos és hibás jellege erőteljesebbé válik, ezért a percepciós sémák nem vesznek
részt közvetlenül a reprezentációk létrehozásában és a komplex képek felidézésében.
A komplex képek felidézésének nehézsége miatt a mentális teljesítmény csökkentett, ezért a gondolkodás fejlődése és a
gondolkodási műveletek kialakulása megkésik.
Egész sor eljárás létezik, melyek a kompenzációra alapozva a vizuális észlelés gyakorlását, tökéletesítését és fejlesztését szolgálják.
Ezek főleg akkor hasznosak, ha más észlelési módozatokkal együtt alkalmazzuk, például a taktilis kinesztéziás észleléssel, és minél
18
gyakrabban idéztetjük fel a személy előzetes optikus tapasztalatait.
• Képzetek
A képzetek jellemzői attól függnek, hogy mikor következett be és milyen típusú a látássérülés.
Ha a látássérülés veleszületett, akkor nincsenek vizuális képzeteik. Ezek akkor sem maradnak meg, ha a látássérülés 3-4 éves kor
előtt következik be. A 4 éves kor után bekövetkező látásvesztés esetében megőrződnek bizonyos vizuális képzetek, melyeknek
óriási szerepe lesz a pszichológiai fejlődésben és annak sajátosságaiban. Minél később következik be a sérülés, annál világosabbak a
vizuális képzetek és képek, és annál nagyobb számban vannak jelen.
A veleszületett látássérültek képzetei főleg az auditív észlelésre alapoznak. A később bekövetkező vakság vagy a gyengénlátás
eseteiben fennmaradnak mentális képek, melyeket verbálisan lehet megerősíteni. A vakok téri képzetei a tárgyak taktilis
kinesztetikus megismerése alapján alakulnak ki.
• Gondolkodás
A gondolkodás fejlődése azért marad el a normálistól, mert viszonylag kevés kép alapján fejlődik a nyelv és a kommunikáció. Ez az
eltolódás természetesen a beszéd javára történik, mivel a látássérült az észlelt képeket nehezen tudja felidézni. Ez a jelenség a
gondolkodást csak részben serkenti, a szavaknak nincs valós, tapasztalati alapja, ezért az elvonatkoztatás és az általánosítás is
nehezített. A vizuális analízis és szintézis is zavart, mely még hangsúlyosabbá válik, ha esetleg értelmi fogyatékosság is társul a
látássérüléshez.
Többnyire nehézségekbe ütközik a gondolkodási műveletek elsajátítása is. A gondolkodás és a beszéd az objektív valóság
szenzoriális adataira támaszkodik, ezek alapján jönnek létre a fogalmak, döntések, ítéletek.
A vakoknál a szenzoros adatok hiányosságai eltérést hoznak létre az absztrakt és a konkrét megismerés között. Ennek következtében
a vakok szókincse gyorsan bővül, viszont gyakran használnak olyan szavakat, melyeknek nincs reális alapja, nem ismerik azt a
tárgyat, jelenséget, melyet megneveznek. Ez az eltérés főleg a tanítás első éveiben jellemző a vakokra. A taktilis kinesztéziás
percepciónak köszönhetően, a vakok is tárgyilagos ismerethez jutnak a letapogatott tárgyakról.
Mivel a tapasztalton alapuló tudás hiányzik, a jelenségeket és tárgyakat csak formálisan ismerik, ezért szükséges a szóbeli
utasításokat és leírásokat a poliszenzoros érzékeltetéssel összekapcsolni.
• Figyelem és emlékezet
A figyelem és az emlékezet a vakok erősségei. A figyelem relatív jól fejlett, elősegíti a nyelv megfelelő fejlődését, tehát auditív
úton irányítja a kognitív tevékenységet. A vak nem tudja olyan pontosan érzékelni hallás útján egy akadály jelenlétét, vagy egy
tárgy térbeli mozgását, mint a látó, ezért figyelmét folytonosan irányítania kell a felfogott ingerek erősségének és jelentésének
függvényében.
Az emlékezetük nagyon jól fejlett, és mivel állandóan erre kell támaszkodnia, az állandó gyakorlás tovább fejleszti azt. A
felhalmozott információ mennyiségből sokkal többet tudnak aktualizálni, mint a látók, tehát emlékezetük hatékonyabb a látókénál.

3.4. A Braille írás - olvasás

• A gyengénlátók, kivéve a progresszív látássérülésben szenvedők, akik előbb-utóbb teljesen megvakulnak, képesek
megtanulni a síkírást (fekete-fehér). Ehhez azonban speciális segédeszközökre van szükségük: például az asztal dőlés
szögének megváltoztatására annak érdekében, hogy a fényviszonyok jobbak legyenek, a teremben biztosítani kell a
megfelelő megvilágítást, lehetőleg természetes fényt, valamint szükség lehet speciális nagyvonalközű füzetekre és nagyobb
betűkarakterekkel írott könyvekre.
• A vakok speciális írás-olvasás-rendszert használnak, amelyben vezető csatorna a taktilis-kinesztetikus észlelés. A
vakok számára is hozzáférhető írásmód kitalálása már a legrégebbi időkben is foglalkoztatta a szakembereket. A legelején
bogokat használtak 1 - másfél méter hosszú zsinóron és a köztük levő távolság, a vastagságuk, a kötésmód
(tengerészcsomó - kb 30 fajta létezik) által nyertek jelentést: betűket, szavakat szimbolizáltak. Használták még a domború
írást palatáblára, vagy köveket helyeztek el homokos ládába, melyek betűket szimbolizáltak.
• Mindezen írásmódok korlátoltak voltak. 1909-ben Louis Braille, aki egy baleset következtében megvakult, pontokból
kidolgozott egy logikus betű és jelrendszert. Braille ábécéje 76 különböző jelből áll, mindenik 1-6 pontból áll. A
pontok magassága 1 mm és a közöttük levő távolság 2,5 mm (a pont közepétől számolva). Érdekes, hogy Braille, bár nem
volt pszichológus, ezekkel a méretekkel betartotta a taktilis érzékenység küszöbértékeit. Saját ábécéjét tökéletesítve eljutott
64 kombinációig, a 6 pont helyzetét változtatva megalkotta a 64 relief pontból álló pontábécéjét. Ez az ábécé
ugyanolyan grafikus kifejezési lehetőséget biztosít, mint a síkírás.
• A Braille rendszer elsajátításában négy analizátor vesz részt: az-auditív, a verbális-kinesztetikus, a taktilis és a
kinesztetikus.
Az auditív analizátor segítségével valósítható meg a fonetikai diszkrimináció és a helyes hangképzés. A verbális kinesztetikus
analizátor segítségével valósítható meg a szavak hangokra bontása és ezek szemantikus egységként való megértése, ezáltal
lehetővé válik a szó leírása, grafémákká alakítása, mely a taktilis, és kinesztetikus analizátor segítségével lehetséges. Az ábécé, az
írásjelek és a számok a hat pont kombinációjából alakíthatók ki, a pontozótábla minden cellájába egy karakter írható.Ez az ábécé a
tizedek elvére épül.
Az első tized a-tól j-ig terjedő betűket foglalja magába. Ezeket a betűket az 1, 2, 3, 4 és 5-ös pontokból kombináljuk.
a = 1 pont, b = 1 és 2 pont , c = 1 és 4 pont, d = 1, 4 és 5 pont, e = 1 és 5 pont , f = 1, 2 és 4 pont , g = 1, 2, 4 és 5 pont , h = 1, 2 és 5
pont, i = 2 és 4 pont , j = 2, 4 és 5 pont
19
A második tized a k - t betűket tartalmazza, ezek azonosak az első tized betűivel, melyekhez hozzáadjuk a hármas pontot.
k = a + 3 (vagy 1 + 3) , l = b + 3 ( vagy 1, 4 + 3), m = c + 3 (vagy 1, 4 + 3) stb.
A harmadik tized az u - z betűket tartalmazza. Ezeket a betűket úgy alkotjuk meg, hogy az első tized pontkombinációihoz
hozzátesszük a 3-as és 6-os pontokat.
u =a.+3.+6, v = b +3.+6 stb.
A negyedik tized a nyelv-specifikus betűket tartalmazza.
A nagybetű jele 4- es és 6-os pont, melyet közvetlenül a betű után kell tenni. Az írásjeleket szintén a hat pont specifikus
kombinációi alkotják.
A számok 1 - 10-ig az első tized pontkombinációi, melyeket megelőz a számjel, melyet a 3, 4, 5, 6 -os pontok alkotnak.
A Braille írásban az írott betű nem azonos az olvasottal, hanem annak a tükörképe.
Az íráshoz egy lyukacsos táblácskát használnak. Minden kis téglalapba egy vagy hat pontot lehet a pontozóval bejelölni, és a betű a
karton másik oldalán fog kidomborodni. Jobbról balra haladó írásmód, hogy aztán balról jobbra lehessen olvasni a papír
megfordítása után. A pontozót jobb kézben fogva, a ballal követi az írást, megkeresi a következő sort. Az olvasás a jobb kéz taktilis
és kinesztéziás érzékszervével történik, a betűket a jobb kéz ujjbegye azonosítja, míg a bal kéz ellenőrző funkciót tölt be. A
gyakorlás során nő a sebesség.
A látássérültek az íráshoz használhatnak különböző technikai segédeszközöket is. Például az OPTACON vagy hasonló elv alapján
működő készüléket, mely a síkírást Braille-írássá alakítja. Ez a készülék a látható betűket tapinthatókká alakítja.

3.5. A látássérültek szocio - professzionális integrációja

Sérülésükből kifolyólag a látássérültek szükségesnek érzik a tökéletes rend megtartását, a tárgyak helye mindig jól meghatározott,
ismert, így könnyen megtalálhatóak. Fegyelmezettek, saját viselkedésüket kitűnően képesek szabályozni, nagy önkontrollal
rendelkeznek, és mindezt felhasználják ahhoz, hogy jól beilleszkedhessenek a közösségbe és alkalmazkodnak a többiekhez.
Napjainkban két irányzat létezik a látássérültek oktatására vonatkozóan:
• Az első (a régebbi) azt állítja, hogy a látássérülteket speciális módszerekkel külön osztályokban, speciális iskolában kell
nevelni, az életbe való integrációt fokozatosan lehet megvalósítani.
• A másik nézőpont a normalizációt tartja szem előtt, melyből következik integrációs jellege. E szerint a vakok nevelését a
normális gyermekek közösségében kell elkezdeni, a lehető legkorábbi életkorban.
Mindkét oktatási formát megtaláljuk a gyakorlatban. Vannak speciális iskolák és osztályok, illetve vannak inkluzív iskolák.
Hazánkban is vannak elemi és gimnáziumi osztályok, szakiskolák és technikumok a gyengénlátók és vakok számára, melyekben a
látássérültek speciális módszerekkel megfelelő képzést kaphatnak.
A látássérülteket (főleg a vakokat) speciális szakiskolákban és szakközépiskolákban valamilyen szakma gyakorlására készítik fel. A
szakmát úgy választják ki, hogy a látássérült maximális teljesítményt nyújtson, és ugyanakkor szeresse is munkáját. A leggyakoribb
mesterségek a következők: masszőr, orvosi asszisztens, bútorkészítő, telefonos, rádiótelefonos, hangszerkészítő és hangoló, seprű,
és kefekészítők, vesszőből készítenek különböző tárgyakat, karton-csomagoláskészítők, tapétázók, paplankészítők és mások. Egyre
több látássérült iratkozik be a felsőfokú tanintézetekbe, ahol látó társaikkal közösen tanulnak, és az adott területen akár kiemelkedő
teljesítményt is nyújthatnak.

3.6. A látássérültek téri és időben való tájékozódása

• A látássérülés súlyos zavarokat okoz a téri tájékozódásban, ugyanakkor a kompenzációs képességek is aktivizálódnak. A
vakokra és a súlyos gyengénlátókra nemcsak a téri tájékozódás zavarai jellemzőek, hanem jelentős ennek a
restrukturálódása is. Ez az átszerveződés azonban, nem tudja kiegyenlíteni a normális téri tájékozódást, és a látássérültnek
mindig is nehézségei lesznek ezen a téren.
• A tárgyak téri jellemzőit taktilis percepcióval ismeri meg. A téri helyzet megjegyzése és újra létrehozásának képessége,
mely a kinesztéziás és egyensúlyi érzéken alapszik, a látássérülteknél nem érintett. A nagy térben való tájékozódás, mely
általában a vizuális információkra támaszkodik, a vakoknál mélyen érintett és teljesen másképp felépített.
• A látássérültek téri tájékozódása függ a tér nagyságától és a téri tájékozódásba bevont analizátoroktól. A téri tájékozódás
rendszerszerűen működik és a különböző analizátorok együttes működése révén alakul ki.

4. A MOZGÁSSÉRÜLÉS
4.1. A mozgássérültek pszichológiájának kérdésköre
A mozgássérültek gyógypedagógiája vagy a szomatopedagógia a gyógypedagógia egyik ága, mely azoknak a személyeknek a
pszichológiáját tanulmányozza, akik szomatikusan eltérnek a normálistól és pszichológiai, szociális és szakmai téren fogyatékosok.
Más fogyatékosságtípusoktól eltérően, a mozgássérülteket gyógypedagógiai szempontból sokkal kevésbé tanulmányozták, viszont
az orvostudományban annál tudatosabb kutatások folytak ez irányban. A gyógypedagógiai elhanyagoltság azzal is magyarázható,
hogy a mozgássérültek nagyon sok esetben képesek problémamentesen beilleszkedni a normális szakmai és szociális életbe.
A mozgássérülések és a pszichomotoros zavarok nagyon változatos formát ölthetnek, súlyosságuk és kiterjedésük is különbözhet:
• A legenyhébb formái nem akadályozzák a normális életvitelt, a súlyosabbak viszont kihatással vannak a személy teljes
életére. Amikor a fogyatékosság nagyon enyhe formájú, akkor nincs szükség speciális beavatkozásra, a gyermekek minden
nehézség nélkül képesek lesznek beilleszkedni a szociálisszakmai életbe.
20
 • Zavarok jelentkeznek viszont azoknál a gyermekeknél, akiknek fogyatékossága megakadályozza az életkoruknak
megfelelő tevékenységek végzését. Számukra fontos a differenciált programok alkalmazása, melynek vannak orvosi,
gyógypedagógiai és szociális vonatkozásai, annak érdekében, hogy a gyermek megmaradt potenciálját maximálisan
kibontakoztathassa. Fel kell keltenünk érdeklődését és kedvét a tevékenység iránt, vissza kell adnunk önbizalmát, a saját
képességeibe vetett hitét, és csökkentenünk kell frusztrációját és szorongását.

4.2. A mozgássérülések kóroktana (etiológiája) és tünettana

A mozgássérülések általában, mint testi rokkantság jelentkeznek, melyek csökkentik a szervezet erejét és mobilitását. A
szervezetben külső vagy belső patológiás elváltozások keletkeznek, melyek a kiterjedése változó lehet, kiterjedhet az egész testre
vagy csak egyetlen testrészre.
Az adott csoportnak a motricitás zavarai mellett egyéb betegségei is lehetnek (légzészavarok, szívbetegség, cukorbaj stb.), melyek
tovább rontják a fizikai képességeket. Tartozhatnak ide látás vagy hallássérült személyek is.
A mozgássérülés, mint az összes többi fogyatékosság, a normálistól való eltérés, morfo-funkcionális elváltozás, mely
megbontja a fejlődés harmóniáját. A mozgássérültek intelligenciája normális, ha nincs más betegségük vagy fogyatékosságuk.
Azonban kivételes körülmények között, főleg ha környezetük nem megfelelő, személyiségük zavarttá válhat, a frusztrációjuk és a
szorongásuk nő, belső konfliktusaik és feszültségeik felerősödnek, érzékenyekké válnak.
Mindez akadályozza a környezethez való alkalmazkodásukat és a többiekkel való kapcsolatok kialakítását, ezért nehezebbé válik
szociális és szakmai integrációjuk.
A mozgás sérülését kiváltó okok
A mozgássérülésnek nagyon változatos okai lehetnek, melyek különböző mértékben hatnak a szervezetre. Különböző kritériumok
alapján lehet őket csoportosítani.
• Az első kritérium alapján feloszthatóak külső és belső okokra. A belső okokat a fejlődési folyamatok, a szomatikus,
organikus és pszichikus funkciók határozzák meg. A külső okokat pedig az életkörülmények, a környezet határozza meg.
• Egy másik kritérium szerint az okok lehetnek közvetlenek és közvetettek. A közvetlen okok a fogyatékosság valamely
elemére vonatkoznak, a közvetettek pedig valamilyen morfológiai vagy funkcionális rendellenességet hoznak létre.
Befolyásolhatják a teljes szervezetet, globális vagy totális fogyatékosságot okozva vagy egyes régiókra, tagokra
korlátozódik, lokális fogyatékosságot okozva. A sérülések súlyossága változó lehet.
• Gyakran a szerint is felosztják az okokat, hogy azok prediszpozíciók, favorizáló tényezők vagy kiváltó okok.
a. A favorizáló vagy prediszponáló tényezőket az öröklődés határozza meg. A leszármazottak általában a felmenő
ági és oldalági (testvérek, közeli rokonok) rokonokkal hasonló morfológiai és funkcionális jellemzőkkel bírnak.
• Káros hatások is, melyek a méhen belül érik a magzat szervezeté;
• A veleszületett debilitás és éretlenség, a koraszülöttség és a szülés közbeni balesetek;
• A nem megfelelő élet és higiéniai körülmények;
• Az aktív és nyugalmi periódusok szervezett váltakoztatásának hiánya;
• A nem megfelelő táplálkozási szokások;
• A nem megfelelő megvilágítás és levegőmennyiség a lakásban;
• Kényelmetlen, rossz szabású ruha;
• Túl puha ágyban való alvás, túl sok párna, melybe a test belesüpped, vagy éppen ellenkezőleg a túl kemény, kényelmetlen
ágy, mely szintén nem segíti elő a növésben levő gyermekek normális pihenését;
• A hibás életvitel, a szülői és a nevelői felügyelet, ellenőrzés hiánya.
• A krónikus betegségek a hosszú lábadozás, a műtétek, a fizikai debilitás, a krónikus zavarok (organikus és pszichés);
• Egyes szenzoriális elváltozások (különös tekintettel a látás és hallássérülésre) is, elősegíthetik a mozgássérülés
megjelenését és gyors kibontakozását.

b).A kiváltó tényezők, a méhen belül hatnak és két csoportba sorolhatóak:

• Az első csoportba azok tartoznak, melyek a test rendellenes fejlődését okozzák. Ez megnyilvánulhat akár egyes
testrészek fejlődésének elmaradásában, vagy hiányában is. Ilyen zavarokat okozhatnak a krónikus gyulladások (szifilisz, malária,
tuberkulózis), lassú mérgezések (alkoholizmus, gyógyszerek, radioaktív szerek), endokrin vagy neuro-pszichológiai zavarok,
alultápláltság vagy vitaminhiány, a vérkeringés betegségei és mások.
• A második csoportba a környezeti károsító tényezők tartoznak.
- Azok a tényezők, melyek a magzatra az anya szervezetén keresztül hatnak: a túl alacsony vagy túl magas hőmérséklet, extrém
páratartalom, röntgensugarak, a terhes nő hasának sérülései, nem megfelelő élet és munkakörülmények, a szülők előrehaladott
életkora.
- A szülés közben ható közvetlen hatású tényezők: az anya által kifejtett túlzott erőfeszítés, traumatizáló beavatkozások, melyek
gyulladásokat, bevérzéseket okozhatnak, melyek súlyos következményekkel járnak a gyermek fejlődésére. Ugyancsak a traumákhoz
tartozik az is, ha a gyermek feje rosszul ékelődik, vagy rosszul próbálják elősegíteni a megszületését. Mindez a csontok, ízületek,
szövetek sérülését eredményezheti, de sérülhet a mellkas, a nyak és karok is, melynek súlyos következményei a felső végtag

21
működésében vagy szerkezetében mutatkoznak meg.
- A gyermekkori károsító tényezők, melyek a szervezet fejlődését negatívan befolyásolják.
- A morfológiai vagy funkcionális elváltozásokat okozó betegségek és balesetek. Ezek közül a leggyakoribbak a helyváltoztató
készüléket érintik (csontok, ízületek, izmok, idegek).
- A csontváz, mely a test legfontosabb támasztószerkezete, asszimetriája miatt vagy elemeinek elváltozása miatt a fogyatékosság
gyakori okává válhat. A rosszul összeforrt törések, az osteomielitisz, a csont-tuberkulózis és más roncsolódáshoz vezető csont-
betegségek, állnak a legsúlyosabb rokkantságok hátterében.
- Az ízületek túl nagy vagy csökkentett mozgékonysága, is kiválthat morfológiai vagy funkcionális sérüléseket, különösképpen a
motoros elemek koordinációjának képességét csökkentik.
- A tartás rendellenességek, melyek hátgerincferdüléseket (cifózis, lordózis, szkoliózis, kerek, púpos hát) okozhatnak.
- Az izmok szerkezetének vagy működésének patológiás elváltozásai is okozhatnak mozgássérülést: az izom-tömeg csökkenése, az
izomerő és tónus csökkenése (atóniák vagy hipotóniák); az izomtónus fokozódása (görcsök, merevség stb.). Ezek a formák a
központi idegrendszer fáradása nyomán keletkeznek, ilyen esetekben az agykéreg ellenőrző képessége csökken, mely nem
megfelelő tartáshoz vezethet.
- A neuromuszkuláris betegségeket a poliomielitisz, agyhártya és agyvelőgyulladás okozhatja, melyek nagyon gyakori tényezők a
rokkantság kóroktanában.
- A metabolizmus és hormon-zavarok, égési sebek és hegek, sorvadások, kalcium lerakódás , izomsorvadás, progresszív
izomleépülés.

4.3. A mozgássérültek osztályozása

A mozgássérülésnek két nagy csoportját különítjük el:
1. morfológiai vagy strukturális,
2. funkcionális vagy működéses.
Egyiket is, másikat is további alcsoportokra lehet osztani attól függően, hogy a sérülés mennyire súlyos, illetve mekkora kiterjedésű:
1. globális (általános, átfogó),
2. részleges (regionális vagy lokális).
1. A globális morfológiai rendellenességek alcsoportjára jellemző sajátosságok:
• Növekedési zavarok
- Növekedési elégtelenség, törpenövés (nagyon alacsony termet) vagy gigantizmus (nagyon magas termet, túlméretezettség),
- Diszharmóniák (magas és sovány vagy alacsony és kövér), aránytalanságok (hosszúság, magasság és térfogat között; a fej és törzs
között).
• Táplálkozási zavarok
- Az elhízás (vastag, túl sok zsírszövet) és a fizikai debilitás (szomatikus alulfejlettség, mely táplálkozási zavarokkal társul).
• Tartászavarok
- Melyeket okozhatja a globális tartó-rendszer elégtelensége, merevsége (fokozott tónus), a globális tartó-rendszer asszimetriája (a
csontváz és az ízületek asszimetrikus helyzete).
• Bőr-rendellenességek
- Lehet sápadt, lilás színű (cianotikus), száraz vagy nedves tapintású, megjelenhetnek különböző foltok, hegek vagy ekcémák, vagy
az egész testfelület lehet nagyon szőrős.
• Izmok rendellenességei
- Rendelkezhet közepes, csökkentett vagy erősen csökkentett, normális, fokozott vagy elégtelen izomtónussal.
• Csontok rendellenességei
- Lehetnek vékonyak vagy vastagok, hosszúak vagy rövidek, jelen lehetnek traumák maradvány tünetei, rachitizmus stb.
• Ízületi rendellenességek
- Lehetnek deformáltak, jellemezheti a csökkentett vagy túlzott mozgékonyság.
2. A részleges morfológiai fogyatékosság alcsoportjára jellemző sajátosságok:
• A fej, az arc és a nyak rendellenességei
- Makrocephália (túl nagy fej) vagy. mikrocephália (túl kicsi fej);
- Hidrocephália (nagyon nagy, sajátos bőrszínű fej; vízfej), asszimetriákkal;
- Ovális, hosszúkás vagy lapított, asszimetrikus, deformált, heges arc, melyen megjelenhetnek bénulások, a szem rendellenességei
(kancsalság, táskás vagy túl közel álló szemek), az orr és fül rendellenességei, fogsor-rendellenességek, boltíves szájpad;
- A nyak lehet túl hosszú vagy túl rövid, vékony vagy vastag, ferde vagy asszimetrikus.
• A törzs rendellenességei
- A mellkas lehet túl hosszú vagy túl rövid, keskeny vagy széles, horpadt, lapos, az alapnál vagy a tetőn szélesedő, asszimetrikus,
rachitikus jellegű, elkeskenyedő (a mell fölött vagy alatt), a mellcsont tölcsér vagy taraj alakú;
- a has előreugorhat, lehet kétlebenyes, lehet feszes vagy laza, ruganyos stb., megjelenhet sérv vagy hasizomrepedés;
- A hát lehet egyenes, kototikus, lordotikus, szkoliotikus, púpos vagy asszimetrikus;
- A gerincoszlop - a humán “tartóoszlop” vagy a humán vertikális tengely sok módosulást szenvedhet azáltal, hogy a fiziológiai
görbületei hangsúlyosabbakká válnak;

22
- A vállak asszimetriája;
- A medence asszimetriája, lehet széles vagy keskeny, oldalra hajló, nem megfelelő szintű (előre és lefele eső, előre és felfele álló,
hátrafele álló).
• A felső végtagok rendellenességei
- Teljesen egyenlőtlenek (hosszúságban és vastagságban);
- Asszimetrikusak, rendellenesek (frontális síkban vagy keresztirányban);
- Előreállók vagy hátramaradottak;
- Lehetnek hajlítottak vagy nyújtottak, a törzshöz simulók vagy attól elállók;
- Lehetnek túl hosszúak vagy túl vékonyak;
- Elernyedtek vagy merevek, szúrósak, befelé vagy kifelé görbültek, asszimetrikusak;
- A könyök lehet hajlított vagy nyújtott, befelé (o alak) vagy kifelé (x alakban) hajlított alkar;
- Az alkar vastagságbeli vagy hosszúságbeli egyenlőtlenségei, görbületei, asszimetriái;
- Az ujjak veleszületett rendellenességei, nyújtottak vagy begörbítettek, eltérőek;
- A lapockák lehetnek túl közel vagy túl távol egymástól, emeltek vagy leengedettek, leragadtak vagy szétválasztottak, libbenő
mérleghez hasonlóak, asszimetrikusak.
• Az alsó végtagok rendellenességei
- Teljesek (a comb rendellenességei, mely a látványt is meghatározza); lehetnek egyenlőtlenek hosszúságban vagy vastagságban,
pozíciójuk és görbületük lehet egyenlőtlen, jelen lehetnek bénulások vagy traumák maradvány tünetei;
- Görcsök vagy morfológiai zavarok;
- Kiálló csípő (zsírszövet lerakódás); asszimetrikus csípő (veleszületett csípőficam); nem megfelelő helyzetben való merevedések
vagy csontosodások;
- A combcsont fejének deformitásai vagy görcsök;
- A térdek hajlítottak vagy túlnyújtottak, bénulás vagy trauma maradvány tünetei észlelhetőek, asszimetrikusak;
- A lábszár görbe, trauma után fennmaradt hegek láthatóak, bénulás maradvány-tünetei észlelhetőek, asszimetrikusak, hosszúságuk
vagy vastagságuk nem egyforma;
- A bokák és a lábak lehetnek asszimetrikusak, görbék (x vag o alakúak), kifele vagy befele hajlóak, üregesek, a talp
rendellenességei (kifele vagy befele lép, lúdtalp);
- A lábujjak lehetnek kalapács-alakúak (hajlottak, az ujjbegyre támaszkodóak), lehetnek ferdék, egymásracsúszottak, deformáltak, a
nagyujj kifele álló stb.
A funkcionális zavarok közül megemlítjük:
• A neuromuszkuláris rendszer zavarai
- Különböző típusú és formájú bénulások (mint a piramidális vagy extrapiramidális rendszer stb. szindrómáinak tünete);
- Atetózisos mozgások (akaratlan, ritmustalan, lassú mozgás);
- Horeoatetotikus mozgások, járás, egyensúly, koordináció, ritmus, fogászavarok stb.
• A főbb funkciók és nagyobb szervrendszer zavarai
- A légző rendszer zavarai (légzés-elégtelenség);
- A szív és érrendszer zavarai (keringési elégtelenség), melynek tünetei az ödémák, elkékülés, a gyermekek alulfejlettsége (kicsik,
vékonyak, energiahiányosak, hamar fáradnak, nem képesek fizikai erőkifejtésre);
- A tápcsatorna és a táplálkozás zavarai (előreálló has, belső szervek süllyedése, fizikai debilitás vagy obezitás stb.);
- Az endokrin rendszer zavara megnyilvánulhat növekedési és fejlődési zavarokban (hipofizális törpenövés, gigantizmus, az
endokrin rendszer és ivarszervek fejletlenségével járó elhízás stb.);
- Az érzékszervek sérülései (a látás vagy a hallássérülés létrehozhat különböző tartászavarokat, melyek különböző
hátgerincferdülésekhez vezethetnek).

5. A BESZÉDHIBÁK
5.1. A logopédia szerepe és fontossága
• Etimológiailag a logopédia kifejezés a görög logos (szó) és a paideia (nevelés) szóösszetételből származik. A logopédia szűk
értelemben a beszéd (orális és írott) nevelése, a beszédhibák javítása. Hangsúlyozottan gyakorlati jellegű tudomány, vagyis
olyan technikákat és módszereket dolgoz ki, melyek hatékonyak és a lehető legrövidebb idő alatt lehetővé teszik a beszédhibák
kijavítását.
• Modern értelemben a logopédia tágabb értelmezést kapott:
- beletartozik a beszédhibák megelőzése,
- a nyelvfejlődésben szerepet játszó pszichológiai és neuro-fiziológiai mechanizmusok elméleti tanulmányozása,
- a nyelvfejlődés objektív és szubjektív feltételeinek feltérképezése,
- a verbális kommunikáció megvalósítása és ennek fontossága az emberi személyiség kibontakozásában.
• A logopédiai tevékenységek célja:
- A személy általános pszichés fejlesztése,
- Az interperszonális kapcsolatok kialakítása vagy újraalakítása,
- A közösségbe való beilleszkedés segítése,

23
 - A személyiség fejlesztése a meglévő kompetenciái és lehetőségeinek függvényében.
Általános célok
1. A logopédia célja első sorban nevelő jellegű; hozzájárul az ember formálásához.
2. A gyermeknek segít az iskolai és az adaptációs nehézségek leküzdésében. Ebben a perspektívában egyaránt fontosak a
beszédhibák megelőzésére, illetve korrekciójára irányuló lépések. Az óvodáskorban illetve kisiskoláskorban végzett logopédiai
terápiák a leghatékonyabbak.
3. Természetesen a beszédzavarok felnőttkorban is javíthatóak (kell és lehet javítani), mivel a beszédhibák a szociális beilleszkedést
nehezítik, személyiség-zavarokhoz vezethetnek vagy megzavarhatják a személy szociális státusát.
4. Elméleti szempontból a logopédia gazdag ismeretanyaggal rendelkezik a beszéd pszichológiája és a gyógypedagógiája területéről.
Specifikus célok:
1. A kommunikáció tanulmányozása, valamint megfelelő légkör teremtése fejlesztéséhez és stimulálásához;
2. A nyelvi zavarok kialakulásának megelőzése;
3. A beszédhibák tüneteinek tanulmányozása és adekvát javításuk módszertanának kidolgozása;
4. A különböző fogyatékosságok hatásának megismerése és negatív befolyásuk megelőzése a beszédhibás személy viselkedésére és
személyiségére;
5. A logopédiai differenciáldiagnosztika és prognosztika módszertanának kidolgozása;
6. A logopédia tudományának népszerűsítése;
7. A család és az iskola felkészítése a beszédhibás gyermek elfogadására és támogatására;
8. Az érzékszervi és az értelmi fogyatékosságok azon aspektusainak tanulmányozása és megismerése, melyek a nyelv-fejlődésre
hatással vannak;
9. A logopédiai tevékenység optimizálása, mind a beszédhibák javítását, mind pedig az iskolai kudarc és viselkedészavarok
kialakulásának megelőzését illetően;
10. A beszédhibások szűrése óvodáskortól és a beszédhibák kialakulásának megelőzését illetve javítását szolgáló tevékenységek
szervezése;
11. A nyelv pszichológiájának fogalomrendszerének és elmélet-rendszerének megalkotása és kidolgozása.

5.2. A beszédhibák kóroktana (etiológiája) és osztályozása

A beszédhiba okát nem minden esetben tudjuk pontosan megállapítani, a beszédzavar vagy abnormális beszédfejlődés
hátterében legtöbbször komplex ok-csoportok állnak, melyek nemcsak a nyelv kialakulására hatnak negatívan, hanem más
pszichés funkciókra is. Következésképpen a beszédhibák megjelenése általában egy komplex folyamat eredménye, mely kifejthette
hatását a méhen belüli fejlődés során, a szülés közben vagy a születés után, a legsúlyosabb esetekben esetleg folyamatosan
mindhárom szakaszban.
A terhesség alatti okok:
- Különböző mérgezések és fertőzések, a terhes nő fertőző betegségei;
- Rh. Inkompatibilitás;
- Táplálkozási elégtelenségek;
- Mechanikus traumák (melyek a magzat szervezetének fizikai sérülését okozzák);
- A terhes nő által elszenvedett pszichés traumák, stressz, belső feszültségek, ijedségek.
A szülés közben fellépő okok:
- Elhúzódó, nehéz szülés, mely a központi idegrendszer sérüléséhez vezet;
- Aszfixia, mely az agykéreg bevérzését okozhatja;
- Különböző fizikai traumák stb
A születés utáni okok:
Számosak és sokszínűek. Négy nagy kategóriába oszthatjuk őket:
1. Organikus, szervi okok
- Lehetnek centrálisak vagy perifériásak.
- Mechanikus traumák, melyek negatívan befolyásolják a központi idegrendszer fejlődését, vagy közvetlenül hathatnak a hallásra
vagy a beszédszervekre.
- A központi idegrendszer sérüléset. Minél kiterjedtebb és minél mélyebb a sérülés, annál komplexebb zavarokat okoz, mivel így
több pszichés funkció agyi központja is érintett. Például a dobhártya sérülése a beszédészlelést és a beszédprodukció zavarát
okozza, a fogak állkapocs és arcizom rendellenességei megakadályozzák a beszédfolyamatban résztvevő elemek közötti
összehangolt működést.
- A gyulladások vagy mérgezések (kémiai anyagok, gyógyszerek, alkohol), melyek a beszédszervek neurofiziológiai szerkezetére
(organikusan vagy funkcionálisan) hatnak
- Az első életévekben bekövetkező súlyosabb betegségek (agyhártya vagy agyvelő-gyulladás) vagy gyermekbetegségek (skarlát,
rózsahimlő, mumpsz stb.) is okozhatnak centrális vagy perifériás, időszakos vagy egész életen át tartó beszédzavarokat.
2. Funkcionális, működésbeli okok
A funkcionális okokra két típusú beszédzavar vezethető vissza.
- Érintheti a szenzoriális percepciót illetve okozhat motoros zavart.
- A funkcionális okok a kiejtés bármely elemét érinthetik: kilégzés, hangképzés, artikuláció.

24
3. Pszicho-neurológiai okok
- Főleg azokra a személyekre hatnak, akiknek anatómiai-fiziológiai felépítése veleszületetten törékeny vagy patológiás.
- Ezeket az okokat találjuk az értelmi fogyatékos vagy határesetű személyeknél, azoknál, akiknek emlékezet vagy figyelemzavaruk
van,
- A látás és hallássérülteknél vagy azoknál, akiknek vizuális és auditív reprezentációjuk.
4. Pszicho-szociális okok
Viszonylag gyakran fordulnak elő, és negatív hatásuk nemcsak a nyelv fejlődésében, hanem az ember pszichés fejlődésének
egészében megmutatkozik.
- A hibás nevelési módszerek,
- A beszéd elégtelen serkentése a korai ontogenézis folyamatában,
- A gyermek beszédhibájának fenntartása, annak megerősítésével, ha a szülők (felnőttek) ezt humorosnak, aranyosnak tartják.
- A helytelen beszédmodell, melyet a gyermek utánozni fog,
- A konfliktusos, stresszelő életesemények, a túl magas követelmények.
A beszédhibák osztályozása
A logopédiában a beszédhibáknak több típusú osztályozása ismert. Ezeket a csoportokat számos kritérium alapján hozzák létre.
1. Kiejtészavarok (pöszeség, orrhangzósság, dizarthria);
2. Ritmus-zavarok és a beszéd folyékonyságának zavarai (dadogás, beszédfélelem, hadarás);
3. A hangképzés zavarai (afónia, diszfónia, fonaszténia);
4. Az írott nyelv zavarai (diszlexia-alexia és diszgráfia-agráfia);
5. Polimorf zavarok (afázia, beszédképtelenség);
6. Nyelvfejlődési zavarok (pszichogén mutizmus, szelektív mutizmus, akaratlagos mutizmus, megkésett beszédfejlődés);
7. Pszichológiai zavarok következtében létrejövő beszédzavarok (diszlogia, echolália, zsargonofáziák, stb.).

5.3. A beszédhibák tünettana

A) Artikulációs és kiejtés-zavarok
A kiejtészavarok a beszédhibák közül a leggyakoribbak, főleg óvodás és kisiskolás-korban. A beszédhibák megnyilvánulhatnak a
hangképzés, a szavak, a mondatalkotás szintjén, illetve a beszédmegértésben. Ezek a hibák gyakran megjelennek az írott nyelvben
is, mely az írás-olvasás elsajátítását nehezíti.
• A pöszeség
A beszédhibák közül a leggyakrabban előforduló zavar. Gyakorisága és a zavar komplexitása azonban életkoronként változik. A
három év alatti gyermekeknél a kiejtési hibák nem vészesek; viszont óvodáskorban ezeket már javítanunk kell azért, hogy a
beszédhiba ne rögzüljön, és ne alakuljanak ki a hibás kiejtési szokások. A három év alatti gyermekek pöszesége fiziológiai jelenség,
mivel a beszédszervek illetve a beszédért felelős agyi központok még nincsenek kellőképpen kifejlődve.
 A pöszeség tünetei:
- a hangok torzítása,
- kihagyása,
- helyettesítése
- vagy felcserélése.
A pöszeség súlyos formáiban ugyanezek a jelenségek megjelenek a szótagok, sőt a szavak szintjén is.
- Amikor az artikulációs zavar egyetlen izolált hangra korlátozódik, akkor enyhe zavarról van szó, egyszerű, részleges vagy
monomorf pöszeségnek nevezzük.
- Amikor a legtöbb hang érintett és a jelenség kiterjed a szótagokra, akkor polimorf pöszeségnek nevezzük.
- Ha minden hang, a legtöbb szótag és a szvak nagyrésze is hibásan ejtett, akkor általános vagy teljes pöszeségről beszélünk. Ez a
súlyos pöszeség-forma főleg a dizáthriára jellemző.
 A pöszeség gyakorisága és súlyossága
- Függ az adott nyelv sajátosságaitól, az etiológiai tényezőktől, más fogyatékosságokkal való társulástól és a beszédhibás egyéni
személyiségjegyeitől.
- Egyes szerzők (Sheridan) szerint az 5 évesek korosztályában levő lányoknál a pöszeség gyakorisága 26%, míg a fiúknál 34%. 8
éves korra csökken, a lányoknál 15% és a fiúk 16%-a beszédhibás.
- A pöszeség gyakorisága csökken az életkor növekedésével, mivel egyes kiejtészavarokat addigra kijavítanak.
A leggyakrabban azok a hangok érintettek, melyek a gyermek beszédében később jelennek meg: a pergő hang “r”, az affrikáták cs,
gy, c; sziszegők sz, z és susogók s, zs; a magánhanzók á, é, ú (a magyar nyelvben ö, ü). Azok a mássalhangzók, melyek a beszéd
korai szakaszában alakulnak ki ritkán érintettek: b, d, t, m, n. Mindezekhez hozzáadódnak az úgynevezett kritikus szavak, melyek
pszichés feszültséget okoznak a beszédhibás számára ezzel további nehézséget okozva a verbális kifejezésben.
A pöszeség kialakulását elősegítő tényezők:
- Beszédhibás személy utánzása;
- Kedvezőtlen nevelési környezet, mely nem segíti a beszédfejlődést;
- Az óvodás gyermek pösze beszédének megerősítése a felnőtt által (humoros), mely a hiba rögzüléséhez vezet;
- A fogak rendellenes növése,
25
- Az egyéb beszédszervi rendellenességek: ajak és szájpad hasadék, nyúlajak, farkastorok;
- Az agyi központok sérülései, nem megfelelő pszichés fejlődés;
- Hallássérülés, fonematikai hallászavar,
- Egyes szerzők (pédául M. Seeman) hangsúlyozzák a súlyos pöszeség örökletes tényezőit, melyek magyarázatául szolgálhatnak. A
beszéd rendellenességek leggyakrabban apai ágon öröklődnek, főleg, amikor mozgás-zavarokkal is társulnak. Ezeket a beszéd és
mozgás rendellenességeket a központi idegrendszer hiányosságai okozzák.
 A pöszeség leggyakrabban előforduló formája a szigmatizmus és/a paraszigmatizmus. Ezzel a jelenséggel akkor
találkozunk, amikor a torzított, felcserélt, kihagyott hangok a sziszegők vagy susogók csoportjába tartoznak: s, sz, z, zs, c, cs. Az
óvodás és kisiskolás gyermekek leggyakrabban kihagyják vagy torzítják ezeket a hangokat, a beszédhibásoknál elég gyakran jelenik
meg a helyettesítés is. A szigmatizmusnak több nyelv-specifikus formája ismeretes, melyek közül a legfontosabbak a következők:
a) Interdentális (fogközi) szigmatizmus. Ilyenkor a sziszegő és susogó hangokat úgy ejtik, hogy a nyelvet a két fogsor közé
helyezik. Gyakran jelentkezik ez a típusú selypítés fogváltáskor, mely normális esetben az új fogak megjelenésével fokozatosan
spontán módon eltűnik. Azonban, ha más rendellenességek vagy favorizáló tényezők (a nyelvizmok renyhesége) is jelen vannak,
akkor fennmaradhat.
b) A laterális szigmatizmus három féle lehet
- jobb oldali laterális szigmatizmus, amikor a levegő a jobb oldali szájzugból távozik a középhelyzet helyett;
- baloldali laterális szigmatizmus, amikor a levegő a baloldali szájzugból távozik és
- bilaterális szigmatizmus, amikor a levegő kétoldalon távozik
A laterális szigmatizmus gyakori oka a nyelvizom féloldali bénulása, ilyenkor a legérintettebb a sz hang és a sziszegők, a susogók
pedig kevésbé torzulnak.
c) Addentális szigmatizmus úgy jön létre, hogy a nyelv hegyét a fogakra támasztva képezik a hangot. Ez megakadályozza a levegő
távozását a két fogsor közötti résen, mely a normális képzésben megvalósul. Ez a forma leggyakrabban a nagyothallóknál
észlelhető, mivel a kiejtés percepciója sérül náluk. Megjelenhet akkor is, ha az állkapocs előreugrik. Ilyenkor az állkapcsok mozgása
nem kellően koordinált kiejtés közben.
d) Palatális szigmatizmus esetén a sziszegőket és susogókat úgy képezik, hogy a nyelv hegyét a szájpad felé hátrahúzzák;
e) A sztridens a sziszegő hangok túlzottan hangos képzését jelenti;
f) A nazális szigmatizmust a lágy szájpad rendellenességei okozzák. Ilyenkor a lágy szájpad nem képes szerepét betölteni, az
orrüreg felé vezető út nem záródik, így a levegő részben vagy teljesen az orrüregen át távozik. Ez a fajta szigmatizmus jelentkezik a
szájpad hasadékosoknál, azoknál, akiknél a lágy szájpad túl merev vagy azoknál, akiknek orrsövényferdülésük van.
 Egy másik nagyon gyakran előforduló pöszeség-forma a rotacizmus és a pararotacizmus, mely az r hang torzítását, ki
hagyását vagy helyettesítését jelenti.
A rotacizmus és pararotacizmus okai:
- A r hang a gyermek beszédében általában a sziszegők és susogók után jelenik meg. Helyes képzése a fonoartikulációs rendszer
adott fejlettségi szintjét és nagyon finom mozgáskoordinációs képességet feltételez. Ezen oknál fogva a három év alatti gyermekek
többsége még nem képes a r hang képzésére, leggyakrabban l hanggal helyettesítik, ritkábban d, h vagy v-vel. Ezek a jelenségek
fennmaradhatnak a későbbi életkorokban is.
- A nyelv anatómiai vagy funkcionális rendellenessége - mint például, a mikro- vagy makroglosszia, a nyelvfék lehet túl rövid vagy
túl hosszú, sérülhet a nyelvizom, akárcsak az abszolút és a fonematikai hallás.
- A gyermek a környezetében levő hibás modellt utánozza.
- A beszédhibának lehetnek pszichoszociális vagy kuturális okai is.
A leggyakrabban előforduló rotacizmus formák a következők:
a) interdentális rotacizmus, mely akkor keletkezik, ha nyelv hegye a felső metszőfogakra támaszkodva pereg, vagy ritkábban
úgyis létrejöhet a pergés, hogy a nyelv hegye a felső ajkat érinti;
b) labiális rotacizmus estében a nyelv renyhe mozgását az ajakpergetés kompenzálja;
c) labiodentális rotacizmus akkor jön létre, ha a nyelv hegye az alsó metszőfogakat érinti és a felső ajak pereg, vagy a nyelv hegye
a felső metszőfogakat érinti, miközben az alsó ajak pereg;
d) nyelvhegyi rotacizmust úgy lehet felismerni, hogy a kiejtés pillanatában a nyelv a fogmederhez tapad, mely megakadályozza a
kellő pergetést, vibrációt;
e) veláris rotacizmus, nem a nyelv hegye pereg, mint a helyesen képzett hangnál, hanem a szájpad;
f) nazális rotacizmus, ha a szájpad és garatnyílás nem záródik megfelelően, ennek következtében a lágy szájpad és a garat hátsó
része rezgésbe jön, az r kivitelezése éles, stridens, nazális színezetű;
g) uvuláris rotacizmus az r képzésekor az uvula (nyelvcsap) pereg;
h) bukális (szájüregi) rotacizmus úgy jön létre, hogy a levegő a nyelv mellett, oldalt távozik, az orcákat arra kényszerítve, hogy
vibráljanak. Mindez a kiejtést kellemetlenné teszi.
 Kisebb gyakorisággal ugyan, de a többi hang artikulációja is sérülhet:
a) lamdacizmus és paralamdacizmus (az l hang hibás képzése);
b) betacizmus és parabetacizmus (a b hang hibás képzése);
c) kappacizmus és parakappacizmus (a k hang hibás képzése);
d) gammacizmus és paragammacizmus (a g hang hibás képzése);
26
 e) deltacizmus és paradeltacizmus (a d hang hibás képzése);
f) fitacizmus és parafitacizmus (az f hang hibás képzése);
g) nutacizmus és paranutacizmus (az n hang hibás képzése);
h) mutacizmus és paramutacizmus(az m hang hibás képzése);
i) vitacizmus és paravitacizmus (a v hang hibás képzése); stb.
 A magánhangzók ritkábban érintettek, és olyankor, amikor ezek ejtése is hibás, akkor súlyos pöszeséggel állunk szemben.
 Annak alapján, hogy milyen etiológiai tényezők állnak a kiejtészavar hátterében, két csoportra oszthatjuk ezeket:
organikus és funkcionális zavarokra.
• A dizárthria
A legsúlyosabb artikulációs zavar, mivel a beszédközpont és a központi idegrendszer érintettsége okozza. A pöszeség mellett
érthetetlen, elmosódott, ritmustalan beszéd jellemzi. Kísérő tünete lehet a diszfónia vagy az orrhangzósság. Ezen kívül egyéb
zavarok is tarkíthatják a képet: érzelmi, szenzoriális, értelmi, motoros vagy pszicho-szociális zavarok.
A dizárthriát, eredetéből fakadónak centrális pöszeségnek is szokták nevezni. Tüneteit tekintve egyesek hasonlítanak a
pöszeségére, csak sokkal súlyosabb formában jelentkeznek. A dizárthria leggyakrabban az értelmi fogyatékosokra jellemző
beszédhiba. A felnőtteknél könnyebben azonosítható, mint a gyermekeknél, mivel náluk a beszédközpont további romlása mellett a
beszédzavarok is súlyosbodnak.
• Az orrhangzósság
Az orrhangzósság a szájpadlás elváltozásai, vagy fejletlensége következtében alakulhat ki. Kiválthatják egyes fertőző betegségek is,
polip, a lágy szájpad tónustalansága vagy bénulása, ajak és szájpad hasadék, nagyothallás, az izmok vagy a szájpadlás
funkciózavarai, melyek megakadályozzák az orrhangok képzésekor az orrüreg felé vezető út megnyitását.
Az orrhangzósság legfontosabb tünete a hangok rezonanciájának módosulása. A beszéd összbenyomása kellemetlen, mivel az
illető személy beszéde dunnyogó.
Az orrhangzósság lehet nyílt vagy zárt:
a) A nyílt orrhangzósság esetében a levegőáramlat beszéd közben nagyrészt az orrüregen át távozik.
b) A zárt orrhangzósság akkor jelentkezik, amikor az orrhangok (m, n, ny) képzésekor a levegőáramlat a szájon át távozik,
akárcsak a szájhangoknál.
c) Az orhangzósság lehet kevert típusú is, amikor a levegőáramlat hol a szájon át, hol az orron át távozik, hol részlegesen itt vagy
ott, függetlenül a hangok képzési sajátosságaitól.
Összességében tehát a beszéd érthetősége romlik, illetve a kiejtés kellemetlenné válik. A beszédhibás tudatában van
nehézségeinek, ezért belső világa is többé-kevésbé zavarttá válik.

B) Beszédritmus zavarok, a beszéd folyékonyságának zavarai:

A beszédritmus zavarok, a beszéd folyékonyságának zavarai. Ezek sokkal súlyosabbak, mint a kiejtés-zavarok, nemcsak
megnyilvánulási formájukat, hanem a személyiségre és a viselkedésre gyakorolt negatív hatásukat tekintve is.
A dadogásra a szakemberek már a legrégebbi időkben felfigyeltek, ez felébresztette az érdeklődést a beszéd egyéb zavarai iránt is.
• A dadogás
Viszonylag súlyos beszédhiba, mely negatívan befolyásolja a beszédhibás és a környezete közötti kapcsolatokat
A dadogás tünete a szóeleji vagy szóközépi hang vagy szótag ismétlése.
Az ismétlések között szünetek vannak, de megjelenhetnek a beszédszervek szintjén görcsök, melyek megszakítják a
beszédfolyamatot, megzavarják a beszédritmust. Az első esetben klónusos dadogásról beszélünk, míg a második esetben
tónusosról.
A szótagismétlés főleg olyankor jelentkezik, ha az adott egység kiejtéséhez nagyobb erőfeszítésre van szükség (például bl, kr, szl),
vagy előfordulhat azoknál a hangoknál is, melyek az ontogenézis során később alakulnak ki, és később automatizálódnak (r, sz, s,
z).
Egyes esetekben megjelenhetnek fölöslegesen betoldott hangok vagy szótagok a beszédben, melyek a kommunikáció
folyamatában zavaróak.
Felnőtteknél és kamaszoknál megfigyelhetőek apró ravaszságok, például a beszéd közben tartott hosszú szünetek, azt az illúziót
keltik, mintha mondandójukon gondolkodnának, valójában pedig a kritikus szavakat kerülgetik és helyettesítik szinonimákkal.
A beszédszervek görcseit az ajkak enyhe mozgásai, grimaszok, az arc torzulásai, felesleges gesztusok vagy akár testi görcsök
is kísérhetik. Történhet azonban épp az ellenkezője is, jellemzője lehet az extrém merevség, a teljes szervezet gátlása.
A dadogás formájától függetlenül, sok másodlagos tünet jelenik meg, mely az idegrendszer túlfeszítettségének és görcsének
eredménye:
- neurovegetatív tünetek: az arcszín változásai, izzadás, alvászavarok,
- neuroticizmus, fokozott izgatottság,
-a légzés rövid és szaggatott, belégzésben történő beszéd.
A dadogás legsúlyosabb formái felnőttkorban vagy serdülőkorban nyilvánulnak meg. A dadogás leggyakrabban 2 - 3 éves korban
jelenik meg, általában fiziológiai vagy élettani dadogásként. Ha nincsenek favorizáló tényezők is, melyek megerősítik és
fenntartják, akkor az élettani dadogás egy idő után megszűnik.

27
Ha óvodáskorban is fennmarad, akkor már kezelni kell, mert krónikussá válhat.
A dadogás leggyakoribb okai:
- A kisgyermek, dadogó felnőttet vagy gyermeket utánoz,
- Egy vagy két idegen nyelv tanulása az anyanyelv elsajátítása előtt (bilingvizmus), mely túlzott feszültséget okozhat, mivel a
gyermek gondolati kifejezéséhez nehezebben találja meg a megfelelő szavakat, tehát a szótalálási nehézséget úgy próbálja áthidalni,
hogy bizonyos hangokat, szótagokat ismételget.
- A pszichés traumák, az érzelmek vagy sokk-hatás által kiváltott stressz, ijedtség, érzelmi elhanyagoltság, frusztráció, az
igazságtalanság-érzés.
- Légzés-zavar. Ilyenkor légzési görcsök keletkezhetnek, lehetséges, hogy a gyermek belégzés közben próbál beszélni és nem
kilégzés közben, ahogy normális lenne.
- Örökletes tényezők is, a hajlam általában apai ágon öröklődik.
- A jobbféltekei dominancia (balkezesség) vagy az átszoktatott balkezesség. Ez azzal is magyarázható, hogy a pszichológiai
folyamatok szabályozásában a két agyfélteke között alárendelő viszonyok épülnek ki; az egyik dominánssá válik, míg a másik
alárendeltté. A pszichológiai funkciók nem egyformán lokalizáltak a két agyféltekében. Vannak olyan funkciók, melyek erősen
lateralizáltak, mint például a nyelv, a zene percepciója, a fizikai én reprezentációja, a motoros műveletek (a helyváltoztató
mozgások és a tárgyak manipulációja) és vannak olyan funkciók, melyeknek a lateralitása csekélyebb, mint például a vizuális
percepció, a gondolkodási műveletek (analízis, szintézis, számolás), a figyelem, az érzelmi folyamatok. A nyelv, mint erősen
lateralizált funkció, a féltekék egyikében valósul meg: a balkezeseknél a jobb agyféltekében és a jobbkezeseknél a bal
agyféltekében. A beszélt és írott nyelv elsajátításában a bal agyféltekei dominancia nagyon fontos. Tehát, a jobbféltekei
dominancia, mely a balkezesekre jellemző, funkcionális nehézségeket eredményez, melyek beszédzavarokhoz vezethetnek. A
logopédiai vizsgálatok is megerősítik a fenti gondolatot. A balkezes gyermekeknél sokkal gyakoribbak a nyelvfejlődési
lemaradások és egyes motoros zavarok.
A dadogás kialakulásának egyik favorizáló tényezője az átmeneti jobb féltekei dominancia, vagy a lateralitás
kialakulatlansága. Ha megerősítjük a dominanciát, a gyermek egyértelműen egyik vagy másik kezét használja, akkor a dadogás is
enyhül, könnyebben kezelhetővé válik. Fontos, hogy a gyermeket ne erőltessük, ne kényszerítsük arra, hogy jobb kezét használja,
hanem a féltekei dominancia és az agyi érés döntse el, hogy melyik kezét preferálja.
• A beszédfélelem
Természetét és formáit illetően szorosan kapcsolódik a dadogáshoz. Tünetei is nagyon hasonlóak, de a beszédfélelem súlyosabb,
mint a dadogás. A dadogás súlyosbodásával kialakulhat beszédfélelem is. Ez főleg olyankor fordul elő, ha a dadogás neurotikus
eredetű, ha a beszédhiba tudatosodik, és jelenlétét a személy dramatizálja, erősen frusztráló hatásúnak éli meg.
A dadogás a hangok, szótagok és szavak ismétlésének jelensége. A beszédfélelem az ismétlések mellett megváltoztatja a beszéd
iránti attitűdöt. A beszédhibát negatív érzelmi állapotok kísérik, melyek görcsökben, grimaszokban, feszültségben és szorongásban
nyilvánul meg. A dadogó fél attól, hogy beszéd közben hibázni fog. Azoknál, akiknél van egy neurotikus hajlam, a károsító
tényezők közvetlenül is kiválthatják a beszédfélelmet. A beszédfélelem súlyosbítja az általános szorongást.
A beszédfélelem és a dadogás etiológiája közös. Az, hogy a kettő közül mikor, melyik jelentkezi, függ a személy pszichés és fizikai
állapotától, illetve attól, hogyan éli meg fogyatékosságát.
• Tahilália, hadarás
Jellemző rá a nagyon gyors beszédtempó. Gyakrabban jelenik meg neurotikusan instabil személyeknél, illetve azoknál, akik
fokozottan ingerelhetők.
• Bradilália
A tahilália ellentéte, mely nagyon lassú, vontatott beszédben nyilvánul meg, a szavak között hosszú szüneteket iktatnak be, mely
nagyon lelassítja a beszédfolyamatot.

C) Hangképzés hibák
A hangképzési hibák a beszéd dallamát, a hangerőt és a hangszínt zavarják.
• A hangszín patológiás elváltozásai
A hangszín patológiás elváltozásai általában az endokrin rendszerben történő átalakulások következményei, mely a hipofízis
megváltozott működésében valamint a szexuális hormontermelés változásaiban jelentkezik. Az endokrin zavarok közül a
legszembetűnőbb az akromegália. A gyermeknek a hangja férfiassá válik. A veleszületett beszédszervi apparátus fejletlenség
esetén a hang mutálása a szokottnál hamarabb, 8 - 11 éves korban következik be. Ennek a jelenségnek az ellenkezője a hang
változásának késése, mely a beszédnek infantilis jelleget kölcsönöz, a hang hadaróvá válik, a hangszín ugrálóvá válik.
• Rekedtség
Tünetei a hangerő és a hang kifejezőképességének elvesztése. Gyakori oka a gége megbetegedése, a légúti betegségek vagy a
hangszalag-dúcok betegségei.
A rekedtség lehet organikus eredetű, amikor a hang megvastagodik, mélyül és beszéd közben a zöngeképzés meg-megszakad, és
lehet funkcionális eredetű, mely a hangot suttogóvá, fojtottá teszi. A funkcionális rekedtség általában erős érzelmi állapotban vagy a
hang túlerőltetésekor keletkezik, mely a hangképző szervek fáradásához vezet.
• Fonaszténia és pszeudofonaszténia
Leggyakrabban funkcionális zavar. A beszédhang helytelen használata vagy a hang vagy a hangszalagok túlerőltetése váltja ki.
Főleg énekeseknél, tanároknál, szónokoknál jelentkezik. Az álfonaszténia óvodásoknál jelentkezik olyankor, amikor hangjukat
28
túlerőltetik, vagy még inkább erős érzelmi feszültség kifejeződéseként. A fonaszténiának legtöbb esetben számos pszichés kísérő
tünete van (frusztráció, bizonytalanság, félelem és szorongás), melyek fenntartják, sőt súlyosbíthatják az állapotot. A fonaszténia
bármely formája a hangerő csökkenéséhez vezet, a dallamosság elvész, a hang megszakad, kihagy, remeg, és a beszéd
fárasztja a személyt.
• Diszfónia
A gége izmainak, a hangszalagoknak részleges zavarai, illetve a szájban keletkező csomók vagy a polip váltják ki. A diszfónia
esetében a hang hamis, bitonális, monoton, nazális, köhögő, fátyolos, a hangerő csökkentett, a hangszín egyenetlen. A légzés
szabálytalanságait vagy a légzési görcsöket a csökkentett izomtónus is okozhatja, de megjelenhetnek a szorongás, érzelmek,
sokkhatás hatására is.
• Afónia
A legsúlyosabb hangképzési hiba. A gége akut vagy krónikus megbetegedése, az izmok parézise vagy gyulladása okozza. A hang
ilyenkor nem tűnik el teljesen, de suttogóvá válik, mivel a hangszálak nem rezegnek. Előbb rekedtség jelentkezik, majd az állapot
súlyosbodásával a hangerő veszít intenzitásából, lassan suttogóvá válik, majd a személy hangképzésre teljesen képtelenné
válik. Ekkor a személy feszült, izgatott lesz, súlyosabb esetben pszichés zavarok is megjelennek.

D) A polimorf zavarok
Nemcsak a kommunikációt és a környezettel való kapcsolatokat befolyásolják, hanem a személy pszichológiai fejlődésének egészét.
így az alália és az afázia a beszédmegértést és a beszédprodukciót akadályozza.
• Az alália
Az aláliát hallónémaságnak, veleszületett beszédfejlődési lemaradásnak, ismeretlen okú némaságnak is nevezzzik.
Az aláliások nem feltétlenül értelmi sérültek, habár a percepció, a gondolkodás, a képzelet, a kommunikáció és a motoros zavarok
nyilvánvalóak. Ezek a jellemzők függnek az alália típusától is.
Például a motoros alália esetében a személy érti a szavak jelentését, megjegyzi azokat, de képtelen kiejteni őket. A verbális
utasításokat követi és megmutatja a kért tárgyakat. Képes artikulátlan hangokat kiadni, képes lehet egy vagy két szótagos szavak
kiejtésére is.
A szenzoriális aláliában épp ellenkezőleg, a személy nem érti a beszédet, de képes az egyszerű szerkezetű szavak, szótagok,
hangok megismétlésére..
Kiváltó okai:
- a szülők alkoholizmusa,
- a szülők közti vérrokonság,
- a szülők betegségei közül a szifilisz, a tuberkulózis,
- a gyermek súlyos és ismételt betegségei: agyhártyagyulladás, bárányhimlő, angolkór,
- beteges félelem és félénkség,
- csökkent pszichés tónus, általános mozgásfejlődés késése vagy zavara.
• Az affázia
Mint láttuk, az alália megfosztja a személyt a beszédképesség elsajátításától. Ezzel ellentétben az afázia a verbális magatartás
kialakulása után keletkezik, nagyobb gyakorisággal felnőtteknél vagy öregeknél, mivel ők vannak jobban kitéve azoknak a
tényezőknek, melyek ennek a súlyos zavarnak okozói lehetnek. Az afázia a beszédmegértést és beszédprodukciót egyaránt
érinti, a nyelv struktúrájának mélyebb rétegeiben okoz változásokat, és komoly károkat idéz elő a beteg személyiségében.
Afáziát okozhat az agyvérzés, a központi idegrendszer sérülése. A zavar súlyossága ezeknek a sérüléseknek a súlyosságától és
kiterjedésétől függ. Habár a legszembetűnőbb változások általában a verbális megnyilvánulások területén mutatkoznak, a teljes
pszichés struktúrában számíthatunk kisebb szabálytalanságokra.
A zavar súlyossága ellenére az afázia prognózisa kedvező. Ha speciális felkészültségű logopédus kezeli, akkor a személy teljesen
rehabilitálható, megvalósítható a szociális integráció, főleg akkor, ha a zavar nem társul egyéb fogyatékosságokkal. Az afáziás
szókincse szegényessé válik. Egyetlen szó mondatszerepet kaphat, vagyis a beszéd távirati stílusúvá válik. Egyes afáziásoknál
“tudományos” beszédmodor alakul ki, melyben túltengenek a prepozíciók.
Ugyanakkor sérül a hangsúlyozás és a beszéd agrammatikussá válik.
Az afáziás beszédében sérülhetnek a verbális automatizmusok is (pl. Az automatikus felsorolások: számlálás, évszakok, a hét
napjai) és megjelennek felesleges szavak a beszédben.
Másodlagos tünetként megjelennek hanghibák, légzés-zavarok és nagyon erős érzelmek. Mindehhez legtöbbször emlékezetzavar is
társul, az afáziásoknál az emlékezeti teljesítmény csökken. A reprodukció gyengébb, mint a felismerés és tanulás.
Az auditív emlékezet gyengébb, mint a vizuális. Ezeknek a zavaroknak a súlyossága függ az afáziás személyiségétől, tanultságától,
kulturáltságától, életkorától stb.
A rehabilitáció hatékonysága is függ ezektől a tényezőktől, de főleg attól a környezettől, amelyben az afáziás él, mivel az afáziásnak
szüksége van a megértésre, szeretetre, erkölcsi és hangulati támogatásra.

E) A nyelv fejlődésének zavarai

• A szelektív mutizmus
Szelektív némaságról van szó, melyet nevezhetünk pszichés vagy akaratlagos némaságnak is. A személy teljesen vagy részlegesen
elutasítja a bizonyos személyekkel való kommunikációt. A legsúlyosabb esetekben ez az elutasítás a teljes környezetre kiterjed.
29
A némaság időszakos, bár néhány héttől, hónaptól akár évekig is eltarthat. A szelektív mutizmus általában a nagyon érzékeny
gyermekeknél jelenik meg és különböző viselkedészavarokkal társul, ez lehet: makacsság, félénkség, agresszió, ingerelhetőség. A
legtöbb esetben a fogyatékosságot nevelési hiba határozza meg, mely érzelmileg traumatizálja a gyermeket. Az erős érzelmek, a
sokk, a stressz, az ismételt kudarcélmény és frusztráció szintén kiválthat a szelektív mutizmust. Habár a gyermek nem kommunikál,
megérti a beszédet, és értelmi rendellenesség sem fedezhető fel. A kommunikáció hiányának hosszútávon azonban negatív
következményei vannak: a szókincs, a logikus és nyelvtanilag helyes kifejezésmód fejlődése elmarad, és mindez visszahat az
intelligencia fejlődésére is.
• A megkésett beszédfejlődés
Az általános beszédfejlődés megkésik vagy visszafejlődik, így a beszéd fejlettségi szintje nem éri el az életkorának megfelelő
szintet. A beszédfejlődés akadályozottsága létrejöhet az értelmi fogyatékosság, érzékszervi zavarok vagy más beszédhiba kísérő
tüneteként, de megjelenhet önálló kórképként is. A beszédfejlődés késésének jelzései a szegényes szókincs, az összefüggő, logikus,
mondatokban való kifejezésre való képtelenség. A beszéd fejletlensége sokszor kiterjed a nyelv hangtani, lexikai és nyelvtani
vonatkozásaira is. Nehezen érti mások beszédét, ami negatívan befolyásolja az általános pszichés fejlődést és a viselkedést is.
A megkésett beszédfejlődés okai:
- A központi idegrendszer hiányosságai;
- Szülés közben bekövetkező agysérülések;
- Magzati sérülések;
- Kisgyermekkori súlyos betegségek;
- A kommunikációs serkentésének hiánya kisgyermekkorban;
- A szenzoriális és értelmi fogyatékosságnak hasonló következményei és tünetei lehetnek, mivel a normális nyelvi fejlődés
akadályozottá válik.

F) A pszichés zavarok okozta beszédhibák

A pszichés összetevők közül bármelyik sérül, kihatással van a többiekre is, és ugyanolyan mértékben kihat a nyelvre is. A nyelvi
zavarok függnek a pszichés zavar súlyosságától és az adott eset etiológiájától is. A pszichés zavarok okozta beszédhibák jellemzői:
- A megfogalmazás általános rendellenességei;
- A nem megfelelő verbális kifejezésmód és a beszédértés csökkentsége;
- Gyakori a logorea jelensége, mely ugyanakkor összefüggéstelen kifejezésmóddal társul;
- Az írott nyelv zavarai , mivel az írás-olvasás nagyon pontosan tükrözi a személy személyiség-struktúráját.
- A teljes pszichés működés diszfunkciója nyomja rá a bélyegét.

5.4. A beszédhibák terápiája

A beszédhibák javítását elsősorban óvodás és kisiskoláskorban kell elkezdenünk. így megelőzhető a beszédhiba rögzülése, a nem
megfelelő artikulációs-szokások kialakulása.
Ez nem jelenti azt, hogy a beszédhibás nagyobb gyermekeket, kamaszokat vagy a felnőtteket elhanyagoljuk. Annál is inkább, mert
náluk a beszédhiba okozta belső feszültség sokkal intenzívebb, személyiségük struktúráját negatívan befolyásolja, és nehezítetté
válik az adaptív viselkedésmódok kidolgozása.
A logopédiai terápiában használható módszerek és eljárások kategóriánként különbözőek, kiválasztásuk minden esetben az egyéni
sajátosságok (a fogyatékosság típusa, súlyossága, a személy életkora, pszichés fejlődésének szintje, a beszédhiba etiológiája és
tünettana) függvénye.
A logopédiai diagnózis felállítása létfontosságú, ettől függ a személy csoportba való sorolása és bevonása a különböző logopédiai
tevékenységekbe, de a logopédiai terápia menetét és komplexitását is ez határozza meg.
A logopédiai terápiában két nagy módszerkategóriát és az ezeknek megfelelő eljárásokat használunk. Ezek közül egyesek
általánosak és minden fogyatékosság csoportban közösek, míg mások specifikusak és minden egyes esetre külön- külön
adaptálhatóak. A legtöbb esetben a módszereket kombináltan alkalmazzák. Céljuk kettős, egyenlő mértékben javítják a beszédet
és serkentik az általános pszichés tevékenységet.
Általános jellegű módszerek és eljárások
• Légzésszabályozás, a belégzés és kilégzés közti harmónia kialakítása
A levegőáramlat szabályozása szükséges ahhoz, hogy a beszédprodukció helyes és ritmikus legyen. Ez feltételezi a megfelelő
levegőáramlat kibocsátását, mellyel a hangokat, szavakat képezni tudjuk, a belégzés és kilégzés közti egyensúlyt, mely a két
folyamat ritmikus váltogatását is jelent, így működésbe hozhatóak a hangképző szervek.
Ezek kilégzés közben rezegnek. A rezgés erőssége változtatja a levegő nyomását a különböző hangok kiejtésekor. Például, a
kilégzés nyomása nagyobb a zöngétlen mássalhangzók kiejtésekor, mint a zöngéseknél. A kilégzésben résztvevő izmokat edzenünk
kell, különösen gyermekeknél, mivel ezek még nem kellőképpen fejlettek.
Másrészt viszont nagyon sok beszédhibás hajlamos a belégzésben való beszédre (és nem kilégzés közben, ahogyan az normális
lenne).
A beszédhibák esetén a légzési ritmustalanságok felerősödnek, egyes esetekben éppen ezek a ritmustalanságok határozzák meg a
beszédritmus és a beszédfolyékonyság zavarait. Például a ritmus és beszédfolyamatosság zavara esetében, megjelenik a belégzésben
való beszédre való hajlam, mely tovább súlyosbítja a beszédhibát, és a személy beszéd közben hamarabb fárad.
Az ilyen típusú zavarok prevenciójában és korrekciójában olyan gyakorlatokat lehet használni, melyek kiküszöbölik a légzési
30
rendellenességeket és növelik a légzés térfogatát és kapacitását. A legfontosabbak ezek közül a szabadban való játék, a
légzésgyakorlatok, melyekben a gyermek szabályozza a belégzés és a kilégzés hosszát, légzésmérőbe való fújás, lufi felfújása (a
mellkas kapacitásának növelése), alternatív belégzés és kilégzés orron illetve szájon át, hangok és szavak kiejtésévei összekapcsolt
légző gyakorlatok, ritmusos mondókák, versikék szavalása, szókapcsolatok olvasása stb.
E gyakorlatok célja a légzés és beszéd összehangolása, a verbális kifejezések elősegítése.
• A fonematikus hallás fejlesztése
A fonematikai hallásnak fontos szerepe van a hangok differenciálásában, a szótagok és szavak, mint nyelvi egységek
azonosításában. A fonematikai hallás zavara vagy gyengén fejlettsége a beszédészlelés zavaraihoz vezet, mely hibás artikulációhoz
vezet. A helyes kiejtés létrehozása érdekében minden személynek egyrészt össze kell hasonlítani a saját kiejtésmódját a
környezetében levőkével, másrészt pedig folyamatos önkontrollra is szüksége van, melyet saját kiejtésének hallása útján való
szabályozásával lehet megvalósítani.
A fonematikai hallás zavarai ezt a teljesítményt lehetetlenné teszik, nehezítik a verbális utánzást, és ezért megjelenhetnek a
beszédhibák.
A fonematikus hallás fejlesztése az óvodás gyermekeknél játékos formában valósul meg. Például: találd ki, ki szólított (a hang
alapján); a zörejek, beszédhangok differenciálása; állathangok utánzása és azonosítása (kígyósziszegés, a gúnár hangja stb). A
nagyobbaknál: szinonímák és paronímák differenciálása és azonosítása; ritmikus versikék szavalása; hasonló grafémák
differenciálása és ezzel egyidőbeni kiejtése (pl. b-p, m-n stb.)
A fonematikus hallás zavarai nyilvánvalóvá válnak például idegen nyelv tanulásakor, amikor a személy a helyes kiejtést nagyon
nehezen sajátítja el. Az igeden szavak diszkriminációjának gyakorlása egyúttal a fonematikai hallást is fejleszti.
• Általános és beszéd-mozgások fejlesztése
Az általános motoros képességek és különösen a pszichomotoros fejlettség nagyon fontosak a beszédprodukcióban szerepet játszó
mozgások kivitelezésében, összehangolásában. Ezért, fejlesztésük nagymértékben hozzájárul a beszédprodukció hatékonyságának
növeléséhez.
Ebből a szempontból elsősorban fontosak az általános gyakorlatok, melyek megerősítik a szervezetet (törzs, nyak, végtagok). Az is
ajánlott, hogy ezeket a gyakorlatokat légző gyakorlatokkal párosítsuk.
Az általános mozgás-gyakorlatokat a gyermekekkel játékosan kell végeztetni, így sokkal hatékonyabb a fejlesztés. Ha mindezt
adott ritmusban végeztetjük, akkor egyúttal a ritmusérzéket is fejlesztjük, mely a beszédritmusra is hat. Az általános
mozgásgyakorlatokat a beszédfejlesztéssel párhuzamosan kell végezni.
A beszédszervek mozgásának fejlesztésében ki kell térnünk az arcmozgásra, mimikai izmok fejlesztésére, a nyelvizmok, alsó
állkapocs, ajkak izmainak mozgatására. Hatékony gyakorlat például az arc alternatív felfújása, a nevetés ritmikus utánzása, a
szempillák ritmusos mozgatása, ritmusos pislogás stb. A nyelvgyakorlatok közül megemlíthetjük a következőket: a száj kinyitásával
a nyelv ritmusos kiöltögetése, a nyelv kiemelése a felsőajak fölé az orr irányába, és az alsó ajak alá az áll irányába, a nyelv
felemelése a szájpadláshoz, majd hang kiadásával leengedés (csettintés), rezgés utánzása, állathangok utánzása stb.
A labiális mozgások fejlesztése is nagyon fontos a pöszeség esetén, főleg az auditív pöszeségben (például a nagyothallók) vagy a
nyelv és ajak rendellenességek jelenlétekor. Formálhatunk tölcsér alakú nyelvet (mint az o, u ejtésekor), összeszoríthatjuk ajkunkat,
és közben erőteljesen kifújjuk a levegőt, mint a p és b hang ejtésekor, a szájzugok összehúzása és kiszélesítése (csücsörítés, nevetés)
stb.
• Személyiségfejlesztés és adaptív viselkedésmódok megerősítése
A nyelv egyik létfontosságú funkciója a szabályozó és önszabályozó funkció. A nyelvi fogyatékosságok esetében ez a funkció nem
képes érvényesülni, ezért a pszichés tevékenységek rendszerbe szervezése zavarttá válik, csökken a személy önmagába vetett hite,
feszült állapotba kerül, nyugtalanná válik, fél és aggódik azért, hogy milyen benyomást kelt a körülötte lévőkben. A súlyos
beszédzavar befolyásolja a beszédmegértést és a beszédprodukciót is, ezáltal megnehezíti a kapcsolatteremtést, és a beszédhibás
nagyon nehezen tud beilleszkedni a közösségbe. Minél súlyosabb a beszédhiba, annál inkább nő a feszültség, és a személy ezt a
jelenséget pszichésen drámaként éli meg.

6. A VISELKEDÉS ÉS MAGATARTÁSZAVAROK

6.1. A viselkedés és magatartás zavarok fogalmának körülhatárolása

Különbséget kell tennünk a viselkedés és a magatartás között, mivel ezek nem szinonimák, a jelentésük nem fedi teljesen egymást.
A viselkedés fogalomköre sokkal szélesebb, mint a magatartás fogalmáé.
Ha a viselkedést úgy tekintjük, mint a pszichés fejlődést, a személyiség alakulását és a környezet (melyben a személy él)
közötti viszony kifejeződését, akkor a viselkedészavart úgy határozhatjuk meg, mint azoktól a normáktól és humán
értékektől való eltérést, amelyet az adott társadalom tisztel.
A viselkedésbeli eltérések az inadaptációs jelenségek nagy csoportjába tartoznak Pszichológiai szempontból, a következő
területeket érinti a viselkedészavar:
• Pszichológiai érettség;
• Az éntudat és a szociális tudat szerkezete;
• A normák és a szociális kulturális értékek belsővé tétele;
• A jellem és a motivációk struktúrája;
• A szociális érettség.
31
A viselkedés az intellektuális szint, az élettapasztalatok és a tudásszint valamint a szociális szervezettség sajátosságainak és a
személyközi kapcsolatok hatékony működésének a függvénye.

6.2. A viselkedés és magatartás - zavarok okai és formái

• A belső zavarok csoportja: szorongás, hosszas frusztráció, érzelmi labilitás és depresszió, ellenségesség és az
együttműködés elutasítása, az érzelmi fejletlenség és közömbösség, vagy felfokozott feszültségek megélése. Mindez azért alakul ki,
mert tudatosítja fogyatékosságát, egyes pszichés funkciók szabályozása zavarttá válik, a tevékenységgel szemben kialakul az
ellenszenv.
Ezek, a belső szabályozás zavarának súlyosságától függően, különböző formájú és súlyosságú viselkedészavarokat okoznak, kifele
pedig különbözőképpen konkretizálódnak: instabil érzelmi reakciók (félelem, harag, düh, kontrolálhatatlan sírás vagy nevetés),
motoros nyugtalanság és rendezetlen mozgások, negativizmus és apátia, önteltség, lopás és csavargás, kegyetlenség és szexuális
zavarok.
• Veleszületett hajlamok: agyi károsodás maradványtünetei, melyek agyhártya, agyvelőgyulladás vagy traumák
következtében jöttek létre.
• Környezeti tényezők következtében kialakuló endokrin zavarok és pszichés károsodások.
A viselkedészavarok gyakorisága életkoronként változik. A viselkedészavarok gyakorisága 14 - 16 éves korban a legnagyobb.
A viselkedészavarok legszembetűnőbb formái
• A hazugság
Egyszerű viselkedészavar, mely a személyiség negatív sajátosságainak alakulását jelzi. Az életkortól függően fejlődése is változó.
Három éves korig a hazugság nem jelent személyiségzavart, hanem esetleg csak az új körülményekhez való alkalmazkodás egyik
módját, idővel, ha ismétlődik. szokássá válik, és negatív személyiségvonássá alakulhat.
• Lopás
Általában súlyosabb következményei vannak. Ennek a viselkedési zavarnak a hátterében a szorongás és frusztráltság áll. A bandába
verődő fiatalok lopása még súlyosabb tett. Gyermekkorban, kezdeti formában, a lopás úgy nyilvánul meg, hogy a gyermek
erőszakkal elveszi a másik gyermek játékszerét, a későbbiekben az óhajtott tárgyat titokban veszi el, mely gyávaságként is
értelmezhető.
• Rablás
Nagyon súlyos viselkedés-zavar. Általában a fenyegetettség motiválja, vagy erőszakos tettként jelentkezik. A helyzet nagyon
komplexé és tragikussá fokozódik, amikor a rablást egy banda követi el. Ilyenkor mindig felszínre kerülnek a diszharmonikus
személyiség jellemzői, a pszichés fejlettség akadályozottsága, melyben a döntésképesség korlátozott.
• Szökés és csavargás
A szökés és a csavargás olyan gyermekeknél fordul elő, akik introvertáltak, szorongóak, izgulékonyak illetve azoknál, akik
izgatottak, érzelmileg frusztráltak, konfliktusosak és labilisak, valamint mindazoknál, akik nem képesek beilleszkedni a közösségbe.
A csavargás súlyos viselkedészavar, mely általában más viselkedészavarokkal társul, mint a prostitúció és a szexuális perverzitás.
Az idegi alapon való kimerülés gyorsan csökkenti az intellektuális tevékenységet, mely maga után vonja az egyéb
viselkedészavarok kialakulását. Az ilyen kimerülés aszténiához vezet, mely pszichés zavarokat hoz létre: csökken az emlékezeti
tevékenység, a koncentrációs képesség és a komplex feladatok kivitelezésének képessége Ez maga után vonja a feladatok előli
menekvést is, az akadályok kerülését a velük való szembeszállás helyett.

6.3. A viselkedés és magatartás - zavarok hatása az iskolai és szocio-professzionális teljesítményre

Az iskolai illetve szakmai téren megnyilvánuló viselkedészavarok hátterében.számos tényező állhat. Ezek általában a szülők által
elkövetett nevelési hibákkal (a törődés hiánya, érzelmi közömbösség, a gyermek személyiségfejlődését nem serkentik) kezdődnek,
majd kiterjednek az iskola problémákra is (feszült iskolai környezet, a pedagógiai ráérzés hiánya, kivételezés és egyes tanulók
elbátortalanítása, ismételt iskolai kudarc). Mindez a hiányzások halmozódásához, csavargáshoz, lustasághoz és az iskolai
tevékenységekkel szembeni negatívizmushoz vezet. Általában a kognitív erőfeszítéseket elkerülik, a közösséggel szemben negatív
magatartást tanúsítanak, és mások tevékenységét zavarják. Ők ahhoz a gyermekcsoporthoz tartoznak, akik nem tudnak
alkalmazkodni az iskolai élethez. Nagy különbség van a képességek és az erőfeszítések-között, illetve ezekhez képest az oktatási
nevelési folyamat követelményei és elvárásai sokkal magasabbak. Következésképpen, az alkalmazkodás hiánya szubjektív (fizikai
és mentális valamint érzelmi fejlődéshez, jellembeli tulajdonságokhoz és temperamentum-típushoz kapcsolódóak) és objektív
(családi, iskolai-pedagógiai, kulturális, morál is, gazdasági, szociális) tényezőkkel is társulva határozza meg a tanuló és iskola
közötti egyensúlyzavart, a megfelelés hiányosságait.
A gyógypedagógia hatáskörébe tartoznak mindazon gyermekek, tanulók, akik hallássérültek, látássérültek, értelmi
fogyatékosok vagy tanulási zavarosak. Az ilyen gyermekek számára léteznek speciális intézetek vagy iskolák, és az enyhe esetek
integrálhatóak az általános iskolába. A határintelligenciájú és a tanulási zavaros gyermekek általános iskolában való oktatása
azonban sokkal nagyobb erőfeszítést jelent. Olyan feltételeket kell teremtenünk, melyek között legyőzhetik bizonyos fogalmak
elsajátításának nehézségeit, az alkalmazott módszereket állandóan lehetőségeikhez kell igazítanunk.
6 - 7 éves korban a gyermekek 8-10%-a nem iskolaérett, vagyis képtelen megfelelni a szervezett iskolai tanulás
követelményrendszerének. Ezért kialakulhatnak különböző inadaptációs zavarok:
- iskolaéretlenek (azok a gyermekek, akik lassabban fejlődnek,
32
- pszichésen és motorosan izgatottak vagy épp ellenkezőleg apatikusak,
- nehezen állnak át egyik tevékenységről a másikra és idővel,
- az ismételt kudarcélmények, melyek a feszültségek és konfliktusok forrásai, csökkentik a tanulási iránti érdeklődésüket és akár
iskolakerüléshez is vezethetnek).
Ha ezeket a zavarokat nem küszöböljük ki idejekorán, akkor ezek fokozódnak a felsőbb osztályokba lépéssel, az intellektuális
feladatok növekedésével és a tanuló egyre inkább az osztálytársai szintje alatt fog teljesíteni. A legtöbbször a határintelligenciájú
tanulóknál mutatkoznak ilyen zavarok, melyek a verbális zavaraikhoz kötődő kudarcok, a kreativitás nélküli intelligencia és az
intellektuális tevékenységeikből hiányzó eredetiség eredménye, ugyanakkor szerepet kap ebben az érzelmi és motivációs tényezők
hiánya és a csökkent tanulási képesség.
Ezek a tényezők meghatározzák az iskolai sikertelenség azon formáját, melyet szorongás vált ki. Az iskolafóbia nagymértékben
befolyásolja a gyermek személyiségének alakulását és viselkedését. A szorongás idővel domináns jellemvonássá válik,
nvugtalanságot és pánikot kelt, túlfűtött érzelmi reakciókat és érzelmi labilitást, fáradékonyságot és fejfájást okoz. Az inadaptáció
nemcsak iskolai lehet, hanem a tevékenység és az emberi kapcsolatok bármely területén megjelenhet. C. Gonnet (1968) kutatásai
három inadaptált gyermekcsoportot különít el:
1) lelki, pszichés inadaptáltak (beleértve az értelmi fogyatékosokat is)
2) fizikai inadaptáltak (beleértve az érzékszervi fogyatékosokat is)
3) szociális inadaptáltak (beleértve a pszichopatákat, bűnözőket és pszichotikusokat is).
Ha gyermekkorban hangsúlyosak az iskolai alkalmazkodási zavarok, a teljes személyiségre rányomják bélyegüket, és ekként a
viselkedészavar stabilizálódik. A társadalom általában túl késön avatkozik be ahhoz, hogy ezt a viselkedészavart megszüntesse, és
ez által rehabilitálja az egyént. Amikor a viselkedészavar valamilyen más fogyatékossághoz társul vagy valamilyen más
fogyatékosság áll a hátterében, akkor sokkal súlyosabb és sokkal nehezebb kiküszöbölni azt. Ez az oka annak, hogy a
viselkedészavarok más és más formát öltenek a hallássérülteknél, látássérülteknél, mozgássérülteknél és különösen az értelmi
fogyatékosoknál.

6.4. A viselkedés és magatartás - zavarok prevenciója, a viselkedés és magatartászavarosok nevelése és szociális integrációja
A viselkedészavarok megelőzésében használt gyógypedagógiai beavatkozás módozatai a korai életkorokban nagyon fontosak, mivel
elősegítik a gyermeki személyiség harmonikus fejlődését, és a későbbiekben sok kellemetlenségtől megkímélik.
Amennyiben a magatartászavar már megnyilvánul, akkor a lehető leghamarabb be kell avatkoznunk. Olyan nevelési módszereket
alkalmazhatunk, melyek rehabilitációs-korrektív jellegűek, annak érdekében, hogy a zavar ne váljon krónikussá. Mindkét esetben a
család mellett az óvónőnek, tanítónak van jelentős szerepe. A nevelési folyamat szakaszait a személy egyéni pszichológiai
sajátosságaihoz, életkorához kell igazítanunk és mindig következetes pedagógiai lépéseket jelent. Ezzel egyidejűleg a gyermeket be
kell vonnunk olyan tevékenységekbe, melyekben kibontakozhat, kifejezheti önmagát. Az első szakaszban kialakítjuk a közösségben
a megfelelő légkört, főleg az érzelmi-motivációs tényezők fontosságát emeljük ki, ezáltal fejlesztjük a gyermekek érzékenységét, a
tanulással és a közösséggel szembeni magatartását.

V. FEJEZET
A GYÓGYPEDAGÓGIA HATÁRTERÜLETI PROBLÉMÁI

A) AZ ISKOLAI TELJESÍTMÉYZAVAROK
A tanulási kudarcok általában valamilyen speciális tanulási nehézség következtében lépnek fel.
 A speciális tanulási nehézség meghatározó jellemzői:
• Váratlan és meghatározhatatlan állapot;
• Olyan gyerekeknél fordul elő, akiknek az intelligenciája átlagos vagy magasabb;
• A tanulás egy vagy több területén jelentős lemaradást mutatnak.
A tanulási nehézség fogalma viszonylag új keletű 1962–ben Samuel Kirk használta először a ,,learning disability” (tanulási
képtelenség) kifejezést.
 A tanulási nehézséget két csoportba osztjuk:

1. Az elsődleges teljesítményzavarok
Ezek közé tartozik a konkrét képesség zavara következményeképpen kialakuló tanulási nehézség. Ebbe a csoportba az alapvető
és legfontosabb megtanulnivalók zavarai tartoznak:
• Az írás zavarai: a diszgráfia;
• Az olvasás zavarai: a diszlexia;
• A számolás zavarai: a diszkalkulia;
• A nyelv ismeretének zavarai: a diszgrammatizmusok, a megkésett beszédfejlődés és az akadályozott beszédfejlődés.

2. A másodlagos teljesítményzavarok
Ebbe a csoportba a gyengébb teljesítmény valamilyen pszichés zavara tartozik, amely nem képességbeni tényező zavarának az
eredménye:
33
• A kitartás az akaraterő hiánya;
• Az érzelmi élet zavarai;
• A szervező kézség problémái;
• A figyelemzavarok;
• A tanulási motiváció hiánya;
• A társadalmi alkalmazkodó képesség zavarai;
• A környezeti tényezők káros hatásai, a családi és az egyéni konfliktusok következményei.
 A tanulási nehézség fogalmát csak olyan gyerekek esetében használjuk:
• Akiknek komoly tanulási nehézségeik vannak;
• Akiknek teljesítménye jelentős mértékben elmarad az átlagtól.

3. Az iskolai teljesítményzavarok formái

3.1. A DISZLEXIA
A tanulási nehézségek legismertebb és legtöbbet tanulmányozott formája a specifikus olvasási nehézség. Ezt az állapotot nevezik
diszlexiának.
 A diszlexia meghatározása
A diszlexia az olvasás, az írás és a helyesírás elsajátításában mutatkozó nehézség, amelyet:
• Hangtani (fonológiai);
• Látási (vizuális);
• Hallási (auditív);
• Szótalálási;
• Szövegértelmezési zavarok jellemeznek.
A diszlexiát magyar szaknyelven olvasás gyengeségnek és helyesírás gyengeségnek nevezik, csak egyes területeken
megnyilvánuló fejlődésbeli elmaradások okozzák, részképesség kiesésnek szoktuk nevezni szaknyelven.
Az írás olvasás zavarainak sokkal súlyosabb formái, az alexia és agráfia, mely az írás olvasás elsajátításának képtelensége,
lehetetlenné válik az írott nyelv elsajátítása. Ezek azonban nem jelennek meg normál intelligenciával rendelkező személyeknél,
hanem súlyos fogyatékosságok vagy pszichiátriai betegségek kísérőjelenségei.
 A diszlexia megjelenésének ideje
Általában akkor jelenik meg, amikor a gyermekek a betűk ismeretében már szavakat és mondatokat olvasnak.
 A diszlexia okai
A diszlexia oka valamilyen konkrét képesség fogyatékossága, elégtelensége vagy hiánya. Mivel átlagos vagy jó intelligencia szint
mellett
A diszlexia tünetei (a diszlexiás gyermek jellemzői):
 Elsődleges tünetek:
• Viszonylag pontosan képes lemásolni a szöveget;
• Az egyes betűket helyesen olvassa;
• A hang és a betű közötti társítás bizonytalan;
• Az elolvasott szavakat torzítja;
• A betűk sorrendjét illetve az olvasás irányát felcseréli;
• Betűket és szótagokat hagy ki vagy told be;
• A betűket téveszti;
• Nehezen tanulja meg még a gyakran előforduló szavak szóképei is;
• Nehezen olvas hosszú szavakat;
• Az olvasott szavak értelmezésében nehézségekbe ütközik, nem tud egyszerre figyelni az olvasás technikájára és az olvasott
szöveg értelmezésére is;
• Szegényes az aktív szókincse;
• Verbális emlékezete gyenge: új szavakat, szövegeket nehezen jegyez meg, torzítja, megmásítja ezeket, előfordul, hogy átkölti
őket, inkább új szót alkot helyettesítésükre;
• A fogalmakat gyakran körülírja, a fogalom konkrét megnevezése helyett;
• Gyakoriak a megkésett beszédfejlődés és a nyelvtani hibák (agrammatizmusok) .
A fejlődés során ezek a hibák lassan javulnak, de a gyermek még sokáig akadozva olvas, nem olvas szívesen, nem olvas saját
kedvtelésére. Legvégül már csak az olvasás monotonsága marad vissza és a hangos olvasás kerülése.
 Másodlagos tünetek
• A diszlexiás gyermek mindig diszgráfiás is;
• Az egyensúly érzék zavara és a bizonytalan testséma;

34
• A térirányok (jobb-bal) tévesztése, a téri tájékozódás zavara, a térbeli viszonyok helyes felismerésének nehézsége (alatt, fölött,
között, mellett stb.);
• A nagy-és a finommozgások koordinációjának zavara;
• Az alak-és formafelismerés zavara;
• A gyenge ritmus;
• A soralkotás, az egymásutániság nehézségei;
• A látási és a hallási figyelem zavarai, a dekoncentráltság;
• Fegyelmezetlenség, ingerlékenység, agresszivitás;
• Fáradékonyság, a kitartás hiánya.
 A diszlexia típusai
Az olvasási nehézségek eltérő jellege következtében megkülönböztethető:
• A szerzett diszlexia, amelynek oka egy ismert agyi sérülés, idegrendszeri probléma;
• A fejlődési diszlexia, amelynek esetében neurológiai elváltozásnak nincs nyoma, ebben az esetben elsősorban tanulási
problémáról van szó
 A diszlexia kijavítása
A diszlexia javítása annál sikeresebb, minél hamarabb kezdik el:
• Az első osztályban felismert diszlexiák 82%-a kijavítható;
• A harmadikban a kijavítás esélye már csak 46%-os;
• A negyedik osztályban 42%;
• Az ötödik osztályon felül felismerteknek pedig nem több mint 10-15 %-a javítható ki.

3.2. A DISZGRÁFIA
Az olvasási nehézségekkel gyakran együtt jár a helyesírási szabályok elsajátításának nehézsége: a diszgráfia. Egyes
gyerekeknek az olvasás megy nehezebben, másoknak az írás.
 A diszgráfia konkrét megjelenési formái
• A betűírás elsajátításának meglassúbbodott tempója;
• Az írás grafikai kivitelezésének nehézségei és hibái;
• A szó- hang- betű- összetételének gyenge analízise;
• A mondat szóösszetételének hibás analízise és színtézise.
 Az írászavarok tünetei
Nagyjából azonosak az olvasási nehézségek esetében felsorolt tünetekkel. Ezekhez még hangsúlyozottan hozzájárulnak a
következők:
• A legtöbb gyereknek rossz a kézügyessége, helytelen a ceruzafogása, nem folyamatos a vonalvezetése, egyenetlen és
olvashatatlan az írása;
• Sok hibát ejt, és így értelmetlenné válik a szöveg;
• Komoly nehézségei vannak a hosszú és a rövid magánhangzók és mássalhangzók érzékeltetésében és jelölésében;
• A mondat írásjeleinek elhagyása vagy helytelen alkalmazása;
• Gyakoriak az egybeírási és különírási hibák;
• A diszgráfiás gyerekek nehezen tanulják meg a nyelvtani szabályokat, helytelenül írnak és fogalmaznak;
• Gyengék az idegen nyelv megtanulásában;
Mivel az írásfeladatok elvégzése a gyermek számára kilátástalannak tűnik, a második-negyedik osztályban gyakran eljut odáig,
hogy írás órán csak piszmog és semmit sem dolgozik a füzetébe.
Az ilyen gyerek lustának és makacsnak tűnik a tanító számára, valójában csak végleg kétségbe van esve, ezért azonnal
szakemberhez (logopédushoz) kell küldeni.
 A diszgráfia javítása
• A tanítónak nem a csúnya és helytelen írásra kell felhívnia a gyerek figyelmét, hanem azokra a konkrét feladatokra, amiket az
írásában ki kell javítania (pl. Növeld a sortávolságot, próbáld az írás dőltségét egyensúlyban tartani, stb.). Így a gyermek
számára érthető és teljesíthető feladattá válhat az írásának javítása.
• Jó módszer a gyermek helyesírásának fejlesztésére a számítógép helyesírási programjainak a felhasználása. Ez arra ösztönzi a
gyereket, hogy sok időt töltsön helyesírási gyakorlattal, mert ebben örömét leli, mivel a számítógép nemcsak figyelmezteti a
hibáira, hanem egyúttal jutalmazza is azonnal a kijavításokat.

3.3. A DISZLEXIÁVAL TÁRSULÓ DISZGRÁFIA

Jellemezői nagyon változatosak lehetnek, számos tényezőtől függnek:
- az etiológiai tényezőktől,
- az írás-olvasást meghatározó alapképességek fejlettségi szintjétől,
- az életkortól, a mentális kortól,
35
- a személyiségjegyektől (pl. temperamentumtípus) stb.
A diszlexiával társuló diszgráfiának, tehát specifikus struktúra és tünettana van attól függően, hogy a zavarnak melyik típusáról van
szó.
A legfontosabb alcsoportok a következők:
1. A kimondott vagy speciális diszlexiával társuló diszgráfia. Jellemzője az írás és olvasás elsajátításának képtelensége.
Számos meghatározó nehézség jelenik meg a tollbamondás és fogalmazás során, míg másoláskor a grafémákat legtöbbször helyesen
írja le. Olvasáskor ugyanúgy silabizál, mint azok, akik az olvasás elsajátításának kezdeti szakaszában vannak. Nyilvánvaló tény,
hogy azok, akik ebbe a csoportba tartoznak nem találják meg a természetes kapcsolatot a szimbólumok és a grafémák között, a
hallott hang és a leírt betű között.
Azok, akiknél ez a zavar fennáll a hallott szó, hang helyett valami egyebet írnak. Ez a jelenség még súlyosabbá válik, ha okozója
hallás vagy látássérülés, melyek következtében sérül a beszéd mozgások vizuális vagy auditív percepciója, melyeknek nagyon
fontos szerepe van a kiejtésben.
2. A fejlődési diszlexiával társuló diszgráfia, melyet struktúrálisnak is neveznek. Azokra a személyekre jellemző, akik nem
képesek az írás olvasás képességének kialakításában előrehaladni, tartós eredményeket elérni, annak ellenére, hogy megfelelő
erőfeszítést tesznek ennek érdekében. Az ilyen esetekben diszortográfia jelentkezik, főleg írásban.
Általában nehezen érti meg a grafikus szimbolumokat, a betűket, a leírt kifejezéseket, szavakat, az olvasott vagy írott szöveget.
Ebben az esetben a diszlexiával társuló diszgráfia szinte minden tünete jelen van.
3. A téri vagy téri-idői diszlexiával társuló diszgráfia ferde, átlós írás olvasásként jelentkezik. Egyes esetekben a személy nem
képes a sort végigolvasni, átugrik a következő sorokra. Írásban a lap közepe fele irányul vagy a lap alja felé, a szavak és mondatok
írása egyre elmosódottabb, nem illeszkedik a lap vonalazásába, a sorok közé.
Ugyanakkor a szavak és mondatok szétesnek, az írás és olvasás zavara egyre nyilvánvalóbbá válik.
4. Tiszta vagy egymás utáni diszlexiával társuló diszgráfia esetében a leírt jelenségek mindegyike megjelenik, mint tünet, és
kiterjed az írás olvasás során a grafémákra és a betűkre. Súlyos forma, mely sokban hasonlít a teljes olvasás és írás-képtelenséghez
(alexia - agráfia) és általában más zavarok afázia, beszéd képtelenség, nagyothallás, értelmi fogyatékosság - következménye vagy
azokkal társuló jelenség. Ilyenkor az írott-olvasott szöveg megértésének nehézségei is nagyon súlyosak.
5. Motoros diszlexiával társuló diszgráfia gyakori (de nem kötelező) a pszichomotoros zavarok és a mozgássérülteknél. Ez a
forma az írásban sokkal nyilvánvalóbb és súlyosabb, zavart szenved a grafémák, szavak és mondatok írása, az írás összképe
feszültségről tanúskodik, rendezetlen, aránytalan, egyeletlen, olvashatatlan, ügyetlen.
6. Lineáris diszlexiával társuló diszgráfia sok tekintetben hasonlít a téri téri vagy téri-idői diszlexiával társuló diszgráfiához, de
vannak egyéni jellemzői is. Ez utóbbi abban jelentkezik, hogy a személy képtelen a lapon követni a sorokat, olvasás közben egyik
sorról átugorhat a másikra, írásban pedig, még akkor is, ha vonalas lapra ír, kihagy helyet, nem képes elhelyezni az irományt a
lapon, a sorokban.

3.4. A DISZKALKULIA
A diszkalkulia speciális számolási zavar, az iskolai teljesítményzavarok egyik fajtája. Napjainkban kezdtek foglalkozni
intenzívebben a számolási és számfeldolgozási nehézségekkel, amelyek a diszkalkulia kategóriájába tartóznak.
 A diszkalkulia okai
• Specifikus agyi, idegrendszeri vagy ingerületvezetési zavarok, amelyek a számolás nehézségeihez vezetnek;
• Öröklött állapotok, speciális számolási képesség diszfunkciója a családon belül;
• Környezeti hatások, amelyek közül a legfontosabb a zsebszámológép használata, ami következtében a gyerekek fejszámolási
képességei rohamosan romlottak;
• Gyermekkori fejlődészavarok, emocionális- pszichés zavarok.
A diszkalkulia tünetei
 Elsődleges tünetek
• A számjegy, a számkép felismerésének, egyeztetésének és grafikus ábrázolásának nehézsége;
• A számok sorrendiségének hibái;
• A számnevet szimbolizáló alakzatok azonosításának, halmazok egyeztetésének nehézsége;
 Másodlagos tünetek
• Saját testen, térben, síkban, időben való tájékozódás zavarai;
• Laterális dominancia: az uralkodó agyfélteke problémája, fejlődési jobb agyfélteke szindróma;
• Grafo-motorikus problémák: a kézügyesség zavarai;
• Szám és szövegemlékezet gyengesége;
• Relációs szókincs fejletlensége;
• Az érzékelés- észlelés folyamatának sérülése;
• Gondolkodási műveletek: lényeg kiemelés, analógia, szabály megfogalmazása, következtetés levonásának alacsony szintje;
• Beszédfejlődési elmaradottság, fogalmak kialakulatlansága, a szimbólumok felismerésének zavarai;
• Olvasás és írás zavar;
• A figyelem zavarai: hiperaktivitás vagy az ellentéte;
• Magatartás zavarok.
36
  A diszkalkulia javítása
A speciális diszkalkulia javításának célja:
• A matematika tanulásához szükséges biztos alapok megteremtése;
• A megfelelő képességek fejlesztése;
• A jártasságok, készségek kialakítása és begyakorlása;
• Az elvonatkoztatásra alkalmas eszközrendszer kidolgozása;
• Azon belső feltételek megteremtése a gyermekben, amelyek a matematika megtanulásához nélkülözhetetlenek;
• A matematikai fogalom, szimbólum és jelrendszer, szabályrendszer beépítése a gyermek fogalmi rendszerébe, és ezek aktív
használata.
A pedagógusnak szoros kapcsolatot kell tartania a diszkalkulia-terápiát folytató logopédussal vagy a fejlesztő pedagógussal.

B) AZ ÉRZELMI ÉLET ZAVARAI

1. Félelem és szorongás
 A félelem a gyermekkornak általános problémája:
• Aligha van gyerek, akit az első években ne zavart volna a félelem;
• Egyes adatok szerint a gyerekek 50%-a él át jelentős, ha nem is fóbiás jellegű félelmeket;
• 2-6 éves korban szinte minden gyereknél tapasztalható valamilyen félelem;
• Még 6-12 éves kor között is a gyerekeknek mintegy a fele számol be ilyenről;
• A serdülőkor előtt a félelmek csökkenni kezdenek.
 A szorongás abban különbözik a félelemtől, hogy a félelemnek van külső tárgya, míg a szorongásnak nincs. A határ azonban
korántsem mindig éles.
• A gyermek gyakran elsősorban szorong, amikor látszólag egy külső tárgytól fél
• Az irracionális félelmek voltaképpen a tárgytalan szorongással egyenlők.
• Félelmek és szorongások keletkezhetnek a gyermek bűntudatából is, melyet a szülőkkel szembeni agressziók váltanak ki.
• Félelmet és szorongást kelt, ha a gyermek bizalma megrendül szülei iránt: gyakran az ártatlannak tűnő becsapások is
irracionális félelmeket keltenek.
 A félelmek és szorongások tárgyuk szerint három fő csoportba oszthatók:
1. Személyes sérelemtől vagy személyes veszteségtől való félelem;
2. Félelem a természetes és természetfeletti veszélyektől;
3. Lelki stressztől való félelem.
 A félelem és szorongás az alábbi helyzetekben tekinthető kórosnak:
• Jelentősen túllép a szituáció jelentőségének határain. Például: minden gyerek fél valamennyire a víztől, mielőtt megtanulna
úszni, aligha van olyan gyerek, aki ne tiltakozna, amikor fájdalmas orvosi beavatkozást kell elviselnie. Átlagos esetekben azonban a
felnőttek támogatásával a gyerekek előbb-utóbb leküzdik a hasonló félelmeiket.
• Nem lehet megmagyarázni, vagy a gyereket lebeszélni róla. E kategóriába tartoznak azok a félelmek, amelyeknek nincs
reális alapja: az ágy alatt szörnyek vannak, a falon lógó kép megelevenedik. Bár ezekben a helyzetekben a gyerekek valamilyen
más, valós okból keletkezett félelmüket és szorongásukat vetítik ki, a megnyugtatás és beszélgetés előbb-utóbb eléri célját.
• Gyakran láthatóan nem tudja akaratlagosan befolyásolni, vagyis a félelem intellektuálisan nem hozzáférhető. A valóságban
azonban a legtöbb félelem esetén átmenetileg kialakul ilyen helyzet, ám a gyerek fokozatosan képes felülkerekedni rajta.
• A gyerek mindenáron igyekszik elkerülni bizonyos, félelmetesnek látott helyzeteket. Ez is kísérőjelensége lehet a nem
„kóros” félelmeknek is: komoly orvosi beavatkozás után a gyerekek többsége fél az orvostól, a rendelőtől, hosszú ideig is retteghet
a kutyáktól, ha előfordult, hogy egyszer megugatták.
• Hosszú ideig fennáll. A gyermekkori félelmek és szorongások sajátosságai közé tartozik, hogy átmeneti jellegűek, az
élethelyzetek megváltozásával, az életkori értelmi fejlődéssel párhuzamosan szinte észrevétlenül megszűnnek. Aggodalomra tehát
akkor van elsősorban ok, ha a félelem nem látszik, csökkeni hosszú idő után sem.
• Inadaptív. Nyilvánvalóan beavatkozást igényelnek a félelmek, ha komolyan zavarják a gyereket mindennapi életében,
tevékenységében, például kórosan fél az óvodában vagy az iskolában.
• Nincs összefüggésben az életkorral vagy az adott időszakkal. A kisgyermekkori félelmek és szorongások jellegzetesek: a
laikusok számára is összefüggnek a „mágikus gondolkodást”, a sajátos gyermeki világképet jellemző gondolkodással. Az ettől
eltérő „felnőttes” félelmek azok, amelyek aggodalomra adhatnak okot.

A félelmek és a szorongások megoldásában döntő jelentősége van a valódi ok megtalálásának, a szülőkbe, a felnőtt világba vetett
bizalom megerősítésének vagy helyreállításának.

2. Fóbiák
• A fóbiák abban különböznek a félelemtől, hogy irracionális, megmagyarázhatatlan szorongást okoznak, amely
37
 nagymértékű, zavarja az alkalmazkodást, és ellenáll a befolyásolásnak.
• A fóbiák akaratlagosan alig kontrollálhatók, elkerülő válaszokhoz vezetnek, és nem függnek össze az életkori
sajátosságokkal.
• A fóbiás félelmek generalizálódhatnak, és általános visszahúzódást idézhetnek elő. Az a gyerek, akinek tömegfóbiája van,
egy idő után például tiltakozik, hogy a szülővel vásárolni menjen, később pedig már abba az utcába sem hajlandó menni,
ahol az üzlet van, stb.
• Gyerekeknél a fóbia viszonylag ritka. A leggyakoribbnak talán az ún. iskolafóbia tekinthető. Előfordulását tekintve az
adatok nem egyértelműek: egyes szerzők szerint a pszichés zavarok 1-8%-át okozza az iskolafóbia. Ugyanakkor az
iskolafóbiát nehéz megkülönböztetni az iskola elkerülésére irányuló stratégiáktól. Más esetekben az iskolával vagy a
teljesítménnyel kapcsolatos súlyos szorongás, fóbia más problémák kivetülése.
• Vikár György (1980) a szorongás és félelem súlyos esetei kapcsán szorongásos neurózisról beszél. E szorongásos
neurózisok közé sorolja az éjszakai felriadást, a motoros nyugtalanság különféle fajtáit és a gyermekkori fóbiákat, például
az iskolafóbiát. Ismertetett esetében az iskolafóbia kapcsán a gyermek voltaképpen anyja elvesztésének félelmét helyezte át
az iskolára. Vikár szerint a szorongásos neurózis gyakran fordul elő az értelmi fogyatékosság enyhe eseteiben, amikor a
gyerek képtelen a helyzetek pontos felismerésére, és differenciáló képessége csökken, a társas helyzetekben nem tud
eligazodni.

3. Gyermekkori neurózisok
A pszichés zavarok egy részénél azonban nem igazolható teljes mértékben a neurotikus eredet. Minden bizonnyal
neurotikus eredetűek közé sorolandók azonban a hisztériás és kényszeres tünetek.
 Hisztériás reakciók gyermekkorban is léteznek, bár felismerésük gyakran nehéz.
• Gyermekeknél normálisak azok a reakciók, amelyeket felnőtteknél hisztériásnak minősítenénk.
• A hisztériás reakciók, közé sorolja Vikár az érzelmi okokból történő lélegzet-kimaradást. Ilyenkor a gyerek lélegzete fennakad,
elkékül, teste tónustalanná válik. Ez a reakció elsősorban 2-3 éven aluli gyerekeknél szokott előfordulni, a legtöbbször a családi élet
és a szülőkkel való kapcsolat zavara, érzelmi elutasítás van mögötte.
• Vikár szerint a túlságos óvás és kényeztetés éppen úgy hajlamosít a hisztériára – a gyerek jóval nagyobb jelentőséget
tulajdonít saját tüneteinek -, mint a ridegség, ahol a testi tünetek figyelemfelhívó jellegűek.
 A kényszerneurózis a gyermekkori neurózisok másik jellegzetes esete.
• A kényszerneurózisról szóló felnőttkori beszámolók szerint 100 kényszerneurotikus felnőttből 46-nál már gyerekkorban
jelentkeztek az első tünetek: a rendrakási, tisztasági stb. kényszeresség első jelei.
• Teljesen normálisnak tekinthető, amikor a 2-3 éves gyerekek ragaszkodni igyekeznek az esti lefekvéshez kapcsolódó
szertartásos rendszerhez. Bizonyos enyhe fokú kényszeresség később is megmaradhat: jelenléte nem utal feltétlenül betegségre.
Így a jó tanulók általában többször is igyekeznek ellenőrizni, hogy a megoldásuk jó-e.
• Néha azonban a szertartásosság nagyon intenzívvé válik, és akadályozza a gyereket a normális életvitelében. A
kényszerneurotikusok értelmileg belátják, hogy kényszeres cselekvéseik értelmetlenek, de ha erőszakkal megakadályozzák
őket végzésükben, akkor szorongás fogja el őket.

4. Autizmus
• Az autizmus kifejezést a század elején B Bleuler használta először, mint a másodlagos pszichogén zavar megnevezését,
melyet a meghatározó elsődleges zavarok csoportjához viszonyított. Ez utóbbiak megtalálhatóak az autizmusban is, és a
következőkben nyilvánulnak meg: a gondolattársítás zavara, a gondolatmenet megtörése, beszédzavarok és sztereotípiák, erős
izgatottsági állapot mely depresszióval váltakozik, a neuro-vegetatív szabályozás zavara, melyhez hallucinációk is társulhatnak.
Később, az autizmus fogalma jól körülhatárolttá és meghatározottá vált, besorolható lett a többi fogyatékosság-csoport közé.
Azonban még mindig vitatott, hogy az érintettekben milyen viselkedési módokat és pszichés funkciókat eredményez és ezek,
hogyan változnak az életkorral.
• A csecsemőkorban jelentkező autizmus a fejlődés egyik legsúlyosabb zavara, a valódi autizmus azonban meglehetősen
ritka – 10000 gyerek közül 5-7 esetben fordul elő.
• Az autisztikus jellegű tünetek és zavarok elég gyakran fordunak elő, ezek azonban lényegesen könnyebben
befolyásolhatók, mint a valódi autizmus.
• Az autista gyermekek általában születésüktől fogva nem lépnek kapcsolatba, nem kommunikálnak környezetük tagjaival.
Nem vesznek fel szemkontaktust szüleikkel, érdektelennek bizonyulnak környezetük iránt.
• A valódi autisták:
o Beszélni gyakran egyáltalán nem tanulnak meg, vagy ha igen, általában csak megismétlik a hozzájuk intézett
szavakat.
o Az esetek többségében nagy riadalommal reagálnak a környezet legapróbb változására is
o Egyes területeken kiemelkedő képességeket mutathatnak, mint például a memória,

38
 o Míg más területeken súlyos fogyatékosságokkal rendelkeznek.
o Kommunikációképtelenségük miatt a normális fejlődésben általában elmaradnak, csak különleges módszerekkel
képezhetők.
• Folstein és Rutter ikerkutatások tapasztalatai alapján arra a megállapításra jutottak, hogy genetikus tényezők
és perinatális biológiai körülmények játszanak szerepet az autizmus kialakulásában.
• Az autizmus meglehetősen nehezen befolyásolható kórkép, de a szakemberek és a környezet együttes
erőfeszítései eredményeket érhetnek el.
Az autizmus meghatározása
• Bleuer úgy határozza meg az autizmust, mint a realitástól való elszakadást, melyet a belső élet eluralkodása kísér. Az
autista belső világába menekül. Gondolkodásából hiányzik a kritika, szubjektivitás jellemzi és elszakad a valóságtól.
• Etimológiai szempontból az autizmus kifejezés az autos szóból származik, mely azt jelenti: saját én, önmaga. Elfogadott
tény az autizmusról az is, amit Kanner állapított meg, hogy a személy visszahúzódik önmagába és elégedett magával.
• Az autizmus jellemzői:
- Ölbevételkor csecsemőkorában sem képes megfelelő testhelyzetet felvenni;
- Fokozott mechanikus emlékezet;
- Képtelen verbálisan kommunikálni;
- Képtelen elvont fogalmak használatára;
- Fokozott félelem és érzelmek;
- A játéktevékenységből hiányoznak a képzeleti elemek;
- a késleltetett echolália;
- Fizikai és intellektuális fejlettsége látszólag normális;
- Izoláció és önmagába fordulás;
- Jelentéktelen tárgyak iránti megmagyarázhatatlan ragaszkodás, kötődés;
- A reális veszély fel mérésének képtelensége;
- Rituális tevékenységek megjelenése és fejlődése;
- Bizonyos mozgások eltúlzása és hosszas ismételgetése;
- Paradox reakciók bizonyos ingerekre (fény, zaj, fájdalom stb.);
- Sztereotíp és repetitív elemek jelenléte;
- A környezet megváltoztatásakor bizarr reakciók jelentkeznek;
- Verbális és nonverbális kommunikációs zavar.
• Az autizmus gyakorisága
A szakirodalom szerint az autizmus előfordulási gyakorisága megegyezik a süketségével és magasabb, mint a vakságé. Fiúknál
sokkal gyakoribb, körülbelül 3:1 az aránya lányokhoz viszonyítva.
• Etiológiai szempontból három különálló elméletcsoportot született, melyek az autizmus lehetséges magyarázatát
keresik:
1. Organikus elméletek
Ezeknek értelmében az autizmus organikus zavarok, biokémiai elváltozások vagy az agyi struktúrák elégtelen fejlődésének a
következménye.
2. Pszichológiai elméletek
Az autizmust úgy értelmezik, mint pszichológiai visszavonulást mindattól, amit a személy hidegnek, ellenségesnek, büntetőnek
észlel.
3.Viselkedés - elméletek
Ezeknek értelmében a gyermekkori autizmus egész sor tanult viselkedésmód következtében alakul ki, melyek véletlenszerű
jutalmazás és büntetés által megerősítettek.
Ezekkel párhuzamosan egyéb okok is léteznek, mint például:
- fertőző gyulladásos betegségek;
- a terhesség vagy a szülés alatti traumák;
- örökletes okok;
- agyi rendellenességek;
- hidrocephália, epilepszia stb.
A tüneteket a következőképpen lehet ezeket csoportosítani:
a). Kommunikációs és nyelvi zavarok
Nagyon hangsúlyosak és a korai életkoroktól megnyilvánulnak. A gyermek egyáltalán nem érdeklődik a beszéd iránt, nem akarja
azt megtanulni. Az autisták nem válaszolnak a verbális utasításokra, gyakran előfordul az is, hogy nevükre késleltetve reagálnak. A
beszédet a normalitáshoz képest nagyon meg késve sajátítják el, és majdnem mindig fennmaradnak a kiejtési zavarok. 5 éves
korukban például hangokat, szótagokat képesek megismételni.).
Az echolália jelensége nyilvánvaló és visszhangszerű is lehet, olyankor, ha a szó végét vagy a mondat végét ismétli meg. A beszéd
takarékos, hiányzik a hanglejtés, a szókincs szegényes, gyakoriak a hang hibák. A nonverbális kommunikáció is zavart. A
megfogalmazott mondatok lehetnek különösek, bizarr benyomást hagynak. Amikor megtanul egy mondatot, akkor vég nélkül
39
ismételgeti azt.
b). A tanulás és a fejlődés szaggatottsága
Abból adódik, hogy az autista képtelen számolni, miközben lehet, hogy képes szorozni, nehezen tanulja meg a betűket és könnyedén
a számokat.
A téri orientációjuk megfelelő, de kognitív viselkedésmódjuk lehet sztereotip, mely azáltal is súlyosbodik, hogy nem érdeklődik az
új információk iránt, nem akarja azokat elsajátítani.
c). A kapcsolati és a perceptuális zavarok
Nagyon változatosak és már születéstől kezdve felfedezhetők. Az autista gyermek sokat sír, az idő nagy részében nyugtalan,
kiáltozik, vagy épp ellenkezőleg, gátolt, érdektelen és semmiféle hajlandóságot nem mutat a környező világ megismerésére. Egyes
autistákat elbűvölhetnek bizonyos ingerek, például a fény vagy egy csillogó tárgy. Mások a tárgyak alkotóelemeit képtelenek
érzékelni. Egyeseknek valódi gyönyörűséget okoz a taktilitás, a tárgyak tapogatása, míg másokból negatív reakciókat vált ki a
tárgyak megérintése. Az első esetben az autista személy minden ok nélkül erősen kötődhet bizonyos jelentéktelen tárgyakhoz, vagy
hosszasan manipulálhat egyetlen tárgyat. Az is előfordul, hogy agresszívvé válnak, mert megzavarta őket egy gumi leesése, máskor
pedig nagyon erős zajra sem reagálnak (perceptuális és kapcsolati bizarrság). Egyeseknek tetszik a zene, érzik a ritmust,
megtanulhatnak akár hangszeren is játszani.
Az autisták képtelenek az egyes szám első személy használatára (az én személyes névmás).
d). Viselkedés és tevékenység - zavarok
Ezek a leglátványosabba,k mind kiterjedésüket, mind pedig komplexitásukat tekintve. Az autisták cselekedetei és viselkedésmódja
bizarr, sztereotip. Ezek közül is feltűnő az önbántalmazó viselkedés, amikor az autista személy a kimerülésig ismétel egy-egy
cselekvést, vagy szisztematikusan összetöri magát (ököllel vagy egy tárggyal üti magát, vagy a fejét veri a falba).
Ugyanebbe a koordinátarendszerbe helyezhető el az öningerlő viselkedés:
- kinesztetikus (előre-hátra himbálózás, a fülcimpa dörzsölése kézzel);
- taktilis (kézfejjel üti a könyökét, körömmel kapar valami kemény tárgyat);
- auditív (csettintés a nyelvvel vagy egy hang vég nélküli ismételgetése);
-vizuális (csillogó tárgy forgatása a szem előtt vagy az ujjak játékának figyelése).
Egyéb sztereotip cselevések:
- a karok forgatása, mintha csigán lenne;
- egyhelyben forgás szédülés nélkül;
- lábujjhegyen járás, néha valódi kecses mozgás.
Egyéb különlegességeik: nagyon kevés alvásigényük, jól tűrik a hideget és a fájdalmat, ok nélküli hangulatingadozás is
megfigyelhető náluk.
e). A pszichés funkciók, tulajdonságok és folyamatok zavarai
Ezek a rendellenességek bármely területen megjelenhetnek, de az érzelmi motivációs rendszer sérül leginkább, ezen a területen
teljesen világos a sérülés.
Az autista teljesen közömbös a szociális kapcsolatok iránt, nem érdekli a körülötte lévők érzelmi világa (egyesek különlegesen
erősen kötődnek jelentőség nélküli tárgyakhoz, mások köznapi veszélytelen dolgok iránt patológiás félelmet érez).
Habár az autisták képtelenek hazudni, azt a benyomást kelthetik, hogy valamit titkolnak, mivel soha nem néznek a körülöttük lévő
emberek szemébe.
Érzelmeire az éretlenség jellemző, akárcsak az értelmi fogyatékosságokban. Nem alakítanak ki érzelmi kapcsolatokat, csak esetleg
nagyon ritkán és a nélkül, hogy a közeli személy iránti pozitív attitűd hosszasan fennmaradna. Leginkább izoláltak és önmagukba
zárkóznak.
Egyesek megélhetik a frusztrációt, szorongást és a túlingerelhetőséget,így különböző fóbiák alakulhatnak ki az autistáknál.
Az autista játéka is bizonyítja pszichés fejlődésének megkésettségét, alacsony szintjét. Ez lehet a csecsemőéhez hasonló, például a
tárgyak ujjakkal való manipulálása, anélkül, hogy a játéknak szimbolikus értelme lenne vagy a nélkül, hogy a tevékenység végcélját
meghatározná.
Ebből is következik, hogy az autizmus gyakran társul súlyos értelmi fogyatékossággal.
Mechanikus memóriájuk viszonylag jó, egyes esetekben lehet felfokozott is, de a logikus emlékezet rovására fejlődik. így az
autisták képesek felidézni verbális kifejezéseket, melyeket különböző helyzetekben hallott; verseket, felismer dallamokat, olyan
helyeket, ahol évekkel azelőtt járt. Mindezen jellemzők azonban negatívan hatnak a személyiség és általános pszichológiai
fejlődésre.
Az autizmus terápiája, autisták rehabilitációja
Figyelembe véve, hogy az autizmus nagyon összetett zavar - gyakorlatilag a pszichológiai skála minden eleme érintett, zavart a
személy viselkedése - a beavatkozások hatékonysága korlátozott, és nagyon nehéz azonnali eredményt elérni. Jobb eredményt a
pszichés fejlesztés terén, főleg az adaptív viselkedésmódok kialakításában lehet elérni.
A rehabilitáció alapja a relaxáció, a támogatás és a viselkedés-terápiák. Egyes viselkedések megtanulásában a
leghatékonyabbnak a gyakorlás és a tanulási helyzet állandó ismétlése tűnik az autisták rehabilitációjában. A környezetében levő
személyek személyes példája jó alkalom arra, hogy utánozza őket és így megtanulja a normális magatartást.
Természetesen vannak más rehabilitációs módozatok is, melyeket alkalmazni lehet.
Ilyenek a munka, rajz, zene, tánc, kézimunka, melyekkel fejleszteni lehet a tevékenység iránti motivációt, ki lehet alakítani az
önszabályozás képességét, meg lehet teremteni az ingerlés és gátlás közti egyensúlyt és a viselkedést a környezethez lehet igazítani
stb.
40
Ebből következik, hogy a nevelőknek széleskörű eszközrendszerük van, melyekkel beavatkozhatnak és hozzájárulhatnak az autisták
rehabilitációjához.
Mennyiben beszélhetünk rehabilitációról, ha erről a szindrómáról beszélünk?
Rehabilitációról autizmus esetén olyanként beszélhetünk, hogy enyhíthetjük az állapotot. Nem beszélhetünk általános értelemben
vett rehabilitációról, mely a gyógyulást vagy a zavar kiküszöbölését jelentené. Tehát az autizmus rehabilitációjában hangsúlyossá
válik a kondicionált reflex-elméleten alapuló tanulás.
Használjuk a megerősítést, a megfogalmazott utasítás pedig minden helyzetben azonos. Olyankor adunk utasítást, amikor az
autista odafigyel arra és várjuk a választ. Ha a kívánt eredményt elértük, akkor a következmény a jutalom, mely lehet mosoly,
simogatás, dicséret.. Ha nem sikerült elérnünk a kívánt reakciót, akkor addig ismételjük az utasítást, míg bekövetkezik a várt válasz.
5. Hiperaktivitás és koncentrációzavar (ADHD)
• Az angol elnevezése után ADHD (attention deficit and hiperactivity disorder) néven említett viselkedés-együttes
voltaképpen diffúz tünetcsoport, amelynek hátterében a szabálykövetés és szülőkkel való együttműködés nehézségei állnak.
• A zavarok diffúz köre a kilencvenes években kapta az ismert diagnosztikai elnevezést, az ADHD-t. A hiperaktivitást
leghamarabb 18 hónapos korban szokták diagnosztizálni, de 90%-ban az iskolába kerülés időszakában okoz problémát. Ma a
gyerekek 5-10 % -ával kapcsolatban beszélnek a hiperaktivitás diagnózisáról.
• Bármelyik tünetcsoportot veszünk szemügyre, nyilvánvaló, hogy interakciós problémáról van szó:
 A szülők gyakran beszámolnak arról, hogy az iskolában hiperaktívnak bizonyuló gyerekeket 2 és 3 éves koruk között szinte
állandóan kontrollálni kellett, nehogy megsérüljenek, kárt okozzanak.
 Igen nehéz megítélni, hogy a szülővel való szembeszegülés, a gyerek alkalmazkodási képtelenségének, vagy a szülő
erélytelenségének, nem kellő törődésének a következménye-e. A szülő instrukciókkal való szembeszegülés – a dackorszak – az
egészséges kisóvodáskor jellegzetes és tipikus problémája.
 A különféle tünetek láncszerűen kapcsolódhatnak össze: a nem megfelelő kezelt szembeszegülő magatartással gyermekkorban
szükségképpen együtt járó bűntudat és szorongás nyugtalansághoz vezet, túlmozgásossággal, a koncentráció zavarával jár
együtt.
 A nyugtalanság, túlmozgásosság a szülőket fokozott kontrollra készteti, és kiválthatja a szembeszegülés fokozódását. A
kialakuló rossz körök a tünetek súlyosbodásához, a későbbi teljesítményzavarokhoz vagy más pszichológiai problémákhoz
vezethetnek.
• A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar ma a leggyakoribb krónikus magatartási és pszichiátriai rendellenesség.
• A tünetek lényegében három fő csoportba sorolhatók:
 Az első a figyelmetlenség: a gyerek nem képes részletekre figyelni, hanyag, munkája közben gyakran hibázik, nem követi
a felnőttek instrukcióit.
 A másik tipikus jellemző az állandó mozgás, a nyugodt tevékenység képességének csökkent volta. A szerzők idesorolják
az alkalmazkodás képtelenségét is, bár az összefüggés nem szükségszerű (a túlmozgásosság önmagában nem függ össze a
társas elutasítással): az ilyen gyerekeknek nehézségeik vannak másokkal való együttműködésben, nem vesznek részt közös
játékban.
 Végül a jellegzetes tünetek közé tartozik a „lobbanékonyság”: a gyerek nem „vár a sorára”, közbeszól, mielőtt kérdeznék,
beleszól mások beszélgetésébe.
• A nevelési nehézségek keletkezésében szerepet játszó tényezők:
 Különféle okokból egyre több gyerekes család tartozik az alacsony jövedelmű társadalmi rétegek közé. A családi erőszak
kapcsán már említettük az egzisztenciális problémák szerepét.
 Ez utóbbiak és a velük járó, a gyerekek felnőtt környezetét gyakran sújtó jelenségek (a fizikai nehézségek, mint a szűkös
lakásviszonyok, bizonytalan jövedelem, illetve velük járó pszichológiai problémák) a szülők legjobb szándéka esetén is a
gyerek fokozódó nyugtalanságához vezetnek.
 Nyugtalanság és a nyomában bekövetkező túlmozgásosság ugyanakkor előfordulhat a túlvédett, emiatt gyámoltalan és
bizonytalan gyermekek körében is.
 Erősödik a gyanú, hogy a nagyon korai és nagy mennyiségű televíziózás, a játékokkal való, a választást lehetetlenné tevő
elhalmozottság, a korlátok teljes hiánya is fontos szerepet játszik a hiperaktivitásban.
• A hiperaktív gyermekekkel való bánásmódban kiemelkedő fontossága van:
 A világos és következetes elvárásoknak, az önkontroll fejlesztésének.
 Ugyancsak fontos, hogy a gyermekben esetleg állandó feszültséget okozó körülményekre fény derüljön, és a gyermek
biztonsága helyreálljon.
6. Gyermekkori depresszió
• Nem kétséges, hogy a gyerekek a felnőttekhez hasonlóan szoktak szomorúak és lehangoltak lenni. Az
azonban igencsak megkérdőjelezhető, indokolt-e az esetükben depresszióról beszélni.
• Az alábbi tüneteket sorolják a depresszió kategóriájába:

41
 Rossz hangulat, szomorúság,
 Alváspanaszok, reggeli fáradtság,
 Gyenge iskolai teljesítmény,
 Passzivitás, magányosság,
 Fejfájás, hasfájás, hányinger, étvágytalanság, enurézis-enkoprézis,
 Érzékenység, pityergés,
 Morbid gondolatok,
 Antiszociális viselkedés,
 Gátlásosság,
 Kevés önbizalom, úgy érzi, nem tud másokon segíteni, nem tud másokért tenni,
 Elégedetlenség, szigorú önkritika,
 Az érdeklődés gyökeres megváltozása,
 A negatív önkép is a depresszióra utaló tünetek egyike: úgy érzi, hogy ő gonosz, hogy igazságosan büntették meg, hogy
megérdemelten elutasítják.
• Frommer 264, 3-16 éves gyereket vizsgált meg, és ennek alapján három diagnosztikai csoportot
dolgozott ki, amelyek segítségével a depresszióban szenvedő gyermekek elkülöníthetők a neurotikus gyerekektől:
1. Az éjszakai vizelet- és széklet-visszatartási problémákkal jellemezhető depressziósok.
2. Egyértelműen depressziós gyerekek, akik ingerlékenyek, pityeregnek, időnként ok nélkül indulatrohamaik vannak. A csoport
tagjai másoknál nehezebben mennek aludni, rémálmaik vannak, alvajárók, vagy álmukban beszélnek.
3. Depresszív fóbiás szorongó gyerekek, akiknek szintén tipikus depressziós tüneteik.
• Gyakorlatilag nincs olyan gyerek, sem felnőtt, aki élete során ne volna alkalmanként szomorú, lehangolt, akit ne gyötörnének
szorongások, bizonytalanságok.
 E hangulatok, ha nincs különösebb környezeti ok, ha megfelelő a környezeti-kapcsolati támogatás, a mindennapi élet
ritmusa, a gyerekek esetében felszámolódnak
 Ha a prepubertás előtt álló gyerek tartósan szomorú, ha lehangolt és bizonytalan, annak kétséget kizáróan súlyos
környezeti okai vannak.
• Igen fontos körülmény, hogy a gyerekek túlnyomó többsége a prepubertás bekövetkezése előtt természetes derűvel és pozitív
hangulattal jellemezhető.
 Ha rátekintünk az óvodás gyerekek rajzaira, tapasztalhatjuk, hogy azokon az embert formáló napocska, ház mosolyog,
még azokban az esetekben is, amikor más jelek – például a rajzon látható fekete felhő vagy odú – jelzik a szorongást
• A feltűnő passzivitás, egykedvűség
 Valamilyen fogyatékosság,
 Vagy igen súlyos környezeti ártalom következménye, mint például a kötődés hiánya, a súlyosan elhanyagoló,
bántalmazó, érzelemtelen szülői magatartás.
 Azok a gyermekek, akik kaotikus és megjósolhatatlan környezetben nevelkednek, nem képesek megfelelő stratégiákat
kialakítani az adaptív viselkedésre nézve.
• Veszélyeztetettek azok a gyerekek, akiknek a szülei maguk is pszichózisban szenvednek.
 A depressziós, tartósan lehangolt, szomorú anya képtelen lehet rá, hogy megfelelő támaszt nyújtson a gyerekének, és
így a gyerek nem tud szert tenni a kompetencia és függetlenség képességére.
 Ha a gyereket gondozó szülő depressziós, az azért is veszélyeztető, mert a jellegzetes tünetek (lelassult viselkedés,
tehetetlenség) megakadályozzák a szülőt feladatai ellátásában.
• A látszólag közöny, lehangoltság ezen kívül lehet aktuális trauma következménye, amelyet a gyerek esetleg súlyosabban él
meg, nehezebben tud feldolgozni, mint a felnőtt.
• Iskoláskorban a szorongásos állapotok gyakoribbá válhatnak,
 Részben az életmódban bekövetkezett fontos váltások kapcsán,
 Részben azért, mert a gyerekek tudatukkal inkább felfogják a felnőttvilág eseményeit, de a felnőtteknél jóval kevésbé
tudják megítélni, mitől kell tartaniuk.
• A serdülőkori depressziók.
 Az első olyan életkori szakasz, amikor a komor hangulatok és depressziók valóban felbukkannak a fiatalok életében, a
serdülőkor.
 Serdülőkorban és fiatal felnőttkorban a felnőtti adaptációs feladatok, a világ tényeivel való szembesülés, az önértékelés
komoly feladatot ró a fiatalokra.
 A környezeti hatások a serdülőkori depressziók esetében is nagy súllyal esnek latba.

42
Kötelező könyvészet
1. Dr.Ágoston György: Neveléselmélet, Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.
2. Bakonyi Pálné: Az óvodai nevelés programja, Tankkönyv kiadó, Budapest, 1982.
3. Bencsik Endre: Pedagógiai pszichológia, Tankönyv kiadó, Budapest, 1989.
4. Geréb György – Pszichológia, Tankönyvkiadó Budapest, 1989
5. Illyés Gyuláné, Illyés Sándor – Gyógypedagógiai lélektan, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987
6. Kelemen László: Pedagógiai pszichológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1981.
7. Kovács Emőke: Logopédiai jegyzet, Tankönyvkiadó Budapest 1989
8. Kulcsár Tibor: Iskolapszichológia, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1984.
9. Martonné Tamás Márta: Fejlesztő pedagógia, ELTE - Eötvös Kiadó, Budapest 2002
10. Mesterházi Zsuzsa: A nehezen tanuló gyerekek iskolai nevelése, Budapesti Tanítóképző Főiskola Kiadó, 1998
11. Mészáros Aranka – Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága, Egyetemi és Főiskolai Tankönyvkiadó, ELTE – Eötvös
Kiadó, Budapest, 2002
12. Montágh Imre- Seper Jenő-Vincze Tamásné: A gyakori beszédhibák, Tankönyvkiadó, Budapest 1980
13. Ranschburg Jenő - Popper Péter: Személyiségünk titkai, Minerva Kiadó, Budapest, 1978
14. Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995
15. Vajda Zsuzsanna, Kósa Éva – Neveléslélektan, Tankönyv a Tanárképző Főiskola számára, Osiris Kiadó, Budapest, 2005
16. Verza, Emilian Florin-Gyógypedagógia, Tankönyv a tanítóképzők XIII. osztálya számára, Ed. Didactică și ștințifică Buc.
1985.
17. Zörgő Benjámin - Rosca Alexandru: A képességek. Tudományos könyvkiadó, Bukarest, 1973

Választható/opcionális könyvészet
1. Cole, M- Cole, S. R.: Fejlődéslélektan, Osiris Könyvkiadó, Budapest, 2001.
2. Buda Béla: A személyiségfejlesztés és a nevelés szociálpszichológiája, Nemzeti Tankönyvkiadó 1995
3. Gerő Zsuzsa: A gyermekrajzok esztétikuma, Akadémiai Kiadó, Budapest 1974
4. György Júlia: A nehezen nevelelhető gyermek, Medicina kiadó, Debrecen, 1978
5. Feuer Mária: A gyermekrajzok fejlődéslélektana, Akadémiai Kiadó, Budapest, 200
6. P. Golu, M. Zlate, E. Verza: Gyermeklélektan,Tankönyv az óvónő-és tanitóképzők számára, Editura

7. Mérei Ferenc-V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1970.

8. Montessori Maria: A gyermek felfedezése, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2002.
9. Lovász Tibor-Hatos Gyula: tanulmányok a gyógypedagógia köréből, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971
10. Ligeti Róbert: Az írástanulás pszichológiája, Tankönyvkiadó, Budapest, 1990

43