P. 1
Weöres Sándor 11 szinfonia

Weöres Sándor 11 szinfonia

|Views: 688|Likes:
Published by Réka Barabás

More info:

Published by: Réka Barabás on Nov 23, 2010
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

01/13/2013

pdf

text

original

Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

Szikláin az űrbe fölértem. Szent bérced. rideg-meredek. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. szives-e. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. megroskad aki a csúcsra fölért . Hogy legyen. Recsegtek a jegek. Nem-változók. boldog-e. szelid helytartó a király helyén. rombol. Ujjasan elomló éjszakai fény. Hiányzott mindenből az értelem. A világ világolt élettelen. S fölkelt a Hold. mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. pirosan elhasadt. A lánggömb kék útján végiggurult. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. elcsuklik a térd. aki épít. Uram. S éledt a föld. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. hogy mi neve. Kifullad a mell. aztán megint visszatérnek. fehér legyezőt terít a habokra. szivében lüktet a vér s mindegy. És ahogy a Nap a hevét kifújta. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. ember készült hóból és koromból: szájában édesség.föléjük gyujtotta fönn a Napot. aprók. de mindig visszajő. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. amint a tűz-gyerek fölfele tört. kemények: örök szeretetről beszélnek. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. fejében fényesség. szikrázva fuldokolt.

kit vágsz. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. kicsi cselédem áldozzam néked. mézzel. de hol van az áldozat? édes apám. Tiéd a legbölcsebb akarat. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. pengémet a gyönge torokra teszem. érzem. Parancsod. a késsel. állandóság. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. kis bárányt küld ide áldozatúl. Nem kérdezem én. Ott fönn mindent beborít a halál. Jó vagy -. azt vágom majd le a késsel. jótetteiden szeplő nem akad. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. puha-füvü völgyben . Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. Parancsod. szentség nekem. Elhoztam a kést és egy-fiamat. Uram. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. örvend.metsző nyilalás a szivében. vallom. mivégre. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. Nem hiszi még. hogy törlődjék az adósság. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. hogy atyja a gyilkosa légyen. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. hűs csillagod. itt vagy te a tűzzel. ébren csak a hűség csillaga áll. pokolba.tudom én. de nem értem.

jaj én fiam. messzire távoztál. ujjuj. gazdag gyöngyház. igen elváltoztál. nagy kosarakkal mennek. égő csillár. feketülő vérrel csombókos a hajad. halványsággal belehel. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. facsarják izmodat. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. így táncolok én Előtted. jónak dús szelleme. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. koszorúshaju ifju leányok. kopogó kalapács. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. szívem értetek érett asztag.könnyühaju. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. . Jaj nekem. én fiam. táncom Előtted reszket. égi virágszál. most a bú megölel. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. így táncolok én. én fiam. puha-füvü völgyben borral. mézzel. a piros láng ime reszket. mesebeli fáklya -így táncolok én.

kék szemed is kék volt. én fiam. jaj én fiam. Véred hullása szemeim sirása. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. . én fiam. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. nem igaz. jaj nekem. Ott volt az Éden. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. hadd menjek utánad. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. mind nyájas. Jaj nekem. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. a völgyben barna pásztornép tanyázik. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. maradj anyád mellett. hullt.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. jaj én fiam. gyere vissza. én fiam. halvány füst leng a szálerdő alól. Gida ugrál a hangos vizesésnél. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. nem. jaj én fiam. vért tajtékozva marta a hegyet. Szíved fárad. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. Rászegeztek a keresztre. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. jaj én fiam. fogjatok föl engem. éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. nem. karod is kiszárad. kit keselyű tépett. Nyugodt a táj. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. józan és csak néha szól. mosolygott a csöpp szád. megfulladok. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled.

táncok. áldás és átok onnan indult: az első ember. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. . dalok közt telt az életem. míg magad vagy a vadász. azóta templom épült a hegyen. szeress egyformán mindent. boldog áhitattal.Körükben csókkal. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. Győznöd se lehet. köröttük űr és félig-tört sötét. a liget itt mind a tied. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. Kinyílik a táj. mint az ég!" Igy marják egymást. Mondják. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. mondják. de nem lelhetsz soha békét. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. Én ott voltam. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. ottan élt. állat-voltáért kínzó észt cserélt. nem szűnhet kerge futásod. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. meg a vad. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. madárka örül. dühhel fenekednek. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott.

Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat.Az élettelen avar is röpül. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. a hatalmas: az is te magad. minden te magad . Ne hidd. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. Ne kérdd a veremtől jussodat. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. Madárka sír. hogy a rögben alhass. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. rab vagy. Ő odafönn merev csillámu közöny. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. mely sohasem pihen. a hatalmas. néz a hatalmas. madárka örül. madárka örül. Szél körme kapar a sír körül. ha rávésed jajodat. és vallat a fény. bár tolla se lebben. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. mégsem lelhetsz soha békét. mint légen a pára. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. A holt vadlúd. Az élettelen avar is röpül. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. de keserved álma szabad s igazad az álom. Madárka sír. a röpke! A szikla. hogy a rögben alhass. A jövő nem vár. Ne hidd.

a sáska is -hogyha lehetne. mondd. a mező nyers illata nedves csókjára pereg. Itt minden örömbe bogárka vész. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. sötétség a kalapácsa. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. szánna is. fedelének éj az ácsa. s a fájdalnm mélye tiszta méz. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. vagy itt lenn jobb a helyed? . Tipeg a páva veled. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. arany csend volt odafönn. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. II Rikolt a páva veled. tipeg az éjbe veled. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. megosztják alvó-helyed. remeg a rózsa veled. Szinek közt gyúl a szemed.madárka sír. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. lássa: habos örvény a lakása. mindannyival oda futnál. fáradtan rád-hajlanak.-. Csak a könny csorog a szirmon. Sír a liliom.

vad futásommal ő űzi magát.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . ijedt fény. vézna. nem érem el soha: itt van bennem. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. csendben.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. Ormokon. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. Lehelletét szél verte szét. rád-kúszó rózsa remeg. fellegen. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. Rögökön. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. éjeket. Hegyekkel játszik az út. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. Jégszirmos hegyeken át. csatakos völgyeken át kérlelem. a tücskök dobja pereg. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. míg ezer mintája szüntelen körbe kering. De néha meglátom -. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét.

daliát. már őszül a tölgyfa. beléje-karolva hétszínü szivárvány. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. habjai a benső. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. szántás feketéllik. fodrosúl a fénybe. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. vad rémet. Jöszte. földdé vált fekete holt. álomi tengernek. Hullámok. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. álmát a világnak tajtéka befesti. arany dárda. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. Jég alatt... valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. holt. ázott busa bálvány. mit nem ád az élet. Homályos tereken.s lenn fekszem. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. játszva szelid szűzet. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. Míg álma fereszti. Szunnyad a vén bajnok. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. . és minden fekete. hajdanként mutatván. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát. hullámok lengedezve szállnak. Lehelletét szél verte szét.

rogy a korlát.tükrei kékségnek. döngnek. forgószélben szénaboglya. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára.. iramlik a másik -Hej.. sötét minden. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből... mint a gyermek. csigázva. gyöngyözve. húzva. az `egérke` ott pityereg. Eldől a láng. ráfészkel a napfény. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat. méz-ölü róna! hej.. ital nincsen. Alszik az ősz bajnok. törnek a telt társzekerek. tócsa terül. tolva. nem vonlak már. piheg. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. . vörös kakas kél a szirten. tornya égig ér föl. bukdosva rogyásig. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. ami történt. Padka végén az `egérke` álmos.. mint ha fészek ejt fiókát. félig szúny. öblei homálynak.. akár ha lába fájna. de mégse." Mind. gyere önként.. pedig. "Pedig. Kapu alja mintha forrna: társzekerek." Deszka reccsen. üszköt vet a fáklya széle. szolgák dúlnak kinn a kincsen. beledermed Rezi vára. elalél az egyik.. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása. cenk Ser bolgár maga ropja. elfeledjük. új leventéd. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én.. lenn a vár-árok vet örvényt.. szinte a pokolba..

mondanom is illenék. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. ich spendiere dir poémám. senki sincsen itt. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot. ha barátja. ah. éji lidérc fenn ha gyúlad. úgy hiszem. . meg sülemény. hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. kezdeném. ha görögnek fel-alá s hasmánt. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. hetven horgú érvelés. fenkölt eszme-lángverés. ha perlője. nyűg nekűl -.. 4 Fordul az ég maga fenségében. cenk Ser bolgár ottan múlat. szirma. De a sok szóból elég: valamit már. lélek-sivatagba sejk. Régi mese régi fátyla.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. kinek hátát egy se látja. s közben elfütyült fejemből. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. szülemény. S hogy ez explicatio vajjon invocatio.. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. jobban mondva. mert én ugyan felteszem. mint a vízfolyás. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. tarka-barka tünemény.

-. rög a dunna.-.-Bandukolni. a habokkal. s olykor ujjam is bevérzem. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten.-. sár a párna.-. ám többre jusson. jön az éjszaka vándorolni.-. jó nyujtózni és aludni. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. jó meghalni néha. a temető száz égő kemence. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny. izzik a medence. . mint oktondi asszony.-. az erdőkkel megzendülni. nap-hold-csillag kóborolni. merev orca.-. le nem tépem azt a szép virágot. én az illatát ha érzem. álmot lát a nagy folyó. féreg indul nyírfahéjon útra messze.-. jön a reggel.egy-törvénye az esztendő. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. a tavakkal. vérző tetem a kereszten. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. fa levelén --. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve. szállni.-. a kövekkel. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel.-. elszállni. A Teremtő egy élettel áldott. ajkatlan száj. barangolni. rejtett kunyhók füstje érik. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve. szerteszállni. dobol a fény. Félszáz évig az idő ha zordúl. csillag evez a nád hegyén. lovagolni. aki bölcs.

" *A TÁNC* Puszta fal. kertemen új nyár. Ugrik a fal. dajkálva lágy dala kél: "Indulj. kristály hölgy suhan az álom sürüjén. hol a hosszulábu lábol.-.-. nedves. Göncöl. távol a lápon. víz. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét.-. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe.-. tűz.-. szarvat döf tág homloka. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. szérümön ó-év. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát. meg át. lábol --. csengős rúddal. kék petúnia. fehér bika. fölveri lábak halk dobaja. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor.. Ring. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. hogy libegjen. bókol Júlia.-Föld. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át.-. győzött minden izom-szálon.-.-.-.. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja. testén áthatol a kusza árnyék. átsüti fény.-. mint az álom. lebbenti hajnali szél. átlibeg a tornyaimon.túl a világvég görcsén. Hullócsillagként suhanva . lég szunnyad a bölcsőn. hegyeken túl. meg át. lábol. át.-. éled a föld nehéz pora.-.

Mosolyog Klára. ívelő ajka élő drágakő. hősök homlokán babér. Tiszta fény.. csorog a vér. melynek nyűge átok. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. Emlékezz már: . nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. inog a lomha redőkön. fenn az eszme. messzi fény siklik a forgó föld körén.. Emeli a kő-fedelet. eszi egymást. Testből. s nem szól a homályból. Második: a fekete áldozat édesanyádnak.sudaraz.. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. pajtások csüggnek fejjel le a légből. Ó jaj! tenger álom hullámzik. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó. mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. összefonódva mezítlen. dagadó lágy húsba harapva. Ime harmadik: a zugolyban. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog.. nem is élnek ezek tán. megfeszül Rozália. lobban Anna. nyílnak testtelen virágok. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó. szökken. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. bútorok árnyán.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. mint vak lámpák. Mint agyban hő mánia.

táncolj. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. szikla-barázdán. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. időn át bújj. bontakozó csók bársonya függ a magasban. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. vad szívünk gyökere közös a földben. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. Közös. amaz is.jársz kiveszett fennsíkon. míg kézenfogva vezetnek. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. s a menő. S majd ha nem félsz. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. s az elásott: ez is. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. emlékezz már -Téren. Párkányok fehér mosolya. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. Megcsap a fáklya-meleg. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. Tág tető láng-ormai. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. Mind a te álmod. bújj hozzám: pártos. ami vár ránk. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. Gondold: füstben jársz. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. Szemedet bekötötték. . Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát.

legtöbb alig olvad a nászba. mint halott. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. száz kendő. a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. mint a tengeren. a mindennap kirabolt halált. amint a port veri. kényesen veszti az éjszakát. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. sóvár hús nehéz dobogását. Tüzes gyík-fej füstöl a légben. szegény. görcsös útnak rangot adnak. kevés. élő bőrön fény-habok. aki érzi a hím rohamát. vásznak imbolyognak a szélben. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. Menny betűi. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. ara száz meg száz. lángrózsák lehelletében. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. egy-fényben -. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. Ó. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke.Hű bivalyként húz az ütem. e télen-is-virág. hófehéren alszik a Gyermek. lassan. a kéjbe-borult ragyogásba.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. s egy sincs. Száz szív. aprón. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. mig a szív. szárnyat. ki a mátka szemébe lát. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". .

hogy a tűz párkányán kihajol. ahol te. s a homály-bika vívja ágyadat. bíbor. a fagyban. tudom: bennem foly az ostrom. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. mit bánva. végtelen öblü edény. tüske-köteggel. kicsiny férc fűzi: az ének. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre.belezendül a messzi zenébe. de szegény odalenn a télben.s az óriás napkelte. sárga. a csókok után. hogy a mélyt s magasat. Vak harc: fagy-csörgés. vőlegény. de más! tűz. Tó kérge. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. te asszony: a lét szatir-feje szívja. melyet ciráda befon. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. Gazdag vagyok én veled -. vad hermafrodita. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. amig élek! Majd völgyi lakában. te eszmélteted ős-nyomorukra. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). s odalenn én férfi. s a picinyke királylány úgy dalol. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg . égre kitárva. hallgatja szempillái neszét. öregember. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. sötétje a fény-gomolyagba omol.ó. nád-csonk. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. s mintha fentről tekintene szét. a horpadt tájat. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. miként a ruhát. csupa lég. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. asszonyod én. csupa nem te. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. lány-ajakad. vaksi cselédek. lila. a messzi eres suhanás csupa jég.

Teremtésünk szent mintái. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. amint hazaérnek. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. sürög. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. megfürdik benne az új világ! s a szívben. szeme tág. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. nem változó. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. a sötét paripák már szúnynak. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. egyet százként vetítve ragyogók. `A Moira` Mind. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. s fönn. örök Három-Egy. mi virágok. száz alakban teremve titeket. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. `Kar` Ó mi tükrök. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. apasztjuk a homályt. ihajja. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. ragyogunk. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. fényt vetünk a semmiségbe.

lankatag. kék hegysor. termő hallgatás. hol hajdan boglárka nyílt. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. mint iszapba tűnt acél. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. álomban szövi tiszta sodrát. alva. remeg. Jajszó. . nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ.. búborék. melyre rozsda nem forr. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga.. Ime világot formálunk. `Kar` Minden árad. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. ősanyák szigoru csöndje. pihegve.. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. mely fölfele száll. part-fogsor. dús. mely változókká széthasad. hogy nyughasson.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. általlépi egy madár -Rejtett ér. fenti. zsarnoki. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. gumó. széles iram. Delejes zöld zivatar jön. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. derekán tartó-öv legyen. újra él. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. vándorolt dúsan. mozdulatlan orsó pörög. fodrozódik. s az örömet. ezüst gyapja rengett a messzeségben. tapadós vörösföld. s hol legkeskenyebb. vad vonulás alján. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. s tán ha meglelik egykor. Hömpölygés volt. Kristály hal. álomban sző-fon. zöld csatak remeg. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. újra kivillan. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon. eleven zöld kard. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. lenti rengeteg. hinár-szövevény.. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt.

part-fogsor. határtalan tájon ömlő. nem volt többé föld. megdermedt a tenyészet illata. meddő homokján. üde. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. most is gyors. Lett alvó. bőséges róna.de nem a párnás. jámbor nőstény-farkasok. kavarogva fölfelé. kebel. -. körbe-érve. tépő görcs feszitette szét. könyörgő férfi-zengés. mint a kelyhek. nem volt Hold még. gyönyör ég és föld között. Rejtve szunnyad. mely a rögben kezdettől éhezett. csengve.partján ég-föld csordái hevertek. a taraj. villámlón átlátszó rengés. most is legtisztább ital. Jött a homály és rá-terült. ragyogó dísz halmaza. ölelő éjszaka -a másik. áradat ég és föld között. asszony. önmagába ütközött s elájult. Termő iszap-katlanain túl. kék hegysor. nincs közel.. vagy hengeregve.. ágyék. siető nő táncos halmai. És szült fájdalomtalan. fönn-lenn csillagok és napok. örökifjú ősanyák nézése.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. hol titokra nem találsz -Mondják. Partok dültek. lenti homály. most patak. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör. hol nincs messze. gyűlt a fakó tajték. mert sodrát sosem éri sár. telt meder ég és föld között. szelid patak. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? . zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. látták a csillagok. sem ég! Forrt a színtelen áradat. csillogó. kiben teljes-egy a szem. Bukdosó hullám-halmok. Nagy folyam volt. és hegyek törtek pattogva. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. és úszott a bölcső és habba borult a virág. csillagsor. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -.

ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. melyre szivünk "nem"-et int. nincs az a múló kín. későbbi kor emberei. Aki már élt. hogy a vad.hogy fáj ez a válás. későbbi kor emberei. hazug és szép vigaszát. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. ha lehulltunk. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. aki majd él. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. satnya ürügy ma.Ej-haj. mennyire szenvedtünk. Röpül az idő csunya fejszéje. vagy örök kín. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. meztelenül megy az ős csata. és aki kortalanul születik. leve! tán ti se sejthetitek már. álljuk az éle találatát. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. föl nem mérheti szívvel. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. Vallja Herakles a meggyötört. lángba borítja az életét. buta Hajdan értetek ette magát. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. Két Tábláé meg a Krisztusé. Ó de fáj -. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. sarjad a más ember. . nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom.

szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. sok nyúlánk. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával. halvány. foltok sövénye. füled mellett süvít a híg elem. parttalanul forog az eleven tűz. . mondják új bölcseink. Mélyebben. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. párába borult paripák dobognak. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. mind varázsosan keletkező.mondom: egy benső tér. emberibbet s még-titkosabbat. érezni szárnysuhogását. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. kúszik a futóka ezer virága. mint boltozatos csarnokot. mint a gond fészke szivedben. nem tudni. csapongó. néha bizalmas-kicsiny. eltünő. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is.míg mi. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. se rendje. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti. őszi éjeken. kerekszemü lányka. színek visszája. Párafényből. s egy kedves. kinyitva törpe ablakaink. mind más. és láng gyúl benne olykor. e vén boglyas madár. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. bámuljuk az éjszakát. pedig nem változik. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. De más teret is ismerek. örvénylik a láng. vagy közel. vagy félelmes arc. ahogy fordul. a tünemények medrei. Ha sokat láttál. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. s hogy mekkora. hova porszem se fér a foghatóból. szál-erein bukdosók. a világ eresztékei ragyognak. az ezerszemű. mit a fény szúr. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. hol semminek sincs mérete. az óriás koronát. máskor határtalan. Most. kérge alatt minden dolognak. megvillan tajtékos tomporuk. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. nem tudod. messze. áthallik érc-patáik csattogása.hullánkból új virulás szökik.

harmatba-merült tíz hattyuszárny. hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. tapadt haj. alvadt ereit viasz fedi. elbillent fej. a térd pihen. . imába-zárt kezek. a göröngy. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. Burkolt lábszárak alszanak. az ín egyenes. amely kopog. Üdv néked. a vánkos a koponyabolt alatt. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze.Szólít -. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. kezdet óta. lehajtja zászlóit. a kő. a vaslakat.vagy képzeled? Ha arra riadnál. Üdv néked. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. szakad. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. fegyverét. a halálos pólya. dobozban két sor gyertyaszál. letiport akantusz ágboga. nyakában kővel. a mész. száj-rés. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. olajfák ösvény mentiben. elrobogott paripák nyoma. szentély boruló fal-ívei. Csíkos lepelből a láb kiáll. a gyolcs. hogy nem rideg. méretlen kútba hull. Üdv néktek. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. viruló éj csukott virága. a körmön violaszín sugár.

recseg. híjja! 3 . partot ért csónakunk. könyökére dől. kürt felel -Hamvában az ős. harang kong. tüske tépte bocskorunk. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. híjja. póklábu parázs fut fölfelé. lassan úsztunk. tüzes háló ereszkedik. sugár hasít. ragyogó tetőn szárny lebeg. ha kikelet eljött. tél közeledtén irhát nyúztunk. arany arca van. rég arctalan. kik vagyunk. Pásztorok vagyunk. látta ő. fuvolák. a csönd. hárfák. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. Övéit a homály szélén híjja. kövér juhokat legeltettünk. gyapjat nyírtunk. nosza gyapjunkat lenyírjuk. az éj. felfülel -`Kórus` Híjja.2 Az árny. föld festette homlokunk. rög repül. híjja. csontot gyűjt. nosza bőrünket lenyúzzuk. bárány-sereg. juhok is vagyunk. ágaskodik. ösvényére ráborítjuk. por énekel -Az égen két újhold delel. hegedű sikolt. a hideg törik.

de visszahív.`Váltakozó kórusok` A végtelen. ujjak párás tető-sora.. uszálya villog a habok iramán. kedvesem. eleven csönd tíz anya-szárnya. tele féreggel.. mosolygó könny a szivárványon... zamat.) . láng-rév. Kinek fáj? Nekem fáj. halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. gyémánttükrön láz visszája. arany bárka. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. gyökerünkkel fölfelé. pára-híd. a repedt szirom kinek kell. az asszony ünnepe él a világon. imába simulnak a szép kezek... Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. ha kelyhed eltakarod. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. forrón hulló fürt. ő benned térdepel. (De mi folyton sírtunk. (Virágok. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. árbóc-forgatag tárulása. a szem óriás kék hályogán.. tej-lombok eres suhanása. és ő leszel. királyi álom. (Kifordult torzsák. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben.. kilökött a föld. Hagyjanak veszteg az ölben. ha elhagyod koszorúd. repeső kicsinyek száguldása.. a homályos sárga égi sarlón. vitorla-sereg gomolygása.. jóság feszülő pillérei.. (Kit öltem? Mindig magamat öltem.) . vörösbor. szirom-tengerben mezítlen ujjak. gyürük és fodrok a messzeségben. Mi éheztünk. ragyog. sugártalan osztva fényét.. tízszeres zengés..) .. az anya lángja ég a világon.. mely hangtalan. bodros lehelet-szín. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás. s érzed őt.. Senkise hajol le értünk. a harckocsi vörös kerekén. a zöld szörnyeteg taraján. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem.. míg záporoz a tavaszi reggel?) . . világos némaságot evező-párok zsongása betölti.

virág-szövevények ostrom-lánca. ő. Boldogasszony. Rózsa-ér. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el. minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. tág medencékben újbor pezseg. a szűz békéje leng a világon. csókként úttalan. ezer erkélyen ezer sereg. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. könyörülj rajtunk. az idő százmedrű futása.. zerge-ünő vérgyöngye a hóban . az örök remény szüretelte. a pokol küszöbén sírdogál. mint édes csepp a bólongó sáson. a fekete hernyót szivünkről vedd le. köpenyünk összehúzzuk. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. a parazsat.. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. lángon át a sötét föld szüze lebben.. hol hegy-árny mélybe-ér.. tündöklő gömb a változáson. hallgat a föld láncos haragja. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca. könyörülj rajtunk. Koporsó-fal körülöttünk. könyörögj érettünk. folyton megtelik. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget.. Pecsenyénkben a halál íze. gyenge hó száll. tükrözi a tér hajló pántja..) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg. a sötétséget vedd le szivünkről.) . folyton leperdül.. (Vacogunk... (Kenyerünkben a verejték sója. mely kopárat színre-vált. puha meggybor teli kelyhe.világosság.) . gerle-vér..

én letörlöm. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. `Mária` Magasztalom őt. lágy tavaszunk. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. eléd gyűlve. A gyilkos vérrel freccsent. sugár-kupola imbolyogva. csak kérni. ifju aránk. amerre kapaszkodó van. Édesanyánk. `Mária` Az itélet nem enyém. arcom el nem fordul. mely ütést. csak sebesülni. elibéd hullámzik a szárnyunk. pirosarcu zsenge leányunk. `Kórus` Virágcsengők királynéja. Kőfal nem vagyok. éheztetni sem. A zengő csendben. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. . így kivánja. emlőmbe karmol. mely lépést. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. ahogy rája mérik. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. ha gyalázol. úgy melenget. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. tűzforrás nem vagyok. tág a tér. csak fészek: ahogy meleg. oroszlán és gida megosztja keblem. forgást úgy mér. vércseppjeim füzére buggyan. Kezdettől apám. mely testet és űrt úgy mutat. csak simogatni. szűk az ösvény. simítást úgy mér. ahogy rája mérik. a bárd nem az én kezemben. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. hódítani sem.vadászt hív. híját nem érzi a duzzadó tenger. némíts el hatalmaddal. foltja nem marad. tengerként rendül sürü bodra. sebezni sem. csak etetni. s én szültem őt. homályos nemzedékek. ütni nem tanultam. ahogy eléje rémlik. édesanyánk. agyag-út nem vagyok. pára-torony rengedezve neked kondul. A csecsemő bepiszkol. a mérleg.

gondold el: nem tőlem való. új sorstól hajladoznak a bolygók. édesanyámat. Lenn telő rózsatő. kötényembe markol erőszakos öklöd. tűzhelyen hamu törmeléke. szememtől elszakadt útján ne érje bánat. a könny. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. hallgat a rög tapadt ajka. Mária. sugaras szem bűvöletében. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. lassan fordul uszálya. leheletnyi lángok a szélben. oltalmazd Máriát. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. örökös hajnalt hirdető. örök. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. vigyáz rád a csend. fejed rönkjét térdemre döntöd. egyetlen kincsem a könnyem. függ az idő. egy szilánkját annak a dalnak. áll a halál. ne félj. a szárny hangja széttárt. . meg én. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája. ő jön. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. mint neked. Aki hallottad ezt a dalt. a hegyen pirkadat árad. Lengedező rózsamező. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába.

hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. mért fogadtál. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. tarka udvarnépem feléd száguldott.melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. kék úsztató. kő-kalit.. mondd. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. óriási pók." . a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. pamut-fonál fut a kezében. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi. háztetők szögében zöld-barna domb. idegenül. mind tied. magasból függ a székesegyház. nem gondolta. én voltam.. négy tornyán izzó fém-gumók. Valaki mozdul az erkélyen. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin. körötte virág. Levegő alján.

a denevér-multban hagytam. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. nem forognak a forgatagban. a sorompón túl rengeteg sár.és kő-sorok: ott már a temető suhog. rajta állva a lenti nép mind föld pora. bár szárnyam sose lesz. mert ha van: nem fönn-lebegőben. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. mögötte lomb. már érkezéskor eltünőben. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. sivít a síp s a kismalac. . lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott. elfelejti. de aki a határon túlra látna.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. Magas az erkély. itt nincs és nem lehet soha.

Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben.hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. lentről függnek az egekbe. Míg az alkony rám-csattanna. már e forgás bennem él. menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. kettő. forrás zúdul ablakrésen. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok .

de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- .mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. mellkasomból csillagok. vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. bizonyos a boldogságom. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. hiába érzem. bármelyikből ihatom. vagy ha élni nem lehet. tudom. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. rajta minden italod. de te meg nem állsz. nincs szemernyi panaszom. már nem vagyok. a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. és tudom. mért hagysz egyedűl örülni.

Halljátok.De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban . érsekek a víz alatt.

azt hiszitek. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán. szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem. azt hiszitek. félálmotok . arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. azt hiszitek.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög.

útszélen daxlit nemzenek. Orruk rücskös. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. gerincük szomjas. mind a becsületére kényes. de hirtelen nyílik egy ablak . kapupénzt kapnak. azt hiszitek. fölényes. Karmuk tömpe. mind vizsgázott gázmesterek. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. söpörnek a gázmesterek. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. Kaput nyitnak. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. farkuk sörényes. bozontjukkal billentenek. nézésük kancsal.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. hasuk éhes. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. sértődő. bíró büntet. mindegyik elmúlt hároméves. szemük vér-pásztás és kerek. mind büszke. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek.

Szeretszke. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. kavargó füstből lett nevek.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. falánkok mint a pontyok. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. fürgék. Vájnok. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. sosem éltek ílyen családok. Nevük: Csömbör. ők lesznek a gázmesterek. születnek orcátlan porontyok. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára.

te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar. ha ott. . >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. mint vaj mállott a fogunk alatt. vagy értelemnek értelme volna. nesztelenül.kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. oltárterítő felfűzött szegélyét. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben. megóv az ős feledés! Fukar jóságát -.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. igére ige visszhangzana. ama kútban.

s aki meggyógyult és fölemelkedett. ott gyógyítják fekélyeik. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. de szomjuság semerre. s a csöndnél nem alacsonyabb. a tilosban -. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. S akár mennyekző. mint színtelen korallok lépdelünk. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. Fölöttünk ragyogó szemmel. makacsúl. A fákon csillagok fakadnak. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. egy rezdülés el nem veszett. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. ezerkorbácsú fekete zuhatag. ránk ne törjenek a papok. semmi vesztenivalónk. majdnem édesen. a világi törvénykezésnek. Mert nincsen.engedékenyen. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. de nézés nélkül. A varázslókkal társalognak. özönölve örvénylő idők. a Háromfejű Kutya. termetünket.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat. pap nélkül. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. emlékeink. mint a bolygók pályáikon. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. annak itt minden elolvad mint a jég. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. fenséges csöndbe tárja lombjait. nem félünk. a szirteken édes szél terem. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. elmennek s visszatérnek. és összecsapott felettünk. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. A bizalmas percek mind hiányzanak. sietek ezer alakban. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. ügyeltünk. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. 3 Mikor átléptünk az árkon. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. ez a villámló boltozat. emberre nem hasonló. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. Senki se jött. járok magam előtt és magam mögött. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. De míg áhitattal lakomáztunk. eközben fekszem és nem is vagyok.De mindez árnyék. akik odaát . nem tudjuk önmagunk nevét. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. de félelem sehol. rab erejű örvény. egy-szál idő helyett! Világ. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus.

lázong. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. Szűz. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. Körüldongják rohadékomat. mert ezek a hegyek nincsenek. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. kezükben fújtató. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. esténként beléfekszünk. mint trágyából a légy." S ha csontom alá kopva. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják. felgyujtom a vázat. isznak belőle égetőn. már nem is valaki. ime csordultig bennem a méz. nem vágyakozom soha többé. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. odaszállnak melegedni. A néma zengés. a bort. izzottam a lángban: . Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. vérünkbe bújnak és szaporodnak. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. a tüzes köntöst. de azok átzizegnek fölötte.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. szemük éhségtől lyukas. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. akik alakjaimra fonódtak. csak a zengés. hanggá. de tikkadásunk megkönnyebbül. Oltalmazz. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. ha új kísértet-rajokat szülünk. Ó elhagyott alakjaink. velük egyesültek.élnek. tánccá. a sok-milliót. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. festett képpé. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. Nincs ellenük más. mikor már nem vagyok. szítják a tüzet. a szívben. Az élő test fűtött kemence. akik mindenféle testben járnak-kelnek. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. nem iszonyodom soha többé. Oltalmazd förtelmes családjainkat. békák nyüzsögnek. Kikelnek sóvár kínjainkból. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. meg a húst. A világ négy sarka lobog. csak a teljes megsemmisülés. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. 5 Fenn a semmi bástyái -. meg a bor. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. kis fegyveres bögöly-raj. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. Nincs semmi. a tiéd. meg a hús. saját húsukat lerágják. s akár a cserép. és lángolunk és jajgatunk.

puszta helyemről űzd el a lelket. idd meg a véremet. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. s a világok zsongva felelnek. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek.végre kiégtem. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . fald fel a húsomat. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek.

sem az alakod nyoma. odább a forrás és a tölgyfa. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. mellette oszlop. e rózsák. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. előlép a fehér márvány oszlop. habon eltáncol. elől a tajtékzó forrás. dús lomb közt mennyi madár. mit a víz megmart. balról a tölgyfa. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. forrás buzog itt. kering az éden lombos kéken. csak az üszkök. és a levegő elrejti villámait. arrább a tölgyfa és a forrás. se a sivatagi tér nem az árnyad helye. a soktól egyet se látni jól. mennyei. míg kanyarog a séta. se a part kúp-sora. ahogy pereg a séta. sem a parazsak. mögötte tölgyfa. most közel a kéz-csiszolta oszlop. ime az örök forrás középen. fedi rőtbársony s lila légfátyol. mennyi madár surrog s dalol. ahogy forog a séta.Lombos kékségben kering az éden. *IRAM* Suhan éjféltájt. mögötte az oszlop és a forrás. távolabb a tölgyfa és az oszlop. napsugár-simogatásé itt és mindig. emberi a séta-forgás. e tüzidarazsak. könnyen álomba merít itt és bármikor. viszi lámpáját laza felhőben. erdei réten. lassú lépések ütemében. közel a forrás. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. emelkedik a tölgyfa. álomba vakít. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. ha te megjöttél. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. jobbról az oszlop. ahogy körbe halad a séta. csökken az oszlop. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. . a hült pernyék hamupora. mennyi virág és fürt virít. mit a fény jár át. kavicsokon lépések íve csikordul. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. következik a tölgyfa. mennyi virág és madár rikít. mind napsugár-simogatásé itt és többször. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. mind napsugár-simogatásé.

soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. fekete mohóság -meztelen égi való. maga rejtetlen. hol a fellegben. szeme álmatlan. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . lepi menny-katlan. heve hihetetlen. vágya segíteni áldatlan -. szive befödetlen. neve sértetlen. hova hívsz haza? halad éjfélben. vágy.csak a bánat. tere bontatlan. a nagy istennő addig mostoha. szava mondatlan. kegye akaratlan. hol a felhőn túl.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->