Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

megroskad aki a csúcsra fölért . ember készült hóból és koromból: szájában édesség. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. hogy mi neve. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. rideg-meredek. A világ világolt élettelen. kemények: örök szeretetről beszélnek. szelid helytartó a király helyén. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. aprók. S éledt a föld. Ujjasan elomló éjszakai fény. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt.föléjük gyujtotta fönn a Napot. aztán megint visszatérnek. boldog-e. szives-e. fejében fényesség. Uram. aki épít. Kifullad a mell. Szent bérced. Hogy legyen. mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. pirosan elhasadt. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. Nem-változók. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. Hiányzott mindenből az értelem. szivében lüktet a vér s mindegy. szikrázva fuldokolt. de mindig visszajő. S fölkelt a Hold. fehér legyezőt terít a habokra. elcsuklik a térd. A lánggömb kék útján végiggurult. Szikláin az űrbe fölértem. amint a tűz-gyerek fölfele tört. rombol. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. És ahogy a Nap a hevét kifújta. Recsegtek a jegek.

Nem hiszi még. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. kis bárányt küld ide áldozatúl. Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák. ébren csak a hűség csillaga áll. jótetteiden szeplő nem akad. örvend. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. kit vágsz. hogy atyja a gyilkosa légyen. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. de hol van az áldozat? édes apám. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. Parancsod. pokolba." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. puha-füvü völgyben . Parancsod. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. Nem kérdezem én.metsző nyilalás a szivében. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. hűs csillagod. hogy törlődjék az adósság.tudom én. azt vágom majd le a késsel. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. szentség nekem. Tiéd a legbölcsebb akarat. Ott fönn mindent beborít a halál. kicsi cselédem áldozzam néked. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. érzem. Jó vagy -. Uram. mézzel. pengémet a gyönge torokra teszem. a késsel. itt vagy te a tűzzel. mivégre. vallom. Elhoztam a kést és egy-fiamat. állandóság. de nem értem.

koszorúshaju ifju leányok. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. igen elváltoztál. facsarják izmodat. égő csillár. halványsággal belehel. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. mézzel. a piros láng ime reszket. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. Jaj nekem. puha-füvü völgyben borral. most a bú megölel. szívem értetek érett asztag. jónak dús szelleme. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. égi virágszál. gazdag gyöngyház. én fiam. így táncolok én. én fiam. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. feketülő vérrel csombókos a hajad. így táncolok én Előtted. ujjuj.könnyühaju. jaj én fiam. táncom Előtted reszket. messzire távoztál. nagy kosarakkal mennek. mesebeli fáklya -így táncolok én. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. . kopogó kalapács.

éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. Nyugodt a táj. nem. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. halvány füst leng a szálerdő alól. kék szemed is kék volt. nem. én fiam. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. Gida ugrál a hangos vizesésnél. Rászegeztek a keresztre. . kit keselyű tépett. gyere vissza. Szíved fárad. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. maradj anyád mellett. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. karod is kiszárad. hullt. jaj én fiam. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. Ott volt az Éden. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. vért tajtékozva marta a hegyet. fogjatok föl engem. hadd menjek utánad. én fiam. a völgyben barna pásztornép tanyázik. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. Véred hullása szemeim sirása. jaj én fiam. józan és csak néha szól. jaj én fiam. jaj nekem. mind nyájas. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. Jaj nekem. én fiam. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled. nem igaz. mosolygott a csöpp szád. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. jaj én fiam. megfulladok.

dühhel fenekednek. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. áldás és átok onnan indult: az első ember. nem szűnhet kerge futásod. boldog áhitattal. dalok közt telt az életem. szeress egyformán mindent. Győznöd se lehet. mondják. míg magad vagy a vadász. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. táncok. ottan élt. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. köröttük űr és félig-tört sötét. Én ott voltam. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. madárka örül.Körükben csókkal. mint az ég!" Igy marják egymást. Kinyílik a táj. meg a vad. a liget itt mind a tied. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. . de nem lelhetsz soha békét. Mondják. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. állat-voltáért kínzó észt cserélt. azóta templom épült a hegyen.

hogy a rögben alhass. A jövő nem vár. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. Madárka sír. Ő odafönn merev csillámu közöny. és vallat a fény. Szél körme kapar a sír körül. Madárka sír. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. hogy a rögben alhass. mely sohasem pihen. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. néz a hatalmas. Ne hidd. A holt vadlúd. a hatalmas: az is te magad. a röpke! A szikla. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. de keserved álma szabad s igazad az álom. Ne hidd. madárka örül. madárka örül. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. mégsem lelhetsz soha békét. ha rávésed jajodat.Az élettelen avar is röpül. a hatalmas. bár tolla se lebben. minden te magad . előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. rab vagy. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. Ne kérdd a veremtől jussodat. Az élettelen avar is röpül. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. mint légen a pára. Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol.

a mező nyers illata nedves csókjára pereg. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. szánna is. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. II Rikolt a páva veled. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. lássa: habos örvény a lakása. Sír a liliom. tipeg az éjbe veled. vagy itt lenn jobb a helyed? . Csak a könny csorog a szirmon. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. mindannyival oda futnál. Itt minden örömbe bogárka vész. megosztják alvó-helyed. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. arany csend volt odafönn. Tipeg a páva veled. sötétség a kalapácsa. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. remeg a rózsa veled. s a fájdalnm mélye tiszta méz.-. a sáska is -hogyha lehetne. fáradtan rád-hajlanak.madárka sír. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. fedelének éj az ácsa. Szinek közt gyúl a szemed. mondd.

Rögökön. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. fellegen. rád-kúszó rózsa remeg. ijedt fény. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. nem érem el soha: itt van bennem. csendben.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . mécsesem fénye az ő kicsi foglya. vad futásommal ő űzi magát. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. a tücskök dobja pereg. éjeket. míg ezer mintája szüntelen körbe kering.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. Jégszirmos hegyeken át. csatakos völgyeken át kérlelem. vézna. De néha meglátom -. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. Lehelletét szél verte szét. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. Ormokon. Hegyekkel játszik az út.

testtelen imbolygás tág űrben lebegve. Hullámok. ázott busa bálvány. Jég alatt. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. beléje-karolva hétszínü szivárvány. játszva szelid szűzet.s lenn fekszem. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. mit nem ád az élet. arany dárda.. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. és minden fekete. habjai a benső. Míg álma fereszti. Homályos tereken. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. Lehelletét szél verte szét. álomi tengernek. hajdanként mutatván. földdé vált fekete holt. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. Szunnyad a vén bajnok. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. hullámok lengedezve szállnak. . holt. már őszül a tölgyfa. fodrosúl a fénybe. álmát a világnak tajtéka befesti. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. szántás feketéllik. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul.. vad rémet. Jöszte. daliát.

Alszik az ősz bajnok. szinte a pokolba. vörös kakas kél a szirten. pedig. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. szolgák dúlnak kinn a kincsen. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára... iramlik a másik -Hej.. tolva." Deszka reccsen. ami történt. méz-ölü róna! hej. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. húzva. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből. piheg. törnek a telt társzekerek. bukdosva rogyásig. új leventéd. sötét minden. gyöngyözve. forgószélben szénaboglya. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat. elfeledjük.. de mégse. rogy a korlát. Padka végén az `egérke` álmos. akár ha lába fájna. elalél az egyik. üszköt vet a fáklya széle. döngnek. .. az `egérke` ott pityereg.. tócsa terül. csigázva... gyere önként. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. ital nincsen. ráfészkel a napfény. "Pedig.. lenn a vár-árok vet örvényt. Kapu alja mintha forrna: társzekerek..tükrei kékségnek.. beledermed Rezi vára.. öblei homálynak. félig szúny. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára. tornya égig ér föl. nem vonlak már. Eldől a láng. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én." Mind. mint a gyermek. cenk Ser bolgár maga ropja. mint ha fészek ejt fiókát. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása.

fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. éji lidérc fenn ha gyúlad. nyűg nekűl -.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. ha perlője. szülemény. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. Régi mese régi fátyla. lélek-sivatagba sejk. s közben elfütyült fejemből. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. De a sok szóból elég: valamit már. ha barátja. fenkölt eszme-lángverés. úgy hiszem. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot.. tarka-barka tünemény. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice. 4 Fordul az ég maga fenségében.. mondanom is illenék. jobban mondva. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. cenk Ser bolgár ottan múlat. hetven horgú érvelés. ah. . kinek hátát egy se látja. szirma. mert én ugyan felteszem. mint a vízfolyás. kezdeném.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. senki sincsen itt. ha görögnek fel-alá s hasmánt. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. ich spendiere dir poémám. meg sülemény.

le nem tépem azt a szép virágot. jön az éjszaka vándorolni. féreg indul nyírfahéjon útra messze.-. jó meghalni néha.-. elszállni. barangolni.-. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. lovagolni. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve.-. a habokkal. ám többre jusson. ajkatlan száj. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. én az illatát ha érzem. Félszáz évig az idő ha zordúl. vérző tetem a kereszten. fa levelén --. aki bölcs. s olykor ujjam is bevérzem. mint oktondi asszony. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve. a temető száz égő kemence.-Bandukolni. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. csillag evez a nád hegyén. . langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. A Teremtő egy élettel áldott. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp.-.-. izzik a medence. rejtett kunyhók füstje érik. nap-hold-csillag kóborolni.-.-. merev orca. rög a dunna. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel.-. szállni. jó nyujtózni és aludni. szerteszállni. a tavakkal. álmot lát a nagy folyó. a kövekkel. az erdőkkel megzendülni.-. jön a reggel. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny.egy-törvénye az esztendő. sár a párna. dobol a fény.

Hullócsillagként suhanva . mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. mint az álom. kertemen új nyár. kék petúnia. Ring. győzött minden izom-szálon. víz. lebbenti hajnali szél.-." *A TÁNC* Puszta fal. meg át. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog.-.-. fehér bika.-. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét. szarvat döf tág homloka.-. Ugrik a fal. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. hol a hosszulábu lábol. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe.-.-. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. tűz.-. hogy libegjen. hegyeken túl. éled a föld nehéz pora. nedves. Göncöl. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor.-. bókol Júlia.-. lábol. át. átsüti fény. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja.-.-Föld. szérümön ó-év..-. csengős rúddal. átlibeg a tornyaimon. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át. testén áthatol a kusza árnyék. lábol --. kristály hölgy suhan az álom sürüjén. meg át. távol a lápon..túl a világvég görcsén. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. lég szunnyad a bölcsőn. fölveri lábak halk dobaja. dajkálva lágy dala kél: "Indulj.

inog a lomha redőkön. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó.sudaraz. ívelő ajka élő drágakő. bútorok árnyán. csorog a vér. nem is élnek ezek tán. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. eszi egymást. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. Mint agyban hő mánia.. Második: a fekete áldozat édesanyádnak. Emlékezz már: . *AZ ÁLMOK* Első álmod -. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó. Ó jaj! tenger álom hullámzik. mint vak lámpák. lobban Anna. dagadó lágy húsba harapva. szökken. Emeli a kő-fedelet.. Mosolyog Klára. Testből. Ime harmadik: a zugolyban. Tiszta fény. mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. megfeszül Rozália. s nem szól a homályból. nyílnak testtelen virágok. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog.. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak..még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. összefonódva mezítlen. hősök homlokán babér. messzi fény siklik a forgó föld körén. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. pajtások csüggnek fejjel le a légből. fenn az eszme. melynek nyűge átok. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak.

Megcsap a fáklya-meleg. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. míg kézenfogva vezetnek. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. S majd ha nem félsz. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. Szemedet bekötötték. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. Közös.jársz kiveszett fennsíkon. s a menő. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. emlékezz már -Téren. Mind a te álmod. bújj hozzám: pártos. ami vár ránk. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. bontakozó csók bársonya függ a magasban. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. vad szívünk gyökere közös a földben. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát. amaz is. Párkányok fehér mosolya. . tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. táncolj. Gondold: füstben jársz. Tág tető láng-ormai. időn át bújj. s az elásott: ez is. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. szikla-barázdán. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza.

mint a tengeren. szegény. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. Menny betűi. legtöbb alig olvad a nászba. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. vásznak imbolyognak a szélben. aprón. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke. s egy sincs. a kéjbe-borult ragyogásba. ki a mátka szemébe lát. kényesen veszti az éjszakát.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. a mindennap kirabolt halált. . hófehéren alszik a Gyermek. Száz szív. száz kendő.Hű bivalyként húz az ütem. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. görcsös útnak rangot adnak. aki érzi a hím rohamát. ara száz meg száz. szárnyat. egy-fényben -. mint halott. lángrózsák lehelletében. e télen-is-virág. Tüzes gyík-fej füstöl a légben. mig a szív. sóvár hús nehéz dobogását. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. kevés. Ó. lassan. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. amint a port veri. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. élő bőrön fény-habok.

Gazdag vagyok én veled -. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. vad hermafrodita. vőlegény. sötétje a fény-gomolyagba omol. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg . s a homály-bika vívja ágyadat. tudom: bennem foly az ostrom. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. lila. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. hogy a mélyt s magasat. melyet ciráda befon. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. de szegény odalenn a télben. a csókok után. öregember. sárga. a horpadt tájat. hallgatja szempillái neszét. mit bánva. s odalenn én férfi. lány-ajakad. vaksi cselédek. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. te asszony: a lét szatir-feje szívja. te eszmélteted ős-nyomorukra. a messzi eres suhanás csupa jég. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. kicsiny férc fűzi: az ének. asszonyod én. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. Vak harc: fagy-csörgés. hogy a tűz párkányán kihajol. bíbor. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. a fagyban. s mintha fentről tekintene szét.s az óriás napkelte. csupa nem te. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. ahol te.ó. tüske-köteggel. s a picinyke királylány úgy dalol. amig élek! Majd völgyi lakában. Tó kérge.belezendül a messzi zenébe. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. égre kitárva. de más! tűz. végtelen öblü edény. miként a ruhát. csupa lég. nád-csonk.

ragyogunk. s fönn. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. a sötét paripák már szúnynak. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. megfürdik benne az új világ! s a szívben. amint hazaérnek. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. nem változó.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. száz alakban teremve titeket. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. mi virágok. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel. `A Moira` Mind. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. fényt vetünk a semmiségbe. szeme tág. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. egyet százként vetítve ragyogók. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. sürög. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. ihajja. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. örök Három-Egy. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. Teremtésünk szent mintái. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. `Kar` Ó mi tükrök. apasztjuk a homályt. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög.

pihegve. ősanyák szigoru csöndje. dús. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. gumó. vándorolt dúsan. Jajszó. álomban szövi tiszta sodrát. s az örömet. újra él. lenti rengeteg. általlépi egy madár -Rejtett ér. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. alva. mely fölfele száll. fodrozódik. vad vonulás alján. . mely változókká széthasad. újra kivillan.. melyre rozsda nem forr. ezüst gyapja rengett a messzeségben. termő hallgatás. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. lankatag. Delejes zöld zivatar jön. mint iszapba tűnt acél. zsarnoki. Ime világot formálunk. s tán ha meglelik egykor.. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. zöld csatak remeg. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. fenti. eleven zöld kard. s hol legkeskenyebb. Kristály hal. mozdulatlan orsó pörög. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. széles iram. `Kar` Minden árad. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. Hömpölygés volt. kék hegysor. hinár-szövevény. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként... tapadós vörösföld. búborék.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. hogy nyughasson. derekán tartó-öv legyen. hol hajdan boglárka nyílt. álomban sző-fon. remeg. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. part-fogsor.

lenti homály. gyönyör ég és föld között. kiben teljes-egy a szem. Termő iszap-katlanain túl. bőséges róna. nincs közel. és úszott a bölcső és habba borult a virág. nem volt többé föld. Bukdosó hullám-halmok. Nagy folyam volt. fönn-lenn csillagok és napok. mint a kelyhek. önmagába ütközött s elájult. áradat ég és föld között. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. kavarogva fölfelé. mert sodrát sosem éri sár.de nem a párnás. csillogó. kék hegysor. most is legtisztább ital. üde.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. ragyogó dísz halmaza. a taraj. tépő görcs feszitette szét. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. asszony. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. kebel. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör. most patak. hol titokra nem találsz -Mondják. szelid patak. látták a csillagok. siető nő táncos halmai. ölelő éjszaka -a másik. csengve. Rejtve szunnyad. Lett alvó. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? .partján ég-föld csordái hevertek. villámlón átlátszó rengés. hol nincs messze. határtalan tájon ömlő. csillagsor.. part-fogsor.. most is gyors. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. könyörgő férfi-zengés. meddő homokján. mely a rögben kezdettől éhezett. sem ég! Forrt a színtelen áradat. Partok dültek. Jött a homály és rá-terült. megdermedt a tenyészet illata. És szült fájdalomtalan. nem volt Hold még. telt meder ég és föld között. ágyék. vagy hengeregve. és hegyek törtek pattogva. örökifjú ősanyák nézése. körbe-érve. -. gyűlt a fakó tajték. jámbor nőstény-farkasok.

Aki már élt. .Ej-haj. mennyire szenvedtünk. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. vagy örök kín. leve! tán ti se sejthetitek már. aki majd él. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. satnya ürügy ma. későbbi kor emberei. nincs az a múló kín. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. meztelenül megy az ős csata. melyre szivünk "nem"-et int. és aki kortalanul születik. álljuk az éle találatát. későbbi kor emberei. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. Két Tábláé meg a Krisztusé. Vallja Herakles a meggyötört. lángba borítja az életét.hogy fáj ez a válás. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. hazug és szép vigaszát. hogy a vad. buta Hajdan értetek ette magát. nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. föl nem mérheti szívvel. sarjad a más ember. Ó de fáj -. Röpül az idő csunya fejszéje. ha lehulltunk. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át.

bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. kérge alatt minden dolognak.míg mi. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. mint a gond fészke szivedben. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti. ahogy fordul. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. pedig nem változik.mondom: egy benső tér. nem tudni. parttalanul forog az eleven tűz. örvénylik a láng. se rendje. s egy kedves. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. hova porszem se fér a foghatóból. emberibbet s még-titkosabbat. mit a fény szúr. a világ eresztékei ragyognak. az ezerszemű. az óriás koronát. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával. messze. vagy közel. . sok nyúlánk. áthallik érc-patáik csattogása. párába borult paripák dobognak. őszi éjeken. mind más. hol semminek sincs mérete. a tünemények medrei. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. De más teret is ismerek. nem tudod. néha bizalmas-kicsiny. halvány. mind varázsosan keletkező. e vén boglyas madár. megvillan tajtékos tomporuk. kúszik a futóka ezer virága. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. füled mellett süvít a híg elem. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. Most. és láng gyúl benne olykor. csapongó. bámuljuk az éjszakát. mondják új bölcseink. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. máskor határtalan. kerekszemü lányka. vagy félelmes arc. érezni szárnysuhogását. Mélyebben. szál-erein bukdosók. kinyitva törpe ablakaink.hullánkból új virulás szökik. foltok sövénye. színek visszája. Párafényből. eltünő. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. Ha sokat láttál. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. s hogy mekkora. mint boltozatos csarnokot.

a mész. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. dobozban két sor gyertyaszál. Burkolt lábszárak alszanak. alvadt ereit viasz fedi. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. nyakában kővel. kezdet óta. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. . hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. a gyolcs. elbillent fej. szakad. olajfák ösvény mentiben. a vánkos a koponyabolt alatt. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. amely kopog. az ín egyenes.vagy képzeled? Ha arra riadnál. Üdv néked. a vaslakat. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. imába-zárt kezek. tapadt haj. a körmön violaszín sugár. viruló éj csukott virága. fegyverét. Üdv néktek. a térd pihen. lehajtja zászlóit. Csíkos lepelből a láb kiáll. elrobogott paripák nyoma. a halálos pólya. Üdv néked. a kő. harmatba-merült tíz hattyuszárny. szentély boruló fal-ívei. a göröngy. száj-rés.Szólít -. hogy nem rideg. méretlen kútba hull. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. letiport akantusz ágboga.

kürt felel -Hamvában az ős. nosza gyapjunkat lenyírjuk. híjja! 3 . por énekel -Az égen két újhold delel. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. fuvolák. hegedű sikolt.2 Az árny. juhok is vagyunk. sugár hasít. a csönd. nosza bőrünket lenyúzzuk. harang kong. tél közeledtén irhát nyúztunk. recseg. híjja. Övéit a homály szélén híjja. Pásztorok vagyunk. ösvényére ráborítjuk. póklábu parázs fut fölfelé. bárány-sereg. hárfák. az éj. kövér juhokat legeltettünk. partot ért csónakunk. ha kikelet eljött. tüzes háló ereszkedik. ágaskodik. gyapjat nyírtunk. ragyogó tetőn szárny lebeg. rög repül. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. látta ő. könyökére dől. tüske tépte bocskorunk. felfülel -`Kórus` Híjja. arany arca van. lassan úsztunk. rég arctalan. híjja. föld festette homlokunk. csontot gyűjt. a hideg törik. kik vagyunk.

forrón hulló fürt.. kilökött a föld.. repeső kicsinyek száguldása. ha elhagyod koszorúd. de visszahív.. ragyog. halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. királyi álom.. (De mi folyton sírtunk. a repedt szirom kinek kell. világos némaságot evező-párok zsongása betölti. a szem óriás kék hályogán. a harckocsi vörös kerekén. . honnan színt kap a rózsa és fényt a szem.) . a homályos sárga égi sarlón. eleven csönd tíz anya-szárnya. vörösbor.`Váltakozó kórusok` A végtelen. Mi éheztünk. ha kelyhed eltakarod. jóság feszülő pillérei. árbóc-forgatag tárulása. láng-rév. (Kifordult torzsák. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. Senkise hajol le értünk. tej-lombok eres suhanása. pára-híd.. gyökerünkkel fölfelé. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. (Kit öltem? Mindig magamat öltem. Hagyjanak veszteg az ölben.) . mosolygó könny a szivárványon. Kinek fáj? Nekem fáj.. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben.. bodros lehelet-szín.. vitorla-sereg gomolygása. kedvesem. az asszony ünnepe él a világon. ujjak párás tető-sora.) .. gyürük és fodrok a messzeségben.. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás.. ő benned térdepel. arany bárka. uszálya villog a habok iramán. a zöld szörnyeteg taraján.. zamat.. tele féreggel. mely hangtalan.. Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. az anya lángja ég a világon. imába simulnak a szép kezek. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon.. szirom-tengerben mezítlen ujjak. s érzed őt. (Virágok. sugártalan osztva fényét.. tízszeres zengés. gyémánttükrön láz visszája.. és ő leszel. míg záporoz a tavaszi reggel?) .

árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca... könyörülj rajtunk. köpenyünk összehúzzuk. Koporsó-fal körülöttünk. könyörögj érettünk. Rózsa-ér. Pecsenyénkben a halál íze. mely kopárat színre-vált. a pokol küszöbén sírdogál. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. könyörülj rajtunk. (Kenyerünkben a verejték sója.) . az örök remény szüretelte..) . az idő százmedrű futása. ő.) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg.világosság. a parazsat. zerge-ünő vérgyöngye a hóban .. mint édes csepp a bólongó sáson. csókként úttalan. a fekete hernyót szivünkről vedd le. a sötétséget vedd le szivünkről. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. gerle-vér. folyton megtelik. (Vacogunk. folyton leperdül. tág medencékben újbor pezseg. minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. tündöklő gömb a változáson. Boldogasszony. ezer erkélyen ezer sereg. a szűz békéje leng a világon... (Vedd le szivünkről a csepegő mérget.. lángon át a sötét föld szüze lebben. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el.. virág-szövevények ostrom-lánca. hallgat a föld láncos haragja. hol hegy-árny mélybe-ér. tükrözi a tér hajló pántja. gyenge hó száll.. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. puha meggybor teli kelyhe..

A csecsemő bepiszkol. Kőfal nem vagyok. csak fészek: ahogy meleg. ütni nem tanultam. vércseppjeim füzére buggyan. úgy melenget. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. a bárd nem az én kezemben. tengerként rendül sürü bodra. ahogy rája mérik. sebezni sem. szűk az ösvény. ahogy rája mérik. édesanyánk. hódítani sem. s én szültem őt.vadászt hív. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. így kivánja. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. tűzforrás nem vagyok. emlőmbe karmol. a mérleg. pirosarcu zsenge leányunk. elibéd hullámzik a szárnyunk. . Kezdettől apám. arcom el nem fordul. forgást úgy mér. én letörlöm. amerre kapaszkodó van. híját nem érzi a duzzadó tenger. eléd gyűlve. `Mária` Magasztalom őt. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. tág a tér. csak sebesülni. mely ütést. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. homályos nemzedékek. némíts el hatalmaddal. Édesanyánk. A zengő csendben. ha gyalázol. mely lépést. csak simogatni. oroszlán és gida megosztja keblem. ahogy eléje rémlik. foltja nem marad. csak kérni. `Mária` Az itélet nem enyém. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. lágy tavaszunk. mely testet és űrt úgy mutat. éheztetni sem. A gyilkos vérrel freccsent. pára-torony rengedezve neked kondul. ifju aránk. `Kórus` Virágcsengők királynéja. csak etetni. simítást úgy mér. agyag-út nem vagyok. sugár-kupola imbolyogva.

kötényembe markol erőszakos öklöd. Lenn telő rózsatő. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. egy szilánkját annak a dalnak. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. hallgat a rög tapadt ajka. a hegyen pirkadat árad. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. leheletnyi lángok a szélben. a szárny hangja széttárt. a könny. szememtől elszakadt útján ne érje bánat. ne félj. vigyáz rád a csend. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája. meg én. édesanyámat. ő jön. egyetlen kincsem a könnyem. fejed rönkjét térdemre döntöd. Mária. gondold el: nem tőlem való. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya. oltalmazd Máriát. sugaras szem bűvöletében. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. lassan fordul uszálya. sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. örök.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. függ az idő. új sorstól hajladoznak a bolygók. áll a halál. . Lengedező rózsamező. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. Aki hallottad ezt a dalt. örökös hajnalt hirdető. tűzhelyen hamu törmeléke. mint neked.

kék úsztató. Levegő alján. négy tornyán izzó fém-gumók. Valaki mozdul az erkélyen. mért fogadtál. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. nem gondolta. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. pamut-fonál fut a kezében. körötte virág. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin. idegenül. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. mind tied. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál." .. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi.melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. én voltam. mondd. tarka udvarnépem feléd száguldott. kő-kalit. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. háztetők szögében zöld-barna domb.. óriási pók. magasból függ a székesegyház." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak.

mögötte lomb. elfelejti.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. Magas az erkély. bár szárnyam sose lesz. de aki a határon túlra látna.és kő-sorok: ott már a temető suhog. mert ha van: nem fönn-lebegőben. rajta állva a lenti nép mind föld pora. sivít a síp s a kismalac. nem forognak a forgatagban. lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott. a denevér-multban hagytam. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. már érkezéskor eltünőben. a sorompón túl rengeteg sár. itt nincs és nem lehet soha. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. . régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt.

Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. forrás zúdul ablakrésen. kettő. Míg az alkony rám-csattanna. már e forgás bennem él.hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. lentről függnek az egekbe. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok .

tudom. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. bizonyos a boldogságom. bármelyikből ihatom.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. mért hagysz egyedűl örülni. már nem vagyok. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. de te meg nem állsz. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. és tudom. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. hiába érzem. vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. vagy ha élni nem lehet. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. mellkasomból csillagok. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. rajta minden italod. a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. nincs szemernyi panaszom.

De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás. Halljátok. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban . érsekek a víz alatt.

az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. félálmotok . azt hiszitek.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. azt hiszitek. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. azt hiszitek.

mindegyik elmúlt hároméves. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. útszélen daxlit nemzenek. kapupénzt kapnak. sértődő. Orruk rücskös. mind vizsgázott gázmesterek. azt hiszitek. szemük vér-pásztás és kerek. Kaput nyitnak. Karmuk tömpe. de hirtelen nyílik egy ablak . kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. farkuk sörényes. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. fölényes. mind büszke. mind a becsületére kényes. hasuk éhes. söpörnek a gázmesterek. bozontjukkal billentenek. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. nézésük kancsal.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. bíró büntet. gerincük szomjas. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek.

mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. Szeretszke. falánkok mint a pontyok.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. fürgék. születnek orcátlan porontyok. Nevük: Csömbör. Vájnok. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. sosem éltek ílyen családok. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. ők lesznek a gázmesterek. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. kavargó füstből lett nevek.

igére ige visszhangzana.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. nesztelenül. ama kútban.kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. vagy értelemnek értelme volna. >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. oltárterítő felfűzött szegélyét. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben. megóv az ős feledés! Fukar jóságát -. . mint vaj mállott a fogunk alatt. ha ott.

De míg áhitattal lakomáztunk. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. fenséges csöndbe tárja lombjait. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. a Háromfejű Kutya. 3 Mikor átléptünk az árkon. mint a bolygók pályáikon. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. ott gyógyítják fekélyeik. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. Senki se jött. egy rezdülés el nem veszett. A bizalmas percek mind hiányzanak. S akár mennyekző. semmi vesztenivalónk. eközben fekszem és nem is vagyok. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. s aki meggyógyult és fölemelkedett. emlékeink. termetünket. de félelem sehol. ránk ne törjenek a papok. rab erejű örvény. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. A varázslókkal társalognak. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. Fölöttünk ragyogó szemmel. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját. nem félünk. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. járok magam előtt és magam mögött. és összecsapott felettünk. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. majdnem édesen.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. elmennek s visszatérnek. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. emberre nem hasonló. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. ezerkorbácsú fekete zuhatag. de nézés nélkül. A fákon csillagok fakadnak. ügyeltünk. özönölve örvénylő idők. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. egy-szál idő helyett! Világ. nem tudjuk önmagunk nevét. makacsúl. a szirteken édes szél terem.engedékenyen. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. akik odaát . mint színtelen korallok lépdelünk. a világi törvénykezésnek. de szomjuság semerre.De mindez árnyék. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. a tilosban -. s a csöndnél nem alacsonyabb. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. Mert nincsen. annak itt minden elolvad mint a jég. sietek ezer alakban. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. ez a villámló boltozat. pap nélkül. a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat.

Szűz. mert ezek a hegyek nincsenek. már nem is valaki. Nincs semmi.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. Az élő test fűtött kemence. vérünkbe bújnak és szaporodnak. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. a tiéd. nem iszonyodom soha többé. Nincs ellenük más. festett képpé. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. mint trágyából a légy. szemük éhségtől lyukas. a sok-milliót. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. 5 Fenn a semmi bástyái -. lázong. A világ négy sarka lobog. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. meg a húst. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. akik mindenféle testben járnak-kelnek. saját húsukat lerágják. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. s akár a cserép. velük egyesültek. felgyujtom a vázat. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. mikor már nem vagyok. kezükben fújtató. isznak belőle égetőn. tánccá.élnek. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. izzottam a lángban: . csak a teljes megsemmisülés. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. Oltalmazz. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. nem vágyakozom soha többé. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. hanggá. ime csordultig bennem a méz. Kikelnek sóvár kínjainkból. de tikkadásunk megkönnyebbül. meg a bor. esténként beléfekszünk. a tüzes köntöst. csak a zengés. kis fegyveres bögöly-raj. szítják a tüzet. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. ha új kísértet-rajokat szülünk. odaszállnak melegedni. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. A néma zengés. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. meg a hús. és lángolunk és jajgatunk. a bort. akik alakjaimra fonódtak. Körüldongják rohadékomat. a szívben. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. békák nyüzsögnek." S ha csontom alá kopva. Ó elhagyott alakjaink. Oltalmazd förtelmes családjainkat. de azok átzizegnek fölötte.

fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek.végre kiégtem. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak. fald fel a húsomat. idd meg a véremet. puszta helyemről űzd el a lelket. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . s a világok zsongva felelnek. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk.

mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták.Lombos kékségben kering az éden. se a part kúp-sora. *IRAM* Suhan éjféltájt. ha te megjöttél. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. és a levegő elrejti villámait. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. arrább a tölgyfa és a forrás. ahogy pereg a séta. se a sivatagi tér nem az árnyad helye. mennyi virág és fürt virít. mind napsugár-simogatásé itt és többször. emelkedik a tölgyfa. dús lomb közt mennyi madár. balról a tölgyfa. mennyi virág és madár rikít. ime az örök forrás középen. a soktól egyet se látni jól. közel a forrás. most közel a kéz-csiszolta oszlop. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. csak az üszkök. mögötte tölgyfa. elől a tajtékzó forrás. e rózsák. mit a víz megmart. e tüzidarazsak. kering az éden lombos kéken. fedi rőtbársony s lila légfátyol. következik a tölgyfa. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. kavicsokon lépések íve csikordul. előlép a fehér márvány oszlop. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. viszi lámpáját laza felhőben. emberi a séta-forgás. sem az alakod nyoma. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. mind napsugár-simogatásé. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. a hült pernyék hamupora. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. mit a fény jár át. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. forrás buzog itt. mögötte az oszlop és a forrás. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. míg kanyarog a séta. álomba vakít. jobbról az oszlop. odább a forrás és a tölgyfa. napsugár-simogatásé itt és mindig. sem a parazsak. ahogy körbe halad a séta. mennyi madár surrog s dalol. mennyei. . távolabb a tölgyfa és az oszlop. habon eltáncol. mellette oszlop. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. ahogy forog a séta. csökken az oszlop. erdei réten. könnyen álomba merít itt és bármikor. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. lassú lépések ütemében.

tere bontatlan. neve sértetlen. hol a fellegben. vágy. a nagy istennő addig mostoha. vágya segíteni áldatlan -. lepi menny-katlan.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. fekete mohóság -meztelen égi való.csak a bánat. szive befödetlen. kegye akaratlan. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . heve hihetetlen. maga rejtetlen. szava mondatlan. szeme álmatlan. hol a felhőn túl. hova hívsz haza? halad éjfélben.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful