Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

de mindig visszajő. szikrázva fuldokolt. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. S éledt a föld. pirosan elhasadt. elcsuklik a térd. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. Szent bérced. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. hogy mi neve. aki épít. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. Ujjasan elomló éjszakai fény. fehér legyezőt terít a habokra. A lánggömb kék útján végiggurult. Nem-változók. Hiányzott mindenből az értelem. Kifullad a mell. rideg-meredek. megroskad aki a csúcsra fölért . boldog-e. Hogy legyen. szives-e. rombol. ember készült hóból és koromból: szájában édesség. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. szivében lüktet a vér s mindegy. szelid helytartó a király helyén. S fölkelt a Hold. A világ világolt élettelen. Recsegtek a jegek. És ahogy a Nap a hevét kifújta.föléjük gyujtotta fönn a Napot. Uram. Szikláin az űrbe fölértem. aztán megint visszatérnek. aprók. kemények: örök szeretetről beszélnek. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. fejében fényesség. mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. amint a tűz-gyerek fölfele tört.

de nem értem.metsző nyilalás a szivében. a késsel. örvend.tudom én. Parancsod. mivégre. hogy törlődjék az adósság. állandóság. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. Nem hiszi még. pengémet a gyönge torokra teszem. azt vágom majd le a késsel. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. vallom. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. ébren csak a hűség csillaga áll. érzem. itt vagy te a tűzzel. kit vágsz. mézzel. Elhoztam a kést és egy-fiamat. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. kis bárányt küld ide áldozatúl. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. pokolba. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. szentség nekem. puha-füvü völgyben . Tiéd a legbölcsebb akarat. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. kicsi cselédem áldozzam néked. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. Ott fönn mindent beborít a halál. Jó vagy -. hűs csillagod. hogy atyja a gyilkosa légyen. Uram. jótetteiden szeplő nem akad. Parancsod. de hol van az áldozat? édes apám. Nem kérdezem én. Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák.

jónak dús szelleme. puha-füvü völgyben borral. facsarják izmodat. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. a piros láng ime reszket. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. szívem értetek érett asztag. most a bú megölel. én fiam. messzire távoztál. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. égő csillár. égi virágszál. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. én fiam. mézzel. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. táncom Előtted reszket. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. ujjuj. halványsággal belehel. . jaj én fiam. így táncolok én. kopogó kalapács. mesebeli fáklya -így táncolok én. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. feketülő vérrel csombókos a hajad. így táncolok én Előtted. igen elváltoztál. Jaj nekem. koszorúshaju ifju leányok. nagy kosarakkal mennek. gazdag gyöngyház.könnyühaju.

Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled. én fiam. én fiam. Gida ugrál a hangos vizesésnél. józan és csak néha szól. fogjatok föl engem. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. nem. hadd menjek utánad. maradj anyád mellett. Rászegeztek a keresztre. mosolygott a csöpp szád. megfulladok. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. jaj nekem. Nyugodt a táj. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. halvány füst leng a szálerdő alól. a völgyben barna pásztornép tanyázik. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. Jaj nekem. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. jaj én fiam. jaj én fiam. jaj én fiam. . Szíved fárad. éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. Véred hullása szemeim sirása. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. Ott volt az Éden.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. kék szemed is kék volt. mind nyájas. karod is kiszárad. kit keselyű tépett. hullt. nem. gyere vissza. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. én fiam. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. vért tajtékozva marta a hegyet. nem igaz. jaj én fiam.

mint az ég!" Igy marják egymást. Mondják. boldog áhitattal. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. Én ott voltam. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. dalok közt telt az életem. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. Győznöd se lehet. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. de nem lelhetsz soha békét. köröttük űr és félig-tört sötét. madárka örül. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. meg a vad. ottan élt. áldás és átok onnan indult: az első ember.Körükben csókkal. dühhel fenekednek. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. a liget itt mind a tied. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. táncok. Kinyílik a táj. mondják. azóta templom épült a hegyen. állat-voltáért kínzó észt cserélt. nem szűnhet kerge futásod. . Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. míg magad vagy a vadász. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. szeress egyformán mindent. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét.

Az élettelen avar is röpül. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. Szél körme kapar a sír körül. mely sohasem pihen. Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. néz a hatalmas. ha rávésed jajodat. bár tolla se lebben. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. a hatalmas: az is te magad. és vallat a fény. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. hogy a rögben alhass. Ő odafönn merev csillámu közöny. madárka örül. Ne hidd. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. a hatalmas. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. madárka örül. de keserved álma szabad s igazad az álom. mint légen a pára. hogy a rögben alhass. A holt vadlúd. a röpke! A szikla. mégsem lelhetsz soha békét. Madárka sír. Az élettelen avar is röpül. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. Madárka sír. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. Ne kérdd a veremtől jussodat. Ne hidd. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. minden te magad . A jövő nem vár. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. rab vagy. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad.

madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. sötétség a kalapácsa. Itt minden örömbe bogárka vész. a mező nyers illata nedves csókjára pereg.-. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. megosztják alvó-helyed. mindannyival oda futnál. Csak a könny csorog a szirmon. fedelének éj az ácsa. vagy itt lenn jobb a helyed? . remeg a rózsa veled. fáradtan rád-hajlanak. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. mondd. Szinek közt gyúl a szemed. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. Tipeg a páva veled. Sír a liliom. a sáska is -hogyha lehetne. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. s a fájdalnm mélye tiszta méz. arany csend volt odafönn. II Rikolt a páva veled. szánna is. lássa: habos örvény a lakása. tipeg az éjbe veled.madárka sír.

Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. míg ezer mintája szüntelen körbe kering. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. Hegyekkel játszik az út. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. Lehelletét szél verte szét. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . ijedt fény. éjeket. csatakos völgyeken át kérlelem. csendben. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. fellegen. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. a tücskök dobja pereg. nem érem el soha: itt van bennem.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. Jégszirmos hegyeken át. vézna. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. rád-kúszó rózsa remeg. De néha meglátom -. Rögökön. vad futásommal ő űzi magát. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. Ormokon. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos.

beléje-karolva hétszínü szivárvány.. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. Homályos tereken. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. Jöszte. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok.s lenn fekszem. játszva szelid szűzet. Lehelletét szél verte szét. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. Jég alatt. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát. földdé vált fekete holt. Hullámok. szántás feketéllik. hullámok lengedezve szállnak. már őszül a tölgyfa. . daliát. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. mit nem ád az élet. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám. Szunnyad a vén bajnok. ázott busa bálvány. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. és minden fekete. arany dárda. holt. vad rémet. Míg álma fereszti. álomi tengernek. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. hajdanként mutatván. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. Búborék-alakok gyülekezve kelnek.. habjai a benső. álmát a világnak tajtéka befesti. fodrosúl a fénybe.

tornya égig ér föl. Eldől a láng.. . öblei homálynak. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. ami történt. de mégse. tócsa terül. ráfészkel a napfény.. üszköt vet a fáklya széle. törnek a telt társzekerek." Mind. csigázva." Deszka reccsen. forgószélben szénaboglya. tolva.. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába.. Kapu alja mintha forrna: társzekerek.. méz-ölü róna! hej.. az `egérke` ott pityereg.. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én.. szinte a pokolba. rogy a korlát.. gyere önként. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből. döngnek. gyöngyözve. iramlik a másik -Hej. félig szúny. vörös kakas kél a szirten. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára..tükrei kékségnek. piheg. Alszik az ősz bajnok. lenn a vár-árok vet örvényt. elfeledjük. beledermed Rezi vára. "Pedig. szolgák dúlnak kinn a kincsen. sötét minden. nem vonlak már. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat. ital nincsen. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása. húzva. pedig. akár ha lába fájna. mint a gyermek. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. cenk Ser bolgár maga ropja. bukdosva rogyásig. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. Padka végén az `egérke` álmos. mint ha fészek ejt fiókát.. új leventéd.. elalél az egyik.

. . hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. 4 Fordul az ég maga fenségében. hetven horgú érvelés. meg sülemény. jobban mondva. De a sok szóból elég: valamit már. ah. Régi mese régi fátyla. ha barátja. kinek hátát egy se látja. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. úgy hiszem. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. tarka-barka tünemény. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám.. kezdeném.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. szülemény. mint a vízfolyás. s közben elfütyült fejemből. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. szirma. ich spendiere dir poémám. ha görögnek fel-alá s hasmánt. mert én ugyan felteszem. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice. fenkölt eszme-lángverés. mondanom is illenék. ha perlője. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. lélek-sivatagba sejk. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. senki sincsen itt. cenk Ser bolgár ottan múlat. éji lidérc fenn ha gyúlad. nyűg nekűl -.

rejtett kunyhók füstje érik. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. lovagolni.-. féreg indul nyírfahéjon útra messze. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. fa levelén --. ajkatlan száj.-. ám többre jusson. merev orca.egy-törvénye az esztendő.-.-. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. a temető száz égő kemence. s olykor ujjam is bevérzem. én az illatát ha érzem. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel. a tavakkal. jön az éjszaka vándorolni. dobol a fény. A Teremtő egy élettel áldott.-. . Félszáz évig az idő ha zordúl. csillag evez a nád hegyén. álmot lát a nagy folyó. aki bölcs. mint oktondi asszony.-.-.-. a habokkal. vérző tetem a kereszten. jó meghalni néha. rög a dunna. nap-hold-csillag kóborolni.-Bandukolni. sár a párna. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve. az erdőkkel megzendülni. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. szerteszállni. szállni. le nem tépem azt a szép virágot. jó nyujtózni és aludni.-.-. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. jön a reggel. barangolni. a kövekkel. elszállni. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny. izzik a medence.

és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. mint az álom. kertemen új nyár. tűz.-. Hullócsillagként suhanva . meg át. szarvat döf tág homloka.-. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. átsüti fény. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét. meg át.-. dajkálva lágy dala kél: "Indulj.-. nedves. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe. Göncöl. átlibeg a tornyaimon. át. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. lég szunnyad a bölcsőn.-Föld. lábol.-.-. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át.túl a világvég görcsén. kék petúnia.-. hogy libegjen. fölveri lábak halk dobaja.-. szérümön ó-év.. csengős rúddal. éled a föld nehéz pora. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. kristály hölgy suhan az álom sürüjén. testén áthatol a kusza árnyék. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát. Ring.-. bókol Júlia. hegyeken túl. Ugrik a fal. győzött minden izom-szálon. víz. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor.. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog. hol a hosszulábu lábol. fehér bika.-.-. távol a lápon.-. lábol --." *A TÁNC* Puszta fal. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. lebbenti hajnali szél.

messzi fény siklik a forgó föld körén. Emeli a kő-fedelet. Mosolyog Klára.. szökken. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó. Testből. inog a lomha redőkön. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. Második: a fekete áldozat édesanyádnak.. fenn az eszme. Tiszta fény.. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. Ó jaj! tenger álom hullámzik. ívelő ajka élő drágakő.. összefonódva mezítlen. bútorok árnyán. Ime harmadik: a zugolyban. melynek nyűge átok. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. mint vak lámpák.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. hősök homlokán babér. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak. csorog a vér. Emlékezz már: . mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. Mint agyban hő mánia. nem is élnek ezek tán. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog. dagadó lágy húsba harapva. nyílnak testtelen virágok. megfeszül Rozália. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. eszi egymást. s nem szól a homályból. lobban Anna. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó.sudaraz. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. pajtások csüggnek fejjel le a légből.

szikla-barázdán. bújj hozzám: pártos. vad szívünk gyökere közös a földben. de a másik fejnek fáj csizmarugásod.jársz kiveszett fennsíkon. s az elásott: ez is. Megcsap a fáklya-meleg. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát. . lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. emlékezz már -Téren. Tág tető láng-ormai. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza. Gondold: füstben jársz. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. Szemedet bekötötték. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. időn át bújj. ami vár ránk. s a menő. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. míg kézenfogva vezetnek. Mind a te álmod. amaz is. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. bontakozó csók bársonya függ a magasban. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. S majd ha nem félsz. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. táncolj. Közös. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. Párkányok fehér mosolya.

Tüzes gyík-fej füstöl a légben. kényesen veszti az éjszakát. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. mig a szív. ki a mátka szemébe lát. Menny betűi. a mindennap kirabolt halált. vásznak imbolyognak a szélben. görcsös útnak rangot adnak. ara száz meg száz. s egy sincs. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. száz kendő. élő bőrön fény-habok. szegény. . mint a tengeren. amint a port veri. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. egy-fényben -. legtöbb alig olvad a nászba. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. sóvár hús nehéz dobogását.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. aprón. a kéjbe-borult ragyogásba. Száz szív. szárnyat. Ó. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. lassan. hófehéren alszik a Gyermek. kevés. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai.Hű bivalyként húz az ütem. mint halott. lángrózsák lehelletében. e télen-is-virág. aki érzi a hím rohamát. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke.

tudom: bennem foly az ostrom. de más! tűz. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg . hogy a mélyt s magasat.s az óriás napkelte. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. vad hermafrodita. amig élek! Majd völgyi lakában. égre kitárva. asszonyod én. hallgatja szempillái neszét. miként a ruhát. Gazdag vagyok én veled -. s odalenn én férfi. tüske-köteggel. te asszony: a lét szatir-feje szívja. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. a messzi eres suhanás csupa jég. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. végtelen öblü edény. de szegény odalenn a télben. vőlegény.belezendül a messzi zenébe. csupa nem te. bíbor. s a homály-bika vívja ágyadat. lila.ó. csupa lég. öregember. vaksi cselédek. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. a horpadt tájat. Tó kérge. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. s mintha fentről tekintene szét. kicsiny férc fűzi: az ének. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. sárga. sötétje a fény-gomolyagba omol. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. melyet ciráda befon. hogy a tűz párkányán kihajol. lány-ajakad. te eszmélteted ős-nyomorukra. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. a csókok után. a fagyban. s a picinyke királylány úgy dalol. nád-csonk. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. ahol te. mit bánva. Vak harc: fagy-csörgés.

apasztjuk a homályt. nem változó. `Kar` Ó mi tükrök. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. száz alakban teremve titeket. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. fényt vetünk a semmiségbe. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. s fönn. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. ragyogunk. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. örök Három-Egy. megfürdik benne az új világ! s a szívben.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. szeme tág. a sötét paripák már szúnynak. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. sürög. `A Moira` Mind. amint hazaérnek. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . Teremtésünk szent mintái. egyet százként vetítve ragyogók. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. mi virágok. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. ihajja. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel.

mozdulatlan orsó pörög. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. mely változókká széthasad. zöld csatak remeg. . álomban sző-fon. s tán ha meglelik egykor. Ime világot formálunk.. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. fenti.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. termő hallgatás. melyre rozsda nem forr. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. dús. újra kivillan. kék hegysor. széles iram. lenti rengeteg. vad vonulás alján. Delejes zöld zivatar jön. gumó. alva. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. Jajszó. remeg. mely fölfele száll. mint iszapba tűnt acél. álomban szövi tiszta sodrát. `Kar` Minden árad. part-fogsor. ezüst gyapja rengett a messzeségben.. Hömpölygés volt. fodrozódik. Kristály hal. ősanyák szigoru csöndje. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. hinár-szövevény. hol hajdan boglárka nyílt. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. s hol legkeskenyebb.. tapadós vörösföld. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. lankatag. hogy nyughasson. általlépi egy madár -Rejtett ér. vándorolt dúsan. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. s az örömet. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon.. újra él. zsarnoki. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. derekán tartó-öv legyen. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. búborék. pihegve. eleven zöld kard. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán.

kék hegysor. tépő görcs feszitette szét.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. mely a rögben kezdettől éhezett. megdermedt a tenyészet illata. mint a kelyhek.de nem a párnás. áradat ég és föld között. most patak. csengve. Rejtve szunnyad. Bukdosó hullám-halmok. nincs közel. üde. hol nincs messze. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör. és úszott a bölcső és habba borult a virág. szelid patak. örökifjú ősanyák nézése. asszony. siető nő táncos halmai. meddő homokján. telt meder ég és föld között. határtalan tájon ömlő. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. kiben teljes-egy a szem. gyűlt a fakó tajték. most is gyors. fönn-lenn csillagok és napok. kavarogva fölfelé. csillagsor. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. körbe-érve. látták a csillagok. jámbor nőstény-farkasok. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. önmagába ütközött s elájult.partján ég-föld csordái hevertek.. Jött a homály és rá-terült. Nagy folyam volt. gyönyör ég és föld között. lenti homály. villámlón átlátszó rengés. Termő iszap-katlanain túl. part-fogsor. ragyogó dísz halmaza. sem ég! Forrt a színtelen áradat. bőséges róna. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? . vagy hengeregve. kebel. Lett alvó. és hegyek törtek pattogva.. csillogó. hol titokra nem találsz -Mondják. a taraj. ágyék. nem volt Hold még. Partok dültek. nem volt többé föld. könyörgő férfi-zengés. ölelő éjszaka -a másik. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. És szült fájdalomtalan. mert sodrát sosem éri sár. most is legtisztább ital. -.

nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. buta Hajdan értetek ette magát. Ó de fáj -. Vallja Herakles a meggyötört.hogy fáj ez a válás. vagy örök kín. későbbi kor emberei. álljuk az éle találatát. satnya ürügy ma. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. későbbi kor emberei. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. és aki kortalanul születik. Két Tábláé meg a Krisztusé. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona.Ej-haj. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. hogy a vad. aki majd él. hazug és szép vigaszát. meztelenül megy az ős csata. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. leve! tán ti se sejthetitek már. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. ha lehulltunk. mennyire szenvedtünk. Aki már élt. sarjad a más ember. Röpül az idő csunya fejszéje. melyre szivünk "nem"-et int. . Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. föl nem mérheti szívvel. nincs az a múló kín. lángba borítja az életét.

nem tudni. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. messze. örvénylik a láng. . e vén boglyas madár. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. kinyitva törpe ablakaink. mind varázsosan keletkező. s hogy mekkora. hova porszem se fér a foghatóból. néha bizalmas-kicsiny.hullánkból új virulás szökik. pedig nem változik. színek visszája. és láng gyúl benne olykor. emberibbet s még-titkosabbat. áthallik érc-patáik csattogása. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. párába borult paripák dobognak. szál-erein bukdosók. De más teret is ismerek. bámuljuk az éjszakát. Mélyebben. eltünő. se rendje. sok nyúlánk. füled mellett süvít a híg elem. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. Most. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával. mind más. s egy kedves. halvány. mit a fény szúr. a tünemények medrei.mondom: egy benső tér. őszi éjeken. kérge alatt minden dolognak. megvillan tajtékos tomporuk. parttalanul forog az eleven tűz. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. foltok sövénye. érezni szárnysuhogását. mint boltozatos csarnokot. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. kúszik a futóka ezer virága. máskor határtalan. ahogy fordul. mint a gond fészke szivedben. az óriás koronát. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. Ha sokat láttál.míg mi. csapongó. Párafényből. mondják új bölcseink. vagy félelmes arc. hol semminek sincs mérete. kerekszemü lányka. nem tudod. a világ eresztékei ragyognak. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. az ezerszemű. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. vagy közel. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti.

Üdv néked. az ín egyenes. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. letiport akantusz ágboga. a térd pihen. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. szakad. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. viruló éj csukott virága. kezdet óta. dobozban két sor gyertyaszál. a gyolcs. alvadt ereit viasz fedi. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. nyakában kővel. hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. hogy nem rideg. száj-rés. méretlen kútba hull. tapadt haj. szentély boruló fal-ívei. Burkolt lábszárak alszanak. elbillent fej.Szólít -. a körmön violaszín sugár. a vánkos a koponyabolt alatt.vagy képzeled? Ha arra riadnál. a kő. Üdv néked. a mész. . fegyverét. lehajtja zászlóit. Csíkos lepelből a láb kiáll. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. a göröngy. imába-zárt kezek. olajfák ösvény mentiben. a halálos pólya. amely kopog. Üdv néktek. elrobogott paripák nyoma. a vaslakat. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. harmatba-merült tíz hattyuszárny.

kürt felel -Hamvában az ős. hegedű sikolt. csontot gyűjt. kik vagyunk. lassan úsztunk. rög repül. tüske tépte bocskorunk. arany arca van. nosza bőrünket lenyúzzuk. felfülel -`Kórus` Híjja. harang kong. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. gyapjat nyírtunk. az éj. sugár hasít. tüzes háló ereszkedik. könyökére dől. híjja. látta ő. por énekel -Az égen két újhold delel. ragyogó tetőn szárny lebeg. a csönd. bárány-sereg. tél közeledtén irhát nyúztunk. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. rég arctalan. partot ért csónakunk. föld festette homlokunk. fuvolák. a hideg törik. nosza gyapjunkat lenyírjuk. ha kikelet eljött. kövér juhokat legeltettünk. Pásztorok vagyunk. ágaskodik. Övéit a homály szélén híjja. póklábu parázs fut fölfelé. híjja! 3 .2 Az árny. hárfák. ösvényére ráborítjuk. recseg. juhok is vagyunk. híjja.

de visszahív. (De mi folyton sírtunk. zamat.. a repedt szirom kinek kell. mosolygó könny a szivárványon. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. szirom-tengerben mezítlen ujjak. ha elhagyod koszorúd. királyi álom. a homályos sárga égi sarlón. ragyog. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. láng-rév. Hagyjanak veszteg az ölben.. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben.. a zöld szörnyeteg taraján. vitorla-sereg gomolygása. a harckocsi vörös kerekén. imába simulnak a szép kezek. forrón hulló fürt. a szem óriás kék hályogán. uszálya villog a habok iramán. eleven csönd tíz anya-szárnya. bodros lehelet-szín. sugártalan osztva fényét.. világos némaságot evező-párok zsongása betölti.) . mely hangtalan. (Kifordult torzsák. s érzed őt. az anya lángja ég a világon. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. Senkise hajol le értünk.. (Kit öltem? Mindig magamat öltem. árbóc-forgatag tárulása. Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk.. Mi éheztünk. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben. ujjak párás tető-sora. gyürük és fodrok a messzeségben. repeső kicsinyek száguldása. tej-lombok eres suhanása. arany bárka.. Kinek fáj? Nekem fáj... tízszeres zengés.. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás.. gyémánttükrön láz visszája. pára-híd. míg záporoz a tavaszi reggel?) .. az asszony ünnepe él a világon. és ő leszel. gyökerünkkel fölfelé. tele féreggel. jóság feszülő pillérei.....`Váltakozó kórusok` A végtelen.) . vörösbor. . kedvesem..) . halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. kilökött a föld. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem. ő benned térdepel. ha kelyhed eltakarod. (Virágok.

) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg. könyörögj érettünk.. ezer erkélyen ezer sereg. az örök remény szüretelte.. könyörülj rajtunk. csókként úttalan.) . ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. folyton leperdül. gerle-vér. Koporsó-fal körülöttünk...világosság. Rózsa-ér. lángon át a sötét föld szüze lebben. a sötétséget vedd le szivünkről... tündöklő gömb a változáson. tág medencékben újbor pezseg. zerge-ünő vérgyöngye a hóban . Pecsenyénkben a halál íze. ő. hallgat a föld láncos haragja... minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. (Vacogunk. könyörülj rajtunk. folyton megtelik. az idő százmedrű futása. mint édes csepp a bólongó sáson.. köpenyünk összehúzzuk. a pokol küszöbén sírdogál. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca.) . a parazsat. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. a fekete hernyót szivünkről vedd le. (Kenyerünkben a verejték sója. a szűz békéje leng a világon. tükrözi a tér hajló pántja.. mely kopárat színre-vált. virág-szövevények ostrom-lánca. gyenge hó száll. puha meggybor teli kelyhe. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. Boldogasszony. hol hegy-árny mélybe-ér.

sugár-kupola imbolyogva. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. így kivánja. csak kérni. a bárd nem az én kezemben. híját nem érzi a duzzadó tenger. ifju aránk. úgy melenget. eléd gyűlve. arcom el nem fordul. A csecsemő bepiszkol. tág a tér. csak fészek: ahogy meleg. forgást úgy mér. simítást úgy mér. tengerként rendül sürü bodra. Édesanyánk. csak etetni. tűzforrás nem vagyok. én letörlöm. ha gyalázol. sebezni sem. `Kórus` Virágcsengők királynéja. . ütni nem tanultam. pára-torony rengedezve neked kondul. mely lépést. ahogy rája mérik. édesanyánk. A zengő csendben. A gyilkos vérrel freccsent. homályos nemzedékek. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. ahogy rája mérik. amerre kapaszkodó van. hódítani sem. foltja nem marad. pirosarcu zsenge leányunk.vadászt hív. éheztetni sem. `Mária` Magasztalom őt. emlőmbe karmol. csak simogatni. `Mária` Az itélet nem enyém. Kőfal nem vagyok. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. lágy tavaszunk. mely testet és űrt úgy mutat. a mérleg. agyag-út nem vagyok. mely ütést. némíts el hatalmaddal. elibéd hullámzik a szárnyunk. szűk az ösvény. vércseppjeim füzére buggyan. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. oroszlán és gida megosztja keblem. s én szültem őt. csak sebesülni. ahogy eléje rémlik. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. Kezdettől apám.

*KÓDA* Csillag-pályák asszonya. örökös hajnalt hirdető. vigyáz rád a csend. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája. édesanyámat. Mária. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. új sorstól hajladoznak a bolygók. gondold el: nem tőlem való. szememtől elszakadt útján ne érje bánat.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. leheletnyi lángok a szélben. mint neked. a szárny hangja széttárt. oltalmazd Máriát. hallgat a rög tapadt ajka. a könny. fejed rönkjét térdemre döntöd. áll a halál. sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. ő jön. egyetlen kincsem a könnyem. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. örök. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. egy szilánkját annak a dalnak. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. Aki hallottad ezt a dalt. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. sugaras szem bűvöletében. . tűzhelyen hamu törmeléke. Lengedező rózsamező. függ az idő. ne félj. Lenn telő rózsatő. lassan fordul uszálya. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. kötényembe markol erőszakos öklöd. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. a hegyen pirkadat árad. meg én.

nem gondolta. pamut-fonál fut a kezében. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. körötte virág. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. én voltam. Valaki mozdul az erkélyen. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. háztetők szögében zöld-barna domb.. mondd. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. mind tied. négy tornyán izzó fém-gumók. idegenül. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik..melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. kék úsztató. magasból függ a székesegyház. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi. Levegő alján. kő-kalit. óriási pók. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak." . tarka udvarnépem feléd száguldott. mért fogadtál.

elfelejti. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. mert ha van: nem fönn-lebegőben. lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott. nem forognak a forgatagban. sivít a síp s a kismalac. a sorompón túl rengeteg sár.és kő-sorok: ott már a temető suhog. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. a denevér-multban hagytam. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. már érkezéskor eltünőben. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. bár szárnyam sose lesz. mögötte lomb. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. . Magas az erkély.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. itt nincs és nem lehet soha. rajta állva a lenti nép mind föld pora. de aki a határon túlra látna.

lentről függnek az egekbe. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. Míg az alkony rám-csattanna. már e forgás bennem él. Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait.hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. kettő. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok . menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. forrás zúdul ablakrésen.

vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. nincs szemernyi panaszom. és tudom. vagy ha élni nem lehet. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. tudom. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. de te meg nem állsz. már nem vagyok. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. mellkasomból csillagok. rajta minden italod. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . mért hagysz egyedűl örülni. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. bármelyikből ihatom. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. hiába érzem. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. bizonyos a boldogságom.

De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban . Halljátok. érsekek a víz alatt.

félálmotok . Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán. azt hiszitek. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. azt hiszitek. szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. azt hiszitek. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem.

bíró büntet. bozontjukkal billentenek.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. azt hiszitek. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. mind a becsületére kényes. szemük vér-pásztás és kerek. Kaput nyitnak. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. kapupénzt kapnak. hasuk éhes. fölényes. farkuk sörényes. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. mind vizsgázott gázmesterek. gerincük szomjas. sértődő. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek. Karmuk tömpe. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. de hirtelen nyílik egy ablak . nézésük kancsal. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. mindegyik elmúlt hároméves. Orruk rücskös. mind büszke. útszélen daxlit nemzenek. söpörnek a gázmesterek. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek.

Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. kavargó füstből lett nevek. Szeretszke. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . születnek orcátlan porontyok. falánkok mint a pontyok. Nevük: Csömbör. fürgék. ők lesznek a gázmesterek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. sosem éltek ílyen családok. Vájnok.

kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. . ama kútban. megóv az ős feledés! Fukar jóságát -. ha ott. nesztelenül. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. vagy értelemnek értelme volna. mint vaj mállott a fogunk alatt. >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. oltárterítő felfűzött szegélyét. igére ige visszhangzana. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar.

a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. Senki se jött. özönölve örvénylő idők. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. Mert nincsen. A fákon csillagok fakadnak. termetünket. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. s aki meggyógyult és fölemelkedett. pap nélkül. de szomjuság semerre. annak itt minden elolvad mint a jég. a világi törvénykezésnek. ránk ne törjenek a papok. De míg áhitattal lakomáztunk. akik odaát . ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. emberre nem hasonló. nem tudjuk önmagunk nevét. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. mint a bolygók pályáikon. S akár mennyekző.engedékenyen. s a csöndnél nem alacsonyabb. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. semmi vesztenivalónk. elmennek s visszatérnek. majdnem édesen. a tilosban -.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. de félelem sehol. ezerkorbácsú fekete zuhatag. A varázslókkal társalognak. rab erejű örvény. makacsúl. ez a villámló boltozat. fenséges csöndbe tárja lombjait. eközben fekszem és nem is vagyok. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. a szirteken édes szél terem. a Háromfejű Kutya. és összecsapott felettünk. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. egy rezdülés el nem veszett. sietek ezer alakban. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. nem félünk. 3 Mikor átléptünk az árkon. ügyeltünk. emlékeink. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken.De mindez árnyék. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. mint színtelen korallok lépdelünk. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. egy-szál idő helyett! Világ. ott gyógyítják fekélyeik. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. A bizalmas percek mind hiányzanak. Fölöttünk ragyogó szemmel. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. de nézés nélkül. járok magam előtt és magam mögött.

ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok." S ha csontom alá kopva. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. Körüldongják rohadékomat. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. Ó elhagyott alakjaink. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. mikor már nem vagyok. nem iszonyodom soha többé. szítják a tüzet. esténként beléfekszünk. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. mert ezek a hegyek nincsenek. Oltalmazz. tánccá. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. a bort. ime csordultig bennem a méz. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. meg a húst. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. de azok átzizegnek fölötte. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. akik alakjaimra fonódtak. Oltalmazd förtelmes családjainkat.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. s akár a cserép. felgyujtom a vázat. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. mint trágyából a légy. akik mindenféle testben járnak-kelnek. kis fegyveres bögöly-raj. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják. A néma zengés. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. Nincs ellenük más. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. Az élő test fűtött kemence. 5 Fenn a semmi bástyái -. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. de tikkadásunk megkönnyebbül. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. odaszállnak melegedni. hanggá. kezükben fújtató. ha új kísértet-rajokat szülünk. a szívben. szemük éhségtől lyukas. lázong. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. a sok-milliót. és lángolunk és jajgatunk. izzottam a lángban: . mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. csak a teljes megsemmisülés. isznak belőle égetőn. Szűz. velük egyesültek. saját húsukat lerágják. Kikelnek sóvár kínjainkból. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. már nem is valaki. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. a tiéd. vérünkbe bújnak és szaporodnak.élnek. Nincs semmi. nem vágyakozom soha többé. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. békák nyüzsögnek. A világ négy sarka lobog. a tüzes köntöst. festett képpé. csak a zengés. meg a hús. meg a bor.

fald fel a húsomat. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . Hántsd le a bőrömet ágytakarónak. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek.végre kiégtem. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. idd meg a véremet. puszta helyemről űzd el a lelket. s a világok zsongva felelnek.

emelkedik a tölgyfa. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. se a part kúp-sora. arrább a tölgyfa és a forrás. habon eltáncol. kering az éden lombos kéken. elől a tajtékzó forrás. sem a parazsak. mellette oszlop. mennyi virág és fürt virít. mind napsugár-simogatásé itt és többször. kavicsokon lépések íve csikordul. odább a forrás és a tölgyfa. dús lomb közt mennyi madár. csökken az oszlop. ahogy forog a séta. ahogy pereg a séta. ha te megjöttél. sem az alakod nyoma. mögötte tölgyfa. csak az üszkök. és a levegő elrejti villámait. távolabb a tölgyfa és az oszlop. előlép a fehér márvány oszlop. e tüzidarazsak. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. fedi rőtbársony s lila légfátyol. jobbról az oszlop. e rózsák. mennyei. napsugár-simogatásé itt és mindig. se a sivatagi tér nem az árnyad helye. balról a tölgyfa. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. mögötte az oszlop és a forrás. mennyi virág és madár rikít. a hült pernyék hamupora. közel a forrás. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. ime az örök forrás középen. ahogy körbe halad a séta. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. mit a víz megmart. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. mennyi madár surrog s dalol. *IRAM* Suhan éjféltájt. lassú lépések ütemében. . emberi a séta-forgás. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. viszi lámpáját laza felhőben. mit a fény jár át. míg kanyarog a séta. következik a tölgyfa. mind napsugár-simogatásé. most közel a kéz-csiszolta oszlop. álomba vakít. könnyen álomba merít itt és bármikor. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. erdei réten. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér.Lombos kékségben kering az éden. a soktól egyet se látni jól. forrás buzog itt. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa.

szeme álmatlan. vágy. kegye akaratlan.csak a bánat. heve hihetetlen. a nagy istennő addig mostoha. szive befödetlen. hol a felhőn túl. hova hívsz haza? halad éjfélben.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. maga rejtetlen. lepi menny-katlan. tere bontatlan. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . hol a fellegben. vágya segíteni áldatlan -. fekete mohóság -meztelen égi való. neve sértetlen. szava mondatlan.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful