Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

S fölkelt a Hold. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. A lánggömb kék útján végiggurult. rideg-meredek. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. fejében fényesség.föléjük gyujtotta fönn a Napot. boldog-e. És ahogy a Nap a hevét kifújta. kemények: örök szeretetről beszélnek. hogy mi neve. Szent bérced. fehér legyezőt terít a habokra. Szikláin az űrbe fölértem. de mindig visszajő. megroskad aki a csúcsra fölért . mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. pirosan elhasadt. Hiányzott mindenből az értelem. aztán megint visszatérnek. ember készült hóból és koromból: szájában édesség. amint a tűz-gyerek fölfele tört. Hogy legyen. aki épít. Nem-változók. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. Kifullad a mell. rombol. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. Uram. szivében lüktet a vér s mindegy. szelid helytartó a király helyén. Recsegtek a jegek. A világ világolt élettelen. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. szikrázva fuldokolt. Ujjasan elomló éjszakai fény. aprók. elcsuklik a térd. szives-e. S éledt a föld.

Parancsod. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. érzem. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. itt vagy te a tűzzel. jótetteiden szeplő nem akad. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. Elhoztam a kést és egy-fiamat. Nem kérdezem én. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. Tiéd a legbölcsebb akarat. vallom. hogy atyja a gyilkosa légyen. kis bárányt küld ide áldozatúl. szentség nekem.tudom én. pokolba. de nem értem. de hol van az áldozat? édes apám. Parancsod. kit vágsz. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. a késsel. Jó vagy -. hűs csillagod. hogy törlődjék az adósság. Nem hiszi még. állandóság." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. mézzel. Ott fönn mindent beborít a halál. mivégre. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. örvend.metsző nyilalás a szivében. puha-füvü völgyben . pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. azt vágom majd le a késsel. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. kicsi cselédem áldozzam néked. pengémet a gyönge torokra teszem. Uram. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. ébren csak a hűség csillaga áll. Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom.

Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. én fiam. . mesebeli fáklya -így táncolok én. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. most a bú megölel. puha-füvü völgyben borral. szívem értetek érett asztag. ujjuj. nagy kosarakkal mennek. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. égő csillár. jaj én fiam. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. Jaj nekem. így táncolok én Előtted. koszorúshaju ifju leányok. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. táncom Előtted reszket. messzire távoztál. halványsággal belehel. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. égi virágszál. gazdag gyöngyház.könnyühaju. igen elváltoztál. mézzel. kopogó kalapács. facsarják izmodat. feketülő vérrel csombókos a hajad. a piros láng ime reszket. így táncolok én. én fiam. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. jónak dús szelleme.

hullt. nem. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. fogjatok föl engem.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. . Rászegeztek a keresztre. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. mind nyájas. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled. kék szemed is kék volt. jaj én fiam. a völgyben barna pásztornép tanyázik. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. Jaj nekem. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. Ott volt az Éden. nem igaz. megfulladok. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. nem. maradj anyád mellett. Gida ugrál a hangos vizesésnél. gyere vissza. jaj én fiam. Véred hullása szemeim sirása. hadd menjek utánad. Szíved fárad. vért tajtékozva marta a hegyet. józan és csak néha szól. én fiam. karod is kiszárad. jaj én fiam. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. jaj én fiam. mosolygott a csöpp szád. én fiam. én fiam. halvány füst leng a szálerdő alól. kit keselyű tépett. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. Nyugodt a táj. jaj nekem. éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad.

áldás és átok onnan indult: az első ember. dühhel fenekednek. mint az ég!" Igy marják egymást. mondják. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. szeress egyformán mindent. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. meg a vad. Mondják. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. állat-voltáért kínzó észt cserélt. nem szűnhet kerge futásod. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. a liget itt mind a tied. . madárka örül. Győznöd se lehet. azóta templom épült a hegyen. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. de nem lelhetsz soha békét. dalok közt telt az életem. táncok. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét.Körükben csókkal. köröttük űr és félig-tört sötét. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. Kinyílik a táj. ottan élt. Én ott voltam. míg magad vagy a vadász. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. boldog áhitattal. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem.

madárka örül. bár tolla se lebben. Ne hidd. Madárka sír. a hatalmas. Ne kérdd a veremtől jussodat.Az élettelen avar is röpül. a hatalmas: az is te magad. Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. Az élettelen avar is röpül. A jövő nem vár. de keserved álma szabad s igazad az álom. rab vagy. és vallat a fény. ha rávésed jajodat. mely sohasem pihen. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. Szél körme kapar a sír körül. madárka örül. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. néz a hatalmas. hogy a rögben alhass. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. Ő odafönn merev csillámu közöny. a röpke! A szikla. A holt vadlúd. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. mint légen a pára. mégsem lelhetsz soha békét. Madárka sír. minden te magad . többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. Ne hidd. hogy a rögben alhass. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma.

a mező nyers illata nedves csókjára pereg. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. szánna is. s a fájdalnm mélye tiszta méz. Csak a könny csorog a szirmon. remeg a rózsa veled. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. megosztják alvó-helyed. tipeg az éjbe veled. lássa: habos örvény a lakása. arany csend volt odafönn. Szinek közt gyúl a szemed. vagy itt lenn jobb a helyed? . sötétség a kalapácsa. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. fáradtan rád-hajlanak. II Rikolt a páva veled. Sír a liliom. Tipeg a páva veled. Itt minden örömbe bogárka vész. a sáska is -hogyha lehetne.madárka sír.-. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. fedelének éj az ácsa. mondd. mindannyival oda futnál.

vézna. rád-kúszó rózsa remeg. a tücskök dobja pereg. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. éjeket. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. nem érem el soha: itt van bennem.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. Jégszirmos hegyeken át. fellegen. Hegyekkel játszik az út. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. ijedt fény. vad futásommal ő űzi magát. Ormokon. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. csatakos völgyeken át kérlelem. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. Lehelletét szél verte szét.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . csendben. míg ezer mintája szüntelen körbe kering. Rögökön. De néha meglátom -. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét.

beléje-karolva hétszínü szivárvány. fodrosúl a fénybe. álomi tengernek. holt. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. hullámok lengedezve szállnak. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát. daliát. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám.. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. Szunnyad a vén bajnok. habjai a benső. Míg álma fereszti.s lenn fekszem.. már őszül a tölgyfa. és minden fekete. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. szántás feketéllik. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. mit nem ád az élet. Jöszte. játszva szelid szűzet. Lehelletét szél verte szét. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. hajdanként mutatván. arany dárda. Jég alatt. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. álmát a világnak tajtéka befesti. Hullámok. földdé vált fekete holt. ázott busa bálvány. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. vad rémet. . Homályos tereken. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba.

piheg.." Deszka reccsen. sötét minden.tükrei kékségnek. pedig. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. akár ha lába fájna. cenk Ser bolgár maga ropja. nem vonlak már. gyere önként. ami történt. "Pedig. mint ha fészek ejt fiókát.... csigázva. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. tornya égig ér föl. ital nincsen. mint a gyermek. iramlik a másik -Hej. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. gyöngyözve. Kapu alja mintha forrna: társzekerek.. Padka végén az `egérke` álmos. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. méz-ölü róna! hej.. rogy a korlát. öblei homálynak. Eldől a láng. forgószélben szénaboglya. elfeledjük. szolgák dúlnak kinn a kincsen. húzva. . új leventéd.. elalél az egyik. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása.. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. Alszik az ősz bajnok. döngnek. tolva. üszköt vet a fáklya széle. vörös kakas kél a szirten. lenn a vár-árok vet örvényt.. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat. bukdosva rogyásig. de mégse." Mind.. félig szúny. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből. az `egérke` ott pityereg. törnek a telt társzekerek.. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én. tócsa terül. szinte a pokolba. ráfészkel a napfény.. beledermed Rezi vára.

mondanom is illenék. lélek-sivatagba sejk. . szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. mint a vízfolyás. éji lidérc fenn ha gyúlad. hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. 4 Fordul az ég maga fenségében. kinek hátát egy se látja. jobban mondva. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. De a sok szóból elég: valamit már. ha barátja. szülemény.. senki sincsen itt. mert én ugyan felteszem. ha görögnek fel-alá s hasmánt. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. szirma. úgy hiszem. tarka-barka tünemény.. hetven horgú érvelés. ah. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot. meg sülemény.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. cenk Ser bolgár ottan múlat. fenkölt eszme-lángverés. s közben elfütyült fejemből. ha perlője. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. nyűg nekűl -. kezdeném. ich spendiere dir poémám. Régi mese régi fátyla. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice.

a kövekkel.-. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve. sár a párna. le nem tépem azt a szép virágot. rög a dunna.-Bandukolni. a temető száz égő kemence. merev orca. s olykor ujjam is bevérzem. a habokkal. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. A Teremtő egy élettel áldott.-.-. jön a reggel. mint oktondi asszony.-.-. barangolni. fa levelén --.-. dobol a fény. nap-hold-csillag kóborolni. elszállni. izzik a medence. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. Félszáz évig az idő ha zordúl. szállni. jó nyujtózni és aludni. szerteszállni.egy-törvénye az esztendő.-. ajkatlan száj. én az illatát ha érzem. jó meghalni néha.-. a tavakkal. rejtett kunyhók füstje érik.-. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. aki bölcs. az erdőkkel megzendülni. vérző tetem a kereszten. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. csillag evez a nád hegyén. féreg indul nyírfahéjon útra messze. ám többre jusson. jön az éjszaka vándorolni. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. . álmot lát a nagy folyó. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve.-. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny. lovagolni.

szérümön ó-év. távol a lápon. győzött minden izom-szálon.-. meg át. hol a hosszulábu lábol.-. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja.-. éled a föld nehéz pora. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. át. dajkálva lágy dala kél: "Indulj. kék petúnia. Ring." *A TÁNC* Puszta fal. hogy libegjen. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. kristály hölgy suhan az álom sürüjén.-. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át.-.-. lég szunnyad a bölcsőn. nedves.-.-..-. lábol --.. hegyeken túl. fehér bika. csengős rúddal. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor. átsüti fény. meg át. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. testén áthatol a kusza árnyék. lábol. Göncöl. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. lebbenti hajnali szél. szarvat döf tág homloka.-. víz.-Föld.-. fölveri lábak halk dobaja. bókol Júlia.túl a világvég görcsén. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog. tűz. kertemen új nyár. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe. mint az álom.-. átlibeg a tornyaimon. Ugrik a fal. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. Hullócsillagként suhanva .

a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. Második: a fekete áldozat édesanyádnak.. inog a lomha redőkön.sudaraz. messzi fény siklik a forgó föld körén. nyílnak testtelen virágok. összefonódva mezítlen. mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. Mosolyog Klára. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog. pajtások csüggnek fejjel le a légből. Mint agyban hő mánia. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot.. s nem szól a homályból. Tiszta fény. nem is élnek ezek tán. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. szökken. dagadó lágy húsba harapva. eszi egymást. bútorok árnyán.. hősök homlokán babér. ívelő ajka élő drágakő. Ó jaj! tenger álom hullámzik. megfeszül Rozália. csorog a vér. Testből. mint vak lámpák. melynek nyűge átok. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. Ime harmadik: a zugolyban. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik.. lobban Anna. Emeli a kő-fedelet. fenn az eszme. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. Emlékezz már: .

szikla-barázdán. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. Párkányok fehér mosolya. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. Megcsap a fáklya-meleg. Szemedet bekötötték. míg kézenfogva vezetnek. Gondold: füstben jársz. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. bújj hozzám: pártos. s az elásott: ez is. . vad szívünk gyökere közös a földben. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza. ami vár ránk. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. Tág tető láng-ormai. Közös. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát. Mind a te álmod. időn át bújj. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. bontakozó csók bársonya függ a magasban. táncolj. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. emlékezz már -Téren. amaz is.jársz kiveszett fennsíkon. s a menő. S majd ha nem félsz.

Ó. e télen-is-virág. ara száz meg száz. a mindennap kirabolt halált. a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. kevés. sóvár hús nehéz dobogását. görcsös útnak rangot adnak. Menny betűi. Tüzes gyík-fej füstöl a légben. lángrózsák lehelletében. a kéjbe-borult ragyogásba. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. hófehéren alszik a Gyermek. aki érzi a hím rohamát. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. . szegény. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". kényesen veszti az éjszakát. mig a szív. vásznak imbolyognak a szélben. legtöbb alig olvad a nászba. élő bőrön fény-habok. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. s egy sincs. száz kendő. mint a tengeren. egy-fényben -. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. aprón. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. Száz szív. lassan. ki a mátka szemébe lát. mint halott. amint a port veri.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke.Hű bivalyként húz az ütem. szárnyat. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei.

vad hermafrodita. a messzi eres suhanás csupa jég. vőlegény. te asszony: a lét szatir-feje szívja. égre kitárva. hogy a mélyt s magasat. sötétje a fény-gomolyagba omol. ahol te. miként a ruhát. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. hallgatja szempillái neszét. de szegény odalenn a télben. nád-csonk. sárga. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy.ó. csupa lég. Gazdag vagyok én veled -. de más! tűz. Tó kérge. bíbor. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). lila. s a picinyke királylány úgy dalol. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. végtelen öblü edény. s mintha fentről tekintene szét. lány-ajakad.belezendül a messzi zenébe. a csókok után. kicsiny férc fűzi: az ének. te eszmélteted ős-nyomorukra. melyet ciráda befon. s a homály-bika vívja ágyadat. hogy a tűz párkányán kihajol. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg . Vak harc: fagy-csörgés. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. öregember. a fagyban. tudom: bennem foly az ostrom. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. a horpadt tájat. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban.s az óriás napkelte. vaksi cselédek. s odalenn én férfi. csupa nem te. amig élek! Majd völgyi lakában. mit bánva. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. asszonyod én. tüske-köteggel. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. kedvesem! dülj rám! kulcsolj.

lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. Teremtésünk szent mintái. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. ragyogunk. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. száz alakban teremve titeket. a sötét paripák már szúnynak. szeme tág. nem változó. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. `Kar` Ó mi tükrök. megfürdik benne az új világ! s a szívben. apasztjuk a homályt. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. `A Moira` Mind. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. sürög.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. örök Három-Egy. mi virágok. ihajja. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . egyet százként vetítve ragyogók. fényt vetünk a semmiségbe. amint hazaérnek. s fönn. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel.

Jajszó. mozdulatlan orsó pörög.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. álomban szövi tiszta sodrát. s az örömet. hogy nyughasson. lankatag. alva. . s hol legkeskenyebb. zöld csatak remeg. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. széles iram. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. búborék. derekán tartó-öv legyen. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon. általlépi egy madár -Rejtett ér. álomban sző-fon. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen.. lenti rengeteg. termő hallgatás. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. part-fogsor. `Kar` Minden árad. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. vándorolt dúsan. ősanyák szigoru csöndje. mint iszapba tűnt acél. hol hajdan boglárka nyílt. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. pihegve. Ime világot formálunk. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. s tán ha meglelik egykor. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. gumó. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. mely fölfele száll. melyre rozsda nem forr. ezüst gyapja rengett a messzeségben. kék hegysor. újra kivillan. tapadós vörösföld. újra él. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. remeg.. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel.. hinár-szövevény. mely változókká széthasad. Kristály hal. Delejes zöld zivatar jön. vad vonulás alján. zsarnoki. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. dús.. Hömpölygés volt. fenti. eleven zöld kard. fodrozódik.

meddő homokján.. megdermedt a tenyészet illata. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. bőséges róna. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. vagy hengeregve. most patak. önmagába ütközött s elájult. csillagsor. csengve. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? . mint a kelyhek.de nem a párnás. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. Lett alvó. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör. hol nincs messze. part-fogsor. gyönyör ég és föld között. Jött a homály és rá-terült. és úszott a bölcső és habba borult a virág.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. ágyék.. csillogó. üde. lenti homály. Termő iszap-katlanain túl. szelid patak. és hegyek törtek pattogva. jámbor nőstény-farkasok. -. És szült fájdalomtalan. kiben teljes-egy a szem. sem ég! Forrt a színtelen áradat. tépő görcs feszitette szét. látták a csillagok. gyűlt a fakó tajték. nem volt többé föld. nincs közel.partján ég-föld csordái hevertek. örökifjú ősanyák nézése. határtalan tájon ömlő. ragyogó dísz halmaza. ölelő éjszaka -a másik. siető nő táncos halmai. telt meder ég és föld között. kebel. Bukdosó hullám-halmok. asszony. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. Partok dültek. könyörgő férfi-zengés. hol titokra nem találsz -Mondják. Rejtve szunnyad. körbe-érve. áradat ég és föld között. a taraj. mely a rögben kezdettől éhezett. fönn-lenn csillagok és napok. kavarogva fölfelé. mert sodrát sosem éri sár. Nagy folyam volt. most is legtisztább ital. nem volt Hold még. villámlón átlátszó rengés. kék hegysor. most is gyors.

hazug és szép vigaszát. lángba borítja az életét. álljuk az éle találatát. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. Röpül az idő csunya fejszéje. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. későbbi kor emberei. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. melyre szivünk "nem"-et int. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. és aki kortalanul születik. Két Tábláé meg a Krisztusé. hogy a vad. Vallja Herakles a meggyötört. nincs az a múló kín. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. . tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. leve! tán ti se sejthetitek már. mennyire szenvedtünk. Ó de fáj -. satnya ürügy ma. aki majd él. nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. Aki már élt.Ej-haj.hogy fáj ez a válás. meztelenül megy az ős csata. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. sarjad a más ember. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. későbbi kor emberei. vagy örök kín. föl nem mérheti szívvel. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. ha lehulltunk. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. buta Hajdan értetek ette magát.

mint boltozatos csarnokot. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával.míg mi. . nem tudni. máskor határtalan. se rendje. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. vagy félelmes arc. Ha sokat láttál. néha bizalmas-kicsiny. az ezerszemű. mind más. eltünő. pedig nem változik. párába borult paripák dobognak. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. e vén boglyas madár. emberibbet s még-titkosabbat. a világ eresztékei ragyognak. kérge alatt minden dolognak. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. hol semminek sincs mérete. füled mellett süvít a híg elem. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. őszi éjeken. hova porszem se fér a foghatóból. a tünemények medrei. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. áthallik érc-patáik csattogása. érezni szárnysuhogását. vagy közel. foltok sövénye. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. örvénylik a láng. csapongó. parttalanul forog az eleven tűz. kúszik a futóka ezer virága. s hogy mekkora. kerekszemü lányka. messze.mondom: egy benső tér. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. halvány. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. kinyitva törpe ablakaink. és láng gyúl benne olykor. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. s egy kedves.hullánkból új virulás szökik. sok nyúlánk. mint a gond fészke szivedben. ahogy fordul. Párafényből. az óriás koronát. nem tudod. De más teret is ismerek. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. mit a fény szúr. szál-erein bukdosók. mondják új bölcseink. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. mind varázsosan keletkező. Most. színek visszája. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. megvillan tajtékos tomporuk. Mélyebben. bámuljuk az éjszakát.

amely kopog. a térd pihen. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. a gyolcs. méretlen kútba hull. Burkolt lábszárak alszanak. lehajtja zászlóit. . nyakában kővel. a kő. Üdv néked. a körmön violaszín sugár. Üdv néked. szentély boruló fal-ívei. viruló éj csukott virága. kezdet óta. elbillent fej. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. szakad. tapadt haj.Szólít -. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. a vaslakat. olajfák ösvény mentiben. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. letiport akantusz ágboga.vagy képzeled? Ha arra riadnál. hogy nem rideg. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. a vánkos a koponyabolt alatt. hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. száj-rés. a göröngy. Üdv néktek. imába-zárt kezek. harmatba-merült tíz hattyuszárny. alvadt ereit viasz fedi. a mész. az ín egyenes. fegyverét. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. a halálos pólya. dobozban két sor gyertyaszál. Csíkos lepelből a láb kiáll. elrobogott paripák nyoma.

kövér juhokat legeltettünk. hegedű sikolt. tüske tépte bocskorunk. felfülel -`Kórus` Híjja. tüzes háló ereszkedik. híjja! 3 . rég arctalan. látta ő. sugár hasít. tél közeledtén irhát nyúztunk. bárány-sereg. juhok is vagyunk. gyapjat nyírtunk.2 Az árny. póklábu parázs fut fölfelé. kürt felel -Hamvában az ős. por énekel -Az égen két újhold delel. partot ért csónakunk. ha kikelet eljött. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. Pásztorok vagyunk. rög repül. lassan úsztunk. kik vagyunk. föld festette homlokunk. ösvényére ráborítjuk. a csönd. arany arca van. ágaskodik. ragyogó tetőn szárny lebeg. könyökére dől. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. hárfák. híjja. a hideg törik. fuvolák. csontot gyűjt. harang kong. nosza gyapjunkat lenyírjuk. nosza bőrünket lenyúzzuk. recseg. híjja. Övéit a homály szélén híjja. az éj.

a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. az asszony ünnepe él a világon. királyi álom.. repeső kicsinyek száguldása. eleven csönd tíz anya-szárnya. Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. tele féreggel. és ő leszel. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás. ragyog. vörösbor..`Váltakozó kórusok` A végtelen. imába simulnak a szép kezek.. (Kit öltem? Mindig magamat öltem.... halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. Hagyjanak veszteg az ölben. ha elhagyod koszorúd. Senkise hajol le értünk.. vitorla-sereg gomolygása.. kedvesem.) . ha kelyhed eltakarod. láng-rév. Mi éheztünk. arany bárka. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. uszálya villog a habok iramán.. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. tízszeres zengés. világos némaságot evező-párok zsongása betölti. árbóc-forgatag tárulása. az anya lángja ég a világon. ő benned térdepel. a szem óriás kék hályogán.. mosolygó könny a szivárványon. a zöld szörnyeteg taraján.. . mely hangtalan. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem. sugártalan osztva fényét. gyökerünkkel fölfelé. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben. pára-híd. szirom-tengerben mezítlen ujjak.. jóság feszülő pillérei. gyémánttükrön láz visszája. a harckocsi vörös kerekén.) . míg záporoz a tavaszi reggel?) . (Kifordult torzsák. gyürük és fodrok a messzeségben. forrón hulló fürt.. (Virágok. ujjak párás tető-sora.. Kinek fáj? Nekem fáj. tej-lombok eres suhanása.) . a homályos sárga égi sarlón. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben. kilökött a föld.. zamat. a repedt szirom kinek kell. de visszahív. bodros lehelet-szín. (De mi folyton sírtunk.. s érzed őt..

mint édes csepp a bólongó sáson.. gyenge hó száll.) . minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. puha meggybor teli kelyhe.. (Vacogunk. a pokol küszöbén sírdogál. tág medencékben újbor pezseg. könyörülj rajtunk. folyton megtelik. könyörülj rajtunk. lángon át a sötét föld szüze lebben. a szűz békéje leng a világon. Koporsó-fal körülöttünk. Rózsa-ér.) . tükrözi a tér hajló pántja. köpenyünk összehúzzuk. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el. ő. (Kenyerünkben a verejték sója. Boldogasszony. az idő százmedrű futása... a fekete hernyót szivünkről vedd le. mely kopárat színre-vált. gerle-vér... virág-szövevények ostrom-lánca. hallgat a föld láncos haragja. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget. a parazsat.) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. folyton leperdül... az örök remény szüretelte. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. Pecsenyénkben a halál íze. a sötétséget vedd le szivünkről. hol hegy-árny mélybe-ér. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca.világosság.. könyörögj érettünk.. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. zerge-ünő vérgyöngye a hóban . tündöklő gömb a változáson. ezer erkélyen ezer sereg. csókként úttalan.

ahogy rája mérik. tűzforrás nem vagyok. foltja nem marad. csak kérni. simítást úgy mér. csak etetni. pára-torony rengedezve neked kondul. ha gyalázol. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. szűk az ösvény. sugár-kupola imbolyogva.vadászt hív. A csecsemő bepiszkol. arcom el nem fordul. ifju aránk. némíts el hatalmaddal. mely testet és űrt úgy mutat. éheztetni sem. csak sebesülni. tág a tér. pirosarcu zsenge leányunk. úgy melenget. eléd gyűlve. A gyilkos vérrel freccsent. tengerként rendül sürü bodra. csak simogatni. `Kórus` Virágcsengők királynéja. elibéd hullámzik a szárnyunk. a bárd nem az én kezemben. hódítani sem. `Mária` Magasztalom őt. homályos nemzedékek. `Mária` Az itélet nem enyém. így kivánja. ahogy eléje rémlik. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. lágy tavaszunk. A zengő csendben. oroszlán és gida megosztja keblem. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. ütni nem tanultam. mely lépést. emlőmbe karmol. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. mely ütést. én letörlöm. híját nem érzi a duzzadó tenger. amerre kapaszkodó van. sebezni sem. s én szültem őt. csak fészek: ahogy meleg. ahogy rája mérik. Kőfal nem vagyok. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. vércseppjeim füzére buggyan. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. Édesanyánk. édesanyánk. agyag-út nem vagyok. forgást úgy mér. Kezdettől apám. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. . a mérleg.

Lengedező rózsamező. sugaras szem bűvöletében. szememtől elszakadt útján ne érje bánat. gondold el: nem tőlem való. egy szilánkját annak a dalnak.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. új sorstól hajladoznak a bolygók. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. örök. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. Mária. édesanyámat. kötényembe markol erőszakos öklöd. tűzhelyen hamu törmeléke. függ az idő. hallgat a rög tapadt ajka. leheletnyi lángok a szélben. . sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. egyetlen kincsem a könnyem. áll a halál. Lenn telő rózsatő. oltalmazd Máriát. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. a szárny hangja széttárt. Aki hallottad ezt a dalt. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. mint neked. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. a könny. meg én. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya. fejed rönkjét térdemre döntöd. ne félj. ő jön. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. örökös hajnalt hirdető. vigyáz rád a csend. a hegyen pirkadat árad. lassan fordul uszálya. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája.

tarka udvarnépem feléd száguldott. háztetők szögében zöld-barna domb. mért fogadtál. idegenül. kék úsztató. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi.. óriási pók. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak..melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. én voltam. mind tied. Levegő alján. magasból függ a székesegyház. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak. körötte virág. Valaki mozdul az erkélyen. kő-kalit. pamut-fonál fut a kezében. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. nem gondolta." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán." . négy tornyán izzó fém-gumók. mondd.

a sorompón túl rengeteg sár. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. . rajta állva a lenti nép mind föld pora. már érkezéskor eltünőben. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. a denevér-multban hagytam. elfelejti. sivít a síp s a kismalac. Magas az erkély. de aki a határon túlra látna. nem forognak a forgatagban. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. mert ha van: nem fönn-lebegőben. itt nincs és nem lehet soha. lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott.és kő-sorok: ott már a temető suhog.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. mögötte lomb. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. bár szárnyam sose lesz.

hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. lentről függnek az egekbe. Míg az alkony rám-csattanna. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. kettő. forrás zúdul ablakrésen. már e forgás bennem él. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok . menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében.

míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . vagy ha élni nem lehet. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. nincs szemernyi panaszom. bizonyos a boldogságom. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. bármelyikből ihatom. vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. tudom. de te meg nem állsz. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. már nem vagyok. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. mellkasomból csillagok.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. hiába érzem. rajta minden italod. és tudom. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. mért hagysz egyedűl örülni. a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva.

Halljátok. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat. érsekek a víz alatt. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban .De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás.

Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. azt hiszitek. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. félálmotok . szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. azt hiszitek. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán. azt hiszitek. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem.

Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. mind vizsgázott gázmesterek. azt hiszitek. farkuk sörényes.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. Karmuk tömpe. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. útszélen daxlit nemzenek. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. mind büszke. Kaput nyitnak. bozontjukkal billentenek. gerincük szomjas. Orruk rücskös. de hirtelen nyílik egy ablak . sértődő. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. hasuk éhes. söpörnek a gázmesterek. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek. szemük vér-pásztás és kerek. mind a becsületére kényes. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. kapupénzt kapnak. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. mindegyik elmúlt hároméves. nézésük kancsal. fölényes. bíró büntet.

s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. falánkok mint a pontyok. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. Vájnok. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. sosem éltek ílyen családok. ők lesznek a gázmesterek. születnek orcátlan porontyok. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. kavargó füstből lett nevek. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. Nevük: Csömbör. Szeretszke. fürgék.

megóv az ős feledés! Fukar jóságát -. nesztelenül. >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. vagy értelemnek értelme volna. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben.kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. ha ott. igére ige visszhangzana. . oltárterítő felfűzött szegélyét.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. ama kútban. mint vaj mállott a fogunk alatt. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar.

mint színtelen korallok lépdelünk. ügyeltünk. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. akik odaát . s a csöndnél nem alacsonyabb. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. ez a villámló boltozat. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. De míg áhitattal lakomáztunk. termetünket. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. emlékeink. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. járok magam előtt és magam mögött. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. özönölve örvénylő idők. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. A bizalmas percek mind hiányzanak. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. egy rezdülés el nem veszett. annak itt minden elolvad mint a jég. ránk ne törjenek a papok.engedékenyen. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. elmennek s visszatérnek. s aki meggyógyult és fölemelkedett. sietek ezer alakban. makacsúl. mint a bolygók pályáikon. a világi törvénykezésnek. Fölöttünk ragyogó szemmel. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár.De mindez árnyék. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. de nézés nélkül. emberre nem hasonló. eközben fekszem és nem is vagyok. de félelem sehol. Senki se jött. majdnem édesen. ezerkorbácsú fekete zuhatag. a Háromfejű Kutya. de szomjuság semerre. pap nélkül. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. fenséges csöndbe tárja lombjait. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. nem tudjuk önmagunk nevét. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. Mert nincsen. 3 Mikor átléptünk az árkon. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. rab erejű örvény. S akár mennyekző. A fákon csillagok fakadnak. nem félünk. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. a tilosban -. A varázslókkal társalognak. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. ott gyógyítják fekélyeik. egy-szál idő helyett! Világ. és összecsapott felettünk. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. a szirteken édes szél terem. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. semmi vesztenivalónk. a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját.

nem vágyakozom soha többé. Nincs semmi. ha új kísértet-rajokat szülünk. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. Szűz. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. nem iszonyodom soha többé. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. Kikelnek sóvár kínjainkból. kis fegyveres bögöly-raj. kezükben fújtató. szemük éhségtől lyukas. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak." S ha csontom alá kopva. s akár a cserép. békák nyüzsögnek. odaszállnak melegedni. 5 Fenn a semmi bástyái -. Nincs ellenük más. szítják a tüzet. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok.élnek. a tüzes köntöst. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják. de azok átzizegnek fölötte. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. akik mindenféle testben járnak-kelnek. A néma zengés. hanggá. a szívben. festett képpé. csak a teljes megsemmisülés. ime csordultig bennem a méz. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. isznak belőle égetőn. lázong. Oltalmazd förtelmes családjainkat. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. már nem is valaki. velük egyesültek. meg a bor. de tikkadásunk megkönnyebbül. A világ négy sarka lobog. mint trágyából a légy. Körüldongják rohadékomat. csak a zengés. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. a sok-milliót. esténként beléfekszünk. izzottam a lángban: . felgyujtom a vázat. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. mert ezek a hegyek nincsenek. Az élő test fűtött kemence. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. Ó elhagyott alakjaink. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. saját húsukat lerágják. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. a bort. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. és lángolunk és jajgatunk. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. tánccá. vérünkbe bújnak és szaporodnak. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. a tiéd.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. akik alakjaimra fonódtak. Oltalmazz. meg a hús. meg a húst. mikor már nem vagyok.

puszta helyemről űzd el a lelket. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . idd meg a véremet. s a világok zsongva felelnek.végre kiégtem. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. fald fel a húsomat.

és a levegő elrejti villámait. jobbról az oszlop. mellette oszlop. távolabb a tölgyfa és az oszlop. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. forrás buzog itt. lassú lépések ütemében. dús lomb közt mennyi madár. csak az üszkök. mit a víz megmart. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. ime az örök forrás középen. emberi a séta-forgás. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. odább a forrás és a tölgyfa. e tüzidarazsak. se a part kúp-sora. kavicsokon lépések íve csikordul. e rózsák. most közel a kéz-csiszolta oszlop. a hült pernyék hamupora. mind napsugár-simogatásé. napsugár-simogatásé itt és mindig. arrább a tölgyfa és a forrás. míg kanyarog a séta. álomba vakít. ahogy forog a séta. *IRAM* Suhan éjféltájt. mögötte tölgyfa. mennyi virág és fürt virít. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. elől a tajtékzó forrás.Lombos kékségben kering az éden. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. ahogy pereg a séta. következik a tölgyfa. közel a forrás. mögötte az oszlop és a forrás. mit a fény jár át. sem a parazsak. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. ha te megjöttél. viszi lámpáját laza felhőben. a soktól egyet se látni jól. sem az alakod nyoma. erdei réten. balról a tölgyfa. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. . mennyei. kering az éden lombos kéken. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. habon eltáncol. ahogy körbe halad a séta. könnyen álomba merít itt és bármikor. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. előlép a fehér márvány oszlop. emelkedik a tölgyfa. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. fedi rőtbársony s lila légfátyol. mind napsugár-simogatásé itt és többször. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. csökken az oszlop. mennyi madár surrog s dalol. mennyi virág és madár rikít. se a sivatagi tér nem az árnyad helye.

hol a fellegben.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. szive befödetlen. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . vágy. maga rejtetlen. kegye akaratlan. neve sértetlen. vágya segíteni áldatlan -. heve hihetetlen. fekete mohóság -meztelen égi való. hova hívsz haza? halad éjfélben. tere bontatlan.csak a bánat. hol a felhőn túl. lepi menny-katlan. a nagy istennő addig mostoha. szava mondatlan. szeme álmatlan.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful