Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

boldog-e. És ahogy a Nap a hevét kifújta. fejében fényesség. elcsuklik a térd. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. Recsegtek a jegek. Szent bérced. szivében lüktet a vér s mindegy. szives-e. A világ világolt élettelen. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. rombol. Kifullad a mell. fehér legyezőt terít a habokra. Ujjasan elomló éjszakai fény. hogy mi neve. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. aprók. rideg-meredek.föléjük gyujtotta fönn a Napot. S fölkelt a Hold. Szikláin az űrbe fölértem. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. ember készült hóból és koromból: szájában édesség. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. de mindig visszajő. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. amint a tűz-gyerek fölfele tört. aztán megint visszatérnek. Nem-változók. kemények: örök szeretetről beszélnek. megroskad aki a csúcsra fölért . A lánggömb kék útján végiggurult. szikrázva fuldokolt. pirosan elhasadt. mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. aki épít. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. Uram. Hiányzott mindenből az értelem. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. szelid helytartó a király helyén. S éledt a föld. Hogy legyen.

puha-füvü völgyben . mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. azt vágom majd le a késsel. Nem kérdezem én. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. Nem hiszi még. mivégre. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. Uram. hűs csillagod. érzem.metsző nyilalás a szivében. vallom. a késsel. Parancsod. szentség nekem. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. de nem értem. jótetteiden szeplő nem akad. itt vagy te a tűzzel. Tiéd a legbölcsebb akarat. kis bárányt küld ide áldozatúl. Ott fönn mindent beborít a halál. kicsi cselédem áldozzam néked. állandóság. Parancsod. hogy atyja a gyilkosa légyen. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. Elhoztam a kést és egy-fiamat." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. mézzel. pokolba.tudom én. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. örvend. ébren csak a hűség csillaga áll. pengémet a gyönge torokra teszem. kit vágsz. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. de hol van az áldozat? édes apám. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. hogy törlődjék az adósság. Jó vagy -. Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák.

táncom Előtted reszket. ujjuj. igen elváltoztál. égő csillár. mesebeli fáklya -így táncolok én. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. halványsággal belehel. égi virágszál. nagy kosarakkal mennek. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral.könnyühaju. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. messzire távoztál. mézzel. jónak dús szelleme. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. facsarják izmodat. így táncolok én Előtted. . én fiam. a piros láng ime reszket. gazdag gyöngyház. koszorúshaju ifju leányok. Jaj nekem. én fiam. jaj én fiam. szívem értetek érett asztag. most a bú megölel. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. puha-füvü völgyben borral. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. így táncolok én. feketülő vérrel csombókos a hajad. kopogó kalapács.

mosolygott a csöpp szád.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. gyere vissza. Véred hullása szemeim sirása. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. megfulladok. vért tajtékozva marta a hegyet. jaj én fiam. mind nyájas. nem igaz. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. jaj én fiam. hullt. Szíved fárad. karod is kiszárad. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. fogjatok föl engem. nem. maradj anyád mellett. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. én fiam. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. nem. halvány füst leng a szálerdő alól. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. kék szemed is kék volt. józan és csak néha szól. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. a völgyben barna pásztornép tanyázik. Rászegeztek a keresztre. Ott volt az Éden. Jaj nekem. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. jaj én fiam. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. jaj nekem. jaj én fiam. Nyugodt a táj. kit keselyű tépett. Gida ugrál a hangos vizesésnél. . éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. hadd menjek utánad. én fiam. én fiam.

állat-voltáért kínzó észt cserélt. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. köröttük űr és félig-tört sötét. de nem lelhetsz soha békét. szeress egyformán mindent. mondják. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. Győznöd se lehet. a liget itt mind a tied.Körükben csókkal. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. dühhel fenekednek. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. . Én ott voltam. táncok. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. meg a vad. azóta templom épült a hegyen. nem szűnhet kerge futásod. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. madárka örül. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. ottan élt. áldás és átok onnan indult: az első ember. dalok közt telt az életem. míg magad vagy a vadász. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. Kinyílik a táj. boldog áhitattal. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. Mondják. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét. mint az ég!" Igy marják egymást.

és vallat a fény. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. Szél körme kapar a sír körül. Madárka sír. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan.Az élettelen avar is röpül. Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. a hatalmas. bár tolla se lebben. Ne kérdd a veremtől jussodat. A jövő nem vár. mely sohasem pihen. minden te magad . míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. Az élettelen avar is röpül. hogy a rögben alhass. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. A holt vadlúd. ha rávésed jajodat. de keserved álma szabad s igazad az álom. néz a hatalmas. rab vagy. Ő odafönn merev csillámu közöny. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. Ne hidd. mégsem lelhetsz soha békét. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. madárka örül. a hatalmas: az is te magad. madárka örül. Madárka sír. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. mint légen a pára. hogy a rögben alhass. Ne hidd. a röpke! A szikla.

vagy itt lenn jobb a helyed? . a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. fáradtan rád-hajlanak. szánna is. sötétség a kalapácsa. s a fájdalnm mélye tiszta méz. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. remeg a rózsa veled. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg.-. mondd. tipeg az éjbe veled. Csak a könny csorog a szirmon. megosztják alvó-helyed. a mező nyers illata nedves csókjára pereg. Sír a liliom. fedelének éj az ácsa.madárka sír. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. a sáska is -hogyha lehetne. Tipeg a páva veled. mindannyival oda futnál. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. arany csend volt odafönn. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. II Rikolt a páva veled. Itt minden örömbe bogárka vész. lássa: habos örvény a lakása. Szinek közt gyúl a szemed.

míg ezer mintája szüntelen körbe kering. Rögökön. a tücskök dobja pereg. éjeket. Jégszirmos hegyeken át. fellegen. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. Hegyekkel játszik az út. vézna. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . rád-kúszó rózsa remeg. vad futásommal ő űzi magát. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. ijedt fény. Lehelletét szél verte szét. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. Ormokon. De néha meglátom -. csatakos völgyeken át kérlelem. nem érem el soha: itt van bennem. csendben. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát.

Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám. álmát a világnak tajtéka befesti. Lehelletét szél verte szét. daliát. már őszül a tölgyfa. földdé vált fekete holt. Míg álma fereszti. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. és minden fekete. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul.s lenn fekszem. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. habjai a benső. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. hullámok lengedezve szállnak. Hullámok. álomi tengernek. hajdanként mutatván. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. fodrosúl a fénybe. Homályos tereken. Szunnyad a vén bajnok. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. vad rémet. Jég alatt. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. . játszva szelid szűzet. Jöszte. beléje-karolva hétszínü szivárvány.. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát. mit nem ád az élet. szántás feketéllik. ázott busa bálvány. holt. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét.. arany dárda.

öblei homálynak. rogy a korlát. nem vonlak már. lenn a vár-árok vet örvényt.. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. döngnek.. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára. forgószélben szénaboglya. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat.. húzva. új leventéd.. tócsa terül. de mégse. elalél az egyik. Padka végén az `egérke` álmos. törnek a telt társzekerek.. szolgák dúlnak kinn a kincsen. szinte a pokolba. vörös kakas kél a szirten. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. pedig. ráfészkel a napfény. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből. .. bukdosva rogyásig. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. iramlik a másik -Hej." Mind. Alszik az ősz bajnok. az `egérke` ott pityereg. tornya égig ér föl. tolva.. beledermed Rezi vára. üszköt vet a fáklya széle. gyöngyözve. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. mint ha fészek ejt fiókát. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én. akár ha lába fájna. piheg. mint a gyermek. csigázva... cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. "Pedig. gyere önként. elfeledjük. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. félig szúny.. Kapu alja mintha forrna: társzekerek. ital nincsen.. méz-ölü róna! hej. cenk Ser bolgár maga ropja. ami történt. sötét minden. Eldől a láng. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása.." Deszka reccsen.tükrei kékségnek.

hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. cenk Ser bolgár ottan múlat. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. szülemény. szirma.. ha perlője. kinek hátát egy se látja. senki sincsen itt. De a sok szóból elég: valamit már. hetven horgú érvelés. ha barátja.. úgy hiszem. jobban mondva. ha görögnek fel-alá s hasmánt. meg sülemény. ah. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. lélek-sivatagba sejk. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. mert én ugyan felteszem. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. éji lidérc fenn ha gyúlad. 4 Fordul az ég maga fenségében. ich spendiere dir poémám. mint a vízfolyás. tarka-barka tünemény. fenkölt eszme-lángverés. mondanom is illenék. Régi mese régi fátyla. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. s közben elfütyült fejemből. kezdeném. nyűg nekűl -. .

ám többre jusson. csillag evez a nád hegyén. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. sár a párna. le nem tépem azt a szép virágot. én az illatát ha érzem.-.-.-. fa levelén --. az erdőkkel megzendülni.egy-törvénye az esztendő. szállni. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. jó nyujtózni és aludni. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny.-.-Bandukolni. .-.-. a kövekkel. izzik a medence. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. vérző tetem a kereszten. rög a dunna. jön az éjszaka vándorolni. nap-hold-csillag kóborolni. féreg indul nyírfahéjon útra messze. szerteszállni.-. aki bölcs. jön a reggel.-. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve. rejtett kunyhók füstje érik. lovagolni. dobol a fény. álmot lát a nagy folyó. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. a tavakkal. merev orca. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel. a temető száz égő kemence. jó meghalni néha. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. elszállni.-. barangolni. A Teremtő egy élettel áldott. Félszáz évig az idő ha zordúl. a habokkal. ajkatlan száj. mint oktondi asszony. s olykor ujjam is bevérzem.-. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve.

víz.-.-. fehér bika. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor. szérümön ó-év. hegyeken túl. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át.-. nedves.-.-. kék petúnia.-. Hullócsillagként suhanva . csengős rúddal. fölveri lábak halk dobaja. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe. hol a hosszulábu lábol. szarvat döf tág homloka.-. lábol. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát. Ring.-. átsüti fény. lebbenti hajnali szél. bókol Júlia. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét. kertemen új nyár. át. testén áthatol a kusza árnyék. mint az álom.-. hogy libegjen. Ugrik a fal. Göncöl. távol a lápon. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén.-.. tűz.túl a világvég görcsén. lég szunnyad a bölcsőn. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja." *A TÁNC* Puszta fal.-.-. átlibeg a tornyaimon. kristály hölgy suhan az álom sürüjén.. lábol --. dajkálva lágy dala kél: "Indulj. győzött minden izom-szálon. meg át. éled a föld nehéz pora. meg át.-Föld.

mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. Emeli a kő-fedelet.. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó. Második: a fekete áldozat édesanyádnak. Emlékezz már: . fenn az eszme. Testből. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. Tiszta fény. hősök homlokán babér.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek.. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. eszi egymást. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. ívelő ajka élő drágakő. pajtások csüggnek fejjel le a légből. s nem szól a homályból. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. melynek nyűge átok. Ó jaj! tenger álom hullámzik. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. mint vak lámpák. bútorok árnyán. megfeszül Rozália. Ime harmadik: a zugolyban. összefonódva mezítlen. Mint agyban hő mánia. inog a lomha redőkön.sudaraz. Mosolyog Klára. csorog a vér. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. szökken. dagadó lágy húsba harapva. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. messzi fény siklik a forgó föld körén... lobban Anna. nem is élnek ezek tán. nyílnak testtelen virágok. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak.

forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. bújj hozzám: pártos. s az elásott: ez is. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. szikla-barázdán. S majd ha nem félsz. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. Tág tető láng-ormai. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. Gondold: füstben jársz. Mind a te álmod. s a menő. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. . amaz is. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza. ami vár ránk. bontakozó csók bársonya függ a magasban. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát. Megcsap a fáklya-meleg. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. emlékezz már -Téren. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. Szemedet bekötötték. Közös. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása.jársz kiveszett fennsíkon. időn át bújj. míg kézenfogva vezetnek. Párkányok fehér mosolya. vad szívünk gyökere közös a földben. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. táncolj. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani.

sóvár hús nehéz dobogását. szegény. a kéjbe-borult ragyogásba. aki érzi a hím rohamát. kényesen veszti az éjszakát. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. ki a mátka szemébe lát. a mindennap kirabolt halált. mint a tengeren. mint halott. ara száz meg száz. e télen-is-virág. vásznak imbolyognak a szélben. aprón. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. egy-fényben -. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. Menny betűi. Tüzes gyík-fej füstöl a légben. lángrózsák lehelletében. élő bőrön fény-habok. s egy sincs. . a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. amint a port veri. mig a szív. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. legtöbb alig olvad a nászba. Ó. szárnyat. hófehéren alszik a Gyermek. Száz szív. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. kevés.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". lassan. görcsös útnak rangot adnak. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. száz kendő.Hű bivalyként húz az ütem.

csupa nem te. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg .s az óriás napkelte. s a homály-bika vívja ágyadat. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. de más! tűz. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. hogy a mélyt s magasat. sárga. végtelen öblü edény. tüske-köteggel. ahol te. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. nád-csonk. Tó kérge. tudom: bennem foly az ostrom. Vak harc: fagy-csörgés. lila. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). te eszmélteted ős-nyomorukra.ó. melyet ciráda befon. sötétje a fény-gomolyagba omol. s a picinyke királylány úgy dalol. vad hermafrodita. a messzi eres suhanás csupa jég. hallgatja szempillái neszét. a csókok után. kicsiny férc fűzi: az ének. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra.belezendül a messzi zenébe. hogy a tűz párkányán kihajol. amig élek! Majd völgyi lakában. csupa lég. s odalenn én férfi. a horpadt tájat. vőlegény. lány-ajakad. égre kitárva. s mintha fentről tekintene szét. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. mit bánva. miként a ruhát. a fagyban. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. te asszony: a lét szatir-feje szívja. asszonyod én. vaksi cselédek. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. de szegény odalenn a télben. öregember. bíbor. Gazdag vagyok én veled -.

s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. a sötét paripák már szúnynak. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. ihajja. Teremtésünk szent mintái. ragyogunk. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. mi virágok. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. `Kar` Ó mi tükrök. örök Három-Egy. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. száz alakban teremve titeket. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. s fönn. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. amint hazaérnek. fényt vetünk a semmiségbe. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . szeme tág. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. `A Moira` Mind. apasztjuk a homályt. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. nem változó. sürög. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. egyet százként vetítve ragyogók. megfürdik benne az új világ! s a szívben. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan.

vad vonulás alján. melyre rozsda nem forr. derekán tartó-öv legyen.. alva. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. tapadós vörösföld. s az örömet. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. hinár-szövevény. dús. Delejes zöld zivatar jön. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon. lenti rengeteg. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. mint iszapba tűnt acél.. fodrozódik. búborék. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. széles iram. álomban sző-fon. újra kivillan. Hömpölygés volt. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. eleven zöld kard. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. hogy nyughasson. zsarnoki. ezüst gyapja rengett a messzeségben. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. vándorolt dúsan. s hol legkeskenyebb. hol hajdan boglárka nyílt. fenti. ősanyák szigoru csöndje. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. általlépi egy madár -Rejtett ér. Ime világot formálunk. termő hallgatás. part-fogsor. . álomban szövi tiszta sodrát. s tán ha meglelik egykor. Kristály hal.. Jajszó. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. mely változókká széthasad. mozdulatlan orsó pörög. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. újra él.. pihegve. kék hegysor. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. mely fölfele száll. remeg.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. gumó. zöld csatak remeg. `Kar` Minden árad. lankatag.

sem ég! Forrt a színtelen áradat. nem volt Hold még. most patak. és hegyek törtek pattogva. kiben teljes-egy a szem. telt meder ég és föld között. körbe-érve. mely a rögben kezdettől éhezett. csillogó. -. önmagába ütközött s elájult. jámbor nőstény-farkasok. látták a csillagok. Bukdosó hullám-halmok. ölelő éjszaka -a másik. fönn-lenn csillagok és napok. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör.. part-fogsor. határtalan tájon ömlő. és úszott a bölcső és habba borult a virág. Rejtve szunnyad. gyönyör ég és föld között. kebel.de nem a párnás. gyűlt a fakó tajték. most is gyors. vagy hengeregve. kavarogva fölfelé. Termő iszap-katlanain túl. szelid patak. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. ragyogó dísz halmaza. csengve. most is legtisztább ital. megdermedt a tenyészet illata. mert sodrát sosem éri sár. tépő görcs feszitette szét. siető nő táncos halmai. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? . kék hegysor. villámlón átlátszó rengés. üde. könyörgő férfi-zengés. Partok dültek. lenti homály.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. csillagsor. És szült fájdalomtalan. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. asszony. bőséges róna. meddő homokján. hol titokra nem találsz -Mondják. nincs közel.partján ég-föld csordái hevertek. ágyék. Lett alvó. Nagy folyam volt. örökifjú ősanyák nézése. Jött a homály és rá-terült. áradat ég és föld között.. mint a kelyhek. hol nincs messze. nem volt többé föld. a taraj. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha.

álljuk az éle találatát. sarjad a más ember.hogy fáj ez a válás.Ej-haj. melyre szivünk "nem"-et int. későbbi kor emberei. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. . meztelenül megy az ős csata. és aki kortalanul születik. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. hazug és szép vigaszát. Aki már élt. vagy örök kín. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. Röpül az idő csunya fejszéje. buta Hajdan értetek ette magát. leve! tán ti se sejthetitek már. Két Tábláé meg a Krisztusé. satnya ürügy ma. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. ha lehulltunk. későbbi kor emberei. nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. lángba borítja az életét. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. hogy a vad. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. aki majd él. mennyire szenvedtünk. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. nincs az a múló kín. föl nem mérheti szívvel. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. Ó de fáj -. Vallja Herakles a meggyötört.

parttalanul forog az eleven tűz. megvillan tajtékos tomporuk. foltok sövénye. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. mit a fény szúr. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. eltünő. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. De más teret is ismerek. Párafényből. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. érezni szárnysuhogását. füled mellett süvít a híg elem. néha bizalmas-kicsiny.míg mi. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -.mondom: egy benső tér. halvány. s hogy mekkora. kúszik a futóka ezer virága. . szál-erein bukdosók. vagy félelmes arc. Mélyebben. mondják új bölcseink. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. mint a gond fészke szivedben. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. mind más. az óriás koronát. s egy kedves. párába borult paripák dobognak. ahogy fordul. színek visszája. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. kerekszemü lányka. mind varázsosan keletkező. mint boltozatos csarnokot. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti.hullánkból új virulás szökik. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával. és láng gyúl benne olykor. nem tudod. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. áthallik érc-patáik csattogása. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. kinyitva törpe ablakaink. pedig nem változik. e vén boglyas madár. kérge alatt minden dolognak. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. se rendje. hova porszem se fér a foghatóból. máskor határtalan. az ezerszemű. örvénylik a láng. messze. emberibbet s még-titkosabbat. sok nyúlánk. csapongó. hol semminek sincs mérete. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. Ha sokat láttál. Most. őszi éjeken. vagy közel. a világ eresztékei ragyognak. a tünemények medrei. nem tudni. bámuljuk az éjszakát. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -.

a kő. szakad. elrobogott paripák nyoma. harmatba-merült tíz hattyuszárny. letiport akantusz ágboga. Üdv néktek. alvadt ereit viasz fedi. a vaslakat. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. Burkolt lábszárak alszanak. a halálos pólya. amely kopog. nyakában kővel. a göröngy. a vánkos a koponyabolt alatt. hogy nem rideg. lehajtja zászlóit. olajfák ösvény mentiben. méretlen kútba hull.Szólít -. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. . imába-zárt kezek. a térd pihen. a körmön violaszín sugár. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. dobozban két sor gyertyaszál. kezdet óta. Csíkos lepelből a láb kiáll. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. szentély boruló fal-ívei. száj-rés. Üdv néked. viruló éj csukott virága. hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. Üdv néked. fegyverét. elbillent fej. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. a gyolcs. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. az ín egyenes. tapadt haj. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. a mész.vagy képzeled? Ha arra riadnál.

bárány-sereg. kövér juhokat legeltettünk. lassan úsztunk. ágaskodik. híjja. tél közeledtén irhát nyúztunk. hegedű sikolt. nosza gyapjunkat lenyírjuk. kürt felel -Hamvában az ős. ha kikelet eljött. rég arctalan. a csönd. Pásztorok vagyunk. könyökére dől. juhok is vagyunk. híjja! 3 . tüske tépte bocskorunk. látta ő. híjja. Övéit a homály szélén híjja. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. por énekel -Az égen két újhold delel. harang kong. ragyogó tetőn szárny lebeg.2 Az árny. az éj. rög repül. ösvényére ráborítjuk. föld festette homlokunk. sugár hasít. partot ért csónakunk. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. recseg. kik vagyunk. felfülel -`Kórus` Híjja. arany arca van. gyapjat nyírtunk. nosza bőrünket lenyúzzuk. csontot gyűjt. fuvolák. póklábu parázs fut fölfelé. a hideg törik. hárfák. tüzes háló ereszkedik.

vörösbor. Senkise hajol le értünk. (De mi folyton sírtunk. Hagyjanak veszteg az ölben. imába simulnak a szép kezek. árbóc-forgatag tárulása. uszálya villog a habok iramán. az asszony ünnepe él a világon. de visszahív. Kinek fáj? Nekem fáj. (Kifordult torzsák. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben. a zöld szörnyeteg taraján. és ő leszel.. zamat. . láng-rév. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás. a szem óriás kék hályogán. arany bárka. ujjak párás tető-sora.. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem.. ő benned térdepel. eleven csönd tíz anya-szárnya.. repeső kicsinyek száguldása. míg záporoz a tavaszi reggel?) . mosolygó könny a szivárványon. világos némaságot evező-párok zsongása betölti. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet.. ha kelyhed eltakarod. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben. a homályos sárga égi sarlón.. forrón hulló fürt.) . (Virágok. s érzed őt. Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. mely hangtalan. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. pára-híd. bodros lehelet-szín.. (Kit öltem? Mindig magamat öltem... ragyog. tízszeres zengés. Mi éheztünk. gyökerünkkel fölfelé. jóság feszülő pillérei..... kedvesem.. gyémánttükrön láz visszája. a repedt szirom kinek kell.) . királyi álom. sugártalan osztva fényét.) . tej-lombok eres suhanása. szirom-tengerben mezítlen ujjak. gyürük és fodrok a messzeségben. az anya lángja ég a világon. kilökött a föld..`Váltakozó kórusok` A végtelen. vitorla-sereg gomolygása. a harckocsi vörös kerekén. tele féreggel... ha elhagyod koszorúd.

tükrözi a tér hajló pántja.) . Boldogasszony.. az örök remény szüretelte. ő.. könyörögj érettünk. ezer erkélyen ezer sereg. puha meggybor teli kelyhe.) . virág-szövevények ostrom-lánca.. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. az idő százmedrű futása. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. gerle-vér. Rózsa-ér. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el.. gyenge hó száll. Pecsenyénkben a halál íze.. minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. mint édes csepp a bólongó sáson. hallgat a föld láncos haragja. a pokol küszöbén sírdogál.. Koporsó-fal körülöttünk.. (Kenyerünkben a verejték sója. folyton megtelik. folyton leperdül. a szűz békéje leng a világon. a parazsat. lángon át a sötét föld szüze lebben.. (Vacogunk. tündöklő gömb a változáson. könyörülj rajtunk. a fekete hernyót szivünkről vedd le. csókként úttalan. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. tág medencékben újbor pezseg. zerge-ünő vérgyöngye a hóban .. hol hegy-árny mélybe-ér. a sötétséget vedd le szivünkről. köpenyünk összehúzzuk. könyörülj rajtunk. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget.. mely kopárat színre-vált.világosság. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca.) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg.

forgást úgy mér. foltja nem marad. `Mária` Magasztalom őt.vadászt hív. pára-torony rengedezve neked kondul. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. ifju aránk. A gyilkos vérrel freccsent. elibéd hullámzik a szárnyunk. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. A zengő csendben. A csecsemő bepiszkol. csak kérni. csak simogatni. amerre kapaszkodó van. simítást úgy mér. tűzforrás nem vagyok. emlőmbe karmol. ütni nem tanultam. agyag-út nem vagyok. így kivánja. csak etetni. Kőfal nem vagyok. . pirosarcu zsenge leányunk. ahogy eléje rémlik. én letörlöm. hódítani sem. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. Kezdettől apám. `Mária` Az itélet nem enyém. híját nem érzi a duzzadó tenger. Édesanyánk. ahogy rája mérik. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. tág a tér. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. a mérleg. csak fészek: ahogy meleg. éheztetni sem. úgy melenget. sebezni sem. mely ütést. a bárd nem az én kezemben. mely lépést. ha gyalázol. csak sebesülni. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. arcom el nem fordul. mely testet és űrt úgy mutat. eléd gyűlve. sugár-kupola imbolyogva. s én szültem őt. némíts el hatalmaddal. ahogy rája mérik. vércseppjeim füzére buggyan. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. szűk az ösvény. lágy tavaszunk. édesanyánk. tengerként rendül sürü bodra. oroszlán és gida megosztja keblem. `Kórus` Virágcsengők királynéja. homályos nemzedékek.

szememtől elszakadt útján ne érje bánat. sugaras szem bűvöletében. leheletnyi lángok a szélben. egyetlen kincsem a könnyem. örök. meg én. kötényembe markol erőszakos öklöd. örökös hajnalt hirdető. Lengedező rózsamező. a hegyen pirkadat árad. tűzhelyen hamu törmeléke. ne félj. lassan fordul uszálya. Mária. Aki hallottad ezt a dalt. áll a halál. Lenn telő rózsatő. édesanyámat. oltalmazd Máriát. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. gondold el: nem tőlem való.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. új sorstól hajladoznak a bolygók. ő jön. a könny. mint neked. . `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. hallgat a rög tapadt ajka. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. vigyáz rád a csend. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája. fejed rönkjét térdemre döntöd. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. egy szilánkját annak a dalnak. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. a szárny hangja széttárt. függ az idő. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya.

. kő-kalit. körötte virág. pamut-fonál fut a kezében. én voltam. kék úsztató. mondd. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak. mind tied. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin. négy tornyán izzó fém-gumók." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. Levegő alján. tarka udvarnépem feléd száguldott. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. mért fogadtál. idegenül. háztetők szögében zöld-barna domb. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi.. Valaki mozdul az erkélyen. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. óriási pók." . magasból függ a székesegyház. nem gondolta.melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet.

nem forognak a forgatagban. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. sivít a síp s a kismalac. a denevér-multban hagytam. mögötte lomb. itt nincs és nem lehet soha. . de aki a határon túlra látna.és kő-sorok: ott már a temető suhog. rajta állva a lenti nép mind föld pora. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. mert ha van: nem fönn-lebegőben. a sorompón túl rengeteg sár. Magas az erkély. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. már érkezéskor eltünőben. lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. bár szárnyam sose lesz. elfelejti.

hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. Míg az alkony rám-csattanna. menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. már e forgás bennem él. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. lentről függnek az egekbe. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok . forrás zúdul ablakrésen. kettő. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren.

vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. bizonyos a boldogságom. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. vagy ha élni nem lehet. tudom. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. hiába érzem. és tudom. de te meg nem állsz. bármelyikből ihatom. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. mért hagysz egyedűl örülni. rajta minden italod. mellkasomból csillagok. már nem vagyok. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében. nincs szemernyi panaszom.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne.

Halljátok. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat.De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás. érsekek a víz alatt. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban .

azt hiszitek. félálmotok . Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. azt hiszitek. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. azt hiszitek. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán.

azt hiszitek. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. mind büszke. szemük vér-pásztás és kerek. sértődő. bíró büntet. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. farkuk sörényes. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. hasuk éhes. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. fölényes. söpörnek a gázmesterek. Karmuk tömpe. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. mind a becsületére kényes. Kaput nyitnak.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. kapupénzt kapnak. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. mindegyik elmúlt hároméves. de hirtelen nyílik egy ablak . sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek. bozontjukkal billentenek. gerincük szomjas. nézésük kancsal. mind vizsgázott gázmesterek. Orruk rücskös. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. útszélen daxlit nemzenek.

fürgék. Szeretszke.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. Nevük: Csömbör. Vájnok. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. falánkok mint a pontyok. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. sosem éltek ílyen családok. ők lesznek a gázmesterek. születnek orcátlan porontyok. kavargó füstből lett nevek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* .

vagy értelemnek értelme volna. oltárterítő felfűzött szegélyét. nesztelenül. megóv az ős feledés! Fukar jóságát -. ama kútban. ha ott. >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar. igére ige visszhangzana. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben.kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. . mint vaj mállott a fogunk alatt.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is.

a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. s a csöndnél nem alacsonyabb. Senki se jött. S akár mennyekző. egy-szál idő helyett! Világ. a szirteken édes szél terem. 3 Mikor átléptünk az árkon. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. De míg áhitattal lakomáztunk. fenséges csöndbe tárja lombjait. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. özönölve örvénylő idők. de nézés nélkül. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. pap nélkül. emlékeink. semmi vesztenivalónk. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. Fölöttünk ragyogó szemmel. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. mint színtelen korallok lépdelünk. ez a villámló boltozat. ügyeltünk. Mert nincsen. a Háromfejű Kutya. A bizalmas percek mind hiányzanak. nem tudjuk önmagunk nevét. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. termetünket. mint a bolygók pályáikon.De mindez árnyék. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. majdnem édesen. annak itt minden elolvad mint a jég. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. de félelem sehol. A fákon csillagok fakadnak. sietek ezer alakban. a világi törvénykezésnek. ott gyógyítják fekélyeik. emberre nem hasonló. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. nem félünk. a tilosban -. járok magam előtt és magam mögött. egy rezdülés el nem veszett. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. A varázslókkal társalognak. rab erejű örvény. de szomjuság semerre. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. ezerkorbácsú fekete zuhatag. elmennek s visszatérnek. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. és összecsapott felettünk. makacsúl. eközben fekszem és nem is vagyok. akik odaát . csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. ránk ne törjenek a papok. s aki meggyógyult és fölemelkedett.engedékenyen.

mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. A néma zengés.élnek. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. a sok-milliót. a bort." S ha csontom alá kopva. lázong. ime csordultig bennem a méz. velük egyesültek. Kikelnek sóvár kínjainkból. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. szítják a tüzet. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok. odaszállnak melegedni. Az élő test fűtött kemence. kis fegyveres bögöly-raj. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. A világ négy sarka lobog. 5 Fenn a semmi bástyái -. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. izzottam a lángban: . belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. a tiéd. nem vágyakozom soha többé. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. mint trágyából a légy. szemük éhségtől lyukas. hanggá. de tikkadásunk megkönnyebbül. mert ezek a hegyek nincsenek. Szűz. felgyujtom a vázat. mikor már nem vagyok. meg a bor.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. csak a teljes megsemmisülés. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. Ó elhagyott alakjaink. esténként beléfekszünk. de azok átzizegnek fölötte. Nincs semmi. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. meg a hús. festett képpé. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. ha új kísértet-rajokat szülünk. Oltalmazz. akik mindenféle testben járnak-kelnek. Oltalmazd förtelmes családjainkat. békák nyüzsögnek. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. Nincs ellenük más. a tüzes köntöst. tánccá. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. isznak belőle égetőn. nem iszonyodom soha többé. Körüldongják rohadékomat. s akár a cserép. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. kezükben fújtató. csak a zengés. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. saját húsukat lerágják. vérünkbe bújnak és szaporodnak. és lángolunk és jajgatunk. meg a húst. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. már nem is valaki. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. akik alakjaimra fonódtak. a szívben.

>>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . puszta helyemről űzd el a lelket. fald fel a húsomat. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. s a világok zsongva felelnek. idd meg a véremet.végre kiégtem. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak.

odább a forrás és a tölgyfa. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. mennyi virág és fürt virít. balról a tölgyfa. mit a fény jár át. távolabb a tölgyfa és az oszlop. e tüzidarazsak. mennyi virág és madár rikít. csökken az oszlop. mögötte tölgyfa. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. következik a tölgyfa. e rózsák. mind napsugár-simogatásé. álomba vakít. se a part kúp-sora. jobbról az oszlop. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. mind napsugár-simogatásé itt és többször. lassú lépések ütemében. dús lomb közt mennyi madár. forrás buzog itt. *IRAM* Suhan éjféltájt. napsugár-simogatásé itt és mindig. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. előlép a fehér márvány oszlop. kavicsokon lépések íve csikordul. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. . itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. sem a parazsak. a soktól egyet se látni jól. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. mennyi madár surrog s dalol. mennyei. csak az üszkök. ha te megjöttél.Lombos kékségben kering az éden. mit a víz megmart. ahogy körbe halad a séta. és a levegő elrejti villámait. habon eltáncol. erdei réten. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. ahogy pereg a séta. emelkedik a tölgyfa. mellette oszlop. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. most közel a kéz-csiszolta oszlop. emberi a séta-forgás. könnyen álomba merít itt és bármikor. a hült pernyék hamupora. elől a tajtékzó forrás. fedi rőtbársony s lila légfátyol. közel a forrás. viszi lámpáját laza felhőben. ahogy forog a séta. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. se a sivatagi tér nem az árnyad helye. míg kanyarog a séta. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. sem az alakod nyoma. arrább a tölgyfa és a forrás. mögötte az oszlop és a forrás. ime az örök forrás középen. kering az éden lombos kéken.

lepi menny-katlan. maga rejtetlen. szava mondatlan. vágy. hol a fellegben.csak a bánat. szive befödetlen. fekete mohóság -meztelen égi való. hol a felhőn túl.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. hova hívsz haza? halad éjfélben. tere bontatlan. vágya segíteni áldatlan -. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . kegye akaratlan. a nagy istennő addig mostoha. heve hihetetlen. neve sértetlen. szeme álmatlan.