Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

amint a tűz-gyerek fölfele tört. Kifullad a mell. Nem-változók. aki épít. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad. szikrázva fuldokolt. S éledt a föld. aztán megint visszatérnek. aprók. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. szivében lüktet a vér s mindegy. kemények: örök szeretetről beszélnek. Ujjasan elomló éjszakai fény. rombol. szives-e.föléjük gyujtotta fönn a Napot. hogy mi neve. Szikláin az űrbe fölértem. fehér legyezőt terít a habokra. És ahogy a Nap a hevét kifújta. mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. Recsegtek a jegek. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. elcsuklik a térd. Szent bérced. rideg-meredek. de mindig visszajő. Hiányzott mindenből az értelem. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. Uram. fejében fényesség. S fölkelt a Hold. Hogy legyen. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. megroskad aki a csúcsra fölért . A lánggömb kék útján végiggurult. pirosan elhasadt. ember készült hóból és koromból: szájában édesség. szelid helytartó a király helyén. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. boldog-e. A világ világolt élettelen. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt.

azt vágom majd le a késsel. jótetteiden szeplő nem akad. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt. Parancsod. Uram. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. pengémet a gyönge torokra teszem. pokolba. vallom. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. puha-füvü völgyben ." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. kit vágsz. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. hűs csillagod. Tiéd a legbölcsebb akarat. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. kis bárányt küld ide áldozatúl. Ott fönn mindent beborít a halál. szentség nekem. Nem kérdezem én. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. Nem hiszi még. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez.metsző nyilalás a szivében. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. Elhoztam a kést és egy-fiamat. mézzel. de hol van az áldozat? édes apám. hogy atyja a gyilkosa légyen.tudom én. Parancsod. érzem. Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák. kicsi cselédem áldozzam néked. állandóság. Jó vagy -. itt vagy te a tűzzel. mivégre. hogy törlődjék az adósság. de nem értem. örvend. ébren csak a hűség csillaga áll. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. a késsel.

feketülő vérrel csombókos a hajad. most a bú megölel. kopogó kalapács. koszorúshaju ifju leányok. gazdag gyöngyház. Jaj nekem. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. mesebeli fáklya -így táncolok én. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. így táncolok én. halványsággal belehel. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. égő csillár. mézzel. táncom Előtted reszket. facsarják izmodat. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. jónak dús szelleme. igen elváltoztál. szívem értetek érett asztag. én fiam. jaj én fiam. én fiam. égi virágszál. ujjuj. puha-füvü völgyben borral. nagy kosarakkal mennek. a piros láng ime reszket. így táncolok én Előtted. . Iszonyú vasszegek törik a csontodat. messzire távoztál.könnyühaju. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ.

jaj én fiam. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. . hullt. megfulladok. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. gyere vissza. józan és csak néha szól. halvány füst leng a szálerdő alól. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled. Gida ugrál a hangos vizesésnél. Véred hullása szemeim sirása. én fiam. nem. jaj nekem. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. Ott volt az Éden. a völgyben barna pásztornép tanyázik. nem igaz. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. jaj én fiam. jaj én fiam. maradj anyád mellett. vért tajtékozva marta a hegyet. Szíved fárad. én fiam. kit keselyű tépett. karod is kiszárad. Nyugodt a táj. fogjatok föl engem. hadd menjek utánad. mind nyájas. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. Jaj nekem. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. én fiam. nem. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. kék szemed is kék volt. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. jaj én fiam.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. Rászegeztek a keresztre. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. mosolygott a csöpp szád.

míg magad vagy a vadász. a liget itt mind a tied. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez. de nem lelhetsz soha békét. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír. . Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. dalok közt telt az életem. köröttük űr és félig-tört sötét. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. mint az ég!" Igy marják egymást.Körükben csókkal. Kinyílik a táj. áldás és átok onnan indult: az első ember. dühhel fenekednek. Mondják. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét. boldog áhitattal. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. mondják. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. Győznöd se lehet. Én ott voltam. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. meg a vad. állat-voltáért kínzó észt cserélt. táncok. azóta templom épült a hegyen. szeress egyformán mindent. nem szűnhet kerge futásod. madárka örül. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. ottan élt.

néz a hatalmas. Madárka sír. Szél körme kapar a sír körül. mely sohasem pihen. a hatalmas: az is te magad. hogy a rögben alhass. röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. Ne hidd. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés. de keserved álma szabad s igazad az álom. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. mégsem lelhetsz soha békét. és vallat a fény. madárka örül. madárka örül. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. mint légen a pára. A jövő nem vár. Ő odafönn merev csillámu közöny. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján.Az élettelen avar is röpül. a röpke! A szikla. Ne kérdd a veremtől jussodat. Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. A holt vadlúd. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. minden te magad . bár tolla se lebben. Az élettelen avar is röpül. hogy a rögben alhass. a hatalmas. rab vagy. Ne hidd. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. ha rávésed jajodat. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. Madárka sír.

Szinek közt gyúl a szemed. Itt minden örömbe bogárka vész. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. tipeg az éjbe veled. s a fájdalnm mélye tiszta méz. Csak a könny csorog a szirmon. mindannyival oda futnál. megosztják alvó-helyed. fedelének éj az ácsa. remeg a rózsa veled. arany csend volt odafönn. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. fáradtan rád-hajlanak. sötétség a kalapácsa. Tipeg a páva veled. mondd. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. a sáska is -hogyha lehetne. II Rikolt a páva veled. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen.madárka sír. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. a mező nyers illata nedves csókjára pereg. szánna is. lássa: habos örvény a lakása.-. vagy itt lenn jobb a helyed? . Sír a liliom.

a tücskök dobja pereg. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. míg ezer mintája szüntelen körbe kering. éjeket. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. vézna. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. fellegen.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . ijedt fény. vad futásommal ő űzi magát. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. Rögökön. nem érem el soha: itt van bennem. Jégszirmos hegyeken át. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. csatakos völgyeken át kérlelem. rád-kúszó rózsa remeg. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. Lehelletét szél verte szét. Hegyekkel játszik az út.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. Ormokon. De néha meglátom -. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. csendben.

. játszva szelid szűzet. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. szántás feketéllik. Míg álma fereszti. Lehelletét szél verte szét. villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. arany dárda. ázott busa bálvány. Hullámok. beléje-karolva hétszínü szivárvány.. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. már őszül a tölgyfa. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. hullámok lengedezve szállnak. fodrosúl a fénybe. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. Szunnyad a vén bajnok. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát.s lenn fekszem. álmát a világnak tajtéka befesti. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. hajdanként mutatván. holt. és minden fekete. álomi tengernek. habjai a benső. Jég alatt. vad rémet. Homályos tereken. mit nem ád az élet. Jöszte. földdé vált fekete holt. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám. daliát. .

. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből.. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár. öblei homálynak. méz-ölü róna! hej.. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése.. cenk Ser bolgár maga ropja. húzva. iramlik a másik -Hej. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én. szolgák dúlnak kinn a kincsen. nem vonlak már. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja. gyöngyözve.. tolva. bukdosva rogyásig. új leventéd.tükrei kékségnek. tócsa terül. lenn a vár-árok vet örvényt. pedig. . üszköt vet a fáklya széle. törnek a telt társzekerek. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja.. akár ha lába fájna. forgószélben szénaboglya. félig szúny. ráfészkel a napfény. Alszik az ősz bajnok. Kapu alja mintha forrna: társzekerek. döngnek. sötét minden. az `egérke` ott pityereg. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. vörös kakas kél a szirten.. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat.. mint ha fészek ejt fiókát. beledermed Rezi vára. gyere önként. mint a gyermek. csigázva.." Deszka reccsen.. Padka végén az `egérke` álmos. ital nincsen. tornya égig ér föl. de mégse. rogy a korlát.. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása. elfeledjük. Eldől a láng.. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára. elalél az egyik. "Pedig. ami történt. piheg." Mind. szinte a pokolba.

nyűg nekűl -. éji lidérc fenn ha gyúlad. ah. ich spendiere dir poémám. hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. kezdeném. szirma. tarka-barka tünemény. mert én ugyan felteszem.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája.. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice. fenkölt eszme-lángverés. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. ha barátja. Régi mese régi fátyla. hetven horgú érvelés. mint a vízfolyás. lélek-sivatagba sejk. mondanom is illenék. ha perlője.. cenk Ser bolgár ottan múlat. . De a sok szóból elég: valamit már. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet. szülemény. 4 Fordul az ég maga fenségében. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot. senki sincsen itt.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. meg sülemény. s közben elfütyült fejemből. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. jobban mondva. ha görögnek fel-alá s hasmánt. úgy hiszem. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. kinek hátát egy se látja.

-. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten.-. a temető száz égő kemence. mint oktondi asszony. le nem tépem azt a szép virágot. az erdőkkel megzendülni. jön az éjszaka vándorolni. csillag evez a nád hegyén.-. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. a kövekkel. dobol a fény. barangolni. álmot lát a nagy folyó. aki bölcs.-. rög a dunna. a tavakkal. jó nyujtózni és aludni. elszállni. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve.-. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny. vérző tetem a kereszten. ám többre jusson.-.-. én az illatát ha érzem. A Teremtő egy élettel áldott. nap-hold-csillag kóborolni. szerteszállni. jön a reggel.egy-törvénye az esztendő. merev orca. fa levelén --. féreg indul nyírfahéjon útra messze. Félszáz évig az idő ha zordúl. rejtett kunyhók füstje érik. sár a párna.-. .-.-. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve.-Bandukolni. s olykor ujjam is bevérzem. >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. a habokkal. jó meghalni néha. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. szállni. lovagolni. ajkatlan száj. izzik a medence.

-. lebbenti hajnali szél. Hullócsillagként suhanva . csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. Ugrik a fal. átsüti fény. hol a hosszulábu lábol.túl a világvég görcsén. távol a lápon. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. meg át. víz.-. Ring. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. mint az álom. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát.-. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét.-.-. csengős rúddal. át. meg át. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át.-. testén áthatol a kusza árnyék. lábol. bókol Júlia." *A TÁNC* Puszta fal.-. szarvat döf tág homloka.-. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog. győzött minden izom-szálon.. hegyeken túl. szérümön ó-év. hogy libegjen. nedves. Göncöl. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor. fölveri lábak halk dobaja.-.-. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe. kertemen új nyár. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja.-.-Föld. fehér bika. tűz. éled a föld nehéz pora. lég szunnyad a bölcsőn. dajkálva lágy dala kél: "Indulj. kék petúnia. átlibeg a tornyaimon. kristály hölgy suhan az álom sürüjén..-. lábol --.

. fenn az eszme. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. nyílnak testtelen virágok. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. szökken. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre. messzi fény siklik a forgó föld körén. Emlékezz már: . Ó jaj! tenger álom hullámzik. Testből. s nem szól a homályból. nem is élnek ezek tán.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. pajtások csüggnek fejjel le a légből..sudaraz.. csorog a vér. mint vak lámpák. eszi egymást. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. ívelő ajka élő drágakő. mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. hősök homlokán babér. melynek nyűge átok. bútorok árnyán. lobban Anna. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak. Mint agyban hő mánia. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. Mosolyog Klára. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó.. összefonódva mezítlen. megfeszül Rozália. dagadó lágy húsba harapva. Második: a fekete áldozat édesanyádnak. Ime harmadik: a zugolyban. inog a lomha redőkön. Tiszta fény. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. Emeli a kő-fedelet.

amaz is. Tág tető láng-ormai. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon.jársz kiveszett fennsíkon. . míg kézenfogva vezetnek. s az elásott: ez is. emlékezz már -Téren. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz. táncolj. Közös. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. időn át bújj. Megcsap a fáklya-meleg. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. Párkányok fehér mosolya. ami vár ránk. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. Mind a te álmod. bújj hozzám: pártos. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. s a menő. Gondold: füstben jársz. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát. vad szívünk gyökere közös a földben. bontakozó csók bársonya függ a magasban. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. szikla-barázdán. S majd ha nem félsz. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. Szemedet bekötötték. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza.

mint halott. vásznak imbolyognak a szélben. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke. e télen-is-virág. kevés. a mindennap kirabolt halált. Száz szív. Tüzes gyík-fej füstöl a légben. görcsös útnak rangot adnak. a kéjbe-borult ragyogásba. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. s egy sincs. ara száz meg száz. egy-fényben -. kényesen veszti az éjszakát. sóvár hús nehéz dobogását. a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. lángrózsák lehelletében. Ó. szárnyat. mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha". mint a tengeren.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. aprón. amint a port veri. aki érzi a hím rohamát. ki a mátka szemébe lát. Menny betűi. mig a szív. élő bőrön fény-habok. legtöbb alig olvad a nászba. lassan.Hű bivalyként húz az ütem. hófehéren alszik a Gyermek. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. száz kendő. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. . szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. szegény. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek.

te asszony: a lét szatir-feje szívja. s a picinyke királylány úgy dalol. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. a fagyban. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. asszonyod én. ahol te. csupa lég. vad hermafrodita. s odalenn én férfi.s az óriás napkelte. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. tüske-köteggel. hogy a tűz párkányán kihajol. Gazdag vagyok én veled -. a horpadt tájat. csupa nem te. hallgatja szempillái neszét. vaksi cselédek. vőlegény. te eszmélteted ős-nyomorukra. s a homály-bika vívja ágyadat. a csókok után. bíbor. tudom: bennem foly az ostrom. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg . de más! tűz. lány-ajakad. de szegény odalenn a télben. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). végtelen öblü edény.belezendül a messzi zenébe. öregember. a messzi eres suhanás csupa jég. nád-csonk. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. Tó kérge.ó. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. s mintha fentről tekintene szét. amig élek! Majd völgyi lakában. melyet ciráda befon. sárga. lila. kicsiny férc fűzi: az ének. égre kitárva. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. hogy a mélyt s magasat. miként a ruhát. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. mit bánva. sötétje a fény-gomolyagba omol. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. Vak harc: fagy-csörgés.

egyet százként vetítve ragyogók. sürög. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. Teremtésünk szent mintái. a sötét paripák már szúnynak. fényt vetünk a semmiségbe. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. `A Moira` Mind. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. örök Három-Egy. nem változó. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. ragyogunk. amint hazaérnek. ihajja. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. megfürdik benne az új világ! s a szívben. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. száz alakban teremve titeket. `Kar` Ó mi tükrök. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. s fönn. mi virágok. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. apasztjuk a homályt. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel. szeme tág. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba.

s az örömet. Hömpölygés volt. tapadós vörösföld. széles iram. gumó. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. `Kar` Minden árad. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon.. általlépi egy madár -Rejtett ér. s hol legkeskenyebb. melyre rozsda nem forr. zöld csatak remeg. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. hogy nyughasson. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak. lankatag. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. Delejes zöld zivatar jön. kék hegysor. fenti. ősanyák szigoru csöndje. derekán tartó-öv legyen. lenti rengeteg. Kristály hal. hinár-szövevény. mely fölfele száll.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. eleven zöld kard. mozdulatlan orsó pörög. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. s tán ha meglelik egykor. . zsarnoki. fodrozódik. vándorolt dúsan. vad vonulás alján. mint iszapba tűnt acél. Jajszó. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. part-fogsor.. újra kivillan. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. alva. Ime világot formálunk. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. mely változókká széthasad. remeg. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. termő hallgatás. dús.. újra él. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést.. álomban sző-fon. álomban szövi tiszta sodrát. búborék. pihegve. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. hol hajdan boglárka nyílt. ezüst gyapja rengett a messzeségben.

ragyogó dísz halmaza. kék hegysor. önmagába ütközött s elájult. nincs közel. nem volt Hold még.partján ég-föld csordái hevertek. part-fogsor..Tán a Hold messziről ide-szomjazott. asszony. tépő görcs feszitette szét. ágyék. Rejtve szunnyad. kiben teljes-egy a szem. kebel. sem ég! Forrt a színtelen áradat. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör. hol titokra nem találsz -Mondják. mint a kelyhek. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. most is gyors. és hegyek törtek pattogva. most patak. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? . megdermedt a tenyészet illata. Termő iszap-katlanain túl. lenti homály. Lett alvó. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. kavarogva fölfelé. villámlón átlátszó rengés. Jött a homály és rá-terült. örökifjú ősanyák nézése. telt meder ég és föld között. Bukdosó hullám-halmok. látták a csillagok. körbe-érve. és úszott a bölcső és habba borult a virág. nem volt többé föld. csillogó. Nagy folyam volt. ölelő éjszaka -a másik. szelid patak. És szült fájdalomtalan.. mert sodrát sosem éri sár. határtalan tájon ömlő. vagy hengeregve. -. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. gyönyör ég és föld között. áradat ég és föld között. gyűlt a fakó tajték. bőséges róna.de nem a párnás. siető nő táncos halmai. üde. hol nincs messze. a taraj. csengve. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. jámbor nőstény-farkasok. meddő homokján. mely a rögben kezdettől éhezett. Partok dültek. csillagsor. most is legtisztább ital. könyörgő férfi-zengés. fönn-lenn csillagok és napok.

Aki már élt. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. hazug és szép vigaszát. meztelenül megy az ős csata. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. Vallja Herakles a meggyötört. buta Hajdan értetek ette magát. sarjad a más ember. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. föl nem mérheti szívvel. Ó de fáj -. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. Röpül az idő csunya fejszéje. későbbi kor emberei. Két Tábláé meg a Krisztusé. hogy a vad. nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. leve! tán ti se sejthetitek már.hogy fáj ez a válás. . lángba borítja az életét. mennyire szenvedtünk. későbbi kor emberei. és aki kortalanul születik. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. álljuk az éle találatát. melyre szivünk "nem"-et int. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. ha lehulltunk. satnya ürügy ma. vagy örök kín. Ime Hellas utóda válik a kincseitől.Ej-haj. nincs az a múló kín. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. aki majd él. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje.

szál-erein bukdosók. messze. sok nyúlánk. e vén boglyas madár. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. s hogy mekkora. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti. Mélyebben. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. mint boltozatos csarnokot. kúszik a futóka ezer virága. az óriás koronát. párába borult paripák dobognak. kerekszemü lányka. kérge alatt minden dolognak. áthallik érc-patáik csattogása. ahogy fordul. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege.hullánkból új virulás szökik.míg mi. mondják új bölcseink. érezni szárnysuhogását. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. csapongó. színek visszája. . kinyitva törpe ablakaink. Ha sokat láttál. hol semminek sincs mérete. parttalanul forog az eleven tűz. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. eltünő. s egy kedves. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. pedig nem változik. mind más. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával. máskor határtalan. se rendje. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. halvány. néha bizalmas-kicsiny. Most. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. füled mellett süvít a híg elem. nem tudod. örvénylik a láng. De más teret is ismerek. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. mint a gond fészke szivedben. a tünemények medrei. őszi éjeken. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. bámuljuk az éjszakát. vagy közel. és láng gyúl benne olykor. mind varázsosan keletkező. mit a fény szúr. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket. a világ eresztékei ragyognak. foltok sövénye. vagy félelmes arc. hova porszem se fér a foghatóból.mondom: egy benső tér. emberibbet s még-titkosabbat. Párafényből. megvillan tajtékos tomporuk. nem tudni. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. az ezerszemű.

kezdet óta. amely kopog. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. lehajtja zászlóit. az ín egyenes. elrobogott paripák nyoma. fegyverét. méretlen kútba hull. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. Üdv néked. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. Üdv néktek. szakad. dobozban két sor gyertyaszál. harmatba-merült tíz hattyuszárny. imába-zárt kezek. a gyolcs. Üdv néked. elbillent fej. letiport akantusz ágboga.Szólít -. a körmön violaszín sugár. olajfák ösvény mentiben. alvadt ereit viasz fedi. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. száj-rés. a mész. a göröngy. a kő. Csíkos lepelből a láb kiáll. viruló éj csukott virága. szentély boruló fal-ívei. nyakában kővel. . nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. hogy nem rideg. a vaslakat. tapadt haj. a térd pihen. a vánkos a koponyabolt alatt. Burkolt lábszárak alszanak.vagy képzeled? Ha arra riadnál. a halálos pólya. hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú.

recseg. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. kürt felel -Hamvában az ős. kövér juhokat legeltettünk. az éj. arany arca van. híjja. híjja! 3 . híjja. rég arctalan. sugár hasít. nosza bőrünket lenyúzzuk. tüske tépte bocskorunk. harang kong. a hideg törik. föld festette homlokunk. hárfák. póklábu parázs fut fölfelé. látta ő. nosza gyapjunkat lenyírjuk. ösvényére ráborítjuk. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. partot ért csónakunk. tüzes háló ereszkedik. juhok is vagyunk. Övéit a homály szélén híjja. ha kikelet eljött. lassan úsztunk. csontot gyűjt. ragyogó tetőn szárny lebeg. por énekel -Az égen két újhold delel.2 Az árny. bárány-sereg. felfülel -`Kórus` Híjja. tél közeledtén irhát nyúztunk. rög repül. a csönd. fuvolák. ágaskodik. Pásztorok vagyunk. könyökére dől. hegedű sikolt. gyapjat nyírtunk. kik vagyunk.

jóság feszülő pillérei... sugártalan osztva fényét. árbóc-forgatag tárulása.. eleven csönd tíz anya-szárnya.. (Kifordult torzsák.. de visszahív. tej-lombok eres suhanása. mosolygó könny a szivárványon.. a harckocsi vörös kerekén. Hagyjanak veszteg az ölben. és ő leszel. Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. Kinek fáj? Nekem fáj.. gyürük és fodrok a messzeségben.. (De mi folyton sírtunk.`Váltakozó kórusok` A végtelen. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. mely hangtalan. uszálya villog a habok iramán. a homályos sárga égi sarlón. ha elhagyod koszorúd. (Kit öltem? Mindig magamat öltem. repeső kicsinyek száguldása. . vörösbor.. ha kelyhed eltakarod. bodros lehelet-szín. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. pára-híd.) . vitorla-sereg gomolygása. tele féreggel. a zöld szörnyeteg taraján. (Virágok. gyökerünkkel fölfelé. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben... forrón hulló fürt. az anya lángja ég a világon. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben. kedvesem. gyémánttükrön láz visszája. szirom-tengerben mezítlen ujjak. Senkise hajol le értünk.. arany bárka. ujjak párás tető-sora.) . s érzed őt. a szem óriás kék hályogán.. az asszony ünnepe él a világon. imába simulnak a szép kezek. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben. királyi álom. láng-rév. kilökött a föld. zamat... Mi éheztünk. ragyog. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem.) . ő benned térdepel.. tízszeres zengés. míg záporoz a tavaszi reggel?) . világos némaságot evező-párok zsongása betölti. a repedt szirom kinek kell.. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás.

világosság. puha meggybor teli kelyhe. könyörülj rajtunk.. a fekete hernyót szivünkről vedd le. Pecsenyénkben a halál íze. mely kopárat színre-vált. a sötétséget vedd le szivünkről. folyton leperdül..) . a parazsat. csókként úttalan. gerle-vér. hallgat a föld láncos haragja.. az idő százmedrű futása. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget. tündöklő gömb a változáson. a szűz békéje leng a világon. Koporsó-fal körülöttünk. köpenyünk összehúzzuk. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el. mint édes csepp a bólongó sáson. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. tág medencékben újbor pezseg.. a pokol küszöbén sírdogál. tükrözi a tér hajló pántja. minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása.. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel. (Kenyerünkben a verejték sója.) .. Rózsa-ér. (Vacogunk. Boldogasszony.. az örök remény szüretelte. ő.) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg. lángon át a sötét föld szüze lebben. könyörülj rajtunk. hol hegy-árny mélybe-ér. ezer erkélyen ezer sereg. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca... folyton megtelik. könyörögj érettünk. gyenge hó száll.. zerge-ünő vérgyöngye a hóban . virág-szövevények ostrom-lánca.

csak sebesülni. . hódítani sem. némíts el hatalmaddal. ütni nem tanultam. foltja nem marad. pára-torony rengedezve neked kondul. emlőmbe karmol. így kivánja. vércseppjeim füzére buggyan. csak fészek: ahogy meleg.vadászt hív. forgást úgy mér. ifju aránk. elibéd hullámzik a szárnyunk. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. éheztetni sem. pirosarcu zsenge leányunk. ahogy rája mérik. sugár-kupola imbolyogva. édesanyánk. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. `Kórus` Virágcsengők királynéja. ha gyalázol. A zengő csendben. arcom el nem fordul. csak kérni. A gyilkos vérrel freccsent. A csecsemő bepiszkol. ahogy eléje rémlik. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. csak etetni. köréd forrva ezer testben harang-szív ver. híját nem érzi a duzzadó tenger. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. Édesanyánk. mely testet és űrt úgy mutat. mely ütést. `Mária` Az itélet nem enyém. Kezdettől apám. s én szültem őt. úgy melenget. szűk az ösvény. `Mária` Magasztalom őt. tág a tér. eléd gyűlve. mely lépést. lágy tavaszunk. oroszlán és gida megosztja keblem. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. én letörlöm. homályos nemzedékek. sebezni sem. ahogy rája mérik. tengerként rendül sürü bodra. a mérleg. agyag-út nem vagyok. tűzforrás nem vagyok. a bárd nem az én kezemben. simítást úgy mér. csak simogatni. amerre kapaszkodó van. Kőfal nem vagyok.

Mária. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. egyetlen kincsem a könnyem. Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. ő jön. a szárny hangja széttárt. lassan fordul uszálya. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya. de bíbor-özön fut a szürke mélybe. Aki hallottad ezt a dalt. függ az idő. örök. egy szilánkját annak a dalnak. gondold el: nem tőlem való. vigyáz rád a csend. ne félj. . sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. fejed rönkjét térdemre döntöd. Lenn telő rózsatő. a hegyen pirkadat árad. a könny. oltalmazd Máriát. áll a halál. örökös hajnalt hirdető. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. édesanyámat. hallgat a rög tapadt ajka. tűzhelyen hamu törmeléke. kötényembe markol erőszakos öklöd. szememtől elszakadt útján ne érje bánat. Lengedező rózsamező. új sorstól hajladoznak a bolygók. mint neked. meg én. leheletnyi lángok a szélben. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. sugaras szem bűvöletében.

mondd. kék úsztató.. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. négy tornyán izzó fém-gumók." . ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. háztetők szögében zöld-barna domb. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak. idegenül. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. tarka udvarnépem feléd száguldott. magasból függ a székesegyház.melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. nem gondolta. pamut-fonál fut a kezében. mért fogadtál. Levegő alján. én voltam. Valaki mozdul az erkélyen. kő-kalit." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. mind tied. óriási pók. körötte virág.. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin.

rajta állva a lenti nép mind föld pora. de aki a határon túlra látna.és kő-sorok: ott már a temető suhog. elfelejti. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. a sorompón túl rengeteg sár. Magas az erkély. nem forognak a forgatagban. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony. a denevér-multban hagytam. itt nincs és nem lehet soha. mögötte lomb. sivít a síp s a kismalac. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. .Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott. mert ha van: nem fönn-lebegőben. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. már érkezéskor eltünőben. bár szárnyam sose lesz.

Míg az alkony rám-csattanna. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva.hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. már e forgás bennem él. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok . menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. lentről függnek az egekbe. Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. forrás zúdul ablakrésen. kettő.

tudom. már nem vagyok. de te meg nem állsz. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. mellkasomból csillagok. bizonyos a boldogságom. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. mért hagysz egyedűl örülni. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. bármelyikből ihatom. vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . hiába érzem. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. vagy ha élni nem lehet. és tudom. a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. rajta minden italod. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. nincs szemernyi panaszom. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet.

bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban .De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás. A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat. Halljátok. érsekek a víz alatt.

VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. azt hiszitek. félálmotok . azt hiszitek. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán. azt hiszitek.

gerincük szomjas. mindegyik elmúlt hároméves. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. farkuk sörényes. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. bíró büntet. szemük vér-pásztás és kerek. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. Orruk rücskös. mind büszke. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. de hirtelen nyílik egy ablak . Kaput nyitnak. azt hiszitek. nézésük kancsal. sértődő. mind a becsületére kényes. útszélen daxlit nemzenek. *SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. mind vizsgázott gázmesterek. bozontjukkal billentenek. hasuk éhes. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. kapupénzt kapnak. fölényes. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek. Karmuk tömpe.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. söpörnek a gázmesterek.

Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek. sosem éltek ílyen családok. fürgék. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . Szeretszke. kavargó füstből lett nevek. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. falánkok mint a pontyok. ők lesznek a gázmesterek. Vájnok. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. születnek orcátlan porontyok.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. Nevük: Csömbör.

nesztelenül. ha ott.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. megóv az ős feledés! Fukar jóságát -. .kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. oltárterítő felfűzött szegélyét. igére ige visszhangzana. ama kútban. vagy értelemnek értelme volna. mint vaj mállott a fogunk alatt. >>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben.

a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat.engedékenyen. rab erejű örvény.De mindez árnyék. A varázslókkal társalognak. termetünket. Senki se jött. A fákon csillagok fakadnak. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. s a csöndnél nem alacsonyabb. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. De míg áhitattal lakomáztunk. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt. s aki meggyógyult és fölemelkedett. egy rezdülés el nem veszett. a Háromfejű Kutya. ezerkorbácsú fekete zuhatag. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. mint színtelen korallok lépdelünk. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. egy-szál idő helyett! Világ. semmi vesztenivalónk. a szirteken édes szél terem. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. nem félünk. és összecsapott felettünk. A bizalmas percek mind hiányzanak. sietek ezer alakban. nem tudjuk önmagunk nevét. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. ez a villámló boltozat. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. akik odaát . 3 Mikor átléptünk az árkon. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár. Fölöttünk ragyogó szemmel. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. ránk ne törjenek a papok. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. a világi törvénykezésnek. de nézés nélkül. majdnem édesen. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. Mert nincsen. ott gyógyítják fekélyeik. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. de félelem sehol. özönölve örvénylő idők. járok magam előtt és magam mögött. elmennek s visszatérnek. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. S akár mennyekző. annak itt minden elolvad mint a jég. eközben fekszem és nem is vagyok. de szomjuság semerre. a tilosban -. emberre nem hasonló. ügyeltünk. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. fenséges csöndbe tárja lombjait. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja. Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. pap nélkül. mint a bolygók pályáikon. makacsúl. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. emlékeink. A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott.

meg a hús. szítják a tüzet. mert ezek a hegyek nincsenek. A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. a szívben. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. a sok-milliót. felgyujtom a vázat. már nem is valaki. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. Szűz. akik alakjaimra fonódtak. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. de azok átzizegnek fölötte. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. kis fegyveres bögöly-raj. vérünkbe bújnak és szaporodnak. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. Nincs semmi.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. 5 Fenn a semmi bástyái -. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. kezükben fújtató. nem iszonyodom soha többé. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. ime csordultig bennem a méz. Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok. lázong. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. mikor már nem vagyok. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. a bort. békák nyüzsögnek." S ha csontom alá kopva. szemük éhségtől lyukas. meg a bor. Oltalmazz. isznak belőle égetőn. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. akik mindenféle testben járnak-kelnek. nem vágyakozom soha többé. ha új kísértet-rajokat szülünk. odaszállnak melegedni. mint trágyából a légy. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. Oltalmazd förtelmes családjainkat. festett képpé. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. csak a zengés. Körüldongják rohadékomat. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. s akár a cserép. Kikelnek sóvár kínjainkból. és lángolunk és jajgatunk. velük egyesültek. tánccá. Az élő test fűtött kemence.élnek. meg a húst. Ó elhagyott alakjaink. a tüzes köntöst. saját húsukat lerágják. hanggá. a tiéd. A néma zengés. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. A világ négy sarka lobog. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. Nincs ellenük más. de tikkadásunk megkönnyebbül. csak a teljes megsemmisülés. izzottam a lángban: . esténként beléfekszünk. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják.

idd meg a véremet. puszta helyemről űzd el a lelket. s a világok zsongva felelnek. fald fel a húsomat.végre kiégtem. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . Hántsd le a bőrömet ágytakarónak.

sem az alakod nyoma. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. . míg kanyarog a séta. napsugár-simogatásé itt és mindig. ahogy pereg a séta. viszi lámpáját laza felhőben. mögötte az oszlop és a forrás. se a sivatagi tér nem az árnyad helye.Lombos kékségben kering az éden. mit a fény jár át. a soktól egyet se látni jól. forrás buzog itt. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. e tüzidarazsak. se a part kúp-sora. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. habon eltáncol. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. erdei réten. csökken az oszlop. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. e rózsák. mellette oszlop. mögötte tölgyfa. előlép a fehér márvány oszlop. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. mennyi virág és fürt virít. ahogy körbe halad a séta. következik a tölgyfa. a hült pernyék hamupora. távolabb a tölgyfa és az oszlop. könnyen álomba merít itt és bármikor. mind napsugár-simogatásé. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. és a levegő elrejti villámait. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. balról a tölgyfa. ime az örök forrás középen. ahogy forog a séta. csak az üszkök. álomba vakít. lassú lépések ütemében. dús lomb közt mennyi madár. emberi a séta-forgás. jobbról az oszlop. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. mennyei. fedi rőtbársony s lila légfátyol. közel a forrás. elől a tajtékzó forrás. odább a forrás és a tölgyfa. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. ha te megjöttél. mennyi madár surrog s dalol. mit a víz megmart. emelkedik a tölgyfa. mennyi virág és madár rikít. kavicsokon lépések íve csikordul. most közel a kéz-csiszolta oszlop. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. mind napsugár-simogatásé itt és többször. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. arrább a tölgyfa és a forrás. *IRAM* Suhan éjféltájt. kering az éden lombos kéken. sem a parazsak.

heve hihetetlen. kegye akaratlan. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama .csak a bánat. lepi menny-katlan. vágy. hol a felhőn túl. a nagy istennő addig mostoha. vágya segíteni áldatlan -. hova hívsz haza? halad éjfélben. neve sértetlen. szeme álmatlan. szive befödetlen. hol a fellegben.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. fekete mohóság -meztelen égi való. szava mondatlan. maga rejtetlen. tere bontatlan.