Weöres Sándor: Tizenegy szimfónia Tartalom: .........

Első szimfónia `(1932-1935)` Második szimfónia `(1935-1938)` Harmadik szimfónia `(1943)` Negyedik szimfónia `(1948)` Ötödik szimfónia `(1946-1951)` Hatodik szimfónia `(1938-1949)` Hetedik szimfónia `(1952)` Nyolcadik szimfónia `(1949-1960)` Kilencedik szimfónia `(1955-1960)` Tizedik szimfónia `(1958)` Tizenegyedik szimfónia `(1970)` ----------

>>> ELSŐ SZIMFÓNIA <<<

A NÉGY ÉVSZAK

*JUBILUS* Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, paripák nyihognak, láncolt óriások is odvukban forognak.

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal -siet a gazda a tavaszi szántással, vizek apadással. Proserpina kecsegtet kétszeres áldással. Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke, szánalommal tekints sziklákra, rögökre: mért vannak örökre, mikor csak a mulandó lelhet örömökre?

*HIMNUSZ A NAPHOZ* Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap! Mit tudsz a tünő örömről, ami a rügyön dörömböl, hőt-hűst váltó légbe bömböl? Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren. Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Igy mulatnak. Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető! Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket. Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen. Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból. Nap, ős-éjü forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.

*VALSE TRISTE* Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hüvös és öreg az este.

*HALÁLTÁNC* Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Mindenfelé csupa hó. Döcög a Hold, a fakó. A fagyos fák kérge pattan, a jég reccsen a patakban. Hé-hahó, hőhe! hó! kocog a Hold, a fakó. Nincs itt gyász, nincs itt láz, lábszárunkon, gerincünkön szerelem se citeráz. Nincs kikapós, nincs erényes, nincsen morcos, nincsen kényes, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, gazdag voltam, parádésan furikoltam. Osztozkodnak sok ruhámon, nincs egy veszett pityke rajtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

Amíg éltem, szegény voltam, répát faltam nyomorultan. Egyszer csak a répadombról az árokba legurultam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam. Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, legény voltam, leányokat csiklandoztam. Hegyes bajszom szálai közt giliszta túr a homokban. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, kövér voltam, sokat ettem és szuszogtam. A lelkem mint nagy büdös szél szállt el, mikor megpukkadtam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Amíg éltem, sovány voltam, vékony árnnyal bandukoltam. Mint a kidült komlókaró olyan voltam, hogy meghaltam. Öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta. Se szántások, se utak. Mind hidegek a kutak. Jégcsap lóg a kereszt-ágon. Álom tesped a tanyákon. Hé! Hó! Mindenfele mély hó. Pőre Panni, szár Boriska, lyukas Jancsi, zörgős Miska, öreg csont, ifju csont, rajta-rajta-rajta.

>>> MÁSODIK SZIMFÓNIA <<<

*ÉNEK A TEREMTÉSRŐL* Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,

boldog-e. aztán megint visszatérnek. aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt. elcsuklik a térd. aki épít. *ÁBRAHÁM ÁLDOZÁSA* Izsáknak hátán rőzseköteg s én hozom a lángot az éjben. Nem-változók. És ahogy a Nap a hevét kifújta. Ujjasan elomló éjszakai fény. aprók. Szent bérced. pirosan elhasadt. fehér legyezőt terít a habokra. a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. Szikláin az űrbe fölértem. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek. amint a tűz-gyerek fölfele tört. A világ világolt élettelen. fejében fényesség. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. Recsegtek a jegek. A lánggömb kék útján végiggurult. S éledt a föld. S fölkelt a Hold. Kifullad a mell. megroskad aki a csúcsra fölért . mint aki sugarat többé se hint -de reggel visszatér az égre megint. rombol. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra. Hogy legyen. rideg-meredek.föléjük gyujtotta fönn a Napot. de mindig visszajő. kemények: örök szeretetről beszélnek. szivében lüktet a vér s mindegy. szikrázva fuldokolt. szives-e. hogy mi neve. ember készült hóból és koromból: szájában édesség. szelid helytartó a király helyén. Hiányzott mindenből az értelem. kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. Uram. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad.

Máglyámon a lángoszlop kifakad mint ágon a nyíló rózsák. koszorúshaju ifju leányok mennek az úton borral. szentség nekem. de hol van az áldozat? édes apám. Nem kérdezem én. Elhoztam a kést és egy-fiamat. hogy törlődjék az adósság. zeng a szivem! gödölyét küldtél a bokorra: minket fölemelsz és áldozatúl értünk ártatlan gödölye hull vergődve a vérbe. nagy kosarakkal -lobogó lomb közt." Gyermekgyilkos mindannyi szülő: nem-lévőt létbe rántott és meghal aki e világra kijő -Te rended ez így: legyen áldott. pengémet a gyönge torokra teszem. örvend. kicsi cselédem áldozzam néked. itt vagy te a tűzzel.tudom én. *DÁVID TÁNCA* Könnyühaju. állandóság. Uram: kit egy éj gyönyörén megöltem már. másodszor is én öljem meg e gyermek Izsákot. Parancsod. hűs csillagod. de nem érthetem: im nyílik a mennyek boltja és éledez. Jó vagy -. Parancs-szavadat dördülte az ég: Izsákom. jótetteiden szeplő nem akad. pernyén sercegjen a vére! Majd hajnalod újra fejemre hull s mint elszáradt fa magtalanúl tárúlok a sugaras égre. hogy atyja a gyilkosa légyen. Tiéd a legbölcsebb akarat. kit vágsz. de nem értem. Nem hiszi még. mézzel. Uram. puha-füvü völgyben . Parancsod. azt vágom majd le a késsel. Kérdezte Izsákom: "Édes apám. pokolba. érzem. vallom. mivégre. Ott fönn mindent beborít a halál. kis bárányt küld ide áldozatúl. mit vágsz le a késsel?" Feleltem néki: "Gondos az Úr. ébren csak a hűség csillaga áll.metsző nyilalás a szivében. a késsel.

koszorúshaju ifju leányok. . ujjuj. puha-füvü völgyben borral. így táncolok én Előtted. Isten s megreszket a táncom mint a piros láng az éltető levegő iramában -táncom Előtted reszket. igen elváltoztál. égi virágszál. én fiam. mézzel és Te babusgatsz busás gyönyörök közt és testemet önnön vérem édes tüzein Te égeted el és sok örömben az életemet így ringatod át az árnyak hajlékába! az árnyak hajlékába! amíg az uton könnyühaju. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál. jónak dús szelleme. én fiam. most a bú megölel. feketülő vérrel csombókos a hajad. mesebeli fáklya -így táncolok én. jaj én fiam. mennek -- *MÁRIA SIRALMA* Nem tudtam a búróJ. Jaj nekem.könnyühaju. szívem értetek érett asztag. égő csillár. a piros láng ime reszket. táncom Előtted reszket. koszorúshaju ifju leányok lobogó lomb közt. kopogó kalapács. facsarják izmodat. mert Te tanítasz boldogan-ifju dalokra és Te telítesz borral. Iszonyú vasszegek törik a csontodat. messzire távoztál. így táncolok én. nagy kosarakkal mennek. gazdag gyöngyház. mézzel. halványsággal belehel.

jaj én fiam. karod is kiszárad. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt. én fiam. jaj én fiam. A hegyi víz zúdulva őrli medrét tört ormokon zölden reped a jég. szép arcodnak hervadása szivem szakadása. mosolygott a csöpp szád. megfulladok. a völgyben barna pásztornép tanyázik. csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. Jaj nekem. Ó szűz tetők! ó rég-járt sűrüségek! ó ős-titokról hallgató vidék! Ki egykor létet gyújtott az anyagba. jaj én fiam. Szíved fárad. nem igaz. halvány füst leng a szálerdő alól. Álmomban csókoltam apró dundi lábad. vért tajtékozva marta a hegyet. A csúcsokon a hajnal a Tűzlopó véréről álmodik. nem. nem. éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. *ÚJSZÖVETSÉGI APOKRIF LEVÉL* Thorgom földjéről hoztam el tinektek a bércek közt lakók üdvözletét. hullt. Véred hullása szemeim sirása.fürdettelek téged egy nagy tekenőben. Ott volt az Éden. jaj nekem. . józan és csak néha szól. én fiam. kék szemed is kék volt. szent bűnéért e tájon szenvedett: a láncolt Titán. Rászegeztek a keresztre. fogjatok föl engem. Gida ugrál a hangos vizesésnél. gyere vissza. hadd menjek utánad. jaj én fiam. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve. maradj anyád mellett. Törvénybontása törvény lett azóta: a formán lét gyúl és uralkodik. Nyugodt a táj. én fiam. kit keselyű tépett. Négy áldott folyója a négy égtájba siklik szerteszét. mind nyájas. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled.

boldog áhitattal. Mondják. a liget itt mind a tied. Győznöd se lehet. míg magad vagy a vadász. Kinyílik a táj. Láttam: egyikre "Szeretet" van írva és a másiknak "Jóság" a neve. ki szenvedésre váltotta nyugalmát. . meg a vad. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! A rét. dühhel fenekednek. de nem lelhetsz soha békét. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Küldd néki töretlen álmodat. dalok közt telt az életem. Én ott voltam. táncok. mint az ég!" Igy marják egymást. azóta templom épült a hegyen. állat-voltáért kínzó észt cserélt. köröttük űr és félig-tört sötét. nem szűnhet kerge futásod. szeress egyformán mindent. Hol a Tilos Fa lombja ringatózott. ottan élt. Az egyik így szól: "Szeresd a családod. mondják. Most járom a világot és viszem Thorgama üdvözletét. És benn két agyaras angyal között dúl a mozdulatlan szobor-harc heve. madárka örül. veszned se szabad: a hályogos sürüség alatt vermed hasztalan ásod. hogy legyen néki mindenből elég!" A másik: "Ne fűzzön bilincs a részhez.Körükben csókkal. áldás és átok onnan indult: az első ember. Sípjuk kedves zenéjét olykor-olykor még fölidézi emlékezetem. Önnön súlyával harcol ott a márvány s önnön ürével az íves terem. Kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó! gonoszság nincs: a harc az Istené! a harc és mozgás: ugyanaz! mi mozgunk a mozdulatlan Újra-Egy felé! >>> HARMADIK SZIMFÓNIA <<< I Madárka sír.

röpül a zúgó szárnyu seregben s röptében üli fészkét. előre arat: a most ömlő sugarak a holnapi gyermek rózsás bőréről csiripelnek. ha rávésed jajodat. Küldd néki töretlen álmodat! mert szived éber-álma. minden te magad . Te vagy a vadász és te vagy a vad s távol. Ő odafönn merev csillámu közöny. s a két arc: az Igaz és a Van összefordul mámorosan. Te vagy a vadász és te vagy a vad s a pálya is. A holt vadlúd. A mult se pihen: új percek méreg-csöppjeiben elomolva őrzi részét. Ne kérdd a veremtől jussodat. Ne hidd. hogy a rögben alhass. a hatalmas: az is te magad. bár tolla se lebben. néz a hatalmas. és vallat a fény. a hatalmas. a röpke! A szikla. Madárka sír. Szél körme kapar a sír körül. mint légen a pára. mint a Nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel. Ne hidd. mégsem lelhetsz soha békét. többé nem szikla: élő te-magad s föllibben a fellegekbe! Kinyílik a táj. madárka örül. hogy a rögben alhass. madárka örül. A jövő nem vár. de keserved álma szabad s igazad az álom. lehunyódik a táj -az üresség öntözi szélét! Sugarak izzó füzére alatt meglelheted százszor sirodat. míg piros gerendái közül néz a hatalmas -Kereplőként űzöd körbe magad. mely sohasem pihen. és sorsba burkolt lénye idelenn rengés.Az élettelen avar is röpül. Madárka sír. átlódul a pályán s fönn sajog a menny hajnal-koronáján. Az élettelen avar is röpül. rab vagy.

megosztják alvó-helyed. Rikolt a páva veled -rád-kúszó rózsa remeg. elveszti nyúlt vonalát a futórózsa veled. Szinek közt gyúl a szemed. arany csend volt odafönn. fedelének éj az ácsa.madárka sír. vagy itt lenn jobb a helyed? . sötétség a kalapácsa. madárka örül -piros gerendák közül kidagadva tág szemmel nézel magadra. a fán -ki merne sírni igazán? Ki merne súgni neked arról. mondd. Hét szín mozog itt és hang-özön: egyetlen. remeg a rózsa veled. a mező nyers illata nedves csókjára pereg. hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? Ki egét elhagyta. hangok közt zsong a füled -kivánsz-e bucsuzni. Csak a könny csorog a szirmon. II Rikolt a páva veled. Itt minden örömbe bogárka vész. s a fájdalnm mélye tiszta méz. odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál -kikkel egy-éjbe jutottál. a sáska is -hogyha lehetne. tipeg az éjbe veled. mindannyival oda futnál. szánna is. fáradtan rád-hajlanak. Sír a liliom. Tipeg a páva veled. lássa: habos örvény a lakása.-.

fellegen. rád-kúszó rózsa remeg. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. Lehelletét szél verte szét. míg ezer mintája szüntelen körbe kering.Odafönn villámló kútnál remegó gyöngy közt aludtál -remegő gyöngy közt a kútnál tán már aludni se tudnál. mégis beragyogja a végtelen tükör-palotát. De néha meglátom -. kő-fokon kutatom fátyla nyomát. nem érem el soha: itt van bennem. vad futásommal ő űzi magát. bennem szőtt szőnyegen odakinn keresem. Rikolt a páva veled -- III Tűzhabos. kék vidéken siető léptemmel el nem érem: szivemben szövöget napokat. a kinti sokszinü szőnyeget benn szövi mind. a tücskök dobja pereg. Ide se lát! Ide se lát! Alszik és álmában épít ablaktalan tükör-palotát! Hasztalan üldözöm zajban. vézna. Rögökön. ijedt fény. Hegyekkel játszik az út. bársonyos tereken át keresem szárnyának pille-porát. mécsesem fénye az ő kicsi foglya. Ormokon. keresem: ápolná kegyesen sápadt kis mécsesem fénysugarát. csendben.igaz-e vagy álom -mikor a kerek táj télbe hajolt s a jeges réteken minden csak sírverem . éjeket. csatakos völgyeken át kérlelem. Jégszirmos hegyeken át.

Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba. holt. földdé vált fekete holt. Hullámok. Szunnyad a vén bajnok. már őszül a tölgyfa. habjai a benső. játszva szelid szűzet. Lehelletét szél verte szét. arany dárda. Jég alatt. hajdanként mutatván. lángja kormát vas-pohárban őrzi a sötét. idegen egeken sebzetten bukdos a légen által és rekedt. beléje-karolva hétszínü szivárvány. ázott busa bálvány. és minden fekete. álomi tengernek. nem-múló percemen át őrizem simuló pille-porát.. testtelen imbolygás tág űrben lebegve. daliát. álmát a világnak tajtéka befesti. >>> NEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< `Hódolat Arany Jánosnak` 1 Elnyugszik a bajnok. Jöszte. hullámok lengedezve szállnak. . villogó gyöngy-habot ont és megint elsimul. Búborék-alakok gyülekezve kelnek. valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. mit nem ád az élet. Homályos tereken. fodrosúl a fénybe. színtelen víjjogással lezuhan a jég alá! lezuhan a jég alá! A mélység föllazul. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám.s lenn fekszem. Míg álma fereszti. felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. vad rémet.. S a fényben szüntelen szaladó éveken tű-fokon csókolom ujja nyomát. szántás feketéllik.

. rogy a korlát. új leventéd. vörös kakas kél a szirten. Kapu alja mintha forrna: társzekerek." Deszka reccsen. "Pedig. akár ha lába fájna. döngnek. bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése. álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből. gyere önként. méz-ölü róna! hej. tolva. 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára. . csigázva. tócsa terül. fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én. piheg.. de mégse.. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára. Alszik az ősz bajnok.. Eldől a láng. ami történt. beledermed Rezi vára. mint a gyermek. sötét minden. gyöngyözve. csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása. egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja." Mind.. elfeledjük. elalél az egyik. tej-képébe fut a vére: mennyi tudja. szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat. öblei homálynak. ráfészkel a napfény. cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár.. nem vonlak már. bukdosva rogyásig. szinte a pokolba. forgószélben szénaboglya. üszköt vet a fáklya széle. törnek a telt társzekerek. szolgák dúlnak kinn a kincsen.. az `egérke` ott pityereg.tükrei kékségnek... húzva. mint ha fészek ejt fiókát. Padka végén az `egérke` álmos.. pedig. iramlik a másik -Hej. lenn a vár-árok vet örvényt. félig szúny. cenk Ser bolgár maga ropja. tornya égig ér föl. ital nincsen...

fenkölt eszme-lángverés.. lélek-sivatagba sejk. mint a vízfolyás. szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám. ha perlője. meg sülemény. mondanom is illenék. senki sincsen itt. Régi mese régi fátyla. cenk Ser bolgár ottan múlat.És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája. 4 Fordul az ég maga fenségében. De a sok szóból elég: valamit már.. tarka-barka tünemény. mert én ugyan felteszem. s közben elfütyült fejemből. ha görögnek fel-alá s hasmánt. de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice. vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. úgy hiszem. kezdeném. nyűg nekűl -. szirma. hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot. hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne. mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém. szülemény. ich spendiere dir poémám. hetven horgú érvelés. ha barátja. kinek hátát egy se látja. hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet.hisz gondolat oly sok járt a toll alatt. . jobban mondva. éji lidérc fenn ha gyúlad. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! -Vagy lám. fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe. S hogy ez explicatio vajjon invocatio. ah.

-. a kövekkel.-. izzik a medence. jó meghalni néha. ám többre jusson. lovagolni. a tavakkal. sár a párna.-. fa levelén --. álmot lát a nagy folyó.-. le nem tépem azt a szép virágot. dobol a fény.-Bandukolni. barangolni.-. én az illatát ha érzem.-. rög a dunna. fönn a bíbor mennyei gálya kékbe-szegve. szállni. s olykor ujjam is bevérzem. mint oktondi asszony. nap-hold-csillag kóborolni. aki bölcs.egy-törvénye az esztendő.-.-. . >>> ÖTÖDIK SZIMFÓNIA <<< *AZ ÖRÖM* Hivogat a holdi síp. Félszáz évig az idő ha zordúl. elszállni. a habokkal. az erdőkkel megzendülni. jó nyujtózni és aludni. jön a reggel. az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve. csillag evez a nád hegyén. mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. ajkatlan száj. féreg indul nyírfahéjon útra messze. merev orca. A Teremtő egy élettel áldott. rejtett kunyhók füstje érik. vérző tetem a kereszten. a temető száz égő kemence. langyos lomb közt fürge mécsek zenekara cirreg. mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny. jön az éjszaka vándorolni. tág rónán tigris-foltos vadvizekkel.-. hullámos uton könnyü szekerek kereke pattog. mellyel a szegény veszendő általfogni bírja.-. szerteszállni.

-. hol a hosszulábu lábol. csillag-ködök árkaiban zúg az égi nád. szérümön ó-év. kék petúnia.-. Hullócsillagként suhanva . kristály hölgy suhan az álom sürüjén. kő-fejü gyermek sír a hegyi hidegen át. lebbenti hajnali szél.-. győzött minden izom-szálon. távol a lápon. dajkálva lágy dala kél: "Indulj. szétvagdalt tér tetemére forr lány-testek dús füzére. nyolc sarok: kristály belseje imbolyog.túl a világvég görcsén. testén áthatol a kusza árnyék. tűz. bókol Júlia. Ugrik a fal. hogy libegjen.-. és a sóvárgó pokol szomjuságtól fuldokol: röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén.-.-. éled a föld nehéz pora. Ring. csengős rúddal..-. lábol. gömbölyü pártában didereg a puha mécsláng. Göncöl. mennybéli erdő fekete lombja hajlik a völgybe. Táncot lejt Mária: mozgásból szőtt ária inak és forgók közt születve száll a csillag-végtelenbe. fölveri lábak halk dobaja. mint az álom. lábol --." *A TÁNC* Puszta fal.-. lég szunnyad a bölcsőn. Testből font jelbeszéd tölti a csarnok holt terét. nedves. sok kicsi vendégem megüli a csoda-fát.-. hegyeken túl. víz.-Föld.-. fehér bika. tükröm sugarából fakad a kéklő hajnali zápor. átlibeg a tornyaimon.-. átsüti fény.. meg át. míg a lég sok tarka szalagja gúzsba kötözi és kacagja. meg át. kertemen új nyár. át. szarvat döf tág homloka.-.

mely a hat síkkal szegett űrbe üt rubin-sebet. Testből. ívelő ajka élő drágakő. föl nem épült városok híg toronyerdeje tántorog. s nem szól a homályból. *AZ ÁLMOK* Első álmod -. a kitárult szirom-övbe lezúdul a bimbó. messzi fény siklik a forgó föld körén. hősök homlokán babér.. lobban Anna. eszi egymást.. a mozdulat átüti szótlanul és hulláma tovább-vonul. melynek nyűge átok. nő ágyéka virágot hajtva kibomlik. Mint agyban hő mánia. fenn az eszme. nyílnak testtelen virágok. megfeszül Rozália.sudaraz. Ime harmadik: a zugolyban.. percre látni az éjen át cápák bíbor fogsorát. vörös alapon tarka szál: csillagsereg álom! villámló ábrák a vér-színü paláston! Emlékezz már: hím ágyékból sudarassá szökken a bimbó.még bölcsőfia-álom -két rózsás gyerek. pajtások csüggnek fejjel le a légből. összefonódva mezítlen. mint vak lámpák. Emeli a kő-fedelet. Emlékezz már: . Tiszta fény. inog a lomha redőkön. s mint hegedü-vonó a remegő kényes idegre.. Mosolyog Klára. majd a fekete éj-falak újra összehajlanak. dagadó lágy húsba harapva. nem is élnek ezek tán. Ó jaj! tenger álom hullámzik. míg zászlók közt jelszavak dörrenései hangzanak. szökken. és az iszapos húson látod felragyogni a valóságot. Második: a fekete áldozat édesanyádnak. ember-erővel így teremt egy lépésből végtelent. bútorok árnyán. csorog a vér.

Megcsap a fáklya-meleg. emlékezz már -Téren. Szemedet bekötötték. bontakozó csók bársonya függ a magasban. Közös. Gondold: füstben jársz. tenmagad áldozod: szemkendőd íve magára-tépi a lángot! Ó ha meglátod vérszínü palástod! *A CSILLAGOK* Tág tető láng-ormai nem átallnak a görcsös útnak díszt és rangot osztani. mind az enyém is: gyermeki álmunk ugyanegy kút gyöngyeit issza. vad szívünk gyökere közös a földben. ezer arca csontig hámlott a kis-ágyon. forr a mélyben fájdalom és mámor kerekében. Fal-szegély fény-kútjai szállnak a lompos ballagásra: gyík-ujjak mindennapi zárulása és nyilása. Párkányok fehér mosolya. de a másik fejnek fáj csizmarugásod. Mind a te álmod. amaz is. bújj hozzám: pártos. lengd be a távolt: gyermeki éjed míly avatás volt: e világ üres egyszeme ült koponyádon. míg kézenfogva vezetnek. te magad vagy! A kiálló fejbe gorombán belebotlasz.jársz kiveszett fennsíkon. táncolj. S majd ha nem félsz. kulcsos könyv betü-lelkei lanyha port puha illanással. lomhaságot ütem-vonulással nem szűnnek betölteni. az eleven bőr villogását szüntelen teremteni. ami vár ránk. szikla-barázdán. Mennyei csipke a rozsda-göröngyü határon: ábrák a vörös paláston! ágbogas álom! Táncolj. Tág tető láng-ormai. s a menő. lelsz valakit nyakig-állig kőbe temetve. . időn át bújj. s az elásott: ez is. Kulcsos könyv betü-lelkei lóbálják a gyík-fejü lámpát.

Ó. vásznak imbolyognak a szélben. égi év örök világa! Mélyén a ködös áradatnak ütem bodrai rejlenek. szirmonként nyujtva magát új csókra a fény-elemnek. szegény. mint halott. görcsös útnak rangot adnak. a fakó föld iszonyu láza! vázzá száradó virága! győzik e lázat ontani tág tető láng-ormai. lángrózsák lehelletében. száz kendő.Hű bivalyként húz az ütem. csillagok rezgő dajka-dalra kelnek: zöld sürüségben. Míly nász-zene: hajnali dús szövevény! karmestere fölkel az égre -s a csapzott völgy suta lelke. s egy sincs. *AZ EGYESÜLÉS* Üres levegő. egy-fényben -. ki a mátka szemébe lát. aki érzi a hím rohamát. kalap imbolyog lángrózsák lehelletében. élő bőrön fény-habok. mint a tengeren. a kéjbe-borult ragyogásba. Őrzik az eleven bőr varázsát kulcsos könyv betü-lelkei. lassan. tárd bóbitád! a fagy vad kürtjei zengnek s a dermedt tájon üveg-fuvolák bókolnak a távol ütemnek. legtöbb alig olvad a nászba. sóvár hús nehéz dobogását. e télen-is-virág. kevés. szárnyat. amint a port veri. hófehéren alszik a Gyermek. Száz szív. a mindennap kirabolt halált. kényesen veszti az éjszakát. Párkányok fehér mosolya pőreség izzó havában. aprón. Menny betűi. Tüzes gyík-fej füstöl a légben.mekkora nász az emberi-nap foganása! egy vőlegény. mig a szív. ara száz meg száz. . mozdulatlan bontakozásban: zengő "mindig és soha".

hallgatja szempillái neszét. hogy a mélyt s magasat. sötétje a fény-gomolyagba omol. a hang a sugár ködkürtjeiben s a menyasszony bátor éneke lenn: ölelj szorosabban. s havon éjszín csipke a varjusereg -s e képtől nem véd párna-tömeg: a szem csövein besüvít a hideg! szív reggele! téli reggel! Élettelen lángrózsa lebeg .s az óriás napkelte.ó. de más! tűz. asszonyod én. égre kitárva. melyet ciráda befon. vaksi cselédek. öregember. mit bánva. szél-harapás -ráúszol e tompa habokra. lila. tüske-köteggel. vőlegény. Gazdag vagyok én veled -. lány-ajakad. csupa lég. miként a ruhát. ha meghal is érte! Átfoglak-e végre. kék ragyogás áttetsző hajnali csokra! mindennek láng-övü párja te! mindennek örök magánya te! a mécseket. s a homály-bika vívja ágyadat. te asszony: a lét szatir-feje szívja. nem bírsz égni magadban! Nem sejti a sok kusza völgyi gát s az igyekvő. s odalenn én férfi. holt tájat ölelsz szakadatlan s repedt rögöket -. s a picinyke királylány úgy dalol. bíbor. végtelen öblü edény. csupa nem te. mig a jégcsap gyöngy-ere csordul. a tél mezejét rá-látja a falra bolondul.belezendül a messzi zenébe. a csókok után. amig élek! Majd völgyi lakában. nád-csonk. de szegény odalenn a télben. Tó kérge. hogy a tűz párkányán kihajol. mely a jégbe veszett el (csak egy szemcsés csomó a falon). ahol te. a messzi eres suhanás csupa jég. kicsiny férc fűzi: az ének. kedvesem! dülj rám! kulcsolj. lágybodru arany könny-ködben a lány bágyadtan a fal fele fordul. te eszmélteted ős-nyomorukra. s mintha fentről tekintene szét. vad hermafrodita. Vak harc: fagy-csörgés. a fagyban. sárga. tudom: bennem foly az ostrom. hogy a lenti hideg ne apasszon? e magasban uram vagy. a horpadt tájat.

képetekkel kékbe vonjuk a fekete habokat. nem változó. fény és árnyék szétbomolva ide-oda kanyarog -`A Moira` Az azonosság kelyhében sejlik különbség és arány. a nem-változás ágyában mozdul világos és sötét. s a valóság felső ormán belénk mindannyi visszatér. ihajja. >>> HATODIK SZIMFÓNIA <<< *A TEREMTÉS* `A három-egy Moira` Kívül az idő siklásán mozdulatlan orsó pörög. a szerelmes csöndbe hangunk kinyújtja fonalát. ragyogunk. sürög. egyet százként vetítve ragyogók. mi virágok. lenn létezőkké osztódva küzdünk a teljesség felé. `A Moira` Mind. szeme tág. s kívül az idő korlátján sok táncunk eggyé összeforr. Teremtésünk szent mintái. száz alakban teremve titeket. száz alakban létre-jöttök a durva hamuból: nyujtsátok ki értük óvó karotokat odalenn! . apasztjuk a homályt. az Egymásután völgyében százarcu forgó áradat. a teljesség hajlékában sajdúl az út s az úttalan -mind. `Kar` Kristály-keblünk medencéin cikázva lecsorog a tőletek kelő élet a lenti hamuba. pusztulva és újjá-kelve önnön tüzünkben táncolunk. mely a Korlátlan csúcsán bontatlan-egy. a nyugalom csészéjében látszik erő és bénaság. mely kezünkből létet kap: mi vagyunk. Gáttalan teljességünkben nem-mozgók és osztatlanok. örök Három-Egy. `Kar` Ó mi tükrök.sárkány-taraján a térnek -sugár-ölü kürtök. s fönn. túl a lehető párkányán bogozunk mozdulatlanul. fényt vetünk a semmiségbe. a mindenség visszakondul gyürüzve habosan. amint hazaérnek. öröktől gondolt képei öltözzenek sokfélébe és bensőnkben daloljanak! `A teremtés mintái (kar)` Lángotokból szőtt ruhában. kívül a tettek tüskéin cselekvés nélkül működünk. ime világot készítünk túl minden ívbe-foghatón. a sötét paripák már szúnynak. zengjetek! lemossa a Holdat az ének! a menyasszony kel. megfürdik benne az új világ! s a szívben.

vad vonulás alján. zöld csatak remeg. mozdulatlan orsó pörög. kék hegysor. ezüst gyapja rengett a messzeségben. nyugalma odavan -szenvedésbe és örömbe vetődik a világ. halványpirosan remeg lenn az önfeledt patak.. hinár-szövevény. *AZ ŐSIDŐ* Lágy fövény-bordákon. eleven zöld kard. hol hajdan boglárka nyílt. álomban szövi tiszta sodrát. csillagsor: vállas kamaszként csügg valamennyi a csöpp anyán. Lenn az önfeledt patak puha nő-testként. vándorolt dúsan. hogy nyughasson. búborék. fodrozódik. újra kivillan. általlépi egy madár -Rejtett ér. Hömpölygés volt... termő hallgatás. mely változókká széthasad. újra él. dús. pihegve. lucskos szakáll: egybe-ölti a kis patak. Jajszó. s tán ha meglelik egykor. tapadós vörösföld. de hajdan folyam volt! tág-szemü! s elfeledte gőzét nyitja-zárja csak. zsarnoki. meleg hajlásai közt a betelt férfi-vágy pihen. fölötte fény-árny-íveken a magasság áttetsző falkái tolongnak fürtösen. s hol legkeskenyebb. álomban sző-fon. mint iszapba tűnt acél. s az örömet. ősanyák szigoru csöndje. mely fölfele száll. hogy erkélytől erkélyig kússzon általa. . széles iram. hazatérés szerszámául két szép arany-zsinórt adunk: a szenvedést. Élő fonadék álma: áttetsző tábor a magasban! odafönn a szabad sereg! Odafönn szivacsos felhőn kocsonyás csillag -nedves vonulás mindenütt. alva. fenti. lankatag. derekán tartó-öv legyen.. Kristály hal. mélyben a rejtett ér-szalag hályoga. kacagás egyre-megy: mind áldott női jel. lenti rengeteg.`A Moira` Korlátok közti voltunknak. remeg. Delejes zöld zivatar jön. `Kar` Minden árad. takard be szemedet! ím a lélek kivetetten didereg a habokon. Ime világot formálunk. gumó. melyre rozsda nem forr. galamb-szinü erdő száz odvából szikra-fény. szakadatlan zeng bensőnkben szentséges mintáink dala. part-fogsor.

könyörgő férfi-zengés. áradat ég és föld között. És szült fájdalomtalan. ölelő éjszaka -a másik. csengve.de nem a párnás. Jámbor nőstény-farkasok idegen szagra figyeltek -"Folyam-hölgy! tenger legyél: áradj! kerekülj! mint magam!" Ekkor habja elhomályosult és mintha emelné sok vödör.partján ég-föld csordái hevertek. Termő iszap-katlanain túl. Partok dültek. tág folyam-tekintetét föl nem nyitja már soha. siető nő táncos halmai. mint a kelyhek. fönn-lenn csillagok és napok. megdermedt a tenyészet illata. látták a csillagok.Tán a Hold messziről ide-szomjazott. körbe-érve. kék hegysor. kiben teljes-egy a szem. határtalan tájon ömlő. vagy hengeregve. szelid patak. Rejtve szunnyad. part-fogsor. *A TÖRTÉNELMI KORSZAK* Üdv a Mostannak mely az eszmét levetette mint ragyogó burkát a kigyó ha hívja az új kikelet. -. és hegyek törtek pattogva. Bukdosó hullám-halmok. Nagy folyam volt.. Lett alvó. zengtek: Ime a folyam! Jött a fény és rá-terült. csillogó.. csillagsor. lenti homály. sem ég! Forrt a színtelen áradat. hol nincs messze. bőséges róna. jámbor nőstény-farkasok. kebel. mely a rögben kezdettől éhezett. üde. mert sodrát sosem éri sár. telt meder ég és föld között. most is legtisztább ital. a taraj. kavarogva fölfelé. nem volt többé föld. ágyék. És az istenek is futottak! mert még mámorában is győzhetetlen-tiszta volt! Ki vaditotta? tán a Hold -tán a homály -. asszony. nincs közel. gyönyör ég és föld között. tépő görcs feszitette szét. és úszott a bölcső és habba borult a virág. önmagába ütközött s elájult. most is gyors. most patak. gyűlt a fakó tajték. Jött a homály és rá-terült. örökifjú ősanyák nézése. nem volt Hold még. villámlón átlátszó rengés. meddő homokján. hol titokra nem találsz -Mondják. ragyogó dísz halmaza. Lássuk: boldog önámítás nélkül is ember az ember? csak ugy álmodta a célját? .

Ó de fáj -. és vele a szár Arabföld s vörös-agyagos folyamú Kína s cédrusok és venyigék hona. meztelenül megy az ős csata. eléri a férfikort és többé nem az angyal őrzi a párnáját -Nézd. nem szépíti a gyilkot lágy-ködü félálom. Üdv a Mostannak! Mi kibírjuk viharunkat. későbbi kor emberei. Aki már élt. meg a nagy-könyvü Klio: semmi se lehet hiába.hogy fáj ez a válás. . aki majd él. tüzes puszta a nagy égbolt levegője: új-faju sárkányokkal örök harc csattog alatta tovább. ha betöltötte a dolgát s mint a lehullt avaron fü nő: kínunkból. vagy örök kín. ám az eszme (az öldöklés istenivé-hazudója) együgyű. csontot és agyat őrölve vágtat az élet-időnkön. álljuk az éle találatát. nincs az a múló kín. sarjad a más ember. satnya ürügy ma. Sürü-legü barlangokból árnyak szövedékeiből kél a dalunk tifelétek. hazug és szép vigaszát. hogy a vad. ha lehulltunk. és aki kortalanul születik. buta Hajdan értetek ette magát. későbbi kor emberei. Ime Hellas utóda válik a kincseitől. Vallja Herakles a meggyötört. leve! tán ti se sejthetitek már.Ej-haj. föl nem mérheti szívvel. A fü sosem emlékszik rá honnan jön a zöldje. Röpül az idő csunya fejszéje. Két Tábláé meg a Krisztusé. melyre szivünk "nem"-et int. mennyire szenvedtünk. Nem fukar marok áldoz ma: vesszen a legbecsesebb is. ez a múlás! Friss-vasu lólábakkal a végzet nyargal a földeken át. lángba borítja az életét.

halvány. mit a fény szúr. foltok sövénye. s hogy mekkora. messze. a tünemények medrei. A kinti űr s a bennünk rejlő egymásba özönlik: ajándék e perc: őszi nyitott ablak. az óriás koronát.míg mi. máskor határtalan. Mélyebben. vagy félelmes arc. mind varázsosan keletkező. ahogy fordul. az ezerszemű. fényévek ezrei közt hajlik iszonyú karéja melyen vakon tör át a csillag -. csapongó. parttalanul forog az eleven tűz. a világ eresztékei ragyognak. hova tétován betódul fanyar szellő a korhadó csonkok zamatával.hullánkból új virulás szökik. e vén boglyas madár. kerekszemü lányka. s az emlékek híg vázai szállnak s a csodák üveges lényei suhannak -. hova porszem se fér a foghatóból. Most. pedig nem változik. mint boltozatos csarnokot. szál-erein bukdosók. Párafényből. párába borult paripák dobognak. örvénylik a láng. . mondják új bölcseink. kinyitva törpe ablakaink. de látod a közös jelet: ugyanegy gond szabta köntösüket.mondom: egy benső tér. sok nyúlánk. emberibbet s még-titkosabbat. kúszik a futóka ezer virága. bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel mint jégtől az olvadt acél. De más teret is ismerek. füled mellett süvít a híg elem. *AZ ÁLLANDÓ A VÁLTOZÓBAN* Gyorsan repül a Föld. színek visszája. s egy kedves. érezni szárnysuhogását. mint a gond fészke szivedben. ködben bolyong a harangkongás fojtottan mint hegedűszó és vélni a csillagok fém-illatát is. nem tudni. vagy közel. és láng gyúl benne olykor. a fénytől mindjobban elvonva északi oldalát. aztán elmosódnak és húnyt szemed csak a sötét űrt vetíti. kérge alatt minden dolognak. hol semminek sincs mérete. se rendje. gondolatból égig-fonódó lugas felettünk. mind más. néha bizalmas-kicsiny. eltünő. míg iramodva merül a tér idegen redőibe. Ha sokat láttál. nem tudod. őszi éjeken. megvillan tajtékos tomporuk. mely alatt nincsen homlok s megérint embertelen ragyogása. Figyeld csak: ha szemed behunyod: pár pillanatig még rajta forr a seb. bámuljuk az éjszakát. szólj: mit rejt a tér? Testtelen ívek rengetege. áthallik érc-patáik csattogása.

hétfájdalmu szív! A jajkiáltás. olajfák ösvény mentiben. kezdet óta. fegyverét. a halálos pólya. nem idegen! hogy eleven hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! >>> HETEDIK SZIMFÓNIA <<< MÁRIA MENNYBEMENETELE `Édesanyám emlékének` 1 Az árny. szentély boruló fal-ívei. a kő. szakad. alvadt ereit viasz fedi. nyakában kővel.Szólít -. imába-zárt kezek. a térd pihen. Csíkos lepelből a láb kiáll. világot szétfeszít az üszkös verejték-koszorú. tapadt haj. nem érheti útja végét! Keskeny nyak. méretlen kútba hull. fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze. Üdv néked. harmatba-merült tíz hattyuszárny. a göröngy. elrobogott paripák nyoma. elbillent fej. dobozban két sor gyertyaszál. amely kopog. Burkolt lábszárak alszanak. a gyolcs. a mész. elszáradt anyaméh! Fal-résben páncélos bogár a vak meredély szélén kapar. hogy nem rideg. viruló éj csukott virága. a vánkos a koponyabolt alatt. Üdv néktek. a vaslakat. száj-rés. nem nézi: a test homálya mint emelkedik a végső láng fölé. lehajtja zászlóit. besüppedt szem körül az érzékek hült ráncvetése. a körmön violaszín sugár. .vagy képzeled? Ha arra riadnál. Üdv néked. letiport akantusz ágboga. az ín egyenes.

felfülel -`Kórus` Híjja. lassan úsztunk. kövér juhokat legeltettünk. ágaskodik. az éj. kürt felel -Hamvában az ős. híjja! 3 . a hideg törik. híjja övéit a homály szélén! Láttuk őt gyermekével csillag fényén. ha kikelet eljött. ösvényére ráborítjuk. látta ő. tüzes háló ereszkedik. rög repül. könyökére dől. ragyogó tetőn szárny lebeg. hárfák. nosza bőrünket lenyúzzuk. csontot gyűjt. fuvolák. híjja. a csönd. recseg. kék víztükrön gyapju-hegyekkel mint a felhők. juhok is vagyunk. sugár hasít. gyapjat nyírtunk. nosza gyapjunkat lenyírjuk. partot ért csónakunk. tüske tépte bocskorunk. Pásztorok vagyunk.2 Az árny. hegedű sikolt. rég arctalan. arany arca van. híjja. föld festette homlokunk. harang kong. bárány-sereg. tél közeledtén irhát nyúztunk. por énekel -Az égen két újhold delel. kik vagyunk. póklábu parázs fut fölfelé. Övéit a homály szélén híjja.

arany bárka.. tízszeres zengés.. honnan színt kap a rózsa és fényt a szem. gyürük és fodrok a messzeségben. kilökött a föld.. szirom-tengerben mezítlen ujjak. a repedt szirom kinek kell. halvány bíbor habzik a tündöklő fehérben. Senkise hajol le értünk. ha elhagyod koszorúd.. zamat. imába simulnak a szép kezek. tele féreggel. árbóc-forgatag tárulása. gyémánttükrön láz visszája. ha kelyhed eltakarod.) . Mi éheztünk. kedvesem. melyből kitüzesedve ittak a szakadék kóbor ködalakjai s a számlált századok dühöngő jelekkel homlokukon. (Kit öltem? Mindig magamat öltem. karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben.`Váltakozó kórusok` A végtelen. ő benned térdepel.. jóság feszülő pillérei. a szem óriás kék hályogán. vörösbor. a szív alatt meleg lugas árnyán csillagkoronás. uszálya villog a habok iramán. vitorla-sereg gomolygása. világos némaságot evező-párok zsongása betölti. eleven csönd tíz anya-szárnya.) . repeső kicsinyek száguldása.. bodros lehelet-szín. az asszony ünnepe él a világon. forrón hulló fürt. tej-lombok eres suhanása.. ragyog. gyökerünkkel fölfelé. minden poklon megy utánad s a fészek veszhet. sugártalan osztva fényét. ujjak párás tető-sora. de visszahív. ... pára-híd.. királyi álom. a hidegség fekete szájüregén és este ő bontja fehér ágyad. (Kifordult torzsák. mosolygó könny a szivárványon. a zöld szörnyeteg taraján. az anya lángja ég a világon.... (De mi folyton sírtunk. mely hangtalan..) . Mást mit tehettünk? Folyton sírtunk. s érzed őt. és ő leszel.. (Virágok.. míg záporoz a tavaszi reggel?) . Hagyjanak veszteg az ölben. a harckocsi vörös kerekén.. mely a gyümölcs-héj alatt sürüdve kigyúl a rejtett erekben. a homályos sárga égi sarlón. Kinek fáj? Nekem fáj. láng-rév.

(Kenyerünkben a verejték sója. Koporsó-fal körülöttünk..világosság. a fekete hernyót szivünkről vedd le. hol hegy-árny mélybe-ér. ki a kereszt alatt állott s a nyomoruságtól nem esett el. könyörülj rajtunk. minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása. gerle-vér. mely kopárat színre-vált... tündöklő gömb a változáson. Rózsa-ér. könyörülj rajtunk. Boldogasszony. folyton megtelik. árnyat és éjszakát sose bontogat hevesebben ormon-medren a nézés tánca.. Pecsenyénkben a halál íze... puha meggybor teli kelyhe. ezer erkélyen ezer sereg.) . folyton leperdül.. (Vedd le szivünkről a csepegő mérget.. lángon át a sötét föld szüze lebben.) 4 A forrás felett szétnyiló szárny pihéje pereg. a szűz békéje leng a világon. gyenge hó száll. mindent betölt a szárnyak hangja: `Kórus` Fényen át. eves vackukban a halottak féltett éjükbe burkolózva a sebző fényre hunyorognak. ő. zerge-ünő vérgyöngye a hóban . a sötétséget vedd le szivünkről. mint édes csepp a bólongó sáson. az idő százmedrű futása. hallgat a föld láncos haragja. könyörögj érettünk. csókként úttalan.. (Vacogunk. az örök remény szüretelte. tükrözi a tér hajló pántja. a parazsat. tág medencékben újbor pezseg. a kereszten tajtékzó világot bámulja riadt kék gyermek-szemmel.) .. a pokol küszöbén sírdogál. köpenyünk összehúzzuk. virág-szövevények ostrom-lánca.

ha gyalázol. én letörlöm. némíts el hatalmaddal. aki az óriás ürességen által a csend szikrázó kristálya fölé a teremtmények sodrából fölmeredve háromfejü oszlopként magasúl és villámló tetőként beborít a hármas homlok glóriája. emlőmbe karmol. híját nem érzi a duzzadó tenger. előtted vall: ha megcsorbul harang-ércünk. ifju aránk. tág a tér. hódítani sem. simítást úgy mér. oroszlán és gida megosztja keblem. pára-torony rengedezve neked kondul. sebezni sem. vércseppjeim füzére buggyan. úgy melenget. amerre kapaszkodó van. a jeltelenben álcák és nászruhák virulnak rajtam. Kőfal nem vagyok. a bárd nem az én kezemben. A csecsemő bepiszkol. csak fészek: ahogy meleg. szűk az ösvény. mely ütést. lágy tavaszunk. forgást úgy mér. ahogy rája mérik. foltja nem marad. Édesanyánk. `Mária` Az itélet nem enyém. `Kórus` Virágcsengők királynéja. tűzforrás nem vagyok. mely lépést. tengerként rendül sürü bodra. sugár-kupola imbolyogva. Kezdettől apám. elibéd hullámzik a szárnyunk.vadászt hív. csak kérni. csak etetni. ahogy rája mérik. ütni nem tanultam. arcom el nem fordul. eléd gyűlve. `Mária` Magasztalom őt. s én szültem őt. édesanyánk. A gyilkos vérrel freccsent. csak sebesülni. mely testet és űrt úgy mutat. meg nem fejthetik a léptem redői alatt forgó tüzes hadak. A zengő csendben. . köréd forrva ezer testben harang-szív ver. ahogy eléje rémlik. homályos nemzedékek. aki méhemben fogant és felemelte holdsarlóm az égre és csillagfüzért illesztett homlokomra és az égi tej ösvényén viteti leplem és az édesség viharával fúvatja fátylam és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem és seregekkel népesíti győzelmi utam és örök dal tornyait építi köröttem. a mérleg. agyag-út nem vagyok. csak simogatni. szállsz-e felénk? nézel-e ránk? mint szőnyeg borulunk az utadra. éheztetni sem. így kivánja. pirosarcu zsenge leányunk.

egyetlen kincsem a könnyem. gondold el: nem tőlem való. de bíbor-özön fut a szürke mélybe.Ki dicsőségben látsz pompázni engem. Lengedező rózsamező. gyengeség és erő közös ujjakkal lakomát ad. függ az idő. oltalmazd Máriát. fiam sebe végtelen birtokom s e világ gyötrelme kaputlan kertem. a szárny hangja széttárt. örök. Húrként feszül a változás: hült ős-parázs újjá hevül. fejed rönkjét térdemre döntöd. egy szilánkját annak a dalnak. édesanyámat. új sorstól hajladoznak a bolygók. Aki hallottad ezt a dalt. szememtől elszakadt útján ne érje bánat. csalogány fészke tövében tüske közt szív terem sürü sóhaj rengetegében. vigyáz rád a csend. tűzhelyen hamu törmeléke. áll a halál. leheletnyi lángok a szélben. ő jön. Lenn telő rózsatő. lassan fordul uszálya. Mária. `Kórus` Fénytelen mélybe lenn. *KÓDA* Csillag-pályák asszonya. a könny. de békén szúnynak az örök mosolygók méz-cseppel az ajkuk végiben. meg én. örökös hajnalt hirdető. sugaras szem bűvöletében. a hegyen pirkadat árad. . Ölemben az élet dús-lombu fája s ha leszakadsz és lehullsz alája. hallgat a rög tapadt ajka. sírtól sötét pátriárka betelt igét dong magába. ne félj. integető sok csecsemő rózsa-tengere kapdos utána. mint neked. kötényembe markol erőszakos öklöd.

kék úsztató. mért fogadtál.. Levegő alján. s éjjel csatok-gombok ragyognak testén az égi állatoknak. négy tornyán izzó fém-gumók. háztetők szögében zöld-barna domb. ablak-sor a menny fényeit: mind nyujtózik valami másért s már postát küld a pusztulásért. pamut-fonál fut a kezében.. kő-kalit. nem gondolta. felhő-rovátkás messzeségbe: "Te karmazsin. hisz jöttödnek örültem én míg ajtóm szinte feléd lépett vele én nyíltam volna néked s a sok virág apró cserépben mely a kékségnek integet. tarka udvarnépem feléd száguldott.melytől a világ szíve szakad meg: aki hallottad ezt a dalt: ocsudj lomha szörnyeidből. idegenül. óriási pók. s tört sovány kőszobrok ülnek homlokán. körötte virág. mondd. >>> NYOLCADIK SZIMFÓNIA <<< `Krúdy Gyula emlékére` I Valaki ül magasban s nézi az itélet elfoszló képeit: felhő-kúp a hegyet idézi. a láthatatlan kötélzet-váz ott kapcsolódik. sok kis emléket gombolyít a kémények zsúfolt terébe. Erkély lebeg mint léghajó ég-föld szabdalt ürében: tűzfalak. a mennybolt ereszén drótok mögé bukó repedt tál. mind tied." Kondulnak a harangok sorba: "Ő nem gondolta. Valaki mozdul az erkélyen. én voltam." . magasból függ a székesegyház.

lapoz árnyék-bibliában hol egy zergeszív lakott.és kő-sorok: ott már a temető suhog.Felkacag lentről a piac: göröngyösen kent vegyes-lekvár. bár szárnyam sose lesz. Magas az erkély. rajta állva a lenti nép mind föld pora. már érkezéskor eltünőben. mögötte lomb. sivít a síp s a kismalac. A halottak mint nagy babák vermükbe szúnynak láthatatlan. II Régi táj rejtekén lombba hulló völgy erén a feltámadt álom ujja kószál ernyedt húru hangszerén. a denevér-multban hagytam. itt nincs és nem lehet soha. elfelejti. belőlük nyílik a virág mely az erkélyre pirját ejti s hogy honnan fakadt. a sorompón túl rengeteg sár. . mert ha van: nem fönn-lebegőben. de aki a határon túlra látna. régen meghalt ifju lány bámul rája elhanyatlón ingaóra homlokán (és a vendég-hölgyek ott bizalmatlan keblükön megrázzák a lakatot uzsonnáznak illatot ezüst fényü kötőtűvel szemelgetnek bánatot) itt soká élek én fecskefészek ereszén pelyhek közt magányosan kísértet-vadonban egymagam bontogatva pecsétjét agg italoknak ama vízre lépőn mely a ház mögött ered kettényílva kéklőn mint szépasszony karjai s fejest ugró emberek csobbanását hallani: itt. nem forognak a forgatagban. ódon patikában mér bengáli balzsamot ez a tornyos haju öregasszony.

csengő érzékeny pohárra fonja hűvös ujjait. már e forgás bennem él. lentről függnek az egekbe. De te mikor jössz el értem? Két álom közt várok ébren. menny-ívemben szabadon leng a halvány Balaton rajta lebeg két kalács a Badacsony és Gulács szempilláim ernyőjében. kettő. pillantásom gömb-medrében tó és part és ég forog fogam közt kristály ropog mosolyom völgy-teknőjében szőke jegenyesorok . forrás zúdul ablakrésen.hátam tollakat növeszt s a víz elsűlyed alattam (kár hogy sose láthatom mi terem a hátamon: pulykafüggők pávafarkak szétterülnek sátoroznak) és a tollak közepén füstölő barna szén. zománcos doboz-fedél: megelőztem rárohanva. Habba fúlva fekszem itt s kinn a kék légen keresztbe ahol már a kora-este gyökér nélkül szétültette fülemüle-bokrait. félig-húnyva mosolyogva a ma behorpad alatta csupán a tegnapi szél kanyargat szén-füstöket fon belőlük felleget vágtató fodrokat (holdsütésre várnak) égi menyasszonyokat (elmeszesítik a vágyat) ó te messzi pára-lány és te kis arany köd-isten ki a szégyen alkonyán elolvadsz a fürdővízben! III De te mikor jössz el értem? Idegen test ijedt szárnya dong a négy fal közti térben. Míg az alkony rám-csattanna.

a perc horgán fönnakadva egy zugolyban lógaszkodna pókhálósan mosolyogva. De te mikor jössz el értem? Úgy érzem. mellkasomból csillagok. nincs szemernyi panaszom. hiába érzem. bármelyikből ihatom. nélküled is fölhevülni a belém-dobott világon? Érzem ajkamon a kebled és elsikló derekad. rajta minden italod. egyik édes másik mérges ez mint égő kút lobog az mint tenger hánytorog amaz mint a pára kényes. de széttágult a keret pillantásom hűs szelében. bizonyos a boldogságom. de nem nyugszol soha többet? Előttem az asztalod.mosdanak az éj elé koponyámban befelé úsznak pára-szivarok s tarka bolyhos parazsat gyújt rájuk a pillanat s az égaljon egy motor mint túlérett gránátalma bíbor dühhel szétrobbanva messzi arcokat sodor tegnapokból e tág űrbe hol mind ujjá-melegűlne. villám-kárpitod alatt csepp hűsítse ajkadat. kihalt szemgödröm előtt szesszel mosd hevült csipőd. vagy ha élni nem lehet. és tudom. mért hagysz egyedűl örülni. de te meg nem állsz. mint ültessem el a fényben összeláncolt keringésben ezt az élő csont-magot melynek feszítése láng és hajtása e világ? Szivemből a Nap ragyog. tudom. már nem vagyok. és kiömlött rózsa-vérben pihenjen táncos bokád. hogy ez óceán felett borba dugd a nyelvedet. míg a telt kristályon át az ital vulkán-tüzében új szemem szemedbe lát -- . vad fűzvessző-táncodat ahogy suhog fülem mellett s fekete hátam mögött hol a sárkányt megölelted s fellökted az ördögöt.

Halljátok. érsekek a víz alatt. bőrtelen koponyátokon hinár-fonat melletekben apró halak a korall-trónuson vihar-hajszolta baldachin tövében a rejtett áramlatban sebes futásotok ahogy a szentségtartót viszitek ti tengermélyi kardinálisok ahogy vágtattok a tömjénharanggal matracból tépett szürke hajjal melyben az elitélt hörög patkányt csókolva ó ti polip-süveges püspökök meg nem lelt vízi sárarany tapad sós szempillátokon: ti boldogabbak vagytok mint fönn a sok zengő rokon a hét testvér az elvett parlagon a koldus szél a kapualjban . A fákon lomb helyett hasadt arcképek függenek alattuk zsandár áll üvegből törött cserepei benn a szobákban kúsznak szerteszét akár ocsmány beszéd s fölforgatják az ágyakat.De te mikor jössz el értem? >>> KILENCEDIK SZIMFÓNIA <<< A SZÖRNYETEG KOPORSÓJA `Felajánlva mindnyájunk békéjéért és nyugodt munkájáért` *ANDANTE* `(Emlékezés a gázkamrákra és keretlegényekre)` Ha júliusban *HÓ JÉG* --42° hideg van: hálószobánkba lépek s a hirtelen sötétség fut szemközt mint a robbanás.

szivárvány-bokrok sátoroztok messze túl a zöld csatornán. Fehér hattyúk déli égen sustorgó tollú ködbúborékok dallal úsztok messze túl a zöld csatornán.s a mindent fölfaló és mégis éhes ördögök meg a finom selyemmel bélelt nagy kapu hol kulcs és zár csörög. Ez forró sütemény amit anyám hozott egyszer húsvétkor s az első rózsa kibontakozott a fal melletti lugas melegén. Gyöngyös pávák hajnal-égen eleven párnák. azt hiszitek. az ördöggel megalkusztok a föld zsírján -amit tudunk nem tudjátok: korlát mögött állunk lenyírták szakállunk tovarepülnénk de nincsen szárnyunk elragadták mindenünket de ránk verték bűneinket. Ó a lengő szivárványszín selyem! Egyszer benn jártam én álmomban éberen ama tiltott helyen hol nem zizzenhet semmi más csak léptei raboknak kik fürészporral s rothadt vérrel teli talicskát tologatnak és tudják hogy minden hiába mégis szemükből a gyönyör kicsordul amint varancsicába harap az őr kislánya. félálmotok . azt hiszitek. éneketek túlzeng árkok rothadásán -amit tudunk nem tudjátok: kötelek közt járunk malomban darálunk tovarohannánk de kötve lábunk elhordják a lányainkat eladják a fiainkat. VARIAZIONI `(Néger rabszolgák éneke)` Dölyfös címer-pajzsok zászlók amit tudunk nem tudjátok: Emberek az alkony-égen ruhátok selyem. azt hiszitek. arcotok márvány uralkodva vitorláztok zöld csatornán.

*SCHERZO* `(Huizinga a nemzetiszocializmust a viceházmesterek forradalmának [nevezte)` Keménypapírból és zacskóból épülnek utcák és terek. nézésük kancsal. fölényes. bíró büntet.harmatot hint az ég alján -amit tudunk nem tudjátok: hajcsár. Üvöltenek hogy ne is élhess éjjel-nappal dühöngenek. mind a becsületére kényes. elalhattok s ébredhettek lombok árnyán -amit tudunk nem tudjátok: fogva tart lázálmunk ösvényt nem találunk ketrecünk visszük ha szökve szállunk s ha zsinórunk tán lepattan béklyót hordunk önmagunkban. farkuk sörényes. mind büszke. sértődő. kés tölti kezünket saját kezünkkel szúrnak le minket ütnek ha nem felénk fordul kicserélik ha kicsorbul. de hirtelen nyílik egy ablak . gerincük szomjas. Fülemülék éjszakában láthatatlan kis sötét csillagok csattogástok átcsendül a zöld csatornán. hasuk éhes. Orruk rücskös. bozontjukkal billentenek. sok csecsemő és rádió szól s lógó füllel minden ajtóból ugatnak a gázmesterek. Senkise mondja imaháznak honnan elősündörgenek s csontot szemetet lakomáznak egymással-játszva rongyot ráznak mindtöbben a gázmesterek. söpörnek a gázmesterek. útszélen daxlit nemzenek. Karmuk tömpe. szemük vér-pásztás és kerek. mind vizsgázott gázmesterek. csordákba verődve haraggal hosszú lógó bozontos farkkal loholnak a gázmesterek. azt hiszitek. kapupénzt kapnak. Kaput nyitnak. mindegyik elmúlt hároméves.

ők lesznek a gázmesterek. mint a szatirok és najádok származnak a gázmesterek. Robbanó szemétládák hullnak és megfúlnak az emberek. FINALE `(A szörnyeteg szétzúzódása)` torony üveghomloka fordul remeg te *NEKITÁMAD* mákospatkót millió teológiai sötét tábornok csördít indul a kolosszus csikorog dörög vonul a kolosszus cinóber szarvak kátrány szemek indigó szájak reng bőg a kolosszus kaucsuk szügyek felcsavart belek bádog gyomrok dalol a kolosszus a szerencsés leugrott kocsi állomás jelezve ablak föl és kiáltások rézhangszerek üvöltése paripák négy felesége csattogott fekete arany bátor mosollyal három a tengerészruhában ujjongva három öngyilkos repül recsegő rózsacsokor kábulttá kitörése alélt sikoltozó kidülledt pályaudvar piros mentőkocsi tülkölése hogy ne ablakból lássa édesem azonban és a üvegszemü futnak kospatkót millió te *NEKITÁ* . kavargó füstből lett nevek. falánkok mint a pontyok. fürgék. sosem éltek ílyen családok. kihal az emberek világa és élnek a gázmesterek. Húzódj a végső napsugárba bár a nyarat nem menti meg: pléh-majom mászik dinnyefára. Vájnok. Nevük: Csömbör. törmeléket rongyot rabolnak mohón hullahegyeket falnak vigadnak a gázmesterek.s mosókonyhán lakó vadaknak bedobják a gázmesterek. születnek orcátlan porontyok. Meg-nem-születettek kiontott magzatvízben fetrengenek. Szeretszke.

>>> TIZEDIK SZIMFÓNIA <<< *LARGO* 1 Ifjú emlékezet.kocsonyás hernyói vonulnak tábornok mosolyogva mehetnek fiaim csörömpöl a kolosszus tengelyen forgó kupola fordul gödör lehajló zászlója szétterül piros pikkelyek csillogó cserepek zománcos érmek füstöl tipor hengerel a kolosszus a földtekén van csapnivaló első olyan ebben az emelt arcképével emberből énekelték kommandók kövezethez világon még ital sörtermését hogy a táblához reggelizni abroszt döfödte fölemelkedett füstöl a tábornok csikorgó szekerecsegő kereköhögő menekürtöl a kolosszus a kolosszusnak a járda szélén belapult koponyája lehajolva keresgél millió te *NEKITÁMAD* mákospatkót miután kiloccsant eszméikkel frissítőt hölgyeknek holdvilágra fejét lehajtja. oltárterítő felfűzött szegélyét. vagy értelemnek értelme volna. ama kútban. igére ige visszhangzana. . megóv az ős feledés! Fukar jóságát -.öröklétünk el nem vesző hullámgyürüit -értenénk szivünkben is. te lyukas tenyerű pazarló! Míg gondos gazdaként mindent betakar. 2 Átlátszó drágaköveket ettünk a szentélyben. nesztelenül. ha ott. mint vaj mállott a fogunk alatt.

A Szűztől nem remegtünk a lopásért: a géniuszoktól viharos templomi térben az ő cinkossága szinte bőrünkön pattogott. pap nélkül. rab erejű örvény. Senki se jött. akik odaát . Egymásra nézünk: nem tudjuk társaink nevét. A bizalmas percek mind hiányzanak. Mégis zománcpólyáinkba temetve minden megvan. S akár mennyekző. szinte csengett! Hát ettől remegtünk? A holdvilági mérföldek között egy harcos állt. makacsúl. de szomjuság semerre. termetünket. Fényes tavak mélyében dajkanép lakik. a tilosban -. Meg az öntelt Jupiter és a féllábú Saturnus. De míg áhitattal lakomáztunk. A varázslókkal társalognak. özönölve örvénylő idők.az ökölnyi köveket én morzsoltam rovarállkapcsommal. de nézés nélkül. ránk ne törjenek a papok. se megszokott bálványainkra: csillogó felhő rezes sisakban. hát több esztendő folyik egymás mellett? Aki egy-szál fűzként dalolt és sírdogált. ott élnek számtalan szövevényes időn keresztül. egy-szál idő helyett! Világ. egy rezdülés el nem veszett. a formátlan gőzölgő folyón: hirtelen széledt el az üresség. és összecsapott felettünk. mint színtelen korallok lépdelünk. ez a villámló boltozat. a Háromfejű Kutya. Fölöttünk ragyogó szemmel. a borsónyiakat mellettem térdeplő lepkémnek adtam. a Kalászos Szűz mozdulatlan alakja.De mindez árnyék. Varázslók kalibákat tákolnak fönn a tű-csúcsos hegyeken. A szegény fekélyeseknek hirtelen felszökellve palota épül. elmennek s visszatérnek. az egyházfiak: átadnának a poroszlóknak. ott gyógyítják fekélyeik. mint a bolygók pályáikon. sietek ezer alakban. a szirteken édes szél terem. s a gyáva Mars itt edzi fegyverét. ügyeltünk. szerelmeink fehér zománcba vonva szúnynak ismeretlenül. *ANDANTE* 4 Egyszerre itt meg ott gazdag birodalma! Csaknem és sehol lapátolatlan kincsei! Tegnap-ma-holnap közös kévéje. eközben fekszem és nem is vagyok. beleinket is kifacsarnák az évezredes gyémántokért. annak itt minden elolvad mint a jég. mint az elvérzés a csatamezőn: immár sok-szólamu néma orgona. A fákon csillagok fakadnak. járok magam előtt és magam mögött. hová pihenni tér a szomjas Nap s a hűtlen Hold. Csilingelő zsombék fölött kering sok lábatlan madár.engedékenyen. nem tudjuk önmagunk nevét. s a csöndnél nem alacsonyabb. emberre nem hasonló. emlékeink. a névtelen hadaknak gőzbő1 vár emelkedik. a folyam fehér görgetegbe göngyölte pajzsunkat. Mert nincsen. s aki meggyógyult és fölemelkedett. És Venus a hóban itt mossa meg tüzes haját. Odatúl átderengő zöld háló ölén álmukban ölelkeznek a szeretők: ezek is mi vagyunk. ezerkorbácsú fekete zuhatag. nem félünk. a gólya ideszáll és jajveszékelő csecsemőt rabol. de félelem sehol. semmi vesztenivalónk. ahol egyetlen lét helyén minden lehetőség egyszerre vándorol! -. majdnem édesen. 3 Mikor átléptünk az árkon. fenséges csöndbe tárja lombjait. a világi törvénykezésnek. csak az aki kezdettől és nyilvánvalóan ott volt.

A formátlan gőzölgő folyó az eszméletet elsodorja. odaszállnak melegedni. csakis énmiattam! Kinek és mit feleljek értük. nem vágyakozom soha többé. a bort. messzi ürességből érkezem sokszoros fagyon és izzáson keresztül. de tikkadásunk megkönnyebbül. ha új kísértet-rajokat szülünk. akik alakjaimra fonódtak. Oltalmazz. Az ismeretlen partokon árnyékomban gubbasztanak hűségesen. Nyeletlen fejsze vas nélkül: ez ahová nem döfhetik fúlánkjukat. Suhannak elmaradt jövőmben a rejtett sikátorokban. ti szétrongyoltak! Míg jön és megy az ember. táruló csecsemő-pillantásomra lecsapnak. festett képpé. a pokoltól! És oltalmazd elűzött. nem iszonyodom soha többé. léptem alatt üregesen kong a talaj és reng a föld: ott éhezik. *PRESTO* 6 Szárnyak a szívben. tánccá. hogy megmozdítsák majdnem öröktől-fogva étlen sejtjeik. kezükben fújtató.élnek. Körüldongják rohadékomat. szítják a tüzet. vérünkbe bújnak és szaporodnak. 5 Fenn a semmi bástyái -. a sok-milliót. epedő alakjaimat: jaj ahol maga Mária kitaszítja és eltemeti Máriát! Oltalmazd. faragott pillérré porlik az eleven nyomoruságban. szemük éhségtől lyukas. isznak belőle égetőn. Szűz. A néma zengés. a tüzes köntöst. Állataim négyoldalt körülállnak s a fejüket elfordítják.s a tükröződő semmi börtöne alattunk. Nincs semmi. hanggá. Ó elhagyott alakjaink. Oltalmazd förtelmes családjainkat. kis fegyveres bögöly-raj. Az élő test fűtött kemence. csak a teljes megsemmisülés. a tiéd. kezüket összedörzsölik és fúlánkjukat hegyezik. meg a húst. akik mindenféle testben járnak-kelnek. Nincs ellenük más. naponta kikelő kísértetei bolyonganak. Naponta visszatérő kísértetei gyötrik az embert. mikor már nem vagyok." S ha csontom alá kopva. belénk dögölnek és nyálkásan szétrohadnak. meg a bor. meg a hús. s akár a cserép. már nem is valaki. teli bárkával jöttem: kirakom a mézet. A világ négy sarka lobog. ágasbogasan lombosodnak: az egész teremtést! Akárhová vonulok. s apró tapadókorongjaikról rámcsügg a sorsom rettenetes inge: "Te szőtted. ime csordultig bennem a méz. mely az emberkoponya fátyolán átszűrődve és lecsökkenve. békák nyüzsögnek. lázong. felgyujtom a vázat. csak élettelen rideg meteor: ők rajtam tapadnak ős dermedtségben és várnak az enyhe sugárra. mint trágyából a légy. és lángolunk és jajgatunk. a szívben! A fekete viharokon át a világok arany kapujáig! Meztelen indultam s az utak örege csupa bíborba takart: nosza hordjátok magatok testén a pazar köntöst. mert ezek a hegyek nincsenek. Kikelnek sóvár kínjainkból. csak a zengés. de azok átzizegnek fölötte. az én mentségemre és az ő szabadulásukért? A kísértetek kísérnek. a szívben. esténként beléfekszünk. mert testemet elvontam tőlük: mind átkozottak. velük egyesültek. jussát hajtogatja nemvállalt önmagam serege. Lepedőnkön láthatatlan gyíkok. saját húsukat lerágják. izzottam a lángban: . Ha bármelyik világon még talán szemet nyitok.

fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak. fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek. idd meg a véremet.végre kiégtem. puszta helyemről űzd el a lelket. ejtsd el a szivemet a kóbor ebeknek. s a világok zsongva felelnek. >>> TIZENEGYEDIK SZIMFÓNIA <<< *CSILLAGZENE* végtelen vonalak hatalmas árama gomolygó benti éj örvénylő irama hatalmas gomolygó vonalak benti éj zárt kapcsú híd-ívek messzi kék karmai vonalak zárt kapcsú végtelen benti éj gomolygó messzi kék híd-ívek irama végtelen vonalak hatalmas árama eleven hulló kő tágra nyílt éneke híd-ívek gomolygó vonalak karmai zárt kapcsú tágra nyílt éneke végtelen messzi kék benti éj hulló kő irama gomolygó benti éj tágra nyílt éneke örvénylő irama hatalmas árama halálos nagy madár halovány árnyon át eleven híd-ívek örvénylő vonalak hulló kő messzi kék benti éj végtelen nagy madár tágra nyílt karmai eleven híd-ívek örvénylő irama karmai halovány nagy madár messzi kék éneke gomolygó benti éj hatalmas árama vezérlő csillagod kioltja mécsesét zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke eleven hulló kő vezérlő csillagod kioltja mécsesét halálos nagy madár halovány árnyon át örvénylő végtelen zárt kapcsú hulló kő gomolygó mécsesét kioltja nagy madár eleven benti kék halálos hulló kő örvénylő irama vezérlő csillagod hatalmas árama *KÖRSÉTA* . fald fel a húsomat. 7 Mert valahányunkat hivogat egy ajk. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak.

forrás buzog itt. jobbról az oszlop. *IRAM* Suhan éjféltájt. mögötte az oszlop és a forrás. lassú lépések ütemében. hol a tengerpart fordul a hegy alatt. se a sivatagi tér nem az árnyad helye. ha te megjöttél. mind napsugár-simogatásé. álomba vakít. mennyei. napsugár-simogatásé itt és mindig. mögötte tölgyfa. sem az alakod nyoma. sem a parazsak. mennyi virág és fürt virít. odább a forrás és a tölgyfa. távolabb a tölgyfa és az oszlop. . emberi a séta-forgás. a hely sátoroz a fényben és a pillanat tarka csillaga átüt a napsütésen. a hült pernyék hamupora. következik a tölgyfa.Lombos kékségben kering az éden. emelkedik a tölgyfa. ahogy körbe halad a séta. ahogy forog a séta. e tüzidarazsak. terük körben kibomolva s az idő alakot-öltő csillag. kavicsokon lépések íve csikordul. kering az éden lombos kéken. itt és újból a fejsze nem érte tölgyfa. mellette oszlop. míg kanyarog a séta. közel a forrás. se a part kúp-sora. most közel a kéz-csiszolta oszlop. az ég pőrén ragyog hiányzó fellegében. mégis a völgyben a suta hajlékok szerelem-paloták. mennyi madár surrog s dalol. habon eltáncol. fedi rőtbársony s lila légfátyol. csak az üszkök. arrább a tölgyfa és a forrás. ahonnan a láng foga lebegő lépteidig fel sosem ér. fut a fenyvesben meg a tisztáson -de te honnan kelsz? hogy a tengeri szél sose fodroz a lepleden. könnyen álomba merít itt és bármikor. a soktól egyet se látni jól. balról a tölgyfa. mit a víz megmart. mind napsugár-simogatásé itt és többször. ime az örök forrás középen. ahogy pereg a séta. előlép a fehér márvány oszlop. erdei réten. elől a tajtékzó forrás. míg a levegő behúzza karmait és lombos kékségben kering az éden. hova tűnsz? mi a szándékod rőzsetűzünkkel. viszi lámpáját laza felhőben. e rózsák. mindannyi egybe összefonódott a napos pillanat csillagává itt és most. mit a fény jár át. csökken az oszlop. elfordul a forrás és magasúl az oszlop. dús lomb közt mennyi madár. mennyi virág és madár rikít. árnyékod sose vonul a habok pásztáin tova. és a levegő elrejti villámait.

maga rejtetlen. *CSILLAGZENE FINALE* végtelen ragyogó fonalak árama ragyogó végtelen árama fonalak fonalak árama ragyogó végtelen benti éj forrongó zuhatag dallama forrongó fonalak dallama ragyogó zuhatag végtelen benti éj árama ragyogó dallama fonalak zuhatag végtelen árama forrongó benti éj kinti nap híd-ívek messzeség karmai híd-ívek zuhatag forrongó messzeség benti éj karmai kinti nap dallama végtelen kinti nap árama fonalak messzeség ragyogó karmai híd-ívek vezető csillagod oltja el sugarát csillagod forrongó ragyogó vezető fonalak sugarát messzeség oltja el zuhatag eloltja csillagod végtelen sugarát híd-ívek vezető karmai forrongó fonalak benti éj kinti nap ragyogó zuhatag benti nap kinti éj eloltja vezető sugarát dallama végtelen messzeség csillagod árama . fekete mohóság -meztelen égi való. a nagy istennő addig mostoha. szava mondatlan.soha míg vaslánccal leszegik a bikafejet és patkány s csiga őrzi a kincseket és disznóvér eteti a gyerekeket. hova hívsz haza? halad éjfélben. kegye akaratlan. szive befödetlen. vágya segíteni áldatlan -.csak a bánat. neve sértetlen. lepi menny-katlan. hol a fellegben. heve hihetetlen. hol a felhőn túl. tere bontatlan. szeme álmatlan. vágy.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful