http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?

cikk_id=6863

PÉTER LÁSZLÓ

A szövődmény természetrajza
CÉLSZEMÉLY: CSONGOR GYŐZŐ

Reguli Ernőné (1932–1988), a Somogyi-könyvtár

osztályvezetője egzaltált, szélsőséges nő volt; harcos marxista,
ateista; előnytelen külseje miatt irigy minden nála vonzóbb
nőre; féltékeny mindenkire, aki többet tudott vagy alkotott,
mint ő. Férje, a jóvágású Reguli Ernő (1929–2002), az egyetemi
könyvtár munkatársa, József Attila kitűnő bibliográfusa, gyűjtő
típus volt: gyűjtött ex librist és – urambocsá! – aktfotókat is.
Ebben társra akadt a nála jóval idősebb és szenvedélyesebben
gyűjtögető Csongor Győzőben (1915–1997), a szegedi múzeum
igazgatóhelyettesében. Passziójuknak úgy szolgáltak, hogy a
múzeum fotólaboratóriumában együtt hívták elő új és új
szerzeményeiket, másolt aktképeiket.

A NÉVTELEN LEVÉL

Ezt Reguliné nem tűrhette, és 1960 karácsonya előtt névtelen

levélben följelentette Csongor Győzőt. Az 1961. január 7-i
rendőrségi jelentés szerint: „A levél tartalma arra hívja fel
figyelmünket, hogy a múzeum igazgatóhelyettese ízléstelen, meztelen női
képeket fényképez. Ez és más indokok alapján több személy keresi fel
munkahelyén, és ott a kommunisták ellen szervezkednek.” „A levélíró
szerint újévkor fognak az irányítójuknál összejönni, és ott fogják
megkapni a további feladatokat. Leírja továbbá, hogy lakásán titkos
dolgokat őriz, és azokat nem engedi megnézni senkinek sem.” „A levél
végén azt írja, hogy 1956-ban ott volt az SZDP (szociáldemokrata
párt) újraszervezésénél, és ezért nem vonták felelősségre. Alattomos,
veszedelmes embernek tartja, aki a rendszer ellensége, és nagyon sérelmezi,
hogy felesége vagyonát, a Virág-cukrászdát elvették.”
Ezzel indult el a lavina Csongor Győző ellen.
Lantos László rendőr főhadnagy kifaggatta a múzeummal
egy épületben, a Közművelődési palotában működő Somogyi-
könyvtárban a párttagokat, Tóth Bélát (*1924) és Szabó Imrét
(1918–1999). A Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum 1950-ig
perszonális unióban, közös vezetés alatt, egy intézményként
működött, s egy ideig utána is közös maradt a
pártalapszervezete. A könyvtárban raktárosként dolgozó Szabó
Imre volt a titkára.
Mind a ketten csak jót mondtak Csongor Győzőről. A
prímet nyilván Tóth Béla adta, Szabó Imre, aki az értelmiséggel
szemben általában kevésbé volt jó indulatú, és valójában nem is

1 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

látta át Csongor munkásságát, csak kontrázhatott neki.

Elmondták a nyomozónak: Csongor apja, Czibula Antal
(1879–1953) ügyvéd 1919-ben mint a szegedi direktórium tagja
érdemeket szerzett, utána börtönt ült. Fia nem politikus,
szenvedélyes muzeológus. 1956-ban ő nem engedte elbocsátani
a múzeumi dolgozók közt egyetlen kommunistát, a fűtő
Börcsök Pált. „Csendes, zárkózott embernek ismerik, aki csak a
munkájának él, és azt hivatásának tekinti. Mindent gyűjt, ahogy az
elvtársak jellemezték: a cincér állkapcsától a papírszalvétáig.” Ez a
megfogalmazás Tóth Bélára jellemző.
Megvédték aktgyűjtő szenvedélyét is. Apósa kezdte a
gyűjtést, tudta és elmondta Tóth Béla, Csongor pedig sok szép
reprodukcióval egészítette ki. Látták: nagyon szép művészi
képek vannak benne. Elmondták: az előző évben volt olyan
„láz” a múzeumi dolgozók közt, hogy belépnek a pártba.
Csongor is jelentkezett, de nem vették föl, nem tartották erre
alkalmasnak. A rendőrtiszt kérdésére derült ki, hogy Csongor
Reguli Ernővel együtt fotózik aktképeket. Így terelődött a
gyanú Regulinéra. „Nevezett azért is haragszik férjére, hogy Csongorral
együtt a múzeum laboratóriumában meztelen női képeket fényképez, és
ilyenkor nincs otthon. Több esetben szidta Csongort, hogy az miért vonta
bele férjét ilyen munkába.”
A főhadnagy kérésére Szabó Imre pár nap múlva bevitte a
rendőrségre Reguliné valamiféle kézírását, és összevetve a
névtelen levéllel, a nyomozó „kétséget kizáróan” megállapította
szerzőjét. Intézkedési javaslata szerint: „konspirált körülmények
között behívatom Regulinét, és az általa írt névtelen levéllel kapcsolatban
kihallgatom...”
Valószínűleg így is tett. Mert ugyan az aktfényképezésből
nem lett bűnügy, de amit Reguliné összepletykált Csongor
Győzőről, az elégséges volt a nyomozók képzeletének
fölkeltésére. Az itt még csak érthetetlen utalás Csongor
barátainak újévi találkozóira, a szóbeli kihallgatáskor értelmet
kaphatott: a szabadkőművesek maradék kis társasága szokott
összejönni újév napján legidősebb, legtekintélyesebb tagjuknál,
ekkoriban Erdélyi Jenő főorvosnál, egykori főmesternél.
Ez elegendő volt, hogy Csongort figyeljék, figyeltessék.
Személyi dossziét nyitottak számára, és jellemző fedőnevet is
adtak neki: Kőműves. Dossziéja számára a Tisza fedőnevű
informátor (ügynök, besúgó) 1961. március 8-án kelt
„kapcsolatait tartalmazó füzetből” másolatot készítettek. Tisza,
a-hogy jelentéseinek mozaikjaiból látom, félreérthetetlenül
Deák Bárdos Menyhért (1897–1988) volt. Mind a múzeumból,
mind Csongor lakásáról voltak – meglehetősen fölületes és
primitív – ismeretei. (Pl. Csongor apját, Czibula Antalt „idősb
Csongornak” nevezte, holott ő nem magyarította meg a nevét;
nem tudta a levéltár-igazgató Oltvai Ferenc nevét; a duplumot
duplungnak mondta stb.) A nyugalmazott tűzoltó százados
eleinte műkedvelő gyűjtőként járogatott be Csongorhoz a
múzeumba, és közvetítésével lett a vármaradványban rendezett
várostörténeti kiállításon teremőr. A múzeumnak 1970 óta
igazgatója, Trogmayer Ottó ezt írta nekem: „Deák Bárdos
Menyust a hatvanas évek elején ismertem meg, Győző révén, akihez
mindenféle különös emberek jártak csencselni. Menyus bácsi rázta a fejét,
mert elmondása szerint Doberdónál sokkot kapott, amikor úgy ásták ki
a ráomlott fedezék alól. Fegyverek gyűjtésével szeretett volna foglalkozni,

2 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

de nagyon silány vackai voltak. Egyszer voltam megnézni; Győzőék

mellett lakott egy- vagy kétháznyira.” A 10. sz. házban. Csongor a
József Attila sugárút 14. sz. családi házban lakott, és sokféle
tárgyat tartalmazó magángyűjteménye is ott volt. Menyus bácsi
szomszédsági alapon lett jóba Győzővel, s lett bejáratos a
múzeumba.
Menyus bácsi jelentése újabb tápot adott a politikai
nyomozó osztálynak. Tudta mindazt Csongorról, amit még én
sem, bár az előbbi események után kevéssel, 1961. június 1-jén
a Somogyi-könyvtárba kerültem. Csongor Győzővel már az
ötvenes évek elején, amikor az egyetemi könyvtárban
dolgoztam, barátságban és munkakapcsolatban voltam. Többek
közt szerkesztettem A Szegedi Egyetemi Könyvtár Kiadványai című
sorozatban Móra Ferenc munkássága (18. sz.), Beretzk Péter
munkássága (25. sz.) és Szeged és környéke élővilágának alapvető
irodalma (27. sz.) című bibliográfiáit. Erről Győző dedikációi
tanúskodnak. „Péter Lacinak szeretettel s barátsággal tekintettel
későbbi közös munkásságunkra. Szeged, 1954. VII. 19. Dr. Csongor
Győző.” „Péter Lacinak – barátsággal. Szeged, 1954. X. 27. Dr.
Csongor Győző.” „Lacinak – szeretettel s barátsággal. Szeged, 1955.
III. 23. Győző.” Ez utóbbi példányomba ragasztott képről a
dedikáció alatt még ezt írta: „A tavi rózsa kézzel festett képe
Csongor Győzőné és Boros Ilona munkája.”
Ha valaki elhinné Menyus bácsinak, hogy barátságunk
Győzővel idővel (ráadásul állítólag [120. l.] az én hibámból?!)
megromlott volna, ellenérvül még idézem a rotaprintes
sokszorosításban, Győző saját kezű címlapjával kiadott
Serlegvacsorai emlékbeszédek (Szeged, 1991) című füzetének
dedikációját is: „Lacinak szeretettel – egyet »szamizdat« kiadványaim
közül. Szeged, 1991. III. 19. Győző.” Egyébként kapcsolatunkat
elmondtam a városháza dísztermében a 2002. március 16-i
emlékülésen, és hiteles dokumentumokkal közöltem a Szeged
című folyóirat májusi számában, majd Szegedi számadás (2002)
című könyvemben.
„A második világháború előtt – írta Győzőről Menyus bácsi – a
mai Kárpát-Ukrajna területén tevékenykedő úgynevezett »Rongyos
Gárda« egyik tagja volt. Állítólag egy híd robbantása alkalmával sérült
meg kezének egyik ujja is.” Nem egy, hanem két-három ujja is
kacska volt; sohasem kérdeztem tőle, mitől. Egyáltalán:
„rongyosgárdai” tevékenységéről nem tudtam, nem beszélt.
Érthetően nem írt Önéletírásában (1985) sem, amelyet én
közöltem a Szegedi Műhely 2002. évi 3–4. számában.
Ellentétben is láttam volna rajongásig szeretett édesapjának,
Apukának, szociáldemokrata szellemével. Czibula Antal
elfogultan szerette Victor Hugót: ezért adta fiának az utóbb
magyarrá változtatott Viktor-Győző nevet, s ezért vitte
keresztül 1945-ben, amikor befolyása volt a Város ügyeire, hogy
az Aradi utca Victor Hugo utca legyen.
Menyus bácsi jól tudta, hogy Győző a szociáldemokrata párt
tagja volt, de azt rosszul, hogy a munkáspártok egyesülése –
erőszakos egyesítése – után „a Kommunista Pártból kitették”.
Ahogyan az egyesítést ellenző Czibula Antalt, „a jobboldali
szociáldemokratát” nem vették föl az új pártba, a Magyar
Dolgozók Pártjába, úgy a fiát sem. Ez – és Apuka megítélése a
hatalom részéről – nagy tehertétel volt Győző pályáján. Joggal
kesergett mellőzése miatt. Ez azonban később enyhült, mutatja,

3 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

hogy igazgatóhelyettes lehetett a múzeumban, de Győző

panaszai, sikeresebb pályatársai elleni kifakadásai nem szűntek.
Sokat dolgozott, de erejét, érdeklődését szétforgácsolta.
Botanikusnak indult, de minden érdekelte: várostörténész,
munkásmozgalom-történész is lett; a Dankó Pistáról írt
könyvecskéje (1958) után tréfásan a legkiválóbb dankológusnak
neveztem. Könyvének bővebb változatát már csak a halálos
ágyán láthatta. Polihisztornak, sőt költőnek, írónak is tartotta
magát. Írhatott volna viszont növénytanból kandidátusi
értekezést, és az egyetemen folytathatta volna tudós pályáját.
Hiányzott azonban belőle az összefogás, az önfegyelem
képessége.

KÖNYV CSONGOR GYŐZŐRŐL

Mindezt most a magánkiadásban, Berényi Zsuzsanna

Ágnes-nak (*1935), a történelemtudomány kandidátusának
összeállításában Szeged szürke eminenciása címmel mindössze
száz példányban megjelent dokumentumkötetből veszem. A
cím eredete is roppant érdekes. „Diós” informátor – saját
bevallása szerint Polner Zoltán – minősítette így Győzőt (139.
l.), mondván, hogy „legtöbbször a háttérben marad, s maga helyett
másokat irányít, mozgat. Nagyon titokzatos, kiismerhetetlen. Széles
kapcsolatokkal rendelkezik a város felszabadulás előtti vezető köreivel”.
A jellemzés minden mondata alaposan eltúlozza Csongor
Győző szerepét, jelentőségét.
A könyv szerkesztője – akár Csongor Győző –
soktudományú: jelvénykészítő, nyelvész, matematikus,
történész. Szüleinek hagyományát követve az 1899-ben alapított
Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár tulajdonosa. 1956-ban
Kossuth-címert készített. Az USA Missisipi államában levő
Kossuth város díszpolgára. 1963-ban matematikai
nyelvészetből szerzett doktorátust. A hazai szabadkőművesség
szorgos kutatója. Kandidátusi értekezését 1996-ban Kossuth
Lajos és a szabadkőművesek (2002) címmel írta. Könyvének
bibliográfiájából és a Who is who Magyarországon új kiadásából
(2004) ismerjük meg egyéb idevágó írásait. Iratok a magyar
szabadkőművesség történetéhez (2001). Az ismeretlen Pfeiffer Ignác
(1991), Szabadkőműves páholyneveink (1992), Türelem és Testvériség
szabadkőműves „vegyes” páholy Budapesten” (1992), A „Comenius”
páholy (1992), Szabadkőműves nők (1993), A nagymester (1998),
Beke Manó, a szabadkőműves tanár (2000). Kéziratban levő művei:
Az „Ehlers” páholy története. A magyarországi szabadkőműves lapok
története. Kőművesfalva. A szabadkőműves Liszt Ferenc.
A könyv értékes, a Történeti Hivatal csonkításai, törlései
miatt ugyan korlátozott hasznú, de gazdag anyagot tartalmaz.
Szerencsére mi, szegediek, helyismeretünkből adódóan e
hiányok egy részét pótolni tudjuk. Kár azonban, hogy a
dokumentumok szerkesztetlenek, vasvillával vannak
összehányva. Tisztességes címlapja sincs. A dokumentumok és
a kommentár nincs tipográfiailag elkülönítve. Ez legalább
annyira a Heraldika Kiadó gondatlansága. Az utolsó lapon
Berényi Zsuzsanna Ágnes köszönetet mond a kiadó
vezetőjének, Tellér Tivadarnénak, „a kötet gondos kiadásáért”,
L. Nagy Zsuzsának „szíves és értékes lektorálásáért”. Sajnos,
egyikük sem állt hivatása magaslatán. L. Nagy Zsuzsa, a

4 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

történelemtudomány doktora, ugyan a magyar

szabadkőművességnek kétségtelenül legjobb ismerője, de nem
akadémikus, mint címezték, és a szegedi szabadkőművességről
csekély ismeretei vannak.
A szerző fütyül az időrendre, ezért nehéz az események
logikus sorrendjének rekonstruálása, a post hoc, propter hoc
(utána: miatta) egyedül célravezető módszerének követésére. Pl.
a 68. lapon közli Bácskay János titoktartási nyilatkozatát, de
csak a 127. lapon ezt: „A meghallgatás befejeztével Bácskai [!]
Jánostól titoktartási nyilatkozatot vettünk, melyet mellékelten
csatolunk.” Bonyolítja a dolgot a sok sajtóhiba. Pl. a javaslat a
Csongor munkahelyén tervezett titkos házkutatásra 1960.
március 21-én kelt (163. l.), holott a későbbi iratokból,
beszámolóból kiderül, hogy 1968-ról van szó (169. l.). A sok
sajtóhiba, botrányos elválasztás szerencsére az értelmet ritkán
zavarja. Sajnos, a könyvnek nincs névmutatója, pedig nem csak
a kezelését könnyítené meg, de a szerzőt a hibás nevek
tisztázására is szorította volna. Néhány nevet bizonyára a
rendőrök írtak el. Pap Róbert egy p-ével írta a nevét. Végh
Sándor helyesen Vág Sándor. Kormányos István apja
Kormányos Benő volt. Kelemen András helyesen Kelemen
Endre. Reguli Endréné helyesen Reguli Ernőné. A Tömörkény
Gimnázium nem Tömörkényi. Szabó Lajos helyesen Szabó
Imre. Patzauer pedig nem Rezső, hanem Dezső. Csongor
Győző édesanyjának neve nem (ahogy tucatszor le van írva)
Bakos, hanem Babós Karolina.

INFORMÁTOR: PETRI GÁBOR

A kötet akaratlan szenzációja: Petri Gábor (1914–1985) állami

díjas egyetemi tanárnak, akadémikusnak, a sebészeti klinika
igazgatójának, a Magyar Sebész Társaság elnökének, az Elnöki
Tanács tagjának beszámolója 1970. február 7-én Czene Mihály
rendőr ezredesnek, a megyei rendőr-főkapi-tányság politikai
osztályán a III/III. ügyosztály vezetőjének rögzítésében. Ezt a
szerző úgy vezeti be: „Fényes nevű besúgó...”
Petri Gábor nem volt közönséges besúgó, ügynök sem.
Informátor volt, kétségtelenül. Ám meglehet, ezen az egy
beszámolón kívül nem is adott több jelentést a rendőrségnek.
Különleges meghallgatását mutatja az is, hogy maga az
osztályvezető, Czene ezredes fogadta.
Az első hazai veseátültetést Petri Gábor klinikáján Németh
András (1924–1999) adjunktus végezte 1962. december 21-én.
A beteg 79 nappal élte túl. A második veseátültetést tíz évvel
később végezték – Miskolcon. Petri Gábor ugyanis leállította
Németh Andrást: félt, hogy klinikájára rossz fényt vet a
kedvezőtlen halandósági statisztika. Ez azonban nem zavarta őt
abban, hogy Németh András kockázatosan úttörő vállalkozása
révén a klinikának szerzett hírnév előnyeit learassa. Nem
Németh Andrást küldte, hanem ő ment az egészségügyi
világszervezet, a WHO ösztöndíjával tanulmányútra 1969 őszén
Angliába, Kanadába, az Egyesült Államokba, végigjárva azokat
az intézményeket, amelyekben szervátültetést végeztek.
Hazatérve minden bizonnyal Czene ezredes invitálta őt a
főkapitányságra, hogy számoljon be tapasztalatairól. A
terjedelmes beszámoló (50–61) alapjában véve elfogulatlan.

5 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

Stílusa nem jellemző az ebben is igényes Petrire, hanem a

rendőri átírást tükrözi, de a lényeget nem hamisítja meg. A
nyugati viszonyok bírálata ma is megállja a helyét. Nem félt
elismerni a tőkés államok egészségügyének fejlettségét, főként
gépesítettségét. „Óriási ellentmondás van az amerikai technikai
fejlettség és a politikai fejlettség között.” Nem tapasztalta, hogy
provokálták volna, csomagját földúrták volna. „A szervezett
munkásság – úgymond – olyan jól él, hogy annak bármi változás csak
rosszabb lehet.” „Amerikában van demokrácia, de az úgy értendő, hogy a
kisember, a közönséges halandó teljes korlátlannak, szabadnak érzi
magát. Odamegy, ahova akar, senki nem kérdez tőle semmit, azt mond,
amit akar, senkit nem érdekel semmi...”
A beszélgetés vége felé átmenet nélkül áttért az
orvosegyetemi viszonyokra. Itt árulta el azonosságát: „1958-tól
1962-ig volt rektor...” Egyébként ez után, 1975 és 1984 közt
másodszor is ő volt az orvosegyetem rektora. Amit kollégáiról
és munkatársairól (Cserháti Istvánról, Benkő Sándorról, Földi
Mihályról, Geréb Györgyről, Julesz Miklósról, Karády
Istvánról, Kelemen Endréről, Tényi Máriáról, Tóth Károlyról,
Varró Vincéről) elmondott, bizonyára az egyetemtörténet
számára érdekes szempont lesz.
Petri Gábort a politikai nyomozók keverték a besúgó
látszatába. Az ő mániájuk volt minden kapcsolatuknak
fedőnevet adni. Föltételezem, Petri Gábor nem is tudta, hogy
amit elmondott, úgy veszik jegyzőkönyvbe, hogy a „Fényes fn.
személlyel” folytatták. Meggyőződésem, hogy ő mint
pártonkívüli, ám az uralkodó politikának haszonélvezője,
erkölcsi kötelességének érezte, hogy Czene ezredes hívásának
eleget tegyen, és beszéljen. Nem lehetetlen, bár erről a
jegyzőkönyvben szó sincs, hogy szabadkőműves kapcsolataira
célozva meg is félemlítették. Nem tagadta, hogy Kanadában
találkozott Patzauer Dezsővel (1899–1989), de nem mondta,
hogy szabadkőműves kapcsolatuk révén.
A könyv közli Patzauernek Torontóból Bach Lászlóhoz
(1899–1980) Szegedre 1969. szeptember 17-én kezdett, 24-én
folytatott levelét (270–273). Ezt a rendőrség elfogta, lemásolta,
és Csongor dossziéjába tette. Ebből kiderül, hogy Petri Gábor
szeptember 1-jén érkezett New Yorkba, de – Bach László révén
küldött ígérete ellenére – sokáig nem adott hírt magáról. „Gabi
végül is Bostonból jelentkezett, igen nagy örömömre. Tegnap este kaptam
levelét, és nyomban hívtam Bostont telefonon, de újból siker nélkül, így
most írtam neki. Csak utolsó állomásáról, Clevelandból tud idejönni, ez
december elején lesz.” Repülőjegyet küldött neki, s azt javasolta,
Torontóból repüljön haza Szegedre, „így hosszabb időt tölthet
nálunk”. Bár beszámolót nem ismerünk róla, minden bizonnyal
így is történt.
Egyébként Patzauer Dezsővel 1975-ben Torontóban én is
beszéltem – szemrehányását elviselve, nem személyesen, csak
telefonon, és jóllehet nem voltam szabadkőműves. Bár Bach
László egyszer nálam járva a Somogyi-könyvtárban
megtiszteltetésül azt mondta rólam: „kötény nélküli testvér”
vagyok. Ez olyasmi volt, mint a „pártonkívüli bolsevik”, csak
más előjellel. Más műszóval: útitárs vagy társutas. Egyébként
Patzauer Dezsőnek szegedi lokálpatriotizmusa volt számomra
rokonszenves. Egyrészt az Anna-vízzel kapcsolatban kaptam
tőle fölvilágosításokat, másrészt a szabadkőművességről. A

6 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

szabadkőművesség Szegeden címmel írtam is az 1980-ban megjelent

múzeumi évkönyvben. (Dolgozatom olvasható A szerette Város
(1986) című kötetemben. Berényi Zsuzsanna Ágnes hasznát
vehette volna.) Kiadtam utószavammal Nagy Töhötöm
(1908–1979) Jezsuiták és szabadkőművesek (Buenos Aires, 19651 ;
Szeged, 19902 ) című könyvét. Patzauer Dezső elküldte nekem
Nagy Töhötömmel folytatott levelezését; a Somogyi-
könyvtárban őrzöm. Csodálom, hogy az én levelezésem
Patzauer Dezsővel nem keltette föl a politikai rendőrség
figyelmét. Pedig mint ellenforradalmárt nyilvántartottak, és
Bálint Sándorral kapcsolatos egyik levelemet gondosan
megőrizték.
A kötetben még szereplő Dudás, Fenyves, Herceg,
Muzeológus, Székely, Történész kiléte rejtve marad. Pedig
azonosításuk – az általam kiderítettek (Diós, Fényes,
Mannlicher, Mauser, Segítő, Tisza) példája mutatja – számos új
összefüggés földerítésére adna lehetőséget. Az utókornak
tudnia kell a történelmi igazságot.

A SZABADKŐMŰVESEK

A szabadkőművesek megfigyeléséről a könyvben először a

Bálint Sándor ügyében elhíresült ügyvédnek, Kormányos
Istvánnak (1903–1978) Mauser, majd később Mannlicher
fedőnéven adott 1961. május 17-i jelentéséből értesülünk. A
Bálint Sándor-üggyel kapcsolatban már kellőképpen
elálmélkodtam azon, hogyan lett a húszas évek elején József
Attila legszűkebb baráti társaságába tartozó, a költészettel is
kacérkodó, eszes, de bogaras ügyvédből – besúgó. Az érdekes
az, hogy Kormányos édesapja, a híres szegedi ügyvéd,
Kormányos Benő (1871–1944) szintén városszerte ismert
szabadkőműves volt. Kormányosnak Kardos Györgytől
szerzett értesülései hitelesek voltak: Erdélyi Jenőt (1881–1971)
nevezte meg vezetőjüknek (hibásan nagymesternek mondva a
főmestert); a tagok közt említve Csongor Győzőt; Beretzk Péter
(1894–1973) főorvost, a hírneves ornitológust; Madácsy László
(1907–1983) egyetemi docenst; Magyar István ügyvédet
(elmondva róla, hogy kilépett a páholyból, mert belépett „a
pártba”!); Vág Sándor (Végh-nek írva) gimnáziumi tanárt, az
50-es évek elején nyugdíjasként az egyetemi könyvtárban
kollégámat. Az iratokban és a könyvben fölbukkannak még a
következő nevek: Bach László ügyvéd; Baracs Marcell
(1896–1974) orvos; Cserzy Mihály (1899–1965) iparkamarai
titkár; Czibula Antal ny. ügyvéd, ny. városi tiszti ügyész;
Gergely Miklós (1889–1960) gyógyszerész; Greguss Pál
(1889–1984) egyetemi tanár; Grüner István (1887–1976)
ügyvéd; Hadnagy Béla (1898–?); Herédi József (1905–?); Keil
Artúr; Klebniczki József (1916–1994) főiskolai adjunktus,
1978-tól tanár; Kúp László (1895–1990) ügyvéd; Magyar Márta
(1920–?) tanárnő; Markovits Miksa (1882–?) kereskedő;
Menning Mihály (1886–1975); Méder Dániel (1898–1975),
ekkor már Pesten élő építész, a SZUE építője; a To-rontóban
élő Patzauer Dezső nagykereskedő, az Anna-víz palackozója;
Petri Gábor sebészprofesszor, klinikai igazgató; Székely László

7 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

(*1932) díszlettervező; Vágás Mátyás (1894–1971) festőművész,

a főiskola gyakorló általános iskolájának rajztanára. Meglepő,
hogy az 1956 előtt városi pártbizottsági másodtitkár, Vereska
András (1911–?) is kiérdemelte, hogy személyi törzslapot
állítsanak ki róla mint szabadkőművesről!
Menyus bácsi jelentette róluk, amit Győzőtől én is tudtam,
hogy a megfogyatkozott társaság újév napján összejön a
korelnöknél; eleinte Erdélyi Jenő lakásán, utóbb Petri Gábor
klinikai igazgatói szobájában. Jelentette azt is, hogy Czibula
Antal és Gergely Miklós temetésén a szabadkőművesek egymás
kezét fogva, „láncot” alkotva körülfogták a sírt.

KÜLÖNÖSEN FONTOS, SZIGORÚAN TITKOS, KÜLSŐ

MEGFIGYELÉS

Mindez elég volt, hogy Bach Lászlót és társait óriási fölhajtással

figyeljék, fényképezzék. A célszemélyeknek fedőneveket adtak.
1970. május 17-én szegedi barátai a nagyállomáson várták a
nagymestert, Takács Györgyöt. Ezt a sok pénzért tartott
nyomozók percről percre követték, fényképezték, leírták.
9.15-kor „Huszár” (Bach László) és Beretzk Péter sétált a
peronon. 9.45-kor megérkezett a pesti gyorssal Takács György.
Villamoson jöttek a Széchenyi térig. 10-kor bementek a Tisza
Szállóba. Később Takács (logikusabb volna, hogy Bach László)
és Beretzk elhagyta a szállodát.
Itt megszakadt a figyelés, de délután folytatták: 14.30-kor
„külső megfigyelés alá vonták” Greguss Pál professzor Bécsi
körút 11/A számú házát. 16.40-kor itt jelent meg a részletes
személyleírással jellemzett „Szelíd” fedőnevű célszemély. (A
figyelés végén Menning Mihállyal azonosították.) 17-kor
megérkezett „Kocsis” és „Segítő”. (Kocsis valószínűleg Petri
Gábor, az utóbbi pedig, mint majd kiderül, Vágás Mátyás volt.)
A három férfi kezet fogott egymással, pár percig beszélgetett,
majd becsöngetett. 17.03-kor mindhárman bementek. 17.08-kor
megérkezett „Agg”, Erdélyi Jenő főorvos Beretzk Péterrel. Ők
is bementek. 17.10-kor csomaggal a kezében (nyilván a szegedi
páholy vendégkönyve volt benne) jött „Kőműves”, azaz
Csongor Győző; csöngetett és bement. 17.20-kor jött és bement
Bach László, Takács György és Baracs Marcell.
18.45-kor Kocsis elhagyta a házat, és a Boldogasszony
sugárúti (akkor Április 4-e úti) villamosmegállóba ment. Rövid
várakozás után leintette a CN 69-45 rendszámú, világoskék
Volkswagen gépkocsit, s elhajtottak a Hősök Kapuja felé. A
nyomozó sajnálattal jegyezte meg, hogy gépkocsi híján nem
követhette. A jelentés margójára kézzel bejegyezte valaki: „Ez
volt a »Gabi«”. Föltételezésem szerint ez nem a
gépkocsivezetőre, hanem „Kocsisra” vonatkozott: Petri
Gáborra. Az autót vezető fiatalember talán a fia, az akkor
húszéves egyetemi hallgató, Petri András (*1950) lehetett.
19.37-kor valamennyien elhagyták Greguss professzor házát,
és sétálva, beszélgetve mentek a villamosmegállóba. Fölszálltak.
Baracs Marcell már a Hősök Kapujánál leszállt. (Nem
követték.) A Somogyi utcai megállónál Vágás Mátyás „levette a
villamosról Aggot”, azaz Erdélyi Jenőt. Őket követték. De a
többieket is, akik tovább utaztak a Széchenyi térig, majd
elsétáltak a Károlyi u. 2/A sz. ház, Beretzk Péter lakása elé.

8 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

Menning Mihály kézfogással elköszönt a társaságtól, és a

Bajcsy-Zsilinszky (most újra Fekete Sas) utca felé távozott. A
megfigyelőkből futotta, hogy őt is kövessék. A többiek (Bach,
Beretzk, Csongor és Takács) 19.50-kor fölmentek Beretzk
lakására. Erdélyi Jenő – Vágás Mátyás támogatásával –
lakásához, a Klauzál tér 8. sz. házhoz ment. Vágás még
fölsegítette a lépcsőn, és eltávozott. Erdélyi Jenő „felbotorkált a
fenti ház I. emeletére”, és 19.50-kor bement a lakásába.
„Figyelést ekkor befejeztük.”
De nem Vágás tanár úr figyelését! Hányan lehettek a
figyelők? Követték őt, amint a Lenin (most ismét Tisza Lajos)
körút 50. sz. házba ment be. „Itt liftbe szállt, a II. emeletre utazott, és
a 6. sz. lakást kulccsal kinyitotta, oda 19.55-kor bement. A
lakónévjegyzék szerint a lakásban dr. Málly Ferenc és Vágás Mátyás
lakik.” Málly Ferenc (1876–1955) gimnáziumi tanár, egyetemi
olasz lektor régen elhunyt; ekkor már csak özvegye volt
Vágásék társbérlője. Figyelték Menning Mihály útját is: ő is
19.55-kor ért a Bajcsy-Zsilinszky (Fekete Sas) u. 11. sz. házba.
„Az udvaron levő falépcsőn felment az I. emeletre, és a folyosón az utolsó
lakásig sétált, feleségével együtt, aki a folyosón csatlakozott hozzá.
Mindketten bementek a fenti lakásba. A névtáblán Menning Mihály név
van kiírva.”
Hány dolgozó aznapi munkájának bére ment rá erre a
teljesen fölösleges cirkuszra? Miért féltek néhány jámbor
állampolgár baráti összejövetelétől?

A LEHLLGATÁS KUDARCBA FULLADT

Ugyancsak 1970-ben, november 28-án le akarták hallgatni az

Erdélyi Jenő lakásán lezajlott összejövetelen elhangzottakat. A
lehallgató-készüléket a III/III. technikai alosztályának operatív
tisztje és a Herceg fedőnevű ügynök juttatta be a lakásba „az
alábbi legenda alapján”: „Az összejövetel céljára szolgáló lakásban a
telefonkészüléket működésképtelenné tesszük, majd a hiba bejelentése után
a technika (értsd: a poloska) elhelyezésére kijelölt elvtársak kimennek a
hiba kijavítására. A telefonkészülék javításával egy időben – alkalmas
helyzetet teremtve – elhelyezik az operatív technikát, majd biztosítják a
kiemelés lehetőségét is azzal, hogy a készülék végleges rendbehozása
céljából a következő hét első napjaiban visszatérnek.”
De melléfogtak. Dán István őrnagy és Földvári László
hadnagy csalódva jelentette: „A beszélgetés kezdetén a X.
pártkongresszus sajtóvisszhangjával foglalkoztak, azonban további
részleteket nem tudtunk venni beszélgetésükből, tekintettel arra, hogy a
társaság férfitagjai a lakás másik szobájába vonultak át. Arra lehet
következtetni, hogy beszélgetésüket nem akarták a jelenlevő két-három nő
előtt folytatni, s mivel a nappali szoba kényelmesebb – ide építettük be a
rendszabályt – a nőket itt hagyták, s ők mentek át a hálószobaként
használt helyiségbe. Emiatt a további beszélgetést nem tudtuk venni, és így
nem szereztünk adatokat a csoportosulás összetartó politikai
koncepcióiról, célkitűzéseiről.” 30-án leszerelték a poloskát.

A MÁSODIK FÖLJELENTÉS

Az elhagyott szeretőnél nincs bosszúállóbb. A Tömörkény

Gimnázium párttitkára, a Délmagyarország
olvasószerkesztőjének, Sz. Simon Istvánnak felesége 1967.

9 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

március 6-án értesítette Vass Antal századost, hogy szeretne

vele beszélni. A nyomozó még aznap fölkereste a lakásán, ő
pedig elmondta, hogy két éve kolléganője, Kiss Magdolna
(*1922) „szigorú titoktartás mellett” bevallotta neki, hogy Csongor
Győzővel 1952 óta viszonya van. Azaz: volt. Kiss Magda
nemrég MSZMP-tagjelölt lett, s ekkor közölte a párttitkárral,
hogy nem bánná, ha az általa elmondottakat illetékesek
tudomására hozná. Április 10-én nem Vass százados, hanem a
Győző ügyét már régebbről, Menyus bácsi folytatólagos
jelentései alapján vizsgáló Molnár József és Dán István
százados faggatta ki Kiss Magdát. Ő pedig kitálalt. Az
„ellenforradalom” után – úgymond – megszakította a
kapcsolatot, azóta a köszönését sem fogadja... Elmondta
mindazt, amit Győzőtől a szabadkőművességről hallott,
jócskán elferdítve, eltúlozva. Ez újabb tápot adott a
nyomozóknak, hogy alaposabban tanulmányozzák a gyanúba
vett szegedi szabadkőművesek tevékenységét. Kiss Magda
kettejük vitáiból azt szűrte le: Csongor Győző „ellenséges politikai
beállítottságú”.
A nyomozók kezdeményezték Kormányos István és Deák
Bárdos Menyhért segítségével tisztázni a szegedi
szabadkőművesek, főként Csongor Győző „politikai
beállítottságát, korábbi és jelenlegi ellenséges tevékenységét”. Ezért
„hálózati ellenőrzés alá kell vonni, és ügyében feldolgozó munkát kell
kezdeményezni”. Érdekes, hogy Kormányos nem ismerte
Csongort, de ígérte, hogy a kapott föladat szerint az én
közvetítésemmel hozzáférkőzik. 1968. november 1-jén azt
jelentette, hogy október 27-én találkozott Bálint Sándorral,
szóba hozta Csongort, és őt kérte meg, hogy ismertesse őket
össze. „Mire mondotta Bálint S.: készséggel fogom közvetíteni
kérelmedet, miután én amúgy is bejárok a múzeumba.” Eszerint nem
én hoztam őket össze.
Bóka István őrnagy a nyomozók indítványát még kézírással
megtoldotta: Tisza informátor, azaz Menyus bácsi szerint
Csongor Győző neki elmondotta, hogy tagja volt a Rongyos
Gárdának. „Egyetértek azzal, hogy Csongort vonjuk hálózati
alkalmazásba.” „Kőművesnek” hasonmásban közölt személyi
dossziéján (34. l.) a megnyitás dátuma: 1968. november 25.
Nem siették el. Sőt van egy másik is, azon a keltezés: 1970.
március 6.

A REJTJELEZŐ

A nyomozók szimata utóbb kiterjedt Győző nyugatos múltjára is.

Firtatták, hogy mit csinált 1944/45-ben Németországban mint
a Vezérkari Főnökség (VKF) rejtjelezője. Érdekes, hogy nekem
erről soha nem beszélt, holott mások előtt kiadta magát.
Említett Önéletírásában is csak annyit mond, hogy 1942-ben
haditudósítóként a keleti frontra irányították, de lázas betegsége
miatt itthon maradt, és egy Budapest környéki rádióalakulatnál
teljesített szolgálatot. Többször leszerelték, újra behívták.
Utoljára Sopronba vezényelték, majd áttelepítették Ausztriába,
onnan Németországba. „Szinte egyfolytában gyalogoltam Bécsújhelytől
Bajorországig, Eggenfeldbe, ahol 1945. május 1-jén egyetlen puskalövés
nélkül amerikai hadifogságba estem. Bajorországi fogságomban kézzel
sokszorosított lapot szerkesztettem Repeta címmel, amelyben kiálltam a

10 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

magyar katonák hazatérése mellett. Emiatt a magyar hatóságok – akkor

ott még Szombathelyi vezérezredes volt az úr – üldöztek. Előlük egy zárt
táborba, Pockingba kellett szöknöm, ahonnan az első
fogolyszállítmánnyal kerültem haza Magyarországra.”
Ezt azért is idéztem, mert a könyvben közölt jelentésekben
erről is bőven esik szó. A nyomozók nem sajnáltak költséget,
fáradságot, és nem voltak restek: ketten-hárman (Dán István
őrnagy, Magyar József százados, Földvári László alhadnagy)
1967. november 20-án elutaztak Szolnokra, hogy az ottani
rendőrkapitányság épületében kihallgassák dr. Haám Sándort, a
Magyar Nemzeti Bank főelőadóját, egykori VKF/2
híradóshadnagyot, Csongor Győző katonatársát; 21-én
Salgótarjánba, hogy hasonlóan meghallgassák Bácskay János
tanárt, szintén hajdani rejtjelezőt; 29-én Mohácson Józsa Gyula
könyvtárost. Egyik sem mondott Győzőről semmi terhelőt.
Józsa „csak a legjobbakat tudta mondani”. „Már abban az időszakban
is demokratikus magatartást tanúsított.” Munkájukról annyi derült
ki, hogy Csongor is csak rejtjelezett, általa nem ismert
szövegeket továbbított (128. l.).

HÁROM TITKOS HÁZKUTATÁS

Dán István őrnagy és Magyar József százados 1968. március

21-én javasolta titkos kutatás lefolytatását Csongor Győző
múzeumi munkahelyén. 31-én, vasárnap hajnalban kezdték a
hadműveletet. Az épületet éjszaka munkásőrök őrizték.
Tárgyaltak vezetőjükkel, tisztázták, hogy az őrök nem zavarják
őket. Vázlatot készítettek a Közművelődési Palota alagsori
részéről, Csongor szobájáról és a hozzávezető útról. A
személyzeti bejáró mellett lakott az épület gondnoka, a már
említett Szabó Imre párttitkár. Őt is beavatták. Ezúttal ő kapta
a Segítő fedőnevet – nem tévesztendő össze a célszemély Vágás
Mátyással. Utóbb Szabó Imrét „kisebb tárgyjutalomban”
részesítették.
Szabó Imre engedte be őket még a hajnali sötétben, 4 óra 10
perckor. Utána Szabó Imre és Magyar József bezárta az ajtót, és
„biztosította a bal oldali épületszárny zárt folyosóját egy esetleges
visszavonuláshoz”. „A brigád” két csoportban az alagsori folyosó
hátsó részén, ahol villanyt lehetett gyújtani, várakozott 5 óráig,
amikor már a beszűrődő világosság lehetővé tette Csongor
szobájában a kutatást. A Belügyminisztérium III/V-1.
osztályáról, Pestről jött műszaki munkatárs, bizonyos Kádas
elvtárs kinyitotta a szoba ajtajának fölső Wert-heim-zárát,
szabaddá tette az utat. Szabó Imre és Kádas elvtárs fölment a
magas földszinten levő igazgatói irodába, megkeresni a már
fölnyitott szoba kulcsait mintavételre (azaz másolásra), de
csalódottan állapították meg, hogy Csongor szabályellenesen
hazaviszi szobájának kulcsait, nem adja le.
A jelentés részletesen leírja a szobát, berendezését. Az egyik
szekrényben Győzőnek aforizmaszerű jegyzeteit megtalálták,
lefényképezték. Bele is tették a dossziéjába, s ennek alapján a
könyv közli. Sajnos csonkán, mert sok szavát Berényi
Zsuzsanna Ágnes nem tudta elolvasni.
„A fentiekkel egy időben átkutattuk nevezett íróasztalát, melynek
középső fiókja nyitva volt, s a nálunk levő kulcsokkal ki tudtuk nyitni a
jobb oldali felső kis fiókot is. Tekintettel arra, hogy az íróasztal is egy

11 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

muzeális darab, a régi zárakat a szakalosztályból itt levő Kádas elvtárs

sem tudta felnyitni. Így nem tudtuk ellenőrizni, hogy mi van az íróasztal
kétoldali ajtós részében, valamint a bal oldali felső kis fiókjában. A
fiókokban egyébként operatív értékkel bíró anyag nem volt. Az íróasztal
bal oldali részén több iratborító volt teljesen szabadon. Ezek átvizsgálása
során megtaláltunk három ellenforradalmi verset gépelt példányban,
melyekre rá volt nyomtatva nevezett névbélyegzője. A versek címei:
Hungary is absent... (Magyarország nincs jelen), Néma hadsereg
és Népek hazája nagyvilág. Az első verset nevezett 1956. nov. 5-én
írta, az akkor ülésező ENSZ-hez.” A másik két verset ismerték,
mert 1967 őszén Kiss Magdolna már beszolgáltatta nekik. Még
textológiai tanulmányozásra is fanyalodtak a nyomozók:
megállapították, hogy a most talált verseket később gépelték,
mert eltérnek a korábbiaktól, a Kiss Magdának adott eredetileg
1956-ban írottaktól. „Ez alátámasztja azt a véleményünket, hogy
nevezett később foglalkozott az ellenforradalmi témájú versek
sokszorosításával.”
Az asztalon talált határidőnaplóból 15 címet másoltak ki. Az
írógépről betűmintát, néhány talált kulcsról is mintát vettek.
Kiszerelték az ajtó biztonsági zárát, és a lemezek sorrendjét
följegyezték, hogy ennek alapján a szakalosztály elkészíthesse az
ajtó mindkét zárjához a kulcsot.
„A kutatás befejezése után a helyiséget újból átvizsgáltuk, és
ellenőriztük a helyszínt. Miután mindent rendben találtunk, az ajtót a
felső zárral Kádas elvtárs bezárta, és feltűnés nélkül elhagytuk az
objektumot.”
Október 6-án megismételték a titkos házkutatást. Reggel fél
6-kor Szabó Imre („Segítő”) megint beengedte Magyar József
századost és Laczik Imre őrnagyot. A könyv csak a tervet közli,
a jelentést nem, de ebből elégségen látható, hogy az elsőhöz
hasonlóan bonyolították le. Most már nem kellett Kádas
elvtárs, mert a kulcsokat hozták magukkal.
1971. március 1-jén harmadszor is betörtek Csongor Győző
múzeumi szobájába. A rendelkezésükre álló kulcsok
segítségével Dán István alosztályvezető, Bóka István
alosztályvezető és Földvári László hadnagy ment be. Kovács
József főhadnagy az Őrző fedőnevű „társadalmi
kapcsolatukkal”, nyilván a szolgálatban levő munkásőr-
éjjeliőrrel kint maradt. Megállapították, hogy a legutóbbi
házkutatás óta Győző rendet csinált. Az íróasztal fiókjában csak
egy cédulát találtak, amely fölkeltette érdeklődésüket: „Küldi
Patzauer Dezső – átadja Méder Dániel.” Telefonlehallgatásból már
tudták, hogy ez a Torontóból küldött dél-amerikai
szabadkőműves-jelvényre vonatkozott. Egyébként ez a Méder
Dániel nem a szabadkőműves testvér volt, hanem a fia, ifjabb
Méder Dániel (*1931). Nem találták az „ellenforradalmi”
verseket. Sajnálattal állapították meg, hogy a titkos kutatás
ezúttal nem hozta meg a várt eredményt, nem sikerült
megtalálni a remélt anyagokat. Föltették, hogy Csongor
hazavitte őket. Íróasztalának kulcsait sem hagyta
munkaköpenyének zsebében, nyilván azokat is hazavitte.
CSONGOR GYŐZŐ MEGZSAROLÁSA

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek! A fáradhatatlan nyomozók

végül rájöttek, hogy Csongor Győzőt és társait nem

12 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

tartóztathatják le. Földvári László hadnagy és Molnár István

alezredes 1971. november 19-én javasolta az ügy lezárását.
Megismételte mindazt, amit Győzőről összegyűjtöttek
(rejtjelező múltját, szabadkőműves tevékenységét, ’56-ban írt
verseit). „A bizalmas nyomozás során felderített adatok súlya nem
alkalmas büntetőeljárás kezdeményezésére, a szabadkőműves laza
csoportosulás társadalmi veszélyessége csekély – a tagok célszemélyünk
kivételével 70-80 év feletti idős emberek – ezért az operatív feldolgozó
munka folytatását, kiszélesítését, további operatív eszközök lekötését nem
tartjuk indokoltnak, ugyanakkor operatív érdekeink a nyílt rendőri
intézkedések megtételét is szükségtelenné teszik.” Győzőről külön
megállapították: „A szegedi szabadkőműves páholy titkára volt, laza
csoportosulásként a tagok jelenleg is tartják a kapcsolatot, azonban
jelenlegi tevékenységük nem ellenséges. »Rongyosgárda« tagjára vonatkozó
op.(eratív) adatunkat nem tudtuk dokumentálni” (254).
Ám nem mondtak le arról, hogy hasznot húzzanak az
éveken át folytatott nyomozásukból. „Dr. Csongor Győzőt mint a
VKF/2 rejtjelező távírászát javasoljuk kutató nyilvántartásba venni”
(uo.).
Még előbb elhatározták Csongor Győző beidézését a
rendőrségre. A terv így szólt:
„A meghívás akadályba nem ütközik, mert (Trogmayer Ottó,) a
Móra Ferenc Múzeum igazgatója jelenleg hosszabb időre az NSZK-ban
tartózkodik, s helyette nevezett irányítja a múzeum munkáját.
Eltávozását, többórai távolmaradását így senki előtt nem kell igazolnia.
Meghívását Földvári László r. hadnagy hajtja végre – akit nevezett
személyesen ismer – azzal, hogy szervünk személyével kapcsolatban olyan
jellegű bejelentést kapott, melynek tisztázása nem tűr halasztást, s ez
feltétlenül az ő érdekeit is szolgálja. A meghívás eredményességét úgy
biztosítjuk, hogy előtte való napon telefonon felhívjuk nevezettet azzal,
hogy tudomásunk szerint a távollevő igazgatót ő helyettesíti, s a
múzeummal kapcsolatosan hosszabb időt igénybe vevő beszélgetésre
szeretnénk felkérni a következő napra, ezért kérjük, hogy így alakítsa
programját. Határidő: 1971. június 20.” (250. l.)
A meghallgatást a főkapitányság 211. sz. szobájában Dán
István alosztályvezető és Földvári László hadnagy hajtotta
végre. Bár nincs beszámoló a könyvben, nem kétséges, hogy a
tervet szó szerint megvalósították. Mégpedig:
„Megérkezése után közöljük vele, hogy szervünk milyen névtelen
bejelentést kapott, s megkérjük, hogy ismertesse velünk 1956-ban kifejtett
tevékenységét, a versek keletkezésének körülményeit, azok terjesztésének
módját. Tisztázzuk, hogy azokat az ellenforradalom után is megőrizte-e,
hol tartotta őket, mások hozzáférhettek-e azokhoz. Ennek kapcsán
kikérdezzük kollégáiról, érdeklődünk arról, hogy munkatársaival milyen
viszonyban van. Vannak-e ellenségei, haragosai, olyanok, akik
hozzáférhettek írásaihoz. A beszélgetés e részének az a célja, hogy
valóban névtelen feljelentőre gondoljon, felderítsük az írások jelenlegi
rejtekhelyét, lemérjük őszinteségét, megállapítsuk, hogy vannak-e olyan
haragosai, akiktől esetleg személyéről szükség esetén bővebb információkat
szerezhetünk, illetve rajtuk keresztül lejárathatjuk nevezettet.
A beszélgetést úgy igyekszünk irányítani, hogy az esettel kapcsolatban
röviden mondja el életrajzát, a háborús évek alatt végzett tevékenységét s
katonai szolgálati helyeit. Ezzel összefüggésben – ha szükséges, az általa
készített katonai nyilvántartólap felhasználásával – VKF/2-es
múltjának előadására kényszerítjük, s a beszélgetést arra a kettősségre
tereljük, ami apja politikai tevékenysége és az ő VKF/2-es szolgálata

13 / 14 2010.08.19. 1:07
 http://www.terasz.hu/include/nyomtat.php?cikk_id=6863

között mutatkozik. Érdeklődést tanúsítunk az iránt, amit apjáról

elmond, kikérdezzük arról, hogy milyen üldöztetésekben részesült, majd
ezt követően váltunk a következő témánkra” (251).
A következő téma a szabadkőművességre és az ezt tiltó
Horthy-korszakra vonatkozott. Most a szabadkőműves múltat
úgyszólván dicséretesnek állították be. „Ebben a színezetben
nevezett esetleg úgy értékelheti a mi érdeklődésünket, hogy szimpatikus
számunkra egy ilyen »Horthy-ellenes« titkos szervezet, s ebből kiindulva
beszélni kezd a mozgalomról, jelenleg is élő tagjairól” (252).
A beszélgetést úgy folytathatták, hogy Csongor „az eddig
titokban tartott, rá nézve kompromittáló tények hatása alatt”
fölismerje: ezek nyilvánosságra kerülése veszélyezteti
munkásmozgalmi kutatásainak hitelességét, sőt: „a kutatások
folytatására vonatkozóan személye alkalmasságát, politikai
megbízhatóságát és így bizonyos egzisztenciális és tudományos
bizonytalanság alakuljon ki benne”. „Ugyanakkor mindvégig
figyelmességet, segítőkészséget tanúsítunk vele szemben, s ezzel
érzékeltetjük, hogy van lehetőség arra, hogy megkérjen bennünket (!) a
felszínre került, rá nézve kompromittáló tények titokban tartására”
(uo.).
„Nevezett meghallgatását követően az eredménytől függően a
meghallgatási tervben, illetve a (kihúzva!) javaslatban foglalt
célkitűzéseknek megfelelően járunk el” (252).
A kihúzott szöveg Csongor Győző beszervezését
tartalmazhatta. Erre ugyan itt nincs irat, de nálam, sajnos, van.
A megfélemlített, egzisztenciálisan is megfenyegetett Győző
ugyanis 1977-ben Makai fedőnéven rólam is jelentett. Tóth
István főhadnagy augusztus 26-án találkozott vele, és másnapi
jelentésében ezt írta: „beszélgetésünk közben közös ismerősünkről, dr.
Péter Lászlóról is szó volt, akiről Iliának is hasonló véleménye van: egy
akarnok, törtető típus, mindenről maga szeret publikálni, ezért a
városban már nagyon kevesen fogadják el, természetesen szakmai körökre
értve”. December 16-án pedig Tóth főhadnagy ezt írta a „Makai
fedőnevű titkos megbízottal tartott találkozóról készült jelentésben”: „Dr.
Péter Lászlóval összefüggésben az alábbi értesülései vannak. Megérkezett
az USA-ból a Vasváry-hagyaték egy része, és Péter László minél többet
szeretne foglalkozni az anyag feldolgozásával. Makai elmondta, hogy
nevezett járt a lakásán, és Dettre Józsefről (helyesen Jánosról) –
egykor a szegedi munkásmozgalommal rokonszenvező újságíró – kért tőle
három könyvet. Ezekre azért van szüksége, mert egy Déri (helyesen
Dér) Zoltán nevű szabadkai újságíró kíván Dettréről írni, és ennek a
személynek nyújt segítséget munkájában. Péter László említette, hogy Déri
Zoltán gyakran jön át Szegedre gépkocsival, s ilyenkor mindig felkeresi
őt. Ígéretet tett Makainak, hogy egyszer bemutatja, illetve megismerteti
Déri Zoltánnal...”
Semmi főbenjárót nem jelentett rólam Győző, legföljebb
már említett féltékenységének adott itt is hangot.
Nem őt hibáztatom, hanem azt a gyalázatos rendszert,
amely a Petri Gáborokat és Csongor Győzőket ilyen
gerincropogtató magatartásra kényszerítette. Illyés Gyula írta:
„Hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban...”

2004-12-09 05:32:00

14 / 14 2010.08.19. 1:07