Ritka és különleges esemény kiadónk

életében, hogy évek óta figyelemmel
kísérhetjük egy terápiás módszer születését és egyre szélesebb körű elterjedését. A hét kiadást megért Meseterápia című könyv mutatta be először a
Boldizsár Ildikó által kidolgozott meseterápia elméletét és alkalmazási területeit, s ehhez kapcsolódtak azok a
gyűjtemények, amelyek szintén a terápiák során használt meséket gyűjtötték egybe. A Mesék nőkről férfiaknak, Mesék férfiakról nőknek, Mesék
anyákról, Mesék apákról, Mesék életről, halálról és újjászületésről, Mesék
testvérekről testvéreknek, Mesék boldog öregekről ugyanis egyfajta segédanyagnak tekinthetők a meseterápia
módszertanához, miképpen a Mesekalauz című nagysikerű kötet is. A sort a
most megjelenő Meseterápia agyakorlatban folytatja, amely minden kétséget kizáróan mutatja be, hová fejlődött
a módszer négy év alatt. Boldizsár Ildikó akkreditált képzések formájában
tanítja a metamorphoses meseterápiát, s mintegy száz tanítványa eseteiből
válogatta a kötet anyagát, mégpedig
azzal a céllal, hogy bemutassa, milyen
sok területen és hatékonysággal alkalmazzák manapság módszerét. Ha csupán életkorok szerint tekintjük át a
különböző eseteket, találunk közöttük kisbabákkal, óvodásokkal, kis- és
nagykamaszokkal, fiatal és érett felnőttekkel, valamint idősekkel kapcsolatos esettanulmányokat. A terápiás helyzetek is ugyanilyen sokszínűek:
például dadogó és szorongó óvodások,
veszteségek feldolgozására szoruló, ta-

nulási nehézségekkel küzdő kisiskolások, halmozottan sérült, fogyatékkal
élő gyerekek, helyüket nem találó kamaszok, pszichiátriai és krónikus betegek, alkoholisták jelennek meg előttünk sorra, élettörténetükkel és a hozzá
kapcsolódó mesékkel együtt. A harminchárom esettanulmány meggyőző
bizonyítéka annak, hogy a meseterápia nemcsak megtalálta a helyét a terápiás módszerek között, hanem az élet
minden területén eredményesen alkalmazható.
A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület 2014 tavaszán alakult meg. Ez az
Egyesület első kiadványa.

lyfESETERÁPIA

A GYAKORLATBAN
A METAMORPHOSES
M E S E T E R Á P I A ALKALMAZÁSA

SZERKESZTETTE

BOLDIZSÁR ILDIKÓ

MAGVETŐ
BUDAPEST

0307 - 1033 Fő tér 5.
615.8 M 56

FS00730873

MESETERÁPIA A GYAKORLATBA

© Metamorphoses Meseterápiás Egyesület, 2014
A könyvben található esetbemutatások, foglalkozástervek
a szerzők és a kiadó írásos jóváhagyása nélkül
sem részleteiben, sem egészében nem közölhetők,
nem sokszorosíthatók. Ez vonatkozik a nyilvános előadásokra,
valamint tanfolyami felhasználásra, internetes közlésre is.

Az ismertetett foglalkozástervek, terápiás utak,
alkalmazott módszerek megfelelő szakképzettség nélkül
nem alkalmazhatók. A képzettség hiányából fakadó
félrekezelésekért a szerzők és a Metamorphoses Meseterápiás
Egyesület nem vállal felelősséget.

i

TARTALOM

BEVEZETÉS
A Metamorphoses Meseterápiás Módszer története
- Boldizsár Ildikó

13

„AZ ÉN MESÉM" MESECSOPORT TAPASZTALATAI
Áthangolódás
- Illés Flóra

25

Az okos lány találkozása Holle anyóval
és A csillagszemű juhásszal
- Botáné Nagy Ildikó

32

A sötét lyuk, ahol „sem eget, sem földet nem látni"
Belső monológ a saját élményű mesecsoporton
- Standovár Ágnes

36

ALKOTÓ-FEJLESZTŐ MESETERÁPIA
- FOGLALKOZÁSTERVEK
Együttes élmény anyáknak és babáknak
Mesefoglalkozások a Babahordozó Klubban
- Laczi-Horváth Kinga

43

Meglátni, ami van
Mesefoglalkozás halmozottan fogyatékos,
mozgáskorlátozott gyermekekkel
- Fekete-Szabó Viola
„Ejnye, ejnye, ne búsíts!"
Meseterápiás foglalkozásterv születésnél vagy balesetben
megsérült gyerekeknek
- Élő Fruzsina
Sasfiókák
Meseterápiás foglalkozásterv mélyszegénységben
élő gyerekeknek
- Tátrai Vanda
A kút és a kő
Mesefoglalkozás családok átmeneti otthonában
- Tamási-Tőzsér Dorina
Sokat próbált királyfiak
Mesefoglalkozások speciális gyermekotthonban
- Szőtsné Karkus Zsuzsanna
Fehérlófia
Mesefoglalkozás 17-18 éves kamasz fiúknak
- Sándor Anna
A kőleves
Mesefoglalkozás nyelvórába ágyazottan
- Trautwein Tímea
Félelem a változástól
Párkapcsolati nehézségek rendezése, oldása
- Standovár Ágnes

ALKOTÓ-FEJLESZTŐ MESETERÁPIÁS
FOGLALKOZÁSOK
Amikor vándorútra keltünk
Iskola-előkészítő mesecsoport óvodásoknak 21 mesével
- Szirtes-Szabó Katalin

115

Veszteségek feldolgozása 6-7 éves gyerekekkel
- Kissné Gaál Zsuzsanna

130

Dadogó óvodások esete a farkassal,
avagy amikor a mese nemcsak gyógyít,
hanem öntudatlan gyógyítóvá is avat
- Fodor Ildikó

137

Téli mese
Preventív meseterápiás foglalkozások az 1. osztályban
- Hunya Csilla

144

Zerzura városa
Mesefoglalkozás tanulási nehézségekkel
küzdő gyerekekkel
- Nagy Magdolna

155

Derék Jankó Mesetábor Csángóföldön
- Kecskés Karina

162

A kristálygömb
Mesenyomozás 8-10 éves szorongó,
önbizalomhiányos gyerekekkel
- Soós Dóra

169

Meseórák a pszichiátrián
- Bodó-Czerék Erika

180

A MKTAMORPHOSES MESETERÁPIA
ÖTVÖZÉSE MÁS MÓDSZEREKKEL
„Éltek, míg meg nem haltak"
Mese és gyógyítás, avagy a mesés gyógyulás nem mese.
Idősekkel a krónikus belgyógyászati osztályon
- Mohi Hajnal

197

Szemelvények a családterápia és a Metamorphoses
Meseterápia
együttes fölhasználásának
lehetőségeiről
- Trencsánszky Magdolna

211

Lovakkal a mesék birodalmában
Meseterápiás csoport daganatos betegségből gyógyult
gyermekek részére
- Szentes Annamária

224

A tojásból teremtett lány
A hipnózis és a meseterápia kapcsolódási pontjai
- Benczúr Lilla

236

Integratív Meseterápia Felnőtteknek
- Csábi Orsolya

254

Királynő a körtefán
Egy integratív rövidterápiás eset bemutatása
- Birtalan Balázs

271

KLINIKAI METAMORPHOSES MESETERÁPIA
A csengettyűs lábú kecske
A Metamorphoses Meseterápiás Módszer alkalmazása
szülő-gyerek csoportban
- Alföldi Linda-Holcsik Erzsébet

301

A farkas azért félelmetes, mert megesz téged...
Anya-gyermek kapcsolat erősítése mesékkel
- Alföldi Linda-Holcsik Erzsébet

313

Ugrás a kútba
Első egyéni meseterápiám
- Móritz Márta

324

„A dalnak sosincs vége!"
Egy 9 éves kislány esete a halálfélelemmel
- Szőtsné Karkus Zsuzsanna

337

„Ahogy lesz, úgy lesz!"
Egyéni meseterápia egy potenciális sárkányölővel
- Erős Nikoletta

342

Mit rejt a ládika?
Mesefolyam a pszichiátrián
- Csóka Judit

355

„Én ebbe az országba fényt viszek!"
Alkoholfüggő férfi egyéni terápiája
a krónikus belgyógyászati osztályon
- Mohi Hajnal

368

BEMUTATKOZUNK
A kötet szerzői

391

\

Boldizsár Ildikó
A METAMORPHOSES M E S E T E R Á P I Á S MÓDSZER
TÖRTÉNETE

A Metamorphoses Meseterápiás Módszer (a továbbiakban
MMM) a Meseterápia című könyv 2010-es megjelenése óta
120 órás akkreditált képzés keretében is elsajátítható módszerré nőtte ki magát. Az első évfolyam 2014 tavaszán végzett; különböző területeken 32-en kezdték el a mesékkel való
munkát. A második évfolyam 45 hallgatója 2015 elején fejezi
be tanulmányait (s ugyanekkor indul a harmadik évfolyam),
de legtöbben már 80 óra elvégzése után belevágtak az alkotó-fejlesztő meseterápia gyakorlati alkalmazásába. A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület megalakulása nagy lökést
adott a közös munkák beindulásához, ugyanis lehetőség nyílt
szakmai műhelyek, kutatócsoportok megalakulására és összefogására a képzés befejezése után is. Az egyesület célja a mesék nevelésben, oktatásban és gyógyításban betöltött szerepének növelése, egyéni és csoportos meseterápiás foglalkozások
szervezése és vezetése az élet minden területére kiterjedően, valamint a meseterápia szakembereinek és támogatóinak öszszetartása, szakmai találkozók és konferenciák szervezése, a közösségi mesemondás hagyományának felélesztése és
terjesztése. A fenti tevékenységek szervezeti hátterét a Fabulárium névre keresztelt hálózat adja,* amely épp e könyv
* Erről bővebben: www.fabularium.hu

13

megjelenésének és bemutatójának napján kezdi meg működését.
A meseterápia-képzésen alkotó-fejlesztő és klinikai meseterápiát tanulnak a hallgatók, de klinikai metamorphoses meseterapeuta csak működési engedéllyel rendelkező pszichológus, klinikai szakpszichológus vagy orvos lehet, hiszen itt az
egyéni mintázatban bekövetkezett sérüléseket kell fokozott
elővigyázatossággal kezelni, „rendbe hozni". Az alkotó-fejlesztő meseterápia célja más: a mesék segítségével minél több
ponton kapcsolódásokat létrehozni az egyén és környezete,
az egyén és önmaga között. Amikor preventív céllal vezetünk
egy alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozást, tulajdonképpen nem teszünk mást, mint a mesékkel adunk viselkedés- és
gondolkodásbeli mintákat, s a mesélést követő feldolgozás során előkészítjük a lehetséges, jövőbeli választásokat, szintemelkedéseket. Ilyenkor az életkori sajátosságokhoz, életfordulókhoz igazítva választunk meséket, szem előtt tartva az aktuális
életszakasz valamennyi jellemzőjét. Mást mesélünk kisgyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, az életük közepén járóknak és öregeknek, attól függően, hogy épp hol járnak a személyiségfejlődésben. Alkotó-fejlesztő meseterápiás
csoportokat azonban nem csak preventív céllal lehet vezetni.
Szerveződhetnek csoportok egy-egy életszakasz gondjai köré is, ilyenek például a női és férfi életfeladatok, a felnőtté válás, az anyaság, a szülés-születés és az elmúlás köré szerveződő
csoportjaink. Vannak olyan csoportok is, amelyekben azonos életválságban lévő emberek találkoznak egymással: például lányanyák, állami gondozott gyerekek, gyászolók, hajléktalanok, drogosok, alkoholbetegek vagy számítógépfüggők.
Mindkét helyzetben elsődleges cél, hogy a mesék segítségével előbb megpróbáljuk a legtisztább energiáihoz, a benne lévő „jóhoz" kapcsolni a fejlődésben megakadt vagy segítségre szoruló embert, majd pedig ráirányítjuk figyelmét a
problémára, és a problémában rejlő megoldási módokra. Mind14

ezt a helyzet „specialitása" szerint választott meséken keresztül
tesszük.
Ha a meseterápiát mint módszert szeretnénk elhelyezni a terápiás módszerek között, több akadályba is ütközünk. Az első dilemma mindjárt abból adódik, hogy a meseterápia éppúgy kilóg a művészetterápiás eszközök, mint a hagyományos
klinikai szakpszichológia irányzatai közül. Nem tekinthetjük
biblioterápiás módszernek, többek között azért, mert a mese - mivel a hagyomány által meghatározott s őrzött egységes és egylényegű világképhez tartozik - mindig valami „egészet" tükröz, még akkor is, ha a többi elem in concreto nincs
jelen. Erre az „egészre" mi úgy tekintünk, mint egyfajta „rendre", mely épp egységessége és egylényegűsége révén kelti azt
az érzést, hogy létezik a világ megtapasztalásának és megélésének egy olyan módja, amelyben minden a helyén van: nincsenek ellentmondások a tapasztalás, a tudás és a gyakorlati megvalósítás között. Az „egységes és egylényegű világkép"
ugyanis azt jelenti, hogy a világkép valamennyi eleme ugyanazt az igazságot/üzenetet hordozza, sőt egyetlen eleme is képes
az egész világképet modellálni. így tulajdonképpen a mesék
mintegy 2300 típusa konkrét keretrendszerként használható, s
már egyetlen típus is képes ezt a teljességérzést életre kelteni.
Ahogy egy csoporttag mondta: „mesehallgatás közben magam
ébredek rá a világ teljességére." E teljességérzés átélése miatt
használjuk az alkotó-fejlesztő meseterápiában a világkép többi
elemét is: a rítusokat, mondókákat, népdalokat, népi játékokat,
találós kérdéseket és szólásokat. A töredékes létezés enyhítése
mellett ezek a formák („a mesék testvérei") abban is segítenek,
hogy előhívjanak, életre keltsenek egy olyan nyelvet, amely lassan holttá válik: a teremtő képzelet nyelvét, amely nem azonos
a fantáziáéval. A mesék értéséhez és segítő erőként való használatához elengedhetetlen e nyelv ismerete, amit épp a rítusokkal, mondókákkal, dalokkal, találós kérdésekkel és találós
mesékkel igyekszünk aktivizálni. Ezt mi világkép-módszernek
15

nevezzük az alkotó-fejlesztő meseterápiában, hangsúlyozva
az elemek egymást támogató, kiegészítő jellegét. Fontos megemlíteni, hogy a metamorphoses meseterápiában a mesemondást követő érzékszervi tapasztalások, feldolgozó beszélgetések és játékok során nem a szimbólumok megfejtésével jutunk
be a mesékbe, hanem a teremtő képzelet nyelvének értésével és
használatával. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, mert az elme gyökeres áthangolására van szükség (metanoia), amit csak fokozatos és körültekintő vezetéssel lehet elérni. Nagyszerű lehetőség a mesékben, hogy a közvélekedéssel
ellentétben nem a valóság világától radikálisan elválasztott formával van dolgunk, hanem épp ellenkezőleg: a valóság világához radikálisan odakapcsoló formával.
A komplex tudásanyag átadása mellett a meséknek mágikus
- tudatmódosító, gondolkodást átformáló - funkciójuk is volt
és van, s ez szintén lényeges elem a meseterápiában. A mesék
ugyanis utánzásra késztetnek és a „lehetséges" kódját nyitják
meg az emberben: még a lehetetlennek tűnő dolgok is elérhető
közelségbe kerülhetnek egy mese hatására. Ennek titka nem a
fantázia működésében van, hanem a kódokkal való találkozásban. A meseterápiában ugyanis nem a szimbólum a legfontosabb elem, hanem a kód. Minden kód egyfajta természetes (de
mára többnyire elfeledett) tudás az emberi élettel kapcsolatos
fizikai, lelki és szellemi teendőkről. A mese kódjai viselkedésmintákat tartalmaznak, amelyeket mesélés közben megpróbálunk előhívni, érthetővé és élővé tenni, majd pedig a mesélést
követő kísérő tevékenységekben tudatosítani. A metamorphoses meseterápia lényege, hogy a mesét nem pusztán segédeszköznek tekintjük a kívánatos változásokhoz, hanem konkrét léttapasztalásra lehetőséget nyújtó viszonyítási alapnak is, amely
komplex módon kapcsolja az embert egyrészt önmaga nemesebb részéhez, másrészt a világ gazdagságához. A meseterápia
többek között abban különbözik a hagyományos klinikai szakpszichológiától vagy a pozitív pszichológiától, hogy a fent emlő

\

lített „egységes és egylényegű, konkrét keretrendszer" alapján
működteti az emberi erényeket és erősségeket. Ez azt jelenti,
hogy ebben a terápiás módszerben a mesék nemcsak azonosulási mintakészletek, hanem mintegy „javítókulcsként", „sorvezetőként" is működtethetők: a hős és a történet az a mérce,
mérték vagy cölöp, amihez mérhetjük saját gondolkodásunkat
és cselekedeteinket. Ez valóban életszemlélet-, sőt olykor világkép-váltást is követel attól, aki a mesékre bízza saját fejlődését. Nem kevesebbet, mint azt, hogy a népmesék fent említett
„rendje" szerinti életet tegye élővé önmagában.

A KÉPZÉS FELÉPÍTÉSE

Az MMM-képzés 60 óra elméletből és 60 óra gyakorlatból áll,
és egy 16 órás saját élmény mesecsoporttal kezdődik, amelyen a
hallgatók saját meséjükön keresztül tapasztalják meg a módszer
működését. A kötetünk elején található három „élménybeszámolót" tanítványaim vizsgadolgozataiból választottam ennek
szemléltetésére. Az intenzív két nap során nemcsak „megmerítkezünk" a mesékben, hanem arra is szükség van, hogy a mesék mélyebb tanításai, rendje, a mesehősök rendezettségre való
törekvései feltáruljanak előttünk. A mesék megértéséhez ezért
egy úgynevezett mesemátrixot használunk, amely kitűnően
alkalmas arra, hogy egységben lássuk a mese valamennyi szereplőjét és motívumát, és minél több ponton tudjunk kapcsolódást létrehozni a mese és saját magunk között. Ezt a mesemátrixot 2000 elején dolgoztam ki, amikor elkezdtem vezetni
Az én mesém saját élményű mesecsoportokat. Erre a csoportra mindenki azzal a mesével érkezik, amelyik valamilyen oknál fogva fontos a számára. Az esettanulmányokban többször
is hivatkozott mesemátrix táblázata 7 elemből áll:

17

A mese hőse
A választott szereplő
A választott helyszín
A mese konfliktusa
Az ellenfél személye
A segítő személye
Jellegzetes tárgy a meséből
Minden csoporttag elsősorban saját mátrixával dolgozik, és
ennek segítségével jut el a mesében lévő rend kognitív megtapasztalásáig. Egy mesében ugyanis akkor tárul fel a rend, ha a
mátrix valamennyi eleme összhangba kerül, nem feszítik belső
ellentmondások a mátrix-sort. A mesemátrix fegyelmezett és
biztonságos keretek között tartja a gondolkodást, nem engedi
tévutakra sem a csoport tagjait, sem annak vezetőjét. Ugyanakkor végtelen szabadságot is ad azzal, hogy a logikus sorok
mögött megnyílnak az életút kevésbé tudatos részei is. Mindez azonban még mindig nem elég ahhoz, hogy változások, átalakulások - metamorfózisok - induljanak be a személyiségben, ezért a második napon mindenki egyénre szabott próbát
kap, amely egyrészt a hozott mesével kapcsolatos, másrészt azzal a problémával, amelyre választ keres a mesével való munka
során. Mintegy ezer próba „kiszabása" és végigélése után, egy
reprezentatív minta birtokában elmondhatom: a mesemátrix a
hozzá kapcsolódó rítusokkal együtt megfeleltethető egy olyan
segédeszköznek, amely új tapasztalásokhoz, és ezen keresztül
életminőség-javuláshoz juttatja a próbán átesőt. Az esettanulmányokban jól nyomon követhető, hogy milyen előkészítő fázisokon keresztül jut el odáig egy meseterápiás munka, hogy a
„próbákat" ki lehessen szabni.
A képzés 24 óra elmélettel folytatódik, amelynek során először a népmese történeti gyökereivel és világképével ismerkednek meg a hallgatók, majd sor kerül a 2349 mesetípussal való
találkozásra. Ez az első igazi próbatétel, mert a hallgatók ekkor
18

szembesülnek azzal, mennyi mesét kell ismerniük ahhoz, hogy
biztonsággal tudjanak választani közülük a különböző élethelyzetekre. Az első 40 órát a népmesék fejből történő előadásához szükséges elméleti, gyakorlati és módszertani ismeretátadás zárja, illetve gyakorlatok következnek meseválasztáshoz
és -mondáshoz, a személyes mesemondói stílus kialakításához. Az MMM-ben ugyanis alapszabály, hogy a meséket nem
felolvassuk, hanem mondjuk, s mindenkinek meg kell találnia azt a hangot, amelyen hitelesen tudja közvetíteni a mesék
üzeneteit.
A második 40 órában a hallgatók megtanulják, hogy az egyes
mesetípusoknak milyen szerepük van a különféle terápiás
helyzetekben: például az állatoknak és az állatmeséknek a rejtett erőforrások megtalálásában, a novella- és legendameséknek a tudatos viselkedés megerősítésében, az ördögmeséknek
a szenvedélybetegek gyógyításában, a varázsmeséknek a tudattalan feltérképezésében. Sok gyakorlat során sajátítják el, hogy
miként lehet a mágikus gondolkodást cselekvő erővé formálni terápiás helyzetekben. Ekkor kerül sor az életesemények és
-válságok vizsgálatára is a meséken keresztül: dolgozunk például születéssel kapcsolatos mesékkel, a gyermeki gondolkodás, az ifjúkor, a felnőtté válás, a pár- és családi kapcsolatok
meséivel, az élet utolsó szakaszát kísérő mesékkel, valamint a
betegségből való felgyógyulást és a veszteségek feldolgozását
segítő mesékkel. A munka során a mesék mintázatait vizsgáljuk meg, s kötjük össze az emberi mintázatokkal. Ezt az eljárást mintázat-módszernek nevezzük, és kétféleképpen használjuk: egyrészt az egyes mesék kódjai alapján térképezzük fel az
adott probléma mintázatát (például a Mese a daliáról című történet hihetetlen lélektani pontossággal jeleníti meg a szenvedélybetegségek minden elemét), másrészt egy élethelyzet emberi mintázataihoz keressük meg a megfelelő mesét. Például
ha születéssel kapcsolatos elakadásokat akarunk oldani, összegyűjtjük a születés mintázatához tartozó érzelmeket, belső ké19

peket, és ezek alapján keressük meg a megfelelő mesemotívumokat, majd pedig azokat a meséket, amelyek segíthetnek.
A mesék alapos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy meseterápiás foglalkozásokat tervezhessünk. Kötetünk ezt a folyamatot is részletesen bemutatja, amint a világkép-módszer és a
mintázat-módszer gyakorlati alkalmazására is számos példát
kínál. Az alkotó-fejlesztő foglalkozások tervezésénél alapvető
követelmény, hogy a foglalkozásvezető legyen tökéletesen tisztában azzal, miért az adott mesét választotta. A csoport igényeihez és aktuális állapotához kell megterveznie az időt, a célt, a
meséhez kapcsolódó rítusokat, szóba jöhető „világkép-elemeket", a mesébe való be- és kiléptetés módját, a mesemondást
követő verbális és nonverbális feldolgozás lépéseit, valamint a
szükséges eszközöket. Az első foglalkozásokat a hallgatók még
egy segédtáblázat alapján tervezik meg, de a későbbiek folyamán erre már nincs szükségük. A bemutatott foglalkozástervek híven tükrözik ezt a folyamatot.
A képzés utolsó harmada jórészt gyakorlatokból áll: a hallgatók egyéni és csoportos alkotó-fejlesztő/klinikai meseterápiás
foglalkozások vezetésében szereznek jártasságot.
A metamorphoses meseterápia fiatal terápiás módszer, sokrétű gyakorlati alkalmazásáról most jelenik meg először átfogó
esettanulmány-kötet, bár már a kezdeti „szárnypróbálgatásokat" is élénk szakmai érdeklődés kísérte. A módszer elmúlt három évben történő továbbfejlesztéséhez nagymértékben hozzájárult a Korbai Hajnal által szerkesztett Lotilko szárnyai és
Az aranytök című kötet,* amelyben a metamorphoses meseterápiát már használó Mosoly-meseterapeuták mutatták be kórházi meseterápiás tapasztalataikat. A Mosoly Alapítvány azóta
* Korbai Hajnal (szerk.) (2010): Az aranytök. Terápiás történetek és mesék
traumát átélt gyerekeknek, valamint a Lotilko szárnyai. Terápiás történetek
és mesék traumát átélt gyerekeknek című kötet. Budapest, L'Harmattan Kiadó-Mosoly Alapítvány.

20

is elkötelezett híve a módszernek, terapeutáik egyre szélesebb
körben használják a meséket, s nemrégiben a meseterapeutáik
képzése is új irányt vett, igazodva a módszer továbbfejlesztett
változatához. A tőlük kapott bizalom sokat segít abban, hogy
újabb és újabb területeket fedezzek fel a mesék terápiás célú felhasználásában.
A módszer 2010 óta valóban sokat fejlődött. A 120 órás képzés hallgatói már az élet szinte minden területén használják a meseterápiát. Kötetünkkel azt mutatjuk be, hogy a metamorphoses meseterápiát hányféle helyzetben és szinten
alkalmazzuk jelenleg, s hogy miként működik a világkép- és
a mintázat-módszer a munka során. Két esetben arra is példát mutatunk, hogy olykor egy-egy műmesével is nagyszerűen lehetett dolgozni. Az esettanulmányokban hivatkozott mesék, mondókák, találós kérdések, dalok és szólások terjedelmi
okokból sajnos csak részben kerülhettek be a kötetbe, de a teljes anyag megtalálható a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület honlapján (www.metamorphoses.hu).
Szeretnék köszönetet mondani tanítványaimnak a bizalmukért és azért a nem szűnő lelkesedésért, amellyel munkájukat
végzik, s rengeteg gyereknek és felnőttnek segítettek már a mesékkel. Közel százötven műhelymunkából, kutatási témából
válogattam a kötet anyagát, s mivel nem volt könnyű dolgom,
a terjedelmi okokból kimaradt esettanulmányok szerzőinek is
szeretnék köszönetet mondani rendkívüli munkájukért: Berky-Pap Márta, Csavar-Mátis Katalin, Eőry Edit, Hosszú Adrienn, Lakatos Réka, Magyar Gabriella, Mikóné dr. Horváth
Emőke, Nyárády Rita, Pálkúti Adrienne, Pálvölgyi Rita, Pável István, Pataki Ágnes, Sárközi Tünde, Schneider Gabriella,
Susánszky Anna, Szabó Erika, Várnay Krisztina, Vaskor Gréta a végzett évfolyamról; Baracsi Katalin, Bodnár Ágnes, Csabai Dorina Eszter, Csiffáry-Vass Réka, Domonkos Emese, Galambos Szilvia, Gergácz Orsolya, Gyurkovics Gáborné, Hámos
Edit, Huszár Anikó, Imréné Horváth Adél, Juhász Ildikó, Ká21

rolyi Gitta, Kárpáti Mária, Kissné Nezvál Eszter, Kovács Ágnes, Majoros Kriszta, Nagy-Kalmár Szilvia, Pachner Orsolya,
Palásti Márta, Pálfi Kata, Papp Andrea, Pintér Piroska dr., Sirkó Mónika, Sutus Magdolna, Szívós Katalin, Sztanev Annamária, Tivolt Patrícia, Tósoki Fanni, Trója Rita a második évfolyamról.
Szeretném megköszönni Luzsi Margónak, Csóka Juditnak és
Madárnak, hogy segítettek a módszer továbbfejlesztésében, a
tanfolyamok lebonyolításában, valamint az Egyesület és e kötet létrehozásában. Nagyon köszönöm a Magvető Kiadó valamennyi munkatársának - Bezúr Györgyinek, Balázs Juditnak,
János Rozáliának és Árvái Juditnak - a kézirattal való törődést.
Külön köszönöm Morcsányi Gézának a támogatást, amit kezdetektől nyújt a munkámhoz, valamint Darvasi Ferencnek a
kézirat odaadó gondozását.

22

AZ ÉN M E S É M " MESECSOPORT
TAPASZTALATAI

Illés Flóra
ÁTHANGOLÓDÁS

Izgatottan, elvárásokkal tele érkeztem meg a saját élményű terápiás hétvégére. Lassan tíz éve foglalkozom mesékkel egyetemi kutatóként és magánemberként, de a meseterápia kapuja
nagyon lassan nyílt meg előttem. Éveket vártam, mire sikerült
felvennem a kapcsolatot a kurzus vezetőjével, majd újabb hoszszú hónapokat, mire helyet kaptam egy saját tapasztaláson alapuló mesecsoportban. Sokáig csak akadémikus körökben, a
ráció felől közelíthettem meg a meséket, szövegelemzés, eredetkutatás, tartalomelemzés révén, holott tudtam, annyi minden lehet még bennük ezeken túl. Most végre eljött az idő, hogy
érzékszerveimmel merülhetek el bennük, magam is a mese részévé válhatok és játszhatok a mesei térben, és mindezt egy
olyan mesén keresztül, amely évek óta lebilincsel. Vajon mit
hoz számomra a meseterápia és maga a történet a hétvégén?
Már az érkezéskor egy nagy próbatételbe ütköztem, és csak a
„kapuőr" jóindulatának köszönhettem, hogy beléphettem a terápiás térbe és nem kellett azon nyomban sarkon fordulnom és
hazamennem. A bejáratnál egy kis sámlin ült egy asszony, kezében fonalgombolyag, előtte egy tálban pogácsa. Kérdi tőlem,
hol járok erre, ahol a madár sem jár... Szürreális volt az egész
helyzet: Budapest forgalmából épphogy kilépve egy gyönyörű kertbe érkezem, és egy ilyen kérdéssel szembesülök. A nevemet is elfelejtettem ijedtemben, nem is beszélve az asszonyt
25

- kétségtelenül a mesebeli boszorkányt - megillető, tiszteletteljes köszönésmódról, és a józan válaszról. Mit is keresek én
itt valójában, egy meseterápiás hétvégén? Végül csak sikerült
kinyögnöm valamit iskolás zavaromban, és beengedést nyertem az épületbe, ahol pár csoporttársam már átesett a próbán
és jókedvűen várta a többieket. Én is kifújtam magam és megállapítottam, hogy itt nem teázgatni fogunk a hétvégén. Máris
arcul ütött, mennyire más a meséről töprengeni és a mese világában élni. Hogy mennyire máshogy gondolkozom a mindennapi életemben, és mennyire felkészületlenül ér, amikor át kell
kapcsolnom egy másik dimenzióba, amiben még nem vagyok
eléggé járatos.
A terembe érve választottam egy mesegyertyát és egy utat ábrázoló fényképet a sok kiterített képeslap közül. Majd miután
megérkezett az utolsó társunk és együtt volt a csoport, megkezdődött a foglalkozás. Körülbelül tizenhármán gyűltünk
össze, meglepő módon mind nők, akik már kicsit összeismerkedtünk a kezdésig. Nyitottságot, izgatottságot éreztem mindenkiben, óvatosan szemléltük egymást, csendesen beszélgettünk. A délelőtt során különböző ráhangoló játékokat játszva
ismerkedtünk egymással, és sietség nélkül közeledtünk ahhoz
a ponthoz, amikor ténylegesen elkezdtünk foglalkozni hozott
meséinkkel. Ezekkel a játékokkal hétköznapi, „szürke" gondolkodásunkat hangoltuk át egy sokkal nyitottabb, képekben
látó, színes szemléletmódra, a népmesék nyelvére. Számomra ezek a gyakorlatok jelentették a hétvége legkellemesebb részét. Egy új, kreatív világ nyílt meg bennem, amikor előhívtuk
belső képeinket, megnyitottuk a fantáziánkat, és játszottunk a
szavakkal. A mesemondással is elvarázsolt minket a csoportvezető. Egy olyan mesét hallhattunk, amelyben egy nehéz találós kérdést kellett megoldaniuk a szereplőknek, és ez csak a
sajátos, „mesei gondolkodásmóddal" volt lehetséges. A hétköznapokból ismert racionális gondolkodás ebben a mesében
csődöt mondott volna, és csak az egyszerű, letisztult, intuitív,
26

józan ész hozhatott megoldást - ennek hiányával túlképzettként, saját modern életemben is rendszeresen szembesülök, és
darabkáit így, történetek, játékok révén próbálom újra összeilleszteni.
Az ismerkedési körök felértek egy önismereti játékkal. Többféleképpen mutatkoztunk be, és közben egyre mélyebben néztünk önmagunkba, egyre erősebb belső képeket hívtunk elő,
nagyon őszintén és újszerűen látva meg magunkat. Már az első
kör, amelyben hétköznapi énünket mutattuk be, felkavaró volt
számomra, mert ebben a csoportban mutatkoztam be először
nyíltan kismamaként, nyolchetes babámat hordozva szívem
alatt. Furcsa volt ezt követően a csoporttársaim közeledését
fogadni a babát illetően, hisz ekkor még magam sem dolgoztam fel a tényt, hogy anya leszek, és zavarba ejtettek az erre vonatkozó kérdések. Később rendezni tudtam kezdeti ellenérzéseimet, és elfogadtam őket mint az átalakulásom természetes
velejáróit. Felkavaró volt az is, hogy belső fantáziámban egy erdőszélen meztelenül táncoló lányként láttam magam, aki erdei
magányába temetkezett, de ő sem tudja, jól érzi-e magát ebben
a helyzetben. Össze tudom-e egyeztetni e lány képét az anyáéval? Hogyan simul el egy örök lázadó, és találja meg magában
a tápláló anyai minőséget? Azóta ez a kép sokat módosult bennem, többször eljátszottam vele belső fantáziáimban, amelyek
megmutatták, épp hol járok az átalakulásomban. Bemutatkozásunk lezárásaként a kiválasztott, utat ábrázoló fénykép alapján saját mesei utunkat próbáltuk megfogalmazni és megosztani egymással: honnan jöttünk, hová tartunk, mi a célunk és
kivel szeretnénk találkozni ezen az úton. Egyre jobban megnyíltunk, ahogy egymást hallgattuk. Egy felkavart, különös lélekállapotba kerültünk, önmagunk felé fordulva, belső képeink
kavalkádjában, és a mélyünkből feljövő érzéseket emésztgetve... Kezdett megszűnni a külvilág. Erre az állapotra volt szükség ahhoz, hogy más szemmel is tudjunk tekinteni a mesénkre,
amit a hétvégére hoztunk, és beléphessünk a mesei térbe.
27

A mesemátrix alapján közelítettünk a történeteinkhez, és
egy pár kérdést válaszoltunk meg, amivel megnyitottuk a mesénket. Ebédszünetben a mesemátrixok egy nagy táblázatban a
falakra kerültek, és ezek alapján beszéltük meg közösen mindenki meséjét. Apróbb javításokat hoztunk ott, ahol a mese
rendje nem állt össze, és éreztük, hogy ebben a fázisban még
minden nagyon képlékeny és átmeneti. Jó hosszan elbíbelődtünk a mátrixokon, mindenkinek meg kellett küzdeni saját felismeréseiért, hogy élete összeállhasson a mesei rend történetében is. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy milyen sok szinten
tekinthetünk a mesénkre. Egyik lehetséges út, hogy a mesében
tartjuk a képzeletünket, és a mátrixot külső történetként igazgatjuk, mintha egy forgatókönyvet írnánk. Vagy máris belülre
helyezhetjük a mesét, és ekkor a mese kapcsán felmerülő belső képeket próbáljuk elrendezni egy mesei rendben. A folyamatban a csoportvezető kérdésekkel terelgeti azokat, akiknél
ennek szükségét látja, segít bizonyos felismerésekre jutni, de a
lényegi munkát nekünk kell elvégeznünk. Keményen meg kellett dolgoznunk minden felismerésért, minden mesebeli elem
kibontásáért és értelmezéséért a saját életünkre vonatkoztatva. A csoportvezető, lévén hogy akkor találkozott velünk először (előzetes írásbeli bemutatkozást vagy a mesénk elküldését nem kérte tőlünk korábban), csak intuíciójával és a mesék
ismeretével segíthetett minket a folyamatban, amelyben óhatatlanul megrekedtünk volna, ha nem vagyunk őszinték magunkhoz. A mátrixok folyamatosan átalakultak, ahogy teltek
az órák, és újragondoltuk a felírt szavak, szimbólumok jelentését. Mindeközben mi magunk is átalakultunk a mesékkel való foglalkozás során, és volt olyan is, aki teljesen újraírta kezdeti gondolatait, míg másoknak kevesebbet kellett belenyúlni a
mátrixba.
Az első napot záró utolsó program a mesemondás volt mindenki kiült a csoport elé és elmondta hozott meséjét. Nem
is gondoltam volna, hogy a terápiának ez lesz a legfontosabb
28

része. Nem csak határainkat kellett átlépnünk a publikus mesemondáskor, de ekkora datálható a legtöbb érzelmi oldás is
a résztvevőkben. A mesével hozott érzelmi tartalom mindig a
felszínre került, amikor megosztottuk a többiekkel történetünket. A mesélők választottak maguk mellé egy segítőt, kaptak
egy gombolyag fonalat a kezükbe, és segítőjükkel együtt dolgoztak a szálak kigombolyításában. A fonal egyik vége a mesélőnél, a másik a segítőnél, akinek minden érzékszervével követnie kellett a mesélő tempóját, hogy felszedje vagy lebontsa
a szálakat, amelyeket társa távolít vagy közelít a gombolyagon mesélés közben. Saját mesém elmondása nekem különös
élmény volt, és mindent elárult arról, hol is tartok a történetemben. Egy elég kemény ördögös mesét hoztam, ami évek óta
bűvöletében tartott. Széplyány Ibronka története tele van archaikus szokásokra való utalásokkal, mantraszerűen ismétlődő nyelvi formulákkal, és a főhős sorsa nagyon megrázó. Ezt a
bűvöletet és a meséből áradó varázslatot láttam a társaim arcán
is, mikor hallgatták a történetet, és ez fokozta lelkesedésemet a
mesemondásban. Ám már a hétvégére készülés során éreztem,
hogy a mese befejezésénél elakadok - egyszerűen mindig elfelejtettem a végét. Tudtam, hogy itt rejlik a történet kulcsa és itt
ér a feszültség a tetőpontjára. A csoportmunkára készülve külön figyelemmel próbáltam felidézni magamban a záró mondatokat, megérteni, mi is történik itt pontosan, de még nem
nyíltunk meg egészen mesénkkel egymás felé, ezért sejtettem,
nehéz lesz azt végigmondani a többiek előtt. Jóslatom be is teljesült, elvágtam a mese végét, a történet csúcspontján, a legnagyobb mesebeli veszedelemben kicsúszott az ujjaim közül az
elbeszélés fonala. „Elfelejtettem", ami persze sosem véletlen
egy ilyen terápiás közegben. Aznap este otthon tovább dolgoztam a mesémmel, újabb olvasatok nyíltak meg bennem, élénk
álmaim voltak, és másnap sikerült ugyan a kifelejtett részt türelmetlenül várakozó csoporttársaimmal megosztani, de valami hiányzott. Csak a mese végét mondtam el gyorsan, elna29

gyoltan, már nem tudtam beleengedni magam a történetbe, az
íve megtört számomra, az éjszakai belső munka még nem ülepedett le és nem tisztult le bennem. Még nem esett minden a
helyére a történetben, tudtam, hogy még mindig nem értem,
mi történik itt. Lehet, hogy mégsem az enyém ez a mese? Mintha bezárultam volna a történet, a csoport, a közös munka előtt,
amit kudarcnak éreztem, és segítséget vártam, mégsem kértem,
mert tudtam, egy feszes tempójú csoportmunkában erre nemigen van lehetőség. Magamra voltam utalva, önállóságra és bátorságra volt szükségem, hogy a történetem végére járhassak.
Végül a hétvége lezárásakor a nehéz feladatként kapott próbatételben kaptam egy választ. Illetve szavakat, mondatokat,
útravalót kaptam, amelyek csak hónapokkal később kerültek a
helyükre bennem. A történet feldolgozása, átalakítása, a tanulságok levonása, majd az egész elengedése a lélek mély rétegeiben zajlott, ezért nem is történhetett meg egyik napról a másikra, egy hétvége alatt. Most, majdnem egy évvel a csoportmunka
után is visszaszivárog bizonyos helyzetekben, ami itt történt
velem. Több állomása van a tanulási folyamatnak, amit a mese
révén megélhettem, és bizton állíthatom, hogy olyan képeket
kapok a történetből, amelyek máig tovább élnek bennem.
Szép élmény volt számomra a hétvége során a mesélők meghallgatása, a részvétel abban a folyamatban, amelyben átalakult és egyre rendezettebb formát nyert a mátrixuk. Szerettem
látni, ahogy mindenki megtalálja az életébe illő kis mozaikokat, amelyek összekötik a meséjével. A mátrix a falon gyönyörűen tükrözte az egymás előtt is megosztott belső folyamatainkat, apró átalakulásainkat. Érdekes módon engem annyira
lenyűgözött a többiek sorsa, hogy a sajátom eltörpült mellettük. Mintha összeadódott volna az egész: közös szándékunk,
erőfeszítésünk, megértéseink energiája egy olyan erőteret hozott létre, amely önmagában változásokat idézett elő bennünk,
s ahol az is megtörténhetett, amire nem számítottunk, és amit
tudatunkkal nem foghatunk fel, szavakkal nem írhatunk le.
30

Lenyűgözött a mátrix logikája is, amelyben annyira tisztán
kirajzolódhatott egy-egy mese útja a mesélő tükrén keresztül.
A kétnapos csoport előtt nem sokkal dolgoztam fel a Meseterápia című könyvet, és nagy élmény volt számomra megtapasztalni, hogyan is működik a gyakorlatban az ott leírt folyamat.
Egy ilyen csoport működésébe betekintve számomra a legfeltűnőbb, hogy milyen nagy tapasztalatot és erőbefektetést igényel
a csoportvezető részéről, hogy tizenhárom mesén keresztülsegítse a jelenlévőket, őrizze a rendet a mátrixokban, megtalálja
a megfelelő feladatot (úgynevezett „próbát") a résztvevőknek,
és az időkeretek között tartsa a foglalkozást. Felelőssége nagy,
hiszen megnyílhatnak itt olyan belső kapuk, amelyek felkavaróak, és figyelnie kell rá, hogy mindenki továbbléphessen saját
folyamatában. Én magam ezt csak kisebb csoportban tudom
elképzelni, ahol több figyelem juthat a jelenlévőkre. Élmény
volt számomra a részvétel ezen a mesecsoporton, és nagyon bízom benne, hogy folytathatom a gyakorlati elmerülést a mesék világában, és több önismereti csoporton vehetek részt. Úgy
gondolom, ez a kulcsa annak, hogy valaki hasonló élményben részesíthessen másokat: folyamatosan keresztül kell magát
rágnia sok mesén, dolgoznia kell saját magán, és a saját bőrén
kell megtapasztalnia, mit is tanítanak a történetek. A szüntelen
személyes elmerülés nélkül puszta elméleti fejtegetés marad a
meseterápia. És talán így, ezen az úton újra élővé válhat a mesékben rejlő ősi tudás, amire olyan nagy szükségünk lenne életünk folyamán.

31

Botáné Nagy Ildikó
AZ OKOS LÁNY TALÁLKOZÁSA HOLLE A A/TÓVAL
ÉS A CSILLAGSZEMŰ JUHÁSSZAL

A kétnapos saját élményű mesecsoportra Az okos lány című
mesét vittem. A csoportvezető azt kérte, hogy olyan mesét vigyünk, amit valamikor nagyon szerettünk, vagy amit jelenleg
tartunk fontosnak az életünkben. „Ha ilyen meséd nincs, dolgozhatsz olyan mesével is, amely valamilyen oknál fogva ellenérzéseket vált ki belőled. Fontos, hogy a választott meséd a te
meséd legyen!" - szólt az előzetes instrukció.
Sokat gondolkodtam azon, hogyan kezdjek a munkához,
mert az járt a fejemben, hogy nem a meseelemzés a legfontosabb, hanem az a belső munka, amely a mesével való birkózásomat mutatja be, a továbblépésemet a történetből. A saját élmény csoportban való részvételem óta eltelt időben ugyanis
„kinőttem" ezt a mesét, ezért arra gondoltam, hogy megkeresem a következő mesémet. Napokig tartott a dilemma, hogy
miként is találok rá. De rátaláltam, s ezt a folyamatot szeretném most bemutatni, azzal együtt, hogy meséim hogyan hatottak a mindennapjaimra, hogyan értékelték át a kapcsolataimat, mennyire segítették a rendet az életemben.
Az okos lány a csoportba indulás reggelén lett a választott
mesém. Ébredéskor ez volt az első gondolatom: „vidd Az okos
lányt." Egy ideje próbálok az intuícióimra erősen hallgatni,
így gyorsan elolvastam, miről is szól ez a mese. Előző nap még
A csillagszemű juhásszal készültem, ugyanakkor a Holle anyó
32

volt gyermekkorom kedvenc meséje. A kettő között nem tudtam dönteni, hiszen az egyik a kedvencem volt, a másiktól pedig hetek óta nem tudtam szabadulni. Végül mégis egy harmadik jött velem a csoportra.
Az első nap felállított mesemátrixban az okos lánynak láttam
magamat a mesében, de mire rám került a mesélés, a királlyá
változtam. A mese konfliktusának sok-sok keresztkérdés és segítő rávezetés után a rivalizálást neveztük meg, de ezzel egy jó
darabig nem tudtam mit kezdeni saját életemre vonatkozóan.
Aztán be kellett látnom, hogy van hozzá közöm. Ez jellemezte
sokszor a párkapcsolatomat, szavakba öntve is, de más embertársaimmal kapcsolatban is éreztem hasonló, kimondatlan érzéseket. A saját belátásom érkezett a segítségemre ezen a hétvégén, ami azért különösen jelentős, mert a dacos, harcos lány
most elfogadta a kritikát, és hatalmas köszönetet érzett a feltárt konfliktusért. Amikor tárgyat kellett választani magunknak a meséből, én a vidámságot és a szitát választottam, s ezeket mindennap próbálom használni azóta is. A családomban
nagyon fontos, hogy vidámsággal oldjam a gyerekeim szorongását, ily módon feledtessem a munkahelyi fáradtságot, vagy
elsimítsam a kamaszkorból adódó nézeteltéréseket. A szitára
pedig azért van szükségem, mert sokszor okozott már gondot,
hogy nem mérlegeltem, hanem csípőből válaszoltam egy helyzetre. A „szitát" a mesecsoport óta mindig magamnál tartom,
és próbálom az apró lyukak méreteit beállítani, nehogy valami
túl gyorsan, vagy éppen egyáltalán ne folyjék át rajta. „Rostálok" szorgalmasan.
A mesés hétvége után egy héten keresztül minden este valamelyik mesében szerepeltem álmomban, és a tanult módszerekkel dolgoztam. Ha felébredtem, már vágytam is vissza a
mesékbe, és hallottam a csoportvezető hangját: „nézd meg, ki
vagy te pontosan ebben a mesében? Ki az ellenfeled? Találj rá
az igazi konfliktusra, az igazi helyszínre..."
A múlt héten a férjem teljesítménytúrán vett részt, és utána
33

lenyűgözve mesélte, hogyan küzdötte végig az utat az erejével
és az elméjével. Nagyon büszke voltam a kitartására, s boldogan mentem aludni. Nem jött álom a szememre, viszont ezen
az éjjelen gyönyörűen összeállt bennem a kép életem három
fontos meséjével kapcsolatban. Ott állt előttem Holle anyó, az
okos lány és a csillagszemű juhász, és együtt segítettek nekem a
továbblépésben.
Holle anyó gyermekkorom kedvenc meséje volt. Számomra
Holle anyó mindig a megértést, az odafigyelést jelképezte, valamint azt, hogy amit én adok, azt kapom vissza. Holle anyónak nem kellett semmit mondanom, mert ő jobban ismert,
mint én saját magamat. Metakommunikáció volt kettőnk között. A mesében én a fából faragott teraszon álltam, s onnan
néztem, ahogy Holle anyó megrázza a párnát, majd megkér,
hogy én is rázzam. Ez boldogsággal töltött el, mert nagyon sok
embernek szereztem ezzel örömet, közöttük az édesapámnak
is, aki mindig aggódott az elvetett búza miatt. A tárgy, amit elhoztam ebből a meséből, egy párna volt. A mesecsoport óta tudom, hogy bennem is van egy „párna", amit időnként fel kell
rázni, hogy havazzon „odafent". Ezt a technikát szükség esetén
(például „lefagyás") bátrabban alkalmazom.
Az okos lány című mesében megtalált konfliktus rengetegszer visszacseng a mindennapjaimban. De a mesére nincs már
szükségem, amióta sokkal jobban megtalálom a hangot a környezetemben élőkkel. Azt sem szeretném, ha a férjem válna „okos lánnyá". Egy-egy nehezebb szituációban megszólal
a csengő a fejemben, és úgy tűnik, tudom kezelni a helyzetet.
A mese jó irányt mutatott az érzelmi kiegyensúlyozottság felé.
A csillagszemű juhászt is megértettem ezen az éjjelen, bár sokáig nem tudtam, miért szeretem. Most már tudom, hogy azért,
mert mindaz, amit a csillagszemű juhász birtokol, számomra
is elérhető, hiszen ez nem csak az ő tulajdona, s nincs nemhez
kötve sem. Nap mint nap keresem magamban a csillagszemet,
keresem azt az embert és legfőképp nőt, aki valójában vagyok,
34

aki a születésem előtt voltam, és aki tudja, mi a rend belül, tudja a dolgát, és bölcsességgel, bátorsággal felvértezve halad előre
az útján. Hiszem, hogy ha megtalálom magamban, a környezetemnek is sokat segíthetek, s legfőképp a gyerekeimnek tudok utat mutatni. Ha elveszítem a csillagszememet, sokszor a
gyerekeim bölcsessége által találok rá újra. Jó próba ez is: őrizni a csillagszemet! Sokszor elolvastam a mesét, s ha felidézem
a róla hallottakat, mindig találok egy új fogódzót, ami segít a
bennem lévő rend elérésében. Annyiszor bebizonyosodott már,
hogy hinnem kell magamban, és követnem kell az elképzeléseimet, nem hagyhatom el magam, és nem tántoríthat el, ha
mások befolyásolnak. Ügy érzem, hogy életem következő szakaszában, a csillagszemű juhászhoz hasonlóan, nekem is a tisztánlátás próbáit kell teljesítenem és végigjárnom.

35

Standovár Ágnes
A SÖTÉT LYUK, AHOL
SEM EGET, SEM FÖLDET NEM LÁTNI"
Belső monológ a saját élményű mesecsoporton

Az elméleti képzésen azt tanultuk, mindig fel kell tennünk a
kérdést, hogy „mire akarom használni a kiválasztott mesét?".
A saját élményű csoportban - ahová a Világszép Nádszál kisasszony című magyar népmesével érkeztem - szintén fel kellett
tenni egy kérdést saját életünkkel kapcsolatban, amit később
összekötöttünk a hozott mesénkkel. Az én kérdésem így hangzott: „merre tovább a szakmában/hivatásban? El kell-e köteleződni vagy maradhatok sokrétű?" Legyen hát ez a kérdés a kiindulása a mese feldolgozásának, s lépjünk be a mesébe - először
a mesemátrix segítségével. A képlet tulajdonképpen teljesen világos: a mese hőse a legkisebb királyfi, akivel mindjárt azonosítom is magam. Arra a csoportvezetői kérdésre, hogy „Hol látod
magad a mesében?", azt tudom válaszolni, hogy először a hegytetőn látom magam királyfiként, de ez gyorsan elmúlik... A következő pillanatban kiderül, hogy a „sötét lyuk" markánsabban
megszólít, szinte vonz, nem tudok elmozdulni onnan. Ez az első meglepetés: nem is gondoltam, hogy ennyire vacak a helyzet,
azt hittem, jól vagyok. De bárhogy szeretnék inkább a hegytetőn
lenni, nem tudok szabadulni a képtől: a „sötét lyukban" vagyok.
Ekkor eszembe jut egy nemrégiben hallott másik mese, a Lotilko szárnyai, abban is ott láttam magam, amikor Lotilko odaadja a csizmáját és a kabátját, majd mezítláb elindul a hidegben...
Igen, most már biztos, hogy itt vagyok: egy sötét lyukban.
36

Milyen a „föld lyukában" lenni?
Elképzelem...
Iszonyatosan szorongató! Nem tudni, hol van a lent és a fent,
merre van az előre és a hátra, összeszorul a gyomrom, nehéz
levegőt venni, ráadásul hideg van és minden nedves. Kígyók,
békák és undorító csúszómászók vesznek körül, időtlen időkig
(„hét nap, hét éjjel") csak jobbra-balra tapogatózol, aztán megérkezel egy vaskapuhoz, ahol egyébiránt egy százfejű sárkány
áll strázsát. Érzésem szerint nincs ennél rosszabb és szorongatóbb hely a világon. S az csak súlyosbítja a helyzetet, hogy a Nap
pitvarából kellett idekerülni, ahol már szinte a kezedben lehetett volna a fényt adó napsugár. S mindössze az volt a „bűn",
hogy „vala ottan egy talpig tükör, odaállott és nézegette magát a
tükörben". Mármint a főhős, aki momentán én vagyok.
Hogy is állok én most „főhősként" saját életemben? Megcsináltam a szakvizsgámat, férjhez mentem, szültem két kislányt,
szép házban lakunk, mindenünk megvan, boldogan élünk. És
nemsokára újra munkába állok... Igazán büszke lehetek magamra! Vagy mégsem?
„Vala ottan egy talpig tükör, odaállott és nézegette magát a tükörben."
Hogy fogom megoldani a mindennapokat? Hiszen így is állandó vesszőfutás az életem. Nincs türelmem a gyerekekhez.
Mi lesz, ha kirúgnak fél év múlva? Mi lesz, ha kiderül, hogy
már „túl öreg" vagyok ehhez az egészhez? Mi lesz, ha halálra
fogom unni magam ebben a munkában - interjúk, telefonok,
tárgyalások, tréningek, teljesítményszámok stb.?
Ez a sötét lyuk.
Kemény büntetés jár az önelégültségért! Nem állnak ki értem
azok, akik fontosak nekem, elzavarnak; nem vállalják fel miattam a konfliktust azok, akiknek évek óta segítettem, amikor
kellett. Csak „nem hivatalos" köszönetet kapok, azt is titokban. Borzasztóan sajnálom magam. Dühös vagyok és sértett.
Tényleg ekkora büntetés jár azért, hogy egy kicsit „nézegetem
37

magam a tükörben"? Aztán elcsendesedik a düh, a harag, és
egyre kevésbé tetszik, amit a tükörben látok. Valami megváltozott. Rájövök, hogy nagyon fontos volt, hogy „elzavarjanak",
sőt ebben a helyzetben épp ezzel lehetett segíteni rajtam. Rájövök, hogy nem a saját utamat járom. Sőt azt sem tudom, mi az
utam!
Ez a sötét lyuk.
Volt egyszer egy hivatásom, amiben hittem, amit szerettem,
amiért „tenni" tudtam. Most nem tudom, hogy van-e értelme,
hiszek-e még benne, s hogyan fogjak hozzá? Sok év eltelt, azóta
mindenki járja a maga útját. Kihez lehet kapcsolódni? Van-e
erőm egyáltalán újrakezdeni? Van-e értelme?
Ez a sötét lyuk.
Évek óta arról szólnak a mindennapjaim, mit KELL megtennem. Nincs kérdés, nem szükséges a célon gondolkodni.
A gyermeket meg kell szoptatni, etetni, felöltöztetni, tisztába tenni, éjszaka felkelni hozzá, elaltatni, virrasztani, segíteni,
korlátozni, tiltani, tartani, gyógyítani, ringatni, felemelni, vinni, engedni, irányítani stb. Gyönyörű és magasztos dolog ez, de
most elfogyott az erőtartalék. Elaprózódott a libidó. Nincs benne(m) a lüktetés, a lendület, az ERŐ. Nincsenek célok, csak egy
dolog vezet: a mai napot „megoldani".
Ez a sötét lyuk.
Legalább világosan látom, milyen sötétben vagyok...
Kúszva, mászva, tapogatózva érkezem a százfejű sárkányhoz.
Ki az én százfejű sárkányom? Meg kell tudnom nevezni ahhoz,
hogy megtaláljam a megfelelő eszközt a legyőzéséhez. Az én
sárkányom ott vár a vaskapunál. Nem támad, nem okád tüzet,
csak vár. És őrzi az átjutásra szolgáló vaskaput. Ez a dolga. És
nekem mi a dolgom itt?
A százfejű sárkányom az eltéríthetőség, a szétszórtság, a lustaság, a félelem az akadályoktól, a kicsinyhitűség magammal
és a környezetemmel kapcsolatban, a körülményekre való hivatkozás, az önsajnálat, a céltalanság, a kialvatlanság, a dön38

tésképtelenség, az életkorom, az egyedüllétem, a bűntudat, a
szorongás, az aggódás, a felfuvalkodottság, a türelmetlenség
s megannyi rám csimpaszkodó, visszahúzó tulajdonságom,
amelyek a részemet képezik. És hogyan lehet őket legyőzni?
„Tapogatott, hátha másfelé mehetne." Milyen ismerős is ez!
Milyen jó is ezzel a gondolattal eljátszani! Végül is nincs semmi kényszerítő erő. El lehet odázni a döntést, a cselekedetet, a
továbblépést?! Végül is nem haltam meg a sötét lyukban! Biztosan ki lehet még bírni egy kicsit tovább is?! Lehet, hogy sötét,
rideg, szorongató, céltalan, vegetatív - de legalább már ismerem. Olyan nehéz elindulni az ismeretlenbe! És ott az a százfejű sárkány is.
Igazából lehet, hogy nem is kell legyőznöm. Nem ezekkel van
most dolgom. Elég elaltatnom. Egy kicsit háttérbe állítanom.
A részem.
„Nagy bújában, bánatában belefújt a furulyába." Furulya.
A csoportvezető azt mondja, a mesebeli furulyaszó olyan, mint
az ima. Mit jelent most az ima? Térdeljek le és imádkozzak?
Kérjek bölcsességet a döntéseimhez?
A Meseterápia című könyvben azt olvastam, elég egyszerűen
megnyílni a csoda előtt, s befogadni. És velem is megtörtént a
csoda. Engem a Gondviselés hozott a mesecsoportra. Számomra ez égi jel. Itt nincs más dolgom, csak megnyílni, befogadni
és látni, ahogy a rend kezd visszaállni. A dolgok rendje, az értékek rendje, a legbelső lényeg, a lehetséges látása.
A sárkány a határok őrzője. Őrzi az átkelőt, de a furulyaszóra egy feje sem mozdul meg, lefekszik a földre. Szabaddá válik
az átjárás. Honnan hová kell átlépni? A sötétségből a fénybe, a
múltból a jövőbe, a halálból az életbe, a régiből az újba, az ismerősből az ismeretlenbe.
Én hol tartok most? Kezembe kerül egy papír. Azt már nem
tudom, milyen instrukcióra írtam a mesecsoport kezdetekor,
de ez áll rajta az én írásommal: „fordulópont, valami új kezdete, valami régi elengedése, de visszatalálás is valami régihez."
39

Igen, itt tartok most, pontosan ebben a pillanatban, amikor az
első lépést megteszem, át a vaskapun. Rengeteg szorongás kíséri, félelem a jövőmtől, új „szerepek", új megmérettetések, elbizonytalanodás a döntéseim helyességében, gyász, az anyaszerep bizonyos aspektusainak elengedése, a gyerekek kiengedése
az ölemből, sok idegen arc, helyzet, kihívás, és ki tudja, mennyi
minden más. De az első lépést megtettem. És csodák csodájára nyiladozik a sötétség. És érkezik a távolból Hajnal, a Napnak
legkedvesebb leánya, felcsillan a remény. Hogy újra megtalálhatom a saját éltető erőmet. Hogy lehet igazi értelme a mindennapoknak. Hogy érvényes emberi tapasztalat az is, ha valamit
rosszul csinálok, ha rossz döntést hozok. Még nem tudom, hova fog vinni Hajnal. De azt tudom, hogy ő a segítőm.
Mi most a dolgom? Hajnal mellé ülni az ő szárnyas lovára, s
menni hetedhét ország ellen...
Nagyon hosszú még ez a mese. Milyen sok dolog történik
még benne! Mennyi tapasztalat, feladat, hosszú út, mennyi tévelygés, elhamarkodottság. Annyi mindent nem értek még, de
amit megértettem belőle, az sok erőt ad. Segít a mindennapi
döntéseket meghozni - világosabbá vált egy cél, és egyszerűbbnek tűnik most látni, hogy mi szolgálja a célt, és mi nem. A dolgok más értelmet kapnak. Az egyedüllét most nem magányt,
hanem befelé figyelést jelent. A magamra „költött" idő nem pocsékolás, hanem fejlődés. A könny nem szomorúság, hanem
tisztulás.
Minden benne van a kosaramban, amire szükségem lehet.
És én elindulok vele...
Űjra.

40

ALKOTÓ-FEJLESZTŐ
MESETERÁPIA
FOGLALKOZÁSTERVEK

Laczi-Horváth Kinga
E G Y Ü T T E S ÉLMÉNY ANYÁKNAK ÉS BABÁKNAK
Mesefoglalkozások a Babahordozó Klubban

Alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozásaimat babahordozó
klubunkban, havonta egy alkalommal, kisgyermekes édesanyák részére terveztem. 8-10 édesanya jár a klubba, 3 éves
vagy annál kisebb gyermekével együtt. Alapvető célom: mesemondó-tematikus foglalkozások szervezése. Tematikus abból a
szempontból, hogy minden alkalommal egy-egy olyan témakört járunk körbe, ami a kisgyermekeket érinti, méghozzá kifejezetten az apróságoknak válogatott mondókákkal, dalokkal,
népi játékokkal, mesékkel. Nem a mondókákat, dalokat szeretném elsősorban megtanítani, hanem azt a szemléletmódot,
hogy az édesanyák egységként lássák ezeket, valóban egy „világkép" részeiként. Mintegy kézen fogva vezessék el a gyerekeket a kétsoros mondókától egészen a varázsmesékig. Célom
az is, hogy az édesanyák a szövegeken keresztül megtanulják
megérteni gyermekeik gondolkodásmódját, valamint azt, hogy
minden újszülött ismeretlen világba csöppen, ami a meséken
keresztül is megismerhetővé válik. Mesemondó is ez a találkozó, mert közben mesét is mondok: nemcsak elméleti információkat szeretnék átadni, hanem élményt is.

43

A foglalkozások

célja

Sajnálatos tény, hogy a mai gyerekek már alig hallanak, ezért
alig ismernek „igazi" meséket. Modern, elektronikus kütyükkel és monitorokkal teletűzdelt világunkban az ezek közvetítésére legilletékesebb szülők ugyanis a korábban oly természetesnek vélt mese-szertartásra mind ritkábban kerítenek sort.
S ha igen, akkor is egyre ritkábban mondják el az évszázadokon át bevált „varázsmeséket". Pedig a csodában minden gyermek hisz. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ne feledkezzenek el az élőszó, az élő mesemondás csodatévő erejéről,
megismerjék a jó mesemondás alapfortélyait. Hiszen a klasszikus mesemondás-mesehallgatás egyik legfőbb jellemzője, hogy
a hallgatóság a mesét a mesemondóval együtt éli, élvezi, fogja fel. Szeretném megmutatni, hogy fejből mesélni is meg lehet
tanulni, a nyelvi sajátosságok, szófordulatok előhívhatók, hisz
bennünk élnek, akárcsak a mesék. Semmi más nem kell a gyakorláshoz, csak mesélni, mesélni...
Szeretnék továbbá utat mutatni abban, hogy a legkisebbek
számára is létezik befogadható hosszúságú mese, és kapcsolódhatnak hozzájuk mondókák és dalok. A régiek tudták még,
hogy a mondókák, népdalok, népi játékok, találós kérdések és
mesék egységes egészet alkotnak. Az élet szinte minden szeletével kapcsolatosan van mondóka, s ezek mindegyikéhez párosítható mese, dal, játék is. Ugyanazon a nyelven beszélnek, így
az életkornak megfelelő kérdéseket többféle módon is körbe lehet járni. Nem felesleges „bugyutaság" mondani, énekelni, tapsolni a mondókákat, ringatókat, höcögtetőket, majd utánuk a
láncmeséket, halmozó meséket stb.
Jó lenne feloldani a népmesékkel kapcsolatos tévhiteket is.
Nyilvánvalóvá tenni, hogy a meséhez kapcsolódó szólások,
mondókák is arra utalnak, hogy a mese valami nagyon szép
dolog: mesés, meseszép, mesébe illő. Átadni, hogy a jó öreg
mesék évszázadok óta hordozzák emberi életünk alapértékeit,
44

és megjelenítik feladatainkat, vágyainkat, megpróbáltatásainkat. Egy mesehős soha nem adja fel! Kiállja a próbákat és elnyeri méltó jutalmát. A népmesék óriási összerendező, egyensúlyteremtő hatással rendelkeznek. A képzésen tanultak alapján
szeretném elmondani nekik, hogy a mesékben minden rendbe hozható! Az értékes, eredeti mesék több ezer ember tudását
őrzik, örök érvényű hatásokkal, amelyek fontos emberi problémákra, élethelyzetekre adnak választ. Üzeneteket közvetítenek és utat mutatnak, hogy a gyerekkor igenis ki lehet kövezve mesékkel.
Végül arra is felhívnám a figyelmet, hogy a népmesének ereje van, benne „minden lehetséges". A mesei csodás dolgok egy
nagy rendszer tagjai, mégpedig egy zárt rendszeré, mert a mesékben az ősi néphit, népszokások, a világról alkotott ősrégi
kép emlékei őrződnek tovább.

Rendelkezésre álló idő
Alkalmanként 60 perc áll rendelkezésünkre, ami két részből áll
(25-35 perc). Rövid bevezetés után mondókázás, éneklés együtt
a gyerekekkel, aztán következik a választott mese elmesélése.
A második részben beszélgetés a meséről az édesanyákkal, ekkor a gyerekek már „világkörüli útra indulhatnak". Az eddigi
tapasztalat az, hogy a gyerekek az első fél órában még hajlandók az együttműködésre, utána inkább a mozgás, futkosás köti le őket, a legkisebbek pedig el is alszanak. 60 perc után már
szétesik a társaság, és nagy lesz a hangzavar.
Jelen munkámban az első foglalkozás tervezetét szeretném
bemutatni.

45

A testtudat kialakítása
Választott mese: Az öt jó barát (burmai mese)
Miért ezt a mesét választottam?
Azt gondolom, hogy ezeket a mondókákat, énekeket az elsők között lehet bevonni a babával, tipegővel való játékba. Azt
biztosan tudja mindegyik anyuka, hogy a babának fokozatosan meg kell tanulnia elkülönítenie magát a világtól, de még az
anyjától is. A cél ezzel a foglalkozással: tudatosítani az anyukákban, hogy a kisgyerek testérzékelését támogathatják mondókákkal, mesékkel is. Másrészt - az altatók után - talán ezek
a legismertebb és általánosan használt, szinte mindenki által
ismert „varázs-szövegek". Ha itt sikerélményt szereznek, véleményem szerint bátrabbak lesznek a továbbiakban is. A választott mese pedig az apróságot tanítja testének ismeretére. Fontos lenne továbbadni azt is, hogy létezik a legkisebbeknek való
népmese is.

Bevezetés a mesébe
Szeretnék az édesanyáknak egy csokorral bemutatni azokból a
mondókákból, énekekből, amelyek segítik a test tudatosítását,
a világ megértését. Van közöttük varázsmondóka, simogató
játék, gyógyító, tevékenységről szóló és közös mozgást kísérő,
majd a legvégén testtudatosító kézjáték. A cél, hogy a picikkel
együtt játszhassunk, a fejétől a lábáig végigérjünk, legyen ismert és kevésbé ismert is közöttük, s valamennyi mozgással is
kísérhető legyen.
A következő mondókákat tanuljuk meg első alkalommal
mozgás, játék kíséretében:*
* A kötetben szereplő mondókák és mesék megtalálhatók a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület honlapján: www.metamorphoses.hu

46

Naphívogató
Simogató
Süssünk, süssünk valamit...
Áspis, kerekes...
Hej, Gyula, Gyula, Gyula...
így lovagolnak a papok...
Lóga a lába lóga...
Megmásztam öt hegyet...
Ezzel látok, ezzel is...
Végül egy kézjáték, amely átvezet a meséhez:
Ez esett kútba,
jött ez, és kihúzta,
ez az ágyba lefektette,
ez takarta, elaltatta,
hát ez a kis huncutfajta
nem fölébresztette?
Mesemondás: Az öt jó barát

A

mese feldolgozása

A mesét követő fél órában a következő témákról indítok beszélgetést:
1. Olvassuk vagy mondjuk?
Nem memorizálni kell a mesét, hanem emlékezetből és szívből
jó mesélni.
A mesék nyelvi sajátosságai, jellegzetes szófordulatai hamar
gyakorlattá válhatnak.
Képekben gondolkodjunk! Sokat segít, ha színes képekre
bontjuk magunkban a mesét, és ezeket adjuk át.
47

Keressük meg a mesélés helyét és idejét.
Használjunk bátran mondókákat, éneket kísérőnek.
A mondókák és a dalok egyenértékűek. Nem kizáró ok, ha
valaki nem teljesen tisztán énekel. Ha a kisgyerek még nem
fogja fel a szöveg minden szavát, a beszédünk, hangszínünk,
gesztusaink, mozgásunk fontosak a számára. Elősegítik, hogy
mintegy belülről érezze át, amit hall, és előbb-utóbb ki is tudja
majd fejezni az érzelmeit.
2. Mesetípusok apróságoknak
Ezek: mondókák, varázsszövegek, ölbeli játékok (ringatók, altatók, höcögtetők, lovagoltatok, gyógyítók, táncoltatok, kéz játékai stb.), később pedig a láncmesék, halmozó mesék, halandzsamesék, végtelen mesék. Ezek mindent „elmagyaráznak"
az apróságnak, ami történik vele, ráadásul egy olyan nyelven,
amit ő is megért. Régen a mondóka és a cselekvés mindig öszszekapcsolódott, az életben előforduló valamennyi problémára
tulajdonképpen volt/van egy mondókatípus.
Ezek után következnek az egy fokkal bonyolultabb formák, a
formulamesék, amelyek számukra is befogadható hosszúságúak, és az őket foglalkoztató kérdésekre adnak választ. Beszélgetésünk utolsó témája egyben átvezet a következő foglalkozáshoz is, amelynek témája a formulamese lesz majd.

48

Fekete-Szabó

Viola

MEGLÁTNI, AMI VAN
Mesefoglalkozás
halmozottan fogyatékos,
mozgáskorlátozott
gyermekekkel

Sok éve foglalkozom halmozottan fogyatékos, mozgáskorlátozott gyermekekkel. A halmozott fogyatékosság hátterében
egy korai életkorban bekövetkező komplex, átható sérülés áll,
amely a központi idegrendszert is érinti. A károsodás következtében egy összetett tünetegyüttes alakul ki, amely az egész
személyiség fejlődésében jelentős eltéréseket idéz elő. A fejlődés eltérése a motoros, a kommunikációs funkciók, továbbá az
e kettővel szoros kapcsolatban álló értelmi funkciók területén
a legjelentősebb.
A motoros funkciók terén a fejkontroll hiánya, a felegyenesedés, az állás, a helyváltoztatás képességeinek súlyos nehézségei,
a végtagok működésének zavarai és a beszédszervek funkciózavarai fordulnak elő. A mozgásos funkciózavarok következtében minden mozgásaktivitást feltételező tevékenység akadályozottá válhat.
A kommunikációs funkciók esetében a beszéd hiánya, a nonverbális jelzések alkalmazásának bizonytalanságai, valamint a
beszédértés nehezen megítélhető szintje a kölcsönös kommunikációs megértés zavarát okozzák.
A kognitív fejlődés sok eltérést és sajátosságot hordoz magában, de összességében elmondható, hogy a kognitív funkciók
(ide tartoznak a figyelmi, emlékezeti funkciók is) működésében is jelentős hátránnyal küzdenek a halmozottan fogyaté49

kos gyermekek. Gondolkodásukra többek között a nagyfokú
konkrétság és rigiditás, az ok-okozati összefüggések megértésének zavara jellemző. Nehezen általánosítanak, gondolkodásuk cselekvésbe ágyazott, nehezen jutnak el az elvont (szemléletes) cselekvés szintjére (például szerepjátékok alkalmával, ha
orvososat játszunk, a hőmérőt nem tudjuk számukra egy másik tárggyal - például ceruzával - helyettesíteni, csak akkor értik meg, miről van szó, ha egy „igazi" játékhőmérővel mérjük
meg a lázukat).
Szenzoros funkciók területén az érzékelés/észlelés kiesései,
az inger felfogásának és feldolgozásának zavarai jelentenek számukra komoly nehézséget a világ megismerésében.
Ezeket a száraz gyógypedagógiai összefüggéseket azért fejtettem ki ennyire részletesen, hogy érthetőbbé váljanak azok a
sajátosságok, amelyeket a velük való fejlesztő munkában - így a
mesék kiválasztásában is - mindig figyelembe kell vennünk.
Az utóbbi években feltűnően megnőtt az iskolánkba járó
gyermekek között a beszédképtelenek aránya. A súlyosan beszédfogyatékos gyermekek vágyaikat, szándékaikat és érzéseiket nem tudják kifejezésre juttatni, ezzel elveszíthetik az önrendelkezés lehetőségét. Ezért fontos, hogy a legkorábbi évektől
kezdve bátorítsuk őket arra, ne passzív kívülállóként és szemlélőként tekintsenek önmagukra, hanem tapasztalják meg,
hogy képesek aktívan és hatékonyan befolyásolni életük eseményeit. Az augmentatív és alternatív, azaz a kiegészítő és kisegítő kommunikáció (AAK) a gyógypedagógia legfiatalabb ága;
belépőt ajánl fel a súlyos beszédfogyatékossággal küzdőnek abba a közös világba, ahol valamennyiünknek együtt kell élnünk.
Az AAK egyik legáltalánosabb céljának a kommunikatív kompetencia növelése tekinthető, aminek feltétele a kommunikáció iránti vágy kialakulása. A hatékony kommunikáció megvalósításához eszközöket (képkommunikációs szimbólumok,
gesztusjelek, hangadó gépek, kommunikátorok stb.) és ideális
esetben megfelelő gyakorlási lehetőségeket is biztosít az AAK.
50

Ezenfelül törekszik a természetes modellek hiányának pótlására is, hiszen az augmentált személy nem rendelkezik hasonló
módon kommunikáló szerepmodellekkel, nem követheti ösztönösen mások kommunikációs stratégiáit, és nem lesheti el a
kommunikációt hatékonnyá tévő szociális ügyességet.
A mindennapokban viszonylag kevés alkalmat találunk az
iskolában arra, hogy hatékonyan tudjuk motiválni a gyerekeket az aktív kommunikációra. A mesehallgatás olyan egyedülálló élményt jelent számukra, amely jó lehetőséget kínál ennek
megvalósítására. Ehhez számukra megfelelő módon kell adaptálni a mesefoglalkozásokat, a hangsúlyokat azokra a területekre téve, amelyek alkalmat nyújtanak intenzív fejlesztésükre.
A mese azonban nyilvánvalóan jóval több, mint puszta fejlesztési lehetőség. Vele az egyetemeshez, a kollektívhez tudjuk a fogyatékos gyermekeket közelebb vinni, az emberiség közös tudásanyagához (az archaikus tudáshoz), melyekhez ők is
könnyen kapcsolódhatnak, megkerülve ezáltal az őket akadályozó korlátokat. A racionális gondolkodásmód mellett a képekben való gondolkodás lehetőségét is felkínálja számukra a
mese.
A mesefoglalkozás anyagát az intézmény iskola-előkészítő csoportja számára állítottam össze. Ebbe a heterogén összetételű csoportba zömmel 6-7 éves, eltérő képességű gyermekek járnak.
A „világkép-módszer" adaptálásánál igyekeztem az alábbi
szempontokat figyelembe venni:
- A csoportfoglalkozásokon az életkori és értelmi adottságaiknak jobban megfelelő formulameséket (lánc- és mondókameséket) és rövidebb, egyszerűbb felépítésű művek „feldolgozását" részesítjük előnyben, mint például A kóró és a
kismadár, A répa, A vajaspánkó, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesék.
51

- A foglalkozáson hangsúlyos szerep jut a mondókáknak és
a népi játékoknak, hiszen kiemelt szerepet kell szánni és
elegendő időt kell biztosítani a testbe való megérkeztetésnek. Ezekkel a mondókákkal a hagyományos gyógypedagógiai fejlesztési lehetőségek megragadásán túl (például a
Giling-galang kezdetű mondóka során játszott lógázással kitűnően lehet fejleszteni a proprioceptív érzékelést) támogatni lehet a saját test érzetének kifejlődését (a testérzékelést) is.
Mivel a halmozottan fogyatékos, mozgáskorlátozott gyermekek csökkent motoros aktivitásuk miatt akadályozottá válnak az önmegélés folyamatában, kevésbé ismerik saját
testüket, és testsémájuk is kevésbé kialakult. Ezért is különösen fontos számukra, hogy megismerkedjenek a népi mondókákkal, a hagyományos dajkarímekkel (például arcmutogatók és etetők, simogatok, csiklandozok, táncoltató játékok,
dülöngélő játékok), melyek a testérzet fejlődésén túl alkalmat adnak a társas együttlét és együttmozgás élményeinek
megtapasztalására és erősítésére.
- Mivel az értelmi fogyatékos gyermekek nehezen általánosítanak, fontos, hogy a konkrétabb játéktárgyak használatát részesítsem előnyben a foglalkozásokon. Úgy tervezem,
hogy túlnyomó részt állat- és emberbábokkal, fényképekkel
és applikációs ábrákkal dolgozom majd.
- Az érzékszervek élesítésének is kiemelt szerepe van a foglalkozások felépítésében. A látás, a hallás, a szaglás, a tapintás, az ízlelés és a vesztibuláris észlelés csatornáin keresztül
nemcsak a történetbe való megérkezésüket segíthetem elő,
hanem ez a stimulálás meglévő tapasztalati deficitjeik pótlására is remek lehetőséget kínál. A gyógypedagógiai gyakorlatban alkalmazott úgynevezett bazális stimuláció feladata a
különböző anyagok, eszközök révén testi ingerek biztosítása az érzékelés különböző területein (például a vesztibuláris
ingerek segítségével tájékozódási pontokat nyújt a gyermeknek a saját testével kapcsolatban, érzékelhetővé válik a moz52

gás iránya, ereje, az akusztikus ingerekkel lehetőséget biztosítunk annak megtapasztalására, hogy a hangok, a zajok
információt hordoznak, jelentésük van). A meseterápiás alkalmak jó lehetőséget kínálnak arra, hogy mindezek az ingerek egy adott mese történetére felfűzve, strukturáltan érhessék el őket.
- Az együttlétek arra is alkalmat adnak, hogy számukra rendkívül fontos szociális készségeket is fejlesszenek. Ilyenek például az együttműködés, a kivárás, a másikra figyelés, valamint a bekapcsolódás a kommunikációs labdajátékba.
- De ami talán a legfontosabb, hogy olyan intenzitású élményekhez tudják juttatni őket, melyek tartósan kibillenthetik
az esetlegesen meglévő kiszolgáltatott, passzív-depresszív
állapotukból az életkorukhoz jobban illő, örömtelibb, aktívabb létezés irányába.
A foglalkozások alkalmával A nyulacska harangocskája című
népmesével (formulamese) ismerkedünk meg. Több alkalomra tervezem a foglalkozásokat: a hallási, a tapintási és az ízlelési (répa, saláta, tej, víz kóstoltatása) ingerek megtapasztalására is egy-egy foglalkozás épül majd. Az első alkalom anyaga a
hallási figyelem témája köré épül. A foglalkozások megvalósításakor ideális esetben minden gyermek mellé jut egy-egy felnőtt segítő.

Korcsoport
5-7 éves, halmozottan fogyatékos gyermekek

Tervezett idő
45-50 perc
53

Választott mese
A nyulacska harangocskája című népmese

Miért ezt a mesét választottam?
Egyrészt ez a korcsoport életkorához, értelmi képességeihez
alkalmazkodó láncmese, másrészt a mese témája a bátorítás,
az önbizalom megerősítése. Fő kérdése: Kire bízhatjuk legdrágább kincsünket?

Beléptetés
A Bújj, bújj, zöld ág című népi játékkal kezdünk (a játék leírása
a foglalkozásterv végén). A két kaputartó közül az egyik nyulacska, a másik macska. Választás gyakorlása: Kihez mész?
Nyulacskához vagy macskához?

Ráhangolódás
A „Giling-galang szól a harang, jobbra-balra billen, giling-galangszól a harang, az égig repítsed" mondóka eljátszása párban.
A felnőtt széles terpeszállásban, hóna alatt tartva hintáztatja a
gyermeket, az utolsó sornál magasra, az égig emeli őt. Ki repült
a legmagasabbra?

Beszélgetés
„Hallottad-e már a harang hangját?
Mikor szoktak harangozni?
54

Láttál-e már csengőt?
Nézd meg közelebbről, mi van a harang teste belsejében, hogyan, mitől szólal meg a harang?"

Mesemondás
„Most elmondok egy mesét a nyulacskáról és a harangocskáról." Előtte bemutatom a mese szereplőit, röviden beszélgetünk
az eszközökről: mire használjuk ezeket.
Nyulacskabáb az egyik kezemen; a bokor, amely később magasabbra nő, a mesélő másik magasba nyújtott tenyere. További
játékeszközök: bika, egér, macska, tehén, kaszás legény. Eszközök: balta, köszörűkő, víz, tej, fű.
Első mesélés: Úgy mesélem, hogy a mese szereplőit (a nyulacska kivételével) távol helyezem egymástól a teremben, úgy
járok közöttük szépen sorjában. A további alkalmakkor a gyermekek választhatnak szerepet maguknak.
A mesélés közben a szereplőket hangutánzó szavakkal is
megszólaltatom, mozgással is kísérem, később a gyermekek a
választott szerepüknek megfelelő hangot kommunikátor segítségével szólaltatják meg.

Meséhez kapcsolódó kérdések
- Érzékszerv-élesítés
A csengő hangjának megfigyelése („hangos" és „halk", „magas" és „mély" hangok megkülönböztetése).
Melyik tetszik?
Választás két-három tárgy között.

55

A mesét követő játékok, próbák, kapcsolódó tevékenységek
A Nyuszi ül a fűben kezdetű gyermekdal eljátszása. Egy nagy
zöld kendőt ülünk körbe, mindenki megfogja a kendő széleit,
úgy mozgatja azt. A kendő közepére egy nyuszibábot rakunk,
azt fogjuk magasra dobálgatni a „Nyuszi hopp, nyuszi hopp,
máris ugrott egy nagyot" szövegrésznél. („Magasra-alacsonyra"
megfigyelése, megfigyeltetése.)

Kivezetés a meséből
A Bújj, bújj, zöld ág című népi játék éneklése közben kivonulnak a teremből, a két kapus tartja a zöld gallyakat, de már nem
választanak a gyerekek.

Szükséges eszközök
Zöld ágak, kétüzenetes beszélőgép (úgynevezett kommunikátor), esetleg a játékhoz illő fejpántok, fejmaszkok. Gyermekenként egy-egy képkommunikációs tábla, rajta: a templom és a
karácsony szimbóluma, a foglalkozás vezetőjénél ugyanezek a
képek nagy méretben: nyulacska, bika, egér, macska, tehén, kaszás legény, balta, köszörűkő, egy tál víz, egy pohár tej, fűcsomó; Világunk hangjai CD-ről: harangzúgás.
Különböző méretű és hangú csengők.
Képkommunikációs tábla gyermekenként egy-egy, rajta a
„hangos" és a „halk" szimbóluma, a foglalkozás vezetőjénél
ugyanezek a képek nagy méretben.
Együzenetes kommunikátorok, nyuszibáb vagy plüssjáték,
nagyméretű, kerek zöld kendő, vagy abrosz.

56

Felhasznált

irodalom

1. Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban
és a mindennapokban. Budapest, Magvető
2. Falvay Károly (1994): Ritmikus mozgás-énekes játék. Budapest, Országos Pedagógiai Intézet Iskolafejlesztési Központ
3. Illyés Gyuláné (szerk.) (1971): Gyógypedagógiai pszichológia.
Budapest, Akadémiai Kiadó
4. Kálmán Zsófia (2006): Mássalhangzók. Az augmentatív és
alternatív kommunikáció alapjai. Budapest, Bliss Alapítvány
5. Dr. Márkus Eszter: Az érzékelés-észlelés fejlesztésének lehetőségei. http://keppeljellel.atw.hu/files/dr_markus_eszter.pdf
6. Dr. Márkus Eszter (szerk.) (2003): Ismerkedés, megértés,
együttlét. Súlyos-halmozott fogyatékossággal élő emberek életének kísérése. Budapest, Kézenfogva Alapítvány

Melléklet
Bújj, bújj, zöld ág című népi játék (kapus-hidas) leírása: A játékosok kiválasztanak két kaputartót, akik egymás között
megegyeznek, melyikük az angyal, melyikük az ördög. Ezt a
résztvevők nem tudják, csak a másik nevet, amit választanak,
például alma és szilva. Összefogott kézzel kaput tartanak, a
többiek pedig láncba fogódzva elindulnak, s a két kaputartót
kerülgetve átbújnak a kapun, közben mindvégig énekelnek.

57

Élő Fruzsina
„EJNYE, E J N Y E , NE BÚSÍTS!"
Meseterápiás foglalkozásterv
születésnél
vagy balesetben megsérült gyerekeknek

Szeretnék olyan mesecsoportot vezetni, amelyben születésnél
vagy balesetben megsérült gyerekek vesznek részt a szüleikkel.
Egy ilyen csoportfoglalkozás tervét mutatom be, de a későbbiekben szeretnék olyan mesecsoportot is indítani, amelyben
csak a sérült gyerekek szülei vesznek részt, s ha már nagyon belejöttem, külön testvércsoportot is szeretnék, valamint olyan
alkalmakat, ahol egész családok - szülők, gyerekek, nagyszülők - is jelen vannak a mesében.
Saját kisfiammal szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a súlyosan sérült gyerekek éppúgy szeretnek játszani és mesét hallgatni, mint mások, és feltehetőleg sokkal többet
tudnak a mesék világáról, mint amennyit egy átlagos szemlélődő gondolna.
Ezek a gyerekek szerencsét próbálni indultak, de „nem a járt
utat választották, hanem a járatlant", sárkányokkal küzdöttek
és küzdenek meg, miszlikbe aprították őket, de hétszerte több
tapasztalattal születtek újjá, éles sziklákkal teli úton haladnak, mint a boldogság madarát kereső fiú egy tibeti mesében.
De olyan is van, hogy „elcsavarognak", a lelkük máshol jár, s
ezalatt a farkas az életükre tör. Vannak segítőik, van hamuba
sült pogácsájuk, és olyan emberfeletti próbákat kell teljesíteniük, mint annak a mesehősnek, akinek egy egész hegyet kell

58

elhordania egyetlen éjszaka alatt. Az életük tehát csupa mese,
és nem akármilyen mese.
Szeretném a csoportfoglalkozások során végigvenni velük
életük megpróbáltatásait, feladatait, örömeit; szeretnék nekik
segíteni táltosuk megtalálásában, hogy mindig legyen honnan
erőt meríteniük. És rengeteget szeretnék velük mondókázni,
mert a testük tudatosítása, ritmusokkal való felrázása, testi-lelki egyensúlyuk megteremtése, varázsszavakkal való gyógyítása olyan módszer, amivel segíthetjük azt, hogy megérkezzenek
saját testükbe, mellyel elveszítették a természetes úton kódolt
kapcsolatot, és el tudják kezdeni az öngyógyító erejükre támaszkodva, ügyesebben és szívesebben belakni azt.
Úgy szeretnék haladni a foglalkozások során, hogy a születés
körüli traumától eljussunk odáig, hogy mindenki egy táltossal
és abraknak való parázzsal a szívében megy haza. Hiszek abban, hogy a benne lévő képességeket mindegyikük teljesebben
tudja fantáziája segítségével kibontakoztatni, és ha nem kezdenek is el járni (de azért ezt se zárjuk ki), feloldódnak bennük a
feszültségek, s elengednek traumákat, fájdalmakat, rájuk nehezedő elvárásokat. Megmoccan bennük valami, több erejük lesz
küzdeni, kiegyensúlyozottabbak lesznek, és ez megkönnyíti a
saját és ezzel családjuk életét is. Azt is remélem, hogy a mesefoglalkozások hatására megszületik bennük a vágy a mozgásra,
a világ átfogóbb megismerésére, szociális kapcsolataik továbbfejlődésére, az égig érő fa megmászására.
Itt most annak a csoportnak a foglalkozástervét írom le,
amelyet a születésük vagy balesetük körül ért veszteségek feldolgozásának szentelnénk. Azért tartom ezt fontosnak, mert
azt tapasztalom, hogy az esetek túlnyomó többségében a gyerekek testét és értelmét próbálja minden módszer fejleszteni,
miközben óriási lelkük van, tele olyan traumákkal, mindennapi konfliktusokkal, elvárásokkal, anyai búval, bánattal, csalódással megterhelve, amelyek óriási blokkot jelentenek a fejlő-

59

désükben. Mivel ezeken a foglalkozásokon a gyerekek szülővel
vesznek részt, biztos vagyok benne, hogy a szülőre is terápiás
hatással lesz a mese.
A foglalkozáshoz a Lotilko című mesét választom. Miért?
A gyerekek többsége a születése környékén sérült meg. Boldogságban növekedtek a mamájuk pocakjában, de nem nőtt
még ki a szárnyuk (keringésük, légzésük, továbbá idegrendszerük sokszor még kifejletlen volt), amikor hirtelen kikerültek a világba. Vagy volt szárnyuk, el is indultak elszántan, hogy
a világra repüljenek, de útközben elvesztették azt (belső folyamatok: például agyvérzés, vagy a külső, akár életmentő beavatkozások sokkhatására). Utána pedig váltig azt hallgatták szüleikkel együtt az orvostudomány nyelvén, hogy soha nem is
lesz már szárnyuk, elméletben is megvonták tőlük a szárnyalás
lehetőségét, olykor a „csoda" lehetőségének helyet sem hagyva. A szülők pedig szintén valahogy így jártak szülői minőségükben. Ezért kell mindannyiuknak segíteni abban, hogy akár
több évvel a történtek után egy-egy pár szárnyat álmodjanak
és készítsenek maguknak. Elfelejthessék, hogy elvették a szárnyukat, magukra maradtak, reményvesztettek voltak, és megerősödjenek abban, hogy képesek új szárnyakat készíteni és újra repülni velük. A családok, akikkel dolgozni fogok, többnyire
túl vannak a sérült gyermek születése miatti gyász aktív szakaszán. Fontosnak érzem, hogy foglalkozzunk ezzel. Az a tapasztalatom, hogy a traumához társuló bánat, harag, reményvesztettség, lelkifurdalás, tehetetlenség érzése mindenkiben
ott van még mélyen vagy kevésbé mélyen, és nem hagyja felszabadultan szárnyalni.

60

Beléptetés a mesébe
A családok félhomályos terembe érkeznek, ahol mécsesek égnek,
és az ajtón belépve egy kendő simogatja meg felülről az arcukat.
Ez a mesekendő. Ahogy belépnek, egy szélcsengő is csilingel.
Körbeülünk, és mondókázni kezdünk (itt már nincs félhomály):
Sim-sum,fúj a szél, fúj a szél
Ez a kis fa jaj, de fél.
Minden ága megremeg,
a levele lepereg.
Ej-haj, semmi baj,
újra zöldül majd a gally.

Cinege góga, hol voltál?
Lencse, borsó kapálni.
Hát ha tél lesz, hová lész?
Van lyukom, belé búvom.
Hát ha lyukad béfonik?
Van kapám, kikapálom.
Hát ha kapád eltörik?
Van kovácsom, megcsinálja.
Hát ha meghal a kovácsod?
Van szám, siratom.
Hát ha szád elhasad?
Van tűm, megvarrom.
Hát ha tűd eltörik?
Ejnye, ejnye, ne búsíts!
Utóbbi mondókát azért tartom fontosnak, mert pontosan bemutatja a nehézségekkel való szembenézés folyamatát: lehet
firtatni, hogy mi lesz, milyen bajok szakadhatnak ránk, feltéről

képezhetjük a lehetőségeinket, felkészülhetünk minden eshetőségre, de amikor már túl sok, amikor elegünk van a folytonos
aggódásból, jövőtől való félelemből, nyugodtan mondhatjuk,
hogy ELÉG MÁR! „Ejnye, ejnye, ne búsíts!" Mert azon aggódni, hogy „mi lesz, ha" és „mi lesz akkor", merő búsítás, semmi
értelme. Márpedig sérült gyereket nevelni a jövőtől való fokozott félelemmel jár önmagában is.
Ha jól érzik magukat a mondókázás közben, jöhet a Szigóri
móri-mondóka, majd a Volt egyszer egy icinke picinke asszonyka, amit együtt mondunk el.
A mondókázás végén gyertyákat gyújtunk, és elmondom a
Lotilko című mesét.
Utána játék következik:
-

Repülés
Repülünk szülők ölében, pokrócban lengetve, mindenki a
maga biztonságos ütemében, félhomályban, csendben, boldogságban, közben képeket adok a meséből a boldog szárnyalásról.

-

Leszállás
Mindenki a hátán fekszik a földön, akár pokrócba tekerve,
vagy olyan testhelyzetben (kóros reflexeket gátolva), amit elbír még az anyai ölelés nélkül, sötétben, nem tud moccanni
senki, nem látjuk az utat, nem érezzük a testünket, nem tudunk repülni. Ezt tudatosítom, és erről küldöm a mesei képeket.

-

Testtudatosítás
Ezután testtudatosítást tervezek, mert úgy érzem, hogy a
repülés végén, a szárnyak elvesztésével olyan talajvesztettség alakul ki, amelyben jól jön az erős útmutatás: ki vagyok,
mettől meddig tartok. Csak ez után lehet szó egyáltalán arról, hogy elkészüljenek az új szárnyak.
62

A következő mondókákat használom erre:
Keze, lába van neki...
Ezzel látok...
Itt a szemem, itt a szám...
Megmásztam öt hegyet...
Mit csinál a kis kezem...
Mondókázás közben különféle tapintású anyagokkal végigsimogatjuk a kezüket, lábukat, arcukat, s megnevezzük a
testrészeket.
- Új szárny készítése
„És akkor Lotilko rájött, hogy csak magára számíthat!"
Körberajzoljuk a gyerekeket, és mindenki kifestheti magát
festékben pacsmagolva, színesre, szépre. Végül szárnyat készítünk, tollakból, papírból, mindenféle tapintású, kemény,
puha, dörzsölős, selymes anyagból. A gyerekek választhatnak
anyagot tapintással, és elmondhatják, milyen az ő szárnyuk:
Én azt mondom, ez az én szárnyam, s van benne erő.
Van benne remény.
Van benne szeretet.
Van benne öröm.
Van benne bátorság.
Van benne kíváncsiság.
Van benne akarás.
Van benne „csacsacsa".
Van benne...
A szülők is segíthetnek, és a szárnyra felkerül sokféle tapintású, erőt adó érzés.
-

Búcsúrepülés
Végül megint repülünk, szárnyakkal a hátunkon, amihez
küldöm a mesei képeket.
A végén mindenkit visszavarázsolunk e világba, s elfújjuk a
gyertyákat, elénekeljük a búcsúdalt: Túl a vízen egy kosár...
63

Tátrai Vanda
SASFIÓKÁK
Meseterápiás foglalkozásterv
mélyszegénységben élő gyerekeknek

A Sasfiókák meseterápiás foglalkozástervet 6-8 éves, mélyszegénységben élő gyerekek speciális mintázatára és igényeihez
igazítva dolgoztam ki. A nyolc foglalkozást felölelő program
célja: megerősíteni a gyerekeket abban, hogy képesek változtatni az életükön.
A célcsoport mintázatára pontos, pozitív ellenválaszokat kerestem, s mindegyikhez rövid, erős, a meséléshez nem szokott
gyerekek számára is könnyen befogadható mesét választottam.
Az alábbiakban a tervezés alapgondolatait, a kész foglalkozástervet ismertettem, valamint egy megvalósult foglalkozásról készült jegyzőkönyvet mutatok be. A nyolc foglalkozássor a
következőképpen épül fel:

64

Mintázat
1. A szeretetteljes, támogató szülői gondoskodás hiánya.

A foglalkozás

témája

Választott mese

Mivel indítottak útra az életben?
A hosszú név
Alkalmat ad a neveken, a szüleátka
tésen keresztül beszélgetni arról, hogy a szüléinktől (bármilyenek legyenek is) kaptunk két nagy
ajándékot: az életet és a nevünket
mint áldást.

2. Lelki és fizikai értelemben is sok a kapott rossz dolog, a
haszontalan útravaló,

A mese hőse, Bőhön - ahogy a
Bőhön Höbűn
célcsoport gyerekei is - sok értéktelen, sőt utálatos dolgot kapott
az útján, mégis a maga javára tudta fordítani azokat, mert tudta, hol
a helyük. A „bármi legyen, gazdagít" nagyszerű üzenet.
3. Kilátástalanság, esz- A változtatásra való képességébe Az öt jó barát
vetett hit megerősítése. Van eszkököztelenség.
zöd a változtatáshoz. Eszközök felfedezése. Mindig van mit csinálni.
Együtt könnyebb

4. Támogató baráti
kapcsolatok hiánya.

Ismerjük fel a barátságnak, egymás támogatásának erejét.
Jól érthető a mese üzenete, amit
azonnal ki is lehet próbálni.

5. Céltalanság.

A negatív, ártó környezet elhagyá- A kristálysának lehetősége, célok kijelölése. golyó

6. Röghöz kötöttség.

Megtalálni az útnak induláshoz
való bátorságot és a saját ritmust.

A kisegér nagy
utazása

7. A támogató, erősítő
családi háttér
hiánya.

A támogató háttér nélküli boldogulás lehetősége. A saját életünkről való döntés lehetősége.

Mese a
sasfiókáról

8. Értéktelenségérzet.

A belső szépségek, értékek felfede- Boldizsár Ildikó:
zése és tudatosítása. Az önértéke- Királylány/
Királyfi születik
lés, önbizalom fejlesztése.

65

FOGLALKOZÁSTERV
A hosszú név átka című japán meséhez

A foglalkozás célja
A neveken, a születésen keresztül beszélgetni arról, hogy a szüléinktől (bármilyenek is) kaptunk két nagy ajándékot: az életet
és a nevünket. Ki vagyok én, s mivel indítottak útra az életben?

Beléptetés
Hát te ki vagy, és honnan jöttél? - kérdezem tőlük az ajtónál.

Kezdő rítusok
Mesetakaró leterítése, füstölő. Az illat különleges dolog az életükben, és finoman köti össze a foglalkozásokat. Meselátó szemek, mesehalló fülek számbavétele, kitisztítása mondókákkal,
találós kérdésekkel, játékokkal.

Ráhangolás
Szigóri móri...
A mondóka után mesefonalat indítunk egy találós kérdéssel:
Erdőn vágják,
anyák kincset tartanak benne. Mi az?
(bölcső, babaágy)

66

Körbeadjuk a mesefonalat, akihez odaér, válaszol arra a kérdésre (persze csak ha van kedve): Te mikor jöttél a világra? Mikor lettél anyukád kincse?
Aranytőkén aranytál,
bátyám adta nénémnek,
néném adta nekem,
én adtam kisöcsémnek. Mi az?
(az anyatej)
Visszagombolyítjuk a fonalat, méghozzá a következő kérdéssel:
neked ki adta az „aranytálat"? Vagy te adtad tovább? Hogy nevezed a testvéreidet? Téged hogy neveznek?
Mi az, ami mindennek és mindenkinek kell? (név)

Mesemondás
Hallottam egy gyerekről, akinek nagyon furcsa neve volt... Elmondhatom a történetét?
Egyszer volt...

A meséhez kapcsolódó kérdések
Te milyen nevet, milyen áldást kaptál a szüléidtől?
Megbeszéljük keresztneveink jelentését.
(Erre érdemes előre készülni utónévkönyvből, hogy biztosan
mindenkinek el tudjuk mondani a nevéhez kapcsolódó áldást,
üzenetet.)

67

A meséhez kapcsolódó játék
„Földbe bújt magocska, szárát kihajtotta,
aztán jött a gazda, s nevén szólította."
A gyerekek körben ülnek, egy gyerek kimegy a csoportból - ő
a gazda -, egy másik gyerek a takaró alá bújik a kör közepén, a
csoportba visszaérkező gazdának ki kell találnia, ki van a takaró alatt és nevén szólítani.

A meséhez kapcsolódó próbák
Mondjátok el a neveteket visszafelé, majd képzeljétek el, ki van
a név mögött. Milyen lehet ez az ember?
(Nehéz feladat, odafigyelést, elmélyülést kíván, és előzetes átgondolást, mert előfordulhat, hogy a csoportban valakinek a
neve megfordítva gúnynévvé válhat.)
Keressünk új jelentést a nevünkhöz. Ha nem a te neved volna, milyen növényé, állaté lenne?
Válassz egy színt a nevedhez! Válassz egy kendőt a nevedhez!

Kivezetés a meséből és a mesei térből
Köszöntőket mondok, kinek-kinek a neve szerint, például:
András este ma vagyon,
Ugrik a nyúl a fagyon,
Érjen a hó bokáig,
éljen sokáig!
Annyi áldás öntsön nyakon,
amennyi szál hajad vagyon!

68

Kreatív munka
Névkártya készítése, rajzolás filctollal vagy ragasztgatás kivágott betűkből.
Szükséges eszközök: kendők, utónévkönyv.
Szükséges anyagok: névjegy méretű karton, filctoll, ollók, ragasztó, különböző betűtípussal szedett nyomtatott, színes betűk.

Jegyzőkönyv a

megvalósult foglalkozásról

Tizenöt, halmozottan hátrányos helyzetű, 1-2. osztályos gyerekből állt a csoport, akikkel előtte csak egyszer, egy vidám bemutatkozás erejéig találkoztam.
Az ajtónál egyesével léptettem be mindenkit. Hát te ki vagy és
honnan jöttél? - kérdeztem. Nagyon elcsodálkoztak, de mindenki mosolyogva, bár kissé félénken válaszolt. Aki nem tudta a választ, annak segítettünk. A belépők nagyon megörültek az illatnak, takarónak. Szúrószerszám került elő, ezt gyorsan elkértem.
Mivel nagy volt a nyüzsgés, a Szigóri móri mondókával kezdtünk, mindenki lelkesen csinálta és próbálta mondani a mondókát, utánozni a vicces mozdulatokat. Javaslatok is érkeztek a
mozgássor folytatására, így amíg a lendület tartott, folytattuk,
majd a végén, elcsendesedve ringatta ki-ki magát.
A „bölcsős" találós kérdéssel folytattuk. Kis segítséggel hamar eljutottak a pólyáig, kiságyig, babakocsiig, a bölcsőt kevesen ismerték.
A mesefonalat körbeadtuk, mindenki elmondta, hogy őt mikor hozta világra a mamája.
„Mikor lettél az anyukád kincse?" Nyári, őszi, tavaszi kisbabák voltak, mindenki mondott valamit, gyanítom, hogy néhányan csak úgy találgattak, de ezt nem feszegettük, mindenkinek örültünk.
69

A következő találós, az Aranytőkén aranytál... is nagyon fellelkesítette a gyerekeket, hamar megfejtették, ha nem is pontosan: az anyuka hasa az aranytáluk. Nagy örömmel sorolták
számos testvérüket, beceneveiket.
Végül még egy utolsó találós: „mi az, ami mindennek és mindenkinek kell?" Ezt nem sikerült kitalálni, de nagyon szép válaszok születtek, éppen a foglalkozáshoz illők. A szeretet, az
anyuka az, ami mindenkinek kell, ebben meg is állapodtunk,
majd kiegészítettük a nevekkel, amit mindenki első ajándékként kapott az életre.
Akkor elmondtam, hogy volt egy barátom, egy fiú, aki nagyon furcsa nevet kapott... A mesemondást többnyire kikerekedett szemmel hallgatták.
Mire a végére értem, el is fáradt a csapat, páran kimentek,
nyüzsögtek, már nem tudtak figyelni, de itt ez természetes. 6-7
gyerek aktív figyelemmel bent maradt, velük kezdtem a beszélgetést a mese után. Megkérdeztem: te milyen nevet kaptál,
milyen áldással indítottak útnak a szüleid? Senki nem tudta.
Elmondtam mindenkinek a neve jelentését, tágra nyitott szemmel hallgatták. Mindenkiét megbeszéltük, s azt is, milyen csodálatos áldást hordoz egy-egy név. Megtudtuk, hogy Alexa az
oltalmazó, aki mindig kész megvédeni másokat; Anikó a bájos,
akit isten kegyelme kísér, és így tovább, sorra az összes keresztnevet. Közben megbeszéltük, milyen az, aki bátor, milyen szépség lehet valakiben, és átbeszéltük az összes felmerülő, ismeretlen kifejezést. „Nekem ezt még sose mondták!" - kiáltotta egy
kisfiú örömmel, és rögtön visszajelzések is érkeztek arról, hol
találják meg mindezeket a nemes tulajdonságokat magukban.
Lassan visszakapcsolódtak a többiek is, mindenki nagyon kíváncsi volt, és szóba kerültek a testvérek, szülők is.
A gyerekek között Izabell is van, ezért a nevek visszafelé olvasatát nem csináltuk meg, nehogy csúfolódás legyen belőle.
Több információt nem is tudtak befogadni, de nagyon szerettek volna rajzolni, ezért kiosztottam az üres névjegykár70

tyákat. Mindnyájan elmélyülten alkottak. Készültek az új tudományok által ihletett névjegyek. Akinek a nevében egy régi,
ismeretlen város rejtőzött, az lerajzolta, hogyan képzeli a várost. Arcképek, a nevük üzenetével kapcsolatos feliratok, rajzok kanyarodtak a kártyákra. Remekül szórakoztak, a családtagjaiknak is készítettek kártyákat. Aki kész lett, az már futott
is a kártyákat lobogtatva kifelé, megmutatni a többieknek.

71

Tamási-Tőzsér Dorina
A KÚT ÉS A KŐ
Mesefoglalkozás

családok átmeneti

otthonában

A Meseterápia továbbképzés befejezését követően sokat gondolkodtam azon, hogyan tudok mesecsoportot szervezni, hol,
milyen intézményeknél próbálkozzak. Végül a Családok Átmeneti Otthona két létesítményét kerestem meg, és nagy örömömre mind a két helyen lelkesedéssel fogadták a mesecsoport
létrehozásának ötletét. Habár egy mesecsoport tartásáról beszéltünk mind a két intézménynél, nem zárkóztak el a rendszeres mesealkalmak szervezésétől sem. Az egyik átmeneti otthonban 20 gyermek lakik, életkoruk nagyon megoszlik
- egyévestől tizenévesig. A másik közel 40 fő befogadására képes, itt 21 gyermek él. A dolgozók igyekeznek minél több programot szervezni a bentlakó családoknak, de forráshiány miatt
korlátozottak a lehetőségeik.
A mesecsoportot a második átmeneti otthonban szeretném
létrehozni.
Az intézményvezető nagy örömmel és érdeklődéssel fogadta az ötletet. Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt lehetőségük
lett volna pályázati forrásokból egy mesecsoportot szervezni,
de a pályázati feltételeket nem tudta vállalni az intézmény. Az
intézményvezető maga is sokat tud a mesékről, a mesék fontosságáról. Mivel az intézményben nincs olyan közösségi tér,
amely kellően zárt, az irodáját ajánlotta fel a mesecsoport szín-

72

helyéül. Itt nincs sok figyelemelterelő tárgy, illetve a hivatalos
iratokat a csoport idejére elzárta.

A gyermekek rövid bemutatása
a mintázat-módszer alapján
Az intézményvezető a személyes találkozás alkalmával röviden bemutatta az otthon működését, illetve az itt lakó gyermekeket. Az életkor szerinti megoszlás széles skálán mozog, csecsemőtől kezdve a 12 éves kiskamaszig laknak itt gyerekek.
A vezetővel abban állapodtunk meg, hogy a „nagyobb" korosztálynak hirdetjük meg a csoportot. Ez a nagycsoportos óvodásokat, valamint az általános iskola 1-2. osztályos tanulóit jelenti, összesen 7 gyermeket.
Az intézményvezetővel folytatott beszélgetés pontosította azt
a mintázat-képet, amit már magam is végiggondoltam. Általánosságban és az egyes gyermekek szintjén is mondott néhány
fontos információt, amelyek segítséget nyújtottak nekem a mesecsoport megtervezésében.
Jellemző az itt élő gyermekekre, hogy peremhelyzetben vannak, akár a családjukat, akár egyéni helyzetüket nézzük. Egyfelől, az intézményben élő családok a társadalom perifériájára
kerültek. A korábbi egzisztencia, lakóhely elvesztése ugyanúgy
megviseli a gyermeket, mint a felnőtteket. Másfelől sokszor
előfordul, hogy a gyermek a családon belül is háttérbe kerül.
Ennek oka lehet az, hogy a szülők a problémákkal, a problémák
megoldásával foglalkoznak állandóan, vagy éppen menekülnek előle. De az is jellemző, hogy az idősebb gyermek a fiatalabbak az egészséges gyermek pedig a beteg testvérrel szemben
kerül háttérbe. Így sokszor érezhetik úgy, hogy nem számíthatnak senkire. Önmagában az intézményi lét is nehézséget okoz
a gyermekeknek. Sok a betartandó szabály, nincs igazán intim

73

szféra, saját tér. Általánosságban az is elmondható, hogy nehezen tudnak emberi kapcsolatokat kialakítani. Az intézményen
belüli barátságok kialakulásában nehezítő tényező, hogy mire
összebarátkozna két gyermek, egyikük nagy valószínűséggel
elkerül az intézményből. Az iskolában ugyanez a helyzet: mire
elkezdene kötődni valakihez, máshova megy a család.
A gyermekek ebben a helyzetben bizalmatlanná, magányossá, zárkózottá válnak. Nehezen engednek közel magukhoz másokat, és nagyon fontos, hogy aki erre vállalkozik, az hajlandó
legyen hosszú távra tervezni velük.
Az intézményben élő gyermekek között vannak olyanok,
akiket az édesanyjuk hagyott el, mások bántalmazás szemtanúi voltak. Vannak, akik nem akarnak itt lenni, és minden ellen tiltakoznak, ami az intézménnyel kapcsolatos.

Kulcsszavak a gyermekek helyzetével kapcsolatban a
„mintázat-módszerhez"
bizonytalanság
otthon, biztonság elvesztése
intim szféra, saját tér hiánya
túlszabályozottság
peremhelyzetben élés
kötődés utáni vágy, ugyanakkor annak elutasítása
„nem számíthatok senkire" érzés
bizalmatlanság
reményvesztettség
szeretetéhség
Az intézményben élő gyermekek esetében is a bizalom kiépítése az első és legfontosabb feladat. Ez itt nagyobb kihívást jelenthet, tekintve azt a speciális élethelyzetet, amelyben ezek a
gyermekek élnek. Nyugodt, biztonságos közeget kell teremte74

nem a mesealkalom alatt. Célom továbbá a mesehallgatás képességének fejlesztése, a teremtő képzelet aktivizálása.
A mese kiválasztásánál szempont számomra, hogy ne legyen túl hosszú. Mivel nem ismerem a gyermekeket, régebbi tapasztalataimra tudok csak hagyatkozni, hogy mi az a terjedelem, amire még oda tudnak figyelni. Ezért úgy gondolom,
egy rövidebb mesével nagyobb valószínűséggel tudom fenntartani a figyelmüket. Szempont továbbá, hogy a mese illeszkedjen a gyermekek életkorához. Elsősorban az általam ismert
meséket vettem sorba és vizsgáltam meg aszerint, hogy szerintem mennyire használható fel a mesecsoportnál. Végül a Luzsi
Margó szerkesztette Mesélj nekem sorozat 11. kötetéből választottam ki a Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút? című mesét.
Azért esett erre a mesére a választásom, mert:
- A kút elveszített valamit, amit eddig biztosnak gondolt (bizonytalanság).
- Peremhelyzetbe került, hiszen ha nem tud vizet adni, akkor
nem jönnek el hozzá az állatok. (Csak a tölgy marad a közelében, akivel nem kommunikál.)
- Reményvesztettség állapotában van, hiszen nem látja esélyét, hogy a helyzet megoldódjon.
- De nem marad egyedül ebben a helyzetben. Ott van a tölgy,
aki segít neki. A mese végén megszűnik a szárazság, újra lesz
víz a kútban. Tehát a rend helyreáll.

Kulcsmondatok a meséből a mese feldolgozásához
„A kút mező közepén álldogált, de sose volt egyedül."
„A kút örvendezve várta őket, és büszke volt rá, hogy ilyen sok
teremtményt tart jól vizével."
„A kút azonban nem szólt senkihez..."
„Nem is találhatta [a magot], mert a mag jó mélyre esett, és
azonnal befúrta magát a földbe."
75

„Az ág nőtt, növekedett, kicsi fává serdült, majd ahogy múltak az évek, óriási tölgyfa lett belőle."
„A tölgyfa sosem beszélgetett a kúttal, éldegéltek egymás
mellett szótlanul."
„A kút nem akarta beszéddel zavarni a fát, de sokszor gyönyörködött benne."
„A tölgyfa tisztelte a kutat."
„Történt azonban egyszer, hogy a kút úgy érezte, kevesebb
víz van benne, mint amennyi előző nap volt. Egy pillanatra
megijedt, de aztán megnyugodott."
„A kút arra ébredt, hogy már egyetlen csöpp viz sincs benne."
„És mi lesz velem? Nekem is te adsz inni, én is a te vizedből
táplálkozom. Ha te kiszáradsz, én is elpusztulok." (tölgyfa)
„Meg kell találnod a vizeket. Ha azok nem jönnek el hozzád,
neked kell értük menned."
„De hiszen én nem tudok járni." (kút)
„Dehogyisnem! Egy kút csak kút módjára tud járni." (tölgyfa)
„Összeszedte minden erejét, de hiába." (kút)
„Ha te nem tudsz elmenni a vizekért, majd elmegyek értük
én." (tölgyfa)
„- És nem fogsz félni a föld alatt? [...] - Majd arra gondolok,
hogy ágaim és a leveleim, no meg a törzsem is a föld felett vannak, és a nap fényével etetnek engem. Meg arra, [...] hogy te
visszavársz engem a vizekkel együtt." (tölgyfa)
„Bizony, a kő nem engedte a kúthoz a föld alatti patakokat és
csermelyeket."
„Nahát, nem is tudtam, hogy ennyi bajt okoztam. És igazán
szívesen elgurulnék innen, hogy a kút újra kapjon vizet, csak
az a baj, hogy nem tudok." (kő)
„Milyen jó, hogy nem egy gonosz kő zárta el az utat." (tölgyfa)
„Ha segítek neked, arrébb gurulsz?" (tölgyfa)
„Akkor a tölgyfa gyökerei körbefonták a követ, és jó erősen
megszorították. A kő is belekapaszkodott a gyökerekbe."
„Abban a pillanatban, ahogy a kő elkerült a helyéről, a vizek
76

hangos zubogással megindultak a kút felé, és folytak, folytak
rendületlenül."

Szimbólumok a mesében
A mesében 4 fontos szimbólum van:
kút
víz
tölgy

A kút és a víz szimbóluma összekapcsolódik. A víz az élet jelképe, amihez a kút segítségével juthatnak hozzá a teremtmények.
A szárazság, a víz hiánya azt jelképezi, hogy valahol elapadt az
élet forrása, megszűnt a körforgás. A kő a rendszer megbomlásánakjelképe, valami, ami útját állja a zavartalan működésnek.
Nem jó helyen van, de önmagában képtelen a mozgásra.
A tölgy mint egyfajta védelmező jelenik meg. Magasra nyúlik, tehát nemcsak a földhöz, hanem az éghez, gyökereivel pedig a föld mélyéhez is kapcsolódik. Olvashatjuk, hogy oltalmat
ad a kútnak és a kúthoz járó élőlényeknek. A tölgyfa bölcs és
bátor. Képes elindulni, hogy helyreállítsa az egyensúlyt, melynek megbomlása a szárazsághoz vezetett. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy ő is függ ettől a víztől, kapcsolatban van vele,
s ezáltal a kúttal is. A kút pusztulása az ő pusztulását is jelenti.

A mesecsoport témája
Segíteni másoknak, és engedni másoknak, hogy segítsenek nekünk.
Azért ezt a témát választottam, mert a gyermekekről és az intézményi életről hallottak alapján a magányosság és a reménytelenség érzése dominál leginkább ebben az élethelyzetben.
77

Mivel sokszor úgy érzik, hogy nem számíthatnak már családjukra, szüleikre, nem is kérnek segítséget tőlük. Baráti kapcsolatok sem igazán alakulnak ki. Ha akad valamilyen problémájuk, úgy érzik - sajnos sokszor jogosan
hogy egyedül kell
megoldaniuk azt. A meséből kiderül, hogy egy probléma megoldása nem csak annak az érdeke, akit közvetlenül érint, hiszen
egy nehézség sokszor az egész közösségre negatív hatással van.
Mindenki tudására, ötletére szükség van. De mindenki csak
önmagával járulhat hozzá a megoldás megtaláláshoz, méghozzá a maga tudásával, készségeivel.

A MESECSOPORT TERVEZETT MENETE
Belépés
Az iroda előtt egy folyosó van, ahol nem nagy a forgalom. Ezért
az ebből fakadó lehetőséget is szeretném kihasználni. Papírlapokból elkészítem egy ösvény elemeit, amely az ajtóhoz vezet. Ott, a belépéskor a gyerekeknek mondaniuk kell egy mezei
vagy erdei állatot.

Ráhangolódás
Egy állatos mondókával kezdünk (például: Cirmos cica dorombol; Dirmeg-dörmög a medve), utána az Ez a kendő nem kendő. .. fantázia-megmozgató játék jön.
Ezután az általuk mondott állatokkal kapcsolatos kérdések
következnek, mint például milyen hangot ad, milyen mozgást
végez stb. Hangutánzásnál lehet majd játszani a hangerővel,
illetve azzal, hogy mindenki egyszerre adjon ki hangot, vagy
csak egyes állatcsoportok.

78

Mivel a csoportban nagy valószínűséggel lesz mozgássérült
gyermek, illetve a hely is szűkös, nagy mozgással járó játékot,
mondókát nem tervezek.

Bevezetés a mesébe
„Most ezek az állatok mind egy szép mezőre érkeztek. Ennek a
mezőnek a közepén áll egy kút. Tudok róla egy mesét. Elmesélhetem?"

Mesemondás
Mesefeldolgozás a kiválasztott kulcsmondatok alapján
A mesével és szereplőivel kapcsolatos kérdések.

Kivezetés a meséből
Ennek szimbóluma a kő lesz, mint annak a jelképe, hogy a
problémák közös erővel megoldhatók. A kilépésnél mindenki
kap tőlem egy szép formájú, kis követ.

79

Szőtsné Karkus Zsuzsanna
SOKAT PRÓBÁLT KIRÁLYFIAK
Mesefoglalkozások

speciális

gyermekotthonban

A speciális gyermekotthonban életre hívott mesecsoporttal az
a célom, hogy a fiatalok a népmesék segítségével térképezzék
föl a világ - s benne önmaguk - működését, és a példaként bemutatott mesei világ segítségével találják meg saját konstruktív
szerepüket az életükben.
A mesék feldolgozása során lehetőségük nyílik arra, hogy a
teremtő gondolkodással újrakonstruálják az ömagukról alkotott képet, „újrateremthessék" magukat, új életutakat, helyes
irányokat jelöljenek ki önmaguk számára, és felfedezhessék az
ehhez szükséges belső erőforrásaikat.
A foglalkozásokat havi egy alkalommal tervezem, biztosítva
ezzel, hogy alkalomról alkalomra legyen elég érési idő a csoporton történtek feldolgozására. A csoport vezetéséhez (tekintve a fiatalok problémáinak sokszínűségét) két csoportvezetőre
van szükség. A csoportok idejét alkalmanként 3 órában határoztam meg. Ezt úgy szeretném megvalósítani, hogy a délelőtt
folyamán az első 20-25 perc a bevezetés, ráhangolódás szakasza lenne, majd ezt követné a mesehallgatás és -feldolgozás. Elengedhetetlen feltétel, hogy ne a gyermekotthonban, hanem
egy külső helyszínen valósuljanak meg a foglalkozások.
„A sokat próbált királyfi" mesecsoportot speciális gyermekotthonban élő kamasz fiúk számára terveztem, ahol egyrészt
addiktológiai problémával küzdő (pszichoaktív szereket hasz80

náló vagy alkoholfüggő), másrészt magatartási zavarokkal
küzdő fiatalok élnek. Sokat gondolkodtam azon, hogy tematikájában válasszam-e külön a két csoportot. Végül arra jutottam, hogy a fiatalok problémái ugyan különbözők, azok alapjai
azonban hasonlók. Élettörténetüket megismerve kiderült számomra, hogy problémáik alapja egyértelműen a családi kapcsolatok hiányában vagy patológiás működésében keresendő.
Ez az a közös pont, ahonnan az itt élő fiatalok „addiktív karrierje", kriminalizálódása indul, s ahol magatartási zavaraik
gyökere található. Ezért a mesecsoport tervezése során a mindannyiukra jellemző alapproblémára fókuszáltam: a családi
kapcsolatok hiányára vagy patológiás működésére.
A mesecsoportot fél év időtartamra terveztem, ez havonta
egy-egy alkalom esetén 6 foglalkozást jelent.
A foglalkozások tematikája a következőképpen alakul az év
során:
1. „Kezdetben volt a Semmi." Visszatérés a kezdetekhez. Űjrateremtődés.
2. Az új, helyes irányok meghatározása.
3. Akadályozó tényezők azonosítása, leküzdése.
4. A belső erőforrások felfedezése.
5. A szülői „örökségek újrahasznosítása", az eddig negatívumként megélt tartalmak erőforrássá való átfordítása.
6. Elindulás az új célok felé, a fiatalok útnak indítása.

Részletes program
A foglalkozásokat mindig ugyanazzal a rítussal kezdjük, hogy
a fiatalok ráhangolódjanak a mesékkel való munkára. Ilyen rítus például a beléptetés a mesebirodalomba, amely minden alkalommal ugyanolyan lesz: az ajtó egyik oldalán lóg egy fekete
tarisznya, s az ajtónál megkérem őket, hogy ebbe dobják bele,
amire már nincs szükségük, amit le szeretnének tenni, el akar81

nak hagyni az életükből (akár láthatatlan tintával író tollal is
írhatnak, vagy rajzolhatnak egy jelképet, sőt „odagondolni" is
elég). Kifelé menet egy aranyszínű zsák lesz az ajtón, ebből kivehetik azt, amit el szeretnének vinni magukkal a csoportról,
amire éppen szükségük van.
Megérkezés után, ráhangolódásként találós kérdésekkel, szólásokkal, közmondásokkal és azok megfejtésével kezdünk,
majd képzeletjátékok következnek, például: Ez a kendő nem
kendő, hanem...; Ez a kéz nem kéz, hanem...
A foglalkozások végén záró kérdéssel engedjük el a fiatalokat:
mi az, amit elviszel ma a mesék világából? Lehet egy szó, egy
mondat, egy mozdulat, egy gesztus, egy kérdés stb.

1. téma: Visszatérés a kezdetekhez - Újrateremtődés
Időkeret: 3x45 perc
Mese: A tojásból teremtett lány
Ezt a mesét azért választottam, mert a változások elindulásához gyakran vissza kell térni a kezdetekhez, és újra „meg kell
teremtődni". A tojásból teremtett lány „megteremtődése" során olyan fejlődési folyamaton megy keresztül, mely alkalmassá teszi őt a teljes, boldog életre.
Mese utáni foglalkozás: Nagy csomagolópapíron körberajzolják a fiatalok testének körvonalait, megrajzolják a vonásokat, kiszínezik a rajzokat.
Szükséges eszközök: kartonpapír, színes ceruzák, festékek,
zsírkréta, olló.

82

2. téma: Az új, helyes irányok meghatározása
Időkeret: 3x45 perc
Mese: A sötétség országa
Ezt a mesét azért választottam, mert János nagy szegénységből származik, és alighogy elindul szerencsét próbálni, rögtön
a teljes sötétségben találja magát csakúgy, mint életük jelenlegi
szakaszában a csoportban lévő fiúk többsége. Ezzel a mesével
szeretném megmutatni a csoportbeli fiataloknak, hogy ha egyszer úgy döntenek, elhagyják életük ezen nehéz szakaszát, amit
„teljes sötétségként" nevezhetünk meg, miként kell cselekedni,
hogyan találhatják meg belső fényüket, hogyan uralhatják ösztöneiket, és mindezek érdekében hogyan tudják legyőzni a sárkányokat, azaz azokat az alvilági erőket, amelyek elzárva tartják a valódi élethez szükséges erőket, energiákat.
Mese utáni foglalkozás: A résztvevők kedvenc meserészleteinek megjelenítése dramatikus eszközökkel. Melyik szereplő
vagy te, hol látod magad a mesében?
Szükséges eszközök: néhány ív kartonpapír, olló, ragasztó, ha
szeretnének valamilyen kelléket elkészíteni a fiúk; néhány jelmeznek való ruhadarab.

3. téma: Akadályozó tényezők azonosítása, leküzdése
Időkeret: 3x45 perc
Mese: A világvándora herceg
Ezt a mesét azért választottam, mert a világvándora herceg is
„elveszett" a mese elején, és bolyongása sokáig eredménytelen. Mégis annyi sikertelen próbálkozás és sok áldozat után
végül sikerrel jár és megtalálja önmaga másik felét, így viszszatalál legbelső önmagához. A részt vevő fiúk nagy része is nagyon régen bolyong a világban, elveszítve önmagát. A mesebeli

83

herceg jó példája lehet a kitartásnak, a reménytelen helyzetből
való eredményes kilábalásnak, a sikeres küzdelemnek.
Mese utáni foglalkozás: Alkossanak bármit a meséből, ami
megnyerte a tetszésüket (csónak, lóbőr, kard, gyűrű, fél gyűrű,
aranyruha). Vagy közösen megrajzoljuk a helyszíneket, s elmesélhetik, kinek melyik tetszett a legjobban, hol látják magukat
a mesében. Ha sok a különböző helyszín, a jeleneteket sorba állítjuk, s így jelenítjük meg a mesét.
Szükséges eszközök: nagy csomagolópapír, rajz-, és festőeszközök, kartonpapírok, olló, ragasztók (nem Technokol!), tűzőgép, fapálcák, vékony lécek, ruhaanyagok, tű, cérna.

4. téma: A belső erőforrások felfedezése
Időkeret: 3x45 perc
Mese: A kristálygömb
Ezt a mesét azért választottam, mert a mese kapcsán az önmagunkhoz való visszatalálás után átélhetünk egy mélyebb utazást, a legbelsőbb erőforrás, a kristálygömb megtalálását, felfedezését. A mese hősei, hasonlóan a gyermekotthon fiataljaihoz,
egy rosszul működő családból származnak. A testvéri szeretet,
a kitartás, a veszélyek leküzdése azonban lehetővé teszi számukra, hogy megleljék saját belső erőforrásukat.
Mese utáni foglalkozás: A csoporttagok részvételével a pszichodráma elemeit felhasználva a fiúk megjeleníthetik azokat a
részeket, helyszíneket, eseményeket, amelyek érzelmileg megérintették őket, ahol látják önmagukat a mesében.
Szükséges eszközök: különböző ruhakellékek, kristálygömb.

84

5. téma: A szülői „örökségek újrahasznosítása", az eddig
negatívumként megélt tartalmak erőforrássá való átfordítása
Időkeret: 3x45 perc
Mese: Derék Jankó meg a kemény kenyér
Ezt a mesét azért választottam, mert a legkisebb fiú birtokában
van az a tudás, képesség, amit szeretnék megmutatni a fiataloknak. Nevezetesen: a „kemény kenyérrel" is tudni kell boldogulni az életben, nem szabad feladni, elfutni, amikor reménytelennek látszik egy-egy feladat, hanem „kitartani, kitartani",
ahogy a mese mondja.
Mese utáni foglalkozás: Arra gondoltam, jó alkalom lenne ez
arra, hogy kenyeret süssünk a fiúkkal. A kenyérsütés alatt mindent megtapasztalhatnak, ami a mesében is történik, a kemény
munkát, a kitartást, a türelmet, és hogy az életet adó kenyér a
kezük által készül el.
Szükséges eszközök: liszt, élesztő, víz, só, kemence, tüzelő.

6. téma: Elindulás az új célok felé, a fiatalok útnak indítása
Időkeret: 3x45 perc
Mese: Lotilko
Ezt a mesét azért választottam, mert a hőst megfosztják benne a szárnyaitól, de ő megtalálja a módját, hogyan készítsen új
szárnyakat, amelyekkel sikeresen el is indul hazafelé. A veszteségek elviselésére, a jó és a rossz felismerésére, az újrakezdésre
tanít ez a mese.
Mese utáni foglalkozás: A saját szárnyak elkészítése, megteremtve ezzel az elindulás lehetőségét egy új élet felé.
Szükséges eszközök: kartonpapírok, tollak, ragasztó, olló, fapálcák, vékony lécek, rajzeszközök.

85

Az utolsó alkalom végén összefoglaló-lezáró beszélgetésre is
teremtünk időt, ahol a fiatalok felidézhetik, melyik mese, szereplő, helyszín tetszett nekik a legjobban, ki mit visz el „útravalónak" a mesékből.

86

Sándor Anna
FEHÉRLÓFIA
Mesefoglalkozás 17-18 éves kamasz fiúknak

Miért ezt a mesét választottam?
E varázsmese Arany László-féle verziója azért fontos nekem,
mert lényeges elemeket őriz az ősi magyar hitvilágból, végigköveti a sámán útját az alsó világba, majd pedig felfelé, illetve ez egyben a sámánná-táltossá avatás útja is. Ahogy most felnőtt és tanultabb fejjel elővettem, a gyerekkoromban hódítóan
erős, izgalmas képek tömege más megvilágítást nyert, nagy
örömet okozott bebarangolni a mese tájait, és meglátni benne a
beavatás rítusát és misztériumát. Közben persze arra is rádöbbentem, mennyire fiú-mese ez. A hős személye, neme, feladatai, társai, a szimbólumok, motívumok mind a férfierőről szólnak, annak különböző aspektusait tárják fel. Ez vezetett végül
arra, hogy úgy döntöttem, ez a mese egy férfivá avatási foglalkozás keretében hangozzon el. Ennek az alkalomnak a célja,
hogy a fiúk, akikkel dolgozom, megfogalmazzák maguknak a
gyerek és a felnőtt lét határait, minőségét. Mi tesz férfivá valakit, milyen vonásai, tulajdonságai vannak, mitől lesz férfi?
A felnőtté, férfivá avatási archaikus szertartások közösségre és egyénre gyakorolt hatása, szerepe megkerülhetetlen. Míg
egy közösség kiszolgáltatott a természeti erőknek vagy egy ellenséges csoportnak, élet vagy halál múlhat azon, hogy a serdülő fiatalok pontosan ismerjék a helyüket, feladataikat, felelősségüket és persze lehetőségeiket. A felnőtté avatási rítusok
során ezeket a jogokat és kötelességeket ruházzák rájuk, s átad87

ják nekik a népük világról szerzett tudását is. A beavatást követően már felnőttként térnek vissza a közösségbe, ahol férfiként
tekintenek rájuk, s úgy is kell ezentúl viselkedniük.
A fejlett világban és korunkban persze a határok nem ilyen
élesek, de nem kevésbé fontosak. Átvitt értelemben igenis múlhat élet és halál azon, hogy egy fiú képes-e férfivá válni, tudja-e, mit jelent ez önmaga és szűkebb-tágabb környezete számára. Szükség van tehát arra, hogy az apák által nyújtott
minták és példák mellett (gyakran helyettük) visszaszivárogjon a kamaszkor tapasztalatai közé a beavatás, a felnőtté avatás rítusa mint szembesítő és elválasztó erő. Jelenleg nagy a zavar a fejekben, a felnőttek nem tudják „kezelni" a kamaszokat,
egyszer gyerekként bánnak velük, majd érett, felelősségteljes
jelenlétet követelnek tőlük. A kamaszok ehhez hasonlóan bizonyos dolgokkal túl korán találkoznak, másokat túl későn tanulnak meg, ha egyáltalán. Nem elég tehát a testben, lélekben
végbemenő, óriási horderejű és egyben kaotikus változásra fókuszálnunk, noha kultúránk nem ad más magyarázatot vagy
segítséget a kamaszkorhoz, mint hogy „problémás" és „nehéz".
Családi háttértől függetlenül a kamaszok éppen akkor maradnak magukra, mikor a tudatos, felnőtt ember születésének
egyik legérzékenyebb időszakába lépnek.

A FOGLALKOZÁS TERVEZETE
Bevezetés
A foglalkozást 17-18 éves fiúk (kb. 10-15 fő) számára tartanám.
A foglalkozás célja, hogy a fiúkban elválasztódjanak a gyermeki és a felnőtt férfi minőségek, illetve meg tudják nevezni azokat a vonásokat, amelyek gyengeségek vagy éppen veszélyesek,
s ezáltal kizárják a hőssé, illetve a szimbolikus királlyá válást.
A feladatok, rejtett rítusok által azt is el szeretném ültetni ben88

nük, hogy ez a határátlépés nemcsak szükséges és elkerülhetetlen, de értékes, jó dolog is. A foglalkozást egynaposra tervezem, reggeltől estig tartana, nyáron. Tulajdonképpen azt is
szeretném megtudni közben, hogy egy ilyen erős, és magyar
örökségünk számára is meghatározó mese mentén hogyan lehet kommunikálni és megerősíteni a férfi minőség esszenciáját.

Kezdő rítusok
Számomra a mese egyik legerősebb képe az első, az ősforrás:
a párás, meleg, tejillatú teljesség állapota, aminek szükségszerűen véget kell érnie. Itt a két meghatározó elem a tej és a fa,
amit használni szeretnék a kezdésnél. A fa mint életfa, világfa,
amelynek koronája az égbe nyúlik, gyökerei pedig az alsó világba vezetnek, a világok közti utazás során konkrétan is megjelenik a mesében, de szerepel már a történet elején is mint az
erő első próbája. A tej a kezdet maga, az anyát, a gyermeki létet, a növekedést és az erőssé válást idézi meg, illetve korai, első változata az élet vizének is (ami szintén megjelenik majd
bor formájában később). A foglalkozást egy tipikus, erdő menti nyári táboros területen képzelem el: szükséges némi infrastruktúra, de alapvetően kell egy nagy tér, mező, ahol akár tüzet is lehet gyújtani, illetve kell egy ligetes rész, ahol a rítusok
jó része történik.
A segítő(i)mmel a ligetes részen léptetjük be a csoportot,
korán reggel. Ahogy elérik a fák körét, egyenként köszöntöm
őket, például így: „Isten hozott! Honnan jössz, Vándor?", illetve fel lehet tenni az orosz népmesékből ismert kérdést is ezután: „Dolog elől futsz vagy keresel valamit?" Eggyel beljebb,
már a fák között egy segítő egy-egy pohár/kupa tejet oszt szét
nekik: „Fogadd ezt a frissítő tejet, hogy megerősödve indulj neki a napnak."
89

Ezután leültetem őket a földre leterített takarókra, majd
meggyújtok egy mécsest azzal, hogy a régiek gyakran tűz körül
meséltek, de most - reggel lévén - ennek a gyertyának a lángja
őrizze a mesénket és ezt a napot.
Gimnáziumi tanár szüleimmel gyakran előkerült beszélgetések során, hogy a fiúk amellett, hogy folyik köztük a mindenféle dominanciaharc, mennyire szeretik megcsillantani az
eszüket: szőrszálhasogató résztelességgel esnek neki az egyes
témáknak, és rettenetesen élvezik, hogy megmutathatják,
mennyire okosak. Úgyhogy itt ragadnám meg az alkalmat egy
kis „meseelméletre": beszélgetést kezdeményezek arról, hogy a
mese régen a felnőttek műfaja volt, és ez történetileg hogyan
alakult, mit őriznek számunkra a mesék.

Mesemondás és a meséhez kapcsolódó kérdések
A mesemondás előtt mindenképpen megkérdezem, hogy elmondhatom-e a mesét, amit hoztam. A mesét követően ismét beszélgetés következik: szerintük miért őrizte meg a hagyomány ezt a mesét? Mit tartanak hitelesnek és fontosnak?
A kérdésekkel szeretném a beszélgetést a mese kulcsmotívumaira terelni: hamis barátok/szolgák, felnövekvés, a lótól való születés, hős. Innen jutunk el az őket is érintő fontos kérdésekhez: mit jelent hősnek lenni? Mit jelent önállónak lenni?
Mit jelent felnőtté válni? Kik vagy mik lehetnek áruló barátok
az életben? (A konkrét árulástól az alkoholig, drogokig, rosszul
megválasztott értékekig.) Végül megkérem őket, hogy egy cédulára írjanak fel egy olyan tulajdonságot, jellemvonást, amit
szerintük nem lehet továbbvinni a felnőttkorba. Ezt nem kell
megmutatni senkinek, csak tegyék zsebre és tartsák maguknál,
mert még szükség lesz rá.
Ezt követően az érzékszerv-élesítés jegyében megkérem őket,
hogy csukják be a szemüket, és képzeljék magukat a mesében
90

arra a helyre, amely a legfontosabb volt számukra, vagy izgalmas volt, érdekes, tetszett, szerették. Hol vannak? Melyik képben állnak? Kik ők? Hallanak hangokat? Milyeneket? Éreznek illatokat? Mit látnak maguk körül? Egyedül vannak vagy
másokkal? Kikkel? Aztán megkérem őket, hogy aki szeretné,
mondja el, hol járt, mit látott, ki volt stb.

KAPCSOLÓDÓ FELADATOK, PRÓBÁK,
TEVÉKENYSÉGEK
1. Találkozás az állatőssel
Az első feladat előkészítéseként az állatősökről beszélgetünk.
Állatős-képeket mutatok a világ különböző részeiről, rávezetve
őket arra, hogy az állatos mindig kapcsolatban van az adott nép
életmódjával. Mi az állatos funkciója? Beszélgetünk arról, hogy
miért volt fontos az ősök tisztelete, majd megkérem őket, hogy
találják meg magukban a saját állatősüket - ezt egy, az előzőekhez hasonló kis vizualizációs gyakorlattal is meg lehet erősíteni. Ezután az lenne a feladat, hogy mutassák be az ő állatősüket, akit le lehet rajzolni, festeni, meg lehet formázni gyurmából, termésekből. Utána mondják el, mit választottak, és
ha kedvük van, azt is, hogy miért. Közben már elő lehet hozni
testfestéket, és magunkra rajzolni a saját állatősünk jegyeit/jeleit - aki akar, csatlakozhat.

2. A hamis társak leleplezése - Fanyűvő, Kőmorzsoló, Vasgyúró
Ez a három, szolgává, társsá fogadott vetélytárs/ellenfél, mint
a rossz férfiminta jelenik meg a mesében, és számos olyan tulajdonság hordozója, ami egy férfihoz méltatlan: arrogánsak,
gyávák, álnokak, hazugok, megbízhatatlanok, kárörvendőek,
91

hűtlenek és még folytatható a sor. De nemcsak jellemük megismerése érdekes ezen az állomáson, hanem az is, hogy az életben megtanuljuk a jó társakat kiválasztani magunk mellé.
Itt a földbe szúrnánk a mezőn három jókora faágat, de használhatunk elnagyolt madárijesztő- vagy szimpla kereszt alakot is. A fiúk vászoncsíkokat kapnak vagy széles szalagokat, és
az a feladatuk, hogy jelenítsék meg, írják le a szalagokra a három szolga tulajdonságait: milyennek képzelik el őket külsőleg
és belsőleg. Cél, hogy a mesében lelepleződő belső tulajdonságokon keresztül eljussanak az olyan férfi/felnőtt tulajdonságokig, amelyek egy igazi férfi számára méltatlanok. A szalagokat
aztán a fiúk egyenként felkötik a faágakra, így áll majd végül
előttünk a három figura.

3. Felelősség egymás iránt - a közös munka
Nagyon fontosnak tartom megerősíteni a közös munka, a kooperáció erejét, amire egy szerencsétlen ellenpéldát a mese is
felmutat. Ekkorra ráadásul jó eséllyel dél körül jár már az idő,
így ideje lesz elkészíteni az ebédet közösen (bográcsos étel).
A csapatot kétfelé osztjuk, az egyik (nagyobbik fele) ott marad, a fiúk összegyűjtik a tűzifát, tüzet raknak, felvágják a húst,
hagymát. Elkezdenek főzni. Közben a csapat másik fele elmegy
a főzéshez szükséges fűszerekért, kenyérért, egyéb hozzávalókért. Fontos, hogy átéljék: mindegyikük közös munkája szükséges ahhoz, hogy végül együtt megebédelhessünk.

4. Út az alsó világba
Az ebéd és kis pihenő után újra a ligetnél gyűlünk össze. A mécsest rájuk bízom: vigyázzanak rá, el ne aludjon. Felváltva vigyék magukkal, osszák be, ahogy jólesik. Aztán ébresztő gya92

nánt egy kis ritmusjátékot vezetek fel - ide meghívnám Danny
Bain amerikai dobos barátunkat, aki ütős hangszerek segítségével ad elő afrikai népmeséket. Az ő vezetésével megtanulnánk dobolni saját testünkön. Mindezzel valójában az alsó világba való ereszkedést szeretném előhívni: ahogy a sámánok,
mi is dobolva utazunk a világok között.

5. Uralni az ösztönöket - Hétszünyű Koponyányimonyók
Hétszünyű Koponyányimonyók az ösztönök képviselője. Már
a neve és lakóhelye is erre utal, valamint a hasról evés, az óriási
étvágy is. Bár a föld felszínén találkozunk vele először, ott csak
kárt csinál, ahogy a zsigeri ösztönök is előtörhetnek zabolátlanul, és annak sokszor rossz vége lesz. Fehérlófia az, aki a mesében képes önkontrollt gyakorolni, míg a szolgák viselkedése némiképp azt is tükrözi, hogy semmilyen negatív impulzust
nem tudnak magukban kordában tartani, legyen az agresszió,
irigység vagy káröröm. Amikor viszont Fehérlófia a fához kötözi a manót, az elszökik. Az ösztönöket ugyanis nem „fönt"
kell megkötni, kontrollálni, hanem ott, ahová tartoznak, a „világfa" gyökerénél. Fehérlófia csak ezután győzheti le a sárkányokat, csak ezután lehetnek övéi a réz, az ezüst és az arany
által a királylányokban élő minőségek. Nagyon fontos momentum, hogy Hétszünyű Koponyányimonyókot nem öli meg, csupán kikötözi! Éppígy kell kezelni az ösztönöket is, önkontrollal, mert bár hatalmasak és pusztítóak tudnak lenni, ugyanúgy
fontos, szerves részünket is alkotják.
Be kell vallanom, hogy ez a meserész számomra a legnehezebb. Értem ezt a figurát, érzékelem a helyét a történetben és a
beavatási folyamat állomásai közt, viszont nem látom, hogyan
tudnám igazán jól próbaként absztrahálni a fiúk számára. Ami
biztos: ennek a feladatnak, ahogy a következő kettőnek is, mindenképpen a ligetes részen kell történnie, ahol a mesemondás
93

is zajlott, hiszen ezek addigra már szakrális terekké váltak. Sok
töprengés után végül arra jutottam, hogy felidézzük együtt,
amit a manóról tudunk. Három vállalkozó fiú elmondja az eseményeket a manó, a három társ valamelyike, illetve Fehérlófia
szemszögéből. Ezután beszélnénk arról, hogy szerintük ki vagy
mi ez a manó a mesében. Mit képvisel az alakja? Mi történik
vele és miért? Miért nem öli meg a hős?
Végül vizualizációt is használnék: hunyják be a szemüket, és
keressék meg, hol laknak az ösztöneik, mik ezek és milyennek
érzik őket: van-e színük, milyen a hőfokuk. Felidézhetnek erős
érzelmeket is: dühöt, éhséget, vágyat, boldogságot, rajongást.
Befejezésképpen megtanítok nekik egy egyszerű, középpontba
helyező gyakorlatot: légzés, fókusz, ellazulás.

6. Sárkányok és királylányok? - A hős ismérvei
A mese egyik központi eleme a viaskodás, a fizikai megmérettetés, a nyers erő. Kardot nem is „látunk", Fehérlófia egyszerűen levágja valamivel a sárkányok fejét - de mivel? Később egy
bicska kerül elő a griff hátán. A mesén keresztül itt az erővel,
annak használatával, a hős viselkedésével és jellemével foglalkoznék. Hogy mi is az ő nagy erejének titka, és hogyan használja azt. Beszélgetnénk arról, hogy mit jelent a hármasság,
miért kell megölni a sárkányokat, egyáltalán mit jelentenek a
sárkányok és a királylányok. Majd ott, a szakrális térben, a ligetben megteremtjük, leírjuk Fehérlófiát. Most is egy-egy szalagra írnánk azokat a tulajdonságokat, amelyekkel rendelkezik,
illetve azokat a döntéseket, amelyek hőssé teszik őt. Lehet-e, s
milyen formában találkozni a hétköznapi életben ezekkel a tulajdonságokkal? Mindenképpen arra terelném a beszélgetést,
hogy ezeket a tulajdonságokat (például a bátorságot) ne extrém
helyzetekben lássák meg (például leverni a betörőt), hanem a
mindennapi élethez szervesen illeszkedve (például empatikus,
94

igazságos és bátor dolog kiállni valakiért, akit a közösség/osztály bánt). Végül az lenne a feladat, hogy idézzék fel az állatősüket, és válasszanak egy vagy akár több hőstulajdonságot, amely
szerintük az hozzá tartozik, és amit maguknak is elfogadnak.

7. A griff hátán - elhagyni a régit...
A griff, aki az égi és a földi állatok királyából van összegyúrva, a leghatalmasabb király, mégis az életfa, a világfa gyökereinél fészkel. Ő az, aki bejárja a világokat, aki a hőst utolsó útjára viszi, mielőtt az újjászületik. Mikor Fehérlófia már minden
próbát kiáll, végül önmagát kell lebontania és lecsupaszítania,
feláldoznia, hogy a griff felemelhesse őt az alsó világból. Ahogy
Mircea Eliade is írja, a hősnek/sámánnak csontig kell bontania
magát, úgy tud csak újjászületni. A griff etetése áldozathozatal, a régi bőr levedlése a határátlépés szükségszerű vesztesége,
amit a mese új teljességgel, új minőséggel jutalmaz, s tudjuk:
Fehérlófia még hétszerte erősebb lesz így.
A foglalkozásban itt lesz szerepük azoknak a céduláknak,
amelyeket még a legelején kellett jól eltenniük, rajta azokkal a
tulajdonságokkal, amelyek szerintük a gyermeki léthez tartoznak, amelyeket nem lehet átemelni a felnőttkorba. Itt elmondom: a griffünk vár ránk, hogy visszavigyen a középső világba,
ahova tartozunk, de nekik kell eldönteniük, készek-e rá. Aki
így érzi, dobja a cetlijét a zsákba (=griff szája), és fel is olvashatja, mit írt. A fiúk félkörben állnak, középen én tartom a zsákot,
velem szemben Danny lassan dobol - közöttünk lehet majd továbblépni a túlsó oldalra. Ha jól számolom, ekkora kora este
lesz - és az épp jó így.

95

8. A tűz körén - Megszületni az újra
Vacsora után, már sötétben, a korábbi tűzrakóhelynél gyűlünk
össze, ahol a mécses lángjáról meggyújtjuk a tüzet. Gondolkodom azon, hogy itt el lehetne égetni a rossz tulajdonságokat,
már nem egyesével, hanem csomagként egyben, azzal, hogy
„így vész el minden, ami méltatlan és rossz, ez a világ rendje".
Végül, és ez a legfontosabb, a fiúk új nevet kapnak. Bízom a mese erejében, de legalább a csoportos, korosztályi nyomásban,
hogy mindenki bedobálja a griffet jelképező zsákba a gyermeki tulajdonságot.
A nap lezárásaként egyenként szólítjuk őket az „igazi nevükön". Ehhez az állatőst használjuk, és a tulajdonságot, amelyet
választottak. Például: „Medvefia Áron, aki az erődet jóra használod, lépj elő, és mutasd meg magad a világnak." Nagyon motoszkál bennem a gondolat, hogy itt, természetesen egyeztetve
a tanárokkal/szülőkkel, kaphatnának egy-egy kis pohár bort
- válaszul a tejre, ahonnan indultak, és kapcsolódva az újjáteremtő (életvize) griff-féle borra. Ez zárná a napot.
Utána, úgy képzelem, az estét tábortűzzel folytatjuk. A nap
feszültségeinek oldásaként lehet zenélni, beszélgetni, mesélni,
ahogy jólesik.

96

Trautwein Tímea
AKŐLEVES
Mesefoglalkozás

nyelvórába ágyazottan

Az emelt szintű 11. évfolyamos német nyelvi csoportba 16-18
év közötti fiatalok járnak a létszám 10 fő; a csoport művészeti
tanulmányokat folytató és sporttagozatos fiatalokból áll.
Nagyon vegyes érdeklődési kör és családi háttér jellemzi
őket, valamint merőben más testi és szellemi adottságok, sokfelé ágazó tervek. Az életkorukon, sok szempontból hasonló
kamaszkori problémáikon túl az köti össze a csoportot, hogy
jövőre mindenki németből érettségizik.

A csoport tagjai
Daniella: Kiemelkedően önálló gondolkodású, érezni rajta a
biztos családi hátteret, bátran kérdez, mindent érteni vágyik,
színésznő szeretne lenni.
Peti: Focista akar lenni, a jó jegy motiválja, ha nem mozoghat, akkor inkább „alszik".
Zsombor: Kiegyensúlyozott, erős, tisztelettudó, sportpályafutását egy sérülés miatt feladta.
Linda: Kiemelkedően kommunikatív, kedves, közvetlen,
ügyes és szorgalmas, színésznői ambíciókkal.
Milán: Vízilabdázó, a külsőségekre nagyon ad, érzékeny és
vagány egyszerre, kommunikatív, külföldi karrierre vágyik.
97

Robi: Leigazolt focista, átlagon felüli intelligencia jellemzi,
különleges „drágakő" - jó tanuló, jó sportoló.
Zoli: Kollégiumban lakó, leigazolt focista. Szellemi erőfeszítéseket nem tesz, „úgyis" fog neki menni minden. Karrierje felívelőben.
Zsófi: Nagycsaládból jön. Állandóan hangosan beszél és
szemtelen. De a jegyeire figyel. Ö az egyetlen a csapatban, aki
tud sütni, főzni. Bajban van, figyelemre vágyik a környezetétől,
úgy érzi, elhanyagolják. Instabil jellem. Mindig eszik.
Réka: Zsófi „jobb" keze, támasza. Okos és szorgalmas. Zárkózott. Táncosnő akar lenni.
Anna: Művésztípus. Szorgalmas, tisztelettudó, kedves, megbízható. Komolyan foglalkozik a képzőművészettel.

Mesék a nyelvórákon
„Klasszikus" mesefoglalkozásokat a tantervi követelmények
miatt egyelőre csak az év végén, lazább hangulatban tudok vezetni: akkor, ha már végeztünk a tananyaggal, lezártam a jegyeket, de még jönni kell iskolába. Pedig jó lenne egész évben
használni ezt a módszert, mert mindig kérik, hogy játsszunk.
Az a célom, hogy a továbbiakban a mesemondást összekössem
a nyelvtanítással, amennyire a lehetőségek engedik.
A kőleves című mesét magyarul már a húsvéti szünet előtt elmondtam, az egyik óra második felében. A mesemondás jól sikerült, bár a gyerekek csodálkoztak, hogy miért mondok magyar mesét németórán. A kezdeti - „ezt ismerem!", „minek?"
- bekiabálások után egyre több szempárban láttam a történethallgatási transz jeleit, és a leves hozzávalói előtt kis hatásszünetet tartva, ők maguk mondták, hogy mi következik: „só,
krumpli, kolbász stb".

98

A következő órán kiosztottam németül a mese szövegét. Előző este az interneten felkutattam a szövegvariánsokat, és meglepődve tapasztaltam, hogy a mesének igen sok változata van.
A magyar népmesei verzió belülre helyezi a cselekményt, a katona a főhős, aki az öregasszonnyal diskurál, más szövegekben a katona helyett zarándok, szerzetes, szegény ember, illetve
koldus szerepel, s egy falu népe, egy egész közösség áll a másik oldalon. Míg az utóbbi verzió inkább moralizáló, az előbbi a személyes boldogulásra koncentrál. Elkezdtük feldolgozni
a német szöveget, de csak lassan haladtunk, mert sok szó ismeretlen volt számukra. A tananyagba teljesen illett ez a munka,
mert az egyszerű múlt időt vettük előtte, ami a mesék elbeszélő igeideje.

Miért ezt a mesét választottam?
Látom, mennyire keresik magukat. Sok jó adottságot, tehetséget, lehetőséget látok bennük, de a kérdést is: mi lesz belőlem az
iskolát követően? A személyes felelősség gondolatát szeretném
bennük elhinteni, hogy ne a környezetüket okolják esetleges sikertelenségükért. Ha a „miattatok" életérzésbe ragadnak, éhen
halnak, mintha a katona depresszióba süllyedne, mert „nem ad
itt senki semmit enni!" Ehelyett a realitáshoz való pozitív hozzáállást sugallja a mese, ami nagyon fontos, mert erre az életkorra nagyon jellemző a „mindenki hülye és ellenem van" érzése.
Bár még minden kiforratlan bennük, 16-18 éves korukra már
rendelkeznek mindazzal, amivel érvényesülni tudnának a jövőben. Igaz, még nem tudatosult bennük, milyen belső kincseik vannak. Célom a nyugalom megteremtése, és annak megmutatása, hogy mindaz, amivel rendelkeznek, s amit esetleg
kevésnek éreznek, elegendő lesz, ha aktívan és tudatosan használni kezdik.
99

Sokszor teszik fel azt a kérdést, hogy vajon elég jó/szép/okos/
vagány/bátor/ügyes/talpraesett/éber/figyelmes/tudatos stb. vagyok-e, és helyt tudok-e állni a kemény világban. Én tanárként
olyan szituációkban is láthatom az erősségeiket és a gyengeségeiket, amelyekben mások nem. Alapvető tapasztalatom velük
kapcsolatban, hogy hiába szeretnének felnőttnek látszani, valójában gyerekek még, mert elismerésre vágynak, ám nem akarnak érte dolgozni.
A mesével azt szeretném megmutatni nekik, hogy valódi elismerést csak úgy kaphatnak, ha „megfőzik a levesüket" abból, amijük van, azaz megtanulnak tudatosan gazdálkodni a
kincseikkel. Ennek sikeréért pedig egyedül ők felelősek. A tulajdonságok, amelyekkel rendelkeznek, a „leves" összetevői, a
katona pedig az a „felnőtt", aki el tudja érni a célját. Az öregasszony testesíti meg a mesében a kishitűséget, a félelmeket, az
„úgysem sikerül" érzést, a behatároltságot és az irigységet.

Rítusok
Az én rítusom nagyon egyszerű. „Hogy vannak?", kérdezem
tőlük minden óra előtt. Nálam nincs jelentés, vigyázzállás, hanem ezt mondom: „foglaljanak helyet! Meséljenek, hogy telt
eddig a nap? Hogy érzik magukat?"
Mindig válaszolnak - majd kíváncsian várják, mi következik.

Bevezetés
A mesébe való belépés előtt megkérdezem tőlük: Ki mit evett
az utóbbi időben, ami igazán ízlett neki? Ha rendelhetnének
egy étteremben, pénzbeli korlátok nélkül, mit ennének?
Egy szép zsákba megmosott, különféle méretű és színű, Du100

na-parti köveket teszek. A válaszok után, a kezével kitapogatva
a formákat, mindenki húz egyet, és maga elé helyezi a padra.

Mesemondás
Mivel a magyar verziót egyszer már elmondtam, a két drámatagozatra járó lányt (előzetes megbeszélés alapján) megkérem, hogy adják elő a mesét. Én leszek a narrátor, s amennyire
lehet, háttérben maradok.

Bevezető kérdések - Érzékszervek „élesítése"
„Hozz egy hangot, szót, mondatot, ízt, érzést, tárgyat a meséből!"

Má trix felrajzolása
A mátrixot együtt rajzoljuk fel, és a közös beszélgetés során
alakulnak ki a válaszok. Mindenkinek felírom a nevét a táblára, és beírom a válaszait.
Ki a hős? Milyen egy katona? Érezted-e már magad a mindennapok során „katonának"? Miért harcolsz?
A katona éhes. Milyen érzés éhesnek lenni? Kínzó, mardosó.
Az éhség lelki-szellemi hiányt jelez, elégedetlenséget.
Ki vagy te a mesében? Szinte biztos, hogy mindenki a katonával azonosítja magát.
Konfliktus: Mi itt a baj? Hol a legrosszabb lenni a mesében?
A katona „éhes", mert nem tud kapcsolódni a világhoz, mindenki elzárkózik előle. A sok elutasítás után, keserűségtől felindultan megérik benne az elhatározás: a következő ajtónál bekopog, és bármi történik, ott már enni fog!
101

Segítő: Mi segít igazán? Tényleg a darab kő?
A katonát saját hite segíti meg. Én már nem vagyok olyan
szegény, már van kövem! - mondja az öregasszonynak, mire
megnyílik előtte az ajtó. Azaz nem kell a lelki jól-léthez semmi
és senki, csak a hit és a tudatos élet. így tudnak a tulajdonságaink kibontakozni, s ennek gazdagság lesz a következménye (az
öregasszony megvásárolja a követ a végén, pénzt ad érte).
Ellenfél: Hogyan manipulálja a katona az öregasszonyt, és
hogyan veszi át az irányítást? Hogyan bánik vele?
A kishitűséget az öregasszony képviseli, aki a katona saját része, hiszen ő is éhes. Az öregasszonyban a kő láttán felébred a
kíváncsiság: lehet, hogy tényleg jól lehet lakni egy kő segítségével? A közös főzés során örömök, jó érzések és sikerélmények is
keletkeznek. Finom a készülő leves, együtt kóstolgatják, örülnek. Ugyanakkor jelen van ebben a mesében a fukarság is: az
„öregasszony" nem árasztja, nem mutatja meg „saját levesét",
azaz képességeit és adottságait. Csak akkor bontakozhatunk
ki, ha nem félünk megmutatni magunkat. Ha magunknak tartogatjuk a tehetségünket, javainkat, erőnket, éhezni fogunk.
Az öregasszony csak lassan nyitogatja, s csak fokozatosan adja oda a katonának azt, amije van. Önző. Pedig ha nem osztja meg „kincseit", nem is részesül áldásos hatásukban. Az öregasszonyt a katona tanítja meg, hogy van mindene, ami az éhség
csillapításához kell. Amikor forr a leves, már együtt kóstolgatják: ahogy az ember kezdi megélni saját magát a szolgálat által,
úgy lesz egyre ízesebb az élete!

A

meséhez kapcsolódó kérdések, feladatok

Fő kérdés: Mi van a mi fazekunkban? - Jó tulajdonságaink,
erősségeink.
Mit rejtegetünk? - Milyen belső és külső visszatartó erőkkel
találkozunk?
102

Te hol tartasz a kőleves főzésében? Hol látod magad a mesében? Milyen levest főzöl magadnak? Kezdetben kitől/kiktől vár
ennivalót/segítséget a katona? Mi kitől/kiktől várunk segítséget a mindennapi életünk során? Később kire támaszkodik?
Hogyan szoktál reagálni, ha valamit nem kapsz meg, pedig
szerinted járna neked? Hogy érzed magad ilyenkor és hogyan
viselkedsz? Mit tehetne a katona éhes bolyongásai közepette, és
mit tesz a mesében? Milyen szerepet játszik a kíváncsiság a mese során? Kihasználta-e a katona az öregasszonyt?

Kivezetés a meséből
Öntapadó papírra felírom mindenkinek a nevét, egyenként kihívom őket, ráragasztom az általa húzott kőre a papírt, és kimondom: kedves ...! Boldog és sikeres nyarat kívánok!

103

Standovár Ágnes
FÉLELEM A VÁLTOZÁSTÓL
Párkapcsolati nehézségek rendezése, oldása

Kitűzött célomhoz - mesefoglalkozás párkapcsolati nehézséggel küzdő párokkal - A három szerencsefia című mesét választottam. Miért? Ez a Grimm-mese a novellamesék csoportjába tartozik. Nem tartalmaz csodás elemeket, nincsenek benne
mágikus tulajdonságú hősök. Hétköznapi emberek szerepelnek benne, hétköznapi színtereken. Novellameséket leggyakrabban akkor alkalmazunk, ha a páciensek nem komoly, sorsfordító változás előtt állnak, csupán valamilyen zavaró helyzet
van az életükben, amit valami miatt nem tudnak megérteni.
A mesét a mintázat-módszer segítségével dolgoztam fel a magam számára, hogy megértsem, milyen élethelyzetekben használható, s ezután építettem fel rá egy meseterápiás csoportfoglalkozást.
A mese ismerős szüzsével indul: az apa - halála közeledtét
érezve - magához rendeli három fiát és végrendelkezik: egy kakast, egy kaszát és egy macskát hagy a fiaira, valamint azt az
atyai üzenetet, hogy „keressetek olyan országot, ahol az ilyesmit nem ismerik... akkor egykettőre boldogultok".
Útnak indul a legidősebb a kakassal, s nagy sokára érkezik
olyan földre, ahol a kakast nem ismerik. Csak megjelenik az
„ismeretlen" állattal, magasztalni kezdi külsejét, nemességét és
képességeit („a harmadik rikkantás után felkel a nap"). A nép
pedig gyönyörűséggel nézi, hallgatja a rikácsolást, majd egy
104

zsák arannyal jutalmazza a fiút az új szerzeményért. Ha intrapszichésen keresünk analógiát ember és mese között, akkor a
fiú megtalálta azt az értékes részét, ahol a kakasra volt szükség
az ébredéshez. Ahol jelen van valami értékes, csodálatra méltó, nemes, amire végre fel kellene figyelni, mert „megvirradt a
napja". Ő egyszerűen megmutatta ezt az embereknek, akik ujjongva nézték és gyönyörűséggel hallgatták, majd bőségesen
megjutalmazták, így gazdagon térhetett vissza kalandjából.
A középső fiú is hasonlóan útnak indul. Neki már nem ennyire egyszerű a dolga, a kasza látványa ugyan érdeklődést vált ki,
de ennél többre nem elég, „hagyták, hadd menjen vele, amerre
akar". És akkor valami döbbeneteset lát. Olyat, hogy „elhűl tőle". A búzát ágyúval aratják egy országban! Micsoda pazarlás,
micsoda lárma! És a fiú szó nélkül megteszi azt, ami a feladat:
megfogja a kaszát és rendre levágja az érett gabonát, lárma és
veszteség nélkül. Megtalálta életének azt a területét, ahol eddig
lárma volt és pazarlás, és csendben betakarítja az értékes termést. Persze elvégzett munkájáért meg is kapja a jutalmát.
A legkisebb fiú pedig elindul cirmos macskájával, hogy ő
is megcsinálja a saját szerencséjét. Útja során egy olyan földre érkezik, ahol valami nincs rendben. Az embereknek minden
okuk meglenne az örömre, hiszen mindenük megvan - mégis mindenki szomorú, mint egy temetésen. Mi bántja őket?
Az egerek! Akik megeszik a gabonát (táplálék veszélyeztetése), megrágják a bútorokat (vagyon veszélyeztetése), aláfúrják a házakat (biztonság megingása), és végső soron minket is
megölnek (egzisztenciális szorongatottság). Az egér a zűrzavar,
a nyugtalanság, a sötétség erőinek képviselője ebben a mesében, végső soron maga a halál. A fiú megtalálja azt a területet,
ahol ugyan minden érték jelen van, de a fennálló zűrzavar és
félelem miatt rágcsálók zabálják fel az értékeket és fenyegetik
alapjaiban a létet. A birodalom királya nem tud rendet tenni,
nem ura a helyzetnek. És akkor megérkezik a fiú a macskával,
és csak annyit kér, hogy „ma éjszaka itt hálhasson". És máris
105

megtörténik a változás: a macska beengedésével (éleslátás, belső látás, intuíció) kezd helyre állni a rend. Az ország népe persze hálás érte, és hajlandó gazdagon fizetni a cirmosért.
És itt vége is lehetne a mesének, de nem ez történik. Mindhárom fiú először ismerős országokban próbálkozott, de erőfeszítésüket csak akkor koronázhatja siker, ha bevállalnak egy
hajóutat eddig soha nem látott szigetek felé. Olyan területekre,
ahova eddig nem volt bepillantásuk - személyiségük elszigetelt
vagy elhanyagolt részeibe, elhagyva a számukra korábban ismert, biztonságos környezetet.
Csodálatos a látszólag haszontalan atyai örökség szimbolikája. A fiúk mindent megkapnak, ami a „szerencsecsináláshoz"
szükséges: éberséget és a figyelem képességét (kakas), bőséget
és termékenységet (kasza), valamint a tisztánlátás, rendteremtés képességét (macska). És tudják is, mit kezdjenek vele, eljutnak a megfelelő helyekre és megcsinálják a szerencséjüket.
De a mese csak most kezdődik valójában! A macska a palotában marad és „buzgón öli az egereket" - teszi a dolgát, aztán
megszomjazik és kiengedi a hangját: nyauu! Mert a macskának
inni is kell adni.
A szigetlakók megoldást kaptak a problémájukra, elkezdődött a rendeződés a zűrzavarban, ám most elérkezett az idő,
hogy ők is hozzátegyék a maguk részét a rendhez. A tisztánlátást táplálni kell, felelősséggel viseltetni iránta, hogy tartósan
tudjon működni. Nem elég a felismerés, a rálátás - ahhoz, hogy
a kialakult rend tartós lehessen, folyamatosan gondoskodnunk
kell a tisztánlátásunkról. Nem elég a felismerés, tartós változásra van szükség. A macskát nem elég odavinni a szigetre. Ha
az ott lakók nem tudják, mit kezdjenek vele, hogyan gondoskodjanak róla, csak ideig-óráig működik az egész. Ha megrettenünk az igazság hangjától, veszedelmet fogunk ott látni, ahol
a megújulás útja nyithatna meg. Ha félünk a változással, változtatással járó feladatoktól, felelősségtől és következményektől, és inkább a fejlődés ellen fordulunk, visszatérve a régi, de
106

ismerős veszedelembe („az egereket megszoktuk már..."), feladhatjuk a megszerzett gazdagságot.
A mesetéma: Mi történik, amikor a félelmek az igazi változás/
fejlődés útjába állnak?
Konfliktus: Félelem az igazi változ(tat)ástól. Meg lehet-e
„úszni" az erőfeszítést?

Terápiás céllal a mesében használható mintázatok
- apa meghal, a gyerekek magukra maradnak az örökséggel
- látszólag haszontalan örökség
- el kell hagyni az ismerős, biztonságos világot, hogy az örökség „működni" tudjon
- meggazdagodás a jutalma a bátorságnak, kitartásnak
- valamit elég megmutatni, felfigyelni rá, észrevenni - kakas
- dolgozni, aratni, megszüntetni a pazarlást - megfelelően
bánni az energiákkal - kasza
- királyságban, gazdagságban a király nem ura a helyzetnek
- zűrzavar, kártevés, félelem, halálfélelem
- világosságot beengedni, rendet teremteni, visszavenni az
uralmat
- szakítás a régi rosszal
- megszerzett javakkal való gondos gazdálkodás
- félelem, rémület az új dolgokkal kapcsolatban
- félelem a változástól
- csak külső megoldás várása, csodavárás
- felelősségvállalás elhárítása
- külső körülmények okolása a dolgok rosszra fordulásáért
- elmenekülés valósággal való szembenézés elől
- visszavágyakozás a régi, biztonságos rosszba
- fejlődéssel szembeni ellenállás, meghátrálás, visszariadás
a továbblépéstől
107

- beleragadás, dagonyázás, megrekedés egy problémarendszerben

Milyen élethelyzetekben, terápiás helyzetekben használható
a mese a mintázatok alapján?
- elégedetlenség a körülményekkel, lehetőségekkel (haszontalan örökség)
- változás, változtatás előtti döntések segítése (pályaválasztás,
iskolaválasztás)
- kliens megerősítése saját kompetenciáiban
- változástól, változtatástól való félelem (új kapcsolat, új munkahely, új feladat, új élethelyzet stb.) esetén a félelmekkel való szembesülés és átdolgozás
- terápiás ellenállás kezelése
- ha valaki beragad egy (családi, kapcsolati, munkahelyi) rossz
helyzetbe, de nem tudja továbbgondolni, folyamatosan csak
a körülményekről panaszkodik, nem látja benne a saját részét
- ha valaki a helyzet megoldását már látja, látná, de nem fektet abba energiát, hogy hozzátegye a saját részét, elakad a panaszkodásnál
- ha valaki látja a helyzet megoldását, de nem néz szembe a félelmeivel
- ha valaki nem meri vállalni a változtatással járó kockázatot
- ha valaki nem meri vállalni az igazi mély változtatást, csak
a felszínen működik együtt - „változtassunk, de úgy, hogy
lehető legkevésbé piszkáljuk meg a jelenleg fennálló rendet/
rendszert"
- meghozott döntés utáni „visszatekintés", „biztos, hogy jól
döntöttem-e" (új helyzet kezdeti nehézségei hatására)

108

A foglalkozás felépítése a mesére
A mintázat-módszer alapján feldolgozott mesére egy olyan
csoportfoglalkozás tervét mutatom be, ahol párkapcsolati nehézségekkel küzdő párokkal beszéljük meg a történetet.

A foglalkozás célja
Félelmekkel való szembenézés, saját felelősség felismerése a
változtatás folyamatában, energizálás. Az igazi, lényegi változással/változtatással szembeni ellenállás leküzdése a félelmek
tudatosításán keresztül.

Célcsoport
Párkapcsolati nehézséggel küzdő párok (max. 4 pár)

Tervezett idő
90 perc
Választott mese
A három szerencsefia
Miért ezt a mesét választottam?
A mese szemléletesen és karakteresen mutatja be, hogy mekkora ereje van a változás ellen ható erőknek, és tudatos erőfeszítés és felelősségvállalás nélkül nem következhet be az igazi
változás, fejlődés.
109

Rítusok - Ismétlődő elemek
Mesekapu: Ez itt egy mesekapu, aki belép, ősi tudás világába lép.
Gyertyagyújtás.

Bevezetés a mesébe - Ráhangolódás
A víz megjelenési formáiról adunk képeket a résztvevőknek,
mindenki kiválasztja, melyik áll hozzá legközelebb (forrás, patak, vízesés, folyó, eső, jégcsap; sima, hullámzó, viharos tenger
stb.)
Miért ezt a képet választottad? A képen keresztül mindenki
bemutatkozik, megérkezik.

Mesemondás
...és akkor most elmondok egy mesét, amelyben több formában megjelenik, illetve hiányzik a víz.

Meséhez kapcsolódó kérdések - Érzékszerv-élesítés
Kinek mit jelentett ez a mese? Hol látja magát benne? Milyen
érzések kapcsolódnak hozzá? (körkérdés)
Képzeld el azt a pillanatot, hogy ülsz a tenger partján, egy
nagy kövön a macskáddal, és úgy döntesz, mégsem veted a
macskát a vízbe, hanem hajóra szállsz...
Mit látsz? Milyen a tenger, a távoli sziget, a hajó, a víz?
Milyen hangokat hallasz? (tenger, szél, hajókürt, emberek stb.)
Milyen illatot érzel? (sós víz, kikötő, hal)
Milyennek érzed a talpad alatt a talajt? A vizet, a kavicsot?
Milyen érzések vannak benned az idegen helyen?
110

A mesét követő játékok, próbák, kapcsolódó tevékenységek
Közös, csoportos munka:
Hogyan függ össze a történet azzal, amiben most vagy?
Mit jelent megérkezni egy királyságba, ahol senki sem boldog?
Mi ez a királyság?
Mik azok az egerek, amelyek tönkreteszik a javakat, megrágnak mindent és fenyegetik a királyság fennmaradását?
Mi lehet a te macskád, aki el tudná pusztítani az egereket?
Hogyan kell gondozni, itatni, tisztán tartani ezt a macskát?
Mi történik, ha nem gondozod?

Egyéni feladat
Hogyan változtatnád meg a mese végét? - Mindenki írjon új
befejezést hozzá. Aki szeretné, felolvashatja.

Kivezetés a meséből
Válassz valamit, amit magaddal viszel a meséből! Előre elkészítem az üres kártyákat, amire felírják a választott mesemotívumot. Ezt a kapunál mindenki megkapja, majd egyesével átkísérem őket a kapun, és megköszönöm a munkát.

Szükséges eszközök
Két kendő, mesegyertya, üres papírok, tollak, nyolc üres kártya, filc

111

ALKOTÓ-FEJLESZTŐ
MESETERÁPIÁS
FOGLALKOZÁSOK
A B E M U T A T O T T MESETERÁPIÁS
FOGLALKOZÁSOK
2013/2014 SORÁN ZAJLOTTAK

Az esettanulmányokban szereplők nevét a
személyi adatok védelme érdekében megváltoztattuk.

Szirtes-Szabó Kata
AMIKOR VÁNDORÚTRA KELTÜNK
Iskola-előkészítő mesecsoport óvodásoknak 21

mesével

A csoport létrejötte, célja
Az alkotó-fejlesztő mesecsoportot 2013 novemberében indítottuk a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VII. kerületi Tagintézményében. Eredetileg csak annyit szerettem volna, hogy legyen
egy mesecsoportunk, ahol kipróbálhatom magam, és megtapasztalhatom a mese működését. A szakszolgálat csoportjai általában a vizsgálatok során kiszűrt gyerekekből, illetve a kollégák által javasolt, előzőleg egyéni terápián, fejlesztéseken részt
vett gyerekekből állnak. Ez azt jelenti, hogy terápiás csoportokként funkcionálnak, a részt vevő gyerekek pedig szinte mindig
komoly pszichés és magatartási problémákkal érkeznek. Ezzel szemben az általunk indított mesecsoportot az óvodákban
hirdettük meg, fejlesztési és iskola-előkészítési célokat megfogalmazva. Számomra megdöbbentő volt, hogy az így létrejött
csoport mennyivel könnyebben kezelhető. Már a szülők által
megfogalmazott problémák is különböztek a többi csoportban
megjelenőktől, és a szülők motivációja érezhetően erősebb volt,
mint az eddigi csoportjaimban. Ezt az is jelzi, hogy a csoport
teljes időtartama alatt hiányzás alig, lemorzsolódás pedig egyáltalán nem volt.

115

A csoport létszáma, keretei, körülmények
A csoportot 8 gyerekkel indítottuk, amelyből 4 fiú, 4 pedig
lány. Mind nagycsoportosok, 5-7 évesek. A foglalkozások a
szakszolgálat csoportszobájában zajlanak, ahol tornaeszközök
is vannak, amelyeket igyekszünk elcsomagolni, de mivel nem
mindet lehet, ezek rendszeres zavaró tényezőként vannak jelen. Ezenkívül van a szobában egy szőnyeg és egy kerek asztal
kisszékekkel.
A csoportot fiatal gyógypedagógus kolléganőmmel, Klincsók Nórával vezetem, aki ugyanebben a tanévben gyermek
pszichodráma csoportot is vezet velem óvodásoknak. Az elmúlt év során nagyon szépen ráhangolódott a két különböző
típusú csoportra, jó érzékkel közelít a gyerekekhez, és nagyon
érdeklik a mesék.

A gyerekek
Habár a gyerekek fejlesztési céllal kerültek mesecsoportunkba, a szülőkkel folytatott egyéni konzultációkon, amelyek a
csoportkezdést előzték meg, szinte minden szülő fogalmazott
meg olyan célokat is, amelyek terápiás célnak tekinthetők, és
amelyek messzebb mutattak az egyszerű képességfejlesztésnél. A szülők az alábbi, gyermekeiket érintő nehézségekkel
kapcsolatban szerettek volna segítséget kapni: agresszió kezelése; a család szerkezetében bekövetkezett változások, elsősorban a válás, vagy kistestvér születésének feldolgozása; a szülők
közt fennálló feszültség miatti szorongás; a kortárs közösségbe való beilleszkedés, kapcsolatteremtés, önbizalom hiánya;
zárkózottság; nagyon erős, gátló szorongás és túlzott extrovertáltság. Szinte minden gyermeknél megjelent a leválás nehézsége, ami sokszor súlyos teherként nehezedik a családokra, és

116

nagyon megterheli elsősorban az anya-gyermek kapcsolatot,
tovább gátolva az önállósodást.

A foglalkozások felép ítése
A foglalkozások felépítése, menete a kezdetektől nagyjából változatlan. A gyerekek számára ebben a korban nagyon fontos a
kiszámíthatóság, a ritmus, ezért az elején megalkotott rituálékat egész évben megtartottuk.
1. Megérkezés: A gyerekekkel együtt leülünk a szőnyegre, és
mutogatással kísérve elmondjuk a nyitó mondókánkat.
2. Mondókázás: Számtalan mondókával dolgoztunk az év során, az első időszakban főleg a testtudatosító mondókákat
használtuk, majd szép fokozatosan a mondókákat és énekeket aszerint választottuk ki, hogy milyen mesével dolgozunk
aznap. Ha egy alkalommal megtanulunk egy mondókát
vagy dalt, azt későbbi alkalmakkor újra és újra elővesszük.
3. Vándorút: Hosszú kígyóba állunk, és elindulunk vándorútra. Az, hogy hová megyünk, mindig a mesétől függ. Van,
hogy erdőbe, mezőre, folyó- vagy tengerpartra. Kezdetben
én mondtam el, hogy itt mit látnak, hallanak, éreznek, majd
ahogy ráéreztek a játékra, fokozatosan átadtam nekik ezt a
feladatot. Én szoktam elkezdeni, majd egyenként mindenki
hozzáteszi a maga belső képeit.
4. Tűzrakás: Van, hogy énekelünk is hozzá, van, hogy csak eljátsszuk, majd meghívjuk a mesét, kinyitjuk a szívünket, és
kezdődhet a mese.
5. Mesehallgatás: Én szoktam mesélni.
6. Beszélgetés: Két dolgot szoktam mindig megkérdezni: Az
egyik, hogy mi tetszett a meséből, a másik, hogy kik lennének benne. Ez befolyásolja, hogy mit játszunk utána.

117

7. Játék: Az, hogy mit játszunk, mindig a mesétől és a gyerekek
aktuális állapotától függ. Mindig kitaláljuk előre, de terveinket a gyerekek állapota felülírhatja, ilyenkor elhagyhatunk
dolgokat vagy improvizálunk.
8. Kreatív: Ez a foglalkozások kezdetén leginkább azt jelentette, hogy rajzoltunk a gyerekekkel, később a tanultak hatására igyekeztem ennél kreatívabb lenni.
9. Csoportzárás: Leülünk az asztalhoz, gyümölcsöt eszünk,
teát iszunk, beszélgetünk arról, kinek mi tetszett, hogy érezték magukat, majd elbúcsúzunk egymástól.

SZAKASZOK
Mint azt már írtam, az elején nem igazán tudtam, mit várjak
a mesecsoporttól, hogyan csináljam, mi legyen a célja. Ez nagyon jól meglátszik az egész éves csoportmunkán és a foglalkozások ingadozó fókuszán. Azt is nehezen döntöttem el, hogy
mennyire kell terápiás fókuszúnak lennie egy mesefoglalkozásnak. Mindvégig tudatában voltam annak, hogy ehhez nekem gyógypedagógusként kevesebb az önbizalmam. Első alkalommal az ismerkedés és a csoportszabályok megalkotása után
a Három kismalac című mesével dolgoztunk, mert az kellőképpen biztonságos talajnak látszott. A gyerekek persze nagyon élvezték. Ezt követően az alábbiak szerint szerveződtünk:

1. szakasz: Teremtés, születés
Fontos a testtudatosítás, a megszületés, ezért kezdetben ezzel
kezdtünk el mi is dolgozni. Az ehhez használt mesék:
Hogyan lett a Nap az égen? (ausztrál mese)
A világ keletkezése (maja-kiese monda)
Kisgömböc (magyar népmese)
118

2. szakasz: Erőgyűjtés, önbizalom
A csoporton részt vevő gyerekek mindegyikének gondot okozott az önállóság, kevés önbizalommal rendelkeztek, nehezen
váltak le édesanyjukról, szorongóak voltak. Emiatt ebben a
szakaszban olyan meséket választottunk, amelyek az erőgyűjtésről, bátorságról, önbizalomról, erőforrások megtalálásáról,
elindulásról szólnak:
Zöld Péter (magyar népmese)
Királylány a lángpalotában (erdélyi szász népmese)
A Nap fája (magyar népmese)
Mese a 12 fiúról, akik 12 nővért akartak feleségül venni (erdélyi szász népmese)
A boszorkány lányai (magyar népmese)
Az aranypálca (magyar népmese)
A boszorkány lányából lett királyné (magyar népmese)
A foltos táltos (orosz népmese)

3. szakasz: Sárkányos mesék
Amikor márciusban idáig jutottunk, kicsit elakadtam. Úgy döntöttem, lazítok kicsit, és mostantól az év végéig olyan mesékkel
fogunk foglalkozni, amelyek valami miatt megragadnak. Azért
kezdtünk sárkányos mesékkel dolgozni, mert a gyerekek a csoportban épp sárkányos korszakukat élték. Először választottam
egyet, ami közel áll ahhoz a sárkány-képhez, amit a japán rajzfilmeknek köszönhetően a gyerekek megalkottak maguknak,
majd következett egy olyan mese, amit én nagyon szeretek, végül egy hagyományos sárkányos magyar népmese, hogy kicsit
helyre tegyük, milyen is a magyar hagyományban egy sárkány:
A Ganlan-tavi ifjú (kínai népmese)
Kispiros és bogyócska (tibeti népmese)
Vízi Sándor (magyar népmese)
119

4. szakasz: Mesék csak úgy
Mivel a kézműves feladatokban rejlő kreativitás számomra egy
fejlesztendő terület, nekiláttam, hogy olyan foglalkozásokat állítsak össze, amelyekben a kézműves rész a természethez kapcsolódik és hangsúlyos. Olyan meséket választottam, amelyek
ilyen szempontból megihlettek, illetve amelyek bizonyos ünnepekhez, évszakokhoz kapcsolódtak:
Nagytakarítás a Napnál (a tavasz miatt; szlovák népmese)
Az elrabolt királykisasszony (a zöldségek miatt; német népmese)
A csengettyűs lábú kecske (mert nagyon szeretem; perzsa népmese)
A tojásból teremtett leány (a húsvét miatt; magyar népmese)
Iván cárevics és a szürke farkas (mert nagyon szeretem; orosz
népmese)
A kőkirályfi (megtisztulás, belső energiák, illetve az apákhoz
fűződő ambivalens kapcsolatok miatt; grúz népmese)
Bőhön Höbűn (mert vicces, és úgy éreztem, rájuk fér egy kis
nevetés; burját népmese)
Lotilko (gyönyörű zárómese, amire közös foglalkozást építettünk a szülőknek és a gyerekeknek; evenki népmese)

HÉT FOGLALKOZÁS VÁZLATA
A világ keletkezése - maja-kiese monda
A foglalkozás fókusza: megteremtődni, megformálódni; testtudat
1. Megérkezés
2. Mondókázás: Itt testtudatosító mondókákkal dolgozunk,
megkérdezem, milyen ujjszámoló mondókákat ismernek,
majd megtanítok nekik még egyet. Lehet az Ez elment va120

dászni, a Hüvelykujjam almafa vagy az Ez a malac piacra
ment. Utána következik az Ezzel látok, majd a Sűrű erdő, kopasz mező, végül a Szeme-szája van neki.
3. Vándorút: elmegyünk az óceán partjára, és megfürdünk a
vízben.
4. Tűzgyújtás a tengerparton kiszáradt uszadékfából.
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Játék: rövidebb tükörjáték az egyes testrészekhez kapcsolva
8. Kreatív: A gyerekek körberajzolása, majd az alakokat szabadon kitölthetik, megalkotják a mesében leírt tökéletes embereket a messzire tekintő, mindent látó szemmel.
9. Csoportzárás

Foltos táltos - orosz népmese
A foglalkozás fókusza: belső erőforrások megtalálása, a bennünk élő táltos megidézése
1. Megérkezés
2. Mondókázás: Kipp-kopp kopogok, kicsi kovács én vagyok...,
Sárkány paripán vágtattam...
3. Vándorút: végtelen füves mező, a nap szárította fű illata, tücsökciripelés, szélfújás.
4. Tűzgyújtás
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Játék: tánc a tűz körül varázsmondókával (Csikka-csikka,
csikka lú), így hívjuk meg a táltosokat. Utána lefektetem őket
a tűz mellé, imagináció a táltos megérkezéséről. Beszélgetés
arról, hogy milyen az ő táltosuk.
8. Kreatív: kartonpapírból előre kivágott patkók díszítése flitterrel, zsírkrétával.
9. Csoportzárás
121

Kispiros és Bogyócska - tibeti népmese
A foglalkozás fókusza: megtáncoltatni a bennünk élő sárkányt,
uralni az indulatokat
1. Megérkezés
2. Mondókázás: Ekete-pekete, Ön-dön-desz...
3. Vándorút: égbe nyúló hegyek, kék ég, tiszta hideg levegő, tábortüzek illata, színes zászlók a távolban.
4. Tűzgyújtás: itt kivételesen az Om mani padme hum mantrát
használtuk, hogy előkészítsük a mesét.
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Játék: Kolléganőm tanulta a tibeti hangtálak használatát,
ezért erre az alkalomra behozta a tálját, és ezt használtuk az
imaginációs játékhoz. Először megszólaltatta a tálat, majd
elképzeltettük velük, hogy felfelé mennek a hegyen, és rátalálnak a sziklára, amit ki kell mozdítaniuk. Alatta megtalálják a sípot, megnézik és megszólaltatják. Az imaginációt követően tibeti zenére kendőkkel táncolunk.
8. Kreatív: Nagy papírra közös kép készítése sárkányokkal, hegyekkel, éggel, imazászlókkal.
9. Csoportzárás

Nagytakarítás a Napnál - szlovák népmese
A foglalkozás fókusza: tavaszköszöntés, újjászületés, természetes energiák megtisztítása
1. Megérkezés
2. Mondókázás: Azt mondják a cinegék..., Jöjj ki napocska...,
Süss fel, nap...
Találós kérdés:
Fenn lakom az égen,
melegít a fényem.
122

Sugárból van bajszom,
este van, ha alszom.
3. Vándorút: előtte megnézzük, megfogjuk, megszagoljuk a tavaszi virágot és barkaágat, amit hoztunk, majd a tavaszi erdőben ibolyát szedünk
4. Tűzgyújtás
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Játék: körjátékok
Beültettem kiskertemet a tavasszal
Bújj, bújj, zöld ág
8. Kreatív: magvakból, gabonából napmandalák készítése
9. Csoportzárás

A tojásból teremtett leány - magyar népmese
A foglalkozás fókusza: átváltozás, növekedés, ragyogás
1. Megérkezés
2. Mondókázás: Tűzben fa parazsa volnék...
3. Vándorút: Tekeredik a kígyó, majd séta a tavaszi kertben
4. Tűzgyújtás
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Játék:
Megfogtam egy magocskát...
(előbb mutogatva, majd egész testtel játszva)
Mindenki fává növekszik; ki milyen fa lett? Milyen gyümölcs terem rajtad? Milyen érzés gyémántgyümölcsöt teremni?
Sim-sum...
Körtéfa... (körjáték)
Visszaváltozás emberré

123

8. Kreatív: színes karton tojássablonok díszítése friss, illatos tavaszi virágokkal, zöld levelekkel
9. Csoportzárás

Az elrabolt királylány - Luzsi Margó meséje
német népmese alapján
A foglalkozás fókusza: átváltozás, teremtés, vágyak és kívánságok
1. Megérkezés
2. Mondókázás:
Ekete-pekete...,
An-tan-ténusz...,
Tik-tak,
tik-tak, tik-tak, így ketyeg az óra...
3. Vándorút: a föld mélyére, kúszva-mászva.
4. Tűzgyújtás
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés: Mit varázsolnál te a répákból?
7. Játék:
Ez a kendő nem kendő...
Törpetánc (Tamkó Sirató Károly verse alapján koreografált
tánc)
8. Kreatív: figurák készítése nyers zöldségekből fogpiszkálókkal (karalábé, káposzta, brokkoli, karfiol, répa), és közben
falatozás
9. Csoportzárás

Iván cárevics és a szürke farkas
- orosz népmese
A foglalkozás fókusza: belső energiaközpont megkeresése, repülés, szabadság
1. Megérkezés

124

2. Mondókázás: Tüzet viszek, lángot viszek..., Repülnek a madarak. ..
Találós kérdés:
Lehet barát vagy ellenség,
attól függ, hogy hol lakik.
Etetheted száraz gallyal,
azt hiszed, hogy jóllakik, (tűz)
3. Vándorút: éjszakai kert
4. Tűzgyújtás
5. Mesehallgatás
6. Beszélgetés
7. Imaginációs játék: felmászunk a toronyba a tűzmadárért,
megnézzük, óvatosan megfogjuk, az ingünkbe rejtjük. Milyen a tűzmadár, milyen a tolla, milyen megtapintani, hol érzem a melegét?
Mindenki kendőt választ, és mi magunk leszünk a tűzmadár, repülünk.
Gyertek haza ludaim...
8. Kreatív: Közös nagy kép készítése ujjfestékkel, amely a tűzmadarat ábrázolja.
9. Csoportzárás

Konzultáció a szülőkkel, a gyerekek fejlődése
Az első konzultációkra február-márciusban került sor, majd a
csoport befejezése után záró konzultációra hívtuk a szülőket.
Arról kérdeztük őket, látnak-e változást a gyerekeken, illetve
igyekeztünk általános képet adni a gyerekek csoporton való viselkedéséről, az általunk látott fejlődésről, változásról, esetleges problémákról.
A konzultációkon a szülők azt jelezték vissza, hogy minden
gyerek szeret a csoportra járni, szívesen jönnek, nagyobb ön-

125

bizalomról, önállóbb viselkedésről számoltak be, több szülő jelezte, hogy gyermekeik figyelme, koncentrációs készsége, kitartása sokat fejlődött, csupán egy szülő mondta azt, hogy nem
észlel változást a gyermekénél (éppen az, akinél mi a legnagyobb változást láttuk). A terápiás célok tekintetében 8-ból 6
szülő érezte úgy, hogy komoly előrelépés történt, és mindegyik
azt jelezte vissza, örül, hogy gyermeke a csoportra járt ebben a
tanévben.
3 gyermeknél jeleztük, még kora tavasszal, hogy bár a szülő eredetileg arra készült, hogy gyermeke szeptembertől iskolát
kezdhet, mi javasoljuk az iskolaérettségi vizsgálatok elvégzését,
mert korainak találjuk a beiskolázást. A 3-ból 1 szülő döntött
úgy végül, hogy még egy évet marad gyermeke az óvodában
(így végül a csoport 2 tagja maradt óvodás a következő tanévre). Mozgásfejlesztést 3 gyermeknek javasoltunk.

Dilemmák, problémák,

tapasztalatok

Úgy érzem, hogy a november óta eltelt 7 hónapban rengeteget
tanultam. Nem csupán azzal a 21 mesével dolgoztam, amit a
gyerekeknek elmeséltem (és amit igyekeztem előtte tisztességesen átszűrni magamon), hanem számtalan másikkal, amelyekre keresgélés közben rátaláltam. Rengeteg mesét olvastam
el, és jó néhány nyomot is hagyott bennem (meg persze rengeteg olyan is van, ami csak elsuhant mellettem). Csak olyan
mesét meséltem el a gyerekeknek, amit megszerettem, ami fontos volt, amit szívből tudtam mesélni. A foglalkozások kezdetén még csak tapogatóztam azzal kapcsolatban, hogy mit kezdhetek a mesékkel, sokszor csúszkáltam abban, hogy milyen
mélyre menjek, hová vigyem őket magammal, volt, hogy mellényúltam, de azzal biztatom magam, hogy igazán katasztrofális foglalkozás nem volt, legfeljebb olyan, ami gyengébben
sikerült. Kezdetben sok pszichodráma-elemet használtam,
126

majd merítettem abból a munkából, amit egy drámapedagógus kollégámmal, Fekete Ágival folytattunk közösen, végül
hozzácsatoltam mindazt, amit a saját gyerekeim mellett öt év
Ringató foglalkozáson Hazay Timitől tanultam, és amit megközelítésben és ötletekben Luzsi Margótól átvettem. Jó viszszajelzés, hogy a csoportban nem volt lemorzsolódás, szülők és
gyerekek egyaránt elégedettek voltak, és az is jó jel, hogy amikor egy mesét másodszor akartam elmesélni, a gyerekek a harmadik mondat után egy emberként hördültek fel: „Kata! Ezt
már mesélted!" Számomra az volt a nehéz a mesecsoportban,
hogy milyen sok felkészülést igényelt hétről hétre. Nagyon sok
munkám volt mind a 21 foglalkozásban, hosszú órákon át keresgéltem a meséket, bújtam az internetet mondókák, dalok,
találós kérdések után, törtem a fejem (saját bőrömből kibújva),
hogy milyen kézműves foglalkozást találjak ki, majd teszteltem
mindent a saját gyerekeimen (érdemes volt, mert lett volna néhány mellényúlásom). Mindebben természetesen segítségemre volt csoportvezető társam, aki, miután én magam rájöttem,
hogyan szeretnék dolgozni, szép fokozatosan ráhangolódott a
mesékre és a foglalkozások menetére, és sok hasznos ötlettel
szolgált a játékokhoz, a mesék feldolgozásához, a foglalkozások
során pedig remek érzékkel csalogatta vissza azoknak a gyerekeknek a figyelmét, akik az adott napon épp nehezebben tartottak lépést a többiekkel.
Végül megpróbálom összegezni, hogy számomra mi tette egyedivé, különlegessé a Metamorphoses Meseterápia alkotó-fejlesztő módszerével vezetett csoportot, melyek voltak azok
a pontok, ahol úgy éreztem, én jól tudom használni, össze tudom kapcsolni mindennapi munkámmal.
Számomra fontos, hogy amikor ezzel a módszerrel dolgozom,
a mesékkel dolgozhatok. Nem azt nézem, milyen területek szorulnak fejlesztésre, hol mutatkoznak nehézségek, hiányok, hanem útvonalakat kínálok fel a gyerekeknek, amelyeken elindulva megoldásokat találhatnak, erőforrásokat fedezhetnek fel,
127

bezárt ajtókat nyithatnak ki, amelyek mögé be lehet kukucskálni, és ha korai az ajtók kinyitása, nem kell belépni rajtuk, be
is lehet csukni azokat. A kulcs náluk marad, magukkal vihetik,
és bármikor használhatják későbbi életük során. (Ez a prevenciós szerep különösen kedves a szívemnek.)
Mint fent már jeleztem, ez a terápiás forma a terapeutával
szemben egyáltalán nem kíméletes. Rengeteg munkát jelent a
források beszerzése, elolvasása, kiválogatása, majd a felhasználni kívánt mesék érlelése, átszűrése önmagunkon. Ha csak
úgy besétálnék egy mesével, amit aznap reggel elolvastam néhányszor, nem érteném, pontosan mivel dolgozom, nem tudnám a valódi tartalom szalagjára felfűzni a kiválasztott játékokat, dalokat, mondókákat, és nem érteném, miért azt a reakciót
kapom cserébe a gyerekektől, amit kapok. Ami azonban a nehézség, az hozza a munka gyümölcsét is, mivel egy ilyen kaliberű mesefoglalkozást nem lehet rutinból, lélek és jelenlét
nélkül levezetni, a beletett energia valódi hatást vált ki, valódi változásokat indít el. Felhasználhatom mindazt a tapasztalatot és tudást, amit az évek során felcsipegettem, olyan főzetet
hozva létre, ami csak rám lesz jellemző. Épp ezért mint minden
kettős vezetésű csoportnál, itt is elengedhetetlen a csoportvezetők közötti összhang, különben a végeredmény katasztrofális lesz.
A meséken keresztül a szülőket is könnyebb megközelíteni.
A csoportot végig konzultációk kísérték, illetve az utolsó alkalmat szülő-gyerek közös foglalkozásként tartottuk meg. Ennél
a csoportnál a szülők valóban motiváltak voltak, kíváncsiak
voltak rá, hogy mi történik a foglalkozásokon, akadtak olyanok, akik megkeresték az ismertebb meséket, vagy utólag elkérték és újra meg újra elmesélték otthon is, és azt is kíváncsian
várták, milyen alkotások születnek. A konzultációkon elmesélték, nekik milyen kedvenc meséik voltak, és ki mesélt vagy nem
mesélt nekik gyermekkorukban. Az utolsó alkalommal pedig
többen meglepődtek azon, mennyire másként viselkedik gyer128

mekük egy csoportban, mint ahogyan azt ők gondolták. A meséken keresztül való kapcsolatépítés a szülőkkel jó alapot ad a
közös munkához, a valódi változások elindításához. A mesecsoport mint diagnosztikus eszköz pedig megkönnyíti, hogy
a szakember lehetőségeket javasoljon a gyermek ellátásának
folytatásához (ha szükséges), amit a szülő is könnyebben fogad
el az intenzív közös munkát követően.
A mesékkel való csoportos munkában megszámlálhatatlan
lehetőség rejlik, de a varázslat lényege, hogy nincs olyan korosztály, akinél ne lehetne valamiképpen felhasználni. Ahogy
minden gyerek különbözik a többitől, minden csoport más és
más lesz, új kihívásokkal, új mesékkel.

129

Kissné Gaál Zsuzsanna
VESZTESÉGEK FELDOLGOZÁSA
6-7 ÉVES G Y E R E K E K K E L

A csoport
Zalaegerszegen, a nevelési tanácsadás keretében vezetett csoport 3 fiúból és 2 lányból áll. A 6-7 éves gyerekek 2013 októbere óta járnak terápiára, heti rendszerességgel. Mind az 5
gyermek óvodás, iskolába készülnek. Közös jellemzőjük, hogy
visszafogott, nehezen oldódó, verbálisan gátoltabb személyiségek. A veszteségélmény megélése mind az 5 kisgyermek életében élő nehézség, közülük 4 fő két óvónőváltáson, és egy dadus
nyugdíjba menetelén van túl. A mesék munkánk kezdete óta
velünk vannak. Mindannyian ismerik az A kiskakas gyémánt
félkrajcárja című, Arany László-féle népmesét.

A FOGLALKOZÁS TERVEZÉSE ÉS MEGVALÓSULÁSA
A foglalkozás célja
A veszteségélmény - ami nem csupán a sajátos élethelyzetből következik, hanem ennek a korosztálynak egyik fő témája - feldolgozásának segítése három alkalommal. Egy-egy alkalom 45 perces. A gyerekek 6-12 éves kor között találkoznak
először igazán veszteség-próbákkal: például barátok választása és elvesztése, más emberek tulajdonának elvétele és annak
következményei, óvodából iskolába kerülés, költözés, esetleg
130

haláleset. Célom, hogy a mese belsővé válása során a veszteség
feldolgozására minta épüljön be a gyermekek megoldási kódjai közé.

A választott mese és indoklása
A foglalkozás prevenciós céllal is zajlik. A kiskakas gyémánt
félkrajcárja című népmesével dolgozunk. A veszteség megélése a mesében kínált megoldási lehetőséggel segítheti a gyerekek
kiegyensúlyozottabb személyiségfejlődését, valamint a veszteségekkel való megbirkózást.
Szükséges eszközök: gyertya, gyufa, kosár, kendők, papír,
színes ceruzák, fahangszerek.

Rítusok, ismétlődő elemek
Találkozásainkat szertartásos keretbe foglaljuk. Az alább felsorolt tevékenységek minden alkalommal ismétlődnek. Ez biztonságot jelent a gyerekeknek, és bátorítja is őket a megszólalásban.

Gyertyagyújtás
A gyerekek minden alkalommal kérik, hogy gyújtsuk meg a
gyertyát.

Labda-kör
A labda körbemegy, akinél a labda van, röviden elmesélheti, mi történt vele egy hét alatt. Sok mondanivalóval érkeznek.
131

Ahhoz, hogy zavartalanul kezdjünk a terápiás foglalkozásnak,
meg kell hallgatni a gyerekeket. Nem kötelező élményeket mesélni, lehet passzolni is, de ez ritkán fordul elő.

Testtudatosítás
Ezzel látok, ezzel is... kezdetű mondóka közös elmondása. Ezzel a testséma-tudatosító mondókával összerendeződik a gyerekek figyelme, és máris egy közös térben vagyunk, miközben
mindenki megérkezik a saját testébe is. Nagyon kedvelik ezt a
mondókát. Lelkesen mutatják, és érződik, hogy kezdünk ráhangolódni a közös tevékenységre.

Éneklés
Egy boszorka van, három fia van kezdetű népdal eléneklése fahangszerek segítségével. Minden gyermek megválaszthatja,
hogy melyik boszorka-fiú szeretne lenni: az, aki iskolába jár (értelem), aki bocskort varr (test), vagy aki dudát fúj (lélek). A testlélek-szellem hármas egysége jelenik meg, ami segíti a „középre" rendezést. Ezt a dalt addig énekeljük, míg a hangszerek
körbeérnek. Így mindenki minden hangszert megszólaltathat,
és lehetőség nyílik több szerepben is lenni. Van olyan kisfiú, aki
mindig dudát fúj, és olyan is, aki mindig bocskort varr. Egy kislány mindig mind a három tevékenységben szeret lenni.

Gyertya elfújása
A foglalkozás végén közösen elfújjuk a gyertyát. Nagy élmény,
amikor mindenki odacsoportosul a gyertya köré, és közösen
elfújjuk.
132

Első alkalom: Bevezetés a mesébe, ráhangolódás
Én elmentem a vásárba... kezdetű népdal éneklése. Egy kakas
az utolsó állat, amit a vásárban vettünk. Nagy örömmel énekeltek, a dal azóta is a kedvencek közé tartozik. Mindenki elmondhatta, hogy milyen állatot szeretne venni. Tyúkot, ludat,
csibét, hörcsögöt és békát vettek. Rám maradt a kakas...

Mesemondás
A mese elmondása természetesen mindig fejből történik.
A gyerekek ezt a mesét az óvodából már jól ismerték, besegítettek, így a mesélés közössé vált. „Most egy olyan mesét mesélek
nektek, ami egy kakasról szól. Elmesélhetem nektek?" - kérdeztem tőlük. A gyerekek „beleegyeztek", szívesen hallgatták a
mesét, hamar a hatása alá kerültek. Lelkesen segítettek annál a
résznél, hogy Kukurikú török császár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat!

Meséhez kapcsolódó kérdések
Milyen hangokat hallottatok a mesében? - kérdeztem tőlük.
A következő válaszok születtek: „hallom, ahogy csörög a pénz";
„ahogy serceg a tűz"; „ahogy kukorékol a kakas"; „ahogy mérgelődik a török császár"; „ahogy dong a méhkas"; „ahogy belecsobban a kakas a kút vízébe".
Milyen illatot éreztek a mesében? - jött a következő kérdés,
amelynek megválaszolása már nehezebben ment: „érzem a
pénz szagát"; „a szemétdombét"; „ahogy ég a tűz".

133

A mesét követő játékok, próbák, kapcsolódó tevékenységek
A mese közös eljátszása következett kendők segítségével. Ez a
kendő nem kendő, ez a kendő egy kiskakas... stb. A gyerekek
nem először használtak kendőket a meséléshez. Minden fontosabb tárgyat, szereplőt megjelenítenek a kendők segítségével, és
el is játsszák a mesét. Még mesekendőnk is van. A játék végén
mindig visszaváltoztatjuk a szereplőket: Ez a kendő nem kiskakas, ez a kiskakas egy kendő stb.

Második alkalom - Ráhangolódás a mesére
Megtanultuk közösen, ráadásul könnyen és gyorsan a Kukurikú, szól a kakas kezdetű mondókát.

Mesemondás
Ez alkalommal a mesét a kiskakas szemszögéből meséltem el.
Az ismétlődő elemeket együtt mondtuk: „képzeljétek, mi történt velem, éppen kapirgálok a gazdasszonyom háza mellett lévő szemétdombon, amikor megpillantok egy fénylő követ. Hát,
ahogy közelebbről megnézem, látom ám, hogy találtam egy
gyémánt félkrajcárt..."

A meséhez kapcsolódó kérdések
Mit gondoltok, mit érezhetett a kiskakas, amikor a török császár erővel elvette tőle a gyémánt félkrajcárját?
Válaszok: „mérges lett"; „megharagudott"; „félt"; „szomorú
lett, hogy elvették a kincsét"; „bosszút akart állni".

134

Ti hogyan szereztétek volna vissza a kincseteket?
Válaszok: „Megcsíptem volna a török császár kezét és akkor
elengedi a kincsemet!" „Elmentem volna a török császárhoz, és
jól megvertem volna, és elvittem volna a gyémánt félkrajcárt,
mert azt én találtam!"; „Még mielőtt elvette volna a török császár, elrepültem volna onnan."
Ti veszítettek el már valamit az életetekben?
Válaszok: „Egyszer elveszítettem a babámat, azóta sem került
elő." „Én elrúgtam a labdámat, és nem találtam meg." „Anyukám egyszer elveszítette a táskáját. Szerencsére egy néni megtalálta, és visszaadta." „Az egyik ovis társam elvette az autómat, de én visszavettem." „Egyszer elvesztem a boltban, anyáék
nem találtak, pedig én csak a játékokat nézegettem."
Ti mik lennétek a mesében szívesen?
Válaszok: „gazdag asszony"; „kiskakas"; „palota"; „pénz".
Érdekes volt számomra, hogy két, praktikusan is gondolkodni tudó gyermek kakas lenne, azaz a cselekvő, megoldást létrehozó erővel azonosult mint a legésszerűbb megoldási mintával.

A meséhez kapcsolódó tevékenység
A mese dramatikus eljátszását terveztem a második alkalomra.
A gyerekek nagy lelkesedéssel játszották el a történetet. Mindenki kiskakas akart lenni, így ötször játszottuk el a történetet.
Népszerű volt a gyémánt félkrajcár szerepe is. Legkevésbé a török császár szerepét kedvelték.
Velem együtt hatan voltunk, a következő szerepeket osztottuk ki közösen: kiskakas, gazdasszony, akiből gazdag asszony
lesz, szolgáló, török császár, gyémánt félkrajcár, kút/égő kemence/méhkas (változó szerep).

135

Harmadik alkalom - Ráhangolódás a mesére
Az előző két alkalommal megtanult dalokat és mondókákat
elevenítettük fel. Szívesen énekeltek, a hörcsög és a béka hangjának utánzása nagy derültséggel járt.

Mesemondás
Ezúttal a mesét közösen mondtuk el, melybe mindenki akkor
kapcsolódhatott be, amikor akart. Az egyik kislány különösen
figyelmes, jó memóriájú, ő kissé bátortalanul ugyan, de egyedül is elmeséli a mesét.

Meséhez kapcsolódó kérdés
Mit hoznátok el magatokkal a meséből?
Válaszok: A kiskakast és az összes pénzt - válaszolták egyöntetűen a gyerekek, s válaszaik jól tükrözték a munkát is megnehezítő, ám egyértelműen a felnőtteket utánzó anyagias gondolkodásukat.

Meséhez kapcsolódó tevékenység, kivezetés a meséből
Mese-mandalát készítettünk, a gyerekek megszokták már, hogy
egy kör alapra rajzolunk. Ennek azért van jelentősége, mert így
a teljesség megmutatása nagyobb belső igénnyel jelentkezik. Az
öt rajz között volt strukturált és kevésbé rendszerezett alkotás
is. Egyesek a teljes mesét lerajzolták, mások a meséből hozott
képeket jelenítették meg.

136

Fodor Ildikó
DADOGÓ ÓVODÁSOK ESETE A FARKASSAL,
avagy amikora mese nemcsak gyógyít,
hanem öntudatlan gyógyítóvá is avat

A Logopédiai Intézetben végzett munkám során dadogó óvodás gyerekekkel és szüleikkel foglalkozom szakpszichológusként. Gyerekcsoportomba, melyet logopédus kolléganővel vezetek, első meseként A három kismalac meséjét vittem a ház
(védelem), a farkas (külső veszély és az ellene való védekezés),
valamint a testvéri viszony rendezésének, az együttműködés elérésének gyógyító kódjai miatt. Úgy éreztem, a frusztrált, megkapaszkodással küzdő, a saját és mások agressziójától szorongó kisgyerekek számára ez a mese segít a rend megtalálásában,
helyükre kerülnek a dolgok, világossá és egyértelművé válik az,
hogy két vagy több egymásnak ellentmondó impulzus esetén
hogyan válasszunk úgy, hogy az konstruktív irányt mutasson
mind az életünkben, mind a személyiségfejlődésünkben.

A mesecsoport
Mini csoportunkba négyen, 4 év körüli kisfiúk járnak. A harmadik alkalommal a kicsik nagyon megilletődöttek voltak, keveset beszéltek. Ezért ráhangolódásul hangszereket vittem, s
kértem, hogy mutassák be, hogyan érzik magukat. Bár minden
válasz a „jól" volt, a hangszerek megszólaltatása árnyaltabb képet adott arról, hogy „jól" és „jól" között is micsoda különb137

ségek lehetnek. A velük történtekről korábban csupán egy-két
szóval tudtak mesélni, azonban a hangszerek fellazították őket,
rövid kis történetekben számoltak be élményeikről.
A testtudat fejlesztésére egyszerű mondókákat kerestem,
amelyekhez kapcsolódni is tudnak. Az Elment vadásznit
örömmel mondták el, majd az Ezzel látok következett. A szöveget nehezen tanulták meg, nem is nagyon mondogatták, de
a halandzsa-mondókáknak annál nagyobb sikerük volt. Az
Ön-dön-deszt felállva-menetelve, a ritmust a saját testükön verve már nagyon élvezték. Két kisfiú egyáltalán nem szólalt meg,
de a szöveg lüktetését mozgásukban átvették.
A meséléshez gyertyát gyújtottunk, a gyerekek körülöttem
párnákon helyezkedtek el. A mesébe lépés segítéseképpen találós kérdéseket kaptak, így próbálták kitalálni a mese szereplőit.
Teljes figyelemmel hallgatták a mesét, beállt a „mesehallgatási
transz", amit a kolléganőm úgy fogalmazott meg, hogy „olyan
volt, mintha karácsony lenne, ragyogtak a gyerekszemek, s valami különleges, finom áhítat volt érezhető".
A „Mi tetszett ebben a mesében?" kérdésre a következő válaszok érkeztek:
„Pórul járt a farkas."
„Becsúszott a kéményen át."
„A farkas megégett."
„Semmi nem tetszett benne." (Erről továbbiakat nem volt
hajlandó a kisfiú mondani.)
Ezután lerajzolták azt, ami a legjobban tetszett nekik a meséből. Ketten a legnagyobb malac kőházát jelenítették meg, egyik
a kéményt, s az a kisfiú, akinek semmi nem tetszett a mesében,
a farkast. Megkönnyebbülten érzékeltem, hogy nagyon is kapcsolódott a meséhez, csak éppen nem voltak szavai ennek kifejezésére.
A rajzolás után szünetet tartottunk, majd papírokat, ragasztót, ollót, papírhengereket kaptak és megkértem őket, hogy al138

kossanak valamit a meséből. A gyerekek elmélyülten vágtak,
fonalat gombolyitottak, ragasztgattak, de egy jó ideig semmit
nem véltem felfedezni a mese motívumaiból, így kicsit csalódottan üldögéltem, azt gondolván, hogy valószínűleg túlterheltem őket.
A farkast lerajzoló kisfiú fonalból is elkészítette a farkast. Hatalmas volt a szája és a fogazata is. A másik a szalmaházat alkotta meg, rőt színű fonalakat vágott fel aprólékos rendben, majd
ragasztott fel egy papírgurigára, ami kifejezetten emlékeztetett egy szalmából készített házikóra. Az a kisfiú, akinek a kéményen való becsúszás volt a legfontosabb momentum, egyik
hengert dugta kitartóan a másikba, majd a hengerekbe próbált
betuszkolni egy törött, piros színű, hosszú gyertyát, s egy hoszszú, sötétbarna tobozt. A gyermek kitartását figyelve arra gondoltam, talán ez több is, mint a mese motívumának egyszerű
lejátszása. Dadogás esetén éppígy akad el a hangképzés a gégeizmok görcse, illetve az ellentétes izommozgások miatt, és pont
ennyire lenne fontos az, hogy a hangok csak úgy erőlködés nélkül kicsusszanjanak, ahogy azt a farkas teszi a kéményben.
Ezután feszültséglevezető tornatermi mozgás következett, amelybe a mozgásos alapozó terápia elemeit építettük
be. Az örök változás elfogadásának gyógyító kódját tartalmazó Sim-sum, fúj a szél mondókát is megtanítottam a gyerekeknek, kérésükre sokszor el kellett ismételnünk. A szülők későbbi
visszajelzéseiből tudjuk, hogy a gyerekek boldogan és lelkesen
mentek ki a foglalkozásról, ugyan semmit nem meséltek, viszont igencsak elfáradtak, otthon este bedőltek az ágyba.
Azon a héten tartottam külön a szülőknek is egy szülőcsoportot. Nekik is meséltem, A csengettyűs lábú kecskét választottam
számukra. Ezt a mesét a „farkas" motívuma kapcsolja össze
a gyerekeknek elmondott mesével, ám a szülőszereppel kapcsolatos szorongásoknak is felületet enged. Rávezetésként vittem egy nemezeit „meselabdát", körbeadtuk, asszociáltunk rá.
139

Aztán elővettem egy kendőt, és az Ez a kendő nem kendő, ez a
kendő egy... átváltoztatós képzeletjátékot játszottuk el. A mesét
nagy figyelemmel követték a szülők is, az egyik édesapa előredőlt, teljes teste „hallgatta" a történetet. Később elmondta, hogy
külföldön éltek gyermeke születése idején, de pár hónapja hazaköltöztette feleségét és kisfiát, mert annyira aggódott, hogy az
arab világban valami bajuk eshet. Azóta ő ingázik, hol kint, hol
itthon van egy hónapot, s iszonyúan félti gyermekét. így aztán
könnyen tudott egy másik szülő szorongató felvetéséhez kapcsolódni, hogy hiszen mindenre odafigyeltek a kisgidák, mégis megtörtént a baj, mi van ilyenkor? Jól jött a csoport megtartó
ereje, hiszen ennek kapcsán lett kimondva, hogy az élet rendje szerint engedni kell a gyerekeket önállósodni, még akkor is,
ha ez veszélyekkel jár, és a gyerekek felkészítésén túl fontos va-.
lamiféle bizalom vagy gondviselésbe vetett hit is. A mese megnyugtató választ is ad a szülők szorongására: történhet ugyan
rossz a gyerekekkel, de szülőként segíteni tudunk, és a végén
jóra fordulnak a dolgok. A farkasról szóló találós kérdés kapcsán az egyik szülőben kinyílt a kód a farkas halállal kapcsolatos szimbolikájára is, s ezen keresztül homályosan a gyermek
elvesztésének legősibb félelme is megfogalmazódott.
Beszéltünk arról, hogy a gyerekek a maguk belső bölcsességén keresztül kapcsolódnak a mesékhez, és ez a mese például azt üzeni nekik, hogy anya-apa engem megvéd a bajban.
A szorongó apuka láthatóan igencsak megkönnyebbült. A szülők ezután arról kezdtek beszélgetni, hogy ki hogyan próbálja felkészíteni a saját gyerekét a „rossz emberekre", rendkívüli helyzetekre. Úgy láttam, hozott egyfajta aha-élményt az is,
amikor szóba került, hogy a testtudatot fejlesztő mondókáink
segítik azt az önreflexiós képességünket, aminek kapcsán képesek vagyunk az intuícióinkkal érzékelni, megérezni a helyzeteket, rossz szándékú embereket, s ebben mintát is nyújthatunk szülőként a gyerekünknek, illetve érzékennyé tehetjük
erre őket. A visszajelző körben érezhető volt a szülők lelke140

sedése. A Sim-sum, fúj a szélt azért tanítottam meg nekik is,
mert szerettem volna varázsszavakkal elengedni őket. Már elbúcsúztak és kimentek a szülők a teremből, amikor a szorongó
édesapa visszaszaladt és hálásan csak annyit mondott: nagyon
köszönöm.
A következő órán pókhálót fontunk a gyerekekkel, úgy meséltek el egy-egy jó dolgot az elmúlt hetükből. A gombolyítás-adogatás nehezen ment, de a közösen szőtt pókhálónak nagyon örültek. Emlékeztek a múlt heti mondókákra (Ez elment
vadászni; Ezzel látok, hallok is), amit logopédus kolléganőm javaslatára kiegészítettünk egy érzékelős játékkal. Példákat hozott, illetve mutatott is be, s a gyerekeknek ki kellett találniuk,
hogy melyik érzékszervünket használjuk az érzékeléséhez
(fagylalt, repülőgép zúgása, virág). Az Ön-dön-desz pár körben
a menetelés ritmusára ment, testen dobolással, de aztán a gyerekek kérésére különböző járással kombináltuk, pl. óriás-járás,
cica-járás, öregbácsi-járás.
A gyertyagyújtás után maguktól felidézték a múltkori mesét,
majd egy rövid találós kérdés után elmeséltem nekik a farkas
perspektívájából a történetet. Leírhatatlan élmény volt, ahogy
a négy szorongó, megszólalni alig merő kisfiú csengő-bongó hangon kacarászott a farkas monológján (előadásomban), s
mikor a toportyán pórul járt, már gurultak a nevetéstől.
Nem tudatosult bennem (kolléganőm jelezte vissza nekem
később), de a mesélésembe beleszőttem spontán azt az aspektust, hogy a megperzselődött farkas azon szorongott, hogy nem
mehet így a többi farkas közé, mert kinevetik, s ekkor az egyik
kisfiú arca, aki eddig csillogó szemmel hallgatta a történetet,
teljesen megváltozott. Hátradőlt, megfeszült a teste, szeme öszszeszűkült, láthatóan megérintette a fordulat, amit öntudatlanul beleszőttem a mesébe. Később állt bennem össze, hogy Dávid az egyetlen (még), aki tudatában van a saját dadogásának
és nagyon zavarja is, ami ebben a korban kifejezetten ritka. El141

képzelhetőnek tartom a reakciója alapján, hogy beszédfélelme
miatt, a feszültségét érezve, a többi gyerek esetleg csúfolhatja
őt. (Az a megfigyelésem, hogy az esetek nagy részében csak azt
a dadogó gyereket csúfolják a társai, aki maga sem tudja természetesen kezelni, elfogadni dadogását, és saját szorongásával
feszült légkört teremt maga körül.) A kolléganőm beszámolója szerint a gyerek láthatóan ellazult és csillogó szemmel figyelt
ismét, amikor tovább cizelláltam azzal a történetet, hogy a farkasnak újból kinőtt a fekete szőre. A mese „mondódott" bennem, úgy hívnám ezt az állapotot, hogy „mesemondási transzba" kerültem, s így történhetett, hogy tudattalanul beleszőttem
a gyerekek gyógyulása szempontjából fontos mozzanatokat is
a történetbe. A negatív szereplő perspektívájából láttatás, a vele is azonosulni tudás utat mutathat a gyerek számára saját negatív részei, nem kívánatos tünetei elfogadásában, majd a változás, gyógyulás irányába való elmozdulásban.
A farkas bundájának kinő vesztésével már előkészítettem a
Sim-sum, fúj a szé/-mondókába kódolt gyógyító algoritmust,
ami a természetben is ugyanígy van jelen: történik valami, ami
aktivizálja a védelmi rendszert, jön a krízis, majd (ha hagyjuk
lefutni természetesen a programot) önmagát gyógyítja a test és
a lélek, s helyreáll a rend.
A gyerekek a farkast gyurmából készítették el, közben beszélgetve emelték ki a meséből az érzelmileg legfontosabb részt: a
farkas megégett, illetve kopasz lett. Kérdeztem a gyerekeket a
malackák félelméről, majd a sajátjukról. A félelmeket összegyúrt galacsinok formájában belerakták a mesezsákba (farkas, oroszlán, sötétség, nagy[!] sötétség, nagyon nagy[!] sötétség, béka, róka). Szünet következett, majd ezután került sor
a mese eljátszására. Pont az a kisfiú vállalta a farkas szerepét,
aki a mesezsákba előzőleg belehelyezte a farkastól való félelmét. A másik három kisfiúnak egy-egy tekergő kötélen kellett
végigmennie, amit ők választottak ki, és mindegyik út végén
voltak olyan eszközök, amelyekből házat tudtak építeni. Meg142

épült a három ház és elindult a farkas. Zseniálisan eljátszották
a mesét, a történet vitte őket magával. Ezután farkas-fogót játszottunk: a farkas kergeti a három kismalacot. Innentől már
szívesen vállalta mind a négy kisfiú a farkas szerepét is. A farkasverem-játék is nagy sikert aratott: a Farkas, farkas, kellene
egy kis malacpecsenye? mondókázás után a veremben levő farkas tanyáján szaladtak át az incselkedő „malackák". Ez a játék
aztán az egész további évben elkísért bennünket, az összes alkalommal újra és újra élvezték az elkapás feszültségét, majd a
szerepcsere megkönnyebbülést hozó élményét. Ezután a farkas keresésére indultunk mindannyian, mivel a szünetben egy
farkas képét raktuk fel a terem falára. Amikor ráleltek (nehéz
volt, mert az ő szemmagasságuk fölé raktuk a képet), elindult
a farkasvadászat. Kislabdával próbálták levadászni a farkast, s
ha még fél óráig játsszuk ezt az utolsó játékot, akkor sem unták
volna meg.
Az óra legvégén a félelemzsákot varázsigével varázsoltuk el,
majd a gyerekek végtelen nagy örömmel konstatálták, hogy eltűntek a félelmek a zsákból. Igen jó érzésekkel köszöntünk el
egymástól. Azóta is valahányszor mesékkel és gyerekekkel dolgozom, átélem azt, hogy egyrészt összekapcsolódunk a közös
élmény által, másrészt csatlakozunk minden előttünk élt mesemondóhoz és mesehallgatóhoz, s egyben fejet hajtunk a természet bölcsességét, az élet törvényeit még jól ismerő elődeink
előtt is.

143

Huny a Csilla
TÉLI MESE
Preventív meseterápiás foglalkozások az 1. osztályban

Az osztály
A preventív alkotó-fejlesztő mesefoglalkozás sorozatra egy általános iskola 1. osztályában került sor, a napközi keretei között. Egy tagozatos iskola általános tantervű „C" osztályáról
lévén szó a gyerekek sokféle családból és különböző háttérrel
érkeztek, akadtak közöttük igen nehéz sorsúak is. Néhányuk a
szülő(k) bebörtönzése miatt él csonka családban, de van, ahol
a külföldi munkavállalás választja el a szülőket a gyermeküktől. Ugyanakkor az osztálynak több harmonikus, odafigyelő
háttérrel rendelkező tagja is van.
A foglalkozássorozat elsősorban prevenciós célokat tűzött ki
maga elé: a nehéz háttérrel rendelkező gyerekek érzelmi megerősítését, támogatását, és az igen heterogén összetételű osztály
elfogadó közösséggé válásának elősegítését.

A

foglalkozások folyamata

Három hónap alatt összesen hat alkalommal találkoztunk a
gyerekekkel. Az első foglalkozások meséi, valamint a hozzájuk
kapcsolódó feladatok és próbák még a minket körülvevő világból (a kibontakozó, majd virágba boruló tavaszból, a bolondok
napjából) kiindulva szóltak a gyermekhez, majd az idő múlásával az osztály belső csoportdinamikája és a gyerekek egyre in144

kább megmutatkozó lelki szükségletei vették át az irányítást a
meseválasztásban.
A három hónap alatt a következő meséket dolgoztuk fel közösen:
Téli mese: az újjászületés, a tavasz köszöntése
A kisfiú és az üres virágcserép: a növekedés, a szárba szökkenés megélése
Hogyan telt a gyermekkorom: egy „tótágas világ" megalkotása és bejárása
Lotilko szárnyai: erőforrások mozgósítása, szabadság, repülés megtapasztalása
A boszorkány nyárfája: az osztályból kimaradó gyerekek búcsúztatása
A mesetarisznya: az év összegzése, a mesetarisznyák megtöltése
Az alábbiakban az első foglalkozás menetét mutatom be részletesen.

Első találkozás - Téli mese
A foglalkozásra február végén került sor. A tél búcsúztatására
és a közelgő tavasz köszöntésére összesen 19 gyerek jött velem:
19 csillogó szemű hétéves.

Beléptetés
Az osztályterem ajtaja előtt, a folyosón ülve vártam, hogy a
gyerekek gyanútlanul beérkezzenek a játszóudvarról. Miután
megérkeztek, a folyosón levették a kabátjukat, cipőt cseréltek,
és közben egyre kerekebb szemmel méregettek. Majd a tanító
néni elbizonytalanodását látva felsorakoztak előttem és - jól
nevelt osztályról lévén szó - kórusban köszöntöttek:
145

- Jó napot kívánok!
Megköszöntem az udvarias köszöntést, majd jeleztem, hogy
az erre járók máshogy szoktak köszönni nekem. Néhány izgatott próbálkozás után megtalálták az „adjon Isten szép napot. .." fordulatot.
- Hol jártok erre, ahol a madár se jár?
- Mesedélutánra/Meseországba/mesefoglalkozásra jöttünk.
- Aztán tudjátok-e, hogy ez mi itt előttetek?
- Az osztályterem ajtaja. Nem, Meseország ajtaja!
- Bizony, te jól mondod, ez itt most nem az osztályterem ajtaja, hanem valami másnak, egy varázserdőnek a kapuja.
- Húúúú, aztaaa... (az arcok szinte egyszerre lobbantak fel)
- Szeretnétek belépni?
- Igeeen! (ezen a ponton csatlakozott néhány, folyosón lézengő felsős „nagylány" és két takarítónő is.)
- Igen ám, de mivel ez egy varázserdő kapuja, csak annak
nyílik ki, aki meg tud felelni 7 találós kérdésemre. Készen álltok rá?
Persze hogy készen álltak...
Télen fázik
mégis levetkezik,
nyáron melege van,
mégis felöltözik.
(fa)
Úton megyen, nem poroz,
Vízen megyen, nem csobog,
Nádon megyen, nem suhog,
Sáson megyen, nem susog,
Eső éri, nem ázik,
Ha fagy éri, nem fázik.
(napsugár)

146

Hegy tetején születtem,
Fagyos szél sem bír velem,
Leveleim hegyesek,
Szúrnak, mint a kis szegek.
(fenyő)
Olyan, mint a rossz gyerek,
Az utcákon tekereg,
Bekukucskál minden lyukon,
Mégse csípik sehol nyakon.
(szél)
Fölül vastag, alul vékony,
Hogyha nap süti, folyékony.
(jégcsap)
Havat olvaszt, vizet ont,
Fényt áraszt és lombot bont.
(tavasz)
Fehér pokróc egész földön,
nem itt szövik, az égből jön.
(hó)

Átlényegülés,

mesekezdő szertartás

- Mivel a próbát derekasan kiálltátok, a varázserdő kapuja feltárul. De mielőtt beléptek, mondjátok el, mi lehet szerintetek
ebben a varázserdőben?
- Hó/fagy/majom/fák/jég/állatok/mókus/boszorkány...
- Akkor most lépj be, és képzeld el, hogy te magad is az erdő
része vagy. Járd be az erdőt, keresd meg a helyed. Változz át egy
fává. Milyen fa vagy? Lényegülj át, mozogj úgy, hogy lássuk,
147

mivé változtál. Adhatsz ki hangokat is. Mondd el egy mondatban, ki voltál, és mivé változtál: „Zita voltam, fenyő lettem."
A padoktól megtisztított terem pillanatok alatt sűrű erdővé
változott. Voltak ott facsemeték és faóriások, különböző gyümölcsfák, szomorúfűz, platán. A gyerekek bámulatosan használták a testüket, valóban mindenfelé hajlongó fatörzseket és
zizegő leveleket lehetett látni és hallani. Sétáltam közöttük:
- A varázserdőben tél van: hideg és esik a hó. Hirtelen feltámad a fagyos szél: egyre erősebben fúj. Süvít, mindenhová bekúszik, mindent felforgat. Mutasd meg, mit tesz veled, a fával!
Mondd utánam a mondókákat, mozogj velem!
Fújja a szél a fákat,
letöri az ágat,
reccs!
Sim-sum,fúj a szél,
Ez a kis fa jaj, de fél.
Minden ága megremeg,
A levele lepereg.
Ej-haj semmi baj,
Újra zöldül majd a gally.
- Most már nagyon fázom, elindulok az erdőben, hogy egy
tisztást keressek, ahol tüzet gyújthatnék. Ha megérintelek, fából visszaváltozol kisgyermekké. Mondd utánam a mondatot,
mi voltál, és mivé lettél („Fenyő voltam, Zita lettem"), fogd meg
a kezem, és tarts velem. Keressük együtt a tisztást.
Egy kisfiú jelentkezett, hogy ő bizony tudja, merre van a tisztás. Ő, András lett a vezetőnk. Körbe-körbejártunk, kanyarogtunk, végül megérkeztünk a terem közepére, a „tisztásra".
- Én most elmegyek tűzrevalóért, addig üljetek le itt körben.
A gyerekek a napközis tanító nénit is leültették maguk közé.
Talán ez volt az első alkalom, hogy a földön körbe ültek egy148

mással. A felsős lányok és a takarítónők is megérezhették a
kezdődő intimitást, ekkor ugyanis elhagytak minket. Hoztam
egy gyertyát, amit a kör közepére állítottam és meggyújtottam.
Legalább négyen-öten odatették a kezüket a lángjához, „a tűzhöz", megmelengették és összedörzsölték.
- Tudjátok, hogy régen, amikor nem volt még tévé és számítógép, mit csináltak az emberek, a tűz körül?
- Ettek/melegedtek/beszélgettek/csillagokat néztek.
- Meséltek. És most azt fogunk mi is. Csak előtte megnézzük, nem hagytátok-e otthon a mesehalló fületeket és a meselátó szemeteket. Mondjátok és mutassátok utánam:
Ezzel látok, ezzel is.
Ezzel hallok, ezzel is.
Ezzel érzek illatot,
Ezzel mindent bekapok,
Mindent el is mondhatok.
Ezzel fogok,
Ezzel járok,
Emberré csak ezzel válok.
- Ezzel (a szíveddel) hallgasd a most következő mesét is...
Mesemondás
A Téli mese (finn népmese) két kisgyermek és két óriásfenyő
barátságáról szól. Szilveszter és Szilvia kérésére édesapjuk nem
vágja ki az erdőt őrző, az orkánban is keményen és egyenesen
álló vénséges fenyőket, Égalattimellettit és Lökdafelhőt. A fenyők hálából megajándékozzák megmentőiket: Szilveszter
ezentúl bármerre jár is, örökké sütni fog neki a nap. Szilvia pedig akárhová indul és beszél, körülötte mindig olvadni kezd
a hó és örökké tavasz lesz. És valóban. Innentől kezdve a két
149

kisgyerek körül megváltozik a világ. Fényt és örömöt hoznak,
amerre járnak, s ezt mindenki észreveszi. Még a vidékre látogató, morcos királyi pár is, aki királyi kertésszé nevezi ki őket.
A mese egy felvetéssel zárul: „Lehetséges, hogy a vén fenyők a
világ minden gyermekét megajándékozták csodálatos képességekkel. Talán így történt." Ez a mondat lett a foglalkozás kulcsgondolata. A célom az volt, hogy a gyerekek elhiggyék, ők is
képesek a tél derekán tavaszt fakasztani, és jeget olvasztani az
emberek szívében, sőt ha kell, a sajátjukban is.
A mesemondás során a gyerekek körben ülve vagy fekve tág
pupillákkal és félig nyitott szájjal, időről, térről totálisan elfeledkezve hallgatták a mesét. Mesemondás közben talán az osztály „fenegyerekeinek" csillogott legerősebben a szeme. Egy
magyarul egyébként nagyon jól beszélő, külföldi származású
kisfiú pedig váratlanul az anyanyelvén sietett a mese hőseinek,
Szilveszternek és Szilviának a segítségére, amikor ők nem tudták megfogalmazni szívük óhaját. És persze olyan is akadt, aki
a mese végére édes álomba merült.

Verbális feldolgozás
- Mi tetszett legjobban neked ebben a mesében?
- Amikor Szilvia megöleli a fenyőt, hogy ne vágják ki. / Hogy
kivirágzik a seprű a sarokban, ha Szilvia beszél. / Hogy a király meg a királynő nem érti, miért olyan szép minden. / Hogy
összetartanak mindig a testvérek. / Hogy lehet, hogy minket
is elvarázsoltak a fenyők, és mi is tudunk tavaszt varázsolni. /
Hogy télen is tavasz van. / A kis rózsaszín virágok. A hangák...
- Kinek a bőrébe bújnál legszívesebben?
- Szilvia/Szilveszter/vén fenyők.
- Ismersz olyasvalakit, aki ha megjelenik, kisüt körülötte a
nap?
- Az anyukám/a tanító nénik/rokonok.
150

Útkereszteződés -

nonverbális feldolgozás

- Emlékeztek a mese végén az utolsó sorokra, ami a többi mesénél is gyakran elhangzik? Hogy is volt?
- Hát, hogy ha nem hiszed, járj utána!
- Szeretnétek utánajárni ennek a mesének?
- Igeeen!
- Álljatok csak fel és forduljatok meg! Mi lehet ez itt?
- Ööö. Táblák! És utak!
- Bizony, ez itt egy hármas útkereszteződés.
Miközben beszélgettünk, a beavatott tanító néni fonalból
„felrajzolta" az utakat, és melléjük tette az előzőleg elkészített
karton útjelző táblákat.
- Olvassátok el a három tábla feliratát, majd mindenki lépjen
arra az útra, amelyiken a legszívesebben továbbmenne!
A fenyőóriások útja:
„És csak ezek a fenyőóriások álltak mindig keményen és egyenesen, és semmiféle orkán nem tudta rávenni őket arra, hogy
fejet hajtsanak."
A titkos kívánságok útja:
„De úgy látszik, néha nehéz kimondani, mit kívánsz a legjobban."
Az örök tavasz útja:
„Bárhová mégy, bármerre tekintesz, mindenütt süt majd neked a nap. Akárhová indulsz és beszélsz, körötted örökké tavasz lesz, és olvadni kezd a hideg hó."
A fenyőóriások útját választották a legtöbben. Talán ebben szerepet játszott a tanító néni is, aki szintén beszállt a játékba, és
egykettőre a fenyőóriások útján termett.
- Nézz körül, kik állnak melletted, kikkel járod ugyanazt az
151

utat. Sajnos most már erősen fogytán az időnk, a varázserdő
kapuja nemsokára újra bezárul. Ma csak egy úton indulhatunk
el, így arra megyünk, ahol a legtöbben állnak. Most a fenyőóriások útját fogjuk bejárni. Kérem, lépjen rá mindenki erre az
útra.

A választott út
A fenyőóriások útja
A gyerekek újra elolvasták a tábla hátoldalán lévő mondatot:
„És csak ezek a fenyőóriások álltak mindig keményen és egyenesen, és semmiféle orkán nem tudta rávenni őket arra, hogy fejet
hajtsanak."
- Ez az út a fenyőóriások titkához vezet. Ha végigmegyünk
rajta, megismerhetjük, hogyan tudott Lökdafelhőt és Égalattimelletti óriássá válni, és a sok viharban olyan sokáig talpon
maradni. Milyen volt ez a két fa?
- Őszinte, kitárták, ami a szívükben volt / erős / gondoskodó, mert vigyáztak az erdő fáira télen / volt hitük / okos, mert
már sokáig éltek / összetartó, szerették egymást/varázsló, mert
elvarázsolták Szilveszteréket.
- Szeretnétek kipróbálni, milyen lehet erős, kitartó, őszinte,
bölcs és gondoskodó óriásfenyőnek lenni?
- Igeeen!
- Akkor most mindenki hozzon ide egy széket, álljon fel rá,
és csukja be a szemét.
Képzeld el, hogy valahol északon, egy nagy, sűrű, sötét erdőben élsz 18 fenyőtársaddal együtt. Olyan magas vagy, hogy a
csúcsod a felhőkig is elér, ha akarod, arrébb is lökheted őket.
Amikor szétnézel, nagyon messzire ellátsz: belátod az erdő
minden zegzugát. Erős vagy: semmiféle szél nem tud téged kicsavarni. Egyenesen állsz, akárhogy fújnak. Meg is tudod a szeleket szelídíteni: ha süvítenek, te velük énekelsz. És a hideg sem
152

fog ki rajtad: amikor a többi fa lehullajtja a leveleit, te akkor is
zöldellsz. Őrizd ezt az érzést belül, nyisd ki a szemed, és szállj
le a székről. Mondd ki: óriásfenyő voltam,... lettem.
- És most rajzold le, milyen volt fenyőnek lenni.
Nagyon szép rajzok születtek. Voltak, akik csak a fenyő csúcsát
rajzolták le, ahogy arrébb löki a felhőket, vagy egy kimagasodó
fát a többi közül. Egy nehéz családi hátterű kislány rajzán favágók vágják az erdőben a fákat, de a fenyő csak áll egyenesen és
sértetlenül. Egy másik, autisztikus kislány egy óriásfenyőt rajzolt: két oldalsó emberkarját az erdő többi fája fölé tárja, hogy
védje őket a karjai felett tomboló szelektől és hóvihartól. De
számomra a legkedvesebb egy igen egyszerű fiú-rajzocska, ami
egyszerűsége ellenére is elképesztő pontossággal mutatja be azt
a varázslatot, ami ott, a székeken állva, a gyereklelkekben végbement. A fehér rajzlap közepén egy szék látható. A széken pedig kisfiú helyett egy óriásfenyő áll. És mosolyog...

Kivezetés
A rajzolást és a rajzok rövid megtekintését követően megfogtuk egymás kezét, és láncban kimentünk a varázserdőből az iskola folyosójára. Amikor mindenki kiért, becsuktam az ajtót.
- Most pedig becsukom a varázserdő kapuját, de nem örökre. Együtt még visszajöhetünk ide egy másik alkalommal. Ez
az ajtó a varázserdőnk kapuja volt, de most már újra az osztálytermetek ajtaja, ott bent pedig a tanító néni vár benneteket.
A varázserdő kapujának bezárását követően kinyitottuk az
osztályterem ajtaját, és együtt visszamentünk. Mialatt összepakoltam a kellékeket, meghallgattam az örömhírt, miszerint a
mesében rejlő sok tanításnak hála, a leckeírás elmarad. A tanító néni megkérdezte tőlük, mit tanultak a varázserdőben.
- Hogy kedvesnek kell lenni másokhoz azért, hogy kisüssön
153

a nap (ezt az osztály „legrosszabb fiúja" mondta) / mi is tudunk
havat olvasztani a szívekben / szeressük egymást / fontosak a
barátok / régen, amikor nem volt tévé, akkor milyen jó volt a
tűz körül...

154

Nagy Magdolna
ZERZURA VÁROSA
Mesefoglalkozás

tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel

Arra kaptam felkérést, hogy olyan mesefoglalkozást tartsak
Sóshartyánban, amely a tanulás, tudás fontosságáról, valamint
az életben való boldogulás lehetőségéről szól. A foglalkozáson
7 gyermek vett részt, a lányok a Gárdonyi Géza Általános Iskola tagintézményéből jöttek, a fiúk a salgótarjáni Uzoni Péter
Általános Iskola és Gimnázium tanulói.
A foglalkozás alapjául A leleményes testvérek című novellamesét választottam.
Mint általában a novellamesék, ez a mese is alkalmas az észbeli képességek fejlesztésére, a fizikai, szellemi korlátok meghaladásának bemutatására. Erősítheti a saját képességekre irányuló reflexiót, tudatosíthatja az ember előtt álló lehetőségek
megragadásának fontosságát.

ELSŐ NAP
A

gyermekek fogadása

Köszöntjük egymást, s mindenki elmondja, milyen hangulatban érkezett, mit vár a foglalkozástól. Közösen megfogalmazzuk együttlétünk célját.

155

A gyermekek úgy tudták, tanulni fogunk, mert javítani kell a
tanulmányi eredményeiken. Én egy másfajta tanulásra invitáltam őket, ami segíthet e cél elérésében. Megállapodtunk abban,
hogy közös kalandra indulunk egy mese segítségével, s az úton
egymásra figyelve, képességeinkre támaszkodva megyünk végig. Először is láncot fűzünk, ami jelképe, szimbóluma lesz a
most következő néhány együtt töltött órának.

Láncfűzés
Mindenki vág egy csíkot a színes papírokból és ráírja a nevét.
Valamelyikünk karikát formál belőle, a két végét összeragasztja, majd átadja a szomszédjának, aki a sajátjából szintén karikát
formál, miután az előzőn átfűzte. Továbbadja a mellette ülőnek, aki továbbfűzi a láncot, és így tovább, míg végül az utolsó
ember a láncból zárt kört alakít. A láncot, amely a kis csoport
összetartozását fejezi ki, a foglalkozások ideje alatt végig jól látható helyre tesszük.

Útnak indulás
Cél a sivatagon keresztül elérni Zerzura városát, ahol megpihenhetünk, kincsre lelhetünk, s egy kicsit elidőzhetünk. Utunk
során érzékszerveinket próbára téve homokviharba kerülünk,
esőt varázsolunk, tűz mellett melegszünk, állathangokat idézünk. így jutunk el Zerzura városába. Kezdetben nagyon bátortalanul nyilvánultak meg, de aztán lelkesen „gázoltak a homokban", tetszettek nekik a ráhangoló játékok.

156

Beléptetés a mesébe
Keretjátékként Zerzura város meséjét választottam, kicsit átalakítva.
Zerzura fehérre meszelt város, bejáratát kőből kivésett madár őrzi. A kincskeresőnek bele kell tennie a kezét a madár csőrébe, s egy varázsigét elmondania. Ekkor a madár szárnya alól
kihullik a kulcs, ami nyitja az ajtót. A városba lépve az utazót
hatalmas kincsek várják. A mi kis csoportunkat a padisah látja
vendégül, s a végén egy mesével ajándékoz meg bennünket.
A varázsigék megfogalmazása nagyon nehezen ment. Nem
mindenki tudta „félelem" nélkül a madár csőrébe helyezni a
kezét, de végül mindenki beléphetett a sátorba, ahol a padisah
- azaz én - a mesegyertya meggyújtása után elmondta a mesét.
Arra a kérdésre, hogy a mese melyik része tetszett a legjobban,
általában a lovassal történő találkozást és a padisah előtti próbatételt említették. Az apát és a padisahot bölcsként, jóként jellemezték. A testvérek azért voltak jók és okosak, mert együtt
maradtak, s közösen oldották meg a feladatokat. A lovas megítélésében vita alakult ki. Volt, aki rosszként, bosszúállóként
jellemezte. A végén megegyeztek abban, hogy az ő megjelenése fontos, mert nélküle nem jutottak volna el a testvérek a padisah elé.

Feladatok a meséhez kapcsolódva
-

Belső kincsek keresése
Kulcsmondatok keresése a meséből
Rajzkészítés a meséhez kapcsolódva
A rajzok összeillesztése
Történetmondás a rajzokról

157

Kulcsmondatok a meséből
- Mindent észrevenni, megfigyelni, megmagyarázni.
- Lehet-e mindent tudni arról, amit sohasem láttunk?

MÁSODIK NAP
Az érzékszervek kinyitása
Idézzük fel, mit éltünk át a sivatagban.
- hangokat
- forróságot, hideget
- vízhiányt

Feladatok a meséhez kapcsolódva
- Tájékozódás hangok alapján
Egyenként bekötöttük a gyerekek szemét, a többiek kijelöltek egy útvonalat, s hangokkal irányították egymást a célig.
Mindegyik gyerek részt vett a játékban, s büszkék voltak a
teljesítményükre.
- Oázisépítő kendőjáték
Nagy élvezettel tapogatták a kendőket, s varázsolták el kaktusznak, kígyónak, sátornak, ásóbékának, sivatagi rókának,
öregasszonynak, sátornak, tevének stb.

Próbatételek
- Tapintás alapján kiválasztani egy zsákból azt a formát, ami
az asztalon látható
- Nyitott szemmel neki a világnak - „bottérkép" készítése
158

Mindenki keresett magának egy botot a falu területén, a bejárt útvonalat pedig különböző színű fonalakkal térképszerűen ábrázolta. A színek és a beleszőtt természetes anyagok
jelezték, merre jártak, kivel találkoztak, mit láttak. Visszatérve a „bottérképről leolvasva" mesélték el élményeiket.
A másik „térképét" meg is lehetett fejteni. Ez nem egyéni feladat volt, párosával indultak útnak a játszótér környékén.
- Versfaragás a japán haiku szabályai szerint. Első sor: 5 szótag hangokkal kapcsolatosan, második sor: 7 szótag tapintással kapcsolatosan, harmadik sor: 5 szótag illattal kapcsolatosan.
Ez a próbatétel a padisahnak volt ajándék a szíves vendéglátásért. Nagyon megijedtek tőle, hisz a beszéddel, önmaguk
kifejezésével amúgy is hadilábon állnak. Marcell és Áhim
kivételével mindenkinek egyenként segítettem felidézni illatokat, hangokat, s így születtek meg a versek.

Kiléptetés a meséből
Az utolsó próbatétel már a meséből való kiléptetés előkészítését is szolgálta. A padisah megköszönte a verseket, s rákérdezett az általa elmondott mese üzenetére, kérte, hogy ne feledjék
el ezt, majd útjukra bocsátotta az utazókat. Elfújtuk közösen
a mesegyertyát. A kijáratnál mindenki magához vehetett egy
olyan tulajdonságot - belső kincset -, amiből neki nincs, vagy
csak nagyon kevéssel rendelkezik belőle.

A mese üzenetének megfogalmazása
Ha mindig nyitott szemmel járunk, érdeklődünk a világról,
képezzük magunkat, megismerjük és felhasználjuk mások tapasztalatait is, könnyebben boldogulunk.
159

A versek

Ugató kutya
Puha fehér bundás szőr
Illatos rózsa
Nyihogó lovak
Puha vatta takaró
Széna illata
(Marietta 4. o.)
Sziszegő kígyó
Puha fehér pehelytoll
Rózsa illata
(Rebeka 6. o.)
Kígyó sziszegő
Puha meleg ágyikó
Illatos szirom
(Angelika 3. o.)
Kutyaugatás
Puha selymes párnacsücsk
Rózsa illata
(Dzsenifer 2. o.)
Nyávogó macska
Kemény fekete kövek
Liliomillat
(Vanessza 7. o.)

160

Szél suhogása
Kellemes ölelés
Lágy belégzése
(Marcell 8. o.)
Hangos elefánt
Szemcsés homoksivatag
Mandarinillat
(Áhim 4. o.)

161

Kecskés Karina
DERÉK JANKÓ MESETÁBOR
CSÁNGÓFÖLDÖN

A komplex program alapgondolata
A Derék Jankó Mesetábort 2014. július 5.-12. között szerveztük meg Gyimesben, Muhospatakán. A tábort az alábbi tapasztalatok hívták életre.
A csángó gyerekek közös alapélménye, hogy a szülők elérhetetlenek számukra. Egyes esetekben az apa vagy az anya gyakran évtizedekig csupán az otthoniaknak hazaküldött pénzesutalvány formájában van jelen, más esetekben a súlyos
alkoholizmus szakítja el az apákat gyermekeiktől. A korai halálesetek is gyakoriak, de a mélyszegénységben élő szülőknek
a napi robot után nem a közös játék és meghitt együttlét a legfőbb időtöltésük. A velünk táborozó gyermekekben az első napokban rémületet és riadalmat keltett, ha egy felnőtt közeledett
feléjük, már a megszólítástól is féltek. Pár nap elteltével azonban érezhető volt a változás, amit az idézett elő, hogy rengeteg
időt töltöttünk el együtt. Ekkor már ők kezdeményezték egymás megérintését, a kézfogást és az ölelést, ami örömmel és hálával töltötte el őket.
A másik közös probléma az anyaföldhöz való kapcsolódásuk:
igazából sem Romániához, sem Magyarországhoz nem kötődnek, sem románnak, sem magyarnak nem vallják magukat,
csupán csángónak, ami viszont nem elfogadott identitás hazájukban. Európában a legveszélyeztetettebb etnikumnak nyilvánították a moldvai csángókat. Anyanyelvükhöz való kapcso162

lódásuk is visszás, hiszen őseik magyar nyelvét ma az ördögtől
valónak tartják a kisközösségeket vezető román papok. Ez az,
ami a feltétel nélküli hitben élő csángók magyarnyelv-használatának megadja a kegyelemdöfést.
Az anyához-anyaföldhöz-anyanyelvhez való kötődés élethosszig meghatározó, megtartó, tápláló kapocs. Mindez sérült
vagy hiányzik a felnövekvő csángó gyerekeknél. Összességében
elmondhatjuk, hogy a világhoz való kapcsolódásukat súlyosan
sérültnek érzékeltük. Éppen ezért több olyan célt is kitűztünk
magunk elé, amelyeket elsősorban a mesék segítségével szerettünk volna megvalósítani:
- Megtanítani őket arra, hogy képesek legyenek magukat a
környezetükben minőségi változtatásra alkalmas lényként
megélni.
- Képesek legyenek az őket körülvevő jó és rossz dolgok szétválasztására, átértelmezésére.
- Felfedezzék a környezetükben rejtőző kincseket, képessé
váljanak az értéktelen dolgok értékessé változtatására, a rendetlen összerendezésére.
E gondolatok vezérfonala mentén a csángó gyerekek speciális problémáira kidolgozott meseterápiás-művészeti élményprogram a következő emberek együttes munkájának gyümölcseként született meg: dr. Szalai László, a Máltaiak nemzetközi
orvoscsoportjának vezetője, Kecskés Karina színművésznő,
dr. Balázs Péter szobrászművész és művésztanár, valamint Tátrai Vanda kézművesoktató. Ennek keretén belül tematikusan
válogatott népmesékkel, valamint hozzájuk kapcsolódó versekkel, mondókákkal, dalokkal, körtáncokkal, a művészeti és
kézműves tevékenységek egymást kiegészítő hatásával kívántuk erősíteni a gyerekek identitástudatát, én-erejét, önértékelését. Lehetővé kívántuk tenni számukra, hogy szerethetőnek és
sikeresnek éljék meg magukat, felismerjék erőforrásaikat, belső segítőiket, és sikeresen tudjanak megküzdeni életük kihívásaival.
163

A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a gyerekek nehezen vagy alig beszéltek magyarul, ezért egyszerű, képekkel,
mozgással is megtámogatott szövegeket, nagyon rövid meséket
és mondókákat alkalmaztunk, tanítottunk. Sok bábot, figurát
szemléltető eszközt használtunk a megértés segítésére. Sokat
énekeltünk együtt, ami nagyon közel állt a szívükhöz. Napról
napra érezhető volt a változás a magyar nyelvhez való hozzáállásukban. A tábor végére már egymáshoz is igyekeztek egy-egy
szóval magyarul szólni.
Fontosnak tartottuk a beszűkült élettérben élő gyerekek érzékszervi fejlesztését, hogy ezzel is segítsük a világhoz és annak dolgaihoz való sikeres kapcsolódást, a „beszélgetést mindazzal, ami él" - hiszen minden körülöttünk lévő tárgy, fizikai
létező vagy jelenség segítségünkre lehet, segíthet a belső erőforrásainkkal való kapcsolatteremtésben. Segítségül hívtuk bábok és fejmaszkok bevonásával - a szűk és tág környezetben
élő állatfigurákat, hogy erősítsük a természethez való tartozás
érzését, valamint a játékosságot, a humort, amit az állatoknál
is megfigyelhetünk és eltanulhatunk tőlük. Ez rendkívül nagy
boldogságot és vidámságot okozott a gyerekeknek, az állatokban rejlő tulajdonságok a kézen és fejen viselt állatbábokon és
maszkokon keresztül egyszer csak beköltöztek a gyerekek személyiségébe és a tábor életébe.
Nagyon nehezen mentek az érzékelést és elmélyült koncentrációt igénylő játékok, és a képzeletük is csak döcögve működött. A belső képlátás csak a tábor utolsó napjaiban indult
be valamelyest. A gyerekek nagy része mélyszegénységben él,
ezért a kézműves foglalkozásokon kevés és egyszerű eszközt
és alapanyagot alkalmaztunk, hogy hiábavaló vágyakat ne ébresszünk bennük. Már a festék és a filctollak korlátlan használata is hatalmas élményt jelentett. Mégis a legnagyobb sikert a
hazavihető használati tárgyak létrehozása, díszítése jelentette.
Azt reméltük, hogy a gyerekek játékeszközök híján megtanulják „érzékelni és érteni" környezetük minden elemét, s képesek
164

lesznek lehetséges önkifejezési eszközként, játékként használni
azokat. A természetben való játék művészetteremtő lehetősége
adott bárkinek, bármikor; sem eszközök, sem különleges anyagok nem szükségesek hozzá. Úgy látjuk, ez többeknél megvalósult, hiszen a tábor végére már önállóan is nekikezdtek kavicsból, virágból alkotni szabadidejükben.
A közös kalandokban, játékokban és alkotó folyamatokban
a nyelvi kifejezőkészség fejlődése élményszinten kapcsolódott
össze a nemzeti identitás megélésével. Ezt az egész nap felcsendülő magyar dalok szívmelengetően teljesítették ki. A passzív
nyelvtudás felszínre hozását nagyban segítette a csángó és magyar gyerekek vegyes, folyton változó összetételű kis- és nagycsoportos közössége, amelyben a gyerekek egymás szavát keresve, tanulva játszottak együtt. Egymásra mint közösségre,
játszótársra tekinteni, és valamit közösen létrehozni, adott
esetben megsegíteni vagy egymást segítségül hívni teljesen új
ráeszmélést jelentett számukra. A fejlődés jól mérhető volt az
első és az utolsó napon közösen készített patakgát minőségén.
Ki kell emelni, hogy az általunk kínált programok mellett
a napi háromszori kiadós étkezés is hatalmas élményt jelentett e nehéz sorsú gyerekeknek. Úgy találjuk, hogy számukra a
program egyik legmeghatározóbb és legfontosabb eleme volt a
rendszeres, közös étkezés.
A tábori program tematikája mellett fontosnak tartottuk az
árva, félárva, széthullott családban élő gyerekeknek megmutatni, hogy miként lehet teljes, működő családokban megtalálni a helyüket, ezért saját gyerekeinkkel együtt, nagycsaládként
szerveztük meg a tábor mindennapjait.
Fontos rendezőelv volt a játékosság, a szeretetteljes légkör, a
mindenek feletti elfogadás, a változatos tevékenységek, a négyszemközti, kiscsoportos, közösségi foglalkozások igény szerint
váltása, és mindezek tökéletes egymásra építése, egymáshoz illesztése. Egy olyan közösségi élmény megteremtésén fáradoztunk, amely meghatározó lehet személyiségük fejlődésére, és
165

életre szóló élményként vésődik be a szívükbe. Olyan valódi
emberi értékeken alapuló mintát próbáltunk mutatni, amelyben megtapasztalható a családi, a közösségi lét, az együtt gondolkodás és az egyén szabadságának tiszteletben tartása.
A napközbeni foglalkozások között a legnagyobb hangsúlyt
a természetművészeti tevékenység kapta, hiszen ez a művészeti ág nagyon alkalmasnak bizonyult arra, hogy a tábor fő mondanivalóját saját élményeken keresztül alátámassza. Az alkotófolyamat során az addig értéktelennek tartott dolgok (pl. kövek,
ágak-bogok, virágok) kiválogatása, átrendezése által valami új,
értékes, szép dolog jött létre, a „rendetlenből" rend lett. Nagy kíváncsisággal vártuk, hogy ez a nagyon közvetlen, a gyermeki játéktól (homokozás) alig különböző művészeti forma megfogja-e
a gyerekeket. A megértést itt is vetítéssel támogattuk meg, ami
meghozta a remélt sikert, s beindította az alkotófolyamatokat.
Fontos volt az is, hogy a tábor során belülről haladtunk kifelé
az én-től a mi-ig, az itt-től az ott-ig, így kapcsolva hozzá a gyerekeket a környezetükhöz.

Mindennapi

tevékenységeink

Mesesátor, séta, pancsolás, kézműves-foglalkozások, természetművészeti foglalkozás, ének, játék. A gyermekek Moldvából, Somoskáról és Klézséről érkeztek, tizenöten voltak, két
testvérpár volt köztük. Néhányan ismerték egymást, de nem
volt közöttük szoros kapcsolat. Hárman nevelőotthonból jöttek, a többiek félárvák vagy teljesen árvák, akiket a nagyszülők
nevelnek. Az átlagos csángó gyerekeknél valamennyien nehezebb sorsúak. A tábor egészén átívelő „tábormeseként" a Derék Jankó meg a kemény kenyér című mesét választottuk, mert
„mintázata" párhuzamba hozható a csángó gyermekek mintázatával. (A gyerekek nehéz szövegértése miatt a történetet sajnos csak többé-kevésbé sikerült átadni.)
166

Részletes program
1. nap. Megérkezés, ismerkedés, bemutatkozás
2. nap. „Ezzel látok, ezzel is, ezzel is, ezzel hallok, ezzel is, ezzel
érzek illatot, ezzel mindent bekapok, mindent el is mondhatok!
Ezzel fogok, ezzel járok, boldoggá csak ezzel válok!"
Téma: A testünk és az érzékszervek mint a minket elsődlegesen segítő barátaink. Testséma-mesék, mondókák, érzékszerv-élesítés, testkép, énkép. Csapatösszehozó patakgát-építés,
érzékszervi játék a kavicsszigeteken, ismerkedés a nevekkel.
3. nap. „Magból a földbe, földből a szárba, szárból virágba, virágból kalászba, kalászból kenyérbe, kenyérből testembe, testemből lelkembe, lelkemből lelkedbe."
Téma: Minden, ami körülvesz, a hasznodra lehet, a környező
világ átrendezése, újragondolása (A kisegér utazása című mese segítségével).
Kapcsolódás a környezethez. A környezethez való kapcsolódást segítő érzékszervi feladatok és játékok. Az állatok mint
archaikus tudás hordozói és erőforrások, szerepjátékok állati
maszkokkal, bábokkal. Cipókészítés („kemény kenyér"). Táncház.
4. nap. „Húz, húz engemet..."
Téma: Kapcsolódás egymáshoz, egymás támogatása, segítése,
segítség elfogadása. (A répa és A kislány, aki beleesett a sárba
című mese.) Szekeres kirándulás. Természetművészeti vetítés.
5. nap. „.. .nem hiszem, hogy szebb ne volna!"
Téma: Kitekintés, pozitív kapcsolódás a nagyvilághoz, egymáshoz. (A brémai muzsikusok című mese.) Nézőpontváltás,
túra az esztenára. Kincskeresés a sárban: kimerni a kútból a
csillagokat, mint Derék Jankó tette.
167

6. nap. „S vedd észre, hogy Te magad is ajándék vagy. És a legnagyobb ajándékot akkor adod, ha mosolyogsz!"
Téma: Az ünnep, a hétköznapok megszentelése, ajándékok,
kincsek. Lakoma, ünnepi fények, lampion, tábortűz, ének, zene, tánc.
7. nap. „A szeretet mindenkié, csak megkell találni a forrását."
Búcsú, elindulás.
A tábor végén mindannyian átélhettük a valóságban is tábormesénk záró sorait: „Mikor eljött a hajnal, ott állt a csillagmerő
legény a kút előtt verejtékesen és diadalmasan. Nem volt egy fia
csillag sem a kútban. A kút körül az udvar és a kert mind-mind
telis-teli volt aranyos-ezüstös csillagos virággal."

168

Soós Dóra
A KRISTÁLYGÖMB
Mesenyomozás 8-10 éves szorongó,
önbizalomhiányos
gyerekekkel

A meseterápiával való megismerkedés óta munkám során (főként gyerekpszichodráma foglalkozásokon) tudatosabban
használom a mesei motívumokat. A gyerekek meséi összekapcsolódnak bennem archaikus mesékkel, több találós kérdést és
mondókát használok. Egy-egy gyereknél és meséjénél felmerül
a mesemátrix alapján vezetett értelmezés is, mert ezen keresztül jól megmutatkoznak a kevésbé tudatos működések is.
Komplex Napozás programsorozatom célja egyrészt az ismeretterjesztés, másrészt a közösségben való helykeresés, helytalálás. A meséket feldolgozó foglalkozásaimat „mesenyomozásnak" neveztem el. Ha egy mesét nyomozva dolgozunk fel, a
megfejtendő rejtély izgalma miatt a gyerekek figyelme tovább
ébren tartható. Belefeledkeznek a titok utáni kutatásba, mint
egy mesehallgatásba, eltűnik tér és idő, együtt vagyunk egy közösen megélt valóságban. A nyomozás megerősíti a gyerekek
egymással való kapcsolatát, mert hamar kialakul a banda-hangulat, s olyan közösség teremtődik, amelyben minden résztvevő felfedezheti, hogy ő miben a legjobb. A nyomozó szerepbe
való belehelyezkedés felszabadult hangulatot eredményez, miközben el is távolít saját magunktól. Nyomozónak lenni azt jelenti, hogy kihozzuk magunkból a nyomozók pozitív tulajdonságait: vagyis kíváncsiak leszünk, kérdéseket teszünk fel,
észrevesszük a legapróbb részleteket. Mindez rávezet bennün169

ket a részletekben rejlő egész felismerésére, valamint azon üzenetek olvasására, amelyeket a természet hagy a föld és a fal repedéseiben, a gombolyag szálaiban, a fák kérgén és a virágok
szirmán, sőt akár a csempék és szőnyegek mintázatában. Bárhol lehet sűrű erdő vagy kút, kacsalábon forgó palota és égig
érő fa. A szőnyeg bármikor lehet rét, a spájz barlang, a lépcső
teteje üveghegy, a szekrény pedig sűrű erdő.

A csoport
Drámacsoportjaimba különböző céllal járnak a gyerekek.
A Mesenyomozás-programot kifejezetten 8-10 éves, szorongó,
önbizalomhiányos gyerekeknek terveztem, olyanoknak, akiknek például elváltak a szüleik, nem tudnak megbirkózni kistestvérük megszületésével, nehezen barátkoznak, nehezen mutatják meg magukat, nehezen illeszkednek be egy közösségbe
vagy kiközösítetté válnak.
A 90 perces foglalkozáson 15 fő vett részt. Fő célom az önbizalom növelése volt saját jó oldaluk láttatásán keresztül.

A mese
A kristálygömb című mesét választottam, mert
- olyan mesét kerestem, amelynek jól lerajzolható és nem bonyolult térképe van
- olyan mesét kerestem, amelyben meg kell szerezni valamit
- olyan mesét kerestem, amely az én-erősítés céljának megfelelő.

170

A nyomozáshoz szükséges eszközök
Barna, kék, fehér, piros kendők, gombolyag, filctollak színárnyalatok szerint különválogatva, kör formára vágott fehér kartonok. Négy részre szakadt térkép, mondóka szétvágott sorai,
birodalmak nevei borítékokban, négy kártya a helyszín szimbólumaival (sziklaszirt, óceán, az Arany nap kastélya, sűrű erdő).

Belépés
A gyerekek az ajtóban választhattak, hogy földön, vízen vagy
levegőben szeretnének megérkezni a helyszínre. Az ajtótól indulva barna, kék és fehér kendőket terítettem le, azaz három
irányból, háromféle módon lehetett érkezni. Mindegyik út
azonos irányba, a középre leterített piros kendő (a tűz) felé mutatott.
Ahogy sorra megérkeztek, körbeültük a piros kendőt. Mindenkit üdvözöltünk a tűz körül. (A tűz már előzetes utalás volt
a mesében kulcsszerepet játszó tűzmadárra.) Eljátszottuk, hogy
melegedünk, pattog a tűz, mindenki hozzátett valamilyen hangot. Majd tapsos körök következtek, amelyek során mindenki a
csoportvezető mozdulatait utánozta.

Bevezetés a mesébe, ráhangolódás
„Mesés bemutatkozásképpen" mindenki a kedvenc állatát utánozta és saját nevét mondta el. A többiek kitalálták, milyen állatról lehet szó, majd köszöntöttünk mindenkit: üdvözlünk,
Róka Joli, Dongó Feri, Zsiráf Márti, Katica Hajnal stb.
Utána életterük szerint csoportosítottuk az állatokat (vízi, szárnyas vagy szárazföldi), s azt is elmondtuk egymásnak,
hogy ki melyik úton érkezett.
171

Fantáziaébresztő

játék

Körbeadtam egy gombolyagot, mondván, hogy „Ez a gombolyag nem gombolyag, hanem..." egy labda, orr, bolygó, sajt,
Hold, has, fülbevaló, akvárium, sorolták a gyerekek. A kör végén azt mondtam: ez egy kristálygömb. Ezzel meg is érkezett a
mese.

MESEMONDÁS
Meséhez kapcsolódó kérdések,
érzékszervi tapasztalások
Milyen illatokat érzel, ha visszagondolsz a mesére? Milyen hangokat hallasz?
Milyennek láttad a kristálygömböt?
Milyennek láttad a cethalat, a sast, a tulkot, a kastélyt?

Próbák
Az érzékszervi tapasztalások megnyitották az utat a próbák
előtt. Arra a kérdésemre, hogy „van-e kedvetek elindulni, a saját kristálygömbötökért útra kelni?", határozott és lelkes igen
volt a válasz. Azt mondtam nekik, hogy előbb próbákat kell kiállniuk, akár a mesehősöknek. Mindannyian vállalták.

Alap-próbák:
1. Keresés próbatétele: Keress színeket, formákat, és érintsd is
meg azzal a testrészeddel, amit mondok!

172

2. Irányítás próbatétele: l-es, 2-es, 3-as fokozatra kapcsolás.
A gyerekek egyre gyorsabban mennek, majd futnak, aztán
a csoportvezető utasításait kell követniük: például fiúk l-es
fokozat, lányok 3-as fokozat. Tudod-e irányítani magadat?
3. Megérzés próbatétele: Kire gondolok most közületek? Ha
nem jelentkezik senki, leírom haja és szeme színét, ruháját.
Ismerjetek magatokra!
A három próbán, amit mindannyian teljesítettek, három borítékot szereztek meg. Az első borítékban négysoros verset találtak („Előttem van észak, hátam mögött dél, halra a Nap
nyugszik, jobbra pedig kél"), melynek minden sora külön papíron más színnel volt jelölve (kék, piros, barna, fehér). A második borítékban négy, különböző színű darabba szakadt térképet találtak. (Az ábrák: sziklaszirt = fehér, óceán = kék, Arany
nap kastély = piros, erdő = barna.) A harmadik borítékban pedig négy birodalom nevét olvashatták és nekik kellett a színek
segítsége nélkül beazonosítani, hogy melyik Birodalom melyik
szimbólumhoz tartozik (óceán = a víz birodalma, sziklaszirt =
a levegő birodalma, erdő = a föld birodalma, Arany nap kastélya = a tűz birodalma).
Miután mindezeket összepárosították, megkapták a pontos
útirányt és a birodalmak közötti sorrendet:
Előttem van észak - térképen sziklaszirt (sas) - levegő birodalma
Hátam mögött dél - térképen óceán (cet) - víz birodalma
Balra a Nap nyugszik - térképen sűrű erdő (óriások) - föld
birodalma
Jobbra pedig kél - térképen az arany nap kastélya, forrás,
hegy (királylány, tulok, tűzmadár) - tűz birodalma
A térkép által kijelölt helyszíneken előre elrejtettem a helyszínek szimbólumainak kártyáját, amit meg kellett találniuk a
gyerekeknek.

173

A Birodalmak bejárása
A LEVEGŐ BIRODALMA - Ezen a helyszínen az állatok kapták a központi szerepet.
Miután elhangzott a mondóka és megtalálták a sziklaszirtet
ábrázoló kártyát, feltettem a kérdés: mi szél hozott benneteket?
Felismertek?
Sassá változtam, és bemutattam nekik a levegő birodalmát:
hogyan kell repülni gyorsan, szép lassan körözve, hogyan kell
landolni, megfigyelni a tájat felülről, ahonnan minden kicsinek látszik. A gyerekek követtek, majd ők is mutattak néhány
extra repülési technikát. A foglalkozás elején még voltak bátortalanabbak, akik nem vállaltak szerepet, viszont szívesen utánozták társaikat. Ezután következett a „változzatok ilyen/olyan
állattá játék", melyben a mese állatai is szerepeltek. Megbeszéltük, hogy mi a pozitív és negatív az egyes állatokban, és azt is,
hogy minden állatnak helye és szerepe van a világban. Miközben az állatokról beszéltek, tulajdonképpen saját magukról vallottak.
A beszélgetés végén filctoll formájában megkapták a levegőhöz tartozó színeket: szürke, fehér, világoskék, rózsaszín, lila,
s indulhattak a következő birodalomba. Visszaváltoztam sasból csoportvezetővé, megnéztük közösen a térképet, beazonosítottuk a következő útirányt és elmondták a mondókát: „megjártuk a levegő birodalmát, mehetünk tovább, előttem van
észak..., irány dél!"
A VÍZ BIRODALMA - Ezen a helyszínen az őselemek körül
forgott a játék.
A gyerekek megkeresték az óceánt ábrázoló kártyát. Hol jártok itt, ahol a madár se jár? - kérdeztem tőlük immár cetként.
Felismertek?
Miután megbeszéltük, ki vagyok, együtt úsztunk a mélységekben, vízoszlopokat lövellve. A gyerekek itt is mutattak
174

„úszós trükköket", amit a többiek leutánoztak. Majd - hasonlóan az előző játékhoz - a négy őselem körüli szimbólumokká
változtak:
levegő: szél, vihar, hurrikán, felhő
víz: tenger, eső, vízesés, cunami, feltörő vízoszlop, forrás
föld: szikes, agyagos, gyökeres
tűz: nap, vulkán, tábortűz, erdőtűz, kovakő, gyufa
Megbeszéltük, hogy ki melyik elem erejét vinné magával, s azt
is, hogy minden elemre szükség van a világban, nem létezik
egyik a másik nélkül. A bátortalanabbak ennél az állomásnál
már sokkal bátrabbak voltak. Miután megszerezték a vízhez
tartozó színeket is, a „cet" elköszönt és jó utat kívánt. Helyszínazonosítás után indultak a következő állomásra, hangosan kiáltva: előttem van észak, hátam mögött dél... irány nyugat!
A FÖLD BIRODALMA - Ezen a helyszínen a félelem és a bátorság állt a mese szereplőinek szempontjából a fókuszban.
A mesében a félelem mint akadály van jelen, amely nem engedi
megmutatni önmagukat.
A helyszínre érkezve megkeresték a sűrű erdőt ábrázoló kártyát, én pedig félelmetes óriásként vártam őket (a sűrű erdő miatt választottam ezt a karaktert). A gyerekek bátran kitértek az
„ütéseim" elől, s ekkor azt mondtam nekik: na jó, látom, nincsen szívetekben félelem! Jöhet még egy próba!
„Fussatok ide-oda" játék következett, a terem két szélére kellett futni, aszerint választva irányt, hogy melyik kijelentés volt
igaz rájuk. Először egyszerűen választható kérdéseket tettem
fel: fusson ide, aki felmászna egy magas hegyre, ide pedig az,
aki inkább napozna a tengerparton. / Aki fiú, aki lány. / Van
testvére, nincs testvére. / Fusson ide, aki a nappalt, ide pedig
az, aki az éjszakát szereti. / További lehetőségek: évszakok/színek/állatok/őselemek.
Végül a mese képeire is rátértünk.
175

Fusson ide, aki már járt sűrű erdőben, fusson ide, aki még
nem.
Fusson ide, aki látott már elapadt forrást.
Fusson ide, aki fél a gonosz varázslótól, fusson ide, aki nem.
Fusson ide, aki szembeszállna a gonosz varázslónővel.
Fusson ide, aki látta ma már magát a tükörben.
Fusson ide, aki királylány, ide, aki királyfi.
Fusson ide, aki szembeszállna egy tulokkal.
Fusson ide, aki járt már tengerek fenekén.
Fusson ide, aki járt már magas sziklaszirten.
Fusson ide, aki elindult már vándorúton, ide, aki nem.
Fusson ide, aki már elvarázsolt valamit életében, ide, aki
nem.
Fusson ide, aki félt már életében, fusson ide, aki nem.
Fusson ide, aki meg akarja szerezni a kristálygömböt, ide, aki
nem.
Fusson ide, aki szeretne olyan lenni, mint a harmadik fiú,
akinek nincs a szívében félelem.

Beszélgetés
Az utolsó futás után a beszélgetés témája a félelem volt. „A harmadik fiú szívében nincsen félelem." Ti féltetek már? Mitől féltek? Mitől ijedtetek már meg? Volt már, hogy elvesztettetek
valamit? Mit tettetek mindezek ellen? A beszélgetés során előjöttek a személyes élethelyzetek, akadályok, ekkor az állatok és
az őselemek pozitív tulajdonságaival, belső képekké alakításával erősítettem meg a gyerekeket. Barna, fekete és zöld színeket
szereztek, majd a „jó utat, ne legyen szívetekben félelem" búcsúszavak után kelet felé indultunk.
A TŰZ BIRODALMA - Fókuszban a bennünk lévő jó felfed(ez)ése.
176

Mire ideértek, már nemcsak az állatok, az elemek és a mese
szereplői mögé bújva beszéltek saját magukról, hanem közvetlenül. A tükör és a kristálygömb szimbóluma következett, a negyedik birodalom.
Amíg megkeresték az Arany nap kastélyának szimbólumkártyáját, én királylánnyá változtam.
Van itt, aki visszariad bármiféle vésztől? - kérdeztem, és egyöntetű volt a válasz: nincs!
Tükrös játékok következtek. Először a királylány volt a tükör
és mindenki őt utánozta. Állatokat, őselemet idéző mozdulatokat végeztem, különféle mimikákat mutattam. Majd párba álltak, s először az egyik oldalon állók vezettek, majd cseréltek.
Mivel végig egy helyben kellett maradniuk, ez a kontrollra is jó
játéknak bizonyult. Megszerezték a sárga, narancs és piros színeket, és elhangzott a kérdés: emlékeztek, hol van a tulok a mesében?
Emlékeztek: a forrásnál. A kék kendőt kellett megkeresniük,
mint a forrás szimbólumát, s amíg keresték, a tulok hirtelen kiáltással jött elő.

Tulok-játék
Karmester játék kezdődött a harc modellálására, irányított halkulással, hangosodással, majd mikor előtört belőlük az ordítás,
meghalt a tulok, s bugyogni kezdett a forrás.
Tűzmadárrá változtam gyorsan és kiadtam az utasítást: fújd
fel magad, amennyire csak bírod, majd ereszd le! Próbáld meg
egy pontból leereszteni magadat! Találd meg a pont jó állapotot, amely se nem felfújt, se nem lapos! Ha úgy érzed, lennél nagyobb, legyél, ha kisebbnek kéne lenned, eressz magadból!
Majd az úgynevezett boszorkányos játék következett, csak
tűzmadárral. Meg kellett szerezniük tőlem a kristálygömböket.
177

Háttal álltam mint tűzmadár, a gyerekek ekkor közeledhettek
észrevétlenül, s ha megfordultam, szoborrá kellett válniuk. Ha
valaki mégis megmozdult, vissza kellett mennie a kiindulóponthoz.
Mikor elértek a célhoz, a „tűzmadár" egyesével mindenkinek
képzeletbeli gömböt dobott. Volt, akivel cseleztem, volt, akinek csak úgy odadobtam, kinek hogyan illett a személyiségéhez, valamint az addig megtett útjához. A gyerekek megnézték
a súlyát, színét, állagát, méretét.
Végül elővettem a kerek kartonlapokat és megkértem őket,
hogy a megszerzett filctollakkal színezzék ki saját, immár kézzel fogható kristálygömbjüket, a hátoldalára meg írják rá jellemzőit.

Kivezetés a meséből
Gyertek, üljünk a tűz köré!
Újra a piros kendő köré gyűltünk. Azt mondtam nekik: mindannyian megszereztétek a kristálygömböt, emlékeztek, hogyan
képzeltétek el az elején? Most hogyan néz ki? Mi tetszik benne?
Mit tud? Miben segít? Miben változott?
A tűz körül ülve mindenki egyesével elmondta, amit fontosnak tartott az ő kristálygömbjéről. Ha talált benne rosszat, a
tűzbe dobhatta azt a tulajdonságát. Tudtam segíteni nekik, hiszen az átélt úton már sok mindent megtapasztaltam velük
kapcsolatban. Mikor valaki befejezte a mondandóját, a földön
kopogtunk, majd kezünket hullámzó mozdulatokkal fölemelve közösen elmondtuk a mese záró mondatát: „az egész világ
hirdeti szépséged!"
Búcsúzáskor összefontuk a kendőket és kimentünk rajtuk.
Amikor valaki kilépett az ajtón, így köszöntünk el tőle: mostantól te vagy az Arany nap kastélyának királya/királynője!

178

Összegzés
A nyomozás tétje, hogy megfejtsük a rejtélyt, miközben közösségben vagyunk, s a gyerekek nyomozónak képzelhetik magukat. Az alkotó-fejlesztő meseterápia szempontjából a tét maga az adott mese tétje: a résztvevők azonosulnak a hősökkel
és tanulhatnak, tapasztalatot szerezhetnek tőlük. A nyomozás
jól felvezeti a mesét, ívet ad, közösséget épít és beindítja a koncentrációt. Mindeközben rengeteg izgalmas pillanat keletkezik. A „mesenyomozós" alkotó-fejlesztő meseterápiában a választott mese köré épül minden, ez a kiindulópont és a fókusz.
A nyomozás szórakoztató, a gyerekek élvezik, tanulnak belőle,
a feladatok fejlesztik őket, mert átléphetik határaikat, találkozhatnak önmagukkal és próbákat állhatnak ki. Akár négyalkalmasra vagy tábor formájában is el tudom képzelni ezt a foglalkozást, minden nap lehetne egy külön birodalom. Rövidíteni
pedig a csoportvezető szerepvállalásával lehet, ha szükség van
rá. Általában több feladatot tervezek, és a helyszínen érzek rá,
hogy melyik játék állja meg a helyét, sőt még az is előfordulhat,
hogy közben keletkezik egy, az adott csoportra szabott új ötlet.
A többnapos verzióban is mindennap végigmennénk a mesefolyamaton, egyre mélyülő célt választva az adott napnak a külső nézőponttól a belső nézőpontig, hogy benne legyen minden
részletben az egész lenyomata.

179

Bodó-Czerék

Erika

MESEÓRÁK A PSZICHIÁTRIÁN

Életem első felnőtt, alkotó-fejlesztő mesefoglalkozását a kézdivásárhelyi pszichiátrián tartottam, ahol olyan betegek kórtermében meséltem, akik teljesen elvesztették kapcsolatukat a
külvilággal és önmagukkal, ott élnek a falak között, bezárt kapuk mögött. Érkezésemkor a doktornő, aki járhatóvá tette az
utam a pszichiátriára, elmondta, hogy az itt tartózkodó betegeknek nemcsak a járásuk, gondolkodásuk „tompa" a gyógyszerektől, hanem az érzelmi világuk is. Ennyi konkrét tudással
léptem a kórterembe és mindazt, amit megtudtam egyikükről-másukról, maguk mondták el a Meseórák alatt. Nem kutakodtam diagnózisok, családtörténetek után, arra voltam kíváncsi, lesz-e elmozdulás bennük a mesehallgatás hatására a
kiindulási állapothoz képest. Elsődleges célom ekkor még csupán ennyi volt: mesét mondani a betegeknek.

A mesecsoport tagjai
33-65 év közötti, gyógyszeres kezelés alatt álló nők. Tizenegyen laknak a kórteremben, sokuknak nincs hova menniük.
Legtöbbször velünk van L. bácsi is egy másik kórteremből.

180

Választott mesék
Kezdetben olyan meséket meséltem, amelyek nekem tetszettek és amelyeket nekem volt jó mesélni: Királylány a lángpalotában, Sfurtuna, az elátkozott lány, Csipkerózsika, A nyulacska
harangocskája. Olyan mesét is mondtam, amely jeles naphoz
kötődött, december 6-án Miklós püspök legendáját meséltem,
az adventi időszakban pedig sor került olyanokra, amelyek szeretetről, jóságról, áldásról, ajándékozásról szóltak, mint például a A Tündérek ajándéka vagy A didergő király című mesék.
A csoport tagjai kértek is meséket, méghozzá rendes lányokról meg ördögökről. Ekkor határoztam úgy, hogy már nemcsak
mesét mondani járok be a pszichiátriára, hanem a meséken keresztül megpróbálom feltérképezni azt, miként kapcsolódnak a
csoporttagok a világhoz, önmagukhoz és egymáshoz.
A Nap fája című mesét mondtam elsőként, amelyet azért választottam, mert a gyógyulás lehetősége van benne, az eltemetett anya életre kel, és hétszerte szebb lesz, mint annak előtte.
Ezt követően A tizenkét hónap című görög mesével próbálkoztam, arra keresve a választ, hogy az évszakok körforgásába
mennyire tudnak bekapcsolódni a „lányok", milyen emlékeket
őriznek ezzel kapcsolatban. Ugyanezen a foglalkozáson Az első templom című mesét is elmeséltem, ajándékként. Nagyon jó
választás volt a pszichiátrián is, mint ahogy A boszorkány lányai című mese is. Ezt követően egy apáról szóló mese következett, A szárnyas királyfi című, mert apákról addig nem sok
szó esett. Végül nem jutottunk el az apákig, mert más téma került elő a mese kapcsán, méghozzá a szárnyas királyfi szárnya
(milyen lehetett az a szárny), ezért a következő alkalommal továbbvittük a szárny motívumát, és a Lotilko című mesében voltunk együtt, „belső szárnyakat" készítve. írásomban ez utóbbi öt Meseóráról számolok be, arra fókuszálva, amit az egyes
mesékhez kapcsoltak a mesehallgatók. Ahol fontosnak tartom,
bemutatom a mese előtti, kezdeti állapotot is.
181

1. MESEÓRA: A NAP FÁJA - BENEDEK ELEK MESÉJE
Miért ezt a mesét választottam?
Vajon tud-e segíteni a mese ott, ahol úgy tűnik, „megállt" az
élet? Van-e/lehet-e gyógyulás? A választott mesében kétszer
is megjelenik a gyógyulás motívuma: a félszemű legény nem
dobta fejbe a sast, hanem megitatta, megetette, meggyógyította mindenféle csudafüvekkel, mígnem erőre kapott; a Nap fájáról hozott ággal „csak meg kell legyinteni a halottat, s egyszeriben feltámad".

A foglalkozás menete
Mire felértem a szobába, híre ment, hogy jövök, a csoporttagok
már együtt voltak. Az előző alkalommal náluk hagyott meséskönyveket mindenki elolvasta. Az egyik nő a párna alól húzta
elő őket. Kérték, hagyjam még ott egy kicsit. Tizenhárom mesehallgató ült a szobában, O., aki nem tud magyarul, az ágyában maradt mindvégig.

Ráhangolódás a mesére
A mesére való ráhangolódás alatt mondókáztunk. Mondtuk az
Áspis kerekes mondókát is, ami E. kedvence, de most nagyon
meglepett a megjegyzésével: „ezt most ne, nem esik jól..."

Mesemondás
Szépen ment a mese a sas meggyógyításáig, aztán érzékeltem,
hogy nem tudják követni a történetet, így elkeveredtünk kicsit,
182

valamint kényelmetlen csendet érzékeltem a királyné koporsójának kiásásakor is. Arra gondoltam, hogy nem volt a legjobb
választás ez a mese, ennek ellenére meglepően sok pillanata
elevenedett meg a mesét követő beszélgetés alatt. Mindenki elmondta, mi tetszett neki a meséből, bekiabáltak, hozzászóltak,
egyértelműen benne voltak a mesében, kapcsolódtak a történethez.
Aztán kérték, hogy meséljek még. „Miről?" - kérdeztem.
„Magáról". Mondtam néhány dolgot magamról és a családomról. Arról is beszéltem, hogy hétvégén ismét Budapesten voltam, búzamagokat hoztam ebben a kis zsákban, és szeretnék
adni belőle, ha elfogadják. Szívesen fogadták. „El tudnák ültetni?" „Igen", válaszolták. Szervezkedni kezdtek: biztos kapnak egy edényt a nővérektől, és akkor húsvétra kizöldül a búza. „Gergely napján kell ültetni a búzát" - mondta egyikőjük -,
„hogy húsvétra zöld legyen". Megnézték a naptárban, mikor
van Gergely napja. Néhányan összeadták a magokat, egy pohárba gyűjtötték. Megtapasztaltam, hogy pontos emlékekkel,
fogalmakkal rendelkeznek az élet körforgásáról, szokásokról,
hagyományokról, ezért már akkor kitaláltam, melyik mesét
hozom legközelebb.

2. MESEÓRA: A TIZENKÉT HÓNAP - GÖRÖG NÉPMESE
Miért ezt a mesét választottam?
Azért, mert azon túl, hogy végigviszi az embert az évszakok adta lehetőségeken, amelyekhez kapcsolódhat, élesen bemutatja a
természet változásaival kapcsolatban elégedett és elégedetlen
ember attitűdjét is. Valamint egy erős asszony- vagy anya-mintát láthatunk benne az özvegyasszony alakjában.

183

A foglalkozás

menete

Nehezen rendeződtünk, a múlt heti beszélgetős-örvendős csapat ma lassúbb, kedvetlenebb volt. De P. néni nagyon fellelkesedett, elültette a magokat, van egy szép sárga virága is, így a
feje fölötti párkány élőbb lett. Meg is jegyeztem: „itt nagyon
szép." Ennek nagyon örültek. T. már az elején szólt, hogy „aztán a Sim-sum-mondóka ne legyen, mert majdnem elvitt a szél,
amikor ráztuk a takarókat". így nem próbálkoztam régi mondókákkal.

Ráhangolódás a mesére
Találós kérdés: „Van egy nagyfa, annak van négy ága, mind a
négy ágán három-három fészek, minden fészekben négy tojás..."
Nem tudták a megfejtést, mondtam: sebaj, a mese végére fogják
tudni. És újra elmondtam a találóst, miközben kendőkből kiraktam egy nagy fát négy ággal és három-három fészekkel. Heves számolásba kezdtek és L. bácsi megfejtette a nagy talányt:
„a tizenkettő a hónapokat jelöli."

Mesemondás
Végig figyeltek. Aztán azt mondták, hogy túl bonyolult volt a
mese. „Ennyi hónap..." „Hány?" - kérdeztem. „Nem tudjuk"
- mondták többen is. „Soroljuk fel" - javasoltam. És sorolták,
számolták. „Ki mikor született, melyik hónapban?" És mondták, mindenki tudta, mikor. A meséről alig volt mondanivaló. Visszavarázsoltam a kirakott fát kendőkké, és pakolni kezdtem. Hiányérzetem volt, ezért visszaültem a székre és dalba
kezdtem: Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak. Velem énekeltek. Aztán azt énekeltem: Süss ki, süss ki
184

napocska Isten hajlékára. Süss ki meleg, bújj el hideg Isten kapujába. Ezt nem ismerték, de nagyon tetszett nekik. Más tavaszi dalokat is keresgéltünk, mert nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy itt a tavasz. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom,
virágom... Ezt is sokan ismerték, elénekeltük. Aztán E. dúdolta: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ide ki. Kapsz túrót, vajat, holnapra is marad. Megtanultuk tőle ezt a változatot mindannyian.
Végezetül rákérdeztem arra, milyen volt a nőnap (múlt héten erre készültek, ennek izgalmában váltunk el). „Semmilyen"
- jött a szomorú válasz. Felajánlottam, hogy szívesen mondok
még egy mesét nőnapi köszöntésül, ha van még türelmük. Volt
nekik, és tíz percünk is, így elmondtam Az első templom című
mesét. Nagyon tetszett nekik, volt, aki megkönnyezte. Ez a mese is következett volna a családi kapcsolatok feltérképezése során, egy későbbi alkalommal. De most kellett elővenni, átérezni a benne lévő testvériesség erejét. „Ezzel a mesével szívükben
maradjanak jövő hétig" - búcsúztam, és azzal, hogy Mag, mag,
búzamag, benne aluszik a Nap.

3. MESEÓRA: A BOSZORKÁNY LÁNYAI - MAGYAR
NÉPMESE
Miért ezt a mesét választottam?
A családi-emberi kapcsolatok számbavételénél tartottunk,
ezért választottam ezt a mesét. A Luzsi Margó-féle változatot
meséltem: a legnagyobb szegénylegény éppolyan társat szeretne, mint az édesanyja, és éppolyan békésen szeretne élni, mint
a szülei.

185

A foglalkozás menete
Megérkezésemkor újra megnéztem a növekedő búzákat: P. nénié már szépen zöldell, EM. is ültetett, kezd kikelni, a végén vettem észre, hogy Zs. is ültetett. Megdicsértem és együtt
mondtuk: Mag, mag búzamag, benne aluszik a Nap... Kezdte
belopni magát az élet a pszichiátriára.
Az összerendeződés lassabban ment, valaki elment szólni a
szomszéd női kórterembe, ahonnan a doktornő javaslatára egy
új csoporttagot vártunk. Nemsokára jött is egy nő: gondozott,
jól öltözött, középkorú, aki ott is maradt a meseórán. A többiek
nagyon befogadóan viselkedtek vele, igazi házigazdaként.

Ráhangolódás a mesére
Dal: Jöjj ki napocska, itt anyád, itt apád. / Sót törünk, borsót törünk, tökkel harangozunk. Szerették, így többször elénekeltük
és szépen előkészítettük a mese útját.

Mesemondás
A mesét nagy csend és figyelem kísérte, és újra megéreztük a
mély együttlét erejét a mese végi csöndben. Nagyon szép volt
így együtt...
A nagy csönd végén most először beszélgetés indult el: magukról kezdtek beszélni. Ed. azt mondta, hogy ő „a senkinek a lánya, vagy a jó Istené". Igen, a jó Isten gondoskodik róla, mert neki nincs senkije. Még a régi pszichiátriáról költözött
ide, mert nem volt és nincs hova hazamennie. E. is onnan jött,
„de nekem jön édesanyám a nyáron, ha el tud jönni T.-ről, mert
ott lakik" - mondja nagy örömmel. Ő a második legrégebbi a
szobában. Zs. is kapcsolódik: „Ott vannak tavirózsák a tavon",
186

mondja. Azt sejtem, hogy ő is a régi pszichiátriáról jött, de mint
kiderült, csak abból a városból való és járt az udvarban. En. is
nagyon rég itt van, ő nem tud beszélni. P. néni nem volt „a régiben", ő három éve van itt és ma nagyon jól tudott figyelni.
„Egyre jobb" - mondta, és mosolyogva hozzátette: „A testvérem egyik lánya is Erika, mint maga." P. néni ma nagyon hálás volt, áldást és jókívánságot mondott: „az Isten adjon erőt és
tartsa meg, hogy még sokszor jöhessen ide hozzánk mesélni..."

4. MESEÓRA: A SZÁRNYAS KIRÁLYFI - MAGYAR
NÉPMESE
Miért ezt a mesét választottam?
Olyan mesét kerestem erre az alkalomra, amelyik apákról szól,
mert eddigi találkozásaink alatt egy szó sem esett még az apákról a csoportban.

A foglalkozás

menete

A „gyülekező" alatt megnéztem a búzákat, szép zöldek már.
Em. is szólt, hogy nézzem meg az ő búzáját is, mert nem figyeltem oda. Zs.-től megkérdeztem, hogy mit mondott a búzájának, hogy ilyen nagyot nőtt? Együtt ismételtük: Mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap... Többen voltunk, mint máskor: a
csoporttagokon kívül a másik női kórteremből jött M. is, valamint egy gondozónő is velünk tartott, és később, már mese
közben, bejött egy másik gondozó is.

187

Ráhangolódás a mesére
Dal: Túl a vízen egy kosár, benne lakik egy madár..., ma hangszerelve énekeltem, magammal vittem egy „fatököt", ami az újdonság erejével hatott. A dalt már ismerték a szobában lakók.
A mesegombolyag is új j áték eszköze lett. Egymásnak dobva mindenki gondolt egy mesehősre vagy meseszereplőre, majd amikor göngyölítettük vissza a fonalat, meg lehetett nevezni őket:
„Mátyás királyra gondoltam." (L. bácsi)
„Nils Holgerssonra gondoltam, a rajzfilmből és a könyvből."(M.)
„Sárkányra gondoltam, egyfejűre, a rajzfilmből." (Em.)
„Sfurtunára, az elátkozott lányra gondoltam." (P. néni)
„A Piroska és a farkasra gondoltam, s abból Piroskára." (Ed.)
„Csipkerózsikára gondoltam, amikor megszúrja az ujját."
(Am.)
„Mosó lányasszonyra gondoltam a Sfurtunából." (I. néni)
„Manókra gondoltam: Óka, Nóka, Anóka." (E. már másodjára említi ezt a könyvcímet)
„A lányokra gondoltam, a Sfurtunából, amikor mosnak." (Zs.)
„A szegény emberre, a három szegény emberre, amikor a
nyulacska..." (T.). Nem tudtam, mire gondol, és ő sem.
„Hamupipőkére gondoltam, de nem emlékszem a mesére..."
(I).
A végén én is felgöngyölítettem a fonalat és megneveztem az
én mesehősöm nevét: „A szárnyas királyfira gondoltam, róla
fogok mesélni."

Mesemondás
Nagyon szeretek mesét mondani a pszichiátrián, olyan, mintha megállna az idő, és csak mi lennénk, meg a mese. Nagyon
figyeltek, mintha magukban járnának, és azonnal reagáltak:
188

arcukkal, sóhajokkal, pozícióváltoztatással - egyszóval: testbeszéddel. A mesét követő „mesés-csendet" T. kicsit korán törte
meg, de nem szóltam.
Többen elmondták, hogy tetszett nekik a mese és a szereplők
is: „a királykisasszony, mert olyan gyönyörű volt." „És a szegény legény is tetszett" (itt pontosítottam, hogy szegény volt
ugyan, de királyfi). Majd rákérdeztem: „és milyen volt a király?" Mindenki a királyfiról kezdett beszélni, hogy „rendes",
„szerető", „volt szárnya"... „És a király milyen volt? Az öreg
király? Milyen apa volt?" „Nem jó, egyáltalán nem az." „Jó is
meg rossz is, nem akart ő rosszat a lányának. Csak azt, hogy ne
menjen szegényhez." „De milyen lehetett a királyfi szárnya?"
- szólt közbe E. Kérdése nagyon felkeltette az érdeklődést, tanakodni kezdtek: miből lehetett, hogyan csinálhatták. „Nem
tollakból volt, mint a madáré, valami erősből: fából és valami
anyagból"; „Fehér és fekete volt, mint a gólyáé"; „Csillogott a
feketeség"; „Tényleg, miből is lehetett, hogy fel tudott szállni és
elbírta"; „Akár kettejüket is elbírta, és el tudtak szállni, felszállni és repülni" - kapcsolódtak be mindannyian a kérdések áradatába. Ekkor P. néni szólalt meg: „ez csak ezzel lehetett" (és a
szívére mutatott) meg a Sim-summal (és emeli a kezeit). Szemben ült velem, láttam, hol jár, így felajánlottam, hogy mondja
a többieknek is, mire gondolt, aztán mondta/mondtuk/mutattuk: „Ezzel látok, ezzel is. Ezzel hallok, ezzel is. Ezzel érzek illatot, ezzel mindent bekapok, mindent el is mondhatok. Ezzel fogok, ezzel járok. Boldoggá csak ezzel válok" - és a szívére mutat
mindenki. Majd jött a Sim-sum. Ahogy elkezdtük a mondókákat, mindenki magától felállt, kört alkottunk, és egyre hangosabban mondtuk: újra zöldül majd a gally. Azzal a kívánsággal
búcsúztam el tőlük, hogy „újra zöldüljön ki a gally!"
A végén E. utánam jött és megkérdezte, hogy viszek-e a most
nyíló, udvari aranyesőből? Igen. Szedett néhány ágat nekem.

189

Megjegyzések
Ezen a foglalkozáson nagy öröm volt számomra, hogy olyan
mesehősöket is felsoroltak, amelyeket az addigi foglalkozások
során ismertek meg. Az is figyelemre méltó volt, hogy az ismert
mondókákat már elő tudták venni, kapcsolódni tudtak velük /
általuk.
Az apákról nem sok szó esett, de úgy gondolom, nem lehet siettetni semmit. A csoport a szárnyak felé vitte a munkát, ezért
a következő alkalommal is maradtunk a szárnyaknál.

5. MESEÓRA: LOTILKO - TUNGUZ MESE
Miért ezt a mesét választottam?
Az előző Meseórán A szárnyas királyfi mese segítségével a szárnyakig jutottunk el. Úgy gondoltam, jó volna ide kapcsolódni,
megnézni Lotilko szárnyait is, esetleg tollakat gyűjteni, elidőzni azon a „helyszínen", ahol mindenki szárnyaszegett, és nem
szabad. Lotilko meséjében a hős a teljes kifosztottságból elindulva tollakat gyűjt és új szárnyakat készít, amelyekkel képes
újra felemelkedni, elszakadni a földtől. Igazából arra kerestem
a választ, hogy mesecsoportosaim milyen tollakból készítenék
el saját szárnyaikat.

A foglalkozás menete
Amikor a kórterembe értem, felélénkültek, jött I. és L. bácsi is.
G. diszkréten szólt: „úgy félek, amikor mesél. Miről fog mesélni, mert múltkor is úgy féltem a boszorkánytól..." (Valóban,
az előző alkalommal be sem jött a foglalkozásra). Elmondtam,
hogy nem lesz boszorkány, hisz egy „repülő emberről" mesélek,
190

és ha valamelyik ponton ez nem jó neki, kimehet. Beleegyezett.
T. ismét felhívta a figyelmemet rá, hogy „itt ma Sim-sum nem
lesz", megnyugtattam, hogy nem lesz. Néhányan közbeszóltak:
„Azt nem te mondod meg..."

Ráhangolódás a mesére
Újra felálltam, és középről körbeforogva mindenki felé mondtam: Bibici Panna, rákezdi Vince / Akit ér, akit ér, majd elfújja
a nagy szél. Akire a vége esett, attól megkérdeztem, hogy hova
fújná el a szél, ha felkapná vagy ha szárnya volna. A válaszokból: „a szemem világába" (G.), „a mezőre" (többen is), „a habos
fellegek fölé" (I.), „valahova, mert itt már úgy meguntam, hat
éve itt vagyok" (T.). Nem mindenki szólalt meg, I. néni különösen csendes volt.

Mesemondás
Először meséltem ezt a mesét, nem is könnyű, sodródtam a
történettel. Mindenki figyelte, nem állt fel, nem ment ki senki.
A végén nem tudtam lezárni azzal, hogy: „Teventej fogta Lotilko szárnyát, tűzre vetette. El is égette. Nem is tanult meg a mai
napig repülni." Tovább mondtam: „Lotilko pedig mindennap
felcsatolta szárnyait és felemelkedett a házak, a mezők, a fellegek („habos fellegek") fölé és csak szállt és szállt boldogan,
így volt, mese volt, amit mondtam igaz volt..." „Nem volt igaz"
- szólt közbe G. (aki ágyán hasra fekve hallgatta mindvégig a
mesét). „Aki nem hiszi, járjon utána" - mondtam és még többen velem mondták. G. ránk mosolygott, nyugodtnak látszott,
ma velünk tartott.

191

Meséhez kapcsolódó kérdések
-

Milyen volt a mese? - kérdeztem.
Jó, jó volt - mondták többen is.
Tudunk mi is szárnyakat készíteni?
Igen. Lehet.
Elmondtam, hogy van papír, színes filctoll, én rajzolok egy
pár szárnyat, aztán mindazt, ami szükséges a szárnyakhoz, ők
nevezzék meg. Beleegyeztek. Nagy volt az izgalom. Lerajzoltam a szárnyakat. T. mindjárt meg is jegyezte: „Hát azok milyen szárnyak?" - „Ilyet tudtam, de nem ez a fontos, hanem az:
miből vannak ezek a szárnyak?" (Valóban, valahogy fordítva
sikerült a rajz.)
- Milyen tollakra lenne szükségünk, hogy elkészüljenek a szárnyaink?
- Jóságra, mindenekelőtt. Nem? - mondta I. Egyetértettek, felírtam.
Majd a boldogság, gondolat, szeretet, békülés, megbocsátás,
békesség, gyógyulás, egészség, erősség, összetartás kerültek
fel a szárnyakra. Ekkor már olyan sokan dolgoztak, hogy nem
tudtam követni őket. Gyászolás - kiabálta E. Itt kicsit elakadtunk. Kerüljön fel a szárnyra, van szükség a gyászra? Igen, van
- szólt a többség döntése. Felkerült még az elbúcsúzás, múlttal
való szakítás, továbbá az elszántság, kitartás, akaraterő, küzdelem, öröm, türelem, erő, hitelesség (I. mondta, nem értették, elmagyaráztam), tisztesség, szerelem, barátság, becsület.
E. is közbeszólt: „Kell ész is." „Bizony, és ima is", mondta P. néni. Aztán: honvágy a hazarepüléshez, áldás. „Kell irigység is" mondta E., és itt megint megoszlottak a vélemények, de végül
felkerült a szárnyra, mert G. azt javasolta, hogy senkit se utasítsunk vissza, és a többiek is egyetértettek abban, hogy egy kicsi irigység kell ahhoz, hogy „legyenek olyan szárnyaim, hogy
én is repülni tudjak".

192

T. mindenképp akart valami technikai, mágneses dolgot is,
de a csoport nem értett vele egyet. Úgy oldottam meg, hogy
felolvastam, miből vannak az új szárnyak eddig, elmondtam,
hogy ezek alapján úgy tűnik, hogy valamiféle belső szárnyak
készülnek itt. Ezzel még T. is egyetértett és ettől kezdve „belső szárnyakról" beszéltünk. Felkerült még a szárnyra „tollnak"
a tudás, javulás, rugalmasság, feszesség, tartás, szívesség, pontosság, szépség, rugalmasság, s végül a reménység.
Észrevettem, hogy kifutottunk az időből. Éreztem, hogy valahogy le kellene zárnunk a mai foglalkozást, hiába sürget
az idő. És ekkor odajött E. és tartotta a tenyerét, a mondókát
mondva, hogy Áspis kerekes, útifüves leveles..., s közölte, hogy
már jólesik neki. A többiek is felálltak és együtt mondták/csinálták velünk.

Összegzés
A Királylány a lángpalotában című, a pszichiátrián elsőként
mesélt mese ígérete („Sikerül a lehetetlennek hitt") mára részben valósággá vált. Szerdáról szerdára engem egy olyan, nem
magába fordulva üldögélő csoport vár a pszichiátrián, amelynek tagjai szívesen hallgatják a meséket, kérdeznek, hozzászólnak, kapcsolódnak, és a csoda benne az, hogy már nemcsak
hozzám, hanem a mesékhez is kötődnek. Meséskönyveket kérnek, lapozzák, olvasgatják, sőt legutóbb arra kértek, hogy még
egyszer meséljem el azt a szép mesét, Az első templom címűt,
mert az tetszett nekik a legjobban, és azért is, hogy mások is
„meghallják".

193

A METAMORPHOSES
MESETERÁPIA ÖTVÖZÉSE
MÁS M Ó D S Z E R E K K E L
AZ I T T KÖVETKEZŐ TERÁPIÁK
2013/2014 SORÁN ZAJLOTTAK

Az esettanulmányokban szereplők nevét
a személyi adatok védelme érdekében megváltoztattuk.

Mohi Hajnal
„ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK"
Mese és gyógyítás, avagy a mesés gyógyulás nem mese.
Idősekkel a krónikus belgyógyászati osztályon

Krónikus belgyógyászati osztályon pszichológusként az idősekkel végzett munka tanított meg arra, hogy az évek múlásával mindenkinek számolnia kell. Annak ellenére, hogy az
öregedés nem betegség, hanem természetes folyamat, mint
minden életkornak, ennek is megvan a maga fejlődési krízise.
Ugyanakkor az öregkorhoz nem csak mint gyötrelmes, szenvedésekkel teli életszakaszhoz lehet viszonyulni, átélése, megtapasztalása egyszerre feladat és esély. Egyaránt tartalmazza a
kihívást, hiszen meg kell birkózni vele, ugyanakkor a fejlődés
lehetőségét is magában hordozza: a személyiség legteljesebb,
legérettebb tapasztalati bölcsességének kibontakoztatását.
Az, hogy az egyén mihez kezd ezekkel a tapasztalatokkal, élményekkel, nagymértékben befolyásolja a világban való jelenlétét, életminőségét, testi, lelki állapotát.
Kórházi munkám során többnyire olyan idős, ritkábban középkorú emberekkel találkozom, akik testi tüneteik, halmozott fizikai betegségeik, társuló szellemi leépülésük miatt kerülnek hozzánk. A jellemző betegtípus ezen a területen tehát
az idős, krónikus, daganatos megbetegedésben szenvedő, olykor az élettől búcsúzó beteg, akit többnyire az életút végéből
adódó problémák és kérdések foglalkoztatnak. Az összegzés
kikerülhetetlen kérdései általában felszínre kerülnek: Milyen
volt az életem? Mit rontottam el? Fontos vagyok-e a családom197

nak? Mi marad utánam? Mit kellett volna másképp tennem? Mi
vár még rám? Mi lesz velem?

Pszichológusi szerepem a krónikus betegellátásban
Pszichológusként fő célom a felépülés segítése, az egészségessé válás támogatása és kibontakoztatása a testi-lelki harmónia
elérésén és megszilárdításán keresztül. Munkám során több
módszert alkalmazok, amelyekkel a test öngyógyító folyamatait erősítve igyekszem a fizikai tüneteket, panaszokat enyhíteni. A test-lélek egységét elfogadó, és a teljes egész gyógyítását
célzó tevékenységeim közé tartozik a segítő beszélgetés, illetve
az életminőség javítása céljából történő csoportos foglalkozásokvezetése.
A segítő beszélgetés keretein belül történő relaxációs technika (autogén tréning) megtanítása rendkívül hatékony különösen a pszichoszomatikus betegségek esetében, valamint a daganatos betegek körében, amelyhez a heti rendszerességgel zajló
csoportfoglalkozások - hangfürdő és mesecsoport - kiválóan
illeszkednek.
Annak megértésére, hogy a mese mint „eszköz" hogyan kaphat
helyet és szerepet egy krónikus belgyógyászati osztály életében,
hogyan illeszkedhet és kapcsolódhat az általam eddig használt
módszerekhez, rövid áttekintés szükséges.

MÓDSZEREIM AZ OSZTÁLYON
Relaxáció, autogén tréning
Az autogén tréning, amely a legtöbbet kutatott relaxációs módszer, olyan pszichofizikai, pszichoszomatikus eljárás, amely a
198

testi-lelki és a szellemi egyensúly helyreállítását az izmok ellazításán, a testi és lelki folyamatok tudatosításán és feldolgozásán keresztül éri el. A lelki átrendeződés eszköze elsősorban
az izomellazítás, amit az egyén a saját képességei által ér el: az
én-erőt és az én-hatékonyság érzését fokozza, azaz a saját aktivitásának eredményeként hat. Önállóan, vagy más módszerekkel kombinálva is kiválóan alkalmazható. Számos fiziológiai
vizsgálat igazolta, hogy a relaxáció hatására a paraszimpatikus
aktiváció fokozódik, a vérnyomás értéke, a pulzus amplitúdója és frekvenciája csökken, a légzés elmélyül, a vegetatív funkciók harmonizálódnak, az izomzat ellazul, összességében pedig a szervezet a pihenésre, regenerálódásra hangolódik át.

A relaxáció alkalmazása
Krónikus belgyógyászati betegségeknél a szomatikus terápia
kiegészítőjeként, a gyógyszeres terápiával együtt kerül alkalmazásra. Azokban az esetekben, ahol a beteg megfelelő szellemi kapacitás birtokában van, a módszer elsajátítása kapcsán
nemcsak az új szemléletet próbáljuk közösen megérteni, elfogadni és alkalmazni (test-lélek egység), hanem foglalkozunk
azzal is, hogy mit üzen a test a tünetek nyelvén. A betegek így
képessé válnak arra, hogy jobban odafigyeljenek a saját szervezetükjelzéseire, ahhoz konstruktívan viszonyuljanak, s ezáltal
megváltozhat az önmagukhoz, a betegség tüneteihez való viszonyulásuk.
Tumoros betegek esetében rendkívül hatékony módszer (különösen azoknál, akik aktív kemoterápiában részesülnek) a
megküzdő stratégiák mobilizálásának részeként, ahol a szorongás oldása mellett az önállóság és a helyzet feletti kontroll
visszaszerzése a fő cél.
Daganatos betegeknél a relaxációt célformulákkal és irányított imaginációval egészítem ki, amelynek során azt a célt fo199

galmazzuk meg pozitív, kijelentő mondat formájában, ami a
jobb állapot elérését, a gyógyulási folyamatok beindulását támogatja és segíti elő. Ezen mondatok a mélyen ellazult, relaxált
állapotban hangoznak el (a tudatalatti ilyenkor sokkal fogékonyabb a verbális közlésre, a tudatos, racionális rész, amely cáfol, kérdez és kétségbe von, kiiktatódik).
Az imagináció során, szintén mélyen elernyedt állapotban,
képi szinten, az összes érzékszervet bekapcsolva jelenítjük meg
az elérni kívánt állapotot.
A relaxáció a hospice ellátásban a palliatív terápia fontos kiegészítője is lehet, ahol a fő hangsúly a szorongás oldásán van,
nem beszélve azokról az esetekről, ahol az agónia folyamata
már zajlik, és a beteg az erős halálfélelem miatt nem mer ellazulni vagy elaludni, miközben fizikailag végtelenül elgyötört
és kimerült.
Azokban az esetekben, ahol a beteg idősotthonba kerül, a
megváltozott életkörülményekhez való alkalmazkodásban, a
félelmek, szorongások oldásában, az önmagába vetett hit, az
önmagáért felelősséget vállalni tudó autonóm személy énerejének növelésében nyújt segítséget a relaxáció.

Hangfürdő,

zenecsoport

A zenehallgatás pozitív hatását méltató kutatások kitérnek
mind a fizikai, mind a lelki állapot tekintetében bekövetkező
jótékony változásokra. A kutatások által igazolt eredmények
közismertek: a nyugtató és szorongásoldó hatás, a mozgás és
idegrendszer összehangolásában játszott szerep, az immunrendszert serkentő hatás, a szerotonin és dopamin fokozott beáramlása, a szív teljesítményének javulása, a légzés elmélyítése,
és nem utolsósorban az alfa állapothoz közeli EEG aktiváció.
Ezen tényeknek, a testi és lelki folyamatok egymással való
kölcsönhatásának figyelembevételével, valamint az életminő200

ség javításának céljával évek óta heti rendszerességgel tartok az
osztályunkon fekvő betegeknek zenecsoportot. Az első interjú felvétele, a kliens fizikai, lelki állapotának, kommunikációjának, a zene iránti affinitásának megismerése után felajánlom
a csoporton való részvétel lehetőségét, ami mindig önkéntes
alapú. A betegek heti egy alkalommal, a gyógytornászok segítségével az egyéni igényekhez igazodva (sétálva, kísérve, vagy
kerekes szék használatával) jutnak el a foglalkozásra, ami mindig ugyanazon napon és időben, ugyanazon a helyen történik.
A hosszan tartó kórházi kezelés káros hatásai így valamelyest
kiküszöbölhetővé válnak, hiszen strukturálódik a végtelennek tűnő időbeli és térélmény. A rendszeresség biztonságérzetet, viszonyítási támpontokat kínál az idős, szellemileg leépült,
szorongó betegek számára.
Minden foglalkozást orientációs és memóriafejlesztő tréninggel kezdek, ahol átismételjük a dátumot, a kliensek megtanulják egymás nevét, az ünnepeket, évfordulókat megtartjuk
(névnap, születésnap, állami és egyházi ünnepek). A foglalkozáson a betegek körben helyezkednek el, így könnyen teremtődik meg a szemkontaktus minden résztvevő között.
A következő lépésben a résztvevők plüssállatot választanak
maguknak, amit a foglalkozás ideje alatt végig kézben tartanak, dajkálnak, simogatnak, báboznak, játszanak vele, és egymással is, kihasználva és megélve az érintés és a játék jótékony
hatásait (szorongásoldás és fájdalomcsillapítás, önelfogadás, a
kiszolgáltatottság érzésének csökkenése).
Ezt követően valósul meg a közös zenehallgatás és éneklés,
amely zenék kiválasztása a mindenkori csoportos igényekhez
és egyéni kívánságokhoz igazodik. A foglalkozás időtartama
átlagosan 45-60 perc. A zeneterápia verbális pszichoterápiával való kiegészítése nagy segítséget nyújthat azokban a helyzetekben, ahol a kliens képtelen az érzéseivel kapcsolatba kerülni, vagy nehezen tudja azokat szavakkal kifejezni (nemcsak
lelki szempontból, hanem például afáziás, beszédképtelen be201

tegek esetében is). Az életigenlést, életerőt sugárzó és közvetítő zenék, az éneklés ösztönzően hathatnak a belső energiák kibontakoztatására, javíthatják a lelki-fizikai állapotot, vagyis az
életminőséget.

Metamorphoses Meseterápiás Módszer
Az évek óta zajló hangfürdő tapasztalatai ösztönöztek arra,
hogy az osztályon meseterápiás csoportot indítsak el. A zenecsoportban megélt élmények hatására a betegeink nemtől,
kortól, szellemi állapottól függetlenül mostanra igen jól megtanulták a csoportfolyamatba való beilleszkedést, a közösségi
élményből meríthető pozitív érzések jelentőségét, az egymásra való empatikus odafigyelés fontosságát, a jó közérzet egészséget, gyógyulást előmozdító szerepét. Mindezen túlmutatva
leginkább mégis azt, hogy mindennek dacára, minden nehéz,
külső és belső körülmény ellenére, a súlyos betegségek állapotában, vagy akár a halál közelében is az életöröm, az önfeledtség, a pillanat örömébe való belefeledkezni tudás, vagyis a létezés öröme újra és újra fellelhető, megtalálható, előhívható és
átélhető.
Betegeink hétről hétre várják, igénylik a zenecsoportot, egymás társaságát, a kikapcsolódást. Ha valamilyen oknál fogva
a csoport elmarad, vagy valaki hiányzik a foglalkozásról, aki
eddig rendszeresen ott volt, hiányolják őt. Amikor arról gondolkoztam, hogy miként tudnám a mesélést bevezetni, alkalmazni, a csoportos forma szinte azonnal kínálta magát. A betegeknek ekkorra már saját élményen alapuló tudásuk volt a
csoport működéséről és annak jelentőségéről, az alternatív módon előidézhető közérzetjavításról.
Akik pedig már relaxáltak, illetve kipróbálták az imaginációval egybekötött változatot, azoknak volt élményük arról, hogyan lehet képeket hívni, és felhasználni azok gyógyító erejét.
202

A mese szinte ezek ötvözeteként mutatta tovább az utat, hiszen benne van a csoportos élmény, a hallás útján történő befogadás és belsővé tétel, a belső képek életre hívása, a konkréttól való elemelkedés, a figyelem fókuszának megváltoztatása,
az egyensúly helyreállítása, a harmonizálás.
Betegeink az első pillanattól fogva nagy örömmel és érdeklődéssel üdvözölték az új csoportos foglalkozást.

Az első szárnypróbálgatások a mesékkel
Az első mesecsoport megtartása előtt pár nappal, közvetlenül
a hangfürdő bevezető köre után mondókák közös elmondásával kezdtem meg az „áthangolást". Játékos bevezetésként megkérdeztem a betegeket, van-e valaki közülük, aki fél, vagy tart
valamitől.
Záporozva érkeztek a válaszok, szinte nem volt olyan résztvevő, akit ne érintett volna elevenen ez a kérdés. Volt, akit a közelgő műtétje rémített meg, volt, aki amputált végtagjának sebgyógyulásától tartott, volt, aki állapotának rosszabbodásától,
volt, aki a jövőtől félt.
Próbáltam úgy elhelyezkedni a körben, hogy mindenki könynyen lásson engem és egymást is, illetve én is őket.
Az első mondókával egy kis, vihartépett fa példájából merítettünk erőt:
Sim-sum,fúj a szél,
ez a kis fa jaj, de fél!
Minden ága megremeg,
az összes levele lepereg.
Ej-haj, semmi baj,
Újra zöldül majd a gally.

203

Először a mondókához tartozó testmozgásokkal együtt megmutattam, elmondtam nekik, majd megkértem őket, ismételjék utánam soronként, hiszen a cél, hogy ők is tudják és megjegyezzék. Már az első elmondás után láttam a szemükben a
csillogást, többen mosolyogtak, volt, aki azonnal meghatódott.
Ki ne érezte volna már a kis fa félelmeit, az irtózatos széltől
való megremegést, lombhullajtást, a teljes levélvesztés fájdalmát, szerencsés esetben pedig a gallyak újrazöldülését?
Mélyen megrendített, hogy egy olyan idős, szellemileg súlyosan leépült hölgy, akivel szinte szemkontaktust sem lehet teremteni, és aki a világtól való elszigetelődésnek olyan állapotában volt, hogy látszólag csak testben volt jelen, rám nézett,
csillogni kezdett a szeme, mosolygott, kissé kihúzta magát, és
motyogva elkezdte velünk együtt mondani a szöveget, tapsolt
és nevetett.
Lelkesen ismételték utánam mindnyájan, mondtuk együtt,
közösen, újra és újra, az ügyesebbek a karjukat felemelve szintén utánozták a kis fát, vagy remegtették az ujjaikat, összehúzódtak, összekuporodtak a kerekes vagy rendes székben ülve,
majd kihúzták magukat büszkén, égnek emelték a karjukat, és
diadalittasan pillantottak körbe.
Amikor azt éreztem, hogy sikerült az öngyógyító folyamatokat életre kelteni, amikor valamit megtaláltak és átéreztek a
saját önsegítő erejükből, amikor feltámasztották a pozitív irányú változásba vetett hitüket és bizonyosságukat, akkor szinte kézzel tapinthatóvá váltak az energiák. Valami megmozdult,
megteltek élettel, mint amikor egy virágot meglocsolnak és teleszívja magát életerővel, kivirultak, örültek: igazán éltek.
Amikor elérkezettnek láttam az időt a saját tiszta, zengő lelkük szabadon eresztésére, megkérdeztem őket, ki érzi úgy,
hogy zeng benne a lélek, hogy harsog benne az élet?
Többen azonnal rávágták az igenlő választ, ekkor az előzőhöz hasonló módon elmondtam, megtanítottam nekik sorról
sorra haladva a lélekzengető mondókát:
204

Addig élek, amíg élek,
amíg zeng bennem a lélek!
Zeng a lélek, zeng a szó,
Zeng a szeretet-ajtó.
Ez a katarzis erejével hatott.
Szinte leírhatatlan élmény, hogy egy krónikus belgyógyászati
osztályon, ahol a halál állandó vendég, ahol ott tátong a betegség, a pusztulás, a rettenet óriási, bekebelező, lélekszédítő szakadéka, egyszer csak úgy ömlik szét az élet a maga aranyfolyamában, mint kitárt, óvó angyalszárnyak a romok felett.
Velem szemben egy agyvérzéses beteg ült kerekes székben,
fél oldalára lebénulva, a szöveg megértésének képességével, de
beszédképtelenül. Ez a férfi szívből, lelkesen ütötte az ép kezével a combján a ritmust, miközben ragyogott a szeme, és a legnagyobb meglepetésemre a többiekkel együtt kántálta, hogy
„zeng bennem a lélek!".
A legelszántabban az a 80 éves néni harsogta, szinte kiabálta,
hogy „Addig élek, amíg élek!", akinek akkor még egy hét sem
telt el a lábamputációja óta.
Óriási élmény volt mindez, a legszebb visszaigazolása a helyes út, a jó irány megtalálásának.
Mély hálát és meghatódottságot éreztem, mert ilyen körülmények között megélni ezeknek a soroknak a varázserejét, mélyebb rétegeit, valódi lényegét igazi csoda volt.
A mesék végén sokszor olvashatjuk befejezésként, hogy „éltek, amíg meg nem haltak". Emberként, szakemberként is végtelenül fontosnak tartom, hogy az élet élet legyen egészen az
utolsó pillanatig, és ne érjen véget már hónapokkal, évekkel a
halál előtt, még akkor se, ha éppen egy krónikus belgyógyászati osztályon vagyunk.

205

Az első mesecsoport
Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő időpontot (vizitek,
vizsgálatok, gyógytorna, kötözés, takarítás, büfékocsi érkezése), időtartamot és gyakoriságot. Végül, mivel a zenecsoport
szerdánként van, a választás a péntekre esett, és mivel sok beteg nehezen viseli a hétvégéket, jó ötletnek tűnt élményekkel
feltöltve elengedni a kezüket.
A helyiség átalakítása után, a padok, székek kör alakú elhelyezését követően a gyógytornászok megkezdték a betegek kikísérését, kihordását.
Összesen 15 beteg gyűlt össze, 6 férfi és 9 nő, átlagéletkoruk
74 év, mindnyájan több, súlyos betegségben szenvednek. Amikor megérkeztem, szeretettel üdvözöltem őket, és elmondtam,
milyen történelmi pillanatnak lehetünk közösen a tanúi, majd
ünnepélyesen, egy gyertya meggyújtásával, és annak a térben
középrehelyezésével megalapítottam a mesecsoportot.
Elmondtam nekik: az a célom, hogy ők minél jobban érezzék magukat, és ezzel a jó közérzettel segíthessem a gyógyulásukat. Majd megtámogatván a gyógyító folyamatokat közösen
megtanultuk az egyik gyógyító varázsmondókát:
Áspis kerekes,
útifüves leveles,
bíbola, bíbola,
pacs-pacs-pacs.
A betegek pajkos mosollyal, ragyogó szemekkel tapsolták a ritmust, még azok is, akiknél ez az összehangolt motoros koordinációt igénylő játék egyáltalán nem volt könnyen kivitelezhető.
A mondóka után felsoroltam azt a három mesét, amit a mesetarisznyámban hoztam nekik, kértem őket, hogy válasszanak,
mit szeretnének hallani. Ezzel kettős célom volt, részben hogy
fokozzam a kompetencia-érzésüket, hogy ők is dönthessenek
206

valamiben, másfelől pedig hogy serkentsem a memóriájukat,
hiszen a választáshoz észben kellett tartaniuk a mesék címét.
A fekete bika, A királylány lángpalotában és A boszorkány lányai közül végül az első kettőt választották.
Meseválasztásomat nagymértékben meghatározta az a keret,
amiből a fejből mesélés szempontja alapján válogatni tudok,
másfelől pedig ezeket a meséket nagyon szeretem, és fontosnak tartottam, hogy olyat meséljek, amivel érzelmi kapcsolatom van, úgy éreztem, hogy azt élőbbé tudom tenni, azzal többet tudok adni.
Mind a három mese azért tűnt jó választásnak, mert a szerelem, az egymásra ismerés és egymásra találás szép, fiatalkori élményeit idézheti fel a betegekben, olyan élményeket, olyan
konkrét tapasztalásokat, amelyekről egyébként is napi szinten
szívesen mesélnek.
Erős vezérmotívumként jelenik meg a sötét erőkkel való megküzdés aktusa is. A sötétség szellemével való páros viadal-, a sárkány vagy a boszorkány legyőzésének szükségessége
szinte mindennapi jelenség a kórházban. A kétségbeesés, a félelem, a kilátástalanság, a magány, a betegség, a reménytelenség
örvénylő, bekebelező, fenyegető érzéseit a negatív mesealakok
szinte életre keltik.
Fontosnak tartottam a mesekezdést. Az első benyomás mindent meghatároz, ezért az általam legszebbnek tartott, alkalomhoz méltó mondattal nyitottam:
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, bedőlt kemencék kidőlt oldalában, öregasszony szoknyájának hetvenhetedik ráncában volt egy fehér
bolha, és annak a közepén egy királyi város...
Mire a végére értem a mondatnak, a varázslat megszületett:
nemcsak engem szállt meg végtelen nyugalom, de körbenézve mindenhol csillogó szemeket láttam, ámulattól kifényesedő
207

tekinteteket, mosolygós arcokat, az aktív figyelemtől és koncentrációtól előrehajló, megnyúló testeket, és teljesen elfogadó,
a mesét befogadni vágyó és tudó erőteret érzékeltem. Lenyűgöző élmény volt az arcokon tükröződő érzések sokszínűségét
nyomon követni, ahogy változtak, fordultak át ámulatból izgalommá, vidámságból ijedtséggé, örömből aggodalommá, szorongásból megkönnyebbüléssé, felszabadultsággá. Valamelyik
feszült pillanatban valakinek el is hagyta a száját egy aggódó
sóhaj: „jaj, most mi lesz?"
Amikor a mesék végére értünk, mindegyikük le volt nyűgözve, azonnal hangot is adtak a tetszésüknek, különlegesnek és
nagyon érdekesnek tartották a történeteket, többen is érdeklődtek, hogy honnan tudok ilyen meséket, mert ilyet eddig még
nem hallottak.
A foglalkozás lezárásaként elfújtam a gyertyát, jó egészséget,
további gyógyulást kívánva engedtem el őket. Nem állt szándékomban sem elemezni, sem feldolgozni a meséket, azt szerettem volna, ha „csupán" ajándékba kapják és szívből elfogadják azokat.
Utóélete persze lett a foglalkozásnak, ott rögtön, és napokkal
később is. Voltak, akik nem akartak visszamenni a szobájukba,
ott maradtak még és elmondták, mennyire örülnek, hogy kijöttek, és elkezdtek arról mesélni, hogy melyikük életében mi
a sárkány, akadt, aki az ép kezével felemelte a lebénult kezét,
volt, aki azt mondta, hogy neki az agyvérzése a sárkány.
Aznap akármerre mentem, mindegyik beteg a hála, az öröm
érzését fejezte ki, mosolyogtak, integettek, dicsérték a történeteket, tulajdonképpen az volt az érzésem, hogy még mindig
hatással van rájuk, hogy a szép élmény varázslata továbbra is
tart.
Vitathatatlanul nagy élmény volt ez mindnyájunknak. Közösen megtettük tehát az első, fontos lépést ezen a gyönyörű, nehéz, végtelenül hosszú úton, amit azóta, több mint fél év elteltével, még számos további lépés követett és követ. Időközben
208

a mesecsoport fejlődésen és kisebb tematikai változáson ment
keresztül. A mesegyertyát mindig valamelyik beteg gyújtja
meg és fújja el. Segítségemmel a régi tagok tanítják az újaknak
a mondókákat, van, amikor az aktuális vágyuk szerint, kérésre mesélek.
Az élményekre való ráhangolódásként és levezetésképpen
is bejelentkező, illetve kijelentkező kört tartunk. Először egymást meghallgatva elmesélik a betegek, hogy ki hogyan érzi aznap magát, és mi lenne, ha játékot játszva elmondják, melyikük
mi lenne, ha virág, állat, mesehős, természeti jelenség stb. lenne. Nagyon szép, ahogy egymást támogatva-segítve figyelnek
egymásra. Kisegítik például azt, aki érti ugyan az elhangzott
szót, de beszédképtelen, a többiek ajánlanak fel nekik lehetőséget, hogy szerintük mi illene az adott személyhez, amit ő fejbólintással, mosollyal jelez, hogy tetszik-e neki, elfogadja-e.
Zárásképp mindegyikük hoz egy képet a meséből, azt a jelenetet, amelyik aznap a legjobban megragadta őket.
A mély átélésről, a belső képek megteremtéséről árulkodik,
amikor képi szinten egy-egy jelenetről olyan részletgazdagon,
több érzékszervi modalitásra kiterjedően számolnak be, amit
ugyan implikál a történet, de a mesélés során nem volt hangsúlyozva. Például milyen jóképű volt a királyfi, aki Csipkerózsika
fölé hajolt, és hogyan hullott egy hajtincs a homlokába; hogyan
csörömpöltek az ékszerek, amit a főhősnek el kellett hajítania
ahhoz, hogy megmenekülhessen; vagy milyen volt a hangja a
citerának, amit a cárnő megpendített.
Arra is volt példa, hogy valamelyik betegünk mesemondással készült, amit a többiek kitörő örömmel, támogató szeretettel és nagy elismeréssel jutalmaztak, valódi hőstettként értékelték bátor cselekedetét.
Ma, az eltelt idő távlatából, több mint harminc elmesélt mese
után biztosan állíthatom, hogy a létező legjobb dolog volt a mesék varázslatos erejét a gyógyító folyamatokhoz hozzákapcsolni, hiszen a mesék nemtől, kortól, szellemi állapottól függetle209

nül képesek áldásos hatásukat kifejteni. Betegeink hétről hétre
lehetőséget kapnak arra, hogy egy archaikus világban megmerítkezzenek, hogy újra kialakítsák, elérjék és megszilárdítsák a
belső rend, rendezettség állapotát.

210

Trencsánszky Magdolna
SZEMELVÉNYEK A CSALÁDTERÁPIA ÉS
A METAMORPHOSES M E S E T E R Á P I A E G Y Ü T T E S
FÖLHASZNÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEIRŐL

Feltételezésünk, hogy a két módszer együttes alkalmazása - a
családterápia folyamán egy, a terápia kedvező kimenetelét támogató mese behozatala - megnöveli a hatékonyságot. A mese minden családtag számára érthetően vázolhatja fel a problémát, amellyel esetleg aktuálisan küszködnek, mindeközben
megoldást, továbblépést is kínál. Egy tudatosan megválasztott,
odaillő mese meghallgatása olyan érzelmi helyzetet teremt a terápia során, amely az összes családtag számára változást „provokál", kinek-kinek a saját fejlettségi szintje, aktuális állapota
szerint. Ennek következtében a rendszer egészének működésében is létrejöhet a változás. Mindeközben a meséken keresztül,
a terápia során megtapasztalhatnak egyfajta harmóniát, összerendezettséget.
Családterápiát sokféle probléma esetén javasolunk, és több
formája/iskolája ismert. A háttérben meghúzódó közös vonás
mindenképpen az, hogy a rendszer egészét kezeljük, és nem
egy személy kiragadott problémájára/tünetére fókuszálunk.
Ebben a meseterápia, a mesével való dolgozás is közös: a mese
egész-ség, a világot egységes rendszerben képzeli el és mutatja
meg. A mesék is legtöbbször családokról szólnak: anyáról, apáról, leválni készülő gyermekekről, párkeresésről, öregedésről.
Mint ahogy minden emberi problémának/helyzetnek megvan
a „mesebeli" párja, elmondhatjuk, hogy minden családi hely211

zetnek is megvannak a mesei megjelenítői. Család- vagy párterápiát normatív krízisek, vagy abban való elakadások, azon
való átsegítések esetén is használunk. Ezek lehetnek: gyermekvárás, születés körüli nehézségek, gyermeknevelési kérdések,
félelmek, határok kezelésének nehézségei, elválás, szobatisztaság, óvodai/iskolai nehézségek, teljesítménnyel kapcsolatos problémák, a serdülőkorhoz köthető, vagy akörül jelentkező problémák, felnőtté válás és üres fészek helyzet, idős szülők,
„anyós"-problémák, párkapcsolati problémák stb. A családok
olyankor fordulnak hozzánk, amikor elakadás történik a rendszerben, szükséges egyfajta változás, de ezt önerőből esetleg
nem tudják meglépni, ebben várják a segítséget. A terapeuta
feladata a család kísérése, abban való segítség, hogy saját belső,
a változáshoz szükséges erőforrásukra rátaláljanak. A mesék is
ezt az üzenetet közvetítik: van megoldás a nehézségre. Minden
mesében láthatjuk, hogy a hősök változáson mennek keresztül,
megoldanak valamit, és így áll helyre a „rend". így kapcsolhatjuk a családterápiához is a megfelelő mesét. A feladatunk az,
hogy az elakadásnak megfelelő mesét adjuk, a megfelelő időben. Ezzel kapcsolatos kísérleteimet szeretném bemutatni három eset ismertetésével.
Elöljáróban bemutatom a nehézségeket: nem minden terápiás helyzethez találtam mesét. Ennek nem az az oka, hogy erre a
problémára nincs „mesei gyógyír", inkább ismereteim hiánya,
ugyanis nagyon nehéz olyan sok mesét ismerni, hogy az adott
problémára rögtön alkalmazni tudjam. Az ebben való jártasságot sok meseolvasással lehet lassan megszerezni. Amikor tehát nem voltam biztos abban, hogy a megfelelő mesét tudnám-e nyújtani, inkább nem ezt a módszert választottam, mert
úgy gondolom, félresiklana a terápia, esetleg zavart okozhatna, vagy legjobb esetben „felesleges időtöltés" képzetét keltené a
családban egy nem megfelelő mese behozatala a munkába. Segíthet ebben, ha a család/pár maga talál rá a megfelelő mesére.
Az alábbiakban tehát azokat az esetrészleteket mutatom be,
212

amikor megtapasztaltam a mese terápiás felhasználásának változást hozó erejét. Közös mindegyikben, hogy mindig akkor
érkezett el a mesélés ideje, amikor a „küszöbön" éreztem a családot, amikor elérkeztek a „előrelépés" pillanatához. Az ilyenkor alkalmazott mese tapasztalatom szerint megtette hatását:
bekövetkezett a változás, amely az egész családot érintette.

Mihaszna Mihók
- Családterápia az elkényeztető szülőkkel és a lusta fiúval
A 12 éves Norbi és családja a fiú enuresis nocturna (éjszakai
ágybavizelés) problémájának megoldása érdekében jelentkezett
családterápiára. Természetesen a terápiát orvosi vizsgálat előzte meg, amelynek során megállapították, a tünetek nem szervi
okkal magyarázhatók. A család bemutatása: miután a szülőpár
„kireptetett" már két nagylányt, Norbit születése után örökbe
fogadták, és nevelőszülőként fogadták be Zsuzsit, aki később
került a családhoz, mint Norbi, de idősebb nála 4 évvel. A terápián alapvetően négyen vettek részt, a két felnőtt lányuk már
nem. Az alkalmakkor az apa, Gábor volt a legmotiváltabb, ő
és Norbi ott volt minden alkalommal. Az anya (Éva) és Zsuzsi pedig kétszer nem jöttek, betegségre hivatkozva. Az anyai
távollétnek jelentőséget tulajdonítottunk, később látni fogjuk,
miért. A terápia során kiderült, hogy az apa nagyon gyakran
tanul együtt Norbival, szinte mindent a „szájába rág", az anya
meg szereti etetni, kényeztetni. Szeretetüket ezzel fejezik ki
leginkább. Zsuzsi nagyon problémás kamasz, de mindent elnéznek neki, mert sajnálják a múltja miatt. Norbi szótlan, udvarias fiú, kevés saját véleményt és gondolatot oszt meg, szereti magát ráhagyni szülei túlgondoskodó kényeztetésére, az apa
nyugdíjas, az anya éjszakai portásként dolgozik, mindig álmos
és fáradt. A gyerekekkel való törődésre viszont mindig marad
energiája, mindent megtesz értük, eteti, kényezteti őket.
213

A terápiás alkalmak során szinte mindig oda lyukadtunk ki,
hogy mi lehetne az, amit Norbira rá lehetne bízni, amit már ő is
meg tudna egyedül csinálni (nem csak konkrétan a saját vizelete éjszakai szabályozását). Ilyen „férfias" munka lehetne például a fa fölhasogatása. Az egyik alkalommal Zsuzsit, akinek
meglepően jó meglátásai voltak (annak ellenére, hogy „ellenállósat" játszott: például végig a telefonját nyomkodta, rágózott,
kabátban maradt stb.) arra kértem, készítsen a család helyzetéről szobrot a családtagokkal. Szoborállítást, illetve dramatikus elemeket (pszichodráma) is gyakran használunk a családterápia során. Norbit kapásból lefektette a földre, hanyatt. Az
anyát jobbról, az apát balról mellé állította, kérte, mutasson
egyik erre, másik arra. Magát pedig szintén Norbi mellé állította, de megfogta a kezét, mintha húzni akarná fölfelé, hogy
álljon föl. Norbit kérdeztük, hogy érzi magát ebben a helyzetben: azt mondta, így teljesen jó neki, kényelmes, nem is akarna fölállni, a szülei mutogatását nem is érzékeli, hisz ha akarja,
be is csukhatja a szemét. Egyedüli kapcsolata Zsuzsival van, de
kéri, hogy ne akarja őt felhúzni. Megkértük Zsuzsit, cseréljenek helyet Norbival. Ő a felállított konstelláción úgy változtatna, hogy a szülők inkább egy irányba mutassanak, és ő szeretne
fölállni. Norbi aztán visszafeküdt a helyére, vártunk, majd szép
lassan, egyenletesen kezdett fölállni. És járni. A családtagokat
végül arra kértük, képzeljék el, mi lenne 5 év múlva, ekkor lenne Norbi 16 éves, Zsuzsi pedig 21. A szülők egyöntetűen mondták: biztosan a „nyakukon" lesznek még a gyerekek, semmi
nem fog változni. Erre Zsuzsi erős megjegyzést tett: én önálló
leszek, mondta nyomatékosan. A szülők nagyon csodálkoztak
ezen, mintha még sosem gondoltak volna erre. Zsuzsi látszólag
nemtörődöm viselkedése mögött egyre erősebben megmutatkozott a „felnőni" vágyása, szerette volna, ha jobban bíznának
benne, ha komolyabban vennék. Ezt később vissza is jeleztük.
Nővére fontos minta és kapcsolat Norbi számára. Látható, hogy
itt a család feladata meghaladni azt a korszakot, amikor még
214

a szülők teljes ellátására szorulnak a gyerekek, és Norbinak
„föl kellene kelnie" ez ellen, és le kellene győznie a lustaságot,
ami ebben a megrekedt állapotban konzerválja őt. Küszöbön
áll a kamaszkor, az önállósodás, leválás ideje. A folyamat során a „lázadás" normálisan az identitás megtalálását szolgálja,
amelyben a belső motiváció a fő mozgatórugó. Norbi esetében
félő, hogy a kényelem elnyomhatja ezt. Az idős szülőpár „érthető" módon rekedt meg ebben a fázisban: a gondoskodáshoz
való ragaszkodásukat bizonyítja az, hogy saját gyermekeik kiröpülése után „visszaállították" a szülő-kisgyerek helyzetet az
örökbe fogadással. Ezúttal idősek már, nem tudják „megúszni"
a fejlődést. A terápiás feladat tehát továbbra is: Norbit motiválttá tenni arra, hogy fölálljon és talpon maradjon.
Az ezt következő (ötödik) alkalommal Norbi arról számolt
be, hogy ezután 6 éjszaka nem pisilt be, de aztán újrakezdődött minden este (3 hét telt el azóta). A változás elindult, de
nem stabilizálódott. (Küszöbhelyzet!) Nagyon jó jelnek vettük
ezt (korábban nem volt ennyire tartósan száraz éjszaka, egyszer-egyszer előfordult, de több nap egymás után nem). Erre az
alkalomra ketten érkeztek az apával. Teljesen kézenfekvő volt
mindezek után, hogy a Mihaszna Mihók című mesét fogjuk nekik odaadni. Az apát arra kértük, olvassa el, mesélje el Norbinak. Mesélés közben egy-egy résznél összenevettek: „mi is így
szoktuk." Szépen megjelent a humor, önmaguk „szülői balgaságának" és az ebből fakadó lustaságnak a kinevetése. A meséből kiderül, hogy az idősebb szülők elkényeztetik Mihókot.
„Meg is rágják helyette az ételt", „nem lehettek olyan fáradtak,
hogy Mihók sóhajtására ne ugráltak volna körülötte", mígnem
Mihók eljutott odáig, hogy már föl sem kelt az ágyból. De az
idős szülők egyszer csak meghaltak. Ekkor a szomszédnak esik
meg a szíve kétszer is Mihók jajgatására, megeteti, megitatja az
ágyban fekvőt, de harmadszorra megkeményíti magát, nem
csinálja meg helyette a dolgát. Egy jó tanáccsal azonban ellátja:
házasodjon meg. így Mihók lassan felkel, és megteszi önmagá215

ért az első lépéseit, s végül házastársa tanítja meg az igazi férfimunkára.
Érzékszervek „kikérdezésével" folytattuk: mit láttak/hallottak/tapintottak stb. a mesében. Kiemelkedő válasz volt itt: Mihók ordítása. Norbit kérdeztük, kivel azonosulna a mesében: a
szomszéddal! Ezt is jó jelnek vettem: saját magában rejlő segítőjével, aki kimozdította őt és tanáccsal látta el. Tudtam, Norbi
is tényleg ebben a fázisban van problémájában: épp kimozdult,
még „okos tanácsra" van szüksége, hogy stabil is maradjon, a saját hasznát is meglássa abban, hogy ezt érdemes folytatni. Kérdeztük: ő mit tenne a szomszéd helyében. Válasza: éjszaka betörne Mihókhoz és felfordulást csinálna, hogy Mihók fölkeljen
rendet rakni, mikor reggel ezt meglátja. (Akár az éjszakai bepisilést mint rendetlenséget is megláthatjuk ebben a válaszban, ettől
fog majd fölkelni, hogy ne forduljon elő többet...) Gábor visszajelzéséből azt emelném ki, hogy fontosnak tartotta a mesében a
szomszéd dühös reakcióját, tudniillik hogy összetört mérgében
egy korsót. Ez olyan szempontból fontos, hogy Gábor úgy is szeretheti a fiát, ha mérges rá a lustasága miatt. (Nemcsak akkor jó
szülő, ha kényeztet, hanem ha munkára bír...) Ismét dramatikus játékot kértünk: képzelje el, hogy Norbi a szomszéd, és apa
legyen Mihók. Játsszák el, Norbi mutassa meg, hogyan bírja fölkelésre az apát. Mihók éhes volt, de a szomszéd nem tette elé az
ételt, föl kellett kelnie ehhez. Ezután szerepcserét kértünk. A cél
az volt, hogy azt a megoldásmódot játsszák el, ami a mesében is
kimozdító erővel bírt; saját játékukkal is érezzék meg, éljék át a
„lehetségest", hogy a saját életükbe is át tudják plántálni. A szerepcsere célja egyrészt egymás szempontjainak megértése, másrészt a viselkedésrepertoár bővítése volt. Majd az alkalom végén Gábor így foglalta össze a lényeget: „ezek a szülők butaságot
csináltak azzal, hogy agyonkényeztették a fiút és nem tanították meg, hogyan gondoskodjon magáról, hogyan álljon helyt az
életben. Mi lesz vele, ha ők már meghalnak?" Norbi zárómondata: „a szomszéd segíteni fog."
216

Éva számára talán még nehezebb volt a kényeztetve szerető
szülői ideál elengedése, erre kimaradásai is rámutattak. Norbi azt a feladatot kapta tőlünk, hogy otthon mesélje el anyának
a mesét, fejből.
A bepisilés-probléma lassan, de folyamatosan javult. A tünet hátterében meghúzódó ok - mint láttuk - a kényeztetés,
önállótlanság, kapcsolati probléma volt, mellyel a szülők megpróbálták „elodázni" az üres fészekkel való majdani szembenézést. A mese ebben a terápiában úgy tett jó szolgálatot, hogy
a család egyszerre emocionális és kognitív rálátást is kapott a
megrekedés okára, sőt egyúttal a megoldást is láthatták. Elindulhatott a változás.

Szegény ember hegedűje
- Család- és meseterápia a testvérféltékenység feldolgozására
Bea az idősebb gyermeke, a 10 éves Máté problémás viselkedése miatt kért segítséget. Bea szerint Ádám, Máté 8 éves öccse
áldozatul esett bátyja testvérféltékenységének. Az anya egyedül neveli a fiúkat, mert az apa külföldön dolgozik, csak ritkán tér haza. Családterápiát javasoltam, örömmel fogadták. Az
első közös alkalommal rögtön látszott, nem kell annyira félteni Ádámot sem, szépen bemutatták a veszekedéseiket a terápia során, az erőviszonyok szempontjából egyenlő a helyzet.
Föltűnt az is, hogy az anya félreértelmezi az egyébként normál
testvér-rivalizációt: úgy tapasztalja, hogy a veszekedések (amelyek szemmel láthatólag inkább csak civakodások) veszélyesek,
és egyik vagy másik gyerekét féltenie kell. Ádám abból kifolyólag, hogy kisebb, előnyt élvez ezekben az esetekben, a büntetést
rendszerint Máté kapja, aki így (jogosan) nagyon dühös Ádámra, igazságtalanságnak érzi ezt és kiszorítottnak éli meg magát.
Az ülések során az egyébként igen mozgékony fiúk folyamatosan váltogatták a helyüket, de feltűnt, hogy hol az egyik, hol
217

a másik ül az anya mellett, míg a helyiség túlsó pontjára ül, aki
éppen „kiszorult". Éreztük, hogy az okot az anyánál kell keresnünk, sőt az is lehet, nincs is tudatában ennek: nem lehet egyszerre mindkét fiú mellette. Mikor próbáltuk visszatükrözni az
anyának, ő nem tudta ezt meglátni. Éreztem, hogy közel lehet
a „kulcs". Egy olyan mesét kerestem, amelyben a testvér-rivalizáció megjelenik, és amelyben a versengést az anya „szavai"
indítják el: ez a Szegény ember hegedűje című mese. A cselekménysorozatot elindító kulcsmondat ebben a mesében: „Azé
lesz a veres szoknyám, aki a legtöbb epret szedi." Sokat gondolkodtam, hogy elmeséljem-e, mert ez alapvetően „női" mese, és
itt fiúk vannak, de aztán mégis emellett döntöttem. Ennek oka
Bea „anyai nárcizmusa", amikor a „veres szoknyájáért" versenyezteti a gyerekeit. A terápián feltűnt, nagyon fontos számára
az, hogy a fiúk rajongjanak érte, talán ezért provokálja ki önkéntelenül köztük a rivalizálást.
A harmadik alkalommal került sor a mesére, de mivel úgy
éreztem, ez a család nem tud könnyen átkapcsolni a „mesei"
nyelvezetre, szükségesnek tartottam a bevezető ráhangolást.
Ehhez kendőgyűjteményemet hívtam segítségül. Arra kértem
őket, kendőkkel mutassák be az elmúlt 3 hét fontos eseményeit,
történéseit: például „ez a múlt heti foci", „ez a reggeli veszekedés" stb. Kiderült: az anya és Ádám elutaztak az apához. Máté
itthon maradt a nagyszülőkkel: azóta erősödött föl újra a reggeli veszekedés, amióta Ádámék visszajöttek. Megmutattuk
az elmúlt hetek kétféle olvasatát: Máté és Ádám szemszögéből.
Máté bemutatta egy „kompozícióval", milyen érzés volt, amikor Ádám „közeledett": lefeküdt és azt mondta, vérzik a szíve,
csak úgy tud fölállni, ha megerősödik a feje. Egy lapra leírhatta, mit tanácsol magának. Ezután elmondtam a mesét. (Tátott szájjal, mesehallgatási transzban hallgatták mindhárman).
Kendők segítségével mutatták, mit láttak (kiemelném a szegény
favágót a szerencséjével); mit hallottak (kiemelendő: pénzcsörgés, amit a muzsikáért dobtak, a muzsika); mit tudnak meg218

tapintani (hegedűt, ami szép, sima). Ezután kérdeztem: hol látod magad a mesében? Máté: falubeli, aki hallgatja a muzsikát;
Ádám: a szerencsés favágó, akinek magától muzsikál a hegedű.
Firtattam, így találgatták, mi a mese tétje: kié lesz a veres szoknya. Kérdésemre, milyen ez a szoknya, azt válaszolták: nagy,
fodros, szép, színes, vörös. Majd arra kértem őket, „öltöztessék föl" együtt az anyát. Mi az, aminek örülnek, ha látják rajta,
mi az, amit köszönnek neki? A fiúk megrendítő módon, nagy
összhangban tették föl a kendőket anyjukra. A válaszaik közül néhány: „ez az, hogy finomakat főzöl; ez, hogy reggel segítesz bepakolni; ez, hogy ideges vagy; ez, hogy megbüntetsz néha (átértelmeztük: kereteket adsz); ez, hogy beíratsz mindenre;
ez, hogy megvársz minket" stb. A gyakorlat során teljes egyetértés és harmónia volt a fiúk között, mely Beának jó jelzés lehetett: a két fiú együttműködő a „vörös szoknya" ügyében. Bea
megláthatta, hogy egyszerre lehet „jó anyja" mindkét fiúnak.
Nem kell ahhoz szétválasztania vagy rivalizálásra ösztönöznie
őket, hogy saját anyai önbizalmát megérezhesse. Ebben most
megerősítette őt a két fiú. Nagy harmóniában és egyetértésben mentek el erről az ülésről. A következő alkalmakkor már
a testvérek „közös szobájának" építésével foglalkoztunk. Az elakadáson való átlendülés később lehetővé tette, hogy Bea elkezdhesse „transzgenerációs örökségét" feldolgozni, egy olyan
belső, egyéni munkával, amelyben saját maga számára is jó
anyává válhatott.

A tizenkét hónap
- Mártír anyából élettel teli anya
Dani 4. osztályos, tanulási nehézséggel küzd, testvére, az 5 éves
Ákos alkalmankénti, csillapíthatatlan dührohamokat produkál. Kingát, negyvenes édesanyjukat a két fiával együtt hívtam
első alkalommal. Daninál rögtön feltűnt, hogy mimikája sze219

gényes, mosolyt nagyon nehéz kicsalni az arcára. Az anya nagyon megviselt kinézetű, kérges a keze, de verbálisan is szereti hangsúlyozni, hogy nagyon sokat dolgozik, mindent a család
megmentéséért tesz, törleszti hitelüket, ami csődbe ment vállalkozásuk után maradt. Az apa külföldön dolgozik és havonta,
vagy még ritkábban jön haza pár napra. Az anya a fiúk apjáról
való beszélgetés közben rengeteg elharapott utalást tesz, és próbál virágnyelven beszélni róla, hogy a fiai ne értsék. Titok van
apa körül. Kingának - mint mondta - az a fontos, hogy az apa
hozza haza a pénzt, más miatt nem várja. Az anya a fiúkkal, főként a nagyobbikkal nagyon durván rendreutasító, túlfegyelmezi őket, türelmetlen. A kisebbik abba az óvodába jár, ahol
ő a konyhás, a hiszti-rohamok általában akkor jelentkeznek,
amikor ő is a közelben van és hallhatja. A beszélgetés során a
fiúk minden játékot kipróbálnak, ami a szobámban van. Kisebb veszekedés kezdődik köztük. Az anya szerint nagyon erős
a testvérféltékenység, az apa Ákos születésekor került külföldre, amikor elkezdték a hiteltörlesztést is. Dani összekapcsolhatta ezt a kettőt a fejében és szerinte ezért haragszik az öcsére,
ekkor változott meg az életük. Azt javaslom, hogy az egész család jöjjön a terápiára, de Kinga ezt egyértelműen elutasítja. Alkudozni kezdek, hogy mindkét fiút hozza el, de végül Daniban
tudtunk kiegyezni, így vele kezdem el az egyéni terápiát.
Dani 3 hónapja jár már hozzám, amikor az anyával leülünk
kettesben. Biztatom, hogy beszéljen Danival az otthon „ordító" titokról: apának van egy „titkos" családja, ez derül ki a beszélgetésből.
Egy hónap múlva Kinga megkér, Ákos is járhasson hozzám,
külön, az óvodai hisztik ugyanis nem múlnak. Ügy érzem,
Kinga kezd megbízni bennem, ami láthatólag nagyon nehéz a
számára. Mindkét fiú szívesen jár hozzám, az anya pozitív változásokat jelez vissza. Mindkét gyerek egymástól függetlenül
elmondja nekem: anya soha nem játszik velük, mindig csak
„telefonozik", vagy dolgozik, ők is kaptak tabletet, így két kü220

lön szobában játszanak, de közben az is kiderül, hogy nagyon
vágynak az otthoni, élő kapcsolatokra.
És egy alkalmas pillanatban fölvetem: ezentúl együtt jöjjenek.
Feszültséggel tele érkeznek meg: anya szerint Dani már kamasz, soha nem fogad szót, nagyon sok a baj velük, pedig ő
éjt-nappallá téve dolgozik, otthon nem tesznek keresztbe semmit... Az anya megint elővette a „mártír-játszma" szövegeit,
sőt kijelentette, a legszívesebben világgá menne! Teljesen elfáradt, láttam rajta. A szobában érezhető volt a feszültség, szinte
látszottak a villámok. Dani nagyon halkan merte az anya előtt
kimondani: „te meg soha nem játszol velem. Csak egyszer szeretném... egyetlenegyszer az életben." Ekkor azt mondtam: kitaláltam most nekik egy játékot, kezdhetjük-e? Kinga nehezen,
gyanakodva engedett. A fiúk lelkesedtek, de ők is furcsállták
a dolgot. Azt kérdeztem az 5 éves Ákostól, tanultak-e olyan
mondókát, ami a hónapokat sorolja föl? Már mondani is kezdte („Havat fúvó január, jégrepesztő február..."). Egy szatyornyi
kendőt szórtam eléjük és kérdeztem: milyen hónapban születtek, válasszanak ki egy olyan kendőt, ami azt a hónapot megmutatja. Ákos szeptemberi, kérdeztem: mit szeret benne? Hogy
meleg van. Kinga augusztusi, azt szereti, hogy lazább az iskolaszünet miatt. Dani novemberi, azt szereti benne, hogy közeledik a karácsony... Aztán minden hónapra választottak kendőt
és lassanként kiraktunk egy évkort, minden hónapnál elmondhatták, mit szeretnek benne. Fontos motívumok: apa itthon
van, azért szeretem (például: karácsony-december), Kingát az
október a saját apukájára emlékezteti, akit nagyon szeretett (itt
föl is fakadt belőle a sírás: fájt az elveszített apa emléke), és akitől a dolgosságot kapta-tanulta. Ez volt az érzelmi „bemelegítő", innen „könnyű dolgom volt": az ezután elmondott mese
biztos nyitott szívekbe ért. Csöndben hallgatták meg A tizenkét
hónap című görög mesét. Kinga mosollyal az arcán hallgatta,
csöndben hozzátette: „nagyapám mesélte nekem..." A mesét
221

csönd követte. Nagy békességgel mentek haza. A veszekedés, a
villámok teljesen eltűntek, ekkor érezhetően (ki tudja, hány év
óta először) szeretetteljes volt a légkör.
Kis kitérő: miért választottam nekik ezt a mesét? Az anya
könnyen azonosulhatott a mese szegény asszonyával: ő is
„konyhán" kereste a kenyerét, a szomszéd gazdag asszony kenyerét dagasztotta. A gyerekek életben tartása, ellátása ebben a
családban is nagyon nehéz, végül a szegény asszony „világgá is
ment", amit Kinga is óhajtott. Viszont Kingára jellemző volt a
„morgás", a „semmi nem jó" beállítódás, ezért „üzentem" neki
a mesén keresztül: kapcsoljon, váltson, és „aranyat lel".
Egy hét múlva találkoztam velük, Ákos betegség miatt otthon maradt, úgyhogy az anya a nagyfiával jött. Teljesen kicserélődve jelent meg, sugárzott, szépnek láttam, nem látszott
elgyötörtnek, mint eddig mindig, mosolygott. Ezt szóvá is tettem, azt mondta, egy hete van így, elkezdte a tavaszi nagytakarítást. Rendezi az életét, a fölösleges dolgokat „kiteszi", a lebegtetett kapcsolatát lezárja, elkezd magára figyelni, találkozik
barátokkal, már volt is a héten egy alkalom. Azt mondta: 6 éve
nem volt szexuális kapcsolatom a férjemmel, le fogom zárni,
észre kellett vennem, hogy vége. Ez a hetedik év, a megújulásé,
az újjászületésé (ezeket a szavakat Kinga mondta ki!). Danival
sokkal szeretetteljesebben beszélt. A múlt alkalommal elmondott mese nagyon szíven találta, visszahozta őt az élet szerethetősége, a mosolygás felé. Látható, hogy ebben a folyamatban
is a mese segítségével (az „ősök tanácsával") sikerült Kinga értésére adni a változás szükségességét. A mesélés során megteremtett érzelmi légkör segített abban, hogy ne csak racionális
iránymutatás, hanem emocionális megtapasztalás is menjen
végbe, ami a változás feltétele.

222

Összegzés
A fenti példák a terápiás folyamatok egy-egy fontos részletét
mutatták be. Természetesen a közös munka mindhárom esetben folytatódott, de mindenképp elmondható, hogy a meghallgatott mese hatása nagyot lendített a fejlődés menetén, de
a stabilizáláshoz természetesen hosszabb út vezetett. Gyakran tapasztalom, és a fenti példák is ezt mutatják, milyen erősen „mozgat", ugyanakkor harmonizál egy olyan mese, amely
a problémafelvázolás mellett megoldást is mutat.

223

Szentes Annamária
LOVAKKAL A MESÉK BIRODALMÁBAN
Meseterápiás csoport daganatos betegségből gyógyult
gyermekek részére

Az utóbbi évtizedekben az egyre hatékonyabb daganatellenes
kezeléseknek köszönhetően nagymértékben nőtt a gyermekkori daganatos betegségek gyógyulási aránya (Kazak, 2010). Ennek köszönhetően a kezelési folyamatban egyre nagyobb hangsúlyt kap a pszichoszociális rehabilitáció. A daganatos beteg
gyermek a hosszan tartó kórházi kezelések hatására kiszakad a
családi és iskolai környezetből, gyengül addig kialakult szociális szerepe, fizikailag és érzelmileg is izolálódik. A megbetegedés, kórházba kerülés, kivizsgálás, diagnózisközlés, valamint
a szükséges kezelések óriási stresszt rónak mind a hozzátartozókra, mind a gyerekekre. A szorongás, a félelem, az agresszió
és a frusztráció általános pszichés mellékhatásoknak tekinthetők, melyek csökkentése az egyik legfőbb cél az onkopszichológiai munkában. Emellett a gyerekek adaptációs és megküzdési folyamatainak támogatása, az önmagukba és gyógyulásuk
sikerességébe vetett hitük erősítése is kiemelkedően fontos a
pszichés vezetésben.
A kórházi izolációs helyzetben megélt bizonytalanságban
a kontroll érzésének bármilyen szintű átélése erősíti a gyerek
önbizalmát és felelősségvállalását a saját teste és az élete felett.
Ebben a meséknek kiemelkedő szerepük van, hiszen a mesehős útját járva a gyerekek is kezükbe veszik sorsuk irányítását,
döntenek, cselekednek és a legrettegettebb ellenféllel is birok224

ra mennek. Megtapasztalják, hogy nincs legyőzhetetlen ellenfél, csak rettenetesen félelmetes, és megélik, hogy ha elindulnak, biztosan akadnak segítőik az út során. A legnagyobb
csatát viszont egyedül kell megvívniuk, mert az ellenség „nem
küzd meg akárkivel" (Boldizsár, 2010). A mesékben a félelem
legyőzése, a cselekvő akarat meghozza gyümölcsét, a hős elnyeri jutalmát. A daganatos beteg gyerekek a mesék útján lépkedve mindezt megélhetik és átültethetik a saját történetükbe
mindenféle erőltetéstől és nyomástól mentesen. „A meseterápia szelíd, érzékeny módszer: egy mesei szimbólumból mindig
épp csak annyi nyílik meg a mesehallgató számára, amennyit
lelkileg képes elviselni." (Boldizsár, 2010).

A mesecsoport általános célkitűzései
A daganatos beteg gyermekeknek szervezett, lovaglással kiegészített mesecsoport fő célja a gyermekek belső erőforrásainak,
„táltos paripájának" erősítése, az önmagukba és egymásba vetett hitük megszilárdítása. Célunk, hogy a mesehősök útját végigjárva a gyerekek a mesehőshöz hasonlóan le tudják győzni
az ellenséget, erősödjön a megküzdési képességük. A betegség
- éppúgy, mint az ellenség - legyőzhető, ha a mese „szabályait"
követjük, és a mesehősök útját járjuk végig.

Konkrét célok:
- saját táltos paripa megtalálása, megerősítése
- a hosszan tartó izolációs helyzetből visszatalálni a természethez (lovak, madarak, fű, fa, virág)
- a kortárs kapcsolatok megerősítése (a hasonlóság élményén
keresztül)

225

Hosszú távú célok
- pozitív változások az életminőségben (tünetmentes állapot
fenntartása)
- „pszichés jóllét"
- adaptáció a megváltozott élethelyzethez

Hogyan kapcsolhatók a mesecsoporthoz a lovak?
A lovaglással kiegészített meseterápiás foglalkozás a kezelésüket befejezett gyerekek részére nyújt rehabilitációs lehetőséget.
A lóval való közös mozgás, játék alatt fejlődik a mozgáskoordináció, a kis- és nagymozgások, sőt a helytelen mozgások korrekciója is megvalósul. A lóval való kapcsolatfelvétellel erősödik az önkifejezés képessége, fejlődik a térérzékelés. A ló
mindig hűen tükrözi gondozója, lovasa lelkiállapotát, és annak
legfinomabb rezdüléseire azonnal reagál. A lovak által nyújtott
„tükör" jól használható a terápiás folyamat során, kiegészítve a
mese tükröző funkcióját. A mesékben a lovak az erő és az erőadás megtestesítői, a hős elveszettnek hitt belső tartalékainak,
képességeinek a megtestesítői (Boldizsár, 2013).
A táltos paripa mint belső erőközpontunk szimbóluma
mindannyiunkban ott él, csak fel kell fedeznünk, meg kell találnunk őt magunkban. A gyermekkori daganatos betegségek
esetén ennek a belső erőközpontnak a felfedezése különösen
fontos. A fizikailag és lelkileg rendkívül megterhelő és hoszszan tartó kezelések során a gyerekek erőtartalékai kimerülnek, szinte teljesen „összezsugorodnak". A belső táltos paripa életre hívásának, megerősítésének - terveim szerint - végig
fontos szerepe lenne a mesecsoportban. Ha összehasonlítjuk a
betegség és a ló szimbólumát, azt látjuk, hogy a mesében a táltos paripa az életerő, az egészségesség, a dinamizmus szimbó-

226

luma. A daganat a beteg ember számára fenyegetettséget, gyengeséget, kontrollvesztettséget jelent.
így a ló szimbóluma jól alkalmazható meseterápiás csoportunkban. A terápiás lovat különböző módokon és többféle szerepben használhatjuk a foglalkozásokon.
Az egyik helyzetben a ráhangolódást segíti, így még a mesemondás előtt lovagolunk. Ekkor mondókázunk, bemelegítjük
az izmainkat, majd lovaglás közben megfigyeljük a körülöttünk lévő természetet, a madarakat és fákat. A lovaglás végén a
ló hátán jutnak el a gyerekek a mesék kapujához. Miután mindenki megérkezett és belépett a mesekapun (amit két kődarab
szimbolizál a tisztáson), elkezdődik a közös mesélés. A mese
után pedig a kiléptetésben van szerepe a lónak, mert ugyanúgy
az ő hátán térnek vissza a gyerekek a mesék kapujától az istállóig, vagyis a mindennapi élet helyszínére.
Ebben a helyzetben nagy erőt ad a belső táltos paripa tényleges, fizikai megjelenése, aki akkor lép be a terápiás folyamatba, amikor már mindenki elkezdte parázzsal etetni és erősíteni a saját táltos paripáját. Amikor ezek a belső paripák már
elég erősek, elkezd nőni az aranysörényük, a gyerekek fizikai
szinten is megtapasztalhatják, hogy mekkora erőt hívtak életre: felülhetnek a lóra és elkezdődhet a munka a terápiás folyamat második részében.
A másik helyzetben a ló a mesecsoport elejétől részt vesz a terápiás folyamatban mint segítő, és számunkra mint koterapeuta facilitálja a terápiás folyamatot. Ahogy a mesében is egyenrangú viszonyban vannak az állatok az emberrel, „Én és az
állatok egy anyagból vagyunk" (Boldizsár, 2013), úgy a terápiában is társaink a lovak.
A gyerekek a lóval együtt járják végig a mese útját, ő lenne
az utazás során a tanítójuk, védelmezőjük, segítőtársuk. A csoportban ő nem egy hétköznapi ló, hanem táltos paripává változtatjuk át. így a terápia során a ló mint projekciós felület,

227

lehetőséget nyújtana a gyerekeknek, hogy belső utazásuk során
különböző érzéseket, vágyakat, tulajdonságokat vetítsenek rá.
Ebben az esetben a ló a mesék kapujának bejáratánál várja a
gyerekeket, és a mese hallgatása alatt végig ott legel a csoport
mellett, végig jelen van.

A mesecsoport
Státusz szerint: 6-8 éves, onkológiai vagy vérképzőszervi daganatos betegségből gyógyult gyerekek, akik már befejezték
a daganatellenes kezeléseket vagy fenntartó kezelés alatt állnak. Minden résztvevő csoportba kerüléséről a kezelőorvossal
egyeztetünk, így minden gyermek orvosi beleegyezéssel vesz
részt a csoportban. A csoport ingyenes, alapítványi támogatással működik.
Tervezett létszám: 5-6 fő
Csoportvezetők: két csoportvezető és egy lovas szakember,
aki a lovat vezeti a foglalkozás alatt és az állat felkészítéséért,
valamint az azzal kapcsolatos biztonságért felelős.
Helyszín: Pomáz, Pagony Major
A foglalkozások a természetben zajlanak, egy erdő és egy tó
közötti tisztáson. Ez a közeg - mint átmeneti hely a kórház és
az egészséges élet terei között - lehetőséget teremt a gyerekeknek, hogy a hosszas izoláció után újra kapcsolatba lépjenek a
teremtett világ élőlényeivel.

Választott mesék
A 10 alkalomból álló csoportmunkához két mintázatra két mesét választottam. Az első 5 alkalommal a megküzdés mintázatával dolgozunk.
Daganatos beteg gyerekeknél a betegséggel való megküzdés
228

az egyik legfontosabb mintázat, így a megküzdés kódjához választok mesét a csoport számára. A megküzdés mintázatának
erősítése nemcsak a kezelések alatt fontos, hanem évekkel később is, hiszen az „egészségesek világába" történő visszailleszkedés nem történik meg egyik pillanatról a másikra. A megküzdés nem pusztán a betegséggel történik, hanem később, a
mindennapi élet kihívásaival szemben is. Azt tapasztaljuk,
hogy a küzdés a már több éve gyógyult gyerekeknél is mindennapos megküzdést jelent arra vonatkozóan, hogy „úgy éljenek,
mint a többiek", „úgy teljesítsenek, mint a többiek", „ugyanazokat a dolgokat tehessék meg, mint egészséges társaik". A belső
erőforrás megtalálása elengedhetetlen ehhez a megküzdéshez,
így olyan mesét választok, amelyben szerepel egy táltos paripa. Ez azért is fontos, mert lovaglással egészítjük ki a mesecsoportot. A mesében a táltos paripa segít legyőzni a rettegett sárkányt - a betegséget.
Erre a mintázatra Vas Laci sárkányos meséjét választottam,
hiszen a legyőzendő sárkány értelmezhető a betegség szimbólumaként is. A mesében a következő mondatok voltak különösen fontosak számomra:
„Olyan erős volt, mint maga a vas." - Onkológiai beteg gyerekeknél a terápiában mindig a belső erőre és a kitartásra, vasakaratra koncentrálunk.
„A láda pedig ment lefelé, hét nap, hét éjjel, folyton - folyvást
mehetett, aztán leért az alvilágba." - A betegség kezdetén gyakran fogalmaznak meg a gyerekek zuhanáshoz, mélyrepüléshez,
süllyedéshez hasonló érzéseket. Ezzel könnyen azonosulnak,
ugyanakkor megtapasztalják azt is, hogy milyen „szépen lehet
jönni visszafelé".
„Meg akarok veled küzdeni életre-halálra - mondotta Vas
Laci." A daganatos betegségből nem lehet csak félig meggyógyulni. Vagy teljesen meggyógyulnak, vagy a betegség lesz az
erősebb. Ezzel a két kimenettel a gyerekek teljesen tisztában
vannak.
229

„No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom,
hogy hozzám való vagy!" - Számomra nagyon megrendítő ez a
mondat. Gyakran mondták nekem a gyerekek szülei, hogy úgy
érzik, nem véletlen, hogy őket „találta meg" ez a betegség. Hisznek abban, hogy azért kapták ezt a feladatot, mert elég erősek
ahhoz, hogy kibírják, és ettől még erősebbé fognak válni.
„Megacélozlak tetőtől talpig, hogy kard ne fogja testedet." A daganatellenes kezelések és mellékhatásaik rendkívüli erőpróbátjelentenek a szervezetnek és a léleknek egyaránt. A gyerekeknek nagyon fel kell vértezniük magukat, hogy e kard ne
fogja se testüket, se lelküket.
„Szépen vitte fölfelé." - Itt megélhetik, hogy az alászállás után
a hős útja fölfelé vezet. El tudnak indulni a fejlődés útján, a „jó"
úton.
„Hétszerte szebb és erősebb lett, mint annak előtte." - Ez számomra a legerősebb mondat a mesében. A betegség utáni újjászületést szimbolizálja. A daganatos beteg gyermek a betegség után már nem lehet ugyanaz a személy, mint aki előtte volt.
Napjainkban számos kutatásban vizsgálják, hogy a pszichés
traumát átélő személyek élete milyen módon változik pozitív
irányban az átélt események hatására. Tedeschi és Calhoun
(1996) leírta a daganatos betegeknél tapasztalt poszttraumás
stressz növekedés (PTSG) fogalmát. A poszttraumás növekedés
átlagosan a daganatos betegek 80%-át érinti (Sumalia, 2009).
Ez azt is jelentheti, hogy a betegséget lehetőségként is lehet értelmezni egy más, egy új, egy megváltozott élethez.
Segítők a mesében: Vas Lacinak több segítője lesz az út során,
a láda, az öregasszony, a kovács, a holló, a kígyó, a kígyókirály,
a táltos paripa.
Varázstárgyak a mesében: vasbicska, legrosszabb ló, legrozsdásabb kard, legszennyesebb ing, forrasztófüvek.
A csoport második részében a változás, az új utak keresésének és a saját képességek kibontakoztatásának mintázatával
dolgozunk. Ezért a Lotilko című mesét választottam. Vas La230

cinak még segítőkre és varázstárgyakra van szüksége ahhoz,
hogy legyőzze a sárkányt.
Lotilkónak már nincsenek segítői, nincsenek varázstárgyai
(amije van, azt ő hozza létre), ő már a saját erejére kell hogy támaszkodjon, és így kell megtanulnia újra repülni. Ebben a mesében már az újrakezdés, a tapasztalatok és a saját erő felhasználásának mintázatával dolgozunk. A kezelésüket befejezett
gyerekek miután kiszakadnak a kórház védő falai közül, gyakran élik át a szorongást, hogy most már „nem vigyáznak rájuk",
nincsenek ott az orvosok és a nővérek, hogy segítsenek, ha baj
van. Ők már nem betegek többé, hanem az egészségesek világába léptek. Itt már nincsenek mankók, segítők, a saját erejükkel kell boldogulniuk. Ebben segít nekik Lotilko. Ök is elveszítették a szárnyaikat és a csizmáikat. Ilyenkor kell megtanulniuk
saját erejükből továbbmenni, és meglévő tapasztalataikból újrakezdeni. Új szárnyakat kell építeni és maguknak kell megtanulniuk repülni, éppen úgy, mint Lotilkónak. Hiszen ő is „egyedül
maradt" és „nem segítettek neki megkeresni a szárnyait". Saját
magában kellett bíznia, újrakezdeni és felépíteni a szárnyait.
Ezek a gyerekek már Lotilko útjára léptek, eljött az ideje az
újjászületésüknek. Eljött az ideje az önerőből megépített szárnyak nyitogatásának, próbálgatásának. Olyan szárnyuk van,
amit nem ajándékba kaptak, hanem óriási belső munkáért cserébe.
Ebben a mesében a következő mondatok voltak fontosak számomra:
„Magához vette és elrejtette a szárnyait." - A gyerekek gyakran érzik azt, hogy a betegség megfosztja őket a mindennapi
életüktől, „elveszik a szárnyaikat".
„Hol van a szárnyam?" - A megváltozott élethelyzetben keresik a régi élet kapaszkodóit, a belső erőforrásukat.
„Keresd először a folyó egyik partján, aztán a másikon!" Gyakran megjelenik a családoknál a bizonytalanság érzése,
hogy kihez forduljanak segítségért.
231

„Látta Lotilko, hogy senkitől sem várhat segítséget, és hogy
csak maga segíthet magán." - Bár a gyerekek körül ott áll a támogató család és a gyógyító csapat, a belső sárkánnyal egyedül
kell megküzdeniük, a végső csatát egyedül kell megvívniuk a
betegséggel. Ebben senki sem segít.
Segítők a mesében: a hősnek már nincs szüksége segítőkre,
Lotilko önmaga segítője
Varázstárgyak a mesében: szárny, bár ez sem igazi varázstárgy, hiszen Lotilko építi meg.

A

foglalkozások felépítése

Tervezett idő: 60 perc
A foglalkozásokat, heti rendszerességgel, a természetben tartjuk 10 héten keresztül. Ideális időpont: márciustól májusig.
Bevezetés
„Én meghallgatlak titeket, ti figyeltek rám, mi vigyázunk
egymásra."
Ezt a mondókát azért tartom fontosnak minden csoporton
elmondani, mert a közös munka alapjait, belső szabályait tartalmazza.

Beszélgetős kör
„Jó hír és rossz hír" az első beszélgetős kör témája. Korábbi csoportokon úgy tapasztaltam, hogy nagyon várják és fontosnak
tartják a gyerekek ezt a kört. Itt pár mondatban mindenki elmondhatja, hogy mi történt az elmúlt egy hét alatt, és ha valaki nem volt az előző alkalommal, elmeséljük neki, mi történt.
Még nem a mesék világában vagyunk, a beszélgetés szerepe a
megérkezés, az egymásra hangolódás.

232

Áthangolás mondókákkal,

találós kérdésekkel

Szigori móri...
Ezzel látok, ezzel is...
Gyí, te lovam, Besztercére
Hangyák és sasok királya! Add nekem az erődet, én is neked
adom az enyémet!
Gyí, paci, paripa, nem messze van Kanizsa...
Paripám csudaszép pejkó, ide lép, oda lép, hejhó...
Sárkány paripán vágtattam, gyémánt madarat mosdattam...
Úton megyen, úton halad, hol lassan megy, hol megszalad. Füle négy, szeme négy, körme pedig huszonnégy. Mi az?
Azért ezeket a mondókákat választottam, mert mindegyikben használjuk a testrészeinket, segítik a gyerekeket abban,
hogy megérkezzenek saját testükbe, átmozgatnak, bemelegítenek testi és tudati szinten egyaránt.

Beléptetés a mesébe
„Ez itt egy Mesekapu, aki itt belép, az máshova lép be." A varázskaput két kő jelzi a rét közepén.

Mesemondás
Réten, körbeülve.

Meséhez kapcsolódó kérdések
- Hol látod most magad a mesében?
- Milyen hangokat hallasz?
- Milyen illatokat érzel?
233

- Melyek a legapróbb növények és állatok, amiket észreveszel
magad körül?
- Milyen madárhangokat hallasz csukott szemmel?
- Milyen madárhangokat ismersz fel?

Meséhez kapcsolódó játékok, próbák,
kézműveskedés

tevékenységek,

- forrasztófüveket gyűjteni a réten és gyógyfunkciókkal ellátni
- vaskardot készíteni kartonból
- készíteni egy ládát és kipróbálni, hogy milyen érzés ebben
utazni
- madártollak gyűjtése a majorban, majd azok felragasztása
színes kartonpapírra
- a szárnyak kipróbálása Mirza (a terápiás ló neve) hátán, lovaglás alatt
- Milyen érzés volt kipróbálni a szárnyakat?
- Milyen magasra emelkedtetek fel?
- Mit láttatok a magasból?

Zárókör és kivezetés a meséből
„Csúcspont, mélypont". Fontos visszajelzés nekünk is, illetve
fontos szerepe van abban, hogy senki ne menjen el rossz érzésekkel a csoportról.
- Kívánj magadnak valami jót!
- Ölelj meg egy fát, és súgd meg neki egy kívánságodat!
- Öleld meg Mirzát és kívánj neki valami jót!
- Milyen érzés a sörény/szőr tapintása?

234

Minden foglalkozás végén pár sörényszálat kapnak a gyerekek, amelyekből az utolsó találkozás alkalmával varázserővel
bíró lószőr karkötőt készítünk. Búcsúzásként köveket - amelyek erősek, mint a vas - gyűjtünk a közeli erdőben; mindenki
ráírja a saját kövére azt a tulajdonságot, amiben ő a legerősebb,
ami az ő varázsereje. Majd ezekkel a varázskövekkel és madártollakból készített szárnyakkal engedjük őket haza. Munkánk
ellenőrzéséhez Mesenaplót vezetünk, amelyben pontosan nyomon követhetjük a gyerekek változásának útját, és összegyűjthetjük tapasztalatainkat.

Felhasznált

irodalom

Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és
a mindennapokban. Budapest, Magvető
Boldizsár Ildikó (2013): Mesekalauz úton lévőknek. Életfordulók meséi. Budapest, Magvető
Sárkányölő Sebestyén. Sárkányos magyar népmesék (2003).
Budapest, Palatínus
Kazak, Anne E., et al. Psychological outcomes and health
beliefs in adolescent and young adult survivors of childhood
cancer and controls. Journal of clinical oncology 28.12 (2010):
2002-2007.

235

Benczúr Lilla
A TOJÁSBÓL T E R E M T E T T LÁNY
A hipnózis és a meseterápia kapcsolódási pontjai

Bevezetés - gondolatébresztés kicsit személyesen
Jó néhány éve hipnoterapeutaként dolgozom, így nem volt ismeretlen előttem a mesékkel való munka, bár általában a hipnoterápiás folyamatba beágyazottan metafora-jelleggel dolgoztam
csak a mesékkel. Amikor a Metamorphoses Meseterápiás Módszerrel (Boldizsár, 2010, 2013, 2014) megismerkedtem, régi-új
ösvények nyíltak számomra. Elkezdtem keresni, mik lehetnek a
mesékkel és a hipnózissal való munka közös pontjai és különbségei, illetve lehet-e, érdemes-e fordítva is kombinálni a két módszert, azaz a meseterápiás folyamatba illeszteni hipnózis-ülést.
2014-ben a Magyar Hipnózistalálkozón ezzel a céllal csináltunk
Csóka Judittal közösen egy „Mese és hipnózis-műhelyt" (Benczúr és Csóka, 2014), ahol hipnoterapeuta kollégákkal közösen
kerestük a hasonlóságokat és különbségeket. Szeretném ezeket
a gondolatokat itt közzétenni, melyek részben saját klinikai tapasztalatokra, részben a műhely résztvevőinek tapasztalataira,
részben szakirodalomra épülnek. A lista nem teljes, természetesen ki-ki hozzáteheti a maga elképzelését, tapasztalatát.
Röviden összefoglalva a hasonlóságok a következők:
- mindkettő régi, évezredes tudása az emberiségnek (pl. az
Ebers-papirusban is szó van hipnózisról, csak még nem így
nevezik; vagy gondoljunk a mesék alapját képező ősi mítoszokra);

236

mindkettőben jelen van a transzélmény, előáll(hat) a transzállapot, mindkettő belső képekkel dolgozik;
a regresszió az Ego szolgálatában áll;
a folyamat mindkettőben nagyon intenzív és relatíve gyorsan zajlanak a változások;
a hipnózis technikai folyamata (indukció - intervenció - dehipnózis) hasonló a mesék által közvetített keretfolyamathoz
(történetbe helyezés - konfliktus kibontása és megoldáskeresés - megoldás/feloldódás) és az alkalmazott formulák is
megfeleltethetők egymásnak;
mindkettő mély bevonódást tesz lehetővé.
különbségeket főként a következőkben ragadhatjuk meg:
a terápia ritmusa: meseterápiában a mese és a páciens szabja
meg, hipnoterápiában a páciens és a kapcsolat;
a történeti gyökerek: a mesék bölcsessége kevésbé köthető
személyhez, a hipnózisról vallott tudás és a technikák azonban iskolákhoz és személyekhez is köthetők;
kapcsolat: meseterápiában a mesével vagyunk elsősorban
kapcsolatban, hipnózisban a terapeutával;
az áttételhez való viszony: meseterápiában a mesehősökkel
zajlik, hipnózisban a terapeutával, és ott közvetlenebb a kapcsolat a résztvevők között; ez lényegi elemét képezi a terápiás
folyamatnak;
a folyamatot irányító rend működése: meseterápiában a rendet főként a mese szabja meg, világos, hogy honnan hová és
milyen lépéseken keresztül vezet az út, hipnózisban elsősorban a pszichoterápia (hipnoterápia) rendje érvényesül és jelöli ki a kereteket;
funkcióváltások: „a mese jobban »tart«, könnyebben lehet
benne ki-be lépkedni, mint hipnózisban" - mondta egy műhely-résztvevő: ez azt jelenti, hogy könnyebb a váltás például
a kognícióban való munka (rátekintés kívülről, elemzés) és

237

a transzmunka (benne vagyok, hagyom történni, amit
kell-élmény) között;
- a mese archaikusabb és egyetemesebb kódokat nyit meg,
mint a hipnózis, és ez be tud épülni a személyes működésbe.
Mindennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e, érdemes-e kombinálni a két módszert. Az eddigi tapasztalatok
alapján arra a következtetésre jutottam, hogy két esetben feltétlenül. Az egyik, amikor a meseterápiás folyamat során eljutunk
egy olyan pontra, ahol a mese nem ad támpontot arra nézve,
hogy ott mi történik azzal a szereplővel, akivel éppen dolgozunk. Ilyen lehet például, amikor az a kérdés merül fel, hogy
„világszép-e a lány a nádszálban?". A másik eset pedig az, amikor a mesével való munka során létmódot kell váltani, mert a
mese szerint az a következő lépés, és az új létmód ismeretlen
vagy kevésbé ismert.
Az alábbiakban egy olyan esettanulmányt mutatok be (természetesen az érintett hozzájárulásával), ahol a hipnózist egy
új létmód kipróbálására használtuk egyetlen ülésben.

Az első találkozás, első interjú
Kata* egyéves magánéleti, önismereti vívódás után keres fel,
egy kolléga ajánlására. Telefonon jelentkezik be, megbeszélünk
egy időpontot. A rendelésre fiatal, 28 éves, vékony testalkatú
nő érkezik, barna haja lófarokba kötve. Farmerban és kék pólóban van, fehér kardigánnal. Megjelenése rendezett, kifejezetten csinos, a nadrág és az egyszerű viselet dacára nőies. Arca
szép, szabályos. Mondatai kerekek, világosak. Kézfogása határozott. Nyitottan ül, kényelmesen, a szemkontaktust tartja.
* A nevet és minden felismerhető adatot az etikai követelmények értelmében megváltoztattam.

238

Az első benyomás egy kellemes, rendezett nőt mutat számomra, akinek a viselkedésében van valami határozottság, keménység. Olyan vezető alkatú nő benyomását kelti, aki maga
még nincs tisztában ezzel a képességével. Kifejezetten jó volt
vele beszélgetni, értelmesen, logikusan közelítette meg a problémáját. Az volt az érzésem, hogy sok lehetőség van benne, de ő
maga ezekkel nincs tisztában. Ugyanígy az érzések terén is sok
mély érzés van benne, de ezeket nem engedi felszínre jönni, a
racionalitás elfedi őket.
Az első interjú során a következőket mondja el: egy éve vívódik, magánéleti, önismereti problémákkal küzd. Többéves kapcsolata néhány éve véget ért, azóta új kapcsolatban él, de nem
tudja a régit elengedni, ám az új kapcsolatban sem tud igazán
jelen lenni. Mindehhez „mellékesen társul" egy nőgyógyászati tünet is, amit lényegében csak megemlít, nem ezzel akar dolgozni. Tervek nélkül él egy ideje, nem tudja, mitévő legyen. Az
előző párjával együtt éltek, igazából nem tudja, miért is lett vége, „talán azért, mert egy idő után unalmas volt sok szempontból". Az új kapcsolata egy olyan férfi, aki imádja az életet, nem
kell hozzá idomulni, színes életet él, férfias, pozitív látásmóddal rendelkezik. Ami viszont az előző kapcsolatban megvolt,
és most hiányzik: a gondoskodás, az esték otthonossága, illata,
a férfihoz kötődő vágyak és tervek, és az, hogy fel tudott nézni
rá, nem voltak igazából kérdések. A jelenlegi kapcsolatában sok
a veszekedés, a férfi szeretné újabb szintre helyezni a kapcsolatot, amire Kata nem vágyik még. Úgy érzi, hogy erős a nyomás,
amikor viszont azt látja, hogy elveszítheti a férfit, „kapar utána", ha viszont elérhetővé válik, menekül előle. „Se benne lenni nem tudok, sem elengedni" - mondja. Azért jött most, hogy
önmagával kiegyensúlyozottan tudjon élni, mert fél a múlttól,
a jövőtől, nem él a jelenben és hiányzik a valós akarat, hogy azt
tegye, amit szeretne, bár igazából nem is tudja, mit szeretne.
Az első interjú végén megbeszéljük a szokásos munkamenetet: 2-3 alkalom és utána szerződéskötés. Visszajelzem, hogy
239

van egy döntési helyzet, ez is lehet a terápia fókuszában, de valószínűleg valami más lesz a dolog mögött, ami sokkal fontosabb, hiszen ő is megfogalmazta, hogy „önmagáért jött".

A

terápiás folyamat

A terápiás folyamat 20 ülést tett ki eddig. A tojásból teremtett
lány című mesével a 7-19. alkalom folyamán dolgoztunk. A folyamat bemutatása során először röviden összefoglalom az első
hét ülést, kiemelve azokat a pontokat, melyek elvezettek a meseválasztásig és a meseterápiás munka melletti döntésig, majd
ismertetem a mesével való munkát. Dőlt betűvel jelzem a saját
érzéseimet, reflexióimat a történésekkel kapcsolatban, „idézőjelben" Kata saját szavait, mondatait.

Az első 7 ülés
A terápiás folyamat első hat ülése során először a párkapcsolatokat térképeztük fel, mivel ez volt felkínálva a munka elsődleges tárgyaként. Ennek során kikristályosodott, hogy lényegében a két említett kapcsolata az, ami igazán meghatározó.
Megjelenik, hogy kommunikációs probléma is van a jelenlegi kapcsolatában, Kata nem tudja képviselni, hogy kicsit több
tér kellene neki, illetve ha képviseli, a férfi megijed. Az volt az
érzésem, hogy a kapcsolati választási válság nagyon a felszínen
van, valami másnak kell mögötte lennie, ami a döntésképtelenséggel áll kapcsolatban (intuitív alapon iker-tematikára gondoltam). Sokféle hipotézis futott a fejemben, de abban biztos voltam, hogy nem egy egyszerű „melyiket is válasszam" - kérdéssel
állunk szemben. Így családfát kértem a következő alkalomra,
hogy lássuk a mintázatokat.
A 3-6. alkalommal a családfával dolgoztunk. Számítógép240

pel készített családfát hozott, melyben láthatóan nagyon igyekezett színekkel érthetővé tenni a viszonyokat. Ahogy ránézett
az ülésen a rajzra, a következőket mondta: „ez nem családfa,
ez duplikálódás". Valóban, minden szinten mindkét ágon válások, összefonódások láthatók. Kata óvodás volt, amikor szülei elváltak, majd édesanyja újraházasodott, s két évre rá apja
is újranősült. Apai ágon az apai nagypapához kevésbé lehetett
kötődni, az apai nagymama pedig nem sokkal Kata születése
után öngyilkos lett. Anyai oldalon az anyai nagypapára nem
emlékszik, mert elváltak, mielőtt Kata született. Az anyai nagymamáról van néhány érdekes történet, de igazából nem sokat beszéltek róla a családban, „amolyan tabutéma volt". A delegációk* feltárása során (4. ülés) testi érzéseket hoz két nem
vér szerinti és két vér szerinti mondat. A mostohaapáé: „érdemes küzdeni a jóért" (beledobban a szíve) és az anyai mostohanagypapáé: „bele kell törődni mindenbe" (nem kap levegőt). Az
apáé: „a nő elsősége a fontos" (szívmelengető) és az apai nagymamáé: „a férfitől menekülni kell" (elszoruló gyomorral kifújt
levegő, ijesztő).
A felszínen van tehát egy olyan családi mintázat, melyben
mindenki válás vagy valakinek a halála után találja meg a párját, tehát úgy tűnik, ebben a családban valamiért nehezített a
párválasztás. Dinamikailag fontos szál lehet az apai nagymama üzenete, és ahogy felfejtjük, ki is derül, hogy őt bántalmazták. Kérdés, hogy ez a „nyom" mennyire élő és hogyan illik bele
a szálak szövedékbe, vajon mit kezdett ezzel a bántalmazással
a családi tudat és tudattalan. Ezt azonban csak elraktároztam
mint információt, az ő számára ez aktuálisan nem hozott akkora erőt, amivel érdemes lett volna továbbmenni.
A küzdés-belenyugvás kettőssége foglalkoztatta Katát, és a
delegációk nyomán eljutunk addig, hogy nem tudja, mi a jó ne* A delegációk olyan mondatok, amelyeket az ősök életükkel, halálukkal
átadnak az utódoknak arról, hogyan kell élni, mi az érték. Feltárásuk segít a
terápiás fókuszpontok megtalálásában.

241

ki, mi az, amiért akarjon küzdeni és mi az, amibe ne akarjon
belenyugodni. Megjelent benne a kettősség: a kislányság (aki
tudja, hogy kell élni, leplek nélküli, meztelen, de ő most el van
nyomva) és a felnőtt nő (aki keményebb, dolgozik, nem az érzelmekvezérlik, csak van, teszi a dolgát, de nem élvezi), ám ez a
kettő nincs együtt, nincs összhangban (két formában használja
a nevét a két állapot megnevezésére: Kati és Kata). Ugyanilyen
kettősség van a két férfit illetően is: az egyikben 80%-ban ott a
nyugalom, de hiányzik belőle 20%-ban az odafigyelés, a másik
férfinél fordított a helyzet. Megfogalmazza, hogy nem is a férfiak közti választás a valódi kérdése, hanem az, hogy ő miként
van nőként a világban, ki ő, mi a viszonya a felelősséggel, és mi
is az ő neve a férfiak nélkül.
A 7. alkalommal Dixit-kártyákkal dolgoztunk (női alakok
képei közül kellett választania), egyrészt azért, hogy bevezessük a képekkel való munkát, másrészt hogy elkezdjen a valódi
kérdéssel (ahogy fent fogalmazta) foglalkozni. 4 képet választott, de jelenleg az első kettővel érzi úgy, hogy dolgoznia kell,
ezért itt csak azokat mutatjuk be. Az első kép egy üvegszerű,
lila szobor: „csajos, nőies, formás, varázslat van körülötte, ő a
»Dáma«, mindig ilyen akart lenni: nőies, maradandó, csillogó.
Karja is van, csak táncol és nem látszik. Nem tudja jól használni a varázslatot, nincs feje" - mondja. A második képen egy
kislány piros függöny mögé kukkant be: „nézzünk a függöny
mögé, mintha a jövőt néznénk. Mintha látnám, mit lát a kislány, arra kíváncsi, hogyan élnek a felnőttek, a nagyok, láthatja
a titkot, hogy vannak forró helyzetek, viták, veszekedések. Hatással van rá, amit lát, de nem kezd vele többet, majd egyszer
ráébred, hogy ilyen is volt. Hordozza, mint emléket, most hátralép és behúzza a függönyt. A kislány 8-9 éves. Ez az eszmélés
pillanata, itt illúziók törnek össze, hogy nem csak szép habos
torta van körülöttünk." Fontos következő dinamikai szál lehet,
amit az ödipális korszakban tapasztalt meg, melyben a titoknak
is nagy szerep jut, hogy mit kezd azzal, amit látott. Bármit is ta242

pasztalt, az nincs tudatba emelve, csak „hatással van", de jelen
pillanatban nem ezzel kell dolgozni (behúzza a függönyt).
A képekkel való munka során megállapítja, hogy most az a
dolga, hogy az „üvegnőből élőt" teremtsen, és később valami
dolga lesz a titokkal is.
Ekkor adom neki oda a mesét.

A meseterápiás folyamat: 8-19. ülés
A 8. ülésre új családfát hoz, ahol a viszonyok és a szintek sokkal tisztábbak és átláthatóbbak. Elmondja, hogy a mese dolgozott benne, eszébe jutott a Világszép Nádszál kisasszony is, régen az volt a kedvenc meséje. A motívumok hasonlósága miatt
jutott eszébe, hogy ott is harmadszorra bírja ki a királyfi, hogy
ne vágja fel a nádszálat, és lesz víz a lánynak. De jelenleg ez a
mese az erősebb. Ebben a mesében a cigánylány figurája volt
számára az érdekes, hogy az „egy betolakodó kakukkfióka", és
mérges lett rá. Foglalkoztatta még a kitartás, ahogy „ott maradt mindig a lány, hogy pikkely, fa és forgács lett". S hogy ha
ő akar valamit, neki is ezt az utat kell követnie. Első megközelítésben úgy érzi, a cigánylány itt ő maga, aki tulajdonképpen
mindent elvett a királyfitól, a királyfi a jelenlegi kapcsolata, aki
mindenről lemond, mindent megtesz, csak legyen boldog a cigánylány, a pikkely pedig az előző kapcsolata. De igazából maga az átváltozás motívuma az, ami számára fontos. Ahogy az
első meglátásokon túljutottunk, arra kértem, lépjünk beljebb a
mesébe és hozzon egy képet, egy hangot, egy illatot, egy ízt s
egy tárgyat a meséből.
A kép: két kép változik, az egyik egy ezüstfa, ép állapotban,
éppen csodálják az emberek, a királyfi is, de ez nem érzelmi
kötődés, csak csodálat. A másik a hal az üveggömbben: jelet ad,
a királyfi valamit érez, de nem megmagyarázható, miért szeret
ott lenni a közelében.
243

A hang: ahogy a pikkely elpattan, az a pattanó hang.
Illatot és ízt nem érzett.
A tárgy, amelyet elhoz: az üveggömb, amelyben a hal úszkál.
Továbbmentünk és beléptünk a mesébe. Néma halként látja
magát az üveggömbben a trónteremben, aki úszkál körbe-körbe. Megfogalmazza, hogy „a királylánnyal folyamatosan történik valami, úgy jut el a királyfihoz". A hal tud a királyfiról, de
néma, nem tud beszélni, pedig szívesen lenne a királyfi aranyhala. „Én is csak állóvízben úszkálok körbe-körbe" - mondja.
Muszáj volt a királylánynak aranyhallá változnia, hogy túlélje a kutat. Alkalmazkodnia kellett, hogy tovább tudjon lépni.
Felmerült benne a kérdés, hogy miért a cigányember találta
meg az aranyhalat, és miért vitte el a királyfinak. Megnézzük
a szöveget, hogy miért is vitte el: „mert nincs hol tartanom", azaz őhozzá nem illik az aranyhal, mert az a királyi palotába való, ott a helye. Házi feladatként a kép (aranyhal az üveggömbben) elkészítését kapja.
A 9. ülést azzal kezdi, hogy rájött, halacskaként van jelen az
életében. „Ez kényelmes, de állóvíz. A királylánynak is megrekedt a királylány-léte, mikor bedobták a kútba. De ahhoz, hogy
a »légy az, aki voltál, légy az, aki vagy« mondat valóban hatásos lehessen, be kell járnia az utat a lánynak, ki kell állni a próbákat. Ez azt jelenti, hogy körbe kell járnia a királyi udvart, segítenie másokon, közben kap jót is, rosszat is. Ki kell próbálnia
magát. Az, hogy aranyból/gyémántból van, azt jelenti, hogy
van benne valami különleges, ami halhatatlan. Mindennek
megvolt az oka. A lány küzd, és szerencsés módon alakulnak a
dolgok." Lényegében itt megfogalmazódik a meseterápiás munkafolyamata és üteme, az a dolga, hogy „körbejárja a királyi udvart" és eljusson önnön királylány-létéhez.
Dolgozunk azzal a kérdéssel, hogy mi az, ami őbenne aranyból/gyémántból van. Ennek kapcsán a következőket mondja: „a
gyémántfa érzelmesebb volt, segítő fa volt. Az aranyhal üveggömbben volt, ott nincs kommunikáció. A faforgács meleget,
244

otthont adott. Most már biztos, hogy én az aranyhal vagyok.
Azon gondolkodom, tudok-e gyémántfává válni." A mese szerint „ehhez az kell, hogy az eső beverje a sárba a kis pikkelyt.
Ez nem lehetett jó, de a sár kellett hozzá, hogy kinőjön a fa. Van
ilyen tudásom, hogy a sárból nőhet ki valami jó, de ez nehéz.
Még nem vagyok pikkely-stádiumban."
A 10. ülésre úgy érkezik, hogy ez már az ő meséje, elkezdett
benne élni a mese. Számos helyzetben konstatálta, hogy „már
megint aranyhal vagy". A sár is elkezdett benne élni, hiszen oly
sok helyről kapta már meg, hogy erre is szükség van. Azt keresi, hol lehet benne a cigánylány-funkció, aki már nem betolakodó kakukkfiókaként él benne, hanem fontos szerepe van,
hiszen „ő indítja el a változást". Ennek az ülésnek a fő témája
a „mit visz magával az aranyhal pikkelyként a sárba?" kérdéskör volt. Azzal kezdtünk, hogy mi az, amit a cigánylány el tud
pusztítani, és mi az, amit nem. Kata válaszában kívülről haladt
befelé: először azon gondolkodott, hogy „a pikkely külső dolog,
ugyanabból marad egy rész, amit levetnek róla. Abból marad,
ami kívülről borítja. Az egész halat elpusztítják, de megpucolják, a hal ezzel levet valamit, a bőrét, a ruháját. Az emlékek is
lehetnek a pikkelyek... rendet lehet tenni bennük. A lány továbbviszi, ami értéke, gazdagsága van, amit tanult ebből..." Itt
kezdtünk el igazán intrapszichésen dolgozni, ahogy a mese szálait összekötöttük az ő életének szálaival annak a kérdésnek a
kapcsán, hogy mi az ő pikkelye, amit továbbvihet. Itt már a férfiak nem is kerülnek szóba, ahogy halad befelé a mesében. Sokáig csöndben volt, majd azt felelte: „.. .a lelkem... de nem, mert a
lélekről az egész mese szól. A pikkely a külsőség, a páncél... de
aranyból van... azt bontják meg, lemeztelenítik... megfosztják
a lételemétől... Ez a haltest egy állapot volt a királylánynak, azt
bontották meg, abból visz tovább valamit, a tanúságát, az öszszefoglalóját, hogy ő hal is...". Itt nagyon örültem a múlt időnek... Akkor mit érdemes/lehet ebből az állapotból továbbvinni? Mire lehet szüksége királynőként is? - kérdeztem. „Az
245

önállóságot, szabadságot, hogy képes egyedül lenni, ezt viszem
tovább sűrítve. Meg kell szüntetnie a falat, nyílttá kell tennie
magát, mert halként egyoldalú, nem kommunikál, bár a királyfi ad lehetőséget, a halacska nem él vele."
Szelíd provokációra (Akkor hogyan tovább? Aranyhalként is
lehet lenni...) spontán igyekszik továbblépni a mesében: „nem,
azt már nem akarom. A cigánylány azt akarja, hogy önmaga lehessen, mint régen, ő az, aki kívülről látja az egészet, ő az akaratom. Van egy részem, aki tudja, milyen fának lenni (itt már
éreztem, hogy megyünk át a fa-létbe), aki tudja és vágyik erre."
A továbbiakban a fák születéséről beszélünk, amihez az kell,
hogy „elvetődik a mag, táplálják, megnyílik és elkezd nőni.
Ehhez kell eső, nap, föld, a megteremtés után, mikor a zsenge hajtás kibújik, utána lelassul a folyamat, az erősödés kevésbé látványos. A mesében a fa egy éjszaka alatt kinő, ha jól öszszetalálkoznak a dolgok. Itt nem a fejlődés érdekes, hanem az,
hogy a sár, a víz és a pikkely együtt szép körtefát hoz létre."
Megkérem, hogy lépjen be a mesébe és figyelje meg, látja-e a
gyémánt körtefát. Ez azért fontos, mert ha látja, akkor valóban
az átlépés határán van, ahogy azt az eddigiek sugallják, de ha
nem tudja látni, akkor még dolga van az akváriumban vagy a
cigánylánnyal.
Látja a körtefát: „csilingelő hangja van, üvegszerű, csillog,
szárak, levelek. A gyémántfa a lényeg, hogy csillog meg csilingel. A körtéket nem látom, nem igazi fa, nem ehetőek a körték.
De mégis igazi kell hogy legyen, mert egészséget és fiatalságot
ad. Embermagasságú, csillog... (Mit jelent az, hogy gyémántfa? - kérdezem). A gyémántság: értékesebb, nemesebb, mint az
arany; bölcsesség, adni tudás és kommunikáció. Adni tud, jelez valamit, kommunikál. A feladat itt az lesz, hogy élővé kell
tenni." Házi feladatnak azt adtam, csinálja meg a képet, amivel
dolgoztunk. Elfelé menet rácsodálkozik az udvaron levő fára, kinyújtja a kezét, hogy megérintse a levelét.
A l i . ülésre bosszankodva érkezik, úgy érzi, sok minden ösz246

szezavarodott benne: „a múltkori alkalom indította el bennem
a legtöbbet, majdnem sírtam. Azóta kívülről látom magam, az
életem (beindult a cigánylány-perspektíva - gondoltam), elöntenek érzések, déjà vu-szerű képek, jönnek mondatok, hogy
»nézz már magadra, mit csinálsz?« Szóval elég volt a halságból, már nem akarok aranyhal lenni. Azt is látom, hogy a fiúknak nincs ehhez közük, ez inkább arról szól, hogy türelmetlen
kezdtem lenni magammal, hogy mit is csinálok tulajdonképpen." Képileg azt látja, ahogy kisodorja a víz a pikkelyt a sárba.
Úgy érzi, fontos és szükséges a sár, hogy tovább lehessen menni, ez itt egy olyan helyzet, ahol lehetőség van. „A pikkely a sárban olyan helyzet, ahol átváltozás történik, felszabadulás, fejlődés, kinyílás, itt nincs küzdelem, hanem kemény, belső munka
van, és ahogy a közeg megvan, elkezdődhet a növekedés..." Kata tápláló közege pedig: „nem is tudom... (csönd)... azon gondolkodom, mik azok a dolgok, amiktől nem csak létezek, hanem amiktől olyan lehetek, amilyen szeretnék lenni. Mindig
beúszik a párkapcsolat, nehéz önmagamra mint önmagamra
gondolni. Nem is tudom, mi lenne a jó. Van néhány minimális
dolog, anyagiak, ami kell, de az nem elég. Észre szoktam venni a fákat... a hal nagy, nem fér el az akváriumban, de van arca,
van élet benne, csak némán tátog. Körülbelül 1 éve nem festettem, most jó volt festeni. Szeretek a folyamat végén lenni, amikor élettelivé válik a kép." Visszajelzem, nehéz lehet, hogy a mese nem engedi meg a rohanást...
„Igen. Látszik, hogy a hal kinőtte az akváriumot, hogy csinálni kell vele valamit. A fa képe meg... azt akartam visszaadni, ahogy láttam. Igazából csak hallom, a mesében is csak jelképesen jelent meg (a jobb oldala nem látszik). Azt érzem, hogy
de jó lenne fának lenni, de igazából nem foglalkoztam azzal,
mit csinál. Mintha csak a külsőségek lennének meg, de nem tudom, miért jó fának lenni. Még ott tartok, hogy hogyan lesz
fa." Jelzem, hogy a változáshoz tudni kell, hová megyünk... Mit
jelenthet az „egyél belőlem"? Kata elgondolkodva mondja, hogy
247

„még mennem kell két kört, még a pikkelynél vagyok leragadva... még meg kell találnom a párhuzamot magammal, hogy
hol a fa, hogy lesz, miért lesz, mitől..."
Házi feladatnak a „mi ad erőt a változáshoz?" és a „mit jelent
fának lenni?" kérdéseket adtam fel.
A 12. ülésen a fa kimunkálásával dolgoztunk. Itt hívtam segítségül a hipnózist, mert úgy éreztem, a mélyebb transzállapotban való belső munka jól tudja megsegíteni a folyamatot, mivel a fát korábban nem látta olyan kimunkáltan, mint
az aranyhalat, tehát új létmódot kell kipróbálni. Az ülésre azzal érkezik, hogy elkezdett érezni dolgokat, és most már tudja,
hogy a hal-lét az az időszak, amikor az ember átgondol ezt-azt,
de nem lehet örökké üvegfal mögött lenni, hanem fontos a másokkal való kapcsolat. „Most olyan, mintha kihúzták volna
a sötétítőt: a választás is fontos, de nem az a legfontosabb" mondja. Hipnózisban kezdetben az üvegfát látja, majd ahogy
figyeli, átváltozik, és élő fa lesz belőle. Nagy lombja van, susognak a levelei, mohás, vastag a törzse, illatos. Égig érő csúcsa
van, sok pici levél rajta. Erős, nagy fa, már nem zsenge hajtás.
Jól érzi magát. Körte még nincs rajta, de tudja, milyen körtéket nevelni, és azt is tudja magáról, hogy gyémántfa. Kapcsolatba lép vele, megérinti. Jó érzés vele lenni, olyan, mintha lenne
egyénisége. Nem mond el mindent, amit tud, de nem is kell neki tudnia még. Mindene megvan: a nap, a szél, eső, jó idő. Csak
legyen vele, érezze meg, milyen is gyémánt körtefának lenni. Hagyok időt ennek átélésére, majd visszajövünk az éber állapotba.
Kikérdezésnél a következőket mondja: „még majd vissza kell
mennem hozzá, de nagyon szívesen teszem, mert olyan fa, amihez szívesen megy az ember. Amikor átöleltem, és ő megmutatta, milyen fának lenni, azt éreztem, felszabadító, hogy a fa erős,
nyugalmas és tiszteletteljes. Kinyitottam a karom és a fa belém
lépett, én lettem a fa. Éreztem, hogy szürreális, ami történik, de
azt is, hogy ez jó és ennek így kell lennie." Az ülés végén elmeséli, hogy volt a héten egy kép, ami eszébe jutott: nagymama248

ként látta magát, kezében egy megsárgult papír, amin a mese
volt, és az unokái kérdezték, hogy miért őrizgeti azt a megsárgult papirost. Nagyon erős és élénk volt ez a kép, és azt az érzést hozta, hogy „ez már az én mesém".
A 13-14. ülés a gyémántkörték jegyében telt. Felszabadultabban érkezik, jelzi, hogy ezt a környezete is észrevette. Látszólag nem nagyok és látványosak a fejlemények, de érzi, ahogy
zajlik benne a változás, másképp lát dolgokat, mint korábban.
Tudja, hogy most stabilizálnia kell magát faként és ez nem csak
1-2 hétig tart. A gyümölcs fontos állomás egy fa életében, ez az
egészséges fejlődés része. Az ő életében a gyémántkörte (ami a
mese szerint gyógyít és fiatalít) mindazokat az értékeket jelenti, amiket adni tud másoknak. Összeszedjük a konkrétumok
szintjén Kata gyémántkörtéit, megnézzük, melyik érett, melyiknek kell még érnie, melyik az, ami majd csak ezután növekszik. A 14. ülés végén már felmerül, hogy a mesében a fát
kivágják, de tudja, hogy nem ez a fontos, hanem az, hogy ott
egy „új út indul, és hogy a legfontosabb része megmarad faforgácsként. Számomra felszabadító érzés fának lenni, stabilnak
és megfoghatónak, szabadnak. Ez az az érzés, hogy vagyok valaki." A faforgács-létben azt kell megtanulni, hogy hogyan lehet világítani. Ez azt jelenti, hogy éppen azt tudja adni, amire a
kunyhó lakóinak szükségük van, s hogy ő „nemcsak egy fadarab, hanem valaki, aki jelen van, jelez, kommunikál".
A 15-17. ülésen újra előkerült, hogy mi az, ami minden alakváltozáson át megőrződött (aranyság, gyémántság, világítás),
és arra jut, hogy „a lány tiszta lélek, aki nem taktikázik, a továbbjutás természetes útját választja. Olyan, aki képes tisztán
látni, másokat és önmagát, és rá tud hagyatkozni a nálánál nagyobb erőkre. Olyan, aki vállalja önmagát, az érzéseit." A 16.
ülés középpontjában a megteremtődés kérdése állt. A „honnan fogja tudni, hogy megtörtént" kérdésre először egyes szám
harmadik személyben ad választ, majd kérésemre kidolgozza
egyes szám első személyben is: „akkor leszek megteremtődve,
249

amikor vállalom magamat." Világító fadarabként a kunyhóban
meg kell tanulni a gondoskodást. A kis kunyhó számára a saját
belső háza, rendbe tenni a kunyhót azt jelenti, hogy rendet kell
tenni az életében, rá kell nézni arra, amije van, és meg kell találni a helyét mindennek. Itt már nincs cigánylány, hiszen kerítésen kívül került a faforgács, itt a szegény ember van, aki megérinti, és így az emberi közeggel kerül kapcsolatba. Ehhez el
kellett hagynia a palotát. A kép, amit a meséből hoz: bent van
a házban, takarít, főz, érzi az étel illatát. A másik kép, ahogy
a szegény ember szorongatja, és ő kígyóvá-békává válik, hogy
meneküljön. A fontos mondat (az légy, aki vagy, az légy, aki voltál) még nem hangzott el. A következő (17.) ülésre azzal érkezik, hogy elkezdett a valóságban is rendet tenni. Kinyitott évek
óta elzárt dobozokat, már tudja, melyikben mi van, mi az, amit
el lehet ajándékozni, mi az, amit meg kell tartani. Megtapasztalta azt is, milyen, amikor „kígyóbékaként" menekülni próbál
helyzetekből. Képileg ott tart a mesében, hogy a szegény ember
szorongatja, és még vacillál, hogy vállalja-e az emberi alakot,
de már elhangzik a mondat. Az „az légy, aki vagy" számára azt
jelenti, hogy „emberi alakban legyél", az „az légy, aki voltál"
pedig hogy vállald is azt, aki vagy. Beszélünk arról, hogy a mesében milyen fontos az a lépés, amikor a lány elmeséli a saját
történetét (azaz narratívába rendezi a történteket). Elmondja,
hogy jó ideje naplót vezet a terápiás ülésekről, és éppen mostanában kezdte úgy érezni, meg kell írnia a saját meséjét, a saját
történetét.
A 18. ülésen elkezdődik a folyamat összegzése. Kiderül, hogy
a nőgyógyászati tünete a terápiás folyamat közepe óta megszűnt. A mesében ott tart, hogy már lány, a szegény ember elengedte és már nem fog kígyóbékává változni, mert „visszafelé
nincsen út". Elhozta az összegzést, amit (természetesen engedéllyel) szeretnék szó szerint idézni, mert nagyon szépen példázza, hogyan érnek össze a mese szálai az élet szálaival, és hogyan tud mindez új perspektívát nyitni:
250

„Meg fogom írni a saját mesémet, a saját történetemet. Ez is
része a mesének. [...] Éltem egy helyzetben, ami egy idő után
elfárasztott. [...] Elkezdtem azon gondolkodni, jó helyen vagyok-e. Ez az érzés erősödött és előhívta a bennem lakó cigányasszonyt, aki bedobott egy kútba. [...] Én csak lubickoltam a
habokban és észre sem vettem, hogy aranyhallá változtam...
észre sem vettem, hogy lassan egyedül maradtam az akváriumban. Élhettem volna így, de a cigányasszony feléledt és tovább
dolgozott. A külső nyomás is egyre nagyobb volt, hogy jöjjek ki
az akváriumból és gondoljak másokra is. Ahogy ezt feszegettem, eltűnt az akvárium fala, és elmosta az eső a hal pikkelyét.
Már nem akartam hal lenni, akváriumban élni, tudtam, hogy
ez így nem helyes. Szeretnék újra alakot ölteni és valami mássá válni. Szép lassan elkezdtem meggyökereztetni ezt az érzést,
és ezzel megkapaszkodott a kis fa, mely a pikkelyből nőtt ki.
A fa bölcsebb, élvezi a levegőt, a szabadságot. A cigányasszony
tovább dolgozik. Már látom, merre menjek, mi a dolgom. Észreveszem, hogy a fa körtéket növesztett, ezek értékek, ami miatt közelebb jönnek hozzám mások. Jellemvonások, amik miatt
kellek nekik. A fa biztosan áll a földben, és megértettem, min
megyek keresztül. Megértettem, hogy a cigányasszony azért
dolgozik bennem, hogy segítsen megtenni a következő lépést.
Belesűrűsödött minden addigi lépés, érzés, tudásom, emlékem
és tapasztalatom a fába. Egy kis fadarab hordozta mindezt, világított a nagyvilágba. A szegény ember megadta azt a teret,
ahol elő tudok bújni. A szegény ember a segítőm, itt a cigányasszony már kevésbé érvényesül. Vágyom arra, hogy a hal- és a
fa-lét a körtéimmel együtt a részemmé váljon, ezért a szegény
ember házában titokban átváltozom, és míg a titokban élek,
megtanulom, hogyan kell adni, rendet rakni magam körül.
A rendben könnyebb előre látni. Mindeddig a legegyszerűbb
utat választottam, amit már rég nem tettem. Sőt választanom
sem kellett, csak követni önmagamat, vállalni az érzéseimet, és
mindent, amitől én ÉN vagyok. [...] Milyen egyszerű is ez, de
251

néha milyen nehéz. Amikor a szegény ember segíteni próbál,
kígyóvá-békává válok, hogy ne kelljen vállalni magamat, csak
ne kelljen megmutatni az arcom. De minden azt kívánja, mutassam meg magam, változzak vissza emberi formába. Tudom,
hogy a változás elkezdődött."
A mese végére jutottunk, és zárásként neki is, mint minden
úton levőnek, próbát kellett kiállnia. A próba során a „hét szépséggel" dolgoztunk, ahol meg kellett válaszolnia a kérdéseket
(mit jelent, hogy a nő homlokán viseli a Napot, két melle között
a Holdat, szemeiben a csillagokat, ha sír, gyöngyöt sír, ha nevet,
rózsát nevet, aranyhaja van, és ha lép, aranyfolyó folyik utána).
Minden kérdésre válaszolt, így a próbát teljesítette.
A 19., záró alkalmunkon elmondja, hogy a királylány-lét
olyan, mintha ismerné ezeket a dolgokat, melyek „visszajönnek
az összes meséből". Önmagát erősebbnek, szabadabbnak, könynyebbnek érzi, úgy gondolja, fel van építve, valahogy bölcsebbé vált. Nem megy már bele az önsajnálat örvényébe, önmaga
vállalásában elkezdődtek az első szárnycsapások. Sok pozitív
visszajelzést kap a környezetétől. A terápia következő szakasza
a választás és a titok kérdésköre lesz, ahogy önmagának megszabta az utat, de ez már egy másik mesébe való átlépés és egy
másik mesefolyamat. Jelenleg néhány hét szünetnél tartunk,
mivel szeretné önállóan kipróbálni és megerősíteni mindazt a
tapasztalatot és tudást, amit a terápia alatt felhalmozott.

Összefoglalás
Úgy gondolom, Katának ebben a folyamatban az volt a dolga, hogy „megteremtődjön", önálló lényként, kettősségektől
mentesen, s képes legyen önmagát vállalni. Ahhoz, hogy valóban választani tudjon, először önmagát kellett önálló egészként megélnie, és ehhez segítette hozzá a mese. A felszínen ezt
egy kapcsolati választási válság nehezíti, és egész életét áthat252

ják a kettősségek, önmagában és választásaiban is. Nehezítik a
dolgot a családi dinamikában megjelenő kettősségek is. A választási dilemma törékeny visszfénye a mélyben húzódó dinamikának, amellyel most már megerősödve és megteremtődve
szembe tud nézni.
A bevezetőben feltett kérdésre, miszerint lehet-e és érdemes-e kombinálni a hipnózist és a meseterápiát, számomra határozott igen a válasz, de ahhoz, hogy ez működőképes legyen
és valódi sikert hozzon a résztvevőknek, mindkét módszerben
nagyon otthon kell lennünk.

Felhasznált

irodalom

Benczúr Lilla - Csóka Judit (2014): „Utak az Élet vizéhez" meseterápia és hipnózis. Workshop a Magyar Hipnózis Egyesület XXV. Találkozóján. Dobogókő, 2014. május 30,-június 1.
Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és
a mindennapokban. Budapest, Magvető
Boldizsár Ildikó (2013): Mesekalauz úton levőknek. Életfordulók meséi. Budapest, Magvető
Boldizsár Ildikó (2014): A Metamorphoses Meseterápiás Módszer Semmelweis Egyetem által akkreditált 120 órás tanfolyama.
Budapest, Semmelweis Egyetem

253

Csábi Orsolya
INTEGRATÍV MESETERÁPIA FELNŐTTEKNEK

„A mesék terápiás felhasználása és a meseterápia
között van egy lényeges különbség:
az első esetben a mesét kalapálod rá az emberre,
az utóbbiban viszont fokozatosan alakulsz rá
a mesére."

2005-ben írtam meg a szakdolgozatomat a mesék kommunikációs elemzéséből. Ezzel indult a szerelem. 2006 és 2010 között a
meséket csak mint kiegészítő eszközöket használtam integratív hipnoterápiás munkámban, főleg az integrál szellemiség jegyében (Daubner-Kalo 2005). Közben módszerspecifikus pszichoterápiás képzésekre és az ehhez társuló kötelező önismereti
csoportokba jártam. 2010-ben kezdtem dolgozni a Meseterápia
című könyvvel és a mesei kódokkal. Szakmai tudásom mellé
kerestem valamit, ami megmutatja, mi a boldogság tudatunkban lévő, örök érvényű rendje. Egyszerre kerestem az utat a klienseim és a magam számára is. Meglepett, hogy végül a népmesék adtak ehhez egy terápiásán felhasználható, komplex
gyakorlati útmutatást. Rám találtak azok a történetek - illetve
a hagyomány hozzájuk kapcsolódó releváns tudástára -, amelyek értelmet adtak egymástól látszólag teljesen független önismereti élményeimnek. A mesék elkezdték tapasztalataimat és
szakmai tudásomat egységbe és mélyebb összefüggésekbe szervezni. Kaptam egy reális rendezőelvet a felbukkanó számtalan
puzzle-darabkára, amelyek látszólag random módon követték
egymást a tudattal szerzett tapasztalataimban. Ez komoly kapaszkodót adott a munkámhoz, és új logikába rendezte klienseim problémáit is. Ekkor már bizonyosan tudtam, hogy a mesék egyáltalán nem azok, aminek látszanak!
254

A felnőttekkel folytatott csoportozást 2012-ben kezdtem. Az
első csoportom a Táltos paripa öt lába címet viselte, és az archaikus Öt Elem rendjébe rendezte a csoporttagokat. Ehhez
kerestem sorvezető meséket, míg a csoporttagok hozták a saját
történeteiket. Meséltünk, játszottunk, kapcsolódást tanultunk,
és minden pillanatban megrendültünk valami miatt. A csoda odateremtődött közénk, és szinte folyamatosan tapintható volt egy egészen finom, fényes és sűrű dolog jelenléte. Nem
volt mindig kellemes élmény, mert volt hideg, fájdalmas és nehéz állapota is. De jelenléte végül mindig megnyugvást hozott
- lehetett rá támaszkodni, lehetett belőle információt nyerni,
erőt meríteni. A csoport 140 órája alatt csak kísértem és fogadtam ezen „Jelenlévő" áramlását, éberen figyelve, merre vezet
minket. A záró hétvégénk előtt pár héttel, egy „Ildikó-csoporton" megtaláltam azt a mesét, ami választ adott úgy igazán arra, hogy ki is vagyok valójában, s mi a szenvedésem újrakeletkezésének belső, legeldugottabb forrása. Ekkor egyszerre éltem
meg a legmélyebb békét és hazaérkezést, és azt a félelmetes felelősséget is, ami ebből a felismert tudásból származik. Ez végérvényesen megváltoztatta a hozzáállásomat mind magamhoz,
mind embertársaimhoz. Ahova a lezáró két nappal érkeztünk,
arra nincsenek szavak. A rend kiemelt minket egy másik minőségbe. Órákon át nyeltük a torokgombócot. A búcsú csak
megerősítette a folytatást.

Integratív

(mese)pszichológiaigyaloggalopp

Alapvetően tudatkutatással foglalkozom, ezért a problémákat és a megoldásokat is a tudat rejtélyeiben keresem. A népmesék sámánisztikus és indiai gyökerei (Boldizsár 2010), az álmok és a mesék szimbolikus tartalmi hasonlóságai (Von Franz
1998a), illetve a sámánizmus és a védikus orvoslás kapcsolódásai (Pressing 2009) miatt szükség van arra, hogy egyszerre fog255

lalkozzunk a tudomány és a hagyomány tudatról vallott tanításaival. A mesék működésének kulcsa rejlik ebben.
Az alábbi megfontolások a Metamorphoses Meseterápia
módszertani integrálásának alapjait képzik. Az integratív pszichológia az embert komplex testi-lelki-szellemi-spirituális lénynek tekinti, akinek az önmagához és a világhoz való viszonya
azon múlik, hogy ezekben az aspektusokban mennyi önismeretre és tudásra tesz szert. Vallja, hogy az önismeret és az önfejlesztés egy életen át gyakorlandó dolog. A tudás megszerzésének kulcsa a tudat. Mindenkinek van tapasztalata arról, hogy
a racionalitásban és az álmokban némileg másképpen képeződik le a világ, így az arról megszerezhető tudásunk is eltérő minőségű. Erre mondjuk mi, hipnoterapeuták, hogy „a tudatállapot határozza meg a tudást".* Általában szükségét érezzük
annak, hogy a tudatunk működését akarattal is befolyásolhassuk (például: emlékezés). A tudat állapotainak módosítási formáit transz-technikáknak hívjuk. Ilyen a relaxáció, imagináció,
koncentráció, a hipnózis, az éber álmodozás, a mély meditáció,
vagy maga az emlékezés és az alvás is. A „mesehallgatás kettős tudati állapota" is a tudományosan vizsgált transzállapotok
közé illik. A transzokkal elért tudatszintek a módosult tudatállapotok.** Segítségükkel nyúlunk a tudatban tárolt szükséges
információkért. Az elérést nehezíti, hogy az emberi tudat hét* Dr. Daubner Béla, Integratív Hipnoterapeuta Képzés, 2006.
** Az irányzat a különböző típusú módosult tudatállapotok és az éberség
összekapcsolásában, valamint a megtapasztalt „tudás" tudatosításában látja a legnagyobb gyógyító és transzformatív erőt. A terápiás munka részének
tekintik a különböző (racionális és irracionális) tudatállapotokat, és az azok
elérésére alkalmas technikai eszközöket. A transzállapotokat és transztudatot ennek megfelelően nem tartja patológiásnak. Az egészséges és patológiás
tudatműködés közötti különbségek a személyiség transz-tapasztalataira
adott tudatosítási képességeiből, a rugalmasságából, a realitásban való legyökerezési képességéből, a realitáskontroll megtartásából stb. mérhetők le.
Ennek megfelelően hívunk valamit regresszív tudati állapotnak, azaz pszichózisnak, szemben a valódi transzperszonális és/vagy misztikus tapasztalatokkal és -tudatállapotokkal.

256

köznapi szinten alapjában nem egységes. Rétegzettsége - tudatos, tudatelőttes, tudattalan -, illetve pl. az éntudatnak (ego
vagy szelf) az önvalóról (pl. a jungi Selbstről) való lehasadása miatt az információ jelentős része - a racionálishoz képest
- csak módosult tudatállapotokkal érhető el. Ráadásul az ego
is többrétegű (narratív, személyes, mágikus, spirituális szelf).
Azaz nemcsak a tudattartalmak, hanem a tudatunk tároló részei is darabokban vannak. Ez bonyolítja az elérést, és az egység
megtapasztalását is. Mindannyian folyamatosan módosítjuk a
tudatállapotainkat annak függvényében, hogy éppen mire van
szükségünk. Ezt hol kontrollal, azaz tudatosan, hol reflexesen,
azaz tudattalanul tesszük. Szerencsére az összes transz-technika tanulható, irányítás alá vonható, és kifejleszthető egy éber
tudatosság minden transzállapotban (fekvő, ülő, mozgásos és
az alfától a théta frekvenciáig terjedő agyi tevékenységben is).
Ennek akadályai az integrál szemlélet szerint az elme működésében és a személyiségben rejlenek. A terápiás, az önismereti és a spirituálisán támogató munkát ezek elhárítására fókuszáltatjuk.
Az információk a tudatban különböző lehatárolt „részekben"
tárolódnak. Ezen „tárolóknak" van egy archaikusan meghatározott formai világuk. Ezek a morfémák, illetve az azokból leváló istenségformák, archetípusok, szimbólumok, komplexusok, transzgenerációs kódok, személyes és kollektív emlékek,
és ide tartoznak a mesei archaikus kódok is. Ezek a formák különböző nagyságú erőforrásokat és eltérő mennyiségű információt tartalmaznak. Egymáshoz kapcsolódásuknak van egy
sajátos szabályrendszere, amely kihat a tárolódási helyükre és
szintjeikre is. Ezt a rendszert elég nehéz kiismerni, ezért rengeteg elméleti megfontolás épül köré.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a népmesék bizonyos típusai ezeket a szabályrendszereket őrizték meg, például a tündérmesék és a keleti mesék. Más típusok a különböző szintek
törvényszerű működéseit írják le, ilyenek például a legendame257

sék, a tanmesék (Peseschkian 1991) vagy a formulamesék. Azaz a mesék komplexen bemutatják a tároló részek rétegeit (alvilág, Nap birodalma stb.), a szinteken található különböző
formákat (birodalmak és lakóik), és az ezek eléréséhez szükséges szimbólumokat és cselekedeteket is - a teljes utat és az utazást. Az integratív szemlélet szerint a tudat teljessége minden
információt és erőforrást magában foglal, de az eléréshez irányított tudati cselekvés szükséges. Az útmutatással kísért transzok segítik a tartalmak elsajátítását, az erőforrások aktiválását és tudatos használatát. A mesemondás szertartásának ezért
igazán nagy jelentősége van mind a tanításban, mind a terápiás hatás elérésében.
Az információk igen komoly mennyisége fizikai lényünkben
van kódolva. A mi kultúránk nagyon rossz viszonyban van a
testtel. A legtöbb ember teljesen tudattalan a testével kapcsolatban, ami ezért a fizikai betegségek melegágyát jelenti. Valójában a betegségek is információk és azok mozgásai. Az integratív szemléletben ezért nagy hangsúlyt fektetünk a testtel
és a testtudattal végzett munkára. A testtudatosságot fokozó
módszerek között a mozgás- és táncterápiák, illetve az érintéssel dolgozó (például haptonómia) módszerek is helyet kapnak.
A hármat ötvöző módszert hívjuk bodyworknek* Ugyanígy a
test, lélek és szellem hármassága közötti összefüggések megtapasztalásához a tudatállapotok szerepére is központi figyelmet
fordítunk. Tanítjuk a mozgásmeditációt - illetve a transztáncok technikáit amelyet az információk szabad áramlását biztosító kapcsolatok tudatosítására és elmélyítésére használunk.
A mesehallgatásokat előkészítő szertartások (mondókák, mozgásos gyakorlatok) szintén a testtudatosságba hívnak, a jelenlétet és az éberséget fokozzák. Bizonyos mesék speciális áramlási
és sűrűsödési dinamikát mutatnak, komoly hatást gyakorolva
* Lásd az angol Wikipedia bodywork címszavát: http://en.wikipedia.org/
wiki/Bodywork_(alternative_medicine)

258

a testben zajló folyamatokra. Az élőszóban mesélés erre megdöbbentő befolyással bír.
Terápiában van egy szabály: „amíg nem szenvedsz eléggé, addig nem akarsz változni!" A szenvedésre a legrövidebb gyógymód: lecserélni másra azt, ami van\ De a vant rengeteg dolog
tartja fenn, sokszor túl sokáig: 1. Az éntudat (ego) stabilitásra
törekvő ragaszkodása. 2. A részekre darabolt tudati tartalmak
és állapotok. 3. A hit és a fantázia hiánya. 4. A megfelelő csere-minta hiánya. 5. Az éberség hiánya, és a helyette alkalmazott
reflexes működés. Az utóbbira példa: a múltra emlékezés, traumák, a lelki sérülések és hegeink víziói, biológiai reflexek, kognitív sémák, hormonálisán rögzített érzelmi és hangulati állapotok, vagyis egy pszichés programozottság és szokásrendszer.
A gyermeki tudat könnyebb helyzetben van, kisebb a programozottsága, így könnyen cseréli le másra a vant, ezért szinte
falja a meséket, történeteket (Korbai szerk. 2010). Felnőve már
erősen beleragadunk az énességünkbe, csak az önfeledtség tud
ebből kimozdítani minket.
Az ego kétségbeesett és folyamatos kísérleteket tesz arra,
hogy változatlanul tartson mindent. Azt szereti, amit ismer,
mert ahhoz tud alkalmazkodni. Az ismeretlenről nem tud reális döntést hozni, így javarészt visszautasítja azt. Az önmegerősítés a folyamatos és hatékony állandóság fenntartásban gyakorlatilag kulcskérdése annak, hogy a szelf az életet vagy éppen
a halált (például betegség) választja (Estes 1996). Az ego minden változásnál kvázi darabokra esik, hogy majd egy belső tudásrendszer segítségével összeforrjon. A változás így a „halálát" jelenti, mialatt az alkalmazkodás képessége egyenlő volna
magával az élettel. Ez a legnagyobb paradoxon a cserére-képességben! Az ego változatlanságot akar, ezzel a lényt a másvilág
felé taszigálja, egyenesen a sárkány karmai közé (Von Franz
1998b).
Ekkor jön az a rész a mesékben, hogy a hőst feldarabolják, a
táltosa hátára kötözik, majd egy kis kígyó gyógyító fűvel beke259

negeti a sebszéleket, melyek ettől aztán összeforrnak. Az összeforrasztásnak hétköznapi szinten viszont van egy korlátozottsága: az énkép reflexes mintázata, az önmagáról vallott tudása,
amelyek a személyiségfejlődés során elszenvedett lelki hegek
mentén, a sérülésekkel együtt (lásd pszichés programozottság)
épülnek vissza. A mesében hétszerte szebbé kellene válnunk.
A valóságban az ego ragaszkodása visszatorzítja az énképet. Itt
kap szerepet a pszichoterápiás tudás. Ezért fontos a személyes
mintázat és a mesei mintázat kapcsolódása is, amelynek alapján a mesét gyógyításként használjuk.
A más(ra cserélés) külön probléma. A másról legtöbbször
azt hisszük, hogy az valamilyen minőségi fokozástól lesz jobb
a számunkra. Erre a fokozásra kultúránk is kondicionál. Pedig éppen a minősítés elhagyása hozná meg azt a feloldozást,
amelyre az egónak szüksége volna. A más pusztán csak más.
A máshoz példák, minták kellenek. Kell egy gazdag tapasztalati állapotkészlet, amelybe bele lehet rendeződni, és a helyzethez igazítva használni. Ez lehet tanult dolog, és ha tudatosan
csináljuk, reflex helyett képesség lesz belőle. Ha ez nincs, kell
a fantázia, amely megteremti a csere-mintát. Ez meghozza a békét, hogy „ez is csak egy állapot, majd elmúlik", mert van/lesz,
mi elmulassza. Mint például darabokban heverni a sárkány támadása után. Nem vicces, fájhat is, de tudjuk, ott a táltosunk.
A más tudatforrásai az emlékek és a fantázia. A másra cserélés
maga a metamorfózis. Ha sikerült, hétszerte szebbek leszünk,
mint annak előtte!
Egy jól megválasztott mese és egy megfelelő átadási szertartás (meseterápia) gyakorlatilag lehetőséget teremt a tudatállapotok különböző mélységeiben és rétegeiben folytatott
komplex munkára. A Metamorphoses Meseterápiás Módszer
effektíve az integratív pszichoterápia módszereivel dolgozik.
Ez utóbbit integrálva viszont sokkal tartósabb és mélyebb hatást lehet elérni.

260

Az Integratív Meseterápia - IMtfelnőtteknek
Több egyéni és csoportterápiás módszerspecifikus eszközt próbáltam ki, főleg magamon, és ezek tapasztalatával dolgoztam
ki az egyéni és a csoportos Integratív Meseterápiát, melynek célja: bárki számára lehetővé tenni a szelf metamorfózis élményét,
egyszerre ténykedve a tudat különböző tartományaiban.
Az IMt
- szembesít önmagunkkal, az egónk ragaszkodásaival, félelmeivel, reflexeivel - éberré és elfogadóvá tesz velük szemben;
- megtapasztaltat rengeteg más(állapoto)t, ismertet és ismeretlent egyben;
- megtanít arra, hogyan használjuk a fantáziánkat, hogy megteremtsünk valamit, ami addig nem létezett;
- megtanítja és gyakoroltatja a hétköznapok és a mesék mintázatainak rendjét, a bajtól egészen az egészségig és boldogságig;
- segít megtanulni a tudati állapotok és tartalmak közötti
éber mozgást, így a lényünk globálisabb része felett nyerhetjük vissza az uralmat (ön-uralmat).
Ez így egyben a rend összesített tudása, amelyből kialakulhat
végül a saját, hívjuk így, „táltos tudásunk".
„Pszichológusul": a személyiségfejlődés során elszenvedett
sérülésekkel és az egészséget, boldogságot fenntartó működésekkel párhuzamosan foglalkozunk. A sérülés-témáink forrásai: életválságok, krízisek, pszichopatológiás sérülések, alapzavarok, személyiségzavarok, transzgenerációs terhek, karmikus
feladatok, inkarnációs lélekrész-hasadások, az én-részek hasadtsága stb. Ugyanakkor folyamatosan fejlődünk az egészséges működési tartományokban is. Gyakoroljuk a jót, az újat, a
mást, ezért alapvető önismereti kérdések vannak mindig a középpontban: személyiségfejlődés, párkapcsolati témák (Antalfai 2006), női lét, férfi lét, függetlenség, szüleink és gyer261

mekeink, kapcsolódások, önbizalom, hit, belső erőforrások,
képességfejlesztés, intimitás, termékenység, kreativitás, elengedés, gyász, halál, betegségek, testtudat, éberség, szárnyaink,
gyökereink, és így tovább.
A pszichoterápiás eszköztár ahhoz kell, hogy áthidaljuk a tudat zárt rétegeit, elérjük a benne tárolt tartalmakat, a tartalmakból pedig valami olyan újat (mást) gyúrjunk, amit az éntudat is képes elfogadni, s amibe képes belealakulni. Ehhez vezet
egyéni és csoportterápiás út is.
Most csak vázlatosan mutatom be a csoportos IMt-t, illetve
egy workshop élményrészecskéit, ami talán a legszebben meséli el a lényeget.
Jelenleg 8* csoportterápia vegyes eszközeivel, valamint az utókövetés módszerével dolgozom:
1. Pszichodramatikus játékok, kiegészítve kognitív- és viselkedésterápiás elemekkel: a spontán cselekvéses válaszadást tanítja, miközben szembesít a belső világod szereplőivel. Arra
való, hogy megtapasztald mások helyzetét, párhuzamosan
észlelve azt, ami a történések közben benned zajlik. Ezzel
megtanulod kimondani és másképpen csinálni a dolgokat.
A dramatikusság maga a „mese-élés".
2. Metamorphoses Meseterápia, valamint művészetterápiás
eszközök.
3. Énrészek-technika:** mikor már egybeérnek benned azok a
szereplők, akiket a belső tartalmaid és a külső világod kapcsán ismersz, s a mesei szereplőkről is kiderült már, hogy
mind te vagy, akkor jön ez a technika, és születik az egységbe érkezés.
* Pszichodráma, Metamorphoses Meseterápia, Kincskereső Meseterápia, bodywork, mozgásmeditáció, családfelállítási alapok, művészetterápia,
képességfejlesztő tréning
** Ez egy kidolgozás alatti saját módszerem, több csoportterápiás eszköz
integráló kísérlete.

262

4. Mozgás- és táncterápiás (bodywork) elemek: zene és mozgás, ami a legmélyebb tudást nyújtja a testedről, a reakcióidról, az érzeteidről és az érzelmeidről. Szavak nélkül a kimondhatóságért!
5. Mozgásmeditáció (mozgásos transztechnikák a kollektív
rezgésekre hangolódáshoz): a legintenzívebb és legéberebb
tudati tapasztalás magadról és másokról. Olyan könnyű,
hogy csak utólag döbbensz rá, ez az volt! A mesei rend egyik
legnagyobb tanítómestere.
6. Élménynapló, önreflexiós napló, utókövetés: naná, hogy beszélni is kell róla! Különben nehéz lesz tudatosan alkalmazni.
Ezek tudományos, pszichodinamikai- és terápiás hatótényezőket elemző leírása egy hosszabb tanulmány tárgya.
A célcsoportok: 21-65 év közötti felnőttek, nemre és korra tekintve vegyesen. Néha csak női vagy férfi csoportok. Abszolút
egészségesek, vagy lásd fent a „sérülés-témák forrásai"-t. Súlyos mentális betegeknél nem alkalmazom a meseterápiát.
Az időtartamok: I. Rövid, betekintést adó 2-3 napos workshopok, 20-28 órában, több tartalmi tematikával (Mesés Mátka, A Hold két arca stb.). II. Hosszú, 150-250 órát meghaladó, komplex meseterápiás csoportok, szintén több tematikával
(A táltos paripa öt lába, Mesés Mátka, Vasjankó [Bly 2000]
stb.).
A kivitelezés: A csoportra való felkészülést mindig megelőzi
egy témaválasztás, amelyben főleg általános problémák és kérdések mintázatait jelölöm meg: erőforrások, párkapcsolatok,
elengedés stb. A meséket ezekhez a mintázatokhoz választom
ki. A csoportra mindig lehet hozni saját meséket, így a csoportmunka során egyszer a választott mesékkel, majd az általam
hozott, témát feldolgozó mesékkel foglalkozunk. Néha javaslok
mesét a személyes mintázatokra is.
Ezt követi a forgatókönyv részletes megtervezése. A csoport
lényege a rendbe érkezés, a fejlesztés, a problémamegoldás és
263

a tanulás, ezért minden úgy épül fel, hogy mindenki felkészülten tudjon játszani a meséjével. Ezeket az egyéni játékokat Mese-élésnek hívom. A mese-élésnek több formája létezik.*
A workshopokon csak a Próbatételekkel dolgozunk, ugyanakkor minden más gyakorlatból is jut valami a tarisznyánkba. Az
előkészítő gyakorlatoknak van külön gyakorlattára. Ezek egy
része tréning-, egy része pszichodramatikus warming-up gyakorlat, vannak a bodywork, illetve a saját, meseterápiára alakított gyakorlataim. Ezek szolgálják a ráhangoló, ismerkedő,
diagnosztikus, szociometrikus, csoportépítő, mozgásos, testtudat-fejlesztő, mesékbe rendező, lezáró, konfliktuskezelő stb. részeket, amelyekkel elkészítjük a batyuba tehető hamuban sült
pogácsákat, majd eljuttatjuk a csoportot a mese-élésekig. Az
út fontos részét képezik a mesélési szertartások, illetve minden
hozott mese mátrixának (Boldizsár 2010) elkészítése és rendbetétele. Némely gyakorlat zenés rásegítést kap, ezekhez megfelelő zenéket keresek. A gyakorlatok ideje, célja, ritmusa és a zene
pontos összehangolást igényel. A napoknak is van egy határozott, de rugalmasan kezelhető időbeosztásuk, ritmusuk.
A programblokkok összeállításában szem előtt tartom a célokat, a csoportdinamikát és a résztvevők belső ritmusát is. Például ha töltekeztetős gyakorlatokat akarok, nem használhatok
megküzdést vagy transzformációt hívó mesei jeleneteket, szimbólumokat, amelyek még több erőt kivesznek a résztvevőkből.
Ugyanilyen megfontolásokkal kell a meséket és a mese-éléshez
használt módszereket is megválasztani. Ennek tudományos elméleti és technikai rendje szintén alaposan kidolgozott.**
A csoport pszichodinamikája a spontán folyamatban szin* Próbatételek, vignetták, protagonista játékok többféle formája, pszichodráma, énrészek játéka, álomdráma vagy a fúziós mesedráma, ahol keveredik a mesei és a reális konfliktusok megdolgozása stb. A hosszú csoportokon ezekből rengeteg van.
** A személyiségfejlettség és az aktuális énerők befolyásolják. Elméleti
alapjait a Katathym Imaginatív Pszichoterápia és a hipnoanalízis adja.

264

te mindig megváltoztatja a foglalkozások menetét, így sokszor
kell improvizálni. A mese-élések nem tervezhetőek, ezért a próbák összeállításakor
1. a gyakorlatokban látott, majd az önként megosztott személyes tapasztalatok,
2. a mátrix-feldolgozás során körvonalozódó személyes mintázatok (a konfliktus helye, jellege, a mesei rend érzékelése, a
szereplővel azonosulás, a vágyott motívumok stb.) alapján,
illetve
3. az egyedi meséléskor jelentkező diagnosztikus jelzésekkel körvonalazódik, hogy ki milyen próbatételt kap. Ennek
megfelelően a dramatikus próbatételek vagy töltekeztetőek,
vagy konfrontatívak, vagy transzformatívak, ill. ezek ötvözése is megtörténik, ahol az egyéni szükségletek alapján egyik
követheti a másikat. Az egyéni folyamatokat tovább alakítják a segédszerep-tapasztalatok is. Ezek aztán igazán sok
meglepetést tartogatnak! A csoportok végét búcsúszertartásokkal zárjuk. Az utókövetésben várom az élménynaplókat,
amelyekre reflektálok.

A

Békakirályfi-próba

Bemutatásképpen lássunk egy Békakirályfi-próbát, amely egy
Mesés Mátka workshopon zajlott. A csoport 8 fővel indult,
plusz az asszisztensem és én voltunk jelen. Hősünk bemutatása után elmesélem a próbatételt és a fiú átalakulását. A neveket
megváltoztattam.
Athos, 23 éves, egyedülálló, programozó mérnök. Meséje*
A békakirályfi eredeti, falhoz csapós verziója.
Személyes mintázata: apai, férfi energiák hiánya, az ezekhez
* A mesét én javasoltam, mert sokszor élt olyan poénokkal és mély cinizmussal önmaga felé, hogy egyszer azt találtam mondani neki, olyan undok
béka néha, hogy legszívesebben a falhoz csapnám.

265

való kapcsolódás félelme. Az indulatok, agresszív és szexuális
energiák erőteljes elfojtása, intimitástól és kapcsolódástól való félelem.
Kérdése: „Nekem nagyok az elvárásaim? Én akarok/várok sokat?"
Mátrixában a hős: A Békakirályfi.
Ő: A Békakirályfi.
Helyszíne: A királylány budoárja.
Konfliktusa: A bolondját járatja vele a lány, éretlenség. Hozzáírjuk az „undor"-t.
Ellenfele: A királylány.
Segítői: A király. Kiegészítjük az „érzésekhez való hűség"-gel.
Vágyott tárgy, motívum: Aranygolyó, átváltozás.
Próbája: Falhoz csapódás.
A kétnapos rákészülés során próbáról próbára lépdeltünk.
Az első próba egy „Holle Anyó szorgos lánya" játék volt. A második Hófehérke erdeiház-építő próbája, ahol az egész csoport
alkotta a törpék házát. A harmadik Nemtudomka próbatétele, aki találkozni szeretett volna a Deszkavári királyfival. A negyedik Hamupipőke anyja halálához kapcsolódó bűntudatáról szólt, amelyben Athos volt az igazi apa, akinek valós helyét
egyébként elfoglalta az igazi anya egy korábbi, elgyászolatlan
szerelme. Az ötödik a Békakirályfi próbatétele lett.
Athos már a workshopba érkezéskor is rengeteg önismereti
élménnyel bír, de szkizoid személyiségszerkezete és magas intellektusa miatt nehezen fejlődik a kapcsolatok terén. Humora sajátságos, karcosan éles, szórakoztató. Emellett kedves és
figyelmes fiú. A csoportmunka kifejezetten jót tesz neki. Bár
mese-élő játékra a workshopig nem kerített sort, a tarisznyájában volt már egy ikervesztéses gyászfeldolgozás, az ebből
megindított (újra)születés, rengeteg bodywork, valamint egyéni terápiás élmények. A próbájában azt kellett elérnie, hogy az
undok béka felét is megértse, és átalakítsa. Jobb esetben az önmagával való elégedetlenségét is megsemmisítse. A mesemát266

rix megdolgozása során feltűnően erős jelzései voltak: a vágyakozása és az éhsége, illetve hogy végre jókat ehet az asztalnál.
Ezt sokáig ecsetelte meséléskor, amit a részéről pozitív jelzésnek ítéltem, mert korábban az ételek sem jelentettek nagyobb
örömöt számára. így lett segítőnk az „érzésekhez, érzetekhez
való hűség" is. Mivel a királylány mellett, az ágyban látta magát, a próbatétele is innen indult.
Nyitóképnek berendeztük a hálószobát és az ágyat. Athos kiválasztotta a királylányt, aki Szofi lett, és elkezdtük a dramatikus szerepcserés kapcsolatfelvételt. A játékban minden mondat
a fiútól indult,* így a különböző szerepekben a kivetített önmagára reagálhatott. Szofi elképesztően beleélte magát az undorodó királylány szerepébe, szinte hisztériáig vitte a játékot. Aznap
reggel jelezte, hogy az éjszaka folyamán nagyon beakadt neki ez
a mese, és úgy érzi, dolga van vele. Örült, hogy most megélheti
mind a két oldalt. A játékuk egyszerre volt mókás és tragikus.
Ami érdekes volt, hogy amikor Athos játszotta a királylányt, a
„békafi"-lány nem tudta úgy felbosszantani, undorítani, hogy
falhoz akarja csapni. Ki kellett provokálni belőle. Egy nagy kanapét választottunk falnak. Technikailag nagy lendülettel rá
kellett dobni a másikat. Egy másik fiút kértem fel, hogy tartsa
a kanapé hátát, hogy ne billenjen és csússzon el. Amikor Athos
előjátszásul falhoz csapta a békát, könnyűnek találta. Szofi kicsit nyekkent a szófán. Ekkor szerepcserében több lányt kértem
meg, hogy segítsenek Szofinak ugyanebben, mert Athos nehéz,
vastag csontú srác. Én a kanapé mögött álltam, hogy ha dőlne,
megtartsuk. A négy lány nehezen összehangolt, többszöri próbálkozás után végül sikeresen rádobta a fiút a szófára - falhoz
csaptuk a Békakirályfit. Ahogy Athos szétplaccsanva kanapét
fogott, szétvetette kicsit kezét-lábát, majd ebben a hanyattvetett béka-pózban egy darabig csak némán feküdt, s könnyes
* A segédszereplők ezeket a mondatokat ismétlik vissza, némi érzelmi és
viselkedéses ráerősítéssel.

267

szemmel a plafont bámulta. A csönd sűrűsödött. Bekuporodtam a fejéhez a szófa sarkába, figyeltem őt, majd halkan beszélgetni kezdtünk. Kértem, mondja ki, mi van benne. Egy darabig
csak a félelmek, a kétségek és a szorongás bugyogtak fel belőle.
Igyekeztem vele olyan emlékeket felidéztetni, amelyekben teljesen másképpen viselkedett, és tudott cselekedni a kétségei és
a félelmei ellenére. A férfivá válásról és a királyfi-alakúságról is
beszélgettünk. Azt hiszem, elég sokáig voltunk így. A kanapén
létrejött időtlenség burkában nem észleltem mást.* Állt a levegő. „Fal-tartó" Danink a saját játékában megtalált Király-tartásban állt őrt a hátunk mögött. Szofi királylányként kuporgott az ágyon. Néha kinéztem rá. Néha Athos is kinézett rá, és
csak jobban kétségbeesett - fényévekre érezte magát a királyfiságtól. Azt mondtam neki, hogy első lépésnek talán elég az is,
ha végre nem egy békaként fekszik így kiterülve, hanem egyszerűen csak ember lesz. Ekkor felült és megmerevedett. Én is
úgy ültem át, ahogyan ő. Megkértem, nézzen rá a királylányra. Szofi lélegzetelállító volt, ahogy ott térdelt türelmesen, hatalmas barna szemeivel, sötét fürtjein bíbor selyemkendővel.
Athosnak nem volt egyszerű dolga - most hogyan közeledjen,
ha eddig undorító volt, amit csinált? Ekkor felálltunk és milliméterről milliméterre közeledtünk. Itt már az énrész-technikába és mozgásmeditációba folytunk át, aminek a szerep-segítők saját megélése is szerves része. Kiderült, hogy a lány alig
várja a királyfit, de előbb az is kell, hogy bízni tudjon, tényleg
a királyfi áll már előtte, és királylányként legalább annyira fél
a következőktől, mint a fiú. Ekkor letérdelt Szofihoz, hogy azonos szemmagasságban legyenek. Tesztként megérintette, majd
megfogta a kezét, felsegítette, és sokáig csak némán álltak egymással szemben, tartva a szemkontaktust. Ekkor már tapintható volt körülöttünk az a sűrű, fényes „Jelenlévő". Intenzív
energia mozgását jelezte. A hosszú csöndben végül meg kel* Ilyenkor az asszisztensem figyel a csoportra.

268

lett érintenem Athos hátát, mert úgy észleltem, leblokkolt, és
ki kell oldani.* Előre jeleztem neki, hogy el tudja fogadni. Ezt
követően lassan megmozdultak, egymás szívére tették a kezüket. Én óvatosan hátráltam, ami elég nehezen ment a sűrű térben. Ahogy elértem a kanapé szélét, az erők elengedtek - leültem rá. Ők ketten megölelték egymást, ekkor kitört belőlem
egy könnytelen sírás. Nagyon ritkán van ilyen hatás, de ilyenkor hagyni kell, hogy átmenjenek rajtam az impulzusok. Pár
szaggatott légzés után vettem egy nagy levegőt, és visszatértem
az erőtér széléhez. Athos és Szofi lassan bontakoztak ki az ölelésből. Mosolyogtak. Bármi fordult is át, nagy erőkkel történt.
Itt megállhattunk, és ők még egy öleléssel búcsúztak. Visszaültek a helyükre, leszedtük a színpadot, majd kis szünet után
folytattuk. Athos a királyfi-létet egy Macskacicó játékban további megélésekkel mélyítette el magában.
Ezt követően folytatta egyéni terápiáját. Jelenleg sok mesével, képpel dolgozunk. Felmondott a munkahelyén, és majdnem megduplázta az új helyén egyébként is igen szép fizetését.
Új teamben dolgozik, és a nőkkel kapcsolatban is egyre érdekesebb tapasztalatokról számol be. Bátrabb és kezdeményezőbb.
A szemkontaktust egyre gyakrabban veszi fel, és tartja meg az
utcán is. Az eddig hárított, apjával való kapcsolatán, valamint
a gyökerein is elkezdtünk dolgozni. A nőkről a mesékből tanulunk.
A játék Szofiban is erős változásokat indított el. Kiderült,
hogy saját kapcsolódási nehézségeinek hátterében olyan undor
traumája húzódik, amit még kicsi gyerekkorában élt át azzal
kapcsolatban, hogy nem tartották tiszteletben az intim határait és az érintés-szükségleteit. Azóta vele is folyamatosan dolgozunk ezen.
Ahogy a fenti eset is mutatja, egy kétnapos workshop élmé* A bodywork miatt az érintés megszokott dolog. A terapeuta is érint,
vagy átmozdítja a testhelyzetet, ha az intuíciója dolog erre biztatja. Jobb az
érzetekre hallgatni, mint elhárítani őket.

269

nyei nagyon sok irányban tudják elmozdítani az egyéni fejlődést. Kiegészítik, és/vagy katalizálják a hosszabb egyéni, és
csoportos folyamatokat, illetve - az élménynaplók alapján további szakmai beavatkozás nélkül is átmozdítják a hétköznapi elakadásokat. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy egy
hosszú csoportos meseterápiás fejlődési út hozza el a legintenzívebb változást, főleg ha kiegészül egyéni konzultációs vagy
hipnoterápiás munkával is.

Felhasznált

irodalom

Antalfai Márta (2006): A női lélek útja mondákban és mesékben. Budapest, Új Mandátum
A békakirályfi. http://mek.oszk.hu/10100/10149/10149.htm#l
Bly, Robert (2000): Vasjankó. Budapest, Európa
Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és
a mindennapokban. Budapest, Magvető
Daubner Béla - Kalo Jenő (2005): A tudattalan nehezen járható ösvényén I-II. Budapest, Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Estes, Clarissa Pinkola (1996): Farkasokkal futó asszonyok.
Budapest, Édesvíz
Korbai Hajnal (szerk.) (2010): Az aranytök. Terápiás történetek és mesék traumát átélt gyerekeknek. Budapest, L'Harmattan
Peseschkian, Nossrat (1991): A tudós meg a tevehajcsár.
Budapest, Helikon
Pressing Lajos (2009): Az égig érő fa. Pilisvörösvár, Pilis Print
Von Franz, Marie-Louise (1998a): Archetípusos minták a mesében. Budapest, Édesvíz
Von Franz, Marie-Louise (1998b): Az árnyék és a gonosz a
mesében. Budapest, Európa

270

Birtalan Balázs
KIRÁLYNŐ A KÖRTEFÁN*
Egy integratív rövidterápiás eset bemutatása
(Részletek)
„A boldogság kék madarát csalogattuk
zony nem lehet kalitkába zárni. Már
más kertekbe is ellátogat. De csalogatni
val és finom magvakkal. Hát én most
az asztalt, és nem a kukába dobom a
nem az udvaromra. Mostanában egyre
csipegetni a teraszon..."

be - de bitudom, hogy
kell, morzsámár lesöpröm
morzsát, hatöbbet látom

(Emőke a terápiáról)

Bevezetés
Az alábbiakban egy integratív szemlélettel vezetett rövidterápiás esetet mutatok be ülésről ülésre, a kliens kifejezett engedélyével, az érintett szereplők nevének és lakhelyének szokásos
megváltoztatásával. A terápia 2013. november és 2014. május
között zajlott, heti rendszerességgel, huszonegy ülésben, alkalmanként 60 perces időkeretben.
A negyvenöt éves Emőkét a Young-féle sématerápiáról
(Young-Klosko-Weishaar 2010) írott cikkeim (Birtalan 2013a)
fogták meg, ezeken keresztül talált el hozzám, így közös munkánk módszerkereteit kezdetben ez az önmagában is integratív
megközelítés határozta meg. Ez hamarosan kiegészült a tranzakció-analízis (TA) fogalmi készletével és gondolatvilágával
(Stewart-Joines 1998). Ugyancsak helyet kapott a beszélgeté* Az esettanulmány teljes szövege a www.metamorphoses.hu címen érhető el.

271

sekben a Marshall B. Rosenberg nevével fémjelzett erőszakmentes kommunikáció (EMK) (Rosenberg 2001) is, amelyet
terápiás munkám során rendszeresen alkalmazok, elsősorban
nem is mint kommunikációs modellt, hanem mint a kognitív
átkeretezés hatékony eszközét (Birtalan 2011).
A terápia ötödik ülésén döntő változás történt a folyamatban,
amelyet egyikünk sem láthatott előre. Ekkorra már világossá
vált mindkettőnk számára, hogy Emőke egyik elsődleges problémája a nőiség. A beszélgetés egy pontján minden átmenet
nélkül eszembe jutott a Hamupipőke című mese, és úgy gondoltam, érdemes lenne megpróbálnunk, hogy vajon előrébb tudunk-e jutni a Metamorphoses Meseterápiás Módszer (Boldizsár 2010) alkalmazásával.
Ezt követően hét ülésen keresztül dolgoztunk a mesével. Nekem ekkoriban zajlott a 120 órás meseterapeuta-képzésem, és
- részint ennek keretében - folyamatos e-mail kapcsolatban
álltam dr. Boldizsár Ildikóval. így a meseterápiás munka az ő
szupervíziója mellett zajlott.
Az amúgy racionalizáló kliens kezdetben berzenkedett a számára merőben újszerű megközelítéssel szemben. Ellenérzése azonban hamarosan oldódott, és a mese feldolgozásával jó
alapot teremtettünk a további terápiás munkára, amely aztán a
standard kognitív terápia (Beck 2002) útján haladt, és jutott el
a lezárásig.
[-]

A terápia kezdete
Emőkében negyvenöt éves, korpulens alkatú, jó kedélyű, harsány nőt ismerek meg, aki restaurátorként dolgozik. Elvált,
egyedül neveli érettségiző fiát. Gyorsan megtaláljuk a közös
hangot, az első percben összetegeződünk.
272

Ama bizonyos cikkben az elkerülő megküzdési stílus leírásában ismert magára. Saját meglátása szerint egyetlen maladaptív viselkedése van: az evési kényszer. A beszélgetés során
egyetértésre jutunk abban, hogy az elkerülés jellemző rá; ezen
belül - a túlevés mellett - mind az eltávolodásra., mind a közönyösségbe burkolózásra találunk példát az életében.
Igyekszik nem megbántani másokat; ha a véleményét el kell
mondania, inkább célzásokat tesz. Sok barátja van; bárhová
megy, kedvelik. Nemigen kap negatív kritikát, de ha nem felel meg a (vélt vagy valós) elvárásoknak, „lelki beteg tud lenni".
Van, hogy bekapcsol nála a késztetés, hogy „még jobban kéne
teljesíteni".
Tisztázzuk, hogy hozott problémája (az evési kényszer) csak
tünet; egyértelművé teszem, hogy konkrétan ennek megszüntetésére nem tudok szerződni, a tünet mögötti érzéseivel és hiedelmeivel azonban dolgozhatunk.

Az első interjú és az anamnézis összefoglalása
Az alábbi összefoglaló túlnyomórészt az első két ülés során
elhangzottakra épül, de szerepelnek benne későbbi információk is.

Család és előtörténet
Emőke Székesfehérváron született, szülei második életben maradt, nem tervezett gyermekeként. Bátyja, József nyolc évvel
idősebb. Korábban két koraszülött testvérük halt meg. A bátyjával soha nem voltak bevonva a családi életbe.
Anyja 75 éves, szikár, szigorú asszony. Varrónő, otthon dol273

gozott. Felelősségtudó, szabálykövető ember, akit soha nem becsültek meg. Apja 82 éves, gépkocsivezető volt. Rideg, nem túl
empatikus, konfliktuskerülő. Emőke szerint a szülei életük során egyszer sem beszélgettek egy jót. Anyja annyit várt volna el
az apjától, hogy kiálljon mellette, de hiába. Egyszer az apja hat
hónapos terhesen otthagyta az anyját az útszélen, a téli éjszakában, mert ő már fáradt volt és haza akart menni. A házasságban amúgy mindig az apja mondta meg az anyjának, mit kell
gondolnia. Most az anyja a főnök, és az apja visszakapja a dolgokat.
Anyja sok bűnt követett el ellene; amikor Emőke serdülő volt,
ellenségek lettek. Egyik szülő sem képes kimutatni a szeretetet.
Nem emlékszik, hogy valaha is megölelték volna. 14 éves korában volt egy szuicid kísérlete: egy este fölvágta a bal csuklóján
az ereket. A szülei csak másnap vitték be a kórházba, és ott letagadták, hogy mi történt. Később is úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Megalázottnak, elhagyatottnak érezte
magát. „Ott kellett volna hogy legyen az anyám mellettem." Az
egész történetet nagyon szégyelli; két barátnőjén kívül senkinek nem beszélt róla.
Amikor Emőke pár éve beteg lett, az anyja elkezdte kimutatni felé a szeretetét, de ő ezt már szánalmasnak érezte.
Jelenleg is Székesfehérváron él, együtt a fiával, Zalánnal, akivel szerető, élő a kapcsolata. Sok barátja van, közülük néhányat
tekint jó barátnak.

Iskola, munka
Felsőfokú tanfolyamot végzett, szilikát-restaurátor. Ásatási kerámiákat restaurál. Felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára,
de a férjétől nem kapott támogatást, így inkább a gyereknevelést választotta. Leszázalékolása (lásd alább) óta egy múzeumban dolgozik négy órában.
274

Szexualitás,

párkapcsolat

Anyja a nőiséget bűnös dolognak gondolta.
Emőke 1993 szeptemberében kötött házasságot Edével, akiről már akkor lehetett tudni, hogy sokat iszik, de aztán kiderült, hogy alkoholista; hat évig kokainozott is. 1994-ben született Zalán, aki nem volt betervezve; most díszítő szobrásznak
tanul. A házasság kezdettől fogva nem volt jó. Ede a megfelelő
gombokat nyomogatta rajta: Emőke azt gondolta, hogy Ede viselkedése tőle függ; Ede azt éreztette, hogy Emőke nem ad neki
eleget. Amikor terhes lett, csalódott volt, mert magára maradt
ezzel, majd a gyerekneveléssel is. Tíz éve váltak el, de nehezen
ment a szakítás. „Bután viselkedtem" - mondja; szerinte az
anyjától tanulta ezt.
Négy éve „beleragadt egy párkapcsolatba" Andrással, aki
„kényelmes, kiégett, lusta disznó". András részéről titkos a
kapcsolat, nem tudja őt felvállalni. Amíg Ede lerombolta a nőiességét, András „az egekbe emelte", ami jó - de kevés. Négyszer dobta ki, de nem akarja őt elveszíteni.

Problémák
Három koponyaműtétje volt pseudo tumor cerebri miatt; 2010ben leszázalékolták. A műtétek óta látótér-kiesése van, de autót vezetni tud.
Evési kényszere van, főleg esténként: degeszre eszi magát,
és ettől oldódik a szorongása. Ezt részint a terhességéhez köti,
részint a nőiességhez, amellyel kapcsolatban sokat sérült serdülőkorában. A lelki terrort nehezen tudja kezelni; amikor a
szülés után elkezdett hízni (jelenleg 30 kilóval több, mint lánykorában, de ha csak tízzel kevesebb lenne, már jól érezné magát), Ede megalázta nőiességében, „Mackómamának" csúfolta,
és ez rossz volt neki. Mindig azt hiszi, hogy már letudta az evé275

si kényszert, de az aztán észrevétlenül újra „beharapja a fejét".
A válás előtt egy évig járt pszichiáterhez; gyógyszert is kapott
az evési zavarára, de további öt kilót hízott.
Kifelé határozottnak látszik, mert azt hiszi, a bizonytalanságot nem szabad kimutatnia; ennek ellenére sokszor elbizonytalanodik.

Út a meséig
Emőke a harmadik ülésen beszél a 14 éves kori öngyilkossági
kísérletéről, amelyet utólag egyértelműen figyelemfelhívásnak
tart. Nagy zavarban van, nehezen beszél róla. Megkönnyítendő a helyzetet, a kölcsönös bizalom jegyében mesélek neki a saját életemről. Ez jótékony hatásúnak bizonyul, oldja feszültségét. Hónapokkal későbbi visszajelzése szerint ez a beszélgetés
fordulópontot jelentett kapcsolatunkban.

Az eddigiek összegzése
Az ötödik ülésre már kialakult bennem Emőkéről egy aránylag
koherens kép. Mind a sématerápiás, mind a tranzakció-analitikus megközelítés, mind pedig a szociális atom egy olyan nő
képét mutatja, akit élete során rengeteg megaláztatás ért. Hiteles szeretetet és törődést nem kapott, bántást és elvárásokat
viszont annál többet. Megerősödött, megkeményítette magát.
Fájdalmait többnyire nem éli meg, ha mégis, akkor is csak titokban; kifelé a harsány jókedv álarcát viseli. Nincs engedélye,
hogy önmaga legyen - elsősorban is, hogy öntudatos, büszke
nő legyen.
Míg a gátló parancsairól beszélgettünk, kezdett kibontakoz276

ni előttem egy kép: egy nőt láttam magam előtt, akinek a rendeltetése az lenne, hogy királynő legyen, aki ragyogó pompában uralkodik a birodalmán; ehelyett szürkén és szurtosan
gubbaszt egy tűzhely hamujában, és engedelmesen válogatja
a lencsét - és ha nem változtat valamin, ezt fogja tenni halála napjáig. Azaz fölrémlett előttem Hamupipőke meséje, és arra gondoltam: elképzelhető, hogy a Metamorphoses Meseterápiás Módszer (továbbiakban: meseterápia) segítségével sikerül
megtalálni életében az elakadás pontjait, és talán a továbblépés
útjára is rátalálunk. Biztosra természetesen nem mehettem, de
úgy gondoltam, egy próbát megér a dolog.

X-

Az óra végén jártunk már, nem sok lehetőség maradt a magyarázkodásra. Egyszerűen rákérdeztem, hogy ismeri-e a Hamupipőkét. Persze, ismerte gyerekkorából, az autentikus fordítás
(Grimm, J. - Grimm, W. 2009; Márton László fordítása) azonban nem állt rendelkezésére. Fénymásolatban odaadtam neki,
és javasoltam, hogy olvassa majd el - aztán lesz, ami lesz.

A mesével végzett munka
A hatodik ülésre két héttel később került sor. Azzal kezdte,
hogy túl van a kezdeti „hülyén érzem magam" szakaszon. Időközben Andrásnak egyszer kifejezte az elvárásait, és ez jó érzéssel töltötte el.
A mesére reflektálva a következőket mondja:
Az anyának bárgyú tanácsai voltak. Az apa sem értékelte
az anyát, hiszen nemsokára újból nősült. Hamupipőke semmit nem kért a vásárból - nem is kapta meg. El is hitte, hogy
277

a hamuban a helye - az anya alájátszott rendesen. Az apának kellett volna mellette állnia. Nem tudott magán segíteni
- egy varázslat segített rajta.

Dühös ettől a mesétől, mégpedig az apára. A mostohát az anyjával azonosítja, az apát meg az apjával, aki „nem vágott az asztalra".
Azt szeretném, ha kapcsolatba kerülne a mesével, ezért arra
kérem, hogy csukott szemmel lépjen be a mese világába, és hozzon magával onnan egy illatot (vadgesztenye), egy hangot (tömeg morajlása), valamint egy tárgyat (cseréptál). Aztán fölteszem a meseterápia alapkérdését: hol látja önmagát a mesében?
Azt feleli, hogy a konyhában - ez visszaigazolja számomra,
hogy jó ötlet volt a meséhez nyúlni. Aztán később hozzáteszi,
hogy a ház előtti füves réten is látja magát; ezzel ezen a ponton
nem kezdünk semmit, de öt alkalommal később ugyanerre a
kérdésre megint ezt feleli majd - a kép akkor nyer értelmet.
Megkérdezem, hogy szerinte mi a mese konfliktusa (tétje).
Első körben annyit fogalmaz meg, hogy „Hamupipőke saját
boldogsága, léte". Arra, hogy mije sérült meg Hamupipőkének,
azt feleli: „az egója, a biztonsága; nem maradt védelmezője."
A következő lépés a segítők és az ellenfelek beazonosítása.
Segítőként a galambokat nevezi meg, majd az anyát, azzal,
hogy „adott egy használhatatlan tanácsot". („Légy jámbor és
jó.") Rákérdezek, hogy alakult volna a sorsa, ha nem „jámbor
és jó". Rájön, hogy akkor nem érte volna el a célját, tehát pontosítjuk: a tanács abban a környezetben (önmagában) volt használhatatlan; kellett hozzá a külső segítség - így viszont a cél felé segítette.
Az apát is föl lehet venni a segítők sorába, minden töketlensége ellenére. Kognitív szinten reflektálva tisztázzuk, hogy a kis
segítség is segítség, illetve, hogy az eredendően negatív szituációban (szereplőben) is lehet és érdemes megtalálni a pozitívu-

278

mot. A királyfiról azt mondja, hogy „ő csak ott volt". Én azonban felsorolom a mese szövege alapján, hogy mennyire aktívan
tevékenykedett a királyfi, így aztán belátja, hogy ő is segítő.
Az ellenfelek: a mostoha és a két mostohalány.
Majd megkérem, hogy mondja el a történetet egyes szám első személyben. A megfelelő ponton félénken megkérdezi, hogy
érzést is kifejezhet-e, és az engedélyre azt mondja: „legszívesebben agyoncsaptam volna ezeket a mostohákat, de nem volt
merszem szembeszállni velük."
A gallyat dacból kérte az apjától: „vedd már észre, hogy én is
létezem!" A mulatságról úgy érezte, hogy ő is odavaló. A történet szintjén eddig jutunk a mesében, ugyanis belekérdezek,
hogy mit is jelent, hogy „odavaló".
Apránként összerakjuk, hogy ő is szép, jó és értékes, csak éppen mindez nem látszik a hamuban. Nem önként választotta,
hogy elrejti az értékeit, de azt önként engedi, hogy ne látszódjék. Nincs elég háttere, elég önbizalma. „Mihez?" - kérdezem,
és azt feleli, ahhoz, hogy az asztalra csapjon.
Mivel úgy gondolom, ez az indulatos válasz csak a felszínt súrolja, finoman konfrontálom: „asztalról nincs szó a mesében."
Majd kérem, hogy önmagára vonatkoztatva fogalmazza meg,
mi az, amihez nincs elég háttere, önbizalma. „Ahhoz, hogy önmagam szépnek, jónak és értékesnek mutassam meg." Itt látszik, hogy megérintődik, és azt kérdezi: „de miért nincs elég
önbizalmam?" Majd hozzáteszi, hogy fél megmutatni a szép és
jó oldalát.
Innen átkanyarodunk a segítség elfogadásának témájára. Rámutatok, hogy a mese éppen ezt tanítja: hogy igenis van létjogosultsága a segítség elfogadásának. Kiderül, hogy ez menynyire nehéz neki, de a mese segít beláttatni ennek jogosságát.
Azt mondja, Hamupipőke szerencsés volt. Én cáfolom ezt:
a mese nem beszél a szerencséről; ellenkezőleg: Hamupipőke nagyon is tudatosan volt jelen (naponta háromszor kijárt a

279

sírhoz, imádkozott stb.). Majd megkérdezem, hogy meg tudná-e fogalmazni most már árnyaltabban a konfliktust, de egyelőre nem vállalkozik rá.
*

Egy hét múlva azt mondja, elég jól van most. Andrással eltöltött két napot egy wellness-szállodában, ahol jól érezte magát,
minden klappolt, minden őérte volt. „Mégsem voltam benne
teljesen", mondja. Ismerős érzés neki: olyan, mint amikor a volt
férjével megromlottak a dolgok. Tudja, hogy ez „egy folyamat
kezdete", és ez „egy kis szomorúsággal töltötte el", mondja, kis
nevetéssel kísérve. Ehhez hozzáteszi, hogy elfáradt „az András
kerítésén kívül való futkározásban", és elfogadta egy másik férfi (Csaba) közeledését (beszélgetés szintjén). Ő is ugyanez a kategória, mégis azt jelenti számára, hogy „van élet András után".
Visszajelzem neki az említett „kis nevetést", és beszélek neki az akasztófa-nevetésről mint sorskönyvi markerről. Tisztázzuk, hogy a negatív érzések kimutatása le van tiltva nála, sőt
az is, hogy a negatív eseményeket egyáltalán lereagálja. Megbeszéljük, hogy ez az Érzelmi gátoltság séma megnyilvánulása.
A mesével nem foglalkozott a héten. Nem érzi magához közel a mesével való foglalkozás műfaját; nincs meggyőzve arról,
hogy ez bármit segítene neki.
Úgy gondolom, a továbblépéshez, az ellenállása oldásához
szükséges némi edukációs munka, ezért mesélek neki a mesékről általában; beszélek neki az archaikus tudatról, a kódok
megnyitásáról, a mesék fennmaradásáról. Ezeket megérti, és
látszik, ahogy elkezd érdeklődést mutatni. Megmutatom neki
a mese intrapszichés szinten történő értelmezésének lehetőségét: tisztázzuk, hogy a mesének minden szereplője mi magunk
vagyunk. Példának okáért a mostoha is ő maga, akit a múltkor
„legszívesebben agyoncsapott volna", és aki nem engedi el őt a
bálba.
280

Beszélek neki Berne Sorskönyvének kiindulásáról, miszerint az életben vannak békák és vannak hercegek/hercegnők,
és akik békaként élnek, azok várják a megváltó csókot (Berne 1997). Ehhez kapcsolódóan érdekességként elmondom,
hogy a Békakirály és Vashenrik című mese eredeti verziójában
(Grimm, J. - Grimm, W. 2009; Márton László fordítása) szó
nincs a béka megcsókolásáról: ott a királylány dühösen falhoz
vágja a békát. Egyetértésre jutunk abban, hogy mindannyiunk
célja, hogy királlyá/királynővé váljunk saját életünkben, és abban is, hogy ő jelenleg nem az. Ebben tehát van mit tanulnia
Hamupipőkétől, hiszen neki sikerült. Az tehát a dolgunk, hogy
megnézzük, Hamupipőke hogyan csinálta. Menet közben ezt
fogalmazta meg tanulságként: „ha elég állhatatos és jó vagyok
önmagammal, akkor meg fogom kapni az üvegcipellőt."
(E megállapítással utólag is egyetértek, de a kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a mese tanúsága szerint az üvegcipellő megkapása messze nem elég a megváltáshoz. A jóval később
exponálódó - és a jelen esettanulmánycímébe is bekéredzkedő
- körtefa-motívum épp erre világít majd rá.)
A továbbiakban ismét a mese tétjét keressük. Rákérdezek, hogy miben volt deficites Hamupipőke, és felolvasom neki a mostoha mondatait. Alapos rávezetés után végül ő maga
mondja ki a „nőiesség" szót. Amikor megerősítem, és elmondom, hogy igen, ezt a mesét úgy tartjuk számon, mint ami a
nőiességről szól, az láthatóan nagyon eltalálja.
Megkérdezem, mit jelent nőnek lenni. Ezeket sorolja: finomság, báj, simulékonyság; megadni magát egy férfinak (azaz rábízni magát) - ez nem megy neki. A nőiségben továbbá egyszerre lát alárendelt szerepet és hatalmat. E ponton ötlik fel
bennem, hogy esetleg hasznára válna Boldizsár Ildikó Királylány születik című meséje (Boldizsár 2009), de egyelőre nem
hozom szóba.
Az ülés végén még ráirányítom a figyelmét a királyfi szerepére, mondván, hogy Hamupipőkének a saját kvalitásaiból
281

csupán arra futotta, hogy elmenjen háromszor a bálba, aztán
háromszor meg is szökjön. Hangsúlyozom, hogy meg kell magában találni azt a királyfit (animus figurát, férfi minőséget),
aki segít neki, hogy királynővé válhasson a saját életében.
Kérem, hogy olvassa el többször a mesét, és húzogassa alá
azokat a mondatokat, amelyekről úgy érzi, hogy „szólnak valamiről", tehát amelyekkel dolgunk lehet.
*

Ezt követően két alkalom kimaradt. A következő találkozáskor
lelkesen meséli, hogy Csaba, akivel amúgy megvan a kölcsönös vonzalom, azt mondta, hogy ő többet érdemel egy silány,
szeretői kapcsolatnál. Ennek örömére kirúgta Andrást (sokadszor), és retteg, hogy egyedül marad. Ezzel együtt most lelkes,
és úgy érzi, van miért felkelnie. Azt mondja, eddig rossz tavakban horgászott: kedves, de megközelíthetetlen férfiakat választott - mint amilyen az apja (Érzelmi depriváció séma).
A mesével való munkát azzal folytatjuk, hogy elkezdjük
„megvarrni a báli ruháját", azaz összeszedjük, hogy melyek
azok a pozitív tulajdonságai, amelyek miatt megérdemli, hogy
normális kapcsolata legyen. Ezeket leírja, és mindegyikhez
hozzáír egy konkrét bizonyítékot az életéből. A lista: tud szeretni, racionális, hűséges, humoros, gyengéd, szexi. Amikor elakad, kérem, hogy gondoljon egy számára nagybetűs Nő-re, és
nézzük meg, milyen is ő. Sophia Lorent mondja, és a rejtélyességét emeli ki. Ezzel a tulajdonsággal ő is rendelkezik. Utána
következik az, hogy „igényeit egyszerűen és lényegretörően fejezi ki". Ezen a téren már vannak hiányosságai.
András kirúgásáról keresetlen egyszerűséggel azt mondja:
„falhoz basztam a békát." Ennek vele együtt örülök, ugyanakkor leszögezzük, hogy fontos lenne megdolgoznia az Önfeláldozás sémáját, látva a mögötte levő Elhagyatottság-instabilitás
alapsémát. Közös ötleteléssel keresünk számára viselkedéste282

rápiás házi feladatot, végül abban maradunk: amikor megveszi
reggelenként a fornettijét, kérje meg az eladót, hogy melegítsen rajta egyet. Ez kellően kényelmetlen számára, mégis vállalható. A múltkori házi feladat (a mese aláhúzogatása) elmaradt;
továbbra is aktuális.
*

A következő ülést azzal kezdi, hogy már rég volt ilyen jól, és
ennek az oka a tudat, hogy a helyes úton jár. Ez annyit tesz,
mint tisztában lenni a saját értékeivel, és ezeket elismertetni
másokkal is. Szakmai sikere is van; elkezdte - jó értelemben
- használni az embereket. Beszélünk Edéről és a gyerektartás
kérdéséről; visszavonta a nemrég indított keresetet, mert megállapodtak, hogy Ede havonta fizet majd egy Zalán nevére nyitandó számlára. Beszélünk Zalánról is. „Kicsit rám van épülve"
- mondja. Körüljárjuk a leválás kérdését, részint sémák szintjén (Önfeláldozás és Érzelmi deprivációj, részint technikai szinten (nyílt kommunikáció). Egy konkrét javaslat, úgy is, mint
tanulási terep mindkettőjüknek: Zalán kezdje el saját magának
készíteni a reggelit.
Megcsinálta a házi feladatot, és a következő motívumokat
emelte ki a meséből:
„Légy jámbor és jó, és akkor a Jóisten is megsegít." Ezt úgy interpretálja, hogy amennyiben megfelelően viselkedik, akkor
egyrészt számíthat mások segítségére, másrészt a saját belső
erőire is.
A mostohatestvéreket Andrással azonosítja, aki sok mindent
megígért neki, de teljesíthetetlen feladatokat várt el; nevezetesen, hogy elégedjen meg a szeretői státusszal (értsd: maradjon a
helyén a hamuban).
Rákérdezek a lencseválogatásra, hogy van jelen az életében.
Ő a Facebookot mondja, amivel rengeteg időt eltölt. Továbbkérdezek, és aztán a „megvalósíthatatlan projekteken való gon283

dolkodást" említi, amely éveken át kitöltötte az életét: hogy hogyan evickélt a párkapcsolatában találkozástól találkozásig,
miközben az egész nem vezetett sehova. „Dühös vagyok, hogy
ilyen hülye voltam" - mondja. Erre a mondatára az óra végén
visszatérünk.
Aztán Hamupipőkét említi a mese végén, aki a királyfival való találkozás előtt „tisztára mosta a kezét és az arcát". Neki is
„ki kell pucolódnia a salaktól".
Végül a mogyorófavesszőt említi, ami a könnyeitől nőtt. Erre azt mondja: „a bennem növő jó dolgok." Ezt helyben is hagyom, de a könnyektől való növést kicsit kibontjuk még: nem
csupán a megtörtént fájdalmas eseményekről van szó, hanem
azok valós érzelmi megéléséről, a saját érzelmekhez való kapcsolódásról. Felidézem neki a népmesékből az igazgyöngyöt síró királylány motívumát, és egyetértünk, hogy sem a hagymával bedörzsölt szemből, sem az elfojtott, letagadott érzelmekből
nem lesz igazgyöngy. Utalok továbbá az örömtől való könnyezés lehetőségére: a pozitív érzelmeket is teljes mélységükben lehet és kell megélni.
Ennek kapcsán, valamint a „hülye voltam" címkézésre viszszautalva, a legfontosabb tényekre és összefüggésekre szorítkozva röviden megismertetem az EMK lényegével. Azt mondja,
hazafele a vonaton végiggondolja, hogy a dühe mögött milyen
ki nem elégített szükségletek húzódnak meg.
*

Az állapota visszább esett, de mélyrepülés nem volt. Zalánnal
beszélt; ő megértette az önállósodás fontosságát, és elkezdte
csinálni magának a reggelijét. Az EMK-ról annyit jelez vissza,
hogy nem tudja leválasztani a gondolatait az érzelmeiről. Ez tehát további tanulás és gyakorlás tárgya lesz.
Időközben meghoztam a döntést, hogy felolvasom majd neki a Királylány születik című mesét, és ennek ezen az ülésen
284

jött el az ideje. Meseolvasás után tisztázzuk, hogy a női léthez
egyébként szükséges számos férfi minőséggel rendelkezik; hiányossága épp a női tulajdonságokban van - bár azért ezek sem
hiányoznak teljesen. Bántja, hogy a benne lévő értékeket nem
kezelte értékként.
A Hamupipőke ben most ismét a ház előtt látja magát, a kertben, s ezúttal értelmet is nyer a kép: innen vissza is lehet lépni, de ki is lehet lépni az egész helyzetből. „Vihar előtti csend",
mondja.
Szóba kerül ismét a béka falhoz vágása, azaz az Andrással
való szakítás. Kiderül, hogy nem ismeri magát a mesét, ezért
vázolom a szüzséjét, és rámutatok, hogy a falhoz vágás után a
béka átváltozik királyfivá - Andrással azonban semmi ilyesmi
nem történt. Ellenben egyetértünk, hogy a Békakirály és Vashenrik - intrapszichés szinten legalábbis - nem az ő meséje,
épp mivel a férfi minőségek nem hiányoznak nála.
A Hamupipőke intrapszichés megközelítésének azonban nagyon örül. Korábban tartott attól, hogy elakadtunk a mesével,
de ez így biztató út számára. Egyik belső tényezőként a félelmet
említi, és bátortalanul fölveti, hogy a mostoha talán ezt szimbolizálja. Megkérem, hogy beszéljen mostohaként egyes szám
első személyben. Elmondja, hogy félti a két édeslánya sorsát;
Hamupipőkét veszélyesnek tartja. Az ő gyerekei ugyanis középszerűek, önzők és hamisak, és ha Hamupipőke kikerülne a
hamuból, meglátszana a kontraszt: kiderülnének a lányok ezen
tulajdonságai.
Visszafordítjuk mindezt az ő életébe: tudja magáról, hogy
alapvetően nem középszerű, önző és hamis, de benne is megvannak ezek a tulajdonságok, mint mindenkiben. Márpedig
ezek - mint kiderül, különösen a középszerűség - nagyon taszítják; neki fontos, hogy átlagon felüli legyen (vesd össze: Könyörtelen mércék-hiperkritikusság séma). Azaz ha Hamupipőke elmenne a bálba, akkor - „nagy fának nagy az árnyéka"
alapon - igenis kiderülnének az egyébként aránylag rejtekben

285

lévő negatív tulajdonságai is - ennek szól a benne lévő mostoha
félelme; ez a félelem tartja Hamupipőkét a hamuban.
*

Hozzájutott egy kis kerthez, abban ültetget Zalánnal konyhakerti növényeket, a saját örömére. A dereka jobb, amióta
gyógytornára jár.
A mesében elveszett: próbálta az érzéseit beazonosítani az
egyes szereplőkkel, de nem sikerült. Ellenben megfogalmazott
egy régóta benne levő érzést (pontosabban gondolatot): „nem
vagyok elég jó" - azaz eljutottunk a Csökkentértékűség-szégyen
sémáig. Rákérdezek, hogy mit jelent „elég jó"-nak lenni, és arról kezdünk beszélgetni, hogy vajon önmagunknak kell-e megfelelni, vagy a környezetünknek.
De a mesénél maradunk, és sorra vesszük, hogy Hamupipőke „elég jó" volt az anyja és az apja felé; valamint „elég jó" volt
a királyfi felé is, de neki csak a szép ruhájában. A mostoháknak azonban a szép ruhában sem felelt meg: nekik ő semmilyen formában nem volt elfogadható. Ez kicsit meghökkenti.
Aztán megkérdezem, hogy Hamupipőke „elég jó"-e önmagának. Azt feleli, vannak hiányosságai, és az önmagába vetett hitet említi. Itt átvált saját magára, és elmondja, hogy gyakran
vannak nagyon jó kezdeményezései, de elkezdi lebeszélni magát róluk; úgy alakítja az életét, hogy ne sikerüljenek a dolgok:
ezt nagyon sokszor megcsinálta kapcsolatokban és munkában
is. Rákérdezek, hogy hol van ez a motívum a mesében, de magától nem találja meg: rávezetéssel jön rá, hogy ott, amikor elmegy ugyan a bálba, de a döntő pillanatban elszalad és elbújik.
Ez ismétlődik a mesében is. Ezt a kört a királyfi töri meg.
Itt tehát átkanyarodunk a királyfira - mivel a jelek szerint a
királynővé válásához szükséges a belső királyfi mozgósítása -,
és összeszedjük belső tulajdonságait, részint úgy, hogy királyfiként egyes szám első személyben meséitetem vele a történetet.
286

Ezek szerint állhatatos, furfangos. Emellett felhívom a figyelmét, hogy képes volt odafigyelni a galambok szavára, amikor
nem a megfelelő lánnyal indult útnak: ezek alapján nyitott is.
És mivel tette ezt szerelmi hevülete ellenére: józan is. Továbbá
ugyanezen motívum alapján képes elfogadni a segítséget - ez a
téma nem először került most elő.
Rákérdezek az ő hasonló tulajdonságaira. Azt mondja, nem
elég nyitott, pedig sokáig annak hitte magát. Ezt át is keretezem neki gyorsan, hogy megnyugtassam: ezt csak akkor láthatjuk be, ha mégiscsak van bennünk valamennyi nyitottság.
A furfangosságot pejoratívnak tartja, a játszmázást asszociálja
hozzá, ezért kicseréljük a leleményesség szóra. Azt mondja magáról, hogy sokszor leleményes, de csak egy határig. Van valami, amin nem tud túllépni. „Mintha egy páncél lenne, ami
hozzám nőtt." Fél a következményektől, szeret előre gondolkodni, „kilogikázza a sikertelenséget", és ez kudarckerülő magatartást eredményez, ami önmagában kudarc. Erről hirtelen
két mese is eszembe jut (Az átkozott pipöretyúk és A kisködmön), de erőt veszek magamon, és nem hozom elő egyiket sem,
mert nem akarom összezavarni.
Azt is mondja, hogy nehezen kér segítséget - de legalább már
kér. Az állhatatosságra azt mondja, abból nincs túl sok neki.
Aztán az állhatatosság szótól átvált a rigorozitásra, de tisztázzuk, hogy a két fogalom nem ugyanaz: utóbbi merevséget, rugalmatlanságot jelent. Rákérdezek, hogy mi lett volna, ha a királyfi rigorózus, és egyetértünk abban, hogy akkor hazavitte
volna az első mostohalányt. Úgyhogy a mese alapján ezt a tulajdonságot töröljük a listáról. Ezzel szemben fölvesszük még a
céltudatosságot, mivel az állhatatosság ahhoz kell, hogy végigmenjünk a kitűzött úton, de tudni kell kitűzni is az utat.
Itt kanyarodunk rá a testsúly kérdésére. Túl azon, hogy saját
magának jobban tetszene, ha nem lenne túlsúlyos, és a fizikai
vonzatai is fontosak lennének, a legfontosabb az, hogy kétségbe van esve a társtalanság miatt. Ha neki is áll emiatt fogyókú287

rázni, azt mondja egy belső hang: „nehogy már neked összejöjjön!" - és kudarcot vall. Könnyen beazonosítjuk itt a mostohát,
aki újra meg újra visszanyomja őt a hamuba.
A beszélgetés közben szóba kerül a madarak szerepe, és felhívom a figyelmét a mese végére. Fölteszem a kérdést, hogy vajon
miért kellett kiszúrni a nővérek szemét. Szeretné, ha megmondanám, mire gondolok, de inkább azt javaslom, gondolkodjon
rajta egy hétig.
*

Gondolkodott a szemkiszúráson, és ennek kapcsán a mostohaanyát ismételten beazonosította a félelem érzésével, a nővéreket
pedig az olyan gondolatokkal, mint „nem vagy elég jó, középszerű vagy, kevés vagy, úgysem fog sikerülni". A félelem érzésének ugyan van létjogosultsága a életben, de ezek a gondolatok
táplálják azt, és a királyfinak (céltudatosság, állhatatosság, leleményesség, nyitottság) is keresztbe tesznek. Szerinte a szemkiszúrás egyenlő azzal, hogy megölik őket.
Én fölvetem, hogy tegyük fel, mégsem véletlen, hogy a szemüket szúrják ki. Ő azt feleli, hogy teljesen semmissé tenni
nem lehet dolgokat; nem szabad elfelejteni a rossz gondolatokat, hanem meg kell tanulni kezelni őket. Mivel ez teljesen korrekt leírása annak, amit a kognitív modell a NAG-ok (negatív
automatikus gondolat) kezeléséről mond, ezért ezt meg is erősítem. Azonban elmondom a saját gondolatomat is: a királynőség nem egy szerep, hanem valódi egzisztenciális változás. Nem
„Hamupipőke királynői ruhában", hanem „Királynő". Ezért
nem maradhatnak meg azok a szemek, amelyek őt a korábbi
életében, Hamupipőkeként látták, mert azok most is csak akként tudnák szemlélni őt. Ez tetszik neki, elfogadja.
Aztán megpróbáljuk összerakni a mesét.
Az anyával kezdjük. Egyetértünk abban, hogy üzenete nem
átok volt, hanem áldás - elvégre annak engedelmeskedve volt
288

képes királynővé válni. Márpedig a mese tétje végső soron ez:
királynő lesz belőle, vagy marad Hamupipőke?
Az apára azt mondja: „a maga passzív módján ő is segít, azzal, hogy odaadja a mogyorófaágat." Én azonban forszírozom a
további szerepét, és arra jutunk, hogy a galambdúc szétverésével és a körtefa kivágásával megsemmisíti Hamupipőke szokásos menekülési útvonalait, vagyis aktívan segíti őt a királynővé
válás felé. Ő a saját meneküléseként első körben a dolgok feladását említi (hajlamos kiadni a lehetőségeket a kezéből, félbehagyja a fogyókúrát), de aztán ezeket inkább a bálból való elfutásban azonosítjuk.
A galambdúc - a galambok miatt - az anya emlékéhez kötődik: ő úgy nevezi, hogy a gyász érzésének előhívása, visszanyúlás a fájdalomba. „Mazochista módon emlékeztetem magamat
fájdalmas dolgokra" - mondja. - „Büdös van, galambszar-szag."
Ez a megélés összecseng azzal a narratívával, ahogy a negyedik
ülésen a Remarque-könyvről beszámolt: „Rengeteg borzalmat
láttam; a szerencsén múlt, hogy életben maradtam. A hús, a vér
meg a sár keveredett. [...] Próbáltam meglátni a szép dolgokat
magam körül, de nem lehet elfelejteni ezeket a borzalmakat."
A körtefáról a nyárra, édességre, erotikára asszociál. A Jelképtárat (Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám 1990) segítségül
híva megerősítjük a „gyümölcs-termékenység" párhuzamot,
és végső soron a szerelem fogalmánál maradunk. Egyrészt arra
a jelenségre gondol, amikor nem „csinálja" a szerelmet, hanem
elbújik az emlékeibe; másrészt - az én felvetésemet elfogadva a „nem megfelelő" szerelmeket is idesoroljuk; az Andrással való kapcsolatban például négy és fél évig bujkált, sőt még most is
vissza-visszatáncol.
Az apa tehát ezeket a menekülési útvonalakat számolta fel: a
fájdalmakba és a reménytelen szerelmekbe való elbújást. „Nem
is annyira passzív ez az apa" - bírálja felül korábbi ítéletét.
Rákérdezek a cipő re. Számára azt jelenti, hogy tartani valamerre, illetve örülni a királynőségnek.
289

Újfent megkérdezem, hogy most hol látja magát. Azt mondja,
a királyi palota lépcsőjén, királyi ruhában. „Még fel kell menni;
kurva magas, de nyilván meglesz." Utána azonban azt mondja,
hogy a ráragadt történetek szokássá csontosodtak (pl. András
SMS-einek olvasgatása). Úgyhogy tisztázzuk: pozitív jövőképe ugyan már egyértelműen van, és a Királylány születik alapján azt is mondhatjuk, hogy a báli ruhája is legalább kartávolságon belül van - azonban a galambdúc és a körtefa még nem
tűnt el az életéből. Tehát az apa és a királyfi szerepe még várat
magára.
Ez a belátás némiképp furcsa, hiszen korábban arra jutottunk: a férfi minőségeknek birtokában van. Most annyiban
módosítunk, hogy - gyerekét egyedül nevelő anyaként - fölvett ugyan férfias szokásokat, de ezek nem belőle fakadnak. Ez
a látszat, és a lelke mélyén hadakozik ellene. „Szívesen kiszolgáltatnám magam egy férfinak" - mondja, de a bizalomvesztés
miatt ez nem megy. Erre azt felelem, hogy ha Hamupipőkének
nem sérült volna a bizalma, akkor nem szalad el, hanem az első
tánc után a királyfi karjaiba omlik, és vége a mesének.
Végül rákérdezek az apa utolsó megnyilvánulására, amikor
a királyfi elől vissza akarja tartani Hamupipőkét. Mivel ezzel
nem boldogul, elmondom a saját gondolataimat.
Egyrészt a szülői megtartás az önállósodás folyamatában
könnyen átmegy visszatartásba. Másrészt az, hogy az apa az
utolsó pillanatban majdnem mindent fölrúg, nagyon emlékeztet a TA rendszerében a Démon szerepére, a „Szülői a Gyermekiben" énállapotra - vagyis a gátló parancsok tárházára. Ebben
az összefüggésben az apa a korai döntéseket (a sorskönyvet)
szimbolizálja („legyél Hamupipőke!"). A döntés - „elválasztás"
- ebben az értelemben férfi-feladat, lásd a sárkány hét fejének
lecsapása. A királyfi pedig mint újonnan fellépő férfi minőség
a felnőtt, tudatos újradöntést jelképezi.
Összességében arra jutottunk tehát a mesével, hogy három
feladat áll még Emőke előtt.
290

Egyrészt ki kell szúrnia a nővérek szemét - azaz a Csökkentértékűség-szégyen sémáját meg kell gyógyítani olyan szintre, hogy
a jövőben eszébe se jusson a hamuban ücsörögve látni saját magát, hanem evidens legyen számára önnön királynői mivolta.
Másrészt az apának fel kell számolnia a menekülési lehetőségeket - azaz meg kell haladnia azon stratégiáját, hogy elbújik a
fájdalmaiba, és ugyancsak szükséges a továbblépéshez, hogy a
jövőben ne hajszoljon reménytelen szerelmeket.
Végül a királyfinak - voltaképpen minden attribútumában meg kell erősödnie. Ezek az attribútumok: állhatatosság, leleményesség, józanság, a segítség elfogadása, céltudatosság.
Ez a lista - amellyel búcsút vettünk a mesétől és a meseterápiás munkától - egyben ki is jelölte Emőke számára a következő feladatot: készség szinten meg kell tanulnia adaptív válaszokat megfogalmazni negatív automatikus gondolataira, illetve
eszközt kell találnia hiedelemrendszere felülírásához.
Egyértelművé vált tehát, hogy közös utunkat a standard kognitív terápia eszköztárának elsajátításával fogjuk folytatni, ennek exponálását azonban meghagytam a következő alkalomra.

Kognitív terápia
Összesen 7 órán keresztül dolgoztunk a Hamupipőke című mesével, és annak fent írt konklúziójával jutottunk el a 13. alkalomig. Ennek úgy indultunk neki, hogy Emőke elmondta, hogy
érzelmileg rosszul van, magányos. Sok jó dolog történt ugyan
vele, de az esti találkozásunk előtti délutánon, úgymond, „beharapta a magány". Visszajelezte, hogy elégedetlen a terápiával
is: hatékonyságot és gyakorlatiasságot szeretne.
Én akceptáltam ezeket az érzéseket, annál is inkább, mert
magam is úgy láttam, hogy a mese elvezetett minket annak felismeréséig, hogy mi nem stimmel; arra is kaptunk iránymutatást, hogy mi a további teendő, azonban a változtatás konkrét,
291

aprópénzre váltható eszközeit nem adta a kezünkbe. Ilyen fokú
pragmatizmus természetesen nem is várható el egy olyan szövegtől, amelynek műfaji sajátossága, hogy kódokban és szimbólumokban hordozza üzenetét. Emőke amúgy is olyasvalaki,
akitől alkatilag idegen bármiféle „lebegés". A kialakult raport
következtében engedelmesen követett a mese világába, és bár
mindketten úgy láttuk, hogy valóban sokat profitált belőle mégis végig érezhető volt, hogy nem igazán otthonos számára
ez a terep. Ezért érthetőnek, sőt jogosnak találtam az igényét,
hogy szeretne már valami kézzelfoghatóbbat is kapni.
Ez az elvárás ráadásul találkozott azon elképzelésemmel,
amely szerint a terápiát a kognitív modell megismerésével lenne érdemes folytatni. így is történt.
[...]

A következő, 18. ülés előtt egy hét kimaradt, közben azonban
üzenetet küldött az alábbi szöveggel:
Szia Balázs!
Remélem, minden rendben van veled! Képzeld, kivágtam
a galambdúcot és a körtefát a p.csába! Fényévekkel jobban
érzem magam, majd elmesélem. Éljen május 1.! ©
Kellemes pihenést!
Amint utóbb kiderült, a körtefa kivágása már két héttel korábban lezajlott, csak nem akart róla elhamarkodottan beszélni.
Konkrétan az történt, hogy kitörölte Andrást a Facebook-ismerősei közül. Derűsen, jókedvűen, kongruensen beszélt erről.
„Kitárult a világ" - mondta. NAG is alig volt ebben az időszakban; a társtalanság-téma „teljesen elúszott". Adaptív módon
szembenézett azzal a lehetőséggel, hogy a jövőben esetleg valóban nem lesz párja (elvégre erre nincs garancia), ugyanakkor
megfogalmazódott benne az a teljesen jogos kérdés, hogy vajon
292

lehet-e pótolni más örömökkel a társat. Kérdésére válaszolva
elmondtam, amit én hiszek erről: hogy minden élethelyzetnek
vannak előnyei és hátrányai. Hoztam néhány példát is e gondolat alátámasztására; megértette és elfogadta.
A tanulást a hiedelmek megbeszélésével folytattuk.

Kértem, hogy a következő héten (az utolsó ülésünkön) adjon
visszajelzést mindarról, ami közös munkánk során történt vele, amit gondolt és érzett.
*

Kérésemnek nagyon lelkiismeretesen tett eleget; írásban készült. Komplett visszajelzést adott a munkánkról. Fontos állomásokként a következőket emelte ki:
1. Amikor az öngyilkossági szándékáról beszélt (3. ülés). Ekkor kezdett el igazán bízni bennem, és ekkor köteleződött el
a terápia felé.
2. A sémák átbeszélése. (5. ülés)
3. Az akasztott emberes rajz: annak tudatosítása, hogy le lehet
akasztani a kötelet és le lehet szállni a hokedliról.* (4. ülés)
4. A meseterápia (6-12. ülés). Ennek a könnyebb vonala az volt,
amikor az élete szereplőit azonosította be; a nehezebb, amikor a saját belső világára adaptálta a mesét. Megszenvedett
vele, de tanulságos volt. Összesítve azt mondja: a mostohaanya a félelme, a mostohatestvérek pedig a NAG-ok. Kiemeli ismét a galambdúc és a körtefa szerepét. Itt vált világossá
számára, hogy dolgoznia kell a NAG-okkal.
* Egy általam készített allegorikus rajzról van szó, amely a TA sorskönyv-elméletének fogalomkészletét magyarázza el. Lásd Birtalan 2012b.

293

5. Kognitív terápia: „a tolvajkulcs megtalálása." (13-20. ülés)
Eredményekként a következőkről számolt be:
- Rossz hangulata és szorongása csökkent (időtartamban
70%-ról 20%-ra).
- Lapátra tette Andrást, és el is tudott távolodni tőle.
- „A kognitív terápiával olyan megoldókulcs került a kezembe, amit bármikor tudok használni a hétköznapokban."
- Elviselhető lett a magány is; visszautasítja annak a gondolatát, hogy ismét titkos szeretői státuszban legyen.
- Nyitottabbnak mondja magát a potenciális partnerekre; például nem hasonlítgatja a jelölteket Andráshoz.
Büszke magára, hogy végigcsinálta a terápiát. Végezetül még
elmondtam neki egy saját allegóriát (Birtalan 2012a), amely
két kutya példáján keresztül mutatja meg, mennyire fontos,
hogy régi, maladaptív hiedelmeinket ne tápláljuk, az újonnan
megfogalmazott adaptív hiedelmeinkről viszont odaadó figyelemmel gondoskodjunk. Végül egy saját készítésű ajándékkal
búcsúzott tőlem; én is adtam neki egy apróságot emlékül, és
megbeszéltük, hogy ha úgy alakul, bármikor megkereshet.

Összefoglalás
A terápia során Emőke felismerte Hamupipőke-mivoltát, és sikeresen meg is haladta azt. Szembehelyezkedve gátló parancsaival (Ne légy önmagad! Ne csináld! Ne légy fontos!) fölkelt a
hamuból, felöltötte báli ruháját, és elindult a királynői lét útján. Kivágta a körtefát és a galambdúcot, azaz túllépett az elkerülésen mint megoldáson. Ennek egyik jele - túl azon, hogy kilépett lélekromboló kapcsolatából -, hogy elkezdett törődni a
testével.
294

Mivel már korábban hozzájárulását adta, hogy a róla írandó
esettanulmányt publikáljam, megkértem, rendezze össze reflexióit, és bocsássa rendelkezésemre. Ezt utóbb meg is tette. Esetének bemutatását az ő szavaival zárom.
Egy kis előzetes: látszólag erős, önmagát viszonylag érvényesítő nőként gondoltam magamra, és a környezetem is hasonlóan vélekedett rólam. Ezzel szöges ellentétben állt az,
hogy zárt falak közt olyan lelki fájdalmakat éltem át hoszszú ideje, hogy sokszor azt kívántam, bárcsak fizikai fájdalom lenne inkább. Gyermekkoromtól kezdve érzelmileg
magamra utalódtam, ami folytatódott egy hasonlóan érzelmileg elszigetelt házasságban, majd a válást követő években egy szeretői viszonyban. Egész fiatal koromtól kezdve az
tűnt járható útnak, hogy erősnek, stabilnak mutatom magam, és elkerülöm, bagatellizálom az engem ért negatív hatásokat. Mindemellett törekedtem nagyon szigorú szabályokat felállítani magammal szemben.
Jó néhány hónappal későbbre sikerült időpontot szereznem Balázshoz, mint ahogy először megkerestem. Igazából
már nem is voltam olyan biztos abban, hogy szükségem lenne a terápiára, hiszen időközben már kissé jobban éreztem
magam. Csak belevágtam.
A terápia eleje nagyon kellemes, mondhatni „olvasmányos" volt. Bíztam abban, hogy én ezt most végigcsinálom,
és megkapom a végén a felhőtlen boldogság érzetét. Aztán
egyre-egyre mélyebbre ástunk... Feljöttek olyan gyerekkori
események, amelyek rég el voltak temetve, és sikerült újra átélni és újraértékelni azokat. Ez egy nagyon sarkalatos pontja volt a terápiának, részemről itt született meg az igazi bizalom és a „tudom, hogy jó helyen vagyok" érzése.
Aztán Balázs javasolta, hogy fogjunk bele egy meseterápiába. Egyre melegedett a helyzet; bevallom, sokszor nem értettem, mire megy ki ez az egész. De mégis, valami hajtott,
295

hogy folytassam (akkor még mindig más reményekkel, mint
ami reális elvárás lehetett volna). A meseterápia végül választ adott, hogy merre tovább.
Kognitív terápia lett a folytatás. És itt el is érkeztünk a lényeghez! A meseterápia csak előjáték volt... de tudjuk, anélkül nehéz a beteljesülés...
A kognitív terápia egy rendkívül logikus szabályokon alapuló társasjáték önmagammal. Megtanultam a liturgiáját,
megtanultam alkalmazni a hétköznapokban. Olyan ez, mint
a kódfejtőknek a megoldókulcs. Kaptam a kezembe egy eszközt, amivel először aprólékosan végighaladva, leírva, lassan
viszont fejben is helyre tudom billenteni magam.
Az utolsó találkozásra úgy mentem, hogy majd' kiugrott a
szívem a helyéről, annyira izgultam. Jobban, mint az első alkalommal, sokkal jobban. Nem is értettem meg, csak kicsit
később, hogy most már el lesz engedve a kezem, nem lesz hetente segítségem. Bevallom, féltem. Olyan volt ez, mint amikor Trabant után átültetnek egy Mercedesbe - csak éppen
oktató már sehol. Megfordul a fejedben, hogy vissza kéne ülni a régi autóba... Azóta vezetem a Mercimet. Voltak már
koccanások... Hm... De bőrüléses!
Végül, hogy összegezzem: a kezdeti reményeimhez képest
mást kaptam. Azt hittem, a terápia után majd valami örök
boldogság lebeg felettem, angyali mosollyal az arcomon közlekedek a világban az idők végezetéig. De nem.
A boldogság kék madarát csalogattuk be - de bizony nem
lehet kalitkába zárni. Már tudom, hogy más kertekbe is ellátogat. De csalogatni kell, morzsával és finom magvakkal.
Hát én most már lesöpröm az asztalt, és nem a kukába dobom a morzsát, hanem az udvaromra. Mostanában egyre
többet látom csipegetni a teraszon...

296

Felhasznált

irodalom

75 papír-ceruza teszt (s. a.), Budapest, Animula
Bagdy Emőke - Pressing Lajos - Bugán Antal - Zétényi Tamás (1986): Az MMPI-próba: elmélet és alkalmazás. Budapest,
Akadémiai
Beck, Judith S. (2002): Kognitív terápia: kezdőknek és haladóknak. Budapest, Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív
Terápiás Egyesület
Berne, Eric (1997): Sorskönyv. Budapest, Háttér
Birtalan Balázs (2012 a): Elemér és a kutyák. http://sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/08/22/alaphiedelmek.
Birtalan Balázs (2011): „Hogy hangzik ez zsiráfnyelven?" Az erőszakmentes kommunikáció mint egyéni terápiás eszköz.
Workshop az Integratív Pszichoterápiás Egyesület XVII. Konferenciáján, 2011. szeptember 24.
Birtalan Balázs (2012 b): Namégeccer...! http://sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/08/30/sorskonyvi_fogalmak.
Birtalan Balázs (2013 b): Az önszívatás három módja, http://
sorskonyvnelkul.blog.hu/2013/08/23/sematerapia_megkuzdesi_
stílusok.
Birtalan Balázs (2013 a): Sématerápia - a Young-féle sématerápia szisztematikus bemutatása, http://sematerapia.hu.
Boldizsár Ildikó (2009): Királylány születik. Budapest, Naphegy
Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Budapest, Magvető
Grimm, Jacob - Grimm, Wilhelm (2009): Családi mesék.
Pozsony, Kalligram
Hoppál Mihály - Jankovics Marcell - Nagy András - Szemadám György (1990): Jelképtár. Budapest, Helikon
Perczel Forintos Dóra - Mórotz Kenéz (2010): Kognitív viselkedésterápia. Budapest, Medicina

297

Pressing Lajos - Szakács Ferenc (1990): Az MMPI-próba új
magyar standardja. Budapest, „Társadalmi Beilleszkedési Zavarok" c. kutatás Programirodája
Rosenberg, Marshall B. (2001): A szavak ablakok vagy falak Erőszakmentes kommunikáció. Budapest, Agykontroll Kft.
Stewart, Ian - Joines, Vann (1998): A TA - MA. Budapest,
Grafit
Unoka Zsolt (2007): Személyiségvonások, tünetdimenziók,
rossz szülői bánásmód vizsgálata és látens sérülékenységdimenziók azonosítása egyes pszichés zavarokban. Budapest, Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola
Young, Jeffrey E. - Klosko, Janet S. - Weishaar, Marjorie E.
(2010): Sématerápia. Budapest, Magyar Viselkedéstanulmányi
és Kognitív Terápiás Egyesület

298

KLINIKAI
METAMORPHOSES
MESETERÁPIA
AZ I T T KÖVETKEZŐ T E R Á P I Á K
2013/2014 SORÁN ZAJLOTTAK

Az esettanulmányokban szereplők nevét
a személyi adatok védelme érdekében megváltoztattuk.

Alföldi Linda - Holcsik Erzsébet
A CSENGETTYŰS LÁBÚ KECSKE
A Metamorphoses Meseterápiás Módszer alkalmazása
szülő-gyerek csoportban

Munkahelyünkön a nevelési tanácsadás keretein belül dolgozunk óvodásokkal. Azt tapasztaltuk, hogy az évek során egyre
nagyobb igény mutatkozott a csoportos foglalkozások, terápiás
formák iránt. A Metamorphoses Meseterápia módszertanával
és szemléletével ismerkedve nagy élmény volt számunkra ebben a keretben elkezdeni dolgozni és tervezni. Olyan meseterápiás csoportot gondoltunk ki, ahol a szülő és a gyermek együtt
van jelen.
A szülőknek adott tájékoztatóban az alábbi célt fogalmaztuk
meg:
„A mesékben lévő képek, helyzetek a szimbolikus nyelv révén a gyermekek és a felnőttek számára is lehetőséget adnak az
érzések, érzelmek, belső állapotok felismerésére, kifejezésére.
Lehetőséget adnak az érzelmekkel, szorongásokkal való munkára és mintát nyújtanak ezek megoldására. A csoportos munka célja a szülő-gyermek kapcsolat megerősítése, az egymásra
találás és egymásra hangolódás segítése, a belső állapotok megoszthatóvá tétele. Nem az egyéni problémára fókuszálunk, hanem a képi gondolkodás révén olyan készségeket szeretnénk
fejleszteni, melyek segítenek a szorongás csillapításában, az önnyugtatásban, az érzelmek kifejezésében. A találkozások alatt
elsősorban a gyermekekkel dolgozunk, a felnőttek annyiban
kapcsolódnak be a csoportos munkába, amennyire azt gyer301

mekük igényli, inkább asszisztensei lesznek a vezetőknek és segítői saját gyermeküknek."
Úgy véljük, hogy a megfogalmazott célok mellett a szülő és a
gyermek együttes részvétele magában hordozza a közös terápiás jelenlétet, a közös élményt, a közös emlékezés lehetőségét,
és nem utolsósorban a mese személyes hatását a felnőttre.
Tekintettel a korábbi tapasztalatokra (a szülők munkavégzése
mellett a terápiás csoportokon való rendszeres részvétel megoldása), a foglalkozást hetente másfél órában, 10 alkalomban hirdettük meg.
Helyszínként a BMPSZ Pécsi Tagintézményének csoportszobája szolgált. A szoba az iskola-előkészítő foglalkozások helyszíne is, világos, tágas, játék nincs a polcokon. A kis padok és
székek a kreatív munkához jó környezetet adnak, emellett több
szivacs is van, melyeken meséléskor, pihenéskor, beszélgetéskor el lehet heveredni, körbe lehet ülni.
A foglalkozásokon való részvételt kifejezetten az egyik, vagy
mindkét szülő jelenlétéhez kötöttük. Kisebb részt gyakorlati okokból (a szülő segít ellátni a felmerülő fizikai szükségleteket), jórészt azonban terápiás céllal. Szerettük volna, ha a
gyerekek a szülőkkel együtt élik át a mesék belső képeivel való
élményeket. Célunk ezzel, az élménymegosztáson keresztül, a
szülő-gyerek kapcsolat megerősítése volt, másrészt szerettünk
volna mintát nyújtani a felnőttek számára, hogyan meséljenek,
mi módon legyenek együtt gyermekeikkel a mesék világában,
vagy ahogy mi mondjuk: „a mese birodalmában." Úgy véljük, a
10 alkalom minden intenzív belső munka mellett is csupán útnak indításra, valaminek a megnyitására elegendő. A valódi terápiás munka, ha jól dolgoztunk ez alatt a 10 alkalom alatt, otthon, a gyerekszobákban kezdődik el.

302

A mesecsoport
A csoport résztvevőit a csoportvezetők és a Nevelési Tanácsadó Pszichológiai Munkacsoportjának eseteiből választottuk
ki. A korosztály adott volt, ezenkívül csak annyit kértünk a
kollégáktól, hogy a gyermek valamilyen módon képes legyen
csoporthelyzetben lenni. Ez a feltétel két gyermek esetében bizonyult nehéznek, további tapasztalatokkal gazdagítva a csoportvezetőket.
A csoportra végül olyan gyerekeket válogattunk, akiknél a
központi probléma a szülőkről való leválás nehézsége, a szeparációs félelem, a kapcsolati gátoltság, az általános bátortalanság. Összesen 8 szülő-gyerek párral indultunk.
Mia (2007) anyukájával jön. Ők az idén elköltöztek Mia apukájától, igen hamar nevelőapa is belépett az életükbe. Az óvodából agresszivitást, ugyanakkor kedvetlenséget, passzivitást
jeleztek Mia viselkedésében.
Viola (2007) már járt egyéni terápiába szorongásos tünetekkel, állapota rendeződni kezdett, amikor az édesanyjánál komoly betegséget állapítottak meg, és a kislány ismét erősen
szorongani kezdett. Terapeutája a nyári szünet miatt nem állt
kapcsolatban vele, emiatt nem egyéni megsegítést kezdtek, hanem csoportra küldte őt. Édesanyja kíséri, aki kendőt visel.
Dániel (2009) édesanyjával érkezik. Egyedül ennél a gyermeknél jelentkezik a szorongás kifejezett magatartásproblémákban, szabályozhatatlanságban. Dániel hangos, mindenáron középpontba vágyó, önérvényesítő gyermek, aki emellett
nagyon bizonytalan, és erősen vágyik az elismerésre. Szülei
szinte egyáltalán nem szabnak határokat neki. Nagyon megdolgoztat minket a jelenléte, de rengeteg energiát tesz a csoportba, és ő is intenzíven dolgozik a mesékkel.
Botond (2007) számára az elalvás jelent nehézséget. Az alvás
körüli időszakot fenyegetőnek éli meg, védelmi rituálékat alakított ki, amelyekhez ragaszkodik, mégsem nyugtatják meg.
303

Édesanyjával jön, akivel nagyon szoros a kapcsolata, ugyanakkor ebből a kapcsolatból nem tud biztonsággal kilépni, nyitni a
világ megismerése felé.
Sebestyén (2009) az egész világot fenyegetőnek éli meg, mindent uralni szeretne kényszeres, túlritualizált cselekvésekkel, s
ebbe bevonja szüleit is. Halk szavú, szelíd gyermek. Édesapjával indultak a csoporton, a 6. alkalommal az anya jön vele.
István (2007) számára a szüleitől való fizikai és érzelmi távolság fenyegető. Édesapjával kezdi a csoportot, van, amikor az
anya kíséri.
Richárd (2007) kedvetlen, halk, visszahúzódó kisfiú. Erősen szorong, nehezen vonódik be bármilyen tevékenységbe. Az
óvodában is magányos, időnként dührohamai vannak, ilyenkor nehéz megnyugtatni. Az elsődleges kapcsolatai bizonytalanok, ambivalensek. Édesanyjával vállalja a csoportot, aki az
első alkalom után elmarad, és számunkra váratlanul Richárd
többször is az apjával jön.
Bence (2009) korához képest éretlen, regresszív gyermek.
Szinte minden megriasztja. Ő az, akinek a csoporthelyzet kifejezetten nehézséget jelent, nem tud kapcsolódni kortársaihoz.
Megengedtük, hogy nagymamájával jöjjön, aki fontos kötődési személy számára. A második alkalomtól kezdve a nagypapa
is beül a csoportra, mert Bence csak így érzi magát biztonságban. Az első alkalom után kérdés volt, hogy marad-e, de a második alkalommal nagyon dolgozott a mesével, és ez így is maradt. Bence „egyéniben" van a csoportban. Nem kapcsolódik a
közöshöz, de dolgozik a mesével.

Terápiás cél
A résztvevők kiválasztása és a szülőkkel folytatott rövid tájékozódó beszélgetés után fogalmazódott meg ennek a csoportnak
a terápiás célja: megnyitni a teret a különváláshoz, mintát nyúj304

tani a szorongással való megküzdéshez, eljutni a „szárnyak készítéséig".
A gyerekek szorongásain túl az első pár alkalommal a szülők szorongásaira és tétovaságaira is oda kellett figyelnünk, nekik is segíteni kellett abban, hogyan vegyenek részt az egyes
tevékenységekben, és hogyan legyenek magabiztos kísérői saját gyermeküknek a mesék birodalmában. Többször megszólítottuk őket mondókával, vagy hangsúlyoztuk, hogy egy
adott kreatív tevékenységben pontosan mivel segítsenek, milyen munkamegosztással dolgozzanak együtt gyermekükkel.
Azt szerettük volna megmutatni nekik, hogy a gyermekük ötleteinek megvalósításában hogyan lehetnek aktív résztvevők.
Többször játszottunk azzal, hogy a kreativitásban a gyermek a
„főnök", ő mondja meg, mit és hogyan csináljon a szülő, míg a
helyzet/feladat véghezviteléért a szülő volt a felelős. Ez arra is jó
volt, hogy képesek legyenek a párosok egymással hatékonyabban kommunikálni, hiszen a megvalósításhoz elengedhetetlen
a szoros együttműködés, egyeztetés, helyesbítés. Az alkotás során közös figyelmi fókuszt alakítottak ki, miközben egymásra is kellett figyelniük. Olyan „kiemelt pillanatokat" szerettünk
volna teremteni a számukra alkotás során, amikor megtörténhet a zavartalan egymásra hangolódás, a kölcsönös és feltétel
nélküli elfogadás.

A foglalkozás menete
A csoportfoglalkozások menete az alábbiak szerint alakult:
Minden foglalkozás azonos módon épült föl. A módszert a meseterápia-tanfolyamon elhangzottakhoz, valamint az előző,
szintén óvodás gyermekekkel szerzett tapasztalatainkhoz igazítottuk.
1. Érkezés
2. Ráhangolódás - Mondókázás
305

3. Beszélgetés az előző alkalomról, ha szükséges (ezzel a korábban hiányzók bekapcsolódását segítjük)
4. Belépés az „aranykapun" a „mese birodalmába"
5. Mesemondás
6. A meséhez kapcsolódó tevékenységek (képek hívása a meséből, élménymegosztás, majd a kreatív technika alkalmazása)
7. Kilépés az „aranykapun", visszatérés
8. Pihenés, relaxáció
9. Elköszönés
A mondókák kiválasztásánál, a tanultakból adódóan, nagyon
fontos számunkra a testtudatosítás. A legtöbb kisgyerek diagnosztikai felmérésében szimbiotikus kapcsolat mutatkozott
a szülőkkel, amelyből nem tudnak kibontakozni, leválni, lelkileg megszületni a gyerekek. Az elválás, leválás, távolodás, a
külvilág ezért is fenyegető számukra (ez változatos tünetképzésben van jelen a csoportban, de a mintázat mélyen megegyezik). A test különválasztásával indulva önmaguk elkülönítése
itt kulcsfontosságú.
A másik mondókatípust a feszültségoldó „halandzsaszövegek"
és bajűzők képviselik. Az adott meséhez igazítva a gondolkodás
áthangolását és/vagy a szorongás oldását igyekszünk megnyitni velük. A nyulacska harangocskája című mese előtt például az
Ön-dön-deszt mondtuk szinte transzig. Ennél a mesénél jöttek
az első tiszta érzékszervi tapasztalások a gyerekektől.
A mondókákat úgy vezettük be, hogy „ők a mesék kistestvérei".
Az „aranykapu rítusa" az előző, számunkra is a kezdetet jelentő mesecsoportunkra került kidolgozásra. Fontos volt a határhelyzet megjelenítése. A meseterápiás saját élményű csoporton tapasztaltakból táplálkozva intuitív módon dolgoztuk ki.
Linda csodálatosan aranyló, áttetsző függönykaput varrt, és
egy valódi „varázsbugyort", ami ki- és befordítható, fekete és
arany külseje van.
306

A rítus a következőképpen történik. Felállunk, a szoba egyik
felébe mennek a résztvevők, onnan érkeznek a mesetérbe, ahol
a mesehallgatás zajlik. (A most bemutatott csoport után a következő terápiás csoportnál változtattunk ezen, a be- és kilépés a folyosóról a szobába történik.) Feltartjuk az aranykaput.
„Most belépünk a mese birodalmába. Ki jön először?" Általában többen jelentkeznek. Nagyon szeretik ezt, és kérik is, volt
már, hogy sürgettek bennünket, mikor megyünk már be.
Amikor a gyermek odalép, ezt mondjuk: „...(név), most belépsz a Mese Birodalmába. Ahhoz, hogy beléphess, fizetned kell
a kapunak (elővesszük a varázsbugyort a fekete felével kifelé),
adj a szívedből egy haragot, egy félelmet, és egy szomorúságot!"
Belefújnak, sóhajtanak, kiabálnak a kis bugyorba, kinek mi
jön. „Most beléphetsz és ...(név)-ből ...(név) vándor leszel."
Amikor kijönnek, kincset vehetnek ki a bugyorból, amit a
meséből hoznak magukkal, például: a kecske bátorságát, a ház
biztonságát. Kilépéskor ezt mondjuk: „...(név) vándor, ...(név)
leszel újra, vedd el a kincset, vidd magaddal a szívedben (a kecske bátorságát, erejét)". Ekkorra már átfordítottuk a bugyrot
és az arany felével kifelé nyújtjuk oda a gyerekeknek. Minden
esetben ragaszkodunk ahhoz, hogy az őket kísérő felnőttek is
végigmenjenek ezen a rítuson.
Minden alkalommal megterveztük, hogy a mesével kapcsolatban milyen alkotásokat készítsünk (rajz, festés, tépkedés,
agyagozás stb.). Ezek az alkotások anyagukban, eszközhasználatukban vagy képi világukban illeszkedtek a mese motívumaihoz, az abban átélt élményekhez. A játékok során próbáltunk
olyan csoportos játékot keresni, vagy olyan játékot kitalálni,
amely az adott mesei konfliktushoz vagy annak megoldásához
kapcsolódott. Olykor énekkel, körjátékkal, próbatétel teljesítésével dolgoztunk.

307

A csengettyűs lábú kecske
(a 4. csoportfoglalkozás bemutatása)
Az alábbiakban megpróbáljuk bemutatni a csoportmunkát egy
konkrét találkozáson keresztül, amely egyfajta fordulópontot
jelentett a csoport további működésében és tervezésében.
Résztvevők: Viola, Botond, Sebestyén, István, Richárd, Bence. Mia és Dániel betegség miatt hiányoznak. A találkozás menete a fentiekben leírt szerkezetet követte. Az előzőleg mesélt
mesék az Icinke-Picinke, Az öt jó barát és A nyulacska harangocskája voltak. A választott mesék és mondókák segítségével
az érzékszervek élesítését, a belső képekben való gondolkodást,
a képzeleti működést és a testtudatosítást igyekeztünk erősíteni a gyermekekben. A csengettyűs lábú kecske meséje a csoportmunka tervezésekor szinte azonnal felmerült bennünk. Ebben
a mesében az anyaállat rendkívül aktív és tudatos módon száll
szembe a farkassal (aki elnyeli két gidáját): mind a küzdelemre való készülődés, mind maga a megküzdés igen hangsúlyos
a mesében. Fontosnak éreztük, hogy szembenézzünk a szorongással és a veszéllyel, a megküzdés lehetőségével, mielőtt a
megszületés, kibújás, útnak indulás motívumai felé fordítjuk a
gyerekeket. Az egymást követő alkalmak során többnyire felváltva meséltünk. Ezen a napon Holcsik Erzsébet volt a mesemondó.
„Izgalom volt bennem, mert ez az első olyan mese, amiben van
farkas, valami veszélyes és szorongató. Gyakoroltam otthon,
megkértem a gyerekeimet, hogy hallgassák meg a mesét. Ismerték már, de sajnos most aktuális lett, mivel megint szembe kellett
nézniük a meghalással. Dédmamájukat temettük az őszi szünetben. Fontos volt az otthoni mesélés, mert az elmondás során
belekerült két dolog. Az egyik, hogy kóc helyett szalma került a
farkas szájába, ez nem vált tudatossá, csak a foglalkozás után.
A másik, hogy a kecske hasából kiszedett gidákat az én kecske308

mamám megtisztogatja, úgy viszi haza. Ezt észrevettem, de úgy
éreztem, nem tudom máshogy mesélni, így meséltem a csoporton
is. (Itthon is megmozgatta a mese a gyerekeket, még aznap reggel, csak úgy öltözés közben is muszáj volt elmesélnem nekik.)"
Álmosan érkeztek csoportra a gyerekek. Kint ólmos, szeles,
szürke őszi idő van. A mondókázást örömmel fogadják, energizálja őket. Az Ezzel látok, ezzel z'ssel kezdünk. Ezt legutóbb
tanítottuk. Szinte mindenki nagy örömmel mondja, mutatja.
A második elmondásnál már fordulnak is a felnőtt felé, játszanak, egymáson mutatják a testrészeket. (Mindig kérjük, hogy
önmagukon és a szülőn is mutassák meg a testrészeket. Aztán
cserélnek, a szülő is megmutatja rajtuk.) Viola nehezen oldódik, Bence ugrabugrál közben. Ricsi passzív. Nem akar apához
kapcsolódni, ülve marad. Egyikünk odament, megmutatta rajta a testrészeit. Ekkor ő is mondani kezdi, ülve, magában mondogatja.
Ma először hoztuk a Sim-sum, fúj a szélt. A kinti szeles időjáráshoz, hangulathoz illeszkedik. Ricsi most is passzív, ülve
mondogatja magában a mondókát. Az apa nem lép be, nem segít neki. Violát az anya „mozgatja", mutatja, mit csináljon a kezével, hogyan mozogjon.
A többi páros egymás mellett állva, a körhöz kapcsolódva
mondja a mondókát. Az arcok mosolygósak, felszabadultak.
Bence nem áll be a körbe, különvonulnak a mamával. A mondóka legelső elmondásakor tapintani lehetett a feszültséget, aggodalmat, mikor leguggoltunk, pillanatnyi csend lett. Azután
nagyon felszabadító volt az újra zöldülő gally.
Az aranykapunak örülnek, várják. Bence is szívesen részt vesz
ebben. Ricsi apukája kitérne alóla, de kérésre kissé kelletlenül
átbújik. Viola nem akar felállni. Teljesen magába zárkózik. Végül elé visszük a kaput, egész közel hozzá, akkor átmegy alatta.
A mese alatt Bence bukfencezik, izgatott, de végül figyelni
309

kezd. A következőket tapasztaltam mesemondóként: „A többiek csöndben, komolyan figyelnek, velem vannak a mesében. Tetszik nekik, hogy a gidák elzavarják a farkast, ezen kuncognak.
A »hátsó lábaknál« már nagy a feszültség, spontán jön a kérdés
belőlem: szerintetek most mit csinált a farkas? Sejtik, gondolkodnak, elhangzik, hogy megint lisztbe mártotta a lábát. Aztán
megy tovább a mese. Nagyon figyelnek, a felnőttek is."
A mese után illatokat, hangokat hozunk a meséből. Ricsi szinte elsőként szólal meg, „farkasillatot" érez. Ezt a többiek hamar elnyomják, nem tudjuk komolyabban megbeszélni,
hogy az milyen, mit jelent neki. Jönnek az illatok, sokan a szalma illatát hozzák be. Boti a patak illatát, ez már az előző mesében is megvolt neki és fontos volt. A hangok kapcsolódnak
az illatokhoz: szalma zizegése, Botinak a patak csobogása, Ricsi azt hallja, „mikor kiesik a farkas foga". Ricsi apukája is megszólal itt, az ő hangja az, amikor „összecsapnak a küzdő felek".
Viola is a szalmát hallja, amikor kiesik a farkas foga. ízeket kérünk tőlük. (Most először, eddig nem volt ilyen.) A tejszínről
Istinek a tejszínhab jön be, és annak az ízét érzi. Mondják a főzőtejszínt is. Kicsit beszélgetünk ezekről, meg a vajról is, ízlelgetjük őket.
Kérdezzük tőlük, hogy mit gondolnak, mivel lehetne még felkészíteni a kecskét. Milyen legyen ez a kecske, milyen tulajdonságai, eszközei legyenek még? Beindulnak a fiúk, lézerkardot,
páncélt emlegetnek.
A közös munkához kecskesziluetteket nyomtattunk, színes papírt hoztunk. Ollót nem adunk, csak ragasztót. Azt kérjük, hogy a gyerekek elképzeléseit a szülők készítsék el, tépéssel, hajtogatással lehet a színes papírt megdolgozni. Eleinte ez
megdöbbenti őket, de szép lassan beindul az élménymegosztás
a párok között.
Viola aktív, itt már velünk is élénkebben kommunikál.
Ő díszíti a kecskéjét, neki az a fontos, hogy szép legyen. Drámai volt, ahogy az első mozdulatával egy kék papírral lefedte
310

a kecske tőgyét. (Az anyát emlődaganattal kezelik.) Azután ezt
visszacsinálta és csak díszítgette, szépítgette a kecskét.
Isti élénk, anyjával összhangban dolgoznak. Isti egy igazi
páncélos lovagot készít(tet) a kecskéből. Sisak, lézerkard, páncél, buzogány.
Boti szintén összhangban van az anyával, itt az édesanya is
láthatóan nagy örömmel dolgozik. Boti kecskéje páncélt kap,
de megerősítik a szarvát és a négy patáját is a küzdelemre.
Bence nagyon élénk fantáziával dolgozik, amit a nagymama
ügyes kreativitása jól kiegészít. Szarvat, éles fogat, kardot kap
a kecske. Éles, hegyes páncélok is védik. Bence nagyon élvezi a
munkát, teljesen beleéli magát.
Sebestyén az apával összhangban dolgozik. A védelem kerül előtérbe, a fegyver kevésbé fontos, az apa néha visszafogná:
„biztos, hogy kell ez?" Végül megegyeznek, szakállpáncél, farokpáncél, nyakpáncél is van a kecskén.
Ricsire az apa nehezen hangolódik rá. Teljesen átadja neki a
munkát, nemigen kapcsolódik a gyermek fantáziájához. Ricsi
ceruzát kér és a páncélozott kecskét még bevonja rengeteg kiálló szöges, szúrós réteggel, a tetejébe pisztolyt is rajzol. Totálisan megközelíthetetlen, hozzáférhetetlen a kecske. Jellemző,
hogy amint Ricsi föllazulna kicsit, az apa azonnal fegyelmezi,
szabályozza. Ricsi elvinné a munkáját és a még „üres" kecskerajzot is, de meggondolja magát. Láthatóan visszafogja, gátolja
az örömét, lelkesedését magában.
A munka után kilépünk a kapun. Mindenki kilép, Ricsi a rítus után ki-be szaladgál. Botinak fontos, hogy az anya nem mehet át kétszer, amikor az anya hátraszalad valamiért oda, ahonnan eljöttek. Nem megy át a kapun, de Boti többször is szól
neki, nehogy megtegye.
A kilépéskor a „megküzdés bátorságát" adja a varázsbugyor
a meséből.
Végül letelepszünk a szivacsokra, pihenünk. Botiék és Bencéék elmennek. Lecseng lassan az izgalom. Relaxáció után el311

mondjuk még egyszer az Ezzel látok... mondókát, hogy egészen
visszajöjjünk a mesetérből a valósba és magunkra találjunk, a
mese időtlenségéből az itt és mostba érkezzünk.
Az ezt követő két alkalommal A három kismalaccal dolgoztunk, tovább erősítve a felkészülés és megküzdés motívumát,
a szorongás aktív csökkentését. A három kismalac meséjéből
kiemeltük a házat, a biztonság megteremtését, második alkalommal a gyerekek közösen változtak lángnyelvekké és égették
meg a farkas bundáját. Egy indonéz teremtéstörténet segítségével igyekeztünk megerősíteni az énképüket, a helyüket a világban és a teremtő fantáziát. A kisgömböc következett ezután,
amely előhívta a megszületés, előbújás képét. A tojásból teremtett lány meséjével az átváltozást és alakulást hívtuk, illetve a
gyerekek testhatáraival dolgoztunk. Befejezésként a Lotilko című mese a saját szárnyak elkészítését és az útnak indulást ajándékozta nekünk.
A csoportmunka végén minden szülővel külön konzultáltunk, aminek során a személyes észrevételeket, visszajelzéseket, értékelést, további javaslatokat beszéltük meg. Az azonnali
„eredmény" változó képet mutatott. Volt gyermek, aki látványosan fejlődött, gyógyult a foglalkozások alatt, másoktól néhány hónap után kaptunk pozitív visszajelzést. Dániel óvodai
magatartásproblémái a foglalkozások alatt enyhültek, a csoportmunka befejezésével azonban a helyzet még nehezebbé
vált. Számára és édesanyja számára a csoport elsősorban azt jelentette, hogy szembenézzenek a gyermek magatartási nehézségeinek súlyával. Két gyermek esetében további egyéni megsegítésre volt szükség. A visszajelzés mellett a szülők számára
összeállítottunk a mondókák szövegéből és a mesélt mesékből egy kis anyagot. Bízunk abban, hogy az együtt meghallgatott mesék és a közösen átélt élmények elég erősnek és gazdagnak bizonyultak ahhoz, hogy a családok folytassák a mesélést,
és mindannyian elinduljanak a változás felé: ki segítséggel, ki
anélkül.
312

Alföldi Linda-Holcsik Erzsébet
A FARKAS AZÉRT FÉLELMETES,
MERT MEGESZ T É G E D . . .
Anya-gyerek kapcsolat erősítése mesékkel

írásunkban egy a korábbiakban bemutatott, óvodáskorú gyermekeknek és szüleiknek meghirdetett meseterápiás csoportfoglalkozáson részt vevő kislány és édesanyja esetét szeretnénk
bemutatni. A részt vevő gyerekek a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pécsi Tankerületi Tagintézményéből (egykori Pécsi Nevelési Tanácsadó), saját munkahelyünkről kerültek a csoportba. A csoportfoglalkozás részletes leírását, célját,
technikai felépítését A csengettyűs lábú kecske - A Metamorphoses Meseterápiás Módszer alkalmazása szülő-gyerek csoportban című írásunkban ismertettük.

VIOLA ÉS LILLA ESETE
A jelentkezés oka
Az édesanya 2013 januárjában telefonon jelentkezett. Elmondta, hogy a kislány közel hatéves, az óvodában fejlesztésre jár, de
nem terhelhető, gyakran sír. Nem tölt időt gyerekekkel, nehezen teremt kapcsolatot a csoporttársaival. Éjszakánként is sokat sír. Az óvónők szerint nem szocializálódott, ők javasolták a
pszichés vizsgálatot.

313

Pszichodiagnosztika
A pszichodiagnosztikai munkát intézményünkben az egyik
pszichológus kolléga végezte. Összesen öt alkalommal találkozott az édesanyával (első interjú és anamnézisfelvétel történt),
ezek közül két alkalommal a kislánnyal. A szülőkonzultáció
végén az édesanyával abban egyeztek meg, hogy a folyamatba
bevonják az édesapát, illetve a következő tanév elején szükség
szerint folytatják a megkezdett szülőkonzultációt.
Első interjú: az édesanya egyedül érkezett. Elmondta, hogy az
édesapával 2009 nyarán váltak külön. Az apai láthatások után a
kislány nehezen kezelhető, hisztis volt. Este otthon elalvási nehézségek jelentkeztek. Amikor a gyermek az édesapánál volt,
az apa együtt aludt a kislánnyal. Az anya elmondása szerint a
két családban eltérőek voltak a nevelési elvek, míg az anya határokat szabott, addig az apai családban kényeztető, megengedő, határok nélküli nevelés folyt. A gyermek a biztonságérzet
hiánya miatt az anyából a saját viselkedésével olykor kontrolláló, máskor támaszkereső, gondoskodó viselkedést hívott elő.
Ezek között alterálva próbálta kezelni a szorongásait.
Anamnézisből kiemelendő: a kislány a szülők házasságkötés
előtti párkapcsolati krízisének idején fogant. Nem tervezett baba volt, az apa nem is vállalta volna, a családja nyomására fogadta el a gyermeket. A terhesség és a szülés komplikációmentes volt. A baba 3 hónapos korától sokat sírt, ezt az apa nehezen
viselte. A kislány születését követő időben az apa elvesztette a
munkáját, a kislány egyéves volt, mikor a család anyagi gondjai
miatt az édesanya munkába állt. Ebben az időben a csecsemőt
az apa gondozta, a szoptatások idején bevitte a kislányt az anya
munkahelyére. A párkapcsolati intimitás a szülést követően elveszett, az apa az anyát minden szerepében leértékelte. Viola
mozgásfejlődése enyhén megkésett, 16 hónapos korban kezdett
járni. Két és fél éves volt, amikor a szülők elváltak és külön költöztek, a kislány az anyával maradt. A válás után egy évig az
314

édesanyával aludt, a költözést követően külön szobába került,
ekkor jelentkeztek az elalvás körüli szorongások, nehézségek.
A válás után fél évig a kislány dühös volt az anyára, gyakran
megütötte, támadó volt vele. Hároméves kora előtt került bölcsődébe, ahová könnyen beszokott, az óvodai közösségbe való
beilleszkedéséről és a csoporthelyzetben mutatott viselkedéséről kevés információnk volt.
Szülőkonzultáció: a tünetek hátterének és a nevelési kérdéseknek a megbeszélését követően Viola otthon nyugodtabbá,
kezelhetőbbé vált, szorongásai oldódtak. A konzultáció lezárását követően az édesanya telefonon jelezte, hogy emlődaganatot
diagnosztizáltak nála, melynek kezelésére 2013 nyarán kemoterápiával került sor. 2013 szeptemberében az édesanya újból
felkereste kollégánkat, és jelezte, hogy a betegség jelentkezésével együtt a gyermeke szorongásos tünetei is felerősödtek. 2013
szeptemberében óvodát váltottak, a kislány olyan helyre került, ahol az óvónő az édesanya közeli ismerőse. A kolléga ekkor irányította Violát és édesanyját éppen induló mesecsoportunkba.

Viola és Lilla a mesecsoporton
Első alkalommal: Viola az édesanyával együtt érkezett. Az
anya magas, átlagos alkatú, csinos, kedves arcú nő, a kemoterápia miatt kihullott a haja, ezért kendőt viselt. Viola vékony
testalkatú, nyúlánk, szép arcú kislány, megjelenése életkorának megfelelő, érkezéskor az anya kezét fogta és egy plüssfigurát szorongatott. Ezen az alkalmon az anya testéről nehezen
vált le, a háta mögé bújt bemutatkozáskor, folyamatos testkontaktusban volt az anyával, az ölébe bújt, az arcát is az anya felé fordította. Sem a csoportvezetőkkel, sem a többi gyermekkel
nem lépett kapcsolatba. Egyáltalán nem szólalt meg. Testtudatosító mondókákkal és az Icinke-picinke című mesével dolgoz315

tunk. Viola sem a mondókázásba nem kapcsolódott be, sem
a meséhez fűződő kérdésekre nem válaszolt. Hagyta, hogy az
anya végigmutassa az ő testrészeit a mondókák alatt, de ő már
nem mutatta meg az anyán a testrészeket. Az Icinke-picinke
meséből a gazdasszony dühét dramatizáltuk, majd Zsip-zsup
játékkal a tej kiöntését játszottuk el, ebbe a mozgásos játékba
kapcsolódott be először. Itt mosolygott, élvezte a hintáztatást.
A közös relaxációnál ajánlottuk, hogy aki szeretné, be is csukhatja a szemét. Viola anyukája a kislány mellett feküdt, éppen
becsukta volna a szemét, mikor Viola az ujjaival felfeszítette a
szemhéját, és nem hagyta, hogy lehunyja. Ez a fajta szeparációs
helyzet nagyon megijesztette.
Második alkalom: Ismételtük a testtudatosító mondókákat,
kiegészítve a Hüvelykujjam almafa... és az Ez elment vadászni... mondókával. Az öt jó barát című mesével dolgoztunk.
A mesét követő kreatív feldolgozásban az anya és a gyermek
egymásba illesztett kezének körberajzolását kértük, azzal az
instrukcióval, hogy a két kéz közötti területet színezzék, díszítsék ki. Második feladatnak a saját kéz körvonalából készített
képet kértünk. Viola csendes volt, de sokkal oldottabb, mint
legutóbb. Képes volt kibújni az anya öléből, elfeküdt a szőnyegen. Felvette a szemkontaktust, a kérdésekre már válaszolt, ha
halkan is. Saját kezéből várat rajzolt. A vár ablakai be voltak
deszkázva, nagy eső mosta a várat, de volt egy kis rés, ahol ki
lehetett nézni, hogy esik-e még az eső. A vár tövében serkent
már ki a fű a földből, bár volt még ott egy kis göröngy. Jól illeszkedett ez a rajz az anya gyógyulási folyamatához, aki a foglalkozás alatt levette a kendőt, és látható volt, hogy növekedésnek indult a haja.
Harmadik alkalom: Bevezettük az újonnan (ahol másik
szülő kísérte a gyereket) érkezett szülőket a csoportba. Az
Ön-dön-desz... mondókával dolgoztunk közös tapsolással, dobogással, rikkantással, közös hangadás- és mozgásélményt jelenítettünk meg. Viola gátlásos volt, a többiekhez és a tevé316

kenységekhez nehezen kapcsolódó viselkedését a mondóka
ritmusa segített feloldani. A nyulacska harangocskája következett. A meséből mozdulatokat és hangokat kértünk a gyerekektől. Színes kendőket adtunk, amelyeket a gyerekek a mese
egy-egy szereplőjeként neveztek meg, majd ezeket láncszerűen összekötöttük és a kendők összekötözésével és kibogozásával meséltük el újra közösen a mesét. A meséből Viola a cica mozdulatait hozta elő, és ezeket örömmel meg is jelenítette.
A láncnál az ő kendője a köszörű volt, a köszörű hangját hozta a meséből. A meséről készített rajzán a bikát jelenítette meg.
Viola anyukája elhozta a kislány óvó nénijét, hogy megkérdezzék, bejöhet-e ő is a csoportra mint megfigyelő.
Negyedik alkalom: Az Ezzel látok... és a Sim-sum... mondókákkal kezdtünk, majd a A csengettyűs lábú kecske című mesével dolgoztunk. Álmosan érkeztek a gyerekek, a mondókázást
azonban örömmel vették, ez energizálta őket. A mondókázásnál Viola szerepet cserélt az anyával, egymáson kölcsönösen
mutatták a testrészeket. Az aranykapun azonban nem akart átmenni, passzív volt, ülve maradt, oda kellett vinni a kaput hozzá, akkor lépett át rajta. A meséből a szalma zizegését hallotta,
amikor kiesett a farkas foga. A mese után láthatóan feloldódott, aktív lett, a közös alkotásnál már a csoportvezetőkkel is
kommunikált. Alkotás során a gyerekek kecske sziluettképek
közül választhattak, melyeket színes papírdarabok segítségével
kellett felvértezni a farkassal való harcra. A gyermek mondhatta meg, hogy a szülő milyen formát tépjen vagy hajtogasson a
papírból és hova ragasszák azt. Viola első mozdulata az volt,
hogy kék papírral lefedte a kecske tőgyét. Egy ideig takargatta, majd elvette a papírt és díszíteni kezdte a kecskét. Számára
nem a kecske felfegyverzettsége vagy védelme, hanem a kecske
szépsége volt a fontos.
Ötödik alkalom: Viola óvó nénije megfigyelőként bejött a
csoportra. A múlt alkalommal tanult mondókákat ismételtük, a mese A három kismalac volt. A mesét a gyerekek több317

sége ismerte, mégis feszült figyelemmel hallgatták. Mese után
megbeszéltük, hogy ki miből építené fel a saját házát. Viola először nehezen szólalt meg, a harsányabb gyerekek túlkiabálták.
Amikor elkezdett beszélni, nyitottabb és bátrabb volt, mint korábban bármikor. Az ő saját háza fából lenne, lenne benne ágy,
amin ülni is lehet. Ezek után megtapogattuk azokat az anyagokat, melyekből a három kismalac háza épült (szalma, fa, kő),
kipróbáltuk, melyik könnyű, melyik nehéz, melyiket hogyan
lehet elfújni. A gyerekek szerették volna lerajzolni saját házaikat, ezért azt ajánlottuk, hogy tervezzék meg és rajzolják le saját (belső) házukat, míg a szülők most ne a gyerekekkel együtt,
hanem külön dolgozzák ki a saját maguk (belső, vágyott) házát.
Több szülő-gyerek párosnál megfigyeltük, hogy a gyerekek saját bizonytalanságuk és megfelelési vágyuk miatt a szülőkéhez hasonló elemeket építettek saját házukba. Viola és anyukája azonban nagyon elmélyülten, egymás mellett, de egymástól
teljesen függetlenül dolgozott. Viola elkészítette saját transzparens házát, melynél főként a berendezés volt hangsúlyos. Volt
benne ebédlő és egy kislány, aki a kanapén ülve tévét néz. A képen sütött a Nap és esett az eső, a két égi jelenség között pedig
természetesen megjelent egy szivárvány. Ezalatt anyukája egy
különleges tüskés rózsabokor házat készített (a rózsabokor teljesen női szimbólumformát öltött), amelyre került ajtó, ablak,
kémény és virágok is nyíltak a bokron.
Hatodik alkalom: Ezen az alkalmon az Ön-dön-desz... ördög
vigye ezt! mondóka verziót tanítottuk meg jókora dobbantással a végén. A mese A három kismalac volt a farkas nézőpontjából mesélve. Mivel a korábbi alkalmak során hiányzók is voltak, ezért röviden felidéztük számukra az alaptörténetet, majd
kértük, hogy ők is meséljék el, milyen lenne a saját házuk, miből
épülne. Viola is felidézte a többiek számára, hogy neki miből
épülne és hogyan nézne ki a háza, mi lenne benne. A házak bejárása után megkérdeztük a gyerekeket, hogy milyen apró, kicsi, tenyérben is elférő barátot hívnának a saját házukba vendé318

gül. Viola egy kiskutyát hívna vendégségbe magához. A farkas
szemszögéből elmondott mesénél Viola egészen közel húzódott
a mesélőhöz (Linda). Mese után megkérdeztük, ki milyennek
látta a farkast, és mitől volt olyan félelmetes. Viola ekkor hátrapillantott az anyukájára és ezt válaszolta: „Azért ijesztő, mert
megesz téged, és nagyok a fogai." Kértük a gyerekeket, rajzolják
le, milyen is az a félelem, milyen is az az ijesztő, aminek sem formája, sem tartalma, mégis lehet színe, vonala. A gyerekek heves
íirkálásba kezdtek, néhány gyerek és Viola is kérte az anyukáját, hogy ő is rajzolja ezt le. Ekkor hoztuk be a szobába a kartonpapírból készített, életnagyságú farkassziluettet. Miután a
szobában megjelenő farkasra ráhelyeztük a „félelmetes képeit", eljátszottuk, hogy pislákoló parazsak vagyunk a kismalac
tűzhelyében, és a farkas éppen halad a kéményen lefelé, ekkor a
tűz egyre erősebb lesz, végül fellobban, a farkas bundájába kap,
és szétégeti, „ahol éri"! A farkas a nagy tűzvészben ketté is szakadt, ekkor hangszerekkel fokoztuk a hatást és próbáltuk hangos zajjal egyre távolabb űzni őt a házunktól és magunktól. Viola felszabadultan zenélt, dobolt, a többiekkel együtt lármázott.
Ezt követően felhívtuk a gyerekek figyelmét arra, hogy jó, most
nyugalom van, de emlékezzenek rá, hogy a történet itt még nem
ért véget, hiszen a farkas ismét ólálkodni kezdett a kismalacok
háza körül. Általunk megtervezett fogócskajátékra hívtuk őket,
melyben az ólálkodó farkastól csak az menekülhet meg, aki amikor a farkas odaér hozzá - azonnal elmondja a „nem félek
tőled, mert megvéd a házam!" mondatot, és a feje fölött mutatja is a háza tetejét a kezével. Viola itt már teljes eksztázisban
vett részt a játékban, tőle szokatlan hangerővel harsogta a bűvös mondatot, éberen figyelt és nem hagyta, hogy a farkas akár
csak a közelébe férkőzzön. Viola a játék végén ugrándozott, kacagott, az anyától távolabb is merészkedett, képes volt kéréseket
megfogalmazni, és válaszai is jól hallatszottak már.
Hetedik alkalom: A hetedik találkozás bevezetése egy találós kérdéssel indult, amelynek megfejtése az ember. Ezt a ta319

lálós mondókát utána magunkon is elmutogattuk. A gyerekeket nagyon fellelkesítette ez a helyzet, ők maguk is mondtak
találós kérdéseket, gondoltak valamire, és meg kellett fejtenünk, hogy mi az. Mesének a Hogyan teremtették az embert?
című indonéz teremtésmesét választottuk. A mesét annyiban
átdolgoztuk, hogy a férfi-nő konfliktust elhagytuk a végéről, és
egy olyan befejezéssel helyettesítettük, amelyben megszületik
az első gyermek. Az első gyermek megijed a világtól, az édesanyja ölbe veszi, és hogy megnyugtassa, elmeséli neki az első
mesét. Az első mese szövege az Upanisádokból vett idézet volt,
az emberben rejlő mindenségről. A gyerekek nagy figyelemmel
hallgatták a történetet, Viola a mesemondó ölébe (Böbe) telepedett. A nő teremtéséről szóló rész tetszett neki legjobban a
meséből. A mese után só-liszt gyurmával dolgoztunk, kértük a
gyerekeket, formáljanak, alkossanak ők is mindenféle lényeket,
akár embert, ha szeretnének, ebben szabadságot kaptak. Viola nehezen kezdett neki, bizonytalan volt a formálásban. Végül csigát készített, azt mondta, ez lesz az emberek ennivalója.
Édesanyja ezzel szemben nagy lelkesedéssel formált meg egy
női alakot, gondosan elkészítve és kialakítva a női formákat.
Kedvesen elfogadta a kislány alkotását, nem próbálta több vagy
„megfelelőbb" figura elkészítésére rávenni, úgy tűnt, megérezte, megértette, hogy a kislány számára ez az egyszerű csigaforma, „csigaminőség" jelent biztonságot a magával hordott házával és a visszavonulás lehetőségével.
Nyolcadik alkalom: Halandzsamondókákkal és A kis gömböccel dolgoztunk. Violát a nagymamája kísérte el, aki kedvesen és
türelemmel vett részt a foglalkozáson a gyermek kísérőjeként.
(Violát az édesanya már előre felkészítette arra, hogy erre az
alkalomra a nagymamával fog érkezni, tudatosan tervezte be
ezt a próbatételt, a szeparációs helyzetet.) A kislány ekkor teljesen felszabadult volt, ugrándozott, csacsogott, a nagymamának időnként fegyelmeznie kellett. A mese után arra kértük a
gyerekeket, képzeljék el, hogy mit nyelne el a gömböc, ha most
320

idegurulna. Képzeletben végiggurítottuk a város utcáin: élénk
fantáziával dolgoztak a gyerekek, s kutyát, embert, jelzőlámpát, házakat „nyelettek el vele". Ezután azt kérdeztük, hogy milyennek látják/képzelik a gömböcöt, milyen a színe, tapintása,
hőmérséklete. Viola azt mondta, hogy meleg, huplis, és ragadós a felszíne. Majd a „milyen a belsejében?" kérdésre elmondta, hogy szerinte szűk, sötét, és rossz benne lenni. Megmutatták, ki milyen testhelyzetben lenne a gömböcben. Viola, több
más gyerek mellett, magzati pózba kuporodott. A saját bicskáját pirosnak és kb. 20 cm nagynak (mutatja) képzelte el. A kérdésre, hogy ki akar-e jönni a gömböcből, egyértelműen igennel
válaszolt. A foglalkozásra előkészítettünk egy olyan papírlapot, amelyre egy két oldalán rögzített, középen szabadon hagyott papírkorongot ragasztottunk. Ez volt a saját gömböcük,
amit fölvághattak, majd kívülről és belülről is egyedivé színezhettek. Azt kértük, hogy rajzoljanak bele olyan dolgokat, amelyeket elnyelt a gömböc, és amelyeket ki akarnak szabadítani.
Viola rajzán kívülről jól látszik a bicska, amellyel képes felnyitni a gömböcöt, belül pedig ház, jelzőtábla, fa, lányka, ceruzák
és iskolai tábla jelentek meg. A jövője.
Kilencedik alkalom: Olyan mondókával indítottuk ezt az alkalmat, amely összekapcsolja az embert a természettel: Akinek
a szeme kék, takarója a nagy ég... A mesénk A tojásból teremtett
lány volt. Viola, aki továbbra is felszabadult volt, azt a motívumot emelte ki kedvenc részként, amikor a lány aranyhallá változott. A mese után egy nagy csomagolópapírt adtunk mindenkinek, kértük, hogy kuporodjanak rá úgy, mintha egy tojásban
lennének, az őket kísérő felnőtt pedig körberajzolta őket. A lap
másik oldalára egy teljes testkontúr került. Kérdeztük, hogy ki
mivé szeretne változni, és elmondtuk, hogy amit szeretne, azt
belerajzolhatja a tojásformába. Viola azt felelte: „hát én ez maradok! Az vagyok, aki én vagyok!" A tojásformába egy kislányt
rajzolt, önmagát, és hozzátette, hogy karácsony van (ünnep).
Tizedik alkalom, lezárás: Zárómesénk a Lotilko volt. Mondó321

káink az Ezzel látok, ezzel is... és az Akinek a szeme kék, takarója a nagy ég... voltak. Viola mindvégig aktív és lelkes résztvevője volt a csoportnak. Legjobban az tetszett neki a meséből,
amikor Lotilko visszakapta a szárnyait. Arra a kérdésre, hogy
ő hová repülne, azt felelte, hogy „a világba". Az alkotás során a
gyerekek az előző foglalkozáson körberajzolt testük sziluettjére
ragasztottak színes papírból tépkedett „tollakat", és szüleik segítségével elkészítették saját szárnyukat. Viola szárnyai színesek, gazdag díszítésűek voltak, örömmel készítette őket.

Visszajelzés a szülőnek
A csoport lezárását követően a téli szünet miatt a visszajelzésre
egy hónappal később került sor. Az anya erre a megbeszélésre
elhozta Violát is. Összegyűjtöttük és kiemeltük a szülő számára a csoporton észlelt megfigyeléseinket, a gyerekek által adott
válaszokat, reakciókat és az alkotásokat. Mindezeket igyekeztünk összekapcsolni és jelentéstelivé tenni a gyermek problémáihoz és belső állapotaihoz illesztve. így az édesanya számára
is láthatóvá vált, hogy az egyes meséken és alkotásokon keresztül hogyan dolgoztunk a tíz alkalom során, illetve milyen belső állapotváltozást tudtunk nyomon követni. Az édesanya elmondása szerint a kislány hangulata sokat javult. Az óvodában
és otthon is nyitottabb, bátrabb. Az óvodában már bevonható
a közös tevékenységekbe és a feladathelyzetekbe. Rendeződtek
a hisztik és a dühkitörések; ami mégis előjön, azt a szülő kezelhető mértékűnek érezte. Az anya végiggondolta és értékelte
azt a folyamatot, amelyen az utóbbi hónapokban a kislánnyal
keresztülmentek. Fontosnak érezte, hogy a szülőkonzultációk alkalmával a pszichológus kollégánk konfrontativ volt velük, ahogy mondta, „kaptunk ott hideget, meleget, de ez kellett
ahhoz, hogy változtassunk". A mesecsoportos foglalkozások
az édesanya számára is fontos élményeket adtak. Mindketten
322

örömmel és bizakodva tekintenek a 2014. szeptemberi iskolakezdés elé, az anya immár úgy érezte, hogy a kislány érzelmileg is megerősödött, és készen áll az új helyzetre. Amikor elindultak, az ajtóból visszafordulva az anya büszkén mutatta (és
Violát kérte, mesélje el), hogy karácsonykor menyasszony lett,
a jelenlegi párjával hamarosan összeházasodnak.

Összegzés
Számunkra is érdekes volt látni, hogy ez a kislány és az anyukája hogyan épültek a mesékből, hogyan kapcsolódtak a mesén keresztül saját és egymás érzéseihez, félelmeihez és erőforrásaihoz. Fontos tapasztalat volt számunkra, hogy amikor egy
felnőtt kapcsolódik a mesékhez, és nyitottan áll a megújulás, a
változás elé, akkor benne is megnyílnak azok a csatornák, erőforrások, amelyek a saját gyógyulása és rendeződése felé irányítják. Úgy tudtak együtt lenni a csoportfolyamatban, hogy
teret és szabadságot, ezzel együtt biztonságot adtak egymásnak. Egymás mellett, de saját útjukat járva fejlődtek: Viola az
anya elvesztésétől való szorongással és az elindulás bizonytalanságával, az anya a betegség legyőzésével és a nőiség helyreállításával dolgozott. A szeparációs szorongás megoldásának
kulcsa a biztonságot adót felnőtt belsővé tétele, aki jelen van,
ha szükség van rá, de képes teret adni az önállósodásra.
Az általunk választott eset kapcsán úgy gondoljuk, hogy a
fejlődésnek és a gyógyulásnak egy bejárható útját sikerült megnyitnunk a mesék segítségével, melynek végére a maga helyére
került gyermek és szülő, az elindulni készülő kislány, valamint
az anya és feleség szerepébe megérkező nő egyaránt.

323

Móritz Márta
UGRÁS A KÚTBA
Első egyéni meseterápiám

Hazatérve a meseterápiás képzésről váratlan lehetőség adódott arra, hogy elkezdjem első meseterápiás próbálkozásomat.
Búcsúzásra készülődtünk egyik fiatal páciensemmel, Zoéval,
mert betöltötte a 18. évét. (Munkahelyemen, az egészségügyben
ilyenkor átadjuk a pácienst a felnőttekkel foglalkozó pszichológusnak.) Az járt a fejemben, hogy vele kellene meseterápiával dolgozni, mert az élettörténetéhez azonnal tudtam kapcsolni mesét. Ő is sajnálta, hogy munkánk véget ér. Megkérdeztem,
volna-e kedve úgy maradni nálam, hogy munkaidőn kívül találkozunk és egy olyan módszerrel kezdünk el dolgozni, amit
még csak most tanulok és nagyon jónak tartok. Mondtam néhány szót a mesékről, amitől Zoénak felcsillant a szeme, arca
felderült, mosolyogni kezdett és lelkesen válaszolta, hogy nagyon szeretné kipróbálni, és van gyerekkori kedvenc népmeséje. Megegyeztünk a találkozások időpontjaiban, elmondtam,
hogy írni is fogok róla, elfogadta ezt is. Abban az órában eufórikus állapotban voltam, úgy éreztem, nagyszerűen elindult a dolog, aztán később kezdtem gondolkodni azon, hogy mi lesz, ha
elrontok mindent, mi van, ha nem tudok segíteni és Zoé csak
rosszabbul lesz, és szakmailag nagy felelőtlenség tőlem, hogy
nem küldtem tovább a Felnőtt Pszichiátriai Gondozóba... De
nem akartam hátraarcot csinálni (Marco Polo: Ha már nem lehet visszafordulni, előre kell menni.) Jöjjön hát a kút.
324

Zoé
Zoé jelenlegi párja kb. másfél évvel ezelőtt volt a páciensem, a
fiatalember biztatta, hogy keressen fel engem. Beszélgetéseinken nagyon sok szó esik a fiúról is, emiatt fontos tudni, hogy
én is ismerem őt régebbről, de jelenleg már nem jár hozzám, és
akkoriban nem Zoé volt a barátnője.
Zoé szép, jó alakú, „bölcsészes" megjelenésű fiatal lány. Természetes szépség, smink nélkül, természetes barna hajszínnel, hullámos, hosszú haja mindig kiengedve. Nagy, puha, sötét tónusú kardigánokban jár, kis fekete „cigánykalapot" hord,
ruhája mindig inkább elrejti, mint kiemeli alakját. Hadarva,
gyorsan, sokat beszél, sokat gesztikulál, gyakran van zavarban,
láthatóan sokat szorong.
Abból, ahogyan és amiről beszél, kiderül, hogy nagyon értelmes és kortársaihoz képest nagyon művelt lány, a művészetek
érdeklik, rajzol, fest, most fog érettségizni városunk egyik gimnáziumában. Nagyon szereti a természetet. Város szélén lakik,
van egy csomó „titkos helye" (dombok, fák, magas házak teteje, ahová titokban lehet csak felmenni, onnan nézi felülről a várost. ..). Barátnőket nem említ, nem él nagy társasági életet, inkább párjával tölt sok időt, aki az osztálytársa is. A fiatalember
tehetségesen zenél és ír (gyakran Zoé a múzsa), van egy egyre
sikeresebb együttesük, Zoé leginkább az ő társaságukban van.
A fiú nagyon féltékeny a lányra, szinte teljesen kisajátítja őt.
Összességében Zoét érzelemgazdag, érzékeny és intelligens
lánynak ismertem meg első találkozásaink során.
Jelentkezéskor hozott problémái: hamarosan érettségizni fog, eddig jól tanult, de most úgy érzi, egyáltalán nem tud
semmire odafigyelni, fél, hogy koncentrációs zavara miatt nem
tud leérettségizni, nem veszik fel egyetemre (kommunikáció
szakra jelentkezett). Nem tud aludni, gyakran érzi magát nagyon zaklatottnak, „szétesettnek", emberekkel való kapcsolatait nehezen kezeli. Későbbiekben kiderül nagyon komoly ön325

értékelési problémája: csúnyának tartja magát mindenesetül,
érthetetlennek tartja, hogy ő tetszik a fiúknak (mert azt tárgyilagosan elismeri, hogy sok fiúnak tetszik). Elégedetlen alakjával, kívül-belül értéktelennek tartja magát.
Családjáról azt meséli el, hogy szülei már régebben elváltak.
Nagyon mások voltak: az anya lazább, megengedő, liberális mégis őhozzá fűzik lazább szálak, mint az apához. Sosem volt
az anyával igazán meleg, érzelmi biztonságot nyújtó a kapcsolata. Az apa katonatiszt volt (akárcsak az anyai nagyapa), keményebben nevelte a három közös gyermeket, az eltérő nevelési elvek miatt voltak viták a szülők között. Ma csak Zoé tartja
a kapcsolatot az apával, rendszeresen jár hozzá, s találkozásaik
jelentős idejében közösen edzenek, mert az apa most már személyi edző, és rendkívül fontosnak tartja a rendszeres sportolást. Zoé ezt nem bánja, hasonlóan gondolkodik ő is - én ezt
erős megfelelési vágynak érzem. Nem tudom, mennyire ismeri ezt fel, de az bántotta, amikor nemrég az apa megjegyezte,
hogy „talán többet kellene edzened". Amikor az apától hazatér,
napokig feszültség van amiatt, hogy ő az apánál volt, miközben
fiútestvérei és az anya nem szeretik a férfit.
Második találkozásunk során egy visszatérő rémálmát mesélte el Zoé: egy ajtó kinyílik és mögötte egy óriási kék szem őt
nézi. Egyetlen kérdés („tudod, kinek a szeme?") elég volt hozzá, hogy láthatóan küszködve, de el tudjon mesélni egy nagyon
nehéz traumát az életéből: anyai nagyapja négy éven át zaklatta őt szexuálisan (nem történt nemi erőszak „behatolás" értelemben). A szülők közti rivalizáció miatt (Zoé az apai nagyszülőknél nagyon szeretett lenni) az anya kéthetente elküldte
gyerekeit saját, falun élő szüleihez, habár neki magának gyerekkora óta nagyon rossz kapcsolata volt (szintén katonatiszt)
apjával. Zoét 10 éves korában kezdte el éjszakánként „felkeresni" a nagyapa, egészen 14 éves koráig, mert csak akkor tudta
azt mondani, hogy nem akar többet ott aludni. A négy év alatt
nem szólt senkinek („nem hitte volna el anya"), de úgy gondol326

ja, nagyanyja tudhatott valamit, bár nem tett semmit, talán félt
a férjétől. Zoé ezt eddig csak két fiúbarátjának mondta el (mivel szexuális életén mindez jelentős nyomot hagyott, kénytelen
volt róla valami magyarázatot adni aktuális párjának), és most
nekem. Nem érti, miért van rá ekkora hatással ez az élmény,
úgy gondolja, már elmúlt, túl van rajta, nem érti, miért álmodik még mindig nagyapja szemével... A rákövetkező alkalommal elmondta, hogy napokig nagyon ki volt borulva attól, hogy
beszéltünk erről a dologról, de utána kicsit jobban lett. Ekkor
merült fel bennem A szörnyeteg királykisasszony meséje, melynek felidézése még korai lett volna. Azon kívül, hogy úgy éreztem, Zoéval érdemes meseterápiával dolgozni intelligenciája és
művészetek iránti fogékonysága, érzékenysége okán, úgy gondoltam, az átélt trauma miatt is jó lenne számára ez az út. Úgy
érzem, fejlődése megrekedt, személyiségfejlődése megdermedt
az elszenvedett bántalmazás hatására (kővé vált), és nagykorúvá válása küszöbén teljesen „szétesettnek" érzi magát, nincs
rend az életében és nem is lesz, amíg fogva tartja őt a trauma.
Nagyon bízom benne, hogy a mesék segítenek neki elindulni a
gyógyulás útján.

Az első meseterápiás óra
Kellékeim: A Lakat-mese (Mese a próbálkozás bátorságáról),
gombolyag, mécses, egy kendő asztalterítőnek átminősítve, Dixit-kártyák.
Tervem: az eddigiekhez képes kicsit átrendezett szobámban mesével, mécsessel, gombolyaggal kezdünk. Elmesélem
A próbálkozás bátorságáról című mesét, egyrészt ezzel bátorítva mindkettőnket a közös próbálkozásra, másrészt azért, hogy
alkalmat teremtsek a képzésen tanult „másképpen bemutatkozásra" a mese képei és a belső képek által. További terv az érzékszervek finomítása, a belső képek teremtésének beindítása:
327

„hozz el egy képet/hangot/illatot, tárgyat a meséből..." (Na, itt
fogok majd nagyon megdöbbenni!) Aztán bemutatkozás elölről
(nevem, foglalkozásom); jobbról: olyan akarok lenni, mint...;
balról: én olyan vagyok...; hátulról (név visszafelé kit rejt). Aztán terveztem Dixit-kártyával gyakorlatot: én húzok egyet, mesélek, ő „leírja" a képet, aztán cserélünk. Utána az ő történetén
keresztül újra megtapasztaljuk érzékszerveinkkel is a mesét.
Megvalósulás: a szoba áthangolása elég jól sikerült, nem is
gondoltam volna, hogy a redőny lehúzása, a neon lekapcsolása, egy keleties mintájú, pasztellszínű nagykendő az asztalra,
a mécses és a földbarna fonalgombolyag mennyire intim atmoszférát tud adni a zöld csempeborítású, unalmas kis szobának. Ahogy együtt beléptünk, Zoé meglepődött, és tett valamilyen félig ironikus, félig komoly megjegyzést a szobára (talán
azt mondta, hogy „szentély"). Mindketten nagyon izgultunk,
ahogy leültünk egymással szemben. Meggyújtottam a mécsest,
a gombolyaghoz fűztem egy megjegyzést („ez lesz az első mese, amit erről a fonalgombolyagról most legömbölyítünk"), és
elkezdtem mondani a mesét a próbálkozás bátorságáról. Mese
közben nem annyira a mesehallgatási transzot láttam Zoé arcán, inkább tudatosnak ható metakommunikatív jeleket (mosoly, bólogatás). A szövegmondásban nem hibáztam, úgy éreztem, benne voltam a mesében, túl az első mondatok izgalma
után. A mese végén égve maradt a mécses - ezt nem tudom, hogyan kellene, hogy legyen, mi a közös munka végén fújjuk el, ez
a rituális lezárása a terápiás órának. (Pontosabban Zoé gyújtja meg és fújja el, ilyenkor olyan, mint egy kisgyerek, nagyon
élvezi a tüzeskedést, otthon is naponta gyújt gyertyát.) Tehát
égett a mécses, arra kértem, hogy emlékezzen vissza a mesére
és hozzon el onnan egy képet, ami leginkább megfogta. Ekkor
jött a döbbenetem: olyan részletességgel tudott azonnal mesélni egy képről, hogy a felét sem tudtam leírni. Ha lehetne belső
képeket kvantifikálni (gondolom, nem lehet), azt mondanám,
hogy az én belső képeim intenzitásban, részletgazdagságban és
328

színekben negyedét sem teszik ki az övének. Rögtön kész volt
a kép, úgy beszélt róla, mintha előre tudta volna, hogy ezt kérem majd, és készült volna rá... Ezt azért írtam le ilyen részletesen, mert az összes későbbi gyakorlatot ez jellemzi majd: gazdag, burjánzó belső képek mindenféle modalitásban, azonnal
megszülető történetek a képek mögött - egyszóval úgy érzem,
Zoé munkánk kezdetétől otthonosan mozog a belső képek világában, ez nem új élmény a számára.
A Lakat-meséből hozott belső képe (röviden): részletes leírás a palota kapuja előtti térről, ahol nagy tömeg gyűlt össze
- felülről, egy madár szemszögéből látja mindezt. Király leírása (korona, palást, önelégült mosoly az arcán, hogy milyen nehéz feladványt talált ki), a tömeg szétnyílik a próbát tevő vezír
előtt, ahogy odasétál a lakathoz. Hang: lakat kattanása. Illat:
vas, fém szaga. Tapintás: amit a vezír keze érezhet csak, a lakat
sima fémje.
Ezután kértem, járjuk körbe őt mint a lakatot a mesében, és
példát mutatva bemutatkoztam elölről, később hátulról is. Aztán ő következett: „M. Zoé érettségire készülő tanuló." Hátulról (ezen nagyon meglepődött először): „idősebb, érett nő, már
nem tanul, fontos dolgokkal foglalkozik." Nem láttam magam
előtt ezt a nőt, ezért kértem, meséljen még róla, és ahogy folytatta, elkezdtem látni: „vékony, fiús alkat, hosszú, göndör haja
van, hippiruhát hord, dombon, sátrak közt van éppen, de nem
itt lakik. Otthona kuckószerű, otthonos, zsúfolt lakás." Azt hiszem, benne is félidőben indultak el a belső képek, lassabban,
mint a Lakat-mesénél (nehezebben ment a személyesebb érintettség miatt), de a végére teljesen jól megérkeztek hozzám
a képei. Bemutatkozás jobbról: én egy olyan lány vagyok, aki
szeretne beilleszkedni a világba, de nem önfeladás árán. Balról: olyan lány vagyok, aki nem szeretné azt, hogy környezete
ne fogadja el.
Ezután a Dixit-kártyák segítségével képeket küldtünk egymásnak, azt próbálgatva, hogy miként működik közöttünk
329

a vizuális szinkron. A gyakorlat után megkérdeztem, hogy
érezte magát. Azt mondta, nagyon jól, élvezte a gyakorlatokat,
és sokkal jobban van, mint amikor idejött. Megbeszéltük, hogy
a legközelebbi alkalommal elmeséli a meséjét, amellyel egyébként mára is készült. Végül azt kérte, hadd fújja el ő a mécsest.

Második meseterápiás óra
Tervem: bemelegítésül újra Dixit-képek küldése, kendők bevonása a történetmesélés után, aztán egy Sztorikocka-mese, majd
pedig találós kérdések a meséjére való ráhangolódásként. (Pontos címet nem mondott Zoé, csak azt tudtam, valamelyik okos
lány típusú mesét fogja hozni. Előtte elolvastam egy változatot, de ő egy általam addig nem ismert, hosszú és bonyolultabb
cselekményű verziót hozott.) Mesemondás: Zoé elmeséli a mesét, utána kendők átváltoztatása („Ez a kendő nem kendő, hanem...") úgy, hogy kérdezzen tőlük valamit. Aztán a Zoé által
megkedvelt gyakorlat: hozz el egy képet... Végül megpróbálunk még beljebb lépni a meséjébe: a mesemátrix elkészítése.
Megvalósulás: most már kevésbé voltunk izgatottak, Zoé felszabadultabban jött be. Elmesélte, hogy a múlt alkalom után
egyedül is jól tudott aludni (egyébként csak barátja mellett tud,
egyedül nem). Mécsesgyújtás, Dixit-kép kiválasztása: alkonyati tájban papírokkal teljesen beborított ember lépked. Története hosszú volt, nagyon részletesen leírt képekkel mesélt, és nagy
örömömre pozitívan fejezte be, eltérően a múltkoritól. Hangokat, ízeket, illatokat is hozott a meséből, majd a Sztorikockával
folytattuk: kidobta a 9 képet a kis kockákkal, azokból fűzött
újabb történetet. Egy hatalmaskodó ember zsarnokságát egy
virág legyőzi. Ez is pozitív kimenetelű mese lett! Ezután bevetettem a találós kérdéseket, s annyit mondtam előre, hogy kicsit próbáljuk meg úgy bejáratni a gondolkodásunkat, ahogyan
az okos lányok teszik. Előre kiválasztott találós kérdéseket (ter330

mészét, gondolkodás témaköréből) mondtam neki, melyekre
önállóan vagy kis rávezetéssel megtalálta a megoldást. Dühös
volt magára, amiért nem ment mindegyik segítség nélkül.
Ezután megkapta az egyik gombolyagot, és elkezdett mesélni. Meséje: Mátyás király meg a székely ember lánya. Nem
ismertem ezt a változatot, feszülten figyeltem, nem éppen
mesehallgatási transz volt ez. Valahol a mese közepe táján járhattunk, amikor kint megszólalt egy ajtócsengő. Nagyon dühös lettem, és teljesen kizökkentem. Zoét ez látszólag nem zavarta meg, mesélt tovább rendületlenül, kis idő múlva aztán a
gondolataimat vissza tudtam terelni hozzá és az okos lányhoz.
A mese szövegét viszont elkértem tőle később, így néhány számomra kiesett mondatot pótoltam.
Beléptünk a mesébe. Kép, amit választott: a lány megérkezése
„a visegrádi palotába, ruhaként hálót visel, haja aranyszőke, és
az értelem fénye veszi őt körbe". Hang: szamárbőgés, ahogy néha meghúzza az állat farkát a lány. Illat, szag: a király és a lány
lakodalmának illategyvelege (virág, illatszer, ételek, izzadtság). Tapintás: forgács és kenderszál tapintása. A kendőt szekérré változtatta át, és azt kérdezte tőle: lehet-e csikója egy szekérnek?
A hol látod magad a mesében? kérdésre ezt válaszolja: próbák
teljesítése idején, királyhoz indulás előtt, a lány és apja lakóhelye közelében, az út mellett, faként. (Vagyis nem olyan szereplő
szemszögéből, aki benne szerepel a mesében... tehát egy testetlen/láthatatlan megfigyelőként van jelen.)
Elkészítjük az első mesemátrixot:
Ki a mese hőse? A lány
Te ki vagy a mesében? Út menti fa, lány szülőháza közelében
(szövegben nem szerepel)
Mi a mese konfliktusa? Racionális gondolkodás szemben áll a
lány különleges, elvont, irracionális gondolkodásmódjával, de
ennek is helye van a világban
331

Segítő: Önbizalom: felvállalja azt, amije van, az irracionális
gondolkodást
Ellenfél: Konzervativizmus, megszokottság, új iránti közöny
Tárgy: Háló (mellyel a mezőn halászik a szegény kárvallott
ember)
Ezután beszélünk még arról, milyen élmény volt mesélnie, szokott-e mesélni. Élvezte, szívesen mondta a mesét, máskor öcscsének szokott mesélni.
Az okos lány meséjére gyermekkorából emlékszik, anyja mesélte neki, nagyon szerette. Most sokáig kereste, hogy pontosan azt a szöveget találja meg, amire gyerekkorából emlékezett.
Később elolvastam a szöveget, amit kinyomtatott nekem, nagyon pontosan mesélt, egy dolgot változtatott meg akaratlanul:
a lány nála galambot visz ajándékba Mátyásnak, a szövegben
veréb szerepel (másik változatból kerülhetett a fejébe ez a kép,
vagy ez jobban tetszett neki).
Gyertyaelfújás, búcsúzás
Vegyes érzések voltak bennem, éreztem, hogy nagyon hiányzik nekem néhány mozzanat a meséből, nem tudtam rendesen figyelni. Most is lenyűgözött Zoé belső képeinek gazdagsága, a szimbólumok, mesei képek értése („az értelem fénye veszi
őt körbe"), és az a természetesség, ahogy a képek világában
mozog.

Harmadik meseterápiás óra
Ez az alkalom sokat váratott magára, Zoé kétszer mondta le az
előre megbeszélt időpontot, közben volt tavaszi szünet is (nekem szabadság), így három hét kimaradt. Aggódtam, hogy talán
nem akar többet jönni, de aztán kiderült, hogy erről szó sincs,
továbbra is elkötelezett a megkezdett munka mellett, csak előre nem látott dolgok akadályozták. A harmadik találkozásunk
332

előtti három napban ballagott, érettségizett, ezért szántam a
tényleges meseterápia előtt kis időt arra, hogy ezekről is meséljen. Utána léptünk csak be a szertartással a mesék világába.
Tervem: azt gondoltam, hogy a hosszú kihagyás után bemelegítésképpen mesét mondok, mégpedig A fehér sólyom meséjét, ahol az okos székely lány „kirgiz nővére" gondolkodik intuitíven. Szerettem volna megmutatni Zoénak a párhuzamot.
Mesemondás előtt előre elmondom neki a kán találós kérdéseit. A mese képeivel végzett gyakorlatot követően meséje múltkor felírt mátrixával foglalkozunk majd.
Megvalósulás: a mécsesgyújtás után elmeséltem Bolotbek és
Daanisnam történetét (csak a nevek miatt izgultam, de nem
hibáztam el, még az öreg Száribaj is rendben volt). Utána Zoé
mondta, hogy ismerős volt számára a történet, „tudta, mi lesz
a vége", pedig sosem hallotta. Magától kezdte mondani a képet, amit elhozna: a fehér sólyom az, amint kering a zöld legelő fölött, de valamiért sirályszerűnek látta, s leírta a pásztorruhás fiatal Bolotbeket is. Megmutatja előzőleg leírt válaszait a
kán kérdéseire:
- Milyen messze van Kelet Nyugattól? „Pont annyira messze,
mint Észak Déltől."
- Milyen messze van az ég a földtől? „Pont annyira messze,
hogy az ember összekapcsolhassa őket."
- Milyen messze van az igazság a hazugságtól? „Mint halál az
élettől."
Első válaszát „cinikus tini-válasznak" minősíti. Szerintem igazi „jobb agyféltekés-válaszok".
Ezután az én hanyagságom miatt kevésbé a tervezett módon haladunk tovább: otthon felejtettem a három héttel azelőtti mátrixot. Újra megírtuk, s bár nagy részére pontosan emlékeztem, mindent újra végigkérdeztem és elmondtam azt is,
hogy ha most változtatna rajta, megteheti. Utána otthon összevetettem az elsővel, és érdekes volt, hogy mire emlékezett más333

ként. Egyedül a segítőjére nem emlékeztem pontosan, és meglepődtem, amikor az apát említette, mert ez egyáltalán nem
volt ismerős nekem. „Segítőnek az apát mondtam, de most
megváltoztatom, mert az apa is a racionálisan, konzervatívan
gondolkodó világhoz tartozott, nem igazán segített a lánynak,
inkább visszahúzó erő volt." Ezután azt a választ adta, amit első alkalommal kapásból mondott: a lány magabiztossága (önbizalma) a segítő, amivel felvállalja saját gondolkodásmódját.
A másik dolog, amit öntudatlanul lecserélt: a helyszín, ahol látja magát. Most azt mondta, hogy ő a királyi vár kapujánál egy
„jelentéktelen, alsó perspektívából figyelő valami, természeti
elem, mondjuk egy kis virág vagy kő". Ezzel a történetben időben későbbre helyezte magát (a szülőháztól már a királyi palotához kerültünk, röviddel a lakodalom előtt vagyunk), de
továbbra is egy külső szemlélővel azonosul, aki/ami nincs benne a mese szövegében. (Ő nem részese saját életének, távol van
még attól, hogy a főhőse, királynője legyen.)
Elkezdtünk részletesebben beszélni a mátrix elemeiről. Először arra kértem, meséljen a fáról, amelyik ő volt a mesében
első alkalommal. Elmondta, hogy ez a fa a lánnyal együtt növekedett, végignézte, ahogy a kislányból nagylány lesz. Leginkább tölgyfának látja. Megkérdeztem, milyen érzések vannak a
fában a lány iránt, ekkor elmosolyodik, kezével jelzi azt, hogy
érzi, mennek köztünk a képek, gondolatok, mert éppen azt
akarta elmondani. „A lány nagyon szereti ezt a fát, gyakran kiment hozzá, olyan, mintha a testvére lenne. A fa addig boldog
volt, amíg a lány otthon élt, de amikor királyné lett, már csak
havonta egy gyors látogatást kapott, mint az öreg nagymamák.
Ekkor már nem volt boldog a fa."
Ezután a mese hőséről, a lányról kérdezem. Ahogyan beszél
róla, úgy érzem, teljesen azonosul vele, később a királlyal is.
Ezeket mondja (összefoglalva): a lány különleges, olyan, mint
egy mai hippi, tudott a természet nyelvén beszélni, ezért értett
szót a galambbal is, úgy tudta befogni. Hallgattak rá az élőié 334

nyek, mert ő is értette őket. Ez a panteizmus - itt elnézést kér,
amiért gyakran beugranak neki ilyen kifejezések, amiket érettségire tanult, és most tele van velük a feje. Ő maga is nagyon
fontosnak tartja ezt az összhangot a természettel, de úgy érzi,
hiányzik belőle az a képesség, ami a lánynak megvan.
A továbbiakban a konfliktusról beszélgetünk, így sokat beszél arról is, milyen a lány gondolkodásmódja. Itt is azt érzem, hogy azonosul a lánnyal. Megfogalmazza: az a baj a világgal, hogy nem úgy gondolkodnak az emberek, mint a lány,
hanem racionálisan, sablonosan, józanul, és tőle is ezt várja el
a környezete. Akkor lesz sikeres, akkor felel meg másoknak,
ha úgy gondolkodik és viselkedik, mint mindenki: racionálisan. „Mátyás király álruhájában vagyok, de belül ott a lány, az
vagyok én, de nem az kell a világnak. És egyre kevesebb belül is a lány..." Zoé szerint az okozza a konfliktust, hogy hiába
mutatta meg a lány, milyen eredményes az ő különleges, másfajta gondolkodásmódja (az intuitív gondolkodás), problémamegoldása, ettől nem változott meg a világ. Sem a király, sem
más nem értette meg őt (a szekér szülhetett csikót, vagyis akkor sem lett „rend" az országban, amikor az okos lány már királyné lett). Zoé keserű álláspontja jelenleg az, hogy a király
nem érti a királynét/okos lányt, nem tudja használni az ő tudását. A mese képeivel próbálom azt megmutatni neki, hogy a
kétfajta gondolkodásmód (a racionális és az intuitív) a királyi
párban hogyan fonódhat össze, de egyelőre ezt ő nem tudja elfogadni, különállónak, elszigeteltnek érzi az okos lányt és az ő
gondolkodásmódját - ahogyan saját magát is a világban. A végén utalok rá, hogy megfogalmazásában a lány bőrébe bújt, s
megkérdeztem (talán elhamarkodottan), nem gondolja-e, hogy
további munkánk során esetleg majd nem a fával azonosítja magát, hanem ő lesz az okos lány a mesében. Erre tagadóan válaszolt: „nincs olyan, hogy fából lány, nincs visszafelé út."
Korábban mesélt arról, hogy festett egyszer egy képet, amelyen
egy fává változott lány van. Ez a fa-lány kép nagyon erős Zoé335

ban, később vissza kell rá térnünk. A fentiekhez még hozzáteszem, hogy a lány gondolkodásmódját elemezve mondta: alig
van már olyan ember a világban, aki normális, aki rendben
van, aki jó és jó dolgokat csinál - és mindez azért van, mert
már nem tudunk intuitíven gondolkodni. Ezzel fejeztük be a
harmadik találkozást.

További terápiás terv
A jövőben tervezem a mátrix további részletes megbeszélését, hátravan még a segítő, az ellenfél, a tárgy. Dolgozni tudtunk azzal, hogy hol látja magát a mesében, hiszen már ez is
változott, fejlődött. Főként az keltett bennem „rendetlenség-érzést", hogy Zoé önmagát nem a lánnyal azonosítja, ezzel is tovább kellene dolgozni. Keresni kellett további meséket, ahol a
lány-motívum erős, valamilyen átváltozás-mintázattal (Boldizsár Ildikótól jött később a segítség: A tojásból teremtett lánynyal folytattuk a munkát). Szükségét érzem a belső erőforrásokkal való kapcsolatkeresésének is.
Itt tartunk most, ezek voltak első lépéseim a klinikai metamorphoses meseterápia gyakorlati alkalmazásában.

336

Szőtsné Karkus Zsuzsanna
„A DALNAK SOSINCS V É G E ! "
Egy 9 éves kislány esete a halálfélelemmel

Egy kislány (nevezzük Virágnak) érkezett hozzám édesanyja
kíséretében. A gyermek problémája, hogy óvodás kora óta fél
a haláltól, nem tudja, miért kell meghalniuk az embereknek,
és nagyon aggódik a szeretteiért, retteg attól, hogy valamelyik
meghalhat.
Virág átlagos testalkatú, kilencéves, szőke hajú, nagy kék
szemű, szép arcú kislány. A család középső gyermeke. Nagyon
csöndes, halk szavú gyermek, nagy, ártatlan kék szemeivel kétségbeesetten néz rám, amikor elmeséli, hogy óvodás korában
meghalt az óvó nénije, azóta nem tud szabadulni a halálfélelemtől. Aggódik az egész világért. Nem tudja, mi lesz a halál
után. Éjszaka nem tud aludni, fél a sötéttől, attól, hogy valaki betör hozzájuk és megöli őt. Csak olyankor tud nyugodtan
aludni, ha a testvére mellett alhat.
A kislány világjátéka alapján súlyos regresszióban van, világa
nincs egyensúlyban, elveszítette a belső erőforrásait.
Az első alkalom végén képzeletjátékot javasoltam, amit lelkesen fogadott. Képzeletben elmentünk egy rétre sétálni. Ott leültünk a fűbe, megnéztük közelebbről a fűcsomót, és láttunk
ugyanarról a tőről fakadni kövér zöld fűszálakat, sárgásat, ami
már öregszik, és zsenge fiatal szálakat. Láttunk hangyabolyt
is, megnéztük belülről, láttunk hangyakirálynőt, szorgalmas
dolgozókat, apró, áttetsző lárvákat, gyönge ifjakat és védelme337

ző katonákat. Megnéztük a harmat cseppjeit, elkísértük őket
hosszú útjukon, amint a napsugár felszárította, felhő dédelgette, föld befogadta, patak vitte, tenger ringatta, majd újra a nap
felé vitt az útjuk. Minden életmegnyilvánulást, természeti jelenséget, amit Virág látott az imagináció során, körbejártunk,
közelebbről megnéztünk. A gyakorlat végén megkérdeztem a
kislánytól, hogy mi volt a közös a látott dolgokban. Mosolyogva válaszolt: „a körforgás"!
Ekkor megkérdeztem, hogy szereti-e a meséket? Nagy kék
szemei felragyogtak: „igen" - felelte alig hallható hangocskáján.
A második alkalommal elmeséltem neki A len című Andersen-mesét. Azért ezt a mesét választottam, mert az előző alkalommal, az imaginációk alkalmával Virág szépen megmutatta, hogy mi lehet az ő útja a halál elfogadásában, mi az, ami
számára megnyugvást hoz, és ez nem más, mint a körforgás,
vagyis az újjászületés.
Virág átszellemülten hallgatta a mesét. Utána sokáig hallgatott. Annak érdekében, hogy a belső folyamatban benne tudjon maradni, felajánlottam a rajzolás lehetőségét, amit lelkesen
fogadott. Lendületesen, átszellemülten, némán dolgozott. Az
A/4-es lapot három részre osztotta, az első egyharmadba belerajzolta a lent, és felül azt a részt, ahol a kis virág arról álmodozik, hogy szép vászon lesz belőle. A második részben a vászon
elkészülését rajzolta le, ahogyan vízbe áztatják, tűz fölé akasztják, tilolják a lent, és végül gyönyörű fehér vászon lesz belőle.
Minden folyamatban ott van a len a rajzon, aki szomorú, mert
szenved, de a végén ott a mosolygós, gyönyörű vászon.
Ez alkalommal eddig jutottunk a munkában. Látszott, hogy
Virág nagyon elfáradt, de az eleinte riadt, félénk tekintetű kislány ekkor már sokat mosolygott. A foglalkozás végén megkérdeztem tőle, hogy mi tetszett neki a legjobban ebben a mesében. „Az, hogy amikor azt hiszi a len, hogy vége, mindig valami
szebb dologban születik újjá" - válaszolta mosolyogva.
338

A harmadik találkozásunk alkalmával Virág boldogan
mondta, hogy jobban alszik, igaz, hogy van egy kis éjjeli lámpája, amit égve hagy, de jól és nyugodtan alszik. Jobban érzi magát, kevesebbet szomorkodik. Kérdeztem, hogy mit szeretne csinálni. „Folytatni a rajzot" - mondta ő. Felajánlottam,
hogy ha szeretné, szívesen elmesélem neki újra a mesét. Boldogan bólintott. Ekkor elmeséltem másodszor is a mesét, amit
ugyanolyan átszellemült arccal fogadott, mint az első alkalommal. A mese után azonnal rajzolni kezdett. A harmadik részt
készítette el, ahol tizenkét darabba vágták a vásznat, majd papírt készítettek belőle, amiből könyvet nyomtattak, ezután a
tűzre dobást rajzolta le, végül a kis tűztündért látjuk, ahogy a
Nap felé táncol.
Amikor elkészült, elégedetten szemlélte a rajzot. Ekkor már
tudtunk beszélgetni is a meséről, újra elmondta, hogy menynyire teszik neki a mesében, hogy amikor már azt hiszi a len,
hogy meghal, akkor mindig újjászületik, és nemcsak hogy újjá,
de egyre jobb és értékesebb dolog lesz belőle.
Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megtaláljuk Virág
varázsmondatát. Amikor megemlítettem neki, hogy lehet ebben a mesében egy varázsmondat is, ami segíthet neki, azonnal
rávágta: „a dalnak sosincs vége!" Ezzel a varázsmondattal zártuk a harmadik foglalkozást.
A negyedik alkalommal Virág megnézte a rajzát, tetszett neki, nem akarta kiegészíteni semmivel. Ahogy néztük a képet,
végigbeszéltük a történetet, most először, hiszen eddig a kislány csak rajzolt, én pedig szavak nélkül tartottam őt. Elmondta, hogy a mese első részében nagyon nehéz volt neki, amikor a
lent gyökerestül kiszakították a földből. Nagyon sajnálta a kis
növényt, amikor sokat szenvedett az áztatás, a szárítás és a tilolás alatt. Mégis érzett ekkor valami reményfélét, hogy nem lehet ennyi szenvedés ok nélkül, érezte, hogy valami jónak kell
történnie. Nagyon megkönnyebbült, mikor kiderült, hogy milyen szép vászon lett a lenből. Minden megpróbáltatás közben
339

érezte a reményt, hogy biztosan most is valami nagyszerű dolog lesz a lenből.
Ezután sokat gondolkodtam, hogyan menjünk tovább. Az első pillanattól fogva éreztem, hogy ez a kislány más, mint sok
vele egykorú gyermek. Az együtt töltött idő alapján úgy éreztem, érteni fogja a kiválasztott meséket. Még három mesével
dolgoztunk, melyek a következők voltak: A sötétség országa,
A kristálygömb, A halhatatlanságra vágyó királyfi.
A sötétség országa című mesét azért választottam, mert Virág is sötétben téblábolt a félelemtől, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor is elege lett a félelem keltette sötétségből, mint
a mese hősének, Jánosnak, és elhatározta, hogy kikecmereg ebből az áldatlan állapotból, és eljött hozzám. Ahhoz, hogy Virág egy szinttel feljebb léphessen önmaga és a világ megértésében, elfogadásában, le kell küzdenie a benne lévő akadályozó
erőket, a saját sárkányait. Ez a mese jó minta a kislánynak arra is, hogy bár lehetnek segítői, a munka nehezét neki kell elvégeznie.
A kristálygömb című mesét azért választottam, mert szeretném Virágnak megmutatni, hogy a mese hőse hogyan küzdi le az elvarázsoltságot, elátkozottságot. Ennek módjára, az
elszántságra, az akarat erejére, a tettek fontosságára állít példát ez a mese. Úgy érzem, Virágban rengeteg belső érték, kincs
van, csak hatalmas félelmei vannak, ami megakadályozza abban, hogy használja ezeket a belső erőforrásokat.
A halhatatlanságra vágyó királyfi című mesét azért választottam, mert a mese hőse ugyanúgy nem tudja elfogadni a halál
gondolatát, mint Virág. A kislány hasonlóan vigasztalan életet
él, mint a mese hőse, mindegyre csak az a gondolat szomorítja,
hogy meg kell halni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy más kilencéves gyermeknél
biztosan nem ezeket a meséket választottam volna, de szerintem Virág esete kivételes. A kislány személyisége, a gondolat
teremtő erejébe vetett hite, az, ahogyan az első mesére reagált,
340

ahogyan megérezte a mese tanítását, mind arra engedett következtetni, hogy meg fogja látni, érezni azt, amire szüksége
van az említett mesékből.
A következő foglalkozások alkalmával Virág mindegyik mesét meghallgatta, rajzolni egyik alkalommal sem akart. A mesékről beszélgettünk, elmondta, melyik szereplő lenne szívesen, hol látja magát, és hogy mi tetszik neki legjobban az adott
mesében. Mindhárom mese tetszett a kislánynak, mindegyikből elvitt útravalónak valami fontosat. Olyan katartikus élményt azonban egyik mese sem nyújtott számára, mint az első.
A találkozásaink összefoglalásaként is A len című mesét emelte ki, és abból is az örök körforgás megnyugtató érzése volt számára a legfontosabb.

341

Erős Nikoletta
„AHOGY LESZ, ÚGY LESZ!"
Egyéni meseterápia egy potenciális sárkányölővel

A betegség története
Z. betegsége fejfájással, hányingerrel kezdődött, melyek hosszú
hónapokig gyötörték. A 12 éves fiú egy alkalommal az iskolában rosszul lett, ahonnan hazaküldték. Részletes kivizsgálásra
irányították, melyet követően agydaganatot diagnosztizáltak
nála. Z. több műtéten esett át, sugárterápiában és kemoterápiában is részesült. A terápiák sikerességét ellenőrző vizsgálatok
kimutatták, hogy a kétéves gyógyító munka hatására a daganat
kisebb lett, de nem tűnt el teljesen.

Családi háttér
Z. magas, átlagos testalkatú, 17 éves kamasz fiú. Haja még mindig nem nőtt ki a kezelések után. Elmondása szerint ez nem zavarja, sokkal inkább az, hogy még mindig kerekes székhez van
kötve. Hangja szinte cérnavékony, fejét néha lehorgasztja.
Idős szülők egyetlen, késői gyermeke. Mindig is kilógott kicsit a kortársai közül. A család vallásos, Z. betegsége előtt rendszeresen jártak templomba. Azóta ezt nem tudják megoldani,
de a helyi plébános alkalmanként meglátogatja őket. Z. életében a szülők mellett a nagyszülők töltenek be fontos szerepet,
akik gyakran meglátogatják. A betegsége előtt a nyári szüne-

342

teket vidéken töltötte a nagyszülőknél, erre örömmel gondol
vissza. Az apai nagymama Z. betegsége előtt nem sokkal halt
meg egy elhúzódó betegségben.

Előzmény
Z. jelenleg az édesapjával van otthon (míg az édesanya dolgozik), aki már nagyon kimerült, sokszor türelmetlen. Z. pár éve
magántanuló, a korábbi iskolatársaival nem tartja a kapcsolatot. A kezelések befejezése után több iskolában is elkezdett tanulni, de egyikben sem érezte jól magát. „Nagyon mások, mint
én. Csúnyán beszélnek, tiszteletlenek a tanárral is!" Egy évig
nem járt semmilyen közösségbe, egyáltalán nem voltak kortárskapcsolatai. A tavalyi évben kezdett nyitottá válni különböző rehabilitációs programokra.

Egyéni

terápiás foglalkozások

Kezdetben nem szeretett volna pszichoterápiára járni, mert aggódott, hogy csak a betegségről lesz szó. „Nem akarok róla többet beszélni, elegem van belőle!" Idővel megtapasztalta, hogy
semmi nem kötelező, nem beszélünk arról, amiről ő nem szeretne.
Bár 17 éves kamasz fiú, kisebb gyerekekkel könnyen teremt
kapcsolatot, nagyobbakkal viszont nem igazán tud elbeszélgetni. Zavarja, hogy ő más, mint hasonló korú társai. Szégyelli saját helyzetét, kiszolgáltatottságát, dühös a kerekes székre,
melyben ülnie kell. Sokszor tör ki az indulat belőle és üti az öklével: „Utálom! Bárcsak kiszállhatnék belőle!" Ha Z. mindennap gyakorolna, tornászna, a gyógytornásza szerint képes lenne pár hónapon belül járni. Nagyon elszomorodik, mikor ez

343

eszébe jut: „Néha nem megy, nem bírom magam rávenni!" Szívesen ismerkedne meg lányokkal, erőteljesen foglalkoztatja a
szexualitás, ami miatt néha bűntudata van.
A terápia során sokat foglalkoztunk képekkel, melyekről
kezdetben közösen beszélgettünk, majd ő önállóan alakított
ki történeteket. Nagyon tetszett neki egy kép, amelyen egy vörös homokos, sziklás, kopár terület fölött száll egy üres kosaras
hőlégballon.
Szívesen mesél a betegsége előtti időszakról. „Akkor még
minden jó volt!" - mondja. Fontos számára egy édesapjával megélt emlék. Négyéves lehetett, amikor apjával valahová
mentek kerékpárral. Ő a bicikli csomagtartóján ült, sárga sapka volt rajta. A sapka hirtelen lerepült a fejéről, de nem tudott
szólni az apjának. Az édesapa jóval később vette észre, és hoszszasan keresték a visszaúton, mire jóval később a küllők közé
beszorulva megtalálták. Boldog, amikor erről mesél: „mindig
nevetünk, ha ez eszünkbe jut, még apa is!"
Otthon van egy modern, elektromos kerekes széke, melyet
nem kell kézzel tekerni, illetve nincsen szükség arra, hogy tolja valaki hátul, egyedül is tud vele közlekedni. Eddig csak a lakásban használta, de az utóbbi fél évben már a környező utcákban köröz. Büszkén meséli hétről hétre, hogy egyre messzebb
merészkedett vele. Megjelent a természetes serdülőkori lázadás
is, hiszen szülei tiltása ellenére tovább marad el, mint a megbeszélt idő.
A halál egy betegtársa és nagymamája vonatkozásában kerül
elő. „Azután lett rossz minden, miután meghalt a mama. Azután lettem beteg én is!"

A mese kiválasztása
Z. testképe, énképe a betegség során megváltozott. Négy éve
kerekes székhez kötött, kiszolgáltatott szüleinek. Egyszer, mi344

kor nem tudott jönni a foglalkozásra, később azt mondta, „a
fogva tartóim nem hoztak el". Nagyon hiányzik neki a szabadság, hogy azt tehessen, amit akar. Bár az elektromos székkel valamelyest megélheti, ez egyre kevésbé elegendő számára.
„Ebben a székben egy senki vagyok!" - szakadt ki egyik alkalommal belőle. Önbizalomhiánya nagymértékben megnehezíti az iskolai beilleszkedését, a kortárs kapcsolatokat. Több dolog van, ami számára probléma lehet, ami foglalkoztatja: az
önállósodás, a szülőktől való leválás igénye, a kortársakkal való kapcsolat, az izoláció, a kontrollvesztettség.
Szerettem volna egy olyan mesét kiválasztani, amely véleményem szerint a számára legnehezebb témáról, a betegséggel való harc újrafelvételéről szól. A mintázatmódszer segítségével
igyekeztem kiválasztani számára a megfelelő mesét, amely tartalmazza a megküzdés kódját.
Arra gondoltam, hogy a tündérmesék közül fogok választani, mert Z. számára fontos a változás, a jelen helyzetéből való
kimozdulás. Szűkítve a kört, mindenképpen sárkányos mesét
szerettem volna találni számára. A sárkány szimbolizálhatja a betegséget is ebben az esetben, de fontosabbnak tartom,
hogy olyan természetfölötti lény, mely szimbolizálja az ént fogva tartó erőket (Boldizsár, 2010). Mutathatja a vissza-visszatérő problémákat, amelyekkel nem tudunk megküzdeni. A megküzdés kódja az, ami most fontos Z. számára, hiszen ez a kód
egybesűríti, összegzi több problémáját. Nap mint nap meg kell
küzdenie kiszolgáltatottságával, magányával, a betegség kiújulásától való félelmével (halálfélelem). De úgy gondolom, a legnagyobb ellensége a saját tehetetlensége. A sárkányt csak kíméletlen szigorral, tudatossággal és kitartással lehet legyőzni.
Azt is fontosnak tartottam, hogy szerepeljen benne táltos paripa, hogy megtalálja a küzdéshez szükséges saját belső cselekvő erejét. A táltos elrepít egy másik helyre, segít a helyváltoztatásban, ami a serdülő fiúnak nehezen megy. Végül választásom
a Sárkányölő Sebestyén című kötet Világszép Sárkány Rózsa cí345

mű meséjére esett. Aláhúztam a mesében a varázsmondatokat,
részeket, melyekre úgy gondolom, Z. esetében építeni lehet.
A mese elején a szülők gyermektelensége hasonlít Z. családi helyzetéhez, hiszen az ő szüleit sem áldotta meg Isten sokáig gyermekkel, őt is nagyon várták. Már a kezdésnél eldől a fiú
nehéz sorsa, hiszen egy öregember megmondja, hogy Sárkány
Rózsa lesz a felesége, akit Sárkányország királya elrabolt. Ebben a mesében maga a királyfi is táltos, különleges képességekkel megáldott, hamar kiderül: aranyfoggal születik, első nap
talpra áll és iskolába megy.
Sok más sárkányos meséhez hasonlóan ebben a mesében is
le akarják beszélni a hőst a vállalkozásáról. Először a királyné kéri a fiát, maradjon otthon, aztán a tündérkirálynő sem hiszi, hogy a királyfi le tudja győzni a sárkánykirályt: „soha nem
győzöd le őt, hiába próbálsz szerencsét." Majd maga Világszép Sárkány Rózsa is kételkedik a királyfi erejében: „eljöhettél s vissza is indulhatsz, engem soha meg nem szabadítasz, itt
kell elhervadnom." De a királyfi eltökélt, és bátran véghezviszi
elhatározását. A cél biztos tudása elengedhetetlen a győzelemhez (Boldizsár, 2013). Végül még a Sárkánykirály is kéri, bizonyítsa be, méltó ellenfele: „elég erős legény vagy, most már viaskodhatunk."
Ebben a mesében a hős elfogadja az elfogadhatatlant, hogy
egy mindenkit legyőző sárkánnyal kell megküzdenie. Felkészül és szembenéz az ellenfelével. Bízik a sorsban: „Ahogy lesz,
úgy lesz!" - mondja.
A történetben több mágikus tárgy is szerepel, amelyek segítik a királyfit: egy tőből nőtt három arany hajszál, kilincsmadzag, három üveg erősítő ital, kard. Aki a tündérkarddal harcol,
legyőzheti a Sárkánykirályt is. A kard a cselekvő erő szimbóluma, az igazságosság, a hatalom jelképe. Teremteni és pusztítani
is lehet vele, akinél a kard, annak döntenie kell. A karddal külön
lehet választani a jót és a rosszat. Megkülönbözteti a tiszta tudatot és a szellemi vakságot. Ami érdekes számomra, végül úgy
346

alakul, hogy kard nélkül küzdenek meg, amit maga a királyfi
kér, mert nem szeretné, hogy a Sárkánykirály igyon a pincében
az erőt adó italból. „- Várj csak, leszaladok a pincébe, hogy felhozzam a kardomat. - Nem oda Buda - kiáltott a királyfi -, csak
maradj itt, küzdjünk kard nélkül!" De nem boldogul könnyen,
innia kell először a sárkány italából, majd használnia kell a három üveg erősítő italt is. Legyőzi a sárkányt, de nem pusztítja el,
bedől a könyörgésének. Nem tudja, hogy csak akkor győzhet,
ha teljesen elpusztítja. Újra rátámad a sárkány, és másodszorra
már végleg leszámol vele a királyfi.

A mese terápiás feldolgozása
Ráhangoló képek:
Több képet vittem, amelyek közül Z. egy zárt ablakot és egy
csillagos éjszakát választott ki. Összekötötte őket és azt mondta: „Bent vagyok, nézek ki az ablakon és kint sötétség, vihar készülődik. Bent jó, meleg van. Jó bentről nézni a vihart. Egyszer
biztosan elmúlik. Kint rablók vannak, de nem tudják, hogy én
látom őket. Megvilágítja őket a hold. Nem tudom, mi lesz aztán." „Mi történik, ha kinyitod az ablakot?" - kérdeztem. „Nem
tudom, be van zárva."
Találós kérdés:
A képet egy találós kérdéssel igyekeztem elmélyíteni. Úgy gondoltam, fontos, hogy több lehetőséget is számba vegyen, jöjjön
el a zárt ablaktól, nézzen körbe maga körül, milyen lehetőségei vannak. Megkérdeztem tőle, mi van még a szobában. Több
dolgot felsorolt (ágy, asztal, székek stb.) „Ha be van zárva az ablak, mit tehetsz?" - kérdeztem. Sokat gondolkodott, de nem tudott választ adni. „Mindig nyílik, sosem virágzik. Mi az?" (Ajtó) „Eszembe sem jutott, de ajtaja is kell legyen a szobának.
Tényleg!" - mondta.
347

Váratlanul azt mondta, szeretne valahová elutazni, de így
nem tud, azaz nem akar, míg a székhez van kötve. „Az utazás
lehet belső utazás is, tudtad?" - kérdeztem őt. Érdeklődéssel
nézett rám.
Úgy gondoltam, mivel alapvetően a bezártságérzés az, amit
átél, fontos kinyitnia „házának" „ablakait", „ajtóit" a világ felé.
A lehetőségek ablakai:
Megkértem, képzeljen el egy házat, melyen van egy ajtó, amelyen bárki beléphet, aki csak akar. Több száz ablak van a házon, és ahány ablakon kinézünk, annyi lehetőség tárul elénk
a világból. Mind más felé néz és más részét mutatja a körülöttünk lévő világnak. Megkérdeztem tőle, lenne-e kedve az egyik
ablakot kinyitni és megnézni, mi van mögötte. Biccentett a fejével, hogy tetszik neki az ötlet. Elkezdtem a mesét.

Mesemondás
Szinte mozdulatlanul hallgatta, közben néha ki-kipillantott a
szoba ablakán. Megkérdeztem tőle, hol érezte magát legjobban
a mesében, de erre nem tudott válaszolni „Tetszett az egész!" mondta. Aztán megkérdeztem tőle, mit hozna el a meséből.
Kép: Fényesség az út közepén, a pocsolyában.
Hang: Forrás hangja, az erdőben levélsusogás.
Illat: Nem érzett illatokat,
íz: Nem érzett ízeket.
Tapintás: Szél éri, amikor a táltos paripa hátán ül.
A „mi lehet a történet témája?" kérdésre nehezen tudott válaszolni. Könnyítésként kértem, adjon a mesének másik címet.
„A táltos" - mondta. „Mert a királyfi is az."

348

Ha valaki a változtatás szándékával indul útnak, néhány lépés után elkerülhetetlenül a sűrű, sötét erdőben találja magát
(Boldizsár, 2010). Z. az erdőt választotta helyszínnek, ahol látja
magát még azelőtt, hogy a mágikus tárgyakat megtalálta volna. Ügy érzem, illik rá a kép, hiszen még nem volt képes a változtatásra, a jelen helyzetéből való kiszakadásra. A sötét erdő a
kilátástalanság is lehetne, de nem a reménytelenséget látom a
helyzetében. Innen indul útnak, keresi a segítő tárgyakat, hogy
megerősödjön és más minőségben legyen jelen a küzdelemnél.
A mese helyszínéről alkotott kép mindig erősebb, mint a mese hőséről alkotott kép (Boldizsár, 2010), ezért megkérdeztem
tőle, milyen egyéb helyszínek vannak még a mesében. Hosszasan gondolkodott. Üjra elmondtam a mesét, végül az alábbiakat sorolta fel: a királyfi szüleinek palotája, az iskola, az erdő, a
forrás, a híd, a sárkánykirály gyémántpalotája, az ólomszérű.
Megkérdeztem, milyennek látja ezeket a helyszíneket. Az erdőt
nyomasztónak képzelte, ahol olyan sötét minden, hogy alig lehet egy lépést tenni. Az iskolában furcsán néztek a királyfira,
mert még csak akkor született, és már iskolába járt. Ezen sokat nevetett. A gyémántpalota tetszett neki. Úgy képzelte, hatalmas, csillogó tornyai vannak, és sok-sok tükörablaka. Az
ólomszérűn gondolkodott, mert még nem hallotta azt a szót:
„szérű". Úgy képzelte, hogy kerek és göcsörtös ólomdarabokkal van kirakva. Sok-sok lyuk keletkezik rajta, ahogy belevágják egymást a harc közben. Egy helyszín feltűnt nekem, amely
elkerülte Z. figyelmét: a selyemrét. Azt mondta, közvetlen az
ólomszérű közelében lehet, a palota körül. Kerek ez is, és magasan áll benne a selyemfű. Olyan puha a fű, hogy ha a palota
legfelső ablakából ugranánk, akkor is épségben maradnánk.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a hős tudja, miért indult útnak. Megkérdeztem Z.-t, mit gondol, miért indult el a mese elején a királyfi. Azonnal válaszolt rá, habozás nélkül: „Mert így
szerezhette csak meg a királylányt, máshogy nem."

349

Megkértem, emeljen ki egy vagy akár több „varázsmondatot"
a meséből, mert úgy gondoltam, a mese „raktárhatás" funkciója kiemelkedő lehet számára. Z. legfontosabb mondata: „ahogy
lesz, úgy lesz!" Mintha azt mondaná ezzel, nyugodtan rábízhatja magát a gondviselésre, megnyugodhat. Ugyanakkor úgy
gondolom, fontos tudni, hogy mikor kell ráhagyni a dolgokat
a sorsra, és mikor kell cselekedni. Az aranyfogú királyfi tudja ezt, de úgy érzem, Z. életében előtérbe került a várakozás.
Elfáradt, elege van, talán nem tudja, melyik úton induljon tovább. A mese nem ismer kifogásokat, a tettek kerülnek előtérbe
a cselekvésről való gondolkodás helyett. Aki nem indul útnak,
nincsen esélye a változásra.
Meglepett, amikor hirtelen nagyon komolyan azt mondta,
hogy szerinte mindenkinek van egy sárkánya. „Az én sárkányom a betegség és ez a hülye szék! (rácsap a kerekes székre)
Kinő mindig a feje, újabb és újabb, hiába vagdosom, (könnyezni kezd) De le kell győznöm!"

Ki segít?
A segítő a hős képességeinek megszemélyesítője (Boldizsár,
2010). Arról kezdtünk beszélni, hogy a királyfi nincs egyedül,
vannak segítői. Z. is számba vette saját segítőit: „legfőképp anyu
és apu." Aztán gondolkodni kezdett. Nem mondott többet. Egy
találós kérdéssel igyekeztem felhívni rá a figyelmét, hogy a királyfinak van egy fontos segítője, a táltosa: „kinek van hat lába,
mégis négyen jár?" (Aki lovagol). Nem tudta a választ. A táltosról kezdtünk el beszélgetni. Megkérdeztem tőle, hol az ő táltosa, képzelje el, keresse meg. „Biztos nem a lábamban... A szívemben. Úgy látom, gyönyörű aranyszőrű" - mondta. Örültem,
hogy saját táltosát jó állapotban, egészségesen látta, hiszen a táltos a psziché belső segítő oldala, az életerő szimbóluma, és nem
működik „csak úgy" magától, foglalkozni kell vele.
350

Egy képet képzeltünk el közösen: gyönyörű rétet, melynek közepén táltos paripa áll és legelészik. Z. a rét szélén áll,
nem veszi észre a ló. Csendben figyeli az állatot és gyönyörködik benne. Erős, izmos lábai vannak és aranyszőrű. Mindenhol ragyog. Közelebb lép hozzá, de még mindig nem figyel fel
a ló. Már nagyon közel vannak egymáshoz, akkor látja meg Z.,
hogy a rét igazából egy gyémántrét és a ló egy gyémántot eszik,
körülöttük mindenhol erős hegyek. A ló is felpillant, de nem
mozdul, hosszasan nézik egymást mozdulatlanul. Lassan felemeli a kezét és megsimítja a ló sörényét, érzi az arany szőrszálakat az ujjai között. A ló int a fejével és Z. felül a hátára. Szinte
azonnal vágtába kezd, a fiú hallja, ahogy süvít a szél mellettük. Úgy érzi, mintha lassan felemelkednének, elmosódnak a
fák, a hegyek körülöttük. Könnyűnek érzi magát és erősnek,
úgy érzi, kettőjüket semmi sem győzheti le, mindennel megbirkóznak. Egy idő után a táltos lassítani kezd, és amikor Z.
körbenéz, egy jól ismert fürdőben találja magát, ott, ahová gyerekkorában sokat jártak a szüleivel. Önfeledten ugrik bele a
vízbe és megmártózik. A táltos iszik belőle, aztán haza kell indulniuk. Végül a ló megáll ugyanott, ahonnan elindultak. Elbúcsúznak és a táltos elvágtázik az erdő felé, az egyik fa mellett
lassít és visszanéz. „Jó lenne sokat ülni lovon" - mondja a végén
a fiú.
Z. számára fontos szimbólum a forrás megjelenése a mesében, melyet itt is fontosnak tartott megjeleníteni. Betegségből
való gyógyulást adhat a forrás vizében való fürdés: „Abban fürödjél meg, a hajad egyszeriben arannyá változik, testedet kard
nem fogja, s magad hétszerte erősebb leszel" - mondja a Tündérkirálynő a mesében.

351

Z. személyre szabott próbája
A próbákon sokat gondolkodtam. Többet is összeírtam.
Mire használhatja a királyfi az aranyfogát? (ezt gyorsan elvetettem) Te mihez kezdenél a Sárkánykirály erejével, ha te is ihatnál abból a hordóból? Te melyik mágikus tárgyat használnád a
meséből? Mi történik, ha a királyfi használhatja a kardját a mesében? (mert nem használta)
De csak kettőt kérdeztem meg tőle:
- Miután a királyfi megfürdik a forrásban, megváltozik a
külseje. Te hogyan képzeled el magad, miután megfürödtél a
forrásban? Milyen képességeid lennének? „Azon nyomban kinőne a hajam, az biztos. Ezzel a székkel gurulnék be, és a saját
lábamon jönnék ki a vízből. Egyenesen állnék, nem dőlnék semerre. Egyébként szeretek a vízben lenni, ott nem számít, hogy
nem megy a járás."
- „Egy aranyvesszővel megsuhintotta Sárkány Rózsa a gyémántpalotát, gömbölyű gyémántalma lett belőle, beledugta a keblébe, aztán lóra ültek, s hipp-hopp!" Ez a rész azt mutatja számomra, hogy fontos a meséből elhozni valamit, amit
Z. majd később is hasznosítani tud, ezért azt kérdeztem tőle: te
mit vinnél el magaddal a Sárkánykirály birodalmából? „Mindent..., de azt, gondolom, nem lehet. A gyönyörű lányt mindenképpen. Ha többet is lehet, akkor a kardot is, hogy megvédhessem a lányt."

Kivezetés a meséből
Kívánj magadnak valami jót, és írd fel egy papírra! - kértem tőle. Z. gondolkodik a kívánságon, majd lassan, bizonytalan írással vési a papírra: egészség. Majd összehajtja és ingzsebébe teszi.
Mi volt a legjobb, legrosszabb? - kérdeztem meg tőle az alka-

352

lom végén. Nagyon tetszett neki a mese, és az, amikor a lovon
ülhetett. Nem volt jó, hogy nem tudta a választ a találós kérdésekre.

Még mindig az ablaknál
A foglalkozás végén elmondta, hogy már nem az erdőben látja magát. Azt mondta, a mese végén van és áll a gyémántpalotájában, amit a Sárkánykirálytól hozott. Áll az ablakban és
a selyemrétet nézi. Nem tudja elhinni, hogy ez mind az ő birodalma, és arra gondol, hogyan lesz képes ezt kormányozni.
„Milyen jó lenne uralni az egész világot! Hihetetlen lenne, hihetetlen lenne!" - mondta és mosolygott.
A mese bemozdította Z.-ban azt a pozitív energiamintázatot,
hogy képes kihozni magából a legjobbat. A mese végén látja
magát a palotájában, mégsem teljes a harmónia, mert attól fél,
egyedül nem képes uralni a birodalmát, azaz saját magát. Fontos, hogy Z. megértse: felelősséggel tartozik saját sorsáért, mint
a mesében a hős, aki végighalad az úton és közben megtanulja
az út lényegét. A mese végén a királyfi egy más minőségben látható. A továbbiakban el kell vezetnem oda Z.-t, hogy megértse:
a mesében a hős és a segítője ugyanaz a személy, hiszen belső
segítőkről van szó, és minden igazi hős csak magára számíthat.
A foglalkozás elején, a kezdő ablakos képnél a zárt ablaknál
állt, a foglalkozás végén szintén egy ablaknál látja magát, ahol
megriad a ráháruló felelősségtől. Az ablak már nyitva, de még
nem mer kimerészkedni a biztonságot nyújtó palotából.

353

Felhasznált

irodalom

Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és
a mindennapokban. Budapest, Magvető
Boldizsár Ildikó (2013): Mesekalauz úton lévőknek. Életfordulók meséi. Budapest, Magvető
Sárkányölő Sebestyén. Sárkányos magyar népmesék (2003).
Budapest, Palatinus
Esti mesék fiúknak (2003). Budapest, Novella

354

Csóka Judit
M I T REJT A LÁDIKA?
Mesefolyam a pszichiátrián

„Én azt tanácsolom,
engedd meg a pácienseknek,
hogy érezzék, fontosak a számodra..."

Irvin D. Yalom

Hosszú évek óta dolgozom a pszichiátrián, igaz, nem főállásban. Hetente csak pár órát vagyok az osztályon. Az első mesecsoportot 2013 tavaszán tartottam. 8 beteg érkezett, 3 nő és 5
férfi. Két depressziós volt közöttük, hatan alkoholfüggők voltak.
Mesélni kezdtem nekik. Úgy gondoltam, rövid mesékkel
kezdek. Egyrészt azért, mert a mesét hallgatni is tanulni kell,
másrészt kezdő mesemondóként a rövid meséket nagyobb biztonsággal mondtam. A csillagszemű juhász, A Nap fája, A királylány a lángpalotában, aztán a Békakirály és Vashenrik jöttek
sorban, később már elmondtam a Hamupipőkét és a A rózsát
nevető királykisasszonyt is.
Mesélés közben jól éreztem magam, igaz, mindig nagy izgalommal kezdtem el. Nem tudtam, hogyan fogadják a mesét,
és izgultam, hogy vajon végig tudom-e mondani, nem sülök-e
bele.
A betegek jól fogadták a meséket. Mesehallgatás alatt arcvonásaik ellazultak, voltak nagyon meghitt pillanatok, amikor a
csend olyan sűrűvé vált, hogy szinte meg lehetett volna tapintani.
Akkor még nem tudtam mit kezdeni a mesékkel. Nem tudtam jó kérdéseket feltenni velük kapcsolatban, nem tudtam kibontani a mesék üzeneteit. Csak meséltem. A betegek pedig
355

lassan elmaradoztak. A legtöbbjüket hazaengedték, és nem volt
utánpótlás. A kezdeti lelkesedés után nem küldtek több beteget
a kollégák, így aztán elfogyott a csoport.
Júniusban aztán egy alkalommal úgy mentem be a kórházba,
hogy az étkezőben, ahol találkozni szoktunk, nem várt senki.
Elfogadtam a helyzetet. Úgy gondoltam, hogy talán itt, a pszichiátrián nem működik ez a dolog. Továbbra is bejártam, végeztem az addig megszokott munkámat.
Nyáron nagyszerű lehetőséget kaptam Boldizsár Ildikótól. 10
napon keresztül dolgozhattam vele. A közös munka során nagyon sokat tanultam arról, hogyan kell és lehet a mesékkel dolgozni. Tudásomat a többi csoportomban kamatoztattam. Egyre jobban megnyíltak a mesék számomra, egyre inkább úgy
éreztem, hozzám szólnak.
Aki mesékkel akar dolgozni, tisztában kell lennie azzal, hogy
addig nem tudja másoknak átadni a mesék üzenetét, amíg saját maga számára föl nem fedezi azokat. A mese mindig személyesen teszi föl a kérdéseit, és a terapeuta anélkül, hogy a saját
kérdéseit meg ne válaszolná, nem tud másokat segíteni ebben.
A mesével való minden munka azzal kezdődik, hogy a terapeuta először magában dolgozik a mesével.
A mesemondás is akkor válik élővé, igazivá, ha a mesét a mesemondó belülről, a szívéből mondja, ez azonban csak akkor
lehetséges, ha alázattal és hűségesen igazodik a mesék belső
rendjéhez. Vagyis a felkészülés során megtalálja a saját belső
csöndjét, rendjét és békéjét. Ez pedig nem megy rutinból. Nem
lehet azt mondani, hogy „ó, a mesemondás a kisujjamban van,
bármikor elmondom én A csillagszemű juhászt1."
A meseterápia attól nagyszerű, hogy a terapeutának is folyamatosan meg kell újulnia, folyamatosan el kell csendesülnie,
nyitottá kell válnia, és befogadni a mese üzenetét. A mesét tisztelni kell, a tisztelet pedig alázat nélkül nem megy.
Eltelt a nyár, és én rengeteg mesét olvastam, gondolkodtam,
próbáltam a magam számára megtalálni bennük az üzenete356

ket. Bennem is változások indultak meg. Nyugodtabb, koncentráltabb lettem. Alábbhagyott a kapkodás, a mindenáron
segíteni akarás, és átvette a helyét a nyugalom, a kivárás. Eljött
2013 ősze, és egy nagycsoport utáni megbeszélésen az egyik
doktornő felvetette, hogy nem lehetne-e meseterápiás foglalkozást tartani a betegeknek. Örömmel mondtam igent, de jeleztem, hogy egyedül nem fog menni. Abban kértem segítséget, hogy a betegek eljussanak a csoportra. A foglalkoztatós
nővérek lelkesen vállalták a betegek kísérését.
A következő héten nagy izgalommal mentem a kórházba.
Arra gondoltam, hogy most másképpen fogom bevezetni a mesét, nem úgy, mint az első próbálkozásoknál. Amikor megérkeztem, a betegek már az étkezőben voltak: 5 nő és 2 férfi. A 7
emberből 3 pánikbeteg, 2 alkoholista, 2 pedig depressziós, bár
tulajdonképpen én azt gondolom, hogy a diagnózisok csak minimális tájékozódási pontot nyújtanak a betegekkel kapcsolatban. A betegségmeghatározások mögött az ember sokkal
összetettebb, bonyolultabb, mint hogy egyetlen szóval meg lehessen határozni szenvedésének mibenlétét. Gyakran tapasztalom, hogy amikor egyre jobban megismerek egy pácienst, azt
érzem és gondolom, hogy a diagnózis, „amivel fut", nem érvényes, vagy nem egészen úgy érvényes.
Ügy tekintek a betegségekre mint élethelyzetekre. Boldizsár
Ildikótól azt tanultam, hogy minden élethelyzetnek megvan a
maga meséje. Akkor bizonyára a betegségeknek is megvannak
a meséik. Nemrégiben egy pszichiáter kollégám meg is erősített ebben, amikor az osztályos nagycsoport után megbeszélést tartottunk. Azon a héten A kővé vált birodalom című orosz
mesével dolgoztunk a mesecsoporton. A megbeszélésen mindig elmondom a mese szüzséjét, hogy a kollégák értsék, mi történt. A pszichiáter kolléga, miután meghallgatta a szüzsét, azt
mondta: „ez a skizofrénia meséje!" El is mondta, miért. Amíg
aktív a betegség, addig a világ szürke, megmerevedett. Aztán
jönnek a hallucinációk, és ha szembe mer vele nézni a beteg, el357

múlnak, és a világ újra színessé, élettelivé válik. Ebben a mesében ugyanez történik! A főhős egy föld alatti birodalomba kerül, ahol minden élettelen. Vannak folyók, erdők, élőlények, de
minden kővé változott. Csak úgy tudja megváltani a gonosz varázslat alól a birodalmat, ha három éjszakán át a város főterén
őrt áll, a hajnali kakasszóig, és nem ijed meg semmitől. A három éjszakán egyre ijesztőbb és borzalmasabb dolgok történnek, de ő kiállja a próbákat.
De térjünk vissza az első alkalomra, amikor a 7 beteggel először találkoztam.
Körberendeztük a székeket, úgy ültünk le. Most azzal kezdtem, hogy elmondtam, miért jött létre ez a csoport. Arról beszéltem, hogy régen a meséket nem a gyerekeknek mondták,
hanem a felnőtteknek. A mesékbe szőtték bele a tanítást, a gyógyítást a mesemondók, mert a mesék rólunk, emberekről szólnak. Aztán rátértem arra, hogy talán itt és most nekünk is segíthet a mese abban, hogy jobban ráláthassunk a helyzetünkre.
És ha semmi más nem történik, csak annyi, hogy hallanak egy
történetet, ami egy kicsit elfeledteti velük saját nehézségeiket, már akkor is elértük a célunkat. A betegek csodálkozó, kicsit távolságtartó arccal hallgattak. Még inkább csodálkoztak,
amikor elmondtam, hogy a mesehallgatáshoz egy kicsit át kell
hangolnunk magunkat. Erre az áthangolódásra pedig kiválóan
alkalmasak a dalok. Aztán elénekeltem a Túl a vízen egy kosár
című népdalt. Azért választottam ezt, mert az ismétlődő sorok
miatt könnyen tanulható és a dallama is könnyű. Másodszorra
néhányan velem énekeltek, és amikor harmadszor is elénekeltük a dalt, tapsoltunk hozzá. Akkor néhány beteg arcán megjelent a mosoly. Megkérdeztem őket, elmondhatnám-e a mai
mesémet. Bólogattak, és én elmondtam a Lotilko című tunguz
népmesét. Ezt a mesét akkor azért választottam, mert a pszichiátrián a betegek sokszor hivatkoznak arra, hogy azért döntöttek így vagy úgy, vagy azért kerültek lehetetlen helyzetekbe,
mert a külső körülmények vagy más emberek, akik nem segí358

tettek, rákényszerítették őket erre. Ebben a mesében arról van
szó, hogy miután Lotilkónak valaki ellopta a szárnyát, saját
magának kellett tollakat gyűjtenie, és azokból szárnyakat készítenie. Nem mutogatott ő senkire.
A mai tudásommal nem ezzel a mesével kezdenék. A tunguz népmese gyönyörű, és nagyon fontos üzenete van, de első alkalommal, egy kezdődő mesecsoportban nem ez a legjobb választás. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben lehetőleg
nem túl hosszú, magyar népmesét kell választani. Elsősorban
azért, mert a kollektív tudattalanunk a magyar mesék fordulatait, kifejezéseit őrzi, ez az ismerősség érzését kelti a hallgatóban, márpedig ha valami ismerős, biztonságot is nyújt. Kezdő
mesehallgatóknak érdemes rövid mesét mondani, hogy legyen
elég idejük megtanulni mesét hallgatni. Ha túl hosszú a mese elsőre, az fárasztó, az auditív figyelem lankadni kezd. Azzal is számolnunk kell a pszichiátrián, hogy a betegek jó része
olyan gyógyszerek hatása alatt áll, amelyek tompítják, álmosítják őket. Ez is nehezítheti a mesehallgatást, az odafigyelést.
A következő alkalomra Az ördög meg a lány című mesét választottam Luzsi Margó sorozatából. Azért, mert egyrészt rövid, másrészt a rászedett ördögről szóló mesék a szenvedélybetegségben szenvedőknek szolgálhatnak segítségül. Ezen a
csoporton már 10 beteg vett részt. A mesére való ráhangolódásként először halandzsamondókákat mondtunk, amelyek
önmagukban is derültséget keltettek. A ritmus és az együttmondás összehozta a csoportot.
Aztán elmondtam a mesét, amit a betegek nagy figyelemmel
hallgattak. Amikor befejeztem, az egyetlen férfi résztvevő megszólalt: „Az új kenyér az egészség." Aztán beszéltünk még arról,
hogy milyen érzés az, amikor úgy érezzük, nem kellünk senkinek. Mihez kezdhetünk ezzel az érzéssel? Milyen az az állapot,
amikor úgy érezzük, hogy bármi, még az ördög is jöhet? Mondásokat is gyűjtöttünk a kenyérrel kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy ezek a mondások mit jelentenek. Például a „kenyér359

kereső", a „kenyere javát megette". Aztán felsoroltuk, miből áll
a kenyér: sóból, lisztből, vízből és kovászból. Majd megkérdeztem, hogy mi lehet az ő életünkben a „só", a „liszt", a „víz" és a
„kovász". Kisebb vita kerekedett a betegek között, hogy vajon
melyik alkotórész micsoda az életünkben, de aztán megállapodás született. A só: öröm, siker; a liszt: család, emberi kapcsolatok, barátok; a víz: az élet vize; a kovász pedig a tapasztalat.
Úgy éreztem, hogy ez már jól sikerült foglalkozás volt. Lassanként megtanultam jó kérdéseket föltenni a mesékkel kapcsolatban. A következő hetekben meséltem A boldogság madara című tibeti mesét, aztán A lány sah című perzsa mesét, majd
A citerás cárné című orosz mesét, és A kőkirályfi című grúz mesét. Az utóbbi két meséhez fontos tapasztalatok is kötődnek.
Azon a napon, amikor A citerás cárné meséjét terveztem, az
egyik beteg, aki rendszeres látogatója volt a csoportnak, az ajtóban várt rám. Elég rosszul nézett ki. Sápadt volt, verejtékezett. Azt mondta, ne haragudjak, nem tud bejönni a csoportba, mert nagyon rosszul érzi magát. A vérnyomása is felment,
szédül, a pulzusa is 170. Mondtam neki, hogy nem haragszom,
de azért próbálja meg, jöjjön be. Végül is nem mindegy, hol van
rosszul, a szobában, vagy itt, az étkezőben? Ha orvos kell, majd
hívunk. A beteg elfogadta az érveimet, és bejött. A szokásos
módon mondókáztunk, énekeltünk.
Mivel adventi időszak volt a következő mondókát mondtuk:
íze a van a sónak / Értelme a szónak / Hidege a hónak / Tüze a
jó lónak / Feneke a tónak / Jutalma a jónak.
A beteg kókadtan üldögélt. Aztán elmondtam a mesét. Azért
választottam, mert a betegek nagy részének a párkapcsolata
sem működik jól. Az egyik férfi beteg az előző alkalommal például bántóan degradáló kijelentést tett az élettársára. Ezt a mesét nagyon szeretem, és pár mondat után már nem csak én, de a
hallgatóság is teljesen benne volt. A mese pedig „mondódott", a
beteg kókadt feje közben egyre jobban felemelkedett. Az arcáról eltűnt a sápadtság, addig vérágas szeme kitisztult, s a mese
360

végére teljesen rendbe jött. Nemcsak nekem tűnt fel a változás,
hanem a többiek is visszajelezték neki. Ő maga is azt mondta,
hogy elmúlt a szédülése, jobban érzi magát. A mesét követő beszélgetésben pedig aktívan részt vett. Sok mindenről szó esett
akkor, de most azt emelném ki, amit az egyik beteg megfogalmazott: „valahogy mi is úgy vagyunk, mint a cár. Máshonnan
várjuk a segítséget, mint ahonnan kapjuk."
A kőkirályfi meséjéhez különleges csoportélmény társul.
Azon a napon 16 beteg jött a csoportba, ebből 9 férfi. Ott volt
egy fiatal, 33 éves férfi is, aki a nagycsoporton rendkívül provokatív és ellenséges volt. Amikor megláttam, szorongani kezdtem, vajon ugyanúgy fog-e viselkedni most is. Az új betegek
miatt megint beszéltem néhány szót a csoport céljáról. Aztán
mondókáztunk. Mindenkinek nagyon tetszett, kivéve a fiatalembert. 0 eléggé furcsán nézett. Akkor három mese volt a fejemben (A kőkirályfi, Az Élet hatalma meg a Bőhön Höbűn).
Amikor megláttam a fiatalembert a csoportban, A kőkirályfi
mellett döntöttem, mert arra gondoltam, lám, bele lehet merevedni az ellenállásba, a depresszióba, az alkoholizmusba is.
Elmondtam a mesét. Mindenki nagyon figyelt. A fiatalember
arcvonásai is meglágyultak. Eltűnt róla a keménység, az elutasítás. Aztán sokáig csönd volt, végül az egyik leginkább hallgatag beteg megszólalt, hogy milyen szép mese volt, mert a fiú
mindent megtett az apjáért. Később a többiek is megszólaltak.
Az egyik beteg azt mondta, hogy ha nem lesz kővé a királyfi,
akkor a fia nem tud segíteni a pásztorokon meg a parasztokon
és a szarvason. A fiatalember is megszólalt, azt mondta, milyen
szép magyar mese volt ez - a szarvas és a Nap miatt gondolta így. Mondtam, hogy ez nem magyar mese, hanem grúz, és
ezen meglepődött. Utána beszéltünk arról, hogy mibe lehet bemerevedni. Az egyik alkoholista beteg azt mondta, őt az döbbentette meg, hogy pont a Nap szúrta át a fiút. Ennek kapcsán
beszéltünk arról, hogy a Nap veszélyes is tud lenni. Aztán egy
másik férfi arról beszélt, hogy ebben a mesében sokféle szere361

tet van. A Nap szeretete, aki aztán megharagszik az elutasítás
miatt; a király szeretete, aki bezárja a fiút; a kicsi királyfi szeretete, aki mindent megtesz az apjáért... Az is szóba került, hogy
vajon a fiú miért nem szólt az apjának, hogy nem jó bezárva
lenni.
A fiatalember pedig elmondta, hogy ő a szarvast nem érti: a
szarvas ösztönlény, miért nem dobta le az agancsát? Megkérdeztem, hogy miért, olyan nincs, hogy az ösztönök nem jól
működnek? De van - mondta. Aztán megkérdeztem, hogy az
agancs a szarvason tulajdonképpen micsoda. A szarvas ékessége - felelték. De ki növeszti az éket olyan nagyra? És nekünk
van-e olyan ékességünk, ami már akkora, hogy az orrunkat
a földbe nyomja? - kérdeztem. Ekkor a férfi visszakérdezett,
hogy az egónk? Én pedig csak hümmögtem. Láttam, ez nagyon
megérintette. Majd megkérdeztem, hogy amikor többet gondolunk magunkról, mint amik vagyunk, az vajon nem teher-e.
A kőkirályfi története tovább dolgozott a csoporttagokban.
A team-megbeszélésünkön a fiatal pszichológus kollégám elmondta, hogy ez a mese nagyon megmozgatta azt a beteget, aki
hozzá jár egyéni terápiára: egy fiatal férfi nárcisztikus problémákkal. A mesecsoport utáni ülésük nem szólt másról, mint
arról, hogy a szarvas levetheti az égig érő, nehéz agancsát, amitől nem tud mozdulni. Meg lehet szabadulni attól a vágytól is,
hogy én legyek a legszebb, a legjobb, a legerősebb!
Ez a férfi egyébként nem szólt hozzá a mesecsoporton a beszélgetéshez. Semmi jelét nem adta annak, hogy a mese kapcsán megmozdult volna benne valami.
A további alkalmakon elmeséltem Az Élet hatalma című afrikai, aztán A farkas szempillái című japán mesét; utána A gyógyító vízről szóló indián mesét, majd a Derék Jankó meg a kemény kenyér című magyar népmesét. A mesék kiválasztásakor
általában figyelembe veszem, hogy milyen témák kerültek szóba előző alkalommal. Fontos információ a pénteki osztályos
nagycsoport is, melyen az osztály összes betege részt vesz. Sok362

szor pedig az dönt, mint A kőkirályfi esetében is, hogy én magam melyik beteget gondolom aznap a „legnehezebb esetnek".
Minden csoportot követően feljegyzéseket készítek. A csoport közben sosem jegyzetelek, de utólag igyekszem pontosan
rögzíteni mindent: ki mit mondott, hogyan reagált, mire figyeljek a következő alkalommal.
Ez év májusáig csak meséltem, és utána a mesékről beszélgettünk. Igyekeztem jó kérdéseket feltenni a jól kiválasztott
mesékhez. Májusban azonban részt vettem egy konferencián,
amelyre készülve megértettem, hogyan lehet úgy dolgozni a
mesékkel, ahogyan azt saját élményű mesecsoportokon megtapasztaltam. Hogyan lehet még mélyebben megérteni, elsajátítani a mese üzenetét? Szakmai fejlődésemben ez nagy áttörés
volt. Addig úgy éreztem, nem tudok olyan kreatív lenni, hogy
a mesékkel mást is tegyek, mint beszélgetést kezdeményezzek
a mesemondás után. Miután azonban fény gyulladt az agyamban, szinte elöntöttek az ötletek egy-egy mese kapcsán, hogy
miként dolgozzam velük a pszichiátrián.
Az első mese, amellyel már másképp dolgoztam, A Bátor Sólyom című orosz mese volt. A változás tulajdonképpen abban
állt, hogy ráébredtem, miként lehet megnyitni a betegek előtt
a mesék mélyebb üzeneteit, s milyen előkészítésre van szükség
ahhoz, hogy elháruljanak az akadályok a megértés előtt. A nyitó éneklést, mondókázást megtartottam, de már a mesélés előtt
igyekeztem felkelteni az érdeklődésüket a történet iránt. A Bátor
Sólyom meséje előtt például egy ládikát vettem elő (a mesében
kulcsszerepe lesz majd egy hasonló ládikának), amely be volt
zárva. Mondtam nekik, hogy van nekem egy ládikám, de nem
szabad kinyitni, és megkérdeztem, szerintük mit rejt ez a ládika.
Először csak rázogatták, gondolkodva, vajon mi lehet benne.
Az egyik nő azt mondta, semmi, a másik értetlenkedett, hogy
„most azt kell mondani, amit gondol?" Mondtam, igen - szerinte mit rejt a ládika? Erre azt válaszolta, hogy szeretetet, aztán a harmadik beteg azt mondta, hűséget, a negyedik pedig
363

azt: egy albérletet. Háromszor adtam körbe a ládikát, és lassanként megfogalmazódtak a vágyaik: gyógyulás, nyugalom, békesség van ebben a ládikában.
Utána megkértem az egyik beteget, hogy nyissa ki a ládikát
- benne volt egy gyönyörű madártoll (éppúgy, ahogy a mesében is történik majd). Körbeadtuk, és az volt a feladat, hogy
mindenki mondja el azt, ami először eszébe jut a tollról. Ezeket
mondták: repülés, szabadság, madár, levélírás.
Ezeket a gyakorlatokat azért csináltuk, hogy a racionális bal
agyféltekés működésből átkapcsoljanak a jobb agyféltekés működésmódba. Belső képeket alkossanak, ami előkészíti a mese képeinek áramlását. Utána megkérdeztem, hogy elmondhatom-e a mesémet. Ezt a kérdést szinte mindig felteszem, mert
fontos számomra, hogy csak akkor mondjak mesét, ha a hallgatóság beleegyezik.
Elmondtam tehát a mesét.
Nagyon hamar belekerültek a történetbe, hiszen nem volt
már akadály a belső képek előtt. A mesét követő csöndben,
ahol lehetőség van a spontán megszólalásra, tetszésüket fejezték ki a mesével kapcsolatban. Akkor elővettem a kendőgyűjteményemet, és kértem őket, válasszanak egy szereplőt az előbb
hallott meséből, és vegyenek el egy hozzá illő kendőt.
A depressziós nőbeteg egy fehér kendőt vett ki, ő a legkisebb
lányt választotta. A másik nőbeteg egy sötét színű kendővel
együtt Baba Jagát, a harmadik nőbeteg egy rózsaszínű kendővel a legidősebb lányt, a skizofrén férfi beteg pedig egy fekete kendőt, a vascsizmát vette el a kupacból. Beszélgettünk arról, hogy miért éppen ezeket a szereplőket választották. Aztán
mivel lejárt az időnk, adtam nekik egy csizmát ábrázoló képet. Házi feladatul azt kapták, hogy gondolkodjak el azon, mi
az a vascsizma az életükben, amit a legkisebb lányhoz hasonlóan nekik is el kell koptatniuk, hogy megtalálják, amit keresnek. Egyikük rögtön megkérdezte: a rossz szokások? Mondtam, hogy nagyon jót mondott, de gondolkodjanak rajta még.
364

Befejezésül elénekeltük az Áll egy ifjú nyírfa a réten című dalocskát. Ennek nagy sikere volt. Egyikük még oroszul is elénekelte.
A következő alkalommal három beteggel folytattam a mesével megkezdett munkát.
Három sólyomrajzot vittem erre az alkalomra, hogy válaszszanak közülük. Aztán megkérdeztem, ki vagy mi a sólyom az
ő életünkben. Ez elhamarkodott kérdés volt, nem értették. Nem
jött még el az ideje a mese intrapszichés feldolgozásának, arra
több időt kell hagyni. Ezért megkérdeztem, hogy mit tudnak
a sólyomról. Milyen állat, hol és hogyan él? Ez könnyebb volt
számukra, és sorolni kezdték, hogy éles a látása, gyors, határozott ragadozó madár, vadászik. Elmondtam nekik, hogy az
Ákos név fehér sólymot jelent, és az egyiptomiak a kerecsensólyom szeméről mintázták a hórusz-szemet.
Mesemondás következett, ami után az volt a feladat, hogy keressenek érzelmeket a mesében. A borderline beteg fölsorolt
párat: szerelem, féltékenység, irigység, bosszú. A depressziós
nőbeteg az apai szeretetet, a szerelmet, a hűséget, a férfi beteg
pedig a kitartást, küzdést nevezte meg. Utána kitettem a kendőket, hogy válasszák ki a számukra legfontosabb érzés kendőjét.
A depressziós beteg lila kendőt választott, mondván, szerinte az
apai szeretet ilyen, a borderline páciens egy fehéret, hogy ez a
szerelem, a skizofrén férfi pedig egy barna kendőt választott a
természet kihívásaival való megküzdés megjelenítéseként.
Megkérdeztem, gondolkodtak-e azon, milyen érzés lehet vascsizmát hordani. Mondták, hogy nehéz. A nők elővették a teljesen teleírt csizmás papírt, amit a múlt alkalommal magukkal
vittek. Látszott, hogy sokat dolgoztak vele. A férfi nem készült.
A depressziós beteg a következőket koptatná el: értéktelenségérzés, gátlásosság, szorongás, félelemérzet, reménytelen hangulat, fáradtság.
Megkérdeztem a férfitól, hogy szerinte mi lehet a csizma. Azt
válaszolta: védőöltözet - véd a külső hatások ellen.
365

A harmadik beteg teljesen félreértelmezte a vascsizmát, bár
felsorolt egy csomó dolgot, például: pénztelenség, fáradtság,
gyógyszerszedés, hálátlanság, az autó hiánya. Nem igazítottam helyre, mert fontos, hogy kapcsolódott a meséhez, és gondolkodott a feladaton. A meseterápiában a mesével kapcsolatos
reflexiók - legyenek azok bármilyenek - mindig nagyon fontosak, és sokat elárulnak a páciensről.
Legvégül megmutattam nekik, hogy a meséből kiírtam szép
mondatokat, válasszák ki azt, amelyik hozzájuk szól vagy nekik tetszik.
A skizofrén beteg válasza: „milyen mélyen aludtam! Valaki
járt itt, sírt és kesergett mellettem, de nem tudtam kinyitni a
szemem!" Szépen megmutatja az ő betegségét ez a mondat. Érzékeli a külvilágot, de betegsége miatt nem tud rá reagálni.
A borderline nő választása: „azzal élj, aki hetvenhét országon
át vándorolt utánad, három pár vascsizmát elkoptatott, és három vascipót megevett, míg rád talált." Azt mondta, hogy ezt
odaadja majd a férjének - és elmesélte, milyen gonosz vele a férfi: 13 évi házasság után utálja őt. Jellemző ez is a betegségére: a
külvilágot teljesen másképp érzékeli, mint mások, mindenki hibás, csak ő nem.
A depressziós nő: „várd ki a reggelt, az bölcsebb, mint az éjszaka." A legjobb állapotú beteg. Ezt a mondatot azért választotta, mert ez segít neki. Azt is mondta, ki fogja rakni a hűtőjére.
Megkapták ajándékba a mondatokat, és jeleztem nekik, hogy
még a jövő alkalommal is ezzel a mesével fogunk foglalkozni. A harmadik alkalommal is elmondtam a mesét, és az volt
a célom, hogy lezárásképpen a mesében is megjelenő aranyszál motívumával dolgozzunk. Elővettem egy spulni aranyszínű hímzőcérnát, és azt mondtam, hogy adok egy arany szálat
egyiküknek, mert szép barna a szeme. Kértem őket, hogy ők is
válasszanak ki valakit, akinek valamilyen pozitív tulajdonságáért aranycérnát adnak úgy, hogy előtte a cérnát az ujjukra te366

kérik, majd továbbadják a spulnit. A végén egy aranyszínű háló kötött össze bennünket. Az egyik betegtől én is kaptam egy
aranyszálat - azért, mert kinyitottam neki a világot, mondta.
Arról beszélgettünk, hogy kinek mi az aranyszál az életében.
Mosolyogtak, felsorolták az emberi kapcsolataikat és a jó tulajdonságaikat. Utána elszakítottam a szálakat, és mindenki kapott egy darabot. Azzal búcsúztam el tőlük, hogy vigyék magukkal, és emlékezzenek arra, hogy az ő életükben is vannak
aranyszálak.

Összegzés
így járjuk a pszichiátrián a gyógyulás felé vezető utat a mesékkel. Ügy gondolom, a foglalkozásokra azért szeretnek járni a
betegek, mert ezeken az alkalmakon eltűnnek a szokásos keretek. A mesemondás alatt megszűnik a terapeuta-beteg viszony.
Egy ember ül közöttük, aki mesél a többieknek. Mesemondóként akkor leszek hiteles, akkor tudom élővé tenni a mesét, ha
önmagamat adom. A meseterápia alkalmazásánál a terapeuta
aktív, sokkal többet mutat meg önmagából, mint egyéb terápiáknál. Nem kívülálló, hanem a pácienssel együtt fedezi föl a
mese üzenetét, a mese igazságait. Szerintem a páciens és a terapeuta kapcsolata az, ami gyógyít. Amikor pedig valakinek
mesélünk, ez a kapcsolat nagyon méllyé és bensőségessé válik.
Mesemondás közben a csend olyan sűrű, hogy szinte tapintani
lehet, egységbe kerül a mesemondó és a hallgató. Megszűnik a
magány és az elszigeteltség érzése. A népmesék mondása közben pedig mindig azt érzem, hogy mögöttem áll az a sok száz
meg ezer mesemondó, aki ezeket a meséket elmesélte, megőrizte nekünk. így a mesék egyik örömhíre az, hogy nem vagyunk
egyedül, és történeteink másokkal is megestek már. A másik
örömhír pedig az, hogy van kiút, van megoldás az adott nehéz
helyzetből, csak el kell indulni.
367

Mohi Hajnal
ÉN EBBE AZ ORSZÁGBA FÉNYT V I S Z E K ! "
Alkoholfüggő férfi egyéni terápiája
a krónikus belgyógyászati osztályon

Több mint 4 éve dolgozom pszichológusként egy krónikus belgyógyászati osztályon. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helye
és a szerepe a pszichológiának, azon belül is a meséknek ezen
a szakterületen, ennek az osztálynak az életében. Pszichológusként, a lélek oldala felől közelítve, a holisztikus szemléletet
megvalósítva próbálok a gyógyító folyamatokba bekapcsolódni, ennek a kibontakoztatásához ad kiváló lehetőséget a mese,
aminek illusztrálására álljon itt a következő példa.
38 éves alkoholfüggő férfibeteg érkezik az osztályunkra (akut
belgyógyászatról kerül át), hasnyálmirigy-gyulladásából felépülőben. Az osztályvezető főorvostól kapom a kérést: „mentsük
meg ezt a fiút, ha kikerül innen, és még egyszer iszik, meghal!"
Személyes találkozásunkkor magas, törékeny, elesett benyomást keltő férfi vár a kórházi ágyon kuporogva, szelíd mosolyú,
kissé riadt, görnyedt testtartású, mint aki össze akarja húzni
magát, hogy senki ne is vegye észre. Az első pillanattól kezdve együttműködő. A szemkontaktust mindvégig tartja, ritkán
néz félre, nyugodt tempóban beszél, választékosan fejezi ki magát. Az első pár mondatából megtudom, hogy többször, legalább negyven alkalommal állt már kórházi kezelés alatt, beleértve a detoxikáló állomásokat, a bentlakásos intézményeket és
a pszichiátriai, sürgősségi, belgyógyászati osztályokat is.
368

Osztályunkon való tartózkodásának első hetében három alkalommal beszélgetünk, egyenként bő egy órát, az életútját járjuk végig, jövőre vonatkozó terveit, céljait.
Az előzményekből kirajzolódik, hogy ikerként, harmadik
gyermekként érkezik a családba. Alig pár hónapos korukban,
anyai betegség miatt elválasztják őket, az édesanya nem szoptathatott. „Félreraktak minket!" - mondja. A szülők viharos
házasságban élnek, az anyát jámbor, naiv, önállótlan, kihasználható, gyenge nőként jellemzi, aki a férjét nagyon szerette, az
apát erőszakos, arrogáns, öntörvényű, egoista férfiként festi le,
akitől fél. Mindössze nyolcéves, amikor a szülők elválnak. Az
édesanya ekkor az italhoz menekül, amit eleinte még tud kontrollálni, később azonban az állásából is elbocsátják, fokozatosan megindul a lejtőn. Az apa a fiúkkal nem törődik, egyedül
a nagyszülők jelentenek némi kontrollt és biztonságot a három
testvér életében. Amikor középiskolássá válnak, a két nagyobb
fiú, beleértve az ikertestvérét is, másik városba költözik, kollégista lesz, elkerül otthonról, míg ő a helyi iskolában folytatja
tanulmányait. Ekkorra anyja teljesen lecsúszik, mire a fiú hazaér az iskolából, többnyire kontaktusképtelen, alkoholmámoros önkívületi állapotban fekszik. 0 maga gyűlöli az alkoholt
és a dohányfüstöt azért, amit az anyjával tett.
Az első kitörési lehetőséget az jelenti a számára, amikor érettségi után egy nagyvárosba költözik, hogy mérnöki karon folytassa tanulmányait. Az édesanyja időközben súlyos alkoholbetegként a teljes leépülés felé halad, amin eleinte ő még próbál
segíteni, látogatja az anyját, végül beletörődve veszi tudomásul
az elkerülhetetlen, korai halált. Ekkor ő 20 éves.
Itt kezdődik meg „alkoholista karrierje". Csaknem minden
este bulizik: egyedül vagy a barátaival kocsmákban iszik. Tanulmányait fokozatosan elhanyagolja, az ivásból adódó bűntudatát és szorongásait az alkohollal próbálja csillapítani.
„Éppen ami kiváltotta a problémáimat, azzal próbáltam enyhíteni."
369

Másfél év után kibukik az egyetemi rendszerből. Munkahelyeit alkoholproblémái miatt nem tudja megtartani, két-három
hónaponként váltásra kényszerül.
Jelenleg rokkantnyugdíjasként albérletben él. Többszöri öngyilkossági kísérletei során drasztikus módon próbál véget vetni szenvedéseinek. Többször vesz részt alkoholelvonó kúrákon.
Alkoholmentes időszakaiban mindig összeszedi magát, fizikailag is felerősödik, sokat sportol, új dolgokat kezd el tanulni.
„Ha tiszta voltam, sorra jöttek a lehetőségek."
Az utolsó egy évben gyakorlatilag nincs több egybefüggő hét,
hogy józan lenne.
A kórházi dokumentációkból kiderül, hogy valahányszor javulás áll be fizikai állapotában, saját felelősségére otthonába távozik. Nekem is előrevetíti ebbéli szándékát, nem tervezhetek
vele hosszú terápiát.
Mivel érzékelem rajta az addigra már több hetes kórházi tartózkodás feszültségét, közös munkánkból a maximumot szeretném kihozni, ezért a tűréshatárán belül maradok és
próbálom a kezelőorvosával együttműködve az optimális időtartamot meghatározni.
Az osztályunkon töltött idő első hetében háromszor vesz
részt egyéni beszélgetésen, egyszer zene- és egyszer mesecsoporton. Az utolsó egy hét adta lehetőségeket kihasználva
egyéni meseterápiába invitálom. Gyermekkorában az Andersen-meséket szerette, mert ezeknek a vége mindig negatív volt,
és a pusztulást mutatták be.
Mindvégig olyan benyomásom van róla, mint aki se nem élő,
se nem holt. Mint aki létezik ugyan, de nem él. Ezt ő maga így
fogalmazta meg: „Szeretném elkezdeni az életem, nem újrakezdeni, mert el sem kezdtem. Elkezdtem inni, és nem kezdtem el élni."
Amikor először felötlik bennem a meseterápia lehetőségének
gondolata, és eltöprengek azon, milyen mese lehet az ő helyzetének a párja, egy kép jelenik meg előttem: kút fenekén látom
370

őt, magatehetetlenül, tekintetével az ég és a Nap látványába
kapaszkodva, de mozdulatlanul, mint aki nem tud elindulni,
megmozdulni sem.
A csoportos foglalkozásokon feltűnik, hogy alig vonódik be,
fizikailag jelen van ugyan, de nem éli át a helyzeteket, érzelmileg kívül marad, félszegen mosolyog, és szinte megközelíthetetlen. A jövőjével kapcsolatban okos érveket, logikus célokat
és magyarázatokat sorakoztat fel, hogy miért és hogyan fogja
másképp folytatni az életét, mit miért és hogyan kell másképp
csinálnia, mégsem győz meg. Nem érzem rajta az erőt, csak azt:
elméletben ez a férfi mindent tud, de nem érzi, nem éli át, nem
teszi meg, amit mond.
Szkeptikusságának többször ad hangot.
Mindezeket figyelembe véve úgy döntök, élmény alapú tapasztalatszerzésre, játékra invitálom. Azt kérem tőle, játsszon
velem. Induljunk el egy közös útra, ahol a végére járunk annak,
mi a különbség a között, ha valaki létezik, és a között, ha valaki él. Mosolyog, megcsillan a szeme, vonakodva bár, de a játékunkba egyre inkább belevonódik.

Az érzékszervi csatornák megnyitása,
a mesékkel való közös munka első napja
Először arra kérem, vizsgáljuk meg magunkat, kik vagyunk mi,
mind a négy oldalunkról: elölről, hátulról, jobbról és balról.
Arra vonatkozóan, hogy ki ő szemből, önmaga leírását rögtön a belső tulajdonságaival kezdi: higgadt, visszafogott, udvarias, konfliktuskerülő, igyekszik toleráns lenni, lobbanékony,
szorongó, türelmetlen, lusta, életunt, beletörődő.
Amikor megvizsgáljuk, kik vagyunk hátulról, először a nevét kell visszafelé olvasva mondani, majd hozzátenni azt a belső képet (nem racionális észérvekkel megszűrt gondolatsort),
amely először az eszébe jut. Ő nyirkos falak közt látja magát, fe371

je fölött az éggel és a Nappal, fontosnak tartja, hogy reggel van
vagy dél, de semmiképp sem délután vagy este, majd fokozatosan kialakul a kép, egyre részletgazdagabban számol be róla.
Egy kút fenekén látja magát, nyirkos falak közt, ahonnan látszólag nehéz kijutni, ő pedig sorra gyártja az elméleteket, hogy
fel kéne mászni, meg kéne nézni, hogy mi van kívül, de halogatja a valódi cselekvést. Aztán látja magát, ahogy valahogy
mégis elindul, feljut a kút pereméig, kimászik, elindul, egy zöld
réten kel át, majd beér egy faluba, ahol ismerősökbe botlik, és
mivel addigra már nagyon éhes és szomjas, megvendégelik. Újra eszik és iszik (akut hasnyálmirigy-gyulladását megelőzően
három hétig nem evett, csak alkoholt ivott), élvezi az ízeket.
Jobb oldalról természeti képként írja le magát. Az ő képében
tavasz van, süt a Nap, ő tulipán, szirmai össze vannak zárva,
nem meri még kibontani magát. Bal oldalról egy mozdulatban
fejezi ki magát, töprengő testtartást vesz fel, majd hozzáteszi:
„Rodin gondolkodója" - és felveszi a szobor pozícióját.
Ennek a játéknak a végére már szemmel láthatóan bevonódik,
átéli az élményeit, aktívan részt vesz bennük. Megkérdezem tőle, készen áll-e arra, hogy belépjünk a mesék birodalmába.
Amikor felállók, egy kis kosarat nyújtok elé, amelyben fonalgombolyagok vannak, a Nap aranyló sugaraiból gombolyítottam neki, mondom. Arra kérem, válasszon egyet! Aki ugyanis elindul a saját, belső tájain, könnyen labirintusban találhatja
magát, a tájékozódási pontokat elveszítve pedig szüksége lehet egy fonálra, ami kivezeti az útvesztőből. Mivel pedig üres
tarisznyával nem indulnak útnak még a mesék legszegényebb
hősei sem, pogácsát nyújtok felé, ami jó szolgálatot tehet még a
hosszú, nehéz úton. Mosolyogva elfogadja mindkét ajándékot,
és várakozással néz rám.
Kivezetem az ajtóm elé, becsukom, majd megkérdezem tőle, vajon hogyan juthatna be. Mit szoktak tenni a mesehősök,
amikor ajtóhoz, kapuhoz, határhoz érnek? Rám néz, majd ráteszi a kezét az ajtóra, és azt mondja: a gondolatai erejével nyitja
372

ki, és behunyja a szemét. Amikor rákérdezek, kell-e valamilyen
varázsmondóka, rögtön így felel, „Szezám, tárulj!" A kinyíló
ajtón belépve máris eljutunk az első állomásig, amely nem más,
mint a felejtés kútja.
Beterelem a fürdőszobába, és rámutatok a toalettre. „Ez a csésze nem csésze, hanem a felejtés kútjal" Azzal átnyújtok neki
pár papírlapot, hogy írja rá mindazt, amitől szeretne megválni, amire már nincs szüksége, amire már nem akar emlékezni,
amit a felejtés kútjába, kíván ejteni. Hosszú percekig lelkesen
dolgozik. Felszabadultan számol be róla, hogy rögtön levitte a
víz az írásait.
Ezután átvezetem a szobába, egy kis doboz mellé, „ez a doboz
nem doboz, hanem a vágyak madárházal" Újabb papírt kap,
bátorítom, hogy írja rá mindazt, amire vágyik, amit szeretne,
engedje el a vágyait, a fantáziáját, szárnyaljon, akár a madarak.
Szorgalmasan, lelkesen ír, majd beleejti a dobozkába a papírlapokat.
Arról kezdek neki mesélni, hogy az ember az életében többször is újjászülethet, számtalan mese van, ami az újjászületés
motívumát dolgozza fel. Ezekből közös kincsként kiemelhető:
1. az újjászületést mindig átkelés előzi meg, amikor többnyire az alvilágon, a holtak birodalmán kell átkelnie a hősnek;
2. az alászállás, átkelés mindig veszedelmes, az újjászületést
nem adják ingyen, meg kell érte szenvedni; 3. egy hős sem marad a túlvilágon.
Arra kérem, gondolja át, mi az, amit meg szeretne haladni,
mi az a minőség, amelyet az egyik oldalon akar hagyni, és mi
az az új létezésmód, melyek azok az új tulajdonságok, amelyeket a másik oldalon elérni, birtokolni szeretne.
Adok időt, hogy átgondolja, majd kivezetem az osztály lengőfolyosójára, ami két épületet köt össze, és azt mondom: „ez a
folyosó nem folyosó, hanem az újjászületés hidjai" Arra kérem,
menjen át a folyosó egyik végébe, lélegezzen jó mélyen, álljon
meg pár pillanatra, és gondolja át, mi az, amitől szeretne meg373

válni, majd amikor felkészült, jöjjön, sétáljon át a hídon és érkezzen meg a másik oldalra, ahol várni fogom.
Kilépünk a szobám ajtaján. Elsétál a folyosó túlsó végére,
még bátorítást kérve visszamosolyog rám, majd látom, hogy
befelé fordul, megáll, befelé figyel. Senki nem jön ebben a pár
percben erre. A világ, a tér, a létezés leszűkül erre a pár méterre
és néhány pillanatra. Állok a túloldalon, biztatóan nézem, és figyelem, várom, de már nincs kontaktusban velem.
Áll, lehajtja a fejét. Aztán egyszer csak megindul, lassan lép,
végig lefelé, oldalra néz, nem húzza ki magát, nem emeli fel a
fejét, szinte vánszorog, nincs benne energia, szinte csoszogva lép. Aggódva figyelem, így az lép, akit vesztőhelyre visznek,
nem az, aki épp újjászületik. Magamban elkezdek fohászkodni, hogy nézzen fel! A híd kétharmadánál végre felemeli a fejét, ettől a tartása is egyenesebb lesz, de a szeme még mindig a
földre tapad. Csak az utolsó öt lépésnél emeli rám a tekintetét,
mosolyogva várom. Lassan felém lép, már mosolyog ő is, három, kettő, egy lépés, én hátrébb lépek, hogy tudjon még haladni egy kicsit, és amikor biztonsággal átér, akkor veszem észre,
hogy egész testében remeg, a szeme könnyes, amikor megkérdezem: „megérkezett?", „megérkeztem!" - mondja, és diadalittasan mosolyog.
Tisztán érzékelem, hogy érzi, átéli a perc súlyát, a helyzet jelentőségét. Megérintem a két karját: „Isten hozta!" Az arca ég, a
szeme fénylik, a varázslat megszületett: él.
Bekísérem a szobámba, a szobába, ami nem szoba, hanem
tündérkert, leültetem, érzem, hogy gyenge. Kis tálkában előre odakészített gránátalmát adok neki, a királyok, fejedelmek
eledelét, az újjászületés ősi szimbólumát, hogy megtámogatva
a folyamatot, belsővé tegye azt, amit az imént átélt. Hagyom,
hogy megpihenjen, majd kincseivel felszerelkezve elengedem
ebédelni, hogy a szünet után mesével folytassuk a megkezdett
utat.
374

Mikor visszatér, kérdéssel fogadom, mert érzékelem, hogy
visszacsúszott a racionális üzemmódba. „Hol jár erre, ahol a
madár sem jár?" „Jöttem, mert hívtak", feleli. Újra felteszem a
kérdést, kezd visszarázódni: „Tündér Hajnalkához jöttem, jöttem szerencsét próbálni, a megkezdett utamat folytatni!" „Dolog elől fut, vagy keres valamit?" „Nem futok, keresek valamit,
az életemet, önmagam, a megoldást!"
Korábban hosszasan töprengek, milyen mesével dolgozzunk, majd választásom végül A sötétség országa című mesére esik. Úgy érzem, esetében a valódi problémát nem az alkohol jelenti, hanem az, hogy saját megfogalmazása szerint 17-18
éves korában megrekedt az életében. Szándékom szerint erre a
határvidékre igyekszem visszavezetni, hogy ott folytassa a félbehagyott belső munkát.
Ebben a történetben egy szegénylegény, János elindul, hogy
szegénységének véget vessen. Útja során egy olyan országba
érkezik, ahol három sárkány elrabolta az égről a csillagokat, a
Holdat és a Napot, és hét éve teljes sötétség borul a birodalomra. A király szolgálatába szegődve elindul, hogy visszaszerezze
az elveszett kincseket, találkozik egy félig halott, rozoga gebével, akinek megmenti az életét, amitől az táltos paripává változik, innentől őt szolgálja, majd megtalálja a módját, hogy megszüntesse a sötétséget, lépésről lépésre haladva, körültekintően,
bátran, a kihívásokat és próbákat kiállva.
Ahogy mesélem a történetet, figyelmesen hallgat, a szeme csillog, az arca kipirul, mosolyog, és végig a szemembe néz. A mese végén arra kérem, olvassa el ő is a történetet (odaadom neki),
és gondolja át, ki a mese főhőse, ki ő a mesében, hol látja benne
magát, mi a mese konfliktusa, tétje, ki a segítő és ki az ellenfél.
Másnap ennek a mesemátrixnak az elkészítésével folytatjuk
a napot, megkeressük és felvesszük a kapcsolatot a saját táltos
paripájával, vagyis átrendezzük és újraszervezzük a saját, belső
erőforrásaihoz fűződő viszonyát. Tervezem még az ellenféllel
való megküzdés módjainak átdolgozását, valamint a személyre
375

szabott próbákat, a próbák sikeres teljesítése után pedig a vitézzé avatást és áldást, útra bocsátást.
Sürget az idő. Néhány nap múlva elhagyja az osztályunkat.

BELÉPÉS A SÖTÉTSÉG ORSZÁGÁBA,
TALÁLKOZÁS A SEGÍTŐVEL
A mesékkel való közös munka második napja
A következő reggelen már korán, frissen, felkészülten vár.
Először felelevenítjük előző napi élményeit, a legtöbbet az újjászületés folyosóján való áthaladásról mesél. Úgy érzi, mindannak a nagy részét le tudta tenni a túlsó oldalon, amitől meg szeretne szabadulni, ami pedig még rajta maradt, az folyamatosan
pergett le róla, míg a hídon áthaladt. „Amikor megérkeztem a
túlsó oldalra, azt éreztem, kerek egész lettem pár pillanatra!"
Amikor rátérünk a mesére, előveszi a mesemátrixot, és legelőször azt vizsgáljuk meg, ki a főhős a mesében. Ekkor Jánost
nevezi meg, majd önmagát is vele azonosítja. „Nekem is lyukas
a csizmám, és nincsen semmim, de a vállamon keresztbe vetett
tarisznyával elindulok az úton."
Az elindulás, az útra kelés pillanatában látja magát. Ekkor érzékszervi úton lépünk be a mesébe, arra kérem, hozzon onnan
egy képet, egy illatot, egy hangot, egy ízt.
„Előttem kacskaringós az út, tavasz van, érzem a nyári mező
illatát, a virágok, a fű, a természet illata ez. Hallom a saját lépteim neszét, a madarak énekét, meleg szellő fúj. Számban a füstölt szalonna és a kolbász ízét érzem."
Fontosnak tartja megemlíteni, hogy vele van a kardja is, ami
biztonságérzetet ad neki, meg tudja védeni magát.
A mese tétjeként azt jelöli meg, vajon sikerül-e legyőzni a sárkányt, vagy sem, vagyis marad-e az örök sötétség. Boldogul-e a
hős, vagy sem? Eredményekkel tér-e haza János, vagy sem? Se376

gítőként több szereplőt is megjelöl, elsőként a kapust, aki a főhős elszántságát méri fel. „János pedig nem mondta azt, hogy
ó, tényleg, már ennyien odavesztek? Akkor én, szegény, csóró
csávó, jobb, ha neki sem indulok, köszönöm szépen, hogy figyelmeztettél! Egyszerűen csak fogta magát és elindult."
Megjelöli segítőként a táltos paripát, a hollót, a szerencsét, és
végül az anyát, aki nem tartotta vissza a fiát, hanem képes volt
elengedni. „Nem úgy, mint az én nagyszüleim, akik nem engedtek el, hogy a testvéreimhez hasonlóan máshol tanulhassak, azt mondták, nekem nem sikerülne, otthon kell maradnom, nem hittek bennem."
Ellenfélként először a sárkányokat említi, majd végül saját
magát.
„Az igazi ellenfél én vagyok, a saját félelmeim az ismeretlentől, az útnak indulástól. A kérdés az, hogy a saját elhatározásom mennyire szilárd, le tudom-e győzni a lustaságom, meg
tudom-e őrizni a kitartásomat és a hitemet, hogy jobbra fordulhat és fordul is minden, hogy ne adjam fel. A legnagyobb ellenfél a sötétség."
Amikor arról kezdünk el beszélgetni, miben áll a táltos paripa
ereje, azt válaszolja: a kitartásában, a gyorsaságában, a jó tanácsaiban, az eszében, majd hozzáteszi, Jánosnak könnyű, volt egy
ilyen paripája, csak követnie kellett. Arra kérem, mesélje el korábbi sikerélményeit. Meglepetésemre áradnak belőle az élmények. Amikor megkérdem tőle, kitől kapott segítséget, először
elkezdi sorolni azokat a külső segítőket, akik támogatták, végül
úgy fogalmaz: „tulajdonképpen én segítettem saját magamon!"
Ekkor megérti az összefüggést a táltos paripa és a saját erőforrásai, az önmagán való segíteni tudás képessége között; elérkezettnek tűnik az idő, hogy megkeressük saját táltos paripáját, és kapcsolatba lépjünk vele.
Saját testén belül keresve két terület között vacillál, először a
szíve környékét, a gyomrát említi, végül a fejében találja meg a
táltosát, a tarkó és a fejtető közötti térben.
377

Arra kérem, írja le nekem a paripát, hogy el tudjam képzelni. Ragyogó, csillogó szemekkel, gyorsan beszélve, hogy alig
tudom írni, olyan átéléssel mesél róla, hogy a paripa szinte szó
szerint megelevenedik.
„Igazi táltos paripa! Hófehér pegazus, csillogó fehér szőre
van, masszív, rugalmas izomzata, csillogó patái és körmei vannak. Tiszta, mint a hó. Friss és élénk, csillognak a szemei. Fújtat, türelmetlenül toppant a bal lábával, vár. Várja a parancsot,
hogy mit mondok neki. Szőrén ülöm meg őt."
Hogy szól a parancs? Mosolyog, nagy átéléssel, hatalmas lendülettel beszél: „Gyerünk, kis paripám, vigyél a szélnél is gyorsabban! Repüljünk, nézzük meg, mi van előttünk! Mutasd meg
nekem, amit nem láttam még, te tudod, merre kell menni!"
Majd hozzáteszi: „Rábízom magam, biztonságban érzem magam vele!"
Úgy érzi, utoljára egy éve érintkezett a táltos paripájával, de
még soha ilyen eleven, élő kapcsolatban nem volt vele.
Táltos paripájának ereje abban áll, hogy hatalmas szeretettel
van felé, kölcsönösen szeretik egymást, de nem teljesíti szó nélkül gazdája minden kérését. „Úgy önálló, hogy vannak helyzetek, amikor felhorkan, és dobbant a patájával, hogy oda nem
megyünk! Nem vagyok egyedül a világban, biztonságot és erőt
ad nekem."
Azt mondja, úgy tudja táplálni a lovat, ha egymást segítik, ha
hisz, bízik benne, ha szereti.
Azokat a meséből adódó kérdéseket járjuk körbe, amelyek
az ő életével erős párhuzamba állíthatók. Hogyan kerülhet egy
táltos paripa döglődő, rossz gebeként a szemétdomb szélére?
Jánosnak miért akadt meg rajta a szeme, amikor a királytól kapott aranyszőrű lovon ült, aranynyeregben? Hogyan segítette
talpra János a gebét? Megfogalmazása szerint akkor kerül gebeként egy táltos a szemétdombra, ha nem törődnek vele, elhanyagolják, Jánosnak pedig azért akad meg a szeme a gebén,
mert megsajnálja.
378

Megkérdezem, neki van-e saját élménye arról a mondatról,
ami a talpra állított állat szájából hangzik el: „Hej, kedves gazdám, nem az vagyok én, akinek látsz! Veregesd csak meg a nyakamat!"
Azt mondja, ezzel kapcsolatban pontos hasonlóságot érez:
„Valójában én sem az az alkoholista roncs vagyok, akinek látszom!"
Fontos felismerése, hogy ezután következik az első pillanat,
amikor János hallgat a gebére, és pontosan azt teszi, amit kért
tőle! Utána pedig majd földbe gyökerezik a lába a csodálkozástól, mert olyan gyönyörűséges szép csődörré változik, hogy
olyat még festve sem lehet látni.

MEGKÜZDÉS AZ ELLENFÉLLEL
A mesékkel való közös munka harmadik napja
A következő nap témája az ellenféllel való megküzdés.
Már izgatottan vár rám, és alighogy elfoglalja a helyét, lelkesen
és mosolyogva kezd el beszélni. Pontosítani szeretné a táltosával kapcsolatos képet. Miután tegnap végig a saját segítőjével
foglalkozott, rájött arra, hogy az ő táltos paripája egyszerre unikornis és pegazus. Nemcsak szarva van, de szárnya is, repülni
is tud. Utánanézett az interneten mindkét állat tulajdonságainak. Fontosnak tartja kiemelni, hogy az unikornis szarva nem
csupán a fegyveréül szolgál, de mágikus ereje is van, mert az abból készült por minden mérget képes közömbösíteni. A pegazust pedig a halhatatlanság, a bölcsesség, a dicsőség szimbólumaként tartják számon, aki patájával dobbantva képes bárhol
forrást fakasztani. Nagy öröm látnom a lelkesedését.
Ezután elérkezettnek tűnt az idő arra, hogy megnevezze az
ellenfelét, és eldöntse, megküzd-e vele, s ha igen, akkor kiválassza a megküzdés módját.
379

Arra kérem, vegyük sorra kronológiai rendben a mese főbb
állomásait a kezdetektől a sárkánnyal való találkozásig. Szerinte ezek a következők:
Szegénység
Elhatározás és elindulás
Megérkezés a sötétség országába
A feladat elvállalása, találkozás a királlyal
Kilépés a vár kapuján, az elhatározás megszilárdulása
Találkozás a gebével, a gebe megmentése, talpra állítása
A gebe táltos paripává változása
Tényleges elindulás
Megérkezés az első hídhoz
Találkozás az ellenféllel, a hétfejű sárkány érkezése
Arra biztatom, gondolja át, mi lehet az oka annak, hogy éppen
ilyen sorrendben zajlanak az események. Hamar felismeri: ahhoz, hogy harcolni tudjon egy hős, előbb erőt kell merítenie,
mert a segítő, jelen esetben a táltos paripa az, akitől a hajtóerő,
a biztonság nyerhető, aki fontos kapaszkodó a harcban.
Megkérdezem tőle, készen áll-e arra, hogy megküzdjön az ellenfelével.
Kap pár percet, hogy átgondolja, tudatosuljon benne a helyzet
fontossága, kimondott szavának súlya: vállalja a küzdelmet.
Arra kérem, nevezze meg az ellenfelét.
Érkezik a válasz: az alkohol.
Korábban már megfogalmazódott bennem a gondolat, az érzés, hogy mindaddig, amíg az alkohollal kapcsolatos probléma
megoldásában akarok neki segíteni, nem fogok eredménnyel
járni. Az alkoholban nem a kiváltó okot láttam, hanem az okozatot, számos pusztító következményével együtt.
Válaszát hallgatva megszólal bennem a vészcsengő.
Arra ösztökélem, elevenítse fel, mit jelölt meg a mesemátrixban a mese konfliktusaként és ellenfélként. A mese tétjét abban
380

látja, hogy marad-e az örök sötétség, míg ellenfélként előbb a
sárkányokat, majd önmagát, végül a sötétséget említi.
Rögtön módosít, hogy a valódi ellenfele a sok gyerekkori elfojtott lázadás, amikor nem állt ki magáért, nem tudott, nem
mert nemet mondani.
„így nem élhetek tovább!"
Majd arról kezd el mesélni, mit szokott érezni, mielőtt elkezd inni, mit él át olyankor, milyen gondolatai, érzései vannak. Azokban a helyzetekben pontosan tudja, látja, érzi: nem
jó, amit tesz, de feladja a küzdelmet, lemond magáról, és végül
olyan sötéten és borúsan lát mindent, hogy egyre erősebb, elviselhetetlen szorongás keríti a hatalmába, amiből menekülni
akar, meg akarja szüntetni, ki akarja magát tépni belőle, de végül csak magát pusztítja el.
Megkérdezem tőle, mi a sorrendiség ebben a helyzetben? Mi
a sorrend az ő történetében?
„Előbb vannak az érzések, és utána az alkohol."
Újra arra kérem, nevezze meg az ellenfelét, gondolja át, győzhet-e az a hős, aki tévesen választ, és nem azzal harcol, akivel
valójában kellene?
„Az én igazi ellenfelem a lustaság, az unalom, a semmittevés,
a lemondás, a beletörődés, az önértékelés hiánya, a feladás, a
türelmetlenség."
Súlya van annak, ahogy ezeket kimondja, csönd telepszik közénk. Hagyom, hogy hassanak a szavai, hogy belátássá érjen a
felismerés.
Tovább haladunk a mesében. Megfogalmazza, milyen fontos,
hogy János elküldi a táltosát legelni és ő maga is ételt készít,
megpihen. „Csak felkészülten lehet harcolni.".
Újabb döntő állomás a sárkány megérkezése. Arra kérem,
olvassa fel a mese erre vonatkozó részletét: „Hej, holló a szemed, kutya a véred! Hét esztendeje járod az utat, miért botlottál most meg? Tán a János szagát érzed?"
381

Ahogy ezt felolvassa, rögtön felkiált: „Fogalmam sincs, honnan tudta a sárkány, hogy János ott van!", majd arra a következtetésre jut, hogy ez sorsszerű, mert csak János győzheti le,
senki más.
Itt elérkezünk az újabb kritikus pontig, mert amikor először
meséltem neki a mesét, rögtön megjegyezte, hogy nem tudja,
honnan volt Jánosnak bátorsága kiugrani a híd alól. Most így fogalmaz: „János kiugrik a híd alól, mert mégsem mondhatja, hogy
húzzál haza, sárkány, én is elhúzok! Ez olyan, mintha én a döntő
pillanatban azt mondanám magamnak, kis barátom, pihengessél, gondolkodjál, lustálkodjál, vegyél magadnak pár sört!"
Megállapítja: ahogy a hős halad előre az útján, a feladat egyre
nehezedik, az ereje mégis egyre több lesz. Hogy lehet ez?
„Olyan ez, hogy ha tudom, hogy mit akarok, akkor nincs mitől félnem. Ha tényleg erős az akarat, a hit és az elszántság, akkor az erőt és lendületet ad, ami önmagát erősíti meg, mint János!
Megkérdezem tőle, hogy a sikerélményen túl mi az, ami János erejét növeli, mi történik az első győzelem után. Gyönyörűen, magától értetődően válaszol: „Felkerülnek az égre a csillagok, máris lesz egy kis világosság a nagy sötétség után. A csillag
a remény, az útmutatás, az irányjelzés, a tájékozódási pont."
A második győzelem után felkerül az égre a Hold. „Még világosabb lesz, hiszen nagyobb a fénye, megvilágít mindent. Amikor az én Holdam felragyog, az majd hosszabb folyamat eredménye lesz, az már gyengíti minden negatív erejét, felolvasztja
a fényével a rossz dogokat, mert tudatossá válnak, és mindez
eredményt mutat és növeli a reményt."
A harmadik győzelmet már teljesen a sajátjaként értelmezi:
„amikor kisüt a Nap az egemen, addigra már jó testi-lelki állapotban leszek. A Nap az önmegvalósítás ragyogása, amikor
már viszonylagos nyugalom van, rendszer és rendszeresség, félelem és szorongás nélkül, önállóság minden téren!"
Megható látnom azt az intenzív belső munkát, ahogy dolgo382

zik önmagán. A ráció, a szkepticizmus, a kétkedés felől indulva
fokozatosan közelít az érzéseihez, fejlődése ezeken áthaladva,
ezeket kibontva válik könnyed, áradó folyamattá. Saját élményein keresztül már az érzései alapján érti meg önmagát, élmény alapú tudás birtokosává válik.
Amikor a mesében az égitestek visszaszerzése után a hős rájön arra, hogy nem végezhet félmunkát, vagyis a sárkányfeleségekkel és a sárkányanyával is le kell számolnia, hosszasan tűnődik, az vajon mit jelenthet.
A feleségeket toldalékos részként látja, majd a külvilágként, a
környezethez való saját viszonyaként értelmezi. „Nem a világ a
hibás az életemért!"
Fontosnak tartja (ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy ez
csupán a nagyon távoli jövőben válhat csak igazzá), hogy megtanuljon a világ, az emberek felé nyitni, hogy tudjon kapcsolatokat teremteni, legyenek kollégái, barátai, párkapcsolata.
A vén sárkánnyal a születésétől jelen lévő ártalmas tényezőket azonosítja, a genetikát, a neveltetését, az alárendeltségét.
„Esélyem sem volt, nem tudtam nemet mondani, még belül
sem tiltakoztam, elfogadtam, amit rám mértek. Nekem ez lett a
feladatom, hogy otthon maradjak, hogy anyám mellett legyek,
hogy a nagyszülőkkel törődjek, erre lettem nevelve, ez lett kijelölve utamként. Lélekben megragadtam, mert nem lett önálló
életem. Ma pedig kiszolgáltatott vagyok, nincs önálló jövedelmem, eltartott vagyok, ezért totyogok egy helyben. Kiszolgáltatott vagyok és másoktól függök."
Hallgatva a válaszát, felmerül bennem a kérdés, mindez
meddig lehet hivatkozási alap egy felnőtt ember életében? Szeretném, ha elgondolkodna azon, mit lehet kezdeni mindazzal,
amit a szüléinktől, őseinktől kapunk, hogy mit jelent felelősséget vállalni önmagunk létezéséért, mit jelent tettre késznek
lenni, mit jelent a cselekvő erő birtoklása, ezért ennek a foglalkozásnak a lezárásaként elmesélem neki a Derék Jankó és a kemény kenyér című mesét.
383

PRÓBATÉTEL
A mesékkel való közös munka negyedik, utolsó napja
A mesékkel való közös munkánk utolsó napja egyben a hazamenetelének napja is.
Amikor megérkezik, arra buzdítom, vegye a kezébe a fonalat,
kezdje el gombolyítani. Helyezkedjen bele a mesébe, kezdje el
mesélni belülről, főhősként, egyes szám első személyben, attól
a jelenettől, ahol úgy érzi, az életében tart. Remeg a keze, ahogy
a fonalért nyúl, eleinte nem néz fel, de gördülékenyen, könnyedén, részletgazdagon mesél.
Először akkor neveti el magát, amikor belekölti a mesébe, hogy János a hosszú út során megéhezik és megszomjazik:
„meghúzza a kulacsát, ki tudja, mi van benne?", majd helyesbít,
hogy természetesen forrásvíz. Izgatottá akkor válik, amikor a
történetben ahhoz a részhez ér, ahol a táltos paripa megjelenik.
Teljesen megváltozik a hangszíne, mosolyog, miközben a gebéből táltossá változó paripáról beszél, megható látnom, éreznem, hogy milyen meghitt, kedves viszonyban van vele. Akárhányszor a paripához beszél, végtelen szeretettel mondja ki:
„Kis paripám!"
Érdekes látnom, hogyan elevenedik meg az ő saját története a mesén keresztül. Különösen azoknál a részeknél érzem ezt,
melyeket mély átélés közben már ő maga tesz hozzá a meséhez.
A sárkányokkal való megküzdés döntő fontosságú a számára. „Nem vártam meg, hogy a sárkány kikecmeregjen, bár azt
hittem, beszakad alattam a föld! Küzdjünk meg életre-halálra!
Nem azért haladok, lovagolok előre, hogy most hátráljak meg!"
Nagyon intenzív átélés tükröződött a kísértés momentumaiban is. „De jó lett volna beleharapni a kövér, illatos, csilingelő
körtébe, de tudtam, hogy nem ehetem meg! Szomjas voltam irgalmatlanul, de tudtam, hogy nem tehetem meg!"

384

Korábban sokat beszéltünk arról, mivel tudja egy hős táplálni a táltos paripáját. Az akkori megfogalmazása szerint szeretettel, kölcsönös odafigyeléssel, törődéssel. Mesélés közben jelentőségteljesen néz rám, miközben kimondja, mintha csak
akkor tudatosulna benne: „Szó nélkül engedelmeskedtem a kis
paripámnak!"
Felhevülten kiáltja el magát, amikor az utolsó, az őssárkánynyal való megküzdéshez érünk: „Kiadtam a parancsot, hogy
zárják be a kapukat, és erősítsék meg a védelmet, mert jön a veszedelem!"
Azok után, hogy korábban mennyire elzárkózott az emberek felé való nyitástól, különösen a párkapcsolat gondolatától,
szívet melengető hallanom, amikor a mese legvégén hozzákölti
az eredeti mesében nem szereplő végkifejletet. „Eljutottam ám
odáig, hogy meg is nősültem, és nem csak úgy lábat lóbáltam,
hanem dolgoztam is, hiába volt a sok kincsem!"
Amikor a mese végéhez érünk, hagyom pár percig, hogy pihenjen, hogy összegyűjthesse az energiáit, hiszen nem kisebb
feladat vár még rá, mint a személyes próbatétel.
Lényegesnek éreztem, hogy megméretődjön, hogy egy hőstettet vigyen véghez, olyan cselekedetet, amelyhez szükség van
arra, hogy önmagát meghaladja, és ezzel közelebb kerüljön az
életében rá váró feladat(ok) megoldásához is.
Miközben hallgattam, ahogy mesél, letisztult bennem, mi
lesz számára az ideális próbatétel. Azt éreztem, lépnie kell. Ahhoz, hogy lépni tudjon, el kell indulnia. Ahhoz, hogy ezt meg
tudja tenni, a mese törvényei szerint előtte ki kell mondania,
meg kell neveznie, hogy mi a szándéka. El kell hangoznia a
mondatnak: „Elmegyek szerencsét próbálni!"
Arra kérem, álljon fel.
Szemtől szemben állva kérdezem meg tőle, készen áll-e arra,
hogy kiállja a próbát, mert ez itt nem játék, ez az élete. Amikor
készen áll, arra kérem, álljon meg előttem egyenesen. Képzelje

385

el, jelenítse meg maga előtt, hogy ez az az idő, ez az a hely, és ez
az a döntő pillanat, amikor rálép az élete saját útjára, és elindul
szerencsét próbálni.
Köszönjön el mindazoktól, akik eddig nem támogatták, vagy
éppen hátráltatták; kérje az elengedést, kérje az útnak indító
áldásukat, és mondja ki, hogy elindul szerencsét próbálni.
Mögé állok, én képviselem a támogató energiákat, arra bátorítom, érezze magában az elszánt erőt, a bátorságot, és tegye
meg azt, amit már olyan régen meg kellett volna tennie, amire
olyan régen vár, amire már olyan nagy szükség van.
Megrendítő élmény annak a gyönyörű, mély, katarzist hozó
lelki munkának a tanújává válni, amit ekkor véghezvisz.
Először az édesanyját szólítja meg. Megköszöni neki, hogy
szerette, bár nem tudta megadni azt, amire ő gyerekként igazán vágyott, hiszen az édesanyja egy embert szeretett igazán,
és az nem volt más, mint az apja. Mindenét neki adta oda, és
ezért velük, gyerekekkel már nem tudott törődni. Elismeri, hogy az anyja úgy szerette és azt adta, amit adni tudott. Kimondja, hogy nem haragszik rá. Arra kéri, engedje őt el. „Engedj az utamra!"
Utána az apjához szól. Az apához, aki annyiszor megkérdőjelezte már az ő képességeit, kételkedett benne, ugyanakkor az
elvárásaival ostorozta, sokat hátráltatta, még akkor is, ha jót
akart. „Elindulok most, mert többé már nem az a bugyuta fiú
vagyok, és mostantól a magam útját kell járnom!"
Végül a nagyszülőkhöz fordul. Hozzájuk beszél a legtöbbet,
csak úgy áradnak az érzései, gondolatai. Úgy érzi, a nagyszülei
mindig visszafogták, és arra nevelték, hogy maradjon mellettük, hogy ez az ő dolga, sorsa, kötelessége. Elmondja, megígéri, hogy továbbra is számíthatnak rá, mert a végsőkig mellettük
lesz, majd hangsúlyozza, hogy az öregséget, az élet végességét
nekik kell átélniük, mert ez az ő sorsuk, életük, és neki is megvan a magáé. Úgy érzi, nem élheti többé az ő életüket. „Az a ti
utatok, én a sajátomon indulok el."
386

Mire kimond mindent, már egész testében remeg, érzem,
hogy féktelen energiákat mozgatott meg, érzem az intenzív átalakulást, amely benne lezajlik, érzem a megvívott csata fáradtságát, a győzelem felszabadító energiáit.
Óriási, mély lélegzetet vesz, amikor a feladattal „elkészül".
Arra kérem, vegyen három mély levegőt, és hangosan mondja ki: „Békével a szívetekben engedjetek el! Békével a szívemben
indulok el saját utamon."
Felém fordul, és azt mondja: „Ezeket még soha nem mondtam ki, eddig még soha nem voltak elvarrva ezek a szálak!"
Kiállta tehát a próbát, elvégezte a feladatot, hőstettet hajtott
végre, s közben maga is hőssé vált, talán a saját életéért, sorsáért, birodalmáért is felelősséget vállaló hőssé. Nem maradt más
hátra, mint a vitézzé avatása.
Útnak indító ajándékként kap tőlem egy emléklapot, amely
részben a saját táltosáról vallott gondolatait, érzéseit, részben pedig közös meséink saját élményű tapasztalattá alakított
kulcsgondolatait tartalmazták:
Az én segítőm igazi TÁLTOS PARIPA!
Egyszerre pegazus és unikornis.
Ragyogó, fehér a szőre, tiszta, mint a hó.
Masszív, rugalmas az izomzata, a patái és a körmei csillognak.
Friss és élénk, tündökölnek a szemei.
Szőrén ülöm meg.
Fújtat, türelmetlenül toppant a bal lábával, vár.
Várja a parancsot, hogy mit mondok neki?
Gyerünk, kis paripám, vigyél a szélnél is gyorsabban!
Repüljünk, nézzük meg, mi van előttünk!
Mutasd meg nekem, amit nem láttam még,
mutasd meg nekem, mert te tudod, merre kell menni!

387

BEMUTATKOZUNK

A KÖTET SZERZŐI

Alföldi Linda
Pszichológus vagyok, egyetemi tanulmányaimat Pécsett végeztem. A diploma megszerzését követően iskolapszichológusként
helyezkedtem el, majd egy mesei szerencse folytán állást kaptam az egykori Pécsi Nevelési Tanácsadóban, ahol a szervezeti
változások mellett ma is dolgozom. Szakmailag a gyermekekkel, fiatalokkal és a családokkal folytatott rendszerszemléletű terápiás megközelítés áll hozzám legközelebb. Régi vágyam
vált valóra, amikor művészeti érdeklődésemet és a terápiás
munkát képzőművészet-terapeutaként ötvözhettem, míg a családokkal, szülőkkel folytatott munkám a családterápiás képzést követően teljesedett ki. A meseterápiával is mesei módon
kerültem kapcsolatba, felnőttként is gyakran olvastam meséket, de nem gondoltam, hogy ezt az emberi tudást és tapasztalást pszichoterápiás keretbe lehet ágyazni. Aztán egy kedves
kolléganőm invitált a képzésre, amiért nagyon hálás vagyok.
A mesék azóta sok mindenre megtanítottak saját magammal
és a világ működésével kapcsolatban, és azokról a nehézségekről is sokat elárulnak, amelyekkel a szülők megkeresnek. A legfantasztikusabb az bennük, hogy arra is megmutatják a választ,
hogyan kell kijönni a kút fenekéről vagy hogyan kell legyőzni
a felbőszült sárkányt, hogy elnyerhessük a királylányt és a fele királyságot. Terápiás munkámban is arra törekszem, hogy

391

a gyermekeknek és szüleiknek megmutassam ezt az olykor nagyon is nehéz, de létező utat.

Benczúr Lilla PhD
Pszichológiai tanulmányaimat az ELTE magyar nyelv és irodalom szakának elvégzése után kezdtem, pszichológus diplomát
2002-ben szereztem, szintén az ELTE-n. A pszichológia szakra bekerülve másodévtől aktívan bekapcsolódtam az akkori Kísérleti Pszichológia tanszéken (ma: Affektív Pszichológiai
Tanszék) folyó kísérletekbe. Ezen munkák során ismerkedtem
meg először a hipnózis, majd a pozitív szuggesztiók jelenségvilágával, és bepillantást nyertem a kutatói világba is. 2005 óta
a Károli Gáspár Református Egyetem Általános Pszichológia
Tanszékének oktatója vagyok, ahol főként az alapképzésben tanítok, illetve speciálkollégiumokat tartok fájdalom, szuggesztiók, pszichológiai segítségnyújtás az intenzív osztályon témaköreiben. Szakmai életem két fő vonulata: a kutatás és a klinikum
a kezdetektől összefonódik, és az évek során mindkettő egyformán fontossá vált számomra.
2010-ben a Pécsi Tudományegyetemen szereztem felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus képesítést, melyet
a 2009-ben megszerzett hipnoterapeuta képzettséggel együtt
magánpraxisban kamatoztatok. 2012-ben az ELTE Pszichológia Doktori Iskola Magatartás-pszichológiai Doktori programján szereztem PhD fokozatot. A Magyar Hospice Egyesület
Gyászterápiás munkacsoportjában Polcz Alaine-nel is dolgoztam együtt, és az ebből később megalakult Gyászolókat Segítő Napfogyatkozás Egyesület vezetőségi tagja vagyok 2004-től.
2014-ben elvégeztem a Metamorphoses Meseterápiás Módszer
Semmelweis Egyetem által akkreditált 120 órás képzését, melynek az alkotó-fejlesztő és klinikai metamorphoses meseterapeuta címet köszönhetem. A mesékkel való kapcsolatomban
392

vallom a Luzsi Margótól tanult „hármas szabályt", és igyekszem is eszerint élni: „Hallgatom a meséket. Olvasom a meséket. Mondom a meséket."

Birtalan Balázs
1969-ben születtem Budapesten. Noha a pszichológia gyerekkoromtól fogva érdekelt, kanyargós (és kicsit sem konvencionális) úton keveredtem az Integratív Pszichoterápiás Egyesület
háza tájára. 2006 óta vagyok az egyesület tagja; azóta foglalkozom egyéni terápiás keretek között a hozzám segítségért fordulókkal. Munkámban igyekszem változatos módszereket
alkalmazni; amikor megismertem, örömmel illesztettem eszköztáramba a meseterápiát. Mivel azonban önmagamra elsődlegesen költőként gondolok, bemutatkozásként álljon itt egy
versem a 2009-ben megjelent Művirágok a szimbolizmus oltárára című kötetemből:
Boldogság
A le- és elpuskázott sárkányok, valamint
az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti
elég hosszú pillanat.

Bodó-Czerék

Erika

1974. november 25-én születtem Kézdivásárhelyen, ma is itt
élek családommal.
20 éve gyerekszakos egészségügyi asszisztensként dolgozom.
2011-ben államvizsgáztam a Babe§-Bolyai Tudományegyetem
Pszichológia és Neveléstudományok Kar Pszichológia szakán
(pszichológia alapképzésem van). 2014-ben szereztem alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta címet.

393

Boldizsár Ildikó
Harminc éve foglalkozom népmesékkel. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatójaként kezdtem meg kutatásaimat,
szakdolgozatomat is a mesékről írtam. Az egyetem befejezése
után az MTA aspiránsaként folytattam munkámat, amelynek
eredményeként megkaptam a néprajztudomány kandidátusa
címet. Kandidátusi értekezésem, a Varázslás és fogyókúra. Mesék, mesemondók, motívumok két kiadásban is megjelent könyv
formában. Tizenöt év elméleti kutatás után fordultam a mesék
gyakorlati alkalmazása felé, mert meggyőződtem róla, hogy a
20-21. század fordulóján a hagyományos műveltség újra fontos szerepet tölthet be az ember életében: az elfeledett népmesék speciális alkalmazásával többek között fizikai és mentális
betegségek is rendezhetők. Kidolgoztam és karitatív tevékenységként kórházakban alkalmaztam először a Metamorphoses Meseterápiás Módszert, amelyről könyvet is írtam. Az immár hét kiadást megért Meseterápia. Mesék a gyógyításban és
a mindennapokban részletesen bemutatja a terápiás eljárás lényegét, működését, valamint annak lehetőségét, hogy a mesék
milyen szerepet tölthetnének be a mindennapokban, s legfőképpen az oktatásban az óvodáskortól egészen a felnőttkorig.
A módszert a Semmelweis Egyetem által akkreditált 120 órás
képzés formájában tanítom a pszichiátriai és pszichoterápiás,
valamint klinikai szakpszichológusi szakkollégium területén.
A mesék pedagógiai alkalmazását három „mesés olvasókönyv"
(Olvasókönyvek az általános iskola 2., 3., és 4. osztálya számára;
Nemzeti Tankönyvkiadó) megírásával kezdtem, ma már akkreditált képzés formájában pedagógusokat is tanítok több intézményben. A mesékkel kapcsolatban több mint száz cikket
publikáltam, kilenc önálló kötetem (ebből négy szakkönyv, öt
mesekönyv), huszonhárom mesegyűjteményem jelent meg eddig, több száz ismeretterjesztő és tudományos előadást tartottam itthon és külföldön. Tizenegy díjat (köztük József At394

tila-díjat, három ízben pedig „Az Év Könyve"-díjat) kaptam a
mesékkel kapcsolatos tevékenységemért. Igyekszem a mesék
rendje és tanításai szerint élni, három gyermekem útját is ezek
mentén egyengetem.

Botáné Nagy Ildikó
Informatikus mérnöki diplomával rendelkezem, de külkereskedelmi szervezőként dolgozom a hétköznapokban. 2009-ben
a Metafizikai Akadémián végeztem lélekgyógyászként, és azóta a szabadidőmben ezzel, illetve hangtálterápiával segítek a
hozzám fordulóknak. Úgy éreztem, hogy a meseterápia nagyon
közel áll ehhez a gyógyítási formához. Ez be is igazolódott, mivel egyre nagyobb az érdeklődés a mesefoglalkozások iránt is.
Szeptembertől Monoron, egy természetgyógyász rendelőben
tartok heti rendszerességgel meseterápiás foglalkozásokat.

Csábi Orsolya
Okleveles pszichológus, integratív hipnoterapeuta, pszichodráma asszisztens, akkreditált tréner, metamorphoses meseterapeuta jelölt vagyok. Ezen felül tanulok rengeteg mást is, ami
a szakmáimhoz vagy határterületeikhez kapcsolódik. Mindig
gyógyító szerettem volna lenni, és az emberiséget a legjobb tudásommal szolgálni. A mozgáshoz, az orvosláshoz és a tudatkutatáshoz kapcsolódó hobbijaim miatt nyughatatlan felfedező vált belőlem. Számomra a hagyomány és a tudomány együtt
jelenti a gyógyítást. 2000-ben kezdtem el dolgozni. 10 évig foglalkoztam gyerekekkel pedagógiai, gyermekvédelmi és terápiás vonalon. 2004 óta kutatom a meséket. 2006 óta dolgozom
felnőttekkel, egyéni magánrendelésben pszichológus integratív hipnoterapeutaként, tanácsadóként, trénerként. 2010-re
395

dolgoztam ki az Integratív Meseterápia elméleti alapjait, azóta tartok ilyen jellegű egyéni meseterápiákat. 2012-ben kezdtem el a módszerrel csoportozni. A tapasztalataim folyamatosan csiszolják utamat.

Csóka Judit
Székesfehérváron élek, a Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozom pszichológusként.
Felnőtt életemet a Nemzetközi Pető Intézetben kezdtem, ahol
konduktori diplomát szereztem. Ott érlelődött meg bennem a
gondolat, hogy pszichológiát is tanuljak. így aztán a sikeres felvételit követően az ELTE Bölcsészkarán pszichológus diplomát
szereztem, aztán a klinikai szakpszichológusi oklevelet is megszereztem. A hipnoterapeuta szakképzés közben ismerkedtem
meg a meseterápiával. Ez fenekestől felforgatta a szakmai életemet. Mióta mesékkel dolgozom csoportokban, azóta érzem,
hogy valódi segítséget tudok nyújtani az embereknek. És nemcsak azoknak, akik hozzám fordulnak, hanem magamnak is.
A saját belső fejlődésem, a magam útjának megtalálása is szorosan köthető a mesékhez, a meseterápiához.

Élő Fruzsina
Képzettségem szerint pszichológus, metamorphoses meseterapeuta vagyok, sorsom szerint pedig anya, akinek három gyereke közül a legidősebb egy 24 hétre született, most már 6 éves
sárkányölő kisfiú, aki megjárta a legsűrűbb sötét erdőt, jócskán
megsérült a harcban, de úgy ragyog, mint a Nap. Rengeteget tanultam életről, halálról, újjászületésről, szeretetről, küzdésről
és megbékélésről ebben a hat évben, hiszek a mesék titkos, szabad szemmel nem látható, segítő és gyógyító erejében, és sze396

retnék szerencsét próbálni velük súlyosan, halmozottan sérült
gyerekekkel és szüleikkel.

Erős Nikoletta
Klinikai gyermek-szakpszichológus, individuálpszichológus
vagyok. A Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika onkológia osztályán dolgozom 2007 óta, ahol a feladatom a daganatos beteg gyermekek és családjaik pszichés támogatása.

Fekete-Szabó

Viola

Gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember vagyok. Jelenlegi
munkahelyemen halmozottan fogyatékos, mozgássérült gyermekeket és fiatalokat tanítok, illetve kommunikációjuk (augmentatív és alternatív kommunikáció) fejlesztésével foglalkozom.

Fodor Ildikó
Felnőtt szakpszichoterapeuta, gyermek klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus, gyógypedagógus-pszichopedagógus
vagyok. Jelenleg magánrendelésemen felnőttek egyéni pszichoterápiáját végzem, illetve dadogó gyermekek és szüleik csoportos terápiájával, beszédproblémákat kísérő pszichés tünetek
kezelésével foglalkozom. A klinikai mese-morphoses meseterápián kívül az individuálpszichológiát, a relaxációt és a rövid,
dinamikus irányzatot ötvözöm terápiáimban. A meséken kívül kora gyermekkori emlékekkel, álmokkal, különböző nonverbális technikákkal is dolgozom. Elsősorban szorongásos és
hangulatzavarok esetén, nehéz élethelyzetekben, párkapcsola397

ti problémák egyéni részének megtalálásában, pszichoszomatikus tünetek megjelenése esetén, önismeret fejlesztésében kérik segítségemet. Saját élményt pszichodrámában, analitikusan
orientált egyéni terápiában, individuálpszichológiai csoportterápiában, illetve relaxációban szereztem.
Korábban évekig vezettem a Vízöntő Pinceklubban előadóművész társammal a fiatal felnőttek számára létrehozott Lélek-Öröm-Játékot. Terápiás munkámban az érzelmi elérhetőséget, jelenlétet és hitelességet tartom fontosnak, a természetesség
és egyszerűség híve vagyok.

Holcsik Erzsébet
Végzettségem szerint klinikai és mentálhigiénés, gyermek és ifjúsági szakpszichológus vagyok, két gyermekemmel és férjemmel Pécsett élek. Munkahelyem a Baranya Megyei Pedagógiai
Szakszolgálat Pécsi Tagintézménye, ahol elsősorban a nevelési
tanácsadás területén dolgozom. Azt tanultam, hogy a gyermek
nyelve a játék, a rajz, a képzelet, s hogy értő figyelemmel ezeken
keresztül kommunikálhatunk belső világukkal. A gyerekek
többsége, azonban akikkel találkoztam, nem rajzolt, vagy alig,
nem játszott, csak tevékenykedett, vagy azt sem. Azt láttam,
azt látom, hogy a gyerekek egyre kevésbé használják teremtő
képzeletüket, így a változás és a gyógyulás is egyre nehezebb.
A mese a munkámban olyan, mint a tenger. Megnyugtató, hűsítő, teret nyitó, életet hordozó, kincset rejtő, út és kapu a gyógyuláshoz. A metamorphoses meseterápia az a módszer, ahol
a teremtő képzelet működni kezd. Munkatársammal vezetett
terápiás gyermekcsoportjainkon belső képekkel dolgozunk,
amelyhez jól kapcsolható a játék, az alkotás. A „világkép módszer" alkalmazásával igyekszünk az egységet, a harmóniát
megteremteni, és minden részt vevő gyermeket a saját középpontjához közelebb juttatni.
398

Hunya Csilla
Pályámat magyar-francia-spanyol szakos bölcsésztanárként
kezdtem. Nyelviskolában felnőtteket, gimnáziumban kamaszokat tanítottam, és mindkettőt nagyon szerettem. Viszonylag hamar világossá vált számomra, hogy munkámban elsősorban a pedagógiára helyezem a hangsúlyt: az odafordulás,
az egyéni fejlődés lehetőségének biztosítása, a közösségek fölötti bábáskodás mellett számomra „eltörpült" a tárgyi ismeretek átadásának fontossága. Ebből a felismerésből táplálkozva
végeztem el a SOTE mentálhigiénés szakemberképzését, majd
a Magyar Pszichodráma Egyesületnél pszichodráma-vezetői
címet szereztem. Időközben természetesen a pszichológia szak
elvégzését sem kerülhettem el.
Ma tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint pályám elején
az iskolában: pszichodráma-vezetőként segítem csoporttagjaim egyéni fejlődését, és csoportjaim igazi csoporttá, lelki közösségé formálódását. Saját alapítványomon keresztül pedig
igyekszem a pszichodráma segítő erejét azok számára is elérhetővé tenni, akik ezt anyagi okok miatt nem engedhetik meg
maguknak. Alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeutaként is az eredeti területeimen hívom segítségül a mesét: iskolai közösségben, egyéni segítésben vagy pszichodráma-csoportban. Közben pedig éppúgy érzem magam, mint a mesehős,
aki egy varázsvessző birtokába jutott: „az első ütésre megmozdulnak a kővé vált alakok; a másodikra hangot adnak, s a harmadikra, mint valami mély álomból, mindnyájan, de mindnyájan fölébrednek s ki-ki a maga dolgához lát."

Illés Flóra
Fiatal bölcsészként adtam fejemet mesék kutatására, amikor
megéreztem bennük az életre való gyermeki rácsodálkozás to399

vábbélésének lehetőségét. Ma lassan készülő doktori kutatásomon dolgozom az ELTE-n az afrikai eredetű rabszolgamesék
témakörében, szoros együttműködésben a Holland Tudományos Akadémia népmesekutató részlegével. Ám akadémiai érdeklődésemnél erősebben él bennem a mesék gyakorlati alkalmazásának vágya a jövőre nézve: a mesélés, a kreatív alkotás, a
nevelés és az önismereti terápiás munka lehetőségeinek felfedezése a mesében. Hiszem, hogy a mesékben tárolt tudás élővé
tételével jobbá tehető ez a világ. Kutatói munkámon kívül jógaoktatóként dolgozom, és a jövőben a jóga és a népmesék gyógyító erejét szeretném összekapcsolni és megosztani felnőttekkel és gyerekekkel. A meseterapeuta-képzés során vártam
és szültem meg első gyermekemet, ami segített abban, hogy új
szemmel nézzek a világra.

Kecskés Karina
1998-ban végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen,
színész szakon, Zsámbéki Gábor osztályában. A Katona József Színházban, majd az Új Színházban töltöttem 10 évet. Földessy Margit mellett tanultam a gyerekekkel való játék örömét.
Számos film- és színházi szerep után - gyermekem születésekor - útkereszteződéshez érve, szellemi útra tértem: a Baltazár
Színház színésze és beszédtanára lettem, és folytattam bolyongásomat a sűrű sötét erdőben. Második gyermekem születésekor egy erdei fa ágain fölfelé kapaszkodva megláttam a távolban egy pislákoló fénysugarat és arra vettem utam. Nem Baba
Jaga fogadott az erdei házban, hanem Boldizsár Ildikó. Fel is
tette a kérdést, hogy keresek-e valamit, vagy csak a dolog elől
futok. Életem jelenlegi állomásán olyan embereket keresek,
akik a kihalással fenyegetett, tiszta szívű moldvai csángó közösség mellé állnának segítséggel, támogatással.

400

Kissné Gaál Zsuzsanna
Két gyermekem van. Tanítóként végeztem Szombathelyen 15
évvel ezelőtt. Két év tanítás után kerültem a Zalaegerszegi Nevelési Tanácsadóba, azóta ott dolgozom, immár szakszolgálati keretek között. Évek óta művészeti fejlesztő foglalkozásokat
tartok. Hiszem, hogy a művészeti tevékenységek során életre
hívott alkotói kreativitás szellemi-testi-lelki síkon pozitív változást indít el. A meseterápiával való találkozásom egy újabb
mérföldkő az életemben. Elkezdtem más szemmel figyelni,
másképp használni és értelmezni a népmeséket, melyek úgy
képesek „rendezni" a világot, hogy a teljességet állítják helyre a
középponton keresztül. Nem ismerik a lehetetlent és a tehetetlent, de ismerik a lehetségest és a cselekvő energiát, mely a terapeuta és a terápiában résztvevők számára is létfontosságú.

Laczi-Horváth

Kinga

1977-ben születtem Kapuváron. Egy pénzügyi intézményben
közgazdászként, hitelkockázat-kezelőként dolgoztam 2012-ig,
amikor a világ egyik legtündéribb kislányának anyukája lettem. Vele együtt beköltöztek életünkbe a mesék is. Kezembe
akadt a Meseterápia című könyv, amely nagyon megérintett,
ezért elkezdtem a metamorphoses meseterápia-tanfolyamot.
Ott értettem meg igazán, hogy a mesei varázslat a gyerekeknél
kezdődik, felnőttként pedig folytatódik. Ma már tudom, hogy
a mesék a bölcsőtől a sírig kísérhetnek bennünket. A mesékben
minden benne van: igazság, jóság, konfliktusok, küzdelmek,
hibák és tévedések, második esélyek, ígéret és varázslat, azaz az
életre felkészítő leckék. Jó volna olyan környezetben élni, ahol
van idő szívből mesét mondani, mesét hallgatni. Szerintem ez
is egy tégla, amelyből a felnőtt élet épül, és hiszem, hogy nélküle labilisabb lesz az „építmény". Mesékkel foglalkozni izgal401

mas, varázslatos örömforrás. Egyébként zongorán, hárfán is
játszom. Énekelek, zenélek, mondókázom, játszom, rajzolok, és
közben a lehető legtöbbet mesélek.

Mohi Hajnal
Pályafutásomat szülésznőként kezdtem, évekig az érkezők e világba való belépésénél voltam jelen, az utóbbi években pedig
már pszichológusként kísérem az élettől búcsúzókat.
Bábáskodom akkor is, amikor az újjászületés folyamatait, az
önmegújító erők kibontakozását segítem. Gyógyító ládikámban a léleksimító kötszerek és gyógyírek mellett ott sorakoznak a varázslatos mesék is, amelyekkel támogatni igyekszem
mindazokat, akik éppen vajúdnak.

Móritz Márta
1976-ban születtem Szombathelyen, most is itt élek családommal. A megyei kórház gyermekosztályán és a gyermekpszichiátriai szakrendelésén dolgozom gyermekpszichológusként.
Pszichológusi diplomámat és klinikai szakpszichológusi végzettségemet a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Amióta gyakorlom (és nap mint nap tovább tanulom) a szakmám,
azóta keresek olyan terápiás utakat, lehetőségeket, melyekkel
minél komplexebben tudok segíteni gyógyulni és jobban élni,
„egész-ségessé" lenni a gyermekeknek és családjaiknak. Ilyen
módszernek tartom a Metamorphoses Meseterápiát, mellyel
találkozni életre szóló élmény volt számomra szakmailag és
személyesen is.

402

Nagy Magdolna
Nem lehetek az óriás, kinek rajza megelevenedik a porban, de
még magamra ölthetem a hét szépséget, s még lehet enyém a
hét tudomány. Mert szívem így gondolja, s szám már ki tudja
mondani. Azt szeretném, ha mindez sokaknak sikerülne. Ehhez mesék és - mint Ildikó - avatott kísérők kellenek. Szeretnék egy lenni közülük.

Sándor Anna
Szabadúszó újságíró, szövegíró vagyok. A mesék és mítoszok
rendjét már kisgyerekként belém oltották, mégis csak nemrég
találtam vissza hozzájuk - bár angol és film szakos tanulmányaim során is ezen birodalmak határmezsgyéin jártam. Most
lenyűgöz annak a lehetősége, hogy a sok száz meg ezer éves
történeteknek nemcsak szimbolikus rétegei tárhatók fel, hanem eleven, lüktető erejük direkt kapcsolódási pontként működik önmagunk és egymás felé. Dolgozni az ősiekkel és írni
újakat - ez a terv.

Soós Dóra
1979-ben születtem, Budapesten. Különféle területeken dolgoztam, a közös pont bennük a gyerekek és a mese. írtam cikkeket, dolgoztam teázóban, mesekönyvesboltban, kórházban,
lakótelepen, átmeneti otthonban, önkénteskedtem Indiában,
programokat, táborokat szervezek, gyerekpszichodráma-csoportokat tartok és a Piros Kakaó csoportot vezetem. Szeretek
fix alapot teremteni, amelyben találkoznak a tapasztalatok és
életre kelnek az ötletek.

403

Standovár Ágnes
Klinikai és mentálhigiénés gyermek- és ifjúsági szakpszichológus vagyok. Diplomámat és szakvizsgámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Jelenleg is Pécsett élek és dolgozom. Az
elmúlt években dolgoztam nevelési tanácsadóban, gyermekideggondozóban, gyermekotthonban - gyerekekkel és felnőttekkel -, egyéni és csoportos formában egyaránt. A pszichodráma, az integratív terápiás módszertan és a tranzakcióanalitikus
megközelítés területén rendelkezem képzettséggel és tapasztalattal. A Metamorphoses Meseterápiás Módszerrel való megismerkedés teljesen új perspektívát nyitott az életemben és a
hivatásomban. Rendkívüli jelentőségét látom a módszer használhatóságának a terápiában, prevencióban, egészségmegőrzésben gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt. Ebben a terápiás módszerben valódi esélyt látok arra, hogy a test, a lélek és a
szellem igazi harmóniát tudjon találni egymással. Hivatásomnak érzem, hogy a mesékben rejlő mesés kincseket és tanításokat minél több emberhez és közösséghez eljuttathassam. Részese lehessek annak a csodának, ahogy a mesék „megnyílnak"
azoknak, akik bennük keresik a segítséget mindennapi életük
problémáihoz és választ létünk mélyebb értelmére.

Szentes Annamária
Klinikai gyermek-szakpszichológus és családterapeuta vagyok.
2007 óta a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika neuro-onkológiai osztályán dolgozom osztályos pszichológusként.
PhD tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében folytatom, ahol kutatási témám a gyermekonkológiai pszichoszociális rehabilitáció. Jelenleg GYES-en vagyok egyéves lányommal.

404

Szirtes-Szabó Kata
Pszichopedagógus, szociális munkás vagyok. 2002 óta a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VII. kerületi tagintézményének
munkatársaként dolgozom, emellett jelenleg a Tűzmadár Műhelyben tartok gyermekcsoportokat. Tíz éve vezetek gyermek
pszichodráma csoportokat különböző korosztályú gyerekek
számára, két éve „Te Meséd-foglalkozásokat" a Gondolkodj
Egészségesen Program keretében.

Szőtsné Karkus Zsuzsanna
1966. október 5-én születtem. Férjemmel 26 éve élünk házasságban, két csodálatos felnőtt fiunk van. Kamaszkorom óta
emberekkel szerettem volna foglalkozni, bár akkor még nem
tudtam, milyen formában, mindenképpen az embereknek való
segítés volt számomra az a hivatás, amelyre vágytam. 2009-ben
végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen, azóta dolgozom pszichológusként. A gyermekvédelemben élő gyermekekkel, fiatalokkal és a velük foglalkozó szakemberekkel folytatott
munkám során gyakran volt olyan érzésem, hogy időnként
szükségünk lenne csodára vagy varázspálcára, hogy a ránk bízott gyermeknek, fiataloknak segíteni tudjunk. így érkeztem el
a mesékhez. 2013-ban sikeresen elvégeztem a 120 órás meseterápia képzést. Reményeim szerint a mesékkel még több embernek tudok segíteni nehéz életszakaszaik, elakadásaik megoldásában, belső erőforrásaik megtalálásában.

Tamási-Tőzsér Dorina
Szociálpolitikusként dolgozom. 2013-ban kezdtem el a mesékkel és az azokban rejlő gyógyító, segítő folyamatokkal tudato405

^

san foglalkozni. Szakmai érdeklődésem középpontjában a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik segítése áll. Hiszem és
gondolom, hogy a mesék, a mesékben rejlő tudás nagy segítséget tudnak nyújtani a gyermekeknek, hogy megküzdjenek az
életükben jelentkező nehézségekkel, problémákkal.

Tátrai Vanda
Anyukaként a mesék 15 éve részei a mindennapjaimnak, majd
a mesemondás nagybeteg kislányomat nevelve vált mindkettőnk számára a napi túlélés egyik zálogává. A mesék mélyebb
megértésének útján 10 éve mint Tündérkeresztanya indított
el Boldizsár Ildikó és Luzsi Margó. A Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület alapító munkatársaként, valamint
a Máltai Szeretetszolgálat keretében kézműves- és mesefoglalkozásokat tartok, és gondozom a MESEŰT programot.

Trautwein Tímea
A legfontosabb dolgok mindig titokban és csendben történnek.
Jelentős dolgok nem hivalkodnak, hanem „csak" jelen vannak,
olyan szelíden és természetesen ölelnek át, hogy alig veszünk
róluk tudomást. Halkan csírázik a mag a földben, észrevétlen
fogan az Élet, alig hallatszik a lélegzetvétel, a Nap is halkan érleli a gyümölcsöt. A Szellemet is így táplálja, gondozza, érleli a mese. Olyan természetes, hogy van, olyan szerény s szelíd,
hogy a mai modern társadalom nem is veszi, illetve vette komolyan. De nem boldogul a modern ember, ha csak eszik, iszik,
alszik - pszichéjét ugyanúgy ápolnia kell, mint a testét. A mese egyidős az emberiséggel, mindig is ott állt az ember mellett,
el ne felejtse, hogy szellemi lény. S ha az, a mese törvényei saját,
tudatossá vált törvényeivé válnak, s így kiigazodik az életben,
406

változatosabbnál változatosabb élethelyzetekben. Nem hagy
soha egyedül a mese - kézen fog, segít, egyszerű és fantasztikusan hatékony. Amit mond, az elér, szervesen fel tud szívódni a
lélekbe. Nem pótszer, hanem igazi táplálék. Mert igaz. A mese
igaz! Olyan rengeteget segít a mese a mindennapi életben, hogy
ezt szeretném - mint anya, feleség, német nyelvtanár, illusztrátor, fordító, tolmács, barát, meseterápia konzultáns^mbertárs
- mindenkivel megosztani, aki szeretné.

Trencsánszky Magdolna
Tanácsadó szakpszichológus, család- és párterapeuta, alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta vagyok. Életem természetes közegének szerves része a mese. Saját utam során azt
tapasztaltam, hogy ha egy fontos kérdésre nem találtam a választ, ha elakadtam vagy éppen krízisbe kerültem, a nehézségeimen való továbblendüléshez segítségül találtam egy-egy
mesét, melyet aztán egyre tudatosabban tudtam megragadni, hogy segítsen rátalálni a megoldásaimra. A mesék megmutatnak egy olyan erkölcsi rendet, melyben elválik a szükséges a
szükségtelentől, a dolgok a helyükre kerülnek. Gyakran akkor
is egy olyan utat kell választani, amely esetleg fájdalmas, kevésbé kényelmes. Megpróbálom magánéletemben ezt a tudást
előnyömre fordítani. Pszichológusi munkám során is segít ez
a megtapasztalás, ezért úgy hiszem, hitelesen tudom a terápiák során ajánlani azt a lehetőséget, hogy mesével dolgozzunk,
és lelkesít, hogy legtöbbször örülni szoktak neki. Foglalkozom
egyénekkel, párokkal, családokkal, csoportokkal. Általában
ötvözni szoktam a tárházamban rendelkezésre álló eszközöket,
módszereket.

407

MAGVETŐ
KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
www.magveto.hu
www.facebook.com/magveto
magveto@lira.hu
Felelős kiadó Morcsányi Géza

Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben
nyomda alapításának 132. esztendejében, 2014-ben
Felelős vezető Fazekas Péter vezérigazgató
66/887-400
http://www.gyomaikner.hu
E-mail: knernyomda@gyomaikner.hu
Felelős szerkesztő Darvasi Ferenc
A kötetet Pintér Jószef tervezte
Műszaki vezető Bezúr Györgyi
Kiadványszám 8647
Minion betűtípusból szedve
ISBN 978 963 14 3218 3

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful