P. 1
Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

|Views: 891|Likes:
Published by Hunatti

More info:

Published by: Hunatti on Feb 01, 2010
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/05/2012

pdf

text

original

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ROMÁNIAI MAGYAR KÖZGAZDÁSZ TÁRSASÁG KOLOZSVÁR, 2007

A könyv megjelenését Támogatta: HATÁRON TÚLI MAGYAROK HIVATALA NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA ILLYÉS KÖZALAPÍTVÁNY

Felelõs szerkesztõ: Somai József Szerkesztõbizottság: Csetri Elek, Egyed Ákos, Hunyadi Attila, Somai József Szerkesztõi munkatárs: Zemba Orsolya Olvasószerkesztõ: Szenkovics Enikõ Borítóterv és grafikai szerkesztõ: Könczey Elemér Mûszaki szerkesztés: Fazakas Botond Nyomda: Tipoholding, Kolozsvár ISBN–978–973–0–05034–9

Tartalom
Hunyadi Attila: Elõszó 5 I. A szövetkezetek kialakulásának társadalmi és gazdasági körülményei 11 1. Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben 13 2. Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a XIX. és a XX. században, különös tekintettel a szövetkezeti formákra 33 3. Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1885–1918 között 49 4. Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között 67 A szövetkezeti típusok és érdekvédelmi szervek kialakulása és mûködése napjainkig 109 1. Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása 111 2. Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége 141 3. László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja 185 4. Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában 223 5. Kerekes Jenõ : Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben 251 6. Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között 271 7. Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és a szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón 299

II.

III. Nemzetközi és Európai Uniós szövetkezeti politikák és érdekvédelmi szervezetek 315 1. Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei 317 2. Szabó G. Gábor: Az európai mezõgazdasági szövetkezeti modellfejlõdés Dánia és Hollandia példáján keresztül bemutatva 349 IV. Jogszabályozás és a jelenlegi szövetkezeti törvény 367 1. Vallasek Magdolna Márta: A szövetkezetek jogi szabályozása a rendszerváltástól napjainkig 369

3

2. Simon Sándor: A romániai szövetkezeti törvény és az európai uniós gyakorlat 399 V. Függelék – kiemelkedõ Szövetkezeti gondolkodók, személyiségek és szervezõk Erdélyben: Balázs Ferenc, Bethlen lászló, Bölöni Farkas Sándor, Dr. Gidófalvy István, Haller István, Károlyi Sándor Gróf, Dr. Nagy Zoltán, ürmösi József 413

VI. Forrásközlés és irodalomjegyzék 425 VII. Téekép. Erdélyi szövetkezetek megoszlása 457

Elõszó

E

rdély gazdaságát számtalan intézményes és személyes szál fûzte Európa fejlett nyugati nemzetgazdaságaihoz. A XIX. század második és a XX. század elsõ felében, a gazdasági, társadalmi és politikai modernizáció során a szövetkezeti mozgalmak, intézményrendszerek Európában és Erdélyben többnyire szinkronban alakultak ki és határozták meg ezt a fejlõdést. Szerepüket tekintve elsõsorban érdekvédelmi és piaci érdekérvényesítési funkciót töltöttek be. 1844-ben jött létre Angliában az elsõ fogyasztási szövetkezet, ugyanabban az évben, amikor az Erdélyi Gazdasági Egylet is megalakult Kolozsváron, amely a késõbbiekben az erdélyi nagy- és közép-, valamint kisbirtokosok mezõgazdasági és szövetkezeti érdekvédelmének irányítójává vált. A kolozsvári Gondoskodó Társaság viszont, 1825-ös alapításával, két évtizeddel elõzte meg mindkét alakulatot. E három esemény jelzésével az elõszóban csupán azt kívánjuk megemlíteni, hogy Erdélyben a kortársak nemcsak szemlélték az európai modern intézmények kialakulását, hanem ezzel egy idõben a helyi körülményeknek megfelelõen alkalmazták is, sõt olykor bizonyos részletekben idõben meg is elõzték azokat. Kötetünk, amely a 2003-tól az RMKT égisze alatt munkálkodó szövetkezeti kutatócsoport tagjainak tanulmányait egyesíti, azt kívánja bemutatni, hogy Erdélyben létezett és kiváló teljesítményekkel mûködött a magyar szövetkezeti intézményrendszer, mindaddig, míg a kommunista állam 1945-tõl kezdõdõen létalapjában támadta meg és számolta fel 1948-ban a romániai magyarság felét magában foglaló magyar szövetkezeti hálózatot: a hitel- és biztosítási, tej- és fafeldolgozó, beszerzõ-értékesítõ, fogyasztási, népmûvészeti, kisipari, iskolai és diákszövetkezeteket és sok más egyéb típusú szolgáltató és termelõ, valamint piaci érdekeket védõ és képviselõ szövetkezeti vállalkozást tömörítõ intézményt. A kutatócsoport megalakulása óta eltelt négy évben folyamatosan megjelenõ cikkeinkben és tanulmányainkban1 azt próbáltuk elérni, hogy a közvéleményben, azon belül pedig a gazdasági szakmai fórumokon megváltozzon a kommunisták által mélyen elhintett tévhit. Az, amely a szövetkezet fogalom valódi értelmét, jelentését kiforgatta, a tulajdonképpen önálló és független, autonóm szervezetet, szövetkezeti vállalatot alávetette és kiszolgáltatta az állami tervutasításos gazdasági rendszernek. A kommunista rezsim, az erede1 L. a kötet Ajánlott szakirodalom fejezetét.

5

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ti tulajdonosokat megfosztva részvényeiktõl, tulajdonuktól, tõkemegtakarításaiktól, 1948-tól kezdõdõen a szövetkezeti önkéntesség elvét derékba törve kényszerítette a tagságot termelõszövetkezetekbe, kollektív gazdaságokba. Az 1990–2005 közötti idõszakban sem változott tulajdonképpen a jogfosztottság állapota, a hajdani, 1946-ban több mint 1100 erdélyi magyar szövetkezet felbecsülhetetlen értékû vagyona, telkei, épületei, gyárai, berendezései, részvényei és pénzállománya – a bankokra és gazdasági egységek restitúciójára vonatkozó jogszabály hiánya folytán – máig, Románia Európai Unióba történõ belépését követõen sem kerülhetett vissza az eredeti magyar tulajdonosokhoz. Amint a Közgazdász Fórum és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság honlapján2, tudományos konferenciákon, a médiában és a politikai érdekképviseleti fórumokon3 is jeleztük, a tulajdonrestitúciós kérdés mellett a szövetkezetek jelentõségének felismerése azért is fontos, mert az Európai Unión belül számos gazdasági ágazatban a szövetkezetek nemcsak meghatározó piaci hányaddal bírnak, hanem egyben aktív, politikaalakító szereplõi is a Közös Mezõgazdasági Politikának, a hitel- és biztosítási, munkavállalói és munkaadói, valamint a szociális és szakmai képzési ágazatnak. Bár a kutatócsoport célkitûzései között szerepelt a szövetkezetek szervezésének elõmozdítása is, ebbõl csupán annyi valósult meg, hogy a kutatás és publikálás, illetve a fent említett politikai fórumokon való aktív szaktanácsadói részvétel mellett, vidéki teleházak meghívására válaszolva, a 2005/1-es szövetkezeti törvény megjelenésének évében ismertettük a résztvevõkkel a törvény nyújtotta lehetõségeket és kedvezményeket, a szövetkezeti vállalkozási formából fakadó gazdasági és érdekvédelmi elõnyöket. Siker koronázta e gyerekcipõben indult felnõttképzési kezdeményezésünket is, hiszen a rendezvényt követõen Tordaszentlászlón 2005-ben létrejött az elsõ szövetkezet (Numilitas néven). Kutatócsoportunktól függetlenül alakult szövetkezetekrõl is említést tettünk cikkeinkben, ám máig sem beszélhetünk egy, a két világháború közötti elõdökhöz fogható piaci súllyal és erõvel rendelkezõ magyar szövetkezeti mozgalomról.
2 A Romániai Magyar Közgazdász Társaság honlapján (www.rmkt.ro) Szövetkezetek címszó alatt három éve letölthetõk a szövetkezeti kérdésre vonatkozó ismeretek, törvények, tanulmányok. A kutatócsoport célkitûzései megjelentek a Közgazdász Fórum 2003. évi 2. számában, Az RMKT szövetkezeti kutatócsoport vállalkozása címen. 3 Kutatócsoportunk két tagja részt vett az RMDSZ Vidék és falupolitika címen megrendezett fórumán, észrevételeinket az RMDSZ Gazdasági Fõosztálya által a szakmai köröknek kiküldött és megvitatott, értékelt policy paper-jének oldalain írtuk meg. Lásd a Vidék és falupolitika 2. munkaanyagának szövetkezeti részét (17–19. oldal): http://www.onkormanyzat.ro /index.php?mp=3&hir_id=27; http://www.onkormanyzat.ro/admin/feltoltesek/tanul manyok/Vid%E9k%20%E9s%20falupolitika.pdf

6

elõszó

Mivel tudjuk, hogy a romániai magyarságnak a múlt bizonysága szerint jelentõs szerepe volt az európai szövetkezeti mozgalomban, hisszük és reméljük, hogy immár az Európai Unión belül is meghatározó helye lehet. Mindez elérhetõ, ha gazdasági érdekvédelmi szervezeteinket, intézményeinket, szövetkezeti hálózatunkat és mezõgazdasági iskoláinkat, gazdasági felnõttképzési hagyományainkat megismerjük és felelevenítjük. Elvárnánk, hogy az erdélyi magyarságnak ismét legyen, akárcsak 1937-ben, 5 magyar anyanyelvû középfokú mezõgazdasági (1 unitárius, 2 református és 2 katolikus) felekezeti iskolája, és két jól szervezett, irányított és hatékony szövetkezeti hálózata, egy hitel- és biztosítási (szolgáltató), valamint egy fogyasztási-értékesítõi (marketing) vertikummal, önálló és független, jól képzett tisztviselõi kar által irányított központokkal.4 Felvetõdik a kérdés: Miért gondoljuk azt, hogy a múltból tanulni lehet, mindazon csalódások után, amelyet a kommunizmus, a „közös gazdálkodás” okozott a lakosságnak, a termékeiknek piacot keresõ mezõgazdasági termelõknek? Mivel a kötetben több szerzõ ismerteti a szövetkezeti vállalkozás és érdekvédelem elõnyeit, e helyt csupán a következõket emelnénk ki: a szövetkezet lehetõvé teszi, hogy a piacnak kiszolgáltatott passzív alanyokból a piacot alakítani képes hatékony szereplõkké váljunk. A szövetkezeti vállalkozási forma tehát azért fontos nálunk – és jelentõs ma is az európai térségben, ahol a kommunizmus nem törte derékba a mozgalom fejlõdését –, mert egy szervezeti formán belül egyesítette az intézményesség, méretgazdaságosság és integráltság elõnyeit: 1. Intézmény: a faluban létezett a három hagyományos intézmény – egyház, iskola, közigazgatás – mellett egy olyan intézmény, amely nyilvános térként, fórumként mûködött, és a fentiek közösségi munkáját erõsítette. A fentiektõl abban különbözött, hogy nem tekintélyelven vagy külsõ kényszeren, hanem önkéntes csatlakozáson alapult, mindezektõl független volt, a tagok magukénak érezték, és maguk a helybéliek irányították. A szervezeti autonómia mellett tehát a helyi jelleget, a helység és lakosság problémái iránti érzékenységet és a gyors, hatékony problémamegoldást garantálta. 2. Méretgazdaságosság: a szövetkezetben a tagok egyéni vagy családi gazdaságaikat egyáltalán nem egyesítik (nem szûnik meg sem a földtulajdon, sem az eszközök magántulajdona, ahogy az a termelõszövetkezetekben, téeszekben, közös gazdaságokban történt). A szövetkezeti vállalkozás irányában csupán olyan funkciókat delegálnak, magyarul olyan megbízásokat hajt végre a
4 1937-es adatok szerint ugyanis 746 magyar szövetkezet mûködött Romániában, nagyrészt falvakon, de városokon is, 152 779-es tagsággal, akik családfõként a romániai magyarság közel felét jelentették.

7

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szövetkezet, amelyek egymagukban egy gazda, kistermelõ számára nem kifizetõdõk: pl. megnõ alkupozíciójuk a közös beszerzés, értékesítés esetén. Ugyancsak a méretgazdaságosság elvén alapul a feldolgozó-, csomagológépek, üzemek mûködtetése, félkész termékek beszállítása, szállítókapacitás kihasználása (már a két világháború közötti idõszakban nagy mennyiségben szállítottak mûtrágyát, búza-vetõmagot a gazdáknak), a termelõk pedig már 1900ban közös szövetkezeti magtárakban kondicionálták, szárították a Németországba vasúton szállított búzát, tojást). 3. Integráltság: egyetlen szövetkezet sem élhet meg hosszú távon magányosan: hatékony mûködéséhez szükség van egy szélesebb intézményrendszerbe való illeszkedésre. A nagyobb piaci súly elérése érdekében, a komplex szolgáltatások költségének másokkal való arányos megosztásának céljából önkéntesen csatlakozhat másodfokú szövetkezeti-érdekvédelmi szervezetbe, létrehozhat közösen fenntartott állategészségügyi, termékszavatoló és marketingirodákat, amelyek a piacrajutást, piackutatást, reklámtevékenységet, szaktanácsadást, ellenõrzést (audit) és egyéb komplex (pl. lobbi) tevékenységet (kereskedelmi kamarák, törvényhozás, minisztériumok irányában) vállalják át. Ugyancsak a másodfokú szervezetek biztosítják az alapfokú szövetkezetek képviseletét az országos és európai szintû ernyõszervezetekben. E három gazdasági-politikai szempontú jellegzetességük miatt fontosak a szövetkezetek. Mivel Európában a mai napig a legsûrûbb és legnagyobb taglétszámmal rendelkezõ hálózatot képezik, Románia európai csatlakozását követõen elkerülhetetlennek tartjuk a magyarországi és európai Termelõi és Értékesítõ Csoportokhoz hasonló szövetkezetek megalakulását, ernyõszervezeteik intézményesítését Erdélyben is. A szervezést illetõen az a tapasztalat, hogy a gazdák és falusi kulcsemberek végre ki akarnak lépni a mozdulatlanságból, magyarán a piacról való kiszorultságból. Ehhez elsõsorban az érdekek és értékek tisztább megfogalmazása, megjelenítése, képviselete és jól, profi szakmaisággal mûködõ érdekvédelmi intézményekre, nonprofit szervezetekre, gazdakörökre és szövetkezetekre van szükség. Ami az idõzítést illeti, paradox módon nem mondhatjuk azt, hogy le volnánk késve, ugyanis más volt kelet-közép-európai ország sem jár sokkal elõbbre, mint Románia, viszont sokkal több pozitív, modellértékû, fõleg magyarországi termékpályás szövetkezeti kezdeményezésrõl szerezhetünk tudomást.5
5 A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége hivatalos honlapján – http://www.ica.coop – a világ különbözõ regionális és ágazati szövetkezeti érdekvédelmi szervezeteinek munkásságát, a http://www.coopseurope.coop/ honlapon pedig az Európai Unió szövetkezeti rendszereit ismerhetjük meg.

8

elõszó

Kötetünk abban a reményben szeretne közérthetõ nyelven szólni az olvasókhoz, hogy múltunkat megismerve, a bemutatott erdélyi és európai mintákból ihletést merítve, erõt nyerjünk értékeink tudatos megfogalmazásához és gazdasági érdekeink erõteljes érvényesítéséhez, képviseletéhez és védelméhez elengedhetetlenül fontos intézmények megalakításához. A tanulmánykötet az interdiszciplinaritás jegyében a történelmi fejezettel kezdõdik, általános képet és keretet rajzolva a második fejezetben tárgyalt és ismertetett különbözõ szövetkezeti típusok Erdélyben való megjelenését és fejlõdését részletesebben tárgyaló tanulmányoknak. Ebben a fejezetben ismerhetjük meg külön-külön a szövetkezeti mozgalom legfontosabb intézményeit: a Hangya fogyasztási szövetkezeteket, hitelszövetkezeteket, iskolaszövetkezeteket, valamint a különbözõ történelmi korszakok (pl. az 1940–1944 közötti idõszak) mezõgazdasági politikáját és az erdélyi régiók (pl. Székelyföld) jellegzetes szövetkezeti problémáit és intézményrendszerét. Az európai szövetkezetek jelenlegi helyzetét és romániai újrahonosításuk lehetõségeit a harmadik fejezet tárgyalja, míg alkalmazásuk jogi hátterét a negyedik fejezetben találjuk. A záró fejezet tíz személyiség rövid életrajzát és szövetkezeti munkásságát foglalja össze, majd ezt követi a témában való szakmai elmélyülést segítõ Ajánlott szakirodalom és a Függelékben Erdély szövetkezeti térképe6 az 1935-ös statisztika alapján. A szövetkezetek történetét és európai jelentõségét feltáró elõzményként a tudományos és népszerûsítõ kiadványok közül a szakfolyóiratok cikkeit és néhány kutató szaktanulmányait leszámítva nincs tudomásunk más önálló átfogó munkáról, amely az igencsak gazdag magyar szövetkezeti múltat vagy az európai szövetkezeti formákat a jelen helyzetre való tekintettel alkalmazni próbálná.7 Kivételt képeznek ez alól szövetkezeti kutatócsopor-

6 Az 1938-as statisztikai térkép alapján összeállította Francois Bocholier történész. 7 A szövetkezeti témájú közleményeket kötetünk Ajánlott szakirodalom címû szakbibliográfiai fejezete jelzi. Könyvformátumban e témában 1995-ben jelent meg a Homoród-mente szövetkezeti hagyományait felelevenítõ helytörténeti munka: Szövetkezzetek – kézikönyv a szövetkezetekrõl. Szerk. Birtók József. Pro-Print, Csíkszereda, 1995; Balázsi Dénes: Ne nézze senki csak a maga hasznát. Szövetkezeti mozgalom a Kis- és Nagy-Homoród mentén. Haáz Rezsõ Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 1995. Magyarországon néhány fûzött Phare-kiadvány és az angolból fordított Mezõgazdasági szövetkezetek az Európai Unióban. Trendek és kérdések a XXI. század elõestéjén (szerk. Dr. Hajós László. Mezõgazdasági Szaktudás Kiadó. Budapest, 2000) címû könyv említhetõ. A magyarországi szövetkezetekre, termelõi és értékesítõ szövetkezetekre vonatkozó törvények, rendeletek, valamint magyar nyelvre fordított európai uniós szabályozások, a szövetkezeti kérdésrõl szóló vitafórum megtalálhatók a http://www.meh.hu/tevekenyseg /hatteranyagok/szovetkezet20040301.html honlapon.

9

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tunk két magyarországi tagjának, Dr. Szabó G. Gábor és Dr. Simon Sándor közgazdászok doktori értekezései és publikációi.8 E zárógondolatokkal szeretnénk olvasásra, az erdélyi szövetkezeti hagyományaink és a kortárs modern európai szövetkezeti modellek megismerésére és bátor alkalmazására szólítani az Olvasót. Hunyadi Attila

8 Szabó G. Gábor: A szövetkezés gazdasági lényege Ihrig Károly elméletében, valamint a dán és a holland élelmiszer-gazdaságban. (Kandidátusi értekezés). Budapest–Kaposvár, 1996. Simon Sándor: Nyugat-európai szövetkezeti modellek alkalmazhatóságának vizsgálata a magyar és a román mezõgazdaságban. Doktori (PhD) értekezés. Szent István Egyetem, Gödöllõ, 2001. 142 p.

I.rész
A szövetkezetek kialakulásának társadalmi és gazdasági körülményei

A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben
Csetri Elek
z örök emberben jelen lévõ jó, a lelkiismeret és az önérdek mindig azt diktálja, hogy közösségben éljünk, dolgozzunk és segítsünk bajba jutott társainkon. Azért foglaltatik benne a keresztény jócselekedetrõl szóló tanítástól a céhek társas szellemén és a cserkészek egymás kölcsönös támogatásán át a katonák bajtársiasságáig és a jelenkori nagyméretû szervezõdések segélynyújtási programjáig az emberiesség, az összefogás és segélynyújtás eszméje. Ilyen mélyen gyökerezik az emberiség múltjába a gazdasági összefogás, szövetkezés, csírájában maga a szövetkezet gondolata. Ezen mit sem változtat az, hogy az utolsó háromnegyed évszázadban a totalitárius politikai rendszerek súlyosan visszaéltek e nemes gondolattal és szándékkal. Az alábbiakban a szövetkezeti gondolat csíráit próbáljuk számbavenni Erdély területén egészen 1848-ig. Felmérésünk alatt elsõsorban a forrásokból, a céhszabályzatokból, bányatársulati írásokból kell kiindulnunk, amennyiben a régebbi feldolgozások legtöbbje a társadalmi kérdéseket, a segélynyújtás útját-módját – ami minket mindennél jobban érdekel – egyáltalában nem vagy alig érinti. 1. Joggal fogalmazza meg a népi szólásmondás, hogy „Nem szóval, de pénzzel jó a segítség” – az emberi társadalom gyámolító készségének anyagi vonzata a segélynyújtás legváltozatosabb formája, közülük pedig nem utolsó a sorban a pénzbeli támogatás. Magának a szövetkezetnek a modern meghatározása, hogy szövetkezetnek „meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett, illetõleg kölcsönösség alapján ezek elõmozdítására alakul. Ide tartoznak nevezetesen: az elõlegezési- és hitelegyletek, a nyersanyag közös beszerzésére, közös raktár tartására vagy közös termelésre alakult egyletek, a fogyasztási egyletek, lakásépítõ társaságok, a kölcsönös biztosító társaságok.”1 Az egymással szövetkezõ ember annál szervezettebb anyagi támogatási formákat alakított ki, minél magasabb fejlõdési szakaszába lépett. A középkori ipar érdekvédelmi szervezõdései – „a céhek” – keresztény hitben gyökerezõ

A

1 Vallasek Magdolna Márta: A szövetkezeti jog története és fejlõdése Erdélyben. Közgazdász Fórum, 2003. szeptember. 7.

13

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szabályzatokba foglalták társulási szándékukat. Mivel a céh egyben a vallásos egyesület szerepét is betöltötte, fraternitasnak, confraternitasnak (testvérület) is nevezték. A középkorban alakult céhek célja az egy városban lakó iparûzõk önálló szakmai, érdekvédelmi egyesületbe szervezése, a kifogástalan készítmény elõállítása, a szakipari utánpótlás biztosítása a képzés útján, a feldolgozandó nyersanyag beszerzése és az áru piacának kiépítése és védelme volt. Mikor Rajka Géza céhtörténeti munkáját megírta, bevezetõjében úgy vélte, hogy: „az összes középkori, de fõként magyarországi céhek keletkezésük szempontjából közhatalmi támogatás mellett erkölcsi alapon felépült kartellszerû ipari szövetkezések gyanánt foghatók fel.”2 Világos tehát, hogy a szövetkezet és a céhek meghatározása között lényeges különbség van, azonban a céheknek is vannak olyan funkciói, amelyek a szövetkezet fogalmába benne foglaltatnak. Azért a következõkben a céhek szabályzatainak és mûködésének azokkal a vonásaival is foglalkozunk, amelyek a szövetkezeti gondolatban megtalálhatók és a szövetkezet elõzményének tekinthetõk. Minálunk a céhek kezdetei a XIV. századra, az Anjou-korra vezethetõk vissza, virágzásuk pedig Zsigmond és a Hunyadiak idejére. Az elsõ hiteles erdélyi céhlevél 1376-ból való. Ebben a szászok hét széke a Szebenben, Segesvárt, Szászsebesen és Szászvárosban mûködõ céhek számára részletes céhszabályzatot ad ki. Valamennyi jelentõs uralkodónk, a magyar királyok („régi királyok”), késõbb pedig az erdélyi fejedelmek az ipar fejlõdésére, a céhek megerõsítésére különös gondot fordítottak. Céheink fejlõdésében a nyugat-európai vonások érvényesülnek, természetesen megfelelõ helyi sajátosságokkal. Ugyanis Erdély természeti adottságainak megfelelõen itt a mezõgazdasági nyersanyagból készült termékek feldolgozása dominált (mészáros, tímár, szûcs, varga, csizmadia, ács, kádár, asztalos, szabó és más mesterségek), ugyanakkor a gazdag nemes- és színesfémek lelõhelyeinek köszönhetõen az ötvösség és rézmûvesség. A régióban, vasban szegény lévén, a vasfeldolgozás, vasmûvesség, lakatosmesterség, kézmûvesség kevésbé volt fejlett. A finomabb megmunkálást igénylõ iparágak helyett a kovácsmesterség a háztartás és mezõgazdaság igényeit elégítette ki (ekeél, ásó, kapa, sarló, kasza stb. készítése). Mohács megtörte iparunk fejlõdését. A politikai változások és hadiesemények, a török uralom, a közlekedés bizonytalansága, a háborúk és pusztítások nem kedveztek a gazdasági virágzásnak, sõt többnyire pangást és visszaesést okoztak. A mélypontot a Basta-kor jelentette. Megrázó, de igaz nagy erdélyi történészünk l7. század elejére vonatkozó megállapítása: „Méltán felsóhajt2 Rajka Géza: A kolozsvári szabó céh a XV–XVI. században. Kolozsvár, 1913. 8.

14

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

hattak a szegény erdélyiek, hogy országuk olyan volt eddig, mint egy dúsan termõ paradicsom s úgy éltek benne, mint a nyulak a káposztáskertben; most az igavonó barmok elpusztultak, a földmûvelés pangott, az iparûzés megszûnt s a régi gazdaság és bõség helyébe nyomor és ínség költözött.”3 Az Erdélyi Fejedelemség igazán nagy uralkodói idején a gazdasági élet elõrelépett. A nehézségek-változások ellenére az élet nem állt meg: mihelyt politikai konszolidáció köszöntött be és Erdély élére alkalmas, szakavatott fejedelem került, a fejlõdés érzékelhetõ jelei mutatkoztak. Ennek rendjén Báthory István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György korában a mesterségek, az ipar és kereskedelem ismét virágzásnak indul. Céhszabályzatok sora születik, megjelennek a céhuniók. Ezzel párhuzamosan a bányászat és ipar külföldi szakemberekkel gyarapodott. Külön színt jelent a morva anabaptista mesteremberek betelepítése Alvincre, akik virágzó iparágakat honosítottak meg (finom agyagipari termékek, posztómûvesség stb.). A II. Rákóczi György szerencsétlen végû lengyelországi hadjárata után következõ pusztítások megrázkódtatták ugyan az Erdélyi Fejedelemség gazdaságát, de I. Apafi Mihály korában az egyensúly ismét helyreáll. Az 1690-nel kezdõdõ Habsburg-érával a tartomány már új helyzet elõtt áll, iparának egyre inkább nagy kihívásoknak kell megfelelnie. A „haldokló Erdély” korszakában vagyunk, amikor maguknak a céheknek a helyzete is megváltozik. A gazdaságitársadalmi változások következtében egyes iparágak válságos helyzetbe kerülnek (kardcsiszárság, nyeregkészítés, ötvösség stb.), mások differenciálódnak, kiszélesednek (szabóság, bõrfeldolgozás, lábbeli-iparágak stb.). Ugyanakkor, az erõsödõ mezõvárosoknak és a „nemes városoknak” hála, itt az ipar, a céhszervezõdés elõrehalad (Torda, Kézdivásárhely, Zilah stb.). A felvilágosult abszolutizmus kihatásaként bizonyos központi, állami ellenõrzés érvényesül („commisarius” intézménye), a céhszabályzatok fokozott egységesülése, uniformizálódása következik be, ugyanakkor sokoldalúsága is megfigyelhetõ. 2. Megjelenésük idõszakában a céhek élete és szabályzata mélyen a középkor szellemiségében gyökerezett, a keresztény hitelveken alapult. Az egyik legrégibb idevágó írásos emlék, a XIV. századi firenzei céhstatútum, az elsõk között a fenti eszmét így fejezi ki: „A keresztény tanítás apostola mondotta, hogy mindnyájan legyünk testvérek Krisztusban, ezért akik követik és lehetõségük szerint követni óhajtják Pálnak ezen szent szavait, eltávoztatni törekszenek az e céhhez tartozó emberek szívébõl és eszébõl azt, ami az igaz és legkedvesebb szeretet ellen van.”4
3 Szádeczky Lajos: Iparfejlõdés és a céhek története Magyarországon. Budapest, 1913. I. 63. Országos Iparegyesület báró Kornfeld Zsigmond könyvtára. VI–VII. 4 Európa és Közel-Kelet. IV–XV. század. Egyetemes történeti szöveggyûjtemény. Középkor. I/1. kötet. Szerk. Jónás Ilona. III. kiadás. Budapest, 1981. 326.

15

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Kezdetben szakmai jellegük mellett a céhek vallási tömörülésként jelentkeznek. A középkor virágzó szakaszában, sõt fejlettebb korszakukban is a céhek a kereszténységben gyökerezõ gondolatrendszerhez kötõdtek. Számtalan jel mutat erre. Az egyes céhekre volt bízva a szentegyházak oltárainak õrzése és gondozása, gyertyákkal való ellátása. Az 1475. évi megújított kiváltságlevele szerint a kolozsvári szabó céh tartja fenn a szentegyházban a Mindszentek tiszteletére emelt oltárt.5 A kolozsvári takácsok jogait megerõsítõ 1479. évi szabályzat szerint õket illeti meg a szentegyház Szentlélek tiszteletére emelt oltárának szolgálata („mindegyik mesterember tartozzék alázattal szolgálni a Szentlélek oltárán, amelynek védnökségét lelkeink üdvössége végett tiszteljük.”6 Nagyszeben, Segesvár, Szászsebes és Szászváros 1376. évi céhszabályzata értelmében a bírságok egy részét az Isten dicsõségére szentelt templomi gyertyák vásárlására fordították.7 A keresztényi szeretet gondolata és gyakorlata jóformán valamennyi céhszabályzatunkból kisugárzik. Nyilvánvaló, hogy a reformáció változást eredményezett. A lutheránus, református és unitárius vallás megjelenése után a katolikus hitre jellemzõ tartalom és szimbólumrendszer megváltozik, s anélkül, hogy a haladást megtörné, az egyházak közötti harc a céhekben is jelentkezik. Lévén, hogy a céhek igazi otthonai a városok voltak, kölcsönösségi viszony alakult ki a céh és város között. A városi önkormányzatokban a céhek jelentõs, gyakran vezetõ szerepet játszottak. Nem egy derék céhmestert választottak meg a város fõbírájának, a mai értelemben vett polgármesterének. Gyakran jómódú céhmesterek adnak szállást magának a fejedelemnek. Hagyományos és közösségi volta magyarázza, hogy a céhekre fontos szerep várt a hon- és városvédelemben. Közismert, hogy a bástyák vagy a városfal meghatározott szakaszainak védelme és gondviselése az egyes céhek tagjaira volt bízva. A kolozsvári szabók említett XV. századi megerõsítésében is ott szerepel, hogy az õsök intézkedésébõl az õ feladatuk volt a város erõdítései délkeleti szögletbástyájának védelme, melyet õk láttak el fegyverrel, ágyúval, puskaporral és minden felszereléssel.8 Céhükrõl is nyerte a kolozsvári szögleterõd a Szabók bástyája elnevezést, melyet megújító erdélyi fejedelmünkrõl a város magyarsága ma is Bethlen-bástyaként emleget. A szûcsök külön érdeméül hozza fel kiváltságlevelük, hogy a Kolozsváron a Monostor utcában lévõ bástyatornyot õk látják el hadiszerekkel, ágyúkkal, védmûvekkel, és munkájukkal erõsítik a védmûvet. Ismeretes az is, hogy a kolozsvári városfalakat megerõsítõ bástyákat az azokat
5 Szádeczky: i. m. I. 45. 6 A céhes élet Erdélyben. Válogatta, bevezetõvel és jegyzetekkel ellátta Kovách Géza és Binder Pál. Bukarest, 1981. 67. 7 Szádeczky: i. m. II. 9. 8 Uo. I. 45.

16

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

védelmezõ ötvösökrõl, takácsokról, csizmadiákról, csiszárokról és más céhekrõl nevezték el. Hasonlóképpen más városokban is a bástyákat és városfalakat az egyes céhek védelmezték, és azok védelmezõirõl nyerték nevüket. A céhek szabályzatai és mûködésük ismérve szerint a mesteremberek egyéni mûhelyeire épültek, azok egyéni termelõmunkáját szervezték, szabályozták és védelmezték, mégis több olyan vonás található bennük, amely túlmutat az individuális jellegzetességeken. A céhek ugyan egy szûkebb iparûzõ csoport szakmai érdekvédelmi szervezetei voltak, mégis az összetartozás, összetartás, összefogás, közösségi gondolat és annak nyomában járó társas élet a céhek mûködésének alapelvei közé tartozott és önkormányzattal járt együtt. Mindez kitûnik a céhszabályzatok betûibõl és paragrafusaiból, de mintegy mozgatórugóként benne van ezen ipari törvények lelkében, szellemében, mondanivalójában, tartalmában. A termelési folyamat elsõ állomásának tekinthetõ, hogy az anyag, nyersanyagbeszerzés biztosítása érdekében a céhek igyekeztek megfelelõ vidéki háttérrõl gondoskodni, azért a hatókörükbe tartozó vidékeken az elõvásárlást törvényesen vagy szokásjog alapján biztosították maguknak. Példaként említhetõ, hogy a XIV. században már céhbe szervezõdött kolozsvári szûcsöknek elõjoguk volt báránybõr és vadbõrök vásárlására. A következõ században a kolozsvári tímár céh nyer olyan kiváltságot, hogy elõttük senki ne vásárolhasson nyersbõrt.9 A nagybányai mészárosok és hentesek 1574., 1579. és 1587. évi rendtartása szerint a környéken nevelt szarvasmarhákat nem volt szabad másutt eladni.10 A borosjenõi csizmadiamesterek 1646. évi céhszabályzata a bõrvásárlást korlátozta. Egy céhmesternek nem volt szabad három készbõrnél többet vásárolnia, ha nagyobb mennyiségû bõr („feles bõr”) várt eladásra, azt a céh számára foglalták le, és az osztotta fel az igénylõ tagok között.11 Nem a vásárlásnál, hanem az eladásnál élveztek prioritást a szatmári kereskedõcéh tagjai (1705).12 A kollektívum, a közösségi gondolat, a szövetkezés eszméje a mindennapi gyakorlaton felülemelkedve, gyönyörû formában nyer kifejezést az egyes céhszabályzatokban. Legszebben talán mégis a kolozsvári Szabó Ifjú Mesterek 1766-os rendszabályaiban jelentkezik e gondolat a következõ tartalmas mondatban: „Mivel mind az emberi tisztességes józan okosság, mind pediglen az naponként való jó példák mutatják és ugyan tapasztalhatóképpen tanulságul is adják az emberi társaságban az jó rendtartást igen méltónak, illendõnek, sõt hasznosnak is lenni; mely nemkülönben mint az legeltetõ étel és ital szokta az érzéken testet táplálni, úgy minden tisztességes társaság is a jó rendtartásokkal
9 10 11 12 Szádeczky: i. m. I. 33., 43., 45. Uo. I. 119. A céhes élet Erdélyben. 219. Uo. 226.

17

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szokott élni, tápláltatni és ugyan épülni egyszersmind, melyet ugyan erõsít amaz bölcs értelem is, úgy mint: a jó rendtartás lelke minden dolognak.”13 Végsõ soron az egy szakmát folytatók céhszervezete kölcsönösségen alapuló közösségi szervezõdés volt. Méginkább az a gyakori érdekvédelmi forma, mikor több városi rokonszakma együttesen alkotott egy céhet és alkotott megfelelõ szabályzatot. A számos példa közül hadd ragadjuk ki a berethalmi szabók, ácsok, kádárok, fazekasok, kerékgyártók, takácsok és vargák 1589. évi kiváltságlevelét és a besztercei nyereggyártók, csiszárok és kerékgyártók 1545. évi privilégiumát.14 Középkori céhtömörüléseinkben a kovácsokkal egy céhbe tartoztak a tûkészítõk, üstmûvesek, kocsigyártók, övkészítõk, kardmûvesek és lakatosok. A céhek közötti szolidaritás magasabb formájának tekinthetõ több város azonos mesterséghez tartozó céheinek szövetsége, a céhunió. A XVI. századtól kezdve a különbözõ erdélyi városok céhei összefogtak, hogy együtt állapítsák meg a nyersanyagok árát, közösen harcoljanak a kontárok és falusi iparûzõk ellen, együtt szabályozzák a termelés folyamatát és az értékesítés ügyét. A céhunió nagyobbára a szász városok céheire jellemzõ. A királyföldi vargák 1560-ban kiadott céhszabályzata szerint a céhunió felölelte a nagyszebeni, segesvári, medgyesi, szászsebesi, besztercei, nagyenyedi, szentágotai, nagysinki, kõhalmi, szászkézdi és szászvárosi vargák céheit. De számos helység mesteremberei voltak tagjai a szász kádárok céhuniójának (Nagyszeben, Segesvár, Medgyes, Kolozsvár, Szászsebes, Nagysink, Szentágota, Nagykapus, Szászkézd, Berethalom, Kis- és Nagyselyk és Ecel). Látható, hogy szász helységeken kívül más erdélyi városok is a céhunióhoz tartoztak. A jelenség még feltûnõbb a szûcscéhek szövetsége esetében. Az erdélyi szûcscéhek szövetségének 1577-ben tagjai voltak nemcsak királyföldi városok (Nagyszeben, Brassó, Medgyes, Segesvár, Szászsebes, hanem a megyei és székelyföldi mezõvárosok is (Torda, Nagyenyed, Marosvásárhely).15 3. Az összefogás és szolidaritás jegyében a céhek nemcsak az ipari munkaszervezés, termelés és piac biztosítása javára alkottak cikkelyeket, hanem szintúgy a céhtagok kölcsönös érdekvédelmére és támogatására is. A szövetkezet egyik alapgondolata, az önsegélyezés, a céhek szabályzatában minduntalan fellelhetõ. Mikor a céhszabályzatok azt az elvet mondják ki, hogy „mind a tisztességes okosság, mind pedig és fõképpen Istenhez és atyafiához való szeretet” a beteg, munkaképtelen, elöregedett társ „gondviselésére”, „gyámolítására”, megsegítésére szövetkeznek. Hiszen a céhrendszer társadalmi célja, erõs szervezete és tekintélye egyaránt azt sugallta, hogy a céhek tagjai segítsenek bajbajutott társukon.
13 Szádeczy: i. m. II. 160. 14 Uo. II. 326. 15 A céhes élet Erdélyben. 18–19, 29.

18

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

Mikor egy céhmester anyagilag, pénzbelileg szorult helyzetbe került, a céh saját alapjából segítette ki, hogy mesterségéhez szükséges nyersanyagot vásároljon. A céhnek gondja volt arra, hogy munkaképtelenség, betegség vagy rokkantság esetén segélyt vagy kölcsönt nyújtson a bajbajutott társnak. A kolozsvári csizmadiák és tímárok között hosszú ideig folyó versengés után például 1520 körül megegyezés született, hogy az a csizmadiamester, aki megromlott látása miatt nem folytathatja szakmáját, megélhetése biztosítására tímársággal, bõrfeldolgozással is foglalkozhasson, és a kikészített bõr eladásával is szabadon segítsen magán. Azt pedig, aki a szabályzatnak ellenszegült, súlyos büntetéssel sújtották, aminek egy része a fiskust, a kincstárat, más része meg a várost illette meg.16 Nyilvánvalóan egymás támogatását kívánta a „dicséretes szép egyenes egyezség” és a „mindenkor hasznos jó rendtartás”, amirõl a zilahi csizmadiacéh 1759. évi szabályzata beszél.17 A fenti nemes gondolatok, a segítségnyújtás és önsegélyezés jegyében alkották meg a céhek saját anyagi alapjukat: a céhládát, a társládát, a pénztárat, ahova a mesteremberek, legények és inasok befizetéseibõl, a kiszabott bírságokból befolyt összeget õrizték. A „czéh ládáját” Kolozsváron már a XVI. századtól kezdve írásos hivatkozások emlegetik. A kolozsvári szabólegények és inasok 1502. évi szabályzatában már szerepel a társláda („pix”), melybõl az elhalálozott céhtag temetésére pénzalapot biztosítanak.18 A társláda azonban annyira általánosan elterjedt pénzforrás volt, melyet jószerével minden céhszabályzat emleget. A céhládát olyan tisztelet övezte, mint egy testületi, közösségi szimbólumot. Azért a brassói kötélverõk 1613. évi szabályzata bírsággal sújtotta azt a személyt, aki a nyitott céhláda elõtt kacagott vagy fecsegett.19 A céh társládájának alapja különbözõ hozzájárulásokból gyûlt össze. Elõször is a céhbe fogadott inas („apród”) felvételekor „szegõdtetési díjat” fizetett, melynek fele a társládának jutott. Mikor a felszabadult inas legénnyé lépett elõ, ismét taksát fizetett a céhnek. Mikor a vándoréveket befejezte és hazatért, a legényt mesteresztendõre bocsátották, és remeknek nevezett munkadarabot kellett bemutatnia. A remekelés után a legénynek meg kellett fizetnie a céhbe állási díjat és mesterasztalt (lakoma) kiállítania, s csak azután vált ifjú mesterré.20 A díjak meglehetõsen magasak voltak, és belõlük jelentõs összeg folyt be a társládába. Azonkívül, amennyiben a céh bármely tagját a szabályzatok áthágásának vétkében találták, az illetõnek kisebb-nagyobb bír-

16 St. Pascu: Meşteşugurile din Transilvania pînă în secolul al XVI-lea. Bucureşti, 1954. 325–326; Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története I–III. kötetéhez. I. 350–352. 17 Kovách Géza: A zilahi céhek története. Bukarest, 1958. 173. 18 Szádeczky: i. m. II. 30. 19 A céhes élet Erdélyben. 140. 20 Uo. 44–51.

19

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ságot kellett fizetnie. Szokásban volt a céhtagok idõszakonkénti befizetése is, ami különösen a céhlegények társaságára volt jellemzõ. A céhekben meghonosodott társládán kívül a céhlegények külön is alapítottak társládát. Az intézmény korai voltára világít rá a kolozsvári szabólegények 1502. évi statútuma, mely nemcsak külön társaságukról beszél, hanem arról is, hogy annak megfelelõen külön társládájuk is volt. Társaságuknak 1554-bõl fennmaradt szabályzatuk is volt, melyet 1766-ban és 1678-ban megújítottak. A kolozsvári ötvöslegények 1532-ben ugyancsak külön társasággal rendelkeztek.21 A zilahi tímárlegények 1807. évi szabályzata értelmében a tímár „Mester Legényeknek jó rendbe hozásokra” egyletük volt és annak külön társládája, melynek kezelése a mesterlegényeket illette meg, ellenõrzése pedig a céhmestereket. A második cikkely így rendelkezik: „Légyen a Társaságnak egy Ládája, melyben a Társaság jövedelme conserváltasson s ezen Ládának gondviselésére rendeltessenek a Nemes Czéh által választott Atya és Béjáró Mesterek; ezen két Mesterek pedig a Dékányoktól minden kántorba számot venni kötelesek lésznek, mely Dékányokat közönségessen a Tímár Legények válasszanak, a két Elöljáró Mestereknek meg edgyezésekbõl, a kántor közben pedig új dékány ne választasson.”22 A céhrendszer utolsó idõszakában a társládát külön megbízott (commisarius) ellenõrizte, ezt a rendszert az Erdélyi Gubernium is szabályozta.23 Nem véletlenül kezelte a pénzt is tartalmazó céhláda kulcsait rendszerint egy vagy két tekintélyes céhmester („atyamester”, „dékány”, titkár), a pénz felhasználását és elszámolását keményen ellenõrizték. A pénzalap szigorú kezelésére jellemzõ, hogy a társláda gyakran két zárral volt ellátva, az egyik céhmesternél vagy másik tekintélyes tagnál állott, a másik kulcs pedig egy következõ mesternél. Felnyitásakor rajtuk kívül jelen kellett még lennie a céh két tagjának.24 Az Erdélyi Gubernium 1807. évi általános céhszabályzata megszabta: „A czéh ládája álljon mindenkor az elsõ czéhmester házánál s gondviselése alatt, úgy mindazáltal, hogy a ládának második koltsát a viczeczéhmester magánál tartsa. Ezen két személyeknek azonban szabad nem lészen más két mesterember jelenléte nélkül a ládát megnyitni.” Hasonló értelemben intézkedett az Erdélyi Gubernium az 1807. évi szabályzata hídvégi macedoromán fejtõfestõk szabályzatában; azt is megszabta, hogy a céhmester idejének leteltével a céhmester „a czéh ládáját minden hozzátartozandó eszközökkel együtt czéhnak visszaadni tartoznak.” A szabályzat minden bizonnyal régebbi szokásrendszert tükröz. A szentágotai kerekeslegényeknél az volt szokásban, hogy „az öreglegé21 22 23 24 Szádeczky: i. m. I. 203., 211.; II. 30., 47. Kovách: i. m. 194. A szövegben elõforduló „kántor” szó negyedéves idõszakot jelent. A céhes élet Erdélyben. 271. Szádeczky: i. m. II. 212.

20

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

nyek negyedévenként adjanak számot a /rájuk bízott/ pénzrõl, a bevételekrõl és kiadásokról...”, a társládát õrzõ öreglegénynek pedig egymagában nem volt joga a pénz felõl rendelkezni (1740. évi szabályzat l2. art.).25 Tisztáznunk kell, hogy az társládába gyûjtött pénzt – a kimondott szakmai, mesterségbeli költségek fedezésén kívül – milyen társadalmi célra is fordították. Annál idõszerûbb a kérdés, mert a segélyezõ, önsegélyezõ jelleg a társláda intézményét a szövetkezet egyik jellemzõ vonásával rokonítja. Hiszen a bevett szokás szerint a begyûjtött krajcárokat-forintokat nemcsak a céhélet mindennapi szükségleteire fordították, hanem abból támogatták segéllyel vagy kölcsönnel a bajbajutott céhtagokat és azok hozzátartozóit.26 Részletezve a közös pénzbõl történt kifizetéseket, megpróbáljuk azok társadalmi rendeltetését tisztázni. Azt csak megemlítjük, hogy az ünnepi alkalmakkor (így a legény mesterré avatásakor, „céhasztal”, „céhpohár” céljaira) a legények társládáját is igénybe vették. A pénznek hasonló célú igénybevételét a szabályzatok megengedték ugyan, de tiltották a társláda közpénzének könnyelmû elherdálását. Hasonló értelemben intézkedik a nagyszebeni vargalegények társulásának 1556. évi rendtartása: „Az öreglegények ne járjanak rá a ládára, hogy tetszésük szerint abból pénzt vegyenek ki, hanem ha ki akarják nyitni a ládát, úgy vegyenek maguk mellé egy vagy két legényt.”27 1807. évi statútumuk szerint a zilahi tímár céh mesterlegényeinek társládájából fedezték a legények közös akaratából rendezett mulatság költségét is, azzal a kikötéssel, hogy a kivett pénzöszszeg nem lehet nagyobb a tõke háromnegyedénél.28 Úgy tûnik, hogy a társláda pénzalapjának nyakló nélküli igénybevétele végig gondot okozott, azért az Erdélyi Gubernium 1807. évi céhszabályozása kimondta, hogy „a céh cassájából ételre, italra és vendégségekre semmi költség ne tétessék, hanem az afféle céh cassájában lévõ pénz betegek, szûkölködõ mesterek, szegény özvegyek és azoknak árvái, úgy a minden segedelem nélkül lévõ beteg legények és inasok számára” fordíttassék, valamint a céh közköltségeire.29 A minket közelebbrõl érdeklõ kifizetések elsõ formája a hitelnyújtás volt, de esetenként a hitelnyújtás és a támogatás, segély együtt, egymást kiegészítve jelentkezett. Elõbb már szóltunk arról, hogy amennyiben a céhmester nehéz anyagi helyzetbe került, a céhládából kölcsönt nyújtottak számára nyersanyag vásárlására. De hitelt adtak a céhtagoknak akkor is, mikor a céhtagok valamelyikét betegség, munkanélküliség vagy aggság sújtotta és nehezítette életét.
25 26 27 28 29 A céhes élet Erdélyben. 251–252. Szádeczky: i. m. I. 93., 199., 206., 211. A céhes élet Erdélyben. 93. Kovách: i. m. 196. A céhes élet Erdélyben. 277–278.

21

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A nagyszebeni vargalegények 1556. évi szabályzata szerint a céhlegényeknek is nyújtottak hitelt, megszabták azonban, hogy addig, amíg az illetõ a hitelt vissza nem fizeti, nem kártyázhat.30 Leggyakrabban a beteg céhtagoknak nyújtottak segítséget. Szinte nincsen olyan céhszabályzat, ahol ne szerepelne a segélynyújtásnak ez a formája. „A legnemesebb és leghumánusabb intézkedése a céhnek a betegek segélyezésérõl és ápolásáról szóló gondoskodás. A szegény sorsú beteg mestert és legényt költséggel látták el a céh pénztárából, azon reményben, hogy ha felgyógyul, visszafizeti. Ha szükség volt rá, ápolót is rendeltek mellé” – írja Szádeczky.31 Hasonló célkitûzés található a kolozsvári szabólegények 1502. és l554. évi szabályzataiban, ugyanúgy az ötvöslegények 1532. és 1640. évi cikkelyei között.32 Pontosabban szólva, a kolozsvári szabólegények 1502. évi szabályzata szerint, ha egy mesterlegény megbetegszik és 14 napig nem tud dolgozni, a társládából segélyt kell neki juttatni, de azt felépülése után meghatározott idõ elmúltával vissza kell fizetnie. A zilahi mesterlegények szervezettségére vet fényt, hogy betegség esetén a társládából kölcsönt biztosítottak a tagtársnak. („Ha valamely Legény meg betegednék és annyira el erõtlenülne, hogy magát sem bírhatná, éjjel-nappal két-két legény légyen mellette, a kik szorgalmasan reá gondot viselni kötelesek lésznek, hogy ha a szükség úgy kivánnya; sõt, ha betegségében az õ költségében meg fogyatkozna, a Ládából huszonöt vagy ötven karczárt adgyanak neki költsön és ha meg gyógyul annakutána tartozzék a költsönzött pénzt négy hétre meg fizetni”, ha erre nem képes, kérjen halasztást. A társládából fedezték az elhalt legény temetésének költségeit is.33 A céhek közötti szolidaritásból következett, hogy a nem helyi, idegenbõl jött vándorlegényeket is támogatták. Az 1807. évi Erdélyi Gubernium által Kolozsváron lévõ céheknek kiadott szabályzat régebbi szokásrendet rögzíthet, mikor ilyen értelemben intézkedik. Abból kiindulva, hogy a vándorlegény a céhmesternél száll meg, az gondoskodik ellátásáról és segíti munkához, a szabályzat kimondja: „Hogyha pediglen gazda és munka teljességgel nem találtatik, akkor a vándorlegény három napnál tovább a szálláson és városon is ne mulasson, ne tekeregjen, hanem a legények ládájából is 35 krajczárok úti költségül adatván, vándorlását követni tartozik.”34 Egy székelyföldi, de FelsõFehér vármegyéhez tartozó falu, Hídvég macedoromán fejtõ (pamutfonal) festõi 1807. évi céhszabályzatában benne foglaltatik, hogy ha „az úgynevezett
30 31 32 33 34 A céhes élet Erdélyben. 95. Szádeczky: i. m. I. 231. Szádeczky: i. m. I. 211. Kovách: i. m. 197. Szádeczky: i. m. II. 219.

22

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

bujdosó vagy mesterségtanulás végett vándorló idegen mesterlegények, ha Hídvégre érkeznek, azok nem vendégfogadóba, hanem az atyamester házában szálljanak, aki is ezen legényeknek egy krajcárért szállást adni köteles.”35 A szövetkezeti rendszerhez közelített a céhek történetének az a mozzanata, ami a legények társládája egyik vonásában megfigyelhetõ. A kolozsvári szabó céh „ifjú mesteri társasága” 1678-ban alkotott rendszabálya a tagok részesedését is elõírta. Íme a XXX. cikkely szó szerinti szövege: „Ha mikor a becsületes társaságnak felesebben és bõvebben vagyon jövedelme, pénze az szükséghez képest, a becsületes társaságnak nagyobbik s azon egyez meg, hogy vagy rész szerént vagy egészen mindenestõl, az mint az alkalmatosság hozza közöttök, hogy felosztassék, tehát az többi is tartoznak reá hajolni s annak engedni és egyenlõ sorssal igazságosan felosztani.”36 A társládából nemcsak hitelt nyújtottak, hanem szükség esetén segélyt is juttattak a rászorulóknak. A kolozsvári ötvösök 1561. évi szabályzata szerint (XXVIII. art.), hogyha a mesterek közül valakit hosszú ideig tartó betegség sújt vagy megnyomorodnék és a mesterek segítségére akarnak lenni, a segélyt az egész céh közönséges jövedelmébõl fedezzék. Az elöregedett, munkaképtelen mester mellé a céh kisegítõ, jó képességû legényt rendelt.37 A kolozsvári szabócéhnek is volt „Ifjú Legényi Társasága”, mely a céh által választott két bejáró mester (assessor, Besitzer) felügyelete alatt állott, de bizonyos önkormányzattal rendelkezett. Határozat született, hogy „legyen a legényeknek egy céhládájok, ehhez rendeljenek két mestert avagy Besitzer és két legényt, akiket dákányoknak (öreg legény, Altknecht) hívtak, kik a ládára gondot viseljenek, abba a pénzt betegyék és kivegyék.”38 Általánosságban is az önsegélyezést szolgálta a beteg céhtagok támogatása. A gondoskodás olyan apró részletekre is kiterjedt, mint a gyertyavilág költsége, amelyet ugyancsak a céh vállalt magára.39 Az egyedülálló beteg céhtagokat felváltva vigyázták és gondozták-táplálták, eltartásukra ugyanakkor támogatást biztosítottak a társulat „tõkepénzébõl”. A betegség esetén nyújtandó segélyezésrõl a mesterlegények maguk is gondoskodtak: „...ha betegségében az õ költségében megfogyatkozna, a ládából 25 vagy 50 krajcárt adgyanak neki költsön és ha meggyógyul annakutánna tartozzék a kölcsönzött pénzt négy hétre megfizetni” – írja a zilahi tímárlegények 1807. évi céhstatútuma.40 A zilahi csizmadia céh 1759. évi szabályzat 14. pontja kimondta: „Ha mikor valamelyik a Czéh béliek
35 36 37 38 39 40 A céhes élet Erdélyben. 279. Szádeczky: i. m. II. 171–172. A céhes élet Erdélyben. 37. Rajka: i. m. 142. Pascu: i. m. 326. Kovách: i. m. 197.

23

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

közül erõtlenségére jutna, vagy Szeme Világában meg fogyatkoznék, úgy hogy nem mívelhetné maga a Mívét, mind az által míveltetni akarna, Legény nélkül meg nem kell fogyatkoztatni, a vagy a Czéhbõl meg kell segíteni, és ha ugyan annyira el esnék és meg fogyatkoznék, hogy háza népe, sem egyéb gongya viselõje nem volna, tehát egy ifjú mestert tartozzék a Czéh mellé rendelni, kivált képen éjjelre.”41 Az, hogy a megrendült egészségû céhmester legényt választhat a céhtagok közül, már a nagybányai kupáscéh 1716. évi szabályzatában szerepel.42 A fogarasi csizmadiacéh 1622. évi szabályzata is kimondja, hogy „Az szegény beteg mesterekre és legényekre is és inasokra az céhmesterek gondot viseljenek és az céh költségébõl hozzá látogatót, orvosságot és mindennapi eledeleket és egyéb költségeket illendõ szükségekre szerezzenek és adjanak.”43 Az aradi tímárlegények 1818. évi statútuma szerint a „megbetegedett mesterlegényre, ki elszegényülése miatt magával is jót tehetetlen, gondja légyen a dékánynak az ifjúság jövedelmébõl szükséges költséget adni...”44 A kolozsvári szabó céh legényeinek társasága is gondoskodott beteg társairól. A beteget két-két legény éjjel-nappal gondozta, ellátására pedig 25, sõt 50 krajcár kölcsönt biztosítottak neki, amit felgyógyulása után a kölcsönzõ hat hét alatt visszaadni tartozott. Ha a legény meghalt, megmaradt javaiból eltemették, ha pedig nem volt értékesíthetõ vagyona, a temetés költségeit a legények társládájából fedezték.45 A temetés anyagi fedezete és a végtisztességen való részvétel a céhtagok vallási, erkölcsi, becsületbeli kötelessége volt. Érdemes idézni ezzel kapcsolatban a marosvásárhelyi ötvös céh 1632. évi szabályzatának 21. cikkelyét: „Minthogy mind a tisztességes rendtartás s mint pedig a kegyesség azt kívánja, hogy ki-ki mind az halottnak is utolsó tisztességeket megadja és jó reménység alatt az embernek következendõ dicsõségre való feltámadását higyje, erre nézve ki-ki az mesterek közül személye szerént jelen légyen, az sírásás az ifjú mestereknek tisztek lészen...”46 A halott céhtag tisztességes „eltakarítására”, temetésére, a „testhordásra”, ha a szükség úgy kívánta, a céh társládájából pénzt fordítottak. A céhmestert a céh költségén temették el. A halottat a fiatal mesterek vitték a temetõbe, elõzõleg pedig õk ásták meg a sírgödröt is.47 A zilahi fazekasok 1834. évi szabályzata értelmében a céhmesternek és asszonyának temetésére segély járt. („Ha
41 42 43 44 45 46 47 Kovách: i. m. 175. A céhes élet Erdélyben. 246. Uo. 196. Uo. 297. Rajka: i. m. 144. Szádeczky: i. m. II. 127. Kovách: i. m. 197.

24

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

valamely mesterembernek vagy Mesterasszonynak halála történik, tartozik a Czéhmester a Czéh pénztárából adni az eltakarításra egy Rh./rénes/ forintot” – mondja ki a céhszabály. Hasonló értékû segélyt kaptak akkoriban a zilahi mészároscéh mestereinek özvegyei.48) Az aradi tímárlegények 1818. évi rendtartása a temettetés költségeinek anyagi fedezését a céhtagokon túl kiterjesztette a mesteremberek feleségére és gyermekeire.49 A kolozsvári szabó céh is már a középkortól kezdve külön temetkezési intézetet tartott fenn.50 A céh közösségi megnyilvánulásaként értékelhetõ az is, hogy a céhmester iránti tiszteletbõl családjáról, özvegyérõl és gyermekeirõl is igyekeztek gondoskodni. A gondoskodás fontos formája volt az a szabály, hogy a mester halála esetén az özvegynek egy idõre (rendszerint egy évre) joga volt legényeivel férje mûhelyében a munkát folytatni. Más esetben a mûhely fenntartását az özvegynek addig engedélyezték, amíg elhunyt férje nevét viseli. Megengedték, hogy az elhalálozott férj egyik jóravaló mesterlegénye a gyászév letelte után az özvegyet feleségül vegye és a mûhelyben a termelõmunkát tovább vezesse és végezze. Az elhunyt céhtag gyermekének olyan kiváltságot biztosítottak, hogy a megszabott határidõ elõtt mesterré váljék, a mesterré avatás költségeinek egy része alól is mentes volt. Ugyancsak kiváltságban részesült az elhalálozott mester leánygyermeke, akinek jövendõbeli férje bizonyos elõnyökre számíthatott. Így például, amennyiben a férj elhalt apósa céhének tagja volt, a mesteravatás taxájának csak felét tartozott megfizetni, ugyanakkor – amennyiben fiú örökös nem volt – az árván maradt lány örökölte atyja mûhelyének felszerelését, szerszámait. Mindez a céhek kasztszellemének, összetartásának, szolidaritásának a megnyilvánulása volt51, a termelõmunka folytonossága biztosításának és a kölcsönös segélynyújtás szellemének beszédes jele. Hasonló rendtartást követett a zilahi csizmadia céh is, kimondva: „a meg maradott özvegyet penig Legény nélkül meg nem kell fogyatkoztatni, míg az Ura nevit tisztességesen viseli.”52 A megsegítés valamennyi formáját egyesíti magában a zilahi mészároscéh XVIII. századból származó statútuma, miszerint: „Ha mikor valaki céhbeli mesteremberek közül meghal, ide értetõdvén felesége, úgy özvegye is, tartozik a céh segítséggel lenni, sírásokat rendelni, halála elõtt betegágyában virrasztókat adni és meghalván, tisztességesen eltemettetni és egész céhnak a temetésre elmenni, az özvegyét temetéskor egy forinttal megsegélleni...”53
48 49 50 51 52 53 Kovách: i. m. 180; A céhes élet Erdélyben. 268. A céhes élet Erdélyben. 297. Rajka: i. m. 36. St. Pascu: i. m. 326–327. Kovách: i. m. 175.; A céhes élet Erdélyben. 267. A céhes élet Erdélyben. 268.

25

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A zilahi mészáros céh XVIII. század végi szabályzata ennél sokkal több lehetõséget biztosított az özvegyen maradott mesternének, kimondva a l6. articulusban: „Ha valamely Mester Ember a Czéhbeliek közzül meg hal, az árva Özvegye meg holt urának holta után is Mészáros Meterséget maga szerint és rendi szerint mind addig fojtathassa, míg meg holt Urának nevit viseli és a Czéhet fen tartya, és egyéb Czéhbeli beneficiummalis élhessen, ha pedig az ilyen özvegy kivánnya és Legény lészen, tartozik a Czéh adni néki a Czéh Mester után.” A 19. cikkely pedig a temetés alkalmával nyújtott segély felõl intézkedik: „Ha mikor valaki a Czéhbeli Mester Emberek közzül meg hal (ide értetõdve Felesége vagy Özvegye is), tartozik a Czéh segítséggel lenni, sír-ásókat rendelni, halála elõtt beteg ágyában virrasztókat adni és meg halván tisztességesen el temettetni és az egész Czéhnak a Temetésre el menni, az özvegyet temetéskor egy forinttal megsegélleni...”54 Hasonló intézkedéseivel Zilah mezõvárosa felsorakozik olyan fontos erdélyi ipari-kereskedelmi központok mellé, mint Brassó, Nagyszeben vagy Kolozsvár, amelyeknek céhszabályzata törvényként írta elõ az önsegélyezést, el egészen a tagtársat megilletõ tisztes eltemettetésig. Kolozsváron alakult egy tömörülése, melyben a XVIII. században már az önsegélyezés, szövetkezet és vállalkozás, fejlettebb pénzgazdálkodás elemei keverednek. A városban már két évszázada létezett Kalandos céhrõl (más néven Kalandos Társaság, Kalandosok Társasága) van szó. Kolozsvár földmûves hóstáti városlakóinak temetkezési társulata, a Kalandos Társaság már a XVI. században õsi rendtartás pontjaihoz igazodva, önsegélyezési alapon mûködött.55 A Társaság vállalkozási jellegére utal viszont a kolozsvári ötvösök 1764. évi rendtartása, ahol ezt olvashatjuk: „Midõn a szabados úristen valakit a becsületes ötves czéhból, vagy valakinek hozzátartozóját az halál által kiszóllitja e világból, a keserves hírré tévén viszont a kolcsos mesternek, indilate küldjön a kolcsos mester két vonás forintokat a becsületes belsõ Kalandos Czéh Apjának, mely két forintokért tartozzanak minden haladék nélkül becsületes sírásókat rendelni, kik is a keserves házhoz menvén a sírásásnak kimutatásáért, tisztességes sírt ássanak a keservesek kívánságok szerént, akár ó, akár új sir légyen. Mely említett két forintokat az ötves ifjak minden temetésen a kolcsos mester kezénél hagyjanak a jövendõ temetés szükségére.”56 A tömörülés tartós voltára világít rá, hogy a Kalandos Társaság – mutatis mutandis – egészen 1948-ig létezett, Kismezõ utcai temetõjük pedig a mai napig sírkertül szolgál.
54 Kovách: i. m. 192. 55 Részletesen l. Kiss András: Kalandosok. Kalandos-temetõ Kolozsvárt. In: Források és értelmezések. Bukarest, 1994. 83–102. 56 Szádeczky: i. m. II. 183–187.

26

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

Az önsegélyezés emlékezetre méltó formáit alakította ki az egymással társuló ember a „bányászat” területén is, amelynek olyan nagy múltja van Erdély földjén. A „bányák éjjelén” dolgozó munkások ezer veszélynek kitéve nemegyszer szerencsétlenség áldozatai lettek, a föld alatti munkától, a fertõzött-vizenyõs levegõtõl, rossz táplálkozástól megbetegedtek s többnyire idejekorán elpusztultak. Mindez elég indokot szolgáltatott arra, hogy a veszélyeztetett bányásznépesség társadalmi összefogással segítsen magán, megfelelõ kereteket keressen és szervezkedjen. A bányászatnál a foglalkozás olyan természetû, hogy nemcsak gyakoribb és munkával kapcsolatos baleseteket idéz elõ, hanem rendes körülmények között is károsan befolyásolja a munkás egészségi állapotát, nagyon igénybe veszi és felõrli fizikai erejét. Mindezek következménye pedig a gyakori megbetegedés és korai rokkantság. Ilyen esetekben, ha a bányász segítségben nem részesülne, úgy mind maga, mind családja nyomorba jutna. Hasonló helyzet elkerülésére a bányászság a legrégibb idõktõl fogva szükségét érezte annak, hogy hatékony intézményeket hozzon létre. A felismerés arra vezetett, hogy a bányászréteg tömörülést teremtett. Olyan intézményt, amely arra alkalmas, hogy a bányászok egymáson a hivatásból eredõ bajok, betegségek eseteiben kölcsönösen segítsenek. Ez az önsegélyezés kezdetben abból állott, hogy minden bányász idõszakonként, különösen fizetés idején, közös elhatározással megszabott pénzjárulékot szolgáltatott be a közös perselybe, az ún. „társládába”. A bányászság önsegélyezésének sajátos formája, a társláda (Bruderlade) intézménye, az idõközben megszûnt bányászcéhek segélyezõ funkcióját vitte tovább. Az így összegyûjtött pénzösszegeket külön választott bizalmi tagtársak, a „vének” õrizték, és ha valaki segélyre szorult, akkor õk adták ki neki a megállapított segélyt. Idõvel az ilyen segélypénztárak rendeltetését kibõvítették. Ennek rendjén azt olvashatjuk a régi feljegyzésekben, hogy nemcsak a beteg vagy rokkant tagokat részesítettek kellõ támogatásban, hanem ezen kívül vallásos célokra, közös mulatságokra is áldoztak, és az elhaltak temetésérõl is gondoskodtak. Neve is mutatja, hogy ez az anyagi-segélyezési rendszer, a „társláda” (Bruderlade) német földrõl vándorolt hozzánk. Okiratos tanúság szerint az egyik legrégibb társpénztár német földön, Freibergben már 1400-ban létezett. Kezdetben vallási célokat szolgált, de késõbb kiszélesítették mûködését. Ennek megfelelõen bányászszülõk tehetséges gyermekeinek neveltetésére és kiképzésére is nyújtott segélyt, sõt még nászajándékra is jutott a pénztárból. Mindenesetre a társpénztárak erõs várai voltak a bányásztestvériségnek, összetartozásnak, szolidaritásnak.

27

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A „társláda” intézménye minálunk is a középkorba nyúlik vissza, Selmecbányán például már a XVI. században létezett. A selmecbányai 1600. évi statútum a társpénztár igazgatását már rendes választmányra bízza. A befizetésre nézve elõírták, hogy minden bányamunkás heti bérébõl egy krajcár levonassék. A bevándorolt új bányász elsõ heti bérébõl a kereset 1/4 részét vonták le, hogy tetemesebb pénzalapja legyen. Ugyanilyen járulék fizetésére kötelezték azt a bányamunkást, aki, a társpénztár kötelékébõl kilépve, újra tagságát kérné.57 Ismeretes, hogy Felsõbánya bányászsága már 1581-ben céhvel dicsekedhetett. Ezzel a város bányásztársadalma tagja lett egy olyan középkori korporatív szervezetnek, mely a bányászok betegsegélyezését és haláluk esetén eltemetésüket is felvállalta. Az egy évre választott két-két céhmester és tizedes felügyelete alatt a bányászcéh minden tagja hetente egy-egy dénárt fizetett a céhkaszszába. Az így összegyûlt tõkébõl minden céhtag betegsége idejére heti 33 dénárnyi segélyt igényelhetett, temetés céljára pedig támogatást. A nagybányai társpénztár feladata az volt, hogy a bányászok által összeadott pénzekbõl betegség, rokkantság és öregség esetére segélyt juttasson a rászorulóknak. Hasonló rendeltetést töltött be a „legénységi pénztár” is. Jellemzõ, hogy a nagybányai társládának a tõkéje l848-ban meghaladta a 60 000 pengõ forintot, ami a tagok létszámát tekintetbe véve azt jelentette, hogy egy-egy bányásznak a tõkéje meghaladta a 200 pengõ forintot. (Összehasonlításul: az említett 200 pengõ forintnyi összeg tetemes érték volt, mert egy bányamunkás kb. egy évi átlagkeresetének felelt meg.)58 Hasonló önsegélyezési társulás a sóbányászatban is megtalálható. A régmúltat idézik Balás Emil, tordai sóbányahivatali fõnök szavai, melyet a Torda város monográfiáját megíró és az õsi aknák sóvágóinak életét megörökítõ Orbán Balázs jelentetett meg: „Anyagi tekintetben elõhaladást eszközöl a bányamunkásoknál a társpénztár, melybõl pénzt kapnak kölcsön 5%-os kamatra... A társpénztár 22 000 forint vagyonnal bír.”59 A monográfiából tudjuk meg, hogy 1886-ban a tordai sóaknáknál az össz személyzet mindössze 56 tagból állott, amibõl 46 volt bányamunkás. A bányamunkások „sóvágó-társaság nevezet alatt egy társaságot képeznek és külön társpénztárral bírnak, melyre nézve egy, a felsõbbség által megerõsített szabályzat /Statut/ létezik, mely szerint minden munkás köteles minden 1 Ft munkabére után 6 krajczárt
57 Oczwirk Nándor: A magyar bányászat munkáskérdései. Budapest, 1914. 6–8., 42–43. 58 Csetri Elek: A Nagybánya-környéki munkásság az 1848–49-es forradalomban. In: 1848. Arcok, eszmék, tettek. Tanulmányok. Bukarest, 1974. 109–110., 113–114. 59 Orbán Balázs: Torda város és környéke. Budapest, 1889. 392; II. kiadás. Az utószót írta Lászlóffy Aladár. Budapest, 1986. II. 302–303.

28

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

ezen társpénztárba fizetni, melybõl az elsõ két osztály ingyen orvoslást, a betegnapokra betegpénzt, pénzbeli kölcsönt, vagy segélyezést, valamint õk, özvegyeik és árváik nyugbért, neveltetési ellátást, vagy kegyadományokat élveznek.”60 Ismeretes, hogy az egymás megsegítésén alapuló bánya-társpénztárak gyökerei a középkorba nyúlnak vissza. A reformkor azonban „új idõknek új dalaival”, a szövetkezés modernebb formáival, intézményeivel indult útnak. Annál inkább, mivel Erdély elõrehaladása a feudalizmus általános válságán belül a XIX. század elején a hitelrendszerben is radikális változtatásokat követelt. A megoldandó problémák közé rangsorolták a tõke, a pénz lassú és kismértékû felhalmozódását, az adósságterhek növekedését és egészében a hitelgazdaság válságát. Kérdéskörünk elemzését Magyarország viszonylatában Széchenyi István végezte el korszakalkotó mûvében, Erdélyben pedig elvbarátja, Wesselényi Miklós jutott hasonló következtetésekre. „A köznép – írja Wesselényi –, hogy nem gazdagabb, épen olyan kevéssé csudálhatni, mint hogy rossz eledelen rágódó s elcsigázott igás lovak nem kövérek /.../. De hogy a birtokosok, kik közül némelyek csak nem tartományokkal bírnak, s kikért átaljában mindazon gazdasági munkák, mellyet más nemzetbeli gazdák csak kész pénzzel tétethetnek, szolgáló embereik pénz nélkül megtesznek s kiket semmi adó, semmi közteher viselés nem nyom – hogy ennyi áldás mellett is, mondom, hazánkban a birtokosok nem csak ritkán gazdagok, de többnyire adóság örvényében fuldokolnak; s hogy majd mindnyája pénznemlétet panaszol s azért kénytelen a leghasznosabb gazdasági javításokkal felhagyni, sõt a megélhetés gondjai szorongatási közt kínlódik: ez szinte megfoghatatlan.”61 Valóban óriási adósságterhek halmozódtak fel. A Gr. Bánffy György neves gubernátor halála utáni esztendõben, 1823-ban közel 200 000 pengõ forintnyi adósságot hagyott örököseire, egy másik nagybirtokosnak, br. Bánffy Józsefnek pedig adósságai 1845-ben meghaladták a 300 000 forintot.62 A számos nemzetséggel dicsekedhetõ família harmadik tagja, gr. Bánffy Dénes, halálakor (1780) még ennél is többet, mintegy 350 000 forintnyi adósságot halmozott fel.63 Ha a fentiek szélsõséges esetek is, a birtokos osztály eladósodása és a hiteligény sokakat érintett. Természetesen voltak birtokosok, akik jó gazdálkodásukkal tûntek ki. Köztük Wesselényi Miklós, aki modernizálta birtokát, s a hagyományos termékeken kívül nagy mennyiségû gyapjút és hamuzsírt adott el és bekapcsolódott a korabeli hiteléletbe. Ugyanúgy gr. Gyulay Lajos, aki
60 Uo. 61 Wesselényi Miklós: Balítéletekrõl. Bukarest /Lipcse/, 1833. 177–178. 62 Imreh István: Hitelintézet-alapítási törekvések a reformkori Erdélyben. Erdélyi eleink emlékezete (1550–1850). Budapest–Kolozsvár, 1999. 301. 63 Uo.

29

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

gazdasága korszerûsítése mellett jelentõs tõkét gyûjtött össze (amibõl még örmény kereskedõknek is kölcsönzött), vasbányát és kohót alapított, pincéiben 90 000 veder bort is tárolt, közlekedés híján azonban alig tudott belõle valamit is értékesíteni.64 A szász nagyvárosokban mûködõ görög–román kereskedõtársaságok sorában a brassói Gremiul Levantin milliós rénes forintban mérhetõ csereforgalmat bonyolított le csak a román fejedelemségekkel.65 Magyarország, Erdély és a román fejedelemségek azonban csak átmenetet jelentettek, hiszen a brassói kereskedõtársaság árui Bécsig és Konstantinápolyig, sõt azokon túl jutottak el Nyugat és Kelet piacaira.66 Az általánossá vált pénzügyi válság, pénzszûke és eladósodás az õsiséggel szemben váltójogi törvényt és telekkönyv bevezetését kívánta meg. Brassai Sámuel, Széchenyi lelkes erdélyi híve azt hirdette: „Jusson eszedbe: az idõ pénz, a hitel pénz s a pénz szaporító természetû.”67 Míg azonban a fentiek megszületése és érvényesülése váratott magára, a reformkor talaján a „társulási szellem”, a közösségi összefogás meghozta elsõ szerény eredményeit. Közöttük a legnevezetesebb a híres észak-amerikai utazó, Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésébõl 1825-ben alapított kolozsvári Gondoskodó Társaság. Valószínûleg nyugati útja, közelebbrõl az angol takarékpénztár vagy önsegélyzõ társaság (Friendly Society) és az észak-amerikai, a szenvedõ emberiség segedelmezésére „alakult társaságok” nyomán foganhatott meg Bölöniben az erdélyi emberbaráti tömörülés alapításának gondolata. Bölöni az erdélyi vezetõ kormányzóhatóság, a Gubernium tisztviselõinek összeadott pénzébõl alakította meg az „emberiségi intézetet”, társulatot. A Gondoskodó Társaság alapszabályzata 37 paragrafusból áll. Csak egy szûk tagságot tömörített: tagjai csak az Erdélyi Gubernium fizetett tisztviselõi lehettek. Az alapító tagok száma nyolc. Célja a takarékosság, az eladósodottság elleni védekezés. A társaság anyagi korlátai magyarázzák, hogy a tagok havi két forintnyi betéttel járulnak hozzá a tõke gyarapításához, de a befizetést növelni lehet. A társasági alaptõkét gyarapítja a kölcsönadott összegek után befizetett 6%-os kamat.68 Kölcsönt a nehéz helyzetbe jutott tagoknak nyújtott a kölcsönzõ intézmény. A Gondoskodó Társaság emberbaráti, segélynyújtási elgondolását az is tanúsítja, hogy gondoltak a megözvegyültekre, s az anyagi eszközök híján lévõk temetésérõl is gondoskodtak.
64 Csetri Elek: Együtt Európában. Debrecen, 2000. 183–220. 65 Imreh: i. m. 302. 66 Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedõ-polgárság Kelet-Nyugati közvetítõ szerepe (1780–1860). Budapest, 85–91. 67 Idézi Somai József: Brassai Sámuel, a közgazdász. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. Kolozsvár, 2001. 94. 68 Imreh: i. m. 307.

30

Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából Erdélyben

A Gondoskodó Társaság a szerény kezdetek után a tagok száma és a tõkepénz tekintetében is szépen gyarapodott. Az 1825. évi 130 forint és 24 krajcárnyi alaptõke húsz év (1845) alatt 46 320,36 forintra ugrott. Oberding József, az intézmény megörökítõje, a Gondoskodó Társaságot hitelszövetkezetnek minõsíti, ami azt jelenti, hogy a számbavett elõzmények után szövetkezeti pénzügyi forma született Erdélyben. Olyan társulat, mely magában hordozza az anyagi érdekegyesítés, a társas élet, a társulási szellem olyan elemeit, amelyek az eljövendõ szövetkezetek jellemvonásai.69 A kolozsvári zászlóbontás után Erdélyben és a szomszédos magyarországi vármegyékben egymás után alakultak takarékpénztárak, így Aradon (1840), Szebenben (1841), Temesváron (1846), Nagyváradon és Szatmáron (1847). Tõkéjük rohamos növekedése így alakult: 1840 – Arad: 4684 pengõ forint, Nagyszeben: –; 1841 – Arad: 16 398 pengõ forint, Nagyszeben: 5873 pengõ forint; 1847 – Arad: 83 878 pengõ forint, Nagyszeben: 995 786 pengõ forint.70 Ami azt jelenti, hogy Erdélyben, a céhek és bányahelyek dolgos tagjainak kezdeti önsegélyzõ társládái után, most már egy szövetkezeti gondolatnak megfelelõ intézményes forma született meg. A kezdeményezés az 1848-as forradalmat követõen, a tõkés piacgazdaság feltételei között a modern termelõ, kereskedelmi és hitelnyújtási szövetkezetek létrejöttét és fejlõdését alapozta meg.

69 Oberding József György: A kolozsvári Gondoskodó Társaság. Erdélyi Múzeum. 1934. 1–6. sz. 80–107. 70 Imreh: i. m. 308.

A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a XIX. és a XX. században, különös tekintettel a szövetkezeti formákra
Egyed Ákos
1.
modern hitelrendszer kialakulását – mint általában – Erdélyben is a társadalmi és gazdasági szükségletek hozták létre: a hitelre egyén és társadalom egyre nagyobb mértékben rászorult, így a kereskedõ, az iparos, a földmûvelõ s a társadalom is, hiszen a gazdasági élet folyamatos fejlesztése funkcióképességének fenntartásához a szervezett hitelrendszer nélkülözhetetlen volt. A hitelezés, hitelrendszer fontosságának felismerését Erdélyben és Magyarországon nagymértékben elõsegítette Széchenyi István Hitel címû munkájának megjelenése, amely mély nyomokat hagyott a magyar társadalom gazdasági gondolkodásában1. A Hitel eszméi termékenyítõ hatást gyakoroltak a reformkori Erdély olyan kiemelkedõ gondolkodóira, mint Wesselényi Miklós, Brassai Sámuel, Kõváry László, s általuk a társadalmi mentalitásra.2 Nem véletlen, hogy már az 1830-as évek közepén számos hitelintézet alakult Magyarországon és Erdélyben. Dolgozatunk ezt a folyamatot mutatja be nemcsak a történeti Erdélyben, hanem azokban a régiókban is, amelyek a Trianon utáni Erdély fogalmához hozzátartoznak. Ezúttal különösen a szövetkezeti elvek és gyakorlat alapján szervezett formákra figyelünk, mert a bankok és takarékpénztárak történetével más alkalommal már bõvebben foglalkoztunk3.

A

1 Egyed Ákos: Széchenyi István hatása Erdélyben. In: Széchenyi és Erdély. Tanulmányok. Kolozsvár, 2002. 22–24. 2 Csetri Elek – Egyed Ákos – Kerekes Jenõ – Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából (XIX–XX. század). Kolozsvár, 2001. 53–104. 3 Vö. Egyed Ákos: A hitelrendszer: bankok és takarékpénztárak. Az erdélyi kapitalizmus etnikai arca. In uõ: Falu, város, civilizáció. Bukarest, 1981.

33

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Közismert, hogy a modern szövetkezeti eszme a nyugat-európai országokban született meg, s onnan terjedt el Közép- és Kelet-Európában. Magyarországon és Erdélyben fõként a Herrmann-Schultze-Delitzsch-féle, valamint a Wilhelm Raiffeisen-féle szövetkezeti formák terjedtek el, elõször inkább a német ajkú szász és sváb lakosságú településeken, aztán a magyar és a román lakosság körében is. Vagyis ezekben a régiókban a szövetkezeti rendszereket különbözõ etnikai-nyelvi közösségek külön-külön szervezték meg, és ez a sajátosság fennmaradt egészen az 1948–1950-es államosításig. A cél természetesen azonos volt: olcsó hitel nyújtása a rászoruló tagoknak. Azt sem tartjuk feleslegesnek megemlíteni, hogy az erdélyi szövetkezeti mozgalom szervezõi igyekeztek a szövetkezés etnikai elveit terjeszteni s érvényesíteni. Gidófalvi István, az erdélyi magyar szövetkezeti gondolat jelentõs képviselõje szerint a szövetkezetek által kifejtendõ szociális tevékenység során a „becsületes emberek egy körön belül mind egyesülnek, közös céllal a közös jóra mûködnek, nem nézvén azt, hogy ki román, ki szász vagy magyar.”4 Természetesen a kölcsönös segítségnyújtás eszméje százados múltra tekinthet vissza Erdélyben is az egyházközségekben és a céhek rendszerében. Ez a szándék nyilvánult meg Kolozsvárt az 1825-ben Bölöni Farkas Sándor által szervezett „Gondoskodó Társaság” alapszabályzatában is.5 Továbbmenve: még az elsõ takarékpénztárak is erõteljesen igyekeztek kifejezni humanitárius szándékukat. Az Elsõ Aradi Takarékpénztár alapelvei közt a következõek voltak olvashatók: „Több nemzetek példájára alakul a szabad királyi Arad városában egy takarékpénztári egyesület, melynek célja a napszámos, cseléd, kézmûves, földmûvelõ özvegyek és árváknak alkalmat nyújtani, miszerint csekélyebb egybetakarított szerzeményeiket, pénzeiket idõrõl idõre elhelyezvén, nagyobb sommákká növekedtessék s azáltal késõbbi idejökben állapotukat jobbíthassák, bekövetkezhetõ betegség esetében pedig szükségeiket fedezhessék.”6 Igaz, hogy ezek a kölcsönös segítségnyújtás céljából létrehozott pénztárak többsége késõbb átalakult kapitalista jellegû intézménnyé, de egy részük végig szövetkezeti intézmény maradt, s a XIX. század második felében keletkezõ modern hitelhálózatban a hitelszövetkezetek erõteljes kategóriává fejlõdtek. Ennek az útját vizsgáljuk a következõkben. Az a tény, hogy az 1848-as forradalom elõtti feudális gazdálkodási módról át kellett térni, mégpedig hirtelen, egyik évrõl a másikra a polgári jellegû gazdaságra, megnövelte a hitel s a pénztõke iránti keresletet.
4 Gidófalvi István: A hitelszövetkezeti érdekképviselet. Kolozsvár, 1902. 21. 5 Imreh István: Bölöni Farkas Sándor. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. Kolozsvár, 2001. 77. 6 Ottemberg Tivadar: Az Elsõ Aradi Takarékpénztár hatvan éve. Arad, 1901. 24.

34

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

A régimódi gazdálkodáshoz nem kellett üzleti tõke. A földbirtokosok inkább a kastélyok és úrilakok építtetésekor, valamint azok berendezése s a földesúri udvarok felszerelése érdekében folyamodtak a pénzkölcsönzés eszközéhez, általában külföldi pénzforrásokból. Bár Kõváry lapja, a Hetilap túlságosan általánosít, a valószínûleg éppen tõle származó, itt következõ sorok mégis az igazságot fejezik ki, mert reális önismereti törekvés hatja át. „Csupán háztartásunkat véve – írta a Hetilap öt évvel a forradalom és szabadságharc után –, nem lehet be nem vallanunk, hogy az eddig még mindig keleti fényûzés gondatlanságában úszott. Arisztokratáink nem házat, hanem udvart, fejedelmi udvart tartának, a középrend a német bárók légióinál mind különb asztalt teríttete. A ruházat fent és alant Párizs utolsó divatjára szabatott. Posztót, selymet külföldrõl kapánk.”7 A gazdaság viszont nagyrészt önellátó volt, hiszen az ingyen robotból és a dézsmából az alapvetõ kiadásokra futotta. Nem így 1848–1849 után. Felszerelést, gazdasági eszközöket, igavonó állatokat kellett vásárolni, pénzen munkásokat fogadni, a termékeknek piacot keresni. „Megszûnvén az összes nemesi birtokon, tehát a haza területének majdnem a felén [...] az eddig használt ingyen munkaerõ [...] a föld megfosztva találá magát eddigi mûvelõ eszközeitõl anélkül, hogy elszegényedett birtokosainknak az eme hiányokat pótolni képes beruházási tõke rendelkezésére állott volna”8 – állapította meg az Erdélyi Gazdasági Egylet egyik szakírója. A forradalom után a mezõgazdaság helyzete valóban siralmas képet mutatott, holott éppen itt kellett bekövetkeznie annak a fordulatnak, amely a tõkeképzésnek forrása, az iparosodásnak, városfejlesztésnek hathatós ösztönzõje lehetett és volt. A nagygazdaságoknak a pénzes munkaerõ alkalmazása, valamint a racionális üzemi termelésre való áttérés valóban nagy gondot okozott. Közgazdászok számításai szerint a mezõgazdasági üzemek tõkeszükséglete a többszörösére nõtt: ha 1848 elõtt egy hold szántóföld termelési költségei 6 forint 29 krajcárra rúgtak, 1848 után 22 forint 5 krajcárt tettek ki.9 A mezõgazdaság a teljesen külterjes gazdálkodásról a gabonatermesztést elõtérbe helyezõ belterjesebb üzemvitel felé haladva az átmenet nehéz éveit, évtizedeit élte. A termelési struktúra átalakításához pedig hitelt kellett volna igénybe venni, ha lett volna belsõ hitelforrás. Mivel nem volt, a rászorulóknak végül is külföldi forrásokhoz kellett folyamodniuk. Csakhogy ez nagyon drága volt. 1858-ban például egy Hamburgból érkezett bankügynök a földbirtokra hat százalékos kamat mellett közvetített hiteleket, viszont az ügynök a maga számára kivetette a kölcsönpénz öt százalékát. És ez „a töb7 Hetilap, 1853. június 14. 8 Az Erdélyi Gazdasági Egylet Évlapjai. 1863–1864. Kolozsvár, 1865. 5. 9 Eckhardt Ferenc: A magyar közgazdaság száz éve. 1841–1941. Budapest, 1941. 24., 9.

35

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

biekhez képest olcsó pénz”-nek számított. Csakhogy a 11 százalékos kamatot a mezõgazdasági termelés még ma sem bírja meg, nemhogy másfél századdal korábban. De nemcsak a nagygazdaság szorult rá a hitelre, hanem a jobbágyságból felszabadult parasztgazda is. Kálnoky Dénes írta Tegyünk, míg ideje címû cikkében: a parasztgazda kölcsönre szorul, hogy „adóját kifizethesse”, különben kénytelen eladni igavonó állatait és felszerelését.10 S mivel hitelszerkezet nem volt s a külföldi ügynök vele aligha tárgyalt, a honi uzsoráshoz kellett fordulnia, ami pedig alighanem romlásához vezetett. Végül hitel nélkül nem boldogulhatott az ipar sem, amelyet most már a Monarchia egyes országai közti vámsorompók eltörlése után (1851) a vámmentesen behozott osztrák és cseh áruk versenye is nyomott. A forradalom utáni években az erdélyi gazdasági élet pangott. Kõváry László, a statisztikus és közgazdász szemével mérlegelve a helyzetet, okkal írta 1853-ban: „Lehetetlen észre nem vennünk, hogy a pangás a mi kereskedelmünket nyomja, mind mezõgazdaságunk, mind mûiparunk, mind szellemi életünkre zsibbasztólag hat.”11 Kõváry a továbbiakban megállapítja, hogy eltûnt a piacról a pénz, s eltûnt a hitel régi, patriarkális formája is. „Miért tûne el a boldog kor, melyben csak az volt ember, ki kontóra vásárlott; melyben a kereskedõ volt a legnagyobb házak bankárja, az fizeté a szabót, az fizeté a munkást, sõt volt példa, hogy õ keneté a szekeret. Mi volt akkor, mi az embereket egymáshoz ily közel hozá, s mi hiányzik most, mi egymástól visszataszitá? Mi az? Mi az? Öt silány betû – a hitel”.12 S mivel sem hitel nincsen, sem készpénz, „minden üzér s minden üzlet az uzsorások vasvesszeje alatt nyög.” Mindezen csak hitelbank létesítése segíthet – írta végül Kõváry, s okkal, hiszen a patriarkális régi világ helyén a pénz, a kapitalizmus világa kezdett berendezkedni Erdélyben is. Persze a tágabb értetelemben használt Erdély más részein is hasonló gondok nehezedtek a gazdaságra. Hogy az uzsora tönkre ne tegye „a kisebb vagyonú iparosokat és földmûvelõket”, az Arad címû lap 1865ben hitelintézetek, takarékpénztárak és népbankok szervezését sürgeti.13 Mi valósult meg végül is ebbõl a nagy igyekezetbõl? Nagyon kevés, mert hiányzott a fõ feltétel: a belsõ tõkefelhalmozódásnak a szükséges mennyisége. Csak a krími háború idején hirtelen fellépõ gabonakonjunktúra, a szeszipar javuló értékesítési viszonyai, valamint a fakereskede10 11 12 13 Kolozsvári Közlöny, 1847. 57. sz. Hetilap, 1853. július 13. Uo. Arad, 1865. január 18., április 28.

36

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

lem segíti valamelyest a felhalmozást. A tõkehiány miatt, valamint az osztrák kormányzat megkülönböztetõ gazdaságpolitikája következtében 1849-tõl 1867-ig mindössze öt új pénzintézet kezdhette meg mûködését.

2.
Az 1848-as forradalom tehát új helyzetet teremtett mind a társadalom szerkezetében, mind a gazdálkodás módjában és jellegében. A feudális-rendi társadalom helyén polgári társadalmi struktúra és kapitalista gazdaság alakult ki. Természetesen a forradalom az átalakulásoknak csak a jogi feltételeit hozta létre – az átalakulás maga csak hosszú folyamat eredménye lehetett és volt, a megváltozott helyzet a hitellel kapcsolatban is új koncepciót és formát követelt meg. Ezek egyikét Kolozsvárott alapították meg 1858-ban Kisegítõ Takarékpénztár néven, amelynek már a nevében is fellelhetjük a kettõsséget: a korábbi kezdeményezésektõl s az akkori mentalitásból örökölt kölcsönösségi kisegítõ szándékot, valamint az új szükségletekre utaló takarékpénztári, tehát modern hitelmûveleti törekvést. Mivel ez az intézmény szövetkezeti elvek alapján alakult meg, legyen szabad történetével kissé részletesebben foglalkoznunk. Annál inkább, mivel Kõváry László, az erdélyi polgárosodás élenjáró alakja s történetírója tollából a kolozsvári hitelintézetrõl rövid, de kiváló elemzéssel rendelkezünk.14 Kõváry joggal írta, hogy az általa felvázolt 25 éves történet nemcsak egy intézet, hanem „egy intézmény jubileuma”15. Tegyük ehhez hozzá: a hitelszövetkezeti intézményé, ugyanis a kolozsvári Kisegítõ Takarékpénztár voltaképpen hitelszövetkezet volt. A kolozsvári kereskedõk és iparosok már 1854-ben szerettek volna takarékpénztárat létesíteni, de a Nagyszebenben székelõ helytartótanács elutasította a benyújtott kérést azzal az indokkal, hogy Szebenben és Brassóban (tehát a két legjelentõsebb szász városban) már mûködik egy-egy hitelintézet, s azokat Kolozsvár is használhatja. A kolozsváriakat azonban az elutasítás nem térítette el a szándékuktól, s a küzdelmet intézményesítették, amennyiben a helyi Kereskedelmi és Iparkamarát bízták meg az alapszabályzat elkészítésével s kérték fel az engedélyek megszerzésére is. És valóban: 1856-ban elkészítették az alapszabályt, s még abban az évben elõterjesztették az illetékes hatóságnak. Másfél évi várakozás után az engedélyt megszerezték, s így 1858-ban sor kerülhetett a megalakulására is.
14 Kõváry László: A kolozsvári Kisegítõ Takarékpénztár elsõ huszonöt éve. Kolozsvár, 1883. 15 Uo. 4.

37

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Kõváry László, aki az alapítástól kezdve hosszú idõn át részt vett a szóban forgó hitelintézet fejlesztésében, összevetette ennek alapelveit a SchultzeDelitzsch-féle eszmékkel, sõt a Magyarországon már mûködõ takarékpénztárak alapszabályaival is, és érdekes következtetésekre jutott. Utóbbiaktól a kolozsvári annyiban különbözött, hogy a „kölcsönösség rendszerén mûködött, s csak az egybelépett tagok kisegítésére szolgált”, de hasonlított is hozzájuk /ti. a takarékpénztárakhoz/, mert céljai közt szerepelt a népet munkásságra és takarékosságra ösztönözni. A Schultze-Delitzsch-féle szövetkezésektõl annyiban tért el, hogy a tagok korlátlan szolidáris felelõssége helyett a kolozsvári alapszabály jótállókat s jótállási alapot állított, s a tagok csak csekély mértékben a minimális 5 forintos törzsbetétig vállaltak felelõsséget. Lényeges volt az a különbség is, hogy a Schultze-féle elvek csak egy törzsbetétet engedélyeztek a tagoknak, a kolozsvári intézet viszont nem korlátozta a betétek számát, igaz, hogy a tulajdonost több törzsbetét esetén is csak egy szavazati jog illette meg.16 A kolozsváriak újítása annyira sikeres volt, hogy rövid idõ alatt a város legjelentõsebb pénzintézeteként tartották nyilván. Már a megalakulás évében 171 iparos, 81 kereskedõ s 118 földész /hóstáti/ és tisztviselõ tagja volt. Hét év múlva, 1864-ben tagjainak száma elérte a 2379-et. A Kolozsvári Kisegítõ Takarékpénztár sikerét nemcsak a szövetkezeti alapelveknek a helyi viszonyokhoz szabott alkalmazásában kell keresnünk, hanem abban is, hogy a tagság elnyerésének megkönnyítésével és a hitelezés kiszélesítésével láthatóan hozzájárult Kolozsvár gazdasági fejlõdéséhez, valamint az oktatás különbözõ formáinak támogatásával az ipari és kereskedelmi foglalkozások színvonalának javításához, a versenyképesség növeléséhez. Az alakulás elsõ évében a betétek összege 9972 forint volt, a váltók száma pedig 225, 1864ben pedig 372 768 forint betét mellett 5748 váltót mutatott ki a számadás.17 Természetesen tévedés volna azt feltételezni, hogy szövetkezeti jellegû hitelintézet csak Kolozsvárt jött létre, hiszen 1867-ben már hasonló intézmények mûködtek Besztercén, Szászrégenben, Tordán, Brassóban, Szászvárosban, Désen, Kézdivásárhelyen és Szamosújváron.18 Bár mindenik említett pénzintézetnek lehettek sajátosságai, úgy látjuk, hogy ezek a modern hitelintézetek elõzményeit képezték, amelyek az 1867-es kiegyezés és különösen az 1875-ös pénzügyi törvény után a pénzintézeti hálózat tipikus formáját alkotják. De ez a hitelintézeti forma már nem volt elegendõ a megváltozott helyzetben, ezért együtt kell kutatnunk az egész hitelrendszerrel.

16 Uo. 11. 17 Uo. 13–14. 18 Uo. 18.

38

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

3.
Az 1867-es kiegyezés Erdélyben elsõsorban az infrastruktúra fejlõdésében éreztette a hatását, nevezetesen a vasútépítésben és a hitelhálózat terén. 1867-ben fellendülés következett be a kapitalista ciklusok láncolatában is, s ez a tõkés vállalkozásoknak kedvezett. Az általunk kutatott területeket illetõen persze nem feledkezhetünk meg a gazdaság szerkezetérõl, hiszen a konjunktúra és a válság másképpen hatott az iparban, kereskedelemben, és ismét más módon a mezõgazdaságban. Erdélyben a népességnek több mint 85%-a élt falun, mezõgazdaságból. Ez a gazdasági ágazat termelte meg az összjövedelemnek legalább 80%-át. Ami tehát a mezõgazdaságban történt, az döntõ módon kihatott az egész kapitalista struktúrára, annak mozgásaira. A mezõgazdasági termelés szempontjából az új kapitalista ciklus jól kezdõdött: 1867-ben és 1868-ban hatalmas gabonatermést takarítottak be, s mivel a mezõgazdaságban a jobbágyfelszabadítás után éppen ez az ágazat volt a legkiterjedtebb, jelentõs mennyiségû gabonakivitelre került sor, amellett, hogy a belsõ terménykereskedelem, valamint a mûmalmok szaporodása következtében a lisztkereskedelem is fellendült. Ottenberg Tivadar, az Aradi Takarékpénztár monográfusa írta, hogy az 1867–1868. évi „rendkívül bõ termés” azért hatott kedvezõen az alapítások iramának fokozására, tehát a tõkék képzõdésére is, mivel azokban az években a gabonaárak igen magasak voltak, „ami szintén fokozta a pénzbõséget.”19 A pénzbõséghez hozzájárult az a külsõ körülmény is, hogy a vesztes 1866-os háború után az osztrák állam nagy mennyiségû papírpénzt bocsátott forgalomba. Mindezek következtében az addig oly drága hitel egyszerre olcsóvá lett: a leszámítolási kamatlábat 4–4,5%-ra csökkentették a központi nagybankok. S mivel a kiegyezés konszolidációt is jelentett, a bõ termés, pénzbõség és olcsó hitel addig soha nem tapasztalt méretû kapitalista vállalkozói tevékenységhez vezetett. Valóban, az 1867–1873 közötti kapitalista ciklusban ismerkedett meg a Bánság s Erdély a vállalkozás részvénytársasági formájával, ezzel a tipikusan tõkés formával. A részvényes vállalati forma elsõsorban a hitelhálózatban, valamint az iparban honosodott meg. Talán eléggé bizonyítja állításunkat az a tény, hogy 1867–1873 között a tágabb értelemben vett Erdélyben 34 ipari részvénytársaság jött létre, holott korábban egy sem volt. A hitelhálózatban pedig 43 bank- és takarékpénztári részvénytársaságot alapítottak, a korábbi öt hasonló részvénytársasággal szemben. Gyakorlatilag a hitelrendszer keretében csak a hitelszövetkezetek képviseltek más formát: ezek nem részvényes társaságok, hanem zárt, korlátozott hatókörû társas vállalkozások voltak. 39

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az aradi kereskedelmi és iparbank alapításáról jegyezte meg Ottenberg Tivadar, hogy „A nagykereskedõk és gyárosok egy tekintélyes része összeállott” s létrehozta a bankot, hogy „az aradi kereskedelem és gyáripar pénzforgalmának közvetítõje legyen”. Ott voltak az alapítók között a legnagyobb tõkések: Neumann Ede, Atzél Péter, Andrényi Károly, Mittelmann D. Ferenc; Neumann és Mittelmann szeszgyárosok, a többiek kereskedõ tõkések voltak. A részvényesek többsége Arad nagykereskedõi s gyártulajdonosai közül került ki, de nem hiányoztak a névsorból a vidék nagybirtokosai sem (báró Bohus, báró Simonyi család). Számos nagytõkés alapító (például a Neumann, Atzél, Chorin, Deutsch család) több pénzintézet és ipari részvénytársaság vezérigazgatóságának volt egyidejûleg a tagja. Temesvár abban az idõben a legkiemelkedõbb kereskedõés iparváros volt az egész általunk kutatott területen. Itt a termény- és lisztkereskedõk, mindenféle nagykereskedõk, malom- és szeszgyártulajdonosok, pénzváltók és kapitalista ügynökök, különféle alapító-vállalkozó társaságokat alkotva, több hitelintézetet hoztak létre. Az alapítók és szervezõk közül az úgynevezett Lloyd társaság (a helyi tõzsde!) tagjait kell elsõsorban megemlítenünk: Simonyi Imrét, a Bayersdorf, Biach, Eisenstádter, Seiler, Prohászka, Rieger, Gold, Mittermayer, Szabadi, Fischhof, Tedeschi, Vest és Szana családokat. Nagyváradon a Reismann, Adler, Brüll, Jánky, Lederer, Andrényi stb. kereskedõcsaládok szorgalmazták a hitelintézetek alapítását. Kolozsváron az elmagyarosított örmény kereskedõcsaládok: Gámán, Ákoncz, Korbuly, valamint az olyan nagybirtokos arisztokrata családok, mint az Esterházy, Bánffy, Jósika stb. vettek részt a bankok és takarékpénztárak alapításában. Nagyszebenben az Albina hitelintézet alapját román ügyvédek, valamint nagybirtokosok vetették meg. Az elsõ vezetõségi tagok közt szerepelt Alexandru Mocioni bánsági nagybirtokos, Victor Babeº, Iacob Bologa értelmiségi politikusok, ügyvédek. A brassói takarékpénztár alapítói szász kereskedõ- és értelmiségi családok voltak: a Conrad, Düch, Fabritius, Schmidt családok. Mivel a hitelintézetek alapítása a következõ évtizedekben is folytatódott, már most megállapíthatjuk, hogy az erdélyi nagypolgárság legszámosabb és leggazdagabb rétege a bank- és takarékpénztári hálózatban tevékenykedett. És ez nem volt véletlen. A XIX. század végéig ugyanis a budapesti és a bécsi bankok közvetlenül csak elvétve alapítottak hitelintézetet Erdélyben. Erdélyi polgárságot emlegetünk, mert ennek a társadalmi rétegnek az etnikai arca sajátos volt, csak Erdélyre jellemzõ: ha a tõkeerõ szempontjából vizsgáljuk ezt a kérdést, azt látjuk, hogy a zsidó származású nagypolgárság volt a legjelentõsebb, amely fõként az 1830-as évektõl kezdve telepedett le, s azóta szerezte meg a kereskedelemben az elsõ helyet, majd a szász és sváb, aztán a magyar és román polgárság következett. A hitelélet terén, és ezt a fenti bankok és takarékpénztárak 40

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

alapítóinak névsora bizonyítja, a zsidó és magyar tõke általában közös vállalkozásokban vett részt; a Bánságban gyakran hozzájuk csatlakozott a helyi német tõke is. Kolozsvár és Marosvásárhely példáján jól lemérhetõ, hogy az örmény származású kereskedõréteg is összefért a magyar tõkével és nagybirtokkal. Teljesen eltérõ úton haladt viszont a román és a szász polgárság. S hogy különállásukat megõrizhessék, a hitelintézetek részvényeit nem bocsátották piacra, mint a magyar bankok és takarékpénztárak, hanem szervezetten jegyezték azokat. Ez a különállás tette egyébként lehetõvé, hogy a román és szász hitelszervezet az illetõ nagypolgárság kezében a nemzeti politika eszközévé (is) váljék. Visszatérve a hitelrendszer fejlõdési kérdéseihez, elõször arra kell választ keresnünk, hogy mi volt a tényleges funkciója az adott körülmények között. Már a bankok elnevezése is sokatmondó a feltett kérdésünkkel kapcsolatban: a 14 bank közül 9 szükségesnek tartotta, hogy nevében is feltüntesse a kereskedelem szót, 7 banknál pedig a kereskedelem mellé az ipar fogalma is odakerült. A gyakorlat megfelelt a célkitûzésnek. A hitelintézetek forgalma igen figyelemreméltóan nõtt. A pénzforgalom egyrészt a kereskedelmi és ipari vállalatoknak nyújtott rövid lejáratú hitelekbõl tevõdött össze. Az Elsõ Aradi Takarékpénztár üzleti összeköttetésben állt a legnagyobb helyi gyárakkal (mûmalom, bõrgyár, keményítõgyár, téglagyár) s kereskedõi cégekkel. A nagyváradi és temesvári takarékpénztárak a vasúti kölcsönökben is részt vettek. A bankok és takarékpénztárak jelentõs összegeket kölcsönöztek a városi ingatlanokkal való kereskedésre, házépítésekre. Az 1867–1868-as nagyon jó évek után jelentkeztek a pénzválság tünetei, részben mert az alapítási láz túlhajtotta a vállalkozásokat a lehetõségek határain, részben mert elapadóban volt a tõkefelhalmozás utánpótlása. A mezõgazdaság ugyanis 1869-ben gyenge gabonatermést takarított be, következésképpen a gabona- és lisztkereskedelem méretei megcsappantak, sõt mi több: számos kereskedõ fizetésképtelenné vált. Mindez már olyan gazdasági-pénzügyi láncreakciót váltott ki, hogy az a hitelrendszer funkciójában zavarhoz vezetett: a megszorult kereskedõk, vállalkozók és mezõgazdasági üzemek nem jutottak viszonylag olcsó hitelhez, mint a megelõzõ években, mert az Osztrák Nemzeti Bank felemelte a kamatlábat. A beállt pénzszûke a gazdasági tevékenység megtorpanásához vezetett. Vagyis a hitel, ha egyáltalán volt, nagyon megdrágult: a kamatláb 5–6%ról legkevesebb 10%-ra, de rendszerint 12–14%-ra növekedett, ami pedig az egész gazdasági életre kedvezõtlenül hatott. Világosan megírta ezt a gazdasági élet változásaira oly érzékeny Alföld: a gyárak, kereskedelmi üzletek megszaporodtak, s ez nagy pénzes hitelszükségletet szült, de „E nagy szükséglettel
19 Ottenberg Tivadar: i. m. 136.

41

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szemben a pénzkínálat egyáltalán nem lévén arányban, igen természetes, hogy a kamatlábnak fel kellett szállnia, mi, fájdalom, jelenleg már oly mértékben történt meg, hogy a pénz drága volta a szép fejlõdésnek indult kereskedelmet és ipart a legnagyobb veszéllyel fenyegeti.”20 Ugyanilyen következtetésekre jutott a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara is. Kolozsváron több mint 100 kereskedés, 1500 iparos és 13 nagyobb ipari vállalat mûködött; ezeket négy hitelintézet látta el hitellel, amelyek 1872ben 3,5 millió forint forgótõkével rendelkeztek. S bár ezzel az összeggel egy év alatt 13,5 millió forint forgalmat bonyolítottak le, mindez kevés volt. „A helyi piac a mostaninál olcsóbb és több forgalmi tõkét” igényel. A bécsi és pesti vállalatok 10–12%-ra kölcsönöznek a helyi bankoknak, ezek pedig még drágábban nyújtanak hitelt a vállalkozóknak és rászorulóknak. Természetesen a kapitalista ciklus jellegzetességei Európa minden fejlettebb területén hasonló módon nyilvánultak meg. Az 1873. május 7-én kitört nagy bécsi tõzsdeválság Európa-szerte, tehát tájainkon is a fellendülés végét jelentette, mert a tõzsdeválságot évekig tartó gazdasági és pénzválság követte. Több fiatal, még meg nem erõsödött részvénytársasági iparvállalat, spekulációba keveredett kereskedõvállalat és a fentebbiekben érdekelt hitelintézet omlott össze. Az összeomlások és bukások elsõsorban Temesvár, Arad és kisebb mértékben Nagyvárad gazdaságát érintették, azokat a városokat, ahol a tõkések a spekulációs „gründolásból” maximálisan igyekeztek kivenni a részüket. Temesváron csõdbe jutott az Elsõ Bánsági Kereskedelmi és Iparbank, a Temesvári Iparbank, a Temesvári Kereskedelmi és Jelzálogbank.21 Az aradi helyzetet Ottenberg Tivadar így jellemezte: „Több aradi elsõrendû cég bukása, a nagy gõzmalom és fûrészgyár, valamint a gõzkeményítõgyár csõdje valóságos pánikot keltett az aradi piacon, mert ezeknél nagyon sokan voltak érdekelve, és mert, mint kitûnt, e cégek és vállalatok az összes aradi pénzintézeteknél nagy összegekben vették igénybe azt a bõséges hitelt, melyet számukra készségesen nyújtottak.” A hitel egyelõre megszûnt. Néhány évig tartó pangás következett az egész gazdasági életben. Az 1873-as év második felére és az ezt követõ évre jellemzõ nagyon rossz gazdasági helyzet s az ebbõl következõ pánikszerû közhangulat fokozatosan mérséklõdött ugyan, de a pangás elhúzódott egészen 1880-ig. Ha az egyes idõszakok gazdasági életét az alapítások száma szerint tesszük mérlegre, akkor az 1874–1880-as évek eredménye nagyon rossznak tûnik: 7 év alatt összesen 9 bank és takarékpénztár létesült Erdélyben, holott a megelõzõ ciklus 7 évében
20 Alföld, 1871. október 29. 21 Mihók Sándor: Magyarország pénz-, hitel- és iparintézetei 1873. évvégéig. Budapest, 1873. In: Magyar Compas, 1873. 4–88. Uo. 1874. 1–299.

42

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

43 új hitelvállalat nyitotta meg a kapuit. Az új alapítások közül 4 mondható jelentõsebbnek: a Temesvár-józsefvárosi Takarékpénztár (1880), az Elsõ Karánsebesi Takarékpénztár (1877), a Szatmári Népbank (1878), valamint a Háromszéki Takarékpénztár Sepsiszentgyörgy székhellyel (1876). A pangás évei után 1881-tõl némi javulás volt észlelhetõ a gazdasági életben, majd a XIX. század utolsó évtizedét a fellendülés jellemezte, bár voltak közben is részleges, egyik vagy másik gazdasági ágazatot sújtó válságos évek. A hitelhálózat terén mindenekelõtt a bankok és takarékpénztárak számának gyors szaporodása érdemel figyelmet: 1881–1900 között 189 új vállalat jött létre, évente átlag 9,4 egység. S az új század elsõ évtizedében tovább szélesedett a hitelrendszer hálózata, így 1901–1909 között 165 új bank és takarékpénztár kapott engedélyt tevékenységének a megkezdésére. Vagyis három évtized alatt 354 új hitelintézettel bõvült a hitelrendszer hálózata, a bankok és a takarékpénztárak mellett egyre nagyobb jelentõségre tettek szert a hitelszövetkezetek. A hitelrendszerhez szintén hozzátartozó kis hitelszövetkezetek száma 200 körül volt. Meg kell hát vizsgálnunk ezt a hitelszövetkezeti formát is.

4.
A hitelszövetkezetek száma Magyarországon 1893-ban 673, 1894-ben 755, 1904-ben 2462 és 1911-ben 3065 volt. A növekedés tehát folyamatosnak s jelentõsnek mondható. A statisztikák 1867 után a Magyarországgal újraegyesült történeti Erdélyrõl is közöltek kimutatásokat. Eszerint a történeti Erdélyben a hitelszövetkezetek száma 1893-ban 117, 1894-ben 121, 1904-ben 434, 1911-ben pedig 563 volt.22 A növekedés tehát Erdélyben is gyors ütemû. Fontos látnunk a hitelszövetkezeti hálózat területi megoszlását. A hitelszövetkezetek megoszlása Erdélyben (1894–1911):
Alsó-Fehér Beszterce-Naszód Brassó Csík Fogaras Háromszék Hunyad Kis-Küküllõ Kolozs 1894 4 13 11 1 2 3 5 5 4 1911 20 32 12 27 27 39 23 41 60 Kolozsvár Maros-Torda Marosvásárhely Nagy-Küküllõ Szeben Szolnok-Doboka Torda-Aranyos Udvarhely Összesen 1894 3 12 1 27 21 3 3 3 121 1911 7 36 2 93 67 26 20 41 573

22 Magyar Statisztikai Közlemények 1894, 306; Magyar Statisztikai Közlemények 1904, 297; Magyar Statisztikai Közlemények 1911, 281.

43

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A fenti táblázat szerint a hitelszövetkezetek száma a történeti Erdélyben 121rõl 573-ra növekedett. 1894-ben a hitelszövetkezeti hálózat viszonylag fejlett volt a szászok által lakott megyékben, nevezetesen Beszterce-Naszód, Brassó, NagyKüküllõ és Szeben megyében, ahol az összes történeti erdélyi hitelszövetkezet mintegy 60%-a mûködött. Ezenkívül csak Maros-Torda megyében írtak össze jelentõsebb számú hitelszövetkezetet. Máshol mindenütt fejletlen volt ez a hitelintézeti forma. Más forrásokból ismeretes, hogy a szász hitelintézetek nagy többsége már eleve szövetkezetként alakult meg, s az újabbak is – néhány kivételével – egyenesen hitelszövetkezetként jöttek létre. Viszont sem a románok, sem a magyarok és székelymagyarok nem karolták még fel ilyen mértékben a XIX. század utolsó évtizedének elejéig a hitelszövetkezeteket. Egészen más képet mutat az 1911-es összeírás: 1914-tõl 1911-ig a szászok körében tovább hódított a szövetkezeti mozgalom. Kiemelkedõ volt a hitelszövetkezetek számának gyarapodása a nagyrészt románok által lakott AlsóFehér, Fogaras, Hunyad, Kolozs és Szolnok-Doboka megyében. És ugrásszerû növekedést figyelhetünk meg a székely megyékben: Csíkban 1-rõl 27-re, Háromszéken 3-ról 23-ra, Maros-Tordában 12-rõl 36-ra, Torda-Aranyosban 3-ról 20-ra. Udvarhelyen 3-ról 41-re módosultak a számadatok. Együttvéve a történeti Erdélyt azt látjuk, hogy a hitelszövetkezeti forma az egész hitelhálózatban jelentõs helyet foglalt el: a statisztikák a bankok és takarékpénztárak után a harmadik helyen foglalkoztak vele. Kérdés, hogy mi okozta a hitelszövetkezeteknek ezt az ugrásszerû szaporodását. Nos, választ keresve az elõbbi kérdésre, nem feledkezhetünk meg a szervezõkrõl, a szövetkezeti eszme következetes társadalmi képviselõirõl. Három nevet kell itt feltétlen megemlítenünk: Gidófalvi Istvánt, Carl Wolfot és Vasile Osvadãt.23 Azért gondolok az említett három személyre, mert a három fõ erdélyi nemzetiség körében õk egy idõben és eredményesen tevékenykedtek. Gidófalvi István közjegyzõ volt Szászrégenben, majd Kolozsvárt, és mindig erõteljesen kiállt a szövetkezeti ügy mellett, s amint õ maga írta, több száz hitelszövetkezet alakítása fûzõdik az õ nevéhez.24 Osvadã tisztviselõ volt Vajdahunyadon az „Agricola” banknál. Szerinte a bankok igen fontos intézmények, de a spekuláció eszközei, a szövetkezetek viszont a jólét ügyét szolgálhatják, különösen az uzsorakamat kiküszöbölésével.25 Carl Wolf is tisztviselõként vállalt jelentõs szerepet.
23 Egyed Ákos: A parasztság Erdélyben a századfordulón. Bukarest, 1975. 154–155. 24 Gidófalvi István levele Schultz Józsefhez 1. Kelemen Lajos: Dr. Gidófalvi István. Sajtó alá rendezte Sas Péter. Kolozsvár, 2002. 189. 25 Vasile Osvadã: Legea tovărăşiilor. Orãºtie, 1907. 13.

44

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

A szövetkezeti intézetek szaporításához nagymértékben hozzájárult az 1889-ben Budapesten alapított Országos Központi Hitelszövetkezet, amely kiterjesztette mûködését az egész országra, így Erdélyre is. Sokatmondó adat, hogy 1905-ben csupán hat erdélyi megyében: Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Kis-Küküllõ, Kolozs, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos, valamint a partiumi Szilágy megyében az említett központi szövetkezet keretében 144 hitelszövetkezet mûködött, amelyek hatósugara 517 községre terjedt ki, s a tagok száma elérte a 33 366 fõt.26 Az elõbb említett adatok a történeti Erdélynek csak egy részére vonatkoznak, s bizonyosra vehetõ, hogy a fennmaradó részben legkevesebb ugyanakkora lehetett a szövetkezetek elterjedtsége. A hitelszövetkezeti hálózat tehát kiterjedt egész Erdélyre. A pénzintézetek számát tekintve a hitelszövetkezetek nagy többséget alkottak: 1911-ben a 833 történeti erdélyi hitelintézetnek közel 68%-át tették ki.27 De a pénzintézetek tõkeerejét illetõen korántsem volt ennyire kedvezõ a helyzet. A hitelintézetekhez az összes hitelintézet aktív tõkéjének mintegy 12%-a tartozott. Ez természetesen így is nagy forgóalapot képezett, s növelte ennek speciális szerepét az is, hogy a hitelösszeg döntõen nagy része agrárvidéken került felhasználásra rövid lejáratú hitelek formájában. Ezzel a kérdéssel bõven foglalkozott az 1902-ben Tusnádfürdõn szervezett Székely Kongresszus.28 Amint már említettük, a hitelszövetkezetek rendeltetése az volt, hogy olcsóbb kölcsönökhöz juttassák a tagokat a bankintézetekhez viszonyítva. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy mennyiben teljesítették ezt a feladatot, nem könnyû a választ megtalálni, mert a viszonyok területenként eltérõek voltak. A rendelkezésre álló adatokból mégis arra a következtetésre juthatunk, hogy a hitelszövetkezetek mintegy 2%-kal olcsóbb hitelekhez juttatták a tagokat, mint a bankok. De a szövetkezeti intézetek a megnövekedett igényeket nem tudták kielégíteni, s emiatt a földmûvelõ társadalom nagyobbrészt a bankokhoz és takarékpénztárakhoz volt kénytelen kölcsönért folyamodni. A városi iparosok kölcsönigényeit viszont valószínûleg nagyrészt a szövetkezeti hitelintézetek fedezni tudták. Ezen a téren azonban még sok a feltárásra váró forrás.

26 A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1905. évi közigazgatási viszonyairól. Kolozsvár, 1905. 190–191. 27 A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1905. évi közgazdasági viszonyairól. Kolozsvár, 1905. 190–191. 28 Vö. Somai József: A Székely Kongresszus és üzenete a mának szövetkezetek ügyében. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. II. Kolozsvár, 2004. 209–223.

45

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

5.
Jellegük szerint más típust alkottak a fogyasztási szövetkezetek. A XX. század elején Biharban 104 faluban mûködtek fogyasztási szövetkezetek, MarosTorda megyében 60, Udvarhely megyében 40, Szatmárban 78, Szilágyban 23, Háromszéken 32, Kolozs megyében pedig 20 községben, ezeken kívül kisebb számban máshol is. Különös jelentõségük volt a termelõ- és értékesítõ szövetkezeteknek. Ezek közül is elsõsorban a tejszövetkezetek járulhattak hozzá egy-egy falu vagy szûkebb vidék gazdasági viszonyainak javulásához, az állattenyésztés fellendüléséhez. Korszakunkban a legtöbb tejszövetkezet Brassó vidékén és a Bánságban alakult, de sajnos vajmi keveset tudunk róluk. A kolozsvári kereskedelmi kamara területén 1905-ben öt tejszövetkezet mûködött. A feldolgozó típusú szövetkezetek közül meg kell említenünk a Temes megyei ún. háziipari szövetkezeteket. A termelõ- és értékesítõ szövetkezetek fõleg az önálló gazdasággal rendelkezõ parasztság számára jelentettek segítséget. A földhiányon voltak hivatottak enyhíteni az ún. földbérlõ szövetkezetek. Ez a szövetkezeti forma azonban nem nyerte el azok támogatását, akik bérbe adandó földdel rendelkeztek; a nagybirtokosok szívesebben léptek szerzõdéses viszonyra a nagybérlõkkel, mert az számukra elõnyösebbnek ígérkezett. Néhány földbérlõ szövetkezet létezésérõl mégis beszámolnak a források. A XIX. század végén és a XX. század elején az erdélyi szocialisták körében nem volt népszerûtlen a földbérlõ szövetkezet eszméje. Míg a nagybirtok szétosztásának általában nem voltak hívei, addig ugyanannak a birtoknak paraszti szövetkezetek részére való átadását támogatták, illetve követelték. Érdekes formáját alkották a szövetkezeteknek a falusi állatbiztosító társaságok. A Beszterce-Naszód megyei Újradnán 100 kisgazda 600 állat biztosítására tömörült 1906-ban, Dobrán (Hunyad megye) és Tordaszentlászlón (TordaAranyos megye) ugyancsak mûködött állatbiztosító társaság szövetkezeti alapon. Osvadã a fentiek mellett még 15 ilyen intézményrõl tudott. Ezek a falusi biztosító intézetek kölcsönösségi alapon dolgoztak, külsõ segítséget nem vettek igénybe. A tagok által befizetett összegekbõl fedezték az elhullott állatok árát. A szövetkezeti intézmény terjedése felvetette annak a lehetõségét, hogy az olyan hagyományos közösségi intézményt, mint a közbirtokosság, szövetkezeti alapokon lehetne újjászervezni.29 A viszonyok azonban nem kedveztek egy ilyen irányú átalakulásnak.
29 Magyar Gazdasági Szemle, 1908. 11., 13.

46

Egyed Ákos: A modern hitelintézeti rendszer kialakulásáról Erdélyben a 19. és a 20. században - különös tekintettel a szövetkezeti formákra

6.
Összegezésként megállapíthatjuk, hogy a szövetkezeti gondolat a XIX. század közepétõl jelen volt az erdélyi gazdasági mentalitásban. Ez mind a SchultzeDelitzsch néven ismert, mind a Raiffeisen-féle eszmékrõl elmondható. Ezeket a nyugati eszméket és szövetkezeti modelleket Erdély a maga szükségletei s feltételei szerint adaptálta, következésképpen itt számos változata és formája alakult ki a szövetkezeteknek, bizonyos sajátosságok mutathatók ki a különbözõ nemzetiségi társadalmakban is, de az általános alapelv közös volt: a tagok segítése mind a termelõmunkában, mind az életben a kölcsönösség és olcsó hitel által. Erdélyben a legelterjedtebb forma a hitelszövetkezet volt, amely az egész hitelrendszerben jelentõs súlyt képviselt s hozzájárult az uzsorakamat visszaszorításához. De korántsem volt annyira fejlett, hogy kielégíthette volna a folyamatosan növekvõ hiteligényeket. A XIX. század második felében és a XX. század elsõ évtizedében számos értékesítõ, beszerzõ vagy termelõszövetkezetet alapítottak. Az elsõ világháború kitörése és a trianoni döntések egy idõre elakasztották a továbbfejlõdést, de a két világháború közötti újraindulás nem kis mértékben a korábbi alapokon építkezhetett.30

30 Vö. Guzs Ferenc: Balázs Ferenc, a szövetkezeti mozgalom apostola. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. I. Kolozsvár, 2001. 291–301.

A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1885–1918 között
Hunyadi Attila
szövetkezeti intézményrendszer kialakulásának kezdetei az 1870–1880-as évtizedekre nyúlnak vissza. Ebben az idõszakban kormányzati vagy gazdasági érdekvédelmi egyesületi kezdeményezésre jöttek létre országos kiterjedésû központi hitelintézetek, általában a nemzetgazdaság, és ezen belül a mezõgazdaság fejlesztését tûzve ki célul. Az 1875-ös magyar kereskedelmi törvény XI. cikkelye, A szövetkezetek megalakulását, bejegyzését, mûködését szabályozta. Az egymástól független és elszigetelt szövetkezetalakítások nyomán rendszerszerûen viszont csak az 1880-as évek közepétõl alakultak szövetkezeti hálózatok egész Közép-Kelet-Európában, így Ausztriában és Magyarországon is, az 1885-ben Budapesten megtartott Nemzetközi Mezõgazdasági Kongresszus hatására.1 A kongresszus határozatai értelmében a számos országot képviselõ résztvevõk állást foglaltak a falusi Raiffeisen típusú szövetkezetek támogatása mellett, amelyek „a legbiztosabb és leghatékonyabb csatornái a mezõgazdasági személyi hitelnek és ezáltal a falusi lakosság megmentésének”, a vidék fejlesztésének és gazdagodásának. A szövetkezetek hatékonynak bizonyultak az 1870-es évektõl az 1890-es évekig tartó súlyos mezõgazdasági válságciklusok leküzdésében is, amelyeket egyrészt természeti csapások okoztak (szárazság, filoxéra, peronoszpóra), másrészt az országos és nemzetközi piac ciklikus mozgásainak kísérõjelenségei voltak (pl. az amerikai és orosz gabonaverseny).2 Gazdasági jelentõségén kívül a lakosság túlnyomó részét kitevõ mezõgazdasági lakosság (parasztság) anyagi megerõsödése nemzeti-politikai és államház-

A

1 A nemzetközi gazdakongresszus jegyzõkönyve [The records of the International Farmer Congress]. Budapest, 1885. Lásd még: Bruckmüller, Ernst/Werner, Wolfgang (szerk.): Raiffeisen in Österreich. Siegeszug einer Idee. Wien, 1988, 47. 2 Egyed Ákos: A parasztság a századfordulón. Bukarest, 1975. 34. A válság tulajdonképpen az egész mezõgazdaság szerkezeti válságát jelentette. 1873-tól kezdõdõen összeurópai szinten az amerikai gabonadömping okozta. A megfelelõ választ azok a nemzetgazdaságok hozták, amelyek képesek voltak a gazdaság adekvát szerkezeti reformjára. Dánia és Hollandia élen járt ebben, elsõsorban a szövetkezeti értékesítés és feldolgozás megszervezése és a mezõgazdasági képzés révén.

49

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tartási érdek is volt: a szövetkezetek szerepe volt többek között a mezõgazdaság jövedelmezõségének emelése, és ezáltal a lakosság (szövetkezeti tagok) vásárlóés egyben adózó képességének a növelése is.3 Az ipari és kereskedelmi, akárcsak a bankágazatnak szintén fontos volt a mezõgazdasági termelés és fogyasztás korszerûsítése, piacuk szélesítése céljából. Nem véletlen, hogy az 1879-es székesfehérvári Gazdakongresszus határozatai a nemzetgazdaság e három (mezõgazdasági, kereskedelmi és ipari) ágazatának egymásra épülését hangsúlyozták.4 Szociálpolitikailag is fontos volt a termények alacsony ára miatt eladósodó (földvásárlási kölcsönök, adóhátralék miatt) falusi kisbirtokos réteg hitel- és adóhátralékainak konvertálása, hosszú távú törlesztéses hitellé való átalakítása a szövetkezeteken keresztül. Abban az idõben ezt a jelenséget „hitel- és áruuzsora” néven emlegették, jóllehet ez a piaci érdekkonfliktusok természetes folyománya volt, és mindaddig tartott, míg a piacgazdaság valamennyi komponense ki nem alakult és a hitelkereslet a hitelkínálattal egyensúlyba nem került. A szövetkezetek azáltal váltak a piac és a társadalom pótolhatatlan szegmenseivé, hisz a városi modernizációs centrumoktól távol esõ falusi-vidéki közösségek számára, törvényes feltételek mellett, modern keretek között nyújtottak különbözõ szolgáltatásokat (személyi-, váltó- és jelzáloghitel, elõnyös beszerzés, csoportos értékesítés). Mindezek a megfontolások és gondolatok szerepet játszottak a szövetkezetek intézményes és mozgalomszerû megszervezésében. A mozgalom elsõ csírái a Károlyi Sándor gróf kezdeményezésére összeülõ 1879-es székesfehérvári Gazdakongresszuson jelentkeztek, ahol a mezõgazdasági hitelügynek a németországihoz hasonló megoldása, s erre a célra Desewffy Aurél gróf vezetésével egy bizottság kiküldése került szóba. Az Országos Magyar Gazdasági Egylet (a továbbiakban – OMGE) a szövetkezeti kérdéskörben 1881-ben vitát is rendezett, s feliratot intézett a kormányhoz, az OMGE-n belül pedig külön szakosztályt hozott létre mezõgazdasági szövetkezetek létesítésére, alapszabálytípusok kidolgozására. Ezzel egy idõben az országgyûlésben több törvény3 Seidl, Ambrus: The Hungarian Central Cooperative Society. Its organization and work. Budapest, 1904. 9–10. 4 Kolozsvári Állami Levéltár. F 230. Visarion Roman hagyaték. VII/132. dosszié. Magyar Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete alapító értekezlet jegyzõkönyve. ff. 2–4. Ugyancsak a három ágazat komplementaritását hangsúlyozza a szász szövetkezetek kezdeményezõje, Karl Wolff nagyszebeni bankigazgató is. Lásd: Göllner, Carl: Karl Wolffs politisches und wirtschaftliches Wirken, in: Forschungen zur Volks- und Landeskunde, 16 (1973), Nr. 1, pp. 5-38; Wolff, Karl: Aus meinem Leben. Hermannstadt 1929. 5 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) Z 148. Országos Központi Hitelszövetkezet Okmánytár 17. csomag, 1080. iratcsomó, 245. irat (oldalszámozás nélküli). Szövetkezeti törvénytervezetek, törvények parlamenti tárgyalásainak jegyzõkönyvei [Képviselõházi napló. 1888. jan. 31. 53. országos ülés. Károlyi Sándor, Apponyi Albert felszólalásai a személyi hitelkérdés megoldása tárgyában].

50

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

javaslatot nyújtottak be a mezõgazdasági „személyi hitel” ügyében, amelynek leghatékonyabb megoldása a törvénykezdeményezõk szerint a szövetkezeti intézmény lehetett.5 A korábbi intézményes megoldások kevésbé voltak hatékonyak: az 1879-ben állami kedvezményekkel létesített Kisbirtokosok Földhitelintézete ugyanis nem tudta teljesíteni alapszabályszerû fõcélját, a mezõgazdasági hitelszövetkezetek létesítését (mindössze 10–12 elõlegegylettel állt kapcsolatban 1888-ban, s ez a szám a továbbiakban sem emelkedett).6 A szövetkezetek fejlõdésében a döntõ változás Károlyi Sándor gróf fellépésével kezdõdött. Károlyi Sándor franciaországi emigrációja idején ismerkedett meg Le Play szociológus szociálpolitikai eszméivel, rajnai utazása során pedig a német Raiffeisen típusú hitelszövetkezeteket, valamint a dániai szövetkezeti modellt tanulmányozta, ugyanakkor a korábbi magyarországi szövetkezeti kezdeményezések is hatással voltak rá.7 Az 1879-es székesfehérvári és 1885-ös nemzetközi budapesti agrárkongresszus programjaira támaszkodva, társadalmi presztízsét felhasználva, a szövetkezeti ügy támogatására nyerte meg Pest vármegye közgyûlését és a Pesti Hazai Elsõ Takarékpénztár igazgatótanácsát. Országgyûlési javaslatai, felszólalásai a személyi hitel ügyében tartalmazzák Károlyi szövetkezeti nézeteinek vázlatát. Felszólalásaiban a meghatározó társadalmi és közigazgatási szervek mint alapító támogatók közremûködését kérte a szövetkezetek támogatásában alapító üzletrészek jegyzése által (megyék alapítványjegyzése szövetkezetekben, árvapénzek átengedése). Károlyi törvénytervezeteinek bemutatásakor, akárcsak írásaiban, beszédeiben is rámutatott a szövetkezetek létesítésének elõnyeire. A jobbágyságból felszabadított kisbirtokosság és földmûvelés jobbrafordulását az iskolától és a szövetkezéstõl várta, ugyanis „az eszményi polgárrá avatott kisbirtokos osztály az intenzívebb gazdálkodás és árutermelés feltételeit, segédeszközeinek beszerzését, adósságai törlesztésére szükséges hosszú lejáratú hitelt, illetve beruházásait csak szövetkezetek útján érheti el, amelyek okszerû gazdálkodásának termékét is gyümölcsözõen értékesítheti”. Mindezek legelsõ feltétele a személyi hitelnyújtás intézményesítése: „a hitelszövetkezet a faluban magában létezzék, hogy ott csak egymást kölcsönösen ellenõrzõ emberek legyenek egy szövetkezeten belül”8.
6 Szabad György: A hitelviszonyok. In Szabó István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914. Akadémiai kiadó, Budapest 1965. 222–223. 7 Gyimesi Sándor: A parasztság és a szövetkezeti mozgalmak. In Szabó István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914. Akadémiai kiadó, Budapest, 1965. 626–627. 8 MOL Z 148. 17. cs. 1080. 245. dokumentum. Szövetkezeti törvénytervezetek, törvények parlamenti tárgyalásainak jegyzõkönyvei. Képviselõházi napló. 1888. jan. 31. 53. országos ülés. Károlyi nemzetközi példákkal támasztja alá érvelését (crédit populaire – népies hitel, crédit agricole – személyi hitel és credit fonciere – jelzáloghitel, németországi Raiffeisen-hitelszövetkezetek,

51

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az 1885-ben Budapesten megtartott Nemzetközi Agrárkongresszus az ausztriai, cseh és lengyel szövetkezeti szervezõk vallomása szerint is óriási lendületet adott a szövetkezeti mozgalomnak Közép-Európában. Friedrich Wilhelm Raiffeisen, a róla elnevezett szövetkezeti típus elméleti és gyakorlati létrehozója, személyes levélben üdvözölte Károlyi Sándort, valamint a kongresszus szervezõit és a meghívottakat. Ugyanebben az évben, erre az alkalomra adták ki Raiffeisen könyvének magyar fordítását9, miután ugyancsak az OMGE kiadásában 1883-ban rövid recenzió és ismertetõ jelent meg a Raiffeisen-hitelegyletekrõl a bankelmélettel és banktörténettel foglalkozó Pólya Jakab közgazdász tollából.10 A gyakorlati szervezõ munka 1886-ban vette kezdetét, amikor a Pestmegyei Gazdasági Egyesület Károlyi Sándort választotta meg elnökévé. 1886 decemberében Pest megye közgyûlésének erkölcsi és anyagi támogatását megnyerve, valamint a Pesti Hazai Elsõ Takarékpénztár pénzbeli hozzájárulásával (alapító üzletrészek jegyzése) megalakult a Pest vármegyei Hitelszövetkezet, amely alapszabályaiban a falusi hitelszövetkezetek szervezését és hitelellátását vállalta fel. Ugyanebben az évben, 1886 júliusában Nagyszebenben 8 szász szövetkezet csatlakozásával megalakult a Raiffeisen-típusú Szövetkezetek Szövetsége (Verband Raiffeisenschen Genossenschaften). A Pestmegyei Hitelszövetkezet, melynek vezérigazgatója Károlyi Sándor volt, ügyvezetõje pedig Dr. Hajós József, a Pesti Hazai Elsõ Takarékpénztár igazgatója, elõbb Pest megyében, majd egész Magyarországon elindította a falusi hitelszövetkezetek szervezését.11 1890-tõl a Bernát István által szerkesztett Szövetkezés folyóirat a szövetkezeti propaganda egyik fontos sajtóorgánumaként indult. Erdélyben ugyancsak az 1885-ös agrárkongresszus programja hatására alakultak meg az elsõ falusi hitelszövetkezetek, elõbb szász falvakban a Nagyszebeni takarékpénztár és igazgatója támogatásával, majd magyar fal-

romániai elõlegegyletek). A szövetkezeti modellek alkalmazásában a felelõsség mértékének csökkenését javasolja, ugyanis a Raiffeisen-szövetkezetek csak nagyon felvilágosodott, értelmes és szorgalmas népfajnak valók, nálunk kockázatos lenne a korlátlan felelõsség alkalmazása. A viszszaélések elkerülése és megelõzése végett a tagság javaslata szerint is csupán a jegyzett üzletrész ötszöröséig terjedhet. A személyi hitel kulcsa, hogy csak olyan faluban létezzék a hitelszövetkezet, ahol csak egymást kölcsönösen ellenõrzõ emberek legyenek egy szövetkezeten belül. 9 Raiffeisen, F. W.: A hitelszövetkezetek mint eszközök a falusi népesség bajainak elhárítására. Gyakorlati útmutatás az ily szövetkezetek alakítására. Fordították Dr. Szabó Ferencz és Pólya Jakab. Kiadja az Országos Gazdasági Egyesület Könyvkiadó Vállalata. Budapest, 1885. 10 Pólya Jakab: A Raiffeisen-féle kölcsönpénztárak. Különlenyomat a Nemzetgazdasági Szemle 1883. évi IX. füzetébõl. 11 A Pestvármegyei Hitelszövetkezet alapszabályairól és szervezeti formájáról lásd: Gyenis János: Szövetkezeti ismeretek. Budapest, 1988. 14. Pártos Szilárd – Szilágyi László: Szövetkezeti ismeretek. Budapest, 1935. 54–55.

52

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

vakban a Pestvármegyei Hitelszövetkezet irányításával. A Raiffeisen típusú román falusi hitelszövetkezetek a Szeben megyei Román Mezõgazdasági Egyesület ösztönzésére kezdtek alakulni az 1890-es években. 1885-öt megelõzõen Erdélyben csak városon voltak hitelszövetkezetek. A falusi kisbirtokosok nagy volumenû tõkeigényét a városon megalakuló takarékpénztárak és a Schulze-Delitzsch-szerû elõlegegyletek csak részben vagy egyáltalán nem tudták enyhíteni, ugyanis kizárólag vagy elsõsorban csak a városi közönségre (iparosok, kereskedõk) terjedt ki mûködési körük.12 A bankhálózat ugyancsak fejlettebbnek és sûrûbbnek mondható ebben az idõszakban, hiszen mind a magyar, mind a szász és román bankokként számon tartott hitelintézetek lendületesen alakultak és fejlõdtek a fontosabb városi és mezõvárosi csomópontokban.13 Az 1880-as évek szövetkezeti kezdeményezései, az 1885-ös agrárkongreszszus és a Pestmegyei Hitelszövetkezet ihletése az ugyancsak 1885-ben megalakult Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesületet (a továbbiakban EMKE) is cselekvésre ösztönözték. Az EMKE közgazdasági szakosztálya 1886-ban állást foglalt a szövetkezetek támogatása mellett, és több mint 300 faluba küldött ki gyakorlati utasításokat, alapszabálymintákat hitelszövetkezetek létesítésére.14 Az EMKE kezdeményezését az Erdélyi Gazdasági Egylet választmánya is követte az 1890-es években. Ekkor lendült fel az erdélyi magyar hitelszövetkezetek mozgalomszerû szervezése, Károlyi Sándor, György Endre és Hajós József erdélyi propagandakörútja (1891. október 21–25.) hatására, mely alkalommal a Pest vármegyei szövetkezeti vezetõk személyes kapcsolatot létesítettek néhány lelkes erdélyi értelmiségivel, köztük gróf Bethlen Istvánnal és Gidófalvi István királyi közjegyzõvel. A mozgalom országos kiterjedésével egy idõben vidéki (regionális) értekezleteket is szerveztek, az elsõt Pozsonyban (1894-ben), a másodikat Marosvásárhelyen (1895-ben). 1894-ben a Pestmegyei Hitelszövetkezet, felvéve a Hazai Hitelszövetkezetek Központi Hitelintézete nevet, mûködési körét kiterjesztette egész Magyarországra, ahol az 1898-as év végéig hálózatában mintegy 465 hitelszövetkezet alakult, összesen 102 000 taggal.
12 Egyed Ákos: Falu, város, civilizáció. Bukarest, 1980. Az elsõ magyar szövetkezetek között volt a kolozsvári Kisegítõ Pénztár, mely 1855-ben jött létre. A hitelszövetkezetek célja, hogy az önsegítésre és takarékosságra alapozva olcsóbb hitelt nyújtsanak, kölcsönösen biztosítsák egymást kár esetén. Sorra alakultak a biztosító, takarék- és hitelszövetkezetek, Tordán (1865), Kézdivásárhelyen (1866), Nagyenyeden, Szamosújváron, Magyarláposon, Marosludason. Számuk Erdélyben 1881-ig 54-re emelkedett. Ezek már az egyetemes felelõsség elvét követték. 13 Egyed: i. m. 14 Az EMKE megalakulása és negyedszázados mûködése. Kolozsvár. 1910. p. 386.

53

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A fõvárosi szövetkezeti központ és egyben Károlyi Sándor legkitartóbb és legsikeresebb partnere Erdélyben Gidófalvi István volt. Munkásságáról saját írásaiból, más szervezõk visszaemlékezéseibõl és a központi szövetkezeti vagy helyi lapokból értesülhetünk. Szellemi munkássága (írásai) és gyakorlati szervezõ tevékenysége egyaránt fontos volt. Nagy Zoltán szerint egymaga 400 szövetkezet létrehozásában mûködött közre személyesen. Beválasztották a budapesti szövetkezeti szervezetek választmányaiba, és eközben rendszeresen publikált a szövetkezeti lapokban, a Szövetkezésben, a Magyar Gazdák Szemléjében, valamint az erdélyi hír- és szaklapokban (Erdélyi Gazda), számos munkája különnyomatban is megjelent. Közjegyzõi praxisa tapasztalatait is felhasználva, 1897-ben az Erdélyi Gazdában, az Erdélyi Gazdasági Egylet hivatalos közlönyében Gidófalvi szövetkezetalapítási útmutatót közöl, miután az Erdélyi Gazdasági Egylet Gidófalvi indítványára elfogadta, hogy a szövetkezeti mozgalom irányítását felvállalja egy önálló erdélyi szövetkezeti központ létrehozásával. Gidófalvi okfejtésében is megjelenik az a racionális érv, amely szerint a szövetkezetek támogatása össztársadalmi érdek: a szövetkezetek kiegészítõ funkciót töltenek be, hiszen „a ma meglévõ hitelintézetek csorbítása nélkül akarjuk azon egyéneket jobb sorsra juttatni, akikkel a pénzintézetek, mint apró egyedekkel, üzleti összeköttetésbe nem is léphetnek”15. Gidófalvi szociálpolitikai meggyõzõdését tükrözi az is, hogy a nagy társadalmi aránytalanságok megszüntetését, a középosztály megerõsítését várja a szövetkezetektõl.16 „Az Erdélyi Gazdasági Egylet által alapított szövetkezetek központi hitelintézete” az Erdély egyes községeiben elszigetelten, külön-külön alakuló községi hitelszövetkezetek központjává vált volna tervezete szerint, azzal a céllal, hogy a szövetkezetek szervezését, kapcsolattartását és pénzforgalmát intézményesen egységesítse. A regionális központot gazdasági (kiegyenlítési funkció: közös biztosítási alap, pénzkínálat-kereslet) és szervezethatékonysági szempontok (kölcsönös konzultáció és ellenõrzés, közös szolgáltatások:
15 A hitelszövetkezetek alacsony összegû személyi hitelezése nem keresztezte más pénzintézetek üzletkörét, hiszen ezek, a magas tranzakciós költségek miatt, nem foglalkoztak ennyire alacsony volumenû hitelekkel. 16 „Annyira általánosítani kell a jólétet, hogy a társadalom zömét sem a nagy vagyon tulajdonosai, sem a proletárok ne képezzék. Alkossák azt a közepes vagyonú, szakképzett földmívesek, iparosok, kereskedõk és honorácziorok.” (...) „Ma már nem az az erõs állam, mely egyes vezérférfiainak jövedelmet, javadalmat és befolyást tud biztosítani, de elnézi, hogy a nagy tömeg nyomorban sínylõdjék: hanem az az erõs ország mely tudja és akarja is az egész tömeg jóllétét fokozni, az ország egész népességének javát elõmozdítani.” Dr. Gidófalvi István: Miért volt szükséges, hogy az erdélyi részekben az „Erdélyi gazdasági egylet” a szövetkezeti mozgalom vezetését kezébe vegye? Hogyan alapítsunk hitelszövetkezetet? Különnyomat az Erdélyi Gazda. Az Erdélyi Gazdasági Egylet hivatalos közlönye. XXIX. évf. 2. sz. 1897. február. 1–16. számából. Kolozsvár, 1897.

54

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

könyv- és üzletvitel ellenõrzése, tanácsadás, képzés) egyaránt indokolták. Igencsak figyelemreméltó, hogy Gidófalvi tervezete szerint a központ a hitelfelhasználás nyomon követését (monitorizálás) is végezte volna: „igen nagy morális ellenõrzést gyakorol a hitelszövetkezettel szemben, hogy a kölcsönzõ a kölcsönt beruházásokra, konverzióra veszi-e, avagy csak fogyasztásra és könnyelmû elköltésre”. A tervezetben megfogalmazottak nem nyerhettek intézményes formát azonnal, ugyanis a következõ évben, az 1898. évi XXIII. tc. alapján, megalakult az Országos Központi Hitelszövetkezet (a továbbiakban OKH), amely az országos hálózat új központjává vált. Az OKH késõbb Temesváron, Kolozsváron létesített kirendeltségeket. Marosvásárhelyen a Földmívelésügyi Minisztérium 1904-ben létrehozott erdélyrészi (székelyföldi) kirendeltsége mellé nyitott az OKH egy képviselõséget. Ezek az OKH-kirendeltségek töltötték be végül az EGE által tervezett regionális szövetkezeti központhoz hasonló feladatokat.17 Az erdélyi szövetkezetek szervezése elválaszthatatlan volt a magyarországi szövetkezeti intézményrendszertõl, hálózattól. Az intézményszervezés hatékonysága nagymértékben függött a helyi szervezõk munkájától, valamint a befogadó közeg gazdasági és kulturális színvonalától. A helyi kezdeményezésre, önszervezõdésre serkentõleg hatott az állami, minisztériumi támogatás. Az OKH kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek különbözõ kedvezményekben részesültek. A kedvezményekért cserében viszont az OKH kötelezõ módon ellenõrizte az alapszövetkezeteket is, amelyeknek igazgatóságába és felügyelõbizottságába az OKH nevezett ki egy-egy képviselõt, legtöbbször a közigazgatás képviselõjét (jegyzõ, szolgabíró) vagy a lelkészt, tanárt, tanítót. Az OKH tagszövetkezetek csak a helyhatóság (közigazgatás) képviselõjének jelenlétében alakulhattak meg és tarthatták meg alakuló és rendes évi közgyûléseiket. A törvény által elõírt szigor és a szövetkezeti autonómia ilyen ellenõrzése az álszövetkezetek mûködését, alakulását igyekezett korlátozni, azonban amiatt, hogy az OKH-hoz való csatlakozás nem vált kötelezõvé, mégiscsak az önkéntesen csatlakozó szövetkezetekre korlátozódhatott az OKH pénzügyi szélhámosságot megelõzõ pre17 A vidéki vármegyei központok alakítására már a Károlyi-féle szövetkezetek kísérletet tettek. Az OKH viszont nem volt híve a decentralizációnak, annak ellenére, hogy a törvény 67§-a szerint „az OKH jogosítva van, a magyar korona különbözõ részeiben, a kötelékébe tartozó tagszövetkezetekkel való érintkezés megkönnyítése és azok ellenõrzése céljából képviselõségeket felállítani, melyeknek szervezetét és ügykörét az igazgatóság határozza meg.” A magyarországi képviselõségek az egyesületi jog alapján az illetõ megyei vagy több vármegyei hitelszövetkezetek szövetsége címen alakultak meg. A decentralizáció viszont csak részleges volt, és elsõsorban a pénzügyi mûveletekre vonatkozott, az irányítás, ellenõrzés 1898–1918 között mindvégig a budapesti központ monopóliumában maradt. Horváth János: A magyar szövetkezeti intézmény története. II. Budapest, 1926. 77–78.

55

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ventív ellenõrzése. Az állam képviselõinek jelenléte (jegyzõ, szolgabíró) ellenben a nemzetiségek gyanúját ébresztette fel, és mereven elzárkóztak az OKH-hoz való csatlakozástól, hogy autonómiájukat megõrizzék. A legtöbb nemzetiségi szövetkezet megalakította önálló autonóm szövetkezeti „kötelékét”, központját. Magyarországon a kereskedelmi és szövetkezeti törvény engedélyezte a nemzetiségi jellegû szövetkezetek és ezek szövetségeinek létrehozását, akárcsak a saját anyanyelven megszerkesztett alapszabályok kialakítását, ezek cégbírósági bejegyzését is. A tagok többségének döntése alapján határozták meg az ügyvitel s a tanácskozás nyelvét. Az OKH nem alkalmazott hátrányos megkülönböztetést e nemzetiségi szövetkezetek ellen, de természetesen csak tagszövetkezeteit részesítette szolgáltatásaiban (hitelek, kedvezmények). Az OKH és az ugyancsak 1898-ban, Károlyi kezdeményezésére a Magyar Gazdaszövetségen belül alakult Hangya fogyasztási, termelõ és értékesítõ központ fontos feladatának tartotta azt, hogy a hitel- és a fogyasztási szövetkezetek – nemzetiségre való tekintet nélkül – az ország egész területén megalakuljanak. A nemzetiségek nyelvén megfogalmazott minta-alapszabályokat, ügyviteli szabályokat nemzetiségi vidékeken is terjesztették, ám legtöbbször a nemzetiségi értelmiség ellenezte a magyar szövetkezeti központok terjedését nemzetiségi vidékeken.18 A magyar szövetkezeteknek tehát adva volt az országos szövetkezetek intézménye és az állami támogatás. A nemzetiségek szövetkezetei is hozzájuthattak bizonyos kedvezményekhez, támogatáshoz, hitelhez, amint azt a szász szövetkezetek példája is mutatja. Kultúrájuk és nemzeti közösségük védelme érdekében a nemzetiségi szövetkezetek saját kulturális-nemzeti céljaikat támogató intézményrendszerükbe integrálódtak. Szövetkezeti központjaik szoros kapcsolatban álltak gazdasági-pénzügyi, mezõgazdasági, kulturális és politikai szervezeteikkel, ami közös irodák, szolgáltatások, kiadványok, folyóiratok fenntartásában, közös konferenciák, rendezvények szervezésében nyilvánult meg. A személyi összefonódások, összekapcsolódó igazgatóságok a nemzetiségi intézmények közötti együttmûködést testesítették meg. Magyarországon az állam befolyása és részvétele erõteljesebb volt a magyar szövetkezetek esetében. A magyar szövetkezeti mozgalom centralizált volt és az állam befolyása, gyámkodása alatt állt. A koordináló-refinanszírozó szervek (mecénás arisztokraták és az állam alapítványi támogatásával19) országos köz18 Balázsi Dénes: Ne nézze senki csak a maga hasznát – Szövetkezeti mozgalom a Kis- és Nagyhomoród mentén. Székelyudvarhely, 1995. 21–28. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest, 1991. 28–29. 19 Az egyesületek munkájában nagy jelentõséget tulajdonítanak a gazdaságtörténeti tanulmányok a mozgalmakat elindító „karizmatikus” személyeknek: a szász Dr. Karl Wolff, a román Visarion Roman és a magyar Dr. Gidófalvi István (akinek személyes közremûködésével 1910ig több mint 400 szövetkezet alakult Erdélyben) olyan közéleti személyiségként/vezetõként

56

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

pontokként, budapesti székhellyel jöttek létre.20 A magyar szövetkezeti központok feladatköre nemcsak gazdasági-pénzügyi-üzleti tevékenység volt, hanem ezek a központok szakosztályaik révén szervezték, irányították és ellenõrizték is tagszövetkezeteiket. Míg a nyugat-európai szövetkezeti modellben a szövetkezeti központok létrehozóiknak, vagyis az alapszövetkezeteknek voltak alárendelve, Magyarországon elõbb jöttek létre az országos központok, majd ezek szervezték maguk alá az alapszövetkezeteket. A felülrõl való szervezés mellett a területi centralizáció nehézkesebbé és bürokratikusabbá, drágábbá tette a szövetkezetek
jelennek meg, akik személyes ambíciójuk és odaadásuk révén több száz szövetkezet alapítását segítették elõ. 1891-ben maga Károlyi Sándor gróf utazott Erdélybe két munkatársával, hogy személyesen vegyen részt a szövetkezeti szervezésben. Az értelmiségieknek ez a lelkes hozzáállása úgy intézményesíthetõ (vagyis fenntarthatóan reprodukálható) a szövetkezeti rendszer életképessége céljából, ha a szövetkezetek tagságának rendszeres képzést, szaktanácsadást nyújtó rendszert lehet kialakítani/fenntartani, s ez az integráló szerv (másodfokú szövetkezet, „kötelék”) következetesen ügymenet- és könyvellenõrzõ tevékenységet folytat. Gazdaságilag és érdekvédelmi szempontból egyaránt fontos az alapszövetkezetek anyagi-szellemi kapcsolattartását biztosító integráló szerv megalakítása és mûködése. A helyi igények akadálytalan/hosszú távú kielégítése a modern gazdaságot jellemzõ integrációs törekvéseknek/kényszernek megfelelõen a szövetkezeteket is egy-egy gazdasági ágazat összetartozó elemeinek összekapcsolására serkenti. A mezõgazdaság egy-egy ágában a termeléshez kapcsolódó beszerzés, a termékek feldolgozásához szükséges üzemek mûködtetése, az értékesítési láncolat kialakítása, a raktározó, szállító infrastruktúra kialakítása elengedhetetlenül szükséges. Fontos szerepe van ebben a hitelhálózatnak. A fogyasztási kereskedelemben kialakítják a nagykereskedelmi forgalmazót. Mindezek a szervezetek szoros kapcsolatot teremthetnek országuk vagy tágabb régiójuk gazdasági struktúrájának kapcsolódó elemeivel, s felhasználhatják a tõketársulások jellegzetes szervezeti elemeit is (közös részvénytársaságok, érdekképviseleti szervek, kamarák létrehozásával). Angliában a fogyasztási szövetkezetek rendszeres kongresszusokat szerveztek, ezek végrehajtói bizottságai mûködtek koordináló szervként, illetve hozták létre a nagybani bevásárló szövetkezeteket. Németországban a koordinációt a szövetségek, ügyviselõségek (Anwaltschaft), évi kongresszusok, központi bankok vállalták. A különféle integrációkban való részvétel megszervezése akár hosszabb ideig is eltarthat. A magyar Hangya szervezet például közel fél évszázad alatt (1898–1942) hozta létre azt az integrált szervezetet, amely a fogyasztási üzlethálózathoz kapcsolódva a beszerzés és gyártás hálózatát alkotta. A mezõgazdasági termékértékesítés hálózatát (FUTURA), az Országos Központi Hitelszövetkezettel közösen, 1930tól kezdve jelentõs állami közremûködéssel hozta létre. A koordináció mellett az állami/alapítványi/központi támogatás is csupán addig lehet hatékony, amíg ez nem válik a szövetkezeti önállóság, önálló kezdeményezés, önsegélyezési készség sorvasztójává. A Közgazdasági Szemlében már 1894-ben jelentkezett a szakmai aggodalom, hogy nem fenntartható-e a felülrõl lefelé történõ szövetkezetszervezés, a filius ante patrem-féle jelleg (a központ ugyanis elõbb jött létre (1886), majd e Pestmegyei hitelszövetkezet vezetése és támogatása mellett alakult a legtöbb községi hitelszövetkezet). A kezdeti improvizatív állapotokat rendszerezte az 1898-beli hitelszövetkezeti törvény, amely állami üzletrészjegyzéssel átalakítja az addigi központot Országos Központi Hitelszövetkezetté, melyhez 465 magyarországi hitelszövetkezet csatlakozik. Ugyanebben az évben alakul meg a Hangya fogyasztási szövetkezetek központja is, Károlyi Sándor ösztönzésére, elsõsorban az áruuzsora és határidõügylet-spekuláció megszüntetésére. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest, 1991. 24–29. 20 1898: OKH, 1898: Hangya, 1899: Gazdák Biztosító Szövetkezete.

57

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

mûködését. A szövetkezeti központok hatóköre az egész országra kiterjedt, az OKH és a Hangya területi kirendeltségei nem voltak valódi középfokú szervezetek, hanem az illetékes fõvárosi központ önállóság nélküli, egyszerû végrehajtó szervei. A magyar szövetkezeti rendszerben óriási, országos méretû szövetkezetek is mûködtek, mint például a Gazdák Biztosító Szövetkezete (1899), a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete, a Magyar Gazdák Vásárcsarnok-ellátó Szövetkezete, amelyeknek vidéken nem voltak tagszövetkezeteik, csupán néhány fiókjuk.21 A mezõgazdasági termékek szövetkezeti értékesítése, a raktárszövetkezetek és falusi tejszövetkezetek megszervezése is állami segítséggel és ösztönzéssel indult.22 A tejszövetkezeti szervezkedést illetõen a földmûvelésügyi minisztérium rendelkezése alapján az Országos Tejgazdasági Felügyelõség dolgozta ki a tejszövetkezetek minta-alapszabályzatát és üzletrendjének mintáját. A minisztérium támogatásával és a Felügyelõség tisztviselõinek, „vajmestereinek” részvételével alakultak meg a falusi tejszövetkezetek, majd ezek termékeinek értékesítésére vajtermelõ (Temesvár, 1899) és értékesítõ központokat hoztak létre.23 A központok szerzõdéses viszonyban voltak a tejszövetkezetekkel, ide szállították be a tejszínt, ahonnan feldolgozva és csomagolva a hazai kereskedelembe és nagy tételekben exportra került. Németországban például a magyar vaj kiváló minõségével kiváló helyet biztosított magának.24 Erdélyben különösen Maros-Torda megyében, a Homoród mentén és Kalotaszegen alakultak tejszövetkezetek. Barcaságban az 1899-ben létrejött Brassói Tejszövetkezet modern üzeme bõ tejtermékválasztékot kínált a hazai és külföldi fogyasztóknak.25 A tejszövetkezetek száma 1897–1907 között 34-rõl 651-re, a tagok száma 2767-rõl 62 000-re emelkedett.26
21 A nagyenyedi áruraktárt követõen még három hasonló alakult az ország területén. Nagy (1934). 78–79. 1904-ben Bethlen István ösztönzésére 20 jól mûködõ erdélyi hitelszövetkezet mellé felvásárló és értékesítõ szakcsoportok szervezõdnek; ezeknek regionális csúcsszerve a Magyar Gazdák Vásárcsarnokellátó Szövetkezetének Marosvásárhelyen felállított fiókja lett. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest, 1991. 27. L. még Erdélyi gazda és politikus (1901–1918) fejezet. 22 MOL K 184 696. cs. 1913. 16. tétel. 23 K 184- 564. cs. 1911. 112. tétel. 474. lap. 24 Gyenis János: Szövetkezeti Ismeretek. Budapest, 1988. 41. 25 A szászok egyetlen, de óriási teljesítményû tejszövetkezete 11 fajta tejterméket készített. 15 gyûjtõpontja volt 13 faluban, ahonnan évszak függvényében 9000–16 000 liter tejet szállított be 1450 tejszövetkezeti tag és 1000 nem tag. A tejszövetkezet ösztönzõleg hatott a szarvasmarha-állomány minõségi javítására, az állategészségügy és biztosítás fejlesztésére. KeletEurópa legmodernebb felszerelésû tejfeldolgozó üzeme volt abban az idõben. A szövetkezeti tagok az üzemet egy Brassóba telepedett dán vállalkozótól vásárolták meg és korszerûsítették. Dorner Béla: Az erdélyi szászok mezõgazdasága. Budapest, 1910. 258–261. A barcasági szászok gabonaértékesítõ szövetkezete, melyet a barcasági szász mezõgazdasági kereskedelmi társaságok hoztak létre mint korlátlan felelõsségû társaságot 1898-ban, az államvasutak brassói pályaudvarán saját kondicionáló-szárító raktárat és értékesítõ központot tartott fenn. Az Ausztriába és Németországba irányuló nagytételes szállításokhoz a vezetõség viteldíjkedvezményeket igényelt az illetékes minisztériumtól. OKH Értesítõ 1904. 480.

58

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

Mivel gróf Károlyi Sándor ellenezte a szövetkezeti mozgalom állami befolyásolását, a földmívelésügyi miniszter Festetich által dominált OMGE-vel szemben 1895-ben megalakította a Magyar Gazdaszövetséget. 1898 januárjában életre hívták a Magyar Gazdaszövetség Hangya Fogyasztási, Értékesítõ és Termelõ Szövetkezetét.27 Alapítói azzal a céllal hozták létre, hogy vidéki szövetkezeteket létesítsen, azokat kötelékben összefogja, s számukra központul szolgáljon. Irányításával és támogatásával indult meg és terebélyesedett ki a Hangyafogyasztási szövetkezeti mozgalom.28 A Hangya tagszövetkezeteinek száma Magyarországon 1918-ra 2140-re emelkedett, és összesen 658 000 tagot képviseltek.29 Károlyi Sándor gróf kezdeményezésére 1899. dec. 11-én a nagybirtokosok ún. agrárius csoportja hozta létre szövetkezeti alapon a Gazdák Biztosító Szövetkezetét, az OMGE és az állam támogatásával, mely utóbb 960 000 koronával lépett az alapítók sorába.30 Bár az ország nagy földrajzi kiterjedtsége miatt regionális szövetkezeti szövetségek is alakultak, jelentõségük csekély volt.31 A vidéki áruraktárak (az elsõ vidéki Hangya áruraktár 1905-ben Nagyenyeden alakul) és üzemek (a Hangya R. T. üzemei, többek között húsfeldolgozó és sertéshizlaló Nagyváradon) nem az alapszövetkezetek összefogása eredményeként, hanem a fõvárosi központok kirendeltségeiként, üzemeiként jöttek létre.32
26 OKH Értesítõ 1904. 206. 1905. 500. Gyenis János: Szövetkezeti Ismeretek. Budapest, 1988. 40. 27 A Hangya Termelõ, Értékesítõ és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség szövetkezeti Központja (Budapest, IX. Közraktár utca 30.) cégnévvel. 28 Míg a hitelszövetkezetek esetében 1886 és 1898 között elõször az egységek alakultak meg és azután az országos központ, addig a fogyasztási szövetkezeteknél elõször megalakult a központ és ennek támogatásával az egyes alakulatok. A Hangya fogyasztási szövetkezetek hálózata nemcsak a forgalmazást és a falvak ellátását oldotta meg, hanem termelõ telepei révén a falusi termékek értéktöbbletét is növelte. Méreteiben a Hangya fogyasztási szövetkezeti szervezet (tagság, áruforgalom, üzemek) a világ fogyasztási szövetkezeti mozgalmainak ranglistáján szerepelt, a világelsõ angol fogyasztási szövetkezeti hálózat mellett. 29 Gyenis János: Szövetkezeti Ismeretek. Budapest, 1988. 34. 30 Gazdák Biztosító Szövetkezete. MOL Z173–175; 1034–1038. 1900–1949. Az országos méretû szövetkezet igazgatóságába a Földmívelésügyi Miniszter egy, az OMGE és az Országos Mezõgazdasági Kamara három-három tagot delegált, fõfelügyelõ bizottságába pedig az FM és az Országos Mezõgazdasági Egyesület szintén három-három tagot. A két világháború közötti idõszakban az ország egyik legnagyobb biztosító intézetévé vált. A biztosítási ügyleteket három nagy: elemi, élet- és jégkár-biztosítási osztály intézte, amelyek biztosítási fajonként további alosztályokra tagolódtak. Érdekeltségei közé tartozott a Transsylvania Biztosító Rt. (Nagyszeben) is. 31 A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 1904-ben Budapesten megrendezett VI. Kongresszusán közzétett adatok szerint 31 magyar szövetkezeti szervezet volt tagja az SzNSz-nek. Köztük jó néhány még köteléken kívüli helyi szövetkezet (pl. Kassai Fogyasztási Szövetkezet, Marosvásárhelyi Iparszövetkezet) vagy regionális szervezet: Arad vármegyei Gazdasági Egyesület Fogyasztási és Értékesítõ szövetkezete, a Tiszavidéki Hitelszövetkezeti Kötelék Debrecenbõl, a Raiffeisen Szövetkezetek Szövetsége Brassóból. Országos szövetségek: Országos Központi Hitelszövetkezet, Hangya Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet, Gazdák Biztosító Szövetkezete. 32 Nagy Zoltán: Les régimes legaux de cooperatives en Roumanie. Dijon, 1934. 79.

59

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az érdekvédelmi önállósulási törekvés leginkább a nemzeti/kulturális értékek/határok körül körvonalazódtak. Igen erõs helyi és nemzeti érdekeket megfogalmazó szövetkezeti rendszerek jöttek létre Horvát-Szlavóniában, a délvidéki szerbeknél, valamint Erdélyben a szászok és a románok körében. Az elsõ világháborúig Magyarországon mintegy 800 nemzetiségi szövetkezet mûködött, legtöbbjük saját nemzetiségi hálózatukban. Kereskedelmi érdekek miatt a nemzetiségi regionális szövetségek az országos szövetkezeti központokkal elvi és üzleti kapcsolatokat egyaránt kialakítottak, ugyanakkor azonban nemzetiségi intézményrendszerük fontos összetevõivé váltak.33 A nemzetiségi szövetkezetek önkéntes módon beléphettek a szövetkezeti ügy közös képviseletét országosan és nemzetközileg is vállaló Magyarországi Szövetkezetek Országos Szövetsége tagjai közé is, amely 1904 novemberében tartotta alakuló közgyûlését, s külön azzal a szándékkal vette fel a „Magyarországi”, s nem a „Magyar” megnevezést, hogy a nemzetiségi szövetkezetek is képviseljék magukat.34 A legtöbb nemzetiségi szövetkezet nemzetközi szinten is az önállóságot választotta, mint például a szász Raiffeisen szövetkezetek nagyszebeni központja, amely önálló tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének. Az 1895-ben alakult Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 1904-ben Budapesten tartotta éves kongresszusát. Ez alkalommal a kongresszus ülésein a külföldi és hazai elõadók elméleti kérdésekrõl, alapelvekrõl, az állami támogatás kérdésérõl értekeztek. Ugyanebben az évben a magyarországi szövetkezetek seregszemléjére is sor került. Magyarország területén 1904. július 1-jén a
33 Horvát-Szlavónia területén 1913-ban 294 helyi szövetkezet tartozott az OKH zágrábi kirendeltségéhez, amely az eszéki képviselethez hasonlóan a horvát nyelvet is használta ügyvitelében. Az OKH-tól függetlenül ugyanakkor a Horvát Agrárbank kötelékébe 275 hitelszövetkezet, 11 egyéb szövetkezet tömörült; a Horvát-Szlavón Egylethez további 152 hitelszövetkezet tartozott. Számon tartottak még 217 köteléken kívüli és 4 biztosító szövetkezetet a horvát-szlavón vidéken. A Raiffeisen típusú szerb parasztszövetkezetek szervezése a szerb pravoszláv egyház és az értelmiségiek (papok, tanítók) kezdeményezésére 1897-ben indult meg a Horvát-Szlavóniában és a Bácska-Bánátban élõ szerbek körében. 1913-ban 367 parasztszövetkezet mûködött, közülük 225 a horvát-szlavón, 142 pedig a dél-magyarországi részen. Központjuk 1900-ban alakult meg Zágrábban (Szerb Mezõgazdasági Szövetkezetek Szövetsége); ugyanitt jött létre a Szerb–Horvát Földmûvesszövetkezetek Szövetségének Központi Pénztára. A pravoszláv egyház azzal támogatta a mozgalmat, hogy jelentõs földbirtokai egy részét szövetkezeti bérletbe/mûvelésbe adta: a szerb szövetkezetek közül 104 szövetkezet földbérlettel foglalkozott, mintegy 40 ezer kat. holdra kiterjedõen. Az önálló szlovák szövetkezetek szervezése a századfordulón kezdõdött, javarészt a szlovák katolikus lelkészek aktív részvételével. 1914-ben 27 szlovák érdekeltségû hitelszövetkezetrõl van adat. A rutén területen az OKH és a Hangya erõteljes állami támogatással próbált hitel- és fogyasztási szövetkezeteket szervezni. Önálló nemzetiségi szövetkezeti rendszer itt nem alakult ki. 34 Pál József: A nemzetiségi szövetkezetek létrejöttének indokai. Szövetkezés, 1994. 1. Horváth János: A magyar szövetkezeti intézmény története. II. Budapest, 1926. 134–136.

60

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

szövetkezetek száma 4350 volt, az 1900-as népszámlálás szerint 3916 lakosra jutott egy-egy szövetkezet.35 A szövetkezeti tagok és a lakosság arányát tekintve: Magyarországon minden 10 000 lakosra 2,3 szövetkezet jutott, Németországban 9,2 falusi szövetkezet és 6,2 hitelszövetkezet. Az erdélyi szászok szövetkezeti hálózata ennél is sûrûbb volt, statisztikailag 10 000 szász lakosra 8 hitelszövetkezet esett.36 Az OKH tagszövetkezetek száma az elsõ üzletév után 1899-ben 712 volt, 1908-ban 2096-ra, 1915-ben pedig 2441-re emelkedett, a szövetkezeti tagok száma, mely 1899-ben 141 623 személy volt, 1908-ban 551 514-re, 1915-ben pedig 661 232-re emelkedett. 1918-ban az OKH kötelékében 2474 hitelszövetkezet mûködött 6 632 községben, 698 754 taggal.37 Erdélyben helyi és megyei szinten, régiónként néhány kiemelkedõ szervezõ egyéniség, Dr. Gidófalvi István közjegyzõ Maros-Torda megyében és Ürmössi József unitárius lelkész a Homoród mentén vállalt fontos szerepet a szövetkezeti mozgalomban. A Földmívelésügyi Minisztérium Marosvásárhelyre kihelyezett kirendeltségének koordinálásával a Székely Gazdasági Akcióban valósult meg a gazdaságilag elmaradott székely megyék modernizálása. Az eredetileg csak a szûkebb Székelyföldre (Csík, Udvarhely és Háromszék megyékre) tervezett akciót az ún. szórványterületekre, összesen tehát 11 megyére is kiterjesztették 1910–11-ben, elsõsorban nemzetiségi tömbvidékek közé ékelt magyar falvak gazdasági támogatása céljával. Az akcióban a Földmûvelésügyi Minisztérium az Országos Központi Hitelszövetkezeten keresztül juttatta el a hitelszövetkezetek, tej- és gazdasági szövetkezetek számára a pénzügyi támogatásokat, míg az akció regionális koordinálása a Kirendeltség feladata volt. A mûködéséhez szükséges költségvetést a Földmûvelésügyi Minisztérium utalta ki. 38 A kirendeltség területén, 11 megyében 1911-ig összesen 552 gazdakör jött létre, összesen 28 199 taggal. A mezõgazdaság korszerûsítése érdekében, a gépesítés és intenzív minõségi gazdálkodás meghonosítása céljából, az állam a gazdaköröknek a gép vásárlási értékének 30%-át visszatérítette. A gépek, gazdasági teljesítményük függvényében, a gépkör közös használatába vagy a tagok egyéni tulajdonába kerültek. Államsegéllyel támogatták a gépszínek, trágyatelepek építését, vetõmag- és

35 Horváth János: A magyar szövetkezeti intézmény története. II. Budapest, 1926. 115. 36 Festschrift aus Anlaß der 25 Jahreswende seit Gründung der ersten Raiffeisengenossenschaften im Siebenbürger Sachsenlande. Hrsg. Vom Verband Raiffeisenschen Genossenschaften als Genossenschaft im Hermannstadt. Krafft. Herbst, 1910. 37 A harmincesztendõs OKH 1898–1918. Budapest, Pátria, 1929. Függelék. 38 K 184. FM általános iratok. 564. cs. 1911. 112. tétel. A FM Marosvásárhelyi kirendeltsége iratai. 474., 514., 533., 602., 597–598., 558–559., 598.

61

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tenyészállat-akciókat. A támogatásokat a minisztériumi kirendeltség rendszerint a gépkörökön és szövetkezeteken keresztül bonyolította le. A kirendeltség területén (Maros-Torda, Udvarhely, Csík, Háromszék, Kis-Küküllõ, TordaAranyos, Alsó-Fehér, Kolozs, Szilágy, Szolnok-Doboka, Brassó) az 1911. év végén 287 hitelszövetkezet mûködött, mûködési körük 986 községre terjedt ki. A kirendeltség programja szerint a hitelszövetkezetek számbeli szaporítása önmagában nem volt már cél, ellenben a már meglévõ hitelszövetkezeteket kellett megerõsíteni és a hitelszövetkezettel még nem rendelkezõ községeket üzletkörükbe vonni. A hitelszövetkezeteknek az egyenes kölcsönnyújtás mellett más gazdasági ágazatokat és tranzakciókat is fel kellett vállalniuk. Elsõsorban az állami támogatások közvetítésében játszottak közre, így például, az állattenyésztés fejlesztésérõl szóló 1908. évi XLVIII. tc. rendelkezése szerint, a hitelszövetkezeti tagok a tenyészállatok beszerzésére nyújtott kölcsönök után kamattámogatásban részesültek.39 A fogyasztási szövetkezetek szervezésében a kirendeltség a gazdasági-piaci infrastrukturális ûrök betöltését tartotta szem elõtt, a szövetkezeti komplementaritás elvét érvényesítve: „csak ott van azokra (ti. Fogyasztási szövetkezetekre) szükség, következéskép csak ott van helye a támogatásnak, ahol a megfelelõ bevásárlási helyektõl való távolság, a magánkereskedés hiánya, annak elégtelensége, vagy nem megfelelõ volta a fogyasztási szövetkezetet szükségessé tette. A kirendeltség megyéiben 1911. végén 162 községi fogyasztási szövetkezet mûködött, a Hangya szövetkezet felügyelete és irányítása alatt, az áruellátást pedig a Hangya nagyenyedi kirendeltsége, központi raktára biztosította.40 Tejszövetkezetek alakítását csak olyan helységekben támogatta a kirendeltség, ahol nagyobb mennyiségû tejfölösleg volt, és amelynek értékesítése szövetkezeti úton várhatóan gazdaságosabbá vált. 1911 végén Maros-Torda, Udvarhely, Kolozs, Háromszék és Torda-Aranyos vármegyékben összesen 49 tejszövetkezet mûködött, 4552 taggal, több mint 3 millió liter tejet forgalmazva. A községi állatbiztosítás szövetkezeti alapon való megszervezését is a kirendeltség kezdeményezte 1908-ban. 1911-ben már 173 községi állatbiztosító szövetkezet mûködött, valamennyi a magyar kölcsönös állatbiztosító társaság mint szövetkezet kötelékében, amelynek Marosvásárhelyen külön felügyelõsége volt a kirendeltség székhelyén. A 7701 szövetkezeti tag 16 807 állatot biztosított rendkívül elõnyösen.41 A „népkönyvtárak” és „népházak” szervezése is szoros összefüggésben volt a szövetkezetekkel. A kirendeltség mindenütt, ahol meg39 A hegyvidéki, erdélyrészi (székelyföldi) és felvidéki ministeri kirendeltségek 1910. és 1911. évi mûködésének ismertetése. Pallas, Budapest, 1912. 160. 40 Uo. 161. 41 Uo. 165–166.

62

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

alakult és mûködött a gazdakör vagy a szövetkezetek egy-két válfaja, támogatást szerzett a Minisztériumtól „szövetkezeti ház” építésére. A támogatás rendszerint a szövetkezeti tagok önrészét egészítette ki, azzal a kikötéssel, hogy a támogatott szövetkezet a kibõvített vagy újonnan épített helyiségekben helyet biztosít esetenként a gazdakör összejöveteleinek. Számos esetben a tejszövetkezet üzleti helyisége, jégverme és berendezései vagy a fogyasztási szövetkezet boltjának és raktárának, az összes többi szövetkezet irodájának befogadása céljából kért a helyi szövetkezet támogatást épületbõvítésre, építésre. A gazdaköri gépraktár a szövetkezeti ház udvarán kapott helyet. 1911-ig 44 szövetkezeti ház épült.42 A népkönyvtárak szervezését a kirendeltség a falusi gazdakörökkel összefüggésben támogatta. 1911 végén 362 népkönyvtár volt az 552 gazdakör birtokában.43 A kirendeltség legfontosabb tevékenységének számított a gazdasági továbbképzés, téli gazdasági tanfolyamok, gazdaköri elõadások szervezése.44 Összefoglalásként, Erdélyben a magyar szövetkezetek nagymértékben a szövetkezeti központok közvetítésével az állami támogatások közvetítõ csatornájaként mûködtek. A helyi szervezésben leginkább lelkes és karizmatikus személyek mûködtek közre személyesen vagy hírlapi cikkeikkel, elõadásaikkal. A Földmívelésügyi Minisztérium és a szövetkezeti központok erdélyi kirendeltségei olykor az érdekvédelmi szervezeteket, intézményeket is bevonták a szervezõmunkába. A történeti Erdély megyéiben a hitelszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek száma a hivatalos statisztika szerint a következõképpen alakult. A mozgalom kiértékelésében fontos a szövetkezetek eredményét is felbecsülni. A korabeli statisztikák és kérdõíves felmérés szerint a hitelszövetkezetek megjelenése sok településen a kölcsönkamatok 6–10%-os csökkenését is eredményezte. Ezáltal a hitelszövetkezetek a túl magas (ún. uzsorakamatok)

42 Uo. 167–168. 43 Uo. 54. 44 A szorosabb értelemben vett gazdasági, illetve általánosabb jogi, közigazgatási ismeretek mellett a tanfolyamok tárgysorozatába általános szociális vonatkozású kérdések is hozzátartoztak, például közegészségügyi (alkoholizmus elleni), gyermeknevelési és háztartási, házipari tanfolyamok, amelyeken nagy számban vettek részt a nõk is. A kirendeltség szervezésében évente több gazdakör képviseltette magát tanulmányi kirándulásokon az algyógyi kir. földmûvesiskola tangazdaságán, valamint a Székelyföldhöz közel esõ Szászföldön a korszerû mezõgazdasági technikák és szövetkezeti példák tanulmányozása, személyes megtapasztalása céljából. A gyakorlati oktatás (gazdaköri tanfolyamok, határbejárások, tanulmányi kirándulások) mellett a kirendeltség területén mûködõ 9 mintagazdaság, a tordai Szabó József-féle iskola is az ismeretek elmélyítéséhez járult hozzá, sõt a székelykeresztúri mintagazdaságon a tanítóképzõsök megismerhették egy megfelelõ parasztgazdaság berendezését és kezelését a gazdasági tanár vezetése alatt.

63

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

visszaszorításához járultak hozzá, a hosszabb lejáratú kölcsönök adósságkonverzióra vagy beruházásokra voltak fordíthatók.45 A fogyasztási szövetkezetek a kezdetekben csak a lakosság legfontosabb szükségleteinek kielégítésére törekedtek, majd a mozgalom kiszélesedésével a fogyasztási cikkek mellett vetõmagvak, gazdasági gépek, mûtrágya, papíráru és könyvek árusítását is elkezdték. Az állam maga is elõsegítette a szövetkezetek áruellátó tevékenységének bõvítését. Mikor 1911-ben a kormány az elemi csapások miatt vetõmagot és mûtrágyát osztatott szét a kisgazdák között, az akció lebonyolítását a Hangya központra bízta. A gabonaértékesítõ szövetkezetek gabonaraktár-építési költségeinek öthatodát az állam átvállalta. A szövetkezetek egyes formái – üzem-kiegészítési jellegükbõl adódóan – eleve feltételeztek bizonyos gazdasági erõt a tagság részérõl. Egyrészt az üzletrész-jegyzés miatt – ez általában a kevésbé tehetõsek számára is elérhetõ volt –, másrészt, mert például az értékesítésbe való bekapcsolódás termékfelesleget feltételezett. A piaci értékesítés a megfelelõ minõséget is megkívánta, így a szövetkezetek a gazdakörökkel mûködtek közre a modern technikai berendezések és szaktudás terjesztése céljával. A legelterjedtebb szövetkezeti típusok – a hitel- és fogyasztási szövetkezetek – mindenki számára hasznosak lettek. A szövetkezetek vezetõségében a helyi értelmiség (lelkész, tanító) túlnyomó szerepet vállalt, amint azt a statisztikák is mutatják.46
Állás Igazgatósági tag Felügyelõbizottsági tag Könyvelõ Földmûves 11 502 4503 293 Lelkész 792 286 147 Tanító 872 485 829 Egyéb foglalatosság 3159 2115 638

A szövetkezeti központok évente tartott kongresszusai a Hazai Hitelszövetkezetek Központi Hitelintézetének gyakorlatát folytatták. A kongresszusok, közgyûlések jegyzõkönyveit külön kiadványban vagy a szövetkezeti sajtóban közölték. Magyarország szövetkezetei. A magyarorszá45 Az OKH 10 éves mûködése. Pátria, Budapest, 1909. 97–98. Az OKH és köteléki szövetkezetei. 46 Az OKH és köteléki szövetkezetei. Jelentés az 1898: XXIII. tc. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet és az ahhoz csatlakozott szövetkezetek tíz éves mûködésérõl. Budapest, Pátria, 1909.

64

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezeti intézményrendszer Erdélyben 1886-1918 között

gi szövetkezetek évkönyve címmel 1899-ben jelent meg az elsõ szövetkezeti statisztikai évkönyv, amely közli az összes magyarországi szövetkezet igazgatóságát, a felügyelõbizottsági tagok névsorát, alakulásának dátumát és székhelyét, üzleti és mérlegadatait. Az OKH Értesítõ 1900-tól jelent meg az OKH hivatalos közlönyeként. 1901-tõl az évkönyv Szövetkezeti és gazdasági évkönyv címmel populárisabb formában folytatódik, Szilassy és Buday szerkesztésében. A statisztikai közlemények a Magyar Compassban, a KSH és kormány statisztikai évkönyveiben és az OKH periodikus kiadványaiban jelentek meg.47 AZ OKH tagszövetkezetek a történeti Erdélyben:
Alsó-Fehér BeszterceNaszód Brassó Csík Fogaras Háromszék Hunyad Kis-küküllõ Kolozs Maros-Torda Nagy-küküllõ Szeben Szolnok-Doboka Torda-Aranyos Udvarhely Királyhágón túli terület összesen Magyarország összesen 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907 1908 1918 3 4 4 4 5 4 4 6 7 8 6 2 2 7 0 8 5 14 29 31 3 0 13 16 21 154 2 1 10 1 13 10 17 31 34 6 1 14 17 24 3 1 13 1 19 14 17 32 34 6 1 15 18 25 3 3 13 1 22 17 17 37 37 7 1 15 19 28 3 3 15 2 25 17 17 39 40 7 2 17 20 29 3 4 16 3 26 17 17 41 40 7 2 17 20 31 3 4 16 3 27 17 18 41 44 10 2 19 20 32 4 5 17 3 27 17 18 48 47 10 2 21 20 34 5 5 19 3 29 18 18 50 50 10 2 21 20 36 6 6 19 3 28 18 18 51 50 10 2 21 21 37 7 6 25 5 29 23 15 54 39 9 2 24 21 39

185 203 224

212 248 260

279 293 298 304

712 964 1287 1511 1653 1742 1814 1956 2041 2096 2474

47 A szövetkezetek helyzete különbözõ országokban. Budapest, 1904. A magyar szent korona országaiban fennálló szövetkezetek jegyzéke. Kiadja a Kereskedelemügyi Miniszter. Budapest, 1905 – az összes jogilag, a cégbíróságon bejegyzett szövetkezet tagságát részletezi járási, települési bontásban (székhely, jelleg, kötelék, alakulás dátuma, taglétszám). 1904. július 1-jén a Hangya kötelékében 416, a Keresztény Szövetkezetek Központja kötelékében 221, az OKH kötelékében 1443, a Raiffeisen szövetkezetek Központja kötelékében 98 szövetkezete mûködött. A köteléken kívüliekkel együtt Magyarország területén összesen 4300 szövetkezet volt, Horvát-Szlavónországban pedig 681.

65

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Fogyasztási szövetkezetek a történeti Erdélyben 1918-ban48:
1918 18 24 14 32 7 51 16 23 43 51 8 7 19 21 51 385

Alsó-Fehér Beszterce-Naszód Brassó Csík Fogaras Háromszék Hunyad Kis-küküllõ Kolozs Maros-Torda Nagy-küküllõ Szeben Szolnok-Doboka Torda-Aranyos Udvarhely Királyhágón túli terület összesen

48 Magyar Compass, 1918.

A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között
Hunyadi Attila
z erdélyi magyarság történetének korszakolásában a Monarchia felbomlása és a trianoni szerzõdés értelmében bekövetkezett hatalomváltozás jelenti a kronológiai választóvonalat. A szövetkezeti-gazdasági intézményesedés is új fordulatot vett a két világháború közötti megváltozott helyzetben, azáltal, hogy az utódállamok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia) kormányzatai a többségi szövetkezeteket fölhasználták az állam „nemzeti” gazdaságának stabilizálása érdekében. Az utódállamok két világháború közötti gazdasági nacionalizmusa a csatolt területek törvényi, gazdasági és infrastrukturális integrációja mellett az etnikai arányokat és a kisebbségek gazdasági erejét is megváltoztatta. Legtöbb helyen 1918 után a többségi „nemzeti szövetkezeti mozgalom” kormányzatok eszközévé vált a földreform végrehajtása során, a gazdaság- és társadalompolitika területén. A kisebbségek számára, így a romániai magyarok számára is felértékelõdött a szövetkezeti érdekvédelem nemcsak gazdasági, hanem szociálpolitikai (foglalkoztatás) és nemzetkisebbségi szempontból is (gazdasági intézmények megõrzése, nemzeti kultúra támogatása).1 A trianoni szerzõdéssel az 1918 elõtt az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) 2474 hitelszövetkezetének 64,5%-a, községeinek pedig több mint 2/3-a maradt az utódállamokban, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában és Ausztriában. Az alábbi táblázat az OKH összes veszteségét tünteti fel, 1918-as adatok alapján.

A

1 A két világháború közötti romániai szövetkezeti és gazdaságpolitikáról lásd bõvebben: Hunyadi Attila: Nemzetgazdasági önszervezõdési modellek Erdélyben. Az erdélyi magyar, szász és román szövetkezetek kölcsönhatásai. In Bárdi Nándor – Simon Attila (szerk.) Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Fórum, Somorja, 2006. 189–217.

67

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az OKH kötelékébe tartozó JugoRománia hitelszövetkeszlávia zetek száma 1918 elõtt Hitelszövetkezet Község Tag 2474 6632 1918 után 869 1834

UtódállaAusztria mok területén (határon túl) maradt fennhatósága alá kerülõ egységek egységek száma/aránya Csehszlovákia 1605 (64,5%) 4798 (72,52%) 420 979 (60,54%)

702 454 428 21 (28,27%) (18,25%) (17,19%) (0,85%) 1096 86 718 1411 109 424 32 4191

2259 (34,16%) 220 646 698 754 277 775 (31,80%)

Forrás: Wanke Gusztáv: A hitelszövetkezeti ügy Magyarországon. Budapest, 1935. 28–29. A Csehszlovákiához csatolt magyar lakosságú körzetekben csak 1923-ban kezdhették meg a területükön mûködõ szövetkezetek önálló szövetségbe való szervezését, ugyanis az 1919-ben Pozsonyban létrehozott csehszlovák Központi Szövetkezet radikálisan megszakította a felvidéki magyar szövetkezetek kapcsolatát a magyarországi központokkal. 1925-ben alakult meg Galántán a „Hanza” Szövetkezeti Áruközpont, majd 1929-ben az önálló „Hanza” Szövetkezeti Szövetség. A 310 fogyasztási és 150 hitelszövetkezet, valamint 33 más típusú magyar szövetkezet helyi szinten fõleg a kultúrházak, iskolák és templomok építéséhez járult hozzá. A központ áruraktára, gépparkja, likõrgyára, mezõgazdasági terményfelvásárló osztálya mellett nyomdaszövetkezetet is mûködtetett. A szövetkezeti hálózaton kívül kevés magyar pénzintézet maradt fenn, ezért felértékelõdött a hitelszövetkezetek jelentõsége.2 A délvidéki magyarság tervszerû szociális és gazdasági elszegényítés áldozata lett Jugoszláviában. A központosítás és diszkriminatív adópolitika (túladóztatás, hatósági visszaélések) miatt a magyar gazdasági intézmények beolvadni kényszerültek valamely szerb intézetbe. A félmillió délvidéki magyarnak egyetlen számottevõ magyar pénzintézete sem maradt. Az 1918-ig fennálló 168 pénzintézetbõl néhány jelentéktelen pénztár maradt meg, 230 különféle tevékenységû magyar szövetkezetbõl pedig mindössze 17.3
2 A felvidéki gazdasági és szövetkezeti intézményekrõl lásd bõvebben: Gaucsik István: A magyar gazdasági szervezetek csehszlovákiai integrációja. In Bárdi Nándor – Simon Attila (szerk.): i. m. 225–228. Vavrik Ferenc: A felvidéki Hanza és tagszövetkezeteinek története 1918–1948. Sajtókoop kiadó, 1993. Pukkai László: A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpont Galánta. Madách–Posonium. Pozsony, 1994. 3 Prokopy Imre: Az elszakított Délvidék. In: Észak–Kelet–Dél–Nyugat. Négy elõadás az elszakított magyar részekrõl. Pécs, 1937.

68

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A Romániához4 csatolt területeken – ideértve a történeti Erdélyt, Bánságot, Körösvidéket és Máramarost (a továbbiakban röviden Erdélyként jelöljük) – mûködõ magyar szövetkezetek, amelyek azelõtt az Országos Központi Hitelszövetkezet vagy a Hangya kötelékébe tartoztak, az új határok miatt elszakadtak régi központjaiktól, és a frontátvonulás és hadiállapotok miatt egyesek kifosztva, szervezetlenül maradtak, mások irányítás és fõleg pénzforrások hiányában megszûntek vagy tengõdtek. A Budapesten rekedt betétek visszafizetési lehetetlensége miatt a tagok és az intézmény közötti bizalom megrendült, folyton rosszabbodó anyagi helyzetük miatt újabb kihelyezések (kölcsönök, hitelek) nyújtása lehetetlenné vált, a pénzforgalom csökkent és ezzel egyidejûleg jövedelmük is megcsappant. A tisztviselõk fizetését és az üzleti költségeket sem lehetett fedezni. Nem egy esetben a tisztviselõk is elpártoltak a szövetkezetektõl, sokan Magyarországra telepedtek át. Az Országos Központi Hitelszövetkezet korábbi képviselõségi ellenõreinek kitelepedése következtében a kellõ üzleti útbaigazításokkal, tanácsokkal sem lehetett ellátni az Erdélyben maradó szövetkezeti vezetõket. Az 1918–1920 közötti idõszakban oly nagymértékû volt a magyar szövetkezetek széthullása, felszámolása, hogy az 1918 õszén mûködõ 702 OKH tagszövetkezet közül csak 403, a 641 fogyasztási szövetkezet közül csak 433 maradt meg mûködõképes állapotban. Az összes erdélyi magyar hitelszövetkezet közül 42,6%-ot, a fogyasztási szövetkezetek közül pedig 32,5%-ot számolt fel két év alatt. A veszteségeket a háborús infláció, a háború idején a magyar szövetkezetek által hazafiságból túl nagy mértékben jegyzett háborús állami kötvények (az ún. hadikölcsönök) háború utáni értékvesztése, a tõke- és áruhiány okozta. A felszámolások okai közé számíthatjuk az 1918–1920 közötti átmeneti évek közlekedési nehézségeit és a hatalomváltozás közigazgatási instabilitását is. Ilyen körülmények között a korábbi központi szövetkezeti kirendeltségek, a temesvári és kolozsvári OKH-kirendeltség, valamint a nagyenyedi Hangyakirendeltség szakembereinek kezdeményezésére megkezdõdött az erdélyi szövetkezeti központok megszervezése, az életképesebb szövetkezetek vezetõinek bevonásával.5 A kitartó szövetkezeti vezetõk, az Országos Központi Hitel4 A két világháború közötti romániai gazdaságpolitikáról, adó- kamat-, földbirtok-politikáról lásd Rados Móric – Székely János (szerk.): Közgazdasági Évkönyv. Erdély gazdasági lexikonja. Temesvár, 1923, 1924. 5 A Romániához csatolt területen a kolozsvári képviselõség kerületébe tartozó 15 megye 293 szövetkezettel, a temesvári képviselõségnél 5 megye 168 szövetkezettel szerepelt. E szerint a hitelszövetkezetek száma 625, részvényes tag 165 710, a jegyzett üzletrészek értéke 15 351 000 korona volt. A 702 OKH-tagszövetkezetet említõ leggyakoribb adat valószínûleg a román és szász területeken szervezett OKH-tagszövetkezeteket is magában foglalja. Nacionalizálták az OKH kötelékébe tartozó hitelszövetkezeteket. Nagyvárad, 1923. IV. 22.

69

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szövetkezet még mûködõ három képviselõségét felkeresve, adatokkal bizonyították, hogy igenis újabb szövetkezéssel, illetve új központ megszervezésével új életre lehet még kelteni a már-már kimúló szövetkezeteket. Ezen biztatásokra, Erdély és Bánát vezetõ egyéniségeinek támogatására számítva, a 3 képviselõség vezetõi többszöri tanácskozás után a szövetkezetek új központban való tömörítésében látta az egyetlen mentséget, így még 1920-ban egy új központ létesítését határozták el. A szövetkezeti központok létrehozásában az is segített, hogy a kisebbségi magyar szövetkezetek önálló intézményesedéséhez való jogot a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége kongresszusi állásfoglalásában követelte az utódállamoktól.6 Miután a Romániához csatolt területek két Hangya-kirendeltsége (Nagyenyed és Nagyvárad) a csatolás óta csaknem minden forgalmat kénytelen volt megszüntetni a hajdani budapesti központtal, Nagyenyed székhellyel új központot alakítottak, a Romániához csatolt magyar területek szövetkezeteinek érdekvédelmi és képviseleti céljával. A székhely megválasztásánál a város központi fekvése, a már készen lévõ iroda és raktárhelyiségek és elhelyezkedett tisztviselõkar voltak döntõek. A megalakulásban a korlátozó körülmények folytán 150 szövetkezet vehetett részt, ezek közül 100 képviseltette magát az alakuló gyûlésen. 1920. június 3-án Nagyenyeden 433 fogyasztási szövetkezet csatlakozásával alakult meg a „Hangya” fogyasztási szövetkezetek központja. 1922-ben a Hangya központhoz 563 szövetkezet tartozott, mintegy 150 000 taggal és 650 000 üzletrésszel. Az áruforgalom javítása, emelése érdekében a Hangya a húszas évek folyamán áruraktárakat létesített Nagyvárad, Arad, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Szatmár és Torda városokban.7 A hitelszövetkezetek képviselõi és több erdélyi magyar személyiség jelenlétében 1920. augusztus 9-én, 403 hitelszövetkezet csatlakozásával, megalakították a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségét, Kolozsvár székhellyel, szövetkezeti jogi formában.8
6 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) K 610 30. cs. 1.dosszié. A részvénytársaságok és a szövetkezetek cége. Ellenzék, 1920. IX. 1. A szövetkezetek és a megcsonkított Magyarország. II. Esti Lap, 1920. IV. 21. 7 MOL K 610 30. cs. 1. dosszié. Erdélyben új Hangya-központ alakult. Nagyvárad, II. évf. 1920. XI. 28., Közgyûlési beszéd. Hangya. Erdélyi Gazda melléklet, 1921. VII. 31. Az Erdélyi Gazda írta: MOL K 610. 30. cs. 1. dosszié. 39. f. A Hangya központ közgyûlése. Krassó Szörényi lapok, 1922. VII. 27. 8 MOL K 610. 30. cs. 1. dosszié. 30. f. Az intézmény cégbíróságon jegyzett hivatalos megnevezése a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége mint szövetkezet (a továbbiakban GHSz) volt. Szövetkezetekbõl (jogi személyiséggel rendelkezõ vállalatokból) álló másodfokú szövetkezetként, szövetkezeti központként mûködött. Vezetõségét román állampolgárságot szerzett magyar szakemberekbõl választották. Évi közgyûléseinek jegyzõkönyveit az elsõ közgyûléstõl kezdõdõen, 1924-tõl az évente magyarul és románul megjelenõ közleménye jelentette meg. A Hangya Hitelszövetkezetek sorsa Erdélyben. Keleti Újság, 1922. II. 9.

70

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A jogi, pénzügyi újjászervezésben vezetõ szerepet töltött be dr. Valkó Gyula, a kolozsvári OKH-kirendeltség korábbi ügyvezetõje és dr. Láday István miniszteri tanácsos, Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank Rt. Igazgatója, a nagyenyedi Hangyánál pedig Rohay László igazgató, dr. Harmath József és dr. Drexler Béla. Mindkét szövetkezeti központ igazgatóságában ezek a szakemberek, az igazgatóságok tagjaiként, kölcsönösen képviselték a szövetkezeti testvérintézményt.9 Bocsánczy személye elsõsorban az OKH-val való pénzügyi elszámolások, kiegyenlítések lebonyolítását biztosította a Kolozsvári Takarékpénztár közvetítésével. Bocsánczy és Gyárfás Elemér a két világháború közötti idõszak folyamán személyükben a magyar részvénytársasági bankok és szövetkezetek konszenzusát és kölcsönös érdekeit mozdították elõ. Gyárfás Elemér, az Országos Magyar Párt szenátora és a Bankszindikátus elnöke, a román parlamentben, román pénzügyi körökben képviselte a magyar szövetkezetek érdekeit, ezért a Szövetség igazgatósági tagja is volt több éven át. Dr. Drexler Béla, a Földmívelésügyi Minisztérium Székelyföldi kirendeltség korábbi, 1918 elõtti tisztviselõi tapasztalataira támaszkodva, személyes gazdasági és politikai kapcsolatait megmozgatva, közrejátszott mindkét szövetkezeti központ elismertetésében.10 A húszas évek elején az Erdélyi Gazdasági Egylet hivatalos közlönyében, az Erdélyi Gazda címû lapban külön szövetkezeti mellékletet indított a szövetkezeti eszmeterjesztés érdekében, Hangya (Az Erdélyi Gazda melléklete) címmel, 1924-ig, míg a nagyenyedi Hangya központ saját hivatalos közlönyét, a Szövetkezés kiadásának anyagi és technikai feltételeit megteremtette. A megfelelõ törvényes keret biztosítása mellett a szövetkezetek újjászervezõdése elsõsorban a személyek és magyar intézmények közremûködésének megnyerésén múlott. Másodsorban a mûködéshez szükséges anyagi feltételek megteremtése volt fontos. A Szövetség megalakulása után tõkehiány következtében több mint egy esztendeig alig tudott érdemi tevékenységet kifejteni. A tagszövetkezetek tõkeszegénysége miatt nem lehetett a belsõ szövetkezeti üzletrésztõke9 MOL K 610. 30. cs. 1. dosszié. 39. f. A Hangya központ ügyeinek vezetését a felügyelõbizottsági tagokból álló vezetõségre bízták: Asztalos Kálmán, Valkó Gyula (Kolozsvár), Balázs Ferenc (Gyulafehérvár) stb. Bodor Bertalan (Kolozsvár). A központot Rohay László igazgató és Magurányi Jenõ dr. cégjegyzõ fõnök, a két kirendeltség régi vezetõi képviselték. Közgyûlési beszéd. Hangya. Erdélyi Gazda melléklet, 1921. VII. 31. A Hangya központ közgyûlése. Brassói Lapok, 1922. VII. 30. 171. 10 Szövetkezeti Értesítõ, 1937. 10–11. sz. 114. Dr. Drexler Béla 1903-tól a Földmûvelésügyi Minisztérium erdélyrészi (székelyföldi) kirendeltségének tisztviselõje volt, a két világháború között a GHSz, a Hangya és az EGE-ben folytatta tevékenységét. Egyúttal vezetõségi tag volt a Maros megyei Földmûves Szövetség, a Marosvásárhelyi Takarékpénztár Rt.-ben és az Erdélyi Bank Rt.-ben. Elnöke volt az Ellenzék lapkiadó rt.-nek.

71

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

jegyzésre támaszkodni, ehelyett a korábbi kihelyezések visszaszerzése, a budapesti OKH-val való elszámolás vált fontossá. Az új vámhatárok, a devizaváltozás (koronaátváltás, román lejre való áttérés) és a hatósági korlátozások miatt nehézségeket okozott a követelések és tartozások elszámolása a budapesti központtal. Az elszámolást, pénzek nemzetközi átutalását Valkó és Bocsánczy személyes közremûködésével a Kolozsvári Takarékpénztáron keresztül kellett lebonyolítani. A Romániához csatolt területekre 1920. szeptember 26-án terjesztette ki a román kormányzat a regáti szövetkezeti törvényt. E törvény alapvetõen sértette az erdélyi szász és magyar kisebbségek érdekeit. Az impériumváltás után az igazságügyi miniszter elrendelte a felszámolást, és csak késõbb, dr. Láday István miniszteri tanácsos szakvéleményének hatása alatt sikerült engedélyt nyerniük a további mûködésre azzal a feltétellel, hogy a szövetkezetek erdélyi központja belép a román szövetkezetek bukaresti központjába és állami felügyelet alá helyezi magát. Az igazságügyi minisztérium kolozsvári kirendeltségének 1922/33 000. sz. rendelete biztosította a kisebbségi szövetkezetek önálló szervezõdéshez való jogát. Az 1922-i rendelet elismerte az 1920-ban alapított, de jogi személyiség nélküli magyar szövetkezeti központokat. Ezek javára a bukaresti Országos Szövetkezeti Központ lemondott felügyeleti jogairól, kivéve az 1920. szept. 20-i törvénybe foglalt ellenõrzési jogról. Az átruházott jogok ellenében viszont a kisebbségi központok elvesztették a román szövetkezeti törvény kedvezményeit. A minisztériumi engedélyezés után azonban 1923-tól tehát hivatalosan megkezdhetik mûködésüket a magyar központok. 11 Az 1922-ben engedélyezett cégbejegyzés után a Szövetség 1923-ban immár hivatalosan is mûködhetett. Alapszabályának és célkitûzéseinek megfelelõen elkezdte szervezõ, ellenõrzõ és pénzügyi funkcióit teljesíteni. Az 1924-ben megtartott elsõ nyilvános közgyûlés jegyzõkönyve szerint az elsõ mûködési év folyamán rendezték a 403 tagszövetkezet és a központ pénzügyi kapcsolatait.12 Ennél fontosabb volt viszont az új közigazgatási és jogi elvárásoknak való megfelelõ mûködés kereteinek megteremtése. A Szövetség ellenõrei a belépett szövetkezetek könyv- és üzletvitelét megvizsgálták, az 1922. évi és az elmaradt zárszámadásokat elkészítették, megszerkesztették közgyûlési irataikat, és a különbözõ hatóságoknak járó beadványokat mellékleteikkel együtt román nyelven megfogalmazták, a helyi vezetõket betanították a cégjegyzés és alapszabály-módosítások keresztülvitelére. A központi ügyész és a két kirendelt ellenõr a bíróságok cégjegyzõi hivatalában a cégjegyzések foganatosítását szorgalmazták.
11 Oberding József György: A magyar szövetkezetek jogi helyzete Romániában. In: Magyar Kisebbség, 1939. 189–195. 12 MOL K 610. 30. cs. 1. dosszié. 176–184. ff. A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége mint szövetkezet igazgatóságának 1923. évi jelentése. 1924. március 14. Elsõ csonkaévi jelentés.

72

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége elsõ közgyûlésén megtörtént a vezetõség alapszabály szerinti kiegészítése, újjáválasztása, valamint a felügyelõbizottság újabb 3 évre szóló megválasztása. Az évi közgyûlések a következõ években a tagszövetkezetek kiküldötteivel kerültek megrendezésre Kolozsváron. Miután 1929-ben a törvény értelmében a pénzügyi funkciók és a szervezõ funkciók intézményesen különváltak, a szervezést, ellenõrzést és képzést a GHSz mellett megalakuló Unió vitte tovább. A harmincas években, a vidéki szövetkezetekkel való intenzívebb kapcsolattartás érdekében, évenként más és más városban rendezték meg az Unió közgyûléseit. A magyar szövetkezeti központok jogi személyiségének elismertetése a kétéves késés ellenére is fontos volt az erdélyi magyarság újraszervezõdésében, ugyanis más érdekvédelmi szervezet, például az Erdélyi Gazdasági Egylet jogi személyiségét és nyilvános mûködéséhez való jogát csak 1929-ben adták meg. 1929-ig a kisebbségi szövetkezetek autonómiájuk elismerése fejében nem részesülhettek a román szövetkezeteknek járó különbözõ adó- és hitelkedvezményekben, csak az 1929-es (parasztpárti kezdeményezésû) szövetkezeti törvény terjesztette ki a kedvezményeket a magyar szövetkezetre is.13 Az újjáalakulás nehézségein túljutva, az 1924 utáni években viszont mindezek ellenére is megerõsödött a kolozsvári központ, és ennek folytán a szövetkezetek többsége jó pénzügyi eredményeket ért el. A bukaresti szövetkezeti központ által megállapított feltételek miatt a magyar szövetkezetek nem léptek be a minisztériumi fõosztályokként, hivatalokként mûködõ országos szövetkezeti központokba, így nem részesülhettek a román szövetkezeteknek juttatott kedvezményekbõl, a kedvezõ kamatozású állami jegybank és a szövetkezeti bank hiteleibõl. A saját tõkék (üzletrésztõke, tartalékok) elégtelensége miatt a hitelszövetkezeti központnak meglehetõsen magas kamatozású betéteket és visszleszámítolási hitelt kellett igénybe vennie, hogy tagszövetkezeteinek hiteligényét kielégíthesse. A szövetkezetek tõkésítésének, pénzügyi eszközeinek szaporításában fontossá vált a magyar intézmények közötti szolidaritás. Nagyobb betétek elhelyezésével elsõsorban az erdélyi magyar egyházak jártak elöl jó példával, tõkéiket a szövetkezeti központnál helyezve el alapítványi üzletrészek formájában vagy takarékbetétként. Az Erdélyi Bankszindikátus14 nagyobb részvénytársasági bankjai is
13 Ez a kisebbségeknek is kedvezõ törvény volt érvényben (1935-i módosításokkal) az 1938. februári (a szövetkezeti autonómiát durván megsértõ és a kisebbségi Uniókat betiltó) rendelettörvényig. Oberding: i. m. uo. 14 Az Erdélyi Bankszindikátus 1922 decemberében alakult, 107 részvénytársasági és 100 szövetkezeti formában mûködõ pénzintézet csatlakozásával, 174 millió alaptõkével, 54 millió tartalék tõkével. Elsõdleges és fõ célja volt intézeteinek kötelezõ revíziója, továbbá érdekképviselete és a periodikus érdekegyeztetések. Létrejöttét a szász Revisionsverband és a román bankok Solidaritatea szövetsége pozitív példája is ihlette. Gyárfás Elemér: Pénzügyi politikánk. In: Magyar Kisebbség, 1924. 624–628.

73

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

nyújtottak hiteleket a Szövetség központnak, elsõsorban a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank, a Transsylvania Bank Rt., amelyek a református, illetve a katolikus egyház (Római Katolikus Státus) érdekkörébe tartoztak.15 A szövetkezetek és a részvénytársasági bankok kapcsolatára jellemzõ volt a komplementaritás. Helyi jellegüknek és kisebb méretüknek köszönhetõen a szövetkezetek olyan szolgáltatásokat nyújtottak vidéken, amelyeket a nagybankok nem vállaltak városi elhelyezkedésük és más irányú üzleti stratégiáik miatt. A hitelszövetkezetek által nyújtott kölcsönök között elsõ helyen szerepeltek a földmûveseknek föld-, gép- és állatvásárlás céljára nyújtott hitelek.

A szövetkezetek pénzügyi-gazdasági és koordináló-ellenõrzõ szervei: Federálé és Unió Mielõtt továbblépnénk a szövetkezetek sikeres válságkezelésének és újabb növekedési hullámának bemutatásában, ismertetni kell azokat az intézményi változásokat, amelyek nélkül nem sikerült volna a válság leküzdése. Ebben ugyanis nagy szerepet játszott, az 1929-es törvény értelmében, a „Szövetség” mellett szervezett Ellenõrzõ Unió szervezõ és koordinációs stratégiája. A szövetkezetek a kolozsvári székhelyû (Memorandului/Unió utca 12.) Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége mint szövetkezeti cég kötelékébe tartoztak 1929-ig. 1920-as alapításuk és 1929 között a magyar szövetkezeti központ nemcsak pénzügyi-kereskedelmi tevékenységet folytatott, hanem irányító, szervezõ és ellenõrzõ szolgáltatást is biztosított tagszövetkezeteinek. Az 1929. március 28-i román szövetkezeti törvény rendelkezései értelmében a szövetkezeti központok lukratív és non-lukratív funkciói intézményesen különváltak. Mindkét magyar szövetkezeti központ mellett külön ellenõrzõ unió szervezõdött. A federálé (központ) szövetkezetként bejegyzett kereskedelmi vállalat formájában lukratív tevékenységet (kereskedelmi, pénzügyi forgalom) végzett. A központ tulajdonképpen másodfokú szövetkezetként tagszövetkezeteinek szövetkezete volt. Az Unió a nem lukratív funkciók teljesítésére alakult intézmény volt. A törvény és alapszabálya elõírása szerint feladata volt:
15 Erdélyi és Bánsági Közgazdasági Lexikon. h. n. 1929. 144–145. Az erdélyi magyar bank és hiteléletrõl Halász Sándor, A magyar tõke és tõkeképzés fejlõdésérõl dr. Debreczi Béla elemzései adnak átfogó képet, az erdélyi pénzintézetek részletes, évenkénti mérlegadatainak táblázatos feltüntetésével. In Kacsó Sándor (szerk.): Erdélyi Magyar Évkönyv 1938. Brassó 1937. 140–145.

74

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

a szövetkezetek ellenõrzése és irányítása; a szövetkezeti nevelés és propaganda; a hozzájuk tartozó szövetkezetek jogvédelme; az új szövetkezetek alapszabályainak megvizsgálása, láttamozása, a mûködési engedélyek kiadása; • az új szövetkezetek beszervezése és mûködésüknek beindítása. A Szövetség melletti Unió (hivatalos nevén: „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Ellenõrzõ Uniója) személyzete a központ szakembereibõl állt össze, hiszen az ellenõrök korábban is teljesítették a most különválasztott funkciókat. A harmincas évek folyamán új, fiatal szakembereket alkalmazott az Unió, amelyhez az összes szövetkezet csatlakozott. A magyar hitelszövetkezeti központ federáléjának és Uniójának mûködési köre az egész trianoni Erdélyre kiterjedt. A Központok és az Uniók közötti szoros kapcsolatot a többnyire azonos személyi összetételû vezetõségük biztosította. 1938-tól ismét a Szövetség vette át a törvénnyel megszüntetett Unió tevékenységi körét. Bár az 1938-as törvény a Szövetkezetek Nemzeti Intézetének adta át de jure az Unió hatáskörét, de facto nem hivatalos formában a Szövetség vezetõi átvették a személyzetet, fenntartva az addig eredményesnek bizonyult irányító, ellenõrzõ, ismeretterjesztõ és képzõ munkát.16 Az ellenõrök feladatköre az auditálás (könyvvitelellenõrzés) mellett a jogtanácsadásra (adóbevallás), üzletviteli tanácsadásra is kiterjedt. Az új szövetkezetek szervezése, a hálózati szintû stratégiák kidolgozása és a propaganda is feladatkörébe tartozott. A gazdasági válság kezelésében az Unió vezetõsége szervezetszintû stratégiaváltást dolgozott ki.17 A hitelszövetkezeti központ vezérigazgatója, gróf Bethlen László, aki 1929-ben vállalta el tisztségét, 1935-ben munkatervbe foglalta a tevékenységbõvítést (üzletág-diverzifikáció), az önsegélyezésre alapozó intenzív növekedést. Központi üzleti stratégiaként az alaptõke-emelést írták elõ, hitelnyújtásnál a termelési, beruházási célú kölcsönök és a rövid lejáratú, kis összegû kihelyezések kaptak elsõbbséget. Az új kereseti források felkutatásában, az alternatív tevékenységi körök bevezetésében az ellenõrök a terepmunka során a központilag kidolgozott és a sajtóban, közgyûléseken ismertetett stratégia szerint jártak el. A tagszövetkezetekkel való kapcsolattartás, tájékoztatás 1933-tól kezdõdõen vált könnyebbé, azáltal, hogy a Szövetség saját hivatalos közlönyt indított Szövetkezeti Értesítõ címmel, dr. Vékás Lajos, a Minerva Könyvkiadó igazgatója támogatásával. A közlöny elsõ szerkesztõje Petrovay Tibor, a központ fõkönyvelõje volt, késõbb fõszerkesztõvé vált
16 Szövetségünk jubiláris közgyûlése. Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 91–93. 17 A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének munkaterve. Gr. Bethlen László elõadása. Szövetkezeti Értesítõ, 1935. 9. sz. 104–107.

• • • •

75

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Oberding József György. Õk, akárcsak Vita Sándor, a Szövetség ellenõre, nemcsak a szövetkezeti sajtóban, hanem a fiatal erdélyi nemzedék legfontosabb közéleti kiadványaiban (Erdélyi Fiatalok, Hitel) is a magyarság önszervezõdését szorgalmazták, dolgozták ki tudományos igényességgel a gazdasági intézményesedés programjait. Az erdélyi magyarságot sújtó válság kezelésében a magyar kisebbségi intézmények összességére felelõsség hárult, amint azt az Országos Magyar Párt (OMP) 1933-as marosvásárhelyi kongresszusának felszólalói is megfogalmazták. Az OMP Közgazdasági szakosztálya a Szövetség Unió javaslatára együtt ülésezett az Unió kongresszusával. Az elhangzott elõadások ismét kihangsúlyozták a korábbi kongresszusok felismeréseit, miszerint valamely nemzeti kisebbség fennmaradását intézményeinek szorosabb koordinációja, együttmûködése és szolidaritása biztosíthatja. Az OMP 1930. évi nagygyûlésén a párt közgazdasági szakosztálya nyíltan állást foglalt a gazdasági élet nemzeti irányban való kiépítése mellett, e tekintetben a szövetkezeti szervezkedés minél hathatósabb kiterjesztését és támogatását tartotta szükségesnek.18 A kongresszuson Bethlen László, a Szövetség vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelszövetkezet a legmegfelelõbb és leghatékonyabb intézmény a kishitelek folyósítására.19 Elõnyös feltételek mellett nyújtott hitelein kívül a szövetkezet a közösségnek is elõnyöket hoz: a község pénzforgalmát növeli, gazdasági, biztosítási és kulturális szakosztálya révén új tevékenységeket honosít meg, könyvtárával hozzájárul a nemzeti kultúra fenntartásához. A közgyûlések, a piaci-gazdasági tevékenységek, valamint a felvállalt tisztségek egyúttal a falu fórumává, a közvélemény formálójává is avatják a szövetkezetet. A kiépített szövetkezeti hálózat sûrûsége, helyi jellege és közösségközpontú feladatai folytán el nem hanyagolható tényezõ volt a magyar kisebbségi intézményrendszeren belül. Az 1929-es mérleg adataira alapozva, Bethlen László kihangsúlyozta a szövetkezetek erkölcsi és gazdasági pénzügyivagyoni erejét is, kiemelve a munkahely és mellékkereset, többletjövedelem termelõ funkciót is. A Szövetség munkaprogramjának súlypontját a központ által nyújtott hitelkeret bõvítésének lehetõsége képezte. Az erõs pénzügyi központ megteremtése érdekében a szövetkezetek saját üzletrésztõkéiket és tartalékalapjait kellett volna emelni, és minél több magyar intézményt megnyerni szövetkezeti alapítványi üzletrészek jegyzésére.20 A Párt közgazdasági szakosztályát a hitelszövetkezeti központ erkölcsi támogatására kérte fel, az isko18 Oberding József György: A szövetkezetek szerepe az erdélyi magyarság gazdasági életében. Magyar Szövetkezés, 1939, 6. 19 Uo. 20 Uo.

76

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

lafenntartó intézményektõl pedig a szövetkezeti nevelés bevezetésére kért jóváhagyást. Ugyanakkor indítványt tett közgazdasági tárgyú vándorgyûlések rendezésére, amelyeken a vidéket érdeklõ szakelõadások mellett szövetkezeti propaganda is legyen. A Szövetség stratégiájának prioritásai között szerepelt a kisiparosok hitelellátása szövetkezetek alapítása által, az elszórtan mûködõ tejszövetkezetek koordinációja és értékesítésének megszervezése, magyar birtokvásárlások hitelezése, valamint a mezõgazdasági és szövetkezeti szakoktatás elõmozdítása vándortanítók útján. Az OMP és a szövetkezeti központ közötti kapcsolat leginkább Gyárfás Elemér személyében állandósult és a közösen megtartott nagygyûléseken, kongresszusokon. Petrovay és Oberding elõadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági autonómia feltétele a magyar gazdasági intézmények közötti konszenzus és érdekegyeztetés. A kongresszuson határozati javaslat született a legjelentõsebb magyar gazdasági szervezetekbõl összeálló gazdasági tanács létrehozásának szükségességérõl: „Kisebbségi társadalmunk csak úgy tudja helyét megállani, ha a megmaradt gazdasági és pénzügyi intézményeit újjászervezi. A cél elérése érdekében megalakítandó az erdélyi magyarság Gazdasági Tanácsa akként, hogy abban gazdasági érdekképviseleti szerveink megfelelõen képviselve legyenek.”21 A Gazdasági Tanács létrehozásának programja sokkal reálisabb elvárás volt, mint a korábban sokat hangoztatott erdélyi magyar bank gondolata. Miután a Vásárhelyi találkozó 1937 õszén is megvitatta a Gazdasági Tanács tervezetét, az 1938-ban megalakuló Magyar Népközösség gazdasági szakosztálya hasonló célokat követett.22 A királyi diktatúra idején (1938–1940 között) a hivatásrendi államban a magyar kisebbséget egyetlen szervezet, az 1939 januárjában alakult Magyar Népközösség képviselhette. A szövetkezetek társadalmi súlyáról tanúskodik az, hogy a Magyar Népközösségben a két magyar szövetkezeti központ mint legnépesebb, legátfogóbb magyar szervezet vehetett részt. A gazdasági szakosztályt, melynek elnöke dr. Szász Pál volt, a szövetkezeti központok képviselõi és a gazdaköri mozgalom, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet alkotta. A Népközösség Szövetkezeti Alosztálya emlékiratban terjesztette a kormányhatóság elé az 1938-tól egyre súlyosabban megnyilvánuló sérelmeket.23 1938-tól kezdõdõen az Uniók betiltásával megvonták az önálló autonóm ellenõrzéshez való jogot; a magyar Központok igazgatóságának három tagját a Nemzetgazdasági
21 Vita Sándor: Gazdasági tanács. Hitel, 1937. 45. 22 A bécsi döntést követõ idõszakban pedig azonos névvel megalakult az Erdélyi Párton belül az Erdélyrészi Gazdasági Tanács. 23 Szövetkezeti Értesítõ, VII. évf. 1939. 12. (dec.) 212. Negatív diszkriminációk 1938-tól: Szövetkezeti sérelmeink a kormány elõtt. Magyar Kisebbség, 1939. 496–500.

77

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Minisztérium nevezte ki; újabb szövetkezetek létrejöttét nem hagyták jóvá; monopoltermékeket (só, gyapot, petróleum) csak a román szövetkezetek árusíthattak; a gabona állami pénzen történõ intervenciós felvásárlására, valamint a hadsereg ellátására kizárólag a román szövetkezetek kaptak megbízást.

Az Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE) és a szövetkezetek A politikai tevékenység biztosította keretek betöltésére a magyarság meghatározó körökben csoportosuló rétegeinek érdekvédelmi szervezetei vállalkoztak. Az intézményes együttmûködés szempontjából érdemes kiemelni még az EGE-vel és az egyházakkal fennálló kapcsolatot, valamint a két szövetkezeti központ állandó és gyümölcsözõ kapcsolatát. Az Erdélyi Gazdasági Egylet nagy múltú és legnépesebb szervezet nemcsak a magyarság egészének elismerését érdemelte ki népnevelõ és szervezõ munkájával. Az EGE az 1921-es földreform jogsértõ intézkedései ellen memorandumokban tiltakozott, megyei gazdasági osztályai megkísérelték a földkisajátítások pontos statisztikáját összeállítani.24 Az OMP 1926-os gyergyószentmiklósi gyûlésén a gazdasági szakemberek és gazdák felléptek az erdélyi magyarság mezõgazdasági érdekvédelmi szervezeteinek minél szélesebb körû és átfogó kiépítése mellett. Gazdakörök szervezését és vezetését szorgalmazták és terményértékesítõ, biztosító szövetkezetek alakítását. A mezõgazdasági anyanyelvi képzés védelmében léptek föl, ugyanis az összes magyar nyelvû mezõgazdasági iskolát (Algyógy, Csíkszereda, Szilágysomlyó, Torda) és a kolozsvári mezõgazdasági akadémiát is átvette a román állam, megszüntetve a magyar nyelvû képzést. Az OMP parlamenti tagjai egy megalakítandó mezõgazdasági szaktestületet terveztek. Az intenzív építkezés csakis az intelligencia szerepvállalásával volt elképzelhetõ. Az irányító réteg kötelessége a kisgazda-társadalommal szemben elsõsorban a népnevelést jelentheti. „Az okszerû mezõgazdasággal megismerkedõ magyar gazda jövedelmét két-háromszorosára emelheti, a gazdaságilag erõs falusi társadalom (1930-ban a magyarság 73,2%) ki tudja építeni egész gazdasági életét, annak széles hálózatát, megteremtheti szövetkezeteit, megszervezheti s közös beszerzést és értékesítést, értékeinek megfelelõ súllyal szólhat bele az érdekeit olyannyira érintõ gazdaságpolitika irányításába is” – állapította meg Demeter Béla, aki részletesen elemezte a magyar falusi társadalom leszegényedésének körülményeit, illetve gazdasági fellendülésének várható kedvezõ hatását.25
24 G. S. K., 1926, 38–49. 25 Demeter Béla – Venczel József: Az EMGE munkája a román impérium alatt. Kvár, 1940, 27.

78

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

Az EGE a húszas évek elején közlönyében külön mellékletben támogatta a szövetkezeti gondolatot. A két világháború közötti idõszakban a Szövetség és az EGE vetõmag-kiosztási, gépesítési, gyümölcsértékesítési akciókban mûködött közre, az intézményes és hosszú távú együttmûködést pedig a kölcsönös igazgatósági és elnöki tagságok és személyes átfedések biztosították. Báró Jósika Gábor, a Szövetség elnöke egyszemélyben az Erdélyi Gazdasági Egylet elnöke is volt haláláig, 1930-ig. Õt követte a Szövetség elnöki tisztségében 1931-tõl gr. Béldi Kálmán, egyben az EMKE elnöke is. Bethlen György OMPelnök és EGE-elnök (1936-ig) a Szövetség igazgatóságának is tagja volt hoszszú ideig. Gr. Bethlen László, a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének ügyvezetõ igazgatója, az Ellenõrzõ Unió igazgatója, akárcsak Harmath János, a Hangya központ vezérigazgatója, részt vett az Erdélyi Gazdasági Egylet elnöki tanácsülésein.26 Gr. Bethlen László kapcsolatot testesített meg az EMKE közgazdasági szakosztályával is, amelynek elnöke volt.27 Az EGE jogi személyiségének megszerzéséig, 1929-ig az EGE több ízben együttmûködésre kérte fel a Szövetséget: „…az EGE aziránt keresi meg a Szövetséget, hogy a hitelszövetkezeteket kapcsoljuk be a községek gazdasági életébe és különösen ahol nincsenek gazdakörök, a hitelszövetkezetek keretében külön gazdasági osztályt szervezzenek, melyek hivatva volnának a község minden apró kérdésével foglalkozni, gazdasági elõadásokat tartani.”28 A felkérést követõ idõszakban a Szövetség az EGE-t pártfogásáról biztosította, és körlevelet intézett tagszövetkezeteihez. A hitelszövetkezetek ezek után a Szövetség közvetítésével bekapcsolódtak az EGE gazdasági akcióiba, alosztályokat hoztak létre, amelyeken keresztül a gazdák minõségi vetõmagot szereztek be nagy (vagon) tételben.29 Amikor az OMP Közgazdasági Szakosztályán belül és a hírlapokban felvetõdött egy erdélyi Jelzálogbank vagy Altruista Bank terve, Jósika Gábor és Bethlen György javasolták, hogy egy újabb bank alapítása helyett a magyar szervezetek a hitelszövetkezeti központot, a Szövetséget tõkésítsék, hiszen – a közgyûlés határozati javaslata szerint – „a mezõgazdasági és kishitel legalkalmasabb és leghathatósabb intézménye”, ezért a Közgyûlés „szükségesnek tartja a hitelszövetkezetek Szövetségének megerõsítését és kifejlesztését egy altruista nagy központtá, mely hivatva lesz a falu és az emberek hiteligényét jutányos alapon kielégíteni.” Elekes Dénes és Drexler Béla javaslatára a határozatot elküldték az egyházaknak és az
26 MOL P 1705 E. G. E. 1937. évi jegyzõkönyvei. Jegyzõkönyv mely felvétetett Kolozsvárt, 1936. nov. 3-án az Erdélyi Gazdasági Egylet elnöksége által egybehívott elnöki tanácsülésrõl 1–41. 27 Kacsó Sándor (szerk.): Erdélyi magyar évkönyv 1938. Brassó, Brassói Lapok, 1937. 86. 28 ANDJ Cluj 790. F 1. cs. 38. f. 29 Uo. 49. f.

79

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Országos Magyar Pártnak is. Az egyházakat felkérték, hogy minél nagyobb üzletrészt jegyezzenek, nagyobb betéteket bocsássanak a Szövetség rendelkezésére, és utasítsák a vidéki egyházközségeket, hogy vezetõik útján vegyenek részt a vidéki szövetkezetek munkájában és az egyházközségi vagyon kezelésével vegyék igénybe a szövetkezeteket.”30 Az 1936-ban új vezetõséggel induló EGE legfõbb törekvése lett a gazdasági népnevelés. A múló értékû népjóléti megsegítés helyett a társadalomépítés nehezebb munkáját vállalta, hogy a gazda önmaga segítsen magán és gazdatársain is, azáltal, hogy a gazdasági élet alapsejtjében, a gazdakörben kell kiképzett vezetõk irányításával a gazdatársadalom maga igazgassa ügyeit s az intelligencia, a falu értelmisége mintaszerû gazdaságával példát mutasson, különösen a tanító, akit a törvény gazdasági oktatásra is kötelezett. „Csak kézzelfogható siker, az utánozható példaadás és cselekvés fogja meg az emberek lelkét és ösztönzi õket javítani önmagukon és gazdaságukon” – idézték Mikó Imrét, az EGE 1854-beli reformátorát 1936 virágvasárnapján, a reformközgyûlésen. Dr. Szász Pál megválasztott új elnök az eredményesség biztosítására az EGE gazdaságszervezõ és irányító munkáját 13 alkerületben szervezte meg.31 A munka eredményét maguk a számok bizonyíthatják: 1936–40 között a gazdakörök száma háromszorosára növekedett, 575 gazdakörnek 45 330 magyar gazda volt tagja; a szervezet kiadványa, az Erdélyi Gazda Erdély 1310 községében 100–150 000 olvasóhoz jutott el. Négy év alatt 140 téli gazdasági tanfolyamon 4836 gazda részesült módszeres oktatásban, vett részt gyakorlati bemutatókon és nyert oklevelet. A korszerû gazdasági tudomány és okszerû alkalmazásának módszerei e tanfolyamokon jutottak el a gazdatársadalomhoz, amelyet az EGE nemesített vetõmagkiosztással, kül- és belföldi tenyészállat-közvetítéssel is támogatott. A kiemelkedõ eredmények a gazdanapokon és kiállításokon nyerhettek elismerést és jutalmat. E segélyakciók az elsõ években különösképpen a szórványvidéknek szóltak, s csak késõbb a nagyobb tömbökben élõ magyar népcsoportoknak.32 Az EGE szót emelt a kis hitellel való ellátás, valamint a mezõgazdasági termékek értékesítésének, feldolgozásának szövetkezeti megszervezése érdekében, így a gazdasági és hitelszövetkezetek testületileg beléptek az EGE-tagok sorába.33 Az 1936. novemberi elnökségi ülésen Szász Pál elnök megköszönte a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Igazgatóságának, amiért elõsegítette azt, hogy minden szövetkezet tagja lett az EGE-nek; a Hangya Szövetkezetek igazgatósága szintén megtette a maga részérõl az intézkedéseket, hogy a fogyasz30 31 32 33 Uo. 27. f., Az 1928. február 23-i közgyûlés jegyzõkönyve. Uo. 59. f. Uo. 22–28. Uo. 38–44. Szövetkezeti Értesítõ (a továbbiakban Sz. É.), 1937, 65–71.

80

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

tási szövetkezetek testületileg belépjenek az EGE tagjai sorába.34 Az EGE együttmûködött a Szövetséggel a tejgazdasági szakértõk, vajmesterek kiképzésében és alkalmazásában, és közvetve a tejszövetkezeti ágazat és stratégiák fejlesztésében is. Tervbe vették a kalotaszegi Nádasmentén, valamint Szilágyságban létesítendõ tejfeldolgozó üzem építését.35 Mind a szövetkezeti központok, mind az EGE alkalomadtán együttmûködtek a szászok hasonló szervezeteivel: a szebeni Verkaufshalleval, az Erdélyi Szász Gazdasági Egylet vetõmag-értékesítõ osztályával. Ahhoz, hogy a gazdakörök is részesüljenek a törvény által szövetkezeteknek nyújtott kedvezményekben, Bethlen László javaslatára a tejcsarnokot mûködtetõ gazdakörök beléphettek a tagszövetkezetek sorába, és önkéntesen a Szövetség ellenõrzése alatt mûködtek tovább. A szövetkezetek intézményes támogatásának és jól kiépített hálózatát mozgósítva sikerült Szász Pálnak az EGE társadalmi bázisát kiterjeszteni: az 1936ban alig 537 EGE-tagságról az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyletre átnevezett gazdaszervezet, célközönségének súlypontját a nagybirtokosokról a kis- és középbirtokosokra áthelyezve, 1940-re 18 522 EMGE-tagra, illetve 575 gazdakörbe szervezett 26 808 gazdaköri tagra emelte taglétszámát.36 A Venczel József és Vita Sándor közremûködésével 1936–1940 között megreformált gazdaszervezet „demokratikus átalakítása”, szervezeti felépítésének korszerûsítése, decentralizálása (3 kerület, 12 alkerület) annál inkább idõszerûvé vált, mivel már tizenöt évvel korábban, 1921-tõl kezdõdõen megfogalmazódott a demokratikusabb, a kisbirtokosokra támaszkodó mezõgazdasági szervezetek megalakításának igénye. Drexler Béla, Orbán Balázs és Mikó László szorgalmazására, a nehézkes (és konzervatív) EGE kiegészítésére, a Bocskai Szövetség pénzügyi támogatásával megalakultak a Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék megyei Földmívesszövetségek.37 1936-ig azonban mégsem sikerült a gazdaszervezetek társadalmi bázisát kiterjeszteni, így ezek elmaradtak a szász és sváb gazdaszövetségekhez viszonyítva. A Szász Mezõgazdasági Egyesületnek már 1913-ban közel 10 000 tagja volt, 1922-ben pedig 13 347, a központi választmány mellett 14 körzeti és 235 helyi gazdaegyletbe tömörülve. A Bánáti Sváb Gazdasági Egyesületnek 1926-ban 80 gazdaköre 5515 tagot csoportosított.38

34 MOL P 1705 9–10. f.; Az EGE reformjáról és tevékenységérõl lásd bõvebben Demeter Béla – Venczel József: Az EMGE munkája a román impérium alatt. Kolozsvár, EMGE, 1940. 35 MOL P 1705 E. G. E. 1937. évi jegyzõkönyvei. Jegyzõkönyv mely felvétetett Kolozsvárt, 1936. nov. 3-án az Erdélyi Gazdasági Egylet elnöksége által egybehívott elnöki tanácsülésrõl. 22–23. f. 36 Demeter Béla – Venczel József: i m. 22–29. p. 37 MOL K 437 Bocskai Szövetség -1921-1- 385–386. f. 398. f. 38 Sigerus, Fred (szerk.): Wirtschafts-Statistik Rumäniens. Jahrbuch 1926. Hermannstadt–Leipzig. 13–14. p.

81

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A magyar tejszövetkezetek A tejszövetkezeti kezdeményezések sikereire alapozva és a programadó stratégia nyomán fellendült a gazdasági szövetkezetek, szakosztályok szervezése a hitelszövetkezeteken belül. A stagnáló hitelélet körülményei között a hagyományos mezõgazdasági termékek értékesítésének nehézkessége s az emiatt kiesõ jövedelem, leszegényedés új jövedelmi források, új, alternatív termelési ágak, szolgáltatások bevezetését tették sürgetõvé. Az eredményes és hatékony tõkefelhasználás és hitelnyújtás érdekében a GHK alapszabályzatában már alakulásakor célként fogalmazta meg a gazdasági tevékenység megindítását a hitelszövetkezetek keretében fiókszövetkezet indításával. E kezdeményezésével is megelõzte a román törvényhozást, mely az 1935-ös szövetkezeti törvényben fogalmazta meg a gazdasági szövetkezeti szakosztályindítás módozatait. A program a falvak lakosságát arra próbálta ösztönözni, hogy a szövetkezeten keresztül minél változatosabb tevékenység lefedésére törekedjen (beszerzés-értékesítés, feldolgozás, biztosítás, háziipar, fakitermelés). Elsõdleges cél volt a szövetkezeti tagságnak olyan erõforrásokat megmozgatni, amelyek addig kihasználatlanok voltak. A gazdaságosabb mûködés, közös beszerzés és értékesítés, gépesítés, minõségi vetõmagvak és állatállomány nevelése olyan potenciált jelentettek, amelyet addig a falu szervezetlensége miatt kihasználatlanul hagyott. A legtöbb magyar faluban termelt tej szövetkezeti feldolgozása és ezáltal gazdaságosabb, jövedelmezõbb értékesítése tûnt a legkönnyebben és legolcsóbban megvalósíthatónak. A szövetkezeti központ szakembereinek dániai tanulmányútja, valamint a szász és sváb példák, nem utolsósorban azonban a székelyföldi gazdasági akció elõzményei és a húszas évek végén újjáalakuló tejszövetkezetek sikere ezt támasztotta alá. Szervezeti szinten egyrészt az elszórt tejszövetkezetek nyersanyagának közös feldolgozását, értékesítését, piackutatást kellett megoldani, másrészt pedig a tejszövetkezetek szervezését és ellenõrzését (minõség, szerzõdések teljesítése) kellett sokkal szigorúbban végrehajtani. A Szövetség már 1927-ben hozzálátott a tejszövetkezetek szervezéséhez. A hitelválság idején a szövetkezeteknek új tevékenységi kört keresõ elnök, dr. Bethlen László indította el a tejszövetkezeti propagandát az Ellenõrzõ Unió személyzetével. A központi kezdeményezés a válság hatására új jövedelmi forrást keresõ gazdák kezdeményezésével találkozott. A központi propaganda nyomán a kisgazdák meggyõzõdtek arról, hogy a tej akkor éri el a legmagasabb árat, hogyha azt nem egyénenként dolgozzák fel és adják el, hanem szövetkezetekbe tömörülve igyekeznek értékesíteni.39 A kisgazdaságok meglévõ
39 A tejszövetkezetek céljai. Szövetkezeti Értesítõ, 1937. március hó. 4. (rendkívüli) sz.

82

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

tehénállománya lehetõvé tette, hogy a faluközösségek viszonylag csekély tõkével is tejszövetkezeteket alakítsanak. A tejszövetkezet megalakulhatott 25 tag egyenként 500 lejes üzletrészével (összesen 7500 lej) jegyzett üzletrésszel, egy életképes tejszövetkezet teljes berendezése nem tett ki többet 35 000 lejnél. A tejszövetkezet gépbeszerzéséhez szükséges tõkét sok esetben a Szövetség Központ elõlegezte meg, és a szövetkezet a tejárból vonta le a tagoktól a törlesztést. Különösen Maros-Torda és Udvarhely megyében mutatkozott nagyobb érdeklõdés a tejszövetkezetek iránt. Ebben a két megyében három év leforgása alatt közel 100 szövetkezet alakult. A tejtermelés fokozásával az állattenyésztés (sertés) és a mezõgazdaság (takarmánytermelés, legelõgazdálkodás) is nagyobb lendületet vett. A tejszövetkezetek a félkész terméket, tejszínt vagy késõbb a vajat a közlekedési-szállítási nehézségek, valamint a kis tételû kínálatuk miatt nehezen értékesítették. A Szövetség támogatásával 1932-ben Siménfalván közepes nagyságú tejértékesítõ csoportot alakítottak, azzal a céllal, hogy az elszigetelt tejszövetkezetek ne legyenek kiszolgáltatva a vajértékesítéssel foglalkozó közvetítõ kereskedelemnek. Ahhoz, hogy egységes minõségû versenyképes vaj elõállítása is lehetõvé váljék, a Szövetség 1936-ban Marosvásárhelyen megépítette elsõ központi tejfeldolgozó üzemét. Késõbb, 1938-ban Székelykeresztúron a még korszerûbben megépített és felszerelt második vajgyár is megkezdte mûködését. Elõbbi napi 15–20 000 liter, utóbbi 10–15 000 liter tejet gyûjtött és dolgozott fel. A tejszövetkezetektõl a félkész terméket (tejszínt) a Szövetség saját teherkocsijával szállította az üzemekbe; innen a vajat egységesen csomagolva, saját „Transilvania” márkával ellátva állították elõ a készterméket.40 A helyi tejszövetkezetek erkölcsös mûködésérõl az Unió mellett létrejött fegyelmi bíróság gondoskodott. A Tejszövetkezeti Szemle rovatként indult a Szövetkezeti Értesítõben, majd többoldalas mellékletté vált Perjessy János és Elekes Béla tejszövetkezeti fõellenõr, Vita Sándor és mások írásaival. A mozgalom gazdasági hatékonyságáról a számok tanúskodnak: a marosvásárhelyi telep felállítása a tejszövetkezetek megnövekedett alkupozícióját és termelékenységük növekedését eredményezte, így 1936-ban a gazdák literenként 53 banival többet kaptak, ami 3 896 342 liter tejnél 2 065 061 lej többletet jelentett 1934-hez viszonyítva. A gazdasági erõkoncentráció, a közös gazdasági akció a telepek kapacitásának maximális kihasználására irányult, amit gazdasági számítások is tükröztek: Maros megyében a megye napi 40 000 liter tejtermelésének felét, 20 000 litert dolgozott fel a telep.41 Udvarhely megyében 25 000 liter tej ter40 A Székelykeresztúri üzem. Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 61–62. 41 Beszéljenek a számok. A tejszövetkezetek céljai. Szövetkezeti Értesítõ, 1937. március hó. 4. (rendkívüli) sz.

83

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

melõdött naponta, amibõl a székelykeresztúri telepre 12 000-et szállítottak. A gazdasági számítások szerint „ha a Maros megyei, valamint az Udvarhely megyei teljes tejtermelés a szövetkezeti telepekben kerülne értékesítésre, az évi tejár-átlag 1 lejjel volna magasabb. A két megyében a tejtermelõ gazdák egy évben 12 millió lejjel kapnának nagyobb tejárat a teljes kapacitás kihasználásának esetében.”42 A vásárhelyi telep több külföldi ajánlatot is kapott, így a megrendelések kielégítése érdekében propagandát indított a tejmennyiség növelése végett, ugyanakkor kölcsönös kötelezettségi szerzõdést is kötött a tagokkal, a szállított mennyiség állandóságának biztosítása érdekében. Bár nem minden esetben volt maximális fegyelem a szállított nyersanyag minõségét illetõen, és a szerzõdött mennyiség helyi értékelése is nemegyszer zûrt okozott helyi szinten a csalások miatt (vizezés), összességében mégis a korábbi árakhoz képest háromszoros árat kaptak a tagok a tejért, ugyanakkor a tejszövetkezet a szövetkezeti alapelvekhez hûen árkiegészítés formájában visszajuttatta azt a hasznot is, amit korábban a kereskedõk értek el. A családi gazdaság és a faluközösség is gazdagabb lett a tejszövetkezetnek köszönhetõen.43 A kapacitás optimálisabb kihasználása nyomán tovább nõtt a gazdáknak kifizetett zsírfokonkénti ár. Az új értékesítési lehetõségek az önellátó tejtermelésrõl átállította a gazdákat a piaci termelésre. A tejszövetkezeti szervezet hozzájárult az állatállomány és takarmányozás, legelõgazdálkodás minõségi emeléséhez is, elkezdõdött az állatállomány törzskönyvezése és feljavítása. A minõségemelésben a Szövetség szorosabb együttmûködést épített ki az 1936-ban megreformált Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesülettel.44 A közgazdasági marketing szempontjából fontos, hogy a mozgalom a partnerek hûségére alapozva közös márkajegyet vezetett be termékeinek minõségét garantálva, de egyúttal tudatos fogyasztói magatartást, hûséget is sugallt a reklámszöveg: „Szövetkezõk csak Transylvania pasztõrözött vajat vásárolnak.” 1937-tõl Kolozsváron a Méhkas diákszövetkezet forgalmazta a Transylvania tejtermékeket tejivójában.

42 Uo. 43 Szociális fontosságukat a rugonfalvi példa jellemzi, ahol már a székely kirendeltség létesített tejszövetkezetet. A nehezen meggyökerezõ tejszövetkezet 1912-re már szép kultúrházat és tejfeldolgozó telepet épített. A világgazdasági válság utáni fellendülés nyomán 1937-ig már 500 hold körüli birtokot vettek meg a tagok. A tejszövetkezeti tagoknak állatbiztosítást kötöttek, hídmérleget, gazdasági gépeket vásároltak. A különösen kedvezõ tejtermék-értékesítés eredménye, hogy szép házak épültek, a fiatalok gazdasági és középiskolában tanulhatnak. 44 MOL P 1705 E. G. E. 1937. évi jegyzõkönyvei MOL P 1705 Jegyzõkönyv mely felvétetett 1936. jún. 30 – júl. 1–2-án az Erdélyi Gazdasági Egylet gazdasági felügyelõi értekezletén.

84

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A magyar tejszövetkezetek kínálata elsõsorban Bukarest felvevõpiacát célozta meg, ahol a besszarábiai német tejszövetkezetekkel osztozott a piacon a Szövetség, mely saját lerakatot létesített a fõvárosban, ahonnan saját kocsival szállította a kiskereskedelembe a termékeket. A „Transilvania” márkajelzés a fõvárosi fogyasztókon kívül külföldi nagykereskedõket is megnyert: a magyar tejszövetkezetek Transilvania termékeivel Angliába, Palesztinába és Görögországba indultak exportszállítmányok 1936-tól kezdõdõen.45 A tejfeldolgozó telepek a vajkészítés mellett igen szép eredménnyel terjesztették ki mûködésüket a kazein-, sajt- és túrókészítésre. 1939-tõl a román hadseregnek szállított. A szervezés során a Szövetség árkedvezményeket és jogi kedvezményeket is biztosított tagszövetkezeteinek. Az újonnan alakuló tejszövetkezetek támogatására érvényt szerzett a szövetkezeti törvényben biztosított jogoknak, számukra a Nemzeti Szövetkezeti Intézetnél kilobbizta, hogy egészen alacsony üzletrészjegyzéssel is megalakulhassanak.46 A tejszövetkezetek száma így alakult: 1929: 7, 1930: 12; 1931: 26; 1932: 54; 1933: 66; 1934: 72; 1935: 81; 1936: 101; 1937: 125; 1938: 133; 1940: 135.47 1940-tõl a tejértékesítõ hálózat és a Transylvania tejfeldolgozó telepek üzemvitelére önálló szövetkezet létesült Marosvásárhelyen, az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítõ Szövetkezet.

Egyéb gazdasági jellegû magyar szövetkezetek. Regionális elhelyezkedésük és hatásuk Az általános mezõgazdasági szövetkezetek az 1935-ös törvény által alkotott új szövetkezeti típust képviselték. Ezek feladatát a falu mezõgazdasági termelésének és terményértékesítésének szövetkezeti megszervezése képezte, a szükséges vetõmagvak, mezõgazdasági gépek, növényvédelmi szerek, tenyészállatok közös beszerzésére, gyümölcsfaiskolák, legelõk létesítésére és fenntartására. Hét ilyen mezõgazdasági szövetkezet alakult a GHK keretében. A temesvári Vitamin paprikatermelõ szövetkezet a szegedi paprikatermelést honosította meg. A székelyszenterzsébeti gyógynövénytermelõ szövetkezet a szászvidékrõl átvett gyógymentát termesztette, a székelykeresztúri Voluntas len- és kendertermelõ szövetkezet nagy lendületet adott az addig csak házi

45 Szövetkezeti Értesítõ, 1937. 150., 1937. 164. 46 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 22. 47 Tejszövetkezeti statisztika. Szövetkezeti Értesítõ, 1937. 31.

85

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

szükségletre termesztett növények termelésének. A gyárat a munkások vették át szövetkezeti formában a megbukott „Friedler” cégtõl.48 Az ipari, termelõ- és értékesítõ szövetkezetek fõleg a városokban alakultak meg. Közöttük építõipari, fémipari, bõripari, asztalos és szabóipari szövetkezetek voltak. Ugyancsak városi alakulatok voltak a kereskedelmi jellegû szövetkezetek is. A kolozsvári Méhkas, az erzsébetvárosi Concordia, a brassói Ágisz, a tordai Ave, az aradi Omnia a falvak termékeit értékesítette városon. Szolgáltató szövetkezetek voltak: a kolozsvári Pro Deo szálloda-bérlõ szövetkezet, melyet a szociális Missziós nõvérek alapítottak az erdélyi római katolikus egyházat képezõ szálloda kibérlésére. Az aranyosgyéresi földgáz szövetkezet tagjainak földgáz-ellátására alakult. A kolozsvári Pitvar háziipari szövetkezet 1936-ban jött létre a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége alosztályaként, mely az erdélyi háziipari termelés és értékesítés megszervezését végezte. Kós Károly, a szövetkezet elnöke szerint a következõ célja volt: a háziipari és népmûvészeti termelésnek minél szélesebb megszervezése, mûvészeti irányítása, a termelõk magáneszközökkel való ellátása, az értékesítés megszervezése kolozsvári bolthelyiségében. 1937-ben a budapesti nemzetközi kiállításon állította ki a Pitvar az erdélyi népmûvészeti cikkeket a Kós Károly tervezte pavilonban.49 A romániai gazdasági szövetkezetek száma 1938-ban összesen 982 volt. Ezek közül 759 többségi és 228 kisebbségi jellegû volt.50

A szövetkezetek és az egyházak együttmûködése az oktatásban és biztosítási ágazatban A magyar intézmények között gazdaságilag is konkretizálódott nemzeti szolidaritásra szemléletes példa volt a szövetkezeti rendszer és az egyházak együttmûködése – fõleg az oktatás, szövetkezetalapítás és a biztosításügy megszervezésében. Az 1929-ben megjelent román mezõgazdasági szakoktatási törvény lehetõséget nyújtott magánalapítású gazdasági szakiskolák létesítésére. Ezt a lehetõséget felhasználva, a magyar egyházak gazdasági iskolákat alapítottak Székelykeresztúron (1931, unitárius egyház), Csombordon (1934, református egyház), Radnóton és Kézdivásárhelyen (1935, a Római Katolikus Státus alapítása).51 A szövetkezetek szervezésében és mûködtetésében a
48 49 50 51 Szövetkezeti Értesítõ, 1936. 83., 84., 85., 159. Szövetkezeti Értesítõ, 1936. 126. Szövetkezeti Értesítõ, 1937. 106. Gazdasági szövetkezetek Romániában. Szövetkezeti Értesítõ. Oberding József György: Az erdélyi magyarság mezõgazdasága és mezõgazdasági szervezetei a román uralom alatt. Kisebbségi körlevél, 1942. 1. sz. 16–30.

86

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

magyar lelkészek és egyházi szervezetek (IKE, Kolping Egyesület, Római Katolikus Népszövetség Egyetemi Szakosztálya52) település/közösségi szinten is oroszlánrészt vállaltak.53 A pápai szociális enciklikák és a katolikus társadalmi tanítás (Rerum novarum – 1891, Quadragesimo Anno –1931) nagy hatással voltak az erdélyi katolikusságra is, a Katolikus státus szociális tevékenységére. Az 1926-tól mûködõ Erdélyi Római Katolikus Népszövetség (1300 helyi egyesülettel rendelkezett) szociális szakosztálya, az evangélikus, református és unitárius egyház civil szervezetei (IKE, Dávid Ferenc Egyesület, Nõszövetség) gazdasági tanfolyamokat, kiállításokat és versenyeket szerveztek.54 Az egyház képviselõi, gazdasági szakemberei folyamatosan képviselve voltak a szövetkezeti központok igazgatóságában. Márton Áron az 1933-ban általa alapított Erdélyi Iskola folyóiratban nagy gondot fordított a szövetkezeti eszme terjesztésére, különösen az iskolaszövetkezeteket illetõen. Kolozsvári egyetemi hitszónokként pedig bekapcsolódott a magyar szövetkezeti mozgalomba. Püspökként (1939-tõl katolikus püspökké választották) is lelkes tagja és támogatója maradt az erdélyi magyar iskola- és ifjúsági szövetkezeteknek (Kolping, Alfa, Méhkas).55 Balázs Ferenc erdélyi író, költõ, unitárius lelkészként az egész Aranyosszék mûvelõdési és gazdasági életét szövetkezeti formában lendítette fel, és a maga korában egyedülálló Vidékfejlesztõ Szövetkezetet alapított.56 Az unitárius egyház képviselõi közül a szövetkezetek támogatásában kimagaslott Ürmössi József püspöki titkár, aki a Székely Akció idején a Homoródmente szövetkezeti mozgalmát virágoztatta fel, majd a két világháború között mindvégig a Hangya szövetkezeti központ igazgatósági tagja volt.57 Az unitárius egyház a keresztúri gazdasági iskola és a székelykeresztúri vajgyár felállításában mûködött közre, az üzem ugyanis az unitárius egyház által adományozott telken épült.58
52 Elnöke: Dsida Jenõ, alelnök: Nagy Zoltán. Erdélyi Fiatalok, 1930. 103. 53 Márton Áron, 1939-tõl katolikus püspök, az 1933-ban általa alapított Erdélyi Iskola folyóiratban nagy gondot fordított a szövetkezeti eszme terjesztésére, különösen az iskolaszövetkezeteket illetõen. Kolozsvári egyetemi hitszónokként pedig bekapcsolódott a magyar szövetkezeti mozgalomba. Püspökként is lelkes tagja és támogatója maradt az erdélyi magyar iskola- és ifjúsági szövetkezeteknek (Kolping, Alfa, Méhkas). Szövetkezeti Értesítõ, 1939. 41. Balázs Ferenc erdélyi író, költõ, unitárius lelkészként önfeláldozó munkával lendítette fel az egész Aranyosszék mûvelõdési és gazdasági életét, népfõiskolát, gazdasági tanfolyamot, óvodát, iskolát, templomot, lelkészlakot, számtalan szövetkezetet és a maga korában egyedülálló Vidékfejlesztõ Szövetkezetet alapítva. Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Monográfia. Bukarest, 1983. Bözödi György: Székely Bánja. Mentor. Reprint. h. é. n. 232. 54 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Budapest, 1990. 405. 55 Szövetkezeti Értesítõ, 1939. 41. 56 Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Monográfia. Bukarest, 1983. 57 Öten a húsz éves Hangyáról. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 92–93. 58 Bözödi György: Székely bánja. Mentor. Reprint. h. é. n. 232.

87

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A falusi lelkészek többnyire a szövetkezetek elnöki tisztségét vállalták el, a tanítók pedig a könyvelõi tisztséget. Az értelmiségiek fontos irányító szerepe miatt is nagy csapás volt, hogy az 1940. július 20-i 40529. sz. miniszteri rendelet eltiltotta a papságot a falusi szövetkezetek irányításától, vezetésétõl.59 A szövetkezeti mozgalom széles társadalombázisa és demokratikus szerkezete abban is megnyilvánult, hogy a magyar szövetkezeti központok vezetésében egyenlõ arányban voltak képviselve a történelmi egyházak.60 Amellett, hogy betétgyûjtésben az egyházak is támogatták a hitelszövetkezeteket, azáltal, hogy megtakarítható tõkéiket a hitelszövetkezetnél helyezték el, a biztosítási üzletág intézményes megszervezése céljából a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége átvette a Minerva Biztosító R. T. vezérképviseletét, hogy azt tagszövetkezeteinek alképviseletként továbbadja. Mindezt az üzletpolitikai váltás (a válságot és konverziót ellensúlyozó üzletág-diverzifikáció) mellett még három különleges szempont is indokolta: a tagok, a szövetkezet elõnye, valamint a magasabb nemzetgazdasági célok. „A Minerva belföldi vállalat, a magyar egyházak intézménye, tehát a Minervánál fizetett biztosítási díjak egyházi, kulturális és gazdasági érdekeinket szolgálják, sõt a szövetkezet által felvett biztosítások díjai hosszú idõn keresztül betétként ott maradnak a szövetkezetnél, s így a falu pénzforgalmát növelik, a falu hiteléletét táplálják”61. A nemzetgazdasági cél (belsõ vagyonforgalom/kezelés) mellett érvényesült e közösségi (falu pénzforgalmának bõvülése), vállalati (biztosítási jutalék, 10 éves folyószámlabetétként helyben kezelt biztosítási díj), valamint egyéni elõny (biztosítási anomáliáktól, visszaélésektõl való megvédés, díjkedvezmény). Az a tény, hogy a Minerva Biztosító Intézet részvényei a magyar egyházak tulajdonában voltak, garancia volt az intézet erkölcsi megbízhatóságára nézve.

59 Nagy Zoltán: Az erdélyi szövetkezetek a visszatéréskor. Kolozsvár, 1942. 60 L. A „Szövetség” GHSz igazgatósági jegyzõkönyvei. Kolozsvári Állami Levéltár. DJAN Cluj 790 fond. 61 A teljes idézet így áll: „Nemzetgazdasági kötelességünk szem elõtt tartani, hogy nemzeti jövedelmünk saját nemzetgazdaságunk vérereiben keringjen. A biztosító intézetek túlnyomó többsége külföldi vállalat, így a nekik fizetett biztosítási díjak mind külföldre kerülnek, azok számunkra egyszer s mindenkorra elvesznek. A Minerva belföldi vállalat, a magyar egyházak intézménye, tehát a Minervánál fizetett biztosítási díjak egyházi, kulturális és gazdasági érdekeinket szolgálják, sõt a szövetkezet által felvett biztosítások díjai hosszú idõn keresztül betétként ott maradnak a szövetkezetnél, s így a falu pénzforgalmát növelik, a falu hiteléletét táplálják.” A biztosítási ügy megszervezése. Szövetkezeti Értesítõ, 1937. 2. sz. Hivatalos rész. 1.

88

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A szövetkezeti sajtó és oktatás A kisebbségi közéletben és elsõsorban a lakosság túlnyomó részét alkotó rurális lakosság képzésében, tájékoztatásában is fontos szerepet töltöttek be a szövetkezeti központok hivatalos kiadványai: a Szövetkezés (1924–1948), a Hangya Fogyasztási szövetkezetek központja hivatalos közlönye. A Szövetkezés elõdje, az Erdélyi Gazda újság mellékleteként jelent meg 1921-tõl Hangya címmel. A kalendárium jellegû Hangya Naptár 1922-tõl jelent meg évente. A Minerva Könyvkiadó lapja, a Magyar Nép külön gazdasági és szövetkezeti rovatban már a húszas évektõl kezdõdõen terjesztette a szövetkezeti gondolatot elsõsorban falusi származású olvasóközönségének.62 A „Szövetség” GHSz közlönye, a Szövetkezeti Értesítõ (1933–1948), dr. Bethlen László gróf, a Központ vezérigazgatója és az Ellenõrzõ Unió elnöke kezdeményezésére jelent meg, dr. Vékás Lajos, a Minerva Kiadó támogatásával. A hivatalos közlönyök mellett a vidéki szövetkezetek maguk is áldoztak jövedelmükbõl szakmai és kulturális kiadványokra: ilyen volt többek között az udvarhelyi „Siculia” szövetkezet gazdalapja, a máramarosszigeti Iza lap, a brassói ÁGISZ naptárai és Hasznos Könyvtár sorozata, a tordai AVE – Aranyosszéki Vidékfejlesztõ Szövetkezet könyvkiadása. Az iskolaszövetkezetek központja Iskolaszövetkezeti Közlöny, Szövetkezeti Család, Szövetkezeti Könyvtár, Törpeszövetkezeti Könyvtár címmel gyermek- és ifjúsági irodalmat, családi kulturális és pedagógiai ismeretterjesztõket adott ki.63 A Hangya Naptár 1940-es adat szerint 17 000 példányban jelent meg, a Szövetkezeti Falinaptár pedig 40 000 példányban. Az iskolaszövetkezetek a szövetkezeti alapelvek gyakorlását tették lehetõvé az iskolások zsenge korától az egyetemi hallgatók komoly szakképzéséig. A pedagógiai folyóiratok és pedagógusok, lelkészek korán felfigyeltek a szövetkezeti szervezetekben megnyilvánuló értékekre. A Hangya központ
62 1937-ben 166 magyar szövetkezetnek volt könyvtára és olvasóköre. Ez a szám azért fontos, mivel a csatolt erdélyi területen az 1912-beli 1417 népkönyvtárból 1937-re már csak 179 maradt meg, ebbõl 166 tehát szövetkezeti volt. A népkönyvtárak 3000 lejes beszerzési árának egyharmadáról társadalmi úton kellett gondoskodniuk. Ezen a téren élen járt a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének kolozsvári Központja, mely a kötelékébe tartozó magyar hitelszövetkezeteknek nagymértékben megkönnyítette az új népkönyvtárak beszerzését, valamint a Magyar Nép címû elterjedt néplapnak a kiadóbizottsága. A Hangya központ 1924-tõl 50 000 lejes könyvtáralapjából évente jutalmazta sikeresebb tagszövetkezeteit, a középiskolákban szövetkezeti szakkönyvtárakat is létesítettek adományaiból. Sulyok István: Az erdélyi magyarság társadalmi szervezete. In: Erdélyi Magyar Évkönyv 1919–1929. 1930. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95. 63 Kulturális tevékenység, sajtó: Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 40. 75. A Szövetkezeti Család, a Szövetkezeti Értesítõ havi képes melléklete, 1940 májusában indult.

89

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

kiadványa már 1923-ban ismertette oldalain az iskolaszövetkezeti értékeket, a nép vezetõit, irányítóit, fõleg a papokat és tanítókat buzdítva iskolaszövetkezetek alapítására.64 Az Erdélyi Iskola ugyanígy már elsõ évfolyamában iskolaszövetkezetek szervezését javasolja a magyar iskoláknak.65 „Ma amikor azt látjuk, hogy népünk nagy részének nincs meg a szükséges gazdasági és kereskedelmi érzéke, a takarékosságra való hajlama, a szervezkedésre és együtt mûködésre való törekvése, az iskolaszövetkezetek erkölcsi és gazdasági nevelõ hatása általános magyar kisebbségi szempontból is figyelemreméltó.” – vezeti be az iskolaszövetkezetekrõl szóló ismertetõjét Petrovay Tibor az Erdélyi Iskolában. Hogy a gyermek cselekedeteivel felkészüljön az életre, az iskola támogatásával ifjúsági intézményeknek kell mûködniük, a két világháború közötti idõszakban azonban a cserkészetet beolvasztották a strázsa szervezetbe, így a magyar ifjúság közösségi életének fejlesztésére egyedüli alkalmas intézmény az iskolaszövetkezet maradt.66 A szövetkezet takarékossági és hitelszakosztálya mellett tanszerek, tankönyv, kézimunkaanyagok beszerzésére beszerzõ szakosztály, közös mûhelyekben végzett munka megszervezésére termelõ szakosztály alakulhatott. A szegény és árva tanulóknak tankönyvekkel, taneszközökkel, ruházattal, élelemmel való segélyezését karitatív szakosztály látta el.67 Az iskolaszövetkezeti pedagógiai gyakorlati cselekedtetõ módszerek az önadminisztrálás, önképzés kifejlesztésének lehetõségét nyújtották. Az iskolaszövetkezetek célja volt, hogy a tanulók értelmi, erkölcsi, szociális és szövetkezeti nevelésének tökéletesítésére a legmegfelelõbb gyakorlati eszközt adják a nevelõk kezébe. Gyakorlati szövetkezeti oktatást jelentettek az iskolaszövetkezetek, melyeknek létesítését a szövetkezeti, egyházi, egyesületi és iskolai vezetõk támogatták és szorgalmazták (Erdélyi Iskola, Márton Áron, Nagy Zoltán, Puskás Lajos, Balázs András iskolaigazgató).68 E célokat tette magáévá a Római Katolikus Tanítók pedagógiai
64 Hangya, 1923/7. 2. 65 Oberding József György: Az iskolai szövetkezetek. Erdélyi Iskola, 1933–1934. 408–409. 66 Puskás Lajos: A kisebbségi életformára való nevelés iskoláinkban. Erdélyi Iskola, 1937–1938. 11. 67 Dr. Nagy Zoltán: A szövetkezés és könyvvitel elméleti és gyakorlati tanítása az elemi iskolákban. Erdélyi Iskola, 1938–1939/7–8. sz. 482–486. 68 Dr. Nagy Zoltán – Balázs András: Az iskolaszövetkezetek vezetése. Kolozsvár, 1939. „Egyházi és tanügyi hatóságok a szövetkezeti központokkal együttmûködve belevitték a szövetkezés gondolatának nevelését az iskolai tantárgyakba is. A hittudományi fõiskolákon, a tanítóképzõkben, a gazdasági iskolákban, a népiskolákban rendes tantárgyként bevezették a szövetkezeti ismeretek elméleti tanítását. Vele párhuzamosan a szövetkezés gyakorlati megismertetésére a felekezeti magyar iskolák legtöbbjében megindult az iskolaszövetkezetek szervezése. Könnyedén, játszva tanulja meg már az iskolában a szövetkezet e kicsinyített másában az erdélyi új nemzedék a szövetkezés lényegét és gyakorlatát, hogy azután az életbe kikerülve mindennapi életében is munkása legyen ezen immár nemzetfenntartó erõvé vált szövetkezésnek.”

90

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

továbbképzõ tanfolyama, amikor elhatározta, hogy egy egész Erdélyt átfogó, 18 iskola növendékeit ellátó és 66 tanítójának tanszerszükségletét beszerzõ tanszerszövetkezetet alapít 1938-ban.69 Az egyházi fõhatóságok 1938-ban állapították meg a minimális tantervet a szövetkezeti ismeretekrõl a fõgimnáziumok VII–VIII. osztályainak neveléstani óráira.70 A népiskolák után megindult a középiskolákban is az iskolaszövetkezetek szervezése. A középiskolák között 1935-ben a radnóti gazdasági iskolában alakult meg az elsõ. 1937-ig 127 népiskolában, 25 középiskolában és 1 fõiskolában indult egy-egy vezetõtanító, vezetõtanár irányítása, s a két szövetkezeti központ közös iskolaszövetkezeti osztályának felügyelete mellett a gyakorlati nevelés, az iskolaszövetkezet. Az 1938–39. tanév õszén a Hangya Szövetkezetek Szövetsége kezdeményezésére, az erdélyi magyar egyházakkal együttmûködve, intenzívebben folytatódott a fõ- és középiskolákban, majd az elemi iskolákban a rendes szövetkezeti szakoktatás és az iskolaszövetkezetek megszervezése, melynek elsõ évi eredményét a három erdélyi vallásfelekezet fõhatósága alá tartozó középiskolákban mûködõ iskolaszövetkezetek összesített évi zárszámadásai adják. Eszerint 12 középiskolai szövetkezetnek 1345 tagja volt, 1952 üzletrésszel, 36 170 lej befizetett üzletrésztõkével, s összvagyonuk 119 747 lejre emelkedett, tanszerelosztásból eredõ üzleti forgalmuk 333 824 lej, megtakarított tiszta feleslegük pedig 38 434 lej volt. Az iskolaszövetkezetek szervezését Nagy Zoltán irányításával a Szövetség és a Hangya központ által 1939-ben közösen létesített Iskolaszövetkezeti központ végezte: ennek eredménye, hogy az 1939/1940-es iskolai évben 200 erdélyi iskolában, mindhárom teológián, 18 római katolikus, 5 református és 1 unitárius középiskolában már a tantárgyak között szerepelt a szövetkezeti oktatás.71

A magyar kultúra, intézmények és középosztály szövetkezeti támogatása A magyar szervezetek részvétele a szövetkezeti mozgalomban tekinthetõ erkölcsi támogatásnak, altruizmusnak is, ám a háttérben anyagi és politikai érdekek is meghúzódtak. A jól kiépített és mûködõ szövetkezeti hálózat ugyanis kulturális és mozgósító csatornaként is beválhatott, ugyanakkor, lévén hogy az EGE csak 1929-ben, az EMKE pedig csak 1935-ben nyerte el jogi

69 Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 8–9. 70 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95. 71 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95. Lásd bõvebben az iskolaszövetkezeti fejezetet.

91

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

személyiségét és ezzel a nyilvános mûködéshez való jogot, a szövetkezeti szervezet mind a vezetõknek, mind a különbözõ társadalmi rétegeknek (gazdák) jogilag meg nem támadható nyilvános mûködésre, közgyûlések, rendezvények megtartására jogosult intézményként keretet biztosított.72 Az EGE elsõsorban a propaganda terén támogatta a szövetkezeti szervezetet azáltal, hogy az Erdélyi Gazda 1920–1925 között, Hangya címmel, állandó szövetkezeti mellékletet tartalmazott. A kalendárium jellegû Hangya Naptár 1922-tõl jelent meg évente. A kisebbségi közéletben és elsõsorban a lakosság túlnyomó részét alkotó rurális lakosság képzésében, tájékoztatásában is fontos szerepet töltöttek be a Szövetkezeti központok hivatalos kiadványai: a Szövetkezés (1924–1948) a Hangya Fogyasztási Szövetkezetek központja hivatalos közlönye. A Szövetkezés elõdje, az Erdélyi Gazda újság mellékleteként jelent meg 1921-tõl Hangya címmel. A Minerva Könyvkiadó lapja, a Magyar Nép, valamint a Brassói Lapok, Ellenzék külön gazdasági és szövetkezeti rovatban már a húszas évektõl kezdõdõen terjesztették a szövetkezeti gondolatot.73 A „Szövetség” GHSz közlönye, a Szövetkezeti Értesítõ (1933–1948), dr. Bethlen László gróf, a Központ vezérigazgatója és az Ellenõrzõ Unió elnöke kezdeményezésére jelent meg, dr. Vékás Lajos, a Minerva Kiadó támogatásával. A Minerva népkönyvtár akciójában is elsõsorban a két szövetkezeti központra támaszkodott.74 A hivatalos közlönyök mellett a vidéki szövetkezetek maguk is áldoztak jövedelmükbõl szakmai és kulturális kiadványokra: ilyen volt többek között az udvarhelyi „Siculia” szövetkezet gazdalapja, a máramarosszigeti Iza lap, a brassói ÁGISZ naptárai és Hasznos Könyvtár sorozata, a tordai AVE – Aranyosszéki Vidékfejlesztõ Szövetkezet könyvkiadása. Az iskolaszövetkezetek központja Iskolaszövetkezeti Közlöny, Szövetkezeti Család, Szövetkezeti Könyvtár, Törpeszövetkezeti Könyvtár címmel gyermek- és ifjúsági irodalmat, családi kulturális és pedagógiai ismeretterjesztõket adott ki. A Hangya Naptár 17 000 példányban jelent meg egy 1940-es adat szerint, a Szövetkezeti Falinaptár pedig 40 000 példányban.75
72 Oberding József György: Az erdélyi magyarság mezõgazdasága és mezõgazdasági szervezetei a román uralom alatt. Kisebbségi Körlevél, 1942. 1. sz. 16–30. 73 Kolozsvári Állami Levéltár F 790. Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége 1. cs. 63. f. Az 1929. márciusi közgyûlésen, amikor felmerült egy önálló, kéthetenként kiadandó közlöny javaslata, Ürmössy József, a nagy költségekre való tekintettel, nem értett egyet a külön lap kiadásával, ellenben azt ajánlotta, hogy a Magyar Népben állandó szövetkezeti rovat induljon. 74 Sulyok István (szerk.): Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929. Nagyvárad, Juventus, 1930. 195. 75 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 40. sz. 75.; A Szövetkezeti Család a Szövetkezeti Értesítõ havi képes mellékleteként 1940 májusában indult.

92

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A Szövetség és a Hangya, mint már említettük, a Minerva Mûintézettel, Vékás Lajos igazgató személyén keresztül jó kapcsolatban volt, s a Magyar Nép és a magyar népkönyvtárak, a Minerva által nyomtatott magyar tankönyvek terjesztésében is szoros volt az együttmûködés. A kolozsvári Szövetség éves tiszta jövedelmébõl kulturális alapot különített el, csupán egy negyedév alatt kiutalt támogatásokat bemutatva.76 Négy tanuló részére internátusi és konviktusi díjat fizetett a kolozsvári római katolikus, a református és unitárius, valamint a székelykeresztúri unitárius gimnázium részére. Rendszeresen évi 20 000 lejjel támogatta a kolozsvári egyetemi hallgatók menzáját. Rendkívüli segélyekkel támogatta az Erdélyi Római Katolikus Tanítók Önsegélyzõ alapját, a bukaresti országos diáksegélyzõ bizottságot. A kolozsvári unitárius egyháznak orgonaépítésre, a református kollégium segélyezésére, a nagyszebeni Szent Ferenc rendi nõvérek vezetése alatt álló tanítóképzõ intézet, a székelykeresztúri unitárius gimnázium épületének rendbehozatalára szavazott meg a Szövetség végrehajtó bizottsága 500–2000 lejnyi segélyeket. A csíkszenttamási tûzkárosultak javára 66 300 lejt küldtek be a tagszövetkezetek. Az EGE kérésére 15 000 lejt bocsátott rendelkezésre egy gazdasági és szövetkezeti ügyet elõadó vándortanító javadalmazásához. A Szövetség tisztviselõi (ellenõrök, fõkönyvelõ, pénztárosok) havi 2500–11 000 lej javadalmazást, fizetést kaptak 1929–1930-ban.77 Az igazgatóság dr. Ferencz József ügyvezetõ igazgató részére 1930-ban havi 20 000 lejt és az évi mérlegben kimutatott tiszta nyereség 5%-át szavazta meg. Bethlen László igazgatósági tagot az Unió irányítására delegálta havi 12 000 lej nettó fizetésért. Petrovay Tibor fõkönyvelõ havi 9000 lejt keresett. 1930-tól kezdõdõen a Szövetség tisztviselõi számára nyugdíjalapot hozott létre. 78 A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége tisztviselõi között már 1925-ben feltûnik Petrovay Tibor fõkönyvelõ, aki 1933-tól a Szövetkezeti Értesítõ havi közlönyt is szerkeszti.79 Petrovay mellett Vita Sándor és Oberding József György szintén a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége tisztviselõiként, ellenõrként, majd szerkesztõként kezdték közéleti pályafutásukat, az erdélyi ifjúsági nemzedék képviselõiként közvélemény-formálókká váltak.80

ANDJ Cluj 790. F 1. cs. 14. f., 20., 26., 38., 82., 138., 150. Uo. 60. f. (115., 171.) Uo. 79–82. f. (154–159.) A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége mint szövetkezet Kolozsvárt III. üzletévi jelentése és zárszámadása az 1925. üzletévrõl. Kolozsvár, Minerva, 1926. MOL K 610 30. cs. 194–207. f. 80 Petrovay Tibor: Kisebbségi magyar gazdaságpolitika. Hitel, 1936. 4. sz. 262–278.; Vita Sándor: Erdélyi szövetkezetek. Hitel, 1936. 1. sz. 45–56.

76 77 78 79

93

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A magyar intézmények betéteire, üzletrészjegyzésére azért számított a Szövetség, hogy alaptõkéjét és betétállományát növelve, a nagyobb hitelkínálat eredményeként alacsonyabb kamattal helyezhessen ki kölcsönöket. A Szövetség tõkéi ötszöröséig vehetett fel a Központi Szövetkezeti Banktól visszleszámítolási hitelt, ám ehhez ritkán jutott hozzá. Emiatt a pénzpiac általában magas kamatlábú hitelkínálatához kényszerült folyamodni, vagy saját tagságához és partnerintézményekhez, a szükséges tõke megszerzése érdekében. 1930-ban a Mezõgazdasági Bank és Takarékpénztár a Szövetség részére 5 millió lej visszleszámítolási hitelt engedélyezett 15% kamat mellett. A hitel egy részét a végrehajtó bizottság már igénybe is vette, a KTPH-nál fennálló tartozásait törlesztette.81 A betéti és egyben kihelyezési kamatszint csökkentését célozta meg a végrehajtó bizottság már 1927-ben is, elhatározva az összes betéti kamatláb 2%-kal való csökkentését, a központ által megállapított 14%-os betéti kamatlábat elõíró határozatot azonban nem lehetett kiterjeszteni a tagszövetkezetekre, ugyanis „a szövetkezetek a vidéken a helyi viszonyokkal és az ottani pénzintézetekkel lépést tartva olyan kamatot kénytelenek fizetni, hogy amellett a 16%-os betétkamatunk nem lesz elegendõ.” Következésképpen a végrehajtó bizottság a szövetkezeteknek a központnál elhelyezett betétei után kénytelen a magasnak számító 16%-os kamatlábat fizetni.82 A vidéki szövetkezetek tagságára erõs vonzerõt, a Szövetség számára pedig konkurenciát jelentettek a vidékhez földrajzilag közelebb lévõ bankok, a Brassói Népbank, a marosvásárhelyi, segesvári bankok. A konkurenciát nem mindig sikerült megelõzni a Bankszindikátuson belüli egyeztetésekkel.83 A segesvári Vereinigte Gewerbe und Hypothekenbank 16%-os évi kamat mellett ajánlott hitelt az Udvarhely megyei szövetkezeteknek 1927ben. A szövetkezeti központ végrehajtó bizottsága az ajánlatot elfogadta, közvetlenül felvéve a kapcsolatot a segesvári bankkal, és felajánlotta, hogy a Szövetség által kijelölendõ – hitelképes – Udvarhely megyei szövetkezetek részére közvetlenül nyújtson 4–5 milliónyi hitelt.84

81 ANDJ Cluj 790. F 1. cs. 97. f. 79. 82 Uo. 109. f. 83 Uo. 20. f. A Bankszindikátus átiratban kérdést intézett a Szövetséghez, hogy a Gyulafehérváron székelõ Transsylvania Takarékpénztár rt. által Kolozsvárott felállítandó fiók ellen van-e kifogása. A Szövetség nem látott akadályt és nem kifogásolta a fiókállítást. A Transsylvania bank vezetõsége viszont konfliktusba került a Bankszindikátussal. Kiss András: Uniunea Bancarã din Ardeal SA Cluj (Banca Transsylvania SA Alba Iulia – Cluj). Revista de Arhivistică, 1997. 1–2. sz. 47–60. 84 ANDJ Cluj 790. F 1. cs. 71. f.

94

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

Beruházásra, például tejfeldolgozó gépek beszerzésére az alsóboldogfalvai tejszövetkezete részére 20 000 lej kamatmentes hitelt szavaztak meg egy évre, a tulajdonjogot viszont a hitel teljes visszafizetéséig a Szövetség magának tartotta fenn.85 A muzsnai hitelszövetkezet a református egyházközség részére iskolaépítés céljára 100 000 lej kamatmentes hitelt kért, ám erre a célra a végrehajtó bizottság tõke hiányában nem engedélyezhetett kamatmentes hitelt, csupán engedményezett kamatlábú hitelt. A tagszövetkezetek eladósodását megelõzendõ, a Szövetség igyekezett korlátozni a keresztbe tartozásokat vagy más intézményeknél való eladósodást. A marossárpataki hitelszövetkezetnek például nem engedélyezte, hogy idegen intézettõl, a Marosvásárhelyi Takarékpénztártól 200 000 lejes hitelt vegyen igénybe, „miután így nem lenne módjában ellenõrizni a hitelszövetkezet mûködését és hitelnyújtását. A nyárádszeredai hitelszövetkezetnek, mely a központnál közel 2 millióval, a Marosvásárhelyi Takarékpénztárnál pedig 1,6 millióval tartozott, csak úgy engedélyezte a Szövetség, hogy az Erdélyi Bank marosvásárhelyi fiókjától 2,5 millió lej hitelt felvegyen 14% mellett, ha abból a központnál és a Marosvásárhelyi Takarékpénztárnál fennálló hitelét megfizeti.86 Az idegen intézeteknél hitel igénybevételét következetesen tiltó álláspontja miatt a Szövetségtõl némelykor kiváltak az elégedetlenkedõ szövetkezetek: a kilépés bejelentésével, a törvényszerû és alapszabályszerû felszámoltatás betartásával természetesen bárki kiléphetett, a sáromberkei és bikfalvai hitelszövetkezet például kilépési igényüket és a Brassói Népbank érdekkörébe való belépést jelentették. Elegendõ tõke hiányában tehát a Szövetség képtelen volt valamennyi hiteligényt ellátni, ezért prioritásokat, célcsoportokat állított: elsõsorban beruházási és földvásárlási hiteleket szavazott meg. Adósságkonvertálásra is nyújtott hitelt kedvezõbb kamattal a Szövetség: a nagyiratosi szövetkezet kérésére a Banca Victoriánál felvett 83 000 lej hitelt magához váltotta, ugyanakkor megkereste az Aradcsanádi Takarékpénztárt, hogy a szövetkezetnek nyújtott 200 000 lejes hitel kamatlábát szállítsa le 26%-ra.87 Ugyanebben az évben, 1927-ben, az Etédi hitelszövetkezet körzetébe tartozó Atya község tûzkárosult tagjai részére 150 000 lej rendkívüli hitelt szavazott meg 22% mellett, 300 000 lejt pedig a székelykeresztúri pénzintézeteknél fennálló tartozásuk konvertálására.88 A tagszövetkezetek rendes körülmények között alaptõkéjük háromszorosát igényelhették hitel formájában a Szövetségtõl. A Szövetség pedig a Központi Szövetkezeti Banktól alap- és tartaléktõkéi ötszöröse erejéig vehetett igénybe hitelt.
85 86 87 88 Uo. 15. f. Uo. 90. f. Uo. 7. f. Uo. 9. f.

95

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetek eredményei a két világháború között Összegzésképpen megállapítható, hogy egyetlen szövetkezeti rendszer sem épülhetett ki koordináció, finanszírozás és szakértelem nélkül. E három tényezõ intézményesítése szerint csoportosítva lehet röviden és szemléletesen bemutatni a szövetkezeti intézmény jelentõségét. A két világháború közötti idõszak végén az erdélyi magyar családoknak fele legalább egy szövetkezetnek volt tagja. 1938-ban Románia magyarlakta területein 466 gazdasági és hitelszövetkezetnek 135 ezer tagja volt, 320 fogyasztási szövetkezetnek pedig 66 ezer tagja, akik családtagjaikkal együtt 3/4 millió magyar szövetkezeti tagot jelentettek, azaz a romániai magyarság csaknem felét. Más forrás szerint 1939-ben a Szövetség és a Hangya 791 magyar szövetkezetet és 160 ezer magyar családot képviselt. 89 Magyar szövetkezetek a Romániához csatolt területen 1938-ban:90
1938 Alsó-Fehér Arad Beszterce-Naszód Bihar Brassó Csík Fogaras Háromszék Hunyad Kis-Küküllõ Kolozs Krassó Máramaros Maros-Torda Nagy-Küküllõ Szatmár Szilágy Szeben Szolnok-Doboka Szörény Temes Torda-Aranyos Udvarhely Szövetkezet 12 43 4 91 9 33 69 4 19 52 1 2 98 13 30 49 n.a. 11 11 37 22 136 746 Tagság 2861 15 336 782 24 473 2024 8034 14 455 1130 2625 14 451 576 942 15 655 3422 9106 11 237 n.a. 2061 3584 10 695 4665 4665 152 779

Statisztikailag a szövetkezetek elfogadottságát mutatja, hogy a magyaroknál 14,8, a németeknél 15,9, az erdélyi románoknál 33,5 lélekre jutott egy
89 Szövetkezeti Értesítõ, 1939. 41. Magyar szövetkezetek a Romániához csatolt területen. In: Erdély I–II. Anuarul Cooperaþiei Române. 1928–1933. 1938. 90 Uo.

96

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

hitelszövetkezeti tag. A legsûrûbb szövetkezeti szervezete tehát a magyarságnak volt.91 Minthogy az erdélyi magyarság 72%-a falun élt, a magyar falvakban a szövetkezet iskolafenntartó szerepet töltött be azáltal, hogy többletjövedelmet és piaci elõnyöket biztosított mind az egyes tagok, mind a faluközösség egésze számára, de jelentõs volt a szövetkezeti jövedelembõl képzésre, iskolafenntartásra fordított összeg is: „az egyházi adó annyival kevesbedik, amenynyivel a szövetkezet az iskola támogatásához hozzájárul”.92 Erdély magyar egyházi biztosító intézete (Minerva Rt.) érdekeltségébe tartozott a legnagyobb erdélyi könyvkiadó is, a Minerva Könyvkiadó Mûintézet is, amely a két szövetkezeti központtal együttmûködve Minerva népkönyvtárakat alapított falvakon, kiadványait a szövetkezeteken keresztül küldte ki, ajándék- és jutalomkönyv-akcióval ápolva az anyanyelvismeretet azokban az idõkben, amikor a könyvvásárlásra kevés pénz jutott falun. A 2200 magyar községbõl 500 községben volt Minerva Népkönyvtár.93 A falusi lakosság mellett elsõsorban a városi magyar iparosságnak volt hasznos a személyi kishitelt nyújtó szövetkezet. Az egyetemi hallgatók is legtöbbször közös gazdasági beszerzéseiket diákszövetkezeti (kolozsvári magyar diákklub) formában.94 1940-ben 25 magyar közép- és 1 fõiskolában mûködött iskolaszövetkezet 3092 taggal. Ifjúsági és iparosszövetkezetek voltak Kolozsváron (Alfa), a Méhkas (étterem és diákotthon), Marosvásárhelyen a Concordia, az IKE alapítása. A legtöbb iskolaszövetkezet évi átlagos jövedelme nagyobb volt, mint a minimális népkönyvtár 3000 lejes beszerzési ára, ami gazdasági hasznosságukat is mutatja, amellett, hogy számos karitatív akcióban részt vettek és pedagógiai jelentõségük is felbecsülhetetlen. A magyar szövetkezeti hálózat üzletág-diverzifikáció révén a magyar közösségek számára új jövedelmi forrásokat nyitott meg. Az új, alternatív üzletágak önálló szövetkezetek vagy szövetkezeti alosztályokban indultak (1937-es adatok szerint): 68 hetibetétes, 36 állatbiztosító, 18 értékesítõ, 42 temetkezési, 1 földgázszolgáltató, konzervkészítõ, len- és kenderfeldolgozó, borvízpalackozó, erdõkitermelõ-fafeldolgozó, kertészet, géphasználati szövetkezet, borpincészet, csemetefa-iskola, valamint más kisés háziipari, népmûvészeti szövetkezet – utóbbiak Kós Károly és gr. Bethlen Lászlóné irányításával (Pitvar, AVE, ÁGISz, Orbai) – mûködött a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége kötelékében.
91 92 93 94 Nádas Rózsa: Szövetkezetek Erdélyben. Közgazdasági Szemle, 1940. Dr. Orosz Pál: Faluszervezés. Erdélyi Iskola, 1934. 20. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95. László József: Magyar Diákotthonért. Papp Ferenc: A diáksegélyezésrõl. Orbán Endre: Diákszövetkezetet! Erdélyi Fiatalok. 1930. 73–74, 76–77, 128–129, 150–152; Népies Irodalmi Társaság Jelentései. TLI kézirat.

97

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Innovációk, márkajelzés és exporttermelés Jelentõs volt a szövetkezetek exporttevékenysége és marketinginnovációja is. Több szövetkezet a nemzetközi piacra is kijutott, exportra is szállított nagy tételben. A csíki fakitermelõ és fafeldolgozó szövetkezetek (Arbor, Viktoria) Palesztinába szállított épületfát.95 A két tejfeldolgozó telep versenyképes minõségû márkázott terméke, a Transilvania vaj, a bukaresti piac egyik fõ szállítója volt. A terméket Alexandriába, Palesztinába, Angliába és Görögországba exportálták. A márkajelzés jelentõs újítás volt a maga korában, hiszen vele együtt járt a termék minõségének szavatolása is, ezért szigorúan ellenõrizték a beszállított tej minõségét, és elvárták az exkluzív hûséget a tejértékesítésben, ahhoz, hogy a kellõ mennyiséget tartani lehessen és a kapacitás optimálisan legyen kihasználva. A reklámszöveg a szövetkezeti tagokat saját termékük iránti hûségre biztatta: „Szövetkezõk csak Transilvania pasztõrözött vajat vásárolnak”, a gyakorlatban viszont inkább a beszállítási szerzõdéshez való hûséget kellett elvárni a tagoktól.96 A Tejszövetkezeti Szemle rovat a Szövetkezeti Értesítõben a tagság vagy pontosabban a tejszövetkezetek vezetõit tudósította az idõszerû tennivalókról, a lapok hivatalos melléklete a törvényekrõl, rendeletekrõl az adóbevallási és jogi tájékoztatókat, ûrlapokat közölte. A szövetkezeti gyakorlatról elmondható, hogy állandóan szem elõtt tartotta a tagság és tágabban a kisebbségi magyar közönség folyamatos tájékoztatását, képzését a sajtó útján és az oktatási intézményekben. Az egyetemi hallgatók érdeklõdésére adott válaszként a Szövetség tisztviselõi a hallgatói fórumokon, elõadásokon és tudományos igényû lapokban közölték ismereteiket a leendõ közéleti személyiségekkel, lelkészekkel, tanárokkal. Az egyetemi hallgatók, akik a harmincas évek elejétõl faluszemináriumokat szerveztek és aktívan részt vettek a falukutatásban és falumunkában, 1939-tõl szövetkezeti szemináriumokat is szerveztek, majd az elméleti képzést nyári vakáció idején vidéki szövetkezeteknél végzett munka során gyakorolták.97 1940-ben a Szövetség tervbe vette a szövetkezeti, mezõgazdasági-háziipari és fõiskolás tanfolyamok megszervezését; a kedvezményezett célcsoportok elsõsorban a hitel- és tejszövetkezeti vezetõk, falusi lakosság, és végül a fõiskolás egyetemi hallgatók, akiknek a Méhkas diákszövetkezetben tartott elméleti szemináriumok után, a szünidõ alatt alkalmuk nyílt munkát vállalni vidéki szövetkezeteknél.98
95 96 97 98 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 75. Erdélyi magyar tejszövetkezetek „Transsylvania” vajmárkája. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 48. 81. A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége propaganda bizottsága. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95.

98

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

A helyi foglalkoztatás, munkahelyteremtés is jelentõs volt a szövetkezeti ágazaton belül.99 Románia két legmodernebbül felszerelt tejfeldolgozó üzeme közel száz családnak nyújtott megélhetést. 1937-ben a GHSz-nek és marosvásárhelyi vajgyárának összesen 42 tisztviselõje és alkalmazottja volt, a szövetkezetek ellenõrzését 9 szakképzett és speciális ellenõri vizsgával bíró revizor végezte. A Hangya Fogyasztási Szövetkezetek Központjához 1937-ben 320 szervezet tartozott. A központnak, a vidéki tranzitó raktáraknak és a Hangya melletti ellenõrzõ Uniónak összesen 96 alkalmazottja volt. A gazdasági válság és konverziós törvények hatására stagnáló hitelmûveletek új gazdasági szövetkezetek és tevékenység beindítására ösztönzött, amely kelendõbb mezõgazdasági termékek hatékonyabb értékesítését, új termékek elõállítását jelentette, és implicite a szövetkezeti tagok és szövetkezeti vállalat jövedelme és vagyona értékét növelte. Mindez többletjövedelmet nyújtott a családoknak, szövetkezeti tagoknak. A jövedelmezõséget tekintve: a szövetkezeti tagok számára óriási jövedelemtöbbletet hoztak például a tejszövetkezetek, amelyek feldolgozótelepeiken exportra állítottak elõ árut. A magyar tejszövetkezetek által 1937-ben bel- és külföldön eladott vaj értéke 34 millió lej volt.100 Reálértékben a szövetkezetek vagyona is óriási volt. Reáljavak: A Hangya fogyasztási szövetkezeti hálózat (60 000 család, vagyis közel 250 000 fogyasztó) 23 millió lej befizetett üzletrésztõke mellett, a fogyasztás szövetkezeti megszervezése révén 22 millió lejt meghaladó tartalékalapot gyûjtött, míg a saját szövetkezeti ingatlanok értéke megközelítette a 13 millió lejt. 1937-es adatok szerint a magyar szövetkezetek közül 196-nak saját székháza, ill. ingatlana volt. A „Szövetség” GHK-központ vagyonában volt: 2 székház, 2 korszerû tárház, 1 gyümölcsfeldolgozó és -tároló telep, 1 terménytároló, 1 hûtõház, 1 tollraktár. Erdei gyümölcsgyûjtõ telep Székelyudvarhelyen, Kovásznán és Hollósarkán volt. Az alkalmazottak nyugdíjintézetének 4 kirendeltségi háza és raktári épülete volt. 217 tagszövetkezet rendelkezett értékes ingatlannal, több szövetkezetnek volt tej- vagy más üzeme, cséplõ és gazdasági gépe.101
99 Foglalkoztatás: Románia két legmodernebbül felszerelt tejfeldolgozó üzeme közel száz családnak nyújtott megélhetést. 1937-ben a GHK-nak és marosvásárhelyi vajgyárának összesen 42 tisztviselõje és alkalmazottja volt, a szövetkezetek ellenõrzését 9 szakképzett és speciális ellenõri vizsgával bíró revizor végezte. A Hangya Fogyasztási Szövetkezetek Központjához 1937-ben 320 szervezet tartozott. A központnak, a vidéki tranzitó raktáraknak és az Uniónak összesen 96 alkalmazottja volt. 100 Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 92. Az összeg relevanciája tekintetében megjegyezzük, hogy csak a református elemi iskolák fenntartása Erdélyben 1920-tól 1930-ig évente átlagban 18 millió lejbe került, 1930 után 20–20 millióba. Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Budapest, 1990. 430. 101 Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 95.

99

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Jelentõs volt a szövetkezetek szociális és vidékfejlesztõ hatása. A szociális affinitást mutatja, hogy például a medgyesi Pax Hitelszövetkezet 80 munkáslakást épített, illetve kamatmentes hitelt is képes volt nyújtani. Szociális és pedagógiai jelentõsége volt az iskola- és diákszövetkezeteknek. Az egyetemi hallgatók klubja a Méhkasban jött létre, amely más ifjúsági szövetkezethez hasonlóan diákmunkát és némi plusz jövedelmet nyújtott tagjainak, de karitatív segélyeket is nyújtottak a szegényebb diákoknak.102. Egzisztenciális fontosságú volt a szövetkezeti alkalmazottak nyugdíjintézete. A vidékfejlesztés területén az Aranyosszéki Vidékfejlesztõ Egyesület járt élen, hiszen tevékenységi körébe tartozott a könyvkiadás, képzés, a kistérség termékeinek népszerûsítése és értékesítése, szociális és kulturális intézmények, szövetkezetek létesítése.103 A Vidékfejlesztõ Szövetkezet mentora Balázs Ferenc volt, aki a fiatal gazdasági szakemberekkel (Vita Sándor, Petrovay, Mikó Imre) szoros barátságban volt, és õ maga nagyon értékes elméleti munkákat írt a szövetkezetekrõl, falufejlesztésrõl. Az erdélyi magyar közösség oktatási és kulturális intézményeinek fenntartásában ugyancsak pótolhatatlan szerepet töltött be a két szövetkezeti központ. A szövetkezetek alapszabályaik szerint kulturális feladatokat is vállaltak: valamennyi szövetkezetnek jövedelme bizonyos hányadát (10–20%) közmûvelõdési célokra kellett fordítania. Az 1935-ös szövetkezeti törvény értelmében külön kulturális célú szövetkezeteket is lehetett alapítani. A kisebbségi közéletben és elsõsorban a lakosság túlnyomó részét alkotó rurális lakosság képzésében, tájékoztatásában is fontos szerepet töltöttek be a szövetkezeti központok hivatalos kiadványai.104 A falusi népkönyvtárszervezésben a Minerva Könyvkiadó vállalat legfontosabb partnerei a szövetkezetek és a két szövetkezeti központ volt, így létesültek a Minerva népkönyvtárak.105 A szövetkezetek társadalmi szerepét tekintve nemcsak a gazdasági érdekvédelem (EMGE), hanem a tudományos (EME Közgazdasági szakosztálya, elnök: dr. gr. Bethlen László) és ifjúsági szervezetek is elismerték és szakmailag-erkölcsileg támogatták. A Székelyek Kolozsvári Társasága, az Erdélyi Fiatalok, a Hitel szerkesztõsége a Vásárhelyi találkozó résztvevõi is az északi
102 A kolozsvári (1940. febr. 11-én nyíló) diákotthon létrehozásában a Méhkas diákszövetkezetet a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja támogatta, valamint a Magyar Népközösség és gr. Teleki Ádám. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 72. Vita Sándor: A fiatalok szövetkezetei. Szövetkezeti Értesítõ, 1938. 45–46. 103 Szociális affinitás: A medgyesi Pax Hitelszövetkezet, amely 80 munkáslakást is épített, kamatmentes hitelt is képes volt nyújtani. Fontos volt a szövetkezeti alkalmazottak nyugdíjintézete; vidékfejlesztés (Aranyosszék). 104 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 40. 105 Szövetkezeti Értesítõ, 1940. 93–95.

100

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

népek (elsõsorban a dán és a finn) szövetkezeti demokráciáját tartották követésre méltó paradigmának gazdasági és kulturális-nemzeti vonatkozásban egyaránt.106 A magyar szövetkezeti intézményrendszer, azáltal, hogy a nemzeti közösség mintegy felét integrálta és a jól mûködõ stabil szövetkezeti hálózatban a tagsággal rendszeres gazdasági és kommunikációs kapcsolatot épített ki (közgyûlések, kongresszusok), a kisebbségi magyarság demokratikus intézményrendszerének önszervezõdéséhez járult hozzá.107

Az 1940–1944 közötti idõszak Az Erdélyt kettéosztó bécsi döntés idején mûködõ 768 magyar szövetkezet közül 556 Észak-Erdélyben, 212 pedig Dél-Erdélyben maradt. Utóbbiak hoszszú küzdelem árán kiharcolták, hogy a nagyenyedi Hangya Központhoz csatlakozhassanak, s ezáltal e központ a dél-erdélyi magyar hitel-, gazdasági, ipari és tejszövetkezeteknek is otthont adott. Az észak-erdélyi fogyasztási szövetkezetek 1940. okt. 24-én megalapították az Erdélyrészi Fogyasztási Szövetkezetek Központját Marosvásárhelyen. Dél-Erdélyben maradt a nagyenyedi Hangya szövetség a kötelékébe tartozó fogyasztási szövetkezetek 1/3-ával. A reciprocitás elvén alapuló tárgyalások eredménye, hogy a DélErdélyben maradt hitel- és gazdasági szövetkezetek is autonóm szervezetükhöz, a Hangyához csatlakozhattak, amely valamennyi dél-erdélyi magyar szövetkezet érdekvédelmét képviselhette. Az 1940–1944 közötti idõszakban Magyarországhoz tartozó ÉszakErdélyben az 1941/2150. sz. M. E. rendelet szabályozta a szövetkezetek mûködését. A rendelet a szövetséget az erdélyi szövetkezetek csúcsintézményévé tette. Ellenõrzése és felügyelete alá rendelte saját tagszövetkezetei mellett az összes erdélyrészi szövetkezeti központot: a Raiffeisen Szövetkezetek Szövetségét és a Plugarul Román Szövetkezetek Központját, valamint az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központját. A rendelet szerint semmiféle szövetkezet nem mûködhetett Erdélyben valamely központi tagság és ellenõrzés nélkül. Paradox módon 1940 után az észak-erdélyi magyar szövetkezetek továbbra is szembe kellett nézzenek a centralizációs
106 Cseke Péter (szerk.): Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták. Kriterion, Bukarest, 1990. 11.; Erdélyi Fiatalok, 1930. 101. Miért jómódú a dán nép? Erdélyi Iskola, 1933. 438–441. Egy öntudatos kis nemzet. Suomi. (Kodolányi János könyve). Erdélyi Fiatalok, 1938. 18–23. 107 Petrovay Tibor: Szövetkezeti ügyünk. In: Erdélyi Magyar Évkönyv 1938. 118. Oberding József György: Az erdélyi magyarság mezõgazdasága és mezõgazdasági szervezetei a román uralom alatt. Kisebbségi körlevél, 1942/1. 16–30. Szövetkezeti Értesítõ, 1939. 166. 171.

101

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

törekvésekkel, csak éppen most nem a románnal, hanem Budapestével. A „Szövetség” Központot az Országos Hitelszövetkezeti Központ fenyegette elnyeléssel, míg a „Hangyát” a budapesti „Hangya” Központ akarta teljesen beolvasztani. Végül is az Erdélyi Párt parlamenti képviselõinek tiltakozására és az Erdélyrészi Gazdasági Tanács 108 közbenjárására ezek a Budapestrõl érkezõ centralizálási törekvések sikertelenek maradtak, és az észak-erdélyi magyar szövetkezetek megõrizhették erdélyi központjuk önállóságát. Az 1941/2150. sz. M. E. rendelet (Budapesti Közlöny, 82, 1941. 04. 10.) a magyar szövetkezeti jogszabályok hatályát a visszacsatolt Észak-Erdély Szilágy, Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Maros-Torda, Udvarhely, Háromszék és Csík megyére terjesztette ki, a magyar szövetkezetek addigi jogrendjétõl lényegesen eltérõ, a román szövetkezeti törvényekre visszavezethetõ változtatásokkal. Az erdélyi szövetkezeti élet számára bizonyos mértékû autonómiát biztosít, aminek nyomán az erdélyi szövetkezetek a saját központjaikba tömörülve folytathatják mûködésüket. A rendelet különleges intézkedései elõírják az összes szövetkezet részére az egységes alapszabály elfogadását, a központokba való kötelezõ tömörülést. A „Szövetség” GHSz kebelében létesített Választmánynak az összes erdélyi szövetkezeti intézmény fölötti felügyeleti jogot adott. (A Választmány elnöke maga a Szövetség elnöke volt, mellette a Választmány az észak-erdélyi szövetkezeti szövetségek egy-egy képviselõje, valamint a pénzügyminiszter által megbízott szakemberek – ezeknek száma nem haladhatta meg a szövetségek képviselõinek számát (rendelet 7. szakasza). Bihar, Szatmár, Ugocsa és Máramaros megye szövetkezeteire a magyar szövetkezeti jogszabályokat terjesztette ki az 1941/690. M. E. rendelet, és e szövetkezeteket a budapesti központok hatáskörébe utalta. Az észak-erdélyi 422 román szövetkezet közül 238 szövetkezet megalapította autonóm szervezetét, s a kolozsvári „Plugarul” Centrala Cooperativelor Româneºti109 keretében és irányításával mûködött tovább hitel-, áruellátó és értékesítõ szervként. Miután a nagyváradi központ a budapestihez csatlako108 MOL Z 1049. 109 Az észak-erdélyi román szövetkezetek Plugarul Központja 5 román szövetkezeti szövetség 4–4 képviselõjével alakult meg 1940. dec. 18-án dr. Emil Haþieganu egyetemi tanár elnökletével, a román szövetkezetek autonóm elhatározásából. Az észak-erdélyi 422 román szövetkezetnek 16 megyei szövetsége mûködött 1940-ben. A bécsi döntéssel azonban a vezetõk és tisztviselõk legnagyobb részének Romániába távozása következtében a szövetségek nagyrészt vezetõség nélkül maradtak. Almanahul cooperativelor Plugarul din Ardealul de Nord 1944, editat de Centrala cooperativelor româneºti din Kolozsvár/Cluj, întocmit de pãrintele Victor Deac. Cluj, 1944. Bilanţul statistic. 116–147.

102

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

zott, a Plugarul Központ az észak-erdélyi román szövetkezetek Központja 5 román szövetkezeti szövetség 4–4 képviselõjével alakult meg 1940. dec. 18-án dr. Emil Haþieganu egyetemi tanár elnökletével, a román szövetkezetek autonóm elhatározásából. A Plugarul Központ a fogyasztási szövetkezetei áruellátására Kolozsváron, majd a következõ évben Besztercén és Szilágysomlyón is áruraktárt létesített. Az Erdélyben mûködõ szász szövetkezetek Nagyszebenben maradt központi intézményük helyett Észak-Erdélyben új szövetséget létesített a szász szövetkezeti mozgalom kiindulópontján, Besztercén, a „Raiffeisen” szász szövetkezetek szövetsége „Zentralverband Raiffeisen” néven. Az új szövetség a szász szövetkezeti élet hagyományaihoz híven hamarosan kiépítette kapcsolatait a szász népközösségben, és továbbra is annak szerves részévé tette a szövetkezeti szervezetet. Az észak-erdélyi román szövetkezetek és a délerdélyi magyar szövetkezetek képviselõi által kezdeményezett reciprocitási tárgyalásokon110 (1940–44) a román, illetve magyar szövetkezetek önrendelkezésének kölcsönös szavatolását kérte mindkét fél a budapesti és bukaresti kormányoknál: rávették a két ország kormányait egyes szigorúan tárolt termékeknek a szövetkezeti szervezet részére való kiutalására, monopolcikkek árusítására szóló engedélyek kölcsönös kiadására, a szövetkezeti alkalmazottak katonai szolgálat alóli felmentésére. A kölcsönösség elve alapján kérték, hogy a „Szövetség” ne éljen a kinevezés jogával a „Plugarul” szövetkezeti központtal szemben (ne nevezze ki igazgatósági tanácsába felügyelõjét), a bukaresti Szövetkezetek Nemzeti Intézete pedig hívja vissza kinevezett képviselõit a dél-erdélyi „Hangya” igazgatóságból. Kölcsönösségi alapon mindkét oldalon enyhült valamelyest a szigor, különösen az erdélyi magyar és román szövetkezeti vezetõk személyes kapcsolatainak köszönhetõen. Az észak-erdélyi román szövetkezetek mûködésérõl és a reciprocitás elvén alapuló szövetkezeti tárgyalásokról a Plugarul szövetkezetek évkönyve nyújt.111 Az északerdélyi román szövetkezetek és a dél-erdélyi magyar szövetkezetek képviselõi által kezdeményezett reciprocitási tárgyalások a román, illetve magyar szövetkezetek önrendelkezésének szavatolásáért léptek fel a budapesti és bukaresti kormánynál: rávették a két ország kormányát egyes szigorúan tárolt termékeknek a szövetkezeti szervezet részére való kiutalására, mono110 Ion Buzea: Istoricul cooperaþiei româneºti din Ardealul de Nord dupã 30 august 1940. In: Almanahul cooperativelor Plugarul din Ardealul de Nord 1944, editat de Centrala cooperativelor româneºti din Kolozsvár/Cluj, întocmit de pãrintele Victor Deac. Cluj, 1944. 111 Almanahul cooperativelor Plugarul din Ardealul de Nord 1944, editat de Centrala cooperativelor româneºti din Kolozsvár/Cluj, întocmit de pãrintele Victor Deac. Cluj, 1944. Ion Buzea: Istoricul cooperaþiei româneºti din Ardealul de Nord dupã 30 august 1940. In: I. m. 40.

103

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

polcikkek árusítására szóló engedélyek kölcsönös kiadására, a szövetkezeti alkalmazottak katonai szolgálat alóli felmentésére. A kölcsönösség elve alapján kérték, hogy a szövetség ne éljen kinevezés jogával, és ne nevezze ki a Plugarul szövetkezetek igazgatósági tanácsába felügyelõjét, a Szövetkezetek Nemzeti Intézete pedig hívja vissza kinevezett képviselõit a „Hangya” igazgatóságból. Az 1940–44 közötti idõszakban a hadiszállítások teljesítése céljából az állam kedvezményekkel és hadi megrendelésekkel kedvezõen hatott a magyar szövetkezetek növekedésére, elsõsorban az újonnan létesített Erdélyrészi Hangya területén. A bécsi döntést követõ idõszak pozitívumai közé tartozik, hogy a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen Szövetkezettudományi Intézetet hoztak létre, amelynek örökségét a Bolyai Egyetem Szövetkezeti Tanszéke viszi tovább Nagy Zoltán személyében.

A magyar szövetkezetek felszámoltatása az 1945–1948 közötti idõszakban 1944–45 fordulóján a hadi gazdaság és frontávonulás miatt a magyar szövetkezetek óriási veszteségeket szenvedtek el.112 Az 1944-es hadi események és fosztogatások, áruraktár-lefoglalások, hadizsákmányok súlyos károkat okoztak a magyar szövetkezetek vagyonában. A szovjet katonai közigazgatás és az újra berendezkedõ román közigazgatás idején a marosvásárhelyi Hangya Szövetkezetek Központja és a nagyenyedi Hangya Szövetkezetek Szövetsége az 1945. szeptember 15-én tartott együttes közgyûlésükön egyesültek Kaláka Szövetkezetek Központja néven. A központ székhelye Marosvásárhely lett, kötelékébe 681 szövetkezet csatlakozott. Nagyenyeden csak áruraktár maradt.113 A Kaláka központnak a következõ osztályai mûködtek: áru-, termelõ, értékesítõ, gazdasági, személyzeti, szövetkezeti, ellenõrzõ, sajtó-, szövetkezeti nevelési, jogügyi és könyvelési osztályok. Az 1940–44 között létesített Meggyesfalvi ipartelepén különbözõ üzemek mûködtek: gyümölcs- és zöldségszárító, konzervgyár, ecetgyár, bor- és gyümölcspároló, rum- és likõrgyár, vegyészeti gyár, seprû- és kosárkötõ üzem, hordó- és ládagyár. Áruraktárai a következõ helyeken mûködtek: Arad, Barót, Dés, Kézdivásárhely, Kolozsvár,
112 Vincze Gábor: Az erdélyi magyar szövetkezetek sorsa a második világháború után. Valóság, 1998/3. 39–55. Uõ: A magyar szövetkezetek küzdelme önállóságuk megvédéséért. In: Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek az erdélyi magyarság második világháború utáni történetébõl. Státus, Csíkszereda, 1999. 171–186. 113 Szövetkezeti Értesítõ, 1946. 145–149.

104

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szilágysomlyó. 1946. április 9–10-én Marosvásárhelyen közös kongresszust tartott a két szövetkezeti központ, ahol a számadatokat is ismertették: A Kaláka Központ, amelynek 1946-ban 136 000 családfõ volt tagja (tehát 540 000 családtag), 527 személyt (köztük szakembereket is) foglalkoztatott központján, 14 kirendeltségén és raktárain, ipartelepein. 681 tagszövetkezetének 710 üzletvezetõje és más alkalmazottja volt. 1945-ben 140 munkás és alkalmazott dolgozott a meggyesfalvi ipartelepen. A szövetkezeti alkalmazottak nyugdíjintézetének 4 kirendeltsége volt. A „Kaláka” Központhoz 585 fogyasztási, 78 hitel-, 12 tej-, 5 ipari és 1 gazdasági szövetkezet, összesen 681 szövetkezet tartozott. Erdei gyümölcsgyûjtõ telep Székelyudvarhelyen, Kovásznán és Hollósarkán volt. Az alkalmazottak nyugdíjintézetének 4 kirendeltségi háza és raktárépülete volt. 217 tagszövetkezet rendelkezett értékes ingatlannal, több szövetkezetnek volt tej- vagy más üzeme, cséplõ- és gazdasági gépe. A „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjához 238 hitel-, 134 tej-, 25 ipari, 9 erdõkitermelõ, 4 mezõgazdasági és 11 egyéb tárgyú szövetkezet, összesen 421 szövetkezet tartozott.114 A központban mûködõ osztályok: hitel-, tej-, ipari, mezõgazdasági, fa-, háziipari, ellenõrzõ, sajtó-, szövetkezeti nevelési-, személyzetügyi, jogi és könyvelési osztály. A Központ üzemei közé tartoztak a marosvásárhelyi, székelykeresztúri vajgyárak, a baróti tejüzem, a csíkfalvi tejüzem, a csíkszentsimoni keményítõ- és hordógyár, a dési gyümölcskonzervgyár és a Pitvar háziipari szaküzlet. Kirendeltségei voltak a központnak: Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Zilahon és Nagyváradon. A két szövetkezeti központ összesen közel 200 ezres tagsággal rendelkezett.115 Hogy a kisebbségi magyar társadalom ilyen nagy arányban vett részt jól körvonalazott és szilárd gazdasági szervezetekben, egyértelmûen bizonyítja a kisebbségi magyar gazdaságpolitika eredményességét és hatékonyságát, ami még inkább kidomborul, ha figyelembe vesszük a romániai általános közgazdasági helyzetet, az általános vásárlóerõ drasztikus csökkenését, az ipari és mezõgazdasági termékek közötti kóros aránytalanságot (3:1 arány), a mezõgazdasági termelékenység, a gabonahozamok és állatállomány visszaesését, jóllehet a két világháború közötti Románia par excellence parasztgazdaságok országa volt (az aktív lakosság 78%-ának jövedelme mezõgazdaságból származott, s csak 10%-a dolgozott iparban).116 Míg a kisbirtok felaprózottsága, a
114 Szövetkezeti Értesítõ, 1946. 50. 115 Nagy Zoltán: Erdély gazdasági életének szövetkezeti megszervezése. Kolozsvár, 1946. 116 Hitchins, Keith: România 1866–1947. 1997. 359.

105

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

mezõgazdasági kultúra alacsony szintje, a termelés-visszaesés, hitelhiány, a gépesítést nélkülözõ extenzív gazdálkodás, a kisipar és feldolgozóipar gyengesége általánosan érvényesek voltak a romániai társadalomra,117 a szövetkezeti gazdasági akciók eredménye, hogy modern termelési módszereket honosítottak meg az erdélyi falvakon és új beruházásokat végeztek. Bármilyen szoros volt a kisebbségek gazdasági függõsége, a szövetkezeti mozgalom önálló gazdasági feladatokat és célkitûzéseket valósított meg. Az erdélyi magyarság gazdasági problémáinak megoldásában nem az embertõl távol esõ, cselekvõképességét meghaladó és az állam hatáskörébe tartozó feladatokat mérte fel, hanem a kisközösségekbõl felépülõ társadalom belsõ erejében kereste a megoldást. „A szövetkezeti vagyon nem tõkés kizsákmányolásból ered, hanem több százezer magyar munkás és földmûvelõ filléreibõl. Ott építettek vajgyárakat, ahol a tejet nem lehetett értékesíteni, ott építették fel Európa egyik legnagyobb keményítõgyárát, ahol a székelyföldi krumplit nem lehetett eladni. Nem kérünk egyebet, csak hagyják jóvá azt az alapszabályt, amelyet eddig minden polgári román kormány jóváhagyott” – mondta Lakatos István, a gazdasági és hitelszövetkezetek szövetségének elnöke az 1946. márciusi szövetkezeti kongresszuson, a kommunista beolvasztás ellen tiltakozva. Demokratikus és önszervezõdõ jellegébõl kifolyólag az erdélyi társadalom legátfogóbb szervezete volt a szövetkezeti mozgalom. 1945-ben az erdélyi magyarság sorsáról szuverén módon határozni hivatott memorandumot azoknak az erdélyi magyar intézményeknek a vezetõi írják alá, akiket a tagok szabadon választhattak, vagy a törvény és a tradíció értelmében állásuknál fogva a magyarság elismert vezetõi Erdélyben. A memorandumot Márton Áron katolikus és Vásárhelyi János református püspök mellett a magyarság két legátfogóbb gazdasági szervezetének képviselõi írták alá: Szász Pál, az EMGE elnöke, amely több mint 200 000 taggal rendelkezett, a két magyar szövetkezeti központ elnökei – Lakatos István és Korparich Ede –, akik 1102 szövetkezetet és közel 600 000 tagot képviseltek.118 Az állami intézkedések 1945-tõl a magyar szövetkezetek eltiprását vagy beolvasztását célozták; a demokráciát és emberi jogokat tipró módszereket és
117 Ion Mihalache – Marius Gormsen: Problema cooperaţiei române. Bucureºti, 1940. 118 Domokos Pál Péter: Márton Áron, Venczel József és társaik ellen indított koncepciós per. In: Venczel József: A falumunka útján. Budapest, 1990. 243. A szövetkezeti önállóság legkövetkezetesebb védelmezõit börtönnel sújtották. Korparich Edét, a Kaláka elnökét, Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét 1949-ben tartóztatták le, 1950-ben Lakatos István magyar szociáldemokrata, aki 1946-ig a „Szövetség” igazgatósági elnöke volt, is sorra került. Márton Áron püspököt és a fentebb említett három személyiséget katonai törvényszéken ítélték fegyházbüntetésre és kényszermunkára. Egyik „bûnük” az volt, hogy makacsul kitartottak a szövetkezetek önrendelkezése és függetlensége mellett.

106

Hunyadi Attila: A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között

beolvasztási politikát az INCOOP (Nemzeti Szövetkezeti Intézet) a kommunisták által dominált kormányzat rábólintásával folytatta 1945-tõl kezdõdõen. A magyar szövetkezeteket kirekesztették az állami utalású áruk elosztásából, a hitel- és áruellátást ugyanis a megyei federálékon keresztül osztották le kizárólag a román szövetkezeteknek, a szövetkezeteknek szánt 8 milliárd lej állami hitelbõl a magyar hitelszövetkezetek nem részesültek, miközben az északerdélyi román szövetkezetek 3 évi adómentességet kaptak az 1945/525. sz. rendelettörvénnyel. A tejszövetkezetek a bukaresti Tejközpont (ODELAP) által megszabott árakon vásárolhatták fel a tejet, ám e nevetségesen alacsony ár miatt a termelõknek nem állt érdekében az eladás, így például a marosvásárhelyi vajgyárnak a teljesítménye a napi harmincezer liter tejrõl ezerötszáz literre esett vissza, miután a vajbeszolgáltatási kötelezettség is a szövetkezeti vajgyárat sújtotta, annak ellenére, hogy az 1946-ban beszolgáltatott vaj 72%át termelte. A legnagyobb fakitermelõ szövetkezet, a Gyergyói Erdõbirtokosok Fakitermelõ Szövetkezete másfél évig nem mûködhetett, mivel az INCOOP nem ismerte el alapszabályát. Az 1945. július 1–6-i országos szövetkezeti kongresszuson – amelyre az 1200 magyar szövetkezetet képviselõ magyar központok nem kaptak meghívást – a résztvevõk határozatot hoztak, hogy a még különálló szövetkezeteket „nemzetiségre való tekintet nélkül” a megyei federálékba kell kényszeríteni. E határozat végrehajtása egyenértékû lett volna azzal, hogy a magyar szövetkezeti központokat feloszlatják, vagyis a magyar szövetkezeti mozgalom irányító szerveit megsemmisítik, s az 1947-es árakon mintegy négyszáz-ötszáz millió forintra becsült vagyonukat, ipartelepeiket a megyei federálék között szétosztják. A magyar szövetkezetek tiltakozására és többhónapos tárgyalások után sikerült elérni, hogy az INCOOP több módosítással jóváhagyta a magyar központoknak a román törvények szerint módosított alapszabályait. A sorozatos törvénysértések viszont tovább folytatódtak: 1946-ban az új szövetkezeti törvény elõkészítõ bizottságába egyetlen magyar szakembert sem hívtak meg. Az INCOOP felülvizsgálta az alapszabályzatokat; ugyanez nevezett ki a Központok igazgatóságának 9 tagjából 4-et (az igazgatósági tagságnak csak a fele plusz egy részét választhatta a szövetkezet közgyûlése). Az INCOOP az akár nem is létezõ megyei federálék kötelékébe akarta kényszeríteni a magyar szövetkezeteket, 1947-ben az INCOOP a megyei federálék Bukarestben megrendezett országos értekezletén elrendelte az egyesítést és azt, hogy a szegény népréteget vonják be a szövetkezetekbe, a vezetõségekbe pedig „a demokrata pártokban aktívan résztvevõ szegényeket kell – akár szabotázs árán is – beültetni”. A román megyei federálékba való beolvasztást az INCOOP 1948/461. számú rendelete pecsételte meg. A rendelet értelmében „az egyesülést a szö107

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

vetkezetek igazgatósága határozza el, anélkül, hogy e célból a közgyûlést kellene összehívni, azzal, hogy a fúzió végrehajtását az igazság tudomásulvétele végett a legközelebbi évi rendes közgyûlésen bejelenti”. A szövetkezetek igazgatóságai, a sorozatos kinevezések, a kommunista ügynökök becsempészése után az autonómia mellett kardoskodók kizárásával, lejáratásával, a szövetkezeti vagyon átjátszásával immár készek voltak beleegyezni a megyei federálékba olvadásba. A magyar hitelszövetkezetek felszámolása 1948 májusában ment végbe, amikor „egységesítették” a községi szövetkezeteket, és a vidéki hitelfolyósítást azontúl a Román Nemzeti Bank végezte. Néhány hónappal késõbb, az 1948. augusztus 3-i „tanügyi reform” következtében megszûntek az iskolaszövetkezetek is. 1948-ban megjelennek az új alapszabályok, a lapok beszámolnak arról, hogy a szövetkezeti fúziók megtörténtek, az egyesüléssel alakult új szövetkezetek öröklik a régi szövetkezetek összes vagyonrészét. 1949-ben vette kezdetét a „kollektív kapitalista vállalatok” átalakítása. A Román Munkáspárt Központi Vezetõségének 1949. március 3–5-i plenáris ülésén hozott határozata nyomán április 2-án új szövetkezeti törvény jelent meg, amely után „szocialista”, pontosabban: sztálinista típusú szövetkezetek jöttek létre. Államosították a szövetkezetek vagyonát, autonómiájuk névlegessé vált, önkényesen leszûkítették a tevékenységi körüket és a szakmai képzési lehetõségüket, valamint tervutasításos rendszert kényszerítettek rájuk.119 1949 májusában megyei szervezési bizottságok alakultak, amelyek végül egyesítették a magyar fogyasztási szövetkezeteket a románokkal – ami által a „Kaláka” központ nem csak de facto, hanem de jure is megszûnt. A korabeli álláspont szerint természetesen egészen másról volt szó: „a román és magyar nemzetiségû dolgozó parasztok mesterséges szétválasztása” szûnt meg. „A fogyasztási szövetkezetek végsõ átalakítására 1950-ben került sor, amikor a március 19-21-i bukaresti szövetkezeti kongresszuson megalakították a Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségét, a CENTROCOOP-ot, amelynek minden romániai fogyasztási szövetkezet a tagja lett.”120

119 Szövetkezés, 1948. 15. 120 Vincze Gábor: Az erdélyi magyar szövetkezetek fél évszázada, in Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. Kolozsvár, 2001, 287.

II.rész
A szövetkezeti típusok és érdekvédelmi szervek kialakulása és mûködése napjainkig

A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása
Hunyadi Attila
szövetkezet olyan intézmény, amely sajátos etikai értékrendet érvényesít a gazdasági életben. A szövetkezeti értékrend szerint az ember a gazdaság szubjektuma, nem pedig egyszerû objektum egy személytelen mechanizmusban. Meghaladva a profitelv kizárólagosságát, a szövetkezeti intézmény alapértéke és alapegysége az emberi személy, létmotívuma pedig a tagjainak nyújtott szolgáltatás. Mindazonáltal ez a gazdaságetika nem a gazdasági törvényszerûségeket szorítja háttérbe, hanem a mindenkori tisztességes verseny és esélyegyenlõség kereteit képes fenntarthatóan biztosítani piacgazdasági környezetben. Jelen tanulmány a szövetkezeti értékrend kialakulásának történelmi körülményeit ismerteti, végigkövetve, hogyan bontakozott ki és érvényesült ez az értékrend a gazdasági szférában a különbözõ szövetkezeti típusokban, mikor alakultak ki és mit jelentenek a szövetkezeti egyetemes irányelvek, s végül milyen helyet foglalnak el a szövetkezetek a gazdaság- és társadalompolitikákban, az oktatásban és a környezetvédelemben.

A

A fogyasztási szövetkezeti típus kialakulása A szövetkezeti típusok közül a háztartási-fogyasztási cikkek beszerzésére alakult szövetkezetek tekinthetõk az elsõ modern szövetkezeteknek. A XIX. század elején, amikor a fogyasztási szövetkezetek Angliában létrejöttek, még a politikában sem volt magától értetõdõ a demokratikus, önkormányzati, részvételi, etikai értékek alkalmazása. Miközben Angliában az 1830–1840-es években különbözõ politikai-társadalmi mozgalmak (luddizmus, chartizmus) országos szintû politikai követelésekkel álltak elõ (általános választójogot, titkos szavazást, a választókörzetek újrafelosztását kívánták elérni), a szövetkezetek az önsegélyezõ egyesületekbõl kinõve önerõbõl, a nagypolitikától függetlenül próbáltak a szegényebb városi lakosság, munkásság rossz gazdasági és szociális-kulturális helyzetén javítani. Angliában a kézmûvesek már a 111

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

XVIII. században megalapították helyi szervezeteiket, amelyek közös akciókkal próbáltak jobb munkakörülményeket kikényszeríteni a munkaadóktól. Ezeket az egyleteket 1799-ben a Combination Act törvénybe iktatásával betiltották.1 A Combination Act 1824. évi hatályon kívül helyezése után azonban a kézmûvesek ismét nagy számban alapítottak helyi önsegélyezõ egyesületeket. Ezek célja kölcsönös segélynyújtás volt pénzügyi támogatás révén betegség vagy elhalálozás esetén, továbbá a kapitalista gyárosok monopóliumaitól való függetlenedés céljából a saját hitelrendszer megszervezésével és néha oktatás biztosításával próbáltak saját manufaktúrákat alapítani. Mivel a gyártulajdonosok általában a kiskereskedelmet is monopolizálták (a truck systemnek megfelelõen valamely gyár alkalmazottai a fizetés egy tekintélyes részét olyan vásárlási jegyekben kapták, amelyekkel csak a gyáros üzletében vásárolhattak), ez az áruuzsora hitelben vásárlásra kényszerítette a munkásokat, a „hitelfogság” pedig hosszú évtizedekre kiszolgáltatta õket a gyáros visszaéléseinek. Ilyen körülmények közepette és mintegy a monopóliumok ellensúlyaként jöttek létre Európa-szerte – a karitatív és önsegélyezõ, kölcsönös biztosítási egyesületek és baráti társaságok mellett – a szövetkezetek is. Kialakult az a szövetkezeti értékrend, amely korszerûsítõ módosításokkal ugyan, de ma is érvényes, és a szövetkezetek, a társadalomtudományok, valamint a helyi és nemzetközi szervezetek ezek alapján határozzák meg a szövetkezeti jelleget. A szövetkezeti alapelveket már az elsõ életképesnek bizonyult szövetkezet alapszabályában megfogalmazták 1844-ben, a Manchester melletti rochdale-i takácsok. Ettõl az idõponttól számíthatjuk tehát a modern szövetkezeti vállalati forma létrejöttét. Az elõzõ utópista (oweni, fourrieri) formáktól eltérõen a rochdale-i szövetkezet szakosodott gazdasági szervezet, mely az adott piaci viszonyok között mûködik (ez esetben még fõleg fogyasztási cikkek beszerzése terén). Az erkölcsi szándékok fontosak, ám épp a szövetkezet révén válnak megvalósíthatókká a tagok ideáljai (például gyermekek iskoláztatása). A szövetkezeti együttmûködés (practical co-operation) nem önmagában vett cél (nem akarja megtestesíteni az oweni társadalmi ideált), hanem eszköz, mely olyan szükségleteket lát el, amelyekrõl az alapító személyek úgy gondolják, más formában nem érnék el. Célja gazdaságilag: olyan meghatározott funkciókat teljesíteni, amelyek hozzásegíthetik a tagokat jobb körülmények között élni, megtakarításokat létrehozni és azokat nemes szándékra fordítani. A rochdale-i alapszabályok szerint: „A szövetkezet célja és feladata az, hogy a tagok anyagi hasznáról, társadalmi és gazdasági helyzetének megjavításáról gondoskodjék oly módon, hogy: a) boltot nyit áruk eladása végett; b) bizonyos számú lakóházat épít; c)
1 Diederiks–Lindblad: Nyugat-európai gazdaság és társadalomtörténet. A rurális államtól a gondoskodó államig. Osiris, Budapest, 1995. 286.

112

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

árukat gyárt munkanélküliek foglalkoztatásával; d) földbirtokot vásárol vagy bérel a munkanélküli tagok foglalkoztatására; e) külön pénzalapot képez a tagok és családjaik szociális megsegítésére, kulturális és szakmai továbbképzésére.”2 A legjelentõsebb feladat, a képzés támogatására a jövedelem 10%-át szándékozták fordítani, ám a korabeli törvények ezt megtiltották, így az évi jövedelem 2,5%-át különítették el képzési alapként, s külön 11 tagú bizottság felelt az általános és a szakképzésrõl. 1846-ban már minden szombat délután beszélgetéseket tartanak az üzlethelyiségben, 1848-ban, miután megvásároltak egy intézeti könyvtárat, hírlapolvasó és könyvtárszakosztályt nyitnak. 1850-ben már saját iskolát mûködtetnek, amelyben felnõttképzés is zajlik. 1860-tól alapelvbe foglalják, hogy minden szakosztálynak saját könyvtárat és hírlapolvasót kell állítani az üzleti jövedelembõl. 1880-ban már 100 szövetkezeti könyvtár volt Angliában és 120 fogyasztási szövetkezet rendezett be olvasótermet.3

A személyi hitelezés intézményesítése a hitelszövetkezetekben Az angol fogyasztási szövetkezetek sikere a helyi együttmûködési hagyományok, kölcsönös segélyszervezetek (céhesláda, szomszédsági szervezetek, kaláka) újjáélesztésére serkentett az európai kontinensen is, ahol a szövetkezetek elsõsorban a kisiparosok és földmûvesek specifikus hiteligényeit voltak hivatottak szolgálni. Az eddigi szövetkezeti alapelvek – demokratikus igazgatás, korlátozott kamat, vásárlás aránya szerinti jövedelemrészesedés (a zárszámadási többletet a tag-tulajdonosok között a szolgáltatások igénybevétele arányában osztják szét) – a helyi viszonyoknak és más szövetkezeti típusoknak (kölcsönös biztosítási, értékesítõ-, feldolgozó-, hitelszövetkezet) megfelelõen egészültek ki.4
2 Birchall, Johnson: Co-op: the people’s business. Manchester University Press. Manchester, 1994. The Rochdale Principles fejezet. 49–64. A komoly elkötelezettség eredménye sorrendben a következõ: fogyasztási cikkeket forgalmazó sikeres szövetkezet több üzlethelyiséggel, amelybõl kifejlõdik a fogyasztási szövetkezeti hálózat önálló feldolgozó, szállító és forgalmazó egységekkel (1869); 25 lakóház építése 1861-ben, 1867-ben 84 ház 5 nagy telken 2 utcában; malom (1850) és 1854-tõl Manufacturing Society mûködtetése hajdani munkanélküliek foglalkoztatásával; földvásárlás és farmgazdaság (1851); Szövetkezeti Biztosító Társaság (Co-operative Insurance Society) alapítása. 3 A szövetkezeti nevelés, oktatás intézményesítésére a tanulmány második részében térek ki bõvebben. 4 A nyitott tagság elvét korrigálták a szomszédsági elvvel (áttekinthetõség, érdekkölcsönösség és horizontális spontán ellenõrzés), az önsegélyezés elve mellett szerepet juttattak az alapítványi üzletrészjegyzésnek (kívülrõl jövõ segítségnek, amelyet a gazdagabbak vagy az állam nyújtott), oszthatatlan tartalékalapot hoztak létre. A német szövetkezetek jellegzetességeirõl lásd még a „Genossenschaften” szócikket. In: Staatslexikon. Recht-Wirtschaft-Gesellschaft. II. Band. Herder, Freiburg–Basel–Wien. 1995. 875–883.

113

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A hitelszövetkezetek a személyi hitelezés modernkori szûkösségének enyhítésére törekedtek, s jórészt a kölcsönös biztosítás vagy kezességvállalás korábbi intézményeibõl alakultak ki. Nyugat-Európában a középkorban a szerzetesrendek (fõleg a bencés apátságok terjesztették el a személyi hitel elsõ formáját, amelynek az volt a rendeltetése, hogy megkönnyítse a termelést, és nyitva állt a középosztály, fõként a parasztság elõtt. Az apátságok ily módon mezõgazdasági hitelintézeti szerepet is betöltöttek. Nekik köszönhetõ, hogy a földmûvesek kölcsönt vehettek fel a termés terhére, amelyet földmûves szerszámok és állatok vásárlására fordíthattak. A kölcsön feltételei, ha az e korban megszokott egyéb kölcsönökkel hasonlítjuk össze õket, nem voltak szigorúak. A kamat 8 és 10% körül mozgott (míg egy földesúr 33%-ot követelt), így az apátsági kölcsön fölvevõje az összeomlás kockázata nélkül megterhelhette földjét.5 E premodern személyi hitelezés modernkori továbbvivõi a XIX. század elsõ negyedében alakultak meg kölcsönös biztosítást és kezességet nyújtó társaságokként. Ezek a társaságok hitelmûveleteket még nem végeztek, hanem a társaság tagjainak kölcsönös szolidaritásán alapulva közös garanciát vállaltak a tagok által felvett hitelekért vagy elszenvedett károkért. A szolidaritás alapját az képezte, hogy ugyanannak a falusi-városi mikrokörnyezetnek a tagjaként, jól ismerve egymást, a társult személyek képesek voltak a szükséges mértékig megítélni a hitelkérelmezõ vállalkozásának és így a hitel visszafizetésének esélyeit. Ekképpen ezek a szervezetek nem végeztek mást, mint a megbízhatóság mint piaci érték pénzzé (hitellé) történõ konvertálását. Nagyrészt ezekbõl a kölcsönös kezességet nyújtó társaságokból jöttek létre az elsõ tulajdonképpeni hitelszövetkezetek, amelyek már maguk is végeztek tagjaik körében hitelmûveleteket. A hitelszövetkezetek sikere annak köszönhetõ, hogy olyan hitelkonstrukciót ajánlottak tagjaik számára, amilyet sem állami földhitelintézetek, sem nagybankok nem tudtak nyújtani.6 A hitelszövetkezetek kialakulásának alapja az a felismerés volt, hogy a kisebb vállalkozók, különösen az iparosok és földmûvesek a bankrendszerben nem találták meg azt a hitelforrást, amelyre nekik szükségük volt. A bankok ugyanis felépítésükbõl adódóan a nagyobb arányú hitelezésre voltak berendezkedve, hitelnyújtásuk pedig többnyire pusztán profitorientált szempontok (pénzügyi hitelképesség – Kreditfähigkeit) szerint mûködött, szemben a hitelszövetkezetekkel, melyek a hitelképesség felmérésekor a hiteligénylõ személyes vonásait, erkölcsi tulajdonságait is figyelembe vették (erkölcsi hitelképes5 Schmitz, Philibert OSB: A bencések civilizációs tevékenysége a XII. századtól a XX. századig. Pannonhalma, 1998. 52. 6 Botos Katalin: Elvesz(t)ett illúziók. A magyar bankrendszer helyzete és távlatai. KJK. Budapest, 1996.

114

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

ség – Kreditwürdigkeit). E személyes viszonyulást kiegészítette a szövetkezetek konkrét fizikai-földrajzi közelléte. Több országban, például Németországban, Hollandiában, Ausztriában, az Egyesült Államokban, Kanadában a legsûrûbb hitelhálózatot mind a mai napig a hitelszövetkezetek alkotják.7 Szemben tehát a távoli és nagyobb (tranzakciós) költségekkel mûködõ bankszékhellyel, a hitelszövetkezet a legrövidebb idõ alatt elérhetõ módon, általában a helységben szolgáltatott, a mezõgazdasági és a kisipari vállalatok (kis- és középvállalkozók) természetének leginkább megfelelõ személyi hitelt volt képes nyújtani a (viszonylag kisebb összegeket igénylõ) hitelfelvevõknek. Ezzel szemben a bank pl. a kisebb birtokos gazdának legfeljebb jelzálogra, „bekebelezési kikötéssel” adott hitelt, ám a bekebelezés könnyen eladósodásra csábíthatott, mert a birtok megterhelésével a szükségeltnél nagyobb összeg is felvehetõvé vált. A hitelszövetkezetek mûködésének elméletét és gyakorlati mûködését német nyelvterületen Hermann Schulze-Delitzsch8, illetve Friedrich Wilhelm Raiffeisen9 alapozta meg, akiknek nevéhez egy-egy hitelszövetkezeti típus fûzõdik.10 A Schulze-féle szövetkezetek magánkisipari, magán-kiskereskedõi vállalkozók önálló gazdasági egzisztenciájának erõsödését és fejlesztését voltak hivatottak biztosítani, elsõsorban a városokban. Az általa alakított szövetkezetek példájára és Schulze személyes közremûködésével fõleg az 1860-as évektõl lendült fel Németországban a városi kisiparosok körében a szövetkezetek szervezése, amelyek célja szövetkezeti hitelnyújtás, esetleg közös nyersanyagbeszerzés és -értékesítés, de mivel ehhez a tagoknak elsõsorban pénztõkére volt szükségük, a hitelfunkciók hangsúlyozódtak ki. A szövetkezeti jelleget a mûködésben érvényesülõ alapszabályok biztosították: demokratikus igazgatás, nyitott tagság, önsegély, közremûködés alapján/arányában járó részesedés (visszatérítés), a jövedelemelosztás meghatározott sorrendjének elve.

7 Aschoff, Gunther: The German Cooperative System. Its History, Structure and Strength. Frankfurt aM, 1996. 8 Hermann Schulze-Delitzsch (1808–1883) német közgazda, jogász, bíró, a Reichstag tagja (és ekként az elsõ német szövetkezeti törvény kezdeményezõje) 1849-ben szervezte szövetkezetbe szülõvárosa (Delitzsch – Németország) kisiparosait és kereskedõit. Életrajzi adatokat tartalmaz még: Bosl–Franz–Hofman: Biographisches Wörterbuch zur deutschen Geschichte. München, 1975. 9 Friedrich Wilhelm Raiffeisen (1818–1888), aki sokféle hivatást töltött be (katona, kereskedõ, gyáros, polgármester, szövetkezeti szakíró), miután többféle karitatív egyesületet (segélyegyletek, hitelegyletek, alapítványok) szervezett, az elsõ Raiffeisen-féle szövetkezetet 1849-ben Flammersfeldben, majd 1854-ben Heddesdorfban kiforrottabb formában alapította. Életrajzi adatokat tartalmaz még: Bosl–Franz–Hofman: Biographisches Wörterbuch zur deutschen Geschichte. München, 1975. p. 2246–2247. 10 A mai Raiffeisen Bank az Ausztria Raiffeisen Szövetkezetek Központi hitelintézete, Ausztriában a negyedik legnagyobb bank, amely nemzetközi beruházásokba is kezdett a XX. század utolsó negyedétõl kezdõdõen.

115

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A falusi környezetben, a gazdálkodók érdekében alakuló Raiffeisen-féle szövetkezetek a közös beszerzést, közös értékesítést és a hitelellátást tûzték ki célul, de döntõ mértékben a hitelezési funkció emelkedett ki ez esetben is, hisz a földmûvelõk hitelellátása még a városi iparosok és kiskereskedõk hitelszükségleténél is problematikusabb volt (rövid futamidõk, magas kamatok, uzsora, jelzálog, árverés). A Raiffeisen-típusú szövetkezeteknek sikerült olyan üzletvitelt alkalmazni, amellyel a falu hiteligényének ellátását biztosíthatták. A szövetkezet hitelbázisának kiterjesztése érdekében a szomszédsági elv alapján szervezõdtek a szövetkezetek. A kölcsönös kezességvállalás ezáltal intézményes biztosítékot nyert: a szövetkezetek olyan és akkora területre terjesztik ki mûködésüket (kisebb közigazgatási egységek, egyházközségek), ahol a szövetkezõk jól ismerik egymást, s így bizalommal vannak egymás iránt (szomszédsági viszony). A szövetkezet csak tagjainak adott hitelt, amelynek lejárata közép-, illetve hosszú lejáratú is lehetett. A hitel felhasználását a szövetkezet gazdaságilag és erkölcsileg ellenõrizte, a kockázatvállalás egyetemleges volt és a szövetkezeti tagok birtokára alapozódott. A hitelrészletek elmaradása esetén viszont az adósságot humánus módon hajtották be, a bankok módszereihez képest (amelyek könyörtelenül dobra verték az adós házát, birtokát). A hitelezési tevékenység anyagi alapja és fedezete a tagok vagyona volt, a közvetlen hitelezési pénzalapokat pedig a kamat ellenében elhelyezett betétek, valamint az alapító vagy jótékonykodó tagok (egyházak, gazdagabb magánszemélyek, különbözõ szervezetek, esetenként az állam) üzletrészjegyzéseibõl, betéteibõl eredõ pénzöszszegek jelentették. A hitelszövetkezeti kölcsönfeltételek, így a kamatok is sokkal alacsonyabbak voltak a banki kamatoknál. Németországban például 1920–1921 körül a falusi Raiffeisen hitelszövetkezetek 4,5–5%-os kamattal nyújtottak kölcsönt, míg a bankok 7–8%-os kamatot szedtek. A szövetkezetek alacsony kamatlába annak volt köszönhetõ, hogy nagyon csekély különbség volt (0,5%) a betéti és a kölcsönkamatok között, emellett pedig alacsony fenntartási (tranzakciós) költséggel mûködtek.11 Hogy ez a különbség nem kizárólag az 1895-ben alapított állami Preussenkasse szövetkezeti hitelezésének tudható be, az is bizonyítja, hogy Erdélyben a Raiffeisen-típusú erdélyi szász pénzintézetek szintén alapszabályba foglalták – mind az elsõ világháború elõtt, mind a két világháború között – a szászoknak nyújtott alacsony kamatszintû hitelezést minden állami támogatás nélkül.12 Az
11 Fairbairn, Brett: History from the Ecological Perspective: Gaia Theory and the Problem of Co-operatives in Turn-of-the-Century Germany. American Historical Review, Vol. 99. 1994. Nr. 4. 1203–1239. 1223. 12 Wehenkel, Gunther: Deutsches Genossenschaftswesen in Rumänien. Stuttgart, 1929.

116

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

év végi jövedelem-felosztáskor tartalékalapot képeztek a szövetkezet fejlesztésére és az alaptõke növelésére, továbbá alapítványt hoztak létre, amelybõl más szövetkezetek alapítását segítették, vagy a rászoruló tagoknak (és családjaiknak) nyújtottak szociális segélyt. Ezek az alapok általában feloszthatatlanok maradtak, a szövetkezet megszûntekor áthárultak a szövetkezeti hálózat más egységeire, vagy a szövetkezeti tagok faluközösségének mûvelõdési vagy szociális helyzetének javítására fordították. A Raiffeisen-féle szövetkezetek altruisztikus, karitatív jellege nyilvánult meg az árva gyermekek segítésében, a dologtalan és a fogházból kikerülõk számára való foglalkozás szerzésében, „a szövetkezet arra törekedett, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel tagjainak társadalmi helyzetét ne csak anyagilag, de erkölcsileg is minden tekintetben elõmozdítsa”.13 Figyelembe véve a szövetkezeti tagság létszámemelkedését, az elsõ világháborút megelõzõen a szövetkezeti mozgalom volt a legnagyobb társadalmi szervezet Németországban. 1914-ben 15 500 bejegyzett falusi szövetkezet mûködött több mint másfél millió taggal. Az összes szövetkezeti típust figyelembe véve, 1913-ban 34 568 hivatalos bejegyzett szövetkezet mûködött több mint hatmilliós tagsággal. Mivel pedig általában háztartásonként csak egy személy (a családfõ) volt szövetkezeti tag, a 6,4 milliós szövetkezeti tagság közel 25 millió német állampolgárt jelentett. A világon létszámát tekintve elsõ helyen álló német szövetkezeti mozgalmat csak Dánia elõzte meg az egy fõre jutó szövetkezetek magasabb arányával.14 A szövetkezeti hálózat jelentõségét mutatja, hogy máig is igen jelentõs a szövetkezetek aránya gazdasági ágazatokként, nemcsak vidéki környezetben, a mezõgazdasági és élelmiszerszektorban, hanem a bank-, hitel- és biztosítási ágazatokban is a szövetkezetek csúcsintézményei, konszernjei, így a DG Bank, Rabobank, Raiffeisen AG, Crédit Agricole sok országban elsõ helyen találhatók. 1996-ban az Egyesült Államokban 50 ezer hitel- és más típusú szövetkezet 102 millió tagot számlált, Kanadában pedig 6847 szövetkezet 12 millió személyt.15
13 Raiffeisen, F. W.: A hitelszövetkezetek mint eszközök a falusi népesség bajainak elhárítására. Kiadja az Országos Gazdasági Egyesület Könyvkiadó Vállalata. 1885. 4. 14 Más, nagyon sikeres hitelszövetkezeti hálózat a kanadai francia nyelvû régiókban alakult ki. A Desjardins-típusú takarékpénztárak (caisses populaires Desjardins) a világ egyik legerõsebb hitelszövetkezeti mozgalmává nõttek, a vidéki Québecben a társadalmilag is kedvezõ, helyi közösségi megtakarítási és hitelezési alternatívát nyújtották a nagy és „idegen” városi bankokkal szemben. Fejlõdésük a legszorosabban egybefonódott a nyelv és kultúra megõrzésével, az oktatási, egyetemi intézmények támogatásával. Lásd még: Co-operative Organizations and Canadian Society. Popular Institutions and the Dilemmas of Change. Edited by Murray E. Fulton. University of Toronto Press, 1990. 74–75. MacPherson, Ian: Each for All: A History of the Cooperative Mouvement in English Canada. Toronto, Ontario, 1979. 103–104, 113–115. 15 Dülfer (szerk.): International Handbook of Cooperative Organizations. Göttingen, 1994.

117

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetek nemzetközi alkalmazkodóképessége. A dán szövetkezeti modell A hitelszövetkezetek gyakran felvállalták a mezõgazdasági tevékenységhez szükséges nyersanyagok, gépek beszerzését, a termékek feldolgozására üzemeket hoztak létre, és megszervezték az értékesítést gazdasági szakosztályok vagy külön szövetkezet indításával. A mezõgazdasági termékfeldolgozásnak és -értékesítésnek a világon leginkább követett szövetkezeti modellje Dániában alakult ki. A dán szövetkezeti modell túlnyomórészt közepes és kisbirtokos társadalmi struktúra keretében, a családi gazdálkodások szövetkezésébõl nõtt elsõrendû példaképpé. Az 1800-as évek végén ugyanis Dániában a fél hektárnál nagyobb gazdaságoknak (mintegy 200 000 gazdaság) több mint fele – kb. 130 000 gazdaság – 15 hektár alatti földterülettel rendelkezett, a mûvelhetõ terület 22–24%-ával. Egy ilyen struktúrájú mezõgazdaságban a szövetkezeti mozgalom volt az a keret, amely a termelõk összehangolt tevékenységét, a termelés, feldolgozás, értékesítés és távolsági szállítás (az angol piacra), valamint a hajóipar szakmai és pénzügyi problémáit megoldhatta, s magas fokú koordinációt, piaci tevékenységet és érdekvédelmet fejtett ki.16 A XIX. század utolsó negyedében a tengerentúli (amerikai, kanadai) kiemelkedõ gabonatermelés és az ebbõl származó olcsó kínálat Európában válságot idézett elõ, mely fõleg a mezõgazdasági termelõket sújtotta, azáltal, hogy a gabonaárak meredeken zuhantak. Témánk szempontjából lényeges, hogy a tengerentúli amerikai gabonatermelõk árelõnyét is jórészt a szövetkezetek integráló és piacszerzõ tevékenységével érték el17, másrészt viszont a válság elleni európai védekezés is, különösen Dániában, majd Franciaországban18,

16 Desbons, G: La crise agricole et le remede coopératif – l’exemple du Danemark. Paris, 1917. Jensen, E.: Danish Agriculture – Its Economic Development. Copenhagen, 1937. Boldizsár Iván: A gazdag parasztok országa. Dánia. Budapest, 1945. 17 Fulton, Murray E (ed.): Co-operative Organizations and Canadian Society: Popular Institutions and the Dilemmas of Change. University of Toronto Press, Toronto Buffalo London, 1990. Lásd még Valkó László: Mezõgazdasági értékesítõ szövetkezetek az AEÁ-ban. Bp., 1937. Laczó Ferenc: Szövetkezeti formák és típusok az AEÁ-ban. Szövetkezés, 13. 1992. 1–2. 69–84. Laczó Ferenc: Farmerszövetkezetek az amerikai gazdaságban. Közgazdasági Szemle, 40. 1993. 6. 543–553. 18 A XIX. század végén a francia mezõgazdasági érdekvédelmi és szakszervezetek bolttal, üzlettel is rendelkeztek, amelyek átalakultak fogyasztási szövetkezetekké. A filoxéra vész miatt a szõlõsgazdák egy részének át kellett állnia a szarvasmarha-tenyésztésre és tejgazdálkodásra, ekkor tejszövetkezetek keretében dolgozták föl a tejet és értékesítették a termékeket. Ugyancsak a szõlõkrízis idején hozták létre a szõlõsgazdák a pinceszövetkezeteket borfeldolgozás és -értékesítés céljából. A XX. század harmincas éveiben gabonaraktározó és -értékesítõ szövetkezetek biztosítják a kiváló tartósítást és elõnyös értékesítést. Lefèvre, Denis: A l’ombre des machines. Les CUMA, 50 ans de solidarités locales. Éd. Entreaid’, 1996. 30–31.

118

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

szövetkezeti formában történt. Míg Kanada és az Egyesült Államok nagy gabonatermelõi is csak közös vállalkozással, az ún. „gabona-poolok” által oldhatták meg a (vasúti, késõbb tengeri hajó-) szállítás, raktározás, csomagolás, értékesítés (kivárni a megfelelõ piaci árat) problémáit, az agrárválságot megelõzõen ugyancsak többnyire gabonát exportáló Dánia agrárszférája is váltásra kényszerült: a gabonaárak zuhanása miatt a leleményesebb gazdálkodók átálltak a közvetlenül és közvetve is magasabb hozzáadott értéket hordozó intenzív állattenyésztésre. A gabonaárak sokkal nagyobb mértékben zuhantak, mint az állati eredetû élelmiszeri termékek ára, ugyanis az utóbbiak árszintje a magasabb szállítási költségek és sokkal csekélyebb konkurencia miatt viszonylag stabil maradt. Ez az árkülönbség tehát az állattenyésztésnek kedvezett mind közvetlenül, a magasabb eladási ár révén, mind közvetve, a gabona és más takarmányok nagyon olcsó importja által. A dán farmerek ennek az elõnynek a jelentõségét ismerték fel, és ahelyett, hogy magas gabonabehozatali vámokat követeltek volna, alapos átalakulásra vállalkoztak a mezõgazdaságban. A dán mezõgazdaság átalakulásában jelentõs szerepet töltöttek be tehát a szövetkezetek. Az állatállomány számbeli növekedése gyors és hatékony feldolgozóipart és marketingtevékenységet igényelt a megfelelõ értékesítés érdekében, mindez viszont messze felülmúlta az elszigetelt egyéni kistermelõk erejét, ezért szövetkezniük kellett. A német ihletésû, korábban alakult hitel- és beszerzési szövetkezetek mellett elõbb tejszövetkezetek alakultak, utóbb pedig más, fõleg exportorientált termékeket (vajat, szalonnát, tojást) feldolgozó és értékesítõ szövetkezetek.19 A különbözõ típusú dán mezõgazdasági szövetkezetek 1900-ban:20
Szövetkezet típusa Tej- és vajexportáló Baconfeldolgozó Tojásexportáló Takarmánybeszerzõ Összesen Szövetkezetek száma Egységek 1035 26 370 110 1541 Tagok létszáma ezer 140 60 25 6 231 Évi forgalom millió dán korona 148 35 2 4 189

19 A modern technika (vajszeparátor – 1880 körül) alkalmazásával a tejszövetkezetekben lehetõvé vált a vaj nagy mennyiségben történõ elõállítása, kondicionálása, csomagolása és szállítása (elsõsorban a brit piacra); a mellékterméket (író, sovány tej) pedig a gazdálkodók sertéshizlalásra használták fel (innen ered vicces szólásuk is, miszerint „a disznó a tehén farkán csüng”). 1882-tõl, az elsõ tejszövetkezet alapításától, a tejszövetkezetek száma 1886-ig 176ra, 1890-ig 600-ra, 1900-ig 942-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden faluközösségnek volt tejszövetkezete. 1887-ben alapították az elsõ szövetkezetet, amely sertés-bacon kivitelére szakosodott, s 1890 körül hasonlókat találunk az ország minden részében. Hasonló módon szervezték meg a tojáskivitelt is, különösen 1900 után. Tracy, Michael: Government and Agriculture in Western Europe 1880-1988. Harvester Wheatsheaf, 1989. pp. 113–114. 20 Uo. 114.

119

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Jóllehet az egész Európát sújtó válságot nem lehetett teljes mértékben kikerülni, a szövetkezetek révén teremtett exportkonjunktúra a dán mezõgazdaságban az állatállomány számszerû növekedésével és minõségi javulásával, illetve jó hírnévvel járt együtt. A földárak gyors csökkenése ellenére a mezõgazdaságból élõk száma (ideértve a kertészetet, erdészetet, halászatot is) megemelkedett, nõtt az életszínvonal. A termelés, feldolgozás, értékesítés és piac megszervezése és biztosítása céljából a dán gazdálkodók kiépítettek egy igen hatékony és magas színvonalú szövetkezeti hálózatot, valamint az új viszonyokhoz nagyszerûen alkalmazkodó erõs mezõgazdaságot. Az amerikai olcsó gabona-offenzíva európai negatív hatásaival szemben a dán szövetkezetek Angliában nem okoztak válságot, hiszen itt a mezõgazdasági termelõk népességen belüli csekély aránya amúgy sem volt képes a nagy angol ipari városok élelmiszer-szükségletét ellátni. Ugyanakkor Anglia másik élelmiszerbázisa, Írország mezõgazdasága is a dán példa által ihletett szövetkezetek révén vált képessé arra, hogy az angol piachoz jusson, s ezáltal a vidéki lakosságnak munkát és megélhetést adjon. A dán modell sikere nem kis mértékben köszönhetõ a dán népfõiskolák megszervezésének és mûködésének. A felnõttképzést elgondoló és intézményesítõ Grundtvig evangélikus püspök támogatásával 1840-tõl mûködtek e népfõiskolák, amelyek 18 éven felüli, többnyire mezõgazdaságban dolgozó hallgatóknak nyújtottak elsõsorban szakmai továbbképzést, akik ezen felül az általános mûveltség alapjait is elsajátíthatták; 1874-ben már több mint 3 ezer felnõtt tanult 50 népfõiskolában. A skandináv országok lakosságának magas mûveltségi színvonala (Svédországban már az 1680–1690 között született generáció megközelítõleg 80%-a tudott olvasni), valamint a mezõgazdaság-tudomány igényes és magas színvonalú oktatása kiválóan kedvezett a kölcsönös segítséget, magasabb fokú konszenzuskeresést, bizalmat és együttmûködést igénylõ szövetkezeti gondolat elterjedésének. A dán állam 1868-tól támogatja a szegényebb tanulókat; 1900 körül már minden harmadik hallgató állami ösztöndíjban részesült. Ugyanekkor körülbelül háromezer hallgató látogatta az egyre növekvõ számú mezõgazdasági fõiskolákat. A mezõgazdasági technikák és ismeretek terjesztésében fontos szerepet töltött be a Királyi Mezõgazdaság-tudományi Társaság (1845), valamint a Királyi Állatorvosi és Mezõgazdasági Fõiskola (1858).21

21 Lásd még Todd, Emmanuel: L’invention de l’Europe. Seuil, Paris, 1996. 166–167. A mûveltség, szakképzettség és kooperációs készség viszonyára a késõbbiekben még visszatérünk.

120

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

Nemzeti és regionális identitáson alapuló szövetkezeti mozgalmak A szövetkezeti mozgalmaknak ott sikerült komoly sikereket felmutatni, ahol a szövetkezésben résztvevõk között valamiféle összetartozás-tudat létezett, és képesek voltak jól artikulálható közös igényeket/törekvéseket megfogalmazni. Ugyanakkor elegendõ szellemi és anyagi erõforrással rendelkeztek saját kezdeményezéseik megvalósításához. A szövetkezeti mozgalmak tehát nem pusztán gazdasági érdekek alapján jöttek létre. Széles szövetkezeti gazdasági struktúrák (mozgalmak) épültek ki olyan közösségi kooperációs elõképeken, amelyek gazdasági rétegzõdéstõl, osztálytól független társadalmi (vallási vagy nemzeti kulturális) kohéziót, szolidaritást, összetartozást jelentettek. Valamely nemzeti kisebbség és kultúra megerõsítésének politikai vagy társadalmi programja gazdasági téren legtöbbször a saját kisebbségi szövetkezeti mozgalom (például a Porosz birodalmon belüli lengyelek, Oroszország uralma alatti finnek, belgiumi flamandok-vallonok, kanadai franciák, számos európai és amerikai kisebbség, akárcsak az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetiségei kulturális alapon szervezett szövetkezetek érdekvédelmi-gazdasági szervezete/rendszere) kiépítésében és mûködtetésében találta meg azt az intézményt, amely anyagilag is képes volt a nemzeti/kulturális célkitûzéseket finanszírozni/támogatni.22 Az Európai Unión belül a XXI. században is versenyképesen mûködnek olyan regionális-kulturális identitáson alapuló gazdasági klaszterek (cluster), amelyek szövetkezetek hálózati csoportosulásából alakultak ki, például Bretagne-ban, Baszkföldön, Katalóniában, valamint más (okcitán, skót, flamand vagy a középolaszországi Emilia-Romagna) régiókban. Ezekben a régiókban a szövetkezetek már a XIX. század végén – XX. század elején önálló szövetkezeti szövetségekben mûködtek nemzeti-kulturális identitásuk védelmére („Scottish Wholesale Society”). Mára az Európai Unión belül meghatározó gazdasági és lobbi erejük van, miközben továbbra is intenzíven támogatják saját iskoláik, egyetemeik, zene- és könyvkiadóik tevékenységét. A Produit en Bretagne (bretagne-i termék) csupán egy példája annak, hogy a kulturális lokálpatriotizmus milyen nagy szerepet játszik a marketingben; e marketingcsoporthoz ugyanúgy hozzátartozik a breton tejszövetkezetek terméke, mint a breton kulturális egyesületek kiadványai vagy a Bretagne-ban elõállított szoftver- és high-tech termékek.23 A kulturális22 A nemzeti kultúra védelmét is felkaroló nemzetiségi szövetkezeti rendszerek kialakulását bõvebben ismertetem Nemzetépítés és szövetkezeti politika címû tanulmányomban. Székelyföld, 2002. május. 81–129. 23 Canevet, Corentin: Le modele agricole breton. Presses Univ. de Rennes, 1992.

121

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

regionális identitás piaci megjelenítése nem jelenti más kultúrák kirekesztését, hanem a termékek pozitív kvalitásait, származási helyét, kiemelkedõ minõségét, amelyet a marketingcsoportot alakító gazdasági vállalatok garantálnak közös üzleti etikai (value statement) állásfoglalásukkal. A márkatermék ezáltal kiemelkedik az anonimitásból és a fogyasztó irányában jelzésértékkel és szavatossággal ruházzák fel: az eladásából származó profitot garantáltan (Value-based Management) a value statementben foglalt célokra használják fel, éspedig a régió környezetvédelmére, kulturális és természeti értékeinek védelmére.24 A kulturális örökségük és komplementaritásuk alapján szervezett interregionális szövetségek a legkorszerûbb high-tech és infrastrukturális fejlesztéseket hajtják végre. Ilyen interregionális szervezete a „kelta rokonságon” és atlanti elhelyezkedésen alapuló skót–ír–breton–galíciai régiók Arc Atlantique-ja, amelybe a baszkok is bekapcsolódtak, vagy a Katalónia–Rhõne–Alpes–Lombardia regionális együttmûködés, amelyeket Európa motorjainak is neveznek.25

A szövetkezetek az Európai Unióban A második világháború után Nyugat-Európában a Marshall-segély nemcsak az országok, hanem a települések szintjén is elõsegítette a háború utáni gazdasági-társadalmi rekonstrukciót. A nehéz inflációs évek és termelés-viszszaesés közepette a Marshall-segélyek településszintû hatékony felhasználásában, az EGK (Európai Közös Agrárpolitika) atyjának tekintett Jean Monnet vezette program keretében a szövetkezetek pótolhatatlan szerepet töltöttek be: a mezõgazdasági termelés fellendítésére szánt segély ugyanis nem volt elegendõ arra, hogy minden család egy teljes gépparkot kapjon, ezért a gazdakör géphasználati szövetkezetbe tömörülve pályázta meg az összeget. Késõbb ugyanígy járt el a tejszövetkezet, pinceszövetkezet vagy más feldolgozó üzem felszereléséhez szükséges gépek beszerzésekor.26 A szövetkezeti vállalatok és hálózatok újjászervezõdését az érdekvédelmi szervezetek és szakszervezetek, néhol az egyházak és az állami intézmények
24 Davis, Peter – Donaldson, John: Co-operative management. A Philosophy for Business. New Harmony Press, 1998. 25 A szövetkezeti gazdasági klaszterek egyik EU-s modelljét ismertetem Az „etikus társadalmi szerzõdés” Baszkföldön: a Mondragon-szövetkezeti csoport címû tanulmányomban. Regio, 2003/3. 37–67. 26 Jarrige, Francoise: Ancienne institution, nouveaux enjeux, la coopération agricole aujourd’hui. Réflexions sur le cas des coopératives vinicoles du Midi. In: Agriculture et Alimentation en quete de nouvelles légitimités. Qeconomica, Paris, 1998. 49–97.

122

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

egyaránt támogatták. A szövetkezeti törvények korszerûsítésével biztosították a kedvezõ törvényes keretet, könnyítõ adó- és egyéb kedvezményeket, a szakképzési és kutatási intézmények költségvetésének részbeni finanszírozását. Az állami és civil kezdeményezéseket mindenütt megelõzte a szakemberek részvétele, a tudományos és alkalmazott kutatómunka. Franciaországban például 1950-ben Országos Kutatóközpont létesült a mezõgazdasági szövetkezetek mûködésének tanulmányozására, 1960-ban pedig a szövetkezetek fejlesztésére. Egyes országokon belül a szövetkezetek aktívan részt vesznek a törvényhozás elõkészítésében és a gazdaság- és szociálpolitikák befolyásolásában. Valamennyi nyugat-európai tagállamban jól strukturált szövetkezeti érdekképviseleti intézményrendszer épült ki. Az Európai Gazdasági Közösség létrejötte óta a tagállamok országos szövetkezeti szervezetei közös érdekképviseleti szerveket kezdtek kiépíteni. Az ötvenes évek végére már körvonalazódóban volt az Európai Közös Agrárpolitika, amelynek kidolgozásában és mûködtetésében a szövetkezetek országos és közösségi szintû érdekvédelmi szervezetei is közremûködtek. A Római Szerzõdés aláírása után 1959. szeptember 24-én az EGK országos mezõgazdasági és szövetkezeti szövetségei megalapították összeurópai szintû szervezetüket (General Committee for Agricultural Cooperation – COGECA); amelyet a közösségi döntéshozók azonnal elismertek a mezõgazdasági és halászati szövetkezetek európai szintû hivatalos képviseleteként. A COGECA a COPA-val közös irodát mûködtet Brüsszelben, és közösen vesznek részt az európai agrárpolitika elõkészítésében és érvényesítésében. A COGECA-ban az egyes tagállamokat képviselõ teljes jogú tagok mellett tagszervezetté válhat bármely tagállambeli országos vagy regionális szövetkezeti szövetség.27 A mezõgazdasági szövetkezeti érdekképviselethez hasonlóan az európai szervezetek melletti konzultatív és lobbiszervezeteken belül fontos szerep jut más típusú szövetkezetek ernyõszervezeteinek is. A legfontosabb gazdasági ágazatok mentén külön szövetkezeti ernyõszervezetek alakultak meg egyrészt, hogy kikerülhetetlen pressure group-ként jelen lehessenek az európai döntéshozásban, másrészt hogy az adott gazdasági ágazaton belül a szövetkezetek érdekeit képviseljék. Kilenc ágazatban alakult uniós szintû koordinációs és érdekvédelmi szövetkezeti ernyõszervezet: fogyasztói (EURO-COOP, 1957); mezõgazdasági (COGECA, 1957); gyógyszerészet (UEPSMC, 1961); kiskereskedés (UGAL, 1963); bankszektor (ACB vagy Groupement, 1970); biztosítás (ACME, 1978), munkavállalói (CECOP, 1979), turizmus- (CECOTOS, 1984) és lakásszövetkeze-

27 Hajós László (szerk.): Mezõgazdasági szövetkezetek az Európai Unióban. Budapest, 2000.

123

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tek (CECODHAS, 1986) ágazata.28 Az ágazati szervezetek egymástól függetlenül mûködnek, de egy közös érdekképviseleti szervet is létrehoztak, Co-ordinating Comittee of EEC Co-operative Associations (CCACC) névvel, mely az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság vonatkozó osztályainak elismert konzultációs partnere.29 Az Európai Bizottságon belül jelenleg a DG XIII Igazgatóság felel a Szövetkezeti és Szociálpolitikáért.30 Az EU hivatalos állásfoglalásai szerint a szövetkezetek gazdasági jelentõségük mellett komoly társadalom- és szociálpolitikai feladatokat vállalnak fel. A regionális fejlesztési és szociálpolitika emiatt is a szövetkezetek jelenlétét, sûrûségét, strukturáltságát valamely régió, kistérség egyik fontos fejlettségi, vitalitási mutatójaként kezeli.31

Szövetkezetek a diktatúrákban A XIX. század modernizációs tendenciái a XX. század elsõ felében a világháborús gazdaság, a nagy gazdasági világválság, valamint a diktatórikus rendszerek gazdaságpolitikája miatt számos törésvonalat mutatnak. Itt fõleg terminológiai pontosításokra utalunk a diktatórikus rendszerek szövetkezetekkel kapcsolatos politikája kapcsán, majd a legújabb kori piacgazdasági szövetkezeti integrációkra térünk ki. Nem piacgazdasági, tehát államilag irányított tervutasításos, illetve diktatórikus rendszerek szövetkezetekkel kapcsolatos gazdaságpolitikájának vizsgála28 Van Hulle, Andre: European Community (Union) and Co-operatives. In: Dülfer (szerk.): International Handbook of Cooperative Organizations. Göttingen, 1994. pp. 347–355. Az európai hitelszövetkezetek központi hitelintézete az Európai Szövetkezeti Bank (Europäische Genossenschaftsbank SA) mellett más nemzetközi méretû intézményeket is létrehoztak az országos hitelszövetkezeti bankok: International Raiffeisen Union (DG Bank tõkerészesedés Ausztriában, Franciaországban Népbankok központjában, Spanyol cajas rurales központjában); CICA – Confédération International du Crédit Agricole (International Confederation of Agricultural Credit) – Zürich székhellyel; CICP – International Confederation of Popular Credit, UNICO Banking Group. Létrejött Amszterdamban, 1977-ben 8 európai vezetõ szövetkezeti bank részvételével: Cera Bank (Belgium), Crédit Agricole (CNCA) (Franciaország), DG Bank (Németország), OKOBANK (Ausztria), Rabobank (Hollandia), Raiffeisen (Ausztria), Föreningsbanken (Svédország), ICCREA (Casse Rurali) (Olaszország). 29 E.P. doc.1–327/80; 29 E.P. doc.1–669/80; E.P. 74,500 final 1982, 29 E.P. 121.497-final Doc.A2-0205/88. 30 A COGECA részt vesz a CAP (Közös Agrárpolitika) elõkészítésében és érvényesítésében. 14 teljes jogú tagja mellett tagja lehet bármely tagállambeli országos szövetkezeti szövetség. 12 millió tagot képvisel 40 000 szövetkezetben, valamint 720 000 alkalmazottat. 1957-tõl kilenc szövetkezeti ágazat alapított saját ernyõszervezetet európai közösségi szinten. Le mouvement coopératif dans l’Union européenne. 1998. 31 Delors, Jacques: Les indicateurs sociaux. Paris, 1971.

124

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

takor a gazdaság- és társadalomtörténésznek kellõ szakmai körültekintéssel kell alkalmaznia a szövetkezet fogalmát, akár a kelet-európai állam-szocialista rendszer gazdasági folyamatainak elemzésekor, akár a nemzeti-szocialista vagy fasiszta hivatásrendi struktúrák leírásakor, hiszen itt a valódi szövetkezetek államosításával, autonómiájuk felszámolásával, vagyonuk kisajátításával kell számolni. A hitleri gazdaságpolitika a német szövetkezeti hálózatot a „Reichsnährstand” hivatásrendbe kényszerítette és az államilag ellenõrzött hivataloknak rendelte alá. A mezõgazdasági szövetkezetek így az ún. „Erzeugungsschlacht” (termelési harc) részévé váltak, a hitelszövetkezeteket pedig a fegyverkezéshez szükséges megtakarítások pénztáraivá silányították. Hasonló módon, bár kevésbé brutálisan sajátították ki a fasiszta Olaszországban is a szövetkezeti hálózatot. Emiatt a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége a harmincas években kizárta soraiból a német és olasz szövetkezeteket. A szovjet, majd ennek mintájára más kommunista rendszerben hatalmi kényszerrel végrehajtott ún. „termelõszövetkezetesítés” tulajdonképpen állami gazdaságok, ál-szövetkezetek, kolhoz típusú közös gazdaságok erõszakos létrehozását jelentette. A korabeli szövetkezettudományi irodalom is tiltakozott a „szövetkezet” („Genossenschaft”, „co-operative”) fogalmával való visszaélés ellen. A leninisztálini kommunista ideológia a szövetkezeteket pusztán eszközként kezelte a rendszer kollektív gazdasági programjának teljesítésére (tervutasítás, kötelezõ beszolgáltatások). Az. ún. „termelõszövetkezetek” esetében nem beszélhetünk önkéntességrõl, önsegélyrõl, önkormányzatiságról, demokráciáról, függetlenségrõl. Ellenben mindennapos gyakorlat volt az ún. kulákok vagy politikailag nem megfelelõk kizárása a valódi, majd késõbb államosított szövetkezetekbõl, a szövetkezeti önkormányzat megsértése („megbízható” káderek vezetõtestületbe kinevezése által), ideológiai átképzés, hatalmi kényszer alkalmazása.32 Az államszocializmus szükségszerû bukása utáni közép-kelet-európai államokban különbözõ kísérletek történtek a szövetkezetek újjászervezésére, elsõsorban a TACIS és a Phare programok támogatásával; az átmeneti gazdasági-társadalmi rendszerek ilyen jellegû próbálkozásairól kiváló szakemberek jelentettek meg tanulmányköteteket.33 A szövetkezetek sikeres újjászervezéséhez két tényezõ szükséges: a kedvezõ törvényes keret és az oktatási-szakképzési-kutatási intézmények munkája. Kelet-európai paradoxon, hogy a törvények megfogalmazásából, alkalmazásából, véleményezésébõl maguk a törvény alanyai, a szövetkezetek és érdekvédelmi szerveik marad32 Valkó László: Cooperative Ideas in the Eastern and Western Worlds. Washington, 1951. 33 Todev, Tode – Brazda, Johann – Laurinkari, Juhani: Aufbruch im Osten – mit oder ohne Genossenschaften. Göttingen, 1992. Kleer, Jerzy – Laurinkari, Juhani – Brazda, Johann: Der Transformationsprozeß in Osteuropa und die Genossenschaften. Göttingen, 1996.

125

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

nak ki, amiatt, hogy egyszerûen nem léteznek; mindez pedig nem tekinthetõ teljesen demokratikus folyamatnak. Az állami szerepvállalás folyamatos csökkenése (devolúció) bizonyos szociális-gazdasági problémák kezelésében e feladatokat átruházza a civil társadalomra, az állampolgárok közvetlen részvételén alapuló autonóm szervezetek hálózatára.34 Az európai integráció sikere a korszerû szövetkezeti modellek újrahonosítását feltételezi az új tagállamokban is.35

Nemzetközi szövetkezeti szervezetek A szövetkezeti mozgalom nemzetközi csúcsszervezete az 1895-ben alakult Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (International Cooperative Alliance).36 A nemzetközi szervezeteknek a globalizáció körülményei között óriási jelentõségük van az egyetemes szövetkezeti alapelvek és értékek nemzetközi fórumokon való képviseletében és érvényesítésében. A harmadik világbeli országok fejlõdését a fejlett országok szövetkezeti szervezetei humanitárius segélyek mellett fõként az oktatás és szövetkezetalapítások ösztönzésével, knowhow tudással támogatják. Ezáltal a lakosságot önszervezõdésre és szövetkezeti kölcsönösségen alapuló önsegélyezésre és önállóságra nevelik. A nemzetközi szövetkezeti szervezetek legfõbb célja a szövetkezeti értékrend és vállalkozási forma nemzetközi kiterjesztése, meghonosítása különbözõ országokban. A legtöbb szövetkezeti csúcsszervezet sajátos üzleti etikát képvisel, ideértve a személy- és közösségközpontúságot, gazdasági demokráciát, „stakeholder” menedzsmentet, környezetvédelmet, oktatási és humanitárius programok szponzorizálását. A sajátos szövetkezeti alapelveket és alapértékeket, illetve megnyilvánulásukat a társadalmi és gazdasági szférában az alábbiakban mutatom be.

34 Bayer József: A politikai gondolkodás története. Osiris, Budapest, 2001. 365–383. 35 Szabó G. Gábor: „Szövetkezeti identitás” és a holland mezõgazdaság szövetkezetei. Közgazdász Fórum, 2003. 3. sz. 1–6. Simon Sándor: Átalakulásban az Európai Unió mezõgazdasági szövetkezetei. Közgazdász Fórum, 2003. 3. sz. 7–9. 36 Székhelye London, majd 1992-tõl Genf. 1920-tól a Nemzetközi Munkaügyi Bizottság Szövetkezeti Osztályának alapítója. Tagsága közé tartozik 8 kontinens nemzetközi szövetkezeti szervezete, 79 országból érkezõ 200 szövetkezeti szervezet, amelyek több mint 700 millió személyt, szövetkezeti tagot jelentenek. „A kategóriájú” tanácsadó státusa van az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottságában 1946-tól kezdõdõen. Ugyancsak tanácsadó státusa van az International Labour Organization (Genf), a FAO (Róma), az UNESCO (Párizs) és az International Atomic Energy Agency (Bécs) mellett. www.coop.org

126

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

A szövetkezeti alapelvek és alapértékek. A szövetkezeti vállalkozás jellegzetességei Megalakulásával az SzNSz a szövetkezeti alapelvek és alapértékek nemzetközi kodifikációjához járult hozzá. Évi kongresszusai, valamint idõszakos konferenciái során a szövetkezeti értékek standardizálódtak és az adott kornak megfelelõ korszerû értelmezést nyertek. Az 1995-ben tartott nemzetközi jubiláris kongresszus az Állásfoglalásban rögzítette a Szövetkezeti alapelveket és alapértékeket. Korábban 1895-ben, 1937-ben és 1966-ban foglalkozott a nemzetközi szövetkezeti kongresszus a szövetkezeti alapelvek és alapértékek értelmezésével. A történetileg kialakult értékrend szerinti mûködési alapelvek a korszakonkénti megerõsítés, korszerûsítés ellenére is idõtállóak és lényegében azonosak. A szövetkezeti érdekképviseletek és szakemberek bevonásával zajló nemzetközi kongresszusok és állásfoglalások (1895, 1937, 1966, 1995) 7 irányelv segítségével határozzák meg a szövetkezetet: 1. önkéntes és szabad társulás, 2. belsõ demokrácia, 3. önkormányzatiság és függetlenség, 4. sajátos eredményelosztás (forgalomarányos visszatérítés, tartalékképzés), 5. oktatás és képzés támogatása, 6. szövetkezetek közötti együttmûködés, 7. közösség iránti elkötelezettség.37 Történetileg kialakult formájában a szövetkezet szabad és önkéntes egyesület, amely demokratikus önkormányzattal rendelkezik, és egyúttal egy olyan gazdasági vállalatot is mûködtet, amely az egyesület tagjainak szükséges szolgáltatásokat biztosítja. A szövetkezetek valamennyi gazdasági sikere vagy korlátozottsága ebbõl az összetettségbõl adódik: egyszerre társadalmi egyesület és gazdasági vállalat is. A szövetkezeti gondolat újítása abban rejlett, hogy a társadalmi egyesületek jellemzõit sajátos kombinációval ötvözték a gazdasági vállalkozással. Más szóval, a szövetkezetek jellegzetességei a gyakorlati mûködésük során alakultak ki és rögzültek, módosultak az alapszabályokban, mindezek viszont az érintettek szabad, önkormányzati döntésével történtek. A jelentõsebb szövetkezeti típusok kialakulásának ismeretében a szövetkezet fogalmának több lehetséges (közgazdasági, jogi, szociológiai vagy történelmi szempontú) meghatározásaiból mindezek közös nevezõjét kiemelve a szövetkezeti ideáltípust lehet megrajzolni: „A szövetkezet önkéntesen társuló személyek autonóm (önkormányzati) egyesülete, amelyet a tagok hoznak létre személyes részvételükkel és vagyoni hozzájárulásukkal közös/kölcsönös gazdasági, szociális és kulturális törekvése37 MacPherson, Ian: Les principes coopératifs vers le 21e siècle. Genève, 1995.

127

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ik, érdekeik, szükségleteik érvényesítése/ellátása céljából; mindezt egy olyan gazdasági vállalkozás által valósítják meg, amelynek tulajdonosai a tagok, akik a szövetkezet irányítását közgyûlésük által demokratikus módon ellenõrzik.” Az SzNSz 1995-ös állásfoglalása. MacPherson, 1995. Heller Farkas (a XX. század elsõ felének legismertebb és nemzetközileg leginkább elismert magyar közgazdász-tudósa és professzora) is kiemeli a szövetkezet személyi jellegét: „Szövetkezet a társulásnak az a formája, amely a kölcsönösségre és az egyetemleges felelõsségre épül fel és tagjainak valamely gazdasági érdekét kívánja elõmozdítani. A szövetkezet tehát nem keresetgazdasági, hanem kölcsönös segélyezési célt követ és mint ilyen, lényegében személyi egyesülés, szemben a részvénytársasággal és a többi egyenesen kereseti célra irányított társas vállalati formákkal. Benne nem a legnagyobb nyereségre törekvés a vezetõ elv, hanem a tagoknak erõegyesítéssel gazdasági jólétükben való támogatása. Azok, akik szövetkezet alapítására vállalkoznak, nem a pénzük befektetésére keresnek lehetõséget, hanem valamely konkrét gazdasági cél megvalósítására hozzák létre a gazdasági szervezetet. A tagok részérõl történõ közvetlen befektetés vagy hitelfelvétel a mûködésnek szükséges feltétele, de nem célja. A szövetkezet gazdasági tevékenységét a tagok igényei szabják meg, így a szövetkezet valójában a tagok alaptevékenységének horizontális, vagy vertikális kiegészítését jelenti; önmagában nincs gazdasági célja, hanem csupán koordinálója az egyébként önálló gazdasági egységeknek.”38 Történelmük során a szövetkezetek a következõ funkciókat töltötték be: 1. Infrastruktúrajavító (piackiegyensúlyozó) szerep: Olyan területeken/ágazatokban is létrejöhetnek, amelyeken a tõkés befektetés vagy az állami szociálpolitika nem tekinti kifizetõdõnek a beruházást, ezáltal tehát addig nem létezõ szolgáltatásokat honosítanak meg, munkahelyeket, egyéb szociális (lakásépítés) vagy kulturális (iskola, óvoda) intézményeket hoznak létre a helységben. Monopolhelyzetet törhetnek meg új vállalkozás beindításával, értéktöbblethez juttatva a termelõket, továbbá egészséges versenyhelyzetet hoznak létre (potenciális árkiegyenlítés, kínálatbõvítés, minõségjavulás), mindezek a fogyasztónak is elõnyt jelentenek. 2. Értéktöbblet-teremtõ erõ: Hozzáadott érték növelése az üzemi szervezet és technika tökéletesítése által (pl. feldolgozás) révén (termelõi oldalon). Termékpálya nyomon követhetõsége, közös márka, minõségszavatolás, közvetítõi lánc rövidülése (fogyasztói oldalon is nyereség). 3. Szociálpolitikai szerep: A munkaerõképzésre, az átképzésre, az oktatásra az alapszabályból következõen nyújtanak keretet. Munkanélküliség-csök38 Heller Farkas: Közgazdasági lexikon. Budapest, 1937.

128

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

kentõ szerepet töltenek be egyes vállalatok átvételével, fenntartható helyi foglalkoztatást biztosítanak. Alapszabályaik elõírása szerint a gazdaságban etikai alapelveket alkalmaznak (karitatív alapítványt hoznak létre, környezetbarát és egészséges termékeket népszerûsítenek. 4. Kulturális szerep: A közösség kulturális javainak megõrzése céljából az alapszabályból következõen támogatják az oktatási és továbbképzési intézményeket, programokat. 5. Társadalmi szerep: A piacgazdaság és jogállam elveinek megfelelõen a szövetkezetek az érintetteket fokozottabban véleménynyilvánításhoz, a róluk szóló döntésekben való aktív/tényleges részvételhez segítik (törvényhozásban, törvényalkalmazáskor szakvéleményezés, hatékony ellenõrzés; közösségek, kistérségek önkormányzatát erõsítik).

Demokrácia, szubszidiaritás és szövetkezetek A szövetkezeti alapelvek/értékrendszer értelmében a szövetkezet olyan közösségi intézményként értelmezendõ, mely az érintettek önkéntes társulásán alapul, célja pedig az együttmûködésben résztvevõk közös erõfeszítéssel elérhetõ, jól meghatározott célját elérni, közös szükségletét kielégíteni; mindezt egy olyan gazdasági vállalkozás által, amelyet a tagok demokratikus önkormányzata irányít. A szövetkezet egyszerre társadalmi entitás (a szövetkezett személyek közössége, csoportja) és gazdasági entitás (szövetkezeti vállalat), e kettõ pedig specifikusan összefonódik, mivel a két entitás összetevõi ugyanazon személyek. Társadalmi egyesületként a szövetkezet a demokratikus civil társadalom és jogállam szabályai szerint mûködik, míg vállalkozásként a piacgazdaság szabályai szerint. Mindkét területen (társadalmi és gazdasági) a szövetkezetek integrációra törekednek, ernyõszervezeteket építenek ki a hatékony érdekképviselet és nagyobb gazdasági súly elérésére, anélkül, hogy az alapegységek demokratikus önkormányzatát és függetlenségét feladnák (szubszidiaritás). A szövetkezetek egyik fontos funkciója lehet az aktív piacpolitika, valamint integrált rendszerük (kötelék, központ, föderáció, unió) révén a gazdasági, auditáló (ellenõri), képzési és érdekvédelmi feladatok mellett közvetítõ funkciót tölthetnek be a társadalom többi szereplõi (törvényhozás, adminisztratív szervek, pénzügyi és más érdekvédelmi szervezetek) irányában.39
39 Fairbairn, Brett: Co-operatives as Politics: Membership, Citizenship, and Democracy; Fairbairn, Brett: Big Capital, the Big State, and Co-operatives: Historical Perspectives. In: Fulton, Murray E (ed.): Co-operative Organizations and Canadian Society: Popular Institutions and the Dilemmas of Change. University of Toronto Press, Toronto Buffalo London, 1990.

129

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetek jogállamon belüli jelentõsége a demokratikus részvételi jogok – egy személy-egy szavazat – következetes elõírásának és gyakorlásának köszönhetõ, amely a gazdasági lehetõségek kiterjesztésével együtt az alá- és fölérendeléssel szemben (pl. többség-kisebbség) a mellérendelést, egyenlõ esélyteremtést és együttmûködést részesítette elõnyben. Mindez olyan bizalmi légkört teremt, amely kedvezõn hat a társadalmi csoportok és egyének kooperációs készségére. Az együttmûködést, szolidaritást a mindennapokban is gyakorolni képes közösségek tagjai pszichológiailag kiegyensúlyozottabbak; ugyanakkor humánus/karitatív célokra is készségesebben adományoznak. Az alkotmányos demokráciákban (a formális politikai intézmények alatt) rendkívül nagy számú politika alatti intézmény van, amelyek által az emberek részt vehetnek a szélesebb értelemben vett társadalom életében, s melyek által (a részvételi demokrácia kifejezésével élve) részt vehetnek azokban a döntésekben, melyek életüket alapjában befolyásolják. Ezek az ún. érdekcsoportok (pressure groups) képviselik a közakarat képviseletének másik csatornáját, a politikai pártok és választási folyamatoké mellett. Az érdekcsoportok demokratikus szerepének koncepciója magában foglalja a nagyobb érdekszervezeteket, továbbá az ezeknél nagyobb számban létezõ, egy-egy speciális érdek mellett kampányt folytató kisebb csoportokat (smaller promotional groups). Mindezek a legkülönfélébb, önkéntes tagsággal bíró szervezetek (gazdasági kamarák, szövetkezetek, kulturális szervezetek) nemcsak olyan intézmények, amelyek által az állampolgárok befolyásolhatják a róluk szóló döntéseket, hanem fórumok is, melyekben a polgárok interakcióba léphetnek egymással. Alexis de Tocqueville Az amerikai demokráciáról írott klasszikus munkájában azt hangsúlyozta, hogy egy demokratikus rendszer mûködtetéséhez számos nem-kormányzati s a formális politikai szférán kívül esõ szervezetre van szükség, ahol a polgárok elsajátíthatják a demokratikus értékeket. Mivel a civil társadalom fogalma szerint a részvétel és képviselet elve fontos aspektusa a demokratikus politikának, a szövetkezeteket a demokrácia iskoláinak tekintik: nemcsak amiatt, hogy a kisebb közösségek általuk önszervezõdésre, önigazgatásra, gazdasági megerõsödésre képesek, hanem történelmük folyamán makroszinten is, érdekvédelmi hálózataik révén a politikai rendszer és mentalitás demokratizálására is hatással vannak.40 Tekintettel a szövetkezetek fontos gazdaság- és szociálpolitikai szerepére, az állam (kormányzati vagy törvényhozási szinten) különbözõ kedvezményeket nyújthat a szövetkezeti vállalatot alapító/mûködtetõ állampolgároknak. Az
40 Portugáliában, Spanyolországban a salazari és frankoi diktatúra alatt is a közösségi önkormányzatiság és kultúra védelmezõi, támogatói voltak a szövetkezetek. Indiában kasztbeli vagy nemi megkülönböztetés nélkül lehetõvé teszik a szövetkezetbe való belépést.

130

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

állam befolyása viszont csakis átmeneti lehet. A szövetkezetek meghatározás szerint autonóm és független önsegélyezõ szervezetek, ezért, amennyiben megállapodást kötnek a mindenkori állami intézményekkel vagy más szervezetekkel, hogy külsõ tõkét gyûjtsenek, csak olyan feltétellel tehetik, ha ez nem veszélyezteti a demokratikus tagi ellenõrzést és a szövetkezeti autonómiát. Állam és szövetkezet viszonyát tehát ideális esetben a törvényen alapuló kölcsönös szerzõdés szabályozza, mely szavatolja a szövetkezet önkormányzatát és önállóságát/függetlenségét. Az állam legalább olyan elbánásban köteles részesíteni a szövetkezeteket is, mint bármely más gazdasági vállalkozást cégjogi (bejegyzés, mûködés engedélyeztetése), adópolitikai, pénzügyi és oktatáspolitikai téren. A törvényhozás mellett fõleg az oktatáspolitika az a terület, ahol az állam részvétele vagy segítsége jogosan várható el hosszú távon is a különbözõ típusú vállalati formák közötti esélyegyenlõség megteremtése érdekében.41

Belsõ demokrácia és önigazgatási elvek A szövetkezetekben a demokratikus ellenõrzési struktúra kettõs célt szolgál: egyrészt gazdaságilag biztosítja, hogy a szövetkezet tagjai érdekeinek szolgálatában áll és marad, vagyis a tagok tulajdonában és ellenõrzése alatt, s nem kerülhet más, külsõ befektetõk kezére. Emellett a szövetkezeti demokrácia társadalmilag is továbblépést jelenthet azáltal, hogy általa az érintettek (a szövetkezet tagjai és családjaik) mind gazdaságilag, mind intézményileg is erõsebb befolyást/beleszólást nyerhettek életük irányításába (a róluk való döntésekbe). A szövetkezetek esélyegyenlõséget is megvalósítanak azáltal, hogy az ellenõrzést/szavazati jogot nem a tõkével vagy részvényekkel arányosan szabályozzák, hanem minden egyes tag egy szavazattal rendelkezik, továbbá tagként vehetnek fel mindenkit – nemi, vallási, nyelvi, politikai, faji megkülönböztetés nélkül –, aki megfelel a szövetkezeti tagság alapszabályban rögzített elõfeltételeinek (kölcsönös felelõsségvállalás, szomszédság) és egyetért a szövetkezeti vállalkozás céljával. Ezzel a személy- és közösségközpontú hozzáállással összhangban a szövetkezetek távol tartják magukat a spekulatív profitérdekeltségek vagy magas kamatok (uzsora) gyakorlatától; ezzel szemben pedig a méltányos (rögzített és korlátozott) kamatozást, valamint a sajátosan szövetkezeti eredményelosztást alkalmazták: a mérlegszerû felesleget (zárszámadási többletet) a tag-tulajdonosok között a szolgáltatások igénybevétele arányában (vagy más méltányos részesedési kulcs sze41 Parnell, Edgard: Reinventing the Co-operative System for the 21st Century. Oxford, 1995.

131

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

rint) osztják szét (visszatérítés). Legfontosabb szövetkezeti jellegzetesség az azonosság elve: a gazdasági intézmények közül a szövetkezet ágyazódik leginkább a közösségbe, mûködése a legközvetlenebb kölcsönhatásban van a közösség tagjainak igényeivel és értékrendjével, akiknek részvétele nélkül nem is mûködhet. A gazdaságos és felelõs mûködés érdekében a tagok tipikusan hármas érdekeltséggel vesznek részt a szervezetben: mint társtulajdonosok, mint ügyfelek (foglalkoztatottak vagy a szövetkezet szolgáltatásainak igénylõi/felhasználói), illetve mint ugyanannak a közösségnek a tagjai (rezidensek, érdek/értékközösség). Egyik társtulajdonos sem csupán tõkebefektetõi minõségében áll kapcsolatban a szövetkezettel (szomszédság elve). A tagság e hármas kötõdése gazdasági és szociológiai törvényszerûségeket kombinál és megszabja a szövetkezet közösségbeágyazottságát.42 A tulajdonos és a felhasználó azonossága biztosítja, hogy a szövetkezeti vállalkozás ne kerüljön ki a tagok ellenõrzése alól, valamint hogy a gazdasági irányítás a tagok érdekeit és közösségük értékeit tartja szem elõtt. A külsõ befektetõk tõkéjének mozgékonysága – a változó konjunktúrának megfelelõen – a helyi vállalat bezárásához, a szolgáltatás megszûnéséhez és munkanélküliséghez vezethet; egyszóval gyakran változtat gazdát, tagságot, helyet és célt. Alapítása helyét átmenetinek tekinti, s azt a jobb üzleti eredmény reményében bármikor elhagyhatja, akár országnyi, sõt kontinensnyi távolságokra menõen is. Nincs tekintettel tagjai (a részvényesek) egyéni termelési, fogyasztási, szolgáltatási igényeire, közremûködésüket nem igényli, sõt: a részvénytársaságok esetében nevüket nem ismeri („anonim” – névtelen – vállalkozások). E társaságokban a részvényesek számára döntõen a társaság osztalékot nyújtó képessége a fontos. Ezzel szemben a szövetkezeti helyi beruházás fenntartható helyi foglalkoztatást jelent, és sokkal könnyebben alkalmazkodik a helyi normákhoz. Az anonim részvénytársasági vállalatokkal szemben a szövetkezeti üzletrészek nevesítettek, személyre szólóak, átruházásuk módját az alapszabály rögzíti. A szomszédsági elv érvényesülése a kölcsönös felelõsség és ellenõrzés megõrzése céljából volt szükséges. Szociológiai tény, hogy a bizalomra épülõ csoportok sokkal nagyobb teljesítményre képesek, mint a bizalmat nélkülözõ csoportok. Az azonos értékrend kölcsönös érdekekkel jár, tehát könnyebb az érdekegyeztetés, hatékonyabb a konszenzuskialakítás a szövetkezeti döntésekben. A szövetkezet közösségi beágyazottsága folytán nemcsak a rövid távú, szûk vállalati érdekeket tartja szem elõtt. Mivel a szövetkezet tagjainak, illetve a település lakóinak csoportjai nagymértékben átfedik egymást, lehetõvé válik, hogy például az adott intézmény a tagok közös döntésével, az osztalék és a betéti kamatok
42 Granovetter, Mark: A gazdasági intézmények társadalmi megformálása: a beágyazottság problémája. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): A gazdasági élet szociológiája. Aula, Bp., 2001.

132

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

terhére, a tagok számára kedvezményes kamatozású hiteleket folyósítson, vagy a tágabb közösség infrastruktúráját javító szolgáltatásokkal bõvítse tevékenységét (pozitív hatások). Az azonosság elve a garancia arra, hogy a szövetkezet nem folytat negatív mellékhatásokkal járó (a környezet, ökoszisztéma, a táji, a közösségi és a kulturális értékek minõségére káros) tevékenységet.

Táj- és természetvédelem, közösségi értékek iránti elkötelezettség a szövetkezetekben A gazdaságetika szerint a gazdasági szereplõknek (köztük az államnak is) átruházhatatlan etikai felelõsségük van, tekintettel kell lenniük mindazokra a szereplõkre, amelyek érintve vannak döntéseik által, és, saját céljaikat elérendõ, nem kezelhetik azokat puszta eszközeikként (stakeholder modell). A döntésekben érintett szereplõk (stakeholders) általában egyének, csoportok vagy szervezetek, de a természeti környezet és a jövõ generációk is közéjük tartozhatnak, ha a döntés kimenetele ténylegesen befolyásolja helyzetüket. A felelõs döntéshozót az jellemzi, hogy több nézõpontból is értékeli a szóba jöhetõ cselekvési lehetõségeket, és optimális kompromisszumra törekszik a különbözõ értékdimenziók között. Az érintettek iránti felelõsség imperatívuszát fejezi ki a generációk közötti igazságosság alapelve is. A nemzedékek közötti igazságosság elmélete azt mondja ki, hogy minden nemzedéknek kötelessége a bolygó természeti és kulturális forrásait nem rosszabb állapotban továbbadni a jövõ nemzedékeknek, mint ahogyan azt megkapta, és kötelessége az is, hogy a jelen nemzedékeknek is biztosítson ésszerû hozzáférést ezen örökséghez. Mivel „a természetet nem elõdeinktõl örököltük, hanem az utódainktól kaptuk kölcsön”, legalább akkora súllyal kell figyelembe vennünk a jövõ generációk szabadságát, mint amekkorát önmagunk jólétének biztosítani kívánunk. A generációk közötti igazságosság és a stakeholder modell keresztény társadalometikai értelmezése helyet kap II. János Pál Centesimus annus (1991) szociális enciklikájában is. A nemzetközi szövetkezeti alapelvek 7. pontja a szövetkezetek természet-, táj-, és közösségvédelem iránti elkötelezettségét így fogalmazza meg: „A szövetkezetek törõdnek azokkal a közösségekkel, amelyekben mûködnek. Amellett, hogy a tagok igényeire összpontosítanak, igyekeznek biztosítani közösségük fenntartását és fejlesztését olyan intézkedésekkel, melyek tisztelik a környezetet és elfogadhatók az emberi közösség számára.”43
43 MacPherson, Ian: Les principes coopératifs vers le 21e siècle. Genève, 1995. Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika. Helikon kiadó, Budapest, 2001.

133

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A fent említett etikai alapelvek nemcsak utólagosan (passzív, defenzív környezetvédelem: kárpótlás, jóvátétel a negatív mellékhatásokért), hanem normatív módon (önálló és önkéntes pozitív környezetvédelmi kezdeményezések, környezetkímélõ technikák, csomagolás bevonása, alkalmazása) érvényesülnek a szövetkezetben. Személyközpontú jellegébõl adódóan ugyanis a szövetkezet gazdasági és érdekvédelmi tevékenysége magába foglalja az etikai és a közösségi értékek tiszteletét. A szövetkezeti vállalkozás ezért értelmezendõ a közgazdasági stakeholder modellben. A mainstream közgazdasággal (materiális fogyasztás növelése, radikális hedonizmus, az anyagi vágyak maximális mértékû kielégítése) ellentétben a szövetkezeti közgazdaságtan alapvetõ értékválasztása szerint a szervezetek az embereket szolgálják, azaz segítik testi-lelki és szellemi fejlõdésüket, harmonikusan beágyazódnak abba a közösségbe és természeti környezetbe, amelyben tevékenykednek, és hozzájárulnak ezek regenerációjához, megõrzéséhez. A szövetkezet olyan vállalkozási és gazdaságszervezési forma, amely az egyéni, a közösségi és az ökológiai értékek pluralizmusát, a személyi autonómiát és önkormányzatiságot tiszteletben tartja, és mûködése során figyelembe veszi mint a vállalkozás valamennyi potenciális érintettjének/szereplõjének egyéniségét, tehát nemcsak a shareholder (részvényes) csoport érdekeit, hanem a többi érintett (stakeholder) személy, közösség, környezet, jövõ generációk alapvetõ érdekét. Konkrétabban, a szövetkezetek tényleges és potenciális üzletvitele a táj- és a természetvédelem területén, valamint tevékenységük közösségi értékek iránti érzékenysége szervesen következik az alábbiakból: a) üzemméret; b) a döntéshozók kognitív és érzelmi közelsége vállalkozásuk színhelyéhez; c) a közösségi és a tájjelleg intenzitása; d) az etikus üzletvitel normakénti érvényesülése; e) magasabb szintû együttmûködés szükségszerûsége. Az üzem, illetve az üzleti tevékenység méretét tekintve a szövetkezet közösség- és emberléptékû, ezért ellentétben a iparóriásokat („dinosaur technologies”) általában jellemzõ környezetszennyezéssel, a szövetkezeti üzemkiegészítés, elõbbrevitel (Förderungsprinzip) alapelvének megfelelõen elsõsorban kis- és középvállalkozások támogatására, fejlesztésére törekszik, amelyek viszont a c) pont alatt említett közösségi és tájjelleget hangsúlyozottan hordozzák (közvetlenül érinti õket a talaj-, a vízminõség, a tájkép rombo-

134

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

lása). Ezért a táji, természeti, környezeti és közösségi értékek rombolásával járó üzleti tevékenység tiltása a szövetkezet lényegébõl fakad. A fenntartható fejlõdés érdekében aktív környezetvédelem valósul meg azáltal, hogy a szövetkezeti üzletvitel normatív módon olyan eszközöket, szolgáltatásokat nyújt tagjainak, illetve olyan feltételekhez köti a hitelezést, értékesítést stb., amelyek normatívan elõírják például a környezetkímélõ mûtrágyák, üzemanyagok, újrahasznosítható csomagolóanyagok, ellenõrzött eredetû takarmányok használatát, egészséges élelmiszerek termelését, forgalmazását. Az azonosság elve, vagyis a döntéshozó-tulajdonos-ügyfél-alkalmazott azonossága biztosítja, hogy a fentebb említett normatív elõírásokat a szövetkezeten belül hatékonyabban lehet megjeleníteni (kommunikatív vagy dialogikus etika). Az identitásból következik továbbá, hogy az üzleti döntéshozók kognitív és érzelmi távolsága jelentõsen csökken, sõt a kettõ azonossá válik, lévén hogy az üzleti tevékenység érintettjei maguk a családtagok, a közvetlen közösség. Az önszervezõdés, önigazgatás nemcsak elvileg környezetbarát, etikailag felelõsebb, hanem empirikusan is tapasztalható, hogy a környezetre káros tevékenység legtöbbször azokban az esetekben figyelhetõ meg, amelyeknél nincs meg a döntéshozók színhelyhez viszonyított térbeli és kognitív (kulturális, történelmi, mentalitásbeli) közelsége, emocionális rokonszenve (például Moszkva gazdaságpolitikája Szibériában, multinacionális vállalatok környezetrombolása és a nemzetközi hitelek törlesztésének erõfeszítései a harmadik világban). Végül a környezetvédelmi problémák világméretûvé válásával a megoldásoknak is ilyen léptékûeknek kell lenniük. Téves az a darwini-evolucionista elképzelés, miszerint kizárólag verseny által képesek az egyedek túlélni. Létezik ugyanis családi, intergenerációs szolidaritás, együttmûködés, illetve a természetben nagyon sok nem versengõ, együttmûködõ rendszer (szimbiózis) stabil. A versenyt és együttmûködést jövõorientáltan kombináló attitûd legjobb illusztrálását Hardinnak a közlegelõk tragédiájáról szóló tanulmánya adja.44 A rögeszmés növekedésorientáltság bizonyítja ennek természetromboló következményeit. A szövetkezetek mûködése e folyamattal szembe hat, s a leginkább hozzájárul az apró közösségi szinergiák, szigetszerû modellek létrejöttéhez („Think globally, act locally! – Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”). A szövetkezeti szervezetek közül kiemelkedõ a Cooperative Wholesale Society, a svájci Migros és a Raiffeisen Bank környezetvédelmi üzletpolitikája.

44 Hardin: The Tragedy of Commons. In: Science, 162 (1968). 1243–1248.

135

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezeti képzés és ismeretterjesztés Az SzNSz 1995-ös állásfoglalásának 5. irányelve már 1895-ben megfogalmazódott, hiszen már a szövetkezetek fél évszázados (1844-tõl élõ) gyakorlatát emelte egyetemes irányelvvé: „A szövetkezetek támogatják a kölcsönös, folyamatos oktatási programokat a tagok, vezetõk és alkalmazottak részére. A szövetkezeteknek kötelességük a közvéleményt tájékoztatni, különösen a fiatalokat és véleményformálókat, a szövetkezeti mozgalom természetérõl.”45 A modern szövetkezeti mozgalom nevelõ munkájához az indíttatást – mint láttuk – a rochdale-i takácsok adták meg. 1844-ben alapított szövetkezetük alapszabályba foglalta: „A közösség nemcsak az anyagiaknak, a szellemieknek is él, nemcsak a mára, a holnapra is gondol. Ezért a társaság gazdasági tevékenysége által elért felesleg két és fél százaléka felett külön tanács határoz, mely a tagok ismereteinek gazdagítását szolgáló könyvtár létesítésére s gyermekeiknek neveltetésére fog szolgálni.” Ebben a korban, amikor nem volt általános a tankötelezettség, sõt a családok rossz megélhetési viszonyai alig tették lehetõvé a gyerekek iskoláztatását, különösen fontosnak tekinthetõ a szövetkezetek iskolatámogató hozzájárulása is. A kezdeti idõszakban a szövetkezésben rejlõ gazdasági elõnyök és humánus értékek karizmatikus személyek szellemi munkája által vált szélesebb körben ismertté, többnyire a sajtó útján vagy népszerûsítõ nyomtatványok révén. William King angol orvos írta és szerkesztette az elsõ szövetkezeti újságot (The Co-operator, 1828-tól, három évfolyam alatt, 28 szám jelent meg havonta közel 12 000 példányszámban). E havilapban King – az oweni utópikus társadalomszervezési formákkal szemben – a „gyakorlati szövetkezést” javasolta megoldásként a rossz szociális állapotok javítására. Gyakorlatias tanácsokkal látta el olvasóit (miként kell fogyasztási szövetkezetet szervezni, üzletet és háztartást gazdaságosan és higiénikusan vezetni), rendszeres ismertetéseket közölt a szövetkezeti szabályokról, értékekrõl, elõnyökrõl. Mivel tudta, hogy csak „kimûvelt emberfõk” képesek belátni az érdekkölcsönösségbõl fakadó együttmûködés elõnyeit és képesek szakszerûen üzleti tevékenységet folytatni, iparosiskolák és más felnõttképzõ intézmények felállítását támogatta, ahol õ maga is oktatott. Keresztény és humánus értékrendje, közgazdasági és andragógiai (felnõttképzési) nézetei hatással voltak más szövetkezetalapítókra is.
45 Buday-Sántha Attila: Agrárpolitika-vidékpolitika. A magyar agrárgazdaság és az Európai Unió. Budapest–Pécs, 2001. 423.

136

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

Akárcsak Raiffeisen, elõzõleg King is karitatív szervezetekben dolgozott. A kölcsönös segítségen alapuló „baráti társaságok”, segélyegyletek és szövetkezetek alapításának ösztönzésével szándékozott olyan intézményeket létrehozni, amelyek tagjai immár nem a könyörületesség és adakozás kiszolgáltatottjai, hanem önállóan, önsegélyezéssel kézbe vehetik sorsukat. Németországban a szövetkezeti ismeretterjesztést Schulze-Delitzsch és Raiffeisen kezdeményezte. Mindketten számos szövetkezeti könyvet írtak, folyóiratokat indítottak. Raiffeisen tevékenysége kezdetétõl a szövetkezetek lényeges összetevõjének tekintette a gyakorlati gazdasági ismeretek terjesztését. A falusi hitelszövetkezetekben ún. kaszinókat létesített, melyek célja Raiffeisen szerint: „olvasmányok és beszélgetések által azonosítani és kijavítani a mezõgazdálkodás hiányait és hibáit, terjeszteni és tanulmányozni a jó gazdasági könyveket és folyóiratokat, az általános mezõgazdasági tudomány fejlõdését a helyi viszonyokhoz igazítani, valamint beszerezni az ehhez szükséges kellékeket”. A századfordulón a regionális szövetkezeti egyesületek könyvelési és számlavezetési tanfolyamokat tartottak kezdõ és haladó szinten önkénteseknek és üzletvezetõknek. Szövetségi szinten szövetkezeti ellenõrök részére szerveztek tanfolyamokat a berlini ellenõrképzõ intézetben (1913-ban alapítva). Wilhelm Haas, a szövetkezetek érdekvédelmi hálózatának elméleti megalapozója és megszervezõje, többszintû szövetkezeti képzést intézményesített: helyi szinten gazdasági alapismeretek és gyakorlati képzés átadása folyt, regionális szinten pedig a könyvelõk, az igazgató és felügyelõbizottságok tagjai tanultak tovább 1896-tól, míg a teljes munkaidõben foglalkoztatott ügyvezetõk az országos szövetkezeti képzõközpontban (Deutsche Landwirtschaftliche Genossenschaftsschule – Darmstadt, majd Berlin székhellyel) tanultak 1904-tõl. Az egyetemeken legmagasabb tudományos szinten folyt a szövetkezeti oktatás és kutatás. 1870-tõl már önálló tantárgyként jelenik meg a német egyetemek tanrendjében. A Halle-Wittembergi Egyetemen 1911-ben alapítják az elsõ szövetkezeti kutatóközpontot, melyet a kölni (1926) és a frankfurti egyetemek kutatóközpontjai követnek. Kereskedelmi fõiskolai szinten 1919tõl indul szövetkezeti szeminárium. A két világháború közötti idõszakban Angliában hat egyetem tananyagában szerepelt a szövetkezeti mozgalom tanulmányozása; emellett jelentõs volt a Manchesteri Szövetkezeti Fõiskola és a Plunkett Alapítvány tevékenysége. Ausztriában a gazdasági iskolák és téli gazdasági tanfolyamok mellett a mezõgazdasági kamarák külön szövetkezeti iskolákat tartottak fenn. Svájcban a fogyasztási szövetkezetek bázeli központja tartott fenn Freidorfban világhírû szövetkezeti iskolát. 1925-ben alapították az Amerikai Szövetkezeti Intézetet. Lengyelországban 1919-ben hozták létre a Szövetkezeti Tudományos Intézetet kutatási céllal, szakképzés céljából pedig 137

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

két szövetkezeti iskola mûködött állami támogatással. Szintén 1919-ben alapítottak Szövetkezeti Fõiskolákat Csehországban és Romániában. A közgazdasági oktatás és a szövetkezeti oktatás szoros egybefonódását tükrözi, hogy a budapesti közgazdasági egyetem alapítását a Hangya Fogyasztási Szövetkezetek Központja kezdeményezte ügyvezetõ igazgatója személyében. 1917-ben a Hangya egymillió korona alapítványt tett egyetemalapítás céljából. A közgazdasági egyetem végül 1920-ban jött létre, szövetkezeti tanszék felállításával.46 Ezt megelõzõen is a Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége, az Országos Központi Hitelszövetkezet és a Hangya központ tanfolyamain tisztviselõik általános, gyakorlati, speciális és kiegészítõ szövetkezeti-könyvelési-pénzügyi-üzletviteli ismereteket sajátíthattak el.47 A szövetkezeti tudományos kutatás és képzés célja a XX. század végére természetesen változott: míg a szövetkezetek kialakulásának idejében az általános írás-olvasást, valamint ipari és mezõgazdasági ismeretek átadását, elemi üzletvitel tanítását kellett önerõbõl megoldani, mára egyrészt szövetkezeti szakembereket (menedzser, marketingszakértõ stb.) képeznek ki a szövetkezeti fõiskolák, másrészt a szövetkezeti sajátosságok és gazdaságetika közgazdasági, szociológiai törvényszerûségeit egyetemi szinten kutatják és tanítják. A gyakorlati célú oktatási intézmények szövetkezeti személyzetet képeznek ki (marketingszakemberek, menedzserek) általában kereskedelmi, közgazdasági fõiskolai szinten (cooperative college). Egyetemi szintû tudományos kutatómunka a szövetkezeti mozgalom gazdasági, jogi, szociológiai vonatkozásairól a legnagyobb egyetemek szövetkezeti kutatóintézeteiben vagy tanszékein folyik.48 A szövetkezeti lapok, folyóiratok tudományos, szakmai továbbképzõ, valamint ismeretterjesztõ populáris kategóriába sorolhatók. Legfontosabbak a tudományos idõszaki kiadványok, a Zeitschrift für das gesamte Genossenschaftswesen német tudományos folyóirat; valamint a Revue des Études Coopératives, Mutualistes et Associatives. Revue Internationale de l’Économie Sociale (RECMA); Journal of Co-operative Studies (Leicester); International Handbook of Cooperative Legislation. A szövetkezeti szervezetek, minisztériumok értesítõi, hivatalos közlönyei, statisztikai kiadványok jelentik a harmadik kategóriát: az ICA Monthly Review értesítõ, Farbrukeren (Norvégia), Pellervo, Osnuslike (Finnország), La Revista della
46 Balogh Elemér, Almási: Emlékeim. A negyvenéves „Hangya” és a Közgazdasági Egyetem története. Egyetemi nyomda, Budapest, 1938. 47 Pártos Szilárd – Szilágyi László: Szövetkezeti ismeretek. Budapest, 1935. 139–143. 48 Dülfer (szerk.): International Handbook of Cooperative Organizations. Göttingen, 1994. 293–334.

138

Hunyadi Attila: A különbözõ szövetkezeti típusok és a szövetkezeti értékrend kialakulása

Cooperazione (Olasz Munkaügyi és Társadalombiztonsági Minisztérium Szövetkezeti Igazgatóságának kiadványa), a hollandiai szövetkezeti szövetség havi értesítõje, a Svájci Fogyasztási Szövetkezeti Unió hetilapja, német, francia, osztrák, svéd stb. szövetkezeti föderációk vagy minisztériumok értesítõi, Arco Iris (Brazília), Revista della Cooperacion (Argentina). Talán egyetlen modern gazdasági vállalkozási típus létrejötte sem fonódott annyira össze a nevelés, képzés gondolatával, mint a szövetkezeti intézmény, amelynek létalapja a tagok részvétele, tudása, képességeik fejlesztése, hiszen mindez az egyéni és közösségi kölcsönös segélyezési intézmények önkormányzatát, önigazgatását, valamint a felelõs döntéskészség kialakulásának alapját jelenti. A szövetkezeti gazdaságetika szorosan összefügg a keresztény és humánus értékrenddel, hiszen az Aranyszabály („Szeresd felebarátod, mint magadat” (Máté 22, 39); „Amint akarjátok, hogy veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek másokkal”), valamint a filozófus Kant által az Aranyszabály nyomán megfogalmazott kategorikus imperatívusz („Felebarátodat mindig cselekedeteid céljaként, sohasem eszközeként tekintsd”) alkalmazását próbálták intézményesíteni a gazdasági szférában.49 Ebbõl adódott, hogy kiemelkedõ egyházi személyiségek indítványozták és szorgalmazták a mezõgazdaság és kisipar korszerûsítésére, ezáltal pedig a szociális és kulturális viszonyok javítása céljából a felnõttképzést és a szövetkezetek szervezését: W. E. von Ketteler mainzi püspök és Kolping Adolf annak a keresztény-szociális gondolkodásnak az ihletõi, amely a pápai szociális enciklikákban (Rerum Novarum 1891, Centesimmus Annus 1991) fogalmazódott meg.50 A gazdasági igazságosság, gazdasági demokrácia és emberi egyenlõség eszméjét, a felebaráti szeretet mindennapi megélését, gyakorlását, a jövedelem egy részének jótékony célokra fordítását a szövetkezetek honosították meg és gyakorolták következetesen a gazdaságban. A tisztességes üzletvitel (csalások, árurontás kizárása) is jelentõs újítás volt, ugyanakkor a szövetkezetek nem ragadtak le a negatív üzleti szokások kiküszöbölésénél, hanem pozitívan járultak hozzá a tagság és ennek szûkebb környezete viszonyainak javításához, késõbb pedig szervezetszintû gazdaságetikai és szociálpolitikai irányelvek gyakorlatba léptetéséhez.

49 Lutz, Mark A: The Mondragon co-operative complex: An application of Kantian ethics to social economies. International Journal of Social Economics, 1997. Vol. 24. Issue 12. 1404. 50 Botos Máté – Rabár Ferenc: Gazdaság és etika. A gazdasági gondolkodás fejlõdése. Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Budapest, 1998. 35–50.; Höffner, Joseph: Keresztény társadalmi tanítás. Budapest, 2002.

139

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Összegzés A szövetkezet olyan intézményként értelmezhetõ, amely a gazdasági és a társadalmi változások során keletkezõ piaci és társadalmi egyensúlytalanságokat képes volt helyrebillenteni. A szövetkezeti önsegélyezés nem a modernizációval szembeni ellenállás volt, hanem pontosan a szövetkezet nyújtott megfelelõ keretet a szükséges gazdasági alkalmazkodásra. Ez a folyamat azonban nem utólagosan és passzívan történt, hiszen a szövetkezet révén az érintettek (személyek, családok, kisebb-nagyobb közösségek) immár aktívan befolyásolhatták a történéseket, nagyobb súllyal beleszólhattak a gazdasági és a társadalmi erõviszonyok alakulásába. A XXI. század küszöbén a szövetkezeti elmélet és gyakorlat eddigi pozitív tapasztalataira, eredményeire támaszkodva, talán a globális ökológiai problémák sürgetésére is, a szövetkezeteknek sikerül elfogadtatni és egyre szélesebb üzleti körökben meghonosítani az együttmûködésre épülõ üzletviteli és felelõs szövetkezeti gazdasági etikát.

A Nagyenyedi Hangya Szö vetkezeti Központ kialaku lása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége
Györfi Dénes
gazdasági gondolkodás története az általános mentalitástörténet egyik sajátos ágazata. Azt kutatja, hogy a különbözõ történelmi korokban a gazdasági élet milyen helyet foglalt el az egyén, illetve a társadalom gondolkodásában. Tárgya, jellege következtében ez a résztudomány interdiszciplináris természetû: szorosan összefügg a gazdaságtörténettel, a szociológiával, ugyanis a gondolkodásmódok kialakulása és változása sokféle tényezõ, ok eredménye. Ez természetesen a gazdasági mentalitásra is vonatkozik. A tudománytörténet nem kevés idõt fordított annak a kérdésnek a kutatására, hogy az emberi gondolkodásban a gazdasági szempont mikor s minek következtében nyomult elõtérbe. Azt már rég tudjuk, hogy csírája egyidõs az emberi társadalommal, s felerõsödéséhez nagymértékben hozzájárult a csere és a magántulajdon megjelenése. A „homo oeconomicus”-nak nevezett embertípus viszont a piacgazdaság elterjedése után alakult ki.1 A szövetkezeti gondolat is többféle tényezõ és ok eredményeként alakult ki. „A szövetkezet az a tevékenységi kör, hol mindenki egyaránt kiveheti a maga részét a munkából. Azért van az úgy megszervezve, hogy abból csak azt zárjuk ki, aki nem odavaló, vagy aki az eszmének ellensége”2, állítja gróf Majláth József. Véleménye szerint „a letûnt XIX. század jellege volt, hogy «mindent csak magáért tegyen», ezzel szemben áll a XX. század jelszava: «mindnyájan egyért, egy mindnyájáért»”3.

A

1 Egyed Ákos: Elõszó. In Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából (XIX–XX. század). Kolozsvár, 2001, 7. 2 Majláth József gróf: Szociálpolitikai tanulmányai és beszédei. Budapest, 1903, 215. 3 Uo.

141

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Megújult lehetõségeink és adottságaink közepette az erdélyi szövetkezeti mozgalom is új erõre kapott az utóbbi évek során. A több mint egy évtizede mûködõ tudományos társaság (a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, RMKT) s ennek szakfolyóirata (Közgazdász Fórum)4, az általuk kiadott tanulmánykötet (Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából, Kolozsvár, RMKT, 2001) idevágó tanulmányai5, valamint az említett kötet folytatásaként 2004-ben megjelent újabb tanulmánykötetben (Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából II., Kolozsvár, RMKT, 2004) megjelentetett tanulmányok6 körvonalazzák a szövetkezeti mozgalom legfontosabb vetületeit. Mielõtt megszülettek volna a nyugati, modern típusú, ún. SchultzeDelitzsch és Raiffeisen típusú szövetkezetek, Bölöni Farkas Sándor már azelõtt, 1825-ben létrehozza Kolozsváron a Gondoskodó Társaságot, majd másfél évtizeddel késõbb, 1839-ben, Marosvásárhelyen Marosszéki Kölcsönös Tûzkármentesítõ Társaság alakul, mely szintén a szövetkezeti elv alapján mûködött. Az 1848-as forradalom után, 1855-ben, a kincses városban Kisegítõ Pénztár alakul, s e példát követve 1881-ig 54-re emelkedik az erdélyi hitelszövetkezetek száma. Hét évvel késõbb pedig Csíkszeredában az elsõ erdélyi magyar fogyasztási szövetkezet jön létre.7 Európai vonatkozásban 1843 novemberében 15 munkanélküli, éhezõ és kétségbeesett takács gyûl össze tanácskozásra az angliai Rochdale-ban. Az alkalmazottak különben elõzõleg már különféle gyárakban is megkísérelték
4 Lásd: Hunyadi Attila: Nemzetépítés és szövetkezeti politika. Közgazdász Fórum, 2002. április, V. évf. 2. sz. 8–12.; Uõ: Az erdélyi szász és román nemzeti szövetkezetek. Közgazdász Fórum, 2002. július, V. évf. 3. sz. 2–6.; Györfi Dénes: A Hangya Szövetkezetek Nagyenyedi Központja. Közgazdász Fórum, 2002. 6 sz. 10–16.; Somai József: Az új szövetkezeti mozgalomért. Közgazdász Fórum, 2003. 6. sz. 1–5.; Csetri Elek: A szövetkezeti gondolat régmúltjából. Uo. 5–6.; Vallasek Magdolna Márta: A szövetkezeti jog története és fejlõdése Erdélyben. Uo. 6–8.; Simon Sándor: Legelterjedtebb szövetkezeti formák az Európai Unióban. Uo. 9–10.; György Lehel: Társulás és szövetkezés mint lehetséges kitörési pont a vidékfejlesztésben. Tanulmányok egy helyzetfelmérés kapcsán. Uo. 11–12.; Oláh Sándor: Erdélyi szövetkezetek 1940–1944 között. Uo. 12–14.; Olti Ágoston: A romániai magyar szövetkezetek beolvasztása. Uo. 15–17.; Csomós Attila: Kell, nem kell , volt, van és kell legyen szövetkezeti mozgalom. Uo. 18–19.; Györfi Dénes: A Hangya Szövetkezeti Központ mához szóló üzenete. Uo. 20–21.; Hunyadi Attila: Az erdélyi szász és román nemzeti szövetkezetek. Uo. 22–26.; Üzenet a múltból. Nagy Zoltán tanulmányútja, 1936. Uo. 27–30. 5 Vincze Gábor: Az erdélyi magyar szövetkezetek félévszázada. 275–290. Guzs Ferenc: Balázs Ferenc, a szövetkezeti mozgalom apostola. 291–299. 6 A tanulmánykötet szerzõi: Balázs Sándor, Csetri Elek, Csucsuja István, Debreczeni-Droppán Béla, Egyed Ákos, Farkas Zoltán, Garda Dezsõ, Harmath Zsigmond, Hild Márta, Kerekes Jenõ, Somai József, Süle Sándor, Tóth Szilárd, Zepeczaner Jenõ, Vofkori Mária. 7 Balázs Dénes: Ne nézze senki csak a maga hasznát… Szövetkezeti mozgalom a Kis- és NagyHomoród mentén. Székelyudvarhely, 1995, 18.

142

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

sorsuk javítását, ami nem járt semmiféle eredménnyel, mivel a gyártulajdonosok csak azzal a feltétellel voltak hajlandók munkabérüket felemelni, ha ugyanazt az összes gyárak is megteszik, ami pedig nem teljesült. Volt, aki a kirándulást ajánlotta, más a szegénységet rendezõ törvény segítségét kívánta igénybe venni, míg végre abban a közismert tanácsban egyeztek meg, hogy segíts magadon, és az Isten is megsegít. Elhatározták, hogy kéthetenként mindaddig annyi krajcárt tesznek össze, amíg annyi gyûl be, amennyivel egy zsák lisztet vásárolhatnak. Ezt az egy zsák lisztet készpénzfizetés ellenében saját maguk között kiosztották, s a nyereséget a folytonos befizetésekhez hozzáadva, újabb és újabb vásárlásokat és eladásokat eszközöltek. Rövid idõ múlva abban állapodtak meg, hogy egy társaságot szerveznek, melynek minden tagja 5 üzletrészt köteles befizetni, üzletrészenként 1 fontsterlinget. Az ily módon megszervezett tõkébõl elsõrendû életszükségleteket szereznek, és emellett méltányos kamatra kölcsönt adnak. De már a kezdet kezdetén a szellemi szükségletekre is gondoltak, s a tiszta nyereség 2,5%-át könyvek beszerzésére s olvasószoba berendezésére fordították. Ilyen elõkészületek után alakul meg maga a társaság 1844. október 24-én 28 taggal, akiknek a száma a társaság bejegyzéséig 40-re emelkedett. Tíz fontsterling évi bérért egy kis boltot béreltek, és abban kereskedést nyitottak a kiskereskedõk nagy bámulatára. Akkor viszont még senki sem gondolta, hogy e nap egykoron történelmi jelentõségûvé terebélyesedik. A józan gondolkodású takácsok szerény eszközökkel, de szívós kitartással fogtak munkához. A megállapított elvek a továbbiak során is a gyakorlati szövetkezet alapelvei maradtak. Ezek a következõk voltak: a) nyitottság, b) demokratikus vezetés (mindenkinek egyforma számú szavazati joga volt), c) a felesleg felosztása vásárlási visszatérítés formájában, d) üzletrész gyûjtése, korlátozott kamat, e) teljes politikai és felekezeti függetlenség, f) készpénzért való vásárlás és árusítás, g) szövetkezeti elõképzés elõmozdítása, h) rendes napi áron, nyílt üzletben való árusítás, i) nem tagoknak is jó minõségû, becsületesen kimért áru.8 Az elsõ szövetkezeti közgyûlés 1845 tavaszán elhatározta, hogy tea- és dohányárusításra kérnek engedélyt. A következõ évben mészárszéket csatoltak a bolthoz, és 1848-ban már a helyiségük szûknek bizonyult, így 21 évre egy egész házat béreltek ki. A tagok száma folyton emelkedvén, ezzel együtt nyereségük is folyton emelte üzleti tõkéjüket, úgyhogy könyvtárat létesítettek, kaszinót tartottak fent, és 1850-ben az elsõ, 1880-ban pedig a második malom felállítására került sor, majd 1855-ben gyapotfonógyárat létesítettek. Húszévi
8 Gyõrfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ. Közgazdász Fórum, 2002. 10–16.

143

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

kitartó és következetes munka után azon eredményre jutottak, melyet megelégedéssel boldogulásnak neveztek. Háztartásukban a legjobb minõségû árukat használták, ruházatukhoz saját szöveteiket, saját mészárszékuk hústermékeit fogyasztották. A vásárlási visszatérítés ekkor 12%-ot tett mindenkinek a maga által vásárolt áruk ára után. Könyvtárukban 5000 könyv, az olvasóteremben 11 napilap és 32 folyóirat állott rendelkezésükre, ezen kívül térképgyûjtemények, messzelátók, nagyítóüvegek és más eszközök a vizsgálódásra és önmûvelésre. 1867-ben többemeletes, óriási épületet építettek, melyben a különbözõ áruraktárakon, könyvtáron és olvasótermen kívül egy 2000 személy befogadására alkalmas terem is volt a közgyûlések megtartására. S ugyanazon évben házépítõ osztállyal gyarapodott a társaság, ugyanis a tagok részére telkeket vásároltak, melyekre házat építtettek a társaság által adott s 20 év alatt törlesztendõ kölcsönnel. A kölcsön befizetésével a ház a lakók tulajdonává vált. A XX. század 20-as éveiben pedig a tagok száma már a 20 000-et is meghaladta, akik 50 áruraktárból, 73 fiókboltból mérsékelt áron szerezhették be maguknak a kitûnõ minõségû szükséges árucikkeket.9 A rochdale-i úttörõk sikeres vállalkozása természetes módon rövid idõn belül követõkre is talált. Az angol munkásság központjában, Anglia-szerte, egymás után alakultak a rochdale-i mintára megszervezett fogyasztási szövetkezetek. A mozgalom viszont nem állott meg a szigetország határainál. Franciaország ipari központjában, Párizs gyárvárosában, Lyonban, Marseilles-ben is megindult a munkásság szövetkezeti alapon való szervezkedése. A fogyasztási szövetkezetek mellett a francia munkásság közös termelése, ipari munkarendszere is szövetkezeti alapon szervezõdik meg. Louis Blanc irányításával rövid idõn belül kiépül a francia munkásság termelõszövetkezeti rendszere. Victor Aimé Huber berlini tanár Németországban hinti el a szövetkezeti mozgalom magvait, most már nemcsak az ipari munkásság, hanem a kisiparos és a falusi kisgazdák körében is. Itt a gazdasági életben a szövetkezeti szervezkedésnek egy újabb ágazata teremtõdik meg. A védtelen és szervezetlen kisembereket a lelketlen kamatuzsorától váltotta meg a hitelszövetkezeti szervezkedés. Hermann SchultzeDelitzsch a városi kisiparosságnak, Friedrich Raiffeisen pedig a falusi kisgazdáknak lett a szövetkezeti szervezõje. Az õ munkásságuk nyomán a szövetkezés új formájából újabb néprétegek életében fakadt áldás. Olaszországban Mazzini és Suzatti, majd Wollenberg, Dániában pedig Gruntwig szervezõmunkássága érdemel említést.1O
9 Hangya Naptár az 1924-es évre. Szerkeszti: Harmath János dr., Kiadja a Hangya Központ Nagyenyeden, 151–152. 10 Dr. Nagy Zoltán: Szövetkezeti ismeretek kézikönyve. Kiadja a „Hangya” Szövetkezetek és a „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja, Kolozsvár, 1939, 10.

144

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

Magyarországon az abszolutisztikus kormány nem karolta föl a szövetkezeti törekvéseket, de az alkotmányos kormányok sem törekedtek többre e tekintetben. Egészében véve, a magyar szövetkezeti mozgalomnak jellegzetes vonása, hogy kevés, de fáradhatatlan úttörõnek sikerült a közönyt megtörni és a szövetkezésben rejlõ nagy erõt a társadalom különbözõ rétegeivel megértetni. És mivel mindez az államhatalom, a hatóságok többé-kevésbé nyílt vagy titkos ellenszegülése, féltékenysége, a legnagyobb akadályok dacára sikerült, csak azt mutatja, hogy a Nyugatról jövõ egészséges szövetkezeti áramlat immár föl nem tartóztatható, s azt is bizonyítja, hogy az államhatalom csak a közvéleménynek mindig erõsebbé vált nyomása alatt igyekszik a szövetkezetek útján segíteni ott, ahol már szociális bajok kezdenek mutatkozni.11 A magyar szövetkezeti mozgalom elsõ megnyilatkozása is a nép túlnyomó többségének foglalkozásához, a földmûveléshez fûzõdik. Melegágyát a jobbágyfelszabadulást kísérõ ínséges tõkeviszonyok képezték, de a szabadságharc utáni önkényuralom minden gyülekezést, szervezkedést tiltó rendelkezései hosszú ideig késleltették a modern magyar szövetkezeti mozgalom kifejlõdését. A földhöz jutott, de termelési eszközt nélkülözõ földmûves népnek tömegei estek áldozatául a lelketlen tõkeuzsorának. E siralmas helyzet, a szükség teremtette meg a magyar földmûves lakosság elsõ „hitelegyleteit”. Ez az elszánt kezdeményezés, kísérletezés egységes szövetkezéssé csak akkor fejlõdött, mikor annak élére az Országos Magyar Gazdasági Egylet vezetõje, gróf Károlyi Sándor állott12, s szövetkezeti tevékenységét György Endre, Hajós József és Bernát István támogatta.13 Károlyi Sándor 1831. november 10-én született. Közéleti tevékenységét – számos kortársához hasonlóan – karddal kezdte, hazája szabadságának szolgálatában, majd a komáromi kapituláció után hosszabb ideig Franciaországban tartózkodik, ahonnan viszont még az alkotmány visszaállítása elõtt visszatér Magyarországra, s mint terjedelmes földbirtokok ura tevékenykedik a magyarság elõmozdítására. Fõleg gazdasági téren jeleskedik, s egyike azoknak, akik elindítják a nagygazdák társadalmi megújulását. E munka kiindulópontjától kezdve, az 1879-es székesfehérvári gazdakongresszustól áll a gazdák társadalmi mozgalmainak élén az országos magyar gazdasági egyesületben, a rövid ideig mûködõ Gazdakörben, majd az 1896-ban megalakított Magyar Gazdaszövetségben, melynek elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke. Az 1885-ös budapesti nemzetközi gazdakongresszuson kifejtett gazdasági szövetkezési eszméit az 1886-ban létrehozott Pestmegyei Hitelszövetkezet megvaló11 Majláth József gróf: A szövetkezeti ügy fejlõdése Magyarországon. Budapest, 1904, 1. 12 Dr. Nagy Zoltán: i. m. ll. 13 E négy személyiség közös fényképe a Vasárnapi Újság 1904/36. számában tekinthetõ meg.

145

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

sításában kamatoztatja. Ezen intézménybõl fejlõdött ki késõbb az 1898. évi XXIII. t. cikk alapján az országos központi hitelszövetkezet, mely által a magyar törvényhozás is magáévá tette a szövetkezés ügyét. 1896-ban a Magyar Gazdaszövetség létrehozója, mely a szövetkezeti intézmények fejlesztését, a föld népének a visszaélésektõl való megmentését tûzte céljául. S ugyanezen célból alapította meg a „Hangyát”, a fogyasztási szövetkezetek központi fejlesztõ intézményét. Politikai téren 1881 óta a képviselõház tagja. Három évig a kormánypártnak, 1884 után a mérsékelt ellenzéknek, majd a nemzeti pártnak lett a tagja. Széll Kálmán kormányra jutása után a szabadelvû párthoz csatlakozott. A törvényhozásban mindig a földmûvelési érdekeket támogatta, s nem volt olyan gazdasági törvény és közintézmény, amelynek elõkészítésében Károlyi gróf részt ne vett volna. Sem vagyona, sem elõkelõ társadalmi állása nem gátolta meg abban, hogy mint egyszerû munkás végezze sokrétû teendõit. Mert ott volt a Tiszaszabályozó központi bizottságában, a Gazdaszövetségben, a Hangyában, az Országos Gazdasági Egyesületben, a Vásárcsarnok-ellátó Szövetkezetben, a gazdák biztosító szövetkezetében, melynek részint elnöke, részint igazgatósági tagja, de mindenik minõségében tevékeny munkása. Jelen volt továbbá a gazdák országos gyûlésén Nyitrán, Marosvásárhelyen, Kassán, Pozsonyban is.14 1898-ban egyik legnagyobb tervét és álmát, a falusi lakosság fogyasztási szövetkezetét valósítja meg. Indítványára s a Magyar Gazdaszövetség együttes anyagi támogatásával a szervezendõ fogyasztási szövetkezetek irányító és áruellátó szerve, a Hangya Központ is megalakul. Ennek vezetése és égisze alatt indult meg az egész ország területén a falusi Hangya Szövetkezetek szervezése, amelyek a nép gazdasági felemelésének egyre hatékonyabb eszközeivé váltak. Elveit pedig az alábbiak szerint igyekezett életbe ültetni: 1. Ha a szövetkezet csekély heti befizetésekbõl gyûjti alaptõkéjét, mûködését mindaddig nem kezdheti meg, míg a berendezéshez és az árukészlet egy bizonyos részéhez szükséges tõkéje nincs együtt. 2. A szövetkezetek ne hitelezzenek, csak készpénzért adják az árukat. 3. Amit a Hangya egyenlõ áron vagy olcsóbban képes szállítani, azt a szövetkezetek alapszabályaik értelmében tõle tartoznak vásárolni. 4. A szövetkezetek a Hangya ellenõrzésének vannak alávetve.
14 Károlyi Sándor tevékenységérõl lásd még: Vasárnapi Újság, 1885. 41. sz., 1904. 36. sz., Ország Tükre 1862. 18. sz., Magyar Nemzetiségi Zsebkönyv. Budapest, 1888, 138., Sturm Albert: Országgyûlési Almanah. Budapest, 1897, 268.

146

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

5. A szövetkezetek vezetéséért az igazgatósági tagok rendszerint nem kapnak díjazást. 6. A szövetkezetek az évi haszonból csak 4–5% osztalékot adhatnak a teljesen befizetett üzletrészekre, a haszon többi része mindaddig a tartalékalapba megy, míg a szövetkezet minden adóssága ki nincs fizetve, azután a hasznot a tagok közt vásárlásaik arányában föl lehet osztani. A tartalékalapból a szövetkezetek tagjaik gazdálkodását és mûvelõdését más eszközökkel is elõmozdíthatják. Sokan gazdakört, népkönyvtárat létesítenek, szervezik a gazdák termésének közös értékesítését, éspedig tojásgyûjtõállomás, tejszövetkezet, szövetkezeti magtár létesítésével stb.15 Az 1904. év elején a Hangyának 15 kereskedelmi szakértõ ellenõre volt. Ezek egyik szövetkezettõl a másikhoz utaztak, vizsgálták a kezelési könyveket, elkészítették a szövetkezetek mérlegét, tanácsot adtak nekik, megfigyelték, hogy az alkalmazottak közül kik alkalmasak szövetkezeti boltok vezetésére, s ezeket tették aztán a szövetkezetek élére. Az áruforgalom lebonyolítására a Hangya nagy áruraktárt üzemeltetett Budapesten, bizonyos cikkekre a gyárosokkal vagy a gazdák szövetkezeteivel (fõképp a Magyar Gazdák Vásárcsarnok-ellátó Szövetkezeteivel) kötött szerzõdést az áruk szállítására. A Hangya fejlõdését a kezdeti idõszakban az alábbi adatok érzékeltetik magyarországi viszonylatban:16
Év l898 1899 1900 1901 1902 l903 A helyi szövetkezetek száma 16 51 122 171 246 383 A Hangya forgalma korona értékben 49 457 462 839 1 225 441 2 037 858 2 908 078 4 703 196

Hasonló céllal alakult 1899-ben a Keresztény Szövetkezetek Központja, elõbb csak mint egyesület, késõbb mint szövetkezet, melyhez már az elsõ évben 90 fogyasztó szövetkezet csatlakozott.17

15 Majláth József gróf: i. m. 22–23. 16 Balázs Dénes: i. m. 15. 17 Majláth József gróf: i. m. 23.

147

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A Hangya Központ további alakulását az alábbi adatok érzékeltetik:18
Eladott áruk 49 457 462 838 1 225 447 2 036 858 2 908 104 4 703 l96 7 609 755 9 605 993 12 584 852 13 692 463 16 289 225 19 016 418 23 807 111 28 023 127 30 318 936 30 318 913 Tiszta felesleg (korona) – 76 – 3 717 630 23 822 53 679 74 647 95 987 102 180 117 221 139 731 157 364 – 194 090 230 343 Központi alkalmazottak száma 2 9 l7 25 9 30 125 166 193 250 305 316 385 458 512 587 Köteléki szöv. száma 29 70 122 232 284 383 577 676 798 842 907 992 1093 1195 1251 1278

Év 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1905 1906 1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914

Alaptõke 16 000 30 000 71 700 85 900 95 900 126 900 671 900 707 800 1 351 100 1 363 000 1 421 100 1 761 000 1 953 600 2 125 600 2 206 700 2 486 700

A fogyasztási szövetkezet eszméje Nagyenyed város társadalmát is egyre gyakrabban foglalkoztatta a XX. század elsõ éveiben. A köztisztviselõk küldöttsége már 1902-ben foglalkozott a fogyasztási, házépítési és önsegélyzõ szövetkezet kérdéseivel. A szövetkezés ezen háromirányú létrehozására viszont a köztisztviselõk nem voltak elég erõsek, mivel, a szervezõk egy része idõközben a városból eltávozván, megtorpant az üggyel való további foglalatoskodás. A fogyasztási szövetkezet eszméjét az 1904-es év végén a nagyenyedi Székely Társaság karolta föl és tûzte ismét napirendre. Evégett bizottságot küldtek ki az elõmunkálatok és az alakulás elõkészítésére, viszont az ellenkezõ érdekek megnyilatkozása és fenntartása lehetetlenné tette a megalakulást. A menet közben bekövetkezett nehéz gazdasági viszonyok, a roppant drágulás, a háztartási cikkek árának aránytalan emelkedése siettette a különben továbbra is szõnyegen maradt városi kérdés megoldását. Az állami tisztviselõk „Nagyenyedi köre” az 1905 elején tartott közgyûlésén megbízta választmányát, hogy alapos tanulmányozást végezzen a fogyasztási szövetkezet létesítése kapcsán. A választmány gyorsan döntött, s az üzletrészek jegyzésére gyûjtõíveket bocsátott ki. A taggyûjtõívek címlapjukon fõbb vonásokban vázolták
18 Balázs Dénes: i. m. 17–18.

148

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

ugyan a szövetkezet céljait, a tagok jogait és kötelességeit, mindazonáltal az elõkészítõ bizottság szükségesnek látta, hogy az érdeklõdõket közelebbrõl is tájékoztassa és a felmerült aggályokat eloszlassa. E célból 1905. június 4-én a városháza közgyûlési termébe általános értekezletet hívott össze. A tárgyalás során abban állapodtak meg, hogy a fogyasztási és értékesítõ szövetkezet csak eszköz arra, hogy elsõsorban a fûszerárubolt, illetve vegyeskereskedés által, késõbb a fogyasztás biztosításával és esetleg hitelegylet létesítésével segítse elõ tagjai anyagi boldogulását. A megalakuláshoz szükséges 3000 korona máris túljegyeztetvén, az alapszabályzat kidolgozására 25 tagú bizottság rendeltetett ki, melyben valamenynyi hatóság, hivatal, vállalat képviselve volt. Az elkészített szabályzat ugyanabban az évben, a június 18-i alakuló ülés elé került beterjesztésre. Az elõkészítõ bizottság a lehetõ legnagyobb körültekintéssel gyûjtötte össze a közelbõl és távolból a tárgyalás alapjául szolgáló anyagot, melynek során a selmecbányai, kolozsvári, marosvásárhelyi és Régen vidéki fogyasztási szövetkezetektõl is igényeltek és kaptak felvilágosítást, s természetesen a Hangya központi szövetkezettel is tárgyalásokat folytattak. A kitûzött napon a 4220 korona értékben elõjegyzett 211 üzletrészt képviselõ 104 tag jelent meg az ülésteremben. Voltak köztük elõkelõ, fontos pozícióban levõ tisztviselõk, tanárok, akik a városban létezõ összes hivatalt, hatóságot, intézményt és vállalatot képviselték. Mindezek mellett számos kevésbé fontos pozíciójú megyei, városi és magántisztviselõ, altiszt és szolga gyarapította a társaságot. Beretzky Miksa pénzügyigazgató, helyettes elõkészítõ bizottsági elnök megnyitója szerint az üzletrészek jegyzése várakozáson felüli volt. Ekkor már 153 tag 274 üzletrésszel 5480 korona értékben kötelezte magát a szövetkezetbe való belépésre. Az alapszabályzat, mely részleteiben szavatolta a szervezet általános mûködését, megvitatása és elfogadása után, az igazgatóság megválasztására került sor, mely az alábbi személyekbõl tevõdött össze: Balázs Gergely, Bartha Zsigmond, Beretzky Miksa, Fogarasi Albert, Hollos István, Lingner György, dr. Müller Jenõ, Nagy Ignácz, Sándor Jenõ, Uray László, Vinczenty Lajos rendes-, Weinrich Frigyes és Zayzon János póttag, felügyelõbizottság: Albert Iván, Balogh Ferenc, Baranyai Károly, Dezsõ Zsigmond, Gálffy János, Horváth Pál, Sándor Ignácz rendes- és Orbay Lajos póttag, pénzkezelõ Barabás Károly. 1905. július elején érkezett Nagyenyedre Meskó Pál, a Magyar Gazda Szövetség kiküldöttje, aki a Hangya megbízásából az áruhelyiség berendezésének részleteit és feltételeit beszélte meg az igazgatósággal és a felügyelõbizottsággal. Mindezek után a szövetkezeti bolt 1905. október 12-én nyílt meg. A tevékenység bõvítése, gazdagítása végett 1906 februárjában az Alsófehérvármegyei Gazdasági és Tanító Egyesületet keresték meg közremûködés érdeké149

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ben, s a Bethlen Kollégium tanítóképzõjével is fontosnak és hasznosnak tartották az együttmûködést. Mindezek mellett a hazai ipar pártolását is igyekeztek elõmozdítani. Arra törekedett, hogy árui lehetõleg hazai gyáraktól kerüljön ki, s tagjainak is leginkább ilyeneket ajánlott. Belépett a Magyar Védõegyletbe, és két Kirakati Védõtáblát is kért. De a nagyenyedi szövetkezet indulásakor legtöbbet a Hangyának köszönhetett. „A Hangya nemcsak a kezdeményezésben szolgál felvilágosítással és tanáccsal – írja Hollosy István szövetkezeti titkár a helyi lapban – hanem a kezdet nehézségein átsegített oly módon, hogy kiküldöttje által üzletünket berendeztette, aki idõnként az áruk minõségérõl is meggyõzõdést szerzett, bevezetett az áruisme elemeibe, megtanított az árvetés titkaira és a szükséges és tisztességes kereskedelmi élelmességre. Kioktatott a könyvvezetésben és pénzkezelésben. A számlák átvizsgálásával minden tekintetben megfelelõ útbaigazítással és jóakaratú figyelmeztetéssel szolgált. Az állandó ellenõrzés az igazgatóságot és felügyelõ-bizottságot is rendszeresebb és pontosabb munkára ösztönzi és a hibákra való reámutatás és a védekezés módjának megismertetésével jövõ károsodásoktól óvja meg a szövetkezeteket. Hogy mit ér a Hangyának ezen tevékenysége reánk szövetkezetekre nézve, azt pénzértékben nem, hanem közgazdasági tevékenysége hazafias, munkálkodásának eredményeképpen lehet kifejezni és minõsíteni.” 19 A könyörtelen halál viszont 1906. április 24-én örök pihenõre kényszerítette a frissen beinduló magyar szövetkezeti mozgalom úttörõ apostolát, gróf Károlyi Sándort. A nagyenyedi lap terjedelmes cikket szentel méltatásának. Eszerint Károlyi Sándor hatalmas munkaerõ volt, szívében izzó fajszeretet energiája lakozott, s ez serkentette munkára, ez sarkallta a közismert nagyszerû vállalkozásának megvalósítására. Markáns egyéniségével kimagasló magyar fõúr volt: érzelmeiben kuruc, gondolkodásában makacs és elveihez szívósan ragaszkodó. Kiválóságának vonásai: erõs, átható ész, éleslátás s a köztevékenység terén széles alapú koncepció.2O 1906 szeptemberében az enyedi szövetkezet alapszabályzatát közli a helyi lap.21 Ennek elsõ paragrafusa szerint „A szövetkezet célja, hogy tagjait és a velük egy háztartásban élõ hozzátartozóit olcsó és jó minõségû háztartási, ruházati és gazdasági cikkekkel – üzletszerû nyereség nélkül – ellássa és termékeik eladását közvetítse. Az üzletkörébe vágó mindennemû olyan cikkeknek beszerzését pedig, melyeket rendszerint raktáron nem tart, de keresetük élénk, lehetõleg elõsegíti, illetve közvetíti. Módot keres az élelmiszerek vásári
19 Közérdek. Politikai, Társadalmi és Közgazdasági lap, 1906. 32. sz. 20 Közérdek, 1906. 34. sz. 21 Közérdek, 1906. 74. sz.

150

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

rendjének oly irányú szabályozására, hogy a fogyasztóközönség érdeke az ismét elárusítók üzérkedéseitõl megvédessék. A kedvezmény nem tagokra ki nem terjeszthetõ, vagyis a szövetkezet által vásárolt cikkek csupán a szövetkezet tagjainak adhatók el. Kivételt csakis oly cikkek képeznek, melyek a szövetkezet raktárában feleslegessé válnak, vagy amelyek gyors romlásnak vannak kitéve és a szövetkezet károsodása nélkül hosszabb ideig el nem tarthatók. A 2-es paragrafus szerint a szövetkezet cége: „Nagyenyedi Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet”, pecsétje: a cég címét viseli köriratban az alakulás évszáma, székhelye: Nagyenyed. A II. fejezet a szövetkezet idõtartamát, a III. a Hangya országos szövetkezethez való viszonyát határozza meg. Eszerint a szövetkezet belép a Magyar Gazdaszövetség Hangya nevû fogyasztási és értékesítõ szövetkezetének tagjai közé, és e célból fogyasztási forgalma arányában a Hangya által megállapítható üzletrészt jegyez és fizet be. Könyvelését és üzletvitelét a Hangya útmutatása szerint rendezi be. Elismeri a Hangya igazgatóságának azt a jogát, hogy megbízottja által a szövetkezet könyv- és üzletvitelét, valamint pénzkezelését ellenõrizhesse, leltárt vétessen fel, megbízottjai az igazgatóság és felügyelõbizottság ülésein, valamint a közgyûlésen részt vehessenek, ahol a megbízottak tanácskozási és indítványozási joggal bírnak. A Hangya igazolt kiküldöttjének joga volt a szövetkezet jegyzõkönyveibe és általában összes irataiba bármikor betekinteni, vagy kimutatásokat és adatokat bekérni. Továbbá joga volt a Hangya igazgatóságánál az üzletvezetõ megindokolt elmozdítását indítványozni s azt megbízottjai útján felfüggeszteni és alkalmas egyénnel helyettesíteni. A szövetkezet áruraktárát addig nem nyithatta meg, amíg a Hangya igazgatósága által megállapítandó összeg a jegyzett alaptõkébõl be nem fizettetett. A szövetkezet az árut a Hangya útján szerezte be. Amennyiben más oldalról kedvezõbb ajánlatot kapott, ezt az ár és a forrás s esetleg minta küldése mellett a Hangya tudomására kellett hoznia, s csak abban az esetben tehetett megrendelést, ha a Hangya nem szállíthatott ugyanolyan minõségû árut ugyanolyan áron. A tisztviselõk és alkalmazottak felfogadása, illetve menesztése szintén a Hangya tudomásával valósulhatott meg. A IV. fejezet az üzletrészeket, az V. a tagok felvételét, a VI. a tagság megszûnését, a VII. a tagok jogait, a VIII. azok kötelességeit, a IX. a tagok szavatosságát, a X. az üzletrészek és tiszta jövedelem hovafordítását, a tartalékalap képzését, a XI. az évi zárszámadást, a XII. a szövetkezet igazgatását (közgyûlés, igazgatóság, felügyelõbizottság) feladatkörét, végül a XIII. a feloszlás és felszámolás módját szabályozta.22
22 A Szabályzat teljes szövegét lásd: Közérdek, 1906. 74–77., 79., 81., 87., 93–95. sz. és 1907. 1. sz.

151

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az Alapszabályzat a gyulafehérvári kir. törvényszéken a kereskedelmi társas cégek jegyzéke I. kötetének 209. lapján a 449/1906 sz. alatt az arra vonatkozó Nagyenyedi Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet nevû céggel együtt került bejegyzésre Gyulafehérváron 1906. január 16-án. Jegyzõ: Lázár Emil cégelõadó, Varga Ferenc cégjegyzékvezetõ. A Nagyenyedi Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet sokoldalú és hasznos tevékenységet kezdeményezett és bonyolított le a továbbiak során. 1906. szeptember 23-ára meghirdetett közgyûlését a szövetkezet dr. Jeney Elek ügyvéd elnöklete alatt a városháza nagytermében tartotta. Az esemény iránti érdeklõdést jelzi az is, hogy a helybelieken kívül a vidéki tanítók is igen szép számmal képviseltették magukat. „...tanító lévén legtöbbször a falu esze és lelke, nagyon helyes és örvendetes dolog tehát, hogy ezen felelõsség teljes állásában minden úton és módon és minden körülmények között a gyermekek hazafias nevelése mellett a nép lelkes vezetésérõl is gondoskodjék.” – hangzott a Közérdek c. lap megállapítása. Az elõadások sorát dr. Jeney Elek nyitotta meg, aki a gazdakörök fontosságáról szónokolt, Nehéz János királyi tanfelügyelõ az ismétlõ és gazdasági iskolákról, Hollosy István a háziiparról, Szûcs Elemér kollégiumi fõerdész a közhasznú fásításról, Rafael Oszkár városi állatorvos a tejszövetkezeteknek az állattenyésztésre gyakorolt kedvezõ és jövedelmezõ befolyásáról értekezett.23 Mialatt Buzásbocsárdon Kovács Károly ev. ref. lelkipásztor és Benedek Aladár a fogyasztási szövetkezet létrehozásán munkálkodott, a „Nagyenyed és Tövis vidéki ipari hitelszövetkezet” módosította alapszabályait, és a „Nagyenyed és vidéke ipari és gazdasági hitelszövetkezet” cégbejegyzést már a gyulafehérvári királyi törvényszéknél is megtette. Hatásköre pedig Nagyenyed városán kívül az alábbi községekre terjedt ki: Alsó-, Felsõ- és Középorbó, Csombord, Marosszentkirály, Marosgombás, Oláhapahida, Szászújfalu, Diód, Csáklya, Diomál, Felgyógy, Havasgyógy, Felenyed, Muzsina, Vládháza, Lõrincréve, Kissolymos, Magyarkapud, Megykerék, Pacalka, Tompaháza, Miriszló, Nyirmezõ, Oláhlapád, Oláhrákos, Szabaderdõ és Tövis. A magyarlapádi és fugadi körjegyzõséghez tartozó birtokosok 1906. szeptember 25-én alakították meg az országos központi hitelszövetkezet képviseletének jelenlétében a községi hitelszövetkezetet. A már mûködõ kutyfalvi, magyardátosi, oroszi és marosujvári hitelszövetkezet az újonnan alakult két társintézménnyel a nagyenyedi és marosújvári járásba tartozó összes községet hatáskörükbe vonták. A Nagyenyedi Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet gazdaszerveket elõkészítõ bizottsága szívesen karolta fel e kezdeményezéseket, s támogatásáról biztosította az illetékeseket.24
23 Közérdek, 1906. 76. sz. 24 Közérdek, 1906. 78. sz.

152

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

A továbbiak során évi közgyûlés keretében számolt be tevékenységérõl a nagyenyedi fogyasztási szövetkezet. E keretben sorrendben a harmadikra 1908. március 29-én került sor. A titkári jelentés szerint 1907 folyamán 10 416 korona 26 fillér forgalma volt, mely 6549 korona bruttó nyereséget eredményezett. A nehéz pénzügyi és gazdasági viszonyok ellenére is az elõzõ évben 1513 korona 13 fillér tiszta üzleti eredményt értek el, mely a befizetett 7996 korona üzletrésztõke 18,9%-át tette ki. A tiszta nyereségbõl a tartaléktõke növelésére 410 korona 30 fillért fordítottak, mely ezáltal már 1260 korona 44 fillér lett, vagyis az üzletrésztõke 15,82%-ra emelkedett. A tiszta nyereségbõl továbbá 413 korona 44 fillér az üzletrész és tõkésített kamatának 5%-os kamataként, 569 korona 30 fillér pedig vásárlási árvisszatérítés fejében a kamattal együtt az egyes tagok javára került átíratásra.25 A következõ közgyûlésre 1909. március 21-én került sor a városháza nagytermében Weinrich Frigyes ev. lutheránus lelkész alelnök elnöklete alatt. Az elõterjesztett jelentés szerint 1908-ban a szövetkezeti tagok száma 261, a jegyzett üzletrészeké 496, az évi áruforgalom 114 398 korona, a tiszta jövedelem 2 125,57 korona, a vásárlási áruvisszatérítés 864,04 korona, a tartaléktõke 1 340,22 korona.26 Az 1910 márciusában lezajlott közgyûlésen a szövetkezet a nagyenyedi mészáros iparosokhoz intézett felhívást arra vonatkozóan, hogy milyen kedvezményeket lennének hajlandók nyújtani abban az esetben, ha a szövetkezet elszámolás mellett a tagok vásárlását biztosítja. A beérkezett ajánlatok viszont nem elégítették ki a szövetkezetet, s emiatt házi kezelésbe vett külön szövetkezeti mészárszék felállítását tervezték. A szövetkezeti tagok üzletrészeik után 5% kamatot, az évenként tõkésített kamatok után szintén 5%, a rendes vásárlók ezen felül 11% vásárlási árvisszatérítést élveztek.27 Az 1910. évi ötödik jelentés és zárszámadás szerint az év végi üzletfölöslegük 2804 korona, a bruttó jövedelmük 12 561,12 korona, üzleti mérlegük végösszege 49 256,23 korona, üzletrészeik összege 10 600 korona, áruforgalmuk 121 862 korona, az üzletrészvényesek pedig 1,8% vásárlási árvisszatérítésben részesültek.28 Az elsõ világháború éveiben elnémulnak a nagyenyedi fogyasztási szövetkezet tevékenységére vonatkozó helybeli hírforrások. A Közérdek, valamint az Alsófehér címû helyi lapok semmiféle adatközléssel nem szolgálnak e vonatkozásban.
25 26 27 28 Közérdek, 1908. 27. sz. Közérdek, 1909. 25. sz. Közérdek, 1910. 27. sz. Alsófehér, 1911. 26. sz.

153

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A világháborút követõen új vámsorompók és új országhatárok jöttek létre, ami egyet jelentett erkölcsi és anyagi magunkra maradásával. Erkölcsiekben elveszítettük azt a központi budapesti gárdát, amely közgazdasági, politikai és közmûvelõdési téren tette meg kötelességét a szövetkezeti élet mezején, anyagiakban pedig azt az erõs központot, amely annak idején az Erdély-szerte mûködõ kirendeltségeket mentesítette az anyagi gondoktól és minden lehetõséget megadott, hogy célirányosan és fokozatosan javítsák az erdélyi szövetkezetek tagjainak hitel- és áruellátását. Az új viszonyok diktálták, hogy Erdély és a leszakított egyéb területek részére új központot létesítsenek, tovább folytassák mûködésüket s megvédjék a pusztulástól azon erkölcsi és anyagi erõket, melyek a kiterjedt szövetkezeti hálózat szervezésében, összegyûjtött alap tartaléktõkéiben már kialakultak. Céljuk volt menteni a menthetõt és a megváltozott viszonyok között is konzerválni azt, amit fontosnak és nélkülözhetetlennek tartottak az elkezdett munka folytatása céljából. Az Erdélyben maradt szövetkezeti vezetõk megértéssel és figyelemmel fogadták a nagyenyedi kezdeményezõk felhívását, és csoportosan siettek bejelenteni csatlakozásukat, aminek következtében a felhívott 546 szövetkezetbõl 524 jelentette be csatlakozási szándékát. A felhívás pedig napjainkban is idõszerû: „Az éveken át dúló világháború legsúlyosabb csapása egyikét bizonyára kereskedelmi életünkre mérte. A nyersanyagok hiánya, anyagkészleteink megfogyatkozása, a termelés hosszú szünetelése, közlekedési eszközeink viszszafejlõdése, ezzel szemben a lényegesen emelkedett életigények, karöltve a fogyasztóközönség szervezetlenségével, nemcsak soha nem képzelt áruhiányt és drágaságot eredményeztek, de egyaránt akadályai lettek annak, hogy a fokozatos haladást a normális élet felé megkezdhessük. Ebben a válságos helyzetben, mely az európai piacon általánosnak mondható, egyetlen védelmi eszköz – mint azt a külföldi érdekeltek és szakkörök felismerték – a szövetkezés. Csak a szövetkezés adhatja meg azt az erõt a fogyasztó közönségnek, mely a bekövetkezett helyzet elviseléséhez s a rendes kereskedelmi élet visszaállításához szükséges. A tervezett szövetkezet célja az, hogy azt a szövetkezeti hálózatot, amely már dolgozik ennek a feladatnak a megvalósításán, kötelékébe vonja, új termelõ, értékesítõ, fogyasztási szövetkezetek alapításával erõsítse, a kötelékébe tartozó szövetkezeteknek központul szolgáljon, azok gazdasági érdekeit elõmozdítsa, õket árukkal kedvezõ feltételek mellett ellássa. Célunk megvalósításához erõink egyesítésére van szükségünk. Azért kérjük a szövetkezeti eszme híveit csatlakozzanak!”29
29 Szövetkezeti Naptár, 1946. 50.

154

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

E felhívás nyomán alakult meg 1920-ban a Hangya Fogyasztási Szövetkezetek Központja Nagyenyeden, s ez az alakuló közgyûlés volt erdélyi szövetkezeti mozgalmunk egyik legjelentõsebb állomása. A Romániához csatolt területeken lévõ szövetkezetek túlnyomó többsége kiállotta az elsõ nagy megrázkódtatást, talpra tudott állni, és lelkesedéssel csatlakozott az új Központhoz, melynek minden gondját a társult szövetkezetek áruellátása, irányítása és ellenõrzése képezte. A megváltozott közjogi helyzetben és a háborút követõ nehéz gazdasági viszonyok között, amire már a felhívásban is találunk utalást, nem volt könynyû feladat a szövetkezeti célok megvalósítása. A nehéz szállítási viszonyok és a körzetenként való szorosabb kapcsolat kiépítése és irányítása tette szükségessé, hogy a Központ a nagyváradi kirendeltség mellett egymás után megszervezze áruraktárait Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Szatmáron, Aradon és Tordán. Mindezeket nem annyira anyagiakkal, mint inkább erkölcsi erõvel, a szövetkezeti ügyért való önzetlen munkavállalással támasztják alá, mert voltaképpen a szövetkezetek is a háború okozta szegénységet cipelték magukkal. Egyesek azonban megerõsödtek, talpra állottak, viszont nagyon sok nem bírta a reá nehezedõ nyomást, s hiába a központi támogatás – ami kamatmentes kölcsönben vagy más segítségben nyilvánult meg –, felszámolásra kényszerültek. Az újrakezdés, a szervezés nagy és nehéz feladatát Rohay László, a Hangya nagyenyedi központjának elsõ vezérigazgatója vállalta magára és végezte példaadással, makacs kitartással, munkatársaival egyetemben fiatal kora óta, aki tanulmányainak befejezése után Hamburgban, a kereskedelmi élet egyik legjelentõsebb központjában, két év alatt alapos és széleskörû kereskedelmi ismeretekre tett szert. Hazatérése egybeesett a nagy Károlyi Sándor alakító munkásságával, melynek hatékony és fontos célkitûzéseit gyorsan felismervén, 1899. szeptember 1-jén ellenõri minõségben lép a Hangya szolgálatába. Már az elsõ években legnagyobbrészt Erdélyben bonyolítja le tevékenysége javarészét, s döntõ szerepe volt az Aranyos vidékén, a Maros mentén s a Székelyföldön beinduló Hangya szövetkezetek megszervezésében. Ez idõre esik többek között Alsósófalva, Csíkszereda, Csíkkozmás, Erked, Felõr, Kányád, Kerelõszentpál, Mócs, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Torda, Tövis és még számos szövetkezet létrehozása. Így válik az enyedi központ az erdélyi Hangya kirendeltségévé 1906-ban, s ennek fõnökévé Rohay László. Szakszerû irányítása alatt pedig igen gyors fejlõdést mutat az enyedi kirendeltség, mely 1913ban több mint 4 millió, 1918-ban pedig 22 millió korona értékû áruforgalmat bonyolított le.

155

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A világháború után az enyedi s egyben az erdélyi munka oroszlánrésze nehezedett vállaira a hitelszerzés, a piacok nyitása, a szövetkezeti áru és pénzügy irányítása s az ezek által megkövetelt szövetkezeti hálózat kiépítése terén. Ennek megfelelõen rövid idõ alatt 6 új tranzit raktárt szervezett, melyeknek helyes irányításával a vezetése alatt álló Hangya Központ áruforgalmát évrõl évre növelhette, ami által egyre teljesebben végezhette el a vidéki szövetkezetek áruval való ellátását.3O Következetes munkája viszont távolról sem volt zökkenõmentes. Az adott viszonyok számtalan nehézségei, az új központ jogi elismerése és egyéb súlyos körülmények óriási megpróbáltatásoknak tették ki testi és lelki erejét, s amint az óriás tölgyet is megtépázza az idõk vihara, úgy emésztette õt is az idõk nehézsége, úgy õrölték föl õt is az állandóan súlyosbodó körülmények. Mindezek összessége váltotta ki 1928. március 8-án bekövetkezett hirtelen halálát, mely mélységes megdöbbenést keltett valamennyi munkatársa és barátai körében.31 A következõ lapszám szinte teljes terjedelmében Rohay László emlékének van szentelve. Ez alkalommal csupán a dr. Szent-Iványi Árpád által jegyzett gyászkeretes vezércikkbõl idézünk pár sort: „Rohay László vezérigazgató huszonkilenc évi törhetetlen kitartó munkával a kisemberek érdekeit szolgáló szövetkezeti ügynek élt éltetõ, fenntartó és fejlesztõ lelkével, kinek szervezõ és alkotó ereje volt egyedül képes az erdélyi leszakadt Hangya szövetkezeti hálózatot új szervezetbe tömöríteni és népünk boldogítására a szövetkezetek százait életben tartani. Szilárd akaratereje, mely a nehézségek és akadályok tornyosulása elõtt sem riadt vissza soha, széleskörû elméleti és gyakorlati szövetkezeti és kereskedelmi tudása, miáltal a legkritikusabb helyzetekben is mindig felismerte a helyes utat, kiváló szervezõ képessége, aminek oly sok szövetkezet alakulását és új központunk megteremtését köszönheti végül az eredményekben és elismerésekben gazdag szövetkezeti munkásság, amit a Hangya bölcsõjétõl annak terebélyes fává való kifejlõdéséig a legnagyobb lelkesedéssel, odaadással kifejtett, egyaránt hivatottá tették õt a vezetésre. Mint az erdélyi Hangya szövetkezeti központunk elsõ vezérigazgatója sohasem csüggedõ erõs reménységgel keltette életre szövetkezeteink jövõje iránti bizodalmunkat s gondos atyai szeretetével ápolta a fiatal zsenge fát, melyet az új viszonyok között is népünk áldásos gyümölcsöt termõ életformává kívánt fejleszteni. Derékba tört ketté ez a nagy alkotó munka és az az erõs bizalom, amely Rohay László személyétõl és mûködésétõl várta a jobb és szebb szövetkezeti jövõt ama meleg szeretet és általános tisztelet alapján, ami az õ rokonszenves egyéniségét minden szövetkezeti vezetõvel, taggal és munkással egyaránt össze30 HANGYA. Az Erdélyi Gazda melléklete, 1924. 40. sz.

156

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

kötötte. A kegyetlen halál elszakította nagy vezetõnket szövetkezetünk élérõl, frissen hantolt sírja fölött mélységes szomorúsággal és õszinte kegyelettel áll az erdélyi szövetkezõk tábora. Emlékét úgy õrizhetjük meg legméltóbban, ha követjük példáját, megfogadjuk irányítását, tanításait s továbbra is haladunk azon a tiszta uton, amelyet Rohay László vezérigazgató jelölt meg nekünk.”32 Az élet viszont, s így a Hangya élete is megy tovább. Még azon év (1928) szeptemberében külön kiállítási s egyben bemutatkozó pavilonnal vesz részt az Erdélyi Gazdasági Egylet kolozsvári mezõgazdasági kiállításán. Az eseményrõl a Hangya szaklapjából értesülünk: „A kerti fõút közepén foglalt helyet a Hangya Központ által felállított színpompás pavilon, mely megkapó külsõ formájával már messzirõl felhívta a közönség figyelmét s diszes felirattal hirdette a gazdaközönségnek, hogy a szövetkezés erejével milyen mentsvárat teremthet magának a falu társadalma. A ragyogó fehér, kék szegélyû tornyos pavilonnak állandóan sok látogatója volt, csaknem az érdeklõdés középpontját képezte s mindenki elragadtatással szemlélte a benne nagy izéssel elrendezett Hangya szövetkezeti mintaboltot. Az áruk különbözõ fajtái szerint kellõ csoportosításban nyertek elhelyezést a pavilon hat oldalán a fûszer-, vas-, rövid-, ital-, üveg-, porcellán áruk és gazdasági cikkek, melyeknek árusítása minden falusi Hangya szövetkezetnek feladatát kell képezze. Számtalan szövetkezeti vezetõ, boltkezelõ szemlélte gyönyörködéssel a mintaboltot azon óhajának adva kifejezést, bárcsak az õk Hangya boltjuk is ilyen lehetne. Oly községek gazdái pedig, ahol még eddig nem létesítettek Hangya boltot, nagy érdeklõdéssel hallgatták a felvilágosításokat és tájékoztatásokat, hogy miképpen indítsák meg a mozgalmat, hogy falujukban is hasonló szép és jó beszerzési forrást, Hangya boltot alakithassanak.”33 Ugyanakkor és ugyanott nagy megelégedéssel látták és szereztek tudomást arról, hogy a Hangya Központ mezõgazdasági akciót is indított a gazdatagok támogatására, melynek kapcsán a több és jobb termelés következtében meg kívánta menteni a kisgazdáknak mindazon feltételeket, melyek õket gazdálkodásuk fejlesztésében elõsegíthették. Így még azon év õszi idõszakában a gazdákat nemesített vetõmaggal, mûtrágyákkal és vegyszerekkel a lehetõ legelõnyösebb feltételek mellett látta el. Úgyszintén e mozgalomba kívánta bekapcsolni a Hangya Központ a mezõgazdasági gépbeszerzést is, mely kezdeményezés a korabeli romániai gépipar és gépkereskedelem fejlesztésére is igen kedvezõ befolyást gyakorolt volna.
32 Szövetkezés, 1928. 12. sz. 33 Szövetkezés, 1928. 37–38. sz.

157

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A rangsorolások megállapítása nehéz feladat elé állította a bírálóbizottságot, mert a kiállított gazdag anyag a legszebb és legjobb termékeket képviselte. Ennek eredményeként a kiállítók többsége arany-, ezüst- és bronzérem díjazásban részesült. Így kapott I. osztályú aranyérmet a nagyenyedi Ambrosi, Fischer és Társai faiskola, az Állami monopolhivatal kerületi felügyelõsége, dr. Konopi Kálmán búzanemesítõ gazdasága, br. Kemény Anna és Társai pusztakamarási gazdasága, Szász István gazdasága, a „Chinoin” vegyészeti gyárterméke és természetesen a Hangya Központ szövetkezeti mintabolt pavilonja. A Hangya mezõgazdasági akciója igen széleskörû érdeklõdésnek örvendett a falusi gazdák körében. Így már az elsõ felhívásra, 1928 õszén a kövendi szövetkezetnek elsõként igen nagyszámú gazdát sikerült rábírnia arra, hogy az õszi vetésnél mûtrágya használatával kísérletezzenek terméshozamuk jobbítása érdekében. Nyomban egy vagon mûtrágyát rendeltek és osztottak szét a tagok között. A 414 lejes mûtrágyát viszont a szövetkezet féláron, azaz 200 lejért adta tagjainak, s az ár másik felét vásárlási visszatérítésként számolták el.34 1929 tavaszán pedig cséplõgépek, traktorok beszerzésének szükségességére hívják fel a tagok figyelmét. Ugyanakkor a magyarlapádi kisgazdák mûtrágyázási eredményei kerülnek népszerûsítésre. Ott a Hangya Szövetkezet köré csoportosult értelmes, derék, haladni, fejlõdni vágyó kisgazdák lelkes vezetõjük, Krizbai György tanító, szövetkezeti ügyvezetõ hozzáértõ munkálkodása folytán már 1927 õszén 60 mázsa szuperfoszfát mûtrágyát kísérleteztek búzavetéseiken. Az eredmény természetesen nem maradt el, és a mûtrágyázott vetések messzemenõen felülmúlták a többi vetést, s sokkal szebbek voltak a mûtrágyázatlanul maradt parcelláknál. A sikerélmény a következõ évben, 1928-ban, mintegy 60–70 újabb kisgazdát tömörített a Hangya mezõgazdasági akciója mellé, míg Krizbai György szervezése által most már 177 mázsa szuperfoszfátot vásároltak az õszi vetések számára. 1929-ben a Hangya illetékesei a helyszínen akartak meggyõzõdni az addigi, immár közismertté vált tapasztalatokról. Ennek érdekében azon év július 11-én a Marasesti mûtrágyagyár részérõl Horváth Dezsõ igazgató, a Hangya részérõl dr. Szent-Iványi Árpád, a mezõgazdasági akció vezetõje, gazdaegyleti titkár és szerkesztõ szállt ki a helyszínre. A helybeli gazdatársak kíséretében kellemes meglepetésükre s a helybeliek dicséretére 500 holdat felülmúló búzavetéseket találtak. Az általában még zöldes táblák közül élénken tûntek föl a csaknem teljesen sárga búzatáblák, amelyekrõl maguk a gazdák igazolták, hogy szuperfoszfáttal mûtrágyázott vetések. Tehát a szuperfoszfát – hangzott el a megállapítás – 8–10 nappal siettette a búza érését. Az egyes szuperfoszfázott búzatáblák közelebbi megtekintése alapján általánosan megállapítható volt az a tény, hogy
34 Szövetkezés, 1929. 2. sz.

158

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

a mûtrágyázott búzák sokkal bokrosabbak, sûrûbbek, a kalászuk nagyobb és száruk erõsebb, s a mûtrágyázott búzák sehol sem dõltek meg. Ellenben a szomszédos mûtrágyázatlan vetések érésben még visszamaradottak, ritkák és több helyütt nagyon megdõltek voltak, úgyhogy a kettõ közötti különbségeket bárki szemmel láthatólag is könnyen érzékelhette.35 A továbbiakban a Hangya Központ a mezõgazdasági gépek alkalmazása gazdasági elõnyeinek fontosságáról igyekszik meggyõzni tagságát. A gazdasági viszonyok megmutatták – hangzott a vezércikk36 –, hogy már nem volt elegendõ, ha valaki teljes odaadással, szorgalommal mûvelte földjét, hanem tanulnia is kellett, meg kellett ismernie mindazokat a módozatokat és eszközöket, amelyek eredményesebbé tették a termelést. Már nem volt elegendõ a többlettermelés, hanem amellett a minél jobb és minél olcsóbb termelés volt immár a fontosabb. A megállapítás, a biztatás napjainkban is érvényes: „Versenyre kell kelnünk a külföldi államokkal, hogy terményeinket exportképessé tegyük s le kell szorítani a termelés költségeit annyira, hogy a külföldi piacokon a tengerentúli gabonával felvehessük a versenyt. »Versenytermelés« ma a jelszó, amelynek annyira komoly alapjai vannak, hogy ha nem alkalmazkodunk ennek törvényeihez, akkor hiába termelünk többet, sem a magunk, sem az ország gazdasági helyzetén javítani nem tudunk, mert a romániai gabona a külföldi piacokon nem talál felvevõre. A terméseredmény növelése mellett tehát gabonánk minõségét is meg kell javítanunk, de arra is törekednünk kell, hogy a föld megmûvelésének a költségei a minimálisra szálljanak le. Az utóbbiak elérésére segít bennünket az, ha igénybe vesszük azokat az eszközöket, amelyek a kézi erõnél gazdaságosabbak és olcsóbbak. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy szántógépek, aratógépek, cséplõgépek s más technikai eszközök olcsóbban végzik el a munkát, mint az emberi kéz. A modern mezõgazdasági technika vívmányait kell tehát a földmûvelés érdekeinek szolgálatába állítani, ha a versenytermelés terén eredményeket akarunk elérni.” (Szövetkezés, 1930, január 6, VI. évfolyam, 4. sz.) Nyilvánvaló – hangzott továbbá a Hangya-álláspont – hogy a kisgazda, aki csak néhány holdon gazdálkodott, nem tudott beszerezni gazdasági gépeket, s a maga néhány holdján nem is tudta kihasználni azokat. Ha azonban több kisebb birtokos tömörül – hangzott az érvelés –, szövetkezik s közösen szerzik be ezeket a gépeket s eszközöket, akkor már több száz holdon használhatják s teljes mértékben igénybe vehetik azoknak teljesítõképességét. A költségek pedig hamar meg fognak térülni az elért eredmények révén, s külföldhöz
35 A Szövetkezés 1929. 26. számában közölt fényképek megörökítik és érzékeltetik a látványt. 36 A mezõgazdasági gépek a termelés szolgálatában. Szövetkezés, 1930. 4. sz.

159

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

hasonlóan nálunk is busásan meghozná a kamatot a modern szellemben való gondolkodás – hangzott a reális érvelés. E cél érdekében már 1930 májusában 65–75 000 lej vételárban, másfél évi törlesztéssel kisméretû, de kiváló gyártmányú és tökéletes munkaképességû cséplõgépeket ajánlottak a gazdák számára. A kimondottan mezõgazdasági akcióval párhuzamosan a Hangya Központ baromfitenyésztési kezdeményezései is napirendre kerültek. E téren a Hangya azon igyekezete került elõtérbe, hogy a legjobb nemesített fajbaromfi tenyészállatokkal lássa el a gazdaközönséget, s ezek szakszerû továbbtenyésztés által egy jól jövedelmezõ baromfigazdaságot teremthessenek. Ezen céltól vezérelve a Hangya Központ fajbaromfi törzstenyészetet rendezett be, melyben a helyi viszonyaink mellett is beváló amerikai fehér Leghorn és a Rhode Island Red kiváló nemesített baromfifajokat telepítette be. Így az alapítás évében, 1930ban, már 400–500 baromfi eljuttatását tervezte a Hangya Központ. Ilyen körülmények, eredmények közepette jut el a Hangya oda, hogy egyes kirendeltségei immár negyedszázados fennállásukat ünnepelhetik meg nagyszabású rendezvények közepette. Ezt tette 1930 szeptemberében pl. a harasztosi Hangya Szövetkezet is, melynek 25 éves jubileuma az egész község ünnepélyévé terebélyesedett. E szövetkezet az elsõ erdélyi vidéki szövetkezetek közé sorolandó, olyan úttörõk jóvoltából, mint Kõszeghy Samu, Bartha Dániel, Elekes Árpád, Benedek Sándor, de különösképpen Bartha Gergelyné, a szövetkezet fõ alapítója, aki 500 forint üzletrészjegyzéssel tette lehetõvé a szövetkezet gyors megalakulását és mûködését. A fényes indulásról csakhamar a Világszövetkezetek Nemzetközi Központja is tudomást szerzett s elismerõ nyilatkozatban értékelte a szövetkezet áldásos munkáját. A negyedszázados jubileumra 1930. szeptember 14-én került sor. A délelõtti református és katolikus istentiszteletre a helybelieken kívül megjelent Kövend, Torda, Felsõszentmihály, Várfalva, Székelykocsárd szövetkezeti küldöttsége is. Az ünnepi istentiszteletek után Bartha Gergelyné sírjának megkoszorúzására vonult ki a társaság. A tulajdonképpeni közgyûlés a délutáni órákban zajlott le. Ennek keretében határozatba foglalva mondták ki, hogy a szövetkezet évi feleslegébõl a református iskolának 2500 lejt, a római katolikus iskolának 1000 lejt, a görögkeleti iskolának 500 lejt ajándékoznak, továbbá egy 5000 lejes ösztöndíjat hoztak létre, melyet évente a legjobb középiskolai tanulónak adományoznak. Továbbá nem kisebb hatást és meglepetést váltott ki a közgyûlés azon határozata is, melynek értelmében egy rádiót szereznek be, mely a szövetkezeti tagok, a gazdaközönség szórakoztatására és ismereteinek bõvítésére egy középületben kerülne elhelyezésre. 160

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

1931 áprilisában a „Hangya-Unió” alakuló ülése és a Hangya Központ évi közgyûlése állott a figyelem és érdeklõdés középpontjában. Az Unió alakuló közgyûlését népes közönség elõtt dr. Garda Kálmán nyitotta meg, aki kifejtette, hogy az Unió megalakulásának célja bekapcsolódni az akkoriban hatályban levõ szövetkezeti törvény rendelkezéseinek megfelelõen abba a szövetkezeti határozatba, mely Romániában annak idején mûködött. Az Unió alapszabályzatának megvitatása és elfogadása után a vezetõség megválasztására került sor. A leadott titkos szavazatok alapján az alábbiak kerültek az Unió igazgatóságába: Albu Aurel, Benedek Gábor, dr. Garda Kálmán, dr. Harcsár Géza, dr. Harmath János, Imreh Zsigmond, Márk Mihály, Végh Benjámin, Zalányi István. Az Unió közgyûlése után a Hangya évi közgyûlése került napirendre. Garda Kálmán igazgatósági elnök megállapítása szerint ezen összejövetelen 255 üzletrészes tag képviseltette magát 3981 rendes és 793 alapítványi üzletrésszel 5 955 500 lej értékben. A vita során dr. Garda Kálmán rámutatott arra, hogy míg 1922-ben sokkal több szövetkezetnek összesítve 5 814 882 lej üzletrésztõkéje volt, addig 1930-ban kevesebb szövetkezet üzletrésztõkéje – mivel idõközben sok szövetkezet felszámolódott – összesítve 26 475 000 lejre emelkedett. Hasonlóképpen a szövetkezeti tartaléktõkék ugyanazon évek alatt 3 859 220 lejrõl 18 205 000 lejre növekedtek. 1930 végén 513 tagja volt a Hangya szövetkezetnek, 6397 rendes és 870 alapítványi üzletrésszel együtt 7 548 500 lej üzletrésztõkével. Befejezésül a közgyûlés közfelkiáltással ejtette meg az új igazgatóság megalakulását: Bocsánczy László (Kolozsvár), dr. Drexler Béla (Nagyteremi), dr. Garda Kálmán (Nagyenyed), dr. Harmath János (Nagyenyed), dr. Hartvár Géza (Szatmár), Imreh Zsigmond (Kibéd), Márk Mihály (Agyagfalva), Mladenatz gr., az O. N. C. R. vezérigazgatója (Bukarest), Pálffy György (Erdõhegyeskisjenõ), Tunyogi János (Nagyszántó), Ürmössy József (Kolozsvár), Végh Benjámin (Árkos). A megnevezett Unióba belépõ 165 Hangya fogyasztási szövetkezet kérte a Román Szövetkezeti Nemzeti Hivataltól azoknak és magának az Unió megalakulásának a jóváhagyását, ami a 14 643/1931. sz. alatt megtörténvén, annak jegyzékébe a 2200/1931. sz. alatt lett bejegyeztetve. Az Unió megalakulása a gazdasági és pénzügyi válság elõrehaladott idõszakában történt, ami visszahatott a szövetkezetek mûködésére. A termények és állatok árának visszaesése a vásárlóerõ rendkívüli korlátozását vonta maga után, s ennek következtében a fogyasztási szövetkezetek forgalmának a felére csökkentését idézte elõ. Így csupán az 1931-es évben 21 esetben határozott a közgyûlés a szövetkezetek felszámolásáról. Továbbá a válság egy másik következménye a veszteséges szövetkezetek számának állandó emel161

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

kedése. A magas búza- stb. és állatárak idején is a szövetkezetek tagjai indokolatlan hitelt vettek igénybe a szövetkezetektõl, abból indulva ki, hogy a bolt az övék. A hitelezés azonban a válság hatása alatt megakasztotta mindazon szövetkezetek forgalmát, amelyek egész tõkéjüket hitelezték. Így vált 174 szövetkezet veszteségessé. Ezen áldatlan állapotot tükrözi az 1931-es évre szóló beszámoló is: „E fogyasztási és hitelválság következtében központunk összforgalma a múlt évben számszerûleg is lényegesen csökkent. E számszerû csökkenés oka azonban nemcsak az, hogy mennyiségileg kevesebb árut adtunk el, hanem az is, hogy a legtöbb fogyasztási és tömegcikk ára lényegesen olcsóbb is lett és a forgalom számszerû visszaesése ez utóbbi körülmény következtében is állott elõ.”37 Míg 1930-ban az üzleti költségek 14 353 155 lejt tettek ki, addig 1931-ben 9 282 586 lejre csökkentek. Az 5 070 569 lejes csökkenés 36%-os költségapasztást jelentett. A költségek esetében a személyzeti kiadásokat csökkentették a legerõteljesebben, részben a fizetések lényeges csökkentésével, részben pedig a nyugdíjazásokkal és létszámapasztással. Az adott helyzet orvoslása végett a központi közgyûlés 5 pontos felhívást intézett az összes Hangya szövetkezethez, melynek tartalmi lényege abban állott, hogy a továbbiak során árut csakis készpénzért lehetett kiárusítani, illetve beszerezni, megszûnvén az áru hitelbe való kiárusítása, illetve annak hitelezése. Továbbá a legnagyobb határozottsággal intézkedtek a kintlevõ hitelezések következetes behajtásáért, a szövetkezetek forgalmának minden áron való biztosításáért, s az árubeszerzés kizárólag a Hangya Központ útján bonyolódott le. Mindezen nyomasztó gazdasági hangulat ellenére a közgyûlés alkalmával nemzetközi kiállítás színhelye volt az enyedi központ, mely igen nagy sikernek örvendett a jelenlevõk körében. A szétküldött levelekre 9 ország, éspedig Anglia, Belgium, Csehszlovákia, Észtország, Finnország, Franciaország, Japán, Svédország és Svájc szövetkezeti központja juttatta el teljes propagandaanyagát. A közgyûlés lezajlása után pedig Magyarország, Németország és Ausztria küldeménye is elérkezett Nagyenyedre. A küldemények között volt 22 könyv, 41 éves beszámoló, 30 fénykép, 20 képes folyóirat, 29 újság, 142 képes reklámfüzet, 127 plakát, 61 röpirat és 109 gyermekjáték. A mûvészi kivitelezésû plakátok, fényképek, képes reklámfüzetek országok szerinti csoportosítása a közgyûlési terem falára kerültek, míg a könyvek, éves beszámolók és újságok asztalokra lettek elhelyezve. A Romániát jelzõ tábla alatt volt elhelyezve a Hangya Központ szövetkezeti anyaga, valamint a Gazeta Cooperatorului, Furnica, Tribuna Cooperaţiei Ardelene, Gazeta noastră, Cooperativa,
37 Szövetkezés, 1932. 12. sz.

162

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

Curierul Cooperaţiei Române, a Szövetkezés, Áruértesítõ, valamint a Rendkívüli kiadás néhány példánya. A következõ idõszakban – a súlyos gazdasági válság dacára – A Hangya Központ sikeres fellépéseivel, kiállításokon való remeklésével vonja magára a szakvélemény figyelmét. Így az Erdélyi Gazdasági Egylet által 1933. augusztus 27–28-án Sepsiszentgyörgyön megszervezett mezõgazdasági és ipari kiállításon három nagy aranyérmet nyert a Hangya kiállítása. Ugyanakkor külön aranyéremmel tüntette ki a bírálóbizottság a Hangya borpincéinek kiváló borait és saját készítményû likõreit, és aranyérmet nyert a Hangya kiállítási terme ízléses berendezéséért, melyet a kiállítás legszebb részének minõsítettek. A szövetkezeti kiállításnak abban állott a felbecsülhetetlen értéke, hogy kb. 10 000 látogatónak nyílt alkalma közelebbrõl megismernie a Hangya szövetkezeti hálózatot és a külföldi szövetkezeti mozgalmat. A kiállítás alkalmával szétosztott 2000 Szövetkezeti Káté, 3000 Szövetkezés és 5000 képes mesésfüzet nagy lökést adott a Székelyföldön a szövetkezeti eszme népszerûsítésének.38 A következõ idõszakban folytatódik a hasonló jellegû sikerek, elismerések sorozata. Dicséretes kitüntetõ elismerésben részesült a Hangya szövetkezeti hálózat az 1934-es októberi szatmári kiállításon is. A Földmûvelésügyi Minisztérium képviseletében megjelent Gorciu Cicero vezértitkár elismerését fejezte ki a Hangya szövetkezetek eredményes munkájáért, melyet a gazdasági válság nehézségei között is lankadatlanul, szívós kitartással végeztek, fõleg a falusi lakosság gazdasági jólétének emelése érdekében. „A Hangya szövetkezetek az ország egyik legjobban szervezett és vezetett szövetkezetei, melyek a falusi gazdanép érdekeit szolgálják. S a Hangya szövetkezetek erõsségét és életképességét bizonyítja az is, hogy a gazdasági válság nem bénította meg mûködésüket, sõt fokozottabb, élénkebb tevékenységre serkenti õket, mint az elõttünk levõ impozáns kiállítás is igazolja”39 – hangzott a kormány képviselõjének értékelése. A Hangya Központ kiállítása a Római-kert nyári pavilonjának nagytermében volt elhelyezve. A tizenegy méter hosszú szövetkezeti kiállítás három részre tagolódott. Jobb oldalon a mezõgazdasági eszközök, szerszámok ízlésesen elrendezett csoportjaiban egy hatalmas Hangya-felállítás keltett feltûnést, középen búzakoszorúval. Hangya márkájú fejszék, lakatok is képviselve voltak, úgyszintén kalapácsok, harapófogók, fûrészek, fûrészreszelõk, lóvakarók, ásók, lapátok, kerti gereblyék, kaszakövek stb. A Hangya szövetkezetek által forgalmazott vetõmagok külön e célra készült üvegekben voltak elhelyezve. A Hangya Központ kiállításának mezõgazdasági csoportját állami aranyéremmel és
38 Szövetkezés, 1934. 3. sz. 39 Szövetkezés, 1934. 27. sz.

163

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

elismerõ oklevéllel tüntette ki a bírálóbizottság. Továbbá középen volt elhelyezve a bor- és likõrcsoport. A gúlaszerûen elhelyezett italok nemcsak szép és mutatós elrendezésükkel vonták magukra a látogatóközönség figyelmét, hanem mind a Hangya pincészetében kezelt fajborok, mind a Hangya Rum-, Konyak- és Likõrgyárában készült italok a bírálóbizottság teljes elismerését vívták ki. A bírálóbizottság nagy aranyéremmel és külön elismerõ oklevéllel minõsítette a Hangya borait és likõrtermékeit. A kiállítás harmadik részét a háztartási cikkek csoportja alkotta. Általános érdeklõdést keltett a kínai teaház, Hangya csomagolású teákból építve, míg a hozzátartozó kert útja, virággruppjai különféle kávékból, teákból, rizsbõl állottak, s ugyanebben a csoportban volt elhelyezve a Hangya cipõpaszta, csõtészta, málnaszörp, borotvapenge stb. A kiállítási állvány elõrészén levõ polcon elhelyezett szövetkezeti könyvek és újságok is méltán képviselték a szövetkezeti világirodalmat, tekintettel arra, hogy több mint 15 nyelven jelentek meg és 25 ország szövetkezeti életérõl számoltak be. A megnyitó alkalmával a már említett Gorciu Cicero bukaresti tisztviselõt Fekete György folyóirat-szerkesztõ fogadta és kalauzolta. Különösen a kiállítás gazdasági csoportját kísérték megkülönböztetett figyelemmel. Végül pedig a szerkesztõ a Hangya likõrgyár különlegességével, a Hangya-keserûvel kínálta meg a vezértitkárt és annak kíséretét, ami annyira megnyerte a titkár tetszését, hogy nyomban három üveggel vásárolt belõle. Különben is a Hangyakiállítás állandó jelleggel a látogatóközönség érdeklõdésének a középpontjában állott, s így nemhiába nyert EGE egyesületi aranyérmet, mint a kiállítás legízlésesebb rendezése. A továbbiak során az 1935-ös évi Hangya-mûködésrõl az Igazgatósági jelentésbõl szerzünk tudomást. A Hangya Unióba a jelzett évben 318 szövetkezet és központ tartozott. Ezek közül felesleggel zárt 207 szövetkezet 2 220 571 lej tisztafelesleggel, mely 454 589 lejjel több, mint az elõzõ év feleslege. Veszteséggel zárt 109 szövetkezet. 3 709 708 lej veszteséggel, mely viszont több volt a nyereség összegénél. Ugyanakkor megszûnt a vesztesége 43 szövetkezetnek, apadt a vesztesége 45-nek, veszteséges lett 22 és növekedett a vesztesége 40-nek. A fenti adatok figyelembevételével a veszteség 163 585 lejjel csökkent, s így az üzleteredmény a felesleg növekedésével s a veszteség apadásával összesen 618 174 lejjel javult. Ezen eredmény pedig az üzletek rendezettségét, a boltkezelõk fokozottabb tevékenységét, a szövetkezetek vezetõségének fokozottabb gondoskodását tükrözi.4O Ugyancsak e fenti eredmények elérését támogatták a szövetkezeti jubileumi ünnepségek, a tanítóképzõkben, gazdasági iskolákban elhangzott szö40 Szövetkezés, 1936. 9. sz.

164

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

vetkezeti jellegû elõadások, valamint Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Tordán az üzletvezetõk számára megrendezett boltos továbbképzõ tanfolyamok 140 üzletvezetõ részvételével. „Szövetkezeti életünknek – hangzik a szaklap megállapítása – megvannak a maga komoly erényei, de megvannak a hibái is. Erénye a pontos, lelkiismeretes és gondos irányítás és ellenõrzés. Hiányossága elsõsorban népünk szegénységébõl folyik: ez pedig a tõkeszegénység, ami sok szép terv megválasztása elé ma még akadályokat gördít. De sok kívánnivalót hagy még a szövetkezeti szellem és öntudat erõssége is és sokszor érezzük hiányát annak, hogy a nehéz idõk nálunk is felébresztették az egymásrautaltság és együttdolgozás szellemét s így joggal hihetjük, hogy az öntudatosodási folyamatnak szövetkezeti életünkben néhány év múlva élvezhetjük gyümölcseit.”41 1937 derekán, pontosabban június 17-én, Erdély Hangya Szövetkezeteinek központi vezetõsége és teljes személyzete mély megrendüléssel értesült dr. Drexler Béla, a Hangya Központ közmegbecsülésben és tiszteletben álló elnökének hirtelenséggel bekövetkezett haláláról. Ennek kapcsán dr. Harmath János oldalas gyászkeretes búcsúírásban méltatja az elhunyt érdemeit, majd terjedelmes rovat keretében kerül ismertetésre és méltatásra életpályájának gazdagsága, sokszínûsége.42 Dr. Dexler Béla 1876. március 1-jén született Besztercebányán. E felvidéki városban végezte elemi, valamint középiskolai tanulmányait is. Ezek befejezése után a budapesti egyetemen kitûnõ eredménnyel végzi jogi tanulmányait, majd nyomban a magyaróvári gazdasági akadémiára iratkozott, aminek végeztével a földmûvelési minisztériumban nyert elhelyezést. 1903-ban Erdélybe kerülvén, a székelyföldi kirendeltséghez kap kihelyezést, ahol életének új szakaszába lépve, nagy lendülettel fog hozzá az itteni elhanyagolt mezõgazdasági kultúra fejlesztéséhez. Munkája kifejezetten gazdasági és szociális jellegû volt. Ahol csak megfordult, mindenütt a gazdakörök és szövetkezetek megszervezését sürgette. A gazdakörök részére a legkiválóbb szakelõadókkal tartott elõadásokat. E keretben a belterjes gazdálkodás meghonosítására s ezzel kapcsolatban az állattenyésztés feljavítására és tejszövetkezetek létesítésére, mezõgazdasági tanfolyamok, vidéki kiállítások megrendezésére fektette a fõhangsúlyt. Mindezek mellett a szövetkezetek megszervezésében látta a falu gazdasági felemelkedésének lehetõségét. Evégett minden rendelkezésére álló eszközzel a Hangya fogyasztási szövetkezeti mozgalom szárnybontogatását igyekezett elõmozdítani, s az a tény, hogy a Maros, Nyárád és
41 Vita Sándor: Erdélyi szövetkezetek. Hitel, 1936. 56. 42 Szövetkezés, 1937. 18. sz.

165

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Kisküküllõ mentén a legtöbb Hangya Szövetkezet megszervezése az 1900-as évek elsõ évtizedére esik, nagymértékben az õ rendkívüli tevékenységének köszönhetõ. A Hangya Szövetkezetekben nemcsak a szövetkezeti eszme közismert erkölcsi magasabbrendûségének a megtestesítését látta, hanem a mindennapi életbõl merített tapasztalatai alapján is meggyõzõdött arról, hogy a falu gazdalakosságát jó minõségû háztartási cikkekkel, kifogástalan gazdasági eszközökkel elsõsorban a szövetkezetek hivatottak ellátni, mert ezek a közérdekû intézmények nem használják ki a kereskedelmi életben mutatkozó elõnyöket a gazdatársadalom rovására, hanem éppen a gazdaközönség megerõsödését szolgálják. Ezt a szövetkezeti építõmunkát vállalta és végezte több mint három évtizeden keresztül. Szövetkezeti érdemeinek elismeréseképpen választották be a Hangya Központ igazgatótanácsába, mely tisztségét 18 éven át, halála napjáig viselte a legnagyobb tisztességgel és lelkiismerettel. Élete utolsó három évében Hangyaelnökként munkálkodott nagyszerû kitartással, a Hitelszövetkezetek Központjának, az Erdélyi Kereskedelmi Banknak, a Marosvásárhelyi Takarékpénztárnak hosszú idõn keresztül volt igazgatósági tagja, úgyszintén az Erdélyi Gazdasági Egyletnél, a Marosmegyei Földmûvesszövetségnél és számos gazdasági és társadalmi egyesületnél vállalt és töltött be fontos vezetõ szerepet. Áldásos tevékenysége alatt annyira megszerette az erdélyi földet, hogy attól semmiképpen sem tudott többé megválni. „Valami kimondhatatlan vonzalom kötötte õt e föld fiaihoz, az egyszerû gazdálkodó emberekhez. Név szerint ismerte mindazokat a fehérharisnyás székely gazdákat, akikkel életében találkozott. Bámulta kitartó szorgalmukat, becsülte felfelé törekvésüket. Olyan közvetlen hangon elbeszélgetett hétköznapi küzdelmeikrõl, gondjaikról, mint aki valóságban is átérezte az egyszerû földmives emberek bajait.”43 Halálakor mindenki tiszteletben tartotta utolsó kívánságát. Virág nem borította koporsóját, nem hangzottak el búcsúbeszédek, s csak az általa megjelöltek: a legszûkebb család és két jó barát kísérte utolsó útjára.44 Az állandóan fejlõdõ, terjeszkedõ Hangya hálózat 1937 végén alábbi struktúrával rendelkezett: Fehér megyében 3 városi és 4 falusi szövetkezet mûködött 1148 taggal, az eladott áru értéke 6 061 797 lej volt. Arad megyében a 4235 tagot magába foglaló 18 falusi szövetkezet 17 031 044 lej értékû árut adott el. Bihar megyében 1 városi és 56 falusi szövetkezet mûködött, az eladott áru értéke 31 454 730 lej, Brassó megyében 4 falusi egységet tartottak nyilván 340 taggal, akik 2 896 158 lej értékû árut vásároltak. A Csík megyei 10 falusi szövetkezet 1450 tagot számlált, az eladott áru értéke 9 048 651 lej volt. Kolozs megyé43 Uo. 44 Uo.

166

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

ben 3 városi és 19 falusi szövetkezett mûködött. A 3838 tag 11 079 396 lej értékben vásárolt. Hunyad megyében mindössze 1 faluban mûködött szövetkezet, melynek 101 tagja 455 486 lej értékû árut vitt haza. Maros megyében az 1 városi és 33 falusi szövetkezetben 22 476 977 lej értékû áru került eladásra. Naszód megye 3 falusi szövetkezetet mûködtetett 509 taggal és 1 245 163 lej értékû árueladással. Székelyudvarhely megyében viszont 44 falusi üzletet tartottak nyilván, melynek 7312 tagja 28 283 680 lej értékû árut szállított haza. Szilágy megye falvaiban 27 üzlet mûködött 5420 taggal, az eladott áru értéke 12 423 668 lejre rúgott. Szatmár megyében 2 városi és 14 falusi üzlet mûködött, s amazok 3383 tagja 20 733 183 lejt fizetett a kasszába. Szörény megye 3 falujában 1 912 154 lej értékû áru talált gazdára, Szamos megyében pedig a 7 falusi szövetkezet 1376 tagja 3 635 784 lej értékben vásárolt. Nagyküküllõ megyében az 1 városi és 6 falusi szövetkezet 1597 tagja 8 857 867 lej értékben vásárolt az év folyamán. Kisküküllõ megye 5 falusi szövetkezetében 2 249 215 lej értékû áru talált gazdára, Temes megyében az 5 falusi szövetkezet 4 037 798 lej értékben árult a 809 tagjának. Torda megyében 1 városi és 12 falusi boltban 11 169 804 lej értékû áru fogyott el, míg Háromszéken a 42 falusi szövetkezet 6949 tagja 32 617 341 lej értékû árut szállított haza 1937-ben.45 A szövetkezeti hálózat életében jelentõs állomás volt a Hangya Központ 1938. augusztus 10-i rendkívüli közgyûlése. Az e napon lezajlott összejövetel feladata a szövetkezeti törvény rendelkezéseihez való alkalmazkodás volt. Az Unió felszámolása, a Hangya Központ technikai osztályának megszervezése, valamint alapszabályainak módosítása mindmegannyi fontos intézkedés volt, melyeknek eleget kellett tenni, egyrészt a törvény követelményei miatt, másrészt pedig a szövetkezeti hálózat jövõjének biztosítása érdekében. 1938 utolsó napjaiban az erdélyi szövetkezés jeles úttörõjére, dr. Gidófalvi Istvánra emlékezett a Hangya Központ hivatalos lapja. 1859-ben született Nagyszebenben. Középiskoláit szülõvárosában, Kolozsváron és Budapesten végezte. Jogi tanulmányai befejeztével ügyvédi vizsgát tett, s már 1885-ben, 26 éves korában, Szászrégen királyi körjegyzõjeként tevékenykedett. Itt kerül közvetlen kapcsolatba a néppel, s látva nehéz vívódását a mindennapi kenyér megszerzéséért, ifjú lelkesedéssel akar segíteni szegény embertársain. Így keres kapcsolatot a falvak hivatott vezetõivel, a földbirtokosokkal, papokkal, tanítókkal a munkakörébe tartozó 62 község területén, ahol hetente 2–3 napot tölt tanulmányúton. Szászrégeni vásáros napokon pedig hol egyedül, hol többedmagával a helyszínen tanulmányozza jóindulatú érdeklõdéssel a vásáron megjelentek mindennapi gondjait.
45 Anuarul Cooperaţiei Române, 1 ianuarie 1938, vol. I., Bucureºti, 1938, 552–573.

167

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A nyolcvanas évek vége felé Tegyünk a népért! címmel intéz felhívást a szövetkezeti eszmék terjesztése érdekében. Faluról falura járva, iskolákban, templomokban hirdette eszméit, gondolatait és elképzeléseit. Irigyei viszont mozgalmat indítottak ellene. A szövetkezés apostola, az igazi „falumunkát” végzõ Gidófalvi azonban nem ismert akadályt, s haladt tovább a saját maga által megszabott úton. 1894 tavaszán a marosvásárhelyi vártemplomban, Szász Domokos püspök és az erdélyi református papság elõtt fejtette ki a szövetkezeti szervezkedés módozatait. Beszédét a görgényi református egyházmegye a híressé vált Görgényi levél cím alatt adta ki. Felhívására százával kapta az érdeklõdõ vagy támogató leveleket. Tíz éven át külön irodát mûködtetett a szövetkezeti eszme életbeültetése végett. Volt olyan nap, amikor 200–300 levelet is kapott. Tízévi munkálkodás után, 1895-ben, Kolozsvárra helyezte át irodáját. Új állomáshelyén is a szövetkezeti eszme zászlóvivõje maradt, s rövid idõ alatt a városban 5, a megyében 30 szövetkezetet létesített. A „Ferencz József” Tudományegyetem polgárai számára iskolaszövetkezeti alapszabályzatot dolgozott ki, viszont az, hogy mindaz akkor nem valósulhatott meg, kimondottan a minisztérium és az egyetem vezetõségének tudható be, akik még válaszra sem méltatták kezdeményezését. Irodája viszont továbbra is tanácsadó hely maradt, ahol a legnagyobb bizalommal fordult hozzá mindenki különféle ügyes-bajos dolgával. Egymásnak adták a kilincset a falu vezetõi és elemózsiájukat tarisznyájukban hozó, egyszerû, harisnyás falusi emberek, akikkel a legszívesebben beszélgetett kiteregetett gondjaikról, érdeklõdési körükrõl. Szövetkezeti munkássága elismeréseképpen az Országos Központi Hitelszövetkezet felügyelõ-bizottsági tagjává választották. De nemcsak a szövetkezeti mozgalomban, hanem egyháza életében és társadalmi téren is rendkívüli munkásságot fejtett ki. A korabeli lapokban megjelent írásain kívül sok írása könyvekben és füzetek formájában látott napvilágot, melyekben mindig mások bajával, megsegítésével törõdött. Örök és lázas nyugtalanságával az igazi, vérbeli erdélyi magyar embernek volt a megtestesítõje, akit találóan jellemzett báró Bánffy György: „Ott van mindenütt, beleszól mindenbe, akar mindig és nem lankad soha.” Nagy veszteség volt az erdélyi szövetkezeti eszme számára, hogy 1921-ben, 62 éves korában elköltözött az élõk sorából.47
47 A jeles úttörõ alábbi munkái találhatók a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban: l. A hivatalnok. Budapest, 1907 (könyvtári jelzete: 14035). 2. „Egy könyv”. A kolozsvári evangélium szerint reformált egyházközség adófizetõ tagjai részére (jelzete: 12205). 3. Az erdei iskola. Kolozsvár, 1911 (jelzete: 21862). 4. Az önképzõkörökrõl. Kolozsvár, 1910 (jelzete: 14691). Lásd még: Kelemen Lajos: Dr. Gidófalvy István. Mûvelõdés, Kolozsvár, 2002. p. 101–103.

168

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

Noha az 1938-as esztendõ az általános meglepetések éve volt – hangzott el az évi beszámoló megállapítása –, mely mind a gazdasági életben, mind a pénzpiacokon többször idézett elõ tartózkodó és bizonytalan helyzetet, mégis elégtétellel jelentették a közgyûlésnek, hogy a szövetkezetek öntudatos együttmûködése lehetõvé tette, hogy áruforgalmuk további emelésérõl számolhassanak be. Így az 1937. évi 121 108 937 lej összegû áruforgalmuk az 1938-as évben 127 438 802 lejre emelkedett, vagyis 6 329 865 lejjel nagyobb volt az elõzõ évi forgalomnál. Ez az emelkedés annál értékesebbnek bizonyult, mivel a magánkereskedelem nagy általánosságban a forgalom visszaesésérõl panaszkodott, s ugyanakkor az italosztály forgalmát lényegesen befolyásolta, csökkentette az italmérési engedélyek bizonytalan helyzetét. A forgalom további fokozása és sikeres lebonyolítása érdekében a Központ régi teherautóját újjal cserélték ki, a sepsiszentgyörgyi raktár régi autói általános javításon estek át, s ugyanott egy új teherkocsit is forgalomba helyeztek. A szövetség 11 új taggal és 17 500 új üzletrésszel gyarapodott 1938-ban. Kilépett továbbá 40 tag 116 500 lej üzletrésszel, így az év végi tagok száma 446, a befizetett üzletrészek összege pedig 6 812 500 lej lett. Átépítésre, illetve kibõvítésre került a sepsiszentgyörgyi raktár, ugyanakkor Nagyváradon és Marosvásárhelyen a bérelt helyiségek kicserélésére áruraktárnak megfelelõ ingatlant vásároltak, ahol nyomban el is kezdõdött az építkezési munkálat. A szóban forgó ingatlanok pedig az Igazgatóság és Nyugdíjintézet között létrejött megállapodás folytán a nyugdíjalap javára kerültek betáblázásra. Ezzel megtörtént az elsõ lépés, hogy a megnevezett alap vagyona részben ingatlanokban legyen biztosítva. E beruházások a forgótõke rovására történtek volna, viszont az Igazgatóság 3 millió lej hosszú lejáratú és kedvezõ kamatozású kölcsön megszerzésével gondoskodott ennek botlásáról, mely kölcsönt a Marosvásárhelyi Takarékpénztár R.T. készséggel folyósította a Hangya Központ számára. Feladatkörének megvalósítását 129 véglegesített és 49 napidíjas, ezek közül 42 nõ és 136 férfi, összesen tehát 178 alkalmazott látta el 1938-ban. A sepsiszentgyörgyi raktár avatóünnepségére, nagyszabású rendezvénysorozat közepette, 1939 augusztus elsõ vasárnapján került sor. A reggeli vonatokkal és társasgépkocsikkal, valamint a közelebbi községekbõl fogatokkal érkezõ szövetkezeti kiküldöttek népes serege már a kora délelõtti órákban ellepte a tágas udvarteret és a felavatásra kerülõ átépített áruraktár korszerû helyiségeit. Egymás után érkeztek meg Háromszék, Csík, Brassó, Udvarhely és Nagyküküllõ megye szövetkezeti küldöttei, valamint a központi szövetkezet vezérkara, élén gróf Haller István elnökkel, továbbá Tövissy Géza vezérigazgató, dr. gróf Bethlen László, a Hitelszövetkezetek Szövetségének vezérigazga169

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tója, Imreh Zsigmond alelnök, az építõbizottság tagjai: báró Szentkereszthy Béla elnök, Kovács Balázs igazgatótanácsi tag, római katolikus esperes, Végh Benjámin unitárius esperes, Tõkés József református esperes, Szén Mihály unitárius lelkész, dr. Gál Miklós igazgatótanácsi tag, Ciobanu Iuliu kinevezett igazgatótanácsi tag, Schuller Rudolf elnök, Dósa Albert igazgató, Unghy Mihály cégjegyzõ, dr. Nagy Zoltán, a szövetkezés tanára és Fekete György, a Szövetkezés szerkesztõje, továbbá a nagyenyedi Központ 35 tisztviselõje, akik teherautón tették meg a 250 km-es utat. A tulajdonképpeni megnyitó ünnepség a Mikó Kollégium tornacsarnokában zajlott le, melynek falaira aggatott plakátok, rajzok, kimutatások érzékeltették a Hangya addigi nagyszerû megvalósításait. Az építõbizottság jelentése után gróf Haller István elnök szólalt fel. Ezt követõen Tövissy Géza vezérigazgató A raktárépítés szükségessége és a szövetkezeti hálózatunk idõszerû kérdései, Dósa Albert A technikai osztály átszervezésének elõnyei, Unghi Mihály cégjegyzõ A szövetkezeti mintabolt, dr. Nagy Zoltán Az iskolaszövetkezetek megszervezésének jelentõsége címmel tartott elõadást. Az avatóünnepség után a sepsiszentgyörgyi körzethez tartozó 68 szövetkezet meglátogatására került sor, mely alkalommal a Háromszék, Csík, Brassó, Nagyküküllõ, Udvarhely megye Erdõvidékén fekvõ szövetkezeteket kereste fel a Központ Igazgatósága, „hogy személyes ismeretség és találkozás által szövetkezeti életünk belsõ kapcsolatait erõsítse és a közvetlen tapasztalatok, látások, õszinte beszélgetések, vizsgálatok nyomán sokkal alaposabban megismerjük minden egyes szövetkezet helyzetét, ügyvitelét, felmerülõ kívánságait, amelyeknek összegezése után igazgatóságunk megtegye a szükséges lépéseket a szövetkezet elõsegítése érdekében.”48 Az Illyefalván indult szemle után Kökös, Hosszúfalu, Zajzon, Keresztvár, Bikfalva, Szentiványlaborfalva és Réty következett. A második napon két csoportra oszolva folytatódott a látogatás. Az egyik a kézdi járás felé, a másik pedig Erdõvidék felé vette útját. Elõbbi Bölön, Középajta, Köpec, Apáca, Olthévíz, Dátk, Alsórákos, Vargyas, Felsõrákos, Bibarcfalva, Kisbacon, Magyarhermány, Nagybacon, Bodos, Szárazajta, Mikóújfalu, Málnás, Újtusnád, Csíkkozmás, Kászonújfalu, Nagykászon, Sepsibükszád, Oltszem, Sepsibodok, Gidófalva szövetkezeteit kereste fel. A másik csoport állomásai: Angyalos, Besenyõ, Dálnok, Kézdimárkosfalva, Alsócsernáton, Felsõcsernáton, Futásfalva, Kiskászon, Kézdiszentlélek, Torja, Bélafalva, Esztelnek, Kézdialmás, Bereck, Nyujtód, Ozsdola, Gelence, Szentkatolna, Zabola, Páké, Csomakõrös, Barátos, Kisborosnyó, Nagyborosnyó, Egerpatak, Sepsikõrös48 Szövetkezés, 1939. 17. sz.

170

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

patak, Sepsiárkos. Ezek után, újraegyesülve, a közös csoport újabb állomásai: Csíkszentmárton, Csíkszentimre, Várdotfalva, Csíksomlyó, Csíkcsicsó, Csíkszentmihály, Ajnád, Gyergyóremete. A Székelyföldhöz hasonlóan, az enyedi Hangya Központ Nagyváradon is kirendeltséget állított fel a vidék zavartalan áruellátása érdekében. Késõbb Szilágysomlyón áruellátó raktárt nyitott, ezt viszont késõbb az enyedi Központ feloszlatta, s a nagyváradi kirendeltséget szervezte át áruraktárrá. Az átalakított váradi áruraktár az egykori Kõrös utcában, az evangélikus egyháztól bérelt helyiségben kezdte meg mûködését. Kelet felé Kalotaszeg, észak felé Érmelléke és Szilágyság vidékére terjedt ki, s volt idõ, amidõn e váradi raktár látta el áruval Szatmár vidékét is, fel egészen Máramarosig. Ami pedig forgalmát illeti – ha nem is közelítette meg a sepsiszentgyörgyiét –, el kell mondani, hogy míg 1934-ben a körzeti szövetkezeti raktár forgalma 9 800 000 lej volt, 1938-ban ez meghaladta a 22 700 000 lejt. A megduzzadt forgalom pedig új helyiség létrehozását tette szükségessé. Az Igazgatóság a Hangya tisztviselõk Nyugdíjintézetének a megbízásából az akkori Aurel Vlaicu utca 1. sz. alatt levõ székházat vásárolta meg s alakította át áruraktár céljaira. A két utcára nézõ ingatlan egyik frontjának hossza 42 méter, míg a másiké 34. Mindkét utcára külön kapubejárat nyílott az érkezõ és távozó szövetkezeti tagok részére. Az épületben két iroda és négy tárolóhelyiség volt: a rövidáru, fûszer, palackozott italok és a cukoráru részére. A világos pincesorban volt a vasosztály, valamint az olaj-, festék- és szódaáru elhelyezve. A padlást teljes egészében az üvegáru foglalta el. Az udvaron fõnöki és portáslakás volt s külön hármaselosztású szín a teherautó, sóraktár, seprûk, rúdvasak és csomagolóládák részére.49 Idõközben pedig a Nagyenyedi Központ tovább terjeszkedett. A marosvásárhelyi áruraktár berendezésével és vezetésével Pozsonyi Vilmos fõellenõr kapott megbízatást. A Központ egy vagon árut küldött a raktárnak, melynek elrendezése után 1921. október 10-én nyílt meg a körzeti raktár. A küldött áru viszont már az elsõ héten elfogyott. A rendõrség épületében bérelt ideiglenes raktárhelyiség immár rövidesen szûknek bizonyult a megnövekedett forgalom lebonyolítására, s már a következõ évben a Stefánia-kisdedóvoda piactéri helyiségébe költözött. Noha a körzeti szövetkezetek számbelileg megapadtak az 1927–30-as évek sorozatos felszámolásai miatt, a meglévõk viszont állandó fejlõdést mutatnak, s így a raktár 1932. évi 6 900 000 lejes forgalma 1938-ban meghaladta a 13,5 milliót. Ez a forgalomemelkedés s a régi bérelt helyiség alkalmatlan volta tette szükségessé, hogy a Calarasilor utca 73. sz. alatti ingatlant vásárolja meg s alakítsa át az áruraktár céljaira.5O
49 Szövetkezés, 1939. 16. sz. 50 E raktárról készült fényképfelvételeket lásd: Szövetkezés, 1939. 18. sz.

171

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az 1940. augusztus 30-án bekövetkezett bécsi döntés kettévágta a nép élni akarásával kiépített szövetkezeti hálózatot. A döntés napján Erdély területén mûködõ 768 magyar szövetkezetbõl 556 felszabadult, 212 pedig Dél-Erdélyben maradt. Az összes szövetkezet 72,43%-a, az összes fogyasztási szövetkezet 74,92%-a, az összes hitelszövetkezet 61,64%-a, az összes tejszövetkezet 75,75%-a szabadult fel. A hazatért szövetkezetek 43,98%-át a fogyasztási szövetkezetek képezték, míg a határon túl maradt szövetkezetek többségét, 50,47%-át a hitelszövetkezetek tették ki.51 A hazatért területeken levõ, valamint a Dél-Erdélyben maradt szövetkezetek névsorát a bécsi döntés napján közlik, az 1939. évi üzleti forgalmát, illetve betétállományát és ugyanazon évi mérlegének eredményét dr. Nagy Zoltán tanulmánya foglalja össze.52 A felszabadult területek hitel-, tej-, termelõ-, és értékesítõ szövetkezetei mûködésüket a kolozsvári „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja keretében folytatták. A visszatért területeken mûködött s központ nélkül maradt fogyasztási szövetkezetek az államkormányzattal és a budapesti Hangya Központtal történt megállapodás alapján új, erdélyi áruellátó központot létesítettek, és 1940. október 24-én megalapították Marosvásárhelyen az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Szövetségét, mely az 1941. július 31-én tartott rendkívüli közgyûlésén módosította cégét, s az Erdélyrészi Hangya Központ, majd az elsõ évi rendes közgyûlésén az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központja nevet vette fel. Tekintettel arra, hogy e Szövetség az alapítás évének utolsó hónapjaiban munkájának legnagyobb része a központ és hálózat átszervezésével és kiépítésével telt el, 1940. december 31-én csak tájékoztató mérleget készített, de már az is 26 882,43 pengõ felesleggel zárult. A nagyenyedi Hangya Szövetség hatáskörébe tartozó szövetkezeteknek háromnegyed része szabadult fel, tagszövetkezeteinek 25,08%-a maradt délerdélyi területeken. Két hét leforgása alatt viszont megtörtént a kolozsvári központ Dél-Erdélyben maradt szövetkezeteinek a nagyenyedi Hangya Szövetségbe való bekapcsolása és a kolozsvári Központtal való függõ ügyeinek elszámolása. Sok utánajárással sikerült ugyanakkor a bukaresti Szövetkezetek Nemzeti Intézetének jóváhagyását is megnyerni, hogy az addig csak fogyasztási szövetkezeteket magába foglaló Hangya Szövetség felvehesse hatáskörébe a többi, központ nélkül maradt dél-erdélyi magyar szövetkezeteket is. Nehéz feladatnak mutatkozott a fogyasztási szövetkezeteknek a változott területi és közlekedési viszonyok mellett való áruellátása. A nagy területen, szétszórtan
51 Dr. Nagy Zoltán: Az erdélyi Magyar szövetkezetek a visszatéréskor. In: Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940–41. Kolozsvár, 1942, 159–220. 52 Uo.

172

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

elhelyezkedõ fogyasztási szövetkezetek áruellátását a Dél-Erdélyben maradt két áruelosztó szerven keresztül, a nagyenyedi központ és az aradi áruraktár által kényszerült megszervezni. Ezek szerint Alsófehér, Kolozs, Hunyad, Kisküküllõ és Torda megye fogyasztási szövetkezeteit a nagyenyedi központi áruraktárhoz, az Arad, Bihar, Krassó-Szörény és Temes-Torontál megyei fogyasztási szövetkezeteket az aradi áruraktárhoz kellett bekapcsolni. A legnehezebb helyzetbe 10 Brassó és Nagyküküllõ megyei fogyasztási szövetkezet került, amelyeknek áruellátása a nagy távolság és nehéz megközelíthetõség miatt kérdéses és gondokkal teli maradt. A nagyenyedi Hangya így 212 szövetkezetbõl álló szervezettel maradt határon innen, hogy tovább folytassa DélErdélyben szövetkezeti téren a küzdelmes kisebbségi harcot az ottmaradt magyar nép fennmaradásáért. Ezek az új körülmények tették szükségessé, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek az észak-erdélyi román szövetkezetek vezetõivel, melyek mindkét részrõl pozitív hangulatban zajlottak le, s mely tárgyalásoknak az volt egyik legfontosabb eredménye, hogy az erdélyi magyar hitel- és tejszövetkezetek az erdélyi központhoz csatlakoztak. Így az újonnan érkezettekkel együtt 1944ben például 181 szövetkezet tartozott Enyedhez. Ezek közül 87 fogyasztási, 76 hitel-, 12 tej- és 6 vegyes szövetkezet volt. Ezek a szövetkezetek 4413 szövetkezõ család erkölcsi ereje mellett 85 millió lej szövetkezeti üzletrésztõkét és tartalékot jelentettek. Észak-Erdélyben a „Plugarul” szövetkezeti központnak ugyanezeket a jogokat biztosította a magyar kormányzat. A háborús idõk ellenére mind a falvak, mind a városok lakossága tetemes részt vállalt a szövetkezeti élet számos vetületébõl. Ilyenképpen a Bánságban Lugoson, Temesváron, Kisiratoson, Újszentesen, Nagyszentmiklóson, míg a Küküllõk mentén Dicsõszentmártonban jött létre fogyasztási szövetkezet. A Hangya Szövetség pedig 1943. április 21-én lezajlott nagyszabású közgyûlés keretében elemezte az 1942-es év legfontosabb eredményeit. Tövissy Géza tollából megtudható, hogy a Hangya-család élõ és mûködõ gazdasági egység volt, mely 179 szövetkezetben 43 249 tagot számlált, az üzletrésztõke s különbözõ tartalékok 26 000 000 lejt tettek ki, az 1941. évi 9 278 000 lej tiszta felesleg, javarészt üzletrész formájában, a tagokhoz került visszajuttatásra53. A Központ mérlegadatait összehasonlítva az elõzõ évek helyzetével, arra a megállapodásra jutottak, hogy a Szövetség helyzete örvendetes haladást mutatott, midõn üzletrésztõkéje és tartalékai 17 millió lejre emelkedtek. Ez az emelkedés elsõsorban a szövetkezetek megértõ magatartásának volt az eredménye. A Központ pedig e hozzáállást azzal hálálta meg, hogy szövetkezeteit a lehetõségekhez mérten a
53 Szövetkezés, 1943. 3. sz.

173

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

leghathatósabban támogatta, ami számokban kifejezve azt jelentette, hogy az 1940. év végi 3 492 000 lej összegû fogyasztási szövetkezeti támogatások 1942ben 10 398 000 lejre emelkedtek, míg a hitelszövetkezeteknek 7 000 000 lej kölcsönt folyósított az elõzõ évben. Különösen a gyengébb szövetkezetek érdeke kívánta meg, hogy addig is, amíg saját üzletrésztõkéjüket megfelelõen szaporítani tudják, hathatósabb támogatásban részesüljenek. Gróf Haller István elnök elsõsorban a papok és tanítók hatékony munkálkodásában látta a vidéki szövetkezetek fellendülését és elõrelépését. E keretben a legnagyobb elismeréssel beszélt a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzõs végzõseirõl, akik valóságos „mérlegképes könyvelõkként” kerültek falura, s akik felkészültségük révén új munkahelyükön minden nehézség és zökkenõ nélkül vehették át egy-egy szövetkezet ügyvezetését, illetve üzleti könyvelésének vezetését. Hasonló módon értékelte a már néhány éve igen szép eredménnyel mûködõ csombordi, radnóti iskolák e tekintetben kifejtett tevékenységét is. „Mindig nagy örömöt érzek – vallotta a riporternek –, ha az õsi Kollégium legfiatalabb hajtásában, a csombordi gazdasági iskolában, valamint a római katolikus egyház fenntartotta radnoti gazdasági iskolában folyó öntudatos szövetkezeti nevelésre gondolok. Ez a nevelés így még jobban összeköti az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület és a Hangya-szövetkezetek népünk jövõ boldogulásáért és elõrehaladásáért kifejtett nagy munkáját, amelynek további kiszélesítése elsõsorban ezekre a fiúkra vár, akik mint vezetõ gazdái bizonyára vállalni fogják a vezetõk áldozatos és komoly munkáját. Ha erre a nevelésre gondolok, sokkal több reménységgel nézhetek Hangya-Szövetségünk jövõ munkája elé is.”54 1944 márciusában Nagy József riporter Tövissy Géza vezérigazgatóval és vezérkarával folytat beszélgetést a Hangya mûködésérõl, helyzetérõl, eredményeirõl. „Bizony sokszor úgy érzem – kezdte vallomását a vezérigazgató –, hogy száznyolcvanegy szövetkezet gondja a mai háborús viszonyok között emberfeletti feladatteljesítésre késztet itt, a központban valamennyinket. Ha semmi egyébre nem gondolunk, csak arra, hogy 181 szövetkezetünk tagtábora 45 000 fõre tehetõ, akkor is elegendõ az „áramszolgáltatás” gondja. Mert ez a 45 000 fõ azt jelenti, hogy ezeknek a magyar testvéreinknek a mi Hangya-boltunk szolgáltatja a mindennapi szükségleti cikkeket, a sótól kezdve a petróleumig, az ecettõl a kályhafestékig. Ezenkívül itt fut össze hitelszövetkezeteink – számszerint 76 –, tejszövetkezeteink (l2) és vegyesszövetkezeteink (6) minden ügyes-bajos dolga, úgyhogy ezeknek csak a rendszeres nyilvántartása emberek sokaságát állítja a szövetkezet szolgálatába.”55
54 Déli Hírlap, 1944. 69. sz. 55 Déli Hírlap, 1944. 76–81. sz.

174

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

A jogügyi osztályon dr. Fûzi Sándor, a Hangya „örökmozgó” vezérkari fõnöke és dr. Huszár Kálmán jogtanácsos õrködött a törvényes intézkedések pontos betartásán, biztosítottak jogi irányítást az egyes szervezeteknek s nyújtottak segítséget a bonyolultabb esetekben. Az ellenõri osztályon Illyés Árpád igazgató mellett Rohay Éva, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Rohay László leánya végzett értékes és hasznos munkát, hisz ide futottak be az ellenõrök jelentései, innen mentek ki – sokszor a jogügyi osztállyal való alapos tanácskozások után – az újabb tennivalókkal kapcsolatos intézkedések. A könyvelõségen Ajtay Viktor fõkönyvelõ a svájci Ruf könyvelõszakértõ könyvelési módszerének alkalmazásával végezte hivatalos teendõit. Itt csupán egy számadatot rögzített Király Józsefné, a „Hangya Juliskája” adathalmazából, mely szerint az intézmény évi pénztárforgalma nem kevesebb, mint 115 480 613 lej volt. A személyzeti osztályon dr. Székely Endre, a központi áruosztályon pedig Daskó Mária ismertette szerepkörét. Az igazgatói irodába visszatérve, a vezérigazgató kimutatásokkal illusztrálta a központ által a szövetkezeteknek nyújtott támogatást. Azok szerint a központ a fogyasztási szövetkezeteket 15 000 000 lej összegû állandó jellegû áruhitellel támogatta, a hitelszövetkezeteknek pedig 12 000 000 lej kedvezményes kölcsönt biztosított. Vásárlási visszatérítés és más formákban 7 871 000 lejt juttatott vissza a szövetkezetekhez közös munkájuk gyümölcsébõl. A szövetkezeti eszme fenntartására és fejlesztésére 705 000 lejt irányoztak elõ, s a Tisztviselõk Nyugdíjpénztárának támogatásáról sem feledkeztek meg, melynek vagyonát 900 000 lejjel gyarapították. Rövid szünet után tovább folytatja látogatását a riporter. Ezúttal Unghi Mihály, az áruosztály igazgatója a kísérõje. Nagy Béla raktárfõnöktõl megtudja, hogy mintegy 2600 féle árucikket tárolnak állandó jelleggel raktáron. Az áruraktár feletti teremben valóságos citromszigeten vonulnak át, ahol a citrombokrokon több a citrom, mint a tulajdonképpeni lerakatban. Innen a Hangya egyik „büszkeségébe”, a Likõrgyárba vezet útjuk. Az üres üvegek tízezrével telített, hatalmas, hûvösön tartott raktárterembõl kellemesen meleg palackozó helyiségbe jutnak, ahol a ragyogó tisztaság az elsõ hatáskeltõ. Sehol semmiféle füstölgõ kazán. A hatalmas, önsúlyával forgó üvegmosó-forgókerék és minden, ami az üvegek mosásával együtt jár, csupán egy ember néhány mozdulatát igényli, aki csillogó csapokon át vezette be a gõzt a kazánból a nagy tartályban levõ hideg vízbe, s tetszés szerint melegítette a palackokat tisztító vizet. A likõrtárolóban hasonló tisztaság uralkodott. A hordókon csillogó fémcsapok tündököltek, a hordókra erõsített számlakivonatokból pedig azonnal látható volt, melyikben mennyi és hány fokos likõr van. Megtudta továbbá, hogy a híres holland és francia 30–32 fokos likõröktõl eltérõen a 175

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Hangya immár 24 éve a 40 fokos likõrt gyártja és forgalmazza. A kötelezõ likõrkóstolás során pedig igen érdekes dologra lett figyelmes a riporter. „Az asztalon hat, egyforma alakú üveg áll. Az üvegek meg vannak számozva, egytõl hatig. Kérdésemre Unghy igazgató elmondta, hogy a Hangya különlegességének, a híres Hangya-keserû minõségének megállapítására próbát rendezett. A Hangya-keserût harminchatféle különbözõ trópusi és hazai növénybõl állítja elõ s kíváncsi volt, hogy a más gyárak keserûjével hogyan veszi fel a versenyt a Hangya-keserû? Ennek a hat üvegnek a tartalmát, különféle gyárak egyszínûre festett keserû likõrjeit a Hangya 29 tisztviselõje ízlelte meg és zárt szavazóurnába dobta szavazatát. A felvett jegyzõkönyv szerint a 29 szavazó közül 19 a III. számú üvegre szavazott, amelyben a Hangya-keserû volt.” (Déli Hírlap, 1944. április 8. XX. évfolyam 81. sz.) Ilyen munkalendület közepette került sor, az adott kegyetlen háborús hangulatban, 1944. április 4-én, a Hangya Szövetkezetek Szövetségének huszonnegyedik közgyûlésére Nagyenyeden. Ennek pedig mindenfajta megnyilvánulását igen komoly erkölcsi és anyagi alap jellemezte és képezte. Ennek az erkölcsi alapnak valóságos bázisa volt az a tényleges vagyon, mely legnagyobbrészt a szövetkezeti tagok 500 lejes üzletrészeibõl tevõdött össze és amely 55 millió lej alaptõkét jelentett. Ez pedig a Hangya Szövetség saját, 11 millió lejes üzletrészével együtt 66 millió lejt tett ki. Ha ehhez hozzáadjuk az egész hálózat tartalékalapját, akkor összesen 110 millió lej forgótõke állott a szövetség rendelkezésére. S ha hozzáadjuk azt is, hogy csupán 1942 decemberében a nagyenyedi áruraktárban közel 82 millió lej értékû árut tároltak, a tagszövetkezeteknél pedig az 1942-es évi összesítõ mérleg szerint 43 millió lej árukészlet és 12 millió lej készpénz szerepelt nyilvántartásban, a szövetkezetek összforgalma pedig 286 millió lej volt, akkor elégtétellel nyugtázhatjuk a Hangya Központ gazdag, sokrétû, áldásos munkálkodását. Továbbá a hitelszövetkezeteknek az 1942. évi összesítõ mérleg szerint 78 millió lej kölcsönkihelyezésük volt, ami azt jelentette, hogy a kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedõk, kisemberek 6%-os kamat mellett, utánajárások és formaságok nélkül kaphattak sokszor létfenntartást biztosító kölcsönöket ebbõl a szinte egyedülálló hitelforrásból. De még ennél is figyelemreméltóbb volt a hitelszövetkezetek 66 milliós betétösszege. A Hangya gazdálkodását jellemzi az a tény is, hogy a mérleg 13 millió 200 ezer lej tiszta jövedelmébõl a Hangya-tisztviselõknek fizetés címén kiosztott 35 millió 400 000 lejjel mintegy négyszáz magyar családnak biztosított tisztességes megélhetést. Haller István megnyitója után dr. Szász Pál, az EMGE elnöke intézte biztató szavait a közgyûléshez:

176

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

„Öröm eljönni az egyetlen magyar közgyûlésre – mondotta – és öröm itt elõször is azt kinyilatkoztatnom, hogy nincsenek gátak közöttünk, nemcsak nyelvünk és múltunk közös, de közös a sorsunk, közösek a feladataink. Közös a felelõsségünk. Felelõsségünk alapját keresztyén erkölcsünk és Krisztusba vetett hitünk adja. Ez arra kötelez bennünket, hogy ne csak beszéljünk, hanem tegyünk is egymásért, éppen most, amikor megpróbál minket az idõ. Munkánkért nem szabad megértést sem várnunk. Most van alkalmunk arra, hogy megörökítsük azt a lelki nemességet, ami bennünk van. Ennek ma önkéntes, népünkért és minden igaz emberi ügyért való szolgálatnak kell lennie. Ezzel addig a határig kell mennünk, amíg ez az élet szükséges menetét nem akadályozza meg. Az életre, a kenyérre szüksége van minden embernek, akármilyen vallású vagy fajtájú legyen is. Ha a humánumért való szolgálatunkat gúnykacajjal is fogadják, akkor is szolgálnunk kell, ez a sorsunk, ez az életünk. Ez az életünk, lelki nemességünk, nemes lelkiségünk igazi értelme. Ezt hoztuk magunkkal, ezzel szolgáltunk századokon keresztül. Lelki szövetségre kell lépnünk ezekben a nagyon komoly idõkben. Nincs ok a félelemre, nem is félünk, de nagyon komolyan vállaljuk, amit Isten reánk mért és reánk bízott. Ebben a sorsvállalásban az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület együtt halad továbbra is a Hangya Szövetséggel, amelynek tisztikara és minden munkása, aki felelõsséggel hordozta a Szövetség feladatait, köszönetet és hálát érdemel. Ezt a hálát és köszönetet tolmácsolom gazdatársaim és egyesületünk nevében” – fejezte be beszédét dr. Szász Pál. (Déli Hírlap, 1944. április 8. XX. évfolyam, 81. szám) Müller Jenõ üdvözlete után Elekes Viktor kollégiumi rektorprofesszor az iskolaszövetkezetek szervezése és támogatása folytán a Hangya részérõl kapott támogatásért mondott köszönetet, rámutatván, hogy a 71 iskolaszövetkezet (59 elemi és 12 középiskolás) 5500 tagja több mint 2 millió lej értékû áruforgalmat bonyolított le, végül pedig Veress István, a csombordi gazdasági iskola tanára a falusi szövetkezetek köszönetét tolmácsolta a Hangya-vezetõségnek. Mindezek után a Hangya Szövetség 1944. évi 39 millió lej összegû költségvetési mutatóit Tövissy Géza terjesztette elõ. Ennek részletezése során arra hívta fel a figyelmet, hogy az ezt megelõzõ, 1943-as évi 200 milliós forgalmával szemben az 1944-es költségvetést 250 milliós forgalomra építették, viszont ez csak úgy lesz megvalósítható, ha a szövetkezetek vásárlásaikkal még inkább bekapcsolódnak a Szövetség munkájába és életébe. Kitért a kifizetendõ kamatok elõirányzataira is, melyek 3 millió 770 000 lejt tettek ki, ezzel akarván a szövetség a központi üzletrésztõkét gyarapítani. Kihangsúlyozta, hogy nem megszokásból kérte évrõl évre, hogy a vásárlási térítményt az egyes szövetkezetek jegyezzék központi üzletrészként, hanem azért, mert a szövetkezeti gazdálkodás léte megköveteli a saját tõke

177

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

megteremtésének szükségességét. Végül pedig a 76 szövetkezet jelen levõ 282 képviselõje egyhangúlag megszavazta a számadást, valamint a költségvetést. Haller István zárószavaiban megköszönte az egyházak képviseletének jelenlétét, dr. Szász Pál testvéri szavait, és örömének adott hangot, hogy a két nagy magyar szövetség megtalálta azt az utat, amely magyar népünk jobb megélhetése, boldogulása felé vezet, s amelyen a két szövetség „a komoly idõkhöz illõ, komoly feladatvállalással halad az emberi nyomorúság mélységébõl az emberi élet és becsület magaslata felé.” (Déli Hírlap, 1944. április 8. XX. évfolyam, 81. szám) A háborút követõ nyomorúságos helyzetben is folytatja áldásos munkálkodását a Hangya Szövetkezet. Az 1945-ben Kolozsváron beindult Bolyai Tudományegyetem Vezetõtanácsa felhívásban kérte a magyar társadalmat, hogy anyagiakkal támogassa az intézmény beindulását. E keretben fordul felhívással a Hangya vezetõségéhez Csögör Lajos rektor, melyre reagálva, Korparich Ede az alábbi felhívást intézi szövetkezeti testvéreihez: Szövetkezeti Testvéreink! Ifjúságunk nevelése Erdély magyarságának legfontosabb feladatai közé tartozik. A múlt szenvedéseit csak a jobb jövõ képe tudja enyhíteni, ennek megteremtése pedig nagyrészt ifjúságunk szellemi felkészültségén múlik. Az elmúlt évben életre hívott magyar tannyelvû egyetem, a Bolyai Tudományegyetem ezernyi nehézséggel kezdte meg mûködését, melyek azóta csak fokozódtak. Sajnos nincs kilátás rá, hogy az anyagi bajok a közeljövõben enyhüljenek. Az erdélyi magyar társadalomnak kell tehát az egyetem segítségére sietnie, hogy létét átsegítsük a válságokon. A szövetkezeti ember lelki alkatához tartozik az egymáson segítés eszméje, megítélésünk szerint tehát senkit sem kell különösképpen meggyõzni arról, hogy az országosan megindult gyûjtés munkájába szövetkezeti tagtáborunknak be kell kapcsolódnia. Segítsünk ahogy tudunk, de tegyük azonnal, hogy az egyetem legnehezebb évét megmentsük és a több százéves erdélyi magyar tudomány e friss hajtását a jövendõ nemzedék számára biztosítsuk. Hisszük, hogy felhívásunk a szövetkezeti tagtáborban komoly visszhangra talál és munkájuk eredménye újabb erkölcsi elismerésre készteti mindazokat, akik a szövetkezeti ügynek barátai, sõt a bírálókat is meggyõzik a magyar szövetkezetek erkölcsi hivatásának fontosságáról. Marosvásárhely, 1946. január 11. Központunk Igazgatósága nevében Korparich Ede sk. Kisgyörgy Imre sk.56
56 Szövetkezés, 1946. 1–2. sz.

178

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

Sajnálatos módon a továbbiak során a lapok hallgatnak e nemes lelkû kezdeményezés kimenetelérõl. Jönnek viszont a helyi, de különösképpen a bukaresti központtól indult nyomások az új román hatalom részérõl, melyek által a már létezõ vagy még nem is létezõ vármegyei Federálékba akarták bekebelezni, minden törvényes alap nélkül, a Hangya szövetkezeteket. És nem ok nélkül próbálta a hatalom rátenni kezét a Hangya-vagyonra, hisz a Marosvásárhelyen 1946. április 9–11. között lezajlott tanácskozáson Varga György cégjegyzõ beszámolója szerint az 585 fogyasztási és értékesítõ, 96 hitel-, tej-, illetve gazdasági szövetkezet 136 000 családfõvel mintegy 54 000 családtagnak biztosított mindennapi megélhetést. A Központ, a 14 kirendeltség és raktár, az ipartelep s egyéb létesítmény 527 személyt foglalkoztatott. Tagszövetkezeteik szolgálatában 710 üzletvezetõ és más alkalmazott mûködött, akiknek megélhetését ugyancsak a szövetkezet biztosította. A Központ tulajdonában volt továbbá 2 székház, 2 korszerû tárház, egy gyümölcsfeldolgozó és tárolótelep, egy terménytároló, egy hûtõház, egy tollraktár, medgyesfalvi ipartelepükön pedig az alábbi gyárak és üzemek: ecetgyár, likõr- és rumgyár, szeszfõzde, vegyészeti gyár, húsfeldolgozó üzem, gyümölcsfeldolgozó üzem, fafeldolgozó üzem, seprûkészítõ üzem, kádármûhely, Nagyenyeden pedig a likõr- és rumgyár, valamint ládagyár. Az alkalmazottak nyugdíjintézetének 4 kirendeltségi és raktári épülete és Marosvásárhelyen egy háza volt. Ezenkívül 217 szövetkezeti tag rendkívül értékes ingatlannal rendelkezett, több szövetkezetnek tej- vagy más üzeme, cséplõ vagy más gazdasági gépezete volt. A marosvásárhelyi tanácskozást követõen Groza Péter miniszterelnök magához kérette a nagyenyedi és a marosvásárhelyi központ vezetõigazgatóságát, hogy személyesen tájékozódhasson a romániai magyar szövetkezetek pillanatnyi helyzetérõl. A meghívásra az enyedi Központ részérõl Kisgyörgy Imre vezetõigazgató, míg a Szövetség részérõl György Endre ügyvezetõ igazgató utazott Bukarestbe. A hírforrások szerint Groza Péter a legnagyobb jóindulattal fogadta a küldöttséget, s a magyar szövetkezeti mozgalom további szabad megszervezésérõl s terjeszkedésérõl biztosította õket. Az ígéretek valóraváltása viszont sokat váratott magára. Sõt: az ellenséges erõk erélyes akciója volt tapasztalható, melyek az egyenlõ elbánás elvének megcsúfolásával akarták aláásni a szövetkezeti hálózat alapjait s egységét megbontani. A közellátási minisztérium ugyanis a falvak lakosságának szánt ipari cikkek szétosztását az INCOOP-on keresztül kívánta lebonyolítani. Továbbá az elképesztõ adókivetések is saját kárukra mentek, melyek végrehajtása a szövetkezetek halálát, felszámolását jelentette volna. Mindezek védelmét és jövõjének biztosítását célozta meg az egész magyar szövetkezeti hálózatban beindított üzletrészgyûjtõ munka. 179

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

„A bánsági Végvártól a székelyföldi Datkig és a szilágysági Sarmaság erdélyi háromszögében megmozdultak szövetkezeti vezetõink és felserkentették itt is, ott is a szövetkezeti tagok táborát, hogy üzletrésztõke begyûjtéssel sorakozzanak fel szövetkezetük mellett, ha árut akarnak, ha szövetkezetüket meg akarják tartani a közösség szolgálatára. És szövetkezeteik érdekében indult meg a falu népe is. Kérges kezû földmivesek, napszámosok, dolgos háziasszonyok, kevés fizetésû hivatalnokok hozták a szövetkezet oltárára a maguk 50 000–100 000 lejeit, tudatában lévén, hogy mit is jelent számukra a szövetkezet.”57 A szövetkezeti szaklap 1946. augusztus 15-i vezércikke58 is a fenti biztatást sugallta: „Mi pedig minden kísértés és gáncsoskodás ellenére higyjünk és bízzunk azokban a szövetkezeti szabadságjogokban, melyek száz éven keresztül biztos alapját képezték a világ szövetkezeti fejlõdésének s melyek itt Erdély földjén pedig megkülönböztetés nélkül kell szolgálják az együttélõ népek gazdasági elõrehaladását.” Ugyanazon lapszámban Dr. Nagy Zoltán: Erdély gazdasági életének szövetkezeti megszervezése címû, a Bolyai Tudományegyetem kiadványainak sorozatában megjelent munka kerül elemzésre. A felsorakoztatott adathalmaz minden tekintetben sokatmondó: megtudjuk, hogy 1946-ban 316 magyar és 547 román hitelszövetkezet mûködött Erdélyben, s mivel döntõ többségük falvakon mûködött, mindkét csoport mezõgazdasági jellegû volt. Szövetkezeti vonatkozásban a fogyasztási szövetkezetek voltak túlsúlyban. A magyar szövetkezetek száma 585, a románoké pedig 402. A bécsi döntést követõ ötéves szétválasztás után az 1945. szeptember 18-án lezajlott együttes közgyûlés alkalmával „Kaláka – Szövetkezetek Központja” név alatt egyesült az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központja, s a nagyenyedi Hangya Szövetkezetek Szövetsége Marosvásárhely székhellyel, Nagyenyed pedig egyszerû áruraktárrá lett átszervezve. A fuzionált központban mûködött az összes magyar fogyasztási szövetkezet, valamint a Dél-Erdélyben levõ hitel-, tej-, gazdasági és ipari szövetkezetek. Így tartozott hozzá 585 fogyasztási, 78 hitel-, 12 tej-, 5 ipari és 1 gazdasági, összesen tehát 681 szövetkezet. A Központ pedig áru-, termelõ-, értékesítõ-, gazdasági, személyzeti, szövetkezeti, ellenõrzõ-, sajtó-, szövetkezeti nevelési, jogügyi és könyvelési szakosztályokat mûködtetett. Továbbá medgyesfalvi ipartelepén gyümölcs- és zöldségszárító, gyümölcs-, zöldség- és húskonzervgyár, ecetgyár, bor- és gyümölcspároló, rum- és likõrgyár, vegyészeti gyár, seprû- és kosárkötõ üzem, hordó- és ládagyár mûködött. Áruraktárakat pedig Aradon, Baróton, Désen, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben,
57 Szövetkezés, 1946. 13–14. sz. 58 „Küzdjünk a szövetkezeti szabadságjogokért!”

180

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón mûködtetett. Továbbá erdei gyümölcsgyûjtõ telepei voltak Hollósarkán, Kovásznán és Székelyudvarhelyen. A Kolozsváron székelõ Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjában mûködött az észak-erdélyi területeken levõ összes hitel- (238), tej- (134), ipari (25), erdõkitermelõ (9), mezõgazdasági (4) és egyéb tárgyú (11) szövetkezet. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen az elsõ tanévet záró ünnepélyt 1946. július 27-én rendezték meg, melynek keretében a doktori vizsgákat sikerrel letett hallgatók doktoravató ünnepségére is sort kerítettek.59 Csögör Lajos rektor szólt az egybegyûltekhez, aki többek között ismertette, hogy az egyetem négy tudománykarán összesen 18 új doktor nyert oklevelet. S ha már tudományegyetemünkrõl esik szó, hadd említsem meg, hogy dr. Nagy Zoltán, az intézmény kitûnõ szaktanára, 1947 februárjában iskolaszövetkezeti vezérfelügyelõvé való kinevezést kapott a Közoktatási Minisztérium részérõl. „Dr. Nagy Zoltán – hangzott a méltatás – aki már egyetemi évei alatt Franciaországban tanulmányozta az iskolaszövetkezeti mozgalmat, hazakerülve, igen értékes munkát fejtett ki, hogy a köztudatba átvigye az iskolaszövetkezeti munka rendkívül nagy gyakorlati jelentõségét. Ilyen irányú elõadásain kívül különbözõ folyóiratokban számos cikke jelent meg, sõt az iskolaszövetkezetek vezetésérõl külön könyvet is irt. Az, hogy Romániában ma kb. 60 középiskolában és fõiskolában mûködik iskolaszövetkezetünk s ezenkívül mintegy 1200 elemi iskolai szövetkezetben gyakorolják magukat népünk gyermekei a szövetkezeti ismeretekben, mindez a hozzácsatlakozó munkatársak mellett egyedül dr. Nagy Zoltán érdeme. Amidõn kinevezése alkalmából, mint lapunk régi munkatársát jókívánságainkkal köszöntjük, felelõsségteljes hivatásában kitartást és sok sikert kivánunk.”60 Alig egy évvel késõbb viszont, dr. Nagy Zoltán elhunytával, hatalmas veszteség éri az erdélyi magyar szövetkezeti életet. A szaklapban Fekete György búcsúztatja s méltatja egyben e kitûnõ személyiség nagyszerû eredményeit. 1934 nyarán a dijoni egyetem friss közgazdasági doktori oklevelével a zsebében tér vissza az erdélyi tájakra, és azonnal elhelyezkedik a nagyenyedi Hangya Központnál, ahol rövid irodai gyakorlat után elõbb ellenõrjelöltként, majd ellenõrként látogatja a vidéki szövetkezeteket. Így ismeri meg falvainkban az erdélyi magyar szövetkezeti élet gyakorlati feladatait és tennivalóit, melyen belül az ifjúság szövetkezeti nevelésének megszervezését tartotta egyik legfontosabb feladatának. Kitûzött céljainak megvalósítása érdekében apostoli lélekkel hirdeti, szó59 Szövetkezés, 1946. 15–16. sz. 60 Szövetkezés, 1947. 3–4. sz.

181

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ban és írásban egyaránt, ahol csak megfordult, az iskolaszövetkezeti nevelõmunka felkarolását, s az elemi iskolától kezdve a középiskolákon át a teológiáig sürgeti az iskolaszövetkezetek, a fõiskolai szemináriumok megszervezését. Utazik, szervez, elõadásokat tart, könyvet ír. Jól ismeri a magyar, illetve a román szövetkezeti mozgalmat, és állandó figyelõje a külföldi szövetkezeti élet megnyilvánulásainak. Kitûnõ szervezõmunkásságának néhány év után máris mutatkoznak a gyümölcsei. Gazdasági iskoláinkban, középiskoláinkban egymás után alakulnak meg az iskolaszövetkezetek. A legtöbb iskolaszövetkezet létrehozása, melyek száma 1939-ben már több százra emelkedik, az õ személyéhez fûzõdik. Az 1940-es évek során Kolozsváron megszervezi a „Transilvania” Iskolaszövetkezeti Központot, s ennek népszerûsítésére Iskolaszövetkezeti Közlönyt ad ki. Érdemei elismeréseképpen egyetemi tanárrá nevezik ki. Kifáradt teste viszont nem bírta az iramot, s az erdélyi magyarság legnemesebb szövetkezeti fiának szíve 45 éves korában, 1948. január 12-én megszûnt dobogni. Földi maradványait Érmihályfalván helyezték örök nyugalomra. Tekintettel arra, hogy a „Hangya” elnevezés egyre gyakrabban lett a támadások célpontja az új, diktatórikus hatalom részérõl, a közgyûlés a továbbiak során a „Kaláka” Erdélyi Népi Szövetkezetek Központja elnevezés elfogadására kényszerült. Az új elnevezést és új, marosvásárhelyi székhelyet is kapott intézmény az alábbi helységekben levõ raktárakat vette át: Arad, Barót, Csíkszereda, Dés, Kolozsvár, Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Szilágysomlyó, Nagyvárad, Székelykeresztúr, Szatmárnémeti. Továbbá a medgyesfalvi ipartelep, a nagyenyedi rum- és likõrgyár és ládagyár, valamint a marosvásárhelyi, dési és sepsiszentgyörgyi mintaboltok kerültek az új központ fennhatósága alá. Összesen 603 tagszövetkezettel (183 Dél-Erdélyben, 420 Észak-Erdélyben), 14 áruraktárral, 14 termelõüzemmel és 3 szövetkezeti mintabolttal indult a Kaláka, melynek igazgatótanácsába 3 földmûves, 2 lelkész, 1 vasmunkás, 1 kisiparos, 1 birtokos és 1 tisztviselõ került beválasztásra. A Kaláka Központ 1947-re szóló közgyûlése 1948. május 13-án zajlott le, melynek keretében Tövissy Géza vezérigazgató terjesztette elõ a tartalmas jelentést. Ebbõl kitûnik, hogy 1946 végén 640 szövetkezet szerepelt nyilvántartásban, 1947-ben kilépett és megszûnt 79, más szövetkezettel egyesült 3, az év folyamán belépett 28, így a tagszövetkezetek száma 1947 végén 586. Ezek közül 486 mûködõ fogyasztási és értékesítõ szövetkezet, 15 hitelszövetkezet, 11 vegyes szövetkezet, 4 tejszövetkezet. 1947-ben további 115 fogyasztási és értékesítési, 17 hitel- és 2 vegyes szövetkezet fuzionált. Hitelnyújtásra kijelölést kapott 13 hitelszövetkezet, a többi egyesült vagy megszûnt. A szövetkezeti osztály az év folyamán 570 évi mérleget, 845 évközi mérleget, 547 leltáro182

Györfi Dénes: A Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ kialakulása, fejlõdése, gazdasági, társadalmi jelentõsége

zást, 835 esetben egyéb ügyekben végzett ellenõrzést a tagszövetkezeteknél. Az INCOOP-pal történt megállapodás alapján a megyei Federaléknak átadtak 9 ellenõrt, míg 3 ellenõr más szövetkezeti egység szolgálatába lépett át. Az 1947-es évi tevékenység korlátozott volt, ugyanis a hatóságok akadályozták áruszétosztási tevékenységüket. Három fûszertípusú üzletet beszüntettek, a dési és szatmári raktárakat felszámolták. Az aradi és nagyváradi raktárakat a megyei Federaléknak adták át, s csak a borpincéket tartották meg. Különben is a beszámoló napjáig mindössze 2 borpince és 10 raktár volt még mûködõképes. Az 1947-es ínséges esztendõben 42 vagon babot importáltak, melynek ellenértékében fûrészárut és faragott fát exportáltak. Ugyanakkor 6 raktár saját, míg 7 bérelt helyiségben mûködött. A marosvásárhelyi, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi raktárak nélkülözhetõ részét a megyei Federaléknak, a nagyenyedit részben az „Aiudeana Augusztus 23” egyesült szövetkezetnek adták bérbe. Az év végi árukészlet pedig 14 471 554,47 lejt tett ki. Gabonabegyûjtési tevékenységük már csak Maros megyére korlátozódott, ahol mint a „Mures” Federalé albizományosa, mindössze 4 járásban mûködött. Az év folyamán lezajlott beszolgáltatásokból pedig az alábbi terménymennyiségek kerültek begyûjtésre: 410 vagon búza, 179 vagon árpa, 167 vagon tengeri, 102 vagon napraforgó, 64 vagon zab, 20 vagon olajpogácsa, 2 vagon rozs, 5000 kg vegyes magvak, 4200 kg gyapjú, összesen 41 299 000 lej értékben. Ezen kívül 1470 kg különbözõ fajú szárított gyógynövény is raktárra került. A termelési szakosztály keretében fagyapot-megmunkáló gépet helyeztek üzembe, vegyi üzemüket kibõvítették, s terpentinlepároló üzem felszerelése volt folyamatban, ugyanakkor egyéb vegyi cikkek mellett ismét gyártották a „Nemere” sósborszeszt, mely igen nagy közkedveltségnek és keresletnek örvendett a fogyasztók körében. Továbbá 1947 folyamán gyártottak 419 255 kg alma-, 35 001 kg szilva-, 20 000 kg barack-, 20 000 kg málna-, 30 216 kg vegyespulpot, 27 928 kg paradicsompasztát, 71 133 kg vegyesízet, 125 000 kg savanyú káposztát, 7970 kg szárított sárgarépát, 3166 kg szárított petrezselymet, 1475 kg szárított hagymát, 650 kg szárított karalábét, 983 kg szárított zellert, 7267 kg szárított káposztát, 34 320 liter ecetet, 14 482 db bõrzsírt, 5256 tucat tintát, 3256 tucat kékítõt, 5780 kg okkersárgát, 69 415 cipészszurkot, 12 410 db padlósárgát, 5750 db sütõport, 1019 doboz parkettpasztát, 6430 csomag havasi teát, 21 840 db seprût, 4448 db kefét, 16 248 háztartási cikket, 700 játékot. Az ipartelep részére felvásároltak 41 981 kg hagymát, 85 482 kg sárgarépát, 23 494 kg petrezselymet, 7735 kg zellert, 6771 kg karalábét, 136 788 kg nyári káposztát, 196 167 kg pirosparadicsomot, 32 000 kg uborkát, 15 000 kg szilvát, 218 675 kg almát. E 183

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

zöldségek és termények után 1947 folyamán lefizettek 1 682 166 269 régi lejt és 1 371 272 stabilizált lejt. Az ipartelep évi forgalma 8 643 981 290 régi lej és 3 938 388 stabilizált lej, míg az évi áruforgalom 490 323 386 stabilizált lej volt. Az ingatlanok tekintetében a „Kaláka” végleges tulajdonába jutott a medgyesfalvi ipartelepnek és a marosszentgyörgyi kertészetnek, melyek volt tulajdonosaival sikerült megállapodásra jutni, és töröltettek a telekkönyvileg eljegyzett visszaperelési keresetek. Személyzeti vonatkozásban 1947 végén 268 nyugdíjas, 81 hetibéres, 25 alkalmi munkás, összesen 374 személy szerepelt nyilvántartásban. Az év folyamán eltávozott az Intézetbõl 27, nyugdíjazva volt 17, felesleges munkaerõnek minõsítve 26, más szövetkezeti egységbe átadva 78 alkalmazott.61 A továbbiak során a „Kaláka” egzisztenciája is rövid életûnek bizonyult. Az ún. Federálék után az INCOOP (Nemzeti Szövetkezeti Intézet) terpeszkedik a szövetkezetek fölé. Az államosítást követõen Országos Szövetkezeti Szervezõ Bizottság jön létre, mely a hasonló jellegû megyei bizottságokkal karöltve mindent megtett a szövetkezeteknek egy közös frontba való tömörítése végett. Ez a durva adminisztratív beavatkozás végül is a Hangya Szövetkezeteknek az országos állami hálózatba való besorolásához s egyben sokrétû, hosszas és hatékony tevékenységének elsorvasztásához, tekintélyes vagyonának elpocsékolásához vezetett, s így lesz a továbbiak során az egykori kitûnõ nagyenyedi Hangya-székhely is az állami fogyasztási szövetkezetek körzeti központja s egyszerû árulerakata. A nagyenyedi Hangya fénykorából így marad meg történelmi ereklyeként a napjainkban is létezõ, de gondozatlan, omladozó állapotban levõ épületcsoport, szellemi forrásként a Szövetkezés címû szakfolyóirat, valamint a Hangya-naptárak sorozata, s nem utolsósorban a Rohay László emlékét megörökítõ tekintélyes, a maga nemében példanélküli, tekintélyes emlékfotóalbum. Mindezeket a letûnt erdélyi magyar szövetkezeti tevékenység szent ereklyeiként õrizzük a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban. Értékük annál is nagyobb, mivel az intézmény egykori irattára, az utókor nemtörõdömsége folytán, teljes egészében megsemmisült. Hasznosítsuk hát a múlt ismereteit és tanulságait jelenünk és jövõnk anyagi, gazdasági, szellemi jobbítására. Erre pedig a nagyenyedi Hangya példája minden tekintetben biztató és idõtálló.

61 Szövetkezés, 1948. 1–2. sz.

AZ Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja
László Márton
Elõzmények rdélyben a szövetkezeti mozgalom elterjedése a XIX. század második felében kezdõdött el. A szövetkezetek mozgalomszerû szervezésének kezdete a Pest megyei hitelszövetkezetek szervezõinek, Károlyi Sándornak, György Endrének és Hajós Józsefnek erdélyi, a szövetkezeti mozgalmat népszerûsítõ körútjához (1891. október 21–25.) köthetõ.1 Sikerült megnyerniük a szövetkezeti mozgalomnak néhány lelkes erdélyi értelmiségit is, köztük Gidófalvi István szászrégeni közjegyzõt. Gidófalvi István vált az erdélyi, ezen belül fõleg az akkori Maros-Torda vármegyei szövetkezeti mozgalom legfõbb szervezõjévé. Gyakorlati szervezõként több száz szövetkezet megszervezésében vett részt. Elméleti munkássággal is szolgálta a szövetkezeti mozgalmat: rendszeresen cikkeket közölt a szövetkezetekrõl. 1890-tõl a szövetkezeti mozgalom támogatójává vált a Görgényi Református Egyházmegye, 1894 júniusában pedig Szász Domokos erdélyi református püspököt is sikerült megnyerni az ügynek.2 A szövetkezeti mozgalom keretében Maros-Torda vármegyében eleinte fõleg hitelszövetkezetek alakultak. Fogyasztási szövetkezetek leginkább a századforduló után jöttek létre, tej- és állattenyésztõ szövetkezetek pedig az 1910-es évektõl. Az elsõ világháború után a Romániához csatolt magyarországi területekkel együtt több mint ezer magyar szövetkezet került át Romániához. Ezek közül, állami támogatás híján, 1918 és 1920 között mintegy négyszáz megszûnt.3

E

1 Hunyadi Attila: Nemzetépítés és szövetkezeti politika. Székelyföld, 2002. 5. sz. 99. 2 Szabó Miklós (szerk.): Sáromberke 1319–1994. Kolozsvár, 1994, kiadja a Sáromberki Református Egyházközség. 3 Hunyadi Attila: A kisebbségi magyar szövetkezeti intézmény a két világháború között. Korunk, 2002. április, 65–66.

185

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az új helyzethez alkalmazkodva, 1920-ban Nagyenyeden 233 fogyasztási szövetkezet alakulásával létrejött a „Hangya” Fogyasztási Szövetkezetek Központja, illetve Kolozsváron 403 hitelszövetkezettel megalakult a „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja. Ezeket csak 1922-ben ismerte el a román állam. Az 1940. évi impériumváltás ismét változást hozott a szövetkezetek életében.

Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ megalakulása, vezetõség és névhasználat Megalakulás. A bécsi döntés következtében az észak-erdélyi területeken Magyarországhoz 179 Hangya Szövetkezet került át, a többi Dél-Erdélyben maradt. Az impériumváltással elõállt új helyzetet megtárgyalandó, 1940. szeptember 4-én Marosvásárhelyen összeült a Hangya Központ Végrehajtó Bizottsága. Itt egy háromtagú intézõbizottságot választottak4, amely ideiglenes jelleggel az igazgatósági bizottság hatáskörében hozhatott döntéseket.5 Az intézõbizottság, a magyar állam képviselõi (pl. a miniszterelnök, a Földmûvelésügyi Minisztérium, a továbbiakban: FM vezetése), illetve a magyarországi Hangya Szövetkezet vezetõi között szeptember eleje és október vége között fontos tárgyalások folytak. Ezek során eldõlt, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi területen levõ Hangya Szövetkezetek nem olvadnak be a magyarországi Hangya Szövetkezeti Központba, hanem egy saját központot hoznak létre.6 Az ÉszakErdélyi Hangya Szövetkezeti Központ formailag tehát megõrizte önállóságát, irányítását viszont Magyarországról küldött hivatalnokok vették át. Mindenekelõtt az ügyvezetõi teendõk ellátásával a budapesti központból delegált fõtisztviselõt, Jánky Endrét bízzák meg.7 Ekkor 168 vagy 149 magyarországi szövetkezeti tisztviselõ érkezett az Erdélyrészi Hangya Központhoz.
4 Tagjai: Imreh Zsigmond elnök, Schuller Arthur felügyelõbizottsági elnök és Dósa Albert igazgató. Ideiglenesen a vezérigazgatói munkakört is Dósa Albert látta el. 5 Szövetkezés, 1950. október 15. 3. 6 Szövetkezés, 1940. október 31. 3. 7 A Hangya Szövetkezet jegyzõkönyvei (1940–1945). Igazgatósági és felügyelõbizottsági ülések. OSZK Kézirattár, Folio Hungarica 3634/1 (a továbbiakban: Fol. Hung. 3634/1) 6. Egy ilyen megoldás a magyar kormányzatnak biztosítékot jelenthetett, hogy az erdélyi Hangya Központnak juttatott pénzösszegek elosztásánál érvényesül egy bizonyos fokú magyarországi kontroll. Viszont az új tisztviselõkre az erdélyi Hangya Központnak is szüksége lehetett, hiszen ezek „kijáróemberek” lehettek, akik budapesti kapcsolataik révén megkönnyíthették az ottani ügyintézést. 8 A „Szövetkezés” szerint a megnövekedett szervezési feladatok ellátására „rendelte ki” az anyaországi Hangya Központ a négy fõtisztviselõt és 12 körzetvezetõt. Szövetkezés, 1940. október 31., 3. 9 Az 1940. október 24-i igazgatósági ülésen elhangzottak szerint az Erdélyrészi Hangya Központ kérte õket a budapesti Hangya Központtól, amely 14 tisztviselõt küldött, és átvállalta a fizetésüket. Fol. Hung. 3634/1 4.

186

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Az új, az észak-erdélyi Hangya szövetkezeteket magába foglaló szövetkezeti központ 1940. október 24-én alakult meg Marosvásárhelyen. Az új szövetkezeti központ megalakulásakor a már meglévõ szövetkezetek újra központi üzletrészt kellett jegyezzenek (vásároljanak) áruvásárlásaikkal arányosan.10 Egy üzletrész 100 p értékû, minden üzletrész után a belépési díj 2,50 p volt. De mivel sok szövetkezetnek az újonnan létesített központba való belépésre nem volt pénze, ezért az intézõbizottság államkölcsönt vett fel, amibõl 200 000 pengõt a már meglevõ és mûködõ szövetkezetek között osztott szét.11 A kezdeti idõszakban az árubeszerzés csak készpénzre történt, a raktárak csak készpénzre adtak ki árut.12 Az új szövetkezeti központ nem vette át a nagyenyedi központtal szemben fennálló tartozásokat.13 (A vezetõség javasolta, hogy azok a tagszövetkezetek, amelyeknek váltójuk volt, a bankokban váltsák be.) Nem mindegyik tagszövetkezet fogadta el fenntartás nélkül az új átsorolást. 1940 decemberében egy említés történik a „kolozsmegyei u.n. ellenzéki szövetkezetek mozgalmá”-ról, de az említésen kívül semmi mást nem tudunk.14 Vezetõség. Az erdélyrészi Hangya Központ vezetõségének legfontosabb tagjai, az elnök és a vezérigazgató magyarországi volt, kinevezésüket valószínûleg egy alku tette lehetõvé. A háború elõrehaladtával nõtt a FM nyomása a Hangya vezetõségére, magyarországi minisztériumi tisztviselõk kinevezését kérte és érte el az igazgatótanácsba.15 Mivel az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ igazgatótanácsa tagjainak 1/3-át a kolozsvári székhelyû „Szövetség” delegálta16, az arány fenntartása miatt egyre növelték az igazgatótanács létszámát: míg 1942-ben 8 igazgatósági tag, 1943-ban 12, 1944-ben már 15 volt. A vezetõség összetétele. Az új szövetkezeti központ megalakulásakor, 1940. október 24-én, Végrehajtó Bizottságot választottak, melynek tagjai: Korparich Ede elnök, Imreh Zsigmond alenök, Tõkés József, Pál Dénes, Kovács Balázs igazgatósági tagok.17
10 Szövetkezés, 1950. október 31. 4. 11 Ez kamatmentes kölcsön volt, a törlesztése 5 év múlva kezdõdött, és 10 év alatt kellett visszafizetni. A kisebb szövetkezetek 500, a közepesek 1000, a nagyobbak 1500, a legnagyobbak 3000 pengõt igényelhettek. Ez az eljárás viszont felveti a kérdést: Mi történt a szövetkezetek által a nagyenyedi szövetkezeti központnál lévõ üzletrészeikkel? 12 Szövetkezés, 1940. október 31. 4. 13 Szövetkezés, 1940. október 31. 4. 14 Fol. Hung. 3634/18. 15 Az 1943. augusztus 18-i vezetõségi ülésen a FM felkérte a Hangyát, hogy Balogh Vilmos miniszteri osztályfõnököt válasszák igazgatósági taggá. Fol. Hung. 3634/1 250. 16 Fol. Hung. 3634/1 250. 17 1940. október 24-i igazgatósági ülés. Fol. Hung. 3634/1. 2–3.

187

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az igazgatósági elnök Haller István helyett18 Korparich Ede19 lett. Valószínûsíthetõen jó kapcsolatokkal rendelkezett a magyar gazdasági és politikai elitben, mert 1941–44 között az erdélyrészi Hangya részérõl õ tárgyalt a miniszterelnökkel és a minisztériumokkal.20 Az igazgatósági alelnök Imreh Zsigmond21 lett. Õ az impériumváltás elõtt egyik fõtisztviselõje volt az erdélyi Hangya Központnak. 1942 májusában hunyt el.22 Helyette 1942 júliusában Teleki Arthurt23 választották meg, õ addig igazgatósági tag volt. Másik alelnöknek Tõkés Józsefet választották24, õ is elõzõleg igazgatósági tag volt.Igazgatósági tagok: Berekméri István25, Bethlen László26, Fodor Béla27, Kovács Balázs28, Máthé Dénes29, Páll Dénes30, Teleki Béla31, Urmánczy János32.

18 Gróf, õ a Dél-erdélyi Hangya Központnak maradt az elnöke 19 Nyugalmazott tengerész sorhajóhadnagy, földbirtokos, az Erdélyrészi Gazdasági Tanács tagja 1941-ben, 1942-tõl a Magyar Országgyûlés felsõházának örökös tagja. Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1942. évi jelentése. Marosvásárhely, 1943, 7. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár – Fq 8513/ 1942 (A továbbiakban: Jelentés 1942.), Szövetkezés, 1940. október 31., 3., Fol. Hung. 3634/1 204. 20 1941. június 18-i igazgatósági ülés, Fol. Hung. 3634/173. 21 A Háromszék megyei Papolcon született, tanítóképzõt végzett. A kibédi iskola igazgatója lett, és a két világháború alatt sem mozdították el ebbõl a tisztségébõl. Az elsõ világháború alatt õ szervezte meg a falubeli szegény gyerekek gondozását, élelmezését. Kibéden könyvtárat hozott létre, és megalakította az itteni Fogyasztási-, majd Hitelszövetkezetet, illetve a Gazdakört. A Gazdakörön belül gépszínt építtetett, és mezõgazdasági gépeket hozatott. Legelõt bérelt, tenyészállatokat szerzett be, így feljavította a község állatállományát. A községben faiskolát létesített és fellendítette a gyümölcstermesztést. A helybeli háziipart is fellendítette. 22 Szövetkezés, 1942. május 7., 2–3. 23 Gróf, a tancsi Hangya Szövetkezet elnöke, az Erdélyi Gazdasági Egyesület elnöke. 24 Református esperes, a málnási szövetkezet elnöke, 1942 õszétõl Háromszék vármegyei felsõházi póttag. Fol. Hung. 3634/1 205. 25 Kisgazda, a sáromberki Hangya Szövetkezet ügyvezetõ-könyvelõje. Az Erdélyrészi Hangya Központ, mint Szövetkezet, Marosvásárhely, Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1941. évi jelentése. Marosvásárhely, 1942, 7. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár – Fq 8513/1941 (a továbbiakban: Jelentés 1941.) 26 Gróf, földbirtokos, országgyûlési képviselõ, a Hitelszövetkezetek Szövetségének elnök-igazgatója. Szövetkezés, 1950. október 31., 3. 27 Református lelkész, a szilágyballai Hangya Szövetkezet elnöke, az enyedi Hangya volt igazgatósági tagja. 28 Esperes-plébános, a szentkatolnai Hangya Szövetkezet elnöke. Jelentés 1941. 29 Kisgazda, az etédi Hangya Szövetkezet ügyvezetõ-könyvelõje. 30 Unitárius lelkész, a siménfalvi szövetkezet elnöke, 1942 õszétõl felsõházi tag. Fol. Hung. 3634/1 205. 31 Gróf, földbirtokos, az EMGE elnöke, az Erdélyrészi Gazdasági Tanács tagja, országgyûlési képviselõ. 32 Földbirtokos, a maroshévízi Hangya Szövetkezet elnöke. 33 Földbirtokos, országgyûlési képviselõ, a csíksomlyói Hangya Szövetkezet elnöke.

188

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

1942/43-ban új tagok is kerültek az igazgatótanácsba: Adorjáni Imre33, Bethlen László34, Bitay Antal35, Pataky Tibor36. 1943. augusztus 18-án új igazgatósági tagokat választottak37: Balogh Vilmos38, Béldi Kálmán39, Kemény Ferenc40. A felügyelõbizottság elnöke: Schuller Arthur41, alelnöke Polonkay Tivadar42 lett. A felügyelõbizottság tagjai: Márk Mihály43, Papp István44, Rigó János45, Szabó János46. Egy forrás Telegdy Lászlót is igazgatósági tagként tünteti fel. 47 1942/43-ban felügyelõbizottsági taggá választották Nagy Lajost48. A Magyarországról áthozott tisztviselõk átvételekor a bérezés körül viták keletkeztek, ugyanis a magyarországi tisztviselõk bérezése jóval magasabb lett volna, mint az erdélyieké. (Valószínûleg az anyaországban magasabb volt a Hangya-tisztviselõk bérezése, mint Erdélyben.) Végül is, többórás vita után, az anyaországiak bérezését állapították meg a javasoltnál alacsonyabbnak49, de a folyamatos fizetésemelésekkel ezt egy éven belül kompenzálták. Névhasználat. A új szövetkezeti központ hivatalos nevét az 1940. október 24-i megalakuló gyûlésen fogadták el: „Erdélyrészi Hangya Fogyasztási-, Termelõ és Értékesítõ Szövetkezetek Szövetsége, mint Szövetkezet”. Ezt az elnevezést viszont a budapesti Pénzügyminisztérium nem fogadta el, és közölte, hogy az alapszabályzatot csak akkor hagyja jóvá, ha a szövetkezeti központ nevét átváltoztatják a közgyûlésen az „Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja” cégszövegre. Az erdélyrészi Hangya vezetõi úgy értékelték, hogy a névváltoztatás a budapesti Hangya Központ nyomására történt, mert az presztízsokokból ragaszkodott a „Szövetkezetek Szövetsége” elnevezés kizárólagos birtoklásához. A vezetõségi tagok elfogadták az új elnevezést, „de
34 Gróf, földbirtokos, országgyûlési képviselõ, a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjának elnöke. 35 Kántor-tanító, a bogártelki Hangya Szövetkezet ügyvezetõ-könyvelõje. 36 Miniszterelnökségi államtitkár. 37 Fol. Hung. 3634/1 250–251. 38 Miniszteri osztályfõnök, a Földmûvelésügyi Minisztérium erdélyi kirendeltségének vezetõje. 39 Gróf, felsõházi tag, az Erdélyrészi Gazdasági Tanács elnöke. 40 Az ETTSz ügyvezetõ alelnöke, a csittszentiványi szövetkezet vezetõje. 41 A Marosvásárhelyi Takarékpénztár Rt. Igazgatója. Jelentés 1941, 7. 42 Református lelkész, a középajtai Hangya Szövetkezet elnöke, országgyûlési képviselõ. Õt 1942-ben a „Szövetség” delegálta. 43 Református lelkész, az agyagfalvi Hangya Szövetkezet elnöke. 44 Nyugalmazott állami tanító, a kézdialmási Hangya Szövetkezet ügyvezetõ elnöke. 45 Evangélikus lelkész, a székelyzsombori szövetkezet elnöke. 46 Körzeti iskolafelügyelõ, az alsósófalvi Hangya Szövetkezet elnöke. 47 Õ az Erdélyi Gazdasági Egyesület alelnöke volt. Szövetkezés, 1950. október 31. 3. 48 Körzeti iskolafelügyelõ, az alsósófalvi Hangya Szövetkezet ügyvezetõ könyvelõje. 49 Fol. Hung. 3634/1 43., 44., 50., 53., 66. 50 Fol. Hung. 3634/1 137.

189

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

a Hangya Központnak ebben az ügyben tanúsított barátságtalan magatartását a jövõre nézve megjegyzi magának.” 50

A magyar gazdaságba való betagozódás, más gazdasági szervezetekkel való viszony Kormányzati tervek, elképzelések a Hangya Szövetkezettel kap. csolatban. A kormányzat 1940-ben két rövid távú célt tûzött az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet elé: a közellátás megszervezését és a visszacsatolt területek szövetkezeti hálózatának kiépítését. 1941 végén51 pedig – ugyancsak kormányzati utasításra és kormányzati pénzbõl – gyümölcs- és zöldségfelvásárló, -feldolgozó, tároló kapacitás, illetve háztartási vegyianyagokat gyártó üzemek épültek ki. Magánkereskedelem versus szövetkezeti kereskedelem. Az Erdélyrészi Hangya (és a többi szövetkezeti társulás is) megalakulása óta állandó támadásoknak volt kitéve, azzal vádolták, hogy tönkreteszi a kiskereskedõket, mivel az iparcikkek árát lenyomja, a mezõgazdasági terményekét pedig tömeges, szervezett felvásárlásával felemeli. 1941 õszén már tárgyalások folytak a szövetkezetek és a magánkereskedelem viszonyának rendezése ügyében Gyulai Tiborral, a Kereskedelmi és Iparkamara vezértitkárával. Két mûködési tervezetet készítettek, a további feladat ezek egybeszerkesztése volt.52 1942 elején megegyezés jött létre az Erdélyrészi Gazdasági Tanács közvetítésével az Erdélyrészi Hangya Központ és a kereskedõk érdekeit képviselõ Kereskedelmi és Iparkamarák között. A megegyezés lényege, hogy a jövõben létesítendõ újabb szövetkezetek alapítását, illetve számukra az iparengedély megadását egy háromtagú bizottság véleményezi (tagjai: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács, az Erdélyrészi Hangya Központ és a területileg illetékes vármegye Kereskedelmi és Iparkamara egy képviselõje), abból a szempontból, hogy: – szükség van-e a tervbe vett szövetkezet felállítására, – nem akadályozza-e adott esetben az adott helységben lévõ magánkereskedõ tevékenységét. Ezek alapján a bizottság csak ott javasolta szövetkezet engedélyezését, ahol nem volt magyar magánkereskedõ, és a helység eltartóképessége nem tette lehetõvé magánbolt mûködését.53
51 52 53 54 Fol. Hung. 3634/1 117. Fol. Hung. 3634/1, 84. Szövetkezés, 1942. március 19. 9. A bágyi szövetkezet. Szövetkezés, 1942. július 23. 7.

190

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Gyakorlatilag a magánkereskedelem képviselõi elérték a szövetkezetek szabad létrejöttének korlátozását. A szövetkezetek iparengedélyeit az Iparügyi Minisztérium adta ki, a fõszolgabírói és a már említett háromtagú tanács véleményezése alapján, ami gyakran egy évet (!) is eltarthatott. (Volt olyan szövetkezet, amely két év után sem rendelkezett iparengedéllyel.54) Ezzel szemben a magánkereskedõk iparengedélyét a fõszolgabírói hivatal minden további eljárás nélkül kiadhatta. A fogyasztási szövetkezetek mûködéséhez fontos volt a különbözõ termékek árusításának engedélyeztetése (dohány-, italárulási engedély), és az, hogy alapélelmiszerek elosztójának (pl. liszt) jelöljék ki a szövetkezetet. A hatósági áru elosztását a helybeli jegyzõ végezte, itt is történt visszaélés. (Pl. a jegyzõ a magánkereskedõnek kiadta ezt az engedélyt, a szövetkezetnek viszont nem.) Ennek megfelelõen a szövetkezeti panasznapok alkalmával a legtöbb panasz a hatósági bürokráciára vonatkozott. A kérés az iparengedélyek gyorsított kiadása, a szövetkezet engedélyeztetésének megkönnyítése volt, oly módon, hogy azokat a fõszolgabíró adhassa ki.55 1943 õszén az Erdélyi Párt székelyudvarhelyi tagozatából Szakáts Zoltán és Vágó György képviselõk egy, a székelyudvarhelyi tagozat és a „keresztény kiskereskedõk” bevonásával tartott értekezleten határozatban kimondták, hogy Hangya Szövetkezet csak olyan községekben alakulhat, ahol keresztény kiskereskedõ nincs, ahol pedig ilyen kiskereskedõ mûködik, és szövetkezet is van, „kívánalmas” a szövetkezet beszüntetése. A határozatot aláírásra megküldték a párt többi erdélyi megyei tagozatának, s így került ez az ügy az Erdélyi Párt háromszéki tagozata elé is, ahol Tõkés József esperesnek, az Erdélyrészi Hangya Központ alelnökének erélyes állásfoglalása után a kérdést a napirendrõl levették.56 Errõl a kezdeményezésrõl az Erdélyrészi Hangya Központ vezetõi tájékoztatták gróf Teleki Bélát, az Erdélyi Párt elnökét, aki kijelentette, hogy nem ért egyet ezzel a kezdeményezéssel, és gondoskodni fog az ilyen egyéni megmozdulások jövõbeli kiküszöbölésérõl.57 Szövetkezetekkel való viszony. A Hangya Szövetkezeti Központ együttmûködött az észak-erdélyi magyar gazdasági élet többi szereplõjével, az EMGE-vel és a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjával. Az
55 Szövetkezeti panasznapok, ahol a Központ kiküldöttei, illetve a helybeli és környékbeli szövetkezetek képviselõi vettek részt: 1942. június 14-én Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen, június 21-én Désen és Szászrégenben, július 5-én Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron, július 9-én Erdõszentgyörgyön, július 15-én Nyárádszeredában és Parajdon (Szövetkezés, 1942. június 18. 7.; 1942. június 25. 3.; 1942. július 23. 7–8.; 1942. július 30. 11.) 56 Fol. Hung. 3634/1 290. 57 Fol. Hung. 3634/1 291. 58 Fol. Hung. 3634/1 250.

191

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ igazgatótanácsa tagjainak 1/3-át a kolozsvári székhelyû „Szövetség” delegálta58, és viszont. 1942-ben összeütközésre került sor az erdélyrészi Hangya Központ, az EMGE és a Magyar Mezõgazdák Szövetkezetével, mert mindegyikük állatértékesítést végzett Erdélyben. Ennek kiküszöbölésére tárgyalások kezdõdtek az érintett intézmények vezetõi között. Az 1942. április 22-i igazgatótanácsi gyûlésen Teleki Béla javaslatát fogadták el, mely szerint a Hangya, az EMGE és a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete közösen létrehoz egy külön állatértékesítõ szövetkezetet, a külön-külön mûködõ állatértékesítõ intézményeket pedig megszüntetik. Az igazgatótanács elfogadta a javaslatot, de azzal a feltétellel, hogy az állatértékesítõ szövetkezet központja lehetõleg Marosvásárhelyen legyen, s ha ez nem lehetséges, akkor Kolozsváron, viszont ebben az esetben Marosvásárhelyen legyen egy kirendeltsége. A másik feltétele, hogy a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete ne vegyen részt benne. 59 1942 õszén alakult meg az Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezete (EGÁZ).60 Ennek üzletrésztõkéjébe 50 000 pengõt fizetett be a Hangya, ugyanennyit az EMGE, és körülbelül 20 000 pengõt a „keresztény állatkereskedõk és állattartó gazdák”.61 Az új szövetkezet a kolozsvári székhelyû „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja tagja lett62. Azokat a Hangyatisztviselõket, akik eddig az állatértékesítési alosztály ügyeit intézték, áthelyezték az EGÁZ-hoz. Az új szövetkezet megalakulásával az Erdélyrészi Hangya 1942. szeptember 15-én beszüntette az állatértékesítést.63 1942 õszén az Erdélyi Méhész Egyesület javaslatot tett közös szövetkezet alakítására méz értékesítésére. A Méhész Egyesület 40 000 pengõ pénztõkét kért a Hangyától, és õ maga ugyanannyi értékû ingatlanokkal járult volna hozzá az értékesítési hálózat kiépítéséhez, viszont a rendes osztalékon kívül a teljes tiszta nyereségre igényt tartott. A Hangya Szövetkezet vezetõsége anyagi nehézségekre hivatkozva elutasítja a javaslatot.64 (Valószínûleg inkább a nyereség elosztására tett javaslat nem volt elfogadható, hiszen ennél sokkal nagyobb értékû befektetéseket eszközöltek, és ingatlaneladásaikból is a kért befektetési összeg többszöröse a rendelkezésükre állt.)
59 Fol. Hung. 3634/1. 134. 60 Az Állatértékesítõ Szövetkezet elnöke báró Braunecker Antal, ügyvezetõ igazgatója Sigmond Ákos EMGE ügyosztályvezetõ volt. A Hangyát az igazgatóságban Korparich Ede elnök, Fekete János felügyelõbizottsági tag és Jánky Endre vezérigazgató képviselte. A felügyelõbizottságba Székely János Hangya-igazgatót is beválasztották. 61 1942. november 11-i igazgatósági ülés. Fol. Hung. 3634/1. 190–191. 62 Szövetkezés, 1942. október 29. 5. 63 Fol. Hung. 3634/1. 294. 64 Fol. Hung. 3634/1 194., 199. 65 Fol. Hung. 3634/1 164., 192–193.

192

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

1942 õszén több erdélyi gazdasági szervezettel közösen hozták létre a Szárhegyi Lenfeldolgozó Szövetkezetet. A Lenfeldolgozó Szövetkezet alaptõkéjét a következõk adták össze: „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja (100 000 P), EMGE (50 000 P), Szárhegyi Gazdasági Szövetkezet (10 000P), magánszemélyek (4 000 P), Földmûvelésügyi Minisztérium (200 000 P), és az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ (100 000 P).65 1943-ban a „Szövetség” kezelésében lévõ tejüzemeknél gazdasági nehézségek voltak. Ezért 1943. március elején közölte a földmûvelésügyi miniszter a Hangya elnökével, Korparich Edével azt a tervét, hogy a „Szövetség” Szövetkezeti Központ tulajdonában levõ tejüzemeket az Erdélyrészi Hangya vegye át, és javaslat kidolgozására szólította fel Korparich Edét. Õ, „miután a miniszter tudomására hozta a Szövetséggel fennálló jó viszonyra várható kedvezõtlen hatásokat, a javaslatot megtette.”66 A javaslat lényege az lehetett, hogy a tejtelepek alakuljanak Hangya Szövetkezetekké67, és így a Hangya Szövetkezet átvenné õket. Ezt a javaslatot a miniszter elutasította. Korparich felkérésére Jeszenszky Ferenc kormánybiztos tájékoztatta a „Szövetség” vezetõségét a miniszter szándékáról. Az Erdélyrészi Hangya Központ 1943. május 5-i ülésén Korparich a javaslata utólagos jóváhagyását kérte.68 Nem ismerjük Korparich javaslatát teljes részletességében, de nem nyerte el az igazgatósági tagok többségének beleegyezését. A feszült légkörû ülésen gróf Teleki Béla igazgatósági tag fejezte ki az erdélyi tagok véleményét: „nem járulhat hozzá ilyen javaslathoz, mely intézményeink belsõ életébe való beavatkozás és az autonómia csorbítása” 69. Bethlen László igazgatósági tag ismertette a tejüzemek létesítésének történetét, és azt a helyzetet, mely a Pénzintézeti Központ észrevételei folytán a „Szövetség” számára kialakult. Szerinte, ha a tejüzemek további kezelésérõl a Pénzintézeti Központ állásfoglalása miatt le is kell mondania a „Szövetségnek”, nem kényszeríthetõ egy értéken aluli elidegenítésre. Javasolta egy külön tejszövetkezet létesítését, amelyet az EMGE, a „Szövetség” és az Erdélyrészi Hangya alakítson meg. Ezt az álláspontot támogatták végül Tõkés József, Polonkay Tivadar, Bitay Antal, Fodor Béla, Berekméri István és Fekete János igazgatósági tagok. Ezek után Korparich Ede feltette a kérdést „hogy az elhangzott felszólalásokat úgy tekintheti-e, hogy a kért felmentvényt nem kapja meg. Miután a kérdésre választ nem kapott, Elnök megállapítja az igazgatóság azon határoza66 67 68 69 70 Fol. Hung. 3634/1 230. Fol. Hung. 3634/1 250., 231. „Felmentvényt” az intézkedéséhez. Fol. Hung. 3634/1 230. „Végrehajtó Bizottság, miután meggyõzõdése szerint az 1943. május 5-én tejügyben hozott

193

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tát, hogy az Elnöknek a kért felmentvényt nem adja meg.” Ezek után Korparich Ede lemondott elnöki tisztségérõl. A tárgyalásokat követõen végül egy az 1943. június 11-i ülésen a végrehajtó bizottság formailag visszakozott70. Majd Korparich visszavonta lemondását. A végrehajtó bizottság viszont az önálló tejszövetkezet alapítását szorgalmazta továbbra is, amelyet az erdélyi magyar gazdasági szervezetek hozzanak létre, de az alaptõkét a magyar állam adja hozzá. Székhelyként pedig Marosvásárhelyt kívánták. 1943. augusztus 2–3-án a Földmûvelésügyi Minisztériumban értekezletet tartottak az erdélyi gazdasági szervezetek vezetõi, itt elhatározták, hogy külön tejbegyûjtõ szövetkezetet állítanak fel. A tervek szerint a leendõ szövetkezet alaptõkéjében a „Szövetség” 25%-kal, a Hangya 25%-kal, az OMTK 25%-kal, a tejszövetkezetek 5%-kal és az erdélyi gazdaérdekeltségek 20%-kal vennének részt. Az össztõke 1 600 000 lenne, abból 400 000-at kellene a Hangya adjon.71 Urmánczy János, gróf Teleki Béla és Pál Dénes igazgatósági tagok aggályosnak tartották egy anyaországi vállalat részvételét, de „gróf Bethlen László megnyugtató kijelentései után” õk is támogatták a javaslatot. Az igazgatótanács értékelése szerint a Hangyának nem állt rendelkezésére ennyi tõke, de banki hitelekbõl megoldhatónak tartották az összeg elõteremtését. 1943. október 5-én Marosvásárhelyen alakították meg a tejszövetkezetet. Alaptõkéje 600 000 pengõ volt, ebbe adott a nyolc erdélyi állattenyésztõ egyesület összesen 100 000 pengõt, az EMGE 100 000 pengõt, a „Szövetség” 100 000 pengõt, az OMTK 100 000 pengõt, az erdélyi tejszövetkezetek 100 000 pengõt és a Hangya 100 000 pengõt.72 A tejszövetkezet igazgatósági elnöke gr. Teleki Mihály, ügyvezetõ-alelnöke báró Kemény Ferenc, második alelnöke Zoltáni Pál lett.73 1943. október 6-án döntés született arról, hogy az Erdélyrészi Hangya, az erdélyi „Szövetség” Szövetkezeti Központ és a galántai Hanza Központi Szövetkezet közös beszerzõirodát nyit Budapesten. A terv szerint felszámolnák a külön Hangya bevásárló irodát, és létrehoznák a Szövetkezetek Közös Egyesülését (SzÖKE), ez intézné a beszerzéseket és az értékesítéseket.74 A terv részeként kölcsönös üzletrészjegyzéssel tagtulajdonosokká váltak. Mivel a Hangya már üzletrészes volt a Szövetségben, csak a Hanzában kellett 5000 P értékben üzletrészt vásároljon.
igazgatósági határozat sajátos félreértésen alapul, kimondja, hogy Elnöknek intézkedéseivel szemben bizalommal viseltetik. Kéri, hogy elnök is vonja vissza lemondását.” Fol. Hung. 3634/1 242. Fol. Hung. 3634/1 261. Fol. Hung. 3634/1 278. Fol. Hung. 3634/1 279. Fol. Hung. 3634/1 269–272. Jelentés 1941.

71 72 73 74 75

194

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

1943. szeptember 4-én Marosvásárhelyen az EMGE, a „Szövetség” és a Hangya értekezletet tartott, ahol jövõbeli együttmûködésrõl határoztak. Megállapodtak egy elnöki tanács, egy elõadói tanács és egy közös, 12 tagú bizottság létrehozásáról. Az együttmûködés célja az erdélyi gazdasági kérdések megbeszélése, gazdasági problémák megoldása, közös propaganda és az egymás közti viták megoldása.

Az Erdélyrészi Hangya gazdasági tevékenysége 1940-ben az eddig meglévõ fogyasztási üzletág mellé a szövetkezeti értékesítést és termelést is megszervezték.75 A továbbiakban ezen három ágazat szerint tárgyalom a Hangya Központ tevékenységét.

Áruforgalmazási (fogyasztási) üzletág Áruforgalmazási hálózat kiépítése. Az impériumváltás után a kormányzat utasítására egy áruterjesztõ hálózatot kellett kiépíteni. A feladat megismerése után az Erdélyrészi Hangya vezetõi költségvetést és emlékiratot készítettek a magyar kormánynak, hogy mennyibe kerülne az áruraktárak felállítása. A kormány erre a célra 400 000 pengõ kamatmentes kölcsönt bocsátott a Szövetkezet rendelkezésére. Viszonylag rövid idõn belül egy országos áruellátó hálózatot építettek ki. A nagyenyedi Hangya Központtól átvett három áruraktárat76 kirendeltségekké minõsítették. Kolozsváron egy újabb kirendeltséget nyitottak. A régi (romániai) árubeszerzési források kiesése miatt Budapesten árubeszerzõ raktárat állítottak fel, innen szerezték be a szövetkezeti boltok számára az árut. A forgótõke kezdeti hiánya miatt az elsõ árukészleteket a budapesti Hangya Szövetkezeti Központ adta, bizományba. 1941. november 15-ig már felállították 11 helységben az áruraktárakat, de még nem mindegyik mûködött77. Az év végéig további 3 helységben létesítettek áruraktárakat. 1943 végén határozatot hoztak fióküzletek felállításáról Désaknán, Szilágysomlyón és Zilahon.78
76 Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely. 77 Baróton, Bánffyhunyadon, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Maroshévizen, Nyárádszeredában, Parajdon, Szászrégenben, Székelykeresztúron, Szilágysomlyón, Tasnádon. Szövetkezés, 1950. november 15. 8. 78 Fol. Hung. 3634/1 291. 79 Jelentés 1942.

195

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Áruellátás. A fogyasztási üzletágat alapvetõen befolyásoló egyik tényezõ az áruval való ellátottság volt, az alábbiakban ezt összegzem.
Áru Liszt Termény Cukor Só Szesz Bor Szeszpárlat Likõr Rum Rizs Mosószóda Ecet Rézgálic Rézmészpor Raffia Rúdvas Sodronyszeg Lópatkószeg Kasza Kapa Lapát és ásó Vasvilla Zománcozott edény Eke Szacskavágó Répavágó Mennyiség kg kg kg kg Lt Lt Lt Lt Lt kg kg Lt kg v kg v kg csg db db db db db db db db Év 1942 7 505 273 274 389 3 927 581 3 015 724 192 006 681 546 101 182 110 511 51 556 377 077 92 173 313 116 80 183 23 567 8302 118 070 76 959 6009 21 143 1643 5483 4016 n. a. 137 55 46

1941 11 141 200 613 640 4 461 124 2 573 047 169 776 420 745 60 594 44 808 23 114 391 613 174 120 228 986 164 392 23 491 19 103 300 329 53 233 9324 23 978 2834 7985 13 626 150 416 31 34 52

1943 5 878 452 81 584 2 828 102 2 479 416 78 111 1 328 950 380 091 297 417 – 444 865 164 508 – 60 809 38 375 – 33 737

31 995 130

*Egyes árufajtákat, amelyeket bonyolultabb mérni (pl. vegyesáru, ruhák, textiláru), nem tüntettek fel. A forgalmazott árumennyiség értékelésénél figyelembe kell vennünk, hogy háborús hiánygazdaság alakult ki. A háború elõrehaladtával egyre érezhetõbbé vált az áruhiány, fõleg a legkeresettebb termékekbõl. Évrõl évre folyamatosan csökken a forgalmazott alapélelmiszerek mennyisége, és 1943-ra fejadagot vezettek be a legfontosabb alapélelmiszerekre. Emiatt a forgalmazott liszt mennyisége 1943-ban kevesebb mint fele volt az 1941. évinek. A forgalmazott cukor mennyisége majdnem felére csökkent ugyanarra az idõszakra. A terményforgalmazás még nagyobb mértékben csökkent. 196

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

A fémbõl készült termékek mennyisége is meredek esést mutat, fõleg az 1943-as évben, ugyanis a vasárukra az iparügyi minisztérium 1943. augusztus 1-tõl jegyrendszert vezetett be. A szövetkezet tehát egy háborús hiánygazdálkodás közepette kellett ellássa feladatát, és alapvetõen ez a forgalmazott árumennyiség csökkenésének az oka. Alábbiakban fogyasztási üzletág pénzforgalmát elemzem.
Áru Liszt Termény Cukor Só Szesz Bor Szeszpárlat Likõr Rum Rizs Mosószóda Ecet Rézgálic Rézmészpor Raffia Rúdvas Sodronyszeg Lópatkószeg Kasza Kapa Lapát és ásó Vasvilla Zománcozott edény Eke Szacskavágó Rápavágó Textiláru Népruházati akciós áru Vegyesáru Összesen 1941 4 379 716 759 46 4 626 143 577 068 1 532 892 823 885 342 180 281 951 143 610 538 095 39 112 164 320 211 545 16 162 60 793 192 413 Év 1942 3 572 755 174 603 4 051 329 678 992 2 147 697 1 827 040 699 412 693 988 364 064 661 095 22 078 228 342 146 453 16 907 26 972 73 054 64 835 17 604 91 418 2239 7981 6496 142 018 27 476 6530 2845 4 210 497 1 267 275 7 516 635 28 748 630 1943 3 100 969 62 345 4 090 132 675 167 1 492 315 5 315 800 3 311 373 83 793 – 505 460 424 485 – 41 006 36 237 – 115 812 74 342 25 094 6 795 169 – 18 341 226 45 761 927 (n 60%)

202 825

13 928 1 502 269 n. a. 10 640 776 26 449 099

Az 1941. évi összáruforgalom értéke több mint 26 millió pengõ volt. A legnagyobb forgalma a vegyesáru mellett az alapélelmiszereknek (liszt, cukor) és mezõgazdasági szerszámoknak volt. 1942-ben az árueladás összforgalma több mint 28 millió pengõ volt. Az elõzõ évhez viszonyítva mintegy 2 millió pengõs emelkedés történt az áruforgalom197

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ban. Viszont a szövetkezeti áruforgalom mintegy 1/3-dal növekedett, míg a magánkereskedõk áruellátása 1/4-del csökkent az 1941. évi forgalomhoz viszonyítva.79 Tehát a lakosság egyre nagyobb részét a szövetkezetek látták el áruval. Az elõzõ évhez viszonyítva ugyanazoknak az árucikkeknek volt a legnagyobb forgalma (alapélelmiszerek és vegyesáru), viszont kissé csökkent az eladásukból származó pénzmennyiség, azért, mert kevesebb árumennyiség állt ebbõl rendelkezésre a háborús korlátozások miatt. Változásnak számít, hogy a textiláruknak majdnem négyszeresére emelkedett a forgalma, és így az alapélelmiszerekkel közel azonos értékû forgalmat bonyolítottak le ezzel az árufajtával. Egészségvédelmi és közellátási akciók keretében élelmiszereket és ruházati cikkeket osztottak ki.80 1943-ban a háború miatt korlátozásokat vezettek be az alapélelmiszerek és a vasáru forgalmazásában. A legfontosabb élelmiszereket és közszükségleti cikkeket fejadagra osztották (pl.: cukor, liszt, zsír, mosószappan stb.). A legnagyobb problémák a vasáru (patkóvas, abroncsvas stb.) elosztásában mutatkoztak, mert ezek hiánycikknek számítottak, a háborús viszonyok között a vasat fõleg a hadiipari üzemek dolgozták fel. Ezen árufajták esetében a szövetkezetek feladata az arányos áruelosztás lett. A szabadon beszerezhetõ áruk közül a borforgalmazás volt a legjelentõsebb. Ilyen gazdasági feltételek mellett nagy eredmény, hogy a döntõen élelmiszereket és alap-közszükségleti cikkeket forgalmazó Hangya-hálózat forgalma nagymértékû, 60%-os (mintegy 17 millió pengõs) növekedést produkált az elõzõ évi forgalomhoz képest. A több mint 45 millió pengõs forgalomból a vegyesáru (több mint 18 millió pengõ), a textiláru (6 millió pengõ), a bor (5 millió pengõ) és cukor (4 millió pengõ) forgalma volt a legjelentõsebb.
1941 1942 1943 Mag. Mag. Mag. Szöv-tel Szöv-tel Szöv-tel ker. ker. ker. Marosvásárhely 2 364 720 1 768 164 6 505 658 1 333 608 5 234 087 6 630 222 Helység Kolozsvár 1 176 527 2 149 468 1 728 195 450 729 3 225 874 740 376 Sepsiszentgyörgy 2 756 082 1 112 743 1 406 761 1 279 127 2 529 659 1 174 219 Székelyudvarhely 1 349 666 2 080 041 1 809 395 1 342 927 2 894 556 1 533 897 Barót Csíkszereda 412 293 466 650 215 053 417 265 514 922 686 625 357 195 1 380 575 309 630 1 630 391 609 252 299 997

80 Ezek közé tartozott az ún. munkásruha-akció. Ezt 1942 végén a Közellátási Minisztérium rendeletére bonyolították le, melynek keretében jutányos árú munkaruhák szétosztását végezték. Az áruk vételára 801 557 p volt, eladási ára 874 239 p, a különbözetbõl a fuvart, kamatköltséget stb. fedezték, végül 40 000 p tiszta haszon maradt az akcióból. Fol. Hung. 3634/1 212. 81 Szövetkezés, 1940. december 1. 3–4.

198

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

1941 Helység Dés Erdõszentgyörgy Gyergyószentmiklós Maroshévíz Nyárádszereda Székelykeresztúr Parajd Szászrégen Szilágysomlyó Kézdivásárhely Tasnád Bánffyhunyad Mintaüzletek Összesen Szöv-tel Mag. ker. 95 636 444 307 282 382 515 576 314 355 154 240 659 767 267 540 417 493 226 798 69 846

1942 Szöv-tel Mag. ker.

1943 Szöv-tel Mag. ker. 159 576 501 840 423 376 620 722 342 899 278 508 395 222 371 467 629 212 – –

726 589 1 661 496 1 122 038 1 488 222 2 318 962 1 202 519 204 551 153 954 262 695 495 871 558 996 520 927 614 903 505 329 584 213 146 795 296 150 354 039 173 020 261 794 458 394 715 848 692 064 833 003 896 014 731 575 – – 103 074 1 165 393 370 867 306 287 584 756 468 226

568 298 1 062 662 195 602 1 803 598 322 530 1 078 467 670 174 1 312 081 365 564 2 208 038 395 435 1 477 227 – – – – 4 708 154

13 596 911 11 852 170 18 889 345 9 859 269 27 471 706 15 913 304

Mag. ker. – magánkereskedõkkel

Felvásárlás/értékesítési üzletág Az értékesítési üzletágban a vidéken elõállítható termények felvásárlását és értékesítését kezdték meg (élõ és vágott állatokat, tojást, zöldséget, tollat, vadontermõ gyümölcsöt, gyógynövényeket, gabonanemûket, háziipai cikkeket). Állatértékesítés. A Földmûvelésügyi Minisztérium az állatkivitel elõmozdítása érdekében 1 500 000 pengõs hitelkeretet létesített hizlalási kölcsönök folyósítására. A hiteleket a magyar Állat- és Állati termékek Kiviteli Szövetkezete folyósította, a Hangya Központ mint a hizlalási kölcsönnek az érdekeltek felé való közvetítõje kapcsolódott be az akcióba. A felhizlalt állatot a Hangya bizományi úton értékesítette, ezért jutalékot vett le, melynek mértékérõl nincs adat. A felhizlalt állatokat vasúton szállították ki, a fuvarköltséget az állam visszatérítette. A berakási költségek (állatorvosi díj stb.) és a szállítás alatti súlyveszteség általában kilogrammonként 14–18 fillért tett ki. Az állatok átvétele Olaszországban Fiuméban, Németországban pedig Bécsben történt.

199

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az átvételi árak élõsúlyban kilogrammonként pengõben a következõk voltak:81
Príma 1,26 1,17 1,13 1,02 Olaszo. II. oszt 1,13 1,05 1,03 0,95 III. oszt. 0,97 0,91 0,91 0,87 Príma 1,22 1,13 1,09 0,98 Németo. II. oszt III. oszt. 1,09 0,93 1,01 0,87 0,99 0,87 0,91 0,87

Ökör Növendék Bika Tehén

A kormány az Olaszországba szánt szarvasmarhákra (kilónkénti) 4 filléres apadási segélyt adott.82 Az elsõ 20 darabos, exportra szánt állatállomány 1941. január 10-én hajnalban indult, este 11 órára érkezett Szászlekencére, ahol átrakták a rendes nyomtávú vasúti kocsikba. Innen másnap délelõtt szállítottak 10 ökröt Fiuméba, Bécsbe 7 bikát és 3 tehenet. A szállítmány alsónyárádmenti, fõleg folyfalvi gazdák állataiból állt. 1941 végéig összesen 180 gazdálkodó vett fel szarvasmarha-hizlalásra egyenként 400 pengõs kölcsönt, míg 68 gazda sertéshizlalásra vett fel egyenként 100 pengõs kölcsönt (összesen 78 800 pengõt). Ekkor elbírálás alatt állt 200 szarvasmarha és 150 sertéshizlalási kölcsönigénylés. Mennyire volt „bürokratikus”, vagy ellenkezõleg: könnyû egy ilyen hizlalási kölcsönhöz való jutás? 1941 februárjáig a következõ volt az eljárás: A leszerzõdött állatokra alacsony kamatú hizlalási kölcsönt adtak (1940. október–november hónapokban 5,5%-os évi kamatra83, ezt 1940. december 21-ig 4%-os kamatra mérsékelték.84) A kölcsönt 6 hónapra folyósították. Szarvasmarha-hizlalásra legtöbb 400, sertéshizlalásra legtöbb 100 pengõ hitelt lehetett felvenni. Biztosítékul a hizlalandó állatot kézizálogul lekötötték, és fedezeti váltót is kértek. Emellett a kölcsön felvételére a községi elöljáróság „Érték- és Vagyonbizonyítványt” kellett kiállítson a kölcsönt igénybe vevõ ingatlanjáról, és arról, hogy ezek milyen forgalmi értékkel rendelkeznek. A kölcsön igénybevételéhez még szükség volt a marhalevél bemutatására is. Az engedélyeztetési eljárásnál 1941 februárjától bevezették a magyarországi rendszert.85 Ekkor a következõ lett az eljárás: az a gazda, aki hízóba állított egy szarvasmarhát, azzal a céllal, hogy külföldön értékesítse, 1 héten belül az illetékes vármegye székhelyén lévõ EMGE Állatértékesítést Beszervezõ Ügyosztály Vármegyei Felügyelõségénél kellett bejelenteni, a gazdakörök elnökeinél igényelhetõ nyomtatványon. (A bejelentés célja a nyilvántartásba vétel
82 83 84 85 86 Szövetkezés, 1941. április 24. 9. Szövetkezés, 1940. december 1. 3–4. Szövetkezés, 1940. december 1. 4. Szövetkezés, 1940. február 15. 3-4. Szövetkezés, 1941. április 24. 9.

200

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

volt, amire a hatóságoknak a tervezhetõségért volt szükségük.) A bejelentés után az EMGE területi felügyelõje személyesen megtekintette a kivitelre szánt állatokat, és felmérte, hogy megfelelõ hizlalás esetén elérhetik-e a külföldi szállításnál elõírt súlyt (legalább 650 kg) és minõséget. Az elõírásoknak megfelelõ állatot lebélyegezte sorszámozott füljeggyel. Ha az állat hizlalása befejezõdött, ezt az EMGE vármegyei felügyelõjénél kellett bejelenteni, egy nyomtatvány küldésével. Az EMGE vármegyei felügyelõje ezt jelezte a Kereskedelmi Hivatal Erdélyrészi Kirendeltségének (Kolozsváron székelt), aki egy területi felügyelõn keresztül a helyszínen szemrevételezte az állatot. Ha megfelelt az exportkövetelményeknek, exportbélyegzõt kapott. Az engedély megérkezésérõl és a fülbélyegzõ számáról értesíteni kellett az Erdélyrészi Hangya Központot, amely megindította a kiviteli engedély megszerzését. Az állatokat tízes csoportokba sorolták, ennél kevesebb állatot nem lehetett külföldre szállítani. A tízes csoportosításokat az EMGE-hez továbbította, amely a Kereskedelmi Hivatal Erdélyrészi Kirendeltségéhez, majd innen tovább, az Országos Állatértékesítõ Bizottság elé terjesztette, ez a hivatal adta meg az engedélyeket. (Erre azért volt szükség, mert a kivitelnél éves keretszámok, ún. kontingensek voltak, amelyeket nem lehetett átlépni. De a jelzett idõszakban a háborús konjunktúra nagy élelmiszer-felvevõpiacot biztosított, úgyhogy ez nem volt akadály az engedélymegadásban.) Kiviteli engedélyt csak azoknak a szarvasmarháknak adtak, amelyeket a tervezett szállítás elõtt legalább 3 hónappal bejelentettek. Jugoszlávia német megszállása után az Olaszországba irányuló magyar állatexport útiránya is megváltozott, így nem Jugoszlávián, hanem Németországon keresztül szállították, és az átadó állomás Sopron-Ágfalva volt. Mivel az állatok szállítása rövidebb lett és így kevesebbet súlyt veszítettek az átvevésig, a kormány megvonta a (kilónkénti) 4 filléres apadási segélyt.86 Az olaszországi értékesítési árak egyenlõek lettek a németországiakkal. Az 1940 végi árakhoz képest kismértékû emelkedés történt.
Ökör Növendék Bika Tehén Príma 1,32 1,23 1,19 1,08 II. oszt 1,19 1,11 1,09 1,01 III. oszt. 1,03 0,97 0,97 0,91

Mely helységek gazdái kapcsolódtak be ebbe az akcióba? Csak néhányról tudunk. 1940 õszén folyfalviak, 1941 februárjáig székelybethlenfalviak és környékbeliek.87
87 Itt 67 ökörre, 46 tehénre, 1 bikára vettek fel hizlalási elõleget. Szövetkezés, 1941. február 1. 2. 88 Fol. Hung. 3634/1. 294.

201

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Nemcsak a Hangya, hanem az EMGE és a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete is végzett Erdélyben állatértékesítést, ami miatt összeütközések voltak a három intézmény között. Ennek kiküszöbölésére létrehoztak egy külön szövetkezetet, az Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezetét (EGÁZ). Az új szövetkezet megalakulásával az Erdélyrészi Hangya 1942. szeptember 15-én beszüntette az állatértékesítést88 Állatfelvásárlás. 1941 elején Barót és Kisbacon környékén a szövetkezeti központ értékesítési megbízottja 52 sertést vásárolt fel, ezeket a marosvásárhelyi közvágóhídon dolgozták fel és Kolozsvár város közélelmezési hivatalánál értékesítették.89 Az állatfelvásárlási és értékesítési tevékenység lecsökkent, és ezt a tevékenységet az 1942 õszén létrejött Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezete vette át. A felvásárolt állatok értékesítésébõl a Hangya Központnak 2 189 268 pengõ jövedelme származott. 1941-ben 145 000 pengõ jövedelme származott az élõ állatok értékesítésébõl, a csökkenés oka az volt, hogy ezt a tevékenységet beszüntették. Erdeigyümölcs-felvásárlás és -értékesítés. 1941. december 4-én közölte az elnök, hogy a Földmûvelésügyi Minisztérium utasította a Hangya Központot kerti gyümölcsök felvásárlásának megszervezésére,90 emellett az erdeigyümölcs-felvásárlást (és feldolgozást) kellett megteremteni, ehhez legalább öt feldolgozó telep és több gyûjtõállomás felállítását írták elõ. 1941 tavaszán az FM kiküldte Szabó Béla kertészeti akadémiai tanárt, aki beutazta a gyûjtés szempontjából számbajövõ vidékeket, és javaslatokat tett a begyûjtõhálózat kiépítésére. Az õ ajánlására Ratosnyán, Gyergyószentmiklóson, Zsögödön, Gyimesközéplokon és Kovásznán létesítettek feldolgozó telepeket.91 Itt helyiségeket béreltek, szárítókat építettek és helyi szakembereket bíztak meg a gyûjtés megszervezésével. A gyûjtés 1941. július végén már mûködött.92 Az erdeigyümölcs mellett gombát és teafüvet is felvásároltak, az átvételnél azonnal, készpénzben fizettek. A gyümölcsök átvételét és konzerválását a budapesti Kertészeti Akadémia növendékei végezték, minden telepen két személy. 1942-ben a gyümölcsszedõ és -feldolgozó telepeken 24 kertészeti fõiskolai hallgató dolgozott, a kolozsvári egyetem közgazdasági tanszékének három

89 90 91 92 93 94

Szövetkezés, 1941. február 1., 2., március 1., 2. Fol. Hung. 3634/1, 117. Szövetkezés, 1941. május 29. 2. Szövetkezés, 1941. július 31. 4. Szövetkezés, 1942. július 26. 7. Fol. Hung. 3634/1. 215.

202

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

hallgatója pedig a Hangya Központban végezte a gyümölcsgyûjtési munkák ellenõrzését.93 Õk havi 250 pengõ fizetést és lakást kaptak. A telepek adminisztratív munkájába 12 marosvásárhelyi kereskedelmi iskolai diák is besegített, õk havi 150 pengõt és lakást kaptak. Ezt a munkát szakmai gyakorlatként végezték. Az 1942-es évben az erdeigyümölcs-begyûjtésben 1 726 652 kg gyümölcsöt szedtek össze, a szedõknek, fuvarozóknak stb. 1 562 744 pengõt fizettek ki.94 Az áruk eladása részben a következõ év elején történt, körülbelül 400 000 P tiszta jövedelmet becsültek az értékesítésébõl, de mivel az eladás a következõ évre is áttolódott, az 1942. évi mérlegben még nem szerepelt ez az összeg. Az 1943. február 11-i igazgatósági ülésen tárgyalták egy gyümölcsfeldolgozó telep létrehozásának ügyét. Az elnök helyszínnek Székelyudvarhelyt javasolta, de két igazgatósági tag, Pál Dénes és Nagy Lajos javasolták, hogy a feldolgozó telep Székelykeresztúron legyen, amihez a város ingyen telket ajánlott fel. 95 A kérdésben a döntést elhalasztották, végül Székelyudvarhelyen létesítették a telepet. Tollfelvásárlás. 1942-ben tyúk- és libatollat vásároltak fel, kilóját 15 fillérért, a központi raktáraknál 20 fillérért.96 1942-ben tollelõleget folyósítottak, minden liba vagy kacsa után 3 pengõt. A kölcsönt 1943. október 30-ig kellett törleszteni tollban, az akkori felvásárlási árak szerint. Tojásfelvásárlás. A tojásfelvásárlás dinamikusan nõtt, de 1943-ban az abban az évben dúló baromfivész miatt a tojásértékesítés is visszaesett. Minõségjavítás, tenyésztelepek. 1941-ben a felnevelt állatok minõségének javítására vetõmagot (10 000 pengõ értékben) és napos csibét (9800 egyedet) osztottak ki a szövetkezeti tagok között. Meggyesfalván tyúk- és libafarmokat állítottak fel. Szamosújváron sertéshizlaló telepet létesítettek (2300 db sertéssel). Ebben bér ellenében környékbeli gazdák is hizlalhatták a sertéseiket. 1943 elején döntés született arról, hogy az Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezete megveszi a szamosújvári hizlaldát. Az igazgatóság hozzájárult az eladáshoz, annál is inkább, mivel a hizlalda veszteséges volt. A tranzakció szerint az EGÁSZ átveszi a 105 000 pengõs tartozást a pénzügyminisztériummal szemben, fizet 50 000 pengõt készpénzben, a vételár többi részét egy év múlva adja meg.97 1943-ban a baromfivész és a takarmányhiány miatt a Szövetkezeti központ meggyesfalvi tyúkfarmját fel kellett oszlatni. A csibekeltetõ üzem viszont tovább dolgozott.

95 96 97 98

Fol. Hung. 3634/1. 217. Szövetkezés, 1942. november 26. 5. Fol. Hung. 3634/1. 219. Szövetkezés, 1942. október 29. 2.

203

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Háziipar. A Hangya Központ fafaragó és szalmafeldolgozó tanfolyamokat indított, ezek célja olyan munkaerõ képzése volt, amely képes eladható termékeket készíteni. Faipari cikkek. 1943-ban Telekfalván és Szolokmán gereblye és favilla gyártását indították be. Ez sikeres volt, a két falu lakosságának pár hónap alatt 42 000 pengõ jövedelmet biztosított. Ugyanebben az évben Csomakõrösön faháncs strandkalap értékesítését szervezték meg, itt az év folyamán 37 437 kalapot vásároltak fel. Szalmafonás. 1942-ben az Erdélyrészi Hangya Központ Meggyesfalván dolgozta fel azt a szalmafonatot, amit a helyi szövetkezetek vásároltak fel. Egyes falvakban nagy hagyománya volt a szalmafonásnak, ezekben a helységekben a lakosság jó részének kiegészítõ tevékenysége volt, innen vásárolták fel. Meggyesfalván kalapokat, szõnyeget és más használati tárgyakat készítettek belõle.98 1943-ban szalmafeldolgozó tanfolyamot indítottak. A kész szalmaáru átvételére Kõrispatakon, Bözödön és Vágáson beváltótelepeket létesítettek. Mezõcsáváson, Mezõfelén és Szabédon gyékényfeldolgozó telepeket szerveztek. Mennyiség szerint a felvásárlás/értékesítési üzletág forgalma a következõ volt:
Termény Szarvasmarha Vágott szarvasmarha Sertés Tojás Zöldség Vadontermõ gyümölcs Gyógynövény Termény Toll Alma db db db db kg kg kg kg kg kg 1941 2103 75 2141 2 720 550 291 615 560 854 662 391 000 8611 Év 1942 élõ állat 3 193 480 307 000 1 686 035 83 010 896 730 80 593 180 000 1943 Beszerzése megszüntetve 991 805 – 1 997 418 85 583 116 342 tonna 47 330

1941-ben több mint négyezer állatot vásároltak fel és értékesítettek, a következõ évre már nincs adat. Az értékesített tojás és zöldségek mennyisége 1942-ben is kismértékben emelkedett. 1934-ben az értékesített tojás mennyisége visszaesik egyharmadára a baromfivész miatt, a zöldségfelvásárlásról nincs adatunk, valószínûleg a terménybe számolták bele. A felvásárolt vadontermõ gyümölcsök mennyisége 1942-ben majdnem megháromszorozódik, és a következõ évben is nagymértékben emelkedett.
99 Marosvásárhely mellett.

204

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

A felvásárolt gyógynövények mennyisége egy év alatt szintén látványosan felfut, 1943-ra már csak kismértékben emelkedik. A felvásárolt termények mennyisége igen látványosan megemelkedik 1943-ra. Ennek részben oka, hogy a kötelezõ terménybeszolgáltatás lebonyolítására a kormányzat a szövetkezeti hálózatot is bevonta. Másik oka, hogy ebbe számolták bele a zöldségmennyiséget is. A tollértékesítés tízszeres emelkedést produkált 1942-ben az elõzõ évekhez képest, de 1943-ban a felére esett vissza, valószínûleg a baromfivész miatt. Az értékesítési üzletág forgalma a következõ volt:
Termény Szarvasmarha Vágott szarvasmarha Sertés Tojás Zöldség Vadontermõ gyümölcs Gyógynövény Háziipari cikkek Termény Toll Gyapjú Alma Összesen 1941 1 470 314 45 610 673 344 321 404 40 603 403 225 1340 5596 173 893 15 388 – – 3 150 717 Év 1942 145 000 (élõ állat) 634 656 87 750 1 518 012 46 154 10 492 2 660 480 493 548 98 000 145 000 7 591 286 1943 Beszerzése megszüntetve 222 010 6 974 440 41 997 320 738 5 001 421 423 565 187 000 – 6 974 440

Az állatfelvásárlás (amely az 1941. évben az üzletág nyereségének több mint 1/3-át adta, az Erdélyi Állatértékesítõ Szövetkezet létrejötte miatt lecsökkent, 1943-ra teljesen megszûnt. A felvásárlási üzletág forgalma 1941hez képest kétszeresére emelkedett a következõ évben. Az 1943. évi kismértékû csökkenés oka a jól jövedelmezõ állatértékesítési üzletág kiesése.

Termelési üzletág A Hangya elõzõleg semmiféle termelõkapacitással nem rendelkezett. A termelési üzletág kiépítésére a FM utasította a Hangya Központ vezetõségét 1940 decemberében. A termelésnél a cél egyrészt a vidéki lakosságtól felvásárolt alapanyagokból készáru elõállítása (gyümölcslékészítés, dzsemkészítés, mert készáruként nagyobb összegért lehetett a terményeket értékesíteni). Másrészt olyan közszükségleti cikkek elõállítására törekedtek, amire felvásárlási igény van a szövetkezeti tagság részérõl (szappan, mosószerek, hordók, seprûk). Ennek megfelelõen 1941-ben Meggyesfalván99 több mint 400 000 205

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

pengõ beruházással vegyipari gyárat100, ecetgyárat, szeszesitalgyárat, gyümölcsfeldolgozó üzemet, seprûkötõ üzemet, kádármûhelyt, ládagyárat létesítettek. 1941-ben ezek nagyjából a beruházási összegüknek megfelelõ forgalmat bonyolították le. Az itteni építkezések közül a legjelentõsebb a konzervgyár és hûtõház felépítése volt. 1941. december 4-én közölte az elnök az igazgatótanáccsal, hogy a FM utasította az Erdélyrészi Hangya Központot, hogy építsen fel Marosvásárhelyen egy konzervgyárat. A vezetõség 200 000 pengõre becsülte a kivitelezés összegét, erre támogatást kért, 100 000 P államsegélyt kapott.101 1942. április 22-éig elkészültek a konzervgyár tervei, ekkor 416 000 pengõre becsülték a kivitelezés összegét.102 Az év folyamán elkezdõdött a konzervgyár felépítése, az építkezést a következõ év tavaszáig befejezték, és 1943. február 1-jén helyezték üzembe. Napi termelõkapacitása 1 vagon konzerv volt. 1942-ben a meggyesfalvi gyártelepen lévõ üzemek kétmillió forintnál nagyobb értékben állítottak elõ árucikkeket. Megkezdõdött a gyártelepen épült hordóüzemben is a termelés. 1942 folyamán elkészült Marosvásárhelyen a központi székház és a raktárház. 1942 õszén a Földmûvelésügyi Minisztérium megbízásából egy 30 vagon kapacitású hûtõház építését kezdték meg.103 1942 novemberében már az alapozást készítették. 1943-ban felmerült e szeszfõzde áttelepítésének gondolata gyümölcsben gazdagabb vidékekre, mert az üzem kapacitáson alul termelt az alapanyagok hiánya miatt. A vegyipari üzem megduplázta termelését az 1942-es évihez képest. A hordóüzemben a kiesett munkaerõ pótlására földmûvesekbõl képeztek kádárokat, akik sikeresen beletanultak a hordókészítésbe. Az ipartelep lakatos- és gépkocsijavító mûhelyeit továbbfejlesztették. Így az ipartelep összes javítását, valamint a víz-, gáz-, villany- stb. szereléseket is ezek a mûhelyek végezték. Emellett gépeket készítettek egyes üzemeknek. A termelési ágazat majdnem 9 millió pengõs forgalmának több mint egyharmadát (több mint 3 millió pengõt) a szeszesital-termelés adta. A konzervgyár lekvár- és dzsemtermékei több mint 2 millió pengõt tettek ki az összforgalomból, ezt követte a gyümölcslé forgalma több mint másfél millió pengõ forgalommal. A munkáslétszám átlag 240 fõ volt, ezek közül 132 férfi és 108 nõi munkás. 1943-ban befejezték a hûtõház felépítését. Emellett Kolozsváron tárházat, Székelyudvarhelyen gyümölcsfeldolgozó üzemet építettek.
100 Tisztító- és mosószereket gyártott. 101 Fol. Hung. 3634/1, 117. 102 Fol. Hung. 3634/1, 132. 103 A beruházásra a Földmûvelésügyi Minisztérium adott 300 000 P államsegélyt és 700 000 P kölcsönt (15 év alatt törlesztendõ, 5%-os amortizációs kölcsönként). Fol. Hung. 3634/1 193. 104 Fol. Hung. 3634/1 74.

206

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Más beruházások, tevékenységek Székházépítés. Az Erdélyrészi Hangya Központ létrejöttét követõen felvetõdött a kérdés, hol legyen a központja. 1941 júniusában a miniszterelnökség amellett foglalt állást, hogy Marosvásárhelyen, és elhatározták, hogy oda központi székházat építenek. Ehhez megvették a Tisza Kálmán téri ingatlant (1460 négyszögöl 25 000 P-ért).104 1941 szeptemberére elfogadták a marosvásárhelyi székházra a helybeli Farkas József építész terveit. Az építkezés becsült költsége 500 000 pengõ volt, ennek fedezésére hitelt kerestek.105 1941. decemberig már elkezdõdött az építkezés. Az építési terveket egy bizottság felülvizsgálta, és hibákat állapított meg. Ezután Masirevics György budapesti építésszel kijavítatták a hibákat. Így a vezetõség szerint olcsóbb, másrészt a kívánalmaknak jobban megfelelõ épület lesz.106 1942 áprilisában kiderült, hogy újabb módosításokat eszközöltek az építkezésben, emiatt az a tervezettnél jóval nagyobb és drágább lesz. Az elnök azzal érvelt, hogy „Ezen az épületen történt bõvítések fõleg azt a célt szolgálják, hogy amennyiben Dél-Erdély is felszabadul, úgy az itt épített központi székház egész Erdély szövetkezeti hálózatának központjául szolgálhasson.”107 Az új értékelés szerint a székház 788 000 pengõbe fog kerülni. 1943 májusára elkészült az építkezés. A végelszámolás szerint a székház 1 128 092 pengõbe került, a következõ lebontásban:108
Kiadás Munkabérek Anyagok Berendezési tárgyak (fûtés, villanyszerelés, vízvezeték) Vegyes költségek (telefon, tervezési költségek, apró kiadás stb.) Összesen Értéke 557 376 288 477 222 642 59 596 1 128 092

A megmaradt és más építkezéseknél felhasznált építõanyag értéke 1550 pengõ volt.

105 Fol. Hung. 3634/1 89–90. 106 Fol. Hung. 3634/1 102. 107 Fol. Hung. 3634/1 132–133. 108 Fol. Hung. 3634/1 237–238. 109 Fol. Hung. 3634/1 246–248.

207

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

És hogy mire kellett a nagy épület? Az 1943. augusztus 18-i igazgatósági és felügyelõbizottsági ülésen Büsch Viktor miniszteri tanácsos, a Közérdekeltségek Felügyelõ Hatóság alelnöke elnöki reprezentációs költségek megállapítására tett javaslatot, mely szerint az elnök kapja díjmentes használatra a székházban lévõ lakást fûtéssel, világítással és kiszolgálással és havi 1500 pengõ reprezentációs költséggel. Az igazgatóság a javaslatot jóváhagyta.109 Az épület „Hangya-ház” néven ismert az idõsebb vásárhelyi korosztályoknak, jelenleg különféle igazgatóságok és napilapok szerkesztõségei foglalják el. Képzés. A Szövetkezeti Központ több tanfolyamot is tartott. Ezek egy része a szövetkezetek szakszemélyzetének kiképzését szolgálta, más része olyan háziipari termékek készítésének megtanítására irányult, amelyeket a Hangya központ felvásárolhatott és vagy feldolgozhatott (szalmafonat), vagy készen értékesíthetett (faragott termékek). Az elsõ boltosképzõ tanfolyamot 1941 õszén tartották. A tanfolyam 1941. november 19-én kezdõdött, harminc fiatal részvételével. A képzés folyamán a könyvelés és áruismeret oktatására helyezték a hangsúlyt. Az oktatók zöme a központ fõtisztviselõi voltak.110 1941-ben több fafaragó tanfolyamot tartottak. Az elsõ Kibéden 1941 õszén zajlott le. Az oktató Szalmásy Sándor (Gábor?) pécsi iparmûvészeti oktató volt, kiszállási stb. költségeit a Központ fizette.111 Õ a régi kibédi kézimunkákról vette át a motívumokat, azokat lerajzolta, és a tanulók a saját ízlésük szerint alkalmazták azokat. Több mint harminc fiatal vett részt a tanfolyamon, tükörkerteket, gyerekjátékokat készítettek, ezeket a Hangya Központ megvásárolta, és Budapestre, illetve külföldre exportálta. A gyerekek napidíjat kaptak.112 A tanfolyam hathetes volt. A tanfolyam végén a résztvevõk megalakították a „Kibédi Szövetkezet Népmûvészeti Faragó Bokrát”. Pár ismert résztvevõ: Györffy Balázs, Péterfi Mihály, Domokos György, Dósa Dénes. Etéden 1942. január 23-án kezdõdött a fafaragó tanfolyam, és február (?) 15én ért véget.113 Itt is több mint harminc fiatal vett részt a tanfolyamon, az oktató Nagy Benõ marosvásárhelyi iparmûvész, szakiskolai tanár volt.114 A tanfolyam záróünnepélyén kiosztották a Hangya Központ 665 pengõ pénzjutalmát, majd a fiatalok megalakították az „Etédi Faragó Bokrot”.115 A központ faragó szerszámokat, nyersanyagot és két gyalupadot adományozott a munkaközösségnek.
110 Szövetkezés, 1941. november 27. 2. 111 Szövetkezés, 1941. november 27. 3. 112 Szövetkezés, 1942. január 1. 3–4. 113 Szövetkezés, 1942. március 12. 12. 114 Szövetkezés, 1942. január 29. 3. 115 Bokorbíró: Gagyi Dezsõ, kisbíró: Szekeres Balázs, választmányi tagok: Máté Elek, Lõrinci Ferenc, Péter József, Kovács Dénes, Gedõ Géza. 116 Szövetkezés, 1942. március 12. 11–12.

208

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Szovátán 1942. január–februárban nyolchetes fafaragó tanfolyam mûködött, ez március 4-én ért véget.116 Az oktató Szalmásy Sándor (Gábor?) volt, a tanfolyamon 47 fiatal vett részt, és záróvizsgával ért véget. A záróünnepélyen 1500 (vagy 1600) pengõnyi pénzjutalmat osztottak szét. A tanfolyam alatt a résztvevõk 457 munkadarabot készítettek el, tinta-, gyufa-, hamutartókat, virágpálcákat, íróeszközöket, tolltartókat. A tanfolyamon munkaközösséget alakítottak, a „Szováta faragó bokrot”, azzal a céllal, hogy a tanfolyam után is együtt folytassák a munkát, a bokorbírót és elöljárókat választották. Az 1941/42-ben rendezett négy fafaragó tanfolyam összköltsége 11 000 pengõ volt. 1941-ben tehát boltos/kereskedõ-, szalma- és gyógynövénybeváltó-, valamint négy fafaragó tanfolyamot indítottak. (?) 1942-ben azok közül, akik az 1941-es évben a faragótanfolyamokon részt vettek, 40 fiatalt iparmûvészek bevonásával képezték tovább, négy faragótanfolyamon. Egy tanfolyamon 40 személyt képeztek ki gyógynövénybeváltásra. Emellett egy boltosképzõ, egy ellenõri, egy gyógynövény- és két szalmafeldolgozó tanfolyamot rendeztek. Szalma- és gyékényfonó bokrokat szerveztek. 1943-ban három gyógynövénybeváltó tanfolyamot és két boltostanfolyamot szerveztek.117 Iskolaszövetkezetek. A „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központjával együtt az Erdélyrészi Hangya közösen tartott fenn 197 iskolaszövetkezetet (161 elemi, 35 közép-, 1 fõiskolában). Ezek tanszerekkel látták el a tanulókat, a nyereségbõl pedig a szegényebb tanulókat támogatták. 1942-ben az iskolaszövetkezeti mozgalom 211 iskolát fogott át (178 elemi iskolát, 32 népiskolát, 1 fõiskolát), 9595 taggal. Szövetkezeteik forgalma több mint 150 ezer pengõ volt. 1943-ban már 235 iskolaszövetkezetet mûködtettek 14 000 tanuló részvételével. Adminisztráció. 1941-ben 428 tagú tisztviselõi kara volt a Hangya szövetkezeti hálózatnak, 1942-ben pedig 458 tisztviselõje és átlag 250 állandó munkása. 1943-ban 514 fõs volt az adminisztráció, az átlagos munkáslétszám pedig 240 fõ. . Jóléti és jótékonysági intézmények, intézkedések. A Hangya Szövetkezeti Központ nyereségébõl támogatott: erdélyi közintézményt (az EMKE-t118), népoktatást119, tanoncotthonokat120, illetve tûzkárosultakat122, ala117 Az elsõt január 15-tõl március 15-ig, 44 hallgató részvételével, a másodikat október 15-tõl december 15-ig 26 nõi hallgató számára. 118 Az 1941. évi tiszta feleslegbõl 25 000 pengõt adott központi üzletrészben. Fol. Hung. 3634/1 155., 156. 119 Az 1941. évi tiszta feleslegbõl 8000 pengõt, minden vármegyének 1000–1000 pengõt. Fol. Hung. 3634/1 156.

209

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

pítványokat hozott létre121. Továbbá támogatták az erdélyi középfokú oktatást123, az oktatási intézmények szövetkezeti tárgyú oktatási tevékenységét124, valamint a „központi” (fontos közjogi méltóságok vagy állami intézmények kezdeményezte) jótékonysági akciókat.125 A háborús részvétel miatt hadiárváknak126, bajtársi szolgálatnak127 is különítettek el összeget. 1942. július 2-án megalakult az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ tisztviselõinek nyugdíjpénztára,128 ennek pénzalapjához a Központ többször hozzájárult. 1943-ban egyre többször fordulnak a különbözõ felekezetû egyházak segélykéréssel a Hangyához, „sok esetben elõre megjelölve az összeget is, amit tõlünk várnak. Kaptunk már fenyegetõ hangú kérést is, amelyben az illetõ egyház értesít, hogy ha nem nyújtunk segítséget, szívtelen magatartásunkat a lapokban teszi szóvá.” 1944. január 1-tõl február 29-ig összesen 81 ilyen kérés jött, teljesítésük túlhaladta volna a jótékony célokra elõirányzott, felekezetenkénti 10 000 pengõt, és ebben még nem volt benne a Vöröskereszt, a Gyermekvédõ Liga, illetve a Hadiárva támogatások. Mivel az igazgatóság úgy értékelte, hogy

120 Az 1942. évi tiszta feleslegbõl 8 tanoncotthonnak adtak egyenként 1000 pengõt. Fol. Hung. 3634/1 222. 121 1941-ben alapítványt hoztak létre, két erdélyi magyar szegény sorsú, végzett középiskolásnak a tanulmányai fedezésére a kertészeti egyetemen . Fol. Hung. 3634/1 155. 1942-ben létrehozták az Imreh Zsigmond tisztviselõi segélyalapot, 1943-ban a „Drexler Béla” munkás segélyalapot. (Fol. Hung. 3634/1 156., 222.) 122 1942 augusztusában a Hangya 10 000 pengõ segélyt juttat az oroszhegyi tûzkárosultaknak. Ebbõl 6800 pengõvel a 15, 20 és 30 pengõnként köteléki szövetkezeteiket terhelik meg, 3200 pengõt pedig a Központ vállalta magára. Fol. Hung. 3634/1 171. 1943. május 5-én a szilágypéri leégett gazdának 2000 pengõs segélyt juttatott. Fol. Hung. 3634/1 240. 123 1943-ban (az 1942. évi tiszta nyereségbõl) 5–5000 pengõs alapítványokat hoztak létre Erdély 6 magyar felekezeti iskolájában (zilahi református kollégium, kolozsvári katolikus gimnázium, kolozsvári unitárius kollégium, csíkszeredai katolikus gimnázium, székelyudvarhelyi református kollégium, székelykeresztúri unitárius kollégium) „erdélyi magyar és földmûvelõ szülõktõl származó, jó elõmenetelû ifjak” taníttatására. Fol. Hung. 3634/1 222. 124 Az 1942. évi jövedelembõl a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumnak 20 000 pengõt irányoztak elõ, annak ellenében, hogy állítson fel kereskedelmi szakot, és annak keretében hetenként egy órában szövetkezeti oktatást nyújtson. Fol. Hung. 3634/1 222. 125 1941 decemberében Horthy Miklósné nyomorenyhítõ akciójára, valamint a hadügyminiszter akciójára 2–2000 pengõ adományt juttat, mely összeg felét arányosan a köteléki szövetkezetekre terhelte. Fol. Hung. 3634/1 116. 126 Az 1942. évi tiszta nyereségbõl 5000 pengõt. Fol. Hung. 3634/1 222. 127 Az 1943. évi feleslegbõl 80 000 pengõt. Fol. Hung. 3634/1 324. 128 Erdélyrészi Hangya alkalmazottak Elismert Vállalati Nyugdíjpénztára, Marosvásárhely központtal. Fol. Hung. 3634/1 155., 156. 129 Fol. Hung. 3634/1 302., 303. 130 Az 1942. évi nyereségbõl 20 000 pengõvel, (Fol. Hung. 3634/1 222.)

210

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

nem tudja eldönteni a sürgõsségi sorrendet, azt a határozatot hozták, hogy az egyházak támogatására szánt jótékonysági összeget egy összegben átutalják a püspökségekhez, és a kéréseket is oda irányítják, jelezve ezt az igénylõknek is.129 A kolozsvári egyetemen tervezték egy szövetkezeti tanszék létrehozásának támogatását az 1942. évi nyereségbõl 20 000 pengõvel 130, de ez kevésnek bizonyult, az egyetem erre 100 000 pengõt kért készpénzben.131 Mivel erre a Hangya Központnak nem volt pénze, a kiutalt összeget oktatási támogatásra osztotta szét.132 Viszont az egyetemnek beterjesztettek egy javaslatot, mely szerint a Szövetség és a Hangya fedezi 1–2 évre a Közgazdasági Kar kiadásait (5000–6000 pengõ), ha indítanak szövetkezeti tanszéket.133 Sajnos nincs több adat errõl a próbálkozásról. Tájékoztatás, propaganda, más fejlesztések. 1940 õszén a Szövetkezés laphoz felveszik Kiss Lászlót, a Keleti Újság marosmenti munkatársát havi 100 pengõ fizetéssel, 2 havi próbaidõre.134 1941 (?)-ben egy öttagú propagandabizottság közönségszolgálati feladatokat látott el (az írott és elektronikus sajtó tájékoztatása, kapcsolattartás), és a Szövetkezet lap kiadását végezte. Ebben az évben kiadtak három ismeretterjesztõ könyvet a Hangya Szövetkezetrõl. Az 1942-es évben „Mozgalmi és Sajtóosztályt” állítottak fel. Ez elsõsorban „nevelési” feladatokat látott el az iskolaszövetkezeteken, tanfolyamokon, sajtón és filmen keresztül. Szövetkezeti munka Erdélyben címmel ismertetõ filmet készítettek, amelyet egész Erdélyben bemutattak. Szeptember és október hónapokban valamennyi kirendeltség és áruraktár székhelyén 18 elõadást tartottak összesen több mint 7000 hallgatónak a szövetkezeti mozgalom célkitûzéseirõl. Az 1943. július 22-i igazgatósági ülésen döntés születik arról, hogy a Székely Szó marosvásárhelyi újságot támogatják az új nyomdagép vásárlásában.135 1943-ban az EMGE-vel és a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjával együtt októbertõl 6 napos erdélyi tanulmányutat szerveztek 30 magyarországi újságíró számára, akik különféle folyóiratokban, újságokban népszerûsítették az erdélyi szövetkezeteket.
131 Fol. Hung. 3634/1 252. 132 A csíksomlyói kat., a sepsiszentgyörgyi ref., a székelyudvarhelyi ref., a gyergyószentmiklósi kat. tanítóképzõk és az unit. egyház közt egyenlõ részben. Az elsõ 4 esetben ez összegû üzletrészek osztalékából „földmûves szülõktõl származó tanítójelöltek tanítási költsége nyerjen fedezetet”, utóbb pedig egy tanítóképzõt járó tagjuk, ua. kategóriájuk. Fol. Hung. 3634/1 252. 133 Fol. Hung. 3634/1 252. 134 Fol. Hung. 3634/1 23. 135 Fol. Hung. 3634/1 166. 136 Tartalékalap és az értékcsökkentési tartalékalap. 137 A tartós, azaz nem túl gyorsan fogyó áruk esetében inflációs idõszakokban nagy különbség

211

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ gazdasági adatai Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ gazdasági eredményeinek vizsgálatánál az év végi mérlegadatokat és zárszámadásokat elemeztem. Teher (Forrás). Az év végi mérlegadatok „teher (forrás)” részébõl kiolvasható, hogy növekszik a Központ üzletrésztõkéje, azaz más üzemekben, szövetkezetekben való részvényeinek értéke. Ennek oka, hogy egyrészt kölcsönös üzletrészvásárlási kötelezettsége volt más szövetkezetekkel (például a „Szövetséggel” szemben), másrészt az újonnan alapított szövetkezetekben (pl. Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezete, Szárhegyi Lenfeldolgozó Szövetkezet) is vásárolt részvényeket. A Központ készpénz (likvid) forrásai136 1940 végén 2 millió, 1941 végén majdnem 3 millió (egészen pontosan 2 946 333), 1943 végén valamivel több mint 3 millió 300 ezer pengõ volt. A készpénztartalékoknál nagyobb mértékben értékelte fel viszont a Központ az árualapját: ezt az értékkülönbözeti tartalék mutatja.137 Erre a felértékelésre azért lehetett szüksége, hogy így pénzügyi helyzete minél kedvezõbbnek tûnjék, amire pedig a hitelfelvétel miatt lehetett szükség, mert az állami hitelek mellett egyre több magánhitelt vett fel.138 A szövetkezetek követelése rész a tagszövetkezetek által befizetett áruelõlegeket fedi. A keletkezett feleslegbõl (nyereségbõl) vásárlási visszatérítést adtak a tagszövetkezeteknek139 (üzletrészben és számla-jóváírásban), és támogatták a nyugdíjalapot. Az így megmaradt tiszta felesleg 20%-át a törvényes elõírások szerint a tartalékalap növelésére fordították, osztalékot adtak140, a nyugdíjalapot támogatták, a többi egy részét Hangya „szolgáltató” intézményeknek141, más részét pedig jótékonysági célokra adták. Az 1943. évi nyereségbõl külön megemelték a tartalékalapot.142
keletkezik az áru beszerzési összege és a késõbbi értékesítés között amiatt is, hogy az infláció miatt az áru (önmagában vett) értéke emelkedik. Ezt az értéknövekedést tükrözi az értékkülönbözeti tartalék, de ez nem készpénz, hanem csak az áru eladásakor realizálódik. 138 Ezek együttes összege 1942 végén több mint 20 millió pengõre rúgott (pénzintézeti hitelek + hitelezõk). 139 Az 1941. évi feleslegbõl 3%-ot (365 411 pengõ), az 1942. évibõl 2%-ot (213 070 pengõt), az 1943. évibõl 460 000 pengõt. Fol. Hung. 3634/1 147., 151., 222., 224., 324. 140 5%-os osztalékot. Ez az 1941. évi tiszta jövedelembõl 23 475 pengõ volt (a 4695 darab 1000 pengõs üzletrész után), az 1942. évibõl 39 495 pengõ, az 1943. évibõl 94 850 pengõ (Fol. Hung. 3634/1 155., 222., 326). 141 Az 1941. évi feleslegbõl a Hangya székházban létesített kantin felszerelésére 10 000, tisztviselõi üdülõtelep létesítésére 12 000 pengõt irányoztak elõ. Az 1942. évi feleslegbõl további 10 000

212

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Vagyon (Eszköz). Ha a vagyon év végi állapotát nézzük, szembetûnõ az állóeszközök (állóvagyon: ingatlan + berendezések, felszerelések) értéknövekedése. Az ingatlan értéknövekedésének oka egyrészt az új ingatlanok vásárlása, másrészt az ezekbe történt befektetések (épületfelépítések, bõvítések). A meggyesfalvi és egyéb üzemekbe vásárolt új gépek értéke tükrözõdik a berendezések, felszerelések értéknövekedésében. Látható, hogy 1942 folyamán történtek a nagy beruházások. Az ingatlanok értéke ekkor nõ meg több mint kétszeresére, a gépeké több mint háromszorosára. Az értékpapír valószínûleg államkötvény-felvásárlást takar.143 Az érdekeltségek pedig valószínûleg egy-egy, a Központnak szállító gyárban vásárolt részvényeket fedik. E két tétel értéknövekedése részben az infláció miatti felértékelésekkel magyarázható. Az árukészlet a beszerzési árat tükrözi, inflációs felértékelések nélkül, ez is folyamatosan növekszik. A szövetkezetek hosszú lejáratú befektetéseire (pl. székházépítésre, gépvásárlásra) adott hitel tükrözõdik a szövetkezetek tartozása részben, ez csak kismértékû emelkedést mutat és relatív kis tételû. Az adósok és átmeneti adósok egy része a bizományi értékesítésbõl (késleltetett fizetésbõl) adódik.144 Nyereség. A nyereség résznél az ingatlanjövedelem csökkenésének oka a bérházak egy részének az eladása, és így a házbérjövedelem lecsökkenése. Összforgalom. Az összforgalom adatait az alábbi táblázat összegzi.
1941 Fogy. Ért. Term. Összforg. 26 449 099 3 150 717 430 883 30 030 699 1942 28 748 630 8 240 916 2 110 602 39 100 149 n 26% 1943 45 761 927 6 974 440 8 963 349 61 699 717 1944 47 489 059 1 999 762 7 954 820 n 57% 57 443 643

n – növekedés az elõzõ évhez viszonyítva

pengõt különítettek el az üdülõtelep létrehozására. (Fol. Hung. 3634/1 156., 222.) Az 1943. évi feleslegbõl a meggyesfalvi református egyháznak 20 000 pengõs adományt adtak, mert az egyházközség tagjainak jó része a Hangya üzemek alkalmazottja volt. Fol. Hung. 3634/1 324. 142 80 000 pengõvel. Fol. Hung. 3634/1 326. 143 Ez egy relatív biztos hozamú pénzbefektetési forma, gyakorlatilag bankbetétként mûködik. 144 A Központ odaadja az igényelt árut a szövetkezeteknek, illetve magánkereskedõknek, amit késõbb, az áru eladása után fizetnek ki.

213

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

1942-ben a három üzletág forgalma több mint 39 millió pengõ volt. Az értékesítési ágazat (20,5%) több mint kétszeres növekedést (8 millió pengõs forgalmat), a termelési ágazat (8,0%) több mint ötszörös növekedést (kétmillió pengõ forgalmat) teljesített. Összességében az 1942. évi összforgalom több mint 26%-kal haladta meg az elõzõ évit. 1943-ra már beindultak a felépített üzemek, a termelési üzletág forgalma megnégyszerezõdött, viszont az értékesítés a rossz idõjárás miatt visszaesett. Az 1944-es évi visszaesést egyértelmûen Erdély hadszíntérré válása okozta. Az összforgalmat tekintve dinamikus növekedés látható, amit a háborús pusztítás akaszt meg.

Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ néhány „vonása” Marosvásárhely-központúság. Az EGÁZ megalakítása kapcsán az Erdélyrészi Hangya Központ vezetõsége ragaszkodott a marosvásárhelyi székhelyhez. Ugyanez volt az álláspontja az erdélyi tejszövetkezet megalakításakor is.145 Lobbitevékenység. Egyes Hangya-tisztviselõk valószínûsíthetõen településük, illetve régiójuk településének lobbiztak. Az, hogy Kibéden indult fafaragó tanfolyam, valószínûleg Imreh Zsigmond lobbitevékenységének köszönhetõ, õ kötõdött a településhez. Székelykeresztúrért lobbizott 1943 februárjában Pál Dénes és Nagy Lajos, hogy ott épüljön fel a tervezett gyümölcsfeldolgozó.146 Hivatali befolyás magáncélokra való felhasználása. 1941. július 30-án Jánky Endre vezérigazgató javaslatára egy kft-t alapítanak az erdélyi borvíz anyaországi értékesítésére. Az elképzelések szerint a 10 000 pengõs alaptõkének felét az Erdélyrészi Hangya adná, 1000–1000 pengõt pedig Jánky Endre, Mezõ Gyula cégvezetõ, Retteghy Béla, a budapesti iroda vezetõje, Dancs Árpád, a budapesti iroda tisztviselõje és Bálint Mihály mérnök. Úgy tervezték, hogy Retteghy Béla 1000 pengõjén kívül az összeg többi részét az Erdélyrészi Hangya fizetné ki, úgy, hogy a többi magánszemélynek 6%-os kamatos kölcsönt nyújtana, amit az egyes törzsbetétekre esõ jövedelembõl fedeznek, amíg vissza nem térül.147 Az 1942. július 23-i igazgatósági és felügyelõbizottsági ülésen Jánky Endre és más tisztviselõk kiharcolják, hogy öt évvel többet számítsanak be nekik, és
145 Fol. Hung. 3634/1 242. 146 Fol. Hung. 3634/1 271. 147 Fol. Hung. 3634/1 82.

214

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

ennek a nyugdíjrészét a Hangya fizesse. Ezenkívül Jánky „reprezentációs kötelezettségeire” hivatkozva eléri, hogy az autót „magántermészetû” ügyekben is használhassa.148 Az elnöki és ügyvezetõ elnöki reprezentációs kiadásokat és tiszteletdíjakat folyamatosan emelik. 1943 májusában elengedik egyes tisztviselõknek a Hangya Központ által adott kölcsönök visszafizetését az évi nyereségbõl.149 Tisztviselõk és Hangya-alkalmazottak a raktárból vásároltak.150 A helyzet megoldására 1944 júliusában megtiltották a tisztviselõk és alkalmazottak raktárból való vásárlását azokban a helységekben, ahol Hangya típusüzletek is voltak, de a típusüzletekben való vásárlás esetén 5%-os vásárlási visszatérítést adtak.151 Valószínûleg a negatív tapasztalatok miatt építettek be a boltkezelõi szerzõdésbe egy „versenytilalom” szakaszt, ennek lényege, hogy a boltkezelõ ne alapíthasson saját boltot, hogy ennek egyeduralmáért ne vigye csõdbe a helyi Hangya szövetkezeti boltot.152

Az Erdélyrészi Hangya Központ tagszövetkezetei Az észak-erdélyi Hangya tagszövetkezetek újra be kellett jegyeztessék magukat a megyei cégbíróságokon, az eddigi adatok alapján nem állapítható meg, melyek voltak az újonnan alakult, és melyek a már régen is létezõ, de újra bejegyzett szövetkezetek. Az adatok szerint 1941-ben alakult/jegyezték be a legtöbb szövetkezetet a magyar uralom alatt. Az Erdélyrészi Hangya Központ tagszövetkezeteinek néhány fontosabb adata:
1940 Év végéig mérleget készített szövetkezetek 185 (szöv. száma száma) Szövetkezeti boltok száma (fõ és fiók) 220 Szövetkezeti kocsmák száma n. a. Magánüzletek száma a szövetkezetek n. a. székhelyein Kocsmák száma a szövetkezetek székhelyein n. a. Szövetkezetek tagjainak száma 25 606 Szövetkezetek alkalmazottainak száma 337 1941 369 394 235 1003 468 49 146 721 1942 400 433 299 1204 649 52 657 927 1943 410

148 Fol. Hung. 3634/1160–161. 149 Fol. Hung. 3634/1 225. 150 Az áruraktárakból csak nagybani eladás folyt, kereskedõket és viszonteladókat szolgáltak ki, ennek megfelelõen az áru jóval olcsóbb volt, mint ha üzletekben vagy boltokban vásárolták volna meg. 151 Fol. Hung. 3634/1 241. 152 Fol. Hung. 3634/1 297.

215

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Szövetkezetek összforgalma Havi átlag forgalom Egy szövetkezetre esõ évi forgalom Egy szövetkezetre esõ havi átlag forgalom Egy boltra esõ évi forgalom Egy boltra esõ havi átlag forgalom Szövetkezetek árukészlete Szövetkezetek ingatlanjai Szövetkezetek üzletrészeinek száma Szövetkezetek üzletrésztõkéje Szövetkezetek tartalékalapja Szövetkezetek ingatlan ért. csökk. alapja Szövetkezetek vásárlási visszatérítése a tagoknak Egy tagra esõ évi forgalom

1940 6 432 226 n. a. n. a. n. a. n. a. n. a. 828 086 297 085 n. a. 631 964 601 472 62 019 93 380 n. a.

1941 21 184 678 1 765 389 57 415 4480 53 768 4480 n. a. n. a. 63 751 1 275 020 n. a. n. a. n. a. 431

1942 35 076 527 2 926 043 87 691 7307 81 008 6750 n. a. n. a. 75 432 1 508 640 n. a. n. a. n. a. 666

* n. a. – nincs adat ** a pénzösszegek pengõben értendõk Az adatok – akárcsak a Központ esetében – folyamatos növekedést tükröznek. A tagszövetkezetek mérlegadataiban a vagyon résznél megfigyelhetõ, hogy nincs értékkülönbözeti tartalék, valószínûleg azért, mert az áruk jó része gyorsan fogyó áru, fõleg élelmiszer. A követelések nagy része pedig hitelbe eladott árut takar. 1941-ben öt tagszövetkezetnek veszteséges volt153, 1941 júliusában a Központ szanálta õket: egyrészt fedezte a veszteségeiket, másrészt könyvelési trükkökkel eltüntette a veszteséget a mérlegadatokból.154 A Hangya Szövetkezeti Központhoz tartozó tagszövetkezetek vezetõségének foglalkozás szerinti összetételét az alábbi táblázat összesíti.
Foglalkozás Év Lelkész Tanító Földmûves Egyéb Összesen 1940 55 17 82 31 185 Elnök 1941 124 42 170 33 369 1942 122 46 162 55 385 1940 57 49 51 28 185 Ügyvezetõ 1941 116 93 123 37 244 1942 121 100 118 61 400

153 Az érmindszentinek, a vérvölgyinek, a homoródújfalusinak, a désaknainak és a mezõfeleinek. 154 Veszteségüknek megfelelõ összegû kölcsönt kaptak, ezzel leírták a veszteségeiket. Az összegeket kiemelték az éves mérleg szövetkezetek tartozása részébõl, így az eltûnt a könyvelésbõl. Viszont a szövetkezetek vezetõivel aláírattak egy nyilatkozatot, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy amikor nyereségesen fognak mûködni, kamatmentes kölcsönként visszafizetik az összeget a Központnak. Fol. Hung. 3634/1 81.

216

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Foglalkozás Év Lelkész Tanító Földmûves Egyéb Összesen

1940 40 56 57 32 185

Könyvelõ 1941 87 117 119 46 369

1942 99 113 118 1 331

1940 6 9 147 23 185

Pénztárnok 1941 4 22 303 40 369

1942 12 16 313 59 400

A szövetkezetek vezetõinek összetételét vizsgálva megállapítható, hogy az elnökök, ügyvezetõk és könyvelõk között a lelkészek nagy arányban voltak jelen, a pénztárosok között viszont elenyészõ számban. A tanítók fõleg ügyvezetõi és könyvelõi munkakört töltöttek be, viszonylag alacsony közöttük az elnökök és könyvelõk aránya. A földmûves foglalkozásúak az elnökök között többségben vannak, az ügyvezetõk között nagyjából ugyanakkora az arányuk, mint a lelkészeknek. Könyvelési munkakörben ugyanannyian dolgoznak, mint a tanítók, viszont messze túlreprezentáltak mint pénztárosok. Összességében a (reprezentatív) elnöki funkciót fõleg földmûvelõk, ettõl számban kissé elmaradva lelkészek töltik be. Az ügyvezetõi munkakörben kiegyenlítetten a lelkészek és földmûvelõk vezetnek, a tanítók nem sokkal maradva el tõlük. A könyvelõi munkakörben kiegyenlítetten a tanítók és földmûvesek vannak, a lelkészek aránya ettõl kissé elmaradt. Viszont a pénztárosi munkakörben, amely az ellenõrzést biztosította, a tagok túlnyomó része földmûves. Azaz a kontrollt a szövetkezeti tagok (a helybeliek) helybelire bízzák, így kontrollálva a nem helybeli születésû – elhelyezhetõ vagy könnyebben elköltözõ – értelmiségi foglalkozású szövetkezeti vezetõket.

A háború hatásai és az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ megszûnése A háború gyökeres változásokat hozott a szövetkezet életében. Elõször is a közvetlen háborús károk jelentõsek voltak. A Központ 14 734 221 pengõ értékû kárt szenvedett. 155 A háború során a kolozsvári és kõvártelepi kirendeltségek pusztulásáról ismerünk részleteket.156 1945. szeptember 18-án viszont már mûködött 292 szövetkezet és a volt 16 áruraktárból tíz.
155 Fol. Hung. 3634/2 69. 156 Fol. Hung. 3634/1 331–333. Kolozsváron a június 2-i amerikai bombatámadás az ottani kirendeltségben 261 000 pengõ kárt okozott épületekben és áruban. Az alkalmazottak közül 2 súlyos, több könnyebb sebesült volt. A Központ mindannyiuknak segélyt utalt ki. A kõvártelepi szövetkezet épületét is bombatalálat érte. Az egész épület tönkrement, az árukészlet megsemmisült, egy gyakornok meghalt.

217

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az igazgatóságból nyolc (Bethlen László, Fodor Albert, Páll Dénes, Teleki Artur, Pataky Tibor, Polonkay Tivadar, Balogh Miklós, Béldi Kálmán), a felügyelõbizottságból két tag (Schuller Artur és Papp István) távozott. Helyettük szeptember 18-án új tagokat választottak az igazgatóságba (Ambrus Pétert Nagyváradról, Bálint Albertet Rugonfalváról, Benedek Gábort Kökösrõl, Bitay Antalt Bogártelkérõl, Bustya Józsefet Nyárádszentlászlóból, Miszti Józsefet Borsáról, Lackó Istvánt Gyergyóremetérõl, Vas Istvánt Szépkenyerûszentmártonból) és a felügyelõbizottságba (Csákány Jánost Kolozsvárról, Orbán Jánost Szilágyzoványról.) Új „kijáróemberek” és ügyintézõk tûnnek fel. A bukaresti kijáróember Zimányi Péter157, és valószínûleg fontos szerepe van Kisgyörgy Imrének is.158 A felettes szövetkezeti szerv pedig a bukaresti Nemzeti Szövetkezeti Intézet.159 1945. szeptember 18-án az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja és a Nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Szövetség rendkívüli közös közgyûlést tartott. A marosvásárhelyi Hangya 420 tagszövetkezetébõl 285-bõl, a nagyenyedi Hangya 183 szövetkezetébõl pedig 92-bõl voltak jelen küldöttek. Mivel a résztvevõk nem fértek be a Hangya székházának termébe, átmentek a Református Kollégiumba, s ott tartották meg a gyûlést. A két intézmény vezetõi az azelõtt egy órával megtartott gyûlésen külön-külön határoztak az egyesülésrõl. A közgyûlésen ismertették a küldöttekkel az elképzeléseket. A létrejövõ szövetkezeti központ átveszi és fenntartja a két társult intézmény egyes raktárait160, termelõ üzemeit és mintaboltjait.161 Az új szövetkezeti központ a „Kaláka” Népi Szövetkezetek Központja, Marosvásárhely lenne. De a gyûlésen a kiküldöttek, „tárgyalás alá véve a Központ nevének megállapítását, az elhangzott hozzászólások és viták után a közgyûlés 140 kiküldötte 26 ellenében a céget a következõképpen állapítja meg: „Hangya” Erdélyi Népi Szövetkezetek Központja, Marosvásárhely.”162 A többségi akaratot viszont nem lehetett keresztülvinni, a „Hangya” nevet nem lehetett megtartani. A szavazás után ugyanis az „[…] elnök megállapítja, hogy az utóbbi kérdés megszavazásánál idegen személyek is részt vettek, s ezért a közgyûlés egyhangú hozzájárulásával a Központ nevének megállapítása céljából újabb szavazást rendel el.

157 Õ próbál a bukaresti Nemzeti Postatakarékpénztártól (Casa de Economii ºi Cecuri Poºtale) kölcsönt szerezni forgótõkének. Fol. Hung. 3634/2 72. 158 Õ ismerteti a közgyûléssel az éves költségvetést. Fol. Hung. 3634/2 72. 159 Institutul Naþional al Cooperaþiei. Ez láttamozta a költségvetést. 160 Arad, Barót, Csíkszereda, Dés, Kolozsvár, Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmár, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szilágysomlyó. 161 Dés, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szilágysomlyó. 162 Fol. Hung. 3634/2 128.

218

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

A közgyûlés 897 szavazattal 141 szavazattal szemben kimondja, hogy a központ cége a következõ lesz: „Kaláka” Erdélyi Népi Szövetkezetek Központja, Marosvásárhely. A kiküldöttek közül többen tartózkodtak a szavazástól. Viszont a küldöttek összesen 2785 szavazattal rendelkeztek163, tehát a névváltoztatást a küldöttek elenyészõ többsége nem szavazta meg, õk a második szavazásnál tartózkodtak, valószínûleg az elsõ szavazás után nem látták értelmét a javaslat ellen szavazásnak. Így szûnt meg az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ.

Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ gazdasági tevékenysége – összesítés Az Erdélyrészi Hangya Központ tevékenységének legjellemzõbb vonása a nagyberuházások beindítása, fõleg a termelési szektorban. Megfigyelhetõ, hogy a fogyasztási üzletág mellett rövid idõn belül felfejlesztik a felvásárlást és termelést. A termelésnél a cél egyrészt a vidéki lakosságtól felvásárolt alapanyagokból készáru elõállítása (gyümölcslékészítés, dzsemkészítés), mert ezáltal nagyobb jövedelemhez jutnak. Másrészt olyan közszükségleti cikkek elõállítására törekedtek, amire felvásárlási igény van a szövetkezeti tagság részérõl (szappan, mosószerek, hordók, seprûk). A képzés keretében önmaguk számára képeztek munkaerõt: olyan termékek elõállítását tanították be, amelyeket a Központ értékesített. A Hangya Központ gyakorlatilag a magyar állami gazdaságpolitika megvalósítója volt: a magyar állami befektetések elosztási csatornája. Magyar állami utasítások szerint és fõleg a magyar állam pénzén fejlesztettek. Gazdaságilag sikereseknek mondhatók, bár nehéz felbecsülni, hogy milyen mértékben. (Ennek megítéléséhez az éves bevételnövekedésekbõl le kellene vonni az infláció mértékét. Mivel abban az idõszakban nem mérték az inflációt, nagyon bonyolult lenne ezt kiszámítani164.) A Központon belül létezett hivatali hatalommal való visszaélés, ami közvetlenül kevés (párezer pengõ) veszteséget jelentett a központnak. Közvetett hatását (a jövedelemveszteséget egy lehetséges jövedelemforrás: a borvízforgalmazás kiesését) nehéz felbecsülni. A többi visszaélési forma hatását nem lehet felbecsülni. A lobbitevékenység és a hivatali befolyás saját célra való felhasználása nem egyedi jelenség, sem abban a korban, sem máskor.
163 Fol. Hung. 3634/2 144. 164 Esetleg a gabonaárak éves növekedésébõl lehetne az árak növekedését megállapítani. De a gabonaárakat a hadi konjunktúra is felemelte, így ezen a módon nem lehetséges az infláció kiszámítása.

219

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Gazdaságfejlesztésük fontos eleme, hogy helyi erõforrásokra alapoztak és helyi feldolgozásra törekedtek. Elindított felvásárlásaikkal, képzéseikkel, gyártelep-kiépítéssel munkahelyeket teremtettek, életszínvonal-növekedést tettek lehetõvé. Beindított gazdasági megvalósításaik hosszú ideig mûködtek165 vagy mûködnek ma is166. Az Erdélyrészi Hangya Központ összességében pozitív hatással volt mind Erdély/Székelyföld gazdaságára, mind a lakosság anyagi gyarapodására.

Mellékletek
Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezeti Központ év végi összesített zárszámadásai 1940–1943 Vagyon (Eszköz)
Év 1941. dec. 31. 1942. dec. 31. 1943. dec. 31. Ingatlan 1 411 220 3 500 360 4 659 098 Ber., felsz. 447 195 1 159 878 1 695 914 Készpénz, banki követelés 1 029 381 745 229 1 302 327 Értékpapír, érdekeltségek 50 500 201 965 472 065 Árukészlet 6 909 425 8 770 005 14 781 525 Szöv.-ek tartozása 1 027 024 1 115 502 1 630 463 Hizlalási tev-gel kapcs. adósok 1 128 757 – 9 635 632 Adósok 1 232 325 5 420 041 Átm. adósok 42 487 22 695 80 600 Fedezeti és óvadékváltók, kezes 3 875 674 5 986 867 4 518 549

Teher (Forrás)
Év Üzl-rész-tõke Tart.alap Értékcsökk.tart. Értékkül.tart. Törl-es kölcsön Pénzint. hitelek Visszl. váltók Szöv-ek követ. Hitelezõk Átm. hitelezõk 1940. dec. 31. 469 500 1 511 737 541 393 773 465 400 000 2 658 452 684 530 94 228 5 496 186 433 224 1941. dec. 31. 789 900 1 561 097 1 385 236 1 347 520 507 592 7 141 994 525 500 302 145 6 620 616 477 669 1942. dec. 31. 1 897 000 1 614 430 1 760 532 3 666 638 1 084 680 9 950 757 823 400 515 069 10 897 771 1 275 444

165 A szárhegyi lenfeldolgozó az 1990-es évekig mûködött. 166 Például a meggyesfalvi gyártelep egyes részei.

220

László Márton: Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja

Év

Fedezeti Alapítványok Hangya Oszta- és óvaalkalm. lék (fel dékvált Drexler ny. Felesleg Összesen I. Zs. ók, nem B. pénztávett) kezessé- tiszv. munra sa. gek kás sa. – – 4169 3 875 674 5 986 867 – 35 000 – – – – 13 278 319 20 935 748 34 257 628

1940. dec. 31. 215 602 1941. dec. 31. 241 474 1942. dec. 31. 267 736

4 518 549 300 000 200 000 1 068 525

Veszteség
Év Személyzeti kiadások Üzleti költségek Adók, illetékek Kamat- és bankköltség Leírások Tartalékolás, nyugdíjtart. Nyereség áthozatal az elõzõ évrõl Felesleg Összesen 1941 984 197 776 055 20 432 189 552 93 722 269 874 – 215 602 2 549 437 1942 1 569 658 1 168 415 107 415 422 169 102 239 130 000 9006 232 467 3 741 435 1943 2 977 495 1 990 357 260 331 740 089 215 709 – 6684 261 051 7 331 719

Nyereség
Év Nyersfelesleg az árukon Kamatjövedelem Ingatlanok jövedelme Egyéb jövedelem Áthozott nyereség Összesen 1941. dec. 31. 1942. dec. 31. 1943. dec. 31. 2 348 571 62 762 18 850 119 253 – 2 549 437 3 280 288 124 791 15 990 311 359 9006 3 741 435 6 411 831 140 434 3 621 759 146 6684 7 331 719

221

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Jelen tanulmányban közölt adatok alapjául szolgáló forrásmunkák: Az Erdélyrészi „Hangya” Központ zárszámadása – Az Erdélyrészi Hangya Központ, mint Szövetkezet, Marosvásárhely, Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1941. évi jelentése. Marosvásárhely, 1942, 22. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár-Fq 8513/1941. • Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központjának 1942. évi zárszámadása – Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1942. évi jelentése. Marosvásárhely, 1943, 22. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár-Fq 8513/1942. • Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központjának 1942. évi zárszámadása – Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1943. évi jelentése. Marosvásárhely, 1944, 22. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtár – Fq 8513/1943.

A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában
Somai József
1. A hitelszövetkezetek szerepe

H

a valaki nem képes egymagában egy kitûzött célt elérni, akkor társat vagy társakat keres, hogy egyesült erõvel biztosítson jó feltételeket a kitûzött cél eléréséhez. Ezt a célt szolgálta Erdélyben is a második világháború elõtti szövetkezeti mozgalom, és ezt követhetné ma is, ha a mai társadalmunk is képes lenne egy új szövetkezeti mozgalom elindítására. Ennek az új trendnek a bátrabb felvállalásához ismernünk kell a mozgalom múltját és mai hazai gazdasági, társadalmi és kulturális alkalmazhatóságát, valamint hatását kisebbségi közösségünk életére. Jelen tanulmányban a mozgalom gazdasági szerepét – különösképpen a hitelszövetkezetek vonatkozásában – tárgyaljuk a régi modellek hasznos mutatói megismerése és alkalmazása révén, annál is inkább, mert ez a szerep egy demokratikus elveken alapuló mozgalom tekintetében alapjaiban több mint egy évszázad után sem változott. Petrovay Tibor, a neves közgazdász, szövetkezeti szakértõ, a Szövetkezeti Értesítõ szerkesztõje, aktív szövetkezeti szervezõ 1937-ben így fogalmazza meg a szövetkezeti mozgalom gazdasági szerepét: „A szövetkezeti mozgalomnak fõfeladata a gazdasági élet területén jelentkezik, s ez abban áll, hogy összegyûjtse, megsokszorozza és felfokozza a kisebb gazdasági tényezõk erejét, növelje jelentõségüket a gazdasági életben s bizonyos mérvû önállóságot és védelmet biztosítson számukra a gazdasági élet hatalmasságaival szemben.”1 Ha ebben a mozgalomban a pénz gyümölcsöztetésérõl vagy kölcsönök minél elõnyösebb társult megszerzésérõl van szó, az ilyen társulásból pénzintézet lesz. Ennek a pénzintézményi típusnak a legjellegzetesebb formái a hitelszövetkezetek
1 Petrovay Tibor: Szövetkezeti ügyünk. In: Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó, 1937, 118.

223

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

voltak melyek céljait szintén Petrovay megfogalmazásában találjuk a leghitelesebbnek: „1. Kis betéteket gyûjteni, az apró takarékossági tõkéket felkutatni s ezáltal egyrészt népünket a takarékosság szellemében, okos beosztású és elõrelátó életmódra nevelni, másrészt a falvakon heverõ tõkéket az illetõ falu, vagy vidéki gazdasági forgalmába belevonni s így nemzetgazdaságunk népi feladatokat betöltõ tõkeállományát növelni. 2. Olcsó, altruisztikus, személyi s a kölcsönkérõ igényléséhez, gazdasági képességeihez s termelési viszonyaihoz lehetõleg alkalmazkodó kölcsönöket folyósítani, nem az üzleti hasznosság, hanem a segíteni és támogatni akarás szellemében és ezzel a mezõgazdasági és kisipari termelést elõmozdítani, új beruházásokra képessé tenni és jövedelmezõségét fokozni.”2 Mindehhez szinte nincs mit hozzátenni ma sem, kivéve annak hangsúlyozását, hogy az európai uniós csatlakozás folyamatában a gyors cselekvéstõl való visszafogottság csakis a vidékre háruló veszélyek növeléséhez járul hozzá. Ha olyan emberek hozzák létre pénzeik összeadásával a pénzintézetet, akiknek céljuk, hogy pénzek kikölcsönzésével minél nagyobb nyereséget érjenek el, és nincsenek tekintettel a kölcsönkérõk viszonyaira, a kölcsönök céljára, sem arra, hogy a kölcsönkérõnek nincs-e ártalmára az adósságcsinálás, akkor részvénytársaság alakjában állítják fel pénzintézetüket. Ha azonban olyanok állnak össze, akiknek kezdetben csak kis pénzük van és saját erejükbõl olyan intézetet akarnak, mely tagjai számára ne pusztán adósságcsinálás legyen, hanem szerény vagyon gyûjtésére szolgáljon, a kikölcsönzéssel pedig nem nyerészkedni, hanem egymáson minél inkább segíteni akarnak, akkor az alapítandó pénzintézetet a mindenkori szövetkezeti törvény rendelkezései alatt álló és annak kedvezményeit élvezõ hitelszövetkezet mintájára fogják megalakítani. Hallgatólagos törvény, hogy hitel nélkül nincs gazdálkodás. Ha a gazda házat akar építeni, ha földet akar venni, ha jószága elhullott, ha adóért szorongatják stb., hitelt kell igénybe vennie. De, hogy juthat ma hitelhez a kisgazda vagy a kisiparos vagy a vidéki kisvállalkozó? Sehogy, vagy csak nagy nehézségek árán. A bankba kell mennie, ott azonban nem ismerik, községi vagyonbizonyítványt, kezeseket, betáblázást követelnek. Törlesztésért, haladékkérésért be kell járnia a városba, ami újabb költségeket jelent, s ha nem pontosak az adatai, visszadobják kérését. A bank nem szívesen ad a kisembereknek kölcsönt, és ha mégis, nincs tekintettel a kisember különleges helyzetére, így ez a kölcsön nagyon sokszor drága és nehéz feltételekhez van kötve. A gazdának, iparosnak, kisvállalkozónak azonban szüksége lehet hitelre. Önmagán kell tehát segítenie, hozzá hasonlókkal közösen, szövetkezés által, és meg kell alakítania a maga közösségében a hitel2 Uo. 120.

224

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

szövetkezetet. A hitelszövetkezet ott van helyben, kéznél van, ha szükség van rá. A hitelszövetkezet olcsóbbá teszi a hitelt, közvetlen kapcsolata van az igénylõvel, aki ennélfogva közvetítõ tevékenységet nem kell fizessen. A tagok sorából választott igazgatóság ismeri a kölcsönkérõ vagyoni viszonyait, megbízhatóságát, tudja, hogy ki mire akarja a kölcsönt felhasználni, és ezért jobban el tudja bírálni azt, hogy kinek mekkora kölcsön folyósítható, mint a bank, aki nem ismerheti ugyanúgy a kölcsönzõt. Nemcsak az anyagi erõt, hanem az erkölcsi fedezetet is tekintetbe veszi, és személyi hitelek nyújtásával lehetõvé teszi mindenki számára a hitelben való részesedést. De a hitelszövetkezet nemcsak elõnyös kölcsönt tud tagjai részére nyújtani, hanem minden más módon is igyekszik õket gazdálkodásukban támogatni, boldogulásukat elõsegíteni. Olyan pénzintézetet jelent számukra, amely felesleges vagy ideig-óráig nélkülözhetõ tõkéikkel legelõnyösebben kamatoztatja, takarékosságra és gondos beosztású életre neveli tagjait. Azáltal, hogy a legkisebb összegû befizetéseket is elfogadja gyümölcsöztetésre, mindenkinek lehetõvé teszi akár a tõkegyûjtést is. Elõsegítheti külön szakcsoportok szervezésével a közös szükségleteik – vetõmagok, rézgálic vagy más fertõtlenítõ, gazdasági eszközök – beszerzését, terményeik – tej, gabona, gyümölcs, tojás stb. – eladását. A szövetkezet a község gazdasági központja, és az a rendeltetése, hogy az élet minden területén a tagok mellett álljon. A modern szövetkezeti mozgalmat taglalva, Oberding József, az erdélyi szövetkezetek kérdéskörének kitûnõ ismerõje, a szövetkezetek aktív szervezõje, sok hasznos írás szerzõje, a szövetkezeti eszme lényegét a következõképpen fogalmazta meg: „Lényegében a szövetkezeti eszme minden idõben az emberek gazdasági haladásának, gazdasági boldogulásának az elõmozdítását szolgálta, s alkalmazási formájában mindenkor a kor uralkodó társadalomgazdasági berendezkedéséhez simult.”3

2. A hitelszövetkezetek létrejötte, elõzményei, gazdasági és politikai környezete
Az európai szövetkezeti mozgalom indulása a XIX. század közepére tehetõ. A fogyasztási szövetkezetek eredetét Angliában, a termelõszövetkezetekét Franciaországban, a hitelszövetkezetekét pedig Németországban kell keresni. Az európai szinthez viszonyítva, a magyar hitelszövetkezeti mozgalom eléggé megkésve indult be. Míg a rochdale-i takácsok 1844-ben, a Schulze Hermann3 Oberding József: A modern szövetkezeti mozgalom. Minerva Irodalmi és Nyomdai Mûintézet Rt., 1934, Kolozsvár, 3.

225

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

féle hitelszövetkezet Delitzsch városában 1847-ben, Raiffeisen Frigyes hitelszövetkezete 1862-ben létesült, Magyarországon csupán 1898-ban hozzák az elsõ törvényt a hitelszövetkezetek mûködtetésének szabályozására. Magyarországon a század második felében mindhárom szövetkezeti forma beindul, azonban fõleg a hitelszövetkezetek felé irányul a figyelem. Erdélyben európai újdonságnak is minõsíthetõ és a nyugati szövetkezeti mozgalmat is megelõzõ kezdeményezésekrõl beszélhetünk. Ezek egyike a Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére alakított kolozsvári Gondoskodó Társaság, amely alapszabályzatának elsõ pontja hitelszövetkezeti minõségrõl és a modern szövetkezetek alapvetõ elemeinek tartalmáról tesz tanúbizonyságot: „Mi alább írtak a folyó 1825-k esztendõ június 30-k napján közakarattal és megegyezésbõl léptünk egymás között azon megmásolhatatlan egyezésre, hogy az alább megírt módón mindenikünk a maga rendes saláriumából, vagy egyéb jövedelmeibõl, hónaponként kik-ki a maga lekötelezése szerént bizonyos summát tegyen be a magunk közül választott preceptor keze alá bízott köz-cassába. Ezáltal oly cassát igyekeztünk felállítani, melyhez mindenikünk a maga szükségeibe folyamodhassék s a maga capitálisát s annak interessét elöregedett állapotjában segedelem gyanánt vehesse s maradékainak s legátusainak hátra hagyhassa.”4 Ehhez hasonló volt a Marosszéki Kölcsönös Tûzkármentesítõ Társaság is, amelyet 1839-ben Marosszék rendjei alakítottak a tûzkárosodottak közös megsegítésére. Úgyszintén Kolozsváron 1855-ben jött létre a Kolozsvári Kisegítõ Pénztár, amely már a nyugati szövetkezeti mozgalom kezdetén a kolozsvári kereskedõk, iparosok, hóstáti földmûvesek önsegélyezõ szövetkezése volt. Néhány éves mûködésének jó példája gyorsan terjedt, mert Erdélyben kisebbnagyobb helységekben 1881-ig számuk 54-re emelkedett, amelyek már a XX. századi hitelszövetkezetek általános elvei szerint mûködtek és igen pozitívan hatottak vissza a gazdaság fejlõdésére. A hitelszövetkezetek célkitûzése az uzsora megszüntetésének törekvésébõl születik, mivel az uzsora évszázadok óta kegyetlenül szedte a hitelfogyasztók sokaságából áldozatait. A hitelszövetkezetek, mint ellenszer, hatékonynak bizonyultak külföldön is, Magyarországon is, tehát az akkori Erdélyben is, és rövid idõn belül meglepõ sikereket arattak. A hitelszövetkezeti mozgalom lényeges alapelve: az összes tag egyetemleges felelõssége minden egyes tag tartozásáért; ugyanakkor csorbítatlanul érvényesül a szövetkezés ismert alapeszméje: „az egyes az összességért és az összesség az egyesért”. „Az egyetemesség intézményének köszönhetõ, hogy
4 Eredeti szövegrész a Gondoskodó Hitelszövetkezet irattárából, Kolozsvári Állami Levéltár.

226

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

szegény parasztok, akik magukra hagyatva sohasem kapnának kölcsönt, mert fedezetet nyújtani nem tudnak, hitelszövetkezetekben egyesülve milliárdokra menõ tõkéhez jutottak, olcsó kamatozás mellett.”5 A hitelszövetkezetek földrajzi megosztása más, mint a fogyasztási vagy termelõszövetkezetek esetében, mivel az elõbbi inkább a mezõgazdasági államokban hódított nagyobb teret, s fõleg azokban az országokban érték el fejlõdésük nagyobb fokát, ahol az uzsora erõsebb volt, nevezetesen a közép- és kelet-európai államokban. A hitelszövetkezetek általános létrejöttének eredete a Raiffeisen típusú németországi szövetkezetekhez vezet (1848–49). Magyarországon elõször a kereskedelmi jog részeként született, mert a szövetkezetek alaptörvénye az 1875/XXXV. tc.-ben foglalt kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekrõl szóló fejezetében a szövetkezetek mint a kereskedelmi társaságok egyik faja kap helyet. Az elsõ, sajátosan a szövetkezetekre vonatkozó magyar szabályozás 1898-ban születik meg: a XXII. tc. a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekrõl, amelyet majd csak 1920-ban szigorítással módosítanak a XXX. tc. által, mely szerint hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) kötelékén kívül nem jöhet létre.6 Különben, mint ahogy az elõzõekbõl is kitûnik, a magyar szövetkezeti rendszert erõsen jellemzi a központosítás. Mindenfajta szövetkezeti formának megvan a maga központja, mely a hasonló nemû szövetkezeti formákat saját kötelékeibe foglalja és ezek ellátásából és ellenõrzésébõl származó feladatokat végzi. A magyar állam törvényileg szabályozza tevékenységüket, azonban támogatja õket és ellenõrzi mûködésük szabályosságát. Ez alól részben kivételt képeztek az alapítványi szövetkezések, amelyeknek a gazdasági erejük elmarad a hitelszövetkezetek jelentõségétõl és számarányuk nem nagy, azonban hatékonyságuk tekintetében elég jelentõsek voltak. A központosított jelleg mellett meg kell említeni még azt a jellemvonásukat is, hogy mindenfajta szövetkezeti forma számára az érdekelt rétegek kezdeményezõ szerepe helyett felülrõl kellett a szövetkezeti mozgalmat beindítani. Rendszerint megalakultak a központok, azt a feladatot vállalva, hogy a szövetkezeti hálózatot kiépítik. A magyar szövetkezeti mozgalomban több központ jött létre, azonban: „A magyar szövetkezeti mozgalom központjában az Országos Központi Hitelszövetkezet áll, mely nemcsak a cégében említett szövetkezeteknek, de egyben a földmunkások szövetkezeteinek, a földbérlõ és háziipari szövetkezeti csoportoknak is központja.”7 Emellett számos szövetkezeti központ jött létre, ame5 Közgazdasági Enciklopédia. Atheneum, Budapest, 1929. IV. k., 839. 6 Uo. 841. 7 Közgazdasági Enciklopédia. Atheneum, Budapest, 1929. IV. k., 842.

227

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

lyek közül a legfontosabbak a Hangya Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeteinek Központja, az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ, a Fructus Szövetkezet, a Magyar Állatbiztosító Társaság. Ezek mind helyi szövetkezeti egységeket tömörítettek. Rajtuk kívül léteztek még nagy szövetkezetek, amelyek mûködésüket az egész országra kiterjesztették, úgymint a Köztisztviselõk Fogyasztási, Termelõ és Értékesítõ Szövetkezete, a „Konzum” Magyar Államvasúti Alkalmazottak Fogyasztási és Takarékszövetkezete. Az 1898-ban létrehozott Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) alapító tagjai az állam, a nagyobb bankok és mágnások voltak. Az alapító tõkét kiegészítették a tagszövetkezetek üzletrészi jegyzései. A további tõkenövelés céljából a törvény lehetõvé tette a kötvénykibocsátás jogát is. Az OKH jelentõs adó-, illeték- és törvénykezési (telekkönyvezési) kedvezményekben és bélyegmentes levelezési jogban részesült. Az OHK törvényes szabályozása igen fontos közérdekû jelleget biztosított a hitelszövetkezeteknek, mert pontosan korlátozta az üzletrészekre jutó osztalék felhasználását. A tiszta nyereség 10%-át a tartalék szaporítására, további 10%-ot a kötvények külön biztosítási alapjának emelésére lehetett fordítani, és az ezen túl fennmaradó összeg 30%-át a falu mûvelõdésének és jólétének elõmozdítására kellett felhasználni. A számadatok szerint a hitelszövetkezetek rohamosan elszaporodtak, és igen jelentõs szerepet játszottak a falu gazdasági felemelkedésében. Az alábbi számadatok fényesen bizonyítják az OKH mûködésének kiterjedését a XX. század elején:
SzövetkeTagszöEzek tag- Befizetett Takarék- zeteknél vetkezeTartalék kihelyejainak üzletrébetéttek tõke száma szek állomány zett értészáma kek 712 2270 919 1142 1013 141 623 613 863 271 249 414 013 358 650 17 155 66 560 546 7039 20 900 6418 104 298 4867 7952 34 032 13 970 94 252 1282 27 949 117 921 689 9416 150 321 1825

Év

1899 1910 1920 1925 1929

Forrás: Közgazdasági Enciklopédia. Atheneum, Budapest, 1929. IV. k 203. (ezer pengõben) 228

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

Természetesen a fenti adatok Magyarország elsõ világháború elõtti és utáni adatait tartalmazza, és kitûnik, hogy az OKH kebelében Nagy-Magyarországon (1910-ben) 2270 szövetkezet mûködött, amelyekbõl a kiszakadt országrészek szövetkezeteinek száma több volt, mint a fele (1351). Ezekbõl az adatokból az a következtetés is levonható, hogy az elszakadt országrészekben, s így Erdélyben is, igen erõs szövetkezeti mozgalom létezett (lásd késõbb). Az erdélyi szövetkezeti mozgalom a két világháború között elszenvedett viszontagságok miatt megtorpant, tekintettel arra, hogy a mindenkori román kormányok a gazdaságban, tehát a szövetkezeti szervezõdések tekintetében is, minden bizonytalanságuk mellett egy határozott egységes irányt követtek, vagyis: „különbözõ intézkedései által a gazdasági fölényben álló magyarság gazdasági életét a legszélesebb területen megbénítani igyekezett az erdélyi románok gazdasági erejének egyidejû növelésével, hogy a magyarság gazdasági pozícióinak meggyengítésén keresztül politikai erejét is megtörje és a román nemzetgazdasági érdekek elõmozdításával az erdélyi románságot gazdasági erejében a magyarság fölé emelje. E cél elérésére az állam egyik legalkalmasabb eszköznek és egyik legfontosabb feladatának az erdélyi román szövetkezeti mozgalom kiépítését és megerõsítését tekintette. Az olcsó állami hitellel és egyéb kedvezményekkel agyontámogatott román szövetkezetek, az erdélyi magyarság egyidejû tõkeszegénysége folytán, alkalmasak is lehettek volna a magyarság gazdasági pozícióinak elhódítására, a szövetkezeti gondolattól át nem hatott erdélyi román szövetkezeti élet azonban a szövetkezetben rejlõ magasabb önsegítõ célokat fel nem ismerve, távolról sem tudta elérni azt az eredményt, amit meglévõ feltételei mellett elérhetett volna.”8 Az elsõ világháború után az erdélyi magyar szövetkezeti mozgalom néhány év alatt újraszervezõdött és kialakította két központját, a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségét (Kolozsvárott) és a Hangya Központot (Nagyenyeden). Az erdélyi szövetkezeti mozgalomnak egészen új helyzethez kellett alkalmazkodnia. Szembe kellett néznie a román gazdasági expanzióval, amelyet viszont éltetett a hatalom. A teljesen új szabályozás élt a lehetõséggel, hogy a magyar szövetkezetekkel szembeni leépítõ gazdaságpolitikáját alkalmazhassa. Gyárfás Elemér már 1924-ben az erdélyi magyar hitelintézményekrõl kiadott munkájában figyelmeztet, hogy „ne igyekezzenek Erdély közgazdasági életét saját képükre és hasonlatosságukra átformálni,”9 azaz engedjék, hogy saját természetes erõ-

8 Dr. Nádas Rózsa: Szövetkezetek Erdélyben. Közgazdasági Szemle, Budapest, 1940, 3. 9 Gyárfás Elemér: Románia hitelszervezetei és az erdélyi magyar pénzintézetek. Lugos, 1924, Husvéth és Hoffer Könyvnyomdája, 2.

229

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ire, Erdély talajába és népük lelkébe nyúló gyökereikre támaszkodjanak, és „ismerjék föl a saját speciális erdélyi és általános országos céljaikat.”10 Valóban sajátos szövetkezeti politikát kellett kialakítani a román törvénykezés számításba vételével, a bevált magyar elvek és tapasztalatok megõrzése mellett. Gyárfás Elemér 1924-ben ugyanakkor kihangsúlyozza, hogy a fennmaradt pénzintézetek a gazdaság újraélesztésében kiemelkedõ szerephez jutnak: „a magyar jellegû erdélyi pénzintézetek olyan erõket és energiákat mentettek át a nagy összeomlásból az új alakulásába, melyek erre nézve felbecsülhetetlen értéket reprezentálnak.”11 Iránymutató következtetése, hogy az átmenet idõszakában a magyar pénzintézetek és ezen belül a hitelszövetkezetek egy önálló erdélyi gazdasági élet bázisai kell legyenek, mert: „A cél nem lehet más mint Erdély önálló gazdasági életének megalapozása, céltudatos megszervezése és intenzív kifejlesztése. E nagy cél munkálásában számottevõ, sõt döntõ szerep vár Erdély magyar jellegû pénzintézeteire, melyek saját boldogulásukat is e cél kereteiben fogják megtalálni.”12 Az 1929-es román szövetkezeti törvény – az elsõ olyan román szövetkezeti törvény, amely érintette az erdélyi magyar szövetkezetek életét – még megengedte, hogy a kisebbségi szövetkezetek önálló nemzetiségi alapon szervezzék meg helyi (federale) és országos (uniune) szövetségeiket, azonban az 1935-ös szövetkezeti törvény, már a centralizáció jegyében, bíráskodási jogot biztosít az országos (uniune) szövetségek számára a tagszövetkezetek között felmerülõ ellentétek elintézésére. Az 1938-as román szövetkezeti törvény azonban az erdélyi magyar szövetkezeti mozgalom autonómiájának teljes megszüntetését hozta, mert megszüntette az uniókat – tehát a kolozsvári és enyedi központokat is mint országos szervezetet –, megvonva tõlük az irányító és ellenõrzõ jogokat, amelyeket teljhatalmúlag egy országosan centralizált szervre, a Nemzeti Szövetkezeti Intézetre bízott. A magyar hitelszövetkezetek 1923-ban, a háború utáni tízéves idõszak román törvénykezés bizonytalanságát – de leginkább hiányát – kihasználva, kolozsvári székhellyel, 403 szövetkezet egyesítésével, megalakítják a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségét (GHSZ), amely elsõrendû feladatának tekintette az egész erdélyi magyar hitelszövetkezeti mozgalom újjászervezését. Elmondható, hogy minden nehézség ellenére sikerült a hitelszövetkezeti mozgalmat fellendíteni és néhány év leforgása alatt megerõsíteni, melynek következtében az erdélyi magyar szövetkezetek az 1930-as évek kezdetéig igen
10 Uo. 3 11 Uo. 99. 12 Uo.

230

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

szépen fejlõdtek: „Az 1923-tól 1933-ig terjedõ idõszak alatt a magyar hitelszövetkezetek saját tõkéiket meghúszszorozták, takarékbetéteiket pedig hatvanszorosára növelték.”13 Bár a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége már 1920-ban megalakult, valójában csak 1923 õszén kezdhette meg mûködését, illetve csak ekkor véglegesítették és hagyták jóvá az alapszabályzatát, tehát ettõl az idõtõl számíthatjuk az erdélyi hitelszövetkezeti mozgalom újrakezdési idõpontját. (Ezzel párhuzamosan alakul meg Nagyenyeden 1920. június 3-án, 433 fogyasztási szövetkezet csatlakozásával, a szövetkezetek Hangya Központja is.) A hitelszövetkezetek, minden állami támogatást nélkülözve, saját erejükre voltak utalva, és így önmaguk kellett elõteremtsék a szükséges tõkét. A Hitelszövetkezeti Központ és szövetkezetei ösztönzõ tevékenységének eredményeképpen a betétgyûjtés évrõl-évre a nagyobb tõkeerõ sikeres összpontosításához vezetett (lásd az alábbi adatokat): A tagok betétállományának alakulása a hitelszövetkezeteiknél 1924 és 1928 között:
1924: 1925: 1926: 1927: 1928: 1 456 833 pengõ 2 213 686 pengõ 3 113 331 pengõ 4 771 772 pengõ 7 247 043 pengõ

A tagszövetkezetek Központnál levõ betétállományai ugyanabban az idõben: 1924: 19 473 pengõ 1925: 148 023 pengõ 1926: 198 186 pengõ 1927: 357 861 pengõ 1928: 451 335 pengõ Forrás: Nagy Zoltán: Az erdélyi magyar szövetkezetek a visszatéréskor. Kolozsvár, 1942, 8. Az elsõ idõszak eredményei alapján úgy tûnt, hogy az erdélyi magyar szövetkezeti mozgalom kiheveri a háború és az elcsatolás okozta károkat. A kolozsvári központ és a nagyenyedi Hangya kebleiben mûködõ hitel- és fogyasztási szövetkezetek láthatóan eredményes szorgoskodása és egyre jobb mûködése a vidéki lakosság gazdasági megerõsödéséhez vezetett. Számtalan akadály mellett a két központ egyengetésével egybeforrni látszott a szövetke13 Dr. Nádas Rózsa: i. m. 5.

231

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

zeteken nyugvó erdélyi magyar gazdasági élet, és így lett gazdasági alapja az Erdélyben élõ magyarságnak. Ezt a kialakulófélben levõ gazdasági alapot érte helyrehozhatatlan támadás a harmincas évek folyamán. A késõbbiekben a harmincas évek történései és a magyar szövetkezetek számára igen kedvezõtlen gyakori romániai szabályozások nemcsak gátat vetettek a szövetkezeti mozgalomnak, hanem annak tevékenységét minden eszközzel akadályozták. Sajnos az erdélyi magyar hitelszövetkezeteket alapjaiban rendítette meg a ’33-as gazdasági világválság és az a három szövetkezeti törvény, mely az önálló szövetkezeti mozgalom tudatos zsugorítását célozta meg, s különösen az annak következményeként hozott konverziós törvény. Ez utóbbi hivatalból eltörölte a tartozások 50–70%-át, s a fennmaradó részek visszafizetésére 17 évet írt elõ, amelybõl valójában nem lett semmi. „A kormányok nacionalista politikájukkal tudatosan akadályozták a magyar hitelszövetkezetek és a hitelszövetkezetek központjának tevékenységét azzal, hogy: Míg a magyar hitelszövetkezetek mintegy 200 millió lejt kitevõ konverziós veszteségét e szövetkezeteknek kizárólag saját erejükre támaszkodva kellett elviselniük, addig a román hitelszövetkezetek az állam részérõl kártalaníttattak.”14 Bár a törvény rendelkezéseket tartalmazott arra vonatkozólag, hogy a hitelszövetkezetek konverziós veszteségeit a Román Nemzeti Bank külön alapjából 17 év alatt visszatéríti, a magyar hitelszövetkezeteket látszatindoklással kizárták a kártalanításból. Így a saját megcsonkult tõkéire és a lecsökkent betétekre utalt magyar hitelszövetkezeti mozgalmat a gazdasági válság és a konverzió súlyosan érintette, és mûködését néhány évre megbénította. Így is, minden veszteség ellenére, sikerült jórészt 1936-ra újrarendezni és újraépíteni a hiteléletet, s a központ mérlegadatai ismét emelkedést mutattak. Mindannak ellenére, hogy az erdélyi szövetkezeti mozgalom el kellett szenvedje a trianoni traumát, a harmincas évek gazdasági válságát (konverzió) és a románok magyarellenes nacionalista törekvéseit, a szövetkezeti mozgalom maradt még az a társadalmi erõ, amely a társadalmi önbizalom visszanyerésének reményével kecsegtetett. Ennek bizonyítékát szolgálta az az Indítvány, amelyet a Gazdasági Hitelszövetkezeti Szövetség tizedik rendes gyûlésére (1933. március) beterjesztettek jóváhagyás végett. A következõkben ebbõl idézünk: „Mondja ki a Gazdasági és Hitelszövetkezetek közgyûlése, hogy a jelen gazdasági viszonyok megjavítása, a mezõgazdasági hitel újjászületése, a magyar kisebbség szövetkezeti megszervezése és így boldogulása érdekében elháríthatatlan szükség van a romániai magyar kisebbség gazdasági egységé14 Uo.

232

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

nek megteremtésére, célkitûzéseinek és a segítség módozataink mielõbbi kidolgozására és ezért a Gazdasági és Hitelszövetkezeti Szövetség haladéktalanul megteszi a kezdeményezõ lépéseket a magyar kisebbség szövetkezeti, gazdasági és társadalmi szerveinek egy a közeljövõre kitûzendõ gazdasági kongresszusának a létrehozására, hogy ez a kongresszus teremtse meg a magyar kisebbség gazdasági egységét, hívja életre a szövetkezeti és gazdasági egyesületek Szövetségét és a gazdasági élet megújhodásának alapját képezõ Központi Hitelintézetet, mint szövetkezetet, a legfelsõbb vezetést ellátni hivatott Gazdasági Tanácsot és ezen intézmények életképességének biztosítására indítson a magyarság összes szerveit igénybevevõ propagandát és végül határozza meg azok célkitûzéseit. Legyen ennek a Kisebbségi Gazdasági Kongreszszusnak összehívója és megrendezõje a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége és hívassanak meg erre a kongresszusra a magyar kisebbségi élet összes gazdasági és társadalmi alakulatai, a magyar egyházak, a magyarság egyéb szervei és vezetõ férfiai.”15 Optimizmusuk nem volt hiábavaló, mert valóban létrejött a Gazdasági Tanács, amely késõbb Erdélyrészi Gazdasági Tanács néven 1944 második feléig hatékonyan mûködött is, amely a döntéshozást tekintette feladatának Erdély legfontosabb gazdasági kérdéseiben, mint például az erdélyi szállítás kérdése vagy az erdélyi tüzelõanyag-gazdálkodás, illetve hogyan jut el a kedvezõ hitel a legkisebb falvakba is. (1941-ben gróf Béldi Kálmán elnöksége vezérletével 21 millió forintnyi hitelt szereztek állami forrásokból szövetkezetek számára (lásd Szövetkezeti Értesítõ, 1941). A Szövetkezeti Értesítõ hasábjain, 1934-ben, folytatásokban jelenik meg a lap 11. számával kezdõdõen dr. Oberding József A modern szövetkezeti mozgalom címû részletes tanulmánya, amely a szövetkezeti mozgalom életében hosszú távon eszmei és gyakorlati hatással volt az erdélyi magyar gazdaságra. Ebben látja megvalósíthatónak a szövetkezetek létrehozásának három eszmei tagoltságát, mégpedig: 1. A kezdetekben kialakult egyszerû irányzati formát fõleg az elsõ alakulási idõszakban azért hozták létre a mozgalom kezdeményezõi és irányítói, mert gyakorlatilag a szövetkezeti eszmék alapján megvalósíthatónak látszottak. 2. A szociálpolitikai irányzat, mely a szövetkezeti mozgalom régebbi iránya és amely a szövetkezetet a szociális megsegítés eszközének tekinti, különbözteti meg a kapitalista vállalkozástól, de el kell ismerni, hogy minden szociális vonatkozása mellett is valójában gazdasági alakulatok voltak. A magyar szövetkezeti mozgalmat is agrárpolitikai célkitûzések indították el, mégpedig a
15 Szövetkezeti értesítõ, 1933 március. 3. sz. 3.

233

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

birtokos osztály, fõleg a falusi szövetkezetek beindításával, egyfelõl az uzsora karmaiból való kiszabadulásra, másfelõl pedig az eluralkodott agrárválság megoldására, mert ezt a formát támogatta maga az állam is. 3. A nemzetgazdasági irányzat a nemzeti célok és feladatok szövetkezeti úton való elõmozdítását jelenti. Oberding József szerint: „A nemzeti szövetkezeti mozgalom nemcsak a célkitûzésekben különbözik a szövetkezeti mozgalom szociálpolitikai irányú felfogásától, amennyiben kimondottan nemzetgazdasági célokért küzd és állami kezdeményezés nélkül a népi rétegekbõl indul ki, nem veszi igénybe az állami támogatást, tehát az igazi szövetkezeti önsegítség elvének az alapján áll. A nemzeti irányú szövetkezeti mozgalomnál a szövetkezeti önsegítség gondolata a legtöbbször egyesül a nemzeti önsegítség gondolatával, miáltal erkölcsi hatása nagymértékben fokozódik.”16 Elmondható, hogy az erdélyi magyar szövetkezeti mozgalom a két világháború között, történelmiségébõl kifolyólag, természetszerûen a nemzeti szövetkezeti mozgalom irányzatát választhatta, amikor a fennmaradás, megmaradás hipotézisében a kisebbségi lét okán kisebbségi nemzeti érdekek álltak a gazdasági célok középpontjában. A kisebbségi létben a magyarság szövetkezeti mozgalma éppen csak vegetált. Oberding József a gazdasági és hitelszövetkezetek XV. jubiláris közgyûlésének emlékkönyvében (1938) mondja, hogy „A szövetkezetek a pénz értékének leromlása folytán elvesztették régi alaptõkéjüket, úgy, hogy feladatuk betöltésére képtelenné váltak. A jobb jövõ reményét és bizalmát az OKH kirendeltségeinek még itt maradt vezetõi tartották és élesztgették bennük”17. Bátran kijelenthetõ, hogy a szövetkezeti mozgalom által létrehozott széles típusú szövetkezés a XIX. század végétõl a XX. század közepéig az erdélyi falu gazdaságának alakulásában, minden nehézség mellett, alapvetõen prosperáló szerepet játszott, és ebben az OHSZ szerepe létfontosságú volt, amelyrõl 1938-ban Szász Ferenc a Mezõgazdasági Szemlében így ír: „Munkájában testet öltött a szövetkezeti eszme. Ma már ez a gyönyörû intézmény gazdasági életünk legfontosabb tényezõjévé vált, nemcsak eszmeileg, de eredményein át a való életben is”, mert „A kisebbségi élet gazdasági, erkölcsi és mûvelõdési színvonalának elsõ fokon kizárólagos irányítója a népben rejlõ erõ.”18 Hiba lenne viszont megfeledkezni az erdélyi magyar szövetkezeti mozgalomnak a két világháború között kifejtett tevékenysége mellett a két magyar
16 Oberding József: A szövetkezeti mozgalom eszméi. Szövetkezeti Értesítõ, 1939. november. 11. sz. 161. 17 Oberding József: A gazdasági és hitelszövetkezetek Szövetsége XV. Jubiláris Közgyûlésének és szövetkezeti kiállításának Emlékkönyve. 1938. Kolozsvár, 3. 18 Szász Ferenc: Testet öltött eszme. Mezõgazdasági Szemle, 1938. július. 48.

234

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

szövetkezeti központhoz, a nagyenyedi, illetve a marosvásárhelyi Hangya szövetkezetek központjához, valamint a kolozsvári székhellyel mûködõ Szövetség értékesítõ és hitelszövetkezetek központjához tartozó sok száz magyar szövetkezet – a mai helyzetben sokban hasznosítható – gazdasági, társadalmi és kulturális téren kifejtett rendkívül értékes tapasztalatairól, a második világháború alatti és utáni idõszak gazdasági hatásairól. Nem beszélve arról a keserves tényrõl, hogy ez az idõszak vezetett oda, hogy egy olyan hosszú romboló, felszámolási folyamatnak lehettünk résztvevõi, amelyek hatásai nyomán a jelenben nincsenek utódszervezetei a volt szövetkezeteinknek, amelyek igényt tarthatnának a volt magyar szövetkezetek mérhetetlen vagyonára.

3. Hitelszövetkezeti gazdasági elõnyök és hatások a szabályozások tükrében
1898. december 4-én alakult meg a hitelszövetkezetek felállításáról szóló XXIII. számú törvénycikk, amelyet 1898. július 11-én hirdettek ki. A törvény elõtt már létezett a Hazai Szövetkezetek Központi Intézete (1897), melyhez az „1897. év végén ennek a kötelékében már 379 községi szövetkezet tartozott, a központi intézettõl nem kevesebb, mint 6.354,163 frt. hitelben részesültek”19. A törvény két fõ részbõl tevõdik össze, a következõk szerint: a támogatandó gazdasági és ipari szövetkezetek alapításának szabályozása és az országos központi hitelszövetkezetek felállítása, jogai és támogatásának módjai. A törvény fõ célkitûzése, hogy a hitelszövetkezetek valóban a nyerészkedés mellõzésével a gazda- és iparos osztály hasznára váljék, és az új törvénnyel „emberbaráti irányba akarják a kisebb gazda- és iparos osztály anyagi érdekeit szolgálni”20. Az említett új törvény szerint háromféle szövetkezetet kell megkülönböztetni: 1. azokat, melyek továbbra is kizárólag a kereskedelmi törvény értelmében alakultak; 2. azokat, amelyek az új törvény értelmében alakulnak és mûködnek és egyúttal az országos központi hitelszövetkezetek kötelékébe tartoznak; 3. azokat, amelyek szintén az új törvény értelmében alakulnak és mûködnek, de nem tartoznak a központi hitelszövetkezetek kötelékébe. Ezek, bár kölcsönt felvehettek, bizonyos kedvezményekben nem részesülhettek. (A törvény szerint más célú szövetkezetek is lehettek a központ tagjai, azonban ezek felvételét a pénzügyminiszter kellett engedélyezze.)
19 Dr. Nagy Ferenc: A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekrõl szóló törvény (1898. évi XXIII. T.Cz.). Budapest, 1898, 9. 20 I. m. 13.

235

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Ez a törvény már csak kimondottan a szövetkezetekrõl szól, de különös figyelmet szentel a hitelszövetkezeteknek, mert abban az idõben a szövetkezetek túlnyomó részét tették ki, sõt a törvény nyomán számuk rohamosan nõtt, mivel „…a kisebb gazda- és iparososztálynak elsõ sorban és legfõképpen az olcsó hitelre van szüksége, melyet ha megszerzünk neki, ezzel képessé tesszük minden szükséglet könnyû kielégítésére, amely gazdasági tevékenységében felmerül. E mellett csak a hitelszövetkezetek bírnak azzal az egyszerûbb, biztosabb és könnyen ellenõrizhetõ üzletkezeléssel, amely a központi intézetnek szilárd alapul szolgálhat.”21 Az elsõ hitelszövetkezeti törvény céljául tûzte ki az uzsora felszámolását és a gazdák hitelellátását. Gidófalvy István szerint „Az 1898. évi XXIII. törvénycikk a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek alapítását országszerte rendkívül megkönynyíti. Az ezen törvény rendelkezésének megfelelõleg alapított hitelszövetkezet adó-, bélyeg- és illetékmentességet élvez, közvetve a központ útján állami támogatásban részesül, sõt a törvénycikk 23. §-a értelmében saját tagjaival szemben, más hitelezõt megelõzõleg, kielégítési joggal bír adósának összes vagyonára.”22 Az erdélyi gazdaságot elemzõ és kiútkeresõ Tusnádi Székely Kongresszus központi kérdésének tekintette a szövetkezeti mozgalom ügyét, és ezen belül különösen a hitelszövetkezetek hasznosságát látták megoldásnak az erdélyi elmaradott gazdaság felemelésében. Ezért érdemes áttekinteni röviden a Székely Kongresszus hozadékát a hitelszövetkezetek szervezését, és azt illetõen, ahogy az erdélyi gazdasági élet vagyonosságai és jelen lévõ értelmiségi elitje látta. A Székely Kongresszust 1902. augusztus 28–30. között Csíktusnádon szervezte meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, több civil szervezet közremûködésével. Ez a kongresszus történelmi jelentõséggel bírt az erdélyi gazdasági életre, különös tekintettel a század elején kibontakozó szövetkezeti mozgalomra nézve, amely ugyan még nem jelentette a vidék gazdasági életének alapvetõ modelljét, azonban az elkövetkezõ idõben, ennek a találkozónak is köszönhetõen, a falu gazdálkodásának alapvetõ tényezõjévé vált, mivel a kongresszus tárgyalási tematikájának vezérgondolatát az összefogás, tõkeerõ-koncentrálás, tagosítás és a szövetkezés képezte. A háromnapos munkálatok elõadásait, tárgyalásainak anyagát és határozatainak szövegét sajtó alá rendezte és kötetben még abban az évben megjelentette Buday Barna kongresszusi fõtitkár. A könyv elõszavából kitûnik, hogy a kongresszus célkitûzése „a kivándorlás okainak mibenléte s a megszüntetésére alkalmas intézkedések megjelölése”23 volt.
21 Uo. 15. 22 Gidófalvy István: A székely-akció és a hitelszövetkezetek. Magyar Gazdák Szemléje, 1902, Budapest, 7. 23 Budai Barna: A jegyzõkönyvet 1902-ben a következõ címmel közölték: Székely Kongresszus. Szervezete, tagjainak névsora, tárgyalásai és határozatai.

236

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

Száz év után a Székely Kongresszus elemzésére az akkori és mai jelenségek analógiái köteleznek, mert ugyanúgy prioritás lett ma az erdélyi magyarságnak az elmaradott gazdasági helyzetbõl való kilábalása, a vagyonvédelem, a mezõgazdaság kiemelése az elmaradottságból, a közbirtokosság védelme, tagosítások, források teremtése az eszközök beszerzésére, a társulások és szövetkezeti mozgalom újraindítása, a hitelrendszer kialakítása, akárcsak a XX. század elején. A hitelintézmények fejlõdése tekintetében fontosnak tartjuk, hogy a pénzintézetek, fõleg a hitelforrások, hitelintézmények, hitelszövetkezetek, társulások és más szövetkezetek gazdasági felemelkedésben betöltött szerepét tárgyaljuk a Székely Kongresszus döntéseinek tükrében (a kongresszus történelmi környezete és jelentõsége, a birtokkérdés, a szövetkezetekkel kapcsolatos üzenet megtalálható Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából címû kötetben, Egyed Ákos, Garda Dezsõ és Somai József tanulmányaiban24). Ebben a tanulmányban a Kongresszusnak csak néhány, a hitelszövetkezetekkel kapcsolatos olyan jelentõsebb mozzanataira emlékezünk, amelyek alapvetõ hatással voltak Erdély gazdaságának alakulására az elkövetkezendõ évtizedekben. Elõször is el kell mondanunk, hogy a kongresszus idején Magyarország területén, de Erdélyben ugyanúgy, a szövetkezetek széles skálája mûködött már. A Hangya keretében, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezete igazgatásával, tanácsadásával és szervezésével, a szövetkezetek gazdag hálózata alakult ki. A Hangya fogyasztási szövetkezeteket alapít, azokat ellenõrzi és tanácsokkal látja el. Ugyanakkor áruközvetítõ is, mert jobb árut jutányosan juttat tagjainak. A gazdasági érdekek mellett igen jelentõs szociális és mûvelõdési jelentõsége is volt, mert önmaga jellemzése szerint „nemcsak a nép anyagi jólétét, hanem a lelki életének a mûvelését, erkölcsének nemesítését is programjába vette”25 . Az 1901. év végén, tehát a kongreszszust megelõzõen a Hangya a kötelékéhez tartozó szövetkezetek tagjainak száma 30 564 volt, alaptõkéje 2 028 232 koronára, tartalékalapja 63 674 koronára, 1901. évi tiszta nyeresége 111 333 koronára, összes áruforgalma pedig 411 179 koronára rúgott.26 A Székely Kongresszus elõtt három és fél évvel, 1898. december 4-én alakult meg a XXIII. számú törvénycikk alapján 3034 alapítványi üzletrésszel, 3 034 000 korona értékben az Országos Központi Hitelszövetkezet az ipari, gazdasági szövetkezetek ügyeinek elõmozdítására, hiteligényeik kielégítése
24 Somai József: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából, II. kötet. RMKT, Kolozsvár, 2004. 25 A Magyar Gazdaszövetség Kiadványai, LX. 1902. Különlenyomat a Magyar Gazdák Szemléjérõl, 17. 26 Uo.

237

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

végett. A hitelszövetkezet hálózata rohamos fejlõdésnek indul. 1902-ben több mint 1400 szövetkezete van, melyek mûködése közel 4000 községre terjeszkedik ki, tagjai száma 265 000, üzletrésze kb. 25 900 000 korona.27 Két évvel a Kongresszus elõtt, 1900-ben megalakul a Gazdák Biztosító Szövetkezete is, amelynek üzletrészjegyzõi a királyi uradalom, az uralkodóház tagjai, a kormány, a törvényhatóságok, gazdasági egyesületek, nagy- és kisbirtokosok voltak. A Gazdák Biztosító Szövetkezetét a közszükség hozta létre, mivel elõtte a biztosítási részvénytársaságok kartellje a biztosítási díjak fokozásával elviselhetetlenné tette a terheket, mert ez a befektetett tõkének minél magasabb kamatoztatását tartotta szem elõtt. Erdélyben a hitelintézeti hálózat a dualizmus korszakában indult be. A XIX. század utolsó évtizedét – tudjuk meg Egyed Ákos Falu, város, civilizáció kötetébõl – a fellendülés jellemezte. „A hitelhálózat terén mindenekelõtt a bankok és a takarékpénztárak számának gyors szaporodása érdemel figyelmet: 1881–1900 között 189 új vállalat jött létre, évente átlag 9,4 egység. S az új század elsõ évtizedében tovább szélesedett a hitelrendszer hálózata. Így 1901–1909 között 165 új bank és takarékpénztár kapott engedélyt tevékenységének megkezdésére. Vagyis három évtized alatt új hitelintézettel bõvült a hitelrendszer hálózata.”28 A századfordulón számos bank és takarékpénztár jött létre, azonban a falusi gazdák, fõleg a kisgazdák számára nem jelentett mást, mint azt, hogy méregdrága hiteleket kapjanak, amelyek veszélybe sodorták akár a létüket is. Gidófalvy István írja 1902-ben, hogy „A vidéki takarékpénztárak majdnem kivétel nélkül a földmíves nép javát kevésbé szolgáló váltó-nyargalásra vannak berendezve. Minden három hónapban esedékes a váltó, és ügyesen kezelve, rendszerint akkor, amikor a gazdának fizetésre nincs pénze. A váltó, amint a székely nép némely vidéken hívja: a zsinóros papír egy olyan zsinór, melylyel az, akinek birtokában van, adósát bármikor megfojthatja, az anyagi tönk szélére juttathatja és nem kell egyéb hozzá, csak egy kis hidegvér, könnyelmûség, avagy rosszakarat.”29 Ezért volt fontos új eszközt találni a kisgazdák védelmére. A magyar állam a kisgazdák hiteligényeinek kielégítésére meghozta 1898-ban a hitelszövetkezeti törvényt. Budai Barna „jegyzõkönyv” minõsítéssel megjelent kötetébõl30 megtudtuk, hogy a székely nép nagy bajainak enyhítése, a kivándorlás
27 Uo. 17. 28 Egyed Ákos: Falu, város, civilizáció. Kriterion, 1991, Bukarest, 180. 29 Gidófalvy István: A székely-akció és a hitelszövetkezetek. Magyar Gazdák Szemléje, 1902, Budapest, 7. 30 Budai Barna: Székely Kongresszus. Szervezete, tagjainak névsora, tárgyalásai és határozatai.

238

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

csökkentését célzó változtatások komplexek, vagyis gazdasági, közmûvelõdési, magatartási tényezõk függvénye. Mindenképpen a gazdasági tényezõkre (agrárium, ipar, kereskedelem, szövetkezetek) helyezte a hangsúlyt a kongresszus. Az öt szakosztályos kongresszus csupán egy szakosztályának munkálatai nem voltak kimondottan gazdasági jellegûek. Mégpedig a „Közmûvelõdési és közegészségi” (IV.) szakosztály, mert az V., a Kivándorlási és fürdõügyi szakosztály, a turizmus, a turisztika és a fürdõk gazdasági állapotának fejlesztésére összpontosít, valamint a munkaerõ felhasználására és a bérek kérdésére. Ezek után természetszerûen vált a szövetkezeti kérdés, különösen a hitelszövetkezeteké, a Székely Kongresszus alapkérdésévé, mint olyan új eszköz, amely az állam támogatásával fordulatot jelenthet a vidék életében és új távlatokat nyithat meg a mezõgazdaság versenyképességének a javítására, védelmet teremtve ezáltal a gyakran végveszélyt jelentõ uzsorással, a földtulajdonos legnagyobb veszélyével szemben. A Kongresszus különösen két szakosztályában foglalkozik a hitelügyekkel és a szövetkezetek kérdésével: részben a II. szakosztályában az „Ipari hitel- és termelõszövetkezetek; közmûhelyek és árucsarnokok” fejezetben, a III. szakosztályban azonban kiemelten tárgyalják a szövetkezetek, fõleg az ipari és hitelszövetkezetek létrehozásának, mûködtetésének és minél szélesebb körû elterjesztésének ügyét, mégpedig a „Hitelszövetkezetek”; „Az uzsoratörvény szigorítása”; „A székely földhitelintézet felállítása”; „Takarékpénztárak reformja” címszó alatt. A szövetkezetesítésre a kongresszus majdnem minden szekciója kitért, mint olyanra, amely a gazdaság minden területének egyik legfontosabb kérdését képezi. Már az elsõ szakosztályban a mezõgazdaságról tartott elõadás felhívja a figyelmet arra, hogy a tejszövetkezetek a szász honfitársak körében nagyon szép eredményt mutattak, tehát fel kell karolni a tejgazdasági és sajtkészítõ szövetkezetek létesítését, valamint szükségesnek tartja, hogy éppen úgy, mint a Szászföldön, alakuljanak a Székelyföldön is baromfitermény-értékesítõ szövetkezetek, és mûködjenek együtt a Gazdák Vásárcsarnok Ellátó Szövetkezetével. Az elõadó arra kéri a kongresszust, hogy mondja ki többek között: kívánatosnak tartja az állattenyésztés fejlesztésével kapcsolatosan a gazdasági egyesületek és állattenyésztési felügyelõk támogatásával állattenyésztési és értékesítõ szövetkezetek létesítését.31 Továbbá a második szakosztályban bemutatott, az Ipari hitel- és termelõszövetkezetek; közmûhelyek és árucsarnokok címû elõadásból megtudjuk, hogy „a
31 Uo. 41.

239

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

székelyföldi közgazdasági, fõleg pedig a kisipari viszonyok szétzüllésnek indultak”, keveslik az ipari szövetkezetek számát és javaslatokat tesznek, amelyek lényege, hogy a kongresszus mondja ki: az ipari szövetkezetek létrehozásához a hitelszövetkezetek párosítása szükséges, és az Országos Központi Hitelszövetkezet a munkálatokat és szállításokat vállalja fel; hasonlóképpen kívánatos a közmûhelyek létesítése tömeges termelés céljából, „… egyfelõl azért, hogy ezekben az önálló kisiparosok a modern technika vívmányainak megfelelõ gépekkel dolgozhassanak, másfelõl azért, hogy a kisipari szövetkezetek a közmûveletekkel kapcsolatban és berendezéseik igénybevételével bizonyos iparágakra nézve a tömeges termelésre is áttérhessenek. A székely kisipar és a kisipari szövetkezetek fejlesztésének betetõzését egy szövetkezeti alapon felállítandó székely ipari nagyáruház képezné, mely a székely ipari termékek értékesítését eszközölné, (…) a székely kisiparosok közös ipari és gazdasági hitelszövetkezetekbe vonhassanak be, mert ezek útján is érvényesíthetik ipari munkájukat oly módon, mint azt a kizárólagos ipari szövetkezetekben eszközlik, sõt, úgy ezekben, mint a gazdasági hitelszövetkezetekben szervezendõ külön szakosztályokban a székely háziipar is szervezhetõ, fejleszthetõ és értékesíthetõ.”32. Azonnal meg is adják a megoldás kulcsát azzal, hogy: „Mindezek a szövetkezeti szervezkedések csak úgy lesznek kivitelezhetõk, ha a székelyföldi értelmiség fölkarolja a székely kisipar szervezkedésének ügyét, s annak a székely kisiparosságnak, mely az ipari szervezkedésre úgy az ipartestületi, mint az iparszövetkezeti téren képtelen, tanácsadójává, támogatójává és vezetõjévé válik.”33 A harmadik, a „Birtokpolitika, adó- és hitelügyi szakosztály” keretében hangsúlyozottan foglalkozott a hitelszövetkezetek meghatározóan fontos voltával, sõt a „Hitelügyi alosztály” elõadásainak elemzése, valamint a tárgyalt határozati javaslatok körvonalazták a székely földhitelintézet kialakításának szükségességét. A Hitelszövetkezetek címû elõadásból kitûnik, hogy a szövetkezéssel sokat lehet elérni, de csak úgy, ha megvannak az érintett erkölcsi biztosítékok, ha mindenkiben megvan az erõs akarat arra, hogy a maga szerepkörében minden lehetõt megtegyen. A szövetkezet a kisiparosnak nyersanyagraktár létesítése által lehetõvé teheti a nyersanyag olcsó beszerzését és annak akár családja körében, akár közös mûhelyben való feldolgozását – ez lehetõséget adna arra, hogy a kisiparos nagyobb munkák elvállalásában, nagyobb szállításokban is részt vegyen –, hogy munkája termékeit másokkal közösen elõnyösebben értékesíthesse, egyszóval munkásságának gyümölcseit közvetítõk nélkül élvezhesse.
32 Uo. 145. 33 Uo. 145.

240

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

A továbbiakban a kongresszus Az uzsoratörvény szigorítása címû elõadásával hadat üzen az uzsorának, és szigorítást kér a törvénykezésben, mert a leplezett, burkolt uzsora, az áru-uzsora kézizáloggal-kölcsönügylettel leplezett uzsora, ezek pedig „Rendkívül nagy pusztítást visznek véghez a szegényebb kisbirtokos-parasztosztály tagjai közt”34, valamint a kisiparosság és kiskereskedõk rétegeiben. Minderre azért van szükség, hogy a gazdasági élet terén képzettségileg és anyagilag gyengébb osztályok védelemhez jussanak a lelkiismeretlenebb elemek és önzõ csoportjainak kizsákmányoló törekvéseivel szemben, ill. hogy az elharapódzott tisztességtelen üzelmek, visszaélések megakadályoztatása, sõt büntetõjogilag a megtorlás váljék lehetõvé. Az ez irányú sorozatos visszaélés a törvényesség szigorítását feltételezi, tehát szükséges: törvényes úton az uzsora minden fajtájának, illetve minden uzsorás szerzõdésnek büntetõjogi felelõsségét megállapítani; büntetésben részesíteni azt, aki másnak a szorultságát vagy tapasztalatlanságát kihasználja; az uzsora a vétség arányához mérten büntettessék pénzbírsággal, a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével, kitelepítéssel vagy az idegen állampolgár kiutasításával. Javasolja az uzsoratörvény kiegészítését, melybõl tûnjön ki, hogy „az uzsora vétségét követi el… megállapított büntetéssel sújtandó az is, aki, bármiféle jogügylettel a másik fél szorultságát, könnyelmûségét, vagy tapasztalatlanságát kihasználva, magának, vagy egy harmadiknak oly vagyoni elõny szolgáltatását köti ki, vagy nyújtotta, amely az ellenszolgáltatás értékét az eset körülményeihez képest aránytalanul meghaladja”.35 Az uzsoratörvény szigorítására azért volt szükség, mert az uzsorának a századfordulón kialakult minden fajtája a mezõgazdaság és kisipar fejlõdésének komoly akadályát képezte. A kongresszus kimondja, hogy „az uzsora úgy a magánjogi semmisség, mint a büntethetõség szempontjából a bíróságok, illetve a többi hatóságok által hivatalból észlelendõ és üldözendõ… Hasonlóképpen büntetendõ az, aki másnak a szorultságát, könnyelmûségét vagy tapasztalatlanságát tõzsdejáték által tervszerûleg kizsákmányolja.”36 Továbbá a kisiparosok, kiskereskedõk és kisgazdák védelmében kérik az uzsoratörvényben elõírt szabadságvesztési büntetések szigorítását és a pénzbüntetések maximumának a felemelését legalább 30 ezer koronára, amely abban az idõben tetemes pénz volt. Igen nagy jelentõséggel bírt A székely földhitelintézet felállítására címû elõadás, amelybõl kitûnik az az elsõ nagy panasz, hogy kevés a székelység erõs hitelintézete, és rászorul a brassói, szebeni nagykamatos (12–16–20%-os) hitelekre. Az elõadó a következõket javasolja: székely zálogleveleket kibocsá34 Uo. 246. 35 Uo. 248. 36 Uo. 249.

241

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tó intézetek felállítását; figyelemmel kell lenni a létezõ alapok felhasználására hatósági segítséggel; emellett üdvözli a budapesti jelzálog-levél-intézetnek a Székelyföldön megkezdett mûködését. A kongresszus a székely hitelszükséglet fedezését az elõbb elõadottakon kívül fõleg szövetkezeti úton, az Országos Központi Hitelszövetkezet már megkezdett mûködésének erõsbítése és támogatása útján látja a leginkább megvalósíthatónak.37 A takarékpénztárak reformja címû elõadás jelzi azt a vitát, amely évek óta folyik a takarékpénztárak körül, mert azok egy ideje egész vidékeket vittek bukásuk következtében erõs gazdasági válságba. A takarékpénztárak reformjára vonatkozóan a kongresszus szükségesnek tekintette sürgõs intézkedések foganatosítását, mégpedig külön törvény hozását a kérdésben, csak névre szóló részvények kibocsátását, a közgyûlés döntéshozási kizárólagosságát, a döntések nyilvánosságát, a tartalékalap és osztalék maximálását, és a hatóságok általi ellenõrzést.38 Az akkori kisebbségi helyzetben élõ nemzetiségek igen hatékonyan használták ki az 1875-ös, az 1898-as és az ezeket megelõzõ hitelszövetkezeti törvények adta lehetõségeket, mivel ez a törvény nem tartalmazott semmiféle tilalmat nemzetiségi jellegû szövetkezetek vagy szövetségek létrehozására. Így alakultak sorra a szövetkezeti és pénzügyi intézmények: a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár (1835), a Raiffeisen Szövetkezeti Unio, (1886), a Temesvári Hitelszövetkezetek Központja (1897) vagy az Albina Bank (1872), a hitelintézetek hálózata, a Furnica, Ardeleana, Timiºana, Economul, Mureºana, Patria stb., majd késõbb a Solidaritatea (1907), Înfrãþirea (1914). Maga az Astra (Asociaþia pentru Literatura si Cultura Poporului Român – Nagyszeben) kulturális szervezet is szerepet vállalt a közgazdasági szakosztálya révén, amely a szövetkezeti mozgalom gondolatának a terjesztését tûzte ki célul, szintúgy, mint az EMKE, amely gazdasági szakosztálya révén (1886) a szövetkezetalapítási programot szervezetten népszerûsítette. (Ezt a kérdést részletesen tárgyalja ebben a kötetben Hunyadi Attila tanulmánya.) A szövetkezeti mozgalom Erdély Romániához való csatolásától (1918) a második világháború kezdetéig három törvénykezésen ment át s szabta meg tevékenységi körüket, amelyek súlyos gazdasági károsodásnak tették ki a lakosságot, és az addigi úttól merõben eltérõ új, járatlan és ismeretlen területek felé terelte a mozgalmat, amely már nem érvényesíthette gazdasági hatását úgy, ahogy azt a nemzetközileg is elismert és alkalmazott általános szövetkezeti elvek biztosíthatták volna.
37 Uo. 265. 38 Uo. 273–274.

242

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

Az 1929. évi román szövetkezeti törvény a szövetkezet fogalmát így határozza meg: A szövetkezet változó számú természetes és jogi személybõl alakult társaság, melynek fõ célja tagjai bizonyos meghatározott gazdasági és nemzeti érdekeinek a közös mûködés útján való elõsegítése vagy biztosítása, és amely a jelen törvény elõírásai szerint mûködik. Egyszerûbben kifejezve, a szövetkezet egymás mellett élõ emberek egyesülése abból a célból, hogy kis erõik összetételével, kölcsönös segítséggel könynyebben tudjanak boldogulni gazdasági és társadalmi céljaik elérésében. Mivel ezek a gazdasági és társadalmi célok különfélék lehetnek, így szövetkezeteket is a legkülönbözõbb célokkal hívhatják életre. Nálunk a leggyakoribbak, vagyis a hitelszövetkezetek, a tejszövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek alakultak. A hitel-, tej- és más gazdasági szövetkezetek szervezése a „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja (Kolozsvár), míg a fogyasztási szövetkezetek szervezése a Hangya Szövetkezetek Központja (Enyed) által történik. A szövetkezetek vezetése és szervezése, a strukturális felépítése az évek, idõszakok folyamán hasonlatos. Általában a szövetkezeteknek a törvényben is elõírt három fontos szerve van: a közgyûlés, az igazgatóság és a felügyelõbizottság. A közgyûlést a szövetkezet összes tagja alkotja, akiknek nemcsak joguk, hanem kötelességük is a szövetkezet közgyûlésein való részvétel és a közgyûlésen keresztül a szövetkezet ügyeibe való beleszólás. A szövetkezetnek évente egyszer közgyûlést kell tartani, ahol az igazgatóság számot ad egy év végzett munkájáról, elõterjeszti a mérleget és a zárszámadást, és a szövetkezetet érintõ fontosabb ügyek is megvitatásra kerülnek. A közgyûlésen minden tagnak – tekintet nélkül üzletrészeinek számára – egy szavazata van. A közgyûlésnek egyik legfontosabb feladata az igazgatóság és a felügyelõbizottság megválasztása. Az igazgatóság a közgyûlés végrehajtó szerve, hatáskörét a törvény és az alapszabályok szabják meg. A felügyelõbizottságot a szövetkezet közgyûlése választja, amelynek kötelessége a szövetkezet mûködését ellenõrizni, és ha azt látná, hogy az igazgatóság rosszul kezeli a szövetkezet pénzét, köteles rendkívüli közgyûlést összehívni, ott bejelenteni az igazgatóság rossz gazdálkodását és kérni a tagok ítélkezését. Az 1935. évi román szövetkezeti törvény azon szövetkezeteknek a számára, amelyek a törvény rendelkezései szerint alakultak és mûködnek, különbözõ kedvezményeket biztosít. Így az újonnan létrejött szövetkezetek megalakulásuk után három évig adómentességet élveznek, míg ezután 50%-os adókedvezményben részesülnek. Az évi adó megállapítása által láttamozott mérleg alapján történik. A szövetkezetek létesítésére, egyesülésére és felszámolására, az 243

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

alapszabályok módosítására, valamint a tagok belépésére és kiválására vonatkozó összes alakiság bélyeg- és illetékmentes. Ugyancsak mentes minden bélyeg és bekebelezési illeték alól a szövetkezetek és tagjaik között létrejött összes, bármily természetû okirat és telekkönyvi bejegyzés, valamint a szövetkezetek által indított kereset a végrehajtással együtt a járásbírósági értékhatárig. Jelentõs kedvezményt jelent a törvénynek az az intézkedése is, mely szerint a szövetkezeteknél elhelyezett betétek minden más hitelezõvel szemben közvetlenül az állam után következõ elsõbbségi jogot élveznek. A szövetkezeteknél elhelyezett betétek 50 000 lejig mentesek a tõkekamatadó alól, a szövetkezetek céljaira szükséges ingatlanok és épületek használható állapotba jutásuktól számított 10 évig mentesek az ingatlanadó alól, ennek az idõnek az eltelte után az adó negyedére, majd a következõ 5 évben felére csökken. A szövetkezetek szervezésével, irányításával, ellenõrzésével a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja foglalkozik. A szövetkezetekkel a kapcsolatot egyrészt ellenõrei, másrészt hivatalos lapja, végül pedig levelezés által tartja fenn. A Központ igyekezett odahatni, hogy tagszövetkezetei lassú lépésben és körültekintõen haladjanak elõre, hogy ne dolgozzanak hasznot keresõ kis pénzintézetek módjára, hanem legyenek csakugyan erkölcsi tényezõk falvaink életében. Felügyeli és ellenõrzi a kötelékébe tartozó szövetkezeteket, ellenõrei által átvizsgálja könyveiket, összeállítja mérlegüket, képviseli õket adóügyekben és hatóságok elõtt, ügyel arra, hogy a szövetkezetek a törvény és a rendelkezések elõírásai szerint mûködjenek. A szövetkezetek mûködésük ideje alatt minden ügyben a Központhoz fordulhatnak, ahonnan tanácsot, támogatást és útbaigazítást kapnak. Ez volt az utolsó törvény, amely még valamelyes autonóm mûködést biztosított a létezõ szövetkezeteknek. Az erdélyi szövetkezeti mozgalmat legsúlyosabban érintette az 1938-as kormányhatósági rendelkezés, a „szövetkezeti rendelettörvény”, mely megszüntette a szövetkezetek önellenõrzését, az Unió felszámolását, a szövetkezeti autonómia más nagy jelentõségû jogainak a megvonásával. A szövetkezetek Nemzeti Intézetének létrehozásával és jogkörének kialakításával jogot nyer egyfelõl a szövetkezetek szabad feloszlatására, másfelõl bármely szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelõbizottságának feloszlatására és helyükbe mások kinevezésére. Ezzel teljesen megszûnt a magyar szövetkezetek teljes önrendelkezése, és az a lehetõség, hogy a szövetkezetek a falusi lakosság gazdálkodásának jövõt építõ alapja legyen. Ezt a kisebbség gazdasági életét kordába kényszerítõ helyzetet még inkább megnehezítette az 1940. július 20-án megjelent 40 529-es miniszteri rendelet, amely eltiltja a falusi szövetkezetek irányításától és vezetésétõl a papságot, tehát pont azt a kategóriát, amely az utolsó társadalmi réteg maradt a falu lakosságának lelki összetartására és gazdasági élete folytonosságának fenntartására. 244

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

Igaz, ez az áldatlan helyzet rövid idõn belül a második bécsi döntés nyomán (1940. augusztus 30.) már csak Dél-Erdélyben érvényesítette hatását, mivel az újonnan meghúzott határok a magyar szövetkezeti hálózatot kettészakították. Ez a sorsfordító változás, amely szerint az egész Erdély területén mûködõ 768 magyar szövetkezetbõl 556 Észak-Erdélyhez került és 212 DélErdélyben maradt, az észak- és dél-erdélyi szövetkezeti gazdálkodásban és egyáltalán a szövetkezetek létkérdésében igen különleges helyzetet alakított ki. A Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja Észak-Erdélyben maradt, a Hangya Szövetkezetek Központja viszont kettévált, így Nagyenyeden maradt a dél-erdélyi központ, és Marosvásárhelyen hozták létre az északerdélyi Termelõ és Fogyasztási Szövetkezetek Központját. Természetesen az észak- és dél-erdélyi szövetkezetek gazdasági hatása a helyi magyar lakosság sorsára teljesen eltérõen alakult. Míg Észak-Erdélyben 200-nál több új szövetkezet mellett a Hangyához tartozó számtalan ipartelep jött létre és igen sok termelõegység létesült Meggyesfalván, Gyergyóban és a Csíki-medencében, addig Dél-Erdélyben a királyi és antoneszkánus diktatúra alatt uralkodó diszkriminatív szabályozás a szövetkezetek számának és a magyar szövetkezetek gazdasági erejének csökkenéséhez vezetett. A második világháborút követõ idõszakban a kolozsvári szövetkezetek központja, valamint a marosvásárhelyi és nagyenyedi központok fokozatos felszámolásával és a szovjet típusú falusi lakosságra erõszakolt termelõszövetkezetek bevezetésével végleg megszûnt a több mint egy fél évszázad alatt kialakult, Erdély gazdaságát és lakosságának életét prosperáló szövetkezeti mozgalom.39 A szövetkezeti mozgalom XX. század eleji elemzése és történéseinek vizsgálata mának szóló cselekvésre késztetõ üzenetet is hordoz. Újragondolását közgazdászok, gazdasági szakemberek, gazdálkodók, társadalomszervezõ civil szervezetek és döntéshozók figyelmébe ajánljuk. Az akkori gazdasági életet pezsgésbe hozó szövetkezeti mozgalom kialakításának tapasztalatait sok tekintetben alkalmazhatónak véljük a jelenlegi magyar közösséget érintõ gazdasági lemaradásunk felszámolására is. Tesszük mindezt azért, hogy az erdélyi magyar ember magatartását jellemzõ egymás kölcsönös megsegítésének többszázados hagyománya a jelen és jövõ tanulsága legyen, mert úgy hisszük, hogy ha a mai magyar közösségért
39 A harmincas és negyvenes évek szövetkezeti mozgalmának történéseit és gazdasági hatását az erdélyi falu életére, valamint annak teljes leépülését a második világháború békeszerzõdése nyomán utat törõ szovjet szövetkezetesítés által, amely teljes egészében felszámolta a nyugati szövetkezeti elveken és modellen nyugvó erdélyi magyar szövetkezeteket, részletesen megtaláljuk Vincze Zoltán: Az erdélyi magyar szövetkezetek fél évszázada címû tanulmányában. In Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. RMKT, Kolozsvár, 275–290.

245

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

felelõsséget érzõ közösségszervezõk ráébrednek ennek a forrásnak a nagy tartalékára, akkor egy jobb sorsra érdemes nép rávezethetõ lenne egy életképesebb gazdaságvitelre. Tájainkon a szövetkezeti mozgalmat, a vidék összetartásának klasszikus példáját – amely a múlt század elsõ felében az erdélyi falu gazdasági fellendülését, jólétét, vagyonosodását, a gazdálkodás alapját jelentette – a XX. században, egyéb kisebb-nagyobb károsodás mellett, két megsemmisítõ támadás érte: 1. Az ’50-es évek szocialista termelõszövetkezeti rendszere, mely megszüntette a falusi gazdálkodás alapját képezõ prosperáló magángazdaságot. A magántulajdon megszüntetésével a rendszer hiteltelenítette mind a „szövetkezet” valódi fogalmát, mind a „közjó, a közösség” iránti kooperatív szellemû magatartást. 2. A ’90-es évek elején megtörtént ugyan a visszatérés a magángazdálkodásra, azonban a teljes eszköz- és igavonóállat-hiány, kiürült csûrök, istállók, visszaosztott sovány föld sokkal alacsonyabb fokú gazdálkodásra kárhoztatta a gazdákat, mint ahogy elõtte egy fél évszázaddal volt, a világ viszont közben haladt elõre. A század elsõ felében a falunak életet adó szövetkezeti szolidaritásnak elmúlt a keletje, mert a kényszeren alapuló termelõszövetkezeti rendszer megfosztotta a falusi lakosságot az együttmûködés érzésétõl, sõt kiváltotta hosszú távra azok utálatát mindenfajta szolidaritással szemben. A ’90-es években ezért nem alakulhatott ki (vagy nem alakult újra) az erdélyi magyarság körében életképes értékesítési, feldolgozóipari, fogyasztási vagy hitelszervezeti hálózat. Ez az elfogadhatatlan helyzet megoldásra vár, mint olyan, amely nélkül az erdélyi magyar társadalom gazdasági elõrelépése egyenesen lehetetlen.

4. A hitelszövetkezetek mai helyzete
A rendszerváltozás után nem sokkal a hitelszövetkezetekre vonatkozóan jogszabály megalkotására is sor került. Az elsõ jogszabály, amely a hitelszövetkezetek helyzetével foglalkozott, az 1990. évi 67. számú törvényerejû rendelet, melynek hatásfoka a gazdasági életre jelentéktelen volt. Ez után következett az 1996. évi 109. sz. törvény, amely az elõzõhöz hasonlóan tartalmazott a fogyasztási és a hitelszövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseket. Mielõtt ez a törvény meghonosodott vagy alkalmazásra került volna, egy sürgõsségi kormányrendeletben, amely az 1999/114. számmal került közlésre a Hivatalos Közlönyben, felfüggesztésre került az elõbbi törvény 59. szakasza, amely alapjaiban rengette meg az alig alkalmazásra került szabályozást. Ez a szakasz ren246

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

delkezett a fogyasztási szövetkezetek megalakulására vonatkozó normák analóg módon való alkalmazásáról a hitelszövetkezetek esetében is. Az 1996–2000 közötti idõszakban a hitelszövetkezetek „népi bankok” elnevezéssel azt a célt próbálták követni, hogy a létezõ és létrehozandó szövetkezetek tevékenysége megalapozódjon, helyzetük megerõsödjön. Szervezési struktúrájuk viszont visszahozta a letûnt szerkezeti formát, mert a hitelszövetkezetek, „népi bankok” egy hármas szintû szervezõdésbe kényszerültek, mivel felettük kötelezõ módon egy megyei területi szövetség létezett, amely aztán az országos szintû Creditcoophoz tartozott (Casa Cooperativelor de Credit). A kormány a Creditcoop hálózatán kívül létesült „népi bankokat” vagy bármely más szövetkezeti formát, olyan indoklással, hogy nem érik el a kereskedelmi bankok létrehozásához szükséges társadalmi tõke küszöbét és nem egy hitelesített hálózat keretében mûködnek, 1998-ban egy sürgõsségi kormányrendelettel megszüntette. Késõbb a román parlament a 2002/200. sz. törvénnyel jóváhagyta a hitelszövetkezetek szabályozását, amelynek értelmében a felügyeletüket és az ellenõrzésüket a Román Nemzeti Bankra bízza, és az összes helyi hitelszövetkezetet kötelezõ módon egy hálózatba tömöríti. Mindemellett megállapítható, hogy még nem alakult ki Romániában egy olyan szövetkezeti elveken alapuló hitelrendszer, amely a létkérdést jelentõ új szövetkezeti mozgalom biztonságos pénzügyi keretét teremtené meg. A mai hitelrendszer nagyrészt a bankhálózati hitelrendszer foglya, amely nem képes hozzáférhetõ hitelforrásként szolgálni az agráriumnak.

5. A jelenlegi szövetkezeti törvény alkalmazása és a hitelszövetkezetek létrehozásának esélyei
A jelenlegi szövetkezeti törvény, amelynek jóváhagyása hosszú huzavona és a közérdek számára megalapozatlan, de egyes körök önérdekeit érintõ (a visszamaradt országos szövetkezeti központok részérõl) halasztgatásnak volt kitéve, minden gyengesége ellenére alkalmazható jogszabály. Sajnos a szövetkezeti hitelintézmények szabályozása tekintetében ismét adós maradt a törvényhozó, mivel ebbõl azok szabályozása nem került bele még elvek szintjén sem. Mivel a szövetkezetek szervezésére és mûködésére a 2005. február 21-i dátumot viselõ 1. törvény nem helyezi hatályon kívül a 2000/97. sz., a hitelszövetkezetek szervezését és mûködését szabályozó kormányrendeletet, megmaradt ennek hatálya, annak ellenére, hogy eddig sem teremtett kellõ szabályozási környezetet ennek a hitelintézményi formának a valós beindulására, nemhogy a kibontakozásra. 247

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A jelenlegi szabályozások alapján pont a hitelszövetkezetek kibontakozásának hiányában a hitelrendszer támasza – ha ezt támasznak lehet nevezni – nem más, mint a nehezen hozzáférhetõ vagy kedvezõtlen magán- és állami bankok súlyos terheket hordozó hitelajánlatai. Tájainkon a szövetkezeti mozgalmat, a vidék összetartásának klasszikus példáját – amely a múlt század elsõ felében az erdélyi falu gazdasági fellendülését, jólétét, vagyonosodását, a gazdálkodás alapját jelentette – a XX. században, egyéb kisebb-nagyobb károsodás mellett, a szövetkezeti mozgalom mai megtorpanása, a rendszerváltás utáni felelõtlen agrárpolitika súlyosbította. A versenyképtelen kisparcellás gazdálkodást konzerválta a 15 éven át tartó strucc-agrárpolitika, mert az 1991/36. sz. társulási törvény nem nyerte el a gazdálkodók tetszését, amelyet ma már elévültnek nyilvánítottak. Ugyanakkor közismert tény, hogy kimondottan posztkommunista befolyásra a parlament alig volt képes egy a demokrácia elvein nyugvó modern, EU-trendes szövetkezeti törvényt jóváhagyni. A parlament elõtt rostokolt a törvény több mint két évig, s tizenöt év kellett elteljen, hogy Romániának szövetkezeti törvénye legyen. Az EU-csatlakozás 2007-re reális lehetõséggé vált. Az Európa Parlament 2004. december 16-án határozatot hozott, mely szerint egyetért azzal, hogy az Európai Unió 2005. április 25-én írja alá a csatlakozási szerzõdést Romániával, mivel a csatlakozási fejezeteket, ha feltételesen is, de lezárta. Ezt a határozatajánlatot az uniós csúcsvezetés el is fogadta, mely sokak szerint történelmi jelentõségû (természetesen nemcsak Romániának, hanem Bulgária, Horvátország, Törökország, sõt talán Európa számára is.) A strasbourgi és brüszszeli határozatok szerint Románia 2007-ben tagja lett az Európa Uniónak. Azért foglalkozunk kiemelten a vidék kérdésével, mert országos viszonylatban a lakosságnak közel 50%-a vidéken él, a magyar lakosság még az átlagnál is nagyobb, azaz közel 55%-os arányban él vidéken, veszélyeztetett helyzetben, a múlt minden nyomorúságát konzerválva, s a leromlott mezõgazdasági élet idõszakában küzd a túlélésért. A vidék összlakosságából a foglalkoztatottak száma a különbözõ vidékektõl függõen 30–40% között ingadozik, a vidéki összlakosság 25–30%-a alacsony, valójában siralmas, nagyrészt a létminimum alatti életvitelt jelentõ nyugdíjból tengõdik, az eltartottak száma 35–40% között mozog. A vidék lakosságának majdnem a fele magánosan dolgozik fõleg a mezõgazdaságban az 1990-ben visszaosztott földparcellákon, és körülbelül 30%-os a különbség a városi és vidéki lakosság jövedelemszintje között. Kialakult egy modernizációs szakadék a falu és város, de még a községközpont és nem községközpontú falvak között is, amely mély fejlõdési konfliktusok biztos eredõje. Ezekre a törésvonalakra sürgõsen oda kell figyelni.

248

Somai József: A hitelszövetkezetek jelentõsége Erdély gazdaságának alakulásában

Mindezek mellett mi mégis azt kell mondjuk, a vidéki lakosság nagyságrendje miatt is, hogy az erdélyi magyarság megmaradása a vidék túlélésén múlik. A falu túlélési lehetõségének fenyegetettsége felmérhetetlen, az életképessége kockázatos. A fennmaradás veszélyeztetettségének indokai közé soroljuk a következõket: a mai falusi gazdaság konzerválta azokat az elmaradt gazdálkodási módszereket és helyzetet, ami 1990-ben kialakult; a lakossági megtakarítás majdnem teljesen ki van zárva; a versenyképességet biztosító modern eszközökhöz való hozzáférést gátolja a teljes tõkehiány és a meglehetõsen nehézkesen és drágán szolgáltató hitelforrások, a drága munkaeszközök, modern gépek beszerzése egy magángazda képességét fölülmúlja; a már alacsony felvásárlási árakat, a kereskedelmi hálózatok uralmának terjedésével, az egyre szûkülõ piac a minimálisra korlátozza, helyenként teljesen lehetetlenné teszi az értékesítési esélyeket; a vidék mind a mai napig nem tûzte határozottan napirendjére a szövetkezésre alapozó összefogást, nincs összefogás a szétszórt, szûkös lakossági pénztartalékok tõkévé szervezõdésére; a szociális nehézségek, az alacsony színvonalú orvosi ellátás, gyógyszerhiány, a rossz utak okozta elszigetelõdés mind-mind a nyomor és a természetes fogyatkozás felgyorsító tényezõi; folyamatosan napirenden van a fiatalok elvándorlása, a munkaerõ pótlására kevés az esély; a tudásszerzési lehetõségek esetlegesek és szervezetlenek, az oktatás alacsony színvonalú; a föld olcsó felvásárlása napirenden van nyugati (helyenként keleti) tõketulajdonosok részérõl; általános tehetetlenség uralkodik; a vidékkel szembeni politikai érzéketlenség mélyíti a tehetetlenségi állapotot. Errõl viszont mi magunk tehetünk, és ezt a problémát magunk között kell megtárgyalnunk. Felvetõdik a kérdés, hogy van-e reális lehetõség a megoldásra, vagy pedig hol támadható meg a gyökeres változás lehetõsége, mert radikális paradigmaváltás nélkül, elsõsorban az agyakban, s másodsorban a tettekben, nem következhet be az a teljes gazdasági átalakulás, amely a falu megmaradásának nyújthat biztonságot. A veszélyek, a válsághelyzet és megoldási lehetõségek következtetései ahhoz a felismeréshez vezetnek, hogy a falu mentõöve a tõkeerõ összevonása, összefogással, szövetkezetesítés útján lehetséges. Az erdélyi magyar közösség egyedüli megtartó ereje a falu vagyonosodása, gazdasági erejének növekedése lehet. A szövetkezetek az EU-országokban nagy támogatottságot élveznek. Mivel nálunk nem létezik jelentõs szövetkezeti rendszer, nincs ki támogatást igényeljen. Nem alakult ki olyan kritikus nagyságrendje a szövetkezeteknek, amelyek széles körben pozitívan befolyásolták a vidék gazdasági fejlõdését. A nemzetközi példák azt igazolják, legyen az Nyugat-Európa, Amerika vagy Japán, hogy a

249

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

vidék gazdálkodási alapját 60–90% között (országonként változik az arány) a szövetkezeti gazdálkodási mód képezi (az Európai Unióban és Észak-Amerikában ma is a legsûrûbb hitelhálózatot a hitelszövetkezetek alkotják). Megállapítható, hogy a mai erdélyi gazdálkodás módja teljesen ellentétes az erdélyi szövetkezeti mozgalom múltjával és a mai nemzetközi és európai uniós szövetkezeti gazdálkodási modellekkel. A szövetkezeti intézményrendszer társadalom- és gazdaságtörténeti jelentõségének feltárása és a kutatás eredményeinek alkalmazása Erdélyben nem csak idõszerûvé, hanem sorskérdéssé vált. A romániai magyarság érdeke, hogy az egész Románia számára kihívást jelentõ gazdasági modernizációban megfeleljen a civilizált piaci normáknak, mindez viszont csakis jól szervezett gazdasági és társadalmi cselekvéssel válhat elérhetõvé. A gazdasági elemzõk felismerése, hogy a vidéki – de ezáltal a teljes – romániai magyar lakosság szociális és gazdasági nehézségeit legeredményesebben a korszerû szövetkezeti hálózat kialakítása gyõzheti le. Ezért szükséges a régi szövetkezeti mozgalom tapasztalata és az európai szövetkezeti modell és tapasztalat alkalmazása a romániai és ezen belül a magyar közegben. A szövetkezetek ügyében 17 év után alig vagyunk túl a nullán. Ezen az igazságon túl egy olyan társadalmi szolidaritásra van szükség, amely megteremti az együttmûködést az RMGE (Romániai Magyar Gazdák Egyesülete) rendszerében mûködõ fiókokkal, a gazdakörökkel, az oktatási és politikai kompetenciákkal, önkormányzatokkal, népfõiskolai programvezetõkkel, helyi civil szervezetekkel, a politikummal. Ezt a szolidaritási modellt ajánljuk, tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a vidék versenyképessége visszanyerésének egyik – ha nem egyedüli – útja a szövetkezetesítés. Mivel a fejlett országokban a vidék egyik legkorszerûbb gazdasági intézménye a szövetkezet, és mivel a szövetkezetek a szociális igazságosság és emberközpontú gazdaság kezdeményezõi és megvalósítói voltak és azok ma is, Kelet-Európában is elkerülhetetlen a szövetkezetek visszahonosítása. Az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek szociális gazdasági tevékenységet folytató szervezetei együttmûködése nemzetépítõ szerepet tölthet be. Ha nem sikerül rövid idõn belül a szolidaritás útját követve a falut az európai uniós felzárkóztatásra alkalmassá tenni, akkor a reménytelenség, sõt az is meglehet, hogy a végpusztulás útjára kerül a lakosság zömét kitevõ vidék.

Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben
Kerekes Jenõ

z iskolaszövetkezetek, jóllehet méretük alapján kicsinyeknek mondhatók, jelentõségükben mégis a szövetkezeti eszme széleskörû terjesztése, valamint a tanuló ifjúság nevelése terén egyaránt áldásos szerepet töltöttek be a két világháború között a trianoni békediktátum következtében kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarság körében. Megjelenésükkel ui. két igen fontos intézményt sikerült összekapcsolniuk: az iskolát és a szövetkezetet. Az életbõl vett példákat felhasználva, a magyar felekezeti oktatás az iskolaszövetkezetekben a tanulók által végzett gyakorlati tevékenységen keresztül sikeresen oldotta meg fontos nevelési feladatát, a holnap emberének életre nevelését. Hiszen az iskolaszövetkezetekben az iskola tanulói által megszervezett, vezetett és a nevelõ tanár irányításával a tanulók az iskola falain belül elsajátíthatták a szövetkezeti eszmét, elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt, hogy azokat az életben gyümölcsöztetve, a késõbbiek során erkölcsi és anyagi boldogulásukat könnyebben tudják megvalósítani.

A

Az iskolaszövetkezetek megjelenése
A szövetkezés gondolata, mint a népnevelés hatékony eszköze, a világon elõször Franciaországban született meg, mégpedig a XIX. század hatvanas éveiben. Ekkor foglalták Franciaországban a szövetkezés fogalmát a népiskola mindennapi tantárgyaiba. A Vosges elzárt hegyi községeiben 1881-ben mintegy 120 iskolában mûködött „kicsi szövetkezet”. Ez volt a kiindulópontja és magja annak a késõbbi nagyszabású francia iskolaszövetkezeti mozgalomnak, amely példaképül szolgált a többi országok szövetkezeti nevelésének megszervezése számára1. Svájcban, Dániában a XIX. század utolsó évtizedei1 A Római Katolikus Egyházmegyei Tanács 1938 novemberi ülésén a vezetése alatt álló középés szakiskolákban folyó szövetkezeti ismeretek tanításával kapcsolatosan hozott határozatok.

251

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

ben a nagy pedagógusok, köztük a dán népet a megsemmisüléstõl megmentõ pap-tanító, Grundtwig püspök, a pedagógia legszebb fejezetévé avatták a szövetkezet eszméjét.2 A XX. század elején Délkelet-Európában elõször Bulgáriában jelennek meg az iskolaszövetkezetek. Az 1905–1906-os iskolai évben nem kevesebb, mint 563 tanszerbeszerzõ iskolaszövetkezet mûködött.3 Romániában a népoktatást modern alapokra helyezõ Spiru Haret közoktatásügyi miniszter az 1908-ban kiadott körlevelében útmutatást juttatott el az ország valamennyi iskolájához az iskolaszövetkezetek megszervezése érdekében.4 Lengyelországban az elsõ világháború elõtt jelentek meg az elsõ iskolaszövetkezetek, amelyeket Dabrowszki tanár szervezett újjá az elsõ világháború után. Míg 1924-ben a lengyel iskolaszövetkezetek száma nem érte el a százat (mindössze 95 volt), 1930-ban már meghaladta az ezret.5 Ezek a szövetkezetek különbözõ formában jelentek meg. Tevékenységük tekintetében kisebb-nagyobb eltéréseket találunk, attól függõen, hogy kik alapították a szövetkezetet. Egyeseket az iskola tanulói hoztak létre és mûködtettek. De olyan iskolaszövetkezetek is elõfordultak, amelyeket a tanulók szülei alapítottak, végül olyanokkal is találkozhattunk, amelyeket az iskola tanszemélyzete alapított. Ez utóbbiak voltak a leggyakoribbak. Alapításuktól függetlenül valamennyi iskolaszövetkezet elsõrendû feladatának tekintette az iskolaszerek közös beszerzését, mégpedig minél kedvezõbb feltételek között, hogy a tanulók, illetve szüleik segítségére lehessenek az iskolába járással járó költségek csökkentése terén. Az elsõ világháború után, 1920-ban, Nagy-Britanniában jelentõs mértékben nõtt az iskolaszövetkezetek („The Schools and Services Suplies Ltd”) száma, amelyek kivétel nélkül tagként léptek be a brit szövetkezetek uniójába. Az elsõ világháború kitörése elõtt, az oktatás különbözõ szintjén, szép számban mûködtek iskolaszövetkezetek. 1914-ben például az Oxfordi Egyetemen, a hallgatók kezdeményezésére alakult iskolaszövetkezet, „The Oxford University Cooperative Society” névvel6. Röviddel az elsõ világháború befejezése után (1921-ben) igen sokoldalú, rendkívül változatos tevékenységet kifejtõ iskolaszövetkezetek alakultak Németországban, „Wirtschafliche Selbsthilfe der deutschen Studentenschaft”
2 Dr. Nagy Zoltán: Az iskolaszövetkezetek vezetése. Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége, Kolozsvár, 1943, IV. kiadás, 6. 3 Maurice Colombain: La Valeur éducative des coopératives scolaire. Ed. La Fédération Nationale des Cooperatives de Consommation, Paris, 1929, 7. 4 Uo. 7. és 13. 5 Dr. Nagy Zoltán: i. m. 7. 6 Maurice Colombain: i. m. 15.

252

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

névvel, amelyeket, a brit egyetemi hallgatók példáját követve, ugyancsak fõiskolások szerveztek és mûködtettek.7 Ebben az idõben ugrásszerûen alakultak iskolaszövetkezetek Kelet-KözépEurópa különbözõ országaiban. A balti államokban Lettországban, Litvániában és Észtországban, Oroszországban, Közép-Európában Magyarországon és Csehszlovákiában. Ezekben az országokban is a népnevelés hatásos eszközévé fejlõdött az iskolaszövetkezeti szervezet. Ezek a szövetkezetek változatos tevékenységet fejtettek ki, tanszerek, egyes élelmiszerek beszerzésétõl a tanulók számára kézimunkával végzett termelõ tevékenység céljára létesített iskolamûhelyekig (pl. a magyarországi Gyermekek Takarék Alapja, de fõleg Budapesten a Mária Valéria iskolamûhelyek8).

Az iskolaszövetkezetek megjelenése Erdélyben
Erdélyben a trianoni békediktátum következtében kisebbségi sorsba jutott magyarság a magyar nyelvû oktatás bástyáiban, a felekezeti iskolákban teremtette meg az iskolaszövetkezeteket. Az iskolaszövetkezetek alapításával a cél mindenekelõtt az volt, hogy a kisebbségi élet útjára induló új nemzedéket gyakorlati tudással és a közösségi érzés erejével vértezzék fel. Erre rendkívül alkalmasnak kínálkozott a szövetkezeti nevelés. Egyöntetû vélemény volt ui., hogy ezt a nevelést a fiataloknál kell elkezdeni. Erre legjobb lehetõséget a különbözõ iskolák nyújtották. A népiskolákban tett kezdeti kísérletek után, 1935-ben, a Nagyenyeden mûködõ Erdélyi Hangya Szövetkezetek Szövetségétõl elindult kezdeményezésre, elkezdõdött a gazdasági iskolákban a szövetkezeti ismeretek elméleti és gyakorlati oktatása. Ezzel a szövetkezeti gazdasági oktatás a magyar egyházi iskolákban és tanítóképzõkben jóval megelõzte a gazdasági oktatást kötelezõvé tevõ 1938-as9 állami intézkedést. 1938-ban az egyházi fõhatóságok megállapították a fõgimnáziumok VII–VIII. osztályainak neveléstani (osztályfõnöki) óráira a szövetkezeti ismeretek minimális tantervét. Ezzel egyidejûleg az 1938–39-es iskolai év kezdetével beindult, elõbb a fõ- és középiskolákban, majd a Hangya Szövetkezetek Központja kezdeményezésére egyes oktatási intézményekben, a rendes szövetkezeti szakoktatás és az iskolaszövetkezetek megszervezése. A népiskolákban, a gazdasági iskolákban (a csombordi református, a radnóti és
7 Uo. 5. 8 Uo. 9 Uo. 10.

253

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

kézdivásárhelyi római katolikus és a székelykeresztúri unitárius gazdasági iskolákban), a tanítóképzõkben, a hittudományi fõiskolákon mindenütt bevezették, rendes tantárgyként, a szövetkezeti ismeretek elméleti tanítását. A magyar gimnáziumok egy részében fakultatív tantárgyként kezdték oktatni a szövetkezeti ismereteket a VII. és VIII. osztályokban. Ezekben az oktatási intézményekben párhuzamosan, sorra alakultak a különbözõ iskolaszövetkezetek, amelyek elsõsorban a tanszerek beszerzésével és forgalmazásával jöttek a tanuló ifjúság segítségére, de egyidejûleg gondoskodtak az iskola diákjai és a tanszemélyzethez tartozó tagjaik különbözõ élelmiszerekkel való ellátásáról is. Amellett, hogy – amint már említettük – 1938-tól törvény kötelezte a tanítóságot arra, hogy gazdasági oktatásban részesítse a tanulókat, a magyar érdekvédelmi szervezet, az egyház támogatásával, iskolákat látogató vándortanári intézményt állított fel, ugyanakkor a tanítók számára gazdasági tanfolyamokat szerveztek. Ilyen volt az 1939 nyarán Nagyenyeden megrendezett tanítói gazdasági tanfolyam, amelyen 67 tanító vett részt.10 A Római Katolikus Tanítók egyesületének tagjai egy pedagógiai tanfolyamon elhatározták, hogy egy egész Erdélyt átfogó, 18 iskola növendékét ellátó és 66 tanítójának tanszerszükségletét beszerzõ tanszerszövetkezetet alapítanak.11 Az elsõ magyar iskolaszövetkezet Erdélyben a radnóti római katolikus gazdasági iskolában alakult 1935-ben. Jelentõs szerepe volt az iskolaszövetkezet létrejöttében dr. Nagy Zoltánnak, aki nemrég jött haza Franciaországból, ahol a dijoni egyetemen doktori címet szerzett. Közel háromszáz oldalas, nyomtatásban megjelent doktori disszertációjában, gazdag tényanyag felhasználásával, bemutatja az erdélyi szövetkezeti rendszer kialakulását és fejlõdését Erdély három nemzetiségénél: a magyaroknál, a románoknál és a németeknél (Les regimes légaux des cooperatives en Transylvania.Thése pour le doctorat an droit de l’Université de Dijon, 1934).12 Az egyházi és a tanügyi hatóságokkal karöltve, a két magyar szövetkezeti központ, a Hangya fogyasztási szövetkezetek nagyenyedi, valamint a gazdasági- és hitelszövetkezetek kolozsvári központjai támogatásával, széleskörû szervezési munkát fejt ki minél több iskolaszövetkezet létesítése érdekében. E szervezõmunka eredményeként 1937-ben a mûködõ magyar iskolaszövetkezetek száma meghaladta a 150-et A 152 iskolaszövetkezetbõl 25 felekezeti középiskolákban létesült, 127 pedig népiskolákban.13 Ezeket a szövetkezeteket
10 Dr. Nagy Zoltán: i. m. 7. 11 Demeter Béla – Venczel József: Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt. Budapest, 1940, 15., 37. 12 Szövetkezeti Értesítõ, 1938, 8–9. 13 Dr. Nagy Zoltán: Les regimes légaux des cooperatives en Transyvania. Thése pour le doctorat an droit de l’Université de Dijon, 1934.

254

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

zömében a diákság alapította és vezette, rendszerint az iskola vezetõsége által megbízott tantestületi tag segítségével. Tagjaik elsõsorban a tanuló ifjúság körébõl kerültek ki, de legtöbb helyen az iskola alkalmazottai is beléptek a tagok sorába. Fõleg a népiskoláknál, gazdasági iskoláknál alakultak ilyen iskolaszövetkezetek. A középiskolák esetében elég gyakran az iskola tantestülete alapította az iskola szövetkezetét. De függetlenül az alapítóktól, mûködtetésébe bevonták a tanulóifjúságot is. Ilyen szövetkezet mûködött például Kolozsváron a református kollégiumban, ahol a boltos a munkaszerzõdéssel alkalmazott Miháli bácsi volt, majd a harmincas évek közepétõl a Nyerges testvérek, az unitárius kollégiumban pedig Kálmán Lajos bácsi. Hasonló volt a helyzet az erdélyi városok többi magyar középiskolájában is (Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön stb.). E szövetkezetek zöménél a nyitvatartási idõ délutánra is kiterjedt, már csak azért is, mert e kollégiumok internátusában nagy számban voltak bentlakó diákok, akik délután is igénybe vették a szövetkezet szolgáltatásait. Ez utóbbi szövetkezeteknél a vezetõségbe a tagokat – többnyire – a tantestület tagjai közül választották, de képviselve voltak a diákok is. Általában az iskolaszövetkezetek a szünetek idején álltak a diákság rendelkezésére. Számos líceumban viszont, például a kolozsvári piarista gimnáziumban, az iskolaszövetkezet teljes mértékben a tanulóifjúság intézményeként szervezõdött és mûködött. A szövetkezetet az iskola vezetõsége által megbízott tantestületi tag irányításával közvetlenül a gimnázium diáksága vezette. Irányítójuk kezdettõl fogva a mind a tanulóifjúság részérõl, mind a tantestület részérõl nagy tiszteletnek örvendõ Puskás Lajos tanár volt, aki – mint az iskola cserkészcsapatának parancsnoka – rendkívül értékes nevelõmunkát végzett az ifjúság körében. E tevékenysége az iskola keretein kívül is példaszerû volt. Nem véletlen, hogy a második bécsi döntés után a Magyar Cserkészszövetség õt bízta meg az észak-erdélyi cserkészszövetség vezetésével. Hasonlóképpen mûködtek az iskolaszövetkezetek a marosvásárhelyi református kollégium, a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium, a zilahi Wesselényi Kollégium, de más városok gimnáziumaiban is (Arad, Brassó, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár). Az erdélyi iskolaszövetkezetek a szervezettség szempontjából jelentõsen különböztek egymástól. Nyilvánvaló, hogy egy falusi iskola keretében mûködõ szövetkezet minden szempontból rendkívül szerény keretek között mûködött, de itt, a különbözõ városokban megalakult iskolaszövetkezetekkel szemben, a tanulóifjúság részvétele, jelenléte a szövetkezet tényleges vezetésében sokkal meggyõzõbb volt. Például – amint tanulmányában Imreh Ernõ, az iskola volt diákja, az 1945 utáni Észak-Erdélyi „Hangya” Szövetkezetek Központjának jogtanácsosa leírja – a kibédi (Maros megye) Általános Állami Elemi Iskolában 255

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

1938-ban az osztályterem egyik ablaka melletti sarkában egy üveges szekrényben állt az iskolaszövetkezet boltja és áruraktára, amelyet valamelyik szemfülesebb, magasabb osztályos fiú kezelt. Nála állott a kulcs. Megfelelõ eligazítás és felügyelet mellett irkát, tollszemet és szárat, ceruzát, itatóst árusított, rendszerint a hosszú tízpercben. Õ tartotta nyilván az árukészletet és a bevételt, ez utóbbival neki kellett elszámolnia. Az iskolaszövetkezetnek folyószámlája volt a Hangya fogyasztási szövetkezetnél, s a rendes kereskedelmi haszonból jutalékot kapott. Az iskolaszövetkezetben olcsóbban lehetett megvásárolni a tanszereket, mint a falusi fogyasztási szövetkezetnél. A „hosszú tízpercek” idején az iskola igazgatója távolból figyelte a „boltos” mûködését, hogy mindig kéznél lehessen, ha magyarázatára szükség mutatkozott. Így próbálta beépíteni a nevelésbe a közösségi kötelezettségeket: a számvetést és számontartást, az egyéni felelõsség és az ésszerû gazdálkodás igényét, az érdekek egyeztetését.14 A kereskedelmi líceumokban (pl. Kolozsváron, Brassóban) az iskolaszövetkezetek sokkal szakszerûbben mûködtek, hiszen tevékenységük teljes mértékben beleillett az iskola profiljába. Ezek vezetését teljes egészében a tanulóifjúság végezte. Példaként említjük a kolozsvári állami kereskedelmi fiú-középiskolát, ahol 1941-ben megalakult a „Turul” iskolaszövetkezet. Az iskola diákjai, jóllehet tagjai nemcsak diákok voltak, soraikból választották a szövetkezet igazgatóságát, felügyelõbizottságát, valamint a szövetkezet többi tisztségviselõjét (raktárost, boltost, beszerzõt, könyvelõt, pénztárost, könyvtárost). A diáktagok mellett ugyanis, akik a szövetkezet rendes tagjai voltak, ún. pártoló tagok is akadtak, akik a felnõttek (tanárok, tanítók, szülõk) körébõl kerültek ki, s akik vállalták a szövetkezet anyagi, szakmai, erkölcsi támogatását). A szövetkezet az iskola által térítésmentesen rendelkezésére bocsátott bebútorozott alagsori helyiségben elsõsorban, papírárut, írószert, könyveket, fõleg tankönyveket, péksüteményt, édességet stb. forgalmazott. Az áru nagy részét kedvezményes áron hitelre kapta egyik iskolatársuk (Lászlóczki István) szüleitõl, akiknek papír- és írószerüzletük, valamint kisebb nyomdájuk is volt. 1943-ban, amikor a háború következtében igen nehéz volt élelmiszerhez jutni, az iskolaszövetkezet, saját kezdeményezés alapján, kertet bérelt a Dermata cipõgyár közelében, ahol – fõleg – döblecet termesztett. A kerti munkát felváltva, kis csoportokban a szövetkezet tagjai végezték. A betakarított termést télen, sütve értékesítették a szünetekben, jelentõs pluszbevételeket valósítva meg. A szövetkezet gazdasági tevékenység mellett különbözõ egyéb, fõleg mûvelõdési tevékenységekkel is foglalkozott: kirándulásokat, sportversenyeket, üzemlátogatásokat, önképzõ14 Nagy Ferenc: Nagy Zoltán és az iskolaszövetkezetek. RMKT Gazdasági füzetek. II. évfolyam. Kolozsvár. 1995. 36.

256

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

köri összejöveteleket, táncmulatságokat szervezett a diákok részére, amelyek nagy látogatottságnak örvendtek a diákság körében.15 Az iskolaszövetkezetek szabályszerûen mûködõ önálló kis gazdasági egységek voltak, a tagok közgyûlése által jóváhagyott alapszabályzat alapján, demokratikusan választott igazgatósággal és felügyelõbizottsággal. A szervezet ügymenetét érintõ fontosabb kérdésekben évi rendes, vagy szükség esetén, rendkívüli közgyûlésen döntöttek és választották meg a vezetõszerveket. Jogi személyiséggel nem rendelkeztek. Jogi képviseletüket az iskola igazgatója látta el. Az iskolaszövetkezetek az iskola vezetõségének felügyelete alatt és a szövetkezeti központ szakirányításával mûködtek. Erdélyben a szakirányítást az iskolaszövetkezetek megjelenésétõl (1935) az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központja látta el. 1940 után Észak-Erdélyben az iskolaszövetkezetek szakmai irányítását, a közoktatási kormányzat jóváhagyásával, átvette a két észak-erdélyi szövetkezeti központ közös támogatásával Kolozsváron megalakult Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége.16 Székhelye Kolozsváron volt, a Gyufagyár utca 1. szám alatt. Igazgatóságában egyetemi tanárok, gimnáziumi tanárok, tanítók, továbbá diákok és tanulók vettek részt. Az Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége felállításának célja, feladata az volt, hogy az erdélyi ifjúsági szövetkezeti szervezkedés, szövetkezeti nevelõmunkáját irányítsa, vezesse s egyben ellenõrizze. A Szövetség a szervezés terén mindazokat az iskolákat, ahol iskolaszövetkezetet szándékoztak alakítani, felkereste, ismertetõkkel, nyomtatványokkal és a teendõkre vonatkozó útmutatásokkal látta el. A megalakult iskolaszövetkezeteknek alapszabályát láttamozta, és felvette azokat a kötelékébe tartozó iskolaszövetkezetek sorába. A szervezet keretében már mûködõ és tagszövetkezetként szereplõ iskolaszövetkezetek munkamenetét tanácsaival, utasításaival folyamatosan irányította. Évközben mindazon esetekben, amikor az iskolaszövetkezet ügymenetében valamilyen fennakadás mutatkozott, annak leküzdése végett segítségére sietett. A tanév végének közeledtekor a szövetkezet egész évi munkájának befejezésére, az évi mérleg elkészítésére s az évzáró közgyûlés megtartására vonatkozó szükséges útmutatásokat megadta. A szövetkezeti ifjúság ismeretszerzésének buzdítására és tehetségének fejlesztésére a Szövetség minden évben versenyeket hirdetett, és a legeredményesebb pályamunkákat jutalomban részesítette. A szövetség feladatai közé tartozott a szövetkezeti nevelés munkamenetének irányítása, s mindent el kellett követnie, hogy a tanulóifjúságnak minél nagyobb száma minél tökéletesebb mértékben részesülhessen a szövetkezeti ismeretek elsajátításában mind elméleti, mind gyakorlati téren.
15 Imreh Ernõ: Emlékezés egykori iskolaszövetkezetekre. Közgazdász Fórum, 2002/3. sz. 6–7. 16 Nagy Ferenc: i. m. 38.

257

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az ifjúsági szövetkezetek vezetõinek képzése is egyik igen fontos feladata volt. Ezért idõnként tanfolyamokat szervezett a vezetõk számára, illetve azon nevelõknek a számára, akik hivatást éreztek az ifjúság szövetkezeti nevelésére.

A kolozsvári „Méhkas” Diákszövetkezet
Iskolaszövetkezeteink történetében jellegzetes, egyedi színfoltot jelentett a magyar egyetemi ifjúság kolozsvári szövetkezete, a „Méhkas” Diákszövetkezet, amely 1936 és 1947 között, közel tizenkét esztendõn keresztül, mint a kolozsvári magyar egyetemi és fõiskolai ifjúság gazdasági, érdekvédelmi vállalkozása, a kolozsvári székhelyû „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központja tagjaként fejtette ki áldásos tevékenységét. Mivel a kolozsvári Méhkas Diákszövetkezet kifejtett tevékenysége folytán unikumnak tekinthetõ, ha nem is egész Európában, de Közép-Kelet-Európában feltétlenül egyedülálló volt, ez indokolja, hogy tanulmányunkban részletesen foglalkozzunk vele. A „Méhkas” Diákszövetkezet mindenekelõtt abban különbözött az egyszerû iskolaszövetkezetektõl, hogy teljesen önálló volt, nem függött semmilyen állami vagy felekezeti intézménytõl. Az akkor érvényben levõ szövetkezeti törvény alapján mûködött, önálló jogi személyiséggel rendelkezett, s tagja volt a kolozsvári székhellyel mûködõ „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központjának. A „Méhkas” Diákszövetkezet megalapítására a múlt század harmincas éveiben került sor, néhány lelkes kolozsvári magyar egyetemi és fõiskolai hallgató kezdeményezésére. A kezdeményezõk között jelentõs szerepet töltött be Tunyogi Csapó Gyula joghallgató (a második világháború után az erdélyi magyaroktól törvénytelenül elkobzott és CASBI alá helyezett ingó és ingatlan tulajdonok visszaszerzésére indított perekben szerzett elismerést, s számos koncepciós perben bátran látta el a magyar vádlottakat védelmét), valamint Gufárth Károly, a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia hallgatója (1940 után a kereskedelmi fiúlíceumnak volt tanára, majd a közgazdaság-tudományi kar adjunktusa). A szövetkezet megalakításával az alapítók a Kolozsvár környéki magyar falvak lakosságának szándékoztak segítséget nyújtani, mezõgazdasági termékeik, elsõsorban tejtermékeik értékesítésében. A tejtermékek értékesítésére üzletet nyitottak az Unió (Memorandului) utca 20. szám alatt. Több környékbeli faluban tejcsarnokot mûködtettek, amelyek feladata a tej begyûjtése volt. Nagyobb községekben (Méra, Vista, Györgyfalva) a begyûjtött tejet részben feldolgozták (vaj, tehéntúró, tejföl), s késztermékként szállították Kolozsvárra. Sajnos 258

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

fõleg a közeli falvak lakossága nem mutatott kellõ érdeklõdést a kezdeményezés iránt, ugyanis évtizedeken keresztül e falvak lakói rendszeresen, közvetlenül értékesítették (és értékesítik ma is) termékeiket a kolozsvári piacon, illetve házhoz hordták a tejet és tejtermékeiket, így azokat a szövetkezet árainál valamivel magasabb áron tudták értékesíteni (a behozatallal eltöltött idõ értékét természetesen nem vették figyelembe). Emellett a közvetítéssel foglalkozó magánkereskedõk is mindent elkövettek, hogy lejárassák a szövetkezeti kezdeményezést. Mindezeknek az lett a következménye, hogy rövid, kétéves mûködés után a szövetkezet kénytelen volt beszüntetni tevékenységét.17 Megbeszélések sorozatára került sor a kolozsvári egyetemi és fõiskolai hallgatók szervezeteiben (Mária Kongregáció, Fõiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Dávid Ferenc Egyesület; ebben az idõben ui. az érvényben levõ román jogszabályozás szerint a kisebbségi diákok csak egyházi alapon szervezett egyesületekben mûködhettek). A megbeszélések eredményeként az a vélemény alakult ki, hogy a Méhkas szövetkezet mûködtessen diákmenzát, ahol a magyar egyetemi és fõiskolai hallgatók olcsón és jól étkezhessenek. Erre nagy szükség volt, mivel a magyar fõiskolai hallgatók abban az idõben nagyon nehezen juthattak be az állami diákmenzákba. Így 1937 õszén a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 34. szám alatt beindult a Méhkas Diákétkezde, ahol a szövetkezet tagjai olcsón (önköltségi áron) jó minõségû ebédet és vacsorát kaphattak. Egy havi ebéd és vacsorajegy ára 400 lej volt. Ez az összeg egy kezdõ ügyvédjelölt fizetésének kb. 20%-ának felelt meg. Az étkezde számára nagy segítséget jelentett, hogy a kolozsvári hóstáti gazdák közül sokan gyakran adományoztak vagy rendkívül alacsony áron szállítottak a szövetkezetnek különbözõ mezõgazdasági terményeket, fõleg zöldségféléket. Emellett a környékbeli magyar földbirtokosok is jelentõsen támogatták a szövetkezetet különbözõ természetbeni adományokkal. A szövetkezet mûködéséhez szükséges forgóalapot egy jól megszervezett, nagyszabású, egyébként hagyományos magyar diákbál jövedelmébõl, földbirtokosok, tehetõsebb polgárok adományából s – természetesen – a tagok által befizetett szövetkezeti részjegyekbõl sikerült elõteremteni. A Méhkas tevékenysége nem korlátozódott az egyetemi és fõiskolai hallgatók étkeztetésére. 1938–39-ben a szövetkezet diákklubot indított be a Fõtér 12. szám alatti épület második emeletén. A klubnak volt könyvtára, olvasóterme, ahol a tagok hozzájuthattak az erdélyi napi sajtóhoz, hazai és magyarországi folyóiratokhoz s egyéb kiadványokhoz, de különbözõ társasjátékok is a
17 Dr. Nagy Zoltán: i. m. 8.

259

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

tagok rendelkezésére álltak. Természetesen a klubban büfé is mûködött. A klub jelentõsége fõleg abban állt, hogy itt kötetlen társalgásra, véleménycserére nyílt alkalom diákok és értelmiségiek között. A diákok mellett számos író, mûvész, tanár, ügyvéd és más értelmiségi látogatta a klubot, akik közül sokan beléptek a szövetkezet tagjai sorába. A klub keretében rendszeresen, általában kéthetenként, szervezett vitadélutánokra is sor került. Ezeken az erdélyi magyarságot foglalkoztató idõszerû társadalmi, gazdasági, politikai kérdések megvitatására került sor. A vitaindító elõadásokat neves hazai szakemberek tartották: írok, politikusok, nagy tekintélynek örvendõ egyházi és világi személyiségek. Csak néhányat említünk közülük: Márton Áron, Tavaszi Sándor, Tamási Áron, Albrecht Dezsõ, Venczel József, László Dezsõ, Mikó Imre, Balog Edgár, Jordáki Lajos, Nagy István, gr. Bethlen László. Mind az elõadók, mind a vitákban részt vevõk politikai, ideológiai felfogásuk szerint szabadon fejthették ki véleményüket. Tagjai számára a klub különbözõ szaktanfolyamokat is szervezett (szövetkezeti, néprajzi tanfolyamokat), amelyeken az elõadásokat közismert szakemberek tartották (dr. Nagy Zoltán, Petrovay Tibor, dr. Oberding József, dr. V. Jinga, a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia román professzora, Gyarmati Árpád és mások).18 A szövetkezeti tanfolyam hallgatói számára a két magyar szövetkezeti központ, a Hangya fogyasztási szövetkezetek nagyenyedi Központja, valamint a gazdasági és hitelszövetkezeteket magába foglaló „Szövetség” kolozsvári Központja minden nyáron lehetõséget biztosított a tanfolyamok résztvevõi számára egyhónapos gyakorlatra központjaikban, jelentõsebb vidéki szervezeteiknél (medgyesfalvi konzervgyár, marosvásárhelyi vajgyár, csíkszentsimoni keményítõ- és hordógyár, a különbözõ városokban levõ áruraktáraknál, illetve tranzitóraktáraknál (Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Arad).19 1940. augusztus 30., a második bécsi döntés új helyzet elé állította a „Méhkas” Diákszövetkezetet. Mint ismeretes, Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, aminek következtében területén minden állami intézmény, köztük a kolozsvári tudományegyetem, a mezõgazdasági fõiskola, a zenekonzervatórium, s velük együtt az õket kiszolgáló mellékintézmények (könyvtárak, diákotthonok, diákmenzák, sportlétesítmények stb.) a magyar állam tulajdonába kerültek. Ebben a helyzetben feleslegessé vált a Méhkas diákmenzájának további mûködtetése. Megfelelõ új tevékenységet kellett találni a diákszövetkezet számára. A tagság operatív tanácskozás után egyhangúlag könyv- és papírkereskedés nyitása mellett szállt síkra, azzal a meggondolással, hogy az új helyzetben a szövetkezet ezzel tud leghatékonyabban az alapszabályzatában
18 Tunyogi Csapó Gyula: Hagyományteremtõ szövetkezeteink. Szabadság napilap, 1992. március 11. 19 Nagy Ferenc: i. m. 40.

260

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

foglalt célkitûzéseknek megfelelni, az egyetemi és fõiskolai ifjúság segítségére lenni. A határozatot tett követte. Rövid idõn belül, a kolozsvári székhellyel mûködõ „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központjától kapott pénztámogatással, kölcsönnel megvásárolta a városháza épületében, a Fõtér 2. szám alatt mûködõ Oniºor-féle papírkereskedést. A megvásárolt, elég rozoga üzlethelyiséget átalakította, kibõvítette, korszerû, teljesen új berendezéssel látta el. Október elsején sikerült megnyitni Kolozsvár második legnagyobb könyv- és papírkereskedését. (A legnagyobb könyv- és papírkereskedés, amely a két világháború között elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar kultúra támogatása terén, a saját nyomdával is rendelkezõ Minerva Rt. könyvkereskedése volt, amely 1940 õszén a Deák Ferenc utca 1. szám alól, ahol a két világháború között mûködött, ugyancsak a Fõtérre költözött, a jelenlegi Egyetemi Könyvesbolt helyiségeibe). Röviddel a könyv- és papírkereskedés beindulása után a diákszövetkezet felvette a kapcsolatot Püski Sándor Budapesten mûködõ Magyar Élet Könyvkiadó vállalatával, amely maga köré gyûjtötte a magyar népi írókat (Veress Péter, Kodolányi János, Erdélyi József, Sinka István és mások). A kapcsolatfelvételt nem üzleti szempontok váltották ki, hanem az, hogy az erdélyi magyar ifjúság döntõ többsége, s természetesen a Méhkas tagsága is, teljes mértékben elfogadta, magáénak vallotta a népi írók koncepcióját, a magyar társadalmat foglalkoztató társadalmi kérdésekben vallott felfogását. A kapcsolatfelvétel eredménye az volt, hogy a Magyar Élet Könyvkiadó, kizárólagos joggal, könyveinek terjesztésével a Méhkast bízta meg Észak-Erdély egész területén. A Méhkas Diákszövetkezet rövid idõ alatt Kolozsvár egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító könyv- és papírkereskedése lett. Csúcsidõszakokban (iskolakezdés, karácsonyi könyvvásár idején, iskolák év végi záróünnepségeinek idõszakában, könyvnapok rendezvényein) a szövetkezet tagjai közül nem egy fõiskolai hallgató állt be a pult mögé, hogy segítsen a vevõk gyors kiszolgálásában. Vásárlói nemcsak közel ezer fõnyi tagságából kerültek ki, hanem a kolozsvári értelmiség mellett a vidéki könyvbarátok is elõszeretettel keresték fel a diákszövetkezet könyvesboltját. Az egyre növekvõ forgalom lehetõvé tette, hogy a szövetkezet viszonylag rövid idõ alatt vissza tudja fizetni a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjának a könyv- és papírüzlet beindulásakor felvett pénzkölcsönt. Itt említjük meg, hogy a hadmûveletek átvonulása után számos dél-erdélyi iskolaszövetkezet (például a nagyenyedi Bethlen Kollégium iskolaszövetkezete), valamint dél-erdélyi könyvkereskedõ gyakori vásárlói voltak a diákszövetkezet könyvkereskedésének, mivel 1940 és 1944 között nem juthattak magyarországi kiadású könyvekhez.

261

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Hagyományainak megfelelõen a Méhkas tevékenysége ezalatt sem korlátozódott a kereskedelmi tevékenységre: mindvégig jelentõs kultúr- és tudományos tevékenységet folytatott. Közösen a Kolozsvári Magyar Diák Szövetséggel, a KMDSz-szel, rendszeresen szervezett író-olvasó találkozókat. Ezek mindegyikének nagy sikere volt. Az elsõ ilyen találkozóra már 1941 tavaszán sor került. Az akkor Mátyás Király nevét viselõ, Farkas utcai Egyetemi Diákház nagyterme zsúfolásig megtelt, fõleg fiatalokból álló hallgatósággal. A diákoknak Veres Péter, Kodolányi János tartott elõadást, Erdélyi József és Sinka István verseibõl olvasott fel. Még ugyanabban az esztendõben õsszel Móricz Zsigmonddal találkozhatott a kolozsvári ifjúság, ugyancsak a Diákház nagytermében. Az író-olvasó találkozók mellett a Méhkas felkarolta a Nagy István zenetanár, Kodály Zoltán volt hallgatója által kezdeményezett „Éneklõ ifjúság” rendezvényeket, amelyek ugyancsak az Egyetemi Diákház nagytermében zajlottak le, s melyek egyikét maga Kodály Zoltán is megtisztelte jelenlétével. A Méhkas Diákszövetkezet kezdettõl fogva szorosan együttmûködött a kolozsvári egyetemi és fõiskolai hallgatók szervezetével, a KMDSZ-szel. Támogatta különbözõ rendezvényeit, felvállalta kiadványainak kiadását, köztük a Március címmel megjelenõ folyóiratát is. A háború éveiben szoros kapcsolat alakult ki a „Méhkas” Diákszövetkezet és az erdélyi magyar képzõmûvészek szövetsége, a Barabás Miklós Céh között. A szövetkezet részt vett a kiállítások megszervezésében, az alkotások begyûjtésében és tárolásában, közremûködött a szakszerû zsûrizés lebonyolításában, s a kiállítások után a könyvesboltban foglalkozott a megmaradt, eladásra szánt mûvek értékesítésével.20 Ez 1944 nyarán arra késztette a szövetkezetet, hogy állandó képzõmûvészeti tárlatot szervezzen a szövetkezet keretében. Erre a célra sikerült megfelelõ helyiséget kibérelnie a városháza udvarán, melyet a célnak megfelelõen át is alakított. Számos erdélyi, köztük több fiatal képzõmûvész karolta fel a kezdeményezést. Nagy Imre, Andrássy Zoltán, Mohi Sándor, Nagy Albert, Bene József, Incze János, Balázs Péter, Szervátiusz Jenõ, Kósa-Huba Ferenc szép számban hoztak be alkotásaikból. A háborús események alakulása következtében sajnos nem kerülhetett sor a tárlat megnyitására. Szerencsére a behozott mûalkotások épen vészelték át a háborús eseményeket, mivel a városháza épületében mûködött a szovjet katonai parancsnokság. Így alkotóik, amikor – egyesek – hadifogságból hazakerültek, hiánytalanul visszakaphatták beadott alkotásaikat.

20 Murádin Jenõ: A Barabás Miklós Céh. Kriterion, Bukarest, 1978, 85.

262

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

A háborús események után a szövetkezet egy darabig zavartalanul folytathatta tevékenységét. A könyvterjesztés mellett új feladatok kerültek elõtérbe. Az iskolák tankönyvhiánnyal küszködtek, de nagy nehézséget okozott az oktatásban a kötelezõ olvasmányokat tartalmazó szépirodalmi könyvek hiánya is. A Méhkas azzal próbált ezen segíteni, hogy tervbe vette a kötelezõ olvasmányként használt szépirodalmi könyvek kiadását. „Magyar Olvasó” elnevezéssel kiadványsorozatot indított be. A sorozatban a következõ könyvek jelentek meg: Petõfitõl a János Vitéz és az Apostol, Arany Jánostól a Toldi (mindhárom Gy. Szabó Béla csodálatos illusztrációival), Kós Károly Budai Nagy Antal históriája, a szerzõ rajzaival, linóleummetszeteivel. De más könyvek, füzetek kiadására is sor került: Benczédi Sándor Csillagszemû királyfi meséskönyve, a szerzõ illusztrációival, Bözödi György Rebinéni regénye (terjesztését a város akkori vezetõsége betiltotta), Illyés Gyula Petõfi-tanulmánya. Az esetek többségében a szerzõk lemondtak minden honoráriumról, így segítve elõ a szerény magyar könyvkiadás újraindulását. A kiadott könyvek példányszáma általában 1–2 ezer körül volt, csak két-három esetben érte el a háromezret. Így is a kb. 20–30 000 könyv kiadása és terjesztése, a háború utáni körülmények között, nem kis feladatot jelentett.21 E könyvek egy része közös kiadásban jelent meg a magyar egyetemi hallgatók által Kolozsváron, a budapesti Györffy István Kollégium mintájára 1945 tavaszán-nyarán megalakított Móricz Zsigmond Kollégiummal, mely betiltásáig a Mátyás Király szülõházában mûködött, s amelyet a kollégium tagjai közmunkával renováltak, Kós Károly tervei alapján. A kollégium Magyarországon élõ, akkori diákigazgatója, Katona Szabó István, a közgazdaság-tudományi kar hallgatója, megírta a Móricz Kollégium részletes történetét (Katona Szabó István: A nagy remények kora. Erdélyi demokrácia 1944–1948. I–II. kötet, Magvetõ Kiadó, Budapest, 1990)22. A kollégium vezetõsége Faragó Józsefet, a késõbbi nagyhírû folklórkutató tudóst bízta meg a Méhkas könyvkiadó tevékenységének mûködtetésével. Ezzel egyidejûleg a szövetkezet egyetemi kurzusok kiadását is felvállalta. Kéziratok hiánya miatt azonban csak néhány, belsõ használatra szóló kurzus kiadására került sor (köztük egy általános könyvviteli kurzuséra is). Közben a Méhkas a helyi szervek részérõl egyre több zaklatásnak volt kitéve, ugyanis a kommunista párt helyi szervei nemzetiségi, de fõleg ideológiai kifogásokat fogalmaztak meg, ráadásul a Méhkas komoly konkurenciát jelentett a párt által 1945-ben megalakított, marxista ideológiát népszerûsítõ
21 Nagy Ferenc: i. m. 43. 22 Katona Szabó István: A nagy remények kora, Erdélyi demokrácia 1944–48. I–II. kötet, Magvetõ kiadó, Budapest, 1990.

263

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

könyvkiadással foglalkozó Józsa Béla Atheneum számára. A zaklatások célja a szövetkezet megszüntetése volt, amelyre rövidesen sor került, 1947-ben, amikor Romániában felszámolták az önálló magyar szövetkezeti hálózatot. A Méhkas Diákszövetkezetet erõszakkal beolvasztották a kolozsvári munkásság által 1945-ben szervezett Munkások Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezetének, a MÁGISZ-nak az átszervezésébõl létesített „VICTORIA” szövetkezetbe, amelyet nem sokkal késõbb államosítottak. Ez utóbbiból alakították ki Kolozsváron a késõbbiek során az élelmiszer-kereskedelem állami hálózatát. A Méhkas Diákszövetkezet irattára kézen-közön eltûnt, a mai napig nem sikerült ráakadni. Minden bizonnyal papírmalomba került. A kolozsvári Méhkas Diákszövetkezetrõl szóló dolgozat hiányos lenne, ha nem tartalmazná azok nevét, akik fennállása során, éveken keresztül, áldozatos munkájukkal járultak hozzá a szövetkezet sikereihez. Azokról a személyekrõl van szó, akik – többnyire társadalmi munkát végezve – különbözõ funkciókat töltöttek be a szövetkezet vezetõ szerveiben. A teljesség igénye nélkül megpróbálom felsorolni nevüket. Jelentõs részük már örökre eltávozott körünkbõl: Puskás Lajos középiskolai tanár, az északerdélyi cserkészszövetség elnöke, aki hosszú éveken át töltötte be a szövetkezet elnöki funkcióját; Kállai Ernõ orvostanhallgató, Székelyudvarhely kiváló tüdõ szakorvosa (politikai elítélése után Brassóban folytatta orvosi tevékenységét); Tóth Samu közgazdászhallgató, a Méhkas diákmenza fõkönyvelõje, majd 1940–1944 között, katonai szolgálatra való behívásáig, a Méhkas könyv- és papírszövetkezet ügyvezetõ igazgatója. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szövetkezet vezetõségének mindvégig alapembere volt, hiszen a legtöbb kezdeményezés s azok sikeres keresztülvitele az õ nevéhez fûzõdött. A szövetkezet igazgatótanácsának tagjai közül megemlítjük dr. Tunyogi Csapó Gyula jogászt, dr. Nagy Zoltánt, az erdélyi szövetkezeti mozgalom kimagasló tudós szakemberét, aki 1944 után a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdaságtudományi karán a szövetkezettan professzora volt. Egy ideig, amíg egészségi állapota megengedte, 1945 után a szövetkezet elnöki tisztségét is betöltötte. Nagy Ferenc közgazdászhallgató 1946 augusztusától a szövetkezet megszûnéséig a szövetkezet ügyvezetõ igazgatója volt. E tanulmány szerzõje, dr. Kerekes Jenõ, 1938-tól tagja volt a szövetkezet vezetõségének, 1944–1946 között, Tóth Samu katonai szolgálatra való behívásától a szövetkezet ügyvezetõ igazgatói funkcióját is betöltötte. A „Szövetség” Hitelszövetkezeti Központ vezetõségébõl Gerendi Samu, Horváth József, Vermesi Rezsõ, Farkas Ferenc, annak megalakulásától kezdve, mindvégig értékes szakmai támogatást nyújtott a szövetkezetnek. Hibát követnénk el, ha nem említenénk meg a könyv- és papírke264

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

reskedés kiváló szakembereit, akik alkalmazottakként ugyan, de egyben a szövetkezet tagjaiként is szívvel-lélekkel, szakmai tudásukkal nagymértékben hozzájárultak a könyv- és papírkereskedés gazdasági sikereihez: Nagy Ernõrõl van szó, Nagy Albert kiváló erdélyi festõmûvész bátyjáról, aki kezdettõl fogva az üzletfelelõsi funkciót töltötte be, továbbá Pápai Gyuláról, aki mindvégig nagy szakértelemmel vezette a szövetkezet könyvrészlegét. S természetesen meg kell említenünk a tanuló diákokat, akik mindig nagy számban vették ki részüket a „Méhkas” Diákszövetkezet rendezvényeinek szervezési munkálataiban.23

Az erdélyi iskolaszövetkezetek helyzete 1940. augusztus 30. után
Mielõtt rátérnénk az 1940. augusztus 30. utáni helyzet ismertetésére, úgy gondoljuk, érdemes néhány adat felhasználásával, melyeket Dr. Nagy Zoltán 1940-ben a Szövetkezeti értesítõben24 megjelent tanulmányából vettünk át, bemutatni az iskolaszövetkezetek helyzetét egész Erdélyben, a bécsi döntés elõtt.

23 Nagy Ferenc: i. m. 42. 24 Szövetkezeti Értesítõ, 1936, 34. sz. 44.

265

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Sor- Az oktatási intézmény és a Alakulás Tagok Üzleti forga- Készpénz szám szövetkezet neve éve száma lom (lejben) készlet Gyulafehérvári r. k. Teológia 1 1939 38 11 996 1742 „Charitas” Kolozsvári leánylíceum 2 1940 144 34 199 5365 „Máriánum” 3 Kolozsvári Piarista gimnázium 4 Gyulafehérvári Majláth líceum Brassói r. k. fiúlíceum 5 „Zsugori” Csíkszeredai r. k. fiúlíceum 6 „Emericana” Székelyudvarhelyi r. k.fiúlíce7 um „Pax” 8 Aradi r. k. fiúlíceum „Agite” 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Székelykeresztúri fiúlíceum „Berde Mózes” Székelyudvarhelyi ref. tanítónõképzõ „Hargita” Nagyszebeni r. k. tanítóképzõ és Ker. gimn. „Franciscana” Marosvásárhelyi r. k. Tanítóképzõ és ker. Gimn. „Dr. Gidofalvi” Nagyenyedi ref. tanító képzõ „Apáczai” Marosvásárhelyi r. k. leánygimn. „Fortuna” Gyergyószentmiklósi r. k. Leánygimn. „Transzilvánia” Brassói r. k. leánygimn. „Czenk” Gyulafehérvári r. k. leánygimn. „Sancta Maria” Petrozsényi r. k. leánygimn.„Victoria” Szászrégeni r. k. vegyesgimn. „Horizont” Kézdivásárhelyi r. k. fiúgimn. „Kanta” Temesvári r. k. fiúgimn. „Fraternitas” Radnóti r. k. gazdasági iskola „Transsylvania” Csombordi ref. gazdasági iskola „Barázda” Székelykeresztúri unitárius gazdasági iskola „Aranykalász” Kézdivásárhelyi r. k. gazdasági iskola „Gábor Áron” Nagyváradi Szent József fiúnevelõ intézet „Csóka” 1936 1939 1939 1937 1939 1940 1939 1939 1939 1938 1939 1938 1940 1940 1940 1940 1940 1938 1939 1935 1937 1940 1937 1939 143 14 218 103 243 108 25 237 77 142 144 126 330 62 54 222 72 103 98 99 47 58 66 89 113 990 25 795 87 573 96 010 92 255 14 382 1948 129 604 3539 104 156 93 851 116 889 12 925 25 458 5797 – 649 55 918 107 593 19 083 46 664 5781 8275 61 952 23 232 3011 6436 11 909 8950 3898 190 12 601 593 13 006 8775 15 201 2618 242 1340 – 74 6189 6975 2104 4694 284 1469 5431

266

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

A felsorolt oktatási intézményekben 1940-ben mûködõ iskolaszövetkezetek közül egyesekrõl, elsõsorban azokról, amelyek többéves múlttal rendelkeztek, nyugodtan állíthatjuk, hogy kiemelkedõ teljesítményt nyújtottak. Példaként kiemeljük a székelyudvarhelyi ref. tanítónõképzõ iskolaszövetkezetét, a kolozsvári piarista líceum, a marosvásárhelyi r. k. tanítóképzõ és gimnázium iskolaszövetkezeteit, amelyek évi forgalmukkal az iskolaszövetkezetek között élen jártak. Dr. Nagy Zoltán feljegyzésébõl azt is megtudhatjuk, hogy egyes iskolaszövetkezetek, a fogyasztási szövetkezetekre jellemzõ tevékenység mellett, egyéb tevékenységeket is végeztek. Így pl. a brassói „Zsugori” iskolaszövetkezet télen jégpályát mûködtetett, a székelyudvarhelyi r. k. fiúlíceum iskolaszövetkezete hitelnyújtással is foglalkozott, a radnóti r. k. és székelykeresztúri unitárius gazdasági iskolák iskolaszövetkezetei gazdaköri tevékenységet is kifejtettek, a kolozsvári piarista líceum szövetkezete kézimunka (fafaragás) szekciót mûködtetett, a csíkszeredai r. k. fiúlíceum sportfelszerelések, fõleg sítalpak kikölcsönzésével is foglalkozott, napi 5 lej kölcsönzési díj ellenében. Olyan iskolaszövetkezet is volt, amelyik tagságát erdei gyümölcs gyûjtésére mozgósította. Az elemi iskolákban mûködõ iskolaszövetkezetek nem csekély látványos tevékenységet fejtettek ki. Nyolc gyergyói r. k. iskolának összesített iskolaszövetkezeti kimutatása szerint 600 taggal, az 1939–40-es iskolai évben több mint harmincháromezer lejt forgalmazott. Elért tiszta jövedelmük 7007 lej volt. A nagyszebeni református egyházmegye területén 12 iskola 1940-ben 27 940 lej gyarapodást mutatott fel. Az 1937-ben létesült segesvári „Petõfi” iskolaszövetkezet 4972 lejt fordított iskolai felszerelések beszerzésére, az 1939–40-es iskolai évben 4836 lej haszonnal zárt. Hajnyírógépet vett a fiúk részére, s cipészmûhelyt rendezett be, ahol a nagyobb fiúk tanulótársaik cipõit kijavították. Dr. Nagy Zoltán tanulmányából kitûnik, hogy a szerény falusi keretek között mûködõ parányi iskolaszövetkezetek is igen jó eredményeket mutattak fel: az érkörtvélyesi református iskolák kis Hangyája az 1939–40-es iskolai évi jelentésében 540 lej tiszta nyereségrõl számol be, az erdõgyaraki Méh iskolaszövetkezet 612 lej jövedelmébõl nemcsak szövetkezeti könyveket vásárolt, hanem az árvízkárosultaknak is juttatott segélyt. Hivatkozott tanulmányában Dr. Nagy Zoltán összesíti az iskolaszövetkezetekre vonatkozó adatokat. Eszerint az 1940-ben a négy erdélyi vallásfelekezet (római katolikus, református, evangélikus és unitárius) 25 közép- és egy fõiskolájában mûködõ iskolaszövetkezetek szervezete 3092 tagot számlált, s 118 427 lej befizetett üzletrész tõkével rendelkezett. Összvagyonuk 451 030 lej volt, üzleti forgalmuk pedig 1 276 282 lej. Évi tiszta jövedelmük elérte a 146 409 lejt. 267

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Mennyit ért ez az összeg amellett, hogy több személynek többletkeresetet biztosított? Vegyük például a kolozsvári ifjúsági szövetkezetet (a kolozsvári Alfa ifjúsági szövetkezetrõl van szó, amely kizárólagosan kovásznai gyapjúszöveteket forgalmazott), melynek tagjai fõleg volt piarista diákokból kerültek ki. A szövetkezet 1939-ben alakult, két egyetemi hallgató alkalmazottjának egy naptári évben 30 058 lejt fizetett ki munkabér címén. 1939-ben háziszõttesek népszerûsítéséért háziszõttes-bált rendezett a Méhkas Diákszövetkezet helyiségeiben. A legszebb háziszõttesbõl készült ruhákban megjelenõknek 3 díjat osztottak ki. Egy másik akciójával az Alfa egyidejûleg tagjai és a ruhakészítõk segítségére sietett. Az akció jelszava a következõ volt: „150 lejért egy rend ruhát.” Az akció keretében tizenkét csoportot szerveztek. Minden csoportból tízen voltak. Minden tag tíz hónapon keresztül havonta 150 lejt fizetett be a szövetkezet pénztárába. Havonta, sorsolással, minden csoportból kisorsoltak egy személyt, aki megkapta az öltönyt függetlenül, hogy hány hónapja fizette a 150 lejt. Aki szerencsés volt, akár az elsõ hónapban megkaphatta az öltönyt. Természeten tovább kellett fizetnie a hátralevõ minden hónapban a 150 lejt. Ezzel biztosították a szabók számára a havi 12 biztos ruhaeladást.25 Az 1940 augusztus 30-i bécsi döntés a hosszú évek szervezõ munkájával kiépült erdélyi iskolaszövetkezeti hálózatot kettévágta. A Dél-Erdélyben maradt iskolaszövetkezetek az egyházak tanügyi hatóságainak irányításával és a nagyenyedi Hangya Szövetkezetek Szövetségének szakmai támogatásával tovább folytatták szövetkezeti nevelõmunkájukat. Az észak-erdélyi magyar iskolák számára új korszak kezdõdött. Jóllehet az anyaország területén a közoktatás terén kevésbé voltak ismertek az iskolaszövetkezetek, mégis a nemzetnevelés terén, a múltban elért eredmények alapján, hamarosan elismerésre talált a legfelsõbb tanügyi hatóságok elõtt is az iskolaszövetkezeti mozgalom. Az új helyzetben a szövetkezeti nevelõmunka lendületesebbé vált. Hivatalos irányítására a két magyar erdélyi szövetkezeti központ támogatásával Kolozsváron létrejött az Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége, melynek a legfelsõbb oktatási kormányzattól kapott hivatalos felhatalmazás alapján feladata lett az Észak-Erdély területén mûködõ iskolaszövetkezetek irányítása, szakmai támogatása. Az iskolaszövetkezetek száma ugrásszerûen növekedett, hiszen az új helyzetben a felekezeti iskolák mellett az állami iskolákban is egyre nagyobb számban alakultak iskolaszövetkezetek.
25 Dr. Sáry István: Diákszövetkezeti mozgalmunk. Hitel, 1939. 140.

268

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

Az Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége vezetésére dr. Nagy Zoltán kapott megbízatást, aki nagy lelkesedéssel látott hozzá a munkához. Erõs kollektívát sikerült összehoznia az iskolaszövetkezetek irányítására, ellenõrzésére. Az Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége az észak-erdélyi iskolaszövetkezeteknek összefogó központi szerve volt. Útmutatásokat nyújtott, erkölcsileg segítette, támogatta az iskolaszövetkezetek munkáját, széleskörû propagandát, meggyõzõ munkát fejtett ki az iskolák diákjai között a szövetkezeti eszme megismerése érdekében, a szövetkezeti ismeretek elsajátítására, arra buzdítva õket – ott, ahol még nem mûködik iskolaszövetkezet –, hogy mielõbb megalakítsák azokat. Megalakulása után rövid idõ alatt megindította az iskolaszövetkezeti szervezet hivatalos lapját, a havonként megjelenõ Iskolaszövetkezeti Közlönyt. A szövetkezeti ismeretek elmélyítése céljából „Könyvtár” könyvsorozatot adott ki, külön a nagyobb s külön a kisebb diákok részére. Utóbbi „Iskolaszövetkezeti Törpekönyvtár” név alatt jelent meg, s az iskolaszövetkezetek problémái mellett hasábjain a magyar történelem kimagasló alakjai is bemutatásra kerültek.26 Az egyetemes szövetkezeti mozgalomhoz hasonlóan az iskolaszövetkezeti szervezet is, nemcsak a két világháború közötti idõben, hanem 1940 után is különbözõ megpróbáltatásokba ütközött. A társadalom tagjai között voltak ui. olyanok, akik félreértették, ellenszenvvel, rosszakarattal akadályozni próbálták az iskolaszövetkezetek tevékenységét. Anyagi érdekeiket túlzottan féltõ egyes kereskedelmi vállalatok a hatalom legfelsõ szerveinél közbenjártak az iskolaszövetkezetek felszámolása érdekében. De végül is gyõzött a józan ész. Az iskolaszövetkezeteknek a múltban végzett nemzetvédõ munkájuk, a magyar jövõt formáló tevékenységük meggyõzte az elbírálásra hivatott kormányköröket. Sorra jelentek meg a tanügy átszervezését a visszatért területeken szabályozó jogszabályok, amelyek a szükséges jogi kereteket biztosították az iskolaszövetkezetek zavartalan mûködésére és terjeszkedésére az ország keleti és erdélyi részein. Mindenekelõtt megemlítjük a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 6777/1940 eln. számú rendeletét, mely az iskolaszövetkezetek zavartalan mûködését biztosította, továbbá a 6778/1940 eln. számú rendeletét, mely a visszacsatolt területek iskolaszövetkezeti szervezetének felügyeletérõl és irányításáról rendelkezett. A bennük foglaltak alapján elkészült a magyar tanügyi szövetkezeti viszonyoknak megfelelõen az iskolaszövetkezeti szervezetnek s az iskolaszövetkezeteknek az egységes alapszabálya, amelyet a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 54 288/1941 V. ü. o. szám alatt hagyott jóvá.
26 Dr. Nagy Zoltán: Iskolaszövetkezetek vezetése. Kiadja az Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége, Kolozsvár, IV. kiadás, 1943.

269

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetekre vonatkozó ismereteknek az iskolai tananyagba foglalására a nyolcosztályos népiskolákról szóló, 1940. évi XX. t. c.-ben jelzett s a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 55c000/1941. V. ü. o. számú rendeletével életbe léptetett tanterv újabb feladatokat jelölt meg az iskolák számára a szövetkezeti ismeretek oktatásával kapcsolatosan. A törvény 1. szakasza szerint: „A népiskola feladata, hogy a gyermeket vallásos és erkölcsös állampolgárrá nevelje, illetõleg a nemzeti mûvelõdés szellemének megfelelõ általános és gyakorlati irányú alapmûveltséghez juttassa és ezáltal az életben való helytállásra és további tanulmányokra is képessé tegye”. Ezzel kapcsolatosan a tanterv a „Természeti, gazdasági és egészségügyi ismeretek” tantárgya által követendõ és elérendõ célt” a következõképpen határozza meg: „A hazai rög megszerettetése, a termelõmunka megkedvelése, megbecsülése, az egymásrautaltság és közösségbe tartozás érzésének kialakulása; a vallásos érzület erõsödése és az erkölcsös jellem kialakításához szükséges tulajdonságok kibontakozása”. A tantervnek a nevelésre vonatkozó részében a szövetkezeti ismeretek jelentõségét illetõen a következõk találhatók: „Elsõrendû fontosságú, hogy a gazdasági ismeretek kapcsán megfelelõ alkalommal felhívjuk a tanulók figyelmét a szövetkezeti gondolatra. Mutassunk reá mily hatalmas erõ rejlik a tömörülésben. Értessük meg tanítványainkkal, hogy nemcsak a gazdasági eszközök és egyebek beszerzése, de a termelt áru értékesítése, nemkülönben a gazda, iparos, vállalkozó szempontjából egyaránt fontos hitelellátás biztosítása körül is mily értékes szolgálatot teljesíthet a társadalomnak a szövetkezet”. A tananyag beosztásánál pedig a tanterv a következõket sorolja fel, mint ismertetendõ anyagot: „A szövetkezetek fogalma, megalakulása, szövetkezeti üzletrészek. A szövetkezetek haszna és jelentõsége a falu életében. Tej-, gyümölcs-, pince-, fogyasztási és értékesítõ-, hitel-, biztosító-, temetkezési-, kiházasító szövetkezetek, szövetkezeti társulások, földbérlõ szövetkezetek és számításaik”. A jogszabály kihangsúlyozza a kölcsönös segítség szem elõtt tartatásának szükségességét. „A szûkebb munkaközösségekben a tanulók nemcsak az egyesek egymásra utaltságát élik át, hanem megbecsülik egymás pontos, gondos és lelkiismeretes munkáját és így megtanulják elfogulatlan jóakaratú értékelését is. Ilyen módon, a munkaközösség útján való társadalmi nevelés, az életre való nevelésnek is egyik legfõbb tényezõje.”27 Külön jogszabályok foglalkoztak a magyar közoktatás különbözõ fokozatai részére megállapított konkrét feladatokkal a szövetkezeti ismeretek oktatása terén.
27 Uo. 101–122.

270

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

Mindezek alapján, az illetékes állami és egyházi szervek együttes munkájának eredményeként, fõleg a negyvenes években, a háború alatt és után, Erdélyben jelentõs lendületet vett az iskolaszövetkezeti mozgalom, ugrásszerûen emelkedett Észak- és Dél-Erdélyben egyaránt az iskolaszövetkezetek száma, tevékenysége. Az iskolaszövetkezetek számára vonatkozó adatok a bécsi döntés utáni években:
Mûködõ iskolaszövetkezetek száma összesen ebbõl elemi iskolákban középiskolákban fõiskolákban 1943-ban Észak-Erdély 212 175 35 2 Dél-Erdélyben 71 59 12 1944-ben Észak-Erdély 246 35 35 2

A magyar iskolaszövetkezetek további alakulásáról pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. A dr. Nagy Zoltán hagyatékában található többoldalas gépelt névsorban, 1946 áprilisi dátummal, összesen 799 iskolaszövetkezet szerepel a magyar tannyelvû iskolákban, felekezeti és állami iskolákban. Ez a növekedés valószínûnek tekinthetõ, mivel a háború után általános szövetkezeti fellendülés volt Romániában s természetesen Erdélyben is. Ez a fellendülés 1946–1947-ben érte el tetõfokát. 1947-ben, a párizsi békeszerzõdés aláírása után, nyílt támadás indult a magyar szövetkezeti hálózat felszámolására, beolvasztására az egységes román szövetkezeti hálózatba, amelynek csúcsszerve az INCOOP (Institutul Naþional al Cooperaþiei), amelynek helyi szervezetei a megyei „Föderálék” voltak. Az új szövetkezetek létesítésének, engedélyezésének feltétele az illetékes megyei föderáléba való belépés volt. Azokat a már létezõ szövetkezeteket, amelyek nem léptek be a föderálékba, kizárták a hivatalos áruellátási rendszerbõl. Ez a háború utáni hiánygazdaságban, vágtató inflációban a szövetkezetek léte elleni globális támadást jelentette. Az INCOOP szövetkezeti központ vezérigazgatója, a nacionalista beállítottságú Marin Lupu, szolgai módon alkalmazta a kommunista párt felsõ szervei által a párizsi szerzõdés aláírása után az „elvtelen magyar egység” felszámolására megfogalmazott, új nemzetiségellenes politikáját. „Érdemeit” azzal jutalmazták, hogy késõbb kinevezték a bukaresti „Felsõ Közgazdaságtudományi Akadémia” rektori funkciójába. Az úgynevezett „elvtelen magyar egység” felszámolására megfogalmazott határozat alkalmazásáért a Román Kommunista Párt vezetõsége részérõl Luka László központi bizottsági titkár felelt. Ennek 271

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

során az erdélyi magyarság minden központi (Kurkó Gyárfás elítélésekor többek között ez is része volt az ellene felhozott vádaknak) és helyi tiltakozás ellenére (több helyi szövetkezeti vezetõ ellen bírósági eljárásra került sor: Lakatos István, a „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központjának 1945 utáni elnöke, Korparich Ede, az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központjának elnöke), 1947 és 1948 elején sikerült a magyar szövetkezetek többségét bekényszeríteni a megyei szövetkezeti föderálékba. Ezzel beindult a magyar szövetkezetek beolvasztását és vagyonuk kisajátítását célul kitûzõ akció. Már 1946-ban elkezdték megnyirbálni a két magyar szövetkezeti központ hatáskörét. A legelsõ ilyen korlátozó rendelkezés a magyar szövetkezetek két központjának megfosztása volt az iskolaszövetkezetek szervezésének és irányításának jogától. Ezzel beindult az iskolaszövetkezetek vegetálása, majd fokozatos felszámolása. Ezt tetõzte be az egyházi iskolák államosítása 1948ban, ugyanis a magyar iskolaszövetkezetek zöme a felekezeti iskolákban mûködött. Az iskolák 1948-ban bekövetkezett államosításával Erdélyben megszûnt az iskolaszövetkezetek hálózata. Az iskolaszövetkezetek újraindítására mai napig nem került sor. A legtöbb iskolában, az iskola vezetõsége által kötött megállapodás alapján, magánvállalkozók büféket üzemeltetnek. Ezek tevékenysége folytán az esetek döntõ többségében az iskola diákjai és tanszemélyzeti tagjai feketekávét, különbözõ hûsítõket, szendvicseket, esetleg tejtermékeket vásárolhatnak. Ilyen körülmények között az iskolákban megszûnt a szövetkezeti eszme megismertetése a tanulóifjúsággal, azok elméleti és gyakorlati ismeretekkel való felruházása, illetve gazdasági életre való felkészítése. A parlament napirendjén levõ új szövetkezeti törvény életbe léptetése a közeljövõben talán elmozdítja a holtpontról az iskolaszövetkezetek újraalapításának kérdését hazánkban. A törvénytervezet ui. nyitva hagyja a lehetõséget, hogy a törvény 4. szakaszában felsorolt szövetkezeti formák (kisipari, fogyasztási, értékesítõ, mezõgazdasági, halászati, erdõgazdasági, lakásépítõ, munka- és hitelszövetkezetek) mellett más szövetkezetek alapítására is. Az oktatási intézményeken múlik, hogy a törvény megjelenése után az adott lehetõséget igénybe vegyék. Ezt a kérdést természetesen mielõbb napirendjére kell tûznie az oktatást irányító és felügyelõ hatóságok mellett az RMDSZ tanügyi osztályának, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak is.

272

Kerekes Jenõ: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben

Irodalomjegyzék*
Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. Kriterion, Bukarest, 1975. Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Budapest, 1990, 453–466. Colombain Maurice: La valeur éducative des cooperatives scolaire, Ed. La Fédération Nationale des Cooperatives de Consommation, Paris Cseke Péter (szerk.): Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták. Kriterion, Bukarest, 1990. Cseke Vilmos: Iskolaszövetkezeteink mûködése. Erdélyi Iskola, 1937. 38. Demeter Béla – Venczel József: Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt. Budapest, 1940, 13. György Lajos: Az erdélyi magyarság másfélévtizedes oktatásügye. Erdélyi iskola, 1935. 36. 10. Hunyadi Attila: Romániai gazdaságpolitika 1918–1940. Magyar Kisebbség, 2000. 2. sz. Ihrig Károly: A szövetkezetek a közgazdaságban. Budapest, 1937. Jancsó Elemér: Az iskolák. In Kacsó Sándor (szerk.): Erdélyi Magyar Évkönyv, 1938, Brassó, 1937. Jancsó Elemér: A magyarság sorsa nevelésügyének tükrében. Kolozsvár, 1935. B. Kovács András: Szabályos kivitel. A romániai magyar oktatásügy regénye, 1918, 1944–48, 1996, Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, 1997. László József: Magyar Diákotthonért. In: Erdélyi Fiatalok, 1930, 150–151. Nagy Zoltán: Az iskolaszövetkezetek szervezete, mûködése és vezetése. Kiadja a „Hangya” Szövetkezetek Szövetsége és a „Szövetség” Gazdasági- és Hitelszövetkezetek Központja, 1939. Nagy Zoltán: A szövetkezés és a könyvvitelelméleti gyakorlati tanítása az elemi iskolákban. Erdélyi Iskola, 1938/39. Nagy Zoltán: Les Regimes légaux des cooperatives en Ttransylvania. Thése pour le doctorat an droit de l’Université de Dijon, 1934. Nagy Zoltán: Az iskolaszövetkezetek vezetése, IV. kiadás. Kiadja az Erdélyi Iskolaszövetkezetek Szövetsége, Kolozsvár, 1943. Nagy Zoltán: A szövetkezés és a könyvvitel elméleti és gyakorlati tanítása a tanítóképzõ intézetekben. Erdélyi Iskola, 1939. 1940. Nagy Zoltán: A szövetkezeti szakoktatás Romániában. Erdélyi Iskola, 1937. 38. Nagy Zoltán: Így dolgozik a fõiskolás ifjúságunk. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. Oberding József György: Az iskolaszövetkezetek. Erdélyi Iskola, 1933. 34. 408–409. Petrovay Tibor: Az iskolaszövetkezetek. Erdélyi Iskola, 1933/1934. Sáry István: Diákszövetkezeti mozgalmunk. Hitel, 1939. Iskolaszövetkezeteink eredményes vizsgatétele. Szövetkezeti Értesítõ, 1940. Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetségének kötelékébe tartozó népiskolák iskolaszövetkezetei. Szövetkezeti Értesítõ, 1941. Diákszövetkezeti mozgalmunk. Szövetkezeti Értesítõ, 1941, 125–126. A Vásárhelyi Találkozó nevelési programja. Erdélyi Iskola, 1937. 38., 63. Venczel József: Mûvelõdéspolitikai vázlat. Hitel, 1936. április, 168–173. Vita Sándor: Metamorphosis Transsylvaniae. Hitel, 1936, 315–320. Vita Sándor: A fiatalok szövetkezetei. Szövetkezeti Értesítõ, 1938. *** Az erdélyi református egyházkerület jegyzõkönyvei. Minerva kiadó, Kolozsvár, 1936, 1937. * Összeállította Hunyadi Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Ph.D-hallgatója.

Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között
Oláh Sándor
„A mi autonómiánkra szükség van.”

második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt erdélyi részek és a trianoni terület között jelentõs fejlettségbeli különbségek voltak. A „visszatért” területek társadalmi, gazdasági helyzetét, a demográfiai, közegészségügyi állapotokat dokumentáló társadalomkutatók, statisztikusok, agrárszakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy Magyarország gazdaságilag elmaradott, társadalmi viszonyaiban fejletlen, hátrányos helyzetû országrésszel gyarapodott. Az elmaradottságot a gazdaság teljesítõképessége, intézményrendszere, az ipari termelés technikai színvonala, a mezõgazdasági termelés technológiája és hozamai, a jövedelmi viszonyok, a szociális ellátás, közélelmezés és más szolgáltatások területén mutatták ki. A helyzet azonnali szemrevételezése után Észak-Erdély újjáépítését, felemelését, az országrészek fejlettségbeli különbségeinek „egybehangolását” sürgetõ idõszak következett. A székelyföldi közéleti fórumokon programokban, fejlesztési elképzelésekben nem volt hiány. Ezek szerzõi többnyire székelyföldi vagy innen származó, a trianoni területen élõ értelmiségiek, politikusok voltak. A Székelyföld gazdasági felemelésén gondolkodók között egyetértés volt abban, hogy „a székely jövõ kialakítását csak szövetkezeti munkával szabad megkezdeni.”1 A székelyföldi megyék szövetkezeti hálózata a visszacsatoláskor az alábbi tagszövetkezeteket foglalta magába:2

A

Megyék Fogyasztási szövetkezetek Hitelszövetkezetek Tejszövetkezetek Termelõ- és értékesítõ szövetkezetek

Csík 11 18 2 5

Háromszék Maros-Torda Udvarhely 45 33 45 25 19 31 3 49 54 1 3 6

1 Csíki Lapok, 1941. január 12. 2 Nagy Zoltán: Az erdélyi magyar szövetkezetek a visszatéréskor. In: Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940–1941. Kolozsvár, Minerva Irodalmi és Nyomdai Mûintézet Rt., 1942, 159– 220.

275

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Politikusok, gazdasági szakértõk úgy gondolták, hogy az „altalajkincsek kitermelését, a mezõgazdasági, erdõgazdasági, feldolgozóipari és értékesítési tevékenység intézményi keretének biztosítására, nem utolsósorban a jövedelmek települések és mikrorégiók közötti méltányos elosztására létre kell hozni egy Székely Gazdasági Szövetkezetet. E Szövetkezet keretében erdõkitermelést, szénégetést, háziipari tevékenységet, mezõgazdasági termelvények értékesítését, konzervipart, idegenforgalmi tevékenységet képzeltek el. A tervezett szövetkezet részére „egyedárusítási jogosítványokat kell szerezni a vármegyék területére.”3 Ez az elképzelés nem valósult meg, de a különbözõ típusú szövetkezeteknek jelentõs szerepük volt a székelyföldi gazdasági, társadalmi élet szervezésében, mûködésében. Dolgozatunkban a szövetkezeti élet 1940–1944 közötti rövid idõszakát tárgyaljuk, különös tekintettel Csík és Udvarhely megyékre. Munkánkban fõleg korabeli sajtóanyagokat és levéltári forrásokat használtunk.4

A szövetkezetek és az állam A visszacsatolás után a magyar állam az erdélyi szövetkezeti hálózat kiterjesztésének, a tevékenységi területek bõvítésének állandó támogatója volt. Ugyanakkor a szövetkezeti tevékenység fölött felügyeleti, ellenõrzési jogokat is gyakorolt. Az erdélyi szövetkezetek csúcsszervezete, a Kolozsvárt székelõ „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja, még 1920-ban alakult „erdélyi, magyarországi társadalmi megmozdulás útján kifejezett kezdeményezésbõl, mûködését 1923-ban kezdte meg, alapszabályai ekkor nyertek jóváhagyást.”5 A visszacsatoláskor Erdélyben a Szövetség tagszövetkezeteinek típusa és száma az alábbi volt:6 • hitelszövetkezetek 156 46,7% • tejszövetkezetek 150 44,9% • erdõkitermelõ szövetkezetek 6 • gazdasági szövetkezetek 5 8,4% • különféle irányú szövetkezetek 17 A „Szövetség” Marosvásárhelyen 1936-ban, majd Székelykeresztúron 1938-ban üzembe helyezte „Transsylvania” elnevezésû vajgyárait.7 Ez utóbbi,
3 4 5 6 7 Csíki Lapok, 1941. február 2. Levéltári kutatásainkat a budapesti XX. Század Intézet támogatta. MOL Z. 839. 4. cs. 55. tétel, 5. Uo. 6. Uo. 23.

276

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

mely a „román megszállás ideje alatt, de a magyar állam hathatós anyagi segítségével létesült”8, a marosvásárhelyi után a legjelentõsebb székelyföldi tejfeldolgozó vállalat volt. A visszacsatolás után a „Szövetség” mûködését az 1941/2150. M. E. sz. rendelet szabályozta, ennek nyomán új alapszabály kidolgozására került sor. Ez a rendelet kiterjesztette a trianoni területen hatályos szövetkezeti jogszabályokat a visszacsatolt erdélyi területekre is. A „Szövetség” a pénzügyminiszter felügyelete és ellenõrzése alatt mûködött, alapító tagjainak sorába az államkincstár 1 200 000 pengõs üzletrésztõkével lépett be. Az egész Erdélyt behálózó tagszövetkezeti hálózat elsõsorban a mezõgazdasági kis hiteligény ellátását végezte. A Szövetség a tõkét 3%-ért kapta, hitelszövetkezetekhez 4,7% ellenében helyezte ki, „a brutto marge tehát 1,7%. A falusi hitelszövetkezetek a pénzt 6,5%-ért helyezik ki, brutto margeuk tehát 1,8%.”9 Az 1941-ben kihelyezett 4 096 266 pengõ hitelt összesen 10 812 tételben folyósították, az igénylõk 87,72%-a mezõgazdasági foglalkozású volt. A kisméretû erdélyi termelõszervezetek döntõ fölényét, fedezet- és tõkehiányát jelzi, hogy a hitelek 77,2%-a csak 300 pengõig terjedõ kölcsön volt.10 Egy 1941 nyarán készült gazdasági elemzés szerint a „Szövetség hitelszövetkezeti ága veszteséges. Ennek az a magyarázata, hogy a hitelek túlnyomó része apró 200–300 pengõs tételekbõl áll s így a központi adminisztráció költsége magas.”11 A Szövetség hitelszövetkezetei általában a befizetett üzletrésztõke tízszeresét folyósították, a hitelhez jutás késedelmes és körülményes volt. A kis vidéki tagszövetkezeteknek kevés tõkéjük volt, a kölcsönök kamatai és más költségei elérték a 7–8%-ot, de így is jóval kedvezményesebbek voltak, mint a bankhitelek, ahol 18%-ot is felszámítottak. A Szövetség tagszövetkezetei a Székelyföldön az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek létrehozása után fõleg hitel- és tejszövetkezetek, illetve fakitermelõ szövetkezetek voltak, a fogyasztási szövetkezetek többsége a Hangya keretében mûködött. Akárcsak a kereskedelem területén, a hitelezésben is a magántõke és az állam által támogatott szövetkezeti hitelintézetek között állandó ellentétek voltak. A magánszféra támadásait nemegyszer a hatósági intézmények, politikai szervezetek közvetítették, a támadások hárítására a szövetkezetek vezetõi gyakran hangsúlyozták intézményük szerepét, hasznosságát az erdélyi társadalom életében. A védekezésben felhozott érvek között gyakoriak voltak a gazdaságon kívüli jellegûek, pl. a szövetkezetek múltban végzett munkája elismerésének,
8 9 10 11 Uo. 75. Uo. 8. Csíkvármegye Hivatalos Lapja, 1942. március 21. MOL Z. 839. 4. 55. tétel, 155.

277

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

elismertetésének, a történetiségnek a hangsúlyozása. Az állam–szövetkezetek viszony gyakorlatában a szövetkezeti autonómia szükségességének igénye a szövetkezeti vezetõk részérõl szintén többször hangoztatott elvárás volt: 1943 õszén a Szövetség elnöke a Kárpátmedence címû folyóiratban arról cikkezett, hogy „bármilyen helyzetben vagyunk, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a mi erdélyi szövetkezeti mozgalmunk mindenképpen autonóm és önálló maradjon. Ne gondolja senki, hogy hálátlanok vagyunk az eddig élvezett és ezután élvezendõ segítségekért, de… a mi autonómiánkra szükség van!”12 Az állam általában a szükséges üzletrésztõkével, kamatmentes, hosszú lejáratú kölcsönökkel támogatta az induló tagszövetkezeteket. Az állami támogatást a szövetkezetek sikeres mûködéséhez ennek vezetõi fontos, nélkülözhetetlen tényezõnek tekintették. Az 1941-ben szervezett gyergyói fakitermelõ- és értékesítõ szövetkezet alakításakor vezetõi úgy vélekedtek, hogy „éppen a hatalmas lendülettel és páratlan állami támogatással induló Gyergyói Erdõbirtokosok Szövetkezetének példája is bizonyítja, hogy maga a szövetkezeti alapra való beállítás sem végezhetõ el eredményt biztosító módon az állam támogatása nélkül.”13 A hitelek, kölcsönök mellett a kormányzattól a szövetkezetek idõnként szakértõi segítséget is kértek. 1941-ben a szövetkezet vezetõsége felirattal fordult a földmûvelésügyi miniszterhez: „a Szövetség Gazdasági Hitelszövetkezetek Központja, Kolozsvárt, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy Brückler József az OMTK ügyvezetõ igazgatója rövidebb idõre szaktanácsadóként a Szövetség rendelkezésére bocsájtassék. Tekintettel arra, hogy a Szövetség megfelelõ mûködéséhez az erdélyi részek tejértékesítésének megszervezése érdekében különös súlyt helyezek, felkérem a központot, hogy nevezett igazgatót lehetõleg rövidesen bocsássa a Szövetség rendelkezésére azzal, hogy az ott kifejtett mûködésérõl annak idején jelentését hozzám is terjessze fel.”14 A visszacsatolt területeken a hitel-, tej-, termelõ- és értékesítõ szövetkezetek mûködésüket a kolozsvári Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja kötelékében folytatták. A visszatért területeken „mûködött s központ nélkül maradt fogyasztási szövetkezetek az államkormányzattal és a budapesti Hangya Központtal történt megállapodás alapján új erdélyi ellátó-központot létesítettek, és 1940. október 24-én megalapították Marosvásárhelyen az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Szövetségét”15. A budapesti Hangya és az erdélyi Hangya „abban állapodtak meg, hogy az erdélyi területeken végzendõ szövetkezeti értékesítést az Erdélyi Hangya végzi el.”16
12 13 14 15 16 Bethlen László, a „Szövetség” elnöke. Kárpátmedence, 1943. szeptember, 559–562. MOL Z. 51. 31. 401. tétel. Feljegyzés az Erdélyi szövetkezeti mozgalomról és fakereskedelemrõl, 4. MOL Z. 839. 4. cs. 55. tétel, 1. Nagy Zoltán: i. m. 211. MOL Z. 795. 27. cs. 99. tétel.

278

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

Az Erdélyrészi Hangya tagszövetkezeti hálózata a visszacsatolás után lendületes ütemben épült ki. A kisvárosokban, falvakon megalakuló szövetkezetek 1940–1942-ben az alábbi ütemben kérték a központnál felvételüket:17
A tagszövetkezetek jelentkezésének idõpontja 1940. november 26. december 11. december 24. 1941. február 27. március 26. június 18. július 30. december 4. A jelentkezõ tagszövetkezetek száma 73 42 89 78 28 42 10 5

A vizsgált idõszak végére a Marosvásárhelyi Hangya Központ kötelékébe 439 tagszövetkezet tartozott.18

Tevékenységi formák A szövetkezeti központoknak az állam támogatásokat nyújtott építkezésekre, berendezésekre, forgótõkére, árufelvásárlásra. Az alábbi dokumentumrészleteket úgy válogattuk, hogy a támogatások mértékérõl, jellegérõl minél átfogóbb képet lehessen alkotni. A Hangya irányában „a kormány kívánsága az volt, hogy szervezzünk a visszatért területeken áruraktárakat, hogy a közellátás biztosítva legyen. Úgy a központ megalakulásához, valamint a raktárak szervezéséhez megadta a szükséges támogatást, amelynek segítségével, támaszkodva a saját erõinkre is, az adott feladatot sikerülni fog megoldani... Másfélmillió segélyt nyújtott a kormány központunk részére, hogy abból a tervezett raktárakat megszervezzük és a fent maradó összeget forgótõkeképp használjuk fel: 500 000 pengõt kölcsönképpen, hogy áruraktárházakat vásároljunk, vagy építsünk a tervezett helységekben, de azért is, hogy késõbb Marosvásárhelyen egy hûtõházat építsünk, amikor annak szüksége jelentkezik. Tehát a segély és a kölcsönök összege 2 400 000 pengõ.”19 A Földmûvelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: F. M.) megbízta a Hangya Szövetkezetek Szövetségét „a székelyföldi erdei gyümölcs felvásárlásával és feldolgozásával. E célból az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületnek 100 000 pengõt bocsátott rendelkezésére, azzal az utasítással, hogy ebbõl feldolgozó telepek, prések, zúzók és szárítók felállítását eszközölje, a megmaradó pénzt pedig az Erdélyrészi Hangyának utalja át, az általa beszerzett egyéb berendezé17 Fol. Hung. 3634/1. 7–198. 18 Fol. Hung. 3634/2. 90–91. 19 Fol. Hung. 3624/2.

279

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

si tárgyak vételének fedezetére.” A F. M. 1941/73 636. sz. rendelete alapján a Központ feldolgozó üzemeket állított fel Gyimesközéplokon, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Hollósarkán, Ratosnyán, valamint Marosvásárhelyen. Az újabb 150 000 pengõ segélyért a minisztériumhoz folyamodó Hangya vezetés érvelése szerint „a múlt évi eredmény nemcsak, hogy felbátorított, de majdnem kötelességünkké tette 3 újabb feldolgozó telep felállítását Parajdon, Székelyudvarhelyen és Baróton, abból a célból, hogy az Udvarhely megyei erdõkben termõ gyümölcsöket szintén összegyûjthessük és ezáltal a nemzeti vagyon ezt a részét is megmenthessük az elpusztulástól egyrészt, – másrészt, hogy Udvarhely megye õsszékely lakosságát is tekintélyes mellékkeresethez juttassuk.”20 1941. december 4-én a F. M „egy Marosvásárhelyen felállítandó konzervgyár ügyét tette – nem hivatalos formában – az Erdélyrészi Hangyának programjává. Erre anyagi támogatást kértünk, amire a F.M. 100.000 pengõ államsegélyt utalt ki. Ez az összeg körülbelül csak fele azoknak az invesztícióknak, amelyeket egy konzervgyár igényel, de miután a legutóbbi budapesti tartózkodás során biztatást kaptunk, hogy a jövõ évi költségvetés terhére a F. M. újabb segélyben részesíti az Erdélyrészi Hangyát, Vezérigazgató kéri a konzervgyár felállítását elhatározni.”21 A város meggyesfalvi részén elkezdett építkezéshez 1942 szeptemberében újabb 120 000 pengõ elszámolandó államsegélyt utaltak ki.22 Ugyanebben az évben a Hangya „libatenyészet felállításához kért és kapott 25 000 pengõ államsegélyt, a tenyészanyagot az ország legértékesebb lúdtenyésztõ vidékérõl, a Tisza mentérõl, Hódmezõvásárhelyrõl és a szegedi tanyákról szerezték be. A tenyészet szaporulatát a székely gazdáknak akciós áron osztja ki, éspedig nem pénzért, hanem – a fehér toll értékének megismerése, továbbá a tenyésztõkedv emelése és a toll kezelésének szakszerû elsajátítása végett – a kiosztott libák után nyert 2 P értékû fehér libatollért.”23 A Hangya állami támogatással az erdélyi városokban és néhány nagyobb községben is áruraktárakat épített: „Együttes gyûlés határozatilag kimondja, hogy még 1940 év folyamán határozatot hozott arra, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Baróton, Csíkszeredán, Désen, Erdõszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Maroshévízen, Nyárádszeredán, Parajdon, Szászrégenben, Székelykeresztúron és Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Szilágysomlyón áruraktárt, Meggyesfalván ipartelepet
20 21 22 23 MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. Fol. Hung. 3624/1., 116. MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. MOL K 184. 6320. 1942. 41. 30019.

280

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

létesít... Vezérigazgató bejelenti, hogy a Nagyméltóságú Földmûvelésügyi Miniszter úrtól leírat érkezett, melyben hûtõház megépítése esetén hajlandó 300 000 P államsegélyt és 145 000 P államkölcsönt részünkre folyósítani.”24 Késõbb, az 1942. VI. 3./82.415. és az 1942. VI. 3./40.072. számú leirat értelmében a hûtõház építésére újabb kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú kölcsönt utalt ki a FM a Hangyának: „amennyiben Marosvásárhelyen hûtõházat létesítünk, 300 000 P államsegélyt és 700 000 P 15 év alatt törlesztendõ 5%-os amortizációs kölcsönt helyezett kilátásba. Ennek alapján a tervezés megtörtént, az alapozást már megkezdtük, és intézkedtünk a fenti összegek folyósítása iránt is” – jelentette az igazgatótanács az 1942. november 11-i gyûlésen. Államkölcsönök, támogatások kérésének indoklásakor a vidéki tagszövetkezetek vezetõsége leggyakrabban a rossz közlekedési helyzetre, a hiánypótló szociális tevékenységre, a bankoktól való függetlenségük megõrzésének szükségességére hivatkozott. Például: „Udvarhely megye a vasútvonaltól teljesen el van vágva, s így az ország legelzártabb területe... Képtelenek vagyunk az egész megyének – beleértve a várost is – lisztellátásáról gondoskodni... Ez az akció átlagosan 300 000 pengõt köt le forgótõkénkbõl. A népruházati áru megvásárlása és az erre rászorultak részére való kiosztására irányuló akció 150 000 P-t köt le. A néplekvár akció 16 raktárnál tárolva 50 000 P., hogy akcióinkat zavartalanul s ne a pénzintézetek túlzott igénybevételével bonyolítsuk le, mert ez utóbbi kiszolgáltatottságot jelent s ebbõl Intézetünkre sok kár háramlik.”25 A mezõgazdaságban a termelõk évrõl-évre saját termesztésû, legtöbb esetben elfajzott, leromlott magvaikat használták továbbszaporításra. A helyzet javítására a kormányzat kedvezményes áron jó minõségû vetõmagvakat juttatott a termelõknek. Az Erdélyrészi Hangya rendszeresen részt vett a vetõmagakciók lebonyolításában: 1942-ben 10 000 pengõ államsegélyt utaltak ki a szövetkezetnek vetõmagbeszerzésre.26 A hivatalos ügyrendi útvonalon felterjesztett segélyigények sikeres kielégítését az erdélyi vezetõk a személyes kapcsolatok felhasználásával is igyekeztek elõsegíteni.27
24 25 26 27 MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. MOL K. 184. 6320. 1942. 41. 30019. 1942 nyarán a székelyföldi alma felvásárlásához a F. Mtól forgótõkének kért 1 500 000 kamatmentes állami kölcsön ügyét egyik szövetkezeti vezetõ a F. M. erdélyi kirendeltségének megkerülésével próbálta elõmozdítani: „Kedves Béla bátyám! Ígéretemhez híven megküldöm az Erdélyrészi Hangya központ beadványát, mely tévedésbõl nem lett csatolva a kirendeltség felterjesztéséhez. A felterjesztést személyesen adtam át Hazay Ducinak. Nagyon kérlek méltóztassál ezt az ügyet pártfogásodba venni és amint döntés van benne, errõl a kirendeltséget értesíteni. Szíves intézkedésedet elõre is köszönve szeretettel köszönt. igaz híved... Kolozsvár, 1942. aug. 28.”

281

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A Hangya „Erdély egyik legfontosabb népi szervezete” – ahogy vezetõi intézményüket minõsítették – 1943 végén összesen 410 tagszövetkezetbõl állott. A kereskedelmi, értékesítési tevékenység mellett a szövetkezeti központ a háziipart is támogatta: „Közellátási tevékenységünkkel a közellátási minisztériumot támogattuk nagyvonalú terveinek keresztülvitelében.... Székelyföld szegény sorsú lakosságának megsegítésére több községben igen szép eredménnyel szalmaszövõ tanfolyamokat rendeztünk. Kész szalmaáru beváltó telepeket létesítettünk Kõrispatakon, Bözödön, Vágáson... Telekfalván és Szolokmán 12–18 fogú gereblye, valamint favilla gyártását indítottuk be és ilyen módon a két község lakosságának pár hónap alatt 42 000 P keresetet biztosítottunk...”28 Az erdélyi szövetkezetek között többször került sor együttmûködésekre is. A Hangya vezetõségének egyik beszámolója arról tudósít, hogy „minden módot megragadtunk, hogy az erdélyi falumunka különbözõ síkjain dolgozó két nagy társintézményünkkel, az EMGE-vel és a Szövetség Gazdasági Hitelszövetkezetek Központjával még a kisebbségi idõkben megteremtett együttmûködésünket tovább építsük. Támogattuk a közös erõvel életre hívott új erdélyi intézményeknek, így elsõsorban az Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezetének és a Szárhegyi Lenfeldolgozó Szövetkezetnek munkáját. 1000 P üzletrésszel léptünk be az újonnan alakult erdélyi tejértékesítõ szervezetnek, az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítõ Szövetkezetnek a tagjai sorába.”29 A budapesti Hangyával az együttmûködés nemcsak az értékesítésre, hanem termékfelvásárlásra, szakmai oktatásra is kiterjedt, így például a székelyföldi tollértékesítés megszervezésére: a budapesti Hangya a „nálunk bevált rendszer alapján útmutatást ad a tollértékesítés adminisztrációjáról és az ügykezeléshez szükséges nyomtatványokat, körleveleket egyidejûleg rendelkezésre bocsátja. Ezt követõleg a t. igazgatóság a kijelölt tollszervezõket gyakorlati és szakmai oktatásra felküldi központunk tollüzemébe, ahol circa egy hónap alatt a legszükségesebb tudnivalókra betanítják. Ez idõ alatt részükre mi folyósítunk egyenként havi 100 – azaz egyszáz pengõ tanulmányi segélyt... E helyen említjük meg, hogy ez idõ szerint Budapesten öt olyan székely ifjút képezünk ki a tollszakmában, akik az érdi népfõiskolát elvégezték és ezeket szándékozunk majd egy hónapi oktatás után a t. cím rendelkezésére bocsátani. 1941. máj. 8.”30 A tejipar felfejlesztésére – a feldolgozásra és értékesítésre – a földmûvelésügyi minisztérium különös gondot fordított. 1941 nyarán a Szövetség „a földmûvelésügyi miniszter úrtól a 71398/1941. számú f. évi február hó 25-én kelt
28 MOL Z. 795. 27. cs. 99. tétel. 29 Uo. 30 MOL Z. 795. 27. cs. 99. tétel.

282

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

leiratában megbízást kapott: Szászrégen, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Gyimesbükk, Parajd: juhtej gyûjtõ és gomolyakészítõ, illetõleg juhgomolya-beváltó állomások létesítésére. Erre a földmûvelésügyi miniszter úr fenthivatkozott leiratában 120 000 pengõ államsegélyt helyezett a Szövetségnek kilátásba, melyre 40 000 pengõ már kiutaltatott. Egy-egy állomás után legfeljebb 4 000 pengõ lehet a segély.”31 Az anyaországi szakemberek ebben az ágazatban is elmaradott állapotokat találtak: „Egyes falusi tejszövetkezetek a nevükre kiállított engedély alapján mûködtek... a mi fogalmaink szerinti tejiparengedélyt s a tejiparûzés terén nálunk fennálló rendet nem ismerték. A falusi szövetkezeti tejcsarnokok mikénti berendezésére vonatkozóan sem állott fenn semmiféle elõírás, mint ahogy a tejcsarnokok kezelõjétõl sem követelt meg a hatóság semmiféle szakképesítést. Így adódott azután az a helyzet, hogy a falusi szövetkezeti tejcsarnokokban nincsenek szakképesített kezelõk, nincs tejhûtõ, nincs jégverem.”32 1941-ben a tejipar korszerûsítésére a „F. M. leiratában 250 000 pengõ van engedélyezve s ebbõl a Szövetség eddig tényleg kézhez is kapott 150 000 pengõt, azzal a rendeltetéssel, hogy az összeg fordíttassék a marosvásárhelyi és a székelykeresztúri üzemek kiegészítésére, továbbá ebbõl az összegbõl valósítassanak meg a baróti körzet tejértékesítésének legégetõbb kérdései, mint kanna, autóbeszerzés... Ezenkívül még 60 falusi tejcsarnoki berendezés állíttatott fel, illetve leszállítás alatt van.”33 Az Udvarhelyi-medencében a székelykeresztúri Transsylvania vajüzem, a legjelentõsebb tejfeldolgozó egység, még 1937–38-ban létesült, napi feldolgozó-kapacitása 15 ezer liter körüli tejmennyiség volt. Az üzem tejbegyûjtési területe kiterjedt a Küküllõ, a két Homoród és a Gagy menti településekre, a falusi tejszövetkezetek és a Hangya Szövetkezet is az üzem beszállítói voltak. A visszacsatolás után „a telep bizonyos fokú rendbe hozására, gépi, stb. kiegészítésére volt szükség. A földmûvelésügyi miniszter úr támogatásával lehetséges volt a kannaparkot megfelelõen kiegészíteni, a szükséges villanymotort beszerezni, teherautót vásárolni és garázst építeni.”34 1943 õszén Marosvásárhelyen megalakult az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítõ Szövetkezet. Az új intézmény üzembe helyezte Baróton, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen a megkezdett tejüzemeket, lépéseket tett a székelyföldi tejértékesítõ hálózat kiépítésére, tejgyûjtõ állomásokat létesített.
31 MOL Z. 839. 4. cs. 55. tétel, 134. Az erdélyi tejértékesítés. Összeállította: Brückler József, 1941. június. 32 Brückler: i. m. 23. 33 Uo. 167. 34 Uo. 75.

283

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetek építkezéseket is támogattak. A Gyergyói-medencében a szárhegyi lenfeldolgozó üzem létrehozása volt a legjelentõsebb építkezés. Az üzem felépítését már 1940-tõl kísérleti lentermesztés elõzte meg: a Szövetség Hitelszövetkezetek támogatásával „kísérletképpen 12 kat. hold harmadosztályú földben elvetett 1000 kilogramm olajlen vetõmagot... a termelésben részt vevõ gazdák bruttó jövedelme holdanként meghaladta a 380 pengõt, amit azonos feltételek között semmilyen más terménnyel nem lehet elérni”. 1941ben már 100 holdon vetettek a gyergyói gazdák lent.35 Az építkezéshez és az üzem felszereléséhez szükséges tõke állami és szövetkezeti összefogással, illetve a helyi gazdák részvételével teremtõdött meg. 1943-ban „a szárhegyi Lenfeldolgozó Szövetkezet üzemében a gépek felszerelése közvetlenül befejezés elõtt áll és augusztus 25-én teljes erõvel megindul a termelés. Elõbb annak az 50 vagon tavalyi rostlennek a feldolgozására kerül sor, melyet 400 kat. hold területen 700 kisgazda termelt. Az idei termelési szerzõdések már együttesen mintegy 1100 hold rostlen vetést biztosítottak, tehát a tavalyi mennyiségnek közel háromszorosát... A Szárhegyi Lenfeldolgozó Szövetkezet egyben elsõ példája Erdély gazdasági közületeinek széles távlatokat megnyitó összefogására. A szövetkezet üzletrésztõkéjébe ugyanis 100 000 pengõt jegyzett a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja, 100 000 pengõt a marosvásárhelyi Hangya, 50 000 pengõt a Szárhegyi Gazdasági Szövetkezet, míg a Földmûvelésügyi Minisztérium 200 000 pengõ jegyzésével járult hozzá a fontos üzem megteremtéséhez.”36 1944 elején Gyergyószentmiklós újabb gazdasági egységgel gyarapodott: „megépül a gyergyószentmiklósi vajgyár. A Gyergyószentmiklósi Tejszövetkezet vezetõsége serényen munkálkodik a létesítendõ vajgyár építési elõkészítésén. Fülöp József állategészségügyi fõtanácsos, a szövetkezet igazgatója elmondotta, hogy a 40 000 Pengõs állami segély már meg is érkezett. Az építkezéshez szükséges többi pénzt üzletrészek formájában a gyergyói gazdáknak kell bejegyezniük.”37 Bár nem a két kutatott megye területén épültek, de ezek termékértékesítési lehetõségeit is javították a Hangya Szövetkezet állami támogatással készült marosvásárhelyi, meggyesfalvi raktárai, hûtõházai. A szövetkezet vezetõsége a kormányzattól várt egyik újabb támogatás szükségességét a következõképp indokolta: „A hûtõház megépítése által képesek leszünk a leszegényedett erdélyi falvakból minden mennyiségben mindenféle gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, tojást átvenni jó áron és azokat tárolás és eltartás révén meg tudjuk
35 Csíki Lapok, 1942. február 15. 36 Gyergyó és vidéke, 1943. augusztus. 6. 37 Gyergyó és vidéke, 1944. január 10.

284

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

õrizni a közfogyasztásnak, s így egyfelõl jelentékeny mértékben elõsegítjük a Székelyföld vagyonosodását, másfelõl szolgálatot teszünk az országnak közellátás terén… Ez ideig az alábbi részletezés szerinti összegû államsegély utalványozása történt részünkre: Áruellátásra, forgalmunk fenntartására 1 500 000 P Áruelosztó raktárak létesítésére 500 000 P Tojásértékesítés beszervezése 25 000 P Zöldségszárító üzem létesítésére 90 000 P Összesen 2 215 000 P Ezenkívül kaptak köteléki szövetkezeteink 4 000 000 P kamatmentes kölcsönt, amelynek törlesztése öt év múlva kezdõdik és 10 év alatt fizetendõ viszsza. A rendelkezésünkre álló tõkébõl létesítettünk négy kirendeltséget, tizennégy áruelosztó raktárt megfelelõ árukészlet tárolásával, megszerveztük az értékesítést” (élõ és vágott szarvasmarha, sertéshizlalás, tojás-, baromfi-, zöldség- és tollértékesítés a köteléki szövetkezetek bevonásával, szalmafonás, fafaragás, erdei gyümölcs).38 A mezõgazdasági termékek értékesítésének megszervezésére a Hangya szintén államsegélyt kért: „A székely megyéket a lehetetlen rossz állapotban lévõ utak, a nagy távolságok és a vasút hiánya miatt a tojásexportõrök nem keresték fel. Désen és Kolozsváron 180–190 fillérbe került a tojás kgr-ja, ugyanebben az idõszakban a Székelyföldön 50–60 fillér. Megállapítottuk, hogy Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Barót, Sepsiszentgyörgy és a Kézdivásárhelyi-medencében felesleges, értékesítésre váró tojástermelés van. Ezek a vidékek a román impérium alatt tojástermelésüket Brassóban, Nagyszebenben, fõleg Bukarestben igen jól értékesítették. Ezenkívül Segesváron tojásexportõr volt, aki a Székelyföldet szervezetével behálózta és minden felesleget felvett.” A Hangya, hogy a gépkocsiszállítás, a rossz utak okozta költségeket fedezze, 30 000 P államsegélyt kért, mert felvásárlóinak köszönhetõen „ma már minden székelyföldi gazda megkapja termelvényének tisztességes ellenértékét”. A kérelem szerint „nem akarunk Szövetségünk részére elõnyös üzleti vállalkozásba kezdeni, törekvésünk csupán csak az, hogy ráfizetés nélkül gazdáinknak a megfelelõ árakat biztosítani tudjuk.”39 A F. M. a kért támogatást – ha nem is egészében, de – jóváhagyta: „figyelemmel a Székelyföld igen nehéz és rossz közlekedési viszonyaira és arra, hogy a termelõk a tojásért elenyészõen csekély árat kapnak, az ügyosztály indokoltnak tartja, hogy a Szövetség kérelme teljesíttessék... az erdélyrészi tojás értékesítésének fejlesztése céljából 25 000 pengõ elszámolandó államsegély engedélyeztessék.”40
38 MOL K. 184. 6320. 1942. 41. tétel. 30012. 39 MOL K. 184. 6320. 1942. 41. tétel. 70224. 40 MOL K. 184. 6320. 1942. 41. tétel. 30012.

285

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A Gyergyói-medencében a fakitermelést és -értékesítést szövetkezeti keretekben szervezték meg. Ezt a gazdálkodási szervezetet a kormányzat is támogatta: „a kormányzat a szövetkezeti vezetõk céljait megismerte, meglátta komoly akarásukat, célratörõ magyar építõ munkájukat, terveiket. Ennek a munkának az elvégezhetésére négymillió pengõt szavazott meg, melybõl 600 000 pengõ meg is érkezett. Ebbõl a pénzbõl a favásárlások már meg is indultak... Ez a pénz nem egyesek tõkésedését, meggazdagodását eredményezi, hanem az õsszékelység életfeltételeit javítja. A szövetkezet rendelkezésére áll a négymillió pengõ bármikor.”41 A szociális támogatások szétosztásában részt vettek az erdélyi társadalmi szervezetek is. Az Erdélyrészi Hangya Központ Igazgatóságának és Felügyelõbizottságának 1941. évi jelentése beszámolt arról, hogy: „Készséggel állottunk a m. kir. Belügyminisztérium gyermekvédõ osztályának rendelkezésére, az ún. zöldkereszt-cukor és szappanakció Erdélyben való lebonyolítása tekintetében, úgyszintén örömmel vállaltuk a Közellátási Minisztérium felhívására az ún. népruházati és néplekvár akciók lebonyolítását is.”42 1942-ben az Erdélyrészi Hangya Központ üzlethálózata mindkét megyében újra részt vett a segélyezési akciók lebonyolításában: „a közellátási Miniszter úr õnagyméltóságának a 627 500/1942 sz. rendelete alapján lebonyolítottuk Erdélyben az úgynevezett munkásruha akciót, amely különféle szövetek, nõi, férfi és gyermekpulóverek, alsónadrág anyagok, flanelek, kendervászon és munka bakancs szétosztását tették nekünk lehetõvé” – jelentette a Központ elnöke a közgyûlésen.43 1943 elején a Csíki-medencében is „a közellátásügyi miniszter mozgalmat indított a mezõgazdasági cselédek ellátására ruházati anyagokkal és bakancscsal. Bakancsot, ruha ing és alsónadráganyagot, kész ingeket és alsónadrágokat, kötött mellényeket, trux és durvaszálú vászonárukat kb. 17 millió pengõ értékben osztanak ki. Az ellátás lebonyolítását a Hangya és a magánkereskedelem végzi 50–50%-os arányban.”44 Az állami támogatás mellett a hátrányos helyzetû társadalmi csoportok segélyezésében az erdélyi társadalmi szervezetek, vagyonközösségek is részt vállaltak. Jövedelmeik tekintélyes részét fordították kulturális, szociális támogatásokra: „1941-ben az Erdélyrészi Hangya Központ és kötelékeibe tartozó tagszövetkezetek az 1941. évi feleslegeikbõl 142 751 pengõt adtak jótékony- és kulturális célra, míg a folyó évben az üzleteredmény számla terhére máris több mint 30 000 pengõt költöttek el, ugyancsak ilyen címen.”45
41 42 43 44 45 Gyergyó és vidéke, 1943. január 15. MOL Z. 791. 17. 97. Az Erdélyrészi Hangya Központ mint Szövetkezet. Marosvásárhely, 13. Fol. Hung. 3634/1., 212. Csíki Néplap, 1943. január 15. Csíki Néplap, 1942. december 16.

286

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

Az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítõ Szövetkezet 1943-ban alakult marosvásárhelyi székhellyel. Székelyföldön tejgyûjtõ állomásokat létesített, támogatta a községi tejszövetkezeteket, hozzálátott a tejértékesítõ hálózat kiépítéséhez, a kisvárosokban átvette a befejezetlen tejüzemek építését.46 Az EMGE, a Futura, a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete, a kolozsvári Szövetség létrehozta az Erdélyi Gazdák Magértékesítõ Szövetkezetét, amelynek mûködési területe „az un. zárt erdélyi területre terjedt ki, azaz Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros-Torda, Szolnok-Doboka, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy vm.” területére. A szövetkezetnek bizományosai voltak Udvarhely és Csík megyékben is.47 Az ugyanazon ágazati tevékenységet folytató országos hatáskörû, valamint az erdélyi intézmények között idõnként érdekellentétek, konfliktusok bontakoztak ki. Egyik ilyen eset volt az, amikor Erdélyben „az állatértékesítéssel az EMGE és a Magyar Mezõgazdák Szövetkezete külön is foglalkoztak. E körülmény mindkét szerv, tehát az Erdélyrészi Hangya, valamint az EMGE és a Magyar Mezõgazdák Szövetsége közös akciójának vezetõsége részérõl megnyilvánult minden ideális elgondolás és utasítás ellenére is összeütközéseket váltott ki a fenti intézmények között.”48

Kormányzati felügyelet a szövetkezeti gazdálkodás fölött A kormányzati szervek minden esetben nem fogadták el a szövetkezeti központok, tagszövetkezetek segélyezési kéréseit. A Földmûvelésügyi Minisztérium folyósította a segélyeket, ennek erdélyi kirendeltsége felügyeleti, ellenõrzõ szerepben véleményezte a kéréseket. Ezek realitásának felülbírálata, a prioritások megállapítása, a segélyezettek tételes elszámoltatása általános gyakorlat volt. Nézzünk erre egy példát. 1943-ban a Hangya az értékesítési tevékenységének fokozása érdekében 400 000 pengõ államsegély kiutalásáért folyamodott a Földmûvelésügyi Minisztériumhoz: „a különféle értékesítési ágazatok kifejlesztése terén intézetünk fennállása óta erõteljes munkát végez a visszatért erdélyi területeken. Ez a munka – mint minden úttörõ tevékenység – bizonyos fokig harcnak is tekinthetõ, aminek megvívásához segítségre, támogatásra van szükségünk... Csupán bátorko-

46 Csíki Néplap, 1943. november 10. 47 MOL Z. 822. 161. cs. 3861. tétel. 48 Fol. Hung. 3634/1., 133.

287

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

dunk arra rámutatni, hogy a mi békés építõ harcunkhoz is sok pénzre van szükség, amivel sajnos nem rendelkezünk a szükséges mértékben. Szeretnõk értékesítési tevékenységünket az eddiginél jóval fokozottabb mértékben folytatni az eredmények fejlesztése és ezáltal az erdélyi néprétegek anyagi erõsítése érdekében.”49 A Hangya a 400 000 pengõ állami támogatást terményértékesítési, tollértékesítési, gyógynövény-értékesítési, háziipari tevékenység terjesztésére, erdei gyümölcsgyûjtésre és kerti gyümölcsök nemesítésére oktató propagandisták javadalmazására, napidíjak, útiköltség kifizetésére, ismeretterjesztõ kiadványok kiadására, tanfolyamok szervezésére kérte. A kirendeltségnek a fenti esetben „ennek az összegnek a felhasználásával kapcsolatban a szövetkezet tervezetére nézve az alábbi észrevétele van: 1. Az oktatással (helyes talajmûvelés, vetõmagkezelés, stb. a földmûvelésügyi szervek) iskolák, felügyelõségek, iskolán kívüli tanfolyamok, EMGE tanfolyamok és az EMGE egyaránt foglalkoznak, éspedig lényegesen olcsóbban, mint ahogy azt a Hangya tervezi, mert egyik elõadónak sem jut havonta 1 500 P, amekkora összeget a Hangya egy-egy propagandista javadalmazására beállít. Hozzá kell ehhez tenni még azt, hogy a földmûvelésügyi szervek és az EMGE elõadói tudományosan is képzett szakemberek, a Hangya pedig a Kirendeltség tudomása szerint ilyennel nem rendelkezik, tehát 10 ilyen propagandistát nem tud kiállítani. 2. A Hangya a többi értékesítési ágazatnál is (toll, gyógynövény, gyümölcsértékesítés, háziipar) az államsegélyt a propagandára és a jutalmazásra akarja felhasználni. Egy-egy propagandista javadalmazására ezekben az ágazatokban is egyenként 1 500 pengõt szán. A kirendeltség ezt az összeget az elõbb közölt okok miatt túl magasnak tartja”. Ezután következik a Kirendeltség prioritás-javaslata az ebben az idõszakban tûzkárt szenvedett székelykeresztúri szövetkezet javára: „1. A 400 000 P-bõl 80 000 P-t kapjon a székelykeresztúri Len- és Kenderfeldolgozó Szövetkezet, hogy a tûzvész folytán elpusztult üzemi épületét felépíthesse, az elpusztult gépeket pótolhassa és az áruban bekövetkezett kára is megtérüljön, mindezek után pedig serkentõleg hasson ez a gesztus arra nézve, hogy a termelését a következõ évben lényegesen növelje... 2. A Hangya szövetkezetnek a megmaradó 320 000 pengõ utaltassék ki, de azzal a feltétellel, hogy köteles teljes egészében a szórványvidéken (Kolozs, Szolnok-Doboka, Szilágy, Beszterce Naszód vm.) befektetni. A szórványvidé-

49 MOL K. 184. 1943. 40. tétel. 266. cs. 170.

288

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

ken történõ leghasznosabb felhasználásra nézve pedig a kirendeltség a Hangya szövetkezettel együttesen egységes tervezetet dolgoz ki és hajt végre. Kolozsvár 1943 nov. 9 A miniszter rendeletébõl: Dr. Balogh Vilmos s.k. miniszteri osztályfõnök”50 Az Erdélyi Gazdák Magértékesítõ Szövetkezetének egyik akciójáról a minisztériumi vizsgálat 1944 tavaszán kiderítette, hogy az állami támogatások, hitelek felhasználása nem a gazdatársadalom érdekeit, hanem inkább a hivatalnoki réteg javadalmazását szolgálta: „A 35 305/1942. VII. 3. sz. rendeletemmel 250 000 P összegû államsegély folyósítását helyeztem kilátásba az EMGE részére azzal a feltétellel, hogy az Egyesület tárcámmal szemben kötelezettséget vállal egy jogi személy keretében létesülõ magtisztító telep teljes kapacitásának kihasználása mellett 15 éven át tartó üzemben tartására. Az üzem fenntartásának költségei az Egyesületet terhelik. A vonatkozó leíratom szerint a kilátásba helyezett s a 273 949/1943 és 276 312/1943. VI. 3 számú rendeletemmel folyósított államsegélybõl beszerzett gépek és egyéb üzemi felszerelések az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület tulajdonát képezik. A magtisztító telep létrehozásával elsõsorban szem elõtt tartottam Erdély iparosításának szükségességét, célom az volt, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalom mezõgazdasági birtokának jövedelmezõségét emeljem azáltal, hogy lehetõvé teszem részükre az általuk termelt gazdasági magvaknak önköltségi áron való tisztítását az EMGE állandó felügyelete és szavatossága mellett. E gondolatkörbõl folyóan a létrehozott EGM részére igen jelentõs koncessziót adtam, amely mellett biztosítva látom a Szövetkezet további fejlõdését és anyagi megerõsödését. Tárcám részérõl – dr. Kárpáti József által – lefolytatott vizsgálat azt állapította meg, hogy az EMGE, mint a Szövetkezet alapító tagja a Futurával és a Magyar Mezõgazdák Szövetkezetével együttesen szindikátusi szerzõdést kötött, amely arra jogosította fel a szerzõdõ feleket, hogy a szövetkezet intern mérlege szerint mutatkozó nyereség 50%-át <versenytilalmi jutalék> címén maguk között megosszák. A szerzõdõ felek az 1942/43. évi üzletrészre vonatkozóan még az eredeti szerzõdéses megállapodástól is eltértek, amennyiben az intern mérleg szerint mutatkozó nyereség egy részét maguk között kiöntötték, a másik részét pedig tisztviselõi juttatásokra használták fel, akkor amikor megállapíthatóan a szövetkezetnek nem hogy nyeresége lenne, hanem ha a folyósított államsegélyt is figyelembe vesszük, üzletrészét veszteséggel kellett volna zárnia.... A szindikátusi szerzõdés ellentétben áll az EMGE részérõl tárcámmal szemben vállalt kötelezettségekkel, ezért felkérem a t.
50 Uo., ikt. sz. 275497.

289

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

elnökséget, hogy a szindikátusi szerzõdés azonnali megszüntetése iránt a tárgyalásokat az érdekeltekkel haladéktalanul tegye folyamatba és az intern mérleg alapján az alapítók és az érdekelt tisztviselõk részérõl felvett nyereségkiöntést 8 napon belül fizettesse vissza a Szövetkezet pénztárába. A szövetkezet alapszabályába foglalt rendelkezések megítélésem szerint nem képviselik a magtermelõ gazdák érdekeit... Abban az esetben, ha az EMGE, a szindikátusi szerzõdõ felek, avagy a létrehozott szövetkezet vezetõsége az általam fent kötött intencióknak megfelelõen a Szövetkezet átszervezését nem foganatosítaná, úgy kénytelen leszek a szindikátusi szerzõdõ felek, illetve azok vállalataival szemben tárcám részérõl gazdaságpolitikai téren eddig érvényesített elgondolásaimat revízió alá venni. Elvárom, hogy a t. elnökség és az érdekeltek rendelkezéseimet haladéktalanul hajtsák végre. Súlyt helyezek arra, hogy az érdekelt felek a Szövetkezet részére eddig folyósított hiteleket a szövetkezettõl ne vonják meg, sõt azt a szükséghez képest emeljék fel, ezzel is bizonyosságot téve arról, hogy a közös cél megvalósítására áldozatokat is tudnak hozni az ottani magyarság érdekében. Budapest 1944 évi május hó 25-én. A miniszter helyett: Mocsáry Dániel államtitkár”51 Csík megyében „a Szövetség kebelébe tartozott néhány erdõgazdasági szövetkezet is. Ezek közül a Dr. Karda Ferenc-féle csíkszentdomokosi Viktória és Arbor nevû szövetkezetek emelkedtek különös jelentõségre, amelyek szövetkezeti alapon oldották meg az eladásra kerülõ környékbeli erdõbirtokosságbeli vágterületeken kitermelt fenyõgömbfának a felfûrészelését, ezen kívül meszet égettek és villanyvilágítással látták el a községet.”52 Említettük, hogy az erdélyi szövetkezetek magyar állami támogatására már a bécsi döntést megelõzõ idõszakban is volt példa. Egy késõbbi értékelés szerint a „30-as években a Budapestrõl Erdélybe küldött pénzek állítólag nem lettek teljes összegükben a szövetkezeti mozgalom céljaira felhasználva”, voltak erdélyi szövetkezeti vezetõk, akik ellen a magyar állami támogatások felhasználásának kivizsgálását kezdeményezték a visszacsatolás után, sõt a fent említett csíkszentdomokosi szövetkezet vezetõi ellen bûnvádi eljárás is indult. A Szövetség vezetõjét, Bethlen grófot azzal vádolták, hogy a székelykeresztúri tejüzem építésekor „a beruházásoknál pedig a gróf szûkebb környezete kapott megbízatást vajgyári berendezések beszerzésére, építkezések végzésére és hasonló súlyos kiadásokkal járó feladatok megoldására.”53
51 MOL Z. 822. 161 cs. 3681 tétel. A F. M. 65.688/1944.VI. B. csoport 2. ü. o. 52 MOL Z. 51. 31. 401 tétel. Feljegyzés az Erdélyi szövetkezeti mozgalomról és fakereskedelemrõl. 4. old. 53 Uo.

290

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

Az erdélyi intézmények mûködését és állami támogatását vizsgáló anyaországi gazdasági szakemberek elemzéseikben, szigorúan racionális szempontokat érvényesítve, gyakran bírálták a kormányzat erdélyi támogatáspolitikáját. Egy budapesti banktisztviselõ erdélyi ellenõrzõ körútja után a Hangya mûködésérõl következõképp vélekedett: „maga a Hangya központ, mint kereskedelmi vállalat nagyon szépen mûködik. Elsõrangúan megszervezte Székelyföldön az erdei gyümölcsök gyûjtését. Marosvásárhelyen hatalmas székházat épített és a város mellett Meggyesfalván fekvõ gyártelepe szinte amerikai ütemben fejlõdik. Azonban az új székház helyett egyelõre talán tagszövetkezeteinek hitelkereteit kellett volna emelnie, mert ez idõszerint legfeljebb a befizetett üzletrésztõkék erejéig tud hitelt nyújtani tagjainak… Az Erdélyrészi Hangya egyébként elismerésre méltó mûködésével kapcsolatban önként merül fel a kérdés, hogy a kormányzat tulajdonképpen miért segíti elõ és miért támogatja az erdélyi gazdasági élet szeparatisztikus törekvéseit. Például az Erdélyrészi Hangya, a Szövetség Gazdasági Hitelszövetkezetek Központja és az Erdélyi Gazdák Állatértékesítõ Szövetkezete mind olyan szervezetek, amelyeknek funkcióit az anyaország régóta fennálló, begyakorlott és kitûnõ szakemberekkel rendelkezõ hasonló szervezetei kitûnõen elláthatták volna. Miért kellett ezeket a kicsiny erdélyi szervezeteket új hitelkonstrukciókkal, új állami támogatásokkal segíteni vagy életre kelteni és új vezetõséggel, adminisztrációs személyzettel kibõvíteni? Az anyaország meglévõ szervezetei azonnal komoly gazdasági építõmunkába foghattak volna, ezek pedig még igen hosszú ideig a kezdet nehézségeivel, szervezkedéssel és fõként tõkehiánnyal fognak küzdeni. Eltekintve attól, hogy a kétszeres adminisztrációhoz nem is lehet elegendõ számú szakembert találni Erdélyben, az ilyesmi túlságosan nagy luxus ilyen szegény és kis ország számára, mint mi vagyunk. Ezeket a szeparatisztikus törekvéseket sem Erdély speciális viszonyai, sem a Budapesttõl való nagy távolság nem indokolják. Így csak arra lehet mindezt magyarázni, hogy egy-két igen kiváló és jó szándékú, de Erdély határain túl nem látó elõkelõ úr (pl. gr. Bethlen László és gr. Teleki Béla) elgondolásai jutnak érvényre, ami erdélyi szempontból talán szép eredmény, de országos viszonylatban a <nagytér gazdaság> elméletének idején teljesen korszerûtlen s amellett külföldön is azt a hiedelmet keltheti, hogy Erdélyt az ország nem tudja megemészteni.”54

54 Fol. Hung. 2127. OSzK. kézirattár 10–11.

291

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Konfliktusok A szövetkezeti szervezõdések gazdasági, társadalmi szerepvállalása és a piaci törvények szerint mûködõ magántõkés gazdasági érdekeltségek között a visszacsatolás után hamarosan feszültségek, érdekellentétek keletkeztek, melyek elsõsorban a kereskedelem területén jelentkeztek. A székelyföldi kiskereskedelmet a szabadpiaci forgalmon kívül a fogyasztási szövetkezetek hálózata és a magánkereskedelmi egységek bonyolították. Az Erdélyi Gazdasági Tanács (továbbá EGT) és az iparkamarák igyekeztek a magánkereskedelem érdekeit védeni, míg a társadalmi szervezetek képviselõi, az erdélyi politikusok és közéleti szereplõk többsége a szövetkezeti eszmét védelmezték. Az EGT már 1941 nyarán „foglalkozott azokkal az érdekellentétekkel, amelyek a szövetkezetek és a magánkereskedelem között megállapíthatók. A Tanácsnak az a véleménye, hogy a magyar kereskedõ osztály kialakulása és megerõsödése az erdélyi részeken csakolyan nemzeti érdek, mint a kisembereknek szövetkezetekbe tömörülése. Kéri tehát a Hangyát, hogy ott ahol a magyar kereskedelem kialakulása és megerõsödése tapasztalható, szövetkezetek alakulását ne szorgalmazza.” – áll a Csíki Lapokban.55 Az Erdélyrészi Hangya marosvásárhelyi közgyûlésén ugyanekkor (1941. júl. 31.) a háromszéki képviselõk a hatósági intézményekben dolgozó személyzet szövetkezetellenes magatartására panaszkodtak: „rámutatnak arra, hogy amíg a kormány minden eszközzel támogatja az erdélyi szövetkezeti mozgalmat, addig a hatóságok minden eszközzel gátolni igyekeznek annak terjedését és ez a legsúlyosabb panaszra ad okot.”56 A szövetkezeti kereskedelmet védelmezõk fõ érve az volt, hogy „adófizetés szempontjából a szövetkezetek óriási hátrányban vannak a kiskereskedõkkel szemben, mert költségvetésük alapján 100%-ban adóznak, míg a kiskereskedõk azt az elõnyt élvezik, hogy a könyvelés alól fel vannak mentve, bevallásuk szerint adóznak. A múltban a szövetkezetek a román szövetkezeti törvény értelmében ennek az igazságtalanságnak az ellensúlyozásaképpen 50%-os adókedvezményt élveztek. Így közelítette meg az igazságos adózást a szövetkezeti törvény. Ma azonban egy ilyen törvény hiánya óriási elõnyt jelent a kiskereskedõknek, adózás szempontjából.”57 Az EMGE-nek széles társadalmi bázisa volt, aktivistái is a szövetkezeti kereskedelem védelmében érveltek. Az egyik magántõkés kereskedelmi vállal55 Csíki Lapok, 1941. július 13. 29. sz. 56 Fol. Hung. 3634/2. 9. 57 Korparich Ede: Szövetkezés mint feladat. Erdélyrészi Hangya Naptár 1942. 122.

292

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

kozásról a kormányzathoz küldött EMGE-jelentésben az alábbiak olvashatók: „A Globus egy nagy hatalommá nõtte ki magát és csodálatos, hogy nem lehet megrendszabályozni. A Globus mérlegében az alaptõkéhez viszonyítva olyan óriási nyereség van kimutatva, hogyha tekintetbe vesszük milyen kevés nyereség és munkadíj jut az iparosoknak, milyen elenyészõen csekély nyereség jut az állatgazdáknak, akkor igazán felháborító... A Globus és a többi egyesek tönkreteszik az országot. Gazdaközönségünk kéri a kormányzatot, hogy ezek a gazdasérelmek a legnagyobb nyomatékkal vizsgáltassanak ki, a jogtalan haszonszerzõk pedig az õket megilletõ helyre jussanak.”58 Egy erdélyi gazdasági szakíró szerint „a fogyasztási szövetkezetek az állami támogatást az áruelosztásban való részesedésben élvezik: „a számadatok kétségen felül beigazolják, hogy a magánvállalkozás összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben élvezi az állami protekcionizmust az olcsó kölcsönök és kijelölések révén, mégis a magánkereskedelem részérõl érte támadás a fogyasztási szövetkezeteket, hogy [az állam – O. S.] védje meg a fogyasztási szövetkezetek versenyével szemben... Ma a rögzített árak mellett kereskedelmi versenyrõl már nem beszélhetünk, ami teljesen érthetetlenné teszi a magánkereskedelem panaszát.”59 A magánkereskedelem és a fogyasztási szövetkezetek között „dúló harc” rendezésére az EGT közvetítésével az Erdélyrészi Hangya Központ az Erdélyi Kereskedelmi és Iparkamarák (a magánkereskedelem képviselõi) között 1943-ban egyezmény jött létre. Az egyezmény korlátozta a szövetkezetek mozgásterét: „új fogyasztási szövetkezetek csak ott alakulhatnak, ahol a lakosság a magánkereskedelem sérelme nélkül képes az új alakulatot fenntartani, ahol az újonnan alakítandó szövetkezet a magánkereskedelem vevõkörének csak egy részét is elvonná, szövetkezet nem alakulhat.” Az egyezménynek ez „a kitétele a legsúlyosabban sérti a szövetkezeti szabadság elvét, a fogyasztási szövetkezeti mozgalom jövõbeni fejlõdésének határvonalát a magánkereskedelem egyszer s mindenkorra lerögzítette.”60 A vita a kétféle kereskedelmi szervezetek között 1943-ban is folytatódott a sajtóban. Az Erdélyi Szemle 1943/1. számában Torda Balázs úgy vélte, hogy a fogyasztási szövetkezetek helyett inkább egészséges irányba dolgozó termelõ és beszerzõ szövetkezeteket” kellene létesíteni. „A magasabb állami és nemzeti érdekek elõtt a szövetkezeti elveknek is meg kell hajolniuk.” A folyóirat egyik következõ számában a szövetkezetek védelmében megszólaló Oberding József
58 MOL K. 184. 1942. 46. 126061. Az EMGE 1942 április havi helyzetjelentése. 250. 59 Dr. Oberding József György: A fogyasztási szövetkezet és a magánkereskedelem viszonya Erdélyben. Erdélyi Szemle, 1942. szeptember. 60 Uo.

293

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

György leszögezte, hogy: „a szövetkezeti mozgalom egészen más gazdaságpolitikai világnézetet vall, mint a nyereségelvnek hódoló magánkereskedelem.”61 Az egyezmények, egyeztetések nem oldották meg a konfliktust, 1944 nyarán is ugyanolyan éles volt a kétféle kereskedelmi szervezõdés közötti ellentét. A magánkereskedelem védelmezõinek álláspontja szerint „manapság, mikor a kereskedelembõl teljesen eltûnt a zsidó tõke és a zsidó vezetés, szükségtelen a jelenlegi túlméretezett szövetkezeti keret fenntartása és felesleges. Felesleges, mert ma a kereskedelem önálló árpolitikát nem követhet, a termelõi és fogyasztói árakat hatósági úton állapítják meg, úgy szintén hatóságilag van megállapítva a haszonkulcs is, így tehát a szövetkezet fenntartása nem egyéb, mint nehezen kibírható verseny támasztás a feltörõ új kereskedelemnek... Az államnak nem elõnyös a szövetkezetek elõtérbe helyezése, mert az adózásban és a közterhek viselésében sokkal kevesebb részt vállalnak, mint egyéni cégeink. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy mindez a Székelyföldön történik, ahol a mezõgazdasági lehetõségek meglehetõsen korlátozottak és az iparosítás igen kezdetleges stádiumban van. Ha az Erdélyrészi Hangya által lebonyolított hetvenmilliós forgalmat szétosztanánk a székelyföldi kis és nagykereskedelem között, úgy jó párszáz újabb önálló keresztény székely kiskereskedõt tudnánk megélhetéshez segíteni, s ezeket családtagjaival, alkalmazottaival számítva nyugodtan mondhatjuk: pár ezer ember kenyere lenne a Székelyföldön biztosítva.”62 A szabad tõkeáramlásnak nemcsak az erdélyi közéleti szereplõk diskurzusaiban, hanem a gazdasági és mûszaki szakemberek körében is jelentõs ellenzéke volt. Szabó István okleveles gépészmérnök A székelység hivatása a Kárpát medencében címû könyvében a Székelyföld gazdasági fejlesztését az idegen tõke kirekesztésével, szövetkezeti összefogással gondolta el: „meg kell akadályozni a székelység további kiuzsorázását és ezért a gazdasági fejlesztést csak az állam (önkormányzatok) pénzével s ehhez kapcsolódva egy nagy szövetkezeti összefogással szabad végrehajtani... A Székelyföldre csak magyar erõkre támaszkodó pénz kerülhet, idegen tõkét a Székelyföldre beengedni nem szabad... A székelységet kárpótolni kell azért az elnyomásért, amelyet eddig elszenvedett s meg kell erõsíteni a nagyra nevelt nemzetiségekkel szemben. Kelet kapujában a természeti kincsekben és lehetõségekben gazdag Székelyföldnek tárgyi alapot kell adni a hatalmas ívû fejlõdéshez.”63 Úgy vélem, a sajtóban, közéleti fórumokon, politikai, társadalmi szervezetekben folyó vitákban a felszín alatt az archaikus társadalmi értékek – a szoli61 Erdélyi Szemle, 1943. szeptember. 62 Erdélyi Közgazdaság. Kolozsvár, 1944. augusztus 3. I. évf. 2. sz. 63 Székelység, 1944. 2. sz. 13. A lap Szabó István okleveles gépészmérnök A székelység hivatása a Kárpát medencében c. könyvébõl idéz részleteket.

294

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

daritás, mértékletesség, egyenlõség eszményérõl – és a kapitalista érdekek, szabadpiaci viszonyok konfliktusáról volt szó.

A szövetkezetek alulnézetbõl Az intézmények fennmaradt iratanyagában kevés nyomát találjuk annak, hogy a szövetkezeti tevékenység milyen tapasztalatot jelentett a székely vidéki társadalom számára. Ezt a tapasztalatot jobbára csak az emlékezet õrizte meg. A korszakra ma emlékezõ idõs falusi emberek a szövetkezetek szerepét egyértelmûen pozitívan értékelik. A szövetkezeti kereskedelem megfékezte, ellenõrzés alatt tartotta a magánkereskedelmi árakat, a tejszövetkezetek, tejfeldolgozók folyamatosan pénzbevételhez juttatták a parasztgazdaságokat.

Interjúrészletek Benedek Ferenc (sz. 1915), Bögöz község, Hargita megye Udvarhelyen volt Hangya raktár „Udvarhelyen volt, ott ahol van a csendõrség most, azon felül. Közvetlen mellette, az Hangya raktár volt, elejétõl egész hátra, hatalmas raktár volt, s én közben minden hónapban egyszer elmentem Vásárhelyre. Agyagfalván voltam akkor. S onnan is rendeltem árut. Azt már soron kívül, mert megvolt, hogy lélekszám szerint mennyi jár mondjuk, ami olyan áru volt, például a liszt. Porciózták, osztalékot kaptak a lakók, külön arra listát kaptam, azt mutattam. De õsszel annyi lisztet kellett áruljak, hogy tavaszig legyen elég. Úgyhogy három-négy vagon liszt volt nekem raktáron télben. A vasúti szállítás miatt. Mert úgy-e Csíkszeredába kellett jöjjön, s onnan át kellett jöjjön hozzánk. Õsszel. Sokszor vita volt, mert a szövetkezeti kereskedelmet a magán támadta... Hát hogyne, állandóan támadta. Itt is négy üzlet volt, négy kocsma, a szövetkezet volt a konkurencia. Mert rendes áron árult, ügyvezetõje volt, pénztárnoka, minden, én itt is voltam boltos. S a magyar idõkbe, mikor én felköltöztem onnan, mert úgy-e közeledett a front, sok rémhír jött, hogy az oroszok így csinálnak, úgy csinálnak, az igazgatókat ott összehívattam, s az ügyvezetõm a tiszteletes úr volt, s megmondtam, hogy én felköltözök, s én visszajövök azután, de nem maradhatok ott, mert gyermekem van s ki tudja mi történik az orosz bevonulással. Na, aztán felköltöztem apósomhoz, s úgy már megúsztuk az izét, s akkor jelentkeztem, s azt mondták még nem nyitják. 295

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Mert közben az üzletet feltörték, s a helybéliek kifosztották. A helybéliek. Nem az oroszok. Az oroszok nem csináltak semmit. Na és kérem szépen itt engem megválasztottak, s lementem s mondom a tiszteletes úrnak, tiszteletes úr, én nem tudok tétlenül ülni, nekem kell a kenyér, mondom, abból élek, a fizetésbõl. Itt hány magánkereskedõ volt akkor a faluban? Itt három rajtam kívül, a Hangyán kívül. S az árakat hogyan állapították meg? Hát a szövetkezethez kellett igazodjanak a többiek, az volt a konkurencia, most is úgy volna, ha volna egy fogyasztási szövetkezet, sokkal olcsóbb volna, mert nagy százalékot tesznek rá, az udvarhelyi árhoz képest nagyon drágán adnak mindent, paradicsomot, mindent. Elmentem Budafokra, Gyöngyösre, mikor megrendeltem, nekem egy héten belül a bor meg volt érkezve, Csíkszeredába érkezett, onnan hozták át autóval….” Zakariás Péter (sz. 1918) Szépvíz, Hargita megye „Például apám kereskedõ volt, gabona és fûszer, szóval fûszeres volt, ilyen vegyeskereskedés, s itt volt a kukoricaraktár ebbe a szobába. Hát akkor csak raktárnak volt építve ez a ház az egész, magyarul megmondva. Volt a Hangya szövetkezet. Az anyaországba na, mert így lehet megkülönböztetni. Erdélyt nem hívták anyaországnak. S ugye Hangya szövetkezetek voltak, minden faluba volt egy Hangya szövetkezet, jól ellátott üzletek voltak, az a Hangya szövetkezet fel is vásárolt terményeket, viszont ugye volt készlete amit a lakosságnak el tudott adni, szóval amire szüksége volt a lakosságnak, edény, ilyen gyapot fonal, festék, akkor házilag festették az ilyen szõtteseknek való dolgokat. Magánkereskedõ annyiért adta amennyiért akarta. A szövetkezet pedig annyiért kellett adja amennyiért a központ megállapította…” Orbán Mihály (sz. 1921) Ajnád, Hargita megye „… És itt még, Ajnádon, meg kell említeni a következõt: 1907-ben megalakult a Hangya Szövetkezet. Igen, 1907-ben, s ez a Hangya Szövetkezet fejlõdött, a faluban több bolt volt, de úgy tudta az árakat tartani, hogy amilyen árak a Hangya Szövetkezetben voltak, a más kereskedõk nem tudtak más árakon árulni, mert nem vették. Megszabta a magánkereskedõknek is azokot az árakat. Ez óriási nagy hasznára volt a falusi népnek a Hangya Szövetkezet. S ez a két háború között a román világban is mûködött? Ez 1907-tõl egész 1945-ig, s akkor beolvasztották ebbe a szövetkezetbe, nincsen sehol most. Csak a nyoma van. Tudnék adni a 25 éves jubileumáról egy képet, azt kéne megnagyítani, érdemes volna, mert akkor egy jubileum 296

Oláh Sándor: Székelyföldi szövetkezetek 1940–44 között

volt tartva 1932-ben. A Hangya Szövetkezet megszervezõje Dobos Dénes tanító volt itt a faluban. S az életképes volt. Az alatt az idõ alatt sosem bukott meg. Elmondom magának, hogy hogyan mûködött a szövetkezet, én gyermekfejjel láttam. Amikor mentünk a szövetkezetbe, nekünk öt üzletrészünk volt, akkor egy kicsi füzetecskét vittünk, megvásároltunk amire szükség volt a családnak, s a füzetbe beírtuk. Arra a szövetkezet amikor évvége volt az év végi mérleget... Persze volt egy szövetkezeti vezetés, személyzet. Üzletvezetõje volt, boltosa, és külön egy üzletvezetõ, amelyik a megrendeléseket a boltossal közösen megrendelték, s azok lejöttek az üzletközpontból, nem Szebenben volt, hanem egy erdélyi város, Közép-Erdélyben, nem jut eszembe a neve, na mindegy. Onnan a gépkocsik hozták a megrendelt árut. Úgyhogy a szövetkezet nagybani eladókhoz Szeredában ritkán fordult. Mindig megkapta egyenesen a Hangya központtól. Ott még csak a kasza is Hangyakasza volt. Onnan mindent lehoztak. Hetenként jöttek az autók, s lerakták, a szükséges árut a Hangya központból kapták. De olyan árut, hogy egy megfelelõ áron s az olyan árszintet tartott a másikoknak is, mert itt sok üzlet volt akik próbálkoztak, de a Hangya Szövetkezetet nem tudták tönkretenni. Nem lehetett. Ehhez Magyarországnak semmi köze nem volt. Itt a Hangya Szövetkezetnek Haller gróf volt az egyik vezetõje. Itt volt mellettünk a Hangya Szövetkezet, abban volt kocsma is és bolt is. A Hangya Szövetkezet vásárolt egy cséplõ garnitúrát. Úgyhogy fejlõdött. Hát az elég szép dolog volt a szép nagy Hangya Szövetkezet amelyik leégett, fából volt sajnos építve. A Hangya Szövetkezetnek a cséplõ garnitúrája valahol olyan helyt volt, hogy nem égett el, mert a háború után aztán bekebelezte ez a háború után következõ rendszer. Úgyhogy nagyon szépen mûködött, s nagy hasznára volt a népnek. Élen járni nem tudott falu, hogy gazdaságilag, hogy felfigyeljenek rá, ez az egy, ami Ajnádon példaadó volt, a Hangya Szövetkezet. Az egy nagyon dicséretes dolog volt. Nyugodjék békével Dobos Béla is olyan ember volt, olyan nagy jót tett a Hangya Szövetkezettel a falunak, hogy nem is lehet kimondani. Egyszerû ember nem is tudja felfogni, hogy mikor egy olyan stabil szövetkezet van amelyik megszabja a többinek is, hogy megóvja azt a szerencsétlen gazdát, amelyik alig tud élni, s nyomorog a földjén. Ennek szociális vetülete van és értelme az ilyennek. A Hangya Szövetkezeteket most is úgy meg kéne szervezni... most miért ne lehetne? Miért ne lehetne megszervezni egy Hangya szövetkezetet, mint ahogy helyreállt úgy-e az Erdélyi Gazda, és kiadja havonként azt a folyóiratot.

297

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Összegzés A két világháború közötti idõszak diszkriminatív törvénykezései után az alig négyéves idõszak a szövetkezetek életébe pezsgést hozott, a tevékenységdiverzifikáció és a térbeli terjeszkedés idõszaka volt. A fokozott aktivitásban jelentõs szerepe volt az állami támogatásoknak. A támogató-segélyezõ állam ellenõrzési, felügyeleti jogokat is gyakorolt a szövetkezeti tevékenység fölött. A szövetkezeteknek folyósított állami segélyezések nem ellenérték nélküli jótékonykodások voltak, hanem reciprocitás jellegûek: egy jövõbeni ellentételezés fejében kapták a kölcsönöket. A kormányzat a szövetkezetek támogatásával mérsékelte a gazdasági versenyt, közvetlenül befolyásolta a piaci viszonyokat. A támogatások és segélykérések indoklásában a gazdasági jellegû érvek keveredtek a szociális szerepvállalás és a nemzetpolitikai szempontok hangsúlyozásával. A szövetkezeti tevékenységnek széles társadalmi bázisa volt, vezetését belsõ demokratizmus jellemezte.

Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón
Györfy Lehel
1. Szerkezeti változások az átmenet idõszakában Romániában és Erdélyben. Nyertes és vesztes ágazatok

z 1989 elõtti szocialista rendszer erõszakos urbanizációs és iparosítási politikája, az ipari egységek túlméretezettsége, technológiai és szervezeti rugalmatlansága, „gazdátlansága”, magántulajdonba való átkerülése sok esetben vitatott módja – és mindez a tradicionális bel- és külkereskedelmi partnerek választási lehetõségeinek kibõvülésével egy idõben – elkerülhetetlenné tette a gazdaság szerkezeti átrendezõdését. A szolgáltatási ágazat gazdasági állami egységei is, az ipari ágazat egységeihez hasonlóan, elsõsorban túlfoglalkoztatásból, elavult szervezeti struktúrákból és vezetõik piacgazdasági ismereteinek hiányosságából adódó versenyképességi problémákkal küzdöttek. A mezõgazdasági ágazat versenyképessé tétele elé új gazdasági akadályként gördült az, hogy a föld magántulajdonba való visszajuttatása során számos életképes mezõgazdasági termelõszövetkezetet is gyakorlatilag felszámoltak, a birtokok tagosítása nem valósult meg, a jogi rendezés folyamata hosszas volt és személyi konfliktusokkal tarkított, valamint hogy megnõtt a megmunkálatlan földek részaránya, elsõsorban az elvándorlás és a vidéki népesség elöregedésének köszönhetõen. Az 1989 utáni román politika nem vállalta fel a gyors átrendezõdéssel járó politikai, gazdasági és szociális rövid távú hátrányokat, cserében az átmeneti idõszak költségei közép- és hosszú távon szinte állandósultak.

A

299

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A romániai gazdaság szerkezetváltása 1990-ben kezdõdött el, és ma (2004-ben) még mindig nem mondható befejezettnek. A gazdasági szerkezetváltás reális felgyorsítása elmaradt, a lassan 15 éves átmeneti idõszak végén már körvonalazódnak az átmenet gazdasági szempontból vett nyertes és vesztes ágazatai (Györfy 2004). Romániában az átmenet idõszakának nyerteseként a szolgáltatási ágazat nevezhetõ meg, az iparral és különösképpen a mezõgazdasággal szemben (Vincze – Varvari – Györfy 2003). A foglalkoztatott munkaerõ létszáma Romániában 2001-re az 1992-es szint 82%-án stabilizálódott. A mezõgazdasági ágazatban foglalkoztatottak létszáma eltérõ tendenciát mutat az említett idõszakban. A mezõgazdaságban csupán az 1995-ös évben következett be egy nagyobb létszámcsökkenés (az 1992-es évi szint 106%-ról 95%-ra), az 1992–2001 közötti idõszak fennmaradó periódusaiban ezzel szemben a mezõgazdaságban foglalkoztatottak létszámának enyhe növekedése mutatható ki, így 2001-ben 2%-kal több mezõgazdaságban foglalkoztatottat tartottak nyilván, mint 1992-ben. Az ipari ágazatban 2001-re 39%-kal kevesebben dolgoztak, mint 1992-ben. A szolgáltatási ágazatban foglalkoztatott munkaerõ nagyvonalakban követte a nemzetgazdasági foglalkoztatottsági tendenciákat, 2001-ben az 1992-es szint 82%-a volt. 1. táblázat. A foglalkoztatott munkaerõ létszámának változása 1994–2001 között Romániában, ágazatonként (1994=100%)
Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Összesen 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 100% 105% 106% 95% 96% 98% 97% 101% 104% 102% 100% 92% 87% 82% 83% 74% 70% 62% 61% 61% 100% 92% 94% 95% 89% 86% 85% 78% 82% 82% 100% 96% 96% 91% 90% 86% 84% 81% 83% 82%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján Az erdélyi1 munkaerõ-foglalkoztatás dinamikája nem tért el lényegesen a romániaitól, a foglalkoztatott munkaerõ 2001-ben az 1992-es évi foglalkoztatottak számának 83%-a. A mezõgazdaságban foglalkoztatottak száma szinte hajszálpontosan követte az országos ágazati tendenciát. Az ipari és szolgáltatási ágazat létszámcsökkenése kisebb mértékû volt, mint az országban, az iparban foglalkoztatottak száma 2001-ben az 1992-es évi létszám 66%-ra, a szolgáltatásokban foglalkoztatottaké 84%-ra csökkent.
1 Erdély a következõ régiókból áll: Közép (Hargita, Kovászna, Maros, Fehér, Szeben, Brassó megye), Nyugat (Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény megye) és Észak-Nyugat (Kolozs, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy megye) régiók.

300

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

2. táblázat. A foglalkoztatott munkaerõ létszámának változása 1994–2001 között Erdélyben, ágazatonként (1994=100%)
Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Összesen 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 100% 105% 106% 96% 98% 99% 99% 102% 105% 102% 100% 94% 89% 84% 85% 76% 73% 66% 64% 65.9% 100% 93% 97% 99% 94% 91% 90% 84% 88% 83.6% 100% 97% 97% 93% 92% 88% 87% 83% 85% 83%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján A szekundér és tercier ágazatok által kibocsátott munkaerõ-fölösleget a mezõgazdasági ágazat szívta fel (Vincze – Varvari – Györfy 2003), melyet a felszívott strukturális munkanélküliség túlterhelt. Ez az abszorbciós hatás korántsem volt teljes, amint ezt az összes foglalkoztatott munkaerõ abszolút értékben vett változásának vizsgálata mutatja. Az említett változások nagyságrendjét érzékelteti, hogy 1992 és 2001 között Romániában a foglalkoztatott munkaerõ (beleértve a mezõgazdaságban foglalkoztatottak 2%-kal megnövekedett létszámát is) 1 895 500 fõvel, Erdélyben pedig 561 900 fõvel csökkent. Mintegy kétévenként jelentkezett egy-egy nagyobb, országos szintû elbocsátási hullám a szekundér és tercier ágazatokban. Annál is inkább aggasztó a felvázolt helyzetkép, mivel a munkaerõpiacot még nem befolyásolta az 1990 után lecsökkent születési ráta. Ennek elsõ hatásai 2008-ban várhatóak. A foglalkoztatott munkaerõ-csökkenés hátterében elsõsorban a külföldi és a nem hivatalos munkavállalások állnak. 3. táblázat. A foglalkoztatott munkaerõ abszolút értékben vett változása Romániában és Erdélyben 1994–2001 között (ezer fõ, elõzõ évhez viszonyítva)
1992-es szint 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 Összes változás 1992–2001 Románia 10 458,0 -396,0 -50,4 -518,6 -114,0 -356,3 -210,1 -393,0 209,7 -66,8 -1895,5 Erdély 3592,4 -106,2 -2,2 -158,8 -15,6 -139,2 -46,2 -134,5 65,3 -24,5 -561,9

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján 301

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az említett jelenségek következményeként megváltozott a foglalkoztatott munkaerõ ágazatok szerinti szerkezete. A mezõgazdaságban foglalkoztatottak részaránya 1994 és 2001 között 33%-ról 2001-re 41% fölé emelkedett, miközben az iparban dolgozóké 32%-ról 24%-ra csökkent és a szolgáltatásban dolgozók részaránya 35%-on maradt. 4. táblázat. A foglalkoztatott munkaerõ szerkezete Romániában 1994 és 2001 között
1994 Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Összesen 32,9% 31,6% 35,5% 1995 35,9% 30,1% 34,0% 1996 36,4% 28,8% 34,8% 1997 34,4% 28,6% 37,0% 1998 35,4% 29,2% 35,4% 1999 27,1% 35,3% 2000 26,3% 35,7% 2001 41,2% 24,4% 34,4%

37,5% 38,0%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján Az erdélyi foglalkoztatottak szerkezete 2001-ben csupán kissé különbözött az országostól, a mezõgazdaságban foglalkoztatottak részaránya „csupán” 38%-ra emelkedett, az iparban dolgozóké pedig 28%-ot tett ki. 5. táblázat. A foglalkoztatott munkaerõ szerkezete Erdélyben 1994 és 2001 között
1994 Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Összesen 31,7% 35,0% 33,3% 1995 34,3% 33,8% 31,9% 1996 34,6% 32,1% 33,3% 1997 32,8% 31,7% 35,5% 1998 33,6% 32,4% 34,0% 1999 35,6% 30,1% 34,3% 2000 36,1% 29,5% 34,4% 2001 38,8% 27,7% 33,5%

100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján A munkaerõ-piaci tendenciákkal párhuzamosan a bruttó hozzáadott érték ágazatok szerinti szerkezete is megváltozott. Románia bruttó hozzáadott értékét egyre inkább a szolgáltatások teszik ki, az 1994-ben 39%-os részesedéssel bíró szolgáltatási ágazat 2001-re a gazdaság bruttó hozzáadott értékének 54%-át tette ki, miközben az ipar részaránya 39%-ról 31%-ra, a mezõgazdaságé 22-rõl 15%-ra csökkent. Önmagában a bruttó hozzáadott érték szerkezetében történt változások nem utalnak nagyobb problémákra, viszont, a foglalkoztatott munkaerõ ágazatok szerinti szerkezetével összhangban vizsgálva a változásokat, megállapít302

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

ható, hogy a mezõgazdaságban foglalkoztatott munkaerõ folyamatosan növekvõ részaránya (2001-ben 41%) a nemzetgazdaság eredményeinek egyre kisebb részét (2001-ben a bruttó hozzáadott érték 15%-át) mondhatja magáénak. E megállapítások a mezõgazdasági tevékenységek alacsony és egyre csökkenõ munkatermelékenységét jelzik elõre. 6. táblázat. A bruttó hozzáadott érték ágazatok szerinti szerkezete Romániában 1994 és 2001 között
1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 Mezõgazdaság 22,0% 21,8% 20,5% 19,9% 16,6% 15,6% 13,0% 15,0% Ipar 39,0% 35,4% 34,7% 33,4% 29,5% 28,0% 30,7% 31,0% Szolgáltatások 39,0% 42,8% 44,8% 46,7% 53,9% 56,4% 56,3% 54,1% Összesen 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján A szolgáltatási ágazat 2001-ben a bruttó hozzáadott érték felét tette ki Erdélyben, némiképp magasabb a mezõgazdasági és az ipari bruttó hozzáadott érték aránya (16,4%, illetve 33,8%). Ennek ellenére nem tapasztalható lényeges különbség a román nemzetgazdaságban és Erdélyben 1994–2001 között az elõállított bruttó hozzáadott érték fõ ágazatok szerinti szerkezetében bekövetkezett változásaiban. 7. táblázat. A bruttó hozzáadott érték ágazatok szerinti szerkezete Erdélyben 1994 és 2001 között
1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 Mezõgazdaság 23,5% 23,5% 23,2% 18,9% 17,5% 14,9% 14,2% 16,4% Ipar 40,2% 36,0% 36,6% 34,7% 29,3% 28,2% 32,3% 33,8% Szolgáltatások 36,3% 40,5% 40,1% 46,4% 53,2% 56,9% 53,5% 49,9% Összesen 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján A nemzetgazdaság fõ ágazatai közötti munkatermelékenységbeli különbségek látványosan megnövekedtek (Vincze–Varvari–Györfy 2002). Az átmeneti idõszak nyertes ágazatainak az ipar és különösképpen a szolgáltatás jelölhetõ meg, hiszen a tercier és szekundér ágazatok által kibocsátott munkaerõ-felesleg a mezõgazdaság felé irányult. Ezáltal az ipari és szolgáltatási ágazatokból a túlfoglalkoztatás terhe a mezõgazdaságra tevõdött át, növelve az ágazatok közti munkatermelékenységbeli különbségeket, a mezõgazdaság rovására. Az 1994–2001 közötti idõszakban Romániában az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték a mezõgazdaságban az országos átlag 67%-áról 303

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

36%-ra csökkent, a szolgáltatási ágazatban az országos átlag 110%-ról 157%ra emelkedett, az iparban pedig egy 1998-ig tartó relatív csökkenés után újra elérte a 120% feletti szintet. Az 1998-as év tekinthetõ Romániában az ágazatok közti relatív munkatermelékenységbeli különbségek igazi fordulópontjának. Az ipari munkatermelékenység az 1994-es 124%-ról 1998-ra az országos munkatermelékenységi átlag szintjére (101%) csökkent, majd 2001-re újra annak 127%-át tette ki. A szolgáltatási ágazatban a munkatermelékenység az országos munkatermelékenység 110%-áról 126%-ra növekedett 1995-ben, majd 1998-ban 152%-ra. 8. táblázat. Az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték ágazatok szerint, országos értékhez viszonyítva, 1994 és 2001 között
Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Nemzetgazdaság, összesen 1994 67% 124% 110% 100% 1995 61% 118% 126% 100% 1996 56% 120% 129% 100% 1997 58% 117% 126% 100% 1998 47% 101% 152% 100% 1999 42% 103% 160% 100% 2000 34% 117% 158% 100% 2001 36% 127% 157% 100%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján Erdélyben az ágazatonkénti egy foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték országos átlaghoz viszonyított értékei követik az országos tendenciákat. Lényeges különbségként tekinthetõ az ipari és szolgáltatási munkatermelékenység országos átlagnál alacsonyabb, a mezõgazdasági munkatermelékenység országos átlagnál magasabb értéke. Az erdélyi gazdaság munkatermelékenysége az országos átlag körüli szinten maradt, 2001-ben csupán 5%-kal maradva el attól. Az erdélyi régiók esetében ez az érték közepes fölöttinek ítélhetõ, hiszen ezzel a Bukarest régió vezetõ helyét nem veszélyeztetik a munkatermelékenység tekintetében, de megelõzik a Kárpátokon kívüli, nem fõvárosi régiókat (Györfy 2004). 9. táblázat. Az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték ágazatok szerinti szerkezete Erdélyben, országos értékhez viszonyítva, 1994 és 2001 között
Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Összesen Nemzetgazdaság, összesen 1994 72% 112% 106% 98% 100% 1995 68% 106% 126% 99% 100% 1996 66% 111% 118% 98% 100% 1997 58% 110% 131% 100% 100% 1998 50% 86% 150% 95% 100% 1999 42% 94% 166% 100% 100% 2000 37% 104% 148% 95% 100% 2001 40% 116% 142% 95% 100%

Forrás: Saját számítások a Területi Statisztika 2003 alapján 304

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

Megállapítható, hogy a mezõgazdasági ágazat országos átlaghoz viszonyított alacsony és egyre csökkenõ munkatermelékenysége a mezõgazdaságban foglalkoztatottak magas és növekvõ részarányával együttesen a romániai és az erdélyi vidék és gazdaság egyik kulcsproblémáját jelenti az ezredforduló elsõ éveiben.

2. A vidéki területek és a mezõgazdasági ágazat hátrányos helyzete az átmenet idõszakában

A mezõgazdaság alacsony munkatermelékenysége és a mezõgazdasági túlfoglalkoztatás gazdasági és szociális következményei elsõsorban a vidéken élõ lakosságot sújtják. Az ország foglalkoztatottainak 41%-át érintõ egyre alacsonyabb mezõgazdasági munkatermelékenység egyre alacsonyabb jövedelmezõséghez vezetett, ami a vidéki területek és az itt élõ lakosság gazdasági-szociális szempontból egyre fokozottabb lemaradásával járhat. A mezõgazdasági ágazat problémái a romániai vidékfejlesztés számára sajátos kihívásokat jelentenek. Három nagy problémakörben (Györfy 2003) foglalhatóak össze a mezõgazdaság alacsony munkatermelékenységével kapcsolatos kulcskérdések, melyek egyetlen, közös erõvel lefelé húzó spirálhoz hasonlíthatók.

A. Demográfiai problémakör (Ki termel?) Az 1991 és 2000 közötti idõszakban az országon belüli migrációról szóló adatok a városról falura költözés jelenségének fokozatos erõsödését mutatják, a faluról városra költözés jelenségének fokozatos gyengülése mellett. 1997 az elsõ olyan esztendõ az 1989-es változások után, amikor többen költöztek falura városról, mint fordítva. Ennek oka azonban nem a vidéki infrastruktúra és a vidéki gazdaság fejlettségében vagy fejlõdési tendenciáiban keresendõ, hanem a városi élet költségeinek növekedésével, az ipari és szolgáltatási ágazatok lassú, elhúzódó átszervezõdése során által kibocsátott munkaerõ beszûkült választási lehetõségeivel, valamint a föld magán tulajdonba való visszakerülésével magyarázható. 305

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

10. táblázat. A migráció iránya 1991–2000 között Romániában (100%=összes migráció2)
Irány 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Vidékrõl városra Városról vidékre 50,30% 10,10% 39,20% 13,70% 35,00% 14,60% 30,50% 18,40% 25,10% 20,80% 24,70% 23,40% 22,60% 26,80% 22,00% 28,40% 21,00% 30,70% 19,50% 33,80%

Forrás: Tendinþe Sociale – INSSE – 2002 Annak ellenére, hogy a város-vidék migráció iránya megfordult, a 25–49 év közötti foglalkoztatottak részaránya vidéken 2002-ben 52% volt, szemben a városi területekre jellemzõ 75,9%-kal. A közép korosztály hiányát idõsebb, kevésbé munkabíró korosztályok pótolják (a vidéken foglalkoztatottak 12%-a 65 év fölötti, szemben a városi 0,7%-kal). 11. táblázat. A foglalkoztatott népesség kor és lakhely szerint Romániában, 2002
Város 15–24 év 25–9 év 50–64 év 65+ év 8,70% 75,90% 14,70% 0,70% 100,00% Vidék 11,90% 52,60% 23,50% 12,00% 100,00%

Forrás: Constantin Anghelache: Romania – 2004 A fentiek alapján joggal tehetõ fel, hogy a vidékrõl városra való vándorlás felgyorsulása az elõbb tárgyalt gazdasági szerkezetváltás következménye, akárcsak az is, hogy az ipari és szolgáltatási ágazatok által vidékrõl elvont munkaerõ fiatal és/vagy képzett, a kibocsátott, vidéki területek felé irányuló munkaerõ pedig idõs és/vagy képzetlen. Ezt a kijelentést támasztja alá a vidé2 Összes migráció: vidékrõl vidékre, városról városra, vidékrõl városra és városról vidékre (nemzetközi migráció nélkül).

306

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

ken és városon foglalkoztatottak szerkezetének vizsgálata is, mely szerint 2000-ben a vidéki foglalkoztatottak 3,5%-ának van felsõfokú, posztliceális vagy mesteriskolai végzettsége, szemben a városon foglalkoztatottak 25,6%ával. Legalább érettségije a városon foglalkoztatottak 65,6%-ának, a vidéken foglalkoztatottak csupán 23%-ának van. A legfennebb 8 osztályt végzett foglalkoztatottak részaránya vidéken 56,7%, városon 9,9%. 12. táblázat. A vidéken és városon foglalkoztatottak képzettség szerinti szerkezete Romániában, 2000-ben
Város Összesen Felsõfokú Posztliceális és mesteriskola Gimnázium (12 osztály, érettségi) Szak- és inasiskola Gimnázium (8 osztály) Elemi vagy végzettség nélkül 100% 17,70% 7,90% 40,00% 24,50% 7,90% 2,00% Vidék 100% 2,00% 1,50% 19,50% 20,40% 33,00% 23,70%

Forrás: Számítások az AMIGO 2001 alapján Az alternatív jövedelemforrások és a nem agrár ágazatok vidéki fejletlenségét tükrözi, hogy Romániában 2000-ben a 15–49 év közötti vidéki foglalkoztatottak csaknem kétharmada a mezõgazdaságban talált munkát. Az 50–64 év közötti, vidéken foglalkoztatott munkaerõ csaknem 90%-a a mezõgazdaságban talált munkát, míg a 65 év fölöttiek esetén ez az arány 99% fölötti. 13. táblázat. A foglalkoztatott népesség korcsoportok szerinti szerkezete Romániában
ROMÁNIA Város Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások Vidék Mezõgazdaság Ipar Szolgáltatások 15–24 25–34 35–49 50–64 100,0 100,0 100,0 100,0 5,4 3,7 4,6 14,01 38,9 39,0 47,58 34,95 56,1 57,4 47,78 50,94 100,0 100,0 100 100 66,3 57,6 60,07 88,62 14,2 21,0 20,23 4,66 19,6 21,5 19,56 7,0 65– 100,0 78,8 4,2 15,5 100 99,1 0,2 0,4

Forrás: Számítások az AMIGO 2001 alapján 307

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A mezõgazdasági ágazat alacsony jövedelmezõségi szintje nem jelent vonzóerõt a fiatal és a magasan képzett munkaerõ számára. Ezek a munkaerõkategóriák a szekundér és tercier ágazatok felé irányulnak, de az alternatív jövedelemforrások vidéki hiánya miatt az urbánus központokba való migráció jelenti az esetek túlnyomó többségében a megoldást. E jelenséggel párhuzamosan a gazdálkodás olyan népességkategóriáknak jelent túlélési esélyt a mezõgazdasági túlfoglalkoztatás, a kis és fölaprózódott birtokok mellett is, melyek számára a szekundér és tercier ágazatok átszervezõdése a munkahely elvesztésével járt (Györfy 2003). A strukturális munkanélküliség e része kor, képzettség vagy más okok miatt rendszerint nehézségekbe ütközik olyan városi munkahelyek betöltésénél, melyekbõl származó jövedelem a városi élet növekvõ költségeit fedezni tudná. A középkorú, munkabíró és felsõfokú végzettséggel rendelkezõ népesség hiánya vidéken végsõ soron alacsony mezõgazdasági termelékenységhez és a tevékenységek alacsony jövedelmezõségéhez vezet, amint azt az alábbi ábra mutatja. 1. ábra. A demográfiai problémakör (Takács – Györfy 2003)

Alacsony mezõgazdasági jövedelmezõség (kiinduló/végsõ pont)

A fiatal és középkorú, valamint felsõfokú végzettséggel rendelkezõ népesség a szekundér és tercier ágazatok felé irányul Nem agrár ágazatok és alternatív jövedelemforrások hiánya vidéken -> A felsõfokú végzettséggel rendelkezõ és a munkabíró népesség városra költözik Munkaerõfelesleg-kibocsátás városon a szekundér és tercier ágazatokból -> Az idõs és alacsonyan képzett népesség vidék felé irányul

Alacsony munkatermelékenység

Fiatalok és középkorúak és felsõfokú végzettséggel rendelkezõk hiánya vidéken

B. Termelési problémakör (Hogyan termel?) A romániai 2,4 hektáros átlagbirtok (2000) önmagában kicsi a mezõgazdasági termelés és értékesítés piaci versenyképessé tételére, a birtokok széttagoltsága tovább nehezíti az alacsony pénzbeli jövedelmek mellett az inputok beszerzésének és racionális felhasználásának problémáját. 308

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

A csökkenõ mezõgazdasági jövedelmezõség és a növekvõ input-árak egyre alacsonyabb termelésitényezõ-fogyasztáshoz vezetnek. A kisebb termelésitényezõ-fogyasztás alacsony hozamokhoz, alacsony kapacitás-kihasználtsághoz, esetenként romló minõséghez vezet. Az alacsony hozamok jövedelmezõség-, megtakarítás- és beruházás-csökkenést, tehát végsõ soron beruházáscsökkenést eredményeznek, amint azt az alábbi ábra mutatja: 2. ábra. A termelési problémakör (Takács – Györfy 2003)

Alacsony mezõgazdasági jövedelmezõség (kiinduló/végsõ pont) Alacsony termelékenység Csökkenõ hozamok, csökkenõ versenyképesség, régi és kihasználatlan kapacitások, esetenként romló minõség

Csökkenõ megtakarítási és beruházási képesség Csökkenõ input-vásárlási és -felhasználási képesség

Felaprózódott földtulajdon

C. Értékesítési problémakör (Kinek termel?) Végsõ soron az ágazatok közti egyre növekvõ munkatermelékenységkülönbségek megmutatkoznak a jövedelmek közti különbségekben is. Azon háztartások jövedelme, ahol a családfõ mezõgazdasággal foglalkozik, csupán 60,5%-a azok jövedelmének, ahol a családfõ fizetett alkalmazott és csupán 8%kal magasabb, mint a nyugdíjas háztartásoké. Megfigyelhetõ a fõként mezõgazdaságból élõ háztartások esetén a saját fogyasztásra való berendezkedés, jövedelmük 53,3%-át a háztartáson belül megtermelt és elfogyasztott agrártermékek értéke teszi ki, és csupán negyede származik a termékek értékesítésébõl. A nyugdíjasok jövedelmének 30,1%-át teszi ki a háztartáson belül megtermelt és elfogyasztott mezõgazdasági termékek értéke. Ezen adatok azt támasztják alá, hogy a kis családi birtokoknak az esetek nagy részében az utolsó mentsvár szerepe jutott, elsõsorban a mindennapi élethez, túléléshez szükséges javak elõállításában kap szerepet, csökkentve a specializáció lehetõségeit.

309

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

11. táblázat. A háztartások átlagjövedelme és források szerinti megoszlása Romániában, 2002-ben
Fizetett Mezõgazdász Nyugdíjas alkalmazott Háztartásonkénti átlag jövedelem (lej) 9 227 895 5 584 304 5 184 464 Pénzbeli jövedelmek 87,5% 46,3% 68,6% - Bér 79,4% 5,9% 18,1% - Agrártermékek értékesítése 0,8% 24,3% 4,1% - Szociális alapokból 4,4% 9,4% 42,3% - Más 2,9% 6,7% 4,1% Saját, elfogyasztott agrártermékek értéke 11,2% 53,3% 30,1% Más természetbeni jövedelem 1,3% 0,4% 1,3%

Forrás: Romániai Statisztikai Évkönyv, 2003 A mezõgazdasági tevékenységek jövedelmezõségének csökkenése miatt a helyi vásárlóerõ és a helyi kereslet csökken. A helyi kereslet csökkenése nyomán a termelõk figyelme új piacok felé irányul. A megnövekedett logisztikai költségek és az új piacokra való behatoláshoz szükséges marketingtevékenységekkel kapcsolatos költségek a kritikus fedezeti mennyiség növekedését vonja maga után (Györfy 2003). A távolabbi piacokon való jövedelmezõ értékesítéshez szükséges mennyiség (esetenként minõség) elõállításának és a hatékony marketingtevékenység végzésének képtelensége, valamint a helyi kereslet csökkenése termékkészlet-felhalmozódást eredményez, mely, alternatív jövedelemforrások hiányában, jövedelmezõségcsökkenéshez és az önellátásra való berendezkedés fokozódásához vezet. 3. ábra. Az értékesítési problémakör (Takács–Györfy 2003)
Alacsony mezõgazdasági jövedelmezõség (kiinduló/végsõ pont) Helyi vásárlóerõ csökkenése, helyi kereslet beszûkülése

Készletfelhalmozódás

Kisebb specializáció

Saját fogyasztásra való berendezkedés

A helyi termelõk új piacok felé irányulnak

Felaprózódott földtulajdon

- Szükséges fedezeti mennyiség növekedése - Képtelenek önmagukban elõállítani a szükséges minimális mennyiséget az esetek többségében

- Marketingtevékenység szükségessége - Megnövekedett szállítási költségek

310

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

Az erdélyi és romániai vidék számára kulcsfontosságú, hogy sikerül-e az említett problémaköröket és az egymást gyengítõ jelenségeket egymást erõsítõ tényezõkké változtatni.

3. Társulás és szövetkezés mint egy lehetséges válaszlépés az erdélyi és romániai vidék aktuális problémáira

A társulás és szövetkezés olyan lehetõségként tárul fel az erdélyi és romániai vidék lakóinak számára, amely csökkentené a vidéki gazdasági szereplõk atomizálódását és gazdasági kiszolgáltatottságát. Ugyanakkor lehetõséget nyújtana a piacon a kedvezõbb tárgyalási pozíciók kialakítására, kedvezõbb üzleti nyersanyag- és termékárakban való kiegyezésre, az állóeszköz-kapacitások hatékonyabb kihasználására, nagyobb termékmennyiségek elérésére, piackutatással, hirdetésekkel kapcsolatos marketingtevékenységek finanszírozására. A felsorolt néhány lehetõség a tárgyalt problémakörökre olyan pontokban hathatna, hogy reális esély lenne elõbb az értékesítési, majd a termelési és késõbb (hosszabb távon) a demográfiai kör „visszafordítására”, ezáltal végsõ soron a mezõgazdasági tevékenység termelékenységének és jövedelmezõségének növekedéséhez járulva hozzá, a társult tagok és a vidéki gazdaság javára. A társulás és szövetkezés a piacgazdasággal rendelkezõ országokban, az elfogadott politikától függetlenül, bebizonyította hozzájárulását a tulajdonfelaprózódás romboló hatásainak csökkentéséhez és a többlettermelés krízishatásaitól való megóvásához (Musca 2000). Elsõsorban az értékesítési és beszerzési társulási és szövetkezési formák ajánlottak, a fejlett gazdaságok sikeres példájából kiindulva (Györfy 2003). A fejlett gazdaságokban a mezõgazdasági szövetkezetek különösen a piaci funkciójukat fejlesztik, amelyek elválaszthatatlanok a termelési szereptõl, ami a mezõgazdasági terméket elõállító farmoké marad. Bár a vidéki szövetkezetek fejlesztése és létrejöttüknek támogatása a beszerzés, feldolgozás és értékesítés területén már 1997-ben a kormányprogram része volt (Vincze 2002a), e kezdeményezések gyengéknek bizonyultak, reális hatásuk alacsony volt a vidéki gazdaságra nézve. Romániában az ezredfordulón a mezõgazdasági erõforrásokat hasznosító társulási formák háromfélék: egyszerû társulások (jogi személyiség nélkül), mezõgazdasági társaságok (jogi személyiséggel, kereskedelmi jelleg nélkül, a 311

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

társaság tulajdonosai a vagyonhoz más eszközökkel járulnak hozzá, mint a területek, a tulajdonosok felelõssége korlátolt a vagyonhoz való hozzájárulás mértékéig), valamint kereskedelmi társaságok (nem szövetkezeti elv alapján mûködik, de biztosítja a felaprózódott mezõgazdasági területek egyesítését). A különbözõ társulási formák létrejötte egy csoport tagjainak hasonló és felismert szükségletén alapszik (földterületek együttes megdolgozása, termékek együttes értékesítése stb.). A csoport tagjai szabadon társulhatnak, de ez csak akkor fog megtörténni külsõ késztetés nélkül, ha felismerik, hogy számukra az egyéni érvényesüléssel szemben elõnyt jelent a csoportos érdekérvényesítés. Nyilvánvaló, hogy a tagok ez esetben nemcsak az elõnyöket, hanem a kockázatokat is közösen kell vállalják. Egy szövetkezeti elv alapján mûködõ mezõgazdasági társaság esetében a tagok az egység profitjából részesülnének, és nem egy stabil járulékot kapnának földjeik után, ahogyan ez napjainkban Románia mezõgazdaságában elterjedt (Vincze 2002a). A külsõ, állami vagy európai uniós támogatásoknak várhatóan Romániában is döntõ szerepük lesz a mezõgazdasági termelõk összefogásának ösztönzésében. A szövetkezeti rendszer megalkotása és elterjesztése a romániai és erdélyi vidéken nehéz folyamat lesz, még akkor is, ha ennek megfelelõ közpénzügyi és jogi alapot teremtenek. A mezõgazdasági hitel és a megfelelõ jogi alap kérdése a szövetkezeti mozgalom elterjedésének elengedhetetlen feltétele. Manapság gyakran a mezõgazdasági társulások dolgozzák meg az idõs lakosság és a városi földtulajdonosok, valamint a mezõgazdasági gépekkel nem rendelkezõ tulajdonosok földjeit. Ezekre az emberekre nem lehet úgy gondolni, mint olyan személyekre, akik saját farmjukon fognak dolgozni, majd a szolgáltatási szférában egymással szövetkeznek (Vincze 2002a). Számos tapasztalat (Vincze 2002a, 2002b, Györfy – Takács 2003, Györfy 2003) azt mutatja, hogy helyi szinten erõs pszichológiai akadályok gördülnek a szövetkezési kezdeményezések elé. Az idõsebb korosztály emlékeiben még elevenen élnek az erõszakos szocialista szövetkezesítés rossz emlékei. A helyi gazdák közti rivalizálás, az individualizmus, az információhiány, az egymással, valamint az ismeretlen személyekkel szembeni bizalomhiány mind gátként említhetõ meg a vidéki tevékenységek piaci hatékonyságának növelésében. E láthatatlan, de erõs pszichológiai gát áttörése rendkívül nehéz, hiszen az erdélyi magyar szövetkezetek múltjáról és a nyugat-európai szövetkezetek múltjáról és jelenérõl szóló sikertörténetek szögesen ellentmondnak annak, amit a romániai és ezen belül az erdélyi vidék a szocializmus 45 éve alatt átélt. A rendszerváltás utáni erdélyi vidék szövetkezeti mozgalmai számára az Európai Unióba való belépés újabb perspektívákat fog nyitni. A vidéki szövetkezeti mozgalom az erõsödõ piaci verseny körülményei között a fennmaradás 312

Györfy Lehel: Vidékfejlesztési kihívások és szövetkezeti szervezetekkel kapcsolatos kérdések idõszerûsége Romániában és Erdélyben az ezredfordulón

támogatott lehetõségévé válhat, meghozva azokat a szükséges egyéni és csoportszintû felismeréseket és pozitív példákat, amelyek a pszichológiai, anyagi, tulajdonszerkezeti, gazdaságszerkezeti és egyéb gátakon túl az erdélyi vidék fenntartható fejlõdésének alappilléreivé tehetik a ma még erõtlennek mondható vidéki szövetkezeti kezdeményezéseket.

irodalomjegyzék
*** AMIGO 2001, INSSE, *** Tendinţe Sociale – INSSE – 2002 *** Területi Statisztika 2003 – INSSE *** Romániai Statisztikai Évkönyv 2003 – INSSE Anghelache Constantin: Romania-2004. 2005. Györfy Lehel: Romániai fejlesztési régiók és gazdasági ágazatok versenyképességének komparatív elemzése a gazdasági egységek teljesítménye és munkatermelékenység szerint. EÖKIK, kézirat, 2004. Györfy Lehel: Társulás és szövetkezés mint lehetséges kitörési pont a vidékfejlesztésben. Tanúvallomások egy helyzetfelmérés kapcsán. Közgazdász Fórum, 2003. 09., 11–12. Györfy Lehel – Takács István: Agriculture development bottlenecks in two rural settlement of Transylvania – Specialization, Development and Integration. Cluj-Napoca, 2003, vol. Regional and Rural Economics, 133–143. Musca Dimitrie: Forme asociative, viitorul agriculturii româneşti. Temesvár, Ed. Mirton, 2000. Vincze Mária: Economie agroalimentară. Teorie ºi realitãþi. Risoprint, Kolozsvár, 2002, 100–111. Vincze Mária: Vidéki helyzetelemzés. Kászoni esettanulmány. Hargita kiadó, Csíkszereda, 2002. Vincze Mária – Stefan Varvari – Györfy Lehel: Regional Differences Of Labour Productivity By Main Activities Of Economy. Studia Univ. Babeº-Bolyai. Oeconomica, vol. XLIX, no. 1., 2003, Cluj-Napoca Vincze Mária – Stefan Varvari – Györfy Lehel: Rural Development’s Bottleneks in Romania, The X. EAAE Congress – 2002. 08. 28–31, Zaragoza. 2002.

III.rész
Nemzetközi és Európai Uniós szövetkezeti politikák és érdekvédelmi szervezetek

Nyugat-Európa legelterjed tebb szövetkezeti modelljei
Simon Sándor

szövetkezeti gazdálkodás megértéséhez és a napjainkban is alkalmazható szövetkezeti formák kialakításához tekintsük át röviden az Európai Unió tagállamaiban legelterjedtebb szövetkezeti modelleket. A szövetkezetek felépítése és mûködése nem egységes a tagállamokban, ezért az egyes modellek bemutatása esetén azokat az országokat választottam ki, melyekben azok különösen hatékonyan mûködnek. Azok a gazdasági feladatok, melyek gazdaságosabb ellátása céljából a termelõk, illetve a fogyasztók létrehozzák a szövetkezeteket, meghatározzák tevékenységük fõ irányvonalát is, és elnevezésük is ezen alapul: így beszélhetünk hitel-, beszerzõ, értékesítõ, feldolgozó, szolgáltató és termelési szövetkezetekrõl. Ezek a legelterjedtebb típusok, a gazdasági életben azonban még számos formája megtalálható. A szövetkezetek a gazdasági élet szerves részét képezik, ezért valószínû, hogy a jövõben is legalább olyan fontosak lesznek, mint eddig. Mint minden üzleti szervezetnek, a szövetkezeteknek is igazodniuk kell a gazdasági környezetük változó körülményeihez. Egyetlen szervezeti forma sem tartózkodhat attól, hogy környezetéhez alkalmazkodjon, ha sikeres és életképes kíván maradni. Az alábbi elemzés elõször bemutatja az Európai Unióban legelterjedtebb szövetkezeti formákat, majd a globalizálódó gazdaság hatására a szövetkezeti életben végbemenõ változások leglényegesebb irányvonalaira igyekszik rámutatni.

A

1. Hitelszövetkezetek

A hitel- és takarékszövetkezetek, számuk és tagságuk alapján, a világon a legelterjedtebb szövetkezeti formát jelentik. A szövetkezeti banki hálózat csírái és egyúttal a ma is mûködõ alapegységei, a hitelszövetkezetek, a múlt században Németországban jöttek létre, mint mezõgazdasági és ipari kistermelõk ter317

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

melési tevékenységének hiteligényét kielégítõ, ún. (fõleg mezõgazdasági) termelõi hitel- és takarékszövetkezetek. Az elsõsorban üzleti hitelezésre berendezkedett szövetkezeti banki rendszerek struktúrájának kialakulásában három változatát lehet megkülönböztetni: 1. A helyi, primer szövetkezetekbõl induló, alulról építkezõ szövetkezeti rendszer esetében a helyi hitelszövetkezetek létrejötte után hozták létre a másodlagos, esetenként harmadlagos regionális, illetve központi szövetkezeti bankokat. Ezek a bankok ma is jórészt a klasszikus elvek szerint mûködnek, vagyis az alapegységek látják el helyi szinten a banki funkciót. Fiókbankok létrehozása, illetve mûködtetése nem jellemzõ, legföljebb 1–2 fiókintézetet mûködtetnek. Ez a fajta szövetkezeti banki rendszer elsõsorban Európában terjedt el, leginkább a Raiffeisen-féle bankok jellemzõi. 2. A második típusú struktúra szerkezetében nagyon hasonlít az elõzõ formához, viszont kialakulásában eltérõ utat követett. E típus esetén elõször egy központi bank jött létre, amelyik helyi hitelintézeteket hozott létre. Az idõk során a központi bank mint résztulajdonos kivonult ezekbõl a helyi hitelszövetkezetekbõl, s tevékenysége lényegében ugyanolyanná vált, mint egy eredetileg alulról építkezett szövetkezeti banki rendszer esetében a központi bank tevékenysége. 3. A harmadik változatban egy központi szövetkezeti bank fiókbankokat hozott létre. A szövetkezeti jelleg ennél a típusnál nem a mûködésben érvényesül, hanem abban, hogy a szövetkezeti mozgalom fejlõdését segíti elõ azáltal, hogy szövetkezeti szervezetek alapítását és mûködését finanszírozza. A szövetkezeti bankok gyökerei a Németországban Schulze-Delitzsch által 1850-ben alapított kölcsönös hitelegylethez nyúlnak vissza. Más kölcsönös hitelegylet alapításához hasonlóan, ezek létrehozásának célja a kisiparosok és kiskereskedõk tevékenységének segítése, sajátos igényeinek kielégítése volt. Szövetkezeti tevékenységét szülõfalujában, Delitzschben kezdte, ahol is a kisiparosok nehéz helyzetét látva, rajtuk szövetkezetek szervezésével próbált segíteni. 1849-ben, tehát az elsõ hitelszövetkezet létrehozását megelõzõ évben két nyersanyagbeszerzõ szövetkezetet is szervezett a faluban élõ iparosok számára a szövetkezeti önsegély alapján. Az önsegélyezõ szövetkezet azonban nem volt maradéktalanul sikeres, mivel az igazi probléma nem az olcsó anyag beszerzése volt, hanem az, hogy a faluban mûködõ kisiparosok a mégoly olcsón beszerzett anyagok árát sem tudták megelõlegezni. Schulze látta, hogy a kisiparosoknak hitelre van szükségük, ezért szervezte meg az ún. elõleg-egyesületeket, amelyek személyi hitelt nyújtottak. 1858-ban már több mint 30 elõleg-egyesület mûködött az országban. Késõbb, 1865-ben pedig ezeknek az elõleg-egyesületeknek a pénzellátására úgynevezett „Hitelel318

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

látó és Pénzkiegyenlítõ Központot”, azaz egy részvénytársasági formában mûködõ szövetkezeti bankot hozott létre. Schulze-Delitzsch nevéhez fûzõdik az elsõ egyesületi formában létrejött szövetkezeti szövetség megalakítása is. Schulze-Delitzsch a hitelszövetkezetekrõl vallott nézeteit egy összefüggõ rendszerben foglalta össze. Ennek lényegesebb pontjai: – A hitelszövetkezet által vállalt kockázat és szerzett nyereség a tagokat illeti. – A hitelszövetkezetben a tagok közti pénzforgalom teljesen üzleti alapon bonyolódik le, a hitelszövetkezet a szokásos banki kamatot fizeti a tagjainak a betéteiért, illetve a szokásos banki kamatokon ad hitelt a tagoknak. – A hitelszövetkezetnek tartalékalapot kell képeznie, melynek célja a veszteség fedezése és a szövetkezeti saját vagyon növelése. – Belépéskor a hitelszövetkezet tagjai üzletrészt kötelesek jegyezni, melynek minimális nagysága meghatározott, de a maximális nem. A tagok összessége által jegyzett üzletrészalap képezi a szövetkezet alaptõkéjét. A nyereséget az üzletrészek arányában osztják fel. (Ez a jellemzõ ellentétes a rochdale-i elvekkel.) – A „szolidáris szavatosság” elve: a hitelszövetkezetben a szövetkezet által harmadik személytõl (banktól) felvett kölcsönt a tagok összessége szavatolja és közösen felvett hitelnek minõsül. A hitelszövetkezetek eredeti céljai között nagyon nagy jelentõséggel szerepelt a közös hitelfelvétel amellett, hogy a tagok megtakarításaiból is bocsátottak ki kölcsönt. – A Schulze-Delitzsch-féle hitelszövetkezetben a tagság nyitott, minél sokszínûbb a tagság, foglalkozás, lakóhely stb. szerinti megoszlása – Schulze szerint –, annál biztonságosabban mûködik a hitelszövetkezet. – A fentieknek megfelelõen a szövetkezet által nyújtott kölcsönök alapvetõen rövid lejáratúak. – A hitelszövetkezet célja az, hogy felölelje a banki szolgáltatások minél szélesebb körét, s ily módon valódi népbankká váljon. Schulze hitelszövetkezeti modelljét a kisiparosoknak szánta, a mezõgazdaság és a vidéki élet sajátosságaihoz igazodó, falun mûködõ hitelszövetkezet létrehozása pedig Friedrich Wilhelm Raiffeisen nevéhez kötõdik. Az elsõ Raiffeisen szövetkezetet 1862-ben, Anhausenben alapította. 1871-ben már 77 Raiffeisen által alapított hitelszövetkezet mûködött a Rajna vidékén. Ezek annyiban már akkor sajátosak voltak, hogy tevékenységük egy meghatározott településre, pontosabban egy község területére terjedt ki. Raiffeisen elsõsorban nem az ipari munkásság, illetve a kisiparosok megsegítésére kívánt szövetkezetet létrehozni, hanem a parasztság élet- és termelési körülményeinek javítására, köztük sajátos hiteligényeinek kielégítésére törekedett. 319

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Németországban Raiffeisen is nagyon korán felismerte, hogy a helyi szinten mûködõ hitelszövetkezetek létrehozása mellett szükség van pénzügyi tranzakciók lebonyolítására, regionális bankokra is. Az elsõ regionális bankot Raiffeisen 1872-ben hozta létre Rajnai Mezõgazdasági Hitelbank néven, majd ezt több követte. Schulzéhoz hasonlóan Raiffeisen is felállította a saját szövetkezeti rendszerét, amelynek legfontosabb sarokpontjai a következõk: – Bevezette az ún. szomszédsági viszony fogalmát a hitelszövetkezetekben. Ez azt jelentette, hogy egy szövetkezet tevékenysége csak egy összetartozó közösségre terjed ki. – Raiffeisen eleinte, belépéskor nem akarta kötelezni a tagokat az üzletrész jegyzésére. Késõbb, 1871 után, a Schulze hatására módosított jogi szabályozás ezt kötelezõvé tette. – A tagság egyetemlegesen szavatolja a külsõ forrásból felvett hiteleket. – Raiffeisen is kötelezõvé tette a tartalékalap képzését. A tartalékalap azonban nem volt felosztható a tagok között a szövetkezet feloszlása esetén, hanem azt új szövetkezet alapítására kellett fordítani. – Az üzletrészek után nem járt osztalék a Raiffeisen szövetkezetekben. A nyereség a tartalékalapot növelte. A Schulze-féle szövetkezetekhez hasonlóan, betétet bárkitõl elfogadhatott a hitelszövetkezet, hitelt azonban csak a tagoknak nyújtott. – A hitelszövetkezet tevékenységét nem korlátozta pénz- és hitelmûveletekre, hanem áruforgalmazásra is kiterjedt. Mivel a hitelszövetkezeti mozgalom hazája Németország, e szövetkezeti típus bemutatásánál is a német modellt választottam. A Németországban mûködõ mintegy 2500 hitelszövetkezet az ország pénzügyi célú szövetkezeti szövetségei derékhadát alkotja. Többségük mûködését a múlt század végén önsegély alkalmazásával alapozták meg. Folyamatosan növekedtek, s ma a három legjelentõsebb német szövetségi általános bankcsoport keretében tartják õket számon. A hitelszövetkezetek hálózatát inkább a hagyományosan városokban létrehozott Népbankok, valamint az inkább a vidéken elhelyezkedõ Raiffeisen bankok alakították ki. Valamennyi hitelszövetkezet jogilag és gazdaságilag önálló vállalkozás, amelyet tagjai, akik egyidejûleg üzletfelei is, tartanak fenn. A 30 millió üzletfélnek fele a bankjában tagként is részes. A német hitelszövetkezetek 11 szövetkezeti területi szövetséget hoztak létre. Ezek a csatlakozó szövetkezeteknek jogi, adóügyi és üzemgazdasági kérdésekben adnak tanácsot és segítséget. Figyelemmel kísérik a szövetkezetek mûködését, s ezen túl sokoldalú szolgál320

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

tatást is nyújtanak. Részt vesznek a szövetkezetek alkalmazottainak képzésében és továbbképzésében. A külsõ anyagi források bevonása a szövetkezeti szektorba a hitelszövetkezeteknek a csúcsbankjukkal és a szövetkezeti szakosított intézményekkel való együttmûködés alapját képezi. Országos szinten a hitelszövetkezeteket a német Nép- és Raiffeisen bankok országos szövetsége támogatja. Egyes kereskedelmi bankok, valamint a Nép- és a Raiffeisen bankok területi partnereiként készek arra, hogy az aktív üzletmenetben (átmenetileg) fel nem használt pénzeszközöket befektessék és refinanszírozási igényeiket is kielégítsék. A szövetséges partnerek finanszírozási területén való közremûködésben különösen említésre méltó a legfontosabb jelzálogbankok, lakásépítõ takarékbankok, biztosítótársaságok, befektetési társaságok, ingatlan alapok. A szolgáltatások skáláját tulajdonkezelõ, lízingelõ és faktoring társaságok egészítik ki. A szövetkezeti bankok sikereiket három tényezõnek köszönhetik: közel vannak ügyfeleikhez, decentralizált a szervezetük, és mûködik a banki szövetség. Nagyon fontos funkciót látnak el azáltal, hogy közvetítõ szerepet vállalnak az állami finanszírozási, illetve támogatási programok által nyújtott, alacsony kamatozású kis- és középvállalkozások számára biztosított hitelek eljuttatásában a tagjaikhoz. Gazdasági elõnyük, sõt gazdasági fölényük a kereskedelmi bankokkal szemben egyrészt az, hogy jobban ismerik ügyfeleiket, ami a kihelyezés kockázatát csökkenti, másrészt az, hogy a tõkéjük saját, az idõk során felhalmozott tõke, így kisebb lesz az igényük külsõ tõke bevonására. A helyi szövetkezeti bankok esetében a szövetkezeti sajátosságok éppen a tevékenységükben ragadhatók meg. A helyi bankok tevékenysége betétek gyûjtésére, általában rövid-, illetve középlejáratú hitelek nyújtására, valamint készpénz nélküli pénzforgalom lebonyolítására korlátozódik. Pénzügyi szolgáltatási választékukat elsõsorban a falusi lakosság igényeihez igazítják. A központi bankok azok, amelyek egyrészt védõernyõk a tagbankok felett, másrészt viszont tevékenységük sokban hasonlít a többi üzleti bank tevékenységéhez. Különleges vonásuk leginkább a tevékenység bizonyos mértékû zártságában ragadható meg, amely a védõernyõ-hatással kapcsolatos. A hitelszövetkezetek elsõsorban hitelnyújtásra rendezkedtek be, a megtakarítások növekedését, a betételhelyezést ennek a célnak a megvalósítása érdekében ösztönzik. Alapvetõen úgy igyekeznek mûködni, hogy a betétekre valamivel nagyobb kamatot tudjanak adni, mint a kereskedelmi bankok, ezzel egyidejûleg a hitelszövetkezettõl felvett hitelekre kisebb kölcsönkamatot számítanak fel. 321

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezeti bankok kizárólag vagy döntõ többségben szövetkezetekbe, illetve szövetkezetek vállalataiba fektetnek be. A kedvezõ betéti, illetve kölcsönkamat-feltételeken túlmenõen a hitelszövetkezetek többsége további kedvezmények nyújtásával igyekszik a tagjait szolgálni. Kiemelkedõ fontosságú terület a biztosítás. A hitelszövetkezetek két olyan biztosítási formát vezettek be, amelyeket más pénzintézetnél nem találunk meg. Az egyik ezek közül az úgynevezett megtakarítási életbiztosítás, a másik a hitelbiztosítás. Mindazok a hitelszövetkezeti tagok, akik betétet helyeznek el a szövetkezetben, külön biztosítási díj fizetése nélkül, automatikusan életbiztosításhoz jutnak. A másik, ugyancsak a hitelszövetkezeti tagsághoz kötõdõ biztosítási forma az úgynevezett hitelbiztosítás. Külön biztosítási díj fizetése nélkül, valamennyi, a hitelszövetkezetektõl felvett tagsági kölcsön, illetve hitel automatikusan biztosítva van, és a tag elhalálozása vagy fizetésképtelensége esetén a kölcsönt nem kell visszafizetni. Hasonló megoldást alkalmaznak arra az esetre, ha a vállalkozás csõdbe jut. Ezeknek a megoldásoknak a technikájához tartozik, hogy maga a hitelszövetkezet a biztosítótársaságnál tovább biztosítja mind a betéteit, mind pedig a tagoknak nyújtott élet-, illetve vállalkozásbiztosítást. A hitelszövetkezetek mûködésének állami szabályozása különösen hangsúlyos kérdést jelent, mivel ez az a szövetkezeti típus, amelyik a modern szövetkezeti rendszerekben központi helyet foglal el. Az állam leginkább a szövetkezeti bankokon keresztül tudja kedvezõ irányban befolyásolni egyrészt a kis- és közepes vállalkozások tevékenységét, másrészt a többi szövetkezeti ágazat mûködését.

2. Beszerzõ, fogyasztási, értékesítõ és feldolgozó szövetkezetek

Az Európai Unió tagállamainak élelmiszer-vertikumaiban kiemelkedõ szerepet játszanak a beszerzõ, a fogyasztási, az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezetek. Tárgyalásuk azért célszerû egy logikai egységben, mert mûködési elveik rendkívül hasonlóak, és elterjedésük is gyakran párhuzamosan történt, valamint közös kiindulási eseményekhez köthetõ. A beszerzõ, az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezetek esetén a termelõk alkotják azt a csomópontot, mely a koordinációt szervezi, a fogyasztási szövetkezetek esetén pedig a fogyasztók. A termékpályákon belüli vertikális kapcsolatok kiépülése is hasonló, a 322

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

különbség annyi, hogy a termelõi csomópont koordinációja fõként felfelé (a beszerzõi szövetkezetnél lefelé) irányul, a fogyasztói csomópont esetén pedig a termékpályán lefelé a termelés irányába. Ezek a szervezetek nagyrészt horizontális, kisebb részt vertikális irányban koordinálják a termékpályák szereplõit. Habár a tagállamok szinte mindegyikében megtalálhatók, nemzeti különbségek is kimutathatók kialakulásukban, mûködési rendjükben és az állammal való kapcsolataikban. A beszerzõ, az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezeti típus bemutatásánál fõként a dán modellt vettem alapul, mivel a termékpályák szereplõi közti gazdasági koordináció különösen hatékony eszközének bizonyult, a fogyasztási szövetkezetek esetében pedig az angol és a svéd mintát.

2. 1. A beszerzõ, értékesítõ, feldolgozó szövetkezetek dániai modellje Dániában a XIX. század utolsó évtizedében a gazdálkodók érdekeik védelme érdekében elsõként mezõgazdasági egyesületeket alapítottak, fõként a nagygazdák részvételével. A nagygazdák egyesületei mellett a szervezeti élet kezdeti idõszakában a kisparasztok érdekképviselete csak igen szerény mértékû volt. A dán mezõgazdaságot világhírûvé emelõ szövetkezetek elterjedését a Grundtwig püspök által kezdeményezett népfõiskolai mozgalom készítette elõ az 1860-as évektõl, és teremtette meg azt a kulturális alapot, melyen elindulhatott a nagy közösségi elkötelezettséget igénylõ szövetkezeti mozgalom. A mezõgazdaságban lejátszódó belterjesedési folyamat mellett a szövetkezeti mozgalom jelentette a garanciát a kisgazdaságok jövedelmezõ mûködése számára. E célból hozták létre a gazdálkodók a szövetkezeteiket, elsõsorban a termeléshez szükséges anyagok közös beszerzésére és termékeik közös feldolgozására, értékesítésére. Az életképes szövetkezetek létrejötte és fejlõdése tette lehetõvé a dán mezõgazdasági termékeknek a korabeli zárt angol piacra való betörését. A dán szövetkezeti mozgalom elindulása a tejfeldolgozáshoz és -értékesítéshez köthetõ. A tejszövetkezeti tagság feltétele az volt, hogy a termelõ a saját szükségletén felüli tejmennyiséget teljes egészében a szövetkezetnek adja át, tíz éven keresztül. A tagság tíz év után természetesen megújítható volt. A szükséges tõkét teljes egészében a helyi takarékpénztár hitelezte ugyancsak tíz évre. A szövetkezet tagjai azonban teljes és egyetemleges felelõsséggel tartoztak a szövetkezet vagyontárgyaiért, mindenekelõtt a felvett hitelért. 323

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A szövetkezetek eredményes mûködésének igen fontos tényezõje volt, hogy kezdettõl fogva arra törekedtek, hogy a lehetõ legjobb szakembereket alkalmazzák. Az esetleges veszteség a beszállított tejmennyiség arányában terhelte a tagokat, illetve ennek arányában osztották fel a képzõdött nyereséget is. A nyereség egy részét általában fejlesztésre fordították, illetve tartalékolták. A szövetkezetek többsége biztonsági alapot is képzett. A biztonsági alapot azonban tíz év után szétosztották. A dán élelmiszer-feldolgozó ipar másik legfontosabb ágazata a baconsertés-vágás. A baconsertés-termelés tulajdonképpen a tejipar melléktermékeit hasznosító ágazatként jött létre és fejlõdött. Miután a tejszövetkezetek mûködése eredményesnek bizonyult, a termelõk elhatározták, hogy bacongyárakat is létrehoznak a baconsertések feldolgozására. A baconfeldolgozó szövetkezetek hasonló feltételekkel jöttek létre, mint a tejszövetkezetek. Egy mezõgazdasági termelõ egyszerre természetesen több szövetkezetnek lehetett tagja. A tagság feltétele a felvett hitelért való kötelezettségvállalás mellett az volt, hogy foglalkozzon annak a terméknek a termelésével, amelyik feldolgozására a szövetkezeti vállalat alakult. A mezõgazdasági termelõk és a szövetkezet kapcsolatában termékenként különbözõ megoldások terjedtek el. Azt a tejszövetkezeteknél meghonosodott gyakorlatot, miszerint a termelõ a saját szükségletén felüli mennyiséget a szövetkezetnek köteles átadni, a baconszövetkezetek is átvették. A bacon-, illetve a sertésértékesítés területén idõnként jelentkezõ nehézségek miatt konfliktusok keletkeztek a tagok és a szövetkezetek között. Elõfordult ugyanis, hogy az értékesítési nehézségre hivatkozva, a húsüzem megtagadta a sertések átvételét. Ennek a konfliktusnak a kiküszöbölésére vezették be a kétoldalú kötelezettséget. A termelõ köteles a saját szükségletét meghaladó árut a szövetkezetnek átadni, de a megfelelõ minõségû áru átvételét a szövetkezet nem tagadhatja meg. Ez a kétoldalú kötelezettségvállalás még inkább ráirányította a figyelmet a piackutatás tökéletesítésére. Más gyakorlat terjedt el a termelõk és a szövetkezetek kapcsolatában a tojás- és vágóbaromfinál. Itt a termelõk a szövetkezettel kötött éves szerzõdés alapján termelnek, illetve szállítják az árut. Más területen, mint a vágómarhánál, valamint a termelõknek takarmánnyal, mûtrágyával és vetõmaggal való ellátásában nincs semmilyen irányú kötelezettségvállalás. Ezeken a területeken a mezõgazdasági termelõ alkalmanként dönt arról, hogy igénybe veszi-e a szövetkezet szolgáltatását vagy sem. A dán szövetkezeti mozgalomnak másik igen lényeges eleme volt, hogy már a szövetkezeti vállalatok létrehozásának kezdeti idõszakában is a mezõ324

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

gazdasági termelõk nemcsak a feldolgozás, hanem az értékesítés megszerzésére is törekedtek. A piaci pozíció erõsítése céljából további szövetkezeti vállalatok is alakultak. A tejszövetkezetek gépgyártó vállalatot alapítottak, hogy biztosítsák a tejtermelés és a tejipar berendezéseinek gyártását. Hasonlóképpen csomagoló üzemeket is létesítettek a vaj és a sajt csomagolására. A bacongyárak saját gyárat hoztak létre a szükséges termelõeszközök és alapanyagok elõállítására. A piaci manõverezõ képességük javítására a bacongyárak közös vállalkozásban konzervgyárakat is alapítottak. A tejszövetkezetek és a bacongyárak által létrehozott szövetkezeti vállalatokat másodlagos szövetkezeteknek szokás nevezni. A másodlagos szövetkezetet létrehozó elsõdleges szövetkezeteknek a felvett hitelért nem kellett teljes és egyetemleges felelõsséget vállalni, hanem csak úgynevezett korlátolt felelõsséget. A felelõsségvállalás a hitelnek csak egy meghatározott részére vonatkozott, mégpedig olyan hányadára, amilyen arányban igénybe vette a másodlagos szövetkezet szolgáltatását. A másodlagos szövetkezetek és az elsõdleges szövetkezetek kapcsolatában jövedelemelosztás tekintetében a fõ szerepet az árak játszották. A forgalmi szférában a másodlagos szövetkezetek az értékesítés során felmerült költségek levonása után maradt összeget fizették árként az elsõdleges szövetkezeteknek, esetenként közvetlenül a mezõgazdasági termelõknek. Nagyrészt ezek a másodlagos szövetkezetek finanszírozták a különbözõ érdekvédelmi szervezetek tevékenységét, a tanácsadó hálózatot, a minõségellenõrzést, a különbözõ kutatási és oktatási tevékenységeket. A beszerzõ, értékesítõ és feldolgozó szövetkezeti formák jelentõségére utal az is, hogy több szakirodalom terminológiájában a marketingszövetkezetek alaptípusaiként határozza meg azokat. A szakirodalom a szövetkezeti tipológia tekintetében rendkívül heterogén. Célszerûnek látszik a beszerzõ, az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezeteket a marketingszövetkezet gyûjtõfogalom kategóriájába sorolni, ugyanis ezek a funkciók gyakran keverednek, illetve kiegészülhetnek másokkal, például fogyasztási szövetkezeti feladatokkal Dániában, vagy termelési tevékenységgel Franciaországban. A marketingszövetkezetek közé fõként az alábbi szervezeteket szokták sorolni: – Az értékesítési ügynökségek, amelyek a mezõgazdasági termelõk termékeit elhelyezik a piacon, illetve piacot keresnek megtermelt termékek eladásához. Emellett nem, vagy csak minimális mértékben szolgáltatnak piaci információt a termelõknek, nem törekszenek befolyásolni a mezõgazdasági termelõk termelését sem minõségi, sem mennyiségi szempontból. Szé325

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

leskörû elterjedésüket viszonylag fejletlen piacgazdasági viszonyok között lehet megfigyelni. Nagy elõnyük, hogy csak minimális költségekkel mûködnek. Lényeges sajátosságuk, hogy a bizományis értékesítési módszer szerint tevékenykednek. Az alkuszövetkezetek azok, amelyekben az egyes különálló mezõgazdasági termelõk, a kereskedõkkel és feldolgozókkal szembeni alkupozíciójának megerõsítése érdekében, a termékeiket együtt értékesítik. Alkuszövetkezetekkel szinte valamennyi mezõgazdasági termék esetében lehet találkozni, hisz tagjaik számára piaci információszolgáltatást, illetve közvetítést végeznek. Maga az alkuszövetkezet jellemzõen nem rendelkezik raktározási és feldolgozási kapacitással (ezt a tagok végzik). Az alkuszövetkezet tevékenységének fõ területe az áralku. Az értékesítési szövetkezetek – eltérõen az alkuszövetkezetektõl – rendelkeznek az áru jobb értékesítését elõsegítõ raktározási és osztályozási stb. kapacitással. A közös értékesítéssel csökkenni fog az egy tagra esõ költség, a jobb alkupozíció magasabb értékesítési árakat és stabilabb vevõkapcsolatokat eredményez. Ezzel a típusú szövetkezettel leginkább a feldolgozást nem igénylõ termékek, például a frissen fogyasztásra kerülõ zöldség- és gyümölcsfélék esetében lehet találkozni. Tagjaik számára széles körû marketingszolgáltatást nyújtanak. A feldolgozó szövetkezetek az élelmiszertermelés második (feldolgozási), esetleg harmadik („elosztó” kereskedelmi) fázisát is magukba foglalják. A közös feldolgozással csökkenni fog az egy tagra esõ költség a nagyobb termelési méret miatt, lehetõség van a végtermék minõségének egységesítésére, valamint a modern technológiák könnyebb adaptálására. A jobb alkupozíció magasabb értékesítési árakat és stabilabb vevõkapcsolatokat eredményez. Elterjedésük hasonló az értékesítési szövetkezetekéhez. A feldolgozó szövetkezet az értékesítési szövetkezetnek a feldolgozási fázissal kibõvített változata. Tagjaik számára széles körû marketingszolgáltatást nyújtanak. A termelõket termelõeszközzel ellátó beszerzõ szövetkezetek azok, amelyek kis- és nagykereskedelemmel is foglalkozhatnak. A közös beszerzéssel csökkenni fog az egy tagra esõ költség, a jobb alkupozíció alacsonyabb beszerzési árakat és stabilabb szállítói kapcsolatokat eredményez. E tevékenységükkel párhuzamosan gyakran szaktanácsadással is foglalkoznak, tagjaik innovációs tevékenységében is részt vállalnak.

326

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

2. 2. A fogyasztási szövetkezetek angliai, svédországi és dániai modellje A fogyasztási szövetkezetek a széttagolt fogyasztóközönség számára jelentenek megoldást. Olyan helyzetekben, amikor egyrészt a piaci koordináció elégtelen mûködése következtében a vállalkozói tõke nem szívesen ruház be és épít ki értékesítési rendszereket (például a vidéki települések széttagoltsága és az itt jelentkezõ heterogén és kisebb tételekben jelentkezõ kereslet nehéz kiismerhetõsége következtében megemelkedõ tranzakciós költségek miatt). Másrészt a fogyasztási cikkek közös beszerzésével a fajlagos költségek csökkenthetõk, a nagy tételben történõ beszerzés miatt kedvezmények érhetõk el, valamint a szállítói kapcsolatok megbízhatóbbá válnak. A fogyasztási szövetkezetek a vertikális integráció terén is képesek eredményt elérni. Ebben az esetben a termékpálya végsõ szakaszától visszafelé indul el a kapcsolat építése. A fogyasztási szövetkezet egy bizonyos mérethatár felett akkora tõkével és állandó vásárlóközönséggel rendelkezik, hogy képes a termeltetésre is. Ekkor közvetlenül a vásárlók igényének megfelelõen tudja befolyásolni a gyártás menetét. Angliában a XVII. században kibontakozó ipari forradalom hatására a városi népesség gyors ütemû gyarapodása a kereskedelem fejlesztésének igényét is magával hozta. A bolthálózat kialakulása a sürgetõ igényeket eleinte csak késéssel követte, és az ebbõl fakadó „elõnyös” helyzetének minden (a kereskedelmi erkölccsel akár ellentétes) lehetõségét kihasználta. Általánossá vált az élelmiszerhamisítás, a csalárd mérlegelés, a rossz minõségû és drágán kínált áruk eladása. A gyárakban üzemelõ – sokszor monopol helyzetben levõ – boltok az amúgy is alacsony bérek kifizetésekor a könnyelmûen „felírásra” vásárló munkások keresetének jó részét visszafogták. Ez a helyzet váltotta ki 1844ben a Manchester gyáraiban dolgozó rochdale-i szövõmunkások szövetkezetalapító elhatározását és a saját tulajdonukban levõ elárusító helyek alapítását. Az alapítók között többségben voltak a takácsok, de más szakmához tartozók (például a cipõkészítõk) is megtalálhatók voltak közöttük. Ezzel olyan szövetkezet jött létre, amely nemcsak a szükséges termelõeszközökkel, hanem fogyasztási cikkekkel is ellátta a tagjait. Így a rochdale-i szövetkezetet mind a beszerzõ, mind a fogyasztási szövetkezetek úttörõjének tekinthetjük. Az Egyesült Királyságban a fogyasztási szövetkezeti mozgalom nemcsak kereskedelmi szférában tevékenykedett, hanem arra törekedett, hogy kiépítse a termelõbázisát is. A fogyasztási szövetkezeti mozgalom azonban nem fogta át az egész nemzetgazdaságot, de igen jelentõs tényezõjévé vált a brit gazdaságnak. 327

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A fogyasztási szövetkezetek érdekvédelmi szervezetei közül az Egyesült Királyságban központi szerepet játszik a Szövetkezeti Nagykereskedelmi Társaság, amelyet a kiskereskedelmi szövetkezetek 1863-ban abból a célból hoztak létre, hogy az árubeszerzési ügynökségként segítse tevékenységüket. Azóta a tevékenysége kibõvült ipari, mezõgazdasági termeléssel, pénzügyi, biztosítási, utazási, szállodai és egyéb tanácsadói szolgáltatásokkal. A társaság tulajdonosa a szövetkezeti központi banknak és a szövetkezeti biztosító társaságnak is. A svédországi fogyasztási szövetkezeti mozgalom a másik legrégibb, legjobban kiépült, amely a brithez hasonló eszmei alapokon nyugszik. A mozgalom által kiépített termelési tevékenység nemcsak a fogyasztási szövetkezeti tevékenységet szolgálta. A Svéd Szövetkezeti Szövetség és Nagykereskedelmi Társaság az 1920-as évektõl a minõség és az ár befolyásolására, a kartellek és monopóliumok uralmának megtörésére, továbbá függetlensége megõrzése céljából tevékenységét egyre inkább kiterjesztette a termelési szférára is. A létrehozott élelmiszeripari vállalatok, a péküzemek, a húsfeldolgozók, a sörfõzõ üzemek az egyes szövetkezetek irányítása alatt mûködtek. A nem közvetlen fogyasztási szövetkezeti funkció ellátására létrehozott és általában a nagyobb termelõüzemek kezdettõl fogva a Svéd Szövetkezeti Szövetség és Nagykereskedelmi Társaság irányításával mûködtek. Az 1960-as években a szövetkezetek és a Szövetség közötti megegyezés eredményeként a közvetlen szövetkezeti irányítás alatt lévõ üzemek is átkerültek a szövetkezeti irányítás alá. A svéd fogyasztási szövetkezetek törekvése, hogy tevékenységüket olyan területekre is kiterjesztik, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a fogyasztási szövetkezeti funkció ellátásához, az 1970-es, 1980-as években tarthatatlanná vált. Azokat a termelõüzemeket, amelyek fõleg exportra termelnek vagy nem a belföldi szövetkezeti piacra termelnek, kivették a szövetkezetek irányítása alól, és egy speciális holding társaságba tömörítették õket. A Svéd Szövetkezeti Szövetség és Nagykereskedelmi Társaság gazdasági tevékenységét az 1980-as évek közepén átszervezték. Ezt leginkább az indokolta, hogy a szervezeti felépítés nem volt alkalmas a különféle funkciójú tevékenységek irányítására. Az átszervezés következtében megszûnt a hierarchikus felépítés, az egyes gazdasági egységeknek az irányítószervtõl való függõsége. Számos üzleti és szolgáltató egységet alakítottak ki, és ezek önállóan vezetik a vállalatokat. A központi irányítószerv 1985 óta leginkább üzletpolitikai, stratégiai, valamint vagyonkezelõ szervként mûködik. Dániában az elsõ szövetkezeti boltot 1866-ban nyitották meg. A független helyi szervezetek regionális egyesüléseket hoztak létre, majd ezek 1896-ban megalapították a Dán Nagykereskedelmi Társaságot, amely az évek során a legnagyobb szövetkezeti importõr és nagykereskedelmi szövetkezetté fejlõ328

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

dött, kiterjesztve tevékenységét termelésre, szállításra és a tagok számára nyújtott egyéb szolgáltatásokra. A Dán Nagykereskedelmi Társaság fokozatosan kiépítette a kiskereskedelmi tevékenységét is. A dán fogyasztási szövetkezeti rendszernek fontos sajátossága, hogy kétféle fogyasztási szövetkezeti hálózatot foglal magába, nagyságrendileg azonos számú tagsággal. Az egyik ága a szövetkezeti rendszernek a klasszikus, a Dán Nagykereskedelmi Társaságot létrehozó, önálló, alulról szervezõdött független szövetkezetekbõl, illetve tagságukból áll, a másik ág pedig a Dán Nagykereskedelmi Társaság által létrehozott üzletek hálózatából és a köréjük szervezett tagságból.

2. 3. A termelõi szervezetek és az európai szövetkezetek A szövetkezetek gazdasági, társadalmi elõnyeinek és a versenyfeltételeknek egységes érvényesülése érdekében megindultak azok a törekvések, hogy a Közösségi Agrárpolitika (CAP) elõnyeinek igénybevételéhez a termelõi közösségeken keresztül juthassanak hozzá a gazdálkodók. Ez az elv alapvetõen megfelel a CAP-reform irányait meghatározó Agenda 2000 dokumentumban megfogalmazottaknak, azaz a termékre irányuló támogatások csökkentése mellett a termelõk gazdasági, szociális viszonyait tekintik a támogatási keretek fõ meghatározójának. Ezért a termelõi közösségek egységes szabályozására (elõször a zöldség- és gyümölcsszektorban), illetve a termelõi közösségek országhatárokon átnyúló rendszerét eredményezõ nemzetközi szövetkezeti szervezetek kialakításának közösségi szabályozására biztató kezdeményezések történtek. Az elõbbit az ún. termelõi szervezetek (producer organisations), az utóbbit az ún. európai szövetkezetek (European Cooperative Societies – Societies Cooperative Europeannes, SCE) képviselik. A termelõi szervezetek létrehozását és mûködtetését az EU jelentõs mértékben hajlandó támogatni. Ennek érdekében ugyanakkor a szervezetek tagjai kötelesek az adott termékpályán a termésüket a szervezeten keresztül értékesíteni, bekapcsolódni az ellenõrzött piaci mechanizmusba, adatszolgáltatásba. Belsõ szabályaikban a hagyományos szövetkezeti rendszer alapelvei érvényesülnek, ugyanakkor nyitottak a szövetkezeti együttmûködés nemzetközi dimenzióira is (amennyiben a partner azonos elveken nyugvó alapszabállyal rendelkezik). A szövetkezetek nemzetközi együttmûködésének elve érvényesül az európai szövetkezetek rendszerében is azzal, hogy az európai szövetkezet lényegében társasági formát jelent, de ebben csak a szövetkezeti mozgalom nemzetközileg elismert alapelveit érvényesítõ szövetkezetek lehetnek tõkebefektetõ tagok. 329

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A termelõi szervezetek az Európai Unió tagországaiban – bár nem egyforma mértékben, de – kiemelkedõ szerepet töltenek be a zöldség- és gyümölcstermesztésben, -értékesítésben és az elsõdleges feldolgozásban. A termelõi szervezet olyan szervezet, amelyet a zöldség- és gyümölcstermelõk hoznak létre, tagja pedig csak termelõ lehet. Célja a tagjai által elõállított zöldség- és gyümölcstermelés szervezése, a termékek tárolása, azok áruvá való elkészítése és közös értékesítése. A termelõi szervezet egyben jogi személyiséggel rendelkezõ gazdálkodó szervezet, amelyet tagjai demokratikusan irányítanak. Jogi formáját nem határozzák meg, nagyobb részt szövetkezetként mûködnek, egy részük gazdasági társaságként jön létre. Ennek fõ oka az, hogy a vezetési döntések a gazdasági társaságok esetében rugalmasabban, könnyebben meghozhatók, míg a fõ döntések meghozatalához a szövetkezeteknél a közgyûlés – egy tag – egy szavazat alapon nyugvó – beleegyezése szükséges. Az Európai Unió rendelete által elõírt demokratikus felépítés például az egy tag által birtokolt részvény vagy törzsbetét maximálásával (25%) biztosítható. A szövetkezeti forma a megközelítõleg azonos termelési méretû nagy- vagy kistermelõk számára elfogadható megoldás, azonban kevésbé vonzó egy olyan körben, ahol a termelõk különbözõ méretûek és fejlettségi szintûek. A nem szövetkezeti forma talán legfontosabb elõnye az lehet, hogy így az eltérõ termelési értékkel rendelkezõ és ezért különbözõ méretû és vagyoni helyzetû termelõk könnyebben társulnak. A termelõi szervezetek általában gazdasági körzetenként és termékkörök szerint szervezõdnek. Ha a szervezet az adott területen belül reprezentatívnak tekinthetõ – azaz a termelõk legalább kétharmada tag, és a terület termelésének legalább kétharmadát adják –, akkor a termelõi szervezet fõbb szabályai kiterjeszthetõk a nem tag termelõkre is. Az Európai Unió által pontosan meghatározott mûködési alapelveket összefoglalva, a termelõi szervezet a következõ célok eléréséhez nyújthat segítséget a résztvevõk számára: – a termeléshez szükséges inputok koncentrált beszerzésével a költségek csökkentése és megbízható minõség biztosítása; – a termények (output) közös értékesítésével kiegyenlített kínálat biztosítása; – a kisebb fajlagos értékesítési költséggel nagyobb jövedelem elérése; – közösen üzemeltetett, egyedileg alkalmazva nehezen megtérülõ technológia adaptálása (pl. hûtõtárolás, elsõdleges feldolgozás); – információgyûjtés és -közvetítés a tagok számára (ár, piaci technológiai stb.); – támogatási lehetõségek felkutatása, igénylése, tanácsadás e források kiaknázásában. 330

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

A termelõi szervezetek nemcsak elõnyökkel járnak a tagok számára, hanem kötelezettségekkel is. Ezek közül a legfontosabbak a következõk: – a termelõi szervezet által elfogadott szabályokat a termelés bejelentésérõl, a termelésrõl, az értékesítésrõl, esetleg a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokról kötelezõ lesz betartani; – a tagok a termésük egészét, vagy bizonyos esetekben legalább 75%-át a termelõi szervezeten keresztül kell értékesítsék; – egy termelõ csak egy termelõi szervezet tagja lehet; – kötelezõ adatszolgáltatást vállalnak termelésük számos paraméterére vonatkozóan.

2. 4. A beszerzési, fogyasztási, értékesítési és feldolgozó szövetkezetek finanszírozási sajátosságai Az említett szövetkezetek mûködése során alapvetõ jelentõségû az árképzés és a fizetési mód megválasztása. Az árképzésen keresztül a szövetkezet a következõ tényezõket próbálja befolyásolni kutatásai nyomán: a tagok bevételeit, a szövetkezet mûködésének nyereséges voltát, a régióban termelt termék minõségének elismertetését és egységesítését, a gazdasági ágazat régióbeli fejlõdését, a vevõk termékkeresletét, a megtermelt termék exportpiacokra kerülésének lehetõségét. Mivel a fenti célok egyidejû megvalósulása egymást korlátozza, a szövetkezet nem érheti el minden célját egyszerre, és valamely cél elõnyben részesítése a többi háttérbe szorulásával jár együtt. A tagok elvárják a szövetkezettõl, hogy termékükért a lehetõ legmagasabb árat fizesse meg. A szövetkezetek tagjai a fizetendõ termékárak kialakításakor általában a következõ három elv valamelyikét követik: – Az árkarbantartáson alapuló árpolitika alkalmazása eredményeként viszonylag nagy árrés képzõdik a szövetkezetnél. A szövetkezet piaci árat fizet a tagok termékéért, és a keletkezõ nyereséget – részben vagy egészben – visszajuttatja a tagokhoz, méghozzá a szövetkezettel folytatott tranzakcióik értékének megfelelõ arányban. – Az ún. kedvezményezett árak alkalmazása esetén a szövetkezetet a tagok terméséért fizetett magas ár, illetve az inputoknak a tagok felé történõ értékesítésekor érvényesített alacsony ár útján azonnal továbbadja a nyereséget a tagoknak. Ezt úgy lehet elérni, hogy az árak kialakításakor a szövetkezet átlagos költségeit veszik figyelembe. – A költség plusz árrés elv alkalmazásakor a szövetkezet készpénzforgalmi igényeinek figyelembevételével határozza meg az árréseket, figyelmen 331

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

kívül hagyva a piaci verseny hatásait. Ez az árképzési politika csak olyan szövetkezeteknél valósítható meg, amelyek domináns pozíciót élveznek a piacon vagy költségszintjük jelentõsen alacsonyabb a konkurenciáénál. A szövetkezetekben a termelõ tagok terméséért kapható lehetõ legmagasabb ár elérése a cél. Ez azt is jelenti, hogy a nem szövetkezeti jellegû vállalkozásokkal ellentétben a szövetkezet teljes nettó jövedelmét szétosztja a tagjai között, a szövetkezettel folytatott tranzakcióknak megfelelõ arányban. Következésképpen a szövetkezet természeténél fogva nem igazán vonzó intézmény a vállalkozói tõke számára, mivel a tõkebefektetõk az olyan vállalkozásokat részesítik elõnyben, mely tõkéjük lehetõ legjobb megtérülését, a legmagasabb osztalékot biztosítják. A fenti ok miatt a szövetkezet finanszírozása lényegében önfinanszírozás a tagok által. Elõfordulhat, hogy az egyéni termelõk nincsenek abban a helyzetben, hogy készpénzben biztosítsák a szövetkezet megalapításához és mûködéséhez szükséges tõkét. A finanszírozás lehetséges fõbb forrásai: – a tagok részjegyeivel, üzletrésztõkéjével, – az éves gazdálkodási eredmény egy részének tartalékalapokba helyezésével, – rövid lejáratú mûködõ tõkehitellel, fedezetül a tagok terménye szolgálhat, – hosszú lejáratú beruházási tõkehitellel, bankoktól vagy más hitelintézetektõl, a tartalékok, más vagyontárgyak, aktívák és a tagok további kötelezettségvállalása alapján, – állami támogatásokkal. Egy értékesítõ vagy feldolgozó szövetkezet, amikor átveszi a tagtól a mezõgazdasági terméket, alapvetõen kétféleképpen járhat el: vagy az átvétellel egy idõben kifizeti az árát, vagy összegyûjti más termelõk termékeivel, s azokkal együtt értékesíti a megfelelõ idõben, illetve a termelõknek az átadott termékek után, az átlagos költség elszámolását, illetve levonását követõen átlagárat fizet. Az átvételkor történõ fizetés elõnyei: – A termelõ tagok azonnal megtudják, mekkora összeget kapnak termésükért, így számukra ez nem jelent bizonytalansági tényezõt. – A szövetkezet hírneve javul a termelõk körében, melynek következtében üzleti forgalma tovább növekedhet. – Az átvételkor történõ fizetés gyakorlata kevesebb könyvelést és nyilvántartást igényel, mint a késleltetett fizetési formák. – A szövetkezet vezetõsége jobban figyelemmel kísérheti a költségek és árak alakulását, mivel a termék a birtokába került. Az átvételkor történõ fizetés hátrányai: – A szövetkezet többletkockázatot vállal azzal, hogy saját számlára megvásá332

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

rolja a tagok által termelt terméket, a tag pedig elveszítheti adós státuszbeli elõnyeinek egy részét. – Az átvételkor történõ készpénzfizetéskor sok és gyakran nagyon költséges pótlólagos mûködõtõke-bevonást igényel a szövetkezet.

A késleltetett fizetés rendszere Számos, szövetkezet által alkalmazott késleltetett fizetési mód is létezik. A „pooling” egy olyan késleltetett fizetési módozat, amely legtöbbször magába foglal egy bizományi szerzõdést is. Az ún. poolingot elsõsorban olyan termékek esetében alkalmazzák, amelyeknek a termelési költségei vagy az ára erõs szezonális ingadozást mutat. Vannak olyan termékek, amelyeknél ez kevésbé áll fenn, általában ebbe a csoportba tartoznak a gabonafélék. Az effajta termékeknek az értékesítésével foglalkozó értékesítési szövetkezetek nem is szokták alkalmazni a pooling szabályait. Más termékek esetében viszont a pooling elterjedt, és a szövetkezeti marketingtevékenység tipikus megnyilvánulási formája. A pooling fõ célja a piaci kockázat lehetõ legigazságosabb elosztása a tagok között. A mezõgazdasági termékek marketingköltségei durván két nagy csoportra oszthatók: az állandó és változó költségek csoportjára. Magától értetõdõ, hogy az állandó költséget (például a raktározási költségeket) egyenlõ arányban osztják szét a termékek között, akkor is, ha a pooling szabályai szerint járnak el, és akkor is, ha nem. A változó költségek esetén már más a helyzet. Például ha az egyik termelõtõl felvásárolt árut csak egy sokkal távolabbi piacon sikerül értékesíteni, mint a másik termelõét, akkor az elsõét sokkal nagyobb szállítási költség terheli. A szövetkezet ebben az esetben két módon járhat el: vagy mindkét termelõ számára felszámolja a ténylegesen felmerült szállítási költségeket, vagy átlagolja azokat. A pooling alkalmazása az utóbbit jelenti. A pooling alkalmazásának két fõ formája terjedt el az Európai Unió mezõgazdasági szövetkezeteiben: a termékpooling és az árpooling. A termékpooling során a szövetkezet a termelõtõl átvett termékegység után ugyanazt az árat fizeti, függetlenül attól, hogy azt milyen feldolgozó vállalatnak értékesítette, illetve ha maga a szövetkezet dolgozta fel, akkor a további feldolgozás alatt milyen termék készült belõle. A szövetkezet nem tesz különbséget a termékek között attól függõen, hogy a további feldolgozás során milyen jövedelemtartalmú végtermék készül belõle. Az árpooling alkalmazásával a szövetkezet egy elõre meghatározott idõszak alatt a neki átadott minden termék után azonos (átlag-) árat fizet, függetlenül attól, hogy az átadás idõpontjában milyen volt a piaci ár. Az idõszak hossza ter333

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

mékenként különbözhet. A legrövidebb idõtartam általában egy nap, a leghoszszabb pedig egy év. Egynapos poolingot érdemes alkalmazni például sok frissen fogyasztható és gyorsan romló zöldség és gyümölcsfélére, heti poolingot például a tojásra, havi poolingot a vajra, a sajtra, a citrusfélékre, többhónapos, ún. szezonális poolingot pedig az almára, a körtére stb. Általában éves poolingot célszerû alkalmazni a gyapjúra, a dohányra, a cukorrépára stb. Bizonyos mértékben a pooling a szövetkezeti mûködés természetes velejárója. Sok esetben azonban a termelõk elõnyben részesítik, részesíthetik a készpénzért való eladásokat. A pooling ugyanis azt jelenti, hogy a termelõk az átadott termék után járó összeget csak egy bizonyos idõ elteltével kapják meg, ezért a pooling alkalmazása esetén a szövetkezet alapárat, majd az idõszak eltelte után (ez gyakorlatilag azt jelenti, amikor a poolba gyûjtött összes terméket eladták) árkiegészítést fizethet a termelõnek. A pooling a termelõk számára elõnyös, mert biztos piacot jelent termékük számára, a kockázatot közösen viselik – így csökken az egyén kiszolgáltatottsága –, valamint magasabb termékárat érhetnek el. Az elõnyök mellett megvannak a pooling hátrányai is. Egyrészt elveszítik a termékük marketingje fölötti ellenõrzést, mivel a termelõk termékeit összekeverik, a termék elveszti egyéni termelõi jellegét, másrészt a könyvelés és nyilvántartás bonyolultabbá válik a szövetkezet számára, ugyanis minden egyes termelõ adatait folyamatosan rögzíteni és feldolgozni kell. A poolingot a szövetkezetek nemcsak a mezõgazdasági termékek eladásánál alkalmazhatják, hanem a beszerzésnél is.

3. Szolgáltató szövetkezetek, termelési szövetkezetek

A mezõgazdasági termelés egyes mûveleteiben az egyik legnehezebb feladatot a megfelelõ gépi szolgáltatások megszerzése jelenti. Különösen nehéz ez akkor, ha a termõföld megmûvelése sok gazdaság között oszlik meg. Az egy gazdaságra jutó kis birtokméret, valamint annak a tagosítatlansága komoly többletköltséget jelent a gazdaságok számára. A kisebb gazdaságok nem képesek megvásárolni a szükséges gépparkot, és ez a teher a vetésforgó bõvítését akadályozhatja meg. A termõföld tagosítatlansága számottevõen megnöveli azt az idõt, melyet a gépeknek a táblák megközelítésére kell fordítaniuk. 334

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

A kisebb gazdaságoknak a megfelelõ gépi szolgáltatásokkal való ellátására, valamint a géppark hatékony kihasználására is alkalmas a szövetkezeti koordináció. Ez a szervezeti forma a géphasználati szövetkezet, ami nem azonos a gépkörrel, ugyanis a gépkörök jogilag nem szövetkezetek (az egyesületekhez állnak legközelebb), emellett pedig a gépkör nem rendelkezik gépparkkal, csak annak tagjai. A gépkörben a gépeket általában annak tulajdonosai mûködtetik és tartják karban. Fõként Németországban és Ausztriában terjedtek el. A géphasználati szövetkezet birtokolja a gépeket, melyeket alapvetõen tagjainak anyagi hozzájárulásából vásárol meg. A géphasználati szövetkezet alkalmazottaival mûködteti és tartja karban a gépparkot. Géphasználati szövetkezetet akkor célszerû létrehozni, ha gépkör alapításához nem áll rendelkezésre megfelelõ számú termelõ, valamint akkor, ha a termelõk gépparkja közösen használva sem elégíti ki a felmerülõ igényeket.

3. 1. A francia géphasználati szövetkezeti modell Az elsõ francia mezõgazdasági szövetkezetek a XIX. század utolsó négy-öt évtizedében születtek. A mozgalom történetében különösen fontos volt az 1906. évi Ruault-törvény, mely meghatározta azokat a szabályokat, amelyek lehetõvé tették a szövetkezetek számára az állami finanszírozás igénybevételét, és elõször rögzítette a francia jogalkotásban a szövetkezés alapelveit. A törvény így megteremtette a mezõgazdasági szövetkezeti alapszabály alapjait, ugyanakkor a kölcsönös hitelpénztárakra bízta az állami pénzeszközök folyósítását a földmûvelõk és szövetkezeteik részére. Ennek ellentételeként megkövetelte, hogy a hitelpénztárak elfogadják az állami engedélyezési eljárást és a hatósági ellenõrzést. A szövetkezetek ma meghatározó súlyt képviselnek a francia élelmiszergazdaságban. A szövetkezetek biztosítják a gazdálkodáshoz szükséges alapanyagokkal történõ ellátást (mûtrágya, növényvédõ szer, vetõmag, takarmány, gép, felszerelés, alkatrész) és szolgáltatást, másrészt begyûjtik, feldolgozzák, tárolják és értékesítik, exportálják tagjaik termékeit. Az elsõ mezõgazdasági géphasználati szövetkezetek (Coopératives d’ Utilisation de Matériel Agricole – CUMA) a második világháború után alakultak a Marshall-terv idején, az 1947-es szövetkezeti törvényt követõen. A mezõgazdasági termelés növelésére és modernizálására irányuló erõfeszítések elõsegítették számuk gyarapodását, és ez a folyamat napjainkban is tart. Céljuk a gépek, berendezések, épületállomány vagy szolgáltatások közös hasznosítása a jövedelmezõség javítása érdekében. 335

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

A társulók két csoportja különböztethetõ meg, éspedig a társult szövetkezeti tagok és a társult tagok. A tagok természetes és jogi személyek lehetnek, ha gazdaságuk vagy székhelyük a szövetkezet mûködési területére esik. A minimális taglétszám 4, felsõ határ nincs. A szövetkezet menedzsmentje szervezi a tagok gazdaságában a gépi munkákat. A menedzsment tájékoztatja a tagokat a technikai, technológiai újításokról és szervezi ezek adaptációját a szövetkezetbe és a tagok gazdaságába. A menedzsment az egyszerû koordináción túl a termelés más területein is tanácsokat adhat a tagoknak, esetleg egyéb szolgáltatásokat is vállalhat részükre. A géphasználati szövetkezet céljai: – egyes gépek vagy a teljes géppark beszerzésével kapcsolatos tagi forráshiány problémájának megoldása, – gépi bérvállalkozók szolgáltatásainak kiváltása, – hatékonyságnövelés a tagok tevékenységének összehangolásával, – a méretgazdaságosság alapján költségcsökkentés, – minden gazdaságban a legfejlettebb technika és technológia használata, – a technológiai mûveletek optimális elvégzése, – jó minõségû szolgáltatások állandósítása a tagi tulajdonban levõ szervezetben. Mivel e szövetkezetek a tulajdonukban levõ gépekkel gazdálkodnak, a szövetkezetben kulcskérdés a tagoknak a szövetkezet költségeihez való hozzájárulása. A géphasználati szövetkezeten belül több módja lehet a költségek megosztásának. Az egyik legcélszerûbb módja a gépek beszerzési és mûködtetési költségei tagokra történõ szétosztásának a használati igény szerinti felbontása. Ez rendszerint a mûvelt terület nagysága vagy az igényelt gépi üzemidõ alapján történik. Az évente igényelt üzemórák száma több okból változhat (tagi kilépés vagy igényváltozás). Ilyen esetekben a szövetkezet felvehet új tagot, vagy a tagok maguk között oszthatják meg az így felszabadult kapacitást. Ha a szövetkezet tagjai újabb igénybevételre nem számítanak, újabb tagnak nem jelentkezik senki, úgy a kilépõ tag használati jogára esõ állandó költséget a megmaradt tagok között osztják fel. Ha a gazdák a gépet idegen tõkével (pl. hitel) fizették, úgy a hitelezés költségeit és a törlesztést is az elõre rögzített használati jogok arányában osztják meg. A tagi elszámolás történhet félévenként vagy évenként. Az éves vagy idõszakos elszámolás az igénybevétel szerint történik. Az esetleges többletbevételt a tagok között szétosztják, a szolgáltatások igénybevétele arányában vagy a következõ évi költségek elõlegeként figyelembe veszik.

336

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

A szövetkezetet igazgatótanács irányítja, az alapszabály lehetõvé teszi az üzleti forgalom 20%-áig, hogy a szövetkezet szolgáltatást nyújtson kívülállóknak is. A szövetkezeti tagok felelõssége tõkerészük kétszereséig, a társult tagoké tõkerészükig terjed. A szövetkezet mentesül a bejegyzési illeték és a szövetkezeti tagokkal folytatott tevékenység társasági adója alól. A géphasználati szövetkezetek különféle kedvezményeket és támogatásokat élveznek. A képzések területén az országos szövetség a vonatkozó egyezmények aláírásával jogot teremtett a géphasználati szövetkezetek számára a különbözõ képzési projektek központi alapból történõ támogatására. A géphasználati szövetkezetek képviseletét az országos, a regionális és a megyei szövetségek látják el. Az országos szövetség irányítja és koordinálja a hálózat munkáját, ellátja a szövetkezetek érdekvédelmét, módszerbeli támogatást nyújt gépesítési, gazdaságvezetési, technológiai, képzési, jogi, kommunikációs kérdésekben. A regionális szövetségek közvetítõ szerepet játszanak az országos és a megyei szövetségek között, koordinálják a megyei szövetségek akcióit, tanulmányokat készítenek, tájékoztatókat tesznek közzé a gépárakról, költségekrõl, illetve bemutatókat szerveznek. A megyei szövetségek közvetlen szolgáltatásokat nyújtanak a szövetkezeteknek, elõsegítik megalakításukat, támogatási igénylésük elkészítését, jogi, számviteli, vezetési vagy gépészeti szaktanácsot adnak. Nem elhanyagolható a gépszövetkezetek szerepe a munkahely-létesítésben, környezetkímélõ termelési módszerek bevezetésében és terjesztésében, vidékfejlesztésben pedig az önkormányzatok megbízható partnerei. Az átlag 18 tagú géphasználati szövetkezetek minden harmadik francia gazdát kiszolgálnak.

3. 2. Szolgáltató szövetkezetek Dániában és Hollandiában A gépi szolgáltatások mellett számos olyan funkció van, melyek ellátására szövetkezeteket hoznak létre. A következõkben a nem gépi szolgáltatásokat nyújtó szövetkezetek dániai és hollandiai modelljeinek fõbb gazdasági funkcióit találhatjuk. Dániában fõként a következõ feladatok gyakran összekapcsolt megoldására szervezõdnek szolgáltató szövetkezetek: – kutatás és információszolgáltatás a kutatás eredményeirõl, – kísérleti állomások létesítése, tenyészállatok tesztelése, – állategészségügyi szolgáltatások,

337

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

– az állatok megjelölése és nyilvántartásba vétele, – a tagok számára elõadások, továbbképzések az Európai Unió agrárpolitikájára vonatkozólag, a hazai törvényi szabályozások alkalmazásáról, a dán áruk és vállalatok versenyképességérõl, a hatóságok mûködésérõl, – kapcsolattartás a kormánnyal és politikai pártokkal folytatandó egyeztetések során. Hollandiában a sokféle szolgáltatást nyújtó szövetkezetek között külön említést érdemelnek a farmerek önálló gazdálkodásának szempontjából rendkívül fontos könyvelési szövetkezetek, amelyek a könyvvitelben, az adóbevallások elkészítésében, valamint a támogatási igények benyújtásában segítik tagjaikat. Lényeges szerepet töltenek be a mesterséges termékenyítéssel foglalkozó szövetkezetek, ugyanis a tenyészállatok beszerzési ára nagyon magas. Találhatunk úgynevezett kölcsönös biztosítási szövetkezeteket is, amelyek egy része tûzbiztosítással, más részük életbiztosítással foglalkozik. Érdekes része a holland szövetkezeti életnek az úgynevezett munkaerõbiztosítási szolgáltatást nyújtó szövetkezet jelenléte, mely az egyetlen állami támogatással mûködõ szövetkezeti forma. A befizetett „biztosítási díj” ellenében a gazda munkaképtelensége (balesete, betegsége, továbbképzése, szabadsága stb.) esetén telefonhívásra érkezik a sokféle szakképzettséggel rendelkezõ munkaerõ, akiért a szövetkezet felelõsséget is vállal.

3. 3. Termelési szövetkezetek, közösen gazdálkodó csoportok, társaságok A termeléshez kapcsolódó szolgáltatások (beszerzés, értékesítés, gépi szolgáltatások, feldolgozás) végezhetõek nemcsak külön-külön, hanem egy gazdálkodási egységbe integráltan is. Az elõbbi szövetkezeti modellekben a szûken értelmezett termelõ tevékenység önálló termelõi keretek (pl. családi gazdaság) között történik, és csak a kiegészítõ funkciókra – az elõbb említett szolgáltatásokra – hoznak létre egy vagy több szövetkezetet, ezzel ellentétben a termelési szövetkezet a szolgáltatások mellett a termelést is magába foglalja. A termelõk közös üzemben egyesítik gazdaságaikat, a közös szervezet keretében folyik a termelés az alapanyag beszerzéstõl a termény vagy termék értékesítéséig. A termelési szövetkezet céljai: – a tranzakciós költségek csökkentése, internalizálása a szervezeten belülre; – termelékenységnövelés a tagok munkamegosztásán keresztül; – idegen szolgáltató profitjának megszerzése; – hatékonyságnövelés a tagok tevékenységének közös menedzsmentje által; 338

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

– – – – –

a méretgazdaságosság alapján költségcsökkentés; a közös gazdaságban a legfejlettebb technika és technológia használata; hatékonyságnövelés a tagi földek tagosításával; a technológiai mûveletek jó minõségû és optimális idejû elvégzése; a szolgáltatások minõségének stabilizálása.

A termelési szövetkezet szervezeti, mûködési jellemzõi: a géppark tulajdonosa a termelési szövetkezet; a termõföldet a szövetkezet bérli tagjaitól; a gépeket a szövetkezet tagjai vagy alkalmazottai vezetik és tartják karban; a termelési szövetkezet menedzsmentje szervezi a közös gazdaságban a teljes termelési és marketingtevékenységet; – a menedzsment tájékoztatja tagjait a technikai, technológiai újításokról és szervezi az innovációt a termelési szövetkezetben; – a szövetkezet önálló piaci szereplõként viselkedik; – a termelési szövetkezet alapvetõen a lehetõ legtöbb szolgáltatást integrálja, bár igénybe vehet alvállalkozókat is, sõt maga is lehet tagja más szövetkezeteknek (pl. értékesítõ, feldolgozó vagy beszerzõ szövetkezeteknek). – – – – A termelési szövetkezet finanszírozása, pénzügyei: A termelési szövetkezet különleges helyet foglal el a szövetkezetek között, mert – míg azokban a tagok gazdasága nem egyesül, csak egy vagy több funkciót végeztetnek közösen – a termelési szövetkezetekben a tagok teljes gazdasága olvad össze. A taggazdaságokat nem egyesítõ szövetkezetekben a szolgáltatásoknak a tagok felé történõ elszámolásában az önköltségi elv a meghatározó. Az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezetekben a nyereség felosztásának az alapja az, hogy a tagok milyen arányban járultak hozzá terményükkel a szövetkezet eredményéhez, ezzel szemben a beszerzõ szövetkezetben a tagi vásárlás nagysága ez a mutató, a gépszövetkezetben pedig az igényelt üzemórák jelentik ezt. A tag így tulajdonképpen a szövetkezet mûködésének egyik feltételét teremti meg. A taggazdaságokat nem egyesítõ szövetkezetekben ezek a mûködési feltételek, elemek lehetnek alapanyagok a feldolgozáshoz, áruk az értékesítéshez, felvevõpiac a szövetkezetek beszerzéseihez vagy gépi szolgáltatásaihoz. A termelési szövetkezetben a tagság a mûködésnek nemcsak egy-egy elemét biztosítja, hanem a tagok több erõforrásukat a szervezet rendelkezésére bocsátják. Ahogy az elõbbi modellekben a nyereségrészesedés alapja lehet az, hogy mekkora ez a tagi hozzájárulás a mûködéshez, az eredményességhez, úgy a termelési szövetkezeti modellben is lehet ezt a nyereségfelosztási alapot alkalmazni. 339

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Így a tagok által a szövetkezet rendelkezésére bocsátott eszközök (termõföld, esetleg gép) és a tag munkájának (ha részt vesz munkavégzéssel is) értéke alapján célszerû a szervezet nyereségét felosztani. Mivel az egyes tagok különbözõ eszközökkel, eltérõ szakértelemmel, tapasztalattal lépnek a szövetkezetbe, valamint ott is eltérõ szerepet vállalnak a munkamegosztásban, ezért e tényezõket együttesen értékelve kell meghatározni azt a vetítési alapot, mely a tagi nyereségrészesedést határozza meg. A szövetkezet finanszírozásában a tisztán pénzügyi hozzájárulást teljesítõ tagok jelentõs szerepet tölthetnek be – miután a mezõgazdaságban dolgozók nagy része tõkeszegény –, számukra versenyképes nyereségrészesedést és elfogadható mértékû szavazati jogot biztosítanak.

A franciaországi közösen gazdálkodó mezõgazdasági csoportok és társaságok A szövetkezetek mellett a francia mezõgazdaság sajátos gazdasági együttmûködési formáit alkotják a különféle csoportok és társaságok. A Közösen Gazdálkodó Mezõgazdasági Csoportok (Groupement Agricole d’Exploitation en Commun – GAEC) számukat, ismertségüket tekintve a legjelentõsebbek. Igaz, hogy jogilag nem szövetkezetek, hanem egyesületek, de a szövetkezeti alapelvek részben érvényesülnek bennük. A csoport célja, hogy a mezõgazdasági munkákat közösen végezzék. A csoportban a közös munka a termelési tevékenység egészére kiterjedhet, vagy csak a munkafolyamatok egy részére, de a törvény kiköti, hogy a csoport nem lehet egyes tagok részére teljes – a termelés mûveleteit illetõen –, mások számára pedig részleges. A társuló tagok csak nagykorú, a „gazda” követelményének megfelelõ természetes személyek lehetnek. A tagok száma 2 és 10 fõ között lehet, házastársak ketten nem hozhatnak létre csoportot. A tagok anyagi felelõssége apportjuk kétszereséig terjedhet, azonban ha kauciót adnak vagy személyes garanciát vállalnak, felelõsségük túllépheti ezt a határt. Az apport lehet készpénz, ingóság (gépek, állatok), ingatlan (épület, föld) és munka is, de ez utóbbi nem képezi az alaptõke részét. A munkavégzési kötelezettség a GAEC egyik jellemzõje, és minden tagra vonatkozik. Ennek ellentételezése az, hogy a tagok jogosultak a kötelezõ bérminimum hatszorosáig terjedhetõ díjazásra. A csoport vezetése kollegiális, minden tagnak részt kell vállalnia a vezetésben, kockázatokban, eredményekben, de meg kell bízni egy tagot a csoport képviseletével. A megbízás módját, a vezetõ jogkörét az alapszabály tartalmazza. Az egy tag, egy szavazat elv általában érvényesül. 340

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

A GAEC által használt földterület felsõ határa nincs meghatározva, de tiszteletben kell tartani a birtokszerkezeti szabályokat. Bérelt föld bevihetõ apportként a bérbe adó hozzájárulásával, ez esetben a GAEC gyakorolja a bérlõi jogokat. Adózási, társadalombiztosítási, hitel és kedvezmény vonatkozásában a GAEC-tagok egyéni gazdálkodóknak minõsülnek, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk. A Közösen Gazdálkodó Mezõgazdasági Társaságok (Société Civile d’Exploitation Agricole – SCEA) az elõbbiekhez hasonló felépítésû és funkciójú szervezetek. Az alábbiakban a két szervezeti forma legfontosabb különbségeit olvashatjuk. A Közösen Gazdálkodó Mezõgazdasági Társaságokra jellemzõ, hogy: – a taglétszámnak nincs felsõ határa, – a társasági tagok felelõssége korlátlan, tõkerészarányos, – a társaság tevékenységében való személyes részvétel nem követelmény, de a munkát végzõk díjazására vonatkozóan sincs kötelezõ elõírás, – a társaságnak egy vagy több vezetõvel kell rendelkeznie, ezek természetes vagy jogi személyek is lehetnek, tagok, kívülállók egyaránt.

Termelési szövetkezetek Németország keleti tartományaiban A mai Németország keleti tartományaiban a mezõgazdasági termelés évtizedeken át a magasan specializált mezõgazdasági nagyüzemekben (Landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaft) folyt. Az ország újraegyesítésével felmerült a lehetõség a keleti nagyüzemek családi gazdaságokká történõ átalakítására. Ez a törekvés nem járt sikerrel, ellenben az utóbbi évek gazdasági elemzéseibõl kiderül e termelési szövetkezetek mûködésének hatékonysága. Termelési szövetkezetek és munkaszövetkezetek (illetve az ilyen célokat szolgáló, de a közös uniós szabályozás hiányában kissé eltérõ jogi formájú szervezetek) Franciaországban és Olaszországban is megtalálhatók. A németországi szövetkezetek képviselik legtisztábban azt a szövetkezeti modellt, melynek sajátosságait e fejezet elején ismertettem. Az országegyesítés után a keleti és a nyugati agrármodell önkéntelenül is egymás versenytársa lett. A megmérettetés során sokak által nem várt eredmények születtek. A keletnémet mezõgazdaságban az üzemi méretek sokszorosan meghaladják a nyugati országrész átlagos üzemméreteit. A keletnémet magángazdaságok átlagosan 48 hektáron, a polgári jogi társaságok 363 hektáron és a jogi személyek 1074 hektáron gazdálkodnak. Sok az olyan üzem, amely több ezer 341

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

hektáron gazdálkodik és több ezer állatot tart. A mellékfoglalkozásként ûzött mezõgazdasági tevékenység gazdasági súlya továbbra is igen csekély. Egyes termékek piacán már ma is egyértelmûen kirajzolódik, hogy a nyugati tartományok a keletrõl nagy, egységes tételekben érkezõ termékekkel nem tudnak versenyezni. Ez mindenekelõtt a gabona vetõmagvakra, a burgonyára, a répára és a hagymára vonatkozik. A nagy élelmiszeripari üzemek és kereskedelmi láncok képviselõi a keletnémet nagyvállalatokkal igyekeznek közvetlen kapcsolatot kiépíteni, mivel elvárásaiknak leginkább e nagyüzemek tudnak megfelelni. A külföldi beruházóktól is hasonló magatartás várható. A nyugati tartományok elaprózott termékkínálatukkal sokféle és nagyszámú intézményeivel az elõbb említett nagyvállalatok számára kevésbé értékes partnerek, hiszen drágák, nagyon idõigényesek és kevésbé rugalmasak. A felvásárló kereskedelem jelentõs beruházásai a keleti tartományokban és az egyre jelentõsebbé váló szerzõdéses termeltetés arra utal, hogy e mezõgazdasági nagyüzemek gazdasági jelentõsége fokozatosan növekszik. A keleti tartományok mezõgazdaságában tapasztalható tendenciák alapján az üzemi méretekre vonatkozó elképzelések, illetve célok a nyugati országrészben egyértelmûen a nagyobb méret irányába tolódnak el. A nyugati mezõgazdák számára aggasztó az a tudat, hogy nyugaton a belátható idõn belül elérhetõ üzemi méretek csak lényegesen kisebbek lehetnek, mint a keleti tartományokban. Sok helyen a nyugati családi gazdaságok között dúló konkurenciaharc miatt elképzelhetetlen, hogy a terjeszkedni szándékozó gazda üzemét bérmunkásokat foglalkoztató üzemmé fejlessze. Számos esetben a családi gazdaságok vezetõinek nincs meg a munkamegosztáson alapuló nagyüzem vezetéséhez szükséges szakismerete és tapasztalata sem. A keletnémet mezõgazdaság sokkal erõteljesebben áll át a környezetbarát gazdálkodásra – arányaiban a mezõgazdasági terület többszörösét vonják be az extenzifikálási programokba –, mint a nyugati tartományok gazdaságai. A nagyüzemekben a növénytermesztés nagy területen megvalósítható extenzifikálására kedvezõbb feltételek vannak. A szántóföldi növénytermesztésben az extenzívebb termelési eljárásokra való áttérés a nagyobb üzemekben sokkal inkább kifizetõdik, mint a kisebb üzemekben. A nagyobb üzemekben ugyanis bizonyos munkafolyamatok elhagyásával egész beosztás vagy gép munkáját lehet megtakarítani. Ezzel szemben a kisüzemben a termelés intenzitásának mérséklése gyakran csak a munkaerõ és a gépek rosszabb kihasználásához vezet.

342

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

4. Az európai mezõgazdasági szövetkezetek átalakulásának fõbb jellemzõi

Az Európai Unió tagországaiban a mezõgazdasági szövetkezetek jelentõs átalakuláson mennek át. A globalizáció és az Európai Unió tagállamai élelmiszer-vertikumainak összefonódása új lehetõségeket, illetve fenyegetéseket jelentenek a szövetkezeti rendszerek számára. A változások olyan mélyrehatóvá váltak az 1990-es években, hogy a szakirodalmak más elnevezéssel illetik a megújult formát (vállalkozói szövetkezeti modell – entrepreneurial co-operative model), szemben a hagyományos típussal, melynek a „piaci erõt kiegyensúlyozó szövetkezeti modell” (countervailing co-operative model) elnevezést adták.

4.1. A szövetkezetek egyesülései és részvételük gazdasági társaságokban Sok országban elterjedtek olyan szövetkezetek is, melyek más szövetkezeteknek a tagjai. Ez utóbbiak az ún. szövetkezeti szövetségek, más néven másodlagos és harmadlagos szövetkezetek, attól függõen, hogy a szövetkezeti szervezõdés melyik szintjén állnak. Létrejöttük célja hasonló az elsõdleges szövetkezetekéihez: tagszövetkezeteik számára közösen szervezett beszerzés, értékesítés és szolgáltatás. E tevékenység gyakran egy közösen üzemeltetett beszerzési központban vagy feldolgozó üzemben nyilvánul meg. A szakmai érdekképviselet és a gazdasági, pénzügyi tanácsadás szintén gyakori közösen ellátott feladat. Mûködésük elõnyei ellenére a szövetkezeti szövetségek jelentõsége csökkent néhány tagállamban, különösen a három dél-európai tagállamban. Az Európai Unióhoz való csatlakozásukkal ezen országok élelmiszer-vertikuma olyan erõs versenynek lett kitéve, hogy az említett, hagyományos többszintes szervezeti rendszer nem tudta betölteni a tõle elvárt szerepet. A megerõsödõ és egyre inkább globalizálódó versennyel párhuzamosan felgyorsult az a folyamat, melyben a kisebb szövetkezetek nagyobb, gyakran regionális szövetkezetben egyesülnek. Ezeknek az egyesüléseknek a célja a versenyképesség fokozása. Az egyesülések különösen abban az esetben gyakoriak, amikor a szövetkezeteknek nagyobb mennyiségû tõkére van szükségük, és ezért ki akarják terjeszteni befolyásukat a termékpályák felsõbb szakaszain általában nagyobb nyereségességgel mûködõ szövetkezetekre is. 343

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

Az egyesülések kevésbé jellemzõek a beszerzõ szövetkezetekre, mint az értékesítési szövetkezetekre. A termékpályák kezdeti szakaszain az elérhetõ profit viszonylag kicsi az éles verseny miatt, amely ezt a piacot jellemzi. A termékpályák felsõbb szakaszain a végsõ fogyasztókhoz közelebb kerülve változatosabb és könnyebben differenciálható termékek kerülnek piacra. Sok szövetkezet úgy erõsíti meg versenyképességét, hogy megvásárol más cégeket vagy részesedést szerez bennük, illetve önmaga hoz létre egy különálló gazdasági társaságot, melyben önállóan vagy más befektetõkkel együtt tulajdonos lesz a szövetkezet. Sok elõnye van ennek a tulajdoni struktúrának a mezõgazdasági szövetkezetek számára: a profitorientáció jobban érvényesülhet a differenciált, rövid életciklusú feldolgozott termékek elõállítása és forgalmazása során, könnyebb a mezõgazdaságon kívülrõl beszervezni vezetõket e társaságokhoz, a tagok termeléséhez csak távolról köthetõ tevékenységek könnyen elkülöníthetõk a szövetkezet alaptevékenységétõl, és így könynyebben megnyerhetõk a külsõ befektetõk is. Számos ország módosította szövetkezetei jogi szabályozását, és így a tagi tõkerészesedés is jövedelmezõbb lehet az üzletrészek után fizethetõ kamatokkal kapcsolatos szabályok liberalizálása miatt. E változtatásoknak az volt a célja, hogy megkönnyítsék a szövetkezetek tõkebevonási lehetõségeit, valamint az üzletrész szerepének felértékelõdésével növeljék a tagok elkötelezettségét. Vannak olyan szövetkezetek, amelyek különösen nagy szervezeti változáson mentek keresztül a jövedelemnövelés és magas hozzáadott értékû termékek elõállítása céljából: bevezették a forgalomképes üzletrészt, az elsõbbségi üzletrészt és a szinten tartott termelési méretet.

4.2. Változások a tagsági viszonyban Fontos eleme a szövetkezeti jövedelmezõség javításának, hogy egyre pontosabban körülhatárolt beszállítási feltételeket szabnak meg tagjaik számára. Ezeknek az intézkedéseknek egyrészt az a céljuk, hogy javítsák a feldolgozott termékek minõségét, másrészt azon a termékpálya alsóbb szakaszaiban mûködõ szövetkezetek feldolgozó kapacitásai számára így könnyebben biztosítható a hosszú távon is megfelelõ minõségû és mennyiségû terménnyel történõ ellátás. További változás a hagyományos szövetkezeti viszonyokkal szemben a zártkörû tagság, illetve a nem mezõgazdasági termelõ üzletrész-tulajdonos elfogadása. Különösen az erõs versenynek kitett ágazatokban mûködõ szövetkezetekben nõ meg a jelentõsége a nem tag gazdákkal, illetve a nem gazdákkal folytatott kereskedelemnek. Ennek számos elõnye van: leköti a kihasználatlan erõ344

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

forrásokat, csökkenti az átlagköltséget a nagyobb termelési méret miatt, csökkenti a szezonális ingadozásokat és bõvíti a termékskálát. A pozitív hatások mellett a tagság számára hátrányos folyamatok is elindulhatnak: a nem tagi üzletkötések részarányának növekedésével csökken a tagok szerepe az irányításban, és a szervezet anyagi forrásainak kisebb része fölött rendelkeznek.

4.3. Változások a szövetkezetek piaci környezetében Számos szövetkezet, jövedelmezõségének növelése céljából, igyekszik termékeivel egyre közelebb kerülni a végsõ fogyasztókhoz. Így tevékenységükben egyre inkább a differenciált, márkázott termékek, a nagyobb hozzáadott értéket adó eljárások és az újabb technológiák felé orientálódnak. Mivel a szövetkezetek erõs versenyben állnak a nagyvállalatokkal, lépést kell tartsanak a technikai, technológiai fejlesztésekkel. Habár a legnagyobb szövetkezetek igyekeznek növelni versenyképességüket a nemzetközi piacokon, a piaci termékréseket kihasználva sok szövetkezet a helyi vagy regionális termékkülönlegességek gyártása mellett dönt. Az Európai Unió egyes tagállamaiban a mezõgazdasági szövetkezetek másmás piaci környezetben mûködnek. Ezek a különbségek akkor jelenthetnek problémát, ha az országhatárokat átlépve a szövetkezetek termékeikkel megváltozott piaci viszonyok közé kerülnek, az egyes országok jogi szabályozása ugyanis eltérõ mértékben tartalmaz a szövetkezetek számára megkülönböztetõ intézkedéseket. Javaslatok az Európai Unióhoz csatlakozó országok számára Ha olyan szövetkezeti struktúra kiépítésének koordinálása szerepel az agrárpolitika prioritásai között, mely egyszerre versenyképes, ugyanakkor illeszkedik a nemzeti gazdaság- és társadalomszerkezet jelenlegi adottságaihoz, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történelmi és kulturális hátteret. Jelenleg számottevõ különbség létezik még az egyes európai uniós tagországok között is. A tagállamok gazdaságának egyre nyitottabbá válásával a szövetkezeteknek az elõbbiekben említett nemzetközivé válása kétségtelenül fel fog gyorsulni a következõ években, és így az egyes országok szövetkezeteinek mûködése egyre hasonlóbb lesz.

345

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

IRODALOMJEGYZÉK
BACCHIEGA, A – FRAJA, G. (2004): Constitutional Design and Investment in Cooperatives and Investor-Owned Enterprises In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 75 Issue 2 Page 265 – June 2004 BAJTAY Péterné (1998): Szövetkezetek az Európai Unióban. Szövetkezés, Budapest: 1998. XIX. évf. 2. sz.., p. 79-94. ISSN 0209-9748. (2) BATAILLE-CHEDOTEL, F. – HUNTZINGER, F. (2004): Faces of Governance of Production Cooperatives: An Exploratory Study of Ten French Cooperatives In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 75 Issue 1 Page 89 – March 2004 BEKKUM, OF VAN – DIJK, G VAN (szerk. 1997): Agricultural co-operatives in the European Union Van Gorcum Assen 1997 (9) BIRCHALL, J. (2000): Some Theoretical and Practical Implications of the Attempted Takeover of a Consumer Cooperative Society In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 71 Issue 1 Page 29 – March 2000 CORNFORTH, C. (2004) : The Governance of cooperatives and mutual associations: a paradox perspective In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 75 Issue 1 Page 11 – March 2004 DÁVID C. (1998): Szövetkezés a francia élelmiszergazdaságban Szövetkezés Budapest 1998. XIX.évf.1.szám 120.-135. p (16) ERRASTI, A. M. – HERAS, I. – BAKAIKOA, B – ELGOIBAR, P. (2003): The Internationalisation of Cooperatives: The Case of the Mondragon Cooperative Corporation In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 74 Issue 4 Page 553 – December 2003 FREGIDOU-MALAMA, M. (2000): The Relationship Between Agricultural Cooperatives and the State in Sweden: The Legislative Process In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 71 Issue 1 Page 79 – March 2000 GUAL, M.A.M. – CLEMENTE, I.M. (1999): Inefficiency in the Spanish Cooperative Banking Sector In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 70 Issue 4 Page 621 – December 1999 HUNYADI A. (1999): A francia mezõgazdasági szövetkezetek. Erdélyi Gazda, Kolozsvár: 1999. 7. (új) évf. 11. sz., p. 9. (45) IZQUIERDO, R. S. – NAVARRO, A. M. (2001): Cooperative Credit in Spain: An Analysis of Credit Sections of Cooperatives In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 72 Issue 2 Page 229 – June 2001 JULIÁ, J.F. – SERVER, R.J. (2003): Social Economy Companies in the Spanish Agricultural Sector: Delimitation and Situation in the Context of the European Union In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 74 Issue 3 Page 465 – September 2003 KAMSHAD, K. M. (1997): A model of the free-entry producer cooperative In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 68 Issue 2 Page 225 – June 1997 KISPÁL-VITAI ZS.: Az “új generációs” szövetkezetekrõl Gazdálkodás, Budapest: 1999. XLIII. évf. 5. sz., p. 16-22. KISSNÉ BÁRSONY E. (1998): A keletnémet mezõgazdaság átalakulásának fõbb tapasztalatai Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Budapest 1998. év 4. szám (62) KISSNÉ BÁRSONY E. (1998): Tanuljunk másoktól! Erdélyi Gazda 1998. évf. 12. szám (63) KOHLS, R. L. – UHL J. N. (1995): Marketing of Agricultural Products Maximillian Publishing Company New York 1995. (64) LACZÓ F. (1995): Szövetkezeti típusok és formák piacgazdaságokban. Szövetkezés, Budapest: 1995. XVI. évf. 2. sz., p. 9-32. ISSN 0209-9748. (67) LAVILLE, J. L. (1995): Termelõi közösségek és munkásszövetkezetek Nyugat-Európában. Szövetkezés, Budapest: 1995. XVI. évf. 2. sz., p. 51-58. ISSN 0209-9748. (68)

346

Simon Sándor: Nyugat-Európa legelterjedtebb szövetkezeti modelljei

LEHOTA J. – TOMCSÁNYI P. (Szerk. 1994): Agrármarketing. Budapest: Mezõgazda Kiadó, 1994. ISBN 963 8439 23 1. (69) MACHAUER, A – SCHIERECK, D (2004): Church-based Credit Cooperatives in Germany In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 75 Issue 2 Page 319 – June 2004 MORSE, L. B. (2000): A case for water utilities as cooperative and the UK experience In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 71 Issue 3 Page 467 – September 2000 OTTO, F. (1998): Hitelszövetkezetek Németországban Szövetkezés, Budapest: 1998. XIX.évf.1.szám 114.-119. p (83) OUSTAPASSIDIS, K. – VLACHVEI, A. – KARANTININIS, K. (1998): Growth of Investor Owned and Cooperative Firms in Greek Dairy Industry In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 69 Issue 3 Page 399 – September 1998 REBELO, J. – CALDAS, J. – TEIXEIRA, M. (2002): Economic role, Property rights, Labour skills and Technology in the Portuguese Wine Co-Operatives In: Annals of Public and Cooperative Economics Volume 73 Issue 1 Page 111 – March 2002 SIMON SÁNDOR (2001): Nyugat-európai szövetkezeti modellek alkalmazhatóságának vizsgálata a magyar és a román mezõgazdaságban. Doktori (PhD) értekezés. Szent István Egyetem Gödöllõ 142 p. SIMON SÁNDOR (2003): A termékpálya koordináció korszerûsítésének új lehetõségei In: A vidéki Magyarország az EU-csatlakozás elõtt VI. Falukonferencia MTA Regionális Kutatások Központja Pécs p. 453.-462. SIMON SÁNDOR (2003): Legelterjedtebb szövetkezeti formák az Európai Unióban In: Körös Tanulmányok Tessedik Sámuel Fõiskola Gazdasági Fõiskolai Kar Békéscsaba 155-160. p. SIMON SÁNDOR (2003): Nyugat-európai szövetkezeti modellek alkalmazhatóságának lehetõségei a romániai mezõgazdaságban In: Közgazdász Fórum A Romániai Magyar Közgazdász Társaság szakmai közlönye Kolozsvár VI.évf. 1. p. 5-10. SIMON SÁNDOR (2003): Transformarea cooperativelor agricole din Uniunea European? In: Zilele Academice Arădene Ediţia a XIII-a Universitatea de Vest „Vasile Goldiº” Arad SIMON SÁNDOR (2004): „Centrum-periféria” típusú érdekellentétek az élelmiszergazdaságban In: IX. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok Károlyi Mihály Fõiskola Gyöngyös Elõadások összefoglalói 32.p. és CD melléklet – Agrárökonómiai szekció SPEAR, R. (2004): Governance in Democratic Member-Based Organisations In: Annals of Public & Cooperative Economics Volume 75 Issue 1 Page 33 – March 2004 SPORLEDER T. L. – SKINNER R. A.: Structural aspects of regional marketing co-operatives Agricultural co-operatives and the public interest Proceedings of a North spobsored workshop St Louis, Mo June 6-8. 1977 105-117.p Bruce W. Marion St Louis 1978 SÜVEGES M.: A tõkeképzés jogi eszközei a francia mezõgazdasági szövetkezetekben Szövetkezés Budapest 1996. XVII. Évf. 1. Szám 85-110.p SZABÓ G. Gábor (1996): A szövetkezés gazdasági lényege Ihring Károly elméletében, valamint a dán és a holland élelmiszer-gazdaságban. (Kandidátusi értekezés). Budapest – Kaposvár: 1996. (106) SZABÓ G. Gábor (1997): A holland mezõgazdasági szövetkezetek mint piaci intézmények. Vállalati környezet és alkalmazkodás az élelmiszeriparban – Tudományos konferencia, Gödöllõ: 1997. p. 141-146. (105) SZABÓ G. Gábor. (2002): A szövetkezeti vertikális integráció fejlõdése az élelmiszer-gazdaságban In: Közgazdasági Szemle, XLIX.évf., 2002.március (235 –250) SZABÓ G. GÁBOR. (1997): Usefulness and possibilities of using the “co-operative identity” concept in economic analysis of co-operatives In: Acta Agraria Kaposvariensis (1997) Volo. 1. P. 97-69. (108) SZABÓ M. (1991): Gazdaszövetkezetek Dániában Gazdálkodás 1991. évf. 1. szám p.73-78. (109) SZABÓ Zoltán (1998): Szövetkezetfejlesztési törekvések az Európai Unióban. Kézirat, 1998. (110) ZSARNÓCZAI J. Sándor. (2000): Jövedelemviszonyok és támogatási rendszer a finn mezõgazdaságban Gazdálkodás 2000. 3. Szám p.67.-73.

Az európai mezõgazdasági szövetkezeti modellfejlõdés Dánia és Hollandia példáján keresztül bemutatva1
Szabó G. Gábor2

1. Bevezetés

z európai élelmiszer-gazdaságban számos országban (például Dánia, Hollandia) és szektorban (például tej-, marha- és sertéshús, zöldséggyümölcs) az elmúlt száz év során elõtérbe kerültek és megerõsödtek a gazdálkodók-termelõk által létrehozott koordinációs-integrációs szervezetek. Az igazán sikeres szövetkezetek titka az alkalmazkodás, a megváltozott piaci és agrárpolitikai körülményekhez illeszkedõ marketing, finanszírozási és szervezeti stratégiák kidolgozása és végrehajtása. Két alapvetõ modell különíthetõ el a termelõi-szövetkezeti integráció fejlõdése során: az ún. piaci ellensúlyozó erõvel jellemezhetõ és az ún. „vállalkozói” szövetkezeti modell. A tanulmány, az ún. elõmozdító szövetkezetek definíciójának meghatározása és a szövetkezetek integrációs szerepének elemzése után, a dán és holland példa bemutatása mellett, az említett modellek kialakulásával kapcsolatban a miértekre és a hogyanokra keresi a választ, elsõsorban a közgazdaság-tudomány megközelítésével és eszközeivel, szem elõtt tartva Ihrig kutatói példáját (1937).3

A

1 A tanulmány az F 025983 és F038082 sz. OTKA, illetve az A0118-2004 OKTK kutatási témák, valamint az FKFP 0505/2000 sz. pályázat keretében készült. 2 A közgazdaság-tudomány kandidátusa, tudományos fõmunkatárs. MTA, Közgazdaságtudományi Kutatóintézet, e-mail: szabogg@econ.core.hu 3 „Ez a munka nem programot vagy propagandát fejt ki. Tényeket ír le és összefüggéseket keres a közgazda szemével. Lehet, hogy egyes megállapításai ábrándokat tépnek szét; ezzel szemben mások talán oly igazságokra mutatnak rá, melyek a szövetkezetek jelentõségének elismerését és érvényesülését annál is inkább elõmozdíthatják, mert az elfogultságtól mentes közgazdasági igazság kutatása során kerültek napfényre.” (Ihrig Károly: A szövetkezetek a közgazdaságban. A szerzõ magánkiadása, 1937, Elõszó)

349

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

2. Az ún. elõmozdító típusú szövetkezés fogalma és gazdasági lényege

Európa nyugati felében az elmúlt évszázadban dinamikus és szerves (mezõgazdasági) szövetkezeti fejlõdés ment végbe. Az egyes országokban, illetve szektorokban eltérõ a szövetkezetek jelentõsége és piaci részesedése, összességében azonban megállapítható, hogy a farmerek számára elõnyöket biztosító, élet- és alkalmazkodóképes szervezetek. Óriási jelentõségük van a mezõgazdasági szövetkezeteknek gazdasági eredményességüket tekintve, de foglalkozáspolitikai és vidékmegtartó, illetve -fejlesztõ szerepük is nagy. Alapvetõen kétfajta elõmozdító típusú szövetkezeti modellt különböztethetünk meg Európában: az ún. piaci ellensúlyozó erõvel jellemezhetõt („countervailing power co-operative model”), illetve az ún. „vállalkozói” („entrepreneurial co-operative model”) szövetkezeti modellt (van Bekkum és van Dijk, 1997 után). Mivel mindkét modell az ún. elõmozdító típusú szövetkezés megnyilvánulási formája, ezért mielõtt a dán és holland példát, illetve a konkrét modellfejlõdést elemeznénk, megvizsgáljuk, hogy mi a lényege a fent említett típusú szövetkezésnek. A tanulmányban elemzett ún. elõmozdító típusú szövetkezeteket a következõ definíció segítségével határozhatjuk meg röviden: „A szövetkezet egy olyan vállalkozási forma, melynek igénybe vevõi egyben tulajdonosai is annak és egyben igazgatják is azt, valamint a haszonból az igénybevétel alapján részesednek.”4 Mindenképpen megállapítható, hogy a legtöbb nyugat-európai mezõgazdasági szövetkezet végsõ soron megfelel a Barton-féle definícióban5 említett fontosabb jellemzõknek. A megfelelés azt jelenti, hogy érvényesül a hármas egység, tehát a tagok, akik igénybe veszik a szövetkezet szolgáltatásait, egyúttal tulajdonosai is annak, valamint irányítják azt, s a szövetkezeti többletbõl az igénybevétel, azaz a lebonyolított forgalom arányában részesednek. A szövetkezet fent említett meghatározása eredetileg az USA Mezõgazdasági
4 Barton Barton, D. G. (1989): What is a Cooperative? In Cobia, D. W. (ed): Cooperatives in Agriculture. New Jersey: Prentice-Hall, Inc., 1-20., 1989, idézi Szabó, G. G.: A szövetkezés gazdasági lényege Ihrig Károly elméletében, valamint a dán és a holland élelmiszer-gazdaságban. Kandidátusi értekezés, Budapest–Kaposvár, 1996. Barton: i. m. 1989; Van Bekkum, O. F., Van Dijk, G. (eds): Agricultural Cooperatives in the European Union. Assen: Van Gorcum, 1997; Szabó: i. m.

5

350

Dr. Szabó G. Gábor: Az európai mezõgazdasági szövetkezeti modellfejlõdés Dánia és Hollandia példáján keresztül bemutatva

Minisztériuma (USDA) által finanszírozott kutatás eredménye, azonban az ún. forgalmi szférába tartozó valódi szövetkezetek mindegyike ezen elvek alapján mûködik. Mivel a közös tevékenység keretében termelést végzõ szövetkezetek meglehetõsen ritkák Nyugat-Európában6, ezért nyugodtan tekinthetjük a fenti hármas egység érvényesülését általánosnak. A tag–szövetkezet kapcsolatnak ugyanis nincs munkavállalói dimenziója, mint az a termelõszövetkezetek esetében általános. Az elõzõekben említetteknek megfelelõen, a szövetkezet alapvetõen háromfajta vonalon állhat kapcsolatban a taggal: termékvonalon, tõke tekintetében, és igazgatási-ellenõrzési vonatkozásban. A holland és dán szövetkezetek kialakulásakor a termékvonal egyértelmûen központi szerepet töltött be a tõkevonallal szemben, ugyanakkor ma egyre inkább megfigyelhetõ, hogy a tõkevonal is elõtérbe kerül. A mezõgazdasági szövetkezetek legfõbb célja a tag egyéni gazdaságából származó jövedelmének növelése, illetve a tag saját gazdaságukba, valamint a szövetkezetbe befektetett tõkéje megtérülésének biztosítása. A szövetkezet a taggal szemben nem törekszik nyereségre („business at cost”), csupán kiegészíti, elõmozdítja a tag gazdálkodását. Ihrig elméletében7 is jelentõs szerepet kap a szövetkezetek kettõs természete. A szövetkezet kifelé mint „piac- és profitorientált gazdasági társaság” viselkedik, és a piacon a legfõbb célja: jövedelem termelése. Azonban csalóka e külsõ jelek alapján a szövetkezetet mint (profitorientált) vállalatot definiálnunk. A szövetkezet mûködése során keletkezett többlet a tagokat illeti meg, hiszen azért hozták létre. A tagoknak elkötelezett szövetkezet értelemszerûen velük szemben nem törekszik nyereségre, hanem a „külsõ ügyletekben” megtermelt hasznot a szükséges tételek (tartalék, a részjegytõke után fizetett korlátozott osztalék, esetenként kulturális és oktatási stb. alapok) levonása után általában a szövetkezettel lebonyolított forgalom arányában visszaosztja azoknak (a tagoknak), akik tevékenysége segítségével keletkezett. Ebben különbözik a szövetkezet a tisztán tõkeértékesítõ gazdasági társaságoktól (rt., kft. stb.), ahol lényegtelen, hogy a részvényes, illetve a befektetõ köt-e üzletet a vállalattal vagy feléje sem néz, csupán a befektetett tõkéje után várja a megfelelõ százalékú osztalékot. Az elõzõekben leírtaknak megfelelõen, hagyományosan, a tag és a szövetkezet között csak látens piac létezik, utóbbi a tagokkal szemben elkötelezett.

6 7

Fertõ, I.: A mezõgazdaság a piacgazdaságban. Közgazdasági Szemle, Vol. 43., 2. sz. 114–127., illetve uõ: Vertikális koordináció a mezõgazdaságban. Közgazdasági Szemle, Vol. 43., 11. sz. 957–971. Ihrig K.: A szövetkezetek a közgazdaságban. A szerzõ saját kiadása, Budapest, 1937.

351

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

3. Az ún. elõmozdító típusú szövetkezés a nyugat-európai gyakorlatban

3.1. A holland és a dán mezõgazdasági szövetkezetek közös jellemzõi Az eddigi fejtegetések általában a mezõgazdasági szövetkezés gazdasági lényegét érintették elsõsorban, most konkrét területre, a mezõgazdasági szövetkezés dán és holland gyakorlatának vizsgálatára térünk rá. Elsõ lépésként vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a jellegzetességek, amelyek az elõmozdítási ismérveken felül mind a dán, mind a holland szövetkezést jellemzik. A holland és a dán mezõgazdasági szövetkezetek sikerességük (nagy piaci részesedésük), a mezõgazdasági termelõk gazdálkodásában játszott kiemelkedõ szerepük, mûködésük hatékonysága, racionalitása és legfõképpen a környezeti kihívásokra való reagálásuk során tanúsított rendkívül rugalmas magatartásuk miatt méltán szerepelhetnek jó példaként s jelenthetik egy új szövetkezeti struktúra egyik lehetséges alkotókövét. A mezõgazdasági alapanyag termelése jórészt családi gazdaságok keretében történik, ezért ahhoz, hogy a farmer gazdaságosan tudjon termelni s ezáltal jövedelmét növelje, szükség van az üzemét kiegészítõ szövetkezetekre, hiszen ezek egy-egy gazdasági mozzanatot általában olcsóbban tudnak elvégezni. A szövetkezetek mindkét országban csak egy-egy tevékenységet végeznek a termelési folyamathoz kapcsolódóan (pl. vagy csak beszerzést, vagy csak értékesítést), ellentétben például a nálunk is elterjedt termelõszövetkezetekkel, melyek beszerzést, termelést és értékesítést egyaránt végeznek. A termelési folyamat középpontjában a farmer áll, aki saját, illetve bérelt földjén gazdálkodik, túlnyomórészt a család munkaerõ-kapacitására támaszkodva. Mint mezõgazdasági termelõ, a nyersanyagok és más inputok konvertálásához igénybe veszi a beszerzõ szövetkezetek tevékenységét, illetve a különbözõ szolgáltató szövetkezetek segítségét (például mesterséges termékenyítés, biztosítás, hitel stb.) A megtermelt „készterméket” a farmer fõként értékesítõ és feldolgozó szövetkezeteken keresztül helyezi el a különbözõ hazai és külföldi piacokon.8 (NCR, 1993: p.12)
8

352

Dr. Szabó G. Gábor: Az európai mezõgazdasági szövetkezeti modellfejlõdés Dánia és Hollandia példáján keresztül bemutatva

A dán és a holland szövetkezeti rendszer egyik közös jellegzetessége tehát, hogy bár az alapanyag termelésében is koncentrációs folyamat figyelhetõ meg a specializálódás mellett, ennek ellenére a többi nyugat-európai országhoz hasonlóan nem jellemzõ a „közösen termelõ szövetkezetek” jelenléte. A rendkívül intenzív termelés, melynek eredményeképpen nagy hozzáadott értékû termékeket állítanak elõ a farmerek feldolgozó üzemei, megnövelte egyes (például a dán sertés- és holland tejfeldolgozó) szövetkezetek jelentõségét, hiszen nélkülük nem lenne képes a gazdálkodó állni a versenyt. Az egyénileg fellépõ farmer gazdasági helyzetében az a fõ probléma, hogy „...piaci – eladási és beszerzési – pozíciója nagyon gyenge a piac többi résztvevõjéhez viszonyítva, mert : – a gazdák által egyénileg beszerezni kívánt anyagok, illetve értékesíteni kívánt termékek mennyisége kicsi; – a termékeik gyakran romlandóak, nem képesek egyformán magas minõséget garantálni; – nincsenek megfelelõ információik, a piac nem áttekinthetõ számukra; – általánosságban a piacon túl kicsik, nem képesek egyáltalán semmilyen hatást gyakorolni rá, illetve rajta keresztül az árakra. Ezzel ellentétben a farmerek és a kertészek koncentrált iparágakkal és erõs eladókkal találkoznak, akiknek nagyobb a gazdasági erejük. Nincs tehát igazi verseny a piacon, mert a termeléshez szükséges anyagok beszerzésekor, illetve a megtermelt termékek értékesítésekor a farmerekkel szemben a nekik eladók, illetve a tõlük vásárlók dominálnak.” (NCR 1993: pp. 12–13.) A szövetkezetek úgy tudnak megfelelni feladataiknak, hogy képesek garantálni a minõséget, nagyobb kínálattal, illetve kereslettel jelennek meg a piacon, képesek raktározással, feldolgozással, csomagolással stb. az áru értékét növelni, ezáltal a piacot a tiszta verseny irányába elmozdítani. Ezáltal a szövetkezetek makrogazdaságilag egyfajta piaci ellensúlyozó, kiegyenlítõ erõt is betöltenek. (Galbraith, 1963; NCR, 1993: pp. 13–14.) A mezõgazdasági szövetkezetek létrejöttének legfontosabb gyakorlati jelentõségû gazdasági oka tehát az említett piaci ellensúlyozó erõ (countervailing power) létrehozása volt a múlt század utolsó harmadában az egyes farmerek versenyhelyzetének javítására, s ezáltal jövedelmének növelésére. A klasszikus, azaz a piaci ellensúlyozó erõvel jellemezhetõ („countervailing power”) szövetkezeti modell fontosabb jellegzetességeit van Bekkum és van Dijk (1997) alapján foglaljuk össze: – a szövetkezet változó és nyitott létszámú egyesületként mûködik; – az alacsony kamat, melyet a szövetkezetbe befektetett tõkére fizetnek, 353

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

– – – – – – –

megnöveli az árszínvonalat, hiszen nem kell megfizetni a tõke valós ellenértékét, s ez magasabb értékesítési termékárat biztosít a tagok számára; a tagok sokszor személyükkel garantálják a felvett hitelt, mely az elõzõ pontban említett problémához vezet; a szállítási kötelezettség biztosítja a nyersanyag-ellátottságot; az átvételi kötelezettség csökkenti a tagok piaci kockázatát; a tagok számára egyenlõ árak révén a hatékonyabb gazdák finanszírozzák a gyengébbeket; a társadalmi célok és értékek, valamint a szövetkezet világnézeti, vallási, faji stb. semlegessége megkönnyíti az újabb tagok toborzását; az új tagoknak legtöbbször nem kell arányosan hozzájárulniuk a szövetkezet addig felhalmozott vagyonához; a tagok egyenlõ kezelésének (például egy tag, egy szavazat) elve csökkenti a taggá válás és a kilépés kockázatát.

Az említett modell segítségével sikerült a piacot bizonyos mértékig a kvázi tiszta verseny irányába elmozdítani, részben az ún. „kisugárzó hatásuk” (radiation effect) révén. Utóbbi gyakorlatilag annyit jelent, hogy a szövetkezet tevékenysége hatással van az összes – farmerek és kertészek által – megtermelt termék árszínvonalára, az elért piaci áraktól pedig hosszabb távon egyetlen feldolgozó vállalat sem térhet el a piacról való kiszorulás nélkül. (NCR, 1993: p. 15)

3.2. A szövetkezetek kialakulása – „láthatatlan biztosítékok” A gazdasági ösztönzõk mellett, melyek gyakorlatilag megegyeztek a dán és a holland szövetkezetek esetében, általában szükség volt egy külsõ hatásra is a szövetkezetalapításhoz. Ebben nagy szerepet játszottak a különbözõ gazdaszövetségek, a falusi papság és a földbirtokos nemesség mellett a holland szövetkezeti úttörõk: Van den Elsen, Riemer Veeman, Smits van Ooyen és a német Friedrich Wilhelm Raiffeisen, aki a német hitelszövetkezeti kezdeményezéssel volt nagy hatással Hollandiára. (NCR, 1993: p. 15) A dánhoz hasonlóan a holland szövetkezeti életnek is alapvetõ jellegzetessége – mely nem mondható el minden unióbeli országról – az államtól való teljes függetlenség, már a szövetkezeti mozgalom kezdete óta. Az állam semmilyen különleges módon nem támogatta (megalakulásukkor) és támogatja a szövetkezeteket a többi vállalkozási formával szemben. Hollandiában ugyanis a szövetkezeteket, az USA-hoz hasonlóan, csupán az üzleti élet egyik lehetsé354

Dr. Szabó G. Gábor: Az európai mezõgazdasági szövetkezeti modellfejlõdés Dánia és Hollandia példáján keresztül bemutatva

ges szervezeti formájának (one of the organisational forms of the business activity) tekintik, a már többször említett elsõdleges céllal. Az állam ilyen téren való semlegessége miatt a szövetkezetek nem számíthattak anyagi forrásra ebbõl az irányból, melynek természetesen igen jelentõs hatása volt a szövetkezeti fejlõdésre, s elsõsorban a finanszírozási módszerekre. Az állam semleges hozzáállása9 folytán tehát mindkét országban a szövetkezeteknek már a kezdetektõl önerõbõl, illetve nagyrészt banki forrásokból kellett finanszírozniuk tevékenységüket. Kezdetben, mivel a farmerek tõkéje majdnem teljes egészében a földjükbe és a farm mûveléséhez szükséges eszközökbe, valamint épületekbe volt befektetve, a szövetkezetek létrehozásához szükséges tõkét a bankoktól kellett megszerezni. A hitelhez a bank számára szükséges biztosítékot az alapszabályban lefektetett következõ szabályok garantálták: 1. A farmer köteles minden termékét a szövetkezeten keresztül értékesíteni. 2. Kilépés esetén büntetés fizetése. 3. Korlátlan felelõsség a szövetkezet tartozásaiért. A kötelezõ értékesítés (delivery obligation) ma is fontos jellemzõ, különösen a tejszövetkezetek esetében, mivel meglehetõsen nagy befektetések szükségesek ebben a szektorban. Kilépés esetén büntetést (leaving fee) kellett fizetni, hiszen a visszamaradókra nagyobb adósságteher maradt, nem szólva a kapacitáskihasználás problémájáról. A korlátlan felelõsség – a szövetkezetek saját tõkéjének erõsõdésével – egyre inkább a korlátolt felelõsség felé (limited liability) mozdult el, ma is ez a jellemzõbb forma.

3.3. A koncentrációs folyamat kezdetei a dán szövetkezésben A dán szövetkezeti struktúrában a hatvanas években, illetve a hetvenes évek végén lejátszódó koncentrációs folyamatot igen szemléletesen mutatja be Szabó (1991). Laczó pedig ezzel szervesen összefüggõ fontos kérdést elemez tanulmányában (Laczó, 1990): a dán agráripari komplexum modernizálását, s ebben a szövetkezeti vállalatok szerepét. Az említett folyamatokkal összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy a gyakorlatot tekintve a deklarált teljes „termelési döntési szabadság” nem olyan egyértelmû, mint ahogyan azt a dánok a külföldieknek, különösen a kelet-európaiaknak hangsúlyozni szokták. A szövetkezetek sokszor meghatá9 Lásd például (Foxal, 1981: p.60).

355

Szövetkezetek Erdélyben és Európában

rozzák a farmer számára a termelendõ mennyiséget, illetve azt, amennyit õk átvesznek, sõt néha a technológiába is beleszólnak. Ezeket az intézkedéseket a fokozódó verseny tette szükségessé annak érdekében, hogy a szövetkezetek, illetve a szövetkezeti központok megfelelõen léphessenek fel a piacon. Különösen az értékesítõ és a feldolgozó szövetkezeteknek van arra szükségük, hogy ismerjék a tagok által megtermelendõ mezõgazdasági alapanyagok körülbelüli mennyiségét, és egyenletesen magas minõségû termékekkel jelenhessenek meg a piacon. Életképességük fenntartása érdekében tehát a dán és holland szövetkezetek sokszor mozdulnak el a pusztán tõkehasznosító társaságok irányába. Ennek ellenére, illetve paradox módon talán éppen ennek köszönhetõen, a szövetkezetek nagy sikereket érnek el. Ezzel együtt azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy: „Az elsõ és máig legjelentõsebb feldolgozási és értékesítési szövetkezeteket az export-piac konkrét igényei hozták létre a tej- és sertésfeldolgozásban. A szövetkezetek ilyen fokú piaci orientációja a fejlett országokban is ritka.” (Szabó, 1991: p. 78) A piaccal való rendkívül szoros kapcsolat a titka a dán szövetkezetek rugalmasságának, azonban sok tekintetben ez a tag és a szövetkezeti vállalat kapcsolatának a már említett racionális, tisztán gazdasági alapra helyezését jelenti. Az mindenesetre kétségtelen, hogy legfontosabb céljuk: a farmer jövedelmének növelése változatlan maradt, tehát minden a tag érdekében történik, ezzel teljesítve az elõmozdító szövetkezetek már Ihrig által is megfogalmazott legfontosabb ismérvét.

3.4. A szövetkezeti rendszer jelentõsége A szövetkezetben rejlõ említett elõnyöket leginkább mint rendszer, illetve mozgalom képesek az egységek kihasználni, ezért van szükség másodlagos szövetkezetekre, illetve szövetkezeti központokra. Mind a dán, mind a holland szövetkezeti rendszer legalján az önálló farmok alkotta „farm szint” helyezkedik el. Erre épülve jönnek létre az elsõdleges szövetkezetek, melyek gazdaságilag és igazgatásilag függetlenek, és érvényesül bennük az egy tag, egy szavazat elve, legalábbis Dániában. A következõ szinten vannak az elsõdleges szövetkezetekbõl speciális céllal létrejött, ún. másodlagos szövetkezetek, melyek segítségével valósul meg a már említett „kiegyenlítõ erõ”. A dán és a holland rendszer közös jellemzõje, hogy a másodlagos szövetkezetek szintjén történik a lényegi koordináció és az integráció, területi és/vagy termék alapon (Foxall, 1981: p. 59) 356

Dr. Szabó G