P. 1
Makara György - A siker fortélyai

Makara György - A siker fortélyai

|Views: 1,451|Likes:
Published by Mate Lajos

More info:

Published by: Mate Lajos on Dec 18, 2009
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOCX, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

06/12/2013

pdf

text

original

Makara György - A siker fortélyai Mint az anyanyelvet: az idegen nyelvet is a használatából, akár minden magyarázat nélkül is megérteni!

Az erre való képességünk velünk együtt született. A dolgok értelmezési lehetôsége és a megértés hirtelen villan át az agyunkon, s mint a villám fényében, tájékozódni tudunk, átlátjuk az összefüggéseket. A saját felismerés, mint az éles kontúrú látvány mély emléknyomot hagy maga után. Olykor egy életre szólót. Az agykutatás eligazít? A modern agykutatási eredményekbôl ismert, hogy a beszéd és vele a nyelv használata nagyon sok – nem is tudni még, hogy hányféle – agyi művelet együttvéve. A jobb agyféltekénkkel értjük meg a beszéd hangsúlyait, a beszélô szándékait, a szavak „mögötti” közlendôt. A bal agyféltekén külön központja van a nyelv megértésének, külön az aktív használatának, a konkrét, az elvont fogalmak megértésének, a szótalálásnak, a beszéd folyékonyságának, a nyelvtani szabályok értelmezési képességének és így tovább. Ugyanez kell minden egyes idegen nyelvhez is. Ezek és fôleg összecsiszolódott, összehangolódott működésük nem alakulhatnak ki csak úgy „ukmukfukk”! A beszéd megértésének a képessége az alap. A természetes nyelvelsajátításban ez mindig megelôzi az aktív beszédet. A tanulással kapcsolatos legújabb agykutatási eredmények közül kiemelkednek azok, amelyek az alvás szerepét kívánták tisztázni. Kiderült, hogy a napközben észlelt dolgok megtanulásában valami nagyon fontos történik a rákövetkezô alvás során. Alvás közben elrendezôdnek, konszolidálódnak a megelôzô éber idôszak hatásai. Nemcsak az embereknél, hanem kísérleti patkányoknál is így találták. Az emberek az alvást követôen jobban teljesítették tréningfeladataikat, mint a megelôzô napon. Nem számított viszont, hogy a tanulás közvetlenül az alvás elôtt folyt, vagy sokkal megelôzte azt. Forradalom kell? „A nyelvtanító módszerek eredményei között nincs különbség, csak a körülöttük vert por nagyságában” – írja könyvében dr. Dálnoki-Fésűs András összehasonlító mérésekre alapozva. Egyfelôl az eredményesség, másfelôl a minden igyekezetnek ellenálló sikertelenség. A nyelvtanulók csupán 25%-ának felel meg az iskolai tanulási-tanítási stílus. A maradék 75%-nak nem – tudjuk meg egy kanadai kutatás eredményeibôl. Revolúcióra van szükség. Ami biztos Idegenben, vagy ahogy a szaknyelv mondja: a célnyelvi környezetben szinte minden motivált ember képes a nyelvet használható szinten elsajátítani.

Négyéves korában az egészséges gyerekeknek szinte mindegyike, felnôttkorban pedig az emberek 6–7%-a még anyanyelvi szinten is képes erre. Vajon miért nem ilyen sikeres a szervezett nyelvoktatás? Talán alábecsüljük a nyelvtanulás nehézségét. Tudjuk-e például, hogy a nyelvek mind magukban a fogalmaikban is, a nyelvtani rendszereikben is különböznek egymástól, s hogy a nyelv váltásakor egész viselkedésünkben és egész gondolkozásunk struktúrájában is váltanunk kell. Nem szavak cseréje tehát, s nem is szóismeret tehát a nyelvtudás! Nem holmi egyszerű szabályalkalmazási, nyelvi gyermekjátékról van szó, mint amilyen pl. a „Hajmási Péter, Hajmási Pál” dalban a Péter és Pál szavak szünetre vagy hümmögésre való cserélgetése. A kifejlett anyanyelvhasználatig is az elsô korszak a hallgatás, a megértés kora, a „tanúkorszak”. Évek telnek el a hézagos megértéssel, a rejtélyek fejtegetésével, a félreértések helyesbítésével és alkalmazási bizonytalansággal. A második nyelv tanulásában ezt – bizony – nem kell megismételni! Az anyanyelvi fordítás átsegít a megértés nehézségein. A legfontosabb: a beszédben lévô stabil elemeknek – ahogy a lélektanban nevezik – az alakzatait megismerni. A beszédbôl ezeket a stabil szerkezeteket, a szótöveket, a képzôket, a jeleket és a ragokat és fôleg ezek magasabb szintű szervezôdéseit kell – és itt a lényeg! – automatikusan, egy pillanat alatt felfedezni, kiszűrni. Azt, aminek alapján akkor is rájuk ismerünk, ha beszédhibás, netán dadogó vagy hadaró ember ejti ki ôket. (Közbevetôleg egy tanulság: az idegen nyelvi beszédértés-központunkba beleépülô kiejtési alakzatokat ne torzítsuk el – a saját kiejtésünkkel!) A hagyományokkal szakítva – ha másért nem, legalább ezért – tartózkodjunk a helyes mintát nélkülözô, túl korai saját megszólalástól, bármilyen nagy csábítást érzünk is rá. „Önfertôzést” okoz. A nyelvet helyesen beszélôk megértése a tét. Nyelvtanfolyamon a tanulótársainktól, vagy mesterünktôl való fertôzôdés szinte elkerülhetetlen. Ellensúlyozni kellene sok és sokféle eredeti kiejtési minta hallgatásával. A hagyományos nyelvtanári munka alapja – általában – az a rejtett elôfeltételezés volt, hogy a tanulót kezdettôl fogva beszéltetni kell. S hogy a tanuló ne akarhasson bonyolultabb dolgot is mondani, a nyelvtan összefüggô rendszerét nem mutatták meg neki, szinte rejtegették elôle. Úgy gondolták, a hibátlan, önálló szövegalkotásra kell mielôbb megtanítani. Egyszerű mondatok készítésével – hogy ne mondjuk: fabrikálgatásával. Csakhogy annak, aki ezt teszi, elég, ha szavakat, szabályokat helyettesít csupán, s hozzá a gondolkodását még nem kell, és többnyire nem is tudja

az idegen nyelvűre átkapcsolni. Lássuk be: a pontos szabályismeret és alkalmazás ráér. Hová is rohannánk vele? Mert a részek fokozatosan összehordott halmaza nem válik magától működô egésszé, legfeljebb egy-egy csekély, speciális adottságú tanulórétegnél. Az egynyelvű többség számára szakadék rejtôzik a két dolog: a nyelvrôl szóló tudás és viselkedésbeli alkalmazása között. E szakadék fölött a híd – mint már mondtuk az imént – az idegen nyelven való megértés, a nem anyanyelvi gondolkozásra való átkapcsolás. A megoldás Megszoktuk: a nyelvtanulásban minden új lecke új, ismeretlen történet új, ismeretlen szavakkal és új nyelvtani szerkezetekkel. Sok magyarázat kell a megértésükhöz. Ha viszont mondatonként elôre megadjuk a szöveg fordítását a kazettán, nincs igény a magyarázatára. Lehet, s legyen a lecke szövege hosszabb, sôt, kifejezetten hosszú. Lehet az, ha nem hoz újabb és újabb ismeretlenségeket. S legyen is, mert így könnyen észrevesszük az összefüggéseket a nyelv használatából. Mint az idegenben folyó nyelvelsajátítás során. Csakhogy itt most megértési nehézségek és félreértések nélkül. A nyelv grammatikai szerkezetének hónapokon, éveken át való rejtegetésére sincs tehát szükség. Minél elôbb rátekintés kell a nyelvtan rendszerére, hogy az idegen nyelvi beszédértési központok szervesen kiépülhessenek. A biflázás elkerülhetô? Tennünk kell azért is valamit, hogy a nyelvelsajátítás ne legyen lélekölô taposómalom. Ne kelljen például a legközelebbi nyelvórára a tanulónak feltétlenül minden újdonságot „megtanulni”. A szándékos memorizálás, a biflázás, nagyobbrészt elkerülhetô, egyébként meg kellemessé tehetô. Miként az idegenben folyó nyelvelsajátításban. A biflázásban leginkább az a lélekölô, hogy érdektelen, unalmas tevékenység, és ráadásul csekély eredménnyel jár. Azért, mert teljes, feszült figyelmünket valami olyan dolog felé kell kényszerítenünk, amit már ugyanabban a formájában, pont ugyanúgy, „ezerszer” láttunk, ill. hallottunk. Már az is segít, ha csupán szórt figyelmünket irányítjuk – de csak az ismétlései során – a megtanulnivalóra. Erre jó pl. a magnóval folytatott „háttér-tanulás”. A másik lehetôség, hogy a figyelem feszültségét oldjuk: a sokszori ismétlést passzív megfigyelôként – akár pl. relaxálva – éljük meg. S íme, harmadiknak a legfontosabb: legyen a tananyag érdekes,

változó, változatos, emlékezetes. A megjegyeznivalót mindig máshonnan nézve vagy legalább mindig más-más alakban mutassa meg, de oly sokszor, oly sokféleképpen, hogy spontán megismerése és megjegyzése bekövetkezzék. A nyelv ugyanis nem biflázandó „értelmetlenség”, és a nyelvet tanuló ember magas intelligenciájú élôlény, aki minden magyarázat nélkül, önerejébôl képes megsejteni, felismerni az emberi nyelv belsô összefüggésrendszerét, egyszerűen a nyelvhasználat alapján. Olyan tananyag kell tehát, amely alkalmat teremt az embernek az értelmes nyelvtanulásra. Olyan, amelyik tálcán kínálja a felismerô, megsejtô képességnek a jobbnál jobb alkalmakat. Sok és nyelvileg változatos szöveget ajánlunk tehát ugyanarra a tananyagrészre – a hagyományos nyúlfarknyiak helyett. A bennük rejtôzködô összefüggéseket a tanuló könnyebben átláthatja. A saját „felfedezés”, ha sikerül, igazán emlékezetes, örömteli élmény. Egyébként az idegen nyelv megértésében már a beszéd puszta érzékelése is nehézség. A hangjaiban, ritmusában, hanglejtésében és hangsúlyában egyszerre megfelelô produkálása vagy csak utánzása szinte lehetetlen. E halmozott nehézségeket csökkenti, ha a szavak más-más szomszédságban, a mondatok többféle szórendben mutatkoznak meg, hogy a szóhatárok szinte maguktól tisztázódjanak. Fontos még, hogy sokféle kiejtésben és más-más tempóban is lehessen a szöveget meghallgatni. A lényeg A lényeg azonban a részletek helyett az egész mondanivaló megértésében és elképzelésében van. Hogy a beszéd – „azonnali behívóval” – a képzeletbe idézze az általa megnevezett dolgot és viszonylatot. Mindenfajta logikai elemzés nélkül. A sorrend Ezt, a beszéd „magától értetôdô megértését” kell a tanulás elsô fordulójában elsajátítani. Hogy aztán arra éretten, a tanulók maguk is megszólaljanak saját maguk által alkotott szövegekkel. És addig? Folyjék az erre való felkészülés: a fonetikai bázis kiépítése, utánozás, ismételgetés, szövegek átalakítgatása. Célszerű a kazettákról a nyelvleckét az elsô alkalommal a maximális aktivitás és a maximális figyelem mellett hallgatni, mert az újrahallgatáskor a figyelem már automatikusan „takarékra kapcsol”. Jó, ha felütjük a könyvünket is az adott leckénél, és olvasva is követjük a szöveget. Úgy teszünk, mintha egy „play back”, azaz egy utánjátszási feladatra, fellépésre készülnénk. Szájunk már rááll a szövegre, arckifejezésünk, mimikánk a helyzethez illô, a szöveget máris lefordítjuk a mozdulat, a testtartás, a mimika nyelvére. S amikor ez véget ért, következhet az elolvasás és a felolvasás. Értelmesen és minél gyorsabban. Érdemes mérni, és érdemes feljegyezni a felolvasás idôtartamát. Kijátszható-e az agy?

Sem a mindenkit izgató altatásos, sem a fenntartásokkal figyelt hipnózistechnika jegyében folyó nyelvtanulási próbálkozásokból nem lett gyakorlat. Okkal. A géppel segített relaxálás viszont egyrészt mint a nyelvtanulás megkönnyítôje, másrészt mint az életminôség javítása, egyre terjed. Egyébként nincs benne semmi rendkívüli, semmi misztikus. Ha a tevékeny állapotban minket érô hatások az alvás során rendezôdnek el az agyunkban, ugyan miért ne lehetne ez így, – sôt jobb hatásfokkal – az éber, de nyugodt relaxálás közben észlelt dolgokkal is? Meglepô, hogy sokan még a „hitvitát” sem vállalva kijelentik, hogy „nem hisznek benne”, pedig egyszerű tény csupán, hogy a relaxációs tanulás eredményei tudományosan igazoltak és jók. S erre vannak jó okok is. Az például, hogy relaxálás közben alig van olyan külsô és belsô inger, amely zavaróan társulna az éppen tanult információkhoz. Így persze jobb a koncentráció foka. Azután az is, hogy ellazuláskor az agyban fokozódó alfa-aktivitás mutatkozik – azaz ilyenkor a REM alvásfázishoz valamelyest hasonlóan működik az agy. A megújulás Ez a technika egy új igényt teremtett, éspedig egy teljesen újfajta nyelvi tananyagra. Olyanra, amely testi tétlenségben is használható. S mint az élet más területén, az új igények itt is elôre nem látott, további fejlôdésnek kiindulópontjaivá válhattak: ezek a tananyagok ugyanis eleve alkalmasak mind a relaxálás nélküli, ún. háttértanuláshoz, mind az éber, önoktató tanuláshoz, sôt, a csoportos foglalkozásokhoz is. Tanári segítséggel és anélkül is. Ezért aztán az egész nyelvoktatásra kihathatnak. A kihívás Bizony nagy kihívás olyan, kazettáról hallgatható tananyagot készíteni, amely magától rávezeti az elmét az új nyelv belsô összefüggéseire. Valahogy úgy, ahogy ez idegenben, a természetes, spontán nyelvelsajátítás során történik, csakhogy koncentráltabban és könnyebben. A rávezetô elemeket sokkal szűkebb idôkeretek között megmutatva, egymás társaságába gyűjtve. Ehhez egy új tanulási-tanítási módszer is kell. Szólamszerűen: sok szó kevés alakja helyett kevés szót, de sok-sok alakjával! A szöveg megértését mindenfajta kerülôút nélkül érjük el: a fordítást egyszerűen mind a könyvben kinyomtatva, mind a hangfelvételen, a kazettán is megadjuk. Már a kezdô tanszöveg is bepillantást nyújthat a nyelv szinte teljes formakincsébe, mindenfajta magyarázgatás és minden tabu nélkül. Megmutathatja a nyelvtani rendszer gazdagságát. Teheti. Az anyanyelvi fordítás révén a jelentés nem kíván magyarázatot. A szókincset ez a módszer nagyon sokszor, sokféleképpen megforgatja, hogy az ismételt találkozások száma a spontán megjegyzéshez elég legyen. A redundancia dicsérete

A szöveg jelentésének közvetlen és akadálytalan megértését fokozza, ha nem váltunk mondatról mondatra témát. Vagyis redundánssá, önmagát ismétlôvé tesszük a tanszöveget. A képzelet számára stabil helyzetet teremtettünk. A figyelem szinte kizárólag a tanulnivaló, azaz a mondanivaló nyelvi megjelenítése felé fordul. Hány legyet is? Az anyanyelvi fordításnak köszönhetôen egyrészt mindenki könnyen kikövetkeztetheti a mondatból a számára ismeretlen részt, ill. részletet. Másrészt: nem kell a leckék új szavait rögtön „megtanulni”. Amikor újra elôfordulnak, akár ismerjük ôket kívülrôl, akár nem, akkor is újra segíti a megértésüket az anyanyelvi fordítás. Harmadrészt: így még egy írni-olvasni sem tudó gyermek is önállóan és akadálytalanul ismerkedhet meg az idegen nyelvvel. Élvezettel, sikert megélve, minden különös erôfeszítés és mindenfajta külön segítô magyarázat nélkül is. Kell-e ennél nagyobb serkentés, motiváció a tanuláshoz? …és az önálló beszéd? Lassan, fokozatosan, természetesen! A kezdô nyelvtanuló aktív szövegalkotása maradhat és maradjon is távolabbi cél! Mert bármennyire szeretné is már, miért is kellene a kapaszkodás nélkül felállni nem tudó kisgyereket – balettoztatni? Vagyis: „Lassan járj, tovább érsz!” Említettük már a nyelvet sokoldalúan megfigyelô „tanúkorszakot”. Ennek során alakulnak ki azok az agyi kapcsolatok, amelyek a beszéd megértését, vagyis közvetlenül a tanult nyelven való gondolkozást szolgálják. Enélkül szabad beszéd aligha lehetséges. Ha a visszakérdezés és a szövegaprítás technikájára példát adnak a nyelvleckék, nagyon hamar rákaphat a kezdô nyelvtanuló is. S ott vannak az ezernyi helyzetben használható, rövid beszédpanelek, „kommunikációs ászok”! (Mint pl.: Ez fantasztikus! Tényleg? Ki hitte volna? Nahát! Érdekes! Óriási! És hogy tetszett? Élvezted? Biztos? Ez aztán a szerencse! … stb.) Bárki könnyen kivághatja ôket egy-egy társalgási szituációban, s hagyhatja a szót a partnerénél. Az artikulációs gyakorlatok, az utánzás, a felolvasás, egy-két mondat emlékezetbôl elmondása összeköti a megértés agyi központjait az épülgetô beszédprodukáló központokkal. Ahhoz, hogy majd beszélni tudjunk, fontosabb, mint gondolnánk: mondjuk el a szöveget pl. elôször suttogóra fogva, majd félhangosan, késôbb pedig „színészkedve”, nagy átéléssel, pl. érzelemgazdag, majd az értelmet túlhangsúlyozó elôadásmódban, szinte hadarva, gyorsan is. Mert így a szöveg és értelme együtt jól beépül a spontán viselkedésbe. A beszédértés és az aktív beszéd képessége között összeköttetést teremt, ha a hallott szöveget lefordítjuk a mozdulat és a mimika nemzetközi nyelvére. Ez élvezetes is lehet, miként zenehallgatás közben a ritmust átvenni, a karmestert imitálva titokban dirigálni. Türelem tehát! S mit tegyenek a türelmetlenek, ha siettetni akarják saját

megszólalásukat? Olvassanak sokat! Fennhangon. A jó tanár – aranyat ér! A tanuló felmerülô tényleges problémáira természetesen meg kell hogy lelje a magyarázatot. Erre jó a könyv. És a jó tanár, aki aranyat ér. Tényleg, mi is legyen a tanár szerepe az ilyen nyelvtanulásban? Nyilván más lehet az végre, mint eddig. A kevés tapasztalat azt megmutatta már, hogy képzett nyelvtanár erre örömmel, hamar és könnyen rátalál. Korai lenne tehát errôl értekeznünk. S hogy a további a lehetôségekre is pillantsunk: egy kicsit fantáziáljunk! Képzeletünkben fordítsuk meg a tanuló egyéni és a tanárral közös munkájának sorrendjét! Mert mi is lenne, ha a nyelvóra elôtt, már korábban egyedül, öntevékenyen ismerkednék meg a tanuló a tananyaggal? Így, saját tempójában, lehet, hogy jobban elvégzi feladatát, és az intelligenciája is közben – ill. a rákövetkezô alvás során – észrevétlenül megteszi a magáét. És most, hogy az alvás során a tanuló agyában már konszolidálódott a felvett ismeretanyag, most kerülhet sor a feldolgozására, begyakorlására. Most kerülhet sor annak tanárral való közös gyakorlásra, tréningre: azt gyakorolja a tanuló, amire már képes, s nem azt, amire még nem. Az út szakaszai Mint látjuk, elôbb a beszéd megértésének, azután aktív használatának képességeit kell kifejleszteni. Ez tehát több tanulási fordulót, több tanulási ciklust igényel. Az elsô fordulóról bôséggel esett már szó. Mondjuk ki a lényegét: a beszédértéshez nélkülözhetetlen, viszonylag csekély szókincsen túl a – hogyan is nevezzük? – a megértési nyelvtant vagy passzív nyelvtant kell benne elsajátítani. És ennek a tapasztalatból való tanulásnak még semmi köze a nyelvtan tételes szabályainak ismeretéhez. A második fordulóban a szókincs bôvítésén túl az arra érett nyelvtanulónak jó a nyelvtan tételes szabályaival való ismerkedés is. Elsôsorban a bonyolultabb szerkezetek pontos megértésében való eligazítás végett, de fôleg az egyszerűbbek alkalmazásának céljából. A harmadik forduló azután a bonyolultabb nyelvi szerkezetek aktív használatának tudatosítása, begyakoroltatása és persze a szókincsnek egy életen keresztül folyó bôvítése lenne. ‘95. április

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->