Makara György - A siker fortélyai

Mint az anyanyelvet: az idegen nyelvet is a használatából, akár minden

magyarázat nélkül is megérteni! Az erre való képességünk velünk együtt
született. A dolgok értelmezési lehetôsége és a megértés hirtelen villan át
az agyunkon, s mint a villám fényében, tájékozódni tudunk, átlátjuk az
összefüggéseket. A saját felismerés, mint az éles kontúrú látvány mély
emléknyomot hagy maga után. Olykor egy életre szólót.
Az agykutatás eligazít?
A modern agykutatási eredményekbôl ismert,
hogy a beszéd és vele a nyelv használata nagyon
sok – nem is tudni még, hogy hányféle – agyi
művelet együttvéve. A jobb agyféltekénkkel
értjük meg a beszéd hangsúlyait, a beszélô
szándékait, a szavak „mögötti” közlendôt. A bal
agyféltekén külön központja van a nyelv
megértésének, külön az aktív használatának, a
konkrét, az elvont fogalmak megértésének, a
szótalálásnak, a beszéd folyékonyságának, a nyelvtani szabályok
értelmezési képességének és így tovább.
Ugyanez kell minden egyes idegen nyelvhez is. Ezek és fôleg
összecsiszolódott, összehangolódott működésük nem alakulhatnak ki csak
úgy „ukmukfukk”! A beszéd megértésének a képessége az alap. A
természetes nyelvelsajátításban ez mindig megelôzi az aktív beszédet.
A tanulással kapcsolatos legújabb agykutatási eredmények közül
kiemelkednek azok, amelyek az alvás szerepét kívánták tisztázni. Kiderült,
hogy a napközben észlelt dolgok megtanulásában valami nagyon fontos
történik a rákövetkezô alvás során.
Alvás közben elrendezôdnek, konszolidálódnak a megelôzô éber idôszak
hatásai. Nemcsak az embereknél, hanem kísérleti patkányoknál is így
találták.
Az emberek az alvást követôen jobban teljesítették tréningfeladataikat,
mint a megelôzô napon. Nem számított viszont, hogy a tanulás
közvetlenül az alvás elôtt folyt, vagy sokkal megelôzte azt.
Forradalom kell?
„A nyelvtanító módszerek eredményei között nincs különbség, csak a
körülöttük vert por nagyságában” – írja könyvében dr. Dálnoki-Fésűs
András összehasonlító mérésekre alapozva.
Egyfelôl az eredményesség, másfelôl a minden igyekezetnek ellenálló
sikertelenség. A nyelvtanulók csupán 25%-ának felel meg az iskolai
tanulási-tanítási stílus. A maradék 75%-nak nem – tudjuk meg egy
kanadai kutatás eredményeibôl. Revolúcióra van szükség.
Ami biztos
Idegenben, vagy ahogy a szaknyelv mondja: a célnyelvi környezetben
szinte minden motivált ember képes a nyelvet használható szinten
elsajátítani.
 Négyéves korában az egészséges
gyerekeknek szinte mindegyike,
felnôttkorban pedig az emberek 6–7%-a
még anyanyelvi szinten is képes erre.
Vajon miért nem ilyen sikeres a
szervezett nyelvoktatás?
Talán alábecsüljük a nyelvtanulás
nehézségét. Tudjuk-e például, hogy a
nyelvek mind magukban a fogalmaikban is, a nyelvtani
rendszereikben is különböznek egymástól, s hogy a nyelv
váltásakor egész viselkedésünkben és egész gondolkozásunk
struktúrájában is váltanunk kell.
Nem szavak cseréje tehát, s nem is szóismeret tehát a nyelvtudás! Nem
holmi egyszerű szabályalkalmazási, nyelvi gyermekjátékról van szó, mint
amilyen pl. a „Hajmási Péter, Hajmási Pál” dalban a Péter és Pál szavak
szünetre vagy hümmögésre való cserélgetése.
A kifejlett anyanyelvhasználatig is az elsô korszak a hallgatás, a megértés
kora, a „tanúkorszak”.
Évek telnek el a hézagos megértéssel, a rejtélyek fejtegetésével, a
félreértések helyesbítésével és alkalmazási bizonytalansággal. A második
nyelv tanulásában ezt – bizony – nem kell megismételni! Az anyanyelvi
fordítás átsegít a megértés nehézségein.
A legfontosabb: a beszédben lévô stabil elemeknek – ahogy a lélektanban
nevezik – az alakzatait megismerni.
A beszédbôl ezeket a stabil szerkezeteket, a szótöveket, a képzôket, a
jeleket és a ragokat és fôleg ezek magasabb szintű szervezôdéseit kell –
és itt a lényeg! – automatikusan, egy pillanat alatt felfedezni, kiszűrni.
Azt, aminek alapján akkor is rájuk ismerünk, ha beszédhibás, netán
dadogó vagy hadaró ember ejti ki ôket.
(Közbevetôleg egy tanulság: az idegen nyelvi beszédértés-központunkba
beleépülô kiejtési alakzatokat ne torzítsuk el – a saját kiejtésünkkel!)
A hagyományokkal szakítva – ha másért nem, legalább ezért –
tartózkodjunk a helyes mintát nélkülözô, túl korai saját megszólalástól,
bármilyen nagy csábítást érzünk is rá. „Önfertôzést” okoz. A nyelvet
helyesen beszélôk megértése a tét.
Nyelvtanfolyamon a tanulótársainktól, vagy mesterünktôl való fertôzôdés
szinte elkerülhetetlen. Ellensúlyozni kellene sok és sokféle eredeti kiejtési
minta hallgatásával.
A hagyományos nyelvtanári munka alapja – általában – az a rejtett
elôfeltételezés volt, hogy a tanulót kezdettôl fogva beszéltetni kell. S hogy
a tanuló ne akarhasson bonyolultabb dolgot is mondani, a nyelvtan
összefüggô rendszerét nem mutatták meg neki, szinte rejtegették elôle.
Úgy gondolták, a hibátlan, önálló szövegalkotásra kell mielôbb
megtanítani. Egyszerű mondatok készítésével – hogy ne mondjuk:
fabrikálgatásával.
Csakhogy annak, aki ezt teszi, elég, ha szavakat, szabályokat helyettesít
csupán, s hozzá a gondolkodását még nem kell, és többnyire nem is tudja
 az idegen nyelvűre átkapcsolni.
Lássuk be: a pontos szabályismeret és
alkalmazás ráér. Hová is rohannánk vele? Mert
a részek fokozatosan összehordott halmaza
nem válik magától működô egésszé, legfeljebb
egy-egy csekély, speciális adottságú
tanulórétegnél. Az egynyelvű többség számára
szakadék rejtôzik a két dolog: a nyelvrôl szóló
tudás és viselkedésbeli alkalmazása között.

E szakadék fölött a híd – mint már mondtuk az imént – az idegen nyelven

való megértés, a nem anyanyelvi gondolkozásra való átkapcsolás.
A megoldás
Megszoktuk: a nyelvtanulásban minden új lecke új, ismeretlen történet új,
ismeretlen szavakkal és új nyelvtani szerkezetekkel. Sok magyarázat kell
a megértésükhöz.
Ha viszont mondatonként elôre megadjuk a szöveg fordítását a kazettán,
nincs igény a magyarázatára. Lehet, s legyen a lecke szövege hosszabb,
sôt, kifejezetten hosszú. Lehet az, ha nem hoz újabb és újabb
ismeretlenségeket. S legyen is, mert így könnyen észrevesszük az
összefüggéseket a nyelv használatából. Mint az idegenben folyó
nyelvelsajátítás során. Csakhogy itt most megértési nehézségek és
félreértések nélkül.
A nyelv grammatikai szerkezetének hónapokon, éveken át való
rejtegetésére sincs tehát szükség. Minél elôbb rátekintés kell a nyelvtan
rendszerére, hogy az idegen nyelvi beszédértési központok szervesen
kiépülhessenek.

A biflázás elkerülhetô?
Tennünk kell azért is valamit, hogy a nyelvelsajátítás ne
legyen lélekölô taposómalom. Ne kelljen például a
legközelebbi nyelvórára a tanulónak feltétlenül minden
újdonságot „megtanulni”. A szándékos memorizálás, a
biflázás, nagyobbrészt elkerülhetô, egyébként meg
kellemessé tehetô. Miként az idegenben folyó
nyelvelsajátításban.
A biflázásban leginkább az a lélekölô, hogy érdektelen, unalmas
tevékenység, és ráadásul csekély eredménnyel jár. Azért, mert teljes,
feszült figyelmünket valami olyan dolog felé kell kényszerítenünk, amit
már ugyanabban a formájában, pont ugyanúgy, „ezerszer” láttunk, ill.
hallottunk.
Már az is segít, ha csupán szórt figyelmünket irányítjuk – de csak az
ismétlései során – a megtanulnivalóra. Erre jó pl. a magnóval folytatott
„háttér-tanulás”. A másik lehetôség, hogy a figyelem feszültségét oldjuk:
a sokszori ismétlést passzív megfigyelôként – akár pl. relaxálva – éljük
meg. S íme, harmadiknak a legfontosabb: legyen a tananyag érdekes,
változó, változatos, emlékezetes. A megjegyeznivalót mindig máshonnan
nézve vagy legalább mindig más-más alakban mutassa meg, de oly
sokszor, oly sokféleképpen, hogy spontán megismerése és megjegyzése
bekövetkezzék.
A nyelv ugyanis nem biflázandó „értelmetlenség”, és a nyelvet tanuló
ember magas intelligenciájú élôlény, aki minden magyarázat nélkül,
önerejébôl képes megsejteni, felismerni az emberi nyelv belsô
összefüggésrendszerét, egyszerűen a nyelvhasználat alapján.
Olyan tananyag kell tehát, amely alkalmat teremt az embernek az
értelmes nyelvtanulásra. Olyan, amelyik tálcán kínálja a felismerô,
megsejtô képességnek a jobbnál jobb alkalmakat.
Sok és nyelvileg változatos szöveget ajánlunk tehát ugyanarra a
tananyagrészre – a hagyományos nyúlfarknyiak helyett. A bennük
rejtôzködô összefüggéseket a tanuló könnyebben átláthatja. A saját
„felfedezés”, ha sikerül, igazán emlékezetes, örömteli élmény.
Egyébként az idegen nyelv megértésében már a beszéd puszta érzékelése
is nehézség. A hangjaiban, ritmusában, hanglejtésében és hangsúlyában
egyszerre megfelelô produkálása vagy csak utánzása szinte lehetetlen.
E halmozott nehézségeket csökkenti, ha a szavak más-más
szomszédságban, a mondatok többféle szórendben mutatkoznak meg,
hogy a szóhatárok szinte maguktól tisztázódjanak.
Fontos még, hogy sokféle kiejtésben és más-más tempóban is lehessen a
szöveget meghallgatni.
A lényeg
A lényeg azonban a részletek helyett az egész mondanivaló megértésében
és elképzelésében van. Hogy a beszéd – „azonnali behívóval” – a
képzeletbe idézze az általa megnevezett dolgot és viszonylatot.
Mindenfajta logikai elemzés nélkül.
A sorrend
Ezt, a beszéd „magától értetôdô megértését” kell a tanulás elsô
fordulójában elsajátítani. Hogy aztán arra éretten, a tanulók maguk is
megszólaljanak saját maguk által alkotott szövegekkel. És addig? Folyjék
az erre való felkészülés: a fonetikai bázis kiépítése, utánozás,
ismételgetés, szövegek átalakítgatása.
Célszerű a kazettákról a nyelvleckét az elsô alkalommal a maximális
aktivitás és a maximális figyelem mellett hallgatni, mert az
újrahallgatáskor a figyelem már automatikusan „takarékra kapcsol”. Jó,
ha felütjük a könyvünket is az adott leckénél, és olvasva is követjük a
szöveget. Úgy teszünk, mintha egy „play back”, azaz egy utánjátszási
feladatra, fellépésre készülnénk. Szájunk már rááll a szövegre,
arckifejezésünk, mimikánk a helyzethez illô, a szöveget máris lefordítjuk a
mozdulat, a testtartás, a mimika nyelvére.
S amikor ez véget ért, következhet az elolvasás és a felolvasás.
Értelmesen és minél gyorsabban. Érdemes mérni, és érdemes feljegyezni
a felolvasás idôtartamát.
Kijátszható-e az agy?
Sem a mindenkit izgató altatásos, sem a fenntartásokkal figyelt
hipnózistechnika jegyében folyó nyelvtanulási próbálkozásokból nem lett
gyakorlat. Okkal. A géppel segített relaxálás viszont egyrészt mint a
nyelvtanulás megkönnyítôje, másrészt mint az életminôség javítása, egyre
terjed. Egyébként nincs benne semmi rendkívüli, semmi misztikus. Ha a
tevékeny állapotban minket érô hatások az alvás során rendezôdnek el az
agyunkban, ugyan miért ne lehetne ez így, – sôt jobb hatásfokkal – az
éber, de nyugodt relaxálás közben észlelt dolgokkal is?
Meglepô, hogy sokan még a „hitvitát” sem vállalva kijelentik, hogy „nem
hisznek benne”, pedig egyszerű tény csupán, hogy a relaxációs tanulás
eredményei tudományosan igazoltak és jók. S erre vannak jó okok is. Az
például, hogy relaxálás közben alig van olyan külsô és belsô inger, amely
zavaróan társulna az éppen tanult információkhoz. Így persze jobb a
koncentráció foka. Azután az is, hogy ellazuláskor az agyban fokozódó
alfa-aktivitás mutatkozik – azaz ilyenkor a REM alvásfázishoz valamelyest
hasonlóan működik az agy.
A megújulás
Ez a technika egy új igényt teremtett, éspedig egy teljesen újfajta nyelvi
tananyagra. Olyanra, amely testi tétlenségben is használható. S mint az
élet más területén, az új igények itt is elôre nem látott, további
fejlôdésnek kiindulópontjaivá válhattak: ezek a tananyagok ugyanis eleve
alkalmasak mind a relaxálás nélküli, ún. háttértanuláshoz, mind az éber,
önoktató tanuláshoz, sôt, a csoportos foglalkozásokhoz is. Tanári
segítséggel és anélkül is. Ezért aztán az egész nyelvoktatásra kihathatnak.
A kihívás
Bizony nagy kihívás olyan, kazettáról hallgatható tananyagot készíteni,
amely magától rávezeti az elmét az új nyelv belsô összefüggéseire.
Valahogy úgy, ahogy ez idegenben, a természetes, spontán
nyelvelsajátítás során történik, csakhogy koncentráltabban és
könnyebben. A rávezetô elemeket sokkal szűkebb idôkeretek között
megmutatva, egymás társaságába gyűjtve.
Ehhez egy új tanulási-tanítási módszer is kell. Szólamszerűen: sok szó
kevés alakja helyett kevés szót, de sok-sok alakjával! A szöveg
megértését mindenfajta kerülôút nélkül érjük el: a fordítást egyszerűen
mind a könyvben kinyomtatva, mind a hangfelvételen, a kazettán is
megadjuk.
Már a kezdô tanszöveg is bepillantást nyújthat a nyelv szinte teljes
formakincsébe, mindenfajta magyarázgatás és minden tabu nélkül.
Megmutathatja a nyelvtani rendszer gazdagságát. Teheti. Az anyanyelvi
fordítás révén a jelentés nem kíván magyarázatot.
A szókincset ez a módszer nagyon sokszor, sokféleképpen megforgatja,
hogy az ismételt találkozások száma a spontán megjegyzéshez elég
legyen.
A redundancia dicsérete
A szöveg jelentésének közvetlen és akadálytalan megértését fokozza, ha
nem váltunk mondatról mondatra témát. Vagyis redundánssá, önmagát
ismétlôvé tesszük a tanszöveget. A képzelet számára stabil helyzetet
teremtettünk. A figyelem szinte kizárólag a tanulnivaló, azaz a
mondanivaló nyelvi megjelenítése felé fordul.
Hány legyet is?
Az anyanyelvi fordításnak köszönhetôen egyrészt mindenki könnyen
kikövetkeztetheti a mondatból a számára ismeretlen részt, ill. részletet.
Másrészt: nem kell a leckék új szavait rögtön „megtanulni”.
Amikor újra elôfordulnak, akár ismerjük ôket kívülrôl, akár nem, akkor is
újra segíti a megértésüket az anyanyelvi fordítás.
Harmadrészt: így még egy írni-olvasni sem tudó gyermek is önállóan és
akadálytalanul ismerkedhet meg az idegen nyelvvel. Élvezettel, sikert
megélve, minden különös erôfeszítés és mindenfajta külön segítô
magyarázat nélkül is. Kell-e ennél nagyobb serkentés, motiváció a
tanuláshoz?
…és az önálló beszéd?
Lassan, fokozatosan, természetesen! A kezdô nyelvtanuló aktív
szövegalkotása maradhat és maradjon is távolabbi cél! Mert bármennyire
szeretné is már, miért is kellene a kapaszkodás nélkül felállni nem tudó
kisgyereket – balettoztatni? Vagyis: „Lassan járj, tovább érsz!”
Említettük már a nyelvet sokoldalúan megfigyelô „tanúkorszakot”. Ennek
során alakulnak ki azok az agyi kapcsolatok, amelyek a beszéd
megértését, vagyis közvetlenül a tanult nyelven való gondolkozást
szolgálják. Enélkül szabad beszéd aligha lehetséges.
Ha a visszakérdezés és a szövegaprítás technikájára példát adnak a
nyelvleckék, nagyon hamar rákaphat a kezdô nyelvtanuló is. S ott vannak
az ezernyi helyzetben használható, rövid beszédpanelek, „kommunikációs
ászok”! (Mint pl.: Ez fantasztikus! Tényleg? Ki hitte volna? Nahát!
Érdekes! Óriási! És hogy tetszett? Élvezted? Biztos? Ez aztán a szerencse!
… stb.)
Bárki könnyen kivághatja ôket egy-egy társalgási szituációban, s
hagyhatja a szót a partnerénél.
Az artikulációs gyakorlatok, az utánzás, a felolvasás, egy-két mondat
emlékezetbôl elmondása összeköti a megértés agyi központjait az
épülgetô beszédprodukáló központokkal.
Ahhoz, hogy majd beszélni tudjunk, fontosabb, mint gondolnánk: mondjuk
el a szöveget pl. elôször suttogóra fogva, majd félhangosan, késôbb pedig
„színészkedve”, nagy átéléssel, pl. érzelemgazdag, majd az értelmet
túlhangsúlyozó elôadásmódban, szinte hadarva, gyorsan is. Mert így a
szöveg és értelme együtt jól beépül a spontán viselkedésbe.
A beszédértés és az aktív beszéd képessége között összeköttetést teremt,
ha a hallott szöveget lefordítjuk a mozdulat és a mimika nemzetközi
nyelvére. Ez élvezetes is lehet, miként zenehallgatás közben a ritmust
átvenni, a karmestert imitálva titokban dirigálni.
Türelem tehát! S mit tegyenek a türelmetlenek, ha siettetni akarják saját
megszólalásukat?
Olvassanak sokat! Fennhangon.
A jó tanár – aranyat ér!
A tanuló felmerülô tényleges problémáira természetesen meg kell hogy
lelje a magyarázatot. Erre jó a könyv. És a jó tanár, aki aranyat ér.
Tényleg, mi is legyen a tanár szerepe az ilyen nyelvtanulásban? Nyilván
más lehet az végre, mint eddig. A kevés tapasztalat azt megmutatta már,
hogy képzett nyelvtanár erre örömmel, hamar és könnyen rátalál. Korai
lenne tehát errôl értekeznünk.
S hogy a további a lehetôségekre is pillantsunk: egy kicsit fantáziáljunk!
Képzeletünkben fordítsuk meg a tanuló egyéni és a tanárral közös
munkájának sorrendjét! Mert mi is lenne, ha a nyelvóra elôtt, már
korábban egyedül, öntevékenyen ismerkednék meg a tanuló a
tananyaggal? Így, saját tempójában, lehet, hogy jobban elvégzi feladatát,
és az intelligenciája is közben – ill. a rákövetkezô alvás során –
észrevétlenül megteszi a magáét. És most, hogy az alvás során a tanuló
agyában már konszolidálódott a felvett ismeretanyag, most kerülhet sor a
feldolgozására, begyakorlására. Most kerülhet sor annak tanárral való
közös gyakorlásra, tréningre: azt gyakorolja a tanuló, amire már képes, s
nem azt, amire még nem.
Az út szakaszai
Mint látjuk, elôbb a beszéd megértésének, azután aktív használatának
képességeit kell kifejleszteni. Ez tehát több tanulási fordulót, több tanulási
ciklust igényel.
Az elsô fordulóról bôséggel esett már szó. Mondjuk ki a lényegét: a
beszédértéshez nélkülözhetetlen, viszonylag csekély szókincsen túl a –
hogyan is nevezzük? – a megértési nyelvtant vagy passzív nyelvtant kell
benne elsajátítani. És ennek a tapasztalatból való tanulásnak még semmi
köze a nyelvtan tételes szabályainak ismeretéhez.
A második fordulóban a szókincs bôvítésén túl az arra érett
nyelvtanulónak jó a nyelvtan tételes szabályaival való ismerkedés is.
Elsôsorban a bonyolultabb szerkezetek pontos megértésében való
eligazítás végett, de fôleg az egyszerűbbek alkalmazásának céljából.
A harmadik forduló azután a bonyolultabb nyelvi szerkezetek aktív
használatának tudatosítása, begyakoroltatása és persze a szókincsnek egy
életen keresztül folyó bôvítése lenne.
‘95. április