Érzelmek iskolája: szerelem Manhattanben?

Na ne!

Valentin-napi történet következik. Készüljenek fel.

Az angol újságírónő New Yorkba érkezik. Vonzó és szellemes, egyből össze is jön New York egyik
legígéretesebb agglegényével. Tim negyvenkét éves, befektetési bankár, és úgy ötmillió dollárt keres évente.
Két hétig csókolóznak, kézen fogva járnak, mígnem egy őszi napon a férfi elviszi a házhoz, amit Long
Islanden építtet magának. Az építésszel együtt átnézik a terveket.
- Meg akartam mondani az építésznek, hogy ne keresztrudas korlátot tegyen az emeletre, mert a gyerekek
fel fognak mászni rá, leesnek, és kitörik a nyakukat - meséli az újságírónő. - Arra számítottam, hogy Tim
megkéri a kezemet. Vasárnap este Tim kiteszi a nőt a lakásánál, és a lelkére köti, hogy el ne felejtse a keddi
vacsorát. Kedden felhívja és megkéri: tegyék át a vacsorát egy másik napra. Amikor már két hete nem
jelentkezik, a nő felhívja, és megkérdezi tőle: - Melyik másik napra gondoltál?
A férfi megígéri, hogy a hét második felében felhívja. Természetesen nem hívja fel, soha többet. Engem
az egészből az érdekel, hogy a nő miért nem képes felfogni, mi történt. Angliában, magyarázza nekem, ha
összeeresztenek az építésszel, az már jelent valamit. Rájövök, hogy szegény még mindig úgy viselkedik, mint
aki Londonban él. Senki nem szólt neki, hogy Manhattanben nincs helye a szerelemnek. Aztán azt gondolom,
nem baj, majd megtanulja.
Isten hozott az elveszített ártatlanság korában! Az éjszakai fények, melyek közt Edith Wharton
szívdobogtató románcai játszódtak, még mindig fénylenek, csak a színpad üres. Senkinek sincsenek álmai
luxuskivitelben, és senkinek sincsenek olyan szerelmi viszonyai, melyekre szívesen emlékszik vissza. Fekete-
fehérben álmodunk, a múló vonzalmakat pedig megpróbáljuk a lehető leggyorsabban elfeledni. Hogyan
jutottunk idáig?
Truman Capote túlságosan is jól megértette a kilencvenes évek nagy dilemmáját: szerelem vagy üzlet. Az
Álom luxus-kivitelben hősei, Holly Golightly és Paul Varjak, korlátok közé voltak szorítva, lévén Holly
kitartott nő, Paul pedig kitartott férfi. Végül azonban, ezernyi akadályt legyőzve, a szerelmet választották a
pénz helyett. Manhattanben manapság ez nemigen fordul elő. Mindannyian kitartott nők és kitartott férfiak
vagyunk - az állásunk és a lakásunk miatt, de van, aki az elegáns éttermekben, klubokban, elővárosokban,
színházi bemutatókon uralkodó hierarchia miatt. És szeretjük ezt az állapotot. Első az önvédelem és a jó
üzlet. Ámor meg elhúzhat a jó büdös francba.
Önök mikor hallották utoljára azt a vallomást, hogy szeretlek- úgy, hogy az illető legalább gondolatban
rögtön hozzá ne tette volna: mint barátot persze. Mikor látták utoljára, hogy két ember mélyen, őszintén
egymás szemébe néz, anélkül hogy közben azt gondolnák: most mi lesz? Mikor hallották utoljára valaki
szájából azt, hogy őrülten szerelmes vagyok, anélkül hogy közben azt gondolták volna: várj csak hétfő
reggelig! És melyik volt a legnépszerűbb, nem a Tim Allennel készült karácsonyi film? Hát persze hogy a
Csábítás, amelyre tíz-tizenöt millió néző zarándokolt el, hogy kelletlen, érzelmek nélküli szexet nézhessen, a
sok szexmániás társaságában. Ez nem éppen az, amit szerelemnek nevezünk, viszont éppen az, ami a modern
kapcsolatokra jellemző Manhattanben.
Mert Manhattanben továbbra is rengeteg a szex, de nem a romantikus fajtából, hanem abból, amely
barátságokban és üzleti kapcsolatokban végződik. Manapság mindenkinek barátai és üzleti tranzakciói
vannak, viszont szeretői senkinek sincsenek, még ha történetesen le is feküdtek egymással. Az angol
újságírónőre visszatérve. Fél év, néhány újabb kapcsolat és egy röpke viszony után - egy New Yorkon kívül
élő férfival, aki párszor felhívta vidékről, és azt mondta, hogy majd jelentkezik, ha megint New Yorkban jár
(amit persze soha nem tett meg) - a nő kiokosodott.
- New Yorkban a kapcsolatok a távolságtartásról szólnak - mondja ma már. - De vajon hogyan közelít az
ember valakihez, ha éppen ahhoz van kedve?
El kell hagyni ezt a várost, drágám!

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, ELSŐ RÉSZ

Péntek este van a Bowery bárban. Kint havazik, bent zajlik az élet. Itt van a híres színésznő Los
Angelesből, aki kissé elüt a többiektől, szürke műanyag dzsekijében és miniszoknyájában, oldalán
aranytáncos, túlzottan lesült partnerével. Itt van a színész-énekes-bulikirály, Donovan Leitch, hosszú zöld
zakóban és drapp fülvédős kalapban. Itt van Francis Ford Coppola is a feleségével. Az asztaluknál van egy
szabad hely. De nem egyszerűen szabad: csábítóan, kísértésbe ejtően, csalogatóan, provokatívan szabad.
Olyannyira szabad, hogy sokkal inkább foglalt, mint bármely más szék a helyiségben. És, éppen abban a
pillanatban, amikor e miatt a szabad hely miatt kitörne a botrány, Donovan Leitch odaül csevegni. A
teremben mindenki egyből féltékeny lesz. Nem látnak a méregtől. A bárban erőszakosan kavarog az energia.
Ilyen a románc New Yorkban.
 A BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ FÉRFI

- A szerelem azt jelenti, hogy az embernek igazodnia kell valakihez, de mi van, ha kiderül, hogy az illető
egy csődtömeg? - Kérdezi az egyik barátom, ismeretségi körömből azon kevesek egyike, aki már tizenkét éve
boldog házasságban él. - És minél tovább vársz, az idő egyre inkább téged igazol. Az ember mind távolabb
kerül attól, hogy járjon valakivel, hacsak valami nagy dolog fel nem rázza, például meghalnak a szülei.
- New Yorkban az emberek áthatolhatatlan falat húznak maguk köré - folytatja. - Szerencsésnek érzem
magam, amiért mar a legelején összejöttek a dolgaim, mert itt tényleg könnyű komoly kapcsolatok nélkül
élni, és később aztán már szinte lehetetlen elkezdeni a párkeresést.

A (NAGYJÁBÓL) BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ NŐ

Felhív egy barátnőm, aki férjnél van.

- Nem tudom, ebben a városban hogy tesz szert az ember kapcsolatokra. Olyan nehéz. Ott az a sok
kísértés. Elmenni szórakozni. Inni. Drogozni. Ismerkedni. Az ember jól akarja érezni magát. De ha
történetesen házasságban él, hová menjen? Üljön otthon a lakásában, mint egy dobozban, és bámulja a
másikat? Könnyebb lehet egyedül - mondja kicsit sóvárogva. - Azt tehetsz, amit akarsz. Nem kell hazamenni.

A COCO PAZZÓ-I AGGLEGÉNY

Évekkel ezelőtt, egyik barátom, Capote Duncan volt a legígéretesebb agglegény az egész városban: szinte
az összes New York-i nővel járt. Akkoriban még elég romantikusak voltunk ahhoz, hogy azt higgyük, az
egyik mellett végül is kitart majd. Előbb-utóbb ő is biztosan szerelmes lesz, gondoltuk. Egyszer mindenki
szerelmes lesz, mégpedig egy-olyan nőbe, aki szép, okos és sikeres. Ám a szép, okos és sikeres nők csak
jöttek-mentek Capote életéhen. És ő egyikükbe sem lett szerelmes.
Tévedtünk hát. Capote ma is ott ül a Coco Pazzóban, és elérhetetlennek képzeli magát. Nem akar járni
senkivel. Meg sem akarja próbálni. Nem érdekli a romantikus jellegű elkötelezettség. Nem akar egy másik
személy lelkében végbemenő neurózisról hallani. A nőknek azt mondja, hogy csak a barátjuk akar lenni, és
lefekhetnek vele, de részéről ennyi, és ennyi is marad.
Jól érzi magát. És már nem is szomorú ettől, mint régen.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, MÁSODIK RÉSZ

Az asztalomnál, a Bowery bárban hárman ülnek: Parker, a harminckét éves regényíró, aki olyan
kapcsolatokról ír, amelyek menthetetlenül félresikerülnek, a szeretője, Roger, továbbá Skipper Johnson
előadóművész.
Skipper huszonöt éves, és ahhoz az X generációhoz tartozik, amely már nem hisz a szerelemben.
- Egyszerűen nem hiszek benne, hogy valaha is találkozom majd a tökéletes jelölttel és összeházasodunk -
mondja. - A kapcsolatok annyira intenzívek. Ha az ember hisz a szerelemben, szükségképpen csalódni fog.
Senkiben sem lehet meghízni. Az emberek olyan romlottak manapság.
- De hiszen éppen ez a remény szikrája - ellenkezik Parker. - Ha azt reméled, hogy ez megóvhat a
cinizmustól. Skipper nem kér ebből az okoskodáshól.
- A világ ma sokkal jobban el van cseszve, mint huszonöt évvel ezelőtt. Az agyam eldurran attól, hogy
pont ebbe a generációba kellett beleszületnem, ahol ez a sok szar történik velem. Pénz, AIDS, kapcsolatok -
minden összefügg. A velem egyidősek közül a legtöbben nem is számítanak arra, hogy valaha is biztos
állásuk lesz. És ha a jövő anyagi gondjai nyomasztanak, nem akarod elkötelezni magad.
Megértem a cinizmusát. Mostanában azon kapom magam, hogy azért nem akarok senkivel járni, mert a
végén - kivéve persze, ha véletlenül házassággal végződne a dolog, ami kizárt - úgyis ott maradnék, minden
nélkül.
Skipper belekortyol az italába.
- Egyszerűen nincs alternatíva - kiabálja. - Nem akarok langyos kapcsolatokat, ezért inkább bele se
kezdek az egészbe. Se szex, se romantika. Kinek kell ez? Kinek kell az a rakás probléma, ami előjöhet: nemi
betegségek, terhesség? Nekem nincsenek problémáim. Nem félek a betegségektől, pszichopatáktól,
zaklatóktól. Miért nem lehet az ember a barátaival, és beszélgethet velük őszintén úgy, hogy közben még jól
is érzi magát?
- Meg vagy őrülve - mondja Parker. - Nem a pénzről van szó. Lehet, hogy nem tudunk egymásnak
anyagilag segíteni, de talán tudunk tenni valamit a másikért. Az érzelmek nem kerülnek semmibe. Van kihez
hazamenni. Van valaki az életedben. Van egy elméletem arról, hogy New Yorkban egyedül a meleg
közösségekben létezik a szerelem és a romantika, mert a melegek még mindig szeretik a feltűnést és a
szenvedélyt, miközben a hetero szerelem visszavonult a hálószobákba. Részben azért gondolom így, mert
mostanában sokat olvastam arról a multimilliomosról, aki elhagyta a feleségét egy fiatalabb férfi kedvéért, és
merészen körbehordozta új lovagját Manhattan legmenőbb éttermeiben, a pletykarovatok vezetőinek orra
előtt. Nahát, gondoltam magamban, ez az igazi szerető.
Ezt az elméletemet egyébként Parker is igazolja. Amikor például Parker és Roger elkezdtek egymással
találkozgatni, Parker megbetegedett. Roger elment hozzá, főzött rá, ápolta. Egy hetero pasival ilyesmi soha
nem történne meg. Ha egy hetero pasi megbetegedne, éppen amikor bimbózni kezdene a kapcsolata egy
nővel, és a nő gondozni próbálná, a pasi a világból is kiszaladna ijedtében. Azt hinné, hogy a nő így próbálja
belopni magát az életébe. És az ajtó becsapódna. - A szerelem veszélyes - mondja Skipper.
- Ha tudod, hogy veszélyes, annál nagyobb becsben tartod, és annál jobban igyekszel megóvni - válaszolja
Parker. - De a kapcsolatokat nem tudod irányítani - mond ellent Skipper.
- Te meg vagy őrülve - szögezi le Parker. Most Roger próbálja meggyőzni Skippert. - És mi van a
régimódi romantikával?
Megjelenik a barátnőm, Carrie és közbeszól. Ezt a fajtát ismeri.
- Ha egy pasi azt állítja, hogy javíthatatlan romantikus alkat, sikítani akarok - mondja. - Ez ugyanis annyit
jelent, hogy az illető rózsaszínben lát téged, és abban a pillanatban, hogy valóságos lénnyé változol, és már
nem a fantáziája része vagy, kikapcsol. Ezért veszélyesek a romantikusok. A közeledbe ne engedd az ilyet!
Ebben a pillanatban épp egy ilyen veszélyes romantikus lép az asztalunkhoz.

NŐI KESZTYŰ

Egy barátom véleménye következik.

-Az óvszer megölte ugyan a szerelmet, viszont sokkal egyszerűbb lett vele a szex. Van az óvszerben
valami, amitől a nők úgy érzik, mintha azzal a szex nem is számítana. Mint egy női kesztyű. Bőr nem
érintkezik közvetlenül bőrrel. Így könnyebben ágyba bújnak az emberrel.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAH, HARMADIK RÉSZ

Barkley huszonöt éves, képzőművész. Barkley és a barátnőm, Carrie, nyolc napja találkozgatnak, vagyis
együtt mennek el helyekre, puszit adnak egymásnak, egymást nézik, és közben olyan helyesek. Carrie
ugyanis arra a következtetésre jutott, az ismeretségi körünkben lévő harmincöt évesek megcsontosodott
cinizmusát látva, hogy próbaképpen járnia kéne valami fiatalabb pasival, aki nemrégen érkezett New Yorkba,
és még nem meszesedett bele az ittlétbe.
Barkley azt mondta Carrie-nek, hogy ő lélekben romantikus „mert úgy érzi", és hogy forgatókönyvet akar
írni Parker regényéből. Carrie felajánlotta, hogy bemutatja neki Parkert, ezért jön el ma este Barkley a
Bowery bárba.
De amikor Barkley megjelenik, Carrie-vel egymásra néznek és... nem éreznek semmit. Talán azért, mert
Barkley megérezte az elkerülhetetlent, és elhozta a „barátnőjét", egy különös fiatal lányt. arcán flitterekkel.
Amikor Barkley leül, mégis így szól:
- Én totálisan hiszek a szerelemben. Annyira depressziós lennék, ha nem hinnék benne. Hisz mindenki
csak egy fél ember. A szerelem mindennek több értelmet ad.
- Aztán majd valaki jól elveszi tőled és cseszheted - válaszolja Skipper.
- De te hozod létre a saját teredet - mondja Barkley. Skipper előadja az életcélját:
- Montana államban élni, műholdvevővel, faxszal és egy Range Roverrel felszerelkezve, hogy
biztonságban érezhessem magam.
- Talán nem ezt kéne akarnod - javasolja neki Parker. - Lehet, hogy a vágyaidtól kényelmetlenül érzed
magad.
- Szépséget akarok. Nem tehetek róla, nekem szép nővel kell együtt élnem - válaszolja neki Barkley. -
Ezért buta a legtöbb lány, aki szakít velem.
Skipper és Barkley előveszik a mobiltelefonjaikat.
- Túl nagy a mobilod - mondja Barkley Skippernek. Később Carrie és Barkley elmennek a Tunnelbe,
nézik milyen szépek a fiatalok, cigarettáznak, és egymás után döntik le az italokat. Barkley lelép a flitteres
arcú lánnyal, Carrie pedig Barkley legjobb barátjával, Jackkel kavar. Táncolnak, aztán, mint a bolondok, a
hóban csúszkálva megpróbálnak taxit fogni. Carrie nem is néz az órájára.
Barkley másnap délután felhívja.
- Mi az ábra? - kérdezi.
- Nem tudom. Te hívtál.
- Megmondtam, hogy nem akarok barátnőt. Csak magadnak okoztál csalódást. Tudod, milyen vagyok.
Ja, persze, szeretné erre Carrie mondani, tudom, hogy milyen igénytelen, agyatlan nőcsábász vagy, és
pont ezért akartam járni veled.
De nem mondja.
 - Nem feküdtem le vele. Még csak meg sem csókoltam - folytatja Barkley. - Egyáltalán nem is érdekel.
Soha többé nem találkozom vele, ha ezt szeretnéd.
- Nagy ívben leszarom - és az egészben az az ijesztő, hogy tényleg így is érzi.
Ezután egy órán át Barkley festményeiről beszélgetnek. - Egész nap tudnám csinálni, minden áldott nap -
áradozik Barkley a festésről. - Annyival jobb, mint a szex!

A NAGY NEM-SZÍNLELŐ

- Mindig csak a munka - panaszkodik Robert, negyvenkét éves, szerkesztő. -Annyi a munka, kinek marad
ideje a romantikára?
Robert elmeséli, hogyan jött össze nemrégiben egy nővel, aki nagyon tetszett neki, de egy-másfél
hónappal később világossá vált számára, hogy a dolog nem működik. - A szokásos módokon tett próbára.
Például, fel kellett volna hívnom szerdán, hogy pénteken hova megyünk. De lehet, hogy én szerdán még
öngyilkos hangulatban vagyok, és csak a jóisten a megmondhatója, hogyan fogom magam érezni pénteken.
Neki meg egy olyan pasi kellett, aki megőrül érte. Megértem. De nem tudok olyasmit színlelni, amit nem
érzek.
- Persze, még most is jóban vagyunk - teszi hozzá. - Találkozgatunk. Csak szex nincs.

NARCISSUS A FOUR SEASONS HOTELBEN

Egyik vasárnap este a Four Seasons Hotelbe vagyok hivatalos, valami jótékonysági rendezvényre. A
téma: óda a szerelemhez. Az asztalokat egy-egy híres párról nevezték el: Tammy Faye és Jim Bakker,
Narcissus és önmaga, Nagy Katalin és kedvenc lova, Michael Jackson és barátai. Al D'Amato a Bill és
Hillary asztalnál ül. Minden asztalon a nevéhez illő díszítés, a Faye és Bakker asztalon például műszempilla,
kék szemhéjfesték és rúzs alakú gyertyák. A Michael Jackson asztalon kitömött gorilla és fehér krémpúder.
Bob Pittman is itt van. - A szerelemnek nincs vége, a dohányzásnak viszont lőttek - mondja vigyorogva,
miközben felesége, Sandy, mellette áll, én pedig a dísznövények rejtekében próbálok lopva rágyújtani egy
cigarettára. Sandy azt mondja, épp Új-Guineába készül hegyet mászni, hetekre elutazik.
Egyedül megyek haza, de indulás előtt valaki a kezembe nyomja a lóállkapcsot, a Nagy Katalin asztalról.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, EPILÓGUS

Donovan Leitch feláll Francis Ford Coppola asztalától, és átül hozzánk.

- Nem - mondja -, én tényleg azt gondolom, hogy a szerelem mindent legyőz. Csak időnként egy kis
helyet kell neki hagyni. És pont ez az, ami Manhattanből hiányzik. Mondtam már? Bob és Sandy válni
készülnek.

2.
Szabad szex?
Na ne!

Az egész a szokásos módon kezdődik, azaz egészen ártatlanul. A lakásomban ülök, egyszerű, sós
kekszből és szardíniából álló ebédemet fogyasztom éppen, amikor felhív egy ismerős. Egy barátja nemrég
elment a Le Trapeze-be, egy olyan szexklubba, ahová csak párokat engednek he, és leesett az álla. Azóta se
tért magához. Pucér emberek szexeltek az orra előtt. Ez nem olyan volt, mint a szado-mazo klubok, ahol
nincs is igazi szex, itt élesben ment az akció. Az illető barátnője teljesen kiakadt, bár amikor egy másik
meztelen nő hozzáért, az tetszett neki, mondja a pasi.
A krapek totál beleesett a helybe, nem is akarja, hogy írjak róla, mert attól fél, hogy tönkretenné a
hírverés.
A képzeletem rögtön beindul. Szép, fiatal, izmos testű párok. Félénk tapizás. Hosszú, hullámos szőke hajít
lányok, a fejükön babérkoszorúval. Hibátlan fogsorú fiúk, babérlevélből készült ágyékkötőben. Én, szintén
babérlevélből készült, szuperrövid, egyik vállamat fedetlenül hagyó ruhában. Felöltözve sétálunk be, és
felvilágosult emberekként távozunk.
A rideg valóságba a klub üzenetrögzítője zökkentett vissza. - A Le Trapeze-ben nincsenek idegenek, csak
olyan barátok, akikkel még nem találkozott - mondja egy meghatározhatatlan nemű hang, aztán hozzáteszi,
hogy a vendégeket ételkülönlegességek és hideg üdítőitalok várják. Fura, nekem a szexről és a
meztelenségről nem ez jutna eszembe először.
Hálaadásnap tiszteletére november 19-én távol-keleti estet rendeznek. Ez érdekesen hangzik, amíg ki nem
derül, hogy az étel lesz távol-keleti, nem az emberek.
 Ekkor kellene elfelejtenem az egészet. Nem a veszedelmesen begerjedt Sallie Tisdalere kéne hallgatnom,
aki a Beszélj csúnyán című, juppie-pornó könyvében lelkesen ír a nyilvános gruppenszexről: „Ez aztán a szó
legigazibb értelmében tabu... ha egyszer a szexklubbok tényleg azt teszik majd, ami a céljuk, áttörés
következhet he. Ez tényleg lerombolja a határokat, mint ahogyan tartottak is tőle... A középszernek vége."
Azt kellene magamtól kérdeznem: ebben meg mi a jó?
De a saját szememmel szeretném látni. Így azután, egy szolid szerda estére vonatkozóan, a naptáromban
ez áll: este 9-kor fogadás Karl Lagerfeld divattervező tiszteletére, fél 12-kor Le Trapeze szexklubb, Keleti
Huszonhetedik utca.

TREHÁNY NŐK ÉS TÉRDHARISNYÁK

Úgy látszik, a szexről mindenki szívesen beszél. Nincs ez másként a Karl Lagerfeld-vacsorán sem, ahol
egymást érik a topmodellek és a szabadköltség-felhasználású divatszerkesztők. Az asztal felénk eső része,
őszintén szólva, rendesen beindul. Az egyik lélegzetelállító fiatal hölgy, akinek sötét, csigákba omló haja
van, és csak a húszévesekre jellemző én-már-mindent-láttam hozzáállása, bevallja, hogy szeret topless
bárokba járni, de csak az olyan mocskos helyekre, mint Billy Topless Bárja, mert ott igaziak a lányok.
Ezután mindenki egyetért abban, hogy a kis mell jobb, mint a pótmell, és egy spontán felmérés is készül:
ki az, aki volt már olyan nővel, akinek szilikonbetétet ültettek a mellébe? Bár konkrétan senki sem vallja be,
az egyik pasi, egy harmincas festő, nem tagadja elég határozottan.
- Neked már ez is megvolt - vádolja egy másik pasas, egy kerubarcú, rendkívül sikeres szállodatulajdonos
- és a legrosszabb, hogy... neked nagyon is tetszett a dolog.
- Dehogyis - tiltakozik a festő. - Csak nem zavart. Szerencsére megérkezik az első fogás, és mindenki kér
még egy kis bort.
A következő körkérdés: jobbak-e az ágyban a trehány nők? A szállodatulajdonosnak van egy elmélete. -
Ha bemész a nő lakásába, és óriási rend van, akkor egyből lehet tudni, hogy ez a nő nem akar majd egész nap
ágyban maradni, telefonon kínai kaját rendelni. és az ágyban fekve enni. Fel kell kelni, és pirítós kenyeret
kell reggelizni, a konyhaasztalnál ülve.
Nem tudom, mit válaszoljak erre, mert én aztán tényleg a világ legtrehányabb nője vagyok. És
valószínűleg ebben a pillanatban is megbújik néhány papírdohoz az ágyam alatt, amelyekben eredetileg
csípős csirkét hoztak az Aranysárkány étteremből. Sajnos, mindet egyedül ettem meg. Ennyit az elméletekről.
Felszolgálják a marhasültet.
- Attól viszont tényleg kiakadok - mondja a festő -, ha egy nőt skót kockás, rakott szoknyában és
térdharisnyában látok. Egész nap dolgozni se tudok.
- Dehogy - mond ellent a szállodatulajdonos -, a legrosszabb az, amikor félig-meddig követsz egy nőt az
utcán, és megfordul, és pont olyan szép, amilyennek képzelted. Ez testesíti meg mindazt, amit az életben nem
fogsz elérni.
A festő közelebb hajol.
- Egyszer egy nő miatt öt évig nem dolgoztam - vallja be. Csend. Ezt senki nem tudja felülmúlni.
Megérkezik a csokimártás, meg a kísérőm a Le Trapeze-be. Mivel a Le Trapeze-be csak párokat engednek
be, ami alatt férfi-nő párokat értenek, megkértem a legutóbbi expasimat, Samet, aki befektetési bankár, hogy
kísérjen el. Sam jó választás, mert először is, csak őt bírtam rábeszélni, hogy eljöjjön velem, másodszor
pedig, már volt ilyesmiben része.
Egyszer, még ezer éve, elment a Plátó Lakomájába. Ott odalépett hozzá egy idegen nő, és elővette Sam
micsodáját. Sam barátnője, akinek az ötlete volt az egész, sikoltozva rohant ki a klubból.
A szó elkerülhetetlenül arra terelődik, milyen fajta emberek járnak szexklubba? Úgy látszik, én vagyok az
egyetlen, akinek fogalma sincs róla. Bár senki sem járt még szexklubban, az asztalnál mindenki meg van
győződve róla, hogy a klub vendégei született vesztesek New Jersey-ből. Valaki rámutat, hogy a szexklubba
járás nem olyan dolog, amit az ember megtehetne anélkül, hogy nyomós oka lenne rá. Például a munkájához
tartozik. Ettől a szövegtől nem leszek sokkal jobb kedvű. Kérek a pincértől egy tequilát.
Sam és én felállunk. Egy népszerű kultúrával foglalkozó író ad egy utolsó jó tanácsot.
- Eléggé szörnyű lesz - figyelmeztet, bár ő még soha nem járt ilyen helyen. - Kivéve, ha észnél vagytok.
Nem szabad kiengedni a kezetekből az irányítást.

SZEXZOMBIK ÉJSZAKÁJA

A Le Trapeze egy fehér kőépületben található, amelyet graffitik borítanak. A bejárat diszkrét, kerek
fémkorlát, a Royalton Hotel olcsó változata. Épp egy pár jön kifelé, a nő eltakarja arcát a kabátja gallérjával,
amikor meglát.
- Jó buli? - kérdezem.
Rémülten rám mered, és a taxihoz fut.
 Odabent egy csíkos rögbiinget viselő sötét hajú fiatalember üldögél egy kis fülkében. Tizennyolc évesnek
látszik. Nem néz fel.
- Itt fizetünk?
- Páronként nyolcvanöt dollár.
- Fizethetünk hitelkártyával?
- Csak készpénzzel.
- Számlát kérhetek?
- Nem.
Alá kell írnunk egy nyomtatványt, amelyen kijelentjük, hogy betartjuk a biztonságos szex szabályait.
Ideiglenes tagságit kapunk, aminek hátoldalán figyelmeztetnek, hogy a klub területén szigorúan tilos a
prostitúció, továbbá a fényképezés, illetve a kép- és hangrögzítés minden formája.
Én a magam részéről forró szexre számítottam, ehelyett a már említett ételkülönlegességek és hideg
üdítőitalok fogadnak. Senki nem fogyaszt semmit, a büfében tábla: ÉTKEZÉS KIZÁRÓLAG AZ
ALSÓTESTET FEDŐ RUHÁZATBAN! Megpillantjuk az üzletvezetőt, Bobot, aki egy nagydarab, szakállas
fickó, kockás ingben és farmernadrágban, és úgy néz ki, mintha egy vidéki játékboltot vezetne. Bobtól
megtudjuk, hogy a klub, diszkréciójának köszönhetően, tizenöt éve működik. - Ezenkívül - teszi hozzá - itt a
nem, azt jelenti, hogy nem.
Azt mondja: ne zavarjon, hogy kukkolók vagyunk, a legtöbben így kezdik.
Mit látunk? Egy nagy terem, hatalmas felfújható matracokkal, amelyeken néhány formátlan pár bátor
akciót mutat he, van továbbá egy pók formájú szexfotel (jelenleg használaton kívül), egy jacuzzi, mely
mellett egy dundi nő fürdőköntösben cigarettázik, üveges tekintetű párok ( T á m a d n a k a s z e x z o m b i k ,
ötlik eszembe a sebtében kitalált cím), továbbá számos pasi, akinek gondot okoz, hogy teljesítse a megálla-
podás ráeső részét. De mindenekelőtt ott vannak azok az átkozott büféasztalok (mini hot dogokkal vagy
mivel), és sajnos ennyi az egész.
A Le Trapeze, ahogy a művelt francia mondaná, a Le Nagy Átverés.
Éjjel egykor a vendégek hazaindulnak. Egy fürdőköpenyes nő elmondja, hogy ő Nassauból jött, és jöjjünk
vissza szombat este. - Szombat este - mondja a nő - szendvics és svédasztal van.
Nem kérdezem meg, hogy mit ért szendvics alatt, tartok tőle, hogy ez is egy ételkülönlegesség.

A MORTIMERSBEN CSÚNYÁN BESZÉLNEK

Pár nappal később együtt ebédelek néhány barátnőmmel a Mortimersben. A társalgás most is a szexről és
a szexklubban szerzett élményeimről folyik.
- Gondolom, nem bántad meg - mondja Charlotte, az angol újságírónő. - Én is imádnék elmenni egy ilyen
helyre. Szerintem te is rendesen beindultál, amíg a szexelő párokat nézted, igaz?
- Hát, azt nem mondanám - válaszolom, két falat lazaccal és kaviárral ízesített bundás kukorica között.
- De miért nem?
- Nem lehetett látni semmit.
- És a pasik?
- Az volt a legrosszabb - felelem. - A fele úgy nézett ki, mintha gyakorló pszichiáter lenne. Ezentúl, ha
pszichoterápiára megyek, mindig az jut majd eszembe, hogy egy szakállas, üveges tekintetű pasi hanyatt
dobja magát egy matracon, és hagyja, hogy leszopják. És egy órán át nem képes elélvezni.
Igen, mesélem Charlotte-nak, tényleg levetkőztünk, de törülközőt csavartunk magunk köré. Dehogy, nem
szexeltünk. Nem, egyáltalán nem izgultam fel, még akkor sem, amikor egy magas, vonzó, sötét hajú
harmincas nő lépett a pincehelyiségbe, és kisebb kavarodást okozott. Mutogatta a fenekét, mint egy majom,
majd perceken belül eltűnt a karok és lábak forgatagában. Pedig biztos szexi látvány volt, de folyton az jutott
eszembe, ahogy a páviánok párzanak a National Geographic csatornán.
Igazság szerint az exhibicionizmus és a kukkolás egyáltalán nem a legfontosabb dolog a világon. Mint
ahogy a szado-mazo sem, bár lehet, hogy máshol mást olvastak róla. Ezekkel a klubokkal csak az a gond,
hogy a végén minden az embereken múlik. A vendégkör zöme állástalan színésznőkből, kisiklott életű
operaénekesekből, festőkből, írókból, meg olyan alacsony beosztású vállalati alkalmazottakból áll, akik nem
tudnak feljebb kerülni a ranglétrán. Ezek aztán az emberre akaszkodnak a bárban, és órákon át traktálnak a
volt feleségükről vagy az emésztésükről szóló végeérhetetlen történetekkel. Ők azok, akik nem képesek
megtalálni személyes boldogulásuk útját. Akik a periférián vegetálnak, szexuálisan és az életben is. És én
nem feltétlenül velük akarom megosztani az intim fantáziáimat.
Persze azért a Le Trapeze-ben sem volt mindenki sápadt, löttyedt szexzombi. Mielőtt hazaindultunk, Sam
és én összefutottunk a nagy feltűnést keltő nővel és a pasijával az öltözőbe n. A markáns arcú férfi beszédes
kedvéhen volt, elmondta, hogy Manhattanben lakik, és nemrég alapított saját céget. A nő a kolléganője volt.
Amikor a nő felvette sárga kosztümjét, a férfi elmosolyodott, és azt mondta: ma végre kiélhette a fantáziáját.
A nő sugárzó arccal ránézett, és kilihegett az öltözőből.
 Néhány nappal később Sam felhív, én meg ordítozni kezdek vele. Azzal védekezik, hogy hát, hiszen az én
ötletem volt az egész.
Azt kérdi, okosabb lettem-e?
Igen, okosabb lettem. Megtanultam, hogy a szex mindenütt jó, de azért a legjobb otthon.
De ezt már úgyis tudtad, nem igaz? Nem igaz, Sam?

3.
Akibe szerelmesek voltunk: a javíthatatlan randilovag

Egy szép napon hét nő jön össze Manhattanben. Az ürügy: bor, sajt, cigaretta és az a közös téma, amiről a
legszenvedélyesebben tudnak beszélgetni - egy pasi. Pontosabban egy bizonyos ígéretes manhattani
agglegény, nevezzük Tom Perinek.
Tom Peri negyvenhárom éves, százhetvennyolc centi magas, egyenes barna haja van. Külsőleg semmi
különös, kivéve, hogy néhány éve még előszeretettel hordott fekete Armani öltönyt és hozzá idétlen
nadrágtartót. Vagyonos gyáros családból származik, az Ötödik sugárúton és a New York államban található
Bedfordban nőtt fel. Most modern felhőkarcolóban lakik az Ötödik sugárúton.
Az utóbbi tizenöt évben Peri, akit szinte mindenki csak a vezetéknevén emleget, valóságos legendává
nőtte ki magát New Yorkban. Nem az a tipikus nőcsábász, hiszen folyton meg akar házasodni. Peri inkább
afféle javíthatatlan randilovag. évente kábé tizenkét nővel jár. De két nap vagy két hónap múlva minden
kapcsolatában bekövetkezik az elkerülhetetlen. Valami megromlik, és ahogy ő fogalmaz: ki vagyok rúgva.
A harmincas, ambiciózus, jó társadalmi helyzetű nők, szinte rituálisan kikezdenek Perivel, hogy aztán
ugyanilyen rituálisan elkerüljék. Peri valami olyasmit jelent nekik, mint amikor először szálltak limuzinba,
vagy amikor először rabolták ki őket, illetve a kettő különös kombinációja.
Peri még New York hírhedt nőfalói közül is kilóg. Először is, sokkal kevesebb adu van a kezében. Nem
olyan jól nevelten jóképű, mint Erik Wachtmeister, és nincs annyi elszórni való pénze, mint Mort
Zuckermannak.
Engem őszintén érdekelt, hogy akkor mégis, mije van Perinek?
Az összes nő, akikkel beszélgettem, és akiknek dolguk volt Perivel, vagy intim kapcsolat keretében, vagy
mint a férfi viszonzatlan szenvedélyének tárgya, szóval kivétel nélkül mindegyik azt állította, hogy ő rúgta ki
Perit. És egyikük sem zárkózott el attól, hogy részt vegyen egy Periről szóló közös beszélgetésben. Talán
mindegyiknek volt valami elvégzetlen ügye Perivel. Lehet, hogy vissza akarták kapni. Lehet, hogy azt
kívánták, bárcsak dögölne meg.

OLYAN, MINT DARYL VAN HORNE

Sarah lakásán találkozunk. Sarah filmes, annak idején modellként kezdte, amíg elege nem lett a sok
szarakodásból, és fel nem szedett tíz kilót. Rózsaszín, halszálka mintás nadrágkosztüm van rajta.
- Ahogy végiggondolom, kikkel jártam, Peri az egyetlen, aki kilóg a sorból - kezdi el. - Azon
gondolkodom, mi tetszett benne.
Mielőtt rátérhetnénk a szaftosabb részekre, kiderül egy zavaró dolog. Bár egyik nő sem hallott Periről
hónapok óta, aznap reggel négyüket is felhívta.
- Mindent tud rólunk - állítja egyikük. - Olyan, mint Daryl van Horne az Eastwicki boszorkányokban.
- Inkább, mint Kandúr Randi - helyesbít egy másik. Kinyitunk egy üveg bort.
- Perivel az a helyzet - mondja Sarah -, hogy azért olyan aranyos, mert amikor először találkozik vele az
ember, olyan jól fogalmaz, és olyan vicces. Azonkívül mindig ráér, mert nem dolgozik. Hát nem klassz
dolog, ha az embernek azt mondja egy pasi, hogy ebédeljünk együtt, aztán amikor visszamész dolgozni,
felhív, hogy igyunk meg egy koktélt munka után? Mikor jártatok utoljára olyan krapekkal, aki naponta
háromszor akart találkozni veletek?
- A koktél nem a legjobb kifejezés - mond ellent Magda. - Az embernek Katharine Hepburn és Cary Grant
jut eszébe róla.
Jackie, a magazinszerkesztő, közbeszól.
- Amikor megismertem, azonnal járni kezdtünk. Heti öt estét töltöttünk együtt. Egyszerűen nem száll le az
emberről. - Okos, mert imád telefonálni - mondja Sarah. - És tudjátok, mit jelent ez egy nőnek. Egyből azt
gondolod, ez biztos belém van esve, naponta tízszer telefonál. És nem gondolsz arra, hogy mennyire idétlen a
hapsi.
- Aztán meglátod a nadrágtartóját, és azt mondod: jesszus - teszi hozzá Maeve, a félig ír költőnő.
- Aztán rájössz, hogy nem is olyan vicces - mondja Sarah. - Csak jó nagy készlete van viccekből, de ha
már mindegyiket ezerszer hallottad, kezd idegesíteni. Olyan, mint egy cirkuszi karika. Oda-vissza ugrál a
saját karikáján át.
 - Nekem azt mondta, én vagyok az egyetlen lány, aki érti a vicceit - mondja Maeve -, pedig nem is
találtam viccesnek. - És ott van a lakása. Huszonöt ajtó. Minek?
- Miért nem dobja ki a bútort, és vásárol be még pár ajtót a Door Store-ban?
- Egyszer megmutatta a szalvétagyűrű gyűjteményét. Volt köztük egy karbilincs formájú. Ezzel akarja a
lányokat levenni a lábukról, a szalvétagyűrűivel?

ELSŐ RANDI: A 44-BEN

Hogyan szokott kezdődni?

Jackie története tipikusnak mondható.
- Éppen szabad asztalra vártam a Blue Ribbon étteremben - meséli. - Odajött hozzám, és beszélgetni
kezdtünk. Annyira viccesnek találtam. Azt gondoltam: jézusom, milyen jól összeillenénk. De biztos most
látom utoljára.
A többiek bólogatnak. Végül is, ugyanazt az utat jártuk végig mindannyian.
De másnap reggel nyolckor felhívott - folytatja Jackie. - „Nincs kedved velem ebédelni?" - kérdezte.
Megismerkedés utáni napon menetrend szerinti ebéd a 44-ben.
Sapphire, az elvált szőke anyuka felnevet.
- Engem csak a harmadik napon vitt el a 44-be.
- És amíg még azt hiszed, hogy vicces és okos, meghív hétvégére - szúrja közbe Jackie.
- Engem a tizedik napon kért meg, hogy legyek a felesége - mondja Sarah. - Ez még nála is elég gyors
tempónak számít.
- Engem a harmadik randinkon elvitt a szüleihez vacsorázni - nevet Britta, a magas, karcsír, barna hajú
fotóügynök, aki azóta már boldog házasságban él. - Csak én voltam ott,
a szülei és a komornyik. Emlékszem, másnap az ágyban ülve amatőr filmfelvételeket vetített nekem, amik
róla készültek gyerekkorában. Könyörgött, hogy legyek a felesége. Azt mondta: látod, milyen komoly ember
tudok lenni.
Aztán rendelt valami visszataszító kínai kaját. Legyek a feleséged, gondoltam magamban, na persze. Mit
szívtál? Ramona felsóhajt.
- Én viszont éppen szakítottam valakivel, amikor megismerkedtünk, és eléggé ki voltam borulva. Ő pedig
mindig kéznél volt.
Lassan körvonalazódik a képlet. Azok a nők, akik Perivel kezdtek járni, mind éppen akkor hagyták el a
férjüket vagy a stabil barátjukat, amikor Peri rájuk talált. Vagy ők találtak Perire?
- Rámozdul a lepattanó labdára - mondja ki Sarah a végkövetkeztetést. - Mintha azt mondaná: Elnézést, le
van törve? Lépjünk intim kapcsolatra!
- Ő az érzelmi Mayflower- teszi hozzá Maeve. - Eljuttatja a nőket az A pontból a B pontba. Mire az ember
a plymouth-i sziklához ér, összehasonlíthatatlanul jobban érzi magát.
Peri empatikus érzékét az összes nő méltányolja. Újra és újra elhangzik, hogy olyan, mint egy nő.
- Több divatmagazint olvas, mint a legtöbb nő - mondja Sapphire -, és sokkal szívesebben harcolja végig a
barátnője csatáit, mint a sajátjait.
- Van önbizalma - folytatja Maeve. - Szerintem egy pasi nagy hibát követ el, ha olyan tehetetlen hülyének
állítja be magát, aki a saját zokniját se képes megtalálni. Peri azt mond
ja: biztosan állok a lábamon, nyugodtan támaszkodj rím. Micsoda megkönnyebbülés! A nők ugyanis csak
ezt akarják. És a legtöbb férfi pont ezt nem érti. Peri legalább elég okos ahhoz, hogy ezt megérezze.
Aztán ott van a szex.
- Fantasztikus az ágyban - mondja Sarah.
- Smárolásban meg egyszerűen felülmúlhatatlan - tódítja Sapphire.
- Azt mondjátok fantasztikus? - kérdezi Jackie. - Szerintem nagyon gyenge. Beszéljünk inkább a lábáról!
Peri mindenesetre a megtestesülése annak a két dolognak, ami a nők szerint a legfontosabb: egyrészt lehet
vele beszélgetni, mert annyira megértő, mint egy másik nő, másrészt viszont ő hordja a nadrágot.
De akkor mégis, mi volt a baj?

PERINÉL A LÉNYEG: A (KIS) MÉRET

- Az úgy van - magyarázza Maeve -, hogy amíg neurotikus őrült vagy, addig Peri remekül működik. De
mire minden problémádat megoldja, ő maga lesz a probléma.
- Hihetetlenül undok tud lenni - mondja az egyik nő. A többiek rábólintanak.
- Egyszer - meséli Jackie -, amikor azt mondtam, hogy M-es a méretem, Peri közölte, az ki van zárva. Te
nem lehetsz M-es, legalább L-es vagy. Én aztán tudom, milyen egy M-es nő, és hidd el nekem, hogy te nem
M-es vagy.
 - Nekem meg azt mondta, fogyjak nyolc kilót - mondja Sarah -, pedig évek óta akkor voltam a
legsoványabb, amikor járni kezdtünk.
- Amikor a pasik azt mondják a nőknek, hogy fogyjanak le, azzal csak a saját, nem akarom megmondani
milyen alulméretezettségükről próbálják elterelni a figyelmet - teszi hozzá szárazon valaki.
Maeve közös síelésükről mesél Sun Valley-ben.
- Peri mindent remekül megszervezett. Megvette a jegyeket, lefoglalta a szállást. Úgy tűnt, minden remek
lesz. - Aztán a repülőtér felé menet összevesztek, mert a gépen mindketten ugyanazon az oldalon akartak
ülni. Mire a géphez értek, a légikísérőnek kellett őket szétválasztani. - Addigra mar azon veszekedtünk, ki
kap több levegőt - mondja Maeve. Marakodtak még a sípályán is. A második napon Maeve összecsomagolt.
Erre Peri: - Hahaha! Tombol a hóvihar, nem tudsz elmenni - emlékszik vissza Maeve. Mire én: - Hahaha!
Majd busszal megyek.
Egy hónap múlva Maeve visszaköltözött a férjéhez. Döntése nem nevezhető kivételesnek, a jelen lévő nők
közül sokan kibékültek az előző pasijukkal, miután dobták Perit.
Peri viszont nem akart eltűnni.
- Nekem jöttek a faxok, levelek és a telefonok százával - meséli Sapphire. - Egyszerűen szörnyű volt.
Akkora szíve van szegénynek, egyszer majd biztosan nagyon rendes pasas lesz belőle.
- Megtartottam a leveleit - mondja Sarah. - Annyira meghatóak. Az ember szinte látja, hogy patakzik a
könnye. Kimegy a szobából, és másodperceken belül hozza a leveleket. Hangosan felolvas belőlük:
- Nem tartozol nekem szerelemmel, de remélem, lesz bátorságod előrelépni, és elfogadni az én
szerelmemet. Nem küldök virágot, mert nem akarok osztozni a szerelmedben egy olyan tárggyal, amely nem
az én alkotásom - mosolyodik el Sarah.

“NEMSOKÁRA FÉRJ-FELESÉG LESZÜNK”

A nők egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy a Peri utáni időszakban sokkal jobban ment a soruk. Jackie
azt meséli, hogy a személyi trénerével kezdett el járni, Magdának kiadták az első regényét, Ramona férjhez
ment és teherbe esett, Maeve saját kávézót nyitott, Sapphire újra felfedezte egy régi szerelmét, Sarah pedig
boldogan kikezdett egy huszonhét éves kissráccal.
Peri viszont nemrégiben külföldre költözött, hogy új házassági terveket szövögethessen. Valaki szerint
Perit nemrég rúgta ki egy angol nő, aki igazából egy herceghez akart férjhez menni.
- Mindig rossz nőt választ magának - mondja Sapphire. Fél évvel ezelőtt Peri hazajött látogatóba, és
elvitte vacsorázni Sarah-t.
- Kezébe vette a kezemet, és azt mondta az ott ülő barátjának: csak ezt a nőt szerettem életemben. A régi
idők emlékére felmentem hozzá egy italra, ahol teljesen komolyan megkérte a kezemet, el se akartam hinni.
Azt hittem hazudik. Úgyhogy elhatároztam, megkínzom egy kicsit.
- Azt mondta: nem akarom, hogy más férfival találkozz, és én se találkozom más nőkkel. Azt feleltem,
rendben, de magamban azt gondoltam, hogy fog ez működni, amikor ő Európában él, én pedig New Yorkban.
Másnap reggel felhívott, és azt mondta: ugye tudod, hogy most az én barátnőm vagy? Azt válaszoltam, hát
persze, Peri, nem csodálatos?
Aztán Peri visszament Európába, és Sarah szerint elfeledkezett az egészről. Egyik reggel Sarah éppen
ágyban volt az új fiújával, amikor csengett a telefon. Peri volt az. Amíg Sarah vele beszélt, Sarah barátja
megszólalt: Kérsz egy kávét? Peri meghallotta, és teljesen kiakadt.
- Ki van ott? - kérdezte.
- Egy barátom - mondta Sarah.
- Reggel tíz órakor?! Lefeküdtél egy másik férfival? Nemsokára férj-feleség leszünk, és te lefekszel egy
másik férfival? Letette a kagylót, de egy hét múlva újból jelentkezett.
- Felkészültél?
- Mire? - kérdezte Sarah.
- Hát nem úgy volt, hogy összeházasodunk? Vagy még mindig valaki mással találkozgatsz?
- Idehallgass, Peri, nem látok gyűrűt az ujjamon - mondta Sarah. - Miért nem küldesz egyet futárral, akkor
beszélhetünk.
Peri nem küldött futárt, és hónapokig fel se hívta Sarah-t. Sarah-nak egy kicsit hiányzott.
- Tulajdonképpen csodálom őt - mondja. - És együtt érzek vele, mert teljesen el van cseszve az élete.
Odakint már sötétedik, de senki nem akar hazamenni. Mindenki maradni szeretne, mert teljesen
lebilincseli őket Tom Peri sorsa. Nem Tom Peri.

4.
A házasság szentsége Manhattanben:
örök vénlányok és leprás agglegények
 Ebéd másnap. Gonoszul pletykálunk egy pasival, akivel csak most ismerkedtem meg. Közös barátainkról
beszélgetünk. Ő a férjet ismeri, én a feleséget. Igaz, hogy soha nem láttam a férjet, és a feleséggel is évekkel
ezelőtt találkoztam utoljára (leszámítva azt a pár alkalmat, amikor összefutottunk az utcán), de persze
mindent tudok róluk.
- Rossz vége lesz ennek - mondom. - Az az ember olyan naiv. Vidéki szegény. Bostoni lévén, semmit nem
tudott a nőről, az meg kapva kapott a lehetőségen. New Yorkban már olyan sok pasival járt, hogy kezdett
rossz híre lenni. Egy New York-i krapek nem vette volna el.
Nekiestem a sült csirkémnek. Érdekelt a téma.
- A New York-i nők tudják. Tudják, mikor kell férjhez menniük, és akkor meg is teszik. Lehet, hogy túl
sok pasival feküdtek le, vagy látják, hogy nem ível majd magasra a karrierjük, vagy éppen gyereket akarnak.
Addig csak halogatják a dolgot. De ha elérkezett a kellő pillanat, és ők kihagyják... - megvonom a vállam. -
Akkor annyi nekik. Valószínűleg soha nem mennek férjhez.
Az asztalunknál ülő másik férfi egy vállalatnál dolgozik, rendes apatípus, és Westchesterben lakik.
Elszörnyedve mered ránk.
- És mi van a szerelemmel? - kérdezi. Szánakozva mérem végig.
- Na ne.
Amikor férj-, illetve feleségvadászatról van szó, New Yorknak megvannak a maga sajátos párzási
szertartásai, amelyek annyira bonyolultak és kifinomultak, mint egy Edith Whartonregény. A szabályokat
mindenki ismeri - de senki nem akar beszélni róluk. A végeredmény az, hogy New Yorkban kitenyészett egy
bizonyos fajta nő - okos, vonzó, sikeres és... soha nem megy férjhez. Harminc-, esetleg negyven-egynéhány
éves, és ha a tapasztalatoknak hinni lehet, valószínűleg soha nem is fog férjhez menni.
Vannak persze kivételek. Mindnyájan ismerjük a sikeres színpadi szerzőt, aki feleségül vette a nála
néhány évvel idősebb divattervezőnőt. De ha az ember szép, sikeres, gazdag és mindenkit ismer, a szokásos
szabályok nem vonatkoznak rá. De mi van akkor, ha valaki negyvenéves, csinos és tévéproducer, vagy éppen
saját PR-cége van, és mégis csak egy garzonlakásban él, és tábori ágyon alszik - röviden, Mary Tyler Moore
megfelelője a kilencvenes években? Kivéve, hogy az a valaki le is feküdt minden pasival, ahelyett hogy éjfél
után két perccel kirúgta volna őket. Szóval, mi van ezekkel a nőkkel? Mert ilyen nők ezerszám, sőt, talán
tízezerszám vannak New Yorkban. Sok ilyet ismerünk, és csodáljuk őket. Utaznak, adót fizetnek, és
szemrebbenés nélkül kifizetnek négyszáz dollárt egy pár Manolo Blahnik pántos szandálért.
- Nincs semmi baj ezekkel a nőkkel - mondja Jerry, harminckilenc éves vállalati jogász. Ő történetesen
feleségül vette az egyik ilyen nőt, aki ráadásul három évvel idősebb nála. - Nem őrültek, még csak nem is
neurotikusak. Nem olyanok, mint a Végzetes vonzerő hősnője.
Jerry kis szünetet tart.
- Miért van az ismerőseim között oly sok remek vénlány és olyan kevés remek agglegény? Nézzünk
szembe a tényekkel, New Yorkban agglegénynek lenni gáz.

M&M

- A helyzet a következő - mondja Jerry. - A nőknek van esélyük rá, hogy férjhez menjenek New Yorkban.
Ez a lehetőség valamikor huszonöt és harmincöt éves koruk között adatik meg nekik. Vagy inkább
harminchat.
Abban egyetértünk, hogy ha egy nő egyszer már férjhez ment, akkor mindig van lehetősége arra, hogy ezt
másodszor is megtegye. Valahogy megtanulja, hogyan cserkéssze be a vadat.
- De ha egy nő harminchét vagy harmincnyolc éves lesz, akkor már van neki ez az... izé - mondja Jerry. -
Csomag. TO sok idő telt el. És az idő onnantól már ellenük dolgozik.
Ha még nem lenne feleségem, és megtudnám, hogy egy nő Mort Zuckermannal vagy a könyvkiadós
Marvinnal jár (ketten együtt röviden M&M), azt mondanám, felejtsd el. Ki akar a sorban a huszadik lenni? És
ha még valami más csomagjuk is van, például gyerek vagy egy-két elvonókúra, az már tényleg gond.
Jerry elmesél egy történetet. Tavaly nyáron szűk körű vacsorán vett részt Long Islanden. A vendégek
tévés és filmes személyiségek voltak. Jerry és a felesége épp egy negyvenéves, egykori modellt próbáltak
meg összehozni egy nemrég elvált pasassal. Azok ketten beszélgettek, és hirtelen felmerült Mort Zuckerman
neve, aztán Marviné, mire a pasas Jerry és a felesége szeme láttára vesztette el az érdeklődését a nő iránt.
- Van egy-két leprás agglegény New Yorkban - mondja Jerry. - Ezek a nőkre nézve halálos veszedelmet
jelentenek.
A sztorit még aznap megosztom Annával, aki harminchat éves, és szeret mindennel vitába szállni, amit a
férfiak állítanak. Minden pasi szeretne vele lefeküdni, és ő azért dobja őket, mert nem elég komolyak. Járt a
híres M&M-mel, és Jerryt is ismeri. Amikor meghallja a lényeget, ordítozni kezd velem. - Jerry egyszerűen
féltékeny! Ő is szeretne olyan lenni., mint azok a pasik, de nincs hozzá se pénze, se hatalma. Kaparjuk meg
egy kicsit a felszínt, és kiderül, hogy fél New York Mort Zuckerman szeretne lenni.
George, harminchét éves befektetési bankár, szintéri a leprás agglegényekben látja a legfőbb problémát.
 - Ezek a palik - a plasztikai sebész, a Times szerkesztője, a termékenységi klinika őrült tulajdonosa -
ugyanabból a nőkínálatból szemezgetnek, és a helyzet nem jut egyről a kettőre - állítja. - A magam részéről
én sem szeretnék olyan nővel járni, akit már mindenki felpróbált közülük.

GYEREK VAGY CSÁBOS FEHÉRNEMŰ?

- Ha az ember történetesen Diane Sawyer, mindig talál magának férjet. De még a csillagos ötös vagy öt
alá nők is könnyen rajtaveszthetnek. A gond az, hogy New Yorkban az emberek egyre kisebb és kisebb
csoportokat választanak maguknak. Olyan emberekkel van dolgunk, akik rendkívül kivételes helyzetben
vannak, és ennek megfelelően az elvárásaik is hihetetlenül magasak.
- Aztán ott vannak az ember barátai. Nézz csak magadra - mondja George. -Semmi baj sincs azokkal a
pasikkal, akikkel eddig jártál, de azért mindig kicikiztük őket.
És ez tényleg így van. A maga mócíján minden hapsim nagyon jó fej volt, de a barátaim mindegyikükben
találtak hibát. Egyszerűen nem hagytak nekem békét, állandóan azt kérdezgették, hogy vagyok képes
elviselni ezeket a - szerintem egyébként megbocsátható - hibákat. Most aztán egyedül vagyok, és a barátaim
végre boldogok.
Két nappal később George és én összefutunk egy buliban. - Az egész a gyerekszülésről szól - mondja. -
Ha egy férfi meg akar házasodni, akkor gyereket is akar, és az ember nem szeretne harmincöt évesnél idősebb
feleséget, mert akkor rögtön gyereket kell vállalni, és akkor semmi másra nem marad idő előtte.
Elhatároztam, hogy kikérem Peter véleményét is, akivel kétszer randiztam. Peter, aki egyébként
negyvenkét éves és író, tökéletesen egyetértett George-dzsal.
- Igen, az egész az életkorról és a biológiáról szól - állítja. - Ésszel fel sem fogja az ember, micsoda elemi
vonzereje van egy szülőkorban lévő nőnek az első találkozáskor.
A valamivel idősebb, mondjuk negyvenéves, nő nehezebb helyzetben van, mert a férfiak nem érzik azt az
erős első vonzalmat. Velük többször kell találkoznod, mielőtt vágyat éreznél, hogy lefeküdj velük, és akkor
már az egész valami másról szól.
Talán a szexi fehérneműről?
- Szerintem az egyedülálló, középkorú nők jelentik a legnagyobb problémát New York Cityben! - csattan
fel Peter, aztán elgondolkodva hozzáteszi: - Ez rengeteg nőnek okoz szenvedést, pedig sokan tagadják.
Peter elmesél egy történetet. Van egy nőismerőse, negyvenegy éves. Mindig rendkívül szexi pasikkal járt,
és remekül érezte magát. Aztán elkezdett egy húszéves fiúval járni, és emiatt mindenki kíméletlenül
kinevette. Később egy újabb, vele egyidős szexi pasival járt, aki elhagyta, attól kezdve pedig nem tudott
magának férfit fogni. Fizikailag teljesen lerobbant, elvesztette az állását, és vissza kellett költöznie Iowába az
anyjához. Mindez a nők számára rosszabb egy lidérces rémálomnál, bár egy ilyen történettől a férfiak még
csak nem is érzik magukat kellemetlenül.

ÍGY LÁTJA ROGER

Roger az Upper East Side egyik éttermében ül, vörösbort iszik, és jól érzi magát. Harminckilenc éves, a
saját befektetési alapját vezeti, és a Park Avenue-n lakik egy hatszobás lakásban. Azon morfondírozik éppen,
amit én a magam részéről a harmincas férfiak hatalomátvételének nevezek.
- Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják -
magyarázza Roger. - Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy
érzi, hogy felfalják a nők.
Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe.
Roger elmeséli, mi történt vele egyszer egy koktélpartin. Kicsit korábban érkezett, és látta, hogy hét
egyedülálló harmincöt-negyven éves nő van jelen, mindegyik Upper East Side-i szőke, fekete koktélruhában,
egyik szellemesebb, mint a másik. - Ilyenkor az ember már tudja, hogy egyszerűen nem mondhat olyat, ami
rosszul sül el - mondja Roger. - A nőknél ilyenkor egyesül a kétségbeesés a maximális szexuális vonzerővel.
Rendkívül veszélyes kombináció: Látod a pillantásukban a birtoklási vágyat, kiegészülve a cash flow iránti
egészséges tisztelettel. Az az érzésed támad; hogy amint kilépsz a szobából, mindent lenyomoznak rólad. A
legszörnyűbb az egészben, hogy a legtöbb ilyen nő tényleg érdekes, mert nem mentek csak úgy férjhez. De ha
megpillantod, mi tükröződik a tekintetükben, hogyan érezhetnél szenvedélyt?
Térjünk vissza Peterhez, aki most lovalja bele magát Alec Baldwinnal kapcsolatos felháborodásába.
- A gond az elvárásoknál kezdődik. Az idősebb nők nem akarják beérni a kínálat maradékával. Ha nem
vagyok képes olyan pasit találni, aki laza és életképes, akkor csesszétek meg, maradok inkább magamnak,
mondják. Akit ezek a nők igazából szeretnének megkapni, az Alec Baldwin. Egyetlen nő sincs New Yorkban,
aki ne utasított volna vissza életében már vagy tíz, csodás, szerelmes férfit, csak azért, mert túl kövér volt az
illető, vagy nem volt elég hatalma, vagy nem volt elég gazdag, vagy nem volt elég akármilyen. Csakhogy
azok az igazán szexi pasik, akikre ezek a nők várnak, a húszéves kiscsajokra hajtanak.
 Mostanra Peter már szinte kiabál.
- Miért nem mennek férjhez egy kövér emberhez? Miért nem mennek férjhez egy gusztustalan, kövér
zsírszalonnához?
kétszer randiztam. Peter, aki egyébként negyvenkét éves és író, tökéletesen egyetértett George-dzsal.
- Igen, az egész az életkorról és a biológiáról szól - állítja. - Ésszel fel sem fogja az ember, micsoda elemi
vonzereje van egy szülőkorban lévő nőnek az első találkozáskor.
A valamivel idősebb, mondjuk negyvenéves, nő nehezebb helyzetben van, mert a férfiak nem érzik azt az
erős első vonzalmat. Velük többször kell találkoznod, mielőtt vágyat éreznél, hogy lefeküdj velük, és akkor
már az egész valami másról szól.
Talán a szexi fehérneműről?
- Szerintem az egyedülálló, középkorú nők jelentik a legnagyobb problémát New York Cityben! - csattan
fel Peter, aztán elgondolkodva hozzáteszi: - Ez rengeteg nőnek okoz szenvedést, pedig sokan tagadják.
Peter elmesél egy történetet. Van egy nőismerőse, negyvenegy éves. Mindig rendkívül szexi pasikkal járt,
és remekül érezte magát. Aztán elkezdett egy húszéves fiúval járni, és emiatt mindenki kíméletlenül
kinevette. Később egy újabb, vele egyidős szexi pasival járt, aki elhagyta, attól kezdve pedig nem tudott
magának férfit fogni. Fizikailag teljesen lerobbant, elvesztette az állását, és vissza kellett költöznie Iowába az
anyjához. Mindez a nők számára rosszabb egy lidérces rémálomnál, bár egy ilyen történettől a férfiak még
csak nem is érzik magukat kellemetlenül.

ÍGY LÁTJA ROGER

Roger az Upper East Side egyik éttermében ül, vörösbort iszik, és jól érzi magát. Harminckilenc éves, a
saját befektetési alapját vezeti, és a Park Avenue-n lakik egy hatszobás lakásban. Azon morfondírozik éppen,
amit én a magam részéről a harmincas férfiak hatalomátvételének nevezek.
- Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják -
magyarázza Roger. - Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy
érzi, hogy felfalják a nők.
Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe.
Roger elmeséli, mi történt vele egyszer egy koktélpartin. Kicsit
korábban érkezett, és látta, hogy hét egyedülálló harmincöt-negyven éves nő van jelen, mindegyik Upper
East Side-i szőke, fekete koktélruhában, egyik szellemesebb, mint a másik. - Ilyenkor az ember már tudja,
hogy egyszerűen nem mondhat olyat, ami rosszul sül el - mondja Roger. - A nőknél ilyenkor egyesül a
kétségbeesés a maximális szexuális vonzerővel. Rendkívül veszélyes kombináció: Látod a pillantásukban a
birtoklási vágyat, kiegészülve a cash flow iránti egészséges tisztelettel. Az az érzésed támad; hogy amint
kilépsz a szobából, mindent lenyomoznak rólad. A legszörnyűbb az egészben, hogy a legtöbb ilyen nő
tényleg érdekes, mert nem mentek csak úgy férjhez. De ha megpillantod, mi tükröződik a tekintetükben,
hogyan érezhetnél szenvedélyt?
Térjünk vissza Peterhez, aki most lovalja bele magát Alec Baldwinnal kapcsolatos felháborodásába.
- A gond az elvárásoknál kezdődik. Az idősebb nők nem akarják beérni a kínálat maradékával. Ha nem
vagyok képes olyan pasit találni, aki laza és életképes, akkor csesszétek meg, maradok inkább magamnak,
mondják. Akit ezek a nők igazából szeretnének megkapni, az Alec Baldwin. Egyetlen nő sincs New Yorkban,
aki ne utasított volna vissza életében már vagy tíz, csodás, szerelmes férfit, csak azért, mert túl kövér volt az
illető, vagy nem volt elég hatalma, vagy nem volt elég gazdag, vagy nem volt elég akármilyen. Csakhogy
azok az igazán szexi pasik, akikre ezek a nők várnak, a húszéves kiscsajokra hajtanak.
Mostanra Peter már szinte kiabál.
- Miért nem mennek férjhez egy kövér emberhez? Miért nem mennek férjhez egy gusztustalan, kövér
zsírszalonnához?

BARÁTNAK REMEK, FÉRJNEK POCSÉK

Ezt a kérdést felteszem Charlotte-nak, az angol újságírónőnek. - Megmondom miért - mondja. - Én jártam
néhány ilyen pasival - alacsonnyal, kövérrel, csúnyával -, és semmi különbséget nem tapasztaltam. Éppen
olyan értéktelen, önző alakok voltak, mint a jóképűek. Egyébként is, ha egy nő már elmúlt harmincöt, és még
nincs férjnél, azt mondja magában, miért kellene megállapodnom?
Charlotte elmeséli, hogy épp most mondta le a randit egy rendkívül ígéretes, negyvenegy éves bankárral,
aki nemrégiben vált el, pusztán azért, mert túl kicsi a micsodája. - Mutatóujj - sóhajt Charlotte.
Sarah közbekotyog. Épp most sikerült pénzt szereznie az első filmjére, és ettől valósággal eksztázisban
van.
 - Még hogy a nők ne tudnának férjhez menni? Ez annyira beszűkült gondolkodás, hogy vitatkozni se
érdemes vele. Ha meg akarsz szerezni egy pasit, fogd he a szád. Csak ülj ott, ne szólj egy szót se, és érts
egyet mindennel, amit a száján kiejt.
Szerencsére felhív a barátnőm, Amalita, és elmagyarázza ezt az egész férjhezmenősdit. Elmagyarázza,
hogy igaz, a legfantasztikusabb nők gyakran maradnak egyedül, és nem örülnek neki, de azért kétségbe sem
esnek miatta.
- Nyuszikám - búgja a telefonba. Jó hangulatban van, mert előző éjjel szexelt egy huszonnégy éves
joghallgatóval. - Mindenki tudja, hogy a New York-i férfi barátnak remek, de férjnek pocsék. Dél-
Amerikában, ahol felnőttem, van egy mondás: jobb egyedül, mint rossz társaságban.

5.
Ki viszi ágyba a sztármodelleket?

Épp csak egy kevéske izgalom söpör végig a tennen, amikor péntek este az összeesküvős filmjeiről híres
rendező, akit nevezzünk, mondjuk, Gregory Roque-nak, lép be a Bowery bárba. A GAF (Gerald Rudolph
Ford) és a Ma jo m című bo trán yfilmek
a lko tó ja, Mr. Roque, viseltes tweedzakóban, lehajtott fejjel igyekszik az asztalához. Hat fiatal nő
nyüzsög körülötte, egy ismert modellügynökség új sztárjai. Egyik
sincs még huszonegy éves (ketten nemrég töltötték he a tizenhatot), és legtöbbjük nem látta Mr. Roque
filmjeit, mivel - őszintén szólva - kurvára nem érdeklik őket az ilyen filmek.
Két kis tolóhajó próbálja a csapatot együtt tartani, és a cél felé terelni: Jack és Ben, harmincas éveik
elején járó, jellegtelen, befektetésicég-tulajdonosok, az egyik lapátfogú, a másik zselézett bajú.
Első látásra vidám csapatnak látszanak. A lányok mosolyognak,
Mr. Roque a pamlagon foglal helyet, körülötte a szép kisasszonyok, a két fiatalember pedig a teremnek
háttal lévő székekre ül, mintha azon őrködnének, hogy hívatlan betolakodók ne zavarják Mr. Roque-ot, ne
próbálják megszólítani, vagy pláne valamelyik lányt elrabolni.
Mr. Roque hol az egyik, hol a másik lány felé fordul, néhány szót beszélgetnek. A fiatalemberek élénken
társalognak. De a jelenet valójában nem olyan bájos, mint amilyennek látszik. Először is, ha az ember jobban
megnézi a lányokat, feltűnik, hogy arcukat az öregség ráncaihoz hasonlóan eltorzítja a tömény unalom.
Semmiről sem tudnak Mr. Roque-kal beszélni, még kevésbé egymással. De mindenkinek dolga van az asztalnál,
amit lelkiismeretesen teljesítenek is. Ott ülnek, szépek, gyönyörűek, egy idő után pedig beszállnak Mr. Roque
limuzinjába, és átmennek a Tunnelbe, ahol Mr. Roque kényszeredetten táncol az egyik lánnyal, aztán rájön,
hogy halálosan unatkozik, és hazamegy egyedül. A lányok még maradnak, bedrogoznak, aztán Jack, a zselés
hajú, elkapja az egyik lányt, és közli vele: - Te hülye kis kurva! - A lány pedig hazamegy vele. Jack ad még neki
drogot, a lány meg leszopja.
Ez a forgatókönyv lényegében minden este lejátszódik New York vendéglőiben és éjszakai klubjaiban. Ott
láthatók azok a gyönyörű fiatal modellek, akik vándormadárként, csapatokban rajzanak New Yorkba, meg a
kísérőik, a Jackhez és Benhez hasonló férfiak, akiknek gyakorlatilag abból áll az életük, hogy etetik, itatják, és
változó sikerrel elcsábítják őket. A fiatal lányok legjobb barátai a modellezők.
A modellezők különös emberfajta. Nem egyszerűen bugyivadászok - akkor lefeküdnének bárkivel, aki
szoknyát hord. A modellezők nem nőzni akarnak, hanem modellezni. Imádják a szépségüket, és utálnak bennük
minden egyebet. - Hülyék, mint a seggem, ide-oda sodródnak, nincsenek értékeik, van viszont rengeteg ruhájuk
- mondja Jack. A modellezők egy saját világot hoznak létre, saját bolygókkal (Nobu, Bowery bár, Tabac,
Flowers, Tunnel, Expo, Metropolis) és a körülöttük keringő holdakkal (lakások, legtöbb a Union Square
környékén, amelyeket a modellközvetítő ügynökségek bérelnek nekik) és istennőkkel (Linda, Naomi, Christy,
Elle, Bridget). Isten hozott ebben az új világban! Nem valami szép.

A MODELLEZŐK

Nem mindenkiből lehet modellező.

- A modellekhez gazdagnak, jóképűnek és jó esetben a művészvilághoz tartozónak kell lenni - állítja
Barkley, az ígéretes művész, akinek olyan arca van, mint Boticelli angyalainak, és hozza szőke kifutófiú-
frizurája.
A művész lakásán ülünk, a Sohóban, amelyet - egyél) kiadásaihoz hasonlóan - a szülei fizetnek. A papája
ugyanis vállfamágnás Minneapolisban. Ez jól jön Barkley-nek, mert a modellezés nem olcsó - italok az éjszakai
klubokban, vacsorák, taxi az egyik klubtól a másikig és a drogok (nagyrészt marihuána, néha heroin vagy
kokain). És kell még hozza szabadidő, rengeteg szabadidő. Barkley szülei azt hiszik, hogy fest, ő viszont egész
nap a modelleket szervezi estére.
- Őszintén szólva, egy kicsit össze vagyok zavarodva ezzel a modellüggyel - mondja Barkley.
 Közben fel-alá járkál a lakásban, bőrnadrágban, ing nélkül. Hajat mosott, a mellén kábé három szőrszál. A
modellek imádják. Szerintük klassz srác, és még kedves is.
- Úgy kell hinni velük, mint a normál lányokkal - meséli. Rágyújt egy cigarettára.
- Tudnod kell úgy bemenni egy helyre, hogy odamész a legjobb nőhöz, és egyből ráhajtasz különben véged.
Ugyanaz van, mint a kutyákkal, nem szabad kimutatni, hogy félsz.
Cseng a telefon. Hanna. Amszterdamban fotózik. Barkley kihangosítja. Egyedül van, és be van lőve.
- Úgy hiányzol, bébi! - nyöszörgi. A hangja olyan, mint a kígyóé, amelyik épp most próbál kibújni a bőréből.
- Ha most itt lennél, ledugnám a fütyidet a torkomba. Aaaaaa. Annyira jó, bébi.
- Látod? - kérdezi Barkley. A haját babrálja, amíg Hannával beszél. Rágyújt egy füves cigire. - Most együtt
füvezünk, bébi.
- Kétféle modellező van, azok, akiknek bejön, és azok, akiknek nem - világosít fel Coerte Felske, a Felszínes
férfiak szerzője. A regény egy olyan férfiról szól, aki modellekre hajt.
A csúcson a szupermodell-kefélők vannak. Ezeket a pasikat olyan sztárokkal látni együtt, mint Elle
Macpherson, Bridget Hall, Naomi Campbell.
- Ott vannak mindenhol, ahol sok a modell, Párizsban, Milánóban, Rómában - folytatja Mr. Felske. -
Ezeknek a férfiaknak rangjuk van a modellek világában. Úgy választanak modellt, mint lőhető
agyaggalambot. Megrágják és kiköpik a lányokat.
De nem minden modellező ilyen nagy ász. Manhattanben, ami egy kihagyhatatlan állomás a fiatal
modellek életében, nem elég gazdagnak lenni. Vegyük például George-ot és társát, Charlie-t. George és
Charlie minden este modellekkel vacsoráznak, egyszerre akár tizenkettővel is.
George és Charlie lehetnének közép-európaiak vagy akár közel-keletiek, de igazából New Jersey-ből
jöttek. Export-import vállalkozásaik vannak, és bár még egyikük sincs harminc, egyenként több milliót érnek.
- Charlie soha senkit nem bír ágyba vinni - nevet George, bőrhuzatú tárgyalószékében forogva, az
irodájában lévő mahagóni íróasztal mögött. A padlón perzsaszőnyegek, a falakon eredeti festmények. George
azt mondja, őt nem érdekli a szex. Szerinte ez egy sport.
- Ezeknek a férfiaknak a lányok státusszimbólumot jelentenek - erősíti meg Mr. Felske. - Lehet, hogy azt
hiszik, nem elég jóképűek, de az is lehet, hogy szétfeszíti őket az ambíció.
Tavaly George teherbe ejtett egy tizenkilenc éves modellt. Öt hete ismerte. Most van egy kilenc hónapos
fiuk. Soha nem szokott találkozni vele. A lány a következőt akarta: havi 4500 dollár gyerektartás. 500 000
dolláros életbiztosítás, és 50 000 dollár egyetemi tanulmányokra lekötve.
- Szerintem ez egy kicsit sok, nem gondolod? - kérdezi George. Amikor mosolyog, látszik, hogy a fogai
az ínyénél szürkék.

A WILHELMINÁS LÁNYOK

Hogy kerül az ember olyan helyzetbe, mint George?

- A lányok csapatokban közlekednek - magyarázza Barkley. - A csapatok nagyon zártak. A modellek
együtt járnak bulizni, egy lakásban laknak. Csak akkor érzik magukat biztonságban, ha szórakozni is együtt
mennek el. A pasikat ez elriasztja.
A dolog egyrészt pompás, mert ha húsz modell van egy helyen, nem a legjobb nőre kell ráhajtani. Ha egy
modell van, ő lesz a legjobb nő a teremben, és az van, amit ő akar. f-la egy négy-öt modellből álló csapatból
választod ki az egyiket, a lány úgy érezheti, hogy ő jobb a többinél.
Az első lánnyal megismerkedni nehéz ügy. Legjobb egy közös barát segítségével megtenni.
- Ha az ember egyszer már hozzáfért az áruhoz, és az egyik lány révén már bekerült a köreikbe -
magyarázza Mr. Felske -, akkor több esélye van, mint a civileknek.
Három évvel ezelőtt George egy éjszakai klubban összefutott egy lánnyal, akit még a középiskolából
ismert. A lány egy modellügynökkel volt. Bemutatták George-ot néhány modellnek. Volt nála drog. Végül
többen felmentek a lány lakására. A drog kitartott másnap reggel hétig. Az egyik modellel le is feküdt. A lány
hajlandó volt másnap találkozni vele, de csak akkor, ha a többiek is jöhettek. Mindet elvitte vacsorázni. Aztán
folytatta a dolgot.
- Egy szenvedélybetegség kezdete volt - állítja fel a diagnózist George.
George mostanra ismeri az összes lakást. ahol modellek laknak. Egy modell általában ötszáz dollárért
együtt lakhat öt másik modellel egy zsúfolt, két-három hálószobás lakásban, és elalhat az egyik emeletes
ágyon. George-nak résen kell lennie, mert a modellek jönnek-mennek, és lakásonként legalább egy lánnyal
jóban kell lenni.
A kínálat viszont kiapadhatatlan.
- Ilyen könnyű - mondja George, felveszi a kagylót, és tárcsázza a számot.
- Halló, Susan ott van? - kérdezi. - Susan Párizsban van.
- Óóóó - mondja csalódott hangon. - Egy régi barátja vagyok (igazság szerint két hónapja ismeri), és
éppen most érkeztem vissza New Yorkba. A francba! Te ki vagy?
 - Sabrina.
- Szia, Sabrina, én George vagyok. Körülbelül tíz percig beszélgetnek. - Lehet, hogy lenézünk a Bowery
vagyunk páran. Nincs kedved eljönni?
- Hát... tulajdonképpen, miért is ne - feleli Sabrina. Szinte hallani, ahogy kiveszi a hüvelykujját a szájából.
- Ki van még ott veled? - kérdezi George. - Mit gondolsz, lehet, hogy ők is jönnének?
George leteszi a kagylót.
- Igazság szerint, ha elmegyünk valahová, jó, ha több pasi van, mint lány. Ha több lány van, versengeni
kezdenek egymással. Elcsendesednek. Ha egy lány jár valakivel, és ezt elmondja a többi lánynak, nagy hibát
követ el. Azt hiszi, hogy a lakótársai a barátai, de ez nem így van. Csak véletlenül került össze velük. A
lányok egyfolytában próbálják elvenni egymástól a pasikat.
- Egy csapat hosszú szempillájú őzike - ábrándozik Mr. Felske.
George azt mondja, van egy bevált módszere.
- A modellek lakásai között, szexuális elérhetőség szempontjából, szigorú hierarchia uralkodik.
A wilhelminás lányok a legkönnyebb esetek. Willi olyan lányokat gyűjt be, akik lakókocsiban vagy a
londoni East Enden nőttek fel. Az Elite-nek két lakása van, az egyik a külvárosban, a Nyolcvanhatodik
utcában, a másik a belvárosban, a Tizenhatodik utcában. A belvárosi lakásban a lányok sokkal
barátságosabbak. Az Eileen Ford-lányokhoz meg hozzá sem lehet érni. Ennek az egyik oka az, hogy ha
felhívod őket, Eileen szobalánya leteszi a telefont.
bárba ma este. Már
Egy csomó lány a Huszonnyolcadik utca és a Union Square között lakik. Ott van Például a Zeckendorf
Towers, a Tizenötödik utcában. Meg az a hely, a Huszonkettedik utca és a Park Avenue sarkán. Az idősebb
modellek, akik sokat dolgoznak, többnyire az East Side-on laknak.

A MODELLEZŐ KISSZÓTÁRA

tárgy = modell
civil nő = olyan nő, aki nem modell
- Egyfolytában arról beszélgetünk, hogy milyen nehéz lenne visszaszokni a civil nőkhöz - mondja George.
- Soha nem találkozom velük, bár igazság szerint nem is igen töröm magam.
- Egy modellt könnyebb ágyba vinni, mint egy civil nőt, aki a karrierjét építi - állítja Sandy, a gyönyörű,
zöld szemű színésznő. - A civil nők ugyanis tudják, hogy mit akarnak a pasiktól.

A TÁRGY ELEMZÉSE

Csütörtök este a Barolo étteremben, Mark Baker, a tulajdonos és promóciós szakember egyik különleges
partiján. A működési elv a következő: a promóciós szakember kapcsolatban áll az ügynökséggel. Az
ügynökségek tudják, hogy melyik promóciós megbízható, azaz melyikük az, aki gondját viseli a lányoknak,
szórakoztatja őket. A promóciósnak viszont szüksége van a modellezőkre, akik elviszik a lányokat
vacsorázni. Ugyanis a promóciósnak nem mindig van pénze arra, hogy a lányokat etesse. A modellezőknek
viszont mindig van. És hát, valakinek etetni kell őket. A modellezők összeismerkednek olyan emberekkel,
mint Mr. Roque. Mr. Roquenak lányok kellenek. A modellezőknek is lányok kellenek, és szívesen
mutatkoznak Mr. Roque társaságában is. Így mindenki boldog.
Csütörtök esténként odakint a járdán nagy a zsivaj, lárma. Az emberek lökdösődnek, próbálják elkapni az
ajtóban álló magas, undok arcú pasas pillantását, aki talán félig ázsiai, félig olasz. Bent a helyiség tele van.
Mindenki táncol, mindenki magas és szép.
Beszélgetünk egy olyan lánnyal; aki európai akcentussal próbál beszélni. Aztán egy Tennessee államban
született lánnyal. aki hazalátogatott, és most jött vissza.
- Trapézgatya volt rajtam és telitalpú cipő, a régi barátom meg is kérdezte: Carol Ann, mi ez a cucc
rajtad? Én meg azt válaszoltam neki: próbáld megszokni, drágám. Ez New York. Jack sodródik mellénk, és
beszélni kezd.
- Lehet, hogy a modellek nem észlények, de tudnak manipulálni. Három típus van. Az első, aki most
érkezett vidékről. Általában fiatalok, tizenhat-tizenhét évesek. Sokat járnak szórakozni. Nincs túl sok
munkájuk, de valamit azért akarnak tenni a. boldogulásuk érdekében, ezért meg kell ismerkedniük fontos
emberekkel, például fotósokkal. A második típusba tartoznak az olyan lányok, akik sokat dolgoznak. Egy
kicsit idősebbek, huszonegy évesek és afölöttiek, kábé öt éve vannak már a szakmában. Nem járnak el
szórakozni, és sokat utaznak, ezért szinte soha nem lehet őket látni. És a harmadik típus, a szupermodellek.
Ők a nagymenő pasikra hajtanak, akik tehetnek értük valamit. Mindegyiküknek istene a pénz, talán mert a
karrierjük bizonytalan. Ha nincs húsz-harminc millkád, rád se néznek. Ehhez még ott van "a nagy nő"
komplexusuk. Nem járnak össze olyan lányokkal, akik nem topmodellek, átnéznek a többi modellen, vagy
szívatják egymást.
 Jackkel lemegyünk a mosdókhoz, és ott beszélgetünk tovább.
- Huszonegy évesen ezek a lányok már sok mindenen túl vannak - mondja Jack. - Múltjuk van. Gyerekük.
Rengeteg pasi, akikkel lefeküdtek. Ellenszenves pasik. A legtöbben szétment családból jöttek. Szépek.
Fiatalok. Iskolázatlanok. Nincsenek értékeik, érted? Jobban szeretem az idősebb lányokat. Olyat kell találni,
aki még nincs túl mindenen. Én egy ilyet keresek.

HA EGY MEGVAN, MIND MEGVAN

- Az a trükk, hogy az ember megszerez egy befutott nőt, olyat, mint Hunter Reno vagy Janna Rhodes -
mondja George. - Ezek olyan lányok, akik címlapfotókon szerepeltek Európában. Ha egy megvan, mind
megvan. Az éjszakai klubokban az idősebb lányokra kell figyelni. Akik korán haza akarnak menni, mert
másnap korín kell kelniük és dolgozniuk kell. Az ember kikíséri őket a taxihoz, akár egy igazi úriember,
azután visszamegy, és megtámadja a fiatalokat.
- Ezek a lányok csak egy kis kényelmet szeretnének - mondja Mr. Felske. - Hisz annyira fiatalok! Most
keresik a helyüket a felnőttek világában. Még nem alakultak ki teljesen, és akkor megismerkednek ezekkel a
férfiakkal, akik már az összes trükköt ismerik. Nehéz dolguk lehet!
A lakásba visszatérve, Barkley kinyit egy kólát, és leül egy bárszékre a szoba közepén.
- Azt gondolnád, ugyan, ki lehet szebb egy modellnél! De butuskák, ide-oda sodródnak, elszúrják az
életüket, és sokkal könnyebben megkaphatók, mint azt az ember gondolná. Sokkal könnyebb megdugni egy
modellt, mint egy átlag lányt. Mert a modell csajok egyfolytában ezt csinálják. Olyanok, mint a normális
emberek, amikor szabadságukat töltik. Nem otthon vannak, ezért olyanokat csinálnak, amiket általában nem
szoktak. Csak éppen ezek a lányok soha nincsenek otthon, mert egyik helyről a másikra utaznak. Ezért
ilyenek.
Barkley belekortyol a kólájába, és megvakarja a hasát. Délután három óra van, még nincs egy órája, hogy
felébredt. - Ezek a lányok nomádok - folytatja. - Minden városban van pasijuk. Felhívnak engem, amikor
éppen New Yorkban dolgoznak, és szerintem valaki mást hívnak fel, amikor Párizsban, Rómában vagy
Milánóban vannak. Amikor itt vannak, úgy teszünk, mintha együtt járnánk. Fogjuk egymás kezét, mindennap
találkozunk. Sok lány ezt akarja. Aztán elmennek.
Barkley ásít.
- Nem tudom. Olyan sok szép lány van, hogy az ember egy idő után már inkább olyasvalakit keres, aki
meg tudja nevettetni.
- Hihetetlen, hogy az ember néha mit meg nem tesz azért, hogy ezekkel a lányokkal lehessen - mondja
George. - Egyszer még a templomba is elkísértem egy lányt és a kislányát. Most már csak az idősebb
lányokkal járok el. Rövidesen abba kell hagynom ezt az életmódot. Nem tudom tőlük a munkámat végezni.
Elkefélem miattuk az életemet.
George megvonja a vállát, és kinéz harmincnegyedik emeleti irodája ablakán. Manhattan középső része
látszik. - Nézz rám! Huszonkilenc évesen vénember vagyok.

6.
Az utolsó csábítás New Yorkban: Mr. Big és a szerelem

A negyvenes filmproducer, akit Samantha Jonesnak fogunk nevezni, röviden Samnek, belép a Bowery
bárba, mire szokás szerint mindenki felnéz, hogy ki jött vele. Samantha mindig legalább négy pasival
közlekedik, és a játék lényege az, hogy kitaláljuk, közülük éppen melyik a szeretője. Persze ez nem túl nehéz
játék, mert elég könnyű kiszúrni a barátját. Mindig a legfiatalabb, és olyan jóképű hollywoodi, második
vonalbeli férfi színészek. Általában vidám, lüke arckifejezéssel ül az asztalnál (ha nemrég ismerkedett meg
Sammel) vagy éppen unatkozó, lüke arckifejezéssel (ha már voltak együtt pár helyen). Az utóbbi esetben
kezd a pasinak derengeni, hogy az asztalnál senki nem fog szólni hozzá. Minek is beszélnének vele, hiszen
néhány hét múlva már a nevére se fog emlékezni senki.
Mindnyájan csodáljuk Samet. Először is, nem könnyű dolog huszonöt éves pasikat fogni, ha az ember
elmúlt negyven. Másodszor, Sam egy igazi New York-i jelenség. Ha valaki New Yorkban történetesen
sikeres, nőnemű és nincs férjnél, két választása van. Verheti a fejét a falba, hogy ő miért nem tud normális
kapcsolatban élni valakivel, vagy megrántja a vállát, és úgy fogja fel a szexet, mint a férfiak. Mint Sam.
Mostanában komoly döntéshelyzetbe kerültek ezzel kapcsolatban a New York-i nők. Manhattan
történetében ugyanis, most először, rengeteg harmincas és negyvenes nőnek van annyi pénze és hatalma, mint
a férfiaknak - vagy legalábbis pont elég ahhoz, hogy: úgy érezhessék, semmiben nem szorulnak a férfiakra, a
szexet kivéve. És. bár ez a paradoxon a pszichoanalitikusok rendelési idejének tekintélyes részét tölti ki,
nemrégiben a barátnőm, Carrie, a harmincas éveiben járó újságírónő azt javasolta, hogy teázzunk együtt a
Mayfair Hotelben, és próbáljuk ki a dolgot a gyakorlatban. Ne törődjünk a szerelemmel mint olyannal, csak
használjuk a hatalmunkat, és így próbaijuk megtalálni az örömünket. Mint látni fogják, a dolog működik.
Többé-kevésbé.

TESZTOSZTERON NŐK, HÜLYE PASIK

- Úgy érzem, kezdek férfivá változni - mondja Carrie. Rágyújt aznapi huszadik cigarettájára, és amikor a
főpincér odarohan, és megkéri, hogy itt ne dohányozzon, azt válaszolja neki: - Még véletlenül se akartam
senkinek kellemetlenséget okozni - és a szőnyegen tapossa el a csikket.
- Emlékeztek, amikor lefeküdtem azzal a Drew nevű pasival? - kérdezi. Mindannyian bólogatunk.
Mindannyian meg-könnyebbültünk akkor, mert hónapok óta nem feküdt le senkivel. - Hát, nem éreztem utána
semmit. Annyit mondtam neki, hogy mennem kell dolgozni, drágám. Majd beszélünk. Utána teljesen
elfelejtettem azt a palit.
- De mi a fenének kellene érezned bármit is? - kérdezi Magda. - A férfiak se éreznek. Én se érzek serunit a
szex után. Szeretnék persze érezni valamit, de minek?
Mindannyian elégedetten hátradőlünk, és a teánkat szürcsölgetjük, mintha valami exkluzív klub tagjai
lennénk. Kemények vagyunk és büszkék, és nem volt könnyű ilyenekké válnunk. Meg kellett küzdenünk a
teljes függetlenségért, amikor már megengedhetjük magunknak, hogy úgy bánjunk a férfiakkal, mint
szexuális segédeszközökkel. Mindennek ára a sok munka, a magány és annak a felismerése volt, hogy talán
soha nem lesz senkink, úgyhogy jobb, ha gondoskodunk magunkról, minden tekintetben.
- Az ismétlődő sérülésektől elhaltak a szövetek - mondom. - Az a sok férfi, akik mind csalódást okoztak.
Egy idő után az ember már nem is akarja, hogy érzései legyenek. Csak élni akarja az életét.
- Szerintem a hormonok miatt van - állítja Carrie. - Valamelyik nap a fodrásznál voltam vitaminos
hajpakoláson. mert azt mondták, máskülönben töredezni fog a hajam. A Cosmót olvastam, azt írták, hogy a
nőkben is vannak férfi tesztoszteron hormonok, és az egyik tanulmány szerint azok a nők, akiknek magas a
tesztoszteron szintje, agresszívebbek, sikeresebbek, több szexpartnerük van, és kisebb a valószínűsége, hogy
férjhez mennek. Volt valami vigasztaló ebben, mert végre nem éreztem magam abnormálisnak.
- A nagy trükk az, hogyan lehet a férfiakat együttműködésre bírni - mondja Charlotte.
- New Yorkban a férfiak két szempontból is kudarcot vallanak - panaszkodik Magda. - Járni ugyan nem
akarnak az emberrel, de az se tetszik nekik, ha csak szexet akarsz tőlük. Nem úgy működnek, ahogy kellene.
- Hívtatok már fel pasit éjfélkor azzal, hogy „szeretnék átjönni hozzád", úgy, hogy az illető beleegyezett?
- veti fel Carrie.
- Az a gond, hogy a szexet nem lehet egyszer és mindenkorra letudni - mondja Charlotte. A fantasztikus
szeretőket csak úgy hívja: szexisten. De még neki is vannak gondjai. Legújabb hódítása egy költő, aki
hihetetlenül jó az ágyban, viszont ragaszkodik hozzá, hogy együtt vacsorázzanak, beszélgessenek meg
minden. Mostanában már nem keresi Charlotte-ot. - Fel akarta olvasni nekem a költeményeit, engem meg
nem érdekelt.
- A vonzalmat a taszító érzéstől csak egy hajszál választja el - folytatja. - A férfiak általában akkor
kezdenek taszítóan hatni rám, amikor azt akarják, hogy vegyem őket emberszámba, és ne csak izélésre
használjam őket.
Felteszem nekik a kérdést: szerintük mi a módszere annak, hogy a nők úgy viszonyuljanak a szexhez,
mint a férfiak.
- Igazi bestiának kell hozzá lenni - mondja Charlotte. - Vagy annak, vagy pedig hihetetlenül kedvesnek és
aranyosnak. Beszivárgunk a réseken. Ez összezavarja a férfiakat.
- A kedves-aranyossal már elkéstünk - világít rá Carrie.
- Akkor szerintem, legyünk igazi bestiák - mondja Magda. - De egyvalamiről megfeledkeztél.
- Miről?
- A szerelemről.
- Na ne - mondja Carrie. Hátradől a székében. Farmernadrág van rajta, és egy régi Yves Saint Laurent
blézer. Úgy ül, mint egy férfi, szétvetett lábakkal. - Rajtam nem fog múl ni, olyan bestia leszek hogy csak na.
Mindnyájan ránézünk és nevetünk:
- Mi van? - kérdezi.
- Te már úgyis az vagy.

ISMERKEDÉS MR. BIGGEL

Carrie délután háromkor meg akarja nézni Az utolsó csábítást, anyaggyűjtési szándékkal. Azt hallotta,
hogy a film egy olyan nőről szól, aki a pénz, a forró szex és a hatalom utáni hajszában minden pasit
felhasznál és kihasznál, aki csak az útjába kerül, és soha nem bánja meg, soha nem kiált fel, hogy jaj,
istenem, mit tettem!
 Carrie nem jár moziba. Úrilánynak nevelték, és az anyukája azt mondta neki, hogy csak a proligyerekek
járnak moziba. Ezért aztán nagy élmény neki a mozi. Elkésik, és amikor a jegyszedő felvilágosítja, hogy már
elkezdődött a film, azt mondja: - Anyagot gyűjtök, vazze! Azt hitte, tényleg ezt a filmet akarom megnézni, a
szabadidőmben?
Amikor kijön, csak az a jelenet jár a fejében, amiben Linda Fiorentino felszed egy pasit a bárkin, és aztán
a parkolóban dugnak, a terelőláncba kapaszkodva. Erről szólt volna az egész?
Carrie vesz magának két pár szandált, és levágatja a haját.
Vasárnap este koktélpartira megy, Joophoz, a divattervezőhöz. Ez is egy olyan parti, amely akár egy
filmben is lehetne: nagy a tömeg, nyüzsögnek a meleg fiúk, és igaz, hogy Carrie-nek másnap dolgoznia kell,
mégis tudja, hogy túl sokat fog inni, és túl későn megy majd haza. Carrie nem szeret esténként hazamenni, és
nem szeret lefeküdni aludni.
Mr. Joop ügyesen úgy intézi, hogy a parti felénél elfogyjon a pezsgő, ezért az emberek a konyhaajtón
dörömbölnek, és könyörögnek, hogy a pincér adjon nekik egy pohár bort. Egy szivarozó férfi halad arra, és az
egyik férfi, akivel Carrie éppen beszélget, megjegyzi: - Gyerekek, ki volt ez? Úgy néz ki, mint Ron Perelman,
csak fiatalabb és jóképűbb kiadásban.
- Tudom, ki ez - mondja Carrie.
- Ki?
- Mr. Big.
-Tudtam! Mindig összekeverem Mr. Biget és Mr. Perelmant. - Mennyit fizetsz? - kérdezi Carrie. -
Mennyit fizetsz, ha most odamegyek, és beszélgetek vele?
Ez az új dilije, mióta rövid haja van. Rázza a haját beszéd közben, a srácok meg csak nézik és nevetnek.
- Meg vagy őrülve - mondják.
Carrie egyszer már látta Mr. Biget, de nem gondolja, hogy a férfi emlékszik rá. Carrie épp az irodában
volt, ahol néha dolgozni szokott, és az Inside Edition készített vele interjút egy cikkéről, amit a csivavákról
írt. Mr. Big pedig egyszer csak besétált, és elkezdte magyarázni az operatőrnek, hogy menynyi csivavát látni
Párizsban, miközben Carrie lehajolt, és megkötötte a férfi cipőfűzőjét.
A partin Mr. Big a radiátoron üldögél a nappaliban. - Szia - köszön rá Carrie. - Emlékszel rám?
A férfi tekintetéből látja, hogy fogalma sincs, kicsoda ő. Carrie arra kíváncsi, hogy Mr. Big bepánikol-e.
Mr. Big megforgatja szájában a szivart. Kiveszi, elfordul, lepöccenti róla a hamut, aztán visszanéz Carrie-re.
- Hát már hogy a jó büdös francba ne emlékeznék!

MÉG EGYSZER MR. BIG (AZ ELAINE-BEN)

Az eset után Carrie napokig nem fut össze Mr. Biggel. Időközben történik valami. Véletlenül összeakad egy
író barátjával, akivel már hónapok óta nem találkozott, és az illető azt mondja neki: - Mi történt veled? Annyira
megváltoztál. - Megváltoztam?
- Úgy nézel ki, mint Heather Locklear. Megcsináltattad a fogad?
Aztán az Elaine-hen üldögél. és egy nagy író, egy igazi nagy író, belenget neki, aztán leül melléje, és azt
mondja: - Nem vagy te olyan kemény, mint amilyennek mutatod magad. - Ismerjük egymást?
-Úgy járkálsz_ itt fel-alá, mintha olyan kibaszottul jó lennél az ágyban.
Carrie-nek már a nyelve hegyén van, hogy „tényleg?", de inkább elneveti magát, és azt mondja: - I tát, lehet,
hogy az is vagyok.
A férfi tüzet ad neki. - Ha járni akarnék veled, hosszú ideig együtt kellene lennünk. Nem akarnék veled
egyéjszakás kalandot.
- Drágám - inti le Carrie -, rossz helyen kopogtatsz. Utána buliba megy, egy Peggy Siegal-film bemutatóját
ünneplik, és összefut egy híres filmproducerrel meg egy másikkal is, aki elviszi a kocsiján a Bowery bárha. És
ott van Mr. Big.
Mr. Big mellé ül a sarokpadra. Egymáshoz érnek. Mr. Big azt kérdezi tőle: - És, mit csinálsz mostanában?
- Azonkívül, hogy minden este buliba járok? - Igen, mi a munkád?
- Ez a munkám. Anyagot gyűjtök egy cikkhez a barátnőmnek. Nőkről szól, akik úgy viszonyulnak a szexhez,
mint a férfiak. Tudod, lefekszenek valakivel, és utána nem éreznek semmit.
Mr. Big nagy szemeket mereszt rá. - De te nem vagy ilyen? - Miért, te ilyen vagy?
- Egy cseppet sem. Egy fél cseppet sem - mondja a férfi. Carrie Mr. Bigre néz. - Mi van veled?
- Á, értem már! - kiáltja Mr. Big. - Még soha nem voltál szerelmes.
- Tényleg? - Tényleg.
- Na és te voltál?
- Hát, már hogy a jó büdös francba ne lettem volna! Felmennek Mr. Big lakására. Mr. Big kinyit egy üveg
Crystal pezsgőt. Carrie nevetgél, tovább beszélgetnek, aztán Carrie kijelenti: - Mennem kell.
- Hajnali négy óra van - mondja a férfi. Feláll. - Nem engedlek haza ilyen későn.
 Ad neki egy pólót meg egy boxeralsót, és bemegy a fürdőszobába, amíg Carrie átöltözik. Carrie bemászik az
ágyba, és a párnára hajtja a fejét. Lehunyja a szemét. Mr. Big ágya olyan kényelmes! A legkényelmesebb ágy,
amiben életében megfordult.
Mire a férfi visszajön a fürdőszabából, Carrie már mélyen alszik.

7.
Világhírű dilis tyúkok

Ha az embernek szerencséje van (vagy balszerencséje, attól függően, honnan nézzük), egy szép napon
összefuthat egy bizonyos fajta nővel New Yorkban. Azzal, aki egyfolytában úton van, akár egy színes tollú
vándormadár. És nem a szokásos, teleírt határidőnaplós módon. Ez a fajta nő a világ egyik érdekes pontjáról
a másikra utazik. Ha éppen elunja, hogy fogadásról fogadásra járjon Londonban, Aspenben vagy Gstaadhan
síeljen, vagy elege van az egész éjszakán át tartó bulikból Dél-Amerikában, hazarepül, hogy átmenetileg
megpihenjen New York-i fészkében.
Egy esős januári délután, Londonból a Kennedy nemzetközi repülőtérre érkezik valaki, akit Amalita
Amalfinak fogunk nevezni. Fehér műszőrme Gucci bunda van rajta, a New York Leathernél méretre
csináltatott fekete bőrnadrág („Idén ez az utolsó darab, amit elvállaltak, Elle MacPhersonnal kellett
megverekednem érte.") és napszemüveg. Tíz darab T. Anthony bőröndje van, úgy néz ki, mint egy filmsztár.
Csak a limuzin hiányzik, de ezt is megoldja, mert egy gazdagnak látszó üzletemberre akaszkodik, hogy nem
tudna-e segíteni neki, összeszedni a csomagját. Az illető nem tud nemet mondani, mert Amalitának egy férfi
sem mondhat nemet, és mielőtt észbe kaphatna, már a belváros felé tartanak, ő, Amalita és a tíz T. Anthony
bőrönd, a vállalati limuzinban, sőt, már vacsorára is meghívta Amalitát.
- Olyan jó lenne magával vacsorázni, drágám - rebegi elfúló hangon, azzal az akcentussal, amely a svájci
magániskolákat és a kastélyokban rendezett bálokat idézi -, ám mostanra szörnyen elfáradtam. Tudja, pihenni
jöttem New Yorkba. De holnap együtt teázhatunk. Mit szólna a Four Seasons Hotelhez? És utána
elmehetnénk vásárolni. El kell hoznom néhány dolgot Guccitól.
Az üzletember belemegy. Kiteszi Amalitát a Beekman Place egyik lakóháza előtt, felírja a telefonszámát,
és megígéri, hogy jelentkezik.
Fent a lakásban Amalita felhívja a Gucci Divatházat. Angol arisztokrata kiejtéssel azt mondja: - Lady
Caroline Beavers vagyok. Eltettek nekem egy bundát. Épp most érkeztem New Yorkba. Holnap szeretném
elvinni.
- Ahogy óhajtja, Lady Beavers - feleli az eladó. Amalita leteszi a telefont, és jót nevet.
Másnap Carrie egy régi barátjával, Roberttel beszélget telefonon. - Amalita visszajött - újságolja. -
Holnap vele ebédelek. - Amalita? - kiált fel Robert. - Hát előkerült? És még mindig olyan gyönyörű?
Veszélyes nő. De ha az ember férfi, és lefekszik vele, egy exkluzív klub tagjának érezheti magát. Tudod,
megvolt neki Jake meg Capote Duncan... az összes rocksztár, milliárdos. Amalita a kapocs a férfiak között.
Az ember azt mondhatja magában: én meg Jake.
- A férfiak - mutat rá Carrie - annyira nevetségesek. De Robert oda se figyel. - Nem sok olyan nő van,
mint Amalita - fejtegeti. - Gabriella volt még ilyen. És Marit. Meg Sandra. Amalita olyan szép, tudod, és
olyan vicces, és nagyon belevaló csaj, szóval, fantasztikus nő. Véletlenül összefutsz egy ilyen lánnyal
Párizsban, átlátszó ruha van rajta, és majd megőrülsz tőle, a fotója megjelenik a W-ben meg ilyen helyeken,
és a varázsereje egyre jobban rabul ejt. A szexuális hatalma olyan, mint egy hihetetlen, szédítő erő, ami
megváltoztatja az életedet, azt hiszed, ha megérinthetnéd, mint ahogy nem érintheted meg...
Carrie leteszi a telefont.
Délután kettőkor Carrie a Harry Cipriani bárpultjánál üldögél, Amalitát várja. Amalita szokás szerint
félórát késik. A bárban egy üzletember, a kolléganője és egy üzletfelük a szexről beszélgetnek.
- Szerintem a férfiakat lelohasztja az a nő, aki már az első este lefekszik velük - mondja a nő. Fontoskodó,
kis tengerészkék kosztüm van rajta. - Legalább a harmadik randit meg kell várni, ha azt akarja az ember,
hogy komolyan vegyék. - Ez a nőtől függ - mond ellent neki az üzletfél. Harminc és a halál között, németnek
látszik, de spanyol akcentussal beszél. Argentin.
- Nem értem - így a nő.
Az argentin ránéz. - Önöknek, középosztálybeli amerikai nőknek, akik meg akarják fogni a férfiakat,
tényleg a szabályok szerint kell játszaniuk. Nem hibázhatnak. De van egyfajta nő - nagyon szép, egy bizonyos
társadalmi osztályhoz tartozó -, aki azt csinál, amit akar.
Ebben a pillanatban besétál Amalita. Egy pillanatra kavarodás támad a teremben, ahogy a főpincérrel
összeölelkeznek. - Nézzenek oda! - kiált fel Amalita. - Hogy le vagy fogyva! Biztosan tíz kilométert futsz
naponta!
A személyzet elveszi a bundáját &s a csomagjait. Tweed jellegű Jil Sander kosztüm van rajta (csak a
szoknya több mint ezer dollárba került), és bokáig érő zöld kasmírkepp.
- Milyen meleg van itt - pihegi, kesztyűjével legyezgetve magát.
 Leveszi a blézerét. Az egész étteremnek leesik az álla. - Nyuszikám! - kiált fel Amalita, amint észreveszi
Carrie-t a bárpultnál.
- Fáradjanak az asztalukhoz - invitálja őket a főpincér. - Annyi mindent akarok neked mesélni - mondja
Amalita. - Szó szerint csoda, hogy még élek.
Valamikor áprilisban Amalita Londonba utazott, ahol egy esküvőn megismerkedett Lord Skanky-Poo-val
(a nevet megváltoztattuk).
- Mucikám, egy igazi lord! - meséli. - Rokonságban áll a királyi családdal, kastélya van meg
vadászkutyái. Azt mondta első látásra belém szeretett, az idióta, amikor meglátott a templomban. „Drágám,
ön elragadó - mondta, amikor odajött hozzám a fogadáson -, de a legelragadóbb a kalapja!" Egyből el kellett
volna hajtanom. De valahogy nem bírtam logikusan gondolkodni. Catherine Johnson-Batesnél laktam
Loncionban, és az a nő teljesen megőrjített, egyfolytában arról panaszkodott, hogy a cuccaimtól lépni se lehet
abban a kibaszott lakásban... végül is, a szúz jegyében született, mit várjunk tőle? Szóval azon járt az agyam,
hová mehetnék inkább. Ismertem Catherine-t, és tudtam hogy titokban bele van esve Lord Skanky-Poo-ba,
még sálat is kötött neki abból a szörnyű angol gyapjúból, a pasas meg szóba se állt vele, úgyhogy persze nem
bírtam ellenállni a kísértésnek. Azonkívül, valahol laknom is kellett.
Még aznap este, az esküvő után, Amalita gyakorlatilag beköltőzött az Eton Square-i házba. Az első két
hétben minden remekül alakult.
- Tettem a dolgomat, mint egy gésa - mondja Amalita. - Megmasszíroztam a hátát, csináltam neki teát,
előre elolvastam az újságot, hogy felhívjam a figyelmét az érdekességekre.
A lord pedig elvitte őt vásárolni. Jól szórakoztak, még lövészettel egybekötött fogadást is rendeztek a
kastély parkjában. Amalita segített összeállítani a vendégek listáját, meghívta az összes fontos embert,
elbűvölte a személyzetet, és a lordnak ez mind nagyon tetszett. A bajok akkor kezdődtek, amikor visszatértek
Londonba.
- Tudod, hogy hosszú évek alatt mekkora kollekciót gyűjtöttem össze fehérneműkből? - kérdezi Amalita.
Carrie bólint. Jól ismeri Amalita márkás ruhaneműkből álló, hatalmas gyűjteményét, amelyet az utóbbi
tizenöt év fáradhatatlan munkájával szerzett meg, annál is inkább, mert annak idején segítenie kellett
szakszerűen becsomagolni és eltenni a ruhákat, és ez három napig tartott.
- Szóval, aznap este bejön, amikor öltözködöm - folytatja Amalita. - „Drágám, mindig kíváncsi voltam,
milyen lehet egy olyan csipkés fűzőt felvenni - mondja nekem -, nem haragszol, ha felpróbálom? Csak hogy
tudjam, milyen érzés, ha én te vagyok." Rendben, semmi gond, megengedtem neki. Másnap már azt akarta,
hogy náspángoljam el. Összecsavart újsággal. „Drágám, nem gondolod, hogy nagyobb élmény lenne inkább
elolvasni?" - kérdeztem tőle. „Nem! Egy alapos fenyítésre vágyom" - azt mondja. Én meg beleegyeztem.
Újabb hiba. A végén már odáig jutottunk, hogy reggel felkelt, felvette a ruháimat, és egész nap ki se tette a
lábát a házhól. Ez ment tíz napig. Aztán a Chanel ékszereimet akarta hordani. - Hogy nézett ki benne? -
kérdezi Carrie.
- Pas mal- feleli Amalita. - Szép, angol úriember, tudod, az a fajta, akiről nehéz eldönteni, hogy meleg-e
vagy hetero. De az egész olyan szánalmas volt. Négykézláb mászkált ide-oda, kilátszott a pucér feneke. És én
az elején még azt fontolgattam, hogy feleségül megyek hozzá. Na mindegy, végül megmondtam neki, hogy
elutazom. Nem akart elengedni. Bezárt a hálószobába, az ablakon keresztül kellett megszöknöm. Ráadásul a
Manolo Blahnik tűsarkú volt rajtam, a praktikusabb Gucci helyett, mert megengedtem, hogy kényeztesse a
cipőimet, és egyedül a Manolo nem kellett neki, azt mondta, tavalyi vacak. Akkor meg nem akart beengedni a
házba. Azzal fenyegetett, hogy magánál tartja a ruháimat zálogban, amíg kifizetek valami piti kis
telefonszámlát, amit én csináltam. Kétezer font vagy mennyi. Azt mondtam neki: Drágám, most elmegyek
teázni Catherine-nel. Arra számítok, hogy mire visszajövök, a bőröndjeim szépen becsomagolva ott várnak a
kocsifelhajtón. Alaposan meg fogom nézni, hogy minden megvan-e. És ha bármi, de bármi, egy fülbevaló,
egy bugyi vagy a cipőm kis gumisarka hiányzik, akkor azonnal telefonálok Nigel Dempsternek.
- Megcsinálta? - kérdezi Carrie lenyűgözve.
- Naná! - feleli Amalita. - Az angolok rettegnek a sajtótól. Ha észhez akarod téríteni őket, csak annyit kell
mondanod, hogy hívod az újságírókat.
Az argentin férfi megy el az asztal mellett. - Amalita - mondja, széttárja karját, és könnyedén meghajol.
- Á, Chris. Cómo est? - örvendezik Amalita, azután sokáig spanyolul beszélgetnek, amiből Carrie egy szót
se ért, a végén pedig Chris azt mondja: - Most néhány hétig New Yorkban maradok. Összefuthatnánk.
- Persze, drágám! - feleli Amalita, felnézve rá. Van egy bizonyos szemráncolós mosolya, ami lényegében
azt jelenti, hogy húzzál az anyádba.
- Gazdag argentin - magyarázza. - Egyszer voltam a ranchán. Lovaspólóhoz tenyésztett lovakon
kilovagoltunk a földekre. A felesége éppen terhes volt, a pasi meg jóképű, úgyhogy dugtam vele, de a nő
megtudta. És még volt képe felháborodni. Nem mintha Chris valami nagy szám lett volna az ágyban. A nő
örülhetett volna, hogy valaki leveszi róla a gondot.
- Miss Amalfi? - szól a pincér. - Telefonon keresik.
 - Righty - mondja diadalmasan Amalita, amikor pár perc múlva visszajön. Righty egy híres rockzenekar
szólógitárosa. - Azt akarja, menjek vele turnézni. Brazília. Szingapúr. Kértem egy kis gondolkodási időt.
Ezek a pasik annyira hozzá vannak szokva, hogy minden csaj a lábuk előtt hever, egy kicsit tartózkodóan kell
bánni velük. Csak hogy vegyék már észre, kivel van dolguk.
A bejáratnál hirtelen kavarodás támad. Carrie odapillant, aztán lehajtja a fejét, és úgy tesz, mintha a
körmét nézegetné.
- Ne nézz oda - mondja. - Ray van itt.
- Ray? Ismerem Rayt - feleli Amalita. Összeszűkül a szeme.
Ray nem férfi, Ray nő. Olyan nő, akit nagyjából ugyanabba a kategóriába szokás sorolni, mint Amalitát.
Világszerte ismert szépség, akinek a férfiak nem tudnak ellenállni, és aki ugyanakkor flepnis bolond. A
hetvenes évek végén modellkedett, aztán Los Angelesbe költözött, állítólag azért, mert színésznő szeretett
volna lenni. Szerepet ugyan nem kapott, de begyűjtött jó pár híres színészt. Amalitához hasonlóan neki is van
egy szerelemgyereke, akinek az apja állítólag egy szupersztár.
Ray körülnéz az étteremben. Többek között a szeméről híres: nagy kék szeme van, olyan világoskék, hogy
szinte fehérnek látszik. A pillantása Amalitán állapodik meg. Integet. Közelebb jön.
- Mit csinálsz itt? - kérdezi látszólag vidáman, bár ők ketten állítólag esküdt ellenségek voltak Los
Angelesben.
- Most érkeztem - mondja Amalita. - Londonból.
- Ott voltál azon az esküvőn?
- Lady Beatrice-én? - kérdez vissza Amalita. - Igen. Gyönyöri volt. Az összes európai főrend ott volt.
- A francba! - bosszankodik Ray. Enyhe déli akcentussal beszél, amit valószínűleg kitalált magának,
hiszen igazából lowában született. - El kellett volna mennem nekem is. De pont összejöttem Snake-kel -
mondja. Snake akciófilmekben szokott játszani, már hatvan is elmúlt, de még mindig csinálja. - És hát, tudod
ő milyen, nem tudtam elszabadulni.
- Vagy úgy - mondja Amalita, a szemráncolós mosolyával.
Úgy látszik Ray nem veszi a lapot. - A barátnőmmel kellene találkoznom, de azt mondtam Snake-nek,
háromra visszamegyek a szállodába. A reklám miatt van itt New Yorkban, és most már mindjárt negyed
három. Tudod, Snake mennyire kiakad, ha késik az ember, és én mindig en retard vagyok.
- Tudni kell bánni a férfiakkal - mondja Amalita. - De tényleg, emlékszem, mennyire utálja Snake, ha
várnia kelt.
Feltétlenül mondd meg neki, drágám, hogy puszilom. Persze, ha elfelejted, akkor sincsen semmi gond.
Jövő hónapban úgyis találkozom vele. Meghívott síelni. Persze, csak mint barátot.
- Na persze - hebegi Ray. Zavart csend. Ray egyenesen Carrie-re néz, aki a legszívesebben bebújna az
asztal alá. vagy a fejére borítaná a szalvétáját. Légy szíves, ne kérdezd meg, hogy hívnak, gondolja.
- Azt hiszem, felhívom a barátnőmet - határozza el magát Ray.
- Jó ötlet - mondja Amalita. - Ott a telefon.
Ray távozik, legalábbis egyelőre.
- Mindenkivel dugott már - jegyzi meg Carrie. - Beleértve Mr. Biget.
- Na de nyuszikám! Engem ez igazán nem érdekel - mondja Amalita. - I fa egy nő le akar feküdni egy
férfival, azt ő dönti el, az az ő dolga. De Ray nem jó ember. Azt hallottam, hogy ő akart lenni az egyik
Madame Alex-lány, de még Madame Alex is túl őrültnek találta.
- És akkor miből él?
Amalita felvonja az egyik szemöldökét. Egy pillanatig nem szól semmit - végül is igazi úrilány, aki az
Ötödik sugárúton nőtt fel, volt első bálozó meg minden. De Carrie tudni akarja.
- Ajándékokat fogad el. Egy Bulgari karórát. Egy Harry Winston nyakláncot. Ruhákat, autókat, egy
nyaralót valakinek a telkén, egy rajongójától. Meg készpénzt. Gyereke van. Rengeteg az olyan gazdag ember,
akinek megesik rajta a szíve. A milliomos színészek. Kiállítanak neki egy csekket ötvenezer dollárról, néha
csak azért, hogy megszabaduljanak tőle.
- De drágám! - folytatja Amalita, Carrie arckifejezését látva. - Ne legyél már ezen annyira megdöbbenve!
Te még mindig az az ártatlan kislány vagy, nyuszikám. Persze, neked mindig ott volt a karriered. Még ha nem
volt mit enned, akkor is ott volt a karriered. De az olyan nők, mint Ray vagy én, nem akarnak dolgozni. Mi
csak élni akarunk. Ami nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk van. - Amalita leszokott ugyan a dohányzásról,
most mégis vesz egyet Carrie cigarettájából, és várja, hogy a pincér tüzet adjon neki. - Hányszor hívtalak már
fel sírva, hogy nincs pénzem, fogalmam sincs mihez kezdjek, hová menjek? A férfiak fűt-fát ígérnek, amiből
aztán semmi nem lesz. Ha az ember prosti lehetne, annyival egyszerűbb lenne minden. Nem á szex a gond, ha
tetszik a pasi, úgyis lefekszem vele, hanem az, hogy akkor nem állnék velük egy szinten. Alkalmazott lennék.
De legalább készpénzben fizetnének.
Felvonja a szemöldökét, és megvonja a vállát.
- Hogy van-e a magamfajtának jövője? Muszáj formában maradni. Figyelni a ruhákra, a testemre.
Tornázni járni. Masszázs, kozmetika. Plasztikai műtétek. Nem két fillér. Nézd meg Rayt. Megcsináltatta a
mellét, a száját, a fenekét. Ő se mai csirke, mucikám, elmúlt negyven. Minden vagyona az, amit látsz.
Elnyomja a cigarettát a hamutartóban.
- Miért dohányzom? Rosszat tesz a bőrnek. Inkább szokj le te is, nyuszikám! Emlékszel, amikor terhes
voltam a kislányommal? Beteg voltam, totál le voltam égve. Egy egyetemista lánnyal laktam egy szobában,
mert nem volt pénzem saját szobára. Havi 150 dollár. Szociális segélyt kellett kérnem, hogy meg tudjam
szülni a gyereket. Busszal jártam a megyei kórházba. És amikor segítségre lett volna szükségem, nyuszikám,
a férfiak sehol sem voltak. Egyedül voltam. Kivéve néhány jó barátnőmet.
Ebben a pillanatban Ray ismét megjelenik az asztaluknál; az ajkát harapdálva. - Megengeded? - kérdezi. -
A barátnőm rögtön itt lesz, de addig is muszáj meginnom valamit. Pincér! Egy vodka-martinit kérek! Tisztán!
Leül. Nem néz Carrie-re.
- Figyelj, szeretnék valamit mondani Snake-ről - fordul Ray Amalitához. - Azt mondja, járt veled.
- Tényleg? - kérdezi Amalita. - Tudod, az én kapcsolatom Snake-kel intellektuális természetű.
- Úgy érted, most már? Én úgy gondolom, jól dug, és a gyerekemmel is jól tud bánni - mondja Ray. -
Emiatt nem aggódom. De attól félek, nem bízhatok meg benne.
- Én pedig azt hittem, hogy valaki más a menyasszonya - mondja Amalita. - Egy sötét hajú nő, aki
gyereket vár tőle.
- A kis kurva. Carmelita, vagy hogy hívják. Valami autó-szerelőnő vagy ilyesmi, egy noname kisvárosból.
Utah állam. Snake elutazott síelni, lerobbant a kocsija, elvitte egy szerelőhöz, és ott volt ez a nő, a
franciakulccsal. És a viszketős kis micsodájával. Snake most próbál megszabadulni tőle. - Akkor egyszerű -
mondja Amalita. - Kémeket kell bérelni. Nekem a masszőrnőm és a szobalányom szokott kémkedni. Küldd el
hozzá a masszőrödet vagy a sofőrödet, aztán kérdezd ki őket.
- A rohadt életbe! - kiált fel Ray. Bizonytalanul hátradől a székében, és nagy, rúzsos száját eltátva,
hisztérikusan felnevet. Szőke haja szinte fehér, tökéletesen egyenes. Hátborzongató jelenség, de elképesztően
szexi. - Most már tudom, hogy miért tetszel neki! - A szék hirtelen visszabillen, és Ray kis híján az asztalra
borul. Az étteremben mindenki őket nézi. Amalita is nevet, szinte csuklik. - Miért nem vagyunk mi jó
barátnők? - kérdezi Ray. - Azt mondd meg!
- Ray, szívem, fogalmam sincs - feleli Amalita mosolyogva. - Talán Brewster miatt van.
- Az a kis szaros színész - kiált fel Ray. - Arra gondolsz, amiket rólad hazudtam neki, hogy
megszerezhessem magamnak? Figyelj, drágám, egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Neki van a
legnagyobb túró rudija egész Los Angelesben. Amikor megláttam, azt mondtam, ez az enyém. Nem osztozom
rajta senkivel. Épp egy étteremben vacsoráztunk, amikor az asztal alatt rátette a kezemet a micsodájára, én
meg annyira felizgultam, hogy kivettem a nadrágjából, és elkezdtem simogatni, de az egyik pincérnő
meglátta, és sikítozni kezdett, mert ilyen nagyot még nem látott, és aztán kidobtak minket onnan.
- Elég jól el van eresztve - ért egyet vele Amalita.
- Elég jól?! Drágám, akkora fütyije van, mint egy lónak - mondja Ray. - Tudod, mennyire jó vagyok az
ágyban, én vagyok a legjobb, akit férfi valaha megkapott. De mire az ember eljut erre a szintre, valami
megváltozik. Az átlagos méretű fütyi már semmit sem jelent nekem. Persze, lefekszem a pasikkal, de
mindnek megmondom, hogy nekem is jogom van egy kis saját szórakozáshoz. Hadd legyen jó nekem is.
Ray még csak a háromnegyedét itta meg a Martinijének, de most mintha történt volna vele valami. Megy
a motor, ég a lámpa, csak nem vezeti az autót senki.
- Hát igen - mondja. - Szeretem, amikor kitöltenek. Még-még-még! Gyere belém, bébi!
A székhez dörzsöli magát. Egyik kezét félig felemeli, a szeme csukva.
- Igen, ez az, bébi, csináld még! Jaaaaj!
Sikítva fejezi be, kinyitja a szemét. Egyenesen Carrie-re mered, mintha most venné észre, hogy ott van.
- Téged hogy hívnak, kisanyám? - kérdezi. És Carrienek hirtelen eszébe jut, mit meséltek neki Rayről.
Hogy egy buliban Capote Duncannel szexelt a kanapén, mindenki szeme láttára.
- Carrie - feleli.
- Carrie...? - kérdez vissza Ray. - Ismerjük egymást?
- Nem - mondja Amalita. - Klassz csaj. Olyan, mint mi. Csak értelmiségi. Író.
- Muszáj megírnod az én történetemet - lelkesedik Ray. -Én mondom neked, az életem bestseller lenne.
Annyi minden történt velem. Túlélő vagyok.
Amalitára néz, megerősítést várva.
- Nézz ránk! Mind a ketten túlélők vagyunk. A többi ilyen lány... Sandra...
- Az Anonim Alkoholistáknál van, egyfolytában dolgozik, nem jár el sehová - fejezi be Amalita.
- Gabriella...
- Prosti.
- Marit...
- Megbolondult. Elvonó, aztán utókezelés.
- Mondj róla még valamit! - kéri Ray. - Azt hallottam, hogy pont nálad akadt ki, a kanapén ülve, és neked
kellett beszállítani őt a dühöngőbe.
 - Már kint van. Állása van. PR-os.
- Szerintem a PR a probléma rövidítése - mondja Ray. - A kapcsolatait akarnák kihasználni, de totál
üveges a tekintete, alig lehet hozzá szólni. Csak ül ott, mint egy vakond, mialatt átnyálazzák a telefonos
regiszterét.
Carríe önkéntelenül is elneveti magát. Ray rámered.
- Ez egyáltalán nem vicces. Érted?

8
Édeshármas Manhattanben! Hét férfi megvitatja

Egy pasival vacsorázom. Már a második üveg 1982-es Cháteau Latournál tartunk. Lehet, hogy ez még
csak a harmadik randink, de az is lehet, hogy már a tizedik, nem ez a lényeg. Előbb--utóbb úgyis kiderül,
hogy ő is csak ugyanazt akarja.
- Tudod, izé... - kezdi.
- Igen? - mondom közelebb hajolva. A combomra teszi a kezét. Talán most elszánja magát. Nem biztos,
na de mi a biztos? Újrakezdi. - Gondoltál már...?
- Igen?
- Gondoltál már arra, hogy szeretnél... lefeküdni egy másik nővel? - böki ki megkönnyebbülten.
Egyelőre még mosolygok. De már úgy ülök az asztalnál, mint aki karót nyelt. Tudom, mi következik.
- Persze, én is ott lennék - teszi hozzá. - Tudod, hármasban csinálnánk.
És most jön a beszarás.
- Talán az egyik barátnődnek lenne kedve hozzá. - Na de nekem, lenne-e kedvem hozzá?
- Hát, nekem lenne - vallja he. - És lehet, hogy neked is tetszene.
Na ne!

EGY KIS SZEXUÁLIS VÁLTOZATOSSÁG

New York olyan hely, ahol az emberek kiélhetik a fantáziájukat. Pénz. Hatalom. Szerepelni a David
Letterman-show-ban. És ha már így benne vagyunk, miért ne lehetne meg két nő egyszerre? Vagy, miért ne
ajánljuk fel legalább? Lehet, hogy ezt is ki kell mindenkinek egyszer próbálni.
- Az összes szexuális fantázia közül egyedül ez tesz túl minden elváráson - mondja egy ismerősöm,
foglalkozására nézve fotós. - Az élet nagyrészt apró csalódások sora. De két nő? Mindegy, mi történik, nem
veszíthetsz.
Ez azért nem teljesen igaz, ahogy később rájövök. De a szex hármasban az egyetlen olyan fantázia,
amiben minden New York-i remekel. Egy férfi ismerősöm szavaival élve, ez nem szexuális eltévelyedés,
inkább egy kis szexuális változatosság. Egy újabb lehetőség a végtelen lehetőségek hazájában. De talán van a
hármasban gyakorolt szexnek árnyoldala is? Talán azt testesíti meg, ami rossz New Yorkban? Talán az egész
a kétségbeesés és a vágy sajátos manhattani keverékének a következménye?
Akármi is az igazság, mindenkinek van egy ilyen története. Van, aki már próbálta, van, aki ismer
olyasvalakit, aki már csinálta, és van, akinek az ismerősei készülnek rá - mint azok a „topmodellek", akik
nemrég egy férfi modellt rángattak be a férfivécébe a Tunnelban, kényszerítették, hogy vegye be az összes
drogot, ami nála volt, aztán hazavitték magukhoz.
A hármasban folytatott szexhez a leghuncutabb szám tartozik: a hármas. Akármennyire is furfangos vagy,
tudod-e kezelni ezt a helyzetet? Ki fog veszíteni? Tényleg jobb a három, mint a kettő?
Talán az ingyen pia, fű és mézes dió csábításának hatására, egy szép hétfői estén, hét férfit sikerül
összehoznom a SOHO egyik képzőművészeti galériájának pincéjébe, hogy arról beszélgessünk, milyen is a
szex hármasban. Váratlanul ott találjuk a híres fényképészt, a nyolcvanas évek nagy nőfalóját, Peter Beard-et,
négykézláb. Éppen egy kollázst készít: alakokat fest a saját, fekete-fehér állatfényképeire. Némelyik
fényképen rozsdaszínű lábnyomokat pillantok meg, erről eszembe jut, hogy valakitől azt hallottam, Peter a
saját vérét használja. Farmerben és pólóban van.
Peter afféle fenegyerek, akiről mindenfélét beszélnek. Például azt, hogy a hetvenes évek szupermacája,
Cheryl Tiegs volt a felesége (igaz), vagy hogy egyszer Afrikában megkötözték, és majdnem felfalta
valamilyen állat (valószínűleg nem igaz). Azt mondja, ö dolgozna tovább, amíg beszélgetünk:
- Egyfolytában dolgozom. Csak hogy ne unatkozzam. Mindenki koktélt készít magának, és rágyújtunk az
első jointra. Peter kivételével a jelenlévők arra kértek, hogy a könyvben ne az igazi nevükön szerepeljenek. -
Nem tenne jót az ügyfélkapcsolatainknak - magyarázza egyikük.
Belevágunk a témába.
- Az effajta szórakozás futótűzként terjed a városban - kezdi Peter. - Ismerek pár lányt, egyikőjükkel pont
ma este fogok találkozni, akik azt állítják, hogy már a barátnőik kilencven százaléka ajánlatot tett nekik. Ez
biztos, hogy új jelenség.
 Peter belemártja az ecsetet a piros festékbe. A divatszakma, mondja, szinte felkészíti a hármas szexre a
lányokat. - Az ügynökök és a közvetítők szívességet várnak el a lányoktól, amiért beszervezik őket a jó
munkákba - aztán hozzáteszi -, szinte minden modellnek lenyomják a torkán, a férfivécében.
Tad, negyvenegy éves, sikeres építész, szkeptikus. - Ja, biztosan a Népszámlálási Hivatal tartja vissza a
pontos adatokat. - Folytatja. - A nőkben fizikailag több érzékiség és szépség van. Könnyű a férfiaknak
egyszerre két nőről fantáziálni. Két férfi egyszerre, már szárazabb kép.
Peter felnéz a padlóról. - A nők akár egy ágyban is alhatnak, senki sem fog rosszra gondolni.
- Sőt, örülünk neki - teszi hozzá Simon, aki negyvennyolc éves, és egy szoftvercég tulajdonosa.
- Mi férfiak, valószínűleg soha nem fogunk egy ágyban aludni. Én például nem lennék rá hajlandó -
mondja Jonesie, aki negyvennyolc éves, és egy keleti parti lemezkiadó cég vezetője. Körülnéz.
- A férfiak azért nem alszanak egy ágyban, mert a legtöbb férfi horkol - állítja Peter. - Azonkívül árt az
idegrendszernek.
- Mindenféle sötét félelmet hoz elő - magyarázza Simon.
A pillanatnyi csöndben egymásra nézünk. Peter oldja fel a feszültséget.
- A háttérben meghúzódó valóság a biológiai patkánykísérletekből érthető meg - mondja. - Zsúfoltság,
stressz és az élettér túlnépesedése. A patkányoknál a túlnépesedés első jele a nemek szerinti elkülönülés.
Ebben a városban pedig, a rengeteg ügyvéddel és a túlnépesedett élettérrel, hihetetlen nagy a nyomás. Ez
pedig tönkreteszi a hormonokat, és ha elbaszódik a hormonrendszer, több lesz a homoszexuális. A
homoszexualitás tulajdonképpen a természet módszere a népesség csökkentésére. És mindazok a
természetellenes dolgok, amikről most beszélünk, hatványozottan szaporodnak.
- Most már legalább mindent értek - mondja Tad szárazon.
- Az érzékeink irányítják az életünket - folytatja Peter. - Nagy népsűrűség. Intenzív élet. Millió előre
megbeszélt találkozó. Időpont-egyeztetés az ügyvéddel. Az egyszerű dolgokban már nem leljük örömünket.
Ma már két vagy három lány kell nekünk egyszerre, vagy egzotikus vetkőző lányok a Pure Platinumban.
- Másrészt viszont, puszta kíváncsiságból is vágyhat az ember több szexpartnerre - teszi hozzá Tad. -
Anélkül, hogy szételemeznénk a dolgot.
De Peter lendületben van. - És mi van az őszintétlenséggel? - kérdezi. - Egyre kevesebb az őszinteség és a
becsületesség. Ha tényleg vonzónak találsz egy lányt, nem akarsz mellé mindjárt egy másikat is. De
manapság az emberek nem őszinték.
- Mondasz valamit - mondja Jonesie óvatosan.
- Amikor New Yorkban megismerkedsz valakivel, csak hülyeségekkel etetnek - panaszkodik Peter, és
észre sem veszi, hogy közben kiszáradnak az ecsetei. - Csak a szokásos partiszövegeket nyomatják.
Telecsacsogják a fejed, amíg a végén eleged lesz az egészből, és soha többé nem mész el sehová.
- Vagy legalábbis kevesebb helyre - ért egyet Jonesie. - És bemész a vécébe, és leszopatod magad valami
macával a divatszakmából - folytatja Peter.
Rövid, és ha nem csalódom, tiszteletteljes csend. Aztán megint Peter: - Nem ez a valóság. Nem ez a
kommunikácíó. Nem ez az őszinteség. Ez csak egy pillanat a stresszes életünkből.
- És én még azt hittem, nőt akarok - mondja Tad.

ECSTASY-SZERELEM, HAPPY END NÉLKÜL

Három éve Tad is pontosan ilyen lelkiállapotban volt, amikor a háromszögezés kezdeti jeleit tapasztalta
magán, amit ő ecstasyval megbolondított pettingpartinak nevezett.
Akkoriban szakított a barátnőjével, akivel öt évig voltak együtt. Elment egy buliba, ahol meglátott egy
vonzó húszéves lányt. Követte, és látta, hogy beszáll egy taxiba. Utána hajtott a Mercedesével. Amikor a taxi
megállt a pirosnál, átszólt neki. Megbeszéltek egy randit másnapra egy nightclubban.
A lány a barátnőjével érkezett, akit Andie-nek hívtak. - Szerencsére - meséli Tad - gyorsan kiderült, hogy
Andie nincs magánál.
Épp akkor érkezett repülővel Olaszországból, és egy rókabundában kellette magát. Néhány ecstasy-
tabletta után mindhárman felmentek Tad lakására, pezsgőt ittak, utána összetörték a poharakat a padlón, és
tapizták egymást. A húszéves csaj elaludt, Tad és Andie pedig dugtak, miközben a csaj feküdt mellettük az
ágyban.
Peter ismét magához ragadja a szót. - Minden napra egyre több élmény jut, ezért egyre gyorsabban és
egyre több élményt kell szerezned! A végén már nem bírod energiával, szerencsével, új helyekkel, túlfeszíted
a...
- Olyan, mintha egy tálca sütit vinnének el az orrod előtt, és kikapnál párat belőle - szól közbe Garrick,
aki harmincéves, és gitáros egy belvárosi zenekarban.
Tad kezd egyetérteni Peterrel. - Az egésznek az a filozófiája, hogy a több jobb. Két cici helyeit négy cici.
Szerencsére megérkezik Sam, a befektetési bankár. Sam negyvenegy éves, és az a fajta férfi, aki mindig azt
hajtogatja, hogy meg akar nősülni, de sokszor elfelejti visszahívni azokat a nőket, akikkel éppen jár. Így aztán
még mindig nőtlen. Sam azt mondja, háromszor is szexelt már hármasban.
- Miért csináltad?
Sam megvonja a vállát. -A változatosság kedvéért. Az ember előbb-utóbb megunja, bárkivel is jár.
Sam szerint lényegében három szituáció vezethet a hármas szexhez.
Egy: a férfi titokban hosszú ideje dolgozik azon, hogy a barátnője ágyba bújjon egy másik nővel. Ennek
lehet oka, hogy unatkozik, vagy hogy titokban le akar feküdni a barátnője egyik barátnőjével.
Kettő: a barátnő titokban le akar feküdni egy másik nővel, és rábeszéli a barátját is, hogy utána
könnyebben szembe tudjon nézni önmagával.
Három: két nő kívánja egymást, és összefognak, hogy egy pasit ágyba vigyenek.
Sam elmeséli, hogy már fél éve járt egy Libby nevű lánnyal, amikor meggyőzte magát, hogy Libby
nagyon szeretne ágyba bújni a legjobb barátnőjével, Amandával. Persze, igaság szerint, és ezt ma már ö is
beismeri, Sam akart lefeküdni Amandával.
Addig gyötörte Libbyt, amíg a lány összehozta az estét. Amanda átjött. Bort ittak. A kanapén üldögéltek.
Sam megkérte a két lányt, hogy vetkőzzenek le.
- És erre mi történt? Csúfos kudarcot vallottam - ismeri he Sam. Libby továbbra is a kanapén üldögélve
kortyolgatta a borát, Sam pedig Agyba bújt Amandával. - Teljesen bele voltam esve. Az a gond, hogy az
ember végül jobban kívánja az egyik nőt, mint a másikat, aki így kimarad a dolgokból - magyarázza. Végül
Libby is bebújt melléjük az ágyba. - Azt hiszem, tőlem várták, hogy megmondjam, mit csináljanak, és
irányítsam az eseményeket. De annyira lefoglalt Amanda, hogy erre nem voltam képes - mondja Sam.
Libby soha nem heverte ki az élményi. Két hónappal az eset után szakított Sammel.
Libby és Amanda egy darabig nem álltak szóba egymással.
Sam bevallja, tudja, hogy a hármasban élvezett szexnek lehetnek következményei, de az ember mégis
belemegy, mert férfi.
- Ha hármasban szexelsz, az első szabály: soha, de soha, ne a barátnőddel csináld - állítja Garrick. - Az
mindig kész katasztrófa.
- Második szabály: nem lehet előre megtervezni. Valami mindig elromlik - veszi át a szót Simon, aki már
hatszor vagy hétszer szexelt hármasban. - Magától kell a helyzetnek kialakulnia.
Mielőtt a harmadik szabályt is felállítanánk, megszólal a kaputelefon. Jim érkezik, a huszonegy éves
bűvész, és Ian, a huszonöt éves tévéproducer. Jim azt állítja. hogy épp az elmúlt héten szexelt hármasban.
- Az ember utána elmondja a barátainak. Bár egy kicsit ízléstelen volt a dolog, mert mindhárman pont
előtte néztük meg a Szex hármasban című filmet.
Mielőtt folytathatná, ismét szól a kapucsengő. Mind egymásra nézünk. - Ki lehet az? Már mindenki itt
van, akit hívtam.
Peter felnéz a festményéből. - Még egy nő jött - mondja nyugodtan. - Felmegyek ajtót nyitni. Tényleg egy
nő. Mindketten meglepődünk, végigmérjük egymást. - Te mit csinálsz itt? - kérdezi tőlem.
- Én is pont ezt akartam kérdezni tőled - felelem. Aztán azt tesszük, amit a New York-i nők általában,
akármit is gondolnak a másikról: puszi-puszi.
- Szia, Chloé - mondom.
Leopárdmintás blézer van rajta, nyakában rózsaszínű kendő. Olyan fajta lány, akit az egész város ismer:
szuperbombázó, de az ember nem tudhatja, hol fogja végezni.
A pasik csak lesnek, ahogy jövünk le a lépcsőn. Jim hátradől a székéhen. - Most következik az akció -
mondja. Chloéval egymásra nézünk. - Na ne - mondjuk egyszerre. Chloé körülnéz a szobában. - Mi van itt,
megszálltátok azt alagsort? - kérdezi. Valaki hoz neki egy vodkát. Elmesélem, miről beszélgetünk.
Ő is csatlakozik a társalgáshoz. - Szerintem, a lányok a legkevésbé azt szeretik, ha hármasban szexelnek. -
Ezt úgy mondja, mintha egy hajcsatról nyilvánítana véleményt. - A lányok kettesben szeretik. Szeretik, ha
csak rájuk figyelnek. - Belekortyol a vodkába. -Annyiszor voltam már ebben a kibaszott helyzetben. Egyszer
például az aktuális barátommal voltam, és ott volt egy másik pár is. Mindannyian valami szado-mazo játékot
akartak játszani. Engem a hálószobába küldtek a másik nő férjével, akit évek óta ismertem. Egymásra
néztünk, és azt mondtuk: ez nem fog menni, mert mind a ketten rabszolgatípusok vagyunk. Ez egy vicc.
Kioltjuk egymást.
Megkérdezem, mi van, ha hármasban szexelnek, és a két nő tudomást se vesz a férfiról.
- Én ezért imádkozom - mondja Simon.
- Mind ezt akarjuk - helyesel Tad. - Ez az igazi! Olyan, mintha az ágyadban lenne a mozi. Mind azon
dolgozunk ilyenkor, hogy a két nőt összehozzuk.
Jonesie-nak egészen más a véleménye. Folyton a profi szót használja. Nem lehet tudni, hogy olyan
hivatásos prostira gondol-e, aki hármasban szokta csinálni, vagy valami másra. - Általában akkor áll elő ilyen
helyzet, ha egy profi csaj nagyon szeretne lefeküdni egy nővel. Igazából leszbikus ugyan, de lefekszik a
pasival is, hogy megkaphassa a nőt. A profi mindent belead, hogy neked jó legyen, és hogy a lehető
legtovább tartson. Azért csinálja ezt, hogy a nő ne legyen ideges, ne érezze úgy, hogy odadobtad a profinak.
Szóval, a profi először lerendez téged, de nem siet, és a végére tartogatja magának a másik nőt.
- Ezt nem fogadom el - szögezi le Simon. - Jonesie-nak korlátozottak a tapasztalatai.

SZEX HÁRMASBAN. KI TUDNA ERRE NEMET MONDANI?

- Az egyik lány, akivel hármasban voltam, imádja a szexet - mondja Jim. - Minden férfi ismerősével
lefekszik.
- Egy pillanat - szól közbe Chloé. - Honnan tudod, hogy tényleg lefeküdt velük?
- Mert Iannal is lefeküdt - feleli Jim. - Iannal is lefeküdt, és Ian azt mondja, hogy imád mindenkivel
lefeküdni.
- És ő honnan tudja? - kérdezi felháborodva Chloé. - Lehet, hogy csak vele szeret lefeküdni. Ez a baj
veletek. Férfiak!
- A csajnak az az elképzelése, hogy egy nő is lehet olyan, mint a férfiak - magyarázza Tan. - Azt mondja,
mitől lennének a nők mások, mint a férfiak? Ha egy férfi azzal fekszik le, akivel csak akar, ő miért ne
fekhetne le minden pasival, akit megkíván?
- Figyeljétek Simont! - szól közbe Jonesie. - Most azonnal fel akarja írni a lány nevét és telefonszámát.
Jim folytatja. - A másik lány az első ellentéte volt. Tudjátok, olyan szüzecske. Egész életében összesen
két barátja volt. Szóval, ez a két lány összeköltözött. És a lökött csaj teljesen megváltoztatta a szüzecske
életét, mert egy hét múlva már a szüzecske is kész volt mindenkivel lefeküdni. Én először a lökött csajjal
feküdtem le, a szüzecskére meg egy évig hajtottam. Aztán egyszer elmentünk moziba, utána vettünk egy üveg
bort, és felmentünk hozzájuk. Megittuk az egész üveggel.
- De hisz az csak három és fél pohár fejenként - csodálkozik Chloé.
- Volt idő, kedves Chloé, amikor még te is be tudtál rúgni három és fél pohár bortól - jegyzi meg Tad.
- Szóval - veszi vissza a szót Jim - felmentünk a lakásukba, és megittuk azt az icike-picike kis bort, amink
volt, aztán a bevállalós csaj meg én elvonultunk a hálószobába. Az a
fajta hálószoba volt, ahol az ágy elfoglalja az egész helyet, és csak az ágyon lehet lenni. Szóval, elkezdtük
a dolgot a csajjal. De neki a másik lány kellett. Meg nekem is. Mind a ketten őt néztük közben. Ő meg fel-alá
járkált a lakásban, tette a dolgát. Bement a fürdőszobába, aztán a konyhába.
Oda-vissza járkált.
- Mi volt rajta? - kérdezi Simon.
- Nem emlékszem - feleli Jim. - De a végén berángattuk a hálószobába.
- És megerőszakoltátok - mondja Simon.
Jim a fejét rázza. - Dehogy erőszakoltuk. Leültettük az ágy szélére, és elkezdtük fogdosni.
Megmasszíroztuk a hátát. Aztán lefektettük az ágyra. A két lány nem közeledett egymáshoz, úgyhogy
rátettem az egyik lány kezét a másik lány cicijére. Akkor kezdtek belejönni. Én is ott voltam végig, de
megpróbáltam visszahúzódni, és csak nézni őket. Később ezt mindenkivel eljátszották, fél New Yorkkal.
Egyedül a Buddha bárból vagy húsz pasival megcsinálták.
Iannak is van egy története. - Egyszer egy lánnyal úgy szexeltünk, hogy egy másik lány is volt velünk az
Agyban. Amikor ránéztem arra a másik lányra, a tekintetünk összekapcsolódott. Az volt a legszebb pillanat.
Annyira intim volt. Peter Beard, aki eddig szokatlanul csendes volt, most bekapcsolódik. - Szex hármasban.
Ki tudna erre nemet mondani? - jelenti ki. - Mekkora faszkalapnak kell ahhoz lenni.

CSAK EGY KIS SPORT

- De azzal a lánnyal nem csinálnám, akibe szerelmes vagyok - mondja Tad.

- A legjobb egy olyan belevaló csajjal csinálni, akivel jó viszonyban vagytok, és aki szeret hülyéskedni -
válaszolja Ian. - Pont emiatt szeretnének veled a férfiak hármasban szexelni - fordul Tad Chloéhoz. - Véled
könnyű jóban lenni. Chloé sugárzik.
Aztán Ian váratlanul bejelenti: - Többször voltam már olyan szituban is, hogy két férfi volt egy lánnyal. -
De gyorsan hozzá is teszi: - A másik férfival nem volt szexuális kapcsolatom.
Egy pillanatra dermedt csönd lesz. Nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam.
- Így a legegyszerűbb - von vállat Ian. - Csak egy kis sport. Úgysem vagy szerelmes a lányba,
különben nem engednéd, hogy a haverod is megdugja. Nem jelent neked semmit a csaj.
- Azonkívül, így jóval olcsóbb is - veti közbe Sam, a befektetési bankár.
Arra a néhány barátnőmre gondolok, akik bevallották nekem: titokban arról fantáziálnak, hogy több
férfival vannak egyszerre. Elhatározom, hogy alkalomadtán megmondom majd nekik, legjobb, ha ezt a
vágyukat soha nem váltják valóra. Chloé még mindig szkeptikus. - Velem még soha nem fordult elő, hogy két
férfi próbált volna meg egyszerre ágyba vinni. Különben is, a férfiak annyira versengenek egymással, hogy
az ember azt hinné, ezt nem lennének képesek lerendezni magukban.
 - Nekem nem lenne kedvem megdugni egy nőt, közvetlenül azután, hogy egy másik férfival volt - mondja
Peter. Tad nem ért egyet vele. - I la a legjobb barátom volt az, akkor semmi gond.
- Így van - helyesel Ian.
- De nekem számítana, melyikünk az első - mondja Tad.
- Ez úgyis a két férfi titka marad - mondja Ian. - Hiszen a barátoddal csináljátok kettesben. És kíváncsiak
vagytok, hogy meg tudjátok-e csinálni. És amikor sikerül, hát igen, az aztán király!
Jim nagyon rázza a fejét. - Nem értek egyet.
- Hogyhogy nem értesz egyet? - háborodik fel Ian.
- Tényleg, hogyhogy? Hiszen egyszer te is csináltad Iannal - emlékezteti Jimet Tad.
- Az egész ötlet úgy nem tetszik, ahogy van - mondja Jim. Ian most diadalmasan Jimre mutat. - De hisz ő
volt az, aki felrángatott a lányhoz!

ROSSZ ÉRZÉS VOLT

Most Garrick szólal meg. Azt mondja, már vagy tízszer szexelt hármasban. - Figyelj, harmincöt éves
vagyok, tudod, mennyi minden megvolt már nekem? És többször volt a két pasi, egy nő felállás is. Mindig a
legjobb barátommal, Billel csináltuk.
Bill modell, akivel Garrick egy belvárosi konditeremben ismerkedett meg, amikor Bill fekve súlyzózott,
és megkérte Garricket, hogy segítsen neki, nehogy magára ejtse a súlyokat.
- A konditeremben a legtöbb fazon meleg volt - meséli Garrick. - Úgyhogy attól kezdve mindent
megtettünk, hogy bebizonyítsuk: nem vagyunk buzik. A szex hármasban is csak a heteroszexualitásunk
alátámasztását szolgálta. Ezzel bizonyítod a férfiasságodat egy másik férfi előtt. Billel úgy éreztem magam az
ágyban, mint egy cirkuszi akrobata. Néha ketten dugtuk egyszerre a nőt. Ha egyszer a maca már belement,
hogy két férfival legyen egyszerre, onnantól kezdve aztán mindenre nyitott. - Garrick elégedetten hátradől a
székében, és jó nagyot slukkol a cigarettájából. - Bill egyszer egy másik férfival is csinálta hármasban -
mondja. Nevet. - Mindig húzom vele. Hogy mi volt köztük? Nem tudom, de szerintem ez nála rejtett
homoszexuális vágy. Hogy bennem van-e ilyen? Nem kizárt, hogy van, csak éppen Bill nem az esetem.
A fiatalabb férfiak elhallgatnak.
Peter szólal meg. - Nem vagyok homofób. Egyszer voltam olyan helyzetben, hogy a legjobb barátommal és
a csajával éjszakáztam egy szobában. Ők együtt aludtak egy franciaágyban. Emlékszem, éreztem a szex
kisugárzását a szobában. És amikor vége lett, a srác véletlenül hozzám ért, a keze szinte égetett. A legjobb
barátom volt, mégis úgy éreztem, hogy fölösleges vagyok, és ez rossz érzés volt. Ellöktem magamtól. Nagyon
rossz érzés volt.
Mindannyian hátradőlünk egy pillanatra. Későre jár. Mindjárt vacsoraidő van.
- M t, nem tudom - szólal meg végül Garrick. - Biztos vagyok benne, hogy a szex hármasban érzelmileg jót
tesz az embernek. Annyira szokatlan szexuális élmény, hogy szinte nem is annak számít. Amint vége van, nem
rágódsz rajta többé. Ha megcsalod a feleségedet vagy a barátnődet, általában bűntudatot érzel utána. De ez a
fajta kapcsolat úgysem folytatódik, így a bűntudat nem fenyeget. Ezenkívül a dolog közelebb hoz a másik
férfihoz. Erősíti a vele való kapcsolatod. Mi is hozhatna benneteket ennél közelebb egymáshoz? Hiszen a
legintimebb közös élményben van részetek.
Na de mi van utána? Másnap reggel?
- Semmi gond. Emlékszem, egyszer hármasban reggeliztünk utána - meséli Garrick. - Pontosan emlékszem,
mert én fizettem.

9.
Két kereke van, pedálozik,
és sáros leszek tőle, mi az?
A biciklis bölcsész

Néhány hete összeismerkedtem egy biciklis bölcsésszel. Egy könyvbemutatón találkoztam vele, amelyet egy
nagy márványcsarnokban tartottak, egy fákkal szegélyezett utcában.
Két harapás füstölt lazac között az egyik író barátom odacsattog hozzám, és így szól: - Épp most
beszélgettem a parti legérdekesebb palijával.
- Tényleg? Hol van? - kérdezem, és közben gyanakodva körbekémlelem a helyiséget.
- Azelőtt régész volt, most pedig tudományos könyveket ír. Fantasztikus egy krapek!
- Egy szót se többet! - szakítom félbe, mert addigra kiszúrom a szóban forgó pasit. A ruházata pont olyan,
amilyennek az oroszlánvadász-öltözék városi megfelelőjét képzelem: khakinadrág, drapp kockás ing, hozzá
kicsit elnyűtt tweedzakó. Őszes, szőke haja hátrafésülve a homlokából, arca markáns, jóképű. Tétovázás nélkül
átvágok tehát a termen, már amennyire az ember magas sarkú, pántos szandálban tétovázás nélkül át tud vágni
bármin is. Éppen elmerült beszélgetést folytat egy középkorú férfival, de gyorsan átveszem az irányítást.
 - Valaki azt mondta - szólítom meg -, hogy ön fantasztikus egy krapek. Remélem, nem fog nekem csalódást
okozni.
Egy nyitott ablak közelébe húzom, és cigarettával meg olcsó vörösborral kínálom. Húsz perc múlva
otthagyom, hogy együtt vacsorázzak a barátaimmal.
Másnap reggel felhív. Még agyban vagyok, ráadásul kellőképpen másnaposan. Nevezzük a srácot az
egyszeriség kedvéért Horace Ecclesnek. Szerelemről beszél. Olyan jólesik, ahogy ott állok lüktető
halántékkal, és egy jóképű pasi turbékol nekem a telefonba. Megbeszéljük, hogy együtt vacsorázunk.
A bajok szinte azonnal elkezdődnek. Először felhív azzal, hogy egy órával korábban fog ideérni. Aztán,
hogy mégsem. Aztán, hogy egy félórát késni fog. Aztán, hogy már itt van a sarkon. Aztán háromnegyed órát
késett.
Végül felbukkan. A biciklijével együtt. Először fel se tűnik nekem a bringa. Csak a szokásos (írói)
kuszáltságot konstatálom, azt meg, hogy nem nagyon kap levegőt, a saját jelenlétemnek tulajdonítom.
- Hol akarsz vacsorázni? - kérdezi.
- Már foglaltam asztalt - felelem. - Az Elaine-ben.
Az arca összefacsarodik. - Azt hittem valahol a közelben eszünk, egy kisvendéglőben.
Gyilkos pillantással meredek rá, és fagyosan közlöm vele: - Nem szokásom kisvendéglőkben vacsorázni a
közelben.
Egy másodpercig úgy tűnik, most egymás torkának esünk. Végül felsóhajt. - De tudod, én biciklivel
jöttem!
Hátrafordulok, és megpillantom a bűnös tárgyat, egy lámpaoszlopnak támasztva. - Na ne!

MR. NEW YORKER ÉS AZ Ő HÁROMSEBESSÉGESE

Nem most találkozom először a manhattani irodalmi-romantikus hímnemű egyedek azon alfajával, akiket
egyszerűen csak biciklis bölcsészeknek fogok nevezni. Egyszer együtt vacsoráztam az egyik leghíresebb
biciklis bölcsésszel, hívjuk csak Mr. New Yorkernek.
Mr. New Yorker, az azonos nevű folyóirat egyik szerkesztője, harmincöt évesnek látszik (bár a
valóságban jó pár évvel idősebb), hullámos barna haja és lefegyverző mosolya van. Amikor szórakozni megy,
általában válogathat az egyedülálló nők között, és nem csak azért, mert ezek a nők szeretnének megjelenni a
New Yorker hasábjain. Kedves és egy kicsit esetlen. Leül melléd, és politikáról kezd beszélni, kíváncsi a
véleményedre. Olyan okosnak érzed magad mellette. Aztán mire észbe kapsz, már le is lépett. - Figyeljetek,
hol van Mr. New Yorker? - kezdi mindenki kérdezgetni úgy tizenegy körül. - Az előbb még itt telefonált -
mondja valaki -, aztán elhúzott a biciklijén. Találkoznia kell valakivel.
Mr. New Yorker alakja, amint tweedzakójában átszáguld a New York-i éjszakán, miközben őrülten teker
háromsebességes (a nadrág védelme érdekében sárhányókkal felszerelt) bringáján, örökké kísérteni fog.
Elképzelem, ahogy megáll egy lift nélküli ház mellett az Upper East Side-on, vagy éppen egy átalakított
raktárépületnél a Sohóban, megnyomja a kapucsengőt, és zihálva felcipeli a gépet az emeletre. Ott kinyílik
előtte a bejárati ajtó, és a szerelmével kuncogva próbálják eldönteni, hová tegyék a bringát. Azután édes
ölelkezésbe merülnek, amely kétségkívül egy padlóra helyezett futonágyon végződik.
A biciklis bölcsészeknek komoly irodalmi és társasági hagyományai vannak New Yorkban. A biciklis
bölcsészek védőszentjei között található a galambősz hajú George Plimpton, akinek biciklije az alkalmazottai
feje fölött lógott a Paris Review irodáiban, továbbá, a szintén galambősz rovatvezető a Newsday-nél,
Murray Kempton. Éveken, évtizedeken át biciklizett mindkettő, és ihlető például szolgált a következő
nemzedék, többek között a már említett Mr. New Yorker számára, nem beszélve a fiatal könyv-, folyóirat- és
napilapszerkesztők és írók tucatjairól, akik ragaszkodnak hozzá, hogy Manhattan természeti és romantikus
tájait két keréken járják be. A biciklis bölcsész a New York-i agglegény sajátos alfaja: okos, vicces,
romantikus, sovány, igen vonzó, röviden: a felnőtt nők álma. Van valami hihetetlenül, hogy is mondjam,
megható abban, hogy egy tweedzakós pasi biciklizik - különösen, ha még valami idétlen szemüveget is hord.
A nők a szenvedély és az anyai szeretet különös keverékével tekintenek le rájuk. De van egy hátulütője is
a dolognak: a legtöbb biciklis bölcsész agglegény, és valószínűleg is marad, legalábbis amíg ragaszkodik a
biciklijéhez.

MIÉRT NEM SOROLHATÓ IFJABB JOHN F. KENNEDY

A BICIKLIS BÖLCSÉSZEK KÖZÉ?

- A biciklizés nem feltétlenül státusszimbólum - mondja Mr. Eccles. - Bár legjobban az olyan
hatalmasságokhoz illik, mint George Plimpton. Máskülönben az embernek a sarkon túl kell eldugnia a
biciklijét, és feltűnés nélkül kitűrnie a nadrágot a zokniból. - A biciklis bölcsészek nem sportszeretetből
bicikliznek, mint azok a bolondok, akik a parkban tekernek körbe-körbe. Egyrészt közlekedési eszköznek te-
kintik a kerékpárt, másrészt, és ez a fontosabb szempont, az irodalmi fiatalságukat védelmezik vele.
Gondoljunk csak az oxfordi hajnalra, végiggördülni a macskaköves utcákon, a nő már vár a Cherwell partján,
ruhája lebeg a szélben, kezében egy Yeats-kötetet szorongat. Így látják magukat a biciklis bölcsészek,
miközben Manhattan utcáin tekernek, a taxikat és a kátyúkat kerülgetve. Lehet, hogy az ifjabb John F.
Kennedy New York leghíresebb és legkívánatosabb biciklis agglegénye, ám sportossága miatt mégsem
számít biciklis bölcsésznek. Mert egy biciklis bölcsész inkább esőkabátban biciklizik, mint rövidnadrágban és
testre feszülő pólóban. Ennél a szerelésnél a biciklis bölcsészek már csak attól a sztreccs biciklisnadrágtól
irtóznak jobban, aminek az ülepébe puha habszivacsot varrtak. A biciklis bölcsészek ugyanis nem ide-
genkednek a kemény nyereg okozta fájdalmaktól, az jót tesz az irodalomnak.
- Nincs biciklis sztreccsnadrágom - mondja Mr. New Yorker, de hozzáteszi, hogy télen a hideg ellen
jégeralsót szokott hordani.
Talán ezért szokták a biciklis bölcsészeket megtámadni, a sportból kerékpározókat meg nem. A másik ok
az, hogy a nap minden szakában (minél később, annál jobb, annál romantikusabb), bármilyen fizikai
állapotban, bárhol bicikliznek.
- Előfordul, hogy éjszaka egy részeg kiüvölt az ablakon csak azért, hogy jól rád ijesszen - mondja Mr.
Eccles. - De van ennél rosszabb is.
Egyszer, Halloween éjszakáján. Mr. New Yorker éppen az angol bobbyk jellegzetes kalapjával a fején
biciklizett, amikor egy csapat tizenkét éves gyerek leszállította a biciklijéről. - Azt mondtam, nem tudok
egyszerre mindenkivel kiállni, gyertek egyenként, ha mertek. Mindegyik hátralépett, kivéve a legnagyobbat.
Ekkor rájöttem, hogy vele sincs kedvem verekedni. - Végül aztán az egész banda nekiesett Mr. New
Yorkernek, és ütötték-verték, amíg egy járókelő el nem kezdett segítségért kiabálni, erre aztán szétszaladtak.
- Szerencsém volt - mondja Mr. New Yorker. - Nem vették el a biciklimet, csak néhány lemezt, amit a
kosárban vittem.
Csak a pontosság kedvéért: Mr. New Yorker lemez alatt fekete bakelitkorongokat ért, nem holmi CD-ket -
ez is az igazi biciklis bölcsész ismertetőjele.
Mr. Ecclesnek is van ilyen története. - Két napja éppen a Central Parkon át hajtottam, amikor egyszer csak
körülvett egy görkorcsolyás banda. Szinte még gyerekek voltak, és el akartak kapni, de én gyorsabb voltam,
és sikerült meglépnem. Még ennél is nagyobb veszély a szex, mint azt egy riportertől megtudhatjuk.
Nevezzük az illetőt Chesternek. Chester ma már nem biciklizik annyit, mint azelőtt, mert körülbelül egy éve,
egy romantikus kaland után, volt egy csúnya balesete. Épp egy topless táncosnőkről szóló cikken dolgozott,
és összeismerkedett egy Lola nevű nővel. Lola talán Marilyn Monroe-nak hitte magát az ő Arthur Millere
oldalán. Ki tudja. Lola egy nap felhívta telefonon, és azt mondta neki, hogy éppen ágyban van a Trump
Palace-beli lakásában, és Chester átjöhet, ha van hozzá kedve. Ő persze azonnal biciklire pattant, és tizenöt
perc múlva már ott is volt. Három órán át dugta a nőt. Akkor Lola azt mondta, hogy most menjen el, mert egy
pasival él, és az illető bármelyik pillanatban megérkezhet.
Chester kirohant a házból, felpattant a biciklijére, de volt egy kis gond. Az intenzív szextől annyira
remegett a lába, hogy teljesen begörcsölt, épp amikor a Murray Hill dombról gurult lefelé, ezért véletlenül
nekiment a járdaszegélynek, leesett, és egy jókora darabon az aszfalton csúszott. - Nem volt semmi - meséli. -
Ha az ember ekkora felületen lehorzsolja a bőrét, az olyan, mint az első fokú égési sérülés. Szerencsére a
mellbimbója végül visszanőtt.

EGY NAGY FÉMTÁRGY A LÁBAM KÖZÖTT

Manhattanben biciklizni tényleg veszélyes sport. Ha ezek az írók valahol az ország nyugati részén
élnének, lehet, hogy tartanának maguknál lőfegyvert, mint Larry McMurtry, Tom McGuane vagy Cormac
McCarthy. De mivel New Yorkban élnek, a biciklis bölcsészek inkább Clark Kentre hasonlítanak. Nappal
szerény, visszafogott riporterek, akiknek gyakran vérszomjas szerkesztőnőkkel kell megküzdeniük, éjszaka
viszont a társadalomra veszélyes fenevadakká válnak. Ki hibáztathatná őket?
- Az ember átmegy a piroson, vagy szemből behajt az egyirányú utcába. Akár egy bűnöző - mondja
Chester.
- Érzem, ahogy egy nagy fémtárgy lüktet a lábam között, száguld, visz magával - osztja meg velem
legtitkosabb gondolatait egy nevének elhallgatását kérő biciklis bölcsész.
- Most is a biciklimet fogom - közli Kip, az irodalmi ügynök, aki éppen az irodájából telefonál. - A városi
biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek.
Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb,
összhangban magammal és a várossal. A biciklis bölcsészek különös viszonyban vannak a biciklijükkel.
Általában nem feltuningolt, high-tech mountain bike-juk van. Semmi Shimano XT váltó, semmi elasztikusan
rugózó első villa. Jellemző példa Mr. New Yorker, akinek egy elegáns háromsebességes gépe van,
sárhányókkal, hátul fémkosárral.
- Kell a kosár a bevásárláshoz - magyarázza Mr. New Yorker - meg a laptophoz és a munkához
kapcsolódó dolgok miatt is.
 - Nekem a bicikli olyan. mint a kutyám vagy a gyerekem - jelenti ki Kip. - Rendben tartom, bogarászom.
Ha a biciklis bölcsész a biciklijéről beszél, az ember azt gondolhatja, nőről van szó. - Szeretem a bringámat,
az ember annyira össze tud nőni vele - mondja egyikük. - Bár igazság szerint, az egyik bringa olyan, mint a
másik.
- Volt egy biciklim, amitől teljesen bezsongtam - meséli Kip. - Alumíniumvázas. Úgy bántam vele, mint a
hímes tojással. Aztán ellopták. Le voltam sújtva. Addig nem is tértem magamhoz, amíg nem szereztem egy új
bringát, amit nagyon szépre megcsináltam.
A barátnőkhöz hasonlóan a bicikliket is lenyúlják New Yorkban.
- Bemész tíz percre egy könyvesboltba, és mire kijössz, elvitték a biciklit - mondja Mr. Eccles.
Ez persze nem jelent feltétlenül gondot, mint ahogy Mr. New Yorker rámutat. - Ha a metrójegy árát
vesszük alapul, egy biciklivásárlás körülbelül három hónap alatt megtérül. Ha a taxihoz hasonlítjuk, egy
hónap alatt.
A bicikli jól jöhet a nőknél is. - Jó társalgási téma, főleg kezdetben - állítja Thad, aki író. - Azonkívül jól
el lehet vele babrálni, hogy az ember ne mindig saját magával legyen elfoglalva.
További előnye, hogy lakmuszpapírként jelzi, van-e kapás.
- Egyszer egy nő nagyon megharagudott, amikor biciklivel akartam elmenni hozzá - folytatja Thad. - De
ha egy nő azt mondja, hogy hozd csak be a bringádat, az nagyon szexi tud lenni.
- Az, hogy behozhatod-e a nő lakásába a biciklit, sokat elárul - fejtegeti Mr. Eccles. - Az anális-retentív
típusok nem engedik közel a gépet a saját holmijukhoz.
De a bicikli néha több, mint csak egy bicikli, és ezt a nők is nagyon jól tudják. - Gyanakodva méregetik az
embert. Túl könnyen mozogsz, túl független vagy - mondja Mr. Eccles. - És a végén nincs benned elég
méltóság.
- Van benne valami Peter Panre emlékeztető - állítja Kip. - Többek között, ezért nem járok már
mindenhova biciklin. - Van valami önző dolog is benne - teszi hozzá Mr. Eccles. - Senkit nem tudsz elvinni.
Túl nagy szabadsága van annak a férfinak, aki biciklivel közlekedik.
Mr. Eccles hozzáteszi, hogy ötven-egynéhány évesen vagy tíz oka van annak, hogy még nem házasodott
meg, de egyik sem valami nyomósok.
Van ezenkívül a biciklizésben valami olcsó életszemlélet is. Az egyik nő, aki szerkesztő egy flancos
férfimagazinnál, visszaemlékszik arra, amikor megismerkedett egy biciklis bölcsésszel egy könyvbemutatón.
Megbeszélték, hogy egy elegáns steakétteremben találkoznak az Upper West Side-on. A pasi elkésett, mert
biciklivel jött (a nő odakint várta, idegességéhen egyik cigiről a másikra gyújtott). Amikor végre leültek, és
végigböngészték az étlapot, a pasas egyszer csak azt mondta: - Figyelj, rájöttem, hogy én igazából egy
pizzára vágyom. Ugye nem baj?
Azzal felállt.
- De nem kéne mégis... - hebegett a nő a pincérre pillantva.
- Épp csak belekortyoltál egy pohár csapvízbe – felelte a férfi. - Én hozzá se nyúltam az enyémhez. Ezért
nem kérhetnek pénzt.
Visszamentek a nő lakására, és pizzát rendeltek, majd a pasas elment. Párszor még találkoztak, de a pasi
mindig azt akarta, még este tízkor is, hogy vegyenek valamit elvitelre, menjenek fel a nő lakására:, és ott
egyék meg. A nő végül kirúgta a pasast, és egy bankárral kezdett el járni.

GOND AZ ÜLEP KÖRÜL

A biciklis bölcsészek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a barátnőjükből biciklis bölcsészlányt próbálnak
faragni. Joanna, aki az Ötödik sugárírton nőtt fel, és jelenleg belsőépítészként dolgozik, egy biciklis
bölcsészhez ment férjhez.
- Mindketten bicikliztünk - meséli -, így először ez nem jelentett gondot. De egyből rájöttem, hogy valami
baj van, amikor a születésnapomra biciklinyerget kaptam tőle. Karácsonyra pedig autóra szerelhető
biciklitartót vett nekem. Amikor elváltunk, a biciklitartót visszavette, és azóta ő használja. El tudod hinni?
- Biciklis pasi? Jézusom, dehogy kell nekem ilyen! - mondja Magda, a regényíró. - El tudod képzelni,
milyen szaga van a nadrágja ülepének? Köszönöm, nem kérek belőle. Túl sokszor gázolt már el férfi
biciklista. Önző, kamikaze fütyik. Ha az ágyban is úgy viselkednek, mint a biciklin, akkor pláne köszönöm,
nem kérek belőle, ugyanis nem az a lényeg, hogy gyorsan célba érjünk. .
- A nők nem tartják szexinek a bringázást - mondja Thad. - Szerintük infantilis dolog. De van egy pont,
amikor az ember rádöbben: nem élheti le úgy az életét, hogy a nők előtt szerepet játszik.

10.
Belvárosi macák és greenwichi öreglányok
 Látogatás a városból nemrég kiköltözött barátoknál? Ebben az élményben a legtöbb manhattani nőnek
volt már része, de csak kevesen érezték közben jól magukat. Ami azt illeti, többségük különös lelkiállapotban
tért vissza New Yorkba, mely állapotban sajátosan keveredett a fülig érő száj és a megsemmisítő érzés.
Jolie Bemard azelőtt ügynök volt, rockzenekarokkal foglalkozott az International Creative
Managementnél. Öt évvel ezelőtt, ha éppen nem a világ másik felén járt cowboycsizmában, és rocksztárokkal
töltötte az idejét, akikkel néha le is feküdt, szóval, ha éppen nem ezt csinálta, akkor New Yorkban lakott, egy
egyszobás lakásban, melyet fekete bőrkanapékkal és egy hatalmas hifirendszerrel tett otthonossá. hosszú
szőke haja volt, karcsú, izmos teste, nagy cicije, és amikor hazaért, mindig kábé egymillió üzenet várta a
rögzítőjén, amikor viszont szórakozni indult, tele volt pénzzel és anyaggal. Azt lehet mondani, hogy híres
ember volt.
Aztán történt valami. Senki se hitte volna, de megtörtént, amiből megint csak az a tanulság, hogy az
ilyesmit soha nem lehet előre tudni. Harmincöt éves lett, megismerkedett egy befektetési bankárral, aki a
Salomon Brothersnél dolgozott, és mire kettőt számoltunk, összeházasodtak, Jolie gyereket várt, és
kiköltöztek Greenwichbe.
- Semmi nem változik - mondta Jolie. - Ezután is mindig együtt lógunk majd, eljöhettek hozzánk
vendégségbe, nyáron kint fogunk grillezni a kertben.
Persze, persze, mondtuk erre mindnyájan.
Eltelt két év. Hallottuk, hogy megszületett az első kis poronty, aztán a második is. A nevüket nem bírtuk
megjegyezni, ahogy azt sem, hogy fiúk, lányok vagy vegyes páros.
- Figyelj, mi van Jolie-val? - kérdezgettem néha Mirandát, aki azelőtt Jolie legjobb barátnője volt.
- Nemtom - felelte mindig Miranda. - Akármikor hívom, nem tudunk nyugodtan beszélni. Jön a kertész,
rajtakapja a bébiszittert, hogy a mosókonyhában füvezik, vagy az egyik gyerek vonyít.
- Hát ez szörnyű tényleg szörnyű - állapítottuk meg mindannyian, aztán az egészet elfelejtettük.
Aztán, úgy egy hónapja, bekövetkezett az elkerülhetetlen: lila virágdíszes, kis fehér meghívók érkeztek,
amelyek Jolie négy városi barátnőjét egy esküvő előtti buliba hívták, amelyet Jolie-ék házában tartottak. Az
esemény szombaton volt esedékes, délután egy órakor - Miranda szerint csak azért, mert ez a
legalkalmatlanabb időpont, ráadásul ez az a dolog, amihez az embernek a legkevésbé van kedve szombat
délután. Kibumlizni Connecticutba.
- Jolie könyörgött a telefonban - néz ránk Miranda. - Azt mondja, szeretné, ha a régi New York-i barátnői
eljönnének, hogy ne legyen olyan unalmas.
- A halál csókja - mondom.
A négy nő mégis megállapodik, hogy elmennek - Miranda, harmincöt éves, egy kábeltévé vezetője, Sarah,
harmincnyolc éves, és saját PR-cége van; Carrie, harmincnégy éves, afféle újságíró és Belle, szintén
harmincnégy éves, bankár, a társaságból az egyetlen, aki férjnél van.

RÉGI GREENWICH, ÚJ ELLENSÉGEK

Szombatra persze olyan szép lett az idő, mint az idén még soha. Süt a nap, huszonegy fok van. A csajok a
pályaudvaron találkoznak, és mindenki azonnal panaszkodni kezd, hogy ebben a gyönyörű időben be lesznek
zárva Jolie-ék házába - igaz, tősgyökeres New York-i pincebogárként, egyébként sem menne ki egyikük sem
a lakásból, ha nem muszáj.
A bajok a vonaton kezdődnek. Carrie szokás szerint reggel négykor került ágyba, és szörnyen másnapos.
Egyfolytában úgy érzi, mindjárt rosszul lesz. Belle összeveszik az előtte ülő nővel, akinek a gyereke folyton
feltérdel az ülésen, hátrafordul, és a nyelvét öltögeti.
Aztán Sarah kíméletesen közli velünk, hogy Jolie az Anonim Alkoholistákhoz jár - már három hónapja -,
ami azt jelenti, hogy a buliban nem lesz szesz.
Carrie és Miranda azonnal elhatározzák, hogy a következő állomáson leszállnak a vonatról, és
visszamennek New Yorkba, de Belle és Sarah nem hagyja. Aztán Sarah azt javasolja Carrie-nek, hogy neki is
el kéne mennie az Anonim Alkoholistákhoz.
A vonat megérkezik Old Greenwhich-be, és a négy nő bepréselődik egy zöld-fehér taxi hátsó ülésére.
- Miért csináljuk ezt? - kérdezi Sarah. - Mert muszáj - feleli Carrie.
- Azt ajánlom nekik, hogy ne legyenek elöl a kerti szerszámok - mondja Miranda. - Ha kerti szerszámot
látok, sikítok.
- Ha gyereket látok, sikítok.
- Oda nézzetek! Fák! Fű! Érzitek a frissen vágott fű illatát? - lelkendezik Carrie, aki titokzatos módon,
hirtelen jobban lett. Gyanakodva méregetik.
A taxi egy fehér, gyarmati stílusú ház előtt áll meg, melynek értékét nyilván emeli a csúcsos palatető és az
emeleti erkélyek. A gyep valószerűtlenül zöld, és a kertben a fák köré rózsaszín virágokat ültettek.
- Nézzétek, milyen helyes kiskutya! - kiált fel Carrie, és az ugatva feléje száguldó golden retrieverre
mutat. Amint a kutya a kert határához ér, valami visszalöki, mintha egy láthatatlan kötélnek ütközött volna.
 Miranda rágyújt egy kék Dunhillre. - Láthatatlan villanypásztor - magyarázza. - Itt mindenkinek ilyen
van. Lefogadom akármibe, hogy erről ma még hallani fogunk.
A négy nő egy pillanatra megáll a kocsifelhajtón, és a kutyát bámulja, aki a kert közepén ül, és vitézül
csóválja a farkát. - Menjünk vissza New Yorkba most rögtön! - kéri Sarah.
Odabent már ücsörög néhány nő a nappaliban, keresztbe vetett lábbakkal, a térdükön kávéscsészét
egyensúlyozva. A földön ágyterítő, rajta uborkás szendvicsek és quesadilla salsaszósszal. Kissé távolabb
bontatlan üveg Fehérbor, egyik oldala párás. A leendő menyasszony, Lucy, egy kicsit megretten a New York-
i nők érkezésekor.
Mindenkit lemutatnak mindenkinek.
Egy Brigid Chalmers nevű nő, tetőtől talpig Hermesbe öltözve, Bloody Marynek látszó italt kortyolgat. -
Késtetek, lányok. Jolie már azt hitte, el se jöttök - mondja abban a hűvös, sajátosan undok stílusban, amit
csak a nők használnak egymás között.
- Hát, a menetrend - vonogatja Sarah bocsánatkérően a vállát.
- Ne haragudj, ismerlek valahonnan? - suttogja Miranda Carrie fülébe. Ez annyit jelent, hogy Miranda a
maga részéről mostantól háborúban áll Brigiddel.
- Bloody Maryt iszol? - kérdezi Carrie.
Brigid és egy másik nő összenéznek. - Igazából Virgin Mary, mert alkoholmentes - feleli. Tekintete egy
pillanatra Jolie felé rebben. - Az évek hosszú során elegem lett az alkoholból meg a bulizásból. Egy idő után,
nem is tudom, valahogy unalmas lesz. Az ember fontosabb dolgok felé fordul.
- Nekem a legfontosabb dolog most egy vodka lenne - mondja Carrie, halántékára szorított ujjakkal. -
Hihetetlenül másnapos vagyok. Ha nem kapok vodkát...
- Raleigh! - kiáltja az egyik kanapén ülő nő. Hátrafordulva próbál benézni a másikszobába. - Raleigh!
Menj ki a kertbe játszani!
Miranda Carrie-hez hajol; - Most a kutyájának szólt, vagy a gyerekének?

HÁZAS SZEX

Miranda Brigidhez fordul. - Mondd csak, Brigid - szólítja meg -, te mit is csinálsz egész pontosan?
Brigid kinyitja a száját, és ügyesen belehelyez egy quesadillát. - Otthon dolgozom. Saját tanácsadó cégem
van.
- Értem - bólogat Miranda. - És mivel kapcsolatban adsz tanácsokat?
- Számítógépekkel.
- Ő a környék Bill Gates-e - mondja egy másik nő, akit Marguerite-nek hívnak, és Eviant iszik
borospohárból. - Ha valami gond van a számítógéppel, csak szólunk Brigidnek, és ő megoldja.
- Ez nagyon fontos annak, akinek számítógépe van - szól közbe Belle. - A számítógépek annyira
trükkösek tudnak lenni. Különöse n, ha az ember nem mindennap használja. - Elmosolyodik. - És mi a
helyzet veled, Marguerite? Hány gyereked van?
Marguerite elpirul kissé, és elfordítja a fejét. - Egy - mondja kicsit szomorkásan. - Az én gyönyörű kis
angyalkám Persze már nem olyan kicsi. Nyolcéves kisfiú, és nagyon fiús korszakban van éppen. De most
próbálkozunk egy kis testvérrel.
- Margie a lombikbébi programot csinál ja - magyarázza Jolie, aztán hozzáteszi: - Annyira örülök, hogy az
én két kicsim már megszületett.
Sajnos Carrie épp ebben a pillanatban lép be a konyhából, egy nagy pohár jeges vodkát kortyolva. - A
porontyokról jut eszembe, hogy Belle-t fel akarja csinálni a férje, de ő nem akarja. Úgyhogy elment a
gyógyszertárba, és vett egy olyan micsodát, amivel meg lehet állapítani a peteérés időpontját. Az eladónő sok
szerencsét kívánt neki, mire ő: “Dehogy, félreérti a helyzetet. Azt akarom megtudni, mikor dughatok úgy,
hogy ne legyek terhes!" Hát nem oltári?
- Nem bírnék nyáron terhes lenni - magyarázza Belle. - Milyen hülyén néznék ki fürdőruhában?
Brigid visszatereli a beszélgetést eredeti medrébe. - És te mivel foglalkozol, Miranda? - kérdezi. - Te ugye
New Yorkban laksz?
- Tudod, én egy kábeltévés társaság egyik igazgatója vagyok.
- Jaj, imádom a kábeltévét! - lelkendezik egy Rita nevű nő, akinek a nyakában három vastag aranylánc
lóg, plusz egy tizenkét karátos zafír eljegyzési gyűrű meg egy zafírberakásos jegygyűrű.
- Bizony - feleli Belle édesen mosolyogva. - Miranda a mi kis Bob Pittmanünk. Tudjátok, a Music
Television alapítójára gondoltam.
- Én tudom! - mondja Rita. - A férjem a CBS tévétársaságnál dolgozik. Majd megmondom neki, hogy
ismerlek, Miranda. A személyi titkárnője voltam, amíg mindenki rá nem jött, hogy járunk. Akkor még
házasember volt.
Összenéz néhány connecticuti nővel.
Carrie leroskad Rita mellé, és közben véletlenül leönti egy kis vodkával.
 - Jaj, ne haragudj - szabadkozik. - Olyan ügyetlen vagyok ma. Szalvétát?
- Nem történt semmi - feleli Rita.
- Csak annyira lenyűgöztél - magyarázkodik Carrie. - Megszerezni egy nős férfit! Erre én sose lennék
képes. Valószínűleg a végén inkább a feleségével barátkoznék össze.
- Erre vannak a tanfolyamok az Oktatási Centrumban - jelenti ki szárazon Sarah.
- De nekem nem lenne kedvem tanfolyamra járni egy rakás szerencsétlennel - mondja Carrie.
- Sok ismerősöm vett már részt tanfolyamon az Oktatási Centrumban - meséli Brigid.
- Melyik is volt a kedvencünk? - kérdezi tőle Rita. - A szado-mazo? Hogyan legyünk úrinők?
- Hát, az én férjemet tényleg csak lovaglópálcával lehet ébren tartani - mondja Brigid. - Házas szex.
Lucy bátran felnevet.

KERTVÁROSI MEGLEPETÉS: A BIDÉ

Carrie feláll, és nagyot ásít. - Megmondaná valaki, hol a vécé? De nem a vécére megy. Nem is olyan
részeg, mint amilyennek látszik. Lábujjhegyen fellopakodik a lépcsőn, amelyet perzsa futószőnyeg borít, és
arra gondol, ha Jolie helyéhen lenne, biztosan tudná a szőnyeg pontos fajtáját, mert az embernek ilyen
dolgokat illik tudnia, ha egy gazdag bankár felesége, akinek otthont teremt a kertvárosban.
Carrie Jolie hálószobájába megy. Süppedős fehér padlószőnyeg, mindenütt ezüstkeretes fényképek.
Néhány profi fotón Jolie látható fürdőruhában, hosszú szőke haja leomlik a vállain.
Carrie sokáig nézegeti a fényképeket. Milyen lehet Jolie-nak lenni? Hogy történt az egész? Hogyan talál
az ember valakit, aki szerelmes lesz belé, és ilyen dolgokkal veszi körül? Carrie harmincnégy éves, soha még
a közelébe se került ennek, és jó eséllyel nem is fog.
Pedig úgy nőtt fel, hogy ilyen életet képzelt magának. Ezt akarta, és úgy gondolta, ő is így él majd. De
azok a férfiak, akiket ő akart, vagy nem ilyen életet akartak, vagy őt nem akarták. Akik pedig ilyen életet
akartak, túl unalmasak voltak. Carrie belép a fürdőszobába. A padlótól a mennyezetig fekete
márványburkolat. Bidé. Lehet, hogy a kertvárosi férjek csak akkor szeretnek lukra játszani, ha a feleség
frissen mosdott. Nem úgy, mint a New York-iak. Carrie kis híján felsikolt.
A fürdőszobában van egy 30x40 centis fotó, melyen Jolie látható terhesen, Demi Moore-stílusban, egy
átlátszó fésülködőköpenyt leszámítva teljesen meztelenül. A köpeny szétnyitva, jól látni Jolie hatalmas
melleit és óriási pocakját. Büszkén néz a kamerába, kezét a hasán nyugtatja, valamivel óriási, kidomborodó
köldöke fölött. Carrie lehúzza a vécét, és lélekszakadva lerohan a lépcsőn.
- Már az ajándékokat bontogatjuk - néz rá Brigid megrovóan.
Carrie leül az egyik Miranda melletti székre. - Mi a baj? - kérdezi tőle Miranda.
- Egy fotó. A hálószoba melletti fürdőszobában. Nézd meg te is - feleli Carrie.
- Elnézést - mondja Miranda, és kimegy.
- Miben sántikáltok ti ketten? - kérdezi Jolie.
- Semmiben - mondja gyorsan Carrie. A leendő menyasszonyra pillant, aki egy piros, fekete csipkével
díszített selyembugyit tart a kezében, amelyen alul, középen praktikus lyukat hagytak. Mindenki nevet. Végül
is erről szól a nászajándék: poén.

RESZKETEK

- Láttad azt a fényképet? Nem hittem a szememnek - mondja Miranda hazafelé a vonaton.
- Ha valaha terhes leszek - feleli Belle -, kilenc hónapig ki se teszem a lábam a lakásból. Senkivel sem
fogok találkozni. - Én meg tudnám szokni - szól Sarah álmodozva, miközben az ablakon hámul kifelé. - Ház,
autó, bébiszitter. Olyan kezelhetőnek látszik az életük. Féltékeny vagyok.
- De mit csinálnak egész nap? Ezt szeretném tudni - mondja Miranda.
- Még szex sincs az életükben - teszi hozzá Carrie. Közben új barátjára, Mr. Bigre gondol. Egyelőre
minden király vele, de egy év, két év múlva - ha egyáltalán eltart addig - vajon mi lesz?
- Nem fogjátok elhinni, nút hallottam Brigidről - meséli Belle. - Amíg ti az emeleten voltatok, Jolie
berángatott a konyhába. Légy szíves. legyél kedves Brigidhez - mondta - Nemrég rajtakapta a férjét, Tadet
egy másik növel."
A másik nő Brigid szomszédja, Susan volt. Susan és Tad New Yorkban dolgoznak, és úgy egy éve
mindennap egy autóval mennek a vonatig meg vissza. Amikor Brigid este tízkor beléjük botlott, mind a
ketten he voltak rúgva, és az autóban ültek, ami egy zsákutca végében parkolt. Brigid épp a kutyát sétáltatta.
Feltépte a kocsi ajtaját, és rácsapott Tad pucér valagára. „A kisfiad náthás, és szeretne jó éjszakát puszit adni
az apjának"- mondta, azzal visszament a házba. Ezután Brigid egy hétig nem vett tudomást a helyzetről.
Közben Tad egyre idegesebb lett, néha egy nap tízszer is felhívta az irodájából. De valahányszor megpróbálta
szóba hozni a dolgot, Brigid mindig a gyerekekre terelte a beszélgetést. Végül szombat este, amikor Tad
berúgott, mint az állat, és épp egy újabb adag Margaritát kevert a teraszon, Brigid kipakolt. - Megint terhes
vagyok. Tizenkét hetes. Úgyhogy, most már nem kell aggódnunk, hogy elvetélek. Nem is örülsz, drágám? -
azzal a fejére borította a margaritás kancsót.
- Jellemző - szól Carrie, egy gyufával tisztogatva a körmét. - Úgy örülök, hogy az én férjemben meg lehet
bízni - sóhajt fel Belle.
- Reszketek - mondja Miranda. Most pillantják meg New Yorkot, késő délutáni barna színeiben fölébük
magasodik, ahogy a vonat átmegy a hídon. - Muszáj innom valamit. Velem tart valaki?
Az Icibe mennek. A harmadik koktél után Carrie felhívja Mr. Biget.
- Hali - mondja Mr. Big. - Mi az ábra?
- Szörnyű volt - kuncog Carrie. -Tudod, mennyire utálom az ilyet. Nem bírtak másról beszélni, csak
gyerekekről, magániskolákról, meg arról, hogy golyózták ki a barátaikat a városi klubból, és hogyan törte
össze a bébiszitter az új Mercit.
Hallja, ahogy Mr. Big kifújja a szivarfüstöt. - Ne is törődj vele, kölyök. Majd megszokod - mondja.
- Nem hinném - feleli Carrie.
Hátrafordul, és az asztaluk felé néz. Miranda már odarángatott két pasit egy másik asztaltól, egyikük mély
beszélgetésbe bonyolódott Sarah-val.
- Menedéket kérek a Bowery bárban - mondja, és leteszi a kagylót.

11.
A cicababák meglépnek a kertvárosból. Fedetlen keblek a New York-i éjszakában

Közvetlenül a hazatérés után rossz dolgok történhetnek azokkal a New York-i nőkkel, akik a kertvárosba
nemrég férjhez ment, gyermekes barátnőiket látogatják meg.
Miután visszajöttek a greenwichi nászajándékbuliból, másnap reggel Carrie, Miranda, Belle és Sarah
körbetelefonálják egymást.
Sarah eltörte a bokáját, amikor hajnali négykor görkorcsolyázni próbált. Miranda a gardróbban dugott
valami pasival egy bulin, és nem használtak óvszert. Carrie pedig akkora hülyeséget csinált, hogy meg van róla
győződve: rövid viszonya Mr. Biggel ezennel véget ért.

A HUNCUT SZERSZÁM

Mirandának eredetileg nem állt szándékában megőrülni a buliban, és nem kívánta előadni - az ő szavaival
élve - Glenn Close imitációját:
- Éppen hazafelé tartottam, hogy a hosszú nap után álomra hajtsam a fejemet, és másnap, vasárnap, dolgozni
tudjak. Ezért király, ha az embernek nincs férje, gyereke, és egyedül él. Vasárnap is dolgozhat.
De Sarah rávette, hogy menjenek el a buliba. “Jó kapcsolatokba botolhatunk ott, hidd el" - érvelt Sarah.
Sarah, akinek saját PR-cége van, kapcsolatokban látja a világot, amit pasinak is lehet érteni. A buli a Keleti
Hatvannegyedik utcában van. Valami gazdag öreg pasi házában. Fekete ruhás harmincas nők, gyakorlatilag
egyforma árnyalatú szőke hajjal. Ezek a fajta nők folyton gazdag pasik saját házukban rendezett bulijaiba
járnak, és mindig elhozzák a barátnőjüket is. Ezért egész sereg ilyen nőt látni, akik mind pasira vadásznak, és
közben úgy csinálnak, mintha nem pasira vadásznának.
Sarah eltűnik a tömegben. Miranda ott ragad a bárnál. Sötét, hullámos haja van, ráadásul testhez simuló
lovaglónadrág van rajta, így kilóg a társaságból.
Két lány megy el mellette, és Miranda meg merne esküdni, bar lehet, hogy csak üldözési mániája van, hogy
az egyik azt mondja: - Ez az a lány, Miranda Hobbes. Micsoda egy bestia!
Miranda erre félig magában, úgy hogy senki se hallja, azt mormolja: Pontosan, egy igazi bestia vagyok,
drágám, és hála istennek, hogy nem vagyok olyan, mini te. Közben eszébe villan, hogy a kertvárosban a hosszú
délután végén, a kalóriaszegény joghurttal díszített kalóriaszegény répatortát olyan hegyes, valódi ezüstből
készült tortavillával szolgálták fel, amely könnyen felsérthette volna bárkinek a bőrét.
Egy férfi lép hozzá. Drága, csináltatott öltöny. Jó, nem igazán férfi, mert még csak harmincöt körül lehet. De
próbál az lenni. Miranda éppen egy dupla vodka-tonikot igyekszik szerezni a bárpincértől, mikor a férfi így szól
hozzá: - Szomjasak vagyunk, mi?
- Nem, a marhasültemet várom!
- Magának azt is szerzek - mondja a férfi, és kiderül, hogy francia akcentussal beszél.
- Majd szólok, ha kérek - feleli Miranda, és megpróbál eltűnni. Nem akar belebonyolódni a buliba. Elege van
abból, hogy kilóg a társaságból, de hazamenni sincs kedve, mert abból is elege van, hogy magányos, és egy
kicsit be is van rúgva.
- Guy vagyok - mutatkozik be a férfi. - Galériám van a Hetvenkilencedik utcában.
Miranda felsóhajt. -Hát persze. - Talán már hallott is róla.
- Idehallgass, Guy - kezdi Miranda. - Igen? - mondja a férfi felélénkülve. - Elér a fütyid a fenekedig?
Guy ravaszul elmosolyodik. Közelebb húzódik. Kezét Miranda vállára teszi. - Hát persze.
 - Akkor azt javaslom, baszd meg magad.
- Ugyan már! - mondja Guy, és Miranda nem tudja eldönteni, hogy tényleg ilyen hülye, vagy csak azért
látszik hülyének, mert francia. Megragadja Miranda kezét, és elkezdi vonszolni a lépcsőn felfelé, Miranda pedig
hagyja, arra gondolván, hogy ha egy férfi meg tudja őrizni a nyugalmát, miután megsértették, akkor talán nem is
lehet annyira rossz. A gazdag pasas hálószobájában kötnek ki, az ágyon vörös selyem ágyterítő, és kiderül, hogy
ennél a Guynál kokó is van. Aztán valahogy smárolni kezdenek. Az emberek közben ki-be járkálnak.
Valamiért a gardróbszobába kerülnek. Patinás fenyőburkolat, nadrágtartók, vállfák, a polcokon
kasmírpulóverek és bőrcipők. Miranda elolvassa az egyik ruhacímkét: Savile Row. Unalmas. Amin megfordul,
és azt látja, hogy Guy ott áll mögötte. Petting. Sarah megválik szűk nadrágjától. Előbukkan Guy huncut
szerszáma.
- Mekkora van neki? - kérdezi Carrie a telefonban.
- Nagy. És francia - feleli Miranda. (Hogy volt erre képes?) A végén Guy azt kéri tőle: - Drágám, azért a
barátnőmnek ne meséld el - és még egyszer utoljára bedugja a nyelvét Sarah szájába.
Aztán minden kiderül: két éve együtt él a barátnőjével, aki gyakorlatilag a menyasszonya, de még nem bírja
eldönteni, hogy meg akar-e nősülni, viszont a nő mégiscsak vele él, úgyhogy mit tud csinálni?
Ekkor következik a Glenn Close-imitáció, csak nyúl nélkül. Másnap Guy kinyomozza Miranda
telefonszámát, és felhívja azzal, hogy látni szeretné. - És körülbelül ennyi a pasiválaszték - szögezi le Miranda.

NEWBERT AGGÓDIK

Délben telefonál Belle férje, Newbert, hogy nem tud-e Carrie valamit Belle-ről.
Ha meghalt volna, azt biztosan tudnám - feleli neki Carrie.

A GÖRKORCSOLYÁS KAMASZLÁNY

Aztán ott van Sarah, aki Miranda szerint a saját pincéjében görkorcsolyázott hajnali négykor. Részegen.
Harmincnyolc évesen. Felnőtt nő, aki benne ragadt a kamaszlány szerepben. Van valami, ami még ennél is
kevésbé vonzó? Nem hinném.
De mit is tehetne Sarah? Harmincnyolc éves, vénlány, és szeretne járni valakivel. A pasikat pedig, mint
ahogy az az eddigiekből is kiderült, a fiatalok érdeklik. Még a nászajándékbuliba meghívott nők is, akik
idősebbek Sarah-nál, már rég férjnél voltak harmincnyolc évesen. Így aztán görkorcsolyázik a pincében egy
huszonöt éves sráccal. Ahelyett, hogy lefeküdne vele. A srác benne lenne, Sarah viszont attól fél, hogy túl
öregnek találná a testét.
- Áááá, szia! - mondja Sarah, amikor Carrie délután felhívja. A kanapén fekszik kicsi, de tökéletes
lakásában, nem messze a Second Avenue-tól. - Remekül vagyok, drágám, annyira remekül, hogy azt el sem
tudod képzelni - természetellenesen vidám a hangja. - Csak éppen a bokám van egy kicsit eltörve. A baleseti
sebészeten olyan helyes dokik dolgoznak. És Luke végig ott volt velem.
- Luke?
- Igazából Lucas. Olyan helyes hír. Az én kis barátom - kuncog. Ijesztő hangon.
- Honnan szedted a görkorcsolyát?
- Az övé. Azzal jött a buliba. Hát nem aranyos?
Hat hét múlva veszik le a gipszet. Addig Sarah egy lábon fog ugrálni, úgy vezeti majd a saját PR-cégét is.
Nincs betegbiztosítása, úgyhogy nem mehet betegszabadságra. A cég egy cérnaszálon lóg.
Jobb ez vagy rosszabb, mint feleségnek lenni a kertvárosban? Jobb vagy rosszabb?
Ki tudja.

BELLE A CARLYLE-BAN

Belle a Carlyle-ból telefonál. Valami baseballjátékosról beszél, a Miami Dolphins csapathól. A Frederick
night-clubban. Szóba kerül a férje, Newbert is, valamint a spagettiszósz. - Remek spagettiszószt tudok
csinálni - mondja. - Jó feleség vagyok.
Carrie helyesel.
Miután Belle hazament a nászajándékbuliból, összevesztek Newberttel. Belle elrohant otthonról, és
egyenest a Frederick night-clubba ment. Ott lépett he a képbe a baseballjátékos. Folyton azt mondogatta
Belle-nek, hogy a férje nem szereti őt, Belle-t eléggé.
- De szeret - ellenkezik Belle. - Te ezt nem értheted. - Én jobban szeretnélek - állítja a baseballjátékos.
Belle nevet, elszalad, és kivesz egy lakosztályt a Carlyle Hotelben.
- Koktélt szolgálnak fel. Most - meséli a telefonba. Szerinte Newbert csak azért ideges, mert most küldte
el az új regényét a kiadónak. Vagy talán azért, mert ő nem akar gyereket. Amíg ki nem fizették a regény. Ha
teherbe esik, úgyis mindennek vége. Most kell jól éreznie magát.
 MINDEN ÚT BABY DOLLBA VEZET

A nászajándékbuli után, és miután felhívja új barátját, Mr. Biget, Curie a Bowery bárba siet. Samantha
Jones, a negyvenes filmproducer van ott, aki barátainak csak Sam. Carrie legjobb barátnője. Időnként.
Barkley, a huszonöt éves ígéretes festő és modellpecér, odanyomul Samantha asztalához.
- Imádnám, ha időnként felugranál hozzám - mondja Barkley, szőke haját kisimítva a szeméből.
Samantha éppen egy kubai szivart szív. Nagyot szippant belőle, és Barkley arcába fújja a füstöt. -
Meghiszem azt. De miből gondolod, hogy tetszenének a képeid?
- Nem kell, hogy tetsszenek - feleli Barkley. - Elég, ha én tetszem.
Samantha gonoszul vigyorog. - Nem vesződöm huszonöt évesnél fiatalabb pasival. Nem vagytok elég
tapasztaltak az én ízlésemhez képest.
- Tégy velem próbát - kéri Barkley. -Vagy legalább hívj meg egy italra.
- Na, lépjünk innen - mondja Samantha. - Keressünk egy új törzshelyet.
Találnak is. A Baby Dollt, egy sztriptíz bárt a bohémnegyedben. Nem bírják lerázni Barkley-t, ezért
inkább hagyják, hogy velük jöjjön. Nem baj az, ha van velük egy férfi a topless bárban. Ezenkívül fű is van
nála. Elszívnak egy jointot a taxiban, és amikor kiszállnak a Baby Dollnál, Sam megragadja Carrie karját
(Sam soha nem szokott ilyet csinálni.), és azt mondja neki: - Mindent tudni akarok Mr. Bigről! Nem tudom,
hozzád való-e.
Carrie azon morfondírozik, egyáltalán válaszoljon-e, mert ez mindig így megy Sam és közte. Amikor
végre boldognak érzi magát egy pasival, jön Sam, és elülteti benne a kételyt, mintha feszítővasat nyomna két
fadarab közé. Végül azt feleli: - Nem tudom. Azt hiszem, bele vagyok zúgva.
Sam erre így szól: - Tudja ez a tag, hogy te milyen klassz csaj vagy? Hogy szerintem milyen klassz csaj
vagy?
Carrie-nek az jár a fejében, hogy egy szép napon Sam meg ő majd együtt visznek ágyba egy pasit. Egy
szép napon.
A mixer, aki történetesen nő, azt mondja nekik: - Olyan jó, hogy nőket is látni itt! - És ingyen italokat
kezd nekik töltögetni. Ez mindig gond az ilyen helyeken. Aztán Barkley beszélgetést próbál kezdeményezni.
Hogy igazából mennyire szeretne rendező lenni, és hogy igazából a festők is ugyanazt csinálják, és miért is
nem hagyja a fenébe az unalmas festést, és kezd el rendezni?
Két lány táncol a színpadon. Hétköznapi csajoknak tűnnek, nem néznek ki túl jól: kicsi, de lötyögős cici,
nagy fenék. Barkley már kiabál: - De mikor jobb vagyok, mint David Salle! Egy kibaszott zseni vagyok!
- Tényleg? Ki szerint?
- Mind kibaszott zsenik vagyunk - szögezi le Carrie, azzal kimegy a mosdóba.
Ehhez át kell mennie a két színpad közötti szűk nyíláson, és úgy le a lépcsőn. A női vécének szürke
faajtaja van, amit nem lehet rendesen becsukni. A csempék töredezettek. Carrie Greenwichre gondol.
Házasságra. Gyerekekre.
- Még nem értem meg rá - dönti el magában.
Felmegy a lépcsőn, leveszi a ruháját, és táncolni kezd az egyik színhadon. Samantha csak nézi és nevet,
de mikor a mixer odalép Carrie-hez, és udvariasan megkéri, hagy szíveskedjen lefáradni a színpadról,
abbahagyja.
Másnap reggel nyolckor Mr. Big telefonál. Golfozni készül. A hangja feszült. - Mikor értél haza? -
kérdezi Carrie-től. - És mit csináltál?
- Nem sok mindent - feleli Carrie. - Elmentem a Bowerybe. Aztán egy másik helyre is. A Baby Doll
bárba.
- Tényleg? És ott történt valami érdekes? - Túl sokat ittam - Carrie felnevet.
- Más nincs, amit el kéne mondanod?
- Nincs - feleli Carrie azon a kislányhangon, amin hízelegni szokott Mr. Bignek. - És veled mi van?
- Felhívtak ma reggel - mondja a férfi. - Valaki azt állítja, hogy félig pucéran táncoltál a Baby Doll
bárban. -Tényleg? És honnan tudja az illető, hogy én voltam az?
- Tudja.
- Most haragszol?
- Miért nem mondtad el? - Haragszol?
- Azért haragszom, mert nem mondtad el. Hogy tudsz úgy járni valakivel, hogy nem vagy hozzá őszinte?
- De honnan tudjam, hogy megbízhatok-e benned? - Hidd el - mondja a férfi -, én vagyok az egyetlen,
akiben meghízhatsz.
És leteszi.
Carrie fogja az összes képet, amit Jamaicában készítettek (milyen boldognak tűnnek, akkor fedezték fel
egymást), és kivagdossa az összesből a szivarozó Mr. Biget. Arra gondol, milyen volt vele aludni, ahogy a
hátához bújt. Szeretné felragasztani a kivagdosott részeket egy nagy kartonra, és föléírni: Mr. Big szivarral.
Alá pedig: hiányzol, és rengeteg csók. Sokáig nézi a képeket. Aztán nem csinál semmit.

Skipper és Mr. Marvelous a Southampton Hedges-ben,

a forró szex reményében

Talán csak attól van, hogy a legtöbb ember vitathatatlanul jobban néz ki, ha van egy kis színe. Vagy talán ez a
bizonyíték arra, hogy a fajfenntartó ösztön erősebb, mint az ambíció, még a New York-iakban is. Mindenesetre van
valami Long Island-ben, ami elősegíti a röpke szexuális együttléteket, azokat a hihetetlenül rövid ideig tartó
kapcsolatokat, amiket a legtöbb ember nem feltétlenül szeret tudomásul venni másnap reggel.
Tekinthetjük ezt úgy, hogy a meztelen bőr (a bikinifelső nélkül napozó nők a Media Beach-en), a földrajzi
elhelyezkedés (annyira, de annyira hosszú ideig tart, amíg autóval eljut az ember Southampton-ból East Hampton-
ba, különösen hajnali négykor), valamint a táj (azok a magas sövények, amelyekben olyan jól el lehet bújni) sajátos
robbanóelegyet alkotnak.
De arra rájönni, hogyan fordíthatja az ember a fent vázolt tényezőket a maga előnyére, különösen ha hímnemű,
hát, ehhez kell egy kis furfang. A fiatalság ebben az esetben nem jelent feltétlen előnyt. Egyrészt tudni kell, mitől
döglik a légy, másrészt, hogy lehet a megfelelő pillanatban megpattanni. Ellenkező esetben, előfordulhat ugyan,
hogy valami bejön, de nem biztos, hogy pont az, amit vártál.
Intő példaként álljon itt az alábbi tanulságos történet, három reményteljes agglegényről, akik a július negyediki
hétvégét a Hamptonok-ban töltötték.
De hadd mutassam be a résztvevőket.
Egyes számú agglegény: Skipper Johnson, huszonöt éves. Elkényeztetett, nyálas úrifiú. Szórakoztatóipari jog.
Csodagyerek. Egy szép napon majd az egyik nagy stúdió igazgatója szeretne lenni, ami szerinte New Yorkban
lesz. Játékszerei: kismerci, Brooks Brothers ruha („Brooks Brothers testem van.") és egy mobiltelefon, amin szünet
nélkül beszél. A barátai mostanában arról panaszkodnak, hogy Skipper órákon át ül az autóban, a strand
parkolójában, és üzleteket hoz össze. - Olyan időpocséklás strandra menni - állítja Skipper. - Nem szeretem a
homokot. - Erről jut eszébe, hogy az utóbbi időben nincsenek sikerei a nőknél. - Lehet, hogy a csajok homokosnak
néznek? - teszi fel a kérdést, hangjában őszinte csodálkozással.
Kettes számú agglegény: Mr. Marvelous, hatvanöt éves, bár hatvannak mondja magát. Szögletes áll, csillogó
ősz haj, világoskék szem, sportos alak: minden alkatrész üzemszerűen működik. Öt alkalommal nősült (és vált el).
Tizenkét gyerek. A kettes, hármas és négyes számú feleséggel jóban van. A barátai találgatják, mi a titka.
Játékszere nincs. Magáénak mondhat viszont egy luxuslakást a Park Avenue-n, egy házat Bedford-ban és még egy
lakást a Palm Beach-en. Hétvégén a Further Lane-en lakik, East Hampton-ban, harátoknál. Azon gondolkodik,
hogy vesz egy saját házat.
Hármas számú agglegény: Stanford Blatch, harminchét éves. Forgatókönyvíró. Az új Joe Eszterhas. Meleg, de
jobban szereti a hetero pasikat. Hosszú, sötét, göndör haj, amit nem hajlandó levágatni, vagy copffia fogni.
Valószínűleg egyszer megházasodik majd, és gyerekei is lesznek. A nagymamája házában tölti a hétvégét, a
Halsey Neck Lane-en, Southampton-ban. A nagyi a Palm Beach-en lakik. Játékszerei: nem vezet, inkább ráveszi a
család sofőrjét, hogy jöjjön ki a hétvégére, és furikázza őt egyik helyről a másikra. A legklasszabb játékszere
minden kétséget kizáróan az, hogy gyerekkora óta ismer mindenkit, aki számít, így már semmit nem kell
bizonygatnia.

HIDEG ZOOM SKIPPERNEK

Péntek este. Skipper Johnson autóval kimegy Southampton-ba, mert megbeszélte, hogy ott találkozik a
Basilicó-ban a barátaival: négy nővel, mind harminc alatt, akik a Ralph Lauren-nél dolgoznak, és akiket puszta
szemmel lehetetlen megkülönböztetni egymástól. Skipper megnyugtatónak találja ezt az egyenszépséget, és azt
is, hogy a csajok csapatban vannak. Ez azt jelenti, hogy nem kell majd az egyiküket egész este szórakoztatnia.
A Pine Hamptons-ban iszogatnak a bárpultnál. Skipper fizet. Tizenegykor átmennek az M-80-ba. A
bejáratnál dühöngő tömeg, de Skipper ismeri a beengedő embert. Koktélt isznak műanyag pohárból. Skipper
összefut két barátjával: George és Charlie az, a modellpecérek. - Tizenkét csaj tölti nálam a hétvégét! -
dicsekszik George Skippernek. George tudja, hogy Skipper majd megdöglik, hogy átjöhessen, ezért tudatosan
nem hívja meg. Két modell koktélokkal kezdi dobálni egymást. Nevetnek.
Hajnali kettőkor az egyik lány a bokorba hány. Skipper felajánlja, hogy autóval hazaviszi őket, egy
tanyaházba, ami Southampton elegáns részétől nem messze van. Egy rekesz sör van a hűtőjükben, semmi más.
Skipper a hálószobába megy az egyik lánnyal, sört iszogat. Lefekszik, becsukja a szemét, átkarolja a lány
derekát. - Nagyon be vagyok rúgva, nem tudok hazavezetni - nyafogja kölyökkutyahangon.
- Én a magam részéről lefekszem aludni - jelenti ki a lány.
- Hadd maradjak itt. Csak aludni fogunk. Megígérem! - könyörög Skipper.
- Rendben. De az ágytakarón kell aludnod. Felöltözve.
 Skipper beleegyezik. Elalszik, és horkolni kezd. Az éjszaka kellős közepén a lány kirúgja maga mellől, hogy
aludjon inkább a kanapén.
Szombat reggel. Skipper már East Hampton-i háza felé halad, de elhatározza, hogy beugrik a barátaihoz,
Carrie-hez és Mr. Big-hez Bridgehampton-ba. Mr. Big a hátsó kertben, meztelen felsőtesttel, a medence körüli
növényeket öntözi és szivarozik. - Szabadságon vagyok - mondja.
- Mit csinálsz? Nincs kertészed? - kérdezi Skipper.
Carrie cigarettázik, és a New York Post-ot olvassa. - Ő a kertész. Autómosást is vállal.
Skipper alsógatyára vetkőzik, és beugrik az úszómedencébe. Közben lábszára térdtől lefelé szinte
derékszögben kifordul, akár egy képregény szereplőjének. Amikor felbukkan levegőért, Mr. Big azt mondja
neki: - Tudom már, miért nem kellesz a csajoknak.
- Miért?
- Szivaroznod kéne.

MR. BLATCH SZERELMES

Szombat, Halsey Neck Lane. Stanford Blatch telefonál, és közben a bátyja barátnőjét méregeti, akit
egyébként utál. A lány az ő New York Observer-ét igyekszik kiolvasni éppen. Blatch direkt hangosan beszél,
hogy elűzze a csajt. - Muszáj kijönnöd - mondja a telefonba. - Ne vicceli már! Mit fogsz csinálni? Egész
hétvégén New Yorkban ülsz és dolgozol? Gyere hidroplánnal. Fizetem.
- Hozd el a kéziratot is. Ti, ügynökök túl keményen hajtotok. Persze, rengeteg hely van. Enyém az egész
emelet.
Stanford leteszi a telefont. Odamegy a bátyja barátnőjéhez. - Ismered Robert Morriskint? - Amikor a lány
kifejezéstelen arccal ránéz, így folytatja: - Bár, nem hiszem. Ö a legígéretesebb irodalmi ügynök. Imádnivaló.
- Író? - kérdezi a lány.

SKIPPER JÓL ELSZÚRJA

Szombat este. Skipper kerti grillpartira megy a barátaihoz, Rappaporték-hoz, egy fiatal házaspárhoz, akik
mindig épp válni készülnek. Skipper berúg, és a "sört iszom, és az ágyra fekszem" trükkel próbálkozik egy Cindy
nevű lánynál. A dolog bejön, egészen addig, amíg azt nem találja mondani neki, hogy Jim Carrey zseniális.
- Tudod, nekem barátom van - mondja a lány.
Vasárnap. Mr. Marvelous felhívja a barátait, és közli velük, hogy elege van Bedford-ból, és kijön hozzájuk a
Ferrariján. Stanford Blatch az úszómedence mellett üldögél, lenvászon Armani strandöltönyben. Rövid ujjú zakó,
feszülő sort. Megint Robert Morriskin-nel beszél telefonon. - Miért nem jössz ki ma este? Nagy buli lesz. Tudod,
nem nagyon vannak már itt igazi nagy bulik. Hozol nőt? Hozz valakit, ha gondolod. Nekem mindegy.

HIHETETLEN DOLOG TÖRTÉNIK

Vasárnap este. Coerte Felske bulija Ted Fields házában, annak örömére, hogy megjelent egy új könyve.
Skippert nem hívták meg, amitől teljesen be van pöccenve. Mégis megszervezi, hogy elmegy, azzal a trükkel, hogy
autón elviszi Stanford Blatch-et, akit épphogy csak ismer, és akit mindenhová meghívnak.
A bulit a kertben tartják. Skippernek feltűnik, hogy egy Margaret nevű nő nagyon nézi őt. Margaret alacsony,
sötét haja és nagy cicije van, de nem Skipper esete. PR-területen dolgozik. Skipper és Margaret együtt mennek
vécére, amihez végig kell menniük egy fáklyákkal megvilágított, bokrok között kanyargó ösvényen. A sövény
mögé húzódnak. Csókolóznak. Aztán hihetetlen dolog történik.
- Annyira szeretném! - mondja Margaret, letérdel, és lehúzza Skipper sliccét. Skippernek még a lélegzete is
eláll. A dolog nem tart tovább két percnél.
- Hazaviszel kocsival? - unszolja Margaret.
- Nem lehet - mondja Skipper. - Megígértem Stanford-nak, hogy hazaviszem, és az pont az ellenkező irányban
van.

Ó, MR. MARVELOUS!

Further Lane. Mr. Marvelous fut be Bedford-ból, épp időben a vacsorához. A házigazda, Charlie öt éve vált el a
feleségétől. Harmincas-negyvenes nőket és férfiakat hívott meg. Mr. Marvelous egy Sabrina nevű nő mellé kerül,
aki harminckét éves, és a cicije majd kibuggyan fekete Donna Karan topjából. Mr. Marvelous italt hoz neki, és
együtt érez a válásával kapcsolatban. Este tizenegykor Sabrina azt javasolja, hogy menjenek el Amagansett-be, a
Stephen's Talk House-ba, ahol a barátai várják. Mr. Marvelous felajánlja, hogy vezeti az autóját, hátha a nő egy
kicsit becsiccsenteti. Végül Sabrina-nál kötnek ki, hajnali háromkor.
 Amikor belépnek a házba, Sabrina barátnője így szól: - Ha valami huncutságon töritek a fejeteket, jobb, ha
most rögtön elfelejtitek.
Lefekszik a kanapéra, és eloltja a lámpát.
Később, úgy hajnali öt felé Mr. Marvelousen bezártsági érzés vesz erőt. Sabrina háza nagyon kicsi. Hallja,
ahogy a barátnő a hálószobaajtó melletti kanapén horkol. Meg vagyok én őrülve, gondolja.
Hétfőn Mr. Marvelous felhívja Sabrina-t, akitől csak egy órával azelőtt köszönt el. Az üzenetrögzítő veszi fel.
- Nem akarsz kijönni a strandra? - A férfi mindenesetre kimegy a Media Beach-re, ahol összefut Carrie-vel és Mr.
Big-gel. Aztán kiszúr egy csinos szőkét, spániellel. Odalép hozzá, és játszani kezd a kutyával. Szóba elegyednek.
Már épp kezdi elhinni, hogy ebből összejöhet valami, amikor megjelenik a lány barátja. Nagydarab, erős fickó,
kigyúrt felsőtesttel, rövid lábakkal. Mr. Marvelous visszatelepedik a törülközőjére. Ott van Samantha Jones is,
Carrie-vel és Mr. Big-gel.
A szőke lány és a barátja elmennek. Amikor a lány elhalad Mr. Marvelous mellett, megfordul, és feléje
integet.
- Látod Mondtam, hogy érdekli a dolog. Tényleg érdekli! - mondja Mr. Marvelous.
- Veled? - kérdezi Samantha, és gonoszul felnevet.

A VÉGZET MOBILON SÚJT LE

Skipper éppen teniszezik, amikor meghallja, hogy csörög a mobilja.

- Szia, édes - búgja Margaret a telefonba. - Csak kíváncsi voltam, mit csinálsz.
- Egy teniszparti kellős közepén vagyok - feleli Skipper.
- Nem akarsz átjönni? Főzök neked finom vacsit.
- Sajnos, nem lehet.
- Hogyhogy nem lehet?
- Úgy értem, még nem tudom, mit fogok csinálni ma este. Már megígértem pár embernek, hogy náluk
vacsorázom.
- Szóval, együtt megyünk.
Skipper most lehalkítja a hangját. -Azt hiszem, nem fog menni. Ez olyan üzletiügy-féle, ha érted, mire
gondolok.
- Az én kis mogulom - mondja Margaret.
Végre befut Robert Morriskin, hidroplánnal. Stanford egy kicsit dühös rá, amiért nem tegnap jött, ezért az
öreg Ford kombival küldi elé a sofőrt, a Merci helyett.
Mr. Marvelous megérkezik a strandról. Sabrina kereste telefonon. Azonnal visszahívja, de csak az
üzenetrögzítő jelentkezik.

NEM ELLE AZ?

Hétfő este. Carrie, Mr. Big és Mr. Marvelous koktélpartira igyekeznek. Mr. Marvelous lassan,
méltóságteljesen halad a nagy Mercijével a Mecox Lane-en, a lovas farmok mellett. A nap mindjárt lemegy, a
fű zöldje most különösen megnyugtató. Egy kis dombon visz át az út, és amikor a tetejére érnek, egy
ügyetlenül görkorcsolyázó nőt pillantanak meg. Testhez tapadó fehér póló és fekete sort van rajta. A haja
hátul összefogva, de igazából a lába az, ami rabul ejti az embert.
- Szerelmes vagyok - közli Mr. Marvelous a társasággal. Amikor a nő bekanyarodik egy mellékútra,
továbbhajt, de aztán megáll, és keresztbe teszi a kormányon a kezét. - Visszamegyek.
Carrie próbálja elkapni Mr. Big pillantását, de a férfi nem figyel rá. Nevet, várja mi lesz.
Mr. Marvelous a lány után indul, - Nézzétek! Azt sem tudja, hogy kell görkorcsolyázni. Ki fogja törni a
nyakát. Mikor elhajtanak a lány mellett, Mr. Big azt mondja: - Nem Elle az? Hasonlít Elle-re.
Carrie a hátsó ülésen ül, cigarettázik. - Ahhoz túl fiatal. Mr. Big letekeri az ablakot. - Szia!
A lány odagurul a kocsihoz. - Sziasztok! - mondja mosolyogva. - Ismerjük egymást?
- Nem tudom - feleli Mr. Marvelous az ülésen áthajolva. - Én Mr. Marvelous vagyok.
- Audrey - mutatkozik be a lány. Mr. Big-re néz. - Hasonlítasz egy ismerősömre.
Mr. Marvelous kipattan a kocsiból. - Tudod, hogy kell megállni görkorcsolyával? Azt muszáj
megtanulnod! A görkorcsolya nagyon veszélyes.
A lány nevet.
- Így kell csinálni - mutatja Mr. Marvelous, leguggol, egyik lábát és mindkét kezét előrenyújtja.
- Köszönöm - mondja a lány. Gurulni kezd.
- Fotómodell vagy? - kérdezi tőle Mr. Marvelous.
- Nem - veti oda a lány a válla fölött. - Még tanulok. Mr. Marvelous Visszaül a kocsiba. - Jegygyűrű volt
az ujján. Hogy engedheti el a férje egyedül görkorcsolyázni?
 Úgy megkértem volna a kezét! Olyan szép lány! Láttátok? Hogy is hívják? Ja, Audrey-nak. Audrey. Kicsit
régimódi név, nem?

A FIÚ ÉS A KÉK BÚTORSZÖVET

Stanford vacsorát rendez a Della Femina-ban Robert tiszteletére. Utána mind visszamennek a Halsey Neck-i
házba, és füvet szívnak. Hajnali kettőkor Robert elnézést kér, és elbúcsúzik, mert másnap még át kell néznie egy
rakás kéziratot. Stanford felkíséri a szobájába, amiben a bútorokat hagyományos southampton-i kék bútorszövettel
kárpitozták.
- Mindig imádtam ezt a szobát - mondja Stanford. - Ma már nem készítenek ilyen kárpitot. Remélem, nem lesz
meleged. Nyáron a legjobb takaró nélkül aludni. Gyerekkorunkban mindig ezt csináltuk. Még mielőtt a
nagymamám felfedezte volna, hogy létezik légkondi is.
Stanford egy karosszékben üldögél, amíg Robert levetkőzik. Úgy látszik, Robert nem törődik vele, Stanford
pedig csak fecseg tovább. Robert befekszik az ágyba, és lehunyja a szemét.
- Fáradt vagy? - kérdezi tőle Stanford. Odalép az ágyhoz, és Robert-re néz, akinek be van csukva a szeme. -
Alszol?

A FÜGGETLENSÉG NAPJA

Július negyedike, kedd. Cseng a mobil. Margaret az. - Szia, édes! Ma mindenki korán elmegy, de nekem még
nincs kedvem. Te mikor indulsz? El tudnál vinni?
- Csak holnap reggel indulok - feleli Skipper.
- Hát, én is mehetek holnap. Majd betelefonálok a munkahelyemre.
- Remek - mondja Skipper kedvetlenül.
- Szerinted nem király, hogy vége van a hétvégének, már mindenki hazament, és csak mi maradtunk?
Vacsorázzunk együtt!
- Asszem, nem fog menni. Már elígérkeztem a barátaimhoz...
- Nem baj - mondja Margaret könnyedén. - Akkor majd találkozunk jövő hétvégén. Megbeszélhetjük a
kocsiban holnap reggel.
Kedd este Mr. Marvelous ráfordul Mercedesével arra az útra, ahol utoljára látta Audrey-t. Kiszáll, kinyitja a
csomagtartót, és némi küzdelem árán felcsatolja a görkorcsolyát. Tesz néhány kört. Aztán a kocsi oldalának dől és
vár.

13.
Szépek és fiatalok

Egy szép napon négy nő megbeszéli, hogy együtt ebédelnek egy Upper East Side-i étteremben. A
beszédtémát is meghatározzák: milyen érzés fiatal szépségnek lenni New Yorkban? Milyen érzés, ha az
embernek udvarolnak, fizetik az italát, zaklatják, irigylik, félreértik? Milyen érzés bombázónak lenni, ha az
ember még huszonöt sincs?
Elsőként Camilla érkezik. Százhetvenhét centi magas, sápadt fehér bőre van, telt szája, kerek arccsontja,
pici orra. Camilla huszonöt éves, de már öregnek érzi magát. Tizenhat éves korában kezdett modellkedni.
Amikor hónapokkal ezelőtt a belvárosban összeismerkedtem vele, éppen egy híres tévéproducert kísért
kötelességtudóan, ami azt jelenti, hogy mosolygott, és ha kérdeztek tőle valamit, válaszolt. Ettől eltekintve
nem nagyon törte magát, igaz, néha egyedül gyújtotta meg a cigarettáját.
A Camilla-hoz hasonló nőknek nem kell nagyon törniük magukat. Különösen a férfiakkal szemben nem.
A legtöbb nő gyilkolni tudna azért, hogy Scotty-val, a tévéproducerrel randizzon, Camilla viszont unatkozott
mellette. - Nem az esetem - közli egykedvűen. - Túl öreg (negyven-egynéhány), nem elég vonzó, és nem elég
gazdag. Camilla azt mondja, nemrég jött vissza St. Moritz-ból, ahol egy fiatal európai gróffal volt, szerinte az
az igazi buli. Az a tény, hogy Scotty vitán felül az egyik legígéretesebb agglegény New Yorkban, semmit sem
jelent neki. Camilla a trófea, nem Scotty.
A másik három nő késik, Camilla-nak pedig be nem áll a szája. - Nem vagyok bestia - mondja, miközben
körbepillant az étteremben -, de az a helyzet, hogy New Yorkban a legtöbb lány egyszerűen hülye.
Üresfejűek. Semmiről nem tudnak társalogni. Nem tudják mikor, melyik villát kell kézbe venni. Nem tudják,
hogy kell a szobalánynak borravalót adni a magánházaknál.
Nem sok olyan nő van New Yorkban, mint Camilla. Mindnyájan egy titkos klub tagjai, a tagsághoz pedig
elég, ha valaki rendkívülien szép és fiatal (tizenhét és huszonöt között, vagy legalábbis nem szabad ennél
többet bevallani), van egy kis esze, és képes órákig üldögélni egy étteremben.
 A „van egy kis esze" persze relatív meghatározás. Camilla barátnője, Alexis például így beszél: - Olvasó
embernek tartom magam. Érdekel az irodalom. Képes vagyok például leülni, és az első szótól az utolsóig
elolvasni egy képes magazint.
Hát igen, ezek a lélegzetelállító lányok nem illenek a New York-i átlagba, mert az őket statisztikailag
megillető résznél sokkal többet kapnak. Mindenki őket bámulja, őket hívják meg, nekik vesznek ajándékot,
ígérnek ruhákat, pénzt, utazást magánrepülőgépen, vacsorát egy jachton Dél-Franciaországban. Ezek a nők
mennek el a legjobb fogadásokra és jótékonysági rendezvényekre azokkal az agglegényekkel, akiknek a neve
kiemelt betűtípussal jelenik meg a női magazinok pletykarovatában. Őket hívják el, nem minket. Ők
mindenhez hozzájuthatnak. New York az ö osztrigájuk. Vagy talán mégsem?

BESZÉLJÜNK A ROHADÉKOKRÓL!

Megjönnek a többiek is. Camilla mellett, aki azt állítja magáról, hogy tulajdonképpen nincs férjnél, de
már dolgozik egy Park Avenue-i család fiatal sarján, itt van még Kitty, a huszonöt éves nagy reményű
színésznő, aki jelenleg Huberttel, a még mindig híres, de már nem nagyon foglalkoztatott, ötvenöt éves
színésszel él. Shiloh, a tizenhét éves modell, akinek ideg-összeroppanása volt három hónappal ezelőtt, és
mostanában nemigen mozdul ki otthonról, valamint Teesie, aki szintén modell, huszonkét éves, nemrég
költözött New Yorkba, és akinek az ügynöksége azt tanácsolta, mondja mindenkinek azt, hogy még csak
tizenkilenc.
Ezek a lányok barátnők, mivel párszor már együtt mentek el szórakozni esténként, és még az is előfordult,
hagy - Kitty szavaival élve - ugyanazokkal a rohadékokkal jártak.
- Beszéljünk a rohadékokról! - javasolja valamelyikőjük.
- Ismeri valaki ezt az S. P.-t? - kérdezi Kitty. Kitty-nek hosszú, leomló barna haja van, zöld szeme és
kislányos hangja. - Öreg, ősz hajú pasas, olyan a feje, mint a sütőtök, és mindenütt nyomul. Ezt hallgassátok!
Egyszer a Bowery bárban odajön hozzám, és azt mondja: Te még túl fiatal vagy, ezért nem veszed észre,
hogy le akarsz feküdni velem, és mire észrevennéd, már túl öreg leszel, és addigra nekem nem lesz kedvem
hozzád.
- A pasik mindig megpróbálnak megvenni - meséli Camilla. - Egyszer egy fazon azt mondta nekem:
Gyere el velem St. Barts-ba a hétvégére! Nem kell lefeküdnünk, becsszóra. Csak fogdosni szeretnélek. Ez
minden. Amikor visszajött St. Barts-ból, azt mondta: miért nem jöttél el velem? Megmondtam, hogy nem
fogunk lefeküdni. Mire én: nem jöttél még rá, hogy ha elmegyek valakivel, akkor szeretnék lefeküdni vele?
- A régi ügynökségemnél valaki egyszer rá akart dumálni valami gazdag pasira - veszi át a szót Teesie.
Hosszú hattyúnyaka és picike feje van. - Ez a gazdag pasi az egyik modellügynök barátja volt, és az illető
odaígért neki.
Teesie hirtelen teljesen felháborodik, gyorsan odainti a pincért.
- Ne haragudjon, a poharam nem tiszta.
Shiloh, aki talán nem akarja hagyni, hogy a többiek lekörözzék, most gyorsan megszólal. - Nekem ígérte:
már repülőjegyet meg utazást magánrepülőn. Ilyenkor csak mosolygok, és soha többé nem állok velük szóba.
Kitty közelebb hajol: - Nekem egy fickó plasztikai mellműtétet és saját lakást ígért. Azt mondta, én akkor
is gondoskodom a barátnőimről, ha már szakítottunk. Kis kopasz ausztrál pali volt.

DASH A MARK HOTELBEN

- Azt mondjátok meg, miért van az, hogy mindig a ronda pasik jönnek az ilyen ajánlatokkal? - kérdezi
Tessie.
- A legtöbb férfi túl rámenős - állapítja meg Shiloh. Pirított mandulaszín bőre, hosszú, egyenes, fekete
haja és hatalmas kék szemei vannak, Egy top meg egy bokáig érő szoknya van rajta.
- Ez nekem túl sok. Végre találtam egy fickót, aki nem ilyen, erre ő meg most Indiában van. Vele nem
éreztem magam megfélemlítve. Nem próbált egyből letapizni.
- Kétféle pasi van - mondja Camilla. - Vannak a gennyládák, akiket csak a dugás érdekel, és van az, aki
egyből halálosan beléd szeret. Ezek annyira szánalmasak.
- Melyik az a típus, aki egyből beléd szeret? - kérdezi Kitty.
- Jaj, tudod! Scotty. Capote Duncan. Dash Peters. Capote Duncan harmincas déli író, akit mindig szép
fiatal lányokkal látni. Dash Peters híres hollywoodi ügynök, aki gyakran jön New Yorkba. Mindketten jártak
már olyan harmincas nőkkel, akik a szépségük mellett valami másban is sikeresek voltak, és össze is törték
ezeknek a nőknek a szívét,
- Én is jártam Dash Peters-szel - mondja Teesie. Rövid, sötét haját igazgatja. - Folyton arra próbált
rádumálni, hogy aludjak: nála a Mark Hotelben, Kosárszám küldözgette a virágot, mindig fehéret.
Könyörgött, hogy szaunázunk. Aztán arra próbált meg rávenni, hogy menjek el vele valami hülye buliba a
Long Island-re, de nem voltam rá hajlandó.
 - Én Dél-Franciaországban találkoztam vele - meséli Camilla. Camilla néha idétlen, kitalált európai
akcentussal beszél, mint ahogy most is.
- Vett neked valamit? - kérdezi Teesie, könnyednek szánt hangon.
- Nem igazán - feleli Camilla, és int a pincérnek. - Hozna, kérem, egy másik jeges Margaritát? Ez nem
elég hideg. Teesie-re néz. - Csak valami Chanelt.
- Ruhát vagy kiegészítőt?
- Ruhát. Chanel táskából már rengeteg van. Uncsi.
Pillanatnyi csend áll be, aztán Shiloh szólal meg.
- Én már szinte nem is járok el szórakozni. Nem bírom. Spirituális lettem.
A nyakában hasítottbőr-szíjon egy kristály lóg. Shiloh-nak az tett be végképp, amikor megismerkedett egy
híres harmincas filmszínésszel, aki látta a fényképét az újságban, és kinyomozta, melyik ügynökségnél
dolgozik. Megadták neki Shiloh telefonszámát, és mivel épp akkor látta a pasit egy filmben, és helyesnek
találta, két hétig nála lakott Los Angelesben. Aztán a férfi New Yorkba jött, és kezdett furcsán viselkedni.
Nem volt hajlandó elmenni sehová, kivéve sztriptíz bárokba, ahol extra szolgáltatásokra próbálta rávenni a
lányokat. - Méghozzá ingyen, mert olyan híres - meséli Shiloh.
Kitty az asztalra könyököl. - Pár éve azt mondtam magamnak: túl sokszor átvertek már. Ezért
elhatároztam, hogy elveszem egy fickó szüzességét, és aztán elhagyom. Tudom, hogy rossz vagyok, de az
illető már betöltötte a huszonegyet, és szerintem már éppen ideje volt, hogy lefeküdjön valakivel, szóval
megérdemelte. Olyan édes voltam vele, amennyire csak bírtam, aztán soha többet nem álltam szóba vele.
Nem számít, milyen szép vagy. Ha el tudod hitetni a fazonnal, hogy te vagy az, akit keres, meg tudod
szerezni.
- Ha a pasi azt mondja, hogy nekem a neccharisnya és a vörös rúzs tetszik, egyből tudort, hogy felszínes -
mondja Teesie. - Ha Hubert lány lenne, a legócskább csaj lenne a világon - állapítja meg Kitty. - Egyszer azt
mondtam neki: igen, miniszoknyát hordok, de bugyit azt veszek alá. Alaposan meg kellett leckéztetnem.
Egyfolytában azzal izélgetett, hogy feküdjek le vele és egy másik nővel. Végül aztán tudjátok mit csináltam?
Van ez a George nevű meleg haverom, ismeritek. Néha puszilkodunk egymással, de csak úgy, mint a
gyerekek. Szóval, azt mondom Hubertnek: édesem, George nálunk alszik ma este. Mire Hubert: és hol fog
aludni? Hát velünk, a mi ágyunkban, mondom. Annyira kíván téged! Totál kiakadt. Mondom neki: édesem,
ha tényleg szeretsz, megteszed nekem ezt a kis szívességet, mert én tényleg szeretném. Tudjátok, - mondja
Kitty, miközben rendel még egy Margaritát -, ezt meg kellett tennem. Most egálban vagyunk.

SZIA KITTY!

- Az öreg pasik undorítóak - mondja Camilla. -- Soha többet nem járok öreg pasival. Pár éve úgy
döntöttem, miért kéne ronda, öreg, gazdag pasikkal elmennem szórakozni, amikor isteni, fiatal, gazdag
pasikkal is elmehetek? Azonkívül az öreg pasik nem is értik meg a z embert. Bármennyire is azt hiszik. Az
egy másik generáció.
- Nekem nincs bajom az idősebb pasikkal - mond ellent Kitty. - Persze azért, amikor Hubert először
felhívott, olyanokat kérdeztem, hogy hány éves vagy, és mennyi haj van még a fejeden? Nagyon be kellett
dobnia magát. Amikor először jött el értem, piszkos hajjal smink nélkül mentem el vele. Arra gondoltam: ha
tényleg annyira kellek neked, nézd meg jól, hogy nézek ki igazából. Azután, hogy először töltöttük együtt az
éjszakát, mire felébredtem, minden szobában volt egy csokor a kedvenc virágomból. Kinyomozta, ki a
kedvenc íróm, és minden könyvét megvette. A tükörre pedig borotvahabbal felírta, hogy szia Kitty!
A nők visítanak. – Jaj de aranyos! - kiált fel Teesie. - Imádom a pasikat!
- Én is imádom a pasikat, de időnként ki kell pihennem őket - mondja Shiloh.
- Hubert imádja, ha elszúrok valamit - folytatja Kitty. - Imádja, ha annyira sok ruhát vásárolok, hogy
nem bírom kifizetni. Imádja, ha jöhet ő, és mindent megoldhat. A férfiaknak szükségleteik vannak, és mi
vagyunk az istennők, akik kegyesen megadjuk nekik, amit kérnek - mondja diadalmasan. A második
Margaritánál tart. - Másrészt a férfiak... nagyobbak. Súlyosabbak. Támaszok.
- Olyasvalamit adnak, amit a nők nem képesek - helyesel Shiloh. - Egy férfinak gondoskodnia kell a
barátnőjéről.
- Huberttel annyira biztonságban érzem magam! Biztosítja nekem azt a boldog gyerekkort, amiben soha
nem volt részem – v e s z i vissza a s z ó t i s m é t Kitty. - Én nem veszem be a feminista dumát. Igenis a
férfiaknak kell irányítaniuk! Hagyjuk őket, hadd tegyék. Fogadjuk el a nőiességünket.
- Szerintem a férfiak annyira bonyolultak tudnak lenni. De mindegy, mert ha valamelyik nem válik be,
mindig van másik - mondja Teesie. - Fogyóeszköz.
- Igen, inkább a többi nővel van a gond - helyesel Camilla.
- Lehet, hogy beképzelt dumának hangzik, de ha szép vagy, mindent megkaphatsz - szól Kitty. - És ezt
a többi nő is tudja. Ezért nem bírnak bennünket. Különösen az idősebb nők. Mert szerintük az ő
vadászterületükön garázdálkodunk.
 - Egy csomó nő csak akkor kezdi felfogni a korát, amikor betölti a harmincat - mondja Camilla. -
Akkortól a férfiak leírják őket. Persze, ha úgy nézel ki, mint Christie Brinkley, gond egy szál se.
- A nők általában undokul viselkednek velem - panaszkodik Kitty. - Megjegyzéseket tesznek rám. Azt
hiszik, buta liba vagyok. Hogy kettőig se tudok számolni. Azt hiszik, a pénze miatt élek Huberttel. Én meg
annyira bepöccenek ettől, hogy direkt még rövidebb szoknyát veszek fel, és még jobban kisminkelem
magam.
- Ja, és nem veszik maguknak a fáradságot, hogy megkérdezzék. Egyserűen csak így gondolják és kész
- ért egyet Kitty-vel Teesie.
- A nők általában irigyek - mondja Shiloh. - És ennek semmi köze a korukhoz. Jézusom, mennyire
gusztustalanok tudnak lenni! Meglátnak egy csinos lányt, és rögtön felvesznek egy pózt. Annyira
szánalmas és megdöbbentő. Sokat elárul egy nő életéről. Annyira nem bíznak magukban, és olyan
boldogtalanok, hogy nem bírják elviselni, ha egy másik nőnek jobban megy a sora. Ezért van az, hogy a
legtöbb barátom férfi.
A másik három nő összenéz, bólogatnak.
És mi van a szexszel, kérdezi valaki.
- Én minden pasinak azt hazudom, hogy akkori fütyit, mint az övé, még életemben nem láttam - mondja
Kitty. A többi nő idegesen nevetgél. Kitty szívószállal kiszürcsöli a maradék Margaritát. - Ez a túlélési
technikám.

14.
Egy férfias fehérneműmodell arcképe.
Csont az óriásplakátról villant

A lépcső tetején nyílik az ajtó, és lakása ajtajában ott áll a Csont, a fehérneműmodell és színészpalánta. Izmos
férfiteste körvonalai jól kivehetőek. Egyik karját az ajtófélfának támasztja, hosszú barna haja az arcába hull és
nevet, miközben te zihálva felkapaszkodsz a lépcsőn.
- Te mindig sietsz valahova - mondja neked, mintha ő legszívesebben az ágyban heverészne egész nap.
Eszedbe jut, mit szokott róla mondani Stanford Blatch, a forgatókönyvíró: a Csont olyan, mintha mindenhová a
saját fővilágosítójával utazna.
Aztán nem bírod tovább, el kell fordítanod a fejed.
- A Csont ugyanaz a kategória pasiban, mint egy nercbunda a kabátok közt - mondja Stanford. Stanford
mostanában egyfolytában a Csonttal húz téged. Cseng a telefon, felveszed, Stanford az. - Melyik pasi szexibb? A
Csont vagy Keanu Reeves?
Felsóhajtasz. És bár tulajdonképpen nem is tudod, ki is az a Csont, és nem is nagyon érdekel, azt válaszolod: a
Csont. Lehet, hogy részben a bűntudat teszi. Tudod, hogy tudnod kéne, ki az. Az a fickó, aki szinte meztelen izmos
testével hirtelen mindenütt ott volt, a Times Square-i óriásplakáttól kezdve a buszokra ragasztott hirdetésekig. De
soha nem jársz a Times Square felé, és a buszokat se szoktad nézegetni, csak amikor majdnem elütnek.
De Stanford nem adja fel. - Valamelyik nap elsétáltunk az óriásplakátja előtt, a Csont és én - meséli -, és a
Csont akart egy darabot belőle, amit kitehet a lakásában, mondjuk az orrát. De én azt mondtam neki, azt a darabot
szedje le, ahol a gatyája dudorodik. Így, amikor a nők megkérdezik tőle, mekkora van neki, azt mondhatja, hogy
három méter húsz centi.
- A Csont olyan aranyos volt a minap - mondja Stanford. - El akart vinni vacsorázni. Azt mondja nekem:
Stanford, te már annyi mindent tettél értem, szeretném viszonozni. Mondom neki: ne bolondozz! De tudod, ő az
egyetlen ember, aki valaha az életben el akart vinni vacsorázni. El tudod ezt hinni, hogy egy ilyen szép ember
ennyire kedves legyen? Beadod a derekad, megismerkedsz a Csonttal.

BELŐLED MÉG NAGY S Z T Á R L E S Z

Amikor először találkozol a Bowery bárban a Csonttal. Stanford társaságában, úgy szeretnéd utálni. Huszonkét
éves. Modell. És a többi. Úgy érzed, a Csont is utál téged. Tényleg olyan hülye lehet? Azonkívül, az a véleményed,
hogy a szexszimbólumok közelről egyáltalán nem is szexik. A legutóbbi például olyan volt, mint egy meztelen
csiga. De szó szerint.
De ez nem. Nem pont olyan, mint amilyennek látszik.
- Különböző emberekkel szemben különböző a személyiségem is - mondja.
Aztán eltűnik a tömegben.
Úgy két hónappal később, egy modell születésnapi buliján veszel részt a Barorcó-ban, és összefutsz a Csonttal.
A terem túlsó végében áll, a bárpultnak támaszkodik, és rád mosolyog. Integet. Odamész hozzá. Ölelget örömében,
a fotósok meg csattogtatnak. Aztán az asztalnál valahogy szembekerülsz vele. A barátnőddel éppen egy soha
véget nem érő, heves vitába bonyolódsz.
 A Csont folyton közel hajol hozzád, és azt kérdezgeti, hogy minden rendben van-e. Persze, mondod, és azt
gondolod magadban: a hülye nem tudja, hogy a barátnőddel mindig ilyen stílusban szoktatok egymással
beszélgetni.
Stanford, aki mindenkit ismer Hollywoodban, elküldi a Csontot Los Angelesbe, hogy kisebb filmszerepekre
meghallgatásokon vegyen részt. A Csont üzenetet hagy Stanford-nak a mobilján: - Itt mindenki rólad beszél.
Hogy milyen király vagy. Hogy belőled még nagy sztár lesz. Elégszer elmondtam? Sztár vagy, sztár vagy, sztár
vagy.
Stanford nevet, mikor meghallgatja. - Engem utánoz - mondja.
Te és a Csont berúgtok a Bowery bárban.

SIMÁN CSILLAGOS ÖTÖS

A Csont egy kis garzonlakásban lakik, amelyben minden fehér: fehérek a függönyök, fehér az ágynemű,
fehér a paplan, fehérek a fotelek. Amikor kimész a fürdőszobába, kíváncsian kutakodsz egy kicsit, hogy
használ-e valamilyen különleges kozmetikumot. Nem használ.
A Csont Iowa államban gyerekeskedett, Des Moines-ban. Az apja tanár volt. Középiskolás korában a laza
srácokkal lógott. Mindenből kitűnő volt, iskola után kisebb gyerekeket korrepetált. Mind felnéztek rá.
Soha nem gondolt arra, hogy modell legyen, de nyolcadikos kordban megválasztották az iskola legjóképűbb
fiújának. Titokban valami izgalmas foglalkozást szeretett volna magának, mint amilyen például a
magánnyomozó. Mégis az Iowa-i Egyetemre ment, ahol két évig irodalmat hallgatott. Az apja kívánságára. Az
egyik fiatal, jóképű férfi tanár a szobájába hívta a Csontot, melléült, és a combjára tette a kezét. Aztán
felcsúsztatta, egészen a Csont nadrágjában található dudorig, és azt mondta neki: - Simán csillagos ötös lehetnél.
A Csont soha többet nem ment be az órájára. Három hónappal később az egyetemről is kimaradt.
Nemrég valaki felhívta otthon a Csontot, és az üzenetrögzítőjén szöveges üzenet helyett zenét hagyott. A
Csont hallgatni kezdte a zenét, mert azt gondolta, hogy utána jön majd az üzenet. Aztán meghallgatja még
párszor a zenét, hogy rájöjjön, ki lehetett az. - Szerintem férfi az illető - állítja.

GYEREKKOR IOWÁBAN

A Csonttal fekszetek kettesben az ágyon, mintha csak tizenkét évesek lennétek (hason, a lábatok lelóg az ágy
szélén). - Mesélj valamit - kéred.
- Mostanában gyakran szoktam a volt barátnőmre gondolni - mondja.
1986 nyarán történt, a Csont éppen tizennégy éves volt. Igazi Iowa-i nyári nap volt: derült égbolt, zöldellő
kukorica. Egész nyáron, akármerre autózol a barátaiddal, csak kukoricamezőket látsz.
A Csont elment a szüleivel a vásárba. Barátjával éppen az állatokat nézték, amikor megpillantotta a lányt.
Egy kisborjút tisztogatott. A Csont megragadta a barátja karját, és így szólt hozzá: - Az a lány lesz a feleségem.
Aztán egy évig nem látta őt. Egyik este elment egy olyan, fiataloknak rendezett táncos mulatságba, amilyen
a kisvárosokban szokott lenni, hogy a fiatalok ne örüljenek meg, és ott volt a lány is. Karácsonyeste bolondoztak
egy kicsit egymással. - Aztán kerek perec kirúgott - meséli. - Ez nagyon rosszulesett nekem.
Másfél évvel később a lány mégis úgy döntött, hogy a Csont kell neki, de akkor meg ő nem állt kötélnek. -
Pedig annyira szerettem volna vele lenni. Aztán mégis belementem.
A Csont néhány évig hol együtt volt a lánnyal, hol nem. A lány programozó Iowa Cityben. Időnként most is
beszélgetnek még egymással. Lehet, hogy egyszer tényleg a felesége lesz? Elmosolyodik, az orra tövében
összefutnak a ráncok. - Lehet - mondja. - Mindig azt gondolom, mennyire szép ez a történet. Egészen elszáll
tőle az agyam.
- A Csont azt szokta mondogatni, hogy szívesen vissza költözne Iowa-ba, ahol gyerekei lennének, és ő
lenne a helyi zsaru - mondja Stanford.
- Olyan aranyos, de csak amíg tényleg meg nem teszi - válaszolod, és cinikusnak tartod magad, amiért ezt
mondtad.

TUDOM, HOGY NEUROTIKUS VAGYOK

Te és a Csont éhesek vagytok, ezért elmentek kajálni, vasárnap este hatkor. Két rendőrnő cigarettázik a
sarokban. Az embereken koszos jogging van. A Csont megeszi a sonkás-sajtos szendvicsed felét. - Ebből
négyet is meg tudnék enni - mondja -, de nem fogok. Ha megeszem egy hamburgert, utána olyan bűntudatom
van.
A Csont ügyel a megjelenésére. - Naponta ötször átöltözöm - meséli. - Ki az, aki nem néz bele legalább
százszor a tükörbe, mielőtt kilépne a lakásból? Én fel-alá járkálok a lakásban, az egyik tükörtől a másikig,
mintha az egyikben mást látnék, mint a másikban. Mintha azt gondolnám, rendben, ebben a tükörben jól
nézek ki, de most nézzük meg, mit mutat a másik. Vajon mindenki így van ezzel?
 - Néha annyira szórakozott vagyok - mondja a Csont. - A fejemben zsonganak a gondolatok. Minden
összekeveredik, és az egésznek serinú értelme.
- És mi vonja cl a figyelmedet?
- Most éppen az orrod.
- Köszi szépen. Utálom az orromat.
- Én is utálom az enyémet. Túl nagy. De szerintem a hajamtól is függ. Valamelyik nap Stanford azt
mondta: tetszik így a hajad. Kisebbnek látszik tőle az orrod. Mindketten elhallgattok. Az utcán a Csont
oldalba bök. - Helyesírási hiba – és mutatja. Felnézel. Egy overallos férfi áll egy hatalmas szürke masztiff
mellett, a kezében lévő kartonpapírra az van írva: ELADÓ KÖLYÖKKUTYÁK.
- Mi van? - kérdezi a férfi. Egy piszkos, piros-fehér teherautó parkol a háta mögött.
- Eladó. Hosszú ó-val kell írni - mondja neki a Csont.
A férfi a táblára néz és elvigyorodik.
- Figyeljen ide, az utca végében kétezerért árulják az ugyanilyen kölyökkutyákat, nem kétszázért -
folytatja a Csont, mire az ember elneveti magát.
Később a Csont ágya szélén üldögélsz, és őt nézed, ahogy az ágyon fekszik, ujjait a farmerja övtartójába
akasztva.
- Az egyik percben még tök lazán végig tudnék menni az utcán, a következő pillanatban meg minden ok
nélkül rám tör a depresszió - mondja. - Tudom, hogy neurotikus vagyok. Látom. Érzem. Elemzem magamat,
kritizálom magamat, foglalkozom magammal. És mindent tudatosan mondok. Mi előtt mondanék valamit,
először mindig elpróbálom magamban, hogy ne süljön el rosszul.
- És nem tartod ezt időpocséklásnak? - kérdezed.
- Csak egy pillanatig tart.
Elhallgat. - Ha elmegyek valahová, és egy idegen odajön hozzám, és megkérdezi, hogy modell vagyok-e,
azt válaszolom, nem: még tanulok.
- És?
Nevet. - Úgy már nem vagyok nekik érdekes - feleli, és úgy néz rád, mintha nem hinné el, hogy még ezt
se tudtad.
Stanford hív fel telefonon. - A Csont olyan aranyos üzenetet hagyott - újságolja, és bejátssza a telefonba: -
Stannie, meghaltál? Meg vagy halva? Biztos meghaltál, mert nem veszed fel a telefont. (Nevet.) Hívj majd
vissza!

IVANA TRUMP KOMORNYIKJA?

Szeretsz a Csonttal lenni a lakásán. Eszedbe jut róla, amikor tizenhat évesen, odahaza Connecticut-ben,
azzal a sráccal jártál, aki olyan jóképű volt, és füveztetek, a szüleitek meg azt gondolták, lovagolni mentetek. Soha
nem tudták meg az igazságot.
Kinézel az ablakon. Az ütött-kopott, aprócska barna házakra odasüt a nap.
- Kiskorom óta szeretnék saját gyerekeket - mondja a Csont. - Ez az álmom.
De ez még azelőtt volt. Mielőtt az a dolog történt a Csonttal. Nem most.
Pár hete a Csontnak mellékszerepet kínáltak egy olyan filmben, amiben csupa laza, fiatal hollywoodi színész
szerepelt. Elment egy buliba, és történetesen az egyik színész barátnőjével ment haza, egy új szupermodellel. A
színész erre megfenyegette a Csontot, hogy megöli a szupermodell csajjal együtt, mire a Csont egy időre
elmenekült New Yorkból. Csak Stanford tudja hova. Stanford azt mondja, azóta egyfolytában cseng a telefonja. A
Hard Copy magazin pénzt kínált a Csontnak Stanford-on keresztül, ha interjút ad, de Stanford azt mondta nekik: -
Mégis mit képzelnek, kivel van dolguk, Ivana Trump komornyikjával?
- Egyszerűen nem hiszem el ezt a sok hülyeséget - monda Csont. - Én még mindig ugyanaz az ember vagyok.
Nem változtam meg. Hiszen mindenki azt mondja, ne változzak meg. Miért, mi leszek, ha megváltozok?
Beképzelt, önző alak? Faszkalap? Seggfej? Elég jól ismerem magam. Miért akarnék megváltozni? Min nevetsz?
- Nem nevetek - feleled. - Sírok.
Stanford egyszer azt mondta: - Észrevetted már, hogy a Csontnak egyáltalán nincs szaga?

15.
Szereti a kisegerét, de nem viszi haza anyunak megmutatni

Az alábbi történet egy piszkos kis titokról szól a randik természetrajzában. Mindenkivel megesett már, egyik
vagy másik oldalról.
Két férfi iszogat a Princeton Klubban. Késő délután van. Mindketten harminc-egynéhány évesek, egyetemista
korukban csinos fiúk voltak. Már nem annyira jóképűek, ráadásul középtájon úgy hat kiló túlsúllyal rendelkeznek.
Együtt jártak egyetemre, és friss diplomásként egyszerre költöztek New Yorkba. Jó harátok. A barátságuk őszinte,
ami a férfiakkal ritkán fordul elő. Tudnak beszélgetni. Például sikertelen fogyókúrákról. Meg nőkről.
 Walden épp most lett társtulajdonos egy cégképviseleteket ellátó ügyvédi irodában, és nemrég volt az
eljegyzése egy bőrgyógyász doktornővel. Stephen kapcsolata három éve tart. Egy országos tévécsatorna
magazinműsorának producere. Walden menyasszonya elutazott, hogy részt vegyen valami kollagén témájú
kongresszuson. Walden egyedül mindig magányosnak érzi magát. Eszébe jut, amikor hónapokig egyedül volt:
visszatekintve olyan érzés, mintha évekig tartott volna. Ilyenkor mindig ugyanaz jut eszébe: a nő, akivel jól érezte
magát, és az, hogy hogyan viselkedett vele.
Walden egy olyan bulin ismerte meg, ahol valahogy csupa szép ember vett részt. New Yorkról lévén szó, a
lányon rövid, fekete ruha volt, ami jól kihangsúlyozta a melleit, pedig anélkül is elég nagyok voltak. Az arca
átlagos volt, a haja viszont gyönyörű: hosszú, fekete, csigás. - Legalább egy király dolog mindegyikőjükben van -
mondja Walden, és belekortyol a Martinijébe.
De a haján kívül is volt valami ebben a lányban, akit Libby-nek hívtak. Egyedül ült a kanapén, és mégsem
érezte ettől kényelmetlenül magát. Odalépett hozzá egy másik lány, egy szép lány, lehajolt, és súgott valamit Libby
fülébe. Libby nevetett. De nem állt fel. Walden a kanapé mellett állt, és sört ivott üvegből. Azon gondolkodott,
melyik szép lányra kellene ráhajtani, a kínálkozó lehetőséget kereste. Libby-vel összenéztek, a lány rámosolygott.
Barátságosnak látszott. Walden leült mellé, és úgy érezte, hogy egy pillanatra révbe ért.
De még mindig azon gondolkodott, hogy feláll, és ráhajt valamelyik szép lányra. Aztán mégis ülve maradt.
Libby a Columbián végzett, aztán a Harvardra járt, a jogi karra. A jogról beszélgettek. Libby a gyerekkoráról
mesélt, arról, hogy milyen volt gyereknek lenni négy nővérrel Észak Karolinában. Huszonnégy éves volt, és most
nyert meg egy pályázatot, hogy dokumentumfilmet készítsen. Walden-hez hajolt, és levett egy hajszálat a
pulóveréről. Az enyém, mondta és nevetett. Sokáig beszélgettek. Walden megivott még egy sört.
- Nem akarsz feljönni hozzám? - kérdezte aztán Libby. Akart. Volt elképzelése arról, hogy mi fog történni. Le-
fekszenek egymással, aztán másnap reggel hazamegy, és elfelejti az egészet. Mint a legtöbb New York-i férfi,
rögtön beskatulyázta magában a nőket. Kategóriákra osztotta őket: egyéjszakás kaland, potenciális barátnő, forró,
kéthetes flört. Akkoriban egy csomó nővel lefeküdt, és a végén mindig könnyes jelenetek következtek az
előcsarnokban, s&, néha még rosszabb is.
Libby egyértelműen egyéjszakás kaland volt. Nem volt elég szép ahhoz, hogy járjanak, és nyilvános helyen
együtt lássák őket.
- De ez mégis, mit jelent? - szól közbe Stephen.
- Egyszerűen úgy gondoltam, hogy csúnyább nálam - feleli Walden.
Amikor Libby lakásához értek, amely egy egyszerű, két hálószobás lakás volt, egy Harmadik sugárúti
toronyházban, amiben az unokatestvérével együtt lakott, a lány kinyitotta a hűtőszekrényt, és kivett egy sört.
Ahogy a nyitott hűtőnél előrehajolt, Walden látta, hogy egy kicsit duci. Libby megfordult, kinyitotta a sört. és
odanyújtotta Walden-nek. - Csak azt akarom, hogy tudd - mondta -, nagyon szeretnék veled lefeküdni.
Egy szép lány soha nem mondana ilyet, gondolta Walden, letette a sört, és elkezdte vetkőztetni Libby-t.
Megharapdálta a tarkóját, és kicsatolás nélkül vette le a melltartóját. Lehúzta a harisnyáját. A lányon nem volt
bugyi. A hálószobába mentek. - Úgy éreztem, megszűntek a gátlásain - mondja Walden. - Mivelhogy nem volt
szép. A tét alacsony volt, a gerjedelmem és érzelmeim a magasba szöktek. Nem volt semmi nyomás rajtam, mert
tudtam, hogy nem járhatok vele.
A lányt átölelve aludt el.
- Másnap reggel - meséli tovább - felébredtem, és nagy-nagy
nyugalmat éreztem. Kipihentem magam. Ezt megelőzően totálisan zilált voltam, de Libby mellett hirtelen olyan
békés lett az élet. Hosszú ideje ez volt az első őszinte érzelmi kapcsolatom. Azonnal pánikba estem, és el kellett
rohannom onnan. Zsebre dugott kezekkel ment haza. Tél volt, és a kesztyűjét ott felejtette a lány lakásán.
- Az ilyesmi mindig télen történik - mondja Stephen.

TÉNYLEG CSAK BARÁT

Walden nem találkozott vele néhány hónapig. Visszatért a zilált életéhez. Ha Libby csak egy kicsit is szebb lett
volna, járt volna vele. Ehelyett két hónapig várt, aztán elhívta ebédelni. Előtte sokat fantáziált a lányról.
Megebédeltek, aztán lemondták a délutáni programjaikat, felmentek Libby lakására és szeretkeztek. Ettől
kezdve hetente többször találkoztak. Közel laktak egymáshoz, ezért vagy a környékbeli helyeken ettek, vagy a
lány főzött. - Olyan könnyen tudtam neki az érzelmeimről beszélni - meséli Walden. - Még sírni is mertem
előtte. Elmondtam neki a legtitkosabb szexuális vágyaimat, és azután el is játszottuk azokat. Arról beszélget-
tünk, hogy az egyik barátnőjével hármasban fogjuk csinálni. Ö is elmondta a vágyait, méghozzá hihetetlenül
részletesen. Arra kért, hogy náspángoljam el. Sötét titkai voltak, miközben kívülről nézve annyira
gyakorlatiasnak tűnt. Azon törtem a fejem, hogy vajon azért alkotta-e ezt a bonyolult belső világot magának,
mert senki nem akart járni vele? Tudod, ha valaki nem a szépség olimpiai bajnoka, akkor nagyon érdekes
személyiséggé válhat.
Közben Libby-t megkörnyékezte, Walden szavaival élve, valami slampos alak. De Walden nem érezte
fenyegetve magát. Megismerkedett Libby barátaival, de öt nem mutatta be a saját barátainak. Soha nem töltöttek
együtt egy egész hétvégét, még egy teljes napot sem. Soha nem mentek együtt partira. - Nem akartam benne hiú
reményeket kelteni - magyarázza.
Libby nem tiltakozott, nem követelőzött. Egyszer megkérdezte Walden-t, azért rejtegeti-e őt, mert nem elég
szép. - Azt hazudtam, hogy nem. Tudod, ha becsuktam a szemem, minden szempontból tökéletesen elégedett
voltam Libby-vel.
Walden rendel még egy italt. - Mindig az jutott róla eszembe, hogy vajon én is csúnya vagyok-e belül, és ez
köt-e össze bennünket?
- Persze, titokban minden férfi utálja a szép lányokat, mert középiskolás korában hiába hajtott rájuk - mondja
Stephen. Neki is van egy hasonló története.
Ellen nagyapja tévés nagymenő volt. Igazi nagyágyú. Stephen egy munkahelyi összejövetelen ismerkedett
meg a lánnyal. Mind a ketten kimentek az erkélyre rágyújtani, és beszélgetésbe elegyedtek. Vicces lány volt.
Igazi, pihentagyú poéngyáros. Valaki mással járt. Azután még többször is összefutottak munkahelyi
eseményeken.
- Igazán jól összebarátkoztunk - meséli Stephen -, ami nők esetében ritkán történik meg velem. Nem voltak
vele szexuális terveim. El lehetett vele menni szórakozni, és úgy lehetett vele süketelni, mint egy másik férfival.
Lehetett vele filmekről beszélgetni, vagy a Letterman-show-ról. Értett a televíziózáshoz. A legtöbb nő nem érti
meg a tévét. Ha egy szép lánnyal a televízióról kezdesz beszélgetni, elhomályosul a tekintete.
Moziba is jártak, de csak mint barátok. Lehet, hogy a lány titokban próbálta behálózni, ám ha így is volt,
Stephen mindenesetre nem vette észre. Megbeszélték egymással a kapcsolataikat. Hogy mivel elégedetlenek.
Stephen akkor éppen járt valakivel, aki elutazott Európába három hónapra, és Stephen kényszeredetten,
lelkesedés nélkül levelezett vele.
Egyik délután éppen ebédeltek, amikor Ellen elkezdte mesélni, mit csináltak legutóbb a barátjával. Vazelines
kézzel kiverte a srác farkát. Stephen-nek hirtelen szárba szökkent a cerkája. - Elkezdtem szexuális lénynek
tekinteni - magyarázza. - Ez a helyzet az ilyen lányokkal, akik nem éppen bombázók: ki kell tenniük az asztalra
a szexet. Nem tudnak finoman célozni rá.
Ellen szakított a barátjával, Stephen pedig egyszerre rengeteg nővel találkozgatott. Mesélt Ellennek ezekről a
nőkről. Egyik este éppen egy étteremben vacsoráztak, amikor Ellen hirtelen áthajolt az asztal fölött, és olyan
nyelves puszit adott a fülébe, hogy a lábával dobolt tőle az asztal alatt. Felmentek a lányhoz, és szeretkeztek. -
Szuper volt. Objektíven nézve jobban teljesítettem, mint bármely más nővel valaha. A második és harmadik
forduló is megvolt. Negyvenöt perces dugás.
A kapcsolat kezdett kibontakozni. Ágyból nézték a tévét, ami akkor is ment, amikor szeretkeztek. - Egy szép
nő soha nem engedné, hogy bekapcsolt tévé mellett szeretkezz vele. Pedig valahogy olyan megnyugtató, ha
megy közben a tévé. Nem te vagy a középpontban. Az olyan nők mellett, mint Ellen, elengedheted magad.
Stephen elismeri, hogy Ellen szempontjából a kapcsolatuk hagyott némi kívánnivalót. - Valószínűleg
többször voltunk moziban, amikor még csak barátok voltunk, mint az alatt a hat hónap alatt, amíg együtt
jártunk. A randijaink a legrosszabb fajta randik voltak: kínai kaját vettünk elvitelre, és kivettünk pár filmet a
kölcsönzőből. Bűntudatom volt. Felszínesnek éreztem magam. Külső szépség tekintetében nem volt valami
nagy szám a csaj, és rosszul éreztem magam attól, hogy állandóan ezen jár az eszem. Pedig klassz lány volt.

AZTÁN MEGTÖRT

Később Ellen elkezdett nyomulni. - Mikor mutathatlak be a nagyapámnak? - kérdezgette Stephen-től. -

Tényleg szeretne megismerkedni veled.
- Össze akartam ismerkedni a nagyapjával - mondja Stephen. - Hihetetlen nagy ász volt. De nem tudtam
megtenni. Ha bemutatnak a nagyszülőknek, az már tényleg komoly kapcsolat.
Megoldásképpen Stephen elkezdett keríteni Ellennek, megpróbálta összehozni más pasikkal. Megbeszélték,
kivel tudna járni. Egyik este Ellen elment egy butiba, ahol Stephen egyik barátjával kellett volna
megismerkednie. De a tagot nem érdekelte a dolog, erre Ellen bekattant. Felment Stephen-hez, és szeretkeztek.
Néhány héttel később Stephen találkozott egy lánnyal, egy cicababával, egy késő esti bulin, egy gusztustalan
lakásban, egy átalakított raktárépületben, valami bohémtanyán. Egyből bemutatta a lányt a szüleinek, bár nem
tudott olyan
jókat dumálni vele, mint Ellennel. Továbbra is lefeküdt mindkét lánnyal, és amiket Ellentől tanult, azt az új
lánnyal is megcsinálta. Ellen minden részletre kíváncsi volt. Miket csináltak. Milyen volt az új lány az ágyban,
milyen volt megérinteni, miről beszélgettek.
Aztán megtört. Egy vasárnap délután felment Stephen lakására. Ordítva veszekedtek. Ököllel ütötte Stephen-
t. - De szó szerint bokszolt, ütött, ahol ért - mondja Stephen. Aztán elment, de két hét múlva telefonált.
- Telefonon kibékültünk. Aztán felmentünk hozzá a szokásosért. De amikor a döntő pillanathoz értünk,
kirúgott az ágyából. Nem haragudtam meg rá. Túl dühös voltam magamra, és öt is tiszteltem. )ó neked,
gondoltam magamban. Walden a bárpultnak támasztja a térdét. - Úgy fél évvel azután, hogy szétmentünk
Libby-vel, eljegyezte magát valakivel. Felhívott, és elújságolta, hogy férjhez megy.
 - Szerelmes voltam Ellenbe, de soha nem mondtam meg neki - mondja Stephen.
- Én is szerelmes voltam Libby-be - mondja Walden. - Egyszerűen csak szerelmes.

16.
Elveszve New Yorkban

Van-e annál rosszabb, ha az ember nőnemű New Yorkban, nincs férjnél és harmincöt éves? Van. Például
az, ha az ember nőnemű New Yorkban, nincs férjnél és huszonöt éves.
Ezt a vesszőfutást senki nem kívánja vissza. Rossz döntések sora: rossz pasikkal fekszel le, rosszul
öltözöl, rosszul választod ki a lakótársaidat. Rossz a szöveged, nem figyelnek rád, kirúgnak az állásodból,
nem vesznek komolyan, és rendszerint úgy bánnak veled, mint egy leprással. De ezt nem lehet elkerülni.
Tehát, ha meg akarod tudni, hogyan lesznek a harmincöt éves, New York-i egyedülálló nők olyanok, ami-
lyenek, olvass tovább.
Néhány hete Louis Vuitton buliján Carrie összefutott Cicivel, aki huszonöt éves, és egy virágtervez()
asszisztenseként dolgozik. Carrie éppen egyszerre őt embernek akar köszönni, amikor a félhomályhól előtte
terem Cici.
- Szíja! - fuvolázza, és amikor Carrie végigméri, megismétli: - Szíja!
Aztán meg csak bámul szó nélkül.
Carrie kénytelen-kelletlen félbeszakítja a társalgást egy könyvszerkesztővel. - Mi van, Cici? - kérdezi. -
Mondjad, mi van?
- Nemtom. Hogy vagy? - Remekül. Halál jól - mondja Carrie. - Mi van veled?
- A szokásos.
A könyvszerkesztő mással kezd beszélgetni. - Cici, én...
- Olyan régen nem láttalak - mondja Cici. - Hiányzol. Tudod, hogy őszintén csodállak. Van, aki bestiának
hív a hátad mögött, de én mindig azt mondom nekik: dehogyis, ő az egyik legjobb barátnőm. Megvédlek.
- Kösz.
Cici csak áll és néz. - És te, hogy vagy? - kérdezi Carrie.
- Királyul. Minden este kiöltözöm, és elmegyek valahová, ahol senki észre se vesz, aztán hazamegyek és
sírok. - Ó, Cici! Ne is törődj vele! Elmúlik. Figyelj, most muszáj... - Tudom - mondja Cici. - Nincs időd rám.
Oké. Majd beszélünk.
Azzal odébbáll.
Cici York és legjobb barátnője, Carolyne Everhardt, huszonöt évesek, és a mai harmincöt évesekhez
hasonlóan azért jöttek New Yorkba, hogy karriert csináljanak.
Carolyne Everhardt egy belvárosi lapnak ír az éjszakai életről. Három éve érkezett Texasból. Az a tipikus,
szép arcú, egy-kicsit-dundi-vagyok-de-nem-törődöm-vele-vagy-legalább-is-nem-hagyom-hogy-ez-téged-
érdekeljen fajta lány.
Cici Carolyne szöges ellentéte: szőke, csontsovány, arca az a fajta furcsán elegáns metszésű, amit a
legtöbben észre sem vesznek, mert nem sugárzik róla a „gyönyörű vagyok" tudata. Cici Yorgi
asszisztenseként dolgozik, aki befutott, de rejtőzködő virágtervező.
Cici másfél éve jött Philadelphiából New Yorkba. - Akkoriban egy kicsit olyan voltam, mint Mary Tyler
Moore - magyarázza. -A retikülömben fehér kesztyű. Az első hat hónapban el se jártam esténként sehová,
annyira féltettem az állásomat. És most? - Nem vagyunk kedves kislányok. Rosszak vagyunk - mondja Cici,
keleti parti kiejtése egyszerre szexi és egykedvű.
- Egyfolytában mindenkit megalázunk - teszi hozzá Carolyne.
- Carolyne a hisztijeiről híres - mondja Cici.
Cici meg senkivel nem áll szóba. Csak sötét pillantásokat vet rájuk.

EZEREGYÉJSZAKA

Carolyne és Cici úgy lettek a legjobb barátnők, ahogy ez New Yorkban lenni szokott: ugyanazt a szemét pasit
utálják.
Carolyne, mielőtt Cicit megismerte volna, összejött Sam-mel, aki negyvenkét éves és befektetési bankár.
Carolyne mindig összefutott vele, ha elment este valahová. Sam-nek volt már barátnője, egy svájci lány, aki a
tévéhez próbált bekerülni. Egyik este Sam és Carolyne összefutottak a Spy-ban, mind a ketten részegek voltak, és
elkezdtek smárolni.
Aztán megint összefutottak valahol, felmentek Sam-hez, és lefeküdtek egymással. Ez még párszor előfordult.
Aztán a barátnőnek el kellett utaznia egy időre.
A kapcsolatuk ugyanúgy folytatódott tovább. Ha összefutottak, szex lett belőle. Egyik este Carolyne összefutott
Sam-mel a System-ben, és a sarokban kiverte a farkát. Aztán kimentek, és a szemetestartályok mögött dugtak egy
sikátorban. Utána Sam felhúzta a sliccét, adott egy puszit Carolyne-nak, és így szólt: - Köszi szépen. Majd
beszélünk. - Carolyne erre elkezdte szeméttel dobálni. - Még nem végeztem veled, Samuel! - kiabálta.
Néhány héttel később Cici a Casa La Femme-ban üldögélve meglátott két ismerős pasit. Volt velük egy
harmadik is, sötét hajú, legombolt gallérú fehér ingben, vászonnadrágban. Cici megállapította, hogy jó teste van.
Félénknek tűnt, Cici pedig kikezdett vele. Aznap vágatta le a haját, a szeméből folyton ki kellett fújnia a tincseket,
eközben a pasit nézte alulról, és a pezsgőjét iszogatta. A három pasi éppen egy lány szülinapi bulijára igyekezett,
aki a SoHó-ban lakott. Cicit is elhívták magukkal. Gyalog mentek. Cici vihorászott, és folyton az ismeretlen pasiba
ütközött, aki végül átkarolta. -
Hány éves vagy? - kérdezte tőle. - Huszonnégy.
- A legjobb kor.
- Mihez képest? - kérdezte Cici.
- Hozzám képest.
- Miért, te hány éves vagy?
- Harminchat - felelte Sam. Hazudott.
A bulin nagy volt a tömeg. Söröshordó, vodka és gin, mindez műanyag pohárban. Cici éppen elfordult a
büféasztaltól, és a söréhe készült belekortyolni, amikor egy jelenést látott, amely sebesen közeledett felé a lakás
másik végéből. Nagydarab lány, hosszú sötét haj, piros rúzs és meglepő, hosszú ruha (ha ezt annak lehet nevezni,
gondolta magában Cici), amelyet mintha virágmintás, áttetsző selyemkendőkből állítottak volna össze.
Ezeregyéjszaka.
A jelenés már éppen majdnem beléjük ütközött, amikor pasi megfordult. - Carolyne! - kiáltott fel. - Csodás a
ruhád! - Kösz, Sam - mondta Carolyne.
- Ez az új divattervező, akiről beszéltél? - kérdezte Sam. Aki ingyen varr neked egy rakás ruhát, ha írsz róla a
lapban? - önelégülten vigyorgott.
- Befognád a szádat? - sikította Carolyne. Cicihez Fordult. - Te meg ki az isten haragja vagy, és mit keresel az
én születésnapi bulimon?
- Ő hívott meg - mondta Cici Sam-re mutatva.
- Szóval te csak úgy elmész, ha valakinek a pasija meghív? - Carolyne, én nem vagyok a pasid - vágott közbe
Sam. - Tényleg? Nem vagy? Akkor biztos tévedésből feküdtünk le az utóbbi húsz alkalommal. Meg a múltkor
véletlenül vertem ki a farkad a System-ben, mi?
- Kiverted a farkat egy night-clubban? - kérdezte Cici. - Carolyne, nekem barátnőm van.
- Akinek el kellett utaznia. És azóta nem vagy képes levenni rólam a mohó kis kezed.
- Visszajött. Nálam lakik.
- Barátnőd van? - kérdezte Cici.
-Megalázóan viselkedsz-vetett véget a vitának Carolyne. - Kifelé, és vidd innen az olcsó kis kurvádat is!
- Barátnőd van? - kérdezte ismét Cici. Egész addig ismételgette a kérdést, míg mentek lefelé a lépcsőn, és még
az utcán is.
Két héttel később Carolyne összefutott Cicivel egy night-club női mosdójában.
- El akartam mondani neked, hogy találkoztam Sam-mel - mondta Carolyne Cicinek, a száját rúzsozva. -
Térden állva könyörgött, hogy menjek vissza hozzá. Azt mondta, magasan fölötte álltam.
- Mi fölött? - kérdezte Cici, látszólag a púder minőségét vizsgálgatva az orrán a tükörben.
- Jól elszórakozgattál vele? - érdeklődött Carolyne, a kupakot a rúzsra kattintva.
- Dehogy. Senkivel nem szoktam elszórakozgatni. Így lettek Carolyne és Cici a legjobb barátnők.

UTÁLOM MIAMIT

Carrie kábé tavaly ilyenkor ismerkedett össze Cicivel, a Bowery bárban. Carrie az egyik box-ban üldögélt
éppen, későre járt, és rosszkedve volt, amikor előbukkant ez a lány, és olyanokat mondott neki, hogy „te vagy az
ideálom" meg „olyan szép nő vagy" és hol szerezted ezt a cipőt? Szuperül néz ki," ami Carrie-nek jólesett. - Hadd
legyek a legjobb barátnőd! - kérte végül Cici, mintha egy macska törleszkedne Carrie lábához. - Légyszi, hadd
legyek a legjobb barátnőd!
- Nézd, én...
- Cici vagyok.
- Cici - szólt rá Carrie egy kicsit szigorúan. - Ez nem így működik.
- Miért nem?
- Mert én már tizenöt éve élek New Yorkban. Tizenöt éve és...
- Aha - mondta Cici összetörve. - De azért felhívhatlak? Majd felhívlak! -Azzal eltáncikált egy másik asztalhoz,
leült, megfordult és visszaintegetett.
Pár héttel később Cici felhívta Carrie-t. - Muszáj eljönnöd velünk Miamiba.
- Utálom Miamit. Be nem teszem a lábam oda. - felelte Carrie. - Ha még egyszer felhívsz, és kiejted azt a szót,
hogy Miami, leteszem a kagylót.
 - Olyan vicces vagy - mondta erre Cici.
Cici és Carolyne olyan gazdag pasikkal utaztak Miamiba, akiket Carolyne még a texasi egyetemről ismert.
Péntek este elmentek mulatni, mindenki berúgott, és Cici smárolt egy Dexter nevű texasi palival. Másnap este
viszont teljesen kiakadt tőle, inert
a krapek folyton utána jött, ölelgette, és próbálta megcsíkolni, mintha legalábbis házasok lennének. - Menjünk
fel, és szórakozzunk egy kicsit - sugdosta Cici fülébe. De Cicinek nem volt kedve hozzá, és keresztülnézett rajta,
mire Dexter kirohant a házból. Pár óra múlva egy nővel jött vissza. - Szasztok, skacok - mondta, és Cicinek még
integetett is a nappalin áthaladva, amikor a nőt vitte fel az emeletre, ahol orális örömök elébe nézett. Utána lejöttek,
és Dexter látványosan felírta a nő telefonszámát.
Cici üvöltözve és sírva rohant ki a házból. Az ajtóban Carolyne-ba ütközött, aki éppen akkor érkezett egy bérelt
kocsival. Carolyne véletlenül összefutott Sam-mel, aki történetesen éppen Miamiban volt, és azt akarta, hogy
csinálják hármasban, egy agyatlan szőke sztriptíztáncosnővel. Amikor Carolyne azt mondta neki, hogy baszódj
meg, Sam fellökte őt a strandon, és azt mondta: - Csak azért jártam veled bulizni, mert a fényképeken jól nézünk ki
együtt.

HATODIK OLDAL!

Két hét múlva Carolyne a Washington Post pletykarovatában szerepelt, a hatodik oldalon. Elment egy
buliba a Tunnelbe, és amikor az ajtónál nem akarták beengedni, ordítozni kezdett a biztonsági őrrel. Amikor az őr
megpróbálta a taxihoz kísérni, megütötte a férfit, mire az lefogta, és a földre teperte. Másnap Carolyne megpróbálta
a kiadójával kirúgatni az illetőt, aztán felhívta a "Hatodik oldalt". Amikor a cikk megjelent, húsz példányt vett a
lapból.
Aztán Cicit kirakták a lakáshól, ahol egy philadelphiai ügyvédnővel lakott együtt, aki egyébként egy
középiskolai osztálytársának a nővére volt. A nő azt mondta Cicinek: - Cici, te megváltoztál. Komolyan aggódom
miattad. Már nem vagy az a kedves lány, akinek megismertelek. Nem tudom, mit csináljak veled.
Cici ordítozott vele egy darabig, hogy csak féltékeny, végül Carolyne kanapéjára költözött.
Körülbelül ez idő tájt egy szerencsétlen írás jelent meg Carrie-ről az egyik pletykarovatban. Ő nem akart
tudomást venni róla, de Cici izgatottan felhívta.
- Jesszusom, híres lettél - újságolta neki. - Benne vagy az újságban! Olvastad? - És elkezdte beolvasni a
telefonba a cikket, ami olyan szörnyű volt, hogy Carrie ordítozni kezdett vele. - Hadd magyarázzak el neked
valamit! Ha talpon akarsz maradni ebben a városban, soha, érted, soha ne hívj fel senkit azzal, hogy valami
szörnyűséget olvasol fel róla az újságból. Úgy teszel, mintha nem is láttad volna, világos? És ha megkérdezik,
hogy láttad-e, akkor szépen a következőt hazudod: nem, én azt a szemetet soha nem veszem meg. Akkor is, ha
rendszeres előfizetője vagy az adott lapnak. Fel bírod fogni? Jézusom, Cici! Mégis, kinek az oldalán állsz?
Cici sírva fakadt, Carrie pedig letette a kagylót. Lelkiismeret-furdalása volt.

MR. MARADÉK

- Be foglak mutatni egy pasinak, akibe tudom, hogy egyből bele fogsz esni, de ne tedd - mondta Carolyne
Cicinek. Mégis úgy lett.
Ben negyvenéves. Régebben étterme volt, és fogadásokat szervezett. Kétszer nősült (valójában most is nős, de
a felesége visszaköltözött Floridába), és vagy egy tucatszor volt elvonón. New Yorkban mindenki hallott már róla.
Ha a neve szóba kerül, az emberek általában a szemüket forgatják, és másról kezdenek beszélni. De a mértéktelen
italozás és a kokózás után még mindig maradt valami abból a kedves, szórakoztató, jóképű emberből, aki valaha
volt. Cici pedig belezúgott ebbe a maradékba. Két remek hétvégét töltöttek együtt, bár szex valójában nem volt.
Aztán elmentek egy buliba, a pasi eltűnt, és amikor Cici rátalált, éppen egy tizenhat éves modellhez dörgölőzött,
aki akkor érkezett New Yorkba. - Undorító vagy! - üvöltötte Cici.
- Na, ne csináld már - kérlelte a férfi. - Hagynod kell, hogy kiéljem a fantáziáimat. Arról szoktam képzelődni,
hogy egy tizenhat éves lánnyal vagyok. - Vigyorgott, és közben jól látszott, hogy a fogpótlása meglazult.
Másnap reggel Cici hívatlanul beállított a pasi lakásába. Épp ott volt a férfi hároméves kislánya is. - Hoztam
neked valamit - fuvolázta Cici, mintha mi sem történt volna. Az. ajándék egy igazi kisnyuszi volt. Letette a
kanapéra, és a kisnyuszi többször odapisilt.
Eközben Carolyne gyakorlatilag beköltözött Sam lakásába. Megtartotta a saját lakását is, de mindig Sam-nél
aludt, és minden alkalommal ott hagyott valamit: cipőt, parfümöt, fülbevalót, kitisztított ruhát, hat- vagy hétféle
arckrémet. Ez így ment három hónapig. Valentin-nap előestéjén a férfi nem bírta tovább. - Azt akarom, hogy
húzzál el innen! - kiabált, és alig kapott levegőt.
- Nem értem - mondta Carolyne.
- Értened nem muszáj! Csak azt akarom, hogy te és a cuccaid tűnjetek el innen!
Feltépett egy ablakot, és elkezdte kihajigálni Carolyne dolgait.
- Majd én megmutatom neked, te szemét! - kiáltotta Carolyne, és hátulról fejbe verte Sam-et.
 Sam megfordult. - Megütöttél.
- Sam...
- Ezt nem tudom elhinni... megütöttél. - Hátrálni kezdett. - Ne gyere közelebb! - Óvatosan felemelte a
földről a macskát.
- Sam - mondta Carolyne, és közelebb lépett. - Vissza!
Sam a hóna alá kapta a macskát, és fegyverként tartotta maga előtt. Az állat Carolyne felé meresztette a
körmeit.
- Azt mondtam, vissza!
- Sam, Sam! - Carolyne a fejét rázta. - Olyan szánalmasak vagyunk.
- Én nem - mondta Sam. A hálószobába sietett, hona alatt a macskával. - Ez egy boszorkány, igaz, Puffy?
- kérdezte a macskától. - Egy átkozott boszorkány.
Carolyne tett néhány lépést az ágy felé. - Nem akartam... - Megütöttél - mondta Sam fura, kisfiús hangon.
- Soha többet ne üss meg! Soha többet ne üsd meg Sam-et!
- Oké... - felelte Carolyne óvatosan.
A macska kiszabadította magát Sam kezéből. Átszaladt a szobán. - Gyere ide, kiscicám - hívta Carolyne. -
Ccccc, kérsz finom tejecskét?
Hallotta, hogy Sam bekapcsolja a tévét.

A PASI GYAKORLATILAG MEGSEMMISÜLT

Carrie mindig csak ígérgette, hogy majd valamikor együtt vacsorázik Cicivel és Carolyne-nal. Aztán
végre egyszer tényleg elmentek. Vasárnap este. Ami Carrie egyeden szabad estéje. Carolyne és Cici keresztbe
tett lábakkal, hátradőlve üldögéltek a pamlagon, az italukat kavargatták, és nagyon elegánsak voltak.
Carolyne a mobilján beszélt.
- Minden este el kell mennem valahová, a munkám miatt - mondta Cici, mint aki már unja az egészet. -
Mindig annyira elfáradok.
Carolyne összecsattintotta a mobilt, és Carrie-re nézett. - Muszáj elmennünk abba a buliba ma este.
Belváros. Rengeteg modell. Gyere el te is - mondta olyan hangon, ami azt jelenti: ne gyere.
- Mesélj már, mi van! Tudod, Sam-mel kapcsolatban...
- Minden oké - felelte Carolyne.
Cici rágyújtott, és másfelé nézett. - Sam mindenkinek azt híresztelte, hogy sose feküdt le Carolyne-nal,
pedig ezren látták, hogy smárolnak, úgyhogy megaláztuk.
- Megtudtuk, hogy egy olyan lánnyal jár, akinek mindenféle nyavalyája van. Felhívtam, és azt mondtam
neki: Sam, ígérd meg nekem mint barátnak, hogy nem fekszel le vele - mesélte Carolyne.
- Aztán összefutottunk velük egy villásreggelizőben. - Mi ki voltunk öltözve. Rajtuk jogging.
Odamentünk hozzájuk, kértek egy cigit, mi meg azt mondtuk: Cigaretta kell?! Tudjátok mit? Kérjetek a
pincértől!
- A mellettük lévő asztalhoz ültünk le. Direkt. Ők próbáltak beszélgetni, Carolyne meg folyton a mobilján
dumált. Aztán azt mondtam: Sam, hogy van az a lány, akivel a múlt héten láttalak?
- A pasi megsemmisült. Cetliket is küldtünk neki, herpes simplex 19 üzenettel.
- Van olyan? - kérdezte Carrie.
- Dehogy! - felelte nevetve Cici. - Hát nem érted?
- Oké, oké - mondta Carrie. Egy darabig egy szót se szólt, kényelmesen rágyújtott egy cigire, aztán
megkérdezte Cicitől: - És neked mi bajod van?
- Semmi. Egyedül a karrierem érdekel. Mint téged. Te vagy az ideálom.
A két lány az órájára nézett, aztán egymásra. - Ugye nem haragszol - mondta Cici Carrie-nek. - Indulnunk
kell a buliba.

17.
New Yorkban tombol a hőség.
Mr. Biget szexuális pánik keríti hatalmába
A nyári meleg miatt a városban megszaporodtak
az utcai fantáziálások, részeges mulatozások,
otthoni összeveszések és légkondicionált rémálmok

New York augusztusban egészen más. Olyan, mintha egy korrupt és részeges dél-amerikai diktátor országában
élnénk: egekig szökő infláció, drogkartellek, poros utak, eldugult vízvezetékek. Semmi jóra nem számíthatsz, és
egy csepp eső sem esik.
 A legtöbb New York-i pszichésen összeroppan a hőség miatt. Ilyenkor kellemetlen gondolatok és érzések
bugyognak a felszínre. Ez azután ahhoz a fajta kellemetlen viselkedéshez vezet, ami igazi New York-i specialitás.
Alattomos. Szemétkedő. Kapcsolatok mennek szét. Akiknek meg nem szabadna összejönni, összejönnek.
A városban tombolt a hőség. Harmincöt fok vagy még több, napok óta. Mindenki gyűrött.
A hőség miatt senkiben sem bízhatsz, legkevésbé magadban.
Carrie Mr. Big ágyában feküdt, reggel nyolckor. Úgy érezte, nincs valami jól. Ami azt illeti, rohadtul biztos
volt benne, hogy nincs jól. Hisztérikusan belezokogott a párnába.
- Carrie. Nyugodj meg. Nyugodj már meg! - utasította Mr. Big. Carrie felé fordult, az arca groteszk, foltos
maszk.
- Nincs semmi bajod. Munkába kell mennem. Most azonnal. El fogok késni miattad.
- Segítenél nekem? - kérte Carrie.
- Nem - felelte Mr. Big, arany mandzsettagombjait a keményített mandzsetta lyukaiba fűzve. -.Segíts magadon.
Egyedül kell megoldanod.
Carrie a takaró alá dugta a fejét, és tovább sírdogált. - Hívj fel pár óra múlva - mondta Mr. Big, és kisétált az
ajtón. - viszlát.
Két perccel később visszajött. - Itt hagytam a szivartárcámat.
. Átment a szobán, és közben Carrie-t nézte, aki már megnyugodott.
- Szia - köszönt el tőle még egyszer Mr. Big. - Szia-szia.
A fojtogató hőség és pára már tizedik napja tartott.

MR. BIG RITUÁLÉJA KÁNIKULA IDEJÉN

Carrie mostanában túl sok időt töltött Mr. Big-gel. A férfi lakása légkondicionált. Az övé is, csak nála nem
működik. A küvetkező koreográfiát alakították ki. Valóságos szertartást. Minden este tizenegykor, ha aznap nem
voltak együtt, Mr. Big telefonál.
- Milyen a lakásod?
- Nagyon meleg.
- Mit csinálsz most?
- Izzadok.
- Nem akarsz átjönni, és itt aludni? - kérdezi ilyenkor Mr. Big, kicsit szinte félénken.
- Dehogynem, miért is ne - így Carrie. Ásít.
Azzal végigszáguld a lakáson, ki az ajtón (el az éjszakai portás mellett, aki mindig sötét pillantásokat vet rá), és
bevágódik egy taxiba.
- Helló, szia! - köszönti Mr. Big, amikor meztelenül ajtót nyit. Kicsit álmosan mondja, mint akit meglep, hogy
Carrie-t látja.
Aztán ágyba bújnak. Ilyenkor vagy a Letterman-show vagy a Leno-show megy a tévében. Mr. Big-nek csak
egy szemüvege van. Azt felváltva használják.
- Nem gondoltál még arra, hogy új légkondit szereltess be? - kérdezi kis idő elteltével Mr. Big.
- De - feleli Carrie.
- Úgy 150 dolcsiból meg lehetne úszni. - Tudom. Mondtad.
- Csak azért mondom, mert mégse alhatsz itt minden este. - Ne aggódj. Engem nem zavar a hőség.
- De én nem szeretném, ha melegem lenne. Nálad.
- Ha csak azért hívsz át, mert sajnálsz, inkább ne hívj. Csak akkor van kedvem átjönni, ha hiányzom. Ha nem
tudsz elaludni nélkülem.
- Hát, persze hiányzol. Úgy is van. Hiányzol. - Aztán néhány másodperc múlva: - Van elég pénzed?
Carrie rámered: - Rengeteg.

LANGUSZTA VACSORÁRA

Van ebben a hőségben valami. Lazák leszünk tőle. Mintha he lennénk rúgva, pedig nem is. Az Upper East
Side-on Newbert hormonszintje magasra szökött. Gyereket akar. Tavasszal a felesége, Belle, azt mondta neki,
hogy nem lenne képes nyáron nagy pocakkal létezni, mert nem akarna fürdőruhában mutatkozni. Mostanában azt
mondja, hogy azért nem szeretne nyáron teherbe esni, mert nem akarja, hogy a hőségben még a reggeli
rosszullétekkel is kínlódnia kelljen. Newbert emlékeztette, hogy befektetési bankárként amúgy is minden napját a
hűvös, légkondicionált irodaépület zöld üvege mögött tölti. Mindhiába.
Newbert eközben szakadt boxerben lézeng a lakásban egész_ nap, és arra vár, hogy mikor telefonál az ügynöke
az új regényével kapcsolatban. Show-műsorokat néz a tévében. A körömágyát piszkálja tompa tárgyakkal. Naponta
húszszor felhívja Belle-t. Belle mindig olyan édes. - Szia, Pookie - mondja a férfinak.
- Mi a véleményed a Revlon rozsdamentes acélcsipeszről, a kiszélesedő végűről? - kérdezi Newbert.
- Szerintem remekül hangzik - feleli Belle.
 Ebben a hőségben Belle-nek egyik este munkavacsorája van japán ügyfelekkel. Hajlongás, kézfogás, hajlongás,
kézfogás. Aztán Belle és az öt sötét öltönyös férfi elmennek a City Crab nevű rákvendéglőbe. Körülbelül a vacsora
felénél váratlanul megjelenik Newbert. Eléggé be van sajnos rúgva. Az öltözéke azt sugallja, hogy a hegyekbe
indul táborozni. Valamiért elhatározza, hogy bemutatja, hogyan táncolt Robin Hood. Damasztszalvétákat tömköd
terepszínű sortja zsebébe, aztán mindkét kezében egy-egy szalvétát forgatva néhány lépést előretipeg, egyik
lábával kirúg előre, aztán néhány lépést hátratipeg, és a másik lábával kirúg hátra. Közben oldalra is kirúg párszor,
ami, szigorúan véve, nem tartozna a Robin Hood-tánchoz.
- A férjem - mutatja he Belle az ügyfeleinek, egészen természetesen. - Imád viccelődni.
Newbert kis fényképezőgépet vesz elő, és fotózni kezdi a japán ügyfeleket. - Mosolyogni, ferdeszeműek! -
mondja nekik.

KANNIBÁLOK A LE ZOO ÉTTEREMBEN

Carrie abban az új étteremben, a Le Zoo-ban van egy csomó emberrel, akiket tulajdonképpen nem is ismer,
köztük az új IT-fiúval, Ra-val. Az étteremben kábé három asztal van, és túl sokan foglaltak asztalt ma estére, ezért
egy csomóan az utcán álldogálnak. Valaki időről időre kihoz néhány üveg fehérbort az étterem elé. Egykettőre
kialakul a buli a járdán. Most kezdődött a hőség nemrég, az emberek még kedvesek: Annyira meg akartalak már
ismerni! Muszáj lenne együtt dolgoznunk! Gyakrabban kellene összejönnünk! Carrie is mindenkivel beszélget,
senkit sem utál. És úgy érzi, hogy kivételesen öt sem utálja senki.
Odabent az étteremben Carrie Ra és Ra főnöknője közé ül. Valaki a Nem York Times-tól mindenkit
lefényképez. Ra nem sokat beszél. Csak néz, a kecskeszakállát simogatja és bólogat. Vacsora után Carrie felmegy
Ra-val Ra főnöknőjéhez füvezni. Valahogy ez látszik természetesnek, nyár van, itt a hőség. A fú erős. Későre jár,
kikísérik Carrie-t a taxihoz.
- Úgy hívjuk ezt a helyet, hogy zóna - mondja Ra főnöknője. Carrie-t bámulja.
Carrie úgy gondolja, érti, amit a nő mond, hogy mi a zóna, és hogy miért vannak ők hirtelen mind benne.
- Miért nem költözöl ide hozzánk, a zónába? - kérdezi Ra.
- Szeretnék - Feleli Carrie, és komolyan is gondolja, de közben azt mondja magának: haza kell mennem.
Áttaxizik a városon, de még mielőtt hazaérne, egyszer csak azt mondja a sofőrnek: - Itt álljon meg.
Kiszáll, és gyalog megy tovább. Még mindig azt mondogatja magának, hogy haza kell mennie. A városban
tombol a hőség. Egy nő megy a járdán, alig néhány lépéssel előtte. Lebegő fehér szoknya van rajta, mintha egy
fehér zászló lenne. Ez megőrjíti Carrie-t. Carrie hirtelen olyan lesz, mint a cápa, aki vérszagot érez. Arról fantáziál,
hogy megöli a nőt és megeszi. Rémisztő, hogy mennyire élvezi ezt a fantáziálást. A nőnek közben fogalma sincs
róla, hogy követik. Mit sem sejt, szép kövéren slattyog tovább a járdán. Carrie elképzeli, amint a fogaival beletép a
nő puha, fehér húsába. A nő hibája, le kéne fogynia vagy valami. Carrie megáll, aztán befordul a kapualjba, ahol
lakik.
- Jó estét, Miss Carrie - köszönti a portás.
- Jó estét, Carlos!
- Minden oké?
- Persze, minden a legnagyobb rendben.
- Akkor jó éjszakát - búcsúzik Carlos, bekukkantva a lift nyitott ajtaján. Mosolyog.
- Jó éjszakát, Carlos - Carrie úgy mosolyog rá, hogy az összes foga kilátszik.

A KÉK ANGYAL

Hőségben rossz elmenni szórakozni. De egyedül otthon maradni még rosszabb.

Kitty a Fifth Avenue-i lakásban lézeng, ahol ötvenöt éves színész barátjával, Huberttel él. Hubertnek megint
kezdenek sikerei lenni. Most éppen Olaszországban forgat, egy érdekes, fiatal, amerikai rendezővel, aztán majd
Los Angelesbe utazik, egy tévésorozat próbafelvételeire. Kitty néhány nap múlva utána utazik Olaszországba. Az
jár a fejében: még csak huszonöt éves vagyok. Túl fiatal vagyok én ehhez.
Ötkor végre csörög a telefon. - Kitty, te vagy az? - férfihang.
- Igeeen?
- Ott van Hubert?
- Nincs.
- Szia, Dash vagyok.
- Dash! - mondja Kitty, kissé összezavarodva. Dash Hubert ügynöke. - Hubert Olaszországban van.
- Tudom. Felhívott, és megkért, hogy vigyelek el valahová, ha New Yorkban járok. Azt mondta, lehet, hogy
magányos vagy.
- Értem. - Kitty rájött, hogy a férfi valószínűleg hazudik, és most kellemesen borsódzik a háta.
A Bowery bárban találkoznak este tízkor. Stanford Blatch is befut. Dash barátjaként jön, de persze Stanford
mindenkinek barátja.
 - Stanford - szólítja meg Dash. Hátradől. - Mi is az a felkapott új hely? Azt szeretném, hogy az itt jelen lévő,
gondjaimra bízott személy jól érezze magát. Úgy néz ki, mint aki unatkozik.
A két férfi összenéz. - Én a Kék Angyalt szeretem - feleli Stanford. - De nekem fura ízlésem van.
- Akkor a Kék Angyalba megyünk - dönti el Dash.
A Kék Angyal valahol a SoHó-ban van. Besétálnak. Koszos kis hely, forgácslapból késszült dobogókkal a
táncoslányoknak. - Idén nyáron a nyomor lett trendi - mondja Stanford.
- Ne fárassz. Én évek óta ilyen helyekre járok - feleli Dash.
- Tudom. Te az a fazon vagy, aki a kocsi kihangosítójába azt mondja: Tudod tartani egy percre? Éppen
leszopnak a Palisades Parkway sarkán, és mindjárt elélvezek.
- Az a Sunset Boulevard-on történt.
Leülnek közvetlenül a dohogó elé. Nemsokára megjelenik egy nő. Egy csokor margaréta van a kezében, ami
úgy néz ki, mintha most húzta volna ki a csatornából. Anyaszült meztelen. Vézna, és ráadásul narancsbőre van. -
Ha egy sovány lánynak narancsbőre van, az nagy gáz, mert egyből meglátszik - suttogja Kitty Dash fülébe.
Dash ránéz. Elnézően mosolyog. Jól van, ki fogom bírni, gondolja Kitty.
A nő egy tollboát ragad magához, és táncolni kezd. Tépkedi a virágok szirmait. Izzad, mint a ló. Lefekszik és
hentereg a koszos dobogón. Amikor felkel, csirketollak és gyűrött szirmok borítják a testét. Aztán széttárja a lábait,
és Kitty arca felé tolja magát. Kitty érzi a nő szagát. Magában pedig azt gondolja, oké: ezt is túléltem.
A következő szám a leszbishow. Akció. A kisebbik nő nyög. A nagyobbik nő elkezdi fojtogatni. Kitty látja,
hogy a kisebbik nő nyakán kidagadnak az erek. Ez tényleg fojtogatja. Ez egy kokóklub, gondolja Kitty. Stanford
rendel még egy pohár fehérbort.
A nagyobbik nő megragadja a kisebbik haját és megrántja. Kitty azon morfondírozik, nem kéne-e
beavatkoznia. A nő haja lejön, mivel paróka, feltűnik alatta égővörös, rövidre nyírt igazi haja.
- Vége a műsornak - közli Dash. - Gyerünk haza!
Kint még mindig iszonyú hőség van. - Hát ez meg mi a franc volt? - kérdezi Kitty felháborodva.
- Miért, mit vártál? - kérdez vissza Dash.
- Na, viszlát, Kitty! - szól Stanford undokul.

A TŐRÉSPONT

A hőség tizedik napjára Carrie már túlságosan is kötődik Mr. Big-hez. Nagyon is túlságosan. Ekkor történik,
hogy kiborul. Pedig jól kezdődött az este: Mr. Big üzleti vacsorára ment. Először semmi gond. Carrie a
barátnőjével, Miranda-val találkozik. Az a terv, hogy a légkondicionált lakásban megnézik az Ab Fab sorozat
néhány videóra vett részét. De aztán elkezdenek inni. Később Miranda felhívja a drogfutárát. Carrie már jó ideje
nem találkozott Miranda-val, mert folyton Mr. Big-gel volt elfoglalva, így Miranda elkezdi izélgetni. - Tudod,
annyira szeretném megismerni. Miért nem mutatsz be neki? - Aztán bedobja a bombát. Ismer egy lányt, aki ak-
koriban randizgatott Mr. Big-gel, amikor Carrie és Mr. Big még csak alig egy hónapja voltak együtt.
- Azt hittem, csak egyszer találkozott vele – mondja Carrie.
- Jaj dehogy! Egy csomószor találkoztak. Cso-mó-szor. Ezért nem hívtalak egy álló hónapig. Nem bírtam
eldönteni, hogy megmondjam-e neked vagy se.
- Ez szar ügy - mondja Carrie.
Másnap reggel, a kiborulás után, Carrie Mr. Big ágyában fekve megpróbálta megfogalmazni, hogy igazából mit
is akar. Úgy érezte, hogy az élete megváltozott, de vajon tényleg így van-e? Azt mondogatja magának: még mindig
nem mentem férjhez. Még mindig nincsenek gyerekeim. Lesz ez még másképp egyáltalán?
És ha igen, mikor?
Vagy a zóna, vagy Mr. Big, gondolja magában. A zóna vagy Mr. Big.
Aznap délután Mr. Big virágot küld neki. Az üdvözlőkártyán ez áll: Meglátod, minden rendbe fog jönni.
Szeretettel, Mr. Big. - Miért küldtél nekem virágot? - kérdezi tőle Carrie később. - Olyan aranyos vagy.
- Csak azt akartam, hogy tudd, van valaki, aki szeret téged - feleli Mr. Big.
Pár nap múlva Carrie és Mr. Big Westchester-be utaznak hétvégére, Mr. Big házába, hogy Mr. Big
golfozhasson. Kora reggel el is megy. Carrie később kel fel, kávét főz. Kisétál a kertbe, körbejárja. Elsétál az utca
végéig. Visszasétál. Bemegy a házba és leül. ,Most mihez kezdjek?" - gondolja, és maga elé képzeli Mr. Biget a
golfpályán, amint hihetetlen távolságokra üti a golflabdát.

Hogyan menjünk férjhez Manhattanben - szabadalmaztatott saját módszer

Pár hónappal ezelőtt megjelent a New York Timmes-ban, a házasságkötések rovatban, hogy Cindy Ryan (a
nevet megváltoztattuk) férjhez ment. Semmi különlegesen érdekes vagy szokatlan nem volt magában az
értesítésben, de akik régen ismerték Cindyt, és aztán megszakadt vele a kapcsolatuk, mint például nekem, azoknak
ez egy falrengető hír volt. Cindy férjhez ment! Negyvenévesen! Mi ez, ha nem kihívás?
 Tudják, Cindy az a fajta New York-i nő volt, aki éveken át próbált férjhez menni. Ismerjük a fajtáját. Tíz éve
csak róluk olvasunk a pletykarovatokban: ők azok, akik vonzóak (bár nem okvetlenül szépek), és a világon
mindent megkapnak, kivéve egyet, a férjet. Cindy egy autósmagazin hirdetésszervezője volt. Értett a
hifiberendezésekhez. Termetre akkora volt, mint egy férfi. Tudott lőfegyverrel bánni, és egyedül Utazott. Egyszer a
reptérre menet leütötte a részeg taxisofőrt, bedobta a hátsó ülésre, és átült a volánhoz, hogy elérje a gépét. Nem volt
éppen a legnőiesebb nő, de mindig volt pasija. Ahogy azonban teltek az évek, elkezdett öregedni, és ha ember
összefutott vele valami koktélpartin, mindig részletesen előadta, hogyan lépett le a nagy ő az utolsó pillanatban. A
jachtos pasi. A híres festőművész, akinek csak akkor állt fel, ha a fenekébe ecsetet dugtak. A vezérigazgató, aki
cicás papucsban megy lefeküdni.
Az ember nem tehetett róla, de ha ránézett Cindy-re, egyszerre vonzotta és taszította. Magában pedig azt
gondolta, na ez se fog soha férjhez menni. De ha mégis, akkor biztos valami unalmas bankigazgató veszi el New
Jersey-ből. Azonkívül túl öreg is.
Aztán az ember hazamegy, és csak fekszik az ágyban, mert a dolog nem hagyja nyugodni, míg végül felhívja a
barátait, és undok hangon azt nyafogja bele a kagylóba: - Édesem, ha valaha olyan leszek, mint ő, ígérd meg, hogy
lelősz egy golyós puskával, rendben?
És erre képzeljék, mi történik! Tévedtünk. Cindy férjhez ment. Igaz, nem olyasvalakihez, akire gondolt, de
életében nem volt még ilyen boldog.
Éppen ideje volt már. Elég volt a nyafogásból, hogy nincsenek jó pasik. Elég volt abból, hogy félóránként
hívogatjuk a saját üzenetrögzítőnket, hátha keresett valami hapsi. Elég volt abból, hogy mélyen átérezzük Martha
Stewart nyomorult szerelmi helyzetét, még akkor is, ha a People magazin borítóján szerepel.
Itt az ideje, hogy férjhez menjünk New Yorkban. Mert igenis lehetséges. Nyugi. Rengeteg időd van. Martha,
most figyelj!

HÁROM KASMÍRPULCSI

Őszi hétvége van, esik az eső. Carrie és Mr. Big egy étteremben ülnek Bridgehamptonban. Tömeg van, ami
bosszantó, és a főpincér, aki mindig szokott nekik helyet szerezni, nincs ott. Így aztán Carrie és Mr. Big a pultnál
esznek, a fejüket összedugva. Először azt az új dolgot akarták kipróbálni, amit Mr. Big születésnapján is csináltak:
négy különböző főfogást rendelni, mintha egy kínai étteremben lennének.
De Mr. Big pont ugyanazt akarja enni, mint Carrie, ezért végül egyformát rendelnek.
- Nem haj? - kérdezi Mr. Big.
- Dehogy baj - feleli Carrie azon a nevetséges, kisbabás hangon, amin újabban gügyörésznek egymással. -
Olyan álmi vagyok, hogy semmi sem bír zavarni.
- Én is álmi vagyok - nyafizza Mr. Big. A könyöke Carrie-hez ér. Aztán oldalba böki. - Bi-bib - mondja.
- Hékás! Ne tehénkedj ide! Ez az én térfelem.
- Hirtelen halál - morogja Mr. Big, odahajol, és a villájára döfi Carrie spagettiját.
- Hirtelen halál neked!
- Na gyere, próbálj megütni! - kiáltja Mr. Big, és nevetve Carrie karjába bokszol.
- Szóval, itt vagytok - mondja valaki a hátuk mögött. Samantha Jones az, a barátainak csak Sam, három
kasmírpulcsival a nyakában. - Gondoltam, hogy itt lesztek.
- Aha - feleli Mr. Big. Samantha és Mr. Big nem jönnek ki egymással. Amikor egyszer Samantha rákérdezett,
Carrie elmagyarázta, hogy Samantha mindig ronda dolgokat mond neki, és ez nem tetszik Mr. Big-nek. Sam erre
Felhúzta az orrát, és azt felelte: - Tudsz magadra vigyázni.
Samantha filmekről kezd el beszélgetni, úgyhogy Carrie-nek sincs más választása, neki is filmekről kell
beszélnie. Mr. Big nem szeret filmekről beszélgetni. Carrie egy idő után azt kívánja, hogy Samantha tűnjön el, és ő
végre nyugodtan beszélgethessen Mr. Big-gel kedvenc új témájukról, hogy egyszer majd Coloradóba költöznek.
Kicsit szégyelli, hogy ezt kívánja Samantha-tól, de néha van ez így, amikor az ember egy hapsival vacsorázik.
Nem tehetünk róla.

BUZGÓMÓCSINGOK, BALFÉKEK, SZERENCSÉTLEN HÜLYÉK

- David P. készítette - mondja Trudie. Trudie egy tini-magazin főszerkesztője. Negyvenegy éves, de időnként
aranyos tizenhat éves kislánynak tűnik, hatalmas kék szemeivel és fekete hajával.
Hátradől a székben, amely egy fényképekkel telezsúfolt polc előtt áll.
- Úgy hívom ezeket, hogy Trudie és az illető. A fényképeken én vagyok, és azok a szerencsétlen hülyék,
akikkel eddig jártam. Szeretem katalogizálni a dolgokat. A kétéves kapcsolatok voltak a specialitásaim. Mindent
elkövettem, hogy normálisan működjenek. Órákon át beszélgettünk az elkötelezettségről. Veszekedtünk. Aztán
rájöttem, hogy tudod, mi van? Nem bírok megváltoztatni egy negyvenéves férfit, aki utálja a nőket. Ez nem az én
gondom. Határidőt tűztem ki magamnak. Azt mondtam, legkésőbb negyvenévesen férjhez kell mennem. Éppen
David P.-vel jártam, aki ötvenéves volt, és nem volt hozzám őszinte. Megmondtam neki, hogy férjhez akarok
menni. Kifogásokat talált ki. Újra és újra visszacsalogatott magához. Menjünk el együtt erre a kínai utazásra, aztán
ha visszajöttünk, megbeszéljük, mondogatta. Emlékszem, éppen Velencében voltunk a Gritti-palotában, egy olyan
szobában, aminek a Canale Grandére nyílik a fatáblás ablaka. Nézzünk szembe a tényekkel, mondta akkor. Soha
nem fogsz olyan férfit találni New Yorkban, aki házasodni akar. Miért nem maradunk így együtt örökre? Na, ekkor
hagytam ott.
Amikor Trudie visszajött New Yorkba, előkotorta a régi telefonregisztereit, és minden hapsit felhívott, akit
valaha is ismert New Yorkban.
- Ahogy mondom, szó szerint minden krapekot, akivel valaha telefonszámot cseréltem, és akikről annak idején
azt gondoltam, hogy buzgómócsingok, balfékek, szerencsétlen hülyék vagy kopaszok. A listán a férjem is
szerepelt. Ö volt az utolsó név. Emlékszem, arra gondoltam, ha ez se sikerül, nem tudom, mit csinálok.
Ez persze tipikus New York-i női szerénység, mert a New York-i nők mindig tudják, mit csináljanak. Az
igazság az, hogy Trudie háromszor vacsorázott a jövendőbeli férjével (akiről akkor még nem sejtette, hogy valaha
a férje lesz), aztán a krapek két hónapra elutazott Oroszországba. Nyár eleje volt, Trudie a Long Island-re ment
nyaralni, és tisztára elfelejtette az illetőt. Igazság szerint két másik hapsival kezdett járni.
Trudie elmosolyodik, a körmét nézegeti. - Ő persze nem felejtett el: megkeresett a nyár végén, és megint
találkoztunk párszor. Az a lényeg, hogy bármikor ki tudj szállni. Nem szabad engedni nekik. Nem szabad, hogy azt
gondolják, itt ez a szegény, szerencsétlen kis nő, aki nem tud nélkülük élni. Mert nem így van. Igenis tudsz élni
nélkülük.
New Yorkban úgy lehet férjhez menni, ha az ember betart két szabályt.
- Édesnek kell lenni - mondja Lisa, harmincnyolc éves, egy kábeltévés csatorna tudósítója.
- Ugyanakkor - teszi hozzá Britta a fotóügynök - bármit azért nem engedhetnek meg maguknak veled szemben.
Ezeknek a nőknek nagy előnye a koruk. Ha egy nő kibírta Manhattanben harminc-sokéves koráig, akkor nagy
valószínűséggel már tudja, hogyan kaphatja meg, amit akar.
Így aztán, ha egy ilyen nő kiszemel magának egy palit potenciális férjnek, az illetőnek gyakorlatilag nulla az
esélye a menekülésre.
- Az idomítást már a legelső napon el kell kezdeni - mondja Britta. - Az elején még nem tudtam, hogy férjhez
akarok menni hozzá. Csak annyit tudtam, hogy kell nekem, és mindenre hajlandó vagyok azért, hogy megkapjam.
És azt is tudtam, hogy ez sikerülni fog. Nem tehetsz úgy, mint egy hülye kiscsaj, aki csak gazdag emberhez akar
feleségül menni. Egy kicsit számítónak kell lenni. Mindig egy picivel többet kell akarni annál, mint amid van.
Vegyük például Barry-t (a férj). Eleinte utálta, ahogy bántam vele, de ő sem akart olyan tipikus lányt, aki mindent
megenged neki. Ha most valaki megkaphatná, jól járna vele. Okos, édes, főz és takarít. És tudjátok, hogy az ehhez
vezető út minden lépését mennyire utálta?
Mielőtt Barry-vel találkozott volna, Britta az a fajta nő volt, aki elküldi a vacsorapartnerét a ruhatárba egy
doboz cigiért, és azalatt lelép egy másik hapsival. - Egyszer felhívtam Barry-t a síelésből, Aspen-ből, és tíz percen
keresztül veszekedtem vele, mert valaki mással akart szilveszterezni. Igaz, hogy ez csak egy hónappal a
megismerkedésünk után volt, de akkor is.
Ezután már Barry igyekezett jól viselkedni. Csak két dologban maradt problémás kissé. Egyrészt szeretett más
nők után forgolódni, másrészt meg néha arról panaszkodott, hogy nincs elég helye, különösen miután Britta
odaköltözött hozzá.
- Először is ügyelni kell rá, hogy mindig jól érezzük magunkat - mondja Britta. - Ezért főztem. Mindketten
felszedtünk vagy tizenöt kilót. Többször berúgtunk együtt. Néztük, ahogy a másik egyre részegebb lesz. És
segítettünk egymásnak, amikor valamelyikünk rosszul lett. Váratlan dolgokat is kell csinálni. Például arra jön haza,
hogy a lakásban mindenütt gyertyák égnek, és finom meleg vacsi várja. Vagy rábeszélem, hogy vegye fel a
ruháimat. De a pasikkal azért mindig résen kell lenni. Soha ne húzd fel az orrod, amiért az idejük nyolcvan
százalékát nem veled töltik. De amikor veled vannak, fontos, hogy képesek legyenek figyelni rád. Miért kéne egy
másik nőt bámulni, amikor veled vacsoráznak? Egyszer, amikor Barry-nek majd kiesett a szeme, úgy fejbe vertem,
hogy majdnem leesett a székről. Azt mondtam neki: nyálcsorgatást befejez, meghúzza magát, eszik szépen.
Megtartani őket, az megint egy más ügy. - Ebben a városban nem érdekli a nőket, ha egy férfi nős vagy meny-
asszonya van - mondja Britta. - Akkor is szétteszik a lábukat neki. Folyton résen kell lenni.
Néha Mr. Big magába fordul, és olyankor csak a felszínen Mr. Big. Barátságos mindenkivel. Vagy mondjuk
inkább megnyerő. Mindig tökéletes a megjelenése. Fehér mandzsetta. Arany kézelőgombok. Hozzá illő nadrágtartó
(bár szinte soha nem veszi le a zakóját). Ilyenkor nem könnyű vele. Carrie nem tud jól bánni azokkal az
emberekkel, akiket túl konzervatívnak tart. Nincs hozzászokva. Ahhoz van szokva, hogy mindenki részeg, és be
van lőve (vagy éppen nincs belőve). Mr. Biget nagyon feldühíti, amikor Carrie meredek szövegeket nyom, például,
hogy nincs rajtam bugyi, miközben van rajta. Carrie szerint viszont Mr. Big túlságosan is barátságos másokhoz,
különösen a modellekhez. Elmennek együtt valahová, ahol egy fotós egyszer csak azt mondja: megengedi? És már
viszi is Mr. Biget, hogy lefényképezze valami modellel. Hát ez felháborító! Egyszer egy modell az ölébe ült, mire
Carrie sarkon fordult, és mérgesen azt mondta: - Mennem kell.
- Hé, ne vedd már annyira komolyan! - próbálta engesztelni Mr. Big.
Carrie a modellhez fordult: - Ne haragudj, de a barátom ölében ülsz.
 - Csak pihenek - felelte a modell. - Az nem ugyanaz. - Meg kell szoknod ezt is -mondta Mr. Big.

AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS KEDVÉÉRT

Rebecca huszonhat éves újságíró, tavaly ment férjhez, és most éppen azt a történetet meséli, amikor egyszer a
bankár barátja névjegyei közé begyűrve megtalálta egy másik nő telefonszámát. - Felhívtam a számot, és
egyenesen megkérdeztem attól a libától, hogy mi folyik itt.
A nő persze elmondta, hogy Rebecca barátja vacsorázni hívta. - Ez már sok volt. Nem kezdtem el ugyan
ordítozni a nővel, de úgy viselkedtem, mint egy brazil szappanopera szereplője. Megmondtam neki, hogy tartsa
távol magát a pasimtól, és fel ne merje hívni telefonon. Azt mondta, klassz hapsid van, legyél, hozzá kedves. Azt
feleltem, ha annyira klassz, miért téged hívogat, amikor velem lakik? Aztán felhívtam őt is. Volt képe hozzá, hogy
számon kérje rajtam, amiért szerinte a magánügyeibe avatkozom. Azt mondtam neki: Tisztázzunk valamit, öreg!
Ha velem jársz, nincsenek magánügyeid. Még két nappal az eset után is abban a hitben voltam, hogy vége. Aztán
kihevertük az ügyet, és három hónappal később megkérte a kezemet.
De vannak más módszerek is. Amikor Lisa már két hónapja járt a jövendőbeli férjével, Robert-tel, a férfi
kezdte nehezen tűrni az elkötelezettséget.
- Mit szólnál hozzá, ha másokkal is találkozgatnék? - kérdezte egyszer.
- Szerintem ki kéne próbálnod más nőket is, az összehasonlítás kedvéért - felelte Lisa holt lazán. - Különben
hogy tudnál engem értékelni?
Ez betett a pasasnak.
- Az egész önbizalom kérdése - magyarázza Lisa. - A férfiaknak érezniük kell, hogy vannak bizonyos határok,
hogy nem fogsz mindent szó nélkül hagyni.
Az egyik szokványos gond, amikor az ember együtt él valakivel, és az illető nem tesz semmit, nem kéri meg a
kezed. Egy kis odafigyeléssel ezt is meg lehet oldani. - Most hallottam valakitől - meséli Trudie. - A nő egy éve
együtt él valakivel. Egyik reggel felébred, és megkérdezi a palitól: összeházasodunk? Az nemet mond. Erre a nő:
költözz el, de most rögtön! A hapsi még azon a hétvégén megkérte a kezét.
- Az egyik legnagyobb hiba, ha egy nő nem beszél házasságról mindjárt az elején - mondja Lisa.

INKÁBB ELMEGYEK

Nem bírom tovább, gondolja Carrie, amikor felébred. Ott fekszik, és Mr. Biget nézi, mire az végre kinyitja a
szemét. És ahelyett, hogy megcsókolná Carrie-t, kimegy a fürdőszobába. Na, ennyi volt, gondolja Carrie.
Amikor visszamászik az ágyba, Carrie azt mondja neki: - Figyelj, gondolkoztam a dolgon.
- Igen?
- Ha nem vagy belém őrülten és halálosan szerelmes, ha szerinted nem én vagyok a legszebb nő, akit életedben
láttál, akkor inkább elmegyek.
- Aha - mondja Mr. Big. - Nem gond, de tényleg.
- Oké - feleli Mr. Big, kicsit óvatosan. - Szóval, tényleg ezt akarod?
- Te ezt akarod?
- Nem, nem igazán. De nem akarok olyas-valakivel együtt lenni, aki nem szerelmes belém.
- Nézd, ebben a pillanatban nem garantálhatok semmit. De a helyedben maradnék. Meglátjuk, mi lesz.
Carrie visszadől a párnára. Vasárnap van. Olyan rossz lenne most elmenni. Mit csinálna egész nap?
- Oké - mondja -, de csak egy darabig. Tudod, nem érek rá egész életemben várni. Valószínűleg nemsokára
meghalok. Mondjuk, úgy tizenöt év múlva.
Cigarettára gyújt.
- Rendben - egyezik bele Mr. Big. - De addig is, csinálnál nekem egy kávét? Légy szíves.
Naomi tavaly ment férjhez, harminchét évesen. Egy reklámügynökség elnöke, tipikus New York-i nő. -
Mindenféle pasival jártam már, megvolt minden méret és típus. Aztán egyik nap besétál az ajtón a tökéletes, aki
ráadásul szöges ellentéte volt mindannak, amire addig vágytam.
Más szóval, ő volt a közmondásos rosszfiú.
Harmincöt évesen Naomi épp taxira várt a Madison Avenue-n, kosztümben és magas sarkú cipőben, amikor
elhúzott mellette egy hosszú hajú férfi motorral, és rá se nézett. - Egyszerre úgy éreztem, nem érdekelnek már a
kiéhezett művésztípusok. Rohadtul elegem lett abból, hogy mindig én fizetek az étteremben.
Carrie könyvbemutatóra megy egy múzeumba, Same-t is magával viszi. Rég találkoztak. Egyik barátnőjével
sem találkozott mostanában, úgy tűnik, minden szabadidejét Mr. Big-gel tölti. Mindkét nőn fekete nadrág és fekete
cipő van, és amikor a lépcsőhöz érnek, szembetalálkoznak Z. M.-mel, a médiamogullal, aki épp lefelé jön, és az
autójába készül beszállni.
Nevet. - Kíváncsi voltam, ki ez a két nő, aki itt caplat a járdán.
- Nem caplattunk - mondja Sam. - Beszélgettünk. A sofőr ott áll a limuzin nyitott ajtaja mellett.
- Csörögjetek rám valamikor - fejezi be Z. M.
 - Hívj majd fel - mondja Sam szinte ugyanakkor, miközben mindketten tudják, hogy egyikük se fog telefonálni.
Sam felsóhajt.
- Na, és hogy van Mr. Big?
Carrie hímez-hámoz, nyomja a nem-is-tudom lemezét, hogy Aspen-be készülnek, meg hogy Mr. Big azt
tervezi, hogy jövő nyáron kivesznek egy házat ők ketten valahol, de hogy ő, Carrie, nem biztos a dolgában és...
- Ne csináld már! - kiált fel Sam. - Bárcsak nekem lenne barátom! Bárcsak találnék végre valakit, akivel lenne
kedvem együtt tölteni a hétvégét, az isten szerelmére!
Van egy nagy különbség a férjhez menni tudó és a nem tudó New York-i nők között. - Lényegében annyi a
recept, hogy lépj túl magadon - magyarázza Rebecca. - Azaz, ne ábrándozz arról, hogy Mort Zuckerman fog
elvenni.
- Én már csak három tulajdonságra figyelek - mondja Trudie. - Okos legyen, sikeres és aranyos.
Nem hiszik, hogy soha nem tudnak majd férjhez menni. - Mindig úgy gondoltam, hogy várok, ameddig kell.
Előbb-utóbb csak megtörténik - reménykedik Trudie. - Szörnyű lenne, ha nem történne meg. Miért ne mehetnék én
is férjhez? De New York azért mégiscsak New York marad. - Arra kell rádöbbennie az embernek, hogy a férfiak
szocializálása szempontjából, mármint hogy lélekben felkészüljenek a házassága, szóval ebből a szempontból New
York a legrosszabb hely - mondja Lisa. - Az agglegények nem járnak össze a házaspárokkal. Nincsenek
hozzászokva a meghitt családi környezet hangulatához. Gondolatban kell őket oda eljuttatni.

EGY KIS MEGHITTSÉGRE VÁGYOM

Carrie és Mr. Big egy jótékonysági estre mennek, melyet egy régi színházban tartanak, és remekül érzik
magukat. Carrie előtte fodrásznál volt. Mostanában egyfolytában fodrászhoz jár, és amikor azt mondja a
fodrásznak: ezt már tényleg nem engedhetem meg magamnak, a fodrász azt feleli: nem engedheti meg magának,
hogy ne jöjjön el.
Vacsora előtt Mr. Big, egy szivarral a szájában, azt mondja: nem érdekel! Megtámadja a megterített asztalt, és
kicseréli a névkártyákat úgy, hogy egymás mellett ülhessenek. Egész este egymás kezét fogják. Az egyik
pletykarovat vezetője így jellemzi őket: elválaszthatatlanok vagytok, mint mindig. Az utána következő hét jól telt,
de a végére valami elromlott Carrie agyában. Lehet, hogy akkor, amikor Mr. Big egyik barátjánál voltak egy
buliban, és voltak ott házaspárok és gyerekek is. Carrie kint játszott a gyerekekkel, hajtotta a pedálos autót, a
gyerekek meg folyton lepotyogtak. A szülők erre kijöttek, és azt üvöltötték a gyerekeknek, hogy mars vissza a
házba. Nem volt igazuk, mert egyik gyereknek se történt semmi baja.
Carrie elhatározza, hogy megint megkínozza Mr. Biget. - Szerinted mi jól megvagyunk? - kérdezi elalvás előtt.
- Időnként - feleli Mr. Big.
- Az nekem nem elég - mondja Carrie. Tovább gyötri Mr. Biget, aki végül már könyörög, hogy hagyja aludni.
De amikor másnap reggel felébred, még motoszkál benne valami.
- Miért csinálod ezt? - kérdezi Mr. Big. - Mién nem tudsz jó dolgokra koncentrálni, például arra, ami a múlt
héten történt?
Mr. Big elmegy az ágy mellett, rápillant Carrie-re, és így szól: - Nézzék csak ezt a szomorú arcocskát! - Carrie
megtudná fojtani ilyenkor.
- Később még visszatérünk erre, megígérem - mondja Big.
- Nem tudom, lesz-e később - feleli Carrie.
Lisa egy híres publicista tiszteletére rendezett fogadáson volt, egy elegáns házban, a Keleti Ötvenedik utca
környékén. Lisa férje, egy jóképű üzletemberféle is eljött. Rózsaszín Margaritáját kortyolgatva, Lisa elmagyarázta
a dolgot. - Amikor elhatároztam, hogy keresek magamnak egy állandó pasit, végiggondoltam az összes olyan
helyet, ahol valaha is férfiakkal ismerkedtem meg. Kiderült, hogy nem a Bowery bárban kell keresgélnem, mert
általában valakinek a lakásán bonyolódtam új kapcsolatokba. Így hát, kiterjesztettem a hálót. Minden lakáson
tartott buliba elmentem, ahová csak tudtam. Ha megismerkedem valakivel, nálam az első pár randi alatt az a
szabály, hogy nem kellenek a nagy bulik. Az kész öngyilkosság lenne. Nem kell kiöltözni. Nem kell nagyon
felpörögni. Ilyenkor csak a hapsira figyelj, ne a társaságra. A férfiak szeretik a kényelmet. Egy kis meghittségre
vágynak. Beszélgess velük a személyiségükről, hiszen a legtöbb férfi saját magáról alkotott képe tizennégy éves
korából való.
Visszatérve az irodába, Trudie az asztalán álló nagy fényképre mutat. Göndör hajú férfi a homokos tengerparti
strandon. - A férjem egy igazi kincs. Annyira megért engem. Ha végre megtalálod az igazit, onnantól kezdve olyan
könnyű! Azoknál a pároknál, akik folyton veszekednek és drámáznak, valami komoly haj van. A férjem soha nem
veszekszik velem. Szinte soha nem veszünk össze semmin. Az esetek 99 százalékában annyira normális tud lenni,
hogy hálából, amikor nagyon ragaszkodik valamihez, beadom a derekam.
Aztán hirtelen, fura módon minden rendbe jön.
Mr. Big telefonál. - Mit csinálsz mos?
- Tudod azt, amit néha csinálni szoktam - feleli Carrie. - Egy cikket írok.
- Miről?
 - Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy Coloradóba költözünk, és lovakat tartunk, meg a többi
baromság? Na, pont erről írok.
- Hát - mondja Mr. Big. - Gyönyöri cikk lesz.

19 .
A New York-i dilis csajok majd megőrülnek egy kisbabáért

Mr. Big Kínából telefonál, kissé ki van akadva. Elveszett a csomagja. Most ott ül a szállodai szobában, egy szál
farmernadrágban és pólóban, és még tiszta fehérneműje sincs.
- Ha ez öt évvel ezelőtt történik meg, valaki biztosan repül - mondja. - De már nem vagyok a régi. Más ember
lettem. Ha nem tárgyalnak velem piszkos farmerben, basszák Meg.
- Képzeld, mi történt - meséli Carrie. - Telefonált a barátod, Derrick. Azt mondja, Laura teherbe akar esni, de ő
nem szeretné, így minden este úgy csinál, mintha elélvezne, pedig nem, aztán kimegy a fürdőszobába, és kiveri a
farkát. És Laura minden este az Én és a kisbabám című, anyaságra felkészítő videokazettát nézi.
- A töketlen hülyéje - mondja Mr. Big.
- Derrick azt állítja, nem engedheti meg magának, hogy gyereke legyen, mert még nem tart ott a karrierje
építésében.
- És te, hogy vagy? - kérdezi Mr. Big, az éneklő stílusában. - Kösz jól - feleli Carrie sötéten. - Azt hiszem,
terhes vagyok.
- Kisbaba. Kisbabánk lesz.
Carrie nem tudja, hogy ez most mit jelent.
Tudják, ha valakinek gyereke születik, az bizonyos következményekkel jár New Yorkban. Persze, van olyan
szülő, aki normális marad. De a többség épp ellenkezőleg. Megkergülnek. Adják össze mindazt az energiát és
agressziót, a zsákutcákat és a megoldatlan ügyeket, amik beleférnek egy karrierbe, és képzeletben próbálják meg
mindezeket egy gyerekre vonatkoztatva alkalmazni. Ha saját csemetéről van szó, a korábbi ártalmatlan New York-i
neurotikusokból flepnis bolondok lesznek.
Ez Carrie számára akkor vált világossá, amikor villásreggelire ment a SoHó-ba, a barátaihoz, Packard és
Amanda Deale-hez. Packard és Amanda (normálisak) Chester szülei, aki fel-alá masírozik a lakásban, és közben
egy esernyővel kopog a padlón. Az egyik anyuka (nem normális) nem bírja ki szó nélkül, és megjegyzi, hogy ez
nem együtt játszás, hanem párhuzamos tevékenység, de ez teljesen rendben van, mert ebben a korban még senki
sem várhatja el tőle, hogy kölcsönadja a játékait, ezt ugyanis Chester egyelőre még nem képes megtenni.
Sokakhoz hasonlóan, akiknek gyerekük született, hirtelen Deale-éknek is lett egy csomó kisgyerekes barátjuk.
Hol szedték össze őket? Packard és Amanda talán egy óvodai szülői értekezleten ismerték meg új barátaikat? Vagy
mindig is jóban voltak, csak nem jártak össze, de most, hogy nekik is lett gyerekük, hirtelen szárba szökkent a
takarékon pihentetett barátság?
Az új barátok egyike Jodi, aki ragaszkodott hozzá, hogy mindenkitől csak fehér babaruhát fogadjon el, mert
meg van győződve arról, hogy a textilfesték allergiás reakciókat okozhat a baba bőrén. Azután ott van Suzanne, aki
nem engedi, hogy a bébiszitter bekölnizze magát, mert nem akar arra hazajönni, hogy a kisbabája valaki más
(olcsó) kölnijétől bűzlik. No meg Maryanne, aki egyik bébiszittert rugdosta ki a másik után, titokban persze direkt,
amíg végül otthagyta az állását, és most ő maga van otthon a gyerekkel.
És ezek a jelenségek nem korlátozódnak kizárólag az anyukákra. Az talán nem fura, amikor apa és fia
egyforma anorákban, görkorcsolyában és bukósisakban virítanak? Vagy az az apuka, aki a csemetéje fejét
puszilgatja, majd a kölyök pracliját megragadva táncot lejt vele a babakocsi körül (ha egy kétéves gyereket
egyáltalán zavarba lehet hozni valamivel, annak ez a módja), és közben azt énekli: nem kell más csak egy gyerek,
egy gyerek, no meg három-négy év szabi!
Az nem ugyanaz, ha az ember majd megőrül a boldogságtól, amiért gyereke van, illetve, ha tényleg meg is őrül.
A szélsőséges eseteket is számba véve, a New York-i szülőket egy szóval talán így lehetne a legjobban jellemezni:
pszichopaták. Nem tudni, kire sújt le a rejtélyes kór, vagy milyen formát ölt, de - Packard szavaival élve - ez nem
szülői szeretet, ez megszállottság.

ALEXANDRA!

Carrie az említett lakásban üldögél a kanapén, és egy egészen normálisnak tűnő nővel beszélget. Becca-nak
hosszú szőke haja van, és olyan hosszú, vékony orra, hogy az embernek az jut róla eszébe: ennek az orrnak saját
martinispohár jár. Becca épp most költözött új lakásba a Keleti Hetvenedik utca környékén, és most éppen azt
meséli, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az, ha az ember belsőépítészt fogad - az egyik barátom nem bírta
leállítani a belsőépítész vásárlásait, szörnyű volt! -, amikor hirtelen egy fodros ruhás, fekete masnis kislány a
szavába vág.
- Anyu, kérem a cicit!
 - Alexandra! - (miért hívnak manapság gyakorlatilag minden gyereket Alexandernek vagy Alexandrának?)
csitítja Becca hangosan suttogva. - Most nem. Menj, és nézd a videót!
- De neki is cicitejet adnak - mondja Alexandra, és egy nőre bök, aki a sarokban egy csecsemőt szoptat.
- Ő még kisbaba. Egészen kicsi baba. Igyál egy kis gyümölcslét.
- Nem kérek gyümölcslét! - feleli Alexandra csípőre tett kézzel.
Becca égnek emeli a tekintetét. Feláll, ölbe veszi a kislányt, aki egyből az anyja blúzát kezdi babrálni.
- Még... szoptatsz? - kérdezi Carrie, a lehető legudvariasabb hangon.
- Előfordul - feleli Becca. - A férjem rögtön szeretett volna egy másik gyereket is, én viszont nem. Olyan
fárasztó New Yorkban gyereket nevelni. Nem igaz, te kis szörnyeteg?
Lenéz a gyerekre, aki most az ujját szopja. Alexandra az anyját nézi, azt várja, hogy gombolja ki a blúzát.
Aztán a gyerek Carrie-re mered, és gonosz pillantásokkal méregeti. - Cicitej, cicitej - mondja.
- Na gyere, Alexandra, megnézzük, hol a fürdőszoba - mondja Becca. - Azt hittem, már rég leszoktunk erről.
A gyerek bólint.
Becca nem az egyetlen anyuka a társaságban, aki nem egészen jól kezeli a gyerekét. A hálószobában Julie, egy
alacsony, sötét hajú nő, aki civilben egy étterem üzletvezetője, most hatéves fia, Barry mellett üldögél. Barry
ennivaló gyerek, hátborzongatóan hasonlít az anyjára, és az ó haja is sötét. Nem látszik viszont boldognak.
Kétségbeesetten kapaszkodik Julie-ba. Amikor valaki megszólítja, szinte az anyja nyakába mászik.
- Szállj már le rólam. Olyan nehéz vagy - mondja Julie Barry-nek, de igazából nem tesz semmit az ügy
érdekében. Barry nem játszik a többi gyerekkel, és nem engedi, hogy az anyja más felnőttekkel beszélgessen.
Carrie hamarosan megtudja, hogy ez mindig így van velük: elmennek vendégségbe, néha felnőtt bulikba is, de
mindig csak egymással beszélgetnek. Arról is értesül, hogy Julie-nak van egy matraca Barry szobájában, és a
legtöbbször azon is alszik. Julie férje a másik szobában alszik. Válni készülnek.
- Szerintem ez teljesen normális - mondja Janice, vállalati jogász, egyike azoknak a flepnis anyukáknak, akik
nem szégyellik bevallani. - Szeretem a fiamat. Andy tizenegy hónapos. Ő egy Isten, és ezt meg is mondom neki,
mindennap. Valamelyik nap úgy találtam rá, hogy a kiságyában feküdt, és azt kiabálta: én, én, én. Harmincéves
korom óta szeretnék gyereket. Amikor végre megszületett (Janice most harminchat éves), azt mondtam magamnak:
ez az én igazi élethivatásom. Anya lettem. Nem fogok visszamenni dolgozni. De három hónap múlva már tudtam,
hogy vissza kell mennem dolgozni. Mert túlságosan rátelepszem a gyerekre. A parkban úgy ugrándozom körülötte,
hogy a bébiszitterek azt hiszik, megbolondultam. Naponta ezerszer is megpuszilom. Alig várom, hogy hazaérjek és
megfürdessem. Megőrülök a testétől. Rám férfi nem volt még ilyen hatással!
Janice még azt is elmeséli, hogy ha Andy rápillant egy másik gyerek játékára, akkor ő azonnal vesz neki egy
ugyanolyat. Egyszer például úgy látta, hogy tetszik neki egy új kondigép. Csak a Tizennegyedik utcában kapott
pont olyat, és a fején hozta haza, mert nem bírta kivárni, hogy taxit fogjon.
- Az emberek ujjal mutogattak rám az utcán - meséli. - Mindenki azt hitte, hogy megkergültem. Aztán
hazaértem, és odaadtam neki, ö meg sírva fakadt.
Hogy mitől lett Janice ilyen?
- Azt hiszem, ez New York - mondja. Megvonja a vállát. - Állandó versenyhelyzet. Azt akarom, hogy a
fiamnak meglegyen mindene, ami másnak megvan, és még több is. Azonkívül meg, én mindig is fiút szerettem
volna. A fiúk tőrödnek az anyjukkal.

BÉBISZITTER-KAMERA

Másképpen fogalmazva, miután éveken át olyan férfiakkal találkozott, akik nem hajlandóak elkötelezni
magukat és megbízhatatlanok, a fiúgyerek lesz a férfipótlék.
- Így van - mondja .Janice. - A férfiakban nem lehet megbízni. Senkiben sem bízhatsz, aki nem a te véred. A
férjem afféle másodrendű állampolgár a családban. Régen teljesen odáig voltam érte, de aztán megszületett a
gyerek. Ha ma olyasmivel próbálkozik, hogy például „hoznál nekem egy kólát?", röviden közlöm vele, hogy hova
húzzon el.
Időközben egész kis tömeg gyűlik össze a nappaliban. A kör közepén egy kissé reszkető kislány álldogál,
balettcipőben és tütüben.
- Brooke ragaszkodott hozzá, hogy a balettruháját vegye fel. Hát nem aranyos? - kérdezi egy magas nő, sugárzó
arccal. - Amikor nadrágot akartam ráadni, sírva fakadt. Tudta, hogy ma a balettruhát kell felvennie, hogy
táncolhasson. Igaz, nyuszikám?
A nő előrehajol, kezeit szorosan összekulcsolja a mellén, feje félrehajtva, arcán, mely most szinte a gyerek
arcához ér, merev, erőltetett mosoly. Azután különös mozdulatokat végez a karjaival.
- Dobj egy puszit! Dobj egy puszit! - sikítja. A kislány kitartóan mosolyogva pici tenyerét a szájához emeli,
csücsörít, és levegőt fúj. Az anyuka hangosan visítozik a gyönyörtől.
- Pukedlit is tud - jegyzi meg Amanda Carrie-nek, némi iróniával a hangjában. - Tud pár trükköt. Az anyukája
elintézte, hogy Brooke az egyik bébi-magazin címlapjára kerüljön, és azóta begolyózott. Akármikor felhívom,
mindig éppen „pápá" mennek Brooke-kal. A kislányt egy modellügynökség foglalkoztatja. Persze helyes kislány,
dehát ...
Most egy másik anyuka közeledik, egy kétéves kisfiút vezet kézen fogva.
- Vigyázz, Garrick, asztal. Asztal, Garrick. Mondd szépen, hogy asztal. Mit szoktunk csinálni az asztalnál?
Eszünk, Garrick. Az asztalnál enni szoktunk. Hogy írják azt, hogy asztal? A, sz, t, a, l! Garrick, szőnyeg. Garrick,
sző-nyeg, sz, ő, ny, e, g, Garrick...
Amanda hagymás-mártogatós szószt készített.
- Ne haragudj - mondja neki Georgia, egy kockás kosztümös nő. - Hagymás szósz? Légy szíves, figyelj oda,
nehogy a gyerekek keze ügyéhe kerüljön! A sótól és a zsiradéktól egyszerűen megvadulnak.
Ez a kijelentés nem akadályozza meg abban, hogy bele ne dugja az ujját a számára förtelmes keverékbe, és meg
ne kóstolja.
- Gyerekek, voltatok már a Sutton konditeremben? - kérdezi most Georgia. - Egyszerűen mesés! El kell vinned
Chestert a Sutton-ba! Olyan, mint a David Barton konditerem, csak gyerekeknek. Tud már beszélni? Mert ha igen,
összehozhatunk egy gyerek-randit. Rosie már majdnem egyéves, és szeretném, ha belejönne a gyerekrandiba. A
babamasszázs-tanfolyamot is csak ajánlani tudom a Kilencvenkettedik utcában. Olyan meghitt! Te, csak nem
szoptatsz még mindig? Nem hittem volna.
Georgia benyel még egy adag hagymás szószt.
- Hogy van a bébiszitteretek?
- Jól - feleli Amanda, Packardra pillantva.
- Jamaicai. Szerencsénk van, hogy nálunk dolgozik - mondja Packard.
- Na persze, de biztos, hogy jól ellátja a kis Chestert? - kérdezi Georgia.
- Nekem úgy tűnik, rendben van a gyerek - vonja meg a vállát Packard.
- Na igen, de úgy értem, jól ellátja-e - erősködik Georgia, jelentőségteljesen Amandára pillantva. Ezen a ponton
Packard megszökik a társaságukból.
- Az ember nem lehet elég óvatos ezekkel a bébiszitterekkel - suttogja Georgia, Amandához hajolva. - Eddig ti-
zenegy bébiszitterem volt. Végül biztonsági kamerát szereltettem fel.
- Biztonsági kamerát? - szól közbe meglepetten Carrie. Georgia úgy néz Carrie-re, mintha most látná először. -
Neked biztos nincs még gyereked, ugye? Mindegy, azt hittem egy vagyonba fog kerülni, de nem. A barátnőm látta
a tévében. Jön egy ember és felszereli. Órákon át figyelheted rajta a bébiszittert. Én felhívtam a mienket, és
megkérdeztem tőle, mit csinált ma. Azt mondja: levittem Jonest a parkba, aztán játszottunk. Folyékonyan hazudik!
Ki se ment a házhól! Egész nap csak a tévét bámulta és telefonálgatott. Gyakorlatilag rá se nézett Janes-ra. Minden
barátnőmet rábeszéltem a kamerára. Az egyik látta, ahogy a bébiszitter megpróbálja leszerelni a falról!
- A mindenit! - mondja Amanda. Mindjárt rosszul leszek, gondolja Carrie.

HÁZAS SZEX

Carrie a fürdőszobába tart, ehhez Packard és Amanda hálószobája mellett kell elmennie. Julie még mindig az
ágyon ül a kis Barry mellett. A gyerek fekszik, arcát anyja ölébe rejti. Becca és Janice is ott vannak. A férjeikről
beszélgetnek.
- Hadd mondjak valamit a házaséletről! - szól Becca. - Mi értelme van egyáltalán?
- Mi értelme van a férjnek? - kérdezi Julie. - Úgy értem, kinek kell pluszban még egy gyerek?
- Tökéletesen egyetértek - mondja Janice. - Kivéve, hogy én most éppen szeretnék még egy gyereket. Arra
gondoltam, hogy megszabadulhatnék a férjemtől, de nem vagyok benne biztos, hogy eljött-e már az ideje.
Julie a gyereke fölé hajol. - Mikor nősz fel végre, kisbabám?
Carrie visszamegy a nappaliba. Az ablakhoz lép, egy kis friss levegőre van szüksége. Garrick valahogy
elszabadult az anyukájától, és ott áll elveszve a sarokban.
Carrie lehajol hozzá. Kivesz valamit a retiküljéből. - Psszt! Kisfiú! - mondja integetve. - Gyere ide!
Garrick kíváncsian közelebb bandukol. Carrie egy kis műanyag csomagot mutat neki. - Óvszer, Garrick -
suttogja. - Mondd szépen, hogy óvszer. Ó, v, sz, e, r. Ha lett volna ilyenük a szüleidnek, talán nem is lennél most
itt.
Két nappal később Amanda telefonál. - Ma volt életem legrosszabb napja - meséli. - A bébiszitteremnek
gyereke van, fiú, három hónappal idősebb Chester-nél. A gyerek beteg lett, és nekem itthon kellett maradnom
Chester-rel. Először megpróbáltam levinni a parkba. Nem tudtam, hol van a játszótér bejárata, és tökre zavarba
jöttem, mert a többi bébiszitter már mind bent volt, én meg nem tudtam rájönni, hol kell bemenni. Mindegyik
engem nézett, mintha csak azt kérdeznék: hát te meg ki vagy? Azután Chester csúszdázni akart. Vagy hússzor
egymás után. Egyfolytában a nagy órát néztem a Fifth Avenue-n. Eltelt öt perc. Aztán lökni kellett Chestert a
hintán. Megint eltelt öt perc. Utána bemehetett a homokozóba. Aztán megint hinta. Összesen tizenöt perc. „Nem
volt még elég?" - kérdeztem tőle. Rugdosott és visított, amikor beraktam a babakocsijába. Dolgunk van, mondtam
neki. Szegény Chester. Száguldottam vele a járdán, ő meg pattogott a babakocsiban, nem tudta, mi van. Próbáltam
ruhákat vásárolni, de nem bírtam bevinni a babakocsit a próbafülkébe. Aztán elmentünk a bankba, ott meg a
babakocsi leszorult a forgóajtóba. Mégis, honnan a francból kellene tudnom, hogy a babakocsit nem szabad betolni
a forgóajtóba? Csapdába estünk. Egy férfinak kellett kitaszigálnia minket, centiről centire. Aztán végre fél
tizenkettő lett. Hazavittem, és főztem neki ebédet. Kemény tojást.
Aznap este Carrie felhívja Mr. Biget. Megfeledkezik az időeltolódásról, és álmából ébreszti fel. - Csak azt
akartam mondani neked - mondja -, hogy megjött a vérzésem.
- Szóval akkor nincs baba.
Leteszik a kagylót, de két perc múlva Mr. Big visszahívja.
- Eszembe jutott, mit álmodtam - mondja. - Azt álmodtam, hogy babánk született.
- Babánk? - kérdezi Carrie. - Miféle babánk?
- Egy incifinci kisbaba. Újszülött. Ott feküdt köztünk az ágyban.

20.
Nincs itthon Mr. Big, cincognak a csajok

Carrie a női vécében ismerkedik meg a Lánnyal, egy nightclub női vécéjében. Pedig nem is volt szándékában
összeismerkedni vele.
Valaki kopog a fülke ajtaján. Carrie jókedvében van, Cicivel ketten vannak bent, így nem szól ki, hogy húzzon
el az illető, hanem résnyire kinyitja az ajtót. Ott áll a Lány. Sötét haja van, és akár gyönyörű szép is lehetne. - Bejö-
hetek?
- Persze, gyere csak - mondja Carrie.
- Ne haragudj - kérdezi Cici -, ismerjük egymást?
- Nem ismerjük - mondja Carrie.
- Mitek van? - kérdi a Lány.
- Mit szeretnél? - kérdez vissza Carrie.
- Szuper füvem van - mondja a Lány.
- Az jó - feleli Carrie.
A Lány meggyújtja a jointot és feltartja. - A legjobb fű, amit életedben szívtál.
- Azt azért nem hinném - mondja Carrie, mélyen letüdőzve a füstöt.
A klubban tömeg van, jólesik a vécéfülkében ücsörögni. A Lány a falnak támaszkodik, és kifújja a füstöt. Azt
mondja huszonhét éves, Carrie nem hisz neki, de nem számít. Hiszen a női vécében ismerte meg. Mindennapos
eset.
- Na és, mivel foglalkozol? - kérdezi Cici.
- A saját kozmetikai cégemet fejlesztem - feleli a Lány. - Aha - mondja Carrie.
- Tudományos alapon. Szeretném a ti bőrötöket is kezelni.
- Tényleg? - kérdezi Carrie. Rágyújt egy cigarettára. Odakintről dörömbölni kezdenek a fülke ajtaján.
- Most már ki kéne mennünk - javasolja Cici.
- Szeretném, ha valaki kezelné a bőrömet - mondja Carrie. - Szerintem szebb is lehetne, mint amilyen most.
- Engedjetek ki! - kéri Cici.
- Én meg tudnám oldani - mondja a Lány.
A Lány alacsony, de jó fellépése van. Arca nyugodt, akár gyönyörű szép is lehetne, ha az ember nem
méregetné folyton, hogy biztos lehessen a dolgában. Bőrnadrág és csizma van rajta. Drága cuccok. A hangja mély.
- Odakint ismerőseim vannak - mondja Cici fészkelődve. - Nyugi - szól rá Carrie.
- Szeretném, ha beszélgetnél velem egy kicsit - kéri a Lány Carrie-t. - Maradjunk együtt egész éjszaka. Tudod,
szerintem te gyönyörű szép vagy.
- Ja, persze - hagyja rá Carrie. De azért meglepődik.

MI A BAJ VELEM?

Nyolcadikos korában Carrie ismert egy Charlotte Netts nevű lányt. Charlotte elég népszerű volt, ami annyit
tesz, hogy korán érett. Charlotte gyakran meghívta a barátnőit, hogy aludjanak nála. Cetliket is küldözgetett a
barátnőinek. Carrie barátnője, Jackie, egyszer Charlotte-éknál aludt, és másnap kiderült, hogy késő éjszaka felhívta
telefonon az apját, hogy azonnal jöjjön érte. Jackie szerint Charlotte megtámadta. Meg akarta csókolni, és fogdosta
a mellét, és azt akarta, hogy Jackie is csinálja vele ugyanezt. Azt mondta, hogy így gyakorolnak a fiúkra. Ezután
már nem voltak barátnők.
Ijesztő történet, ami miatt Carrie éveken át soha nem aludt egy ágyban lányokkal, és nem is vetkőzött le más
lány előtt, pedig nincs abban semmi, a lányok szoktak együtt aludni és együtt öltözködni. Mindig az járt a fejéhen:
mi a baj velem, miért nem tudok olyan lenni, mint más, és nem aggódni emiatt? De szörnyű lett volna számára, ha
olyasvalakinek a közeledését kellett volna elhárítania, akit addig a barátnőjének hitt.
 Néhány évvel ezelőtt Carrie két barátnője berúgott, és végül együtt töltötték az éjszakát. Másnap mind a ketten
felhívták Carrie-t, és elpanaszolták, hogy a másik hogyan próbált meg lefeküdni vele, és hogy Carrie vigyázzon az
illetővel. Carrie nem tudta, melyiküknek higgyen. A két nő soha többet nem barátkozott egymással.

KEMÉNY MEGGYŐZÉS

Mr. Big egész októberben távol van, minden egy kicsit takarékon megy. Az Upper East Side-on az emberek
őszi ruhákban járnak, bár még meleg, napos idő van. Kezdetben Carrie minden este otthon ül, nem iszik semmit,
és egy Jane Austen-regényt olvas, a Rábeszélést, ahelyett hogy megnézné a filmet. Már kétszer olvasta, és a könyv
most unalmasnak tűnik, a szereplők hosszú monológokat mondanak, Carrie meg depressziós az alkohol- és
bulihiánytól. Megpróbál elmenni valahová, de mindenki ugyanolyan, mint régen, és senki nem csinál semmi újat.
Egyik este Stanford Blatch érkezik a Waxbe, az új nightclubba a SoHó-ban, a nyakában egy csomóra kötött
férfizsebkendővel.
- Mi újság? - kérdezi tőle Carrie.
Stanford azt mondja: -Ja, erre gondolsz? Goose Guy tehet róla.
Goose Guy az a férfi, aki szereti, ha szex közben fojtogatják. - Ami rendben is van - mondja Stanford -, amíg ki
nem próbálta rajtam is. De azért valószínűleg még találkozom vele. Ilyen egy perverz állat vagyok.
Másnap este Carrie Rock McQuire televíziós színésszel vacsorázik. - Úgy szeretnék már egy pasit - sóhajtozik
Rock. - Azt hiszem, végre kész vagyok rá, hogy járjak valakivel.
- Te annyira klassz pali vagy - mondja neki Carrie. - Okos, helyes, sikeres. Nem hiszem, hogy ez gond lesz.
- De nem olyan egyszerű. Én nem valami húszéves szépfiúval akarok járni. Viszont ha egy harmincassal
kezdek, neki is befutott embernek kell lennie. És hány ilyen pasi van? Így inkább lemegyek a szexklubba,
visszajövök valakivel, és utána hazamegyek. Legalább nincs az a, hogy is mondjam, érzelmi trutyi.
Másnap reggel Miranda telefonál. - Nem fogod elhinni, mit csináltam! - újságol ja, mire Carrie megkérdezi: -
Miért, mit csináltál? - és közben a jobb kezét ökölbe szorítja, amit mostanában gyakran csinál.
- Van egy perced? Ezt imádni fogod! - Nincs, de alig várom, hogy halljam.
- Josephine barátnőmmel buliba mentünk. Tudod, az, ugye?
- Nem, de...
- Pedig bemutattalak neki. Sallie barátnőm buliján, mindegy. Sallie-re csak emlékszel? A motoros csajra?
- A motoros csaj.
- Igen, ő az. Szóval ott voltak ezek a menő baseballjátékosok. ÉS tudod, mi történt? Az egyikkel smároltunk.
aztán egy másikkal bementünk a hálószobába, és ott a bulin dugtunk.
- Hát ez hihetetlen - mondja Carrie. - És jó volt? - Eszméletlen!
Valami lehet benne, gondolja Carrie.

A F A L M Ö GÖ T T

- Menjünk el egy klubba! - mondja a Lány. A pamlagon ülnek. Carrie, a Lány és a Lány barátai, érdektelen
huszonéves, rövidre nyírt hajú srácok. - Több pénzük van, mint bármelyik ismerősödnek - súgta a Lány néhány
perccel ezelőtt, de Carrie úgy találja, nagyon is feledhető figurák.
Most a Lány a karját húzogatja, és talpra rángatja. Belerúg a legközelebb lévő srácba. - Gyerünk, seggfej, ki
akarunk menni.
- A Trump Towerbe megyek egy buliba - mondja a srác, felvett európai akcentussal.
- Lófaszt - közli vele a Lány. - Gyere velünk, édes Carrie - suttogja aztán Carrie fülébe.
- Carrie és a Lány bepréselődnek az első ülésre a srác autójában, ami történetesen egy Range Rover, és
elindulnak észak felé. Hirtelen a Lány felkiált: - Állj meg, te faszfej! - azzal áthajol, kinyitja az ajtót, és kilöki rajta
Carrie-t. - Lelépünk - mondja neki.
És a két lány már fut is, végig az Eighth Avenue-n.
Találnak egy night-clubot, bemennek. Kézen fogva vonulnak el az asztalok között, a Lány ismer néhány
embert, Carrie pedig nem ismer senkit, és ez tetszik neki. A férfiak megnézik őket, de ők nem néznek vissza rájuk.
Nem olyan, mint amikor két lány csak úgy elmegy szórakozni. Fal van körülöttük. A fal túloldalán szabadság és
hatalom. Jó érzés. Mostantól kezdve így fogom csinálni, gondolja Carrie. Nem ijesztő.
Carrie-nek eszébe jut, hogy nemrég egy Alex nevű nő mesélt neki egy buliban a barátnőjéről, aki biszexuális. A
csaj férfiakkal és nőkkel is jár. Tetszik neki például egy férfi, és vele van, de ha megpillant egy nőt, aki még jobban
tetszik neki, inkább őt választja. - Én még soha nem voltam nővel - mesélte Alex. - De kinek ne jutott volna már
eszébe, hogy bárcsak leszbikus lennék, akkor legalább nem kéne pasikkal kínlódnom. A vicces az egészben az,
hogy a barátnőm azt mesélte, nővel lenni hihetetlenül intenzív élmény, mert a kapcsolatban mindketten nők
vagytok. Tudod, hogy van az, a nők folyton mindent meg akarnak beszélni. Na, szorozd ezt be kettővel.
Egyfolytában megy a szöveg. Mindenről, hajnali négyig. A barátnőmnek egy idő után abba kell hagynia a
csajozást, és vissza kell mennie a pasikhoz, mert már nem bírja a sok szöveget.
 - Voltál már nővel? - kérdezi a Lány Carrie-től. -Tetszeni fog.
- Rendben - feleli Carrie. Magában pedig azt gondolja: igen, kész vagyok rá. Itt az ideje. Lehet, hogy titokban
egész életemben leszbikus voltam, csak nem tudtam róla. Elképzeli a csókolózást. A Lány biztosan puhább lesz,
mint egy férfi. Olyan lesz, mint egy érett gyümölcs. De rendben lesz. Felmennek a Lányhoz. A Lány egy drága
felhőkarcolóban lakik, egy kétszobás lakásban, az Upper East Side-on. Dán bútor, az ágy kötött takaróval
letakarva. A kis asztalokon porceláncicák. A konyhába mennek, a lány rágyújt egy jointra. Van egy kis
agyagedénye, ami tele van jointokkal. Az asztalon nyitott, félig üres borosüveg. Mindkettőjüknek tölt egy kicsit, és
az egyik poharat Carrie felé nyújtja.
- Néha még most is lefekszem férfiakkal - mondja. - Megőrülök tőlük.
- Mhm - hümmög Carrie. Azon gondolkozik, mikor lép a Lány, és hogyan fog hozzákezdeni.
- Férfiakkal és nőkkel is lefekszem - mondja a Lány. - De jobban szeretem a nőket.
- Akkor miért fekszel le a férfiakkal?
- A Lány megvonja a vállát. - Annak is megvannak az_ előnyei.
- Szóval, a régi történet - állapítja meg Carrie. Körülnéz a lakásban. Rágyújt egy cigarettára, és a
konyhapultnak támaszkodik. - Oké. Mi az ábra? De tényleg. Független, vagyonos embernek kell lenned, ha meg
tudod fizetni ezt a lakást. Vagy valami más van a háttérben.
A Lány belekortyol a borba. - Táncolok.
- Értem. Na és hol?
- A Stringfellows-ban. Jó vagyok. Egy ezrest is megkeresek egy éjszaka.
- Szóval, ez a nagy helyzet. - Adsz egy cigit?
- A topless táncosok mind egymással fekszenek le, mert utálják a férfiakat.
- Hát igen, a férfiak mind szánalmasak.
- Akiket te ismersz. Akik a klubba járnak.
- Van másféle is? - kérdezi a Lány. A konyhai lámpánál Carrie észreveszi, hogy a bőre nem túl szép, az alapozó
alatt látszanak a himlőhelyek. - Fáradt vagyok - mondja a Lány. - Feküdjünk le.
- Jó, feküdjünk - egyezik bele Carrie.
Bemennek a hálószobába. Carrie leül az ágy szélére, és megpróbálja fenntartani a társalgást. - Felveszek valami
kényelmesebbet - mondja a Lány. A szekrényhez megy. Leveszi a drága bőrnadrágját, és egy bő tréningnadrágba
bújik. Elővesz egy pólót is. Amikor kikapcsolja a melltartóját, elfordul. Ruha nélkül alacsony és valahogy duci.
Az ágyra fekszenek. A fű hatása kezd elmúlni. - Van barátod? - kérdezi a Lány.
- Van - feleli Carrie. - Van barátom, és teljesen bele vagyok zúgva.
Pár percig csak fekszenek. Carrie-nek megfájdul a hasa, annyira hiányzik neki Mr. Big.
- Figyelj - mondja Carrie. - Most haza kell mennem. De azért örülök, hogy megismertelek.
- Én is örülök - mondja a Lány. A fal felé fordul, és behunyja a szemét. - Csapd be az ajtót, oké? Majd
felhívlak.
Két nap múlva cseng a telefon. A Lány az. Carrie magában azt gondolja, miért is kellett megadnom a
számomat. A Lány azt mondja: - Carrie, te vagy az? Szia! Én vagyok. Hogy vagy?
- Remekül - feleli Carrie. Csend. - Figyelj, visszahívhatlak pár perc múlva? Mi a számod?
Leírja a Lány számát, bár már megvan neki. Nem hívja vissza, és a következő két órában, amíg az irodában
van, nem veszi fel a telefont. Hagyja, hogy az üzenetrögzítő vegye fel.

A KIFUTÓN

Néhány nap múlva Carrie a Ralph Lauren-divatbemutatóra hivatalos, a Bryant Parkban. A lányok - m-ind
magas, karcsú - jönnek ki a kifutóra, szép sorban egymás után, hosszú szőke hajuk lebeg a válluk felett. Egy
pillanatra csodálatosnak, gyönyörűnek tűnnek, de amikor két lány elmegy egymás mellett, Carrie észreveszi, hogy
összevillan a tekintetük, és titokban összemosolyognak.

21.
Magányos farkasokkal táncoló.
Az örök agglegény? Na, én elmentem!

Egy hét leforgása alatt történik néhány, látszólag egymástól független esemény.
Simon Piperstock, egy szoftvercég tulajdonosa, kétszobás fényűző lakásában hever az ágyon, és éppen
influenzáját ápolgatja, amikor megcsörren a telefon.
- Te szarevő! - szól bele egy női hang.
- Tessék? - kérdezi Simon. - Kivel beszélek?
- Én vagyok az.
- Á, Emká. Éppen hívni akartalak, de influenzás lettem. Remek volt a buli.
- Örülök, hogy tetszett. Amúgy senkinek se tetszett. - Tényleg? - ül fel Simon az Agyban.
 - Miattad, Simon. Mert kibírhatatlanul viselkedsz. Egyszerűen ízléstelen voltál.
- Mit követtem el? - kérdezi Simon.
- Elhoztad azt a muffot. Mindig hozol valami muffot. Ezt senki sem hajlandó elviselni.
- Hé, álljunk meg egy pillanatra! Tessie nem muff. Nagyon okos lány.
- Jól van, Simon. Miért nem kezdesz valamit az életeddel? Miért nem veszel feleségül valakit?
Azzal leteszi a kagylót.
Harry Samson-t, a negyvenhat éves, ismert, remek parti híréhen álló agglegény műkereskedőt, szokásos esti
ivászata közben a Frederick-ben, bemutatják egy nagyon vonzó, huszonegynéhány éves nőnek. A nő épp most
költözött New Yorkba, hogy egy olyan festő asszisztenseként dolgozzon, akit Harry is jól ismer.
- Helló. Harry Samson vagyok - mondja jellegzetes keleti parti akcentussal. Kicsit talán affektál, de
valószínűleg csak attól, hogy cigi lóg a szája sarkából.
- Tudom, ki vagy - feleli a lány. - Kérsz egy italt? - kérdezi Harry.
A lány a barátnőjére pillant, akivel jött. - Te az a pasi vagy, igaz? - kérdez vissza. - Kösz nem. Hallottam rólad
egyet-mást.
- Szar ez a hely ma este - mondja Harry, nem tudni pontosan kinek.
Valami rohad New York társasági életében, vagyis inkább valakik, akiket azelőtt remek partinak vagy ígéretes
agglegénynek neveztek. Nem, nem csak a képzeletünk játszik velünk. Azok a negyven-ötven éves férfiak, akik
soha nem voltak házasok, és soha vagy legalábbis évek óta nem volt komoly barátnőjük, határozottan és
összetéveszthetetlenül bűzlenek. A bizonyíték ott van mindenütt.
Miranda Hobbes egy karácsonyi bulin véletlenül összefut Packard és Amanda Deale-lel, akiket Sam, a
befektetési bankár mutatott be neki, akivel nyáron járt néhány hónapig.
- Hová tűntél? - kérdezi Amanda. - Hívni akartunk egy csomó buliba, de soha nem hallottunk felőled.
- Nem tudtam eljönni - mondja Miranda. - Tudom, hogy ti Sam barátai vagytok, és bocs, de az a helyzet, hogy
én nem bírom azt a tagot elviselni. Nem bírom ki, ha egy légtérben kell vele tartózkodnom. Az az alak beteg.
Szerintem nőgyűlölő. Beeteti a nőket, házasságról duruzsol nekik, aztán egyszerűen nem jelentkezik többet.
Közben meg huszonegy éves kiscsajokat próbál felszedni.
Packard közelebb húzódik. - Már mi sem barátkozunk vele. Amanda nem bírja elviselni, és én sem.
Összebarátkozott ezzel a Barry nevű fickóval, és ezek ketten minden áldott este a SoHó-ba járnak vacsorázni, és
nőket próbálnak felszedni.
- És már elmúlt negyvenéves mind a kettő! - mondja Amanda. - Ez visszataszító.
- Mikor nőnek fel végre? - kérdezi Miranda.
- Vagy mikor derül ki, hogy buzik? - mondja Packard.

NEM FARKAS!

Egy késő novemberi, szürke délután egy férfi, akit csak Chollie Wentworthnek fogunk nevezni, éppen egyik
kedvenc témáját taglalja: a New York-i társasági életet. - Az örök agglegények? - kérdezi, néhány olyan név
kapcsán, akik már évek óta szem előtt vannak. - Szerintem, drágáim, egyszerűen unalmasak. - Chollie belekortyol
második pohár skót whiskyjébe. - Sok oka lehet annak, hogy a férfiak miért nem akarnak megházasodni. Van, aki
egyszerűen soha nem nő ki a szexuális változatosságból, mások számára meg a házasság tönkreteszi a szexet.
Aztán ott a nehéz választás: egy harmincéves nő, aki gyereket szül az embernek, vagy egy olyan nő, mint Carol
Petrie, aki megszervezi az életedet. Gond lehet az anya is. Például ez a helyzet X-szel - itt egy multimilliomos
bankár neve hangzik el, aki már elmúlt ötvenéves, és még mindig nem kötötték be a fejét. -A pasas krónikus
muffkórban szenved. De ha az ember X, kit vihet haza? Kitennéd az anyádat egy határozott fellépésű nő
kihívásának, aki szétrombolja a családot? De akkor is - folytatja Chollie székében kissé előredőlve - már sokaknak
elege van abból, hogy ezek a tagok nem bírják magukat elkötelezni. Ha én egyedülálló nő lennék, azt mondanám
magamnak: mit vacakolok én ezekkel a fickókkal, mikor rajtuk kívül van még vagy 296 millió rendkívül
szórakoztató meleg pasi, akivel lehetek. Találok magamnak egy hihetetlenül szórakoztató meleg hapsit, akivel
ezernyi dologról jól elbeszélgetünk, és el is járhatunk helyekre. Minek töltsem az időmet X-szel? Kinek van kedve
ott ülni, és hallgatni, ahogy az üzletről süketel? A kedvét keresni? Különben is, öreg. Nem fog már megváltozni.
Az ilyen X-félék nem érik meg a fáradságot. Már túl sokszor kiáltották: nem farkas! Végül is a nő dönti el, hogy
kell neki a pasas vagy sem. Ha az illető nem veszi magának a fáradságot, hogy megházasodjon, ha soha nem ad
semmit... szerintem a nőknek elegük van ebből. És nekik van igazuk.

HÁLAADÁS JACKNÉL

- Megmondom, mi van - mondja Norman, aki civilben fényképész. - Vegyük például Jack-et. Ismeritek Jack-et:
mindenki ismeri. Én három évig voltam nős. Tíz éve ismerem Jack-et. Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy
amióta csak ismerem, hat hétnél tovább még egyik barátnője se tartott ki mellette. Egyszer csak összefutok vele.
Hálaadáskor egy bulin, barátoknál. Mindenki évek óta ismeri egymást. Jó, nem mindenki házas, de komoly
kapcsolatban él. Erre megjelenik Jack, megint valami muffal. Huszon-valahány éves. Szike. Persze kiderül, hogy a
csaj pincérnő, és egy hete ismerte meg. Vagyis a nő nem ismer senkit, őt se ismerik, nem illik a társaságba, ezzel
megborítja az egész vacsorát. Jack pedig teljesen használhatatlan, mert közben egyfolytában azon jár az esze,
hogyan fogja megdugni. Ahányszor csak Jackkel találkozom, mindig ugyanez a forgatókönyv. Minek töltsem vele
az időmet? Hálaadás után a társaságban az összes nő úgy döntött, hogy Jack-ből elég volt. Többet nem hívják meg.
Samantha Jones - barátainak csak Sam - Magdával, a regényírónővel vacsorázik a Kiosk-ban. Az
agglegényekről beszélgetnek, történetesen éppen Harry-ről és Jack-ről.
- Valaki mesélte, hogy Jack még mindig arról beszél, ki volt meg neki - mondja Magda. - Mintha tizenöt éve
ugyanaz a beszélgetés folyna. A férfiak azt hiszik, csak a nőknek kell vigyázniuk a jó hírükre. Nagy tévedés! Nem
bírják felfogni, hogy ha egy muffal látod őket, elmegy tőlük a kedved?
- Vegyük például Harry-t - veszi át a szót Samantha. –Jack-et végül is megértem: annyira csak a karrierje
érdekli, meg a nagy pénzek. De Harry-vel más a helyzet. Azt mondja, őt nem érdekli a hatalom és a pénz.
Másrészről viszont nem érdekli a szerelem és a kapcsolatok sem, az biztos. Akkor mégis, mi érdekli? Mi a
létezésének az értelme?
- Azonkívül - teszi hozzá Magda - ki tudja, milyen helyeken volt már ezeknek a pasiknak a fütyije.
- Nem bírnak érdekelni.
- A napokban összefutottam Roger-rel, persze a Mortimer előtt.
- Lehet vagy ötvenéves - szól közbe Samantha.
- Majdnem. Tudod, huszonöt éves koromban jártam vele. A Town & Country magazin akkoriban kiáltotta ki
New York legígéretesebb agglegényének. Emlékszem, azt gondoltam róla, micsoda csődtömeg. Először is, az
anyukájánál lakott. Oké, az övé volt a New York-i házuk egész emelete, de akkor is. Meg ott volt az a tökéletes ház
Southampton-ban meg a másik tökéletes ház Palm Beach-en, meg a tagság a Bath & Tennis klubban. És tudod
mit? Ennyi. Ennyiből állt az élete. A felszín alatt nem volt semmi.
- Most mi van vele? - kérdezi Samantha.
- A szokásos. Végigment az összes lányon New Yorkban, és amikor a felbőszült csajok végre kinyomozták a
telefonszámát, LA-be költözött. Onnan Londonba, most meg Párizsba. Azt mondta, csak azért jött vissza New
Yorkba két hónapra, hogy az anyukájával legyen.
A két nő hisztérikusan nevet.
- Ezt kapd ki! - folytatja Magda. - Ezzel jön nekem: annyira tetszenek a francia lányok! Elmegy vacsorázni
ehhez a nagyágyú franciához, akinek három lánya van. Akármelyiket elfogadnám, mondja. Szóval vacsoráznak, ő
meg úgy érzi, remekül haladnak a dolgai. Mesél nekik a barátjáról, valami arab hercegről, akinek három felesége
van, három nővér. A francia lányok meg csak néznek rá, és a vacsorának egyszeriben vége szakad.
- Szerinted ezek a pasik nem bírják felfogni? Nem veszik észre, hogy mennyire szánalmasak?
- Nem hát!

TUDOD, MENNYIRE SZENVEDEK ETTŐL

Másnap Simon Piperstock több embert is felhív a Kennedy nemzetközi repülőtér első osztályú tranzitjából.
Egyikük egy fiatal nő, akivel évekkel ezelőtt járt.
- Most megyek Seattle-be - újságolja Simon. - Nem vagyok valami jól.
- Csak nem? - kérdezi a nő, szinte örömmel.
- Valamiért mindenki azt mondja, hogy kibírhatatlan vagyok. Azt mondják, ez már gusztustalan.
- És szerinted nem gusztustalan? - Lehet, hogy egy kicsit az.
- Értem.
- Nem működik a kapcsolatom Mary-vel, ezért egy gyönyörű fiatal lánnyal mentem el bulizni, akivel jóban
vagyok. Olyan kedves lány. Jó barátom. Erre mindenki ezen csámcsog.
- Neked soha nem szoktak működni a kapcsolataid, Simon.
- Aztán összefutottam azzal a nővel a színházban, akivel pár évvel ezelőtt megpróbáltak összehozni. De nem
érdekelt, úgyhogy inkább barátok lettünk. Na, ez a csaj odajön hozzám, és azt mondja: tudod, nem akarom, hogy
valaha is bármi közöm legyen hozzád. Nem akarom, hogy a barátaim közül bárkinek is bármi köze legyen hozzád.
Túl sok nőt bántottál meg életedben.
- Ez így igaz.
- Most mit csináljak? Tudod, mennyire szenvedek ettől az egésztől, de mit csináljak, ha egyszer soha nem
érzem úgy, hogy most ismertem meg az igazit. Ezért járok el velük mindenhová. Istenem, mindenkivel volt már
így. - Kis szünet. - Tegnap beteg lettem.
- Szegény - mondja a nő. - Szeretnéd, ha lenne valaki, aki ápolna?
- Nem igazán. Úgy értem, csak rövid időre betegedtem meg... A francba! Igen. Ez az igazság. Gondoltam rá,
hogy ápolhatnál. Gondolod, hogy valami gond van velem? Szeretnék találkozni veled. Megbeszélni. Talán te
tudnál nekem segíteni.
 - Van egy komoly barátom. Azt hiszem, össze fogunk házasodni. Őszintén szólva, nem hinném, hogy
szeretnék veled együtt mutatkozni.
- Hát - mondja Simon -, rendben.
- De ha fel akarsz hívni, semmi gond.

A Csont és a fehér nercbunda: Carrie karácsonyi éneke

Karácsony New Yorkban. Partik. A csillag az Ötvenhetedik utcában. A karácsonyfa. Legtöbbször nem
olyan, mint amilyennek lennie kéne. De néha mégis történik valami, és a dolog működik.
Carrie a Rockefeller Centerbe tart, az elmúlt karácsonyokon tűnődve. Hány éve is történt - gondolkodik,
miközben a korcsolyát a lábára veszi -, hogy utoljára itt jártam? A keze kicsit remeg, ahogy a fűzit a kampókba
akasztja. Kicsit lámpalázas. Reméli, hogy a jég kemény és sima lesz.
Az egész Samantha Jones-ról jutott az eszébe. Az utóbbi időben Samantha - a barátainak csak Sam -
panaszkodik, hogy nincs pasija. Hogy évek óta nincs szerelem az életéhen, ami különösen az ünnepek alatt esik
rosszul. - Szerencsés vagy - mondja Carrie-nek, és mindketten tudják, hogy igaza van. - Csak azt szeretném
tudni, velem is megtörténik-e majd egyszer valaha - és mindketten tudják, mire gondol. - Elszomorodom, ha
karácsonyfát látok.
Sam a karácsonyfákat nézegeti, Carrie korcsolyázik. Régi dolgok járnak az eszében.
Skipper Johnson most karácsonyozik másodszor New Yorkban, és mindenki megőrül tőle. Egyik este egymás
után három koktélpartira is elmegy.
Az elsőn összefut James-szel, aki sminkművész. James a második vagy harmadik koktélpartin van aznap,
amikor Skipper szóba elegyedik vele. Egyszerűen muszáj mindenkivel beszélnie. Remy, a hajszobrász, odalép
Skipper-hez, és azt kérdi tőle: - Mit akarsz azzal a fickóval, James-szel? Túl jó vagy te neki.
- Ezt meg hogy érted? - kérdez vissza Skipper.
- Látom, hogy mindenhová együtt mentek. Hadd mondjak neked valamit. James egy rohadék. Élősködő. Te
jobbat érdemelsz nála.
- De én nem vagyok meleg - mondja Skipper.
- Ja persze, édesem.
Másnap reggel Skipper felhívja Stanford Blatch-et, a forgatókönyvírót. - Az emberek azt hiszik, hogy meleg
vagyok, és ez árt a hírnevemnek - panaszolja.
- Ugyan már - nyugtatja Stanford. - A hímév olyan, mint a macskaalom. Naponta változhat. Igazából változnia
is kell. Különben is, megvan nekem a magam baja.
Skipper felhívja River Wilde-ot, a híres regényírót. - Szeretnék veled találkozni - nyafogja.
- Nem lehet - mondja River.
- Miért nem?
- Mert dolgon van.
- Miféle dolgod?
- Markkal, az új barátommal.
- Nem értem. Azt hittem, én vagyok a barátod.
- Ő megtesz nekem olyasmit is, amit te nem.
Rövid csend.
- De én olyat is tudok, amit ő nem - ellenkezik Skipper.
- Például mit?
Megint csend.
- Ettől még nem kell folyton vele lenned - mondja végül Skipper.
- Nem bírod felfogni, Skipper? Itt él. Itt vannak a cuccai. Az alsógatyája. A CD-i. A szőrgombóca.
- Szőrgombóca?
- Van egy macskája.
- Aha - feleli Skipper. Aztán egy kicsit később: - Beengedsz egy macskát a lakásodba?
Skipper felhívja Carrie-t. - Ezt nem bírom elviselni. Karácsony van, és mindenki jár valakivel. Mindenki,
kivéve engem. Mit csinálsz ma este?
- Big és én itthon leszünk - feleli Carrie. - Vacsorát főzök.
- Saját otthont szeretnék. Egy ház kell nekem. Talán Connecticutban. Egy meghitt kis fészek.
- Skipper! Huszonöt éves vagy.
- Miért nem lehet minden úgy, mint tavaly, amikor senki sem járt senkivel? - nyöszörgi Skipper. - Éjszaka
fantasztikusat álmodtam Gae Gardenről - meséli, a híresen fagyos, negyven-egynéhány éves társasági dámára
utalva. - Annyira gyönyörű! Azt álmodtam, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, és fogjuk egymás kezét. És
aztán felébredtem, és tisztára pofára estem, mert az egész csak álom volt. De az az érzés! Szerinted a valóságban is
át lehet élni azt az érzést?
 Tavaly ilyenkor Skipper, Carrie és River Wilde Belle karácsonyi bulijára voltak hivatalosak, egy vidéki családi
kúriára. Skipper Mercedesével mentek, River a hátsó ülésen ült, akár egy pápai nuncius, és arra kényszerítette
Skippert, hogy állomásról állomásra ugrassa a rádiót, amíg valami tűrhető zenét nem talált. A buli után
visszamentek River lakására, ahol River és Carrie beszélgettek, miközben Skipper végig azon rinyált, hogy a
tilosban parkol. Aztán Skipper kinézett az ablakon, és látta, hogy éppen vontatják el az autóját. Ordítozni kezdett,
mire Carrie és River rászóltak, hogy fejezze be, és szippantson egy kis kokót, vagy szívjon el egy spanglit, vagy
legalább igyon még egyet. Hisztérikusnak tartották.
Másnap Stanford Blatch elment Skipperrel kiváltani az autóját. Az egyik gumi defektes volt. Stanford beült az
autóba újságai olvasni, mialatt Skipper kereket cserélt.

A CSONT

- Kémék tőied egy nagy szívességet - mondja Stanford Blatch.

Régi szokásukhoz híven, karácsony előtt együtt ebédelnek Carrie-vel, Harry Ciprianinál. - Szeretnék eladni pár
képet a Sotheby's aukcióján. Szeretném, ha ott ülnél a közönség soraiban, és feltornásznád az árakat.
- Persze, szívesen - egyezik bele Carrie.
- Őszintén szólva, eléggé le vagyok égve - magyarázkodik Stanford. Miután elúszott a pénz, amit egy
rockzenekarba fektetett, a családja megvonta tőle az anyagi támogatást.
Aztán elfogyott az a pénz is, amit a legutóbbi forgatókönyvéért kapott. - Annyira hülye voltam!
Azután ott van a Csont is. Stanford éppen egy forgatókönyvet ír neki, és fizeti a Csont színészmesterség-óráit. -
Állította persze, hogy nem meleg - mondja Stanford -, de nem hittem neki. Senki nem érti meg. Vigyáztam arra a
gyerekre. Esténként elszundított, miközben telefonon beszéltünk, a telefonkagylót a karjában dédelgetve. Senkit
nem ismerek, aki ennyire védtelen lenne. Annyira össze van zavarodva szegény.
Egy héttel ezelőtt Stanford megkérdezte a Csontot, volna-e kedve elmenni egy divatintézet által összehozott
rendezvényre a Met-be. A Csont beijedt. - Mondtam neki, hogy ez jót tenne a karrierjének. Ordítozott velem, hogy
értsem meg, ő nem meleg. Hogy hagyjam már végre békén. Hogy soha többet nem áll velem szóba.
Stanford belekortyol a Bellini-jébe. - Az emberek azt hitték, titkon szerelmes vagyok belé. Én azt gondoltam,
nem vagyok. Egyszer megütött. A lakásán voltunk. Veszekedtünk. Megszerveztem neki, hogy elmehessen
meghallgatásra egy rendezőhöz. Azt mondta, túl fáradt hozd. Hogy tűnjek el. Azt mondtam neki, beszéljük meg a
dolgot. Erre odavágott a falhoz, aztán szó szerint lehajított a lépcsőn. Egy olyan olcsó kis lift nélküli házban lakik.
Egy ilyen helyes fiú. A vállam azóta se működik rendesen.

A FEHÉR NERC

Carrie-nek mindenki Skipper-ről panaszkodik. Olyan nők, akik idősebbek Skipper-nél. Például Carrie ügynöke,
az egyikszerkesztő a magazinnál. Skipper az asztal alatt fogdossa őket vacsora közben, szerte a városban
mindenütt.
A divatintézet javára szervezett rendezvény estéjén Carrie éppen a fodrászhoz készülne, de előtte még
Skipperrel ordítozik telefonon, amikor Mr. Big hazaér. Mr. Big-nek egy nagy csomag van a hóna alatt. - Mi az? -
kérdezi Carrie.
- Ajándék nekem - mondja Mr. Big.
Bemegy a hálószobába, majd előbukkan, kezében egy fehér nercbundával. - Boldog karácsonyt!
- Skipper, most le kell tennem - mondja Carrie. Három éve karácsonykor Carrie egy garzonban lakott, amiben
két hónappal azelőtt meghalt egy öreg nő. Carrie-nek nem volt pénze. Ágy helyett egy kölcsönkapott habszivacson
aludt. Nem volt egyebe, csak egy fehér nercbundája és egy Louis Vuitton bőröndje. Később egyébként mindkettőt
ellopták, amikor betörtek a garzonba. Addig a habszivacson aludt, a nercbundával takarózott, de minden este
elment valahová. Az emberek szerették, senki sem kérdezősködött. Egyik este megint meghívták egy buliba,
valakinek a hatalmas Park Avenue-i lakásába. Tudta, hogy nem illik a társaságba, és bár csábító volt, hogy
ingyenkajával tömhetné a fejét, de nem lehetett folyton ezt csinálni. Ehelyett egy olyan pasival találkozott, akinek
neve volt. Az illető vacsorázni hívta, ő pedig azt gondolta: basszátok meg, de mind.
Eliónál vacsoráztak, és az egyik legelső asztalhoz ültek. A férfi sokat nevetett, a késével megvajazta, majd szép
sorjában megette az asztalra készített kenyérrudacskákat. - Sikeres író vagy? - kérdezte.
- Jövő hónapban jelenik meg a cikkem a Woman's Dayben - felelte Carrie.
- A Woman's Dayben? Ki olvassa a Woman's Dayt?
Aztán így szólt: - St. Barts-ba megyek karácsonyozni. Jártál már St. Barts-ban?
- Nem.
- Egyszer el kell oda menned. De tényleg. Én minden évben kiveszek ott egy villát. Mindenki St. Barts-ba jár.
- Na, persze - mondta Carrie.
Mire legközelebb együtt vacsoráztak, a férfi éppen nem tudta eldönteni, hogy síelni menjen-e Gstaad-ba vagy
Aspen-be, vagy inkább maradjon St. Barts-nál. Megkérdezte, hova járt Carrie iskolába.
 - Nayaug Gimnázium - mondta Carrie. - Connecticutban.
- Nayaug? - kérdezte. - Soha nem hallottam róla. Figyelj, szerinted vegyek karácsonyi ajándékot az
exbarátnőmnek? Azt mondja, én fogok tőle kapni valamit. Na, mindegy.
Carrie csak bámult.
Mindenesetre néhány napig nem érezte magát annyira nyomorultul, amíg rá nem jött, hogy a férfi talán nem is
fogja többet felhívni.
Két nappal karácsony előtt Carrie hívta fel őt. - Figyelj, épp most indulok - mondta a férfi.
- Végül is hogy döntöttél?
- St. Barts. Mégiscsak. Remek bulit rendezünk a házban. Jason Mould, a filmrendező meg a barátnője, Stelli
Stein is eljönnek LA-ből. Azért neked is boldog karácsonyt, oké? Remélem, a Jézuska jó lesz hozzád.
- Neked is boldog karácsonyt - felelte Carrie.

SZIA, ANYA

Carrie három évvel ezelőtt is korcsolyázni ment délután. Csak csinálta sorban egyik forgást a másik után a
jégpálya közepén, egészen addig, amíg mindenkit el nem küldtek, mert zártak. Így aztán felhívta az anyját. -
Hazajövök - mondta.
Hullani kezdett a hó. A Penn Stationnél szállt fel a vonatra. Nem volt szabad ülőhely. Két vagon közt állt az
átjáróban. A vonat Rye és Greenwich felé ment. A hóesésből hóvihar lett. Elhagyták Greens Farmot, Westport-ot
és néhány ipari kisvárost. A vonat megállt, késett a hóesés miatt. Idegenek elegyedtek szóba egymással. Karácsony
volt.
Carrie rágyújtott. Egyfolytában a férfire gondolt, meg arra, hogy Jason Mould és Stelli Stein (akárkit is hívnak
így) most biztosan a medence szélén hevernek, a kék eget bámulják St. Barts-ban. Stelli Stein biztosan fehér bikinit
vett fel és fekete kalapot. A kezükben hideg ital, hosszú szívószállal. Ebédre vendégeket várnak. Mindenki magas,
gyönyörű, és le van sülve.
Akkor, három éve, Carrie azt nézte, ahogy a szél befújja a havat a vagonba az ajtó résein át. Azon
gondolkodott, vajon sikerül-e neki valaha valami.
Éjfél van. Skipper a lakásában Kaliforniával beszél telefonon, az ablak előtt álldogálva. A szemközti ház előtt
egy taxi áll meg. Látja, amint egy férfi és egy nő a hátsó ülésen smárolnak. Aztán a nő kiszáll, hosszú bunda van
rajta, a feje körül meg vagy húsz kasmírpulóver. A taxi elhajt.
Samantha Jones az.
Két perc múlva csengetnek.
- Sam - köszönti Skipper. - Már vártalak.
- Ugyan, Skipper. Hagyd ezt a szöveget. Azt akartam megkérdezni, nem tudnál-e kölcsönadni egy kissampont -
mondja Samantha.
- Sampont? Mit szólnál egy italhoz? - kérdezi Skipper. - De ne sokat - feleli Sam. - És ne gondolj serrumi hun-
cutságra. Például, hogy megbolondítod egy kis ecstasyval vagy ilyesmi.
- Ecstasy? Hiszen én nem is szoktam drogozni. Még a kokót se próbáltam soha, esküszöm. Nahát! El se
hiszem, hogy itt vagy nálam.
- Én se - mondja Sam. Járkál a nappaliban. Piszkálja a tárgyakat. - Tudod, én közel sem vagyok annyira
rendszerezett, mint gondolják.
- Miért nem veszed le a kabátodat? - kérdezi Skipper. - Helyezd magad kényelembe. Nincs kedved egy kis
szexhez?
- Igazából a hajamat szeretném megmosni.
- Mosd meg itt. Utána.
- Inkább nem.
- Kivel csókolóztál a taxiban?
- Megint egy olyan férfival, akihez vagy nincs kedvem, vagy nem lehet az enyém - mondja Samantha. -
Olyannal, mint amilyen te vagy.
- De én a tiéd lehetek. Semmi akadálya. - Hát ez az!

OLYAN ROSSZ VAGY

- Cheri - hallatszik egy férfihang a fürdőszoba felől. - Annyira örülök, hogy eljöttél hozzám.
- Tudod, hogy mindig eljövök hozzád - mondja a Csont.
- Gyere ide! Ajándékot kapsz.
A Csont megnézi magát az előszobatükörben, aztán belép a nappaliba. A kanapén egy középkorú férfi
üldögél teát szürcsölgetve, olasz bőrpapucsos lábával a dohányzóasztalt kocogtatja.
- Gyere közelebb! Hadd lássam, mennyit öregedtél két hónap alatt. Nem égtél le nagyon, amikor
Görögországban nyaraltunk?
 - Te serunit nem öregedtél - mondja a Csont. - Mindig egyformán fiatal vagy. Mi a titkod?
- Az a fantasztikus arckrém, amit tőled kaptam. Mi is volt a neve?
- Kiehl's - a Csont leül egy antik karosszék karfájára.
- Hozzál még nekem belőle! Megvan még az órád?
- Az órám? - kérdez vissza a Csont. - Azt odaadtam egy hajléktalannak. Folyton kérdezgette tőlem, hogy
hány óra van, hány óra van, úgyhogy gondoltam, jó hasznát veszi majd.
- Te rossz fiú! Nagyon rossz vagy - mondja a férfi. - Csak játszol velem.
- És te, elajándékoznál olyasmit, amit tőlem kaptál?
- Dehogyis! - tiltakozik a férfi. - Nézd csak, mit hoztam neked. Kasmírpulóverek minden színben.
Felpróbálod? - Csak akkor, ha mind az enyém lehet - feleli a Csont.

RIVER BULIJA

River Wilde szokásos karácsonyi bulija. Hangos zene. Emberek mindenütt. A lépcső aljában is. Drogoznak.
Valaki az erkélyről az utcára hugyozik, a gyanútlan gondnok fejére. A Csont rá se néz Stanford Blatch-re, pedig
az egy ikerpárral - mindkettő férfi modell - jelent meg ma este, akik most érkeztek New Yorkba. Skipper egy
nővel smárol a sarokban. A karácsonyfa felborul.
Skipper elszakad a nőtől, és odamegy Carrie-hez, aki megkérdezi tőle, miért próbálja folyton megcsókolni a
nőket. - Úgy érzem, ez a kötelességem - feleli Skipper, aztán Mr. Big-hez fordul: - Mit szólsz hozzá, öregem,
milyen gyorsan összejött?
Skipper odamegy River-hez: - Most egyszerre miért hagytok ki mindenből? Úgy érzem, az összes barátom
elfordult tőlem. Mark miatt van, igaz? Ő nem kedvel engem.
- Ha nem hagyod ezt abba, senki sem fog kedvelni - feleli River. Közben valaki éppen hány a
fürdőszobában.
Hajnali egy órára a lakás úszik az alkoholban, a fürdőszobát meg elfoglalta egy csapat drogos. A
karácsonyfa háromszor borult fel, és senki nem találja a kabátját.
Stanford River-hez fordul: - Én már végképp lemondtam a Csontról. Még soha nem tévedtem ezt illetően, de
lehet, hogy ő mégsem meleg. - River elképedve mered rá.
- Gyere, River - mondja Stanford hirtelen felvidulva. - Nézd meg a karácsonyfádat. Nézd, milyen gyönyörű.

23.
Bulizós csajok történetei a szexről és a szenvedésről:
a pasi olyan gazdag, olyan nagyvonalú, és annyira... ronda!

Carrie éppen a Bergdorfs-ból lép ki, amikor összefut Bunny Entwistle-el.

- Szívecském! - kiáltja Bunny. - Évek óta nem láttalak! Remekül nézel ki!
- Te is - feleli Carrie.
- Ebédelj velem! Most rögtön! Amalita Amalfi, igen ő is New Yorkban van éppen, és még mindig jóban
vagyunk, lemondta a megbeszélt ebédünket.
- Biztos Jake telefonjára vár.
- Szóval még mindig találkozgat vele? - Bunny hátraveti platinaszőke haját cobolybundája gallérja mögé. -
Foglaltam asztalt a '21-ben. Légy szíves, ebédelj velem! Egy éve nem voltam New Yorkban, és meghalok azért,
hogy valami jó helyen ehessek.
Bunny negyven-egynéhány éves, még mindig gyönyörű, LA-ben lebarnult, egykori tévészínésznő, aki azelőtt
évekig New Yorkban lógott. Igazi bulizós csaj, és annyira vad, hogy egy férfinak se fordult meg a fejében, hogy
esetleg elveszi feleségül, sokan akarták viszont lehúzni a bugyiját.
- Hátulra szeretnék ülni, ahol rágyújthatok, és nem zavarnak - mondja Bunny. Leülnek, és Bunny rágyújt egy
kubai szivarra. - Legelőször is, egy házassági hírről akarok veled beszélni. - Chloé közelgő esküvőjére gondol,
melynek híre a napilapokban jelent meg. Chloé harminchat éves, még mindig klasszikus szépségnek tartják, és egy
Jason Jingsley nevű ronda fazonhoz megy hozzá. A szertartás a Galápagos-szigeteken lesz.
- Végül is gazdag, okos és aranyos - mondja Carrie. - És velem például mindig barátságos volt.
- Na de, édesem! Az olyan pasi, mint Jingles, akiből New Yorkban van egy rakás, nem az a fajta, akihez
hozzámész. Barátnak remek: figyel rád, a nehéz helyzetekben mindig számíthatsz rá, és késő esténként - ha
magányos vagy, és szörnyen kétségbeesett - azt mondhatod magadnak: nem baj, még mindig hozzámehetek
Jingles-hez. Akkor legalább nem kell majd aggódnom a lakbér miatt. De amikor reggel felébredsz, és komolyan
elgondolkodsz rajta, rájössz, hogy akkor egy ágyban kellene aludnod vele, és nézni, ahogy a fogát mossa, meg a
többi cucc.
- Sandra azt mondta, Jingles egyszer megpróbálta megcsókolni - meséli Carrie. - Azt vágta a krapek fejéhez: ha
egy szőrgombócot kívánnék az ágyamba, vennék egy macskát.
 Bunny kicsattintotta a púdertartóját, látszólag a szempillafestéket ellenőrizve, igazából viszont, legalábbis
Carrie szerint, az érdekelte, hányan nézik az étteremben.
- Annyira szeretném felhívni Chloe-t, és megkérdezni tőle, mi ez az egész, de nem tehetem, mert már évek óta
nem áll szóba velem - mondja Bunny. - Kaptam egy meghívót, egy olyan múzeum javára rendezett izére, az Upper
East Side-ra, és látom a papíron, hogy persze megint Chloé a rendezvény egyik védnöke. Már évek óta nem voltam
ilyenen, de komolyan megfordult a fejemben, hogy kicsengetem azt a 350 dollárt, és elmegyek egyedül. Csak hogy
lássam, hogy néz ki.
Bunny-ból kitör a híres nevetése, egyszerre több fej fordul feléjük. - Néhány évvel ezelőtt, amikor eléggé szét
voltam esve, és néha nyilvános helyen is kokó volt az orrom körül, időnként felhívott az apám, és azt mondta:
gyere haza! Minek? - kérdeztem. Hogy lássalak! Ha látlak, rögtön tudom, rendben vagy-e. Én is így vagyok Chloe-
val. Ha látom, mindent tudok róla. Utálja magát? Antidepresszánst szed?
- Nem hiszem... - kezdi Carrie.
- Mit gondolsz, lehet, hogy isteni látomása volt? - vág közbe Bunny. - Sok embernek van. Az most nagy divat.
Mindenesetre megvan rá minden okom, hogy érdekeljen, mi történt vele. Néhány éve ugyanis magam is majdnem
hozzámentem egy olyan fickóhoz, mint Jingles. A helyzet még mindig nem tisztázódott, és szerintem soha nem is
fog. Igyunk pezsgőt! Pincér! - Bunny csettint az ujjával. Nagy levegőt vesz. - Az egész úgy kezdődött, hogy
szakítottam egy pasival, akit nevezzünk Dominique-nak. Olasz bankár volt, eurogagyi, és még büszke is volt rá, a
jelleme meg olyan volt, mint a skorpióé. Az anyjára ütött. Persze, úgy bánt velem, mint egy ronggyal, én meg
elviseltem, és meglepő módon nem is zavart annyira. Legalábbis addig nem, amíg egyszer túl sok pszichedelikus
teát nem ittam Jamaicán, és rá nem jöttem, hogy mégsem szeret. De akkoriban még más ember voltam. Még
mindig szép és jó családból való lány voltam, mert egy kisvárosban nőttem föl Maine-ben. Tudod, megállítottak az
utcán az idegenek, meg ilyesmi, belül viszont nem voltam valami szép. Egyáltalán semmit nem éreztem, sem
fizikailag. sem lelkileg. Soha nem voltam szerelmes. Dominique-kel is csak azért éltem három évig, mert az első
randinkon megkért rá, meg azért, mert egy eszméletlen jó, kétszobás lakása volt, egy háború előtt épült házban, jó
kilátással az East River-re, meg egy nagy háza is East Hampton-ban, a Long Island-en. Nekem meg se pénzem, se
munkám: csak egy pár hangalámondásom volt, meg tévéhirdetésekben énekeltem. Így aztán, amikor Dominique-
kel szakítottunk, mert rájött, hogy vannak pasijaim, és arra kényszerített, hogy adjam vissza az ékszereket, amiket
tőle kaptam, úgy döntöttem, hogy a megoldás az lesz, ha férjhez megyek. Méghozzá gyorsan.

A PUHAKALAP

- Beköltöztem egy barátom lakásába - folytatja Bunny -, és kábé két héttel ezután a Chester-ben, abban a keleti
parti, fiatal nagymenők bárjában, megismertem Dudley-t. Öt percen belül felidegesített. Betétes lakkcipő,
puhakalap és Ralph Lauren öltöny volt rajta. Az ajka nedvesen csillogott. Magas volt és sovány, állról az ő
esetében nem lehetett beszélni, szeme, mint a főtt tojás, ádámcsutkája kitüremkedett. Szó nélkül odaült az
asztalunkhoz, és ragaszkodott hozzá, hogy mindenkinek rendeljen egy Martinit. Ócska vicceket mesélt, és
élcelődött az egyedi tervezésű csikóbőr cipőmön. „Boci vagyok, mú, vegyél fel engem is" - azt mondja. „Ne
haragudj, de szerintem, te túl nagy marha vagy hozzám" - feleltem. Az is idegesített, hogy nyilvános helyen
egyáltalán szóba állok egy ilyen alakkal. Másnap persze felhívott. - Shelby adta meg a számodat - mondta. Shelby
az egyik barátom, és valahogy George Washington leszármazottja. Tudok udvariatlan lenni, de csak egy bizonyos
határig. - Nem is tudtam, hogy ismered Shelby-t - feleltem neki. - Hát persze hogy ismerem - mondta - még az
oviból. Már akkor is egy hülyegyerek volt.
- Tényleg? És erre te? - kérdezem.
- Az egész az én hibám volt. Nem kellett volna vele kezdenem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy részletesen
előadom neki, hogyan szakítottam Dominique-kal. Dudley másnap virágot küldött, mert: nem szabad egy szép
lánynak szomorkodnia amiatt, hogy elhagyták. Shelby meg felhívott. - Dudley klassz srác - mondta.
- Tényleg? - kérdeztem. - És mégis, mi olyan klassz benne?
- Fél Nantucket a családja tulajdona. És Dudley kitartó volt. Ajándékokat küldött: játék macit, egyszer meg egy
vermonti sajtkosarat. Naponta háromszor-négyszer felhívott. Először harapós voltam vele. De egy idő után
hozzászoktam a rossz humorához, és már szinte vártam a hívását. Elragadtatott figyelemmel bírta hallgatni napjaim
jelentéktelen részleteit, például, hogy mennyire dühös voltam, mert Yvonne új Chanel kosztümöt vett magának,
nekem meg nem volt erre pénzem, hogy egy taxisofőr kiszállított a kocsiból, mert rágyújtottam, hogy
szőrtelenítésnél a borotvával megvágtam a bokámat, meg ilyenek. Csapdát állított nekem, és én ezt tudtam is, de
azt hittem, én vagyok az a nő, aki soha nem kerülhet csapdába. Aztán jött az a hétvégi meghívás, Shelby-n keresz-
tül, aki felhívott, és azt mondta:
- Dudley azt szeretné, ha elmennénk vele hétvégére a házába, Nantucket-ba.
- Szó sem lehet róla!
- Nagyon szép háza van. Egy régi ház a főutcán.
- Melyik? - kérdeztem.
- Azt hiszem, az egyik téglaburkolatú. - Azt hiszed?
 - Biztosan tudom. Csak amikor ott voltam, mindig eléggé be voltam baszva. Nem emlékszem kristálytisztán.
- Ha tényleg az egyik téglaburkolatú, akkor majd gondolkodom a dolgon - feleltem. Tíz perccel később Dudley
személyesen telefonált. „Már megvettem a repülőjegyedet" - mondta. „A ház pedig tényleg téglaburkolatú" - tette
hozzá.

DUDLEY TÁNCOL

- A mai napig nem értem, mi történt azon a hétvégén. Talán az alkohol volt az oka, vagy a marihuána. Vagy az
a ház. Gyerekkoromban a szüleimmel egyszer Nantucket-ban nyaraltunk. Nyaralás alatt azt értem, hogy kivettünk
két szobát, és két hétig ott voltunk. A bátyámmal aludtam egy szobában, és a szüleim rákot főztek vacsorára egy
platnin. Azon a hétvégén lefeküdtem Dudley-val. Nem akartam. A lépcsőfordulóban álltunk, és éppen jó éjszakát
kívánt nekem, amikor váratlanul megcsókolt. Nem tiltakoztam. Az ő szobájába mentünk, és emlékszem, ahogy
rám feküdt, az első gondolatom az volt, hogy megfulladok, aminek lehetett valami alapja, mert Dudley
száznyolcvanhat centi magas volt, aztán meg úgy éreztem, mintha egy kisfiúval aludnék, mert nem volt több
hetvenöt kilónál, a teste pedig teljesen szőrtelen volt. Viszont életemben először a szex remek volt. Hirtelen belém
nyilallt a gondolat: ha most egy olyan pasival lennék, aki kedves és szeret engem, akár boldog is lehetnék. De
amikor felébredtünk, féltem Dudley-ra nézni, nehogy visszataszítónak találjam. Két héttel azután, hogy
visszajöttünk New Yorkba, elmentünk egy múzeum javára szervezett rendezvényre az Upper East Side-ra. Ez volt
az első alkalom, hogy nyilvánosan együtt mutatkoztunk, mióta összejöttünk. És ekkor, mint ez később jellemző lett
a kapcsolatunkra, egyik szerencsétlenség jött a másik után. Egy órát késett, aztán nem kaptunk taxit, mert a
városban negyvenfokos hőség volt. Gyalog kellett mennünk, Dudley meg szokás szerint semmit nem evett egész
nap, úgyhogy majd elájult az éhségtől, ezért valakit el kellett küldeni egy pohár hideg vízért. Ragaszkodott hozzá,
hogy táncoljunk, ami gyakorlatilag abból állt, hagy engem nekilökdösött más táncoló pároknak. Utána rágyújtott
egy szivarra, amitől rosszul lett és hányt. Közben mindenki azzal tömte a fejem, hogy milyen klassz srác. A
barátaimat kivéve. Amalita azt mondta: Ennél te jobbat érdemelsz. Ez nevetséges. Mire én: de olyan jó vele az
ágyban! Mire ő: azt akarod, hogy én is rosszul legyek? Egy hét múlva Dudley nem hivatalosan megkérte a
kezemet, és én igent mondtam neki. Valahogy szégyelltem Dudley-t, de azt hittem, ez majd elmúlik. Azonkívül
eléggé lekötött. Állandóan vásároltunk. Berendezési tárgyakat. Eljegyzési gyűrűt. Régiséget. Perzsaszőnyeget.
Ezüstöt. Bort. És ott voltak a hétvégék Nantucket-ban, a látogatások a szüleimnél Maine-ben, de Dudley mindig
veszedelmesen elkésett, mindig szervezetlen volt, így mindig lekéstük a vonatot vagy a kompot. A fordulópont
akkor következett be, amikor egyszer Nantucket-ba menet negyedszer késtük le a kompot. Éjszakára valami
motelben kellett megszállnunk. Én majd éhen haltam, és arra kértem, menjen el, és szerezzen valami kínai kaját,
ehelyett visszajött egy jégsalátával és egy szánalmas külsejű paradicsommal. Az ágyban voltam, és próbáltam nem
figyelni azokra a hangokra, amik a szomszéd szobában kefélő pár irányából érkeztek, Dudley meg a bakelit-
asztalnál ülve vágta ki a paradicsom rohadt részeit az ezüst zsebkésével, alsógatyában. Még csak harmincéves volt,
de olyan tutyimutyi, mint egy hetvenéves vénember. Másnap reggel rákezdtem: nem gondolod, hogy sportolnod
kéne? Felszedni egy kis izmot? Ettől kezdve minden idegesített vele kapcsolatban. A hülye feltűnő öltözködése.
Hogy mindig úgy viselkedett, mintha mindenki a legjobb barátja lenne. A három szőke szőrszál az ádámcsutkáján.
A szaga. Mindennap megpróbáltam elhajtani a konditerembe. Ott álltam mellette, és kényszerítettem, hogy két és
fél kilós kézi-súlyzóval emelgessen, mert csak azt bírta el. Öt kilót fel is szedett, de aztán újra leadta. Egyik este a
szüleinél vacsoráztunk a Fifth Avenue-n. A szakács báránysültet készített. Dudley nem volt hajlandó húst enni,
üvöltözött a szüleivel, hogy nincsenek tekintettel az étkezési szokásaira, és elszalajtotta a szakácsot a boltba, hogy
hozzon barna rizst és brokkolit. A vacsora két órát késett, és amikor végre elkészült, Dudley csak piszkálta az ételt
a tányérján. Azt hittem, ott süllyedek el. Utána az apja azt mondta nekem: téged bármikor szívesen látunk, de
Dudley-t inkább ne hozd magaddal többé! Akkor kellett volna abbahagynunk, de két hét múlva karácsony volt.
Karácsony este Dudley hivatalosan is megkérte a kezemet az egész családom előtt, egy nyolckarátos eljegyzési
gyűrűvel. Mindig volt benne valami gonoszkodó, és annyira jellemző volt rá, hogy a gyűrűt egy bonbonba dugta. -
Boldog karácsonyt, ez a tiéd - mondta, azzal átnyújtotta nekem a dobozt. - Szerintem láss hozzá. - Köszönöm, most
nem kérek édességet - feleltem azzal arckifejezéssel, ami általában helyre szokta tenni. - Szerintem kérsz - mondta
ő, kissé fenyegető hangon. Úgyhogy elkezdtem enni a bonbonokat. A családom rémülten nézte a jelenetet. Akár
bele is törhetett volna a fogam, vagy meg is fulladhattam volna tőle. Mégis igent mondtam neki. Nem tudom.
előfordult-e már veled, hogy hibás férfival kötöttél eljegyzést, de ha egyszer ebbe a helyzetbe kerülsz, tudd, hogy
az olyan, mintha egy megállíthatatlan tehervonaton utaznál. Egyik buli követte a másikat a Park Avenue-n, meghitt
vacsorák a Mortimer-ben vagy a Bilboquet-ben. Olyan nők könyörögtek, hogy hadd nézzék meg az eljegyzési
gyűrűmet, akiket szinte nem is ismertem. Olyan remek srác; mondogatta mindenki. Tényleg az, feleltem erre én.
Közben meg úgy éreztem magam, mint egy címeres ökör. Aztán elérkezett a nagy nap, amikor be kellett
költöznünk a frissen vásárolt és tökéletesen berendezett hatszobás lakásunkba a Keleti Hetvenkettedik utcában.
Mindent bedobozoltam, és a költöztetők már lent vártak, amikor felhívtam Dudley-t. - Egyszerűen képtelen vagyok
rá - mondtam neki. - Mire? - kérdezte. Letettem a kagylót. Visszahívott. Eljött hozzám. Elment. A barátai felhívtak.
Elmentem otthonról berúgni. Dudley barátai az Upper East Side-on fenték a nagykést. Rossz híremet költötték:
valakinél láttak engem hajnali négykor egy szál cowboy-csizmában. Leszoptam valakit egy night-clubban. Be
akartam adni az eljegyzési gyűrűt a zaciba. Kalandornő vagyok. Átvertem Dudley-t. A történetnek persze nem
lehetett jó vége. Beköltöztem egy kis garzonlakásba, egy lift nélküli házban a York Avenue-n, amit legalább ki is
tudtam fizetni, és elkezdtem a karrieremen dolgozni. Dudley-nak meg közben egyre rosszabbul ment. Az
ingatlanpiac összeomlott, és nem tudta eladni a lakást. Persze, ez is az én hibáin volt. Végül Dudley elment New
Yorkból. Londonba költözött. Ez is az én hibám volt. Bár mindenfelől azt hallottam, milyen bitang jól érzi magát.
Valami herceg ronda lányával jár. Arra persze nem gondol senki, hogy az utána következő három év milyen
pokoljárás volt nekem. A poklok pokla. Igaz, hogy ezalatt totál le voltam égve, hot dogot ettem az utcai árusnál, és
az idő fele részében öngyilkos hangulatban voltam, olyannyira, hogy egyszer még az öngyilkosok segélyvonalát is
felhívtam, csak valaki közbepittyegett, és meghívott egy buliba, de megesküdtem magamnak, hogy soha többet
nem kerülök ebbe a helyzetbe. Soha ne fogadj el pasitól egy fillért se! Szörnyű dolog valakit ennyire megbán-
tani.
- És szerinted az egész amiatt volt, ahogy kinéz? - kérdezi Carrie.
- Ezen sokat gondolkodtam. Nem tudom. És azt el is felejtettem elmondani, hogy ahányszor csak beszálltam
vele az autóba, rögtön elaludtam. Egyszerűen nem bírtam nyitva tartani a szemem. Az az igazság, hogy
unatkoztam vele.
Talán a pezsgő teszi, hogy Bunny bizonytalanul nevetgél: - Hát nem szörnyű?

24.
Nyáron nyaralok, télen síelek.
Aspen

Carrie magánrepülővel Aspen-be utazik. A fehér nerc van rajta, rövid ruha és fehér lakkcipő. Azt hitte, így
kell öltözni, ha az ember magánrepülőgépen utazik, de kiderült, hogy tévedett. A többieken, az útitársain, akiké
a gép, farmer és helyes, norvégmintás pulóver van, és a hó miatt praktikus csizma. Carrie túlöltözött. Amikor a
gép leszáll tankolni Nebraska államban, a pilótának kell lesegítenie a lépcsőn. Enyhe az idő, jár egyet a fehér
nercbundájában és a napszemüvegében, cigarettázik, a végtelen sárga földeket nézi.
Aspen-ben Mr. Big a reptéren várja. Az épület előtt ül, tökéletesen öltözve: barna hasítottbőr-kabátban és
hozzá illő kalapban. Szivarozik. A kifutópályát átszelve Carrie elé siet, és így szól: - Késtetek. Majd
megfagytam.
- Miért nem vártál odabent? - kérdezi Carrie. Autóval áthajtanak a kisvároson, ami olyan, mint a karácsonyfa
alatti játékvárosok, amiket a gyerekek féltő gonddal építenek meg. Carrie a szemöldökéhez szorítja az ujjait, és
azt mondja: - Most végre kipihenem magam. Egészségesen élek. Főzni is fogok.
Stanford Blatch is magánrepülővel érkezik. Gyerekkori barátjánál, Suzannah Martinnál fog lakni. River
Wilde bulija után azt mondta Suzannah-nak: - Tiszta lappal akarok kezdeni. Olyan jó barátok vagyunk, lehet,
hogy össze kéne házasodnunk. Akkor én is megkaphatnám az örökségemet, és a te pénzedet meg az enyémet
összetéve úgy élhetnénk, ahogy mindig is akartunk.
Suzannah negyvenéves szobrász, általában drámai hatású sminkkel és hatalmas ékszerekkel szokott
mutatkozni. Eddig még soha nem gondolt arra, hogy hagyományos házasságban éljen. - Külön hálószoba? -
kérdezi.
- Magától értetődik - feleli Stanford.
Skipper Johnson a menetrend szerinti járattal érkezik, az első osztályú jegy árkülönbözetét az eddigi
repülésekből összegyűjtött bónuszpontokkal váltja meg. A szüleivel és két húgával jön telelni. Muszáj lesz
barátnőt szereznem, gondolja magában. Ez egyszerűen nevetséges. Magában elképzeli a szerencsés nőt: nála
kicsit idősebb, harminc-harmincöt éves, okos, gyönyörű, kellemes partner. Aki képes lekötni az érdeklődését.
Az elmúlt évben rájött, hogy a vele egykorú lányok unalmasak. Túlságosan is felnéznek rá, ami számára ijesztő.
Mr. Big Carrie-t tanítja síelni. Síruhát, kesztyűt, sapkát, hosszú alsót vesz neki. És egy apró hőmérőt, amit
rácsíptethet a kesztyűjére - Carrie ezért az egy dologért könyörög neki. Mr. Big nem akarja megvenni, mire
Carrie duzzogni kezd. Aztán megegyeznek, hogy megveszi neki, orális szexért cserébe, pedig csak négy
dollárba kerül. A házban, amit kibéreltek, Mr. Big felhúzza a cipzárt Carrie sídzsekijén, és ráadja a kesztyűt.
Aztán felcsatolja a pici hőmérőt a kesztyűjére. Carrie azt mondja: - Meglátod, jól jön majd nekünk ez a hőmérő.
Olyan hideg van odakint. - Nevetnek, és megcsókolják egymást.
Mr. Big szivarozik a sífelvonón, és a mobilján beszél. Lefelé Carrie mögött síel, vigyáz, hogy senki ne üsse
el hátulról. - Jól csinálod! - biztatja minden fordulás után, ahogy lassan ereszkednek le a hegyoldalban. Aztán
Carrie a lejtő aljában várakozik, és kezét napellenzőként a szeme elé tartva nézi, ahogy Mr. Big a nagymenőkkel
száguldozik.
Esténként megmasszíroztatják magukat, és forró fürdőt vesznek. Éjszaka, amikor egymás mellett fekszenek
az ágyban, Mr. Big megszólal: - Most közel vagyunk egymáshoz, nem gondolod?
- De igen - feleli Carrie.
 - Emlékszel, régebben mindig azt mondogattad, hogy közelebb kéne kerülnünk egymáshoz? Most már nem
kell ezt mondanod.
Jobb nem is lehetne, gondolja Carrie.

CSAK NÉZEM, MENNYI ITT A FAROK

Stanford a hegygerincen sétál Aspen-ben, lábán csikóbőr csizma, nyakában távcső. Nemsokára Suzannah-
val találkozik a szálloda halljában, együtt ebédelnek. Hirtelen egy ismerős hangot hall, amely azt ordítja:
Stanford! meg azt, hogy: Vigyázz! Megfordul, és észreveszi, hogy Skipper Johnson száguld feléje sítalpakon,
ezért ügyesen hátraugrik egy hóbucka mögé, hogy mentse az életét. - Ez a drága Skipper! - mormolja magában.
- Hát nem király, hogy az ember a vakáció alatt is összefut a barátaival? - kérdezi Skipper. A síruhája olyan,
mintha egy kiscserkész választotta volna zord időjárás esetére: citromsárga sídzseki és füles sapka, melynek
fülei derékszögben ketté állnak.
- Barátja válogatja, meg attól is függ, hogy milyen sebességgel futnak össze - feleli Stanford.
- Nem tudtam, hogy érdekelnek a madarak - mondja Skipper.
- Nem a madarak miatt hoztam a távcsövet, Skipper, azt nézem, mennyi itt a farok. A magánrepülőket
nézegetem, hogy eldöntsem, milyet akarok.
- Saját repülőt veszel?
- Hamarosan. Úgy tervezem, hogy megházasodom, és azt akarom, hogy a feleségem illendően meg tudjon
érkezni valahová.
- A feleséged?
- Igen, Skipper - mondja Stanford türelmesen. - Ami azt illeti, éppen indultam, mert vele ebédelek. Nem akarod
megismerni?
- Ezt nem hiszem el! Figyelj - mondja, miközben lecsatolja a sílécet -, én már három csajjal is összejöttem.
Neked miért nem jött még mindig össze senki?
Stanford szánakozva végigméri. - Kedves Skipper. Meddig akarod még elhitetni magadról, hogy hetero vagy?
Carrie és Mr. Big egy romantikus estét töltenek együtt a Fenyőpatak fogadóban. Autóval kelnek át a hegyen,
azután lovas szánon közelítik meg az éttermet. Az ég feketésszürke, Mr. Big a csillagokról beszél, meg hogy
gyerekkorában milyen szegények voltak, tizenhárom évesen ott kellett hagynia az iskolát, hogy munkába álljon,
azután pedig bevonuljon a légvédelemhez.
Vesznek egy Polaroid fényképezőgépet, amivel lefényképezik egymást az étteremben. Bort isznak, fogják
egymás kezét, és Carrie egy kicsit becsíp. - Ide figyeli - mondja -, kérdeznem kell tőled valamit.
- Ne kímélj - feleli Mr. Big.
- Emlékszel, mi volt nyár elején? Amikor két hónapja jártunk, és azt mondtad, hogy mással is szeretnél néha
randizni? - Igen? - kérdez vissza Mr. Big óvatosan.
- És egy hétig azzal a modellel randizgattál? És amikor véletlenül összefutottunk, szörnyen viselkedtél, és én
ordítoztam veled, és hangosan veszekedtünk a Bowery bár előtt?
- Attól féltem, soha nem akarsz velem többet találkozni. - Csak azt szeretném tudni, hogy te mit csináltál volna
a helyemben?
- Azt hiszem, soha többé nem álltam volna szóba veled. - És ezt akartad? Azt akartad, hogy elmenjek?
- Dehogy! Azt akartam, hogy velem maradj. Össze voltam zavarodva.
- De te biztosan otthagytál volna.
- Nem akartam, hogy elmenj. Tudod, csak úgy, nem is tudom. Próbára tettelek - mondja Mr. Big.
- Próbára tettél?
- Hogy tényleg kedvelsz-e. Annyira, hogy velem maradsz. - De komolyan megbántottál. Hogy voltál képes
ennyire meghántani? Ezt soha nem fogom elfelejteni, tudod?
- Tudom, cicám. Ne haragudj!
Amikor visszaérnek a házba, egy üzenet várja őket a rögzítőn Rock Gibralter-től, a tévészínésztől: - Megjöttem,
és Tyler Kydd-nél lakom. Imádni fogjátok a srácot.
- Tyler Kydd-nél, a színésznél? - csodálkozik Mr. Big.
- Úgy hangzik - feleli Carrie, és tudja, hogy megpróbálta olyan hangon mondani, mint akit egyáltalán nem
érdekel.

A LELÁNCOLT PROMÉTHEUSZ

- Hát ez szuper volt! - lelkendezik Stanford. Suzannah-val a kanapén ülnek, a kandalló előtt. Suzannah
cigarettázik. Ujjai karcsúak, elegánsak, tökéletes, vörösre lakkozott körmökkel. Fekete selyem kínai köntös van
rajta. - Köszönöm, drágám - mondja Suzannah.
- Tényleg te vagy a tökéletes feleség! Nem is értem, hogyhogy nem vagy még férjnél.
 - A hetero pasikkal unatkozom - feleli Suzannah. - Egy idő után legalábbis. Általában remekül kezdődik, aztán
hihetetlenül követelőzőek lesznek. Egyszer csak azt veszed észre, hogy pattogsz nekik, és gyakorlatilag megszűnt a
magánéleted.
- Mi nem leszünk ilyenek. Ez így tökéletes.
Suzannah feláll. - Megyek lefeküdni. Holnap korán akarok kelni a síeléshez. Biztos, hogy nem jössz velem?
- Síelni? Soha! De egyvalamit meg kell ígérned. Hogy holnap este is pontosan ezt fogjuk csinálni.
- Megígérem
- Remekül főzöl. Hol tanultál meg így főzni?
- Párizsban.
Stanford feláll. - Jó éjszakát, drágám!
- Jó éjszakát! - mondja Suzannah. Stanford illedelmes puszit ad az arcára. - Viszlát holnap! - integet
Suzannah után.
Néhány perccel később Stanford a hálószobájába megy. De még nem fekszik le aludni. Bekapcsolja a
számítógépét, és letölti az e-mailjeit. Ahogy remélte, van üzenet. Felveszi a telefont, és taxit hív. Aztán az
ablaknál vár.
Amikor a taxi megjön, kisurran a házból. - Karibu klub - mondja a sofőrnek.
Attól kezdve az egész olyan, mint egy rossz álom. A taxi egy belvárosi macskaköves utcába viszi.
Stanford végigmegy egy kis üzletekkel teli szűk utcán, belép egy kapun, lemegy a lépcsőn. A pult mögött
egy szőke nő áll, aki valószínűleg negyvenéves, de a kozmetikai ipar remekei, a ráncfelvarrás és a
mellnagyobbítás csodát műveltek vele, ezért üt évvel fiatalabbnak látszik.
- Itt találkozom valakivel - közli vele Stanford. - De nem tudom, hogy hívják az illetőt.
A nő gyanakodva végigméri.
- Stanford Blatch vagyok, tudja, a forgatókönyvíró.
- Igen?
Stanford elmosolyodik. - Nem látta véletlenül A dívat áldozatait?
- Ez nem lehet igaz! - kiált fel a nő. - Imádtam azt a filmet! Maga írta?
- Igen, én.
- És most min dolgozik?
-Most egy olyan filmen gondolkodom, ami a túl sok kozmetikai műtéten átesett emberekről szólna -
feleli Stanford.
- Jesszusom! A legjobb barátnőm...
- Azt hiszem, ott vannak a barátaim - szakítja félbe Stanford.
Az egyik sarokban két férfi és egy nő iszogatnak és nevetnek. Stanford odamegy hozzájuk. A középen
ülő férfi felnéz. Negyvenes, napégette arc, szőkére festett haj. Stanford magában nyugtázza, hogy
plasztikai sebésszel csináltatta az orrát.
- Herkules? - kérdezi Stanford. - Igen - feleli a pasas.
- Prométheusz vagyok - mondja Stanford.
A lány előbb Stanford-ra néz, aztán a férfira. - Herkules?! Prométheusz?! - kérdezi. Undok orrhangja
van, olcsó, szöszös, rózsaszín pulcsi van rajta. A nagymamám padlását se takarítanám ki ezzel a ronggyal,
gondolja Stanford, és elhatározza, hogy keresztülnéz a nőn.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy Prométheusz lennél - mondja Herkules, végigmérve Stanford hosszú
haját és drága ruháját.
- Hellyel kínálsz, és iszol velem valamit, vagy inkább tovább sértegetsz? - kérdezi Stanford.
- Szerintem inkább sértegetünk - szól közbe a másik pasas. - Mégis, ki vagy?
- Megint egy balek, akit az Interneten ismertem meg - feleli neki Herkules. Belekortyol az italába.
- Nem mindenki tudja megkülönböztetni az értékest az értéktelentől - mondja Stanford.
- Én azt se tudom, öreg, hol kell a számítógépet bekapcsolni - csatlakozik a lány a társalgáshon,.
- Minden pasast megnézek, aki Aspen-be jön. Aztán választok - szólal meg Herkules. - És az a nagy
helyzet, hogy nem rád vártam.
- Én legalább tudom, melyik plasztikai sebészhez menjek - feleli Stanford nyugodtan. - Olyan szomorú,
amikor az emberek nem rád emlékeznek, hanem a plasztikai műtéted nyomaira. - Elmosolyodik. - További
kellemes estét! Uraim!

TUDSZ TITKOT TARTANI?

Carrie és Mr. Big a Little Nell teraszán ebédelnek, amikor összefutnak a Rock Gibralter-rel. És Tyler Kydd-del.
Tyler Kydd veszi őket észre először. Nem olyan jóképű, mint Mr. Big. De laza. Cserzett arcbőr. Hosszú szőke
haj. Nyúlánk test. Elkapja Carrie pillantását. - Ajjaj - gondolja Carrie.
Aztán Mr. Big szólal meg: - Rocky haver - szája sarkában egy szivarral hátha veregeti a Rockot, aztán hosszan
kezet ráznak.
 - Titeket kereslek - mondja Rock, és hozzáteszi: - Ismeritek Tyler Kydd-et?
- Még nem találkoztunk - feleli Mr. Big. - Csak a filmjeidet láttam. Mikor kapod meg végre a nőt? - mindenki
nevet, leülnek.
- Biget majdnem letartóztatta egy lovas rendőr - meséli Carrie. - A sífelvonón dohányzott.
- Képzeld el, öregem - veszi át a szót Mr. Big. - Minden nap szivarozok a felvonón, erre ma odajön a csaj, és
egyfolytában azt löki nekem, hogy itt nem lehet dohányozni: Mondom neki, nincs meggyújtva.
- Kubai? - kérdezi Tyler. - Az bizony.
- Velem is történt már hasonló Gstaad-ban - meséli Tyler Carrie-nek, aki magában azt gondolja, ez lenne a
tökéletes pasi Samantha Jones-nak.
- Cicám, ideadnád a sót? - szól Mr. Big, megpaskolva Carrie combját.
Carrie áthajol az asztalon, és könnyedén szájon csókolja Mr. Biget. - Elnézést - mondja.
Felkel az asztaltól. A női vécébe megy. Egy kicsit ideges. Ha nem lennék Mr. Big-gel, gondolja. Aztán még a
gondolatot is elhessegeti magától.
Mire visszajön, Tyler Mr. Big-gel szivarozik.
- Cicám, képzeld, mit találtunk ki! - lelkendezik Mr. Big.
- Tyler meghívott bennünket hómobilozni. Aztán elmegyünk hozzá, és gokarttal versenyzünk.
- Gokarttal? - kérdezi Carrie.
- Van a telkemen egy befagyott tó.
- Király, mi?
- Aha - feleli Carrie. - Király.
Aznap este Carrie és Mr. Big Stanford-dal és Suzannah-val vacsoráznak. Vacsora közben végig az megy, hogy
ha Suzannah mond valamit, Stanford áthajol az asztalon, és így szól: - Hát nem eszméletlen ez a csaj? - majd
megszorítja Suzannah kezét, aki azt mondja: - Ó Stanford, olyan kis lüke vagy - azzal elhúzza a kezét, és
belekortyol a borába.
- Annyira örülök, hogy végre átjöttetek erre az oldalra - mondja Mr. Big.
- Ezt meg kitől hallottad? - kérdezi Suzannah.
- Én mindig buzi maradok, ha ezen aggódsz - mondja Stanford.
Carrie kimegy elszívni egy cigit. Egy nő jön oda hozzá. - Elnézést, kérhetek egy kis tüzet? Kiderül, hogy Brigid
az. Az az undok csaj a tavaly nyári nászajándékbuliból.
- Carrie, te vagy az? - kérdezi meglepetten.
- Brigid! Hát te, mit keresel itt?
-Síelek. -Aztán óvatosan körülpillantva, mintha attól félne, hogy valaki meghallja, hozzáteszi: - A férjemmel.
Gyerek nélkül. A gyerekeket anyámnál hagytuk.
- De nem voltál éppen... terhes? - kérdezi Carrie.
- Spontán vetélés. - Megint körülnéz. - Figyelj, nincs véletlenül még egy fölösleges cigid, a gyufán kívül?
- Dehogynem, tessék!
- Évek óta nem gyújtottam rá. Évek óta. De most egyszerűen muszáj! - Mélyen leszívja a füstöt. - Régen,
amikor cigiztem, csak piros Marlborót szívtam.
Carrie megereszt egy gonosz kis mosolyt. - Na, persze - mondja. Eldobja a cigarettáját, és a sarkával elnyomja
a járdán. - Tudsz titkot tartani? - kérdezi Brigid.
- Tudok.
- Hát, az a helyet - Brigid újra mélyen leszívja a füstöt, és az orran engedi ki -, hogy nem mentem haza tegnap
este. - Aha - mondja Carrie, és közben arra gondol, minek meséli ezt el neki.
- De úgy értem, tényleg nem mentem haza. - Vagy úgy.
- Tényleg. Nem a férjemmel voltam éjszaka. Egész éjszakára kimaradtam. Egész éjjel a Snowmasson voltam.
- Értem - mondja Carrie, bólogatva. - És, azt akarom kérdezni, hogy... drogoztál?
- Dehogyis! Egy pasival voltam. De nem a férjemmel.
- Úgy érted, hogy...
- Igen! Lefeküdtem egy másik pasival!
- Ez hihetetlen - feleli Carrie unottan. Rágyújt egy cigire. -Tizenöt éve nem feküdtem le senki mással. Na jó,
úgy kábé hét éve - mondja Brigid. - De egy ideje már gondolkodom, hogy elhagyom a férjem, és akkor jön ez a
szívdöglesztő síoktató, mondom magamnak, mihez kezdesz az_ életeddel? Azt mondtam a férjemnek, elmegyek
egy kicsit egyedül, és találkoztam vele, Justin-nal, a síoktatóval, egy bárban a Snowmasson, aztán hazamentem
vele a garzonjába, és egész éjjel szexeltünk.
- És a férjed, tud róla? - kérdezi Carrie.
- Megmondtam neki ma reggel, amikor hazamentem. De mit tud csinálni? Már megtörtént.
- Jézusom - mondja Carrie.
- Bent ül az étteremben. Ki van akadva. Justin-nak meg azt mondtam, hogy találkozom vele.
Brigid mélyet szippant a cigarettából.
 - Tudtam, hogy egyedül te fogsz megérteni! Szeretnélek felhívni. Amikor hazamegyünk. Elmehetnénk
szórakozni, csak mi ketten, csajok.
- Remek - mondja Carrie, magában pedig azt gondolja na, pont erre van szükségem.

FÁZIK A LÁBAM

Elmennek hómobilozni Tyler-rel és Rockkal. Tyler és Mr. Big túl gyorsan vezetnek, amiért néhányan
üvöltöznek velük. Aztán Mr. Big ráveszi Carrie-t, hogy üljön az ő hómobilja hátuljára, Carrie meg sikítozik, hogy
azonnal leszáll, mert attól fél, hogy felborulnak.
Néhány nap múlva elmennek Tyler-hoz vendégségbe. Egy valóságos erődben lakik a fák között, ami régen egy
pornósztáré volt. A földön medvebőrök, a falakon vadásztrófeák. Tequilát isznak, és nyíllal célba lőnek. Gokarttal
versenyeznek, és mindig Carrie győz. Aztán sétálnak az erdőben.
- Forduljunk vissza! Fázik a lábam - mondja Mr. Big.
- Miért nem vettél fel egy rendes cipőt? - kérdezi Carrie.
A patak szélén áll, a csizmája orrával lökdösi a havat a vízbe. - Ne csináld - kéri Mr. Big. - Bele fogsz esni.
- Nem fogok - feleli Carrie. Még több havat rugdos a vízbe, és nézi, ahogy elolvad. - Gyerekkoromban mindig
ezt csináltam.
Tyler mögöttük áll. - Mindig túlléped a határt - mondja. Carrie megfordul, és egyetlen pillanatra egymásra
merednek.
Utolsó estéjükön Bob Milo bulijára mennek, aki egy híres hollywoodi filmsztár. A háza fent van a hegy
túloldalán, és le kell parkolni az autót, mert csak hómobillal lehet megközelíteni. A házat és a kertet japán
lampionokkal díszítették fel, bár február van, és esik a hó. A házban kövekkel kirakott vízesés. amiben halak
úsznak. Egy hídon át lehet bejutni a nappaliba.
Bob Milo a kandalló előtt áll. A barátnője és a nemsokára-rnár-csak-volt-felesége társaságában. A két nő szinte
egymás ikertestvére lehetne, csak a feleség öt évvel idősebb, mint a barátnő. Bob Milo öltözéke egy pulóver és egy
jégeralsó. Kábé százötven centi magas, a lábán hegyes mamusz, úgy néz ki, mint egy törpe.
Napi hat órát edzek - mondja éppen, amikor Stanford a szavába vág.
- Ne haragudj, de kivel csináltattad a repülőgéped belső dekorációját?
Milo rámered.
- Most komolyan kérdezem - mondja Stanford. - Azon gondolkodom, hogy én is veszek egy repülőgépet, és
feltétlenül azt szeretném, hogy szép legyen belül.
Carrie az egyik aszalnál ül, rákot eszik. Rockkal beszélget, mindketten gonosz hangulatban vannak, suttogva a
bulit cikizik, nevetgélnek, és kezdenek egyre lehetetlenebbül viselkedni. Mr. Big Carrie mellett ül, és Tyler-rel
beszélget, akin két nő lóg. Carrie Tyler-re néz, és azt gondolja, de örülök, hogy nem egy ilyen pasival kell
kínlódnom.
Eszik még egy kis rákot. Aztán egy kis zűrzavar támad, mert egy szőke lány érkezik. Integet nekik, és fura
akcentusa van, de Carrie azt gondolja, hohó, ezt a hangot már hallottam valahol, és elhatározza, hogy direkt nem
néz oda.
A lány odajön hozzájuk, és gyakorlatilag Mr. Big ölébe ül. Valamin nevetgélnek. Carrie nem fordul feléjük.
Aztán valaki azt kérdezi Mr. Big-től: - Mióta ismeritek egymást?
- Nem is tudom. Mióta? - kérdezi a lány Mr. Big-től. - Talán két éve? - feleli Mr. Big:
-A La Palais-ben találkoztunk, Páhizsban - mondja a lány. Carrie megfordul. Mosolyog. - Szia, Ray - köszön a
lánynak. - És mit csináltál ott vele? Leszoptad a sarokban? Állítólag erről vagy híres.
Egy pillanatra döbbent csend áll be, aztán mindenkiből kitör a hisztérikus nevetés. Kivéve Ray-t. - Mihöl
beszélsz? Mit akahsz ezzel mondani? - kérdezgeti a hülye akcentusával.
- Csak vicceltem - feleli Carrie. - Már viccelni se lehet? - Ha ez neked humohos, dhágám, ez egyáltalán nem
vicces.
- Tényleg - mondja Carrie. - Ezer bocs. Pedig rajtad kívül mindenki nevetett rajta. És most, ha lennél olyan
szíves és felállnál a barátom öléből, akkor tovább beszélgetnék valaki mással.
- Ezt nem kellett volna mondanod - szól Mr. Big. Felpattan és elmegy.
- A francba - átkozódik Carrie. Feláll, hogy utánamenjen, de most újabb zűrzavar támad. Stanford a szoba
közepén áll és üvöltözik. Egy szőke pasi van vele, mögötte a Csont.
- Te olcsó kis kurva! - kiabálja Stanford a Csontnak. - Mondták már neked, hogy micsoda ócska kis kurva
vagy? Hogy voltál képes összeállni ezzel a szeméttel?
- Hé - nyugtatja a Csont. - Most ismertem meg. Elhívott egy buliba. A barátom.
- Na ne - mondja Stanford. - Valaki legyen szíves, és hozzon nekem egy italt, hogy a pofádba önthessem.
Ray érkezik, Skipper Johnson-t húzva maga után. - Mindig egy saját tévérműsohha vágytam - csicsergi a lány. -
Egyébkéni mondtam, hogy én máh szültem gyeheket? Olyanokat tudok a puncimmal, amit még nem csinált veled
egy nő se.
 Aztán Carrie mindenkit rávesz, hogy menjenek be vele a fürdőszobába, és szívjanak egy kis füvet, és amikor
kijön, vad táncba kezd Mr. Big-gel. Mindenki szerint ők táncolnak a legjobban.
Éjjel egykor mennek haza, néhányan még felmennek hozzájuk. Carrie egyfolytában iszik, és füvet szív, míg a
végén már alig áll a lábán. A fürdőszobába támolyog, hány, azután csak fekszik a kövön. Megint hánynia kell. Mr.
Big bejön, és tartani akarja a fejét, de Carrie nem engedi: - Hozzám ne merj érni - motyogja. Mr. Big Agyba
fekteti, de Carrie felkel, megint a fürdőszobába kúszik és hány. Végül visszakúszik a hálószobába. Egy darabig az
ágy mellett fekszik a földön. Amikor már fel bírja emelni a fejét, bemászik az ágyba és elájul, miközben tudja,
hogy hányásdarabok vannak a hajában, de ez nem bírja érdekelni.
Hideg, tiszta idő van. Stanford Blatch ki-be száll a magánrepülőgépekbe Aspen repülőterén. Már végzett a
Learekkel, a Gulfok-kal, a Citationök-kel és a Challengerekkel. Ahogy elmegy mellettük, megérinti a hátsó
szárnyukat, ismerős számot keres. Keres egy gépet, ami hazaviszi.

SÍRNI KEZD

- Azért hülye nem vagyok - mondja Mr. Big. Az első osztályon ülnek, hazafelé menet.
-Tudom - mondja Carrie.
Mr. Big belekortyol a Martinijébe. Előveszi a könyvét. - Van szemem.
- Aha. Jó könyv?
- Nem sok minden szokta elkerülni a figyelmemet.
- Persze. Ezért is keresel olyan sokat.
- Tudom, hogy mi folyik a hátam mögött. Tudom, hogy tetszik neked az az alak.
Carrie belekortyol az italába. - Mmmmm. Milyen alak? - Pontosan tudod, hogy kiről beszélek. Tyler.
- Tyler? - kérdezi Carrie. Előveszi a könyvét. Kinyitja. - Kedves fiú. Érdekes. Na és, akkor mi van?
- Tetszik neked - feleli Mr. Big könnyedén. Ö is kinyitja a könyvét.
Carrie úgy tesz, mintha olvasna. - De nem, mint férfi. - Ott voltam. Mindent láttam. Legalább ne hazudj a
szemembe!
- Na jó - sóhajt fel Carrie. - Vonzónak találtam. Egy icipicit - de már abban a pillanatban meg is bánja, hogy
ezt mondta, mert igazából egyáltalán nem találta vonzónak.
- Felnőtt ember vagyok - mondja Mr. Big. Leteszi a könyvét, és keresztbe veti a lábát. Az előtte lévő ülés
zsebéből egy magazint vesz elő. - El tudom viselni. Nem vagyok megbántva. Menj vissza! Menj vissza hozzá,
és élj vele az erődjében! Erődben élhetsz, és nyilakat lövöldözhetsz egész nap! - De nem akarok erődben élni -
Carrie sírni kezd. Az ablak felé fordítja a fejét, és a tenyerébe zokog. - Miért csinálod ezt velem? Próbálsz
megszabadulni tőlem. Azért találod ki ezt az egészet, hogy megszabadulj tőlem.
- Az előbb mondtad, hogy vonzónak találod.
- Egy icipicit, azt mondtam - sziszegi Carrie. - És azt is csak azért, mert kikényszerítetted belőlem. Tudtam,
hogy ez lesz. Előre tudtam. - Zokog. -Amint megláttuk, tudtam, hogy azt fogod gondolni, tetszik nekem, pedig
eszembe se jutott volna, hogy tetsszen, ha nem úgy viselkedsz. Így aztán egész idő alatt úgy kell tennem, mintha
nem tetszene, hogy ne legyél mérges, és az a leghülyébb az egészben, hogy tényleg még csak nem is tetszik.
Egyáltalán.
- Nem hiszek neked.
- Ez az igazság. Jézusom - mondja Carrie. Elfordul, és sír még egy kicsit, aztán oda hajol Mr. Big-hez, és
hangosan azt súgja a füléhe: - Teljesen beléd vagyok esve, és ezt te is tudod. Soha nem akarnék mással lenni. És
ez nem szép dolog, amit csinálsz. Hogy így bánsz velem. - Kinyitja a könyvét.
Mr. Big megsimogatja a kezét. - Ne is törődj vele!
- Most már megharagítottál - feleli Carrie.
Két napja vannak New Yorkban, amikor Carrie-t felhívja Samantha Jones. - Na és, mi volt?
- Hogyhogy mi volt? - kérdez vissza Carrie.
- Történt valami fontos Aspen-ben? - érdeklődik Samantha alattomos, mézesmázos hangon.
- Például mi?
- Megesküdtem volna, hogy azzal jössz vissza: megkérte a kezedet.
- Dehogy kérte - legyint Carrie. Hátradől a székében, és felteszi a lábát az asztalra. - De mégis, miből
gondoltad ezt?

Utolsó fejezet

- Figyelj! Gyere már el bulizni! - Samantha Jones (a barátainak csak Sam) telefonál egy soHói galériából. -
Ezer éve nem láttalak.
- Nem tudom - tétovázik Carrie. - Azt mondtam Mr. Big-nek, lehet, hogy vacsorát főzök. Épp egy koktélpartin
van... - Elment szórakozni, te meg otthon várod? Na ne viccelj már! Nagyfiú, meg tud vacsorázni egyedül is.
- Meg ott vannak a növények is. - Növények?
 - Szobanövények. Ez az új mániám. Vannak leveles dísznövények is, de engem nem érdekel a levelük, csak a
virágjuk.
- Szóval a virágjuk - mondja Sam. - Hát ez remek! Aztán tiszta, csengő hangon felkacag. - Ülj he egy taxiba!
Fél órára eltűnsz. Legfeljebb negyvenöt percre.
Amikor Carrie megérkezik a buliba, Sam azt mondja: - Milyen kis csinos vagy. Akár egy hírolvasó-bemondó.
- Kösz szépen - feleli Carrie. - Ez az új stílusom. Korai Stepford-feleség.
Púderkék kosztüm van rajta, a szoknya térdig ér, cipője az ötvenes éveket idéző, szaténselyemből készült darab.
- Pezsgőt? - kérdezi Sam, a közelükben tálcával elhaladó pincérre mutatva.
- Kösz, nem kérek. Próbálok nem inni.
-Jó, akkor iszom helyetted is. - Sam elvesz két poharat a tálcáról. Biccent a terem másik végéhen álló,
napbarnított, szőke nő felé. - Látod azt a lányt? Neki például tökéletes élete van. Huszonöt évesen hozzáment
Roger-hez, a mellette álló pasashoz. Aki forgatókönyvíró. A legutóbbi három filmje bombasiker volt. Pedig ő is
csak egy lány, mint mi, nem modell, de szép, aztán egyszer csak megismerkedett Roger-rel, aki szerintem
elbűvölő, okos, szexi, kedves és vicces, így a csajnak soha nem kellett dolgoznia, két gyerekük van, bébiszitterük,
remek lakásuk New Yorkban és egy tökéletes házuk a Long Island-en, és soha semmiért nem kell aggódnia.
- És?
- És épp ezért utálom - mondja Sam. - Pedig nagyon kedves.
- Miért ne lenne kedves?
A lányt nézik. Körbejár, mindenkihez van egy kedves szava, van, akivel nevetgél egy kicsit. A ruhája rendben,
a sminkje rendben, a haja rendben, és megvan benne az a könnyedség, ami a megkérdőjelezhetetlen ranggal együtt
jár. Felnéz, megpillantja Sam-et, és integet.
- Hogy vagy? - kérdezi Sam-től lelkesen, odalépve hozzá. - Nem láttalak a... legutóbbi buli óta.
- A férjed tényleg befutott, nem gondolod? - mondja Sam.
- Hát igen. Tudod, kivel vacsoráztunk tegnap este? - Egy híres hollywoodi rendező nevét mondja. - Tudom,
hogy az embernek nem kell hasra esni a sztárok előtt, de tényleg izgalmas volt - meséli, Carrie-re pillantva.
- És veled mi újság? - kérdezi Sam. - Hogy vannak a gyerekek?
- Remekül. És épp most sikerült pénzt szereznem az első dokumentumfilmemhez.
- Ne mondd! - lelkendezik Sam. Megigazítja a vállán a táskája pántját. - És miről fog szólni?
- Az év női politikusjelöltjeiről. Néhány hollywoodi színésznő már szólt, hogy szívesen lesz narrátor. Az egyik
tévécsatornához is elvisszük. Sokat kell majd Washingtonban lennem, úgyhogy megmondtam Roger-nek és a
gyerekeknek, hogy egy ideig nélkülem kell boldogulniuk.
- Mit gondolsz, hogy bírják majd?
- Nézd, Sam, én is épp ezt kérdezem magamtól. Úgy értem, van ez a projekt, és nem tudnám megcsinálni, ha
nem lennék férjnél. Roger-tól annyi önbizalmat kaptam. Ha valami nem sikerül, sikoltozva berohanok az
irodájába. Roger nélkül nem tudnék megbirkózni vele. Begubóznék, és soha nem vállalnék igazi kockázatot. Nem
is értem, hogy bírjátok ti, lányok, éveken át.
- Rosszul leszek tőle - közli Sam, amikor a lány elmegy. - Miért kap az ilyen pénzt dokumentumfilmre? Soha
életében nem csinált még semmit.
- Mindenkiből lehet sztár - mondja Carrie
- Szerintem Roger-nek társaságra lesz szüksége, amíg az asszony nincs otthon. Én biztos hozzámennék egy
ilyen fazonhoz.
- Te csak ilyenhez mennél hozzá - feleli Carrie, és rágyújt egy cigarettára. - Olyan fazonhoz, akinek már van fe-
lesége.
- Szemét vagy - mondja Sam.
- Ezután mit csinálsz? - kérdezi Carrie.
- N.-nel vacsorázom -Sam egy híres festőt nevét mondja. - És te? Hazamész?
- Azt ígértem Big-nek, hogy vacsorával várom.
- Ez annyira aranyos. Vacsorával várom!
- Na persze - mondja Carrie. Elnyomja a cigarettáját, és a forgóajtón keresztül kimegy az utcára.

JÁRNI? MICSODA BUTASÁG!

Sam-nek jó hete volt. - Volt már olyan heted, hogy - nem is tudom, hogy magyarázzam - bemész valahová, és
minden pasi veled akar lenni? - kérdezi Carrie-től.
Sam elment egy buliba, ahol véletlenül összefutott egy pasassal, akit már hét éve nem látott. Az illető olyan
fajta krapek volt, aki után - hét évvel ezelőtt - minden nő bomlott az Upper East Side-on. Jóképű, vagyonos, jó
összeköttetésekkel bíró családhól való, aki modellekkel randizik. Most meg, meséli Sam, járni szeretne valakivel.
A buliban Sam hagyta, hogy beszorítsa egy sarokba. A hapsi már legurított pár italt. - Mindig olyan szépnek
tartottalak - mondta Sam-nek. - Csak féltem tőled.
- Féltél? Tőlem? - nevetett Sam.
 - Okos voltál. És kemény. Azt gondoltam, ízekre tépsz.
- Szóval azt mondod, hogy egy bestia vagyok.
- Dehogy vagy bestia. Csak azt gondoltam, hogy nem tudok majd lépést tartani veled.
- És most?
- Most nem tudom.
- Szeretem, ha a férfiak okosabbnak tartanak maguknál - mondja Sam Carrie-nek. - Mivel általában igazuk van.
Elmentek vacsorázni. További italok. - Jézusom, Sam - lelkesedett a férfi. - El se hiszem, hogy veled vagyok.
- Miért nem? - kérdezte Sam, koktélos poharát a magasba tartva.
- Annyit olvastam rólad a lapokban. Annyira akartam veled lenni. De azt gondoltam: Sam már híres lett.
- Nem vagyok híres. Még csak nem is akarok híres lenni - azzal smárolni kezdtek.
Sam megfogta a pasi micsodáját. Jó nagy volt neki. – Van valami ezekben az igazán nagy szezámokban -
meséli Sam Carrie-nek -, amitől megjön a kedvem a szexhez.
- Szóval lefeküdtél vele? - kérdezi Carrie.
- Nem - feleli Sam. - Azt mondta, haza akar menni. Aztán másnap felhívott. járni akar velem. El tudod ezt
hinni? Micsoda butaság.

A BESZÉLŐ TÖRPEPAPAGÁJ

Carrie és Mr. Big Carrie szüleinél töltik a hétvégét. A házban mindenki főz. Mr. Big hősiesen próbál
alkalmazkodni. - Megcsinálom a mártást - ajánlkozik.
- Csak el ne szúrd! - súgja oda neki Carrie.
- Mi haj van a mártásommal? Remek mártás tudok csinálni - méltatlankodik Mr. Big.
- Legutóbb whiskyt vagy mit tettél bele, és szörnyű lett. - Az én voltam - szól közbe Carrie apja.
- Jaj, ne haragudj, apa - mondja Carrie undok hangon. - Elfelejtettem.
Mr. Big erre nem szól semmit. Másnap visszamennek New Yorkba, és Mr. Big barátaival vacsoráznak. A
társaságban csupa olyan pár van, akik már évek óta házasok. Valaki a papagájokra tereli a szót. Azt meséli, volt
egy papagájuk, amelyik tudott beszélni.
- Egyszer a Woolworth-ben vetem egy törpepapagájt tíz dolcsiért, és megtanítottam beszélni - mondja Mr. Big.
- A törpepapagájok nem beszélnek - szól közbe Carrie. - Ez beszélt - bizonygatja Mr. Big. - Azt mondta: helló,
Snippy. Úgy hívták a kutyámat.
A kocsiban hazafelé Carrie így szól Mr. Big-hez: - Ez tiszta hülyeség! Mindenki tudja, hogy a törpepapagájok
nem tudnak beszélni.
- De ez beszélt - mondja Mr. Big. Rágyújt egy szivarra. Aztán egy szót se szólnak hazáig.

NE CSINÁLD!

Carrie és Mr. Big a Long Island-en töltik a hétvégét. Még nincs egészen tavasz, de már elég fülledt <i levegő.
Kivesznek pár filmet. Mr. Big csak akciófilmeket hajlandó nézni.
Carrie egy ideig vele tartott, de most már nem nézi meg őket. - Tiszta időpocsékolás - mondja.
- Akkor olvass - tanácsolja Mr. Big.
- Unom az olvasást. Elmegyek sétálni.
- Eljövök én is veled - ajánlkozik Mr. Big. - Ha ennek a filmnek vége.
Így aztán Carrie a férfi mellé telepszik, nézi a filmet és duzzog.
A Palm-ba mennek vacsorázni. Carrie mond valamit, amire a férfi azt feleli: - Ez tiszta hülyeség.
- Tényleg? Milyen érdekes, szóval, szerinted hülye vagyok. Közben meg okosabb vagyok, mint te - mondja
Carrie.
Mr. Big nevet. - Ha ezt hiszed, tényleg hülye vagy.
- Ne baszogass! - csattan fel Carrie. Áthajol az asztalon, és hirtelen olyan dühös lesz, hogy azt se tudja kicsoda.
- Ha baszogatsz, presztízskérdést csinálok belőle, hogy tönkretegyelek. És egy pillanatig se hidd, hogy nem fogom
élvezni.
- Korábban kell neked ahhoz felkelni, hogy engem baszogassál - mondja Mr. Big.
- Dehogy kell. Még erre se jöttél rá? - megtörli a szája sarkát a szalvétával. Ne csináld, gondolja magában. Ne
csináld már ezt. Hangosan pedig azt mondja: - Bocsáss meg, azt hiszem, egy kicsit feszült vagyok.
Másnap reggel, amikor visszaérnek New Yorkba, Mr. Big így szól hozzá: - Majd beszélünk.
- Beszélünk? Úgy érted, ma este nem is látlak?
- Nem tudom - feleli Mr. Big. - Lehet, hogy egy kis szünetet kéne tartanunk, néhány napig külön lenni, amíg
túljutsz ezen a rosszkedven.
- De már túljutottam.
Felhívja a férfit a munkahelyén. Mr. Big azt mondja: - Nem tudom, most mi van - Carrie pedig nevet, és azt
feleli: - Ne butáskodj már, nem lehet az embernek rossz napja?
 Ez még nem a világ vége. Egy kapcsolatban néha van ilyen. És bocsánatot is kértem.
- Nem akarok balhét.
- Ígérem, kedves leszek. Most talán nem vagyok kedves? Látod? Már el is szállt a rosszkedvem.
- Akkor jó - mondja a férfi.

HA NINCS OTTHON MR. BIG

Múlik az idő. Mr. Big hetekre elutazott egy üzleti ügyben. Carrie Mr. Big lakásában lakik. Stanford Blatch
néha átjön, és Carrie-vel úgy viselkednek, mint két kamasz, akinek elutaztak a szülei: füveznek, whiskyt isznak
citrommal, kakaós sütit sütnek, és hülye filmeket néznek. Rendetlenséget csinálnak, és amikor reggel jön a
bejárónő, térden állva kell kivakarnia a gyümölcslé foltokat a fehér szőnyegből.
Néhányszor Samantha Jones is telefonál. Meséli Carrie-nek, hogy micsoda érdekes, híres pasikkal találkozgat,
milyen remek bulikra meg vacsorákra jár. - És te, mit csinálsz mostanában? - kérdezi a végén, Carrie pedig azt
feleli: - Munka, csak a munka.
- El kéne mennünk valahova. Ha nincs otthon Big, cincognak a csajok - mondja Sam. De soha nem jön kész
tervvel, és Carrie úgy érzi, nincs is kedve beszélgetni Sam-mel. Aztán Carrie-nek hirtelen rosszkedve lesz, mégis
felhívja Sam-et, és együtt ebédelnek. Először jól indul. Aztán Sam arról kezd beszélni, hogy milyen filmes
munkákban van benne, és micsoda nagykutyákkal dolgozik együtt. Carrie-nek is épp most indult be a saját
munkája, amire Sam azt mondja: - Hát ez aranyos, igazán aranyos ötlet!
- Mi olyan aranyos benne? - kérdezi Carrie.
- Aranyos. Könnyed. Tudod, nem olyan, mint Tolsztoj.
- Nem akarok Tolsztoj lenni - mondja Carrie. De persze akar.
- Hát ez az! Ide figyeli, ezer éve ismerlek. Ki mondja meg neked az igazat, ha nem én. De ne ess kétségbe,
ennek semmi köze hozzád.
- Tényleg? Kíváncsi vagyok.
-Azonkívül valószínűleg úgyis feleségül mész Mr. Big-hez, és gyereket szülsz neki. Ugyan már! Mindenki ezt
akarja.
- Hát nem vagyok szerencsés lány? - mondja Carrie és fizet.

MONDD MEG AZ IGAZAT!

Mr. Big hazatér üzleti útjáról, Carrie-vel St. Barts-on töltik a hosszú hétvégét.
Első éjszaka Carrie azt álmodja, hogy Mr. Big-nek viszony-a van egy sötét hajú lánnyal. Carrie vacsorázni
megy Mr. Big-gel. és Mr. Big ezzel a lánnyal van, a lány Carrie székén ül és csókolóznak. - Mi folyik itt? - kérdezi
Carrie az álomban.
- Semmi - feleli Mr. Big.
- Mondd meg az igazat!
- Szerelmes vagyok belé. Együtt akarunk lenni.
Carrie érzi, hogy belehasít a fájdalom és hitetlenség ismerős érzése. - Rendben - feleli.
Kimegy a rétre. Hatalmas, aranyos nyergű lovak érkeznek az égből, le a hegyoldalra. Amikor a lovakat
meglátja, rájön, hogy Mr. Big és Mr. Big vele kapcsolatos érzései nem is olyan fontosak.
Felébred.
- Rosszat álmodtál? - kérdezi tőle Mr. Big. - Gyere ide! Kinyújtja karját Carrie után. - Hozzám ne érj! - kiáltja
Carrie. - Rosszul vagyok.
Az álom napokig kísért.
- Mit csináljak? - kérdezi Mr. Big. - Egy álommal nem tudok versenyezni.
Az úszómedence szélén ülnek, a lábukat a Vízbe lógatják. A napfény szinte fehér.
- Szerinted eleget beszélgetünk? - kérdezi Carrie.
- Nem. Valószínűleg nem beszélgetünk eleget. Körbeautóznak egy kicsit, aztán visszamennek ebédelni a
strandra, és arról beszélgetnek, hogy milyen csodálatos itt minden, és mennyire ki tudják itt pihenni magukat.
Felkiáltanak, amikor egy tyúk megy át az úton két, a tojásból frissen kibújt csibéjével. Meg amikor felfedezik,
hogy egy kis angolna az apály miatt egy pocsolyában foglyul esett. Meg amikor döglött patkányt látnak az út
szélén.
- Barátok vagyunk? - kérdezi Carrie Mr. Big-től.
- Volt idő, amikor tényleg barátok voltunk. Amikor úgy éreztem, hogy érted a lelkemet - feleli Mr. Big. Épp
egy keskeny, kanyargós betonírton hajtanak végig.
-Az ember csak addig próbálkozik, amíg végül ráun, vagy a másiknak elege lesz belőle.
Egy darabig egyikük sem szól, azután Carrie megkérdezi: - Miért nem mondod soha, hogy szeretlek?
 - Mert félek. Félek, ha azt mondom, szeretlek, azt fogod hinni, hogy össze kell házasodnunk. - Mr. Big lelassít.
Áthajtanak egy fekvőrendőrön, és elmennek egy színpompás művirágokkal teli temető mellett. Az út szélén
meztelen felsőtestű fiatalemberek cigarettáznak
- Nem tudom - folytatja Mr. Big. - Miért nem jó az, ahogy most vagyunk?
Később, amikor már csomagolnak, Mr. Big így szól Carrie-hez: - Nem láttad a cipőmet? Légy szíves, ne
felejtsd itt a samponomat!
- Ne aggódj, drágám, nem felejtem itt - feleli Carrie könnyedén.
Bemegy a fürdőszobába. A tükörben jól néz ki. Jó színe van, karcsú és szőke. Összecsomagolja a piperecuccait.
Fogkefe. Arckrém. A férfi samponja még mindig a zuhanyfülkében van. Carrie elhatározza, hogy nem vesz róla
tudomást. És ha terhes lennék? - gondolja. Nem mondaná meg a férfinak, titokban elvetetné a gyereket, és soha
többet szóba se állna vele. Vagy inkább mégis megtartaná, és egyedül felnevelné, de az egy kicsit húzós lenne. Mi
lenne, ha annyira utálná a férfit, amiért az nem akar vele lenni, hogy a végéri a gyereket is meggyűlölné?
A hálószobába megy, és felveszi a magas sarkú cipőjét és a szalmakalapját. A kalapot méretre csináltatta, több
mint ötszáz dollárba került. - Drágám - mondja.
- Igen? - szól vissza a férfi. Háttal áll Carrie-nek. A bőröndjébe csomagol.
Carrie azt akarja mondani: - Ennyi volt, drágám. Itt a vége. Remekül éreztük magunkat együtt. De mindig úgy
vagyok vele, akkor kell abbahagyni, amikor a legjobb. Meg tudod ezt érteni?
Mr. Big felnéz: - Mi az? Akartál valamit mondani, cicám?
- Jaj, semmit! Csak azt, hogy ott felejtettem a samponodat a fürdőszobában.

ROHADT SZEMÉT

Carrie a gépen hazafelé öt Bloddy Mary-t iszik meg, és egész úton veszekszenek. A repülőtéren. A limuzinban.
Carrie addig nem fogja be a száját, amíg a férfi azt nem mondja neki: - Akarod, hogy kitegyelek a lakásodnál? Azt
akarod? Amikor a férfi lakásába érnek, Carrie felhívja a szüleit: - Csúnyán összevesztünk - mondja. - Ez egy rohadt
szemét. Mint minden férfi.
- Mi bajod van? - kérdezi az apja.
- Semmi, semmi, remekül vagyok - feleli.
De aztán Mr. Big kedves lesz hozzá. Ráveszi Carrie-t, hogy vegyen fel egy pizsamát. és a kanapén üldögél
vele. - Amikor először láttalak, megtetszettél - mondja neki. - Aztán nagyon megtetszettél. De most... most már
szerelmes vagyok beléd.
- Mindjárt hányok tőled - mondja neki Carrie.
- Miért én, cicám? - kérdezi a férfi. - Miért éppen engem választottál azok közül a férfiak közül, akikkel jártál?
- Miért téged választottalak?
- Most mi van? Most, hogy így beléd estem, ki akarsz szállni. Le akarsz lépni. Komolyan mondom, nem tudom
mit csináljak.
- Dehogynem. Pont ez a lényeg.
- Nem értem. Mi a különbség a mi kapcsolatunk és a te korábbi kapcsolataid között?
- Semmi. Ez is éppen olyan, mint a többi. Egyelőre kielégítő.
Másnap reggel Mr. Big szokás szerint jókedvű, ami nagyon bosszantó. - Segíts nekem nyakkendőt választani,
cicám - kéri, mint mindig.
Odahoz öt nyakkendőt az ágyba, ahol Carrie még mindig aludni próbál, felkapcsolja a lámpát, és odaadja neki a
szemüvegét. Az öltönyéhez tartja a nyakkendőket.
Carrie futólag rájuk pillant. - Azt vedd - mondja. Leteszi a szemüvegét, a párnának dől, és becsukja a szemét.
- De hiszen meg se nézted rendesen!
- Ez a megmásíthatatlan döntésem - közli Carrie. - Végül is egyik nyakkendő nem olyan, mint a másik?
- Szóval, még mindig haragszol. Nem értem. Boldognak kéne lenned. Tegnap este óta, úgy érzem, sokkal
jobbak a dolgok.

OTTHON, ÉDES OTTHON

- A gyerek éhes, a bébiszitter meglépett, én meg le vagyok égve - panaszkodik Amalita a telefonba. - Hoznál
nekem egy kis pizzát, nyuszikám, csak két-három szelet kolbászosat, majd később megadom.
Amalita egy barátja ismerősének a lakásában lakik az Upper East Side-on. Egy mellékutcában, amihez hasonlót
Carrie már sokat látott: piszkos téglaépületek, keskeny kapuk, elvitelre kért kínai kajamaradékok, az utcán koszos
emberek sétáltatják a csimbókos szőrű kutyájukat, nyáron pedig kövér nők üldögélnek a lépcsökön. Carrie hosszú
ideig azt hitte, soha nem fog tudni megszabadulni ettől a környéktől. Megveszi a pizzát egy helyen, ahol azelőtt
sokszor vett pizzát, nem messze attól a háztól, ahol négy évig élt, amikor le volt égve. Még mindig ugyanaz a
piszkos kezd alak süti a pizzát, a kasszánál meg a felesége ül, aki soha nem szól egy árva szót sem.
 Amalita lakása egy négyemeletes, lift nélküli, rozoga lépcsős ház legfelső emeletén van, a folyosó végén.
Valaki megpróbálta a lehető legjobb formába hozni a salakbeton falakat, de nem sikerült neki. - Nézd - mondja
Amalita -, ez átmeneti állapot. A lakbér nem túl magas. Havi ötszáz.
A kislánya, gyönyörű sötét hajú, kék szemű gyerek, a földön ül, és egy halom régi újságot és magazint
lapozgat.
- Hát - mondja Amalita -, azóta se hallottam Righty felől. Miután el akart vinni magával a turnéra, és miután
elküldtem neki a könyvet, amit kért. Ezek a pasik nem akarnak olyan lányt, aki fantasztikusan tud baszni. Vagy
legalább jól. Olyan lányt akarnak, aki szarul baszik.
- Tudom - feleli Carrie.
- Ott! Mama! - mondja a kislány büszkén. Egy fényképre mutat, amelyen Amalita látható az ascoti
lóversenyen, kalapban, Lord Akárkicsoda társaságában.
- Egy japán üzletember be akart dugni valami lakásba - meséli Amalita. - Tudod, mennyire utálom az ilyet, de
az a helyzet, hogy momentán le vagyok égve, nyuszikám. Csak a gyerek miatt vettem számításba ezt a lehetőséget.
Szeretnék találni neki egy ovit, és ahhoz pénz kell. Tehát igent mondtam. Eltelik két hét, és nem jelentkezik. Se bú,
se bá. Ilyenek ezek.
- Amalita a kanapén ül joggingnadrágban, és darabokat tör le a pizzából. Carrie egy fából készült keskeny
széken ül. Farmer van rajta és póló, a hónaljánál sárga foltok. Mindkét lánynak zsíros a haja. - Ha visszagondolok -
mondja Amalita -, úgy érzem, nem kellett volna lefeküdnöm ezzel a pasival, és nem kellett volna lefeküdnöm azzal
a pasival. Talán másképpen kellett volna csinálnom sok mindent.
Egy kis szünetet tart. -Tudom, hogy azon gondolkodsz, otthagyod Mr. Biget. Ne tedd! Tarts ki mellette! Persze
hogy szép nő vagy, és egymillió pasi kéne hogy hívogasson, hogy mind veled akarjon járni. De te meg én tudjuk,
mi az igazság. Tudunk egyet-mást az életről, nem igaz?
- Mama! - mondja a kislány. Egy magazin van a kezében, dupla oldalas kép Amalitá-ról. Fehér Chanel kosztüm
van rajta a St. Moritz-i sípályán, azután egy limuzinból száll ki egy Rolling Stones-koncerten, és szemérmesen
mosolyog fekete kosztümben, fekete gyöngysorral, egy szenátor oldalán.
- Carrington! Hagyj most egy kicsit! - mondja Amalita megjátszott komolysággal a hangjában. A kislány ránéz
és kacag. A levegőbe dobja a magazint.
Odakint süt a nap. A napfény beszűrődik a piszkos ablakon. - Gyere ide, nyuszikám - szól a gyerekhez Amalita.
- Gyere, és egyél egy kis pizzát.
- Szia, megjöttem! - mondja Mr. Big.
- Szia - feleli Carrie. Az ajtóhoz siet és megcsókolja. - Hogy sikerült a koktélparti?
- Jól, jól.
- Vacsorát főzök.
- Remek. Úgy örülök, hogy nem kell itthonról elmennünk.
- Én is - mondja Carrie.
- Kérsz egy italt? - kérdezi a férfi.
- Kösz, most nem. Majd iszom egy pohár bort a vacsorához.
Carrie gyertyát gyújt, és leülnek az étkezőben. Carrie nagyon egyenesen ül a székén. Mr. Big egyre csak beszél
és beszél, valami üzletről, amit éppen most próbál összehozni, Carrie pedig bámulja, bólogat, és bátorító hangokat
hallat. De igazából nem figyel oda.
Amikor Mr. Big elhallgat, Carrie azt mondja: - Úgy örülök. Az amaryllis végre virágzik. Négy virágja van.
- Négy virágja - mondja Mr. Big. Aztán: - Úgy örülök, hogy rákaptál a virágokra.
- Hát nem szuper? - kérdezi Carrie. - Elképesztő, hogy fejlődnek, ha az ember egy kicsit odafigyel rájuk.

EPILÓGUS

Stanford Blatch filmje, A divat áldozatai végül is több mint kétszázmillió dollárt söpör be világszerte. Stanford
vesz egy Challenger típusú magánrepülőgépet, amit belülről úgy rendezett be, mintha Elizabeth Taylor budoárja
lenne a Cleopátrából.
River Wilde még mindig a regényén dolgozik. A regényben Mr. Big nyárson megsüt egy gyereket, aztán
megeszi. Stanford Blatch mindenütt ott van, de semmi sem történik vele.
Samantha Jones úgy dönt, hogy a maga részéről végzett New Yorkkal. Elmegy Los Angelesbe az Oscar-díj
átadására, és megismerkedik Tyler Kydd-del egy buliban, ahol mindketten meztelenül pancsolnak az
úszómedencében. Jelenleg együtt élnek, de Tyler megfogadta, hogy soha nem veszi el Sam-et feleségül, mert
miután nem kapta meg az Oscar-díjat a legjobb színész kategóriában, Samantha azt mondta: - Figyelj, csak azért
történt, mert a film olyan kis aranyos volt.
Sam viszont Tyler következő filmjének a producere, ami művészfilm lesz.
Amalita Amalfi kislánya a híres Kitford Óvodába jár New Yorkban. Amalita saját tanácsadó céget alapított.
Három állandó munkatárssal dolgozik, és van egy kis személyzet is sofőr, bébiszitter és bejárónő. Nemrég vette
meg az első márkás ruhát a lányának.
 A Csont még mindig modellkedik.
Magda, a regényíró elmegy egy fogadásra, amit egy New York-i tűzoltókról szóló falinaptár kiadása
alkalmából tartanak A harminchárom éves Mr. Szeptember felszedi őt, és azóta elválaszthatatlanok.
Packard és Amanda Deale-nek újabb gyerekük születik, egy kislány. Zseninek nevelik a gyerekeiket. Amikor
Carrie legutóbb náluk vacsorázott, Packard azt mondta Chester-nek: tudod, hogy a mézzel pirított mogyoró csak
nemrég, a mi életünkben jelent meg? Chester bólintott.
Brigid Chalmers elhagyja a férjét. Legutóbb hajnali négykor látták a Tunnel-ben. Barkley-val táncolt vadul.
Az örök agglegények még mindig nem keltek el.
Belle és Newbert elmegy egy koedukált balra-ajándék buliba, amit a Fifth Avenue-n tartanak. Newbert
ragaszkodik hozzá, hogy vicces, csíkos zsákbamacskakalapot vegyen fel, aztán mindenkivel tequilát itat, ő meg a
pohárszéken táncol. A hifitorony tönkremegy, Newbert pedig kiesik az ötödik emeleti ablakon. Szerencsére a
vászon előtető megfogja. Newbert két hónapig van kórházban, ezalatt Belle a bankja elnöke lesz. Még mindig nem
terhes.
Miután Ray-jel tölti az éjszakát, Skipper Johnson visszatér New Yorkba, és szőrén-szálán eltűnik. Két hónap
múlva kerül elő, és mindenkivel közli, hogy totál szerelmes.
Mr. Marvelous ellen egy házasságon kívül született gyermek miatt apasági keresetet adnak be. Ő ragaszkodik a
DNS-teszthez, és kiderül, hogy a gyerek nem tőle van.
Carrie és Mr. Big még mindig együtt vannak.

VÉGE