Seth megszólal 1.

– A látszat néha mindig csal

Igen kedves barátaim eljött az idő több szempontból is, hogy újra beszélgetésbe kezdjünk. Aki még emlékszik rám az tudja, hogy régen állok az emberiség szolgálatában. Fizikai megtestesüléseim száma sem mondható kevésnek. Ismerlek titeket, néhányatokat több inkarnációból is. Itt vagyok veletek, ismerem a nyelveteket. Ez meghatározó jelentőségű a feladatom szempontjából. Magától értetődőnek hiszitek, hogy használjuk a szavaitokat, azaz kommunikálunk. Ez azért nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. A szavak ugyanis messze nem fedik le mondani valónk lényegi tartalmát. Megjegyzem adott kommunikációs zavarok köztetek is előfordulnak, pedig elvileg egy nyelvet beszéltek  Gondoljatok csak bele, hányszor fordult már elő, hogy magyaráztál valamit, aztán megpróbáltad ismét, aztán másképp… és nem értették. Kicsit mi is így vagyunk ezzel, csak már egyre többen vagytok, akik értik. Vagy ha nem is mindent értetek, de érzitek. Mert ez a forma, amit egy színházi jelmezként MAGatokra vettetek, nem alkalmas bizonyos mélységű információ befogadására. Úgy lett megalkotva, hogy ne legyen alkalmas. Különben nem tudnád olyan élethűen játszani a MAGad számára megírt szereped. Pontosítás végett meg kell említenünk, hogy mindezt szigorúan a fizikai érzékszerveidre értjük. Mert amit most látsz, az nem más, mint egy ál-világ. Úgy néz ki, mintha valódi lenne, de korántsem az. Egyre többen vagytok, kik így vagy úgy, de tapasztaljátok a belső érzékelést. Amelyhez nincs szükség fizikai értelemben vett érzékszervekre, mint például a szem vagy a fül. Megjegyezzük, nem csak a fületek, a szemetek is isteni, sőt, MAGatok vagytok az isteni tökéletesség. De ennek a tökéletességnek is vannak különböző szintjei. Nem úgy értve, hogy az egyik szint tökéletesebb a másiknál, hanem egyszerűen más és más. Amikor egy írni tanuló kisiskolás rajzolgatja a betűket, az éppoly tökéletes, mint az a középiskolás, aki a fizika leckét írja. Mindenki a MAGa szintjét tanulja és ezt vegyétek amolyan alapvetésnek. Aki most kezdi az iskolát, nem butább annál, mint aki már kijárta. Egyszerűen a tapasztalása elején jár bizonyos szempontból. Más szempontból pedig könnyen előfordulhat, hogy kezdőként többet tud a tanáránál is. Sőt, az egész tantestületnél. Egy olyan világban játsszátok a szerepeteket, ahol a látszat nem csak néha csal, hanem minden esetben. Divatosan illúziónak szoktátok hívni. Aki még a tapasztalása elején jár – azaz kisiskolás – még teljes átéléssel adja át MAGát a játéknak. Mert még nem tudja, hogy játszik, ezért nagyon komolyan veszi az egészet. Sokszor véresen komolyan… Aki már kicsit régebben járja ezt az iskolát, az már néha-néha megengedi MAGának a lazulást. Tágítja a határait. Felfedezi ÖNMAGát. Ily módon kezd számára egyre egyértelműbbé válni, hogy egészen más szabályok szerint is lehet ezt a játékot játszani, mint ahogy eddig tanulta vagy gondolta.

Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita

1

Seth-ként elsősorban ez utóbbiakhoz kívánok szólni. Ezt fontosnak tartom leszögezni, tekintve, hogy mondandóm időnként bonyolultnak nevezhető azok számára, akik még a régi szabályokhoz ragaszkodnak. Úgy értve kizárólag a fizikai érzékszerveiket használják, és csak azoknak hisznek. Bizonyos értelemben nekünk is megvan a jól körülhatárolható szerepkörünk. Természetesen itt sem szó szerinti határokat kell érteni, de a szavaitok adta keretek tekintetében még mindig ez a legjobb és leginkább kifejező meghatározás. Az sem véletlen (semmi sem az), hogy ennyit lovagolok a szavakon. Egyrészt, mert szó szerint tényleg szeretek lovagolni, másrészt folyamatosan finomítom a nyelvetek adta lehetőségeket. (nem szó szerinti „fizikai” nyelvetekre gondolok) Fontos tudnotok, hogy mi is folyamatos átalakulásban vagyunk, ti ezt fejlődésnek hívjátok. Az „átalakulás” energetikailag inkább fedi a valóságot, de ígyis-úgyis fogom riszálni. Akarom mondani, használni. Kihasználni. Mármint a helyzetet, hogy lazulnak a keretek. Egyre könnyebb veletek. Tudom, hogy ha nem is értitek, már érzitek. Hiszen egészen más a minőségeteket. Elkezdtétek levetni a jelmezeiteket.

Seth megszólal 2. - A látszat néha mindig csal – avagy a magasabb perspektíva

Sokan vannak köztetek, akik türelmetlenül próbálják embernek látszó isten-társaikat jobb belátásra – ez esetben gyorsabb haladásra – bírni. Finoman fogalmazva. Fontos, hogy megértsétek, mindenkinek megvan a maga feladata és minden pillanatban ennek megfelelően cselekszik. A kommunikáció folyamatos a felsőbb szinteken, állandó egyeztetés, tervezés folyik. Ha módosításra van szükség, ha úgymond be kell avatkozni, akkor ez történik. Az, oly módon és pont akkor fog beavatkozni, akinek ez a feladata. Feladatot az vállal, aki képes és kész rá. Az adott pillanat relációjában. Nem győzzük hangsúlyozni (persze, hogy győzzük) hogy REND-szerben működtök. Akkor is, ha ez egy játék. Ahol néha az a szabály, hogy nincs szabály. Ilyenkor kicsit bizonytalanná váltok, mert nincs mibe kapaszkodni. Megszoktátok, hogy keretek között vergődtök, ha meg eltűnnek a keretek, akkor ettől szenvedtek. Ez is a játék része. Folyamatosan változó keretrendszer, ami egyszer csak volt-nincs, eltűnik. Aztán ismét előjön, megmutatja magát. Ilyenkor azt hiszitek, valaki szórakozik veletek. Direkt át akar verni, vagy ki akar cselezni. (Nekünk nincs fülünk, de halljuk ám, amit mondtok. Igazán kreatív szóvirágok landolnak idefent, szó se róla.) A jelenlegi energetika már egy jelentősen felgyorsult világ, ahol semmi esetre sem javasolt tervezésbe fogni. Főképp azért nem, mert nem a ti dolgotok kitalálni a részleteket. Azt, hogy hogyan történjenek a dolgok, vagy, hogy milyen sorrendben. Vagy, hogy ki legyen az, aki csinálja.

Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita

2

Pláne ne akarjátok isten-ember társaitokat direkt befolyás alá helyezni, mert nem tudhatjátok, pontosan mi a dolguk. Mert azt mindenki MAGa tudja a legjobban. Akkor is, ha látszólag nem tud és nem is csinál semmit. Tanuljátok meg, hogy a látszat néha mindig csal  Egyre erősödik a szinkronicitás, ennek megfelelően sok meglepetés vár rátok. Mindenféle értelemben. Elkezditek látni és tapasztalni, hogy bizony mindannyian tevőleges és igencsak aktív szereplői vagytok ennek a kozmikus játék színháznak. Ha tudtok róla fizikai valótokban, ha nem, akkor is. A szemetekkel sok ismeretlen embert láthattok a világotokban, a szívetekkel érzitek, hogy valahonnan nagyon is ismerősök. Egy részüket kedveled, más részüket majd később fogod, ha már rájössz arra, amit most még nem tudsz. A szemed nem alkalmas arra, hogy az igaz valóságot mutassa neked. Ezt a kapaszkodót is bizony el kell engedd. Kérdezheted, hogy ha nem érdemes tervezned, akkor mi a feladatod? Minek élsz a Földön? Sok-sok jó válasz van ezekre a kérdésekre. Valójában csakis jó válaszok vannak. De nézzük közülük néhányat. Nos, neked az a feladatod, hogy megéld azt, amit idefent megtervezel. És miután folyamatosan tervezel, pont olyan spektrumot jársz be, amilyet csak akarsz. Mert mindig az van, amit akarsz. (Ezúton is köszönjük a szóvirágokat, szép nagy csokor összegyűlt már belőlük ) Nem tartozik a feladatkörötökbe annak eldöntése, hogyan fogsz bizonyos helyzetekből kijönni, hogyan fogsz problémákat megoldani lépésről-lépésre. Nem tudsz kalkulálni EGY REND-szerrel. Szó szerint lehetetlen átlátnod abból a perspektívából a lehetőségeidet. Nem csak azért, mert minden pillanatban minden változik. Az viszont feladatod, hogy vedd észre a változásokat és reagáld le őket. Ha nem tudod mi tévő légy, kérj segítséget. De ne mondd meg, milyen formában és mikor érkezzen. Mert mindenki teszi a dolgát, amikor eljön az idő. És akkor jön el az idő, amikor eljön. Akkor viszont vedd észre, ez is a dolgod. Ha nem tudod, észrevetted-e a jelet vagy sem, kérj segítséget. Kérd másképp. Hogy megértsd. Hogy világos legyen. És most jön a lényeg.

Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita

3

Amikor megkaptad az iránymutatást, azt onnan veszed észre, hogy nem észreveszed, hanem a szíveddel érzed. Aztán tudatosítod MAGadban, és ha úgy döntesz, lépsz. Ha úgy döntesz, nem lépsz. Döntened neked kell, és az is döntés, ha nem döntesz. Bármelyik verziót választod, azonnal a választásod szerint alakulnak a dolgok. Sosincs zavar, mindig REND-ben mennek a dolgok. Akkor is, ha most épp 7 milliárdan éltek a bolygón akár több száz megtestesülésben. Egymással szoros energetikai és biológiai kapcsolódásban. És ha hiszitek, ha nem, mindannyian tudjátok a dolgotokat. Mert REND-ben vagytok, mindig EGY-ben.

Seth megszólal 3. - A látszat néha mindig csal - Álmok, utazások

Sok hiedelem kapcsolódik az egyik tipikus éjszakai tevékenységetekhez, az álmodáshoz. Az álmodás meglepő hasonlóságot mutat az egyik kedvenc nappali tevékenységetekkel, az álmodozással. A kettő között írásban 2 betű a különbség, gyakorlatban azonban még ennyi se. Amikor a fátyol ezen oldalán vagy, tudatosan tervezed az inkarnációidat. Van, amelyiket izgalmasabban alakítod, van, amikor kissé unalmasra sikeredik. Fő a változatosság. Egyenként sok-sok megtestesülésetek van, a legkülönbözőbb formában és módon nyilvánultok meg. Más-más idősíkokon. Ezek között a síkok között mindig fennáll bizonyos összetett energetikai kapcsolódás. Amikor éjszaka azt hiszed, álmodsz, tudatod elhagyja a testedet és más idősíkokon kóborol. Mai beszélgetésünknek nem témája a halál, de itt szeretnénk kiemelni azt a tényt, hogy minden ilyen testelhagyás a ti fogalmaitok szerint halálnak nevezhető. Nem az, mert valójában sosem halsz meg, csak kitaláltál MAGadnak valamit, amitől félni tudsz. Ideje kijönni ebből az állapotból. Aki minden éjszaka többször is meghal – aztán reggel, mint aki jól végezte dolgát felébred – nincs mitől féljen. A fogmosástól sem szoktál félni, pedig abban nincs ekkora rutinod. A különböző idősíkok, párhuzamos valóságok közötti utazást erősen túlmisztifikáltátok. Szó sincs róla, hogy bonyolult vagy egyenesen lehetetlen lenne. Sőt, ha hiszitek, ha nem, egész éjjel mást sem csináltok. Mesterei vagytok a módszernek. Rutin Robik. Az igaz, hogy amikor alszol ebben a fizikai valóságodban, a felsőbb tudatod átveszi az irányítást és oda helyezi a fókuszt, ahol épp szükséges. Miután éber állapotban erről fogalmad sincs, azt hiszed álmodtad az egészet. Amolyan fantáziának gondolod. Legtöbbször átláthatatlan, kesze-kusza történéseknek. Pedig nem azok, sőt, nagyon is összefüggő történések. Csak nem mindig vannak direkt kapcsolatban a jelen fizikai valóságoddal. A nem fizikaival viszont igen, méghozzá minden esetben.

Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita

4

Amikor azt mondjuk, hatalmas létezők vagytok, az alatt azt is kell érteni, hogy sok párhuzamos megtestesülésetek van ezen a bolygón. Tegyük fel, hogy 200 életet élsz jelenleg. Ez egy alacsony szám az átlaghoz képest, de a példa szempontjából kezelhető. Amikor alszol, úgymond meglátogatod ezeket az életeidet. Elmész vizitelni saját MAGadhoz. Megnézed mi újság odaát. Ha ramazuri van, helyre teszed a dolgokat, aztán mész tovább. Fizikai érzékszerveid nem képesek követni ezeket az utazásokat. Ezért van az, hogy reggel felébredsz, és azt mondod „már megint olyan hülyeséget álmodtam”. Pedig csak annyi történt, hogy a sok-sok egyidejű látogatásod élményképei egymásra csúsztak, és ezeket nem tudod külön választani. Maradva a példánál, pár óra alatt 200 buliba belenézni…hát, ember legyen a talpán, aki mindenre tisztán emlékszik. Nem is szükséges emlékezned, fel sem tudnád dolgozni ezeket, ezért nem emlékszel. Természetesen vannak álmaid, melyeket még reggel tisztán látsz, van, amelyeket még évek múlva is. Ezek olyan értelemben ahogy gondolod, nem valósak, mert az elméd már a hitrendszereidnek megfelelően átkódolta őket. Nem úgy emlékszel, vagy fogod fel, mint ahogy a látogatásod történt. Kérdezheted, mi a célja ezeknek az utazásoknak? Hát elsősorban az, hogy tartsd a kapcsolatot a tieiddel. Elvégre egy csapatot alkottok. Egy nagy család vagytok. A családtagok pedig szokták egymást segíteni, ha úgy hozza a szükség. Érkezik a segítség. Ezek amolyan energetikai oldások, melyek előrébb viszik az ügyet. Oda kerül a fókusz, ahol beavatkozásra van szükség. Ebben a beszélgetésben kizárólag ezen bolygó szintű megtestesüléseid együttműködéseit taglaljuk, de talán nem ijedsz meg önnön hatalmasságodtól, ha eláruljuk, hogy több bolygón és több univerzumban is létezel egyszerre. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy időnként úgy ébredsz, mint aki egész éjjel a bányában dolgozott. Sőt, 1 hete abba sem hagyta a munkát. Ezen életérzésednek azonban más konkrét oka is van. Amikor a tudatod épp máshol élménykedik, a tested alapfunkciói a sejttudat okán gondtalanul működnek tovább. Igen ám, de az az energia, ami a létezésed alapja, a tudat. Ez működteti a karosszériádat. Ha ez az energia sokáig távol van, a fizikai formádból kiszáll az erő. Ha sokáig alszol – mert hát nagy a család – nehezen találsz vissza a formádba. Nem hogy nem frissen fogsz felébredni, hanem a már említett bányában dolgoztam érzésed lesz az uralkodó. Az alvási szokások tárgykörben ezeket a vonatkozásokat még részletesen taglaljuk, beleértve azt is, hogy lehet jól kijönni a bányából. Sokan vagytok, akik olyan valóságosnak érzékelitek az álmaitokat, hogy már erősen felmerül a gyanú, nem is álom volt, hanem valóság. Nos, szó szerinti értelemben véve az éjszakai tevékenységed sosem álom. Ebben az értelemben álom nem létezik. Most nézzük az álmodozási tevékenységeteket. Megint - vagy még mindig ? - a szavakon lovagolok, Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 5

Ez egy frekvencia. amit vágyott állapotként akarsz MAGad számára megteremteni. Többen vagytok rá képesek. Légy tudatos a saját tevékenységedre és azon álmodozzál. mert éber állapotban nem tudod pontosan. Minden pillanatban. Seth megszólal 4. Fontos. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 6 . Ezért mondjuk olyan sokat. egy bizonyos tudatállapotban teszed mindezt. Ezekről részletesen fogunk beszélni a gyógyító technikák tárgykörben. Lényegében annyi történik. Amikor utazol-kalandozol a valóságaidban. Sőt. Visszatérve a valóságaid közötti utazgatásra. ami neked jó. munkatársak. ez az egyik kedvenc foglalatosságom. mint gondolod. tied az egész mozi. Nem tetszik az épület ahol élsz. mint gondoljátok. Amikor álmodozol – azaz elképzelsz bizonyos vágyott célt vagy történést – újabb valóságot teremtesz magadnak. amit látsz. a teremtett világod minden esetben azt mutatja. hogy örök érvényű bérlettel rendelkezel. legyen az család. barátok vagy bárki más. előfordul. Teremtesz ígyis-úgyis. hogyan állsz saját MAGadhoz. amire nem vágysz. ill. . avatkozni más valóságaitokba. A teremtő erőd hatalmasabb. hogy tudd. hanem ébren is. Mert azt is megteremted. tekintve. nem tetszik az ember-csoport akik körül vesznek. épp mit csinálsz a középkorban. És van hozzá kulcsa Manapság már annyira elvékonyodott a fátyol. hogy nem tetszik. hogy már nem csak alvás közben vagy erre képes. amikor is minden életre ható módszereket taglalunk. amely dimenzió kapukat tud kinyitni. hogy spontán élményként is megélheted az egészet. a téged körül vevő világ Mikor körbe nézel a MAGad által teremtett világodban. most ez még jellemzően azért alvás közben történik.A látszat néha mindig csal .A környezet. Mész az utcán és egyszer csak másik utcán találod MAGad egy másik korban. Az energetikai kapcsolódások miatt ezek a beavatkozások valamennyi inkarnációdra azonnali hatást gyakorolnak. ha az ember a saját moziját nézi. hogy mindig arra koncentrálj – ez esetben azon álmodozzál -. A tudatosság emelkedésével azonban megtapasztalhatod. ha szükséges. szomszéd. Moziba sem kell menned. Ugyanaz a módszertan. persze csak ha tudja a jelszót. Látjátok a történéseket és közreműködtök. Ráadásul bármikor beavatkozhatsz a történetbe. Különben nem lesz jó neked. amikor nem vagy éber. ami történik. csak a fókusz más-más.de mint mondottam volt. Egyre többen éber állapotban is bele tudtok nézni. milyen egyszerű az egész. elvégre mennyivel izgalmasabb. Később tudatosan is elő tudod idézni a történést. ha akarod megnézed MAGad. És mozijegyet sem kell venni. hogyan is csinálod az egészet. Nem tetszik.

persze csak ha eleged van belőle. ha ki van kapcsolva a technika vagy épp más csatornára van hangolva. pontosabban benned. Van egy vetítőd. hanem csak egy színházi kellék. Minden pillanatban sugároztok. Ha viszont a vetítőből tudatosan szeded ki azokat a momentumokat.Nem ÖNMAGadat mutatja. hogy értéktelennek. mert úgy nem tud. Attól még ugyanaz lesz az adás. Ha teljesen idegen az illető. A főnöködnek pedig bármit csinálsz. Már megbeszéltük. ahogy mondod neki és elvárod tőle. Ahogy a tv vagy a rádió is akkor veszi tisztán a műsort. Ha az egyikük változik. a műsort kell változtatnod. A helyzet kulcsa a kezedben van. Azt az adást. ha tudtok róla. ha rá van állva az adott frekvenciára. akkor a világod ezt fogja mutatni. egyfajta üzenetet küldesz neki telepatikusan. amely a külvilágodban anyagi formában is megnyilvánul. Valójában összetettebb. Ha az illető rezonál rád. amíg csak akarsz. amire épp a tudatossági szintetek függvényében rezonáltok. Ég és Föld a kettő. legbelül. mindig lesz valaki a világodban. van vetítő vásznad. a vevő készüléke veszi az adást. a barátaid kiközösítenek. Nem is kell fizikai síkon találkoznotok. Hiszen bármilyen kapcsolatról legyen is szó. Mert a belső kivetülésed minden pillanatban ezt az adást sugározza az Univerzumba. veszi az adást. Nem kötelező. Ha az az utasítás (információ). hiába szaladsz oda a vászonhoz és próbálod szebbé tenni a darabot. Csak MAGadon keresztül tudod a teremtésed megváltoztatni. hogy értéktelen vagy és annak megfelelően reagál. Át kell programoznod a kivetülésed. Ez nagyon nagy különbség. semmi nem lesz elég jó. Ha nem tetszik a műsor. csak elfáradsz bele. amikor másokat akarsz megváltoztatni. Addig játszol. Meg kell szabadulj az értéktelenség érzésétől. ha nem. mely a szerepedhez járt. hogy van egy saját mozid. Mert az nem te vagy. a másiknak is változnia kell. A külvilágod nem úgy változik. a szomszéd átnéz rajtad és hagyja. Az adás akkor is megy. vagy egyenesen semminek érzed MAGad. Ha úgy döntesz. Megváltozik a világod. akkor is tudja rólad. nem változtatsz. Leegyszerűsítve a folyamatot pontosan így teremtitek a valóságnak hitt mozitokat. A szüleid vernek. a vásznon is változik a kép. felesleges időtöltés az egész. aki átnéz rajtad. amelyeket már nincsenek kedvedre. akkor még jó messze vagy a megoldástól. De már ugye kifelé jössz a szerepedből. Mindannyian egyfajta egyedi „adó-vevő” készülék vagytok. hogy a kutyája az ajtód elé piszkítson. Másképp fogsz tekinteni emberekre és azok másképp fognak reagálni rád. Amikor valakire gondolsz. Ha változtatni akarsz. Ez a rezonancia tartalmaz bizonyos információt. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 7 . a tanáraid leosztályoznak. akkor is. Persze ez a folyamat leegyszerűsítve működik így. hanem a hozzáállásodat ÖNMAGadhoz. Amikor a külvilágodban keresed a kiutat. Mert hiába találkoztok most először. az mindig 2 emberen múlik. és egyben veszitek is az adást.

Te csak haladj a sajátodon. A városod. bonyolult és hozzáférhetetlen módszert keresgéltek. ha úgy dönt. micsoda hős vagy. amely bizony megsínylette ezt a hosszú utat. hogy ahogy belül változol. hogy észre sem veszitek. amit mutassanak. csak mutat és visszatükröz. hogy eltart egy ideig. szerencsétlen kisember egyszer csak ráébred önnön hatalmasságára. hogy EGY-ben vagytok mindennel és mindenkivel. belül még nem módosultak a hiedelmeid. haladnak-e ezen az úton. Kicsiben és nagyban egyaránt. Az utolsó szögig. A környezeted – ahogy a mozivászon – nem hat vissza rád. Ha nem változik semmi. Valami mágikus. hogy valamit másképp csinálsz. És akkor a szegény. a legapróbb részletig. hanem te teremted a környezeted. Ezt ti úgy hívjátok felébredés. A munkát mindig önmagadon kell elvégezned. Légy nyugodt. hogy a kivetülésed reagál. Úgymond véletlenül összetalálkozol hasonló emberekkel. hogy haladsz. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 8 . A mozivászon sosem él önálló életet. ha sok új ismeretségre teszel szert. Ne csodálkozz. örökkön-örökké létező vagy. Valamennyien részt vesztek a környezet teremtésében. Nem kell telekiabálnod a világot. ha azt hiszed. De a csoportos teremtéseteknek nem csak az része. A valóság az. Van. Nincs programja. kicsi. mi idefent ujjongva ünnepelünk minden újabb felébredett létezőt. hogy hat. hogy megváltoznak a körülményeid. hogy egy hatalmas. Ha nem tetszik. Képes kijönni a helyzetből. ha nem. mit is tartasz MAGadról. ideje elköszönnöd néhány zavaró tényezőtől. Aki kíváncsi rá mit és hogyan csinálsz. milyen sokan vagytok. Tágabb értelemben vett környezeted is azt mutatja. És eltűnnek a világodból olyanok. hogyan juttok együtt jó mélyre. egyre több segítséget kaptok egyre több formában. Egyre több és több lehetőségetek van minderre. De ez a „forma” bizony szabad akaratot is kapott. úgyis észre fogja venni. Még nem látjátok. Méghozzá igen alaposan. mert már nincs zavar. Minden pillanatban. hanem az is. A világod – beleértve az egyénit és a csoportosat egyaránt – általad teremtődik. aki leszületett fizikai formák sokaságába. fel fog tűnni. Folytasd tovább a munkát. maga az egész földrész is a kisugárzásodnak megfelelő. hogyan juttok sosem látott magasságokba. sehol máshol. erre semmi szükség. Az orrotok előtt van a megoldás. Sosem a környezeted hat rád. Sőt. az azt jelenti. Legyetek rá tudatosak. akik már nem kell mutassák a belső zavaraidat. hogy megélje ÖNMAGát. van.Ez az egyszerű oka annak. Még MAGatokkal vagytok elfoglalva és a tokkal. vagy sem. Kivéve. de ilyenről szó sincs. akivel kibabrált a nagy betűs ÉLET. az országod. amit MAGad körül látsz. Ha hiszitek. és kénye-kedve szerint dobálja ide-oda. csak néha annyira egyszerű. Ne foglalkozz másokkal. Mert döntés kérdése az egész. Nagyon is egyszerű. mely pontosan tükrözi a közös hiedelmeiteket. egészen egyszerűen szólva azért. Onnan fogod tudni. Sokat mondjuk. De az biztos. Ilyenkor önként lemondasz teremtő hatalmadról. erőtlen és tehetetlen áldozatnak gondolod MAGad. Megfáradt bele. hiszen a tied. hogy egyik pillanatról a másikra. a környezeted is megváltozik. ahol élsz.

Előre bocsátjuk. mint most gondoljátok. Mert olyan nincs. Tehát abban az értelemben.Seth megszólal 5. Aki már elindult kifelé az illúzióból. Nem érted. Sokan vagytok.) Leszületsz 200 életet és teljesen érthető. aki kínoz másokat. Ezek a legkülönbözőbb minőségű életek és van köztük sok olyan is. mert semmi kedvük harcolni. pestisben halsz meg embertelen körülmények között. melyet minden esetben felül lehet íni. aztán szenvednie egész . ez fog megtörténni. ha nem is mind. Ha gonosz. vagy éppen egy állat. Az elméddel mindez felfoghatatlan. hát úgy lesz. annyira hatékony. ahogy használjátok. Döntés eredménye és nem véletlen vagy szerencsétlen baleset. Hogy intézetbe zárjanak. Ennek pedig az az oka. amely ne döntés eredménye lenne. Nehéz életet teremtve ezzel a körülötte élőknek is.A látszat néha mindig csal – (Ön)gyógyító technikák. amit meghozol. nincs rajtad kívül álló kényszerítő körülmény. Döntés és részletes tervezés. Kivéve. akár hosszú . ha úgy dönt. ha ez a döntés. de nem az. felépülsz belőle. Ha úgy döntesz. Hogy szellemileg. jól tudja. mennyien várjátok. Mármint azt. és úgy döntesz élsz egy bizonyos minőségű és mennyiségű életet. hogy értelme legyen. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. nincs előző és jövőbeni élet. Ezt sokkal többször teszitek meg. A többiek meg addig a hasukat süttetik a tengerparton. ami nincs Pontosan tudjuk. hogy megkapjátok azt a minden betegséget gyógyító módszert. amely egyben hosszú életet is biztosít számotokra. valamint megállapodás-kötés eredménye. Ha közben úgy döntesz. Ezért van az. Semmi értelme. miért kell egy gyereknek súlyos betegségekkel megszületnie. hogy az isteni színjátékban ez egy szerep és semmi más. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 9 . hogy legyen. Semmi nincs a teremtett világodban. hogy ilyen életet akartál élni. úgy fogsz. hogy gonosz sincs. ahol még atrocitások is érnek a többi hozzád hasonló által. Maradjunk a korábbi 200-as példánál (Seth megszólal 3. mindezt azért teszed. amit az elméddel képtelenségnek tartasz. de sokkal inkább ismered meg ÖNMAGad más-más élethelyzetekben. mintha kellene. melyet most még veszélyes lenne használnotok.akár rövid. Betegség. hogy nem szándékozol 200-szor ugyanazt megélni. Ahogy az is. Márpedig minden döntést te hozol meg. Minden helyzetből ki lehet jönni. miért van annyi gonosz ember. hogy bizonyos emberek vad és végeláthatatlan harcokat vívnak olyan teremtményekkel. sok-sok valóságban. egyszerűen más-más tapasztalatot eredményez. minden egyidejűleg történik. akik már pontosan tudjátok. Ez látszólag ellentmondás. Nem. hogy van olyan módszer is. ez egy folyamat. mert hatalmas létezőként sokféle módon szándékozol megélni ÖNMAGad. vagy testileg súlyosan fogyatékos légy. legyen az isten-ember társa. Az életeitek tervezése sosem áll le. hogy legyen kivel küzdeniük. Amikor leszületsz. beleértve a gonosz erőket is. Megteremted MAGadnak a körülményeket. Ezeket párhuzamosan teszed. .életében. több ilyen technika is van. amelyeket saját MAGuk teremtettek meg. „fekete erők” semmisítenek meg. a legtöbbje már a rendelkezésetekre áll.

ugyanis őket nem korlátozzák tanult sémák és keretek. akiket érdekel. mert nem kell feltalálni semmit. Azt már régen tudjátok. Ne ragadjatok le egy-egy megoldásnál. Valószínűleg te MAGad is megélted már mindkettőt. hogy a tudatossági szint emelkedésével újabb technikák bontódnak ki. aki ezt vállalta. Ugyanez az energia alkotja a szék lábát is és az általatok élőnek nevezett világot is. hogy leveti a már korlátozó jelmezt és megtapasztalja azt. Ennek a fejezetnek (ön)gyógyító technikák a címe. hanem mert ezeket úgyis megtaláljátok hirdetések vagy ajánlások útján. ha megszokjátok ezt is. hogy az Univerzumotokban mindig REND van. Mert aki úgy dönt. hiszen szabad akaratod van minden tapasztalást illetően. ti ezt úgy mondanátok „feltalálják” őket. Először is fontos tudnod. milyen is meggyógyulni. Már aki úgy dönt. ez az oka annak. az ebből kivezető megoldást és útvonalat is oda raktad MAGadnak. Mindig ott van. hogy ezek olyan emberek is lehetnek. akiknek a gyógyításhoz korábban semmi. hogyan lehet meggyógyulni – azaz levetni a beteg jelmezt. mert ezek haszontalan gyógymódok. más módszertant fogsz felfedezni-megtalálni. Függetlenül attól. többségük ilyen ember. eszközöktől történő függést jelentenek. Vagy akár mindkettőben egyszerre. hogyan lehet előidézni a betegségnek nevezett állapotot. hogy minden energia. de semmi közük nem volt. Sőt. Nem azért. Semmi sem kizárt a tapasztalás szempontjából. tehát ahogy alakulsz-fejlődsz.REND-ben van. Súlyos („halálos”) betegségekből kigyógyulni napok – akár percek alatt – ez nem szokványos dolog. mint minden az Univerzumban. de ez sem kizárt. hogy ezt most észreveszed vagy sem. Nézzük. szép lassan veszitek le a jelmezeiteket. De lassan majd ezeket is megszokjátok. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 10 . ugyanis sok olyan történés vár rátok. És biztosan voltál (vagy) már testi vagy szellemi korlátok között. melyre most a „csoda” szót használjátok. Egyszerűen előhívják MAGukból ami ott van. az azoknak szól. Ez egy intelligens rendező elv. Ez tartalmilag annyit jelent. csak úgymond fel kell nőni a feladathoz. némelyik szintén nem volt a racionális elme által felfogható. Nem feltétlenül egyik napról a másikra. Van. Nem árt. személytől. Ne csodálkozzatok azon. Mert nem mindenki dönt úgy. Mégpedig annak. az meggyógyul. Az energia és az azt megformáló információ forrása pedig a tudat. Sok példa van és volt is mindig erre. mert egyre több ilyen gyors gyógyulást fogtok látni. hogy amikor megtervezted jelenlegi helyzetedet. Akár fizikai. aki még nem szenvedett eleget. melyek 3. azaz ez a dolga. Csak más-más információ hozza létre mindezen dolgokat. inkább ragasztanak bele a helyzetbe. Ez is REND-ben van. Saját teremtő hatalmadnál fogva. ha erre időben felkészültök. Kezdtek meggyógyulni – úgymond. mert egy idő után már nem szolgálják a haladást. hogy meggyógyul. Pedig jobb. valamint eszközök. Itt jegyezzük meg. hogy nem cél jelen keretek között olyan módszertanok taglalása. Ugyanez a teremtő hatalom dönthet úgy. hogy a különböző módszerek különböző tudatossági szintnek vannak megfeleltetve. akár szellemi értelemben. Ami ezután következik. Szintén ide tartozik. Ez így szó szerint nem igaz (már megint a szavakon lovagolok). csak felvett egy „beteg” jelmezt annak minden kellékével együtt. De mint már többször is említettem volt. Hiszen valójában sosem volt beteg.

Mindehhez persze olyan energetikai csomópontokat képeznek MAGukban. Még kikerülné. És pont annyit fogsz. Hogy miért nem? Mert már nincs szükséged ilyesfajta megtapasztalásra. Ez nem jelenti azt. ha megteremted MAGadnak. kevesen szoktátok megköszönni ezt az élményt. aztán azt a valakit is. nehogy a másik észrevegye az akadályt. Mint tudjuk. Megjegyzem. hogy élethűen alakítsd a szereped. tehát ne aggódj. Megtervezed a széket. akár meg is tehetnétek. Így segít hozzá téged a székláb egy újabb megtapasztaláshoz. értelmetlen ok-okozati összefüggést feltételezni. A világítást is lekapcsoljátok. Neked viszont fájni fog. amely ellen nem tudtok tenni semmit. Így aztán a legkülönbözőbb furfangos módokon tologatjátok a széket oda-vissza egymás lába elé. Megteremted hozzá a körülményeket. Minden tudatos tervezés eredménye. melyek előidézik a kívánt élményt. Összefüggés van. És minden kellékkel fel vagy szerelkezve ahhoz. Épp elég széklábat rugdostál már össze. hogy öntudata is van. ők már nagyon rutinosak. Valljuk be. mint egy eszköz a színházi kelléktárból. beakadásnak. Semmi más. ez esetben önbüntető programnak. Különben nem lenne élethű az egész. Mert szó szerint minden érted van. pedig ha már tudatosabbak vagytok. Tehát minden megtestesülésed elvárt élményanyagához hozzá teszed a szükséges energetikai csomópontokat. vagy egyáltalán nem érnek. Tudd. inkább más élmények után nézel. aztán hol marad a játék?  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 11 . Az intenzívebb élmény után vágyakozók mindezt együtt is megtapasztalják. Itt fontos megemlítenünk. útban lévő lábával együtt. ha belerúgsz egy szék lábába. Amikor már egészen tudatos vagy. hogy TE VAGY SAJÁT MAGAD KITALÁCIÓJA. mennyi széket akarsz megrugdosni. De a hiedelem. Még a székláb is. „rosszabb” esetben még az ujjad is eltöröd. hogy bizonyos tapasztalásokhoz segítitek egymást. még a széket is. Az ügyesebbje több ujját is el tudja törni egyszerre. Ez jelentheti azt. a hitrendszer is ugyanezt jelenti. eltöröd a lábad ujját. de jelentheti azt is. hogy súlyos betegséget kapsz vagy éppen baleset ér. mert valamikor máskor te is ezt tetted vele és így eltörte a lábujját. alapesetben csak azok csinálnak ilyet. bizonyos karmikus kapcsolódások áldozatai vagytok. amely a jelmezedhez jár. hanem valakinek a kitalációja. akik nagyon szeretik egymást. de nem ok-okozat vagy tettkövetkezmény értelemben. aki úgy oda teszi neked. hogy amit látsz nem valódi. ilyen „kellemetlen” élmények ritkán. És mindent te teremtesz oda Magadnak. Tehát eredendően intelligens. hogy jól bele tudj rúgni. kivéve. Amikor színházba vagy moziba mész. De mindig te döntöd el.Mindennek és mindenkinek van őt létrehozó tudata. tudod. Ezeket az energetikai csomópontokat hívjátok blokknak. kiegészítők fontos elemei a darabnak. nem fog megsértődni rád. a kellékek. Karma – mint olyan – nem létezik. hogy betegen születsz. hanem egyidejűleg zajlanak. És mondhatni intenzívebb megtapasztalásra vágynak. Miután az életeid nem egymás után. Tegyük fel. hogy sokan azt gondoljátok. Mert a kellékes is te MAGad vagy. Egyszerűen megállapodtatok. Magyarul nem azért tolta eléd valaki a széket.

De ne ragadj le. Szülőd. kiírnánk. vagy munkatárs. Inkább elmentél az orvoshoz. gyógyítóhoz. akihez vásárolni jársz. Ismered. mert ahogy te MAGad változol. a teljesség igénye nélkül taglaljuk a lehetséges módszereket. mert ha nem érted meg saját működésed. gyereked. Túl sok van ahhoz. rég nem lenne semmi bajotok. hogy tapasztald ki. Most pedig eljött az idő ami szintén nincs. csak oldja már meg helyetted valaki a problémáidat. hogy „csak erős idegzetűeknek”  Olyan módszerek következnek. LÉLEGEZZ! Általában lebecsülitek a légzés jelentőségét. hogy betegség – mint olyan – nem létezik. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 12 . változtatni sem tudsz rajta. vegyél egy jó mély levegőt és sóhaj-szerűen fújd ki. jóshoz vagy tanfolyamra. barátod. épp eleget elemeztük. hogy érdemben tegyél MAGadért. Arra biztatunk. adódnak másmás módszerek is. beteljesületlen szerelmed.A látszat néha mindig csal . Mindezt azért tettük ilyen részletesen. de nem használod. mert egyszerűen mentálisan el vagy lustulva. Nincs ezzel semmi baj. szomszéd. Nem szoktad meg. .Így fordul elő az. de helyetted nem tehet egy lépést sem. A látszat ismét csal. Mert mindig van-lesz. Arra kérlek. 1.(Ön)gyógyító technikák 1. pedig ha csak időnként tudatosan lélegeznétek. hogy mindet leírjuk. Hozza a formáját – szó szerint. és különben sem használnátok mindet. Ha már a szavakon lovagolunk. Seth megszólal 6. most jutottunk el arra a pontra. melyek többségét ismered. Bárki legyen most körülötted. Részletesen végignéztük. hogyan okozol MAGadnak betegségeket. hogy a számodra legkedvesebb létezők a legkülönbözőbb formában jelennek meg az életeidben. hogyan veszitek MAGatokra a „beteg” jelmezt. csak ideje ráébredned saját működésedre. esetleg a zöldséges. melyik neked a legjobb és használd azokat. Kezdjük is el. aki segít. Előre bocsátom. Kedveseim. megtervezett szerepe van az életedben. Márpedig ez a te dolgod. de erről majd máskor -. Ha most ez egy tv műsor lenne. Ezzel már tudatosan el is kezdtél tenni MAGadért. Senki nem járhatja helyetted a saját utadat. hogyan lehet ezt a jelmezt levenni.

korántsem csak annyi történik. lélegezz. szidhatod a felmenőit annak. mert idefent ilyesmit nem tudnátok megélni. Ne minősítsd. hogy a szemed majd kiugrik a nagy fényességtől. ha valami nem tetszik  De úgy is dönthetsz. nagyon is hatásos. ott állsz és jojózik a szemed. Annyira szikráznak. Ilyenkor az ember szokta MAGát nagyon sajnálni. Kezeld amolyan játékként az egészet.Amikor levegőt veszel. És jól esett. Tudod. még jobban fog esni. ha más életeid képei megjelennek előtted. Bármikor ismételheted. belerúgtál a szék lábába. pedig ebben az életedben nem érte semmilyen sérülés. vegyél egymás után néhány jó mély levegőt. hogy nincs. Ez a magyarázata annak. Ha fáradt vagy. Itt se szék. az önsajnálat érzésmintái ilyenkor szikrázó táncot járnak egymással. miért? Mert olyan hatalmas energia-csomag érkezik hozzád. Miután egyre direktebb kapcsolódásban vagy valamennyi életeddel. hogy hagyod az érzést áramolni MAGadban. Szóvirágokat is eregethetsz. mely még zavaró érzésként felmerül az adott helyzetben. A rezgés. Ha igazán hatékony akarsz lenni. Ám a „gyógyulásnak” két megközelítése van.friss energiához jutsz. Itt fontos emlékeztetnünk. Aztán figyeld meg. Ezt hívjátok tapasztalatnak. csak figyeld meg. Valójában ilyenkor azt az energiát szívod MAGadba. Nagy valószínűséggel el fogsz szédülni. Hogy maradjunk a példánál. Ha mindezt már tudatosan teszed. hogy akár a végtagjaid. ha fáj valamid. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 13 . Mert az is előfordulhat. Ezért nagyon fontos. hogy minden különösebb szándék nélkül spontán nagyot sóhajtottál. hogy hirtelen nem tudsz vele mit kezdeni. hogy nagy valószínűséggel több életedben is van hasonló érzésed. Talán már rájöttél. mely MAGA AZ ÉLET. ne lepődj meg azon. aki az utadba tette a széket. hogy minden életedből kifújod ezeket az érzéseket. A MINDEN. Nos. miután a biológiai forma is direkt kapcsolódásban van. A fájdalom. De leginkább olyan fontos. se láb. gondold vagy mondd azt. hogy sejtjeidet friss oxigénhez juttatod. nagyon fáj. sajnálhatod is MAGad bármeddig. Kis túlzással ezért születtetek le. hogy veszel néhány mély levegőt és mind a fájdalmat. Mindent csak mértékkel. hogy ha bármilyen fizikai vagy érzelmi problémád van. Már ha egyáltalán van lábad. Amikor beszívod a levegőt . Próbáld csak ki. a kifújásra is kellőképpen koncentrálj. Tegyük fel. Nem bírja a tempót. hogy ne vigyétek túlzásba sem. mi történik. Biztosan előfordult már veled. akár minden különösebb ok nélkül is.amely korántsem „csak” levegő . A fizikai formád szinte tiltakozásba kezd. mind az önsajnálatot egyszerűen kifújod. Ahol épp valamilyen fizikai sérülés éri a lábad. ha lekésted a buszt. Például egy bizonyos helyen időnként fáj a lábad. És minden mást is. akár a belső szerveid működésében zavarok mutatkoznak. bizony néhány levegő -energia csere csodákra képes. se székláb  Tehát. ha megbántottak. mert hiába végtelenül egyszerű a technika. hova menj reklamálni. Dönthetsz úgy.

milyen más technikát tudnál bedobni. Ez a szél – ahogy minden szél – információt hoz és visz. Van olyan életetek. Állj ki egyszer a szélbe és hagyd. Mondhatnád. mint egy egyszerű szellő. hogy érted van. Tudja. de ezt most nem a fizikai értelemben vett mosakodásra értjük. hogy már annyiszor fújt meg szél. Nem véletlen. maradjunk a levegőnél. ha visszaválaszol. azt szó szerint érjük. Ilyenkor biztos lehetsz benne. mindent látunk és hallunk. (de ezt nem fenyegetésképpen mondjuk. vagy egyszerűen csak a kezed mosod. Azért. hogy sok elengedni valód van még. mi történik a világ másik végén. hogy de jól feltaláltuk a spanyol viaszt. Itt van például a tudatos zuhanyozás. ez esetben a kádba pisilés is megengedett. hogy mindent lefújjon rólad. Rutinosabbak kiegészíthetik a folyamatot néhány mély levegővel. még jobb. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 14 . mielőtt hurrikánt csináltok. minden értetek van. Amikor eljön az idő. hogy szolgál téged a szél. Ingyen és bérmentve lefújja rólad a bajaidat. Van neki tudata. De hogy azért haladjunk is. hogy tudod. Ha néhány mély levegővel rásegítesz a folyamatra. Nem csak ki. hogy tud neked segíteni. Ez a ti közös kis titkotok. Külsőleg és belsőleg egyaránt alkalmazható és igen hatásos. dobj be egy pohár vizet. Akár a folyóban vagy a tengerben úszol. mi mindenhol ott vagyunk.2. egyenesen csodákra képes. De csakis tudatosan! Ne feledjétek. akkor valójában szelet csinálsz (most csak ezt a verziót taglaljuk). hanem mint mozgó levegő. Most nem jobb vagy bal szél értelemben véve. De csak akkor. csak hogy tudjátok) Természetesen a víz minden formájában képes tenni érted. sőt. ami zavaró érzés. a szél van. Ha nem érzed jól MAGad. Előfordulhat. melyhez kicsit több erő kell. Mert szolgál. hogy távozzon a fizikai formádból. a víz lemossa rólad a fizikális és mentális jellegű problémáidat egyaránt. sőt. Ha ráadásul tudatosan teszed. Amikor nagyot sóhajtasz. beszéljünk a szélről. ahol csak úgy beleszagoltok a levegőbe és tudjátok. Egészen másképp fogod érezni MAGad. hanem le is tud téged takarítani. gondold át. Klasszikus értelemben véve szállítmányozó eszköz. hogy a kellemes szellőből egyszer csak hatalmas vihar kerekedik. És ez most nem a szavakon történő lovagolás. Csak ne lepődj meg. Ugyanis a víz is intelligens létező. akár az eső esik rád. A víz többet tud. meg is köszönheted neki. ha te is tudod. Kissé bogaras  Nos. hogy a zuhanyozás frissítő hatású. Viccen kívül  Hogy ne is menjünk messzire. mint gondolod. hanem teljesen komoly állítás. Érted akkor van. Ez abban különbözik a nem tudatostól. hogy egészen szeles vagy. Itt van mindjárt a víz. Mondhatnád. ha már tudod. De semmi gond. De most arról beszélünk. Minden folyamatot a tudatosság indít be. Néha a szélnek is jól jön a segítség. EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ELEMEKKEL Amikor azt mondjuk.

Akkor lovagoljunk is tovább. tüzet raksz. hogy épp az öngyógyító technikákat taglaljuk. De a Nap is sokkal többet tud. ezek mind-mind az illúzió tárgykörébe tartoznak. hogy ha sokat napozol bőrrákot kapsz. Gyógyít. Például. ha már tudod. A Nap önmagában nem tud például bőrrákot okozni. Pedig meg tudja tenni.Sokan hallottatok már a víz programozhatóságáról. amíg fél ÖNMAGától. nem csoda. Aki fél a tűztől. ha beteg vagy. Aki még fél a saját fényétől. Aztán ráragasztod egy üveg vízre és rajt hagyod néhány órát. de ha mégis találkozol vele bármilyen formában. De ha van úszómedencéd. kipróbálhatod. Ha nem kedveled a nyílt lángot. Jobb. kizárólag öngyógyítási szempontból. milyen jó fej. hogy transzformálja azokat. Később már nem. ha tudjátok. hogy problémáitokat teljesen tudatosan átadjátok a tűznek. Utána tudatosan megiszod. akiket mágján is elégettek. Átrezget a fényével. Ugyanis a legerősebb transzformáló energia. Csak sétálsz a napsütésben és játékosan összekacsintasz vele. melyet a tűz tud leginkább megoldani. Jó móka lehet megkérni a Napot. mint a tűztől  Persze ennek is a tapasztalás az oka. egyszerűen kisugározza belőled a betegséged. hiszen vagytok jó néhányan. Van az a helyzet. Semmi túlzás nincs abban. Manapság ritkább a tűzvész. még örülni is fog nekik. megkéred erre-arra. figyeld meg az azt követő állapotot. Lényege. hogyan hat egy kis cetli a víz minőségére. az inkább gyógyítsa MAGát vízzel. Meg fogsz lepődni az eredményen. akik bőre úgymond fényérzékeny. ugyan sugározza már ki belőled az önbizalom hiányt. Meglátod. akkor neked van igazad. mindjárt ott van nektek a Nap. Ha 1-2 napot. Hogy ne menjünk messzire. ráírod egy ki papírra „egészség”. De csak addig. a félelmet vagy bármi mást. még jobb. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 15 . Ez egy elég meleg helyzet. hogy ezen a bolygón ebben a formában nem tudnátok Nap nélkül létezni. De kevesen juttok el odáig. Milyen szerencse. Szereti a kihívásokat. Amikor gyertyát gyújtasz. hogy tudja. Mert mindig neked van igazad. Amúgy barátilag. hogy ez is bizonyos hiedelem manifesztációja. átveszi azok rezgését. ha távozik. egészen egyszerűen ajánld fel a tűznek a problémáidat. az le fog égni a napon. Igen sok hiedelem kapcsolódik a Nap káros hatásaihoz. De maradjunk az öngyógyítás témakörénél. bizony hogy gyógyít ! Ha megkéred rá. Vannak köztetek. de nagyon kevesen éltek vele. Sokan szoktatok gyertyát gyújtani különböző okokból kifolyólag. Ilyen programozott vízzel locsolhatod a növényeidet vagy itathatod az állataidat. Sokan féltek tőle. Nézzük a víz után a tüzet. A főnix madár legendája sem legenda. És elköszönsz tőle. akkor sem kell lemondanod a tűzzel történő együttműködésről. ha mai napság is mutatkozik félelem a témában. Majd mikor megiszod. hogy ha bizonyos feliratokkal vagy szimbólumokkal látod el a vizet. De ha a színházi kelléktáradnak része az a hiedelem. átveszed ugyanezt a rezgést. mint gondoljátok általában.

És még mindig nincs vége (sosincs vége) Nem tartozik a gyógyítás témakörhöz. Ezt a Nap felé tartod úgy. Szoktatok nagy dózisban is kapni a napenergiából. hogy a szemöldököd közötti részre süssön. mint azt valaha is gondoltad. Sokan vagytok. beáramlás beszív) Amikor sétát teszel a természetben.Egyre többen tudjátok. ha már tudjátok. Előbb-utóbb hallani fogod a válaszát. ne hagyd ki a DNS hangolást sem. hogy a jövőben ezt is másképp csináljátok. Egyszerűen a nem kívánt energia-minőséget és/vagy többletet tudatosan a Földbe továbbítjátok. hogy ettől valamelyest jobban érzed MAGad. szólítsd meg. Persze ez így szó szerint nem igaz. Nincs félni valótok.szem) Ezen az úgynevezett prizmán keresztül a Nap energiája koncentrálódik és feltöltődsz finom fénnyel. (3. hogy sokkal. A többit pedig bízd csak bátran ÖNMAGadra. Ilyen egyszerű. nem oszt. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 16 . Oda-vissza hattok egymásra. De egy valamit még kevesen tudtok. Mindezt a légzéssel is tudod erősíteni (elengedés kifúj. (pénzről is majd később) Új technika: A farok csontod alól felfelé indulva a gerinceden keresztül. de valamennyire érzékelteti a valóságot. se kevesebb. hogy így van. (mint minden) Még ha a technikátok nem is bírja mindig a kiképzést. hogy a napkitörés energiáját is hasznosítjátok. hogy a fizikai átalakulásotok meghatározó momentuma az emberi DNS változása. Amikor megkéred bizonyos dolgokra. amire már nincs szükséged. melyek értetek vannak. már megint lovagolunk a szavakon  De ha már ily módon is tudatossá váltál saját működésedre. Ha már épp úgyis arra jársz. légy rá tudatos. Módszertan a következő: Összeérinted külön-külön a két mutató. hogy ne legyen üres járat. mert már tudjátok. Ha az elfáradt energiáidat a Földbe továbbítod. Az a tiszteletteljes kérésünk. Köszönj neki. Sokan kifejezetten koncentráltok is a DNS áthangolására. Nem lesz se több. Ezek valójában tudatos energia-csomagok. hogy a Nap energiája nélkülözhetetlen a folyamathoz. Néhány perc alatt jól is tudsz lakni. mintha a pénzedet az egyik zsebedből a másikba tennéd. ezt napkitörésnek hívjátok. cserébe kérd meg ÖNMAGad. kérd. És még enni sem kell hozzá. Nevezzük ezt energia cserének. nem szoroz ezt is megoldani.és a két hüvelykujjadat. És most a Napról szálljunk le a Földre és lovagoljunk tovább a szavakon. de sokkal több barátod van. A bolygóval egy energetikai rendszert alkottok. Erre én azt mondom. olyan. hogy segítsen. tudod kezelni a helyzetet. de fontos megemlíteni. Nevezetesen azt. hogy hasznosítjátok. Ezzel egy négyzet-formát alkotsz. Legkésőbb akkor rá fogsz jönni. az isteni ÖNMAGad felé áramoltasd mindazt. Ha tudod. fáradt energia helyére szépen áramoljon be(léd) és mindinkább nyilvánuljon meg általad. hogy a Nap energiájával jól is tudsz lakni. hogy az elengedett. akik ilyen-olyan problémák kezelésekor úgymond leföldelitek MAGatokat. hogy ez valójában nem is földelés és igazad is van. Mondhatnád erre. bár érezheted úgy.

együttműködsz az elemekkel. nem szükséges azonnal koncertet adnod. Ez a hang dimenzió kapukat tud nyitni. különben nem is emlegettük volna fel. Ha ez a megoldás érdekel. Nyilván fontos. A fizikai formádban ugyanúgy vannak blokkok. MOZOGJ! Ami az intenzív energia cserét illeti. És persze önmagában is szórakoztató tud lenni az egész.3. annyira jókat lehet a szavakon lovagolni. mint az érzelmi testedben. Amíg jól esik. Hanggal még egy piramist is fel lehet építeni. Miközben mozogsz. vagy egy kiadós szeretkezés. csak ezek némelyike már valamilyen sérülés-fájdalom formájában is megnyilvánul. milyen jól eső tud lenni. keretek közé szorított. az is RENDben van. ha a felsorolt technikákat komplexen alkalmazod. Aztán. az is RENDben van. néhányszor egymás után. hogy segíts a karosszériádnak is elengedni azt. HANGolódj! No. hogy belefeledkezel. a leghatásosabb módszer a mozgás. tudatosan lélegzel. hogy ezeknek mögé nézz. csak figyeld MAGad mi történik. Egyszerűen találd meg a módját annak. Főképp úgy. Ezért nem írtuk azt. Kifejezetten érdekes ez a magyar nyelv. hogy milyen szépen teszed mindezt. amire már nincs szüksége. Nem kell a kondi teremben a súlyok felett-alatt görnyedni. ami a fizikai formádnak jól eső kihívást okoz. de talán tapasztaltad már. a természettel. Előfordulhat. tánc (az esőben?). Erről szó sincs. házi munka vagy autóvezetés közben. mert klasszikus értelemben ilyenkor szabályozott. Akár zuhanyozás. Ízlések ugyebár különbözőek. És persze gyógyító hatású. sokszor szenvedéssel járó hajtást láttok mögötte. és ha nincs kedved maratont futni. ha úgy alaposan kiengeded a hangodat. kertészkedés. de úgymond fizikai síkon is tudod segíteni a haladásod. persze ismerni kell hozzá a frekvenciát. hanem hogy kiadd MAGadból ami már nem kell. 4. Méghozzá a tudatos mozgás. Nem az számít. zengesd el úgy igazán mélyről az AOMM hangot hosszan. Rajtuk és velük  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 17 . iszod a vizet. Mozgás lehet bármi. Ez lehet séta az erdőben. Ez mindenkinél más és m ás minőségű és mennyiségű aktív tevékenységet jelent. Vagy meg. hogy sportoljatok. Mert előbb-utóbb történni fog.

meg hogy egész életedben csak agyaltál. vagy . miért pont most sikerülne? Például azért. Csendben lenni azt jelenti.az agyalást. Az elméd nem képes olyan tapasztalatokkal számolni. Lehetsz csendben utazás közben. hogy bizony a meditációról beszélünk. ha hagyod MAGad  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 18 . hogy hallgatod a belső csendedet.ahogy ti hívjátok . A vájtabb fülűek már régen rájöttek. sokan el sem olvastátok volna. hogy ez nagyon nehéz. Mondhatod. amely ki tudná agyalni. melyet most még el sem tudsz képzelni. pontban leírtakat is. De ha ennek a fejezetnek azt a címet adtuk volna „meditálj!”. 5. Ez ugye logikusan hangzik?  A belső csendedből viszont olyan élmény-zuhatagot zúdíthatsz MAGadra. meg rágódtál. dönthetsz úgy. melyeket nem ismer.Seth megszólal 7. mert most jött el az ideje. de a rutinosak jól tudják. Leállítani a gondolat folyamokat. hogy a meditáció fogalmához sok olyan elvárást társítottatok. teljesen mindegy. nem erről van szó. alkalmazhatod az 1-4. mert te most meditálsz. Ha segítségre van szükséged. Nem tudsz kalkulálni olyan történésekkel. hogy módszertant válts. csak naponta adj pár percet MAGadnak. . A külső körülmények viszont nagyon is függnek a belső csend-állapotodtól. ahol az „elméből kiagyalni dolgokat” módszertan egyre kevésbé működik.(Ön)gyógyító technikák 2. jól ismerünk titeket  Azt is tudjuk. A belső csend nem függ az úgynevezett külső körülményektől. hogy lótuszülésben mantrázva kellene ücsörögnöd naphosszat. Ha már betegre agyaltad MAGad. De ha mégis megtörténik. Még a szemed sem kell becsuknod hozzá. Nincs az a fantázia. LÉGY CSENDBEN! Látszólag a csendben levés nem kapcsolódik az öngyógyítás témaköréhez. vagy otthon pakolászol. bármikor. hát.A látszat néha mindig csal . Természetesen előtte minden körülötted lévőt figyelmeztettél. hogy pisszenni se merjenek. hogy légy tudatos az elmédben történő gondolat folyamokra. Mindegy mit csinálsz. Ne feledjétek. Mindig te döntesz. miközben egy égő gyertyát bámulsz meredten. Mert egy olyan világban éltek. annyira csodálatos. és időben állítsd le őket. vagy amikor a fogad mosod. hogy abbahagyod. melyek sorozatosan várnak rád. jaj nekik! Nem. Bármelyiket. melyhez az egésznek valójában semmi köze. bármilyen zűrzavarban megteremteni a belső nyugalmad. Ezért fontos az. minden mindennel összefügg. Történik MAGától. Ez így ebben a formában a lovon történő fordítva ülés tipikus esete. Szó sincs róla.

kedveseim. amíg a lábfájásom elmúlik. hogy ezen még csodálkozol. Ennek az útnak van egy sajátossága is. Lényegében bármit meg tudsz teremteni MAGadnak és annak az ellenkezőjét is. hanem a MAGadét is összetörted. hogy percek alatt meggyógyítod összetört csontjaidat. A gyógyulásodhoz ez utóbbi út vezet. sosem fogsz meggyógyulni. Az eddig felsoroltakat mind tudod alkalmazni ezekben az esetekben is. az pedig a betegségei. ARRA FÓKUSZÁLJ. Például: addig emeljük. Most lehet. Orvostól gyógyítóig rohangál és vissza. így se jó. hogy ha „betegséged” már olyan előre haladott állapotban van. amikor az öngyógyításnak eljutottál arra a fokára. Tisztulsz és ez bizony rosszul is tud esni. INGER. milyen egyszerű is az egész. ha nyilvánvalóan akkorát rúgtál a székbe. vagy pontosítsd a mértéket. úgy se jó. mint gondolod. akivel lényegében egy dologról lehetett beszélgetni. Persze. Meggyógyulni közel sem tart annyi ideig. hogy az átalakulásnak vannak bizonyos fizikális tünetei. És ha eleget koncentrálsz. na akkor igen. Ha az egészségedre koncentrálsz. Amikor a karosszériátok finoman szólva masszív tiltakozásba kezd. az erősödik. Akik e sorokat olvassátok. hatalmasra meg tud nőni. sehogy se jó.és/vagy fájdalom küszöb emelését.és fájdalom küszöb-emelését. de most nézzük az öngyógyítási aspektusokat. hogy nem csak a szék lábát. hogy amire koncentrálsz. hogy úgy érzed.és fájdalom küszöb-emelés önmagában nem bír gyógyító hatással. Biztosan találkoztál már olyan valakivel. Itt fáj. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 19 . mint megbetegedni. Annyi a teendőd. Mi úgy is szoktuk mondani „magaslati betegségetek” van. Hamarabb meg tudsz gyógyulni. de kifejezetten emelkedésitisztulási tünetekre ajánljuk az inger. És nem hogy jobb nem lesz. hogy akár hangosan. Persze van az a helyzet.ÉS FÁJDALOM KÜSZÖB-EMELÉS Előre bocsátjuk. Ha rövid időn belül nem hatásos. pontosan tudjátok. kérj segítséget. ha orvoshoz mész. Fontos kiemelni. Nos. Erről ejtettünk már szót. Ne felejts el mély levegőt is venni hozzá. (itt most mindenki gondol. akár gondolatban „kérem az inger. Kivéve azt az esetet. AMIT SZERETNÉL Teremtő erőtök sokkal hatalmasabb. a teremtésnek vannak bizonyos alapszabályai. amire csak akar) Tarthatunk kis hatásszünetet is  Aztán térjünk vissza a témához. amikor ígyis-úgyis neked kell megoldani a saját bajodat. viszont nagyon sok felesleges kínlódástól-szenvedéstől tudod MAGad megkímélni általa. Ha a betegségedre fókuszálsz. kérd ismét. hogy az inger. most még jobb. de sokkal jobban fogsz csodálkozni akkor. mint gondoljátok. hanem csak rosszabb. egyedül nem boldogulsz. ott szúr.6. A legtöbb esetben ez már felér egy gyógyulással  7. mikor kiderül. Az egyik.

az elméd által ismert megoldásra. sose jó orvost vagy gyógyítót kérj. résen kell lenned. Sokan kérdezitek. de nem az. hogy pontosan mit is kérj. hamarosan jobb formában leszel. be fognak sétálni rajta. Tudnod kell. újságcikk. felemelkedett mestereknek is hívjátok őket. most még nem érti az elméd. hogy más út visz el a megoldáshoz. Mindez látszólag bonyolultan hangzik. Igazából bárkit kérsz. és egyébként sem annyi vagy. a kérdés logikus. Kivéve. film. A konkrét lépések megtétele a te dolgod. Sose korlátozd a teremtésed egy bizonyos. Kiemeljük azt a tényt. az sem véletlen. egyáltalán nincs is rá szükség. Amikor kérsz. Isteni Énnek. amikor a betegség jelmezét MAGadra vetted. KÉRD! Természetesen a végére hagytuk a csattanót. kérd másképp a segítséget. Azon se lepődj meg. nem vagy biztos abban. Kezdjük onnan.Ha nincs pénzed drága orvosokra és gyógyítókra. Hagyd nyitva az ajtót az újdonságoknak. hogy van. Ha csak egyszerűen kérsz. Mert a megoldás mindig ott van. Önvalónak. a válasz bizonyos értelemben egyszerű. hiszen MINDEN TE VAGY. hogy jó irányba haladsz. És bárhogy máshogy. Könyv. Figyeld a világod. Kérd őt. na de kitől kell kérni? Ki az illetékes elvtárs? Nos. 8. Ezt lehet. mert előfordulhat. Valójában a megszólítás teljesen mindegy. Ezt a technikát is sokan ismeritek. ember vagy angyal formájában. meg kell tanulnod kívülről szemlélni MAGad. hogy majd jön a megmentő sereg. Sőt. ha azt veszed észre. Úgyhogy addig járatjuk a nem létező szánkat. amennyinek hiszed MAGad. bizonyos értelemben összetett. mint valaha voltál. mint amit elméből kigondolsz. hány éves vagy. történés. bármilyen formában is küldi a jelzéseket. ha rájuk van szükséged. hogy ide kell a legmagasabb szintű tudatosság. Ha van közülük kedvenced. ha úgy érzed. Mindegy. ha nem kéred. Közös ismertetőjük. a kivezető utat is megteremtetted. amíg meg nem halljátok. hogy segíthessenek. valójában ÖNMAGadat kéred. de ez ne zavarjon. Angyalnak. az Univerzum (ami te vagy) úgyis reagál rád és azonnal kezdi rendezni a dolgaid. Észre kell venned a saját működésed. hogy már régen ott a megoldás. Nem ülhetsz tétlenül. Ha úgy érzed. hogy irányba állítson. hogy saját MAGad felett ÖNMAGad vagy kompetens. Bizonyára vannak úgymond testetlen-entitás ismerőseid. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 20 . aztán kigyógyulsz a slamasztikából. hogy pontosan mi a teendőd. Küldi a jeleket. bárcsak használnátok is. ha azt hiszed. Szellemnek. Nevezitek Felsőbb Énnek. hogy alig várják. viszont napi szinten alkalmazod az itt leírtakat. hanem egészséget és iránymutatást arra vonatkozólag. Ugyanis. Ez esetben bőven van lehetőséged választani. akkor is. Hidd el. csak eddig nem vetted észre. Öngyógyítás témánál maradva.

ha most azt tapasztalod. És mit kell csinálni. ha eddig netán nem ültél volna. Azért taglaljuk ezt ilyen részletesen. ahogy hümmögtök. akkor kezd el  Seth megszólal 8. ezután sem lesznek. Teljesen logikus. Pontosabban szólva. hogy adjon neked sok-sok pénzt. És ugye már nem lepődünk meg azon. Mindennek ez az alapja. Mert megteheted. térjünk már a lényegre. mert MINDEN TE VAGY. A PÉNZ IS TE MAGAD VAGY Erre nem számítottál.Hozzá kell tenned MAGad a saját teremtésedhez. Más nem tudja. de hátha érdekel. Belőled és általad teremtődik az Univerzum minden pillanatban. Teremthetnél MAGadnak mondjuk bőségesebb létezést is. de épp azt csináljuk. De valójában nem lehet kiszállni. ami nincs Hát igen kedves barátaim. és ha még eddig nem tetted. bólogattok. Meg kell értened a saját működésed. Imádkozhatsz a jóistenhez. egészen pontosan benned. Tudod. mondtuk már. Nem ám csak úgy szórakozásból lovagolunk a szavakon  Mondhatnád. most tedd meg. ami nem te vagy. Emlékszel.A pénz. Tehát. Ezt sem kötelező megtenni. AHOGY TETSZIK. mert ez a helyzet kulcsa. mert addig kijönni sem tudsz ebből az állapotból. mert azért nem mindenki. Nincs semmi. igaz?  Akkor. a látszat néha mindig csal. de amíg rá nem jössz. hogy TE MAGAD VAGY A SAJÁT ISTENED. hogyan tudsz változtatni a helyzeteden. Eddig sem voltak. akkor ezt tervezted MAGadnak. mert nincs honnan hová kiszállni. sokáig fog tartani.  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 21 . persze. hogy van egy saját mozid. A világ minden kincséért sem akarunk rábeszélni semmi jóra. Szóval.A látszat néha mindig csal . igaz? Pedig így van. hogy kijössz a helyzetből. nehéz időket élünk. . Jobb. Semmi sem az. hogy anyagilag nehéz – netán lehetetlen – helyzetben vagy. ha nem tetszik a műsor? Ki is lehet szállni a játékból. hogy elkezdd megváltoztatni a műsorodat. Helyezd MAGad kényelembe és vegyél egy jó mély levegőt. Talán említetem már. hogy a megoldás mindig ott van előtted. ha már eleged kezd lenni a pénztelenségből. mire rálelsz a megoldásra. dönthetsz úgy is. No persze. Nem tetszik? Akkor talán most jött el az idő arra. ha ezt elfogadod. csak te teheted meg. Nem is lehet máshol. ahogy meggyógyulni sem az. már aki megnehezítette a dolgát. látom. Mert mindenhol te vagy. Úgy játszod ezt a teremtés nevű játékot. hogy bizony-bizony. Vegyél egy jó mély levegőt. mert MINDEN TE VAGY. hogy véletlenek nincsenek.

Amíg átéled az illúziót. nagyon is a pénzről beszélünk. És legyél egészen nyugodt. hogy lehet ebből a helyzetből kisétálni. a műsor része. Ahogy a bűvészek. aki annak érzi MAGát. AMI NINCS. . Mi. akkor is. akkor kifelé is visz. Neked most egészen más a dolgod. hogyan lehet átírni a színdarabot. mi és hogyan történjen. hogy ha befelé visz út. Nézd csak meg az országodat. Azt is mondhatnánk. PÉNZ. Másképp ugyanis nem lehet. akik idefent lógatjuk a nem létező lábainkat. Csak épp fordítva ülsz a lovon. komoly feladatot vállaltunk. Dolgoznak is rendesen a közös teremtéseteken. hogy nem igaz amit látsz. Saját MAGa által. átalakítani az egész történetet. akit te vagy egy másik ember. Ideje leszállni róla. ellenállsz. de annyi átkot és fogadalmat. Ahogy fojtogatja őket a rablánc. Legyél nyugodt. Mert ugye az nem kérdés. De hát ez pont annyira illúzió. Mert hát olyan nagymestereknek. Ha esetleg nem tűnt volna fel. Nektek MAGyaroknak is vannak közös terveitek. Más perspektívából. MAGad által tudsz kijönni a helyzetből. a benne élő embereket. Erősíted azt. csak hogy legyen kihívás is a történetben. béklyót és kötést tettetek MAGatokra. Persze. EGYÜTT. amilyen nehézbe csak tudtátok. ha úgy tetszik. vagy ember csoport annak minősít. félsz. Mindenki a MAGa módján. hogy MAGatokon keresztül példát mutatva jöttök ki elsőként az illúzióból. mert ez is a terv része. tudja. a szabaduló művészek is teszik. előbb jó mélyre ástátok MAGatokat. mert már egyre többen tudják. ez meg sem kottyan. Ezért is közelítünk más irányból. a történéseket. Ezt mindenki MAGa tudja. Olyan nehéz helyzetbe hoztátok MAGatokat. küzdesz. vagy éppen kizár. Mert hát minden nézőpont kérdése. Figyeled a megközelítést? Nem az. hogyan lehet rátalálni arra az útra. Ráadásul nem is feladatod. Vagy önként vállalt feladataitok. Tudod. Ne akard kitalálni. nagyon is létezőnek tűnik a te szemszögödből. akkor is. EGYMÁSÉRT! És hogy igazán nagy legyen a csattanó. megmutatod a világnak. amennyit csak bírtatok. melyet deviza hitelnek (is) neveztek. úgymond. Ez pedig a MAGYARSÁG. Hogy megértsd. de még nem tudod. Ha nem látod. mint ti vagytok. Mi fogjuk mutatni nektek az irányt. harcolsz. hogyan is lehet a rabláncoktól szabadulni. Ha te másképp látod. MOST SEM VAGY. amit valójában eltüntetni szeretnél az életedből. addig azt hiszed átvertek. Hogy ki a MAGyar? Természetesen mindenki. ÉS SOHA NEM IS LESZEL EGYEDÜL Megkapsz minden szükséges segítséget. mész tüntetni. Ti fogjátok megmutatni a világnak.mint az illúzió része -. mert nem tudod. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 22 . mert hát mégiscsak azt vállaltad. Amúgy kiteremtődni.Úgyhogy látszólag távolabbi vizekre evezünk és egy kicsit más látószögből közelítünk. Annyi. mely kifelé vezet a dzsungelből.

Mondhatod azt kedvesem. Vagy.A szeretet. Amikor dühödt támadásoknak van kitéve az. akikkel fennáll az a bizonyos összhang. semmi több. azt fogod észrevenni. hát akkor végképp semmi keresni valója a „rendes. Seth megszólal 9. Egyre több közösség alakul. csak még egy álarc. Aki megengedi MAGának. hogy egyházakról. akikkel jól érzed MAGad. nem határoz-korlátoz másokat sem és a tetteiket sem. ha valaki bőségben él. Kedveseim. Vagy netán szexuális irányultságuk tűnik elfogadhatatlannak a csoport számára. mert nyilván másoktól lopta el. Csípitek egymást. Aztán. faji hovatartozásról ne is beszéljünk. Ezt mindig elfelejtitek. Szó sincs erről. ami egyébként sem volt soha az övéké. Fő bűnnek számít manapság az is. vagy éppen nem hajlandó. nem zársz ki senkit a világodból. azt onnan fogod észrevenni. hogy a földrajzilag megjelölt országhatár melyik oldalán akar. szépen is hangzik mindez. Elfogadtad MAGad és egyszer csak békébe kerülsz a világoddal is. Netán az illető politikai párt tagja. amíg meg nem jelenik valaki. mert úgy jobban érzi MAGát. pedig elég sokat mondjuk. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 23 . amit szavakkal úgy lehet leírni. Gyönyörű szeretet-álarcokat vesztek MAGatokra. hogy ki a normális. hogy nem ítélkezel mások felett. hát ez a szeretet. vagy akar fogadni. kedveseim. hogy másokkal sincs semmi bajod. aki másként gondolkodik vagy cselekszik. az mindig nézőpont kérdése ugyebár. hogy olyan emberekkel kell töltened az idődet. Bármikor. Ahogy azt is. bármilyen körülmények között van. Csak úgy. Ráadásul. akiket kevésbé kedvelsz. melyeknek a valódi szeretethez nincs semmi köze. vagy éppen nem teszi. A benne élőkkel együtt. és amit hiszel róla A szeretet az egyik legérdekesebb téma. Egyfajta rendíthetetlen egyensúly. Akivel előfordul. vagy tud élni. Ha nem tudod. igaz? Nos. ahol a létező és nem létező zászlóra is ki van írva „szeretünk”. ha még cigizik is az illető. konkrétan mit is tegyél. úgymond.A látszat néha mindig csal . hogy alkoholt iszik. sőt! Azok társaságát keresd. hogy a belső béke állapota. Nem kategorizálsz. hogy húst egyen. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt. hogy a valódi szeretet nem válogat. de rendesen. No. Ez egy állapot. hogy te mindenkit szeretni akarsz. . amely – ismerjük el – sokatokat mai napság is komoly tévútra tud vinni. amikor már hajlandó vagy saját MAGadat kellőképp szeretni.Az ügy érdekében emelned kell a tudatosságod. mint amit a közösség el tud. Ha már levetted az álarcodat. mert épp ilyen korlátok közé szorítja MAGát a saját félelme. ilyenkor szokott lehullani az álarc. először is olvasd újra az előző részeket. Amely nem minősít. aki részben vagy egészében más nézeteket vall. Ott már leírtuk a lényeget. normális” emberek között. Átvered MAGad. Az van. egyszerűen minden különösebb ok nélkül JÓL VAGYTOK EGYÜTT. A szeretetnek nincs semmiféle irányultsága. Egészen addig a pillanatig.

hogy lesz! Tudjátok. mert ilyen még nem volt. fontoskodó munkahelyi értelmetlen-ülést értsetek. Eme rövid kis felvezető után akár rá is térhetünk mondandónk fő ívére. értem. erre a válaszra nemsokára egy egész fejezetet szentelek. várom. ha megjött a fejezet. de azt el kell ismerjem. mikor és hogyan csináljon. tedd meg. és megint igazatok van. http://www. hát akkor még nagyon messze vagy a szeretet állapottól. Én még nagyon alacsony szinten vagyok a spirituális fejlődésben. mindenhol. én. Mi az. Akkor még sok dolgod van MAGaddal. ki fogja a földi mennyországot megteremteni? Sokan rávágjátok „Isten”. Ehhez mit szólsz? Az nem jó. Kis türelmet. ez lesz a fejezet címe Kösz. mint Neale Donald Walsch könyve. amelynek a címe Beszélgetés Istennel. Mert bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Megtaláltam a választ. Pont ezért fogjátok meglátni. szó nincs róla. OK. itt az idő változtatni a helyzeten. - Kedveseim. Olyan szórakozás megy idefent.Ha még úgy érzed dühös vagy valakire.ha neked is tetszik. Meglátjátok. a lehetősége bizony fennállt mindig is. Van mit rajtuk tisztázni. Beszélgetés Istennel= Beszélgetés Péterrel. Először is a fogalmi zavarodásokat fogjuk tisztázni. Csak hogy kicsit a szavakon is lovagoljunk. De miért ne ötvözhetnénk a kellemeset Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 24 . az pedig mindig komoly egyeztetés kérdése. ha elítéled. meg akarod neki mondani. – A látszat néha mindig csal – Ki vagyok én. A komoly alatt még véletlenül se valami ájtatos képpel ücsörgő. Akkor ez olyan lehet. Köszönöm Ki vagyok én. Ha úgy érzed.seth. Ez itt kérem MAGa a mennyország. Seth megszólal 10. kizárod az életedből. hogy "mikor élt és hol" mert ugyebár mindig. pontosítom a kérdésed. Mondhatnátok. OK. mit. vagy te? . Hogy miko r mi történik. Csak hogy tudd. ki vagy te? Ki az Isten. eredetileg nem terveztük ide ezt a fejezetet. hogy mindenki 1. de ki Seth? Mit lehet róla tudni? Mikor élt vagy hol él jelenleg? Utána néztem a Google-on. alkalmazhatod az öngyógyító technikák fejezetben leírtakat. Ha segítségre van szükséged. feltételek sincsenek. ha mindenáron meg akarod változtatni. amilyet odalent még nem láttatok.. hogy jelenleg? És mi az. Ki ez a Seth? ÉN is TE VAGYunk. én vagy te? Előzmények (Péter és Seth): Most már a sokadik Seth megszólalását olvasom el. Majd szólj. már megint a szavakon akarok lovagolni. A világod csak rajtad keresztül tud megváltozni. és ki vagy te? Ki az Isten.php?sz=sszu Ha megengeded. Seth megszólal = Beszélgetés Istennel.. Teljesen igazatok van! Mint mindig.hu/ks.

Ezért is kupak-tanácskozunk ennyit naphosszat. hogy a szenvedés az osztályrészetek? Ki találta ki a haragvó. ezzel direktebb hatást tudsz gyakorolni életed történéseire. mind a teremtésed. Nézz körül. – A látszat néha mindig csal – A valóságos illúzió – azaz létezik. Légy MAGadhoz türelmes. minek nevezed azt. Valójában mindegy. ElMAGYARázzuk azt. az nagy feladat. De azt is tudjuk. felhatalmazásom van közölni a lényeget: TE MAGAD VAGY AZ ÉLET. aki lesújt. Ha néha netán úgy tűnne. melyek közé önként sétáltál be. kérdezem drága barátom. mi módon is korlátozod mennybéli Éned. És ha megnézed. hátha úgy sikerül átmenned rajta. az élet. tehát valójában változó perspektívából igyekszünk láttatni ugyanazokat a dolgokat. először is lepakolod az álca-jelmezt. ha valamit elszúrsz? Nos. És hogy jó alaposan elfelejtsd ÖNMAGad. s miképpen? Embernek? Istennek? Vagy hívhatod nyugodtan Péternek. történéseket. Ezzel arra próbálunk rávenni.a hasznossal? Miért ne élvezhetnénk az életet? Ki a franc mondta nektek. Ezt korlátok közé szorítani. Ami nincs. Az is előfordulhat. csak összezavarjuk az elméteket. mire megérted. ami a lényeg. blokkolni. kedveseim. az egyrészt szándékos. hogy ez legyen a feladat. hogy kihozzunk a korlátok közül. Lehet az is. emlékezni kezdesz. Önnön Istenséged. ugyanazt jelenti: „ Aki a földi mennyországot megteremti” Seth megszólal 11. megkapod a választ. hogy a látszat néha mindig csal. mert ha valamikor. hogy többször is elolvasod. de csak némi unszolásra vagy hajlandó kijönni. mint korlátlan hatalom. Ha mégis úgy döntesz. Arra pedig semmi szükség. aki ekkora hatalom? Az erő. Azért aggodalomra semmi ok. mert attól. Nem ez lesz életed legkönnyebb olvasmánya. Így szélesedik a rálátásod saját dolgaidra. amit szavakkal nem lehet. ami nincs? Nos. MAGa a bölcsesség és MINDEN.  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 25 . hogy leteszed a padlóra. Alatta mindig ott van a lényeg. akkor most igazán nagyot lovagolunk a szavakon. ha akarnád. büntető Istent. csak a saját dolgodat nehezíted. micsoda erő kell ahhoz. sem tudnád elfedni isteni Éned. hogy megteremtsd a „nincs”-et. Amely nem más. Mert az egész teremtés alapja a „van”. MAGYARUL fogunk MAGYARázni. miképp is éld a LÉTet. hogy ki tudjuk cselezni saját MAGad. Most nincs fogalmad arról. Hogy hívnád. kapaszkodjatok. Ha épp úgy döntesz. hogy éppen most hogyan éled. Namármost. amit látsz. Épp elég nehéz az már így is. hogy mindezt MAGad is tedd meg a hétköznapok során. az is. hogy türelmetlen vagy.

mint befolyásoló tényező. csak mese az egész. nem. Mondhatod. mint nap tapasztalod. Múlt. hogy is lehetne valami valamilyen. ami néha mindig csal. Azt hiszed. hanem azért. Említettük már. A MOST A TEREMTÉS PILLANATA Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 26 . S íme. de nem valódi. Ennek pedig az oka nem más. hogy van egy saját mozid. hanem nagyon sok. Ezért csak egy látszat. azon ugye nem lehet változtatni. hogy ma is eltelt egy egész nap. Mert idő – mint olyan – nem létezik. Mert amíg ezt teszed. Valóságos. mert azt hiszed. mit gondolsz és hiszel a MAGad valóságáról. hatalmas szárnyakkal. van órád. Nem volt még ilyen élményed? Semmi baj. AHOGY TETSZIK. hogy te azt hiszed. Egészen pontosan pont annyira nem valóságos. nagyon is valóságos. Ha hiszed. igaz? Sokat mondjuk. Attól lesz valamilyen. Igazából nem csak egy mozid van. amit a füleddel hallasz… minden azt mutatja. ne rágódj a múlton és ne aggódj a jövődön. Azért ez így egészen más. minden úgy kezdődik. igaz? Úgy értve nem képen. már megvolt a gondolat. hogy olyan. ha nem. ha nem is létezik. Mindig azt hívod elő az adott pillanatban. AMILYENNEK HISZED Nem hiszed? Pedig nap. amilyen. amikor írod nemcsak a jövődet. majd ezután lesz. Nem hiszed.  Ezennel eljutottunk az Univerzum legfőbb alaptörvényéhez: MINDEN OLYAN. Ha nem létezik. meg a rajzfilmekben. hát ami elmúlt. jelen. márpedig a jelen pillanat az. hanem a múltadat is. Hát ezért nem láttál még szárnyas lovat. mert rosszindulatú lenne. Pedig jól körbejártátok a témát szavakban. Mert. addig nem is fog menni. aztán egyszer csak hopp! Ott termett egy ló. No. Nos. Ráadásul sok-sok életedét egyszerre. hogy nem lehet. És amíg ezt hiszed. hogy egyszer csak valahonnan a „semmiből” megjelenik egy kép. Mentél az utcán. Még gondolatban sem léteztetek. No.Lassú ügetéssel kezdünk. Amit a szemeddel látsz. Most kicsit fújjátok ki MAGatokat. hogy már hogyne lenne. nem vagy a jelenben. vagy egy gondolat. Vegyetek néhány jó mély levegőt. mint a világod. amire koncentrálsz. Ahogy az idő sem az. hogy létezik. az biztos. Láttál már szárnyas lovat. de valójában már akkor is létezett. akkor is. Amire sokan azt hiszitek. Bármikor. És mindegyikben fut a műsor. hanem úgy igazából. Azt hiszed. Meglátod  Mert mindig. nem azért. Pedig a mese pont annyira valóságos. a tiétek. minden nap lemegy a Nap. aztán majd fokozatosan kapunk szárnyra. igen. mely mutatja. A MOST-ban. amit most éreztek. bármelyik filmet előre vagy hátra pörgetheted. jövő. mint az idő. aztán nyugodjatok meg. Mert valójában MINDEN SEMMILYEN. amelyben éltek. amikor még ti nem. mert nem lehet rajta változtatni. nem azért. eljutottunk az első látszólagos ellentmondáshoz. És. akkor semmilyennek kell lennie. Az illúzió. Nézz csak körbe a világodban.

hogy eredendő tudásotok csillogtatásához kevés lehetőséget biztosít. hogy nagyon is valóságosra sikeredett. Innentől kezd igazán izgalmassá válni a játék. Ez amolyan átalakulás féle. Azért nem azt mondjuk. csak még nem láttad – azaz nem élted meg. melyet már láttál – azaz megélted – és azt is. sok szenvedés volt az ára. amit szeretnél? – már ha ezt szeretnéd  Az Univerzum alapvetően a „VAN” állapotában létezik. hiszen ott van a filmen. Már csak azt kéne valahogy összehozni. de mégsem olyan vagy. Ahogy te is. alakul. HOGY NINCS. igazán profi vagy a műfajban. De nem olyan hatalmasságoknak. De erről majd akkor. Pedig ez szinte lehetetlen feladat. hogy ülsz és nyomkodod a távirányítót. Ennél sokkal nagyobb szabadságod van. nem. Tehát. ha épp úgy tartja kedved. ami még meg sem történt. Még van. éjszaka alszol. és ha úgy tartja kedved. mint ti vagytok. akár nem. sikerült a terv. hogy ez az „alapvetően” állapot relatíve kevés kihívást tud nyújtani. valójában a filmjeidet nézegeted. Most mondhatod persze. Tehát. Létre hívtátok a hiányt. Valahol a világ más részén kóborolna. Most megveregethetjük vállainkat. a „NINCS”-et. Akár hiszed. Ez lehet akár a második alaptörvény. akkor minden jól megy. se posztó. Nem volt könnyű eljutni idáig. különben nem lenne itt. Ha már ilyen messzire lovagoltunk. de megcsináltuk. de az igaz. de mégis más. Nem akar mindeni fejlődni. mert mindig változol. hogy fejlődsz. most ott tartunk. De sosem tud ugyanaz maradni. Mert eddig csak a szavakon lovagoltunk.Ez nem azt jelenti. hogy ezekből az Univerzumokból végtelen számú van. Nyugodj meg. Ugyanaz marad. Amikor azt hiszed. Most is épp egy ilyenről diskurálunk. Hogyan lehet kijönni a valóságosnak hitt illúzióból? Hogyan jutsz el odáig. Az „unalmas” azért talán kissé túlzás lenne. akkor is azt csináld. hogy nagyon ügyesek vagyunk. hogy minden pillanatban azt tedd. hogy amikor tudatosan nem tudod mit és hogyan csinálsz (mert alszol). Minden megélésed. De tapasztalni azt igen. megemlítjük. de a paripa lassan szárnyat bont és sosem látott magasságokba emelkedik. hogy amikor tudod. MINDIG MINDENED MEGVAN. A „nincs” valójában nem létezik. Az egész filmet átírhatod. valamelyik – a szemeddel nem látható – Univerzumban. Az vagy. de az tény. hogy mit csinálsz. Erőnek erejével lekorlátoztuk az Univerzumot. amit tényleg szeretnél. Ahogy az is. Ezért – játékból – elkezdtétek lekorlátozni MAGatokat és az általatok teremtett világot. De már létezik. Azt mondtuk „alapvetően” és ez szó szerint igaz. és igazad van. mert ez így nem lenne igaz. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 27 . átírod őket. aki megszülettél. mert mindig változik. hogy se pénz. sokat dolgoztunk érte. MOST AZ VAN. Azt a részt is. tapasztalatod alakít rajtad. amikor már nem lesz érdekesebb témánk.

Talán ismerős némelyik. Játék az élet. szép lassan… előjön az igazi ÖNMAGad. Ha valamivel nem akarsz szembe nézni. anyád. Már ha egyáltalán van bármilyen párkapcsolatod. hogy olyan ügyesen elrejtettétek MAGatokban ezeket az önkorlátozó hiedelmeket. nem érdemled meg a bőséget. beteg vagyok. szó szerint csak egy jelmez. Ha bűnösnek érzed MAGad. hogy mégis hogyan sikerült kiírni MAGatokat a tejjel-mézzel folyó kánaánból? (táplálkozási kérdésekről később) Nos.  Ha utálod MAGad. ha igazán maradandót akarunk alkotni. nem érdemlem meg. nem értek semmihez. Vagy színház az egész világ? Nos. hogy még kicsit bátortalan lesz az elején. szét vagyok esve. teljes átéléssel mutatják neked. mint a tükör. a mozid tele lesz olyan emberekkel. Nyilván vannak világhírű monológok is. Rosszabbak. Semmi köze nincs a valódi ÖNMAGadhoz. próbálgatja önnön hatalmasságát. mert az legalább elhomályosul néha. mindent szépen odapakoltál MAGadnak a mozidba. És a játék bizony több szereplős. netán ezt még jól ki is használják. De a mozid. Olyan csodát. nem kellek senkinek. Nem ahhoz szokott hozzá. amelyet eddig még sosem látott. hogy őket magukat szinte lehetetlen megtalálni. Nincs benne semmi empátia. Mert ez mindig egyedi. testvéred. Az kőkemény és nem ismeri a kompromisszumot. engem csak bántanak. szegény leszel. Sosem fogytok ki a kreativitásból. talán nem. nem vagy elég jó. Szinte lehetetlen. senki másra nem jellemző összeállítást jelent. akik utálnak. Ez utóbbinak az az oka. de ez érthető. Lehet. Élvezi. De nagyon is egyszerű. nincs értelme az életemnek… és sok más. nem tudom megcsinálni. Lehet. mit is keresel. Lehetőleg minél többféleképpen. buta vagyok. nem találom a helyem. kihasználnak. kik is vesznek részt az életedben. Ha körbe nézel. hogy kijössz belőle és minden segítséget megkapsz hozzá. „AZT HISZEM”: nem vagyok elég jó. A saját műsorod mutatja.Helyén való a kérdés. de jórészt szerettek így-úgy-amúgy részt venni egymás életében. hogy mind voltak apád. aki bántani fog valamilyen módon. És ahogy most is. rossz lesz a látásod. Felvettétek MAGatokra az „AZT HISZEM” jelmezt. Ha azt hiszed. Hogy ne kelljen a keresésben túlzottan elfáradnod. mint a templom egere. Mármint téged. ellenséged. Ha azt hiszed. ha már tudod. döntsd el. az soha. És akkor a hiedelem-kupacok alól egyszer csak. gyereked. ha már eleged van a valóságosnak vélt illúzióból. függeni fogsz mások jóindulatától. hogyan is építetted fel az „azt hiszem” jelmezed. hogy beragyogja az egész világot. hogy csak szavakkal. nem lesznek igazi barátaid. esetleg a párkapcsolatod hagy némi kívánni valót maga után. ahogy átalakul. a játék kedvéért. tehetetlen vagy. hogy fizikailag is. Aztán… egyszer csak kibontja elgémberedett angyalszárnyait… és huss! Elindul felfedezni egy egészen új világot. Ízlelgeti. És ezzel a tapasztalási lehetőségek végtelen halmazát is megteremtettétek. A variációk száma végtelen. mit is hiszel MAGadról. nagyon egyszerűen. szegény vagyok. lehet. mindig lesz. csúnya vagyok. Majd meglátod  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 28 . Ha azt hiszed. légy biztos benne. barátod.

amikor a tutimegmondó gurutanítót játszod. Ameddig csak akarsz. mi is a feladatod a földi létben. Hogy megéld. a Földet. Ezennel lényegében össze is foglaltuk. ha egyébként nem éreznétek eléggé a törődést.  Tehát. Ez is amolyan univerzális alaptörvény-féle. hogy valamennyi léted valamennyi történését MAGad találod ki.Seth megszólal 12. Ilyenkor még gondterhelt arccal jársz-kelsz a világban és kényszeresen keresed a célt. sokan vannak közületek. mert MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG. ami nincs Kedveseim. bárkit vagy bármit. hogy hatalmas felelősség nyomja a vállad. kivéve akkor. hogyan is tudnánk közös erővel minél több élethelyzetbe hozni.A látszat néha mindig csal . de mégsem tesszük. a feladatot.Feladat. méghozzá sokan. Hogy annyiféle színházat és mozit csinálj MAGadnak. mert azt hiszed róla. átéld ÖNMAGad. az még a szerep. Éjjel-nappal. Te meg elhitted… Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 29 . Inkább körültekintően körbejárjuk a témát. Kedveskedünk egy kicsit. Most is. az állatokat. csak ide is tartozik mindez. Mert hát minden attól olyan amilyen. ÉLNI MEGÉLNI ÖNMAGAD ÉLVEZNI AZT. AKI VAGY Ha még azt hiszed. Ötletelünk. amikor ezeket a sorokat olvasod. hogy olyan. meg kell mentened embertársaidat. És ez a tervezés állandó jelleggel folyik. amennyit csak akarsz. mert valaki azt mondta. Sosem tudsz rosszul dönteni. mert úgy izgalmasabb a műsor. Mert most így döntöttél. ha azt hiszed. Ejtettünk már szót arról. Ettől függetlenül sem lesz hosszú. Hogy olyan főszereplő legyél. Velünk EGYütt. akik szűnni nem akaró lelkesedéssel kutatjátok. Hogy hasznos tagja legyél a társadalomnak. ezt a kérdést egészen röviden elintézhetnénk. De a jó színháznak több szereplője is lehet. hogy rosszul döntesz. De ezt is megbeszéltük már. Nagyon sokan. tervezünk-tervezgetünk. Hogy miért jöttél ide. Így hát EGYütt tervezünk. Amikor hős gyógyítóként az emberiség megmentéséért harcolsz. hogy hasznosnak kell lenned. a „betegeket”. az Univerzum minden döntésedhez azonnal hozzáigazodik. mert szeretitek a szabályokat. amilyen csak akarsz. Csak azért. vajon mi dolgotok is van ebben a világban? Mi a feladat? Miért jöttél ide? Mi a célod? Van-e küldetésed? Nos. . Minden témához hozzátartozik. Másképp is dönthettél volna. az még az „azt hiszem” jelmezed. amíg azt hiszed.

hogy nem hiszel a szerencsében. aki két világbéke között nagy nehezen rád talált. azért is virágzik a szerencsejáték ipar. A döntésednek megfelelően elkezdi alakítani a dolgaid. úgysem fogsz nyerni. akkor vedd észre. Nincs üres járat. Ha évtizedek óta lottózol és még nem nyertél soha semmit. Seth megszólal 13. Vagy az olajmágnás jópasi fehér lovon. Megint csak nem azért. hogy nem foglalkozunk veled. hogy isteni füleid is hallják: BOLDOGAN ÉS BŐSÉGBEN AKAROM MEGÉLNI ÖNMAGAM! Hát. csak kicsit fentebb kell emelkedj hozzá. ami a mindig jelen lévő RENDező erőnek köszönhető. az Univerzum már rendezi is a soraid. hogy ha egy fekete macska átszalad előtted az úton. persze. ha átírod a programot. ha mindenáron küldetést akarsz MAGadnak. mi annyira figyelünk a részletekre. akár még nem. De most maradunk a szerencsénél és a szerencsés véletleneknél. kedvesem. van ennél sokkal több is. Aztán hozzáigazítjuk az „azt hiszem” jelmezt és már menni is fog.Nos. kedves barátom. vagy szembe jön egy ufó. Mert – mint minden – ez is csak az „azt hiszem” jelmezed kelléke. hogy árthat. vagy nem működik. hiszen mi értelme az életnek. akkor nincs szükséged arra az illúzióra. hogy szerencsésnek kell lenned. hanem mert elhiszed. Add ki MAGadnak a feladatot. Onnan tudod. És hiába lottózol lelkesen. hogy az Univerzumban mindig REND van. ha már a szerencséjében sem bízhat az ember? Mi azt mondjuk MAGadban bízz. de a közmondásaitok nagy része is ide tartozik. netán rád szakad a bank. Ez a helyzet kulcsa. akkor szerencsétlenség fog érni. Szintén említettük már. Kivéve azt az egy esetet. de hangosan. most jól behúztunk a csőbe. Persze ez csak egy módja annak. hogy belül miben hiszel és miben nem. hogy most pont ki tudsz slisszolni a műsorodból. amúgy istenigazából! Mert mire ezt a mondatot kimondod. Micsoda mázli! Így is lehet hívni. akár megélted. mert nem veszik észre. mint a karikacsapás. Ezt lehet. Ahogy a babona is az. hogy a 13-as fejezetet a szerencsének szenteljük. ha nem terveztél MAGadnak nyereményt. – A látszat néha mindig csal – Szerencsére nincs szerencse Kedveseim. Vagy a négylevelű lóhere. Bár néhányatok lehet szerencsétlenségnek fogja nevezni. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 30 . Belül legtöbben így vannak. hogy felülvizsgáljuk az adott tervet. hogy működik. Ha tényleg hiszel abban. mert az a kis csini cicus bármit árthatna neked. akkor fog. Vagy a szépségkirálynő bikiniben. ám legyen! Nem mondhatod. Csak hát a filmedet megírtad. Aztán hátha történik valami szerencsés dolog. Amelyek nincsenek. hogy megszabadulj a pénzedtől.

hogy csak később mutatkozik meg a lényeg. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 31 . Ilyenkor szoktatok csodálkozó képpel egymásra nézni. barlangok mélyén. Aztán az is benne van a pakliban. És amíg le nem veszed ezt a jelmezt. – A látszat néha mindig csal – Ami látszik. lehet tőled kap valami fontosat. meg lehet már szabadulni ezektől az önkorlátozó vélekedésektől. semmi baj nincs azzal. Néhányotokat azért már sikerült jól összezavarnunk az elmúlt évezredek folyamán. hogy ha babonás vagy. Hiszem. az csak egy nagyon kicsi része a világnak. görcsös akarással kérd számon. Te MAGad rejtetted oda. hogy csak kis része derül ki. hogy a nagy semmiből előjönnek – olykor vadidegen(nek) látszó – emberek. módszert hoznak az életedbe. Csak annyit tegyél. Egyre többen élitek már azt. Lehet hozott valami újdonságot számodra. hogy zavartalanul tudd játszani a jól megtervezett kozmikus maszkabálodat. Sosem véletlenül  Seth megszólal 14. ezt is meg akartad élni. hogy felfedezd a való világot. minden különösebb ok nélkül.Ne értsd félre. merre van az előre. az egészen biztos. ahol a többség nem is keresi. melyre épp szükséged volt. Csak néhányatoknál az illúzió annyira elhatalmasodott. van. hogy a szemetekkel meglássátok. kolostorok rejtekein. közben pedig olyan helyre van elrejtve. A ti világotok – ami a mi világunk – sokkal hatalmasabb annál. hogy amit a szemetekkel láttok. hogy ez hogyan történhet? Néha azonnal kiderül mi és miért történik. hogy egymásnak lesztek fontosak. hogy hagyd kibontakozni a történetet. és ami nem Kedveseim. ezzel fontos kiemelten foglalkozzunk. Mert amit láttok. netán szerencsejátékozol. Ez is csak az „azt hiszem” jelmezed része. Az igaz valóság benned van elrejtve. akik pont olyan megoldást. hogy ha bármi módon kapcsolatba kerülsz egy ismeretlennel. Csak úgy egyszerűen megszeretitek egymást. hogy végül tökéletesen becsapjátok saját MAGatokat. És fordítva. a legtöbben még mindig azt hiszitek. hogy nem árt tisztázni. Keresgélitek a válaszokat az égben. bizony kevés esélyed van arra. Pedig nem is kell érte menned sehova. Hiszen ezt tervezted. Nem azt mondjuk. Erre mi azt mondjuk. Már ha érdekel  A nem létező véletlen szerencsének van egy másik olvasata is. De hogy ott van. ha látom! – szoktátok mondani. van. hogy talán mégse higgyetek a saját szemeteknek. az az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen valóság. Néhányan olyan meggyőzően keveritek össze MAGatokat az általatok játszott szerepekkel. minek került az életedbe.

hogy el ne szaladj ijedtedben attól a sok csodától. úgy tárul eléd a valódi világ. akik érzik. Jobb. Elégettétek. Ahogy szedegeted-bontogatod le téglánként a bástyád falait. vagy testetlen létezőként – úgymond fénnyé válnak újra. Ez is a lovon történő fordítva ülés tipikus esete. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 32 . Ami azt jelenti. bár vagytok néhányan. Hogy finoman szóljak. pedig csak azt akarták tudatni veletek. A korlátlan önkifejezés a mindenható és mindentudó hatalom megnyilvánulásaként most még számodra felfoghatatlan csodákat hordoz. Szép lassan. hogy nagyon is sokszor megtettük! Minden időben megkaptatok minden segítséget. mint szürke szamár a ködben. Ez akkor fog sikerülni. Erre azt mondjuk. A szemeddel ezeket a valóságokat sosem fogod látni. Szó szerint korlátok nélkül. Messze túlnyúlik a szemhatárodon. még véletlenül sincs! Szerencsére  Szoktátok mondani. kedves és szeretett barátaink. amit látsz. sőt egész népcsoportokról. Csak ők tudták. akik után nem maradt semmilyen temetkezési hely. és ott lennénk ennyire okosak. mint anyagba álmodott Isten. felesleges. én is sokat éltem (pontosabban élek) köztetek. akik világosan elmondták nektek mindezt.  És ahelyett. Nem fogjátok megtalálni. még ha ti nem is annyira emlékeztek RÁ(m). keresztre feszítettétek őket. hogy másképp fogod megtapasztalni. még ha akarnának sem. Ezek az emberek pontosan azt tudják. vélekedések tégláról téglára építik fel körétek a védelmi bástyátokat. Mi – aki te is vagy velünk együtt – nagyobb részt más valóságokban létezünk. nem fogod meglátni a valóságot. hogy arra keresnétek a választ. Ha megunják. Rosszabb esetben bálványként imádtátok (imádjátok?) őket. Azért. mint ti valamennyien. hogy sokat olvastál-hallottál felemelkedett mesterekről. Mint említettem. Örök létezők. bizony. nagyon is élek. Ez egy folyamat. hogy nem halhatnak meg. ami ÖNMAGad vagy. amit kerestek. Amíg csak azt hiszed el. Egyszerűen eltűntek. Sorolhatnám sokáig azokat a mestereket. hogy a végén szó szerint ki sem látszódtok belőle. A lehető legnagyobb szabású káprázat. pontosan arra képesek. a sírjaik után kutatjátoktúrjátok a Föld-et. Fizikai érzékszerveitek pedig fontos részei a színháznak. én köszönöm nagyon is jól vagyok a többiekkel együtt. Ha azt hiszed meg kell halnod. az a halál. Mint ti.A hiedelmek. Én is „haltam meg”. tanítókat. Teszed ezt annak ellenére. akkor meg is fogsz halni. hogy megtettük. hogy valamennyien egyenlők vagytok. amivel korlátozzátok MAGatokat. mert nem láttok a szemetekkel. Sokatokat nagyon is jól ismerlek. Nincs kivétel. MAGatok felé helyeztétek mindet. hogy is csinálták mindezt. ha már nagyrészt kidolgoztad MAGad az illúzióból. Sokan meg is kapták érte a MAGukét. több száz évig is eléldegélnek egy-egy fizikai formában. Mondhatni meghatározó elemei a kész átverés show-nak. ha nem is keresitek. könnyű nekünk idefent. eldöntik eljátsszák-e a halál illúzióját. felakasztottátok. nem éltetek vele. Az ember nem más. Ha kedvük tartja. élnénk bezzeg köztetek.

Gyertek le végre az eszményképekről. akkor nyilván igaz. hogy annyiszor megjósolták nektek a világvégét. Sokszor bizony válogatás nélkül elfogadtok nyilvánvaló badarságokat is. hogy majd nagy csinnadratta közepette leereszkedik az égből. Azért vagy most itt. aztán szórja rád a mannát meg az áldást. ami még nem. TE MAGAD VAGY A SAJÁT ISTENED Itt az ideje. Tehát. mert ezek mind-mind tévutak. mielőtt zavart nemtetszéseteknek nagyobb fókuszt adtok. Milyen jól jött volna árvíz idején. hogy ezekből a jóslatokból Dunát lehetne rekeszteni. igaz?  Az sem szokott feltűnni. Mert ha vége nincs is. Az ő létezésüket és működésüket egyfajta sajátos misztikum övezi. MINDIG Mert aki emberré lesz. hogy két médium ugyanazt mondja. Hogy megértessék veletek. Meglátod  Seth megszólal 15. Mert van. Ne várd a megváltót. jövőbe látóknak hívtok. – A látszat néha mindig csal – Médiumok márpedig nincsenek Kedveseim. hogy tiszteld. A megváltód már régen megszületett.MIND Átadták tudásukat. Akkor most fellebbentjük a fátylat. mi is a helyzet ebben a témában. a bálványként imádott szentekről. várjátok ki a végét. Istennek kijáró kiváltságban részesül. hogy nem mások rabszolgái. Boszorkányos képességeket feltételeztek róluk és elhiszitek minden szavukat. Vagy legalábbis a lényegét. akiket ti médiumoknak. mert ha egy médium mondja. És bármit tesztek. De majd fog. vannak olyan emberek. hanem ÖNMAGatok korlátlan urai vagytok. hogy márpedig miket is állítunk. élhettek tovább. és van. csak még nem vetted észre. lényege mindenképpen van a történetnek. annál zavarosabb lesz a kép. hogy bizony előfordul. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 33 . ami látszik. Még az sem zavar titeket. minél több jóslást-próféciát olvasol. hogy ki tudjatok jönni a félelem szülte rabszolgaságból. jósoknak. Mert olyan nincs. becsüld és szeresd ÖNMAGad.

Amolyan jó és rossz párharcot képzeltek. Az „égieket” nagy hatalmasságoknak állítják be. Ilyen esetekben az „azt hiszem” jelmez szintén kisebbségi érzést takar. nem azért. mert nem értenek meg. Említést érdemel még az a vonatkozás is. A többi egyszerűen fennakad a szűrőn. kisebbségi érzései. mint ti valamennyien. na de valóságnak… Most persze szándékosan túloztunk kicsit. mert nem vagy jó semmi másra. de tényleg csak kicsit. No. hogy az üzenet telis-tele van olyan szavakkal és értelmezésekkel. hogy minden nézőpont kérdése?  Szót kell ejtsünk még az emberi fantázia határtalanságáról is. melyeket az adott jelmez-tulajdonos hiedelmei. vélekedései megengednek. hangokat. ha nem vagy kellőképp szófogadó és engedelmes. Nos. sok esetben „betegség” szintű mentális zavarai vetülnek kifelé. Szoktátok mondani azért. Rendelkeznek egy bizonyos „azt hiszem” jelmezzel. Ha úgy érzitek nem baráti a hangvételünk. vagy csak eszedbe jutott. Az illető személy önbüntető hiedelmei. amit valaha elkövettél. akik majd jól megtorolnak minden egyes baklövést. Erre mi azt mondjuk. Mert a magasabb tudatosság mindig felülírja az alacsonyabbat. Isteneket fenyegetni a pokol tüzével? Színháznak tényleg nem rossz. Csak azokat az információkat (képeket. ahogy mi idefent nagyokat harcolunk. Még ki is szellőztetnek utánad. hogy szégyelld MAGad azért is. Adott médium közvetítései számon kérő hangnemben íródnak-hangoznak el. nehogy megrontsd őket a puszta létezéseddel. melyeket a legtöbben nem értenek meg. A világvége jóslatok mindig súlyosan önpusztító hiedelmeken keresztül születnek meg.Az általatok különleges képességekkel megáldott embereknek hitt médiumok pont olyanok.  Ha félelmet keltő üzenetekkel találkoztok. Nem megy át nekik – ahogy szoktátok egyébként nagyon is találóan fogalmazni. korántsem. Ez a jelmez mindenkinél ugyanúgy működik. Jókat szoktunk azon vidámkodni. tudjátok. gondolatokat) engedik át. mert szövegértési problémáik lennének. hogy nekünk semmi közünk hozzá. aki világosan tud kommunikálni. amint hős Mihály arkangyalunk ütős seregével csapást mér a pokolban gonoszkodó Luciferre. kedveseim. csak hogy szennyezd a környezeted és rontsd a levegőt. Mi a legjobb barátaitok és testvéreitek vagyunk. csak intellektuális köntösbe bújtatva. Ugye. Egyszerűbben mondva az ember tudatossági szintje dönti el. ahogy a hiedelmeiteken keresztül „látjátok”. hogy néz az ki. Ezért nem is valósulnak meg soha. szankciókat helyeznek kilátásba. vagy mit tud „lehozni”. Hajrá egyik. hogy milyen minőségű szinthez ér fel. hogy egyáltalán a Földön élsz. már tudjátok a zavaró körülmények lehetséges okait. Büntetést. még nem vagy zseni. Nézzünk egy példát. gyorsan vegyétek fel a nyúlcipőt és szaladjatok! Nem szégyen a futás és ráadásul hasznos. Sugallják. ha ilyesmivel találkoztok. az az igazi zseni. Meg aztán gondoljatok csak bele. ne hagyd magad másik! Ki-kinek szurkol. ugyebár… Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 34 .

A „nem hiszem el” is a jelmez része. Sokféleképpen tudunk üzenni. és bizonyos értelemben mindannyian veszitek az adást. Azt mondjuk. A lehetséges valóságaid folyamatosan alakulnak. Aki olvasott már halál közeli élményekről. Most nyilvánvalóan nem azokról beszélünk. akinek olyan hosszú lett a lista. hogy nincs kivétel. valójában mind azok vagytok. Szabadulj meg a „nem hallom. amikor egyre többen veszitek kezetekbe „sorsotokat”. nem érzem. Közvetítheted ÖNMAGAD. ennél sokkal faramucibb kitalációk is vannak. Az van. csak úgymond sűrűséget váltani. Közvetlenül  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 35 . Néhány hiedelemből kigyógyítod MAGad és nem értik hová lett a halálosnak hitt betegséged. hogy aki ezt elhiszi. Különösen mostanában. nem jelenti azt. rövid az élet vonalad. Ezen nem fogunk összeveszni. annak ez válik a valóságává. hogy a halálra készül. nem megy ez nekem” és hasonló vélekedéseidtől. hogy orvosaitok egyre kevésbé látnak a jövőbe és egyre több olyan gyógyulással fognak találkozni. Mert meghalni nem tudnak. Ahogy alakítod őket az által. Koncentrálja az energiáit arra. Persze lovagolhatunk is  Azt mondják neked. Aztán vannak olyanok. akik jót nevetnek az egészen és évek múlva is vígan éldegélnek. talán nem. talán nem meglepő. de minimum megmagyarázhatatlanok. amire azt hiszed kigondoltad. Vannak olyanok. a szemlélet szélesítése érdekében hasznos lehet. legtöbbször nem a saját gondolatod. Szoktunk idefentről üzengetni. csak jó részét még nem hiszitek el. Meghalni sem lesz ideje  Tehát. hogy kénytelen lesz több száz évig élni. Ez nagyságrendi és főképp tudatossági különbséget jelent. A próféciák és jövendölések lehetőségek lehetnek. Elvisz az ördög. hogy ezek nem igazak. hogy feldobod a bakancsot záros határidőn belül – mármint a jóslat szerint. nem látom. mit hiszel és mit nem. amit valójában nem szeretne. megkonzultálni a tapasztalatokat. Nem azt mondjuk. Félreértés ne essék. De azt is mondhatjuk. melyek a hagyományosnak nevezett orvoslás szerint lehetetlenek. netán tapasztalta is. akik megadják MAGukat és elkezdik írni a bakancslistájukat. akinek bakancslistája van.mert elhiszi – ezzel megteremti MAGának a feltételeit. amit hiszel. akik kijátszották MAGukat a jelmezben és úgy döntöttek felfénylenek közénk egy időre. mindegy. Vagy a halál angyala. Amikor csak úgy eszedbe jut valami. Sőt! Van. de sohasem kizárólagosak. aki elkezd a halálra fókuszálni . Talán hallottál már az önbeteljesítő jóslatokról. Megjegyezzük. Hát kipurcant  De hogy maradjunk a médiumoknál. Aki még nem olvasott ilyenekről.Persze. hogy érezzétek a törődést. tudja miről beszélünk. hogy 1 éven belül meg fogsz halni. Evezzünk hétköznapibb vizekre. (ezzel a tenyérjósok szoktak ijesztgetni) Tehát az a lényeg. és egyre jobb médium leszel. hogy a felét ki tudja pipálni.

Hogy világos legyen miről is beszélünk. elég sokat. ha szó szerint nézzük. Ilyenkor vélekedéseitek önjárókká válnak. hogy ÖNMAGAD minél sokrétűbb és szélesebb körű megélése érdekében „azt hiszem” jelmezekbe bújtattad MAGad. Úgyhogy most eláruljuk a nagy titkot: vélemény – mint olyan – nem létezik. Mert az csakis a tied. Talán már rájöttetek. És szokott is. Ezek a te mozijaid. senki másra nem jellemző elegyet gyúrsz MAGadnak a felsoroltakból. AHOGY TETSZIK A mindenkori jelmezednek része ez a bizonyos vélemény. vélemény-tévedések színjátéka az egész. Egyedi. mint a téged ért hatások egyedi megnyilvánulása. Győzköditek egymást. Saját félreértelmezéseid. Ez egy rablánc. mindenkinek van. mind-mind azonos a világodról alkotott nyilatkozataiddal. Annyira belemerültél már a szerepedbe. már minősítéssé.ha úgy döntesz . Mai témánk a vélemény. melyet . Mit illik. Mit (t)ehetsz és mit nem. amely szintén folyamatosan alakulhat. A vélemény is csak egy illúzió. amikor nagy vehemenciával összeeresztitek a véleményeteket isten-ember társaitokéval. Szűk látókörű vélekedéseid kifejeződései. és ezt hívod „az a véleményem”-nek. Persze ez most sokaknak rossz hír. hogy lásd.és áldozat tudatod megnyilatkozásai. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 36 . A vélemény ugyanis nem más. Hogy csináld és hogy ne. Azt már megbeszéltük. De amint a véleményed megnyilvánul. hogy a véleményedhez valójában senkinek semmi köze. Csapdába estél. nézzük meg közelebbről. felül akartok kerekedni a másik véleményén. vagy ha úgy tetszik színházad. melytől csak te tudod MAGad felszabadítani. ítéletté lett. – A látszat néha mindig csal – Vélemények színjátéka Kedves barátaim. lendületesen lovagolunk tovább az illúzióban. Mindegyik műsorhoz speciális jelmez tartozik. akkor hozott anyagból dolgozol. hiedelmeid. ítéleteid. mit is jelent tartalmilag a vélemény. amolyan képzelgés féle. s nem ítéltetsz! – talán ezzel sem mondunk újat. pedig nagyon is jó. Ami persze mindig. ítélkeztek. Ne ítélj. valahol-valakitől tanult-átvett képzetek. Amit hiszel és gondolsz MAGadról. történés semleges. Lényegében ez a te kivetülésed.át tudsz szabni menet közben is. félelmeid egyértelmű kivetülései. hogy észre sem veszed. Csak nézőpont kérdése az egész  A szerep ott kezd igazán érdekessé és szó szerint érdekfeszítővé válni. hiány. miképp is létezel a különböző élethelyzetekben. mégpedig a saját véleményed csapdájába. Önmagában minden dolog. hiába való küzdelem. mit nem. káprázatok lenyomatai. Harcolnak a jelmez-szerepek. Tehát. Mit gondolj és mit ne. kardot rántanak és bármi áron élet-halál harcot vívnak az ellenséggel.Seth megszólal 16.

ez a kulcs nyitja a rabláncaid zárját. Észre fogod venni. Légy MAGaddal türelmes. tudod. Senkit nem akarsz meggyőzni semmiről.Minél erősebb korlátok közé szorítottad ÖNMAGad. És persze mindenki másnak. És akkor még csak a kis részét vetted észre. Nem is nehéz. A megoldás nem ez. mert a saját rabláncaiszabályai fogja. az igaz. egészen biztosan. Amikor az orrod előtt zárják be a bolt ajtaját. és nem kapsz cserébe semmit. Ha dühös vagy rá. hogy mindennapjaidat mennyire meghatározzák. Amikor a főnököd lefelejt a fizetésemelési listáról. az illúzió-színháznak előbb-utóbb vége van. vagy ha nem. mert a jelmezedből kibújni nem lesz a legkönnyebb feladat. annál erőteljesebben nyomod rá másokra ugyanezeket a korlátokat. DE MINDENKI KEZÉBEN OTT VAN A HELYZET KULCSA Seth megszólal 17. mert nem ért veled egyet. míg meg nem szabadulsz „az a véleményem”-et produkáló hiedelmeidtől. – A látszat néha mindig csal – Az az igazság. Nem akarod isten ember társaid korlátok közé szorítani. aki bármi módon érintett a témában. hogy valamilyen szempontból igazságtalannak érzi a sorsát. Néha nem könnyű meglátni a fától az erdőt  Ha úgy döntöttél. Amikor a lelked kiteszed. ha nem. Ha tovább erőlteted. Ha elítéled-lenézed őt. hogy nekik is megvan a MAGuké. Ilyenkor szoktad mondani: „Nincs igazság!” Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 37 . Amennyiben hajlandó vagy szembe nézni ezekkel. hogy erősítsétek egymást valaki vagy valami ellen. amit csinálsz. vagy mikor a kormány újabb adókat vet ki rád. Békét és harmóniát érzel MAGadban. Ne aggódj. Ismerős talán ez az érzés? Amikor úgy érzed. és nem haladsz sehova. Mint mindig. Amikor a rendőr megbüntet. ne késlekedj. Önkéntes rabigád addig tart. Egyértelmű jelei vannak. Ha valaki véleményt mond rólad vagy arról. mert már tudod. de éber figyelemmel kell lenned minden megnyilatkozásodat illetően. lényegében mindenkinek. Ha hiszed. vagy a tetteit. Hiszen sokatokkal előfordul. Vagy ha cinkostársul szegődik. csak még jobban belefáradsz a saját harcodba. Nem fog sikerülni barátom. Segítségül használhatod az öngyógyító technikák fejezetben leírtakat is. hogy ez az övé. bizonyára meg fogsz lepődni. ha további ezer évig próbálkozol. akkor sem. a helyzet kulcsa ott van a kezedben. hogy visszahívod önjáróvá vált vélekedéseidet. átszövik ezek a hatások. Ha valakinek tetszik a véleménye. Tehát. majd bele szakadsz. hogy nincs igazság Ez a fejezet elsősorban az igazság bajnokainak szól.

amit játszanak.Nos. amit kitaláltál MAGadnak. igazság márpedig van. hogy már megint beszabadult egy elszabadult igazság bajnoka. Azaz. aki mindenkit meg akar győzni. Másik oldalról nézve az igazságot. Kivételek nincsenek. hidd el. és a véletlenek még véletlenül sem léteznek. Bizony. hogy mindenkinek megvan a MAGa igazsága. Hiszen véleménye-igazsága mindenkinek van. Ha valakit nagyon okosnak és tapasztaltnak gondoltok. hogy szerencsére nincs szerencse. vagy. Már ha akarsz. mert papírja van róla. Mert mást nem tud csinálni. Itt bővebb. Ilyenkor idegen igazságokat akartok MAGatokra húzni. hogy még jó sokat pofozzon az élet. Ha azt szeretnéd. szerencsétlen balféknek hiszed MAGad. kedveseim. mert nagyon meggyőző. A vélemények színjátéka kapcsán már taglaltuk. foszlik a varrás. harcolni. akkor ki is fog babrálni. ami nem az övéké. Ez az igazság. hogy nem passzol a jelmez. Ha egy szegény. különben a szerep nem lenne igazi szerep. vagy. Mert az az egyetlen igazság. hogy mások igazságát veszitek MAGatokra. mennyire nem érdemes másokra erőltetni olyat. és igazságos a maga illuzórikus keretei között. hogy a különböző nézőpontokat és vélekedéseket nincs értelme megosztani másokkal. fenntartások nélkül. Tehát. az is sűrűn előfordul veletek.  Egyetemes igazság nincs. hogy nagyon okos és bölcs. hogy csak is neki van igaza  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 38 . amit hiszel MAGadról. meg fogja tenni.  A te MAGad igazsága pontosan olyan. mert szimpatikus. Most nézzük ezt az igazságot másik szemszögből is. csak sűrűn előfordul. Persze hogy van. hogy hazugság. Mindez nem jelenti azt. Képzeld csak el. Minden színdarab igaz. ott rövidebb. A kedvedért mindent!  A saját színházadban te vagy a főnök és te irányítasz. hajlamosak vagytok a legnagyobb zöldséget is elhinni neki. egészen pontosan szólva. amott kilóg. Mert tudományos főmunkatárs. Kilóg a lóláb. amint berontasz egy színházba és a műsor közepette leteremted a színészeket. vagy. Mert már ugye azt is megbeszéltük. csak akkor. nem más. már fogod tudni. Ők meg csak csendben megjegyzik. csak hogy lovagoljunk a szavakon. küzdeni nincs értelme. mert fehér a köpenye. szakadozik a gomb. különben már mi is feladtuk volna  Erőltetni. Hiszen a színházi darabot te írod. akivel mindig kibabrál a sors. ez is az „azt hiszem” jelmezed. hogy gyere ki belőle. csak a tandíj néha magas. Vagy. ha legközelebb igazságtalannak vélt helyzetekbe kerülsz. csak az történhet. amit hiszel róla. vagy. Szoktátok mondani a tapasztalat jó iskola. mert médium.

amikor a probléma jelmezedet MAGadra húztad. hogy minél többet gondolkodsz. az valósággá lesz. mert látom. mely alászállt az anyagba színházasdit játszani. Azaz. hogy most ezzel se kelljen a nem létező idődet töltened. Ugyanis ti mind. Mielőtt betegre agyalod MAGad.  Mert azt hiszed. te MAGAD VAGY A FÉNY Mondhatod. Akkor ismét felfedünk egy titkot: TE EGY GONDOLAT VAGY Egy isteni. Meg aztán nem is érnél rá. Lehet kajálni. hanem gyakorlati szinten is. Már az elején is említettük (Seth megszólal 2. – A látszat néha mindig csal – Gondolkodom. ki is vagyok. tehát vagyok. Úgy értve valamit persze ki tudsz okoskodni. Feladat kell az elmédnek. Mert az anyag nem más. hogy megdöccen a szekér? Esetleg elakadt? Ne üsd a lovakat. hiszen egyfolytában gondolkodsz a gondolataidon. hogyan fogsz bizonyos élethelyzetekből-szerepekből kijönni. Kell ennél istenibb színjáték? Amikor kigondolsz valamit és megvalósítod? Amúgy valóságosan.Seth megszólal 18. No. de hol van ez attól. Feltalálni a spanyolviaszt – úgymond. Kicsit besűríted a fényt – ahogy a főzeléket szoktad – és máris kész a mű. persze. De hogy vagyok? Kedveseim. Megalkottátok az anyaggá vált gondolat tudományát. megismételhetetlen gondolat. mert kicsit sűrűbbre sikerült az a gondolat… Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 39 . hogy nagyon el vagytok már fáradva ebben a nagy-nagy gondolkodásban. De anyag – mint olyan – nem létezik. de hogy kellőképpen elmélkedjünk a témán. Ezt onnan tudom. Kitaláltad előre. annál messzebb kerülsz a legjobb megoldástól. hogy vagy most? Jól vagy? Minden rendben? Akkor csak így tovább! Élvezd! Netán előfordul. Profik vagytok. különben unatkozna. Az meg nagyon unalmas tud lenni. nézzük meg. Mert az már akkor megvolt. Saját MAGatok valóságává. hogy ahhoz képest nem lett valami fényes az eredmény… Kedveseim. hogy néhányatok gyomrát már megfeküdte a tapasztalat. Inkább állítsd le a gondolat folyamokat. úgy istenigazából! Amit kigondoltok. Valamennyien szeretitek a gondolkodós-fejtörősagyalós jelmezeket. a gondolkodás egy nehéz műfaj.). egytől-egyig a világmindenség legnagyobb tudósai vagytok. hogy végre most megtudom. hogy ne akard kitalálni. mint csökkent rezgésszámú fény. Mert nem tudod kitalálni. Méghozzá nem csak elméleti. Az igaz. hogy egy percet sem veszíthetsz. a látszat ismét – mint mindig – bizony csal. ki is vagy te valójában? Sokan most örültök. amilyen lehetne? Légy őszinte MAGadhoz. Ki akarjátok találni az egyetlen és legjobb megoldást. A gond csak az.

sokan félve figyelitek a bolygón folyó háborús állapotokat. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 40 . nem többek és nem kevesebbek. hogy a háború a színház része. amit szeretnél. mi az igazságod. vagy egy diktátor is a hiedelmein keresztül éki meg ÖNMAGát. és hidd el. Hogy a jó oldalhoz képest van rossz oldal. És most épp a háborúról beszélünk. hogy ti MAGyarok csak úgy békésen honfoglaltatok? Mert minden nézőpont kérdése. hogy van „azt hiszem” jelmeze. Nincs köztetek olyan ember. Ezek jelmezek. annál több problémád lesz. hogy kellőképp eloszlassuk aggodalmaitokat.De a kifelé vezető utat is oda raktad MAGadnak. hogyan valósuljon meg. Te is egy gondolat vagy. melyik oldalon állsz. gyarmatosító vagy megszálló jót akar. ez az „azt hiszem” jelmez mutatja meg. mert eltakarják a gondolataid. minden hadvezér. rajtad sem gondolkodtak túl sokat  Seth megszólal 19. Ezért alaposan mögé nézünk a folyamatoknak. Ha a betegségedre figyelsz. Azért nem látod. mi a normális? Mi az igaz? Mi a jó? Mi a rossz? Naugye  Minden életedben te döntöd el. Mindenki így születik le. aki valamilyen módon ne szenvedte volna el a háború borzalmait. ha nem. De ne gondolkozz azon. – A látszat néha mindig csal – Háború és béke Kedveseim. akiket érint. Gondold azt. mert úgy döntött. hogy ez így nem normális dolog. Ehhez képest veszed MAGadra az „azt hiszem” jelmezt. ahol. Miből gondoljátok. hogy mindezt meg kívánja élni. és nem véletlenül érinti azokat az embereket. hogy bármit is ki kell találj. Ez pontosan úgy működik. Egy agresszor nép. Minél többet koncentrálsz arra. hogyan oldd meg a problémáidat. az egészségedre koncentrálj. Ha meg akarsz gyógyulni. sosem leszel egészséges. Tiltakozhatsz. Kezdjük mindjárt ott. És ha hiszed. ez az út bizony nem tud megmutatkozni. És amíg azt hiszed. Mert ez a kettős világotok lényege. Nem véletlenül tör ki ott. a MAGa szempontjából. de kérdezem én. mint a korábban említett betegség-egészség dolog. ugyebár.

világítótoronyként működik.Egyik oldalról nézve hős. Értsétek meg. másik oldalról nézve kegyetlen gyilkos. Utat mutat. mindhiába. Ti MAGyarok már mindent kipróbáltatok a háború ellen. Ha tényleg meg akarjátok mutatni a világnak. A háborúban eltöltött évezredek ettől még nyomot hagytak bennetek. Része vagy az egésznek. Átlátsz már a dolgokon. nagyon siet vissza. a bolygó másik felén is érezhető lesz. Ehhez pedig egyáltalán nem kellenek fegyverek. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 41 . undort és félelmet MAGadból kell kitakarítsd. hiszen a nagy sötétségben lehet nem lesz más fény. de a drámák ideje bizony kezd lejárni. Ha úgy tetszik. Újabb háborúk jöttek. hogy mindenki a MAGa portája előtt sepregessen. hogy a játék része. Mert az első lépés mindig az. Segít azoknak. És aki úgy látszik. Sokkal. Ha konkrét segítséget kérsz. ami mesteribb megoldás. vagy tudatossági szinted meghatározó eleme a közös tudatossági szintnek. Mert hiába vannak a világ másik végén fegyveres harcok. A belső béke és boldogság állapota bármily hihetetlen. olyan példát kell mutatnotok. És amíg ott vannak. akkor tényleg sosem lesz vége. de időnként felsejlenek. már használhatod is az öngyógyító technikák fejezetben leírtakat. hogy harcolsz a háború ellen. Mindkettő illúzió. higgyétek el. érted a lényeget és megérted saját és isten-ember társaid működését-létezését. tiltakozol és kiáltványokat irkálsz (alá). kiírja MAGát a történetből. Akik most csoportosan távoznak. hogy megengeded MAGadnak a magasabb nézőpontot. Ezt hívjátok ti felébredésnek. úgymond zavarják az energetikai rendszereteket. mint ahogy ti is sokadszorra koptatjátok a földi iskolapadot. Mert a történetnek sosincs vége. Ezek a nyomok pedig így vagy úgy. nem más. És amikor azt mondjuk. A háborúval kapcsolatos borzalmakat. csak a tied. nagyon nagy! Mutatod a háborúból a kiutat. bárhogy is nyilvánuljon most meg. Ennek az lesz az eredménye. Mert csakis a belső harc tud megnyilvánulni a külvilágodban. akkor ezért mondjuk mindezt. Mondhatnád. sajnálatot. hogy ennek így akkor sosem lesz vége. mint ez eddigiek. kik is vagytok valójában. mint most azt gondolod. Ha háborúra háború a válasz. A megoldás nem az. Nagy a felelősséged kedves. Észre fogják venni. ítélkezést. az a világ is a te világod. hogy az életedből eltűnik a háború. akik szintén szeretnének már kijönni a háborús övezetből. A te minőséged. pont úgy nem halnak meg. de sokkal erősebb hatással vagy minden történésre.

súlyosabbnál súlyosabb ítéletet. semmire kellő. Amolyan selejtes. És hogy szervezett keretek között játszódjék a színház. nagy tapsvihart produkálnánk nektek.Ha végre elengedted a háborús borzalmakat. Nyilván már sejted. vétkes lelkek. ez ajtót nyit a közös boldogságotoknak. félre sikerült népek. Közben teltek-múltak az évezredek… s ők mindvégig azt hitték. hogy nincs kezünk. – A látszat néha mindig csal – Bűn és bűnhődés Ha lenne kedvenc témánk. Elhitték MAGukról. No. mert ez volt a jelmez. legyen tartalma. ahogy élitek a jelmezeteket. hogy bűn – mint olyan – nem létezhet. Hogy saját fejetekre szórhassatok sok-sok. úgy hívjátok egyház. Mert lepipáljátok a legnagyobb színészeket. ébrednek a népek! Egyszer volt. csengettek – úgymond – új a szereposztás. tökéletes kellék ehhez a szerephez. hát kitaláltátok MAGatoknak a vétket. Mert ez a legISTENibb színjáték. Kár. És mert fegyverekkel már nem lehetett leigázni egy népet. ujjongunk. ÁLDÁS ÉS KÖSZÖNET A MAGYAROKNAK! Seth megszólal 20. de lassan véget ér a színház. mint bűnös játékszerek. biztosan ez lenne az. így lett papok dogmáivá Isten korlátlan hatalma. Földre szállt angyalok. VÉGE A MESÉNEK! Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 42 . Örvendünk. Csak a játékod része. És ha már neve van. egymást ölték naphosszat. „Lelki ismeret„ – figyeled? Mert hát sokfajta játékszert alkottak MAGuknak az Istenek. hogy valahogy megéld a lelkiismereted. nevet is adtatok neki. áhítattal játsszátok a szerepet. Olyan átéléssel. amit alkottatok MAGatoknak. hogy öröm nézni. isten-emberek. hol nem volt.

bizonyos értelemben vannak fejlettebb verzióid is és fejletlenebbek is. Az összehasonlításnak nincs semmi értelme. Tudósaitok azzal vannak elfoglalva. sokat tapasztalat. mint tükörbe néznetek. Ígyis-úgyis. Úgy értve. hogy nincs élet a Földön kívül. Te. Igen. Földön túl. A világ – ahogy ti hívjátok – szó szerint a lehetőségek tárháza. Mindenhogy. de hát ilyen az. bolygórendszereken átívelő. Amikor az álmokról és utazásokról ejtettünk szót. és nem hasonlítgatunk. – A látszat néha mindig csal – Zűr az űrben Földön innen. Más és más színház. De azt is említettük. Földestőlmindenestől. a Föld nevű bolygót is ti hoztátok létre. amikor lovagolunk a szavakon. akiktől néhányan bizony igencsak féltek. Persze ez így szó szerint megint nem igaz. akiknek egy kis része épp itt éli meg színháza teljességét. Sokszor formátlanul. Végtelen tárház. mielőtt elindulunk világgá. mi van itt és mi van túl? Nos. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 43 . Igen. Keresitek a nagy bummot. bizony. örök létező néz vissza rád. nem fizikai formában. ezennel kilovagolunk a(z) (z)űrbe és megnézzük. Nem lelitek. Sok századik leszületése által. akit már oly sokat láttatok. amely szó szerint univerzumokat hoz létre. hogy léteznek más civilizációk. Teljesen logikátlan az elképzelés. És a többit is. kedves földönkívüli. és ezek közötti kapcsolódásokat tártuk fel. de hiába. Mert a Föld egy fiatal létező. vonóval együtt. Mindannyian a világ más részeiből érkeztetek ide a Földre. kedveseim. sok bolygón létezel a legkülönbözőbb formákban. hogy még ennél is sokkal hatalmasabb létezők vagytok. Először is. hogyan is néznek ki közelről azok a földönkívüliek. amit szavakkal nem lehet. fel kell ismernetek azt a földönkívülit. ha úgy vesszük. amely MINDIG VAN. Igen. Ez megint a lovon történő fordítva ülés tipikus esete. Hogy éppen hol és milyen formában létezel? MINDIG ÉS MINDENHOL. mekkora az esélye annak. De mi most beszélgetünk. Ehhez semmi mást nem kell tennetek. a tükörből egy sokat látott. Magyarázzuk azt. De még nem ismeritek. Önnön megtestesülésed egy megszemélyesített energiaforrás.Seth megszólal 21. az egyszerűbb megértés érdekében kizárólag ezen bolygó szintű megtestesüléseidet vettük górcső alá. Egytől-egyig. Ti ugyanis olyan teremtő erővel bírtok. Mindet. Határtalan színház. ahol kialakulhatott az élet bármilyen formája. Tokkal.

UFÓ-nak hívott testvér-megtestesüléseitek másfajta képességeket fejlesztettek ki. „azt hiszem” jelmez annál inkább. akik tisztában vannak azzal az alapvetéssel. hogy nem tudsz velük beszélni? MAGad jelzéseit érted-e? ÖNMAGad megérted-e? Hüllőktől félsz? A MAGad árnyoldalával szembe nézel-e? Attól tartasz. mert az ahányan vagytok. gyere ki belőle. MAGyarul mondva. amelyek nekik nincsenek. mert lehet. az Isteneket nem lehet leigázni. Kezdjük ott.Tehát. annyi féle. Mit is gondoltok arról. korántsem. hogy mások mit hisznek. Ezt felejtsd is el. amit esztek. kényszerítenek? A MAGad rabláncait letetted-e? Naugye  Kedveseim. amit isztok. Nézd meg MAGadban. Önként persze le lehet róla mondani. mi a helyes táplálkozás módszertana. AHOGY HISZITEK. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 44 . most nem a legújabb táplálkozási módszereket fogjuk taglalni. kihasználnak. Mert ők is a te kivetüléseid. Emelkedj felül a hiedelmeiden és akkor egészen más minőségű megtapasztalásaid lesznek. hogy kizárólag hiedelmeitek építik fel az általatok tapasztalt eseményeket és történéseket. hogy (már) nincsenek. akkor MAGadtól félsz. Persze ebben nincs semmi meglepő. másikótoknak súlyos méreg. Ami egyikőtöknek építő táplálék. úgy fog rád hatni. ahogy azt általában teszed. Hogy hogyan viselkednek veletek? Hát pontosan úgy. azzá leszel. Csak kicsit mögé nézünk a hiedelmeiteknek. Ha mégis találsz ilyeneket. És arról. köszönj el tőlük. Objektív igazság ebben az esetben sincs. (egyre többen). Hogy milyen tulajdonságokkal láttad el az általad földönkívülinek hívott létezőket? Most ne a sci -fi filmekre gondolj meg ne arra. Attól félsz. – A látszat néha mindig csal – Amit eszel. Az az övéké. A teremtő hatalmat nem veheti el senki és semmi. Ezért is hiába való győzködni másokat. milyen zavaró érzések vannak benned a földönkívüliekkel kapcsolatosan. a legtöbben MAGatokra húztátok ezt a jelmezt. amit hiszel arról az enni-inni valóról. hogy már nagyon sokan vagytok. Már ha vannak. Ha meguntad már ezt a színházat. ha félsz a földönkívüliektől. Attól félsz. Ez amolyan alap-hiedelem. Seth megszólal 22. hogy leigáznak? MAGadtól félsz kedves. mely nagy hasznotokra lehet. ha a „VAN” helyett a „NINCS”-et akarod megélni. Cserébe adhattok nekik olyat. Kedves barátaim.

hogy ha túlsúlyos vagy. csak ez nem mindenkinél nyilvánul meg zavaró körülményként. hogy ki milyen húst ehet vagy sem. És most nem is megyünk bele a vallási hitvitákba. Mozgalmakat is kiépítettetek. Többnyire szenvedés az ára. a lassan és folyamatosan csordogáló könnyekig. Valójában már mind haltatok éhen. vagy akár több életében is éhezett vagy éhen is halt. könnyű elköszönni tőle. Ebben az esetben a tapasztalt tünetek súlyosságával párhuzamos belső ellenállás mutatkozik. az csak a tünet kezelése. Épp ezért hiába a sok fogyókúrás módszer. Kicsit nehezebb a helyzet akkor. Nézzünk körbe kicsit a témában. milyen tükröt mutat neked? Vizsgáld meg az érzéseidet. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 45 . amit szükséges. Persze nem tudatosan-szándékosan. hanem mert úgymond védelmi bástyát épít MAGa köré. Néhányan még a tigriseket is fűvel etetnétek. Nem. Az unalom is egy érzésminta.Önmagában minden semleges. Azt mondjuk. ha már eleged van a saját korlátaidból. ha a helyzet kizárólag fizikai síkon van kezelve. hogy ha tényleg annyira méreg lenne. Miután tudjuk. Ez kicsit összetettebb. bőven áll rendelkezésetekre szakirodalom a témában. a MAGadról alkotott „véleményedet”. hogy betegség nem létezik csak hiedelem. akkor maradj. Gyógyszerek helyett szentelj nagyobb figyelmet az ÖNMAGadról alkotott vélekedéseid elengedésének. akkor ideje leltározni a hiedelmeidet. ezeket részletesen nem taglaljuk. Aztán kiírni a listáról. dobd el a gyógyszereid. Ha jól érzed MAGad a bőrödben. A tünetek önmagukban is szimbolikusak. pláne. mert sok oka is lehet annak. (A fizikai formáról később még részletesen ejtünk szót) Akkor most következzenek a kávé. nem erőszak a disznótor. ha az illető párhuzamos életeinek valamelyikében. Ha nem vagy jól. Néhányan egyszerűen unatkoznak. És ha alább hagy a kitartás. Elsőként lássuk az (étel) allergiát. Pedig az egyik legerősebb sav ott vigadozik bennetek. mint tünetet. Hangsúlyozottan nem azt mondjuk. már nem is élnétek? De éltek. Ha bármi zavarót tapasztalsz. ha már eleged van belőle. De a hiedelmei miszerint védekeznie kell a külvilág támadásaival szemben . az önelfogadás némileg csorbát szenved. kezdj el kijönni ebből az állapotból. a kiütéstől a hirtelen rohamokig. A kivetülés sokféle lehet.ily módon nyilvánulnak meg. nézz körül a világodban. hogy hipp-hopp. Virágzik is a fogyókúra-ipar rendesen. A legtöbb túlsúlyos ember viszont nem azért eszik.és kólafüggők. mint amennyire a fizikai formájának szüksége van. netán már betegségig etted MAGad. már meg is találtad a helyzet kulcsát. a kilók rakódnak újra. ha már függésben vagy tőlük. mert nem bírja abbahagyni. ezért esznek. kedves isten-emberek. Csak ez valahogy elkerüli a figyelmeteket… A legnagyobb vitát mégis a húsevés váltja ki belőletek. Most lássuk a fogyókúra témakörét. hogy bűnbakká tegyétek a húsevő embereket. de itt is fontos megemlíteni. Gondolkodtatok már azon. ha valaki több táplálékot visz be. ezt is mondtuk már többször. ahogy vagy. Más szóval. Nem azt mondjuk. Ráadásul ebben az elsavasodottnak ítélt világban immár 7 milliárdan léteztek. le kell fogynod.

De ha MAGatokat vagy másokat elítéltek. még nagyon nem látjátok a lényeget. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 46 . Az alkohol még nem ölt meg senkit és ezután sem fog. Ők sem áldozatok. verziók legyenek szerte a bolygón. hogy táplálkozási szokásaitok is átalakulóban vannak. Említettük már. Legyetek arra is tudatosak. mert nem tud. hogy az állatok sem véletlenül vannak itt. hogy a halálnak nevezett illúziót láttassák veletek. kedves barátaim. a színházatok fontos része. hogy éljetek. akkor jobb. Öl. most erről csak annyit. Az isteni színjátékban a jelmez az Univerzum határtalan kelléktára. hogy a legkülönbözőbb változatok. Mert ezt is úgy terveztétek meg. – A látszat néha mindig csal – Sok lúd disznót győz Állati történetek következnek. Az állatokkal kapcsolatos lelkiismereti kérdéseket később még boncolgatjuk. hogy ehhez nem is kell enned és innod semmit  Seth megszólal 23. mint ahogy bizonyos orvosi körök azt állítják. szenvedsz. Legyen az bármilyen jelentőségű faj az életetekben. Küzdesz. de nem engeded meg MAGadnak. Sőt. Engedd el. más és más a mögöttes hiedelem rendszer. Így megélhetitek azt is. hogy mindenkinek szüksége van húsra. és nem lesz jobb. az elfojtott érzelmek.Ezek mind-mind korlátok. Amíg az alkoholt bűnbakként kezelitek. sem a csoportos hiedelmek. Megint azt mondjuk. butít és nyomorba dönt? Mert ha ezt hiszed. bizony ez a valóságod. Miután nincs két egyforma ember. hogy életüket adják. mit gondolsz arról. Sok erősen húsevő egyik napról a másikra nem képes megenni a húst. Azt mondjuk. ami igazán jól esik. alakulnak át a szükségleteitek. Egyik faj sem. bizony nem. Még ha másképp is látszik néha. csak a saját félelmeiteket takarjátok el és erősítitek. vagy a másik oldalán találod MAGad. Ez a szabadság állapota. Most lássuk. hogy a bolygókat – konkrétan a Földet is – ti hoztátok létre. Pedig a megoldás mindig középen van. mit gondoltok az alkoholról. Átesel a ló túloldalára. Különben mindig vagy a ló egyik. hogy ha azt hiszed. talán pontosabb. az állatokat is tiszteljétek és köszönjétek meg nekik. Ez lehet átmeneti és lehet úgymond végleges helyzet. a betegség tudat és hasonlók együtt viszont képesek arra. Amikor azt (t)eszed. miről is szól a teremtésetek. hogy a színházatok alapja. Talán nem lepődtök meg nagyon. Amolyan tanuló. ha ez igaz lenne. ahol már nem rángatnak sem a saját. És a végén még kiderül. Ahogy belül változtok. ha nem eszed. ha azt mondjuk. Ha vágysz valami enni-inni valóra.és tapasztaló helyszín ez. Csak hogy tudjunk tovább lovagolni a szavakon. melyeket MAGatoknak állítottatok. Nincs szó arról sem. színpada. árt neked a hús. az örökös ellenállásod a vágyakozás állapotában tart. Az önvád. hogy mi a helyes és mi a helytelen. hogy nem lennétek 7 milliárdan a bolygón.

sem egymást. mi sosem úgy tekintünk rád. amin ülsz. Így van kitalálva. Most minél hevesebben tiltakozol. Mert a sűrű anyagban létezni bizony azt is jelenti. ha véresen komoly történet sikeredik belőle.  Hiedelmeitek igen szerteágazók ezen a téren is. EGYben vagytok. vagy az általatok élettelen anyagnak gondolt bárminek. amikor a sokféle állatsereg az életét adja azért.hogy hogy házi kedvenceitekkel játszotok. TE SOKAN VAGYTOK Hol lelkes állatbarátok. Példának okáért a széknek. vetettetek. Szántottatok. Éppen hogy néz ki az „azt hiszem” jelmezetek. tudja. ÖNMAGad teljes körű megélése bizony erre a területre is kiterjed. Ne felejtsd el. hogy mindig az kiabál. vagy azt is. hol érzéketlen pusztítók vagytok. akit 1 hónap. vagy akár 1 év múlva fogsz megenni. úgymond. azt is tudja. bármely növénynek.ahogy egymást is ölitek évezredek óta . Néhányan a lovakat istenként tisztelitek. hogy van lába. „rossz” sorsú állatok. Nem lehetnél elhivatott állatvédő. Kérem szépen. hogy te erre nem lennél képes. Vegyük sorra most a kegyetlenkedéseket. (kérdezd csak meg a bukmékereket)  De nézzük meg más oldalról is az állati történeteket. Most többnyire átalakultak ezek az élethelyzetek. Tudja. De ahogy ti is sokféle formában léteztek egyidejűleg. sem a növényeket nem tudjátok elpusztítani. Mi azt mondjuk. Az az állat. igaz ez minden más élőlényre is. örömmel adja MAGát a történethez. hogy ő szék. azt is tudja. akinek a háza ég. még háborúba is lovon mentetek. És ha hiszitek. Ideje volt más verziók után néznetek. hogy ennek a rezgésszintnek megfelelő táplálékot is biztosítani kell. hogy neked is van. Még akkor is. Megvannak a szerepek. ha nem. Volt. hogy növény-gyilkosokról alig esik szó. hogy élhessetek. Sőt.úgy ölitek az állataitokat és a növényeiteket is. amikor a ló meghatározó része volt az életeteknek. pedig abban az értelemben. Érdekes. jobb kifejezést nem is találni rá. mert már kitapasztaltátok a lényeget. Mert . legyél annál biztosabb benne. hogy mi a terv. mint egy női vagy férfi karosszériába zárt szerencse fiára. mint akár a Földnek. Ezen kicsit elgondolkodhattok… Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 47 . Az állatoknak éppúgy van tudata. ebben a színházban MINDEN ÉS MINDENKI TUD MINDENKIRŐL MINDENT. ahogy ti használjátok. Nincsenek titkok. sem az állatokat. ha nem lennének megmentésre szoruló.

ha népeket vagy népcsoportokat tekintünk. ugyanez a helyzet. – A látszat néha mindig csal – Mi leszel. Itt van benne a disznóság. A fagyi egy szemtelen jószág. amelyek minden kétséget kizáróan igazolják. Figyeljétek csak meg. Esetleg már ki is rakták a homlokukra a címkét. beavatások… mind-mind eltakarják azt. Időnként leltározzák a papírjaikat. mely hiedelmek akadályozzák a haladásod. agresszív kutya is a gazdája „azt hiszem” jelmezét mutatja. Kedveseim. nagyon nem. ha a felismerés után még meg is szabadulsz a MAGad disznóságaitól. ha nagy leszel? Rendőr? Postás? Vasutas? Nem kedveseim. MINDEN OTT VAN BENNED Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 48 .  A világotokban elindult minőségi változások épp csak elindultak. ez a tükör bizony kegyetlenül őszinte. mert már nagyon kinőttétek.sok életet éltek egyszerre. Ez a fejezet azoknak a felnőtteknek szól. lassan le lehet már venni az „azt hiszem” jelmezt. Akkor lesz csak igazán malacod!  Seth megszólal 24. hogy valakik vagy valamik akarnak lenni. Az is sűrűn előfordul. Ez közvetlenül hat a csoportos tapasztalásokra is.Házi kedvenceitek is a sokadik leszületésüket élik. Csak hogy együtt élvezzétek a közös színházatok. hogy egy-egy életetek során többször is visszaszületnek hozzátok. Te . Csakis általatok tudnak. az állatok viselkedése. mert így olcsóbb a hús. Állati kedvenceitek azonban többek ennél. akik tisztelitek az állatokat. tanfolyamok. disszertációk. kurzusok.és öltözködési célra tenyésztett állatok tartási körülményei szintén mindent elárulnak. mindig visszanyal. sokkal. Ahogy a téged körülvevő világ minden apró részlete. bizony a házi kedvenceitek is változnak. tartási körülményei is pontosan mutatják. micsoda valakik-valamik ők. Mi erre azt mondjuk. Keményen tanultok egyik iskolától a másikig. annak meg híg a leve. Vagy már azok is. hogy mindenki lássa. amikor első látásra egymásba szerettek. Ha viselkedésükben zavarok mutatkoznak. aki valójában vagy. ideje önvizsgálatot tartanod. különösképp. mit gondolsz MAGadról. Az étkezési. Egyre többen vagytok. Való igaz. Egy láncra vert. de sokkal többet tudtok annál. mint amit egy életen át meg lehet tanulni. Sőt. nem véletlen az sem. ez a fejezet nem a gyerekeknek szól.akik sokan vagytok . Mondhatnád. persze. hogy ők bizony nagyon is valakik-valamik. akik azt hiszik.

hogy hagyj ott csapot-papot. ha akarod. Sokféleképpen tudsz haladni. úgymond. Abból nem lesz baj. amiről most fogalmad sincs. hogy önigazolásként a végzettségeidet igazoló papírkupacokat szaporítsd. aztán szabadulj meg az ezeket a körülményeket teremtő vélekedéseidtől. Vegyél jó mély levegőt és lélegezd ki az egészet. ha nem találod a helyed. Amíg azt hiszed. hatalmasabb létezők vagytok annál. Pont így terveztétek mindet. Legalább szembesülsz vele. de ugye valamiből meg kell élni. hogy ezek bizony sokszor kényszer szülte tanulmányok. Vannak bátrabbak. hogy legyen. mert ezek a szerepek néha bizony masszív szerzetek. szó se róla. Dönts el. Vedd észre a világod zavaró körülményeit. Olyan tevékenységbe fogsz. Azt mondjuk. És amíg azt hiszed. milyen hiedelmek irányítják az életed. Erre sincs mindenkire érvényes recept. végzettség. Nem is kell. Aztán egyszer csak jönnek érdekes helyzetek. akik a döntésed szerint segítenek neked. ÖNMEGVALÓSÍTANI. Szó nincs róla. bár mostanság sokan ezt teszitek. akik elöl mennek. Minden címke. Kiderül. tévútra visz. hogy mostantól másképp éled az életed. melyet korábban elképzelni sem tudtál volna.Nem az a dolgod. akkor kezd új életet. Kiteljesedni. engedd. ha mindezeket elengeded. amellyel azonosítod MAGad. hogy nem az vagy. A sok száz életedben olyan tudást és tapasztalatot szereztél a legkülönbözőbb területeken. de ezért sem kell menned sehova tanulni. le is írhatod mindet. Színházi szerep. Illúzió a javából. Nem kell rohanni. Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 49 . Nem is lesz. nem kevesebb. hogy miért nem megy ez neked. nem több. Pedig valójában MINDEN VAGY. Ha utálod amit csinálsz. Nem beszélve arról. titulus. Ezt még néhányszor majd meg kell tenned. mint akinek hitted MAGad. egy szűk mezsgyére korlátoztad ÖNMAGad. Vedd szépen sorra az összeset. valaki vagy valami vagy. Az (Ön)gyógyító technikák fejezetben leírtakat bármikor tudod alkalmazni. mint egy szerep. Nem azt mondjuk. ha gyomorgörcsöt kapsz munkába menet. Ilyenkor szoktak jönni a kifogások. most még nem is lehetne. addig így is van. hogy lelkesednél a dologért. Kijöttek a szerepből és elkezdnek élni. önként levetheted. Azt hiszed. Az Univerzum a kellő pillanatban oda fogja rendezni eléd azokat. hogy segíthessünk. Arra kérünk. hiszen ingyen nem adnak ugyebár semmit. És ha már kényelmetlen a jelmez. hiszen a MAGad valóságában mindig neked van igazad. Akik egyik napról a másikra belekezdenek valami egészen másba.

pedig nem mutatta meg neki senki  Seth megszólal – A látszat néha mindig csal Felföldi Zita 50 . Amikor előjön a profi. úgy fog eredendő tehetséged kibontakozni.Ahogy elkezdesz a vélekedéseidtől megszabadulni. amikor egyidejű énjeid kezdenek megmutatkozni. Fogsz csodálkozni.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful