P. 1
Jókai Mór_ A gazdag szegények

Jókai Mór_ A gazdag szegények

|Views: 7|Likes:
Published by Bertók Gyula

More info:

Published by: Bertók Gyula on Sep 28, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

03/27/2015

pdf

text

original

Jókai Mór: A gazdag szegények

ELSŐ FEJEZET A „Vigyázz” MÁSODIK FEJEZET A Pikusz HARMADIK FEJEZET A fekete hattyú NEGYEDIK FEJEZET A zöld paradicsom ÖTÖDIK FEJEZET Jób hírei HATODIK FEJEZET A nagy grácia meg a nagy szerencse HETEDIK FEJEZET A bádogcsésze NYOLCADIK FEJEZET Egy esős napon KILENCEDIK FEJEZET Aki a nagy pocsótán átvádolt TIZEDIK FEJEZET A hajmás, a klárinétos meg az ibolyás TIZENEGYEDIK FEJEZET A gaz Spatzirovszky kalandjai TIZENKETTEDIK FEJEZET Az ingyen sonka meg a drága Straduario TIZENHARMADIK FEJEZET A szegénynek még elébb be kell bizonyítani, hogy szegény TIZENNEGYEDIK FEJEZET
1

A protokollum meg a kivasalt kalap TIZENÖTÖDIK FEJEZET A varróleány éjszakája TIZENHATODIK FEJEZET Az, akinek ép szíve van TIZENHETEDIK FEJEZET A szegénység etikett szabályai TIZENNYOLCADIK FEJEZET A Gratulin Lidia levele TIZENKILENCEDIK FEJEZET A kritikus nap HUSZADIK FEJEZET Háromszoros halál HUSZONEGYEDIK FEJEZET Mikor még Ádi és Zsuzsika voltak HUSZONKETTEDIK FEJEZET Lukács evang. XXl. rész 4. v. HUSZONHARMADIK FEJEZET A titkos költő és az ő hallgatósága HUSZONNEGYEDIK FEJEZET „Necessitas” mester s egyéb titkok, amiket nem szabad továbbadni HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Nagyszerű előkészületek HUSZONHATODIK FEJEZET Tarafás Bazilius uram HUSZONHETEDIK FEJEZET A „zöld paradicsom” és a „zöld pokol” HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Az ezüst érdemkereszt és a Stradivarius HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
2

Az, akit a nők bálványoznak HARMINCADIK FEJEZET Az anya és vetélytársnő HARMINCEGYEDIK FEJEZET A fizető nap HARMINCKETTEDIK FEJEZET A búvárok HARMINCHARMADIK FEJEZET Reznek úr HARMINCNEGYEDIK FEJEZET A „Burg-gendarme”-nál HARMINCÖTÖDIK FEJEZET Úr és urabb HARMINCHATODIK FEJEZET Még egyszer a fekete hattyú

3

MEK-00787 A gazdag szegények / Jókai Mór regény, magyar eredeti kiadvány: Jókai összes művei, CD-ROM Bp. : Arcanum, 2001 ISBN 963 9374 17 2 Klasszikus magyar irodalom magyar irodalom, 19. sz. MEK-be került: 2003-03-29 URL: http://mek.oszk.hu/00700/00787
Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címén lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. A központi szolgáltatás URL címe: http://mek.oszk.hu

4

két keze a zsebeibe dugva. akik onnan aztán a város leghosszabb. egy kicsiny. – Még nem csenget a villanyos. amelybe nem fúj a szél. Az egész nap folyton dühöngő zivatar mindenütt betemette a mély utakat. A pályaház peronján csak három emberi alakot látni. – No hála légyen a herkópáternek-mond a kapus. vidraszínű nemezsüveg a fején. a másik félnap megint visszarontotta a zivatar. aki a bolthajtásnak abba a szegletébe támaszkodik. az a távírógépnél van elfoglalva. – A harmadik alak civilben van. hogy esik-e még a hó? A másik egy konstábler. mintha jó kedve volna. a nyakán kockás gyapotkendő körülcsavarva. mint a porfelleg. Egyszer aztán kutyaüvöltés hangzik valahol a távolból. egyszer rohamléptekben teszi meg az utat. „Kutyának való idő!” kontráz neki a rendőr. amiknek a kihordására gondolni sem lehetett. mintha milliárd ludat mellesztenének odafenn. A napos tiszt benn ül a szobában. 5 . mely a Kerepesi út végét. vállán a kurta kaucsuk lebernyeg. Még akkor nem volt készen a pompás központi palota. ínséges pályaházacska fogadta el a Felső-Magyarországról érkező utasokat. Az egész vasútvonalon táborszámra dolgozott folyvást a napszámos sereg. aki időrőlidőre kitekint. Ilyen kritikus időben az állomások folyvást korrespondeálnak.ELSŐ FEJEZET A „Vigyázz” „Hat órai késés a ruttkai vegyesvonatnál. máskor táncolva járja a polkát meg a csárdást. A hó úgy szakadt egyik órában. mint egy nagy diadalkapu zárja el mostanság.” Ez volt olvasható a magyar államvasúti pályafő előcsarnokában levő fekete táblán. Valóságos szibériai éjjel volt. a hóekék túrták a hótorlaszokat. fején a viaszkos vászonnal behúzott kalap. A szokottnál is nagyobb hóesés minden utazási programot meghazudtolt. amit egyik félnap végeztek. – Csak jön már az a kalarábévonat! – Honnan tudja? – kérdi a detektív. egyik bokáját a másikhoz ütögetve nem azért. Ez a harmadik folyvást járkál a peron hosszában végig. – Ez egy detektív. A főváros legjártabb utcáin egész hegyláncok voltak felhalmozva kétoldalt hóhegyekből. – „Cudar idő”! mondja a kapus. hanem hogy a lába el ne fagyjon. kurta gallérú dókában. legszűkebb és legdöcögősebb Stáció utcáján keresztül jutottak el omnibuszháton a vendégfogadókkal ellátott zónába. a másik órában meg apró tűalakokban kavargott. Az egyik a kapus. az egyikből rövid bőrrel bevont vasbot mered elő.

most a platzra! Erre a rendőr odaplántálta magát a kijárat ajtaja elé. aki jelez? – Nem a directióé az. a kutya kifekszik a sínekre. ahogy most teszi. 6 . Nem is esett az öreggel semmi hiba. valami karistoló hangot is vegyítve a zaj közé. Néha olyan közel éri a mozdony. bagaria csizmában. hogy megtaszítja. amíg a gazdája az odúban bóbiskol. s már egy mérföldnyiről meghallja a vonat dübörgését. s odaráncigálja az igazihoz. közvetlen a mozdony előtt. birkabőr süvegben. s nemsokára lehetett hallani a közeledő mozdony hosszan nyújtott s többször megcifrázott fütyülését. a Kapor Ádámé. hanem az öreg vasútőré. A kolomphangra előjött az egyenruhás hivatalnok. mintha ő volna a pilóta. A vonat itt prüszkölt. hogy azalatt.– Hát hogy a „Vigyázz” kutya ugat. Szegény öreg: ezzel a kutyával tesz ki egy emberszámot. A kapus a csengettyűhöz ment. üget egy kis lompos szőrű. ami szokatlan volt. aki szörnyeteg orrával a jégmezőt túrja maga előtt. fehérfekete-tarka. amit maga előtt tol a mozdony. s megadta a jelt a vonat érkezéséről. pedig húsz esztendeje. Ez a „Vigyázz”. akkor nagyot ugrik. könnyen leragad. hogyha az Ádám el talált volna szunyókálni. – Az is szép mulatság! Csak öt perc múlva a kutyaugatás után kezdett el a villanyoscsengettyű berregni. meg egy pár teherhordó. S a hóeke mellett. – Az már derék egy kutya! – De még azt is megteszi. jó vágányba igazítani a váltót! Öreg embernek laposakat pislant már a szeme. A vagonok úsznak a felkavart hófellegben. aki a vonatot vezeti. dörömbölt már a város alatt. mint valami özönvíz előtti saurus. Az hamarább megérzi. – Igazán. hogy itt őrzi a váltót. Nem is tréfa dolog: negyvennyolc óráig egyhuzamban ott ülni abban a kis butikban. Ezzel a hozzátoldott nyújtvánnyal csakugyan úgy néz ki a mozdony. Ez a hóekének a harsogása. Hát arravaló a „Vigyázz”. hát fölébredjen. ködmönben. lesni a vonatot. mert a hótorlasz egész az indóházig ellepte a vágányt. akkor aztán elkezd ilyen csúnyául vonítani. de a vágányról azért le nem tér. A directio kutyát tart. hegyes fülű. hogyha az öreg álmos fővel nem az igazi váltóhoz cammog. hát megfogja a dókája szélét. A civilruhás odadörmögött a rendőrhöz: – No János. kurta farkú kuvasz.

Akkor aztán ezeket vette szemügyre a detektív. Azok vannak valami harmincan. ahhoz van kötve egy katonaszállító tárkocsi. mind kiszálltak. mint a hasadt orgonasíp. s a hátulsó lábaival szórja feléje a havat. a bagázsiás szekereket. a második kalauz ellenben nem bírja a bizodalmát. kalauzhoz fordul. mintha az ő helybenhagyása nélkül nem állna meg a vonat. Az első kalauz jó embere. mely tömve van munkásokkal. Az először nem hallja a kérdést. csakhogy nehéz a szavát megérteni. – Hát nincs pasasir? – kérdi a Nro I. a munkások futó börtönét felnyitni. elhagyták valahol. osztályban levő utasok eljöttek. s azzal kiugrik a sínek közül. osztályú kocsik ajtajait nyitogatja fel. amiknek az ablakain kivilágított a lámpafény. A vonat áll a mozdonyon kívül egy szenes kocsiból. I. A detektív erre a Nro 2. míg a vegyes vonat felszabadítja az utat. hogy a hó eltemette az utat. először is a kalauzokat veszi számba. mikor megtudták a hatvani állomáson. annak háttal fordul. úgy be van rekedve. a nyaka kendőbe csavarva. úgy látszik. A detektív bekandikált az első és második osztályúakba. és II. hogy a szakaszok mind üresek. Az I. s majd csak a kassai gyorsvonattal fogtnak eljönni reggel. mindannyian vaslapátokkal ellátva. Kívülről is láthatta. Azzal tovább toppog. 7 . Ez már részletesebb választ ad. hogy egyet ugrik rá. Amint leszabadulnak. csak az orrát látni az arcából. s a két első lábával megtaszítja. azután jön a postakocsi. akkor kettőt csahint a kutya. és II. osztályú. osztályú szakaszokkal. osztály pasasirjai. Mind a két kalauznak a szeméig van húzva a csuklyája. s lerázva a bundájáról a havat. kalauztól. A III. ott maradtak az állomásházban. aki a III. mert a füle be van takarva. mert a szája be van kötve. arra következik egy sárgára és zöldre festett vagon. futnak egyenesen a kantinba felmelegedni. Megvárják. azután meg nem felel. azt azzal üdvözli. kétoldalt fujtatva a kibocsátott forró gőzt. – Van ördög! – Hát hol maradtak? – Ott pokolba: Hatvanba. s csak a másodszori kategorikus felhívásra ad precíz választ. leghátul egy kakaószínű III.Mikor aztán a mozdony megáll a peron előtt.

ha megjön. vagy csak hogy leverje a csizmáiról a havat. a peronra visszatérve. ha valamit kitudnék a munkásoktul. körülszaglászta. Következik helyébe váltóőrnek a Kövecs Péter. a fiatal nő azalatt leült a nyílt csarnokban egy padra. De valaki mégis észrevette az ottlétét: a Vigyázz. a feje bekötve kockás gyapot kendővel. Még karmantyúja sem volt.Először kiszállt a vagonból egy félvidéki atyafi. A kofa ráförmedt a detektívre. 8 . A másikban egy füles kézikosár. hogy a gázt el kell oltania külső lámpákban. átkelt a kijáraton. a szája pedig egy fekete selyem kendővel. Szürke szoknya volt rajta. több vonat az éjjel nincs jelezve. a bőröndjét meg a kosarát maga mellé téve. a hóna alá volt szorítva. A két élelmiszerszállító utas aztán jó későre elvégezve a dolgát a finánccal. hármat. akkor az a fiatalabb nő is kiszállt a kocsiból. akkor egy fiatalabb nőalak elkezdett neki leadogatni mindenféle alakú kosarakat. Azután kibontakozott a kocsiból egy terjedelmes testalkatú asszonyság. négyet. aki fenyőmadarakat meg húros rigókat hozott hosszú fűzérekben felakasztva elöl-hátul a vállán. Én addig bemegyek a kantinba. Az egyik kezében volt egy fogantyús utazóládika. A fenyőmadaras atyafi meg a tojásos kofa elébb kötelességüknek tartották a finánc ajtaját felkeresni. az elmaradt Hatvanon a többi pasasirokkal. Az a fiatal utasnő pedig csak ült ott a padon. – Akire mi áfpászolunk. odament a konstáblerhez. Mikor lejutott a hóba. mert tojás van benne. – Kutyuszkám – suttogá a hölgy. egy vászonesernyő. meglehetős kopott. Ez sajnálja a rézpénzt. A harmadik útiteher. s csak reggel felé jön meg a gyorsvonattal. de nem adta oda neki. Ez is ilyenkor a legkeresettebb árucikk a fővárosban. Talán azok látták. a kezét eldugva a nagykendője alá. hogy fel ne rúgja a kosarát. – Köszönöm a gráciáját. huszonnégy órára. Aztán a Kapor Ádámot fel kell váltani. Azzal az is ment aludni. s kiváltani a fogyasztási adórul felelő bárcát. amik gondosan be voltak bugyolálva. bosszúságból-e. Ennek éppen ilyen zegernye időben kell utazni. A detektív nagyokat tappolgott. odament hozzá. Az állomási tiszt kiadta a parancsot. – kettőt. Mikor minden kosár le volt adogatva. nagykendőkkel össze-vissza kötözve. „Majd csak magam viszem”. Egy hordár át akarta venni a ládikáját. Maga addig itt maradhat. átadva a kapusnak az útijegyeit.

Látta. hogy megvirradjon.A Vigyázz erre mind a négy lábát előrefeszítve. – Hát aztán csak így jött fel Budapestre. A felváltott őr jött a kutyájával. – Hát addig miből él meg? 9 . Egyszer aztán cammogó lépések hangzottak a vasút mentén. Akkor aztán megugrott és elszaladt. – Hiszen elmehetett volna az omnibusszal a vendéglőig. amiről jégcsapok függtek alá. hogy majd eljár boltrul-boltra. Vidékről jöttem. mire vár itt? – Arra várok. Az egyik kezében volt a tokba dugott jelzőzászló. Késő éjjel nem mehetek magamban a városba. – Hát nem idevaló? – Nem. – Hát aztán miféle munkát tud maga? – Tudok varrni meg hímezni. hogy kinek kell a maga munkája? – Azt gondolom. hogy ott a padon valaki ül. a másikban egy erősen bedrótozott lámpás. le-lerázva a fejkendőjéről a szitált havat. mert ott drága az élet. amely azt jelenti a kutyánál. – Hát mért jött Budapestre? – Munkát keresni. az arcából nem lehetett mást látni. a kutya megint azt a bizalmas kettős csahintást hallatá. A fiatal nő tovább is ott maradt. Mikor a pad előtt elcammogott az őr. s kettőt vakkantott azon a hangon. hogy bizalommal viseltetik az illetőhöz. amit a szél kívülről behordott. Valami lámpás fénye vereslett a hófuvat ködfátyolán keresztül. – Hát maga. s erre az ember észrevette. elkezdé a kurta farkát sebesen csóválni. hogy az egy fiatal leány. hogy úgy kezdik. Az egész ember egy nagy guba volt. mint két torzomborz bajuszt. Megállt és odavilágított rá a lámpásával. lelkem. – Én nem szállhatok vendéglőbe.

– Hoztam hat zsemlyét a kosaramban. Ez hat napra, elég. – No ez derék! Hát mondok én magának valamit. Én itt lakom nem messze a vasúttól, mindjárt a Kálvária mellett. A feleségem mosóné. Becsületes asszony. Annak van egy kis kamrája a mosókonyha mellett. Azt ki szokta adni ilyen magaforma varróleányoknak. Nem sok a fizetés. Fűteni sem kell a kamrát, mert a mosókonyhárul elég meleget kap. A feleségem még munkát is szerez a leányoknak, sok úri házban bejáratos. Most éppen facér a kamrája. A múlt héten történt, hogy a mamzell, aki nála lakott, (Lidinek hívták, én biz a másik nevét sohasem kérdeztem) egy este csak nem jött haza. Keresték, kurrentálták, de nem került elő. Azt hiszem, a Dunába ugrott. Ki tudja, mi oka lehetett rá? A leányoknál olyan könnyen megy az. – Hát jobb, mintha gyufát ivott volna. – No hát, ha nincs valami jobb szándéka, hát eljöhet az én szállásomra. A feleségem szívesen látja, még majd engem is megdicsér, hogy milyen élelmes ember vagyok, röptiben fogok a számára új cimmerfrajlát. A fiatal nő felállt a helyéről, felvette a bőröndjét és a kosarát, s azt mondta: „Menjünk”. A Vigyázz, megértve, hogy az egyezség, mely kétségtelenül az ő beleegyezését is bírta, megköttetett, vidám csaholást indított meg, s azzal kivéve a hölgy kezéből a füles kosarat, azt a fogai közé vette, s előrefutott vele a kijárathoz. A konstábler akkor is ott állt. Először ráismert a kutyára, a kutyáról a gazdájára, s a gazdórul a vele jövő kisasszonyra, ahogy illik tapasztalt rendőrhöz. – No te Vigyázz! Hát Ádám apó! Baktatunk haza? Nini, hát megkerült a mamzell Lidi? Csak látogatni volt odahaza? – Az ám. – Hagyta rá az öreg. – Lássa, magának most semmi dolga, elhozhatná a leányasszonykának az útitáskáját: ne cepelné maga. – Megtenném szívesen. De most ide vagyok leszegezve. Az a parancsolat, hogy egy konteszre kell rálesnünk, aki hazulról megszökött a mai vonattal, de a távíró se kutya! Eléje került. – S ezt most el akarják fogni? – kérdé az őr. – Elfogni nem kötelességünk, hanem ha felismertük, észrevétlenül és minden feltűnés nélkül kísérnünk kell, ahol meg fog szállni, s arról hírt adni az alkapitány úrnak. A detektív is itt van. Az öreg nevetett egy kicsit.

10

– Hajh, édes János öcsém, ha én a maga bőrében volnék: azt mondanám a detektívnek, hogy gyanúm volt erre a leányzóra, itt ni, hogy hátha ez az a bizonyos grófkisasszony, s ez alatt az ürügy alatt elkísérném a lakásáig – hivatalból. Hahaha! Az öreg nevetett a jó ötletnek. A konstábler is nevetett rajta. Aztán utoljára maga a mamzell is úgy tett, mint aki nem állhatja meg, hogy ne nevessen ezen a bolondságon. Hanem aztán a konstábler nagy hirtelen visszanyerte a kötelességszabta hivatalos nyugalmat. Megtörlé az arcát a kalapjából kivett zsebkendővel, aztán megint feltette a fejére a kalapot zsebkendőstül, s lehúzta az álla alá a viharszíjt, ami igen szigorú kifejezést ád az arcnak. – Azt nem tehetem, Ádám apó. Én megesküdtem rá, hogy soha hamis tudósítással az elöljáróságot tévútra vezetni meg nem kísértem. Jójcakát öreg apó. Jójcakát szép kisasszony. Köszöntetem a Zsuzsa nénit. Holnap reggel majd ellátogatok magukhoz. – Ott van ám a konstábler úrnak az abstájgkvártélya mi nálunk, mikor fráj-napja van; ő meg egy padlásszobát bír tőlünk – magyarázá Ádám apó az új lakónőnek, mikor már a váróteremből kimentek. Azután annyira vitte a nagylelkűséget az öreg, hogy maga ajánlkozott a mamzellnek a bőröndje vitelére. – Köszönöm! – szólt visszautasítva az ajánlkozást a fiatal hölgy. – Nem szoktam én soha hordárral cepeltetni magam után az útibőröndömet. Igazat mondott. Mert üveges hintóban szokták azt utána szállítani. Ó volt az az eltűnt grófkisasszony, aki felől a detektívnek meg a konstáblernek bizonyságot kell vala szerezni. Igen jó helyet talált magának a biztos elrejtőzésre. Azt a kis kamrát, amelynek a padlásán maga a rendőr tanyázik; ott csak nem fogja senki keresni.

11

MÁSODIK FEJEZET A Pikusz Mikor a pályaházbul kiléptek, éppen egy olyan szélroham sepert végig az utcán, hogy meg kellett állniok. Az esernyőt, amit a leányzó kifeszített, egyszerre kifordította a szél, s a szoknyáit nagy rendetlenségbe hozta, amin nem tudott segíteni a kezében tartott bőrönd miatt. – Abbul az esernyőbül nem lesz prédikációs halott – monda az öreg vasúti. – Hagyjunk fel most minden teketóriázással. Adja ide a kisasszony a bőröndjét, majd én viszem; tudom, hogy nincs tele arannyal. Az esernyőt csapja a hóna alá, aztán az egyik kezét akassza a karomba, a másikkal fogja a szoknyáját, aztán hunyja be a szemét. A hölgynek el kellett fogadnia az ajánlatot. Azzal elkezdődött az expedíció. Méternyi magas volt a hó, amin keresztül kellett gázolni, s a szél szembefútt. – Csak addig tart ám ez a gyilkos szél, amíg a Stáció utca szegleténél bekanyarodunk – dörmögé az öreg. Odáig egész gőzerővel kellett dolgoznia. Egyszer aztán elérték az első házat: ott megállhattak lélegzetet venni. – Csinos kis szelecske – mondá az őr. – No mármost ki lehet feszíteni az ámbrélát. Várjon, majd én tartom a feje fölé. Aztán csak egész bátran tegye. Szóljon hozzám, hogy „Ádám bácsi”. Kapor Ádám a nevem. Tegyen úgy, hogy az emberek azt gondolják, hogy régi ismerősök vagyunk. – Hát találkozunk mi itt most még emberekkel? – De még sokakkal. Vannak emberek, akiknek bolond passziójuk ilyen hóförmetegben sétálni az utcán éjfél után egy órakor. Majd meglátja. Az öreg egy kis nevető dünnyögést is hallatott e tréfához. A leány mindjárt elkezdte a bizalmaskodást. – Ádám bácsi! Az a rendőr csakugyan az eltűnt mamzellnak nézett engem? Hasonlítok hozzá? – Nem tudom biz én, édes lelkem, mert én nemigen nézegettem a fizimiskáját. Tudja, én ritkán kerülök haza. A János konstábler is úgy van, hogy csak egy-egy fráj-napon jön ki a szállására, s akkor aztán örül, ha felfekhetik a padlásra. Aztán az a Lidi mamzell olyan szemérmetes volt, hogy ha férfihangot hallott, nem forgatta a
12

fejét hátrafelé, mint a nyaktekercs, hanem belefeküdt a hímzőrámába, úgy öltögetett. Abbul biz a János nem látott egyebet, mint a kontyát. Egyszer csak valami zsivaj támadt az utcán. A leány kitekintett az esernyő alól, s látta, hogy az Ádám csakugyan igazat mondott. Tréfás volt, de igaz volt a mondás. Csakugyan vannak emberek, akiknek elhatározott szándékuk ebben a dühös hózivatarban az éjjeli órákat az utcán tölteni el. A havat lapátolják össze: nagy teherhordó szekereket raknak meg vele. Ki mennyi rongyos ruhát kaphatott, mind felszedte magára: kopott pokróc, lyukas zsák, ponyvafoszlány a derekukra kötve; a kalapjaikat álluk alatt megkötött zsebkendővel biztosítják a szél ellen; de boldogabb, akinek olyan süvege van, hogy a két fülét betakarja; a lábaik idomtalan gubókká bugyolálva, pokróc és rongydarabok közé; két ujjú daróckesztyűk a kezeiken, vaslapát a markukban. – No itt van az a sok ember az utcán, akit mondtam. Ezeknek most van az aratásuk! Egy forint ötven krajcárt kapnak a magisztrátustól egy éjszakára. Sohase volt ilyen szüretjük a huncfutoknak! Vígan is vannak, egymást csúfolják. Szegény embernek az is mulatság. – Itt jön az Ádám apó a mamzelljével – kiált az egyik rongyos. – Dobre ráno! Sztará baba! Gye igyes azzal a Katkával? – Megálljon, Ádám bácsi! Majd elmondom a Zsuzsa néninek, hogy szép leányt vezetget éjszaka az utcán! – Nye krics! Te gyezsepogyes! – vág vissza Ádám apó, s a tokoszászlóval a fejére suhint az egyik csúfondároskodónak, az ki akarja kerülni az ütést, s hanyatt bukik a felhányt hóhalomba, társainak nagy hahotájára. – Hahá! A sipotár! Beleesett a hóba! A leány meg van rémülve. – Ezek gorombáskodni fognak velünk. – Nem kell félni, mamzell, jó gyerekek ezek. Mind az én fiaim. Liptói fiúk. Mind ott laknak velem együtt a „zöld paradicsomban”. – Zöld paradicsomban? – Az ám. Úgy híjják azt a házat. De nem azért híjják úgy, mintha ott lakott volna valaha Ádám és Éva, mikor még ők is zöldek voltak, hanem azért, hogy valamikor vendégfogadó volt, s egy nagy zöld paradicsomalma volt kifestve a címerére. – Az valami nagy ház lehet, ha ennyi ember elfér benne.
13

Annál jobb. Hát csak mindig az én lábam nyomába lépegessen a kisasszony. A bizony csak olyan bogárhátú ház. Erre elébb kinyílt az ablak. Csinálhat nekünk egy kis magyar teát. a hölgynek az arca kendőkkel be volt bugyolálva. A Vigyázz visszaügetett. Vagy mintha édesanyja volnék. harisnyát. Ott világít egy ablaka. 14 . Mind a két karja könyökön felyül fel volt tűrve. Amit egy mosóasszony kiáll. Sölét is volt. Sok a mosnivaló. – Mindjárt meglesz. Az asszony összecsapta a kezeit. Így ni! Az asszony a kapuban várta az érkezőket. hogy nem tudta a járást a „zöld paradicsomban”. nyakig esik a hóba. s a kivilágított ablak előtt elkezdett a maga nyelvén jelt adni. hála Istennek. lehető volt az elnézés. Az az én féleségem mosókonyhája. Mintha valami nagyságos asszony volnék. – No. kivált sötét éjjel.– Hát elférnek. hogy szabad az út. mert a mosóteknőtül jött ki. Pedig bizony nem annyira a becsülettudás volt erre a fiatal hölgynél az indok. Mindjárt meglátjuk. mert a lelkünk is meg van fagyva. No csakhogy előkerült. – Mert itt egy mély árok van az utcán végig: azt most betakarta a hó. Ő már szokva volt mindenhez. meghoztam a Lidikét. milyen az? – No majd meglátja. mint az. ahogy a szegény ember malacai. mert akkor tűz is van rakva. attul egy regement férfi az ispitályba kerülne. már nem akar elöl menni! Mindig így bánt velem a Lidike. csakhogy nem ölte el magát. Lidike! Hát csak vigye be a szobájába a ládikóját. – No mármost majd én elöl megyek – monda Ádám. jelezve. édes Zsuzsa néni – szabadkozék a leány. Felkelt már az asszony. – Hát előkerült? No. Aki eltéveszti. s húzzon frissen más cipőt. – No asszony. – Hanem most már csinálj nekünk iziben egy kis jó magyar teát. Csak egy keskeny híd vezet át rajta. azután felnyílt a kis ajtó. – Csak tessék előre menni. milyen jó! A Vigyázz előreszaladt. s rövid szóváltás támadt egy női hang meg egy kutyacsahintás között. Szereti maga a magyar teát? – Nem tudom.

vánkosokkal. s a világosságnál meglátja a Zsuzsa asszony. mérsékelve a kőszéngőz által. Még két másik ajtó is látható a mosókonyhában. amikor ő előjön. egy festett ruhaszekrény s egy gyalult konyhaalmárium. Arra gondolt. az a pincébe vezet le. Amik rajta voltak. s kellemesen fűszerezve egynémely vereshagyma illatától. mégis betette a kamra ajtaját. abban a percben hópehellyé válva a hideg levegőn. a kisasszony utána. A kis ajtót az Ádám zárta be. Egy kis alacsony ajtó nyílik a konyhából a kamrába: az az ő otthona. leghátul a Vigyázz. a belső üveges ajtón keresztül világított a mosókatlan veres tűzfénye. különben ki vannak meszelve. Az egyik hanyattdülő helyzetben. Készen a magyar tea. Egy nyoszolya. egy asztal. kopogtattak az ajtóján. dunnával. azt követte az Ádám apó. Az ágy tisztába volt húzva. meg egy hímzőasztal. nehány szalmaszék és egy nagy karosszék képezik benne a komfortot. Az ifjú hölgy már tudta. A Zsuzsa néne egyenesen a tűzhelyhez sietett. a másik a gerendák között: ahhoz meg lépcső visz fel. cipőit. hogy melyik az ő lakása. A mosott ruhának. Annak a szegletére van akasztva a kalendárium. Mikor kinyitotta az ember az üvegajtót. vasalódeszka meg egy nagy mángorló a hivatás eszközei. Annak a külső ajtaja nyitva volt. egyszerre tódult ki a hajlékból a forró gőz. hisz ez nem a Lidi mamzell!” Mire készen lett az átöltözéssel.A mosóné aztán előrement. Ruhatartóul egy lefüggönyözött fali polc szolgált. azokra rá volt fagyva a hó. jelzi a pontos ügykezelést. egy vánkos meg egy paplan. hogy „Nini. de jó meleg volt – s ez a fődolog. melynek végéből nyílt a Kapor Ádámék lakása. a falai embermagasságnyira fénylenek a salétromtul. Bőröndjéből előszedte a ruháit. ami nem rontotta el a polcon szárasztott kenyérélesztőkorpa szelíd savanyúságát. A Zsuzsa szólt: – Ki lehet már jönni. – No. nyitva hagyva maga után az ajtót. Amikor az átöltözködéshez kezdett a hölgy. 15 . Először egy sötét folyosóba jutottak. Akkora helyiség volt az. mindenféle lúgzók. a jövevény leány pedig bement a holmijával a kamrába. egy hárságy. hogy világosságot kapjon. hogy egy ágy elfért benne. teleírva nevekkel és számokkal. szappanynak és szódának a párázata uralkodott a helyiségben. volt benne egy tengerifűvel töltött derékalj. teknők. Az ágy fölött egy Máriakép. Egy nagy fekete tábla a falon. hogy milyen furcsa meglepetés lesz az. mosókatlan. aminek a füstje ilyen nagy hóesésben leverődik. A mosókonyha tágas: téglával van padlózva.

s azokkal kínálta meg a házigazdáját. Hozz le egy darabkát a padlásrul. – Ej. – De hát azt mondja a szentírás. Még úgy is nevezte. tele párolgó folyadékkal. ej! öreg ember. 16 . nem kell a szentírással tréfálkozni. azt se tudja. hogy: „Nemcsak kenyérrel él az ember”… – szólt az öreg –. meggyújtotta. s nem várta a vendégét. – Egészen fölmelegített. hanem hozzálátott a maga angáriájához. Nézze: az uram ugyan várja ám – balkézzel. – No. De a meglepetés nem a mosóné részére került. tojássárgájával behabarva. – No ugye. A leány aztán viszonszívesség fejében kiszedte kosarából a zsemlyéket.A leány kinyitá az ajtót. hanem az övére. – Hát hiszen nem tréfálok én. ettem! Dehogynem ettem. s felment a lépcsőn a padlásra. mikor ezt az idegen arcot meglátta maga előtt. – Bizony sohasem evett maga nyers szalonnát. s fahéjjal fűszerezve. A leány kiszürcsölte azt az utolsó cseppig. mely valóságos jó borleves volt. Azaz hogy: ettem. Úgy tett. – Ezt a feleségének mondá. hanem komolyan mondom. Pedig ép szemei voltak. édes lelkem. Itt van a jó magyar tea. hogy jó ez a magyar tea – szólt sunyítva az öreg apó. mi fán terem. s kilépett a világosságra. Lidi kisasszony. A Zsuzsa asszony semmi csodálkozó felkiáltásra sem ragadtatott. Az öreg bizony leült az asztalhoz. Nagyon köszönöm. Két öblös csésze állt az asztalon. hékám! A Zsuzsa engedelmesen fogta a vasúti lámpát. hanem szalonnával is. – Evett-e már fagyos szalonnát paprikával a kisasszony? – Sohasem ettem. mintha mindennapos ismerőse volna. Egy kis fagyos szalonna nagyon beválna most.

grófnőét. A hölgy átvette a negyedrétű lapot. – De hát mit „tud” ön? – Hm. grófnő még mindig igen szép és fiatal arra. s elmondtam neki mindent. mindjárt ott a Kwizda gyógybalzsamának a hirdetése alatt. Aztán ami újság estig el nem kel. X. grófkisasszony – mamájának a kezét. s megkérte X. Olvassa el csak. Én szeretem tudni. az már másnap csak makulatúra. mi van benne. amíg a kisasszony odabenn a kamrában átöltözött. hogy azalatt. Ma éppen egy képes újságot kaptam. hol egybül. A hang az asztal alól jött.– Ádám bácsi.” A leánynak az arca olyan merev lett. – Hát tudja a kisasszony: ott a vasútnál a trafikásné újságot is árul. Y. Y. borostás állát körülkaparászva. E napokban az ifjú Endymion végre formaszerű nyilatkozattal jelent meg a grófi háznál. hol másbul. aki gyönyörű négyes fogatáról s egzotikus vadászatairól ismeretes. grófkisasszonynak. egy cseppet sem volt megütődve? – Hm! Hát ez úgy lehet. Szemei még azután is nézték azt a méregkeverő lapot. – X. S az eljegyzés ennek értelmében meg is történt. A szerelmi pályázat nem maradt viszonzás nélkül. hogy mi történik a világban. Y. Ebbül az álomjáró mélázásbul egy sajátszerű beszélő hang zavarta fel. hogy lehet az. hm – dörmögött az öreg. grófkisasszony az eljegyzés napján nyomtalanul eltűnt a grófi kastélyból. A család egyetlen leánya ifjú szívének egész hevével fogadta a nyíltan tett ömlengéseket. mint szellemi míveltségéről ismeretes X. s hamar rátalált a ritkított betűs cikkre. Attul lehet tartani. s előnyeinek döntő súlyt ád azon körülmény. s ezeket a német szavakat mondá: „Frau… Komm chausz… Gib flájsch…” 17 . Y. hogy valami végzetes tettre határozza el magát. belül a harmadik oldalon. X. mint egy márványszobor. amit tudok. Egyike a magyar arany fiatalság legkiválóbb tagjainak. mikor már az „első hazai orfeum” programja következett benne. hogy a Zsuzsa néni. én beszéltem a feleségemmel. kik e regényben szerepelnek. Most mindenfelé keresik. Hát az ilyen bitang újságbul szokott nekem mindennap juttatni a trafikásné. hogy ő a birtokosa annak az egész három milliót érő uradalomnak. mely egy Zola tollára volna érdemes. hogy még a leányával szemben is ő maradhasson a győztes. „Szenzációs családi dráma!” „Nem nevezzük meg a helyet és a személyeket. életrehalálra udvarolt a bájairól úgy. X. mikor engem meglátott a világosságnál. Mondja csak. Azt eladják kiló számra hét krajcárért.

hogyan kell szalonnát enni. rég meg kellett volna gárgyulnom. aki rám hagyta. megijedt a kisasszony. Tányért is tett késsel. Mutasd meg. Hát pedig csak a Pikusz. Ez a mi teátrumunk. hogy hogyan kell a krajcárt kivenni a pohár vízből. – Ugye. Felrepült az asztalra. villával a kisasszony elé. de amint az orrába ment a víz. ráugrott a pohár szélére. No gyere. odahordta neki. abba beledobott egy krajcárt. – Hát mit csináljon a szegény ember? Mikor nap nap után egy helyben kell ülnöm. a víz kifolyt. Először 18 . Az sincs. nagy hirtelen fenntermett a leány által üresen hagyott széken. – A kutyája is olyan eszes állat. s koldult a gazdája számára. s egy szemével felsandítva azt mondá: „Frájla…Gud móring. hogy ott ülhessen a pályaház mellett. a krajcárt aztán félkapta s elrepült vele. Ha ez a kutyám nem volna. a mi cirkuszunk. A szarkát meg a feleségem tanította be: azért beszél németül. A szarka elébb megpróbálta belenyúlni a pohár száján keresztül. Azt mondom. A Pikusz engedett a felhívásnak. Ki bujkál oda alant? Azonban kénytelen volt egyszerre kacagásra fakadni. hogy különb lélek van ebben a kutyában. Ádám apó nevetett. – gib flájsch”. Ez a kutya olyan okos volt. mikor meghallotta. hogy „Komm chausz. a csőrével felemelve az abroszt.” S azzal egyet hibbanva. Alig akarta visszaadni. mint sok rossz emberben. s aztán a fejét féloldalra fordítva. hogy valaki megszólal a lába alatt? Azt gondolta. valami kísértet.A leány ijedten ugrott fel a székéről. hogy a szájába vett egy kis fatányért. A Vigyázz különben nem az én érdemem. amért megengedtem neki. Ádám apó eléje tett egy pohár vizet. akik odajöttek ácsorogni. – Majd megtanítom én a kisasszonyt. ide Pikusz! Ugorj ide az asztalra. – Önnek mind olyan okos állatjai vannak – monda a leány. s az asztal alá nézett. Utoljára kapta magát. a pohár feldült. s azzal sorba járta az uraságokat. amint e beszéd okozóját meglátta. s onnan papolt egyre. kisasszony. mintha szurokba ragadtam volna. Ez meg az ő egyedüli mulatsága. hirtelen kikapta a fejét és nagyot prüszkölt. Ott állt az asztal hídján. villával? – Protestált az öreg gazda. akihez egy szót szóljak. Amit kapott. Ezalatt lejött az asszony a padlásrul egy darab szalonnával. Az egy szarka volt. – Hahaj! Ki látta azt: tányérrul enni a szalonnát. Ez úgy maradt rám örökségben egy vak koldusról.

s annak csak a levágott hájas része és a lefaragott bőre maradt: akkor a hájdarabot odatette a bertáfoló kutyának az orrára. Hát még aki a bőrkéjét is meg tudja rágni! Az ám a valami. jó! Nem feledtelek el: csak várj. tied pedig csak a bőre. hol a kisasszony szelt belőle.levágja az ember a kenyérnek a haját. a két első pracliját illedelmesen lefelé hajlítva. bőrével lefelé. arra ráfekteti a szalonnát. Egyesítve van ebben a mennyei mannától elkezdve az isteni ambróziáig minden csemegének az íze! Akinek egy darab szalonnája van. egy perc alatt ott termett a fején a Pikusz. A Vigyázz odaült a gazdája mellé a két hátulsó lábára. S a kutya belenyugodott egészen ebbe a szép világi rendbe. jó lesz alunni menni. de néha megtaszítá az egyikkel a gazdája térdét. Akkor azután egy késhegy paprikát elken rajta. mind a kettőt egyszerre a szánkba tesszük. hogy utoljára „mores”-nek való sem maradt a darab szalonnábul. Aztán mikor egy darab szalonnát elfogyasztott az öreg. – Jó. mégsem talál ki olyan difinyós eledelt. De már nekem nincs hozzávaló fogam. míg hol ő vágott. te pedig négykézláb jársz. Ugye hogy milyen fölséges? Valamennyi hercegnek a híres szakácsa mind összeverheti a fejét. Majd holnap aztán – beszéljünk a magunk dolgárul. A lakmározástul természetesen a két kedvencnek sem lehetett elmaradni. s azt meg tudja becsülni: nem kell annak a kaszinó spájzcédulája. mint egy darab paprikás hasaszalonna kenyérrel. Ezért az övé a szalonnábul a hája. – Látod. s elkapta a kutyának az orráról a hájat. egy másikat a szalonnából. – No mármost Lidi kisasszony – monda Zsuzsa néne –. 19 . Ő a te feljebbvalód. te pedig csak ugatni tudsz. kutyám! Ez a világ sorja. No most egy falatot a kenyérből vágjunk. De mielőtt a szegény pára bekaphatta volna. „Keszt ausz!” monda. annak a tetejébe egy csipet sót. Ő tud németül. Ez után a mai keserves út után. Az csak fájdalmas szemmel nézett utána. S addig-addig magasztalta a szalonnát. mert repülni tud. Akkor a bicsakkal leszeli a szalonna tetejéről a hájas részét (aki teheti!). Ez a világnak a rendje.

a tükörben az én hajam fehér lesz. évtizedeken át? mire visszakerülünk a keringő-turból ahonnan kiindulunk. csupa fehér rózsákból. Hisz az ő arcképe van benne. csakugyan a János rendőr ábrázatját látja maga előtt. 20 . lelkedet? Válasz helyett megszólal a „Szerenád-valcer”. Ez az ő kedvenc keringője. Ő a menyasszony és nem más: az már bizonyos. Látni saját magát a tükörterem falain megsokszorozva. s amint ismét ránéz: hát mégsem ő az. A kalap most is a fején volt. Hanem azért a Szerenád-valcer egyre szól. a lábuk nem jár a földön: végig a hosszú tánctermen. amik még nincsenek kinyílva. Itt jön ő maga is – valósággal. hanem – a János konstábler a vasúti pályaháztól. ki a kissé felnyitott ajtón bedugta a fejét. Egy nagy menyegzői csokrot hoz. – Ezer bocsánat. – Kérem: küldje be hozzám a Zsuzsa asszonyt. de ezúttal nem volt rajta a viaszkos vászon: a fehér lószőr kócsag nyalkán fityegett az oldalán. – Ezer milliom bocsánatot kérek. Hogy lehetett ebben kételkedni? De hát a vőlegény kicsoda? A keblén függ egy szívalakú medaillon. mindenütt jelenlehetővé teszed! Milyen szép volt álomban visszamenni az elhagyott ősi hajlékba. Azt gondoltam. – A bedugott fő visszavonult. az az ő kedvence. kisasszony. s aztán repülnek együtt. Hát visszatértél? nem is hagytál el? Szeretsz. s a vőlegény egyre szorosabban öleli menyasszonyát magához. Igazán repülnek. a te fejed kopasz? És aközben folyvást hangzik a Szerenád-valcer bűbájos zenéje. a csillárokból vasúti lámpák lesznek. A táncterem végtelenbe nyúlik. közepén egy nagy solitaire. Vállára teszi a kezét. mint régen? örökké így fogunk egymás karján repülni éveken. Az megmondja. Nyolc óra van. narancsvirágból van a dísz. – Engedelmet kérek az alkalmatlankodásért. Hát mégis hű maradtál? Nem árultál el? Nem adtad el testedet. „Hát te vagy az? Te? Te? Te?”. menyasszonyi öltözetben. a menyasszonyköntös narancsvirágaiból zúzmara-virágok.HARMADIK FEJEZET A fekete hattyú Isteni álom! Aki a halandó embert mindentudóvá. már fel méltóztatott kelni. Erre fölébredt. Látni a menyegzői előkészületeket. mindent tehetővé. – Nagyon el találtam aludni. s amint a szemeit felnyitja. átalakul vasúti indóházzá. De hivatalból vagyok itten valami fölvétel végett.

Odakint öblögetünk a kútnál a napszámosnéval. – Nem vettem észre. mintha mélyen a föld alul jönne fel minden akkord. hogy mit beszélek én a konstáblerrel. hanem csak fekete rajkók laknak odalenn a mélységben? Zsuzsa asszony kiment a mosókonyhába.A hölgy természetesnek találta. hogy hol járt hát azalatt a „Lidi” kisasszony. – Mit akar ez velem? – Hát a Lidi mamzellnek az eltűnése fel lett jelentve a rendőrségnél. Még ez az álomhoz tartozik-e? A Zsuzsa néne jött sietve a hálókamrácskába. Hát nem démonok. – No hát mit akar a protokollumba. aztán majd azokat mondja utánam. különben elfogtam volna. A szerencsétlen leány bizonyosan a Dunába ölte magát. s az vele együtt eltűnt. Zsuzsa asszony! Álmodom én most. Ez a reális adat egészen szétszórta a hölgy lelkében kísértő misztikus emlékeket. hogy muzsikálnak. Most azután. Pedig hiszen már ébren van. s aztán lassankint elmúlna a föld alatt. Nem találtak rá. – Kérem még egy szóra. hogy az uram mondta a konstáblernek. hogy biz egy varró mamzellnek az ajtaján minden órában benyithat egy konstábler. Itt a pincelakásban alattunk lakik a Zsiga cigány: az tanítja ilyenkor a két fiát muzsikálni. Hivatalból meg lett indítva az eltűntnek a nyomozása. konstábler úr? 21 . Hallgassa ki. hogy vegye fel a protokollumot. mintha mélyen a föld alatt muzsikálnának. Úgy tetszik. Már a finálé járja. Onnan megint vissza lett küldve. hogy a Szerenád-valcer zenéje még most is tovább szól. félig nyitva hagyom az ajtót. – Hát persze. Megcsalta a szeretője. Csak azt találta csodálatosnak. – De én az elébb olyan világosan hallottam valami zenét. – Mit mondjak neki? – Most csak öltözzék fel szép csendesen. vagy ébren vagyok? – Már bizony egészen ébren van a kisasszony. Előtte való nap két font ólmot hozatott a boltból. hogy a konstábler bejött. Azt nem is fogják megtalálni soha. amíg a rendőrséggel kerestette magát. hogy megkerült az elveszettnek hitt lakó: ennek jelentést kellett tenni az alkapitányságnál.

de nekem úgy tetszik. Azután itt van a rimabatyi elöljáróságnak a levele. 22 .” Itt van a bizonyítvány. sötétkék szemek. hogy egy adósa haldoklik: nem akarta elszalasztani. (Milyen kész fantáziájuk van ezeknek a mosónéknak!) – Akar még egyebet is megtudni a konstábler úr? – Azt majd csak a kisasszonytul kérdezem meg. előkelő jelenség volt. Ha két éjjel egymásután szódával megmossák a hajat. mint a haját. amikor meglátta. aki már most tudta. Nevetett ezen a mosóné. az majd megmondja: „Gratulin Lidia”. mély tüzű. mely mint egy tiara volt háromszorosan a feje körül csavarva. s miért volt távol a szállásáról. Atyja Gratulin Fridolin. nemes metszésű arcvonások. hogy szülői meghaláloztak: az árvaleányt felnevelte Koricsna Ursula özvegyasszony. hogy kinek híjják. – Jaj! Lelkem konstábler úr! Ártatlan maga az ilyen dolgokban. finom ajk. s dúsgazdag aranyszőke haj. s kijött a hálószobábul. mintha az gesztenyeszínű lett volna.? hol nevelkedett. hogy a leány a varrásbul él és tisztességes személy. hol született. De itt van a keresztlevele nálam. – Az már más. asszonyszabó. Anyja Perpera Amália Rimaszombatban. Dacára az egyszerű öltözetnek. Az is meghalt. „Gratulin Lidia!” ismétlé magában az új családi nevet a hölgy odabenn a hálókamrában. Súgva mondá a Zsuzsa asszonynak: – Én eddig a Lidi kisasszonybul nem láttam egyebet. A konstábler egészen lassú beszédűvé lett. de nagyon. Hírt vett róla.– Legelőször is mi a neve a kisasszonynak? – Mi is a neve? Magam sem tudom már. A hölgy ezalatt felöltözött. „Gratulin Lidia…” – „Született 1867-ben. Hát azután elmondatta a fentebbi adatokat rendben a kisasszonnyal. – Hát mért tűnt el a szállásárul ezelőtt öt nappal? – Hát mért no? Mert egy kis beszedni való tartozásai voltak Batyiban. Tiszta. mind ilyen aranyos szőke lesz az egyszerre.

ha kiment. Mindig azt hajtja. Most kellene valami jó hazugságot diktálni a leánynak. – De ha én azt mondom. Elment biz az öreg azért hazulról. akkor nagyot fohászkodva mondá Zsuzsa asszony. – Akkor hát nincs több kérdezni valóm kegyedtül. Mikor ezeken mind átestek. amint feltápászkodott. Még az öreget szeretném kihallgatni. – Dejsz azt hiába keresi már itthon. A konstábler aztán szépen engedelmet kért a korai alkalmatlankodásért s eltávozott. – Hiszen huszonnégy órára volt neki szabadság engedve. amit a fején szokott viselni. hogy ez a kegyed kendője volt. – De hiszen a lakók mind ráismertek. Mikor a távozó léptei elhangzottak. amikor kegyed hazulról eltávozott? Zsuzsa asszonyban egyszerre meghült a vér. – Hiszen ismeri. engedelmet kérek az alkalmatlankodásért. Tehette bátran: hiszen igazat mondott. hogy sohasem volt az enyim. hogy hátha azalatt történik valami szerencsétlenség a vasúton. s én sohasem voltam a Margit-hídon. – Ez a kendő sohasem volt az enyim. amikor ő nincs ott. Hátha hamis vágányra találja igazítani a váltót. Visszament az. a vasúthoz.Úgy ment minden. – Kit? Az uramat? – szólt Zsuzsa asszony. s nem akarta a szembesítésnél magát ellenmondásokba kevertetni. akkor a konstábler egy selyemkendőt vont elő a katonaköpenye zsebéből. – Hát azt nem tudná-e megmondani Lidi kisasszony. Meg a Vigyázz sincs ott. hogy ez a kendő hogyan került a Margit-hídra a múlt pénteken éjjel. Csak az tartotta meg előkelő nyugalmát. Még hajnalban visszabotorkált a pályaházhoz. mint a karikacsapás. 23 . mert érezte a hivatalos firtatás pecsenyeillatát. Nem bízik a sufflensben. – Hit alatt is erősítheti ezt? – Megesküdhetem rá. hogy nem az enyim. hogy milyen ember? Nincs neki maradása idehaza.

Egy kétfelé választott hajú kamasznak az arcképe került ki belőle. hogy délre is meg estére is maradjon: mert ez lesz az ebéd is meg a vacsora is. Az idő szépen kitisztult reggelre. – No. Ott van a szegény leányok éléskamrája. Az előbbi „Lidi” úgy látszik. kegyed azalatt reggelizzen meg. s ruhaszabáshoz. Itt van ebben a köcsögben a tej. vagy fát vágni. Én most nézek az öblögetés után. Azután hozzálátott a tegnapi cafatolásban átázott. De hímezni igen szépen tudok. Most már új bejelentési cédula sem kell: a Gratulin Lidié itt van nálam. keresett egy seprűt. s aztán helyettesítette egy darab cirokseprűággal. annyival beérem. Az ablak egy kis kertre nyílt. az nem kell. az nem kell. – Hát csakugyan arra van elhatározva kegyed. hogy itt fog lakni ebben a szegény kis kamrában. Mikor azzal készen volt. hanem ami „putzwäsche” van. A mosónő kiment teregetni. de hamar beletanult. Annyit főzzön magának belőle. Akkor azután hozzálátott a reggelijéhez. Amennyit keresek. az a falba verheti a fejét. hogy délre savanyú káposztát hozzon magának s rá egy szalvonádlit. Azt kitalálta magától. Magának kell megfőzni a kávéját. mert az ágy mögött a szögletben sok lerakódott szutyok verődött össze. Kíváncsi volt összerakni a darabjait. ha értenék hozzá. Mielőtt az összesepert szemetet a bádoglapáton kivitte volna. s a sörre még ráér kegyed később rákapni. Még egy pár piros alma most is volt ott az elébbi leánytól. Csakugyan talált közte egy hímzőrámába való srófot.– No ezen szépen átestünk. hadd jöjjön be rajta friss levegő. még nehezebb munkához fognék. Radikális takarítást vitt végbe. Ámbár a szalvonádli sört kíván magára itatni. hát ez a szegény embernek az arany mondása: „Ami nincs. azt magának kell kivasalni. Azonkívül talált a szemét közt egy összetépett fényképet. sovány kenyér. A mosásról én gondoskodom. s varrómunkával keresi a kenyerét! Előre mondhatom. hogy nincs-e közte valami megmentendő tárgy. – De ha lehetne. Aztán ami nincs. amije van. bepiszkolt ruháinak és topánkáinak a kitisztogatásához. hogy e tekintetben nagyon felületes elveket követett. A leány odabenn maradt a mosókonyhában megfőzni a tejet meg a kávét. Az ablakot kinyitotta. s a maradékot eltette a hálókamra ablakába. Ott van a tűzhely. melynek a közepében állt egy deszkabódé. hogy abba kell a szemetet üríteni: azt viszik azután ki a szemetes szekérre. Vasárnap megengedheti magának azt a luxust. jól száradtak a ruhák.” Aki ezt nem tudja. Ilyenekért ugranak a vízbe a leányok. ebben a papirosban meg a kávé. Kapálni mennék. a bőröndjébül rakja ki a fehérneműit a fiókos állványra: mindent számbavegyen és felírjon. hogy a tűzhely mellett azért áll egy deszkaláda. s kiseperte a hálókamráját. elébb gondosan megvizsgálta. piperéhez van tehetségem. hogy nehéz munka. Már most hát tanuljon bele az életmódjába. No lám! Ezt a hajdani Lidi vesztette el. hajdani 24 . mikor reggel a szolgalegény becsenget. Sohasem próbálta.

tűt. Hanem annak az ajtaja az udvarra nyílt. mit szerteszéllyel hagyogat. A bódé füstölgött. s úgy eldugdossa. s vitte a gyűszűt. selyemmotringokat. s ez a kategorikus felhívás: „Mach auf. hogy az ajtón kilép egy rongyokban telhetetlen férfialak: hasonlatos azokhoz. – Ez ám az a konstábler. Azután kiment a kamrából a mosókonyhába. de már nem várhatta meg. vaslapát van a vállán. Nekem két hónapival tartozott. Ez nem tudott. aki elbolondította. cérnagombolyagot. felrepült a karszék támlányára. Az ágy alul kellett elővadászni. s nincs semmi ellopni való többé. lelkem. s betette az ablakot. tu Luder!”[1] Ez szépen kezdi! Persze. Pedig abban alkalmasint laknak. Nyugodjék békével. hogy sohase látjuk többet. akinek a helyét most maga elfoglalja. csak tótul. mikor kijön. Kocogtatás hangzott az ajtón kívülről. hogy szerencsés órában érkezett meg. A kert oldalában volt egy hosszú fáskamra forma épület. Látta. akikkel a múlt éjjel találkozott.festés nyomaival az oldalain. s elgondolkozott rajta. hogy mi dolgot találna még. hogy Pikusz úrőméltósága volt. Ezt is én szereztem annak a szerencsétlen leánynak. – Vigyázzon. köröskörül meg volt az oldala tömve trágyával: nem volt kellemes illat. A huszadiknál megunta számlálni. hogy senki sem akar vele játszani. – No kisasszony. Ő jött legelöl nagy tekintélyes léptekkel. gyűszűt. Egy perc múlva kiugrik a másik. ugrik egyet. aki rendre szoktatja a varró kisasszonyokat. Azután a harmadik. mögötte a Zsuzsa asszony meg a napszámosnő cepelték a nagy ruhás kosarat a kicsavart ruhákkal: azokat idebenn kell kikeményíteni. A Pikusz már akkor fenn volt az asztalon. hogy lefotografiáztatta magát. efelől lehetett németül értekezni. Nyolc forintom veszett oda. mikor látta. a szárnya alá dugta a fejét. Pedig én nem zaklattam a házbér miatt. aki bekérezkedett. Nem panaszolom fel neki. mondhatom. s fél lábon állva elkezdett szunyókálni. Minden pénzét arra költötte. kisasszony! Itt a szarka! – kiálta félijedtséggel a mosónő. Aki tűt. A napszámosnő a ruhákat húzogatta ki az asztalon. s küldözte a képeit annak. a szarka rögtön felszedi. A Zsuzsának ez könnyebben ment. a negyedik és így tovább. hogy visszaadja. Előszedte a varró eszközeit: gyűszűt. Talán azok találták ki ezt a módját a Meiszner-i légfűtésnek. – Mi az a munka? 25 . Pikusz úr aztán. Éppen sürgetős munka van.

arannyal. mert sok fekete és arany szín van rajta.Egy igen előkelő családbul való menyasszonynak a kelengyéje. Azután nyugodtan mondá a mosónőnek. – El fogom végezni a munkát hat hét alatt. – El tudom végezni ez idő alatt. ezüsttel felhímezni. Itt van a minta. A leány kibontotta a címert. ami a szemet nagyon rontja. Tizenkét tucat damaszt kendőre kell egy grófi címert színes selyemmel. [1] „Mach auf. Hanem akkor tegye fel a kék szemüveget. Meg lehet győzni. Egy fekete hattyú volt rajta arany mezőben. Odaszorítá a kezét a szívére. Szemeit elfutotta a könny. te dög! 26 . A cigányok odalenn a pincében megint játszották a Szerenádvalcert. Közel volt hozzá. s kényszeríté azt csendesen dobogni. tu Luder” = Nyisd ki. Az a fekete hattyú arany mezőben az ő saját családi címere volt. hogy megszakadjon. Darabjáért fizetnek hatvan krajcárt. s a selyempapírba takart címer-mintát. – Oh nagyon egyszerű. ha a lámpásnál is dolgozik. ha nem nagyon cifra a címer. A mosóné elővette a szekrényéből az összehajtott damasztkendőket. s kifizetem az árából. ami után kell dolgozni. A szívdobogása elállt egy pillanatra. Hat hét alatt el kell készülni. amivel a Lidi adós maradt. a selymet. aranyfonalat a kereskedő adja.

Csekélységet fizetnek. Télen. vagy tót legények. szám Lakószoba. szám 8. Ez fáskamra cím alatt szerepel. sütőkemencével 3. kamra. 27 . A megjelenők száma 20 és 30 között váltakozik. pincelak és padlásszoba 2. egy éjszakára négy krajcárt. akinek csakugyan mindegy. annálfogva a fáskamrát is lehet más nemzetgazdászati célokra felhasználni. szám Utcai bolt Kerti lak Bőrraktár Istálló. Arra azonban semmi szükségük a lakóknak. szám Lakószoba. Testvérek között sem ér annyit. Ezt azonban a háziúr nem köti az adóhivatalnak az orrára. akik a rengeteg budapesti építkezéseknél segédkeznek.NEGYEDIK FEJEZET A zöld paradicsom Az első Ádám az igazi paradicsomban aligha gyűjthetett maga körül vegyesebb társaságot. hogy a zöld paradicsom elég jól jövedelmez. Az kiadódik éjjeli szállásul azoknak a felsővidéki hazafiaknak. az kiszámíthatja. Tarafás Bazilius uram. szám 5. hogy mekkora jövedelmet vet évenkint a fáskamra. mikor nincs építkezés: ezek a hólapátolók. Az adóbevallási ívén pedig következő rováncsolás olvasható: Lakosztály Minőség 1. hogy hasábfák vannak-e egymáson keresztül rakva a fáskamrában. Mind elférnek szépen. Úgymint a Nro. 8. szám 7. mert azok kőszenet használnak. kocsiszin Fáskamra Lakó neve Kapor Ádám vasúti őr Gagyuláné perecsütőné Ritka Panna hagymaáruló Spitzmausné lúdsütőné Ribiczáné virágáruló Pinkász bőrszedő Schlotta Pál fiakker 00 Összesen: Évi házbér 320 frt 190 frt 160 frt 240 frt I 20 frt 144 frt 100 frt 00 974 frt A bevallott összegből látható. vette ezt a házat bírói árverésen 1813 forintért osztrák értékben. Eszerint (20+30)/2 × 4 × 365 = Akinek erős oldala az aritmetika. A „zöld paradicsom” ez idő szerinti tulajdonosa. udvarra 4. Van azonban még be nem vallott tétel is. szám Mosókonyha. mint amilyennel Kapor Ádámék körül voltak véve a „zöld paradicsomban”. konyha. szám 6.

mert az már régóta nem tud a lábára állni. Az öltözetére is adott valamit. Ez is szokott egy-egy szál gyöngyvirággal kedveskedni a Lidi néninek. Ez magasabb hivatású volt. ahogy gyerekleányoknál szokott lenni. A perecsütőnő is bejött a Zsuzsa asszonyhoz minden reggel. A Miska volt hat esztendős. Ezért volt olyan háladatos a cigány. Reggel kerültek haza. Este jöttek elő a pincelakásból. emez a kontrás. A Lidi kisasszony iránti nyájas érzelemnek pedig az volt az alapja. egy kosárka ibolyával vagy gyöngyvirággal. Nem volt se szurtos. A kerti bódé lakói közül az egyiket. Az ifjabbik volt a nagyobb. a haja bozontos. mikor a pereceivel útnak indult. Azért van körültrágyázva a bódé. azonban fekete és tömött. Korához képest nagyon is ki van fejlődve. az öregebb kisebb. a Szerenádvalcert. akkor mentek „dolgozni” a „mezítlábos” kurta kocsmáiba. Még a tót legények kohorsábul is különvált egy alak. se rongyos. az öreg asszonyt sohasem lehetett látni. mint a többiek. és valami úton-módon elcsillapította. Azután következett a Zsiga cigány. a két rajkójával. hogy be ne szóljon. felváltva. hogy milyen idő van odakinn. s meg ne mondja. a Miskával meg a Ferkével. holmi gyönge hivatalbeli visszaélést követett el a kisasszony kedvéért. mikor az apa meg a testvérek muzsikálni mentek. s itt hagyott neki még egy kis hat hónapos princet. Két ilyen melegágy között nagyon jó a Csicsonkának alunni a földön. amaz volt a prímás. a kereskedői osztályhoz tartozott. Van egy növendék leányka unokája. Leghamarább azokkal. a Ferke hét. Maga az apjuk klárinétos volt. hogy a virágokat odabenn termesztik. 28 . Paczal János. akit úgy hívnak hogy „Csicsonka”. Azért mégis csak felnőtt a leány. a fölött ujjatlan. hogy mire való a szemlesütés. Fehér abaposztó dókát viselt. akit a Lidi kisasszony meg tudott jegyezni magának. Az szokott kijárni a bódéból. A hajmaárulónő se ment útra a maga kincstárával anélkül. de hisz az divat most. Ez ott árult a Koszorú utca sarkán egy fáskert palánkja mellett – az ég alatt télen-nyáron. Egy kis bűntársi összekeveredés volt ez már. A konstáblerhez már közelebbi viszony fűzte.Idő jártával mind megismerkedett Lidi kisasszony a vele egy paradicsomban lakókkal. szironnyal hímezett bőrkosokat. azáltal. családi nevén Gugyori. hogy a Zsigának a múlt ősszel halt meg a felesége. de addig le nem feküdtek. a Lidi kisasszony lement hozzá. amíg el nem húzták ébresztőül a Lidi kisasszonynak a kedvenc nótáját. Fanyelű késeket árult. akik a Zsuzsa asszonynak az albérlői. akik még nem tudják. a szája meg a szemei mindig nyitva vannak. odabenn is trágyamelegágyak vannak. Az aztán magára maradt otthon. aztán meg cifra cserépbögréket. valljuk meg az igazat. hogy nem feszegette tovább annak a Margit-hídon elhagyott selyemkendőnek az ügyét. Mikor aztán nagyon ordított a gyerek.

Ennek soha szavát sem lehetett hallani. s számot kellett adnia. A deszkakerítés teteje szegekkel volt betörésmentesítve. Együtt licitálták el a házzal. Azonban hát a „zöld paradicsomnak” is volt gettója. sokat látott. Pörölni nem szokott senkivel. mert csakugyan helyes eszű ember volt. mert az öregnek hivatalos állása megillető tekintélyt biztosított. Ott tartották az áldozatra szánt ludakat. hogy hol járt. Ezért valódi pátriárkai fölényt gyakorolt a „zöld paradicsom” lakói fölött. amikor az eszlári leányért bosszút kiáltott a felséges utca. tisztességes bocskort a lábain.és melltű-kereskedő volt pakfongban és talmiban. de megint visszakívánkozott. Öregbítette a Kapor név tekintélyét a Zsuzsa asszony példányszerű magaviselete főképpen. A „zöld paradicsom” lakói közül csak az egy lúdfertálysütőnével nem jött össze a Lidi kisasszony soha. aki mosónői hivatásánál fogva sok úri házhoz volt bejáratos. amikor a „zöld paradicsom” még vendéglő volt. a fején keskeny karimájú serpenyőkalapot. Hogy ebben a konzorciumban Kapor Ádám és Zsuzsa képezték az arisztokráciát. Ha ünnepnapon az Orczy-kertbe akart sétálni menni. Lehetett már valami harmincesztendős. akik a rájuk bízott szép fiatal leányokat… Ne is beszéljünk róla! Lidi kisasszony szorgalmasan hozzálátott az elvállalt munkához. Emlegette is.háromcsatos tüszőt a derekán. s a szétágazó politikai vélemények közül ki tudta válogatni a leghelyesebbet. kolportáltatván a Spitzmausné legifjabb unokája által. aki mozgó óralánc. Nemcsak azért. Ez a legrégibb lakója a háznak. Pontosan fizető. A boltba csak az utcáról jártak be. maga is vele ment. azonban a szigorú erkölcsöt fenntartá a háznál. az igen természetes. Amerikában is megfordult már. Ha aztán valami szembejövő asszonyféle jót húzott a hátán a tenyerével. Ő volt a pretium affectionis. A hátulsó kijárás a boltból egy elpalánkolt szűk udvarba vezetett. annak bolondul tudott örülni. hogy már ráncos volt. hanem voltaképpen azért. Már akkor itt volt. Olyan őszinte. posztó mamuszokkal a lábán. de azért borotválva volt (minden vasárnap reggel). fakó paróka a fején. Akkor neki is be kellett zárni egy időre a boltját. ott ült annak az ajtajában egész nap a zsidó asszony. s valami szép magyar népdalt billegetett el rajta. értesülve vala az események meneteléről. hajdan aranynak vallott csipkékkel. Valahányszor a Lidi kisasszony ablaka alatt elballagott a nyakába vetett portékáival. mely kiterjedt még az átellenben lakó szatócsra is. dacára. sőt tért foglalt messzebb régiókban is. hogy ő nem úgy tesz. No mert ha még azzal is szóba állt volna. tapasztalt. vidám képe volt a fiúnak. Kivéve azt a három napot. s azon bársony főkötő. mint sok más asszonyok. A varró mamzellnek férfi látogatót elfogadni ugyan nem volt szabad. 29 . azt már csakugyan soha meg nem bocsátotta volna neki – a fekete hattyú az arany mezőben. mindennap újságot olvasott. egyenruhát is hordott. mindig elővette a furulyáját. mely kerekre nyírott haját takarta. kopott nagykendőjében. rendes fizetése volt. s megóvta minden csábítástól. – Nem is háborgatta soha senki.

s ő is belevisít a népdalba: „Azért leány a nevem. Csak akkor áll be a szája. ami megtetszett neki a népszínházban: „Azért leány a nevem. a keze elgémberedik. a Csicsonka.Az pedig rettenetes feladat! Száznegyvennégyszer megöltögetni ugyanazt a fekete hattyút. S a Lidi kisasszony odaülteti maga mellé a Csicsonkát. Gyere ide majd megtanítalak hímezni. s ahogy a kisasszonynak a keze jár a tűvel a kifeszített damaszton keresztül. Ugy megszokta. – Te is jobban tennéd.” Ezt fúja reggel hat órától este hatig. s ha beteszi az ajtót. Saját kis kamrájának nagyon kicsiny az ablaka. következik egy kis szórakozás is. másik nap „magyar ananász”. ád neki tuffot. vasal egy napszámos leánnyal.” Azzal a változattal. Persze éhes a gyerek. hideg lesz. A mintát sem nézi már. Ott pedig a Zsuzsa asszony mángorol. úgy jár a szarkának a feje is fel s alá. Mikor már tizenkettőt elkészített belőle. van változatos menü egyik nap „magyar fogolymadár”. megszűnik valami másról is eszmélni. Még egyéb sikert is jegyezhet fel mellékfoglalkozásai közepett. Változatosságot a munkájában csak a Pikusz úr szokott előidézni. a vereset arannyal cifrázva. azt hiszi. A kis virágáruló leány. mikor hazakerül az ibolyaeladásból. (Azért se magyarázzuk meg. hogy még tizenegyszer ennyi van hátra! Rabnak való munka! Hanem ezért fizetnek. ha az Ancsa nótája helyett az enyimet tanulnád meg. S akkor arra gondolni. a tűzhely mellé kuporodik. kékre fázott kezekkel és orcával. harmadik nap „pityóka mondúrban”. mustrát.) Este aztán. Ilyen hízelgő elnevezéseket tud adni a népnyelv a maga ínyencségeinek. a kéket ezüsttel. Ezt is úgy megszokta már a Lidi. ugyanazokat a pillempátyokat a címer két oldalán. húzogat. s beleoktatja a keresztöltések titkaiba. hogy minden bűnét leszolgálta ezen a földön. besompolyog a mosókonyhába. mint egy gép. s aztán eltanulja a mosóleánynak a nótáját. s az alatt az ürügy alatt. mikor a kávét issza. mint selyem cérnáról meg arany fonálról. A lélek utóbb egészen belefásul. A leány folyvást egy nótát dalol. s addig mondja a madárnak. hogy a legényt szeressem. hogy nem is hallja. 30 . mikor a kiszabott munka be van fejezve. mit jelentenek ezek valósággal. az ablak befagy. ugyanazt a grófi koronát. s egyszer-egyszer megkérdi: „Was macht di frájla. Most már telik vacsorára. Ez egy kis diadal. hogy „legény” helyett „lepényt” énekel. amíg az megtanulja a magyar szót. Hogy nagyobb kedvet csináljon neki hozzá: a vacsoráját is megosztja vele. hogy a legényt szeressem. hogy majd ő ügyel a vasalóvasra.” A Lidi kisasszony aztán magyarul mondja vissza: „Mit csinál a kisasszony?”. Azért inkább a mosókonyhában telepedik le a nagy ablak elé a hímzőrámájával. majd meg „hájas piritós”. Az odaül a hímzőasztalára. Amióta az első huszonnégy fekete hattyúnak az árát kifizette a boltos.

ahol hű Endymionok közlik szívfájdalmaikat titokban szerető Diánákkal. 31 . aki aztán felvilágosító magyarázatokat ad az asszonynépnek olyan magasabb politikába vágó hírek tartalmáról. amit azok a maguk korlátolt elméjével fel nem foghattak. akinek a keresztlevelét örökölte. a másik nap a Pesti Hírlap. tejes asszonyt. – A hírlapot. És aközben megtanított egy németül beszélő szarkát magyarul beszélni. Azokat a vezércikken kezdve egész az utolsó hirdetményig mind elolvassák. Azokat is elolvassák. meg annak a szerencsétlen leánynak a tartozását is. felváltva a Budapesti Hírlappal. amilyen éppen megmarad. magátul értetődik. Szatócsot. Ő meg a vasúti trafikásnétól kapja. Egyik nap az egyiknek a folytatását. hogy a Vigyázz hozza el a szájában. A lapokban tárcaregények is jönnek. másik nap a másikét. hogy ily alacsony helyzetben érvényesítheté a sovinizmus és az erkölcsnemesítés iránti hajlamait. Ő a postakihordó. csak neki kellett kielégíteni. ha elfoglalta a másiknak a nevét. Az Ádám bácsi gondoskodik róla. Így aztán eltelnek a hetek. Bár az nem előfizetés útján jön. Egy-egy szabadnapon maga az Ádám apó is hazakerül. A Lidi kisasszony jóval hamarább a kiszabott időnél elkészíti a hímzeteket. Csendes elégtételül szolgált a kedélyének. s szépen kifizeti belőle a maga házbérét is. Úgy jó az összekeverve.Megérkezik az olvasni való hírlap. s egy ibolyaárulásban lélegző kisleányt a hímzésbe szeretni. Az egyik nap a Budapest. akiknek a Lidi adós maradt. Különös mulatságul szolgál az apró hirdetmények rovata.

melynek első lapján diszes fametszetben egy főúri menyegző volt megörökítve. akinek a számára a hímzeteket készíté. mert annál jobban fog viszketni. hirtelen valami esett a szemébe. az inasok libériájának a leírása sem. Nem maradt el a lelkiismeretes referádából a pompás telivér fogatnak. No hát egy estét a varróleány is feláldozhat. most próbára valami varrnivalót küldött a számára. „Legyenek boldogok. hogy ne dolgozzék. mely után a boldog pár egyenesen Olaszországba utazott. Bíbornok végezte az esketést. Természetesen annak a szövegét olvasta el legelébb. hogy belepillantott a lapba. amikor a szeme könnyezik. Pedig csak éppen. 32 . Zsuzsa asszony azt mondta neki. De azon az estén nem tudott már dolgozni. Pedig a divatárus. vizes tál fölé tartotta az arcát. kiemelve masamódi szakértelemmel minden jelenvoltnak az öltözete. Egy gazdag özvegy grófnőnek fényes szertartás mellett végbement esküvője volt abban részletesen leírva. ami a lapban van – ajánlkozék a Csicsonka. A hintó ajtaján a két főúri család egyesített címerei „egy nyíllal keresztül lőtt medve” a vőlegényé. – Majd én addig elolvasom. Aztán kezébe vette a lapot. A kisasszony úgy tett. pedig eleget vizezte. Következett a pompás déjeuner. hogy ne dörzsölje a szemét. ha vizes tál fölé tartja a szemét. Az a makacs porszem olyan nehezen akart kijönni a Lidi kisasszony szeméből. Legjobb. aztán a felső szempilláját felhúzza. s annak a sikerétől függ. Másnap már nem fájt a szeme. Elegáns nézőközönség. A boldog vőlegény széles körökben (különösen a sport és turf világában) ismeretes fiatal főúr. amint a Képes Hírlapot átvette a Lidi kisasszony a Vigyázztól. éppen lámpagyújtat után. hogy állandóan alkalmazza-e a pipereüzleténél. „fekete hattyú arany mezőben” a menyasszonyé.” Suttogá magában. A szeme egyre könnyezett. s az alsót alája tolja. az utolsó plisséig. s hozzá akart fogni az olvasásához. Bizonyosan egy szemcse kőszénhamu tévedt bele.ÖTÖDIK FEJEZET Jób hírei Egy este. A főúri világ és az intelligencia sommitásai mind jelen voltak. az aztán kiveszi az alkalmatlan porszemet.

Ama menyegzői nap óta megint elmúlt egy hónap. s felvenni az érte járó díjat. Addig is adott neki újabb munkát. kutya. Nagyon rossz újság volt az. meglátta. kisasszony. – éppen csak arra jó. Ez pedig már olyan volt. Férfi. hogy amint az „első kisasszony” elhagyja az üzletét (maga akar pipereboltot nyitni). – Jaj ne bántsa azt az újságot. hogy ott egy leány az árusnő. fali óra. madár. amivel naponkint megkereste az egy forintját. Oda bement. Az Ádám apó másnap este jött meg kutyástul. No hát az is jó lesz. mert nem tudta az ibolyát eladni. A Chef igen meg volt vele elégedve. Minden harmadik héten látni ezt a képet. Szombat este lévén. a bureauban átadni a készet. végezte a maga rendes dolgát. s összehajtva eldugta a nagykendője alá: nem pillantott bele. minden palotai asszony azt árult. Egy uraság a szájába lő pisztollyal: egy asszonyság pedig készül ájulva hagyatt esni. hogy éhen maradt. hogy egy valamit ne olvasson el. Ha az ember hírlapot nem olvasott. a Lidi kisasszony bekötötte a fejét kendővel. Nem magának való volt az. hogy az minden módon megszerezze magának azt. Megígérte neki. mint a cukor a kávéban. Visszajövet három trafika előtt is megállt. Végre egy Sándor utcai dohánytőzs ajtaján bepillantva. A címkép elég drasztikus volt. asszony. Tizenkét órai pihenőt adtak neki. Tele fertelmes rossz hírekkel. Szántszándékkal nem küldtem el. Nem volt már egyéb. Szakértő úr volt: egyszerre felismerte a leányban a vele született dekoratívtalentumot. mint máskor. Most már minden utcaszegleten. No már pedig egy asszonyfélének azt mondani. Érti már? Dehogy érti! Ne is értse. 33 . amit előle eldugnak. Azalatt még a Kálvária mellett is elolvadt már a hó. azonnal alkalmazni fogja a Lidi kisasszonyt a helyébe. Lidi kisasszony rögtön kérdőre vonta az elmaradt pénteki hírlapért. amire az Úristen megteremtette. a Csicsonka több verést kapott a nagyanyjától. azt hiszi. Tudja? olyan „izé”. mint „Illustrierte Politische Volksblatt”. s egyedül van. Így aztán csendesen telt az idő. Hanem egy pénteki napon nem került elő a Vigyázz a szokott hírlappal. mert az „izé”. s batyuba kötve a megvarrt munkát. de azokban mind férfiak voltak. bement vele a városba. Teremtve van erre a hivatásra.El is készítette igen szépen a rábízott munkát. amíg haza nem ért. s kért egy pénteki lapot. Lidi kisasszony kifizette a lapot. A hírlapok áprilisi időjárást konstatáltak.

Zsuzsa asszony még sört is hozatott. Hanem aztán mégis a Zsuzsa asszonynak meg a Lidi kisasszonynak sikerült helyreigazgatni az öregnek a megingatott bizalmát a világ folyásában. Y. Húsz esztendeje nem hallott már az öreg „papszót”. Harangoznak eleget. az lemondott az Isten világáról. gróf. 34 . Zsuzsa néni jó rántott levest főzött. Az még a paradicsomban is a felhőket fogja tologatni. amihez hozzáadva a Lidi kisasszony által útközben felvásárolt májas hurkát.Otthon pedig nem olvashatta el mindjárt. s csak akkor tudta meg. A hírlap nekrológ írója annyit jegyez fel róla rövideden. hogy a hírhedett sportsman rendkívül nagy összeget vesztett a versenyfuttatásokon. még a templomról is. akik hetven esztendőt érnek. – Egyszer ment el egy váltóőr – sátoros ünnepen – a templomba. ugyanaz a szép délceg dalia. aki ott a képen agyonlövi magát. a revolveréhez folyamodott. Lidi kisasszony. Egészen igaza volt az Ádám apónak. Ott azután. s neje szemeláttára főbe lőtte magát. Még a mézeshetekben voltak. Ma töltötte be az Ádám bátya a hetvenedik esztendejét. Az az uraság. amint magára maradt. akik harminc esztendős korukban már hetven esztendősek. mint egy pap. akik benne bíznak. Nem tetszenek nekem az ezután következő napok. azzal a tragikus képpel. A Lidi kisasszony úgy tudott beszélni. fejedelmi lakomát csaptak a mai nap örömére. negyven ember meghalt. Aki a vasúton lakik. s hozzáfogott az olvasásához. s miután azoknak a kifizetését a neje. De azért csak fejlógatással viszonzá az áldomást az öreg. Ezért csakugyan fel kellett őt köszönteni a Lidi kisasszonynak. X. Adám bátya meg friss liptait hozott. Y. mikor a pénteki lapot eldugta előle. Lidi kisasszony átment a hálókamarájába. elővette a titokban megvásárolt lapot. egy haragos pillanatában megtagadta. s az istennyilákat a vágányaikba egyengetni: a mi imádságunk vége nem „amen”. hogy micsoda nevezetes nap ez a mai. aki olyan hírhedett volt a szép fogatairól. De még a nagy urakra sem. grófnő fiatal férje. hanem „mehet!” A gazdag születésnapi vacsora után jójszakát kívántak egymásnak. Nem jó idők járnak a szegény emberekre. meg a kelet-indiai és kafferföldi vadászatairól. – Nem jó időket élünk. akkor is hamis vágányra futott az expressvonat: tizenkét kocsi szilánkká zúzódott. s azt Lidi kisasszonynak is meg kellett kóstolni. Jó az Isten: nem hagyja el azokat. X. mert vacsorával várták. Hát biz az indóházban nem prédikálnak.

Lidi kisasszony térdre rogyott az ágya előtt, arcát azzal az átkozott papírlappal eltakarva. Nem mert zokogni, hogy az ajtón keresztül meg ne hallják. – Pedig én nem átkoztalak meg. Én nem téptem szét az arcképedet, nem dobtam a szemétbe, mint az a másik leány a hűtlen kedveséét. Azzal fogott egy ollót, kivágta azt a címképet a lapból, s az ágya fölött függő Mária-képet levéve, annak a hátsó deszkája alá beilleszté. Senki sem tudta meg, hogy az ott van. Egyedül ő maga tudta. Ő maga emlékezett meg róla, mikor estenden az ágyában elalvás előtt térdre emelkedett, és elmondta az Úr imáját. „Amen, amen!” Egy halottért, aki harminc esztendős korában már hetven éves lett: elvesztegetett nagy vagyont, életet, földi boldogságot és mennyei üdvhöz való jussot! – „Mehet! Fertig!”

35

HATODIK FEJEZET A nagy grácia meg a nagy szerencse Ettül a naptól kezdve Kapor Ádám minden este hazajöhetett a vasúttól. Az elöljárói azt mondták, hogy aludja ki magát kedvére. Zsuzsa asszony egészen el volt érzékenyülve: „Milyen kegyesek azok a jó uraságok”. – Nem szeretem én ezt a nagyon nagy gráciát! Valami lóg ki ebből – dörmögé Ádám apó, s a Vigyázz is egészen ezen a véleményen volt; mert egész nap az ajtót kaparta: mehetnékje volt a vasúthoz. Azok a hírlapok pedig csak nem hagynak az embernek békét. Könnyebb a lelküknek, ha mindennap hozhatnak egy vasúti szerencsétlenséget. Itt összerohant két szembejövő gyorsvonat; vagonok összetörtek, meggyulladtak, – amott beszakadt a vonat alatt a híd; minden kocsi a hullámokban tűnt el; – azután meg három vonat rohant egymás hegyébe. S milyen kannibáli gyönyörűséggel tudják leírni a halálnemeket, amik az utasokat kivégezték! – Persze mindenütt a váltóőr volt a hibás. – Ugyan nagy szerencse, hogy ez mind a külföldön történik, nem minálunk – vigasztalkodék Zsuzsa asszony. – De csak nem szeretem én azt a nagy szerencsét! – mondá Ádám apó. – Azt tartja a cigány közmondás, hogy „Három dologtul őrizzen meg bennünket az Úr Isten: a nagyon cifra ruháktul, a nagyon drága italoktul, meg a nagyon nagy szerencsétül”. Lidi kisasszony követelte Ádám apótul, hogy magyarázza meg, mi ennek az értelme? (Amióta meg lett előtte fejtve az a szó, hogy „Rossz idők járnak a nagy urakra, akik harminc éves korukban már hetven esztendősek”, meg hogy „amen” helyett az van az imádság végén, hogy „mehet”, azóta kezdte sejteni, hogy az Öreg ha valami furcsát mond is, annak van valami értelme.) – Hát, édes kisasszonyka, nagyon cifra ruhák azok, amiken nagyon sokféle színű foltozás van; nagyon drága italok azok, amik a patikában készülnek, s nagyon nagy szerencse az, mikor az ember felfordul a szekérrel, s csak a lábát töri ki: holott a nyakát is kitörhette volna. Attul tartok, hogy még engem is utolér ez a szerencse. Egyszer aztán itt is beütött a vasúti mennydörgős mennykő. Valamelyik vidéki nagy állomáson elaludta a vonat érkezését a váltóőr; csak a fütyülésre ébredt fel, akkor aztán álomijedelmében hamis vágányra igazította a váltót. Jó szerencse, hogy a mozdonyvezető észrevette a hibát, s nagy hirtelen dörzsfékezett, kontragőzt bocsátott, halálveszedelem nélkül történt meg a katasztrófa.

36

– Jaj, de nagy szerencse, hogy nem a mi állomásunkon történt ez a veszedelem – hálálkodék Zsuzsa asszony. Nagyon jó sejtelme volt az öregnek, amikor ezt a nagyon nagy szerencsét előre is deprekálta. Másnap este nagy búsan bandukolt haza a kutyájával együtt. Nem hozta magával se a drótozott lámpást, se a tokos zászlót. – Hát a zászló, meg a lámpás hol van? – kérdezé a Zsuzsa. – Ott maradt. Elvették tőlem. – Miért? – Azért, mert elcsaptak. – Mit vétettél? – Azt, hogy átugrottam a hetvenedik esztendőt. Azt mondták, hogy öreg vagyok már, nem való vagyok váltóőrnek. – Hát aztán mit mondtak? – Azt, hogy alá is út, fel is út. Mehetek a kutyám után. Zsuzsa asszony sírva fakadt. – Szent Isten! Mi lesz belőlünk? – Én tudom, hogy mi lesz! Az uraknak olyan igazságuk van, mint a napfény. Nem lehet az ellen rugódozni. Inkább én pusztuljak el, mint száz meg száz ártatlan ember az én hibám miatt. Adsza azt a dupla pisztolyt. – Édes uram. – Hiszen nem idehaza; nem te előtted; kimegyek a Dunapartra, a hídon túl, ahol senki sem jár. – Akkor tudom, hogy én is elölöm magamat. – Az Isten legyen neked is kegyelmes. – A Lidi kisasszony éppen arra nyitott be a konyhaajtón, mikor a két öreg búcsúzott egymástól. A konfekciós boltbul jött haza. Csak elbámult. – Hát maga Ádám bácsi mit akar azzal a mordállyal a kezében? – Hát – csak agyon akarom lőni a kutyámat. – A szegény Vigyázz kutyát? Mért akarja meglőni?
37

– Hát, hogy majd ne őgyelegjen gazdátlanul a világban. – Micsoda? Hát talán magát is el akarja ölni azzal a pisztollyal? – Nekem is marad belőle. S a Zsuzsa nemhogy csitította volna, de még ő is keserítette. – Én pedig, itt van ez a lugeszencia, kiiszom az egész üveggel. – De hát az istenért, mi történt önökkel? – Semmi nagy dolog nem történt; csak engem csaptak el a hivatalombul. – Az nagy baj lehet. De hát azért nem kell mindjárt az öngyilkosságra gondolni! Nézzenek meg engem! Esett-e le valaha valaki úgy a mennyországból a pokolba, mint én? És még sem öltem meg magamat. – Mondja meg a kisasszony, mi tartotta vissza? Mert én azt tettem volna. – Hát az a gondolat, hogy aki öngyilkosul hal meg, azt se az ég, se a pokol be nem fogadja, annak a lelke az örökkön örökké tartó időkig bújdosni fog, s még a feltámadás napján se fog új életre kelni. – Hallod, asszony? Még a másvilágon sem lesz majd ingyen kvártélyunk! – szólt az öreg, s nevetett hozzá. – Bánom is én! – veté oda a Zsuzsa. (Az asszonyok elhatározása makacsabb.) – Még egy más gondolat is tartott vissza – mondá Lidi; – az, hogy az öngyilkost odaviszik a boncterembe, s ott a fiatal medikusok szabdalják a testét, s az egész vizsgálatot, hogy mit fedeztek fel, kiírják az újságba. – Ez borzasztó gondolat! – monda a Zsuzsa, az arcát a kötényével eltakarva. – Legyenek Istennel! s ne gondoljanak ilyen szörnyűségre; urak ölik meg magukat, akik félnek az ínségtől; nem szegény emberek, akiknek a szükség régi ismerősük! S azzal kiszedte a kezükből a mordályt és méregüveget, bevitte a saját kamrájába: ott már jó helyen lesznek. Ő nem fél már tőlük. S aztán megint kijött a két öreghez. – De hát mitévők legyünk, ha a világon megmaradunk? Én már öreg csont vagyok. Kinek kell az én rozoga testem, az én homályos lelkem – szólt Ádám apó. – Én sem győzöm már a munkát – monda Zsuzsa asszony.

38

minden csuklóm úgy fáj. inkább rongyoskodom. ahol a munkaképtelen tisztességes embereket befogadják. – Azt nem teszed! Amíg nekem van egy falat kenyerem. hogy inkább szeretnék éhenszomjan elfekünni. édes kisasszony. A nagy urak. De hát – édes kisasszony – protekció kell ahhoz. hogy meg ne essék rajtuk a szíve. nekem is. aztán meg vannak olyan szegény emberek. jószívű férfiak. Én úgy tudom. akik elbújnak a nagy urak. hogy meglássanak. Gondoltam már ki valamit. a feleségemnek is. majd csak gondolunk ki valamit. Én amit az újságbul olvasok. sohasem tanultam. Az bizony nyugodalmas élet volna. Majd dolgozom ezután kettő helyett – monda az asszony. lehetetlen. mint a mosóteknő mellé állni. – De azt ugyan nem engedem. – Hisz az igaz. Egyszer egy tehervonattal egy kis kirándulást tettem a bicskei vasúton. Inkább koplalok.– Mikor esős idő van. Elmegyek szemétkaparónak. mikor azt kell mondani. Egy helyen láttam egy csoport rongyos embert. akiknek a torka összeszorul. ellátják holtig és jól bánnak velük. aki horgas botokkal turkált a szétteregetett szemétkupacokban. hogy oda bejusson a szegény ember. Agyon nem dolgozod magad. hogy van itt a fővárosban egy szegények háza. Nem tudok én könyörögni. Arra még jó leszek. a jó emberek pedig azokat nem keresik fel. hogy „kérem szépen”. – Hátha nem kell. – Csakhogy az ám a nehéz dolog. kisasszony. – Hát ha összetesszük hárman az eszünket. Én is gondoltam arra. Mert vannak szegény emberek. 39 . akik odaállnak a járókelők útjába. Aki Kapor Ádám apót. hogy a főváros elöljárói emberszerető. a jó emberek szeme elől. mind azt értem meg belőle. meg Zsuzsa asszonyt meglátja. átölelve az öreget.

mindjárt más színben látja a világot. Az Úr Jézus küldte jó órában. ahol egy szemétkaparó egy bádogdobozt talált a szemétkupacban. Egressy Gábor játszotta benne a címszerepet. meg két más tót napszámos. hogy hogyan. miképpen kell beállni a szemétkaparók közé. Hátha egyszer egy gyémántot találok. Az volt a címe: hogy „Rongyszedő”. hogy egy zsugori fösvény minden megkuporgatott pénzét bankókban. Lehet még az Ádámnak hasznát venni. Az megmagyarázta neki. Kapor Ádámnak derogáljon? Lidi kisasszony intett a szemével Zsuzsa asszonynak. Maga vitte ki a szeméthordó szekérhez a ládát. – Ugyan miért ne? Hát nem tisztességes kereset az? Még színdarabot is írtak róla. A szemétkaparóbul mylord lett! Hát az hányszor megtörténik.HETEDIK FEJEZET A bádogcsésze – De már azt a szégyent csak nem méri ránk az Úristen. amibe egy gazdag tőzsérnek a végrendelete volt eldugva. Az egy hős volt. állampapírokban a szalmazsákjába dugja el. Holmi kényes ember nem akar hozzányúlni. Alig is várhatta. hogy rá kell hagyni! – Nem jó az indulatba jött emberrel vitába keveredni. s mehet ki az Eldorádóba – aranyat keresni. hogy nem kell ahhoz se instancia. egy derék ember! – Hát ha Egressy Gábor lehetett rongyszedő. ha hirtelen a házajtóbul elő nem rohan a Krányecz Frányó. hogy fejbe lőjem magamat. – Mégis csak jól tette a Lidi kisasszony. – Úgy teszek! Szemetet kaparok. Aztán kikérdezte a kocsist. Azon fordult meg a történet. Az öregnek aztán egészen megtetszett a saját ötlete. amit üveg helyett kisepertek? Olvastam én egyszer egy regényt a Hírlapban. mikor aztán a szemétkaparó szétbontja. felülhet a szekérre mindjárt. Nem vagyok én még olyan öreg. gallérjánál fogva. Mikor meghal. És már kapaszkodott volna az öreg fel a szemetes szekérbe. hogy korán hajnalban felcsengesse a szemetes fiú a házat. se bizonyítvány. a rohoda szalmazsákot kidobják a szemétre. hogy az én uram vénségére rongyszedő legyen – monda Zsuzsa asszony. Az öreg egészen belemelegedett az új mesterségének a magasztalásába. csak úgy dűl ki belőle a sok angyalos bankó. s meg nem ragadják kezénél. Én láttam. – De bizony nem megy kend szemétkaparónak! hogy itt a mi házunkat lepocsékolja! Mi szemétkaparóval nem maradunk egy házban! Megyünk a 40 . Kivált mikor pipára gyújthatott. hogy kivette a kezemből azt a pisztolyt. Az a kék füst egészen megjavítja az embernek a szemét.

Be se ment vele a konyhába. Mikor aztán látta. Nem eszem! – Talán Succinak a dicsőségét kívánta el Ádám bácsi? – Nem a Succi példáját követem. Úgy élek. hogy tisztességes úton szerezzek pénzt. Ádám bácsi – szólt Lidi. az volt a lakomája. a Csicsonka meg tud beszélni a Gagyulánéval. cserebogarat. hogy meg tudok élni pénz nélkül. Hát majd várok. amíg kineveznek esztergomi kanonoknak! – Hát ha nem engedik. Odadobott nekik egy-egy kenyérhajat. – Ugyan édes uram! Mit gondolsz? Hisz a kisasszony nem is tud a tótokkal beszélni. bizony. a flájschnak vége van már. Nem is pipázom többet. – No jól van. hogy ez a Lidi kisasszonynak a praktikája volt. ahol a szatócsboltban fel voltak halmozva. Hozott magának egy prófuntot az utcaszegletről. Mi értünk nem hal már meg több mancsi ezen a világon. nem engedünk. az meg már tud tótul. A Vigyázz. Te sem kapsz már több szalonnabőrt. 49-ben is éppen így csinálták meg a muszka intervenciót. – No de ez már valami szörnyűség! Hogy még ezek a szotyák tótok is szégyenlik a rongyszedő társaságát! Hát micsoda arisztokrácia ez? Hát azért véreztünk mink 48ban. meg a Pikusz. A szarkának ez sehogy sem tetszett: „Gib flájsch!” – Dejszen barátom Pikusz. szokás szerint odatartott hozzá. ez csakugyan nem magának való állapot. hogy a malterkeverő tót lenézze a rongyszedőt? Tudom én jól. Fogj magadnak prücsköt. hogy veszek magamnak tíz krajcárért egy prófuntot. hogy Kapor nem kapor. ha húst akarsz kapni. hogy a gazdája csakugyan becsukja a bicskáját. Társaságot meggyalázni. amit mondott. Addig-addig. féloldalra 41 . az nekem négy napig eltart. A pipámat elásom a földbe. mikor a gazdáját falatozni látta. kiült falatozni a folyosó lépcsőjére. hát majd megmutatom.háziúrhoz! Bejelentünk. leszelt belőle egy darabot. körülcirógatva az öreget –. – Azokkal nem tud. A Vigyázz hallgatta mindezt nagy fülhegyezéssel. s délben elővéve a baranyai bicskáját. s eldugja a csizmaszárába. hanem kapar. Így uszították rám a tótokat. – De látja. de tud a Csicsonkával. És komolyan megtette az öreg. Hanem azt teszem. hogy betuszkolták az öreget a lakásába. édes kutyám.

s kiillant az udvarról a nyitott ajtón. Amint aztán a gazdája bement a mosókonyhába. most aludjál odakinn! Szinte jól esett a mellének. hogy ő is elcsaphatott valakit. hogy az ágy alatt kuporog. Rohant a feleségéhez a markában tartott rézpénzzel. amint észrevette. – Hát te így becsülöd meg a pénzt? Nekem kell a szemét közül kiszednem. hogy senki sem látta meg. két darab négy krajcáros. itthágy. mert hátha előjön a talált pénz gazdája s visszaköveteli. De azért szalonnát mégsem vett rajta. Ádám apó el volt szörnyedve. Ádám apó kénytelen volt a talált pénzt utoljára is a zsebébe süllyeszteni. most a másét nyalja. elővigyázatos családfőnek gondja volt rá elébb átkutatni a kiöntésre szánt szemetet. – Mars ki az udvarra! Ha egész nap odakóboroltál. ami valószínűleg azt a véleményt fejezte ki nála. Az öreg nagyon el volt keseredve a kutyája hűtlensége miatt. az a szekrényben áll. Másnap reggel. Mint gondos. – De hát akkor hogy került ide ez a tizenhat krajcár? Nem akadt gazdája. Amíg boldog voltam. amit te eldobálsz. a kutyában csak kutyalélek van. Mikor az Ádám megint kijött. meg nyolc darab egyes. olyan észrevétlenül tudott beosonni a mosókonyhába. harisnyába van kötve. s azalatt. Neki ami pénzecskéje van. – Hiába. Ott aztán bebújt az ágy alá. hamut.fordítá a fejét. Tegnap reggel óta pedig pénz nem volt a kezében. Hát dehogy nem volt! Tizenhat krajcár hullott ki a szemét közül. Csak késő este settenkedett haza. 42 . hogy ez nem jó állapot. az én kezemet nyalta. Kár volt úgy vesztegetni rá a dicséretet. mint fekete kenyeret. Ádám apó maga vitte ki a szemetes ládát kiüríteni. De ki is kergette az öreg a konyhából a hűtelen állatot. a Vigyázz egyet fordult. amíg az Ádám a ruhás teknőt segítette a feleségének a kúthoz cepelni. akkor is elébb bekémlelt az ajtón. már akkor az nem volt sehol. a másikat lekonyítva. az egyik fülét felfelé tartva. – Itt hagyott. mikor a szemetes kocsi ismét megérkezett. – Amint nem adhatok neki egyebet. s kereste a kutyáját. visszament a vasúthoz! Ott csontokat dobnak neki a vendégek! Ő nem vesztette el a hivatalát. hogy nincs-e benne valami értékes tárgy. Zsuzsa asszony tiltakozott ez ellen a vád ellen.

– Akkor a lelkek hozták ide! Harmadnap megint odacsavargott a Vigyázz egész késő estig. Haat csak ott laatom az indaóhaaz ajtajaaban a Vigyazz kutyót. aki nem tudja elnézni. De most már a seprűnyéllel is kapott érte egy rendbelit. Ádám apónak csak kiesett a pipa a szájából. hogy ők tájékára sem voltak az Ádám apó kincstermő ládájának. – Ki dobálja ide ezt a pénzt a szemetesládába? A Lidi kisasszony-e? vagy a Zsiga cigány? vagy a Gagyuláné? Azok égre-földre esküdtek. A te dolgod volna. A következő nap reggelén. Ezúttal három négyes volt és hat egyes. Estefelé beállít hozzá a Ritka Panna. A kutyádat pedig ne bántsd. mikor hazakerült. -Jaó napot Aadaam apocska! Hát tudja-e. hogy a szemét tetején egy csomó rézpénz hever. s elmondani előttük a te igazságos kérésedet. De most aztán már kriminális inkvizíciót tartott. amért olyan kevély. s a pasaséroktul kaodul. azt a hűséges állatot. üsd ezt a te vasfejedet.Másnap is csak megvolt a prófunttal. hogy nem akarja magát megalázni a jó emberek előtt. s a szaajaaban tart egy baadog cseeszeet. Felugrott a karszékéből. ki egy nagyot. átnyalábolta. egy kosár piros alma volt a karján. Hanem a felesége elfogta. hogy egy krajcár sincs bennük. hanem még egy fényes újdonat tízkrajcáros is. amint keet laabon bertoafol. Aki nem dolgozik. Negyednap reggel a szemetes ládában már nemcsak rézpénz volt elszórva. – De hát a mennyből hull ide a manna? Ki lopja ide nekem a pénzét? Az öreg kétségbe volt esve ezen a mesés szerencsén. viszek egy kosaar aómaat a vasúthoz. hogy hol jár a Vigyázz kutyája? – Ugyan hol jár? – Mondok. – Dehogy ütöd. A szegény cigány a zsebeit is kiforgatta. ne egyék. Ezért aztán a fülénél fogva húzták elő az ágy alól. – Megyek! Agyonütöm azt a dögöt! Az én számomra koldul. amennyi a cseeszeebe feer. Adnak neki ki egy kis peenzt. dehogy ütöd! Ha ütni akarsz valamit. hogy a 43 . odamenni a tanácsnok urakhoz. s nem hagyott a felesége által más eledelt magába diktálni. A Vigyázz aznap estig odakószált. hátha vesznek belőle az urasaagok. akkor már az első tekintetre meglátta. mikor Ádám apó a szemetes ládát ki akarta vinni a gyűjtő szekérhez.

Ide ülsz a székre mellém. s azzal „auvau-babau!” – Egy macska jött be az ajtón. – szegény kutyám! Vak koldus volt az első gazdája. De ezúttal nemhogy megverték volna. hanem minden ember cirógatta. hát hoztam egy pár virslit. majd kibújt a bőréből. A Vigyázz nagyon derült kedvében volt. kedves kutyám. hogy én is koldussá lettem. Dehogy bántom. – Nem oda. olyan öröme volt. hanem a jó szó. Az hordta haza bizonyosan a szemétben talált pénzt. hogy vegyenek fel bennünket a szegények házába. – És holnap aztán –. s úgy tudott ránézni azokkal az okos szemeivel. Érte megyek. hirtelen kibékült. s az asztal alá iparkodott. Úgy nevetett. megnyalta a borostás állát. aki látta a megveretésedet. Itt ez előtt az egész társaság előtt. Mikor aztán este összejött az egész ismerősség (híre futott mindenfelé a Vigyázz stiklijének). s amint azt meglátta. megkövetlek. mint egy valóságos lelkes állat. s a számomra koldult. holnap lesz a napja. Az egyik az enyim lesz. hogy elmegyek a tanácsnok úrhoz. nem asztal alá. Ádám apó hirtelen haragudott. Hanem a gazdája felé mégis hason csúszott. hazahozom. átugrott az asztalon. rózsám. most. Mikor a gazdája maga mellé vette. becézgette. a másik a tied. hogy látta. elővette a régi mesterségét. Nyalta a kezét. megkérni. egyszerre megint csak kutya lett belőle. Egyszer aztán csak kirúgta magát a gazdája kezei közül. 44 . hogy micsoda ravaszságot követett el.gazdája koplal! – s ő jár el koldulni a számára. De nem a kolbász tetszett a hű párának inkább. annál tanulta ezt. akkorra előkerült az Ádám apó is a vasúttól a kutyájával. mintha a saját orrát akarná megütni a csóvált farkával. De minthogy abból te nem értesz semmit. Tudta. féloldalra lesunyva a fejét s jobbra-balra tekergetve a derekát. – Igazad van.

De legjobban meg van verve a szegény mosóné. ilyenkor te is szárogatni szoktad a Jézuska ruhácskáit! Nem tudok kiteregetni már egy hét óta. kergette. hogy ne segítsen 45 . két terhes szekér farolt neki egymásnak. annak a drága petróleumot kell égetni. A dohánygyár előtt érte utól. Mind idebenn a konyhában kell szárogatnom a ruhákat. nappal meg folytatta. hogy a nyitott ajtón kiszökött a Vigyázz. – Nem jó idő ez a szegény embereknek! A mezei munkások is sokallják már az áldást. Visszafordulni pedig nem akart vele. azért kénytelenek nyitva tartani a üveges ajtót. hogy kimenjen a gőz. Ez aztán az igazság! A hűség jutalma szájkosár! S még azt mondják. Ádám apó nem állhatta meg. Nehezen vette a nyaka! – Nem tanultam én sírni soha. hogy menjen haza. kővel is dobálta. Pedig szájkosara sem volt. Ebből meg az a baj lett. A városi munkásra nézve meg éppen csapás ez a locspocs idő. Rátalált a szimat után. de nagy földszinti ház zárta el az utat (ma már pompás palota épült a helyén renaissance stílben). minden műhely tele kőszéngőzzel. amikor Kapor Ádámnak meg kellett próbálni. s utána szaladt a gazdájának. mert sötét van. Moslék idő! Árvíz lesz az idén megint! A Stáció utca szűk kijáratánál. A padlást is kiadta a háziúr árendába. most meg a sok eső zavarja ki őket minduntalan belőle. Nehogy elfogja a gyepmester. kénytelen volt neki útközben egy szájkosarat venni. Már el kellett vinnie magával a városházára. s üti a lovait és káromkodik. az eső lenyomja a füstöt. ahol még akkor egy rongyos. Egész éjjel szakadt az eső. annál jobban tudtak a fellegek. Kőműves. napszámos nem állhat a szakmába. aki meg műhelyben dolgozik. amit a Vigyázz maga koldult össze. A száraztott fehérnemű gőzétől pedig megfájdul az asszonynépnek a feje. No. hogy milyen koldus lett volna belőle. hogy az a városházára megy. – Oh én szentséges Szűz Máriám! – sopánkodik a Zsuzsa asszony könyörögj érettünk! Hiszen szombat nap van. hogy alkotmányos világ van. ha ő nem tudott sírni. Előbb a nagy hó miatt nem jutottak a szántásvetéshez.NYOLCADIK FEJEZET Egy esős napon Másnap volt a kritikus nap. De az megint csak visszakerült hozzá. Az öreg aztán szidta. az tele van kukoricával. mikor a szekere megfeneklik a sárban. a fuvaros bőrig ázik. ugyanazon a pénzen. mert visszatérni az útból bizonyos szerencsétlenség. Pedig nem is tudhatta.

A virágfestészet volt kedvenc mulatsága – hajdan! Csakhogy ezen a kényes alapszínű szöveten nagyon vigyázni kell az alkalmazott színekkel. meg a mordályt. esett-e valaha valaki a mennyországból a pokolba olyan nagyot. nyugodalmas házam. minta nélkül. minden kincsemet semmivé lenni. – Biz ott sem tartottak föléje paraplét. – De egy megmaradt. ugye? Az. hogy a minapában. S aztán én is úgy láttam azt a lábam alatt összeroskadni. Pedig a Zsuzsa olyan szépen kikefélgette. Ez az egy megmaradt. akkor agyonütik őket. mert én szerettem az otthont. megszerzi a számára az első mamzell állását. Lámpafénynél nem lehet a hatást megítélni. az Isten áldja meg azt az aranyos száját. Csupa sár lett bele. Zsuzsa néni! Már megint ilyeneket beszél. – Már az igaz. Ez a munkája lesz az. A Hatvani utcán meg egy bérkocsis lova feküdt az aszfalton. Nekem is volt szép. Tudja-e azt a kisasszony. Azért mégsem a saját panaszának ád kifejezést. mint a grófoknak a márvány palotája. – Mindjárt? De hát ötven esztendő nem „mindjárt”. ami ha sikerül. azt is neki kellett talpra állítani. hogy a toprongyos öreg embereket elteszik onnan. – Ehhez neki éppen nagy tehetsége van. hogy mikor már nem képesek a maguk élelmét megkeresni. A főnök rábízta a Lidire. mint én? Hát én is nagyot estem. hogy – hogy – hogy – (válogatta a szót. hogyan is mondja csak?) hogy egy kenyeret törünk meg egymással… 46 . – Ej ej. Sorra kóstoltam mindent. – Szegény Kapor bácsi! De összeázik most. Bár még most is ott lehetne! De hát igazuk van az uraknak. talán még kedvesebb. amit „remekbe” dolgozásnak neveznek. – Hát hisz azt megszokhatta vasúti őr korában – mond Zsuzsa. Mintha csak egy patikának valamennyi üvegét egymásután szedtem volna elő. Ahhoz kellene a derült nap. – Igazságuk van az uraknak: elébb való a közönség élete. Egy darab ofélia-színű krepdesinre kell hímezni leggyöngédebb színű virágokat és arany arabeszkeket. mikor azt a kis áldomást tartottuk az uram születése napján.a kocsisoknak a kibontakozásban. Milyen iszonyú szerencsétlenségek voltak! Hányan meghaltak. az volt az ötvenedik évfordulója annak. csak olyan kedves. ha nálunk is úgy tennének a vén emberekkel. hogy a saját fantáziája szerint gondolja ki a virágokat. azt mondta ugye: Nézzenek meg engem. – Legjobb is volna. ahogy a vadak tesznek. Mikor kegyed kivette kezünkből a mérget. Száz esztendőnek a fele talán elég a nyomorúságot megelégelni. ami egyértelmű azzal. megsebesültek! egy pillanat alatt mennyi özvegy és árva lett! – És ez mind „egy” embernek a gyatrasága miatt. mikor elereszté hazulról! De legnagyobb baja volt a Lidi kisasszonynak a mostani rossz világítással. Ő a nagy kereskedőtől most éppen egy olyan megbízást kapott. akit szeretett! Annak a hűsége. Ne essünk mindjárt kétségbe. mikor kibeszélte a fejünkből a rossz gondolatot. ami nyomorúság.

azok pedig ilyen locspocs időben inkább kevesebb perecet esznek. még annak a sorsa felett kezde sajnálkozni. vízben a palánk mellett vagy a kapu alatt ülni. Ő maga úgy össze-vissza volt kötözve nagykendőkkel. – Elég lesz ma egy kosár perec is a standon. mind a kettő abrosszal leterítve. – Ezt sem tudom. engedje meg. – Magyarázá Gagyuláné. nem merek a háziúrhoz menni. hogy adom el. Nézzen be a rezidenciámba egyszer-egyszer édes szomszédasszony: ott van a teknő a szoba közepén. Harcba készült szállani az elementumokkal. szegénynek. Nálam beesik az eső a padláson át. Azért a beszéd közben is folytatta a vasalást Zsuzsa asszony.Felébe szakította a beszélgetést a Gagyuláné közbejötte. Öntse ki. kocsisok vásálnak. hogy csak a két szeme volt látható. hogy sokkal tanácsosabb az embernek az állatkerti oroszlán ketrecébe bedugni a lábát etetés előtt egy órával. Nálam csak a szegény napszámosok. hogy nem jött-e még vissza a Kapor bácsi a városházából? – Magam is nehezen várom. Mikor aztán a Gagyuláné eltávozott. édes szomszédasszony: nekem úgyis tüzelnem kell egész nap a vasaláshoz. hogy az egyik kosár perecemet ide tegyem a tűzhelyére. – Köszönöm a jókívánságát. Neki is voltak tapasztalatai. S most éppen közeledik a Szentgyörgy napja. ha nekem is butikom volna. Nap nap után hóban. csak tegye le oda a kosarát a windófnira. amibe a gerendárul leszivárgó esővizet felfogom. Még ezt is elvállalta a Zsuzsa asszony. csakhogy több pálinkát ihassanak. – Aztán a kulcsomat is itt hagyom a szekrényen. – No csak az Isten segítené meg a maga szándékában. – Ugyan. édes Kaporné szomszédasszony. 47 . itt jó szárazon marad. De hát az már nagy uraság! Én csak úgy a kapu alatt árulok. Jó szerencse. – No. Az Isten áldja meg. mint a háziúrnak a szobájába belépni vele ezzel a szóval „reperatura” – Szentgyörgy nap előtt egy nappal. amikor megtelik. – Ennek is nehéz keresete van. Még aztán kimenet azt is megtudakolta a perecsütőné. egy fazék parázsnál a kezét melengeti. Jött be két nagy kosárral a karján. hogy csináltassa meg a padlást. Csupa gomba már minden holmim a nyiroktul. Abban aztán megegyezett a két asszonyság. Persze. Tudja mért? Hogyne tudta volna a Zsuzsa.

amíg egy késes tót odavetődik perecet vásárolni. Azok aztán odahordják azt a Gagyulánénak. s azok annyi szenet elhullatnak. Kapnak érte egy perecet.hogy valamennyi szeneskocsi mind a Stáció utcán megy végig. hogy hat-hét rongyos kölyöknek dolgot ád összeszedni. 48 . No de ilyen rossz időben lesheti.

Tudok beszilni szakácsnékkal. sárga. – Jaj. – Farkast emlegetünk. Folyékonyan beszélt magyarul. Nem vagyok paraszt. kell nekik ugrani. – Hát kamerádjaim a napszámosok. amely önkénytelen humort kever a beszédbe. csakhogy azzal a bizonyos felvidéki akcentussal. Hát maga Frányó. hogy maradt ilyen későre? A kamerádjai már mind elmentek. eladom kést. bicsakot. a bögreüzér. – Ihol van la! – mondta Zsuzsa asszony. A tót legény még kedélyesebb nevetésre húzta szét a száját. zöld! Az mind ismeri engemet! Aszongya „poty szem”. Fiatal még a legény. holnapra valót. hogyan van az? Én a minap reggel húsz embert számláltam meg. megyek vigig hosszú utcán: fújom tilinkómat. Aj! Bizon muszáj mindig keresztet vetni magamra. – Hát jól megy a kereset? – Jól menne magát. ámen. vagyok én csak birka. csak átkozott sok pálinkás bolt ne gyünne elejbém.KILENCEDIK FEJEZET Aki a nagy pocsótán átvádolt Éppen hangzott a furulyaszó az ajtó előtt. kírem:nem vagyok én farkas. – Ugyan Kranyecz „úr”. Mikor nekem tetszik. alig több 26-28 esztendősnél. – A Krányecz Frányó jelent meg a küszöbön. Lidi kisasszony is megszólította a sipotárt. De én vagyok ’zúr! Nekem nem parancsolja senki: még montenegrói vladika sem. Ez a bicsakkereskedő. mert én vagyok kaszirus: én szedem be háláspinzt kamerádoktul előre. piros. mint egy vén emberé. mondja csak. – Mind a húszan? 49 . asszonyságokkal szipen. aki abbul a maguk hálóhelyébül kilépett: mi az? – Hát drágalátos oltári szípsíg! Azok ottan hálnak. Ellenben a minden tréfára kész mosolygás megint olyan fiatal rajta. de a képe olyan ráncos már a sok viszontagságtól. Azoknak parancsolja pallér. mint egy gyermekábrázaton szokott lenni. – Hát csak nekem kell itthon maradni utoljára. Dicsirtessik a Jézus Krisztus. s a kert alatt kullog. – Mind örökké. főzőkanalat. Mikor harangoznak. mikor látok boltokba kirakva szipnil szebb klázlikat.

Pinz van. Fabódéban. hogy ott minden ember goromba. Aztan mikor képviselővalasztas van. Úgy níznek rám. majd megtanulom én neked az embersíget! – Mikor engem idehaza csúfolja valaki „te tót!” azt tudom. – Haj hó! Osztán vagyok én régi familia. De nincs becsület. másik huszonöt hosszában. de idehaza minálunk még aki haragszik. Dacára a nagyon komoly helyzetnek. – Hogyhogy nincs becsület? – Hát úgy nincs.– Aj nem annyian. mintha loptam volna nekik. – Csak hiába. mert nem tetszette nekem. kifosztottuk halottakat. Többi meg hosszú. az én nekem volt valóságos kuzinom. – Megyek onnan. – Hát magának az Atlanti-tenger csak nagy pocsóta? – De nagyon nagy pocsóta! – Hát ottan háltunk százan egy rakáson. Ő pedig azt buzdításnak vette. s feljebb hágott a dicsekedésben. Az a hires Vojtina Mátyás poéta. hogy „tisztelt hazafi!”. de aki énnekem odakinn azt mondja: „Te tolvaj magyar!” az nekem gorombaság: azt nem eltüröm. nincs olyan szip ország egisz világon. mint a mienk Magyarország. mégis kénytelen volt mind a Zsuzsa asszony. Huszonöten feküttünk így keresztben. Volt nálunk nagy árvíz. ha már odaát volt? – Hát csak. elvitte tizezer embert: egísz várost. Még fejemet is bevernek! Zsuzsa asszony közbeszólt. vagyok odahaza: akkor ugy hínak nekem. – Hát aztán mért nem maradt ott Amerikában. hogy csak trifálja velem. visznek forsponton és beirnak nevemet protokollumba. akitől tanulta Arany János verseket irnya. mint polyva. az is danol. – Uram ne hagyj! Huszonöten egy fáskamrában! – E csak semmi! Hát mikor elmentünk keresztül a nagy pocsótán! – Miféle pocsótán? – Hát aki van útjába Amerikának. akinek jó kedve van. Csak huszonöten. Aztán ránk fogtak „magyarokra”. vastag kötélre akasztva. Egész Amerikában soha se nem láttam egy embert. így ni: hogy két karja lelógta magát. Krumpli is van: nagyon jó. annyi. Ezt enyim gyomrom be nem veszi! – Gyere csak ide goromba jenki. mind a Lidi kisasszony nevetni a Frányó világnézetein. 50 .

mint ’züveges kosarat. 51 . jól. – A hát. Hanem ha drágalátos szip kisasszony ezt a kicsi kis bicsakot. hogy hány darabot hagy itt? – Aj! Egyik szegin ember másik szegin embertül semmit nem elvesz. Az úgy szokás. mert visszafordult a hímzőráma felé. hát én azt bizony isten. Nem számlálja meg. – Ej. engedjen meg. hogy itt hagyom késeket. csuporokat. el lopna magának. akinek az a rezes nyél megvan. – Hát csak nem hordhatok felesigemet fejem tetejin. – Hogy lehet az Kranyecz úr? – Hogy lehet? Hát vad körtit se nem lehet mingyárt megenni. Esőben megázza magát: rozsdás lesz.– Jól van. nem meglátnám. ibrikeket. bizony még bele talál szeretni a Lidi kisasszonyba. hanem eltesznek szalmába. Erre a gyanusításra nagy mozgásnak indult a Frányó buksija. – Háj. mikor fárul leszednek. háj! Az nem lehet. Az otthon van ’zapjánál ’Tepliczán. – Hát aztán ma mivel fog kereskedni? – Viszem ma bögréket. – No hát tegye le az áruit oda a szekrényre. A még leány! – Micsoda? A felesége még leány. Ha lehet szalmaözvegy: lehet szalmaasszony. – Ugyan ne mondja már! Hiszen én magát már több mint két esztendeje mindig csak egyedül látom járni. jámbor Frányó. de hát mondja meg. De már arra még Lidi kisasszony is félbehagyta a munkát. Lidi kisasszonynak ez a téma nem látszott ínyére lenni. Hiszen nekem már megvan felesigem odahaza Liptóba. kanalakat. ej Frányó – mondá Zsuzsa asszony kedélyeskedve –. s folytatta a dolgozást. Partoljunk hazai industriát. Az nem jó. hogy miért jött most be hozzánk? – Hát szipen kirem a tensasszonyt.

ő vitte pálinkát. kiver puszta szigethez: ott kell koplalnom. merre van út. hogy mind a ketten megmaradjanak hűségesek. Üzlete hozta magával az alkudozó hölgy arcábul kiismerni. issza grogot. mikor szerteszit megy a viz. Bár ne lett volna. hogy após adósságát kifizessük. hogy hamis vízbe ne szaladjon a talp. No hát már most jak sza matye? Mi csinálsz szegény Franyo? Elmégy pénzt keresni. – Jaj. hát akkor az apósomnak a házába beleütötte a… hogy is hinak magyarul?… – …A villám? – segített neki Lidi.Frányó pedig nagyra vitte a lavateri arctanulmányt. Adott váltót. kérem alázatosan. De mikor én elindulom magamat Podhragy alul Vág vizen. – Hiszen nem megitta pálinkát. Irta alá apósom kétszáz ötven forintos váltót kocsmárosnak pálinkáért. Kormányosnak megmutatja furcsa bolondság. zsindelt Biccsérül Budapestre. Leginy tizenhatesztendős. Hát csak megint bucsut vettem ’zenyim Malicskámtul. Ott nálunk az a szokás. tizenkettő. – Aj nem! Rosszabb. s elmentem tutajosnak. Azután felesig jár iskolába. – Talán „váltó?” – monda Lidi. – Az sok. pálinka meg vitte őtet: bele estek árokba. Járt fuvarba. Hanem hát nekem azt történt. Különben elvesznek a házát. hogy mikor leginyt elvisznek katonának. Hanem apósomnak volt két lova. hogy mikor hazaeresztettek katonaságbul. ura meg „halb reksz! marsch!” harom esztendeig. – Ták. – Hát aztán mire való ez? – Arra való. dragalatos kisasszony. akire ha nevedet ráirod. éjjel-nappal ott kell lennem a kormánynál. Aztán mikor utban volt. hordó ledült. elibb megházasítanak. S aztán egész éjjel azon gondolkozom. Ha szél gyün. kákk! viged van. Szállította pálinkát Szent Miklósba. ták! Jászná sztrela gladova! Az az. leány meg tíz. Apósomnak meg kellett fizetni nagy kárt. dideregnem. maradsz ’zég alatt. mágnes kompasz. a váltó. kidült. Pinz nem volt. szekér feldült. ecer-ecer bele kiáltja réztrombitába valamit: aztán beül kajutbe. hogy vajon csakugyan nem akarja-e az megadni a kínált bögréért a nyolc krajcárt. pálinka. akkor szipen laknak együtt. – Ah! Nye ták! „Ember nyila. Mikor aztán leginy megy rezervistának. Szállítottam deszkát. ták. – …Isten nyila? – találgató Zsuzsa asszony. hogy valami csunyasagot mondtam. Hajh! szip kisasszony! Ha maga azt tudná: micsoda mesterség annak a szegény tutajos tótnak a dolga! Könnyű gőzhajó kapitánynak! A csak sétálja ferdekken. 52 . ne gondoljon am.” Olyan hosszu papiros.

– Aztán még azzal nincs vige. jégtörőhöz oda ne vágjon. Messziről meg kell ismerni. olyan messze vannak. Ajh te szegény boldogtalan Fucsek Márton! Nem volt neked elig kocsmáros hordóját kidönteni. Ezt csinalja meg gőzhajó kapitány. – De jó. se vitorlám. szip kisasszony. még marad nekünk gazdaság megkezdeni ötven kemény forint. még fiskális kalamárissát is 53 . úgy bukdácsolok. mer minden deszka. de nincs? Hát úgy van. hogy apósom nem fizette azóta interest. Dolgoztam kőszénbányában. Amit kirdezte tülem fölsiges kisasszony. Hát mikor hazagyüvök. Maga nagyságos tensasszony. Oda voltam három esztendeig. – Ajh. hogy antlantumi ocean csak nagy pocsóta. akkor meghallom. Nem kirek belüle másodszor. Hanem megtakarítottam kétszázötven dollárt.mit csinál ’zenyim Malicska most odahaza? Ha kicsiny a viz. mit kiabálnak a két parton. amért nem álltunk bele sztrájkba. akinek nem látok a fenekire. mikor mondok. alig tudok egy nap egy mérföldet usztatni. Kell neki gyalog hazamenni Podhragyba. Ha meg hirtelen gyün nagy eső. Egyszer meg akartak lincselni. Örültem magamat előre: kikalkuláltam (jártam iskolába. hogy ki ne dobjon partra. ugyancsak feszítünk. csak hajója orrát kell neki visszafelé megfordítani. Majd elvitt ’zördög. zsindely vizbe fordul. Egyedül ’zúr Istenbe kapaszkodom. dugja be a fülit. Apósom házát most már licitálni akarnak. – Hát hogy fiadzott meg az adósság – kérdezé Zsuzsa asszony. ha belemegyek halászok halfogójába: megfognak. De szegény talpas tót nem mehet vissza tutajjal. S azon a sziles nagy vizen úszom magamat kilenc szál fenyőcskén. hun van sarkantyu? hun van zátony? Kikerülni! Ha elszakitok rivisz kötelet kompnak. hogy adósság megfiadzott. Zsuzsa asszonyt untatta már ez a sok trécselés. de tessik tutajon utazni Podhragytul Budapestig. hogy hidlábhoz. mlinárok messziről kiabálják: „Jano! kukukk!” Vigyázni kell. A csak sifli. ahun hidgyün. Kifizetem apósom tartozását. megyek én Amerikába. nem bolondság. De még csak jó! ameddig Vág tart. Lidi kisasszony ráhagyta. Ha gőzhajó gyün. hogy ez az utóbbi mindenesetre több veszéllyel járó vállalat. – Elvégezte-e már Frányó gazda? – Még el se kezdtem. Hanem amint komáromi híd alatt belemegyünk tutajjal nagy Duna vizibe. Ha malmokhoz közelítek. Itt volt tüszőmben: csupa aranyban. tudok algebrát) ázsióval tesz ipen háromszáz forintot. nagy bolond hullám keresztül csap rajtam. mint a kácsa. Mikor gőzhajókapitány Brémábul megérkezik New Yorkba: onnan megint vissza utazik Brémába. se vasmacskám. Azt se hallom. akkor meg sodorja tutajt: alig győzöm doronggal innen onnan eltaszigálni. Nekem doszt elig volt. aki még ezt se nem tud! Hát úgy. Elmentem. Hogy nekem felesigem van. ha nem akarja hallgatni. Oda voltam. hogy malomláncra rá ne menjek. egyszerre megdagad a Vág. megbírságolnak. Ott több van. ha van hajó. Gondoltam: így soká gyün össze annyi pinz. Kocsmáros adta fiskális kezébe váltót.

még maradt fenn ötven keserű forint. – Csakhogy azok bocskorban. Ha az meglesz: akkor aztán mehetek haza az én lelkem Malicskámhoz. hogy olyan sok szamarságot össze-vissza beszéltem. 54 . Akkor aztán megint nyakamba vettem szép világot. Jaj. hogy amit ígértek. Mikor minden pénzemet odaadtam adósságba. A Lidi kisasszony nagyot sóhajtva monda: – Hát vannak emberek a világon. ibriket árulni. az utolsó tiz forint de nehezen szaporodja magát össze. azt beválthassák. Még tiz forintocska van hátra. S akkor aztán istenhozzád Budapest! Lásd. Azzal kiugrott a Frányó a konyhábul. Ugye nem haragudja magát drága szép kisasszony. Amint van tiz forint nyeresig. akivel megesküdtem tiz esztendővel ezelőtt. Elindultam bicsakot. kuporgatnak. küldöm fiskálisnak haza. halinában járnak – felelt rá Zsuzsa asszony. akik tíz esztendeig dolgoznak. nyomorognak.kidöntötted. amit betabuláztak após házára. honnan kapsz több bicsakot.

– Hisz akkor meg éppen nem is tudnának vele beszélni a cigányok. – Aujnye de treefaas kedveeben van ma a nagyasszony. Rosszul ment maa a hagyma nagyon. A derekán pedig kecskebékazöld kendő volt átkötve. Nem tudom een mit akart azzaa a sok hagymaavee? De haat az is elutazott nipet fognyi. mint maas. Valamennyi palotai kofaanak a kosara mind spaargaave van már rakvel. meg a háti kosara tele volt hagymafentőkkel. a legfelső tulipiros volt. hogy spaargaacskaat kapjak a taliánnál. aki mindennap vett tőlem egy fentő hagymaat: aztán meg is csípte az orcaamat mellee. eedes meezem. A Ritka Panna jött rá szembe. 55 . hogy a menyecske gömbölyű céklapiros orcáját meg ne csípje a két ujjával: amiért aztán kapott annak a tenyerétül egy egészséges ütést a juhbőrös hátára.TIZEDIK FEJEZET A hajmás. a klárinétos meg az ibolyás A furcsa vándorkalmárnak még a folyosón is volt egy kis találkozása. – Aarmaany adta buta tót Franyója! – Jaj de szereti engemet ez a magyar menyecske! Milyen szipen szólította meg nekem. Nem akarok maa vele visszacafatolni Palotaara. mert szerbiai hagyma. aztóan tiz krajcaarral többet adott eerte. – Bizony van okom rá. Eddig is csak dereek jaó képviselő úr tartotta benne a lelket. – Hát talán már vége a hagyma szezonnak? – Veege bizony. hogy ide lerakhassam ezt a sok istenadta hagymaajaat. A Panna két karja. a hajmaáruló menyecske. kis menyecske. Elférünk tőle. tíz keményített ráncos szoknya volt rajta: úgy nézett ki. A „szívem Malicskámnak” az emléke nem gátolá a Frányót abban. Majd apraankint elhordogassam innen. Nekem is azután kell latnom. Úgy állított be a Kaporné konyhájába. mint egy dupla pipacs. – De aztaan meg ne egyeek a cigaanyok. (Valószínűleg választási előintézkedést értett alatta. Patkós piros csizmái csak úgy kopogtak a téglán.) – Hát csak hagyja itt a hagymáját. – Ugyan eedes jaó Kapornee asszonyom: engedje meg keerem.

Amit a volt gazdája spencernek viselt. – No hát Zsiga. papucsban szolgálja ki a vendégeit. Egymásután bukdostak fel a gádorbul. A két kis poronty majd elveszett azokban a nagy embernek való habdákban. – Ugyan kérem nagyságos asszony. – Tudom kalendárium nélkül is. A bumszti pincét becsukatta az új főkapitány. Kergette is a fiúkat onnan. Ferke. amiket imitt-amott ajándékba kaptak. hanem olyan kocsmákba. 56 . De hát nem járnak ők fényes szalonokba muzsikálni. nézné meg a kalendáriumban. hová mentek ma muzsikálni? (A cigányt minden ember „te”-nek szólítja. Ekkor elkezdtek odalenn a pincében kászolódni. Azok későn feküsznek.– Haat megtette-e maa a vaaros Kapor uramat kaodisnak? – Éppen abban jár most az öregem. Azután pedig magyarul. nappal alusznak. s azóta nem volt kioldva. de nem a lakóké. ti fekete rigók. Ma van szent Bazilius napja. Az a bátyja a Szent Györgynek. Az öreg Zsiga jött legelől valamit mondott a rajkóinak cigányul. – Jáj! Az nagyon rossz szent. Kisztihand frajla. aminek nagy része a földreterített lepedőn hevert. Az öltönydarabjaik is ahhoz valók voltak. Hanem nyakravalója volt mind a kettőnek.) – Ha én azt tudnám? Beütött a nagybőjt. Miska törték magukat Kapornéhoz. ha nem restellné fárasztani a karját. Biz azoknak sáros volt a csizmájuk. A Svábhegyre meg még nem jár senki. S az a háziurak pátronusa. – Elmentek innen a sáros csizmáitokkal! Mind összekeveritek a kivasalt ruhámat. A „kis pipában” sem szabad muzsikálni. – Csókoljatok szépen kezet a nagyságos asszonynak. mint névnapot köszönteni. az a Miska gyereken mencsikov volt. ahol maga a kocsmáros is mezítláb. Ez is elment. hogy megtegyeek kaodisnak. – Nem marad más. Hanem nagy fekete szeme volt mind a kettőnek. Sehul sem táncolnak. Az pedig éppen egy sleppes plisszirozott alsószoknyát vasalt. micsoda név van ma. Jó egeeszseeget kivaanok. Azokat még a boldogult anyjuk köthette csomóra. A cigány család került elő a föld alól. – No hát a jaó Istenke segeesse raa Kapor uramat. mindegyiknek a hóna alatt volt a „szerszáma”.

Az a mi háziurunk. Mindent elrontott a zikcene-zakcene nóta. olyan szép gyerek. 57 . – Sivított a két gyerek. Az apjuk aztán egy-egy jószánadékú pofonlegyintéssel előrebocsátá a két reményteljes magzatot. hogy elhúztuk. s azok nagyon szeretik.– Hát összemuzsikáltátok-e a farsangon a házbért? – Jáj. de még egy alázatos kérésem volna a nemzetes nagyasszonykához. – No hát majd elhúzzuk neki az „is-is-is” nótát. ha a mosóné leghátul jön a pénzkérők sorában. Rám maradt a rajkó. utánam. – A nagyságos asszonyt is! – A nagyságos kisasszonyt is. Ugyan kérem szépen. Amíg mi odajárunk muzsikálni. Az idén nem is volt farsang. Kapornének is nincs pénze. mert engem sem vet föl a pénz. akár csak egy diófábul faragott angyalka. ha még kóficot is kapna. akit úgy hínak. Odamegyünk. ha pedig nem akartuk elhúzni. a többinek is nincs pénze. – Ugyan húzzatok neki én értem is egy nótát. Zsiga. is”. akkor is azért vertek meg. jeget eszik. – No. lemuzsikáljuk neki a házbért. vizet iszik. S azzal bandukolt az öreg cigány. Csupa gavallérokra meg színésznékre mosok. hogy Basilius. adjanak neki egy kis vizet. a nagyságos kisasszonynak! – Hogy a devla rugjon meg! Ez utóbbi mondás a Ferkének szólt. is. nem kell a cigánygyerekeket olyan nagy urasághoz szoktatni. fél lábára sántítva az ajtó felé. hogy húzzuk el a zikcene nótát. hogy nagyon nyivákol odalenn. Nem adnám egy tarisznya piculáért. odalenn marad a pincében az kis gyerek. – Hogyan rontotta el? – Hát ha valaki azt kívánta a kocsmában. aki nem oda nézett. amíg mi odavagyunk. azt gondolná. s a csámpás lábával rátaposott az apja fájós lábára. Jáj. akinek tavaly halt meg az anyja. Elég a cigány gyereknek a víz is: majd ha nagyobb lesz is. attul lesz olyan szép fehér foga. akkor meg azért vertek meg. rajkók! Köszönjetek szépen a nagyságos asszonynak. – Meglesz. „is. ahova lépett. hogy valami pirinc. De mégis van egy uraság. Hát valami pép-félét nem kellene neki adni? – „Kóficot?” Jaj. dehogy muzsikáltuk. Zsiga cigánynak nincs pénze. ha meghallják.

– Hát mit csinál az öreg? – Mozogni nem is igen tud. amit beszél.) Egy doboz volt a kezében. hogy mért nem vágom le elől a hajamat. – De nem is kap maga egy szál gyöngyvirágért száz forintot. – Hát hogy tud megkapni? – Kerekes széke van: úgy tud vele kocsikázni.Ezeknek alig hangzott el a pörölésük (az utcán is folytatták). – Hát azért ver meg. Azoknak csak a trágyátul szabad meleget kapni. amidőn bejött a Csicsonka. 58 . – No. mint ahogy én kapok majd egyszer. Látod: énnekem még most sincs a homlokomra húzva a hajam. Szépen pukedlit csinált. ha a Grand Hotelbe megyek virágot árulni. pedig már húsz esztendős vagyok. mert nagyon hideg van abban a mi filagóriánkban. azzal szorít a sarokba. ha kevés pénzt hozok haza: nem akarja elhinni. hogyha megkaphat. – Ébren vagyok én már régen. s jóreggelt kívánt. s mért nem csinálok a huncutkáimból sexereket? Hát mikor még csak tizenegy esztendős vagyok. ahogy a nagymama biztat. hogy Csicsonka. megrakva ibolya és gyöngyvirág csokrocskákkal. – Bizonyosan rászolgálsz a verésre. olyan kicsiny a lakásunk. – Ne is tedd azt. Lidi néni. hát ilyen későn kellett fölébredned? – zsémbelt rá Zsuzsa asszony. mint aki nem tudja az értelmét annak. hogy nehéz kifutni belőle. de nem is szabad. de kisgyerek korában ő maga úgy mondta a nevét. Aztán minek is mennék korábban még most nem járnak az uraságok a Váci utcán. Meg aztán előbb meg kellett főzni a petróleumlámpánál a kávét a nagyanyámnak. – Hát nem tudsz befűteni? – Nincs is mivel. Erre a Lidi kisasszony is közbeszólt. de annyit mégis tud. s rajta maradt. (Ceciliának keresztelték. hát megcibálja a coflimat. se huncutkám. de nem mertem kibújni a pokróc alul. mert akkor a gyöngyvirágok meg az ibolyák mind kipállanának. hogy nem torkoskodtam meg belőle. kezet is csókolt mind a két hölgynek. A gyermek olyan naiv kérkedéssel mondta ezt. Aztán meg azért szid mindig.

Lódulj. ha majd a nap odakerül a kertbe. – No hát mért jöttél ide? Itt a Grand Hotel? – Hát csak azért jöttem. de csak a támasztóval: különben megfüllednek a virágaim. hanem a kínaiak még okosabban cselekesznek. kérem szépen. édes néni. nyissák fel a melegágy üvegtábláit. – Jól van. hogy dologban van. Zsuzsa asszony csúfondárosan utána csinálta a bókocskát. 59 . Meglesz. Rárivallt a lányra nagy mérgesen. Pukedlizni! S még mikor a kisleány eltávozott. s el tudom azt a sok virágot adni. – A vad emberek okosan teszik. – Aztán öntözzék meg egy kicsit a jácintokat. – Nincsen kezem. amikor a fölösleges számú leánygyerekeket mindjárt a születésük órájában a nagy vízbe dobálják. hogy amíg én odajárok. hogy az öregeiket agyonütik. Látod. A Csicsonka megint pukedlit csinált. – Ezt megtanultad. akkor is zsémbelt rá.Hanem a Zsuzsa asszony mégis felfortyant érte. Van-e még valami kívánság? – Csókolom a kezét néni. – Parancsolatodra.

Elég volt nekem a szabadságból. nem tanulhattam végig. azon nem kocogtathatott. amit tudok. 60 . s éltem mindennap sótalan hússal. voltam bucanier. Kivágta magát rögtön. s mikor az elment Mexikóba császárnak. spanyollal. Az apám szakács volt a megboldogult Miksa főhercegnél. íme megint jött egy másik. úgy köszönté – angolul – Good morrow. Arra bátorkodott belépni a rendnek éber őre. De aztán elfogyott a pénzem. kenyér nélkül. – Én éppen abban az osztályban tanultam. engem is magával vitt. Minthogy az ajtó nyitva volt. A János konstábler. Mikor aztán a derék jó császár olyan szerencsétlen véget ért. Én akkor rossz suhanc voltam. az illendőség szabályának tehát akként tett eleget. miss! – Ön angolul is tud? – monda a hölgy meglepetve. – „Alázatos a szolga!” (Furfangos megkerülése az „alázatos szolgája”-nak. házaltam gyufával. hogy hazajöhettem vele. Nevelőnőnek készültem: ott tanultam angolul. dohánnyal a plantage-okban. otthagytam az egész paradicsomot. őriztem lóháton vad gulyákat. – Hát engem meg a nyomorúság tanított meg angolul. Amint annyi pénzre tettem szert.) De Zsuzsa asszony sem maradt neki adós a furfanggal. de hogy angolul is tanítanak benne. lássunk már egy kis zsarnokságot. – Herein! – hangoztatá Zsuzsa asszony. Onnan ragadt rám. az apám bánatában meghalt. hogy el találta árulni a varrólánynál szokatlan ismeretfokot. ő is vele ment.TIZENEGYEDIK FEJEZET A gaz Spatzirovszky kalandjai Amint ez a „Kuntsaft” eltávozott. s én ott maradtam egyedül Amerikában. – A nyomorúság szép iskola. – Igen. hogy „alászolgája”. – És kegyed megértette ezt? A hölgy most vette csak észre. angollal. s beköszöntött. Duhajkodtam a világ minden cimboráival.) A Lidi kisasszony irányában azonban teljes respektust tanúsított a rendőr. azt nem tudtam. levette a kalapját.” (Ez is úgy hangzik. hogy az ajtóragasztót kopogtatta meg. „Alles soll geigen. Voltam én ott „pedlár”.

Minden kocsmában. Három éjjel furtomfurt munkában voltam. hogy „No fiúk. – Hát hogy került ilyen korán reggel haza konstábler úr? – Ma szabad napom van. Nagyon jól mulatja magát Budapesten. hogy miféle kocsmában szokott tivornyázni a szökevény tolvaj. az ki nem kerüli az ezüst érdemkeresztet. Folyvást azt a gézengúz Spatzirovszkyt kergettük. Szóhoz sem hagyott bennünket jutni. Velünk jött. bajusz és kecskeszakáll. – De köszönöm én az ilyen víg életet. iparcsarnokot. hogy elvisszük magunkkal. vágóhidat. Utoljára reggel felé úgy meghasznált neki a 61 . az volt a muri! A nagyságos alkapitány úr azt proklamálta előttünk. Láttam minden mozdulatjából. ő fizetett. Megis tudtam nagyhamar. hogy csak keressük a Spatzirovszkyt. amelyitek a Spatzirovszky gallérját a markába szoríthatja. barnásszőke haj. a másikba be. valami más pályát választanék magamnak. ő traktált. Látott már mindent. paprikás halászlevet. Mert az ilyen nagy tolvaj sohasem megy előkelő fogadóba. „Kannibalisch wohl” érezte magát.” – Én láttam egyszer ilyen embert. – Mondá ki a maga véleményét Zsuzsa asszony. Elmondta egy lélegzet alatt. Csakhogy az mindenütt megugrott előlünk. No iszen. itt kell neki lenni. fakószínű arc. nagy hálával lenne. különös ismertetőjel rajta. hogy ő most jön Berlinből. hogy az orrán szemüveget hord.” – „Fogom már a fülét!” mondám magamban. jute-szövet mustrákkal utazza be a világot: tele volt a zsebe kadrollírozott doszkinnal. S aztán még útközben egy angol mylordnak a myladyját is elszöktette. – Hisz az igen víg élet. „Középnagyságú termet. A burkus segített káromkodni. ahol letelepedtünk. aki a bécsi Schmierminidan bankárnak a wertheimjából fél milliót elcsizelt. amint „ná” helyett azt mondta. Ott volt mindenikünknél a személyleírása. egyszer csak odaköt hozzánk a szomszéd asztaltól egy hirtelenszőke német. Beültem előre egy detektívvel.– No biz én. hogy „né”. ha annyi nyelvet tudnék. Egyik kocsmából ki. – Hát amint ott üldögélünk az asztalnál. hogy burkus. Folyvást nyomában voltunk a gaz Spatzirovszkynak. – Ide is ember kell. Fenomenál! Evett töltött káposztát. s azzal egyenesen ide Budapestre pályázott. a kiejtéséről meg éppen felismertem. elevátort. A bécsi policáj megtáviratozta. Nemzeti Múzeumot. Kolosszál! Az Orfeumban is volt. Most még a budapesti lebujokkal szeretne megismerkedni. Egyszerre jó barátok lettünk. ha a rendőrség valami éjjeli razziára elvinné magával. – Én láttam százszor. Mi felajánlottuk. Tetszett olvasni az újságban? Ez az a híres kassza elrabló. Szörnyű fidélis cimbora volt. az egyik szememet sem húnyhattam le. zöldeskék szemek. aquincumi amfiteátrumot.

kék fátyollal körülkötött előlhátul schirmléderes parafa sapak a fején. hogy lementem az őrszobába.sok áldomás. – Képzelem. sarkig érő. A hölgyek bizony nagyon derült hangulattal fogták fel ezt a balesetet. Persze. hogy mi nem dicsekedtünk volna el vele: hanem mire én az alkapitány úrhoz rapportra mentem. s azzal sorsára hagytuk. az a pseudoburkus. Ő a myladyt nem hagyja. küldjön az alkapitány úr szemesebb embereket. a szemein kék szemüveg: az állkapcájából két hosszú veres pofaszakáll lóg lefelé. levágtam magam a priccsre. hogy nem hagyják aludni. s kikérdeztem angolul: „Hau did ju szlip leszt nájt?” Lidi kisasszony csendes nevetést hallatott. menjek fel az inspekciós szobába: itt van egy anglus. – Ezzel ugyebár nem dicsekedtek el önök az alkapitány úrnak – mondta Lidi kisasszony. – Nem fogtuk meg? Dehogy nem fogtuk! Egész éjjel mindig fogtuk. hát föl kellett tápászkodnom. A képe olyan színű. – Világos. kompániában senki sem tud angolul. s alvásnak adtam magamat. hogy nem volt részeg. három galléros waterproofban. amíg a portás kinyitja az ajtót. de nem is a Pannóniában volt szállva. már akkor ott volt a kezében a billet doux ja a semmiházinak. hogy ez rosszul eshetett a konstábler úrnak mondta Zsuzsa asszony. – Borzasztóan lármázott már a két diurnista meg a koncipista előtt – angolul. mert az 62 . Máskor. Senki se értette. – szíjra csatolt táska az oldalán. akinek a myladyjét a gonosztevő Spatzirovszky Badenből elszöktette. Ott azután megtámasztottuk a kapufélhez. száraztermetű haudujudút. hogy ő az a bizonyos lord Bukskin. hogy anglusul tud. a szemöldöke fehér. – Erre az anglus elmondta. Hát ez a jutalma az embernek azért. s utoljára hazavitette magát velünk a Pannóniába. ott látok a szoba közepén egy hosszú. csak magam. és segített maga magát üldözni. A rend férfia folytatá. mint a nyers tüdő. kockás. Ő volt az maga. amikor fölráncigálnak. hogy egész éjjel együtt járt velünk. Csakhogy aztán eleresztettük. hosszú nyelű ámbréla a kezében. ha el akarja őt csípetni. De még alig foghattam hozzá. hogy úgy kellett őt másodmagunkkal hazatámogatni a Pannóniáig. S minthogy az egész VI. – Hát aztán Spatzirovszkyt csak nem fogták meg? – szólt közbe Zsuzsa asszony. Én aztán szolgálatjára álltam. Azt mondják. – Hát amint fölmegyek. aki egész éjjel kocsmárul kocsmára hurcolt bennünket Spatzirovszkyt keresni. amiben tudatja vele. – De annyira rosszul esett.

szivarral a szájában. ahová be lehessen állni. a kardomhoz kapva. a csuklyámat a fejemre húzva. meg a két 63 . selyem paraplival. Hát a múlt egész éjjel nem együtt kvaterkáztunk-e a mezítlábosnál. A legnagyobb gonosztevő. hogy csak várjon angol türelemmel. tolvaj-e vagy szerelmes. – Én meg biztattam. egyszer csak valaki hátulról megüti a vállamat. ócsárolta az egész magyar rendőrséget. Az ember azt sem tudja. hogy meg nem fogtam.) „Halt! wer da!” kiáltok én rá. kicsi híja. Még azt is mondta. csak egy paraszthajszálon múlt. Megfogtam a mylord havelockjának a gallérját. – „Szervusz János!” (Ezzel szólít meg. mikor ezt megértette. ez már katasztrófa! – Az alkapitány úr a plafonig ugrott dühében. amiben az volt írva: Uram. A szeme elé egy monokli volt szorítva. S ha az eső esik. Erre az anglus elkezdett „Damned jur ájsz”-t kiabálni. meg a Sauwirthnél. kurta dzsekkben. én ma ott voltam az önök inspekciós szobájában. amiket én kaptam. aminek a zsebéből kerékkötő nagyságú aranylánc fityegett elő. „Én az vagyok. – Én ott félnék – monda Lidi kisasszony. hanem egy finom elegáns gavallér. „Ugyebár maga az a Paczal János?” – Én nagyot bámulok. – Másodszor is a kezemben volt a gézengúznak a gallérja. Szidta. hanem a János kidobott az ajtón. hogy rögtön teremtsük elő neki azt a gaz csábítót. János pajtás! Hát ilyen hamar elfelejtjük a barátságot. hogy a lába sem érte a földet. Olyan nesztelenül settenkedett oda. hogy meg vagyunk korrumpálva. – Nem is kisasszonyoknak való hely az. személyesen akartam Önnel beszélni. még csak egy kapualja sincs. ha valami gonosztevő lett volna! – Az volt pedig.bjutiful! Követeli. – Hát amint ott állok a posztomon. s most meg éppen kidobtam az ajtón! – Ez már malőr! – mondá Zsuzsa asszony. Csak úgy surran el a fal sötétjében egy-egy gyanús alak. de hát az úr kicsoda? Honnan ismer engem?” – „Ejnye. – Jaj. De nem ám valami marcona zsivány alak. s úgy kilöktem az ajtón. hiszen éppen abban járok: egész éjjel azt hajtottam. Egy óra múlva aztán hoz egy hordár megint egy billet doux-t az alkapitány úrnak. Azokat a titulusokat kellett volna rangfokozatba szedni. – Ez már nem malőr. Büntetésül aztán a következő éjszakára kiposztírozott az alkapitány úr az állatkert előtti állomásra. Alászolgája Spatzirovszky. hogy nem vehettem észre a közeledtét. De már ez nekem is sok volt. hogy ő azt azonnal agyonboxírozhassa. kivált éjnek-éjszakáján.

Nem is kellett gyalog cafolnunk: ott várt a fiákere a Bimbósház előtt. De fogtam is a gallérját odáig. mint skandalum. Csakhogy az akasztófára való nem lopta el a félmilliót. vigyem a kapitányságra. Inkább megkínált egy szivarral.bakoknál: utoljára a markotányos pincében? Én vagyok az a maga jó barátja. mint most. Dehogynem ő volt. akit a bécsi policáj köröztetett. hogy ő az este a német színházban volt: Schiller Haramiáit adták. Fölségesen játszott. Kocsin mentünk a hivatalig. A hivatalban azt mondták. hátha pokolgép van benne. „Hát mit akar itt most az úr?” Azt mondja egész fidélisen. hogy a policájt hamis útra tereljék. hát ez a nemes elhatározás annyira hatott rá. – Dehogy is álmodtam! De olyan ébren valék.” – Miért nem futott utána – szólt közbe Zsuzsa asszony. akit ön elfogott. Az a Spatzirovszky pénztárnok megszökése. s egy napig ne menjek fel az őrszobába. Csak mulatozni jött le Budapestre. Azzal a félmillióval maga a Schmierminidan (hisz a neve is azt mondja: „Schmir-mi-nid-an!”) az szökött meg Amerikába. hogy elhatározta magát. hogy jöjjek haza. 64 . – Hiszen nem szaladt el. – Akkor aztán kiderült. Nem gyújtottam rá. Átadja magát. Szépen a karja alá öltöttem a karomat. – Nem jól tetszik találgatni. Ugyanaz a személy volt. hogy a barátság nem üres hang. – Hát már most mivel fogja konstábler úr elmulatni a napot? – kérdé Zsuzsa asszony. Agyiő extra cúlág. Ez a semmirekellő gazember Spatzirovszky egy egészen ártatlan. s elkísértem a kerületi rendőrállomásig. ez már korrupció! Már most aztán szervusz ezüst érdemkereszt. tolvajsága csak koholt finta volt a chef részéről. becsületes ember volt. s nyerjem el az ezüst keresztet. aludjam ki magamat. hogy aki őt elfogja. hogy az ő fejére nagy díj van kitűzve. hogy ne szekírozzanak. – Ezt Lidi kisasszony mondá. Idejött hozzám. – S erre aztán felébredt ön? Álmodta az egészet. hogy nem az igazi Spatzirovszky volt. ismer egy szegény csizmadiát. Ime tehát ő bebizonyítja. Tudja. Őtet egészen elérzékenyítette. a Spatzirovszky. a zsiványvezér. tizenkét porontyával: „Dem Mann kann geholfen werden”[1]. A myladyt is az csábította el. Barnay hazánkfia adta a címszerepet. – Ez már skandalum! – Sőt több. hogy ő is hasonló áldozatot fog elkövetni. aki éppen új selymet húzott akkor a tűbe. annak a keblét ékesítendi ezüst kereszt. Mikor a darab végén azt mondja Moor Károly.

s aluszom holnap reggelig. – Azt hiszem. mint az. – Jó becsületes ember ám ez a szegény János – monda Lidi kisasszony. a cudarok késdöfése nem fáj olyan nagyon neki. – Mit tudhatom én. hogy a mívelt emberek kigúnyolják. Hogy állhatja ezt ki? – Csak azt feleli rá. Egyszer még valami cudar tolvaj leszúrja. – Nekünk már „jó nap” van. Csak arra kérem a nagyasszonyt. A konstábler felment a lépcsőn a padlás-szobájába. abcugot kiabálnak neki. – Hát még mikor kővel is megdobálják. amikor megszomjazom. hát szerencsés jójcakát kívánok. – No. nagyasszony. – Csakhogy ez is ugyan keserves mesterséget választott magának. hogy oda kell az igazi bátorság.– Felmegyek a padlásszobámba. olyankor én mindig szomjas vagyok. – Jójcakát. 65 . Már többször megsebezték. kifütyülik. jójcakát szép kisasszony. hogy maga mikor lesz szomjas? – Hát csak valahányszor fölébreszt. [1] Dem Mann kann geholfen = Ezen az emberen lehet segíteni. hogy egyszer-egyszer költsön fel.

– Hohó! Valamit majd elfelejtettem volna. Zsuzsa asszony formaliter megijedt tőle. amelyek a húsneműk rostjaiban élnek. hogy annak összes árucikkeiben trikók vannak. aminőket a balettkisasszonyok viselnek az Excelsiorban. – Hanem mikor erre az ártatlanul mosolygó barnapiros csemetére került a sor. ha trikórul beszél. Lidi kisasszony heves mozdulatot tett. az egyiknél felfedezte. ej konstábler úr. hogy te is a halak martalékává 66 . azt mondám magamban: Ugyan hát te mit vétettél. s ennek konstatálása után dekretálva lett. hogy legyenek ez világon jó sertések és rossz sertések. hanem olyanok. az keserű halállal vész el tőlük. Hanem hát az az ármányos mikroszkópium kisütötte. ha szívesen venné tőlem. nem olyan trikók ezek. s ha valaki az ilyenből fogyasztani talál. akkor én bemegyek a szobámba. – Jaj. Ha nem untatnám vele. mindig lehetett hallani. hogy vannak jó emberek és vannak rossz emberek. – Sohasem hallottam én ilyen csodának a hírét. elmondom ennek a sonkának a történetét. a hentesboltokat sorba vizitálva. S azzal kihúzott a köpenye alul egy pirosra pácolt sonkát. De azt sohasem hallották az apáink. – Tessék– mondá egyszerre a két hölgy. – Kérem. kérem. hogy valami rosszat ne gondoljanak. A János visszajött. – Hát amióta ez az ökörnyommal pettyegetett világ áll. hogy az egész készletet a Dunába kell hajigálni. – Hát a napokban a fővárosi fizikus. – Nini! Mi a? Egy egész sonka! Ej. – Magam sem. – Az ám. Hol veszi maga ezt a drága portékát? úgy hánja-veti magát kegyednél a pénz? – Hát. hogy a Poszpischil húsneműiben láthatatlan óriáskígyók vannak. Zsuzsa asszonynak a kezében megállt a vasaló. – Végre is hajtottam akkurátusan.TIZENKETTEDIK FEJEZET Az ingyen sonka meg a drága Straduario Ismét nyikorgott a padlás feljárója. – Ezt a nagyasszonynak hoztam. ennek a felfedezése csak a mi jelen felvilágosodott századunknak lett fenntartva. – Énnek a végrehajtásával pedig én lettem megbizatva.

– Köszönöm szépen. – Aztán maga is ehetik ám ebbül a sonkából. mint a nyúlnak a futás. másnak el ne mondják. De csak maguknak kettőjüknek. amit lassan mondok. aki hazudik. nagyasszony. legyen mindenkor igaz. mert akkor baj lesz. ne szidalmazza a teremtőt a kisasszony azzal. – Jaj. Köszönjük szívesen. – Hiszen nem mi akartunk alunni menni. de csúnya nem akarok lenni. nem tudom sokra becsülni. – Egészen jó sonka ez. – Hát a hazudás csak az asszonyoknak áll jól? – Azoknak ez védelem. Azt mondják. akkor melyik szavát lehet magának elhinni? – Hát férfinak azt. Ez már a senki jószága volt. 67 . – No hát elmondom az igazi történetét annak a sonkának. hogy a Dunában úszott-e el vagy a Retek utcában. A János odasúgott a varrónő fülébe. amíg a Zsuzsa hátrament a sonkával a konyhaszekrényhez. hogy nem szép! Hiszen nem igaz ám ebbül a trikókrul mondott históriábul egy szó sem. Jöjjön ide. Senki sem kereskedik utána. – Hát ha maga annyiféle igazságot tud. nőnek pedig azt. mert neki nincs mikroszkópiuma.süllyesztessél? Hátha te még nem vagy bűnnel fertőztetve? Én bizony hazaviszlek a jó becsületes Kapor bácsinak. tisztelt kisasszony. amit hivatalos raportban mondok. Már pedig ha szép nem vagyok is. – A biz igaz – monda Zsuzsa asszony. hanem maga. – Pedig hát megszokja ám azt az ember. Nekünk pedig eltart az egy hétig. – Minket meg nem ijesztenek ilyen mesékkel. A semmiből vettem ki. Aki férfi. – Hanem ez megint egy hosszú história. Csak a dunai halaknak a prédáját kevesbítettem meg vele. – Hallgatni fogunk. hogy a trichinoktul az embernek feldagad a képe. ha meg nem hal is tőlük. – Már pedig én az olyan embert. Trikó vagy nem trikó: annak nem árt meg a láthatatlan szörnyeteg. s talán kegyeteket untatni is fogja. Senkit sem károsítottam meg vele. aki minden gyanún fölyül van emelkedve. Hiszen nem sikkasztottam ezáltal. ha sokáig van az igazság szolgálatában. Elhoztam. Jó lesz ez annak a mindennapi prófuntja mellé.

az apja jól ellazsnakolja: majd délután meghozza a teljes ércértékű dupla hatost. s azt mondja neki. hogy még a vizsgálóbíró se vehetné ki belőlem különben. A fiú tovább megy. tekintélyes férfiú. még Szent Dávidot is kapellmeiszternek nézed a holdban!” Erre a gyerek azt az indítványt teszi. hogy lyukassza hát keresztül a hentes a parizerszeleteket is. ha anélkül megy haza. aztán kvittek lesznek. Idegen utazó el nem hagyja a fővárost anélkül. hogy egy hegedű mindig megérhet két hatost. Hát itt lakik az Üllői úton egy derék hentes és húsfüstölő mester. Hát a napokban beállít a boltjába egy kis tíz-tizenegy éves fickó. Úgy találja. – Nem prüsszentettem. – A fiú fizet.” A hentes leszeli neki a parizert. – Ju ére dhi Szelemiwirth Prprprka? – Én vagyok! Az apádlelkét! Hát mi kell? 68 . hogy a húszkrajcáros lyukas. – A német beszédjének a kiejtéséről lehetett észrevenni. hogy semmi sem könnyebb. A mester maga volt a boltban. hegedülni tanulok az országos zeneiskolában. Azt kérdi tőle (a hegedű miatt): „Hát te cigány vagy?” Azt mondja a fiú: „Nem. addig pedig itt hagyja zálogban a hegedűjét. hogy az a húszkrajcáros lyukas. A fiú kér húsz krajcárért parizert. Képviselőválasztások alkalmával rendesen huszonöt kiló szalámival szokta a jó ügy diadalát előmozdítani. Derék. – Egészségére kívánom. hogy „Elmenj innen. Ezalatt egy kétlovas fiáker áll meg a boltja előtt. akit úgy hívnak. mért nem vesz szalámit. mert ez az ő ebédjük. hogy tudna-e rajta hegedülni. hogy Przepiorka Wratislaw. én muzsikus vagyok. hogy engedje hát neki a parizert hazavinni. A mester mérges volt már azért is. s kiszáll belőle egy ánglus. s megpróbálja. – A hentes azonban nem érti a tréfát. mint a hegedűn játszani. a hegedű ott marad. Ennek van a leghíresebb szalámija Budapesten. hogy anglus. – A gyerek is kénytelen elismerni. – A hentes észreveszi.– No hát elmondom az egész történetet úgy. Ez a hentesmesternek a becsületes neve: Przepiorka Wratislaw. – A gyerekben van tréfálkozási hajlam. a Przepiorka felveszi a kezébe. gondolja. mert ha a tenyeremnek a szele hozzáér a pofádhoz. hogy a Przepiorka boltját felkeresse. A hentes rááll az alkura. a hóna alatt egy hegedűvel. hogy mért vesz nála parizert. azt indítványozza.

amin tanulhat tovább a konzervatóriumban. A titkárom neve: miszter Flibbertiggibet. s odadobja. 27 alatt. – Nem elég neki a pápaszem. hogy adjon neki az úr valami okos pénzt. Ezalatt meglátja az anglus az asztalon heverő hegedűt. ha erre jár. hogy elővette a névjegyét. 26. s leszámlált neki száz darab hatost a pudlira. s kifizesse a 2000 forintot aranyban. hogy én adok neki ezért kétezer forintot aranyban. hogy felírhassa a tárcájába mind a két nevet. S aztán többet azt sem mondta. „Good bye. Soha a hetedik öregapám se tudott muzsikálni! Egy szegény diákgyerek hagyta itten zálogban. 69 . Az öreget még majd meg találja simítani a guta örömében. Kétezer forint egy hegedűért! Hisz az a gyerek meg annak az apja majd nem tudnak hova lenni ennyi pénzzel.” Az ajtóbul még egyszer visszafordult s így szólt: „Mondja meg az úr annak a fiatal gentlemannak. s elhajtatott. Az én Przepriorkámnak ezzel nagy szeget ütött a fejébe. akit ismer. hátul. A mylord olyan leereszkedő volt. – Arra kivesz egy sovereign d’ort. felült a fiákerbe. Nevem Lord Knipperdolling. hogy szolid urasággal van dolga: parancsoljon máskor is. – Vizsgálja elől. Finom Bristol elefántcsontpapír. ha el akarja adni. a titkárom utasítva lesz. Odaadta neki. Felveszi: megbámulja. A hentes átlátta. Ma délután öt óráig még Budapesten maradok. akié az a hegedű. akkor elutazom. ha visszajön érte. – Azzal kiméret magának tíz forint ára szalámit. Lakom az Angol Királynő Hotelben nro 25. arra felírta hátul a titkár nevét. Azután feltolja a pápaszemet a homlokára s azt kérdi: „Az úré az a hegedű?” – Dehogy az enyim. Akkor aztán a miszter elővett egy marék piculát a táskájából. a vett szalámit a két zsebébe mélyesztve. A hentes már fel lett eszelve a lyukas piculával. arany nyomással.” A szalámis engedelmet kért. még egy nagyító üveget is előhúz a zsebéből. az oldalán. – Nyitva marad a szája. – Hisz ez egy valóságos Straduario – mondja a miszter. s azt mondta. Az anglus begombolva a kabátját végig. hogy „szervusz”.– Giv mi e szelemi for zen florin. odább ment. Ha magam nem volnék otthon. hogy átvegye a hegedűt. Ráadásul még egy másik hegedűt. – Mind igazi valóságos nikkel hatosok voltak: egy sem volt közöttük ezüst. – Miattam az lehet.

aki első violin primo volt herceg Esterházy udvaránál.Egy óra után visszajött a diák az igazi húszkrajcárossal. hogy ott lakik az apja. Látta. – De hátha én adnék érte ötszáz forintot. de aztán csak félvállról vette a dolgot. Itt van. hogy nem válik meg kevesebbért a családi ereklyéjétől. – De itt hagyd azt a hegedűt. ezen játszotta Haydn darabjait. akik az ócska limlommal kereskednek. – Még így sem adhatnám el. Igazat mondott. Nagybízvást húzta elő a portást a kalitkájából. – Jól van. s kiváltotta a hegedűjét. belül pedig nevetett a lelke: fölséges üzletet csinált. vitte a drága Straduariót az Angol Királynő fogadóba. Neki még ezerkétszáz forintja marad: no meg az aranyázsió! Ez szép profit! Mindig hallotta. hogy adok neki érte hatszáz kemény forintot. A gyerek nekiiramodott. hogy így gazdagodnak meg. Félóra múlva került vissza a fiú az ultimátummal. mikor az embernek virtuóz fia van. No hát kezet se csókolsz érte? Ilyenadta. megkérdezem. a meg a nagyapjátul kapta. s aztán indult volna a zeneiskolába. annak akarnám megvenni a hegedűdet. szaladj haza. – Az én hegedűm nem eladó. Mondd meg az apádnak. – Nekem is van egy muzsikus fiam. ha akarja – ezüstben. – Nem adnád el nekem azt a hegedűt? Nekem nagyon megtetszett. az is szereti a hajdinát. hogy a Mária utcába kanyarodik be. – Rablók vagytok! zsiványok! apáddal együtt – kiabált a szalámis. eredj. – Itthon-e a lord Knipperdolling vagy a titkárja a miszter Flibbertiggibet? 70 . Megvenném jó áron tőled. mint nyolcszáz forintért. – Az apám azt mondta. – Megállj csak egy kicsit – szólítá vissza a hentes. beleült. A gyerek nagy szemeket meresztett. Szedd össze! Egyszerre herceggé tettelek. hazafutok. ő is az apjától. – Azonnal hozatott egy konflist. a mester utánanézett a boltajtóból. mert a hegedű az apámé. nehogy kicseréljétek. – Zsebmetszők! No hát itt van a nyolcszáz forintod! Kicsikartátok tőlem! Így van az. Kívül haragot mutatott a Przepiorka.

hát most már igazán jójcakát kívánok. Az Ádám apónak pedig éppen el ne histórizálják. csakhogy azok nem voltak a mi fogadónkban szállva soha: mivel hogy az a Knipperdolling egy hírhedett útonálló rabló volt. amilyen becsületes ember. – No. – Önnek könyvet kellene ezekből írni – véleményezé Lidi kisasszony. fuxinos a veres bor. reggel. – Már most hát csak kegyed is meg meri ízlelni az én hoztomat. Attól van az embernek jó dolgozó kedve. akik szépen kimuzsikáltak a hentes zsebéből nyolcszáz forintot azzal az öt forintos gyékénykákóval. Csak hadd legyen őelőtte trikós a sonka. Lidi kisasszony. képes lenne feljelenteni. 71 . hogy erről senkinek ne beszéljenek semmit. Nem szabad a rendőrnek irkafirkálni. – No ez ugyan furcsa kis história – monda Zsuzsa asszony. Most aztán a Przepiorka dúl-fúl haragjában. Ekkor esett ki a hegedű a Przepiorka kezéből. s fűt-fát megmozdít.A portás nagyon csóválta a fejét. Aztán én nem is szoktam ilyesmivel élni. hogy a csalafintákat esztrengára kerítse. hogy meghal tőle. mert egy konstáblernek tiltva van bármi szín alatt valami ajándékot elfogadni. – A lord meg a muzsikusgyerek egyhúron pendülő két internacionalista tolvaj volt. – Mindennap történik minálunk ilyen. – Most sem hiszek én magának. Azt fogja gondolni. De nagyon is kérem kegyeteket. – Az Isten engemet attól megőrizzen! Hisz rögtön elcsapnának. ozsonnára. délben. a Flibbertiggibet pedig egy mezei ördög. Még egy palack jó sashegyit is adott mellé. aki füvet eszik. Nálam csak a kávé járja. de már régen kerékbe törték. A konstábler szalutált. Annál jobban fog neki ízleni. – Hát nem ismeri őket? – Ismerni ismerem. de nagyon szegény ördög. a hályog meg a szeméről. Aki jóllakik. Azért ajándékozott meg engem ezzel a díszsonkával előleges hála fejében. mert az. elálmosodik. Az meg itt van a másik zsebemben. s véglegesen nyugalomba helyezte magát.

TIZENHARMADIK FEJEZET A szegénynek még elébb be kell bizonyítani. mintha az öregemet hallanám köhécselni odakinn. tudom. keservesen esik neki a munka. ő mondta el a végét. bejelenti vele magát az uraságnál: „Khm khm!” – Ugy tetszik. Mindenre azt mondta: „Tudom. ugye? Bau bau! Hát a gazdád jön-e már? De bizony hallatszott már a köhécselése a folyosón. – Még nem széna. hogy szegény Abban a nyomban érkezett meg a Vigyázz. ha felvennének bennünket a városi szegények házába. so so. – Ihol ni! Micsoda költségbe verted az uramat! Egész új szájkosarat kellett neki venni! Azzal lebontotta neki a fejéről azt a szabadszólást gátoló kényszereszközt. A Vigyázz elkezdett csaholni. A feleségem mosónő. – Oh. – Nem katasztrofok. hogy tokot húztak rá? Vakk. – Köszönöm. Csakugyan az Ádám apó jött meg. A fején hozta az új szájkosarat. ha lekaszálják – mondá az öreg. magam is kenyér nélkül maradtam. de majd csak lesz belőle széna. I wász schon. A Zsuzsa megértette. Aztán ő is segített beszélnem. csak afféle jelző torokköszörülés. még csak fű. akármilyen nagy gőz volt is idebenn. lelkendezve a sok gyaloglástul. te semmirekellő csavargó! – fogadá őt a Zsuzsa asszony. vakk! Elhiszem azt! Minek szöktél el hazulról? Nyiff nyaff! Sok szükség volt terád a városházánál.” Amit én elkezdtem. hogy mit mond. No hát a sűrű katafrakták miatt az élemedett váltóőröket mind szélnek eresztették a direktor urak. Nem volt az beteges köhögés. úgy hogy nagyhamar kisütöttük. Jaja. hanem katarakták! – Igazítá helyre Zsuzsa asszony. hogy mikor sokáig vár valami előszobában. – No hát „széna-e vagy szalma?” – kérdé Zsuzsa asszony. I wász schon. Óhajtanánk. hogy a nagy vasúti katasztrofok miatt. de már annak is köszvény van a kezében. Talán mégis hazakerült már. Mikor belépett. Ugye nem tetszett az orrodnak. amit a szegény ember arra használ. – Hát beszéltél-e a tanácsos úrral? Elmondtál neki mindent okosan? – Abban nem volt hiányosság. betette maga után az ajtót. Erre azt a 72 .

Erre a tanácsos úr a két térdére ütött a két tenyerével. akkor már tudom.kérdést intézte hozzám a tanácsos úr. hogy szegények vagyunk mind a ketten. még megbirságolnak érte. elájult. hogy még a tavalyi csilleng van a nyakán. szinte szégyenlettem magamat közöttük. Mehett! – Hát aztán én is ráültem a legjobbik lokomotívomra. Azért mégis feleltem rá valamit. Oh. de sokféle szegény ember van a világon! Aki csak odajött. én uram s Istenem. – Kend vén szamár! (Mikor így szólítanak. Az urak odabenn meglátják. Mikor körülnéztem. hogy szegény vagyok! Mivel bizonyítsam be? Hiszen rongyos nem vagyok. nekem még van az alatt másik bélelt kabátom. hogy a szegények házába fölvétetéshez szegénységi bizonyítvány kell. Majd a hideg lelt ki ijedtemben. Úgy taszigált belülről valami. azt ott érte utól a nehézség. Nagysokára csak rám került a sor. Csak úgy vakargattam a buksi fejemet. ott aztán magához jött. Egy nyavalyatörős is volt köztük. segítségemre jött. Én segítettem kivinni a folyosóra. Erre aztán a tanácsos úr megszánt. Hát biz ott már tele volt a várakozó szoba szegény emberekkel. 73 . Aztán az a penész doha! Egy beteges képű asszony nem állhatta ki. de hát az kell az ilyen magunkforma szegény embereknek. Hja! Szegények vagyunk! Tasz könnt a jeder sagn! De hát mivel bizonyítja be. – Derék jószívű úr. Most jártassa meg kend frissen a csizmáit a kerületi elöljárósághoz. s nekem várnom kellett a magam sorára. Hát csak az. s adasson magának szegénységi bizonyítványt. A csizmából sincs ki a lábam. Az elöljáró úr nagyon kurta processzust csinált velem. hogy szegény? – Uram s én istenem. Még nem akarják elhinni. hogy ráadjam a magam gubáját. ami a nyelvemre jött. Hát csak nem tudtam én semmit kitalálni. az mind koldusabb nálamnál. akinek ebben a zegernye időben egy szál nyári kabát volt az egész öltözete. az lehetett a legszegényebb.) – Nem tudja kend. amint a fejével verte a falat. Egy kicsit kemény beszédű. az Isten áldja meg. úgy locsolták fel. nem fizettem ki az idei kutyaadót. Volt köztük egy selyemruhás dáma is cifra kalapban. hogy miféle igényein vannak ez állapot elnyeréséhez? „Igényeim?” Sohasem hallottam én ezt a szót. Volt olyan. Nem kell rá bélyeg. s elpályáztam a kerületi elöljárósághoz. hogy megkegyelmeznek. Szerencsére a drabant kihúzta a farkánál fogva. Másiknak az arcából kilátszott az éhhalál. Ez az átkozott kutya oda is be akart jönni velem. hogy beeresztettek az elöljáró úrhoz. Ehen sem haltam még. Az valami rettenetes volt.

Nem jár érte se díj. Azt mondta. amelyik háttal van erre fronttal. se hálálkodás. Meg is éheztél a sok lótásfutásban. – No hát minek mondja el nekem akkor az egész genealogiáját? Diktálja föl izibe annak az úrnak ott. – kinek hívják? hol lakik? aztán majd az az úr elmegy még ma oda. hogy amint az előszobába kirepültem. lakásomat annak a bizonyos úrnak. nem annak! hanem amannak. aki eljön bennünket megvizitálni. hogy nagy marha vagyok. egy sárgarigó akadt a markomba. hogy mit akar? – Hát mondom neki. hogy honnan ismer. – Mondja kend magyarul! – Hát mondok. A vonatok hamis vágányra mentek! – Tyhü! Aki rézangyala van! Ne kezdje kend a Noé bárkájánál.– No hát magának mi baja? Csak ki vele szaporán! Nem fogfájás ez. s örömömben rá se találtam arra az ajtóra. szerencsétlenségek. ami teli volt petróleumlámpásokkal. Én nem tudom. magával viszi a blankétát. átadja. – No. Nekem aztán belekeveredett a nyelvem. hogy elébb tapogassák! Hát én hozzákezdtem az előadáshoz. Akkor aztán az a jószívű tekintetes úr megfogta a galléromat. hogy elbocsátott vasúti őr vagyok. (De ezt már Zsuzsa asszony nem állhatta meg szó nélkül. Köpje ki frissen. hogy a vasutaknál miféle katafrakták voltak. s ha a kérését indokoltnak találja.) – Ugyan édes uram! Miket beszélsz össze. csakhogy hát szerencsével jártál mind a két helyen. Már most hát csak várnunk kell békességesen arra az úrra. – Azt látom. azt hiszem. Hol lett volna az a sárgarigó? – Hát annak a cifra dámának a kalapján volt. helyszíni szemlét tartani. aki utánam akart bejönni. ha nem mondja is. s olyan szépen kisegített az ajtón. kitölti. sehogy sem tudtam kihozni a szót: „Satrakofák”. hiszen nem vagyok vak! – Hát hogy egy kis szegénységi bizonyítványra volna szükségem. amelyiken bejöttem. Én feldiktáltam a nevemet. 74 . – Katasztrófák – kiáltott rám. ahelyett egy nagy fali szekrénybe nyitottam be. Mehetünk! Áldja meg a mindenható ezért a gyors elintézésért.

– Értem. – Ajándékba? Ejnye. – De én igenis firtatom! Mert ha ez valami afféle korrupciós sonka. Az csak amolyan magunk forma szőrű ember. Ezt nem hittem volna. – A konstábler János? No az már más. azután meg összehúzódtak a szemöldökei. hogy hozza ide? – Érts meg már no! – mondá Zsuzsa asszony – úgy van a dolog. – Micsoda ez? Asszony! Egy egész sonka? Egy élő testben látható. illendően tálba helyezve a többször tisztelt sonkát. édes öregem. akkor abból az én számon egy falat be nem megy. De egy egész sonkát! Hol vesz egy konstábler egy egész sonkát? – Sohse firtassuk azt. Ádám apónak elébb kerekre nyíltak a szemei. Olyanformán sandított arra a sonkára. Erre a Lidi kisasszony vágott közbe. Attul lehet valamit elfogadni. én ezúttal rászavaznék. – No az bizony nem korrupciós sonka. Nagyon drága az. – Hisz a János hozta. A kisasszony „máris” ajándékokat kap? Pedig milyen jó famíliából való. Erre a szóra a Zsuzsa asszony feltette az asztalra.– Hát bizony. csak a nagyfejűek fogták rá. Hát ezt az egyet a János jónak látta a kabátjába csúsztatni. – Ejh. Lidi kisasszony. Hát úgyis a halaké lett volna. valóságos sonka? Hogy jutottál te ehhez? Nincs nekünk hentes kománk. – Hát hogyan. no? A Lidi kisasszony kapta ajándékba. ha valami harapnivaló indítványod volna. amit ajándékba adnak! – Ejh no! – szólt Zsuzsa asszony. ejnye. aki ellen a felnyitott bicsakkal elszántan védelmezni fogja magát. talán nem is igaz. mint valami fölöttébb gyanús állatra. Puszta szemmel meg nem látható óriás szörnyetegek. Soha sem halottuk azelőtt a hírét. Vannak is trikigyók a világon. amit a Dunába kellett dobáltatni. hogy a doktor urak valahol egy hentes boltban olyan portékát fedeztek fel. Ebben trikigyók vannak. 75 . – Hát micsoda? Vad sonka? A fűzfán termett? Illés prófétának a hollója adta Jánosnak.

Meg talál ártani. Az öreg egy vértanúságra elszánt hittérítő áhitatával nyitotta ki a bicsakot. Bárcsak még egy kis fuxinos bort is rendelt volna a számomra a gondviselés. – Meg talál ártani? Hiszen azt akarom. mindig úgy megszerezte. no hát gyere oda is velem. Ebben a sonkában a gondviselés ujjmutatását látom. Az öreg. Talán elég is lesz már. A trikigyó olyan gyehenna féreg. hogy minél gyorsabban megöljön. A hölgyeket nem kínálta vele. én uram Istenem! Hányszor könyörögtem előtted! hogy küldd le érettem a halál angyalát. hogy az egyszeri gazdának az volt a szokása. A szarkát ellenben elhessegette magától. Te az asszony madara vagy. Hanem a kutyájának adogatott belőle. Egy sonka képében. hogy ráduplázhatnék a méregre. – Oh. s íme meghallgattál. az egész palackkal fel tudta volna hajtani. Tudniillik. s nagyot kanyarított vele a sonkából. tüstént ott termett. nem adott neki csak egy pohárral. hogy mi kell az embernek. Már most hátcsak azért is jóllakom belőle. ha a kezébe adták volna. Soha sem hittem volna. Zsuzsa asszony előadta a János-hozta sashegyit. A másvilágon nincs a szarkának semmi keresete! Az öreg olyan hatalmasan hozzálátott. meghal tőle. – Vihetsz magaddal. – De édes öregem. Mindenüvé utánam akartál jönni. – Eredj! Neked élned kell. El van végezve felőlem. hogy mikor a maga poharába töltött a boros kancsóból. – Ez is hadd jöjjön velem. Azt mondá az asszony: „Töltse már egyszer kelmed az én klázlimat is juj-ig. akkor már vigyázott. Való szent igaz. s arra elkiáltá magát „juj!”. hogy túl töltött a szélén. hogy a Zsuzsa asszony megsokallta. Előttem áll ő. de a Zsuzsa asszony ismerte már az emberét. hogy aki azt megeszi. S ma olyan csoda nap volt. hogy csak ki kellett mondani.” 76 . Hess innen! Nem kapsz sonkát. – Csak a szárnyai hiányoznak. azt se „juj”-ig töltötte.– De igaz. – Légy üdvöz! – A tied vagyok. de ha a felesége poharába töltött. hogy ilyen tetszetős alakban tud megjelenni a halál angyala.

– Dehogy utaznak azok a gyorsvonattal! – Ami hivatalból megy. ingyen utazhatna. 77 . ha elfogy a kőszene a mozdonynak. de sovány egy uraság! – Ha tehervonattal járna. Az ember nem bátorkodik mellette lélegzetet venni. Kivált. Pogány bor volt! Kereszteletlen. Attól fél. hogy milyen szegények vagyunk.Mindjárt laposakat is kezdett az öreg pislogatni. amint azt megitta. – Jaj. az mind a bummelcugon jár. mint Frájgewicht. ötven percnyi elkéséssel. akinek bennünket meg kell taksálni. hogy be találja kapni. – Már most csak azt az urat hozná a Blitzcug.

Volt rajta két nyári kabát. a szakállára is olyan rossz idő járt. mint a felső. amit eleinte le sem szándékozik venni. Március 15-e óta nem fűtenek – szabály szerint. meg hogy a ruhák jobban száradjanak. akinek én a lakásom bediktáltam. 78 . pergamenfakó ábrázattal. A sonkázáshoz nem kell oldalvilágítás. kezein ócska pamuk kesztyűk. hogy az esővizet lefrecskelje róla. Egy úr nyomakodott be. De nyomban eljött! Jól tetszett találni. Az öreg nagyon megörült. kiegészíté a parádét az ütött-kopott cilinderkalap a fején. – Hát azt a kutyát mi lelte? Mit érez? Mind a két ajtó be volt csukva. szőke bajuszának a szálait meg lehetett volna számlálni. – Ahán. Én vagyok az a Kapor Ádám. kalamáris és tolltartó. az meg ott a feleségem. – Hát kérem alássan – magyarázgatá Zsuzsa asszony – Én egy szegény mosóné vagyok. azután a belső is. azokat a két ajtó közé egymás mellé sorakoztatta. vézna fiatalember volt. hogy az esernyőjét kétszer-háromszor kifeszítette. Sovány. – Milyen jó meleg szobájuk van! Én nem győzöm az irodában a körmeimet fújni. meg a belső üveges is. Valaki volt az ajtón. – Szegény mosóné? De jó mesterség! Maga pedig az a Kapor Ádám. valami Kapor Ádám. amiknek az orra felfelé volt görbülve. olyan ritkán nőttek. muszáj tüzet tartanom a vasaláshoz. Elébb azt tette. az alsó hosszabb. amiknek az ujjai szét voltak nyílva. Aztán ugyanannak az esernyőnek a hegyes végével letolta a lábairól a gumi félcipőket. A külső minden kopogtatás nélkül kinyitódott. Ez az az úr. csak az orra volt piros-a hidegtül. Csak azután mutatta meg magát egész valójában. Azoknak az oldalzsebeiből nyíltan kivillogva és világosan kivehető körvonalakban elárulva tűntek ki mindenféle színű papirosok. hanem a másikkal annál élesebben látott.TIZENNEGYEDIK FEJEZET A protokollum meg a kivasalt kalap Egyszer csak a Vigyázz kutya elkezd morogni az ajtó felé. Az egyik szeme erősen össze volt hunyva. lábain nagy cipők. azután szűkölve bújik be az ágy alá. – Engedelmet kérek! Talán nem jó helyen járok? Én egy „szegény” családhoz vagyok kiküldve helyszíni szemlét fölvenni. a külső deszkaajtó is. hogy azt nem volt érdemes learatni.

s azzal kínálta meg a kedves vendéget. s az nagyon éles lehetett. Zsuzsa asszony aztán előhozta a Kranyecz Frányó késeskosarát. S azzal széket tolt az asztalhoz. Milyen piroskeblű. Úgy falt. A sonkához éles kés dukál. – Mennyi kés! – dünnyögé Szüköl Makár. s tányért tett a tál mellé. ezek egy szegény késáruló tót legénynek a portékái. – Az már igaz. – De sonka nélkül. – Tessék a tekintetes úrnak ezekből egyet kiválasztani. Ádám apó súgva mondá az asszonynak: – Te asszony! Hát még ennek is a halálát akarod? Az is súgva felelt vissza: – Hiszen ennek sem lehet szebb halála.– Az a szegény. A Zsuzsa vette észre. csemegés kés. odaült az asztalhoz. Azért csak kiválasztott egyet a bicsakok közül. A tekintetes úr nem várt másodszori kínálást. mint akit nem aggaszt az a gondolat. még tráncsirozó kés is! Ezeknek a szegényeknek úgy látszik. hogy az uraság nagyon nézegeti a kezében forgatott bicsakot. hogy nem maradt. amíg a kesztyűit lehúzogatá. A tekintetes úr nem veté meg a szegény ember kínálását. hát bögréket árul. barnabőrű szépség! Ha én valaha ez életben egy egész sonkával négyszem között összekerülhettem volna! Zsuzsa asszony vette észre az irigy oldalpillantásokat a sonka felé. Aztán magában dörmögte tovább. – Tehát szegény tót legény is van? – Hát az a kisasszony ott az asztalkánál? 79 . – Ugyan édes tekintetes úr. hogy van mit szeletelni. – Kérem alássan. Itt hagyta nálunk. (Ez volt a neve a hivatalbelinek. mert ugyan nagyot szaladt a sonkába. úgy látszik. mert ma esős idő van. disznóölő kés. hogy elrontja az étvágyát a mai ebédhez. mint sonkába belehalni. tartson az urammal. kenyér nélkül maradt vasúti váltóőr. ha meg nem vetné. – Egy egész sonka van előtte.) – Hámozó kés.

amíg a másik kosárral el tudja adni. – Tetszik látni. ott meg egy virágbokrétát látok! – Azt meg egy szegény kis virágáruló leány hagyta ott. – Hát az a nagy rakás hagyma mire való ott? – Az meg egy szegény palotai kofáé. amíg apránkint eladogatja. Itt hagyta addig. – Az meg egy szegény perecsütőnének a jószága. Azzal az egyik szemét még jobban lehunyta. (Vagy azzal tán csak leskelődött?) A másikkal annál fürgébben vizsgálta körül a mosókonyha alkatrészeit. – Be van jelentve a kisasszony? Erre az aposztrofálásra maga a Lidi kisasszony felelt meg. akinek azt a kis benyílót kiadtuk. Gratulin Lidia. – Hát abban a kosárban mi van? – kérdé Zsuzsa asszonytul. – Ó szent Illés próféta. Hadd lássam az ujja hegyét. – Richtig. ennél nem tépi a tű a kezet. 80 . másnap szelem fel.– Az meg egy jámbor varróleány. aki betette ide addig. Psammetichnek volt! Ezek aztán a gazdag szegények! – Nini. – Nincsenek felszurkálva a tűtől. egy nap csak az illatában gyönyörködöm. Ez szólt az elintézett kisasszonynak. akinek tele a kosara pereccel! – dörmögé a tens úr. S ezeknek itt több hagymájuk van. hogy finom hímzéssel foglalkozom. – Az már lehet. – Megint egy „szegény”. A kisasszony odatartá a kezeit. mint egyiptomi fáraónak. másnap az egész iroda mind rám támad: hol vettem a fokhagymát? – Ha én néhanapján egy szép vereshagymához jutok. Varrónő. Makár figyelmesen átolvasta a bárcát. akit a kisasszony ingyen szívességből hímzésre tanít. hogy odakinn az esőben meg ne ereszkedjenek a sütemények. – Tessék a bejelentési bárcám. Közben folytatta a sonkafogyasztást. hogy könnyebben kifizethessük a házbért. akit a holló táplált! Ha én egyszer este egy gerezd fokhagymával megkenem a pirítós kenyeremet.

Ez annyira megnyerte a tetszését a tensúrnak. Nekem rá sem szabad néznem. A Csicsonka leány két ibolyaágy között alszik. a nyitott pincegádorból felhangzott egy egészséges gyerekvisítás. Ez csak reváns volt. – Kutyát is tetszik tartani? S hogy a csodálkozás elérje a tetőpontját. – Az egy szegény muzsikus cigánynak a porontya.– Még egy „szegény!”. akinek hull a markából az ibolya. – Áh! Madarat is tart az asszonysága Beszélő madarat? Ezzel még pénzt is lehetne keresni. Megyek megitatom. gyöngyvirág. „Gib flájsch!” – szólalt meg a szarka a tens úr széke hátán. kis árva. akinek tavaly halt meg az anyja. van a vasalóban faszén. kidugva a fejét az ágy alul. hogy szénnel ojtott vizet adjon neki. „Piszt a Schaafskopf!” – monda erre Pikusz úr. az jobb lesz neki. – Hát még muzsikus cigányt is tartunk? A zenét is kedveljük? Hiszen ezek igen víg életű szegények! 81 . Zsuzsa asszony azt gondolta. hogy az élc volt. Azzal felvette a tejes ibriket a katlanról. – Hát kicsike is van a háznál? A boldog szegények! Gratulin Lidia. Ich gratuliere! – Jaj. Igaz. Zsuzsa asszony azt tanácslá. hogy egy akkora darab sonkával jutalmazta meg a közbeszólót. Mit gondol a tensúr? – sietett felvilágosítani Zsuzsa asszony. Ott pedig elvette tőle az irigy Vigyázz. amit az nyomban nem tudott lenyelni. – Hehé! Hát a micsoda? Kisgyereksírás? Lidi kisasszony felugrott a hímzőráma mellől. – Fölébredt szegényke. ezek meg ibolyákon hevernek. hanem lerepült vele a földre. – Már az igaz. – Nem! Majd a déli kávémhoz eltett tejből veszek el. hogy a pucér földön. s lesietett vele a pincegádoron. – Ah! Áh! – ungorkodék Szüköl Makár gonoszkásan.

Isten őrizz! Szegény öreg Zsiga cigány éppen most ment a két fiával valamerre muzsikálni. S még azután is azt képzelte egy ideig. „Egyszer volt egy jótékony tündér. s valami katasztrófának lett okozója. – Huj! Jön a vonat? Futok a váltóhoz. hanem a ló lopta el őtet. hogy a vasúttól elkergették. Vagy talán azt. S álomrémületében feldöntötte az asztalt sonkástul együtt. – Én kapom meg a mentő medáliát. mert őtet bizony elnyomta a buzgóság. s aludt szép csendesen a karszéke támlájára félre nyaklítva a fejét. Zsuzsa ezalatt lábra állította az asztalt. – No. Bárcsak leesne a kéményből egy sonka! – szólt az öreg. odaállítá azt az asztalra Ádám apó elé. amíg az inkvizíció tart. – Hogyan ismerkedett meg vele? – Hogy én honnan ismerem ezt az „izét?” – Még a nevét sem tudja. – 82 . hát gondoljon ki valami mesét. mikor még azalatt is elalszik. hogy a vasútnál van. mondhatom! – De hát venio nunc ad fortissimum virum.[1] Hát ez a sonka miféle szegény emberrel szökött meg? Mondja csak meg érdemes kenyér nélkül maradt vasúti váltóőr Kapor Ádám uram? Az érdemes Ádám úr azonban ebből az egész diskurálásból mind nem hallott semmit. ugye? No. Szüköl Makár aztán csülkön markolva a sonkát. S rögtön ott termett a sonka. – mikor a cigány azzal védte magát. s hátba ütögetve az öregét. segített annak önmagát megtalálni.– Oh kérem. nem mi tartjuk azokat. az engedett három kívánságot az öregnek meg a feleségének. hogy nem ő lopta el a lovat. s nagyon megijedt. – Jajh! Nem gázolta el a lokomotív? – A sonkát? Nem! Én megmentettem – mondá Makár. – Ide nézzen az ember! Ez meg itten alszik! No nem csudálom. Ismerem.” Csakhogy ezt már minden gyerek ismeri. hát ismeri a tanú ezt a pasasírt? – Igenis. Héj! Ádám gazda! „Zabban a lovak!” A kiáltásra Ádám apó felriadt. a kabátja szárnyával verve le a port a felkapott sonkáról. – Ahó! Nagybőjtben muzsikálni? Hisz ez vallásháborítás! No ez szép társaság egy rakáson.

amíg egy csepp tejecske volt benne. hogy a nyakukat ki nem törette. – De. nagy a jutalom. – Ahán! Valaki? Az a bizonyos „valaki”? Lidi kisasszony durcás negéddel vonogatá a vállait. Mutatta az üres bögrét Makár úrnak. még nagyobb. aki éppen ma szegénységi bizonyítványért folyamodott az elöljárósághoz? Ez szimulálása az ínségnek. s mint ilyen. A tensurat ez kihozta a sodrából. A vasúton utazók szoktak busás borravalókat osztani a váltóőröknek. Egészen derült volt az arca. – Kérem! – tiltakozék Ádám apó. Hát ezt a sonkát nekem hozta ajándékba valaki. – Akkor hát bizonyosan a háziúr küldte ajándékba a saját neve napjára. alatta legelt a ló. Van mellékjövedelem. A Lidi kisasszony igen jól tudta adni a könnyelmű grizettet. ráesett a lóra. – No hát ugyan érdemes ezért ekkora inkvizíciót tartani. Micsoda? Szegény Kapor Ádámot ezek a csúfondáros szurkálódások egészen megfosztották attól a kis házi eszétől is. – és így a ló lopta el a cigányt. Meg ha valami elvész. szigorú megfenyítés alá vonandó. és én nem találtam soha semmit. Megfogta a két kis kezével a bögrének a fülét. Az ilyen nagylelkűség Tarafás Bazilius uramnak kiváló jellemvonása. édes kisasszony! nem lehet engem tévútra vezetni holmi cigánygyerekekkel. megtalálják. – Én becsületes úton jutottam hozzá. akik tejet isznak! Itt most az a hivatalosan konstatálandó kérdés. amivel egyébként rendelkezett. – Uram! Nekem sohasem ajándékozott senki semmit. letörött az ága. azért. Ez visszaélés a szegénység látszatával. a ló elszaladt a cigánnyal. – Elhiszem. hogy mi módon került egy egész nagy kassai sonka egy olyan embernek az asztalára. Olyan kedveske volt. elaludt már a kisgyerek. Ha nem kerül meg. s addig el sem eresztette. A pincéből került elő. Erre a szóra még a másik szeme is felnyílt Makár úrnak. 83 . abbul telik. Mind megitta. – No. Aztán rögtön elaludt. Azonban közbejött a Lidi kisasszony.Felmászott a fára.

mint a porzótartóban a kovarc. Itt van nálunk az abstájgkvártélya. Magukkal semmi bajom többé. hogy ki ne mondhassa.– No hát az a bizonyos valaki! Kinek mi köze hozzá? S azzal elkezdett danolni: „Az én csizmám csikorgós. – No. – Áh! A Paczal János! A konstábler. Nincs annak másik neve? Zsuzsa asszony befogta a tenyerével Ádám apónak a száját. de ha a leány becsületét bemocskolják. ebből a csávából szerencsésen kiszabadultunk – súgá Zsuzsa asszony Ádám apónak. Mikor frájnapja van. s elkezdte magyarázni a helyi viszonyokat és összeköttetéseket. Aranyszájú szent Jánostól kezdve Paprika Jancsiig minden ember János. csikorgós. de biz az kiszabadította a beszélőkéjét. ha a bojtorján közé megy. Ekkor aztán Zsuzsa asszony is megadta magát. – Inkább a Jánost. 84 . hogy ezt a sonkát a János hozta. Még a birka is „jános” lesz. – Le kell híni! A törvény nevében. Ott a padlásszobában. – De nem! Én azt nem fogadom el! Ez hazugság! Én nem engedem. – Igenis. mint a Lidit! Ha a férfi becsületén folt esik. – Az istenért! A Jánost fogod galibába keverni – suttogá Zsuzsa asszony. s odakiáltá: – A Paczal János. A tekintetes urat pedig ette a méreg! – Már most otthon vagyunk! Tehát „valaki”. idejön magát kialunni. Én megmondom az igazat. Bizonyos valaki! Tudtam előre! Csak ezt akartam kitudni. Mostan vette a csikós. A tensúrnak ez nem volt elég felvilágosítás. azt nem lehet a tisztítóba küldeni! Én kimondom. lemoshatja. Az öreg azonban felgerjedt. hogy az én javamért más szegény legyen eláztatva. a csikós. – János! János! ’Sz annyi a világon a János.” S pajkosan táncolgatva ment vissza a hímzőasztalához.

Dunába dobatásra ítéltetett. – No. a két öreg is együtt nevetett vele. A János csak onnan a padlásrul kiáltott vissza. Ez kutya gyerek! Azzal aztán alálépegetett a hágcsón. – No. hogy nagyobb respektust fog maga iránt gerjeszteni. meg a Zsuzsa asszony vasalóját. Tehát mondjon igazat. A nagyságos fizikus úr parancsolatjára egy szállítmány füstölthúsféle. előre-hátra táncolva a konyhában. Nem akarják itt magát megitatni. – Köszönöm. mindjárt kiment a szeméből az álom. s amint a Makárt meglátta. – Hej! János úr! konstábler úr! – kiáltá Zsuzsa asszony. s vallomást deponáltatok vele. s bevitte magával a hálókamrájába. Hanem azért lesz „fekete leves”. Ámbátor ma fráj-napom van. azalatt fogta a Makár úr gyűrődött cilinderét. s amíg a két öreg meg a tensúr patvarkodtak egymással. hogy ha azt találja felelni. hogy latin iskolákat végzett. Ezáltal a tensuraság komoly megintését vonták magukra. 85 . – Először is ez nem „corpus delicti”. s odaállt Makár elé. hogy pénzen vette. még nem vagyok szomjas. – A törvény nevében! – kiálta Makár élesre köszörült hangon. – No hát szolgálatjára állok a diurnista úrnak. s nem tartoznám semmi szolgálatot teljesíteni. – Hühüj! Hisz ez a Szüköl diurnista. mert különben kiüríttetem a karzatot! Ön pedig feleljen a kérdésemre minden tergiversatio nélkül. trikónyavalyában levén gyanús. Legelőször is feleljen: önnek a közvetítése által került ide ez a corpus delicti? Paczal János azt vélte. szükség esetén konfrontálom. Makár úr e vallomásra a falnak esett ijedtében. – Csak jöjjön elő. abbul maradt meg ez a sonka. hát én hoztam ide. ha sejteni engedi. – Itt csak vizsgálatot teljesítünk. én rögtön felkeresem az illető boltost. Erre a hangra a János kidugta a fejét az ajtón. hanem „corpus porci”. – S hogyan jutott hozzá? Figyelmeztetem az inkvizitust. hogy tartózkodjék a nevetéstől. – Figyelmeztetem a hallgatóságot.A Lidi kisasszony azalatt egyre trallázta a megkezdett nótát. – Tessék csak lejönni. Minthogy a János nevetett. hát mondok igazat.

ami addig növekszik. Együtt halunk meg. – Ó. – De én nem akarok meghalni! Most várom a kineveztetésemet fizetéses segédfogalmazóságra. Adjatok gyorsan ellenmérget. Makár úr mohón nyakalta befelé az orvosságot. Azalatt Ádám apó félrehúzta a János konstáblert.– Micsoda? Ez a sonka trichinos volt? S önök engem ezzel agyontraktáltak! Gyilkosság! Merénylet! Oda vagyok! Meghalok! S azzal elkezdett ugrálni. hogy csípnek! Jaj. hogy marnak! – Tessék! Tessék! – monda Zsuzsa asszony tele pohárral nyújtva neki az ellenmérget. Makár urat a képzelődés egész a halál révére vitte. s nagyon szép halálunk lesz. – No ez jót tett! Mindjárt jobban érzem magam. magához szorítá. s elővette a szekrénybe gondosan elzárt palackot. toporzékolni. de nagy szerencse. konstábler úr. Ádám apó komolyan megszánta a szegény embert. hogy ajándékba kapta a sonkát? 86 . vigasztalta. – Mi az. hogy éppen kéznél van ez az ellenméreg! – hálálkodék Zsuzsa asszony. Már érezte a nyakán azt a támadó viszketeget. kérem? – szorgoskodék Zsuzsa asszony. – Veresbort! Erőset! A trichint egyedül a tannin öli meg. Arra elvette az egész palackot. ha hirtelen kapják. mért nem mondta meg az igazat. Kezdenek elcsillapulni. s abbul húzott nagyot. – Nyugodjék meg benne. édes jó uram! Lássa: én is bőven bevettem e halálos méregből. a gyomrát szorítva a két kezével. Ott érezte dúlni a zsigereiben a górcsövi szörnyetegeket. – De ugyan mondja meg. – Jaj. De hát jólesett. Már nem csiklandozzák a nyakamat. Átölelte. – Tessék még. kétségbe volt esve. amíg az embert megöli.

Extrafájner adlersberger ausstich! Hát ilyen az ember! Ez a Makár nem hogy hálát adott volna a mai nap védszentjének. Érezte. csak engem akartak rászedni vele. aminek ilyen jó az orvossága. hogy nem igaz az egész szörnyetegrül való história. A Przepiorka hentes adta ajándékba. Ezalatt Makár úr kifújta a nagy ijedtséget. hogy őt a legközelebbi nagy veszedelemből kiszabadította. hogy én ajándékba kaptam? – Most súgta meg az asszony. hogy több ilyen nyavalyát fel nem találtak a doktorok. utólagosan mint antidotum is. aranyetikettes palack hogyan került ide? Ezt is a János hozta? – kérdezé Ádám apótul. – Ez hatalmas dózis volt. hogy nem félek attul a trikótul! Ettem én már krokodilust is! 87 . ha feladnak érte. – Ta schau her! Ide nézzen. – Ah! Háh! Idenézzen az ember! Palackos bor! Aranyos etikettel. mint a mázatlan korsó: minden keresztül szivárog rajta. Már minek volt neki most újólag azzal a kapcáskodással fordulni a szegény emberhez. hogy a félszemét behunyja. újra beleesett az elébbi bűnbe: a felebarátjának az üldözésébe. – Ne feleljen „ön”. – Igenis. szent Baziliusnak. Meglepte annak a külseje.– Hát maga honnan tudja azt. mert azért az egyikért. De csak azért is kellett neki valami turpisságot kideríteni. mikor nem „önt” kérdezem! Még az ön vallomásának a jegyzőkönyve nincs lezárva. aki nem vak! A szegény emberek nagyon jól élnek. hogy a prophylactikus szer használt. – No itt van! Így bízzon az ember valami titkot asszonyra! Olyan az asszony. de az ajándék elfogadásért fegyelmi vizsgálat következik: nagy baj! – Azt sem tudtam. hogyan mert ön egy ilyen életveszélyes élelmiszert a megsemmisítési rendelet törvényes következményei elől elodábbítani? – Hát úgy. Elébb arra kell önnek megfelelni. Hát ez a pecsétes. legfeljebb egy napra dunklit kapok: kis baj. Pedig megmondja a szentírás. én hoztam – deponálta János. Hát azért nem mondtam meg az igazat. Kár. meg hogy „Aki az őzet megüldözi az erdőn. hogy hol vette azt a drága bort? Hisz a természet is úgy alkotta. az oroszlánra bukkan”. Aztán körültekinté az orvosságos üveget. hogy „Ne legyetek fölöttébb igazságosak”.

De bizony megettük. Egyszer kinn a táborban nem tudtunk mást puskavégre kapni. egy ilyen hitvány kis szörnyetegtül. a dicső Miksa császár mellett. – Ez el van döntve. Tetszik tudni: vegyelemzés végett. hogy az úr sem hiszi. De Makár úrban újra feltámadt az életfenntartási ösztön. – Ne kiabáljon az úr! Én már egy hét óta mérgezem vele magamat mindennap. az történt velünk. hogy megtudjam. mint kukta. csak nem szaladok az óperenciára. – Második kérdés az. hanem azért muszáj nekik lenni. de én a mindent megmagyarosító egylet tagja vagyok. hogy legyenek. Egy kicsit békaízű volt. Hát egyet. Hát ha egy százfogú varasgyéktul meg nem ijedtem. kettőt. Hogy evett volna ön krokodilust? – Fenntartom az állításomat. Borgia Lucretia óta ilyen drasztikus mérgezési jelenet nem került még a színpadra. Hát mikor Mexikóban voltam. 88 . hogy én sem hiszem. hogy majd éhen vesztünk. – Csak nem fuchsin? – Igenis. Én lettem a megsemmisítési eljárással megbízva. – Jajh! Végem van! Most meg a fuchsint itatták meg velem! Kétszeresen meg vagyok mérgezve.Ezen nyilatkozat által Szüköl Makár a hivatalos tekintélyét érezte megcsorbítva. hogy a főfizikus úr felfedezte. hogy mit ejt ki a száján! Itt minden szó protokollumba kerül. de csakhogy volt. hogy egy borkereskedőnek a palackos boraiban „rókák” vannak: emiatt azokat ki kell önteni a csatornába. de ez sem az. hogy miként jutott ön ezen nagybecsű alkohol tartalmú palackhoz? Ez sem korrupciós bor? – Megkövetem. – Nohát konstatálom. én csak konstatálok. mert ki van adva legfelsőbb miniszteri rendeletben. vannak-e benne rókák? – Rókák? Miféle rókák? – A főfizikus úr németül ejtette ki. úgy mondta. hogy vannak ilyen pirinyó kis szörnyetegek. mint egy krokogyélust. Vallja meg az úr. Hát ehhez meg úgy jutottam. akit még nagyítóüveggel kell keresni. s mégsem másztam tőle a falra. – Konstábler úr! Paczal János! Fontolja meg jól. hármat elhoztam a palackokból. – Én valljak magának? Én nem vallok.

– Hagyma fentőstül. Ugyan nagy dolog! Megyek zsákot hordani. s ismét elrejté azt a tolltartóba. – Hivatali titok elárulása. – Ez nem ellenméreg. – Kettős mérgezés trichin és fuchsin által. – Huszonkétfokú meleg szoba. Zsuzsa asszony nagy jámborul intézé hozzá ezt a kérdést. – Különféle kések. 89 . olyan urak.– Gyilkosok! Méregkeverők barlangja! Megálljatok: majd megfizetek én nektek ezért a traktáért! Jaj. – Kassai sonka. s annak a dugóját kezdte el kifelé húzogatni a fogával. Azzal szétnézett a kalapja után. azt kiterjeszté az asztalra. – Egészségügyi rendelet bűnös kijátszása. Nem találta. Azzal kihúzott a zsebéből egy ív rovancsolt papírt. – Írni kezdett. hanem a dologházba kerülünk mi mind valamennyien. – Úgy! Akkor még azt is hozzáírom: „Felsőbbség irányában nyilvánított magasfokú tiszteletlenség. Makár úr egy nagy pocát ejtett a protokollumba. – Kosár perec. Ezzel kivett az oldalzsebéből egy kis görbe üvegcsét. – Itten végeztem. hogy égeti a hátam közepét ez a fuchsin! Hol egy tükör? Az arcomnak skarlátveresnek kell már lenni. – Szimulált szegények. – Végünk van. – Danoló kisasszony. – Majd Paczal János uram is megemlegeti ezt a mai Gabelfrustukkot. – Tejet ivó kisded. Rárivallt. hogy ha én szamár. – Életbiztonság elleni merénylet. – Mai napon alólírott által a helyszínén fölvétetett! – Kapor Ádám és a felesége. Nem a szegények házába. s hozzáült. Megyünk egy házzal odább. S nem hínak szamárnak. hát mi lesz belőle? – pattogott vissza János. – No. akiknek azt mondhatnám. – Noh! Lesz ebből szép kis ügydarab! – Jaj! Feleség! – sápítozott Ádám apó. – Kérem szépen: ez is valami ellenméreg? Makár úr anélkül is nagyon mérges volt már. akkor kegyelmed „urambátyám”. – Legfeljebb elcsapnak. – Virágcsokor. Ott legalább nem abcugolnak meg többet. – Vallásháborító muzsikus. azt vitézül felnyalta.” Ezzel aztán a hajához törlé a tollát. – Hivatali visszaélést elkövető konstábler. Ez igazi méreg! Ez tinta! – Megálljatok csak! Majd drága lesz ennek a trichinnek meg a fuchsinnak az ára! Most én mindezekről jegyzőkönyvet veszek föl.

A kalapját a Lidi kisasszony vitte be a szobájába. Tintát. – Hát rablók vannak itten? Hová tették a kalapomat? Zsuzsa asszony alázatosan bátorkodott megjegyezni. – Hol van a kalapom? A János föltette az uniformisos sapkáját a fejére. tollat.” Ez is megvolt. s nagy volt a megütközése. és beleírta az újabb kihágást. – Kérem tisztelettel. – Egészen organizált rablóbanda! – Jaj én édes Jézusom – sopánkodék Zsuzsa asszony. – No itt van uraságodnak a kalapja. specialiter ráförmedt a konstáblerre.– Hol a kalapom? Nem kapva az általánosságban tartott interpellációra választ. – Soha se írtak még a mi lakásunkban jegyzőkönyvet. Ne essék kétségbe. – Tiszteletlen magaviselet a hivatalos tekintély ellenében. amint azt kezébe kapta. – Hatósági személynek erőszakos letartóztatása. A cilinder ki volt vasalva szép fényesre. – Én tudom. s feszesre húzta a derekán a dolmányát. 90 . „Lidia kisasszony. – De kalap nélkül csak nem mehetek el! – Az nem tartozik rám. Makár a kalap után nyúlt. hogy el ne mehessek! No még ez is belekerül a jegyzőkönyvbe. rovancsolt papírt újra elővett a törvényes hatóság. – Micsoda? Eldugta a kalapom. – A kalapom pedig itt legyen ebben a nyomban! A Lidi kisasszony már jött vele a hálószobájábul. amit majd csak az alkapitány úrnak terjesztek elő a rapporton. hogy hol van. De ez hivatalbeli titok.

– Hát aztán mondja csak Lidi kisasszony. Mosolygó arccal forgatta előre-hátra a kalapot. De bizony mégis az én kalapom. hogy azt az én kalapomat kivasalja? – Hát – megsajnáltam önt.– Micsoda? Ez nem az én kalapom. – Hát igazán megszánt engem a kisasszony. amióta élek. Azért én sem szántam soha senkit. – Megsajnált engem? – Ez a szó ismeretlen az én szótáramban. – Mi jár egy kalap kivasalásért? – Elfogadja a kisasszony fizetés fejében ezt a jegyzőkönyvet? Azzal kihúzta az oldalzsebéből a veszedelmes protokollumot. a sárga irigység fogja ellepni. Ha ezt az a nagy dandy expeditor meglátja a fejemen. – Akkor köszönöm. hogyan jött magának az a spuriussa. s odanyújtá a hölgynek. 91 . Bele van írva a nevem veres tintával. Makár úrnak még a hunyorgó szeme is felnyílt erre a szóra. – Ilyen kalap nincs az egész irodában. akkor leszidnak. Hát aztán? Itt egyszerre visszaesett a régi hivatalos hangba. Hisz én. csak azért vagyok a világon. amit akarok? – Ami a két kezének tetszik. – S itt most akadok egy emberi lényre. hogy olyan elhagyatott kinézése van. aki engem megsajnál. hogy olyan madárijesztő vagyok? S akart rajtam valamit igazítani? – No hát én sem maradok adósa. – Hát hogy lett ez újjá? – Hát egy kicsit kivasaltam. akkor kinevetnek. De perc múlva nem volt már az a protokollum protokollum. ha magamnak csinálok. mert azt a Lidi kisasszony finom ujjacskái harminckét darabra tépték. – Azt tehetem vele. Az enyim ócska volt. – Kivasalta? S attól lett ilyen fényes? – Hisz ez új korában sem lehetett különb. Ha másnak csinálok bajt. Jókor köszönte már. hogy leszidjanak meg kinevessenek. amikor én még nem ismertem.

ásítni nem szabad. Vegyétek! Legyetek szegények. – Én azt hiszem. – Nem! Nem! Ez valóságos igazi szép szegénységi bizonyítvány. Szárnyai alá fogadta. Pedig megtehetném! Hanem hát – megsajnált engem!… Kivasalta az ócska kalapomat. Ádám apónak a szeme is megtelt könnyel. amilyenért ma reggel imádkoztunk. Egyik sem tudott belenézni. még egyszer kisrófolta a tolltartót. amiket ugyan sohasem látott senki. s elkezdte a blankétát kitölteni. Utoljára a Lidi kisasszony olvasta fel nekik. Fogja öreg. Zsuzsa asszony örömrepesve súgá Ádám apónak – Lásd? Mégis csak megírja a szegénységi bizonyítványt. jobb sorsra érdemes hatalmas fogat tüntetve elő. Ádám apó pedig csak a fejét ingatta. Sokféle öröm születik a világra egy írott sor láttán. mikor azt a kebléhez szoríthatta. s felfelé nézett a gerendára.Makár úr nevetett. de hamar elbánt vele! Ez kéne nekünk oda az irodába kisegítőnek! Egy hét alatt nem lenne retardatum. nem bánom. Aztán odaadta a feleségének. azt a kegyosztó. – de mi ez mind ahhoz az örömhöz. hogy hibás váltóra igazítottam a Blitzcugot. azt a pártfogás kisugárzó tekintélyt öltve az arcára. Nevetni nem szokott. két sor. – Most már hát kitöltöm még azt a szegénységi bizonyítványt is. – Megvan. Azzal még egyszer leült az asztalhoz. Mikor a gazdag bankár megkapja az érdemrendet. – Huh. – Még valamit akarok tinektek mondani. Mégis csak van igazság a földön! De bizony alkotmányos világban élünk! – De hát megálljunk csak még egy szóra – monda Makár a szelídebbik tekintélyét. – Nem akarom útját állni a szerencséteknek. Egyszer csak fütyül a lokomotív. mikor a vasúti koncesszió alatt megpillantja a vállalkozó a miniszter aláírását. hogy most is csak álmodom. mikor elnyerhették azt a szegénységi bizonyítványt. – S azzal a nedves papirosra a bicsak fokával port vakart a falról. – Itt van ni – mondá Szüköl Makár. mikor a képviselő színről-színre látja a mandátumát. s akkor látom. mindkettőjüknek a szeme előtt összefutott az írás. Kihúzta a fogával a dugót a kalamárisból. 92 . Most már tegezte őket. itt az írás. ami a Kapor Ádáméké volt. – No de hát ez még nem elég. felébredek.

ami kevesük van. majd írok én egy olyan… Itt félbeszakítá a szót: észrevéve. ahogy Ádám apó felsóhajtásából megértettem. most is a jó erkölcsöt istápolják. amikor a nyakravalómat felkötöm. – Tessék! tessék! A két hölgy ráerőtette. bizonyosan a szegények házába akartok fölvétetni.Aztán szétnézett. hogy mikor azt elolvassa a tanácsnok úr. amire ráírhatják az indorsátát. legyen szíves megnézni. akik fénymázos kamáslit hordanak a cipőjük felett. Megint csak levette a kalapját. hogy a konstábler még mindig ott van. – Hát azt akarom mondani. s nincsenek „bizonyos valakijei”. bevádolnak zugirászat miatt. Félek én már akkor is. tessék föltenni a fejére. hogy tegye föl a kalapját. – Ugyan édes Paczal János konstábler úr. meg a szorgalmas Lidi kisasszony. Nem azokat az úrfiakat sajnálja meg. aki csodaszépsége mellett keze munkája után él. – Hát nehogy még egyszer visszaküldjék az öreget a városházátul. – Oh. azt is megosztják a maguknál még szegényebbekkel. – Olyan instancia lesz ez. Mert ha megtudja valaki. – Csak hagyjátok. akinek félre 93 . édes öregeim. Mégpedig egy kissé nyalkán. Mit nem szabad neki cselekedni. a másik szemükkel szemtelenek hanem azt a szegény ördögöt sajnálja. a folyosón hagytam kifeszítve. édeseim! Hétszáznyolcvanhét olyan paragrafus van. Meg is tette. fogadom. de még jobban. – „Ez” előtt nem beszélhetek. s a kesztyűiket az oldalzsebükből fitogatják. az egyik szemükkel monoklisok. hogy nem loptae el valaki az esernyőmet. majd gondoskodom én magam a ti folyamodástokrul. Hát arra még egy folyamodás is kell. amikor leoldom. A mosókonyhában minden ragad. annyiszor félek. Ahányat lépek. amit egy hivatalnoknak tudni kell. a hunyorító szeme fölé félrehúzva. Ti. – S „most már” nem lehet azt a kalapot letenni akárhová. – No. bömbölni fog. úgy gyönyörködött benne. mint egy tengeri oroszlán! – Beleírom. No hát azt nem szabad senkinek megtudni. hogy mitől féljen. hogy hová tegye le a kalapját. a János nem olyan ember. hogy a folyamodástokat én írtam. hogy még ez a bizonyítvány maga nem teszi meg. – Belejön az árva cigány gyerek is. A János megtette a kérését. – Ó kérem. hogy én folyamodást írok. hogy ötven esztendeig éltek példás házasságban.

Ott azután a folyamodást átadhatom. – Hja: nem itt nálatok! Ide én nem jöhetek. A népkonyhában. Ott tíz krajcárért olyan pompás gulyáslevest adnak. „Oh. Írok én olyan instanciát. – Hát természetes – mondá Makár. A feleségem nagyon jól főz. odasúgott Makárnak: – Aztán én nem kívánom ám ingyen azt az instanciát. s ezzel a szóval: „Maga derék ember!”. – Az rendén van.van gázolva a csizmasarka. – Mennyiért tetszik azt megírni? – No hát mit mondjak. amíg a konstábler kívül van. hogy ebédeljünk? – Hát hol? Ahol a magamforma rangbeli férfiak szoktak ebédelni. az az oltári szépség átölelte a fejét. mert akkor kitudódik. – Hát hol? – Valami közhelyen. Egy ebédért. 94 . hogy a prímás se eszik különbet.” – Mi ez? – mondá Makár. s nagy zokogva csókolta meg. hogy Hirsch báró megirigyli. drága jó uram. ha elolvassa. hanem még azt is. – Nagyon jó lesz! Kapott rajta az öreg. – Ne bolondozzatok! Valaki megcsókolta a kezemet. Énnél a szónál Zsuzsa asszony megkapta a Makár kezét. – Igenis. egy hatalmas csókot cuppantott a tízkrajcáros patrónus ordináré arcára. Ergo holnap egy órakor a népkonyhában. Hát hol kívánja. Te fizeted az ebédet. ha a Grand Hotelt találja kívánni. öreg. Kapor Ádám diszkrét ember volt. „Valami közhelyen?” Vendéglőt ért alatta? – Jaj. Ádám apó nagyon felhúzta a két vállát. Sietett felhasználni azt az időközt. Ilyet is megértem! De nemcsak ezt érte meg. – Kinek kinek meg kell a munkája díját kapni. hogy a Lidi kisasszony. s felcsap szegénynek. ahol nem tűnik fel.

– Hát ez mi volt? Egy szép leány csókja! Az én kicsúfolt pofámon! – Milyen gazdagok ezek a szegények. [1] venio nunc ad fortissimum virum = most következik a lényeg 95 .Az csak ámult és bámult.

Olyan. hogy hagyja nyitva a hálókamrája ajtaját. passiflorákrul és arabeszkekről. Hát még a lelki versenyfuttatás! Neki is volt ambíciója.TIZENÖTÖDIK FEJEZET A varróleány éjszakája Lidi kisasszony hímzés közben rájött. Sok volt a mai nap fáradsága az öregnek. mikor bemegy dolgozni. Kialussza magát. Ha az ambíció a magasabb szférákba kerül. hogy ő fog olyan finom ízlésű virágokat hímezni eredeti felfogással egy darab krepdesinre.) Ambíció az. feltörekvés”. ahogy a latintul örökölte. mint akármelyik párizsi divatművésznő. Holnap csak haza kell hordani. De hát ezúttal csak egy krepdesinről van szó. Lidi föltette magában. Van szinonim szó elég: „dicsvágy. S az már teljesüléséhez közeledett. hegyvidéken elültetve keserű. Aztán jól is lakott. Milyen jó érzés az. ott már elfajul nagyravágyássá. mikor egy dolgozó ember magára maradhat! A munkában nem hosszú az éjszaka. mint a retek: lapályon termesztve édes ízű. S ezt a kellemes érzést a szegény emberek monopolizálják. 96 . Bort is ivott. hogy egész éjjel fönnmarad és reggelre elvégzi a rábízott munkát. mint a torma. Csak úgy repülnek az órák. még lefekvés előtt szenet rakott a tűzre. nagyravágyás. Csak hat órakor kel föl. Az ambíció igen jótékony indulat. Az ambíció több várost fölépített. (Az „ambíció” szót minden nyelv úgy tartotta meg. Zsuzsa asszony megtudva ezt a szándékát. misem szolgálhatunk mással. amit ő úrhölgy korában nem ismert: az ambíció. becsvágy. A kakukkos óra minden negyedet meghuhukol. Nem is fog holnap négy órakor felkelni. s azt tanácsolta a varrónőnek. Ádám apó még napfénynél lefeküdt a hárságyra. meg az arra hímzett csodaszép orchideákrul. mint amennyit a nagyravágyás lerontott. az egész ruha be volt vasalva. amikor egy budapesti varróleány felteszi magában. hogy van egy kellemes érzés. de az egy sem fejezi ki az ambíciót. Az a szép díszes szegények háza ott a város szélén! Nyolc órára elvégezte a munkáját a Zsuzsa asszony. hogy a meleg bejusson.

Tíz órakor a kapu nyílik. mintha veszekednének. s odacammog az ajtóhoz. hanem bemegy a Lidihez. A konfortáblis érkezett meg. Ekkor kinn a kerti lak körül elkezd egy andalgó macskapár egymással szerelmi nyilatkozatokat váltani. De hát ők nem tudnak halkan értekezni. s bomlottul ugat. Csendesség lesz a háznál. Olyan lármával jöttek. A macskafüleknek az bizonyosan kellemetes ének. De már nem tud újból elaludni. Perelj uram perlőimmel. amik egész nap szenet. és az ajtót kaparja. Tizenegy óra felé elkezdi egészen csendesen a maga zsoltárját énekelni. Pedig csak beszélgettek. – Keszt herein! Bejössz mindjárt! – kiabál rá az öreg. s szétriasztja az éjjeli ábrándozókat. De a macskamernyákolásra meg a Vigyázz ébred fel. A lúdfertályos nő bezárta a boltot. Az utcán a nehéz üres társzekerek csörömpölnek végig. jót húz a hátára a nadrágszíjjal. aztán az is elpihen. Ellenségimet kergesd el! 97 . A Vigyázz nagy morogva rohan ki a kertbe. A paripa egy kis ideig röhög a zabra. Nemsokára tele volt velük a fáskamra. A Vigyázz mérges. s annak a lába elé kuporodva. hintó gördül be az udvarra. Ez még jó volna. Az előrohan az ágy alól. Harcolj én ellenségeimmel! Te paizsodat ragadd elő: Én segedelmemre állj elő.Nyolc órakor hazakerültek a napszámos legények. panaszolja el nyöszörögve a mostani cudar világ romlottsága felőli nézeteit. Csak mint egy távol fűrészmalom dorombolása szűrődik át az éjszakán a mindenféle kaliberű torkoknak a horkoló versenye. kinyitja a kutyának. s mikor végre be tudja idézni a Vigyázzt. Erre Ádám apó tápászkodik fel. Az kifog. hogy kilenc az óra. Egy vasajtó becsapódása az utca felől jelenté. Milyen nagy regiszterű hangterjedelme van a kandúrnak! Két oktáván keresztül bírja. A Vigyázz aztán nem is bújik az Ádám ágya alá többé. téglát szállítottak. hogy oda nem szaladhat utánuk. beviszi a lovat. s lassankint a lárma elcsillapult odabenn. Különösen ezek a macskák! Ádám apó megint lefekszik. azok mind ebben az utcában tanyáznak. Dárdádat nyújtsd ki kezeddel. s sírva csaholva panaszolja a keservét. azok prüszkölve szaladnak fel a padlásra.

Három óra felé asszonysikoltozás riasztja fel az utcát. Ott el kell válniok. De eladta a szegedi kapitán”. De még a túlsó utcából is visszakiabált. Valaki lassú léptekkel közeledik. Reggelig ott folytatták volna a háborút. de nem bír lelket verni az inasba. A Kaporék ablaka alatt megállnak. s ismét elalszik. amit az ellenfél hasonló stentorral torolt vissza: „Éljen Ozmán Gházi!” Tizenkét órakor rendőri szabály szerint minden kocsmát bezárnak. a másik russofil. hogy melyik tudja a másikat rekedtté ordítani abban az elkeseredésében. jön egy másik marhacsorda. ha az egyikért érte nem jött volna a felesége. ahogy tudnak. Az volt a vitás kérdés.Mondjad azt az én lelkemnek: Tégedet én megsegítlek! Ettül aztán megenyhül a lelke. Üti bottal. hogy „Volt nekem egy daruszőrű paripám. aki a műhelyben alszik. Mind a kettő nagy stratéga. mint rézpénzt. Egyik sem engedett a maga álláspontjából egy lábnyomnyit sem. Bizonyosan a májszter érkezett haza. Addig csoszogva lépegetnek. amik titkos jeladások lehetnek. A Zsiga szidja a nagyobbik fiút. hogy: „Éljen Gurkó!”. amíg a konyhán keresztül mennek. aztán meg sertéseket hajtanak végig az utcán. „Hát te bibast. Majd meg a cigányok érkeznek haza: a Zsiga a két rajkójával. hogy el lehetett volna-e Gurkót fogni a Sipka-szorosban. kővel az ajtót. hanem odalenn a pincében kezdődik el a hadd el hadd. Gyanús füttyök hangzanak fel ittamott. A kizavart borozók jöttek nagy danolással végig az utcán. A boltban lárma támad: a betörő elszalad. Versenyeztek egymással. s megáll a zsidóasszony boltajtaja előtt: kulcsot próbálgat a zárba. mert ott az utcaszeglet. Minden szavukat meg lehetett hallani. Annak aztán meg kellett magát adni kényre-kegyre. Fél óra múlva két kocsmalátogató jön végig az utcán hangos disputát folytatva. Azután elkezdenek az átelleni kovácsműhely ajtaján dörömbölni. Ezek alig haladtak el. csak úgy hangzik bele az egész utca. 98 . Segítségért kiabálnak. amint a „tányérolt” pénzt számba veszi. míg egyszer csak beeresztik. ha szamár vagy? Hát már most én kit csaljak meg vele?” Azután már csak a tolvajok járnak az utcán. hogy tudtad elvenni a fületlen gombot pénz helyett? – Hát e micsoda? Hisz e meg tavalyi kutyabélyeg! Csupa újpesti hatosok! Minek veszel el mást. Ezek is úgy énekelnek. Azt vitték hadifogságra. vagy nem? Az egyik turkofil volt.

Ó most a „Lohengrin”. Öreg már az is. megelevenül az utca. erőtvesz rajta a hivatás buzgalma: rohan ki az utcára. négy óra tájon nagy trombitaszó hangzik az utcán. s az átelleni része tűzveres. mely éjjel a tűztől veres volt. „Tra-ri!” A kertre nyíló ablak egyszerre megvilágosodik. Vágtatva csörömpölnek a tűzoltó szekerek. mostan fekete a füsttől. Valami nagy épület gyulladt ki: a felhőkig ér a lángja. Itt jön fel a nap. a szemetes legény csenget kapuról-kapura. aminek az indulni kész gőzhajó leviathán-üvöltése kontráz „huhúh!” Erre aztán elkezdődik az átelleni kovácsműhelyben is a pörölyök csattogása: a szenes társzekerek mind nekiindulnak a munkának.Erre mozgás támad a padláson. Ő a megtorló igazság lovagja. mert a tűzvilágítás egészen elveszi a színérzékét. Hangzik az éles síphangja. hogy vége az éjszakának. akik kiabálnak: de a János hatalmas hangja uralkodik a lármán. A falióra is megállt. Néha eszébe jut megpihenni. A veres fény betölti a szobát. Bekíséri a gonosz cselszövőket Odin haragja elé. Átvirrasztotta az egész éjszakát. Megszabadítja az üldözött ártatlanságot. Csak arról tudja meg. Végre. Mikor leveszi a varróleány a nagykendőt az ablakáról. s meg volt vele elégedve. a János konstábler szalad le nagy dobogással a lépcsőkön. mikor a város végén levő gyárak gőzkürtői elkezdenek mammut-bőgéssel jelt adni a munkásaiknak a felgyülekezésre: „búh. A hímzet teljesen elkészült. mintha most volna vége a kotillionnak. A varrónő kénytelen a nagykendőjével lefüggönyözni az ablakát. 99 . Akkor aztán dolgozhatik csendesen: nem háborgatja semmi. már akkor az a része az égnek. bőh!” vastagon és vastagabban. amivel jelt ád a távoli rendőröknek. Odakinn dulakodás támad: többen vannak. hogy még tart a fráj-nap. hogy semmi se hiányozzék az éjszakai élvezetek repertoárjából. Nem tekinti. Hát… gondoljuk.

– Kérem. mikor sürgetős volt”. 100 . megmutatta neki Lidi kisasszony az elkészült hímzést. a Lidi kisasszony remek munkáját megtekinteni. – Nem tudott okosabb öltözetet kigondolni a számodra. mikor reggelre kelve. Zsuzsa asszony nem engedte magátul azt az elégtételt megvonatni. aki tűzbe ne tette volna a kezét azért. aki szintén egész éjjel fennmaradt a munka mellett. – Hiszen még az idén egy bálban sem voltam. amíg a kisleánynak meg nem mutatta. mert az éjszakázással elrontja az egészségét. Olyan cifra volt. – Ejha! Te talán a cirkuszba készülsz táncolni. (A tótokat képviselte corporatíve a Frányó. Hja! mert ugyancsak ki volt csípve. Az pedig ma nagyon későn került elő. egy sem volt. hogy „ez a Lidi kisasszony ugyanaz a régi Lidi mamzel.) No mert voltak közöttük szkeptikusok. hogy úgy fel vagy teremtettézve? – monda Zsuzsa asszony. mint egy kötéltáncosnő. – most aztán mikor látták. mint egy kutyakomédiásné. az ibolyák közé egy-egy rózsabimbó. Volt rajta piros szoknya. a haja elöl kurtára vágva és tincsekbe bodorítva. bodrokkal. fehér mellényke. Még csak a Csicsonkának kívánta a Lidi megmutatni a munkáját. akinek ép szíve van Zsuzsa asszony csak összecsapta a kezeit. néni. hogy mit tud. és különösen mikor azt megtudták. a gyöngyvirágok közé pedig árvácskák tűzve. mint máskor. Olyan vagy. – Kegyed valóságos tündér! Hogy tudott annyit elvégezni? – Egész éjjel dolgoztam rajta. – Hanem ezt ne produkálja sűrűn. akik kétségbevonták. hátul pedig széles piros szalagok közé fonva. hogy az összes házi lakókat egyenkint be ne hívogassa. – Én Istenem! Milyeneket tud mondani. hogy egész éjjel dolgozott. Addig nem viszi el az üzletfőnökhöz a munkát. A gyermekszáj véleményére szokott legkíváncsibb lenni minden művész. Még a virágai is cifrábbak voltak.TIZENHATODIK FEJEZET Az. ez szép ruha. – Hát új ruhát kaptam a nagymamától. hogy ez a Lidi a másik Lidivel azonos személy.

Aztán látott minden ember a maga dolga után. A Lidi kisasszony mégiscsak megmutatta neki a kész munkáját. – Vigyenek hát a rosszak – dörmögött utána Zsuzsa asszony. – Úgy? Virágot? Tudom már! Az a te boszorkány nagyanyád is azt tartja. amíg apró. ahol ő végezte. 101 . Sértve érezte magát azáltal. Ő fog legkésőbb hazakerülni onnan. – No hát nem szép? – nógatá Zsuzsa asszony. Csak szőlőzsírral van bekenve. de csaknem minden virágja megvolt a kosarában. kikérni a bizonyítványát.– A szád is ki van neked festve. – No. Akkor már késő a városházára fölmenni. hogy a Grand Hotelben árulhatok ezután virágot. Ma még kávét sem főztek idehaza. hogy húsz esztendeig hűségesen és józanul szolgált. mert kicserepesedett. az a Csicsonka volt. Hányan fognak megcsalatkozni? Aki leghamarább átesett rajta. Lidi kisasszony elvitte a hímzést a főnök úrhoz. hogy a retek addig jó. hát? Csicsonka! Nem jól ütött ki a grandhoteli virágvásár? – kérdé Zsuzsa asszony. hanem beállított a Kaporékhoz. mikor reménységgel táplálkozik. szép. és semmi vétséget el nem követett. – Nono! Aztán hová készülsz te most ezzel a nagy parádéval? – Hát megengedték. de csak mégis szebb az eleven virág! – Fecsegett a leány. Ádám apó pedig felment a vasúthoz. Már két órára hazakerült. s azzal megfordult a lábujjhegyein és kitáncolt. Zsuzsa asszony elhordta a tiszta ruhákat. s megtraktálni azt tíz krajcáros gulyáshússal. Ez is jó lesz majd az instanciához. ahol az anyád kezdte. Hiszen olyankor nem is éhes az ember. s ott bevárnia patrónusát. Onnan aztán el kellett mennie a népkonyhába. marad a folyamodás beadása holnapra. hogy az új ruhájában nem találta senki szépnek. A Csicsonka csak állt előtte tátott szájjal. mi? – Nem. majd ott is végzed. S ma mindenkinek volt valami magasbanjáró reménye. Nem is hazament egyenesen. – Szép. – Te is ott kezded.

– Derék kislány vagy! – monda Lidi kisasszony. akik bepiszkolják azt. kisasszony. hogy inkább ne is vettek volna a virágomból. Fellázadtak az idegei. Amint aztán a sikoltozás éles hangjai elmúltak. Lidi kisasszony indulatosan járt alá s fel a mosókonyhában. rimánkodás. hogy én megharagudtam. Zsuzsa megfogta a kisasszony kezét. Megpróbáltam a virágárulást. Egyszer aztán egy kopaszfejű ifjú úr. nyögés nesze. – Hiszen derék kisleány – mondta Zsuzsa asszony –. nem megyek én oda többet. mint mikor egy védtelen gyermeket kínoznak. Egy erős. – No. mint a sorsé. Ijesztő rezes arcú. s megcsókolta a leánykának a homlokát. És aztán olyan rossz volt. – Inkább az anya keze verje meg. de majd lesz ennek nemulass. akkor meg következett rá valami még nyugtalanítóbb nyavalygás. e gyermeki sikoltozás alatt. hogy tűzzem a csokrot a gomblyukába. ha a nagyanyjánál elmondja a vitéz tettét. s sírva szaladtam haza. hanem a más szegényekét is. más helyen meg olyanokat mondtak. a mások dolgába! A szegény embereknek nemcsak a maguk baját kell türelmesen venni. Kiég nekem ott a szemem. – Ne ártsa bele magát. 102 . mint egy nőtigris. A fabódé falain keresztül lehetett nyomban hallani a kislány visítását. Nem megyek én oda többet. – Nem! Ezt én nem tudom eltűrni! Bemegyek hozzájuk! – monda Lidi kisasszony. csontos vénasszony ült egy kerékkel hajtható karszékben. kidülledt szemű böjti boszorkány. ami hirdeté az ellazsnakoltatást. sasorrú. Olyan jelenet volt előtte. Kivált az ilyenfajta szegényeket nem kell háborgatni. Egy helyen elpirongattak. S megint elkezdett sírni. Az sírva ment a filagória felé a virágos kosarával. Hát hisz abban az anyai kézben nem is volt fogyatkozás. édes Zsuzsa néni. fejéhez vágtam a csokrot. azt kívánta. aki virágot vett tőlem. Benyitott a filagóriába. Egyik asztaltul a másikhoz hordtam. én ezt nem tűröm el. ami a vérét forralá fel. S azzal kirohant a kertbe.– Jaj. aki őket a földrül fölsegíti.

Azok égették. szilvalé! Lásson a maga gyereke után. hogy nem gyomlálta ki a csalánt a virágágy közül. – Én megtiltom önnek. Ingyen adják. nem törődve azzal. s keresztbe szorítá a mellén. kikapta a kezéből a csaláncsomót s összetépte. csak megfogta az asszonynak a két kezét csuklójánál fogva. – De hát hogy mer maga itt erőszakoskodni. egy tehetetlen nyomorékot így megrohanni. Akkor aztán elkezdett óbégatni. Ha nincs még. 103 . – Hát magának mi köze hozzá. egy ilyen erős személynek. A gyermeknek a teste veres foltokkal volt már tele. hogy ennek a szegény kisleánynak a testét összecsípdestesse a csalánnal. A felső testéről le volt húzva minden ruha. – Kotty belé. szerezzen. a más házánál? Most mindjárt pofon vágom! Erre a Lidi kisasszony nem szólt neki semmit.Annak a lábainál térdel a Csicsonka. nem lehet abból kiszabadulni. – Mit csinál ön azzal a gyermekkel? – rivallt a banyára a kisasszony. – Szörnyűség! cudarság! Egy szegény beteg asszonyt. hogy én mit csinálok? – rikácsolt az asszony. mint maga. hogy azt a gyermeket kínozza. hogy a kisasszonynak a két keze olyan mint az acél. s azt a fehér gyöngéd bőrét ütögette a gonosz banya egy csomó árvacsalánnal. ha Istent ismer! Hogy tudott olyan kegyetlen lenni. hogy tiltja meg? – Így ni – mondá Lidi. hogy a saját kezeit égeti vele össze. – Kusch ti! Ne morogj! – Azért nem szabad egy gyermeket így megkínozni. a két hajtekercsénél fogva odakötve a szék karjához. Azzal odaugrott hozzá. Mit vétett az unokája? – Azt vétette. de hegyes! Ugyan. – Hát mondja ön meg. Az egy ideig küzdött vele. aztán tapasztalá. – Ugyanúgy-e? Ej. – Nem igaz – nyafogott közbe a Csicsonka.

a kisasszony mivel mulatja magát éjjelnappal. hogy elmegy innen esze nélkül. amiket meghallani rosszabb az arculverésnél. Közben el-elnevette magát. hogy mit kockáztat akkor? – Nem gondol arra. amíg elmondta a Zsuzsának. – Ahá! Ugye. Lidi kisasszonynak elállt a szava. – Mit akar a kisasszony? – kérdezé hüledezve Zsuzsa néne. hogy másnak a nevét viseli? Hogy kegyed maga is hatalmas rokonai által köröztetve van. s azzal sietve ment ki a kerti lakból. – Nem megy ki innen? No. Zsuzsa összecsapta a kezeit. olyanfajtát. A vén banya röhögése hangzott utána.– Ki parancsol belőle? Én nem kérdezem. – Hát persze. Haha! Tudom én. majd még szebb nótákra is tanítlak. A Csicsonka siránk hangon mondá: – Azért kínoz. Infámis. amint a lakására visszatért. ő még ilyesmit sohasem hallott. El sem tudta egészen mondani: hisz vannak dolgok. mitől döglik a légy. kalapját kapkodta magára. amik elmondhatatlanok. amíg azt a gyermeket szabadon nem ereszti. 104 . Bizonyosan volt fényképe: azt megküldték a főkapitánynak. – Elmegyek a főkapitányhoz. S a vén banya az első nóta után elkezdte a másodikat. S azzal elkezdett a vén banya valami ocsmány nótát danolni. Aközben a nagykendőjét. Takarodjék ki az én szobámbul! – Nem megyek addig. amiket tapasztalt. A hideg rázta. Gyere csak még egyszer vissza. hát majd én mindjárt megmutatom. hogy nem akarom ezeket a nótákat utána dalolni. Mintha minden érzéke egyszerre elzsibbadt volna. Lidi kisasszony reszketett a haragtól. hogy ki tudtam kergetni. aminőkkel a lebujok bacchánsnői mulattatják a tisztelőiket. – Hisz ez a nő őrült! – hebegé Lidi. gyalázatos dalokat. s feljelentem ezt a hallatlan botrányt. – Kegyed akar a főkapitány úrhoz menni! Hát nem gondolja meg kegyed.

hogy csakugyan elmeháborodott a vén Ribiczáné.– Nem volt fényképem. ki volt az apja. Lidi kisasszony magasra felemelt homlokkal monda: 105 . Leányrul van kérdés: ki törődik azzal. tegye abban a percben. s elviszik innen a Lipótmezőre. Ez így megy rendre egyik a másik után. – Kegyed abba a divatárukereskedésbe akar beszegődni. hogy mi lesz annak a vége. Lidi kisasszony! Meggondolta. akkor mi lesz? Idejönnek. kikérdezik felőle a szomszédokat. édes Zsuzsa asszony. ha összevissza kérdezgetik. Alapos reményem van. hogy mi következése lesz annak. – De kegyedre nézve mégis veszedelmes dolog. Oda fogom vinni magammal. akkor gondolja meg jó hosszasan. ahol magamnak lesz kényelmes otthonom. hogy rövid időn kapok olyan állást a nagy divatárukereskedésnél. de mikor jót kell tenni. Már mi szegény emberek azt nem így szoktuk. Elmeháborodottnak kell neki lenni. Láttam a szemeiből. Kegyed földönfutót csinált belőle. Én erre most mind nem gondolok. – Magamhoz veszem a leányt. – Hallja. hogy az a nő őrült. – Talán mégsem. aki kegyedet otthon. Az anyja is virágáruló leány volt. amíg az dolgozni megtanul? Azt a kis bögre kávéját osztja meg vele? – Nem. s ne törődjék vele. Az sem tudja. hogyha komolyan veszik a rendőrségnél a kegyed följelentését. tanúképpen vagy éppen vádló alakban kerülni a rendőrség elé. Senkije sem lesz a kerek világon. ez sem tudja. akkor mi lesz azzal a kisleánnyal? Az itt marad magára. azt pedig megsemmisítettem. s végesvégül úgy találják. – Aztán mit akar kegyed följelenteni? – Azt. – Ez megint kegyedhez való mondás. – Magához? Hová? Abba a kis kamrájába? S mit ád neki enni. mint rendes mámzell. Egy akvarellképem volt csupán. Mikor valaki egy rossz tettet akar elkövetni. ha nem nevetik ki vele. Kegyedre rögtön rá fognak ismerni. Maga is zavarba jön. amikor eszébe jutott. a leánya is az lesz. – És aztán. Vizsgáltassák meg orvossal. hogy mit tesz? Hisz ott mindennap találkozni fog kegyed valakivel a felsőbb társaságból. A szemétre jut. a fényes palotákban látta. megvizsgálják a vén asszonyt.

– És ha rám ismernek?… Ebből a tekintetből megtanulta azt Zsuzsa asszony. hogy büszke legyen rá. hogy a szegénység arra való. akit az Isten megáldott vele! 106 .

egy ócska. A Stáció utcán végig. hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti arról. mégpedig a 107 . mikor már látta. Én elkísérném szívesen: de ha egy divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletű öreg nő kísér. tisztességes leány egyedül keresztül nem megy. De a Hatvani utca sarkáig ilyen kegyedforma kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. – Cserkészet? Miféle vadakra? – Olyanokra. aminek a kapuboltját két kőbül faragott hordár tartja. A lovakra is.[1] – Már most emlékszem rá. A Bécsi utcáig. ahol a nagy divatüzlet van. mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba. hogy csaknem átellenben van vele az úri kaszinó. aminek kegyed dolgozik. mint kegyed. – Attól tart. Azok a széles utcák. – Nem ám. kormos házban. amiknek a fején van a tolla. ott nem sétálnak a lakkcipősök. s nem veszek észre senkit. – Én soha sem nézek senkire. hol van a főkapitányság épülete? – Sohasem tudom én. könnyű eljutni az Erzsébet téren keresztül. akik a „napnál” ebédelnek. hogy a Márkus téren át. A Hatvani utcában éppen ez órákban van a legjobb cserkészet. Vannak nálunk olyan utcák. – Hát tudja-e kisasszony. áttért e vállalkozás gyakorlati kivihetőségére. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. ahol nincs emberjárás. Ott csak a dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel. se nappal. hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra a Ribiczáné közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni. Én majd útbaigazítom. meg a szép leányokra is. Drabantok szoktak előtte állni. hanem az árkádok alatt kerül át egyik oldalról a másikra. ahol nincs találkozó hely. arról még inkább gondolnak valamit. amiken egy olyan szép leánynak.) Zsuzsa asszony. majd megkérdezem valakitől. amik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók. meg olyan urak. A főkapitányság hivatala van a Hatvani meg a Granátos utca sarkán. – Az nem jó lesz. nem lehet egyedül végigmenni. mert valamit gondolnak felőle. hogy nem ismernek rá. észrevehette. se éjjel. – Akkor arra is emlékezik.TIZENHETEDIK FEJEZET A szegénység etikett szabályai (Aki a lagunák városában figyelmesen körülnézett. hogy rám ismer valaki? – Attul még inkább.

onnan aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Becsuktunk minden éjjeli kávéházat. s azt erkölcstelen útra kényszeríti. Nincs már „leányok börzéje”. – Nem fognak kinevetni érte? – Mit gondol a kisasszony? A főkapitány úr különös gonddal van a közerkölcsiségre. egyenesen nyisson be azon az ajtón. Eddig is példás szigorral irtotta a mételyt. addig az nem létezik. – Hozta a jó ég! – monda Lidi kisasszony. akik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. – Nagyon helyesen teszi a kisasszony. A János konstábler jött sietve a házba. a takarékpénztár. Ma pedig különösen jó napunk van. Ott azután hirtelen átvágni a jobb oldalra. A véletlen segítséget hozott. nem titkolva kellemes meglepetését. sőt inkább logikai egymásutánnak. A Ribiczáné kínozza a kiskorú unokáját. a nagy nyomda. az egyetemi könyvtár meg a Ferenciek zárdája előtt. Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani. Azok mind szent épületek. mert az Egyetem téren rendesen fiatal urak csoportosulnak. Legszigorúbb utasításunk van minden feslettségnek útját állani. – Igazán. Onnan a Széna téren keresztülvágva a Kecskeméti utcán végig a Szerb utca sarkáig.baloldali gyalogjárón: a jobboldali már kávéházak előtt visz el. a nagy hamarkodásban itt feledte azt a piros bőrbe kötött bugyillárisát. Melyik utcán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amíg nem ismeri az ember a veszélyt. mintha az Úr Jézus küldte volna – szaporítá az üdvözlést Zsuzsa asszony. – Én ezt a gonoszságot fel akarom jelenteni a főkapitánynak. mert az már két kávéház között esik. hanem kerülje meg a templomot. amiben a tőkepénzén kívül (7 forint 50 kr. A János végighallgatta az esetet. A múlt éjjeli kravall alkalmával. aminek most orvoslást akar keresni. ami fölé ez van írva: „Főkapitány. Sehol meg ne álljon. Az országházban egy tiszteletreméltó képviselő úr lelkesen felszólalt azon útféli csábok ellen. Nem is mondható véletlennek. Lidi kisasszony aztán hirtelenében elmondá a konstáblernek. melyek a fiatalságot tőrbe 108 . hivatalos állásához méltó komolysággal.) a hivatalos feljegyzései voltak. senkitől ne kérdezzen semmit. hanem amint a lépcsőn feljutott.” A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt. hogy minő botrány okozta azt a felháborodást. Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. A lélekvásárlók kegyetlenül büntetődnek. Most azért futott vissza. Világért be ne térjen az átjáró udvarba.

nem is tartja kötve: hanem minden ruháját lehúzta róla. 109 . dolmánya mellébe dugva a piros jegyzőtárca. már akkor a Lidi kisasszony is megtért a filagóriából. – Ön velem jön? – Majd csak úgy huszonöt lépésnyi távolban: ne gondolják. és a hajánál fogva lekötve tartja: azt utasításaim szerint kiszabadíthassam. – Ah! Hisz az szégyen volna! Egy szép kisasszony meg egy rendőr az utcán egymás mellett haladva. Megleckézte a rendőrséget. – Akkor sietős a dolog! Tessék előremenni a kisasszonynak. Bemegyek a Ribiczánéhoz. s az ócska ház helyén monumentális épület emelkedett. A János még magasabb fokra hágott a Lidi kisasszony becsülésében.ejtik és megrontják. Mire a János visszajött a padláslépcsőn. hogy jöjjön mellettem: úgy kísérjen. – Én meg addig megkeresem tárcámat. Most azután a főkapitány úr drákói rendszabályokat fog alkalmazni. – Tartóztatá Lidi. hogy együtt járunk. – Ne! most ne menjen be hozzájuk. s ha a kisleányt most is kínozza. [1] Most már a Dunaparton van saját palotájában. – Majd én elébb benézek hozzájuk. hogy teljes elégtételt fog kapni. – Én nem tudom. – Én is hivatalosan tanúskodni fogok a kisasszony feljelentése mellett. – Ne menjen ön be hozzájuk– suttogá a konstáblernek. Soha jobbkor nem jöhetne a kisasszony ezzel a feljelentéssel. hogy a kényszerhelyzeten rögtön segíthessek. – Az a csúf boszorkány nem kínozza már a kisleányt. Biztosítom róla. eszébe véve. hogy mi benne a szégyen? Akinek kard van az oldalán. – Sőt én arra kérem. hogy milyen állapotban hagyta a Csicsonkát. amit a szobámban hagytam. az gentleman. – Addig is szabadságom van rá. „Ha nem akarsz nekem szót fogadni: járj meztelen: én vettem a ruhádat!” A leány most ott kuporog egy szögletben.

A János egyre intette. Időjártával kijött az orvos. Míg az előkerült. És azonnal kiadta a rendeletet. Mikor aztán az öregasszonyt elszállították. a Lidi kisasszony bement a Csicsonkához: felöltöztette a leányt a tisztességes ruháiba. Az nem ülhet egy kocsiban három idegen férfival együtt. addig más mindenki kívül maradt. Rég fel kellett volna már jelenteni. legelébb az orvos ment be a kertlakba. Az őrült nő nem akarta engedni. Attól aztán a kislány 110 . Jó szerencse. Az egész háznép meg a fél utca mind kiszaladt a csodára. hogy a közerkölcsiség dolgában ily érdeklődést tanúsított. Annak a kisleánynak is az eddigivel ellenkező életmódot kell követni. a rendőrtiszt és konstábler számára. mert bizony ráhúzzák a kényszerzubbonyt. s átvitte magához. Legnagyobb fokú hisztérikus őrjöngés volt megállapítva a Ribiczánénál. Akkor aztán feltették. A páciens ocsmányul szitkozódott. egy kopott szőnyegdarabot csavarva a teste körül. s azt mondá a konstáblernek. hogy a bérkocsiba betegyék. A „zöld paradicsomba” megérkezve. másikat pedig a kisasszonynak. – A szolgálattevő drabantot utasítá. A főkapitány úr azonnal kihallgatta a Lidi kisasszonyt. Amint a konstábler visszaérkezett a két hordárral.TIZENNYOLCADIK FEJEZET A Gratulin Lidia levele Minden a legszebben ment. hogy egy rendőri orvos rögtön menjen ki a „zöld paradicsomba”. s miután a Paczal János konstábler értesítését is átvette. – A Csicsonka pedig ott áll a filagória ajtóban. s nem kímélte a fáradságot. orvosi vizsgálatot tartani a Ribiczáné testi-lelki állapota fölött. az orvos kihozatta velük karszékestül a vénasszonyt a filagóriábul. meleg szavakkal fejezte ki megelégedését a kisasszonynak azért. hogy ne handabandázzon. A gyermek egészen agyon volt sírva. s a küszöbnek támaszkodva sírt keservesen. aki mind ennek az erőszaktételnek az okozója. de legbővebben elláttatott alacsony kvalifikációkkal a Lidi kisasszony. Lidi kisasszony odaadta neki az egész kávéját. esetleg az elmeháborodott asszonyt a Rókus-kórház megfigyelő osztályába szállítani. káromkodott. kijutott belőle az orvosnak. úgy hajtottak a Rókushoz. s elhalmozta csúfnevekkel az egész társaságot. Utoljára csakugyan rá kellett adni a kényszerzubbonyt. néhány év múlva állandó tanulmánytárgya lesz a kórházaknak. hogy híjon két hordárt. hogy eddig is magára nem gyújtotta a házat. A János melléje ült. – Azalatt a feljelentést tevő kisasszonyt megkínálta a kanapéra üléssel. mert ha így folytatja. a főkapitánynak s az átkos kormánynak is. az orvos megírta a látleletet a Kaporék szállásán az öregasszony mibenlétéről. hogy hozzon két bérkocsit: egyet az orvos.

– Majd ád az Isten. hogy virágokat és virágbimbókat árultatott vele. 111 . aztán meg. amint mi innen kimúlunk. – Az én számomra? – kérdé a varrónő. Mert mi nem fogadhatjuk fel. A postakihordó lép be. – Ha kegyed a Gratulin Lidia. – Akkor nálam fog maradni. Azért mégis öreganyja volt! – De mi lesz az öreganyádnak az unokájábul? – dörmögé Zsuzsa asszony. – De kisasszony! Bizony kegyednek a lelkére maradt ez az ég madara meg a mezők lilioma. Ami cókmókja a nagyanyjának van. – Egy ajánlott levél van a számára. ruhákat hazahordani. – Szegény nagymamám! Mi lesz a szegény nagymamámbul? – siránkozott a gyermek egyre.kiengesztelődött. azt lefoglalják a házbérbe. A Vigyázz ugatott. felháborodás minden étvágyát elvette. Ez a nagy izgalom. A levél borítékján látható írás férfikézre vallott. – Gratulin Lidia kisasszony itt lakik? – Én vagyok az. akkor a kegyed levele. aki a mezők liliomait felruházza” – idézte a szentírást Lidi kisasszony. – Hiszen kegyednek magának sincs szállása. a Csicsonka pedig összetett kézzel könyörgött neki: „Kérem szépen. Volt a nagyanyjának egy pirosvirágos. Egy óra múlva már a Csicsonka nem búsult a nagyanyjáért. Kopogtatnak az ajtón. hogy csúf nótákat akart vele énekeltetni. mint a vén Ribiczáné! Olyan jóízűt lehetett nevetni rajta. – „Aki az ég madarait táplálja. Ő maga nem volt éhes. mert nem tudjuk fizetni a házbért. Lidi magára maradt a Csicsonkával. Szakasztott olyan volt. Ósszeült a Vigyázzal játszani. Azt már elfelejtette. Minket vagy bevesznek a szegények házába. vagy a háziúr dob ki innen. Velünk nem maradhat ez a leány. azt felkötötte a Vigyázznak a fejére. hogy az imént összekínozta. sohasem teszem többet!” Ilyenek az ég madarai! A Zsuzsának ismét el kellett menni a háztul. cifra capuchonja.

S azzal kezébe adta a varrónőnek a tintába mártott tollat. Azt én sokszor láttam. azt is hozok magammal. a sajátja helyett. aki a levelet ide intézte. hogy mért nem bontja fel maga ezt a levelet. Talán nem tud írni? – Azt igen. – Én írjam alá? – szólt a varrónő tétovázva. az Ádám bácsi is tudja. Mert attul fél. hogy az aláírás idegen kéz vonása. Vagy talán a hűtlennek vélt imádottja. s az meglátja. ami okiratul szolgál. hogy ő e cím alatt rejtőzik. hogy ide írja a nevét. hogy annak valami rokona ír. Ő csak bitorolja ennek a levél tulajdonosának a nevét. a Zsuzsi néni is tudja. Ezalatt odajött hozzá a Csicsonka. Tudta. A postás odább ment. mint a rigó. – No hát mért nem bontja fel a levelet. Egészen más arca volt. S ha az akkor fel lesz törve! – Ő neki pedig – saját személyére – ki küldhetne levelet? Hisz senki sem tudhatja. De nincs írószerem. A varrónő pedig csak állt ott a kis kamrája közepén. Már megvolt. hogy ez nem megengedett dolog: idegen nevet írni nyomtatvány alá. – Hát nem is más. ne amoda. A térti vevény visszakerül ahhoz. Meglehet. Kíváncsian. hogy valami vétket követ el vele. Ha ő ezt a levelet felbontja. Hiszen maga nem a Gratulin Lidia. Ez a levél a Gratulin Lidiának szól. Reklamálni fogják a levelet. merész tekintettel nézett fel rá a gyermek. De én még a nagymamámnak se szóltam felőle semmit: s ha megölnének. Mert én magát nagyon 112 . Reszketett a keze a kisasszonynak. – Van én nálam. megnézte a levél címét. Aztán megmutatta neki az ujjával. Mikor a Retek utcába hordom el a leveleket. És a törvények szerint is vétket követ el.– Tessék aláírni a vevényt. se mondanám meg senkinek. Lidi néni? Olyan túlokos. megsérti vele az élőket és a halottakat. Én is tudom. De az a Gratulin Lidia nem ő. – Tudom ám én. a kezében tartott levélre bámulva. hogy maga más valaki.

Ezt én is tudom. a fejét a Lidi ölébe hajtva. hogy tizenkét esztendőn alul levő gyermeket vétekért megbüntetni nem szabad. – Ki tanított téged erre? – Hát ki más. S azzal. S csak arra kérem. aki maga helyett egy vétket el mer követni. s felszakítva a borítékját. többre is tanított engem! Mi szabad. itt van. Holnaptul kezdve elfoglalhatja kegyed a vezető kisasszony állását. a Csicsonka odaguggolt eléje. lássa. ami nem szabad. Díja. A varrónő leült az ágyára. hogy egy ilyen rossz leányt magához vett – monda a Csicsonka. mint a Vigyázz kutya a gazdájának. Én még csak két hónap múlva leszek tizenkét éves. – No. Másnak szóló levelet felbontani vétek. De azt is tudom. – Hát mondok én magának valamit. hogy lehet egy embert olyan kelepcébe ejteni. Vagy elolvasom én magam. – No. Azzal nem várva a beleegyezést. az ablakhoz futott vele. Kegyedet az se terhelje. kikapta a varrónő kezéből a Gratulin Lidia levelét. hogy „retur”. hadd fussak én is együtt vele. Én olyan leszek magának. amilyen becsületes.szeretem. hogy ha megint tovább fog futni. Én felvágom a levelet. kegyednek szól a levél. A divatárus cég főnöke írja. – Ha én most nem lettem volna itt. mi nem szabad egy leánynak tizennégy esztendős koráig. azt írta volna erre a levélre. A varrónő leborult az ágyára és zokogott. látja. kegyed pedig elolvassa. mint a nagymama? Oh. a szálláson és ellátáson kívül havonkint hatvan forint. Hát annak a másiknak hadd vegyem most hasznát. milyen jó. akkor maga. amiből csak busás fizetés mellett szabadulhat ki. hogy tudtán kívül koldul a számára. 113 .

amikre megtanított. hogy ne bántson. hogy az ember előre kitalálja. hol meg fennhangon beszélt. Akkor aztán azt kívánta. azt mondta a nagymama. A Csicsonkának hímezni való munkát adott a Lidi kisasszony. inkább sikoltoztam. nincs többet rá gondja. hogy ezzel a csinos pofával. Jaj. s rátámadt a nagymamára. mert azt meg elvitték a bolondok házába. hogy meg se tudott moccanni. Zsiga bácsi! – Jó reggelt. Előkereste a ládábul a szegény anyámnak a leánykori ruháit. Azt kívánta tőlem. Én könyörögtem. – Legjobb a Frányónak. – Hiszen vissza is jött. A Vigyázzt ugyan becsukták a Lidi hálókamrájába. – A nagymamának is jó már. A többi mind pénz után szaladgál. meg hogy utána ne szökjön az Ádámnak. hogy a nyitott ablakon kiugorjon. A Pikuszt nem lehet emberszámba venni. – Itt van ni! Már megint csomóra fúlt a harasz! – Jó reggelt. de doktort hozott magával. Ej. mint a Csicsonka. hogy ezután ne az utcaszögleten áruljak virágot.” A „zöld paradicsomban” már korán reggel nem maradt más élő lélek.TIZENKILENCEDIK FEJEZET A kritikus nap Ugyan nem kell hozzá nagy időjóslási tehetség. amikben az árult virágot. s aztán kibújt a kapu alatt. meg ezekkel az erős kezekkel nem az orfeumban produkálja magát. s csalánnal csipkedte a bőrömet. No megállj. de rosszak azok az ifjú gavallérok ott a vendéglőben! – Az öregek még rosszabbak. majd én csipkedlek meg!” Aztán lehúzta a ruhámat. hogy elszerzi. – Bizony hazaszaladtam én! Hisz azoknak nem úgy kellene magukat viselni. Szerét tette. noha most már két nyelven beszél. Akkor egyszerre berohant a Lidi kisasszony. hogy majd az urak előtt produkáljam velük magamat. – száraz mennykő és lapos guta sűrű beütései. proponálni fogja neki. „Kellemetlen idő. hogy maradjon otthon házőrzőnek. Úgy összeszorította a nagymamának a kezeit. Olyan cifra voltam. mint trapézművésznő. Ha még egyszer bejön. Itt a Szentgyörgy-nap. hogy minek kínoz? Azt látta volna Ádám bácsi! Az állatkerti oroszlán semmi ahhoz képest. amilyen a Lidi kisasszony volt. Legalább fűtött szobába jut valahára. A Csicsonka féltében hol danolt. Csak azokkal a pajkos nótákkal tudta magát kiénekelni a keze közül. Én szégyenlettem. de furcsákat kérdezett az a 114 . minthogy danoljak. mert az mindennap lefizeti a háláspénzt. hogy danoljam el azokat a nótákat. mikor egy kisleány virággal kínálja őket. Ádám bácsi! – Van is itt valami bácsi! – A klarinétos névnapot muzsikálni jár. de az már rafinált gonosztevő volt. s azokba öltöztetett fel. De furcsa is volt a nagymama az utolsó időkben. Házbért kellene fizetni. hogy a Szentgyörgy-napja kritikus nap fog lenni. Az fájt nagyon. Mikor a kisasszony kiszaladt. „Hát te félsz a csipkedéstül? kiabált rám a nagymama. hogy de bolond ez a nagy leány. a vasúti meg a városházára ment az instánciájával. hanem menjek be a Grand Hotelbe. hogy az utcán utánam szaladtak a gyerekek. – általános földindulás.

s onnan leste az asszonyát. a varró mamzelltül a kamráért. Akkor aztán a Lidi kisasszony megfogta a kezemet. A Pikusz állt az ablakban. hanem megtanulsz varrni. Most már ne trécselj Csicsonka. A Pikusz rögtön ott termett a kosár szélén s azt kérdé: – Wasz haszt tu bracht? – Nix. Belénk hallgatódzott. hogy jöjjek egy hét múlva. három nap előtte. nemsokára pénzért dolgozol. hímezni. – Jajh. Én aztán. nincs fizetés. három nap utána. annyi tenger idő alatt? – Hát te kivel diskurálsz idebenn? – kérdé az ajtón belépő mosónő. hogy megijesztettél.doktor mind a kettőnktől. utoljára is a nagymamát elvitte kocsin. hogy egész nap: „Tessék ibolyát venni!” – Frau. a Lidi kisasszony. hogyha valami tolvaj jön. komm z’hausz – kiáltottak a háta mögött. A cimmerherreket meg éppen otthon sem lehet találni ilyenkor. a konstáblertül a padlásért. – Bizony. abbul kitelt a házbér. Azt is csak ketten tudták előteremteni. Mind azt mondták. Bizonyosan a Zsuzsa nénit látod jönni. A Csicsonka ismétlé a kérdést: – Hát hozott-e sok pénzt haza? – Egy keserves piculát sem. megélsz becsületes módon. Az uramnak a havi fizetése. Majd eljártam a két lábomat. meg amit az albérlőktül kaptam. Zsuzsa asszony egy nagy üres kosarat hozott a kezében. – Jaj. a cigánytul a pincéért. De most. aminek a két ujja össze van kötve. összekopogtatott. hogy sokan vagyunk idebenn. Mintha engemet is nem égetne a házbérfizetés! Máskor csak elvártam könnyű szerrel. még pedig egész fertályt előre. hogy a mosásért nem kaptam pénzt. nix. azt gondolja.” Jaj milyen jó dolog az a „dolog!” Ahelyett. édes Ádám bácsi! Ez lett annak a históriának a vége. hogy az uramat elbocsátották a vasúttól. Azzal ők is készen lettek. A háziúr azt rendelte. hogy az albérlők egyenesen az ő kezébe fizessék az angáriájukat. aminőben ruhákat hordanak a házhoz. hanem láss a dolgod után! Ennyit tudtál csak végezni. Mindenkinek házbérfizetés van a nyakán. azt mondta: „Nem árulsz több virágot. de agyon vagyok fáradva. olyan zubbonyban. – Senkivel sem! Csak azért beszélek fennhangon. meg a János. egy árva garasnak sem vagyok ura. idehozott magához. 115 . s azt ledobta a konyha közepére. te Pikusz.

Jól járt. Hát aztán mért kellene visszakérni? te! – Mert már a Lidi kisasszony nem marad itt tovább. hogy már neki jobb dolga lesz. A Lidi érkezett meg. – Hát csakugyan igaz. de csak úgy. A kalapját is maga díszíté. – Hát hová készül? – Jajh. Ő lesz ott most első mamzell. s aztán lemaradtam róla. – No annak hát felvitte Isten a dolgát. Egyszerű. Azt is maga szabta ki. „Mit csinál a kisasszony” – kiáltott a Pikusz. de csinos szabású tavaszi ruha volt rajta. – No. – Nekünk egy ámbó is elég volna. én is hazakerültem. Huszonhét krajcár volt rőfe. Annál a nagy divatárus cégnél kapott kondíciót. mert nem jó a szegény 116 . Most jár oda az öregem éppen az instanciájával. mint a lutri. aki megálmodott egy ternót. a városi szegények házába. az ablak üvegét megkopogtatva hosszú csőrével. 90 számot tesznek be. amit már egyszert lenyelt. csíkos perkálbul. másrészt meg sajnálom.– Ejnye. mint eddig volt. – Oda bizony. hogy ezentúl mindig igazat kell mondani? – De azért nem kell mindent elmondani. azt nagy szerencse érte. Zsuzsa néni. hogy vasútra akartam ülni. ami igaz. hanem azért. Örülök. hogy már ezután nem láthatom. de sajnálom. De hát ahhoz is szerencse kell. és maga varrta meg. mintha titkolni való volna. – Hát hiszen maguk is elmennek majd innen. de kár volt a Lidi kisasszonynak előre kifizetni három hónapot. Hiszen nem azért hallgattam vele a háziak előtt. nem volt rajta sárga rigó. utoljára. – De én egész éjjel mindig csak arrul álmodtam. Olyan az. Egyrészt örülök rajta. édes Zsuzsa néni. hogy a nagy divatárukereskedésben kondíciót kapott? – Már elfecsegte a Csicsonka? – Hát nem azt mondta Lidi néni. Úgy hozzá voltam szokva. ha nyélbe tudjuk sütni. s csak ötöt húznak ki belőle. Nem kérhetné vissza? – Visszakérni? Ami már Tarafás uram zsebében van! Hamarább vissza lehet kérni a tengeri nyulat az óriáskígyótul. – Ahán! A kisasszonyt látja a Pikusz. még egyszer.

– Hát még a jó Paczal János. – De igazán szegény emberek ajtajára felírni való mondás! (Ezt biz a nagy urak is odafaragtathatják a portáléjukra. aminek igen nagyon örül. Megfelezzük vele az én ételemet. Ennél a szónál a Zsuzsa asszony szemei is megteltek könnyel. – Jaj de igaz – monda Zsuzsa asszony. a vasalógőz közé. ebédet. Úgy megszoktam már ezt az egész „zöld paradicsomot”. se a hajmás asszony nem dicsekedik előttem többet a magas összeköttetéseivel.embernek előre dicsekedni valamivel. mintha valósággal paradicsom volna. ha meglátott. Kapok hatvan forint havi fizetést. Nekem olyan volt. – Kisleányát? – Hát a Csicsonkát. 117 . – Mégis olyan nehezen esik a szívemnek.) – Mégis megsegített a jó Isten! Most már egészen boldog vagyok. – Én sem vihetem magammal a virágágyaimat. Olyan jól esett az Ádám bácsi kegyes dorgálásait hallanom hébehóba. mert hátha semmi sem lesz belőle. Hát a szegény Zsiga cigány porontyát ki itatja már meg ezután? Úgy ismert már. most nekem kell róla gondoskodnom. Én még sohasem háltam széken. ha három széket egymás mellé teszünk. úgy nevetett. amit annyi idő óta megszerettem. Tanulhatsz. El is hálhat az én szobámban. úgy aludtam. Azzal szétnézett a varróleány az elhagyandó otthonban. – Oh. aztán reggelit. – Igazi édesanyám. amennyivel ketten is jól lakunk. amíg a kezében nincsen. Ha a nagyanyját az őrültek házába vitettem. Semmi hibát nem hagyott szó nélkül. De kár – monda a Csicsonka. – No majd ezután neked is jobb dolgod lesz. – Hát min? – Csak egy zsákot tettem a földre. Szabad a kisleányomat is magammal vinnem. – Hát még a jó Zsuzsa nénit. amiket a honatyákkal fenntart. ozsonnát. vacsorát. Ki mond már nekem ezután őszinte igazságokat? A jó Gagyulánét sem hallom többet panaszkodni a rossz világ ellen. s egy pokrócot húztam magamra. a konstábler! – Az új szállásomat kedveskedésből kifüstölték otkolonnal. az nagyon jó lesz. mintha édesanyám lett volna. hogy ezt a helyet itt kell hagynom. S én úgy vágyódtam még egyszer visszatérni ide: – a szappanszag.

hanem leült a konyha közepére. Vigyázz? Mi bajod? A kutya még keservesebben vonított. Már ott kapar az ajtón. lábát összetörte. a fejét egyenesen fölemelve. Rémült volt az arca. elkezde valami baljóslatú vonítást támasztani. mindent a standon. Zsuzsa asszony beeresztette. mint egy valóságos ember. nyafogni. Kegyelmes Istenem! – Az én uramat? Szent Isten! Mi történt vele? – Jaj! uram irgalmazz! Elgázolta a lóvonatú. s a nyakát elnyújtva. – Mi lelte ezt az ebet? Egyszer csak jön lelkendezve a Gagyuláné. – Mi lelt. Úgy sírt. 118 . – Zsuzsa néni! Szent atyám! Meg ne ijedjen! Itt hozzák az urát. annak a térdére tette a fejét. Itt hozzák lepedőben! Én előre szaladtam. – No majd adok a semmiházinak. pattogatott kukoricát. a nagykendője csak úgy repült utána. ott hagytam perecet. Kezét. amit a bűnös cselekedet tudata diktál. De a Vigyázz ezúttal nem azzal a sunnyogó alázattal jött be. – Ez a Vigyázznak szól! – Hát az a kutya megszökött? – Kiugrott az ablakon. a kezeit tördelte.HUSZADIK FEJEZET Háromszoros halál «Keszt herájn! Tu Luder! Wart Spitzpub! Wart!» – deklamált a Pikusz az ablakban. s hogy az asszonya odament hozzá. s elkezdett keservesen szűkölni. – Bizonyosan a gazdája után futott.

– No az igaz. hanem a feje a mellére volt lehorgasztva. Zsuzsa asszony erre a szóra gondolkodóba esett. – De édes Zsuzsa néni! Ne veszítse el az eszét! Gondolja meg. amint szaladt. hogy az tiszta lehetetlenség. hogy az Ádám bácsi a toronyból is leugorjon. Megirta aztat mar halhatatlan poeta. De mégis „úgy” hozzák. – Hát meglehet. Láttuk. aki valósággal szemtanú volt: a Frányó! Csak úgy csörömpölt a sok ibrik a kosarában. Lidi kisasszony megfogta a kezét s visszatartá. ledobbant. Dikhec a másvilágra. Leugrott a vaaroshaaz tornyaabó! Egyszerre szörnyet hótt. azok mind a hárman egyszerre kiabáltak: – Jáj! Jáj! oda vagyunk! Az Ádám bácsi beleugrott a Lánchídról a Dunába. – Óh. A maga lábain lépegetett. a tenyerével nagyot csapva a legény gombakalapjára: ne veszkődj most. a Zsiga cigány. De nem nagyon. – No csak nem kell megcsinálni nagy larmat! Ne filjen Zsuzsa asszony! Semmi se nem meg van baj! Csak az Ádam bacsi egy kicsit meghalta magat. Vojtina Matyas: „Egy kis halal nem tesz sokat: őseinknek szintúgy volt”. 119 . Hisz hol van ide a városháza.Ez még alig végezte. Az Ádám apó csak egy kicsit volt meghalva. Szegény Ádám apó! – Akkor én is elölöm magamat – monda Zsuzsa asszony. hogy ez nem lehet. mint egy őrült léggömb a százráncú szoknyáival. mikor szomorusaag van a haaznaal! Pedig hát igaza volt a Frányónak. A szürke kabátja elöl csupa vér. – Hármas halállal még nem halt meg ember. Kámpesz neki! Vége van már. meg a két rajkója. ezek azt mind nem látták. meg a lóvonatúval is elgázoltassa magát. egymás csizmájára taposva. s odakinn elkezdi a kiabálást: – Krisztus atyám! Ne hagyj el! Eedes Zsuzsa neeni! Aarvasaagra jutottunk! Itt hozzaak a szegen Aadaam apót. Ketten hozták a karjánál fogva: a János konstábler. jön futvást a hajmás kofa. hogy elszédült. Azután hárman is rohantak be egyszerre. a Dunába is belefulladjon. meg a Szüköl Makár. s futni akart. No de most jött egy igazi hírnök. megesik az öreg emberen gyakorta. Itten hozzák. te bolondos Frányó – mondá Panna asszony. Ott voltunk. már akkorára háromféle halállal mulasztották ki. a Lánchíd meg a lóvonatú vasút? Mire ideértek a hírrel. mikor kihúzták. hanem csak egy kicsit.

mint forró spanyolviaszkot csepegtetni a tenyerébe. – De csupa vér a ruhája! – Jajveszékelt Zsuzsa asszony.) – Mit csináljunk? Hogyan segítsünk rajta? – sopánkodék Zsuzsa asszony. – Igen. se lába nincs eltörve – figyelmezteté Lidi kisasszony. – Semmi sem olyan jó ilyenkor – monda a Zsiga cigány –.A Zsuzsa asszony hangosan jajongva rohant eléje. Elszédült. édes jó uram! Mi történt veled? – No lássa. – Egy kulcsot kell neki a nyakacsigájára tenni. készséggel tartva oda a butykosát. jaj. de majd életre tér azonnal. meg a Csicsonka iziben odatolták a gond űző széket. ha a páciens fel nem mordul. aztán elesett az öreg az utcán. s abba aztán a két férfi beleültette az Ádám apót. – Érvágás helyett szolgált neki. Ekkor indult aztán csak meg istenigazában az asszonyhadnak a lamentációja. hadd helyezzük bele. – Elmenj! Mert úgy nyakon teremtelek. hogy se keze.) A kolofonium is megteszi! (Az pedig van minden muzsikusnál. Tolják ide azt a karosszéket. – S az volt a nagy szerencséje – mondá Makár úr. – Legjobb lesz neki kicsi palinkat tölteni ’z orraba: attul halalt mindgyar kiprüszköli – javaslá a Frányó. – No csak nem kell a házat felforgatni a nagy lármával. – Jaj. (A Zsiga cigányt meg a Frányót is bízvást az asszonyokhoz lehet számítani. Makár úr rákiáltott az asszonynépre. El van szédülve még. A Lidi kisasszony. – Sohasem szokott ez vele történni. hogy… 120 .) Hol egy gyufa. (Szerencsére nem volt spanyolviaszk a háznál. attul elmúlik – tanácsolá a Gagyuláné. mert betörte az orrát – magyarázá a konstábler. te gyerek! Gyújtsd meg frissen! S már csepegtették volna a markába az égő gyantát. – Menjen innen azzal a kulccsal! hisz az az orrvérzés ellen való! – szólt Zsuzsa asszony.

lerázta a kínzóit a nyakáról. De már ezt az Ádám apó maga is megsokallta. s azzal a Miska meg a Ferke megkapták az Ádám apó két kezét. hogy mért haltam meg! Ok nélkül csak nem bolond az ember. dagasszatok engem! Ti hiénák! Még a halottnak sem hagytok békét? A Zsuzsa asszony örült ennek a legjobban. de „halál ellen is van orvosság”. – A hüvelykujját kell neki huzogatni! Az a legjobb – kommandirozott a klarinétos. öreg – monda János. – Een tudom ennek csak a maódját – szólt nekitürkőzve. – Mit mond Petőfi? „Járjunk a temetőbe. Félretaszigált mindenkit az útból. Ekkor aztán nekiállt a Panna asszony. – Oh j aj! Kedves galambom. Ámbár a többiek is mind nagy diadalban voltak.” 121 . felugrott. Ekkor aztán a János lépett közbe. édes? – Meghaltam – dörmögé az öreg. Ily szomorú időbe. – No. – Menjetek a pokolba! Ne cibáljatok. s ketten két felül. – Mit mondtál.– Már motyog valamit! – lelkendezék Zsuzsa asszony. Majd kidömöckölöm een ennek a haataabaó a neheez nyavalaat. S azzal elkezdte az izmos tenyereivel az Ádám apó vállát. elkezdték annak a hüvelykujjait egész tehetségük szerint cincálni. – Tudom én. Tudom hogy nem keevanja meg többet. Van-e még abbul a fuxinos borbul? Lidi kisasszony sietett azt előhozni. – No. s megint félreszegte a nyakát. – Holt ember vagyok. Mindenik a maga gyógykezelésének vindikálta a bámulatos sikert. hogy meghaljon. odatartva a palack száját a pácienséhez. hátát hatalmasan dömöckölni. nekivetve a lábaikat a karosszéknek. egyetlen uram! Csakhogy életre tértél! – Dehogy tértem – házsártoskodék az öreg.

– Most mingyaar een aajulok el. A Ritka Panna nem bírt már a kíváncsiságával. hogy melyik tanácsos urat keresem – azt mondta. ráadta a fejét: – Hát.Addig nem vette el a szájátul az üveget. – Ha testileg élek is. mi törteent vele? Az Ádám apó összeszedte magát. – Beszéljen hát világosan. de nekem nincs jól. hogy olyan szép folyamodás. – Hallja. Aztán mindjárt ráírta a hátára. – Egy szó sem igaz abból a fuxinból. Az öreg szétnézett mogorván. hogy „fiat piscis”. mit bánom? Maradjanak itt. csak mindig a szag után: ottan találok egy dupla ajtót. hát akkor minden jól van – monda Makár úr. mi tűrés-tagadás? A biz így van. Amint én korán reggel felballagtam a városházára. mindjárt bejelentettek. Leráncolta a bozontos szemöldeit. hogy méltó volna a „Főváros”-ba kinyomatni. csak menjek fel a grádicson. aztán mindig balra. vagy mit szokás oda írni. kovácsnak orvosság”. ha meg nem tudhassam. János – monda (intraparenthesim) Makár úr. nem 122 . hogy ez csak „szabónak méreg. Úgyis előbb-utóbb kitör a szeg a zsákbul. csak meg ne erőtesse magát a sok beszédben – aggoskodék Zsuzsa néne. csak azon rontsak be. azt mondom a portásnak: itt van-e már a tekintetes tanácsos úr? Az már tudta. dehogy utasított. dehogy utasított! Inkább azt mondta. – Jaj. amíg jót nem húzott belőle. – No. s még egy szíverősítő kortyot húzva a borospalackbul. – Magának jól van. – Mondtam én. Négy hivatalos óráig aludtam tőle. – No hát mi történt – unszolá Makár. – No hát Ádám apó! Ugye. de in effigie ki vagyok végezve. – Talán elutasította a tanácsos úr a folyamodásával? – Jaj. hogy élünk? – Az mindegy – dörmögé Ádám. – Nem lehetne ezt a sok auditoriumot innen kiexpediálni? Egyébiránt. Ott is igen jól fogadtak.

ugye? De arra csak emlékszik. – Akkor sajnálom önöket. miféle napon volt az esküvőjük. A tekintetes úr elvette a kezemből a folyamodást. – Mikor minden megvan. akkor csak úgy a háta mögé. a függőlámpásra. de ő azt mondta: „Nem. de jól összeválasztották a nevüket: nincs valami fiuk? Az bizonyosan Petrezselyem Jóska volna”. hogy végigszaladt rajtam a hideglelés erre a szóra mondá Ádám apó. holnap akár mindjárt belehelyezhetik magukat Kapor Ádám. nem engedem a kezemet megcsókolni”. – Jaj. hogy lendíteni akart rajtam: „No öreg! Régen volt az. hogy biz olyan templom nincsen a világon – és hogy minket soha pap nem adott össze. jó öreg – így szólt a tekintetes úr. hálá a magas egeknek – sóhajtott fel hangosan Zsuzsa asszony. s melyik templomban keltek össze? Hát csak azt diktálja fel. asszonynak is. hogy Kapor Ádám meg Kömény Zsuzsa mikor és hol esküdtek össze. s azt mondta rá: „Bene. Meg kellett vallanom. Én már kezet is akartam fogni a tekintetes úrral. Csak úgy néztem a szoba tetejére. elolvasta elejitől végig. hogy a városi szegények házában csupán törvényesen egybekelt házastársakat lehet felvenni. most mindjárt kiég a két szemem – rebegé Zsuzsa a kötényével takarva el az arcát. szerencséje van.” Zsuzsa asszonynak a térdei megroskadtak erre a szóra. – Ha tudnék. benissime! Nagyon jól van. hogy melyik évben. Éppen van üres hely a szegények házában: embernek is. – No csak ne ereszd még az égnek a hálálkodásod sárkányát! Most jön a bökkenő.várakoztattak sokáig. – No. Kapor Ádám! Kend burokban született. amit kend kifelejtett. sem segítenék vele senkin.” – Nagyon kegyes volt! – Szólnom kellett volna rá valamit. – De nem vitt rá a lélek. hogy füllentsek. – De a városi statutumok egyenesen azt rendelik. azt dobja oda nekem: „No most még csak egy dolog hiányzik a folyamodás igazságaiból. – Mit feleljek? Hazudni nem tudok. feleségével együtt. Kömény Zsuzsánnával.” 123 . – Én Istenem! – Hej. majd én aztán kiíratom a bizonyítványt a mátrikulából. de azt majd utólagosan is utána lehet pótolni: – a házasságlevél: a pap bizonyítványa afelől. Ejnye. – A tekintetes úr aztán oly kegyes volt. mint férj és feleség. Ott álltam iziben a tekintetes tanácsnok úr előtt.

mert odajött hozzám. Hogy menjek én most haza? Mit mondjak. minden kő ki akart futni a lábam alól. az ő szemeiből könnyeket fakasszak. hogy ezt az ő becsületes arcát örökre megpirítsam. hogy „hallod-e te Kömény Zsuzska!” Az öregnek a szavát elfojtotta a zokogás. hogy le akarok esni a lábamról. hogy esem lefelé a Szentgellért tetejéről. miben jártam? Ne adj Isten. – Mikor én ezt meghallottam. és megrázott emberül: „No hát. Mind rajtam nevettek: én rám mutogattak. amiket nem tudok letörülni. A többiről aztán nem tudok semmit. Bele a feneketlen semmibe.– Most már én is halott vagyok – sóhajtá Zsuzsa asszony. s amit elmulasztott ötven esztendeig. s azok a nagy házak mind rám akartak dűlni. tele nagy könyvekkel. – De uram. hogy penitenciából négykézláb menjek végig a városon. becsületes emberek előtt mondjam el. Az öreg ember végigborzolta az ősz haját a kezével. mint az a regula. csak úgy táncolt körülöttem az a sok almárium. Csak úgy ütögette a tarkóját az öklével. Elég soká jártak jegyben. Akkor aztán megkapja a pátenst a szegények házába. – Azt sem tudom. akivel én ötven év óta annyi keserves időt hűségben átéltem nincs ám velem oltár előtt megesketve. s emberi szó helyett röfögjek. hogy én most jöjjek haza. tisztességes. ha énnekem azt mondták volna. – Pedig jó. Csak azt tudom. megfogta a galléromat. Megadtam magamat. hogy meghaltam. Jöhetnek a férgek. A tekintetes úr nyilván azt hihette. hogy akit eddig minden ember úgy becsült meg. Esküdjék meg az élete párjával. hogy az én jó drágám. én csak azt éreztem. 124 . ha kérdezik. Két ablak helyett négyet láttam magam előtt. mint ama kőbányai sertés barom: nem esett volna olyan nehezemre. hogy a konstábler úrral vagy a diurnista úrral összetalálkozzam. Meg kell házasodni. – No. hogy mikor lépegettem. Ott volt azon a tájon. vén toprongyos! Nem tudja kend. íráscsomagokkal. – No hát. de azon keresztül is hallottam az emberek kacagását. hisz ez a legegyszerűbb dolog – monda Makár úr. hogy „édes Kaporné asszonyom”. Azóta csak kiismerhették egymást. hogy jöttem ki a városházából? Hogyan kerültem az utcára? Csak azt tudom. A fülemben egy tenger zúgott. – Az ám. – Hiszen már nem mozdulok. no. s itt valamennyi ismerősöm előtt. Ádám bátya. Ez alul nincs kivétel. ahogy egyszer csak beszakadt a lábam alatt a föld. hogy ez esetben mi a teendője? Azonnal curukkoljon haza: vigye rögtön a Zsuzskáját a paphoz. most az ötvenedikben üsse helyre. ezután az utolsó repedt sarkú polyka is úgy szólitson. De a jó erkölcsöt fenn kell tartani. nem kell kétségbeesni. ezek előtt a jámbor. hogy éppen szembejöttünk a nagy patikánál.

– Hát nem úgy van az. – Éppen ebben a hónapban múlt annak ötven esztendeje. Mintha csak összebeszéltek volna: egy napon halt meg mind a kettő. S azalatt csak úgy az ablakon keresztül beszéltünk egymással. ahogy tisztességes jegyeseknek illik. – Igaz. s a fia vitte az egész üzletet. – A szegény. Abban reménykedtünk. az én Ádámom pedig húsz esztendős legény. hogy hagyhatott fel ezzel a nemes mesterséggel – szólt közbe a Szüköl Makár úr. – A biz úgy volt – erősíté Kapor Ádám. aki akarja. Az Ádám anyja pedig hentesné volt. Úgy volt. Két koszorút vettünk mind a kettőnek a keresztfájára – téli zöldbül meg piros csipkebogyókbul. s az Ádámnak a móring pénze. Úgy emlékszem rá. se a két szemét nem fogja kisírni. – Meg hogy „Szegény ember akaratját boldog Isten bírja”. egymás mellé lettek eltemetve. hogy „Ember tervez. s aztán dobjon ránk követ. hogy a ránk jövő farsangon meg fogunk esküdni. Szerettük egymást. Már a kelengyém is készen volt. Úgy 125 . mintha most is látnám. – Ekkor jött az a március 15. – Majd elmondom én azt rendén. s két oldalrul rohant a városra. – De hát majd most én mondom el ezt a történetet: hallja meg. el voltunk egymásnak jegyezve. Az anyám milimári volt. Azt mondják.HUSZONEGYEDIK FEJEZET Mikor még Ádi és Zsuzsika voltak Most Zsuzsa asszony lépett oda az emberéhez: megfogta a kezét. A Duna árja átszakította a gátakat. hogy majd talán megtartjuk „új kenyérrel” vagy később „új borral”. magam hordtam be a tejet a városba egylovas szekérrel. A kettős gyász miatt elmaradt az esküvőnk a farsangrul. ami nekem is. hogy ez történt. Én akkor tizenhat éves leány voltam. alacsony sorsú némbernek az arcán csupa jóság volt kifejezve. – Jaj. egyszerre kísértük ki őket a temetőbe. s gyöngéden visszaültette a karszékébe. Isten végez”. Úgy van. Én is árva lettem: ő is. négy szép tehene állt az istállóban. másoknak is örökké emlékezetes marad. Mind a kettőnk szülői jómódúak voltak: már ahogy alacsony sorsú emberek között mondják. Mind a ketten itt laktunk a Ferencvárosban: az én anyámnak a háza szemközt volt az ő anyjának a házával. aki gyalázatot talál rajtunk. – Azon a télen januárban mind a kettőnknek meghalt az anyja. Mi nem vagyunk egymásnak esküdt hitvesei. édes jó társam! A te asszonyod nem fogja az orcáját kendőbe takarni a szégyen miatt.

hogy egy fél kenyeret. tűzoltó. amik az istállóban rekedtek. Az utca sarkán égő lámpás. hogy legtovább kitart. meg az a másik ott a vízben. amint egy ház összedült az utcasorunkban. Hát ez mit jelenthet? Egyikünk sem tudta. S a víz még egyre nőtt. úgy hogy ki kellett másznom a háztetőre. Csak a varjak károgtak. meg a lovat az istállóbul kiszabadítani. Egyszer-egyszer valami nagy robaj hangzott. hogy valamerre fusson. Nemsokára azonban a Szent-Gellért fokárul kezdtek az ágyúlüvések megvillanni. Ami cseléd volt a háznál. Azt tudtam. De még oda is utánam jött a víz. Hisz ha jókor tudtuk volna a veszedelmet. hogy nem lesz semmi baj. s az utcaajtóban találkoztam az Ádámommal. Ő azt mondá. az mind elszaladt: ott hagytak magamra. Annyi lelkem volt. Minden lakos kinn volt az utcán a háza előtt. hogy a dördülésüktől minden ablak csak úgy csörömpölt. Ítélet napja volt az! Rettenetes volt hallgatnom az állatok rémítő bömbölését. Annak a tükrében látszott a második lámpás. Egyszer csak azt látjuk. aminőt ember sohasem szokott hallani. Első gondolatunk az volt. Még rettenetesebb volt. Én siettem ágyneműt. – Sötét éjszaka volt. mindig közelebb értek egymáshoz. A mi utcánknak csak a végén pislogott egy olajlámpás. azt a padlásra felhordjuk. hogy ami értékes holmicskánk van. Azt gondoltam. hogy az utcánk sarkán égő lámpásbul két lámpás lesz. Mi rögtön szaladtunk vissza a magunk házaiba. utoljára eggyé lettek. mikor minden elcsendesült. Egyszer csak ágyúdördülések hangzottak a Duna felől. de még senkinek sem jutott eszébe. – Hát a tűzoltók? A mentőtársaság? – kérdé Makár úr. nagyot lobbantak: a víz kioltotta a lámpást. meg a nagy kendőmet magammal vittem. Az ágyúk mind a város felé voltak fordítva. Átellenben az Ádám lovai nyerítettek. hogy majd azután is ráérek még a négy tehenet. már akkor az ajtóragasztóig ért az árvíz. – Hát már akkor ott volt az árvíz. Magamra maradtam. Akkor a pesti házak csak vályogbul voltak építve. Én felmenekültem a kéményre. s a sertései visítottak a halálos vívódásban.emlékszem rá. – Hát nem tudott konstábler után kiáltani? – mondá János. – De mire le akartam jönni a padlásrul. mintha csak az idén történt volna. Én kiszaladtam az utcára. mert téglábul van építve. hogyan döntögeti le a jeges vízözön a házakat 126 . Onnan néztem. Én ottrekedtem a padláson. volt lovunk. Császári pattantyúsok ágyúzzák a megtorlódott jeget Promontornál. idején elmenekülhettünk volna. Minden állat olyan hangokon ordított. szekerünk. fehérneműt felcepelni. mentőtársaság! A nagy jéghasábok egymás hegyén-hátán torlódva harsogtak végig az utcán: csak úgy rengett alattam a ház. – Volt is akkor konstábler.

akkor kezdődött a „lulájmachen”. – De már most igyekezzünk innen sebtén – mondá az Ádám –. ahol a szénát szokták felhúzni. Az Ádám nagy hirtelen a padlásajtót két üres hordóra rászegezte. – De hát arra gondolni sem lehetett. amíg értem jön a tutajjal. amerre a víz árja sodort. hol balra nehezedtek a testükkel. De ő már a fele útján elém jött. – Az a valami: a tutaj! – kiáltott közbe a Frányó. galambom. az én kedves Ádámom háza össze ne roskadjon. – Kivált a jeges árvízben! – Amint az Ádám meglátott engem a kéménybe kapaszkodva. – Jaj. én jobbra léptem. Ott azután magához szorított. lelkem kisasszony. Még a sarkamban is meghült a vér – sóhajta a Ritka Panna. most frissen!” Én hirtelen leugrottam a háztetőről. Arra lehetett csak haladnunk. – Azzal ő egy hosszú rúddal a kertek felé irányozta a tutajt.körülöttem. mint egy sánc. „No. összetör bennünket. mit látok? Az Ádám padlásának az ajtaján. Az volt a „nászutazás”. ahol kevesebb volt a jégzaj. pedig akkor így járták a jeges Dunát egyik parttól a másikig. odakiáltott hozzám. tutajostul. hogy három éjszaka összeragadt. Nekem folyvást arra kellett ügyelnem. alattunk a havasjeges víz fehér. rá a jégtáblára. – Hasztalan volt minden erőködése. hogy csak maradjak nyugodtan. – Jajh. mikor már a magunk háza is recsegett-ropogott alattam. Végre. Az ég fekete volt. Valamennyien szétterpesztett lábaikkal hol jobbra. Ő maga ott állt a tetején. s ahol nagyobb jégtábla került elénk. Végre egy nagy óriási jégtábla egészen elzárta az utcát. „Lulaj rechts. ott kiugrottunk. s azt tolta ki a vízre. így törték a jeget. valami sötét alkotmány nyomul előre. – Azt hiszem. hogy azzal a gyarló alkotmánnyal át lehessen vádolni a jégzajon. hogy majd átfutok az Adámhoz. hogy az egyensúlyt fenntartsam a tutajon. Odáig ért már a víz. mert ha ez a megrekedt jégsánc egyszer megindul. hogy az átelleni ház. lulaj links”. Mikor sűrűbb jég közé szorultunk. mikor szürkülni kezdett az ég. ott a városi homokbányák 127 . Csak azért imádkoztam akkor is. valahol egy partos dombon. Ha az Ádám balra lépett. mind nem volt az akkor! Hát egyszer. olyan hosszú volt ez az út a sötétségben. először életünkben. s a tutajt úgy toltuk rajta keresztül. s aztán a kezét nyújtva vezetett a jégen keresztül a tutajáig. szerelmem! Mindenki áhítattal hallgatta a matróna beszédét. Az utána jövő jéghasábok úgy torlódtak föl a háta mögött. Tutajt csinált magának. keresztbe állt a kettőnk háza előtt. Erről sem tud már semmit a mai budapesti ember. megcsókolt. amíg vizet értünk. – Hát a propellerek nem jöttek a segítségükre? Meg a csónakegyletek – szólt közbe Lidi kisasszony.

nem lehetett ottan járni. hogy mit esküdtünk akkor egymásnak. ez volt a mi menyegzői sátorunk. mindig újra meg újra eszünkbe jut. s betették a múzeumba. hogy soha el nem hagyjuk egymást. Ott láttam meg. a csillagok ragyogása mellett. gerendákat összevissza hányta halomra az árvíz. nem a viaszgyertyák fénye mellett. A két üres hordóbul. A Ritka Panna pedig azt az észrevételt tette rá. hogy a szemeit megtörülgesse. Szüköl Makár szomorúan szólt közbe. ő meg szeretett engem. hisz jól értette a mesterségét. – Mi szükség volt két koldussal többnek megmaradni a világon? – Igaz. – De hát azért még sem voltunk kétségbeesve. ez volt az ő móringja. hogy koldusok lettünk.táján szárazra jutottunk. – Állhattunk volna szolgálatba mind a ketten. ez volt a mi lakodalmi traktánk. hogy nem az oltárnál. hogy mit esküdtek előtte. összetéve. az én nagy kendőmbül. De hát nem akartunk egymástól 128 . hanem temető. addig jámbor földmívesek fogták pártunkat. Azután csendesen folytatá. Én hoztam magammal a fél kenyeret. az Ádám hozott el egy darab szalonnát. Elkezdtük keresni a házainkat. Nem város volt itt. amelyben szülőinknek a lakása állt valaha. A Zsuzsa asszonynak szünetet kellett tartani. Ádám elmehetett volna henteslegénynek. megtalálták az én koráll nyakkötőmet. Hideg. – Kezdek a sorsommal kibékülni – sóhajta fel a diurnista. beterítve sárnak ázott falakkal. Kisütötték róla. Az öreg asszony derültebb arccal folytatá. de azóta is. – Minek is menekültünk mi meg akkor – motyogá Ádám apó. ez volt az én kelengyém. a tetőket. én is beállhattam volna szobaleánynak. ügyes voltam. amit az anyámtul kaptam egyszer karácsonyra. Mikor egyszer kutat ástak a piac közepén. Egy pusztaság volt az egész városrész. Most valami nagy piac van a házaink helyén. – Hát én még egy kökénybokrot sem láttam virágozni soha. Csinos voltam. De még csak az utcának se találtunk a nyomára. Minden vagyonunk oda volt eltemetve abba a rettenetes nagy sárhalmazba. metsző szél fújt. mi is visszatértünk a városba. hogy pogány korabeli maradvány. Igaz. s megesküdtünk egymásnak. de sokan vannak. hogy – Bizony pedig héj. hanem csak egy virágos kökénybokornál. Mikor vége volt a nagy veszedelemnek. meg az Ádám köpönyegébül csináltunk egy sátort. Ott kellett megvirradnunk. akiknek a viaszgyertyánál se jut eszükbe. valahányszor egy virágzó kökénybokrot látunk – pedig a kökényfa minden esztendőben kivirágzik–. Együtt. a padlásajtóbul. Én szerettem az Ádámot.

nem volt ki előtt pironkodnunk. Járvány volt az egész utcában. össze kellett szedni minden erejét a további beszédhez.” Ettül fogva aztán még többet dolgoztunk. csakhogy éppen a szárnyai hiányzottak. ennek a kisfiúnak becsületes nevet kell ám adni. – Nem volt bölcsőde? – kérdé Lidi. Megéltünk belőle. hogy neki még igazi. A menyegzői költség felment a gyászszertartásra. Így aztán lassacskán megvénültünk. Senki sem törődött velünk a világon. Az Ádám meg télen havat is lapátolt. „Hallod-e. piros képű angyalkánk helyett egy kis fehér halottunk volt. A lakodalombul temetés lett. Itt nagyon elfogta az indulat Zsuzsa asszonyt. Minek már? Kinek kell az? Minket összekötözött erősen a közös szegénység. Úgy szerettük mind a ketten. Soha alamizsna-kenyérre. – Ekkor egy éjszaka a mi kis Jancsikánk nagy hirtelen beteg lett. – Most is könnybelábad a két szemem. vízkereszt utáni vasárnapra. Mikor dolgozni mentünk magunkkal vittük. hogyha egyszer megnő. Harmadnapra a mi kis csevegő. ami rákényszerített bennünket. hogy hétszámra eldanolhattuk volna: „Nem ettem én ma egyebet. Eljártam szapulni. Inkább együtt tűrtük a nyomorúságot. akárhogyan zsugorgatjuk is meg a hozzávaló költséget. A napja is ki volt már tűzve. s ha ez a mostani 129 . Pesten elkezdték az újbólépítkezést. a másik dolgozott dupla emberszámba. – Hát hiszen.elválni. mi ketten együtt eljártunk napszámba. Ettül fogva aztán nem gondoltunk többet az esküvőre. Elég volt nekünk annyit megvonni a szánktól. de soha annyi módunk nem volt. Valamennyi gyerek mind megkapta. misem a világgal. Ha egyszermásszor az egyikünk kidült a munkából. S amellett úgy éltünk. amennyi elég volt a tisztességes menyegzőre. – Hallja ezt? Lidi kisasszony – dörmögé Paczal János. – Dehogy volt! Ha lett volna se váltunk volna meg a kedvestől. Zsuzsa. hogy a lakbért félretehessük. – Olyan volt. meg a jó cimboráinknak egy kis áldomásra. mind belehalt. fekete retket. Ha szegények voltunk is. én még éjszakával is megtoldtam a napot. hogy azt meggyőzhettük volna. akik ott az oltárképen a Szűz Máriát körülrepkedik. akár egy kis angyal. soha ispitályra egyikünk sem szorult. az egyházi esketést is szerettük volna mi megtartani – folytatá a Zsuzsa asszony –. nekem egy menyasszonyruhára. ki ne csúfolják a többi gyerekek. s amit kerestünk. ha reá gondolok. apárul való neve sincsen. Nem volt kinek dicsekednünk. Az Úr Isten megajándékozott bennünket egy kis fiúcskával. kenyeret!” mégis összekuporgattunk annyit. azt híven megosztottuk. amit a törvény elénk szabott. Nekünk egybe kell kelnünk annak rendi szerint. Egy napon aztán így szólt hozzám az én Ádámom. – Hanem egyszer mégis történt valami. de szerettünk tisztán lakni. ő is elment velük. Akkor kaptam rá a mosónő mesterségre.

– Óh én édes párom. egész sírás-verseny támadt. S ez aztán ragadós. de igazán mondod – rebegé Ádám apó. a Lidi a Csicsonkát ölelte. a Gagyuláné a Miska cigányt. hogy abban a két gyalulatlan deszkakoporsóban.nyomorúságunk rá nem kényszerít. 130 . nem igazi férj és feleség feküsznek. a Szüköl Makárnak pedig éppen kaucsukkal volt behúzva a szíve az ilyetén érzékeny jelenetek ellen. amit ebből az udvarból egyszerre kivisznek. csak a konstábler János tudta megőrizni hivatalos méltóságát. zokogva ölelve át hű élettársát. Ki-ki borult a szomszédja nyakába. a Panna a Frányót. soha se tudta volna meg senki.

mikor nagy zseb. egyik sem adta elő a kívánatos. azt most a tizenkettedik órában hozzátok rendbe. – Tán bizony pénz – szólt egész fitymálással a diurnista. Menjetek szépen a paphoz. rongyos egy „flóres”-t. – Hahaha! Egy forint! Hisz az nem pénz! – De mikor mink a mai napon annak az egy forintnak sem vagyunk urai – monda Ádám apó. különben nem nyílik meg előttetek a városi szegények házának az ajtaja. – Hogy meg kell tenni. és tartsátok meg az esküvőtöket. Az esketésért fizetni kell. Erre általános nevetés támadt. ami nincs meg. ami a háborúviseléshez kell. – Igaz. – Ugyan mennyit kell fizetni? – Legalábbis egy forintot. hogy pénz. édes híveim. Ezt bolond nélkül is tudom! Önök mind így beszélnek.HUSZONKETTEDIK FEJEZET Lukács evang. kis zseb. Mikor végeszakadt valahogy a nagy siralomnak. Amiket Zsuzsa asszony elmondott. Erre minden jelenlevő büszkén és nagylelkűen kapott a zsebéhez. mintha az esküvőhöz nem kellene egyéb. – Hát mi kell még? – kérdé Makár. – Hát az. azok mind elfogadhatók enyhítő körülmények gyanánt. – Hát persze. rész 4. arcoknak elveresedése. 131 . XXl. – Nagyon igaz! – Igaz! Igaz! Nagyon igaz – rekapitulálta a véleményeket Adám apó. azt mondá Makár úr: – Hát ez mind igen szép. S aztán lett belőle egy általános egymás szeme közé nézés. hogy amit ötven esztendeig elmulasztottatok. hanem azért ezek mind nem változtatnak semmit azon a szigorú ítéleten. Stólát kell ám adni. mint egy menyasszony meg egy vőlegény. Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen. hanem azért a szépséges orrfúvási koncertért nektek senki beléptidíjat nem fizet. ráesve Ádámra meg Zsuzsára. igaz – kiabáltak minden oldalról a hívek. v.

’Zijjel nem halunk kamaraba.– Csodálatos – monda Makár úr. Most szedtem össze kamaradoktul jövő icakára halas-pinzt. – Nagyon csodálatos. – Micsoda! – kiálta ekkor a Frányó. – Jajh! Ha csak jegygyűrő kell. Isten nyugtassa meg mind a kettőt. Ez már a kenteké. – Nincs maa nekem egy csepp kivaansaagom se ezekhez a gyűrőkhöz: csak az ujjamat szorítják. hogy abból egy forintost húz elő. becsuknak dutyiba. Be kellett vallani az egész társaságnak. az a bizonyos „monas”. – Istenem-sopánkodék az öreg–. aki abban a hitben nyúlt a mellénye zsebébe. ki a tömlöcben). Konstabler úr bekiséri minket rendőrsighez. konstabler úr. hogy Szentgyörgy-napján az egyforintosok hogy eltűnnek szem elől. mint egy árva cigaretta-papír. Az egyík meghótt. Probaltunk mink mar aztat! Forint megmaradja magát. jobban. – Egy forint? Senkibe sincs egy forint. mintha volnank riszegek. – Van nekünk kegyes patronus. 132 . Odaadom én azt igen szívesen kigyelmeteknek: viseljeek egeeszseegvee! Azzal nagy erőhatalom mellett lesrófolta a kövér ujjairól azt a két ezüst gyűrűt. Mert nekem keet uram is vaót. hiszen még jegygyűrűt sem tudunk egymásnak adni. Van een nekem kettő is. te golyhó? – Hun – szólt ravasz hunyorgással a legény. Most odaadok Kapor bacsinak forintot. hogy az nem más. Erre meg a Ritka Panna ugrott elő. az nincs sehol. – Hát akkor hol háltok. – Óh nem. Itt van Ádam bacsi. Csinalom forintot csak rézbül. Itt van zacskóban huszonöt nígykrajcáros. mint itthon nigy krajcárért. teóriában mindenkinek van több forintja is. – Csak nem akarsz tán bankót csinálni? – riadt rá Makár. „In spe”. ami a világot alkotja. Fogunk csinalni nagy larmat utcan. hogy „actu” mind valamennyinél hiányzik az a reális egyforintos. Én megcsinálom egy forintot. de az a tényleges kezdő egy forint. s ráerőteté az Adámra meg a Zsuzsa asszonyra. Szíp magyarok! No hat csak tot leginnél megtalálja magát az a’zegy fórint. a másik megszökött. Ipen egy forint. amelynek okozói nyugosznak már (ki az Úrban. s akkor látta. Ott halunk jó szalman ingyen. Mehetnek lakodalomba.

én úgy szégyenlem magamat! 133 . Bor is lesz hozzá. – Én meg csinálok egy szép menyasszonyi bukétot – csevegé a kis Csicsonka. mert kihíztam belőle. A Miska cigány is tudott valamit adni. Kesztyűt. Mit mondasz. te drágám? Zsuzsa félrefordítá a fejét. – Hohó! A zsidóasszony. az meg az én gondom legyen – szólalt meg a Gagyuláné. a kezét a szája elé téve. – Én varrok főkötőt is hozzá. könyökkel oldalba taszigálva az öreget. Az öreg azt sem tudta: égen van-e vagy földön. A Pannának ez egy új eszmét adott. amiben a templomba elmehet. De a Paczal János sem maradt hátra. Ez az én dolgom lesz. édes lelkem egy gyönyörűséges szép virágos merinó ruhám. A Gagyuláné továbbra is gondolt. Kitartjuk mi magunk az egész lakadalmat. – Én csak egy szót szólok a Przepiorka komának. Én odaadom neki valamennyi hagymámat érte. – Úgy bizony – szólt a tenyerébe csapkodva a Panna. tepertyűt: pompás lakomát csapunk. amiben az urammal megesküdtem. aki a kisboltban lúdfertályt árul. s itt lesz a tormás virsli. – Oh. – No. – Én adok perecet. – Igen! Igen! – vállalkozott a Lidi kisasszony. nem szorulunk senki nagy urasaag szeep graaciaajaara. A Lidi kisasszony majd hozzáigazítja. de magának ráillik a termetére. Ne feeljen semmit Zsuzsa neenő! Mink is ott leszünk akkó! Veegig muzsikaaltatjuk magunkat az utcaan. Sohase laattak a Staacio utcaaban olyan galoppaadaat! – Haj no! Ádam bacsi – noszogatá Frányó. amiben az Úr színe előtt megjelenhessek – monda Zsuzsa asszony. amennyi csak kell. – Mink meg kitartjuk muzsikával a lakodalmat. a szomszéd milimári ád hozzá túrót. – Csak kicsi kurázsi. tudom hogy ád pecsenyét.– De nekem még csak egy tisztességes öltözetem sincsen. – Olyan nevethetnékem van… Mintha belülről csiklandozna valami. cipőt mind összeszerzek. Én már nem viselhetem. – Van én nekem.

De a két öreg nem egymásnak. amire legtöbb szükségetek van. – Csak rendén! Fiatal szerető pár! Ne olyan sietve! Még nincs itt a pillanatja az ölelkezésnek. hogy szinte elmúltak róla a ráncok. Azzal aztán holnap mindjárt mehettek az oltárhoz. se bukéttal nem kedveskedhetek. köszönöm – dörmögé Szüköl Makár. Odalépett a két öreg közé. s aztán megkezdhetitek a nászutazást – a szegények házáig. titeket pedig azalatt Tarafás Bazilius uram kitesz az utcára. A kezeit eléje nyújtá.Az Ádám eléje lépett. – Nem megy ám ez olyan könnyen. – Hát megkérjelek szépen? Ennyi tisztességes ember füle hallatára. hogy „szeretsz-e?” – „szeretlek!” – „No. – Ha pedig mi három hétig várunk a lakodalommal. Nálam kitelik az a maga foltjábul. megtarthatjátok a lakodalmat. s kétfelé tartotta őket. olyan piros volt. – Köszönöm. 134 . s a násznép csupa koldusokból állott. – De az a múltkori csók talán mégis jobban esett. Én tinektek se pénzt nem adhatok. Hanem az a prózai diurnista egészen elrontotta az egész poezist. három vasárnap. azalatt a szegények házában régen betöltötték az üres helyeket. mert szegények dolgában gazdagok vagyunk. – Akarsz-e az én hitvestársam lenni? Szeretetből hozzám jönni? Velem örök hűséget esküdni? Holtomiglan. Én rögtön elmegyek a főtisztelendő prépost úrhoz. hát menjünk a paphoz!” A szent házasságnak teketóriái vannak. hanem azért mégis hozok valamit. Való is az ilyennek szerepet osztani. s azt csókolták össze-vissza. hanem a közbekerült Makárnak borult a nyakába. – Azért mármost hát én következem. holtodiglan! Nagyon érzékeny jelenet volt ez! Azért. – Most szabad már ölelkezni. s kikönyörgöm számotokra a dispenzációt. mint a színpadon. az arca úgy ragyogott. A jegyeseket előbb háromszor kihirdetik. hogy a vőlegény és menyasszony két öreg ember volt.

őseredeti. De nem hivatalos. ahol minden ellátást készen kapok: más fog kiszolgálni. Csókolom a kezeit! Ettül a kitüntető meghívástul egészen szeleburdivá lett a Szüköl Makár. Ő volt a csoda jóltevő. teljes izomzattal. Azaz. S ez nem olyan illemszabály szerinti kézszorítás volt. Azt azonban mégsem tartá lelkiismeretbe vágó ténynek. aminőt a „fion” társaságokban szokás váltani. – Lám. hogy én dispenzációkat „sollicitálok”. Hogyne jönnék el? Ha kegyed megengedi. Azzal iparkodott is jelenlétét befejezni. én csak az üzlettel foglalkozom. Van egy világ. amit ő is protezsálhat. meleg kézszorítás. holnap beállok a divatkereskedésbe. könyököt kifelé. 135 . – Tehát „kárlátóba”. hanem igazi. hogy még egy diurnistának is lehet jóltevőséget gyakorolni. mert ha kitudódik. – Hát. hogy ne tessék erről nagyon sokat beszélni – szabadkozék Makár –. maradék rumom és maradék kétszersültem. hogy a Lidi kisasszony kézszorítását elfogadja. azt el kell fogyasztani. hogy van.HUSZONHARMADIK FEJEZET A titkos költő és az ő hallgatósága Az egész társaság mind sietett kimeríteni a magasztalásai tárházát Szüköl Makár irányában. – Van-e önnek ma este üres ideje? – kérdé Lidi kisasszony. Ma mindent el kell fogyasztani. s könnyen „hátralépővé” tétetik a várt kineveztetésem. Még van itthon maradék teám. – Nekem? – Eljöhetne hozzám egy csésze teára? – Én? Ide? A kisasszonyhoz? Lidi kénytelen volt elmosolyodni a nagy fiú zavarán. – Hehehe! – Nevetett a másfélszemű emberke. A fénybogárnak is van szférája! – Csak nagyon kérem. lássa: én ma utolsó nap vagyok itt. ezért kemény megrovást fogok kaphatni „hivatalbeli hatáskör túllépése” miatt. Dehogy van ma este dolgom. hogy tiszta munka legyen. kézfejet befelé fordítani.

János abbahagyta a neheztelő bajuszpedrést. A szalonkabátja kissé fényes volt a régiségtől. az egész társaság kiült a folyosóra. Áttért a kevélykedő pofaszakáll simogatásra. Pontban nyolc órakor kopogtatott Szüköl Makár Lidi kisasszony kamrácskájának ajtaján. Zergeszínű madapolán inggallér. s aztán annak a sárga közepéből kipárázó gőz fölé tartja az arcát! Arábiának minden fűszere elülhet emellett! 136 . hogy még sült burgonya is lesz! Ah ez a kedves sült burgonya illat! Mikor az ember egy ilyen félig barnára pirított fakó fickót az öklével kétfelé tör. Vasárnap lévén az idő. A hímzőasztal át lett alakítva teázó asztallá. amiket még Lidi kisasszony előtt sem tárhatok fel. Lidi kisasszony vette azt észre.Szinte látható volt az ellenhatás a Paczal János ábrázatján. diurnista úr! S miután neki magának menni kellett. hogy holnap aztán senki se csodálkozzék. szalámiszeletkék. kétszersült. Nagyon ki volt csípve ez alkalomra. ami a konyhába belépéskor már megütötte az embernek az orrát. a diurnistát is magával vitte. Lidi kisasszony már várt reá. Hogy a cipői közül a jobb lábra valónak más szabásmintája volt. – Hogyan? hogyan? – kérdé Lidi kiváncsian. Ma megcsípem a Przepiorka Straduariussát. tarkítva felkantározott lófejekkel és összetekert lovagkorbácsokkal. Miután ma egy igen nevezetes fogáshoz készülök. Akár csak a pók a legyet. – Bocsánat! Ez azon titkok közé tartozik. – Hát Paczal úr nem jöhetne el szintén egy csésze teára? A szíves meghívás helyreütötte a szimmetriát. Azon volt felhalmozva tányérkákra írósvaj. a kellemes illat. Gyerünk. s ott folytatá a Kaporék szép jövendője fölötti ábrándozást. de máskorra tartom fel ezt a szerencsét. de ahol a moly lyukat rágott rajta: az gondosan be volt tópolva. azzal kecsegtetett. Csak azért jeleztem a tényt. mint aminőt a bal lábán viselt: az valószínűleg tévedésnek az eredménye. ha görnyedni fog a lakodalmas asztal füstölt húsneműektől. volt kihajtva a veres nyakravalójára: a legújabb fazon szerint. Csak úgy pödörgette a hegyes bajuszát. s senki holmi trikókrul vagy korrupciórul ne hallucináljon. – Köszönöm a kegyes meghívást.

akik pedig engem ismernek. hogy „Ennél bizony akárhány rosszabb előadást láttunk az arénában”. 137 . Cukrot. annál jobban meg vagyok elégedve: azt hiszem. akárcsak a hölgyek a páholyban. Az télen-nyáron tele van verebekkel. – Látja ön: én az első tekintetre felismertem. Ez az elit publikum. a többiek a hosszú rézcsatornát lepik el: ez a karzati populé. Aztán a csatorna szélén túl emelkedik még föl egy nagy ákácfának a koronája. aminek az ablakábul a veres cserépfödélre. – Hanem elébb igya meg ezt a csésze teát. akit a külső megjelenés mutat. nagy csiripeléssel. rumot saját tetszése szerint tegyen bele. Egy kis padlásszobában. amiknek még a hátára lehet írni. Az az én hallgatóságom: az én közönségem. hogy engemet valaki teaestélyre meghív! – Az bizonyosan onnan van. Hát ez az én mindennapi mulatságom. Én aztán eldeklamálom előttük az én elmeszüleményeimet: azok hallgatják. Tudja-e azt kegyed. s a makulatur papírokat. hanem sietek haza a szállásomra. mikor fehér a háztető a hótul. a rézcsatornára van kilátás. Az az egyedüli luxusom. sorba ülnek a párkányra. se kávéházba. Én mernék rá fogadni. a fejüket előre-hátra forgatva. Odagyűlnek éjszakára. s aztán mondogatják egymásnak. – Hahaha! És novellákat úgy-e? De hát honnan találta ezt ki? – Éppen a külső viseletéről. üres lélek lakik. hogy nekem kiáltoznak „Bravo. az érzi magát feljogosítva nem törődni vele. S mentül jobban csiripelnek. a tollaikat rázva. Ezt eltalálta. azok meg engem nem szeretnek. hogy ez az első eset életemben. Akiket én ismerek.– Kisasszony! Én örök hálára érzem magamat kegyed iránt lekötelezve. azokat én nem szeretem. zsebredugom: nem megyek én se kocsmába. én magam vallottam volna azt be kegyednek. úgy van biz az! Mikor a karmentőt ledobom a hivatalban. igazgatva. mikor a hivatalból megkerül és egyedül marad. – Az már igaz. regéimet. bravo. Arra a verebek odajönnek. – Hát úgy magasabb értelmi fokon álló lényeknek nem szokta ön a műveit felolvasni? – Ugyan hol venném őket? – Hát például nekem. Csak akiben egy költő vagy egy művész lakik. hogy önben nem az a száraz. – No lám! Milyen éles esze van! Mintha nem is varrónő volna! Hát ha kegyed magátul ki nem találta volna. verseket ír. hogy kegyed maga nem keresi az ismeretségeket. fuora!” Télen. Azoknak olvasom én fel az én költeményeimet. hogy egyedül lakom. akkor kenyérmorzsákat hintek az ablakom párkányára. hogy ön odahaza. hogy a kalapja hány helyen van behorpadva.

elárulá. aki őket háborgathatná. attul egyszerre ittas leszek. Nem maradt senkije a földön. a másik csoportban a nagy gyárosok. nehogy a kis fruska nevetni találjon. hogy az ő szobraikat kőből kifaragtassa. hanem aztán. ha reggelig korhelykedett. amíg a felolvasás tart. attul az nekem egészen édes lesz. Egy sor pedig a költők számára van felhagyva. Egyszer láttam. Azzal elővont a belső zsebéből egy összehajtogatott papírt. Ha százasokkal fenyegetnének. közelebbről nézve. akik egymással szembenézve. Így történt az. nem a városi tanács gondja. mikor két híres költőt temettek el ebbe a hosszú sorba. Ez afféle meséket írt. aki szerette volna. akik sok ütközetet megnyertek vagy elvesztettek. márvány kezeikben érchegedűket tartanak. hogy az utókortul követelhetik. Azok a híres megholt emberek ott is együtt tartanak. megint odább a közkedveltségű zeneművészek. hogy az egyik költőnek a sírja bizony virág nélkül maradt. hogy a sírjaikra virágokat is ültessenek. amiket az öreg anyókák szentül elhisznek. amiken a gyermekek mulatni szoktak. Makár úr helyreigazítá a manchettjeit és olvasott. mert ha én egyszer felolvasok valamit. hogy mikor kezdjék rá a túlvilági hármas szimfóniát.– Ha kegyed saját kezével tesz bele „egy” darabot. még akkor sem. ami első tekintetre azt látszott hirdetni. s úgy várják a nagy karmester intését. azt 138 . akik milliomokat szereztek. hogy valami kritikust oda ne temessenek közéjük. amelybe csak a nevezetes embereket temetik. hogy a kitöltött rovatai valami kötetlen poémát tartalmaznak. A BOGÁNCS ÉS A FÁJVIRÁG Mese Van egy nagy főváros túl a Morva vizén. ami egyre megy. hogy maguknak márvány síremlékeket emeltessenek. egyik sorban feküsznek a híres hadvezérek. akiket holtuk után meg szokás becsülni. – Amiről még eddig csak az ég verebei tudnak. a Csicsonka fejét az ölébe vonva. Rum pedig fölösleges a teához. hogy azt senkinek kegyeden kívül meg nem tenném. vagy olyan híresek. s amiken a szegény emberek nagyokat nevetnek. hogy valami adóbevallási ív. – Higgye el. azon módon. mint más ember. – Az nagy megtisztelés lesz rám nézve. akik vagy elég gazdagok arra. A díszsírhelyet meg a dísz-emlékkövet a város ajándékozta a maga költőinek. Lidi kisasszony leült az ágya szélére. ahogy felhantolták. – Hát tán hozott is magával valami felolvasni valót. akik békében feküsznek egymás mellett: – gond van rá. hanem már az. de olyan ittas. és annak van egy pompás sírkerje.

hogy mesebeszéd. Hogy tűri meg a kertész ezt a dudvát a mi közelünkben! Tán egy szamárra vár. üvegszárú szép virágok! – felelt nekik a bogáncs. hogy kedvenc költőjüknek a sírját teleültetik nefelejccsel. hogy csak az útszélen meg az avaron szeret tanyázni. engem nem öntöz más. igaz történet. s lemegy a gyökerem egész az alvó porkig. mert a gyerekeknek nem szabad hazulról elcsatangolni. én az ő virága. szép átlátszó üvegforma száraival. aki lelegelje. Nem öntözte. Ezalatt a másik sírnak a közepéből pedig kinőtt egy magányos bogáncs. Azért is maradt a sírja virágtalanul. Ez úgy szokott felnőni a puszták közepén. Nem ültette ezt oda senki. mivelhogy a karcsúságukat a halcsont. mint hogy ők virágokat ápoljanak a temetőben. – Ej ha! De kitett magáért a pórköltő sírja! Milyen szép burjánt nevelt fel a tiszteletére. nem ápolta senki. még a vihar se téphet ki innen! 139 . a szegény embereknek meg más dolguk van.gondolják. olyan volt. ahogy a sor rájuk kerül. Egészen ő hozzá méltó. ahol a másik költő volt eltemetve. A fájvirágok a szomszéd síron csúfolódva integettek a tüskés szomszédhoz. fájvirággal és boglárkával. Meg is tartották a fogadásukat tavasztul nyárig. rég a díszkertekben nevelnék üveg alatt. mint egy ágas-bogas gyertyatartó. A sok fájvirág felnőtt. akit az általa felmagasztalt szép asszonyok még holta után is szeretnek. egy közülök kimegy a temetőbe. bolondság! Hanem azért a gyerekeknek meg a szegény embereknek csak ő volt a kedvencük. De én őrzöm az én jó barátomnak a porait magam jószántából. – Engem nem ültetett ide ember keze. Gyönyörű virág ez! Ha olyan paraszt szokása nem volna. Ő az én dalnokom. Azért is. a közerővel ültetett virágokat megöntözni: ezt nem bízzák a kertészlegényre. Annál pompásabb virágágy termett a szomszéd sír tetején. – Ne csúfolódjatok velem. az mind kiment a költő temetésére. aki csak szép asszonynak akarta magát tartatni a nagy városban. s a szép asszonyokkal együtt a cethalat meg a selyembogarat. ez a feledékenység virága. pontosan és lelkiismeretesen. akivel értettük egymást. mint az ég harmatja. Hét szép delnő pedig fogadást tett. Mély föld alól törtem elő. s veresre sírta a szemeit. mégis kihajtotta csipkés leveleit. Ezt nagyon szerették. s naponkint. mert a szép asszonyokat magasztalta. mindenféle színben lángoló virágkelyheivel. a szépségüket pedig a selyem teszi tökéletessé. előtolta nagy bozontos gombalakú virágát. ami tüskés pikkelyek közül piros bojtot fejleszt széjjel. s ugyancsak hirdette a költő dicsőségét. az okos emberek pedig azt mondják rájuk.

Lidi kisasszony nagy figyelemmel hallgatá a mesét. az majd holnap megöntözi. kifárasztani a temetőig. Hisz ott van még a másik hat barátném meg a mennyei felhők. azt mondá a hét öntöző hölgy közül az egyik: – Ejh. – De hisz ez igen szép volt – mondá Lidi kisasszony. úgy elvernének. ha én ebben a nagy melegben kimegyek a temetőbe. mikor nagyon meleg napok jöttek. nefelejcsnek. a savószínű bajuszát. A kritikusok azt mondanák. sem az égi felhők. de még a Csicsonka is mozdulatlan tudott maradni erre az időre. mint a kétfenekű dobot. azok lelankadtak. A numero hármas szép delnő pedig azt mondá magában: – Ejh. Elfeledteté a hunyorgó félszemét. másnap majd annál jobban esik nekik. dacolva égető nappal és forró szelekkel. Hisz ha egy nap nem kapnak is vizet a virágok. Tőle hallottam ezt az egész történetet. ott van a barátném. A magányos bogáncs pedig embermagasra nőtt a rekkenő aszályban. Ha nem csurran. mikor az újságban az áll. „Hogy mer meséket írni egy diurnista?” – a hivatalnokok meg azt 140 . – Mért nem adja ön ki? – Kiadni? Hol? – Valami hírlapban. olyan fejfájást kapok. amikor én láttam. – Van ilyen több is – mondá Makár öntudatos arcragyogással. cseppen. Hisz holnap majd úgyis megöntözi a numero három. szétmeredő ágain virított a koldusok rózsája teljes pompájában. én bizony sajnálom ma befogatni a lovaimat. a numero kettő. A numero kettős szép hölgy pedig azt gondoló magában: – Ejh. A felolvasás alatt egészen átalakult a vézna emberke. elhervadtak. az esetlen alakját. a sír szélére hajtották le kókkadt virágkoronáikat.Egyszer aztán. de kár volna ma öntözni. A fájvirágokat aztán nem öntözték meg sem a szép hölgyek. boglárkának még a gyökere is kiszáradt. hogy egész éjjel nem alszom tőle. – Az Isten engem attul őrizzen meg! Hiszen ha „én” valamiféle poétai terményt napfényre hoznék. hogy az időjós nagy esőzést jövendölt.

akkor kiadhatom egyszerre a két kötetre szaporodott költői elbeszéléseimet. – Annak szoktam én ezeket az én meséimet elmondani. Hát aztán lehet még belőle valami. – Hát csak úgy cél nélkül irogat ön? – Oh nem. Hát az engem nagyon szeret. Akkor már nem csúfolnak ki érte. – Ahá! Értem. Hát – a hivatalfőnököm ugyanabban a házban lakik. – A dajkájával? Hát hány esztendős a kisasszony? – Úgy három és négy év között lehet. ahol én. mert ha kipattan a dolog. Akkorra a kis leányból is nagy leány lesz. hogy el ne mondja senkinek. Ilyen emberek is vannak még a világon! 141 . meg amonnan is. amikor a kertbe lejön – a dajkájával. holt ember lesz belőlem. De nagyon kérem. drága szép kisasszony. Ha meglát. hogy a ranglajtorján felkapaszkodom a titkári állásig. Makár bácsi!” Hát majd ha én nekem egyszer annyira felviszi Isten a dolgomat. – Tizenöt esztendő múlva. Elmondom igazán. Annak van egy szép leánya. már messziről kiált elém: „Mondjon szép mesét. ő az első emeleten: én pedig a padlás-szobában.mondanák „Hogy mer egy diurnista meséket írni?” s innen is kidobnának.

mert ingyen dolgoztat. mert nincs engedélye a várostul.HUSZONNEGYEDIK FEJEZET „Necessitas” mester s egyéb titkok. Azt a Csicsonka szétfejtette. – Sohse hallottam a nevét! Hol van a műhelye? – Ohó! Ezer műhelye van! Minden utcában van. – Nem gazdag az. öltögetést. hogy kilencet a semmiből nem lehet kivenni: kölcsönkérni pedig veszedelmes dolog. hogy előadta Makár úrnak a kívánt varróeszközöket. De hát nem lett azon mit nevetni. Lidi kisasszony nem titkolhatta el efölötti csodálkozását. – Ajánlkozék Makár úr. A Csicsonka kezében nagyon lassan ment az öltögetés. Csakhogy persze nincs cégére kiakasztva. mint a NagyKristófbeli nagy szabó. – Akkor az nagyon gazdag lehet. ha megfordítanák. Makár úr olyan szabályszerűen tudta a tűzögetést. A Gagyuláné virágos merino ruháját át kellett alakítani az „arany menyasszony” termetéhez. hát talán én is tudnék segíteni a varrásban. tudod. a kollégáim nagyon csúfolnak miatta. („Nem szokta cigány a szántást!”) – Ha nekem is adna Lidi kisasszony tűt. Majszter „Necessitas”-nak híják. cérnát. – Hát már ezt ki tanította önnek? – Hja! Derék majszterem van nekem! – Az több legénnyel dolgozik. sebesöltést. Azt mondja: „Édes Szüköl Makár! Te tanultad a kétszer kettőt. Tudod mit. a belseje vadonatúj. akkor tanácsot tartok Necessitas mesterrel. meg gyűszűt. Már csak a tréfa kedvéért is megtette. a Lidi újraszabta. hogy a posztókabátom nagyon kopott már. Ennek a te egyetlen szalonkabátodnak csak a külseje van megkopva. A holnapi nevezetes nap sok tennivalóval látta el őket. mint a legeminensebb szabólegény. A Lidi ezalatt maradék selymekből a főkötőt illesztette össze. agyonvarrást. Lidi kisasszony nevetett rajta. – Dehogy nem ismeri a kisasszony! Hát mikor egyszer-egyszer kezdem már magam is észrevenni. s aztán a darabokat ismét a Csicsonkának kellett összevarrni. amiket nem szabad továbbadni A felolvasás idejét azonban nem töltötték a leányok hivalkodással. – Hogy én azt nem ismerem. egészen új kabát lenne belőle. Csakhogy az ilyen műtétért megint a 142 .

mert ha ezek kitudódnak. „Teszek. („Do.szabó fog igénybe venni feltalálhatatlan számú forintokat. ut facias”. varrnivalót adnának a kezükbe a bájos delnők. cérnát és varrd össze szépen magad. én azt tanítom írni. hogy ki az a „májszter Necessitas” – monda Lidi kisasszony. amin aztán mind a ketten nevettek.” Szüköl Makár megfogadja májszter Necessitas bölcs tanácsát. hogy ne unják magukat! A kakukkos óra azonban már háromnegyedet huhukolt tíz felé. És valóban nagyon jó segítség volt Lidi kisasszonyra nézve látogatójának közreműködése. a Kaporék lakodalma. ut des. A Ritka Panna kukoricát pattogatott. A mai est az egész „zöld paradicsomban” igen hosszúra nyúlt. (Az öregnek korán le kellett feküdni. Tudta jól. A Gagyuláné sütötte a perecet. Én a kapunyitásért nem fizetek. De viszonosság alapján. – Nem aggasztja önt a kapuzárás közeledése. aki nem járhat iskolába. S azzal vígan folyt tovább a munka. s így teremt magának az ócska kabátból új kabátot. hogy ezek felől az én mellékes működéseim felől ne méltóztassanak senkinek beszélni. hogy a teaestélyre meghívott gavalléroknak tűt. – Oh. hogy annak a kapunyitásért járó összeg sem áll a „dies nefastus”[1]-on rendelkezésére. – Miféle viszonosság lehet az? – Hát a házmesternek van egy nyomorék fia. Mindenkinek adott valami foglalatosságot a holnapi nevezetes ünnepség. én a „hivatalos tekintélyt lealacsonyító üzelmek” gyakorlásáért akkora hivatalos orrot kapok. Lidi kisasszony gyöngéden figyelmezteté a vendégét. mert a kabátját 143 . – Hanem bátor vagyok tiszteletteljesen figyelmeztetni a kisasszonyokat. aztán végy tűt. Zsuzsa asszony az Ádám tisztáját vasalta. facio. Ezért aztán kapok viszonszolgálat fejében szabad mosást. hogy pályázhatok az állatkerti elefánttal. „Adok. cérnát. takarítást és kapunyitást. olvasni. Ez képezi a szegényeknek a gazdagságát. – Ejh! ha az divatba találna jönni. az engem nem aggaszt. – Már most tudom. hogy tégy”. Vedd a tollkésedet. hogy tégy”. teszek. – Ingyen teszi meg a házmester? – Ingyen nem. egy forint ára új bélés hozzáadásával.) Lidi kisasszony egészen helyeselte ezt a jogelvet. fejtsd szét a kabátot. hogy adj.

azok aztán odalenn a pincében elpróbálták az új népszerű nótát: „Hallod-e te. 144 . míg elvégre maga a Lidi kisasszony is belevegyült. majd megevett. ki szörnyű hamis hangon.) Éjfél felé a Zsigáék is hazakerültek. az elragadt a Gagyulánéra. hogy ő is hozzákezdjen a danoláshoz.elvitték a szomszéd szabóhoz. szelíd pianó zengésű hangjával. hogy a távollevő Frányó és két tucat kebelbarátja szintén ugyanezt a nótát harsogtatták végig az utcán. jaj. ami aztán a Csicsonkának teljes jogot adott. s úgy énekelte az egész „zöld paradicsom”. mégis elhagyott!” Fogadni lehet rá. kőrösi kislány! kőrösi kislány!” Amint ezt a nótát meghallotta a Ritka Panna. hogy új gallért varrjon rá. mindjárt utána kezdte dalolni. de becsületes jóakarattal kísérte a dallást. még Zsuzsa néne is el hagyta magát általa csábítani. jaj! Jaj az átkozott! Úgy szeretett. ahol olyan jól lehet aludni – és ingyen. Reggelre minden meglesz. hogy „Jaj. a csizmáját pedig a csizmadia komához. kőrösi kislány. [1] dies nefastus = házbérfizetés napja. maga után rántva Makár urat. az ilyen fülbemászó nótának ördöge van. aki azokra új talpat fog önteni. míg egy jóltevő konstábler valamennyit be nem kísérte az áldott dutyiba.

A mosókonyha egészen át lett alakítva. – Most látszik csak. – Azt majd csak akkor öntjük meg. Itt a nagy tál tormás kalbász a konstábler hentesétől. Annyi mindenféle lett már összehordva. – No lelkem. a Gagyuláné meg a Panna alig győzte elhelyezni. mazsolával sütve. Többet is adott az Isten. melyre nemzeti címer volt festve. A Zsuzsa ezalatt a Lidi kisasszony kamrájában volt. a zsidóasszony egy egész sült ludat küldött. hogy jól lássék. A szatócs átellenből megemberelt bennünket borral. amikor az esküvőről visszajövünk.HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Nagyszerű előkészületek Elérkezett a nagy nap reggele. A két cigánygyerek eközben hordta össze a székeket. Erre a szóra nyitott be a Frányó. meg likőrrel. a Kaporék asztalához hozzátoldották a Gagyuláné asztalát. meg egy kanna kávét. – No meeg een is hoztam valami csemegeet. annyiféle alakú volt. hogy mennyire szerette a jó Kaporékat minden ember. s rakta az asztal mellé. – Mi nincsen még? – Poharak nincsenek még. mint amennyire számítottunk. A kávébáberli küldött egy kuglófot. innenonnan a szomszédbul. a hátán egy kosár. minden rendben van – monda Gagyuláné. 145 . aki csak ismerte. Pompás kuglóf! Mandulával. – No még alma is lesz! Milyen szép piros törökbálint! Azt ide rakjuk egy tányérra. s leterítették szép veres abrosszal. Volt olyan. Ahány szék. amelyikre rózsák. tele mindenféle színű poharakkal. azt ott öltöztették. – Hát a perec hol van? – kérdé Panna. Azzal egy kosár almát leplezett le. – Micsoda? Nincs klázli? Hát e kutya? Azzal kirakta az asztalra az üvegművészet remekeit. vaskatlant. pedig szegény részt sem vehet a lagzinkban. hogy a két asszony. szapulót felhordtak a padlásra. Addig eláznék. tulipánok. más pedig. Teknőt.

Ez a vőlegénykének. Az ember majma raa se ismeer. még a csizmája is ki volt fényesítve. – Utcu lelke! – kiálta fel Panna. Órájának kell lenni minden vasútinak. – Haat meer nem jön elee? Hadd hatnók. A borbély szomszéd úgy megnyírt. Húsz esztendővel fiatalabbnak látszik. Olyan. – Csak emlegetni kell. – De össze nem kell törni. neszelte már az öreg lépéseit. Most úgy nézek ki. – A bizony! Egészen kiforgattak magambul. amíg a násznagyok itt nincsenek. Ő volt az. a bajusza kikenve. – Csakhogy az egyik ága csurgóra áll. Az öreg pironkodva mosolygott. ki is fényesítette. Gagyulánénak éles hallása volt. a kabátján új bársony gallér. – Micsoda? Frányó! – Kötődék Panna. Aztán még a vőlegény sem került elő. Az arca simára borotválva. – De annál hegyesebb a másik. úgy megborotvált. hát hogy lánca is legyen. a haja megnyírva. – Adaam baatyó! De ki van csípve. – Mátka vagy bajusz? – Hum! Matkat könnyű kapni. – No! felöltöztettem a menyasszonyt. hogy nem igazi „helyre” menyecske. a két keze szétállt. De pedig alig lehetett ráismerni. – Én is kipödrök bájuszomat. Meg utoljára az Iczig. mert üveges visszakapja magának. Erre a Lidi kisasszony jött elő a benyílóbul. A csizmadia komám meg új talpat ütött a csizmámra. magam lakodalomkor – majd ha lesz. – Addig nem illik neki kijönni. A szabó szomszéd új gallért varrt a kabátomra bársonybul. – Még a bajusza is ki van pederve – mondá Panna. Senki sem mondaná.– Ez a menyasszonykának. oldalra fésülve. mintha félne magához hozzáérni. aki belépett a konyhaajtón – senki más. Panna kíváncsi volt rá. az is mindjárt itt terem. mintha skatulyából vették volna ki. de bajuszt nehiz! 146 . a zsebébül ezüstcsillámú óralánc fityegett elő. a zsidóasszony fia is rámerőtetett egy óraláncot. hogy nem is merek a fejemhez nyúlni. – Az dukál vőleginynek – bizonyozott Frányó. mint egy sáfár.

– Hát akkor kérjek. hogy húzzátok el azt a szép komáromi nótát. jól van-e stimmolva? Hát te bibast. – Arra ne legyen gondod! Az zseni! Annak hagyom az egész nagyvilágot. Azzal gyöngéden belemarkolt a Miska bozontos göndör hajába. mindennap azt mondja a dádé. 147 . a gyerekeket dorgálva. s neki ereszté a vonót. – Ha meghalok. „Jaj de sakad ezs a húr! Majd megfizset ezs azs úr! Azs úr Isten éltesse Azs új házsastársakat!” – Jaj de jól tudják az ártatlanok! Nagyon jól van! Ezekbül lesznek a csudagyerekek. – Mert mindig akkor kérsz. A komáromi nótának a szövegét is szokták énekelni a zenészek. hogy majd vesz rá húrt. de nem cselekszi. – Hát annak a kicsinek odalenn? – szorgoskodék a Miska. – Hát tinektek. csak három húr van a hegedűdön? – Mert a negyedik leszakadt – menté magát Ferke. amikor „volt?” – No hát hadd hallom. – Ne osztozz! Neked hagyom egész Európát. Azt pedig pofonlegyinté az apja. hol a hegedűtök? Ma az Ádám bácsinak meg a Zsuzsa néninek hegedültök. Ott legjobb helyen vannak. – Hát mért nem mondod? – Minden nap mondom a dádénak. A két gyerek fogta az álla alá a hegedűjét. amikor nincs. – Hadd látom. te rád hagyom Budapest városát! – Hát nekem mi marad? – ungorkodék a Ferke. rajkók. A két gyerek sietett a zeneszereit előkeresni az ágy alól.Ezenben a klarinétos is előjött a pincelakásbul.

mintha szeretne tőle elszökni. Három virágcsokrot hozott.Közbejött a Csicsonka. – Hüh de sokra vittem. (Érték ez üdvözletváltás alatt: elébb a jót. aztán meg a rosszat. egy kis elismerést provokálva –. s az orra hegyét nyomogatta a mutató ujjával. jött az egyik násznagy: a konstábler. a menyasszonynak valót vidd be Zsuzsa néninek. kisleányom – monda Lidi –. a nyoszolyókét hadd künn. s mindnyájunkat össze tör-zúz. Mikor hozzá akarunk ülni. Az bizonyosan a dispenzáció után szaladgál. meg van-e elégedve a lakodalmas asztallal? Nem jól felterítettünk? Az öreg csak a fejét lógatta. Valami táska volt nála. Hát a másik násznagy hol van? – Nem vagyok én őriző pásztora a diurnistának – mondá bosszúsan a konstábler. – Én még mindig nem hiszem. – Jól van. ami van. magyar szokás szerint. – Isten őrizz minket attul! Megelőző kopogtatás után nyílt az ajtó. amikért a virágágyainak minden díszét kifosztotta. ami nincsen. aki az anyja fehér ruhájába volt öltözve. – Bár csak el ne késnék vele. – No hát Ádám apó – szólt Gagyuláné. de most éppen ez a divat. mint a harmadnapos hideglelés. Ha kieszközölte az irodafőnöknél az indokolt szabadságot. azt felelte. A diurnista olyan pontos. amit úgy tartott a kezében. Egy kicsit sleppelt utána. Azzal betáncolt a Lidi hálókamrájába. 148 . – Hát mi a tatár? – Hát – elgázolja a lokomotív. egyszer csak jön: „rumrum-rum”. percre itt lesz. – Nem kell azt félteni. hogy mi költjük el ezt a vendégséget. Az egyik nyoszolyólány te fogsz lenni.) – Hát csak magában jött? – szólítá meg Lidi kisasszony. – Itt vannak a bukétok. hogy: – Vegye el. Amire Panna. – Szólt a beköszöntése. – Adjon Isten. hamis vágányra került.

hogy egy képviselő úr az országházban szörnyen befűtötte a poklot a fővárosi rendőrség alá. „Mi a fittyengő frányát szedett maga itten össze! Most rögtön hordja vissza. Lidi kisasszony. amért jobban nem vigyáz az általánosan elterjedt erkölcstelenségre. Lidi kisasszony azt kérdé tétovázva: – Itt maradhatok én? – De jó lesz. Az alkapitány úr odahivatott engem magához. – János bácsi. aki csak meglátta. hogy majd a fején esett ki. ki bántotta? – Hát hol bántanának engemet másutt. s az okozza. előbb akkorát kacag. s azt mondja: „Óh maga háromemeletes…!” De csak háromemeletesnek ne mondott volna. Azzal a táskábul kihúzta a János a botrányos öltözetlen alakot. Hát arra minden ember elkezdett nevetni. hát most azt vetik a szemünkre a honatyák. Hát már most járja végig a várost. Ez a legszigorúbb rendszabályok alkalmazását vonta maga után. hogy a rendőrség nem ügyel arra. – No mondja meg. hogy az erkölcstelenség a szükségelt fokon felül el ne terjedjen a fővárosban. mint a hivatalban. aki nem nézett oda. Annak a figurája itt maradt. amik félig vagy sehogy sem felöltözve láthatók a boltok kirakataiban. maga a legszemesebb valamennyi között.– Hát abban a táskában mit hozott? – Ugyan ne kérdezze. Hiszen csak tudja. Hisz emiatt késtem magam is ennyit. mind begyűrtem. Estig teleszedtem ezt a nagy tarisznyát. Tegnapelőtt említettem ugye.” Pedig hát én csak jól értettem. aki meg tudja különböztetni a babot a borsótul. Ezeknek a nézegetése csábítja a nemes fiatalságot a gonosz útra. és ahol ilyen szeméremsértő módon leleplezett alakokat talál. s így szólt hozzám: – „Hallja maga Paczal János. azokat rögtön kobozza el. Vissza kellett hordanom szégyenszemre a boltosoknak a figuráikat. az azalatt megbukott. hogy miről van szó?” – „Én ne tudnám?” – Rögtön nekiindultam. Paczal János. Ennek az előmozdítására szolgálnak leginkább mindenféle figurák. – De egészen meztelen! – kiálta János. Hisz ez egy gyerekjátékbaba – mondá Panna. azután meg a mestergerendáig ugrik fel dühében. de egynek nem akadt gazdája. De majd megesz a méreg. nem engedve az igazságábul. maga ország-világlátott ember. Csak a Lidi kisasszony nem nevetett. – Hát amint a táskát kinyitom az alkapitány úr előtt. ha egy kissé félrefordul. 149 . ahol csak egy boltban találtam kirakva. akiktől elkobozta. s vittem nagy diadallal az alkapitány úrhoz. elszökött. s az belenéz. Már megint esett rajtam egy „stikk”. hogy az ifjak elidegenednek a szent házasélet áldásaitól.

hogy mi az.Erre aztán a Lidi kisasszony is elkezdett mosolyogni. – De édes konstábler úr. – No. mert most éppen ötven esztendeje annak. – A többi meg mind nevetett. miért lett a Zsuzsa néni most egyszerre menyasszony? – Azért. s nagy szemetszájat tátott. – Önben. – Hát miért kell a menyasszonynak meg a vőlegénynek most a templomba menni? 150 . A Csicsonka szeretett volna már más témárul beszélni. Lidi kisasszony halk hangon mondó a konstáblernek. úgy látszik. s most az aranymenyegzőjüket tartják meg. Ez egy igen ártatlan portéka. Csak ő nem tudta. a markában egy nyakánál szorongatott nagy gyerekbábot emelgetve. A Csicsonka mélyen megsértődött ez ajándékhozatal által. – Hátha nem ez az. hogy min nevetnek. – No lám! Ez is elriad tőle. amit össze kell gyűjteni. de azért mégis ez az. hogy ebben a tévedésben több lesz a maliciózusság. – Hát mondja. hogy erős szatírikus hajlamok vannak. de cifrára fel van öltöztetve a Zsuzsa néni! Még rezgők is vannak a főkötőjén. akkor én nem tudom. s a Csicsonkának kínálta a babát. csak a bajusza hegyét pödörgeté és mosolygott. Azzal visszadugta a veszedelmes figurát a táskájába. – Úgy illik az egy menyasszonynak – monda Lidi kisasszony. A konstábler nem felelt rá semmit. A rengeteg nagy hahotára kiszaladt a Csicsonka a hálókamrából. hogy az urával egybekelt. nesze! Ezt neked hoztam. mint a szimplexség. – Elhiszem. amint a konstáblert ott látta a középen állni. – Huj. aminek a látása a fiatal embereket a házasságtul visszariasztja. Lidi néni. amivel a kisleányok játszanak. ami a fiatalság erkölcseit megrontja. Hát valaki mégis kitalálta. – Kell is nekem – duzzogá hátat fordítva. A János aztán jónak látta alászállni a hivatalos méltóságbul. s szelíd hangon kérlelé.

A Lidi kisasszony kivezette kézenfogva az arany menyasszonyt. mert soha forró ételt nem evett. s cukorral nem élt. megfogva a kesztyűit repedésig feszítő kezét: 151 . hanem azt mondá. ki lehet már neki jönni. minden hatvannégy esztendeje mellett. de nem ráncosodik: folytonos munkátul egészséges piros színnel.– Azért. – Pompásan néz ki. derék. akkor a pap maga mért nem házasodik meg? – Azért. – Hát mondja csak Lidi néni. az ablakból kinézve: – Nem tetszik nekem ez a társaság. mert hogy ha magának tartaná az áldást. – S miért kell nekik a pap áldása? – Azért. hogy: – Megyek már a menyasszonyért. Kömény Zsuzsa. Nagyon sok konfiskált pofát látok közötte. – Jaj de sok ember van az utcán! Azok bizonyosan a lakodalmas menetet várják. akkor másnak nem adhatná. ami idő jártával megkeményül. – Na moj dusu! Kacki menyecske! – kiálták duóban Panna és Frányó. jól megtermett alak volt: az arca is abbul a fajtábul való. hogy mit felel a Lidi néni az én kérdésemre a János bácsinak? A Lidi kisasszony azonban nem felelt erre a kérdésre senkinek. mért nem esketi össze mindjárt a nyoszolyót is a násznaggyal? – Jaj. A Csicsonka kinézett az ablakból az utcára. Adám bátya pedig nagy bűnbánattal járult eléje. nem jön-e még a koncipista úr? – Hanem azért fél füllel ide hallgatok. milyeneket tudnak ezek a gyerekek kérdezni! – Eredj csak Csicsonka az ablakhoz: nézz ki rajta. Aztán minden fogának birtokában volt még. díszes nászöltözetében. Az Ádám bátyó azonban nagyon fitymálva mondá. mert azt az Isten úgy rendelte. – Hát ha az Isten úgy rendelte. hogy a pap rájuk adja az áldást. Annálfogva a szája nem esett össze. ha a pap összeesketi a menyasszonyt a vőlegénnyel.

mind igaz szeretetből adták: senki sem tartozott vele. te bohó Frányó – pironkodék Zsuzsa néne –. – Csak már átestünk volna ezen a mai napon. – De een is megforgatom vőlegeeny uramat! Legalább ha meeg egyszer elkámficsorodik. – No. Nekem mar úgy viszket sarkam. de csak az a diurnista uraság jönne már a diszpenzációval. hogy akik ezt összehordták. – Ez mind igen helyes beszéd – jegyzé meg a konstábler –. legyen rá heles oka. 152 . – Oh. hogy a palotai menyecske forgatta meg. milyen jó az Isten! Még a rosszat is jóra fordítja. látod. Közbelépett a Gagyuláné: – No hát. sohasem jutottunk volna el idáig. Alig varok. mind magunkforma szegény ember. – Az esik legjobban – szólt Zsuzsa néne –. – Nekünk nincs atyánkfia. Panna sem akart a dévánkodásban hátramaradni. hogy ezt valaha megérjük? – Látod. az volna a hatalmas atyafiság! – Véleményezé Panna asszony. Nézzen ide erre az asztalra. hogy a lakodalmunkat megérjük. – Jaj! Most jut eszembe – szólalt meg a Gagyuláné. Vőfily tancolja mindig elsőt menyasszonnyal. ha a szegeeny emberek mind összetartanaanak. – Bizony. – Aki mellettünk van. azt a csúfot csak nem akarod rajtam elkövetni? – Mi a? Hat magammal csak nem tancolhatok podzabuckit? Vagyom én vőfily. mire jutottunk? Zsuzsa néne mosolygó bánattal monda rá: – Hittük volna-e. szegény ördögök a kegyetek lakodalmát.– Látod. de ma vigan is leszünk. édes szomszédasszony! Nem megmondtam. van-e ennél különb trakta egy herceg lakodalmánál? – Hercege válogatja – monda rá Ádám bátya. Ebbe aztán a Frányó is beleszólt. Minket igazán a nagy szerencsétlenség kergetett bele a boldogságunkba. hogy csardast tancolhasak menyasszonyal. Ha engem el nem küldenek a vasúttól. hogy kitartjuk mi magunk.

– Nyakunkon a veszedelem – sipított a Ritka Panna –. hanem egy bútorszállító szekér: aztán nem a diurnista úr száll le róla. hogy jöjjön ide. – No akkoó haat bizonyosan az omnibuszeer jaar – monda Panna. – Aztán mikor belép. rajkók! Tudjátok? Azt. Zsiga előre a szájába illeszté a klarinettáját.– Azt mondta ám a tekintetes úr. Lidi kisasszony szorgalmazá Csicsonkát. Elöl Ádám a Zsuzsával. ami megállt a ház előtt. – A háziúr! uram segíts! – kiálta Gagyuláné hátra futva. ő majd rábeszél szép szerével egy omnibuszost. s szállítsa el a templomig meg vissza az egész násznépet. végül a Gagyuláné a klarinétossal meg a két rajkóval. hogy trattara rittiri pimpillimpim! Hát egyszer csak az őrt álló Csicsonka leugrik az ablakbul s előre szalad nagy ijedten: – Jaj! Nem omnibusz volt az. tust húzunk. – Kisleány! Nem látsz valamerről egy omnibuszt közeledni? – De bizony látok! Egyenesen erre az oldalra tart. – Kánápé! – kiáltá Zsiga a gyerekeire! 153 . népek! S azzal kellő sorban felállítá a társaságot: a két ajtó között. – Álljunk glédába. – Ennek már egy hatalmas vivátot kiáltsunk. a háziúr! „Tarafás uram!” Erre a varázsszóra az egész hadsor felbomlott menten. majd a Panna Frányóval. hanem Tarafás uram. s szaladt a benyílónak. – Akkor ő jön! – vezényelt János. hogy ha esős idő talál lenni. – Akkor kocsival fog idejönni. utána János a Lidi kisasszonnyal.

Meg ne szusszanjatok. hogy hívnak? Más nevet mondjatok. Ha kérdik. a Zsuzsa. – Mit nekem hausherr? Én minden nap megfizetek halaspinzt nekinek. ő mondja nekem: „Karsamadiner!” in mondok neki: „Szervusz!” 154 . A Frányó pedig nagy büszkén lépegetett előre-hátra. Maga is megvonult a tűzhely szurdikjában. oda bebujjatok. Az Ádám.– Eldugjátok azt a hegedűt! Aztán „irgundum gule!” szaladjatok! Iszkiri! Ahol lyukat láttok. a Lidi meg a János helyükön maradtak.

akik hencegnek. Azt is bőven kiadja. Abból Tarafás uram építtet a külvárosban új házat. Minden ablakráma. kopott ruhájukkal a gazdag éhenhalást képviselik. hanem vendégeskednek. minden salugáder. Hanem annak bársony a gallérja. A belvárosban vagy az Andrássy úton vagy az Erzsébet körúton új palotát akarnak emelni. – Mindent lefoglalok. Aztán a hangjával sem szokott takarékoskodni. hanem hogy tegnap volt Szentgyörgy-napja. Kuglófok! Pecsenyék! Boros battériák! Egész kazal tormás virsli! Pogácsa! Minden! Még kávé is van. amikben a „legfelsőbb tízezer” lakik. – Ez nagyszerű! Mi van itten? Bankett? Céh-lakzi? Képviselőválasztás? – Házbért nem fizetnek. ha a körülményeket felderítjük. Ez mindjárt nem lesz paradoxon. fodortól! – Pomádét. Te vagy az a szegény mosóné. kaphat belőle mindenki. áh! – kiálta. „Necessitas” mester sok legénnyel dolgozik. akik sovány termetükkel. amint a Kaporék konyhájába belépett. – Így konzerválja az ember a hazai régiségeket. valaha boldogabb napokat látott az aszfaltozott és megkeramitozott bulvárok során. azt senki sem kente a füle mögé. Mivel hogy vannak ócska „új” házak is. ezzel a kihízott ábrázattal. A telek helyén van egy régi épület: azt le kell hordani. Tarafás uram nem tartozik a bevett fogalom szerinti zsugoriak osztályába. ezzel a gömbölyű termettel. – A saját maga lakta háza Tarafás uramnak négy különböző városnegyed emlékeiből van összeállítva: valóságos monumentális zsibvásár. a nádpálcájával tárva ki maga előtt az ajtót. agancsfogantyús nádpálcával a kezében. minden ajtó. aki ilyen Harpagont merne színpadra hozni. s még óralánc fityeg a zsebéből. ezekben a fehér kesztyükben! Kend meg az a kicsapott vasúti. begombolva vadmacskaprémes bundafelöltőbe. hanem a földszinti házak. elhordásra vállalkozik: az kapja az ócska épületanyagot ingyen. amiket a legalsó tízezrek foglalnak el. Éppen jókor jöttem! Aztán micsoda pompás uraságok! Nem ismerek rátok. hogy mindenki iránt fösvénynek kell lenni. Tarafás uramnak hét háza van a külvárosban. akinek a két keze kisebesedik a mosástul. ami újra bemázolva ott pompázik a trottoir nélküli utcákban. akinek nincs több „egy” kabátjánál. Aki a szétbontásra. mint amennyiért nyilvános árverésen elkeltek: vagy amennyibe az építésük került. azt kent mindenik a hajára. keményen kifent fekete bajusszal és eresznek induló szemöldökkel. s azok legalábbis hoznak annyi évi jövedelmet.HUSZONHATODIK FEJEZET Tarafás Bazilius uram Köztudomású nemzetgazdászati adat. – Majd újra öltöztetlek én benneteket mindjárt. Nincs az a vakmerő drámaíró. de saját maga iránt bőkezűnek. 155 . hogy a fővárosokban nem a háromemeletes bérpaloták jövedelmeznek legjobban. – Áh. Hisz itt hercegek laknak! Hercegek. Nagyszerű ez! Merinó ruha! Majd elrepül a sok pántlikától. Ő azt a tökéletesített elvet vallja.

zsindelyeztetnem. akkor nem szólnátok róla? – Azt gondoljátok a háziúr lopta a házát? Nekem kell fizetnem államadót. fizessen meg a maga nyugodalmáért a hajlék gazdájának. jeget trottoiron felvágatnom. Meg is fogunk fizetni. Fizetésem elmaradt. községi adót. boltadót. vízvezetékadót. amiből máskor a házbért biztosan kifizettem. mikor a bor árát kérik. – Van pénzetek. – Másrul beszél Bodóné. ne vendégeskedjetek. öt forintot fizetnem! Nyáron trottoirt öntöztetnem. azonnal fizetni fog. A feleségem. ha záporeső megtölti a pincét. megyek a páter Klinkowströmöt hallgatni. akkor szaladtok a háziúrhoz. hogy aki födél alatt lakik. trottoiradót. kutyaadót. hogy mindenkor volt készségünk a fizetésre. Nekem kell. közmunkaadót. s élénk duettet folytatva a Vigyázzal. Azt gondoljátok. hanem mások által okozott szerencsétlenségek miatt. hogy ha az Úr Isten is türelmetlen volna. lajtorját tűzi veszedelemhez készen tartanom. kiszivattyúztatnom! Nekem kell katonát elszállásoltatnom: adóívet kitöltenem: vizes kádat. Mikor már nem tudott többet. mégsem tudott pénzt kapni az uraságoktul. Gondolja meg. s meg akarná velünk fizettetni rögtön a bűneink zsoldját: egyikünk sem maradna élve a világon. csebreket. – Nem kell nekem nagybőjti prédikáció! Ha nekem prédikáció kell. Én hivatalomat vesztettem. de ha arany esnék be a padláson keresztül. aki szerencséjére meg volt kötve az ágy lábához. De hát nekünk is tartoznak mások. pótlékadót. – Édes nagyságos úr. meszeltetnem. fertőzteleníttetnem. Nekem kell. házat biztosítanom. ha valaki elesik a jégen a házam előtt. lámpásadót. az újraépítésért a közmunkatanácshoz bélyeges beadványban folyamodnom. – Én nem tudok semmit. Hiszen tetszik tudni. vakoltatnom. Legyen nagyságos úr egy kis várakozással. fúrtös fülű fejét a gazdája lábszárai között kidugva. – Ugye: palotában szerettek lakni? de fizetni nem szerettek! Ugye: ha beesik az eső a padlásról a szobátokba. szemétadót. vagy nincs? – Ha van. akkor Ádám apó vette fel a szót. mely a háziúrnak nevezett mártírok sorsát oly élethűen tárta elé. – 156 . ha nincs. hogy jogos az a kívánsága. ha egy falam kidűl. hogy az nekem mind mulatság? Valóban belefáradt az érdemes úr az expektorációba. – Nekem kell télen havat kihordatnom. keresetadót.A fenyegetésnek még nagyobb nyomatékot adott Tarafás uram pudlija. csatornaadót. fizessetek. De hát most éppen a legnagyobb szükségben vagyunk. nem a magam hibájából. Zsuzsa szelíd alázattal igyekezett megengesztelni a haragos uraságot. Tarafás uram szélmalmot csinált az öt ujja között a nádpálcájával. bár egész héten reggeltül éjfélig dolgozott. házbérkrajcárt. Mihelyt megkapja. – Édes nagyságos úr! Elismerjük mi. A „volt”-ra nem ád a zsidó semmit. kéményseprőadót. hiszen megfizetünk mindent becsülettel.

– Selyemruha. De most csak egy regula van előttem: csak egy kötelesség. rendezzenek kendtek. Itt van a bútorszállító szekér. mert most már ez mind a mienk. ne járjon selyemben. Még a lakomához terített asztalt is itt hagyjuk. nem iszom pálinkát. – Hetven éves vagyok. – Hát ez a nagy traktamentum! – Ezt mind jószívű emberek adták össze. akivel már ötven esztendőt töltöttünk együtt. hogy az úrnak… – …Az „úr”-nak? – A nagyságos úrnak – joga van ezekhez. lerakjuk a tisztességes ruhát. így. A traktájukat is elviszem. jegygyűrű mind Isten nevében lett nekünk ajándékozva irgalmas emberektől. – Ami belőlem beszél. – Amint visszajövünk a szentegyházból. Elismerem. hogy nincsen pénzük. aki annyi éjszakát virrasztott át velem. – De elébb elmegyünk a templomba. Üljön mellé maga a nagyságos úr és lakjék jól. Tarafás uramnak megállt a szélmalom a kezében. – Kendtek nem voltak törvényes házastársak? Ha ezt tudtam volna. Éppen úgy a ruhaféléket is. – Voltam katona. hogy ma egybekelésünk napja van. Ennek az én hűséges társamnak megadni a becsületét. A cifra ruháikat is levettetem. – Mit? – kiálta Tarafás uram. búban és szeretetben. – Nagyságos uram! Én olyankor. meg gyűrűt az ujján. felvesszük a kopottat: én még ezt a velem együtt élő órácskámat is itt hagyom. ami ez órában megerősít: az az én kötelességem. – Kendbül most a pálinka beszél. – Hát én nem bánom. amit 157 . mindig kötelességet tanultam. – Mi az? Kend házasodik? Vén bolond létére? – Igenis. voltam vasúti szolga: hozzászoktam a kemény regulához. Aki nem tud fizetni. bársonyban: ne hordjon óraláncot. amit akarnak. ahogy vagyunk és állunk: Isten engem úgy segéljen. amidőn az Isten házába készülök. azért rendeztük ezt a mai menyegzői ünnepséget. – A retyemutyáikat lefoglalom. régen kitettem volna a szűrét kendteknek a házamból. hátratéve mind a két kezét a bottal együtt. óralánc. de én a házambul kidobom kendteket. Megyek egybekelni az én jó öreg élettársammal. Át is fogjuk adni. – Micsoda szégyen ez a „zöld paradicsomra”! – Hát hiszen éppen azt a szégyenfoltot akarjuk most letörölni. amiket rajtunk lát a nagyságos úr: amikor megtudták.Nekem pénz kell! Azt mondja kend.

mikor ezt mondta. még pedig a legeslegkisebbik hatalom a földön. – Micsoda? Hogy én hajtsam végre az elkobzást a Kaporékon? Tarafás uram balanszírozó rúdnak fogta a két kezébe a gólyafejes botját.ötven éves hű szeretetével tőlem megérdemelt. 158 . hogy éppen én legyek annak a rendeletnek a végrehajtója? – Expresse az urat választottam ki erre! Mivelhogy az én házamnál van a szállása. – Hát micsoda csoda van ebben? Soh’ sem volt még a konstábler úrnak ilyen kellemes megbízatása? – Volt rá eset elégszer. – De hát hozzon az úr más konstáblert. hogy micsoda hivatala van még az úrnak a konstáblerségen kívül. hogy van olyan földi hatalom. – No most meg vagyok lűve! – dörmögé szomorúan Paczal János. – Hát bánom is én. Konstábler úr! Tessék! Fogja a rendeletet és hajtsa végre. ami abban parancsolva van. amely kendet ráncba fogja szedni. Ott áll egy a templom előtt. Tarafás uram valami kolerikus nevetést döcögtetett ki a kövér tokájából erre a mondásra. – Nincs az a földi hatalom? Talán még a muszka császár sem? No hát én majd megmutatom kendnek. Ezt a kötelességemet teljesíteni fogom: – s nincs az a földi hatalom. No megijedt erre Paczal János. hogy asszisztálnom kellett erőszakos ellenállás miatt a lefoglalásnál. s kéznél található. Zsuzsa asszony elbámulva rebegé: – Ilyennek még nem láttam az Ádámot soha. De már most éppen én vagyok a Kapor Ádámék násznagya. Lidi kisasszony odalépett hozzá: – Csak nem fogja ön ezt a rendeletet végrehajtani? – Mit tehetek? Nekem ez az egyenruha parancsol. Miért akarja. Itt van nálam a lefoglalási rendelet a nemfizető lakók ellen. aki engemet ebben megakadályozzon! Az öreg szolgaember valódi hős alakká domborodott ki.

Tarafás uram a pincegádor felé indult. ha ezt a bicsakot ennek a hausherrnek az oldalbordájába fúrom? Nem ezt a nagyobbikat: hanem csak ezt a kisebbiket.– Hát én inkább ledobnám azt az egyenruhát. senki el ne távozzék: azért ön fog felelni. egy-egy kés volt mindenik kezében. s téglábul van a vaskályhának az egyik lába! A Frányó odasettenkedett a konstáblerhez. A Ferke cigánygyerek azonban e szóváltás alatt szépen kihúzta Tarafás uramnak a zsebéből azt a veszedelmes irkafirkát. mint hogy én akárminő rendeletre elinduljak a koldusokrul letépni a rongyot: olyan koldusokrul. s mennék zsákot hordani. Ha meglátja. aztán azt mondá Tarafás uramnak: – Uram! Engedjen nekem tíz percnyi időt a meggondolásra. A konstábler nagyot gondolkodott e szóra. – Az nekem még sokabb. s azzal föltette a kalapját. – Addig körülnézem a szállásokat: miféle károkat tettek a lakók bennük? Hogy azalatt ebbül a szobábul semmi el ne tünjön. – Három esztendei fegyház. – A mi szállásunkon kezdi. 159 . hogy hausherr elszaladjon. Mikor a kilencesre ér: itt leszek. – Tessék! Igazítsuk össze az óráinkat. Az enyimnek a kismutatója hetesen áll. konstábler úr. – Jájh! – sápitozék a klarinétos. megvasalni és bekísérni. hogy papirossal van beragasztva az ablak. mert akkor nekem kötelességem téged letartóztatni. – Konstábler úr! Mit kapok én. – Hát ha kimegyek a fáskamrába. meggyújtom a szalmát: csinálok egy kis friss tüzecskét. – De ne tégy én előttem ilyen merényletekre célzó nyilatkozatokat. – Négy esztendei fegyház. akik jó barátim. – Felelek érte – mondá Paczal János. – Az nekem sok. Azzal a kabátja zsebébe csúsztatta a rendeletet.

s annak az ajtaját betéve. Az asszonynép ezalatt összedugta a fejét. hogy Aszódon van az a nevelőintézet. s azalatt elvégezni az esküvőt. No megállj! Elviszlek Aszódra. Azt már tudta. Amiért aztán a Lidi kisasszony megcsókolta az orcáját. s az meg látszott érteni a dolgot. János bácsi! Kiloptam a háziúr zsebéből azt a kutyakaparta írást. – Eredj vissza – parancsolá szigorral a klarinétosnak. hanem „konstábler úr”. ahol a gyermek-gonosztevőkbül köszörülnek jobb erkölcsű gyémántokat. mikor a kalapom fel van téve. hát még itt az én jelenlétemben lopsz? – Én nem vagyok „János bácsi”. – És nyisd fel az ajtót rögtön. De a János nem volt fogékony e tréfára most. A cigánygyereknek nem tetszett ez a biztatás. Pedig milyen jó tréfa lett volna: egy fél napra bezárni a Tarafás uramat a pincébe. Csak az öreg Ádám apó viselte magát e nehéz perc alatt egész szenvedőlegesen.” – Már hallom a dübörgését. hogy ennek fele se tréfa. Magában dünnyögött. Ezalatt azonban a klarinétos odalopódzott a pincelakás bejáratához. elkölteni a lakomát. azzal odabicegett a konstáblerhez: ravasz vigyorgással mutogatva a kulcsot. hogy nem volna-e jó? Azzal visszavonult. – Hiszen nem akarom én ezt megtenni. csak úgy kérdeztem. Elvállalta a rábízott szerepet. s nagy áldomásokat inni a háziúr egészségére. – „Rum-rum-rum. amíg az a gólyás sinkójával dörömböz a pinceajtón. – Még most rendőr vagyok! A Zsigának szégyenszemre megint fel kellett nyitni a pinceajtót. Az apja helyett most a fia lopakodott oda a Jánoshoz. – Nini. Most nem tud kijönni. Duga el frissen a kalapja alá! – Ejnye te pernahajder – riadt rá a konstábler –. – A villamos csengettyű is szól: – „Kin-kin-kin-kin”. 160 . s valami követ fúttak. – Rázártam az amáró bóró-ra[1] a pinceajtót. Azalatt a nemes kompánia odább állhat. lezárta azt és lehúzta a kulcsot. Olyan volt. mint egy álmodó. Mindenki a Csicsonkához beszélt.Frányó átlátta.

– Derék rendőr! – szólt elismerőleg Tarafás uram. Önnek is van bizonyosan kisleánya vagy kis unokája. se anyám. hogy a megpukkadáshoz közellétét kifejezze. – Jaj! Megesz – hüledezék a Csicsonka gyorsan elkotródva Tarafás uram közeléből. ahogy kegyed meghallgatja most az én kérésemet. Mit tartod én elejbém a két tenyeredet? Hát mézeskalácsos vagyok én. Kegyelmezzen meg az én szegény fogadott szülőimnek. Lássa: nekem se apám. mikor a szebébe nyúlva. letérdelt eléje. hogy az Isten úgy fogja meghallgatni annak a könyörgését. – Az Isten meg fogja azt önnek fizetni. a jó Kaporéknak. – No hát konstábler úr! Nézzük meg az óráinkat. és összetette a két kezét könyörögve. ott marad a csizmatalpamnak a fotográfiája a szép fehér ruhádon. Tarafás uram e vakmerő beszédre még fel is fújta a pofáit. Végrehajtja ön ezt a rendeletet? Akkor hült el aztán. a nagyanyám is a tébolydában. aki félkrajcárért két puszedlit ád? Takarodj előlem nagy hirtelen! Mert ha én segítek rajtad. János nagyot feszített a mellén. Én itt állok a két sín között. – Kikérem magamnak az észrevételeket a magamviseletéről! Dicséretet csak az előljáróimtól fogadok el.– Most ér az utolsó őrházhoz: a jeladó harang szól. háromszor egymásután: „Kiláng-kiláng-kiláng”. Gondolja meg. – ólombul van a lábam. Ha ők pártul nem fognának. aranyos Tarafás bácsi! Áldja meg az a csillagszemű úr Jézus. – Púh! – Hát még te is itt vagy? Még te is megszólalsz? Te virágáruló leány! Hát mért nem mész gyöngyvirágot árulni? – Gyöngyvirágnak meg gyöngyleánynak mindig van keletje. A tíz perc megvan. és nem tudok megmozdulni. Itt van nálam – monda János. az is juthat még árvaságra. – Édes kedves. Tarafás uram visszajött a pincegádorbul. – Hehej! Kilopták a zsebembül! – Már megkerült. – No hisz itt van mit lefoglalni! Egy meztelen poronty! Mindegy! Az albérlőért a szállásadó a szavatos. 161 . azt üresnek találta. Ekkor a Csicsonka állta el az útját Tarafás uramnak. a szeméten kellene elvesznem.

Most aztán maga Lidi kisasszony tette meg az utolsó kísérletet: odalépett Tarafás uramhoz, szépen körülcirógatta. – Édes jó Tarafás úr! Kegyedet az Isten megáldotta jó móddal; nincs arra szorulva, hogy a szegény emberek könnyeivel öntözze a szép birtokát. Legyen nagylelkű ez alkalommal. Majd meglássa, milyen jólesik az az ember szívének, ha a nyomorultak áldását viszi el magával. Ez meg már éppen vaddá tette Tarafás urat. – No csak három lépésnyire tőlem, frajla! Nekem semmi érintkezésem sincsen az olyan personákkal, mint maga. – „Personákkal!” – ordíta fel e szóra dühösen a konstábler. Az úr personának merte nevezni a Lidi kisasszonyt? No hát szervusz egyenruha! Azzal hirtelen levágta magáról a kabátját. – Nem vagyok konstábler többé; hanem vagyok Paczal János; aki elégtételt követel azért a pimasz megbántásért, amit egy tisztességes hölgyön elkövettek. Hogyan akar az úr velem megverekedni? Karddal vagy pisztollyal? – Nekem mindegy. Tarafás uram el volt szörnyedve. A botját hátratéve, abbul harmadik lábat csinált magának, s úgy állt ott, mint egy feldönthetlen tripósz. A Zsuzsa pedig jajveszékelt. – Jaj Istenem! Ennek rossz vége lesz! Kisasszony ne engedje, hogy kegyed miatt verekedést támasszanak. – Nagyszerű! – Debacchált Tarafás uram. – Eredeti! Mondhatnám, hogy unikum! – Egy konstábler pisztolyra, kardra provokálja azt a felet, akinek az ügye rá van bízva! – Ázsiai állapotok! A Frányó odasúgott a Jánosnak. – Nem szereti az ázsiait! Talán amerikai kell neki. Amerikai párbaj! Kövecset kell húzni. Amelyik fekete kövecset kihúzza, felakasztja magát akácfára. – Ne féljen János bácsi! Én fehér kövecset megmelegítem, maga húz először. – Hát én nem vívok sem európai, sem ázsiai, sem amerikai párbajt; hanem majd megmutatom, hogy milyen az a Retek utcai párbaj. S azzal az ajtó felé indult. Ádám apó motyogott ébren-álmában.
162

– Zuhogás, zuhogás, zuhogás!… Már itt van!… Már látom a két tüzes szemét közelítni… Most mindjárt fütyülni fog. Tarafás uram nádpálcájának agancsfogantyúja madárfejjé volt kifaragva, olyan elmés szerkezettel, hogy annak a csőre sípnak volt használható. Az ajtót felnyitva jelt adott az utcára ezzel a síppal. – Már fütyült – monda Ádám apó. Erre a füttyszóra egyszerre rohant be a konyhába négy markos teherhordó fustélyokkal és istrángokkal ellátva. Tarafás uram diadalmaskodó tekintettel monda. – Szokott rá gondom lenni, hogy magammal hordjam a nyomatékos argumentumokat. – Legények! – Aki ellenkezik, azt le kell ütni, aztán megkötözni. – Ilyen a Retek utcai párbaj! Ez meg már aztán egész vad oroszlánt csinált a Paczal Jánosból. – Mit nekem ezek a rongyos csirkefogók? Valamennyit mind káposztának aprítom gazdástul együtt egy magam. S azzal kirántotta a kardját. Nosza rögtön ott termett mellette a Frányó, mind a két kezében egy villogó hegyes késsel. – Ne félsz magad János bácsi! Én is voltam katona. Ketten megvagyunk vitézek! Én meg hasítom belőlük karmonadlit. – Csak ne fájna a lábam, majd megmutatnám én is, hogy ki vagyok – kiabált a Zsiga cigány, s avval bebújt az asztal alá. De még a Vigyázz is elszakítá a madzagát, amivel az ágy lábához volt kötve, s az meg a Tarafás uram uszkárjának esett neki, s belekapaszkodott a fülébe. Tarafás uram felfutott a padláslépcsőre; onnan kiabált a négy hordárra. – Nem kell félni! Védelmi állást kell elfoglalni. Az asszonynép sikongatva veté magát közbe, mint hajdan a rómaiak és sabinusok összezördülése alkalmával. A Zsuzsa meg a Lidi a János karjaiba csimpajkoztak, a Panna meg a Gagyuláné a Frányót fogták el, míg a Csicsonka a marakodó kutyákat igyekezett szétválasztani; miközben a harcvágyó férfiak dühösen kiabáltak, hogy ők ma vért akarnak inni! A Zsiga cigány, négykézláb az asztal alatt, kibukkanó fejével a veres abroszt felemelve, hörgé gyászjóslatú szóval.
163

– Most mingyá kiüt a ribillió.

[1]

Cigányul „a mi urunk”.

164

HUSZONHETEDIK FEJEZET A „zöld paradicsom” és a „zöld pokol” Midőn a krízis a tetőpontjára hágott, akkor érkezett meg a „Deus ex machina”, ahogy ez minden klasszikus drámában elő szokott fordulni. Könnyen ki lehet találni az előzményekből, hogy ez senki sem lehetett más, mint a többször tisztelt Szüköl Makár úr, aki egyedül hiányzott még az összes személyzet közül. Jött nagy sietve be az ajtón. Egy ilyen hivatalbeli tekintélynek a megjelenése minden helyzetben nagy hatással szokott bírni. Még a budapesti hitelszövetkezetnek a gyűlésén, sőt a cipészsztrájk constituáló meetingjén is nagyszerű kalmirozó befolyást szokott gyakorolni egy hivatalos személynek a megjelenése. A fegyvert forgató karok egyszerre lelohadtak, még a két marakodó kuvasz is elbocsátotta egymásnak a fülét. Makár úr pedig nem vett észre semmit az idejöttét megelőző izgalombul, hanem amint meglátta az Ádám apót leginkább exponált helyzetben a középen állni, egyenesen hozzá sietett. – No öreg! Itt van a dispenzácio! Hála légyen a papnak! – Most igazán a papnak legyen hála; mert az adta ki. Ez jó élc lett volna; de senki sem mosolyodott el rá. Makár úr e kedélytelenséget a pillanat komolyságának rótta fel. – Gőzerővel ment minden. Mondhatom, hogy extracúgon jártam. Még ez sem hatott. Ádám apó bámult maga elé, mint a sóbálvány; – Ádám apó – kiálta rá Makár a vállára ütve. Erre felriadt az öreg s nekilódult. – Ahó! Itt a vonat! Szaladok a váltóhoz. – Szalad bizony kend az oltárhoz most mindjárt! – Engem csak nem néz tán lokomotívnak? Ha csak e miatt a kürtőkalap miatt nem. Most aztán ráismert az Ádám apó. – Ah, Ah! A tekintetes diurnista úr. – „Segédfogalmazó”, öreg – igazítá helyre Makár. – Ma van a hivatalos lapban. De az nem tesz különbséget. Hatszáz forint fizetés!

165

– Beváltom én azt egy pénzváltónál egy darab ezüst forintosra. s Makárnak kereszteltettem. Gondoltam. mintha nem tudná. – Valamennyi mind a lófuttatáson van. a névnapomat. amit a társaság arcán látott. Minden ember. hogy egy kicsit kedvre derüljenek. Valami viccet kell nekik mondani. hogy nincs omnibusz.– No már most menjünk a templomba. hogy nagy fifikus kend! Úgy kalkulálta ki a dolgát. hogy merre kell neki eldűlni? – Hanem omnibuszt bizony nem kaphattam – mondá Makár. Énnél csak én voltam fifikósabb. 166 . Útközben észrevettem. És így az újesztendő napját. hogy egy kissé elkéstem. az még sem lesz illendő. ne beszéljen. Az a pénz. Az öreg előre-hátra ingadozott. hogy mi a káplány úrnak a stóláját csupa négykrajcárosokban számláljuk le. hogy hallgasson. – Ni. mondhatom. akinek egy fölösleges forintja van. – A huszonöt darab négykrajcáros. meg az aranylakodalmát is. – Bizonyosan apprehendálnak. hogy valami húzza a zsebemet lefelé. Most meg egyszerre mind valamennyien elkezdtek neki kézzel. – „Pénz!” – hangzott Tarafás uram ajkairól. most meg hogy integet rám valamennyi! Hát ezeket mi lelte? Azzal késtem el egy kicsit. hogy megvárakoztattam a társaságot. hogy január elsején születtem. – Uraim és hölgyeim! Elismerem. – Ni. milyen savanyú pofákat vágnak valamennyien arra a szóra. hogy a legfényesebbet választottam ki. Nem értette a dolgot. meg a születésnapomat mind egyszerre tarthatnám meg: – ha valaha megtarthatnám. – Ni. Nem tetszett neki a kifejezés. fejel integetni. Azzal megfogta az öregnek a vállait a két kezével. de hát ennek is oka van. hogy egy füst alatt tartsa meg az esküvőjét is. – No öreg. még erre sem nevetnek! Pedig ez igazán humorisztikus ötlet volt. viszi a totalizatőrbe. Ezzel kivette a zsebéből a papírba takargatott egyforintos monétát. – Sssssssss! – sziszegett egyszerre az egész női társaság. A sekrestyés ott vár. – Hát az esketési sportuna – monda Makár. mert én meg azt tettem.

a „zöld paradicsomhoz” címzett bérháznak a tulajdonosa. Tarafás uram abban nyomban rátette a tenyerét. Erre Szüköl Makár azt viszonzá. – Ugye milyen szép ezüst forintos! Tarafás uram ezalatt odalépkedett a háta mögé nesztelenül. ledobva az ezüst forintost az asztalra. Makár úr hátra nézett. 167 . a fülébe suttogva: – Ne beszéljen arrul a pinzrül! – Hát te mit suttogsz a fülembe? Nem vagyok én teátrista. – Ne csiklándozd a nyakamat! Azzal kibontotta a szép fényes ezüst forintost. – Én pedig ezt azonnal lefoglalom. – Az övé már – sopánkodott a Panna. hogy nekem súgják a szerepemet. – Ahán – monda Makár úr. – Vége van – suttogá Zsuzsa asszony. a „zöld pokolhoz” címzett adófelülvizsgáló hivatalnak a segédfogalmazója. – Már elkapta – mondá Gagyuláné. a két ujja közé szorítva. s odalopakodott a Makárhoz. azt kérdezé: – Kihez legyen szerencsém? – Én vagyok Tarafás Bazilius. – Itt van – monda Makár úr. s aztán a maga tenyerével leszorítva Tarafás uram kezét.A Zsiga cigány e veszedelem láttára előmászott az asztal alul. – Itt van a zöld paradicsombeli sátán. Erre Tarafális uramnak egyszerre nyitva maradt a szája. A Zsiga még közelebbről suttogott neki. még jobban ragyogó orcával – Én pedig vagyok Szüköl Makár. úgy visszahökkent.

Egy évre háromszáz hatvanöt forint. János erre a szóra hirtelen felölté az egyenruháját. Lássuk csak a bevallási ívet. A legvékonyabb hangon fisztulázta: – Kérem alássan.– Ez erős torma volt! Ez nem tetszik neki. – Kérem alássan. Fizetnek naponkint? – Bizony fizetünk nigy krajcárt. S a meghódított egy forintost vissza akarta nyomni a markába. – Négyszer huszonöt– az száz. a másik hat házamnál. Makár utána számított. – Majd oda is mind elmegyek. Tehát huszonnégy napszámos és egy kereskedő. békét hagyva az egy forintosnak. – Takarítsák le ezt a sok cókmókot az asztalrul! – Kérem alássan – szólt Tarafás úr igen nyájasan. 168 . – Mondja csak: hányan hálnak éjenkint a „zöld paradicsom” kamrájában? – Huszonöt napszámos. – Kérem! – Emendált Frányó – én vagyok „olajkáros”. – Tessék otthagyni. Tarafás uramnak most egyszerre nagy mehetnékje támadt. Éppen kiküldetésben járok. Fáskamra: jövedelme: egy nagy bolond zérus. – Kérem alássan – hebegé Tarafás úr. Elébb csak itt jöjjünk tisztába. Tarafás úr! Ön eltitkolt az adóalap kárára házbérjövedelméből 365 forintot. Ezzel a szóval rögtön ki lett véve a szíve Tarafás uramnak. törvénycikk 100. Csavarja az orrát. – Mit? Még vesztegetési kísérlet is? Ez is terhelő körülményül fog felrovatni. tekintetes úr. Itt van a zsebemben az uraságod adóbevallási íve. Ez a szegény jámbor embereknek a lakodalmához való. Nekem most nagyon sürgetős dolgom van. §-a értelmében nyolcszoros bírsággal fog megterheltetni. – Igen szívesen. Száz krajcár az egy forint. – Ezért az 1883-i LXIV. – Parancsra várok. s feltette a kalapját. Konstábler Paczal János.

hogy egy háziúr eltitkolt egy adóalapul szolgáló helyiséget. – Kérem. hogy ebben a kedvező fordulatban kell lenni valami morális bökkenőnek. s mint ilyennek semmi bajom vele. Pia fraus[3] volt az egész. mint diurnista a kerületi elöljáróságnál. Az általános öröm közepett csak Kapor Ádám tartotta meg a pesszimista nézeteit. én csak a Kaporékét értettem. inkább elengedem nekik az egész fertályról való házbért. – Ahán! Most akadtál emberedre Bazilica! Ilyen a Bodzafa utcai[2] párbaj. hogy a Tarafással mai nap ilyen konfliktusba jövünk. – Halljátok jámbor zsellérek! – Hirdeté a szót fennhangon Makár úr. Gagyuláné. kérem alássan. – Menjetek mind a pokolba. – Hiszen nem vagyok én semmiféle adóhivatali segédfogalmazó. Zsiga cigány a két fiával. s így szólt hozzá: – De hát uram. – Oda is követjük a nagyságos urat – két forint napidíj mellett. tekintve a rendkívüli nyomasztó pénzviszonyokat. Zsuzsa.– De nekem hely kell az asztalon. nagylelkűen elengedi mindnyájatoknak a györgynapi házbért. a kegyes háziúr. 169 . – Jaj. ha mégannyi keze lett volna is. Az ilyen becsületességben petrifikált léleknek volt az iránt érzéke. Félrevonta Makár urat. hogy én a „Befund”[1]-ot megcsinálhassam. összefér-e az önnek a hivatalos esküjével. – Az már más. forró háláját kifejezni. hogy rajtunk segítsen? Makár nagyot hunyorított a behunyt szemével. – Most már nem lehet engemet kompromittálni. A Frányó kegyetlenül ujjongott dühös örömében. az idei rossz termést. – Önagysága. szabad ezt önnek elhallgatni csak azért. s súgva tevé hozzá –. míg ő bosszúsan rángatta azokat vissza a sűrű csókok elől. azért léptem fel ilyen apparátussal. Panna. Nosza rohant minden érdekelt fél a nagylelkű háziúrhoz. Ma sem vagyok én egyéb. hogy az állam rovására a mi javunkért ilyen egyezséget kössön? Ön felfedezi. A négy hordár pedig követelte a fellépti díját. Tudtam. Hivatalos nyilatkozatot nem lehet kikorrigálni! – Ez fel fog vétetni az adóbevallási ívbe. csak Befundot ne tessék csinálni – esedezék a megszorult mártírja a házbérszedésnek. mind elkapkodták volna. ha a háziurak még a kéményüket is kiadják lakásnak.

– Hát én vigyem el az egész násznépet a bútorszállító szekeremen.) – Rajkók! Hol van a hegedű? – Ugyan kérem – monda Tarafás úr. ön fog prezideálni a nászlakománál. mivelhogy az eső esik. – Nagyon kegyes. – Van még valami parancsolat? – Igenis van. (Mikor szomorú volt. Kitartom a lakodalmat. visszatérett. ugye? – És vissza is hozza. aki a menyasszonyt vezeti. – S az én legyek? – A „kiadó” násznagy. Tarafás úr. – Ha a sekrestyésnek. a minisztráns gyerekeknek pénzt fog osztogatni. – No hát. – Még egy szóra. – Barrrátom! Ez még csak köppölyözés. Erre a szóra a Miska a jobbik lábára emelkedett rögtön. vesszen a nyele is. Ennek a boldog párnak szüksége van még egy násznagyra. – És az első tósztot is én mondom a boldog párra? Tökéletes! – És ön fizeti a cigányokat. gyalog nem lehet a templomig menni. Hanem aztán holnap benne legyen az újságban! 170 . mert hátba váglak. – Azután. a kezét Makár úr karja alá öltve –. – Értem. akkor a kurtábbik lábára szállt le. azt nem tekintendem vesztegetésnek. üsse part.– De már most – más vágányba ne igazítsd öreg a váltót. nagy a sár. most is volnék. Ha elveszett a fejsze. hogy olyan jól tetszik tudni az érvágáshoz. – És azután. nagyobb biztonság okáért betuszkolta az öreget a hálókamrába. nem tetszett valamikor borbélynak lenni? – Ha az lettem volna. s egy fejel nagyobb lett. Azzal. Miért kérdi? – Azért.

Tarafás uram is ilyen volt. – No. Legyen hát igazi hajcécu! Ekkor aztán kibocsátá Makár úr Ádám apót a kalodábul. s a zsugori.– Arról én fogok gondoskodni. s megcirógatá a kutyájának a fejét. Magában arra gondolt. s onnan kérdezgeté. itt tartja a helyét a templom szegletén. s aztán te is segíthetsz neki a mesterségében. Az öreg megállt a konyha közepén. Most már mehettek az esküvőre – s onnan aztán kibontott zászlókkal a szegények házába. az magátul odarepült a Lidi kisasszony vállára. a boldog nyugodalmas szegények házába. hogy akik mi utánunk e hajlékban letelepülnek. Van nekem egy derék jó emberem. – Ne félj. (E szókkal a Zsuzsa kezét a magáéval imára kulcsolta. mérges ember. legyen áldva mi általunk a te szent neved. hogy „Mit csinál a kisasszony?” Tarafás uram pedig elővette a jobbik eszét. áldd meg ezt a házat. akkor aztán nagyon megszelídül. aki a két kezén jár. s míg a násznép lassankint kisorakozott a konyhábul. aki annyi csodát tettél énvelem. zsámolyra támaszkodva. az téged meg fog becsülni. széttekintve érzékenyen. a farkát sebesen csóválva. A haragos. 171 . ha egyszer kénytelen megnyitni az erszényét. A Vigyázz kutya is ott állt. te édes Istenem. A szájával nem tudott beszélni. a szemeivel kérdezé: „Hát énvelem mi lesz azután?” Ádám apó elérté a kérdést. Velünk nem jöhetsz. én uram Istenem. majd kiveti a másik hat háza lakóira. Annak adlak. édes szolgám. aki annyi veszedelemből kiszabadítottál. mert a szegények házában nincs helye kutyának. nem jutsz árvaságra. nemeskeblű elhatározással bocsánatot kért a Lidi kisasszonytul a száján kiszalasztott gorombaságért. mint mi voltunk minden időben! – És most. akkor aztán prédál. nem állhatták meg anélkül. mely satisfactio után a János is kénytelen volt béke jobbot nyújtani neki. A Pikusz urat nem kellett utasítani.) Oh. vőlegénykém. azok is olyan megelégedettek legyenek. ahol oly sok boldog napot eltöltöttem az én kedves társammal együtt. – Legyen nekem megengedve búcsút vennem ettül a háztul. hogy ami ennél a mulatságnál pocsékba megy. ha egyszer megszelídül. Adjad. midőn eljuttattál bennünket a mi életpályánk végső céljához. A gyönge szívűek mind sírtak. Egy láb nélküli koldus. A Vigyázz meg volt nyugtatva. s felnézett a gazdájára.

S amint így az egyik kezében a Lidi kezét. mert remélik. hogy mi lett belőle. hol az egyiknek. Tarafás uram nagylelkűsége különösen ki volt emelve. hogy azoknak el kellett érteniök az arcjáték titkát. ez a két lábán. Ahogy ez a jelenet harmadnap a legderekabb néplapban meg is lett örökítve írásban és képben. – Ezek hát boldogok. Még csak részt sem vett a kis lakozásban. mert már célt értek – gondolá magában. hogy „hivatalnoki tekintéllyel össze nem férő társaságban való mulatozásért” rengeteg nagy orrokat osztogatnak. haj – sóhajta nagyot Paczal János. hogy együtt járta a Frányóval a csárdást. hogy valamikor célt fognak érni. És azzal elsietett. [1] Befund = jegyzőkönyv Ott van az adóhivatal Pia fraus = kegyes csalás. Tarafás uram annak is bőkezűen töltögeté a bort. s mikor mind együtt voltak a templom ajtóban. – Nekem sietnem kell a hivatalba. de az 575 § közül valamelyik meginté. olyan furcsán. Azzal a felpakolt násznépet a társzekérrel előre bocsátva. – Ezek is boldogok. Talán nem is volt igaz. maga leghátul maradt. a másikban a Paczal Jánosét tartá. mindenkit párjával előre bocsátott. hogy nincs tovább elmaradni engedélye. míg utoljára a szegény lábatlan koldus olyan kedvre derült. – Majd – ötven esztendő múlva… – mondá Lidi kisasszony. olyan hamisan sandalgott. csak délig kaptam szabadságot. búcsút vett tőlük. csak én vagyok az a fárul leesett fia veréb. Makárrul nem volt szó. A cikket bizonyára ő küldte be álnév alatt. ami nála nélkül sohase jött volna létre. e cím alatt: „Koldusok aranylakodalma”. akiről senki sem jegyezte föl. maga gyalog lépést tartott a szekérrel egész a templomig. – Haj. A Vigyázz kutya erővel odahozta. Makár úr mindent megfigyelt. mikor leesett a fárul. akkor megáldotta őket. aki segítségre szorult. Estefelé odakerült a lábnélküli koldus is a lakodalmas társaságba. hol a másiknak a szemébe. s ott a harmadfél cigány zenéje mellett igen jól mulatának. ott aztán egyenkint lesegítette szállni a kocsibul. Tarafás urammal együtt. [2] [3] 172 . ő meg a két kezén a két zsámolyával. Az esküvő megtörténtével az egész násznép visszatért a „zöld paradicsomba”.

Igazi előkelő arisztokrata hölgyek. új világrend fogadta ott. Mennyi rigolyát.) Hanem ezek csak a 173 . Új társaság. – Ugyan a budapesti divatáru kereskedésekben is szint azokat kapnák meg. (Nem készen veszik. akik a világ pompájában válogatnak. grófnőt. még inkább a tökéletes jártasságát a divat változatos bizarr fordulataiban. Most hasznát veszi itt. még eddig senki sem ismert rá. s azt a címerünkre való büszkeség nem engedi. Aki szegény. S ezek nem ismerték a hajdani X. alacsonyabb áron szerezzük meg itthon. hogy a „legfelsőbb tízezere” a magyar társadalomnak egyenesen Párizsból hozatja a divatcikkeit. hogy amit drágán is megvehetünk külföldön. Vajon hol szerezte mindezt? Ott. hogy az új „kisasszony” egy hallásra hogy megtanulja a divatcikkeknek őrült sok elnevezését. A „zöld paradicsomban” a szegénység a rongyok között. a divatkereskedésben a selyem és csipkék között – ott is a szegénység. S az a leány. hogy milyen szegény. ahol parancsolnak. készíttetnek. hóbortot el kell viselnie azoktul. az a nem az ő számára rendelt fény és pompa között érzi csak igazán. a kelmék színeinek meghatározását. amelyen a „Printemps” vagy az „Au bon marchée” szalonjaiban. bosszantást. s minden új találmánya a divatnak azon a napon látható a pesti kirakatokban.HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Az ezüst érdemkereszt és a Stradivarius Lidi kisasszony még a lakodalom nap estéjén átköltözött az új szállására. – Ennek pedig az a nagyon egyszerű magyarázata. akik szintén a budapesti cégeknél dolgoztatnak. A cég főnöke bámult rajta. erős lelkűnek született. mennyi szeszélyt. s abba is gyorsan beletalálta magát. Csakhogy a párizsi háromszor olyan drága. s finom ízlését. és az árakban való fluktuációkat. mert a cégek főnökei folyvást érintkezésben vannak a párizsi firmákkal. A pesti divatkereskedésekben csak a gazdag polgári osztály meg a színésznők vásárolnak. X. ahol szolgálnak. aki még ott is meg van elégedve a maga szigorú sorsával. Ellentéte volt az mind az eddiginek. hogy folyton érintkeznie kellett a főváros leggazdagabb hölgyeivel. Dacára annak. Vannak kivételek is.

Erre hát nagyon kíváncsi lett Lidi kisasszony. valami megrendelést tenni. Hanem aztán a chef megmutatja nekik a könyveibül. A Szüköl Makár is megérte. – Magárul nem szólt a János. A Kaporék jól vannak az asylumban. amilyen ott voltam. amikor az üzlet zárva volt. hogy a kisasszonyt háborgatni bátorkodik elegáns szállásán. kinek mennyire vitte fel Isten a dolgát. Ezerszer engedelmet kért. ha a hajdani jó barátok közül valakit láthatok. Nyár volt. s kihordóleánynak használták. Aztán formális rapportot tartott sorba valamennyiről. Meg is tettem. csak a délceg dolmány volt rajta. Megesik ugyan. meglepetésül szívválasztottjának. hogy egy-egy előkelő „úr” is odavetődik a divatkereskedésbe. – Csak azt jött bemutatni. Lidi kisasszony. hogyan került meg az a boszorkányos hegedű. Addig a Lidi kisasszonynak lehet ismeretlenül maradni. 174 . hogy a kisasszony már tavaly óta dolgozik az üzlet számára. hogy a kisasszony jó szíve érdeklődik a szegények iránt. – Én itt is csak olyan szegény leány vagyok. – Amikor legutoljára szerencsém volt találkozni a kisasszonnyal. – És a Przepiorkának Stradiváriusa is megkerült. s annak a baloldalán ott pompázott a koronás ezüst érdemkereszt.télire költöznek majd be a falusi kastélyaikból. most már azt is Cilinek hítták. hogy az a feltűnő szépség mennyire hasonlít egy eltűnt grófkisasszonyhoz. Végre tehát mégis megkapta. amidőn kopogtatnak az ajtaján. s aztán nem is titkolják el a főnök előtt azt az észrevételüket. Az egykori „zöld paradicsom” világából csak az egy Csicsonka maradt a Lidi mellett. a többi nem kerül erre a tájékra. – Tudom. s azok egy pillanatra meg is látják a tanácstartás közben a Lidi kisasszonyt. s a „szabad”-ra benyit János konstábler. s örülök. A Kranyecz Frányó hazament a feleségét birtokba venni. egyedül ült az udvarszobájában. méltóztatik rá emlékezni. vagy annak az ára. hogy a tolvajt kézre fogom keríteni. szokása szerint. akik olyan nagyon szerették. hogy fizetéses segédfogalmazóvá lett kinevezve. Egy vasárnap délután azonban. hogy említést tettem arról.

– Hát az így ment végbe. s szétváltak. alája írva: „Ára 16 000 forint”. hogy ő szeretné megvenni azt a kiállított Stradivariót. – A következő napon a bécsi kereskedőhöz állít be egy elegáns orosz prémes bundába öltözött finom uraság. Ez az egy Lipinszky kezén keresztül jutott Magyarországba. hogy ne hamarkodja el a dolgot. Néhány nap múlva a budapesti hegedűgyárosnál tudakozódott egy idegen úr a hegedű történetéről.– „Még annál is nevezetesebb.Dnifloplugár’ olasz tiroli készítmény. mind a bécsi kereskedők értesítve voltak a rendőrség által. hasztalan keresték. mutassa meg annak a jószágát. Ez a „hiteles” tudósítás megtette a körútját valamennyi bel és külföldi hírlapban. hogy miféle hegedű ez?” – „Nekem azt mondják. az egy . felsietett Bécsbe. Ettül fogva én mindennap ott voltam kora reggeltül késő estig a Przepiorka házánál. nagyobb biztonság kedvéért. s azt kérdi a hentestül: „Tudja ön. A kereskedő kineveti vele. menjen fel vele Bécsbe.” – A hentes egy szót sem szólt többet. amit Paganini maga után hagyott. amelynek a „G” húrján Paganini azt a csodálatos „Les clochettes” variációit játszotta. A hentes annyi kolduló levelet kapott. 175 . – És most ez a tévedésből hozzánk került hegedű ott pompázik a karinti utcai cég kirakatában. Eddig úgyis csak a balfogásaimról tetszett értesülve lenni. A kereskedő megnézi a hegedűt. Mi erről is tudósítva lettünk a rendőrségnél. mintha ő nyerte volna meg a nagy ternót. de nekem is. Én szoktam a hírlapoknak a rendes értesítéseket adni a rendőrség körében történtekről. Az bizonyította. – Az nem Stradivario. Az utazó virtuóz és a hegedűgyáros nem tudtak megegyezni. hogy valami Stradivárius”. hogy a hírlapi tudósítás való. hanem aztán azt a következő mesét toldtam hozzá: „A szegény hentes látva rászedetését. Lavottához. amit kész volt eladni minden árért. A Przepiorka ügyet is én írtam meg. – Uram. A hentes nem sajnálta a kísérletet.– No azt igazán szeretném megtudni. Ez a hírhedett hegedű. A mester azt mondta neki. Elhitte mindenki. s szaladt haza a pénzével. El akarja ön adni?” – „El biz én. még becsesebb műemlék… Az idegen ígért érte nyolcezer rubelt. kétségbeesetten futott egy itteni (általam megnevezett) hegedűgyároshoz. ott van a karintiai utcában egy nagy hegedűkereskedő cég. Mind a budapesti. Átutazó hegedűművész. annak a halála után eltűnt. a boltra nyíló szobában. Mit ád az úr érte?” – „Kétezer ötszáz forintot. ami sokat érhet. mert az Dnifloplugár. Azonban. s azt mondja. Egy garassal nem alább a kiírt árnál. hogyan lehetett? – Ha nem untatnám vele. megmutatni neki a nyakán veszett hegedűt. az csakugyan valami ritka régi hegedű. míg most egy tolvaj tudtán kívül jó üzletet csinált vele – magának is. otthagyta a hegedűt. ez egyike annak a nyolc hegedűnek. nehogy még visszakérjék. amiknek nyilvánosságra hozatala kívánatosnak látszik. úgy ahogy megtörtént.

én meg bucanier voltam. hogy az elvetemedett rossz gyerek azt a drága hegedűt eladta a hentesnek. az ő drága hegedűjeért. herce-hurcát csinálni (közbe nagyokat köhögött). mert a legutóbbi napokig a Veres keresztben voltam. Erre az egyszerre eldobta a mankóját. – Mit adjak? – kérdi a hentes. Utoljára a nagy tusakodásban mégis csak én gyűrtem le őt a földre. hanem egy valóságos akrobata. – Szerencsét fogok önnek hozzá kívánni. köhögős beteg. legalább azt az összeget. s azt mondja. – Én azonban ezt nem veszem igénybe – monda János. – Nem tehettem. s a polgári életpályára térni. – Bocsánatot kérek. akinek a fia az országos zeneiskolában tanult. Ellenkező esetben pert indít. hogy alkalmatlankodtam a kisasszonynak. s kisült. hogy ez önnek megérdemlett előléptetésére fog szolgálni. hogy ő az a szerencsétlen beteg muzsikus. hogy kövessen a kapitányi hivatalhoz. No de hát. Szándékom a hivatásomat elhagyni. 176 . Most olvassa a hírlapokban. Az elevátornál ajánlanak egy felügyelői állást a számomra. – Énnek kézrekerítéséért nyertem ezt az érdemkeresztet. Ez volt az én emberem! A Przepiorka jeladására én rögtön kiléptem a mellékszobából. ha ő akrobata. amit a bécsi kereskedőtől kapott. És igen csodálkozom. Ez tisztán orgazdaság! Ő nem akar bíróhoz menni. hogy a gazdával akar beszélni. hogy a hentesmester. aki számtalan furfangos csalást követett el Európa minden fővárosában. a vételáron fölül vele megossza. A lázár azon kezdi. – Nagyon örültem rajta. – S remélem. ami hajlamaimnak sokkal inkább megfelel. s visszaköveteli a beleegyezése nélkül eladott hegedűt. s a hentes segélyével megkötöztem. hogy a kelepcébe ejtett csaló egyike a legveszedelmesebb internacionalista félkézkalmároknak. – Ez igazán nagyon eszes furfang volt – mondá Lidi kisasszony. Ekkor derült aztán ki. Hanem azt követeli. hogy nemcsak nem nyomorék. ez meg tovább adta egy bécsi kereskedőnek.A harmadik napon jön a hentesboltba egy félmankón tipegő köhögős. Ő arra egy apjárul ereklyében maradt hegedűt bízott. hamarább nem közölte azt velem. s a mankós embert felszólítottam a törvény nevében. kopott ember. hogy miután ez a nevezetes eset olyan régen történt.

amik közül nehány életve szélyes lehetett. mint a mellemen függő érdemkeresztre. Lidi kisasszony e szavaknál egészen elfeledkezett magáról. 177 . Amire a konstábler János magát mélyen meghajtva azt mondá: – Lidi kisasszony! Erre a kézszorításra sokkal büszkébb vagyok. Azzal magát ajánlotta és elment. s megragadva a rendőr kezét mind a két kezével. Azzal a gonosztevővel való tusakodás közben kilenc késdöfést kaptam.– Mit csinált ön ott? – A kórházban feküdtem. Csak a napokban épültem fel egészen. érzéstől áthatott hangon rebegé: – Az Istenért! Vigyázzon ön magára.

akkor hazajött. azt meg is hódította. amiknek merészsége gyakran meglepő volt. Vándor chansonette énekesnő nem utazott át büntetlenül a magyarok metropolisán. szerencsétlen a szerelemben”. amelyekben rendesen megsebesítette ellenfelét. de ha meghallotta sem haragudott meg érte. mint egy herceg. s saját paripái több ízben fényes versenydíjakat nyertek. Híresek voltak a párbajai. a legderekabb csikós vált volna belőle. És ő tudta ezt a paradoxont személyesíteni. Hogy szegény volt. s a legritkább vadász troféumokkal. hogy igen nagy összegeket nyert a versenyeken fogadásokban. Akinek semmije sincs. Költséges utazásokat tett a világ minden részében. Azt mondták. A turfon „Captain Green” volt a felvett neve. A kettő együtt „contradictio in adjecto”. félvállára vetett dolmánnyal vágtatott végig a gyepen. És itthon lett belőle csillaga a magas régióknak. Mikor a huszáregyenruháját felvette (tartalékos főhadnagy volt). Mikor az utolsó ezerest is felváltotta. mint neki: hangulathíven díszítve külföldről elhozott iparremekművekkel. Otthon volt minden kastélyában és palotájában az országnak és a fővárosnak. X. Senkinek olyan elegáns garzonlakása nem volt a fővárosban. Sohasem a favoritokra fogadott. aki X. Aztán kártyán is mesés szerencséje volt. hogy nem francia. Ezzel ne legyen az mondva. Őseredeti magyar típus volt. Egy nevezetesebb lóversenyről sem maradt el.HUSZONKILENCEDIK FEJEZET Az. akkor mintaképe volt egy daliának. grófrul beszélünk. az „gazdag”. míg ő maga sohasem kapott sebet. Y. akit a nők bálványoznak A háta mögött „Szép Diegó”-nak hívták. Azokkal is elismerteté ellenállhatatlanságát. az köztudomású adat. kitűnő pisztolyozó volt. Öröklött birtokát már húsz éves korára az utolsó kapukulcsig mind elverte. s úgy költött. És ezt is teljes joggal számíthatjuk a gazdag szegények közé. Frakkban meg éppen ellenállhatatlan jelenség volt: senki sem mondta volna. Akit csak ostromolt. aki sokat tud költeni. 178 . hogy „Szerencsés a játékban. grófnőt elvette. az „szegény”. – mikből senki sem nézte ki a leendő nyertest. lobogós ingujjban. Hát még a nőknél? Ő rajta ugyan nem teljesült a példabeszéd. hanem olyan paripákra. Arrul az Y. ha pedig darutollas kalappal a fején. mintha a gunyhókat és lebujokat kikerülte volna. És legtöbbször sikerült neki.

– hogy nem vív párbajt – és hogy nem csal meg. Akkor aztán mind a kettőnek rokonai pálmaháncsból sodrott köteleket hurkolnak a két sudárfa derekára. hogy meg fogja tartani mind a három kívánatot. A gazdálkodás iránt is fölöttébb érdeklődött. s mindennap lehetett őt látni. s elkezdik azokat egymáshoz közel húzni. Egy holdvilágos estén. A mai búcsúebéden ugyanis utazási élményeiből a következő adomát mesélte el Y. kikocsiztak. Ha annyira tudják húzni. sőt még a lóversenyeket is: egy egész nyarat ott töltött a Kárpátok között. Erre a szóra a nyomukban járó társalkodónő jónak látta hátramaradni. grófi család őskastélya állt. akinek a kedvéért el tudta hagyni a kártyaklubot. Én három ígéretet kérek öntül: hogy nem fog szerencsejátékot játszani.Végre őt is utolérte a nemezis. ha elszakad a kötél. Őszre bekövetkezett a komoly nyilatkozás pillanatja. hogy a házasulandó ifjú és leány felmászik két egymás közelében álló pálmafára. Ez nyilatkozat volt. mind pénzbeli áldozatokra kész leend. amidőn a két grófnő: anya és leánya. hogy nincs itt ezen a tóparton két pálmafa. ezt mondá szép Diegó a grófkisasszonynak: – Milyen kár. A komlótermesztést kívánta a Felvidéken meghonosítani. Egyszóval egész komoly férfiúvá lett. A Felvidék egyik legszebb leányába lett szerelmes. melytől e vidék 179 . „Tananarivában abból áll a házassági szertartás. hanem a magas politikával foglalkozott. ahol az X. de elég erős-e a pálmaháncs-kötél? – Olyan nehéz az egyik pálmát meghajtani? – Talán nehéz. Beleakadt a szerelem hálójába. s megígérte. a versenyparipáiért bánatpénzt fizetett. s nagy tanulmányokat tett a gazdasági szeszfőzés terén. mintha fénybogarakat szedne a fűből. X. hogy a két pálmafa koronája egymáshoz ér. És aztán. Y. Minden a másik pálmán áll. paripáján a hintó mellett ügetni. hogy bekövetkezett az ősz. akkor nem lesz belőle semmi. Az ifjú hős térdre bocsátkozék.” Ennek a megtudása után kétségtelen a jelentése az ifjú hős által tett nyilatkozatnak. s a csillagokra esküdött. talán könnyű. olyan ürügy alatt. akkor is gyakran felrándult az ifjú hős a Kárpátok közé. akkor kész a szent házasság. az erdélyi medvevadászatokat. Nem beszélt többet a kalandjairul. – A két pálmafa itt van – mondá a grófleány –. gróf az asztaltársaságnak. a hattyús tó partján sétálva. elmulasztotta az őszi lóversenyek napjait. Határozott pártállást foglalt el. hogy a párt jelöltjének érdekében mind szóbeli.

Ez a levél tette a szép grófleányt földönfutóvá. – Arra pedig nem volt rávehető.felvirágoztatását reméli.” Az is oda volt még írva „Az ég önnel. Egy téli reggelen aztán. Eszébe jutott. Vesse ki a semmibe az emlékezetemet. hogy kártyát vegyen a kezébe. hogy ott az ő váltóit nem honorálják.” Hanem ezt keresztül húzta. akit mindenki a grófkisasszony jegyesének tartott: a Miskolcnál keresztező vonat a következő tartalmú levelet hozta a grófkisasszony számára: „Mélyen tisztelt grófnő!” „Én nem vagyok a kegyed fennkölt hajlamaira érdemes. Kegyed egy szent. Én a kegyed anyját veszem nőül. én pedig egy elkárhozott. mikor ismét egy hosszabb tartamú látogatás után búcsút vett a fiatal gróf. 180 .

Itt csak az önzés az istenség. Aki egyszer „úr”-nak született. még azután is érzi a fájást. mely mint az amputált kéznek az idege. hogy kitépi magát ebből a társadalomból. az játéka a pillanatnak. havas napon azután leosont a kastélyból a tóhoz. Nem szólt senkinek. A grófnő az utóbbi napokban kerülte a találkozást a leányával. s azokat el tudta rejteni jól. mikor kiment. tele alakváltoztató szörnyképekkel. Titokban. Lábnyomait befútta hóval a szél. a tóparton levő hattyúsház üres volt. A tóhoz érve. és az anyját veszi nőül. szedte össze házalóktul a kopottas öltönyöket. magával vitte a korcsolyáit. azon ürügy alatt. oda rejtett el mindent. hogy saját magának „ura” lehessen. a hattyúkat bevitték az ólba. s aztán átkorcsolyázott a tónak a túlsó partjára. Elég nagy oka lehetett rá. Elhagyja őt. hogy még csak egy visszaemlékező vágyat sem visz el magával belőle. Talán látta is valami cseléd. mert azáltal egyszerre dúsgazdaggá lesz. amikor már az elveszett tag hiányzik. hanem inkább. Az rabja a hajlamainak. a tó befagyva. Csak amidőn fáklyafénynél kerestek össze minden zeget-zugot. s a szenvedély a teremtő erő. hogy az elhatározásának helyt álljon. A grófleány egy mérhetetlen örvényt látott maga előtt megnyílni. Tél volt. jöttek arra 181 . hogy pártfogolt szegények számára vásárol. Akik látták őt korcsolyáival a tó felé menni. ott kutatták. akit imádott. Csak estefelé. mikor a cselédek észrevették. kezdték keresni. besurrant a hattyúházba. Egy szeles. hogy hova lehetett. mert az nem követel tőle lemondást. Ezen keresztül eljutott az országútig. Kitépi úgy. olyan rettenetes volt a fölébredés. s az a vasúti állomásnál végződött. A leány elhatározta.HARMINCADIK FEJEZET Az anya és vetélytársnő Amilyen szép volt az álom. még az üdvösségéért sem lehet egy férfinak megtenni azt. hogy a grófkisasszony nincs a kastélyban. Minő társadalom ez? Ahol még a szerelméért. nem egy elszakadt ideget. nem mutatott az arcán semmi változást. ahol széles nádas volt. ott öltözött a kopottas ruhákba. Talán nem is azért. de nem találták semmi nyomát. annak a szívéből ki van véve az az erő.

Ő maga is csupa szenvedély volt. s legyen boldog. a vonat már azóta messze járt. A végállomáson is csak úgy előzte meg a távirat. Azt a választ kapta vissza. hogy senkinek ne legyen kedve rám ismerni valaha. azon a cérnaszálon. s ennek az okát mindenki kitalálta. Ne kerestessen. A grófnőnek gondja volt rá. – Irtózni fognak tőlem. hogy én miért hagyom el e házat. hanem fennmaradt egy fonálszálon. Azontúl pedig hamis nyomra vezette a fürkészőket a grófnőhöz írott levele.” A grófné képesnek hitte a leányát arra. a közbeeső városok rendőrközegeit már késő volt értesíteni. hogy a hózivatar megnehezítette a közlekedést.a gondolatra. hogy fenyegetését beváltsa. hogy a hattyúházba is betekintsenek. Nem fogok visszajönni. Öngyilkos nem leszek. – Isten bocsásson meg önnek. A grófnő táviratoztatott a budapesti rendőrségnek. Beledobom magamat a társadalom iszapjába. hogy az a külvárosi sörházakba álljon be pincérnőnek. sem a reggeli vonattal nem érkezett meg. hótul belepett alakok jöttek a pénztárhoz. A ruhája zsebében volt egy levél az anyjához címezve. akik a harmadik osztályú kocsikra váltottak jegyet. Az ismerős világban az a hír lett elterjesztve. ahogy én megbocsátok. Didergő. – Olyan fertőben fogom magamat megkeverni.” „No name. – Nem fognak rám találni másutt. Arra képesnek hittek egy grófleányt. Ott azután megtalálták a levetett öltönyeit. 182 . Hátha a leány is örökölte a vér hajlamait? Sietett azonnal a vasúti állomáshoz. vagy a bűzös dalkávéházak barlangjaiban mulattassa csúfdalaival a mámoros népet. Kapor Ádám váltóőrnek a közbejövetele. Ott semmi grófkisasszonyt nem láttak. hanem arra a szörnygondolatra senki sem tudott vetemedni. meg a konstábler téves félreismerése utat nyitott a grófleánynak a főváros néptengerében való eltűnésre. hogy a leírt alak sem az éjjeli. ami a szegény munkásnőket tartja felemelve: hogy a grófleány napszámba dolgozik! Nem! Ilyen bolondot nem hisz el senki! Ez a „mal-entendu” nem zavarta meg a folyamatban levő ügyeket. Annál rosszabbat is tehetek. hogy hátha ez az égből lehullott csillaga az előkelő mennyországnak nem esett az iszapba. „Grófnő” „Ön tudja jól. A levél tartalma ez volt. hogy leányának eltűnéséből ne legyen nyilvános botrány. mint a bűnök kloákáiban. hogy a grófleány zárdába vonult.

de mindig megújul az a rege a bűvös tükörrül. És aztán azok a kicsiny kezek és lábak! Igazán nem lehet csodálni. s ahelyett. odadobják magukat a zónatarifás szunyograj közé. Következett utána a nászutazás. – de mégis szebb a leányod!” – Ami elég ok volt rá. aki kitalálta. hogy azt gyűlöljük is. ott kiszállás. ami megigéz. aki a figyelmet képes lekötni: még a saját férjeét is. hogy a leány meghaljon.A grófnő pedig a kapott fájdalomra talált ellenmérget a leánya levelében. mikor már elérték. mély hang. Gazdagok nászutazása rafinált élvezetekkel jár. Most már neki volt oka azt elítélni. akkor azt az egy darabban kapott nagy kincset felváltsák apró pénzre. a lüktető cimpákkal. kényelmes elhelyezkedés. sorrentói idill. szép királyné. kiabáltassák a fúlükbe húsz percenkint az állomások neveit. No. A többi? Hát azt meg kell engedni. s ahol nagy város jön vagy valami nevezetes táj. halvány olajbarna színnel. Az már az emberi természetben fekszik. hogy a grófnő harmincnyolc éve mellett még mindig feltűnő szépség. Külön kupé: sleeping car: helybeszolgált lakomák. mély tüzű szemének. Régi mese. 183 . vacogtassák a fogaikat fűtetlen olasz fogadókban. de hát ez az észrevétel csak az ordináré embereknek szól. Karcsú. amik az évekkel nem változnak. Az is elmeháborodott volt. mint csípőben széles termete még fiatalabbnak mutatja. A hangjában is van valami. erős sugár szemöldei hódító kifejezést adnak nagy. inkább vállban. s ebben az ítéletben megtalálni a saját felmentését. ami után vágytak. profanálják első ömledezéseiket idegen szobaszomszédok csúfondáros észrevételeinek. felvetett piros ajkai mind heves temperamentumot árulnak el. kiaknázása a látni és hallani való élvezeteknek. Arca azok közé tartozik. A fényes menyegző zavartalanul ment végbe. vékony. És a többi. csengettyűszó interpunkcióit. hogy ha valakit nagyon megbántunk. virágzó narancsligetek. okot találunk rá. melyet csak érces csendülése különböztet meg a férfiétól. hogy egy férfi és egy nő. hogy az isteni örömök óráit egyedül töltenék el. ha ő maradt a szépségversenyben a győztes. Nápolyban Vezúv-látogatás. Ugyan ki adná az aranyalmát Minervának? A mézeshetek valóban azok lehettek. szép vagy. Rómában pápai áldás. Monte-Carlóban egy kis szerencsepróba. mely azt mondta a belenéző szép mamának: „Szép vagy. élvezzék a füttysikoltás. hogy egymáséi lehettek. klasszikus metszésű orra.

akik a játékot professzióból űzik. – „Mindenféle” emberekkel? Például? – Akiknek a jelleme felől nincs egészen tisztában. – Hát mi közöm énnekem azoknak a jelleméhez. – Hát kis kutyákat fésüljek krajcáros tarokkban? – Ön a napokban nagy pénzzavarban volt. zsebmetsző. Egyre kérem én önt. Egy pár filiszteusát az előszobában fogtam el. Ott minden szabad. – Hát a kártyaasztalnál tanuljuk a korrekt becsületességet? – Én azt hiszem. s nem igen ügyelnek a korrekt becsületesség szabályaira. – Kedves Oszkár. Vége is van aztán annak a boldogságnak. De sőt inkább nagyon célszerű az a nászutazás. mikor önhöz be akartak törni. lóversenytérre: nem szökhetik el semerre. lakomákat rendez. az mind rabló. hogy az némelykor csak úgy szórja a pénzt. kaszinóba. s benyitnak hozzá kopogtatás nélkül. Egyszer – reggelizésnél – megkísérlé a grófnő a fájós fogára tapintani a férjének. mert azalatt a férj nem járhat a klubba. Ott szándékoztak a tavaszt tölteni. amint hazakerül az új házaspár Bécsbe. aközben gyöngéden megveregetve a neje kacsóját. hogy fölkelt-e már. akikkel kártyázom. A grófnő tanulmányozta a férjét. új fogatotvásál: – máskor meg a legsandább uzsorások kérdezősködnek utána. hogy nagy pénzben játszik. Ne üljön ön le kártyázni mindenféle emberekkel. hogy oda is magunkkal visszük. csak észre ne vegyék. ha meg nem neheztel érte. A férj nagyot nevetett erre a szóra. amit fentebb mondtunk a nászutazások feltalálójáról. – Kedvesem: aki kártyázni leül. Itt aztán az ifjú gróf folytatta a régi életmódját. meg van fogva. én csak sejtem. Lehetnek emberek. 184 . – Ez csak a parasztoknak szólt.Vissza is vonjuk. – Azt önnek jobban kellene tudni. – Akkor ön nagyon rosszul teszi. Azt tapasztalta. s kiváltottam tőlük önnek a váltóit.

hogy holnapután megint visszajöjjön. Azzal odatolta a neje elé a dohányos szelencéjét. olyannak tűnik fel az ember. Valami vidéki kukkó. S ez az „onze et demie”-ben nagy előny. Én szándékosan hagytam szemtelenkedni. Mikor én osztom a kártyát. amit másnak adok. – A hátlapjukról nem. az égő szivarókát szájába dugva. – Holnap rajtam lesz a bankadás sora. – Lorettói szent szűz! Csak nem ismeri ön a kártyákat a hátlapjaikról? – Haha! – nevetett a férj. – Hát ez a tabatiére rendesen elém van téve. – Ez szívtelenség. hogy mit csináljak velük. a bele néző arcát miniatűrben mutatta. A födele tükörsimára csiszolva: s minthogy domború volt. Inkább temetkezési egylet. s ami nekem következik. – Miért szándékosan? – Azért. – De hátha megint a szegény halott kerül fölül. 185 . – Drága uzsorát fizetett volna értük? Ez kártyaadósság volt? – No hát az volt. elbizakodva a tegnapelőtti disznószerencséjében: akkor aztán majd én vetkőztetem le. veszedelmes szerencsével játszott ellenemben. – De mikor már lejártak volt? – Én tudtam volna. hogy egy gentlemannek a váltóit valaki más fizeti ki. s az temeti el a sírásót. – Ah – ah! – A férj elővette a dohánytartó szelencéjét. Ezen volt elég oka a férjnek nevetni. – Hát biz a kártyázó szoba nem felebaráti segélyző intézet. – Nagyon szép. s egy szivarókát (cigaretta) csavargatott magának. mint valami „nap-lakó”. – Ugye milyen szép tabatiére ez? Aranybul volt. Az ilyen arany tükörben látva. olyankor én mindig ura vagyok a helyzetnek. mert engem hamis világításba állított vele. Az én guvatom „holt ember”.– Azt nagyon rosszul tette ön. Ennek a tükörlapjában előre meglátom a kártyát. Annak nem szabad kiszivárogni. aki most cseppent be először a klubba. mikor a kártyát osztom.

– Apropos – mondá a harmadik ásítás után. mert alig szunnyadt egy pár órát. – De uram! Hisz ez „tricherie”. mint Edisonnak a villanyvilágításhoz.” Ez is mind pénz. Amihez nekem éppen olyan kizárólagos szabadalmam van. – Vigye ön előlem! Ilyen úton még nem került pénz az én chatouille-orrba. Azután következtek a tavaszi lóversenyek. hogy a fáró-asztalnál én vagyok az mindig. Ha ez nem tréfa? Két nap múlva ismét a reggelinél találkozának. A pénzcsomag közül egy-egy névjegy is hullott ki. – Dehogy nem! Apai ősei Raubritterek voltak. s azzal nyugodtan szürcsölte tovább a teáját.”Jó 10. A grófnét nagyon elmélázóvá tette az. aki utoljára nevet. A gróf még álmos volt. amire a név mellé irónnal valami szám volt felírva: . A grófnő görcsöket kapott. mint Behringnek az általa felfedezett tengerszoros hoz. – Nem! nem! Ez nem tisztességes dolog! Ezt senki sem teszi.A grófnő fölugrott a helyérül.000 forintig. S azzal az inexpressible-je zsebébe nyúlva. s elkezdett csuklani. ha e találmány az ön nevét viselné. – Azokat a váltókat. a bankár előnye: éppen mint a „refait”. amit a férjétől hallott. Ezúttal Bokk szivart szítt hozzá. Kérem szíveskedjék előkeresni. 186 . – Hát – hitvestársak között nincsen titok: én csak meg akartam önt afelől nyugtatni. – De nem szeretném. amiket ön a napokban helyettem kifizetett: most visszaváltom. – Ah bah! Ez az én találmányom. A grófnő iszonyattal tolta el magátul ezt a pénzt. s anyai nagyapja Armeeliferant. Azzal zsebébe dugta a dohányszelencéjét: kezet csókolt és elbalanszírozott. Reggel került haza a klubból. Oszkár vállat vont: „Én megkínáltam önt: ha nem tetszik. – Ah dehogy! Ez csak „avantage”. nem tehetek róla”. kihúzott egy csomó összegyűrt százast és ezerest. s kezdett belőlük válogatni.

hogy ön is ezt teszi! – Hát bolond legyek? – Hiszen ez supercheriel 187 . De aki egészen tudja a leckéjét. a „My Dream”. gróf. mert csak félig tanulta meg a leckéjét. A Derby-nap nagy izgalommal folyt le. hátramaradt rossz harmadiknak.Oszkár egész nap a tréninggel volt elfoglalva: nem lehetett vele egyébről beszélni. Azt pedig minden hírlap újdonságai között lehetett olvasni. de a versenytársaiét még jobban. a nagy állami díjért nyolc paripa futott: mind korábbi versenyeken győztes kitűnőségek. amelynek diadalát biztosnak hitték. A grófnőnek el kellett hinnie. mert Oszkár rögtön megvette a nyertes paripát. s nevével a legújabb hazai pezsgőt keresztelték el (ominózus szó!). édes Oszkár! Ha ön most kétszázezer forintot nyert a lóversenyen fogadásokban: nem történhetik-e meg. csak azért. Oriási volt a szenzáció! A győztes paripa portréját minden illusztrált lap közölte. – Az megeshetik minden emberen. A favorit. hogy ezen a Derby-napon az ismeretes „Captain Green” (tudvalevőleg gróf Y. A grófnő elképedt. Oszkár) kétszázezer forintot nyert fogadásokban. mint lovakról és zsokékról. hogy „csak” a saját zsokéit fizeti igen jól. Paripái a legkitűnőbbek. hogy a versenyparipái számára ott tarthasson istállót: aminek a tervezetét el is készítteté egy előkelő építésszel. hogy egy másik lóversenyen éppen annyit fog elveszteni: vagy talán kétszer annyit? – Az rajtam nem esik meg. s a nyolc versenyző közül éppen az lett az első. amelyre legkevésbé számítottak. És mégis mindenütt megbukik velük. hogy ez igaz. – Hogyan félig? – Hát úgy. akinek a leghíresebb istállója van Magyarországon. – Igen. Y. Itt van N. mint a saját gazdájuk. amidőn hozzá juthatott. hogy szeretne Bécsben egy palotát megvenni. az a saját zsokéit is jól fizeti. – De édes Oszkár – monda a grófnő egy kedvező pillanatban. súlyos összegen: s a nejének azt mondta. – Ne kívánja elhinnem. N. hogy a férjével beszéljen –.

– Édesem! Nem ért maga ehhez. Ahol lovakrul van szó, ott minden meg van engedve. Szemesnek áll a világ. – Jól van! Nem moralizálok. Ráhagyom, hogy „lovar” és „lovag” nem egyértelmű szavak. Megengedem, hogy ahol „ló” a téma, ott a „mylordnak” ugyanaz a pátense van, ami a cigány lócsiszárnak. Én csak a kérdés prózai oldalát érintem. Hátha valaki más az ön versenytársai közül is él ezzel a privilégiummal: s önnek a zsokéját vesztegeti meg? Oszkár gróf nagyot nevetett. – Hát persze hogy megteszi! Hogyne tenné? Legközelebb, mikor a budapesti gyepen fogok a mostani nyertesemmel futtatni: bizonyos vagyok felőle, hogy a jól ismert zsokémat tetőtől talpig megkenik. Csak hadd fizessék. Jól esik szegénynek. Két felesége van. Az egyiktől elvált, de azt is tartani kell neki. Én úgy teszek, mintha semmit se sejtenék: bejegyzem a tárcámba a fogadásokat. Most már én teszek 2-őt 1 ellen. A futtatás napján aztán az én öreg lovászom hirtelen gyomorcsikarást fog kapni nem ülhet maga a lóra. Nekem pedig tartalékban van egy másik zsokém, akiről senkinek sincs sejtelme, s az fog futtatni a My Dreammel. – Hoha! – Tőlem nem lehet lopni. A grófnő elhallgatott. Voltak azonban mások, akik kevésbé voltak megnyugtathatók. A zsoké-klubban valami kellemetlen rencontre volt Oszkárnak éppen a legközelebbi versenyfuttatás miatt. Valaki nagyon fennhangon példálózott a nyereségének homályos eredetére. Hát erre is van tromf. A párbaj. Azzal minden kellemetlen észrevételnek útját lehet vágni. Egy reggel azt mondá Oszkár gróf a nejének, hogy őneki sietve kell lerándulni Budapestre. Nagy szavazás lesz a főrendiházban. Veszélyben Izrael! Hát csak teljesítse hazafiúi kötelességét. A másnapi lapokban aztán olvasá a grófnő, hogy a budapesti régi lóversenytéren a délutáni órákban pisztolypárbaj folyt le Y. Y. Oszkár gróf és Q; X. idegen mágnás között: az utóbbinak a karja lett keresztüllőve: az elébbi sértetlen maradt. A párbaj oka összeszólalkozás.

188

Mikor ez a tudósítás a lapokban megjelent, már akkor Oszkár gróf otthon volt a szobájában. Az éjjeli vonattal tért vissza: s aztán mindjárt lefeküdt. A grófnő még aludt akkor. Rögtön átrohant a férje szobájába: az olvasott lappal a kezében. Az alig engedte magát felébreszteni, olyan jól aludt. Budapesttől Marcheggig folyvást pezsgőzött a két szekundánsával: még most is egészen mámoros volt. Csak igen nehezen ismert rá a feleségére, s elébb sorba próbált neki mindenféle neveket adni, míg rájött az igazira. Akkor meg sehogy sem találta bele magát abba a szentimentális hangulatba, amibe a neje óhajtotta volna belevezetni. Nem értette meg, hogy mi nagy öröm van azon, hogy őneki se keze, se lába nem hiányzik? Meg hogy mit akar az asszony azzal, hogy most az ő arcát könnyeivel összeáztatja? – Ki halt meg? – Csakhogy te élsz! – Hát mi sírni való van azon? – Te párbajt vívtál? – Nem tudom én: régen volt már! – Oszkár! Az Istenért! Ha megöltek volna. – Akkor legalább most aludni hagynának. – Az égre! Ne szólj így! Én kétségbe vagyok esve. Ígérd meg, hogy nem fogsz többször párbajt vívni. – No, itt van – nesze – a numero kettő! – Mit beszélsz numero kettőről? – Kettő meg kettő, kétszer kettő. – De hát beszélj okosan. – Az egyik kettő: te meg a leányod. Ő is azt kívánta tőlem, hogy először: ne kártyázzam, ne fogadjak, másodszor: ne párbajozzak. Még egy harmadik kívánsága is volt. Azért hagytam ottan. S most már te jössz ugyanezekkel a követelésekkel. Még megérem, hogy a harmadikra is rájössz. – Én csak az életed miatt aggódom.
189

– Sohse félts te engem! – Nem bánom, verekedjél karddal, de ne pisztollyal. Egy ostoba golyó: – és én egy üdvösséget veszítek el. – Hiszen nem vívok én soha holmi kocapuskással, aki vaktába lövöldöz, s bivalyfővel belém téveszti a golyót: csak akiről jól tudom, hogy kitűnően lő pisztollyal. – És mégis abba kötsz bele? – Igen: mert az jól tud célozni! – S ha jól tud célozni? – Akkor nem lőhet meg. – Nem bírom felfogni. – Mert nehéz fejed van. Nem akarsz gondolkozni. Hagyj tovább aludnom, s eredj a papagájaidhoz. – Nem. Addig nem megyek el: amíg meg nem nyugtatsz. Mi az? Nibelungenhős vagy, akin nem fog a fegyver? Csodakútba mártott tündéranyád? – No, hát ha olyan nagyon erőlteted a dolgot, hát megmagyarázom. Mikor nekem egy gentleman kezd alkalmatlanná válni azon vagyok, hogy valamiképp megsértsem, hogy aztán az híjon ki engem. A kihívást természetesen elfogadom, de akárhol történjék is az, kikötöm, hogy a párbajnak Magyarországon kell végbemenni. Másutt sok a titkos rendőrség: de nálunk még nincsenek mouchardok[1]. Más országban a párbaj halálos kimenetel esetén szigorú büntetés alá esik: nálunk a törvény nem tartja a párbaj miatti elítéltetést megbecstelenítőnek, s legtöbbször legmagasabb kegyelem útján el is lesz engedve. Ezért én a recontre-t Budapestre határozom. Mint kihívottnak jogom van rá. Aztán más joga is van a kihívottnak. A párbajnál az ő pisztolyait kell használni. Azokat nem ő maga, hanem a szekundánsai veszik. Új pisztolyoknak kell lenni, amikből még senki sem lőtt. Nekem pedig van Pesten egy puskamívesem, ahhoz utasítom a segédeimet. A puskamíves az én emberem. Meg van neki érte a maga haszna. Ő átadja az én szekundánsaimnak azt a két pisztolyt, amik egyenesen az én céljaimra készültek. Mind a kettőnek az a sajátsága, hogy felfelé hord és balfelé. Mikor én lövök, az én ellenfelemnek a jobb könyöke alatt egy arasznyira célzok, s akkor bizonyos vagyok róla, hogy a karját vagy a mellét fogom eltalálni. Az pedig nekem egyenesen a homlokomnak irányozza a csövét, s annálfogva egy arasznyira lő el a fülem mellett. Ebbül áll az egész boszorkányság. Már most megtudtad, amit akartál. Mehetsz zongorázni.
190

A grófnő mellére valami nehezedett, mint egy lidércnyomás. – Oszkár! Ha én azt elhihetném, hogy te most igazat beszéltél. – Hát ki beszélt más? – Te mámoros vagy! – No hát: borban az igazság. Hagyj aludnom. – Az rettenetes, amit te most beszéltél. Csak nem akarsz megfosztani attól, hogy becsüljelek? – Én bizony nem emlékezem rá, hogy a pap arra esketett volna meg bennünket, hogy becsülni fogjuk egymást. Eredj porcelánt festeni. Azzal a falnak fordult, s elkezdett horkolni. Az utómámor hatása alatt kellett neki lenni: különben el nem képzelhető, hogy ilyen felfedezéseket tett volna a nejének. Ámbátor – miért ne? A nejének? Hisz a feleség – az senki. A feleség nem lehet terhelő tanú. A feleség ismerheti minden hibánkat, gyarlóságunkat, bűnünket, azért a „világ” nem tud azokrul semmit. Sőt ellenkezőleg! A feleség bűntárs. Az oltár előtt kötelezte rá magát. Aki tolvaj, annak a felesége tartozik orgazda lenni. Nála a bűn = erény: ellátva a társadalmi egyezmény hitelesítő stampigliájával. A grófnő feldúlt kedéllyel hagyta ott a férjét, aki most már a másodszori mámorálomból éppen nem volt felkölthető. Hát ilyen az asszonyok eszményképe? Egy ember, aki erkölcsi értékben alatta áll a parasztfogó birbics játszónak, a cigány lókupecnek s a kirgiz útonállónak: csakhogy éppen kilencágú korona van a medvés címere fölött. S aki mind ebből még csak titkot sem csinál a felesége előtt; hisz a cigány felesége = cigányasszony! Mit szépítgesse előtte magát? Az egész rémséges revelációból csak egy ragadta meg a grófnő figyelmét. Hogy a leánya is ezeket követelte egykori jegyesétől. Hogy ne játsszék nagyban szerencsejátékot, és ne vívjon párbajt veszélyes kimenetellel. Ez még csak kettő! De mi lehetett az a harmadik! Amit félmámorában kiszalasztott a száján a férj? Majd azt is megtudja később… Nem is sokáig várakoztatott magára a szfinx rejtélye a megoldásával.

191

Onnan aztán csak a hajnal vetette vissza. – Van három hete. Ezzel az elejtett szóval egyszerre fel lett Argusnak minden szeme nyitva. – Hiszen. A koreográfművészet „sztár”-ja volt akkoriban mademoiselle Florinde. aki a feleségét mulattassa: akkor búcsút vett.) Egy este a klubnak egy habitué-ja látogatást tett a grófnál. (Francia művésznő Leutomischlből: népszerű nevén „Kolatschen-Lizl”. amiket előtte való nap a klubban hallott: aztán. – Mindenről értesülve vagyok. az illedelmi vizitet folytatta a grófnőnél. hogy az egész időt. hogy megy a klubba. midőn az ebédtől fölkelt. – Ön mindennap Florindánál van! – Támadá meg férjét egyenes asszóval. hetek óta következetesen a primadonna budoárjában vesztegeti el. A grófnőnek nem lett nehéz bizonyosságot szerezni magának a valódi tényállás felől. Régi jó ismerős volt. Kivételt csak azon esték képeztek. hogy nem kártyázik többet – mondá ahelyett. – Ahán! Jön a numero három – dörmögé Oszkár. átment a nejével a társalgó szobába. hogy eljött a színházba menetel ideje. De higgye el grófnő. A felesége megtudta. befogatott. akár volt vendége. hogy meglepetését elárulta volna. Addig csak jött valaki az ismerős urak közül. A grófnő el tudta titkolni meglepetését. hogy néha a gyógyszer rosszabb a betegségnél. elkísérte a nejét az operába: ott megvárta az első felvonást. elmesélte a legújabb pletykákat. Egy reggel kitörésre került a dolog. – Akkor valahol másutt van. amit máskor a klubban szokott hasznosan értékesíteni. És ő maga ott sincs. Oszkár nagyon is vigyázatlanul vitte a dolgát. ott kiszítt egy szivart. hogy nem láttuk a klubban: azt hiszi róla mindenki. az igaz. s azt mondta. – A grófnő nagyon szigorú regulában tartja Oszkárt – mondá a jó barát. s miután azt nem találta otthon. amelyeken az opera után balett is következett.Oszkár a rendes időben. Akkor végigvárta az előadást. akár nem. Neki mindig a klubban hallott meséket szokta előadni másnap ebéd fölött. hogy a kártya nagy betegség. – Nekem megígérte. hogy maidenspeechre készül a magyar lordok házában. 192 . s engedte üttetni a plastront.

a zseni gyönyöreit keresem nála. hogy egy művésznő termeiben nem is lehet mást. az a zárt ajtók mögött is lehet. aki érkezik. Ön nekem azt hazudja. az undor. amiket te együgyű. Művészek. a „Márvány hölgyeket”. Ön nem veszi észre. mint orgiákat rendezni. ostoba. A szellemi elit világa. de végre is azt gondolnám. asszonyi mérgemben. brutálisan bevallaná. Annál kevésbé lehet valami szerelmi cselszövénynek kezdődni. Ez engem összetör. hogy engem halálra sértsen. Hisz nem vagyok én egyedül Florindánál. – Ismét csak azt mondom. de megemészt a szégyen. – No – és rosszabbat teszek. hogy: „óh. ahogy férfinak lehet: én szeretem a halat. De mikor azt mondod. s gyönyörködöm benne. – Édes Oszkár. engem semmi földi szenvedély nem csábít e nőhöz: én csak a szellem. Megnézik a „Kaméliás hölgyet”. a keserűség. – Egy kurtizán budoárjában! – Ez a nagy tévedés.– És „sok” az a „minden”? – Elég arra. – Akinek szabadalma van? – Kivételes állása minden esetre. de itt becsületét. mintha odamennék? – Ott csak a pénzét veszti ön el. porcelánokat törnék. celebritások. hogy soha sem volt vele semmi viszonyom. – Akkor hát gyáva vagy. s aztán azt hiszik. aki nem tud egy pohos bankárt túllicitálni. amit az a tányérján ott hágy! 193 . Ott egy kétértelmű szót nem lehet hallani. – Ezt nem értem. aki nem mer követelni. hogy fiatal férjem van: heves a vére: nagy betyár! Még titokban büszke is volnék rá. Florinda egy szikrázó zseni. hogy védekezés közben milyen mérges sebeket üt rajtam. költők. Rossz regényekbül szedik az ismereteiket. se az utolsó. hogy „Hát mi bajod vele: én szépnek találom. hanem lesi a maradékot. hogy akkor is dúlnék-fúlnék. Hát meglehet. aki a többiek után ott marad. hogy használod azt a nőt mint szeretődet: s én nem kérdezősködöm utána többet. Az egy művésznő. Nem kiabálok: nem csinálok jeleneteket. Se az első nem vagyok. tehát megeszem”. vagy pedig éhenkórász. hogy nő. Ha nyíltan. Ott egy illustre társaság van együtt. hogy ami a színpadon szabad. akinél elfelejti az ember azt. Mondd ki őszintén. unalmas feleség nem tudsz nekem nyújtani”. hogy a klubba megy kártyázni. Önök előkelő hölgyek azt képzelik.

Senki sem marad egy helyben. A gróf kénytelen volt az esetet a rendőrségnél bejelenteni. melynek közepébe ritka természetjátékul egy fekete kereszt volt benőve. Az öltöző szobájából elveszett egy karperece. Közbejött aztán valami nagy országos örömünnep. de legnagyobb értékét a befoglalt nagy igazgyöngy adta meg. A harmadikban a minden világrészbül összecsődült idegenek. Az efféle jubiláris ünnepélyes báloknál egy nagy baj van. törökök. újságírók: egyszóval a „bohéme”. – Szabad a vásár! Mindenki „passzív” helyzetbe jutott: „aktív” állapotja csak annak a fúrgenc emberkének van. semmi érdemrenddel a 194 . A másikban aztán a burzsoázia: a gazdag gyárosok. mint a feldúlt hangyaboly: egyik látni. Pedig oda senkinek bejárása nem volt. táncosnők. akár parade-ra. Mindig nagy baj egy férjre nézve. A negyedikben végre a művészek. Magát a gyöngyöt a grófnő nagyatyja kapta a pápátul ajándékba. ferdére csúszott kravátlival. hogy a zsúfolásig tömött fényes teremben egymással karombolázik az igazi török basa meg a trafiktürke. mikor II. ha az utolsó szót magának tartotta. A karperec elveszett. Pár nap múlva valami kellemetlen esemény történt a grófnő lakásán. mint egy őrült: annál rosszabb! Elvitték vizsgálati fogságba. amit este. színházból hazajövet tett le a kandalló párkányára. Ott sem tudtak belőle kivenni semmit. Egyedül a komornára hárulhatott a gyanú. minden nyüzsög. japánok. másik láttatni akar. muzsikusok. művésznők. A karperec értékére nézve is nagybecsű volt: a rosettet rajta tizenkét nagy brilliant képezte. No hát ez a század negyedik fertályában már lehetetlen. lengyelek. Tolvaj nem juthatott be a palotába. poéták. a felsőbb tisztikar és az előkelő hivatalos nép. A kiküldött rendőrbiztos vallatóra vette a házi cselédséget. A komornyiknak éppen szabadnapja volt: nem is hált a palotában. magyarok.Még erre a kegyetlen „tus”-ra sem volt hajlandó Oszkár felemelni a fleuret-t. Azok mind egyenkint tisztázni tudták magukat. A férje kísérte haza. Bécs városa ez alkalomra fényes bált adott. énekesnők. szalonképes hölgyeivel. Azért megtörténik. – Azt önnek kell legjobban tudni – súgá vissza. piktorok. aki testétől elálló frakkban. a haját tépte. Ez az ereklyének is felbecsülhetetlen családi kincs veszett el a szobábul. Nem lehet a meghívott vendégeket kategóriánkint termekre szétcsoportosítani. József császár idejében Bécs falai közt hosszasan időzött őszentsége. Hogy például az egyik teremben foglalna helyet a magas arisztokrácia. – S az övé maradt az utolsó szó. szabómesterek és mózeshitűek. mert ott a grófnő és férje egyedül laktak: s a zárt kapun minden embert a portás eresztett be és ki. kereskedők. esküdött. s a balett-táncosnő uszálya végigseper a hercegasszony sleppjén. Az sírt. a minisztert megszólitja a riporter. akár riposztra. mezítelenre vetkőzött.

A grófnő a férje karján sétált. hanem külön kikezdésben. Tudni lehet a tartalmát. Nem lehetett csalódás. Már erre aztán mégis kíváncsi volt megtudni a történetnek a folytatását. toalettjeit. hogy kinek a sleppjét. – Ahá – monda a gróf. X. hogy Florinda nevét nem említék ugyanabban a sorban. X. X. De annyi tapintat és diszkréció mégis volt mindegyikben. 195 . amit sejtett. s végigfutott szivarozás közben a reggeli lapok báli tudósításain. nincs több a világon. Elébb végezte a fürdését: azután behozatta a csokoládéját. kiejtett szavait. Még ez az ismerős mosoly nem lett volna olyan halálos méreg. palotájába kellett őt szállítani. nem törődve vele. Ilyen gyöngy. azzal a természetes kereszttel a közepén.gomblyukában. grófnő meglátta Florinda kézcsuklóján az elveszett karperecet. s felbontá a billet doux-t.” „Ah – ah!” Szépen zsebredugta a levelet. A riporter ternót csinált. Akár fel se bontsa. egy levélkét csúsztatott a kezébe. hanem jegyzőkönyvecskével a kezében furakodik a legsűrűbb tömegen keresztül. „– Uram. Ebben a nagy tohuvabohuban egyszerre csak szembetalálkozott X. Ha holnap reggelig az elveszett karperecem itthon nem lesz. midőn Oszkár grófot öltöztetni bejött. Hanem ugyanakkor X. hanem jegyezve szorgalmasan a jelenlevő celebritások neveit. grófnő Florinda kisasszonnyal. grófnő: egyike a legelőkelőbb translajthániai mágnásnőknek hirtelen rosszul lett és elájult. Feljegyezheté a tárcájába: „X.” Másnap délben a komornyik. Csakugyan azt tartalmazá. szellemes aperçu-it a „reggeli lap” számára. Rittig! Mindegyikben benne volt a grófnő elájulása. A mentőtársaság rögtön alkalmazott segélyének dacára sem jött magához. A művésznő elegáns gráciával inte ismerős bókot – Oszkár felé. kinek a sarkantyúját tapossa le. A címzeten megismerte a grófnő írását. s az igazságtalanul bezáratott cselédem szabadon nem lesz bocsátva – akkor válunk.

Hisz az is bizonyosan kíváncsi lesz a mai lapokat elolvasni. tudta. s meghagyta a kalauznak. s kérte a letartóztatott komorna szabadon bocsátását. Ha tetszik neki: utána jöhet. hogy hogyan szüretelik. hogy Budapestig fel ne költsék. Nem volt több kedve az istenek nektárjából inni. Azt a vasúti vendéglőben is el lehet végezni. A grófnőt nem tartotta szükségesnek incommodálni annak a bejelentésével. A többit kombinálhatja a maga eszétől. A budapesti lóversenyekre pedig nem rándult le. A grófnő. 196 . amióta megtudta.– George! Hány órakor indul a gyorsvonat Budapestre? – Négykor. [1] mouchard = besúgó. amint értesült a férje elutazásáról. hogy hová utazik. hogy Oszkár mindig az Angol Királynő vendéglőbe szokott szállni. Mi az ördögöt csináljon az ember addig? Unalmában villásreggelizik az ember. s elbocsátá a szolgálatból. Nincs közöttük semmi titok. adott neki kitűnő bizonyítványt. hogy az elveszettnek hitt karperec megkerült. abból részletesen megtudhatja. – S még most csak egy óra. Azt is tudhatja. hogy holnap és a rákövetkező három napon mennek végbe a budapesti lóversenyek. No hát azokban – mindjárt a báli tudósítás alatt – rá fog bukkanni a „Sport” rovatra. Négy órakor már a rezervált félkupéban nyújtózkodott. A méltatlanul gyanúsított leányt aztán gazdagon megajándékozá. hogy mi a legelső kötelessége. s azokon a „My Dream” a nagy államdíjért fog versenyezni. Elment személyesen a vizsgálóbíróhoz kinyilatkoztatá. Ez rögtön meg is történt.

s nem ment tovább. okvetlenül megdöbbentené az a baljóslatos kifejezés. hogy gondol reá. A My Dream egész az utolsó jelző oszlopig folyvást vezetett. – Nem úgy történt. – Meghozta ön a karperecemet? – kérdezé. – Hát ez az érem visszás oldala. Ötödik nap délben. – Hát megbukott? Nem megmondtam? Hogy a saját fegyverével fogják önt megverni. hogy „kézcsók”. A bírálói tribün közelében fél ló hosszaságnyi előnye volt. Onnan jövök. Valamennyi versenytársa mind elfutott mellette: az én lovam utolsónak maradt. A grófnő porcelánra festett. Valami kínai madár volt készülőben. megfeszítette a lábait. Az „egy” róka rátalál a „másfél” rókára. hogy egész lóhosszával győzzön. – Ki az a My Dream? – Hát az én versenyparipám. – Hol bukott meg? – Hát a budapesti lóversenyen. Az még csak egy levél. mintha nem ügyelne rá: különben ha ránézett volna. toppant be a szobájába. a vonat megérkezte után. egy távirat útján sem adta jelét. 197 . Megbukott a My Dream. – Eh. Azon kezdte. Még három lóhosszaságnyira a tribünhöz azt akarta.HARMINCEGYEDIK FEJEZET A fizető nap Négy napig hasztalan várt a férjére a grófnő. ami Oszkár egész megjelenését kísérte. Ezúttal az ön zsokéját vesztegette meg más. s rávágott az ostorral a ménre. hogy a nejének a kezét megfogta és ajkaihoz emelé. vagy kiengesztelésből. Szokták tiszteletből tenni. Ezt úgy híják. vagy szeretetből. A grófnő nem titkolhatta el a kárörömét. Sugárzott az arcárul a kétségbeesés. ki beszél még mai nap is az ön karperecéről? Azóta nagyobb dolog történt. rá se nézve a férjére. Az abban a percben megállt. Hanem az új zsoké nem ismerte a ló szeszélyességét. A grófnő úgy tett.

Az egyikről nem beszélek. – S ha jól sejtem. Erre a szóra mégis abbahagyta a grófnő a paradicsommadár festést. akinek ez az én fejem ér valamit? – Azaz. – S hogy fogja ön ezt a feje fölül elhárítani? – Annak csak két módja van. S ön engem elég szellemdúsnak. hogy én olyan ostoba. S képes volt ön azt fedezni? – Csak százezer forintot tudtam készpénzzel kifizetni: az apróbb fogadásokat. hatszázezer forintra mennek.– Én elestem a bizonyosnak hitt nagy állami díjtól. hogy megkérdezem: van-e még valaki. – A fogadásaim. amiket elvesztettem. 198 . de nem mondta ki. hogy a díjat nem gombolhattam be. hogy hát még mi újság a szép Budapesten? Csak neki kellett magától előállni vele. – Azt is előre megjövendöltem önnek. s többé gentlemanek társaságában meg nem jelenhetek. az a valaki én vagyok. – Hatszázezer forint? Hisz az őrült nagy összeg. hogy ötszázezer forintot? – Igen. hogy ennek a kérdésnek a horderejét megértsem? Nem tart tőle. aki azt kérdezi.) A gróf leveté magát egy karszékbe: s a körmeit kezdte rágni. amit a fogadásain vesztett? – Ha nem teszem. akitől ezt megkérdezik? – Ki lenne más? – Nagyon megtisztelő bizalom. – És az valami nagy baj lesz? Nincs ön előtt több ismeretes világrész. elég szikrázó zseninek tart arra. – Hiszen ha csak az volna a baj. A másik az. hogy: de hát okvetlenül meg kell-e önnek azt az összeget fizetni. A grófnő pedig nem kérdezte tőle. (Isten büntetése rajtad! Gondolá magában a grófnő. ahol ön fejedelmileg élhet. kilöknek a klubból. akik nagy lármával követelnek. csak a klub meg a turf? Nincs-e nekem szép úri birtokom. olyan hétköznapi lélek vagyok. de roppant sokat vesztettem a fogadásokon. a többi a fejem felett függ.

– Ön nagyon okos asszony. melyre rásütött a nap: a nyíló fehér virág kelyhében fürdött egy fényes aranyzöld légy. Mi a lejtőn. Azokat törleszteni kell. Hogy az elveszett félmilliót visszanyerje. aki elvesztett vagyont. aminek az elvesztését egy férfiúnak nem lehet túlélni? E kemény dorgálás alatt Oszkár gróf az ablak előtt állt. akiket elégszer meglátogatott? Okvetlenül azt akarja. a mások lovászait megvesztegetni? hogy nem párbajozhat többé fintázott pisztolyokkal bizonyos kimenetelre? – Ez az a becsület. Talán nem is gondolkoznám rajta. Ha önnek ma egy félmilliót át kell adnom: adósságot kell felvennem a birtokaimra. – Ugyan hát illik az egy erős férfihoz: ilyen fenyegetéssel rémíteni a hitvestársát? Ha egy bukott kalmár. Tudni fogom. hanem akkor hagyja ön itt ezt az egész világot. azt mondjuk: Isten legyen irgalmas szegény lelkének! De mi hajtja önt ennek az örvénynek? Az. amivel ön engem elhalmozott: egy év múlva ön megint azt fogja tenni. akinek a gyermekei alól elárverezik az utolsó nyoszolyát. hitelt. s ezzel az összeggel oly mértékben fog kevesedni a jövedelmünk. ahová én viszem. – azután a nagy keserűség. ha megindultunk. hogy ön angyal. hogy ön nagyon szellemdús. hogy az itthoni kannibálok egyék meg? – Grófnő! Elismerem. Argumentumai nagyon nyomósak. becsületet. amit most tett. Az ablak előtti három lábú állványon volt japáni vederkében egy egzotikus virág. amit senki sem tehet vitássá amiatt. gazdálkodhatik: részt vehet a politikában. Nem kísértem meg a cáfolásukat. Nekem nagy heverő tőkepénzeim nincsenek.vadászhat. vezethet egy vármegyét? Nincs-e önnek ott a széke a magyar főrendek asztalánál. – Elismerem. háttal fordulva a neje felé. Akar ön adósává tenni vagy nem? – Ha ezzel aztán minden helyre volna hozva. De ha én most az ön könnyelműen kötött tartozásait kifizetem. és jöjjön velem oda. meg nem állunk. kétségbeesésében elvágja a torkát. hogy mi a teendőm. amiben most él. de én még egy angyalnak sem adom el a lelkemet. Vagy ha ez mind nem tetszik: nincs-e nyitva a kerek világ ön előtt? Nem mehet-e el körülutazni a Földet? Vademberek közé. – Ér-e önnek valamit ez az én fejem: vagy nem? – Ér! Én megosztom önnel az egész vagyonomat. hogy nem mehet ön többet a klubba: „avantage-t” gyakorolni saját találmánya szerint a buta pointeurök felett? hogy nem jelenhet meg a turfon. hogy a totalizatőrnek adós maradt. utána fogja küldeni a másikat. 199 . Én – az adósságaimat lefizetni becsületnek tartom. Hanem ez mind nem kérdés. azután az égető megszégyenítés után. hogy kénytelenek leszünk falura visszavonulni.

aki kisebb összegeket a kölcsön fejében előlegezni kész. Azt pedig tudta a grófnő. Győzelmes vetélytársné! Hja bizony. hogy a fogadásokon vesztett összegeket negyvennyolc óra alatt le kell fizetni. „Milyen szépen süt a nap!” S ki tudja. Elmúlt a kritikus negyvennyolc óra. jogtanácsoshoz. a győzelem nem megy vérontás nélkül! Csöngetett a komornyiknak.” Ezt átküldte Oszkárnak a lakosztályába. „Elítéllek. Földhitelintézet igazgatójához. 200 . aki írásbeli felhívására nem kapta meg rögtön a fogadáson nyert összeget. Ilyen nagyobb összeg kölcsönvétele sok peripetiákon megy keresztül. Válasz jött rá vissza. Még ma beszélek a bankárommal. akkor nem nőhetett volna oly szörnyeteggé. hogy az anyai érzést is elfojtsa szívében. kolduló-levelekkel vegyest. „Köszönöm. de hiszen ha az nem volna. az illetőnek joga van a mulasztást a klub elé hozni. De megmentelek. hogy saját leányának vetélytársnéjává legyen. – Milyen jó szaga van ennek a gardéniának!… Azzal megfordult. Ez a hang.– Milyen szépen süt a nap – sóhajta fel a gróf. El volt készülve az ostromra. Azonban az ostrom nem következett be. Levelet írt a férjének. annak az íróját azonnal kielégíttesse a bankárja által. A gróf nevére érkezett levelek csupa barátságos meghívásokat tartalmaztak.” Azontúl aztán sok járás-kelése volt a grófnőnek: bankárhoz. Ezt az aggodalmát némileg megnyugtatá a bankárja azzal a biztosítással. hogyha azok között találkozik megsürgető levél. s az ékszereit is mind zálogba tette. s még senki sem jelentkezett a tartozásokért. amíg nyélbe sütik. Evégett a grófnőnek ügyletszerű feladata volt a férje címére érkező leveleket sajátkezűleg felbontani. ez a szó nem ment ki a grófnő lelkéből. Órültség tőle ez a szerelem. s minden üdvözlés nélkül elhagyta a neje szobáját. mert ha e határidőn túl halad a teljesítés. meddig süt erre a főre? Rajtakapta magát. hogy most is szereti ezt az embert. Életem a tied. hogy panaszt csak az emelhet. Saját magának is volt készpénze. s akkor a késlekedőt kigolyózzák.

A címen nőírás felismerhető. Oszkár pedig ez idő alatt szobafogságban volt. Nem volt neki szabad a lakosztályán kívül mutatni magát. Annak a borítékján kívül. egy valódi nemes gyopár (Edelweiss) volt felragasztva. Mikor a szobájába érve. hogy a kölcsönkért pénz likvidálva van. s kivette a parfümös levélkét belőle. – Itt a pénzed: meg ez a levél. dobogó szívvel nyitotta azt fel. Furcsa levél volt! Éppen nem szellemdús. Florinda írta. nem az volt! Au contraire. Ah. Csak az én rabom vagy. A pénzcsomaggal együtt adta volna oda neki. a grófnő nem bontotta volna azt fel. Így a Kolatschen-Lizl írhat. Nincsen semmi veszély! A negyedik nap reggelén értesíté a grófnőt az ügyvédje. A harmadik napon a zsoké-klub stampigliájával ellátott levél érkezett a kapushoz. Szabad vagy. Nyugtalanul. Azt is a grófnő vette át. egyedül maradt. lezáró pecsét helyett. amit nekem ígértél a budapesti lóversenyek után?” A végtelen düh állta el egyszerre minden idegeit. azt kérdezé a kapustól. hogy a gróf vadkanvadászaton van. még ezzel is több legyen az adósságod nálam. felszakítá az edelweiszos borítékot. Ő maga sietett azt a Földhitelintézetnél átvenni. Tárgya: tagválasztás. „Szép Diegóm! Hát mi lesz abból a fél millióból. Az elnökség meghívja a grófot rendkívüli választmányi ülésre. Amint a kapu alá behajtatott. hogy nincs-e a grófnak levele? Egyetlen egy volt. Aztán vágtatott haza. Leült levelet írni a férjének: s azt a hetéra levelével egy borítékba zárva átküldé hozzá. Hanem az a virág mindent elrontott. Abban az évadban ez volt az egyedüli lőhető vad. Nem hallgatott többé se eszére. Ha ez a nemes gyopár nem lett volna a levélen. 201 . Ha ez már talán a Verdikt volna.A kapusnak kötelessége volt mindenkinek azt mondani. se szívére. Azonnal fölvehető.

Tíz perc múlva egy csattanó dörgés rázta meg a palota ablakait. amiről a világ asszonyai annyi álmot álmodnak.Mit írt e levélben? Azt nem tudja senki. Azt a gyönyörű szép fejet. mert abból fojtást csavartak. – – – 202 . Oszkár gróf a legnagyobb kaliberű bölénylövő fegyverével zúzta szét a fejét.

Majd azt hallja. hogy utána pótolhassa. A világ előtt mindig a halottnak van igaza. – Azt hitte. amit éppen kölcsön felvett. hogy kacagva kiáltoznak künn a kastély előtti pázsiton.HARMINCKETTEDIK FEJEZET A búvárok A grófnő rögtön kiköltözött a palotájából. És most mind a ketten halva. Ha az nem találna elég lenni. hogy elégítse ki belőle azokat. Sokszor adott már szárnyakat a nő a férfinak. egész más jellem fejlődött volna ki nála a nemes kedélyű nő befolyása alatt. szenvedélye. S aztán ott maradt ősei kastélyában rettenetes egyedül. amikor valaki az ételeket végigbámulja. hogy a jogtanácsosának átadja azt a szerencsétlen félmilliót. Mikor azokon a nagy visszhangzó termeken végigment. hogy már három hónapja. hogy nem készülnek-e még a szürethez? Az hüledezve rebegi. Csak nappal mer lefeküdni. napvilágnál. Amit annak ígért a férfi. Arra az egyre volt gondja. Nem kellett tartani a látogatóktól. A temetést sem várta be. Odafut az ablakhoz. Hibáit magas erényekkel cserélte volna ki. aki őt megmenthette volna. Milyen boldoggá tehette volna őket. Hazasietett magyarországi birtokára. éjjel virraszt. Az van elítélve. A kasznárjától azt kérdezi. Hintót hall végiggördülni a kastély aranyozott vasrácsa előtt. de elmulasztá. Nem azok! A várnagy gyermekei játszanak lawn teniszt. 203 . mint a másik. – Nem! Őzek futnak végig az úton. Az egyik jobban meghalva. itt nem áll meg senki. Örökké ébren és örökké álmokat látva. s a hozzá illő ifjú hajadon. hogy Bécsből eljött. Az ő hiúsága. mintha a lépteiket hallaná ropogni a park porondos útján. pedig még csak három hete. Egyedül étkezik. És mind a kettőnek ő az oka. tudassa vele. s ott elzárkózott a kastélyába a világ elől. Sokszor úgy tetszik neki. Ha ugyan étkezésnek lehet nevezni. lámpafénynél. mielőtt Bécsből elfutott. azt meg is tartotta volna. Hangjaikra ismer. Közel a megtébolyodáshoz. mintha ők jönnének reá szembe: az a szép ifjú dalia. Egy ilyen gyászban nincsenek részvevők. úgy tetszett. Talán ők érkeznek vissza? Nem! Tovább gördül az. s azzal meséltet magának. akiknek Oszkár tartozik. Felhívatja magához a várnagy kisleányát. hogy még csak most kezd virágzani a szőlő. Menekült a rémtett színhelyéről.

kérem alássan. ami azt tehette. hogy senkit se jelentsenek be. Az egész tekintete mutatta. Kevély fejhordozású állat. Ezek voltak Oszkár kedvencei. mikor odament hozzá. Az alázatosan feleli. a bécsi advokát úr. – Hejh! Te gyilkos – monda neki a grófnő. fényes granátvillogású szemekkel. Azzal dolgom van. hogy egyet ne harapjon rajta. s a nyakát megveregette. Azok is ráismertek arra a hölgyre. táguló orrlyukakkal. s három szép paripát vezetnek be az udvarra. – Az én jogtanácsosom? – Igenis. hogy „te is az!” (Ugye te se tudod tűrni a korbácsütést?) Eközben megérkezett a bécsi ügyvéd. aki nekik cukrot szokott adogatni a tenyeréből. kérem alássan. A grófnő éppen kinn ül az erkélyen. – Hát itt van? – Igenis. – Hát kérem alássan: a fiskális úr hozta Bécsből. Köztük volt a My Dream is. teljes fegyverzetben. csíkos zubbonyú lovászok.Egy nap aztán az a meglepetés éri. – De hogyan „hozta?” – A vasúton. Másodmagával jött. A My Dream valamit mondott rá: a maga nyelvén. Odaszállt a tiszttartó úrhoz. – De az ügyvéd kivétel. – Ön csendőr kíséretében jön hozzám? – kérdé elbámulva a grófnő. hogy a kastélya kapuját feltárják. 204 . – Hát mért nem jelentik be? – Azt méltóztatott parancsolni a várnagynak. vagy lábával fel ne köszöntse. Jól ismerte őket. hogy mennyivel előkelőbb lénynek tartja magát ennél a két lábon bicegő fajzatnál. – Mit akarnak ezekkel a lovakkal? – kérdi az istállómestertől. Azalatt szemlére vette a lovakat. Küldjenek érte sietve. A kísérője egy zsandár volt. A kötőféket tartó lovász egész figyelmét igénybe vette.

indulattól fulladozva. Én a rámbízott összeget visszahoztam. s a grófnőt nevezte meg általános örököséül. s másnap mindenki azt mondja: „Szegény Oszkár! De kár érte! Vajon kinek tartozhatott?” A halálnak nem akad gazdája. Ami az elhunyt gróf ritkaságainak árveréséből begyűlt. Tehát még ő örököl férje után! Milyen irónia! Az elmondottak után ismét fölébredt egy alvó szörnyeteg a grófnő lelkében. Nem csodálatos biz az. mind félreugranak mellőle. – Ez csodálatos. – Hátha nem is igaz a nagy veszteség. Az öngyilkosnak nem maradnak becsületbeli adósságai. halkan mondá neki – Kíséretet kellett hoznom magammal: ilyen nagy összeg pénzzel nem merek egyedül járni. – Hát akiknek tartozott? – Nem jelentkezett a kitűzött határidő alatt senki. – Nagy összeg pénzzel? – Igen. – Nem hagyott semmi levelet maga után a gróf? – kérdezé az ügyvédtől. Az a négy lat ólom mindent kifizetett. 205 . – A végrendeletről szóltam. Az egész félmilliót hozom. ami a tárcájából fedezve lett. A paripákat is elhoztam magammal. – De egyébről? – Meg kell mondanom az igazat. nehogy a vére rájuk freccsenjen. A gyanú. – Holmi apró iparos árjegyzéken kívül. akiknek vesztett fogadásokkal tartozott. A gentleman bajtársak. A gróf halála órájában végrendeletet tett. Corday Sarolta levágott feje. semmi tartozása sem volt a grófnak. a féltés. hogy maradjon künn. nem akarom magamnál tartogatni. s aztán felvezetve a grófnőt a veranda lépcsőin. Volt egy lepecsételt levél az asztalon. de azon csak egy keresztnév volt. grófnő. És még azon fölül is. a hóhér arculütésére még elpirul. amiért most nem jelentkezik senki? Hátha az a nemes gyopár vezet a rejtély titkára? A sértett becsvágy legtovább élve marad az emberben.Az ügyvéd inte a fegyveres vitéznek.

– A levelet kérem elébb. amire fordítani lehet. hanem a leányomnak. A grófnő előkereste a szekrényéből a leánya levelét. Az ügyvédnek gyámolítani kellett a grófnőt. Alig tudta a lépcsőn felvezetni a szobáiba. – Hol van az a levél? – Elébb hadd adjam át az összeget. Tudok egy jó célt. aki az eltűnt leányomat visszahozza. mikor halni készült. Katharinának hívják. hogy a lábáról le ne rogyjon. – Hát a grófkisasszony nem ment kolostorba? – kérdé bámulva az ügyvéd. amiben az rettenetes búcsút vesz az anyjától. (Aztán fejére zúdult a tenger.– Minő keresztnév? – A grófnőt. – Hát mi? (A sárkány tüzet okádott már!) – „Amelie”-nak volt címezve. kérem. Kezébe vette azt a finom vieux saxe papírra írott levelet. úgy tudom. a koronás monogrammal lezárt borítékban.) – Az a leányom neve. vegye át az összeget a grófnő. – Milyen szép betűket rajzolt. Nem nekem írt. és tegye valahová letétbe. hogy félmilliót kap tőlem. Ott aztán leveté magát a grófnő a kerevetre és zokogott keservesen. Hirdettesse ön ki. „Milyen igazán szerette őt!” Aztán lassankint magához tért. Ez az összeg ne égesse az én lelkemet többé. – Csak vigye ön vissza. – Olvassa ön ezt. Eleget tettek a szeszélyének. – De most. – Nem az volt rá írva. s hosszan elbámulta a ráírt betűket. s letörlé a könnyeit. 206 .

s abban legfőképp a hűtlen jegyesét és vetélytársnőjét. – Annak a tengernek a fenekén? – Annak a sártengernek a fenekén. akkor adok önnek egy tanácsot. Azonban az eltűnt leány levelében még ennél nagyobb fenyegetés is volt. és az egész társaságon. Akkor önnek kell a leányát felkeresni. grófnő. Ez már az „alvilág”. aki családi controversiából kávéházi énekesnővé inaugurálja magát. De most már nem törődöm semmivel. Ez már nem arról a „félvilágról” beszélt. Nem tagadom. 207 . – De hát. hogy valaki ezt a tervet keresztülvigye. de sikertelenül. amennyit az én gyászfátyolom el ne takarjon. amit a grófnőnek követni kell. ahol a fényes „nevet” bepiszkolják. – Bosszút akar rajtuk állni. mint csupán a saját édesanyja. eléktelenítve. grófnő. annak a tengernek a fenekére. amivel önt megfenyegette. az édesanyját. És ahhoz valóban merész elhatározás kellett. – Nem is új találmány ez. elbukva. csak hozzák vissza. Miről volt szó? Egy fiatal grófleány meggyűlöli az előkelő társaságot. ami a cafée chantantok pódiumán is alul következik. Van benne valami démoni elégtételvevés. Találják fel akárhol. Fokhagymabűzt lehöllni az ájuldozó haute-volée[4] arcába. hogy felölti a búvárkészüléket. Ha a leánya oda szállt le. Az ötlet bizarr. Nem lehet annyi bűne. ahol az egész világ láthatja. Legyen ön segítségemre! – Jól van. – Egy hercegkisasszony. de egészen lélektani. hanem ahol már semmi „nevet” sem viselnek. A grófnő ráállt. Összepárosítani a diadémot a frígiai süveggel. – Meg akarja gyalázni a családja nevét. most jut eszébe önnek az eltűnt leányát kerestetni? – Eddig is nyomoztattam. a „hanjagel”[3] között. rettegtem rátalálni. Meghurcolni a legfényesebb optimatesnevet[1] a „mob”[2]. akárminő helyzetben. s a hercegi címert a harisnyájára hímezteti.Az ügyvéd egyeneslelkű ember volt. …Az ügyvéd aztán elmondta az egész tervet. ott őt senki más meg nem találja. Ha ez szilárd elhatározása. Nem bírta felháborodását eltitkolni. Irtóztam a gyalázattól.

Ott kifogadott egy üresen álló szállást. hogy az eltűnt leányt egy bizonyos világ szféráján belül kell keresni. Gyakran előfordul a klinikán. mely parfümből és serzamatból. szivarfüstből és lámpagázból verődött össze. ahol a házmesterné szolgálta ki. Férfiruhát öltött. Nagyon hasonlított egy hegedűművészhez. [2] [3] [4] 208 . Idiosyncrasia a neve. A grófnőnek le kellett mennie Budapestre teljes inkognitóban. A haját felbodorított fürtökben viselte. Ha egy angyal elbukik. Abban tehát mind a grófnő. mind a jogtanácsosa megállapodának. mob = csőcselék hanjagel = csirkefogó haute-volée = felső tízezer. Hanem az ád. [1] optimatesnév = nemesi név. Abban a gőzkörben. Nem is vasúton. S ennek mind az idegszervezet az oka. abból egyszerre démon lesz.Az ilyen nagy kedélytévedésre már csak a patológia ád magyarázatot. aki őt az ismeretlen alvilág labirintjában kalauzolja és megvédelmezze: ez volt „Reznek” úr. A budapesti főkapitányság azután adott a rendelkezésére egy ügyes és bátor detektívet. a bajadér jön ki alóla. Ha egy vesztaszűz leveti a fátyolát. ami termetét nem árulta el. hanem „gyorsparasztokkal”. Egész deli gavallérnak nézett ki benne.

mint akit a hajótörés után 209 . s ő úgy maradt a világon. s folytatta tovább a sétáját az árok fenekén. S ezzel az egész szimat el lett vesztve. a személycserét. párbajairól beszélnek az arcán látható vágások rúnái. Reznek úr valamikor éppen azon az úton járt. amelyen Oszkár gróf. azt a tudósítást vette az őrt álló konstáblertől. Hogy akkor a jelezett grófkisasszonyt elszalasztá. ha akarná. A saját nyomorúságuknak enyhítője volt az a tudat. hogy „megkerült a Kapor Ádámék elveszettnek hitt szobalakó mamzellje”. A legügyesebb kutató rendőr. Hát bizony ő sem született annak. ezerekbe menő az eltűnt grófleány feltalálójának. palotában lakhatnék. De hát azt már láttuk. azok sem árulták el soha. Reznek úr már az volt. Ha az a leány egyedül megy ki a pályaházból. azt fel ne használja a szép díjazás reményében. Ama hófúvásos éjszakán. – Képtelenség volt feltenni egy rendőrről. akit rejtegettek. nem ugrott bele a nyakát kitörni. S minthogy a koldusok szövetsége még erősebb és szervezettebb. de hasznot tehet. A detektívnek a kezében volt a téves személyleírás. mint a Szent Hermandad szolgáié. se a politechnikumban. Így azonban a kantinból visszatérő detektív. hogy az. amit a kiindulási állomásról megküldtek a budapesti rendőrségnek. hogy ezt szívesen osztja meg velük valaki. aki a napszámosokat kérdezte ki. akik sejtették. az nem az ő hibája. de arról csak a rendőrségi közegek tudtak. Már egyszer találkoztunk vele. akkor a konstábler intésére a detektív mindenütt a nyomában marad. hanem a Paczal János konstáblernek az érdeme. ha valami gyanút talál. Mikor egyszer aztán kiszaladt a föld a lába alól (a föld forog!). ő alatta is futott a versenyparipa a steepleschase-n: vele is kacérkodtak a „négy dámák” a fáró-banknál. Azért azt mégis figyelmébe vette volna a detektív. aki maga is szenved – és nem mondj a senkinek. tudták. Jutalom eddig is volt kitűzve. hírlapokban nem lehetett azt kikürtölni. ha véletlenül a váltóőr pártul nem fogja. Csakhogy ő. de az éppen nem illett rá a vonattal érkezett egyetlen fiatal fehércselédre. Nem is készült erre a derék pályára. Hiszen nem volt bűnös. hanem szépen leszállt abba. Neki is voltak egykor négyesfogatai. mikor a nagy árok keresztül állt az útjában. amikkel nagy ostorpattogtatva vágtatott végig az utcán. A „detektívséget” nem tanítják se az egyetemen. aki. mely nyomra vezet. kivált miután a feljelentettnek ezáltal nem kárt. amikor a ruttkai vonat elkésve érkezett meg a „losonci” pályafőhöz.HARMINCHARMADIK FEJEZET Reznek úr Reznek úr volt a fővárosi alvilág lakóinak a réme. hogy Paczal János nem volt rendőrnek való ember. ő is udvarolt a világszép hölgyeknek.

odavonta az ölébe. a lebujok orgiáival alapos ismeretségei voltak. alakját úgy el tudta változtatni. orgazdákat fel tudott találni. annak az arcára évek múlva is vissza tudott emlékezni. Ez az úr lett kísérőül adva a leányát kereső grófnő mellé. – és az öröm. hogy „mégsem ez az”. hát akkor nem lőtte főbe magát. A nőcsábítástól sem tartózkodott. Személyes bátorsága a csodával volt határos. anarchistákkal. A hajsza egész komolyan indult meg. ahol a késdöfést könnyen osztogatják. letörülgette az arcáról az ámító festéket. Néha talált egy olyan alakot. aztán megint egy visszás keveréke az érzéseknek váltotta fel az előbbit: ismét a bánat. És amellett a szalonok chronique scandaleusé-t is könyv nélkül tudta. s testi erejével imponált a gonosztevőknek. vallatóra fogta. mikor minden kötél elszakadt? Minden munka tiszteletre méltó. Győzte a spirituozumokat. tolvajtársaságokkal. Tízezer nevet tartott a fejében. Uzsorásokat. mint a klubok repülő-szavait. hogy akit egyszer meglátott. ami a vonalon alul van. Ijedség és öröm szállta meg egyszerre az idegeit. Egyedül be mert törni olyan rejtett bűnbarlangokba. Úri mulatságból keresztül-kasul kitanulta mindazt az életet a fővárosban. Azt megfogta. s meglepően tudott utánozni minden tájkiejtést. A tolvaj zsargont csak olyan jól ismerte. S ennyi szükséges ismeret mellé még egyéb kiváló tulajdonokkal is rendelkezett Reznek úr. a nyelvükön is értett. És azonkívül azzal az adománnyal bírt. A grófnő idegei bámulatos módon kibírták azt a kalandozást az alvilágban. lélekvásárlókkal. s amellett minden előkelő európai nyelven beszélt folyékonyan. ha valami titkot kellett ezáltal kicsalni. hogy a társaság. amely közé keveredett. hozzátartozónak vette. Ez a tudománya maradt meg az eddigi tanulmányainak a kurzusából. Miért ne vette volna hasznát ennyi szép tudománynak. s a detektív munkája bizony az. soha senki le nem tudta itatni. Egy olyan világrészben. amely hasonlított azéhoz.kidobott a tenger. hogy „ez nem az”. Titkos játékbarlangokkal. hanem beállt a rendőrséghez detektívnek. zálogüzleteket. Arcát. 210 . amelyről neki eddig sejtelme sem volt. s a névtelen istenasszonyoknak (névtelenségük dacára) egész természetrajzát volt képes megírni. akit keres.

beszélt is vele. és más kiindulási pontot keresnünk. – Tud ön ilyent? – Nekem van egy sejtelmem. – Éppen azért nem igaz. Feltűnt néha a bacchikus jelenetek között egy-egy madonnaarc is. annak a kosarait segített cepelni. hogy elámítsa az üldözőket. De bizony meglehet. ha esett. Annak az egyetlen fiatal leánynak személyleírása semmiben sem hasonlított a grófnő által megküldötthöz. egy veszedelmes internacionális tolvaj elfogása közben. s leült egy padra. mi hamis nyomon járunk. a többi utasok elmaradtak a hófuvat miatt egy közbeeső állomáson. Körülvették a nevető. a neve: emlékezem már rá: Paczal János. hanem felfelé esett. az elkésett vonaton csak egy fiatal leány érkezett. Hisz aki szökni akar. ahová menekül. amikor bátor önfeláldozással teljesíté kötelességét. hogy csak fakereszt jut neki. – Grófnő. s úgy emlékezem. Egyszer aztán azt mondta neki a kísérő detektív. számú konstábler a VI. nem mondja meg a valódi helyet.Egész csapatvizsgáját tartotta a kísérteteknek. A leány hozzá tartozni látszott ahhoz a tojásszedő kofához. 211 . Ez volt a 116. Bukott angyal. s amíg az a pénzügyőrség szobájába ment. akit keresünk. hogy meg is mondta nekem. – Mit gondol ön? – Én azt gondolom. hogy az a leány hova fog szállni. de az a konstábler. aki mellém volt adva. Ez a rendőr éppen e napokban. hogy most a Vereskereszt Kórházban fekszik. – Akkor siessünk ezt a konstáblert felkeresni. hogy a grófnő leánya. – Saját levele utasít ide. kompániából. élet-halál között. Ebben az atmoszférában mi nem fogjuk feltalálni azt. akivel egy kocsiban ült. – Ha ez igaz volna! – Nekünk vissza kell fordulnunk. bizonyosan megkapja az ezüst érdemkeresztet. táncoló koboldok. – Csakhogy azzal egy nagy baj van. olyan súlyos sebeket kapott. Én furfangosságom dacára rá hagytam magamat szedetni. Azon a napon. hogy az ő leánya is ebben a világban lehet. – Én nem láttam őt eltávozni. nem lefelé. annak a kosarait őrizve maradt hátra. Ha felgyógyul. Ez a levél csak arra való. amelyen az itteni rendőrséghez a grófnő távirata megérkezett az eltűnt grófkisasszony felől. Egy ilyennek a láttára a grófnőben még jobban megerősödött az a hit.

A halott arcán nincsen harag. Homlokát összeráncolta. akkor vége van a betegnek. – János pajtás! Nem lesz semmi baj – monda neki.– Siessünk ezt az embert felkeresni. ezt súgta lopva a fülébe: „Amelie”??? A beteg arca egyszerre elkomorult. szemei lezárultak. A grófnő maga sietett oda hozzá a pohárral. A grófnő elfeledé. Annak a sebláza egyre tart. s ha meg nem fordul. Csak az összevont szemöldök tanusíták. s imára kulcsolta kezeit. Az ápolónő mondá. a másikkal odatartá száraz ajkaihoz a mandulatejes poharat. hogy él. eszmélni látszott. Imádkozott egy embernek az életeért. minden kívánsága teljesítve legyen. s egyik kezével a beteg fejét gyöngéden fölemelve. A detektív felvilágosító szavaira azonban beeresztették a grófnőt a megsebesülthöz. ajka becsukódott. amit ugyan az ő nagylelkűsége 212 . Folyvást delíriumban van. A grófnő pénzt hagyott hátra a kórházfelügyelőnél. férfi öltözetét megtartva. Paczal János eksztázisban ragyogó. valamit beszélni látszottak. hogy már hét nap óta egyedüli tápláléka a mandulatej és tiszta húslé. azt nem lehetett megérteni. Az italtól kissé nyugodtabb lett a beteg arca. a detektív kíséretében. homlokán verítékgyöngyök. mint egy halott. merőn felnyitott szemekkel feküdt a kórágyon. Reznek úr odahajolt a beteg fölé. hogy férfiöltönyt visel. kocsizott át Budára. A grófnő azalatt amíg így föléje volt hajolva. A grófnő. száraz ajkai félig felnyitva. A lázbeteg mohón nyelte a hűsítő italt. hogy ha a sebesült felocsúdik. Ott a felügyelő-orvos nem akarta őket a beteghez beereszteni. Olyan lett. de hogy mit. arra a célra. akit sohasem látott azelőtt. arca láztól veres. beszélnie pedig éppen nem szabad. szemeire félig lezáródtak a veresre gyulladt szemhéjak. – Vizet… – lihegé forró lehelettel. Az ápoló irgalmas néne azt mondá. A sebesült nyitott szája mosolyogni kezdett. hogy a lázroham már éjfél óta tart.

a „zöld paradicsomhoz” címezve. és nem jött vissza a szállására. az alakja a tudakolt leánynak? Talán azt is megmondják. A Stáció utca szegletén van egy ócska hajdani fogadó. Forró nyári nap volt. s odament a kapuajtóhoz. elmondja. akit éppen mi keresünk. A vánkosok az ablakokba voltak kirakva. ha ott nincs. azon be lehetett nézni. egy roskadozó ház. – Akkor annak kell felőle bizonyosat tudni. azok tele voltak sárpettyekkel. Az be volt zárva. de a nagyszámú lakók közül csak akad egy. szorgalmas gazdasszonyok az ablakokat mosták. poroltak mindenfelé. Előtte való napokban fel lett jelentve. – A kapu fölött lógó hajdani kocsmacímeren csak a rézrozsda tartotta még a zöld színt. – Siessünk oda. Valahol egy tábla be volt törve. A konstábler értesítése szerint ama vonattal érkezett leány lett volna az eltűnt varrónő. Csak a vedlett falak látszottak. Szellőztettek. Azoknak a földszinti házikóknak. – De hátha az volt. egész a Stáció utca végéig. a csöngettyűhúzó le volt szakítva. Valami dohos bűz jött ki a nyíláson.nélkül is megtesznek valamikor a Vereskereszt Kórházából kijöttek. Alig lehetett rajtuk belátni. S ha nem mondják is. minden ablaka nyitva volt. – Az a vasúti őr vitte magával a vonattal érkezett leányt. a detektív kiszállt. azt mondá a detektív a grófnőnek. ahogy a szenes szekerek a tavaszi latyakkal tele fecskendték. hogy ugyanaz a mamzell eltűnt. Aggasztó jelenség! Amint a ház előtt megállt a bérkocsi. már azt azután a rendőrség ki tudja sütni. csak egyszer a helyes személyleírás legyen a kezében. A vasrácsok mögül virágzó muskátlik kandikáltak elő. amik a Külső-Stáció utcát alkotják. Talán még most is ott van az a leány? S ha nincs is már ott. aki jó szóért. Csöngetni akart. Dörömbölni kezdett a kapun. Sorra járta az ablakokat. Csak a „zöld paradicsom” ablakai voltak végig mind bezárva. hogy milyen volt az arca. jobb pénzért. hogy hová költözött. Senki sem jött elő azt kinyitni. – Most már annak a lakására is emlékezem. hogy mindenfelé kerestük. Azon az említett éjszakán nekem ugyanaz a konstábler azt az értesítést adta. A grófnő és a detektív a legvérmesebb reménnyel hajtattak vissza Pestre. – Most megint jutott valami az eszembe. hogy az ott alkalmazott vasúti váltóőrnek a lakásán albérletben levő mamzell megkerült. törülgették. Most már kezükben volt a gombolyag fonál kezdete. a többi 213 . – Ah! Az lehetséges. Tudom jól.

átellenben meg egy régit bontottak le. A pecsenyesütőné utcai ajtaja keresztbe tett deszkával volt beszegezve. ki tudja. itt a mészpor segített kellemessé tenni a levegőt. a lakosokat kiszállásolták belőle. 214 . aki megadta a felvilágosítást. Szegény ember volt valamennyi. Senki sem volt. aki a „zöld paradicsom” krónikáiról hírt tudott volna mondani. A „zöld paradicsomot” a városi hatóság mint egészségtelen hagymázfészket két hó előtt bezáratta. A detektív kérdezősködésére előállt végre valami pallérféle uraság. merre fújta szerteszéjjel a szél.lekopott róla. Azokat. A szomszédban építettek egy új házat. Ott az ójtott mészgőz. akinek „Hátán a háza. kebelében a kenyere”.

színészek. Soha e világi életében olyan fejedelmi dolga nem volt. Némely estén egész hosszú asztalt ülnek végig csupa királyi táblabírák. Akkor lesz libapecsenye a „Burg-gendarme”-nál. maga szolgál fel a vendégeknek. – No. azt sem tudták.HARMINCNEGYEDIK FEJEZET A „Burg-gendarme”-nál Paczal János kiheverte a sebeit. francia kompótok soha el nem fogytak nála. kézművesek is lakmároznak ugyanazon étteremben. de már abból nem kért. – És amellett tisztességes munkások. János pajtás. a felesége pedig maga süt főz. A „Burg-gendarme” egy nagyon széles körben jól ismert kocsma ős Budavárában. felcsapott kocsmárosnak: átruházva a rangját a vendéglőjére. mintha orvosságos üveget nyitnának fel előttem. délceg alak maga a kocsmáros. ami ebben az évadban már ritkaság. Alig várom már. művészek. miniszteri hivatalnokok. két szép leányával. Spárgával hizlalták. 215 . hogy szabad volt neki az ételből „csipegetni”. s mindennap árticsókát hoztak neki. ahogy mondani szoktuk. Inni pedig nem kapott mást. A drága befőttek. Ha vadpecsenyét engedett meg a doktor. mint tokaji aszúbort. Csak már egyszer annyira segítene az úr Jézus. csak még egy pár napig türtőztesd magad. aki mindennap meglátogatta őt a Vereskeresztnél. olyan. hogy egy kis jó libapecsenyével ülhetnék szemközt. mint a Vereskeresztben. mivel keressék a kedvét. Bár azokban holmi rendes kompactiójú ember belehalt volna. – Hallod-e Kristóf barátom – monda egy napon Paczal János az ő kedves pajtásának a Reznek detektívnek. Látogatják a kocsmáját jómódú polgárok. Derék. Midőn már annyira magához tért. Dehogy panaszkodott! Inkább tele volt dicsekedéssel. Unom már a sok fácánt meg békát. de hát ehhez „hozzá volt varrva a lélek”. hogy kiszabaduljak ebből a nagy uraságból. Vendéglőse valamikor udvari csendőr volt. hozzá tepertyűs öntöttsalátával! Mindjárt ember lenne belőlem azt tudom. S mikor a tokaji bort látom. hoztak neki fácánt meg császár-madarat. amíg. kapta magát.

Akkor aztán meg is törlik a széket előttük a házi kisasszonyok. legfeljebb azt mondják neki. ahol talál. nem is illik. „Vajon nem engem akarnak elcsípni?” S lassan lassan elpárolognak. helyet foglal. Minden megsürgetés nélkül ott áll előttük azonnal a pirosra sült. (Igen olcsó. ropogós bőrű fáintos libapecsenye. kiabálni nem szükség. s ha a poharat csengeti a késfokkal. amíg meg nem vetette az ágyát a beszédnek. amikor tudniillik nem hivatalból.) Bor is csak egyféle van. Egyik vendég a másiknak súg: „Ott ül egy detektív! meg egy konstábler! – Valakit keresnek!” – Azután minden ember gyanakodva néz a szomszédjára: „Nem te vagy az?” vagy pedig magába szál. Ha sok ott hagyja. mert mindennap csak egyféle étel van. Hozzálátnak komoly emberek étvágyával. Abból mindenkinek jár egy literrel. A detektívnek meg a konstáblernek pedig akkor van a vacsoráló ideje. Az is olcsóbb. mert öt krajcár az ára. másik nap gulyáshús csipedettel. Mert ha korábban telepedik le két ilyen vendég valami népszerű kocsmában. Ezek mind rendes. s elgondolkodik rajta. a párolgó öntöttsalátával. s el nem egyengette az útját egy-két pohár 216 . Az a nap vasárnap volt. Azért ez a két alak csak akkor szívesen látott vendég. Paczal János konstáblert az első napon. amikor már üres a csárda. Okos ember nem áll szónak addig. hogy ott van. hogy mit kap. melyet kettőbe vágott lágykemény tojások s kockára aprított tepertyűk tesznek kínálatossá. hanem csak a maga kontentumára vacsorál. Ide invitálta meg Reznek úr a barátját. hogy el ne törje. harmadikon paprikás halászlé túrós galuskával. negyediken libapecsenye öntöttsalátával és így tovább. ami nem kedves dolog a kocsmárosra nézve. Este tíz órakor érkezett meg a „Burg-gendarme”-hoz Reznek úr Paczal Jánossal. a libapecsenye és tepertyűs öntöttsalátának a napja. akik tíz óra ütéskor kihörpentik az utolsó poharat. akkor egyszerre vége van a hangos diskurálásnak. Aki jön. Ezen a napon tűzték fel a konstábler mellére a jól megszolgált ezüst érdemkeresztet megfelelő ünnepélyességgel. úgyis meglátják. Egyik nap malacpecsenye káposztasalátával. – Az egész heti menü ki van írva krétával kívül az ajtóra. s mennek haza. Budai veres. de legalább tiszta. tisztességes úri emberek. amikor a kórházból kibocsátották. Az ára is meg van szabva. igazi bor. Mindennap tudhatja az ember. mint másutt. megrendelni nem szokás a Burg-gendarme”nál. Válogatni sem lehet az étlapban. hanem az aztán fölséges. hogy hány krajcár kerek számban. mikor már a többi vendégek elmentek. de nem is vezetne semmi célhoz.Parancsolgatni. s hogy holnap mit várhat.

mikor olyan nagy lázban voltál. – No még azt egy hétig nem szabad enned. Semmit. János? – Hidd el Kristóf. – No ezzel a pohárral meg annak a derék asszonyságnak az egészségére. Kristóf barátom. az egészséges. Erre aztán maga a vendéglős is. ha mi nem iszunk is érte. másik nap fácán. a nagy betegsége alatt oly hűségesen ápolta. János pajtás. a Kristóf ki akarja vallatni a Jánost. – Az Isten éltessen. – Az apácáéra? – Nem az apáca egészségére. – Ez is fölséges volt! „Burg-gendarme” úr! Megmutathatja a feleségének a tálat: nem maradt rajt egyéb. a „Burg-gendarme” koccintott a vendégeivel. mindennap kompótok. mint boszorkányokat meg sárkánykígyókat. No ezzel a pohárral a derék háziasszony egészségére.” Nem szabad ugrálni a természetben. Alig vártam már. mert azzal nem elég jóllakni. 217 . Csak azután következik a poharazás. hogy egy kis jó fokhagymás pecsenyéhez jussak. csak a csontok. Aztán olyan borok. A grófnééra! – Miféle grófnéról beszélsz? – Hát a bájos X. Nem tudod? – Nem én. „Non datur saltus in natura. X. Először is összekoccintják a poharaikat. Katalin grófné. – Isten tartson meg soká. hogy egészen beleuntam már. amiket piskótával kell mártogatni. aki az én barátomat Jánost. hanem még a csontocskákat is egyenkint le kell faragdálni és megrágogatni. – Nem láttam én egyebet. uborkasalátával. s utoljára a jó barna „szaft”-ot a tál fenekén villára szúrt kenyérdarabkákkal kimártogatni. Ma csak érd be a libapecsenyével. Hogy tiszta munka legyen. a vereskereszti úri koszt után. – Hiszen mindennap meglátogatott.borral. (Most teszik le a „remeket”. beszélgetés. A libapecsenyénél ez még inkább ajánlva van. egyik nap fogolypecsenye.) – Hát hogy ízlett a budai libapecsenye.

s az egy szál faggyúgyertyánál rágyújtott szipákolva.– Mert delíriumban voltál. – Abban járunk már két hét óta. Hanem a másik még meg volna menthető. megtömte a szűzdohánnyal. Azzal kivette a kurtaszárú tajtékpipáját. befőtt. – Hát te azt hiszed. Hagyta volna a férjét a leányának. – Hát a sok fácánpecsenye. Én jobb szeretem a pipát. hogy egy ilyen méltóságos úrhölgy gyöngéd gondoskodására érdemes legyek? – Hát tudod: az a szegény grófné. Szólt is hozzád. mikor a titkos rulett-bankot lefoglaltuk. – Úgy tetszik. Olyan helyeken. – De a szegény grófnőt mégis nagyon sajnálni lehet a szerencsétlenségei miatt. mintha hallottam volna. De már nem tudom. Jó ismerősök voltunk. A detektív ebből a tekintetből azt vette ki. Kétszer tartóztattam le a phaétonját kisgyerekek elgázolása miatt. Rövid idő alatt elvesztette két legnagyobb kincsét: a leányát meg a férjét. – Gyújts rá. hogy a pajtása tud valamit. ahol az ember egyik kezét mindig a zsebében tartja a revolver markolatán. – Az már igaz. A grófnő is férfi ruhában. A grófnő meg én. – Köszönöm. tokaji bor és piskóta mind a grófnétól jött. – Maga volt az oka. Nem a spelunkákban kellene keresnünk a grófkisasszonyt? 218 . mégis nagyon szegény. de az egyiket már nem lehet feltámasztani. A férjét is jól ismertem. – No. – Tudom: hiszen együtt lestük a leányát veled a losonci pályafőnél. azért. Egyszer meg kiugrott előlem az ablakon. – Hát spelunkákban keresitek a grófkisasszonyt? – kérdé János különös tekintetet vetve a barátjára. mit. pajtás! Csempészett szivar. – Odanyújtá neki a felnyitott szivartárcáját. hogy olyan gazdag. hogy rossz nyomon járunk. Egyik spelunkáról a másikra. – S vajon mit követtem én el ebben az életben. akkor most meg volna mind a kettő.

– Dehogy nincsen. teljes ornátusában a ruhák hiányosságának. Nem azért teszem le ezt az egyenruhát. – Hát én a magam együgyű eszével azt ítélem. nem azért.A Jánosnak nagyon nehezen akart meggyulladni a pipája: erősen kellett befelé szívnia a gyertyalángot. amivel homályba burkolta az arcát. hanem előre hirdették volna öles falragaszokban a „kék macska” dicső firmája alatt. hanem azért. hogy nem vagyok abból a fábul faragva. hogy beszéltessen magáról az újságokban. Hát csak azért. Könnyen rászedhetnek. amiket a késdöfések ejtettek rajta. – Hej. De az eltűnt leány azzal fenyegette az anyját. nem tudok eléggé kemény szívű lenni. De egyszerre megszabadulhatnál a libériádtul: de még engemet is úrrá tehetnél magaddal együtt. Már néztem valami polgári állás után. Ostoba vagyok hozzá. Te tudhatod. János! Mindig mondtam én. Le is teszem ezt a hivatalt. spektakulumot. Nem tudok eléggé gyanakodni. grófkisasszony fog föllépni. Én detektív nem vagyok. hogy ebben annyiszor megdobáltak. De igazában konstáblernek sem vagyok én jó. Te jobban ismered őket. hogy szoktak-e a konteszek a „markotányos pincébe” járni? – Magam is úgy tudom. Kitiltatta volna magát a fővárosból per schub. hol kővel. hogy az úri család dicsőséges nevét elhomályosítsa: hát akkor ezt nem tette volna titokban. akit üldöznöm kellene. Azután meg egy hatalmas füstfelhőt bocsátott ki a szájából. Csinált volna botrányt. – Nem hiszek én semmit. 219 . igazi gyémántokkal rakott topánkákban. hogy az éjjel 1 1 és 1 /2 órakor pontban X. Tartsd ide a füled. hogy nem szoktak. Megsajnálom az embert. ami inkább nekem való. s hozták volna a képmását. mint románc-énekesnő. nem is ezekért a befoltozott lyukakért. Érzem én azt magam. Sohasem voltam én úri társaságban. hogy ha az elszökött grófleány ezzel a fenyegetésével azt akarta volna elérni. Hiszen ahogy a Stradivariussal lépre kerítetted a hírhedett tolvajt: az egy fenomenális májszterstukk volt. amiből egy rendőrnek kell lenni. Ez lett volna a bosszúállás! – De ugyan minek állna ilyenformán bosszút az az elkeseredett kontesz – titokban? – Tökéletes igazad van. – Hát vak tyúk is talál garast. János pajtás! János pajtás! Mondok én neked valamit. hol sárral. Hát mit gondolsz. mert magam is átlátom. mely úton kellene keresni azt a grófkisasszonyt? – Az már nem az én mesterségem. X. Ahhoz való eszem nincsen. mert ez a nagyközönségnek a legjobban kicsúfolt madárijesztője. hogy nagyon okos ember az én Paczal János cimborám.

De mit csinálnék én a magam százezreivel!? Egy nap kétszer akkor sem ebédelnék. Aminek nem áll semmi az útjában. amiben most élek. ha pedig kétszázezeres úr lennék: minden ember azt mondaná: „Ki tudja. Te! Egy félmillió! Megosztoznánk rajta. mint most. hogy jól van így. – Annak az egészségére.) Egyszerre csak összeszedte magát. – Te nálad értem azt. ahogy van. Én is azt mondom. (Most mindjárt beleakad a pókhálóba. X. kit ölt meg? komisz policáj volt!”. – Fél milliót? Csak nem akarsz tán posztkiszlit rabolni velem egy kompániában? – Nem. s el kellene dugnom az érdemkeresztemet. mindig arra gondolsz.Súgva mondá a többit. akire most gondolsz! – Összekoccintottak. – Hát aztán mit csinálnék én azzal a sok pénzzel? Én már megszerettem a szegénységet. ugornod kell. s a maradékot kiverte a markába. ha az sikerülne. – Nem igaz az pajtás. hanem olyan 220 . amit sokan irigyelnek. Ha most egy felügyelői állást kapok az elevátornál. hogy hej ha még egyszer én is felkaphatnék. hogy be ne sározzanak. hogy az embernek milyen sivatag az élete. Abban a társaságban. azt fogják mondani: „Derék ember. Egész tisztességes. De az nem olyan boldogság. – Egy kerek félmillión osztozhatnánk. s valahányszor a hajdani úri cimborákat látod végigvágtatni az Andrássy úton. X. hogy meg ne lássák. János bajtárs. Kifújta a pipából a tüzes hamut. de magamban nagyokat sóhajtok. aki az elveszett leányát feltalálja. János a gyertya lángjába bámult. – Hát igazad van pajtás. ezüst érdemkeresztet is kapott”. se jobban nem aludnám. konstábler is volt. Nem szokja azt meg az ember soha. csak a szegénységed. Bizony elővesz engem is néha a sóhajtozás valami boldogság után. se két csizmát nem húznék a lábamra. amíg magában van? Nem néztél soha egy szép leánynak a szemébe mélyebben? Nem álmodol róla? Boldog családi életről. Neked adnék belőle kétszázezer forintot. milyen telivér rézderes fogatot tartanék. Aztán azt mondá: – Igyunk erre egyet. János visszakapta a fejét: még a pipája is leesett a csutorájáról. Katalin grófnő ennyi jutalmat tűzött ki annak. meg nem maradhatnék: más társaságba pedig be nem fogadnának. úgy elbámult. törvényes úton jutnánk hozzá. – Hát az a gondolat nem vesz elő néha. Mert te nagy úr voltál valaha. s a pipa is kialudt a szájában. tüzes paripákon.

hogy milyen jó étvággyal fogyasztják el azok. Az a nyomorult anya kétségbe van esve. Ugyan mit csinálnék annyi pénz mellett? Olyan munkát. s félgond. – De nagyon elhibázta a dolgát. (Ugyan erősen védi a pozícióját – gondolá magában a detektív. bajokat megosztja. Ha meg nem akarod tenni pénzért. – Én menjek a grófnő elé? – Ugyis illik. akiket ő szeret. ami holtig eltart: a munkakedvemet. – Eredj oda hozzá. mindennap fácán. amiből most élek. bajtárs. uradalma. amilyenhez én a csekély kis eszemmel értek. ami ezer meg ezer emberé. S még jobban megerősödött a gyanújában. hát lesz belőle korhely. amit a számukra hozott. Ötszázezer forintot kínál a leánya fejében. akkor nem végezhetnék: valami nagyobbat meg nem tudnék már megtanulni. – Hát jól van pajtás. s úgy végezném. és mondd meg ezt neki. Minden áldozatra kész a leányáért. Az lenne a sorsom. tedd meg emberszeretetből. amit maga megeszik. Katalin grófnő férjének volt szép palotája. vaddisznó. Nincs áldás a meg nem szolgált pénzen. elveszteném azt a dominiumomat. vadaskertje. Azért mégis főbe lőtte magát. hanem annak a nézésétől. pompás fogatai. naplopó: – én is az lennék. Ha én most egyszerre dúsgazdaggá lennék. – Hát. – Hát ugye. Két ember a gondokat. kettős remény lesz belőle. Ő a te nagy betegségedben kiváló részvétet tanúsított irántad. nincs semmi dolga: nem tud mit kezdeni a rámaradt pénzzel. azt a keveset. X. amit nem ád oda kétszázezer forintért sem. X. Ha három mázsa arany helyett egy lat szeretetet kínálna: azzal talán visszaszerezhetné. Holnap teszem nála tiszteletemet. „Sok” pénze sok nagy úrnak van: de „elég” pénze csak a szegény embernek szokott lenni. félbaj lesz belőle. 221 . az örömeit. marcafánk az asztalán: bordeaux-it ivott meg francia pezsgőt. Ennek van valami féltett kincse. Amikor az ember nem attól lakik jól. amiről senki sem tud semmit. Hanem ehhez nekem nem kell kétszázezer forint. Ezt megköszönni gavalléros kötelesség.) János újra rágyújtott a pipára: s most már ő maga fűzte tovább az eszmejárást. mint egy részeges koldus. – Jól van. aki nem találja meg a helyét a világban. ilyen gondolatok bizony háborgatnak néha. s kettős öröm. reménységeit összeteszi.boldogság.

Tiszteletemet akarom tenni őméltóságánál. Nem akart többé azon szerencsétlenség színhelyén lakni. Arról az intermezzóról. Kieszközölte a községtanácsnál. pulidere és harisnyája volt mind a kettőnek. amik nem fekete szegélyes borítékban érkeztek. Most az is fekete kreppfátyollal volt behúzva. Még az ügyvédje tudott a dologról általában: de a részletekben semmit. amit a grófnő Budapesten férfiruhában töltött el. A kapus kinyitotta előtte a tornác üvegajtaját. aki „vizit”-be jön egy grófnőhöz! A mély gyász idején! 222 . s nem kérnék bejelentést. Nojszen ha ezek kitudódtak volna. rokonok csak a kapusnál hagyott névjegyeik által tudatták megemlékezésüket. Rendőrnek nem lehet azt mondani. visszautasíttattak. mind halála. Katalin grófnő cserét csinált egy rokonával: a bécsi palotáját elcserélte ennek a budapesti palotájával. a rendőri közegeken kívül senki sem tudott semmit. Levelek. A konstáblert bebocsáták az előszobába. Az egész cselédség livrée-je mély gyász volt. Bécsbe csak egyszer ment még fel: megrendelni a pompás síremléket Tilgner műtermében az elhunyt Oszkár gróf sírja fölé. és fehér tászlis nyakravalója. A konstábler jöttére az előhívta a komornyikot: fekete frakkja. s felbocsátotta a fekete pokróccal bevont lépcsőzeten. hogy a grófnővel van beszéde. lett volna farsanguk az újságíróknak! Szent Juvenal! Micsoda jeleneteket tudna ezekből komponálni egy mesterségét értő regényíró! A magyar fővárosban azután ismét teljes visszavonultságban élt a grófnő. Azt mondá.HARMINCÖTÖDIK FEJEZET Úr és urabb X. A komornyik feszes méltósággal kérdezé a konstáblertől – Hivatalos minőségben tetszik jönni? – Ha hivatalos ügyben jönnék. hogy a grófnő ez idő alatt el volt temetkezve a falusi kastélyában. fehér márványból. Ismerősök. akkor nem venném le a kalapomat. hogy az emlék a koporsóval együtt a Central-Friedhofban legyen elhelyezve. A lépcsőház közepén volt egy nimfaszobor. ahol az levette a kalapját. X. Hiszen elég nevezetes volt mind élete. Mindenki azt hitte. A komornyik furcsán rángatta a szemöldökét. Egy konstábler. hogy nem fogadják el. a nevezetes férfiak sorában. A pitvarban strázsált egy inas. Egy déli órában egy konstábler jelentkezett a kapusnál.

bútorzata barokk stílusú: jobbra abból nyílt a szalon. hogy vajon nem fog-e a konstábler szalutálni a porcelán szerecsennek.” Furcsa monogram! Azért csak bement a jelentéssel. Ön hivatása teljesítésében kapta veszélyes sebeit. Egy átjáró előtt (ajtónak nem lehet nevezni) egy baloldali szobában sűrű fekete jettegyöngyökből fűzött zsinórok képeztek kárpitot: csillogva a színes üvegtáblákon át rásütő naptul. – Már begyógyultak. Aztán rövid idő múlva visszajött. szivárvány foltokkal. Csak úgy csikorogtak az arcvonásai a kényszeredett nyájasságtól. Az elfogadási teremből jobbra-balra pompás bútorzatú szobák nyíltak. mint egy fekete vízesés. amiben részesültem. s annak a közepéből lépett elő Katalin grófnő méltóságos alakja. fekete csipkefátyollal letakarva. Kötelességemnek tartottam eljönni. méltóságos asszonyom.– Szabad kérnem a becses nevét? A konstábler a mellén levő érclemezre mutatott. nehéz perzsa félfüggönyök takarták félig a nyílást. Kezében egy hosszúnyelű lornyont tartott. és megköszönni méltóságodnak irántam tanúsított kegyes részvétét. – Ön azt megérdemelte. Az elfogadó terem falain gobelinek voltak. Ez a rezgő kárpit kétfelé vált. Hallottam önt dicsértetni. A konstáblernek ideje volt szétnézni a teremben. – Tessék besétálni a szalonba. – Igenis. Ajtó egyiken sem volt. Aztán úgy tett. – Inas és komornyik nagy fejcsóválásokat míveltek. aki az ajtó mellett áll. mintha kegyesen ráismerne. A fénytelen fekete öltöny emelte arcának kreol sápadtságát. ott már minden japáni volt. s azon keresztül nézte végig a különös látogatót. – Ah ön az? A Vereskeresztből. S utána lestek a kulcslyukon. Hála a gondos ápolásnak. bronztálat emelve. 223 . göndör langos haja angolos csigafürtökben omlott kétfelől a keblére. – A „116. szám.

Szemei teljes ragyogásukban nyíltak fel. az alkóvot nehéz brokát függöny zárta el. meg az ezüst érdemkeresztjéről volna ezúttal a szó. amelyre a grófnő előtt tudvalevő távirat adott okot. amelynek a kiderítése végett méltóságod a múlt hetekben annyi sikertelen kísérletet tett: Reznek detektívvel együtt. Őfelsége kitüntetésben részesítette önt. a detektív? – Sokszor van együtt dolgunk.– Látom. hanem abban az ügyben. sűrű fekete selyemfátyollal letakartan. Egy szögletben. A múlt télen mi ketten voltunk megbízva egy küldetéssel. Hajh. A grófnő mindig úgy beszélt. s ott megkínálta leüléssel. háromféle pálmától beárnyékolva állt egy festőtámlányon egy férfi arcképe. maga után vonta azt. egy olyan níluskék bársony karszékbe: a kalapját is kivette kezéből. hogy elmúlt egyszerre Katalin grófnő szemeiről a rövidlátás. Úgy következett volna. hogy miről van szó? – kérdezé a grófnő tompított hangon. s hangja visszanyerte azt a mélyreszkető csengését. hogy ez arra a kegyes gratulációra nem felelt semmit: a grófnő folytatá. Annyira elfeledkezett magáról. s aztán folyvást kezében tartva a látogató kezét. – Ön tudja. mintha csupán a János késdöféseiről. hogy megragadta a konstábler kezét. – Önnek bizalmas barátja Reznek úr. Magam is választmányi tagja vagyok a Vereskeresztnek. – Jöjjön velem – suttogá a grófnő. A budoár levegője heliotrop parfümtől volt terhes: nehéz damasztfüggönyök félárnyékot tartottak benne. Ez a legmagasabb elismerés. a másik szögletben egy Máriaszobor elefántcsontból: alatta imazsámoly. ugyanazzal a franciás orrhanggal. s maga leült vele szemközt egy balzacra. a lornyonnal segítve összehúzott szemein. Aztán. keresztül a jettegyöngy kárpiton és egy szőnyegajtón: egész a budoárjába. ugyanabból a leereszkedő tónusból. hogy az ilyen derék embernek azt mondják: „Tessék helyet foglalni!” – Minő gondolat? Egy konstáblert leültetni egy főúri szalonban! Kell tudni a kegyosztásban is a helyes mértéket. Most meg már éppen nagyszerű volt! Leeresztett kezeit a lornyonnal egymás fölé téve. – Én valóban nagyon érdeklődtem egy ilyen derék embernek a sorsa iránt. 224 . hogy elfeledte egyszerre a francia akcentust. a márványkandalló fölött egy remekművű óra számlálta a perceket. – Grófnő! Én nem a magam érdekében jöttem ide alkalmatlankodni – felelt erre a konstábler –. hogy ön meg is kapta érte megérdemlett jutalmát. – Tehetek önnek az érdekében valamit? – kérdé a grófnő.

mikor jövet-menet a közös konyhán keresztülmentem. mint mikor Tarafás uram azt mondá Lidi kisasszonynak. A szállásadóink. aki egy vasúti őrnél volt bérlett szálláson: s aki ugyanannak a váltóőrnek a kíséretében a több nappal azelőtt elhagyott szállására el is ment. Azután sem vettem rajta észre semmit. – Én őszintén szólok önhöz. hogy hol járt. mert a hózivatar miatt az arca be volt burkolva. Ő magát az eltávozott varróleánynak vallotta. – Tekintse ön meg ezt a levelet. X. – Uram – szólt a grófnő. – Látta ön valaha annak a varróleánynak az írását? – Sohasem láttam. s azután kísérjük figyelemmel és tudjuk ki. hogy az elveszettnek hitt varróleány hazakerült. Egy-egy percre találkoztam vele. hogy X. Amelie grófnőt az érkező vonaton ismerjük fel. Katalin grófnő átadta a leánya búcsúlevelét a konstáblernek. hogy „persona”. E levél elolvasása alatt kigyulladt a férfi arca. – Ön látta a leánynak az arcát? – Nem igen láthattam. aki 225 . hogy ez ugyanaz a leány volt. mikor a peronról átment a folyosóra. – De hát bizonyos ön arról.– Ezt a hivatalos megbízatás szerint kell tudnom. Az a leány dolgozott szorgalmasan. akinek három nappal előbbi eltűnését éppen én jelentettem fel. s a peronon már sötét volt. Ugyanaz az embermegfordító villanycsapás érte. hol tartózkodik. Másnap reggel hivatalos jegyzőkönyvet vettem fel a leánnyal. Az úri utazók elmaradtak Hatvanban. ami a varróleányt meghazudtolta volna rajta. Az végigolvasta azt és aztán visszaadta. aki azelőtt a váltóőrnél lakott? – Erre a kérdésre nehezen tudok megfelelni. kávéját főzte. mint egy varróleány. S nekem semmi gyanúokom nem volt valami mást hinni. Minthogy segélyéhez kell folyamodnom: be kell önt avatnom szomorú családi titkunkba. férj és feleség: azt állíták előttem. Az volt ránk bízva. s a szállásadóitól tudom. hogy levelet senkinek nem írt. Akkor láttam először az arcát. a hóbul kiásott vonaton nem jött más fiatal nő. ahogy varróleányok szoktak. szobát sepert. s nekem nem hivatásom munkásleányok arcába akaratuk ellen nézegetni. s számot tudott róla adni. Olyankor a varrónő mindig a hímzőráma fölé volt hajolva. A közbejött hózivatar meghiúsított minden igyekezetet. amelyben a mamselle bírt egy kis benyíló kamrát. Az egy Lohengrint alakított belőle. Néhány szót váltottam is vele. Én ugyanabban a házban tartottam szállást egy manzárdszobában. élt szegényesen.

és a hajukkal a földet seprik. – És a grófnő ennek a levélnek a nyomán indult el a leányát keresni? – Ez volt az egyedüli útjelző. akiket egyik ittas vendég a másiknak az ölébe hajigál. kerékpáron nyargalásznak. pirosra kifestve. akik mindenütt otthon vannak. – Azután leszállt még mélyebbre. csintalan dalokat énekelnek. a Victoriákba. fehérre. és mégis sehol sincsenek otthon. – Hát talán azok a leányok. s tovább szíják. akik a pezsgős poharakat a falhoz hajigálják. ez a levél pedig egy Abraham a Santa Clarát. – És aztán örült rajta. tivornyázó közönség mulattatására. – És aztán bejárta a grófnő a detektív társaságában a fővárosnak azokat a mulatóhelyeit. ahol a szépségek börzéjét tartják. Ott kereste az eltűnt leányát? – Sehol sem találtam. – Igen. az éjjeli kávéházakba: a csárdába. A kísértetek órája fényes nappal. vakmerő öltözetekben. mint egy rabszolgavásáron. Előbb nagyot hallgatott utána: megvárva. akik a cipőjük orrával leütik a táncosuk fejéről a kalapot. amik az ön leányához hasonlítanak? – Nem! Nem hasonlítanak hozzá. ugye. amíg az antik óra mély harangkongású ütéssel végigdöngi a tizenkét órát-délben. akiben megnyílik a prédikálási véna. lábaikkal az asztalon dobolnak.karddal verekedni kész. üveg medencékben úszkálnak. s az őrült tánc végezte után ott hevernek a lépcsőkön eszméletlenül… ezek a vonások hasonlítanak a grófnő leányához? – Oh nem: irtózat visszagondolni rá! 226 . ahol azok a leányok találhatók. akik kiveszik a közbaka szájából a virginiát. – Elment a grófnő az orfeumokba. meg az Eldorádókba? – Mindenütt megfordultam. akik az asztal közepén csárdást táncolnak. hogy nem találta ott? – Hát aztán. akik éjjeli világítás mellett. akik kiállnak eleven képeket játszani: egész öltözetük egy jarretiére… ezek azok a vonások. meg a „veres macska” helyiségeibe. a tánciskolákba: a „kék macska”. a kapott bukétot a keblük szögletébe tűzik: akik trapézen lóbálják magukat. a fejükön bolondok sipkájával. mondja csak a grófnő: azok a nők. A bumszti pincékbe.

– Hát talán azok a szerencsétlen teremtések. akik körülvették. – Bálványa. akiért még az a szegény malterhordó napszámos is tűzön-vízen kész volt keresztültörni. s a szembe találkozó férfinak elkezdenek halkan dalolni. Én láttam őt nap nap után egy keserves lélekölő munkában fáradni kitartón. csak amikor a kész munkát hazavitte a kereskedőnek. Akik belelépnek a sárba. s a kenyerük oda van dobva… Ezek hasonlítanak a grófnő leányához? – Nem. hű feleségével együtt az öngyilkosságtól tartá vissza. akik a lámpagyújtás hajnalára megjelennek az utcán. ahol most már megnyugosznak. ahogy leányt szokás szeretni. őriző angyala volt a szegényeknek. s a szegény hajótörötteket elvezette olyan boldog menhelyre. – Szentséges Jézusom! Az én családi címerem! – És elhiszi a grófnő. nappal a mosókonyha lúgtól bűzös ködében! Hasonlít ez a vonás az ön leányához. Valami főúri menyasszony kelengyéjéhez kellett a családi címert száznegyvennégyszer felhímezni. hanem ahogy egy szentet. És ő azt végezte zúgolódás nélkül. s végighúznak a járdákon: feltűnő viseletben. Az ő saját levele tévesztett meg. grófnő asszonyom! Hat hétig éjjel-nappal ugyanazt a családi címert! Éjjel a kőolaj lámpánál. Hasonlít ez a vonás a grófnő leányához? – Minő címer volt az? – kérdezé a grófnő. mikor azok egyszerre kenyerüket vesztették. De hát utasítson ön jobb ösvényre. – Mindenki szerette azt a leányt: mert mindenkihez jó volt. – Egy fekete hattyú arany mezőben. grófnő asszonyom? – Oh igen! igen – rebegé a grófnő. mert éheznek. valóságos világító fény volt a koldusok nyomorult társaságában… Hát ez a vonás hasonlít-e az ön leányához. hogy mégsem látta senki a leányt könnyezni. hogy tévedtem. csábító kacsintásokkal: akik a hátuk mögé nézegetnek. Nem úgy. Nem! Nem azok! – És mégis azoknak a világában kereste a grófnő egyetlen leányát: akit a grófnőnek kellett volna legjobban ismerni? – Elismerem. – Lássa grófnő: az a leány. amíg azt a munkát végezé? Száznegyvennégyszer ugyanazt a fekete hattyút arany mezőben. aki ama végzetes éjszakán azon a hófuvattól megkésett vonaton megérkezett: attul a naptul fogva el nem hagyta a dolgozóasztalát. s most már engedé a könnyeit szabadon folyni. – Üres kézzel is tudott jótéteményt osztogatni. grófnő asszonyom? 227 . – Szállásadó gazdáját. s megszorítá az egyszerű katonaember kezét.

– Tudom. szűk lakását megosztotta vele. – Ráismer-e ebben a vonásban a leányára. amit ön és önnek minden ivadéka egész világi birtokával „nekem” meg nem fizethet! Amit tettem: kötelesség volt. Nem jár érte ajándék. Azzal kegyteljesen inte a konstáblernek a kezével. hol találok reá? És nem tartózkodott a közvitéz kezét mind a két keze közé szorítani. kiragadta a nagyanyja kezéből: nem irtózott a rendőrségre felmenni. Hanem ezúttal a nagy úr magánál urabbal talált összeakadni. nyugodt kedélyt erőltetve. grófnő a szavát be szokta váltani”. a saját elvetemült nagyanyja a vétek útjára akar csábítani. Konstábler vagyok. – Szólt a grófnő. dolgozni tanítá. Méltóságos asszony! Ma „én” ajándékoztam önnek oda olyan kincset. hanem amikor megtudta. X. lelkét. – nem tűrte. – Grófnő. Paczal János felállt a karszékből. hogy megmentse testét. s mintha helyre akarná ütni az a hibáját. hogy ez ember előtt ennyi elérzékenyülést mutatott. hogy egy ártatlan gyermeket. hogy vége a fogadtatásnak: elmehet. Annál szoktam megrendeléseket tenni. 228 . S azzal feltette a fejére a kalapját. délcegséget. ismét fölvette az előkelő souplesse-t. – A Bécsi utcában van egy nagy divatárus kereskedés. feljelentést tenni: a nagyanya őrült volt: azt a tébolydába vitték. – Tehát tegyen a grófnő ottan ismét megrendelést valami öltönyre. grófnő asszonyom? – Ez ő! Ez ő – szólt a grófnő nevetve és zokogva egyszerre. – Köszönöm. munkát szerez neki. – Mondja ön. s kegyes leereszkedéssel mondá: „Én fényes díjat tűztem ki annak. ki ugyanazon házban lakott. és ekkor ez a szegény varrónő a magára hagyott gyermeket magához vette: csekély keresményét. s a hangjának teljes érző reszketésével beszélni hozzá. akkor aztán majd meg fog tudni – többet. ahogy egy közrendőrnek a szolgálati szabályzat parancsolja. hogy X.– Az! az! Ő az valóban! – És azután nem hogy önmagát dobta volna oda a bűn fertőjébe. s hivatalos arcot öltött. Nagyon köszönöm önnek. aki eltűnt leányomat feltalálni segít: ön tapasztalni fogja.

s megragadta a kezét. A félbeszakított imát be kellett végezni. Odament a Mária-szoborhoz. 229 . Egyszer a komorna. hogy itt van a mamzell a ruhaderékkal. másodszor meg a komornyik ezzel a 116-os konstáblerrel. A komorna bejött. s szelíden visszahúzódott. Imádkozott. Már kétszer zavarták ki az imájából. A grófnő abban a pillanatban az öröm ijedelmével sikolta fel „Amelie”. – Leányom! A varróleány kegyeletes szánalommal nézett a grófnőre. Hanem a grófnő odarohant hozzá. miről van szó? Milyen összegről? Azt hiszi borravalóról beszéltek? No majd megérti később. Az utolsó ámen után a grófnő a komorna szobájába szolgáló villanycsengettyűhöz ment. azon is hattyú alakúra idomított cikornyák voltak fekete fénytelen gyöngybül. A mamzell a háta mögé nézett. Mindennap egy egész órát szokott imával eltölteni. hogy a komornát híják. méltóságos grófnő!… HARMINCHATODIK FEJEZET Még egyszer a fekete hattyú A grófnő nem értett ebből a furcsa kimenetelből semmit. Nyilván azt hitte. s letérdelt az imazsámolyra. A komorna után nyomban bejött a divatárus cég kisasszonya. Mi lelte ezt az embert? Ezt a pórt? Ezt a semmit? Hogy ő visszautasítja a díjazást? Talán nem tudja. Egy nyitva hagyott imakönyv volt azon. Új cseléd volt (ama bizonyos karperechistória óta). azzal a jelentéssel. s megnyomta annak a gombját. Hozta az elkészített új ruhaderekat felpróbálni. amelyen Oszkár öngyilkossá lett. – Most már bejöhet a mamzell a ruhaderékkel. Most mással volt eltelve a lelke.– Isten önnel. Azt a szomorú óráját a napnak.

Varrónő vagyok. Azok a szép szemek oly ismerősen néztek. Ez a hang. meg hímezni. csak varrni. Olvastam valahol. X. Te X. Az én leányom egy varrónő. Tavaly nyár óta itt dolgozom a Bécsi utcai divatkereskedésben. ami úgyis elébb-utóbb kiderülne. az ajkak megszólalásra nyíltak. De én nem akarok e csalódással visszaélni. Angeli művész ecsetje remekelt azon. keresztlevelem. Otthon a szállásomon megvannak az okmányaim. Nem tudok semmit. erkölcsi bizonyítványom. bocsánatot kérve? Nem vagyok-e eléggé megverve a sorstul? Látod ezt a gyászruhát rajtam? Tudod. – Nagyon szép arckép… – suttogá csendesen. – Az nem igaz! Te Amelie vagy! Ne tetézd kétségbeesésemet azzal. – Mered azt mondani? Ide nézz e képre! Nem félsz. – Hát azokra az édes hízelgő szavakra. amik engem is kárhozatra vittek? – Nem hallottam soha. Én egy szegény leány vagyok: szegény szülőktől.– Grófnő! Ön csalódik. Mintha ő maga élne ottan. Apám Gratulin Fridolin volt: szabómester Rimaszombatban. Anyám Perpera Amália. – Lehetetlen! Lehetetlen az! Ez arc. Én Gratulin Lidia vagyok. hogy megtagadsz. Erre kissé tetszelgősen mosolygott a leány. hogy Oszkár öngyilkossá lett? – A nevére emlékezem. hogy meglepően hasonlítok a grófnőhöz. – Nem. hogy megszólít? Azzal lerántotta a selyemfátyolt a festőállványon levő képről. a termet! Ezek a szemek. A szíve őrült sebességgel kezdett el dobogni. 230 . aki napestig dolgozik! Te hímzed a fekete hattyúkat az én elátkozott öltönyeimre? S jársz kopott ruhában! – Mit akarsz? Térdre essem előtted? Utánad csússzak. – Nem! Nem! Te Amelie vagy! Az én leányom. – Hanem az arca és az ajka nem árult el semmit. Valami szóval ki nem mondható fájdalom dúlta fel az egész lelkét. grófnő. A leány idegeit végtül végig járta ez a bűvös villanyütés. grófnő vagy. – Csak a nevére? Hát azokra a szép ragyogó szemeire nem? – Nem láttam soha. Az én nevem Gratulin Lidia. – Mondták ám többen már.

akinek a nevére címezve van. csak jöjj velem. Az ő helyét fogod betölteni. – Légy hát akárki! De annyira hasonlítasz az én elveszett gyermekemhez. – Én „Lidia” vagyok. Emberpölötti volt a megkísértés. amit most velem űzesz! Ez már kegyetlenség ennyire vinni az alakoskodást! – Nézd! – Egy levelet hordok a keblemen. mi célja van az életnek többé. Csak jőjj velem. mindennap megbocsátok neked… Te ne szólj hozzám többé!” Azzal hideg. amit abban az órában írt. Óh. – Csoda. megalázva. Ez volt az utolsó levele. Nincs felbontva. – Meg vagyok törve. elviszlek a világ legszebb helyeire. nyugodt szóval mondá: – A levél nem nekem szól. Nem én hozzám írta az utolsó levelét. ingadozott. úgy kerestem. borítékba zárt levélkét vont elő a vállfűzője alól. Mert ez a levél nem nekem szól. – Leányommá fogadlak. Ha szeretsz félrevonultan élni. Ha ragyogni. Engem borzasztó csapások értek. mit ír – a halott – Amelie-nak? A leány reszketett. mulatni akarsz. hanem a leányomhoz. Elviszlek magammal. ha utazni kívánsz. Szép vagy. hogy meg nem őrültem.– Csak szép arckép? És semmi más? – rebegé a grófnő. Egy izenet a túlvilágról… Egy kedves halott utolsó szavai!… Odanézett merőn annak a megszólalni kész arcképnek a szemébe. gazdag lész: az egész főrendű fiatalság fog körülrajongani: s akire választásod fog esni. És aztán magában sóhajtá: „Én mindennap imádkozom érted. 231 . együtt rejtőzünk el falusi kastélyomban. hogy el nem hagyhatlak magamtól többé. Magát a poklok országát jártam össze-vissza érte. – Azóta mindig keresem azt. Éjjel-nappal velem van. Irtóztató játék. Akárki leánya légy: tebenned találtam föl a vezeklésemet. amikor rettenetes elhatározását végrehajtá. – Nem tudok megbocsátani magamnak. – Látod e nevet a borítékon? „Amelie-nak”. – Látod ezt? Még le van zárva pecséttel. itt maradunk a fővárosban. előre bírja a beleegyezésemet. Nem tudom. – Nem akarod felbontani e levelet? Nem olvasod el. Ezzel a grófnő egy kis. S visszaadta a grófnőnek a levelet feltöretlen.

Majd letérdelt eléje. Még mostfegyverrel szolgál.A varróleány végighallgatta mindezt nyugodtan. 232 . A leány nem engedte őt elesni. s szeretek szegénynek maradni. Ma nem próbáljuk fel a ruhát. s aki engem tisztel. De én nem fogadhatom el önnek az ajánlatát. becsülök. Jelenleg a 116. becsül. Azután letakarta a fátyollal az arcképet. átkarolta: erős leány volt. és megcsókolta a kezét. – A grófnő elájult. szeretek. kompániánál. de amint polgári állást nyer. Mély tisztelettel hajlok meg az ön nagy fájdalma előtt. A varrónő odamutatott az úrnőre. a két szemét és az ajkait. s ketten együtt keresünk tisztességes munkával annyit. Akkor aztán megcsókolta a homlokát. hogy megélünk. akit tisztelek. Én szegény vagyok. Azután odament a villanycsengettyűhöz. nőül vehet. – Ki az? Mi a neve? Minő katonai rangja van? – A neve: Paczal János. Választottam is van. A komorna bejött. szeret. s a balzacra fekteté az elaléltat. A grófnő egyszerre a szívéhez kapott a két kezével. S aztán szelíden válaszolt: – Grófnő. számú konstábler a Cl. elszédült. megnyomta a gombot. „Adieu”. úgy ahogy elébb volt. bármily fényes jövendővel kecsegtessen is az.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->