P. 1
novtermfsz-jegyz2

novtermfsz-jegyz2

|Views: 240|Likes:
Published by lacijazz

More info:

Published by: lacijazz on Sep 26, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

08/13/2015

pdf

text

original

Sections

DEBRECENI EGYETEM

AGRÁR-ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA
MEZŐGAZDASÁGI, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR
NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉSE ÉS
NÖVÉNYVÉDELME
JEGYZET
a növénytermesztő és növényvédő technológus fsz szak számára
ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
Dr. Csajbók József
Debrecen
2011
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
1
Tartalomjegyzék
1. Őszi búza (Triticum aestivum L.) .......................................................................................... 3
1.1. Származása, jelentősége, felhasználása .......................................................................... 3
1.2. Az őszi búza rendszertana és alaktana ............................................................................ 4
1.3. Termőhelyigény.............................................................................................................. 8
1.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 10
1.5. A búza minősége........................................................................................................... 24
2. Őszi árpa (Hordeum vulgare L.) .......................................................................................... 27
2.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 27
2.2. Az őszi árpa rendszertana, alaktana és egyedfejlődése................................................. 28
2.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 31
2.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 32
3. Rozs (Secale cereale L.)....................................................................................................... 39
3.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 39
3.2. A rozs rendszertana, alaktana és egyedfejlődése .......................................................... 40
3.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 42
3.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 42
4. Tritikálé (x Triticosecale Wittmack).................................................................................... 47
4.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 47
4.2. A tritikálé rendszertana és alaktana .............................................................................. 48
4.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 49
4.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 50
5. Tavaszi árpa (Hordeum vulgare L.) ..................................................................................... 54
5.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 54
5.2. A tavaszi árpa rendszertana és alaktana........................................................................ 54
5.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 55
5.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 58
6. Tavaszi zab (Avena sativa L.).............................................................................................. 64
6.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 64
6.2. A tavaszi zab rendszertana és alaktana ......................................................................... 64
6.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 67
6.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 67
Kukorica (Zea mays L.) ........................................................................................................... 72
7.1. Származása, jelentősége, felhasználása ........................................................................ 72
7.2 A kukorica rendszertana és alaktana.............................................................................. 74
7.3. Termőhelyigény............................................................................................................ 79
7.4. Termesztési technológiája............................................................................................. 82
7.5. Fajták, hibridek ........................................................................................................... 104
8. A hibrid vetőmagkukorica termesztése.............................................................................. 111
8.1. A vetőmagkukorica jelentősége.................................................................................. 111
8.2. Termőhelyigény.......................................................................................................... 113
8.3. Termesztési technológiája........................................................................................... 114
9. Silókukorica ....................................................................................................................... 126
9.1. Származása, jelentősége, felhasználása ...................................................................... 126
9.2. A silókukorica rendszertana és alaktana ..................................................................... 127
9.3. Termőhelyigény.......................................................................................................... 127
9.4. Termesztési technológiája........................................................................................... 128
10. Napraforgó (Helianthus annuus L.) ................................................................................. 132
10.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 132
10.2. A napraforgó rendszertana és alaktana ..................................................................... 133
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
2
10.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 134
10.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 135
11. Őszi káposztarepce (Brassica napus L.)........................................................................... 145
11.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 145
11.2. Az őszi káposztarepce rendszertana és alaktana....................................................... 146
11.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 148
11.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 149
12. Olajlen (Linum usitatissimum L.).................................................................................... 158
12.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 158
12.2. A len rendszertana és alaktana.................................................................................. 158
12.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 160
12.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 160
13. Borsó (Pisum sativum L.) ................................................................................................ 167
13.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 167
13.2. A borsó rendszertana és alaktana.............................................................................. 168
13.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 170
13.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 172
14.2. Szója (Glycine soja Siebold& Zucc.)............................................................................ 181
14.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 181
14.2. A szója rendszertana és alaktana............................................................................... 183
14.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 184
14.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 186
15. Silócirok (Sorghum dochna var. saccharatum )............................................................... 195
15.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 195
15.2. A cirok rendszertana és alaktana............................................................................... 195
15.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 197
15.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 197
16. Burgonya (Solanum tuberosum L.).................................................................................. 202
16.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 202
3.1.2. A burgonya rendszertana és alaktana....................................................................... 203
16.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 204
16.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 206
17. Lucerna (Medicago sativa L.) .......................................................................................... 218
17.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 218
17.2. Rendszertana és alaktana .......................................................................................... 219
17.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 221
17.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 222
18. Vöröshere (Trifolium pratense L.)................................................................................... 239
18.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 239
18.2. Rendszertana, alaktana.............................................................................................. 239
18.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 241
18.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 241
19. Cukorrépa (Beta vulgaris convar. altissima Doell.)......................................................... 248
19.1. Származása, jelentősége, felhasználása .................................................................... 248
19.2. Rendszertana és alaktana .......................................................................................... 249
19.3. Termőhelyigény........................................................................................................ 250
19.4. Termesztési technológiája......................................................................................... 252
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
3
1. Őszi búza (Triticum aestivum L.)
1.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A búza az emberiség egyik legelterjedtebb és legrégebben termesztett növénye.
Termesztésének jelentőségét az emberiség élelemmel való ellátása mellett a búza igen nagy
alkalmazkodóképessége jelenti. A mérsékelt égövű területek országaiban foglalkoznak
legnagyobb területen termesztésével, de gyakorlatilag a trópusok, sivatagok és a sarkvidéki
területek kivételével mindenütt előfordul. A világ több mint 120 országában több mint 270
millió hektáron foglalkoznak termesztésével. A világ búza vetésterületének 90 %-án a
közönséges búzát, 10 %-án pedig a keményszemű (durum) búzát termesztik.
Magyarországon az 1920-30-as években 1,5-1,6 millió hektáron termesztettek őszi
búzát 1,3 t/ha-os termésátlaggal. A termesztéstechnológia, a gépesítés fejlődése, az új fajták
termesztésbe vonása és a műtrágyázás alkalmazása eredményezte a későbbi évek jelentős
termésnövekedését. Az utóbbi években 1,1-1,2 millió ha az őszi búza vetésterülete, a
termésátlag 4,5-5,5 t/ha.
A búzaszemben kb. 13,0% nyersfehérje, 1,9% nyerszsír, 1,9% rost, 68,5%
szénhidrát, 1,7% hamu található. Jelentős a B
1
-vitamin-tartalma is, 0,61 mg.
A szem szárazanyagának kb. 60%-át a keményítő alkotja. A búzafehérje egy része
a liszt vízzel történő keverésekor rugalmas, nyújtható anyaggá alakul, ez a sikér. A sikér
határozza meg a kenyér rugalmasságát, térfogatát, lyukacsosságát. A sikér minősége
meghatározza a sikérváz rugalmasságát, ellenálló-képességét, a liszt vízfelvevő-képességét. A
sikérben gazdagabb búzából jobb minőségű liszt őrölhető, a gyengébb lisztekkel összekeverve
javítják a gyengébb sikértartalmú liszteket. A sütő- és tésztaipar a nagyobb sikértartalmú, az
édesipar pedig a gyengébb sikértartalmú lisztet igényli.
A hamualkotó anyagok (foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink, réz, és mangán)
főleg a héjban és a csírában találhatóak. Minél barnább színű a liszt, annál több héjrészt
tartalmaz, amiben több a hamualkotó.
A búza legalapvetőbb felhasználási módja, hogy magját a malomipar lisztté őrli, ebből
kenyér és tésztafélék készülnek. Az állattenyésztés számára nélkülözhetetlen abraktakarmány.
Magyarországon a megtermelt gabona felhasználása: 48, % takarmány, 22,2% export, 10,1%
élelmiszer, 12,1% egyéb ipar és 6,9% vetőmag. A növény hasznosítási lehetőségei az 1.
táblázatban láthatóak.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
4
1. táblázat A búzanövény hasznosítása
Szem
Élelmiszeripar Keményítőipar Takarmányipar
Szalma
Szalma-
törmelék
Sütőipar Élelmiszeripar Takarmány Cellulózipar
Tésztaipar Textilipar Fűtőanyag Fűtőanyag
Reggeli ételek Papíripar Takarmányipar
Tápszerek Műanyagipar Vegyipar
Vitális glutén Fermentációs ipar
1.2. Az őszi búza rendszertana és alaktana
Rendszertana
A őszi búza (Triticum aestivum L.) a pázsitfűfélék (Gramineae) családjába, a
Triticum – búza – nemzetségbe tartozik. A búza tudományos neve latin eredetű (azt jelenti:
szétdörzsölök, csépelek). A magyar búza szó bolgár-török eredetű. A honfoglaló magyarok
ázsiai vándorlásuk során találkoztak a kétszemű búzával, és ezt hozták magukkal.
A közönséges búza (Triticum aestivum) Délnyugat-Ázsiából, a mezopotámiai
kultúrából származik, csupasz szemű búza. A világon a búza vetésterületének 90%-án a
közönséges búzát termesztik. Az enyhébb, vagy mérsékelt telű területeken az őszi búzát, a
hosszú, nagyon hideg telű vidékeken és a 2 ezer méter fölötti hegyeken a tavaszi búzát
termesztik.
Az őszi búza az évezredek során alkalmazkodott a termesztési terület éghajlati
körülményeihez. A ma termesztett búzákat a környezethez való alkalmazkodás alapján négy
ökotípusba lehet sorolni: humid (nedves) éghajlat búzái, sztyeppe típusú búzák, sivatagi és
félsivatagi búzák, valamint magas hegyvidékek párás éghajlatának búzái.
Kromoszómaszámuk alapján a búzafajokat három csoportba sorolhatjuk (2. táblázat):
+ Diploid (alakor) sorozat kromoszómaszám (n) = 7
+ Tetraploid (tönke) sorozat kromoszómaszám (n) = 14
+ Hexaploid (tönköly) sorozat kromoszómaszám (n) = 21
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
5
2. táblázat A Triticum nemzetség rendszere
Vad fajok Termesztett kultúr fajok
Sorozat
A szem a toklászban
zárt
A szem a toklászban
zárt
A szem csupasz
Diploid
Alakor
n = 7
Triticum boeticum
(Vad alakor)
Triticum urartu
(Urartu búza)
Triticum
monococcum
(Termesztett alakor)
Triticum dicoccoides
(Vad tönke)
Triticum dicoccum
(Tönke)
Triticum georgicum
(Kolchszi tönke)
Triticum durum
(Keményszemű búza)
Triticum turgidum
(Hasas, angol búza)
Triticum polonicum
(Lengyel búza)
Triticum carthlicum
(Négyszálkás, perzsa búza)
Triticum turanicum
(Khorasszán búza)
Tetra-
ploid
Tönke
n = 14
Triticum araraticum Triticum timopheevi
Hexa-
ploid
Tönköly
n = 21
Triticum spelta
(tönköly búza)
Triticum macha
(Macha búza)
Triticum aestivum
(közönséges búza)
Triticum sphaerococcum
(gömbszemű búza)
Triticum vavilovi
Alaktana
A búzának - mint a Pázsitfűfélék családjába tartozó növénynek – bojtos gyökérzete
van. A mag csírázása után először a búza főgyökere (alapgyökér) jelenik meg, majd a
szikközépi szárból kifejlődnek az elsődleges hajtáseredetű gyökerek, a mellékgyökerek. A
másodlagos hajtáseredetű – járulékos – gyökérzet tavasszal, a bokrosodási csomóból hajt
ki.
A búza másodlagos gyökérzete hajtáseredetű csomógyökerekből áll, amelyek a
talajban a búza bokrosodási csomójából hajtanak ki. A bokrosodási csomóból a talaj felszíne
felé mellékhajtások, a talaj mélye felé pedig gyökerek hajtanak ki. A másodlagos gyökérzet
sűrűn átszövi a talaj 30-50 cm-es rétegét. Igen fontos szerepük van a búza tápanyag- és
vízfelvételében, a növény szilárdításában. A másodlagos gyökerek növekedése folyamatos a
tenyészidő folyamán, számuk arányos a mellékhajtások számától, fajtától és termesztési
körülményektől függően 20-50 db.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
6
A búza hajtásrendszere a csíra
rügyecskéjéből alakul ki. Először a
főhajtás képződik, majd bokrosodáskor a
mellékhajtások. A mellékhajtások a
bokrosodási csomók hónaljrügyeiből
képződnek. A bokrosodási csomó
elhelyezkedése a talajban nagyon lényeges
a búza áttelelése szempontjából. Sekélyen
elhelyezkedő bokrosodási csomó esetén
kisebb lesz a bokrosodás mélysége és
romlik a búza télállósága. A kalászt hozó
hajtások a produktív mellékhajtások, a
nem termő mellékhajtások pedig az
inproduktív mellékhajtások.
A búzának szalmaszára van, amit
a csomók (nodusz) szártagokra
(internodium) tagolnak. A szártagok belül üregesek.. A szalmaszáron 4-6 csomó és 5-7
szártag található. A lomblevél a levélhüvelyből, a levéllemezből, nyelvecskéből és
fülecskékből áll.
A levélhüvely módosult levélalap, a szártagot öleli körül lazán vagy szorosan. A
szorosabb levélhüvely megvédi a szárat a rovarok (búzalegyek) kártétele ellen. A levélhüvely
legfontosabb szerepe a szár szilárdításában van, ha a levélhüvely elszárad vagy valamilyen
kártétel következtében elpusztul, a búza megdőlhet.
A levéllemez a levélhüvely folytatása, 10-30 cm hosszúságú és 5-15 mm szélességű.
Az erezet párhuzamos lefutású, középen a középér található, ez a legfejlettebb ér. A
levéllemez alakja változatos: szálas, szálas-lándzsás illetve lándzsás.
A nyelvecske a levéllemez és a levélhüvely találkozásánál helyezkedik el. A
nyelvecske lemeze hártyás, fehérlő, a szélén szabálytalanul csipkés. A levéllemez két
fülecskében végződik. A fülecske segítségével lehet a kalászos gabonákat fejlődésük kezdeti
időszakában megkülönböztetni (1. ábra).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
7
1. ábra A zab, rozs, búza, és árpa fülecskéje (Gazda ABC)
A búzának füzéres füzér összetett virágzata van, kalásznak hívjuk. A kalász
hosszúsága 7-9 cm, igen fontos alaktani bélyeg a kalász tömöttsége. Egy kalászban 15-20 db
kalászka található. A kalászkák a kalászorsón egymással szemben két sorban ülnek. A
kalászka tulajdonképpen egyszerű virágzat (füzér), kalászkatengelyből, fellevelekből (pelyva
és toklász) és virágokból áll (2. ábra). A kalászkatengelyen 2-9 tengelypadka van, ezen ülnek
a virágok. A pelyvák a virágzat, a toklász pedig a virág fellevelei. A kalászkában két pelyva
található.
2. ábra A kalászka szerkezete
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
8
A kalászkában minden virágot két toklász vesz körül, a külső toklász mindig hosszabb,
mint a belső toklász. A külső toklász csúcsi része lehet hegyben (tarbúzák) vagy 1-15 cm
hosszúságú szálkában végződő (szálkás búzák). A szálka a külső toklász függeléke.
A búza kalászkáiban 8-9 virágkezdemény fejlődik, általában az alsó 3-5 virág válik
termőképessé – a tápanyagellátás van legnagyobb hatással a virágok számára.
A búza szemtermése egyetlen termőlevélből (felső állású magház) kialakult száraz,
zárt termés. Egyetlen mag található benne, a maghéj és a terméshéj szorosan összenőtt. A
szem hátoldala domború, sima felületű. A hasoldala a szem belseje felé betüremkedett (a
termőlevél szélei befelé görbültek), ez a hasi barázda. A hasi barázda fontos fajtabélyeg, de
nagyon lényeges az őrlés szempontjából is. A széles és mély hasi barázda kevesebb liszt
kiőrlését teszi lehetővé. A hazai búzák általában zömökök, középhosszúak. A búza
ezerszemtömege 21-55 g.
1.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A búza termesztési területe a trópusoktól egészen a sarkvidékekig húzódik (a
sarkokhoz közeli, hideg telű vidékeken a tavaszi fajtákat találhatjuk. Magyarország éghajlati
adottságai megfelelnek a búza termesztésére. Az ország kiegyenlítettebb éghajlatú területein
(Dunántúl) nagyobb termésátlag, kisebb termésingadozás várható, míg az Alföldön, ami
szárazságra hajló, gyakoriak a nyári hőségnapok, jobb lesz a búza minősége. Az őszi búza
hasznos hőösszegigénye 2000-2200 °C. Tenyészideje 270-300 nap.
A búzaszem csírázása 0,5-1,5 °C-on már megkezdődik, a csírázás optimális
hőmérséklet-igénye 15-20
o
C. A vetés utáni (október, november) szárazság, ill. nagymértékű
lehűlés késlelteti vagy akár teljesen megakadályozza a búza kelését és fejlődését. A növény
kezdeti fejlődésére a hosszú, enyhe ősz a kedvező. Bokrosodása 2-4 °C-on már elkezdődik,
az optimális hőmérséklet 13-18 °C.
A búzafajták télállósága eltérő. A jó télálló fajták -, hótakaró nélkül -20 °C körüli
hideget, hótakaró alatt pedig -25 °C hideget is elviselnek. Ha hó takarja a vetéseket, nem kell
a fagy kártételétől tartani, de még a gyengébb télállóságú fajtáknál sincs számottevő fagykár,
ha nincs hótakaró nélküli erősebb hideg.
A hótakaró nélküli nagyon hideg teleken a búza kifagyhat. Kifagyáskor a növény
sejtnedvei lehűlnek, jégkristályok képződnek bennük, a sejteket a jégkristályok
növekedésükkel szétfeszítik, a növény elpusztulhat. Hosszan tartó hótakaró alatt a búza
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
9
kipállása következhet be. Nappal a napsütés hatására a hótakaró felső része megolvad,
éjszaka a megolvadt víz megfagy, jégpáncél képződik a hó tetején. A jégtakaró alatt nem jut
elegendő levegőhöz a növény, levegőtlenség következtében foltokban kipusztulhat. Tél
végén, kora tavasszal a felfagyás okozhat károkat. Az éjszakai és a nappali hőingadozások
következtében a talaj felső rétege elmozdul, a gyökerek elszakadhatnak. A felfagyás utáni
száraz időszak fokozza a növénypusztulás mértékét.
A május végi és júniusi időjárás meghatározó a szemtermés kifejlődésére. A
csapadékos és hűvösebb időjárásban növekszik a keményítő beépülése a szemekbe, a
kalászokban nagy ezerszemtömegű szemek képződnek. A hűvösebb, csapadékosabb
Dunántúlon nagyobb ezerszemtömegű, de kisebb sikértartalmú búza állítható elő. A búza
minősége a szárazabb és melegebb éghajlatú Alföldön a legjobb. A fehérje (sikér) beépülésére
a melegebb és szárazabb éréskori időjárás a kedvező.
Vízigény
Az őszi búza közepes vízigényű növény, a tenyészidőben a vízigénye 420-460 mm.
Tenyészideje alatt igen eltérő a vízfogyasztás mértéke. Kalászhányás, virágzás,
megtermékenyülés és szemkifejlődés idején emelkedik ki vízigénye. Ezekben a kritikus
időszakokban a növény fokozott vízigénye mellett Magyarországon általában nagy a párolgás,
így nagyobb az aszályhajlam is.
Transzspirációs koefficiense 290-370 l/kg (1 kg szárazanyag képzéséhez felhasznált
vízmennyiség), ez közepes-jó hatékonyságot jelent.
Talajigény
Az őszi búza a mély termőrétegű, jó víz- és tápanyag-gazdálkodású, semleges
körüli kémhatású (pH 6,0-7,5) talajokat kedveli. A jó szerkezetű talajokban a búza
gyökérzete mélyre hatol, akár 2 méteres talajréteget is sűrűn behálózhat. Az ilyen mélyre
hatoló gyökerű búza jól hasznosítja a talaj víz- és tápanyagkészletét, a jobb minőségű
talajokon az aszályos, vízhiányos körülményeket is átvészeli.
A búza igényének a csernozjom talaj (mészlepedékes, típusos, mélyben sós), a
kilúgzottabb löszháti csernozjomok, a jobb termőképességű réti talajok, a mészben nem
szegény öntéstalajok, és a jobb minőségű réti szolonyec talajok felelnek meg.
Amennyiben megfelelő tápanyagellátásban részesítik a búzát, a barna erdőtalajokon
is jó búzatermések érhetőek el. Termősziken a búza kevesebbet terem, de jobb lesz a
minősége (nagyobb sikértartalom).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
10
Kevésbé alkalmasak a búza termesztésére a hegy- és dombvidékeken a gyenge
termőképességű, sekély termőrétegű redzinatalajok és erodált erdőtalajok.
A sekély termőrétegű, humuszban szegény laza homoktalajok (futóhomok) és a hideg,
nagyon kötött, mélyfekvésű, belvízre hajlamos réti agyagtalajok nem alkalmasak számára.
1.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
Az őszi búza szármára azok a jó elővetemények, amelyek korán betakarításra
kerülnek, nem marad vissza nagymennyiségű szár- és tarlómaradvány, nem használják ki a
talaj, víz- és tápanyagkészletét, esetleg nitrogénben gazdagítják a talajt, gyommentesen
hagyják vissza a talajt, nincs közös kártevő és betegség.
Az őszi búza jó előveteményei a hüvelyes növények (borsó, bab, lencse, szója), őszi
és tavaszi takarmánykeverékek, korai betakarítású ipari növények (repce, len, mák, dohány),
korán, második kaszálás után feltört évelő pillangósok (lucerna, vöröshere).
Az őszi búza legjobb előveteménye a borsó. A borsót korán, július elején
betakarítják, kevés szár- és tarlómaradvány marad utána a területen. A sekély gyökerezésű
borsó nem használja ki a talaj vízkészletét, a talajt gazdagítja nitrogénben (nitrogén-gyűjtő
baktériumok tevékenysége következtében). A borsónak és a búzának nincs közös betegsége és
kártevője. A borsó után termesztett búza termése a kedvező elővetemény hatására 1,0-1,2
t/ha-ral növekedik.
Közepes előveteményei a silókukorica, csemege kukorica, korán betakarított
burgonya, napraforgó, silócirok, kender.
Rossz előveteményei a kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tritikále), október 20.
után betakarított növények (kukorica, cukorrépa), szemescirok, száraz évjáratban a lucerna,
későn feltört évelő pillangósok.
Tápanyagellátás
Az őszi búzánál a termés nagyságában és minőségében a tápanyagellátásnak döntő
szerepe van. A búzafajták tápanyagigényének és tápanyag-hasznosító képességének ismerete
mellett a kijuttatott műtrágya hatóanyagok meghatározásához figyelembe kell venni a talajok
tápanyagtartalmát, tápanyag-szolgáltató képességét, az elővetemények tápanyagpótló hatását
is.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
11
Az őszi búza fajlagos tápanyagigénye A kijuttatandó trágyaadagok:
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez: (hatóanyag)
Nitrogén: 2,7 kg/100 kg 60-150 kg/ha
P
2
O
5
: 1,1 kg/100 kg 50-100 kg/ha
K
2
O: 1,8 kg/100 kg 70-120 kg/ha
A nitrogén műtrágyát ősszel és tavasszal megosztva kell kijuttatni. Az egy adagban
nagyobb mennyiségben kijuttatott nitrogén a talajvízzel kimosódik a talajból, és
környezetszennyezést okoz. (A talajvízbe került nitrogén okozza az ivóvizek nitrát-
szennyeződését. A szervezetben a nitrát nitritté alakul át, ez a vér oxigénszállítását gátolja,
fulladásos halált okozhat, főleg csecsemőknél veszélyes a nitrátos víz fogyasztása.)
A szükséges nitrogén mennyiségének 0-20%-át kell ősszel, 50-70%-át tél végén,
0-30%-át szárbainduláskor és 0-10%-át kalászoláskor kell kijuttatni. Az ősszel kijuttatott
nitrogén segíti a növény kezdeti gyors növekedését, fejlődését. A télvégén adott nitrogén a
gyors tavaszi regenerálódást, bokrosodást teszi lehetővé. A hideg talajból még nincs
tápanyag-feltáródás, a búza csak a műtrágyából jut tápanyaghoz. A nitrogén műtrágya tavaszi
több adagban történő kijuttatásával növelhetjük a kalászok számát és az ezerszemtömeget.
A foszfor és kálium műtrágyákat ősszel, az alaptalaj-műveléskor egyadagban kell
kijuttatni. A foszfor és a kálium műtrágyának a talajban át kell alakulnia a növények számára
felvehető formába.
Talajművelés
Az őszi vetésű növények talajelőkészítése mindíg nehezebb feladat, mint a tavaszi
vetésű növényeké. Az őszi búza nem a talaj mélyművelését, hanem a jó minőségű,
beéredett és ülepedett magágyat igényli. A talajművelés milyenségét a talaj típusa,
kötöttsége, nedvességi állapota, az időjárás, az elővetemény lekerülési ideje, a visszahagyott
szár- és tarlómaradványok mennyisége határozza meg. A talajművelés célja a víz
befogadásához, raktározásához, a tápanyagok feltáródásához kedvező talajállapot létrehozása
és a gyors csírázás-kelés, valamint az optimális növényszám megteremtése érdekében a jó
minőségű magágy elkészítése. A kelés az aprómorzsás, ülepedett, kellő nedvességet
tartalmazó talajban lesz kellőképpen gyors, egyöntetű. A nyári-őszi időszakban a kiszáradt
talajok az eke nélküli, energiatakarékosabb, sekélyebb talajművelést teszik csak lehetővé.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
12
Talajművelés korán lekerülő, kevés szármaradványt visszahagyó elővetemény (pl.
borsó, repce) után: Az elővetemény betakarítása után a talajnedvesség megőrzése érdekében
a tarlóhántást arra alkalmas eszközzel (tárcsa, kultivátor) azonnal el kell végezni. (A
növénytakaróval nem fedett talajfelszínen megnő a párolgás.) A sekély, 6-10 cm mély
tarlóhántást azonnal le kell zárni hengerrel. A hengerrel tömörített felső szigetelőréteg
megakadályozza, hogy a fellazított talajból a nedvesség elpárologjon. A talajból felfelé
áramló nedvesség kicsapódik a tömör szigetelőrétegen (talajharmat-képződés), és átnedvesíti
a felső talajréteget. A gyomosodás mértékétől függően a tarlót két-háromszor ápolni
szükséges. A tarlóápolások idejével nem szabad megvárni, a gyomnövények virágzását. A
tarlóápolásokat a kívánt művelési mélység (15-18 cm) elérésig az előző művelési irányhoz
viszonyítva 30-45
o
-os szögben kell végezni tárcsával. A tarlóápolást is mindig hengerrel
zárni szükséges a talajnedvesség megőrzése érdekében. A szakszerűen elvégzett
tarlóhántással és tarlóápolásokkal a talaj a búza vetésének idejére kellően nyirkos állapotú
lesz, a magágyat kombinátorral, ásóboronával jó minőségben el lehet készíteni. A jó
minőségű magágy nyirkos, a vetés mélységéig aprómorzsás, alatta ülepedett.
Talajművelés későn lekerülő, sok szármaradványt visszahagyó elővetemény (pl.
kukorica) után: Ha kukorica a búza előveteménye, célszerű korai érésű hibridet választani a
minél előbbi betakarítás érdekében. A kukorica betakarítása (szeptember vége-október eleje)
után a visszamaradó nagymennyiségű szármaradványt zúzni, aprítani kell, és bekeverni a
talajba (nehéztárcsa). A visszamaradó kukoricaszár miatt szántani szükséges, csak ekével
lehet a növényi maradványokat jól bedolgozni a talajba. A középmély szántás mélységét a
talaj nedvességi állapota és a növénymaradványok mennyisége határozza meg. (Olyan
mélységben kell szántani, hogy rögöket ne szaggasson fel az eke, de a szármaradványokat
bekeverjük, eltakarjuk.). Szántás után munkáljuk el a talajt, a magágyat kombinátorral lehet
elkészíteni.
Talajművelés sok gyökérmaradványt visszahagyó évelő pillangós elővetemény (pl.
lucerna) után: Az évelő pillangós növények után a talajművelést szántással (előhántóval
felszerelt ekével) kell kezdeni. A szántás után a talajt zárni, tömöríteni kell a vízveszteség
csökkentése érdekében. Az évelő pillangósok feltörése után szükség szerint két-három
alkalommal kell a tarlót ápolni (a felső talajréteget zárni, tömöríteni). A magágyat vetés előtt
kombinátorral lehet elkészíteni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
13
Vetés
Vetésre a jó csírázóképességű, tiszta és fajtaazonos vetőmag alkalmas. A vetőmagot
két-három évenként II. és III. fokú vetőmaggal célszerű felújítani. Saját előállítású vetőmagot
is használhatunk, de a vetőmag értékmérő tulajdonságai feleljenek meg a minőségi
követelményeknek. Fontos, hogy csávázott vetőmagot vessünk.
Hazánkban a búza vetésideje október 5-25 (3. táblázat). A régi gazdák a búzát Gál
hetében (október 16-át követő héten) vetették. Az ország hűvösebb, északi részén október 1-
20, a déli, melegebb területeken október 10-20. a vetésidő. A búza vetésidejét mindenkor úgy
kell megválasztani, hogy a búza a téli fagyok beálltáig kellőképen megerősödjön, jól teleljen,
és tavasszal gyorsan fejlődjön. A sortávolság általánosan a 12 vagy 15,4 cm, a vetőgép
típusától függően. A növények 1,1-1,9 cm-es tőtávolság esetén megfelelő tenyészterülethez
jutnak.
Az egy hektárra kivetendő átlagos csíraszám 5,2-5,7 millió db csíra/ha. A
vetőmagmennyiséget az ezerszemtömegen és a csíraszámon kívül befolyásolja a fajta
bokrosodó képessége is. Az intenzív típusú, kevésbé bokrosodó fajtákból 5,5-6,5 millió/ha, az
extenzív, jobban bokrosodó fajtákból elegendő 5,0-5,5 millió csíra/ha vetőmag. A fajták
ezerszemtömegétől függően az 1 hektárra szükséges vetőmagmennyiség 200-260 kg/ha.
A kellő vetésmélység mellett lesz egyenletes és gyors a búza kelése, emellett a téli
kifagyás elleni védekezésnek is hatékony módszere. Az átlagos vetésmélység 4-6 cm. Meleg,
száraz őszi időjárásban mélyebben, nedves, hűvös ősszel pedig sekélyebben kell vetni.
3. táblázat Az őszi búza vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság (cm)
Tőtávolság (cm)
Vetésmélység (cm)
Csíraszám (millió db/ha)
Vetőmagmennyiség (kg/ha)
október 5-25.
12,0-15,4
1,1-1,9
4-6
5,2-5,7
200-260
Gabonasortávolság
Bokrosodási csomó 3 cm mélységben
Az őszi búza növényvédelme
Az őszi búza betegségei
Az őszi búza vírusbetegségei kevésbé jelentősek hazánkban. A búza csíkos mozaik
vírus és a búza törpülés vírusok okozhatnak károkat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
14
Az őszi búza gombabetegségei
Szártörő gomba (Pseudocercosporella herpotrichoides)
Enyhe, csapadékosabb évjáratokban okozhat nagyobb károkat. Közvetlen kárként a
búza megdől, ami 20-30 %-os termésveszteséget eredményezhet.
A betegség tünetei: Az alsó internódiumon megjelenő világosszürke, sötétebb szegélyű,
hosszúkás ún. szemfolt, mely fokozatosan szárölelővé válik, így a szár eltörik. A kórokozó a
gyökérzetet nem károsítja, így a beteg növényeket gyökérzet nélkül tudjuk feltépni. A
betegség jellegzetes tünete, hogy a beteg növények minden irányban elfekszenek a
megdőléssel ellentétben, ahol a növények egy irányban dőlnek meg.
Védekezési lehetőségek: Legfontosabb fertőzési forrás a fertőzött növényi maradvány, így a
legalább három éves vetésváltás az egyik legeredményesebb megoldás. Amennyiben a
vetésszerkezetben kalászos kalászost, esetleg búza búzát követ, fontos a betegség megelőzése
szempontjából a talajmaradványok alászántása. A felszívódó gombaölőszeres csávázás
megfelelő védettséget ad az őszi fertőzések ellen, a tavaszi időszakban a betegség tüneteinek
megjelenése idején (szárbaindulás időszakában) gombaölőszeres állománykezeléssel
védekezhetünk.
Torsgomba (Gäumannomyces graminis)
Elsősorban önmaga után vetett búzában okozhat jelentősebb károkat. Enyhe tél és
csapadékos, enyhe tavasz esetén a fertőzöttség mértéke jelentősen megnő. Főként semleges,
vagy enyhén lúgos kémhatású talajokon léphet fel.
A betegség tünetei: Őszi fertőzés esetén a levelek sárgulnak. Tavasszal a bokrosodás mértéke
csökken, az oldalhajtások elhalnak. Későbbi stádiumban a szár alsó részén barna elszíneződés
látható, ami nedves időjárásban nyálkásan rothad. A betegség a gyökereket is károsítja.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó főként a fertőzött szármaradványokon marad fenn. A
védekezés megegyezik a szártörő gombánál felsoroltakkal. Az egyoldalú vagy túlzott nitrogén
műtrágyázás a betegséggel szembeni fogékonyságot növeli.
Feketerozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici)
A búza és más kalászosok régóta ismert betegsége. Hazánkban 10-15 évente lép fel
járványosan, ilyenkor a termésveszteség mértéke az 50-60%-ot is meghaladhatja.
A betegség tünetei: A tünetek viszonylag későn, júniusban jelennek meg. A száron és a
levélhüvelyen eleinte barna apró foltok jelennek meg (szinoním magyar neve, a „szárrozsda”
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
15
is erre utal), melyek az érés közeledtével fekete színűvé válnak. Az apró foltokat a felszakadt
bőrszövet veszi körül.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni rezisztencianemesítést nehezíti, hogy rasszainak
száma a 200-at meghaladja, ennek ellenére a nemesítés jó eredményeket ért el, a jelenleg
köztermesztésben lévő fajták nagy többsége megfelelő rezisztenciális vagy toleráns
tulajdonságokat mutat a kórokozóval szemben. Mivel a fertőzési forrás a növényi maradvány,
így kerülni kell a búza önmaga után történő vetését, vagy ebben az esetben a
szármaradványokat szántással a talajba kell forgatni. A fungicides védekezés felszívódó
gombaölőszerekkel jó hatékonyságú, amennyiben a védekezés a tünetek megjelenése előtt
közvetlenül, preventív jelleggel történik.
Vörösrozsda (Puccinia triticina)
Hazánkban a leggyakoribb gombabetegség, szinte minden évben fellép kisebb-
nagyobb kárt okozva. A kalászosok közül kifejezetten a búzán károsít.
A betegség tünetei: Elsősorban a leveleket támadja meg („levélrozsda”). A levelek színén,
ritkábban a fonákán kerekded, élénkvörös színű, felszakadozó telepek jelennek meg.
Esetenként ezek a telepek már ősszel megjelenhetnek. Súlyosabb fertőzés esetén a levélszövet
elhal.
Védekezési lehetőségek: Hasonlóan a feketerozsdához, a kórokozóval szemben rezisztens és
toleráns fajták megtalálhatók a fajtaszortimentben. A kórokozó rasszképzésre hajlamos, így a
rezisztencia nemesítés folyamatos. A vegyszeres védekezés preventív és a tünetek
megjelenésének kezdetén végzett felszívódó fungicides kezelésből áll.
Sárgarozsda (Puccinia striiformis)
Hűvös, csapadékos éghajlatú országokban a búza legjelentősebb rozsdabetegsége,
hazánkban csak egyes évjáratokban okozhat jelentősebb károkat.
A betegség tünetei: A leveleken varrógépöltés-szerű sárga foltok jelennek meg. A sárga foltok
erősebb fertőzés esetén megjelenhetnek a levél fonákán, a levélhüvelyen, a száron sőt a
kalászon is. Ez utóbbi okozza, hogy a fertőzött búzaszemek vöröses színűek lesznek, amit a
népnyelv „paprikás búzának” nevez.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni rezisztencianemesítés eredményei némiképp
ellentmondásosak. A vegyi védekezés hasonló a már tárgyalt rozsdabetegségeknél említett
módokkal.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
16
Lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici)
Szinte minden évben károsít hazánkban, az általa okozott terméskiesés mértéke 5-30
% közé tehető. A levélbetegségek közül az első helyet foglalja el.
A betegség tünetei: Már ősszel megjelenhetnek a levélen a lisztesfehér bevonatú foltok,
pamacsok, melyek később szürkésfehérré változnak. Ezek a foltok a levél felszínéről
letörölhetők, helyükön sárgás folt marad. A tenyészidőszak előrehaladtával a fehér bevonat
megjelenik a száron, leveleken, sőt a kalászon is. Gazdasági kárt akkor okoz, ha a
zászlóslevélen is megjelenik a kórokozó gomba.
Védekezési lehetőségek: Döntő lehet a termesztett fajta fogékonysága. A kórokozó elleni
nemesítést megnehezíti, hogy a kórokozó folyamatosan újabb rasszokat képez. Az
agrotechnikai elemek közül az optimális tápanyagellátás és állománysűrűség a lisztharmat
kártételét csökkenti. A kémiai védekezésnél a kórokozó viszonylag korai megjelenése miatt
már a gyomirtással egymenetben célszerű fungicides védekezés. Később a vegyszeres
védekezés célja a zászlóslevél és a kalász védelme, ebben az esetben kalászhányás idején
szükséges a védekezést elvégezni.
Szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici)
A kórokozó kozmopolita, minden évben megjelenik a búzavetéseken, kisebb-nagyobb
károkat okozva.
A betegség tünetei: Tavasszal – elsősorban az alsó leveleken – először sárga, később barna,
világos közepű apró foltok jelennek meg, melyek később elhalnak. A tünetek erős fertőzés
esetén a felső leveleken, illetve a levélhüvelyen is megjelenhetnek.
Védekezési módok: A kórokozó klimatikus igényeit figyelembe véve el kell kerülni minden
olyan tényezőt, ami az állomány mikroklímáját kedvezőtlenül befolyásolja. Ennek érdekében
kerülni kell a túlzott tápanyagellátást, az ebből adódó megdőlés kedvező feltételeket teremt a
kórokozó számára, csakúgy, mint a túl sűrű állomány. Mivel fertőzött szármaradványokkal
terjed, legalább 3 éves vetésváltás szükséges, illetve ha a vetésforgóban kalászos kalászost
követ, törekedni kell a szármaradványok minél tökéletesebb talajba forgatására. A vegyszeres
védekezés optimális ideje szárbaindulás idejére tehető.
Szeptóriás pelyvabarnulás (Septoria nodorum)
Hazánkban veszélyes kórokozóként számon tartott betegség, az általa okozott
termésveszteség szélsőséges esetben az 50%-ot is megközelítheti.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
17
A betegség tünetei: Virágzás után a pelyvaleveleken apró, ovális foltok jelennek meg,
melyeken később szürkésfekete termőtestek jelennek meg. A gomba a szembe is behatol, így
a szisztemikus fertőzés következtében a kelő növényeken barnás elhalások láthatók, súlyos
esetben csírapusztulást is okozhat.
Védekezési módok: Megegyezik a szeptóriás levélfoltosságnál tárgyaltakkal, azonban a
kórokozó ellen szisztemikus gombaölőszerekkel történő csávázás elengedhetetlen fontosságú.
Állománykezelés optimális ideje kalászolás kezdete, ebben az időszakban célszerű a betegség
ellen felszívódó fungicidekkel védekezni.
Búzafuzáriózis (Fusarium graminearum, F. culmorum)
Hazánkban évjáratonként eltérő mértékben károsítanak, ennek ellenére a búza egyik
legveszélyesebb betegsége. A mennyiségi kár mellett jelentős a minőségi kár is, ugyanis a
Fusarium-fajok különböző (DON, zearalenon) toxinokat termelnek, melyek az élő
szervezetbe kerülve károsak, az állatoknál ivar- és emésztőszervi károsodást okoz, súlyos
esetben pusztuláshoz is vezethet. A fertőzött takarmányokat az állatok gyakran
visszautasítják. Az említett két kórokozó mellett közel 20 faj okozhatja a fuzáriózis
tünetegyüttest, azonban hazánkban e két faj domináns.
A betegség tünetei: A tünetek már a kelés időszakában megjelennek, a csíranövény barnán
rothadva torzulva elhal. Szárbaindulás után jelentkeznek a gyökérfertőzés tünetei, melynek
köszönhetően a táblán foltokban találhatók a fertőzött növények, melyeknek gyökere nedves,
nyálkás rothadás kíséretében elhal. A fertőzés jelei a kalászon is megtalálhatók, ebben az
esetben a kalász vagy annak egy része fehéren jelenik meg, a fertőzött rész feletti kalászrész
gyakran elpusztul. Csapadékos időben a kalászon rózsaszín penészbevonat látható.
Védekezési módok: Elsődleges fontosságú a fertőzésmentes állományból fogott vetőmag. A
forgalomba kerülő vetőmagtételek belső fuzáriumfertőzöttségét a magyar szabvány 20 %-ban
szabja meg. A fajták között a kórokozóval szembeni fogékonyság tekintetében jelentős
különbségek vannak, azonban rezisztens fajtákkal még nem rendelkezünk. Lehetőség szerint
kerülni kell a kalászos és kukorica előveteményeket, ezek után történő búzavetésnél
elengedhetetlen a tarlómaradványok minél jobb minőségű bedolgozása. A belső
szemfertőzöttség ellen szisztemikus hatóanyagú fungicidekkel történő csávázás indokolt. Ez a
csávázás védettséget nyújt a talajból támadó Fusarium-fajok ellen is. A kalászvédelem a búza
növényvédelmi technológia egyik alapeleme, ebben az esetben virágzás kezdetén felszívódó
fungicidekkel kell a védekezést elvégezni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
18
Hópenész (Fusarium nivale)
Elsősorban hosszú teleken, hóval borított vagy mélyfekvésű területeken lehet jelentős.
A betegség tünetei: A hó elolvadása után fehér foltok formájában jelentkezik. A fertőzött
növényeket piszkosfehér bevonat takarja, a levelek a talajhoz simulnak.
Védekezési lehetőségek: A megkeményedett hótakarót vagy jégpáncélt mechanikai úton
(tüskés henger, gyűrűs henger, állatok járatása) fel kell törni, ezzel megelőzhető a betegség
kialakulása.
Kőüszög (Tilletia caries, T. foetida, T. intermedia)
A kórokozó régóta ismert több pázsitfűfélén is károsít. A csávázás elterjedésével
jelentősége egyre csökken.
A betegség tünetei: Kalászhányáskor a növények alacsonyabbak, kékes színűek. A virágzás
befejeztével a kalászban a pelyvalevelek között a szemek helyett üszögpuffancsok képződnek,
melyek szétnyomva kenhetőek („zsírosüszög”), kellemetlen szagúak („büdösüszög”). Emiatt
a kalász lazább szerkezetű, kuszának, borzoltnak tűnik (15. ábra). Érés közeledtével az
üszögpuffancs megkeményedik („kőüszög”).
Védekezési lehetőségek: Elsődleges fontosságú az egészséges állományból fogott mag, a hazai
vetőmagszabványban a szántóföldi szemlén észlelt kőüszög a vetőmagtétel kizárásához vezet.
A kórokozó ellen elegendő a kontakt gombaölőszeres csávázás, mivel a gomba külső
csírafertőző. A jelenlegi gyakorlatban a széles hatásspektrumú csávázószerek teljes
védettséget adnak a kórokozó ellen.
Törpe kőüszög (Tilletia contraversa)
Hazánkban is előfordul, jelentősebb kártételét az utóbbi időszakban nem tapasztalták.
A betegség tünetei: A fertőzött növények alacsonyak, a hajtások száma jelentősen megnő. A
kalászban a kőüszöghöz hasonló üszögpuffancsok jelennek meg.
Védekezési lehetőségek: Hasonlóak a kőüszögnél tárgyaltakkal.
Búzaporüszög (Ustilago nuda)
Kozmopolita betegség, mindenütt előfordul. Az általa okozott termésveszteség elérheti
a 20-25%-ot is.
A betegség tünetei: A jellegzetes, üszkös kalászok már hamarabb megjelennek az
állományban. A szemek helyén hártyával fedett üszögspóra tömeg jelenik meg. A hártyák
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
19
felszakadásával a spórák szétszóródnak, csak a kalászorsó marad a kalászból. A fertőzött
kalászok könnyebbek, így nem bókolnak, mereven felállnak az állományban.
Védekezési lehetőségek: Mivel a gomba virágfertőző, így a leghatékonyabb védekezési
megoldás a felszívódó hatóanyagú gombaölőszerrel végzett csávázás.
Fahéjbarna levélfoltosság (Dreschlera tritici-repentis)
Elsősorban csapadékos évjáratban fertőz, de kisebb-nagyobb mértékben mindig jelen
van a búza állományokban.
A betegség tünetei: A tavaszi időszakban szárbaindulás időszakában jelennek meg. A
leveleken apró, világosbarna foltok jelennek meg, melyeket világossárga, klorotikus udvar
vesz körül. A kórokozó elterjedése a levélfelületen végső tünetként levélszáradást okoz.
Védekezési lehetőségek: Fontos a fertőzött szármaradványok minél precízebb aláforgatása. A
vetőmag szisztemikus fungiciddel történő csávázása is megfelelő védettséget adhat.
Szárbaindulás kezdetén széles hatásspektrumú felszívódó fungiciddel végzett
állománykezelés is hatásos.
A hálózatos levélfoltosság (Dreschlera teres) tünetei annyiban térnek el a fahéjbarna
levélfoltosságétól, hogy a foltok hálószerűen helyezkednek el, míg a barna levélfoltosság
(Bipolaris sorokiniana) esetében a leveleken apró, barna foltok jelennek meg, mindemellett
jelentős csírarothadást is okoz.
Az őszi búza kártevői
Búza fonálféreg (Anguina tritici)
Elsősorban csapadékos években lehet kártételére számítani, de jelentősége az utóbbi
évtizedekben kisebb.
Károsítás: A búza levelei dugóhúzószerűen csavarodottak, később a fertőzött szár a
fejlődésben lemarad. Érés időszakában a tünetek hasonlítanak a búzakőüszögére, ugyanis a
szemek helyén tojásdad gubacs képződik („golyóüszög”), amitől a kalász borzoltnak tűnik.
Védekezési lehetőségek: Leghatékonyabb megelőzési mód a fertőzésmentes vetőmag vetése.
Talajlakó kártevők
Jelentőségük nagy, de kalászosokban ritkábban okoznak nagy kárt. Az ide tartozó
fajok elsősorban a cserebogarak (Melolonthidae) és szipolyok (Anisoplia spp.) pajorjai, a
pattanóbogarak drótférgei, valamint az áldrótférgek.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
20
Károsítás: A gyökereket és a szár talajfelszín alatti részeit rágják. A károsított növények
eleinte hervadnak, később elpusztulnak.
Védekezési lehetőségek: Fontos a terület tisztán tartása, így a szekunder tápnövények irtásával
a túlélési esélyt csökkentjük. A növényi sorrend helyes megválasztásával az egyedszám
kártételi veszélyhelyzet alatt tartható. A talajlakó kártevők ellen jó hatékonysággal
alkalmazhatók a szerves foszforsav-észter hatóanyagú talajfertőtlenítők, melyeknél a
hatékonyság megőrzése érdekében fontos a kijuttatást követő azonnali bedolgozás és az
aprómorzsás talaj.
Vetési bagolylepke (Scotia segetum)
Változó intenzitással károsít, felszaporodás idején jelentős károkat okozhat.
Károsítás: Tavasszal a fiatal növények földközeli részeit átrágják a lárvák a kelést követő
időszakban, a kártétel foltokban jelentkezik.
Védekezési lehetőségek: A kártevő egyedszámát a talajlakó kártevőknél alkalmazott
felvételezési módszerekkel (pl. térfogati kvadrátmódszer) kell meghatározni. A tarlóápolási
eljárások nem csak a köztes táplálékforrásokat pusztítják, de a kártevő egyedszámára is
csökkentő hatást gyakorolnak. A talajlakó kártevők ellen alkalmazott vegyszeres
talajfertőtlenítés (elsősorban szerves foszforsav-észterekkel) jó hatású a mocskospajor ellen
is. Erős fertőzés esetén gyomormérgekkel vagy szerves foszforsav-észter típusú
készítményekkel állománykezelés válhat szükségessé.
Gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides)
A laza talajok kivétel mindenütt előfordulhat, elsősorban a búza vetésváltásának
elmaradása esetén.
Károsítás: A búza kelésétől a szárbaindulásig károsít. Kártétele jellegzetes ún. „csócsárlás”,
mely abból áll, hogy a lárva a búza levelét a talajban képzett függőleges, vékony üregébe
húzza és az erek közötti lágyabb részt kirágja. A visszamaradt erek később összeszáradnak,
összegubancolódnak, kócszerű állapotban maradnak vissza. Színük megbarnul, így messziről
észrevehetők a károsított foltok, melyek súlyos fertőzés esetén kipusztulhatnak. A kifejlett
rovar (imágó) is károsít, a kalászokban rágja meg a szemeket, illetve a kalászt széttúrja, de
kártétele kevésbé jelentős.
Védekezési módok: Amennyiben őszi kalászost nem követ őszi kalászos, a kártételi szint
ugrásszerűen lecsökken. Amennyiben 2 db lárva/m
2
egyedsűrűséget meghaladja a létszám,
vegyszeres védekezés válik szükségessé. A hazai rendeletek alapján a kártevő veszélyesnek
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
21
minősül, így az ellene való védekezés kötelező. A vegyi védekezésnél fontos, hogy az
állománykezelés a fiatalabb lárvák ellen irányuljon. A talajlakó kártevők ellen irányuló
talajfertőtlenítés hatékonysága is kielégítő lehet. Az állománykezelésnél fontos szempont,
hogy a kórokozó csak szájon keresztüli mérgekkel mérgezhető, mert a kijuttatott vegyszer
csak a táplálkozással jut a kártevő szervezetébe.
Gabonapoloskák (Eurygaster spp.)
A fajok közül a búzán elsősorban az osztrák (Erygaster austriaca) és a mórpoloska (E.
maura) károsít. Időszakos kártevők, felszaporodás esetén okozhatnak nagyobb kárt.
Károsítás: Kora tavasszal már károsít, a búza hajtásait megszúrja, amitől az kórosan
burjánzik. A már szárbaindult növények szárát megszúrja, így az elszárad, nem kalászol. A
hasban lévő kalászt is megszúrhatja, ekkor a szúrás feletti kalászrész fehéren elszárad, a
kalász emiatt „zászlós” lesz. Tejes- és viaszérésben a szemeket megszúrja, a szúrás helyén
fekete pont látható, a szem aszottá válik.
Védekezési lehetőségek: Ritkán van szükség vegyi védekezésre, amennyiben szükséges,
bokrosodás és szárbaindulás időszakában, illetve kalászolás után védekezhetünk.
Fritlégy (Oscinella frit) elsősorban kalászosokban, kukoricában és fűféléken károsít. Ősszel
és tavasszal kártétele nyomán a búza főhajtása elsárgul, könnyen kihúzhatóvá válik. A
csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) lárvái a búzatő hagymaszerű duzzadását idézik
elő. Az árvakelések irtásával a kártevők túlélési esélyeit nagyban csökkenthetjük, vegyi
védekezésre ritkán kerülhet sor.
Szalmadarázs (Cephus pigmaeus)
Kalászosokon és fűféléken egyaránt károsít. A lárva a gabonaszár belsejét rágja, ami
miatt a szár idő előtt sárgul, a kalász kényszerérett lesz, a károsított töveket a szél kitöri. A
kártevőt a talajművelési eljárások (elsősorban a forgatásos műveletek, főként a szántás)
jelentős mértékben gyérítik.
Szipolyok (Anisoplia spp.)
A szipolyok közül hazánkban jelentősebb kárt a széles szipoly (Anisoplia lata), és az
osztrák szipoly (Anisoplia austriaca) okoz. Gyakran lépnek fel tömegesen, lárvájuk polifág
talajlakó kártevő.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
22
Károsítás: tejesérés után jelennek meg az imágók, melyek a kalászban lévő szemeket rágják,
de jelentős mennyiségű magot is kitúr a kalászból. A rágott kalászok a kártétel nyomán
borzosnak tűnnek.
Védekezési lehetőségek: az imágó tömeges (10 db/m
2
) megjelenésekor kémiai úton szükséges
védekezni. A lárvák ellen a polifág talajlakó kártevőknél említett talajfertőtlenítéssel
védekezhetünk.
Veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus)
Közismert nevén vetésfehérítő, amit jellegzetes kárképe után kapott. Elsősorban a
tavaszi kalászosok fontos kártevője, de egyes évjáratokban a búzán is károsíthat. Az általa
okozott termésveszteség elérheti a 30-40%-ot is, búza esetében ez az érték 5-10 % között
lehet.
Károsítás: a levélen lévő apró, fekete, nyálkás lárvák (árpacsiga) a levélerekkel
párhuzamosan hámozgatnak, erőteljesebb fellépésük esetén a levelek a hámozgatás nyomán
kifehérednek. A kifejlett egyedek hosszúkás lyukakat rágnak a levélen.
Védekezési lehetőségek: tömeges lárvakelés idején szükséges lehet a védekezés kontakt hatású
vagy gyomorméreg inszekticidekkel. Az imágók ellen tömeges rajzásukkor válhat
szükségessé az állománykezelés.
Mezei pocok (Microtus arvalis)
Elsősorban árokpartok füves részein, lucernatáblákban, domboldalakon telepszik meg.
Száraz magvakat, valamint nedves zöld részeket is szívesen fogyaszt. Kis kolóniákban él,
évente 3-6 almot is nevel. A talajművelés gyéríti állományát, de a búzavetésbe betelepült
egyedek ellen célszerű véralvadásgátló vagy gázosodó készítmények alkalmazása.
Az őszi búza gyomnövényei
A gyomnövények jelentős kárt okozhatnak az őszi búzában. Elsődleges károsítás az,
hogy a növénytől elvonja a tápanyagot és a vizet (versengésre készteti), míg másodlagos
károsításként a betakarítás megnehezítése, a betakarított termény szennyezése jelentkezik.
Egyes gyomok magjai mérgezőek, melyek a takarmányba kerülve az állatoknál különböző
betegségeket idézhetnek elő.
A gyomok faji összetétele a búza vetésekben jelentős változásokon ment keresztül az
utóbbi évtizedekben. A gyomfelvételezések alapján a búzavetésekben az ebszikfű (Matricaria
inodora) és a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) jelentős mértékű előretörését lehet
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
23
megfigyelni csakúgy, mint az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus) és a vadzab (Avena
fatua) esetében.
Csapadékos őszi időjárás esetén az ősszel kelő kora tavaszi (T
1
) gyomnövények –
főként a veronika fajok (Veronica spp.), és a tyúkhúr (Stellaria media) – nagy felületen
megjelenhetnek a vetésekben. Hasonló körülmények között a T
2
-es (ősszel vagy tavasszal
csírázó nyáreleji) gyomok – elsősorban az ebszikfű (Matricaria inodora), pipacs (Papaver
rhoeas), ragadós galaj (Galium aparine) és a nagy széltippan (Apera spica-venti) fajok
jelentenek nagyobb veszélyt – tömegesen jelennek meg.
Tavasszal ehhez a gyomtársuláshoz csatlakoznak a tavasszal kelő nyáreleji gyomok –
vadzab (Avena fatua), vadrepce (Sinapis arvensis) –, valamint a tavasszal kelő nyárutói
gyomok, melyek közül kiemelhetők a keserűfű-fajok (Polygonum spp.), parlagfű (Ambrosia
artemisiifolia) és az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus). Az évelő gyomfajok közül
az apró szulák (Convolvulus arvensis) és a mezei aszat (Cirsium arvense) okoznak
jelentősebb problémát a búzaállományokban. A nád (Phragmites australis) terjedésével is
számolni kell, az ellene való védekezés nehéz. Az őszi búza táblaszintű gyomfelvételezéseit
kora tavasszal kell kezdeni, amikor az áttelelt gyomállományt vesszük számba, ezt követően
bokrosodás időszakában felvételezzük a kétszikű gyomfajokat, majd a szárbaindulás után a
vadzabbal erősen fertőzött területeket kell számba venni.
Betakarítása
A búza betakarítási idejének meghatározásakor a legfontosabb szempont a szemek
érettségi állapota. A tápanyagok beépülése a szembe a viaszérésig tart (ilyenkor a szem
nedvességtartalma kb. 20 %). Az érés további szakaszában tápanyagok már nem épülnek be a
szembe. A legnagyobb termésmennyiséget teljesérésben, a legjobb minőséget (legnagyobb
sikértartalom) pedig viaszérésben betakarított búzánál kapjuk. A betakarítási idő
megválasztásakor a mennyiségi-minőségi szempontokat is össze kell hangolni. A viaszérés
végén-teljesérés elején betakarított búzából már megfelelően nagy mennyiséget még jó
minőségben kapunk.
A gabonák betakarítási idejének megválasztásánál a mennyiségi-minőségi szempontok
mellett figyelembe kell venni a rendelkezésre álló gép- és szárító-tároló kapacitást, a
növényvédelmi helyzetet, az időjárást és a fajták érésidejét.
A betakarítás egymenetes gabonakombájnnal történik július elején-közepén. A
kombájn beállítását úgy kell elvégezni, hogy a betakarítási veszteség 4 % alatti legyen. A
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
24
motolla fordulatszáma arányos legyen a haladási sebességgel. A kombájn munkáját jól
mutatja a talajon lévő elhullott szemek száma, a cséplés minősége, valamint a törekben és a
szalmában maradt szemek mennyisége.
Szárítása szükséges lehet, ha a búzát magas nedvességtartalom mellett takarították be,
például, ha a betakarítás idején csapadékos az időjárás. A búzát 14-15% szemnedvesség-
tartalom elérésig kell szárítani. A kukorica szárítására használt szárítók a búza szárítására is
használhatóak.
A betakarítás után visszamaradó szalma betakarítása is többféle módon lehetséges.
Szalmalehúzókkal a szalmacsomók lehúzása és a tábla szélén való kazlazás; a renden hagyott
szalma járva bálázása; a bálázott szalma lehordása majd kazlazása; a szalma felszecskázása és
szétszórása, vagy a szecskázott szalma lehordása.
1.5. A búza minősége
A búza megfelelő minősége iránti igény azon alapul, hogy fő felhasználási területe a
kenyérsütés és egyéb sütőipari termékek előállítása. Akkor jó minőségű a kenyér, ha a lisztből
minél nagyobb tömegű tészta dagasztható (nagy a liszt vízfelvevő képessége), a tészta jól
nyújtható, rugalmas, alakját megtartja, a kelés közben keletkező gázok tartósan fellazítják a
tésztát, ezért a kenyér térfogata nagy, a bél szivacsos. A búzák minőségének meghatározására
különböző fizikai és kémiai vizsgálatok alkalmasak (4. táblázat).
Hektolitertömeg (száz liter mennyiségű gabona tömege): Értékéből következtetni
lehet a búzából nyerhető liszt mennyiségére. A nagyobb hektolitertömeg általában jobb
minőséget jelent. A hektolitertömeget befolyásolja a szemek sűrűsége, nedvességtartalma,
szemnagysága, a szemek alakja, teltsége, a szemek kiegyenlítettsége (hézag-térfogat), a héj
simasága, stb.
Nedvességtartalom: Az őszi búzát 14,5% szemnedvesség-tartalom mellett lehet
tárolni, betakarítás után az átvételi ár is 14,5% nedvességtartalomra vonatkozik. A
nedvességtartalom meghatározása automata nedvességmérő készülékkel vagy
szárítószekrényben 105 °C-on 3 óráig kell súlyállandóságig szárítva lehetséges.
Keverékesség: A búzamintából ki kell választani minden idegen anyagot, amelyik
nem fajazonos, nem egészséges, vagy károsan befolyásolja a búza felhasználását. Meg kell
mérni az összes és az idegen alkotórészek tömegét.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
25
4. táblázat A búzaminőség jellemző paraméterei (Győri Z.)
Hektolitertömeg (kg/hl) 65-85
Nedvességtartalom (%) 12-18
Nyersfehérje-tartalom (%) 9-16
Minőségi értékszám (Farinográfos = FÉ, Valorigráfos = VÉ)
A
1
A
2
javító
B
1
B
2
feldolgozható, kenyérsütésre alkalmas
C
1
C
2
javítandó
85-100
70-84,9
55-69,9
45-54,9
30-44,9
0-29,9
Sikértartalom (%) 0-50
Sikérterülékenység (mm/óra)
kicsi
közepes
nagy
<2
2-5
>6
Próbasütés
Cipótérfogat (cm
3)
Alaki hányados (szélesség/magasság)
700-1200
1,8-2,1
Zeleny-féle szedimentációs térfogat (ml) 5-90
Esési szám (s)
enzimszegény
jó sütőipari célokra
savanyítás után alkalmazható
sütőipari célokra alkalmatlan
>400
300-400
200-300
<200
Acélosság: 100 db búzaszem kettévágásával megállapítják a vágási felület
segítségével az acélos és a lisztes szemek arányát. Az acélos szemek nagyobb fehérje-,
sikértartalommal rendelkeznek.
Hamutartalom (hamualkotók): A megdarált lisztmintákat 550 °C-on hamvasztó-
kemencében hamvasztják, amíg a szervesanyagok 3-5 óra hossza alatt elégnek. A megmaradt
hamuanyagok mennyiségét százalékban adják meg.
Nyersfehérje (aminosav-összetétel): Nedves roncsolással meghatározzák a minták
nitrogéntartalmát, a nitrogéntartalom megszorozva 5,7-tel adja a búza nyersfehérje-tartalmát.
Nedves sikér mennyisége és terülése: 24 g lisztből vízzel tésztát gyúrnak, majd
vízsugárral selyemszitán keresztül a vízoldható anyagokat kimossák. A visszamaradt, vízben
nem oldható alkotórész a nedves sikér, mennyiségét százalékban határozzák meg. A sikér
mennyisége a búzafajták nagyon fontos minőségi mutatója, a magas, 34 %-nál nagyobb
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
26
sikértartalmú lisztből javító minőségű liszt nyerhető. A javító minőségű liszt alkalmas a
gyengébb minőségű lisztek feljavítására. A sikér mennyisége mellett nagyon lényegesek a
sikér tulajdonságai is. A terülékenység vizsgálatánál 5 g nedves sikérből kézzel golyót
formálnak, és üveglap alá helyezik. Az üveglap alatt elhelyezett milliméter-papír segítségével
egy óra elteltével határozzák meg a sikérgolyó átmérőjét.
Farinográfos érték és minőségi osztály: A meghatározásra alkalmas műszer a
Hankóczy-féle farinográf vagy valorigráf. A készülék egyidejűleg alkalmas a lisztből gyúrt
tészta kialakulási idejének, a sikér minőségének és a sikér ellágyulásának meghatározására. A
készülék dagasztócsészéjébe lisztet helyeznek, és víz hozzáadásával dagasztani kezdik,
közben megmérik, hogy 50 g liszt mennyi vizet képes felvenni a dagasztás során az 500-as
konzisztenciájú (keménységű) tészta kialakulásáig. A farinográf egy diagramot rajzol,
amelynek segítségével a tészta vízfelvevő képessége és dagasztási tulajdonságai olvashatóak
le. A „T” terület alapján táblázatból határozzák meg a minőségi értékszámot és sorolják be a
búzákat a hat minőségi értékcsoportba. (A
1
-A
2
javító, B
1
-B
2
malmi, C
1
-C
2
takarmány búzák).
Esésszám: A búzaszem szemmel nem látható, de már megkezdődött csírázásáról és a
csírázással együttjáró magban végbemenő biokémiai folyamatokról ad információt. A
Hagberg-féle esésszám-meghatározó készülék egy speciális merülő viszkoziméter, amely
meghatározott hőmérsékleten és időtartammal elcsirizesített liszt-víz keverékben méri az
ejtőtest süllyedésének időtartamát másodpercben kifejezve. Alacsony esésszámú lisztből nem
lehet jó minőségű kenyeret sütni.
Szedimentációs érték (Zeleny-féle szám meghatározása): A módszer alkalmas a búza
minőségének becslésére, főleg fajtanemesítési kísérletekben és agrotechnikai kísérletek
kiértékeléséhez használják. A vizsgálatkor egy rázóhengerbe lisztet, vizet és vegyszereket
(indikátor, tejsav, alkohol) helyeznek el, rázatás után megmérik a sikér tejsavas oldatban
történő duzzadását, ülepedését. Az üledék térfogatát mm-ben fejezik ki, minél magasabb az
értéke, annál jobb a liszt minősége.
Próbacipó sütés: 300 g lisztből vízzel, 9 g élesztőből és 6 g sóból kenyeret sütnek,
majd a próbacipó vizsgálatakor megmérik a kenyér térfogatát, érzékszervi úton
meghatározzák a cipó szagát és ízét.
Mikotoxinok: A búza érésének idején a kedvezőtlen időjárás (esős, nedves, párás)
illetve nem megfelelő tárolási körülmények között a gombák (fuzárium) mikotoxinokkal
fertőzhetik a búzát. A gombák által termelt méreganyag rendkívül veszélyes, már igen kis
mennyiségben komoly következményei vannak a fertőzött búza fogyasztásának.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
27
2. Őszi árpa (Hordeumvulgare L.)
2.1. Származása, jelentősége, felhasználása
Az árpa első termesztett formái i.e. 8000-7000 között jelentek meg, körülbelül a
búzával egyidőben, a Közel-Keleten, Mezopotámiában, a mai Irak, Irán, Dél-Törökország,
Jordánia területén. A kultúrárpa nagyon gyorsan elterjedt az új kőkorban a Közel-Keleten,
átkerült Egyiptomba, illetve Törökországon és Görögországon keresztül eljutott Európába. Az
árpát Európában először az Égei-tenger partvidékén termesztették. Az ősi forma kétsoros volt,
a kultúrába vétel után alakult ki a hatsoros árpa. Az ókorból fenmaradt leletek tanúsága szerint
abban az időben a legelterjedtebb termesztett gabonaféle az árpa volt. A rómaiak fontos
tápláléknövényként termesztették.
Az árpa változatai, fajtái gyakorlatilag az egyenlítőtől a sarkkörig termeszthetők. A
magashegységekben több ezer méter magasságig termesztik, például a Himalájában kb. 5000
méterig megtalálható.
Az árpa jelentősége
- Termőterülete mintegy 55-70 millió hektár a világon. A vetésterület nagysága szerint a
gabonafélék között – a búza, a rizs és a kukorica után - a negyedik helyet foglalja el. A
80-as, 90-es évekhez képest kis mértékű visszaesés figyelhető meg a vetésterületét
tekintve.
- A rövidnyarú északi tájakon fontos kenyérgabona; a déli, melegebb országokban főleg
takarmánygabonaként hasznosítják.
- Az árpa jelentős a monogasztrikus állatok takarmányozásában, nagy a nyersrost- és
vitamintartalma. Ízletessége, illetve a fehérje előnyös aminosav-összetétele miatt a
sertés- és baromfitenyésztésben nélkülözhetetlen. Takarmányértéke a búzáét
meghaladja. Lizintartalma magasabb, mint a búzáé.
- A kukorica és az őszi árpa takarmányként jól kiegészíti egymást. (például aminosav
összetételben).
- Az őszi árpa jelentőségét növeli, hogy a búzánál rövidebb tenyészideje miatt,
szárazabb viszonyok között is biztonságos termést ad.
- A talaj minőségére kevésbé érzékeny, mint a búza. Az intenzitás alacsonyabb fokán
termesztve, a búzánál nagyobb termést képes adni, megfelelő szárszilárdságú fajták
alkalmazása mellett.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
28
- Gabonakoncentrált vetésforgókban a nyári munkacsúcsot (betakarítás) jobban
széthúzza, a gabona előveteményekre kevésbé érzékeny, az őszi búza után is nagy
termést ad.
Magyarországon az utóbbi években körülbelül 150-200 ezer hektáron termesztjük.
Jelentős szerepe van a takarmányozásban, kisebb arányban étkezési és ipari célra is
használjuk.
2.2. Az őszi árpa rendszertana, alaktana és egyedfejlődése
Rendszertana
Az őszi árpa (Hordeum vulgare L.) egyszikű növény, a pázsitfűfélék (Poaceae)
családjába, ezen belül az árpák (Hordeum) nemzetségébe tartozik. A nemzetségben az
elismert fajok száma a folyamatos revíziók miatt változó, de 30-40 közé tehető. A különböző
földrajzi területeken megtalálható fajok száma Európában és Délnyugat-Ázsiában 5, Dél-
Amerikában 15, Észak-Amerikában 4, Közép- és Kelet-Ázsiában 3, Dél-Afrikában 1.
A kultúrárpa a vadárpából (Hordeum vulgare subsp. spontaneum) alakult ki. A faj
rendkívül változatos, ezért sokféleképpen csoportosították. A ma elfogadott felosztása a
következő:
Hordeum vulgare L.
- subsp. spontaneum vadárpa, hazánkban gyomnövényként fordul elő. A
kultúrárpák gyomnövényeként, azokkal kereszteződve hozta létre a korábban önálló ősi
fajként (Hordeum agriocrithon) kezelt hatsoros hibrid árpát.
- subsp. vulgare termesztett árpa
- convar. vulgare szinonímái: H. hexastichon, H. tetrastichum,
H. polystichum, négy és hatsoros árpák, Magyarországon őszi árpaként általánosan
elterjedtek.
- convar. distichon szinonímái: H. distichon, H. vulgare subsp.
distichum, kétsoros árpa, Európában, így hazánkban is elsősorban sörárpa, a világban
egyébként élelmiszer- és takarmánynövény.
Alaktana
A növény felépítése a pázsitfüvekre jellemzően alakul. Bojtos gyökérzete van. A
gyököcskéből fejlődő valódi gyökér a talajban igen mélyre, akár 2 méter alá lehatol. A
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
29
gyökértömeg legnagyobb részét a szikközépi szárból eredő másodlagos gyökerek vagy
mellékgyökerek adják, ezeket gyakran csíragyökereknek is nevezik. A csíragyökerek végzik a
víz- és tápanyagfelvétel nagyrészét, így nagyon fontos szerepük van a növény vízellátásában
és tápanyagfelvételében.
A szikközépi szár feletti nóduszokból fejlődnek a csomógyökerek, melyek szintén
hajtáseredetű mellékgyökerek. Ezek főképpen a talajszintet hálózzák be, a növény
támasztásában és a vízfelvételben töltenek be jelentős szerepet. Az őszi árpa gyökérzete a
tavaszi árpáénál sokkal dúsabb, fejlettebb. A gyökértömeg a virágzás időszakában a
legnagyobb.
Szára a fűfélékre jellemző szalmaszár, belül üreges, csak a szárcsomókban tömör.
Magassága 70-150 cm között lehet, a mai őszi árpa fajták magassága általában 80-110 cm
között van. A szár állóképessége fontos fajtatulajdonság, mivel az őszi árpa nagyon könnyen
megdől. Általában a magasság és a szárszilárdság között negatív összefüggés tapasztalható, az
alacsonyabb fajták kevésbé hajlamosak a megdőlésre.
Az árpa főhajtása a bokrosodás
időszakában elágazik. Az oldalhajtások a
talajfelszín alatt, a főhajtás első vagy
második nóduszából, az úgynevezett
bokrosodási csomóból indulnak. A
bokrosodási csomó talajbani helyzete
jelentősen befolyásolja a télállóságot,
hazánkban általában 2-4 cm mélyen
helyezkedik el.
Az őszi árpa levélzete a tavaszi
árpáénál fejlettebb. A levelek száma
általában 6-8. A levél három részre
tagolható, a levélhüvelyre, a levéllemezre,
és a nyelvecskére. A levélhüvely
módosult levélalap, amely körülöleli a
szártagot, széleivel nem nő össze,
többnyire nyitott. A tavaszi árpához
képest kevésbé szorosan öleli a szárat, így
annak szilárdításában kisebb szerepe van.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
30
A levélhüvely korai elhalása jelentős szárszilárdsági problémát okozhat az őszi
árpánál. A levéllemez és a levélhüvely csatlakozásánál található a nyelvecske. A nyelvecske
szorosan a szárhoz simulva megakadályozza, hogy a levélhüvely és a szár közé víz kerüljön.
A levéllemez alapjánál, két oldalon helyezkednek el a fülecskék. Az árpa fülecskéi a
gabonafélék között a legfejlettebbek, világos, sárgásfehér színűek.
Virágzata kalász, ami összetett virágzat, füzéres füzér. A kalászpadkákon három-
három egyvirágú kalászka helyezkedik el. A
hatsoros és négysoros árpák esetében mind a
három kalászka fertilis és termést hoz. A
négysoros árpa kalászában a szélső kalászkák
egymás alá csúsztak, ferdén egymás alá
rendeződtek, ezért a kalász közel négyoldalúan
összenyomottnak látszik. Mivel mind a három
kalászka termékeny, szabálytalan hatsorosnak is nevezik.
A hatsoros árpák három-három kalászkájában fejlődő szemek külön sort alkotnak, így
alakul ki a hat sor. A kétsoros árpáknál csak a középső kalászka termékeny, a két szélső steril.
A külső toklász hosszú szálkát visel, a szálka hosszúsága elérheti a 18-20 cm-t is.
Az árpa túlnyomóan öntermékeny, zömében már hasban megtermékenyül, de több-
kevesebb idegen beporzás is előfordul, ami a nemesítés során nagy jelentőségű.
Az árpának a búzához hasonlóan szemtermése van, vagyis a maghéj a terméshéjjal
összenőtt. A búzától eltérően azonban a szemtermésre szorosan rátapadt a pelyva, az csak
nehezen távolítható el. A termés fehérjetartalma valamivel nagyobb, mint a búzáé, 11-14 %.
Vannak csupasz változatok is, ezek fehérjetartalma elérheti a 15 %-ot is. A termés sikérszerű
fehérjét keveset tartalmaz, ezért önmagában kenyér nem készíthető belőle. A fehérje
aminosav összetétele a többi gabonaféléhez hasonlóan viszonylag kedvezőtlen, esszenciális
aminosavakban viszonylag szegény. Az egyik jellemző árpafehérjéje a hordein, lizinből és
treoninból kevesebbet tartalmaz az egygyomrú állatok igényéhez képest.
A hatsoros fajták termése egyöntetű fejlettségű, de méretük, ezerszemtömegük kisebb,
mint a kétsorosaké. A négysoros árpák kalászában a szemek a kalászban elfoglalt helyüktől
függően eltérő méretűek, ezért a csírázásuk sem egyöntetű. A középső szemek nagyobbak, a
két oldalsó kevésbé telt. Söripari felhasználásra ezért kevéssé alkalmasak. A kétsoros fajták
szemmérete sokkal kiegyenlítettebb, ezerszemtömegük nagyobb.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
31
2.3. Termőhelyigény
Talajigénye
Talajigény tekintetében a búzához hasonló, azonban a legjobb talajokról a kukorica és
búza kiszorítja. Az őszi árpa jól hasznosítja a gyengébb talajokat is, ezért gyakran a rosszabb
adottságú területekre kerül. Homoktalajokon és gyenge termékenységű, savanyú barna
erdőtalajokon a búzánál több termést ad. A rossz vízgazdálkodású, sekély termőrétegű,
erodált talajokon az őszi búza helyett az őszi árpa termesztése javasolható, jobb
szárazságtűrése, jobb tápanyaghasznosító képessége miatt.
Nem javasolt a termesztése a mélyfekvésű, hideg, nehezen felmelegedő területeken,
láptalajokon, kötött réti talajokon, sziken, a 0,8% humusztartalmat el nem érő
homoktalajokon, valamint tavaszi vízállásos területeken.
Vízigénye
A kelés és az őszi fejlődés szempontjából döntő fontoságú a szeptemberi, októberi
csapadék mennyisége. A száraz talaj miatt későn kikelt árpa bokrosodása nem megfelelő,
télállósága gyenge.
Vízigénye április-májusban, a szárbaindulás és kalászolás közötti időszakban a
legnagyobb. A száraz tavasz visszafogja a fejlődését, a kisebb vegetatív tömeg kisebb termést
eredményez. Mindezek mellett a száraz tavaszt jobban bírja, mint a tavaszi árpa. A májusi-
júniusi sok csapadék, különösen a heves esőzések, gyakran okoznak szárszilárdsági
problémát, ilyenkor könnyen megdől az árpa, és csökken a termés.
Korai érése és betakarítása következtében a hazánkban nagy valószínűséggel
bekövetkező júliusi aszály ritkábban károsítja, mint a többi gabonát.
Hőigénye
Az őszi árpa az ország egész területén termeszthető, azonban az Északi-
középhegységben és az Alpokalján nagyobb a kifagyás kockázata. Hőösszeg igénye nem
nagy, a gabonafélék között elsőként aratható. Télállósága gyengébb, mint az őszi búzáé, vagy
a rozsé. Hótakaró nélkül -7 °C alatt károsodhat, -15 °C-os hőmérsékleten komoly kárt
szenved, esetleg ki is pusztul. A télállósága különösen akkor nem megfelelő, ha nem
optimális fejlettségben megy a télbe. A túl fejlett, buja állomány éppúgy könnyebben szenved
fagykárt, mint a nem kellően fejlett állapotú árpa. Fagyzugos területekre, északi lejtőre nem
való.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
32
Az időjárás okozta termésingadozása elég nagy, meghaladja a búzáét. Kedvező
számára a viszonylag meleg március és hűvös április.
Az őszi árpa jarovizációs időszaka rövidebb, mint az őszi búzáé, ezért vannak járó
típusú fajták is, melyek tavasszal elvetve is hoznak termést.
2.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
Az őszi árpa az előveteményre az őszi búzánál kevésbé igényes. A búzánál jobban
bírja a kalászos utáni termesztést is.
Jó előveteményei a repce, a zabos bükköny, a len a mák, a korai burgonya, a korán
feltört lucerna és a borsó. Borsó után ritkán kerül, inkább őszi búzát vetnek a borsót követően.
A legjobb őszi árpa elővetemények egyben jó búza elővetemények is, és inkább a búzát
részesítik előnyben. Amennyiben borsó vagy egyéb hüvelyes növény, illetve lucerna után
kerül, a nitrogén trágyázásra fokozott figyelmet kell fordítani, csökkenteni szükséges az
adagot, mivel megnő a megdőlés veszélye.
Közepes előveteményei a silókukorica, korai szemeskukorica, burgonya, kender, őszi
búza, őszi árpa, zab, rozs.
Rossz előveteményei általában a későn lekerülő kultúrák. Az augusztus 1-je után
betakarított növények után az őszi árpa számára jó magágyat készíteni nem lehet.
Ide sorolhatók a kukorica, a cukorrépa, a kétszer vetett búza, az őszi árpa, tavaszi árpa.
Az őszi árpa korai lekerülése, kevés szármaradványa, viszonylag kicsi vízfogyasztása
miatt a legtöbb növénynek kiváló előveteménye. Kalászosok lehetőleg ne kerüljenek utána.
Koraisága lehetővé teszi másodnövények termesztését is, például csemegekukorica,
silókukorica, szudánifű, takarmányrepce, de kedvező feltételeket teremt a zöldtrágyanövények
(olajretek, napraforgó, tavaszi repce, mustár, csillagfürt) vetésének is.
Tápanyagellátás
A foszfor felvétele a tenyészidőszak elején viszonylag nagy, a második csúcs a
virágzás-szemképződés idejére esik. Káliumból a vegetatív szakaszban vesz fel legtöbbet az
árpa.
A megfelelő kálium-ellátottság kedvező hatással van az őszi árpa télállóságára és
szárszilárdságára.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
33
Az őszi árpa fajlagos tápanyagigénye (a talajból kivont tápanyag mennyisége) 100 kg
termésre + melléktermékre (szalma) vonatkozóan
N 2,2 kg/100 kg
P
2
O
5
1,6 kg/100 kg
K
2
O 2,3 kg/100 kg
CaO 0,6 kg/100 kg
MgO 0,3 kg/100 kg
A kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan (hatóanyag):
N 70-100 kg/ha
P
2
O
5
50-70 kg/ha
K
2
O 70-100 kg/ha
A foszfor és kálium kijuttatása hagyományosan ősszel, az alapművelés előtt történik.
A nitrogén műtrágyát célszerű megosztva kijuttatni. Az őszi-téli időszakban a nitrátok
kimosódása évjárattól függően nagymértékű is lehet, ezért részben gazdaságossági, részben
környezetvédelmi okokból szükséges a nitrogén adag megosztása. A tervezett mennyiség 20-
30%-át ősszel, a foszfor és kálium trágyákkal együtt, 50-70%-át kora tavasszal, 0-30%-át
szárbainduláskor adjuk ki.
Talajelőkészítés
Az őszi árpa számára a talaj előkészítése az őszi búzához hasonlóan történhet, néhány
eltérés figyelembe vételével.
Az őszi árpát általában a búzánál gyengébb minőségű talajokon termesztik. A rosszabb
talajadottságok miatt nehezebb a talajművelést optimális minőségben elvégezni.
Az őszi búzánál korábbi vetése miatt kevesebb idő áll rendelkezésre a szükséges
talajmunkák elvégzésére, ezért fokozott figyelmet igényel.
A talajmunkák során különösen fontos a talajnedvesség megőrzése, mert a csírázáshoz
az árpaszem saját tömegének 50%-át kitevő vízmennyiséget vesz fel, és vetésének
időszakában hazánkban általában száraz a talaj, viszonylag kis valószínűséggel hull csapadék.
Korán lekerülő elővetemény után, pl. korai burgonya vagy repce, nagyon fontos a
tarlóhántás mielőbbi elvégzése. A tarlóhántás eszköze lehet tárcsás borona+ gyűrűs henger,
vagy szántóföldi kultivátor + gyűrűs henger. Mélysége 10-12 cm. A kapcsoltan húzott
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
34
gyűrűshengerrel történő lezárás nagy fontosságú a talaj nagy mélységű kiszáradásának
megakadályozása szempontjából.
Amennyiben a tarló gyomosodása szükségessé teszi, a tarlót ápolni is el kell, ehhez
ugyanazok az eszközök használhatóak, mint a tarlóhántás esetében. A tarlóápolást
fokozatosan mélyítve célszerű végezni, így nyár végére elérhető az őszi árpa számára ideális,
20-24 cm mélységű, porhanyós, jó kultúrállapotú, megművelt talajréteg.
Az őszi árpa nem igényli feltétlenül a mélyművelést. Az alapművelés lehet 20-25 cm
mélységű szántás, vagy forgatás nélkül, nehézkultivátoral és tárcsával is elérhetjük ezt a
művelési mélységet.
Az ekével történő alapművelés elkerülhetetlen a következő esetekben:
- ha sok szármaradványt hagyott az elővetemény
- amennyiben kalászos gabona az elővetemény, növényegészségügyi okok miatt
- ha zöldtrágya, esetleg istállótrágya beforgatása szükséges
- szár- és gyökértarackos évelő gyomok nagy tömegű előfordulása esetén
A magágy nyitásához használhatók a kombinátorok, ásóboronák. Amennyiben sok
szármaradvány van a területen, a csillagkerekekkel szerelt ásóborona jobb minőségű munkát
végez, mint a kombinátor.
A munka során törekedni kell az egyenletes mélységig lazított, aprómorzsás,
tömörített alapú magágy létrehozására. A magágy készítésével starter műtrágyák, esetleg
egyéb vegyszerek bedolgozása is megvalósítható.
Vetés
Lehetőleg első osztályú, egyöntetű nagyságú, betegségektől mentes vetőmagot
vessünk. A maggal terjedő betegségek megelőzésére fontos a vetőmag csávázása is.
Az őszi árpa az őszi gabonák közül kiemelkedik korai vetésével. A korai vetés azért
szükséges, mert az őszi árpa bokrosodása legnagyobb részben ősszel megy végbe, a tavaszi
bokrosodás a kitavaszodástól függ, de kevéssé jellemző, mivel tavasszal nagyon gyorsan
szárba szökik. A megfelelő őszi fejlettséget elért árpa jobban bírja a telet, kisebb a kifagyás
veszélye.
Hagyományosan augusztus végén - szeptember elején vetették. A ma termesztett
fajták esetében az optimális vetésidő szeptember végére, október elejére tehető, attól függően,
hogy az ország melyik részén történik a vetés. Az ország északi részében szeptember 20-30
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
35
közé, az ország középső részén szeptember 25-október 5 közé, a déli országrészben október 1-
10. közé esik az optimális vetésidő.
A túl korai vetés azt eredményezi, hogy az árpa túlfejlett állapotban megy a télbe, ami
fokozza a kipállás, kifagyás veszélyét a téli időszakban. A túlfejlett állományban a
gombafertőzések, illetve bizonyos kártevők őszi-téli elterjedése is nagyobb mértékű lehet.
Egyes vélemények szerint a szeptember 25. előtti vetések esetében, az ország északi részében
is már nagyobb a kockázata a túlfejlődésnek, és az ebből következő télállósági problémáknak.
5. táblázat Az őszi árpa vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő szeptember 20-október 5.
Sortávolság (cm) 12 vagy 15,4
Vetésmélység (cm) 3-5
Csíraszám (millió
db/ha)
4,5-6,0
a magasabb csíraszám csak
kedvezőtlen feltételek között
ajánlott
Ezerszemtömege (g) 37-42
Sortávolsága a gabonáknál általánosan alkalmazott 12-15,4 cm. Művelőutas
termesztése nagyobb táblákon indokolt lehet. A kivetendő csíraszám 4,5-6,0 millió csíra
hektáronként. A vetőmag mennyisége 190-250 kg/ha. A vetésmélység 3-5 cm.
Növényvédelme
Az őszi árpa betegségei
Az őszi árpa vírusbetegségei
Árpa csíkos mozaik (Barley stripe mosaic virus)
Világszerte gyakori, hazánkban is előfordul. A leveleken sárga, sárgásszürke
elszíneződések jelentkeznek, a beteg növény kisebb, a kalász sok esetben steril. Védekezés az
egészséges vetőmag vetése és rezisztens fajták használata.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
36
Árpa sárga törpülés (Barley yellow dwarf virus)
Nagy gazdasági jelentőségű, mindenütt elterjedt betegség. Az általa okozott kár
elérheti az 50 %-ot is.
A betegség tünetei: A növények levelein sárga, esetenként vörösödő foltok jelennek meg. A
fertőzött növények törpék maradnak, a kalász fejletlen, sok esetben steril.
Védekezési lehetőségek: Toleráns, illetve rezisztens fajták termesztése, valamint a vírust
terjesztő levéltetvek irtása.
Az őszi árpa gombabetegségei
Árpa levélcsíkosság (Drechslera graminea)
Elterjedt betegség, de ritkán okoz nagy károkat.
A betegség tünetei: a levéllemezen hosszú, sárga csíkok, melyek később megbarnulnak,
nekrotikussá válnak. A levélcsúcs felhasad, végül levélszáradás következik be. Jellegzetes
tünet a kalászok elhalása.
Védekezési lehetőségek: a vetőmagcsávázás elengedhetetlen fontosságú. Súlyosabb esetben
szárbaindulás időszakában fungicides állománykezelésre lehet szükség.
Árpa hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres)
A Drechslera-fajok közül a legjelentősebb, az általa okozott gazdasági kár a
legjelentősebb. Szinte minden évben jelen van az árpa állományokban, csapadékos években
okoz nagyobb kárt.
A betegség tünetei: A leveleken barna foltok jelennek meg, melyek később hálózatos
elhaláshoz, végül a levél pusztulásához vezet.
Védekezési lehetőségek: A vetőmagcsávázás mellett elengedhetetlen fontosságú a fertőzött
szármaradványok talajba forgatása. A vetésváltásban kerülni kell a kalászos előveteményt,
amennyiben mégis ez következik be, a szármaradványokat célszerű szántással a talajba
dolgozni. Vegyszeres állománykezelés a szárbaindulás időszakában válhat szükségessé.
A fahéjbarna levélfoltosság (Drechslera tritici-repentis) és a barna levélfoltosság
(Bipolaris sorokiniana) tüneteit az őszi búzánál ismertettük.
Rinhospóriumos levélfoltosság (Rhynchosporium secalis)
Elterjedt betegség, hazánkban az árpa mellett a búzán is okoz károkat, de a kártétel
mértéke viszonylag alacsony.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
37
A betegség tünetei: A levéllemezen trapéz alakú, levélerek által nem határolt kékesszürke,
vizenyős foltok képződnek. A foltok közepe kifakul, sárgás színű lesz, széle sötétbarna,
esetenként indigószínű. Fiatal növények esetében a levéllemez fertőződése miatt
leforrázáshoz hasonló képet mutat foltokban a táblán. Súlyos esetben a foltok megjelennek a
levélhüvelyen, sőt a pelyvaleveleken is.
Védekezési lehetőségek: Mivel a kórokozó a kalászosok mellett több fűfélén is károsít, így
fontos a megfelelő vetésváltás és a tarló feketén tartása. A vetőmagcsávázás a kórokozóra
gyérítő hatást fejt ki, de leghatékonyabb védekezési mód a tünetek megjelenésének kezdetén
végzett fungicides állománykezelés.
Árpa fedettüszög (Ustilago hordei)
Az egész világon elterjedt betegség, de jelentősége nagyban csökkent a rezisztens
fajták és a vetőmagcsávázás elterjedésével.
A betegség tünetei: A fertőzött növények később kalászolnak, ellentétben a porüszögökkel,
ahol a fertőzött kalászok hamarabb jelennek meg. Az árpaszemek helyén hártyával fedett
fekete spóratömeg látszik, mely csépléskor szétroncsolódik, és a spóratömeg kiszabadul.
Védekezési lehetőségek: A szisztemikus csávázószerek elterjedésével a betegség kártétele
jelentős mértékben csökkent.
Árpa levélrozsda (Puccinia hordei)
Az árpa rozsdabetegségei közül a legsúlyosabb, főként korai fertőzésnél okozhat
jelentősebb gazdasági kárt.
A betegség tünetei: A rozsdagombáknál már tárgyalt un. nyári uredonemzedék telepei
sötétnarancssárgák, később megbarnulnak. Súlyos fertőzés esetében a tünetek megjelenhetnek
a levélhüvelyen, sőt a kalászon is.
Védekezési lehetőségek: A kórokozóval szemben rezisztens fajták már ismertek. A tünetek
megjelenésének kezdeti időszakában végzett felszívódó (pl. triazol-származékok) gombaölő
szerrel végzett állománykezelés hatékony lehet.
Az árpa valódi porüszög (Ustilgo nuda) tünetei és a védekezési lehetőségek megegyeznek az
őszi búza porüszög betegségénél tárgyaltakkal.
Az őszi árpában a lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) évjáratonként változó
mértékben károsít. Akkor számíthatunk erős fertőzésre, ha már ősszel megjelennek a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
38
kórokozó telepei, és a tavasz is enyhe, csapadékos. A kórokozó részletes leírását a búzánál
már tárgyaltuk. Őszi árpánál a torsgomba (Gäumannomyces graminis) és a szártörő gomba
(Pseudocercosporella herpotrichoides) szintén okozhat károkat.
Az őszi árpa kártevői
Az őszi árpa kártevői megegyeznek az őszi búzánál felsoroltakkal, jelentősebb
kártételt a vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) és a gabonalegyek, valamint a mezei pocok
(Microtus arvalis) okozhatnak.
Az őszi árpa gyomnövényei
Az őszi árpa gyomosodási viszonyai megegyeznek az őszi búzánál tárgyaltakkal, azzal
a különbséggel, hogy az őszi árpa fejlődése intenzívebb, ebből adódóan gyomelnyomó
képessége is erőteljesebb. Amennyiben szükségessé válik a gyomirtás, a búzánál tárgyalt
herbicidek korlátozás nélkül használhatók.
Betakarítása
A kalászosok közül legkorábban érik, általában június második felében, esetleg július
elején, a búza előtt 6-8 nappal. Teljesérésben kell betakarítani, amikor a szem
nedvességtartalma 18 % alá csökken. A szárítási költségek elkerülése érdekében 15 %
nedvességtartalom alatt is kezdhetjük a betakarítást, azonban a teljesérés végén megnő a
pergés miatti veszteség kockázata.
Az árpa érési folyamata, különösen nagy melegben, nagyon gyors, ezért fontos a jól
szervezett, gyors betakarítás. A betakarítási veszteség, jól beállított kombájnnal, szakszerűen
végzett betakarítás esetén 5 % alatt tartható.
Túlérésben a kalászorsó nagyon törékennyé válik, és peregnek a szemek. Ilyenkor
nagyon megnőhet a betakarítási veszteség, még gondosan végzett betakarítás esetén is. A
szem beltartalmi értékei is romlanak. A túlérésben levő árpában, a nagyon gyorsan előretörő
gyomok is problémát okozhatnak a betakarításkor. Növekednek a veszteségek, és romlik a
betakarított termés tisztasága.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
39
3. Rozs (Secale cereale L.)
3.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A termesztett rozs a búza és az árpa gyomnövényeként elterjedt vadrozsokból alakult
ki. Viszonylag fiatal kultúrnövényünk, legelső írásos emléke Pliniustól származik. Őshazája
Elő-Ázsiába tehető, ahol ma is előfordul több vad rozsfaj.
Széleskörű elterjedését rendkívüli alkalmazkodóképességének köszönheti. Kiváló
fagytűrőképessége alkalmassá teszi olyan éghajlati zónákban történő termesztésre is, ahol más
gabona már nem vethető.
A rozsnak inkább az északi országokban volt hagyományosan jelentősége, bár ott is
jelentősen csökkent a vetésterülete. Dél felé haladva egyre inkább az őszi búza, újabban a
tritikálé veszi át a szerepét. A rozs vetésterületének csökkenése párhuzamosan zajlott a búza
térhódításával, a növénytermesztés intenzívebbé válásával és az életszínvonal emelkedésével.
A rozskenyér helyét gyorsan átvette a búzából készült jobb minőségű kenyér.
A világon több mint 7 millió hektáron termelnek rozsot, a vetésterület az utóbbi
évtizedekben körülbelül harmadára csökkent.
Magyarországon csak őszi rozsot termesztünk, a tavaszi rozsnak gazdasági jelentősége
nincs. A rozs, a búza mellett fontos kenyérgabona növény volt hazánkban. Az 1930-as
években jellemző több mint 600 ezer hektárról mára 48-50 ezer hektárra csökkent a rozs
vetésterülete.
A termesztett gabonáink közül a rozs termésátlaga emelkedett a legkisebb mértékben.
A rozstermesztés színvonala a gabonafélék közül a legalacsonyabb. Ez több tényező együttes
hatására alakult így:
÷ a rozsot általában a leggyengébb területeken termesztjük, ahol más gabonaféle
nem vethető
÷ nagyon kicsi befektetéssel, extenzív viszonyok között termeljük
÷ a fajtaváltás lassú, a fajták genetikai előrehaladása kicsi
÷ kevesebb figyelmet, törődést kap a termesztés során
Legfontosabb rozstermő tájaink a Nyírség, a Duna-Tisza köze, a Dunántúlon Somogy,
Zala és Veszprém megye, valamint Győr-Moson-Sopron megye kavicsos altalajú vidékei. A
legjobb minőségű rozs a Nyírségben terem, a savanyú homoktalajokon.
A rozs a második legfontosabb kenyérgabonánk volt egészen a XX. század első feléig.
Ezután, a növénytermesztés színvonalának emelkedésével visszaszorult a leggyengébb
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
40
homoktalajokra. A rozs kenyérgabonakénti felhasználása lecsökkent, ma körülbelül 15-17%-
át használjuk kenyérsütésre a megtermelt rozsnak. A hazai fogyasztás 2 kg/fő, jóval alatta
marad a nyugat-európainak. A rozs legnagyobb részét takarmányozásra használjuk fel.
A magyarországi egészségmegőrzési programban a rozskenyér fogyasztásának kiemelt
szerep jut. A rozskenyérben ugyanis 10-12% fel nem szívódó, emészthetetlen szénhidrát
található, mely a zsírsavak és cukrok felszívódását is akadályozza. A rozs- és barnakenyerek
nagy rosttartalmuknál fogva jelentős szerepet játszanak a diétás rosthiány okozta gyomor-
bélrendszeri megbetegedések, valamint egyéb a rosthiánnyal összefüggő betegségek
megelőzésében.
3.2. A rozs rendszertana, alaktana és egyedfejlődése
Rendszertana
A rozs a búzához hasonlóan a Pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozik, ezen belül a
rozsfélék (Secale) nemzetségébe. Tudományos neve Secale cereale.
Alaktana
A pázsitfűfélékre jellemzően bojtos gyökérzete van. Az elsődleges csíraeredetű valódi
gyökér a növény tápanyag- és vízfelvétele szempontjából kicsi jelentőségű, fejletlen.
Másodlagos gyökérzete igen fejlett. Teljes egészében hajtáseredetű, ún. csomógyökerekből
áll, amelyek a talajban lévő bokrosodási csomókból fejlődnek. A rozs kiváló
alkalmazkodóképességét a nagy tömegű, jól fejlett másodlagos gyökérzetének köszönheti.
Gyökérzete a gabonafélék között a legerősebb, a teljes hossza elérheti a 80 km-t.
Hajtásrendszere a csíra rügyecskéjéből fejlődik. Szára jól fejlett csomókkal ízekre
tagolt, a csomóknál tömör, egyébként belül üreges szalmaszár, színe kékeszöld, vastag
viaszréteggel fedett. Magassága a 2 métert is elérheti, ezért viszonylag könnyen megdől.
A szalmaszár nem ágazik el, de a talajfelszínhez közeli csomókból bokrosodással
mellékszárak fejlődnek. Előbb a főhajtás jelenik meg, majd a bokrosodás megindulásakor a
mellékhajtások is eltörnek. A főhajtás mindig erőteljesebb. A hosszú szártagú, üreges szárból
régen szívószálak, szalmafonatok készültek.
A levelek a szárcsomókból indulnak, így számuk a föld feletti nóduszok számával
egyenlő. Három részre tagolódnak: a levélhüvelyre, a levéllemezre és a nyelvecskére. A
levélhüvely módosult levélalap, amely körülöleli a szártagot, széleivel nem nő össze, nyitott.
A levélhüvely és a levéllemez találkozásánál található a nyelvecske, mely szorosan a szárhoz
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
41
tapad. Fontos szerepe van annak megakadályozásában, hogy a csapadék a levélhüvely és a
szár közé szivárogjon.
A levéllemez lapos, hosszúkás, sokszor megcsavarodott, párhuzamos erezetű, hossza
12-22 cm lehet. A nyelvecske mellett a lemez vállán kétoldalt fülecske (auricula) található. Az
árpa fülecskéi nagyok, a szárat körülveszik és egymást átfedik, a búzán összeérnek, a rozsnál
igen kicsik, a zabon pedig egyáltalán nem alakulnak ki.
A búzához hasonlóan
kalászvirágzata van (füzéres füzér), a
kalásza tömött, 5-20 cm hosszú, enyhén
bókoló, a keresztmetszete négyszögletes.
A kalászkák száma a 40-et is
elérheti. Egy-egy kalászpadkán egy 2-3
virágú kalászka ül. E rendeződés miatt a
rozs kalásza négyélű. A harmadik virág
általában steril csak ritkán fejlődik benne
termés. A virágpelyvái a
kalászkapelyváknál jóval rövidebbek,
szálkátlanok. A rozsszemet nem teljesen
takarják a virágpelyvák, ezért a
kalászban kilátszik a szem. A külső
toklászok (kalászkapelyvák) hosszú
szálkába keskenyednek. A bibe
nagyméretű, tollas, kétágú. Kizárólag
idegen megporzású, a virágport a szél
szállítja, ezzel összefüggésben van jó alkalmazkodó- és ellenállóképessége. A szélbeporzás
miatt, virágzáskor a nagyméretű portokok hosszan kilógnak a kalászból, sok virágport hullat.
A rozs termése szemtermés, a maghéj összenőtt a terméshéjjal. A búza termésénél
karcsúbb, megnyúltabb, ráncos felületű, aszott. Ezerszemtömege 30-34 g.
A szem keményítőtartalma 78-85%, fehérjetartalma a búzáénál kevesebb, 10-12%. A
szem vízzel kimosható sikért nem tartalmaz. Nyerszsírtartalma 1,7-1,9%, ásványianyag
(hamu) tartalma 1,7-2%.
A rozsnak, a búzával ellentétben gyakorlatilag nincs magnyugalmi időszaka, érés után
azonnal képes csírázni, ha nedvességet kap. Tárolásnál ügyelni kell a rozsszemek teljes
kiszáradására.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
42
3.3. Termőhelyigény
Talajigénye
A rozsot szinte kizárólag olyan gyenge termőképességű, kedvezőtlen adottságú
talajokon vetik, ahol a búza vagy árpa nem terem meg. Ezek a gyenge homoktalajok, a sekély
termőrétegű talajok és a savanyú erdőtalajok. A rozsnak tehát „kényszer” termőtájai alakultak
ki. Hazánkban szinte kizárólag a leggyengébb homoktalajokon folyik a termesztése. A jó
minőségű, humuszban gazdag talajokra nem való megdőlési hajlama miatt. A vízállásos,
pangóvizes területeket nem bírja.
Éghajlatigénye
A rozs a hűvös, csapadékos éghajlatot kedveli, de rendkívül alkalmazkodóképes
növény. Hazánk meleg, száraz területein kisebb termést hoz. Az őszi gabonák között legjobb
a télállósága. Északon a 60. szélességi fokig termeszthető, bár Szibériában ennél északabbra
történő termesztéséről is beszámolnak.
Tavasszal vetve az őszi búzához hasonlóan nem hoz kalászt, mert hidegszakasz
(jarovizáció) szükséges a generatív fázisba lépéshez. A jarovizációhoz hosszabb időt és
alacsonyabb hőmérsékletet igényel, mint a búza.
A csírázási hőmérsékletre nem érzékeny, 0 °C fölött megindul a csírázás. Kezdeti
fejlődésének az enyhe, hosszú ősz kedvez. Az őszi csapadék segíti a bokrosodását.
Virágzáskor a késő tavaszi fagyok károsíthatják. A termékenyülés hiányos lesz, ha
virágzáskor esős, szeles az időjárás. A szemtelítődés időszakában (június) hűvös időjárást
kedvel, száraz melegben megszorul a szem.
3.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A gabonafélék között legjobban elviseli a monokultúrát. Jó eredményeket azonban
csak pillangós növényt is tartalmazó vetésváltásban várhatunk. A termesztési körzeteiben
kevés növény jöhet előveteményként számításba. Korai vetése miatt kedvezőtlenek a későn
lekerülő növények, mert ezek után nem lehet jó minőségű magágyat készíteni a rozs számára.
Jó előveteményei: a korán lekerülő pillangós növények (homoki lucerna, bíborhere),
hüvelyes növények (csillagfürtök, homoki borsó), a dohány, korai
burgonya, olajretek
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
43
Közepes előveteményei: korai kukorica, silókukorica, rozs
Rossz előveteményei: minden későn (szeptember 10. után) lekerülő növény, négy
évnél hosszabb önmaga utáni termesztés
Tápanyagellátás
Fajlagos tápanyagigénye (100 kg terméshez és a hozzá tartozó melléktermék (szalma)
előállításához a talajból felvett mennyiség):
N 2,5 kg/100 kg
P
2
O
5
1,2 kg/100 kg
K
2
O 2,6 kg/100 kg
CaO 0,8 kg/100 kg
A nitrogén adagolása nagy figyelmet igényel. Ez a tápelem növeli leginkább a termés
mennyiségét, viszont a túlzott nitrogénellátás jelentősen rontja a szárszilárdságot, a rozs nagy
valószínűséggel megdől. Lehetőség van szárrövidítő szerek alkalmazására is, ebben az
esetben a rozs a 100 kg/ha feletti N adagot is meghálálja. Hüvelyes vagy pillangós
elővetemény után ne kapjon nitrogén műtrágyát.
A kálium javítja a szár állóképességét ezért elhanyagolása veszélyes.
A kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan:
N 60-80 (120) kg/ha
P
2
O
5
60-100 kg/ha
K
2
O 80-120 kg/ha
A kiszámított foszfor és kálium mennyiségét teljes egészében, a nitrogén adag 40-70
%-át ősszel, a vetést megelőző talajmunkák előtt kell kijuttatni. A nitrogén maradékát
tavasszal, február végén, március elején lehet kiadni. Túlfejlett állományban a tavaszi
nitrogén-kijuttatás minden esetben megdőlést okoz.
Talajelőkészítés
Talajelőkészítése a homoktalajok sajátosságainak figyelembe vételével a búzához
hasonlóan történhet. Simahenger használata nem javasolt, mert a szél könnyen kikezdi a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
44
felszínt, a szélerózió, homokverés veszélye megnő. Tömörítésre inkább gyűrűshenger
alkalmazható.
Vetés előtt homoktalajon mindenképpen célszerű hengerezéssel tömöríteni a talajt. A
talajelőkészítés során a legáltalánosabban elkövetett hiba a tömörítés elhagyása.
Homoktalajon ennek következtében túl mélyre kerülhet a vetőmag (8-10 cm), melyre a rozs
olyan érzékeny, hogy 40-80 %-os terméscsökkenés is bekövetkezhet.
Vetés
Az optimális vetésidő gyenge homoktalajokon szeptember közepére, jobb
homoktalajokon szeptember végére, október elejére tehető. A megkésett vetés minden esetben
jelentős terméskieséssel jár, mert a rozs bokrosodására nem jut elegendő idő. A túl korai
(szeptember 15. előtti) vetés következtében a rozs túl buja állománnyal megy a télbe, és a téli
hótakaró alatt könnyen kipusztul.
6. táblázat A rozs vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő szeptember 20-30. jobb talajokon lehet október 5-ig
Sortávolság (cm) 12 vagy 15,4
Vetésmélység (cm) 5-7
Csíraszám (millió
db/ha)
4,5-5,2
korai vetésnél inkább 4,5-4,7
késői vetésnél 5-5,2
Ezerszemtömege (g) 30-34
A vetés mélysége 5-7 cm. A rozs igen érzékenyen reagál az egyenlőtlen
vetésmélységre, ami különösen homoktalajon gyakori. Sortávolsága 12-15,4 cm,
gabonavetőgéppel vetik.
A kivetendő csíraszám 3,0-4,5 millió db hektáronként. A leggyengébb talajokon,
illetve késői vetésnél ajánlott a 4,5 milliós csíraszám.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
45
Növényvédelme
A rozs betegségei
Az alábbiakban felsorolt betegségeken kívül a rozson megjelenhet a lisztharmat
(Blumeria gramnis f. sp. secalis) és a feketerozsda (Puccinia graminis f. sp. secalis)
évjáratonként eltérő károsítással.
Barnarozsda (Puccinia dispersa)
Hazánkban is jelenlévő betegség, főként buja állományokban okoz kárt. Az őszi árpán
is megjelenhet.
A betegség tünetei: Klasszikus rozsdatünetek, a telepek színe sötétbarna. Súlyos fertőzés
esetén már ősszel megjelennek.
Védekezési lehetőségek: Hasonló a búza feketerozsdánál tárgyaltakkal.
Anyarozs (Claviceps purpurea)
A kórokozó kitartó képlete mérgező alkaloidot tartalmaz, ami miatt fertőzött tétel nem
alkalmas takarmányozásra. Ugyanakkor az alkaloid gyógyszeripari szempontból fontos, ezért
mesterséges fertőzéssel ellenőrzött körülmények között előállítják.
A betegség tünetei: Virágzás időszakában a fertőzött kalászkákból nyálkás csepp ürül. Érés
időszakában a rozsszemek helyén un. varjúköröm képződik, mely nem más, mint a kórokozó
kitartó képlete, a szklerócium.
Védekezési lehetőségek: Kerülni kell a fertőzött táblákról történő magfogást, illetve a rozs
huzamosabb ideig történő önmaga utáni termesztését.
Hópenész (Fusarium nivale)
A kórokozó a kalászos gabonák közül leginkább a rozson károsít, főként enyhe, nagy
hótakarójú teleken jelenik meg. A kórokozó fertőzése miatt már a kelő rozsnövények is
károsodhatnak, dugóhúzó alakban torzulva csavarodnak. A hótakaró alatt megjelenek a
leveleken a piszkosfehér gombaszövedékek ami miatt a levelek a talajhoz tapadnak.
Szárbaindulást követően a szártövi részen okozhat rothadást, amely a gyökerekre is átterjed.
A kórokozó biológiája és a védekezési lehetőségek megegyeznek a búza fuzáriózisnál
említettekkel.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
46
A rozs gyomnövényei
A rozs gyomnövényei megegyeznek az őszi búza gyomnövényeivel, de gyomelnyomó
képessége miatt kevesebb problémát okoznak.
A rozs kártevői
A kártevők megegyeznek az őszi búzánál felsoroltakkal, de a rozs termesztési
körzeteiben a vadkár jelentős lehet. A rovarkártevők közül a gabonalegyek,
gabonaszipolyok (Anisoplia spp.) és a poloskák (Eurygaster spp.) a jelentősebbek.
Betakarítása
Az őszi búzánál néhány nappal hamarabb érik, általában június végén, július elején. A
betakarítást teljesérésben kell megkezdeni, a viaszérésben betakarított rozs szeme megszorul.
A megkésett aratás fokozza a pergési veszteséget. A betakarítást nagy tömegű szalmája
nehezíti.
Betakarítása a búzához hasonlóan gabonakombájnnal történik, egymenetben.
Tárolás alatt a rozs könnyen bemelegszik, befülled, ezért a nedvességtartalmára,
szellőzésére nagy figyelmet kell fordítani.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
47
4. Tritikálé (x Triticosecale Wittmack)
4.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A tritikálé mesterségesen előállított, fajkeresztezésből származó növény. A búza és a
rozs keresztezéséből jött létre, előállítása azonban nem volt egyszerű. Az 1870-es években a
botanikusok kísérleteztek a búza és rozs keresztezésével, hogy tisztázzák a két növény
rokonsági kapcsolatát. A fajhibridek legtöbbször sterilek, tehát a virágzatban nem képződik
mag. A tritikálé meddőségi problémájának megoldása mintegy 100 évet vett igénybe.
A ma termesztett tritikálé fajták szekunder hexaploid hibridek, kétszeres
keresztezésből származnak (őszi búza x rozs) x (Triticum turgidum x rozs). A tritikálé
nemesítésében nagy szerepe volt Kiss Árpádnak, ő állította elő az első szekunder hexaploid
tritikálét 1960-ban.
A tritikálé nemesítés célja a búza és a rozs jó agronómiai tulajdonságainak egyesítése
volt. Biztosan nagy termőképességű, télálló és fagytűrő, jó takarmányértékű fajták előállítása.
Ma a lisztminőség javítása is kiemelt célként fogalmazódik meg a nemesítésével foglalkozó
szakemberek körében.
A tritikálé fajták ma valóban ötvözik a szülők kedvező tulajdonságainak nagy részét.
Jó alkalmazkodóképességű, jó szárazságtűrésű, nagy csírázási erélyű, gyors kezdeti fejlődésű,
jó bokrosodóképességű, a betegségekkel szemben ellenálló növények. A tritikálé nem
helyettesíti a rozsot, nem váltja ki a búzát, megvan a saját helye és szerepe a
köztermesztésben.
Igénytelensége, jó betegségellenálló képessége következtében gazdaságosan és
környezetkímélő módon termeszthető kedvezőtlen ökológiai körülmények között is.
A jó tulajdonságokkal rendelkező szekunder hexaploid fajták megjelenése után, az
1970-80-as években ugrásszerűen nőtt a vetésterülete a világon. Míg 1975-ben 500 hektár
alatti területen vetették, a kilencvenes évek közepére meghaladta a 1,5 millió hektárt a
tritikálé vetésterülete, 2002-re a 3 millió hektárt is elérte.
Magyarországon az 1960-as évek végén, 70-es évek elején jelentősen nőtt a
vetésterülete, meghaladta a 16 ezer hektárt, majd drasztikusan visszaesett, a 80-as években
nem érte el az ezer hektárt sem. Az újabb fajták kedvező tulajdonságai azt eredményezték,
hogy a kilencvenes évektől hazánkban is fellendült a tritikálé termesztése.
Magyarországon takarmányozásra használjuk a tritikálét, takarmányértéke nagyon jó,
meghaladja a búzáét. Sikértartalma ma már eléri a búza szintjét, tehát kenyérsütésre is
alkalmas. A sikért alkotó fehérjék aránya azonban eltérő, így a sikér minősége elmarad a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
48
búzától. Kedvező beltartalmi tulajdonságai, és minimális vegyszerfelhasználás melletti
termesztése miatt várhatóan nőni fog az emberi táplálkozásban betöltött szerepe.
4.2. A tritikálé rendszertana és alaktana
Rendszertana
A Pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozik. Mesterségesen előállított fajhibrid, a
búza és a rozs keresztezéséből jött létre. Tudományos neve: x Triticosecale.
Alaktana
Bojtos gyökérzete van. A búzához és rozshoz hasonlóan, a talajban lévő bokrosodási
csomókból fejlődő másodlagos gyökérzete adja a gyökértömeg legnagyobb részét. Kiváló
alkalmazkodóképességét a nagy tömegű, jól fejlett másodlagos gyökérzetének köszönheti.
Erőteljes gyökérzete teszi alkalmassá gyenge adottságú területek hasznosítására.
Szára szalmaszár, vastag
viaszréteggel fedett, emiatt színe kékeszöld.
Magassága a búzáét meghaladja, 100-150
cm, ezért hajlamos a megdőlésre. Vannak
ún. törpe fajták is, ezek magassága csak 50-
70 cm.
Bokrosodása igen erőteljes,
nagyszámú mellékhajtást fejleszt. Az első
fajták csírázóképessége gyenge volt, így az
állomány sűrűsége, a jó bokrosodás ellenére
sem érte el a búzáét vagy a rozsét.
A levelek három részre tagolódnak:
a levélhüvelyre, a levéllemezre és a
nyelvecskére. Fülecskéi a két szülő közötti
méretűek. A levéllemez széles, hosszú, jól
fejlett. Jó gyomelnyomó képessége a jó
bokrosodásának és nagy levélfelületének
köszönhető, hamar beárnyékolja a talaj felszínét.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
49
A búzához hasonlóan kalászvirágzata van (füzéres füzér), virágzata inkább a
rozséhoz áll közelebb. Kalászkáiban 3-5 virág fejlődik, de a pelyvák a búzáéhoz hasonlók. A
rozstól eltérően általában két-három virág termékenyül. A kalászon gyakran lilás (antociános)
színeződés látható. A kalász a búzáénál tömöttebb és hosszabb, lehet tar vagy szálkás, a fajták
legtöbbje szálkás.
Öntermékenyülő 70-80 %-ban, az idegentermékenyülés aránya a búzánál nagyobb, 20-
30 %.
A tritikálé termése szemtermés, a maghéj összenőtt a terméshéjjal. A búza termésénél
megnyúltabb, vékonyabb, kissé ráncos felületű de nem annyira aszott, mint a rozsé.
Ezerszemtömege fajtától függően 36-55 g lehet, az újabb fajták termése teltebb, nagyobb
tömegű.
A szem keményítőtartalma 72-75%. Tartalmaz sikérfehérjéket, az újabb fajták
sikérmennyisége eléri a búzáét, a sikér minősége azonban még gyengébb, a sikér vázfehérjéi
kevésbé alakulnak ki. Szemtermése a rozsénál 15-20%-kal több fehérjét tartalmaz. A fehérje
aminosav összetétele nagyon kedvező. Magasabb fehérjetartalma és egyéb kedvező
beltartalma miatt a búzánál és rozsnál is értékesebb takarmány.
A tritikálé termésének nyerszsírtartalma 1,3-1,8%, ásványianyag (hamu) tartalma 1,7-
2,4%. Kalcium és magnézium tartalma a búzánál és rozsnál kétszer nagyobb, ami
takarmányozási vagy táplálkozási szempontból kedvező.
4.3. Termőhelyigény
Talajigénye
A búzánál igénytelenebb a talajjal szemben. Alkalmazkodóképességét a rozstól
örökölte. Jó eredménnyel termeszthető a jó kultúrállapotú, jobb minőségű homoktalajokon, a
középkötött csernozjom talajokon, barna erdőtalajokon, réti talajokon. A tritikálé termesztése
elsősorban azokon a területeken került előtérbe, ahol azelőtt rozsot termesztettek. A jobb
minőségű rozstalajokon a tritikálé jelentősen többet terem a rozsnál.
Nagyon jól tűri a magas sótartalmú talajokat, a savas vagy lúgos kémhatású talajokat.
A gyengébb talajokon, pl. szikeseken, nagyobb termést ad a többi gabonánál.
A rozsnál nagyobb víz- és tápanyagigénye miatt a gyenge homoktalajokon nem
ajánlott a termesztése. Nem kedvezőek a hegy- és dombvidékek gyenge minőségű, sekély
termőrétegű, erodált talajai.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
50
Éghajlatigénye
A tritikálé előállítása során fontos szempont volt, hogy a rozs kiváló
alkalmazkodóképességét, ellenállóképességét örökölje. Ennek megfelelően a tritikálé
szárazságtűrése, hidegtűrése, melegtűrése kiemelkedő. Alkalmazkodóképességét jól példázza,
hogy a sarkvidékek kivételével az összes kontinensen megtalálható.
Hazánkban az egész ország területén termeszthető, de inkább a hűvösebb,
csapadékosabb időjárást kedveli. A tenyészidőben 2100-2200 °C hőösszeget igényel.
Dús őszi-téli lombozata miatt a hosszan tartó vastag hótakaró alatt kipállhat. Tavasszal
csapadékos időjárást, jó vízellátást igényel a gyors fejlődéséhez. Az érés környéki nagy meleg
könnyen szemszorulást okoz.
4.4. Termesztési technológiája
A tritikálé a származásából adódóan örökölte a búza és a rozs termesztéstechnológiai
igényeit. Sok tekintetben igényei a két szülőé közé esnek, az agrotechnika egy része a
búzáéval, másik része a rozséval egyezik meg.
Vetésváltás
Önmaga után is termeszthető 2-3 évig, megfelelő vetésváltásban termesztve azonban
nagyobb termést ad. A későn lekerülő elővetemények azért kedvezőtlenek, mert utánuk kevés
idő áll rendelkezésre a szükséges talajmunkák elvégzéséhez, a jó minőségű
magágykészítéshez.
Jó előveteményei: a korán lekerülő pillangós növények (somkóró, bíborhere),
hüvelyes növények (csillagfürtök, bab, lencse, lóbab, szója), a
dohány, korai burgonya, len, repce, mák, csemegekukorica
Közepes előveteményei: korai kukorica, silókukorica, kalászosok, napraforgó
Rossz előveteményei: minden későn (szeptember 20. után) lekerülő növény,
cukorrépa, késői kukorica, több éves kalászos
Tápanyagellátás
Fajlagos tápanyagigénye (100 kg terméshez és a hozzá tartozó melléktermék (szalma)
előállításához a talajból felvett mennyiség):
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
51
N 2,5 kg/100 kg
P
2
O
5
1,2 kg/100 kg
K
2
O 2,4 kg/100 kg
CaO 0,7 kg/100 kg
MgO 0,2 kg/100 kg
A nitrogén mennyiségének meghatározása nagy körültekintést igényel, mert a túlzott
nitrogénadag megdőléshez vezet. Pillangós vagy hüvelyes növény után a nitrogénadagot
mindenképpen csökkenteni kell a megdőlésveszély miatt. A 100 kg/ha fölötti nitrogénadagok
mellett, a megdőlés megelőzése érdekében célszerű szárrövidítő szerek kijuttatása.
Savanyú homoktalajokon a kalcium és magnézium pótlására 3 t/ha dolomit kiszórása
célszerű, lehetőleg pillangós elővetemény alá.
A kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyisége átlagosan:
N 60-140 kg/ha
P
2
O
5
50-90 kg/ha
K
2
O 70-120 kg/ha
A foszfor és kálium trágyák teljes mennyiségét ősszel kell kijuttatni. A tavasszal
egyszerre kiadott nagy adagú nitrogén műtrágya nagyon könnyen szárszilárdsági
problémákat, megdőlést okoz, ezért célszerű három részletben adagolni. A nitrogén 0-30%-át
ősszel, az alapművelés előtt, 40-60%-át tél végén, 0-30%-át szárbainduláskor ajánlott
kijuttatni.
Talajelőkészítés
A vetőágy minőségére igényesebb a rozsnál. Jó minőségű, ülepedett, aprómorzsás,
porhanyós magágyban csírázik kellő gyorsasággal és jó arányban. Talajelőkészítését ennek
megfelelően úgy kell elvégezni, mintha őszi búzát vetnénk.
A talajelőkészítés során fontos szempont a nedvesség megőrzése a talajban, annak
érdekében, hogy a talajba kerülő mag számára, a vetés mélységében legyen elegendő víz a
csírázáshoz. A szeptember végén gyakran előforduló száraz időjárás problémát okozhat.
A talajmunkák végzésekor a gyomirtásra is figyelemmel kell lenni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
52
Vetés
Optimális vetésideje inkább a rozséhoz van közelebb. Vetőmagja rendszerint
gyengébben csírázik mint a búzáé vagy a rozsé. Ez a tulajdonsága a származásából adódik, a
nemesítők folyamatosan dolgoznak a javításán. Általában a nagyobb ezerszemtömegű fajták
magja jobban csírázik. A vetőmag csírázóképessége legalább 85% legyen.
A vetés sortávolsága a búzáéval megegyező, 12 vagy 15,4 cm-es gabonasortáv. Az
optimális vetésmélység 4-5 cm.
Az ajánlott kivetendő csíraszám csökkent az utóbbi években. Hagyományosan 4,8-5,2
millió db/ha csíraszámmal vetették. Az újabb kutatások eredményei azt mutatják, hogy az
alacsonyabb csíraszámmal vetett, erőteljesen bokrosodott állomány kevésbé dől meg, így
kedvezőbb a 3,6-4,2 millió db/ha-os csíraszám.
A fajták között nagy különbségek vannak az ezerszemtömeg tekintetében, ezt
mindenképpen figyelembe kell venni a vetés előkészítése, a vetőgép beállítása során.
Utántermesztés során a fajták viszonylag gyorsan leromlanak, ezért nagy jelentősége
van a jó minőségű, megbízható, fémzárolt vetőmag vetésének. A vetőmagnak meghagyott
saját termés elvetése esetén jelentős terméscsökkenésre lehet számítani a fémzárolt
vetőmaghoz képest.
7. táblázat A tritikálé vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő szeptember 25-október 5.
Sortávolság (cm) 12 vagy 15,4
Vetésmélység (cm) 4-5
Csíraszám (millió
db/ha)
3,6-4,2
régebben 4,8-5,2 millió db/ha
volt
Ezerszemtömege (g) 36-55
a nagyobb szemű fajták
rendszerint jobban csíráznak
Növényvédelme
A tritikálé károsítói megegyeznek az őszi búzánál felsoroltakkal. A gombabetegségek
közül jelentős kárt a lisztharmat (Blumeria graminis) okozhat, azonban ellene ritkán kell
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
53
védekezni. A levélfoltosságok közül a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) és a
fahéjbarna foltosság (Drechslera tritici-repentis) léphet fel járványos mértékben, de jóval
kisebb kárt okoz, mint a búzánál.
A gombabetegségek elleni védelem sok évben csak a vetőmag csávázásából áll,
állománykezelésre ritkán kerül sor.
A kártevők közül a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopa), a poloskák (Eurygaster
spp.) és a szipolyok okozhatnak kárt, elsősorban a szemek szívogatásával, rágásával. Ellenük
vegyszeres védekezés ritkán válik szükségszerűvé.
A gyomok vonatkozásában a rozsnál leírtak vonatkoznak a tritikáléra is, mivel a
rozstól örökölte az erőteljesebb habitust, így gyomelnyomó képessége nagyon jó, gyomirtásra
– amennyiben a terület nem fertőzött nehezen irtható (pl. ragadós galaj) gyomokkal –
elegendő egyszerű hormonhatású készítményeket alkalmazni költségtakarékossági okokból.
Súlyosabb gyomfertőzés esetén a búzánál tárgyalt gyomirtószerek korlátozás nélkül
alkalmazhatók.
Betakarítása
Betakarítása a búzához hasonlóan gabonakombájnnal történik, egymenetben. A búza
és a rozs után érik. A késői betakarítás miatt az aszálykár kockázata nagyobb. A
pelyvalevelek szorosan fogják a szemeket, ezért pergésre egyáltalán nem hajlamos, viszont
erőteljesebb cséplést igényel, lassabban lehet haladni a kombájnnal. A nehezebb cséplés és
tisztítás miatt a kombájn beállítása nagy gondosságot igényel.
A többi gabonaféléhez hasonlóan 14% alatti nedvességtartalomnál tárolható
biztonsággal. Magas enzimaktivitása miatt a betárolt termény szellőzésére a rozshoz
hasonlóan külön gondot kell fordítani.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
54
5. Tavaszi árpa (Hordeum vulgare L.)
5.1. Származása, jelentősége, felhasználása
Az egyik legősibb termesztett növényünk az árpa. Termesztésére a kőkorszakból is
vannak adatok. Sör készítésére is régóta használja az emberiség, a 7000 éves sumér kőtáblák
szerint abban az időben már többféle sör létezett, melyek előállításához árpát is felhasználtak.
A géncentruma Elő-Ázsiába tehető.
A tavaszi árpát többféle célra használhatjuk. Egyrészt fontos élelmiszeripari
nyersanyag. Jelentős mennyiséget dolgoz fel a söripar, az összes termés körülbelül
egyharmadát. Ezen kívül malátakávé (a koffeinmentes pótkávék egyik alkotórésze), valamint
árpagyöngy (a rizs helyettesítésére alkalmas) készülhet belőle. A tavaszi árpából készült
lisztet felhasználják a csecsemőtápszerekben, gabonapelyhekben, különböző salátaöntetekben,
levesporokban.
A másik nagy felhasználási terület a takarmánycélú hasznosítás. A hazai söripar
számára szükséges mennyiséget meg lehet termelni körülbelül 40-50 ezer ha-on, a maradék
területen főképpen takarmány célra termesztik a tavaszi árpát.
5.2. A tavaszi árpa rendszertana és alaktana
A kétsoros árpa (Hordeum vulgare convar. distichon) egyszikű növény, a pázsitfüvek
(Poaceae) családjába, ezen belül az árpa (Hordeum) nemzetségbe tartozik. Közeli rokona az
őszi árpának.
Alaktana
Testfelépítése a pázsitfüvekre jellemzően alakul:
Bojtos gyökérzete van, a tavaszi árpa gyökérzete kevésbé fejlett és nem hatol olyan
mélyre, mint az őszi gabonáké, például a búzáé, vagy a rozsé. Ez az egyik oka annak, hogy
kiegyenlített vízellátást igényel, és a tápanyagellátásra is igényes, a könnyen felvehető
tápanyagokat képes hasznosítani. Aszálytűrése rosszabb, mint az őszi búzáé vagy a rozsé.
Szára a búzához hasonló szalmaszár. A szár magassága 60-160 cm közötti fajtától
függően, de a termesztett tavaszi árpa fajták 70-100 cm magasságúak. A tavaszi árpa szalmája
gyengébb, mint az őszi árpáé, és takarmányozásra jól használható.
Levélzete gyengébben fejlett, mint az őszi árpáé. A tavaszi árpánál azonban a
levélhüvely szorosabban illeszkedik a szártaghoz, így szárszilárdsága kedvezőbb. A
levélhüvely esetleges korai elhalása esetén a szár állóképessége jelentősen csökkenhet. A
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
55
nyelvecske a levélhüvely és levéllemez érintkezésének vonalában helyezkedik el. A
levéllemez válla két fülecskében végződik, melyek jól fejlettek, félig körülölelik a
levélhüvelyt.
A tavaszi árpa virágzata összetett virágzat, füzéres füzér, melyet kalásznak nevezünk.
A kalászorsó nem törékeny. A kalászorsó padkáin, a négy vagy hatsoros árpához hasonlóan,
3-3 egyvirágú füzérke ül, azonban ezek közül csak a középső termékeny. Az átellenesen
elhelyezkedő termőfüzérkék miatt a kalász alakja lapított, így alakul ki a kétsoros
elrendeződés. A középső, termékeny füzérke külső toklásza hosszú szálkát visel, akár a 15
cm-t is elérheti. Vannak bókoló és felálló kalászú változatok.
A tavaszi árpa túlnyomóan öntermékenyülő növény. A termékenyülés a kalász
kibújását megelőzően is végbemehet. Ezt a jelenséget hasban virágzásnak nevezzük, időjárási
körülmények indukálják. Elsősorban hűvös, csapadékos időben figyelhető meg.
A szemtermésre a pelyva és a toklász szorosan rátapad. A kétsoros árpa
ezerszemtömege körülbelül 30%-kal nagyobb, mint a többsoros árpáké, 35-42 g. Ennek
elsősorban az az oka, hogy a két sorban elhelyezkedő szemek jobban elférnek, jobban ki
tudnak fejlődni, ennek következtében teltebbek, szénhidrátban gazdagabbak lesznek.
Ez utóbbi elengedhetetlen feltétele a sörgyártás egyik munkafázisának, a
malátásításnak. A magasabb szénhidráttartalom erőteljesebb csírázást (malátásítást)
eredményez. A többsoros árpák kalászorsójának padkáin eltérő nagyságú és fejlettségű
szemek fejlődnek, így az egyöntetű csírázás lehetősége kevésbé adott, mint a tavaszi árpánál.
A tavaszi árpa maghéja és pelyvája vékonyabb, szalmasárga színű. A vékony héj miatt
a szem gyorsabban csírázik és a kivonható anyagok mennyisége is több. A tavaszi árpa
tartalmaz valamennyi sikért, de kenyér nem süthető belőle. Fehérjetartalma 9-13%.
5.3. Termőhelyigény
A sörárpa minden stresszhatásra érzékenyen reagál, különösen a minőséget
meghatározó fehérjetartalom változik gyorsan. Amennyiben bármi miatt megszorul a szem,
például vízhiány, betegség, kártevők vagy csökkent vegetációs felület következtében,
növekszik a szem fehérjetartalma.
Talajigénye
A sörárpa igényes a talajjal szemben. Sekély gyökerezési mélysége és rövid
tenyészideje következtében egyenletes víz- és tápanyagellátást igényel. A jó termékenységű,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
56
élénk mikrobiológiai élettel rendelkező talajokon termeszthető sikeresen. Az enyhén savanyú
vagy semleges talajokat kedveli (6,5-7,0 pH). Igényli, hogy a talaj kalciumot tartalmazzon.
Legjobban megfelelnek a középkötött csernozjom talajok, valamint a humuszban
gazdag barna erdőtalajok. Termeszthető még középkötött öntéstalajokon is. A korai vetés
miatt fontos, hogy korán felmelegedő legyen a talaj. A lassan felmelegedő, hideg talajokon a
megkésett vetés, illetve kelés miatt jelentősen csökken a termés. A tapasztalatok szerint a jó
cukorrépatalajok kiválóan megfelelnek a sörárpának. Nem megfelelőek a homoktalajok, a
szikes- és láptalajok és általában a kötött talajok. Ezeken a talajokon a tavaszi árpa egyenletes
vízellátása nem biztosított. A kötött talajokon az árpa gyökérzetének levegőellátása sem
megfelelő.
Vízigénye
Mérsékelt vízigényű növény, melynek egyik fő oka rövid tenyészideje. A gabonafélék
közül a legkevesebb vizet használja fel. Viszonylag csekély vízigénye ellenére kiegyenlített
vízellátás mellett fejlődik megfelelően. Rövid ideig tartó szárazságot sem képes elviselni
terméscsökkenés nélkül. A tavaszi árpa 200-240 mm csapadékot igényel a tenyészidejében.
Hazánkban a csapadék mennyisége általában elegendő lenne számára, annak eloszlása viszont
sokszor kedvezőtlen. Transzspirációs koefficiense 300-320 l/kg, tehát 1 kg szárazanyag
előállításához ennyi vizet használ fel.
Fényigénye
A sörárpa hosszúnappalos növény, tehát a generatív szervek kialakulásához hosszú
megvilágítást (napi 12-14 óra) igényel. A hosszú napi megvilágításra a bokrosodást követően
van szüksége. A korai vetés azért fontos, mert ezzel meg lehet nyújtani a vegetatív szakasz
hosszát, ami összefüggésben van a termés mennyiségével. A kora tavaszi rövid nappalok alatt
a vegetatív szervek fejlődése zajlik. Amennyiben a késői vetés miatt ez a szakasz lerövidül, a
terméselemek közül elsősorban a kalászonkénti szemek száma csökken, ezzel együtt a termés
is kisebb lesz. A vegetatív periódusban 350-400, az egész tenyészidőben 700- 750 napfényes
órát igényel.
Hőigénye
A tenyészidőben 1300-1800 °C hasznos hőösszeget igényel. A kora tavaszi
hőmérséklet, elsősorban a március havi, jelentős hatással van a termés mennyiségére.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
57
Csírázása 1-3 °C-on megkezdődik. Bokrosodás idején 5-7 °C kedvező. A viszonylag száraz és
meleg március megteremti a jó termés kialakulásának feltételét.
Az áprilisi hirtelen felmelegedés akadályozza a bokrosodást és a vegetatív fejlődést.
Nem alakul ki megfelelő asszimilációs felület, a sörárpa hamar kalászolni kezd, de a virágzat
nem fejlődik ki megfelelően, csökken a termés.
A sörárpa, hőösszegigényét tekintve, az ország egész területén termeszthető lenne, a
szélsőségektől mentes, kiegyenlített csapadékú, mérsékelten meleg időjárás iránti igénye
miatt azonban elsősorban Észak-Magyarországon és a Dunántúlon termeszthető sikeresen (3.
ábra).
Kiváló minőségre és nagy termésre biztonságosan az alábbi termőtájakon
számíthatunk: Közép-Tiszavidék, Kisalföld, Alpokalja, Külső-Somogy, Tolna-Baranyai
dombság, Mátra-vidék, Nógrádi medence, Bükkvidék, Heves-Borsodi medencék. Legkevésbé
alkalmasak a termesztésére Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád megyék.
I. jó adottságú területek
II. közepes adottságú területek
III. gyenge adottságú területek
3. ábra A sörárpa termesztés klímakörzetei Magyarországon
(Lőrincz, 1984)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
58
5.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A tavaszi árpán belül a sörárpa igényesebb az elővetemény tekintetében, aminek oka
elsősorban nem a növény igényeiben, hanem a szigorú minőségi követelményekben
keresendő. Nem lehet olyan vetésváltási rendszerben termeszteni, melynek célja a talaj
tápanyagkészletének növelése.
Hagyományosan kiváló előveteménye a cukorrépa. Jó kultúrállapotban, tisztán marad
utána a terület. Jó előveteményei még a silókukorica, a korai kukorica, a burgonya, a repce, a
len, a mák. Repce elővetemény után vegyük figyelembe a sok szármaradványt.
Leggyakrabban cukorrépa, silókukorica és burgonya után kerül.
Rossz elővetemény minden későn lekerülő növény, mivel az őszi talajmunkák nem
végezhetők el jó minőségben utánuk. Minden intenzív nitrogéntrágyázásban részesülő növény
kedvezőtlen elővetemény. Kalászos után ne vessük, ennek elsődleges oka a kórokozók és
kártevők várható fokozott megjelenése miatti nagy kockázat.
Nem ajánlott pillangós szálastakarmányok, így lucerna vagy vörös here, illetve
hüvelyes növények, pl. borsó, szója, bab után termeszteni. Ezek után a növények után a
talajban visszamaradó nitrogén miatt a fehérjetartalom megnő, és megdőlésre hajlamosabb
lesz az árpa. A sörárpát önmaga után termeszteni tilos.
Jó előveteményei: cukorrépa, silókukorica, repce, korai kukorica, korai burgonya,
len, mák, takarmányrépa
Közepes előveteményei: kukorica
Rossz előveteményei: kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa,
tritikálé), pillangós takarmánynövények (lucerna, vörös here),
hüvelyes növények (borsó, szója, bab), napraforgó, cirokfélék,
minden későn lekerülő növény
Tápanyagellátás
A tavaszi árpa viszonylag sok tápanyagot igényel rövid életciklusa alatt. A tápanyagok
legnagyobb részét 70-100 nap alatt felveszi. A trágyaadagok kiszámításához célszerű
talajvizsgálatot végezni. A talaj tápanyagkészletének ismerete nélkül a söripari célú
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
59
termesztés kockázata igen nagy, a legjobb eredményt a talaj tápanyagvizsgálatára alapozott
tápanyag-visszapótlás adja.
Lényeges különbség van a takarmánynak, illetve a söripari célra termesztett tavaszi
árpa trágyázása között. A felhasználás célja meghatározza a minőséggel kapcsolatos
igényeket is. A takarmánynak szánt árpa esetében kedvező a magas fehérjetartalom, míg a
sörárpával szemben támasztott fontos minőségi követelmények az alacsony fehérjetartalom és
jó malátázhatóság. Ez alapvetően eltérő trágyázási megoldásokat indokol.
A sörárpa nitrogén ellátásánál elsődleges szempont a termés alacsony
fehérjetartalmának elérése a növény optimális növekedéséhez, a nagy termés eléréséhez
szükséges nitrogén mennyiség biztosítása mellett. A túlzott nitrogén adag következménye a
túlzott bokrosodás és a gombabetegségek fokozott megjelenése mellett a termés csökkenése, a
fehérjetartalom, rostálási %, a pelyva arányának növekedése, a keményítő- és extrakttartalom
csökkenése.
A kijuttatandó műtrágya mennyiségét a tervezett termés, a termőhely és a korrekciós
tényezők (pl. elővetemény szármaradványa, stb.) figyelembe vételével határozzuk meg. A
tavaszi árpa átlagos nitrogén műtrágya igénye takarmány célra 60-90 kg hektáronként.
Sörárpa esetében az átlagos igény 40-70 kg/ha (hatóanyag). A 80 kg/ha-os adag csak
kedvezőtlen elővetemény és termőhely esetében lehet indokolt. Magas humusztartalmú
talajokon (>3%) a sörárpa nitrogén adagja nem érheti el a 40 kg/ha-t sem. A tavaszi árpa a
fejlődés kezdeti szakaszában igényes a nitrogén ellátásra, mert az alacsony hőmérsékletű talaj
nitrogénszolgáltató képessége gyenge.
A sörárpa esetében nem lehet nitrogén fejtrágyázást alkalmazni, mert növelheti a
fehérjetartalmat.
A tavaszi árpa foszforigénye közepes.
Az árpa a fejlődéséhez szükséges teljes foszformennyiséget a csírázás utáni 40-42 nap
alatt veszi fel. A sörárpa átlagos foszfor műtrágya igénye 60-100 kg hektáronként
(hatóanyag).
A sörárpa kálium igénye viszonylag nagy, káliumellátottsága jelentős hatással van a
söripari minőségre. A kálium hiánya következtében romlik a szárazságtűrő képessége, nő a
betegségekkel szembeni érzékenysége és rosszabb lesz a söripari minősége. A minőség
romlásának oka elsősorban a szénhidrátok beépülésének akadályozottsága. Bőséges kálium
ellátás esetén érhető el a kívánt finom és világos színű pelyva, a jó héj-bél arány, a
keményítőben gazdag, lisztes szem, a jó malátázhatóság. A sörárpa átlagos kálium
műtrágya igénye 110-130 kg hektáronként (hatóanyag).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
60
A foszfor és kálium műtrágyákat hagyományosan az őszi alapműveléssel forgatjuk a
talajba. A korszerű műtrágyák megjelenésével, melyek a foszfor és kálium hatóanyagot
könnyen felvehető formában tartalmazzák, lehetőség nyílt a tavaszi starter trágyázásra foszfor
és kálium esetében is. Ezek a műtrágyák azonban elég drágák.
Azokon a területeken, ahol a talaj Ca és Mg tartalma nem megfelelő, szükség van ezek
pótlására is. A meszezés adagja 0,4-2 t/ha CaCO
3
. Használható cukorgyári mésziszap,
mészkőőrlemény vagy lápi mész. A dolomit őrlemény kiszórása a Ca mellett Mg visszapótlást
is jelent. A mésztrágyázásnak melioratív hatása is van, a talajok savanyodását kedvező
irányban befolyásolja.
A sörárpa fajlagos tápanyagigénye (100 kg szemtermés + a hozzá tartozó
melléktermék (szalma) előállításához az alábbi tápanyagokat veszi fel a talajból):
nitrogén (N) 2,0 kg/100 kg
foszfor (P
2
O
5
) 0,9 kg/100 kg
kálium (K
2
O) 2,1 kg/100 kg
mész (CaO) 0,8 kg/100 kg
magnézium (MgO) 0,2 kg/100 kg
A hektáronként kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan (hatóanyag):
N 40-70 kg/ha sör
N 60-90 kg/ha takarmány
P
2
O
5
60-100 kg/ha
K
2
O 110-130 kg/ha
Istállótrágyát közvetlenül sörárpa alá nem szabad adni, azt csak az elővetemény
kaphat.
Talajelőkészítés
A tavaszi árpa aprómorzsás, ülepedett, jól elművelt, gyommentes, jó vízellátottságú
magágyat igényel. A talajelőkészítést nagyon gondosan kell elvégezni, a sörárpa érzékenyen
reagál a talaj fizikai állapotára. Korán lekerülő elővetemény után, pl. repce, nagyon fontos a
tarlóhántás mielőbbi elvégzése. Eszköze lehet tárcsás borona+ gyűrűs henger, vagy
szántóföldi kultivátor + gyűrűs henger.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
61
A tarlóhántás célja a talaj kiszáradásának mérséklése, a tarlómaradványok aprítása és
gyomirtás. Mélysége 10-12 cm. A kapcsoltan húzott gyűrűshengerrel történő lezárás nagy
fontosságú a talaj nagy mélységű kiszáradásának megakadályozása szempontjából.
Amennyiben a tarló gyomosodása szükségessé teszi, a tarló ápolását is el kell végezni, ehhez
ugyanazok az eszközök használhatóak, mint a tarlóhántás esetében.
A jó minőségben végzett őszi szántás a tavaszi árpa sikeres termesztésének alapvető
feltétele. Az őszi szántás optimális ideje és mélysége az előveteménytől és a talaj
tulajdonságaitól függően változhat. Korán lekerült elővetemények után a szántás is korábban
kezdhető, szeptemberben, aminek előnye, hogy több idő áll rendelkezésre a talaj beéredésére,
a mikrobiológiai folyamatok beindulására. A szántás mélysége gabona és repce elővetemény
után 22-24 cm, kukorica vagy napraforgó után 24-26 cm, burgonya vagy cukorrépa után 18-
20 cm lehet.
Alapvető fontosságú, hogy az alapművelés utáni elmunkálást ősszel el kell végezni
úgy, hogy tavasszal minél kevesebb művelettel lehessen magágyat készíteni. Kedvező esetben
tavasszal a magágy nyitása kombinátorral vagy ásóboronával egy menetben elvégezhető. A jó
magágy a vetés mélységéig lazított, alatta kissé tömörített állapotú.
Vetés
Vetésre csak nagy biológiai értékű, jó minőségű, egészséges vetőmagot használjunk.
A talajban fertőző betegségek elkerülése érdekében célszerű csávázott vetőmagot vetni.
A tavaszi árpa csírázása 1-3 °C-on megindul, ezért a vetés ideje március, korai
kitavaszodás esetén esetleg február vége lehet. A kitavaszodástól függően az optimális
vetésidő március 12. és 25. közé tehető. A tenyészidő hossza alapvetően befolyásolja a termés
mennyiségét és minőségét, ezért lehetőség szerint a korai vetésre törekedjünk. A korai vetés
hosszabb vegetatív szakaszt eredményez a tavaszi árpa fejlődése során, ami a nagy termés
feltétele. Korábbi vetésnél nagyobb lesz a négyzetméterenkénti kalászszám és a kalászokban a
szemek száma, a későbbi vetéshez képest. Megkésett vetés esetében (április)
terméscsökkenésre és minőségromlásra lehet számítani, esetleg söripari célra alkalmatlan lesz
a termés.
Sortávolsága a gabonáknál általánosan alkalmazott 12-15,4 cm. A művelőutas
termesztése indokolt lehet nagyobb táblákon. A kivetendő csíraszám a legjobb sörárpa termő
területeinken optimális feltételek között 3,8-4,2 millió hektáronként. A közepes vagy
kedvezőtlen adottságú területeken, ahol jelentős bokrosodásra kevésbé lehet számítani 5-6
millió/ha is lehet. Késői vetés esetében is, amikor a bokrosodás elmaradására kell számítani, a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
62
magasabb csíraszám vetése indokolt. A vetés mélysége 3-5 cm. Laza és száraz talajon
mélyebbre, kötöttebb területeken sekélyebbre vessük.
8. táblázat A tavaszi árpa vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő Március 10-25.
Sortávolság (cm) 12 vagy 15,4
Vetésmélység (cm) 3-5
Csíraszám (millió
db/ha)
3,8-5,5
a magasabb csíraszám megkésett
vetésnél ajánlott
Ezerszemtömege (g) 35-44
Növényvédelme
A tavaszi árpa betegségei
A tavaszi árpa betegségei megegyeznek az őszi búzánál és őszi árpánál felsoroltakkal,
ezek közül a rinhospóriumos levélfoltosság (Rhynchosporium secalis), az árpa levélcsíkosság
(Drechslera graminis), a hálózatos levélfoltosság (D. teres) és a fahéjbarna levélfoltosság (D.
tritici-repentis) okoz nagyobb károkat.
A tavaszi árpa kártevői
A tavaszi árpa kártevői megegyezik az őszi búzánál felsoroltakkal, azonban
kimagaslóan nagy kárt közülük a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopa) okoz, mely
meghatározza a tavaszi árpa növényvédelmi technológiáját.
A tavaszi árpa gyomnövényei
A tavaszi árpa a gyomnövények kártételére fokozottan érzékeny. Az egyéves gyomok
közül a T
1
életformába tartozó gyomokat a tavaszi talajelőkészítéssel nagyrészt elpusztítjuk.
A T
2
-es gyomok közül a pipacs, ebszikfű és a ragadós galaj, a T
3
-as gyomok közül a vadrepce
okozhat problémát. Legnagyobb károkat a T
4
-es életformába tartozó gyomnövények közül a
keserűfűfajok, a parlagfű, libatopfélék, és az árvakelésű napraforgó okozhat. Évelő
gyomnövények közül az apró szulák és a mezei aszat jelenti a legnagyobb gondot.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
63
Betakarítása
Az árpa érési szakaszai:
- tejes érés (a nedvességtartalom 60% körüli, a szem zöld)
- sárgaérés (a víztartalom 25-30%, a mag világossárga, a csíra
teljesen fejlett, a levelek és szár elszáradnak)
- teljes érés (a víztartalom 15-16%, a szemek kemények, az egész
növény elszárad)
A tavaszi árpát teljes érettségben kell betakarítani. Betakarításkor a szem
nedvességtartalma 16% alatt legyen. A korai betakarítás minőségi problémákat eredményez,
elsősorban a magas fehérjetartalom és alacsonyabb keményítőtartalom miatt. A késői
betakarításkor nagy lehet a szempergés miatti veszteség, és a szemek könnyen sérülnek a
kombájnban. A sérült szemek malátázásra alkalmatlanok.
A betakarítást egymenetben, gabonakombájnnal végzik. Fontos a kombájn pontos
beállítása a veszteségek csökkentése érdekében. Sörárpánál mindenképpen kerülni kell a
szemek sérülését, a mély toklászolást, mert a csíraképesség romlását eredményezi.
Szárításra csak akkor van szükség, ha a szem nedvességtartalma 15% fölötti. A
sörárpa szárítása legfeljebb 35 °C-on történhet, ennél magasabb hőmérsékleten a csíra
károsodhat. Minél magasabb a szem nedvességtartalma, annál alacsonyabb hőmérsékleten
szárítható biztonságosan.
A sörárpa minőségi követelményei:
- alacsony fehérjetartalom (12% alatti, de legjobb a 9,5-11,5% közötti)
- kerek, telt szemek
- jó osztályozottság (75-80% I. és II. osztályú)
- jó hektolitertömeg
- tisztaság (legalább 96% fölött)
- jó csírázóképesség
- nagy csírázási erély, gyors és egyöntetű csírázás
- magas keményítőtartalom
- szalmasárga szín
- vékony pelyva
- szaga friss szalmaillat
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
64
6. Tavaszi zab (Avena sativa L.)
6.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A zab viszonylag fiatal kultúrnövény, az elsődleges géncentruma valószínűleg
Ázsiában van, a mai Afganisztán, Irán, Örményország területén. A rozshoz hasonlóan a búza
és árpa gyomnövényeként terjedt, így jutott el Európába. Az ókorban a görögök és a rómaiak
takarmányként termesztették.
Elsősorban a mérsékelt égöv északi részén termesztik, mivel kedveli a hűvös,
csapadékos klímát.
A világon bekövetkező változások, melyek a zab termesztésének csökkenését okozták,
Magyarországon is éreztették hatásukat, így hazánkban is csökkent a zab vetésterülete a XX.
század második felében. A II. világháború utáni 120-150 ezer hektárról leesett a zabterület 35-
40 ezer hektárra (1978-ban 27 ezer ha).
A zab takarmányértéke nagyon jó, kitűnő ízű és diétás hatású abraktakarmány.
Nélkülözhetetlen a tenyészállatok takarmányozásában, jól hasznosuló fehérje-, keményítő- és
zsírtartalma, nagy E és B
1
vitamin tartalma miatt. Nagy nyersrost tartalma következtében
energiatartalma a többi gabonaféle szemterméséhez képest kicsi.
A zabot emberi táplálkozás céljára és élelmiszeripari feldolgozásra is termesztik,
rendkívül kedvező beltartalmi értékei miatt. Kiváló élelemnövény (liszt, zabpehely, dara,
erőtápszer), különösen a csírázó zab tartalmaz sok E vitamint. Terméséből készített zabpehely
és liszt fontos szerepet játszik a csecsemők és idős, beteg emberek élelmezésében. Ajánlják
emésztőszervi megbetegedések esetén is, ami nyálkatartalmával, gyomorkímélő hatásával van
összefüggésben.
Hazánkban nincsenek igazán hagyományai a zab élelmiszerként való hasznosításának
mint például Németországban vagy Angliában, de az egészséges táplálkozás iránti igény
növekedésével jelentősége egyre nagyobb.
A zab szalmája is értékes, a tavaszi árpa szalmájához hasonló értékű
takarmányszalma.
6.2. A tavaszi zab rendszertana és alaktana
Rendszertana
A zab (Avena sativa) a Pázsitfűfélék családján belül a zab (Avena) nemzetségbe
tartozik, melyben vad- és kultúrfajok, egyéves és évelő fajok egyaránt találhatók.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
65
A vadfajok hajlamosak a termés pergetésére, ez természetes terjedésüket segíti, a
kultúrzaboknál ez kedvezőtlen tulajdonság, a hosszú nemesítői munkának köszönhetően a mai
fajtáknál a szemek többé-kevésbé a bugában maradnak.
A vadzabok veszélyes gyomnövények, amelyek közül hazánkban legismertebb a
hélazab vagy vadzab (Avena fatua), amely az abrakzab ősének tekinthető.
A kultúrfajok a következők:
Avena sativa abrakzab
Avena brevis rövidzab (Északnyugat-Európában fordul elő)
Avena abyssinica abesszíniai zab (termesztésének jelentősége nincs)
Avena byzantina piros zab (Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában szórványosan
termesztik)
A kultúrzabok közül a legfontosabb és legelterjedtebb az abrakzab (Avena sativa),
Magyarországon is ezt termesztjük. Az abrakzabnak a virágzat alakulása alapján két alfaja
különböztethető meg: a bugás zab (A. sativa subsp. diffusa), és a zászlós zab (A. sativa subsp.
orientalis).
A bugás zab virágzati tengelyén az oldalágak különböző irányba indulnak ki, a buga
minden irányba széthajlik. A zászlószab bugájában az oldalágak egyirányban helyezkednek
el, ezért féloldalas, „zászlós”.
A termesztett zabokat két típusra lehet osztani aszerint, hogy a szem kihull-e a pelyvák
közül, vagy sem. A pelyvászabok szeme a pelyvák között marad, nem csépelhető ki, a
csupaszzabok termése csépléskor kihull a pelyvák közül. A csupasz zab élelmiszeripari
feldolgozását nagymértékben megkönnyíti, hogy nem kell hántolni, ezért elsősorban
élelmiszerként hasznosítjuk.
Vannak őszi és tavaszi fajtái, hazánkban csak a tavaszi zabnak van jelentősége.
Alaktana
A pázsitfűfélékre jellemző bojtos gyökérzete igen fejlett, csak a gyengébb talajokon
előzi meg a rozs a gyökértömeg tekintetében. Elsődleges gyökérzete, mely a csíragyökérből
és az elsődleges hajtáseredetű gyökerekből áll, 220-300 cm mélyre is lehatol a talajban.
A földalatti szárcsomókból (nóduszok) induló másodlagos, hajtáseredetű
gyökérrendszer képezi a gyökértömeg legnagyobb részét, a talaj felső 50-60 cm-es rétegében
található zömében. A zab gyökérzete a kalászosok közül a legnagyobb szívóerővel
rendelkezik. Fejlett gyökérzete következtében a talaj víz- és tápanyagkészletét nagyon jól
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
66
hasznosítja, kiváló tápanyagfeltáró képessége van. Jól tűri a vízzel telített talajban fellépő
levegőtlenséget is.
Szára szalmaszár, színe kékeszöld, vékony viaszréteg borítja, magassága 60-150 cm.
Rendkívül jól bokrosodik, a gabonák között a legtöbb mellékhajtást fejleszti, gyorsan
beárnyékolja a talajt, elnyomva a gyomokat. A zabszalma jól használható a kérődző állatok
takarmányozására.
Levelei szálas-lándzsásak, a
szárcsomókból indulnak, számuk a föld
feletti nóduszok számával egyenlő.
Fülecskéi nincsenek (Gazda ABC!).
A kalászos gabonáktól eltérően
bugavirágzata van. A buga füzéres fürt
virágzat. A kalászkák hosszú, lehajló
oldalágakon helyezkednek el. A
kalászkák 2-4 virágúak, melyekből kettő
vagy három termékeny. A zab
öntermékenyülő növény, de 1-3%-ban
idegenmegporzás is előfordul, melynek a
nemesítésben nagy szerepe van. A
virágzás felülről lefelé, és kívülről befelé
halad a bugában. A virágport a szél
szállítja.
A csupasz zabok kivételével a
toklászok ránőnek a szemtermésre,
csépléssel nem távolíthatók el. Elhúzódó virágzása miatt a szemek nem egyszerre fejlődnek és
érnek. Az először termékenyült virágokban nagyobb szem fejlődik, a zab termése ezért nem
kiegyenlített. A termés alakja hosszúkás, keskeny, elhegyesedő, színe sárgásfehér.
Ezerszemtömege 25-40 g.
A zab termésének rendkívül jó a beltartalma, sok értékes és könnyen emészthető
tápanyagot tartalmaz. Magas a fehérjetartalma (14-15%), és a fehérje kiváló biológiai értékű.
Zsírtartalma is magas, 5-7% körüli, értékes összetételű, ezen kívül sok kalciumot, foszfort, B
1
és E vitamint tartalmaz. Emészthető rosttartalma is jelentős.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
67
6.3. Termőhelyigény
Talajigénye
A zab a talajjal szemben nem igényes, ami igen fejlett gyökérzetének köszönhető. A
szélsőséges talajok kivételével bármilyen talajtípuson termeszthető, még a kötött
agyagtalajokon is. Az enyhén savanyú kémhatású talajokat kedveli (pH 5,3-6,5), de ennél
savanyúbb vagy lúgosabb területeken is megél. Gyökérzete jól elviseli az időszakos
levegőtlenséget, ezért az időszakosan vízállásos, belvizes táblákban is termeszthető. A talaj
kultúrállapotára kevésbé érzékeny, a gyomokat elnyomja, jól terem friss erdőirtásokban és
gyeptörésekben is.
Éghajlatigénye
A csapadékos, hűvös éghajlatot igényli. Hazánk éghajlati adottságai nem igazán
kedvezőek a zab számára, túl száraz és meleg az időjárásunk. Fejlett gyökérzetének
köszönhető jó alkalmazkodóképessége teszi lehetővé magyarországi termesztését. Az ország
hűvösebb és csapadékosabb északi és nyugati területei alkalmasabbak a zab termesztésére,
mint az Alföld, többet terem, és jobb a minősége is. A többi gabonánál rosszabbul tűri a
szárazságot és a légköri aszályt. Magas páratartalmat igényel, különösen virágzáskor. Száraz,
aszályos nyáron léha, vastag pelyvájú szemeket fejleszt.
Vízigényes növény, már a csírázásához is sok nedvesség kell. Kétszer annyi vizet vesz
fel a zabszem a csírázáshoz, mint a többi gabonaféle. Transzspirációs együtthatója hűvös
éghajlaton 410 l/kg, melegebb körülmények között (pl. hazánkban) 550-600 l/kg.
6.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A zab is meghálálja a jó előveteményt, ilyen növények után többet terem. Általában
mégsem fordítanak kellő figyelmet a zab vetésváltására, mivel nem igényes az előveteményre,
gyengébb körülmények között is megterem.
Jó előveteményei: pillangós takarmánynövények (lucerna, vöröshere), hüvelyes
növények (borsó, szója, bab, lóbab), repce, len, kender
Közepes előveteményei: kukorica, silókukorica, napraforgó
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
68
Rossz előveteményei: kalászosok (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa), gyökér- és
gumós növények (cukorrépa, burgonya), cirok, dohány,
zöldségfélék
Önmaga után 4 évig nem célszerű vetni, a zabfonálféreg és a betegségek
felszaporodása miatt. A fonálféreg megjelenése miatt kerülnek a rossz elővetemények közé a
burgonya, cukorrépa, dohány és a különféle zöldségfélék.
Tápanyagellátás
Gyökérzetének kiváló tápanyagfeltáró képessége van, ezért a tápanyagigényéhez
képest viszonylag kevesebb tápanyagpótlás szükséges. A zab nitrogénigényes növény. Az
istállótrágyát is meghálálja sovány talajon, jó gyomelnyomó képessége miatt a gyomosodás
nem okoz problémát. Istállótrágyát azonban általában nem a zab alá adnak.
Hosszú tenyészideje miatt, a többi gabonaféléhez képest a tápanyagfelvétele időben
elhúzódik, lombja az asszimilálóképességét hosszabb ideig megtartja. Gyökerei a foszfor és
kálium nehezen felvehető formáit is képes hasznosítani, ezért ezekből a tápanyagokból a
felvételhez képest viszonylag kevés műtrágyát igényel.
A zab fajlagos tápanyagigénye javasolt trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
N 2,5 kg/100 kg N 60-120 kg/ha
P
2
O
5
1,5 kg/100 kg P
2
O
5
30-60 kg/ha
K
2
O 1,8 kg/100 kg K
2
O 60-100 kg/ha
CaO 0,6 kg/100 kg
A foszfor és kálium műtrágyákat ősszel juttatjuk ki, és az őszi talajmunkákkal
bedolgozzuk a talajba. A szükséges nitrogénadagot tavasszal adjuk ki, de célszerű
megosztani, 60-70 %-át a magágykészítés előtt, 30-40%-át szárbainduláskor kijuttatva. A
szárbainduláskor kapott nitrogén hatására nagyobb lesz a zab fehérjetartalma.
Talajelőkészítés
A zab talajelőkészítése hasonlóan történhet mint a tavaszi kalászosoké, például tavaszi
árpáé, de annál kevésbé igényes. Korai vetése miatt tavaszra lehetőleg csak a magágynyitás
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
69
maradjon. A tavaszi szántást is elviseli, de száraz évjáratban a talaj fokozott kiszáradása miatt,
amit a tavaszi szántás okoz, nagyon szenved az aszálytól.
Vetése
Csírázása 1-2 °C-on megindul, de a gyors és egyöntetű keléshez 5-6 °C-ra van
szüksége. Csírázásához kétszer annyi vizet vesz fel a zabszem, mint a többi gabona.
Optimális vetésideje a kitavaszodás ütemétől függ, általában március 1-20. között van,
de korai melegedés esetén már február végén el lehet kezdeni a vetést. A későn vetett zabot
hazánkban a nyári nagy meleg igen megviseli, jelentősen csökken a termése.
9. táblázat A tavaszi zab vetési útmutatója
Megnezvezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő február 25-március 20.
Sortávolság (cm) 12 vagy 15,4
Vetésmélység (cm) 3-5
Csíraszám (millió
db/ha)
4,5-5,0
legalább 90 % csíraképességű
legyen a vetőmag
Ezerszemtömege (g) 27-32
Az alkalmazott sortávolság a hagyományos gabonasortáv, 12 vagy 15,4 cm. A vetés
mélysége 3-5 cm. Ügyelni kell arra, hogy a vetés mélysége egyenletes legyen, a 3 cm-nél
sekélyebbre került magból fejlődő növények bokrosodása gyenge. Kötött talajokon a
vetésmélység ne legyen nagyobb 4 cm-nél (9. táblázat).
A kivetendő csíraszám 4,5-5,0 millió hektáronként. A zab termése a virágzási és érési
tulajdonságaiból adódóan nem egyöntetű. Vetőmagnak a buga külső részén fejlődő nagyobb,
teltebb szemek alkalmasak, ezeknek jó a csírázási erélyük. Vetésére a kalászosok vetéséhez
általánosan használt gabonavetőgép alkalmazható.
Növényvédelme
A zab betegségei
Zab koronásrozsda (Puccinia coronifera)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
70
Hazánkban szinte minden évben megjelenik, de számottevő kárt csak ritkán okoz.
A betegség tünetei: A virágzás után narancsvörös, kerek rozsdatelepek jelennek meg a zab
levélhüvelyén, levelén, ritkán a szárán is. A rozsdatelepek az érés időszakában feketévé
változnak.
Védekezési lehetőségek: A fajták közül előnyben kell részesíteni a kórokozóval szemben
kevésbé fogékonyakat. Az agrotechnikai szabályok betartásával a kórokozó kártétele
csökkenthető. A tünetek megjelenésének időszakában felszívódó gombaölő szerekkel
állománykezelés válhat szükségessé.
Zabporüszög (Ustilago avenae)
A zab egyik leggyakoribb betegsége, szinte minden évben megjelenik.
A betegség tünetei: a buga megjelenésekor a zászlós levél megbarnul. A fertőzött bugák
felállóak, a szemek helyén fekete spóratömeg fejlődik ki. A virágrészeket teljesen
szétroncsolja a betegség.
Védekezési lehetőségek: Ugyanaz, mint a búza porüszögnél.
Zab fedettüszög (Ustilago hordei f. sp. avenae)
Az általa okozott termésveszteség minimális, de előfordulási szinten hazánkban is
megtalálható.
A betegség tünetei: A bugában a virágrészeket teljesen szétroncsolja, a szemek helyén fekete
üszögspóratömeg képződik. A pelyvalevél ép marad, összefogja az üszögspóra tömeget, innen
kapta a fedettüszög nevet.
Védekezési lehetőségek: Korai vetéssel a fertőzést csökkenteni tudjuk, mert kora tavasszal
talajaink nedvességkészlete általában nagy. Mivel csírafertőző üszöggomba, ezért
elengedhetetlen fontosságú a zab kontakt vagy felszívódó gombaölőszerrel végzett csávázása.
A zabon kárt okozhat még a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) illetve a
barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) is, melyek tárgyalása az őszi búza fejezetben
megtörtént.
A zab kártevői
Az őszi búzánál említett kártevők a zabon is károsíthatnak, a fajok közül kártételével
kiemelkedik a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopa), mely a levéllemez
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
71
hámozgatásával a vetést foltokban kifehéríti. Érés időszakában a vadak közül a vaddisznó
okozhat jelentősebb kárt a buga elfogyasztásával.
A zab gyomnövényei
A tavaszi vetésű zabnál elsősorban T
2
-T
4
életformába tartozó egyéves (mezei
szarkaláb, pipitér fajok, ebszikfű, disznóparéj-félék, keserűfű fajok, parlagfű) illetve az évelő
gyomok közül a mezei aszat és apró szulák fajok jelenthetnek potenciális problémát.
Betakarítása
A virágzás elhúzódása miatt érése nem egyenletes. A buga tetején és külső részén
található szemek hamarabb érnek mint a belső szemek. A betakarítás időpontjának
megválasztása ezért nagy körültekintést igényel. A buga külső részén elhelyezkedő szemek
éréséhez igazítsuk a betakarítást. Amikor a legfejlettebb szemek viaszérés végén, teljes érés
elején vannak, nedvességtartalmuk 15%-hoz közelít, lehet kezdeni az aratást. Nem várhatjuk
meg, hogy minden szem beérjen, mert akkor a külső, legfejlettebb legértékesebb szemek már
kiperegnek.
A zab, hosszú tenyészideje miatt a kalászosok után aratható. Általában július második
felében lehet kezdeni a betakarítást. A gabonakombájn pontos beállítása különösen fontos,
mert a zab hosszú, vékony szeme könnyen sérül, és a sérült termés könnyen avasodik.
Különösen érzékenyek a csupasz zabok.
Betakarítás után gondos kezelést, forgatást, szellőztetést igényel, mert a szem
élettevékenysége még élénk. Biztonságosan csak 14%-os nedvességtartalomnál tárolható.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
72
Kukorica (Zea mays L.)
7.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A kukorica az amerikai kontinensről származik. Pontos származási helye, elsődleges
géncentruma körül viták vannak a szakemberek körében. Egyes vélemények szerint az ősi
Peruban volt a termesztésbe vonás elsődleges területe. A legtöbb szakember a mexikói
származást fogadja el. Ennek a véleménynek a bizonyítékai például, hogy Mexikóváros alatti
ásatásokban kb. 80 000 éves kukorica pollent találtak, tehát már ekkor jelen volt a területen,
illetve a Tehuacanban talált kb. 7000 éves kukoricacsövek, melyek már a kukorica
termesztésére utalnak. A két géncentrum közül az elsőség kérdése vitatott, abban viszont
egyetértenek a kutatók, hogy a kukorica termesztése Peruból és Mexikóból kiindulva terjedt
el Közép-Amerikában és Dél-Amerikában, majd északra haladva Észak-Amerikában is
megjelent.
A kukorica vad, ősi formáját nem sikerült megtalálni. A kutatók egy része szerint a
teozinte vagy a gammafű tekinthető ősének, mások véleménye szerint egy őskukorica
létezhetett, ami kipusztult, és még nem sikerült megtalálni a maradványait. Egy primitív
kukorica forma ma is megtalálható, a pelyvás kukorica, melynek csövén a szemeket külön-
külön megnyúlt pelyvalevelek veszik körül.
Európába Kolumbusz közvetítésével került, 1493-ban, és nagyon gyorsan elterjedt,
sok előnyös tulajdonsága, nagy termőképessége miatt. Hamar fontos emberi táplálék és
takarmány lett.
Magyarországon 1590-ben már bizonyítottan termesztették, de valószínűleg már
korábban ismerték és termelték. Feltehetően két irányból is eljutott hazánkba, egyrészt
Itáliából, Dalmácián keresztül, másrészt Törökországból Erdélyen keresztül. Ez utóbbinak
tulajdonítható a „törökbúza”, tengerentúli származásának pedig a „tengeri” elnevezés.
A kukorica jelentősége
Amerika felfedezése után a kukorica rendkívül gyorsan elterjedt Európában és az
egész világon. Mint nagy terméspotenciálú gabonanövény, minden kontinensen nagy
jelentősége lett az állatok takarmányozásában és az emberek élelmezésében.
Hazánkban a kukorica a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény. Már az
1920-as évek elejétől meghaladja a vetésterülete az egymillió hektárt. Az összes
szántóterületből 26-27%-kal részesedik. Területi arány tekintetében csak az őszi búza közelíti
meg, egy-két évben meg is előzte.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
73
A termésátlagok a 60-as évek elejéig lassan növekedtek, 1965-től, a hibridek és a
nagyadagú műtrágyázás, valamint a korszerűbb gépek hazai elterjedésével, húsz év alatt
kétszeresére, háromszorosára nőtt az országos termésátlag.
A kiváló terméseredmények elérésében fontos szerepe volt Magyarország nyitott
fajtapolitikájának. A világ valamennyi nemesítő cége minősíthette, és állami elismerés után
értékesíthette nálunk a hibridjeit. Hazánkba így bekerültek a nagy terméspotenciállal
rendelkező legmodernebb hibridek.
A kilencvenes években a műtrágya-használat meredek visszaesésének, illetve a
gyakori technológiai hibák következtében csökkent a termesztés színvonala.
Felhasználása
A világ fejlődő országaiban nagyon jelentős a kukorica élelmezési célú termesztése.
Közép- és Dél-Amerika, Afrika egyes országaiban, Indiában 75-80%-ot is elérhet a közvetlen
emberi fogyasztás aránya, és a megtermelt kukoricának csak kis része kerül takarmányként
felhasználásra.
Hazánkban legnagyobb arányban, közel 90%-ban takarmányozásra használjuk fel.
Abraktakarmányként nagy mennyiségben hasznosítják a baromfi- és sertéstenyésztésben, de
kiegészítő abrakként a kérődző állatok takarmányozásában is szerepet kap. A felhasznált
abraktakarmány 65-70%-a kukorica. Magas keményítő-, és alacsony fehérjetartalma miatt
elsősorban energiaforrásként szerepel az állatok étrendjében.
Az ipari feldolgozás mintegy 7%-ot tesz ki, ezen belül a keményítő, az invertcukor és
alkohol előállítás jelentős.
A keményítő sok célra használható, a gyógyszeripar, a papíripar és az élelmiszeripar a
legnagyobb felhasználók. Natív keményítőként, illetve különböző lebontási állapotú termék
formájában használják fel.
Az invertcukor készítéséhez a csírátlanítás után megőrlik a kukoricát. Ezután enzimek
segítségével lebontják a keményítőt, és folyékony, szőlőcukrot és gyümölcscukrot tartalmazó,
nem kristályosítható cukorszirup jön létre. Az invertcukrot általánosan használja az édesipar,
de kiválóan alkalmas gyümölcskonzervek, likőrök és üdítőitalok édesítésére is.
A csíraolaj koleszterinmentes, minősége az olívaolajéval vetekszik, kiváló étkezési
olaj. A kukorica komplex feldolgozása során több mint 1000 féle terméket lehet előállítani, az
enzimektől, vitaminoktól a műanyagipari alapanyagokig.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
74
Közvetlen emberi fogyasztásra a megtermelt kukoricának körülbelül 3%-a kerül. Ilyen
célú felhasználása gyorsan fejlődik. Megfelelő minőségű kukoricaőrleményből például
különféle pelyheket készítenek, melyek reggeli fogyasztása széles körben elterjedt.
A melléktermékek hasznosítására is lehetőség van, például a szárból és a csutkából
fűtésre alkalmas biobrikett készíthető. A keményítő és a kukoricarost a műanyagipar
alapanyagaként is felhasználható. A természetben lebomló ún. „bio-műanyagok” gyártásában
nagy jelentőségük van, várható az ilyen irányú alkalmazás növekedése.
közvetlen
fogyasztás
3%
alkoholgyártás
1%
keményítő és
cukor előállítás
6%
takarmányozás
90%
4. ábra A kukorica felhasználása (Győri, 2002)
A kukorica szára alkalmas a kérődző állatok takarmányozására szárazon, esetleg
nedvdúsabb anyaggal keverve történő silózás után. A vetőmagüzemekben összegyűlő csutka
rostfeltárás után takarmányozásra használható.
7.2 A kukorica rendszertana és alaktana
Rendszertana
A kukorica (Zea mays) egyszikű, a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, a kukorica
(Zea) nemzetségbe tartozó növény. A nemzetség monotipikus, csak a kukorica tartozik ide. A
pázsitfüvek gazdasági szempontból a legfontosabb növénycsalád. A családba olyan fontos,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
75
termesztett növények tartoznak, mint a búza, árpa, rozs, zab, rizs, cirokfélék, köles,
kanáriköles, vagy a cukornád, de rokonai még a bambuszok, a gyepet alkotó füvek is.
Hazánkban is jelentős, veszélyes gyomfajok is tartoznak a családba, mint például a
fenyércirok, a kakaslábfű, a muharfajok, gyomköles, tarackbúza, nád.
A szem alakja és felépítése alapján a kukoricát tíz változatra osztották, a fontosabbak:
÷ simaszemű kukorica (flint típusú) (Zea mays conv. vulgaris)
A XIX. században volt nagy jelentősége, amikor a kukorica élelmezési célú
felhasználása nagyobb arányú volt. Jellemző rájuk a sima, gömbölyített felszínű szem.
Vízleadásuk, termőképességük rosszabb, mint a lófogú kukoricáké. Ez a változat két
alcsoportra osztható:
- sima kemény szemű kukoricák
Ebbe a csoportba tartozó kukoricák fehérjetartalma magas, morzsolási arányuk
jó, 85-90%. Termőképességük viszonylag nagy, de valamivel kisebb, mint a
lófogú kukoricáké. A szem táplálószövetében (endospermium) legnagyobb
részben nagyon kemény, üveges törésű szövet található (65-71%). Puha, lisztes
rész csak a csíra környékén helyezkedik el. Az endospermium felépítéséből
adódóan, éréskor a nedvességet lassabban adják le, emiatt általában a szárítási
költségük magasabb. A szem kicsi, ezerszemtömegük 120-250 g között van.
Étkezési célra kiválóan alkalmasak (kukorica liszt, dara), ezért elsősorban ott
van jelentőségük, ahol a kukoricát élelmezési célból termesztik.
- sima puhaszemű kukoricák
A sima puhaszemű csoportba tartozó fajták, hibridek szemtermése jóval
nagyobb, mint a sima keményszemű kukoricáké, ezerszemtömegük 300-500 g.
A szem táplálószövete nagyrészt puha, lisztes állományú. Általában a
keményszeműeknél alacsonyabb a fehérjetartalmuk. Morzsolási arányuk
kedvezőtlen, mert a csutkájuk vastag. Hazánkban ma nincsen termesztési
jelentőségük, de a nemesítők tenyészkertjeiben megtalálhatók.
÷ lófogú (dent típusú) kukorica (Zea mays convar. dentiformis)
Az első, lófogú szemtípusba sorolható fajták, a XIX. század első felében jöttek
létre. Döntő többségben ebbe a csoportba tartozó hibridet termesztünk hazánkban.
Jellemzőjük, hogy a szem felső részén a lófog kupájához hasonló horpadás,
bemélyedés található. A szem általában hosszú, lapos. Az endospermium lisztes
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
76
állományú része a szem csúcsán helyezkedik el, kemény, szaruszerű rész csak a
szem oldalán és alján található.
Morzsolási arányuk általában igen jó, 80-90%, a csutka vastagságától függően. A
lófogú hibridek terméspotenciálja a legnagyobb. Száruk magas, vastag, szilárd.
Vízleadó képességük sokkal jobb, mint a simaszemű kukoricáké.
÷ Csemegekukorica (Zea mays convar. saccharata)
A szem érett állapotban ráncos, mazsolaszerű, a magas cukortartalom miatt
áttetsző. A cukrok keményítővé alakulása egy génmutáció következtében
akadályozott, ezért tejesérésben még sok cukrot tartalmaznak. Az édesség
tekintetében több változata van.
Zsenge állapotban kellemes ízű, értékes táplálék, jelentős a szénhidrát- és
vitamintartalma, valamint fontos kalcium-, vas-, foszfor-, magnéziumforrás.
Jellemzője, hogy az élelmiszeripari feldolgozásra alkalmas, zsenge érési állapot
viszonylag hosszú ideig tart.
Általában kis termetűek, vékony szárúak, igényesek, a szuperédes hibridek
különösen érzékenyek a termesztés körülményeire, az egyenletes vízellátásra,
tápanyagellátásra. Általában érzékenyek a gyomirtó vegyszerekre.
Étkezési célra termesztjük. Friss fogyasztása is jelentős, de nagyobb részben
konzerv- vagy hűtőipari feldolgozásra kerül.
÷ Pattogatni való kukorica (Zea mays convar. microsperma)
A szem alakja apró, gömbölyded (gyöngy típus) vagy hegyes (rizsszemű típus). A
szemben a kemény, szaruszerű endospermium körbefogja a puha, lisztes részt.
Hevítéskor a vízgőz nagy nyomással repeszti szét a vastag, kemény réteget, a szem
hirtelen szétnyílik, és a belső szövet térfogata jelentősen megnő. Speciális
felhasználású, étkezési célra termesztjük (pattogatott kukorica, popcorn).
÷ Viaszkukorica (Waxy típusú) (Zea mays convar. ceratina)
A keményítőben nem az amiláz, hanem az amilopektin van túlsúlyban, ezért nagy
a csirízesedő képessége. A terméshéj közelében elhelyezkedő viaszszerű
endospermium réteg miatt a szem nem fényes, hanem tompa, „viaszos” fényű.
Hazánkban nincs jelentősége, bár van waxy típusú hibridünk, szórványosan Kelet-
Ázsiában, főleg Kínában és az USA-ban termesztik ipari célra.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
77
÷ Díszkukorica (Zea mays convar. japonica)
Nagyon változatos megjelenésű a szem és a cső. Az egészen apró, 5 cm-es
mérettől a nagy, 30 cm-es hosszúságig változhat a cső hossza. A szem színe lehet
fehér, sárga, piros, kék, fekete, ezek árnyalatai és átmenetei. Egy csövön lehetnek
különböző színű szemek is. Nemesítése során óriási formagazdagságot alakítottak
ki, ami lehetővé teszi a díszítésre való széleskörű alkalmasságát.
Alaktana
A pázsitfűfélékre általánosan jellemzően a kukoricának is bojtos gyökérzete van.
Gyökérzete azonban a kalászos gabonákhoz képest részben eltérően alakul.
A gyökérrendszer fejlődése során, időrendi sorrendben, a csíranövény gyököcskéjéből
fejlődő csíragyökér az első. Ez elsődleges, „valódi” gyökér, növekedését hamar befejezi, a
kukorica víz- és tápanyagellátásában alárendelt szerepe van. Ezután a szikközépi szárból
indulva megjelennek a másodlagos gyökerek. A másodlagos gyökérrendszer nagy jelentőségű
a kukorica víz – és tápanyagfelvételében. A gyökértömeg legnagyobb részét a járulékos
gyökérzet adja.
A másodlagos gyökerek a szikközépi száron kívül szárcsomókból is fejlődhetnek. A
föld alatti nóduszokból induló gyökereket csomó- vagy koronagyökereknek nevezzük. Ezek
már a kukorica fejlődésének legelején, 2-3 leveles korban megjelennek. Mélyre hatolnak,
körülbelül 2 m mélységig, oldalirányban 1 m távolságra is eljutnak, nagy gyökértömeget
képeznek.
A föld feletti 2-3, esetleg 4-5 csomóból eredő gyökerek harmat- vagy léggyökerek. A
harmatgyökereknek nagy szerepük van a növény megtámasztásában, de kisebb arányban részt
vesznek a víz– és tápanyagfelvételben is.
A kukorica gyökérzete rendkívül jól képes regenerálódni sérülések után. Bizonyos
körülmények között, például megdőlt kukoricán, az összes szárcsomóból fejlődhetnek
járulékos gyökerek.
A kukorica szára a kalászosok szalmaszárától jelentősen különbözik. A szár belül
teljes hosszában bélszövettel kitöltött, ezért tömör. Mereven felálló, erős, vastagsága 3-6 cm,
magassága 60-350 cm közé tehető. A szárcsomók (nóduszok) jól láthatóan szártagokra
(internódiumok) tagolják. Az internódiumok száma fajtánként változó, általában 10 és 24
között van, ezek egy része a talajban található.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
78
A kalászos gabonáktól eltérően a száron, a levélhüvelyek alatt, a szárcsomóknál,
oldalrügyeket találunk egészen a nővirágzat magasságáig. Ezekből az oldalrügyekből
oldalhajtások képződhetnek, illetve oldalrügyből fejlődik a nővirágzat is. Az oldalhajtásokat
fattyúhajtásoknak nevezik. A fattyúhajtások száma változó, jelentősen befolyásolják a
termesztés körülményei, és a hibrid hajlama. Általában 1-3 fattyúhajtás képződik, de számuk
a tizet is elérheti. A fattyúhajtások asszimilációs tevékenységükkel segítik a főhajtás
termésképzését.
A levelek a szárcsomókból indulnak, így számuk a föld feletti nóduszok számával
egyenlő. A száron átellenesen helyezkednek el, bár nem minden esetben szabályosan. A
kukorica levele három részből áll, a levélhüvely szorosan körülöleli a szárat, jelentős szerepe
van annak szilárdításában és védelmében. A levéllemez 5-15 cm széles, hossza 30-100 cm, a
széle általában szőrözött. A pázsitfüvekre jellemzően párhuzamos erezete van, de a közepén
egy jól fejlett világos színű középér húzódik végig, mely a fonákon kidomborodik. A
levélhüvely és a levéllemez találkozásánál nyelvecske található, mely szorosan a szárhoz
tapad. Fontos szerepe van annak megakadályozásában, hogy a csapadék a levélhüvely és a
szár közé szivárogjon.
A kukorica váltivarú növény, tehát a hím- és nővirágok külön virágzatban
helyezkednek el. A külön ivarú virágzatok azonban egy növényen találhatók ezért egylaki
növényről van szó.
A hímvirágzatot címernek nevezzük, mereven felálló, lazán elágazó fürtös füzér vagy
bugavirágzat. A növény csúcsán helyezkedik el, kialakulása lezárja a szár további
növekedését.
A főtengely végén, illetve az oldalágakon találhatók a kalászkák. A kalászkák
párosával sorokba rendeződve helyezkednek el, egy kalászka két virágot tartalmaz. A
virágokat két kalászkapelyva takarja, ezen belül az egyes virágoknak külső és belső toklásza
is van. A virágokban három-három porzó fejlődik, virágzáskor a portokok kilógnak a
kalászkából. A hímvirágzás általában pár nappal megelőzi a nővirágzást.
A termős virágzat rövid szártagú oldalhajtáson kialakult torzsavirágzat. Az oldalhajtás
sűrűn álló szárcsomóiból buroklevelek erednek, melyek beborítják, védik a virágzatot. A
virágzati tengely (csutka) erősen megvastagodott, elfásodik, rajta szabályos páros sorokba
rendeződve helyezkednek el a kalászkák. A sorok száma 8-24 közé tehető, ritkán páratlan is
lehet.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
79
A kalászkák kétvirágúak, de általában
csak az egyik képes termékenyülni. Néha
előfordul, hogy mind a kettő termékenyül,
ekkor hiba keletkezik a szabályos sorokban. A
kalászkáknak három csökevényes, hártyás
pelyvája van. A kalászkákon belül a virágokat
két-két csökevényes toklász fogja közre. A
zöld színű bibeszálak a cső végén a
buroklevelekből kilógnak, végükön a bibe
kétágú.
Természetesen a cső alján levő
virágok bibeszálai sokkal hosszabbak a csúcsi
részen elhelyezkedőkénél, elérhetik a 75 cm-t
is. A bibeszálak egészen a virágok
termékenyüléséig, de maximum 10 napig
növekednek, utána hamar elszáradnak, barna
színűek lesznek. Népiesen bajusznak is
nevezik a bibeszálak tömegét.
A kukorica termése szemtermés, a maghéj a terméshéjjal összenőtt. Alakja lehet
többé-kevésbé gömbölyű, hosszúkás, sokszor lapított. Színét a három rétegű terméshéj
határozza meg, lehet fehér, sárga, barna, vörös, ibolyás, ezek átmenetei, esetleg tarka. Mérete
igen széles határok között változhat, az ezerszemtömege 35-1000 g lehet, de a ma termesztett
hibrideké általában 250-450 g.
7.3. Termőhelyigény
Talajigénye
A talajjal szemben igényes, a gabonák között a legigényesebb. Sikeresen, jó
terméseredménnyel csak a legjobb minőségű talajokon termeszthető. A középkötött, mély
termőrétegű, jó víz- és hőgazdálkodású, jó tápanyagszolgáltató-képességű talajokat kedveli. A
közel semleges kémhatású, 6,5-7,5 pH-jú talajok a legjobbak számára. Nagy vetésterületéből
adódóan a búzával versenyez a legjobb talajokért, és általában a kukorica kerül a jobb
adottságú területre. Termesztésére kiválóan alkalmasak a csernozjom, réti csernozjom, a barna
erdőtalajok, csernozjom barna erdőtalajok.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
80
A jó minőségű csernozjom talajok nagy mennyiségű vizet képesek tárolni így kisebb
az aszálykár kialakulásának esélye, hiszen a tenyészidő csapadékán kívül a talajban tárolt
nagy vízmennyiség is hozzájárul a növény vízigényének kielégítéséhez. Kiváló csernozjom
talajok találhatók a löszhátakon, ezért ezeken a területeken kiterjedt kukoricatermesztés
folyik.
A réti csernozjom talajokon az év nagy részében a magasan helyezkedik el a talajvíz,
2,5 m fölött. Amennyiben a szintje nem haladja meg tartósan az 1 m-t, a kukorica számára
kedvező vízellátást biztosít. A túl magas talajvízszint viszont káros, a gyökerek
oxigénhiányban hamar elpusztulnak.
A kötött, gyakran vízállásos, pangóvizes területek nem alkalmasak a kukorica
termesztésére. Az ilyen talajok tavasszal lassan melegszenek fel, ami a kukorica számára
kedvezőtlen, késik a vetés, nagy a csírapusztulás, vontatott a kelés.
A mély termőrétegű, jó vízgazdálkodású barna erdőtalajok, melyek kémhatása nem túl
savanyú, jó kukorica talajok. A termésbiztonságot a vízhiány veszélyezteti. A barna
erdőtalajok gyakran lejtős területen találhatók. A lejtőkön az eróziós károkat mérséklő
agrotechnikára van szükség.
A sekély termőrétegű, podzolos vagy pangóvizes barna erdőtalajok kevéssé
alkalmasak a kukorica termesztésére. Ezekre a talajokra általában jellemző a rossz
vízgazdálkodás, gyakran túlságosan savanyúak. A kukorica az 5,5 pH alatti kémhatású
talajokat nem szereti, csökken a termése.
A szikesek a sekély termőréteg, a magas sótartalom és a rossz vízgazdálkodás miatt
nem kedvezőek. A legjobb szikes talajokon termeszthető a kukorica, de kisebb termésre
számíthatunk
A homoktalajok sem megfelelőek a kukorica számára. A jobb minőségű humuszos
homoktalajokon is legfeljebb közepes termésre képes, de öntözés nélkül nagyon nagy az
aszálykár kockázata. A rosszabb homoktalajokon a szélsőséges vízgazdálkodás és nagyon
gyenge tápanyagszolgáltató-képesség miatt nem lehet eredményesen kukoricát termeszteni.
Vízigénye
Mélyrehatoló, kiterjedt, nagy gyökértömege miatt a kukorica jól hasznosítja a talaj
nedvességkészletét. A talajt képes nagy mélységig kiszárítani. Vízigénye viszonylag nagy,
450-550 mm. A nagy szárazanyagtömeg előállításához sok vizet vesz fel a talajból a
tenyészidőben.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
81
A kukorica vízellátás szempontjából kritikus időszaka a címerhányást közvetlenül
megelőző 10-14 naptól a szemtelítődésig tart. Hazánkban ez július, augusztus hónapokra esik.
Ekkor egyrészt a nagy zöldtömeg miatt nagy az elpárologtatott víz mennyisége, másrészt
ilyenkor érzékenyebb a vízhiányra. Napi vízigénye ebben a periódusban 4,5-5,5 mm között
van. A vízigény csúcsidőszaka a többi szántóföldi növényhez képest hosszú,
aszályérzékenysége ezért nagy.
A kukorica termesztésében hazánkban általában a víz jelenti a korlátozó tényezőt. A
kritikus időszakban nagy valószínűséggel jelentkezik aszály, különösen az Alföldön. Száraz
viszonyok között a rövidebb tenyészidejű hibridek általában nagyobb termést adnak, mert a
kritikus szakasz kisebb valószínűséggel esik aszályos időszakra.
Fényigénye
A kukorica fényigénye körülbelül 900 óra napfénytartam. Ebből 360 órának a
szemfejlődés és érés időszakára kell esnie (augusztus, szeptember).
Speciális fotoszintézise következtében igen nagy fényintenzitáson is hatékonyan
működik a fényenergia megkötése. A gyenge megvilágítás megnyújtja a tenyészidejét, akár 5-
6 nappal is későbbre tolódhat az érés. Rövidnappalos növény, a 12 óránál rövidebb
megvilágítás, egyéb feltételek megléte esetén kiváltja a generatív szervek fejlődését.
Hosszabb megvilágítás hatására megnyúlik a vegetációs idő, nagyobb tömegű lesz a levél és a
szár, romlik a vegetatív és generatív termés aránya.
Hőigénye
A kukorica melegigényes növény, ez a származásából is következik. Életének minden
fejlődési szakaszában, a csírázástól az érésig fontos, meghatározó szerepe van a
hőmérsékletnek. Ahol a nyári átlaghőmérséklet 21-26 °C közé esik, és a fagymentes napok
száma legalább 140, általában sikeresen lehet kukoricát termeszteni.
Hidegtűrése a tenyészidőszakban nem egyforma. Csírázás, kelés időszakában -2 °C-os
hőmérsékleten már megfagy. A csírázás minimális hőmérséklete 10-12 °C, bár a legújabb
hibridek között vannak 8 °C körül csírázók is. Később, májusban 1-2 napos -2 °C-os hideg
csak sárgítja, megperzseli a leveleket, de a kukorica tovább nő. Erősebb fagy, -5, -6 °C
elpusztítja az egész növényt, a talajban lévő tenyészőcsúcs is elpusztul. Ősszel az első fagyok
hamar leszárítják a kukoricát, már -0,5, -1 °C-os hidegben elpusztulnak a levelek, az
asszimiláció megszűnik. Ez akár szeptember végén is bekövetkezhet. A megfagyott kukorica
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
82
csöve kényszerérett lesz, jelentősen csökken a termés mennyisége, romlik a minősége. A
hosszú tenyészidejű hibrideknél nagyobb a kora őszi fagyok kockázata.
A címerhányástól a tejes érésig tartó időszakban 24-26 °C az ideális átlaghőmérséklet.
A 30 °C-nál magasabb hőmérséklet, bár melegkedvelő növény, nem kedvező a kukorica
számára, ilyenkor nagyon nagy a párolgás.
Éréskor nem igényes a hőmérsékletre (amennyiben nem fagy), 15 °C fölött megfelelő,
de a vízleadás dinamikáját természetesen alapvetően meghatározza.
A hibrideknek meghatározzák a hasznos hőösszeg igényét. Jelölése HU (heat unit). A
mértékegysége °C, azt a hőmennyiséget jelenti, amelynek össze kell gyűlni a kukorica igénye
szerint a tenyészidőben, április 1-től szeptember 30-ig.
Az asszimilációs hőküszöb érték alatt a növény asszimilációja olyan alacsony értékű,
hogy nem haladja meg a légzés során felhasznált mennyiséget, értéke kukoricánál 10 °C.
A napi maximum értékeknél 30 °C-ig veszik figyelembe a hőmérsékletet, az ennél
magasabb is 30 °C-nak számít. Napi értéke negatív előjelű nem lehet, tehát ha a napi átlag
nem éri el a 10 °C-ot, akkor is 10 °C-kal kell számolni.
A kukorica hasznos hőösszegének számítására sokféle módszer létezik. A leginkább
elterjedt, illetve hazánkban is alkalmazott számítás a fent ismertetett, az USA-ból származó
módszer.
7.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A kukorica nem igényes az előveteményre, a növényi sorrendbe jól beilleszthető,
problémát nagy vetésterülete okozhat.
Jó előveteményei azok a kultúrák, melyek korán lekerülnek a területről, nem hagynak
sok szármaradványt maguk után, nem szárítják ki a talajt. Ezek után időben el lehet kezdeni a
talajmunkát, jó minőségben lehet a talajt előkészíteni a kukorica számára.
Jó elővetemények: az őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, repce, a csemegekukorica, a
korai burgonya, len, mák, kender, lucerna, vöröshere.
A kalászos növények nagy vetésterülete miatt gyakran kalászos, különösen őszi búza
után kerül a kukorica. Az őszi búza és a többi kalászos növény kiváló előveteménye a
kukoricának.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
83
A lucerna általában jó előveteménynek számít, amennyiben korán feltörik, utána a
kukorica nagy termésre képes. Száraz években azonban a nagy vízigényű lucerna erőteljes
gyökérzetével nagy mélységig kiszárítja a talajt, ezzel kedvezőtlen körülményeket teremtve a
szintén nagy mennyiségű vizet felhasználó kukorica számára. Száraz évjáratban ezért a
lucerna kedvezőtlen előveteménye a kukoricának, nagy az aszálykár kockázata.
Közepes előveteményei általában a későn lekerülő, sokszor nagy mennyiségű,
nehezen lebomló szármaradványt hagyó növények: napraforgó, kukorica, silókukorica,
cukorrépa, őszi, tavaszi takarmánykeverékek. A cukorrépa a nagy vízfelhasználás miatt száraz
években a lucernához hasonlóan a kedvezőtlen elővetemények közé kerül.
Viszonylag jól termeszthető monokultúrában, tehát hosszú ideig önmaga után vetve is.
A legalább 6-7 évig történő önmaga utáni termesztést tekintjük monokultúrának. A
monokultúrának azonban vannak hátrányai. Elszaporodnak a nehezen irtható
herbicidrezisztens gyomok, például a vadköles, a fenyércirok, fehér libatop, kakaslábfű,
szőrös disznóparéj. Az egyoldalú tápanyagfelhasználás, a talaj kiszárítása, a kórokozók és
kártevők fokozott megjelenése és kártétele is egyre nagyobb problémát okoz.
Észszerű vetésváltás betartásával többlet költség nélkül megelőzhetők a
monokultúrában jelentkező problémák. Az amerikai kukoricabogár hazai megjelenése
valószínűleg a kukorica monokultúra teljes megszűnését eredményezi rövid idő alatt. A
védekezés egyik fontos alapeleme ugyanis a szakszerű vetésváltás betartása.
Üzemi tapasztalatok alapján a bikultúrás termesztés (kukorica-kukorica - búza-búza)
hosszabb időn keresztül jó eredménnyel fenntartható.
Rossz előveteményei a kukorica monokultúra, a cukorcirok, szemescirok, szudánifű,
száraz évjáratokban a lucerna és a cukorrépa.
A kukorica általában csak a tavaszi vetésű növények részére tekinthető jó
előveteménynek. De a rövid tenyészidejű hibridek (FAO 200, esetleg 300) és a silókukorica
már elfogadható elővetemények az őszi gabonák részére is.
Tápanyagellátás
A kukorica tápanyagigényes növény. A nagy tömegű szárazanyag felépítéséhez sok
tápanyagot használ fel. A mélyre hatoló, erőteljes gyökérzetének, nagy aktív
gyökérfelületének köszönhetően jó a tápanyagfelvevő és -hasznosító képessége.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
84
A talajból felvett tápanyagok mennyisége (fajlagos igény) 100 kg terméshez és a
hozzá tartozó melléktermékhez:
N 2,5 kg/100 kg
P
2
O
5
1,3 kg/100 kg
K
2
O 2,2 kg/100 kg
CaO 0,8 kg/100 kg
MgO 0,3 kg/100 kg
A teljes virágzás fenofázisáig veszi fel a kukorica összes nitrogénigény több mint
50%-át, a káliumigénynek bő 60%-át. A foszforigény kezdetben mérsékelt, a virágzásig
felvett foszformennyiség az összes felvételnek 40%-át teszi csak ki.
A hektáronként kijuttatandó tápanyag mennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek
közül a legfontosabbak: a hibrid igénye, trágyareakciója, az elővetemény, a talaj
tápanyagszolgáltató-képessége és egyéb tulajdonságai.
A kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan (hatóanyag):
N 60-120 kg/ha
P
2
O
5
60-90 kg/ha
K
2
O 60-110 kg/ha
Az előveteményektől függően a tervezett műtrágya-hatóanyag mennyiség korrekciója
szükséges a következő esetekben:
÷ hüvelyes és pillangós elővetemények esetén a nitrogén mennyisége csökkenthető
÷ kukorica és napraforgó után, a szármaradványok miatt a kálium mennyiségét
csökkenteni lehet
÷ amennyiben a kalászos gabona szalmája leszántásra kerül a káliumot szintén
csökkenteni kell
÷ gyengébb minőségű talajokon, a kukoricaszár leszántásakor több nitrogén kijuttatására
van szükség a lebontás elősegítése érdekében
A szilárd formájú foszfor és kálium kijuttatása hagyományosan ősszel, az alapművelés
előtt történik. A nitrogén műtrágyát célszerű megosztva kijuttatni. Az őszi-téli időszakban a
nitrátok kimosódása évjárattól függően nagymértékű is lehet, ezért részben gazdaságossági,
részben környezetvédelmi okokból szükséges a nitrogén adag megosztása. A tervezett
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
85
mennyiség 20-30%-át ősszel, a foszfor és kálium trágyákkal együtt, 50-70%-át kora tavasszal,
0-30%-át szárbainduláskor adjuk ki.
Szervestrágyázás
A szervestrágyák - például az istállótrágya - nagyon jó hatással vannak a talaj
szerkezetére, biológiai életére, víz- és tápanyaggazdálkodására. A makroelemek mellett
mikroelemeket is tartalmaznak. Kedvező hatásai hosszabb távúak, általában 3-4 évet lehet
figyelembe venni. Az istállótrágya esetében problémát jelent, hogy általában erősen gyomosít.
A kukorica meghálálja az istállótrágyázást, amennyiben a gyomirtást megfelelően meg tudjuk
oldani, nagy termésre képes. Önállóan istállótrágyával nehezen lehet kielégíteni a kukorica
nagy tápanyagigényét, ritkán tudunk teljes adagú, 30-40 t/ha istállótrágyát biztosítani, ezért
szükség van műtrágya-kiegészítésre.
Az istállótrágyát leghelyesebb nyár végén vagy ősz elején kihordani és őszi
mélyszántással a talajba dolgozni.
Talajelőkészítés
A talaj művelése során hazánkban általában alapvető cél a nedvesség megőrzése a
talajban. A művelés, a talajtípustól függően rövidebb-hosszabb időszakra megváltoztatja a
talajban a pórusviszonyokat, aminek köszönhetően a talajban lévő víz és vízgőz, valamint
levegő mozgása megváltozik. A talajművelés egyik fő célja tavasztól őszig a víz megőrzése,
ősszel - kora tavasszal a víznek a talajba való levezetése.
Nagyon fontos a kukorica igényeit figyelembe vevő, a talaj nedvességforgalmához
igazodó és azt kedvezően befolyásoló talajművelési technológiák alkalmazása.
A kukorica talajművelése a következő szakaszokra osztható:
- tarlóművelés (tarlóhántás, -ápolás)
- alapművelés (szántás, vagy forgatás nélkül)
- az alapművelés elmunkálása
- magágykészítés
A kukorica talajelőkészítése másként történik korán, illetve későn lekerülő
elővetemény után. A korán betakarított elővetemények (pl. búza és egyéb kalászosok,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
86
repce, borsó) után általában jobb minőségű magágy készíthető. Ehhez hozzájárul az is, hogy a
korán lekerülő elővetemény legtöbbször nem hagy maga után sok szármaradványt.
Aszályra hajló klímánk szükségessé teszi a víztakarékos gazdálkodást, melynek egyik
alapeleme a tarlóhántás. Nyáron, a vízmegőrzése szempontjából, az egyik legfontosabb
művelet. Az elővetemény lekerülése után minél hamarabb célszerű elvégezni. Minél előbb
megtörténik a tarló hántása és lezárása, annál több vizet lehet megőrizni a talajban. A
betakarítás után árnyékolás nélkül maradt talajfelszín nagyon gyorsan kiszárad.
A tarlóápolás, a talaj időszakonkénti sekély művelése jelentős gyomirtó hatást
eredményez.
A tarlóápolás eszközei ugyanazok lehetnek, mint a tarlóhántás esetében. Általában
többször szükséges elvégezni, amikor a tarló kizöldül. Az egymás utáni műveletek 40-45
fokos szögben kövessék egymást. A többször megismételt tarlóápolást lehet fokozatosan
mélyítve elvégezni, így őszre 18-20 cm mély, kiváló kultúrállapotú, könnyen művelhető
talajréteg alakul ki.
A kukorica igényli a mélyművelést, ezért az alapművelés mélysége minimálisan 28-
32 cm-es legyen. Néhány évenként periodikus mélyművelés is szükséges a területen,
optimális esetben 3-4 évente kerül sor a 40-50 cm mély lazításra. Az alapművelés történhet
forgatással vagy forgatás nélkül. Korán lekerülő elővetemény után nincs feltétlenül szükség
szántásra. A nehéztárcsát lehet középmély lazítással vagy nehézkultivátorral kombinálni, így
elérhető a szükséges mélységű talajművelés.
Amennyiben sok a szármaradvány a területen, vagy szervestrágyázás történt, akkor
mindenképpen szántással kell a talajt előkészíteni, hiszen a szármaradványokat vagy a
szervestrágyát be kell forgatni a talajba. A jó minőségű szántás leforgatja a porosodott,
rombolt szerkezetű felső talajréteget, a tarlómaradványokat, esetleg a szervestrágyát, javítja a
talaj levegőzöttségét, hőgazdálkodását, csökkenti a gyomosodást. Váltvaforgató ekével
történő szántás sokkal egyenletesebb talajfelszínt eredményez az ágyekéhez képest.
A nyáron végzett szántás a talaj nedvességkészletének nagymértékű és gyors
csökkenését eredményezi. Túl nagy és mélyre hatoló párologtató felületet hagy maga után, az
evaporáció jelentősen megnő, ennek következtében nagy mélységig és gyorsan kiszárad a
talaj, ezért a nyári szántást lehetőség szerint kerülni kell. Általában nyáron bármilyen
eszközzel történő talajművelés után lezáratlanul hagyott talaj igen gyorsan, nagy mennyiségű
vizet képes veszíteni.
Réti talajon a lazításos művelés jobban növeli az átlagos vízkészletet, mint a hasonló
mélységű forgatásos művelés.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
87
Nedves talajokon a mélyebb rétegek művelése még akkor sem indokolt, ha nem történt
meg az őszi alapművelés, ugyanis jelentős kárt okozhatunk a talajban. A túl nedves
talajállapotban végzett talajművelésnél a művelőeszköz beragadása, eltömődése, a talaj
kenése, gyúrása következtében jelentősen megnő a szükséges energia mennyisége, ráadásul az
eszköz eredeti funkcióját elveszti, romlik a munka minősége, nő a talajkárosítás mértéke. A
hibák és okozott károk helyreállítása sok többletráfordítást igényel, és általában csak hosszú
idő alatt lehetséges.
Az optimálisnál szárazabb talaj művelésekor nő a talajellenállás, ami energiaigény és
költség növekedést jelent. A taposási kár kockázata kisebb, a talajok hordképessége jobb, de
nagyobb a rögösödés veszélye, a rögök elmunkálása pedig általában csak több menetben
lehetséges (vagy még úgy sem), így fokozódik a felső réteg porosodása, a szerkezet
leromlása. A többször ismételt elmunkáló műveletek is jelentős ráfordítást igényelnek. A
poros, leromlott szerkezetű talajon könnyen keletkeznek eróziós vagy deflációs károk.
A szántás elmunkálása történhet ősszel vagy tavasszal, esetleg ősszel és tavasszal. A
munkák legalább egy részének tavaszra halasztásának vannak előnyei. A téli fagyok a rögöket
szétomlasztják, a téli csapadékot a durva talajfelszín jobban képes befogadni, így kevesebb az
elfolyás, több a talajban tárolt víz mennyisége. Tavasszal viszont kevesebb idő áll
rendelkezésre a megfelelő talajmunkák elvégzésére.
Az alkalmazható eszközök skálája rendkívül széles. Használhatók simítók, tárcsák,
kompaktorok és egyéb kombinált elmunkáló eszközök, boronák, különböző hengerek.
A magágy nyitásához használhatók a kombinátorok, ásóboronák. Amennyiben sok
szármaradvány van a területen, a csillagkerekekkel szerelt ásóborona jobb minőségű munkát
végez, mint a kombinátor. A munka során törekedni kell az egyenletes mélységig lazított,
aprómorzsás, tömörített alapú magágy létrehozására. A magágykészítés mélysége a tervezett
vetésmélységet 1-2 cm-rel haladja meg. A jó magágy a vetésmélységben kellően tömörített,
fölötte lazított, porhanyós szerkezetű.
A magágy készítésével starter műtrágyák, esetleg egyéb vegyszerek bedolgozása is
megvalósítható. Ebben az esetben 3-4 cm-rel mélyebben dolgozzon a magágynyitást végző
gép. Ma már elérhetők modern, precíziós szintezési elvet képviselő gépek is, melyekkel
kiváló minőségű munka végezhető. Mindenképpen előnyös a traktornyomlazító felszerelése.
Későn lekerülő elővetemények (pl. napraforgó, kukorica, cukorrépa) után, ha sok
szármaradványt hagytak a területen, mint a napraforgó vagy kukorica, az első művelet a
szárzúzás. A szárzúzó ma már sokszor a betakarító gépre van szerelve, ilyenkor
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
88
természetesen külön műveletet nem igényel. Ezután általában nehéz tárcsa következik, mely
csipkés tárcsalevelekkel van szerelve, a szármaradványok jobb aprítása érdekében. A
tárcsázás célja a szármaradványok továbbaprítása és részleges bekeverése a talajba.
A következő művelet az alapművelés, ami sok szármaradvány esetén szinte mindig
szántás, 28-32 cm mélységben.
Létezik olyan irányzat is a talajművelésben, amelyik a szármaradványokat a talaj
felszínén hagyja, és szántás nélkül ajánlja a talajelőkészítést elvégezni. A szármaradványok
mulcsozó, talajvédő szerepét állítja előtérbe. Hazánkban nem tudott elterjedni, mert nem
egyértelműek az eredményei.
Az alapművelés elmunkálása (Az idő rövidsége miatt gyakran nem munkálható el.) és
a magágykészítés a korán lekerülő elővetemények utáni talajmunkákhoz hasonlóan történhet.
Vetés
A kukorica termesztéstechnológiájának egyik kritikus eleme a vetés, mert az itt
elkövetett hibák később már nem orvosolhatók. A vetéstechnológia pontos betartása a sikeres
termesztés elengedhetetlen előfeltétele.
A vetésmélység a talaj tulajdonságaitól, nedvességtartalmától, a vetés idejétől függően
4-7 cm lehet. Laza, könnyen felmelegedő talajokon 6-7 cm mélységű vetés ideális, míg a
kötött talajokon 4-5 cm megfelelőbb. Ha a talaj felső rétege nagyon száraz, és a
talajelőkészítés nem jól sikerült, rögös a felszín, - száraz talajon nehezebb a talajmunka -, a
vetés mélysége elérheti 7-8 cm-t is. Korai vetés esetén, a talaj felső rétegének gyorsabb
felmelegedése és a korai vetéskor általában még elegendő nedvességtartalma miatt
sekélyebben lehet vetni. Később, a talaj felső tétegének vízvesztése miatt a nagyobb mélységű
vetés célszerű. Semmiképpen nem ajánlott a 8 cm-nél mélyebb vagy 3 cm-nél sekélyebb
vetés.
A kukorica optimális tőszámával kapcsolatban nagy számú információ jelent meg a
szakirodalomban. Az optimális tőszámra számos tényező hatással van, például a talaj
tulajdonságai, a csapadék mennyisége és eloszlása, a vetésidő, a tápanyagellátás, öntözés, a
hibrid igényei. Általában rosszabb körülmények között, például gyengébb talajokon, vagy
alacsony tápanyagszinten kisebb tőszám vetése indokolt. A ma ajánlott tőszám 55-75 ezer
közé tehető hektáronként. A termő tőszám eléréséhez vetéskor a csíraszámot 8-10 %-kal
növelni kell, a csírapusztulás és egyéb fiatalkori tőveszteség miatt.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
89
A tőszámnövelés hatására bekövetkező egyedi produkciócsökkenés kedvező években
kisebb mértékű, ezért kedvező évjáratokban a hibridek magas tőszám mellett érik el a
legnagyobb termést. Vetéskor azonban nem ismerjük, milyen évjárat következik, ezért a
magas tőszám alkalmazása nagy kockázattal jár. Speciális esetekben, például öntözött
körülmények között indokolt lehet 80-90 ezres hektáronkénti tőszám is.
A túl magas tőszám esetén a nagy vízfelhasználás miatt nő az aszályérzékenység,
aszályos években igen nagy terméscsökkenés következhet be. A termés csökkenéséhez
hozzájárul a meddő tövek arányának növekedése, valamint az árnyékoló hatásból eredő
fotoszintézis intenzitás csökkenés is. A betakarításkori szemnedvesség 4-6 %-kal nagyobb
lehet, mint optimális tőszámon, mert a túl sűrű állományban lassabban adja le a vizet a
kukorica.
10. táblázat A kukorica hibridek esetében ajánlott termő tőszám különböző
körülmények között (Sárvári 2004. nyomán)
Átlagos viszonyok
között (ezer tő/ha)
Aszályos körülmények
között (ezer tő/ha)
FAO 200-300-as hibridek 70-80 65-70
FAO 400-as hibridek 65-70 60-65
FAO 500-as hibridek 60-65 50-55
A hibridek eltérő tőszámot igényelnek, eltérő a tenyészetület-igényük, meg lehet
határozni a hibridek optimális tőszám-intervallumát. Általában a rövidebb tenyészidejű
hibridek kisebb méretűek, így ezeket sűrűbben lehet vetni, jobban elviselik a viszonylag
nagyobb tőszámot. A levél szélessége és állása is befolyásolja az alkalmazható tőszámot. A
keskenyebb, felálló levelűeket lehet nagyobb tőszámmal termeszteni (38. táblázat).
Az optimális vetésidő elég rövid, ezért a vetést úgy kell előkészíteni és megszervezni
hogy lehetőleg 5-8 nap alatt be tudjuk fejezni.
A kukorica 10-12 °C-os talajhőmérsékletet igényel a csírázáshoz. Jó hőgazdálkodású
talajon általában április közepére éri el ezt az értéket a vetés mélységében mért hőmérséklet.
Az optimális vetésidő április 20 – május 5. közé tehető. Az ország déli részén, ahol
hamarabb melegszik fel a talaj, a vetés elkezdhető már április 10-15. körül is, az északi
országrészben pedig április 25. előtt nem célszerű vetni.
A legújabb kísérleti adatok szerint az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő,
hogy az április 5-10. között vetett kukorica adja a legnagyobb termést, és a legkisebb
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
90
betakarításkori szemnedvesség-tartalmat. A szakemberek ezt az éghajlatunk melegedésének
tulajdonítják.
Túl korai vetéskor az alacsony és legtöbbször jelentősen ingadozó hőmérséklet miatt
elhúzódó, vontatott csírázásra, kelésre, és jelentős csírapusztulásra számíthatunk. A talajban
hosszú ideig elfekvő, vontatottan csírázó szem sokkal inkább ki van téve a talajból fertőző
kórokozók támadásának. A nem megfelelő tőszám következtében a területegységről
betakarított termés kicsi lesz. Különösen a gyengébb cold-teszt értékű vetőmag esetében
várható hiányos kelés.
A késői vetés esetében nem a hőmérséklet jelent problémát, hanem a talaj felső
rétegének alacsony nedvességtartalma, ami csírázási, kelési gondokat okoz, Az egyre
gyakoribbá váló viszonylag száraz tavaszokon talaj felső rétege hamar kiszárad, így a
megkésett, május második felében történő vetéskor a szem körüli talajban gyakran nincs
elegendő nedvesség a csírázáshoz, a magas hőmérséklet ellenére a kelés elhúzódik és
egyenetlen lesz. A vetésidő kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a május 15. utáni
vetések esetében általában jelentős terméscsökkenéssel kell számolni az egyenetlen állomány
miatt. A későn vetett kukorica általában életének későbbi szakaszaiban is többet szenved a
szárazságtól.
A megkésett vetés másrészt a szemek betakarításkori magas víztartalmát is
eredményezi, tehát elhúzódik a betakarítás, illetve magasabbak lesznek a szárítási költségek.
A késői vetésre a tapasztalatok szerint a hosszabb tenyészidejű hibridek érzékenyebben
reagálnak.
A kukorica hideg talajba történő vetésre való alkalmasságát a cold-teszt érték (hideg
csírázási %) mutatja. A teszt során a szántóföldi körülmények közötti csírázást próbálják
utánozni. A csírázóképesség vizsgálatától eltérően nem itatóspapírban, hanem
kukoricaföldben csíráztatják a szemeket. Hét napig 10 °C-on, majd 4 napig 25 °C-on tartják
őket. Értékeléskor megszámolják, hogy száz szemből hány csírázott ki, és fejlődött
egészséges csíranövénnyé. A csírázási % -hoz képest a gyakorlat számára megbízhatóbb
információt jelent a vetőmag biológiai értékéről.
Minél közelebb van a cold-teszt értéke a laboratóriumi csírázási %-hoz, annál
értékesebb a vetőmag, és jobban bírja a hideg talajba vetést. A legalább 90%-os érték nagyon
jónak számít. Amennyiben a cold-teszt eredménye 80% alatti, kockázatos a vetőmagot
felhasználni, a legjobb körülmények között is gyenge kelésre számíthatunk. Az ilyen
vetőmagot a szokásosnál sekélyebbre vessük, 3-4 cm-mélyre.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
91
Nagyobb területen a kockázatok csökkentése és a betakarításkori munkacsúcs
elkerülése érdekében célszerű több hibridet termeszteni.
A kukorica vetése szemenkénti vetőgéppel történik, a leggyakrabban használtak szívó
vagy nyomó légárammal működő, pneumatikus rendszerűek. A vetőgépek 70 vagy 76,2 cm
sortávolságúak, a függesztettek általában 4-8 sorosak, a vontatottak 6-12 sorosak lehetnek. A
csoroszlya lehet tárcsás vagy csúszó megoldású. A tárcsás csoroszlyával ellátott gépek jobban
használhatóak sok szármaradvány esetén, vagy kötöttebb talajokon. A modern vetőgépek el
vannak látva vegyszerek vagy starter műtrágya soronkénti kijuttatására alkalmas
berendezéssel is.
A termés mennysége szempontjából meghatározó jelentőségű a vetés egyenletessége.
Mind a vetésmélységben, mind a tőszámban bekövetkező eltérések a termés csökkenését
eredményezik. A tábláról akkor érhető el a legnagyobb termés, ha egy-egy növény az adott
hibrid a számára optimális tenyészterület foglalhatja el (39. táblázat). Ehhez a táblában a
tőszámnak egyenletesnek kell lennie.
11. táblázat A kukorica vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetésidő április 20-május 5. 10-12 ºC-os talajhőmérséklet
Sortávolság (cm) 70 vagy 76,2
Vetésmélység (cm) 4-7 laza talajon 8-10 cm is lehet
Csíraszám (ezer db/ha) 65-80
öntözve lehet növelni a
tőszámot
Ezerszemtömege (g) 250-400
Növényvédelme
A kukorica élettani betegségei közül említést érdemel a sárgulás, mely elsősorban 2-6
leveles kukoricákon jelentkezik. Ennek oka lehet egy hosszantartó, erőteljes (10 °C alatti)
lehűlés, amit a kukorica – melegigényessége miatt – nehezen visel. A hőmérséklet
megemelkedésével a tünetek 2-4 nap alatt elmúlnak. Hasonló sárgaságot okozhatnak egyes
posztemergens herbicidek is, melyeknek lebontásakor a kukorica sárgul („yellow flash”), ez a
tünet azonban kb. két hét alatt elmúlik.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
92
A kukorica vírusbetegségei
Kukorica csíkos vagy törpüléses mozaik (Maize dwarf mosaic virus)
A kukoricatermő területeken gyakori kórokozó, hazánkban is a kukorica legfontosabb
vírusbetegsége.
A betegség tünetei: A leveleken világoszöld, csíkos foltosság mutatkozik, ami megjelenhet a
levélhüvelyen és a csuhéjleveleken is. A növény törpül, a csövek deformálódnak és romlik a
megtermékenyülés.
Védekezési lehetőségek: A vírusrezervoár gyomok és a vírusvektorok elpusztítása. A vírussal
szemben rezisztens hibridek vetése.
A kukorica baktériumos betegségei
Kukorica baktériumos hervadás (Erwinia stewartii)
Hazánkban is jelentkezett már a kórokozó, de komolyabb fellépéséről nincs adat.
Potenciális veszélyforrás, Magyarországon karantén kórokozó.
A betegség tünetei: Címerhányás után az alsó levelek sárgulnak, sárgán csíkozottak. A szár
alsó része belül csokoládébarna, üreges. A címer gyakran fehér színű lesz, az egész növény
hervad, fonnyad, a koraérés jeleit mutatja.
Védekezési lehetőségek: Legfontosabb a külső karantén rendelkezések szigorú betartása, a
vetőmagtételek ellenőrzése. A földibolhák – mint terjesztők – irtása.
A kukorica gombabetegségei
Kukoricafuzáriózis (Fusarium graminearum, F. culmorum, F. oxysporum)
A kukorica legsúlyosabb növénykórtani problémáinak egyike, nemcsak hazánkban,
hanem a világ minden táján. A közvetlen terméscsökkentő hatás mellett toxinjai miatt
közvetett károkat is okoz.
A betegség tünetei: A kórokozók a növények valamennyi föld alatti és föld feletti részét
fertőzik. A csíranövények gyengén nőnek, a gyökér és a csíra barnulva elrothad a talajban.
Virágzás után válik intenzívebbé a szárkorhadás, mely nyomán a szár szövetei
elroncsolódnak, esetleg az egész tő vörösödik, hervad, majd kidől. A legsúlyosabb tünet a
csőpenészedés, ami a csővégtől indul ki, a csőalap felé húzódik, a csutka barnul, szétmállik. A
csövön lilás rózsaszín micéliumszövedék jelenik meg, amely a csuhéleveleket a csőhöz
tapasztja.
Védekezési lehetőségek: Az agrotechnikai rendszabályok betartása igen fontos. Kukorica
monokultúra, búza-kukorica egymás utáni termesztésének kerülése, optimális tápanyagellátás,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
93
a hibridek igényének megfelelő tőszám, nem túl korai és nem túl mély vetés, fertőzött
növényi maradványok mély aláforgatása. Fontos védekezési lehetőség a fungicid-
kombinációkkal történő vetőmagcsávázás. Fungicides állománykezelés hatékonysága nem
kielégítő. Az ellenálló hibridek termesztése megoldást jelenthet a betegséggel szemben.
Kukoricaperonoszpóra (Sclerophthora macrospora)
Hazánkban ritkán fordul elő, súlyos károkat nem okoz.
A betegség tünetei: A betegség jellegzetes tünete a címer ellevelesedése, torzulása
(„bolondfejűség”). A fertőzött növények lassabban fejlődnek, erős a fattyúhajtás-képződés.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó korábban karanténnek minősült. Fontos a veszélyeztetett
területeken a vízrendezés.
Golyvásüszög (Ustilago maydis)
Szinte mindenütt előfordul, gyakori, de jelentős kárt nem okozó betegség.
A betegség tünetei: A növény valamennyi föld feletti részén megjelenhetnek a változatos
alakú és méretű, kezdetben ezüstös, vastag hártyával fedett torzulások (golyvák), melyekben
felszakadva nagytömegű, fekete üszögspórát találunk.
Védekezési lehetőségek: Állománykezelésre általában nincs szükség, az ellenálló hibridek
termesztése megfelelő védelmet nyújt a kórokozóval szemben. A sűrű állomány és a bőséges
N-ellátás növeli a fertőzésveszélyt.
Rostosüszög (Sorosporium holci-sorghi)
A golyvás üszöghöz hasonlóan mindenütt jelen van, de számottevő kárt nem okoz.
A kórokozó tünetei: A fertőzött csövek rövidebbek, duzzadtak. A csuhélevelek sokáig borítják
az üszögspóratömeget. A fertőzött csőben csak a rostok, edénynyalábok maradnak épen, a cső
többi része üszögspórákká alakul át. A fertőzött tövek alacsonyabbak, erősebben
fattyasodnak, több apró csövet fejlesztenek.
Védekezési lehetőségek: Legeredményesebb védekezés az ellenálló hibridek termesztése,
illetve a vetőmagcsávázás elvégzése fungicid-kombinációkkal. Fontos a vetésváltás betartása,
és a megfelelő időben végzett vetés, megkésett vetés esetén a kártétel nő.
Kukoricarozsda (Puccinia sorghi)
Gyakori betegség a világ minden részén, nálunk ritkán okoz észrevehető kárt.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
94
A betegség tünetei: A leveleken kissé megnyúlt, epidermisszel fedett, alig kiemelkedő,
rozsdabarna színű foltok (uredotelepek) jelennek meg, melyek felszakadnak. Később ugyanitt
alakulnak ki a fekete színű teleutotelepek.
Védekezési lehetőségek: Legfontosabb az ellenálló hibridek termesztése, a fertőzött növényi
maradványok mély alászántása. Hazánkban nincs szükség fungicides állománykezelésre.
Hamuszürke szárkorhadás és hervadás (Macrophomina phaseolina)
A kórokozó hazánkban gyakori, a kukorica mellett napraforgón, hüvelyeseken is okoz
károkat. Kukoricán egyes évjáratokban súlyos károkat okozhat.
A betegség tünetei: A tenyészidő közepén, a címerhányástól kezdődően sokkszerű hervadás
figyelhető meg. A későbbi fertőzés szárkorhadást okoz. A szárat kettévágva a bélszövetben és
a gyökerekben mákszem nagyságú, fekete mikroszkleróciumok figyelhetők meg.
Védekezési lehetőségek: A korai hibridek érzékenyebbek a kártételre. Virágzás időszakában
végzett öntözés csökkenti a betegség kialakulásának lehetőségét. A vegyszeres védekezés
kukoricánál nem indokolt.
Szemfoltbetegség (Kabatiella zeae)
Hazánkban is terjedőfélben lévő betegség, de nagyobb kártételről eddig még nincs
adat.
A betegség tünetei: A levéllemezen, levélhüvelyen és csuhéjleveleken is apró, áttetsző, kör
alakú foltok jelennek meg, melyek közepe kifakul, szürkés színűvé válik, míg a folt szélén
vörösesbarna színű szegély alakul ki. Az elhalt foltok közepén sötét színű szaprofiton gombák
(pl. korompenész) telepszenek meg, ettől a folt „szemhez” válik hasonlóvá.
Védekezési lehetőségek: A leghatékonyabb védekezési eljárás az ellenálló hibridek
termesztése. Fungicides állománykezelés nem indokolt, elegendő a fertőzöttebb területeken a
növényi maradványok felaprítása és mély aláforgatása.
Nigrospórás szárazkorhadás (Nigrospora oryzae)
Széles körben ismert és elterjedt betegség, azonban jelenleg nincs nagy jelentősége,
bár gyakran előfordul.
A betegség tünetei: A csövön (különösen a csővégen) és a szemeken jelennek meg. A
fertőzött csövek betakarításkor hosszanti irányban, rostokra esve széttöredeznek, illetve
gumiszerűen puhává válnak.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
95
Védekezési lehetőségek: A tünetek megjelenésekor korai, gyors betakarítás indokolt. A
fertőzött növényi maradványokat mélyen alá kell forgatni. A felszívódó gombaölőszeres
vetőmagcsávázás eredményes védelmet nyújt.
Kukorica helmintosporiózisai
Hazánkban veszélyes kórokozónak minősülnek. Az összefoglaló név több kórokozót
és betegséget takar.
A betegség tünetei: A vetőmaggal is terjedő fajoknál csíranövény-pusztulás is bekövetkezik.
A betegségek egyik legjellegzetesebb tünettípusa a levélfoltosság, ami leggyakrabban a
levéllemezen alakulnak ki. Súlyosabb esetben a levelek idő előtt elszáradnak.
Védekezési lehetőségek: Fontos a vetőmagcsávázás és a fertőzött növénymaradványok mély
aláforgatása. Egy-két alkalommal fungicides állománykezelés elvégzése is szükségessé
válhat, de erre hazánkban még nem volt példa, az USA-ban azonban bevett gyakorlat.
A kukorica kártevői
Talajlakó kártevők
Jelentőségük nagy kukorica esetében, az ide tartozó fajok elsősorban a cserebogarak
(Melolonthidae) és szipolyok (Anisoplia spp.) pajorjai, a pattanóbogarak drótférgei,
valamint az áldrótférgek. Ezek közül is kiemelkedő kárt a drótféreg okozhat.
Károsítás: A gyökereket és a szár talajfelszín alatti részeit rágják. A pajorok már a megdagadt
szemeket is rághatják, később a gyökereken táplálkoznak. A drótférgek a szik alatti szárrészt
rágják, amitől az befűződik, esetleg ki is dől. Fejlettebb növényeknél a gyökéralapban rág,
odvasít.
Védekezési lehetőségek: Fontos a terület tisztán tartása, így a szekunder tápnövények irtásával
a túlélési esélyt csökkentjük. A növényi sorrend helyes megválasztásával az egyedszám
kártételi veszélyhelyzet alatt tartható. Amennyiben a drótférgek egyedszáma a 4 db/m
2
-t
meghaladja, olyan mértékű kár lehetséges, hogy a kukoricát újra kell vetni. A talajlakó
kártevők ellen jó hatékonysággal alkalmazhatók a talajfertőtlenítő szerek, melyeknél a
hatékonyság megőrzése érdekében fontos a kijuttatást követő azonnali bedolgozás és az
aprómorzsás talaj.
Vetési bagolylepke (Scotia segetum)
Változó intenzitással károsít, felszaporodás idején jelentős károkat okozhat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
96
Károsítás: Tavasszal a fiatal növények földközeli részeit átrágják a lárvák a kelést követő
időszakban. Később a fejlettebb növények a talaj felszínén 5-6 mm nagyságú lyukat rágnak a
kukorica száralapjába, melynek következtében a középső levelek elszáradnak. Ebben az
odúban gyakran a hernyó is megtalálható.
Védekezési lehetőségek: A tarlóápolási eljárások nem csak a köztes táplálékforrásokat
pusztítják, de a kártevő egyedszámára is kedvezőtlen hatást gyakorolnak. A talajlakó kártevők
ellen alkalmazott vegyszeres talajfertőtlenítés jó hatású a mocskospajor ellen is. Erős fertőzés
esetén gyomormérgekkel állománykezelés válhat szükségessé.
Kukorica gyökértetű (Tetraneura ulmi)
Magyarországon leginkább a Mezőföldön károsít, az agrotechnikailag hibás, gyenge
kukoricaállományokat károsítja. A megtámadott kukorica gyökere gyengén fejlődik, késve
virágzik és hiányosan termékenyül. Megfelelő agrotechnika, gyomirtás, tápanyagellátás
esetén a kukorica károsodása elkerülhető.
Kukorica barkó (Tanymecus dilaticollis), fekete barkó (Psalidium maxillosum)
Előfordulásuk hazánkban gyakori, a kukorica jelentős kártevői. Ha a kukoricát
csíranövény állapotban támadják meg, súlyos kárt tesznek a növények ritkításával.
Károsítás: Az imágók kezdetben szabálytalan alakban rágják meg a kukorica levelét (67.
ábra), de tarrágás is előfordulhat. Amennyiben a tenyészőcsúcsot is átrágja, a növény
elpusztul. Legsúlyosabb kárt a növény 2-3 valódi leveles állapotában okozhat.
Védekezési lehetőségek: A kukorica egyöntetű és gyors kelése esetén a növény gyorsan átjut a
kritikus 1-3 leveles állapoton. A felszívódó rovarölőszerrel végzett csávázás védettséget ad a
kártevő ellen, illetve a felszívódó hatású talajfertőtlenítők is csökkentik kártételét. Súlyos
esetben inszekticides állománykezelés válik szükségessé.
Fritlégy (Oscinella frit)
Magyarországon mindenütt előfordul. Kukoricakártevőként hazánkban régóta ismert,
másodlagos kártétele a golyvásüszög károsításának elősegítése.
Károsítás: A kelés utáni időszakban a lárva a szár alapi részében rág. Ennek következtében a
levéllemez csúcsi része torzul, megcsavarodik, majd besodródik. A növény fejlődése lelassul.
Súlyos fertőzésnél a lárvák elpusztítják a tenyészőcsúcsot, ezáltal a növény elpusztul.
Védekezési lehetőségek: Hatékony agrotechnikai módszer ellene a tavaszi korai vetés. A
felszívódó rovarölőszeres csávázás vagy talajfertőtlenítés megfelelő védettséget ad.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
97
Amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera)
Amerikában írták le, mint új fajt, Európába az 1990-es évek elején került be. Dél-
Magyarországon 1995-ben találták meg az első imágót, jelenleg az ország egész területén
megtalálható és súlyos károkat okoz. Terjedése tovább folytatódik északnyugati irányban. Az
USA-ban a kukorica legveszedelmesebb kártevője, kártétele 10-15 %, de akár 50 %
terméscsökkenést is okozhat.
Károsítás: Az imágó a kukoricalevelet hámozza, legjobban a pollent kedvelik, de a bibén is
táplálkoznak, melynek következtében a megtermékenyülés hiányos lesz. A lárvák a gyökeret,
illetve a támasztógyökereket is megrágják, a növény súlyos károsításnál megdől, a föld feletti
része „libanyak” alakot vesz fel. A gyökér nagy részét elpusztítja, a kártétel mértékét ún.
Iowa-skálán értékelik. Amennyiben a kártételi érték a 3-at meghaladja, jelentős gazdasági kár
várható.
Védekezési lehetőségek: Agrotechnikai úton legeredményesebb a vetésváltás alkalmazása,
mert monokultúrás termesztésnél nagymértékben felszaporodnak. A vetéssel egy menetben
inszekticidgranulátumos védekezés alkalmazható, azonban a lárvák viszonylag késői kelése
miatt hosszú hatástartamú készítményt kell alkalmazni. Szükség esetén az imágók tömeges
megjelenésekor is védekezni kell állománykezelés formájában.
Kukoricamoly (Ostrinia nubilalis)
Hazánkban általánosan elterjedt faj. Kártétele függ az időjárástól, a kukorica hibridtől
és a termesztés módjától. Felszaporodásának kedvez a monokultúrás termesztés. Súlyos
károkat okozhat csemegekukoricán is.
Károsítás: Kukorica levelén a tojásból frissen kikelt hernyók „ablakos” foltokat rágnak,
melyben ott marad a szövedékbe tapasztott rágcsálék. Később a szárba, majd a címerszárba
furakodnak be, minek következtében letörik a címer. Több hernyó a szárba furakodva
meggyengíti a szárat, ami így eltörhet. Idősebb hernyó a cső puha szemei közé, vagy a szárba
is berághat, ezzel elősegítik a csőpenész kialakulását.
Védekezési lehetőségek: Az agrotechnikának jelentős szerepe van a kártétel mérséklésében. A
kukoricaszárat betakarítás után meg kell semmisíteni, vagy azokat 10 cm-nél mélyebbre kell
leszántani. Kémiai védekezés történhet szerves foszforsav-észter vagy piretroid
készítményekkel a lárvák szárba hatolása előtt, ezért fontos az imágók megfelelő előrejelzése
fény- vagy szexferomoncsapdák segítségével.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
98
Gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera)
Trópusi-szubtrópusi lepkefaj, Dél-Kelet Európában és Észak-Afrikában honos. A
károsított növény generatív részeit támadja meg. A kukorica csövében a hernyók a bibe felől
rágnak be és ott a zsenge magvakat fogyasztják, károsításuk nyomán szaprofita gombák
szaporodnak fel. Állandó hazájában 2-3 nemzedékes faj, mely bábként a talajban telel. Az
első lepkék május-június folyamán érkeznek dél felől, ezek hernyói június-júliusban
okozhatnak károkat.
A tojásrakás időpontjában alkalmazott piretroid hatóanyagú készítményekkel mérsékelhető
károsítása, a védekezés legmegfelelőbb a fiatal lárvák ellen.
A kukorica gyomnövényei
A kukorica tág térállású kultúrnövény, így a gyomok nagyobb élettérhez jutva
komolyabb károkat okoznak. Sok esetben – elsősorban monokultúrás termesztésben vagy
gyomokkal erősen fertőzött táblákon – a kukoricatermesztés eredményességét a gyomirtás
sikeressége határozza meg.
Az egyéves gyomfajok közül elsősorban a tavasszal kelő nyár eleji (T
3
) és a tavasszal
kelő nyár végi gyomok (T
4
) szaporodnak el. A T
3
gyomok közül a repcsényretek (Raphanis
raphanistrum) és a vadrepce (Sinapis arvensis) gyakori a kukoricavetésekben, de jelentőségük
kicsi. Az egyéves kétszikűek közül gyakori a baracklevelű keserűfű (Polygonum persicaria),
fehér libatop (Chenopodium album), illetve a varjúmák (Hybiscus trionum). A szőrös
disznóparéj (Amaranthus retroflexus) és a fehér libatop jelentősége az utóbbi időben azért nőtt
meg, mert az egyoldalú gyomirtószerhasználat (főként az atrazin) következtében
herbicidrezisztens biotípusok jelentek meg. Hasonló biotípusok a parlagfűnél (Ambrosia
artemisiifolia) is megjelentek. A selyemmályva (Abutilon theophrasti), szerbtövis-fajok
(Xanthium spp.), parlagfű, csattanó maszlag (Datura stramonium) és az árvakelésű
napraforgó (Helianthus annuus) szintén az utóbbi években kerültek az előtérbe. Ezekre a
gyomfajokra általánosságban az jellemző, hogy melegigényesek, ebből adódóan viszonylag
későn (május-június) és folyamatosan kelnek, ezáltal a preemergens gyomirtószerekkel
kevesebb lehetőségük van kapcsolatba kerülni, így jelentős utókelést produkálnak. A fajok
közül a zöld muhar (Setaria viridis), fakó muhar (Setaria glauca) bírnak nagy jelentőséggel.
Gyakori fajok a kukoricavetésekben a kakaslábfű (Echinocloa crus-galli) és a
vadköles (Panicum miliaceum), főként részleges vagy teljes monokultúra esetében.
Az évelő gyomok közül a mezei aszat (Cirsium arvense), folyondár szulák
(Convolvulus arvensis) és a sövényszulák (Bilderdykia convolvulus) jelenhet meg, ezek ellen
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
99
a preemergens alapkezelések hatástalanok, így csak posztemergens alkalmazásmódban tudunk
ellenük védekezni. Az évelő egyszikűek közül legnagyobb gondot a fenyércirok (Sorghum
halepense) okoz, mely a gyomosítás mellett vírusok köztesgazdája is.
A kukorica betakarítása
A kukoricát a felhasználás módjától függően többféleképpen lehet betakarítani:
- morzsolva szemesen
- az egész növény betakarítása
- CCM (szem-csutka keverék)
- LKS (szem-csutka-csuhélevél)
- csöves betakarítás
Szemes betakarítás
Legelterjedtebb betakarítási mód a morzsolva történő betakarítás. Számos előnye
indokolja széleskörű elterjedését. A betakarított termény, szárítás után jól tárolható, könnyen
szállítható, jól értékesíthető tőzsdecikk, közraktárban is tárolható. Sokféle célra használható,
takarmányozásra vagy ipari feldolgozásra egyaránt alkalmas.
A szemes betakarítás legkorábban a fiziológiai érettség állapotában lehetséges, amikor
a fekete réteg kialakult a szem köldökénél. A fekete réteg jelzi, hogy a tápanyagok beáramlása
a magba befejeződött. Ekkor a szem nedvességtartalma általában 35% alatt van. Ezután a
szemekben a víz leadása zajlik. A fiziológiai érettség előtt betakarított kukorica termése
kisebb, minősége rosszabb.
Túl korai betakarításnál a magas nedvességtartalom miatt a cséplőszerkezetben
gyakori a szemek sérülése. Megkésett betakarításnál a szárszilárdság csökken, a szártörés
gyakorisága nő, így a betakarítási veszteségek nagyok lesznek.
A hibridek között jelentős különbségek vannak a vízleadás sebességében. Általában a
zöld száron érő típusoknak jobb a vízleadó képessége, mert a levelek nagy felületükkel
segítenek a víz leadásában. A szárítási költségek csökkentése érdekében az igen korai, korai
hibrideket optimális esetben 16-18%-os, a késői hibrideket 20-25%-os nedvességtartalom
mellett takarítják be. A betakarításkori szemnedvesség-tartalmat számos tényező befolyásolja.
A kukorica betakarításkori szemnedvesség-tartalmát meghatározó tényezők:
÷ A hibrid tenyészideje
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
100
÷ A hibrid vízleadó képessége
÷ Az évjárat hatása
÷ A vetésidő
÷ A műtrágyakezelés
÷ Az állománysűrűség
A hibridek vízleadó képessége az érés időszakában naponta:
jó 0,9 - 1,0%
közepes 0,6 – 0,8%
gyenge 0,4 – 0,5%
Legkorábban kezdhető az igen korai és korai hibridek betakarítása. Ezt követi a
középérésű, rossz vízleadású hibridek betakarítása, majd a középérésű jó vízleadóképességű
hibridek következnek, legvégül a késői érésű hibrideket lehet betakarítani.
A hosszú tenyészidejű hibrideknél a nedvességtartalom csökkentése érdekében
deszikkáló szerek alkalmazása is lehetséges. Az állományszárítás a fekete réteg kialakulása
után 7-10 nappal végezhető el. A vegyszer kijuttatása után 8-10 nappal kezdhető a betakarítás.
A deszikkálással jelentős szárítási költség takarítható meg.
A szemes betakarítás gépe a kukorica adapterrel felszerelt gabonakombájn. Jó műszaki
állapotú és megfelelően beállított géppel történő betakarítás esetén a veszteségek 1,5-2%-nál
nem nagyobbak. Rosszul beállított vagy kopott gépekkel a veszteség meghaladhatja a 15%-ot.
A morzsolva betakarított kukorica több módon tárolható:
÷ szárítva
÷ nedvesen
÷ vegyszerrel tartósítva
÷ hűtve
Szárítás
A kukoricaszem szárazon legfeljebb 14-14,5%-os nedvességtartalom mellett tárolható
biztonságosan. A 14% nedvességtartalmú kukoricát a szaknyelv májusi morzsoltként említi.
Az elnevezés onnan ered, hogy a hagyományos górés csöves tárolás alatt, a természetes úton
száradó kukorica májusra érte el a körülbelül 14% víztartalmat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
101
Hazai viszonyok között nem lehet addig várni a betakarítással, amíg a kukorica a
tárolásra alkalmas nedvességtartalomig leszárad. A betakarított termést tehát mesterségesen
kell szárítani a biztonságos 14% nedvességtartalom eléréséig. A kukoricaszem nem
egyenletesen szárad. Először a felületéről és a legkülső rétegből párolog el a víz, a szem
belsejéből nehezebben távozik el a nedvesség, ezért lassan lehet szárítani (1-3% óránkénti
vízelvonást tűr el). A szárító levegő hőmérséklete magas, elérheti a 90-120 ºC-ot. A szem
hőmérséklete optimális esetben nem haladja meg a 60-80 ºC-ot.
A szakszerűtlenül végzett szárítás jelentősen rontja a termék minőségét. A túlszárítás
rontja a fehérjék emészthetőségét. Ha a vízelvonás túl gyors, a szemben repedések
keletkeznek, és sok lesz a törött szem, ami minőségrontó tényező.
A szárított kukorica biztonságosan tárolható gabonasilókban vagy a hagyományos
tárolókban garmadában.
A szárításos tartósítás előnyei:
÷ egyszerűen kivitelezhető
÷ a gazdaságokban általában a szárított kukoricára épül a takarmányozási
technológia
÷ nem igényel speciális gépeket
÷ a termény könnyen raktározható
÷ közraktározásra alkalmas
÷ tőzsdecikk (ha a minősége megfelelő)
÷ a raktározás során bármikor eldönthető milyen célra történik a felhasználása
Hátrányai:
÷ magas szárítási költségek
÷ általában romlik a kukorica biológiai értéke, különösen túlszárítás esetén
÷ a tárolás során forgatás, szellőztetés szükséges
Nedves tárolás
A magas nedvességtartalommal betakarított kukorica tárolható nedvesen is,
légmentesen lezárt toronysilókban, falközi silókban vagy fóliázott gödrös tárolókban.
Újabban terjed a fóliaalagutas (vagy fóliahurkás) tárolás, melynek számos előnye mellett
hátránya a viszonylag magas költsége. A levegőtől elzárt tárolás azért fontos, mert az anaerob
körülmények között végbemenő erjedési folyamat által termelt szerves savak, elsősorban
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
102
tejsav, tartósítják a terményt. Levegőzött tárolóban, oxigén jelenlétében, kedvezőtlen
rothadási folyamatok indulnak el.
A gondosan, jó technológiával nedvesen tárolt kukorica szárazanyagra számolt
tápértéke a szárított kukorica értékével közel azonos. Előnye, hogy nincs szárítási költség,
ezért lényegesen olcsóbb. Kellemes íze miatt az állatok szívesen fogyasztják. Hátránya, hogy
nem forgalomképes, nehezen szállítható, gyakorlatilag nem értékesíthető, ezért azokban a
gazdaságokban van jelentősége, ahol a saját állatállomány takarmányozására felhasználható.
A sertések és kérődző állatok takarmányozására alkalmas, a baromfi nem szereti.
Nedves tároláshoz a kukoricát 30-35%-os nedvességtartalom mellett kell betakarítani.
A betárolás során a szemeket célszerű roppantani vagy durván megdarálni, hogy az erjedésért
felelős baktériumok a szükséges tápanyagokhoz hozzáférjenek, így elérhető a gyors erjedés. A
káros erjedési folyamatok elkerülése érdekében jól kell tömöríteni a silótérbe behordott
anyagot. A jól szervezett gyors betakarítás is fontos a káros folyamatok megelőzésében.
Kedvező esetben 5-7 napnál nem tart tovább a silótér megtöltése. A silóteret annak
megtelése után fóliával lehetőség szerint légmentesen lezárják. Az oxigénhiányos
környezetben a tejsavat termelő baktériumok elszaporodnak, tejsavas erjedés megy végbe, a
keletkező tejsav jól konzerválja a kukoricát. Szakszerű tartósítási technológia mellett a
veszteségek falközi silónál 5-6%, fóliahengernél 1-2% körül alakulnak.
Ha a fóliatakarás nem zár eléggé vagy megsérül, előtérbe kerülnek az aerob
(oxigénigényes) folyamatok, elszaporodnak a vajsavat termelő és a rothasztó baktériumok
valamint a penészgombák. A vajsav kellemetlen szaga, és aerob baktériumok, penészgombák
által termelt toxinok miatt az ilyen anyag takarmányozásra nem használható, az állatok nem
fogyasztják szívesen.
Vegyszeres tartósítás
A nedves kukorica szerves savak adagolásával is tartósítható. A szerves savak közül
alkalmasak a hangyasav, ecetsav, szorbinsav, propionsav, benzoesav, illetve ezek valamilyen
keveréke. Hazánkban elsősorban a propionsavas tartósítás terjedt el, a propionsavnak ugyanis
jelentős gombaölő hatása is van, az ára pedig kedvező. Az ecetsavval kezelt takarmányt az
állatok kevésbé kedvelik. Az így tartósított kukorica ugyanúgy használható fel, mint az
erjesztéssel tartósított, akár egy évig is biztonságosan tárolható. A vegyszeres tartósítás
előnye, hogy kisebb a betakarítás környéki időjárási kockázat, a kezelés hatására javul az
emészthetőség, nem igényel zárt tárolást, és nem kell átforgatni, szellőztetni. Hátránya, hogy a
szükséges szerves savaknak erős korróziós hatásuk van.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
103
Hűtve tárolás
Alacsony hőmérsékleten a kukoricaszem életfolyamatai lecsökkennek, a
mikroorganizmusok szaporodása lelassul, ezért az élelmiszerekhez hasonlóan az 5 ºC alá
történő hűtés alkalmas a tartósításra. Alacsonyabb nedvességtartalom mellett magasabb
hőmérséklet is elegendő. Például 22% alatti nedvességtartalomnál 5-10 ºC is megfelel.
Magyarországon nem terjedt el ez a tárolási mód, mert nagy a beruházási-, és energia
költsége. Olyan országokban alkalmazzák elsősorban, ahol a hűtés kevesebb energiát igényel,
például Kanadában.
CCM (corn-cob mix, szem-csutka keverék)
A szem-csutka keverékhez 30-35% nedvességtartalomnál kezdik a kukorica
betakarítását. Ilyenkor a csutka jól zúzható, és tartalmazza az erjedéshez szükséges
nedvességet. A szemes betakarításhoz használt gépek kis átalakítással itt is használhatók. Az
átalakítás legfontosabb része, hogy az arató-cséplő gép dobkosarát CCM-kosárra kell cserélni.
Az átalakított kombájn a szemet és a csutka nagy részét nem választja külön, a szem
mellett a csutka kb. 50-70%-át is betakarítja. CCM készítésére a rossz vízleadó, de nagy
termőképességű hibridek alkalmasabbak, mivel előnyös, ha minél hosszabb ideig tartják a
30% körüli szemnedvességi állapotot.
A szem-csutka keverék a szemeskukorica nedves tárolásához hasonlóan silózható, és
tejsavas erjesztéssel tartósítható. Kiválóan alkalmazható sertések takarmányozására, mert a
rosttartalma éppen a sertések által igényelt 5-6%, a szemek 2% rosttartalmával szemben.
Csuhéleveles csőzúzalék (LKS)
A csuhéleveles csőzúzalék (LKS=Lieschkolbenschrot) készítéséhez az egész
csőtermést (szem+csutka+csuhélevél) takarítják be. Rosttartalma magas (14-15%), ezért a
kérődzők takarmányozására alkalmas. Betakarítását csőtörő adapterrel felszerelt
szecskázógéppel végzik 35-38%-os nedvességtartalomnál. A szemes betakarításhoz képest
hektáronként több tápanyag takarítható be. A CCM-hez hasonlóan csak silózva tárolható.
Csöves betakarítás
A kukoricát hagyományosan csövesen takarították be, és morzsolás nélkül, góréban
tárolták. A jól szellőző góréban nem penészedett be a kukorica, és fokozatosan 12-14%
nedvességtartalomig száradt. A csöveket lehet géppel vagy kézzel letörni. Ma kisebb
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
104
jelentősége van a csöves betakarításnak, csak a kisgazdaságokban jöhet szóba, illetve a hibrid
vetőmagot termelő gazdaságok alkalmazzák.
A vetőmag kukoricát csak csövesen lehet betakarítani, további feldolgozása a
vetőmagüzemben történik.
Az egész növény betakarítása
A silókukorica esetében járvaszecskázóval betakarítják a növény föld feletti részét.
Legmegfelelőbb időpont a viaszérésben van, amikor a szem nedvességtartalma 38-40%.
Ekkor a növény víztartalma 60-65%-os, jól silózható. Azok a hibridek felelnek meg
leginkább, melyek a nagy szemhozam mellett nagy zöldtömeget is fejlesztenek. Előnyös, ha
lassú vízleadásúak, így a betakarítás során közel azonos nedvességtartalmú anyag kerül a
silótérbe. Silózva, tejsavas erjedéssel tartósítható. Kérődző állatok takarmányozására alkalmas
magas rosttartalma miatt.
7.5. Fajták, hibridek
A hibrid: két egymástól eltérő genotípusú fajta vagy vonal keresztezéséből származó
utód.
Beltenyésztett vonal: általában 5-6 évig öntermékenyített állomány, melyek
tulajdonságaikban homozigótává, kiegyenlítetté válnak, ugyanakkor csökkent vitalitásúak. Az
egyre kisebb termetűvé váló, kevés termést hozó vonalak egy idő után nem romlanak tovább.
Szisztematikus vizsgálatok segítségével kiválasztják a jobb beltenyésztett vonalakat.
Heterózishatás: genetikailag eltérő homozigóta szülők keresztezésével előállított F
1
nemzedék átlagértéke valamely tulajdonságban meghaladja a szülők átlagát vagy a jobbik
szülő teljesítményét.
A kukoricatermesztés elterjedésétől az 1950-es évekig a termesztésben szabad
elvirágzású fajtákat használtak. A XIX. század közepéig főleg a sárga sima szemű, majd a
századfordulótól a nagyobb termőképességű lófogú szabadelvirágzású fajtákat termesztették.
Hazánkban az 1950-es években jelentek meg a fajtahibridek, majd 1960-tól megjelentek a
beltenyésztéses hibridkukoricák, melyek teljesen felváltották az előző két csoportot.
Az első beltenyésztéses hibrideket Amerikában Schull és East (1918) állították elő.
Hazánkban az első hibridkukoricák létrehozása Pap Endre nevéhez fűződik, aki 1937-ben
kezdte meg hibridkukorica nemesítési programját, melynek eredményeképpen az ’50-es évek
elején előállította Martonvásáron az Mv 5 illetve Mv 1 hibrideket.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
105
A hibridek előállítása
Beltenyésztéses hibridek: Beltenyésztett vonalak egyszeres vagy többszörös
keresztezésével állítják elő. A kukorica idegentermékenyülő növény, ezért keresztezése
viszonylag könnyű. A kukorica vetőmag előállítás ma nem más, mint irányított
tömegkeresztezés.
A beltenyésztéses hibridek termése, a heterózis hatás következtében, 20-30 %-kal is
meghaladhatja a szabad elvirágzású fajták termését. Hátrány, hogy a heterózis hatás csak az
F
1
nemzedékben érvényesül, ezért a hibridkukorica vetőmagot minden évben elő kell állítani.
A keresztezés típusa alapján a következő hibridkukoricákat különböztetjük meg:
Kétvonalas, vagy egyszeres keresztezésű hibrid (SC – single cross): két
beltenyésztéses vonal keresztezése (AxB). Jellemzőjük a nagyfokú kiegyenlítettség és nagy
heterózishatás, ezért a legnagyobb termőképességű és legintenzívebb hibridek. Hátrányuk,
hogy a vetőmag előállítása drága (a gyenge termőképességű beltenyésztett vonalakon kevés
vetőmag terem) (5. ábra).
5. ábra A kétvonalas (SC) hibridek előállítása
X
♀ ♂
A vonal B vonal
kétvonalas (SC)
hibrid
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
106
Háromvonalas hibridek (TC – three way crosses): három beltenyésztett vonal
((AxB)xC) keresztezése, vagyis az egyik szülő, általában az anya, egyszeres keresztezésű
hibrid, a másik szülő egy beltenyésztett vonal. Termőképessége és kiegyenlítettsége a
kétvonalas hibridekét megközelíti, de az előállítható vetőmag mennyisége nagyobb (6. ábra).
6. ábra A háromvonalas hibridek előállítása
X
♀ ♂
A vonal B vonal
háromvonalas
(TC) hibrid
X

C vonal

Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
107
Négyvonalas hibridek (DC – double crosses): négy beltenyésztett vonal
((AxB)x(CxD)) keresztezésével állítják elő, azaz mindkét szülő kétvonalas hibrid (7. ábra).
Jellemzőjük a jó alkalmazkodóképesség, de termőképességük kisebb. A vetőmagelőállítás a
legolcsóbb, mert viszonylag nagy az előállított vetőmag mennyisége.
7. ábra A négyvonalas hibridek előállítása
X
♀ ♂
A vonal B vonal
négyvonalas
(DC) hibrid
X
♀ ♂
C vonal D vonal
X
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
108
Módosított hibridek (MSC – modified single cross): a vonalon belül testvérvonalak
(sister line) keresztezésével ((A
1
xA
2
)xB) állítják elő a hibridkombinációkat. A két
testvérvonal keresztezése az anya, az idegen vonal (B) az apa. A testvérvonalak
génállományokat tekintve nagyon közel állnak egymáshoz, ezért nem tekinthetők külön
vonalaknak. Az eltérések miatt azonban alacsony szintű heterózis hatás jelentkezik a
testvérkeresztezés során, az anya termése egy kicsit nagyobb, így a vetőmag előállítása
olcsóbb, mint a kétvonalas hibridek esetében.
8. ábra A módosított kétvonalas hibridek előállítása
X
♀ ♂
A
1
vonal A
2
vonal
módosított
kétvonalas (MSC)
hibrid
X

B vonal

testvérvonalak
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
109
Többvonalas hibridek (MC – multi crosses): négynél több beltenyésztett vonal
felhasználásával állítják elő. Nagyon jó az alkalmazkodóképességük, azonban keveset
teremnek. Jelenleg a hazai köztermesztésben szerepük elhanyagolható.
Fajtavonalas hibridkukorica: egy fajta és egy vagy több vonal keresztezésével
állítják elő. Előállításuk nem számottevő.
Éréscsoportok
A kukorica hibrideket éréscsoportokba soroljuk. A tenyészidő hosszának
meghatározására nemzetközi jelölést vezettek be, a FAO számot. A FAO szám 0-tól 999-ig
terjedhet, Magyarországon a 200-599 FAO számú hibrideknek van jelentősége. A szuper
korai (FAO 100-199) csoport termése kicsi, tőlünk északabbra termesztik, hazánkban
gazdasági jelentősége elhanyagolható.
A FAO 500-as csoportnál hosszabb tenyészidejű hibridek Magyarországon nem érnek
be. A 700-900 FAO számú hibridek csak meleg éghajlaton, például az USA-ban, Floridában
vagy Louisiana államban, valamint Indiában, Afrikában termeszthetők.
Minden éréscsoportban adott amerikai hibrid tenyészideje jelenti a sztenderdet. Ezen
hibridek tenyészideje általában 20-30 nappal is rövidebb az USA-ban (Magyarország,
Tápiószeléhez viszonyítva).
A hibridek tenyészideje és termőképessége között pozitív korreláció van, a hosszabb
tenyészidejű hibridek többet teremnek.
12. táblázat A különböző éréscsoportba tartozó hibridek tulajdonságai
FAO-szám éréscsoport
tenyészidő
hossza (nap)
várható érési
időpont
HU (
o
C)
100-199
szuperkorai 95-105 augusztus közepe
916-972
200-299
igen korai 130-140
augusztus vége-
szeptember eleje
1028-1088
300-399
korai 140-150
szeptember
második fele
1138-1194
400-499
középérésű 150-160
szeptember vége-
október eleje
1250-1305
500-599
késői 160-170
október közepe-
vége
1361-1417
600-
igen késői 170-180
október vége-
november eleje
1472-1528
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
110
Magyarországon a korai és középérésű (FAO 300-400) hibridek vannak túlsúlyban.
Az utóbbi években az igen korai csoport (FAO 200) aránya növekszik, míg a középérésűé
csökken.. Ennek oka abban keresendő, hogy a száraz, aszályos évek gyakoriságának
növekedésével a középérésű hibridek termelési kockázata nőtt. A vízellátás szempontjából
kritikus időszak nagy valószínűséggel esik aszályos periódusra Magyarországon a FAO 400-
as hibridek esetében.
Kukoricahibridek csoportosítási lehetőségei
A hibrideket csoportosíthatjuk a szemtípus alapján:
- simaszemű
- lófogú
- pattogatni való
- csemege
- viasz
- lisztes
- átmeneti
- felemás
A hibridek csoportosítása előállításuk szerint:
- kétvonalas (SC) hibridek
- háromvonalas (TC) hibridek
- négyvonalas (DC) hibridek
- módosított kétvonalas (MSC) hibridek
- módosított háromvonalas (MTC) hibridek
A hibridek csoportosítása érésidő szerint:
- igen korai érésű (FAO 200-299)
- korai érésű (FAO 300-399)
- középérésű (FAO 400-499)
- késői érésű (FAO 500-599)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
111
8. A hibrid vetőmagkukorica termesztése
Az első fajtahibridet Magyarországon Fleischmann Rudolf hozta létre 1930-ban.
Termőképessége a szülőpárokét 10-15 %-kal múlta felül. Ennek a nemzetközileg is jelentős
eredménynek az elismertetésére a gazdasági válság és a háborús évek miatt nem volt lehetőség.
Az ötvenes évek elején megkezdett hibridkukorica program egymástól elválaszthatatlan
szakaszai – a hazai nemesítés és a nemesítés nemzetközi kooperációi, a vetőmagszaporítás, a vetőmag
üzemi feldolgozása, a minőség állami ellenőrzése – mind egy-egy fontos tényezője a hibridkukoricák
magyarországi elterjedésének.
A hazánkban először megjelent beltenyésztéses hibridek négyvonalas DC hibridek voltak. Az
SC hibridek vetőmag előállítása, mivel a vetőmag a nagyon érzékeny, gyenge termőképességű
beltenyésztett vonalakon történik, nem volt gazdaságos. Nagyon korszerű, magas színvonalú
agrotechnika alkalmazásával lehetett az SC hibridek vetőmagját gazdaságosan előállítani. Az SC
hibridek elterjedését nagyobb termőképességük indokolta, a négyvonalas hibrideknél 10-14 %-kal
többet teremnek.
8.1. A vetőmagkukorica jelentősége
Magyarország ökológiai adottságai kedvezőek a vetőmagkukorica termesztéséhez. Az
1980-as években a kukorica vetőmagtermesztés 40-60 ezer hektáron folyt az országban. A
termésátlag 1,2-2,6 t/ha, a fémzárolt vetőmag mennyisége 50-130 ezer tonna között változott.
Kukorica vetőmagból jelentős mennyiséget exportáltunk. Az exportlehetőségek – különösen a
keletre irányuló export - beszűkülése miatt csökkent a termőterület, 2000 után 22-29 ezer
hektár körül stabilizálódott.
A Magyarországon megtermelt kukorica vetőmag közel 70%-a ma is exportra kerül,
de a célországok köre átalakult. Olaszországba, Franciaországba, Németországba, Ausztriába,
Bulgáriába, Szlovákiába, Romániába, Horvátországba, Lengyelországba, Spanyolországba, az
Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandra és Japánba exportálják.
A vetőmagtermesztés szakaszai:
÷ nemesítői szakasz
÷ szántóföldi szakasz
÷ vetőmagüzemi feldolgozás
A nemesítői szakaszban a nemesítők a törzseket, beltenyésztett vonalakat állítják elő.
Hosszú ideig tartó (6-10 év) beltenyésztéssel és szelekcióval hozzák létre a vonalakat. A
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
112
vonalak legtöbbször nem egy, hanem több hibridnek is szülőpartnerei, ezeket szigorúan
ellenőrzött körülmények között, folyamatosan szaporítani kell. A fajtafenntartásnak arra kell
irányulni, hogy a vonalak eredeti állapotukban maradjanak meg, idegen kukoricatőről érkező
virágpor ne vehessen részt a termékenyítésben. A vonalak fenntartásánál, felszaporításánál az
izolációs távolság legalább 400 m. Ezen a távolságon belül nem lehet idegen kukorica, sem
másik vonal, sem árutermelő kukorica.
A szántóföldi szakaszban a vonalak irányított keresztezése zajlik, a hibrid
dokumentációjában rögzített módon. A vetőmag előállítást növénytermesztő gazdaságok
végzik. A gazdaságnak szigorú feltételeket kell teljesíteni, hogy alkalmas legyen a feladatra,
és szerződést kössenek vele kukorica vetőmag előállítására.
Az üzemekkel szemben támasztott követelmények:
÷ megfelelő minőségű terület (kiváló talajadottságok, jó kultúrállapot, veszélyes
gyomoktól mentes)
÷ öntözhető legyen a terület
÷ megfelelő méret (vetésváltás, izoláció)
÷ izolációs távolság betartása
÷ magas technikai színvonal (korszerű, jó állapotú gépek)
÷ magas szakmai színvonal (szakképzett szakemberek)
÷ előnyös a szilárd burkolatú út (a szükséges munkákat kevésbé befolyásolja az
időjárás)
A gazdaság mérete azért lényeges szempont, mert kis területen nem biztosítható a
megfelelő vetésváltás a vetőmag kukorica számára, illetve az izolációs távolság betartása is
nehézségekbe ütközhet. Nem lehet befolyásolni, hogy a szomszéd gazdaság milyen
növényeket termesszen az izolációs távolságon belül.
Az izolációs távolság árukukorica vetőmag előállításakor 200 m. A távolság
csökkenthető, ha a legközelebbi táblán ugyanazzal az apával történik hibrid előállítása, illetve
ha erdősáv ékelődik a két tábla közé. Az izolációs távolság betartásánál nem szabad
figyelmen kívül hagyni a beékelődő kisebb területek, akár a tanyák vagy kertek kukorica
vetéseit sem. Ha az izoláció nem megfelelő, a szántóföldi szemle során kizárják a táblát a
vetőmagelőállításból.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
113
A vetőmagkukorica nagy értéket képvisel, emellett a vetőmag előállítása legtöbbször
vonalakon történik, melyek gyenge felépítésűek és kis vitalitásúak, ezért a termesztése során
minden technológiai elemet úgy kell megvalósítani, hogy zavartalan fejlődésének feltételei
biztosítva legyenek.
8.2. Termőhelyigény
Talajigénye
A kukorica igényes a talajjal szemben, a vetőmagkukoricára ez fokozottan érvényes.
Gyengébb gyökérzete miatt sikeresen, jó terméseredménnyel csak a legjobb minőségű
talajokon termeszthető. A középkötött, mély termőrétegű, jó víz- és hőgazdálkodású, jó
tápanyagszolgáltató-képességű talajokat kedveli. A közel semleges kémhatású, 6,5-7,5 pH-jú
talajok a legjobbak számára. Termesztésére kiválóan alkalmasak a legjobb minőségű
csernozjom talajok.
Vízigénye
Mélyrehatoló, kiterjedt, nagy gyökértömege miatt az árukukorica jól hasznosítja a talaj
nedvességkészletét. A vetőmagkukorica gyengébben fejlett gyökérzettel rendelkezik ezért
sokkal igényesebb, egyenletes vízellátásra van szüksége a megfelelő fejlődéshez.
Statikai vízigénye 70%, a levegőtlen, vízzel telített talajt nem viseli el, már egy nap
alatt kipusztul. Vízstressz (vízhiány okozta stressz) hatására a proterandria (hím elővirágzás)
mértéke nő, ami termékenyülési problémákat okozhat.
A kukorica vízellátás szempontjából kritikus időszaka a címerhányást közvetlenül
megelőző 10-14 naptól a szemtelítődésig tart. Hazánkban ez július, augusztus hónapokra esik.
A vízigény csúcsidőszaka a többi szántóföldi növényhez képest hosszú, aszályérzékenysége
ezért nagy. Különösen veszélyes a virágzás és termékenyülés idején fellépő aszály, ezért
biztonsággal csak öntözve termeszthető.
Hőigénye
Az északi országrész kivételével mindenhol termeszthető. Csírázásához magasabb
hőmérsékletet igényel, mint az árukukorica, legalább 12-14 ºC-ot. Nem kedvezőek a tavasszal
lassan felmelegedő, mélyen fekvő területek.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
114
8.3. Termesztési technológiája
A vetőmagkukorica termesztésének ökológiai feltételei és agrotechnikája az
árukukoricáéhoz hasonlóak. Különbséget az okoz, hogy a szülőpartnerek kis vitalitással
rendelkező beltenyésztett vonalak, ezért minden szempontból gyengébbek és igényesebbek,
illetve a vetőmag előállításhoz, különösen az irányított hibridkeresztezés során speciális
feladatok, munkák is szükségesek.
Vetésváltás
A kukorica nem igényes az előveteményre, de a korán lekerülő, jó elővetemények után
nagyobb termést ad. Ez a vetőmagtermesztésre fokozottan érvényes, mivel a szülővonalak
vitalitása kicsi. A vetőmag előállításnál kukorica elővetemény nem lehet.
Jó előveteményei azok a kultúrák, melyek korán lekerülnek a területről, nem hagynak
sok szármaradványt maguk után, nem szárítják ki a talajt. Ezek után időben el lehet kezdeni a
talajmunkát, jó minőségben lehet a talajt előkészíteni a kukorica számára.
Jó elővetemények: az őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, borsó, repce, burgonya,
zöldbab, lóbab, len, mák, kender, lucerna, vöröshere.
Közepes előveteményei általában a későn lekerülő, sokszor nagy mennyiségű,
nehezen lebomló szármaradványt hagyó növények, például a napraforgó (A napraforgó száraz
évben rossz elővetemény!).
Rossz előveteményei a cukorcirok, szemescirok, szudánifű, kukorica, lucerna és a
cukorrépa.
Tápanyagellátás
A kukorica tápanyagigényes növény. A vetőmagkukorica esetében ez a megállapítás
fokozottan érvényes, kisebb tömegű, gyengébben fejlett gyökérzete miatt rosszabb a
tápanyagfelvevő és -hasznosító képessége. Egyenletes tápanyagellátást, könnyen felvehető
tápanyagokat igényel.
Annak érdekében, hogy a vetőmagkukorica ne szenvedjen hiányt tápanyagokból, a
kijuttatott műtrágya mennyisége érje el az 5 t/ha-os árukukorica terméshez szükséges
mennyiséget, bár termése lényegesen elmarad attól. Az istállótrágya legfeljebb két évre
vehető figyelembe a tápanyag mennyiségének kiszámításánál.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
115
Fajlagos tápanyagigénye (a talajból felvett tápanyagok mennyisége) 100 kg terméshez
és a hozzá tartozó melléktermékhez:
N: 2,5 kg/100 kg
P
2
O
5
: 1,3 kg/100 kg
K
2
O: 2,2 kg/100 kg
A vetőmagkukorica termése:
kétvonalas (SC) hibrid előállításánál: 1,5-2,5 t/ha
három- és négyvonalas (TC, DC) hibrid előállításnál: 2,5-3,5 t/ha
A kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan:
N 60-110 kg/ha hatóanyag
P
2
O
5
50-60 kg/ha hatóanyag
K
2
O 90-100 kg/ha hatóanyag
Starter trágya alkalmazása tilos.
A hektáronként kijuttatandó tápanyag mennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek
közül a legfontosabbak:
÷ a talaj tápanyagellátottága, tápanyagszolgáltató-képessége
÷ a vonalak-törzsek kisebb vitalitása
÷ elővetemény (korrekciós tényezők)
÷ istállótrágyázás mennyisége és ideje
÷ öntözés
Talajelőkészítés
A talajelőkészítés az árukukoricáéhoz hasonlóan történhet, de a szülők igényessége itt
is jelentkezik. A vetőmag előállításhoz használt vonalak vetőmagja gyengébben kell, kisebb
vitalitású ezért kiváló minőségű magágyat igényel. A vetőmagkukorica termő táblán olyan
minőségű vetőágyat kell készítenünk, mintha cukorrépa kerülne bele. A magágy gyommentes,
kellően morzsalékos, beérett és kellően tömörített legyen.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
116
Vetés
Az árukukorica és vetőmagkukorica vetése közötti alapvető különbség, hogy utóbbinál
anya- és apasorok váltják egymást. A vetés a termesztés egyik legkritikusabb művelete.
Az anya- és apasorok arányát úgy kell megválasztani, hogy egyrészt az apasorok
virágportermelése az anyasorok jó termékenyülését lehetővé tegye, másrészt, mivel csak az
anyasorok teremnek magot, ezek aránya minél nagyobb legyen.
Az anya- és apasorok aránya SC és TC hibridek előállítása esetén ne legyen nagyobb
2:1-nél. DC hibridek előállításakor az arány lehet 3:1 is. Gyakorlati megvalósításban ez 4:2,
6:3, 8:4, esetleg 8:3 anyasor:apasor arányt jelent az SC, MSC, TC, MTC hibridek
vetőmagjának előállításakor, és 12:4, 16:4, esetleg 12:3 arányt DC hibridek esetében.
A jobb termékenyülés, és a területegységre jutó nagyobb termés érdekében nullapás
vetésmódot is alkalmaznak. Ebben az esetben az anyasorokat szélesebbre vetik, 80 cm-es
sortávolságra, és közéjük vetik az apasorokat. A termékenyülés után az apasorokat kivágják.
Ennél a vetésmódnál az apasorok miatti területkiesés sokkal kisebb, a termés nagyobb.
A vetés elkezdéséhez az optimális talajhőmérséklet 12-14 ºC, de egyes nemesítő cégek
inkább 14-15 ºC-ot ajánlanak. Általában április 25 - május 10. között vethető.
A vetés mélysége 4-6 cm. A mélyebb vetés káros hatással lehet a csírázásra és a
növény fejlődésére. A vonalak vetőmagja kis vitalitású, ezért nem képes kicsírázni nagyobb
mélységből. Nagyon fontos a vetésmélység egyenletessége, csak kiváló műszaki állapotú és
jól beállított vetőgéppel vessünk.
A tőszám nagymértékben a szülőpartnerektől függ. A magas tőszám akadályozza a
címerezést ezért célszerű elkerülni. Általában az árukukoricához képest az anyasoroknál 3-8
ezerrel kevesebb, az apasoroknál a jobb pollenszórás érdekében több is lehet.
A sortávolság 70 vagy 76,2 cm, kivéve a nullapás vetést, ott az anyasorok távolsága
ahova az apasorok kerülnek 80 cm.
Vetési módok:
- Frakcionált vetés
- Osztott idejű vetés
A szülőpartnerek tenyészideje, így virágzási ideje különböző lehet, ezért az együtt
virágzás elérése érdekében szükség van frakcionált vagy osztott idejű vetésre.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
117
Frakcionált vetésnél az anyasorokkal együtt csak az apasorok egy részét vetik el,
például 6:3 arány esetében 6 anyasort és 1 apasort vetnek egy időben. 4-5 nappal később vetik
el a második apasort, majd újabb 4-5 nap múlva a harmadikat. Ezzel a vetéstechnikával
lényegesen javítható az együttvirágzás valószínűsége, a hosszabb együttvirágzás
következtében jobb lesz a termékenyülés és nagyobb a termés.
Osztott idejű vetés esetében a szülőpartnerek tenyészideje annyira eltér egymástól,
hogy a virágzás szinkronizációja csak úgy valósítható meg, ha nem egyszerre vetjük el őket.
A nemesítő cég ajánlást ad az anyasorok és apasorok vetése közötti különbségre vonatkozóan.
Az osztott idejű vetést lehet frakcionálással is kombinálni, tehát az apát többszörre elvetni. Az
időjárás jelentősen befolyásolja a kukorica fejlődését, ezért az osztott idejű vetés mindig
kockázattal jár.
Vetőmagtermesztésnél a forgót nem szabad bevetni!
A vetőmagkukorica szántóföldi ápolási munkái
A kukorica vetőmagtermesztésénél a vetés, illetve kelés után szántóföldi ápolási
munkák is vannak. Ezek célja a vetőmag fajtatisztaságának biztosítása, és az irányított
keresztezés megvalósítása. A termesztés sikerét alapvetően meghatározzák, ezért nagy
odafigyelést igényelnek. Nehezen gépesíthetők, ezért elvégzésükhöz sok kézimunkára van
szükség.
Az előszelekciót a fajtatisztaság céljából 4-5 leveles állapotban végzik. A külsőre
elütő egyedeket kivágják az állományból, színre, magasságra, levélállásra szelektálva. Ebben
a fejlődési állapotban az eltérő színű, eltérő fejlettségű egyedek könnyen felismerhetők és
eltávolíthatók. Az apa- és anyasorokban is el kell végezni.
Az idegenelést többször végzik, általában kétszer, szárbainduláskor és a címerek
megjelenése előtt. Az elütő egyedeket gyökerestől eltávolítják az anyasorokból és
apasorokból. Az idegenelés minősége az apasorokban sokkal fontosabb, mivel egy idegen apa
számtalan anyát termékenyíthet. Azért kell gyökerestől eltávolítani az idegen növényeket,
mert a kukorica töve képes újrahajtani és címert hozni.
Fattyazáskor a fattyúhajtásokat távolítják el az anyasorokból. A fattyúhajtások is
hoznak címert, de általában később, mint a főhajtás, ezért címerezéskor észrevétlen maradhat.
A virágzó anyai fattyúhajtás címerezési hibának számít. A fattyazást általában a címerezés
előtt egy héttel végzik.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
118
A címerezés biztosítja, hogy a keresztezés irányított legyen, az apasorok pollenje
termékenyítse meg az anyanövényeket. A címerezés a vetőmagkukorica termesztésének
legkritikusabb munkaművelete. Az öntermékenyülés elkerülése érdekében az anyasorok
címereit maradéktalanul el kell távolítani. Bár a vonalak pollentermelő képessége elmarad az
árukukoricáétól, egy-egy címerből 16-25 millió virágpor is hullhat. Könnyű belátni, hogy
egy-két elhagyott címer is milyen nagy problémát okoz a vetőmag fajtatisztaságában. A
címerezést ezért nagyon gondosan kell elvégezni.
A címerek nem egyszerre bújnak elő, tehát többször kell végigmenni a táblán az
anyasorok pollenhullásának elkerülése érdekében. Általában három szakaszban címereznek,
így van elő-, fő- és utócímerezés. Címerezéskor a címer még a felső 1-2 levélben van, ezzel
együtt tépik ki. A munkát úgy kell végrehajtani, hogy a címerezés ne okozzon 1-2 levélnél
nagyobb veszteséget. Több levél kitépése esetén a csökkent asszimilációs felület
következtében a termés is csökken. Négy levéllel történő címerezés számottevő
terméscsökkenést okoz.
A főcímerezéskor távolítják el a címerek 80%-át. Túl korán végzett címerezéskor sok
lesz a beszakadt virágzat. A csonkon maradt 1-2 oldalág is hullat virágport, ezért ez is
címerezési hiba, kizárhatják miatta a táblát. A maradványok eltávolítása nehéz, és nehezen is
vehető észre.
Az utócímerezést több menetben, 2-3 naponként kell elvégezni. Ilyenkor a későn
kibújó, és az esetleg beszakadt címereket távolítják el. Ha a főcímerezést jó időpontban és
gondosan végeztük, az utócímerezés kevés munkát jelent.
A vetőmagkukorica szántóföldi ápolási munkái:
Előszelekció - 4-5 leveles állapot
Idegenelés - szárbainduláskor
- címerezés előtt
Fattyazás - címerezés előtt
Címerezés - előcímerezés
- általános, vagy főcímerezés
- utócímerezés
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
119
A vetőmag előállítás folyamatát a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakemberei
ellenőrzik.
A vetőmagtermő tábla szántóföldi szemléjére ötször kerül sor, ezen belül a virágzás,
termékenyülés időszakában három hivatalos címerezési ellenőrzést kell végezni:
÷ a virágzás megindulása előtt egy-két héttel (az idegenelés ellenőrzése)
÷ a virágzás kezdetén, amikor az anyai növényállományban 5 % bibe megjelenik
(1. címerezési ellenőrzés)
÷ a termékenyülés ideje alatt (2. címerezési ellenőrzés)
÷ a termékenyülés ideje alatt (3. címerezési ellenőrzés)
÷ az érés idején, az apasorok eltávolítása után (végső ellenőrzés)
A vetőmagkukorica betakarítása
Az apasorokat a virágzás után el kell távolítani, hiszen ezek is hoznak termést, ami a
vetőmag közé keveredve rontja annak biológiai értékét, fajtatisztaságát. A vetésmódtól
függően az apasorokat be lehet takarítani járvaszecskázó géppel és silózásra felhasználni,
vagy kézzel kivágva a táblán hagyni. A nullapás vetésnél csak ez utóbbi megoldás lehetséges.
Az apasorok eltávolítása azért is előnyös, mert az állomány mikroklímája megváltozik,
szellősebb lesz, jobban járja a levegő, felgyorsul az érés, és a gombabetegségek kevésbé
fertőznek.
Az anyasorokat a szemek biológiai érettségének elérése után, tehát a fekete réteg
kialakulását követően lehet betakarítani, 35-37% nedvességtartalomnál. A magas
nedvességtartalmú szemek rugalmasak, betakarításkor kevésbé sérülnek. A szemek
életképessége, vitalitása ekkor a legnagyobb.
A betakarítás eszköze különleges csőtörő gép, mely fosztatlanul töri le a csöveket, így
a sérülés veszélye minimális. A betakarítás, rakodás, szállítás, feldolgozás során a
legfontosabb szempont az értékes vetőmag sérülésének elkerülése.
A kétvonalas hibrideket, a sérülések elkerülése érdekében hagyományosan kézzel
takarítják be. Kézi betakarításnál elhanyagolhatók a mechanikai sérülés által okozott
veszteségek, viszont lassú és drága.
A kukorica vetőmag betakarításakor komoly problémát okozhat egy korai fagy. A
szem csírázóképessége fagy hatására jelentősen csökken. Minél nagyobb a szem
nedvességtartalma, általában annál nagyobb az okozott kár mértéke.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
120
A hibridkukorica vetőmag üzemi feldolgozása
Betakarítás után a termés a vetőmagüzembe kerül, itt történik a feldolgozása. A világ
egyik legmodernebb és legnagyobb vetőmagüzeme Szarvason épült, 1996-ban, ma több mint
10 000 hektáron termeltet vetőmagkukoricát. Az üzem 32 000 tonna vetőmagot képes évente
feldolgozni és fémzárolni.
A vetőmagüzemben minden munkafolyamat szigorúan szabályozott és ellenőrzött, a
beszállítástól egészen a csomagolt, kész vetőmag raktárból történő kiszállításáig. Ma már
minden hazai vetőmagüzem valamilyen minőségbiztosítási rendszer (pl. ISO 9000) szerint
dolgozik. Így lehet biztosítani, hogy kiváló minőségű, nagy biológiai értékű, megbízható
vetőmag kerüljön a kereskedőkhöz, majd a növénytermesztéssel foglalkozó gazdákhoz.
A szigorú minőségi előírásoknak mindenben megfelelő vetőmag előállítása érdekében
az egész rendszer nagymértékben automatizált. A feldolgozási folyamat számos pontján
történik minőségvizsgálat céljából mintavétel. A szarvasi üzemben a csíráztatási és egyéb
minőségvizsgálatokon kívül enzim- és proteinvizsgálatot is végeznek, hogy ellenőrizzék a
genetikai tisztaságot.
Fogadás
A vetőmagüzemben több hibrid vetőmagját is feldolgozhatják egyidőben, ezért nagyon
fontos ezek szigorú elkülönítése, a keveredés lehetőségét minimálisra kell csökkenteni.
A beszállított termést először mérlegelik, majd a fogadógaratba kerül a kukorica. A
garatkezelő minden egyes hibrid fogadása előtt ellenőrzi a fogadógarat és a hozzá tartozó
szállítószalagok csőtisztaságát, valamint a soron következő hibrid nevével ellátott táblát
helyez el a garat kijelölt helyein. A rakományokból mintát vesznek, és kézi válogatással
elkülönítik az idegen anyagokat (szár, csuhélevél, kő, föld, stb.), a fajtaidegen csöveket, a
sérült, károsodott csöveket, majd tömeg %-ban megadják a vetőmagnak alkalmas nyers
csöves kukorica arányát.
Fosztás, válogatás
A fosztás az a munkaművelet, mely során a nyers csöves kukorica csuhéleveleit a
fosztó gépek hengerei eltávolítják a csőről. A gépeket úgy kell beállítani, hogy a
csuhéleveleket maradéktalanul távolítsa el a csövekről, de a szemeket ne sértse meg. A
fosztógép kezelője minden egyes hibrid fosztása előtt ellenőrzi a behordó szállítószalagok és a
fosztó csőtisztaságát, a felhordószalagok és válogatóasztalok szemtisztaságát.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
121
A válogatás során a válogatóasztalra kerülő csövek közül a válogatók eltávolítják a
fajtaidegen, mechanikailag sérült, hiányosan termékenyült, penészes, kórokozók vagy
kártevők által károsított csöveket. A válogatás egyben csőszelekció is. A szántóföldi szakasz
során elkövetett hibák, például nem megfelelő idegenelés, címerezés miatt bekövetkezett nem
kívánatos termékenyülésből származó fajtaidegen, elütő csöveket eltávolítják.
Fajtaidegen csövek, melyek morfológiai bélyegei, például alakja, színe, mérete,
szemtípusa, eltérnek az adott hibrid tulajdonságaitól. A válogatóasztal mellett célszerű
elhelyezni a válogatásra kerülő hibrid mintacsöveit.
Szárítás
A fosztás után, a válogatott csöves kukoricát meleg levegővel a hosszú távú tárolásra
alkalmas nedvességtartalomig szárítják. Betárolás előtt a szárítókamrák és a kiszolgáló
szalagok szemtisztaságát ellenőrzik. A szárítás megkezdése előtt mintát vesznek a
kukoricából, és meghatározzák a szemek nedvességtartalmát. A szem csíraképessége
károsodik, ha szem belső hőmérséklete a kritikus hőfokot meghaladja. A kritikus hőmérséklet
hibridenként változik, és befolyásolja a szemek nedvességtartalma is. A szemek belső
hőmérsékletét a szárítóban nem lehet mérni, ezért a gyakorlatban a szárítólevegő
hőmérsékletét adják meg.
A szárítólevegő megengedett legmagasabb hőmérséklete függ a szemek
nedvességtartalmától. A magasabb nedvességtartalmú szemek alacsonyabb hőmérsékletet
viselnek el károsodás nélkül. A szárítóberendezésben rendkívül pontosan kell szabályozni és
mérni a hőmérsékletet.
A szárítókamrában a meleg levegő alulról áramlik át a kukoricán. A kíméletes szárítás
során a szem nedvességtartalma lassan távozik el, a szárítás több napig tarthat, fokozatosan
csökken a szem nedvességtartalma a biztonságos tárolást lehetővé tevő 12,5 %-ig. Szárítás
alatt a kukoricaszem mérete 2-4%-kal csökken. A szárítás végén a szemek nedvességtartalmát
mintavétellel ellenőrzik.
Morzsolás
A kukoricacsöveket morzsolás előtt le kell hűteni, ideális lenne a 20 °C-os
hőmérséklet. Meleg kukorica morzsolásakor a mechanikai sérülések arányát megnövelik a
szemben, a hőmérséklet-különbség hatására fellépő feszültségek.
A morzsoló lemorzsolja a szemeket és elválasztja a csutkadaraboktól és egyéb
szennyeződésektől. Fontos, hogy a szemeket kíméletesen, minőségmegőrző módon távolítsuk
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
122
el a csutkáról. A morzsolás megkezdése előtt a morzsoló útvonal szemtisztaságát és
szennyezőanyag mentességét ellenőrzik. Egy szárítókamra morzsolása során a betároló
szalagról szemmintákat kell venni a nedvesség ellenőrzése céljából. A lemorzsolt szemek
átmeneti tárolóba kerülnek a további feldolgozásig.
A betárolt szárított és morzsolt hibridkukorica vetőmag minőségének megóvása
céljából a tárolósilót rendszeresen ellenőrzik. Mérik a tárolóban lévő kukorica hőmérsékletét,
amennyiben meghaladja a 18 °C-ot, szellőztetik, illetve hűtik. A 12,5% nedvességtartalmú, 18
°C alatti hőmérsékletű kukorica élettevékenysége annyira lecsökken, hogy a vetőmag
csíraképessége és vitalitása hosszú idejű tárolás alatt sem romlik számottevően.
Kondicionálás
A kondicionálás az előtisztítással kezdődik. A vetőmagból eltávolítják a
szennyeződéseket, törött szemeket, csutkamaradványokat, a pelyvát. A szeparátorgépek
légárammal, fajsúly alapján választják szét a sérült, törött kukoricaszemeket az egészséges
szemektől.
Az előtisztítás után vett mintákból ellenőrzik a vetőmag fizikai tisztaságát, a
nedvességtartalmát, az ezerszemtömegét. A fizikai tisztaság minimum értéke 99%. Az
előtisztítás után az osztályozás következik. A vetőmag rostagépekre kerül, melyeken
különböző frakciókra választják szét vastagsági és szélességi méretek alapján. A vetőmag
osztályozására azért van szükség, mert a szemenkénti vetőgépek sokkal pontosabban vetik az
osztályozott és kalibrált vetőmagot.
Az osztályozott vetőmag: a szem szélessége és vastagsága alapján, együttesen
frakciókra osztott vetőmag. Az osztályok között a vastagsági vagy szélességi méretekben
maximálisan 2 mm eltérés engedélyezett.
Kalibrált vetőmag: a szélességi és vastagsági osztályozáson kívül két hosszúsági
mérettel is meghatározott vetőmag. Két hosszúsági méret között 2,5 mm-nél nagyobb eltérés
nem lehet.
A szélesség szerinti osztályozáshoz kerek lyukú rostát használnak, a vastagság szerinti
szeparálásra a résrosták alkalmasak. Hosszúság szerint a triőrök választják szét a szemeket. A
hosszúság szerinti osztályozás kevésbé pontos, ritkábban is alkalmazzák.
Elméletileg a szélesség, vastagság, hosszúság alapján 12 frakcióra lehet osztani a
vetőmagot. A gyakorlatban azonban erre nincs szükség, általában 4 frakciónál többet nem
különítenek el egy tételből.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
123
Csávázás
A csávázás során a vetőmag felületét vegyszerrel vonják be, az alkalmazott vegyszer
legtöbbször gombaölőszer. A csávázásra használt vegyszer a gombaölő hatóanyagon kívül
ragasztóanyagot és színezőanyagot is tartalmaz. Fontos szempont, hogy a csávázószer
egyenletesen vonja be a szem felületét. Annak érdekében, hogy a csávázott vetőmag első
ránézésre azonnal felismerhető legyen, a csávázószerek élénkpiros, narancssárga, lila vagy
kék színűek. A csávázás folyamata során folyamatosan ellenőrzik munka minőségét, a
vetőmag vegyszerrel való fedettségét, színét.
A csávázott vetőmag csomagolásán fel kell tüntetni a csávázószer hatóanyagát. A
csávázott vetőmag csak vetésre használható, takarmányozásra, vagy egyéb célú felhasználásra
alkalmatlan.
Csomagolás
A csomagolás során a vetőmag szállításra és értékesítésre alkalmas formába kerül. A
csomagolási egység lehet különböző méretű papírzsák, fémkonténer, vászonkonténer (jumbó
zsák). A vetőmagüzemekben ma már automata mérleggel ellátott csomagológépek dolgoznak.
A kondicionálási eljárás végén a vetőmagot általában különböző méretű zsákokba
csomagolják. A leggyakoribb kiszerelés a 25 000 vagy 80 000 szemet tartalmazó papírzsák.
Az automata mérleggel ellátott zsákoló berendezés a csávázás során vett minta
ezerszemtömegét figyelembe véve, tömegméréssel adagolja a körülbelül 80 000 szemet
tartalmazó magmennyiséget. A csomagolás során vett mintákból a laboratórium ellenőrzi a
vetőmag fizikai tisztaságát, mérethűségét. Szúrópróba-szerűen a zsákokba töltött vetőmag
darabszámát is ellenőrzik.
A vászonkonténerek (jumbó zsák) nagy mennyiség csomagolására alkalmasak, 1000-
1200 kg vetőmag fér beléjük. Csak gépi mozgatás lehetséges, általában további feldolgozásra
kerülő tételek raktározására, szállítására szolgálnak.
A kicsomagolt tételeket értékesítés előtt fémzárral kell ellátni. A fémzárolás biztosítja,
hogy a csomagolás bontatlansága esetén, a benne lévő vetőmag a címkén szereplő
paraméterekkel rendelkezik. A csomagolást úgy kell lezárni, hogy ne lehessen kibontani a
fémzár vagy a csomagolás megsértése nélkül.
A csomagolást el kell látni egyedi azonosítást is lehetővé tevő címkével. A
fémzárolási címkén szerepelnie kell az alábbiaknak:
÷ a növényfaj neve (pl. kukorica, Zea mays)
÷ a fajta, hibrid neve (pl. Occitan)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
124
÷ a csávázásra használt hatóanyag (pl. TMTD)
÷ a minőségmegőrzési idő lejárata (a fémzárolás idejétől számított egy év)
÷ osztályozott vagy kalibrált vetőmag esetén a frakció jelölése és méretadatai
÷ szaporítási fok
÷ egyedi fémzárolási azonosítószám
Az azonosítószám alapján a nyilvántartásokból visszakereshető, hogy a vetőmagot
melyik szántóföldi táblában termelték, melyik vetőmagüzemben dolgozták fel és
csomagolták, ki végezte a fémzárolását. A vetőmagüzemben vezetett adatokból a feldolgozás
minden fázisa ellenőrizhető a munkát végző műszak és a felelős személyek szintjéig.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
125
9. ábra A kukorica vetőmag üzemi feldolgozása
BESZÁLLÍTÁS
MINTAVÉTEL ÉS MINŐSÉGVIZSGÁLAT
MÉRLEGELÉS
FOSZTÁS
VÁLOGATÁS, CSŐSZELEKCIÓ
SZÁRÍTÁS
MORZSOLÁS
ELŐTISZTÍTÁS
TISZTÍTÁS, OSZTÁLYOZÁS, KALIBRÁLÁS
MINTAVÉTEL ÉS MINŐSÉGVIZSGÁLAT
CSÁVÁZÁS
ZSÁKOLÁS, CÍMKÉZÉS
MINTAVÉTEL ÉS MINŐSÉGVIZSGÁLAT
FÉMZÁROLÁS
RAKTÁROZÁS
ÁTMENETI TÁROLÁS
KONDICIONÁLÁS
ÁTMENETI TÁROLÁS
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
126
9. Silókukorica
9.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A kukorica az amerikai kontinensről származik, őshazája valószínűleg Peru és Mexikó
területére tehető. A kukorica sokcélú felhasználása között a teljes hajtás zöldtakarmánynak
való alkalmazása is régi időkre nyúlik vissza. Tartósítani viszont nem tudták, így csak a nyári
zöldtakarmányként jöhetett szóba, ami miatt felhasználása erősen korlátozott volt.
A kukoricaszár erjesztéses tartósításának első bizonyítékai a XVIII. századból
származnak, ekkor Svédországban és Oroszország egyes részein már alkalmazták ezt az
eljárást.
Ma a teljes kukoricanövény takarmányként való felhasználása általában
háromféleképpen történhet:
÷ A különböző szárazanyag tartalommal betakarított silókukorica és a zúzva betakarított
teljes kukoricanövény silózása, illetve a belőlük készített szilázs etetése.
÷ A sűrűre vetett kukoricacsalamádé zölden való etetése. Hátránya, hogy rövid ideig áll
rendelkezésre, tartósítás nélkül nem tárolható.
÷ Az érett kukoricaszár etethető szárazon, vagy silózva, de le is legeltethető. Tápértéke
kicsi, csak kiegészítő takarmánynak használható, nem alkalmas a takarmánybázis
kialakítására.
A kukoricaszilázs jelentősége a legnagyobb, mert erjesztéssel tartósított
takarmányként egész évben rendelkezésre áll, jó beltartalmi értékei vannak, így a
szarvasmarha állomány tömegtakarmány bázisává vált. Fontosságát kiemeli, hogy a kukorica
szilázs már a korszerű és gazdaságos takarmányozás megvalósítására is alkalmas. Így a
silókukorica a szarvasmarhák egész évi tömegtakarmány szükségletének a kielégítését
biztosító kombinált takarmányféleség, amely lédús-, és abraktakarmány is egyszerre.
A silókukorica egyébként ízletes, nagy tápanyag- és karotintartalmú takarmány,
termesztése gazdaságos és olyan ökológiai viszonyok közt is termeszthető, ahol a szemes
kukorica már nem érik be.
Az utóbbi években a szecskázott és zúzott teljes kukoricanövény silózásán kívül
terjedőben van a kukoricacső-zúzalék és a kukoricacső-dara erjesztéses tartósítása és
felhasználása is. Ezek mind a kukorica gazdaságosabb tárolását és hasznosítását szolgálják.
Hazánkban a silókukoricát 95-100 ezer hektáron termelik, másodvetésben is
termeszthető, a fővetésű silókukorica aránya 88-90 %.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
127
9.2. A silókukorica rendszertana és alaktana
Rendszertana
A kukorica (Zea mays) egyszikű növény, a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, a
kukorica (Zea) nemzetségbe tartozó növény. A nemzetség monotipikus, csak a kukorica
tartozik bele.
Morfológiája
Morfológiája megegyezik a szemeskukoricánál leírtakkal. A silókukorica hibridek
általában magasabbak, nagyobb zöldtömeget képesek létrehozni, mint a szemes hibridek. A
nagy levéltömeg előnyös tulajdonság.
9.3. Termőhelyigény
Talajigénye
A silókukorica számára a legjobban megfelelnek a jó vízháztartású, jó kultúrállapotú,
mély termőrétegű, középkötött vagy annál valamivel kötöttebb, semleges vagy enyhén
savanyú kémhatású (6,5-7,4 pH) talajok. Ezek a jó minőségű csernozjom talajok, csernozjom
réti talajok. Jó termést hoz középkötött barna erdőtalajokon, a jobb öntéstalajokon is. A
nagyobb humusztartalmú homoktalajokon is megterem, de a termés mennyisége kisebb.
Nem alkalmasak a termesztésére a kötött, rossz vízgazdálkodású talajok, a szikes
talajok, a belvizes területek, vagy a magas talajvízszintű (magasabb, mint 1 m) területek.
Sekély termőrétegű talajokon nem eredményes a termesztése. Magyarországon sokszor a
gyenge adottságú területekre vetik, ahol a termés mennyisége és minősége sem megfelelő.
Éghajlatigénye
Éghajlatigény tekintetében nem különbözik jelentősen a szemeskukoricától. Korábbi
betakarítása miatt kevesebb a hőösszegigénye, így hidegebb vidékeken is termeszthető, a
szemes kukoricánál északabbra hatol. Hazánkban az ország egész területén termeszthető. A
nagy zöldtömeg kialakításához sok vizet használ fel, ezért sok csapadékot, kiegyenlített
vízellátást igényel.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
128
9.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A kukoricának általában jó elővetemények a silókukoricának is megfelelnek.
Másodvetésben csak nagyon korán lekerülő elővetemény után kerülhet, egyébként a
termesztés kockázata jelentősen nő. Legjobbak az őszi takarmánykeverékek, a zöldborsó,
kevésbé jók az őszi árpa, őszi búza, tavaszi árpa. Hosszabb tenyészidejű növények utáni
másodvetése nem jöhet számításba.
Jó előveteményei: lucerna, korai burgonya, kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa,
tavaszi árpa, tritikálé), repce, len, kender
Közepes előveteményei: napraforgó, cukorrépa, kukorica
Rossz előveteményei: cirokfélék, kukorica monokultúra
Tápanyagellátás
A szükséges tápanyagok kiszámításánál a szemeskukoricához hasonlóan kell eljárni.
Amennyiben a silókukorica önmaga után kerül, figyelembe kell venni, hogy több tápanyagot
igényel, mint szemeskukorica után vetve. A silókukorica betakarításakor lényegesen több
tápanyagot távolítunk el a területről, mint a szemeskukorica esetében, ahol a szárat felaprítva
beszántjuk. Káliumból 4-szer, kalciumból 27-szer, magnéziumból 3-szor annyit viszünk el a
terméssel, mint a kukoricaszem betakarításakor. A szervestrágyázást meghálálja.
Fajlagos tápanyagigénye átlagosan (100 kg zöldtömeg előállításához a talajból felvett
mennyiség):
N 0,35 kg/100 kg
P
2
O
5
0,15 kg/100 kg
K
2
O 0,40 kg/100 kg
CaO 0,20 kg/100 kg
MgO 0,07 kg/100 kg
A hektáronként kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan:
N 120-170 kg/ha
P
2
O
5
60-90 kg/ha
K
2
O 100-130 kg/ha
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
129
A szilárd formájú foszfor és kálium műtrágyák kijuttatása hagyományosan ősszel, az
alapművelés előtt történik. A nitrogén műtrágyát célszerű megosztva kiadni. A tervezett
mennyiség 20-30 %-át ősszel, a foszfor és kálium trágyákkal együtt, 50-70 %-át kora
tavasszal, 0-30 %-át szárbainduláskor adjuk ki.
Talajelőkészítés
A silókukorica talajelőkészítése mindenben megegyezik a szemeskukoricáéval. A
talajmunkák során fontos szempont legyen a talajnedvesség megőrzése és a gyomirtás.
Egyenletes kelés csak jó minőségű magágyba történő vetéskor várható.
Vetése
A szemeskukoricához hasonlóan 10-12 °C-os talajhőmérsékletnél lehet kezdeni a
vetését. Ez általában április második felében következik be. Vetése elhúzható május első
feléig, de öntözetlen körülmények között a május 5-15. közötti vetés nagy kockázattal jár. A
kukorica vízellátás szempontjából kritikus időszaka nagy valószínűséggel esik aszályos
periódusra a késői vetéseknél.
A sortávolság 70 vagy 76,2 cm, a vetőgép típusától függően. A vetés mélysége a
talajtípustól, a vetőmag méretétől és a vetésidőtől függően 5-8 cm lehet. A 7-8 cm mélységű
vetés csak laza talajokon, illetve a felső talajréteg kiszáradása esetén javasolható.
13. táblázat A silókukorica vetési útmutatója
Adatok Megjegyzés
Vetésidő: április 15-május 15.
Sortávolság: 70 cm
Vetésmélység: 5-8 cm
Csíraszám:
FAO 200-300 80-100 ezer db/ha
FAO 400-500 55-90 ezer db/ha
Ezermagtömege: 100-400 g
A szemeskukoricához képest általában 10-15 %-kal magasabb tőszámon termesztjük.
Az ajánlott csíraszámot sok tényező befolyásolja, többek között a hibrid tenyészidejétől
függően is változik. A rövidebb tenyészidejűeket általában nagyobb csíraszámmal (80-100
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
130
ezer db/ha) lehet vetni, a hosszabb tenyészidejűeket, a FAO 400-500-as hibrideket
alacsonyabb tőszámmal (55-90 ezer csíra/ha) termesztjük.
A silókukorica szakaszosan is vethető, így széthúzható a betakarítás.
Növényvédelme
Megegyezik a kukoricánál leírtakkal.
Betakarítása
A silókukorica tápanyagtartalma jelentősen változik a tenyészidő során. A betakarítás
időpontjának megválasztása ezért számottevően befolyásolja a belőle készített szilázs értékét.
A legnagyobb energiahozam akkor érhető el, ha a termésben a szem részaránya nagy, de a
levelek még nem száradtak le, ezért általában a viaszérés elején takarítják be a silókukoricát.
Ekkor alakul ki a szemekben a fiziológiai érettség, a tápanyagok beáramlása megszűnik,
megjelenik a fekete réteg. Az egész növény szárazanyag tartalma 36-42 %, a szemek
nedvességtartalma 35-40 %.
A korai betakarítással táplálóanyag mennyiséget vesztünk, mert a szemek még nem
érték el a fiziológiai érettséget. A nedvességtartalom sem kedvező az optimális erjedéshez. A
későn betakarított kukorica szárazanyag tartalma túl nagy, nehezen aprítható, nem jól
tömöríthető, így gyenge minőségű szilázs készíthető belőle.
A betakarítás járvaszecskázó gépekkel történik. A gép a kukorica egész föld feletti
részét levágja, és 1-2 cm-es darabokra, szecskára vágja. Előnyös, ha a szemek is sérülnek, így
jobban erjed, és a minősége is jobb lesz a szilázsnak. A szállítást és a betárolást, tömörítést jól
össze kell hangolni a betakarító gép munkájával. A silótérbe behordott szecskát folyamatosan
tömörítik, általában traktorral tapostatják a kellő tömörség elérése érdekében.
A beszállított szecskázott kukoricát silózva, erjesztéssel tartósítják. A tartósítás
megvédi a takarmányt a mikrobiális romlástól. A takarmány tárolására használt tartályok,
épületek a silók, a bennük készült takarmány neve szilázs.
Az erjesztéses tartósítás előnyei a következők:
÷ A táplálóanyag veszteség kevesebb a legtöbb szárításos eljárásénál.
÷ Kevésbé kötött az időjáráshoz, mint például a széna szárítása.
÷ A karotin nagyobb rész megőrizhető vele.
÷ A szilázs kiosztása egyszerűen gépesíthető.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
131
A behordott kukoricaszecska erjesztése során arra törekszünk, hogy a tejsavtermelő
baktériumokkal annyi szerves savat, elsősorban tejsavat állítsunk elő, ami a káros
mikroorganizmusok (vajsavbaktériumok, rothasztó baktériumok, penészgombák,
élesztőgombák) tevékenységét gátolja.
A kívánt erjedési folyamatot a tejsavtermelő baktériumok alakítják ki, ezért az
erjesztés feltételeit ezek igényei szerint kell megteremteni. A legfontosabb dolog a levegőtlen,
oxigénhiányos állapot gyors elérése. A zöld növényi részekben a sejtek légzése levágott
állapotban is tovább folyik, ez tápanyagveszteséget jelent. Jól tömörített, megfelelően letakart
tárolótérben, takarmányban rekedt oxigén 1-2 nap alatt elfogy, oxigénhiányos (anaerob)
állapot alakul ki, megindulnak a hasznos erjedési folyamatok.
A tejsavtermelő baktériumok az oxigén fogyásával párhuzamosan egyre jobb
körülmények közé kerülnek, és gyorsan szaporodnak. A keletkező tejsav olyan mértékben
lecsökkenti a takarmány kémhatását, hogy a káros mikroorganizmusok, sőt, a
tejsavbaktériumok tevékenységét is akadályozza. A kémhatás kritikus értéke a szárazanyag
tartalomtól függően 4,2-5,0 pH között van. Kedvező esetben az erjedés és a kritikus pH érték
elérése 6-7 nap alatt végbemegy, kedvezőtlen körülmények között 20-30 napig is eltarthat,
ilyenkor számottevő a tápanyagveszteség.
Az optimális időben betakarított, és jól erjesztett silókukorica szilázs 9-10 % fehérjét,
4-4,5 % nyerszsírt, 20 % nyersrostot, 4,5-5 % hamut tartalmaz.
Az optimális erjedési folyamat elérése érdekében, a megfelelő feltételek megteremtése
mellett, tejsavtermelő baktérium kultúrát is lehet adni a szilázshoz. Az oltóanyagok a
megfelelő tejsavtermelő baktériumok szelektált törzseit tartalmazzák. Ezek alkalmazásával
csökken az erjedés alatti energiaveszteség, és minimális az utóerjedés. Az oltóanyagokat vagy
granulátum formájában lehet a szecskázott kukorica közé juttatni, vagy vízoldható formában
történő kipermetezéssel.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
132
10. Napraforgó (Helianthus annuus L.)
10.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A napraforgó elsődleges származási helyeként Észak-Amerika nyugati részét jelölik
meg a kutatók. I. e. 3 000-ben Arizonában, New Mexikóban már ismerték a napraforgót. A
napraforgó 1510-ben került Európába, egyaránt a vad- és kultúrváltozata is. Nyugat-
Európában kb. kétszáz éven keresztül dísznövényként termesztették. 1716-ban Bunyan angol
patikus jelentette be a londoni szabadalmi hivatalba, hogy a napraforgó magja olaj kivonására
alkalmas.
Magyarországon is a XVII. századig kerti dísznövényként termesztették, az első
növénykatalógusban Flos solis néven szerepeltette Heindel Ferdinánd, aki pozsonyi kertjében
termesztette. Az 1863-as aszály hívta fel a figyelmet a napraforgó termesztésére, a
napraforgót nem pusztította el a súlyos vízhiány. Jelenleg Magyarországon kb. 500 ezer ha-on
termesztik, 1,7-2,5 t/ha-os átlagterméssel.
Felhasználása: A napraforgó olajtartalma 35-56 %, az újabb hibridek már a 60 %-ot
is megközelíthetik. A kaszatban lévő olajok nagy energiatartalmúak, az emberi szervezet
számára nélkülözhetetlen esszenciális tápanyagok, zsírban oldható vitaminok vivőanyagai. Az
olaja telítetlen zsírsavakban gazdag, főleg olaj- és linolsavat tartalmaz (az összes
zsírtartalom 90-92 %-a), ami az egészséges táplálkozásban nagyon fontos. A napraforgó
kaszat nyersfehérje-tartalma 17 % (9-24 %).
Az olaj kinyerése után 100 kg kaszatból kb. 30 kg olajpogácsa marad vissza, ennek
fehérjetartalma 50 %. A fehérje mellett zsírokat, ásványi sókat is tartalmaz,
takarmányozásra használható.
Az alacsonyabb olajtartalmú napraforgó kaszat madáreleségként hasznosítható, ill.
sertések takarmányozására fordítható.
A korszerű hántolási technológia elterjedésével növekszik a nagy kaszattömegű
étkezési napraforgó sütőipari és a cukrászipari felhasználása, de a légmentes csomagolású,
hántolt, pirított napraforgómag fogyasztása is jelentős.
A napraforgó tányér 15-24 %, a szár 4-7 % pektint tartalmaz, amit gélképző
anyagként az élelmiszeripar használ fel (pl. lekvárokban, dzsemekben).
A visszamaradó kaszathéj kérődzők takarmányozására alkalmas (4 % nyersfehérje,
0,5-2 % zsír, 50 % nyersrost, 2,5 % ásványi anyag található benne). A műanyagipar furfurolt
készíthet a kaszathéjból.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
133
Peruban az indiánok, a táplálkozás mellett, különböző gyógyászati célokra is
használták. Magyarországon a napraforgószár vizes kivonatából készül a Helia-D
kozmetikumcsalád.
10.2. A napraforgó rendszertana és alaktana
Rendszertana: A napraforgó (Helianthus annuus L.) a Fészkesek (Asteracae
/Compositae/)
családjába tartozik, a
termesztett
kultúrnapraforgó
mellett díszfajokkal
és évelő fajokkal is
találkozhatunk.
Alaktana: A
napraforgó egyéves,
lágyszárú növény,
erőteljes
főgyökérrendszerrel
rendelkezik. Az orsó
alakú főgyökere 2-3 m (akár 4-5 m) mélységbe is lehatol. A főgyökér teljes hosszában
képződő oldalgyökerek jól behálózzák a talajt. A gyökérnyak közelében lévő
oldalgyökerekből hajszálgyökerek fejlődnek, ezeket a felszíni talajrétegekben elhelyezkedő
hajszálgyökereket eső- vagy harmatgyökereknek is nevezik.
A napraforgó szára felálló, egyenes, általában nem ágazik el, a fejlődés kezdetén
dudvaszerű, később elfásodik. A szár serteszőrökkel borított, magassága 120-250 cm közötti,
a nagy olajtartalmú hibridek jellemzően alacsonyabbak.
Szárán 25-30 db levél képződik, az alsó 2-3 pár levél szembeálló, a felső levelek szórt
állásban helyezkednek el, szív alakúak, a végén elkeskenyedőek, serteszőrrel fedettek. A
levéllemez 5-35 cm hosszúságú, 5-40 cm szélességű, az 1 ha területre eső levélterület 2,5-3,0
ha.
A napraforgónak összetett, fészkes virágzata van, tányérnak nevezzük. 10-40 cm
átmérőjű, nagysága fajtánként eltérő, a termesztéstechnológia nagymértékben befolyásolhatja.
A tányér 30-70 db, két sorban, a virágzat szélén elhelyezkedő, 6-10 cm hosszú és 2-3 cm
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
134
széles nyelves (meddő) és 600-1200 db csöves (kétivarú, fertilis), a tányér közepétől
kezdődően körkörösen elhelyezkedő összetett virágból áll. A nyelves virágok sárga színűek,
feladatuk a rovarok csalogatása.
Először a tányér szélén elhelyezkedő meddő nyelves virágok nyílnak, ezután kezdenek
virágozni a csöves virágok, a tányér szélétől kezdődően annak közepe felé haladva, egy tányér
virágzása 8-10 napig is elhúzódhat. A csapadékos, hűvös időjárás kedvezőtlenül hat a
megtermékenyülésre, csökken a virágok száma, a tányér közepén 2-5 cm átmérőjű körben a
szemek nem termékenyülnek meg, a kaszatok léhák maradnak.
A napraforgónak egymagvú kaszattermése van (terméshéjból és magból áll), egyes
fajták héjában ún. fitomelán-réteg van, az ilyen napraforgó védett a napraforgó moly
kártételétől. A kaszatok színe általában fekete, sötétbarna, vagy fekete-fehér csíkos.
10.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
Magyarország éghajlati adottságai (a hűvösebb hegyvidékek és hegyekkel körülzárt
katlanok kivételével) megfelelnek a napraforgó-termesztés számára, az ország eltérő
adottságú területei azonban nem egyformán felelnek meg a napraforgó igényének, a
rendelkezésre álló víz- és hőmennyiség befolyásolja az elérhető termés nagyságát. A
napraforgó melegigényes növény, az ország azon területei a legmegfelelőbbek a napraforgó-
termesztés számára, ahol a FAO 400-as kukorica hibridek szeptember végéig biztonsággal
beérnek.
A napraforgó csírázásához 8-10 °C-os talajhőmérsékletet igényel, a késői fagyok
károsíthatják, a tartósan -4 °C alatti hőmérsékletet nem viseli el.
A tenyészidőszakban 1600-2800
o
C hőösszeget és 1100-1400 napfényes órát igényel
éréséig, a tenyészidőszak hosszától függően. A levegő alacsony páratartalma gátolja a
tányérbetegségek kialakulását. Érését a száraz, alacsony páratartalmú levegő elősegíti,
valamint ez gátolja a tányérbetegségek megjelenését, elterjedését is.
Vízigény
A napraforgó jó vízfelvevő képességgel rendelkezik, fejlett gyökérzete a talaj mélyebb
rétegeiben elhelyezkedő vizet is képes hasznosítani, ezért az ország szárazabb területein is
termeszthető. Talajszárító hatását az utónövény tervezésekor figyelembe kell venni.
Vízigénye: 500 mm, transzspirációs együtthatója 470-750 l/kg. A napraforgó számára nem
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
135
előnyös a csapadékos, hűvös időjárás, ilyenkor fogékonnyá válik a betegségekkel szemben, és
jelentős termésveszteség következik be.
Talajigény
A nagy olajtartalmú, érzékenyebb napraforgó hibridek a jó állapotú csernozjom,
barna erdőtalajokon termeszthetők legeredményesebben. Kisebb termést várhatunk, de
alkalmasak a jobb minőségű réti, réti szolonyec és öntés talajok is. A kis olajtartalmú fajták
a humuszos, gyengén humuszos homok talajon és sziken is sikeresen termeszthetők. A
napraforgó-termesztés számára a hideg, vizes, későn felmelegedő, erősen kötött talajok nem
alkalmasak.
A talaj kémhatásával (pH) szemben a napraforgó közömbös, legkedvezőbb számára a
semleges körüli vagy enyhén savanyú talaj.
10.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A napraforgó, a betegségek iránti fogékonysága következtében, nagyon igényes a
vetésváltással szemben. Az önmaga utáni termesztést nem bírja, 5-7 évet kell várni, hogy az
adott területre visszakerülhessen. Amennyiben ennél rövidebb idő telik el a napraforgó
újratermesztése között, 20-60 %-kal is csökkenhet a kaszattermés (a betegségek kialakulását
elősegítő időjárás esetén 80-90 %-os terméscsökkenés is bekövetkezhet).
Legjobb előveteményei a kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa,
tritikále, rozs), korán betakarításra kerülnek, nem hagynak nagymennyiségű szármaradványt a
területen, a talajművelések időben és jó minőségben elvégezhetőek. Közepes elővetemény a
silókukorica – ebben az esetben a visszamaradó szárcsonkokat és gyökérmaradványokat
tárcsával fel kell aprítani, és 25-30 cm-es szántást kell végezni. Amennyiben szemes
kukorica az elővetemény, célszerű korai éréscsoportút választani, a szármaradványok
felaprítása után szükséges a szántást elvégezni.
Előveteménye ne legyen hüvelyes vagy pillangós virágú szálas takarmánynövény (a
nitrogén-gyűjtés miatt hajlamosítják a napraforgót a gombás megbetegedésekre). A
cukorrépa és burgonya betakarítása után visszamaradó lédús gyökér- és gumómaradványok
fertőző gócokként a következő évi napraforgó állomány megbetegedését okozhatják.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
136
A repce, dohány, kender, len, paradicsom és paprika után két év kihagyás célszerű,
mivel a fehérpenész ezeknek is gyakran előforduló betegsége, az utánuk következő
napraforgó fokozottan veszélyeztetetté válna.
Tápanyagellátás
A napraforgó mélyrehatoló, erőteljes gyökérzete következtében jól hasznosítja a talaj
tápanyag-készletét, kisebb műtrágya mennyiséggel is megfelelő termést ad. A kijuttatandó
adagok meghatározásakor figyelembe kell venni a várható termés nagyságán túl talaj
tápanyagszolgáltató-képességét és az elővetemény utóhatását is.
A napraforgó fajlagos tápanyagigénye A kijuttatott trágyaadagok:
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
Nitrogén: 4,1 kg/100 kg 30-80 kg/ha
P
2
O
5
: 3,0 kg/100 kg 40-90 kg/ha
K
2
O: 7,0 kg/100 kg 90-120 kg/ha
CaO: 2,4 kg/100 kg
MgO: 1,2 kg/100 kg
A foszfor- és kálium-műtrágyákat egy adagban ősszel alapműtrágyaként, a nitrogén-
műtrágyát jó elővetemény után elegendő tavasszal, a vetés előtt kijuttatni és a magágy-
készítés során bedolgozni a talajba. Közepes elővetemény után a nitrogén-műtrágyát
megoszthatjuk: ősszel 20-40 %, tavasszal magágykészítés előtt 60-80 %.
A napraforgó esetében is a nitrogén növeli legnagyobb mértékben a termés nagyságát.
A túlzott mennyiségű nitrogén egyrészt csökkenti a kaszatok olajtartalmát, másrészt
fogékonnyá teszi a növényt a gombás megbetegedésekkel szemben, mindezek a
termésnagyság jelentős mértékű csökkenését okozhatják.
Foszfor hiányában csökken a kaszatok teltsége (csökken az elérhető termésnagyság),
kisebb lesz az elérhető olajtartalom.
A szükséges mennyiségben rendelkezésre álló kálium növeli a napraforgó
szárazságtűrését (javul a növény vízháztartása, csökkenti a növény párologtatását, növeli a
víz-visszatartó képességét, valamint a napraforgó ellenálló-képességét a gombás és
baktériumos fertőzésekkel szemben.
A napraforgó nem tartozik a szervestrágyát megháláló növények közé,
szervestrágyázása nem jellemző.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
137
Talajművelés
A napraforgó biológiai igényének a talaj mélyművelése és átlagosan elkészített
magágy felel meg. A talajművelés megoldási lehetőségeit az elővetemény betakarítási ideje, a
visszahagyott tarló- és szármaradványok mennyisége és a talaj tulajdonságai határozzák meg.
Lényeges, hogy az előkészítő talajműveléseket és az alap-talajművelést minden elővetemény
után úgy kell elvégezni, hogy tavaszra a talaj jó kultúrállapotú legyen, és raktározza a téli
csapadékot.
Korai betakarítású, kevés szármaradványt visszahagyó elővetemények után (pl. őszi
búza) közvetlenül a betakarítás után tarlóhántást kell végezni tárcsával és a vízmegőrzés miatt
általában gyűrűshengerrel tömöríteni szükséges a felső talajréteget. A nyár folyamán szükség
szerint 2-3 alkalommal kell a tarlót ápolni, ez egyben mechanikai gyomirtást is jelent.
Amennyiben a napraforgót sekély termőrétegű, gyengébb adottságú talajokon termesztjük,
célszerű a mélyítő művelést lazítóval végezni egy sekélyebben végzett szántás
kombinációjában (így nem hozunk fel az ekével gyengébb tulajdonságokkal rendelkező
talajréteget). Az időben elvégzett szántást célszerű elmunkálni.
Későn betakarításra kerülő, nagy mennyiségű szármaradványt visszahagyó
elővetemények után (kukorica) a szármaradványok aprítása után 25-30 cm mély szántással
keverjük be a talajba a szármaradványokat.
Amennyiben az ősz folyamán a szántást elmunkáltuk, tavasszal egy vagy két
menetben kombinátorral tudjuk a megfelelő minőségű magágyat elkészíteni.
Vetés
A napraforgó igényli a jó minőségben elvégzett vetést, a vetés során elkövetett hibák a
későbbiek során már nem hozhatók helyre. Vetésideje április közepe. A nagy olajtartalmú,
igényesebb napraforgó vetése 8-12
o
C-os talajhőmérséklet esetén, a kis olajtartalmú,
kevésbé igényes fajták vetése már 7-8
o
C-os talajhőmérséklet esetén elkezdhető.
Korai vetés esetén, hiába melegszik fel nappal a napsütés hatására a talaj a kellő
hőmérsékletre, az éjszakai lehűlések következtében lassabban csírázik a napraforgó, a talajban
sokáig elfekvő kaszat a csávázás ellenére megpenészedhet, nagy lesz a csírapusztulás, a
kevesebb termő tő miatt jelentős termésveszteség következhet be. A nappal és éjszaka közötti
hőingadozás a laza homoktalajokon legnagyobb, így ezeken a talajokon célszerű megvárni a
talaj tartós felmelegedését.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
138
Nagy olajtartalmú hibrideket középkötött (csernozjom) talajon 4-7 cm, kötöttebb
talajokon 3-5 cm, laza (homok) talajokon 5-7 cm mélyen kell vetni. A kis olajtartalmú,
kevésbé igényes fajták vetésmélysége 6-8 cm (ezeket főleg homoktalajokon termesztik).
Az alkalmazott sortávolság a vetőgéptől függően 70-76 cm. Ez a kapás-sortávolság
lehetővé teszi a tenyészidőben a sorközök mechanikai művelését, valamint az állomány
mikroklímája is kedvezőbb lesz, csökken a gombás megbetegedés esélye.
Jó talajokon lehetőség van nagyobb csíraszám alkalmazására (60 ezer/ha),
kedvezőtlen termőhelyen a csíraszámot csökkenteni szükséges (csapadékszegény tél és tavasz
esetén: 42 ezer/ha; laza (homok) talajon 42-48 ezer/ha). A csíraszámot a hibrid tulajdonságai
is befolyásolják, az alacsonyabbra növő, kis testű, nagy olajtartalmú napraforgó hibrideket
nagyobb csíraszámmal lehet vetni, míg a magasabbra növő, nagyobb testű, kisebb
olajtartalmúakat kisebb csíraszámmal.
A napraforgó vetéskori csíraszámának meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy
az elvetett, csíraképes kaszatokból a betakarításkori termő tőszám általában 10-20 %-kal
kevesebb lesz (önritkuló növény a napraforgó). A nagy olajtartalmú hibrideknél 20-25 %-kal,
a kis olajtartalmú fajtáknál 15 %-kal szükséges növelni a kivetendő csíraszámot, hogy a
betakarítás idejére a megfelelő tőszámot biztosítani tudjuk.
14. táblázat A napraforgó vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság, cm
Tőtávolság, cm
Vetésmélység, cm
Csíraszám, ezer/ha
Vetőmag, kg/ha
Április közepe, május eleje
70 - 76,2
25 - 30
4 - 8
40 – 60
4 - 7
Hibridek: 8-12
o
C-os talajhőm.
fajták: 7-8
o
C-os talajhőm. esetén.
Nagy olajtartalmú napraforgó:
közvetlenül a kukorica vetése előtt
Kis olajtartalmú napraforgó:
kukorica vetése előtt 1 héttel
Növényvédelme
A napraforgó gombabetegségei
Napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii)
A napraforgó egyik leggyakoribb betegsége, amely súlyos károkat okoz. Hazánkban a
hibridek kórokozóval szembeni rezisztenciája megfelelő, azonban a kórokozó folyamatosan
újabb rasszokat képez.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
139
A betegség tünetei: Az első tünetek már csírakorban jelentkeznek, a sziklevelek színén
sárgulás, a fonákon kékesszürke vagy piszkosfehér penészgyep jelenik meg. Súlyos fertőzés
esetén a csíranövények elpusztulnak, de jellegzetes tünet a napraforgó törpülése és
ellevelesedése is. A kórokozó az idősebb növények alsó levelein tipikus peronoszpóra
tüneteket mutat (a levél színén olajfolt, a fonákon fehér színű penészgyep).
Védekezési lehetőségek: Rezisztens hibridek termesztésével a kórokozó jelentősége
nagymértékben csökken, azonban az újabb rasszok megjelenése megnehezíti a rezisztencia
nemesítést. A betegség elleni védelem másik módja a csávázás felszívódó gombaölőszerrel.
Fontos az 5-6 éves vetésváltás betartása és az árvakelések megsemmisítése.
Fehérpenészes szár- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
A kórokozó hazánkban mindenütt közönséges, termesztett kétszikű növényeink közül
szinte mindegyiken okoz károkat. Számos gyomnövényt is fertőz. Csapadékos években az
általa okozott termésveszteség elérheti a 30-40 %-ot is.
A betegség tünetei: A szár alsó részén világosbarna, nagyméretű elnyúlt foltok jelennek meg,
gyakran világos sávokkal. Nedves időben a szártövön vattaszerű fehér micélium látható. A
fertőzés következtében a növényi szövetek roncsolódnak, rostjaira esnek szét, a szár eltörhet.
A fertőzött tányér elkorhad, és rostjaira esik szét. A fertőzött tányérokban megjelennek a
kórokozó jellegzetes kitartóképletei, a fekete kavicsszerű szkleróciumok.
Védekezési lehetőségek: Hatékony védekezés nem áll rendelkezésre. Az agrotechnikai
szabályok betartása csökkenti a kártételt. A vetőmagcsávázás és a szürkepenész ellen is
alkalmazott fungicides állománykezelés is csökkentheti a fertőzést. Az állomány desszikálása
és a gyors betakarítás a tányérfertőzés okozta károkat csökkenti. Kerülni kell a N-túladagolást
és a túl sűrű állományt.
Szürkepenészes szár- és tányérrothadás (Botrytis cinerea)
A fehérpenészes szárrothadáshoz hasonlóan gyakori és többtápnövényű kórokozó,
csapadékos évjáratokban védekezés nélkül nagy kárt okoz.
A betegség tünetei: A száron, a leveleken és a bimbón eleinte vizenyős világosbarna foltok
jelennek meg, később a foltokon szürke penészgyep jelenik meg. Ez a penészgyep száraz
időben porzik. A tányéron is megjelennek a foltok, a tányér ennek következtében elrothad.
Védekezési lehetőségek: A betegség ellen a vetőmagcsávázás és a fungicides állománykezelés
hatékony védekezési mód. A deszikkálás szerepe hasonlít a fehérpenésznél leírtakhoz.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
140
Diaportés szárfoltosság és -korhadás (Diaporthe helianthi)
Hazánkban 1981 óta jelen van és okoz változó mértékű károkat. Szélsőséges esetben a
termésveszteség a 70-80 %-ot is elérheti.
A betegség tünetei: A levéllemezen nagyméretű, levélerek által határolt, barna színű
levélfoltosság és levélszáradás figyelhető meg. A legjellegzetesebb tünetek a száron alakulnak
ki. A levél és a szár ízesülésénél lévő foltok világosbarnák, csónak alakúak. Később a foltok
növekednek, összefolyhatnak és körülölelhetik a fertőzött szárrészt. A szár bélszövete
elpusztul, a szár üregessé válik, és könnyen törik. A barna színű foltok a tányéron is
megjelenhetnek.
Védekezési lehetőségek: A hibridek ellenállóképességében jelentős különbségek vannak,
célszerű jó toleranciával rendelkező hibridet választani. A kémiai védekezés megelőző
védekezésből (szántóföldi géppel) és a tünetek megjelenésének időszakában légi úton vagy
hidastraktorral végzett védekezésből áll. Fontos az 5-6 éves vetésváltás, a megfelelő tőszám
és tápanyagellátás, valamint a fertőzött növényi maradványok mély alászántása.
Alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria helianthi, A. helianthinficiens)
Szinte minden évben, elsősorban a tenyészidőszak végén jelenik meg, más
kórokozókkal együtt okoz komplex tüneteket.
A betegség tünetei: A levélen barna színű foltok jelennek meg, később ezek összeolvadnak,
majd a levél leszárad. A foltok száron is megjelennek, orsó alakúak, fekete színűek. A
bélszövet lilásan elszíneződik, majd elpusztul. Ezek a tünetek a tányéron is megjelennek.
Védekezési lehetőségek: Megegyezik a diaporte elleni vegyi védekezéssel.
Fekete szárfoltosság (Phoma macdonaldii)
Az utóbbi években egyre súlyosabb károkat okoz, minden évben megjelenik a
napraforgó állományban.
A betegség tünetei: A szár alsó, középső harmadában, a levél és a szár találkozásánál
(hasonlóan a diaportéhoz) nagyméretű, éles szélű fekete foltok jelennek meg, rajtuk ezüstös
hártya látható. A bélszövetben a fertőzött rész alatt fekete elszíneződés látható.
Védekezési lehetőségek: Külön vegyszeres védekezésre ritkán kerül sor, fontos a növényi
maradványok megsemmisítése.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
141
Hamuszürke szárkorhadás és hervadás (Macrophomina phaseolina)
Gyakori polifág kórokozó, a károsítás nem látványos, de jelentős is lehet. Főként a
kényszerérés okoz termésveszteséget.
A betegség tünetei: A fertőzött növények foltokban lankadnak, hervadnak. A tányér átmérője
jelentősen csökken. A bélszövet elhal, benne apró kékesfekete pontok, mikroszkleróciumok
láthatók.
Védekezési lehetőségek: A fertőzött növényi maradványokat meg kell semmisíteni.
Eredményes vegyszeres védekezés nem ismert.
Napraforgórozsda (Puccinia helianthi)
Gyakori, de jelentős kárt ritkán okoz. A tenyészidőszak második felében az idősebb
leveleken rozsdabarna, később fekete pörsenések jelennek meg. Fungicides állománykezelés
ritkán válik szükségessé.
Napraforgó-lisztharmat (Erysiphe cichoracearum)
Az idősebb levelek színén fehéres, majd szürkésfehér lisztharmatbevonat jelenik meg.
Fungicides állománykezelés csak kivételes esetben válhat szükségessé.
Szeptóriás levélfoltosság (Septoria helianthi)
Hazánkban ritkán okoz nagy kárt. Az idősebb leveleken barna, szögletes vagy kerek,
sárga szegélyű foltok alakulnak ki. A fertőzött növényi maradványok aláforgatása és a
vetésváltás betartása megfelelő védelmet nyújt a betegség ellen.
A napraforgó kártevői
A napraforgót a talajlakó kártevők (drótférgek, pajorok) nagymértékben
károsíthatják. Kelés időszakában a fekete barkó (Psalidium maxillosum) és a hegyesfarú
barkó (Tanymecus palliatus) rághatja meg a szikleveleket elsősorban száraz meleg
tavaszokon. A rágcsálók közül a mezei nyúl (Lepus europaeus) és a mezei pocok (Microtus
arvalis) okozhat tarrágásával nagy károkat. A poloskák közül a lucernapoloska
(Adelphocoris lineolatus) okozhat szívogatásával nagyobb szemveszteséget.
Molyhos mezeipoloska (Lygus rugulipennis)
Magyarországon mindenhol előfordul, napraforgón az egész tenyészidőszakban
károsíthatja a leveleket, szárat, virágzatot és a termést.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
142
Károsítás: A napraforgó kelése után a csíranövények és a fiatal napraforgótövek levelei
deformálódnak. A bimbókezdemények közepén is szívogatnak, az érés első fázisában lévő
kaszatok a szúrás nyomán léhák lesznek, későbbiekben csökken az ezerszemtömeg és az
olajtartalom.
Védekezési lehetőségek: csillagbimbós állapottól figyelemmel kell kísérni az egyedszámot, ha
szükséges, inszekticides védekezést kell alkalmazni.
Napraforgómoly (Homoeosoma nebullellum)
Magyarországon régebben a napraforgó legjelentősebb kártevője volt, gazdasági
jelentősége jelenleg csökkenőben van.
Károsítás: A hernyó a virágot, a magkezdeményeket és a mag felső részét rágja meg,
szövedékével összeszövi, rágcsálékával és ürülékével szennyezi az egész tányért. A
magvaknak általában a felső részét károsítja. Közvetett kártétele, hogy a károsított magvak
megpenészednek csapadékos időszakban.
Védekezési lehetőségek: A fitomelán réteget tartalmazó napraforgó fajták a moly kártételével
szemben ellenállóak, termesztett hibridjeink többsége rendelkezik ilyen védettséggel.
Fogékony fajtáknál inszekticidek alkalmazása szükséges lehet, virágzás kezdetén alkalmazva.
Sárga szilva-levéltetű (Brachycaudus helichrysi)
Rendszeresen, jelentős mértékben károsítja a napraforgót. A megtámadott levelek
besodródnak, megkeményednek, idő előtt lehullanak. A hajtás torzul, növekedése megáll.
Nyár végén második, jelentős népessége alakul ki, főleg a napraforgón. Tömeges
betelepedésekor inszekticideket kell alkalmazni.
A napraforgó gyomnövényzete
A gyomnövényzet összetételét nagymértékben meghatározza a vetés ideje, ugyanis a
vetőágy-előkészítés talajmunkáival egyidejűleg elpusztítjuk a korábban kicsírázott
gyomnövényeket. Minél korábbi a vetés, annál kevesebb gyomot tudunk a talajmunkákkal
elpusztítani.
Legnagyobb tömegben a vadrepce (Sinapis arvensis) és a repcsényretek (Raphanus
raphanistrum), a muharfajok (Setaria spp.), a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), a pirók
ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis), a disznóparéjfélék (Amaranthus spp.), a libatopfélék
(Chenopodium spp.) és a keserűfűfajok (Polygonum spp.) találhatók meg. Az évelők sorában
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
143
a fenyércirok (Sorghum halepense), valamint az apró szulák (Convolvulus arvensis) és a
mezei aszat (Cirsium arvense) okozhat gondot.
A napraforgóban a veszélyes, nehezen irtható fajok különösen nagy gondot okoznak,
ezek közül is kiemelkedik a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), melynek visszaszorítása
széleskörű szakértelmet és gyakorlati tapasztalatot igényel. A nehéz irthatóságot az okozza,
hogy ezek a gyomok melegigényesek, így csak késő tavasszal kelnek, amikor a preemegens
készítmények már hatásukat vesztik. Mindemellett képesek mélyről is csírázni. Itt kell
megemlíteni a csattanó maszlagot (Datura stramonium) és a vadkendert (Cannabis sativa).
Egyes területeken az olasz szerbtövis (Xanthium italicum) és a selyemmályva
(Abutilon theophrasti) okozhat nagy problémát az előzőekben említett okok miatt. Ezek a
gyomok a korábbi egyoldalú herbicidhasználatnak is köszönhetően szaporodtak fel.
Betakarítása
A napraforgó érésének kezdetét a tányér és a felső szárrész addigi citromsárga
színének barna elszíneződése jelzi. Csökken a növény és a kaszatok nedvességtartalma, a
tányér szélén elhelyezkedő pikkelylevelek törékennyé válnak. A napraforgó biológiailag
érettnek a kaszat 28-34 %nedvességtartalma mellett tekinthető (ekkor a tányér még 80-85
% víztartalmú).
Betakarítása technikai érettségben kezdhető el, amikor a kaszatok 15-18 %, a felső
szárrész és a tányér pedig 30-35 % víztartalommal rendelkeznek, ennél nagyobb
nedvességtartalmú napraforgó nem teszi lehetővé a betakarítógép veszteségmentes
üzemeltetését.
A veszteségmentes betakarítás és a növényállomány egyenletes leszáradása különböző
deszikkáló anyagok (érésgyorsítók, lombtalanító anyagok) kipermetezésével meggyorsítható.
A napraforgó a biológiai érését általában a virágzás utáni 5-6. hétre éri el, ekkorra már
általában teljesen kialakultak a termést meghatározó komponensek (ezerkaszat-tömeg,
tányérban lévő kaszatok száma) valamint a különböző értékmérő tulajdonságok
(termésnagyság, olaj- és fehérjetartalom, olaj összetétele), csak a növény és a kaszatok
víztartalma magas.
A napraforgó állományszárítása gyors és lassú hatású deszikkálószerek
alkalmazásával történhet. A gyors hatású deszikkáló anyagok kijuttatása 30 % körüli kaszat-
nedvességtartalom mellett, a lassú hatású kijuttatása pedig 40 % kaszat-
nedvességtartalom mellett ajánlható. A permetezés során nagy figyelmet kell szentelni a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
144
vegyszer elsodródásának megakadályozására. A deszikkáló szerek kijuttatása légi úton
(helikopterrel vagy repülőgéppel) lehetséges.
A napraforgó állományszárítása során a következő előnyökkel lehet számolni:
+ a betakarító gépek teljesítménye nő
+ a kaszattermés tisztább és kisebb nedvességtartalmú lesz
+ a kaszatok szárításához kevesebb energia szükséges
+ csökken a betakarítási veszteség.
A deszikkálószerek kijuttatásakor a következő hátrányokkal találkozhatunk:
+ a kezelés elvégzése után 8-10 nap múlva a lehajolt tányérokból a szél hatására a
kaszatok kihullhatnak (10-15 %-os termésveszteség is előfordulhat)
+ a deszikkáló anyagok vegyszermaradványa káros lehet a kinyert olajban
+ vegyszerelsodródás előfordulhat a légi kijuttatás esetén.
Az állományszárító vegyszerek kijuttatása utáni 5-7 nap múlva kezdhető meg a
betakarítás, napraforgó adapterrel felszerelt arató cséplő gépekkel (kombájn). A kombájn
vágószerkezete a 10-15 % nedvességtartalommal rendelkező napraforgó szár levágását hajtja
végre a legkönnyebben. A napraforgó betakarításakor a cséplő és tisztítószerkezetet be kell
állítani (a dob és a szelelő fordulatszámát, a cséplőrés méretét, a tisztítószerkezet rostáit). A
napraforgó betakarítása során elkerülhetetlen, hogy a kicsépelt kaszatok közé tányér- és
szártörmelék ne kerüljön, nagyon lényeges, hogy az előtisztítás során ezek eltávolításra
kerüljenek.
A nagy olajtartalmú napraforgó tárolása 6-8 % kaszatnedvesség mellett lehetséges.
Az előtisztítás után a napraforgót általában szárítani szükséges, a szárító levegő
hőmérséklete maximum 70 °C lehet. A napraforgó szárítását 10 % alatti kaszatnedvesség-
tartalomig kell végezni, a túlszárítás hatására a kaszat törékennyé válik, a héjsérülések
következtében nő a veszteség.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
145
11. Őszi káposztarepce (Brassica napus L.)
11.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A repce a keresztes virágúak (Brassicaceae) családjába, a Brassica nemzetségbe
tartozik (rokon növények még a réparepce, karórépa, tarlórépa, feketemustár, káposzta). A
káposztarepcének őszi és tavaszi változata van, Magyarországon kizárólagosan az őszi
változatot termesztik.
A káposztarepce ősi alakja nem ismert a kutatók előtt, csupán elvadult alakjai
maradtak fenn, öntermékenyülésük tette lehetővé fennmaradásukat. Feltételezett őshazájának
Dél-Nyugat-Európát, Észak-Afrikát, Ázsiát tekintik. A káposztarepce valószínűleg a
káposzta és a kerekrépa természetes kereszteződéséből származik, ennek a lehetőségét az
ókorban-középkorban történő együttes termesztésük biztosíthatta.
Az európai kontinensen kb. a XIII. sz-tól találkozhatunk a repcével, főleg azokban a
nyugati (hűvösebb éghajlatú) országokban termesztették, ahol a napraforgó nagyobb hőigénye
miatt nem volt vethető. A XII-XIII. sz-tól a keresztes hadjáratok után az addigi olivaolaj
helyett a repceolajat („Rüböl”) használták világítóolajként a templomi örökmécsesekben.
Jelenleg a világon több mint 26 millió ha-on termesztik a repcét, termésátlaga 1,5
t/ha, az évenként megtermelt repcemag mennyisége megközelíti a 45 millió tonnát
Magyarországon az utóbbi években vetésterülete meghaladta a 200 ezer ha-t, termésátlaga
1,5-2,0 t/ha.
A repceolajat időszámításunk előtt főleg világításra használták. Olaja nem száradó
olaj, ez tette lehetővé világításra történő felhasználását a korszerűbb világítóanyagok
(petróleum, világítógáz) megjelenéséig. A XX. sz-ban lendült fel ismét a repce termesztése,
ekkor már az étkezésben étolajként hasznosították. Ipari hasznosítása is kiszélesedett: a
nehéziparban a kohászatban, acélöntéskor mint edzőfolyadék szerepelt,
fémmegmunkálások során edző-hűtőfolyadék a repceolaj. Nyersanyaga a festék-, szappan-,
és mosószergyártásnak, segédanyag a textil-, bőr-, gumi- és műanyagiparban. A
gumigyártásban során kénnel keverve kaucsukszerű anyagként, a hadiiparban pedig
nitroglicerin gyártására használják. Különböző kozmetikai cikkek, kenőcsök alapanyaga.
Az olvadáspontjának megváltoztatása lehetővé tette margaringyártásra történő
felhasználását.
Az olaj kinyerési technológiájának fejlődése valamint az erukasav-mentes fajták
biztosítják a repce-olaj egyre nagyobb mértékű étkezési olajként történő felhasználását.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
146
A hagyományos, erukasavat tartalmazó fajták olajának fogyasztása pajzsmirigy- és
érrendszeri megbetegedéseket okoz. Az újonnan előállított erukasav-mentes fajták olaja már
megfelel az élelmezés-egészségügyi előírásoknak, az északi és nyugati országok zsiradék-
szükségletük nagyrészét ma már repceolajból fedezik. 250 kg repcemagból kb. 100 kg olaj
állítható elő.
A repce mézelő növény, 1 ha területről 100-200 kg méz nyerhető.
Az újabb kutatások energia- és tüzelőanyag-forrásként (biodízel) irányítják a repcére a
figyelmet.
Beltartalma: Az őszi káposztarepce magja 40-50 % olajat tartalmaz (a tavaszi
változat olajtartalma 40 %). A repceolaj színe aranysárga, nem száradó, a levegőn folyékony
marad, viszont elég könnyen avasodik. A repceolaj főleg telítetlen zsírsavakat tartalmaz
(zömében olajsavat), a telítetlen zsírsavak fogyasztásának nagy a jelentősége az egészséges
táplálkozásban.
A repce felhasználhatóságát az olajban található erukasav-mennyisége határozza meg. Az
erukasav mind az emberi, mind az állati szervezet számára káros (pajzsmirigy- és
érrendszeri megbetegedéseket okoz, carcinogén – rákkeltő hatású). A nagy mennyiségben
(45 %) erukasavat tartalmazó fajták kizárólagosan ipari célra használhatóak. Az 1970-80-as
években előállított fajták erukasav-tartalma 2-5 % volt, napjainkban az újabb nemesítésű
fajták (ún. „00” duplanullás) már 1 %-nál kevesebb mennyiségben tartalmazzák az
erukasavat, így ezek minden káros következmény nélkül emberi fogyasztásra használhatóak
(az alacsony erukasav-tartalom mellett növeli ezen fajták értékét, hogy alacsony a
glükozinolát-tartalmuk is, ami nagyobb mennyiségben fogyasztva mérgezést okozhat).
A repcemagból az olaj kinyerése után visszamaradó repcedara vagy repcepogácsa
értékes fehérjéket tartalmaz, az egyik legkedvezőbb és legolcsóbb takarmánykiegészítő, a
repcedara fehérjetartalma kb. 38-40 %. A repcemag (főleg a héj miatt) kb. 12-17 %
nyersrostot is tartalmaz, a nyershamu-tartalom 7,0-8,8 %.
11.2. Az őszi káposztarepce rendszertana és alaktana
A káposztarepce két alfaja ismert: az őszi- és a tavaszi forma, Magyarországon az
őszi káposztarepcét termesztjük kizárólagosan.
Alaktana: Amennyiben a mag vetés után elegendő nedvességhez jut, 3-4 nap múlva
megkezdődik a csírázása. A talaj felszínére kerülő sziklevél a napfényen zöld színűvé válik,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
147
asszimilációja már ellátja tápanyaggal a repcét, ez biztosítja a gyököcskéből az elsőrendű
gyökerek fejlődését.
Főgyökérrendszere van,
gyakran 2 m mélységbe is lehatol a
karógyökér. A gyökérzet nagyrésze a
talaj felső, művelt rétegében
található, a növény betakarítása után
akár 1 400- 2 000 kg/ha szárazanyag
mennyiség is visszamarad a talajban
(ez javítja a talaj szerkezetét).
A szár magassága fajtától
függően 110-150 cm magasságot
érhet el, viaszos bevonatú, színe
hamvaszöld, gyakran antociános. A
repce szára dudvásszár, hengeres
vagy tojásdad keresztmetszetű,
elágazódó. A szár állóképessége,
szárszilárdsága fajtatulajdonság, de a
környezeti tényezők és az
agrotechnika is nagymértékben
meghatározza. A megdőlt állomány
betakarítása csak jelentős
termésveszteséggel lehetséges.
A lomblevelek szórt állásban helyezkednek el a száron, enyhén szőrözöttek,
viaszréteggel borítottak, színük szürkés-kékes.
Sátorozó fürtvirágzata élénk citrom- vagy krómsárga színű jellegzetes keresztes
virág. A csészelevél a 4 szirommal váltakozó állású, a szirmok egymással szemben keresztben
állnak, a 6 porzóból a 4 belső hosszabb. Egy tábla virágzása akár 30-40 napig is elhúzódhat
(április második felétől május elejéig), meleg, száraz időjárásban rövidebb, hűvösebb,
csapadékos időjárás esetén pedig hosszabb virágzási időre kell számítani, a szeles idő is
meggyorsítja a növények virágzását. A virágzás idején nagyon lényeges az állati kártevők
elleni védekezés (mivel mézelő növény, méhkímélő technológia alkalmazásával).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
148
A repce fakultatív öntermékenyülő növény (a virágok kétharmad részben
öntermékenyülőek, egyharmad részben pedig idegentermékenyülőek). A repcevirágokat
leggyakrabban a mézelő méhek, de más méhfajok (bányászméhek, karcsú méhek, fali méhek)
látogatják. A legfontosabb tényező a repce beporzásában mégis a szél (a mozgó növényeken a
portokokból a bibére hull a virágpor). A főhajtás virágainak kb. 76 %-ából alakul ki termés.
A repce termése sokmagvú becő. A középső és a csúcsi virágok kinyílásáig a már
korábban megtermékenyült virágokból a becők kifejlődnek (az egyenetlen érés miatt nehéz a
betakarítási idő helyes megválasztása). A becőben 19-22 db két sorban elhelyezkedő
szürkésbarnától feketéig változó színű mag található 40-50 % olajtartalommal. A magok
gömbölyűek, színük fekete vagy ibolyásfekete, sima.
11.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
Szárazabb, csapadékszegény körülmények között és télen hideg, hótakaró nélküli
területeken a tavaszi káposztarepcét termesztik. Az őszi káposztarepce termesztésére inkább a
hűvösebb vagy mérsékelten meleg őszi és kora nyári időjárás a megfelelő. Ilyen körülmények
között éri el a tél beállta előtt a 8-10 leveles rozetta állapotot, ami megfelelő
gyökérnagysággal párosulva lehetővé teszi a -16 - -20 °C hideg elviselését. Az olyan
talajokon, amelyek hajlamosítanak a felfagyásra, ill. megkésett vetés esetén nagymértékű
lehet a téli kipusztulás. A repce biztonságos áttelelésére hazánkban azokon a területeken
számíthatunk, ahol nagy a valószínűsége a hótakaró kialakulásának (hótakaró alatt a repcét a
több napig tartó erős fagy sem károsítja). Főleg abban az esetben csökken a repce fagytűrő
képessége, ha a tavaszi regenerálódás után hirtelen ismét -8 - -10 °C-os átmeneti lehűlés
következik be. A virágzás idején ismét megnő a fagyérzékenysége. Növekedéséhez és
fejlődéséhez 7 °C feletti hőmérsékletet, a télre való felkészüléshez pedig két-három napig
tartó +3 és -2 °C közötti hőmérsékletingadozást igényel. Egy őszi levél kifejlődéséhez 5 °C
küszöbérték feletti legalább 90 °C hőösszeg, virágzásához pedig 8 °C küszöbérték feletti 190-
210 °C hőösszeg szükséges. Tenyészidejében 1700-2500 °C hasznos hőösszegnek kell
kigyűlnie (2 °C küszöbérték felett összegezve).
Hosszúnappalos növény, virágzása idején legalább 12 órás nappali megvilágítást
igényel, 1300-1500 napsütéses órára van szüksége a megfelelő fejlődéséhez.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
149
Vízigény
A repce vízigénye 580-700 mm. Vízigény szempontjából kritikus fenofázisok a
repcetermesztésben a kelés – megerősödés (szeptember, október), az oldalhajtások számának
kialakulása (május) és június eleje, a becőszám, becőben lévő magok számának és az
ezerszemtömeg kialakulásának időszaka. A repce egész ideje alatt igényli a kedvező
vízellátást, terméskötődés során pedig a párás (virágzáskor 80 % páratartalom körüli),
csapadékos időjárást kedveli. Kis páratartalom esetén a bimbók egy része megtermékenyülés
nélkül lehull. Magyarországon nem öntözik a repcét, a termesztett fajták alkalmazkodtak a
hazai viszonylag szárazabb körülményekhez.
Talajigény
A repce mérsékelten igényes a talaj tulajdonságaival szemben, de megfelelő
termésnagyság eléréséhez a középkötött, legalább közepes tápanyag-szolgáltató képességű,
50-60 cm-es termőréteggel rendelkező, 40-50 Arany-féle kötöttségi számú, jó mészállapotú,
cserepesedésre nem hajlamos talajokon számíthatunk. A repce a gyengén lúgos kémhatású
talajokat szereti, savanyú kémhatású, sekély termőrétegű talajok nem alkalmasak a repce
termesztésére (6,5 pH-nál alacsonyabb érték terméscsökkenést okoz). Belvizes terület, ill.
homoktalajok szintén nem megfelelőek számára. A téli fagykár megnövekszik az olyan
talajokon, ahol az altalaj kötött, és 20-50 cm-es rétegben vízzáró réteg található.
Legmegfelelőbb talajtípusok a repce számára a barna erdő-, a csernozjom-, csernozjom
réti-, réti csernozjom és réti talajok.
11.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A repce nem kifejezetten igényes az előveteménnyel szemben, de néhány szempontot
feltétlenül szem előtt kell tartanunk a vetésváltásba illesztésénél. A repcét korán (augusztus
vége, szeptember eleje) kell vetni, így csak olyan növény szerepelhet előtte, ami biztosítja a
korai vetés lehetőségét. Célszerű olyan növényt választani előveteményként, ami kevés
mennyiségű szár- és növénymaradványt hagy vissza a területen a talajművelés jó minőségben
történő elvégzése érdekében. A repce korai vetése, ill. a magok csírázásához szükséges
talajban tárolt nedvességtartalom megköveteli a víztakarékos talajművelés alkalmazását (az
elővetemény betakarítása után azonnal a tarlóhántás és a tarlóápolások lezárása). A repcének
és az előtte termesztett növénynek nem lehet közös betegsége, kártevője.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
150
Mindezen követelményeknek a kalászos gabonák felelnek meg, ezek közül is az őszi
árpa és az őszi búza számít a repce legjobb előveteményének (legalább 5 héttel a repce
vetése előtt betakarításra kerülnek, nem hagynak vissza nagymennyiségű tarlómaradványt,
nem szárítják ki a talaj vízkészletét, a szükséges talajművelések időben és jó minőségben
elvégezhetőek, nincs közös kártevőjük, betegségük a repcével. Ha őszi búza a repce
előveteménye, figyelni kell arra, hogy galajjal erősen fertőzött táblát ne válasszunk. A tavaszi
árpa szintén jó előveteménynek ítélhető (a tavaszi árpát is gyengébb nitrogén-szolgáltató
képességű talajokon termesztik). Megfelelő előveteménye lehet még a repcének a nyáron
betakarításra kerülő burgonya és az olajlen, valamint az egynyári tömegtakarmányok.
Nem megfelelőek a repce számára a keresztesvirágú növények, a szántóföldi
zöldségnövények, ill. az olyan növények, amelyek nagymennyiségű szármaradványt hagynak
vissza a területen, és betakarításuk július 30-a után történik.
A repce önmaga után 4 év múlva kerülhet vissza a területre. Figyelni kell az előző
évi repcetábláktól való távolságra is, mert a kártevők és a betegségek átterjedhetnek.
Tápanyagellátás
A repce gyors fejlődéséhez igényli a talaj felső 5-15 cm-es rétegéből a könnyen
felvehető tápanyagokat. A repcének tavasszal is jelentős a tápanyagszükséglete (tavaszi
regenerálódásához nitrogént igényel). A kijuttatott tápanyagok mennyiségét a növény
biológiai igényén túl a talaj felvehető tápanyagtartalma és a tervezett termés nagysága
határozza meg.
A repce fajlagos tápanyagigénye A kijuttatott trágyaadagok:
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
Nitrogén: 5,5 kg/100 kg 140-200 kg/ha
P
2
O
5
: 3,5 kg/100 kg 80-120 kg/ha
K
2
O: 4,3 kg/100 kg 100-150 kg/ha
CaO: 5,0 kg/100 kg
MgO: 1,0 kg/100 kg
A repce meghálálja a kijuttatott szervestrágyát, de ma inkább műtrágyával elégítik ki
tápanyagigényét.
A foszfor- és kálium-műtrágyák kijuttatási ideje a nyári alaptalajművelés (szántás), a
nitrogén kijuttatása megosztva történik: 0-30 % ősszel, 50-60 % télvégén (tavaszi gyors
fejlődéshez), 25-35 % szárbaindulás-zöldbimbós állapotban (elágazódások növelése).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
151
A nitrogén hiánya esetén a levelek sárgás színűek lesznek, főleg tavasszal a fiatal
leveleken jelentkezhetnek a tünetek. A N-felvétele tavasszal egyenletesen nő egészen a
virágzás idejéig, a nitrogén-igény a maximális mennyiségét a virágzás idején éri el, ezután
már visszaesik felvétele. A túlzott mennyiségű nitrogén műtrágya hatására csökkenhet az
olajtartalom és növekedhet a fehérjetartalom, a túl buja őszi fejlődés következtében
könnyebben kifagyhat a repce, valamint a tenyészidő meghosszabbodása következtében a
maghozó fejlődési szakasz későbbre tolódik. Az ősszel túl fejlett repcét a gyökér-
gubacsormányosok jobban károsítják.
A foszfornak van legnagyobb hatása a növény növekedésére, az elágazódások
számára és a becőkben lévő magszámra. A foszfor segíti a növény gyökeresedését, javítja a
télállóságot és mérsékli a betegségekkel szembeni fogékonyságot. A foszfor felvétele a
virágzás idején éri el maximális nagyságát, virágzás után a levélben és szárban található
foszfor nagyrésze átvándorol a becőbe és a magba. Foszforhiány esetén a növény sötétzöld
színű lesz, a fejlődésében visszamarad.
A kálium javítja a repce télállóságát, növeli a betegségekkel szembeni
ellenállóképességet, elősegíti a levelek, hajtások képződését. A kálium felvétel legintenzívebb
tavasszal, a virágzás után már csökken mennyisége a szárban és a levélben, míg növekszik a
becőben és a magban. Kálium-hiány esetén a szár vékony, a levelek kicsik és sötét kékeszöld
színűek lesznek. A levélszéleken apró foltok jelennek meg, súlyos hiány esetén teljesen el is
halhatnak a levelek. Hiánya csökkenti a növény ellenállóképességét a betegségekkel szemben.
A repce mélyrehatoló gyökérzetével a az altalajból is képes a szükséges meszet
felvenni, ha innen nem tudja mész-igényét kielégíteni, mésztrágyázással kell biztosítani ezt
számára. Savanyú, mészhiányos talajokon szintén pótolni kell a meszet.
A savanyú barna erdőtalajok kivételével a repce általában elegendő magnéziumot
képes felvenni a talajból, hiánya eseten a magnézium kijuttatása mésztrágyázással is
kombinálható (dolomit, magnezitmész).
Talajművelés
A repcetermesztés sikerességét az igen gondos talajműveléssel, a vetés idejére
kertszerűen elmunkált magágykészítéssel lehet megalapozni. A repce augusztus végi,
szeptember elejei vetésideje miatt viszonylag elég rövid idő áll rendelkezésre az előkészítő- és
az alaptalajművelés végrehajtására, valamint nagyon sok évben a talajművelések idején (nyár)
kedvezőtlenek az időjárási feltételek (kevés csapadék, szárazság), és a talajban is kevés
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
152
nedvesség marad az elővetemény betakarítása után (száraz talajon nehéz megfelelő minőségű
talajmunkát végezni).
A repce biológiai igényét a középmélyen végzett alapművelés és a kiváló minőségű
magágy elégíti ki. A talajműveléseket úgy kell végezni, hogy a talajnedvességet megőrizzük,
porhanyós, ülepedett, egyenletes felszínű, nedves, kertszerűen elmunkált magágyat alakítsunk
ki, ami a felső 2-4 cm-es mélységben aprómorzsás, rögmentes. Az elővetemény betakarítása
után a tarlóhántást tárcsával azonnal el kell végezni, és a talaj nedvességtartalmának
megőrzése miatt azonnal gyűrűshengerrel le kell zárni. A tarlóhántás legyen rögmentes (ezért
sekélyen kell végezni), a gyomok és a kultúrnövények magvainak minél korábbi kelése
érdekében. A tarló ápolásával (tárcsa + gyűrűshenger), a fokozatos mélyítő műveléssel (15-18
cm) a talaj kedvező fizikai állapotát és nedvességmegőrzését segítjük elő. Az árvakelések és
kikelt gyomnövények tarlómaradványait is bedolgozzuk a tarlóápolás során, ezzel elősegítjük
a növénymaradványok minél gyorsabb lebomlását a talajban.
Július végén, augusztus elején következik az alapművelés (ekével
középmélyszántás, vagy energia- és költségmegtakarítás miatt a sekélyebb szántás
kombinálása lazítással). A szántás zárása nehézfogas és gyűrűshenger kombinációjával
szögben történik. A magágykészítést 4-6 cm mélységben az őszi nitrogén kijuttatásával
egyidejűleg kombinátorral végezzük.
Vetés
Nagyon lényeges feladat a repce vetésidejének megválasztása: túl korai vetés esetén a
repceállomány nagyon megerősödik, még ősszel megkezdődik a szárbaindulása, a
szárbaindult repce fagytűrő-képessége csökken, könnyen kifagyhat, hótakaró alatt pedig
kipállik. Megkésett vetés esetén nem éri el a repce a szükséges 8-10 tőleveles (rozettás)
fejlődési szakaszt, ami legkedvezőbb a tél elviselésére, a gyökerük is fejletlen, így szintén
megnő a kifagyás veszélye. Legkedvezőbb vetésidő magyarországi körülmények között
augusztus 25 – szeptember 10.
A repce optimális csíraszámának a meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy a
növényen a virágzati oldalágakon található a termések döntő hányada, ezért a növény
elágazódásának elősegítésével a termés mennyisége növekedhet. Tavaszra kb. 80-100 db/m
2
áttelelt növény biztosítja a szükséges termés elérését, a szükséges csíraszám 1,0-1,4 millió
db/ha. A 24 cm-es sortávolság (dupla gabona sortávolság) biztosítja a növények kellő
tenyészterületét a szükséges elágazódások kialakulásához.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
153
A repcét sekélyen kell vetni (ezermagtömeg: 4-6 g), a vetésmélység 2-3 cm legyen. A
később kelő növények nem erősödnek meg kellőképpen a tél beálltáig, nagy lesz a kifagyás.
Tavasszal a növényvédelmi beavatkozások sem tervezhetőek pontosan egyenetlen fejlettségű
növényállomány esetén (15. táblázat).
15. táblázat A repce vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság, cm
Tőtávolság, cm
Vetésmélység, cm
Csíraszám, millió/ha
Vetőmagmennyiség, kg/ha
VIII. 25-IX. 10.
24
3 - 4
2 - 3
1,0 – 1,4
3 – 5
Vetési hibák:
- túl korai vetés
- túl kései vetés
- túl mély vetés
- egyenetlen mélységű vetőágy
Növényvédelme
A repce betegségei
A repce gombabetegségei
Repcebecőrontó (Alternaria brassicae, A. brassicicola)
Az egyik legismertebb és leggyakrabban előforduló repcebetegség. A becőfertőzés
nyomán mintegy 20 %-os termésveszteség lehet.
Tünetek és diagnózis: A leveleken nagy, sötétbarna, ovális foltok jelennek meg, súlyos
esetben a fertőzött levél elpusztul. A becők falán sötétfekete foltok képződnek, a becő
felnyílik és a magok kiperegnek.
Védekezési lehetőségek: A betegség súlyosabb fellépésekor a korábbi betakarítás és az
állományszárítás csökkenti a kárt. Fungicides állománykezelésre ritkán kerül sor.
Fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
A repce egyik legsúlyosabb betegsége („repcerák”). Az általa okozott kár
meghaladhatja az 50 %-ot is.
A betegség tünetei: A növények szárán világosbarna, kerek, világosabb sávokkal zonált
megnyúlt foltok jelennek meg. A szárban fehér szövedék látható, benne fekete kitartóképletek
(szkleróciumok). Csapadékos időben a száralapon is megjelenik a fehér, vattaszerű micélium.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
154
A betegség általában foltokban jelentkezik.
Védekezési lehetőségek: Legfontosabb az 5-6 éves vetésváltás betartása úgy, hogy ez idő alatt
más gazdanövénye sem kerül a vetési sorba.
Gyökérgolyva (Plasmodiophora brassicae)
A betegség tünetei: A repce fő- és mellékgyökerein fehéres színű kinövés, golyva keletkezik.
Ez a növény fejlődésével barnul, megrepedezik, nedves talajban elrothad. A fertőzött
növények hervadnak.
Védekezési lehetőségek: A savanyú talajok pH-jának emelése meszezéssel, a savanyító hatású
műtrágyák használatának kerülése. Vegyszeres védekezési lehetőség nem ismert.
Repceperonoszpóra (Peronospora parasitica)
Csapadékos, hűvös, hideg időjárás kedvez a terjedésének, hazánkban nem gyakori.
Már ősszel a levelek színén kivilágosodó foltok keletkeznek, a fonákon piszkosfehér
penészgyep jelenik meg, a foltok később beszáradnak. Fungicides védekezésre hazánkban
általában nem kerül sor, de súlyosabb őszi fertőzés esetén indokolt lehet. Kerülni kell a túl
sűrű állományt és a növény túlzott tápanyagellátását.
A repce kártevői
Nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala)
Hazánkban mindenütt előfordul, szinte minden évben okoz kisebb-nagyobb károkat. A
lárva károsításának köszönhetően a kifagyás mértéke megnő.
Károsítás: Az imágó ősszel a kelő repce sziklevelein lyuggat, ezáltal a növényt nagyobb
párologtatásra készteti, így – elsősorban száraz őszelőn – a súlyosan károsított növény el is
pusztulhat. A lárvák ősszel és télen az alsó levelek nyelében furkálnak, majd kora tavasszal a
szárban járatokat rágnak. A lárvákkal erősen fertőzött levelek sárgulnak, majd elfonnyadnak.
Védekezési lehetőségek: A repce felszívódó hatóanyagú inszekticiddel történő csávázása a
kelés után 1-2 hétig védelmet nyújt. A későbbiekben inszekticides kezeléssel célszerű
védekezni.
Repcedarázs (Athalia rosae)
Hazánkban általánosan elterjedt faj, egyes évjáratokban ősszel nagy károkat okozhat.
Károsítás: Ősszel a 3-4 leveles állapotú repce levelein eleinte kis lyukakat rágnak, később a
rágás nyomán csak a levél fő- és mellékerei maradnak meg.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
155
Védekezés irányelvei: Megfelelő tápanyagellátás, talaj-előkészítés és megfelelő időben
végzett vetés a kártétel mérséklését jelenti, mivel a növény növekedése gyors a kedvező
körülmények hatására. Súlyos kártétel esetén inszekticides állománykezelést kell alkalmazni.
Káposztalepke (Pieris brassicae)
Magyarországon általánosan elterjedt, tömeges megjelenésükkor nagymértékű kárt
okoznak a káposztaféléken.
Károsítás: A fiatal hernyók eleinte a leveleken hámozgatnak, később azt szabálytalanul
átrágják. Súlyos kártételekor tarrágás is előfordul.
Védekezési lehetőségek: A fiatal lárvák ellen védekezni lehet rovarölőszerekkel.
Repceszár-ormányos (Ceutorrhynchus quadridens)
Magyarországon termesztett és vadon élő tápnövényein előfordul, repcén kisebb
károkat okoz.
Károsítás: Az imágók hámozgatják a növény leveleit, szárát és a becőket. A lárvák szárban
odvasítanak, a károsított szárrész gyakran felhasad. A megtámadott növény lankad, hervad.
Védekezési lehetőségek: Március végén célszerű védekezni ellene. A virágzás kezdetétől csak
méhkímélő technológiával szabad védekezni.
Repce fénybogár (Meligethes aeneus)
Hazánkban mindenütt gyakori faj. Kártételének megakadályozása egyes években a
repce növényvédelmének alapvető feladata.
Károsítás: Az imágó pollenevő, de tojásrakás miatt a bimbóba oldalról belerág, ami miatt az
leszárad. A lárva a virágrészeken táplálkozik. Az imágó pollenfogyasztása során megsértheti a
bibét, ami torz becőfejlődést okoz.
Védekezési lehetőségek: A rajzó imágó ellen tudunk legjobban védekezni vegyszerekkel. A
védekezésnek folyamatosnak kell lenni, akár 4-5 alkalommal is védekezni kell. A méhkímélő
technológia szabályait maradéktalanul be kell tartani.
Repcebecő-ormányos (Ceutorrhynchus assimilis)
A repcén károsító ormányosok közül a legnagyobb kár okozza. A repcebecő
gubacsszúnyoggal együtt a 80-90 %-ot is elérheti a magkárosítás.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
156
Károsítás: Az imágó tavasszal a növény szárát, a leveleket és a különböző fejlettségű
bimbókat furkálja meg. A lárva a becőben él és a magkezdeményeket kívülről rágja meg. A
károsodott becő korábban érik, felnyílik és magtermése kihull.
Védekezési lehetőségek: Az imágók ellen lehet hatékonyan védekezni. Virágzás előtt és
virágzáskor, valamint virágzás után kell védekezni a méhkímélő technológia előírásainak
megfelelően.
Repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae)
A repcebecő ormányossal együtt nagy károkat okozhat egyes évjáratokban.
Károsítás: A lárvák a magkezdeményeket és a becő falát rágják, emiatt a becő idő előtt
felnyílik és a mag a talajra hull.
Védekezés lehetőségek: Megegyezik a repcebecő-ormányosnál tárgyaltakkal.
A repce gyomnövényei
A hagyományos, nagyobb vetőmagmennyiséggel vetett fajták gyomelnyomó
képessége jó, így ezeknél a fajtáknál a gyomosodás kisebb gondot okoz. A nagyobb sortávval,
kis vetőmagnormával vetett hibrid káposztarepcének a kelés utáni 1-2 hónap alatt
gyomelnyomó képessége szinte alig van, a talajfelületet nem zárja, így sok gyom megjelenhet
a táblán. A repce kelésével egyidőben vagy azt követően csírázó gyomfajok az őszi
gyomállományt alkotják. Ősszel kelnek és a repcével együtt áttelelnek pásztortáska (Capsella
bursa-pastoris), tyúkhúr (Stellaria media), árvacsalán-fajok (Lamium spp.) és veronika-fajok
(Veronica spp.). Ősszel és tavasszal egyaránt csírázik az ebszikfű (Matricaria inodora),
ragadós galaj (Galium aparine), pipacs (Papaver rhoeas), a nagy széltippan (Apera spica-
venti), pipitér-fajok (Anthemis spp.), mezei tarsóka (Thlaspi arvense), mezei árvácska (Viola
arvensis), mezei szarkaláb (Consolida regalis) és a sebforrasztó zsombor (Sisymbrium
sophia). Egyes területeken az árvakelésű őszi búza és az őszi árpa is jelentős gyomkártételi
veszélyt jelenthet.
Tavasszal domináns lehet a repceállományokban a pipacs, ebszikfű, az orvosi szikfű,
ragadós galaj, tyúkhúr és a nagy széltippan. Ebben az időszakban a repce a gyomok
kártételére fokozott mértékben érzékeny, gyomfertőzött területen a tavaszi fejlődés gátolt, a
repce fejlődése lelassul.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
157
Betakarítás
A repce akár egy hónapot is meghaladó virágzása és egyenetlen érése következtében
nagyon lényeges feladat a betakarítási idő helyes megválasztása. A repcemagban az
olajképződés és olajbeépülés főleg az érés idején történik, a magvak olajtartalmát a
betakarítási idő is befolyásolja. Korai betakarítás esetén az olajtartalom alacsony marad. Érési
időszakban a csapadékos időjárás, a sorozatos átnedvesedéssel – megszáradással, növeli a
becők felnyílását, a pergési veszteséget.
A repce érése június közepére, második felére esik. Magyarországon a repcét
egymenetben, kombájnnal takarítják be, az egymenetes betakarítás előfeltétele az
állományszárítás. A repcét teljes érésben kell betakarítani, amikor a becőkben lévő magvak
csillogó fekete színűek, mozgatás hatására a becőkben lévő magok zörögnek, ujjal már nem
nyomhatók össze.
Amikor a becőkben lévő magvak 70-80 %-a már érett, elvégezhetjük a deszikkálást. A
vegyszerek egyaránt kijuttathatóak szántóföldi és repülőgépekkel, az elsodródásra itt
különösen figyelni kell. Az állományszárítókat célszerű a reggeli, ill. az esti órákban kiszórni,
a pergési veszteség csökkentése érdekében. Egyszerre mindig akkora terület deszikkálását
végezzük el, amekkorát egy nap alatt be tudunk takarítani.
Érésgyorsító vegyszer is kijuttatható, kb. 40 %-os magnedvességi állapotban (ekkor
a becők kb. 50-60 %-a érett). Ez csak gyommentes állományban használható (csak a
generatív fejlődési szakaszban lévő növényekre hat, így a gyomokat nem szárítja le).
A kb. 12 %-os nedvességtartalmú repcét egy menetben gabonakombájnnal kell
betakarítani. A kombájn-tiszta repcemagot az idegen fajú növények magvaitól, a becő- és
szármaradványoktól meg kell tisztítani. A mag tárolása magas olajtartalma miatt 8-10 %
nedvességtartalom mellett lehetséges. 10-12 % nedvességtartalom esetén, valamint párás,
nyirkos időben végzett betakarítás esetén a repcemagot szárítani szükséges, ipari felhasználás
esetén a szárítólevegő hőmérséklete ne haladja meg a 45
o
C-ot (vetőmag esetén nem ajánlatos
a szárítás).
Célszerű a betakarítás után visszamaradó repceszár talajbadolgozása, mivel könnyen
bomló szervesanyagként a talaj szervesanyag-készletét gyarapítja.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
158
12. Olajlen (Linum usitatissimum L.)
12.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A kultúrlen egyik legrégebben termesztett növényünk, több mint 8000 évre tekint
vissza termesztése. Vadon termő alakja nem ismert. Vavilov szerint a lennek két származási
központja van: a kismagvú, túlnyomórészt rostlen fajtáké Délnyugat-Ázsia, a nagymagvú,
zömmel olajlen fajtáké pedig Észak-Afrika és a Földközi-tenger melléke.
Az olajlennek két változatát termesztjük hazánkban, egyik az ipari, másik az étkezési
célra használható típus.
Ipari felhasználásra a nagy jódszámú, száradó növényolaj alkalmas, aminek magas a
telítetlen zsírsav tartalma (linol-, linolén- és olajsav). Az ipari lenolaj jódszáma 160 feletti.
Nagy jódszámú lenolajat a kence-, a festék- és a lakkgyártás, valamint a textil-, a nyomda- és
a gyógyszeripar használ.
Az olaj kinyerése után visszamaradó dara vagy magpogácsa, könnyen emészthető,
fehérjében gazdag takarmány. Beteg vagy leromlott állatok kondícióját javítja. Szopós állatok
elhullása csökkenthető etetésével.
Az ipari olajlen termesztését a szintetikus festékipar az elmúlt évtizedekben háttérbe
szorította. Számos példa igazolja, hogy a szabadban a hő és a fagy hatásának kitett fém
tárgyakat, hidakat stb. a korrózió ellen, valamint az építkezésnél felhasznált fát a korhadástól
jóval hosszabb időre megvédik a lenolajból készült festékek, mint számos szintetikus
készítmény. Az olajlen növényi rostban gazdag szárát a kárpitos ipar is használja.
Az élelmiszeriparban a sütőipar és a cukrászat használ kisebb jódszámú étkezési
olajlen magot. Magjából diabetikus tápszerek készíthetők, pirítva pedig emésztést elősegítő
hatása van.
12.2. A len rendszertana és alaktana
A len (Linum usitatissimum) kétszikű növény, a lenfélék (Linaceae) családjába, ezen
belül a lenek (Linum) nemzetségébe tartozik. A nemzetségben körülbelül 200 fajt találunk,
köztük évelőket is, a kultúrlen mellett.
A kultúrlen változatai a nagymagvú olajlen (Linum usitatissimum convar.
macrospermum), a kismagvú, finomrostú rostlen (Linum usitatissimum convar.
microspermum) és a közönséges magvú len (Linum usitatissimum convar. mezospermum).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
159
Az olajlen a melegebb tájak növénye. Alacsonyabb (30-70 cm-es), bokrosabb, mint a
rostlen, magvai nagyok. A lenmagolajat főleg lakkok, kencék, linóleum és szappan gyártására
használják. A visszamaradó préspogácsa zsír- és fehérjedús takarmány, de a mag linamarin
ciánglikozid-tartalma miatt nagyobb mennyiségben minden állatfajra mérgező hatású.
A len morfológiája
Főgyökérrendszert fejleszt, karógyökere nem hatol mélyre, 80-110 cm-re, a
gyökértömeg nagy része a talaj felső 30-40 cm-es rétegében helyezkedik el. Az elsőrendű
elágazások 25-30 cm, a másodrendűek 15-20 cm hosszúak. Gyengén fejlett gyökérzete miatt
érzékeny az egyenletes vízellátásra és a tápanyagellátásra.
A len lágyszárú növény. Az olajlennél a szár elágazása előnyös, a mai fajtáknál már
az alaptól elágazik, magassága 40-100 cm. A szárat viaszréteg borítja, ettől kékes színű.
A levelek a száron szórtan állnak, keskeny lándzsásak, hosszuk 15-40 mm,
szélességük 2-4 mm, viaszréteggel borítottak.
Virágzata sátorozó többes bog. A virágok öttagúak, öt csészelevele és ötszirmú
pártája van. A párta többnyire égszínkék színű, de lehet fehér is. A sziromlevelek a
termékenyülés után hamar lehullanak. A virág jellemzően öntermékenyülő, idegen megporzás
elvétve fordul elő. A virágzás hajnalban kezdődik és napos időben 9-10 óráig tart. Esős,
borult napokon a szirmok nem nyílnak fel. A termékenyülés akár a nyílás előtt, a zárt
virágban is megtörténhet.
Toktermése 5 kopáccsal nyílik, alakja gömbölyű, lapított, csúcsos vagy hengeres
lehet. Maximálisan 10 magot tartalmazhat, de legtöbbször csak 6-8 mag fejlődik benne, a
magszám fajtától és időjárástól függően változik. Az olajlen tokja kevesebb magot tartalmaz,
mint a rostlen fajtáké. A mag alakja lapos, tojásdad, a köldökénél elkeskenyedő, kissé
féloldalas. Felülete jellegzetesen sima, fényes. Színe a sárgás vajszíntől a sötétbarnáig
változó. Az olajlen két fajtatípusát a mag színéről is meg lehet különböztetni, a nagy
jódszámú ipari olajat adó fajták magja sötétebb, barna színű, az étkezési olajlen fajták magja
sárga színű. Ezermagtömege 8-12 g.
Az olajlen magjai 35-37 % gyorsan száradó olajat tartalmaznak, fehérjetartalmuk 23-
27 %, a fehérje jó biológiai értékű, aminosav összetétele kedvező, metionin és lizin tartalma
viszonylag alacsony.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
160
12.3. Termőhelyigény
Talajigénye
Az olajlen számára legkedvezőbbek a középkötött vályogtalajok (csernozjom) és
középkötött erdőtalajok, melyeken tavasszal a magas talajvíz vagy belvíz nem veszélyezteti a
magágykészítést és a vetést. Lényeges, hogy a talaj folyamatosan képes legyen fedezni a
növény vízigényét átmeneti szárazabb időszakban is.
Éghajlatigénye
Az olajlen melegebb időjárást kedvel, rövidnappalos növény. Az ország déli és keleti
tájain vannak olyan hő-, fény- és csapadék viszonyok (arid), melyek elősegítik, hogy az
ezermagtömege megközelítse, vagy meghaladja a 8 g-ot, és olajának minősége a termesztési
céloknak legjobban megfeleljen.
Az ipari olajlen fajták a legigényesebb szántóföldi növényeink közé tartoznak. Ezért
ipari célra alkalmas környezete az Alföld, a Duna-Tisza közének déli része, a Jászság,
Budapesttől délre a Duna vonulata és Dél-Dunántúl. Étkezési olajlen fajtáknak megfelel
Heves térsége és a Kis-Alföld is.
A lenmag már 2-3 °C-on csírázni kezd, de erőteljes, gyors csírázásához a vetés
mélységében (2-3 cm) legalább 7-8 °C–ra van szükség. Kelése után rövid ideig –4 °C körüli
fagyot károsodás nélkül elvisel.
Gyengén fejlett gyökérzete miatt a talaj nedvességkészletét rosszul hasznosítja,
egyenletes vízellátást igényel. Vízigény szempontjából kritikus időszak a virágzás környéke.
Virágzás idején beköszöntő száraz, meleg időjárás esetén a kórótermés és a magtermés is
kedvezőtlenül alakul.
12.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A len az előveteménnyel szemben nagyon igényes. Hat-hét évnél korábban nem
kerülhet a len ugyanarra a táblára. A lenuntság nem más, mint a gombás betegségek
(lenfenésedés, lenragya, polisporás szárbarnulás és szártörés) nagymértékű felszaporodása.
A len előveteménye olyan növény legyen, amely nem gyomosítja a talajt, a talaj
tápanyagait nem egyoldalúan használja ki, legyen idő a megfelelő talajelőkészítésre, és
nitrogénnel ne gazdagítsa a talajt. A nagy vízfelhasználású növények nem előnyösek.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
161
Kukorica után a gyomirtásra használt vegyszerek, különösen a triazin maradványai
problémát okozhatnak. A len érzékeny a gyomirtószer maradványokra, és ilyen területen
hiányosan kel.
Jó előveteményei: kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa)
Közepes előveteményei: silókukorica, korai szemeskukorica (triazin!)
Rossz előveteményei: maghüvelyesek (borsó, bab, szója), pillangós
takarmánynövények (lucerna, vöröshere), cukorrépa,
burgonya, napraforgó, repce, kukorica (kései betakarítású),
cirokfélék
Önmaga után 6-7 évig nem vethető.
A len a legtöbb növénynek jó előveteménye, mellyel nincsenek közös betegségei.
Tápanyagellátás
A len tápanyagfelvétele a növény fejlődésének első szakaszában a legintenzívebb,
ezért keléskor és szárbainduláskor a talajban elegendő mennyiségű és minőségű, könnyen
felvehető tápanyagnak kell lennie. A len káliumigényes növény, az olajlennél a káliumhiány
az olajtartalom csökkenését eredményezi, a rostlennél a rost minősége gyengébb lesz. A
hiányos foszforellátottság a növény elágazásainak és a gubók számának csökkenését idézi elő,
ami olajlennél különösen hátrányos.
Az olajlen fajlagos tápanyagigénye A kijuttatandó trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
N 4,0 kg/100 kg N 80-90 kg/ha
P
2
O
5
1,3 kg/100 kg P
2
O
5
50-70 kg/ha
K
2
O 5,0 kg/100 kg K
2
O 70-100 kg/ha
CaO 1,8 kg/100 kg
MgO 0,3 kg/100 kg
A foszfor és kálium műtrágyákat ősszel juttatjuk ki, és az őszi talajmunkákkal
bedolgozzuk a talajba. A len sekély gyökerezése miatt inkább a szántás után adjuk ki és az
elmunkáláskor dolgozzuk be a talajba. A szükséges nitrogénadagot tavasszal adjuk ki, és a
magágykészítés során a talajba dolgozzuk.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
162
Talajelőkészítés
A len apró magja és lassú kezdeti fejlődése miatt kiváló minőségű, aprómorzsás,
kertszerűen elmunkált magágyat igényel. Ennek alapja az őszi szántás. A szántást megelőzően
a nyáron betakarított kalászos után tárcsával tarlóhántást végzünk, mely során a
tarlómaradványokat tárcsával sekélyen bedolgozzuk és hengerrel lezárjuk. A hántott tarló
ápolását tárcsa +gyűrűs hengerrel akkor végezzük, amikor a tarló kizöldült, de a gyomok még
magot nem kötöttek. A következő művelet a szántás 22-26 cm mélyen. A szántást ősszel
feltétlenül el kell munkálni. Igen jó eredménnyel használhatók a tavaszi talajelőkészítésben a
kombinátorok, amelyek után a talaj csak kismértékben szárad ki és a talajt megfelelően
tömörítik. A magágykészítéssel egy időben kerüljön a talajba a nitrogénműtrágya. A magágy
legyen homogén, tömött és sima, hogy a sekély vetésmélységet egyenletesen tartani lehessen.
Vetés
A lent korán kell vetni, a sikeres termesztés feltétele a korai vetés. A kitavaszodástól
függően március 15-30. között el kell vetni. Általában a március közepén vetett len adja a
legnagyobb termést. A vetésidő 10 napos késése 50 %-os, 20 napos késése pedig 80-85 %-os
terméscsökkenést okozhat. A túl korai vetés a visszatérő fagyok miatt károsodhat, ha pedig
megkésünk a vetéssel, a bolhakár veszélye növekszik.
16. táblázat Az olajlen vetési útmutatója
Adatok Megjegyzés
Vetésidő: március 15-30.
Sortávolság: 24 cm Esetleg 12 cm-re is vethető.
Vetésmélység: 2 cm
Csíraszám: 13-14 millió db/ha Az önritkulás 15-20 % is lehet.
Ezermagtömege: 6-9 g
A vetés mélysége 2-3 cm legyen, mélyebbről a len nem képes kicsírázni. A sekélyen
vetett mag kelése is eltarthat 1-4 hétig, a nedvességtől és talajhőmérséklettől függően. Az
optimális növényszám eléréséhez hektáronként 13-14 millió csíra szükséges. Átlagos
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
163
vetőmagminőséget feltételezve, 6-9 g ezermagtömeggel számolva ez hektáronként 80-120 kg
vetőmagnak felel meg. Ma gabonavető gépekkel vetik, bár speciális lenvető gép is
rendelkezésre áll.
Amennyiben a csíranövények kibújását a talaj cserepesedése akadályozza, könnyű
hengerrel vagy küllős kapával járatva segíthetjük elő a kelését.
Növényvédelmi technológiája
A len betegségei
Lenfenésedés (Colletotrichum lini)
Mindenütt előfordul, ahol lentermesztéssel foglalkoznak. A len legsúlyosabb
betegsége, az általa okozott közvetlen terméskiesés mértéke a 30 %-ot is elérheti, de közvetett
kártételeként a lenrost minősége romlik, ami nagyobb gazdasági kárt okoz.
A betegség kártétele: A szárrész elvékonyodik, befűződik, a szikleveleken a levélszéltől
kiinduló vörösesbarna, határozott szegélyű bemaródások jelennek meg, melyeket vöröses
gombatelepek borítanak. A kifejlett növény szárán besüppedő, hosszúkás, vörösbarna foltok
jelennek meg, amik erős fertőzés esetén megjelenhetnek a levélen, sőt a tokterméseken
keresztül a magokon is.
Védekezési lehetőségek: Elsődleges fontosságú a fertőzésmentes vetőmag, illetve a
vetőmagtételek szisztemikus gombaölőszerekkel való csávázása. Hasonlóan fontos a
vetésváltás betartása és a fertőzött szármaradványok megsemmisítése.
Len szárbarnulása (Polyspora lini)
Közvetlen terméskiesés mértéke alacsony, de a rostlennél jelentős minőségi kárt okoz.
Hazánkban ritkán lép fel járványos méretekben.
A betegség kártétele: A szikleveleken elmosódott szélű, vizenyős foltok jelennek meg,
melyek később barna színűek lesznek. Amennyiben a szik alatti szárrész fertőződik, a
növények csavarodnak, később a szár eltörik, mert a szártövön megkérgesedik. A betegség
foltokban jelentkezik és könnyen összetéveszthető a vadtaposás kártételével. A kifejlett
növények szárán, levelein és a tokokon szürkésbarna, sebhelyszerű foltok jelennek meg.
Védekezési lehetőségek: Fertőzésmentes vetőmag fogása és a fertőzött szármaradványok
megsemmisítése. A 6-7 éves vetésváltás betartása elengedhetetlen. A korai időszakban a
lenbolha elleni inszekticides védekezés is csökkentheti a betegség kártételét.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
164
Lenpazmó (Septoria linicola)
A len ismert betegsége, elsősorban Európán kívül okoz nagy károkat.
A betegség kártétele: A fertőzött magok rosszul csíráznak, a kikelt növények elhalnak. A
fejlett növények levelei összecsavarodnak, merevvé válnak és zsugorodnak, erre utal a
betegség elnevezése is (a pazmo szó görcsöt jelent). A levelek ezek után lehullanak. A száron
képződött foltok barnásszürkék, átölelik a szárat.
Védekezési lehetőségek: Fertőzésmentes vetőmagot kell használni, a felszívódó
gombaölőszeres csávázás megfelelő hatékonyságú védekezési mód. A fertőzött
szármaradványokat gondosan alá kell forgatni, a vetésváltást szigorúan be kell tartani. Korai
fertőzés esetén gombaölőszeres állománykezelés válhat szükségessé.
Fuzáriumos hervadás (Fusarium oxysporum f. sp. lini)
Az egyik legismertebb betegsége a lennek, szinte mindenütt előfordul. Elsősorban
csíranövénypusztulásban jelentkezik.
A betegség kártétele: A fertőzött növények a táblán foltokban kipusztulnak. A fejlettebb
növényeknél sokkszerű hervadást idéz elő, melynek következtében a növény szintén
elpusztul. A szár belsejében az edénnyalábok barnán elszíneződnek.
Védekezési lehetőségek: Fertőzésmentes vetőmag vetése, felszívódó gombaölő szerekkel
végzett csávázás. Fontos a vetésváltás, a lent 5-6 évig ne vessük ugyanabba a táblába. A
betegséggel szemben ellenálló fajták termesztése.
Lenlisztharmat (Erysiphe cichoracearum)
Kozmopolita betegség az utóbbi években hazánkban is jelentősebb károkat okoz,
elsősorban a megkésett vetésekben és a fogékony fajtáknál.
A betegség tünetei: Főként az alsó leveleken, ritkán a száron is megjelennek a kórokozó
szürkésfehér micéliumai.
Védekezési lehetőségek: A korábbi vetés, ezáltal a korábbi betakarítás is a betegség kártételét
csökkenti. A tápelemek közül a kálium a kórokozóval szembeni állóképességet növeli.
Lenrozsda (Melampsora lini)
A világon mindenütt előfordul, elsősorban a régóta lentermesztésre használt
területeken gyakori. Megkésett vetésidő esetén kártétele ugrásszerűen növekszik.
A betegség tünetei: A leveleken apró sárga foltok jelennek meg, ezek később feltűnnek a
száron, sőt a virágokon is. Később vörösesbarna majd rozsdabarna telepek láthatók.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
165
Védekezési lehetőségek: Fungicides állománykezelés ritkán válik szükségessé. Fontos az
árvakelések felszámolása, illetve a 2-3 éves vetésváltás betartása. A korai vetés megfelelő
védettséget nyújthat a kórokozó súlyosabb károsításával szemben.
A len kártevői
A len gyökérzetét a polifág talajlakó kártevők kelés időszakában nagymértékben
károsíthatják. A kelés után a fiatal növényt a vetési bagolylepke hernyója a mocskospajor is
károsíthatja. Később a leveleket különböző bagolylepke hernyók, a len toktermését pedig
bagolylepkék mellett a lentokmoly is károsíthatja.
Lenbolha (Aphthona euphorbiae)
Hazánkban mindenütt előfordul, ahol len termesztéssel foglalkoznak. Kártételének
súlyossága száraz tavaszokon ugrásszerűen megnő.
Kárkép: A bogár már a sziklevélen apró gödröket rág, ezek a rágások az egész levélfelületet
elboríthatják. Száraz időben az imágó a talajfelszín alatt a szik alatti szárrészt is átrághatja.
Nyár közepén a zöld hajtásokat, és a már megjelent tokokat hámozgatja a kifejlett bogár.
Védekezési lehetőségek: A len optimális kezdeti fejlődésének biztosításával a fiatal növény
hamar kinő a kártevő „foga alól”. A szisztemikus rovarölőszerrel végzett csávázás védettséget
ad a kezdeti fejlődési szakaszban a szívó és rágó kártevők ellen. A kártételi szint elérésekor
állománykezelést kell végrehajtani gyomron keresztül ható rovarölőszerrel.
Lentripsz (Thrips lini)
Kizárólag a lenen él, hazánkban is elterjedt kártevő. Főként azokon a területeken okoz
nagyobb kárt, ahol a lent többször önmaga után termesztették.
Kárkép: A fiatal növény hajtásvégei mereven felfelé állnak. A leveleken, a tripszekre jellemző
ezüstös elszíneződés mutatkozik, mellette ürülékszemcsék láthatók. A levelek besodródnak,
kisebbek lesznek. A növény a növekedésben visszamarad, a bimbók nem fejlődnek ki
normálisan, a magtermés csökken.
Védekezési lehetőségek: Kerülni kell a len önmaga utáni termesztését. Amennyiben a lentripsz
tömegesen megjelenik, abban az esetben szerves foszforsav-észter hatóanyagú rovarölőszerrel
kell állománykezelést végezni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
166
A len gyomnövényei
A len gyomelnyomó képessége kifejezetten gyenge. A kezdeti időszakban elsősorban
a T
2
-es életformába tartozó gyomok (pipacs, ragadós galaj, szikfű fajok) a későbbiekben a
nyárutói disznóparéj, libatop-fajok, keserűfű-félék, parlagfű, kakaslábfű, illetve muharfajok
késztetik versengésre a lent. Az egyszikűek közül a hélazab a legveszélyesebb. Az évelő
gyomfajok közül a mezei aszat, az apró szulák és a tarackbúza jelentősek a lenben. Közvetett
kárként a betakarítás minőségét jelentős mértékben rontják.
Betakarítása
Az olajlent teljes érésben kell aratni gabonakombájnnal. Érése az alföldi
termőhelyeken július elejére–közepére esik. Betakarításkor az olajlen magjának nedvessége
általában 15 % feletti. Kései betakarítás esetén a gyomosodás és az eső jelentenek kockázatot.
Az erősebben megázott érett gubó nedvességet vesz fel, a magok vízleadása leáll, és a mag
természetes fényéből veszít.
A kombájn dobját gumi verőlécekkel kell felszerelni, a dobkosarat nagyobb nyílásra
kell állítani, és kisebb fordulatszámon kell járatni.
Csapadékos júniusban előfordulhat fokozott gyomosodás, ami miatt lombtalanító
vegyszer használata elkerülhetetlen. A len magjának minőségét nem befolyásolja, a tokok a
magvakat jól zárják.
A lenmagnak az aratás után 60-90 napig tart az utóérése. Ez idő alatt a magok
anyagcseréje aktív, lélegeznek és oxigént vesznek fel, ezért fontos a megfelelő szellőztetés.
A száraz és napos időben betakarított olajlen magot a toktörmeléktől, szárrésztől,
gyommagtól és egyéb idegen anyagoktól legkésőbb a betakarítást követő napon meg kell
tisztítani, ez az előtisztítás. Végleges tisztítása vagy finomtisztítása elhalasztható az utóérés
végéig is, de közben is elvégezhető. Lenmagnál ez az apró gyommagvak, lenmagtörmelék,
apró talajrészecskék eltávolítását jelenti.
Magas olajtartalma miatt csak 9 %-os nedvességtartalomnál tárolható biztonságosan.
Amennyiben szükséges, szárítása legfeljebb 30-40 °C-on történhet. A szárítás közben a
megrepedezett, ráncos vagy érdes felületű magvaktól ún. plüssrostával lehet kitisztítani a
termést.
A melléktermékként összegyűjtött szára különleges papír gyártására alkalmas,
valamint a bútoriparban kárpitok készítéséhez használható.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
167
13. Borsó (Pisum sativum L.)
13.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A borsó az egyik legrégebben termesztett kultúrnövényünk, nagyon fontos szerepe van
az emberi táplálkozásban és az állatok takarmányozásában. Eredete még ma sem teljesen
tisztázott. Vavilov származási helyeként Délnyugat-Ázsiát (Kis-Ázsia, Perzsia, Afganisztán,
Turkesztán és Északnyugat-India jelöli meg.
Neolit kori (i.e. 7 000 – 6 000 között) elterjedését a Közel-Keletről (Lagrosz hegység)
bizonyítják a mezei borsó megtalált magvai. Az ókori írásos emlékekben is szerepel a borsó
(régi görögök, római pásztorköltemények, füvészkönyvek említik).
A hüvelyes növényeknek, így a borsónak is a világ lakosságának táplálkozásban és az
állatok takarmányozásában nélkülözhetetlen szerepe van. Élelmiszerként és
takarmánynövényként történő felhasználását fehérje-, szénhidrát-, vitamin-, és ásványianyag-
tartalma indokolja.
Magyarországon az utóbbi években 25 ezer ha körül alakult a vetésterülete a
szárazborsónak, 1,3-2,4 t/ha-os termésátlaggal. A zöldborsót 15-20 ezer ha-on termesztjük,
5-10 t/ha-os termésátlaggal.
Felhasználása: A borsó felhasználása igen sokrétű, gyakorlatilag az egész növény
hasznosítható. A zöldborsónak főleg az emberi élelmezésben van nagy szerepe, a
leveszöldségek (sárgarépa, petrezselyem, stb.) után gyakorlatilag a zöldborsó az első nagy
mennyiségben termesztett zöldségnövény, amit különböző feldolgozottsági állapotban
fogyasztunk. Zöldborsóként frissen, illetve a tartósítóipar (konzervipar, hűtőipar) által
feldolgozva a magját, a cukorborsót hüvellyel együtt fogyasztjuk. A biológiailag érett
termés- a szárazborsó - (sárga vagy zöld magszínű) étkezési vagy takarmányozási célra
használható. A növény friss zöldtakarmányként vagy szilázsként állatok takarmányozására
is alkalmas.
Szárazborsó összetétele: A szárazborsó magja 53-60 % szénhidrátot, 22-28 %
nyersfehérjét, 1,5-1,9 % olajat és 3 % hamut tartalmaz. A fehérje-tartalom nagysága
elsősorban fajtától függő tulajdonság, de a környezeti feltételek és a termesztéstechnológia is
befolyásolja. Jelentős vitamin-tartalommal is rendelkezik (B
1
-, B
2
-, nikotinsav, C-vitamint),
ami növeli használati értékét.
A borsómagban is található emésztést gátló fehérje, ami az emészthetőségét rontja.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
168
13.2. A borsó rendszertana és alaktana
A borsó (Pisum sativum L.) a hüvelyesek (Leguminosae) rendjébe, a
pillangósvirágúak ((Fabaceae = Papilionaceae) családjába tartozik. Egyéves növény. A
mezei borsót (Pisum arvense) lehet a kerti borsó (Pisum sativum) közvetlen ősének
tekinteni, de a régi feljegyzések nem tesznek közöttük különbséget, így pontosan elkülöníteni
nem lehet őket. A mezei borsó virága virágszirmonként változó színű, magja sem egyszínű.
A szántóföldön először szálastakarmányként, majd később magterméséért is termesztették. A
kerti borsó virága egyszínű, nagyrészt fehér, a mag alakja változatos.
A borsókat alaktanuk és a termesztés célja alapján a következő csoportokba
sorolhatjuk:
+ Kifejtő borsó (Pisum sativum L. convar. vulgare): Magja a biológiai érettség
állapotában sima, gömbölyű, az érés idején gyorsan lisztesedik, cukortartalma
gyorsan alakul át keményítővé, ezért kevésbé ízletes. A mag héja könnyen elválik,
alkalmas hántolásra. A hántolt borsó két fél maggá válik szét, magszíne zöld vagy
sárga. A környezeti feltételek és a termesztéstechnológia iránt kevésbé igényes.
Hasznosítása nagyrészt takarmány szárazborsóként történik.
+ Velőborsó (Pisum sativum L. convar. medullare): Nagyobb a cukortartalma, ez a
cukortartalom éréskor lassabban alakul át keményítővé. Fehérjetartalma is
magasabb, ezért ízletesebb. Lassabban adja le éréskor a mag a nedvességtartalmát,
hosszabb ideig megtartja zsengeségét, frissességét, hosszabb ideig takarítható be jó
minőségben. Érés után a mag héja töppedt, ráncos. A héj összenőtt a mag belső
állományával, a velőborsó nem hántolható. Igényesebb a környezeti feltételek és a
termesztéstechnológia iránt. Konzervipari és hűtőipari célra termeszthető.
+ Cukorborsó (Pisum sativum L. convar. saccharatum): Legmagasabb
cukortartalma mellett az a jellegzetessége, hogy a hüvely nem tartalmaz
pergamenszerű hártyát, ezért a hüvelye is fogyasztható (a zöldbabhoz hasonlóan).
A világon kisebb területen folyik a cukorborsó termesztése (kb. 5 %).
Felhasználása főzelékként, valamint zöldség-köretként történik.
+ Viktória-típusú borsó: A legmagasabbra növő borsók tartoznak ebbe a csoportba,
a növénymagasság meghaladhatja a 100 cm-t is. A szár állóképességét az erőteljes
kacsképződés, az egymás melletti növények összefonódása biztosítja.
+ A leafless vagy afila típusú borsók esetében a levelek teljesen hiányoznak, kaccsá
módosultak.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
169
Alaktana: A borsó hypogaeikus csírázású növény, csírázáskor a sziklevelek a talajban
maradnak, és táplálják a csíranövényt. Orsó
alakú főgyökere 80-140 cm mélységbe hatol
le, de szélsőségesen száraz, aszályos években
akár 200 cm mélységből is képes a vizet
felvenni. Az oldalgyökerek dúsan behálózzák
a talaj 60-80 cm-es rétegét. A borsó gyökerén
nitrogén-gyűjtő baktériumok (Rhizobium
leguminosarium) élnek, ezek a levegő
nitrogénjét megkötve fedezik a növény
nitrogén szükségletét.
A borsó hajtásrendszerének
magassága fajtától függően változó, 30-150
cm. Kapaszkodó szára gyakran elágazik,
hengeres alakú, fajtától függően viaszbevonat
található rajta.
Levelei szórt állásban helyezkednek el,
párosan szárnyasan összetettek. A
pálhalevelek általában nagyobbak a lomleveleknél, szív alakúak. A csúcson elhelyezkedő 1-4
levélkepár levélkaccsá módosul, nagy szerepe van a levélkacsnak a szár állóképességének
növelésében.
Pillangós virágzata laza fürt, egy-két, néha több virággal. Tipikus pillangós virágja
van. A virág színe fajtától függően a fehértől a lilásvörös színig változik. A 10 porzóból 9
összenőtt, 1 áll szabadon. A borsó öntermékenyülő, gyakran már a virág nyílása előtt
termékenyül. Kisebb-nagyobb mértékű idegen megporzás is előfordulhat, ez függ az
évjárattól, ill. a fajtától. A borsó virágzása időjárástól és fajtától függően 10-30 napig tart.
Meleg, száraz időjárás meggyorsítja a virágzás ütemét, hűvös, nyirkos időjárás esetén pedig
lassúvá, vontatottá válik a borsó virágzása, mindkét esetben csökken a termés nagysága. A
virágzás optimális hőmérséklete 15-18
o
C.
Hüvelytermése 5-15 cm hosszúságú, hosszabb-rövidebb kocsányon párosával
helyezkednek el a száron. A hüvely alakja igen változatos lehet a hasi és háti varratok eltérő
növekedési üteme következtében: sarló, kard, tompa, csúcsos csőr alakú. A cukorborsó
hüvelyének falából hiányzik a szilárdítást biztosító pergamenszerű hártya, a hüvely fala
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
170
behorpad, rásimul a benne lévő magvakra, kiadva a magok formáját, a hüvelye
fogyaszthatóvá válik.
A hüvelyben 5-11 db mag található. A kifejtőborsó magja kerek, sima, gömbölyű, a
maghéj könnyen eltávolítható, a velőborsó magja nyomott szögletes, ráncos felületű, a maghéj
nem távolítható el. Legtöbb hüvelyes növényünkhöz hasonlóan a borsónak nincs nyugalmi
időszaka, a biológiai érés elérése után azonnal képes csírázni. Éréskori csapadékos időjárás
következtében, ha a szár megdől, és a hüvelyek a földet érik, akár a hüvelyben is kicsírázik.
13.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A borsó a mérsékelt égövi területeken termeszthető sikerrel. A többi szántóföldi
növénynél jóval érzékenyebb a megvilágítás hosszára, a napszakokra, a fény- és
hőviszonyokra. A borsó általában hosszúnappalos növény, de egyes fajták
nappalközömbösek. Fejlődése kezdeti időszakában a rövidebb nappalhosszúságot igényli,
ekkor nyúlik csak meg kellő hosszúságúra a szára, és éri el az optimális nagyságú vegetatív
növekedését. Ha a borsó vetése átcsúszik áprilisra a késői kitavaszodás, a hűvös, csapadékos
időjárás következtében, alacsony marad a borsó, kevés emeleten hoz virágot, csökken a
termése. Virágképzés idején igényli a borsó a hosszú nappali megvilágítást (12 óránál
hosszabb), hogy a vegetatív szakaszból áttérhessen a generatív szakaszba (virágozzon és
termést hozzon).
A borsó tenyészidejének hosszát döntő mértékben a növekedéséhez szükséges
hőösszeg mennyisége határozza meg. Szárazborsó esetén a fajták hasznos hőösszeg-igénye a
vetéstől az érés idejéig 1300 – 1600 °C, zöldborsó esetében pedig 600 – 960 °C. A hasznos
hőösszeg kiszámítása úgy történik, hogy a vetéstől a betakarítás idejéig összegezni kell a napi
hasznos hőmennyiségeket. A borsó asszimilációs hőküszöbértéke 4,4
o
C.
Borsó hasznos hőösszege (
o
C) =
T
max
: napi maximum hőmérséklet, T
min
: napi minimum hőmérséklet
Májusban a hasznos hőösszeg mennyisége érje el az 500-550
o
C-ot, de a napi
átlaghőmérséklet ne haladja meg a 25
o
C-ot, és legalább 100 mm csapadék hulljon. Júniusban
a mérsékelten meleg, kevésbé csapadékos legyen az időjárás, a napi átlaghőmérséklet ekkor
C
T T
s betakarítá
vetés
° ÷
|
.
|

\
|
+
¿
4 , 4
2
min max
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
171
se haladja meg a 25
o
C-ot. Júliusban, az érés – betakarítás idején a száraz, esőmentes,
napsütéses időjárás elősegíti a magok érését és kedvez a betakarításnak.
Vízigény
A borsó közepes vízigényű növény, 380-420 mm vizet igényel a tenyészidőben. A
fejlődési szakaszokban eltérő a vízigénye, legnagyobb mennyiségben a csírázáskor, fejlődése
kezdetén, valamint a virágzáskor igényli a vizet. A csírázó mag kifejtő borsó esetén a
magtömeg 105-110 %-át, velőborsó esetén pedig a magtömeg 150-155 %-át kitevő vizet vesz
fel a talajból.
Fejlődése kezdetén egyenletes vízellátást igényel a borsó, a vízhiányos körülmények
visszavetik fejlődésében a növényt. Kritikus időpont vízellátás tekintetében a virágzás.
Száraz, aszályos körülmények között a megtermékenyülés gyenge lesz, rosszul kötnek a
virágok. A virágzáskor fellépő meleg, aszályos időjárásban a gyors, rövid elvirágzás, hűvös,
csapadékos időjárásban pedig az elhúzódó, lassú virágzás és gyenge megtermékenyülés
következtében csökken a borsó termése.
Transzspirációs koefficiense 650-750 l/kg.
A szárazborsót általában nem kell öntözni, vízigényét a lehullott csapadékból és a téli
félév során a talajban tárolt nedvességből fedezni tudja. Gazdaságilag a zöldborsót érdemes
öntözni, az öntözés hatására 40-50 %-os termésnövekedés érhető el, nő a termésbiztonság. A
zöldborsó rövidebb tenyészideje is indokolja a könnyen felvehető, nagyobb mennyiségű víz
biztosítását.
Talajigény
A borsótermés nagyságát a fajták termőképességén és az időjárási tényezőkön túl
nagymértékben meghatározzák a talaj tulajdonságai. A borsó termesztésére alkalmatlanok az
erősen kötött, mészben szegény agyagtalajok, az erősebben savanyú és a tőzegtalajok, a
humuszban szegény homoktalajok. Ugyancsak nem termeszthető a növény a mélyfekvésű,
magas talajvizű, vízállásos, levegőtlen talajokon. A futóhomok talajok könnyen
kiszáradhatnak, a borsó a nedvességhiány következtében sínylődik, fejlődésében visszamarad,
a homokverések a fiatal növényeket megsebezhetik, utat nyitva a fertőzéseknek és
károsításoknak.
A savanyú erdőtalajok (mészszegények, savanyúak, nagy kötöttségűek), a szikes
talajok és a vízállásos, hideg réti agyagtalajok szintén alkalmatlanok a borsó
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
172
termesztésére. A talaj szerkezetének is hatása van a borsó fejlődésére, a tömődött, levegőtlen
szerkezetű talajokon nem fejlődik kellőképpen a növény.
Legmegfelelőbb talajtípus a borsó számára a löszön kialakult meszes vagy
mészlepedékes csernozjom talaj. Ezen talajokra jellemző a jó víz- és tápanyaggazdálkodás,
megfelelő mész- és humusztartalom, semleges vagy enyhén lúgos kémhatás (pH), a
szerkezetesség. Alkalmas lehet még a borsótermesztésre a homokos vályogtalaj,
amennyiben a termesztési év időjárási körülményei kielégítik a borsó igényét.
13.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A borsó tavaszi vetésű növényként igen jól beilleszthető a vetésváltásba. A borsó
elővetemény értéke a legtöbb szántóföldi növény számára kiváló: korán betakarításra kerül,
nem használja ki a talaj víz- és tápanyagkészletét, nitrogénben gazdagítja a talajt, javítja a
talaj biológiai életét, növényvédelmi szempontból kedvező helyzetet hagy vissza az utána
következő növény számára.
A borsó 4 évig nem termeszthető önmaga után. Ha ugyanazon a talajon rövidebb
időn belül ismét borsót termesztünk, felléphet az ún. „borsóuntság”, amely különböző élettani
okokon túl a csírázó magot károsító, valamint a fiatal fejlődő borsón fellépő betegségek
megjelenésével, terjedésével magyarázható. Ugyancsak tilos a borsó előtt más pillangós
virágú növényt termeszteni.
Legjobb előveteményei a borsónak az őszi kalászosok, a gyakorlatban az őszi búza.
Az őszi búza korán betakarításra kerül, marad elegendő idő a szükséges talajművelések jó
minőségben történő elvégzésére, nem szárítja ki a talaj vízkészletét, marad a talajban
elegendő tápanyagmennyiség az utána következő borsó számára, és kedvező növényvédelmi
helyzet marad utána.
Közepes elővetemény a borsó számára a kukorica. A hosszú tenyészidejű, késői
betakarítású kukorica nem teszi lehetővé a szükséges talajművelések elvégzését. Amennyiben
mégis kukorica után következik, célszerű rövid tenyészidejű kukorica hibridet választani.
Rossz előveteménynek számít minden késői betakarítású növény, amelyik kihasználja
a talaj vízkészletét, amelyik nagy mennyiségű szármaradványt hagy vissza a területen,
amelyiknek közös betegsége, kártevője van a borsóval. Nem lehet előveteménye a borsónak
olyan növény, amelynek termesztésekor használt gyomirtó szerek szermaradványai károsan
hatnak (fitotoxikusak) az utána következő borsóra.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
173
Tápanyagellátás
A szárazborsó fajlagos tápanyagigénye A kijuttatott trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
Nitrogén: 3,5-4,5 kg/100 kg 50-70 kg/ha
P
2
O
5
: 1,0-1,5 kg/100 kg 60-80 kg/ha
K
2
O: 1,5-2,4 kg/100 kg 80-90 kg/ha
CaO: 2,0-2,4 kg/100 kg
A borsó nitrogén-szükségletének meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy a
borsó nitrogénből bizonyos mértékig önellátó, a nitrogén-gyűjtő baktériumok a tenyészidő
kezdetét kivéve biztosítják számára a szükséges mennyiségű nitrogént. Az 50-70 kg/ha
nitrogén hatóanyagnál nagyobb mennyiséget a borsó nem hasznosítja. Ezt a mennyiséget a
tenyészidő kezdetén igényli, amikor még a talajban nem indult be a biológiai élet és a
Rhizobium baktériumok még nem tudják ellátni a növényt, a borsó viszont gyors, egyöntetű
fejlődéséhez, növekedéséhez igényli a talajból a könnyen felvehető nitrogént. A kelés utáni 4-
5. hét után már a légköri nitrogén megkötésével biztosítva van a növény nitrogén-igénye, a
nagyobb mennyiségű nitrogén műtrágyával nem tudjuk növelni a borsó termését.
A borsó esetében a nitrogén-műtrágya kijuttatási ideje a kora tavasz.
A foszfor és kálium műtrágyák kijuttatási ideje az őszi alap-talajművelés (szántás),
a foszfor és kálium műtrágyák növények által felvehető formába történő átalakulásához
egyébként is hosszabb időre van szükség. A foszfor és a kálium nem mosódik ki a talajokból.
A kedvező foszforellátás hatása elsősorban a borsó szemtermés-növelésében
jelentkezik, de serkentőleg hat a nitrogéngyűjtő baktériumok szaporodására is. Az elégtelen
foszfor-ellátottság kedvezőtlenül hat a virágok és a termés kialakulására. A foszforhiány
hatására a növények kicsik, csökevényesek maradnak.
A borsó kedvező kálium-ellátottsága segíti a gyökérzet fejlődését, növeli a szár
szilárdságát, javítja a növény vízháztartási tulajdonságait.
A borsó mészigényes növény, nagyon érzékenyen reagál a talaj mészhiányos
állapotára. Termesztése során figyelembe kell venni, hogy sikeres borsótermesztés csak olyan
talajokon lehetséges, amelyek kellő mennyiségben tartalmazzák a meszet.
Szervestrágyázás: A borsó nem igényli az istállótrágya kijuttatását.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
174
Talajművelés
A borsó a megfelelő nagyságú termés eléréséhez igényli a talaj mélyművelését, kora
tavaszi vetése következtében pedig a talaj állapota tegye lehetővé a korai magágykészítést. A
borsó gyökérzetének 90 %-a a talaj művelt rétegében található, ezért is nagyon lényeges a
talajművelés jó minőségben történő elvégzése.
A borsó alap-talajművelését hagyományos őszi mélyszántással (30-35 cm
mélységben), ill. a 40-50 cm mélységű középmély lazítás és 18-22 cm mélységben végzett
szántás kombinációjával lehet elvégezni. Az őszi szántás nyár végétől a fagyok kezdetéig
végezhető.
Korán betakarításra kerülő, kevés tarlómaradványt visszahagyó elővetemény (őszi
búza) után a tarló sekély művelésével alapozzuk meg a talaj kellő mértékű átnyirkosodását,
hogy a szántást megfelelő talajnedvességi állapot mellett végezhessük el. Az őszi búza
betakarítása után azonnal tárcsával sekélyen elvégzett tarlóhántással és gyűrűshengerrel
történő talajlezárással biztosítjuk a nedvesség talajban maradását. A tarlóápolásokkal (és
gyűrűshengerrel való zárással) egyre növeljük a kedvező állapotú talajréteg vastagságát, így a
talajban beindul a mikrobiológiai élet, a gyommagvak is kicsíráznak. A tarlóápolásokkal a
gyomnövényeket, árvakeléseket is aláforgatjuk, elpusztítjuk.
Későn lekerülő elővetemény (kukorica) után már nem tudunk olyan jó minőségű
talajművelést végezni, mint őszi búza elővetemény után. A kukorica nagymennyiségű
szármaradványának aprítása, zúzása, nehéztárcsával történő talajba-keverése után azonnal
szántani kell. A kora tavaszi vetésű borsó vetése a talajban visszamaradó kukoricaszár miatt
nem lesz egyöntetű, egyenletes mélységű.
Amennyiben az előkészítő talajműveléseket és az őszi szántást sikerült jó minőségben
és kellő időben elvégezni, tavasszal a vetés előtt már egy menetben elkészíthetjük
kombinátorral a magágyat, így elkerülhető a tavaszi káros taposás, és minél hamarabb
elvethető a borsó.
Vetés
A borsó vetésének ideje március, amint a tél elmúltával rá lehet menni a talajra, el
kell kezdeni a borsó vetését. A kevésbé igényes kifejtőborsót március elején már el lehet
vetni, az érzékenyebb, melegigényesebb velőborsó vetésével meg kell várni március közepét,
végét. Amennyiben gyorsan, átmenet nélkül kitavaszodik, felmelegszik az időjárás, az
igényesebb velőborsó vetését kell elkezdeni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
175
A borsó vetésével meg kell várni, hogy a talaj a vetés mélységében 6-8
o
C-ra
melegedjen fel. Hideg talajba történő vetés esetén elhúzódik a borsómag csírázása, a kelés
lassú és vontatott lesz, a fejlődésbeli eltérés esetlegesen az érés idejére is megmarad, ez
nehezíti az optimális betakarítási idő megválasztását.
A borsó már alacsony hőmérsékleten is képes vizet felvenni és csírázni (a csírázás
kifejtő borsó esetén 3-4
o
C-on, az érzékenyebb velőborsó esetén pedig 4-5
o
C-on indul meg).
Mélyen, 6-8 cm mélységben kell elvetni. Ez a vetésmélység egyben védelmet nyújt a
vetéskori madárkár (galamb, varjak) ellen is. Amennyiben lazább talajon termesztjük a borsót,
a vetésmélység 7-8 cm legyen, hogy biztosan legyen elegendő víz a vetésmélységben (a
lazább talajok felső rétege könnyebben kiszáradhat).
Gabonasortávolságra kell vetni, vetőgéptől függően 12,0-15,4 cm-re. A tőtávolság
fajtától, típustól függően 4-6 cm.
A hektáronkénti vetőmagmennyiség ezermagtömegtől és használati értéktől függően
200-320 kg/ha.
17. táblázat A borsó vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság, cm
Vetésmélység, cm
Csíraszám, millió db/ha
Vetőmag, Viktória típusú
Korai érésű
Középérésű
Késői érésű
Vetőmagmennyiség, kg/ha
III. 10-30.
12-15,4
6-8
0,8-0,9
1,3-1,5
1,1-1,3
1,0-1,2
200-320
Átlagos kitavaszodás esetén: először
a kifejtőborsót, majd az érzékenyebb
velőborsót kell elvetni
Gyors, átmenet nélküli kitavaszodás
esetén először a velőborsót, majd
utána a kevésbé érzékeny kifejtő-
borsó kell elvetni
Növényvédelme
A borsó betegségei
A borsó vírusbetegségei
Borsó enációs mozaik (Pea enation mosaic virus)
A kórokozó jelentős károkat okoz a borsón, lóbabon, lucernán és a ledneken is. Korai
fertőzés esetén a kártétel mértéke az 50%-ot is meghaladhatja.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
176
A betegség tünetei: A leveleken az erek kivilágosodnak, sárga foltok jelennek meg, később
fodrosodnak. A levélfonákon kinövések (enációk) jelennek meg. A növény hervad és a
növekedésében visszamarad. A tünetek nagy melegben nem láthatók.
Védekezési lehetőségek: Lucernatáblák közelében nem szabad borsót termeszteni. A
levéltetvek ellen inszekticidek alkalmazása ajánlott.
A borsó baktériumbetegségei
Baktériumos zsírfoltosság és hervadás (Pseudomonas syringae pv. pisi)
Nagy károkat csapadékos évjáratokban okoz.
A betegség tünetei: A leveleken kezdetben jellegzetes, zsírfolt szerű tüneteket okoz, később a
foltok közepe barnul, elhal. A száron hosszúkás, barna foltok jelennek meg. A növény
edénynyalábjait is károsítja, ezáltal hervadás lép fel. A hüvelyen kerek zsírfoltokat okoz, ezek
később megbarnulnak, a magokat is megbetegítheti.
Védekezési lehetőségek: Mély fekvésű, nedvesedésre hajlamos talajokon ne termesszünk
borsót. Fontos az egészséges vetőmag és a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése.
A 3-4 éves vetésváltás betartása elengedhetetlen. Indokolt esetben réztartalmú fungicidekkel
védekezhetünk megelőző jelleggel.
A borsó gombabetegségei
Borsóragya (Ascochyta pisi, A. pinodes, A. pinodelIa)
Ismert és általánosan elterjedt betegség, főként csapadékos évjáratokban. Az általa
okozott termésveszteség súlyos.
A betegség tünetei: A kelés hiányos, a csíra barnán rothad, később a fiatal növény gyökerei
feketén rothadnak. A borsó föld feletti részein kerekded, barna szegélyű, közepén besüppedő
foltokat okoz. A gombák által megtámadott magok foltosodnak.
Védekezési lehetőségek: Fontos a 3-4 éves vetésváltást betartani. A vetőmag felszívódó
gombaölő szeres csávázása megfelelő védettséget ad a csírakori fertőzés ellen. Szükség esetén
kémiai védekezés indokolt megelőző jelleggel réztartalmú kontakt, a tünetek megjelenése
után felszívódó gombaölő szerekkel. Csapadékos évjáratban a védekezést többször meg kell
ismételni.
Borsórozsda (Uromyces pisi)
Gyakori kórokozó, hazánkban is okoz komolyabb fertőzéseket. A borsón kívül több
hüvelyes is gazdanövénye.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
177
A betegség tünetei: A leveleken sárgászöld foltok jelennek meg, majd a foltok közepe
világosbarna rozsdafoltokká alakul. Súlyos fertőzéskor a levelek elszáradnak.
Védekezési lehetőségek: A köztesgazdákat irtani kell, a tábla széleit rendszeresen kaszálni. A
tünetek megjelenésekor a vegyszeres védekezés indokolt szárazborsóban.
Borsólisztharmat (Erysiphe pisi)
A tenyészidőszak második felében okozhat nagyobb károkat a levelek elpusztításával.
A betegség tünetei: A levélen, száron és a hüvelyen szennyesfehér micéliumbevonat jelenik
meg, melyekben láthatók apró pontokként a gomba fekete termőtestjei. Később a fertőzött
növényi részek sárgulnak, elszáradnak. Mindig az alsó, idősebb leveleken jelenik meg
először.
Védekezési lehetőségek: A fertőzött növénymaradványok alászántása elengedhetetlen.
Korábbi vetéssel és rövidebb tenyészidejű fajták termesztésével el tudjuk kerülni a fertőzési
időszakot. Ha szükséges, vegyszeres védekezést kell végezni.
Borsóperonoszpóra (Peronospora pisi)
Hazánkban változó mértékben károsít, csapadékos nyarakon lehet jelentősebb.
A betegség tünetei: A kikelt növények sárgászöldek, a levél fonákán lilásszürke penészgyep
jelenik meg (elsődleges fertőzés). Másodlagos fertőzéskor a kifejlett növényen sárgászöld,
szögletes foltok láthatók a levél színén, a fonákon megjelenik a penészgyep. A fertőzött
levelek később elhalnak.
Védekezési lehetőségek: Egészséges vetőmag vetése, a fertőzött növényi maradványok talajba
forgatása. Amennyiben szükséges, állománypermetezés alkalmazható kontakt vagy felszívódó
gombaölő szerekkel.
Fuzáriumos tőhervadás (Fusarium oxysporum f. sp. pisi)
Általánosan elterjedt, talajból fertőző kórokozó. Jelentősége akkor növekszik meg, ha
a borsó többször önmaga után kerül.
A betegség tünetei: A borsó virágzásától kezdve a fertőzött növények foltokban sárgulnak,
hervadnak, majd elhalnak. Az alsó szárrész átvágásakor barnás színű, károsodott
edénynyalábok láthatók.
Védekezési lehetőségek: Vegyszeres védekezési lehetőség nincs. Legkézenfekvőbb az 5 éves
vetésváltás betartása és a fertőzött szármaradványok megsemmisítése. A termesztett fajták
nagy része már rendelkezik fuzárium-rezisztenciával.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
178
A borsó kártevői
A borsót korai vetésideje miatt a talajlakó kártevők csak fejlettebb fenofázisban
károsítják. A fiatal növényeket kelés után a csipkézőbarkók közül a sávos csipkézőbarkó
(Sitona lineata) és a borsó csipkézőbarkó (S. crinita) károsítja. Jellegzetes U-alakú karéjozó
rágásuk olyan súlyos lehet, hogy csak a levélerek maradnak meg, vagy azok sem. A kártevők
életmódja és a védekezés alapelvei megegyeznek a lucerna csipkézőbarkónál (Sitona
humeralis) tárgyaltakkal.
Borsótripsz (Kakothrips robustus)
A borsó hajtásain szívogat, aminek következtében az torzul, a fejlődésben
visszamarad. A megtámadott virágok zsugorodnak, majd megbarnulva elszáradnak. Évente
egy nemzedéke van. Erős károsítás esetén rovarölő szerekkel állománykezelést kell végezni.
Zöldborsó-levéltetű (Acyrtosiphon pisum)
Magyarországon általánosan elterjedt faj. Több pillangósvirágú növényen is károsít,
így megtalálható lucernán, somkórón és lóherén is.
Károsítás: Tavasz végén, nyár elején a borsó fiatal hajtásain szívogatnak, melynek
következtében a hajtásvég torzul, sárgul, majd elszárad. A virágok szintén torzulnak, a
maghozam csökken.
Védekezési lehetőségek: Tömeges betelepülés esetén vegyszeres védekezés indokolt
felszívódó rovarölő szerekkel, amit szükség szerint meg kell ismételni.
Borsózsizsik (Bruchus pisorum)
Évente mintegy 10% termésveszteséget okoz, de egyes évjáratokban nagy károkat
okozhat. Vetőmagtermesztésben különösen nagy kárt okoz a magvak csírázóképességének
csökkentésével.
Károsítás: Fő kártevő a lárva, mely a magok belsejében károsít. A hüvelybe a kikelt lárva
tűhegynyi nyíláson keresztül hatol be. A lárva kártétele cséplés után válik láthatóvá a
szárazborsón, a szemen 2-3 mm átmérőjű kerek lyuk jelzi, hogy a magban kifejlett imágó hol
hagyta el fejlődési helyét.
Védekezési lehetőségek: a szármaradványokat meg kell semmisíteni vagy mélyen a talajba
forgatni betakarítást követően minél hamarabb. A betárolt terményt zsizsikteleníteni kell,
kisebb tételben hőkezeléssel, nagyobb tételben gázosítással.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
179
Borsóormányos (Aoromius quinquepunctatus)
Károsítás: A lárva május-június hónapokban a borsószemeket rágja meg (34. ábra).
Az imágó a levelek, hajtások, a virágkocsány és a virágszirmok megrágásával tesz kárt.
Védekezési lehetőségek: A borsót lehetőleg minél távolabb kell vetni az előző évi
borsótáblától. Virágzás előtt tartamhatású rovarölő szerekkel kell permetezni.
Borsómoly (Laspeyresia nigricana)
A borsó jelentős kártevője Magyarországon.
Károsítás: A borsóhüvely belsejében a magokat károsítja a hernyó. Az előző kártevőhöz
képest a kárképben az a különbség, hogy a károsított magok között finom szövedékben ürülék
és rágcsálék látható.
Védekezési lehetőségek: A kártevő ellen vegyszeres védekezés indokolt lehet. A védekezést a
lárvák kelésének időszakára kell időzíteni, ehhez elengedhetetlen a lepkék rajzásának
figyelése szexferomoncsapdával.
Akácmoly (Etiella zinckenella)
A borsómollyal együtt a legjelentősebb magkártevő.
Károsítás: Hasonló a borsómolynál említettekkel. A kártétel abban különbözhet, hogy a
fejlődő lárvák csaknem az egész borsószemet elfogyasztják (35. ábra).
Védekezési lehetőségek: Megegyeznek a borsómolynál említettekkel.
A lombozaton és a hüvelyeken a bagolylepke hernyók nagy kárt tehetnek, ezek közül is
kiemelkedik az utóbbi időben a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) hernyójának
kártétele.
A borsó gyomnövényei
A borsó kora tavaszi vetése alapvetően meghatározza a gyomösszetételt. A szikfűfélék
(Matricaria spp.), a pipitérfajok (Anthemis spp.), a pipacs (Papaver rhoeas), és a ragadós
galaj (Galium aparine) tömeges megjelenése okozhat komoly gondot, ezek a fajok a borsóval
együtt csíráznak.
A gyomosodás a későbbiekben a borsó alsó leveleinek leszáradása után indul meg
ismételten. Megkésett betakarításnál a területet teljesen elboríthatják a T
4
-es gyomok, melyek
kifejlődve akadályozzák a betakarítást és a terményt szennyezik. Gyakori a fehér libatop
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
180
(Chenopodium album), a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) és a kakaslábfű
(Echinochloa crus-galli). Az utóbbi években egyre nagyobb problémát jelentenek azok a
gyomok, amelyek a mélyebb talajrétegekből is képesek kikelni. Ezek az árvakelésű
napraforgó (Helianthus annuus), a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a selyemmályva
(Abutilon theophrasti), a csattanó maszlag (Datura stramonium) és a szerbtövis-fajok
(Xanthium spp.). Az évelő fajok közül a mezei aszat (Cirsium arvense), az apró szulák
(Convolvulus arvensis) és a fenyércirok (Sorghum halepense) fordulhatnak elő.
Betakarítása
A borsó betakarítása egymenetben, borsó adapterrel felszerelt kombájnnal történik
(ügyelni kell a gumi verőléc használatára és a száremelő helyes beállítására, a dob
fordulatszáma 450-550 között legyen). Lényeges, hogy a kombájn követni tudja a talajfelszín
esetleges változásait, ezért a jó talajkopírozó képesség nagyon fontos. Jól beállított kombájn
esetén a betakarítási veszteség nem éri el a 9 %-ot.
A borsó akkor tekinthető betakarításra alkalmasnak, ha a levelek elsárgultak, az alsó
hüvelyek megsárgultak vagy megbarnultak, a hüvelyekben lévő magvak teljesen kifejlődtek,
kemények, a legfelső – kevésbé érett – hüvelyekben lévő magvak körömmel éppen csak
benyomhatóak. A borsó betakarítása 16-18 %-os nedvességtartalom mellett, általában július
elején kezdhető meg.
A hántolásra termesztett kifejtőborsóknál a zöld- és sárga magszínű fajták esetében
eltérő a betakarítás optimális ideje. A sárga magvú fajták az érési időszak végén, a
teljeséréskor színeződnek legszebben, ezért ezeket egy kicsit késleltetve kell betakarítani. A
zöld magvú kifejtő borsó fajták megkésett betakarítás esetén elveszítik csillogó zöld
színüket (sárgászöld színt vehetnek fel), ezért az optimális betakarítási idejük valamivel
korábbi időpontra tehető.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
181
14.2. Szója (Glycine soja Siebold& Zucc.)
14.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A szója az emberiség egyik legrégebben termesztett növénye (immár ötezer éves), a
pontos őshazáját nem ismerjük. A kutatók Délkelet-Ázsiára teszik származási helyét, a
szakemberek Kínát, Japánt és Indiát jelölik meg, mint lehetséges származási területet,
legtöbben mégis Mandzsúriát tartják a szója őshazájának (Kína és Korea egymással határos
területe). Mandzsúriában még mai nap is fellelhető a szója összes változata.
A szóját Kínában és Japánban szent növényként tisztelték, a vallásos szertartásokban
is szerepet kapott (a szója megvédi az embereket a gonosz szellemektől és szerencsét hoz a
házra). A kelet-ázsiai országok nagy népsűrűsége és életereje nem alakulhatott volna ki a
szója fogyasztása nélkül.
Európába a szóját a XVIII. sz-ban egy dalmát tengerészkapitány kelet-ázsiai útjáról
hozta be, a magokat Dalmáciában (Horvátország) és Dél-Ausztriában vetették el.
Magyarországon 1930-1945. között még alig több mint 1 600 ha-on foglalkoztak a szója
termesztésével, az 1970-es évektől kezdett növekedni a szója termesztéssel foglalkozó
gazdaságok száma (a hazai fehérje-szükséglet megtermelésének igényével). 1988-ban érte el a
hazai szójatermesztés a legnagyobb vetésterületet (66 ezer ha). Mivel a magyarországi
termésátlagok eléggé alacsonyak (1,6-2,2 t/ha), másrészt a nagyobb termést adó hosszabb
tenyészidejű szójafajták hazánkban nem érnek be, a vetésterület is fokozatosan csökkenni
kezdett. Az utóbbi években kb. 30 ezer ha-on folyik Magyarországon szójatermesztés.
Beltartalma: A szója emészthető nyersfehérje-tartalma 38-40 % (igen kedvező az
esszenciális aminosavak aránya is).
A szójában található olaj 18-22 %, a félig száradó olajok csoportjába tartozik, igen
kedvezőek a fizikai és a kémiai tulajdonságai, így sokoldalúan felhasználható. A szójaolajban
található főleg telítetlen zsírsavak könnyen megemészthetőek, gyorsan felszívódnak,
fogyasztásuk egészséges. A szójaolaj 2-3 % lecitint is tartalmaz, ez a finomítás után
visszamaradó üledékből nyerhető ki, a zsírok és szénhidrátok emésztésében van igen fontos
szerepe. A lecitin igen sokoldalúan használható fel az élelmiszeriparban, mint stabilizáló,
nedvesítő és antioxidáns szer (találkozhatunk vele a hússzószokban, margarinban,
csokoládéban, különböző pékárukban, azonnal oldódó italkeverékekben).
A szója magjában 14-18 % szénhidrát van, ez a szénhidrát a főleg gyorsan felszívódó
nádcukorból (szacharóz) áll (néhány szénhidrát, pl. a raffinóz emésztése során gáztermelést
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
182
okoz, ez kedvezőtlenül befolyásolja fogyaszthatóságát). A szója tápértékét növeli, hogy
keményítőt nem tartalmaz.
A szójamag vitamintartalma is jelentős: B
1
, B
2
, A, E, K- vitaminokat és
nikotinsavamidot tartalmaz. Rosttartalma 3,9-5,3 %.
Jó beltartalmi értékei mellett a tápanyagok értékesülését gátló (antinutritív) anyagokat
is tartalmaz, ezek gátolják a fehérje emésztésének élettani mechanizmusát. Hőkezeléssel
(főzéssel, gőzöléssel) lehet minimálisra csökkenteni ezen antinutritív anyagok mennyiségét.
10. ábra A szója feldolgozása
Szójabab
38-40 % fehérje
szójaolaj
extrahált szójadara
42-44 % fehérje
rost, héj
zsírtalan szójaliszt
45-50 % fehérje
szénhidrát
szójakoncentrátum
60-70 % fehérje
ásványi anyagok
szója-izolátum:
90-95 % % fehérje
A szójamag fogyasztása érdekében (az emésztést gátló anyagok hatásának
kiküszöbölése miatt) különböző feldolgozási eljárásokat dolgoztak ki, legtöbbször hőkezelést,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
183
amikor megfelelő hőfokon kell tartani a szójamagot bizonyos ideig, hogy a fehérjeemésztést
gátló anyagok lebomoljanak. A kémiai műveletek közül a legáltalánosabb az extrahálás (ez az
olaj oldószeres kivonását jelenti). Magyarországon benzinnel vonják ki az olajat, az ilyen olaj
csak takarmányozásra használható fel. A szója étkezési célú felhasználására komplett
technológiákat használnak, jelenleg a következő fehérje végtermékeket hasznosítják: teljes
szójabab, zsírtalanított szójaliszt, szójakoncentrátum, texturált szójafehérje,
szójaizolátum, szálhúzásos szója.
14.2. A szója rendszertana és alaktana
A szója (Glycine soja) a pillangósvirágúak családjába (Fabaceae = Papilionaceae), a
Glycine nemzetségbe tartozik. A Glycine nemzetség fajai Mandzsúriában, Kínában,
Japánban igen elterjedtek, de e népes nemzetség fajai közül csak keveset termesztenek, a vad
szójafajoknak pedig a nemesítésben (betegségekkel, kártevőkkel szembeni ellenállóképesség
kialakításában) van jelentőségük.
Alaktana: A szója
dudvás szárú egyéves növény.
Főgyökere a talajba 1,5-2,0 m
mélyre lehatoló erőteljes
orsógyökér, amelyről az
oldalgyökerek igen dúsan
ágaznak el. A gyökerek zöme a
talaj felső 20 cm-es rétegében
helyezkedik el. A szója nitrogén-
gyűjtő növény, a gyökerein élő
Rhizobium japonicum
baktériumok megkötik a levegő
nitrogénjét, és ez fedezi a
növény nitrogén-szükségletét
A szója fajtától függően
50-120 cm-es magasságot ér el,
a szára dudvás, először zöld,
később elfásodó, barna színű,
belül üreges. A magasabbra
növő fajták hajlamosak a megdőlésre. A szója szárán több szárcsomó (nódusz) található, a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
184
szár a szárcsomóknál kiszélesedik, sűrűn szőrzettel fedett. A szőrök gyakran 1 mm-nél is
hosszabbak, elállóak, színük fajtára jellemzően lehet barna, sárga, fehér. A szója
hajtásrendszere a főhajtás és az oldalhajtások egymáshoz viszonyított helyzete alapján három
típusba sorolható: 1. a főhajtás csúcsa kiemelkedik az oldalhajtások közül, 2. a főhajtás egy
szintben helyezkedik el az oldalhajtásokkal, 3. az oldalhajtások magasabbak a főhajtásnál.
A szója levelei a száron szórt állásban helyezkednek el, hármasan összetettek. A
levélkék száma általában három, de rendellenesen előfordulhat több levélke is. Az elsődleges
lomblevelek még egyszerű lomlevelek, a későbbi levelek alakja hármasan összetett. A levélke
általában tojás alakú. A legtöbb szójafajta érés idejére lehullajtja a leveleit, ez öröklődő
tulajdonság, a szója betakarítását megkönnyíti.
A szójának rövid, tömött fürtvirágzata van, a virágok száma 3-8. Néhány fajta
virágzata hosszú, laza fürt. Virága jellegzetes pillangós virág, a virágok hossza 5-10 mm. Az
öt sziromlevél fehér, rózsaszín vagy lila, a porzók száma 10, csővé nőnek össze. A magház
szőrözött, a bibeszál és a bibe csupasz. A szója öntermékenyülő, gyakran már a virágok
felnyílása előtt megtermékenyül.
Hüvelytermése van, többnyire a hüvelyek csüngők, ritkábban elállóak, erősen
szőrözöttek. A hüvelyek alakja változatos: egyenes, kard-, sarló alakú, hosszuk 4-7 cm,
bennük 2-4 db mag található. A felnyíló hüvelyű szójafajták a magok kipergése miatt csak
nagy termésveszteséggel takaríthatók be. A hüvelyben lévő magvak színe fajtától függően
sárga, zöld, barna, fekete vagy márványozott, a mag kerületének hatodát kitevő elütő
köldökszínnel. Ezermag-tömege 140-200 g között változik fajtától függően.
14.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A Magyarországon termesztett szójafajták beérésükhöz 2200-2500
o
C hőösszeget
igényelnek, ebből a virágzásig 30 %-ot, a virágzás kezdetétől a levélsárgulásig 50-55 %-ot, a
levélsárgulástól érésig terjedő periódusban pedig 15-20 %-ot használnak fel.
A szója származási helyén a monszun klíma alatt a virágzás és terméskötés idején a
meleg levegő magas páratartalmú is. Azokon a területeken, ahol nincs biztosítva ennek az
igénynek a kielégítése, a szója csak kisebb-nagyobb termésingadozásokkal termeszthető meg
– nagyon figyelve a megfelelő fajta kiválasztására és az alkalmazott agrotechnikára.
Magyarországon a szója június közepétől július végéig virágzik, a hüvelyesedés pedig
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
185
augusztus közepéig, végéig tart. Amennyiben hazánkban július és augusztus első fele párás
meleg – számíthatunk megfelelő mennyiségű termésre.
A szója tehát virágzása idején igényli a jó vízellátást és a levegő magas relatív
páratartalmát, viszont az érés időszakában (szeptember) a meleg, száraz időjárást kedveli.
A hazai fajták többsége rövidnappalos, tehát a 12 óránál kevesebb nappali
megvilágítást igénylik. A szójamag olajtartalma nő a megvilágítás hosszával, viszont negatív
kapcsolat mutatható ki a fehérje- és olajtartalom között, azaz amennyiben növekszik a szója
olajtartalma, kevesebb lesz a fehérjetartalma.
Vízigény
A szója vízigénye a tenyészidőben 470 mm, transzspirációs koefficiense 750-850 l/kg
(1 kg szárazanyag előállításához felhasznált vízmennyiség, literben). A szója vízfogyasztását
nagymértékben befolyásolják a környezeti tényezők, a különböző fejlődési szakaszaiban
eltérő a vízigénye (maximális vízigényét június – július – augusztus felében éri el, július
hónapban pl. 120-140 mm is lehet). Éppen ezért a szója termésnagyságát nemcsak a
tenyészidőben lehullott csapadék nagysága, hanem annak eloszlása is nagymértékben
befolyásolja. A magyarországi szójatermesztés csak ott lehet eredményes, ahol júniusban,
júliusban és augusztus első felében legalább 160-180 mm hull. A szója termőterületének
kiválasztásakor nem szabad elfeledkezni a vízigényének figyelembe vétele mellett a
páratartalommal szemben támasztott igényéről. Ha a júliusban és augusztus első felében a
levegő páratartalma nem elégséges számára, a megfelelő vízellátás sem biztosítja a nagy
termés lehetőségét.
Talajigény
A szója nem túlságosan igényes a talajjal szemben, de mindenképpen jó kultúrállapotú
talajt válasszunk számára. Kiegyenlített, jó termésre csak jó tápanyag- és vízgazdálkodású,
könnyen felmelegedő talajokon számíthatunk. Laza homok, javítatlan szikes és kavicsos
talajok nem alkalmasak a szója termesztésére. A talaj kémhatására sem érzékeny a szója,
egyaránt megfelel számra a gyengén savanyú – közömbös – gyengén lúgos talaj is (pH = 6-8).
Legmegfelelőbb számára az üde fekvésű, mélyrétegű, tápanyagokkal jól ellátott középkötött
vályogtalaj. Hűvös, csapadékos időjárás esetén az erősebben kötött, tömődött, levegőtlen
talajok, míg száraz, meleg időjárásban a túlságosan laza talajszerkezetű talajok kedvezőtlenek
a termesztés szempontjából.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
186
Termőtájai
Magyarországon a szójatermesztésre alkalmas területek kiválasztásakor főleg az
éghajlati és a talajtani szempontokat célszerű figyelembe venni (a kutatók felmérései alapján
Hazánkban talajtani szempontok alapján kb. 400 ezer ha, éghajlati adottságok alapján pedig
kb. 300 ezer ha felel meg a szójatermesztés kívánalmainak). Legmegfelelőbb termőtájak a
szójatermesztés számára Északnyugat-Dunántúl (Alpokalja), Délkelet-Dunántúl (Dél-
Baranya), Duna-Tisza köze (Bácskai löszhát), Északi hegyvidék (Sajó-Hernád völgye),
Nagyalföld (Békés-Csanádi löszhát). A szója virágzás-terméskötés idején a meleg, párás
mikroklímát igényli, a folyóvölgyek biztosítják számára (a vízfelület párolgása
következtében) a levegő magasabb páratartalmát.
14.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A szója nem igényes az előveteménnyel szemben, amennyiben a kívánatos
tulajdonságokkal rendelkező talajon termesztik (jó tápanyag- és vízgazdálkodású, könnyen
felmelegedő talajok), a talajművelések időben és jó minőségben kerülnek elvégzésre,
valamint tápanyagigénye kielégítésre kerül, egyaránt jó elővetemények számára a kalászos és
a kapás növények is.
Az elővetemény megválasztása során az alábbi követelményeket kell figyelembe
venni:
- Lehetőleg korán betakarításra kerülő növényt (pl. őszi búza) válasszunk, hogy
elegendő idő maradjon a talajművelések elvégzésére a talaj biológiai beéredéséhez.
- Napraforgó nem lehet előveteménye a szójának a közös betegségek (fehérpenész)
miatt, valamint a vegyszerekkel szemben rezisztens vagy toleráns gyomfajok fokozott
felszaporodása miatt. A napraforgó egyébként is későn (szeptember) kerül betakarításra,
viszonylag nagy mennyiségű szármaradványt hagy vissza a területen, és nagyrészt
megegyeznek a gyomirtásra használatos herbicidek.
- A szója négy év múlva kerülhet vissza a területre (egyébként a betegségek
fokozottan léphetnek fel, a nehezen irtható gyomnövények is felszaporodhatnak, valamint a
gümőképződés is gátolt lehet).
- Rossz elővetemények a szója számára a takarmánycirkok és a cukorrépa (nagy
vízigényük következtében kiszárítják a talajt, nem lesz elegendő a nedvesség az utánuk
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
187
következő szója számára, valamint későn kerülnek betakarításra, így nem marad elegendő idő
a talajművelések jó minőségben történő elvégzésére.
Fentieknek megfelelően legjobb előveteménye a szójának az őszi kalászosok: őszi
búza, őszi árpa, valamint a silókukorica és az őszi káposztarepce.
Közepes előveteménynek ítélhető a kukorica és a burgonya (az Amerikai Egyesült
Államokban rendszerint a szóját kukorica elővetemény után termesztik).
Magyarországon a gyakorlatban rendszerint két kalászos között (őszi búza – szója –
őszi búza sorrend) vagy kukorica elővetemény után termesztik.
Tápanyagellátás
A szója számára szükséges műtrágya hatóanyagok meghatározásánál figyelembe kell
venni, hogy megfelelő termésnagyság eléréséhez a szója számára is kellő mennyiségben kell
biztosítani a szükséges tápanyagokat, valamint azt, hogy a szója nitrogén-gyűjtő növény, tehát
a gyökerein található gümőkben lévő nitrogén-gyűjtő baktériumok fedezik számára a
szükséges nitrogén-mennyiség kb. 40 %-át a légköri nitrogén megkötésével. A tápanyag-
mennyiségek kiszámításakor figyelembe kell venni a talaj tápanyag-szolgáltató képessége
mellett az elérhető termésszintet is.
A szója fajlagos tápanyagigénye A kijuttatott trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
Nitrogén: 6 kg/100 kg 50-70 kg/ha
P
2
O
5
: 4 kg/100 kg 70-80 kg/ha
K
2
O: 4 kg/100 kg 80-100 kg/ha
CaO: 2,3 kg/100 kg
A foszfor- és kálium-műtrágyák kijuttatási ideje az őszi alaptalajművelés, a nitrogén
műtrágyát – különösen jobb minőségű talajokon – elegendő tavasszal a magágykészítés előtt
kiadni.
A szója fajlagos tápanyagigényéhez képest kevesebb nitrogént igényel a
gyökérgümők nitrogén-kötése miatt. A fejlődés kezdeti szakaszában – amikor még kevés a
nitrogéngyűjtő baktériumok egyedszáma, illetve még nem kezdik meg tevékenységüket -
igényli a talaj könnyel felvehető nitrogén-készletét. Nagyobb nitrogén-mennyiség kijuttatása
viszont csökkenti a gümők nitrogén-kötését.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
188
A szója fajlagos foszfor-igénye magas, felvétele folyamatosan növekszik a tenyészidő
végéig. A felvétel maximális mértékét a hüvelykötés – szemtelítődés időszakában éri el. A
foszfor nehezen mozog a talajban, hosszabb időt vesz igénybe a feltáródása (átalakulása
felvehető formába), ezért is javasolható a foszfor-műtrágya egy adagban történő őszi
kijuttatása és az alaptalaj-műveléssel történő bedolgozása, így a téli félév során elegendő idő
áll rendelkezésre a felvehető formába történő átalakuláshoz a téli csapadék hatására.
A szója kálium felvétele a vegetatív fázisban a legnagyobb, fokozatosan csökken
mértéke a generatív fejlődési szakaszban, az érés idejére teljesen megszűnik felvétele, a
magba is lényegesen kevesebb kálium épül be, mint foszfor. A kálium-műtrágya kijuttatási
ideje szintén az őszi alaptalaj-művelés. Az optimális mennyiségű kálium növeli a növények
vízháztartási tulajdonságát, aszálytűrését, csökkenti a fogékonyságot a betegségekkel
szemben.
A szója terméstöbblettel reagál a mésztrágyázásra.
A mikroelemek közül a réz- és cinkhiány pótlásával szintén növelhető a termés
nagysága és javítható a termés minősége.
A szervestrágya nagyon gyomosít, a szója tágabb sortávolsága miatt sem célszerű
kijuttatása.
Szójaoltás
A szója oltása (a nitrogén-gyűjtő baktérium felvitele a vetőmagra) ott szükséges
Magyarországon, ahol még nem termesztettek szóját, így ez a baktérium nem tudott
elszaporodni a talajban. Azokon a területeken, ahol rendszeresen folyik szójatermesztés, és a
baktériumok már elszaporodtak, elhagyható a szója oltása.
A szója oltását a vetőmag csávázását követően kell elvégezni, a Nitragin vagy
Nitrofix baktérium-tenyészetet úgy kell felvinni a szója vetőmagjára, mintha ismételt
csávázást végeznénk (10-15 dkg oltóanyag 100 kg vetőmag-mennyiségre, 0,4 l vízzel). Az
oltás hatására a termésnagyság 15-50 %-kal, a zöldtermés 10-15 %-kal, a nyersfehérje
tartalom 1-3 %-kal növekedhet.
Talajművelés
A szója igényli a talaj mélyművelését, valamint a jó minőségben elkészített
magágyat. Korán lekerülő elővetemények (őszi búza) betakarítása után a tarlóhántást
azonnal el kell végezni tárcsával és gyűrűshengerrel lezárni. Amennyiben az elővetemény
betakarítása után a tarló bolygatatlan marad, a talaj kapillárisain keresztül nagy mennyiségű
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
189
víz párolog el a talajból. A tarlóhántással megszüntetjük ezeket a kapillárisokat, a felső
talajréteg tömörítésével pedig elősegítjük, hogy a talajból felfelé áramló nedvesség ezen a
felső néhány cm-es tömör talajrétegen kicsapódjon, átnedvesítse a felső talajréteget, beindítva
ezzel a talaj biológiai életét. A hántott tarló szükség szerinti ápolásával (tárcsázás mindig
néhány cm-rel mélyebben, zárás hengerrel) a talaj egyre mélyebb rétegben történő beéredése
mellett gyomirtást is végzünk, az átnedvesedett talaj csírázásra serkenti a gyomnövényeket,
ezeket a tárcsával elpusztítjuk. A jó minőségben elvégzett tarlóhántás és ápolás után
megfelelő nedvességi állapotú (kellően nyirkos) lesz a talaj az alaptalajművelés – szántás –
elvégzéséhez.
A szántást 30-35 cm mélységben kell elvégezni, az időben végzett szántást le kell
zárni, el kell munkálni még a tél beállta előtt (a szélsőségesen kötött, ill. laza, valamint
erózióra hajlamos talajok kivételével). Energiatakarékossági okokból – ill. ha a mélyebb
szántással nem kívánatos tulajdonságú talajrészeket hozna felszínre az eke – az alaptalaj-
művelés sekélyebb szántás (18-22 cm) és lazítás (40-50 cm mélységben) kombinációjával is
megoldható.
Későn lekerülő elővetemények (kukorica) betakarítása után a visszamaradó
nagymennyiségű szármaradványt aprítás, zúzás után azonnal be kell keverni nehéztárcsával
a talajba, és el kell végezni a szántást.
Az ősszel kellően elmunkált talajokon tavasszal jó minőségben tudjuk a magágyat
előkészíteni, eszköze lehet az ásóborona, a kombinátor.
Vetés
A szója csírázásához 8-9
o
C-os hőmérsékletet igényel a talaj felső 8-10 cm-es
rétegében, de az optimális csírázási hőmérséklete ennél magasabb: az erőteljes, egyöntetű
gyors kelésre 15-16
o
C-os hőmérséklet mellett számíthatunk (8
o
C-os talajhőmérséklet mellett
22 napot, 16
o
C-os talajhőmérséklet esetén pedig 8 napot vesz igénybe a szója a csírázása). A
mag a saját tömegének 60-80 %-át kitevő vizet vesz fel. A szója vetésének ideje április
utolsó dekádja, nem szabad korán vetni az egyöntetű kelés, gyors fejlődés érdekében.
Amennyiben a vetést követően tartós lehűlés következik be, a vetéstől kelésig tartó időszak
jelentősen meghosszabbodhat, a talajban sokáig elfekvő magokat, ill. a fejletlen, legyengült
növényeknél csírakori betegségek léphetnek fel, megnövekedhet a kipusztulás.
A szóját 45 cm-es sortávolságra kell vetni, a tőtávolság pedig 4-5 cm, így a
rendelkezésre álló a tenyészterület megfelel a növény biológiai igényének.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
190
Az alkalmazott vetésmélység 3-5 cm legyen, de a vetésmélység meghatározásánál a
figyelembe kell venni a következőket:
- A szója epigeikus csírázású, ez azt jelenti, hogy felhozza sziklevelét a talajból, ezért
nem szabad túl mélyen vetni. Mélyebb vetés esetén a kelés nagyon elhúzódik.
- A vetésmélységet befolyásolja a talaj nedvességi állapota is: kellően nedves,
aprómorzsás szerkezetű talaj esetén elegendő a 3-4 cm-es, míg szárazabb talajállapot esetén 4-
5 cm-es legyen a vetésmélység.
- Kötött talajon sekélyebben, míg lazább szerkezetű talaj esetén mélyebben történjen a
vetés.
A szóját 450-550 ezer/ha csíraszámmal kell vetni, ezermagtömegtől függően 90-110
kg/ha a szükséges vetőmagmennyiség.
18. táblázatA szója vetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság, cm
Tőtávolság, cm
Vetésmélység, cm
Csíraszám, ezer/ha
Vetőmagmennyiség, kg/ha
IV. 20-30
45
4-5
3-5
450-550
90-110
Minimum 8-9
o
C-os talajhőmérséklet
Epigeikus csirázású (felhozza a
sziklevelet)
Növényvédelme
A szója betegségei
A szója vírusbetegségei
Szójamozaik (Soybean mosaic virus)
A szója legjelentősebb vírusbetegsége, súlyos esetben az általa okozott terméskiesés
meghaladhatja az 50 %-ot is.
A betegség tünetei: A leveleken jellegzetes mozaikfoltok jelennek meg, később a levelek
fodrosodnak, szélük a fonák felé görbül. A magok vontatottan érnek, rajtuk elszíneződés
figyelhető meg.
Védekezési lehetőségek: A kórokozóval szemben léteznek rezisztens fajták. A vírusvektor
levéltetvek elleni inszekticides védekezés csökkentheti a betegség kártételét.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
191
A szója baktériumos betegségei
Baktériumos barna levélfoltosság (Pseudomonas syringae)
A szója legismertebb baktériumos betegsége, a világon mindenütt elterjedt.
A betegség tünetei: A leveleken eleinte áttetsző, vizenyős, később megbarnuló apró, levélerek
által határolt foltok jelennek meg. A foltok közepe kiszárad, később világossárga udvar veszi
körül. A foltok a fertőzés előrehaladtával megnagyobbodnak, melynek következtében a levél
szakadozva elhal. A hüvelyen is megjelennek ezek a foltok, mely által a mag is fertőződik.
Védekezési lehetőségek: A fertőzött vetőmag használatát kerülni kell, ugyanakkor a fertőzött
szármaradványokat meg kell semmisíteni. A betegség várható megjelenésének időszakában
preventív kezelés eredményes lehet kontakt hatású réztartalmú készítményekkel.
A szója gombabetegségei
Szójaantraknózis (Colletotrichum glycines)
Mindenütt előfordul, ahol szójatermesztéssel foglalkoznak, elsősorban melegebb
éghajlatú területeken okoz nagy károkat.
A betegség tünetei: A szisztemikusan fertőződött magok csírázási %-a jelentősen romlik. A
kikelt csíranövény kidől. A tünetek leginkább a száron és a hüvelyen jelennek meg, ahol
hosszúkás, barna foltok a növényi szövetekbe mélyen beágyazódnak.
Védekezési lehetőségek: Fontos az egészséges vetőmag, mert a csávázás kevésbé hatékony
védekezési mód. Kerülni kell a szója 5 évnél korábbi önmaga utáni termesztését.
Szójaperonoszpóra (Peronospora manshurica)
A legelterjedtebb szójabetegség, jelentősége az utóbbi időben csökken. Az általa
okozott termésveszteség 10 % alatti.
A betegség tünetei: Eleinte az alsó levelek színén világossárga foltok alakulnak ki, a folt
túloldalán lilás színű penészgyep jelenik meg. A fertőzött magból kikelt növény törpe,
világossárga színű, a levéllemezek fonákján erőteljes penészgyep kialakulás figyelhető meg.
Védekezési lehetőségek: Fontos a betegséggel szemben ellenálló fajta választása. A
szisztemikus fungicidekkel végzett vetőmagcsávázás megfelelő védettséget nyújt, a tünetek
esetleges megjelenésekor kontakt réztartalmú vagy felszívódós fungiciddel kell védekezni.
Fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
Polifág gombafaj, elsősorban csapadékos évjáratokban okozhat nagy károkat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
192
A betegség tünetei: A kelés időszakában a kórokozó csíranövény pusztulást okoz. Kifejlett
növényeknél a szár alsó része fertőződik, melynek következtében sokkszerű hervadás, majd
pusztulás lép fel. A beteg növényi részek felületén megjelenik a fehér színű, vattaszerű
micélium szövedék, benne a fekete szkleróciumokkal.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni védekezést nehezíti, hogy polifág gombafaj révén
hasonlóan károkat okoz más hüvelyesek mellett a napraforgón és a repcén is, így ezek ne
legyenek előveteményei. A sűrű növényállomány és a nitrogénben dús talaj kedvez a
kórokozó jelentősebb kártételének.
Hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina)
Az egyik legsúlyosabb szójabetegség, mindemellett a kórokozó többgazdanövényű.
A betegség tünetei: A csíranövények elpusztulnak. Másik jellegzetes tünet a virágzás
időszakában fellépő gyors, sokkszerű hervadás, hasonlóan a fehérpenészes szárrothadáshoz. A
különbség az, hogy az elpusztult növények szárának alsó része és a gyökerek szürkék, bennük
fekete apró kavicsszerű mikroszkleróciumok képződnek.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni védekezést megnehezíti, hogy többtápnövényű,
valamint hogy a talajban is kozmopolita gombafaj. Ezért fontos a megfelelő vetésváltás
betartása és a talajok jó vízgazdálkodásának elősegítése.
Diaportés szárfoltosság és szárrák (Diaporthe phaseolorum var. sojae, D. phaseolorum var.
caulivora)
Hazánkban is megtalálható változó mértékben – évjárattól függően – okoz kisebb
nagyobb kárt.
A betegség tünetei: Kelés időszakában a szikleveleken, és a szik alatti szárrészen vörösesbarna
foltok és sávok jelennek meg. Később száron és a hüvelyen barnás színű foltok láthatóak. A
beteg magok zsugorodottak, ráncosak. A száron megjelenő nagyméretű, kissé besüppedő
foltok feketére színeződnek, később lehámlanak, majd rákos sebek alakulnak ki.
Védekezési lehetőségek: A fertőzött növényi maradványokat meg kell semmisíteni, illetve
egészséges vetőmag alkalmazása elengedhetetlen. Gombaölőszeres állománykezelésre
hazánkban általában nincs szükség.
Szójafuzáriózis (Fusarium oxysporum)
A betegség a világon mindenütt elterjedt, sok országban a legfontosabb szójabetegség.
Kártételének mértéke az 50 %-ot is meghaladhatja.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
193
A betegség tünetei: A magfertőzés következtében a kelési százalék jelentősen csökken, a
csírázó szójanövény gyökerei elhalnak. A sziklevélen barna, bemaródó foltok jelennek meg,
később a növényeken sokkszerű hervadást okoz, mely a szállítónyalábok pusztulásából
adódik. A szárat kettévágva barna edénnyalábgyűrűt láthatunk.
Védekezési lehetőségek: A szisztemikus fungiciddel végzett csávázás a csírapusztulás ellen
megfelelő védettséget ad. Jó minőségű vetőágy készítésével a szója kezdeti fejlődése
meggyorsítható, ezáltal kevésbé fogékony a csírakori fertőzéssel szemben.
A szója kártevői
A borsó kártevői közül a csipkézőbarkók a szója állományokban is érzékeny károkat
okozhatnak. A talajlakó kártevők közül a drótférgek károsítása erőteljesebb lehet, mint a
borsónál a későbbi vetés, így a melegebb talaj miatt. A szóján a lombrágó hernyók
okozhatnak nagy kárt. A fajok közül gyakrabban fordul elő a gamma-bagolylepke
(Autographa gamma) és a vándorló muszkamoly (Loxostege stictialis). Az atkáknak kiváló
tápnövénye a szója, a szőrös száron gyakran megtelepednek különböző atkafajok. Az
akácmoly (Etiella zinckenella) hernyói a magvakat károsítják.
A szója gyomnövényei
A szójavetések gyomnövényzete hasonlít a tavaszi kapásoknál tapasztalható
gyomösszetételhez. Könnyen irthatóak szójavetésekben az egyszikű fajok (egyéves és évelő
egyaránt), ezek közül a kakaslábfű (Echinocloa crus-galli) és a muhar-fajok (Setaria spp.)
gyakoriak a szójában. Kiemelkedők a kétszikűek közül a libatop-fajok (Chenopodium spp.) és
a disznóparéj-félék (Amaranthus spp.). Nehezen irthatóak azonban a melegigényes, mélyről is
csírázó gyomok, mint a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a szerbtövisfajok (Xanthium spp.),
a selyemmályva (Abutilon theophrasti), a csattanó maszlag (Datura stramonium), a
keserűfűfajok (Polygonum spp.), és a kender (Cannabis sativa), valamint az árvakelésű
napraforgó is (Helianthus annuus). Az évelő kétszikűek közül a mezei aszat (Cirsium
arvense) okozhat problémát.
Betakarítása
A korai érésidejű fajták augusztus végén, szeptember elején, a Magyarországon
termesztett középérésű fajták pedig szeptember közepén, végén érnek. A legtöbb fajta érés
idejére lehullajtja leveleit.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
194
Érés idejére a csúcsi fürtön képződött hüvelyekben a magvak teljesen kifejlődnek,
fajtára jellemző színűek lesznek, a hüvelyek varrata ütésre pattanásszerűen szétnyílik, a mag
nedvességtartalma 16-18 %. A szója betakarítását legkevesebb veszteséggel a magok 16-18
%-os nedvességtartalma mellett végezhetjük el. A túlérett szója csak veszteséggel és
magsérülésekkel takarítható be.
Szükség esetén az érés meggyorsítása és a gyomok leszárítása érdekében különböző
állományszárító vegyszereket juttathatunk ki. A szója lombtalanítását akkor kell elvégezni, ha
a levélzet nagy része már lehullott, az alsó és a középső hüvelyek érettek, a csúcsi részen
elhelyezkedő hüvelyekben pedig a magvak már kifejlődtek.
A szóját egymenetes gabonakombájnnal kell betakarítani. A kombájnt át kell
alakítani a minél kevesebb betakarítási veszteség érdekében (flexilis adapter, a talajkopírozó
szerkezet lehetővé teszi az alacsony vágási magasság betartását és a talajfelszín kisebb
egyenetlenségeinek követését). A kombájn haladási sebessége ne haladja meg a 4-5 km/h-t, a
cséplődob optimális fordulatszáma 550-600 legyen percenként. A dob és a kosár közötti
hézagot be kell állítani a mag méretének megfelelően.
Betakarítás után az előtisztítás során el kell távolítani a hüvely- és szármaradványokat.
A szóját a magas olajtartalma miatt 8-10 % szemnedvesség-tartalom mellett kell tárolni,
magasabb nedvességtartalom mellett az olaj megromlik, avasodik. Amennyiben a mag
nedvességtartalma ennél magasabb, szárítani szükséges.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
195
15. Silócirok (Sorghum dochna var. saccharatum )
15.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A silócirok vagy cukorcirok a szemescirok közeli rokona. Afrika forró, száraz
területeiről származik (Etiópia, Szudán). Ma a világ melegégövi területein széleskörűen
elterjedt. Jellemzője a nagy zöldtermés, levélzete kifejezetten dús. A szemtermése kevesebb, a
szára magasabb, sokkal lédúsabb, és a szárlé magas cukortartalmú. Elsősorban silózásra
alkalmas, Európában ez a fő felhasználási területe. Zöldetetésre kevésbé használható magas
kéksav tartalma miatt. Jelentős mennyiségű nem kristályosítható cukorszirup nyerhető belőle,
ezért néhány országban (pl. USA) az ilyen célú termesztése is elterjedt.
Az USA-ban egyre nagyobb arányban használják biológiai úton lebomló
csomagolóanyagok előállítására. Technikai szempontból kedvező tulajdonsága, hogy nem
vezeti a statikus elektromosságot, így kiválóan alkalmas elektronikus eszközök csomagolására
is. Zöldtömege jó termőhelyen elérheti a silókukoricáét, gyenge adottságú vagy szárazságra
hajló területeken jóval meghaladhatja azt. A nyári nagy melegben gyorsan növő, nagy tömegű
takarmányt ad, amikor a többi takarmánynövény a hőstressz miatt lassan fejlődik.
Tejelő tehenek takarmányában az ajánlások szerint ne haladja meg az 50 %-ot a
silócirok-szilázs, egyéb kérődző állatok takarmányozására önmagában is alkalmas.
Vetésterülete a hetvenes években 3-4 ezer ha, a kilencvenes években 20 ezer ha körül
alakult (KSH). Az országos termésátlag 32-35 t/ha között változik. Potenciális termése 80
t/ha.
15.2. A cirok rendszertana és alaktana
Rendszertana
A trópusokon, szubtrópusokon honos Sorghum nemzetségnek körülbelül 60 faja van,
többségében fűszerű, magas növények. A silócirok (Sorghum dochna var. saccharatum)
egyszikű növény, a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozik. Meleg éghajlaton évelő
növény, hazánkban nem telel át, egyéves növényként termesztjük.
A silócirok C
4
-es növényként jól alkalmazkodott a magas hőmérséklethez és nagy
fényintenzitáshoz, nagy szárazanyag termelésre képes. Rövidnappalos növény. A legtöbb
hibrid érzékeny a fotoperiódusra, egy-kettő közömbös.
Morfológiája
Gyökérzet
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
196
Gyökérzete igen dús mellékgyökér-rendszer, sűrűn behálózza a talajt. A gyökérzet
nagy része sekélyebben helyezkedik el, mint a kukoricáé, de sokkal jobban elágazik. A nagy
gyökértömeg és nagy szívóerő következtében nagyon hatékonyan veszi fel a vizet a talajból,
és nagy mélységig képes teljesen kiszárítani azt. Kiváló szárazságtűrő képessége és rossz
elővetemény értéke részben ennek köszönhető.
Szára
A növény habitusában, a virágzat
kivételével, nagyon hasonlít a
kukoricához. Szára erős, hengeres, az
egyik oldalon barázda fut végig, belül
tömött, rostos szerkezetű, a kukoricáéhoz
hasonló. Bokrosodik, a jellemző
hajtásszám 2-7 között van, a bokrosodás
kedvező tulajdonság.
A szár viaszréteggel fedett,
átmérője az alsó internódiumokban eléri a
3 cm-t. A silócirok magassága 1,5-4,5 m
között változhat. Kedvező körülmények
között heti növekedése elérheti a 30-50
cm-t is. A szár lédús, a létartalom 70-80 %
körüli lehet, könnyen kipréselhető. A
szárlé átlagosan 18-22 % nem
kristályosítható cukrot tartalmaz, ebből szacharóz 5-18 %. A kifejezetten cukorszirup nyerésre
termesztett hibridek szárlevének cukortartalma a 25 %-ot meghaladhatja.
A levelek
Levelei hullámos szélűek, a kukorica leveléhez nagyon hasonlóak, de keskenyebbek,
vastag viaszréteggel borítottak. Hosszuk 70-120 cm, szélességük 5-8 cm. Színük sötétzöld, a
viaszréteg miatt szürkésfehér árnyalatú. Nóduszonként egy levél fejlődik, a levelek száma 11-
17 közötti, genetikailag determinált, hibridenként változó. A levélhüvely körülöleli a szárat,
részt vesz annak szilárdításában.
A virágzat
A silóciroknak bugavirágzata van, a bugatengely oldalágai örvös elágazásokba
rendeződnek. A füzérkében két virág található, de csak az egyik termékenyül. A virágzás a
buga csúcsán kezdődik, és lefelé halad. Az öntermékenyülés aránya körülbelül 80-95 %. Az
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
197
idegentermékenyülésnek fontos szerepe van a nemesítésben és a hibrid előállításban. A
pollent a szél és kis részben különböző rovarok szállítják.
Termése
Termése szemtermés, színe barna, az endospermium fehér, karotint nem tartalmaz. A
pelyva csak félig öleli a szemet, könnyen csépelhető. Tannint tartalmaz. Fehérjetartalma 10-
11 %. Ezerszemtömege 28-33 g.
15.3. Termőhelyigény
Talajigény
A silócirok nem igényes a talajokkal szemben. Kedvezőtlenek a nehezen felmelegedő,
hideg talajok. Nem alkalmasak a sekély termőrétegű, szélsőséges vízgazdálkodású talajok
(futóhomok, szoloncsák), valamint a 5 pH alatti savanyú talajok.
A kukoricánál jobban elviseli mind a savanyú, mind a lúgos talajokat, 5,5-8,5 pH
közötti talajokon biztonsággal termeszthető. A túl nedves, hideg talajokon lassan fejlődik és
alacsony marad. Hazánkban a termesztési körzeteit elsősorban hőigénye határozza meg.
Éghajlatigény
Származásából következően nagyon melegigényes növény, hőösszegigénye 2600-
3300 °C. Általában az egyenlítőtől a 45. szélességi körig termeszthető az északi és déli
féltekén. Kiváló alkalmazkodóképességét mutatja, hogy a legkülönbözőbb éghajlatú
országokban termesztik.
Hazánk a silócirok termesztésének északi határát jelenti. Biztonságos termesztésére
elsősorban az ország déli része alkalmas. A csírázásához 12-16 °C-os talajhőmérsékletet
igényel. Megfelelő fejlődéséhez 21°C-ot meghaladó júliusi átlaghőmérsékletre van szüksége.
A csapadékra nem annyira igényes mint a hőmérsékletre. Viaszos levelei és szára, valamint
erőteljes gyökérzete következtében szárazságtűrése kiváló, jóval meghaladja a silókukoricáét.
15.4. Termesztési technológiája
Elővetemény
Az előveteményre nem igazán igényes, kedvező, ha korán lekerülő növény után,
például kalászosok után kerül, mert ezek után kellő idő áll rendelkezésre a megfelelő
talajelőkészítésre. Jó előveteményei az őszi búza és őszi árpa. Rossz előveteménye minden
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
198
nagy vízigényű növény, valamint a lucerna és a kukorica. Önmaga után legfeljebb 2-3 évig
termeszthető.
A silócirok elővetemény-értéke megfelelő műtrágyázás mellett a kukoricáéhoz
hasonló. A tarlómaradvány C:N aránya kedvezőtlen, a pentozánhatás megelőzése érdekében
N adagolása célszerű a maradványok leszántása előtt. Lehetőleg nagy vízigényű növényt ne
vessünk utána.
Jó előveteményei: kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, tritikálé,
rozs), repce, korai burgonya
Közepes előveteményei: kukorica, napraforgó
Rossz előveteményei: pillangós takarmánynövények (lucerna), cukorrépa,
cirokfélék, minden nagy vízigényű növény
Talajelőkészítés
Talajelőkészítése hasonlóan történhet, mint a kukoricáé. Korai lekerülésű növény után
a tarlóhántás és tarlóápolás elvégzése, vízmegőrző és gyomirtó hatása miatt fontos feladat. A
talajmunkák során gondoskodni kell a vízbefogadó képesség javításáról, a nagy zöldtömeg
felépítéséhez ugyanis sok vizet igényel. Későn lekerülő elővetemény után, a szármaradványok
aprítását követően, őszi szántás végezhető.
A siló cirok meleg, kellően nedves, nagyon jó minőségű magágyat igényel a gyors,
egyöntetű kelés érdekében. A kicsi magméret miatt különösen fontos a jó minőségű,
ülepedett, sima felszínű, aprómorzsás magágy. A csíranövény a kisebb magméret
következtében gyenge, kelés után, a járulékos gyökérzet kifejlődéséig lassan fejlődik.
Tápanyagellátás
A szója fajlagos tápanyagigénye A kijuttatott trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
nitrogén (N) 0,31 kg/100 kg N 80-120 kg/ha
foszfor (P
2
O
5
) 0,14 kg/100 kg P
2
O
5
60-90 kg/ha
kálium (K
2
O) 0,32 kg/100 kg K
2
O 70-120 kg/ha
mész (CaO) 0,15 kg/100 kg
magnézium (MgO) 0,05 kg/100 kg
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
199
A silócirok az óriási zöldtömeg előállításához nagy mennyiségű tápanyagot használ fel
a talajból ezért ajánlott a talajvizsgálati eredmények alapján számítani a kijuttatandó tápanyag
mennyiségét.
A foszfor és kálium műtrágyákat az őszi alapművelés előtt kell kijuttatni, a nitrogén
műtrágyát tavasszal kapja, esetleg megosztható, 30 %-ban ősszel, az alapművelés előtt, 70 %-
ban tavasszal a magágykészítés előtt kiadva.
Vetés
A silócirok melegebb talajt igényel a csírázáshoz mint a kukorica, általában a kukorica
vetése után 1-2 héttel vethető. A vetés mélységében 12-16 °C szükséges a gyors keléshez, a
vetésidő általában május első fele.
A vetőmag csíraképessége nem mindig megfelelő, sokszor csak 75 %-os, ezért vetés
előtt ajánlatos ellenőrizni. A kivetendő magmennyiség meghatározásához mindenképpen
vegyük figyelembe a csíraképességet. A sortávolság 50-60 cm. A vetés mélysége 3-4 cm, laza
talajokon 5 cm is lehet. A csíraszám 200-300 ezer hektáronként.
A cukorcirok kelése kedvező körülmények között is vontatott, és a kikelt növény
kezdetben nagyon lassan fejlődik.
19. táblázat A silócirok vetési útmutatója
Adatok Megjegyzés
Vetésidő május 1-15.
Talajhőmérséklet 12-16 °C
Sortávolság 50-60 cm
Vetésmélység 3-5 cm
Csíraszám 200-300 ezer db/ha
A csírázóképesség legalább 80
%-os legyen.
Ezerszemtömeg 28-33 g
Növényvédelmi technológiája
A cirok betegségei közül elsőként a fuzáriumos csírapusztulás (Fusarium
oxysporum) jelentkezhet, elsősorban hűvös tavaszokon, amikor a kelés elhúzódik. Ellene
felszívódó hatású gombaölő szerrel a vetőmagtételt csávázni kell. Későbbiekben a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
200
vírusbetegségek (főként a kukorica csíkos mozaik) okozhatnak károkat, amik a levelek
jellegzetes mozaikosságában mutatkoznak meg. A vírussal szemben rezisztens fajták már a
termelők rendelkezésére állnak. Gombabetegségek hazánkban nagy kárt nem okoznak. A
kártevők közül a drótféreg kelés időszakában érzékeny károkat okozhat, a megtámadott
csíranövény el is pusztulhat. Legcélszerűbb a vetéssel egymenetben granulátum formájú
talajfertőtlenítőket kijuttatni. Kelés után a barkók karéjozásukkal okozhatnak nagy kárt,
ellenük szükségessé válhat a vegyi védekezés. A tenyészidőszak folyamán a levéltetvek
betelepülését is figyelni kell, szükség esetén vegyszeres védekezés válik szükségessé. A
szemescirok érési időszakában a madarak (veréb, galamb) okozhatnak jelentősebb
szemveszteséget.
A vegyszeres gyomirtást legcélszerűbb alapkezelésben elvégezni preemergensen,
vetés után, kelés előtt. Így érhető el a leghatékonyabban a hosszan tartó gyommentesség és a
legkisebb fitotoxikus hatás feltéve, hogy megfelelő bemosó csapadék hull. A magasra növő
silócirok rendszerint elnyomja a később kikelő gyomokat, így ezek gyommentesen tartására
általában elegendő a vegyszeres alapkezelés. Posztemergensen alkalmazhatók hagyományos
hormonhatású herbicidek mellett újabb fejlesztésű vegyszerek is, és ezek kombinációi.
Betakarítása
Betakarítása viaszérett állapotban történik, járvaszecskázó géppel. A hajtás
nedvességtartalma ekkor 65-70 %-os. A betakarítás után a tömörítésre minél hamarabb
kerüljön sor, ugyanis a magas cukortartalom miatt a szecskán nagyon gyorsan elszaporodnak
a cukorbontó, sav- és nyálkatermelő mikroorganizmusok.
Szakirodalmi adatok szerint jobban silózható, ha a lé egy részét (20-30 %) előzetesen
kipréselik, vagy alacsonyabb nedvességtartalmú növénnyel keverik. Erjedése a cukortartalom
következtében nagyon gyors, kiváló szilázs készíthető belőle.
A silócirokból készült szilázs szárazanyagának emészthetősége 52-65 %-os.
Amennyiben nagyobb a szem aránya a szilázsban, javul az emészthetősége, mivel a szem
emészthetősége 90 % körül van. A cirokból készült szilázsban kisebb a szem aránya és
nagyobb a rosttartalom, mint a silókukorica esetében.
A fehérjetartalom közel azonos vagy kicsivel nagyobb a cirokból készült szilázsban
(10-11 %), emészthetősége viszont rosszabb. Nyersrost tartalma 25-30 %, a keményítőértéke
430-450 g/kg. A magas cukortartalmú fajtákat zöld- vagy szárított takarmánynak nagyon
kedvelik az állatok.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
201
A cukor nagy része vagy teljes mennyisége átalakul az erjedés során, ezért a silózással
megszűnik a ciroknak ez a kedvező tulajdonsága, az állatok általában valamivel kevesebbet
esznek a silócirok-szilázsból, mint a kukoricaszilázsból.
A silócirok alkaloidát tartalmaz, mely különösen a fiatal növényekben van nagyobb
mennyiségben jelen. A fiatal növényekben vagy a levágott hajtás tövéből előtörő sarjakban
több mint duplája is lehet az alkaloida tartalom, az öreg levelekben mért értékhez képest.
Általában megemelkedik a szintje valamilyen stressz hatására, például hosszan tartó szárazság
vagy hidegstressz után is.
Az alkaloidából hidrolízissel hidrogén-cianid (HCN), más néven kéksav szabadul fel,
ami igen mérgező. A silózás során, 2-3 hét alatt a ciánvegyületek elbomlanak, így a szilázs
már kockázat nélkül etethető. A friss levelek ciántartalma bokrosodáskor 30-40 mg/100 g,
viaszérésben 1 mg/100 g. Aszályos időszakban a silócirok hajlamos a nitrát felhalmozásra,
ezért hosszabb száraz periódus utáni betakarításkor érdemes a nitrát tartalmat megvizsgálni, a
későbbi mérgezési problémák elkerülése érdekében.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
202
16. Burgonya (Solanum tuberosum L.)
16.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A burgonya igen fontos népélelmezési cikk, a hiányzó gabonafélék pótlásával igen
nagy szerepe volt az éhínségek átvészelésében. Jelenleg emberi fogyasztásra, régebben
takarmányozásra és szeszgyártásra is termesztették, valamint igen fontos alapanyaga a
gyógyszeriparnak is.
A burgonya géncentruma a Dél-Amerikai Andok hegység (Mexikó, Peru, Chile). Az
amerikai kontinens felfedezése előtt az inkák már termesztették a mai Peru, Bolívia területén,
a kukorica mellett fontos élelmiszernövény volt.
Európába először a XVI. sz-ban került be (spanyolok hozták be Chile meghódítása
után). A burgonyanövény nagy alkaloida-tartalmú (solanin), ezért Európában lassan terjedt el,
élelmiszerként először csak a XVIII. sz. elején Angliában és Írországban kezdték el
termeszteni.
Magyarországon a XVIII. sz. végén Mária Terézia és II. József központi intézkedései
(ingyen vetőgumó szétosztása) segítették a burgonya megismerését és elterjesztését.
Magyarországon az 1 főre jutó burgonyafogyasztás az 1934-38-as években 130 kg/fő
volt, a háborúk alatt növekedett fogyasztása. Az 1970-es években 70 kg/fő körül alakult az 1
főre eső burgonyafogyasztás, ma a táplálkozási szokások változásának következményeként
60-62 kg/fő körüli. A burgonya feldolgozottságának bővülésével (gyorsfagyasztott
hasábburgonya, burgonyapehely, burgonyaszirom, stb.) növekedett a konyhakész és félkész
termékek fogyasztásának aránya.
A burgonyagumó átlagos szárazanyag-tartalma 20-25 %, víztartalma 75-80 %,
keményítő-tartalma 14-18 %, nyersfehérje-tartalma alacsony: (0,7)-2–(4,6) %, biológiai
értéke viszont jó, vízoldható szénhidrát-tartalma 0,5 %, nyersrost-tartalma 0,7 %,
nyerszsír-tartalma 0,1 %, hamutartalma 1,1 %. Jelentős a C-vitamin tartalma (20-25
mg/100 g), valamint nikotinamid 1 mg/100 g mennyiségben, A, B
6
, B
1
, B
2
, vitaminok. 150-
300 mg/100 g foszfor, 100-200 mg/100 g kén és 1 700-2 000 mg/100 g kálium is található a
burgonyagumóban.
A burgonya alkaloidjai közül a szolanin 20-48 mg% mennyiségben a gumóban, 135-
270 mg% a sztólóban és 510-520 mg% a levélben található, ezen kívül tartalmaz még
chaconint, demisszint és szolanidint. A magas szolanin-tartalmú (megzöldült) burgonyagumó
fogyasztásra alkalmatlan.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
203
3.1.2. A burgonya rendszertana és alaktana
A burgonya (Solanum tuberosum L.) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába
tartozik, kromoszómaszáma n = 24. Számos vadfaja még ma is fellelhető a géncentrumokban
(Mexikó, Peru, Bolívia, Chile), de ezek eltérő kromoszómaszáma (n = 12, n = 18, n = 24)
nehezíti felhasználásukat a rezisztencia-nemesítésben.
A burgonyát a gyakorlatban vegetatív úton (gumóval) szaporítják, nemesítéskor
alkalmazzák a maggal történő szaporítást. A burgonyát gumójáért termesztjük (föld alatti
módosult raktározó szár).
A magról termesztett burgonya főgyökérrendszerrel, a gumóval szaporított csak
járulékos gyökérrendszerrel rendelkezik. A gumóból nem fejlődik gyökérzet, a föld alatti
szárból és a sztólók csomóiból indul fejlődésnek a burgonya járulékos gyökérzete. A
gyökérzet vízfelvevő képessége nem éri el a gabonafélékét, szívóereje kb. fele a kalászosok-
és a kukorica-gyökérzet szívóerejének. A gyökérzet zöme (60-80 %) a talaj 50-120 cm-es
rétegében helyezkedik el.
A burgonyagumón lévő rügyekből fejlődik ki a burgonya hajtásrendszere. A hajtások
számát befolyásolja a gumó nagyságán kívül a burgonya fajtája, a vetőgumó tárolási és
előkészítési körülményei. A burgonya szára elágazódó, ízekre tagolt, bordázott, 3-4-5 szögű
dudvás szár, magassága 40-110 cm.
A szár föld alatti
csomóiból fejlődnek ki a
tarackok (sztólók), ezek
végein képződnek a
gumók. Amennyiben a
szárat a talaj töltögetésével
takarjuk, föld alatti
hajtásrendszer alakul ki.
A szár föld feletti
csomóiból képződnek az
oldalhajtások és a levelek.
A burgonya minden szárcsomóján egy levél található. Az anyagumóból fejlődik ki a főhajtás,
ami az új gumókat fejleszti, az oldalhajtások a föld alatti szár rügyeiből fejlődnek. A
burgonya levele páratlanul szárnyasan összetett, a csúcslevelek nagyobbak, mint az
oldallevelek. Egy hajtáson kb. 17 levélemelet képződik, a csúcsi részen pedig megkezdődik a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
204
virágzat kialakulása, ezután a virágzó szárhoz legközelebbi két oldalhajtás fejleszti tovább a
leveleket.
Összetett virágzata bogernyő (5 sziromlevél, 5 porzó), a sziromlevelek színe fajtától
függően fehér, sárgásfehér, rózsaszín, lila, kékeslila, sötétlila. A burgonya virágzását a
hosszúnappal (12 óránál hosszabb nappali megvilágítás) serkenti, Magyarországon a virágzás
feltételei nem a legkedvezőbbek. Már néhány napig tartó 25
o
C feletti hőmérséklet
károsíthatja a virágok termékenyülését, a hőmérséklet nemcsak a virágzás intenzitását, hanem
a virágok élettartamát is befolyásolja.
A zöld vagy lilászöld bogyótermésben 60-120 mag található, a nemesítéskor ezek
használhatóak a burgonya szaporítására. A magból igen heterogén növényállomány képződik,
a fajtában kialakult kedvező tulajdonságok nem öröklődnek.
A burgonyagumó raktározásra módosult föld alatti szárrész, vegetatív úton ezzel
történik a szaporítás. Az alapi részen kapcsolódik a sztólóhoz, a csúcsi részen találhatóak a
spirálisan elhelyezkedő elsődleges rügyek, a csúcsi részen sűrűbben, alapi részen ritkábban. A
csúcsi részen található főrügyek hajtanak ki először, a mellékrügyek akkor, ha a főrügy
hiányzik. A rügyek elhelyezkedési mélysége fajtától függő – sekély, középmély, ill. mély. A
mélyebb rügygödrök védelmet biztosítanak a rügy számára, de étkezési felhasználás során
megnövelik a hámozási veszteséget.
16.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A burgonya a hűvösebb, mérsékelten meleg nyarú, csapadékos és páradús
levegőjű éghajlatot kedveli. Európában is a Magyarországtól északabbra elhelyezkedő
országokban terjedt el termesztése, termeszthetőségi határait a hőmérsékleti szélsőségek
határozzák meg. Termesztési zónája azokon a területeken van, ahol a nyári meleg hónapok
középhőmérséklete 15-21
o
C közé esik (45-55. szélességi fok). Ha a burgonya vízigénye
biztosítva van, a júliusi 18
o
C átlaghőmérséklet a megfelelő. A magasabb hegyekben
Európában a 1500 m, a trópusokon pedig 1500-3000 m feletti magasságokban termesztik.
A burgonya hőösszegigénye 1300-1500
o
C. Alacsony (-1, -2
o
C) hőmérsékleten
károsodik a burgonya hajtásrendszere, a magas (26-28
o
C) hőmérséklet pedig gátolja a
gumóképződést. A kezdeti fejlődési fenofázisokban a burgonya főleg a hidegre érzékeny.
Hűvös időjárás esetén a kelése elhúzódik, a késői tavaszi fagyokban károsodhat a lombozata.
A csírázáshoz fajtától és előhajtatástól függően 6-8
o
C-os talajhőmérsékletet igényel. Hideg
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
205
talajban a gumó sokáig elfekszik csírázás nélkül, a szártőbetegségek ekkor fokozottan
károsíthatják. A nem megfelelő talajművelés-talajelőkészítés főleg vízhiányos körülmények
között gátolhatja a burgonya kezdeti fejlődését. A fiatal hajtásokat már a -1,5 °C hőmérséklet
is károsíthatja, elfagyhatnak. A hajtás csúcsa, a levelek és a levélnyelek fokozottan
érzékenyek. A talajjal fedett szárrészek a bakhátakban jobban védve vannak a hideg ellen, a
fagy elmúltával könnyen regenerálódnak.
Virágzás-gumókötés időszakában a mérsékelten meleg, csapadékos időjárás kedvező a
burgonya számára.
A bimbózás előtti időszakban kialakult vízhiány gátolhatja a hajtásrendszer
kialakulását. A burgonya vízigényének kielégítésében nagy szerepe van a nappalok és
éjszakák közötti hőmérséklet-különbségnek (a nappali meleg fokozza a szárazanyag-
beépülést, az éjszakai hűvös pedig csökkenti a növény légzését, vagyis megakadályozza a
nappal beépült tápanyag lebomlását), a fokozottabb harmatképződés pedig elősegíti a
vízigény kielégítését. A levegő páratartalma is a nagyobb vízigény biztosításában játszik
fontos szerepet: a nagyobb páratartalommal rendelkező levegő csökkenti a növény
evapotranszspirációját (párolgás), ezáltal csökken a burgonya vízfogyasztása.
Az érés időszakában a burgonya a száraz, meleg időjárást igényli. Ekkor gyorsulnak az
érési folyamatok, a tápanyagok mobilizációja gyorsul, növekszik a gumók keményítőtartalma,
a héj erőteljesebben parásodik, ami a tároláshoz nélkülözhetetlen. A nem kellően parásodott
héjú burgonya sérülékenyebb, romlik az eltarthatósága.
Magyarországon a burgonya talajigényétől függően majdnem mindenütt termeszthető,
de a hazai időjárási körülmények csak az ültetéstől kelésig tartó időszakban megfelelőek,
kielégítőek a burgonya számára, a további fenofázisokban a nyári meleg, illetve a szárazságra
hajló időjárás akadályozza a biztonságos termeszthetőséget.
Vízigény
A burgonya vízigényes növény, tenyészidejében 450-550 mm vizet igényel. Statikai
vízigénye (talaj pórusaiban a levegő-víz aránya) 65-70 % körül, a burgonya igényes a talaj
levegőzöttségével szemben. Legelőnyösebb számára, ha a talajnedvesség a diszponibilis
(felvehető) vízkapacitás 50-70 % körüli. A burgonya nagyobb terméscsökkenés nélkül
elviseli a vízhiányos körülményeket a tenyészidő kezdetén és a vegetációs időszak végén, a
gumókötés-gumónövekedés idején (június – július) viszont nagyon érzékenyen reagál a
vízhiányra. Kedvező vízellátás esetén növekszik a gumók keményítőtartalma, a virágzástól
érésig terjedő időszakban viszont a túlzott vízellátás jelentős mértékben csökkenti a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
206
keményítőtartalmat, ami a burgonya betegség-ellenállóságát is rontja a kórokozókkal
szemben.
Magyarországon hagyományos termőtájak alakultak ki: a Nyírség, Dél-Somogy,
Bakonyi fennsík, Zirc környéke és az északi termőtáj. Az éghajlati adottságokat figyelembe
véve alkalmas megyék burgonya termesztésére: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-
Bereg, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Baranya, Vas és Zala megyék. Az ország
többi területén a helyi adottságoknak megfelelő kiváló agrotechnika alkalmazásával és
öntözéssel termeszthető. A régebben kialakult hagyományos burgonyatermő területekről az
utóbbi években átkerült Hajdú-Bihar és Szolnok megyékbe, itt öntözött körülmények között
foglalkoznak termesztésével.
Talajigény
A burgonya számára legalkalmasabb a laza, légjárható, nagy hézagtérfogatú, jó
tápanyag- és vízellátottságú, enyhén savanyú vagy semleges kémhatású (pH 5,0-7,0) talaj. A
burgonya gyengébb gyökérzetének és a gumó zavartalan növekedése érdekében
legelőnyösebbek a laza talajok. A legjobb minőségű és legjobban tárolható burgonya (a héj
megfelelő parásodása következtében) a jobb minőségű savanyú homoktalajon talajon állítható
elő. Kötöttebb talajokon (csernozjom, jobb minőségű, kevésbé kötött réti talaj) csak öntözve
és a talaj tulajdonságainak javításával termeszthető gazdaságosan a burgonya.
16.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A burgonya nem igényes az előveteményekkel szemben, a növényi sorrendbe jól
beilleszthető. A burgonya négy évente egyszer kerülhet vissza ugyanarra a területre, az ennél
rövidebb várakozási idő terméscsökkenést okozhat (megnőhet a fuzáriumos hervadás,
varasodás és Rhizoktóniás megbetegedés esélye). A négy évben egyszer történő termesztést a
fonálféregek gyakoribb termesztés esetén várható felszaporodása is indokolja. A burgonya
számára azok az elővetemények tekinthetőek kedvezőnek, amelyek korán betakarításra
kerülnek, kevés az utánuk maradó szármaradvány mennyisége (így időben és jó minőségben
lehet a talajműveléseket elvégezni), nem használják ki a talaj tápanyag- és vízkészletét, nincs
közös betegség, kártevő. Mindezen követelményeknek megfelelően a burgonya számára jó
elővetemény az őszi búza, őszi árpa, repce (homoktalajon a rozs). Közepes előveteményei
a silókukorica és a csalamádé kukorica. Rossz előveteményei a talaj vízkészletét
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
207
kihasználó takarmánycirok, a nagy víz- kálium-igényű cukorrépa, növényvédelmi
szempontok miatt pedig a lucerna és borsó (fokozott fuzárium fertőzés). Nem kedvező
előveteményként a sok tápanyagot visszahagyó növény sem (hüvelyesek, pillangósok), a
tápanyagban túl gazdag talajon elhúzódik a burgonya érése, a vírusokkal szembeni
természetes ellenállóképessége később alakul ki. Tilos burgonya előtt termeszteni az azonos
családba (burgonyafélék: Solanaceae) tartozó más növényfajt (dohány, paradicsom,
paprika, tojásgyümölcs).
A gyakorlatban a burgonyát két kalászos között termesztik.
Tápanyagellátás
A burgonya tápanyagigényes növény, csak akkor képes az elvárt nagyságú termés
előállítására, ha a tenyészidő folyamán a mindenkori igényének megfelelően rendelkezésére
áll a szükséges, könnyen felvehető tápanyag és víz. A kijuttatott tápanyagok mennyisége,
egymáshoz viszonyított aránya, a hatóanyagok formája, a kijuttatás módja és ideje nemcsak a
termés mennyiségét, hanem a gumó minőségét biológiai értékét és eltarthatóságát is
befolyásolja.
A burgonya fajlagos tápanyagigénye javasolt trágyaadagok (hatóanyag):
100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:
Nitrogén: 0,45-0,50 kg/100 kg 150-160 (200) kg/ha
P
2
O
5
: 0,20-0,23 kg/100 kg 70-80 kg/ha
K
2
O: 0,80-1,00 kg/100 kg 200-400 kg/ha
MgO: 0,10-0,15 kg/100 kg savanyú talajon: 60-80 kg/ha
A nitrogén műtrágyát két részletben megosztva (30 % ősszel, 70 % tavasszal) kell
kijuttatni. A nitrogén mozgékony elem, könnyen lemosódik a talaj mélyebb rétegeibe,
szennyezve a talajvizet, környezetet.
A foszfor és kálium műtrágyák kijuttatási ideje az ősz, egy adagban történik a P-
műtrágya kiszórása. Homoktalajon a K-műtrágyát meg lehet osztani: 80 % ősszel, 20 %
tavasszal.
A nitrogén a fehérjék igen fontos alkotórésze, nélkülözhetetlen szerepe van a
növények növekedésében, fejlődésében, összességében a termés nagyságának kialakulásában.
A helyesen kijuttatott nitrogén elősegíti a burgonya lombozatának korai és gyors kifejlődését,
a sorok záródását. A hosszú ideig fotoszintetizáló növényállomány nagyobb mennyiségű
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
208
szárazanyagot képez, növekszik a beépített és raktározott tápanyagok mennyisége, növekedik
a termés nagysága.
A túlzott mennyiségű nitrogén késlelteti a gumókötést (különösen korai betakarítási
cél esetén káros), a tenyészidő meghosszabbodik (későbbi betakarítás, vírusoknak való
kitettség növekedik). Az egyoldalú és túlzott N-ellátás a betegségek iránti fogékonyság
növelése mellett rontja a burgonya minőségét és eltarthatóságát is.
A foszfor kisebb termésnövelő hatással rendelkezik, mint a nitrogén, a gyökerek
kezdeti fejlődésére, a gumók kialakulására és méreteloszlására, valamint eltarthatóságára
gyakorol kedvező hatást. A foszfor hiánya esetén a növényállomány sötétzöld színű, a
növények visszamaradnak a fejlődésben. A burgonya gyengébb gyökérzete következtében
nehezebben tudja felvenni a foszfort, ezért a P-műtrágyát úgy kell kijuttatni, hogy a
gyökérzónában elegendő mennyiségű könnyen felvehető foszfor álljon rendelkezésére.
A burgonya kálium-igényes növény. A káliumnak elsődleges szerepe van a szénhidrát
anyagcserében. A káliummal jól ellátott burgonya ellenállóbbá válik a betegségekkel
szemben, javul a vízgazdálkodása. A kálium kis mértékben növeli a termés mennyiségét és
minőségét is. A klór-tartalmú kálium-műtrágyák károsíthatják a burgonyát, csökkenthetik a
termés nagyságát, javasolható a szulfát-tartalmú műtrágyák (K
2
SO
4
) kijuttatása. Az őszi
mélyművelés előtt kijuttatott KCl-műtrágya (kálium-klorid) károsító hatása enyhébb.
A mikroelemek közül a bór (B), réz (Cu), cink (Zn), molibdén (Mo), és mangán
(Mn) bár kis mennyiségben, de szükségesek a burgonya anyagcseréjéhez. Meszes
homoktalajokon számolhatunk főleg a mangán-hiány kialakulásával, a tünetek először a
burgonya csúcsi részén jelentkeznek.
Szervestrágyázás: A burgonya meghálálja az istállótrágyázást. Segíti a kedvező
talajszerkezet kialakulását, főleg kötöttebb talajokon javul a talaj szellőzöttsége, tápanyag- és
vízgazdálkodása, növekszik a talaj szervesanyag-tartalma, kedvezőbben alakul a talaj
kémhatása. A nitrogénen, foszforon és káliumon kívül kalciumot, magnéziumot, különböző
nyomelemeket, mikroelemeket és növekedést serkentő anyagokat is tartalmaz, ezáltal nő a
talaj biológiai tevékenysége. Istállótrágya kijuttatásával növelhetjük a burgonya
termésmennyiségét. Az istállótrágya szokásos adagja 20-35 t/ha.
Talajművelés
A burgonya laza szerkezetű, légjárható, 30-35 cm mélységig megmunkált,
rögmentes ültetőágyat igényel, ez megkönnyíti az ültető- és betakarítógépek munkáját is. A
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
209
burgonyának viszonylag gyenge, fejletlen a gyökérrendszere, ezért már a talaj felső rétegének
kedvezőtlen állapota is jelentős terméscsökkenést okozhat. A tömörödött, kellően fel nem
lazított talaj nemcsak a termés nagyságát csökkenti, hanem a gumók is deformálódhatnak, a
héj parásodása is zavart szenvedhet, ami rontja az eltarthatóságot.
Korán letakaruló, kevés szármaradványt visszahagyó elővetemények (őszi búza)
után az első talajmunka a tarlóhántás, amit hengerrel (általában gyűrűshenger) a
talajnedvesség megőrzése érdekében zárni kell. A tarló ápolását szükség szerint két-
háromszor szükséges elvégezni, még a gyomnövények virágzása előtt, fokozatosan növelve a
mélységet.
Az alapművelés kétféleképpen végezhető. A burgonya igényli a mélyművelést ezért
talajművelési rendszerének alapja az őszi szántás, ami 30-35 cm mélységű legyen lehetőség
szerint. Amennyiben 40-50 cm középmély, ill. 60-70 cm mélylazítást is végzünk, úgy
elegendő a 25-27 cm-es szántás. Az őszi szántást még az ősszel le kell zárni, ill. durván el
kell munkálni (kivéve az erózióra hajlamos lejtős területeket).
A tavaszi talajmunkákat úgy kell végezni, hogy a talaj nedvességtartalmát
megőrizzük, a talajt minél kevésbé mozgassuk meg (tavasszal tilos a tárcsa használata). A
burgonya kb. 15 cm mélységű, rögmentes ültetőágyat igényel, ezt ásóboronával,
kombinátorral tudjuk elkészíteni. Követelmény, hogy az ültetőágy 5 cm-nél nagyobb
átmérőjű rögöket ne tartalmazzon, a 2-5 cm átmérőjű frakciók aránya is 5 % alatt legyen.
Ültetés
A sikeres burgonyatermesztés elengedhetetlen feltétele az egészséges, jó minőségű,
nagy biológiai értékű vetőgumó. A burgonya ültetését akkor lehet elkezdeni, ha a talaj
hőmérséklete a 10-12 cm-es mélységben eléri a 7-8
o
C-ot. A burgonyát olyan mélyre szabad
ültetni, hogy a gumó felső része éppen az eredeti talajfelszín alatt helyezkedjen el. Olyan
talajokon, ahol nagyobb a kiszáradás veszélye, 2-3 cm-rel mélyebbre lehet ültetni a
burgonyát, hogy elegendő nedvesség legyen a csirázáshoz. Az ültetőágy tömör alsó része és a
burgonyagumó között maradni kell legalább 1-2 cm lazább talajrétegnek. A burgonya
sortávolsága 75 cm. Egy hektár területre a kiültetendő gumószám áruburgonya termesztés
esetén 50-55 ezer/ha, ez kb. 2,5-3,0 t/ha vetőgumó mennyiséget jelent.
A burgonya ültetése a régebbi hagyományos kapa utáni kézi, ill. eke utáni vagy
barázdás ültetés után nagyüzemben gépi ültetőgépekkel történik.
Az automata ültetőgépnél egy végtelenített gumiszakaszra két kanálsor van
felszerelve, a szalag belemerül a gumótartályba, minden kanálba egy-egy gumó kerül.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
210
Ismertebb automata ültetőgépek: Grimme, Hassia, Cruse, Cramer, EHO, Kverneland és Solve.
Magyarországon ezek a kanalas ültetőgépek terjedtek el.
A félautomata ültetőgép az előcsíráztatott burgonya ültetésére alkalmas, az
előhajtatásra használt rekeszekből egy forgó ültető tárcsára helyezik kézzel a gumókat,
kézierő szükséglete ennek megfelelően magas.
A teljesen automata ültetőgép szintén előcsíráztatott burgonya ültetésére alkalmas,
vízszintes elrendezésű elválasztó szalagággyal rendelkezik. Munkavégzésükkor a
burgonyacsírák nem sérülnek, viszont igen drágák. Ismertebb géptípusok: Vicon-Kingplanter
és Structural.
20. táblázat Az áruburgonya ültetési útmutatója
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Ültetési idő:
Sortávolság (cm):
Tőtávolság (cm):
Ültetési mélység (cm):
Tőszám (ezer/ha):
Gumómennyiség (t/ha)
III. 25-IV. 20.
75
25-26
3-4
50-55
2,5-3,0
Talaj hőmérséklete érje el a 10-12 cm-es
mélységben a 7-8
o
C-ot
Bakhátkészítés
A burgonyát bakhátasan termesztjük, a gumóknak pontosan a bakhát középvonalában
kell elhelyezkedniük, különben nem tudjuk elkerülni a későbbi taposási károkból, a bakhát
kopásából eredő gumósérüléseket, a felszínre kerülés miatti gumózöldüléseket. Gépi ültetés
esetén a takarótárcsák forgatásával készítjük el rögtön az ültetés után az elsődleges (primer)
bakhátat, ez kb. 5 cm magasságban takarja el a burgonyagumót.
A másodlagos (szekunder) bakhát kialakítására akkor kerül sor, amikor a burgonya
hajtása néhány cm-re megközelítette a bakhát tetejét, nem szabad megvárni, hogy a hajtások a
felszínre kerüljenek. A bakhátnak olyan méretűnek és alakúnak kell lennie, hogy a gumók
zavartalanul fejlődhessenek. Az újonnan képződött gumók nem kerülhetnek ki a bakhátból
(különben megzöldülnek és fogyasztásra alkalmatlanná válnak). A túl korai bakhát-kialakítás
késleltetheti a talaj felmelegedését, így a kelés lassul, főleg homoktalajon megnövekszik a
rizoktóniás fertőzés fellépésének esélye.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
211
A bakhátak készítése töltögető kapás töltögetővel, profillemezes mechanikus és
talajmarós profillemezes töltögetőgépekkel végezhető.
Töltögetés
A burgonyatermesztés során nagyon fontos munkaművelet a töltögetés, ez elősegíti a
gumókötést, valamint megakadályozza, hogy a burgonya szára túlzott mértékben elterüljön.
Gyomírtó hatása sem elhanyagolandó, a két- háromszori töltögetéssel a vegyszeres
növényvédelem költségeit és a környezetterhelést is csökkenthetjük. A burgonya töltögetését
a növény 10-15 cm-es szármagasságánál célszerű elkezdeni, az utolsó töltögetést a bimbózás
idejéig be kell fejezni – amíg a gépek a növénysorok között zavartalanul végezhetik
munkájukat - a növények zavartalan fejlődése és a gumóképződés miatt.
Növényvédelme
A burgonya betegségei
A burgonya élettani betegségei
Gumózöldülés akkor fordul elő, ha a fejlődő burgonyagumó napfénnyel érintkezik,
így abban klorofill képződik. Ezeket a gumókat étkezésre és takarmányozásra alkaloid
tartalmuk miatt nem szabad felhasználni.
A burgonya vírusbetegségei
Burgonya levélsodródás (Potato leaf roll virus)
A burgonya egyik legsúlyosabb vírusbetegsége. A betegség következtében akár 80%-
os termésveszteséggel is lehet számolni.
A betegség tünetei: A levelek kanalasodása (sodródása), törékennyé válása, klorotikus
elszíneződése. A levelek sodródása a növény felső részén kezdődik.
Védekezési lehetőségek: Egészséges, vírusmentes vetőburgonya használata. A fajták között
vannak a kórokozóval szemben kevésbé fogékonyak is. A levéltetvek irtása fontos feladat.
Burgonya vonalas betegség (Potato Y virus)
A burgonya legfontosabb és a legsúlyosabb károkat előidéző vírusos betegsége,
minden burgonyatermesztő országban kárt okoz.
A betegség tünetei: Mozaikfoltosodás és apró, tintafolthoz hasonló foltok megjelenése a
levélen. A fonáki részen az erek elhalnak.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
212
Védekezési lehetőségek: Megegyezik a levélsodródás vírusnál tárgyaltakkal.
Burgonyán a vírusok közül jelentős károkat okozhatnak még a burgonya X-mozaik,
szártarkulás, M-, S- és Aukuba mozaik vírusok.
A burgonya baktériumos betegségei
Baktériumos szártő- és nedves gumórothadás (Erwinia carotovora ssp. atroseptica, E.
carotovora ssp. carotovora)
A kórokozó a világ burgonyatermesztő területein mindenütt elterjedt. A
tünetegyüttesből elsősorban a nedves gumórothadásnak van nagyobb jelentősége hazánkban.
A betegség tünetei: A gumók nedves rothadása jellegzetes, az egész gumó nedvesen rothadó
kásás péppé alakul át, melyet sokszor a burgonyagumó héja tart össze. A rothadó gumóknak
dohos szaga van.
Védekezési lehetőségek: Kerülni kell a mélyfekvésű, nedves táblákat. A fajták között a
fogékonyságban jelentős különbségek vannak. Fontos az egészséges vetőgumó ültetése, ill.
betakarításkor a vetőgumó mechanikai sérüléseinek megakadályozása. Amennyiben rothadás
lép fel a tárolóban, abban az esetben a fertőzött gócokat minél hamarabb fel kell számolni és a
burgonyát át kell válogatni.
Sugárgombás varasodás (Streptomyces scabies)
Hazánkban is nagy jelentőséggel bíró kórokozó, szinte minden évben jelen van
burgonyatermő területeinken.
A betegség tünetei: A burgonyagumókon a paraszemölcsökből kiinduló barna foltok láthatók,
melyek a gumó növekedésével együtt nőnek, majd barnán elhaló varas foltok képződnek.
Védekezési lehetőségek: Léteznek kevésbé fogékony fajták, így fertőzött talajokon ezek
termesztése célszerű. Fontos az egészséges vetőgumók ültetése. A kórokozó fejlődésére a talaj
nedvességtartalma nagy hatást gyakorol, a könnyen kiszáradó talajokat kedveli, éppen ezért a
gumókötés idején végzett öntözés jótékony hatású.
Burgonya baktériumos hervadása és barna rothadása (Ralstonia solenacearum)
Hazánkban az utóbbi években jelent meg, az egész világon elterjedt betegség. Sok
gazdanövénye van, karantén kórokozó.
A betegség tünetei: A hajtásvégi levelek meleg délutánokon hervadnak, azonban eleinte ez
éjszaka helyreáll. A szártövön hosszú, barna elszíneződések jelennek meg, a levelek bronzos
árnyalatot vesznek fel. Amennyiben a fertőzött szárrészt kettévágva vízbe tesszük, jól látható
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
213
a baktérium tejszerű nyálkakiáramlása. A fertőzött gumót kettévágva, keresztmetszetében
drapp barna gyűrű látható, ahonnan nyomásra baktériumnyálka jelenik meg. A gyűrű
folyamatosan vastagodik, a gumó elrothad.
Védekezési lehetőségek: Vegyszeres védekezési lehetőség nincs, fontos az egészséges
vetőgumó használata és a fertőzött területek kerülése.
A burgonya gombabetegségei
Burgonyavész (Phytophthora infestans)
A burgonya legsúlyosabb gombabetegsége. Az 1845-ös írországi éhínség okozója. A
burgonya növényvédelmének egyik alapja az ellene való védekezés. Csapadékos évjáratokban
védekezés nélkül az állomány teljes pusztulását okozhatja.
A betegség tünetei: A levelek csúcsától kiindulva vizenyős, sárgásbarna foltok jelennek meg,
melyek gyorsan növekednek és beszáradnak. A barna és sárga részek határán a levélfonákon
fehér színű penészbevonat jelenik meg magas légköri páratartalomnál. Súlyos esetben a
lombvesztés teljes lehet. A kórokozó a gumót is fertőzi, azon szürke, besüppedt később
ráncosodó foltok jelennek meg, a fertőzött folt alatt a gumóhús rozsdabarnára színeződik.
Védekezési lehetőségek: Az agrotechnikai védekezési módok közül fontos a nitrogéntúlsúly
kerülése, a megfelelő tőszám beállítása és az egészséges vetőgumók ültetése. A vegyi
védekezésre kontakt és felszívódó hatású gombaölő szereket lehet alkalmazni, az időjárási
viszonyok alapján végzett előrejelzésre alapozva.
Burgonyahimlő (Rhizoctonia solani)
Általánosan elterjedt talajlakó gomba, hazánkban szinte minden évben változó
mértékben károsít.
A betegség tünetei: A kelőfélben lévő burgonya hajtásának csúcsi része elhal, így ki sem kel.
Későbbi fertőzésnél a tövek csak egy hajtást hajtanak, vagy sok, de fejletlen
(gyertyatartószerű) hajtást növesztenek. A burgonya szárának alsó harmadában meleg,
csapadékos időszakban szürkésfehér penészbevonat jelenik meg, később a szár elkorhad
(„fehérharisnyásság”). A gumón jellegzetes, himlőszerű foltokat okoz, melyek csak
kaparással távolíthatók el a gumó felszínéről.
Védekezési lehetőségek: Törekedni kell a kártétel megelőzésére, ezért fontos az egészséges
vetőgumó ültetése, valamint az előhajtatás, ugyanis a kórokozó a zöld hajtásokat már nem
támadja meg. Sekélyebb ültetéssel magasabb talajhőmérsékletet tudunk biztosítani, így a
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
214
kelés is gyorsabb, ezáltal a fertőződés esélye csökken. A burgonyagumó csávázása szintén
védelmet nyújt a csírázáskori fertőzés ellen.
Fuzáriumos tőhervadás és gumórothadás (Fusarium solani)
A világon mindenütt ismert kórokozó, a burgonya betegségei közül az egyik
legsúlyosabb, aminek elsősorban a gumórothadás az oka.
A betegség tünetei: Virágzás után a burgonya alsó levelei sárgulni kezdenek, majd a növény
gyorsan elhal. A gumók felületén sérülések, vagy a köldök helyén besüppedő barna ráncos
foltok jelennek meg. A fertőzött rész alatt a gumó húsa szürkésbarna lesz, később a fertőzött
felületen nedves körülmények között rózsaszín penészkiverődés jelenik meg, mely
körkörösen zonált.
Védekezési lehetőségek: A hervadásos tünetek ellen csak a megelőzésre törekedhetünk. Ezek
közé tartozik a megfelelő vetésváltás, a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, az
öntözés, és az egészséges vetőgumó ültetése. A gumórothadás elleni védelem megegyezik a
baktériumos szártő- és nedves gumórothadásnál tárgyaltakkal.
Verticilliumos hervadás (Verticillium albo-atrum)
Kozmopolita gombafaj. Az általa okozott kár mértéke évjáratonként változó.
A betegség tünetei: Virágzástól kezdődően a növény eleinte hervad, később gyorsan,
sokkszerűen elpusztul. A pusztulás nem terjed ki az egész növényre, csak annak egy része
hervad el, a levelek gyakran vörösesbarna szín kíséretében száradnak el.
Védekezési lehetőségek: Egészséges vetőgumó ültetése, a megfelelő tápanyagellátás és a
vetésváltás. A kórokozó ellen vegyszeres védekezési lehetőség nem áll rendelkezésre.
Alternáriás szárazfoltosság (Alternaria solani)
A világon mindenütt ismert, de hazánkban nagy károkat nem okoz.
A betegség tünetei: A leveleken eleinte éles határú barna foltok jelennek meg, majd ezek
gyűrűs foltossággá alakulnak. A gumókat is megfertőzheti, ezeken éles határvonalú fekete
rothadást okoz.
Védekezési lehetőségek: Törekedni kell a burgonya jó kondíciójának megőrzésére. A
vetésváltás betartása mellett fontos a fertőzött szármaradványok megsemmisítése, fungicides
állománykezelés a kórokozó ellen megfelelő védettséget ad.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
215
A burgonya kártevői
A talajlakó kártevők (pajorok, drótférgek) a nedves gumót előszeretettel károsítják,
rajtuk odvas rágások láthatók. Rágásuk nyomán gyakran rothadás indul meg.
Közönséges burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis)
Hűvösebb klímájú országokban a burgonya egyik legveszedelmesebb kártevője,
főként korai fajták esetében.
Károsítás: A növény gyökérébe behatoló lárvák, majd a kifejlett egyedek táplálkozása miatt a
gyökér fokozatosan elhal. A fertőzött növények mellékgyökereket növesztenek,
szakállasodnak. A burgonya a növekedésben visszamarad, kevés gumót fejleszt.
Védekezési lehetőségek: Fertőzött területen 5 évig nem szabad burgonyát és azzal rokon
növényt termeszteni. A fajták fonálféreg-ellenállósága hazánkban alapvető követelmény.
Burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata)
Mexikóból származik, innen került az USA-ba, Colorado államban károsította először
a termesztett burgonyát. Egész Európában elterjedt, hazánkban nagy károkat okoz. Az 50-es
években állami védekezést indokolt a megjelenése, de a sikertelenség miatt a későbbiekben
csak rendszeres védekezéssel lehetett és lehet ma is hazánkban a burgonyát termeszteni.
Károsítás: A tojásból kikelt fiatal lárvák kezdetben a fonáki részen hámozgatnak, majd
lyukakat rágnak. A fejlettebb lárva már szabálytalan alakú karéjokat rág, az imágók rágása is
hasonló a kifejlett lárvákéhoz, a burgonyát tarra is rághatja.
Védekezési lehetőségek: Kizárólag a vegyszeres védekezésre hagyatkozhatunk, bár vannak
nemesítési törekvések a burgonyabogár ellenállóságra. Az első kezelés idejét a tömeges
lárvakelés időszakára kell időzíteni, később az imágók ellen kell védekezni.
Zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae)
A szívogatás által okozott közvetlen kártétel mellett vírusvektor mivolta is veszélyessé
teszi. Soktápnövényű, több mint 400 növényfajon megél.
Kárképe: A megtámadott levelek fonákuk felé hajlanak, sárgulnak. A kártevő jelenlétére utal
a mézharmat megjelenése.
Védekezési lehetőségek: A levéltetvek rajzása sárgatállal jól nyomon követhető, a védekezés
csak előrejelzésre alapozva működik jól. Felszívódó inszekticidekkel védekezhetünk.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
216
A burgonya gyomnövényei
A burgonya gyomfajösszetétele eltér a többi kultúráétól. Az április végén kialakított
végleges bakhátak az addig kikelt gyomokat elpusztítják, így gyakorlatilag csak a
melegigényes csoportba tartozó fajok és az évelő tarackosok jöhetnek számításba. A burgonya
gyomnövényzetére a melegigényes egynyári gyomok jellemzőek, mint pl. a disznóparéjfélék
(Amaranthus spp.), a libatopfélék (Chenopodium spp.), a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli),
és a muharfélék (Setaria spp.). Az évelők közül ki kell emelni a mezei aszatot (Cirsium
arvense) és az apró szulákot (Convolvulus arvensis). A lazább talajokon az utóbbi időben
rohamosan terjed a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), amelynek kemény szára a gépi
betakarítást nagymértékben megnehezítheti. Az ugyancsak általánosan elterjedt tarackbúza
(Elymus repens) az elhanyagoltabb, rossz kultúrállapotú táblákon található meg nagyobb
mértékben. A gyomok megnehezítik a burgonya betakarítását is, mert arra az időszakra
elérhetik az 1-1,5 méteres magasságot is.
Betakarítása
A burgonya akkor érett, ha levélzete és szára elszáradt, a gumóról dörzsöléssel
nem távolítható el a héj. Néhány burgonyafajta esetében csak a levelek száradnak el, a szára
zöld marad, de ez könnyen kihúzható a talajból, a gumók a sztólókról leválaszthatóak. A
hazai téli tárolásra termesztett burgonyafajták szeptemberben (augusztus eleje – október
közepe) érnek meg. A betakarítást száraz időben kell végezni, a sáros, földes burgonya
amellett, hogy nehezebben szállítható, értékcsökkenést is jelent. A burgonya veszteségmentes
betakarítása gyommentes terület, sekély ültetési mélység és szártalanítás esetén végezhető.
Szártalanítás: A burgonya szártalanítását a betakarítás megkönnyítése mellett az is
indokolja, hogy a levélen keresztül a vírusok is lejutnak a gumóba, a fitoftórával fertőzött
lombozatról a talajba bemosott gombaspórák a gumókat is megfertőzheti. A gumók
fertőzésének megakadályozására az egyik legjobb módszer a megfelelő időben és módon
elvégzett szártalanítás. A szártalanítás ideje 2-3 héttel a betakarítás előtt van, ilyenkor még
marad elegendő idő a gumók héjának parásodására, betakarításkor kevesebb lesz a
gumósérülés.
Mechanikai szárzúzás: szárzúzó géppel történik.
Mechanikai-kémiai lombtalanítás: a szárzúzóra szerelt permetezővel oldható meg a
vegyszeres lombtalanítószer kijuttatása.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
217
Kémiai lombtalanítás: a lombozat gyors elpusztítása kémiai lombtalanító
anyagokkal.
Levélperzselés: A perzseléssel történő lombtalanítás önállóan is és mechanikai
szártalanítással kombinálva is alkalmazható.
A betakarítást úgy kell elvégezni, hogy a gumók sérülés-, rög-, kő- és szármaradvány-
mentesen az anyagumó és beteg gumók nélkül kerüljenek a tárolóba. Lényeges, hogy a
betakarítás minél kevesebb veszteséggel történjen. A laza szerkezetű talajt a betakarítógép
könnyebben átrostálja, mint a rögös, kötött, köves talajt. Az időben elvégzett sikeres
szártalanítás esetén a betakarítás idejére a gumók beérnek, a sztólókról könnyen leválnak.
Áruburgonya esetén a gumósérülések csökkentése érdekében a betakarításkori
talajhőmérséklet 8
o
C legyen. A gumiabroncsok szélessége ne haladja meg a 25 cm-t, ekkor
a kerekek nem roncsolják és nem nyomják ki a bakhátból a gumókat. A betakarítógépekről a
pótkocsikra történő ürítéskor a gumók esési magassága ne haladja meg a 30-40 cm-t, előnyös
esésgátlók beiktatása. A betakarítógép beállításakor arra kell figyelni, hogy a gép után minél
kevesebb gumó maradjon a talajban. A megázott burgonyatételeket külön kell tárolni a
fokozott megbetegedés miatt. A burgonya betakarítása régebben két- és háromsoros vontatott,
ma inkább két- (Grimme) és négysoros (Barth Gigant), illetve (Hassia) burgonya betakarító
gépekkel történik.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
218
17. Lucerna (Medicago sativa L.)
17.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A lucerna nagy fehérjetartalmú, pillangós virágú takarmánynövény. A mérsékelt égöv
országaiban termesztik, legnagyobb a termőterülete Európában és Észak-Amerikában.
A takarmánylucerna őshazája a közel-keleti géncentrumban van, innen terjedt el
Európába. (Az amerikai földrészen a lucerna megnevezésére használt alfalfa szó is arab
eredetű, jelentése: a legjobb takarmány.) Hazánkban a XVIII. század végén honosította meg a
Tessedik Sámuel.
A tarkavirágú lucerna a Medicago falcata L. és a Medicago sativa L. spontán
kereszteződéséből jött létre. Igénytelenebb, jobb a fagy- és télállóképessége. A gyenge
adottságú termőterületeken (homoktalajok) van jelentősége.
A sárkerep lucerna (sarlós-, vagy svédlucerna) szárazságtűrő, igénytelen növény.
Termesztésének hazánkban nincs jelentősége, vadon is előfordul száraz gyepekben.
Magyarországon a lucerna néhány évtized alatt elterjedt. Egy évszázad során a
természetes szelekció révén a legjelentősebb termesztési tájkörzetben, a Tiszántúlon az ott
uralkodó szélsőséges ökológiai viszonyokhoz alkalmazkodó, jó fagy- és télállóságú,
szárazságtűrő tájfajták jöttek létre. A múlt század végétől vetőmagja is keresett exportcikk
lett. A lucerna termesztése teljesen gépesített, öntözéses és öntözés nélküli gazdálkodásba is
jól beilleszthető.
A lucernatermesztés jelentősége leginkább a
- takarmányozásban,
- elővetemény-értékében és talajvédő hatásában,
- valamint a vetőmagtermesztésben nyilvánul meg.
A lucerna az egyik legértékesebb szálastakarmány. Magas emészthető nyersrost-
tartalma miatt különösen az összetett gyomrú állatfajok (szarvasmarha, juh)
takarmányozásában játszik meghatározó szerepet.
Területegységre számítva a szálas takarmányok közül a legtöbb emészthető
nyersfehérje a lucernával érhető el, melynek biológiai értéke is kimagasló. Emellett magas a
karotin- és ásványianyag-tartalma. Különböző formában (zöldtakarmány, széna, szilázs,
szenázs) hasznosítható.
Elővetemény-értéke kiváló, a gyökérzetén szimbiózisban élő Rhizobium
baktériumok segítségével légköri nitrogént fixál, amelynek mennyisége 100-200 kg-ot is
elérhet feltöréskor hektáronként. Mindemellett mélyre hatoló, kiterjedt gyökérrendszere
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
219
jelentős szervesanyag-tömeget hagy vissza a talajban, javítja annak fizikai struktúráját,
drénező hatást fejt ki. Az eróziónak kitett területeken jelentős talajvédő hatású.
Magyarország a lucernamag-termesztés északi határán helyezkedik el. Európában
Franciaország, Olaszország, Bulgária és Horvátország mellett Magyarország ökológiai
adottságai is kedvezőek a jó minőségű lucernamag-termesztés számára.
A lucerna vetőmag előállítása nem igényel kiváló minőségű termőföldet, közepes-
gyenge tápanyagszolgáltató képességű talajokon is sikeres lehet. Az ország keleti és délkeleti
termesztési régióiban 200-250 kg/ha magtermés érhető el.
17.2. Rendszertana és alaktana
Rendszertana
A lucerna kétszikű növény, a hüvelyesek (Fabales) rendjébe, a pillangósvirágúak
(Fabaceae) családjába tartozik.
A Medicago nemzetségbe tartozó fontosabb lucernafajok:
- Medicago sativa L.: közönséges, kék- vagy takarmánylucerna
- Medicago falcata L. x Medicago sativa L. (M. x varia Martyn): tarkavirágú
lucerna)
- Medicago falcata L.: sárkerep lucerna
- Medicago lupulina L.: komlós lucerna
A legjelentősebb a közönséges kék- vagy takarmánylucerna és a tarkavirágú lucerna.
Alaktana
A lucerna évelő növény, a telepítést követően négy-öt évig tartható fenn
gazdaságosan. Tavasszal vetve már a vetés évében virágzik. A második és harmadik évben
adja a legtöbb termést, a következő években fokozatosan ritkul, és csökken a termése.
Gyökérzete orsó alakú, mélyre (2-4 m) hatoló főgyökérrendszer. Ennek
tulajdonítható elsősorban a szárazságtűrő képessége. Az arra alkalmas talajtípusokon a
talajvízből is fedezni képes a vízszükségletét Az oldalgyökerek többsége a talajfelszín
közelében helyezkedik el. A tarkavirágú lucerna főgyökere nem hatol ilyen mélyre, de dúsabb
oldalelágazást fejleszt.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
220
A gyökérgümők már a fiatal gyökérágakban megjelennek, és a talaj minőségétől
függően ritkábban vagy sűrűbben helyezkednek el. A savanyú pH-jú talajokon gyengül a
gümőképződés, 5,0 pH-nál savanyúbb talajokon elpusztulnak a Rhizobium baktériumok.
A növény áttelelését és újrasarjadását, valamint bokrosodását a gyökértörzs vagy
rizóma (rövid szártagú föld alatti szár) teszi lehetővé. Ez a szerv tápanyag raktározásra
alkalmas, alleveleinek hónaljából törnek elő a föld feletti hajtások. Az idősebb lucernatövek
erőteljes, elágazó rizómarendszert fejlesztenek. A rizóma csak akkor képes zavartalanul
ellátni élettani feladatát, ha elegendő tartalék tápanyagot tud felhalmozni.
A kék- és tarkavirágú lucerna hajtásrendszerének tengelye a gyökértörzsből fejlődő,
alapjánál többnyire elágazó dudvaszár. A hajtásrendszer ezért bokros jellegű. Egy növény 6-
10 eltérő magasságú hajtást nevel. A lucerna szár felülete általában kopasz, belül üreges, 40-
100 cm magas.
A lucernafajok lomblevele tenyeresen összetett hármas levél, amelynek levélkéi
általában lándzsa alakúak. A hármas levél középső levélkéje hosszabb nyélen ül, így lehet
megkülönböztetni könnyen a herefélék (trifolium) levelétől. A levél a hajtásrendszer
fehérjében leggazdagabb része, ezért betakarításkor a levélveszteség csökkentésére kell
törekedni.
A levél és a szár aránya (a száraz levélzet tömege és az egész hajtásrendszer
szárazanyagának tömege közti arány) a fajta értékmérő tulajdonsága, a levélzet átlagos aránya
kb. 40-50%. Ezt befolyásolja még a termesztés módja, a talaj minősége és az időjárási
körülmények. Az első növedék szár-levél aránya kedvezőbb, mint a többi növedéké.
A lucerna
virágai tömött
fürtvirágzatot
alkotnak, amelyben a
virágok száma 8-25, a
párta színe a
kékvirágú fajtáknál a
halványkéktől sötét
ibolyaszínig terjedhet.
A tarkavirágú fajták
virágszíne rendszerint
különböző kék illetve sárgásfehér árnyalatú lehet, a szín virágon belül is változhat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
221
A virágok jellegzetesen pillangós szerkezetűek. A porzók kétfalkásan helyezkednek
el: kilenc porzószál csővé nőtt össze, ebben helyezkedik el a termő.
A beporzásban elsődleges szerepe van a méhalkatú rovarok tevékenységének. A
mézelő méhek kevésbé alkalmasak a megtermékenyítésre, ezt a nagyobb testű poszméh és a
szabóméh végzi eredményesen. Virágzáskor kedvező a száraz, meleg, napsütéses időjárás,
mert a beporzó rovarok mozgása aktívabb, és az ivaroszlop felnyílása is könnyebb.
A lucerna biológiai értelemben vett termése csigaszerűen csavarodott többmagvú
hüvely, amely éretten sötétbarna, benne 2-8 vesealakú sárgás, vagy vörösbarna mag van.
Ezermagtömege 1,6-2,7 g.
17.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A lucerna hazánkban mindenütt termeszthető. Termőképességét azonban
meghatározzák a termőhely ökológiai körülményei.
A lucerna szárazságtűrő, sekélyebb termőrétegű talajokon azonban a szárazság
hatására foltokban kipusztulhat. Vízigénye a gabonafélékét jóval meghaladja, 600-700 mm, a
2., 3. éves lucerna vízigénye magasabb, és a növedékek vízigénye között eltérés van, a 2. 3.
növedék nagyobb vízigényű.
Transzspirációs együtthatója 600-700 l/kg, ami kedvezőtlenebb vízhasznosítást
jelent. A statikai vízigény 70-75%. A magas talajvizet nem bírja, levegőtlen talajállapot
hatására a rizóbiumok tevékenysége csökken, az állomány kiritkul.
A lucerna télállóképessége függ az ökotípustól és az agrotechnika által is
befolyásolható. A kaszálások ideje hatással van a télállóságra: a teljes virágzásban kaszált
növedék, bár gyengébb minőségű szénát ad, elősegíti a rizóma tápanyagokkal történő
feltöltődését. Hazai lucernafajtáink a hótakaró nélküli -20 °C hideget is elviselik.
A magterméshez a virágzás időszakában száraz, meleg és napfényes időjárást
igényel. Ezért az Alföld déli részének éghajlata kedvező a lucernamag termesztésére.
Talajigény
A lucerna igényes a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaira. A kékvirágú lucerna a mély
termőrétegű, jó víz- és tápanyaggazdálkodású talajokat igényel. Kedveli a közömbös vagy
gyengén lúgos (6,2-7,8) kémhatású, középkötött, meszes altalajú mezőségi talajokat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
222
A talaj mésztartalma különösen fontos a lucerna számára, mivel a közömbös pH
elősegítése mellett előnyös hatással van a talaj fizikai szerkezetére is, ami a rizóbium
baktériumok zavartalan fejlődéséhez szükséges.
A lucerna vízellátása szempontjából kedvező, ha a talajvíz 3-5 m mélyen található,
azonban a vízszint szélsőséges ingadozása, a pangóvizek a rossz vízvezető képességű
talajokon a növény kipusztulásához vezethetnek.
A lucerna termesztésére alkalmas talajok: csernozjom (mezőségi) talajok, kevésbé
kötött réti talajok, közömbös pH-jú barna erdőtalajok, jobb termőképességű vályogos
homoktalajok, valamint javított szikesek.
A termőhely minősége meghatározó szerepet játszik a termésmennyiség alakulásában.
Középkötött mezőségi talajon a szénatermés életteljesítményben számolva 20-40 t/ha, ami 6-
12 t/ha éves hozamot jelent. Ugyanakkor sekély termőrétegű talajokon ennek csak kb. a
felével, 10-18 t/ha életteljesítménnyel és 3-6 t/ha éves hozammal számolhatunk.
17.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
Az elővetemény megválasztásánál figyelembe kell vennünk az évelő kultúra speciális
igényeit, valamint a telepítés idejét, az utóvetemény megválasztásakor a lucerna kedvező
elővetemény-értékét, valamint azt, hogy a lucerna nagy vízfogyasztású növény.
A tavaszi telepítésnél nem elsődleges szempont az elővetemény lekerülési ideje, a nyár
végén vetett lucerna előveteményének megválasztása azonban nagyobb körültekintést igényel.
Csak korán lekerülő elővetemények után biztosítható a megfelelő talajelőkészítés, pl. a
periodikus mélyművelés. Legjobb előveteményei a kalászos növények, jónak számítanak
még az őszi és tavaszi keveréktakarmányok, a repce, korai burgonya stb. A korán
lekerülő elővetemények után tavaszi telepítés esetén is kedvezőbbek a feltételek jó minőségű
magágy kialakításához.
Önmaga után annyi ideig nem célszerű vetni, ameddig a területen volt. Rossz
előveteményei a pillangósvirágú növények.
A lucerna kedvező elővetemény-hatása a feltörést követően több évig is tapasztalható.
A második kaszálás után feltört lucerna jó előveteménye az őszi búzának.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
223
Tápanyagellátás
A lucerna tápanyagigényes növény.
A lucerna fajlagos tápanyagigénye
(100 kg lucernaszéna képzéséhez a talajból
felvett mennyiség)
A hektáronként kijuttatandó műtrágya
mennyisége átlagosan
Nitrogén: 2,7 kg/100 kg
P
2
O
5
: 7,0 kg/100 kg
K
2
O: 1,5 kg/100 kg
CaO: 1,5 kg/100 kg
40-60 kg/ha
35-40 kg/ha
75-100 kg/ha
A trágyaadagokat a talajvizsgálati adatok, a tervezett termés nagysága, a talajból
egységnyi terméssel kivont tápanyagok mennyisége és a nitrogéngyűjtő baktériumok
tevékenysége figyelembevételével állapítjuk meg.
A trágyaadagok meghatározásánál a lucerna teljes élettartamára tervezett terméssel
kivont tápanyagok mennyiségét vesszük figyelembe. Ezt a mennyiséget azonban csak
középkötött, mély termőrétegű, az átlagosnál jobb tápanyagellátottságú talajokon kaphatja
meg egyszerre a telepítés előtt. Ha öntözzük a lucernát, akkor is a megosztott trágyázással ad
nagyobb termést.
A lucerna N-igényét csak a kezdeti fejlődés során kell kielégíteni műtrágyázással.
Ekkor még a gyökerén később szimbiózisban élő baktériumok felszaporodási folyamata és a
gümőképződés zajlik, ami kezdeti „N-éhséget” vált ki. A kezdeti fejlődés elősegítéséhez
igényli ennek a makroelemnek a pótlását is a telepítés előtt. Savanyú talajokon hatásos a
termő lucerna N-fejtrágyázása is, kora tavasszal illetve kaszálások után megosztva. Ugyanígy
történhet az öntözött lucerna N-trágyázása.
A szükséges foszfort és káliumot több évre előre alaptrágyázás formájában
juttatjuk ki.
A foszfor hasznosulása a mészben szegény talajokon a legnagyobb mértékű. A
szárazanyag-gyarapodáshoz, a fehérje-beépüléshez, és a megfelelő gyökértömeg
kialakulásához is nélkülözhetetlen. A kálium a sarjadzás gyorsaságát, a levélterület
növekedését, a szénhidrátok transzportját segíti elő, ugyanakkor a sztómák működését is
szabályozza.
Gyenge foszforellátottságú talajokon foszfor fejtrágyázás is végezhető kora tavasszal.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
224
A magas káliumigény ellenére sem ajánlatos alaptrágyaként 200 kg/ha fölötti
hatóanyagmennyiséget kijuttatni. Az első és második termő év végén zárófejtrágyázás
végezhető az e fölötti hatóanyagmennyiség kijuttatására.
A lucerna igényes a mészellátottságra, fajlagos igénye 3,5 kg/100 kg termés. A
mésztrágyázás talajvizsgálat alapján történhet, 7 pH alatti talajoknál a javító meszezés
mindenképpen szükséges. Nyár végi telepítéskor az elővetemény alá, vagy őszi telepítéskor az
alapozó trágyázással együtt 3-6 t/ha CaCO
3
kijuttatása javasolt. A talajszerkezet javítására 1-
1,5 t/ha sekélyen bedolgozott mészkőpor megfelelő.
Talajelőkészítés
A lucerna mélyen művelt talajt, a telepítéshez pedig aprómorzsás, ülepedett
magágyat igényel, amely alkalmas az aprómag sekély, egyenletes mélységű elvetésére.
A talajelőkészítés során figyelembe kell venni, hogy álló kultúra lévén, a munkaműveletek
hatásának több évre kell kihatnia (pl. talajlazítás). Az egyes műveletek megtervezését a talaj
típusa, kultúrállapota, és az elővetemény sajátosságai szerint végezzük. A telepítés ideje is
döntő módon meghatározhatja a talajelőkészítés lépéseit.
A lucerna igényes a talajművelés mélységére, az altalajlazítást igényli és meghálálja.
Nyár végi telepítés talajelőkészítése kalászosok után
+ Tarlóhántás + zárás: korai elővetemények, kalászosok után következhet a betakarítás
után minél rövidebb időn belül, sekélyen (10-12 cm) járatott tárcsával. Fogassal és
gyűrűshengerrel munkáljuk el és zárjuk le. Célja a vízmegőrzés és a talaj beéredésének
elősegítése, valamint a gyom és árvakelés irtása.
+ Alapozó talajművelés: nyári szántás, mely előtt az alapműtrágyákat ki kell juttatni.
Akkor végezzük, amikor a tarlóhántás vagy a hántott tarló ápolása után a talaj beéredése
folyamatban van vagy kigyomosodott a talaj.
Ennek elmunkálása majd zárása ekéhez kapcsolt hengerrel vagy gyűrűs mélytömörítő
illetve rögtörő hengerrel a talaj kiszáradásának csökkentése érdekében is szükséges.
Kötöttebb talajokon a tarlóhántást követően fokozatos mélyítéssel 2-3 menetben
nehéztárcsával legalább 20 cm-es mélységig műveljük meg a talajt, majd gyűrűs hengerrel
vagy rögtörő hengerrel zárjuk.
+ Magágykészítés: a magágyat a megszántott, lezárt és megülepedett talajon közvetlenül a
vetés előtt kell elkészíteni, sekélyen porhanyító és tömörítő eszközök kombinációjával,
lehetőség szerint egy menetben. Eszközei a kombinátor és az ásóborona.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
225
Tavaszi telepítés talajelőkészítése kalászosok után
+ Tarlóhántás + zárás
+ Tarlóápolás: tárcsával vagy szántóföldi kultivátorral a hántott, kizöldült tarlón végezzük,
célja a gyomok és árvakelés gyérítése, a kelő gyomnövények magérlelésének
megakadályozása az alapozó talajművelésig eltelt időszakban. A nehéztárcsával történő
fokozatos mélyítés a talaj beéredését megyorsítja. Nyirkosabb talajállapot mellett a forgó-
vagy ásóborona használata kedvezőbb. A tarlóápolási munkákat is zárjuk gyűrűshengerrel.
+ Őszi szántás és annak elmunkálása: a lucerna alá őszi mélyszántást, vagy altalajlazítást
és őszi szántást végzünk. A barázdabehúzást követően talajállapottól függően rögtörő
hengert vagy fogast járatunk. Csernozjom jellegű talajokon finoman, kötöttebb talajokon
durva elmunkálás végezhető, laza szerkezetű talajokon az elmunkálás elmaradhat.
+ Magágykészítés: a tavaszi magágykészítéskor fokozottan ügyelni kell a felesleges taposás
elkerülésére. Először simítóval elegyengetjük a talajfelszínt, majd sekélyen járatott
kombinátorral magágyat készítünk. A talajfelszín alatt 2-3 cm-re tömörödött, szerkezetes
rétegnek kell lennie a vetéskor, hogy az egyenletes vetésmelységet tartani lehessen.
Tavaszi telepítés talajelőkészítése kapásnövények után
+ Szármaradványok bedolgozása a talajba + zárás: középkötött, száraz talajon az
elővetemény szármaradványait 2-3 tárcsázással a talajba kell dolgozni, majd hengerrel a
talajt le kell zárni.
Ezt követheti a tarló kizöldülése után a mélyítő tárcsázás majd annak zárása.
Későn lekerülő elővetemények esetén kötött és középkötött talajon a szármaradványokat
egy vagy két menetben nehéztárcsával fel kell aprítani, majd ezt követően szántani.
+ Őszi szántás és annak elmunkálása
+ Magágykészítés
Telepítés
A lucerna telepíthető tavasszal, vagy nyár végén. A tavaszi telepítés a talaj
nedvességtartalma miatt biztonságosabb, a nyár végi a következő évben több termést ad.
Magyarországon döntően a tavaszi telepítés sikeres, nyár végén csak az ország
dunántúli, csapadékosabb területein biztosított általában a keléshez szükséges csapadék.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
226
A tavaszi telepítés a késői kitavaszodás, a nyár végi telepítés a magágyelőkészítésre
kedvezőtlen időjárás miatt elhúzódhat. A nyár végi telepítés során azonban törekedni kell
arra, hogy a tél beállta előtt kellően gyökeresedjen az állomány.
21. táblázat A lucerna telepítési útmutatója
Megnevezés Tavaszi Augusztusi
Telepítés ideje
Sortávolság (cm)
Vetésmélység (cm)
Vetéskori csíraszám (db/m
2
)
Elérendő csíraszám (db/ m
2
)
Ezermagtömeg (g)
Vetőmagmennyiség (kg)
III. 10-IV. 10.
12-15,4
1-2
1200
700-1000
1,6-2,7
15-20
VIII. 10-25.
12-15,4
1-2,5
1300
700-1000
A lucerna telepítés módjai
A lucernát lehet tisztán vagy takarónövénnyel társítva telepíteni. A telepítés módja
nagyban befolyásolja a kaszálások számát és a termésmennyiséget.
+ Tiszta telepítés: ma már leginkább ezt a telepítési módot alkalmazzák az üzemek, mivel a
lucerna biológiai igényeinek ez a telepítési mód felel meg leginkább. A keményhéjúság
miatt előfordulhat a vontatott kelés, de a tiszta telepítéskor a később kikelő növényeket
nem hátráltatja a konkurens takarónövény. Mind a nyár végi, mind a tavaszi telepítés
során előnyösebbnek tekinthető. Egyenletesebb és sűrűbb állományt eredményez, mint a
takarónövényes vetés.
A tavaszi telepítést március második, harmadik dekádjában, az augusztusi telepítést
augusztus második, harmadik dekádjában kell elvégezni. A vetés gabona-sortávolságra
történik, 15-20 kg/ha vetőmagmennyiséggel, ami legalább 10 millió csíraszámot jelent
hektáronként.
A vetőmagmennyiség megállapításánál figyelembe kell venni a vetőmag használati
értékét, ami a lucernamag esetében a keményhéjúság gyakori előfordulása miatt nagyobb
hangsúlyt kap.
+ Takarónövényes telepítés: alkalmazása csapadékosabb viszonyok között vagy olyan
talajtípusokon fordul elő, ahol a laza talajszerkezet miatt a defláció veszélye fennáll, és
emellett a homokverés a lucernát is károsíthatja. A takarónövény tehát a talajvédelemben
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
227
betöltött szerepe miatt előnyös lehet, emellett a gyomokat elnyomja, és a termését is
hasznosíthatjuk.
A lucerna takarónövénye lehet a csökkentett magmennyiséggel vetett tavaszi árpa, vagy
fél magmennyiséggel vetett és zölden betakarítható borsó.
Növényvédelme
A lucerna betegségei
A lucerna vírusbetegségei
Lucernamozaik (Alfalfa mosaic virus)
Világszerte ismert betegség. A beteg növény alacsonyabb, törpenövésű, levelei
mozaikosan foltosak és ráncosak. A kórokozó vírusvektor levéltetvek útján terjed. A
védekezési lehetőségek közül fontos a térbeli izoláció azon kultúráktól, melyeket a kórokozó
szintén fertőzi (burgonyafélék, borsó, bab, szója). Korábbi kaszálással a betegség elterjedése
csökkenthető.
A lucerna gombabetegségei
Ibolyaszínű gyökérölő penész (Helicobasidium purpureum)
A kórokozó mindenütt elterjedt faj, főleg idősödő lucernaállományokban okozhat
nagyobb kárt. Szinte kizárólag csak a mélyfekvésű, vízállásos területeken jelenik meg.
A betegség tünetei: Nyár elején a táblán a lucernanövények kör alakú foltokban sárgulnak,
hervadnak, majd fokozatosan elhalnak. A beteg növények talajból történő kiemelésekor a
karógyökéren ibolyás színű penészbevonat látható. Nedves környezetben a fertőzött növény
nyálkásan rothad, míg szárazabb körülmények között korhad.
Védekezési lehetőségek: Kerülni kell a mélyfekvésű táblák lucernával történő bevetését,
illetve belvíz megjelenésekor törekedni kell a gyors vízelvezetésre.
Lucerna fertőző hervadása
Az egyik legjelentősebb hervadást okozó gombafaj a Fusarium oxysporum var.
medicaginis, de hasonló tüneteket okozhat a Verticillium albo-atrum gombafaj is. Az általuk
okozott tőpusztulás mértéke szélsőséges esetben elérheti az 50%-ot is, illetve a lucerna idő
előtti kiritkulásában is nagy szerepet játszanak.
A betegség tünetei: A kelőfélben lévő növény hervad, később elszárad, a talajból könnyen
kihúzható. Kifejlett növény esetében szintén hervadás jelentkezik, ami egy tövön belül szárról
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
228
szárra terjed, míg végül az egész növény elpusztul. A beteg növény a talajból könnyen
kihúzható, a karógyökér elkorhad.
Védekezési lehetőségek: A kórokozók polifág talajlakó gombák, így az ellenük való védekezés
nehéz. Lehetőség szerint kerüljük a vetési sorrendben az egyéb pillangósokat.
Lucernalisztharmat (Erysiphe communis f. sp. medicaginis)
A lucerna gyakori kórokozója, kártétele inkább minőségi, mintsem mennyiségi. Az
általa fertőzött szénát az állatok nem fogyasztják szívesen.
A betegség tünetei: A leveleken piszkosfehér micélium szövedék jelenik meg, ezekben később
apró fekete termőtestek, peritéciumok jelennek meg.
Védekezési lehetőségek: A gyakorlatban a kórokozó ellen ritkán történik kémiai
állománykezelés, a tünetek megjelenési időszakában végzett kaszálás eredményes lehet. A
lucerna lomb- és szárbetegségei ellen végzett állománykezelések kivitelezését az nehezíti,
hogy állati takarmányként történő felhasználása miatt az élelmezés-egészségügyi határidőket
szigorúan be kell tartani.
Lucerna levélragya (Pseudopeziza medicaginis)
A lucerna egyik legsúlyosabb levélbetegsége. Viszonylag gyakori betegség, az általa
előidézett levélhullás nagy terméskiesést okozhat.
A betegség tünetei: A leveleken kerek, sötétbarna foltok jelennek meg (109. ábra), a fertőzés
súlyosbodásával a levél elszárad, majd lehull.
Védekezési lehetőségek: Megegyezik a lisztharmatnál tárgyaltakkal, azzal a különbséggel,
hogy a kórokozó a vetőmaggal is terjed, ezért szisztemikus gombaölő szerrel végzett csávázás
is szükséges.
Lucerna fenésedés (Colletotrichum trifolii)
A lucerna egyik legsúlyosabb betegsége, jelentőségét növeli, hogy a nagyértékű levél
mellett a szárat is megtámadja.
A betegség tünetei: A levélen illetve a száron hosszúkás, barna szegélyű, világos közepű folt
jelenik meg, mely a növényi szövetbe mélyen belemaródik. A világos folt közepén apró
fekete pontokként megjelennek a gomba termőtestjei.
Védekezési lehetőségek: A kórokozó elsősorban fertőzött növényi maradványokon marad
fenn, így fontos azok talajba forgatása. Magfogás esetén fertőzött tábláról ne takarítsuk be a
vetőmagot, illetve ellenkező esetben a vetőmag csávázása felszívódó gombaölő szerrel
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
229
elengedhetetlen. A tünetek megjelenésének kezdetén alkalmazhatunk vegyszeres
állománykezelést is, kontakt illetve erősebb fertőzések esetén szisztemikus fungicidekkel.
Lucernarozsda (Uromyces striatus)
A lucerna gyakori, de kisebb károkat okozó betegsége.
A betegség tünetei: A leveleken és a száron nyár elejétől jelennek meg a vörös színű
uredotelepek, melyek később fekete színű teleutotelepekké alakulnak át. A fertőzött levelek
összeszáradnak, majd lehullanak.
Védekezési lehetőségek: Korábbi kaszálás, illetve a köztesgazda irtása. A fajták között vannak
a kórokozóval szemben jó rezisztenciális tulajdonságokkal bírók.
Lucerna pszeudopezizás levélfoltosága (Pseudopeziza medicaginis)
Világszerte elterjedt kórokozó, jelentős lombvesztést okozhat. A leveleken apró, sárga
szegélyű, barna majd barnásfekete közepű foltok jelennek meg. A fertőzött levelek sárgulnak,
majd lehullnak. A levélhullás mindig alulról kezdődik. A betegség járványos fellépése esetén
a korábbi kaszálás eredményes lehet, súlyosabb esetben kaszálás után, 10-15 cm-es
állományban vegyszeres védekezést kell alkalmazni.
A lucerna kártevői
Mezei pocok (Microtus arvalis)
Magyarországon mindenütt gyakori, 3-6 évente szaporodik fel oly mértékben, hogy
jelentős gazdasági kárt okoz.
Károsítás: Folyamatos rágásával sok növényt tönkretesz, elsősorban a zöld részeket rágja
meg, ami miatt a növény újrahajt, ezáltal tartalék tápanyagait éli fel. A több évig bolygatatlan
talaj kiváló lehetőséget nyújt felszaporodásának.
Védekezési lehetőségek: Álló lucernában a talajművelési eljárásokkal nem gyéríthető.
Vegyszeres úton a pocokjáratok gázosításával, illetve csalétekkel irthatjuk.
Hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici)
Magyarországon mindenütt gyakori kártevő, károsításával minden évben kisebb-
nagyobb mértékben számolni kell.
Károsítás: A lárva a növény főgyökerét és az oldalgyökereket rágja meg, ennek
következtében a károsított lucerna gyengén fejlődik, télállósága csökken. Az imágó a levélen
szabálytalan karéjozást végez, ez elsősorban kelő lucernánál okozhat nagy problémát.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
230
Védekezési lehetőségek: A pillangós előveteményt feltétlenül kerülni kell. A kelő lucerna
védelme érdekében szájon át ható inszekticidekkel állománypermetezést kell végezni, amit
szükség szerint meg kell ismételni.
Zöldborsó- ill. lucerna-levéltetű (Acyrtosiphon pisum)
A lucerna hajtásnövekedése leáll, a fiatal növényi részek felületén megjelenik a
levéltetvek jelenlétére utaló csillogó, ragacsos váladék (“mézharmat”) Maglucernán
szívogatásuk hatására virághullás következik be. Védekezni felszívódó rovarölőszerrel kell.
Lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus)
A lucerna magtermesztésben az egyik legveszélyesebb kártevő, de a takarmánytermő
állományban is nagy kárt okozhat.
Károsítás: Szívogatása nyomán a megsebzett szárrész felett a hajtások elhervadnak, a bimbók
és a virágok elfonnyadnak, lehullanak. Magtermő lucernánál a csiga alakú hüvelytermés is
elszárad.
Védekezési lehetőségek: Tömeges elszaporodásuk esetén egyedszámuk csökkentésére
rovarölő szeres állománypermetezést kell alkalmazni.
Lucernaböde (Subcoccinella vigintiquatorpunctata)
Magyarországon általánosan elterjedt faj, főként az imágó, illetve a lárvakártétel
nyomán a szénatermésnek akár 50%-a is elpusztulhat. Magtermesztésben is jelentős károkat
okoz a hajtás és a virágok rágásával.
Károsítás: Az imágók hosszanti hámozgatást végeznek, főleg a felső leveleken. A lárvák
kedvelik a növény fiatal hajtásait. Az erősen károsított levelek elszáradnak, lehullanak, a
kártétel foltokban jelentkezik.
Védekezési lehetőségek: Korai kaszálással az imágók által okozott kár mérsékelhető. Április
első felében a tojásrakó nőstények ellen, az első kaszálás után a kelő lárvák ellen rovarölő
szerekkel kell védekezni.
Lucernabogár (Phytodecta fornicata)
Hazánkban a lucerna egyik legjelentősebb kártevője. Elsősorban az Alföldön és a
Tiszántúlon okoz nagy károkat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
231
Károsítás: Az imágó egyaránt károsítja a sarjhajtásokat, a leveleket karéjozzák, néha a
levélnyelet is elrágják. Súlyosabb esetben a levélrügyeket, bimbókat és a virágokat is
megrágják. A megrágott növényekről a levelek lehullanak.
Védekezési lehetőségek: A korai kaszálással a nagy gazdasági kár megelőzhető. Fontos az új
telepítésű lucerna védelme, tavaszi telepítés esetén az előrajzó imágók ellen inszekticidekkel
védekezni kell szükség esetén.
Lucerna-csipkézőbarkó (Sitona humeralis)
Gyakori kártevője a lucernának, elsősorban a kelőfélben lévő állományokon okozhat
nagy kárt, szélsőséges esetben újravetés is előfordulhat kártétele nyomán.
Károsítás: Az imágók jellegzetes, U alakú rágása látható a levél szélén. A rágások egymás
mellett vannak, a csipkézéshez hasonlít. A lárvák a gyökereken lévő nitrogéngyűjtő gümőket
rágják, jelentős közvetett kárt okozva.
Védekezéi lehetőségek: Fontos a növény kezdeti gyors fejlődésének elősegítése, így a növény
hamar kinő a károsítással szemben érzékeny fázisból. A felszívódó rovarölő szerekkel történő
csávázás, illetve a talajfertőtlenítő szerek hatásosak a kártevővel szemben.
Lucerna-ormányos (Phytonomus variabilis)
Gyakori faj, kártétele változó mértékű, egyes évjáratokban szaporodik fel.
Károsítás: A lárva a rügyeket odvasítja, később a felső leveleken hámozgat. A károsítás
nyomán a virágbimbók egy része lehullik, az oldalhajtások mérete csökken. A bogarak a
leveleken és a száron rágnak, főként az első növedéken és az első sarjúhajtáson.
Védekezési lehetőségek: Korábbi kaszálással a felszaporodás és a nagyobb kártétel
megelőzhető. Nagy egyedszám esetén kaszálás után inszekticidekkel kell védekezni.
Lucerna-magormányos (Tychius flavus)
Hazánkban is gyakori, kártétele változó mértékű. A lárva magkártétele jelentősebb.
Károsítás: Az imágó a hajtásvégeket, a fiatal levél- és virágrügyeket megrágja, a felső
leveleket és rügyeket lyuggatja. A lárva a hüvelyben rág, az általa megrágott mag félhold
alakú lesz, csírázóképessége romlik.
Védekezési lehetőségek: Leghatásosabb a vegyszeres védekezés az imágók ellen, a hüvelybe
bejutott lárva rovarölő szerekkel már kevésbé irtható.
Lucernabimbó-gubacsszúnyog (Contarinia medicaginis)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
232
Egymást követő csapadékos években óriási károkat okozhat a magtermő lucernán.
Károsítás: A károsított virágbimbó nem nyílik ki, gubaccsá torzul, lila színű lesz. Később a
gubacs elszárad, és a talajra hull.
Védekezési lehetőségek: A rendszeresen végzett korai kaszálás csökkenti egyedszámukat, a
takarmánylucernát ne hagyjuk elvirágozni. Kémiai védekezés már a virágok megjelenésekor
szükségessé válhat a magtermesztésben.
Lucerna magdarázs (Bruchophagus roddi)
A lucerna-magtermesztés gyakori kártevője. A nőstény a lucerna zöld hüvelyének
magjába rakja a tojását. A kifejlett darázs nyomát a magon kerek, apró nyílás jelzi. A zöld
lucernamag foltos, később márványos lesz. Az agrotechnikai rendszabályok betartásával
mérsékelhető a kártétel.
A lucerna gyomnövényei
A lucernát 3-5 évig ugyanazon a területen termesztjük, ez alapvetően – a talajművelés
hiánya miatt – meghatározza a terület gyomösszetételét. A lassú csírázás, valamint a vontatott
korai fejlődés miatt gyenge a korai gyomelnyomó képessége, nem tudja felvenni a versenyt a
T
3
-T
4
–es gyomokkal. Ha elmarad a vegyszeres gyomirtás, tömegesen csírázhat a vadrepce
(Sinapis arvensis), mely árnyékoló hatása miatt foltosan kipusztíthatja a lucernát. A vadrepce
mellett a telepítés tavaszán gondot okozhatnak még a fehér libatop (Chenopodium album), a
szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), a keserűfű-fajok (Polygonum spp.) és a parlagfű
(Ambrosia artemisiifolia).
Kritikus időszak a gyomirtásban a telepítés évében az őszi-téli időszak, amikor a
lucerna nyugalmi állapotban van. A tyúkhúr (Stellaria media), a pásztortáska (Capsella
bursa-pastoris), az árvacsalánfajok (Lamium spp.) és a veronikafélék (Veronica spp.) ilyenkor
tömegesen csíráznak. A második évtől a talajművelés hiánya miatt elkezdődik az évelő
pongyola pitypang (Taraxacum officinale), a vasfű (Verbena officinalis), a sóskafajok (Rumex
spp.), az útifűfélék (Plantago spp.), illetve a mezei katáng (Cichorium intybus )
elszaporodása.
A 3-4. évben, az elöregedés stádiumában egyre nagyobb foltokban jelennek meg az
évelő egyszikű fajok, mint a tarackbúza (Elymus repens), a csillagpázsit (Cynodon dactylon),
az angol perje (Lolium perenne), a rozsnokfajok (Bromus spp.) és a fenyércirok (Sorghum
halepense).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
233
Herefélék arankái
Hazánkban az aranka fajok közül nagy jelentőséggel bír a kis aranka (Cuscuta trifolii)
és a nagy aranka (Cuscuta campestris).
A lucerna legjelentősebb élősködő növénye évente 5-10% kipusztulást is okozhat. Az
arankafélék jelentőségét tovább növeli, hogy magja a vetőmagtételeket nagymértékben
szennyezi, és az aranka magjának eltávolítása – a nagyfokú hasonlóság miatt – problémát
okoz. Magjuk a talajban 8-10 évig is csírázóképes marad. Ha a fertőzött foltokat a lucernában
nem semmisítik meg, ki kell zárni a területet a magfogásból.
A károsítás jellegzetes, messziről is szembetűnik, ugyanis az aranka élénksárga kacsszerű
szára az egész lucerna növényt behálózza, majd koncentrikusan terjed a táblán belül. Az
élősködő növény a lucerna tápanyagait és nedvességtartalmát felhasználva élősködik,
melynek nyomán a tápnövény elpusztul.
Védekezési lehetőségek: fertőzött tábláról ne fogjunk magot, illetve csak fémzárolt,
arankamentes vetőmagot vessünk. Lucerna feltörése után a szántás minél mélyebb legyen.
Amennyiben az élősködő a táblán megjelenik, abban az esetben a fertőzött foltot kaszálás
után totális gyomirtóval megsemmisítjük.
Betakarítása
A kaszálások száma évente 4-6, a kaszálások idejének és számának meghatározásánál
azonban több tényezőt is figyelembe kell venni: A terület ökológiai adottságait, a
telepítés idejét, az esetleges öntözést (öntözött lucernát a második évben 5-6-szor
kaszálhatunk), a lucerna biológiai igényeit (a rizóma tartalék tápanyagainak feltöltődése a
zöldbimbós állapotban kezdődik és a virágzás kezdetéig tart), a felhasználási módot.
Kaszálási rend
Egy növedék vegetatív fejlődése 32-38 napig tart. Az előzőekben tárgyalt ismeretek
alapján meghatározható az egyes növedékek betakarításának ideje. Általában 4-6 hetente
tervezzük a kaszálásokat.
Tavaszi telepítésű lucerna kaszálási rendje:
1. év: 1. kaszálás: július vége-augusztus eleje
2. kaszálás: szeptember
2. év: 1. kaszálás: május eleje
2. kaszálás: június közepe-vége
3. kaszálás: július vége
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
234
4. kaszálás: szeptember
A harmadik, esetleg a negyedik év kaszálásainak ütemezése a második évhez
hasonló.
Az augusztus végi telepítés a következő évben már közel teljes termést adhat,
általában háromszor kaszálható.
A negyedik vagy ötödik évben a második kaszálás után sekély szántással feltörik a
lucernát, ezt tömörítik, hogy a nagy tömegű gyökér elbomlását és a talaj beéredését
elősegítsék, majd mélyszántással aláforgatják.
Felhasználása
A lucerna felhasználható zöldtakarmányozásra, szénakészítésre, erjesztéses
tartósításra (silózásra), valamint ipari feldolgozásra.
+ Zöldtakarmányozás: a zöldetetés az egyik legrégebbi felhasználási mód. A szénakészítés
vesztesége nélkül felhasználható, és magas beltartalmi értéke miatt a fenntartó és a
termelő takarmányszükséglet kielégítésében is szerepet játszik. Etethető szálasan vagy
szecskázott állapotban. A zöldlucerna a kérődző állatokra puffasztó hatású, emiatt a
rendre vágást követően előfonnyasztás szükséges.
+ Szénakészítés: a lucerna leggyakoribb tartósítási módja, amely a természetes szárításon
alapul.
A szénakészítési módok:
- hagyományos, renden szárított szénakészítés,
- hideglevegős, szellőztetéses szárítással készített széna,
- meleglevegős szénaszárítás.
+ Erjesztéses tartósítás (silózás): a silózás a takarmányok erjesztéses tartósítása az
erjesztés révén keletkező savak, illetve egyéb tartósítóanyagok felhasználásával.
Előnye, hogy kisebb a tartósítási veszteség, mint szénakészítéskor, időjárásnak kevésbé
kitett, a karotinveszteség jóval kisebb, mint szárításkor, a takarmányadagolás jól
gépesíthető.
A lucerna önmagában nehezen silózható a kedvezőtlen C-N arány miatt. A természetes
erjedőképességét azonban javítani lehet fonnyasztással illetve adalékanyagok
alkalmazásával. A 30%-os szárazanyag-tartalmat meghaladó erjesztett
szálastakarmányokat szenázsnak nevezik.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
235
A lucernaszenázs-bála készítéshez a lábon álló anyagot zöldbimbós állapotában
lekaszálják. A rendrevágáskor 10-20% szárazanyag-tartalommal rendelkező növedéket az
55-65% nedvességtartalomra történő leszáradásig bolygatatlanul hagyjuk.
A bálázást követően max. 6 órán belül el kell zárni a környezeti levegőtől, vagyis be
kell csomagolni. A hengeres bálakészítés esetén a bálákat a táblán is becsomagolhatjuk
közvetlenül a bálázást követően.
+ Iparszerű feldolgozás: ezek az eljárások a lucerna beltartalmának lehető legkisebb
veszteségét célozzák. A termékek alkalmasak lehetnek arra is, hogy abrakfogyasztó
állatoknál is pótolják a takarmány fehérjetartalmát.
Ilyen eljárás lehet a lucernaliszt-készítés, a préselés illetve a levélleválasztás.
A forrólevegős lucernaliszt-készítő üzemek tevékenysége a növekvő energiaárak miatt
visszaszorult.
17.5. Vetőmagtermesztése
A lucernavetőmag termesztése a hazai telepítés vetőmagszükségletének kielégítése
mellett az exportlehetőségek miatt is jelentős gazdasági súllyal bír.
A lucerna magtermesztés sikere nagyban függ az ökológiai adottságoktól. A korábbi
években a szaporítóterület nagysága a tízezer ha-t is meghaladta, az utóbbi években azonban
mintegy felére csökkent a terület.
A táblaméretek fokozatosan csökkennek, napjainkban 15-20 ha az átlagos maglucerna-
tábla mérete. A szaporítóterület döntő részén hazai lucernafajták vetőmagját termelik meg.
Elsősorban az első és másod szaporítási fokú, kisebb mértékben az elit és szuperelit
vetőmagot állítják elő.
Az átlagtermések ingadozása az eltérő évjárati hatást tükrözi, szárazabb években a 300
kg/ha-t is meghaladja a termés, míg kedvezőtlen évjáratban a 200 kg-ot sem éri el.
A maglucerna termesztés ökológiai feltételei
A mag- és a takarmánytermő lucerna igényei alapvetően eltérnek egymástól,
mivel a maglucernánál ezeknek a tényezőknek a vegetatív növekedés helyett a generatív
szervek fejlődését kell fokozottabb mértékben indukálni.
Klimatikus feltételek
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
236
A lucerna magtermesztés az Alföld szárazabb régióiban biztonságos, mivel
- a megporzás idején,
- a megporzástól a termés kialakulásáig,
- a magképződéstől a magérésig száraz, meleg időjárást igényel.
A levegő hőmérséklete és páratartalma a magtermesztés sikerét befolyásoló legfontosabb
ökológiai tényező. A fővirágzás idején 25 ºC körüli hőmérséklet és 60% alatti relatív
páratartalom a kedvező. Azok a területek alkalmasak a magtermesztésre, ahol az éves
csapadék nem több mint évi 500-600 mm, és ennek java része a virágzásig lehull.
Az éves hőösszeg-igénye 3100-3200 ºC, virágzáskor pedig 25 ºC fölötti nappali
hőmérsékletet igényel. Ebben az időszakban az is fontos, hogy az éjszakai hőmérséklet ne
süllyedjen 16-17 ºC alá.
A napsütéses órák száma a fővirágzásban 190-250 között a kedvező.
A lucerna szaporító-terület legnagyobbrészt Békés- és Csongrád megyében, valamint
Szolnok, Heves és Bács-Kiskun megyében található.
Talajigény
Magtermesztésre a gyengébb vízgazdálkodású, sekélyebb termőrétegű, kedvezőtlen
tápanyagszolgáltató-képességű, gyengén lúgos, mészben jól ellátott talajok a
megfelelőbbek, melyeknek alacsonyabb a szervesanyag-tartalma (1,5% humusz) és a
nitrogénszolgáltató képessége is. Előnyös, ha a talajvíz 4-5 m mélységben van.
A jó tápanyagszolgáltató képességű, magas humusztartalmú csernozjom talajok nem
kedvezőek a maglucerna termesztésre. Ilyen talajokon a lucerna nem „kényszerül”
generatív fejlődésre, illetve a már virágzó hajtásokat elnyomják az intenzíven előtörő új
hajtások.
A kívánatosnál gyérebb bokrosodási hajlam miatt ugyancsak kerülni kell a kötött, réti
típusú talajokat.
A lucerna magtermesztés módjai
A lucernamag termesztése történhet magnyerés céljából telepített
növényállománnyal, illetve takarmánylucernáról történő magfogással.
Takarmánylucernáról történő magfogás
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
237
A takarmánylucernáról történő magfogást „alkalmi” magfogásnak nevezzük. Több
éves lucernában az egyenletesen ritkuló, de nem elgyomosodott állomány alkalmas erre, ha a
környezeti feltételek is adottak.
- Tavaszi telepítésnél az első évben az első növedékről. Ekkor még nem gyomosodott
fel a lucerna, a növedék még nem sűrűsödött be, mivel a rizóma még kevesebb hajtást
fejleszt. Nem szaporodtak el a kártevők, a virágzás és a megtermékenyülés nyári
időszakra esik. Kedvező termesztési feltételek mellett több termésre számíthatunk
mint a következő növedékek esetében, az állomány pedig a rizóma zavartalan
fejlődése miatt megerősödik.
- 2-3 éves lucernatábla kissé késleltetett 2.- illetve siettetett 3. növedékéből. Bár ez az
időszak is nyárra esik, célszerű szakaszosan elvirágoztatni a nagyobb lucernatáblákat a
biztonságos megporzás szempontjából. Ezt szakaszos kaszálásokkal érhetjük el már az
első kaszálás alkalmával.
Magnyerés céljára telepített lucerna speciális technológiája
A fő haszonvetésű maglucerna sortávolsága a gabona sortávolságtól általában
szélesebb, 60-70 cm is lehet. Ez a sortávolság kedvezőbb mikroklímát biztosít a virág- és
termésképződés számára, nagyobb lesz a növényenkénti hajtásszám, silányabb talajok
hasznosítására is alkalmas, és kedvezőbb a vadméhek betelepülésének is.
A telepítés ikersorosan is történhet, amikor egy duplagabona-sortávot egy szélesebb,
művelhető sorköz követ.
A magtermő lucernásban is eredményes lehet a szakaszos elvirágoztatás, amit
sávosan eltérő időpontban végzett kaszálásokkal biztosíthatunk.
A szakaszolást úgy kell végezni, hogy a területen három szakaszt létrehozva 8-10
napos eltérésekkel végezzük a kaszálásokat. Az utolsó szakasz kaszálását is be kell azonban
fejezni június középső dekádjában, mert a későbbi kaszálást követő növedék beérése
bizonytalan lesz.
Az első növedék május utolsó dekádjától június közepéig tartó szakaszolt kaszálásával
július első két dekádjára esik a növedékek fő virágzásának a kezdete.
A magtermő táblával szembeni követelmények:
- gyommentes elővetemény,
- legyen mentes a nagyobb domborzati egyenetlenségektől,
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
238
- a megporzó vadméhek élőhelye szempontjából előnyös fekvés (legelők, füves térségek,
erdősávok),
- izolációs távolság betartásának lehetősége.
A talajművelés megegyezik a takarmánylucernánál leírtakkal, a forgatás nélküli
mélylazítást azonban a maglucerna termesztésére alkalmas talajok inkább igényelhetik. Az
altalajlazítást leghatásosabban a nyár végi hónapokban lehet elvégezni.
A maglucerna betakarítása
A lucerna állományban a mag egyenetlenül érik. A betakarítás legbiztosabb módszere
éppen ezért a lombtalanítást követő egymenetes betakarítás.
Az egyenetlen érés következtében egy növényen, sőt egy virágzaton belül is
különböző érési fázisúak lehetnek a csigák. A növény alsó részén már érettek lehetnek a
magok, ugyanakkor a felső virágok még bimbós állapotban vannak. Esős, hűvös időjárás
mellett még fokozottabban ez a jelenség. A betakarítás megkönnyítése érdekében az érés
utolsó fázisában ezért állományszárítást kell végezni. A deszikkálást akkor lehet elvégezni,
amikor a csigák már legalább 80%-ban barnák. Ha korábban végezzük, a csírázóképesség
jóval alacsonyabb lesz, a magok könnyen barnulnak, ami értéktelenné teszi a vetőmagot.
A mag víztartalma 15-16%-nál nem lehet magasabb, mert az növeli a
veszteségeket, tárolni pedig 13% alatti nedvességnél lehet a magot hosszabb ideig.
A kombájnt az aprómag betakarítására elő kell készíteni. A dob fordulatszámát
csökkenteni kell, a dobkosarakat dörzsszövettel célszerű ellátni a könnyebb magkezelhetőség
érdekében, a dob és a dobkosár hézagait be kell állítani. A rostákat és a szelelőket cserélni
illetve állítani kell. Ellenőrizni kell a rosták szögállását, a burkolatok épségét. A kombájn
haladási sebessége a 6-7 km/h –t ne haladja meg, mert az növeli a betakarítási veszteséget.
A betakarítást azonnal tisztításnak kell követnie, mert a zöld növényi részek
visszanedvesíthetik a magot, ami dohosodáshoz vezet.
A tárolási nedvességtartalom eléréséig pedig szellőztetni, forgatni szükséges a magot,
illetve ha szükséges, szárítópadozaton szárítani. Ezután speciális aprómag-tisztító gépekkel
vetőmagüzemekben történik a további feldolgozás majd a fémzárolásra való előkészítés.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
239
18. Vöröshere (Trifolium pratense L.)
18.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A vöröshere a lucernához hasonlóan pillangós virágú szálas takarmánynövény, az
ország csapadékosabb, hűvösebb tájain termesztjük.
A vöröshere Közép-Európába a mediterrán vidékekről került be a XVI. században.
Hazánkban a XVIII. század végétől termesztik. Stájerországból került a Dunántúl nyugati
részeire, innen ered a „stájerhere”, illetve a „lóher”(lóhere) elnevezés is.
Magyarországon ott érdemes termeszteni, ahol az éves csapadékmennyiség a 600
mm-t meghaladja, a lucerna számára azonban nem kedvezőek a talaj, -illetve a klimatikus
viszonyok. Vas és Zala megyében, Dél-Somogyban, valamint a Szatmár-beregi síkságon
alakult ki jelentősebb termőkörzete.
Napjainkban néhány ezer ha-on folyik a termesztése, és a magtermő terület is
ingadozó.
Felhasználása hasonló a lucernához, szálastakarmányként és vetőmagelőállítás
céljára termesztik. Elővetemény-értéke kiváló.
Szénatermése 3,5-4,5 t/ha, magtermése 160-210 kg/ha. Hasonlóan a lucernához, az
öntözést meghálálja, öntözve a termés akár kétszeres is lehet.
Elsősorban szénakészítésre használják, de etethető zölden is. A vastagabb szárrészek
miatt nehezebben szárítható, mint a lucerna. A hetvenes években a lucernához hasonlóan
lisztkészítésre is használták. Legeltetésre a lucernához hasonlóan nem alkalmas, mert
puffasztó hatású.
A talajra gyakorolt kedvező hatása a lucernánál említettekhez hasonló. Mivel azonban
rövidebb tenyészidejű, a többszakaszos vetésforgóban a jelentősége nagyobb. A
gabonafélék egyik legjobb előveteménye.
A gyökerével szimbiózisban élő Rhizobium trifolii baktérium segítségével akár 140
kg N is visszamarad a talajban. Általában kétéves növényként hasznosítjuk, mert a harmadik
évben rendszerint kiritkul. Évente kétszer, öntözve, illetve kedvező ökológiai körülmények
között háromszor is kaszálhatjuk.
18.2. Rendszertana, alaktana
Rendszertana
A vöröshere (Trifolium pratense L.) a hüvelyesek (Fabales) rendjének
pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába, a herefélék (Trifolium) nemzetségbe tartozó faj.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
240
Alaktana
A vöröshere évelő, lágy szárú növény. Termesztésben két évig van, de több évig is
képes fennmaradni, és vannak hosszabb ideig termeszthető változatai is.
Erős karó gyökere van, amely általában 60-70 cm mélyre hatol a talajba. A
mellékgyökerek mennyisége a talajban lefelé haladva csökken, kb. 50 cm mélyen hálózza be
azt. A lucernához hasonlóan a talaj felszínéhez közel található a gyökértörzs vagy rizóma.
A gyökérzet sekélyebb elhelyezkedéséből is adódik, hogy a lucernánál több csapadékot
igényel, a talaj mélyebbb rétegeiből kevésbé tudja a számára szükséges vízmennyiséget
felvenni.
A hajtások a gyökértörzs csúcsi részéből törnek elő, számuk a néhány darabtól több
tíz darabik is terjedhet a térállástól függően. A növény magassága 80-90 cm-t is elérhet, a
korai fejlődésű, déli származású fajták szára alacsonyabb.
Levélzete hármasan összetett. A levélkék száma rendszerint három, de előfordul 4-5
lemezű levél is. Az alsó levelek hosszú, a felső szárlevelek rövid nyelűek. A levelek alakja
tojásdad. A levelek színén többnyire félhold vagy ék alakú, világosabb szürkészöld színű folt
látható.
Virágzata kettős fürtös típusú fejecske vagy más néven gombvirágzat, amelyből csak
az egyik fejlődik ki. Egy hajtáson 1-4 virágzat fejlődik. Egy virágban a virágok száma száz
fölött is lehet. A virág színe többnyire lilás piros.
A vöröshere a lucernához hasonlóan idegentermékenyülő növény, öntermékenyülés még az
arra hajlamosító körülmények esetén is ritka, mivel önmeddő.
Az élénk virágszín, és a bőséges nektártermelés biztosítja a rovarok általi megporzást.
Megtermékenyülése azonban nehezebb, mint a luceráé, mivel a pártacső hossza akár a 10
mm-t is elérheti, a háziméhek szívókája azonban ennél rövidebb. Csak a hosszú szívókájú
vadméhek, Magyarországon elsősorban a poszméhek képesek biztonságosan beporozni.
A hűvös, csapadékos idő csökkenti a nektártermelést, és a megporzó rovarok mozgását is.
A tetraploid fajták pártacsöve hosszabb, mint a diploidoké, ezért a megtermékenyülés
kedvezőtlen időjárás esetén kevésbé biztonságos.
A vörösherének tojásdad alakú, egy-vagy kétmagvú hüvelytermése van. A magvak
szabálytalanul tojásdad (vese) alakúak, a köldöki részen befűződéssel. A mag színe sárga,
sárgásbarna vagy lilás. A diploid fajták ezermagtömege 1,5-2,3 g, a tetraploidoké 2,5-3 g.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
241
18.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A vöröshere a klimatikus viszonyokra igényes, a lucernával ellentétben a hűvösebb,
csapadékosabb éghajlatot kedveli.
A 600 mm fölötti évi csapadék mennyiségű területeken termeszthető gazdaságosan. A
tenyészidőszakban ebből legalább 400 mm-t kíván. A gyors tavaszi fejlődéshez április-
májusban legalább 80 mm csapadék szükséges, ezért az Alföldön a termesztése bizonytalan.
A növények akkor fejlődnek jól, ha a talaj vízkapacitása 70-80%-ig telített.
Mindemellett igényes a levegő páratartalmára is. Csak a magtermesztés során igényel száraz,
napos, meleg időjárást, ami a megporzó rovarok tevékenységét is elősegíti.
A vöröshere a téli fagyokat jól bírja, azonban ennek feltétele, hogy az állomány
kellően megerősödve menjen a télbe. Késői kitavaszodáskor az első növedék később és
lassabban indul fejlődésnek, és ha az első kaszálás megkésik, a második növedék fejlődése
vontatott lesz.
Talajigény
A vöröshere a talajjal szemben igénytelenebb, mint a lucerna. Nem elsősorban a
talajtípus, hanem a talaj fizikai állapota iránt igényes. A rossz vízgazdálkodású, vagy sekély
termőrétegű talajokon nem díszlik jól.
Nem termeszthető laza homoktalajokon és szélsőségesen kötött vagy szikes talajokon.
Legnagyobb termést csernozjom, réti és öntés talajokon ér el, azonban gyakran kerül
gyengébb barna erdőtalajokra (Dunántúl, Észak-Magyarország) is.
Mészigénye kisebb, mint a lucernáé, ezért a kevésbé meszes altalajú területeken is
termeszthető. Meszezéssel azonban a vöröshere termése is növelhető.
18.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A vöröshere jó előveteményei a kapás és kalászos növények, és utóveteményei
elsősorban a kalászosok.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
242
Jól beilleszthető a növényi sorrendbe, a klasszikus „norfolki négyes” vetésforgóban
cukorrépa volt az előveteménye. Ezekről a jó minőségű talajokról azonban kiszorította a
lucerna. Gyengébb talajokon általában gabona az elővetemény.
Utóveteményként vethetők őszi kalászosok, vagy tavaszi vetésű növények. A második
évben leszántott vöröshere a gabonáknak kitűnő előveteménye, kevésbé szárítja ki a talajt a
lucernához képest a számára kedvező klímájú területeken.
A vörösherének is rossz előveteményei a hüvelyesek, önmaga után pedig 5-6 évnél
hamarabb nem kerülhet, különösen azokon a területeken, ahol „hereuntság” lép fel.
Tápanyagellátás
A vöröshere tápanyagigénye hasonló a lucernáéhoz.
A vöröshere fajlagos tápanyagigénye
(100 kg vöröshereszéna képzéséhez a talajból
felvett mennyiség)
A hektáronként kijuttatandó műtrágya
mennyisége átlagosan
Nitrogén: 2,3 kg/100 kg
P
2
O
5
: 0,50 kg/100 kg
K
2
O: 2,0 kg/100 kg
40-50 kg/ha
50-70 kg/ha
80-100 kg/ha
A kiadandó trágyaadagokat talajvizsgálati eredmények alapján állapítjuk meg. A
vöröshere trágyázásánál figyelembe kell venni, hogy a vöröshere élettartama rövidebb,
kevesebb a kaszálások száma és összességében kevesebb termésre képes mint a lucerna.
A nitrogénműtrágya a növény egész élete során fontos, különösen savanyú
talajokon, ahol a nitrogénkötő baktériumok aktivitása kisebb. A kiadandó mennyiséget
befolyásolja a talaj nitrogénellátottsága, a telepítés módja illetve az öntözés. A túlzott
nitrogénellátottság hatására a takarónövény buja növekedésű lehet és a vöröshere felnyurgul.
A nitrogén műtrágyázás módjai különböző telepítési típus szerint:
- Tavaszi tiszta telepítés esetén a magágyelőkészítés előtt 50%, majd fejtrágya formájában
következő évben 50%.
- Augusztusi tiszta telepítésnél a telepítés előtt 20%, majd a tavaszi fejtrágyázások
alkalmával a következő években a többit megosztva.
A foszfor- és káliumműtrágyákat az alapozó talajművelés során, ősszel vagy nyár
végén dolgozzuk be a talajba.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
243
Istállótrágyázást nem igényel. Ha az elővetemény istállótrágyázott kapásnövény volt,
akkor a trágyaadag megállapítása során ennek a hatásait figyelembe kell venni.
A mésztrágyázás alapelvei a lucernánál leírtakhoz hasonlóak.
Talajművelés
A vöröshere a lucernához hasonlóan mélyen művelt talajt, és ülepedett, aprómorzsás
magágyat igényel.
A talajelőkészítés módjai a lucernáéhoz hasonlóak. Ha takarónövénnyel telepítjük, a
takarónövény igényeihez igazodik a talajelőkészítés. A korai és sekélyebb vetést a lucernánál
jobban igényli. Kalászos elővetemény esetében a sekély tarlóhántást követő őszi mélyszántás,
majd annak elmunkálása következik. Az elmunkálás laza, kiszáradásra hajlamos talajokon
indokolt.
A vetőágyelőkászítés szempontjai a lucernánál leírtakkal azonosak. A sekély
vetésmélység miatt a vetőágyelőkészítés előtt és után is indokolt a henger használata.
Telepítés
A vörösherét elsősorban tavasszal telepítjük, ritkábban nyár végén. Takarónövényes
telepítése visszaszorult.
A vöröshere augusztusi telepítése ott lehet sikeres, ahol a növény augusztus végére
kikel. Ehhez optimális magágy és nedvesség szükséges. Ilyenkor a következő évben is teljes
termést takaríthatunk be.
22. táblázat A vöröshere telepítési útmutatója
Megnevezés Tavaszi telepítés Augusztusi telepítés
Telepítés ideje
Sortávolság (cm)
Vetésmélység (cm)
Csíraszám (millió db/ha)
- tiszta telepítés
- takarónövénnyel
Ezermagtömeg (g)
Vetőmagmennyiség (kg/ha)
- tiszta telepítés
- takarónövénnyel
III. 1-IV. 15.
12-15,4
1-2
8-11
10-12
1,5-2,3 2,5-3 (tetraploid)
15-20
12-14
VIII. 1-20.
12-15,4
1-2
800
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
244
Takarónövényes telepítés: a takarónövényes telepítés kedvezőtlen hatással van a
vöröshere állományra, mert a vöröshere lassú kezdeti fejlődése miatt velük együtt
felszaporodnak az árnyéktűrő egyéves gyomok.
Tiszta telepítés: március első felében elvethető, amint a vetőágykészítés munkái
elvégezhetők, mivel alacsony hőmérsékleten már csírázik. A nyár végi vetést csak öntözéses
körülmények között tervezzük, mivel a száraz talajállapot nem teszi lehetővé az optimális
magágy kialakítását, illetve késlelteti a csírázást.
A vetőmagszükséglet 15-20 kg/ha, ami folyóméterenként kb. 150 db magot jelent. A
csíraszám kb. 10-11 millió csíra/ha, ami jó minőségű vetőágy esetén csökkenthető.
Növényvédelme
A vöröshere betegségei
A lucernánál tárgyalt betegségek a vörösherénél is előfordulnak, így csak a vöröshere
speciális károsítóit ismertetjük.
Herefélék pszeudopezizás levélfoltossága (Pseudopeziza trifolii)
A vöröshere egyik legjelentősebb levélbetegsége. A leveleken apró, barna foltok
jelennek meg, a levél fonákán a folt mögötti rész zöldesszürke színű. A levélfoltok
elszaporodásával a levél elszárad, majd lehull. Védekezésként korábbi kaszálás, járványos
elterjedésnél vegyszeres állománykezelés alkalmazható.
Vöröshererozsda (Uromyces trifolii)
Gyakori kórokozó, kártétele változó mértékű, ritkán súlyos. A tipikus rozsdafoltok
már kora tavasszal megjelenhetnek. Köztesgazdája nincs, mérsékelten meleg, csapadékos
időben károsít.
Sztemfíliumos levélfoltosság (Stemphylium sarcineforme)
Világszerte ismert betegség, a lombfertőzés miatt a gyökér növekedése is csökken,
ezért az állomány kipusztulásában is jelentős szerepet kap a vöröshere és a lucerna esetében
egyaránt.
A betegség tünetei: A leveleken enyhén besüppedő, ovális foltok jelennek meg, melyek
sötétbarna színűek, világos szegéllyel. A foltok koncentrikusan sávozottak. Végső tünetként a
levelek sárgulva lehullanak. A száron fekete foltok jelennek meg.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
245
Védekezési lehetőségek: A túl sűrű állomány kedvez a kórokozónak. A betegség
megjelenésekor korai kaszálással megelőzhető a nagyobb mértékű lombveszteség. A maggal
való terjedést felszívódó hatóanyagú gombaölő szeres csávázással meggátolhatjuk.
Jelentős károkat okozhatnak még a levélbetegségek közül a vöröshere állományokban a
lisztharmat (Erysiphe martii f. sp. trifolii) és a fenésesdés (Colletotrichum trifolii), melynek
tünetei megegyeznek a lucernánál említettekkel.
Gyökérfekély (Pythium debarianum)
Jelentős csírapusztulást okozó gomba, szélsőséges esetben a keléskori károsodás
mértéke a 70%-ot is elérheti.
A betegség tünetei: A megduzzadt mag elrothad, ha egyáltalán kikel, a gyököcske és a csíra
barnán, nyálkásan rothad. Az idősebb növények gyökerén barna, bemaródó foltok jelennek
meg.
Védekezési lehetőségek: Kozmopolita gomba, így az ellene való védekezés nehéz. Fontos az
egészséges állományból történő magfogás és a vetőmag gombaölő szeres csávázása.
Lóhererák (Sclerotinia trifoliorum)
Elsősorban vörösherén lép fel, de a lucernát is megtámadhatja. Kártétele elsősorban a
csapadékosabb éghajlatú Nyugat-Európában súlyos, hazánkban szórványos.
A betegség tünetei: A fertőzött növény lassabban fejlődik, a levelek lankadnak, hervadnak. A
gyökereken bemaródó, barna foltok jelennek meg. Csapadékos időben a betegség által
megtámadott részek nyálkásan rothadnak, a gyökerek és gyökértörzs felületén piszkosfehér
gombaszövedék (micélium) jelenik meg, de ez a bevonat a föld feletti részeken is látható. A
piszkosfehér micéliumban fekete kitartóképletek, szkleróciumok jelennek meg.
Védekezési lehetőségek: A vetési sorrend tervezésénél alapvető szempont a 4 éves vetésváltás.
Ellenállófajta nem ismert, de a fajták fogékonysága között vannak különbségek. Fontos az
egészséges vetőmag vetése.
A vöröshere kártevői
A vöröshere kártevői többnyire megegyeznek a lucernánál tárgyaltakkal. A
lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus) és a lucerna-levéltetű (Acyrtosiphon pisum)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
246
szívogatásukkal érzékeny károkat okozhatnak. A lucernaböde (Subcoccinella
vigintiquatuorpunctata) a lombozat és a rügyek rágásával csökkenti a zöldtermést.
A vöröshere gyomnövényei
A vöröshere gyomosodási viszonyai többé-kevésbé megegyeznek a lucernánál
leírtakkal, azonban a rövidebb tenyészidő miatt az évelő kétszikűek közül a lósóska és útifű
félék jelentősége valamivel kisebb. Az aranka-fajok -hasonlóan mint a lucernatáblákban-
foltokban nagy kárt okozhatnak.
Betakarítása
A vöröshere kétéves növény, évente kétszer kaszálható.
A takarónövény nélkül vetett vöröshere kaszálásának időpontja befolyásolja a termés
mennyiségét és minőségét, valamint az állomány további teljesítményét, ahogyan azt a
lucerna esetében is látjuk.
A vöröshere gyöktörzsében a bimbózáskor van a legtöbb szárazanyag. Ekkorra
azonban be is fejeződik a tartalék tápanyagok felhalmozódása. Mindez azt jelenti, hogy ekkor
megkezdhető a kaszálás az első éves vörösherénél is.
A takarónövénnyel vetett vörösheréről az árpát minél hamarabb arassuk le, 15 cm-es
tarlót hagyva, a szalmát szedjük fel és szállítsuk el. Így augusztus végére elérheti a bimbózás
stádiumát, amikor kaszálható.
A kaszálást legkésőbb szeptember végéig el kell végezni, a késői kaszálás hatására a
vöröshere a tél folyamán kiritkulhat.
A második évben a vöröshere kétszer kaszálható. Május közepétől június közepéig
eléri a bimbózás állapotát, ekkor nem szabad késlekedni a kaszálással, mert azzal késleltetjük
a második növedék fejlődését. Optimális sarjadás és kedvező időjárás esetén harmadik
kaszálás is lehetséges.
A kaszálások ideje:
1. kaszálás: május közepe-június közepe,
2. kaszálás: július vége-augusztus eleje,
3. kaszálás: augusztus vége-szeptember eleje.
Feltörése a második kaszálás után történik, ha őszi vetésű kalászos követi.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
247
Felhasználása
A vörösherét a lucernához hasonlóan felhasználják szénakészítésre, szilázs- és
szenázskészítésre, valamint kis mértékben zöldtakarmányozásra és ipari feldolgozásra.
A rendrevágott anyagot a kaszálás után célszerű rendterítőkkel elteríteni a száradás
meggyorsítása érdekében. A vöröshere rendek szárítása a nagyobb terméshozamú helyeken
többszöri rendkezelést igényel, a fonnyadás időszakában ugyanis a légzési veszteség jelentős,
az eső is jelentős károsodást okozhat.
Száraz viszonyok között a 35-40% nedvességtartalom eléréséig maradhat terített a
rend, ezután az anyagot szűkített rendre össze kell rakni.
Az összerakott rend 1-1,2 m szélességű, 40-50 cm magas lehet. A bálázással történő
betakarításkor a rendszélességnek illeszkednie kell a bálázógép munkaszélességéhez.
Szénakészítéshez a rendet a lucernához hasonlóan 20-22% nedvességtartalom
elérésekor felszedjük és bebálázzuk. A bálázásos szénakészítés előnye a nagy teljesítmény,
ezáltal a növedék gyors lekerülése, ami a következő növedék zavartalan fejlődése
szempontjából is előnyös.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
248
19. Cukorrépa (Beta vulgaris convar. altissima Doell.)
19.1. Származása, jelentősége, felhasználása
A cukorrépa az egyik legfiatalabb kultúrnövényünk, termesztése időszámításunk előtt
kétezer évvel Mezopotámiában, a Tigris és Eufrátesz partvidékén kezdődhetett, mint leveles
répa.
Az ókori Görögországban főzelék- és gyógynövényként fogyasztották levelét,
gyökerét. Itáliában az alsóbb népréteg fő eledele a répa volt. A római császárság kori orvosi
munkákban is szerepel a répa, mint gyógyító növény.
Európában a XII. századtól fokozatosan vált ismertté. Németországban kolostorok,
egyházak kertjében termelték, böjti eledelként fogyasztották, de Olaszországban,
Spanyolországban és Portugáliában is ismert volt. Oroszországba, Lengyelországba és
Litvániába Nyugat-Európából került be a répa, főzeléknövényként hasznosították.
Szántóföldi termesztése a XVI-XVII. században kezdődött meg. Marggraf német
vegyész 1747-ben mutatta ki, hogy a cukorrépa gyökerében cukor található, és ez a cukor
megegyezik a cukornádból származó cukorral. A világ első répacukor-gyárát a sziléziai
Cunernben 1802-ben építették fel.
Hazánkban a XIX. század végén lendült fel a répa termesztése, új fajtákat hoztak be,
javult a termesztéstechnológia, újabb cukorgyárak épültek. 1880 körül a magyarországi
cukorgyárak a legnagyobb cukortermést érték el a világ összes répacukor gyára közül. A
hazai cukor-előállítás már fedezte a teljes hazai szükségletet, sőt felesleg is maradt.
Ma a világ cukorszükségletének 65-70%-át cukornádból, 30-35%-át pedig
cukorrépából állítják elő.
A cukorrépa összetétele
A cukorrépa gyökere átlagosan 75% vizet és 25% szárazanyagot tartalmaz. A
cukortartalom (szacharóz) 17%, a nemcukor anyagok (növényi savak sói, fehérjék,
aminósavak, betain, invertcukor, glükozidok, zsír, gyantaanyagok, nyálkaanyagok, enzimek,
hamuanyagok stb.) 8% mennyiségben találhatóak a répagyökérben.
A cukor kinyerhetősége és minősége szempontjából legfontosabb nemcukor anyagok:
α-amino-nitrogén (alfa-amino-nitrogén), kálium (K) és nátrium (Na) (ezek gátolják a cukor
kinyerhetőségét). A répagyökér cukortartalma mellett a káros nemcukor anyagok határozzák
meg a kinyerhető cukortartalmat. A kinyerhető cukortartalom (Rheinfeld-képlet):
Cukortartalom – (0,343 (K+Na) + 0,094 x α-amino N + 0,29)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
249
Egy tonna répából 80%-os kihozatallal számolva kb. 128 kg cukor állítható elő. A
cukortartalom kinyerését az α-amino-nitrogén-tartalom gátolja. A nagy oldható hamutartalom
szintén rontja a répa minőségét (a kálium és a nátrium akadályozza a cukor
kristályosíthatóságát). A feldolgozás után 60 kg száraz répaszelet és 50 kg melasz (a melasz a
cukor kinyerése során az utolsó kristályosítási fokozat leválasztott szörpje) képződik. A
répaszelet állatok takarmányozására, a melasz pedig takarmányozásra és szeszipari
feldolgozásra hasznosítható.
19.2. Rendszertana és alaktana
Rendszertana
A legfontosabb répa faj (a Beta vulgaris) a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába,
a Beta nemzetségbe tartozik. Alfajai a termesztett cukorrépa (Beta vulgaris convar. altissima
Doell.), a takarmányrépa (convar. esculenta), a cékla (convar. rubra) és a mangold.
A termesztett répák a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partvidékén ma is vadon
termő vad répából (Beta vulgaris spp. perennis var. maritima L.) származnak.
Alaktana
A cukorrépa kétéves növény, első évben fejleszti a répatestet (ebből nyerjük a cukrot)
és a levélzetét, második évben pedig a hajtásrendszerét, amin kialakulnak a virágok és a
termés.
A répa gyökérrendszere főgyökérből és a gyökér két oldalán képződött
oldalgyökerekből áll, az oldalgyökerek vékony hajszálgyökerekbe keskenyednek. A
gyökérzet 1,5-2,0 m-re hatol le a talajba. A főgyökér megvastagodott, raktározó karógyökér,
16-18% cukortartalommal. A répatest részei a répafej, a répanyak, a gyökértest és a
gyökérfarok. A répafejen növekednek az első évben a levelek, a második évben pedig a
magszárak. A répanyak köti össze a répafejet a répatesttel, nincs rajta sem levélrügy sem
oldalgyökér. A gyökértest (répatest) a tartalék tápanyagok (főleg cukor) raktározására szolgál,
alakja lefelé kúposan elkeskenyedik. Két oldalán egymással szemben gyökérbarázda található.
A répatestben a legtöbb cukor a középső, súlyponti részben helyezkedik el. A cukor
kinyerése szempontjából a répanyakban és a répatestben raktározott cukornak van legnagyobb
jelentősége. A répatest alsó, elvékonyodó része a farok.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
250
A répatermesztés első évében a répafejen spirális alakzatban elhelyezkedő,
folyamatosan növekvő levélkorona képződik. A levelek nagyméretűek, a levéllemez kissé
fodros, élénkzöld színű. A répatermesztés második évében képződnek a répafejen a
magszárak a levelek hónaljában elhelyezkedő rügyekből. Fajtától, termesztési körülményektől
függően egy vagy több főtengely képződik, amelyeken az oldalrügyekből másodrendű
hajtások, ezeken pedig harmadrendű hajtások alakulnak ki.
Virágzata gomolyos fűzér, az összetett virágzatban 3-5 virág található csoportokban,
ezek alkotják a gomolyvirágzatot.
Termése gomoly. A csoportokban elhelyezkedő 3-5 virág alapi része a virágzás után
összenő egymással, megvastagodik, fásodik. A gomolyokban található egyes virágok termése
kupakosan felnyíló csalmatok, ez majd a mag csírázása idején nyílik fel. A több csírát
tartalmazó terméseket sokmagvú (multigerm) terméseknek hívjuk. A répa nemesítése során
olyan répafajtákat, hibrideket állítottak elő, amelyek egy virágból alakulnak ki, egy csírát
tartalmaznak (monogerm). A répa idegen megtermékenyülő növény, a rovarok végzik a
virágok megporzását. Ezergomoly-tömege 13-22 gramm.
19.3. Termőhelyigény
Éghajlatigény
A cukorrépát a mérsékelt éghajlati övben termesztik (az északi félgömbön).
Termesztésére nem megfelelőek a szélsőséges időjárású, túlságosan meleg és száraz, valamint
a túlságosan hideg időjárású területek. A cukorrépa kezdeti gyors fejlődését gátolja a késői
kitavaszodás, a tavasszal beköszöntő lehűlés, tavaszi fagyok. Magyarország szélsőségekre
hajló éghajlata nem egészen kedvező a répa termesztésére. A nyugat-európai országok
(Németország, Franciaország) kiegyenlítettebb éghajlata jobban megfelel a répa igényének. A
termesztési év időjárása nagymértékben meghatározza az elérhető gyökértermés nagyságát és
minőségét (cukortartalom).
A cukorrépa 170-200 napos tenyészidejében a hőösszeg-igénye 2500- 2600 °C.
A mag csírázása 4-6 °C-on megkezdődik, de ilyen alacsony hőmérsékleten 15-20 napig is
elhúzódik. 15 °C-on 4-5 nap, 25 °C-on pedig 3 nap alatt kikel a répa. A répa vetésekor az
egyöntetű, viszonylag gyors keléshez célszerű megvárni a talaj 6-8 °C-os hőmérsékletét. A
vetés után bekövetkező áprilisi lehűlés esetén a növény megáll növekedésében, legyengül, a
gyökérfekély-fertőzés jelentős tőkipusztulást okozhat.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
251
A keléstől levélborulásig (a sorok levélzete összeér, teljesen befedi a talajt) tartó
időszakban (június közepe) 12-18
o
C-os hőmérséklet a kedvező.
A gyökérképződés időszakában (június vége – július – augusztus) a tápanyagok
beépülése szempontjából ideális a 19-22
o
C-os hőmérséklet. Szeptemberben a cukortartalom
további növekedésére a mérsékelten meleg nappal és a viszonylag hűvös éjszaka a
legmegfelelőbb. A nappal még kedvező fotoszintézis segíti a tápanyagok további beépülését,
raktározását a gyökérbe, a hűvösebb éjszaka viszont csökkenti a növény légzését (a légzés
során a már beépült tápanyagok lebontódnak).
A fejlett répanövény a rövidebb kisebb fagyokat elviseli, de a hosszabb ideig tartó őszi
fagyok komoly kárt tehetnek benne. A fagyott répát csak jelentős cukorveszteséggel lehet
feldolgozni. A betakarított és le nem takart répagyökér még a talajból ki nem szedett leveles
répánál is jóval érzékenyebb a faggyal szemben.
Hosszúnappalos növény, 15 óránál hosszabb ideig tartó nappali megvilágítást igényel.
A nagy gyökér- és cukorterméshez elengedhetetlen a napfényes időjárás. Napfény hatására
nagyobb lesz a gyökér cukortartalma, de ehhez a vízigény kielégítése és az ép, fotoszintetizáló
lombozat megtartása is szükséges. Az időjárási elemek közül a jégverés különösen a fiatal
növényt károsíthatja.
Lazább talajokon a szél által okozott károk súlyosak lehetnek. Kelés idején a szél a
talajrészecskékkel együtt a csírázó magokat is felkaphatja és elsodorhatja, vagy betemetheti a
homokszemcsékkel a vetést. A kelés után a fiatal növény leveleit tördelheti a szél, a
talajszemcsék sérüléseket okozhatnak a levél felületén.
Vízigény
A cukorrépa nagy vízigényű növény, a csapadék mennyisége és eloszlása nagy
hatással van a növény fejlődésére, gyökérképződésére és cukortartalmára. A répa vízigénye
550-600 mm. A vízigény maximuma július-augusztus hónapokra esik. A vizsgálatok szerint a
júliusi-augusztusi vízhiány okozza a legnagyobb terméscsökkenést.
A kedvezőtlen csapadékeloszlás károsan hat a répa cukortartalmára is. Az Alföldön
gyakran előforduló nyári aszályos és csapadékos időjárás váltakozása következtében a
vízhiány miatt elszáradt levelek helyett eső után újabb levelek képződnek a répafejen a már
beépült cukortartalom rovására.
A cukorrépa igényes a talaj levegőzöttségével szemben is, statikai vízigénye 65:35 %
(a talaj pórusainak 65%-ában víz, 35%-ában pedig levegő található). Amennyiben a talaj
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
252
levegőzöttsége nem megfelelő, a gyökerek sínylődnek, elpusztulnak az oxigén-hiány
következtében.
Talajigény
A szántóföldi növények közül a cukorrépa az egyik legigényesebb a talajjal szemben.
A talaj döntően befolyásolja nemcsak a gyökér növekedését, nagyságát és alakját, hanem a
minőségi tulajdonságokat (cukortartalom, káros nemcukor anyagok mennyisége) is.
Sikeres répatermesztés csak mély termőréteggel rendelkező, elegendő mennyiségű
humuszt tartalmazó, jó víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodású, morzsalékos szerkezetű
talajon folytatható.
Nem felel meg a répa igényének a sekély termőréteggel rendelkező, rossz víz-, levegő-
és tápanyag-gazdálkodású, mészben szegény, savanyú, túlságosan nedves, kötött talaj.
Ugyancsak alkalmatlan a répa termesztésére a laza és a szikes talaj.
A répatermesztés a következő talajtípusokon folytatható eredményesen: barna
erdőtalaj, csernozjom talaj, réti csernozjom talaj, csernozjom réti talaj, öntés csernozjom talaj.
Legnagyobb cukortartalmú répa a barna erdőtalajon, legnagyobb gyökértömegű répa pedig
csernozjom talajon termeszthető.
A répa mészkedvelő növény, számára a semleges kémhatású talajok a megfelelőek
(pH 6,8 – 7,2). A savanyú talajokon csökken az elérhető gyökértermés nagysága és a gyökér
cukortartalma, lúgos talajokon pedig különböző élettani betegségek léphetnek fel. A savanyú
talajok meszezéssel javíthatók.
19.4. Termesztési technológiája
Vetésváltás
A cukorrépa nagy vízigényű növény, ezért az elővetemény megválasztásakor azt is
figyelembe kell venni, hogy az milyen mértékben használja fel a talaj vízkészletét, mennyi
marad utána a cukorrépa számára.
A cukorrépa igényes az előveteménnyel szemben, a vetésváltás szabályait be kell
tartani. Ugyanarra a területre 4-6 év múlva lehet visszavetni, ennek egyik fontos oka a répa-
fonálféreg (Heterodera schahtii) felszaporodása.
A cukorrépa előveteménye korai, nyáron betakarításra kerülő növény legyen, hogy a
szükséges talajmunkákat időben el lehessen végezni.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
253
Ne legyen előveteménye a cukorrépának olyan növény, amelyik nitrogénben
gazdagítja a talajt (pillangós, hüvelyes növények). Olyan növényt se vessünk a cukorrépa
előtt, amelyik sok káliumot használ fel (burgonya). A répa érzékeny az elővetemény
termesztése után visszamaradó vegyszermaradványokra, tartamhatású gyomirtó szerekkel
kezelt területet ne válasszunk.
Jó előveteménye a cukorrépának az őszi búza és az őszi árpa. Legkedvezőbb növényi
sorrend a borsó – őszi búza – cukorrépa. A gyomok elleni védekezés és a vízellátás
szempontjából jó vetésváltás a kalászos – kalászos – cukorrépa sorrend.
Vízgazdálkodási szempontból kevésbé kedvező, ha a répát megelőző őszi búzát
részleges monokultúrában termesztett kukorica vagy évelő pillangós, lucerna után vetik.
Tápanyagellátás
A cukorrépa a gyökértermés képzéséhez jelentős mennyiségű tápanyagot vesz fel a
talajból. A kijuttatott trágyák mennyiségét és a kijuttatás idejét úgy kell meghatározni, hogy a
répa tenyészidejének egyes szakaszaiban mindig álljon rendelkezésre kellő mennyiségű,
felvehető formában jelenlévő tápanyag a nagy gyökértermés eléréséhez, de a tápanyagellátás
ne okozzon minőségromlást. A megfelelő mennyiségű és arányú tápanyag fokozza a répa
termésbiztonságát, javul a növények szárazságtűrése, betegségekkel szembeni
ellenállóképessége.
A cukorrépa fajlagos tápanyagigénye
(1000 kg fő- és melléktermék képzéséhez a
talajból felvett mennyiség)
A hektáronként kijuttatandó műtrágya
mennyisége átlagosan
N: 2,0-3,5 kg/1000 kg
P
2
O
5
: 1,5-2,0 kg/1000 kg
K
2
O: 3,0-5,5 kg/1000 kg
CaO: 1,0-1,5 kg/1000 kg
MgO: 0,8-1,0 kg/1000 kg
80-120 kg/ha
100-120 kg/ha
150-180 kg/ha
Alapesetben a foszfor- és káliumműtrágyákat ősszel egy adagban, az alaptalajművelés
előtt kell kijuttatni, majd a talajba forgatni. A nitrogénadag 30-40%-át ősszel, 60-70%-át
tavasszal a vetés előtt kell kiszórni. A megosztásnál figyelembe kell venni a tervezett
cukorrépa-termés nagysága mellett a talaj tulajdonságait, az előveteményt és az
istállótrágyázás időpontját, mennyiségét is.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
254
A cukorrépa kalciumigényes növény, 1,5-2,0 t/ha mésztrágya kijuttatását meghálálja.
A kalcium a talajba szivárgó vízzel a mélyebb rétegekbe mosódik, ezért a mésztrágyákat
(mészkőpor, cukorgyári mésziszap) az alapművelés után, a talaj felületére kell kiszórni és a
felső 5 cm-es rétegbe kell bedolgozni a szántás elmunkálásakor. A mésztrágyázás hatására
növekszik az elérhető gyökértermés nagysága, javul a többi tápelem felvétele, segíti a talajból
a nitrogén feltáródását. A mésztrágyázás kedvező hatása a talajszerkezet javulásában is
megmutatkozik.
Egyéb tápelemek: A klór kedvezően befolyásolja a növény vízháztartását. A kén
legnagyobb szerepe a kéntartalmú aminosavak felépítésében van, de részt vesz a növény
anyagcseréjében is. A mikroelemek (vas, réz, bór, mangán, cink) is szükségesek a nagy
gyökértermés képzéséhez. Kiemelkedő jelentősége a bórnak van, részt vesz a szénhidrátok
képzésében és szállításában, hat a gyökerek fejlődésére. Nem kielégítő bór-ellátás esetén
romlik a répa vízháztartása. A bór-hiány tünete a répa szívrothadása (a legfiatalabb levelek
feketednek, elhalnak). Bór-hiányt okozhat a nagyadagú meszezés is, mert a lúgos kémhatású
talajokban csökken a bór felvehetősége.
Talajművelés
A cukorrépa talajművelésével mélyen lazított, a vetés idejére kellően ülepedett,
beéredett, elegendő vizet, nedvességet tartalmazó talajállapotot kell biztosítani. Korán
lekerülő elővetemény betakarítása után azonnal tarlóhántást kell végezni. A tárcsával vagy
kultivátorral sekélyen végzett tarlóhántást gyűrűshengerrel zárva tömörítjük a talaj felső
néhány cm-es rétegét. A minél hamarabb végzett tarlóhántás a talaj nedvességének megőrzése
céljából fontos. A tarló ápolásával a kelő gyomnövényeket is elpusztítjuk.
Ősszel 30-35 cm-es mélyszántás elvégzése szükséges. Amennyiben középmély lazítást
alkalmazunk (40-45 cm mélységben), elegendő egy 18-20 cm-es szántás, amit 15-20 napon
belül kell elvégezni. A szántást célszerű a talajlazítás irányára merőlegesen végezni.
Tavasszal a magágyat minél kevesebb munkaművelettel, kevés taposással, korán kell
elkészíteni, ezért a szántást célszerű ősszel elművelni.
Tavasszal, amint a talaj állapota lehetővé teszi, elő kell készíteni a magágyat. A répa
igényének megfelelő, a vetésmélységben jól elmunkált, kellően laza és nyirkos magágyat egy-
kétszeri 5-6 cm mélységben végzett kombinátorozással lehet elkészíteni. A vetés előtt
(presowing) kijuttatandó gyomirtó vegyszereket is be lehet vele dolgozni a talajba.
Jó minőségű magágy készíthető különböző kompaktorokkal is. A kompaktor keverő-
porhanyító hengerborona és a vetésmélységben tömörítő hengerborona kombinációja, amivel
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
255
a műtrágyát, növényvédő szert is kellő mélységben lehet a talajba keverni, valamint alkalmas
egyenletes felszínű, vetésre megfelelő magágy kialakítására.
Vetés
A cukorrépa vetésideje, a vetés minősége határozza meg a répa kelését, fejlődését, a
növényállomány kiegyenlítettségét, egyöntetűségét, összességében a termés nagyságát. A
vetés során elkövetett hibák a későbbiekben már nem javíthatóak.
Vetésre drazsírozott vetőmagot használnak. A répamagot koptatás és kalibrálás (méret
szerinti osztályozás) után burkolóanyagokkal és csávázó szerekkel közel gömb alakúvá
formálják. Ez a drazsírozott vetőmag alkalmas a szemenkénti vetőgépekkel történő vetésre.
A répa vetése akkor kezdhető, ha a talaj felső 5 cm-es rétegének hőmérséklete eléri a
6-8 °C-ot. Magyarország melegebb, déli részein március végén, a hűvösebb országrészekben
április elején vethető a répa. Hidegebb talajban vagy a vetés utáni lehűléskor a csírázás, kelés
elhúzódik, nagyarányú lehet a kipusztulás. Az optimális időben elvetett répa gyorsan
csírázásnak indul, egyöntetű lesz a kelés.
A cukorrépát 45 cm-es sortávolságra 3-4 cm-es mélységbe kell vetni. Az egyenletes
vetésmélység a biztosítéka, hogy majd betakarításkor a répák egyenletes magasságúak
lesznek, a fejezéssel csak a leveles répafej kerül eltávolításra.
A megfelelő termésnagyság eléréséhez hektáronként 80-100 ezer tő szükséges
betakarításkor. Az egy hektárra szükséges vetőmagmennyiséget „U”-egységben határozzák
meg (Unit = egység). 1 U-egység 100 ezer magot jelent.
23. táblázat A cukorrépa vetési útmutatója helyrevetés esetén
Megnevezés Adatok Megjegyzés
Vetési idő
Sortávolság (cm)
Vetésmélység (cm)
Vetőmag (U-egység)
Tőszám (ezer tő/ha)
III. vége, IV. eleje
45
3-4
1,2-1,4
80-100
Talajhőmérséklet: 6-8
o
C.
1 U egység = 100 ezer mag
A répa vetésénél három vetési mód ismert.
Helyre vetés: a mag csírázóképessége haladja meg a 85%-ot. A tőtávolság 15-16 cm,
a vetőmag-szükséglet 1,2-1,4 U. A helyrevetés nagyon gondos talajmunkát, kiváló
talajállapotot és egyenletes vetést igényel. Kézi tőszámbeállítás nem szükséges, a végleges
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
256
tőállománynak megfelelő mennyiségű mag kerül elvetésre. Ma már az üzemek kizárólagosan
a helyrevetést alkalmazzák.
Fellazított vetés: a magvakat 8-10 vagy 10-12 cm-es tőtávolságra vetik, a szükséges
vetőmag mennyisége 1,8-2,0 U. A szükséges tőállomány kézi tőszámbeállítással alakítható ki.
Sűrű vetés: a gyengébb (75-80%) csírázóképességű magok 4-6 cm-es tőtávolságra
kerülnek elvetésre. A szükséges vetőmagmennyiség 3,8-4,5 U-egység. A szükséges
tőállományt kézi beállítással kell kialakítani, igen nagy a kézimunkaerő-szükséglete.
Növényvédelme
A cukorrépa betegségei
A cukorrépa élettani betegségei
Levélszáradás
A levélszáradás kialakulásakor a növény újabb leveleket fejleszt, ezáltal a gyökértől
von el tápanyagokat. A tenyészidő meghosszabbodik, akár 30 %-os termés és 3-5%-os
cukortartalom-veszteség is bekövetkezhet.
A betegséget előidéző környezeti tényezők: A tünetek kialakulásában szerepet játszik a talaj
átmeneti vízhiánya, illetve tápanyaghiánya. Egyes talajban élő gombafajok toxinjai is
kedveznek a levélszáradás kialakulásának.
Védekezési lehetőségek: Fontos a talaj megfelelő nedvességtartalmának megőrzése a
tenyészidőszakban. A kezdeti kedvező fejlődési erély biztosításával a tünetek kialakulásának
esélyét csökkenthetjük. A növény juvenilitását elősegítő vegyi anyagok, illetve a lombtrágyák
kedvező hatásúak a betegséggel szemben.
Szívrothadás
Súlyos károkat is okozhat, védekezés nélkül 50-70%-os termésveszteség is felléphet.
A betegség tünetei: Nyár közepén a répa központi levelei elszáradnak, a répafej központi része
megfeketedik, rothad, üregessé válik. A répafej kerületén új levelek képződnek, a betegség
elhatalmasodásával a répatest zsugorodik, töpped.
A betegséget előidéző környezeti tényezők: Oka a talaj bórhiánya vagy a bórfelvétel gátlódása.
Védekezési lehetőségek: Savanyú kémhatású bórtartalmú alaptrágyák vagy lombtrágyák
használata. A talaj vízellátásának javítása csökkenti a betegség kártételét.
A cukorrépa vírusbetegségei
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
257
Rizománia (Beet necrotic yellow vein virus)
Magyarországon az utóbbi időben terjedt el, azóta jelentős terméscsökkenést okoz a
fertőzött táblákon.
A betegség tünetei: A leveleken világoszöld, mozaikos foltok jelennek meg, a levél fonnyad.
A gyökéren jellegzetes oldalgyökér-képződés indul meg, ami miatt a répa „szakállasnak”
tűnik. A répatestet kettévágva barna edénynyalábgyűrű-elhalás látható.
A vírus terjesztésében nagy szerepe van a Polymyxa betae nevű, a talajban élő gombafajnak.
de fonálférgek útján is terjed.
Védekezési lehetőségek: A vetésváltás betartása, illetve toleráns fajták termesztése.
Répamozaik (Beet mosaic virus)
Jelentős cukortartalom-veszteséget okoz, a gyökértermés mintegy 30%-kal csökken a
fertőzés következtében.
A betegség tünetei: A fej közepén lévő fiatal levelek mozaikosan sárgulnak, az erek
kivilágosodnak. Később a levelek fodrosodnak, súlyos esetben el is halnak.
Védekezési lehetőségek: A vírusvektor levéltetvek elleni védekezés illetve a gyomnövények
irtása.
A cukorrépa gombabetegségei
Répagyökérfekély
A tünetek kialakulásában több gombafaj is szerepet játszik, ezek közül vannak maggal
terjedők (Phoma betae, Alternaria tenuis), valamint talajból fertőzők (Fusarium spp., Pythium
debarianum, Rhizoctonia solani) egyaránt. Kártételük olyan súlyos is lehet, hogy a vetés
kipusztul, de gyakran okoz 40%-ot meghaladó tőpusztulást. A fertőzést túlélő répák kicsik
maradnak, betakaríthatatlanok.
A betegség tünetei: A fiatal répán az elsődleges gyökerek elrothadnak, a szik alatti szárrész és
a gyökér feketésbarnán, vizenyősen rothad. Később az edénynyalábok elhalnak,
megfeketednek, a répa nyaki része elvékonyodik.
Védekezési lehetőségek: Egészséges, csávázott vetőmag vetése. A répa zavartalan kezdeti
fejlődésének biztosítása elengedhetetlen fontosságú.
Répaperonoszpóra (Peronospora schachtii)
A hazánkban is jelen lévő kórokozó, évjáratonként változó kárt okoz. Áttelelő
magrépákon szaporodik fel enyhe teleken.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
258
A betegség tünetei: A fertőzött magokból fejlődő csíra elpusztul. A fiatal répák satnyulnak,
kipusztulnak. A kifejlett répán a belső fiatal leveleken sárguló foltok jelennek meg, később a
levelek fodrosodnak, zsugorodnak. A levélnyél rövid marad, a zsugorodott levelek fonákán
szürkésfehér penészgyep jelenik meg.
Védekezési lehetőségek: A magtermő és az ipari répát térben izolálni kell. Fontos a vetésváltás
betartása, a répa legalább 5 évig ne kerüljön önmaga után. A tünetek megjelenésekor
felszívódó fungiciddel kell védekezni.
Cerkospórás levélragya (Cercospora beticola)
A cukorrépa legjelentősebb levélbetegsége hazánkban, minden évben védekezünk
ellene. Jelentős, akár 40%-os cukorveszteséget is előidézhet.
A betegség tünetei: Az idősebb leveleken szürkésbarna, kör alakú foltok jelennek meg,
szegélyük vöröses színű. Amennyiben a fertőzés elhatalmasodik, a teljes levél elpusztul,
ezáltal a növényt újabb levelek növesztésére serkenti.
Védekezési lehetőségek: Az 5 éves vetésváltást feltétlenül be kell tartani, illetve a növényi
maradványokat alá kell forgatni. Fontos a levelek jó kondíciójának megőrzése. A tünetek
megjelenésekor fungicides védekezést kell alkalmazni, általában többszöri permetezés
szükséges. A rezisztenciára nemesítés nagy eredményeket ért el a kórokozóval szemben, már
rendelkezünk toleráns fajtákkal is.
Répalisztharmat (Erysiphe communis)
Az utóbbi években jelentősége fokozatosan nő, védekezés nélkül nagy károkat okoz.
A betegség tünetei: Az idősebb levelek felületén piszkosfehér micéliumbevonat jelenik meg,
mely kézzel ledörzsölhető. Később a gomba károsítása nyomán a levél elsárgul, majd
leszárad.
Védekezési lehetőségek: Megegyezik a cerkospórás levélragyánál felsoroltakkal. Rezisztens
fajták jelenleg még kevésbé ismertek a köztermesztésben.
A cukorrépa kártevői
A talajlakó kártevők (cserebogarak pajorjai, pattanóbogarak drótférgei) már a
keléstől kezdődően előszeretettel károsítják a répa gyökerét, súlyos esetben a csíranövények
pusztulását okozzák. A károsítás a tenyészidő folyamán is folytatódik, a répatesten odvas
rágások láthatók. Rágásuk nyomán gyakran rothadás indul meg a talajban.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
259
Répa-fonálféreg (Heterodera schachtii)
Hazánkban is általánosan elterjedt kártevő. Főként mélyebb fekvésű táblákon okoz
problémát.
Károsítás: A növény folyamatosan oldalgyökereket fejleszt a károsítás nyomán. A
„szakállas” répa súlya és cukortartalma csökken. A levelek hervadnak, fonnyadnak. Az apró
mellékgyökereken megtalálhatók a fonálféreg cisztái.
Védekezési lehetőségek: Leghatékonyabb védekezés a legalább 6 éves vetésváltás. A
gyomgazdanövényeket irtani kell. A vegyszeres talajfertőtlenítés gyérítőleg hat rájuk.
Répa-levélbarkó (Lixus scabricollis)
Egyes években nagy kárt okoz. Az imágó a kelő növényeket tarra rághatja, a
levélkárosítás nyomán a répa tömege csökken.
Károsítás: A bogár kelés után a csíranövények leveleit, később a fej közepén lévő fiatal
szívleveleket lyuggatja. A károsított levelek fonnyadnak, sárgulnak.
Védekezési lehetőségek: A fertőzött növényi részek alászántása sok imágót pusztít el.
Tavasszal célszerű korán vetni és a répa kezdeti fejlődését elősegíteni.
Lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris)
Magyarországon mindenütt előfordul, az imágók különösen száraz, napsütéses
tavaszokon a kelő, vagy már kikelt répát teljesen megsemmisíthetik.
Károsítás: Az imágó károsít, a kelő répa föld feletti leveleit teljesen elpusztíthatja akár
néhány nap alatt. A lárva a répatesten barázdákat rág, ami miatt a növények fonnyadnak.
Védekezési lehetőségek: A korai vetés csökkenti a kártételét. A talajfertőtlenítő szerek némi
védettséget nyújtanak a kártevő ellen csakúgy, mint a felszívódó rovarölő szeres csávázás. Az
imágók tömeges megjelenésekor inszekticidekkel védekezni kell.
Fekete barkó (Psalidium maxillosum)
Főként hűvösebb tavaszokon okoz nagyobb károkat, súlyos esetben tarrágás is
előfordulhat. Az imágó a kelő vagy fiatal répán szabálytalan alakú karélyozást végez. Már 3-4
°C hőmérsékletnél előjön. Amennyiben a kártevők száma 2-3 db/m
2
, a vegyszeres védekezést
meg kell kezdeni.
Répabolha (Chaetocnema tibialis)
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
260
Száraz tavaszokon a répa egyik legveszélyesebb károsítója, gyakran újravetést is
indokolhat a kártétel mértéke.
Károsítás: Az imágók már kora tavasszal károsítják a csírázó cukorrépát. A tenyészőcsúcsot
már a talajban lerághatják. A kikelt növény levelein sűrű, 1-2 mm átmérőjű lyukakat rágnak,
az erősen rágott növény elhervad a megnövekedett párologtatás miatt főként meleg, száraz
tavaszokon. Később a szívleveleken okoz hasonló kárt.
Védekezési lehetőségek: A felszívódó rovarölő szeres csávázás 1-2 hétig védelmet nyújt a
répabolha ellen. A talajfertőtlenítő szerek hasonló védelmi időtartamot biztosítanak. A
kártételek észlelésekor rovarölő szeres védekezés indokolt lehet az egyedszámtól függően.
Fekete répa-levéltetű (Aphis fabae)
A magyarországi répatermesztés jelentős kártevője. A megtámadott répa
termésvesztesége az 50%-ot is meghaladhatja. Súlyos károkat okozhat a vírusok
terjesztésével.
Károsítás: A fiatal levelek a szívogatás hatására deformálódnak, súlyos kártétel esetén a répa
elpusztul. A levéltetvek mézharmata más gombák megtelepedését is lehetővé teszi.
Védekezési lehetőségek: A répa védelmét az első levéltetvek megtelepedése után 2 héten belül
kell elkezdeni felszívódó hatású rovarölő szerekkel.
A levélzetet nagymértékben károsíthatják a nyár folyamán a bagolylepke hernyók.
Hazánkban a gamma-bagolylepke (Autographa gamma) lárvái okozhatnak nagy kárt. A
bagolylepkék hernyói nappal a levelek fonákán hámozgatnak, később a levéllemezen
lyuggatnak, karéjoznak. Súlyosabb kártétel esetén csak a vastagabb levélerek maradnak meg.
A cukorrépa gyomnövényei
A gyomnövények jelentős terméscsökkentő hatásuk mellett jelentős cukorveszteséget
is okozhatnak. A cukorrépatáblákon megtalálhatóak az ősszel és kora tavasszal csírázó
gyomok, többek között a ragadós galaj (Galium aparine), nagy széltippan (Apera spica-venti),
a vadrepce (Sinapis arvensis) és a repcsényretek (Raphanus raphanistrum). Komoly
problémát azonban a nyárutói egyéves gyomok jelentenek, főként a parlagfű (Ambrosia
artemisiifolia), a disznóparéjfélék (Amaranthus spp.), ezek közül is a szőrös disznóparéj
(Amaranthus retroflexus).
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
261
A libatopfélék közül leggyakoribb a fehér libatop (Chenopodium album), mely elleni
védekezést az is megnehezíti, hogy a cukorrépa rokona, ezáltal a gyomirtók kevésbé
károsítják.
Az egyéves kétszikű gyomfajok közül a keserűfűfélék (Polygonum spp.), és a selyemmályva
(Abutilon theophrasti) szaporodhatnak el, ez utóbbi megfásodó szárával a betakarítógépek
munkáját is akadályozza. Az egyéves egyszikű gyomok közül jelentősebb a kakaslábfű
(Echinochloa crus-galli), a köles (Panicum miliaceum), a muharfajok (Setaria spp.), illetve a
pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis).
Az évelő gyomok közül ki kell emelni a fenyércirkot (Sorghum halepense), az
aprószulákot (Convolvulus arvensis), a mezei aszatot (Cirsium arvense). A napraforgó
árvakelések (Helianthus annuus) is komolyabb problémát okozhatnak.
Betakarítása, tárolása
A cukorrépa betakarítását technikai érettségben lehet megkezdeni. Technikai
érettségben a gyökérben már elegendő mennyiségű cukor található, a répa alkalmas a
cukorgyári feldolgozásra. A feldolgozhatósági cukortartalom függ a cukorgyárak
technológiájától, a szükséges energia-mennyiségtől, az egy idényben feldolgozható répa
mennyiségétől. Magyarországon a répa feldolgozása kb. 80 napig tart, a technikai érettség kb.
14%-os cukortartalmat jelent. Hazánkban a répa betakarítása szeptember közepén, október
elején kezdődik.
A biológiai érettségnél a nappal képződött és beépített cukor mennyisége megegyezik
az éjszaka ellélegzett, lebontott cukor mennyiségével. A biológiai érettség eléréséig a
gyökerek cukortartalma még tovább növekszik. A betakarítás optimális ideje (biológiai
érettség) függ az időjárástól, az alkalmazott termesztéstechnológiától és a fajtától,
magyarországi körülmények között október közepére esik. Az elérhető minél nagyobb
gyökér- és cukortermés érdekében az az előnyös, ha a répák betakarítása a biológiai érettség
állapotában kezdődik.
Október közepe után, a hűvösebb időjárásban kevesebbet lélegzik a répa, ez lehetővé
teszi, hogy a talajból a kívánatos cukortartalmat elért répákat felszedjék és tárolják a
feldolgozásig. Meleg időben történő tárolásnál akár napi 1%-os gyökértömeg és 0,1%-os
cukortartalom-csökkenés következhet be. A cukorgyárakban az átvételi árak
meghatározásakor a gyökértermés nagysága mellett figyelembe veszik a cukortartalmat is. Az
a termelő, aki vállalja, hogy betakarítási időszak elején, még kisebb cukortartalom mellett
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
262
betakarítja a répát, felárat kap a cukorgyártól. A betakarítást célszerű azzal a táblával kezdeni,
amelyiken a legnagyobb cukortartalommal rendelkeznek a répák.
A betakarítás a következő műveletekből áll: 1.) a répa fejezése, 2.) répa kiszedése,
rendre rakása, 3.) a répatest felszedése a rendről, szállító járműre rakása, 4.) a leveles répafej
gyűjtése, járműre rakása.
Egymenetes betakarítás: a betakarítógép a részműveleteket egy menetben végzi el. A
lefejezett cukorrépát a talajból történő kiemelés után saját tartályában gyűjti össze. Nagyon
pontos munkaszervezést igényel. Hátránya, hogy akár egyetlen géprész meghibásodásakor az
egész munkafolyamat leáll. Egymenetes betakarítógépek: KLEINE RL 200-SF, HOLMER
TERRA DOS (hatsoros), ROPA R26.50 (hatsoros), MOREAU GR-4 (hatsoros), STOLL V-
202 (kétsoros). P. BARIGELLI B/6 (hatsoros). Egymenetes betakarítás esetén 10-15% lehet a
betakarítási veszteség.
Kétmenetes betakarítás: a kétmenetes betakarítógépek (HERRIAU AM6, KLEINE
KR-6II, STOLL MRG-6, traktorvontatású rendfelszedő-kocsirakók: HERRIAU SUPER,
KLEINE L6) két módon végezhetik a répa betakarítását. 1. Az első menetben megtörténik a
répa fejezése, a második menetben pedig a répa kiszedése és szállítójárműre rakása. 2. Az első
menetben történik a répa fejezése, kiszedése és rendre rakása, a második menetben a réparend
összegyűjtése és járműre rakása. A kétmenetes betakarítás munkaszervezési előnye a
szállítójárművek teljesítményének jobb kihasználása. A betakarítási veszteség elérheti a 15-30
%-ot.
A leveles répafejet vagy összegyűjtik és elszállítják (állatok takarmányozására
fordítható), vagy a betakarítógép a répa fejezése után a leveles répafejet összeszecskázza és
szétszórja a területen.
Hárommenetes betakarítás: az első menetben a gép fejezi a répát, a másodikban
kiszedi és rendre rakja, a harmadikban felszedi a rendről és szállítójárműre rakja. A
hárommenetes betakarítást régebben alkalmazták Magyarországon, géptípusok: CF-6, CK-
6N, CR-6N.
Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme
263
Irodalom
1. A növénytermesztés kézikönyve (1966). Szerk: Láng G. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest
2. Antal J. (1978): Olajnövények termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 139.
3. Antal J. (2005): Növénytermesztéstan 1. A növénytermesztéstan alapjai.
Gabonanövények Mezőgazda Kiadó, Budapest.
4. Antal J. (2005): Növénytermesztéstan 2. Gyökér- és gumós növények.
Hüvelyesek. Olaj- és ipari növények. Takarmánynövények Mezőgazda Kiadó,
Budapest
5. Bódis L. – Kralovánszky U. P. (1988): A szója, élelmiszer és takarmány.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 187.
6. Bódis L. (1983): Az abrakhüvelyesek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest. 239.
7. Cserháti S, (1906): Általános és különleges növénytermelés. Nitsmann József
Könyvnyomdája, Győr. 592.
8. Eőry T. (2001): A repce termesztése. Kiadja a Szerző, Budapest. 168.
9. Erdei P. – Szániel I. (1975): A minőségi búza termesztése. Mezőgazdasági
Könyvkiadó, Budapest. 130.
10. Grábner E. (1956): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 1010.
11. Győri Z. – Győriné Mile I. (1998): A búza minősége és minősítése.
Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 83.
12. Győri Z. – Győriné Mile I. (2002): A kukorica minősége és feldolgozása
Szaktudás Kiadó Ház, Budapest
13. Kalászosgabona-termesztés. Gazdálkodási stratégia (2002). Szerk: Balla L.
Mezőgazda Kiadó, Budapest. 90.
14. Koltay Á. – Balla L. (1975): Búzatermesztés és –nemesítés. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest. 228.
15. Kurnik E. (1962): A szója. Akadémiai Kiadó, Budapest. 377.
16. Kurnik E. (1970): Étkezési és abraktakarmány-hüvelyesek termesztése. Akadémiai
Kiadó, Budapest, 29-134.
17. Láng G. (1954): Növénytermeléstan. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 398.
18. Lelley J. Mándy Gy. (1963): A búza. Akadémiai Kiadó, Budapest. 295.
19. Menyhért Z. szerk. (1985): A kukoricatermesztés kézikönyve Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest
20. Nagy J. (2000): A zöldborsó. Dinasztia Kiadó, Budapest. 118.
21. Nagy magvú zöldségfélék. Zöldborsó, zöldbab és csemegekukorica (1999). Szerk:
Mártonffy B, Rimóczi I. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 104.
22. Stanacev, S. (1983): Az ipari növények termesztése. Újvidéki Dnevnik, Újvidéki
Forum, Belgrádi Nolit Kiadó, 156.
23. Szabó László (1993): Magyarország kultúrflórája. Az olajrepce. Akadémiai Kiadó,
Budapest. 158.
24. Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme (2004) Szerk: Izsáki
Z. és Lázár L. Mezőgazda Kiadó, Budapest
25. Szántóföldi növénytermesztés (1992) Szerk: Bocz E. Mezőgazda Kiadó
26. Tomcsányi A. – Turcsányi G. (2004): Magyarország kultúrflórája Az árpa
Akadémiai Kiadó, Budapest
27. Velich I. – Csizmadia L. (1985): Zöldbab- és zöldborsó termesztés. 187-352.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->