P. 1
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába / Fogalmak és Válaszok/

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába / Fogalmak és Válaszok/

|Views: 1,022|Likes:
Published by Zsuzsi03
A. R.: Bevezetés a szociológiába c. könyvének a fogalmai és az ellenőrző kérdésekre adott válaszok
A. R.: Bevezetés a szociológiába c. könyvének a fogalmai és az ellenőrző kérdésekre adott válaszok

More info:

Published by: Zsuzsi03 on Mar 03, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/09/2014

pdf

text

original

1. fejezet.

A szociológia mint tudomány
Struktúra: Egy társadalom a szociológusok többsége szerint nem egyszerűen a társadalom tagjainak összessége, mert van bizonyos struktúrája (szerkezete). Társadalmi struktúrán a legáltalánosabb értelemben az egyének és társadalmi csoportok közötti viszonylag tartós viszonyokat (pl.alá- és fölérendeltséget) értjük. Intézmény: A társadalom tagjainak többsége által végzett tevékenységek alapvető módja,mintája. Az intézményekhez normák és értékek tartoznak, amelyek az intézményesült viselkedést előírják, továbbá megszegését büntetik. Kultúra: Az anyagi javak,normák és értékek együttese. Homo oeconomicus: A klasszikus közgazdaságtan emberképe. Miszerint az ember mindig racionálisan dönt, cselekszik, továbbá a haszna maximalizálására törekszik, azaz összehasonlítja az adott cél eléréséhez szükséges ráfordításokat és az általa elérhető hasznokat, és úgy dönt, hogy az adott ráfordítással maximális hasznot érjen el, vagy megfordítva- az adott hasznot a lehető legkisebb ráfordítással érje el. Homo sociologicus: A szociológia emberképe, miszerint az ember tevékenységében a társadalmi normákhoz igyekszik alkalmazkodni. E normák hátterében értékek állnak. A normákat és értékeket a társadalom tagjai gyermekkori szocializációjuk sokán sajátítják el. Ideológia: Olyan világkép, amely az emberek egy részének érdekeit szolgálja VITAKÉRDÉSEK 1. Megismerhető-e az igazság a társadalom tudományos kutatása útján? A szociológusok többsége azt vallja, hogy ha soha nem is lehetünk biztosak abban, hogy megtaláltuk az igazságot, kutatásaink közelebb visznek a megismeréshez, azaz minden új hipotézissel, amelyet a megcáfolódott korábbi hipotézis helyett fogalmazunk meg, közelebb kerülünk az igazsághoz. Tudományfilozófiai vitakérdés, hogy a tudományok – közöttük a szociológia – úgy fejlődnek-e, hogy a korábbi ismeretekre építve egyre több új ismeretet halmozunk fel, vagy pedig „tudományos forradalmak” útján, vagyis úgy, hogy idővel felismerjük, hogy halmozódó ismereteink nem magyarázzák meg a valóságot, ezért félredobjuk az addigi megközelítést, az új kérdéseket fogalmazunk meg, azaz új nézőpontból közelítünk az igazsághoz. 2. A homo oeconomicus vagy a homo sociologicus, vagy esetleg valamely más tudomány emberképe áll-e közelebb a valósághoz? A szociológia a többi társadalomtudománytól emberképe tekintetében is különbözik. Közismert a klasszikus gazdaságtan emberképe, a homo oeconomicus. Eszerint az ember mindig racionálisan dönt, a haszna maximalizálására törekszik. A szociológia viszont a homo sociologicus (Dahrendorf 1958, Andorka 1995) emberképből indul ki. Eszerint az ember tevékenységében a társadalmi normákhoz igyekszik alkalmazkodni. E normák hátterében értékek állnak. A pszichológiában több emberképpel is találkozhatunk, de valamennyi irányzat súlyt helyez az egyéni lelki tényezők szerepére, pl. a pszichoanalízis szerint az egyént jelentős mértékben tudat alatti motívumok irányítják, és ezek erősebbek a haszonmaximalizálásnál és a normakövetésnél. Ennek alapján beszélhetünk homo psychologicusról is. A politkatudomány többnyire abból indul ki, hogy az embert alapvetıen a hatalomvágy, a hatalom megszerzése és megtartása mozgatja. Ezt az emberképet homo politicusnak nevezhetjük. 3. Mire használható és mire nem a szociológia? A társadalmi önismeret növelésére, konkrét problémák megoldására, előrejelzésre, tervezésre, a jövőbeli társadalmi fejlődés kimutatására? Nyilvánvalóan a szociológiában jártas egyén jobban megérti a társadalmat, amelyben él, ezért jobban tud védekezni minden manipulációval, demagógiával, félrevezető nézettel szemben. Konkrét társadalmi problémák megoldását segíti elő azzal, hogy ismereteket ad ezeknek a problémáknak a megismeréséhez. Felhasználható az előrejelzésben és tervezésben – az igazi tudomány kritériuma egyes vélemények szerint, hogy előre jelezni tudja az eseményeket, folyamatokat. Nagy történeti fordulatokat, gyors és radikális változásokat a szociológia általában nem tud elıre jelezni, megjósolni. Társadalmi tervezés – pl. egy település fejlıdését lehet lehet politikai eszközökkel befolyásolni, azonban illúzió, hogy a társadalom egésze központilag tervezhetı. A szociológia nem alkalmas arra, hogy a gazdasági és társadalmi fejlıdés nagy évszázados irányait, változásait megjósolja. Robert K. Merton (1980) – amerikai szociológis – szerint a szociológia középszintő törvényszerőségek kutatására használható, azaz legfeljebb középszintő elméleteket fogalmazhat meg. Középszintő elmélet az olyan elmélet, mely egy jól definiálható jelenség (pl. deviáns viselkedések) elıfordulását értelmezi egy adott társadalomban és korszakban. 4. Hogyan viszonyuljon a szociológus a politikához?

Minden szociológusnál felvetıdik a szociológia tudománya és a politikai cselekvés közötti viszony kérdése. Max Weber vizsgálta a legmélyebben a tudósi és a politikai tevékenység közti különbségeket. A tudósnak szerinte arra kell törekednie, hogy megállapításait, ismereteit, módszereit – szemléletes példája szerint – a hívı katolikus és a szabadkımőves egyformán felhasználhassa. A tudós számára a legfıbb érték, hogy a tudományos igazságot kimondja, legalábbis közeledjen afelé. a politkus ezzel szemben arra törekszik, hogy hatalomra jusson, a hatalmat megtartsa, vagy – Max Weber fennköltebb megfogalmazásában – politikai céljait, eszményeit a társadalomban megvalósítsa. A szociológusnak ügyelni kell arra, hogy véleménye megformálásában ne a kormányzat igényeit, hanem saját tudományos meggyızıdéseit kövesse. 5. Lehet-e a szociológus tárgyilagos, amikor a társadalmi jelenségeket kutatja? Melyek az objektivitás feltételei? A tudománynak objektív megállapításokat kell megfogalmaznia, s a tudományt nem befolyásolhatják a kormány, a pártok, a különbözı társadalmi csoportok, de még a kutató saját politikai nézetei, érdekei sem. Négy fontos következtetés megfogalmazható: A szociológusnak tisztában kell lennie azzal, hogy minden társadalomtudós munkásságát, így az övét is szükségképpen befolyásolja a saját társadalmi helyzete, politikai állásfoglalása. A szociológusnak arra kell törekednie, hogy kutatásait minél kevésbé befolyásolják a saját értékei, minél inkább az objektív igazság, a valóság feltárását szolgálja. A társadalmi valóság tárgyilagos szociológiai feltárása szükségszerően elısegíti a társadalmi viszonyok javulását. A szociológus az eredmények közzétételekor és elemzésekor semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy tudományos megállapításait milyen célra, milyen ügyek alátámasztására lehet felhasználni. Törekednie kell arra, hogy a kutatás eredményeit tárgyilagosan mutassa be.

2. fejezet. A szocilógia története
ipari társadalom: Elsı megfogalmazója Claude Henri Saint-Simon (1760-1825). Az ipari társadalomban az emberek kormányzását fel fogja váltani a dolgok adminisztrációja. A gazdasági és társadalmi folyamatokat tervezni fogják. Az ipari társadalomban a vezetı osztály szerinte tudósokból, bankárokból, ipari vállalkozókból, mérnökökbıl fog állni. Kapitalista rendszer: A kapitalista társadalom alapvetı jellemzıje, hogy a tıkésosztály áll a munkásosztállyal szemben, a tıkések kizsákmányolják a munkásokat. A munkások személyileg szabadok, de megélhetésük érdekében kénytelenek bérmunkásként eladni munkájukat a tıkéseknek, akik a termelıeszközök birtokában vannak. Szocialista rendszer: A szocializmusban a jövedelmeket a végzett munka arányában osztják el. A szocialista rendszer másik fı jellemzıje a termelıeszközök társadalmi tulajdonba vételében látták. Formációelmélet: Egy nagy történelmi fejlıdési elmélet, miszerint az emberiség az ısközösségi társadalom után a rabszolgatartó, a feudális, a kapitalista és a szocialista rendszeren megy keresztül, míg végül a fejlıdés a kommunista társadalomban csúcsosodik ki. A rabszolgatartó társadalomtól a kapitalista társadalomig a kizsákmányolás jellemezte a rendszert. Konfliktuselmélet: Marx tétele, hogy a konfliktus az emberi társadalmak lényegéhez tartozik, sıt a konfliktus a társadalmak fejlıdésének egyik mozgatóereje. A mai szociológia konfliktuselméleti irányzata azt állítja, hogy minden emberi társadalomban voltak ,vannak és lesznek konfliktusok. Ezen irányzat szerint a konfliktus pozitív szerepet játszik, ha a társadalom intézményei azt megfelelıen tudják kezelni, de súlyosan veszélyeztetheti is a társadalom integrációját és ezáltal fennmaradását is,ha kezelhetetlenné válik. Harmoniaelmélet: A szociológia konfliktuselméleti irányzatával szemben áll a funkcionalista irányzat, vagy harmóniaelmélet, amely a társadalmak lényegét az együttmőködésben látja, és a konfliktusban társadalmi problémát lát. Ez az irányzat igen kritikus Marxszal szemben. Bürokrácia: A racionalizálódás megnyilvánulása a gazdasági,társadalmi és politikai szervezetekben a bürokratizálódás. Webernél a bürokrácia azt jelenti,hogy a szervezetek az ügyeket pontosan meghatározott szabályok szerint intézik. A bürokratás között pontos munkamegosztás érvényesül, szakismereteik, pontosan megfogalmazott követelmények alapján választják ki ıket. A bürokrácia mőködése tehát kiszámítható. Fenomenológiai szociológia: Alfred Schütz dolgozta ki, lényege,hogy a szociológiai kutatás figyelmének az emberek mindennapi életére kell irányulnia, azaz hogyan értelmezik az emberek az ıket körülvevı társadalmi környezetet, hogy igazodnak el a társadalomban. Funckionalizmus: Szokás fı harmóniaelméletnek nevezni. Talcott Parsons (1902-1979) vezette be a szociológiába. Abból indul ki,hogy minden társadalomnak 4 feladatot kell ellátnia, azaz 4 funkciója van, és ennek megfelelıen minden társadalmon mint rendszeren belül négy további alrendszer mőködik: Manifeszt funkció: (Robert Merton ) Manifeszt= nyílt ( pl nagy és gyors kocsit azért vesznek az emberek, hogy biztonságosan és gyorsan közlekedjenek)

Latens funció: = rejtett funkció elıbbi kocsis példánál, hogy a vásárló láthatóvá tegye magas társadalmi státusát. Strukturalizmus: A nyelvtudományban jelent meg, a nyelvekben megtalálható struktúrák kutatására helyezte a súlyt. Claude LéviStrauss francia etnológus vezette be a társadalomtudományokba. Szimbolikus interakcionizmus: Mead elméletére támaszkodik. A társadalmat az emberek közötti kapcsolatok, interakciók megfigyelésén keresztül kívánja megismerni. A makroszociológiai kérdések helyett a mikroszociológiai jelenségekre, a mindennapi életre, az emberek közötti kapcsolatokra összpontosítja a figyelmét. VITAKÉRDÉSEK 1. Marx, Durkheim vagy Weber gondolataiból melyeket lehet a mai társadalom vizsgálatában felhasználni? Karl Marx (1818-1883) vezette be a szociológiában ma is használt fogalmakat és gondolatokat: a társadalmi-gazdasági formációk, közöttük különösen a feudalizmus és a kapitalizmus,a társadalmi osztályok, a konfliktusok, mint a társadalom lényegéhez tartozó jelenségek, az elidegenedés, a gazdasági alap és felépítmény viszonya. Erısen hat ma is a szociológiára Marx azon tétele, hogy a konfliktus az emberi társadalmak lényegéhez tartozik, sıt a konfliktus a társadalmak fejlıdésének egyik mozgatóereje. Marx szerint a szocialista társadalomban eltőnik a konfliktus, a kommunizmusban teljes lesz a társadalmi harmónia. Emile Durkheim (18581917) a társadalmi integráció feltételeit kereste. Az anómia fogalmát Durkheim dolgozta ki és vezette be a szociológiába. Ha a normákban való egyetértés meggyengül, megnı a különféle társadalmi problémák gyakorisága. A társadalmon belüli konszenzus és szolidaritás megteremtésében nagy jelentıséget tulajdonít a vallásnak.Fontos tétele, hogy a társadalmi tényeket csak más társadalmi tényekkel lehet megmagyarázni. Az öngyilkosság ugyan egyéni cselekedet, de az öngyilkosság gyakorisága társadalmi tény, ezért nem magyarázható az egyének tulajdonságaival, hanem csakis társadalmi tényekkel. Max Weber (1864-1920) Marx elméleteire, gondolataira reagált. Szerinte a társadalmi szerkezet differenciálódik a gazdaság, a hatalom, az életmód és a megbecsültség dimenzióban. Weber a hatalomnak, és ezáltal a politikának sokkal több figyelmet szentelt, mint Marx. Megkülönböztette a hatalmat, mely a fizikai kényszer fenyegetésén alapul, és az uralmat, A racionalizálódás megnyilvánulása a gazdasági, társadalmi és politikai szervezetekben a bürokratizálódás. Kortásaival ellentétben Weber szerint a társadalomban és a történelemben nem determinisztikus törvények, hanem valószínőségi jellegő összefüggések érvényesülnek. 2. A Parsons-féle funkcionalizmus és a nyugati marxisták vitájában kiknek miben volt igazuk? A funkcionalizmust Talcott Parsons (1902-1979) vezette be a szociológiába. Abból indul ki, hogy minden társadalomnak négy feladatot kell ellátnia, azaz négy funkciója van, és ennek megfelelıen minden társadalom mint rendszeren belül további alrendszer mőködik: politika – a társadalom céljainak meghatározása gazdaság – az eszközök hozzárendelése a célokhoz, vagyis a célok megvalósítása. kultúra – a társadalom tagjainak, tevékenységüknek integrálása személyiség – a társadalom fennmaradásához szükséges értékek és normák átadása az egyik nemzedéktıl a másiknak, szocializáció A funkcionalizmus másik kiemelkedı amerikai képviselıje, Robert Merton (1910-) nem fogalmazott meg Parsonéhoz hasonló elméletet, viszont több kritikus ponton módosította és kiegészítette a funkcionalizmust, így elfogadhatóbbá tette azt a szociológusok többsége számára: - rámutatott, hogy egy-egy fennálló intézménynek, normának, hiedelemnek nemcsak funkciói, hanem diszfunkciói (hátrányos hatásai) is lehetnek. - megkülönböztette a manifeszt (nyílt) és a latens (rejtett) funkciókat, ezáltal lehetıvé tette, hogy a szociológiai elemzés a jelenségek felszínénél mélyebbre hatoljon. - ugyanaz az intézmény, norma, hiedelem funkcionális lehet a társadalom egyik osztálya és diszfunkcionális a másik osztálya számára. Marxista irányzatok - a korán elhunyt C. Wright Mills (19161962) az amerikai szociológia „fenegyereke”volt. Bírálta Parsons fogalmi és Lazersfeld módszertani fetisizmusát, velük ellentétben a „szociológiai fantázia” szükségességét hangoztatta. Közel állt a marxizmushoz a Frankfurti Iskola, amely Frankfurtban jött létre az 1920-as években. Az iskolához tartozó tudósok: Max Horkheimer (18951973), Theodor W. Andorn (1903-1969) továbbá – a második és harmadik nemzedékbıl – Jürgen Habermas. A Frankfurti Iskola tagjai az antiszemitizmus gyökereit a személyiségben, az antiszemitizmusra hajlamos személyiség kialakulásának okát pedig a gyermekkorban kapott nevelésben keresték, mutatja a pszichoanalízis hatását a gondolkodásunkra. A Frankfurti Iskola ma is élı és publikáló képviselıje Jürgen Habermas (1929- ). Inkább filozófus, mint elméleti szociológus. Habermas vitatkozott egyrészt a pozitivista szociológusokkal (Papp 1976), másrészt a funkcionalistákkal, különösen Luhmann-nal. Könyvet írt a történelmi materializmus rekonstrukciójáról, ebben messze eltávolodott a marxizmus eredeti tanításaitól. 3. Szükség van-e közösségekre a mai társadalmak jó mőködéséhez? James Coleman egyik tanulmányában azt hangsúlyozta, hogy a modern társadalmakban egyre nagyobb szerepet játszanak az ember alkotta társadalmi szervezetek, s az ezekben felmerülı elosztási és kontroll problémák kezeléséhez újfajta közösségek és szabályok szükségesek. A szélsıséges individualizmus reakciójaként jelent meg a kommunitarizmus, vagyis a „közösségiesség” irányzata. (Walzer 1980, Etzioni 1988, Bellah et al.1991, Honneth 1993) Ez az elmélet 2 ponton ellentmond az individualizmusnak: - az egyes emberek jóléte és a társadalom mőködése érdekében szükség van közösségekre - továbbá az erkölcs és azt alátámasztó értékek nélkül a modern gazdaság és a politikai demokrácia nem képes hatékonyan mőködni 4. Szükség van-e erkölcsre és értékekre a modern gazdaság és a demokrácia mőködéséhez? Lehet-e társadalmi egyetértést teremteni az erkölcsi normákat és értékeket illetıen?

Néhány évtizeddel ezelıtt meglehetısen általános volt az a felfogás, hogy szükséges az egyetértés a modern társadalomban a normákat és értékeket illetıen. Mind Durkheim, mind Parsons és ıt követıen a funkcionalisták úgy gondolták, hogy a társadalom mőködése szinte elképzelhetetlen a közös normák és a mögöttük álló értékek hiányában. Ha egy adott személy megszegi ezeket a normákat, akkor deviánsnak minısül, ha pedig az egész társadalomban meggyengülnek a normák és az értékek, akkor bekövetkezik az anómia állapota, amely a társadalom egészét veszélyezteti. Még a Frankfurti Iskola és a harmadik nemzedékhez tartozók is ez egész rendszerre nézve veszélyesnek látták, ha az alapelveket illetı konszenzus megszőnik, mert ezáltal a legitimáció vész el. A mai nyugati társadalmak azonban, különösképpen az amerikai, egyre inkább multikulturálissá váltak, vagyis egyre nagyobb számú, a többségtıl eltérı nemzeti és vallási kultúrájú ember él bennük. Ez a tény az alapja annak a liberális társadalomfilozófusok egy része által vallott felfogásnak, hogy nem lehet és nem szabad norma- és értékkonszenzusra törekedni, ezeknek hiányában kell a modern társadalom intézményeit alakítani úgy,hogy azok mőködıképesek legyenek. John Rawls Politikai Liberalizmus c. mővében azt mondja, hogy az értékekben nem lehet megegyezni, csak demokratikus eljárási szabályokban. Aki ezeket elfogadja, annak eltérı értékeit és normáit a társadalomnak tolerálnia kell. Mások, akik a kommunitárius irányzatokhoz állnak közelebb, változatlanul hangsúlyozzák, hogy a közös értékek és általános elfogadott viselkedési normák nélkül sem a gazdaság, sem a társadalom, sem pedig a demokratikus politikai intézmények nem mőködıképesek.

3 . fejezet Egyenlőtlenség, szegénység
Egyenlıség: megkülönböztethetı a poziciók egyenlısége és a poziciókba való bejutás esélyeinek egyenlısége. A poziciók egyenlısége azt jelenti hogy a társ. minden tagjának, foglalkozásától, iskolai végzettségétıl stb. függetlenől, egyenlı a jövedelme. Tágabb értelemben az egyenlıség kiterjed a lakásviszonyokra, vagyonra, lakóhelyre, sıt az elégedettségre is. A poziciókba való bejutás esélyeinek egyenlısége azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának egyenlı esélye van arra, hogy a magasabb jövedelmet és más privilégiumokat biztositó poziciókba bejusson. Méltányosság: méltányosnak nevezzük a társadalmi berendezkedést, a jövedelemeloszlást stb, ha minden állampolgár akkora javadalmazásban részesül, amelyik arányos a társadalomnak nyújtott szolgálatával. ( a társ., ahol ez megvalósul a „meritokrácia”.) Igazságosság: igazságosnak nevezik azt a társadalmat vagy jövedelemeloszlást, amelyet a társadalom minden tagja elfogadhatónak tartana egy olyan kiinduló helyzetben, amikor még nem tudja, hogy kedvezıbb vagy kedvezıtlenebb poziciót fog elfoglalni a társadalomban. Szegénység: szegénynek mondjuk egy társadalmon belül azokat, akiknek jövedelme a kiválasztott szegénységi küszöbnél alacsonyabb. A szegénységi küszöb lehet egy valamilyen módszerrel meghatározott létminimum, ebben az esetben beszélünk abszolút szegénységrıl. De a szegénységi küszöböt meghatározhatjuk az adott társadalomban átlagos jövedelem valamilyen százalékában, ebben az esetben beszélhetünk relativ szegénységrıl. Végül szegénynek mondhatjuk a társadalom legalacsonyabb jövedelmő részét, pld. 10 vagy 20 százalékát. A szegénységfogalmat ki lehet terjeszteni olyan módon, hogy nemcsak az alacsony jövedelmőeket tekintjük szegényeknek, hanem azokat is, akik más ok miatt (betegség, alacsony iskolai végzettség) vannak az átlagosnál lényegesen rosszabb helyzetben. Az utóbbi tipusú szegénységet szokták deprivációnak (valamitıl való megfosztottságnak) is nevezni. Létminimum: az az összeg, mely egy embernek szükséges ahhoz, hogy alapvetı szükségleteit minimális szinten ki tudja elégiteni. Legtöbbször úgy számitják ki, hogy összeállitanak egy, a tápanyagszükségletet fedezı lehetı legolcsóbb étrendet, és ennek árához hozzáadják az egyéb szükségletek fedezésének százalékosan becsült ktg-ét. Szegénységi küszöb: az a jövedelemszint, amelynél kisebb jövedelmőeket szegénynek tekintjük. A szegénységi küszöb lehet a létminimum, de meghatározható más módon is, pld az átlagjövedelem bizonyos százalékában. Deciliseloszlás: a szociológiai adatfelvétel során megfigyelt értékek 10 egyforma esetszámú kategóriába rendezése a megfigyelt értékek nagysága szerint. A legalsó decilisbe kerül pld a megfigyelteknek az a 10 százaléka, akinél a legalacsonyabb értéket figyelték meg, a második decilisbe a köv legalacsonyabb 10 százalék stb. GDP- gross domestic product – bruttó hazai termék. Az adott évben belföldön elıállitott termékek és szolgáltatások összege, pontosabban a hozzáadott értékek (a kibocsátás és ráforditás különbsége) összege, az állóeszközök amortizációjának levonása nélkül. A nemzetgazdaság évi teljesitményét méri. Az egy fıre jutó GDP-t nem lehet egyértelmően a jólét mutatójának tekinteni, mert a jólétet számos olyan pozitiv és negativ tényezı (környezetszennyezés stb) is befolyásolja, amelyet a GDP-ben nem vesznek számitásba. Munkanélküliségi arány: másképp munkanélküliségi ráta. A regisztrált munkanélküliek száma osztva a gazdaságilag aktiv népesség (foglalkoztatottak és munkanélküliek összege) számával. Regisztrált munkanélküli az, akinek nincs munkaviszonya, nem nyugdijas, nem tanuló és munkát keres. Jóléti állam: -nak nevezzük azoknak a jóléti programoknak az együttesét, amelyeken keresztül az állam messzemenıen gondoskodik polgárainak jólétérıl. A jóléti államok a II. VH. Után fejlıdtek ki Nyugat-Eu-ban. Az általuk nyújtott támogatások méretei és konkrét tipusai is meglehetısen eltérıek. Jóléti programok: ide soroljuk a nyugdijat, a táppénzt, a balesetbiztositást, a munkanélkülibiztositást, a családi támogatásokat(cs.pótlék, anyasági segélyek stb) az ingyenes eggüellátást, és némelyek az ingyenes oktatást is. 1. A szegénység okai általában a világon, a fejlett országokban és speciálisan a magyar társadalomban. Általános okok: Szélsıséges álláspontok: Biológiai adottságok határozzák meg az intelligencia szintet, öröklıdik.(nem bizonyított), A gazdasági-társadalmi rendszer jellege és mőködése, azt kell megváltoztatni. Egyéb álláspontok: Mőveltség és iskolai végzettség terén fennálló hátrányok. - oktatás Rossz testi és lelki egyészségi állapot – a krónikus betegek, rokkantak helyzete A csonka (egyszülıs) családok válnak szegénnyé. – ık mintájukat átörökítik

Nagyjából a fenti 3 elmélet ötvözése a „szegénység kultúrája” elmélet: A szegény rétegbe tartozóknak egy egészen különös viselkedési norma és értékrendszere, vagyis kultúrája van. Ez megakadályozza ıket abban, hogy a szegénységbıl kiemelkedjenek, viszont az ezzel járó terheket könnyebben elviselik. Életciklus-jelenség: Különféle demográfiai események (házasságkötés, özvegyülés, válás, az átlagosnál több gyermek születése) A fejlett országokban a szegénység: közvetlen oka: bár az egy fıre jutó jövedelem országos átlaga emelkedett, a jövedelemegyenlıtlenség nıtt (Németországban is),a társadalom legalacsonyabb szintő kategóriájának helyzete romlott. közvetett oka: a kormányok arra törekedtek, hogy adópolitikájukkal és a társadalmi juttatások megnyirbálásával átformálják a jövedelem-eloszlást. További okok: Munkanélküliség, fıként a tartós munkanélküliség Amerikában a gyermekek körében is egyre meghatározóbb a szegénység, ezzel szemben az idısebb emberek között általánosságban csökkent a szegénység aránya Egyszülıs családok Az egyedül élı idıs nık között gyakoribb a szegénység Etnikai kisebbség, bevándorlók, segédmunkások Demográfiai események (gyermek születése, nyugdíjkorhatár elérése, özvegyülés, válás) Magyarországon: A szocialista korszakban: a reálbérek 1978-ig nıttek, azután csökkentek. A rendszerváltás óta: 1990-tıl a jövedelemegyenlıtlenségek lényeges emelkedése Oka: a GDP csökkenése, a munkanélküliség, az infláció 2. Milyen jövedelem-egyenlıtlenségeket tartunk kívánatosnak vagy elfogadhatónak a mai Magyarországon? Kívánatos lenne a skandináv szintő – mint a szocializmusban volt. 95-ben akkora volt mint Nyugat-németországban és nem szeretnénk elérni az USA, vagy pláne a latin-amerikai szintet. Az elfogadható egyetlıtlenségek mértéke – elméletek. (3) 1. Az egyenlıtlenségek szükségszerőek, kívánatosak Elitista álláspont: az elit az átlagnál tehetségesebb, intelligensebb, stb., ezért magasabb jövedelmeket érdemelnek. Libertariánus álláspont: minden állami beavatkozás a szegények érdekében, sérti a gazdagok szabadságjogait és diktatúrához vezet. Funkcionalista szociológiai iskola: a fennálló jövedelemeloszlás azt tükrözi, hogy a társadalom tagjai mennyire hasznos funkciót töltenek be a társadalom számára. 2. A mérsékelt egyenlıtlenség elfogadható, de az esélyek legyenek egyenlıek Akik erre az álláspontra helyezkednek, azokat Amerikában liberálisnak, Európában szociáldemokratáknak nevezik. Az igazságos társadalom két fı elve: a társadalom minden tagjának egyenlı joga van az alapvetı szabadságjogokhoz, addig a határig, míg az összeegyeztethetı a társ többi tagjának hasonló teljes körő szabadságához. a társadalmi egyenlıtlenségeket úgy kell elrendezni, hogy azok hosszabb távon a legszegényebbek helyzetét is javítsák, s a társ minden tagjának egyenlı esélye legyen a kedvezı poziciókba jutáshoz. 3. Teljes egyenlıség = egalitárius álláspont Marx és Engels szerint a kommunista társadalomban a teljes egyenlıség megvalósul. A szocializmusban ezt sem lehetségesnek, sem kívánatosnak nem tartották, ehelyett a munka szerinti elosztást hirdették. A mai magyar társadalomban kívánatos cél: 1.a társadalmi egyenlıtlenségek minden olyan csökkentése, ami a gazdasági fejlıdést nem hátráltatja és nem korlátozza elfogadhatatlanul az egyéni szabadságot. 2. Senkinek se kelljen élnie a létminimumnál kisebb jövedelembıl, és senki se szenvedjen egyéb tényezık miatt súlyos hátrányokat. 3. Melyek az egyes különösen veszélyeztetett kategóriák – a romák, a gyerekek, a munkanélküliek – szegénységének okai, és milyen eszközökkel lehetne szegénységüket enyhíteni? A szegénység okai: Romák: alacsony iskolai végzettség; azonos képzettség mellett is kisebb az esélyük a foglalkoztatásra; alacsonyabb státusú munkát kapnak; magas gyermekszám Gyermekek: csökkent a társadalmi jövedelmek (pl. családi támogatások) reálértéke; nincs keresetük; Munkanélküliek: nincs rendszeres keresetet biztosító munkahelyük, vagy nem részesülnek elegendı nyugdíjban; szerkezetátalakulás, gyárbezárások, racionalizálás a rendszerváltás után sok munkanélküli, de nehéz volt munkához jutni; a jövedelmi egyenlıtlenségek dinamikusan növekedetek, és a jövedelmi pozíciók átrendezıdtek. Megoldás: gazdasági fejlıdés, jóléti rendszere 4. Milyen fokú és milyen jellegő reform szükséges a magyarországi jóléti rendszerben? A jóléti rendszer reformja, nem pedig a leépítése szükséges, egy, a magyarországi lehetıségeknek megfelelı korszerő jóléti rendszert kellene felépíteni. Minden egyes jóléti támogatásfajta reformját külön-külön kell megvizsgálni, figyelembe véve, hogy a reform kiket érinthet hátrányosan, milyen messzemenı hatásai lehetnek, és a várt megtakarítások mellett milyen többletköltségeket okozhat (pld jövedelemigazolások ellenırzése) Kívánatos lenne, ha az állami szociálpolitika mellett nem állami szervezetek, intézmények (egyházak, egyesületek) is minél nagyobb részt vállalnának a szegénység enyhítésében. Végül a családok fontossága miatt szükséges lenne a családokat segíteni. 5. Melyek a szegénység generációs jellegzetességei Európában és Magyarországon?

Volt szocialista országok: gyerekek hátrányos, idısek relatíve elınyös helyzetben Csehországban,  Lengyelországban és Magyarországon a 18 év alattiak szegénységaránya az átlag másfélszeresénél is magasabb, de néhány nyugat-európai országban (Ausztria, Hollandi, Anglia) is átlag feletti Belgium, és némely északi ország: éppen fordítva a gyerekek jóléti helyzete az általánosnál kedvezıbb, az idıseké rosszabb. Többi európai ország: fiatalok és idısek szegénységkockázata között nincs jelentıs különbség 6. Milyen idıszakokat tudunk megkülönböztetni az egyenlıtlenségek alakulásában Magyarországon a rendszerváltást követıen? Tóth István szerint az egyenlıtlenségek alakulása hazánkban a rendszerváltás után: 1. szakasz (az 1890-es évek eleje): gazdasági recesszió, szerkezetátalakítás – jövedelmi egyenlıtlenségek dinamikus növekedése, a jövedelmi pozíciók átrendezıdése. Gyárbezárások, 1991-92-ben hónapok alatt 600.000 munkanélküli. Munkajövedelmüket egy alacsonyabb munkanélküli segély váltotta fel. 2. szakasz (az 1890-es évek közepe): az egyenlıtlenségek (ugyan kisebb mértékben) tovább nıttek. Ennek két oka: A talpon maradt sikeres piaci szereplık jövedelemtöbbletre tettek szert, így még jobban elhatárolódtak a munkanélküliektıl, még nagyobb differenciáltságot kialakítva. Csökkent az egyes társadalmi jövedelmek (munkanélküli segély, családi támogatások) reálértéke fokozódó gyermekszegénység. 3. szakasz (az 1890-es évek vége): a jövedelmi pozíciók stabilizálódtak 7. Hogyan alakítják az egyes társadalmi tényezık a szegénységbe kerülés kockázatait? Akik nagyobb valószínőséggel lesznek szegények: Alacsony iskolai végzettségőek (értelemszerően: a magas iskolai végzettségőek kisebb valószínőséggel lesznek szegények, és így tovább) A betanított és segédmunkások A munkapiacról kiszorulók (a munkanélküliek és az elsı állásukat keresık, a háztartásbeliek és az egyéb inaktívak) A roma etnikumhoz tartozók Bizonyos demográfiai jegyeket hordozók (sokgyerekes családok tagjai, a gyermeküket egyedül nevelık, özvegyek) A hátrányos kisrégiókban és településeken lakó 8. Miben különbözik a szegénység statikus és dinamikus értelmezése? A szociológiai és statisztikai adatgyőjtések döntı többsége keresztmetszeti szemlélető, ez pedig azt a benyomást alakíthatja bennünk, hogy mind az elınyös, mind pedig a hátrányos (szegénységi) helyzetek statikusak, tartósak, alig alakíthatóak. A követéses vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az egyének és családok pozíciója nem feltétlenül konzerválódik. A modern társadalom egyik alapjellemzıje éppen az egyének társadalmi pozíciók közti cserélıdése, az a jellegzetesség, hogy a társadalom nem kasztosodik. Ennek alapja a modern társadalmak dinamizmusa, a folytonos gazdasági és társadalmi innováció és verseny, a gazdaság hullámzása. Ez a jellemzı Magyarországon is tapasztalható volt a rendszerváltás után: a jövedelmi pozíciók között intenzív cserélıdés volt megfigyelhetı, tehát a 90-es években egyszerre volt jelen az elszegényedés és a szegénységbıl való kilépés. Sıt a szegénység ma sem „eleve elrendelt” helyzet: szegénnyé válhatunk, de a szegénységbıl ki is lehet emelkedni. Ami ezeket a változásokat elıidézi: a munkapiac közvetítette gazdasági dinamika (foglalkoztatottból munkanélküli, majd abból újra foglalkoztatott); és az egyén életútjának demográfiai eseményei (gyermekvállalás, várás, özveggyé válás). 9. Milyen változások következtek be a 90-es években Magyarországon a szociális ellátás területén? Mérséklıdött a jóléti újraelosztás terjedelme: 1991 és 2001 között 5 százalékponttal mérséklıdött a szociális jellegő készpénzes kiadások aránya. Nıttek a keresetarányos társadalombiztosítási kifizetések, a szociális összkiadásokon belüli megnıtt az önkormányzati segélyek részaránya, de csökkentek a központi családtámogatások és a munkanélküli segélyek. A munkanélküli járadék, az anyasági támogatások és a szociális segélyek egyre nagyobb arányban jutnak el a legalacsonyabb jövedelmőekhez. A nyugdíjaknál ilyen nem volt megfigyelhetı ezek a kifizetések inkább a középsı jövedelmi helyzetőeknél koncentrálódtak.

5.fejezet.Társadalmi szerkezet és rétegződés
társadalmi szerkezet: a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszonyokat értjük a társadalmi szerkezeten. Konkrétabban a különböző pozíciókat betöltő egyének és csoportok közötti viszonyokat jelenti. státusz: a társadalmi szerkezeten belül státuszok vannak, a státuszok betöltői meghatározott szerepek szerint viselkednek és ezek a szerepek meghatározott viszonyokat írnak elő. (Pl. A bérmunkás köteles a vezető utasításait követni.) társadalmi rétegződés: a különböző ismérvek – mint foglalkozás,beosztás,munkahely,iskolai végzettség,lakóhely ‐ alapján megállapított társadalmi kategóriák helyzetének eltérése,hierarchikus sorrendje az életkörülmények és az életmód különböző dimenzióiban. A kategóriák lehetnek az osztályok,a rétegek vagy más kisebb társadalmi csoportok. Minden esetben hierarchikusan rendeződnek el. társadalmi osztály: a termelőeszközökhöz való viszony alapján definiált társadalmi kategória. Eredeti marxi értelmezés szerint 3 osztály: 1. termelőeszközöket nem birtokló munkások, 2. kisiparosok, kereskedők, önálló parasztok 3. tőkések, nagybirtokosok, akik bérmunkásokat foglalkoztatnak társadalmi réteg: foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, a jövedelem nagysága stb. alapján definiált társadalmi

kategória. státuszcsoport: Kolosi Tamás (1984) definíciója alapján a státuszcsoport az olyan egyének vagy családok csoportja, akik az általa használt hét dimenzióban együtt véve hasonló helyzetben vannak. elit: a társadalmi hierarchia csúcsán elhelyezkedő kis létszámú‐ az uralkodó osztálynál szűkebb‐ csoportot.(A szociológiában hatalmi elitről beszélünk) presztízsvizsgálat:(amerikai szociológiában) társadalmi szerkezet‐ és rétegződésvizsgálatának egyik módszere. A megkérdezettek meg kell nevezniük az egyes foglalkozások „presztízsét”. 3 vagy 5 fokú skálán értékeltetik a különböző foglalkozásokat és ennek átlagából lesz a presztízs mérőszáma. (Magyarországon Kulcsár Rózsa(1985) végzett országos presztízsfelvételt.) társadalmi‐ gazdasági státusz: P.Blau és O.D. Duncan (1967) minden kis foglalkozási csoport számára meghatároztak egy „társadalmi‐gazdasági státusz” (SES) pontszámot és ezeket használták fel a mobilitáselemzéseikben. kulturális tőke: P. Bourdie szerint 3 féle tőke: pénztőke,kulturális tőke és szociális tőke. A kulturális tőkén a műveltséget érti. Ezek a tőkék egymásba konvertálhatók, átválthatók. Pl. akinek jó kapcsolatai vannak (szociális tőke) az könnyen jut vagyonhoz (pénztőke). szociális tőke: P. Bourdie a társadalmi kapcsolatokat érti ez alatt. A társadalmi hierarchia csúcsához való feljutáshoz nemcsak pénztőke kell, hanem kultúrális‐ és szociális tőke is,mert ezek nélkül nem hagyják érvényesülni az uralkodó osztályba. új osztály: Az új osztály M. Gyilasz (1957) jugoszláv kommunista politikus könyve,melyben azt írja,hogy a kelet‐európai szocialista társadalmak ugyanolyan osztálytársadalmak,mint a kapitalisták,csak a szocialista társadalmakban az állami és pártbürokrácia a termelőeszközök tényleges tulajdonosa és ezáltal az uralkodó osztály. A szocialista országok elítélték Gyilasz újosztály‐ elméletét, de mégis nagy befolyása volt ezen országok szociológusaikra. Vitakérdések: 1.Inkább az együttműködés vagy a konfliktus jellemzi a társadalmakat? A harmóniaelméletek szerint: az emberi társadalmakat alapvetően a tagok együttműködése jellemzi,a konfliktus csak kivételes és diszfunkcionális jelenség. Konfliktuselmélet szerint: minden emberi társadalmat alapvetően jellemzi a konfliktus,de ez nem feltétlenül káros,mert a konfliktusok viszik előre a társadalmi fejlődést,konfliktus nélkül a társadalom változatlan állapotban maradna. Csereelméletek szerint: a társadalom tagjai egymással javakat cserélnek,de nem csak anyagi javakat,hanem eszmei,szellemi javakat is.(szeretet,segítség,megbecsülés stb.) Kényszerelméletek szerint: a javak átadás sokkal inkább kényszer alatt történik,nem egyenrangú felek útján. Lenski szerint a harmóniaelmélet hívei a konzervatívok, a konfliktuselmélet hívei a radikálisok. Ő maga, a hatalmat tartja az egyenlőtlenség forrásának. Konfliktuselmélet megfogalmazói: Marx és Engels 2. Mely fogalmak alkalmasabbak a magyar társadalom szerkezetének elemzésére a szocialista korszakban és a rendszerváltás után: osztályok, rétegek, státuszcsoportok, társadalmi milliők, társadalmi helyzetek az elit és a hatalomnak alávetettek? 1945 előtt a magyar társadalom: • Az ország lakosságának a fele a mezőgazdaságból él,iparosodás még csak kezdeti stádiumban van • a „középosztály” rész viszonylag kicsi,a társadalom max 1/5‐ét tette ki • a társadalom legszegényebb rétegei a mezőgazdasági munkások,mezőgazdasági cselédek ,kisbirtokos parasztok • jövedelem egyenlőtlenség nagyon nagy,nagyobb mint a korabeli Németországban vagy az Egyesült Államokban Matolcsy szerint • 2 világháború között Erdei Ferenc szerint kettős társadalom létezett M.o‐on: 1. történelmi nemzeti társadalom (rendis jellegű),ahova az egyházak,az államhivatalnokok,történelmi arisztokrácia,nagybirtokosok,úri középosztály,nemzeti kispolgárság 2. modern polgári társadalom,ide tartoznak a kapitalista vállalkozók,polgári származású arisztokrácia,kapitalista kispolgár,kisipar és kiskereskedelem,szabad értelmiségiek,polgári középosztály,munkásság A parasztság és a mezőgazdasági munkásság a „társadalom alatt” él Erdei szerint. 1945‐től kezdve 20 éven át a „két osztály egy réteg” modell uralkodott a magyar társadalomtudományokban. (sztálini modellnek is nevezik). Eszerint a szocialista társadalmak szerkezetét és rétegződését úgy lehet leírni,hogy abban a termelőeszközökhöz való viszony alapján 2 osztály: 1. munkásosztály (állami tulajdonon keresztül részesül a termelőeszközök tulajdonában) 2. termelőszövetkezeti parasztság (szövetkezeti tulajdonon keresztül részesül a termelőeszközök tulajdonában) Ezek mellett kisebb „maradék” kategóriák vannak: kisiparosok,1950‐es évek elején pedig a „kulákok”,1960 után pedig ide tartozott az egyéni gazdálkodó parasztság is. Ferge Zsuzsa féle modell (1968): munkajelleg csoportok: 1. vezető és értelmiségi 2. középszintű szellemi (technikus) 3. irodai 4. szakmunkás

5. betanított munkás 6. segédmunkás 7. mezőgazdasági fizikai munkás vagy egyszerűbben paraszt 8. nyugdíjas A Ferge Zsuzsa féle modell és ennek továbbfejlesztéséből, melyek a foglalkozások jellege alapján különítette el a társadalmi kategóriákat,rétegmodellnek,a kategóriákat pedig rétegnek nevezték. Ferge Zsuzsa rétegződésvizsgálatából és a későbbi adatfelvételekből kitűnt: • a magyar társadalomban lényeges jövedelemegyenlőtlenségek vannak • a szellemi foglalkozásúak kategóriáján belül lényegesek a különbségek a vezetők, az értelmiségiek és az irodai foglalkozásúak között • a munkásságon belül lényeges különbségek vannak a szakmunkások és a szakképzetlen munkások között • a társadalmi rétegek hierarchikus sorrendje az 1 főre jutó átlagos jövedelem terén hasonlít a Nyugaton megfigyelt jövedelmi hierarchiához, bár a rétegek közötti jövedelem különbségek Magyarországon kisebbek 1980‐as években 2 elméleti modell született a magyar társadalom szerkezetéről: 1. Szelényi Iván (1990): Abból indul ki,hogy a második gazdaság és a piac fokozódó szerepe lényegesen megváltoztatja a társadalom szerkezetét.(Erdei Ferenc féle „kettős társadalom”‐ra visszautal) Ábra magyarázat: A nagyobb háromszög, aminek a csúcsa is magas az állami redisztribúció elvei szerint működő gazdaságon alapul,a másik,a kisebb háromszög a piaci gazdaságon,ezen belül a második gazdaságon. Az elsőnél rendi jellegű hierarchia érvényesül,csúcsán a káderbürökrácia áll,a második inkább osztályjellegű hierarchia csúcsán a magánvállalkozókkal. 2. Kolosi Tamás L‐modellje: Szelényi modelljét gondolta tovább. Mindketten arra utaltak,hogy a magyar társadalom fejlődése abba az irányba halad,hogy a „piaci háromszög” megnő és az állami redisztribúcióé csökken.

A rendszerváltás után: • A piac és a többpárti demokrácia intézményein alapuló társadalom lett! • A rétegek közti különbségek nőttek • A társadalmi státuszok rendszere átalakult,egyes státuszok eltűntek (pártkáderek), mások megjelentek (munkanélküli,nagyvállalkozó) és az egyes státuszokhoz tartozó kiváltások és hátrányok is megváltoztak. • Fontos momentum: privatizációa piac és a redisztribúció aránya 2/3‐1/3‐re változott szemben a szocializmusban, ahol ez pont fordítva volt. • Viszony növekedett a munkanélküliség.‐‐> a munkájukat elvesztők egy része tartósan elhagyta a munkaerőpiacot, inaktív lett • Visszaesett: nehézipar, mezőgazdaság,ami a szocializmusban jelentős volt • Megnőtt a multinacionális vállalatok száma Magyarországon (külföldi tőke beáramlásával) • Nagyvállalati szerkezetet felváltotta a több, kisebb vállalatszerkezetnőtt a munkanélküliek száma, nyugdíjasoké is • viszont nőtt a foglalkoztatottság a szolgáltatásokban: elsősorban pénzügyi és humán szolg. területén A jövedelmi és életkörülmény‐ különbségek növekedése a rendszerváltozás óta: 2003‐ban Magyarországon a nagyvállalkozók,középvállalkozók valamint a szabad foglalkozású értelmiségek társadalmi helyzete a legjobb. Vagyon és fogyasztás alapján: gazdálkodók,felső‐és középvezetők,beosztott értelmiségiek Lakás körülmény szerint: felső‐ és középvezetők,egyéni vállalkozók Kolosi Tamás és Róbert Péter olyan osztálysémát hoztak létre, ahol a foglalkozási pozíciót és a társadalmi státuszhierarchiában elfoglalt helyet is magában foglalja. Ezek alapján 5 csoport: • Elit: (3%) nagy‐ és közepes vállalkozók,státusindex felső tizedébe tartozó felsővezetők és értelmiségiek • Felső‐ középosztály: (8%) az előbbi kategóriából kimaradt felsővezetők,a státusindex felső tizedébe tartozó középvezetők,egyéni gazdálkodók és vállalkozók,valamint a státusindex 6‐9. tizedébe tartozó értelmiségiek • Középosztály: (31%) az eddig be nem sorolt középvezetőket, gazdálkodókat,vállalkozókat, értelmiségieket,alsóvezetőket,egyéb szellemi foglalkozásúakat,a státusindex felső 3 tizedébe tartozó szakmunkások • Munkásosztály: (38%) az eddig be nem sorolt szakmunkások,szakképzetlen és mezőgazdasági munkások közül a státusindex 4. vagy annál magasabb tizedébe kerülnek • Depriváltak: (20%) a státusindex alsó 3 tizedébe tartozó szakképzetlen és mezőgazdasági fizikai munkások Az osztályzásból kimaradtak,akiknek sosem volt foglalkozásuk.

3.Kik alkották az uralkodó osztályt a szocialista korszakban és kik alkotják a rendszerváltás után? A szocialista korszakban a politikai és gazdasági vezetőket,bürokráciát tekintették az uralkodó osztálynak. Konrád György és Szelényi Iván 1970‐es években azt fogalmazták meg,hogy az értelmiség úton van,hogy uralkodó osztállyá váljon. Majd Szelényi után azt írta,hogy ez nem sikerült az értelmiségnek. Valójában a mai magyar szociológia egyik legérdekesebb vitakérdése is ez: hogy a rendszerváltás után kik válnak az uralkodó osztállyá: az értelmiségiek,a vállalkozók,tőkések,az állami bürokraták vagy a magán‐ és állami vállalatok,bankok menedzserei? 4. Elpolgárosodik-e a munkásosztály a fejlett országokban és Magyarországon? 2 tudományos vita: Az első vita az 1960‐as években folyt arról, hogy vajon elpolgárosodik‐e a munkásosztály. Az 1960-as években a második világháborút követő időszak kivételes kedvező gazdasági konjunktúrája, gyors gazdasági növekedése következtében ‐ Nyugat‐Európában és Észak‐Amerikában a munkásoknak egyre nagyobb része érte el azt az életszínvonalat, amely korábban a középosztályokat, a polgárságot jellemezte: saját házban lakott, személygépkocsija, mosógépe, telefonja, televíziója volt. Marx jóslata a munkásosztály elnyomorodásáról tehát láthatóan megcáfolódott. A szociológusok által felvetett kérdés ebben a helyzetben az volt, hogy a „jómódban élő" munkás munka‐körülményei, életmódja, gondolkodása és nem utolsósorban politikai véleménye, pártpreferenciája közeledett‐e a középrétegekéhez. A kérdésnek konkrét politikai tartalma volt: ha ugyanis a munkásosztály valóban elpolgárosodik, akkor a szocialista és szociáldemokrata pártok programjának a politikai színkép közepe felé célszerű közelednie, hogy az elpolgárosodó munkások szavazatait megtarthassák, Ellentétben az elpolgárosodó munkásosztály tételének képviselőivel, (Zweig 1961), J. Goldthorpe és D. Lockwood (1968; 1969) azt próbálták bizonyítani, hogy a magas bérű és közel irodai körülmények között dolgozó munkások sem válnak „polgárokká". Az angliai Lutton városában lévő üzemekben foglalkoztatott munkások három csoportjából vettek mintát: az igen magas és korszerű szakképzettségű szakmunkásokból, a hagyományos szakmunkásokból és a betanított munkásokból. E munkásokkal és családjaikkal készítettek interjúkat munkakörülményeikről, életmódjukról, aspirációikról, a szakszervezetekhez való viszonyukról és politikai nézeteikről. A kutatási kérdés az volt, hogy vajon a legmagasabb bérű és leginkább „fehérgalléros" munkát végző magas szakképzettségű munkások közelebb állnak‐e a középrétegekhez, mint a hagyományos szakmunkások és betanított munkások, vagy e három csoportot továbbra is összekötik a tipikus „munkás”‐jellemzők. Arra a következtetésre jutottak, hogy a munkások általában, és azokon belül a legmagasabb szakképzettségű munkások is, inkább munkások maradtak, mint elpolgárosodtak, tehát megcáfoltnak látták a munkásosztály elpolgárosodásának tézisét Következtetéseiket utóbb sokan bírálták, és mint az 1990‐es években megindult második vita is mutatja, a tényleges fejlemények is megkérdőjelezték állításaikat. S. M. Ljpset és szerzőtársai az 1990‐es évek elején az International Sociology folyóiratban felújították és határozottabban fogalmazták meg azt a már korábban mások által is képviselt véleményt, hogy az osztályok elhalnak vagy ‐ enyhébben fogalmazva ‐ jelentőségük csökken a társadalom tagjai viselkedésének, elsősorban politikai állásfoglalásainak meghatározásában (Clark‐Lipset 1991; Clark‐Lipsct‐Renipel 1993). Érvelésüket arra a fejlett országokban széles körben megfigyelt tényre alapozták, hogy a különböző pártok ‐ elsősorban a jobbközép pártok és a szociáldemokrata pártok ‐ szavazótáborának társadalmi összetétele egyre kevésbé különbözik. Egyre több munkás szavaz jobbközép pártokra, például Angliában a Konzervatív Pártra, és egyre több, a középrétegekhez tartozó személy, elsősorban értelmiségi és állami alkalmazott szavaz a szociáldemokrata pártokra, így például Angliában a Munkáspártra. Amennyiben ez a tendencia valóságos (amit egyes szociológusok vitatnak), Goldthorpe‐nak és Lockwoodnak a 25 évvel ezelőtt a „jólétben élő munkás" vizsgálat alapján megfogalmazott következtetése tévedés volt. Lipset és szerzőtársai a munkások egy része jólétének emelkedésén kívül több más magyarázatot adnak elő a munkásosztály fent leírt preferenciáira: 1. a jóléti állam juttatásai, azáltal hogy minden állampolgár megkapja őket, enyhítették az osztályellentéteket, 2. a családi származás fokozatosan kevésbé határozza meg a társadalmi‐foglalkozási életpályát (a szociológusok egy része ezt is vitatja), 3. a mai technológia számos olyan szakmát, foglalkozást hozott létre, amely nem hasonlít a hajdani munkásfoglalkozásokhoz, ugyanakkor nem is tipikusan hagyományos középosztálybeli foglalkozás, 4. a szolgáltatások területén foglalkoztatottak számának növekedése olyan réteget vagy rétegeket hozott létre, amelyek sem a munkásosztályhoz, sem a középosztályhoz nem tartoznak, 5. a nagy gyárak mellett, ahol nagy tömegű munkás dolgozott együtt, nagyobb szerephez jutottak a kis‐ és középvállalatok, ahol a munkások kisebb száma miatt kisebb az esély a munkástudat és összetartozás‐érzés kialakulására, 6. az osztálytudat és az osztályharc középpontjában a materiális énekek álltak, ma azonban egyre fontosabbakká válnak a posztmateriális értékek, amelyek nem a munkás‐középosztály határvonal mentén választják szét a társadalmat, 7. egyre inkább értelmét veszíti a politikai nézetek és pártok jobboldal‐baloldal szerinti különválása, amely a hagyományos középosztály‐munkásosztály politikai differenciálódásának alapja volt.

Lipsetnek és szerzőtársainak ezek a tanulmányai nagy vitát váltottak ki, amelyben sem az „elhal az osztály", sem a „megmaradnak az osztályok" álláspont nem kerekedett felül. Azt mindenesetre mindkét fél elismerte, hogy a hagyományos egydimenziós osztályfogalom nem alkalmas már a mai fejlett társadalmak szerkezetének elemzésére. Nem alakult ki többségi egyetértés abban a kérdésben, hogy a hagyományos osztályok helyett milyen kategóriákkal célszerű a mai társadalmakat vizsgálni, így jelenleg különféle szerkezetmodelleket használnak, és közöttük az Erikson‐Goldthorpe‐féle séma alkalmazása a leggyakoribb. 5. Mennyire befolyásolja a társadalom tagjainak életesélyeit és gondolkodását az osztályhelyzetük a mai Magyarországon? Valójában csak akkor van értelme a társadalmi szerkezetben elfoglalt pozíciót vizsgálni, ha annak nemcsak elméleti jelentősége van, hanem a társadalom tagjainak életében megfigyelhető hatása is. Max Weber ezt úgy fogalmazta meg, hogy a társadalmi pozíció meghatározza az egyes emberek életesélyeit. Az életesélyek annak a valószínűségét jelentik, hogy az egyén élete folyamán magas vagy alacsony jövedelemhez jut, milyen iskolai végzettséget szerez, illetve gyermekei milyen iskolai végzettséget fognak szerezni, milyen valószínűséggel kerül börtönbe (akár azért, mert társadalmi helyzetétől függ annak valószínűsége, hogy bűncselekményt követ el, akár azért, mert ettől függ az is, hogy bűncselekmény elkövetése esetén a rendőrség letartóztatja, és a büntetőbíróság elítéli) stb. Ténylegesen az életesélyeket még szűkebben és konkrétabban is értelmezhetjük, ugyanis a különböző társadalmi kategóriák tagjainak várható élettartama nagyon eltér egymástól, például egy 30 éves segédmunkás várható életéveinek száma lényegesen kevesebb, mint egy 30 éves értelmiségié Lényegesek az osztályok, rétegek tagjainak fizikai és lelki egészségi állapotában mutatkozó különbségek is. Ennél sokkal szélesebb körben is befolyásolja a társadalmi helyzet az egyéni életet. Amerikai szerzők (Caplowitz 1963) kimutattak, hogy a szegények ugyanazokért a javakért gyakran magasabb árat fizetnek, mint a jómódúak. Nem igényel sok magyarázatot, hogy a társadalmi helyzet nagymértékben meghatározza, hogy az egyén kikkel barátkozik, kivel házasodik össze. Amerikában azt is, hogy melyik egyháznak a tagja, összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a társadalmi helyzet igen nagy mértékben meghatározza az egyén életmódját, hogy mit olvas, milyen zenét hallgat, milyen sportot űz, hogy tölti évi szabadságát stb. Végül, de nem utolsósorban a társadalmi helyzet egyes korszakokban és társadalmakban erősen befolyásolhatja a politikai preferenciákat. A problémát már Marx világosan megfogalmazta a magának való és a magáért való osztály fogalompárjával. A „magának való osztály", elsősorban magának való munkásosztály objektív helyzete és ebből következő valóságos érdekei alapján különül el a többi osztálytól, de nincs erős osztálytudata és nem harcol kollektíván érdekei érvényesítéséért. A „magáért való osztály", különösen a magáért való munkásosztály viszont tisztán látja érdekeit és azoknak ellentétét a tőkésosztály érdekeivel, erős munkásöntudata van, ennek alapján kollektívan harcol érdekeiért és az osztálytudat legmagasabb szintjén forradalomra is hajlandó. A magáért való munkásosztály így Marx szerint a kommunista pártot támogatja, annak iránymutatását fogadja el. A XIX. század második felében és a XX. század első kétharmadában a demokratikus politikai rendszerű országokban meglehetősen következetesen érvényesült az a tendencia, hogy a hátrányos helyzetű osztályok, elsősorban a munkásosztály tagjai a szociáldemokrata vagy szocialista pártra, esetleg a kommunista pártra szavaztak, míg a felsőbb rétegek és középrétegek tagjai, valamint egyes országokban a parasztság a konzervatív pártokra szavaztak. Ennek az összefüggésnek az erősségét újabban sokan kétségbe vonják. 6.Milyen következménnyel járhat az, ha a felső társadalmi rétegek aránya lényegesen kisebb, mint a legalsó társadalmi rétegeké? A társadalmi szerkezet alakulását egyrészt a gazdasági fejlődés határozza meg, másrészt a politika is lényegesen befolyásolja. Erre példa: a kommunista pártok azt ígérték, hogy a munkásosztályt teszik uralkodó osztállyá és létrehozzák a társadalmi egyenlőséget! Ténylegesen egy szűk réteg kezébe került a hatalom. Ha a jövedelmi egyenlőtlenségek kisebbek is lettek, mint a piacgazdaságban,az egyéb nagyrészt rejtett társadalmi egyenlőtlenségek igen lényegesek maradtak.‐‐>a társadalmi szerkezet nagy átalakításitól érdemes tartózkodni. 7. Miképp érintette az egyes iskolázottsági és életkori csoportok esélyeit a gazdasági rendszerváltás? A rendszerváltás legfontosabb folyamatai történelmi léptékkel mérve viszonylag rövid idő alatt j 疸 sztak le Magyarorsz 疊 on 駸 疝 tal 畸 an a kelet‐ és közép‐európai országokban. Még akkor is, ha Magyarországon a rendszerváltás időszakát tágan értelmezzük és kezdetét a nyolcvanas évek harmadik harmadára (nagyjából 1987‐ 88‐ra, amikor a politikai változások felgyorsultak, a gazdaságban új társasági törvény rakta le a piacgazdaság alapjait és új adórendszert vezettek be), végét pedig nagyjából az uniós csatlakozás idejére tesszük, mintegy tizenöt éves folyamatról beszélhetünk. Ez az időszak az emberi aktív életpályának csak egy szakasza és attól függően, hogy az egyes társadalmi csoportok tagjai életpályájuk melyik szakaszában voltak, nagyon eltérő mértékben hathatott rájuk a gazdasági rendszer megváltozása. Kolosi Tamás és Róbert Péter (2004) ebben az értelemben négy csoportot különböztetett meg a 2003‐ban legalább 16 évesek között. „Elveszett nemzedéknek" nevezték azokat, akik 1988‐ ban már nem voltak aktívak a munkaerőpiacon (mintegy 16 százalékra becsülték az arányukat) és „kilépő nemzedéknek" azokat, akik az 1988 és 2003 közötti időszakban elhagyták az aktívak munkaerőpiacát (kb. 33 százalék). „Aktív nemzedéknek" azokat tekintették, akik (legalábbis életkoruk és az időszak kezdetén és végén betöltött munkaerő‐piaci státusuk szerint) végig aktívak voltak (kb. 27 százalék) és „belepő nemzedéknek" azokat, akik a szóban forgó időszakban váltak aktívvá (kb. 18 százalék). Rajtuk kívül mintegy 6 százalék tartozott azoknak a körébe, akik az adatfelvétel időszakában még tanulók voltak, így természetesen nem tudtak „aktivizálódni". Eredményeik szerint társadalmi státuszuk szerint a legjobb helyzetben az aktív nemzedék tagjai voltak, különösen azok, akik végig jelen tudtak lenni a munkaerőpiacon. Közöttük a munkaerőpiac széleire kerülés (hosszabb‐ rövidebb munkanélküliségi periódusok) egyben a depriváció megnövekedett veszélyét is jelentették. Az „elveszett nemzedék" tagjai zömmel folyamatos lecsúszást éltek meg, közöttük mintegy kétharmadnyian voltak azok, akik a társadalmi státuszhierarchia alsó részében helyezkedtek el. A „kilépő nemzedék" tagjai közül sokan kerültek a depriváltak csoportjába, függetlenül attól, hogy demográfiai okokból (életkoruk előrehaladása miatt) vagy

munkaerő‐piaci okokból szorultak ki. A „belépők" élethelyzete nagyon heterogén képet mutat: összességében nem olyan jó a társadalmi státuszindexük, mint a végig aktíváké, de ebben számos olyan ok játszhat szerepet, amelyek relatív súlyát csak később lehet majd meghatározni, hiszen csak később derül ki, hogy időleges lemaradástól vagy az életpálya egészében fennálló hátrányról beszélhetünk. Korábban szó volt arról, hogy a rendszerváltás időszakában a munkaerőpiacon jelentős életkori‐kereseti átrendeződés zajlott le. Mindez nyomon követhető volt a háztartások jövedelmi helyzetének alakulásában is (Tóth 2005). A háztartásfők jellemzői alapján három életkori csoportot és négy iskolázottsági kategóriát különböztethetünk meg. Ennek megfelelően vizsgálható, hogy az egyes életkori/iskolázottsági csoportok (például fiatal alacsony iskolázottságúak, idősebb középfokú végzettségűek stb.) átlaghoz mért jövedelmi helyzete miképp változott 1987 és 2003 között. Megállapítható, hogy: 1. életkori korszakon belül jelentősen nőttek az egyes iskolai végzettségi szintekkel elérhető jövedelmek különbségei; 2. az azonos iskolázottsági szinteken belül a változások eltérően érintették az egyes életkori korszakokat; 3. az alacsonyabb iskolázottságúak között a fiatalok helyzete romlott, a magasabb iskolázottságúak között pedig éppen, hogy a fiatalok helyzete javult a leginkább; 4. összességében mindez azzal járt, hogy az alacsonyabb végzettségű háztartásfők csoportjában meredekebb lett az életkor‐jövedelem profil, a felsőfokú végzettségűek között pedig csökkentek az életpálya‐különbségek.

6. fejezet. Város és falu
város: Olyan település, melynek lakossága és környezete a környező falvak számára bizonyos központi funkciókat lát el - pl. szaküzletek, specializált orvosi ellátás, magasabb szintű iskolák és művelődési intézmények -, többnyire a környék államigazgatási központjai. Az emberi kapcsolatok személytelenebbek, gyengébb az egyéni viselkedés társadalmi kontrollja. urbanzáció: Magyar megfelelője a városodás és városiasodás. Városodás az a tendencia, hogy a városi népesség aránya nő, a városiasodás a települések városias jellege emelkedik, pl., nő az emeletes épületek, kemény burkolatú utak aránya, javul a kereskedelem. szuburbanizáció: A városok központi részeiben lakó népesség száma fogy, a külső kerületek népessége, kertescsaládiházas területek népessége nő. szegregáció: Egy településen belül a különböző társadalmi rétegek etnikai csoportok stb. lakóhelye erősen elkülönül egymástól. Együtt jár a jövedelmi viszonyok és települési infrastruktúra lényeges egyenlőtlenségeivel. slum: Városok, nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezése (más szóval: nyomornegyed). invázió: Egy településbe, városi kerületbe a korábbi népességtől eltérő népesség költözik be, a korábbi tevékenységek mellé újabb tevékenységfajták települnek. szukcesszió: Az invázió és a korábbi lakosság kiköltözése következtében a településrész lakosságának és gazdasági tevékenységeinek összetétele megváltozik, kicserélődik. filtráció: A szukcesszióval rokon fogalom, a lakásszociológiában használják, azt jelenti, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek be, még a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb minőségű lakásokba költöznek. Kondratyev-ciklus: Erre nem találtam magyarázatot ebben a fejezetben. A Wikipédiából töltöttem le a következőket, hogy tudjátok miről van szó, de szerinemt a szürkével jelölt rész elegendő. A Kondratyev-ciklus vagy K-hullámok egy közgazdasági elmélet, ami a „szokásos” 10–15 éves gazdasági ciklusokon kívül – aminek hatásait többé-kevésbé sikeresen csökkenteni próbálta az 1990-es években megszűnt (pl. Magyarország 1989) állami tervgazdaság, illetve a Franklin D. Roosevelt-féle New Deal-ből származtatható modern polgári, magántulajdonon alapuló társadalom – egy hosszabb, 40–80 éves ciklus létezését állítja. (Az eltérő források eltérő ciklushosszakat említenek). A Kondratyev-ciklus léte nehezen bizonyítható vagy cáfolható, mivel a ciklusok hosszúak, és a kapitalista (értsd: magántulajdonon alapuló polgári társadalom, ma Magyarország is ilyen) világrend viszonylag fiatal, mindössze 4-6 teljes ciklus történhetett eddig. A Kondratyev-ciklus „hajtóereje” az új találmányok (találmány családok) bevezetése, elterjedése és kifutása. • 1. ciklus: A gőzgép :1770-as évek – 1830-es évek • 2. ciklus: A vasútépítések kora: 1830-as évek – 1870-es évek • 3. ciklus: Az elektromosság és a nehézipar kora :1870-es évek – 1900-as évek • 4. ciklus: Az olaj és az autógyártás kora: 1900-as évek – 1970 es évek • 5. ciklus: Az informatika, lézertechnika kora :1970-es évek – 2008 ? • 6. ciklus: Az űrkorszak? kora : 2008 ? - ? A Kondratyev-ciklusra jól illeszkedik a 2008-as gazdasági világválság. Táblázatba foglalva az eltelt évek alapján két nagy ciklus is kibontakozni látszik: 1770–1900, valamint 1900–2030? (ez 2×130 év lenne). A társadalmi-gazdasági folyamatok – emberi mértékkel mérve – igen hosszú ciklusidőkkel bírhatnak. szociális városrehabilitáció: A helyi lakosság helyben maradását lehetővé tevő, az épített környezet felújításán túl munkalehetőséget biztosító, a közösségi funkciókat fejlesztő városfelújítás globális város: A világvárosok jelentőségét nem népességük, hanem egyéb jellemzőik alapján méri. A városok jelentőségét a világgazdaságban betöltött szerepük alapján határozza meg (pl. New York, London, Tokio).

Vitakérdések 1. Merre tart az urbanizáció a világon? A fejlett országokban az utolsó évtizedekben a városi népesség növekedése lelassult, a fejlődő országokban viszont tovább nőnek a városok, közöttük sok a 10 milliósnál nagyobb város. Itt a népsűrűség igen magas, a falusi szegénység elől sokan a városokba menekülést választják, ahol alkalmi munkából remélnek megélni. A fejlett országokban 1960 után szuburbanizációs tendencia mutatkozott: a nagyvárosok lakosságának egy része, elsősorban a legjobb módú családok elköltöztek a városok központi részeiből, és a város körüli kertes-családiházas övezetben telepedtek le. Ezzel együtt járt a belső városrészek infrastrukturális leromlása, lakosságuk elszegényedése Elsősorban a nagyvárosokban a lakosság összetétele és a jellemző tevékenység alapján (üzleti negyed, kereskedelem, ipar, kultúra) övezeteket lehet megkülönböztetni. A slumosodás kísérőjelensége a szegregáció erősödése. Az utolsó 10-15 évben új tendencia jelentkezett: nemcsak a nagyvárosok körüli falusias területek népessége növekedett gyors ütemben, hanem a távolabbiakban is megállt a lakosság csökkenése, sőt kisebb növekedés is mutatkozott, mert a korábbi nagyvárosi lakosok kezdtek ide is kiköltözni. Az 1980-as években viszont újra az urbanizáció jeleit vélik felfedezni É-Amerikában, sok nyugat-európai országban és Japánban is, bár a városok növekedésének üteme nem annyira gyors, mint az 1950-es években. 2. Elmaradt-e Magyarországon az urbanizáció az iparosodás mögött? Konrád György és Szelényi Iván (1971) azt a tételt fogalmazták meg, hogy a szocialista országokban a városfejlődés késleltetve ment vége, mivel a kormányzatok a termelő – elsősorban ipari – beruházásoknak adtak prioritást, ezekkel szemben mindig háttérbe szorultak az infrastruktúrát, ezen belül a városi infrastruktúrát fejlesztő beruházások, így többek között a lakásépítés is. Ennek következtében a városi népesség lassabban nőtt, a városban – az ipari üzemekben – foglalkoztatottak jelentős része nem a városokban, hanem a környező községekben lakott, és onnan ingázott naponta vagy annál ritkábban a városi munkahelyére. Még inkább megnyilvánult ez a politikai szándék a városokat igazán várossá tévő beruházások elhanyagolásában, ezért a meglévő városok is sok tekintetben falusiasak maradtak, nem voltak képesek a városi funkciókat ellátni. A falvakban viszont alig került sor infrastrukturális beruházásokra, a lakásépítés majdnem teljesen magánerőből valósult meg, így a községek falusias jellege alig változott. 3. Melyek a leghátrányosabb helyzetű települések Magyarországon? Az elmaradt régiók elsősorban a keleti-északkeleti régió. Mikrotérség tekintetében: Szabolcs-Szatmár – Bereg megye keleti része és Borsod-Abaúj –Zempén megye északkeleti része, Nógrád és Heves megye északi része, JászNagykun-Szolnok megye északkeleti része, továbbá Baranya, Somogy és Zala megye határ menti kisfalvas részei. Kiemelkedően kedvező Budapest, a központi régió, az északnyugat-dunándúli és déli régió. 4. Mi lehet a falvak jövője Magyarországon? Mi lesz a falvak jövője és hogyan lehet a községek fejlődését úgy befolyásolni, hogy értékeik ne menjenek veszendőbe az elnéptelenedés következtében? A települések fejlődését kormányzati és helyi államigazgatási döntésekkel lehet befolyásolni. Gazdasági cél, hogy a településfejlesztés alkalmazkodjék a gazdasági fejlődés követelményeihez, tehát azokat a településeket fejlesszék, amelyek gazdasági, fejlődési adottságai a legjobbak. A szociológusok a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését és a szegregáció csökkentését tűzik ki célul. A politikusok hajlamosak ara, hogy adminisztratív eszközöket alkalmazzanak, pl. megtiltsák v. megnehezítsék bizonyos településekre való beköltözést, v. erőszakkal költöztessenek be embereket bizonyos településekre. Ezek az intézkedések több kárt okoznak, mint hasznot. Sokkal hatékonyabb gazdaságpolitikai eszközök segítségével preferenciákat biztosítani a fejleszteni kívánt területeken (új munkahelyek létesítése, meglévő fejlesztése). Ennél is lényegesebb a településpolitikai eszköznek mondható fejlesztési források elosztása. (infrastruktúra fejlesztése). Sajnos ma még inkább csak a főváros és néhány kiemelt terület kap aránytalanul sokat, az elmaradott területek pedig aránytalanul kevesebbet kapnak. Helyi adók és más befizetések formájában (amelyek a településen maradnak) lehetne növelni a fejlesztést. 5. Mi lenne ma Magyarországon a legjobb lakáspolitika: a magántulajdonban lévő családi házak és társasházak építése, vagy a magántulajdonban lévő nagy bérházak építése, vagy a jelentékeny állami tulajdonú lakásállomány fenntartása és új állami lakásépítés a piaci árnál olcsóbb lakbérek mellett? A lakáspolitikában három alternatíva különböztethető meg: - A magántulajdonban lévő családi házak és társasházak építésének előnyös hitelekkel történő ösztönzése, - a magántulajdonban lévő nagy bérházak építésének elősegítése, ehhez azonban teljesen szabaddá kell tenni a lakbérek megállapítását, továbbá biztosítani kell a tulajdonosoknak a kilakoltatás jogát a nem fizető bérlőkkel szemben, - legalább minimális állami és önkormányzati lakásállomány és új lakásépítés fenntartása, azaz alacsony lakbérű lakások juttatása az arra rászorulóknak. Ebben a pillanatban nem látszik még, hogy a következő évek magyarországi kormányai melyik politika mellett fognak dönteni, illetve a három alternatív politika milyen kombinációját fogják alkalmazni. A jelenlegi lakáspolitika (pontosabban lakáspolitika-hiány) fenntartása mindenképpen súlyosbítaná a lakáshiányt, nagymértékben nehezítené az új családok lakáshoz jutását és élesítené a társadalmi egyenlőtlenségeket, mert a szegények lakáshelyzete tovább romlana. 6. Milyen értelemben beszélhetünk a város és falu közötti különbségek csökkenéséről a kilencvenes években?

A 90-es évek egyik fontos és ritkán hangsúlyozott eredménye, hogy a hagyományos infrastruktúra igen gyorsan fejlődött a vidéki települések jelentős részén. Mindenképpen kiemelendő a hálózati vízvezeték, a csatorna és gázhálózat fejlesztése.

8.fejezet. Népesség, népesedés, egészségügyi ellátás
Demográfia: a népességszámmal és népesedési folyamatokkal foglalkozó tudomány. 1662-tıl számítjuk a születését, ekkor jelent meg John Graunt könyve, melyben a londoni halálozási statisztikai adatok alapján a halandóság törvényszerőségeit és más népesedési folyamatokat vizsgált. A legtöbbet emlegetett demográfus: John Malthus. Termékenység: a születések vizsgálatánál használjuk ezt a fogalmat. A szülıképes korban lévı nıi népességre vagy annak egyes részeire jutó születések számát értjük alatta. Halandóság: ez alatt nem a halálozások számát értjük, hanem valamilyen finomabb mutatóját, például a korcsoportonkénti valószínőségét vagy még inkább a halandósági tábla mutatóit, elsısorban a születéskori várható élettartamot értjük. Reprodukció: a népesség „újratermelıdését” jelenti, vagyis azt, hogy a halandóság és a termékenység együttes hatása alatt a népesség száma és összetétele hosszú távon hogyan alakul. Morbiditás: a betegségek elıfordulásának gyakorisága. 2 féle mutatója van: incidenciamutatók, amelyek azt fejezik ki, hogy hányan betegednek meg, illetve a prevalenciamutatók, amelyek pedig azt fejezik ki, hogy hányan vannak beteg állapotban. Egészség: a WHO alapokmánya szerint: a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nemcsak a betegség és rokkantság hiánya. Egészségesnek azt az embert tekintjük, akinek az életmőködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete harmonikus, és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni. Módszerek: Népszámlálások: Magyarországon 1784-87-ben volt az elsı népszámlálás. 10 évente történik népszámlálás. Magyarországon 1876 óta közlik az évi születések, halálozások, házasságkötések adatait. Népmozgalmi statisztikák Reprezentatív mintás, kérdıíves módszer Ezek alapján sokféle és részben igen finom születési mutatót számítanak ki. A születések mutatói: Nyers élveszületési arányszám: az évi születések száma osztva az évközi népességgel. Általános termékenységi arányszám: az évi születések száma osztva a 15-49 éves nık számával. Korspecifikus termékenységi arányszámok: az adott korcsoportba tartozó nık által szült gyermekek száma osztva az adott korcsoportba tartozó nık számával. Teljes termékenységi arányszám: a korspecifikus termékenységi arányszámok összege a 15. Éves kortól az 50. születésnapig, tehát a hipotetikus gyermekszám, amelyet egy nı vagy ezer nı szülne élete folyamán. Bruttó/Nyers reprodukciós együttható: a teljes termékenységi arányszám, de csak a leányszületések figyelembevételével, egy nıre vonatkozóan kiszámítva. Nettó/Tiszta reprodukciós együttható: a bruttó reprodukciós együttható a 0-14 éves csecsemı-és gyermekhalandósággal és a 15-49 éves korú nıi halandósággal csökkentve. Halálozás mutatói, halandósági tábla Fı forrása az évi népmozgalmi statisztika. Nyers halálozási arányszám: az adott évi halálozások száma osztva az évközépi népesség számával. Ez az arányszám valóban nagyon nyers, mert a halálozások száma erısen függ a népesség korösszetételétıl, ugyanis egy olyan társadalomban, ahol több az idıs emberek száma, magasabb a nyers halálozási arányszám. Korspecifikus halálozási arányszámok: ezek az egy-egy ötéves vagy éves korcsoporton belül meghaltak számát viszonyítják a kérdéses korcsoport létszámához. Mivel a férfiak halálozása kedvezıtlenebb a nıknél, ezért a két nemre vonatkozóan külön szokás ezeket az arányszámokat kiszámítani. Halandósági tábla: a halandósági viszonyok tömör jellemzésére a születéskor várható átlagos éltettartamot szokás kiszámítani. Úgy számítjuk ki, hogy az adott évi koréves halálozási adatokból indulunk ki, ezeket azonban nem az évközi népességhez viszonyítjuk, hanem azt határozzuk meg, hogy az adott életkort megélık milyen valószínőséggel halnak meg a következı születésnapjuk elıtt. Ez a qx halálozási valószínőség. Ezek alapján meghatározzuk, hogy egy hipotetikus 100 ezer személybıl álló nemzedék, hogyan hal ki, ahogy életkora emelkedik, vagy megfordítva, a 100 ezer emberbıl hányan lesznek még életben 1,2,3 ….100 stb. éves korukban. Ez az lx továbbélési rend. Végül minden életkorban az azt követı továbbélési rend alapján ki lehet számítani, hogy az ilyen életkort megélt személy átlagosan hány évig fog még várhatóan élni. Ez az ex várható élettartam. Csecsemıhalandósági és természetes szaporodási arányszámok Csecsemıhalandósági arányszám: az összes egy éven aluli korban meghaltak száma az adott évben osztva az összes újszülöttek számával az adott évben. Demográfiai átmenet elmélete: a halandóság hosszú távú javulását és az azt követı termékenységcsökkenést nevezzük demográfiai átmenetnek. Öt egymást követı fázisa: I. a halálozási és a születési arányszám egyaránt nagyon magas II. a halandóság javulni kezd, a termékenység egyelıre változatlanul magas marad a népesség gyorsan nıni kezd III. a halálozási arányszám tovább csökken, de a születési arányszám is csökkenni kezd, a

népesség továbbra is gyors IV. a halálozásin arányszám csökkenése lelassul, majd megáll, a születési arányszám tovább csökken, ezért a népesség növekedése lelassul V. a halálozási és születési arányszám hasonlóan alacsony szinten stabilizálódik, a népesség növekedése megáll 1. Mikorra várható, hogy a Föld népességének száma stabilizálódik, és az ekkorra elért népességszám okoz-e gazdasági és politikai problémákat? A népesedési tendenciák közül ma világszerte a világ népességének igen gyors növekedése kelt figyelmet. A világ népességszáma a közeljövıben eléri azt a határt, amelyet a Föld még eltartani, élelmiszerrel ellátni képes. A nagy és növekvı népességszám a természeti környezet lerontásához, sıt teljes pusztulásához fog vezetni, továbbá hogy a gyors népességnövekedés igen súlyos nemzetközi konfliktusokat eredményez a közeljövıben. A XVIII. században indult meg a gyorsabb növekedés elsısorban Európában. Föld népességének alakulása: Kr.e. 200 150 millió Kr.u. 1000 265 millió 1500-ban 425 millió 1700-ban 610 millió 1800-ban 900 millió 1900-ban 1625 millió 1950-ben 2500 millió 1994-ben 5,6 milliárd 2006-ban 6 milliárd Tehát, ha a népességszám a jövıben is ilyen ütemben nıne, akkor a nem is nagyon távoli jövıben elérkeznénk oda, hogy a Föld minden lakosára egy négyzetméter szárazföldi terület jutna. Tehát valamilyen módon a népességnövekedés szükségképpen le fog lassulni, de nem mindegy persze, hogy a népességszám hány milliárdnál stabilizálódik. 2. Milyen okai lehetnek a felnıtt férfiak halandóságromlásának Magyarországon az 1960-as évek közepe óta? 1960-ig gyorsan javult a halandóság, azonban az 1966. évi csúcsérték elérése után a férfiak születéskor várható átlagos élettartama lényegesen visszaesett (1993-ban 3 évvel volt kevesebb, mint 1966-ban). A férfiak halandósága a 25 éves életkortól fölfelé minden korcsoportban romlott, a legnagyobb fokú romlás a 40-54 évesek körében mutatkozott.A romlásnak körülbelül a fele magyarázható a szívkoszorúér betegségeinek (infarktus stb.) és az agyérbetegségeknek (agyvérzés) a romló halandóságával, a fennmaradó részt a májzsugorodás, tüdırák, az öngyilkosság és baleset okozta halálozás növekedése idézte elı. A legdrámaibb növekedést a májzsugorodás (ötszörös) és a tüdırák (kétszeres) növekedése okozta. Mindezek a megnövekedett alkoholfogyasztás, dohányzás következményei. Az agyvérzésnek és a szivkoszorúér-betegségek okozta halálozásnak hátterében pedig a magas vérnyomás áll. 3. Mi lehet az oka a halandóság nagy társadalmi különbségeinek Magyarországon? A halandóság alakulásának megértéséhez tudnunk kell azt is, hogy társadalmi rétegenként igen nagyok a halandóság különbségei. A rossz egészségi állapot és korábbi halál elsısorban a fizikai foglalkozásúakat, azok között is a hátrányosabb helyzetőeket jellemzi. Nagy halandósági különbségek vannak a területi egységek között is, elsısorban a lakosságuk társadalmi összetételével összefüggésében. Pl. Budapest kerületei között akkorák a halandósági különbségek, hogy a jómódú lakosságú II. kerületi férfiak várható élettartama nagyjából olyan, mint az NSZK férfinépességéé, a szegény lakosságú VII. kerületi férfiak viszont a szíriai férfiakéhoz hasonló halandósággal néznek szembe. Lehetséges tényezık: A nem megfelelı táplálkozás. A táplálék összetétele a társadalom többségénél távolról sem optimális, mert a szénhidrát és zsír fogyasztása az optimálisnál nagyobb, a zöldség és gyümölcs fogyasztása viszont az optimálisnál sokkal kisebb. Ennek oka minden bizonnyal az alacsonyabb jövedelmi szint. Munkahelyi egészségi ártalmak. Lakókörnyezeti ártalmak. Hosszú munkával töltött idı, hajszolt munkavégzés. Kevés szabadidı. A magyar társadalom tagjainak többsége egyáltalán nem megy üdülni. Az összes említett tényezı, valamint az emberi kapcsolatok feszültségterhes volta következtében a magyar lakosság jelentıs részének lelki egészségi állapota is problematikus. 4. A családok gyermekszáma inkább gazdasági tényezıktıl függ , vagy inkább a család értékeitıl, normáitól, gondolkodásmódjától? Termékenységelméletek: Közgazdaságtani elmélet: chicagói iskola (G. Becker 1960) fogalmazta meg elsıként. Abból indul ki, hogy egy házaspár a gyermekek számára vonatkozó döntésnél hasonlóképpen gondolkozik, mint egy tartós fogyasztási cikk esetében. Figyelembe veszi a gyermekekbıl származó hasznokat és örömöket, a gyermeknevelés költségeit, valamint a családi jövedelmet. A gazdasági fejlıdéssel emelkedik a család jövedelme ezért több gyermeket engedhet meg magának, de ugyanakkor nınek a gyermeknevelés költségei és esetleg csökkenek a gyermekekbıl várható hasznok (késıbb válnak keresıkké). Az elmélet különösen fontos szerepet tulajdonít a nık keresetkiesésének, amelyet az anya lekötöttsége okoz. Mivel a nık kereseti lehetıségei javulnak (magasabb iskolázottság révén), ez a keresetkiesés egyre jelentısebb. Végeredményül, ebbıl az elméletbıl nem lehet levezetni, hogy a jövedelememelkedés milyen hatással

van a gyermekszámra, de az egyértelmően következik belıle, hogy két, egyébként azonos helyzető család közül a magasabb jövedelmőnek lesz több gyermeke. Szociológiai elméletek: a családok nem a gazdasági helyzetük alapján döntenek gyermekeik számáról, hanem követik azokat az értékeket és viselkedési formákat, amelyeket társadalmi környezetükben elfogadnak. A szociológiai elméletek egyik alváltozata, a nık egyenjogúságra törekvésével, karrierambíciójuk növekedésével magyarázza. A gyermekvállalás hátráltatja az anyák elıremenetelét a foglalkozási karrierben. A házasság felbomlása esetén a gyermekek nemcsak az anya terheit növelik, hanem az új partnerkapcsolatok létesítésének a lehetıségét is csökkentik. Végül a csonka (anya-gyermek) családok között is nagyobb a szegények aránya. 5. Indokolt-e, hogy a társadalom politikai eszközökkel próbálja a családokat egy olyan gyermekszám megvalósítására ösztönözni, amely a társadalom egészének hosszú távú fejlıdése szempontjából kívánatos? Igen indokolt, mivel jelenleg a népességszám csökkenı tendenciát mutat. A családi pótlék emelése és a gyermekgondozási segély bevezetése a többi anyagi jellegő intézkedéssel együtt legalább megállította ezt a csökkenı tendenciát. 6. Lehet-e a társadalompolitikai eszközökkel a családokat a gyermekszámra vonatkozó döntéseikben befolyásolni? Igen, mert a családok relatív anyagi helyzetének javulásának gyermekszámot növelı hatása van. Másrészt összeegyeztethetı a termékenység szociológiai elméletével kapcsolatban említett azon megállapítással, hogy a gyermekszámra vonatkozó társadalmi normák nem egy bizonyos gyermekszámot kívánnak meg, hanem bizonyos „játékteret” engednek, amelyen belül a családok gyermekszámát befolyásolni lehet. A gazdasági és társadalmi feltételek változása, többek között a családtámogatások bevezetése, illetve emelése elı képes segíteni a termékenység 10-20 százalékos emelkedését, viszont a feltételek romlása további csökkenést indíthat el. 7. Hatnak-e a családi pótlék és a hasonló anyagi juttatások a családok átlagos gyermekszámára? Igen hatnak, gyermekszámot növelı hatása lehet, ugyanis a családok a javuló anyagi helyzetükre való tekintettel több gyermeket vállalhatnak. A családi pótlék és más pénzbeli és közvetett támogatások növelése, amelyek a gyermekes családok helyzetét könnyítik, elısegítenék a termékenység növelését. Két európai országban (Franciaország és Svédország), ahol a termékenység csökkenési tendenciája megállt, sıt bizonyos emelkedés is bekövetkezett, a gyermekes családokat támogató jelentıs intézkedéseket vezettek be. 8. Hat-e a művi abortusz megengedettsége vagy tilalma, valamint a fogamzásgátló szerek hozzáférhetősége a születésszámra? A művi abortusz megengedettsége és a fogamzásgátló szerek hozzáférhetősége csökkentik a születésszámot. 9. Melyek a második demográfiai átmenet koncepciójának alapvető jellemzıi? Az új jelenségek, mint: alacsony termékenység a házasságon kívüli születések megszaporodása válások magas száma élettársi kapcsolat elterjedése a házasulási kedv csökkenése mögött a mindent átható individualizálódás, a nemi szerepek különbségeinek oldódása, a nonkonformizmus terjedése és a fogyasztási aspirációk fokozódása áll. A magas válási arányszámok arra utalnak, hogy az egyének a partnerkapcsolatok minıségével szemben magasabb igényeket támasztanak, és széles körben elterjedt az a nézet, hogy a közös gyermek nem lehet akadálya a válásnak. Erıteljesen nınek a fogyasztási igények, amelyeket korlátoz a gyermekvállalásból eredı „kötöttség” és „költség”. Technológiai és gazdasági folyamatok segítik elı az értékváltozást. Annak nyomán, hogy hozzáférhetıvé válnak a fogamzásgátlás újabb, biztonságosabb módszerei, teret hódítanak a szexualitás új formái, tovább lazulhat a gyermekvállalás és szexualitás kölcsönviszonya, megújulhat a nık iskolai képzésének idıtartama, a nıi foglalkoztatás terjedése pedig kitolja a gyermekvállalás kezdetét. Ez átformálja a párválasztás korábbi logikáját, kevésbé szigorúvá válnak az idıbeli kényszerek, hosszabb „egyeztetési” szakasz elızi meg a párkapcsolat rögzítését. Végül lehetıvé teszi önálló nıi életciklusfázisok kialakulását, egyes esetekben tartósítja a szingli életformát, amely leggyakrabban gyermektelenséggel is jár. A halandóság területén azonban fokozatos javulás tapasztalható. A csökkenı gyermekszám és a kedvezıbb halandósági viszonyok folyamányaként egyrészt Európa minden országában öregszik a népesség, megnı az idıs korcsoportok aránya, negatívvá válik a természetes szaporodás aránya, tehát a népesség fogy. Az ebbıl eredı hátrányok kezelésére jött szóba a migráció, konkrétan a „helyettesítı migráció”. 10. Miben különbözik az 1990 elıtti és azt követı termékenységcsökkenés Magyarországon? A rendszerváltás a demográfiai magatartásban is változást hozott. Ezek az 1990-es évek elején kezdıdtek, de még máig sem fejezıdtek be. A termékenységet illetıen a magyar népesség is elfordult a „korai házasság és korai gyermekvállalás” mintájától, hiszen míg a nık 1990-ben átlagosan 23 évesen szülték elsı gyermeküket, addig 2004ben 26,5 éves korukban. Noha elképzelhetı, hogy ilyen halasztást követıen is megszületnek a további gyermekek, de az általános tapasztalat szerink az esély mindenképp csökken. Így várható, hogy a jelenség terjedése nyomán kevesebb gyermek születik Magyarországon, a családmodell pedig differenciálódni fog. A differenciálódás abban is megmutatkozik, hogy a gyermekek több mint egyharmada házasságon kívül jön a világra, többségük élettársi kapcsolat keretei között, de nem elhanyagolható a gyermeküket egyedül vállaló anyák aránya. A változásokat az alábbi okok motiválják: az oktatás expanziójának hatására elhalasztódik az elsı szülés

fokozódó anyagi áldozatok, a gazdasági szőkösség és a gyermekvállalás megnövekedett költségei hatására általános bizonytalanság, ami kedvezıtlen körülményeket teremt a hosszútávú döntésekhez, pedig a gyermekvállalás mindenképpen annak számít fogyasztásorientált értékek terjedése, ami szemben áll a gyermekvállalással házasságkötések visszaszorulása, gyermekvállalási hajlandóság visszaesését okozza a család és a munka összeegyeztetése nem könnyő családpolitikai rendszer instabilitása Az 1990-ig életbe lépett társadalompolitikai intézkedések hatékonyságát nem könnyő megítélni. Elsı látásra úgy tőnhet, hogy nem jártak igazi eredménnyel, hisz csak késleltetni tudták a gyermekvállalási hajlandóság visszaesését. Az érintettek a késıbbre tervezett szülésüket az intézkedések hatására elırébb hozták, viszont nem vállaltak több gyermeket.

11.fejezet.Család
Társadalmi intézmény: feladata: közvetítı szerep az ember és a makrotárs-i struktúrák között. Az egymással összefüggı tevékenységekre vonatkozó normák és értékek rendszere, melyek a társadalmi életet szervezik oly módon, hogy a társadalom tagjai számára a szükséges funkciókat ellássák. Ilyenek: család, oktatási rendszer, gazdasági rendszer (vállalatok), kormányzat, politikai intézmények. Norma: viselkedési szabály, mely elıírja, hogy a társadalom tagjainak bizonyos helyzetekben hogy kell és hogyan nem szabad viselkedniük. Megszegését mindig valamilyen szankció bünteti. Sokféle norma érvényesülhet egymás mellett: büntetıjogi normák, erkölcsi normák, szokások, illemszabályok stb. Szerep: valamely státushoz tartozó viselkedési minták, jogok és kötelezettségek együttese. Például az egyetemi oktató szerepének normái: színvonalas elıadásokat tart, lelkiismeretesen vizsgáztat, tudományos kutatásokat végez, publikál. A társadalom elvárja, hogy e státusokat betöltık megfeleljenek a velük szemben támasztott viselkedési elvárásoknak. Státusz: az egyén által a társadalomban és társadalmi intézményekben elfoglalt pozíció. Egy személy többféle státuszt foglalhat el. Pld. egyszerre férj, apa, gyermek, tanár, egyesületi vezetıségi tag. Minden státushoz viselkedési elvárások kapcsolódnak. (lásd: szerep) Család: együtt élı kiscsoport, amelynek tagjait házassági vagy leszármazási, más szóval vérségi (esetlen örökbefogadási) kapcsolat köti össze. Család funkciói: (5) 1. termelés, 2. fogyasztás, 3. demográfiai reprodukció (gyerek), 4. A gyermekek szocializációja, 5. a felnıttek pszichés védelme. Családmag: más néven nukleáris család. 3 tipus: 1. házaspár, 2. házaspár és gyermek, 3. Egy szülı és gyermek. Háztartás: az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó emberek csoportja. A háztartás tagjai nem szükségképpen egy család tagjai vagy rokonok. Nukleáris családi háztartás: olyan háztartás, amelyben csak egyetlen családmag tagjai élnek. (esetleg + háztartási alkalmazottak) Kiterjesztett családi háztartás: olyan háztartás, amelyben a családmaghoz nem tartozó rokon vagy rokonok is élnek (+ házt.alk) Több családmagból álló háztartás: amelyben egynél több családmag él együtt (és esetleg egyéb rokon és házt.alk) Nyugat-európai házasságkötési minta: Ny-Eu-ban a késı középkortól a 19. sz-ig érvényesült házasságkötési minta, amely szerint viszonylag késın házasodtak és viszonylag sokan maradta életük végéig nıtlenek ill. hajadonok. Élettársi kapcsolat: jogi cselekmény nélküli tartós családi együttélés Incestus: vérfertızés, Endogámia: falun belüli házasságkötés Exogámia: falun kívüli házasságkötés Homogámia: azonos társ-i oszt-on, rétegen belüli, Heterogámia: -- kivüli házasságkötés Társadalmi csoportok – nagy:osztály, réteg, - kis: akiknek tagjai ismerik egymást (családok, klubok, munkahelyi közösségek) Formális csoport: szervezetileg szabályozott, Informális cs: személyek kapcsolatok, érdekek tartják össze. Elsıdleges cs: érzelmileg szinezett, a tag teljes személyiségével részt vesz, személyiségük fejlıdését szolgálja > a gyermek szocializációjának színhelye. Vitakérdések 1. Melyek a család funkciói és mennyiben változott a család e funkciók betöltésében? 5 funkció: 1. termelés, 2 fogyasztás, 3. a népesség reprodukciója, 4. a gyermekek szocializációja, 5. a felnıttek pszichés védelme. Változás: a modern társadalomban a háztartás és a munkahely szétvált, ezért termelési funkció háttérbe szorult, de nem teljesen. Mert bár a termelés családon kívül, vállalatoknál folyik, maradt még jelentıs értékő családi termelés: a mezıgazdasági termelés kb. egyharmada családi gazdaságokban folyik, és a házilagos kivitelezések: lakásépítés, javítás, szerelés, házimunka mint vendéglıi vagy mosodai szolgáltatás kiváltása – a nemzeti jövedelmet növelı, családi keretekben végzett termelés. A fogyasztás annyiban változott, amennyiben a család közétkeztetésben és étteremben étkezik – elenyészı mértékben. A reprodukció – a házasságon kivüli szülések aránya nıtt, de már nem olyan jelentıs a változás, ha a házasság-szerő együttéleseket (tartós élettársi kapcsolatok) nem számítjuk ide csak a tiszta egyszülıs születéseket. A gyermek szocializációjában és a felnıttek lelki támogatásában pedig még nagyobb szerepe van ma, mint régen. A nevelésben szerepet játszó más társ-i

intézmények (nagy-rokonság, szomszédi közösségek, ifjúsági egyesületek) szerepe csökkent. A mindennapi élet feszültségeinek, kudarcainak elviselésére a család nyújtotta védelem semmivel nem pótolható. Az idısek és lelki betegek gondozására sem tudnak a társ-i intézmények alternatívát nyújtani. 2. Változott-e az érzelmek szerepe a házasságkötésnél az évszázadok folyamán? Történelmünk során a párválasztás-szexualitás tüöbbé-kevésbé érzelemmentes volt. Az 1700- as években indult meg az elsı „szexuális forradalom”, a „romantikus szerelem” , az érzelmek térhódítása. 1960 az újabb „szexuális forradalom”, a házasság elıtti, akár több egymást követı szexuális kapcsolatok kezdete. (Bár egyesek feltételezik, hogy ez a változás létezı, de nem akkora mint sokan gondolják, csak régen sokkal jobban titkolták.) 3. Válságban van-e a házasság és a család a fejlett országokban és Mo-n? Nemzetközi és magyar adatok szerint egyaránt „válságjelenségek”: 1. az elsı házasságkötési életkor kitolódik. 2. megnıtt a házasságon kívül élık aránya. 3.nıtt a házasságon kívül születettek aránya, (tizenévesek – felelıtlenség, ismeretek hiánya, és skandináv tipusú házasságszerő együttélésben születettek) 4.nı a válási arányszám, 5. nıtt egyszülıs családok száma, 6. nıtt az egyszemélyek háztartásokban élık száma. (tovább élünk – az egyedül élı özvegyek száma nı, és – szinglijelenség) 7. csökken a családok átlagos gyerekszáma. Szociológusok között nincs egyetértés abban, hogy ez valódi válság-e. Elméletek: Easterlin: csak ciklikus jelenségek és a gazdaság rossz állapotával, a fiatalok nehezebb körülményeivel hozható összefüggésbe. Becker: a nıi emancipációra vezethetı vissza, és visszafordíthatatlan. Mások szerint: a modern társadalom jellemzıje, okai? Értékváltozások, a közösség tipusú kapcsolatok háttérbeszorulása, a kapcsolatok elszemélytelenedése, anómia. Német kutatók: a posztmodern család jellemzıi: 1. az egyéni életpálya szabványossága megszőnik (új tipusú és más sorrendő életszakaszok: élettársi közösség, újraházasodás, gyerekek új családba kerülése, újrakisgyerekesedés idısebb korban,) és 2. a családi életformák pluralizálódása (új családtipusok: gyereknélküli családok, újraházasodottak elızı gyerekekkel és közös új gyerekkel, ) Ez a folyamat felfogható egyfajta átalakulásnak, nem feltétlen válság. Magyarországon a 90es években két, a családdal kapcsolatos értékeket kutató vizsgálat volt, mindkettı eredménye szerint a hagyományos értékek és normák helyeslése volt túlsúlyban. A családtagok egymásért hozott áldozata, a tekintély szerepe a gyereknevelésben, a két szülı + gyerek családforma helyeslése. A nemzetközi felmérés szerint Mo. adta a leginkább család- és gyermekbarátabb válaszokat. 4. Mely tényezık járultak hozzá a modern világban a válások terjedéséhez? 1. A párkapcsolatokat fenntartó kényszerek megszőnése (nık munkavállalása, gazdasági önállósága), 2. a párkapcsolat minısége (vonzó elemek és feszültségek aránya), 3. Morális érték-változás (a házasság felbonthatatlanságba vetett hit) 4. alternatívák vonzereje (egy új párkapcsolat, önálló élet lehetısége). 5. Mi jellemzi a párkapcsolatok alakulását az 1990-es rendszerváltozás után Mo-n? Az átalakulás már 90 elıtt megkezdıdött, de azóta felgyorsult. Elsı kapcsolatként gyakoribb az élettársi kapcsolat (36,6 %) mint a házasság (32,3 %) Normaváltozás: a fiatalok 75 %-a és a teljes lakosság 60 %-a preferálja az elıször életközösség csak aztán házasság elvét. A házasodók életkora emiatt (is) nı. Okok: képzések idejének kitolódása, az elsı munkahely megszerzésének bizonytalansága. Értékváltozások: válások számának növekedése hatására az örökké tartó házasságba vetett hit elvesztése, individualizálódás, jelenorientált viselkedés. Jellemzıen a nem vallásosak, a függetlenséget kiemelt értékként kezelık, a szocializáció során nehézségekkel küzdık inkább választják az élettársi közösséget. DE: a köztudatban még mindig házasság mint végsı cél dominál a köztudatban. 6. Mi jellemzi a magyar társadalom háztartások szerinti összetételét, és melyek a második VH utáni leglényegesebb tendenciák? Háztartásnagyság alakulása: II. József idején: 5,28 fı/háztartás., 1960: 3,1., 1970: 2,96., 1980: 2,79., 1990: 2,6. 1990-ben: 3 millió 890 ezer háztartásból: 19,2 % ( 2 millió ember) több rokon családmag együttélése (többgenerációs együttélés), ez a háztartások 12 %-a. Nyugat-Európával és Észak- Amerikával összehasonlítva nálunk a legnagyobb ez a kiterjesztett és többcsaládmagos háztartások aránya. A maradék eloszlása: egy személyes háztartás (özvegy, szingli) ht 24,3 %- a, nép 9,3 %-a, nukleáris család: ht 60 %-a, nép 68,3 %-a. A többi: többszemélyes háztartás, melyben nincs egy család sem, intézeti háztartás. 7. Milyen társadalompolitikai eszközökkel lehet a családokat segíteni feladataik ellátásában? Gyes, Gyed, Szülési szabadság, óvoda, bölcsöde, napközi (jobb szinvonalú), családi pótlék, családsegítı központok, lakáshoz jutás segítése, családi adórendszer, idıs-gondozás, jobb egészségügyi ellátás. 18.fejezet. Vallás Vallás: Durkheim szerint a szent dolgokra vonatkozó hitek és gyakorlatok egységes rendszere. Megkülönböztet profán és szent dolgokat. Profán mindaz, ami az adott társadalomban mindennapos, szokásos. A szent dolgok nem hétköznapiak, meghaladják a közvetlen léttapasztalatot. Egyház: Nagyobb létszámú társadalmi szervezet, a tagság nagyrészt beleszületik, elkülönült és képzett papsága van. Az adott társadalom teljes vagy majdnem teljes népessége hozzátartozik, azáltal az egyház összekapcsolódik az álammal. Szekta :Kisebb létszámú, a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza. Felekezet : Félúton van a szekta és az egyház között. Olyan egyház, amely elfogadta, hogy többvallású társadalomban él, toleráns a többi felekezettel szemben. Függetlenek az államtól, több felekezet él együtt a társadalomban.

Kultusz : Formátlan vallási vagy nem vallási csoportosulás, amely valamely hit vagy rituálé körül alakul ki (satanizmus, boszorkányhit). Új vallási mozgalom : Szekta és kultusz jellegű mozgalom, a vallás fenti tág definíciója szerint tekinthető vallásnak. Fundamentalizmus : Azok a vallási mozgalmak, csoportok, közösségek, amelyek erősen ragaszkodnak néhány leegyszerűsített hittételhez, utóbbiakat hajlamosak ráerőszakolni a tágabb társadalmi környezetükre, a tételektől való eltérést hitetlenségnek, eretnekségnek tekintik. 1.Hat-e a vallás a gazdasági és a társadalmi rendszerre? Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az 1 emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára vonatkozó válaszokat fogalmaz meg (akkor is, ha nem hivatkozik Istenre). Összességében azt mondhatjuk, hogy minden emberi társadalomban volt vallás. Durkheim szerint a társadalom és a vallás elválaszthatatlanok egymástól. A szociológiának elkülönült és intézményes ága a vallásszociológia. A vallásszociológia legalapvetőbb kérdése, hogy mi a vallás szerepe a társadalomban? Durkheim szerint minden társadalomnak szüksége van rituálékra, amelyek a társadalom tagjai számára tudatosítják azokat az értékeket, amelyekre a társadalom együttműködése és integrációja támaszkodik. Berger és Luckmann szerint az ösztönök nem képesek a cselekedetek irányítására. Az embernek viselkedési szabályokat, normákat kell kialakítania a maga számára. A normák, ha nem támasztja alá őket meggyőződés, hogy valamilyen értékekből következnek, akkor gyenge lábakon állnak. Az értékek támaszai az emberi élet végső vagy egzisztenciális kérdéseire adott válaszok. A vallások utóbbiakra kínálnak válaszokat. Ahhoz, hogy az ember az őt körülvevő világban tájékozódni tudjon, valamilyen vallási jellegű elképzelésre, világképre van szüksége. A vallások segítenek az embernek, hogy tájékozódni tudjon a világban, az egész társadalom számára valamilyen közös értelmezési keretet nyújtanak az élet értelméről, az értékekről és a normákról. A vallás elősegíti a társadalmi integrációt, az összetartozás érzését, közösségeket teremt. Marx szerint a vallás a nép ópiuma, a vallás és az egyház mindig a fennálló viszonyok megmaradásában érdekelt erők oldalán áll, azokat szolgálja. Max Weber munkásságának jelentős részét alkotják vallásszociológiai művei, amelyekben a nagy vallások (pl.: hinduizmus, taoizmus) hatását vizsgálta a gazdaságra és a társadalomra. Ezekben azt mutatta ki, hogy ezek nagyon lényegesen befolyásolták, hogy az adott társadalomban milyen gazdasági rendszer alakult ki. Némely vallások hátráltatták, mások elősegítették a modern (kapitalista) gazdaság felé irányuló fejlődést. A vallás a társadalmi változást előremozdító hatóerő lehet. 2. Lehet-e a folytatódó szekularizációs tendenciáról beszélni a világban? A vallásszociológia másik központi elméleti kérdése a szekularizáció. Az első szekularizációs elméletek szerint a gazdasági és társadalmi fejlődéssel, a racionális gondolkodás elterjedésével a vallás fokozatosan elveszti fontosságát, szerepe gyengül, teljesen megszakad az emberek kapcsolata az egyházzal, az egyház befolyása és szerepe a politikában, az oktatásban, az egészségügyi ellátásban fokozatosan megszűnik. Durkheim szerint, ha van olyan igazság, amelyet a történelem vitathatatlanul bizonyít, akkor az az, hogy a vallás a társadalmi életnek egyre kisebb részét öleli át. Max Weber a szekularizáció helyett a világ varázstalanításáról beszélt. Ezen azt értette, hogy a modern társadalmakban teret hódít a vallási magyarázatokkal szemben a környezet, a természet, a társadalom racionális magyarázata. Újabban a szekularizáción nem a vallás és az egyház eltűnését, inkább változását értik. A szekularizáción belül több egymással csak lazán összefüggő folyamatot különböztetnek meg.Ezek a következők: 1. A racionális gondolkodás elterjedése – a vallásos gondolkodásban is erősödött a racionális elem 2. A nem sajátosan vallási feladatok (oktatás, betegápolás) elvégzésének elfüggetlenítésed az egyházaktól. Elősegítheti, hogy az egyházak a vallási igényekre összpontosítsanak. 3. Átalakul az egyházak szervezete, gyengül a hierarchia, erősödik a kis spontán csoportok önállósága és a laikusok szerepe a vallási tevékenységben. Kevéssé valószínű, hogy a szekularizáció a vallás és az egyház elhalásához fog vezetni. Az elmúlt évtizedekben a fejlett országokban olyan új tendenciák jelentkeztek, amelyek megkérdőjelezik a szekularizáció folytatódását. Ilyen a vallásos ébredés egyes országokban (Egyesült Államokban), a fundamentalizmus megerősödése, továbbá az új vallási mozgalmak megjelenése. 3. Mivel lehet a vallásosság változásait magyarázni Magyarországon? 1949. évi népszámlálás volt az utolsó, amikor a felekezeti hovatartozást kérdezték. 1992 végén a KSH mobilitásfelvétel keretében adatot gyűjtött arról, hogy a megkérdezetteket milyen felekezetben keresztelték meg. 1930-tól 1949-ig a leglényegesebb változás az izraeliták számának nagyfokú csökkenése a II. világháború alatti holokauszt és a kivándorlás miatt. Az evangélikusok számának csökkenése összefügghet a német anyanyelvűek kitelepítése, szlovákok egy részének áttelepülése Szlovákiába. 1949-től 1992-ig a leglényegesebb változás a felekezeteken kívüliek számának a növekedése. A Tömegkommunikációs Központ 1972 óta rendszeresen feltette a kérdést. „Vallásos ember-e Ön?” 1972-ben magas (46%) Folyamatos csökkenés : 1978-ban (36%) 1990-ben (51%) A KSH 1992. évi felvételéből a vallásgyakorlás módjára vonatkozó adatokat találunk. A reformátusok körében látszik a legelőrehaladottabbnak a vallástól való elfordulás, szekularizáció. Visszaszorult a régi, „népegyházi vallásosság”, amelyben a fiatalok nagy része szinte természetesen került kapcsolatba az egyházzal. 4. Hogyan jellemezhetjük a maguk módján vallásosak csoportját?

Tompa Miklós a vallásosság mértékét vizsgálta 1980-tól. A megkérdezettek 5 alternatív válaszlehetőség közül választhattak. Maguk módján vallásosak: 1980-ban 40,9% 1985-ben 44,8% 1990-ben 49,4% A magyar társadalom felnőtt tagjainak egy viszonylag kicsi, de növekvő része vallásos abban a szigorú értelemben, hogy az egyház tanításait követi és rendszeresen jár templomba. 70-80% ezek között helyezkedik el, részben közömbös, valamilyen laza kötődést mutat az egyházakhoz. 1980. és 1990. között lassú eltoldódás megy végbe a vallásosság irányában. 1990 után nem tapasztalható növekedési tendencia a magukat vallásosnak mondók között. Nagy a társadalomnak az a része, amely a „maga módján vallásos”. 1990 után Magyarországon is megjelentek új vallási mozgalmak. 5. Milyen összefüggéseket figyelhetünk meg az iskolai végzettség és a vallásosság között? A katolikus, református, evangélikus és a felekezeteken kívüliek iskolai végzettség szerinti összetétele azt jelzi, hogy leginkább a magas iskolai végzettségűek között találunk felekezeten kívülieket. A három felekezet közül az evangélikusok iskolai végzettsége volt a legmagasabb. Korábban a vallásosan aránya az átlagosnál nagyobb volt a nők, az idősek és az alacsony iskolai végzettségűek között. 1978 után növekedni kezdett a fiatalok és a magasabb iskolai végzettségűek között. Terjed a passzív-befogadó-fogyasztó típusú vallásossággal szemben az aktív-keresőalkotó típus. Ez összefügg a papok számának csökkenésével, a papok öregedésével.

17. fejezet. Deviáns viselkedés
anómia: = Értékvesztett állapot. Családban és társadalomban az anómia közös normák, közös értékek hiánya, melynek következtében az ember nem tudja, mihez tartsa magát, mire számíthat. A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómia‐elméletek. Ezek magyarázzák ugyanis a makrotársadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviáns viselkedés gyakoriságát. Egyben ezek azok az elméletek, amelyek a legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a személetet, hogy a deviáns viselkedésnek közös gyökereik vannak. deviáns viselkedés: Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalom elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek. elidegenedés: Az anómához hasonló fogalom az elidegenedés. E fogalmat Marx óta nagyon sokféle értelemben használták a szociológiában. A marxizmustól távol álló elidegenedési fogalom Seeman (1959) kidolgozása alapján, melynek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül a munkanélküliség. alkoholizmus: Az alkohol rendszeres, mértéktelen, hozzászokás‐szerű fogyasztásából eredő, testi és lelki károsodásokkal járó állapot, amely az alkoholfogyasztásról való leszokás képtelenségével társul. Alkoholista az, akinél már kialakult az ún. dependendencia (függőség), és ivásán nem tud uralkodni. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiknek mindennap szeszesitalt kell fogyasztaniuk. A másik csoportba tartozók csupán nem képesek megállni a teljes lerészegedésig, általában hetente‐kéthetente hétvégén, de náluk olyan is előfordul, hogy hónapokig nem isznak egy csepp alkoholt sem, aztán pedig napokig ittasak. epidemiológiai felvétel: A kábítószer –fogyasztók mérésénél problémák merültek fel. Bizonytalan a kábítószer‐ fogyasztó definíciója, mivel sokféle, különféle veszélyességű kábítószer létezik (például léteznek gyógyszer‐ dependenciák), és nagyon eltérő gyakorisággal és mennyiségben fordul elő kábítószer‐fogyasztás. Becslési módszerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, többek között azért sem, mert az összes fogyasztásról semmi adat sincsen. A lakosság megkérdezésén alapuló epidemiológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében. kábítószer: Olyan kémiai méreg, amely az egészségre nagyon ártalmas, a teljes szervezetet, főként a központi idegrendszert károsítja. A személy külső és belső leépüléséhez, személyiségének elnyomorodásához és halálhoz vezet. A szervezetbe kerülve eufóriát, színes álmokat, csapongó gondolatokat, hallucinációt, érzékcsalódásokat, látási zavarokat, koncentrációs zavarokat, szív‐ és érproblémákat, agylágyulást és légzési zavarokat idéz elő. minősítés: Az 1960‐as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az ún. minősítés vagy címkézési (labelling) elmélet (Becker 1963, Lemert 1967). Ezen elmélet szerint nem magán viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrség, bíróság, pszichiátriai intézmények) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül‐ e. viktimológiai felvétel: Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedését felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek‐e elellene egy meghatározott időn belül (például múlt évben) bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik vitkimológiai felvételnek. életprevencia‐ érték A drogfogyasztás életprevalencia‐értéke azok arányát mutatja, akik életük során fogyasztottak már valaha valamilyen drogot. Ezt értelmezhetjük a tiltott és legális drogok tartományára, vagy valamilyen konkrét szerre vonatkozóan, ennek megfelelően használjuk a tiltott illetve a legális szerek életprevalalencia értéke, valamint pl. a marihuána életprevalenciája kifejezéseket. Ez a legáltalánosabb mutató. Emellett megkülönböztetünk éves és havi prevalencia értékeket is, ami már az aktuálisabb ‐ előző évi, illetve a kérdezést megelőző hónapra vonatkozó ‐ fogyasztási arányokat jelzi.

Vitakérdések 1. Milyen szerepe lehet a magyar kultúra sajátosságainak az öngyilkosság, az alkoholizmus és bizonyos mentális zavarok gyakoriságában Magyarországon? A magyarországi empirikus devianciakutatások kimutatták, hogy az alkoholisták szülei között, és még inkább a baráti‐munkatársi környezetben gyakran ittak. Vannak adatok az öngyilkosságok családi halmozódásáról is. A legismertebb példa: Teleki László, Teleki Pál és Teleki Géza: mindhárman öngyilkosság következtében hunytak el. Teleki Pál utalt is távolabbi rokonának, Teleki Lászlónak öngyilkosságára, mint bizonyos esetekben követendő példa. Hasonló példamechanizmusok minden valószínűség szerint érvényesülnek sok átlagos helyzetű magyar családban is. Elég arra utalnunk, hogy a XIX. és XX. században hány, mindenki által nagyra becsült politikus és alkotó művész vetett véget életének (Széchenyi István, József Attila, stb.). Így az öngyilkossághoz többé‐kevésbé kimondottan a hősiesség képzete kapcsolódik. Az önkéntes halál azonban a munkásság és parasztság kultúrájában – a környezetben megismert példák hatására – szintén elfogadható bizonyos esetekben, sőt talán követendő megoldásként szerepel. Feltételezhetjük tehát, hogy a „meghívott halál” a magyar társadalom kultúrájában a szorongástól való menekülés lehetséges útjaként jelenik meg. Az ivás még inkább elfogadott, sőt inkább kötelező viselkedés a társadalomban. Az iskolákban elsajátított kultúra is elkerülhetetlenül közvetíti. Pl.: a Bordalt első számú operánkban, a Bánk bánban, vagy az Egri csillagok filmváltozata (Dobó István lerészegedése). Szinte teljesen elterjedt a magyar társadalomban az a norma is, hogy az élet nagy fordulópontjai, mint az érettségi, diplomaosztó, bevonulás és leszerelés a seregből, mértéktelen ivással illik ünnepelni. Inkább csak hipotézissel lehet azt megfogalmazni, hogy a magyar kultúrában elterjedt viselkedési minta a kétségbeesés, a helyzet reménytelenségének hangsúlyozása, a problémák megoldásáról való lemondás. 2. Milyen szerepe lehet a szocialista rendszer sajátosságainak az említett deviáns viselkedések gyakoriságának növekedésében Magyarországon? A volt szocialista országokban nagy és emelkedő a nem regisztrált alkoholfogyasztás mértéke, ezért az ottani viszonyokat nehéz megítélni. Az összehasonlítások alapján mégis azt feltételezhetjük, hogy a térségben – Horvátország és Szlovénia kivételével – megnövekedett a tömény szesz fogyasztásának aránya, és itt inkább jellemzőek az alkoholfogyasztás kockázatosabb formái, így a gyakori nagyivás és lerészegedés. Az egy főre jutó összes szeszes ital‐fogyasztás a legmagasabb értéket 1980‐ban és 1984‐ben érte el, ezt követően csökkent, illetve a kilencvenes évtizedben változatlan maradt. Az ezredforduló után újabb jelentős növekedés mutatkozik. Összefoglalva: az 1990‐es években az alkoholizmus korábban Magyarországon jellemző terjedése megállt. A szocialista korszakban a viszonylag kis bűnözési mutatókkal rendelkező országok közé tartoztunk, 1990 óta a bűncselekmények, elsősorban a vagyon elleni cselekmények száma nőtt. 3. Van‐ e mai magyar társadalomban anómia‐ és elidegenedésválság, és ha igen, mi annak az oka? Az anómia és elidegenedés szintjének mérését először Hankiss Elemér és munkatársai tettek kísérletet Magyarországon. Négy kérdést, illetve állítást fogalmaztak meg, melyek bekerültek a Magyar Háztartás Panel 1994. évi felvételének kérdőívébe: • azt az érzést, hogy a megkérdezett személy értelmetlennek, céltalannak érzi saját életét •az önértékelés elvesztését • az értékek és normák megrendülését • a jövő perspektívahiányát Mind a négy dimenzióban nagymértékben nőtt 1978‐tól 1990‐ig azoknak a válaszoknak a száma, amelyeket az anómia és az elidegenedés tüneteinek, megnyilvánulásainak tekinthetünk. Anélkül, hogy az anómia és elidegenedés elméleti kérdéseiben a végső szót ki akarnánk mondani, azt megállapíthatjuk, hogy feltételezhető, hogy a magyar társadalomban az elmúlt évtizedekben, legalább 1941 óta, de talán már 1914 óta súlyos anómia‐ és elidegenedésválság alakult ki. A válság okai lehetnek azok a történelmi‐társadalmi megrázkódtatások, a háborús vereségek, az erőszakos, legtöbbször külső hatalmak beavatkozásának hatására végbement rendszerváltozások, amelyek 1918 óta a magyar társadalmat érték. Szerepet játszhat azonban még az 1945 óta végbement gyors, sőt erőteljes iparosodás, a nagy belső vándorlás is, amely bomlasztotta a régi kisközösségek integrációs erejét. Az anómia fogalmát mellőzve egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy ezek a megrázkódtatások és gyors változtatások gyakoribbá tettek bizonyos feszültséghelyzeteket, pl.: családi és életpálya‐konfliktusokat, amelyeket a deviáns viselkedések hátterében kimutattak. 4.Kell-e különböző deviáns viselkedésének gyakoriságának csökkentése érdekében valamit tenni , és ha igen, mit lehet? Minden társadalomnak együtt kell élnie bizonyos mennyiségű devianciával, mert a teljes konformitásra való törekvés minden bizonnyal elfojtja az újításra való készséget, és ezáltal gátolja a fejlődést. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert politikusok és állampolgárok egy része is hajlamos arra, hogy a deviáns viselkedések tényével szembekerülve a szigorú elnyomást kívánja alkalmazni. Jellemző ebből a szempontból, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nem törölték el a halálbüntetést. A halálbüntetés bűnözéstől elrettentő hatását sok külföldi vizsgálat cáfolta, vagy legalábbis nem igazolta, tehát a súlyos bűnözés prevenciójaként végrehajtott kivégzések nem indokolhatóak. A kisebb súlyosságú bűncselekmények elkövetésétől is inkább a „lebukás” kockázata, mint a várható büntetés a visszatartó.

5. Milyen tényezők játszhatnak szerepet a százezer főre jutó, öngyilkosságok országok szerinti rangsorának megváltoztatásában, az eltérő tendenciák alakulásában? Noha az eddigi elemzések nem tudtak átfogó, minden országra érvényes és minden szempontból kielégítő magyarázatot adni az öngyilkossági arányokban előállt, történeti léptékben is példátlan fordulatra, részösszefüggéseket sikerült feltárniuk. Az összes volt szocialista országot és szovjet tagköztársaságot vizsgáló Makinen szerint a legérzékenyebb indikátornak a társadalmi szinten mért stressz, a társadalmi dezintegráltság és az alkoholfogyasztást mértékének változása tekinthető, bár a legutóbbiról feltételezhető, hogy közvetítő szerepet játszik. A demokratizálódás következményeit és a gazdasági helyzet alakulását leíró változók hatása nem bizonyult szignifikánsnak. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az egyes országcsoportokra, illetve országokra vonatkozó magyarázó sémák eltérnek, ami mind az öngyilkosságok szintjét, mind pedig a változások irányát és mértékét tekintve országspecifikus, kulturális tényezők jelentőségére hívja fel a figyelmet. Moksony magyarországi vizsgálatai is a kulturális faktorok jelentőségére figyelmeztet. A délkelet‐ magyarországi születési hely, az ott szocializált kulturális minták szignifikánsan növelik az öngyilkossági kockázatokat (Moksoly 2003). A kedvező hazai tendenciákat illetően azt kell még megjegyeznünk, hogy ezt többen is elsősorban a korábbi frusztrált helyzeteket feloldó demokratizálódással magyarázzák, de felvetődik a depresszió hatékonyabb gyógyszeres kezelésének pozitív hatása is. 6. Mi jellemzi a magyarországi kábítószer‐ fogyasztást? Milyen ismérvek jellemzik a leginkább veszélyeztetett csoportokat? A kábítószer‐fogyasztás az utolsó évtizedekben megjelent a magyar társadalomban, de jelenleg még nem lehet arról beszélni, hogy járványszerűen terjedne. Ennek gátat vet egyebek között az is, hogy Magyarországon nagyon szűk a fizetőképes kereslet a nemzetközi kábítószer‐kereskedelemben szerepet játszó kemény drogok iránt. Magyarország 1995‐től kapcsolódott be a fiatalokra koncentrálódó európai ESPAD‐vizsgálatokba (European School Survey Project on Alcohol and other Drugs), és azóta vannak részletes adataink a fiatalok kábítószer‐ és alkoholfogyasztásáról. Ezen felmérések alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a tiltott szerek fogyasztása a kilencvenes évtized második felében kezdett gyors növekedésbe. Terjedése az ezredforduló után is folytatódott: az életprevencia‐érték 2003‐ban már 30% magasabb, mint 1999‐ben volt. Valamennyi rendszerváltó országra elmondható, hogy a kábítószer‐fogyasztás a fiatalok körében terjedőben van. Ugyanakkor – az elmúlt évtizedben bekövetkezett jelentős növekedés ellenére – Magyarország Európa azon országai közé tartozik, ahol ma is alacsony a fogyasztási arány.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->