A székelyek eredetéről és ősi hitvilágáról

Jelen tanulmány kettős céllal íródott: a székelyek eredetéről alkotott véleményem

rövid ismertetése mellett1 ősi hitvilágunk eredetéről és jellegzetes elemeiről, valamint a
kereszténység felvételének körülményeiről is szeretnék áttekintést nyújtani.

A székelyek eredetéről
A székelység eredetét a frank birodalom határvidékén (Sabaria és Carnuntum között)
805-ben megtelepedő keresztény Tódor (Theodorus) capcan népével hoztam összefüggésbe,
mely korábban Dalmácia területén, a horvátok szomszédságában élhetett. Ideköltözésükre a
szlávok ellenséges fellépése adott okot (a frank uralom ellen irányuló horvát lázadás),
melynek hátterében Bizánc terület-visszaszerzési törekvése állott.2
A mohamedán írásos források „bolgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek”-ről tudósítanak,3
Bíborbanszületett Konstantin pedig név szerint is említi a zachlumok fejedelmét, Mihályt
(Michael), aki népével a Ragusa (Dubrovnik, Horvátország) és a Neretva-torkolat közötti
Adria-partvidéken, valamint a Neretva mentén élt.4 Anonymus ugyanezzel a „Durazzo
városától a Rácföldig” terjedő területtel kapcsolatban írja le a „Csabamagyarjának nevezett
népet”,5 amely Kézai Simon szerint Csaba vezetésével „Görögországba menekült”.6
Véleményem szerint erre a területre vezethető vissza a nagyszentmiklósi kincs eredete
is, ezzel magyarázható a „balkáni-bizánci provinciális kultúra” hatása, mely a 23 arany
edényből álló fejedelmi készleten megfigyelhető.7 Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy
a nagyszentmiklós-szarvasi körbe tartozó rovásírás kilenc jele teljesen azonos a székely
rovásírás megfelelő betűjével,8 tehát a kettő biztosan kapcsolatban áll egymással, a székely
rovásírás azonban ennek egy későbbi, továbbfejlesztett változata lehet.9
Dalmácia területén a 7. század középső harmadában jelenik meg egy onogur-bolgár
népcsoport, nem sokkal Kuvrat, az Onogur Birodalom megalapítójának halála után.10 Ebben
az időszakban az onogurok három csoportja jelent meg nyugaton, korábbi szálláshelyeiket
1
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, illetve Uő. 2010.
2
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 310-311. Más szemszögből mutatja be ezt a korszakot: SZŐKE Béla
Miklós 2000, 317-320.
3
HKÍF, 35-37. Vö: KMOSKÓ Mihály 1927, 165-170; Uő. 2000, 246, 256.
4
DAI 32-33. MORAVCSIK Gyula 1950, 145-147; HKÍF, 117-118. Vö: KMOSKÓ Mihály 1927, 168-169.
5
ANONYMUS c. 45. Vö: DAI 30. Moravcsik Gyula 1950, 140.
6
SRH I, 278, cap. 20.
7
BÁLINT Csanád 2002, 70-74.
8
RÓNA-TAS András 2002, 127. Vö: VÉKONY Gábor 1985, 153-166; Uő. 2004, 159-165.
9
A kérdéskör tanulságainak rövid összefoglalása: MAKKAY János 2005, 30-37.
10
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 320-321.
1
pedig Harmatta János szerint a magyar „Hét törzs” foglalta el, ami azt jelenti, hogy az
ősmagyar törzsek már a 7. század végétől Etelközben éltek. Ezen véleményét Theophanes és
Nikephoros munkáira alapozza, akiknél a „Hét törzs” annak a népnek a neveként szerepel,
mely a Kárpát-medencei avarok keleti határaira telepedett le, úgy, hogy a Dunától délre eső
területekre költöző Asparuch bolgár csoportjának védelmet nyújtson.11
Hozzátenném, hogy al-Maszúdi (al-Mascūdī) és al-Bakri (al-Bakrī) is említi „a »hét
ország« nevű nemzet”-et a Kaukázus és a Fekete-tenger között élő kusánok (Kašak)
szomszédságában, a Fekete tenger északi partvidékén.12 A „Hepta geneai” (hét nemzetség)
kifejezés Bíborbanszületett Konstantinnál is szerepel a magyarok hét törzsével kapcsolatban,
összefüggést sejtetve a fehér hunok görögös hephthal nevével.13
A bolgárok az 5. század második felében jelentek meg a Fekete-tengertől északkeletre
eső területeken.14 Birodalmuk kialakulásában részt vettek az Attila halála után a Kárpát-
medencéből ide visszahúzódó hunok, a Volga torkolatvidékén, illetve a Káspi-tenger észak-
keleti partvidékén élő ogurok, valamint a Balkh vidékéről érkező bolgárok (balkárok), vagyis
az onogurok, és más, kisebb népcsoportok is.15 506 után a szabirok uralma alá kerülnek, majd
az 560-as években a türkök elől menekülő heftaliták is ide érkeznek a menekülő uarhun
vezetőréteggel és a csatlakozott zsuan-zsuanok csoportjával együtt.16 Megjelenésüket a Volga-
Káma vidék régészeti emlékanyagában az ún. nevolinói műveltség tükrözi, mely valamilyen
módon a Kárpát-medencei „griffes-indás” néppel áll kapcsolatban.17 Ezt a kapcsolatot
támasztja alá Theophylactusnak a var és a chunni nemzetségekre vonatkozó adata is.18
557 decembere és 558 februárja között, a türk-szászánida szövetség létrejötte után „az
avaroknak mondott hunok”, vagyis a heftaliták követsége Konstantinápolyban jelent meg.19
562-re már az összes népet egyesítették a Volga északi vidékétől az Al-Dunáig (berszel,
szabir, onogur, utrigur és kutrigur), és a Bizánci Birodalomba való bebocsátásukat kérték,
végül a gepidák legyőzése után 568-ban a Kárpát-medencében telepedtek meg.

11
HARMATTA János 1998, 143; Uő. 2001, 6-7 (http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01-1/harmatta.htm). Vö:
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213-215, 223.
12
KMOSKÓ Mihály 2000, 181. és 239.
13
ARADI Éva 2008b, 200.
14
CZEGLÉDY Károly 1969, 58-60. A népnév balkar változata Balkh (Bactra) nevére vezethető vissza, mely
korábban a kusánok, majd a kidariták fővárosa volt.
15
CZEGLÉDY Károly 1969, 55-60; NÉMETH Gyula 1991, 119, 129. Vö: ARADI Éva 2008b, 197, 201;
KARATAY, Osman 2009 (http://hrcak.srce.hr/file/62858).
16
ARADI Éva 2008a, 27; VÁSÁRY István 1993, 64-66.
17
Egyértelműnek látta: LÁSZLÓ Gyula 1970, 163.
18
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998,14-15; PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 325-327.
19
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 17.
2
 563-ban egy Askéltur (magyarul: „Askél úr”, esetleg „A Skél úr”) nevű herméchión
(vörös hun) királyról hallunk Theophanestől,20 akinek népe az óceán közelében él,21 és aki a
türkökkel köt szövetséget.22 Személyét Stembischagan nyugati türk kagánnal (552?-576)
azonosítottam, aki Istämi és Silziboulos néven is szerepel a korabeli forrásokban.23
Egy 651-es eseménnyel összefüggésben a kínai forrásokban is megjelenik az „Äskäl
kül irgin” nyugati türk törzsfő,24 akinek néhány évvel később „Sikil kül ǰigin” alakban adják
meg a nevét.25 Miután a Keleti Türk Birodalom 659-ben Kínával szemben elbukik, a nyugati
türk törzsszövetség is felbomlik. Az Äskilok három törzse ekkor a karlukokhoz csatlakozik,
akiket bġskl törzseknek is neveznek, amit Baγa Sikil-nek („úr székely”-nek) értelmezhetünk.
Később Toharisztánban hoznak létre önálló államalakulatot, ahol egy Sz.kl.kand vagy
.szk.lkand helynév őrzi az emléküket.26 A 9. században egy részük a volgai bolgároknál tűnik
fel (eszegel-bolgárok), másik részük pedig az alánok között (duhsz-ászok és tuval-ászok).27
A fehér hunok „Ephtal” neve eredeti kiejtése szerint ugyancsak „Askal” lehetett,
melynek jelentése türk nyelven „asyg al”, magyarul: „Ászok szövetsége”.28 Ez pedig arra a
szövetségre utalhat, mely még Kr. e. 130 körül alakult meg, a „királyi” szkíták Skilur(os)
nevű királyával az élen,29 Kr. e. 128-ra megbuktatva a Gréko-Baktriai államot. Strabon
szerint: „E nomádok közül legismertebbek azok, akik a hellénektől elvették Baktrianét, az
asiosok [ászok], a pasianosok [besenyők], a tokharosok [heftaliták] és a sakaraulosok [királyi
szkíták, vagy szaka urak], akik az Iaxartés [Szir-darja] túlsó partjáról törnek előre...”30
Strabontól azt is megtudjuk, hogy a Fekete-tenger északi partvidékén a Kr. e. 1. és a
Kr. u. 1. század eleje között négy szarmata csoportot élt:31 a Don és a Dnyeper között a
roxolánok, a Dnyepertől nyugatra az urgosok,32 a királyi szkíták, végül a szarmata jazigok

20
Im, 26.
21
Ezt a népcsoportot nevezték korábban kidaritának; országukat 486-ban semmisítették meg a heftaliták egy
szászánidákkal közös támadás során, lásd: ARADI Éva 2008a, 16-17; ARADI Éva 2008b, 197-200.
22
Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 77-79, 96.
23
Vö: DOBROVITS Mihály 2004.
24
LIGETI Lajos 1986, 329-331; RÓNA-TAS András 1997, 187; KRISTÓ Gyula 2005, 27-31; VÁSÁRY István
1993, 72.
25
HARMATTA János 1998, 142 (Irodalomjegyzékkel).
26
ZIMONYI István 1990, 48.
27
Utóbbiak emlékét a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor mondája is megőrizte, lásd: PUSKÁS-
KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 324 (Irodalomjegyzékkel).
28
Részletesen kifejtette: MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995, 82
(http://s155239215.onlinehome.us/turkic/32WritingHuns/Diggiz3En.htm).
29
Vö: HARMATTA János 1970, 32 (http://www.kroraina.com/sarm/jh/). Erre a Skilur(os) névre vezette vissza a
székely népnév eredetét: VÉKONY Gábor 2005, 170.
30
STRABON XI, 8.2; FÖLDY József 1977, 543.
31
STRABON VII, 3.17; FÖLDY József 1977, 323.
32
Priskosnál urogok, vagy ogurok (magyarul: „úr ogok” vagy „og urak”).
3
(ászok); utóbbiak Kr. e. 16 körül a Kárpát-medencében, a Duna bal partján jelentek meg.33
A szanszkrit Agni purána („Tűz története”), mely az indiai nemzetségek származás-
történetét mutatja be, azt állítja, hogy a rádzsputok („királyfiak”) a szkítáktól származnak,
azon belül is egyik águk a jüecsi eredetű kusánoktól (Hold fiai), másik águk pedig a szaka
eredetű kidaritáktól (Nap fiai), így ők a Nap és a Hold fiai. Tőlük származott Anga, vagy más
helyen Ong nemzetsége, és a tartomány is Anga volt, mely Tibet egy részén és Kína nyugati
határvidékén terült el.34 Ez az Ong nemzetség pedig szerintem nem más, mint az On(o)gurok,
magyarul ők az Ong urak népe, a királyi szkíták, vagy szaka urak: a székelyek!
Az sem véletlen, hogy „griffes-indásnak” hívjuk a késő-avar népességet, hiszen a griff
nem más, mint a szkíták szent „madara”,35 a mennyei madár, a szkíta szakrális királyság
jelképe. A griff-ábrázolások már a legkorábbi altáji szaka királysírokban is jelen vannak, és
végigkísérik a királyi szkíták, vagyis a székelyek útját a Kárpát-medencéig.36
Az elterjedt griff-ábrázolások mellett egy másik ősi szkíta motívum, a sárkány is
megjelenik az avar korban egy ezüst szíjvég bekarcolt díszeként (Abony, 292. sír). Az
ábrázolás párhuzamát Gróf Péter egy 1. századra keltezett Tillja Tepe-i leletben és a volgai
bolgár területen fekvő, a 8. század második felére keltezhető Bolsije Tigani temető 24.
sírjában találta meg, ahol egy ovális övdíszen pávasárkány (szenmurv) ábrázolás is látható.37

A kora középkori székelység hitvilágáról és szarvas(bika)kultuszáról

A Theodorus capcan népéhez társítható Sopron-kőhidai 9. századi temető jellegzetes
szokása a csonkolt szarvasmarha koponyás temetkezés.38 A 48. sírban talált agancs sótartó
egyik oldalán az életfa felé forduló, rövid félhold alakú szarvas maszkot viselő lovakat
láthatunk, melyhez hasonlót a Tatabánya-síkvölgyi sótartó ábrázolásai között találunk. Az
agancs sótartó használata 10-12. században nyugaton is elterjed, keleti előzményei a Dnyeper-
Szula szögből, valamint a Duna torkolatvidékéről ismertek (Voiny, Ţovnin, Garvăn).39
Bálint Csanád is megjegyezte, hogy a bikakultusz számos török népnél megtalálható,
és a türkökre jellemző, hogy lovat és szarvasmarhát áldoznak a síroknál.40 A „kaukázusi
hunok”-ról azt írta Izrael püspök 681 körül, hogy az égistennek, Tengrinek tűz által lovat
33
HARMATTA János 1970, 41-45. Vö: ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 33-48 (Irodalomjegyzékkel).
34
METCALFE, Charles Theophilus 1982, I, 42; ARADI Éva 2005, 25. A hunok és a qiangok vérszövetségéről
kínai források is írnak: OBRUSÁNSZKY Borbála 2009, 31. A kabuli királyok tibeti származásáról tudósít:
AL-BIRUNI II, 10 (http://www.archive.org/details/alberunisindiaac00biruiala).
35
ARADI Éva 2005, 164. Vö.: BÁLINT Csanád 2002, 76.
36
Részletesen tárgyalja: HORVÁTH Izabella 1992.
37
GRÓF Péter 1984-1985, 325 (Irodalomjegyzékkel).
38
TÖRÖK Gyula 1973, 54. A temető elemzése: SZŐKE Béla Miklós 2000.
39
TÖRÖK Gyula 1973, 58-59 (Irodalomjegyzékkel).
40
BÁLINT Csanád 1975, 58-59.
4
áldoznak.41 Róna-Tas András szerint lehetséges, hogy a sírokba az elégetett állatrészekből
félretett csontokat és bőrt helyezték el.42
Az ököráldozás szokását a perzsa Firdausi (Firdawsī) is feldolgozta a Királyok könyve
(Šahname) című eposzában. A történet szerint egy égig érő magas hegyen élt egy szörnyeteg
(pávasárkány), melynek a szomszédos város lakói minden éjjel öt ökröt vittek az életükért
cserébe. Egyszer aztán az emberek kitalálták, hogy lenyúzzák, és a fejükhöz varrják az ökrök
bőrét, naftával és méreggel itatva azt át, így indulva a biztos halálba. Amikor a szörny felfalta
őket, kínok között vergődött, míg bajtársaik nyílzáporral el nem pusztították.43
A 10. század közepére tehető al-Bakri azon tudósítása, mely szerintem a Dunántúlon
élő székelyekre (al-Unqalus) vonatkozik.44 Al-Himyarinál (al-Himyārī) fennmaradt a
szövegrész bővített változata, amelyben a hitvilágukról és tűzkultuszukról is szó esik:45
„Ők egy olyan nép, amelynek a magasságos Istenen kívül nincs más istensége. Az ég
Urában hisznek, és ő az egyetlen Hatalmasság. Kerülik a disznóhúsevést, és (felajánlást
tesznek) áldozatokat mutatnak be. Ha valamelyikőjük elé étel kerül, tüzet gyújt, majd kenyere
és étele legjavát megragadva a tűzbe veti, legkedveltebb patrónusai nevét mondva. Hisznek
abban, hogy a füst az égbe felszáll, és a hatalmas és magasztos Isten előtt a halott részére
raktározódik el, hogy ezáltal őt Isten előnybe részesítse.”
A magyarok tűzimádatát megemlíti Ibn Ruszta (ebn Roste Eṣfahānī) és Gardízi
(Gardīzī) is,46 a türköknél gyakorolt tűzkultuszról pedig egy al-Maszúdinak tulajdonított
forrásműben olvashatunk.47
Az állatáldozás régészeti nyomait a kora Árpád-korban is megtalálták
Békésszentandráson (Szarvas mellett48), ahol egy 11-12. századra keltezhető, Ny-K-i tájolású
koporsós temetkezés közelében egy áldozati gödörben lókoponyát és négy lólábszárcsontot
találtak, mellettük szarvasmarha koponya és lábcsontok feküdtek, a gödör töltelékföldjéből
cserépüst töredékei kerültek elő. Egy másik gödörből őz koponyája és lábszárai kerültek ki.49
Az áldozati ökör egy ősi székely regösénekben is megjelenik (Kénos, Hargita megye –
Kriza János gyűjtése), amelyben az ökör részeit a bőség és a gyarapodás képeivel társítva

41
DASXURANCI, Movses 1961, 160-161.
42
RÓNA-TAS András 1997, 288.
43
FIRDAUSZI 1959, 272-274.
44
KMOSKÓ Mihály 2000, 256-258; PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 311.
45
ZIMONYI István 2001, 91.
46
HKÍF 34, illetve 38.
47
KMOSKÓ Mihály 2000, 227.
48
Itt került elő a híres rovásírásos csont tűtartó, melynek türk (RÓNA-TAS András 1985) és magyar nyelvű
olvasata is létezik (VÉKONY Gábor 1985, 153-166; Uő., 2004, 159-165).
49
BÁLINT Csanád 1970, 38-39.
5
sorolják fel.50 A hagyomány szerint karácsony másnapjának reggelén vörösre festett faragott
ökröket cipeltek házról házra.51 A télközépi regölés dunántúli változataiban a
„csodafiúszarvas” alakja jelenik meg, melynek szarvain gyertyák égnek, más változatban a
holdat, a napot és a csillagokat viseli testén.52
Talán az sem teljesen véletlen, hogy a székelyeknél maradt fenn az „ökörsütés”, mint a
királynak különleges alkalmakkor (a király koronázása, lakodalma és első fia születésekor)
adott önkéntes ajándék, mintegy a királynak felajánlott „szarvasmarha áldozat”.53

A szarvas(bika)kultusz eredetéről
Mai tudásunk szerint a szarvasmarha tiszteletének kialakulása az anyaistennőéhez
kapcsolódik, és annak szerves részeként jelent meg az újkőkor időszakában.54 Çatal Hüyük
számos szentélyében találtak őstulok-koponyákat, vagy azok agyagból készült másolatait, és
rengeteg bikafejes freskót is. Az egyik ábrázoláson a Nagy Istennőt (Magna Mater) láthatjuk,
amint éppen megszüli a bikát – a Fiuistent.55 Az újkőkor végén (a Kr. e. 5. évezred második
felében) a Kárpát-medencében is megtaláljuk a bika-kultuszra és az anyaistennő tiszteletére
utaló agyag kisplasztikákat az Erősd-kultúra régészeti hagyatékában.56 A kultusz jellegzetes
szentélyei pedig már a korábbi, Precucuteni időszakban is jelen vannak.57
A Kr. e. 3000–2000 közötti időszakra keltezhető anatóliai Alaca Hüyük hatti
királysírjaiban különféle edények és fegyverek mellett díszes napkorongok, koszorús
szarvasok és bikák, valamint más témákat ábrázoló szobrocskák is voltak. Ugyanitt a hettita
kori (Kr. e. 1800–1200) fallal körülvett település kaputornyának reliefjén a király és királyné
egy bika előtt mutat be áldozatot a viharistennek.58 A magukat „Hatti ország fiai”-nak nevező
nép legfőbb istenei a napistennő, Wurusemu és a viharisten, Taru, az „Ég Királya”, akinek
szent állata a bika, mely az oltárokon sokszor magát az istenséget is megszemélyesítette.59

50
Az 1863-as kiadás alapján újraközölte MÓSER Zoltán 2005, 56-57.
51
Im, 57.
52
Im, 58; DÖMÖTÖR Tekla 1978, 12-13.
53
SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos 1927, 36.
54
A bikakultusz kialakulásáról és korai előfordulásairól: RÓNAI PÉTER 2008. Az anyaistennő ábrázolása már
35.000 évvel ezelőtt megjelent Eurázsiában (Hohler Fels-i vénusz,
http://en.wikipedia.org/wiki/Venus_of_Hohle_Fels); a 25.000 éves lausseli vénusz bölényszarvat tart kezében
(http://en.wikipedia.org/wiki/Venus_of_Laussel).
55
A falakon ábrázolt bikák egyik érdekessége, hogy mindegyik a városbol is látható Taurushegy felé néz, lásd:
RÓNAI PÉTER 2008, 120-121 (Irodalomjegyzékkel).
56
SZTÁNCSUJ Sándor József 2007, Uő. 2009 (Irodalomjegyzékkel).
57
LAZAROVICI, Gheorghe – LAZAROVICI, Magda 2008 (Irodalomjegyzékkel).
58
WOOLEY Leonard 1961, 121-153. (http://www.noteaccess.com/Texts/Woolley/6.htm);
http://en.wikipedia.org/wiki/Alaca_H%C3%B6y%C3%BCk
59
MÉSZÁROS Ernő 2006, 1238 (http://www.matud.iif.hu/06okt/12.html).
6
 A hettita birodalom az ún. tengeri népek támadása idején bomlott fel, akik között
egyiptomi feliratok a Ta-ru-sa (Tursha) népnév mellett a Sa-k(a)-ru-su (Sheklesh) népet is
említik, ez utóbbiak később Szicília névadói lesznek.60 Véleményem szerint ebben láthatjuk a
szakák (szikulok) első említését az írásos forrásokban.61 A tengeri népek támadását követően
költözik a Balkánról Anatólia területére a fríg nép. Saját nevük brüg, a görögök phrügöknek,
az akkádok muskiknak nevezték őket. Birodalmuk fővárosa a Kr. e. 8. században Gordion
volt, melyet Kr. e. 690 körül a kimmerek támadása pusztított el. Vallásuk főistene a lovas
istenatya, Szabaziosz (Saba-zios = Saba dyeus, Saba isten); ábrázolásain egyszerre jelenik
meg a ló és a bikafej (a Bostonban őrzött szobrán a lova egyik lába egy bika fejére lép). Az
istenek anyjának, a föld istennőjének neve Matar Kubileya („Kübele Anya”, Cybele).62
Egyiptom hitvilága Kr. e. 2900 körül formálódott ki, élén Ámon-Ré, a nap-, bika- és
termékenységisten alakjával. Számos anya- és égistennőt ábrázoltak tehén formájában, mint
például Mehet-Weret (a Nagy Áradás), vagy Hesat (Anubis anyja). A bikaistenek a hatalom
és nemzőképesség jelképei, közülük Ápisz és Mnévisz a legismertebbek, mindkettőt
Napkoronggal ábrázolták a szarvai között.63
A minószi Kréta civilizációja már Kr. e. 2500 körül magas szintre emelkedett.
Királyaik, a minószok koronaképpen viselték a bika szarvát, melynek stilizált megjelenítését
„szentelő szarvak”-nak nevezték. A bikák a halotti áldozatban játszottak kulcsszerepet, mindig
egy pár bikát áldoztak fel: egy sötét és egy világos állatot.64 Sajátos hagyományuk volt a
bikaugrás ünnepe is. A Kr. e. 1900 körül épített knósszoszi palota tróntermének vörösre festett
falait liliomos mezőben egymással szemben álló griffek ékesítik,65 ami azért érdekes, mert ez
a mitikus madár a szkíta szakrális királyság jelképe is.
A görögség a krétai vallás alapján alkotta meg Minotaurosz mitoszát, így vált Zeusz az
ég, a nap es a vihar istenévé. Zeuszon kívül Dionüszosz alakja fonódik össze a bikával, mint
termékenység-szimbólummal, de kapcsolatot feltételezhetünk Apollón és a bikaisten között
60
BIERLING, Neal 1992, 45-46 (http://www.phoenixdatasystems.com/goliath/c3/c3a.htm).
61
Legközelebb a Kr. e. 7. században bukkannak fel az írásos forrásokban Askuzai néven, lásd: PUSKÁS-
KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 330.
62
Kübelé szardiszi szentélyét említi: HERODOTUS 5.102; MURAKÖZY Gyula 1989, 390. Azt is leírja, hogy a
szkíta Anakharszisz küzikoszi módra áldozatot mutatott be az istenanyának, ezért társai megölték őt:
HERODOTUS 4.76; MURAKÖZY Gyula 1989, 293. Lásd továbbá: BURKERT, Walter 1982, 102-105;
HAHN István 1980, 50; HUNYADI László 1995, 52; http://en.wikipedia.org/wiki/Cybele;
http://en.wikipedia.org/wiki/Sabazios. Érdekességként megemlíteném, hogy a szlovéniai „kurentovanje”
(busójárás) szokását Cybele-Attis kultuszára vezette vissza: CIGLENEČKI, Slavko 1999 (http://sms.zrc-
sazu.si/En/SMS2/Ciglen2.html).
63
RÓNAI PÉTER 2008, 124; HUNYADI László 1995, 34-35; HAHN István 1980, 71-75.
64
A Földközi-tenger bikához kapcsolódó kultuszairól: ATHANASSOPOULOU, Sappho – TZEDAKIS, Yannis
2003.
65
A knósszoszi palotáról: WARREN, Peter 1998.
7
is.66 „Letöri a szarvát” eredetileg azt jelentette, hogy megfosztja a hatalmától – a görög
mitológiában Akhelóosz folyamistennek Héraklész törte le a szarvát.
Mezopotámiában már a Kr. e. 6. évezredtől kimutatható a Nagy Istennő tisztelete. A
bikafej-amulettek és a Tell Aswad-i ökörkoponya is a bika kultikus tiszteletét jelzi. A félig
bika – félig ember „szörnyek” ábrázolásai a Kr. e. 3. évezred elején bukkannak fel. A sumér
és akkád civilizációkban GUD.AN.NA a Menny Bikája, vagy az Ég Bikája. A bika több
istenség jelképállata: Nanna/Sziné, a holdistené, akit az ég ifjú bikája néven is tiszteltek,
Iskur/Adadé, a viharistené, sőt Utu/Samassal, a napistennel is kapcsolatban állt. Babiloniában
Marduk védelmező lénye az emberfejű (olykor szárnyas) bika. Marduk nevének lehetséges
értelme Amar-Utuk, „A nap(isten) bikaborja”.67 Szarvakkal díszített koronával a fején
ábrázolták Narám-Szín-t (Narām-Sîn) is, az Akkád Birodalom negyedik uralkodóját, miután
az istenek fiából istenkirállyá lépett elő.68
Sumér (saját nyelvükön: KI-EN-GIR, "Fényúr országa") vallásának központi alakjai
Inanna (akkád Istár) és Dumuzi (akkád Tammúz). Kettejük szerelme és násza az élet
folytonosságának biztosítéka, az emberi közösség létének alapja.69 Ehhez hasonló a kánaánita
hitvilágban Anat és Baál kapcsolata, utóbbi szintén viharisten, akinek erejét a zivatarban,
villámlásban látták megnyilvánulni. Baált általában álló, felemelt jobb kezében fegyvert tartó
férfiként, ritkábban bika alakjában jelenítik meg. Anat alakja idővel Astarte istennővel
azonosult, akit a szerelem, a hold és a termékenység úrnőjének, valamint a tudás anyjának is
neveztek. Az istenek atyja Él, a teremtés ura, a társa pedig Aséra (Asherah) istennő, nászukból
származnak a többi istenek.70
A Baál és Anat című ugariti eposzban a világ teremtője Bika-Él, akinek fia, Baál
átveszi a világ fölötti uralmat. Baál és Anat házasságát az eposz bika és tehén nászaként
ábrázolja. Erre a Bika-Élre vezethető vissza a zsidók Jahvéval azonosított Élje, mégis Baál
lesz az ellenséges bikaisten, akinek kultuszát az aranyborjú bűnös imádásával jellemzik.71
Még a szarvasmarha áldozat leírását is megtaláljuk Ószövetségben,72 ahol azt a törvényt adja

66
RÓNAI PÉTER 2008, 122-123.
67
RÓNAI PÉTER 2008, 123-124; MÉSZÁROS Ernő 2006, 1236-1237; BLACK, Jeremy – GREEN, Anthony
2003, 47-51, 128-129.
68
http://en.wikipedia.org/wiki/Naram-Suen_of_Akkad
69
BLACK, Jeremy – GREEN, Anthony 2003, 156, 169-170; HUNYADI László 1995, 38;
http://en.wikipedia.org/wiki/Inanna; http://en.wikipedia.org/wiki/Tammuz_%28deity%29
70
HUNYADI László 1995, 39-41; HAHN István 1980, 97-98.
71
RÓNAI PÉTER 2008, 125; HAHN István 1980, 101-107.
72
Pásztori-Kupán István jelen kötetben közölt tanulmányában arra utal, hogy a szkíta mitológia egyes elemei
megőrződtek az Ószövetségben; talán ez a szokás is közéjük tartozhat. Tény, hogy hasonló szokást
Egyiptomban is gyakoroltak, lásd: HERODOTUS II.38-41; MURAKÖZY Gyula 1989, 124-125.
8
az Úr Mózesnek és Áronnak, hogy öljenek le egy „veres tehenet, épet, a melyben ne legyen
hiba, a melynek nyakán iga nem volt.” Vérével hintsék meg a gyülekezet sátrait hétszer, aztán
égessék el a tehenet, és a hamvát vigyék a táboron kívül egy tiszta helyre (4 Móz. 19. 1-10).
A szíriai népek körében a Baál-Astarte istenpár mellett a késői ókorban Tammuz
(Adonisz) kultusza vált népszerűvé. Jellegzetes vallásgyakorlatuk az extatikus prófétaság: az
istenek üzenetét révületbe eső látnokok közvetítik a közösség felé. A kőtemplomok mellett
szabadtéri oltárokat is állítottak, de szent hegyeken és ligetekben is mutattak be áldozatokat.73
Irán hitvilágát az Avesztából (Tudás Könyve) ismerjük, központi eleme a nap- és
tűzimádás, a termékenység- és bika-kultusz. A korai, istenekben bővelkedő pantheon központi
alakja Mithrá, a teremtő napisten, a Föld védelmezője és minden élet forrása. A klasszikus kor
perzsa vallásában a fő isten Ahura Mazdá (Ohrmazd), a teremtés ura, az ember megalkotója
és gondviselője. A bika fontos szerepére utal, hogy ez az első állat, amelyet Ahura Mazdá
megteremt. E két istenalak mellett – főleg a pártus korban – Anáhitának, a termékenység
istennőjének kultusza emelkedik ki.74
A Kr. e. 6. században lép fel Zarathusztra, az iráni vallás megújítója. Tanítása
középpontjában a jó és a rossz küzdelme áll. Ahura Mazdá a legfőbb Isten, a teremtő. Két
ikergyermeke Szpenta Majniu („Szent Szellem”), aki mindenben atyja tükörképe, és Ahra
Majniu („Gonosz Szellem”), aki az atyja ellentéte. A tűz az igazság és a becsületesség jelképe
(Asa), az erre való összpontosítást a házi tűzhely lángja, a Nap, vagy a Hold előtti imádkozás
segíti. A tűztemplomban az örökké égő szent tűz oltárát a méd eredetű mágusok őrizték. Ők
készítették a szent italt is, melynek fogyasztása a tűzáldozat kiegészítője, a vallási élet alapja
volt. Isteneiket nem ábrázolták, csak asztrális szimbólumok segítségével idézték fel.75
Az 1-5. századok között a Római Birodalom területén széles körben elterjedt Mithras-
kultuszban a leterített bika teteméből növények nőttek, így a bika a termékenység, az új élet és
a bőség forrásának szimbólumaként jelent meg.76
Kr. e. 2500 – Kr. e. 1700 között az ősi Indus-völgyi műveltség (Harappa civilizáció)
pecsételőin is a bika-jelkép szerepel a leggyakrabban, mezopotámiai hatásra utalva.77 A szarv
nem csak a bika, hanem más állatok fején is megjelenik, mint például tigris, elefánt, vagy
éppen egy szfinx. Két szarva van egy háromarcú, „lótusz-helyzetben” ülő emberi alaknak is,
körülötte vadállatok helyezkednek el. Ezeket az elemeket tartalmazza a később megjelenő
73
LESLIE, Elmer Archibald 1936; BURKERT, Walter 1982, 105-118; HAHN István 1980, 107-111.
74
BOYCE, Mary 1985 (http://www.iranica.com/newsite/articles/unicode/v1f7/v1f7a009.html).
75
HAHN István 1980, 115-125; HUNYADI László 1995, 42-43.
76
LÁSZLÓ Levente 2005.
77
BAKTAY Ervin 1981, 37.
9
Síva-szimbolika is: Jógésvara, „a jóga isteni Mestere”, Pasupati, „az Állatok Ura”, fején a
Hold sarlóját, a bőség jelképét viseli. Hátas állata Nandí, a bika,78 mint Nandísvara, az
ábrázolásokon bikafejű ember alakjában is megjelenik. Felesége, Durgá a „Világanyát”
testesíti meg,79 az Indus-völgyi leletek másik nagyon elterjedt alakját. Az „Anya-istennő”
agyag szobrocskái Észak-Indiában a Kr. e. 4. században is felbukkannak.80
A Rigvédákban a legfőbb isten a harcos Indra, az istenek királya. További istenségek:
Djauszpitar, az Ég-Atya, Prithívi a Föld-anya, Varuna, a vizek ura, Szúrja, a Napisten,
Csandra, a Hold istene, Rudra, a vihar istene, Agni, a Tűz istene, Jama a halál ura, Káma a
vágy és a szerelem istene.81 Az epikus korban alakul ki a szent tehén kultusza, amikor a tehén
az anyaföld jelképévé lesz, megölése pedig nagyon súlyos vétséget jelent.82 Az indo-szkíták
eredetmondájuk szerint a „szent tehén” (Nandini) mellkasából születtek, aki Vasistha és
Kamadhenu (Káma-tehén) lánya volt.83 Az indiai szent tehén kultusza tehát szkíta eredetű!
A proto-szkíta okunyevi kultúrkörben, Dél-Szibériában és az Altáj-Szaján vidékén a
Kr. e. 3. évezredtől kezdődően találkozunk a bika és szarvas ábrázolásokkal, de a szarv
ábrázolása a kőbálványok maszkos emberarcain is megjelenik.84 A kultúrkör motívumai
megjelennek a szkíta állatábrázolásokon, ahol a szarv (agancs) gyakran más állaton, például
lovon (Pazyryk), vagy tigrisen (Tuekta) is feltűnik.85 A lovak szarvassá maszkírozásának
szokása a hun korban is megmarad. Ebben a korban a „szarv” méltóságnévként is szerepel,
mely közvetlenül az uralkodó (danhu, shanyu) után következő országnagyokat jelöli.86
A szkíták vallásáról Herodotus őrzött meg a legtöbb adatot, aki szerint a „szkíták
királyasszonya” Tabiti (akit Hesztiával azonosít), a tűz istennője, a házi tűzhely és a királyi
hatalom védelmezője. A teremtő isten az „Égi atya” (Papaiosz), felesége a „Földanya” (Gé,
görög Gaea, Gaia). A főbb istenségek közé tartozott a napisten (Goitoszürosz), a hadisten
(Arész) és a vizek istene (Thagimaszadasz). Oltárokat és szentélyeket csak Arésznak emeltek
(jelképe a kard), akinek a legtöbb áldozatot mutatták be: juhot, lovat és minden századik
hadifoglyot.87 Idanthürszosz szkíta király vallomása: „Uramnak pedig csupán Zeuszt ismerem

78
Siva és a Nandi bika a 3. századi kusán uralkodó, II. Kanishka érméin is megjelenik.
79
BAKTAY Ervin 1981, 38-39.
80
Im, 39-41.
81
Im, 46-47; HAHN István 1980, 126-132.
82
BAKTAY Ervin 1981, 64.
83
MANI, Vettam 1975, 667 (http://www.archive.org/details/puranicencyclopa00maniuoft).
84
Ezek ismertetője nemrég magyarul is megjelent: LEONT’EV, Nikolaj V. et alii 2009.
85
Az eurázsiai szarvas-kultusz egyértelműen a szkítákhoz és utódnépeikhez köthető: OBRUSÁNSZKY Borbála
2009, 110. Vö: LÁSZLÓ Gyula 1977, 149-170; TAKÁCS György 2002, 80-85; JACOBSON, Ester 1993.
86
Lásd erről részletesen: CSORNAI Katalin 2009, 28-31.
87
HERODOTUS 4.59-63; MURAKÖZY Gyula 1989, 286-288. Lásd még: JACOBSON, Ester 1993, 215-216.
10
el, akitől származom, s Hesztiát, a szküthák királynőjét, más uram nekem nincsen.”88 Strabon
is azt írja a szkíták közé sorolt masszagétákról, hogy csak a napot tartják istenüknek, és
lovakat áldoznak neki.89 A géta véleményem szerint Gé istennő (Földanya) tisztelőjét
jelentheti (mint ahogy az amorita Marduk isten követőjét), a massa jelentése pedig „nagy”.90
Ebben a korban már jelen van a csodaszarvas mítosza is, melyben egy hős, vagy két
testvér üldöz egy csodálatos, szarvas lényt. A szarvas-vadászat ábrázolása a gjunovkai 11.
kurgán lószerszámdíszén maradt ránk (Kr. e. 4. század).91 A mítosz később felbukkan az
európai hunoknál, a magyaroknál, valamint a magar és a hunza törzsek hagyományaiban is.92
Egy Kul-obai (Krím félsziget) szkíta kurgánból előkerült aranylemez domborításon két
férfit ábrázoltak, amint egy bikaszarvból iszik, ezzel örökítve meg szövetségkötésüket.93 Az
ivókürtök gyakoriak a szkíta sztélék ábrázolásain – a harcosok felemelt jobb kezében,94 de
megjelennek a kurgánok leletanyagában is (például Kelermes, Solocha).95 Hasonló, általában
aranyból készült ivókürtök a 7. századi avar fejedelmi sírokban szinte kötelező jelleggel jelen
vannak (például a bócsai szaru ivókürt aranyveretekkel díszítve, ezüstből készült a Szeged-
átokházi és az ozorai, aranyból a kunbábonyi, a Kelegeja-i, a Mala Peresčepino-i és a
nagyszentmiklósi,96 utóbbi mellett bikafejes ivócsanakokat is találunk97), de felbukkannak a
9-10. századi emlékanyagban is (például Černigov98).
A székelység körében fennmaradt szarvas-kultusz99 tehát újkőkori eredetű, mely szkíta
és hun közvetítéssel kerül a sztyeppei lovasnépek hitvilágába. Ez a vallásos világkép már a
Kr. e. 2. évezred elején felismerhető módon megjelenik Bactria és a Kazah sztyeppe területén,
egyértelmű hasonlóságot mutatva az anatóliai vallásos élettel.100 Szoros kapcsolatot tükröznek
a kurgán-temetkezések is, hiszen az altáji szkíta halomsírok (Bashadar, Pazyryk) előképét
szintén Anatóliában (Gordion) találták meg.101

88
HERODOTUS 4.127; MURAKÖZY Gyula 1989, 313.
89
STRABON XI, 8.6; FÖLDY József 1977, 544.
90
Vö: KOTHE, Heinz 1969, 58-59.
91
FODOR István 2006, 12-14.
92
CSÁJI László Koppány 2007, 29-30.
93
A szkíta esküről lásd: HERODOTUS 4.70; MURAKÖZY Gyula 1989, 290. Továbbá Ferenczi Enikő
tanulmányát a jelen kötetben.
94
http://en.wikipedia.org/wiki/Scythian_stelae
95
SCHILTZ, Véronique 2001.
96
GARAM Éva 2002, 82-89, 97-98.
97
A Nautilis kagyló alakját utánzó ivócsanakok eredetét az Indiai-óceán környékére vezette vissza LÁSZLÓ
Gyula –RÁCZ István 1977, 104.
98
Egy sírban két ivókürt isvolt, egyiken a mitikus szarvas-vadászat jelenetével: LÁSZLÓ Gyula 1977, 316-318.
99
LÁSZLÓ Gyula 1967, 13-52; LÁSZLÓ Gyula 1977, 125-170; JACOBSON, Ester 1993; TAKÁCS György
2002, 115-128; FODOR István 2006, 11-26.
100
Lásd például: DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2000, 223-228.
101
MARSADOLOV, Leonid 2000, 247-250. A szerző a kimmerekkel hozta összefüggésbe a temetkezéseket,
11
A szkíta utódnépek hitvilágáról
A szkíta utódnépek hitvilága egy olyan sajátos egyisten-hit, melyben a fő isten
„Tengri-kán” (jelentése: A Szellemek Ura),102 de fontos szerep jut a Nap-atya és a Föld-anya
tisztleletének is.103 Az uralkodót isteni eredetűnek hitték, aki egy személyben volt az istenség
földi képviselője, a földi hatalom birtokosa és a legfontosabb vallási méltóság.104 Erre utal
Sima Qian kínai krónikás egyik feljegyzése is: „A hun Nagy shanyu, Ég és Föld Fia, aki a
Nap és a Hold rendeltetéséből lett fejedelemmé…”105
Az indiai Visnu Purána is tanúsítja, hogy a hunok, mielőtt Baktriába érkeztek, a
mindenség teremtőjének, Tengrikánnak lóáldozatot mutattak be, melynek során a ló vérével
megöntözték a szentnek tartott fát, az „élet fáját”, hogy az égig érjen. 106 Al-Biruni tudósítása
szerint Indiában még a 11. században is gyakorolták a lóáldozatot.107
A kínai buddhista szerzetes, Xuan Zang úti feljegyzéseiben leírta, hogy Zabola
(Kabul) városában Zhunnak (Kshun) nevezték a helybéliek Tianshent (Tengri istent), akinek
arany vagy ezüst kincseket hoznak, és ökröt, lovat, vagy háziállatot áldoznak, hogy kifejezzék
tiszteletüket.108 Az örmény Movses Dasxuranci a Kaukázustól északra élő hunokról leírja,
hogy Tangri han (Tengri kán) mellett, akinek lovakat áldoznak, mint élő áldozatot, a hunok
egy másik istent is tisztelnek, akit Kuar-nak (középperzsa hvar = Nap) hívnak, és akinek az
áldozatait villám sújtja.109
A Napisten (szanszkrit: Surya) ábrázolásain hét ló húzza a Nap szekerét, a radzsasztáni
hindu templomok szobrain mindmáig fennmaradt ez az ábrázolásmód. A Napisten mellett a
heftaliták körében Földanya, a Mátá-dzsi örvendett a legnagyobb tiszteletnek, akit a Hold
jelképezett.110 A Földanya ábrázolása az indo-szkíta kortól kezdődően jelenik meg az indiai
érméken, különböző nevek alatt, mint Athéné (I. Azes érméjén), Artemis Nanaia (Kaniska és
Huviska érméin) vagy Ardoxsho (például Huviska és I. Shaka érméin). Ardoxsho alakja pedig
Ishtar-Astarte és Anahita (Anath) istennőre vezethető vissza.111 Balkh, a kidarita főváros
patrónájának is Anahitát tartják.112 A szászánida Iránban több templomot is emeltek a

valójában fríg eredetűek. Vö: NOSSOV, Konstantin S. 2008, 53-55; DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2000, 224.
102
A vallástörténet ezt tengrizmusnak nevezi, lásd: RÓNA-TAS András 1997, 126-127.
103
ARADI Éva 2005, 164-177. Vö.: OBRUSÁNSZKY Borbála 2009, 117-138.
104
Vö: FODOR István 2004, 16-19 (Irodalomjegyzékkel).
105
OBRUSÁNSZKY Borbála 2009, 122-123.
106
ARADI Éva 2005, 164.
107
AL-BIRUNI II, 139.
108
Im, 389, 397-400; ARADI Éva 2005, 167.
109
DASXURANCI, Movses 1961, 160-161; RÓNA-TAS András 1997, 129.
110
ARADI Éva 2005, 169-170.
111
USTINOVA, Yulia 1999, 84-87; BOYCE, Mary – GRENET, Franz 1991, 187-188.
112
ROSENFIELD, John Max 1967, 87 (Irodalomjegyzékkel).
12
tiszteletére az egykori Pártus Birodalom területén, például Bishâpûr-ban és Kangāvar-ban,113
így a korábbi kultusz továbbélésével számolhatunk. A Földanya, Anahita alakját ismerhetjük
fel a mi Boldogasszonyunkban is, Magyarország védasszonyában (Patrona Hungarie).
A szkíta-szarmata utódnépek hitvilága erőteljes hatást gyakorolt a keleti szlávok
vallására is, akikről Procopius azt írja a 6. században, hogy „…egyetlen istent ismernek,
éspedig a villám okozóját, akit a mindenség egyetlen urának tartanak. Néki marhát és más
áldozati állatokat mutatnak be… Továbbá tisztelik még a folyók isteneit, a nimfákat és több
más istent is. Az áldozatok alkalmával tudakolják meg az istenektől a jövőt…”114 Az
északnyugati szlávok egyik nagy szentélye Rügen szigetén állt, ahol Szvantevit isten (szláv
szvjatoj=hatalmas) szobrának egy ivókürt volt a jobb kezében (mint a szkíta sztéléken),
amelyet évente egyszer megtöltöttek borral. Az egyház később keresztény szentet formált
belőle, Szent Vitus (Vid) alakját. A keleti szlávok legfőbb istene Szvarog volt, a menny istene.
Szkíta-szarmata eredetű lehet Dajbog, a napisten, nevének jelentése „a bőség adományozója”
(indoiráni bhaga=adomány).115 Ogoni a tűzisten, Sztribog a szelek istene, Velesz (Balázs) a
nyájak védelmezője és a holtak istene. A termékenység istennője Mokosa, a szélvész és a
viharfelhők istennője Jagababa volt.116
Azt hiszem, mindezek után már azon sem lepődhetünk meg, hogy Róna-Tas András a
hatti eš-tan (napisten) és a hettita Ištanu /Aštanu (napistennő) szóból eredeztette az isten
szavunkat.117 Annyival pontosíthatjuk ötletszerű felvetését, hogy ez nem kaukázusi és kazár,
hanem szkíta és székely közvetítéssel került a nyelvünkbe. Ez még akkor is így lehetett, ha
legutóbb Rédei Károly az átadó nyelvi alakot a középiráni *ištan szóval azonosította.118
Szerintem ugyanis egyértelműen hiba lenne figyelmen kívül hagyni az iráni nyelvre és
hitvilágra gyakorolt szkíta (pártus) hatást...

A keleti kereszténység hatásáról

A székelyek őseire a korai keleti kereszténység hatása is jelentős lehetett. A
magyarsághoz csatlakozásuk idején már bizonyíthatóan keresztények voltak. Erre utalnak a
székely nemzetségi szervezet nem- és ágnevei is (Adorján, Ábrán, György, Karácson,
Péter).119 Kereszténnyé válásuk folyamán sok pogány kori szokást és ismeretet mentettek át,

113
AZARNOUSH, Massoud 1981; http://en.wikipedia.org/wiki/Temple_of_Anahita_at_Kangavar
114
PROCOPIUS De bello Gothico 3.14, 22-30; HAHN István 1980, 171.
115
HAHN István 1980, 172-173.
116
HUNYADI László 1995, 54-55.
117
RÓNA-TAS András 1997, 129,159. Vö: VÉKONY Gábor 2005, 171.
118
RÉDEI Károly 1999, 42-45.
119
KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 36-38.
13
mint például a már említett tűzkultusz, a szarvas-kultusz és Boldogasszony kultusza,120 de
ilyenek az eskütétel, a kopjafa állítása, a sírba lövés és a tetemrehívás szokása is.121
Vékony Gábor úgy vélte, hogy a két „késő-avar” keresztény fejedelem, Tódor és
Ábrahám ószövetségi eredetű neve a keleti egyházak névadási szokását tükrözheti.122 A keleti
kereszténység eredete pedig Jézus első apostolaira vezethető vissza, akik a Pártus Birodalom
területén, a közép-Ázsiában és a szkíták körében is sikeres térítést folytattak. A legendák
szerint Szent Tamás volt az első, aki a pártusoknál és Indiában is járt a Kr. u. 1. században.
Indiában őt a szíriai származású Szent Bertalan követte a 4. században. Euszebiosz és
Bardaisan egyházi történetírók is említik, hogy Baktriában és Gilanban keresztények élnek,
akik valószínűleg Tamás apostol és utódai misszió révén vették fel a keresztény hitet. 123
A szkíták között egyes feljegyzések szerint Szent András és Szent Fülöp térített, úgy
tűnik eredményesen, mert a szkítákat Pál apostol a Kr. u. 53–54 körül íródott levelében már a
Krisztussal feltámadott népek között sorolja fel (Kol 3,1).124 A 325-ben megtartott első
keresztény zsinaton Szkítia püspöke is részt vett.125 Szent Jeromos126 pedig azt írta a 403-ra
keltezett 107. levelében: „Az örmény nyilas félre rakta tegezét, a hunok a zsoltárt tanulják, a
hűvös szkítákat a hit izzása melegíti.”127
Miután a 431-es epheszoszi zsinat száműzte Nesztorioszt és híveit, a nesztoriánusok
elhagyták a bizánci területeket, és a perzsa fennhatóság alatt álló Niszibiszben telepedtek le,
ahol 484-ben alapítottak független egyházszervezetet.128 Közép-Ázsiában a korábbi
manicheus központok (Merv, Balkh, Szamarkand) rövid időn belül nesztoriánus püspökséggé
váltak. A keresztény szogdok a Szentírás fordításakor felhasználták a korábbi manicheus
fordítást, így a két hit kölcsönhatása ebben is nyomon követhető.129
Az egyik nesztoriánus pátriárka, I. Mar Aba mágus nemzetségből származott, és
Zoroaszter hitét feladva lett kereszténnyé.130 Valószínűleg ez a körülmény is szerepet játszott
abban, hogy 549-ben a heftaliták azt kérték tőle, az általuk küldött papot szentelje püspökké,
120
Szent Gellért legendája szerint ő maga javasolta, hogy Boldogasszonyunkban Szűz Mária tiszteltessék. Lásd
például: BARNA Gábor 2001; MOHAY Tamás 2009; OBRUSÁNSZKY Borbála 2009, 117-131; TAKÁCS
György 2002.
121
KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 36-38.
122
VÉKONY Gábor 1981, 77.
123
OBRUSÁNSZKY Borbála 2008, 6-8 (Irodalomjegyzékkel).
124
Lásd erről bővebben Pásztori-Kupán István előbb említett tanulmányát a jelen kötetben.
125
Im, 8.
126
Szent Jeromos egyházatya fordította le latinra az Ószövetség nagy részét eredeti héberből 398 és 405 között,
lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Jeromos
127
MORAVCSIK Gyula 1938, 186; HIERONYMUS 1892, 396 (http://www.ccel.org/ccel/schaff/npnf206.pdf).
128
OBRUSÁNSZKY Borbála 2008, 11-12, 15.
129
Im, 43.
130
Im, 25.
14
cserébe pedig egyházfőjükként ismerték el a pátriárkát.131 644-ben Elie mervi nesztoriánus
metropolitáról halljuk, hogy egy türk fejedelmet keresztelt meg az egész népével együtt.132
A 6. század elején a kaukázusi Albánia Qardūst nevű püspöke térített a hunok között,
paptársaival együtt a szentírást is lefordították, és kiadták hun nyelven.133 A század második
harmadában az örmény Maq püspök építtetett templomot a hunok földjén.134 A Fekete-tenger
észak-keleti partvidékén élő hunok Gordas nevű fejedelme 527-528 táján a bizánci
kereszténységet vette fel, magának I. Jusztinianosz császárnak lett a keresztfia. Hazatérése
után elégette a hunok ősi bálványait, ezért népe fellázadt, és megölte őt a térítő papokkal
együtt. Helyette a testvérét, Maugerist tették meg fejedelmüknek. 135 Az Onogur Birodalom
megalapítója, Kuvrat is megkeresztelkedett Bizáncban 619-ben, nagybátyja, Organas példáját
követve.136 Arról is van adatunk, hogy a Kaukázusban élő hunok uralkodója, Alp ilteber, a 7.
század végén meghívta Izrael püspököt, hogy térítse át alattvalóit a keresztény hitre. 137
Minden bizonnyal ebből a korszakból, vagyis a 6-7. századból származhatnak a
keresztény szókincsünk török elemei, mint az egyház, erény, erkölcs, érdem, bocsánat, búcsú,
bűn, gyász, gyón, koporsó, vagy éppen az ünnep szavunk.138 A vallással kapcsolatos szavaink
másik csoportja – azok, amelyek az egyházi szervezetre és a papi eljárásokra vonatkoznak –,
bizánci rítusú szláv, pontosabban szlovén-horvát eredetűek, és László Gyula szerint is Árpád
népének bejövetele előtt kellett a nyelvünkbe kerüljenek.139

Összefoglalás
A székelyek eredetét az Altáj-Szaján vidékén élő szakákig vezettem vissza.140 A
történelem folyamán a szkíta eredetű népcsoportok több hullámban is eljutnak a Kárpát-
medencébe, ennek megfelelően a székelyek eredetét is több szálon kell levezetnünk.141 Ezek
közül a legszembetűnőbb leszármazási vonalat emeltem ki: a Kárpát-medence észak-nyugati
részére 805-ben átköltöző „hunokat”, ezért is javasoltam a „székely kor” megnevezés
alkalmazását a Kárpát-medence 805-895 közötti időszakára.142

131
ARADI Éva 2005, 171-173.
132
MINGANA, Alphonse 1925, 11.
133
MARQUART, Joseph 1903, 302, 489; KMOSKÓ Mihály 2004, 100-101.
134
Im, 102.
135
MORAVCSIK Gyula 1927; Uő. 1934, 38; HALASI-KUN Tibor 1943, 77.
136
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213.
137
DASXURANCI, Movses 1961, 160-161; OBRUSÁNSZKY Borbála 2009, 135.
138
LÁSZLÓ Gyula 1978, 151; RÓNA-TAS András 1997, 287-288.
139
LÁSZLÓ Gyula 1978, 152; Uő. 1990, 75 (Irodalomjegyzékkel).
140
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 330-331, 337.
141
Ugyanerre a következtetésre jutott: KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 66.
142
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009, 338.
15
 A szkíták már Krisztus mennybemenetele után, a kereszténység kialakulása idején
megismerkedtek az új hittel. A 7. századra kialakultak a kereszténység tömeges felvételének
kedvező körülményei is az onogur-bolgárok között. A keresztény egyházszervezet szlovén-
horvát közvetítéssel alakult ki a székelység körében Dalmácia területén. Az ősi székely
hitvilág gyökerei pedig egészen az újkőkorig nyúlnak vissza. Ennek jellegzetes elemeit, a
szarvas-kultuszt és Boldogasszony kultuszát mondhatni napjainkig megőriztük.

Puskás-Kolozsvári Frederic, pkfric@yahoo.com

16
Irodalom
AL-BIRUNI Edward C. Sachau (ed.): Alberuni’s India, Vol. I-II, London, 1910.
ANONYMUS Juhász László (szerk.): P. Magister quondam Bele regis Hungariae notarius Gesta Hungarorum,
Szeged, 1932.
ARADI Éva 2005 A hunok Indiában. A heftaliták története, Budapest.
ARADI Éva 2008a A fehér hunok története, in: Botos László (szerk.): Magyarságtudományi Tanulmányok,
Budapest,15-32.
ARADI Éva 2008b Egy szkíta nép: a kusánok. A hold fiainak története, Budapest.
ATHANASSOPOULOU, Sappho – TZEDAKIS, Yannis 2003 The Bull in the Mediterranean World. Myths
and Cults, Athens.
AZARNOUSH, Massoud 1981 Excavations at Kangavar, Archaeologische Mitteilungen aus Iran N. F. 14, 69-
94.
BAKTAY Ervin 1981 India művészete 1-2, Budapest.
BARNA Gábor 2001 Barna Gábor (szerk.) Boldogasszony. Szűz Mária tisztelete Magyarországon és Közép-
Európában, Szeged.
BÁLINT Csanád 1970 A ló a pogány magyar hitvilágban, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1, 31-43.
BÁLINT Csanád 1975 A szaltovo-majaki kultúra avar és magyar kapcsolatairól, Archaeologiai Értesítő 102,
52-63.
BÁLINT Csanád 2002 A nagyszentmiklósi kincsről – röviden, in: Kovács Tibor – Garam Éva (szerk.): Az
avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 57-80.
BGA Michael Jan de Goeje (ed.): Bibliotheca geographorum arabicorum VII, Leiden, 1892.
BIERLING, Neal 1992 Giving Goliath His Due. New Archaeological Light on the Philistines, New York.
BLACK, Jeremy – GREEN, Anthony 2003 Gods, Demons and Symbols of Ancient Mesopotamia, London.
BOYCE, Mary 1985 Ahura Mazdā, in: Ehsan Yarshater (ed.): Encyclopaedia Iranica Vol. 1, Āb-Anāhid,
London – Boston, 684–687.
BOYCE, Mary – GRENET, Franz 1991 A History of Zoroastrianism Vol.3, Zoroastrianism under
Macedonian and Roman Rule, Leiden.
BURKERT, Walter 1982 Structure and history in Greek mythology and ritual, London.
CIGLENEČKI, Slavko 1999 Late Traces of the Cults of Cybele and Attis, The Origins of the Kurenti and of
the Pinewood Marriage ("Borovo Gostivanje"), Studia Mythologica Slavica 2, 1999, 21-31.
CSÁJI László Koppány 2007 A sztyeppei civilizáció és a magyarság, Budapest.
CSORNAI Katalin 2009 Az ázsiai hunok a kínai forrásokban, in: Marácz László – Obrusánszky Borbála
(szerk.): A hunok öröksége, Budapest, 25-36.
CZEGLÉDY Károly 1954 Heftaliták, hunok, avarok, onogurok, Magyar Nyelv 50, 142-151.
CZEGLÉDY Károly 1969 Nomád népek vándorlása. Napkelettől Napnyugatig, Budapest.
DAI Gyula Moravcsik – Romilly J. H. Jenkins (eds.): Constantinus Porphyrogenetus: De administrando
imperio, new revised edition, Washington, 1967.
DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2000 Enarees and Women of High Status: Evidence of Ritual at Tillya Tepe
(Northern Afghanistan), in: Davis-Kimball, Jeannine – Murphy, Eileen M. – Koryakova, Ludmila –

17
 Yablonksy, Leonid T. (eds.) Kurgans, Ritual Sites, and Settlements, Eurasian Bronze and Iron Age,
Oxford, 223-239.
DOBROVITS Mihály 2004 A nyugati türkök első uralkodójáról, Antik Tanulmányok 48, 111-114.
DÖMÖTÖR Tekla 1978 Csodaszarvas, Múzsák 1, 12-13.
FIRDAUSZI 1959 Királyok Könyve, Budapest.
FODOR István 2004 A magyarok ősi vallásáról, Budapest.
FODOR István 2006 Az ősmagyarság etnikai tudata és a Csodaszarvas-monda, Csodaszarvas 2, 9-39.
FÖLDY József 1977 Strabón: Geographika, Budapest.
GARAM Éva 2002 Avar kori fejedelmi és köznépi sírleletek kapcsolata a nagyszentmiklósi kinccsel, in: Kovács
Tibor – Garam Éva (szerk.): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 81-111.
GRÓF PÉTER 1984-1985 Egy avarkori sárkányábrázolásról, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2, 321-335.
HALASI-KUN Tibor 1943 A magyarság kaukázusi története, in: Ligeti Lajos (szerk.): A magyarság
őstörténete. Budapest, 71-99.
HAHN István 1980 Istenek és népek, 2. átdolgozott és bővített kiadás, Budapest.
HARMATTA János 1970 Studies in the History and Language of the Sarmatians, Acta Universitatis de Attila
József Nominatae, Acta antique et archaeologica 13, Szeged.
HARMATTA János 1998 A honfoglalás mai szemmel, Magyar Nyelv 94, 129-150.
HARMATTA János 2001 A Volgától a Dunáig. A honfoglaló magyarság történeti útja, Magyar Nyelv 97, 1-14.
HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Budapest.
HERODOTUS George Campbell Macaulay (transl.): The History of Herodotus, Vol. I, London-New York,
1890.
HIERONYMUS 1892 Schaff, Philip (ed): The Principal Works of St. Jerome, New York.
HKÍF Kristó Gyula (szerk.): A honfoglalás korának írott forrásai, Szeged, 1995.
HUNYADI László 1995 A világ vallásföldrajza, Budapest.
JACOBSON, Ester 1993 The deer goddess of ancient Siberia. A study in the ecology of belief, Leiden.
ISTVÁNOVITS Eszter 1998 Szarmaták a Kárpát-medencében, in: Havassy Péter (szerk.): Jazigok, roxolánok,
alánok. Szarmaták az Alföldön. Gyula, 33–48.
KARATAY, Osman 2009 The Bulgars in Transoxiana: Some Inferences from Early Islamic Sources, Migration
and Ethnic Themes 25/1-2, 69-88.
KMOSKÓ Mihály 1927 Gardézi a törökökről, in: Századok 61, 149-171.
KMOSKÓ Mihály 1997 Mohamedán írók a steppe népeiről I/1, Budapest.
KMOSKÓ Mihály 2000 Mohamedán írók a steppe népeiről I/2, Budapest.
KMOSKÓ Mihály 2004 Szír írók a steppe népeiről, Budapest.
KOLUMBÁN-ANTAL József 2006 Székely honfoglalás, avagy mikor költöztek a székelyek a Kárpát
medencébe? Székelyudvarhely.
KOTHE, Heinz 1969 Der Skythenbegriff bei Herodot, Klio 51, 15-88.
KRISTÓ Gyula 2005 A székelyek eredete, 2. kiadás, Budapest.
LÁSZLÓ Levente 2005 Mithras és misztériumai, Budapest.
LÁSZLÓ Gyula 1967 Hunor és Magyar nyomában, Budapest.
LÁSZLÓ Gyula 1970 A „kettős honfoglalás”-ról, Archaeologiai Értesítő 97, 161-190.
18
LÁSZLÓ Gyula 1977 Régészeti tanulmányok, Budapest.
LÁSZLÓ Gyula – RÁCZ István 1977 A nagyszentmiklósi kincs, Budapest.
LÁSZLÓ Gyula 1978 A kettős honfoglalás, Budapest.
LÁSZLÓ Gyula 1990 Őseinkről, Tanulmányok, Budapest.
LAZAROVICI, Gheorghe – LAZAROVICI, Magda 2008 Sanctuarele culturii Precucuteni – Cucuteni,
Angustia 12, 9-40.
LEONT’EV, Nikolaj V. et alii 2009 Leontyev, N. V. – Kapeljko, V. F. – Jeszin, J. N. Kőbálványok és
emlékoszlopok az okunyevi kultúrában, Budapest.
LESLIE, Elmer Archibald 1936 Old Testament religion in light of its Canaanite background, New York.
LIGETI Lajos 1986 A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban, Budapest.
MAKKAY János 2005 A székelyek, Budapest.
MANI, Vettam 1975 Puranic Encyclopedia, 1st English edition, New Delhi.
MARQUART, Joseph 1903 Osteuropäische und ostasiatische Streifzüge, Leipzig.
MARSADOLOV, Leonid 2000 Variants in Models of Transition: The Cimmerian Traditions of the Gordion
Tumuli (Phrygia): Found in the Altai Barrows (Bashadar, Pazyryk), in: Davis-Kimball, Jeannine –
Murphy, Eileen M. – Koryakova, Ludmila – Yablonksy, Leonid T. (eds.) Kurgans, Ritual Sites, and
Settlements, Eurasian Bronze and Iron Age, Oxford, 247-258.
METCALFE, Charles Theophilus 1982 The Rajpoot tribes Vol. 1-2, 3rd edition, New Delhi.
MÉSZÁROS Ernő 2006 Levegőistenek: ember és időjárás a vallási hiedelmek korában, Magyar Tudomány 10,
1236-1244.
MINGANA, Alphonse 1925 The early spread of Christianity, Manchester.
MOHAY Tamás 2009 A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány, Budapest.
MORAVCSIK Gyula 1927 Muagerisz király, Magyar Nyelv, 23, 258-271.
MORAVCSIK Gyula 1934 A magyar történet bizánci forrásai, Budapest.
MORAVCSIK Gyula 1938 A honfoglalás előtti magyarság és a kereszténység, in: Serédi Jusztinián (szerk.):
Szent István Emlékkönyv I, Budapest, 171-212.
MORAVCSIK Gyula 1950 Bíborbanszületett Konstantin, A Birodalom kormányzása, Budapest.
MÓSER Zoltán 2005 Regő rejti… A regösének kapcsán József Attila és Nagy László egy-egy verséről, Tiszatáj
irodalmi folyóirat 59/7, 56-70.
MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995 The inscription on the plate of Khan Diggiz, in: Problems of the lingo-
ethno-history of the Tatar people, Kazan, 36-83.
MURAKÖZY Gyula 1989 Hérodotosz: A görög–perzsa háború, Budapest.
NÉMETH Gyula 1991 A honfoglaló magyarság kialakulása, 2. kiadás, Budapest.
NOSSOV, Konstantin S. 2008 Hittite Fortifications c.1650-700 BC, Oxford.
OBRUSÁNSZKY Borbála 2008 A nesztoriánus vallás elterjedése és jelentősége Belső-Ázsiában, 2. kiadás,
Hága.
OBRUSÁNSZKY Borbála 2009 Hunok a Selyemúton, 2. átdolgozott kiadás, Budapest.
PROCOPIUS Haury J. (ed.): Procopii Caesarensis opera omnia Vol. 2, Bella 5-8, Leipzig, 1963.
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2009 A székelyek eredetének kérdéséről, in: Marácz László – Obrusánszky
Borbála (szerk.): A hunok öröksége, Budapest, 309-345.
19
PUSKÁS-KOLOZSVÁRI Frederic 2010 A székelyek eredete és ősi hite, Székelyföld kulturális folyóirat 14,
95-118.
RÉDEI Károly 1999 Isten szavunk eredete, Magyar Nyelv 95, 40-45.
ROSENFIELD, John Max 1967 The Dynastic Arts of the Kushans, Berkeley.
RÓNAI PÉTER 2008 A bikakultusz kezdete, Vallástudományi Szemle 4/3, 117-127.
RÓNA-TAS András 1985 A szarvasi tűtartó felirata, Nyelvtudományi Közlemények 87, 225–248.
RÓNA-TAS András 1997 A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe, 2.
Kiadás, Budapest.
RÓNA-TAS András 2002 A nagyszentmiklósi kincs feliratairól, in: Kovács Tibor – Garam Éva (szerk.): Az
avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 120-129.
SCHILTZ, Véronique 2001 Kelermès et Solokha, in: Bioul, Bruno (ed.): Les fabuleuses découvertes
archéologiques du XXe siècle, Dijon, 20-23.
SRH Emericus Szentpétery (ed.): Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stripis Arpadianae
gestarum I-II, Budapest, 1937-1938.
SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos 1927 A Székely Nemzet története és alkotmánya, Budapest.
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998 Az avar történelem forrásai, Budapest.
SZŐKE Béla Miklós 2000 A keresztény térítés kezdetei Pannóniában a Karoling korban. A petőházi Cunpald-
kehely és a sopronkőhidai temető helye és szerepe, Soproni Szemle 4. 310-342.
SZTÁNCSUJ Sándor József 2007 Plastică şi reprezentări zoomorfe din aşezarea eneolitică de la Ariuşd
(Erősd), Acta Siculica, 187–206.
SZTÁNCSUJ Sándor József 2009 Az Erősd-kultúra emberábrázolásai, Acta Siculica, 185–206.
TAKASHI Osawa 2009 Kulturális kapcsolatok a buddhizmussal a Hindukush hegység környékén, a Fehér
Hyon országának (az Eftál Kaganátus) uralkodása alatt, a Kr. u. 5-6. században, in: Marácz László –
Obrusánszky Borbála (szerk.): A hunok öröksége, Budapest, 387-405.
TAKÁCS György 2002 Babba Mária. Adalékok a magyarság őshitének istenanya-alakjához. Debrecen.
USTINOVA, Yulia 1999 The Supreme Gods of the Bosporan Kingdom: Celestial Aphrodite and the Most High
God, Leiden.
VÁSÁRY István 1993 A régi Belső-Ázsia története, Szeged.
VESZPRÉMY László 1999 Anonymus, A magyarok cselekedetei – Kézai Simon, A magyarok cselekedetei,
Budapest.
VÉKONY Gábor 1981 Onogurok és onogundurok a Kárpát-medencében, Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve,
71-82.
VÉKONY Gábor 1985 A szarvasi tűtartó rovásfelirata, Életünk 22/2, 153-166.
VÉKONY Gábor 2005 Magyar őstörténet – magyar honfoglalás, 2. kiadás. Budapest.
WARREN, Peter 1998 Minoan Religion as Ritual Action, Gothenburg.
WOOLEY, Leonard 1961 The Art of The Middle East, including Persia, Mesopotamia and Palestine, New
York.
ZIMONYI István 1990 The Origins of the Volga Bulghars, Studia Uralo-Altaica 32, Szeged.
ZIMONYI István 2001 Egy új muszlim forrás a Kárpát-medencében élő magyarokról, in: Felföldi Szabolcs –
Sinkovics Balázs (szerk.): Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás, Budapest, 88-96.
20