Dr.

Susan Forward

MÉRGEZŐ
SZÜLŐK
HOGYAN SZABADI!ÍJUNK MEG FÁJDALMAS
ÖRÖKSÉGÜKTŐL, ÉS NYERJÜK VISSZA ÉLETÜNKET?

(SD
HÁTTÉR KIADÓ
Budapest
 A mű eredeti címe: TOXIC PARENTS
' SIS.VN l O K M R O l')K<) Ml rights reserved
0 Küvi György 2 0 0 0

Fordflotta és az utószót írta

KÖM GYÖRGY

Szaklektor
BERGHAMMER RITA

Borítóterv
GREGOR LÁSZLÓ

I S S N 1217-0364
I S B N 963 8 1 2 8 7 4 7

GE>
KIADTA A HÁTTÉR Kiadó
Felelős kiadó: Balogh Ferencné
Műszaki vezető: Lantos Kálmán
 TARTALOM

BEVEZETÉS/7

ELSŐ RÉSZ: Mérgező szülők 119

1. Istenszerű szülők/ 21
A tökéletes szülő mítosza I 21
2. „Áltól, hogy nem így akartátok, még nagyon fájt" / 37
Az alkalmatlan szülők 137
3. ..Miért nem hagyják, hogy éljem a saját életem?" / 55
Az irányító szülők / 55
4. „Ebben a családban nincsenek alkoholisták" / 78
Az alkoholisták /78
5. A sérülések mind belül keletkeznek / 103
A szárakkal verők 1103
6. A sérülések néha kívül is látszanak / 124
A testi erőszaktevők 1124
7. A végső árulás /146
A szexuális erőszaktevők / 146
8. Miért viselkednek így a szülők? / 175
A család mint rendszer 1175

MÁSODIK RÉSZ: Életünk visszanyerése 1193

9. Nem kell megbocsátani / 195
10. „Felnőtt ember vagyok.
Miért nem érzem magam mégsem annak?" / 201
11. Az öndefiníció első lépései / 214
12. Ki a felelős valójában?/225
13- Konfrontáció: a függetlenedés útja / 244
14. Az incestussérülés begyógyítása / 285
15. A ciklus megtörése / 319
EPILÓGUS: .4 küzdelem elcsitul 1331
UTÓSZÓ / 337

5
 BEVEZETÉS

Igaz, hogy az apám veri, de csak azért, hogy kordában tart­

son. Nem ériem, mi köze ennek ahhoz, hogy tönkremegy a há­
zasságom. - Gordon

Gordon, a harmincnyolc eves ortopéd sebész akkor keresett

fel, amikor hatói házasság után felesége elhagyta. Gordon min­
denáron vissza akarta őt kapni, de a felesége kijelentette, hogy
ez még csak szóba sem jöhet, amíg a férje nem fordul segítsé­
gért féktelen dührohamai miatt. Az asszonyt megrémítették a
férfi váratlan kitörései, és belefáradt szüntelen kritikáiba. Gor­
don tisztában volt saját hirtelen természetével, és hogy kiállha­
tatlan tud lenni, mégis sokkolta, amikor a felesége otthagyta.
Arra kértem Gordont, meséljen magáról. Miközben beszélt,
néhány célzott kérdést tettem fel. Amikor a szüleiről kérdeztem,
elmosolyodott, és ragyogó képet festett róluk, főleg az apjáról,
egy neves kardiológusról:

Ha ó nem lett volna, ma nem lennék orvos. Ő a legjobb.

A betegei valamennyien istenítik.

Megkérdeztem, most milyen a kapcsolata az apjával. Nevetett,

és így szólt:

Remek volt... amíg el nem mondtam neki, hogy érdekel

a természetgyógyászai. Mintha tömegmészárlást fontol­
gattam volna. Ez úgy három hónapja volt, és azóta min-

7
 den alkalommal, amikor beszélgetünk, arról papol, nem
azért küldött orvosi egyetemre, hogy kuruzsló legyen be­
lőlem. Tegnap végképp elfajult a dolog. Magánkívül volt,
és azt mondta, kitagad. Ez nagyon fájt. Nem is tudom.
Lehet, hogy tényleg ostobaság ez a természetgyógyászat.

Miközben Gordon az. apjáról beszélt, aki nyilvánvalóan nem

volt olyan csodálatos, ahogy azt a fia megpróbálta elhitetni ve­
lem, feltűnt, hogy idegesen hol összekulcsolja, hol elengedi a ke­
zét. Amikor észrevette, abbahagyta, és tanárosan összetette az
ujjait. Úgy tűnt, mintha ezt a gesztust az apjától tanulta volna.
Megkérdeztem, mindig ilyen zsarnok volt-e az apja.

Nem mondanám. Úgy értem, sokat ordibált, és egypár­

szor elfenckelt, ahogy mis gyereket is szoktak. De zsar­
noknak nem nevezném.

.Ahogy azt mondta, „elfenckelt", nagyon finom érzelmi válto­

zás tűnt fel a hangjában. Rákérdeztem. Kiderült, hogy az apja
szíjjal „fcnekelte el", hetente kétszer-háromszor is! A veréshez
nem sok kellett: egy dacos szó, a vártnál rosszabb bizonyítvány
vagy egy el nem végzett házimunka már „főbenjáró" bűnnek
számított. Az apja azzal sem törődött különösebben, hol üti a
gyerekét. Gordon emlékezett, hogy a hátát, a lábát, a karját, a ke­
zét és a fenekél verte. Megkérdeztem tőle, milyen mértékben
bántalmazta testileg az apja.

GORDON: Nem vérzett vagy ilyesmi, l'gy értem, mindig

elég jól megúsztam. Csak kordában akart tartani.
SUSAN: Dc félt lőle, nem?
GORDON: Halálosan. De hál ez így van rendjén a szü­
lőkkel.
SUSAN: Gordon, szeretné, ha a gyerekei ugyanezt érez­
nék maga iránt?

8
 Gordon kerülte a tekintetem. Kezdte magát nagyon kínosan
érezni. Közelebb húztam a székem, és gyöngéden folytattam:

A felesége gyerekorvos. Ha egy kisgyerek testén ugyan­

olyan nyomokat látna, mint amilyenek magán voltak
egy-egy „elfenekelés" után, köteles lenne jelenteni a ha­
lóságoknak?

A felismeréstől könnybe lábadt a szeme. Suttogva mondta:

Rettenetes nyomást érzek a gyomromban.

Nem tudott tovább védekezni. A fájdalmas érzés ellenére fel­

tárta, most első ízben, indulatosságának legfőbb, sokáig rejtege­
tett forrását. Gyerekkora óta fortyogó vulkánt hordozott magá­
ban apja miatt, és ha a nyomás elviselhetetlenné vált, az első
útjába eső emberre - többnyire a feleségére - ontotta a dühét.
Tudtam, mi a teendőnk: felismerni és meggyógyítani a benne
élő sérült kisfiút.
Amikor aznap este hazaértem, azon kaptam magam, hogy
Gordonon gondolkodom. Láttam magam előtt, ahogy könnybe
lábadt szemmel ráébred, mennyire rosszak voltak hozzá a szü­
lei. .Arra gondoltam, hány ezer férfival és nővel dolgoztam együtt,
és hogy mindennapjaikat mennyire befolyásolják, sőt meghatá­
rozzák a gyerekkori viselkedésminták, amelyeket az érzelmileg
romboló hatású szülők kényszerítenek rájuk. Rádöbbentem,
hogy hány millióan lehetnek azok, akiknek fogalmuk sincs ar­
ról, miért nincs rendben az életük. Ám az ő számukra is van se­
gítség. Kkkor született meg e könyv gondolata.

9
Miért kell visszanézni?

Gordon története nem szokatlan. Tizennyolc év alatt terapcu-

taként több ezer pácienssel találkoztam mind a magánpraxi­
somban, mind klinikai csoportokban. Nagy többségüknek sérü­
lést szenvedett az önértékelése, mert valamelyik szülő rendsze­
rcsen verte, kritizálta, azzal „viccelt", hogy mennyire hülye, ron­
da, nem kellett volna világra hoznia, megsemmisítő bűntudatot
keltett benne, szexuálisan bántalmazta, túl nagy felelősséget ra­
kott a vállára, vagy éppenséggel túlzottan féltette. Nagyon keve­
sen látták meg az összefüggést a problémáik és a szüleik között,
mint ahogy Gordon sem jött rá erre. Általános érzelmi vakfoltról
van szó. Az emberek nehezen látják be, mennyire befolyásolja
életüket a szüleikhez fűződő kapcsolatuk.
A terápiás gyakorlat, amely korábban túlnyomórészt a kora
gyerekkori hatásokra irányult, az „akkor" élményeiről áttevődött
az „itt és most" helyzetre. A hangsúly áthelyeződött a jelenlegi
viselkedés, kapcsolatok és tevékenységek elemzésére és meg­
változtatására. Úgy vélem, ez az eltolódás abból fakad, hogy a be­
tegek elutasítják a tetemes pénzt és időt igénylő hagyományos
terápiákat, amelyek gyakran csekély eredménnyel járnak Mesz-
szemenócn híve vagyok a destruktív viselkedésformák megvál­
toztatását célzó rövid távú terápiának. Ám a tapasztalat megtaní­
tott, hogy nem elég csupán a tüneteket kezelni. Foglalkozni kell
az okaikkal is. A terápia akkor a leghatásosabb, ha párhuzamo­
san két szálon halad: egyrészt megváltoztatja a jelenlegi önpusz­
tító viselkedést, misrészt elszakít a múltban elszenvedett trau­
mák hatásától.

Gordonnak meg kellett tanulnia, hogyan kezelje haragját, de

a tartós változáshoz, ami kiállja a stresszhelyzetekéi, vissza kel­
lett térnie fájdalmas gyerekkorához.
Szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el ben­
nünk - magvakat, amelyek velünk együtt fejlődnek és növeked­
nek Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet és a független­

ül
ség magvai. Sok mis családban azonban a félelemé, a kénysze­
ré és a bűntudaté.
Ha ön a második csoportba tartozik, ez a könyv önnek szól.
Ahogy felnőtt, ezekből a magvakból láthatatlan gyomok fejlődtek
ki, amelyek át- meg átszövik életét. Indáikkal tönkretették ma­
gánéletét, karrierjét vagy a családját. Önbizalmát és önbecsülé­
sét feltétlenül kikezdték.
Én segítek megtalálni és gyökerestül kitépni ezeket a gyomokat

Kik a mérgező szülők?

Egy szülő sem lehet tökéletes. Jómagam is elkövettem néhány

szörnyű hibát a gyerekeimmel szemben, amivel komoly fájdal­
mat okoztam nekik (és magamnak is). Egyetlen szülő sem ké­
pes minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Teljesen
normális dolog, hogy a szülő olykor rákiabál a gyerekeire. Időn­
ként minden szülő túlzottan korlátozóvá válik. A legtöbb pedig
clfenekeli a gyerekél, még ha ritkán is. Vajon ezektől a botlások­
tól válnak kegyetlen vagy alkalmatlan szülőkké? Természetesen
nem. A szülők is csak emberek, és nekik is megvan a maguk ba­
ja. A legtöbb gyerek pedig fel tudja dolgozni az alkalmankénti
dühkitöréseket, ha mellette sok szeretetben és megértésben ré­
szesül. .Azonban sok az olyan szülő, akinek negatív viselkedési
formái állandóan és túlnyomórészt jelen vannak a gyerek életé­
ben. Ezek a szülők okozzák a sérülést.

Miközben megfelelő kifejezés után kutattam az ilyen szülők

közös vonásainak leírására, minduntalan átfutott az agyamon
egy szó: mérgező. Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás
méregként terjed szét a gyerek egész lényén, és ahogy a gyerek
felnő, úgy fokozódik a fájdalom is. Milyen mis kifejezés illene
jobban azokra a szülőkre, akik állandó traumával, bántalmakkal
és becsmérléssel sújtják gyerekeiket, és legtöbbször még akkor
is így tesznek, amikor azok már felnőttek? E definíció „állandó"

1!
vagy „ismételt" aspektusa alól vannak kivételek. A szexuális vagy
a testi bántalmazás olyan traumát jelenthet, hogy nemritkán
egyetlen alkalom is óriási érzelmi sérülést okoz. Sajnos a szülői
szerepet, az egyik legfontosabb készségünket, még mindig jó­
részt a „hasunkra ütve" gyakoroljuk. A szüleink főként olyan
emberektől tanulták, akik maguk sem végeztek valami jó mun­
kál: a saját szüleiktől. A sok időtálló módszer, amely generáció­
ról generációra száll, egész egyszerűen nem más, mint bölcses­
ségnek álcázott rossz tanács (ugye ismerjük a mondást: „Aki a
vesszőt kíméli, az a fiát nem szereti"?).

Mit tesznek a gyerekkel a mérgező szülők?

A mérgező szülők felnőtt gyerekei - akár verték, túl hosszú ide­

ig hagyták magukra kiskorukban, szexuálisan bántalmazták be-
számíthatatlanként kezelték, túlzottan féltették vagy bűntudattal
terhelték őket - meglepő módon szinte mindannyian hasonló tü­
netektől szenvednek: a sérült önértékeléstől, ami az önpusztító vi­
selkedésformák előidézője. Valamiképpen csaknem mind értékte­
lennek, szeretetre méltatlannak és alkalmatlannak érzik magukat
Ezek az érzések jórészt abból erednek, hogy a mérgező szülők gye­
rekei - hol tudatosan, hol tudattalanul - önmagukat hibáztatják
azért, mert a szüleik bántották őket. Egy védtelen, rászoruló gyerek
számára elviselhetőbb a bűntudat érzése, mert valami „rosszat"
tett, amivel kiérdemelte apa haragját, mint hogy elfogadja a ré­
misztő tényt, hogy apában, a védelmezőben, nem lehet megbízni.

Amikor ezek a gyerekek felnőnek, tovább hordozzák a bűntu­

dat és az alkalmatlanság érzésének terheit, ami rendkívül meg­
nehezíti számukra a pozitív énkép kialakítását. Az ebből fakadó
önbizalomhiány és csökkentértékűség érzése azután életük
minden aspektusát beárnyékolja.

12
Vizsgálja meg lelke pulzusát!

Időnként nem könnyű megállapítani, hogy a szülők mérge­

zők-e, vagy hogy azok voltak-e. Sok embernek okoz nehézséget a
szüleivel való kapcsolata. Ez még önmagában nem jelenti azt,
hogy a szülők érzelmileg destruktívak. Sokan bizonytalanok:
vajon rosszul bántak-e velük, vagy ők „túl érzékenyek"?
A következő kérdőívvel abban szeretnék segíteni, hogy megte­
gye az első lépést e dilemma feloldása felé. Talán néhány kérdés
szorongást és kínos érzést kehhel önben. Ez így van rendjén.
Mindig nehéz, bevallani magunknak az igazságot azzal kapcsolat­
ban, hogy mennyi sérülési okoztak nekünk a szüleink. Ha fáj­
dalmas is, teljes mértékben egészséges az érzelmi reakció.
Az egyszerűség kedvéért a kérdések többes számban utalnak
a szülőkre, még ha az ön válasza esetleg csak egyikükre vonat­
kozik is.

I. Gyerekkori kapcsolata a szüleivel

1. Mondták-e önnek a szülei, hogy ön rossz és hitvány? Szólítot­

ták-e sértő neveken? Kritizálták-e állandóan?
2. Okoztak-e önnek a szülei fizikai fájdalmai, hogy fegyelmez­
zék? Verték-e szíjjal, seprűnyéllel vagy más eszközökkel?
3. Alkoholizáltak-e, vagy éllek-e kábítószerrel? Úgy érezte, hogy
ettől összezavarodik, kínosan érzi magát, megrémül, sértve
érzi magái, vagy szégyenérzete támad?
4. Súlyosan depressziósak vagy megközelíthctetlenek voltak-e a
szülei érzelmi nehézségek vagy fizikai, illetve mentális beteg­
ség miatt?
5. Önnek kelleti gondoskodnia a szüleiről a problémáik miatt?
6. Tettek-e önnel olyasmit, amit titokban kelleti tartania? Zaklat­
ták-e bármilyen módon szexuálisan?

13
7. Gyakran félt-e a szüleitől?
8. Félt-e kifejezni a dühét a szüleivel szemben?

II. Felnőttkori élete

1. Rendszeresen bonyolódik-e romboló vagy bántó jellegű kap­

csolatokba?
2. Úgy gondolja, hogy ha valakihez túl közel kerül, az illető
megbántja cs/vagy elhagyja?
3. A legrosszabbra számít az emberektől? Az élettől általában?
4. Nehezen ismeri ki önmagát, érzelmeit és szándékait?
5. Attól fél, ha az emberek megismerik igazi énjét, nem fogják
szerelni?
6. Szorong-e, amikor sikert ér el, és tart-e attól, hogy valaki azt
gondolja, ön csak lódít?
7. Szokott-e nyilvánvaló ok nélkül haragot vagy szomorúságot
érezni?
8. Maximalista-e?
9. Nehezen tudja-e elengedni és jól érezni magát?
10. Úgy tapasztalja-e, hogy a legjobb szándékai ellenére is úgy
viselkedik, „mint a szülei"?

III. Felnőttkori kapcsolata a szüleivel

1. Úgy kezelik a szülei, mintha még mindig gyerek volna?

2. Élete fontos döntéseiben szüksége van-e a szülei helyeslé­
séhez?
3. Tapasztal-e heves érzelmi vagy fizikai reakciókat, miután a
szüleivel találkozott, vagy amikor tudja, hogy találkozni fog
velük?
4. Fél ellenkezni a szüleivel?
5. Manipulálják-e a szülei fenyegetőzéssel vagy bűntudatkel­
téssel?
6. Manipulálják-e pénzzel?

14
 7. Érez-e felelőssegei szülei érzéseivel kapcsolatban? Amikor
rosszkedvűek, úgy érzi, hogy ön tehet róla? Az ön dolga vol­
na arról gondoskodni, hogy nekik jobb legyen?
8. Úgy érzi, hogy akármit csinál, sosem elég jó a szüleinek?
9. Hisz abban, hogy egyszer talán jobbak lesznek majd a
szülei?

Ha a kérdéseknek csak az egyharmadára is igennel felelt, ez a

könyv nagyon sokat segíthet önnek. Még ha úgy tűnne is, hogy bi­
zonyos fejezetek nem vonatkoznak az ön helyzetére, ne feledje,
hogy minden mérgező szülő, függetlenül a bántalmazás jellegétől,
végső soron ugyanolyan sebeket ejt. Például elképzelhető, hogy az
ön szülei nem alkoholisták, de az alkoholista családokra jellemző
káosz, bizonytalanság és az elveszett gyerekkor más mérgező szü­
lők gyerekei számára éppen olyan valóságos. Ugyanígy a gyógyulás
elvei és technikái is minden felnőttkort! esetében hasonlóak, ezért
javaslom, hogy ne ugorjon át egyetlen fejezetet sem.

Megszabadulás a mérgező szülők örökségétől

Ha ön mérgező szülők felnőtt gyereke, sok mindent tehet,

hogy megszabaduljon bűntudattal és kétségekkel terhelt torz
örökségüktől A könyvben végig az erre irányuló stratégiákat tár­
gyalom. Azt szeretném, ha bizakodva kezdene hozzá. Nem csal­
fa várakozással, hogy a szülei majd valami csoda folytán megvál­
toznak, hanem reális reménnyel, hogy ön lesz képes lelkileg
kiszabadulni óriási és romboló befolyásuk alól. Csak a bátorsá­
gát kell ehhez megtalálnia. Ott rejlik önben. Hozzásegítem, hogy
tisztán felismerje és kezelni tudja ezt a befolyást, függetlenül at­
tól, hogy jelenleg van-e konfliktusa a szüleivel, udvarias, de fel­
színes a kapcsolata velük, évek óta nem látta őket, vagy akár az
egyikük vagy mindkettő meghalt már.

15
 Akármennyire furcsának tűnik is, sokan vannak, akiket a szü­
leik még haláluk után is az uralmuk alatt tartanak. .Az őket
kísértő szellemek talán nem valóságosak a szó természetfölötti
értelmében, de pszichológiailag nagyon is azok. A szülők követe­
lései, elvárasai és bűntudatkeltő manipulációi még sokáig to­
vább élhetnek a haláluk után is.
Talán már ráébredt, hogy meg akar szabadulni szülei befolyá­
sától. Sőt, esetleg már szembesítette is őket ezzel. Az egyik klien­
sem előszeretettel mondogatta: „A szüleim semmiben nem be­
folyásolnak. Utálom őket, ők pedig tisztában vannak vele." De
aztán belátta, hogy haragjának szításával a szülei még mindig
manipulálták, és hogy a dühébe fektetett energiát élete más te­
rületeiről vonta el. A múlt szellemeinek és a jelen démonjainak
elűzése során a konfrontáció fontos lépés, de soha nem szabad,
hogy a harag hevében kerüljön rá sor.

„Nem én vagyok a felelős azért, amilyen vagyok?"

Mostanra azt gondolhatják: „Álljunk meg egy pillanatra.

Susan! A legtöbb könyv és szakember szerint a problémáimért
csak magamat hibáztathatom, és senki mást."
Ostobaság. A szülei felelősek azért, amit tettek. Természetesen
a felnőttkori életéért ön felel, de ezt az életét nagyrészt olyan él­
mények alakították, amelyekbe nem volt beleszólása. A tény ez:

Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként ön­

nel tettek!

Felelős azért, hogy most tegyen pozitív lépéseket,

és kezdjen valamit ezek hatásával!

16
Miben tud segíteni ez a könyv.'

Fontos utazásra indulunk együtt. Az igazság és a felfedezés út­

ja lesz ez. Az út vegére azt fogja tapasztalni, hogy sokkal inkább
ura életének, mint azelőtt valaha bármikor. Nem teszek látvá­
nyos ígéretet arra, hogy problémái egy csapisra megszűnnek De
ha van bátorsága és ereje elvégezni a munkát, amelyet e könyv­
ben javaslok, képes lesz visszavenni szüleitől a felnőtt embert
megillető hatalom és méltóság jelentős részét.
Ennek a munkának azonban érzelmi ára van. Ha megszaba­
dul elhárító mechanizmusaitól, a düh, a szorongás, a fájdalom,
a zavar és legfőképpen a gyász érzését fogja tapasztalni. A szüle­
iről egész életén át hordozott kép lerombolása a veszteség és az
elhagyatottság heves érzéseit válthatja ki. Azt javaslom, hogy a
könyv anyagát saját tempójában dolgozza fel. Ha a munka bizo­
nyos részeit kínosnak érzi, áldozzon rájuk bőséges időt. A hala­
dás számít, nem a gyorsaság.
A könyvben tárgyalt fogalmak illusztrálása során jelentős mér­
tékben támaszkodtam a praxisomban előforduló esetekre. Né­
melyikük magnófelvételek közvetlen átirata, másokat pedig a fel­
jegyzéseim alapján rekonstruáltam. Mindegyik levelet a nyilván­
tartásomból választottam ki, és megtartottam eredeti szövegüket.
A nem rögzített terápiás foglalkozások még elevenen élnek az
emlékezetemben. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy
úgy adjam vissza őket, ahogy lezajlottak. Jogi okokból csak a ne­
veket és az azonosítható körülményeket változtattam meg. Egyet­
len esetet sem „dramatizáltam". Az idézett esetek kirívónak tűn­
hetnek, ám valójában tipikusak. Nem provokatív vagy drámai
dolgok után kutattam az aktáimban. Éppen ellenkezőleg: olyan
eseteket választottam ki, amelyek a praxisomban nap mint nap
hallott történeteket tükrözik. A témák, amelyeket a könyvben fel­
vetek, nem az emberi állapot torzulásai, hanem annak részei.

A könyv két részre tagolódik. Az első részben azt vizsgáljuk

meg, hogyan fejtik ki tevékenységüket a mérgező szülők külön-

17
Féle típusai. Feltárjuk, hányféleképpen okozhattak - vagy okoz­
hatnak még ma is - fájdalmat önnek a szülei. Ennek megértésé­
vel kezdhet azután hozzá a második részhez, amelyben konkrét
viselkedési technikákat ismertetek. Ezek segítségével képes lesz
a maga oldalára billenteni a hatalmi egyensúlyt mérgező szülei­
vel fennálló kapcsolatában.
A szülők negatív erejének csökkentése lassú folyamat. Ám vé­
gül felszabadul belső ereje, éveken át rejtegetett énje - az egye­
di és szerető ember. Együtt szabadítjuk fel ezt az embert, hogy
az élete végre a sajátja lehessen.

is
 ELSŐ RÉSZ

MÉRGEZŐ SZÜLŐK
 1

ISTENSZEM! SZÜLŐK

A tökéletes szülő mítosza

Az ókori görögöknek volt egy problémájuk. Az istenek az

Olümposz éteri magasságából néztek le rájuk, és minden fölött
ítélkeztek, amibe a görögök belefogtak. És ha az istenek elégedet­
lenek voltak, azonnal büntettek. Nem kellett, hogy kedvesek le­
gyenek. Nem kellett, hogy igazságosak legyenek. Még csak arra
sem volt szükség, hogy igazuk legyen. Valójában lehettek teljes
mértékben irracionálisak is. Ha a szeszélyük úgy hozta, az em­
bert visszhanggá változtatták, vagy arra ítélték, hogy örök időkön
át egy sziklát görgessen fölfelé a hegyen. Mondanunk sem kell,
ezeknek a hatalmas isteneknek a kiszámíthatatlansága meglehe­
tős félelmet és zavarodottságot váltott ki halandó híveik körében.
Nincs ez másképp a mérgező szülő és a gyerek kapcsolatában
sem. A gyerek szemében a kiszámíthatatlan szülő félelmetes is­
tennek tűnik. Egészen kicsi korunkban istenszerű szüleink a
mindenséget jelentik számunkra. Nélkülük nem kapnánk szere­
tetet, oltalmat, hajlékot és táplálékot. Ők a mi mindenhaló
gondviselőink. Mi rájuk vagyaink utalva, ők pedig gondoskodnak
rólunk.
Mivel nincs mihez vagy kihez hasonlítanunk őket, feltételez­
zük, hogy szüleink tökéletesek. Ahogy világunk kitágul, és túllé­
pi bölcsőnk határait, szükségünk van rá, hogy a nagy ismeretlen
ellen, amivel egyre többször találkozunk, megőrizzük a tökéle­
tességnek ezt a képéi. Amíg tökéletesnek hisszük szüléinkéi, ad­
dig biztonságban érezzük magunkat.
Életünk második és harmadik évében érvényesíteni kezdjük
függetlenségünket. Nem engedjük, hogy bilire szoktassanak

21
bennünket, és sportot csinálunk az ellenkezésből. Ekkor tesz-
szük magunkévá a „nem" szól, mert ezzel tudunk egy kicsit be­
leszólni a saját életünkbe, az „igen" pedig pusztán engedékeny­
ségünk jele. Küzdünk egyéni identitásunkért, saját akaratunk
megszilárdításáén.
A szülőkről való leválás folyamata a pubcnás és a kamaszkor
idején éri el csúcspontját, amikor aktívan szembeszállunk a
szülők értékeivel, ízlésével és tekintélyével. Stabil családban a
szülők jórészt képesek kivédeni az ilyen változások keltette szo­
rongást. Ha nem bátorítják is kifejezetten, többnyire azért igye­
keznek tolerálni gyerekük bontakozó függetlenségét. A megértő
szülők, emlékezve saját tinédzseréveikre, elfogadják a lázadást
mint az érzelmi fejlődés normális szakaszát, és megnyugtatják
magukat, hogy „majd elmúlik".
A mérgező szülők nem ilyen megértők A szobatisztaságra
szoktatástól a kamaszkorig a lázadást, sőt az egyéni különbsége­
ket is személyes támadásnak tekintik Ahelyett, hogy segítenék
.w egészséges fejlődést, tudattalanul aláássák, gyakran abban a
hitben, hogy gyerekük érdekében cselekszenek. Ilyenkor azt
mondják, hogy „ez csak erősíti a gyerek jellemét", vagy „meg
kell tanulnia különbséget tenni jó és rossz között". Ám negatív
módszereikkel valójában elfojtják a gyerek bimbózó függetlensé­
gét, és kárt tesznek önbecsülésében. Akármennyire hiszik is
ezek a szülők, hogy igazuk van, érthetetlen, heves és váratlan
bántalmazásaikkal összezavarják a gyereket.
Kultúránk és vallásaink szinte egyhangúlag a szülői tekintély
mindenhatóságát támogatják. Elfogadható, ha kifejezzük hara­
gunkat férjünkkel, feleségünkkel, testvérünkkel, főnökünkkel
vagy barátunkkal szemben, de szinte tabunak számít érdekeink
érvényesítéséért a szüleinkkel konfrontálódni. Hányszor hallot­
tuk, hogy „ne feleselj az anyáddal", vagy „ne merészelj kiabálni
a/ apáddal"? A zsidó-keresztény hagyomány révén, amely az
„atyaúristent" hirdeti, és azt parancsolja, hogy „tiszteld apádat
és anyádat", kollektív tudattalanunkban ez a tabu szentnek szá-

11
mit. Ugyanez köszön vissza iskoláinkban, templomainkban, a
kormányban ("vissza a családi értékekhez"), sőt a munkahelye­
ken is.
Általános felfogás, hogy a szüleinknek joguk van irányítani
bennünket, pusztán mert életet adtak nekünk. A gyerek isten­
szerű szülei kegyeire van bízva, és az ókori görögökhöz hason­
lóan sosem tudhatja, mikor sújt le rá a következő villám. A mér­
gező szülők gyereke viszont tudja, hogy a villám előbb vagy
utóbb, de le fog csapni. Ez a félelem mélyen a gyerekbe ivódik,
és együtt nő vele. Minden felnőtt emberben - legyen mégoly si­
keres is -, akivel azelőtt mostohán bántak, mélyen legbelül olt
rejtőzik egy kiszolgáltatott, rémüli kisgyerek.

Ahogy a gyerek önértékelése sérül, úgy válik fokozottan függő­

vé, és ezzel együtt nő az az igénye, hogy elhiggye: a szülei meg­
védik, és gondoskodnak róla. Az érzelmi és testi bántalmazások­
nak csak úgy van értelmük a gyerek számára, ha magára veszi a
felelősséget mérgező szülei magatartásáért.
Nem számít, hogy az ön szülei mennyire mérgezők, minden­
képpen szüksége van arra, hogy istenítse őket. Még ha egy szin­
ten megérti is, hogy az apja rosszat tett, amikor megverte, még­
is úgy hiszi, jogosan lelte. Az intellektuális megértés nem elegen­
dő, hogy érzelmeit meggyőzze: nem ön volt a felelős. .Az egyik
kliensem ezt így fogalmazta meg: „Tökéletesnek bitiem őket, és
amikor bántoltak, azt gondoltam, én vagyok a rossz."
Az istenszerű szülőkbe vetett hit két alapvető doktrínára épül:

1. „Én rossz vagyok, a szüleim pedig jók."

2. „Én gyenge vagyok, a szüleim pedig erősek."

23
 b e k olyan erejű hiedelmek, hogy még sokáig tovább élhetnek
akkor is, amikor ön fizikailag már nem függ a szüleitől. Ezek a
hiedelmek tartják életben a szülők istenszerűségébe vetett hitel.
Lehetővé teszik, hogy ön elkerülje a fájdalmas igazságot: isten­
szerű szülei valójában cserbenhagyták, amikor teljesen kiszol­
gáltatott volt.
Az első lépés afelé, hogy életét a saját kezébe vegye, az, hogy
szembenéz ezzel az igazsággal. Ehhez bátorságra lesz szüksége,
de ha olvassa ezt a könyvel, máris elkötelezte magát a változás
melleit. Ehhez is bátorság kell.

„Nem hagyják, hogy elfelejtsem, mekkora szégyent

hoztam rájuk"

A huszonnyolc éves, feltűnően csinos, barna hajú Sandy, aki­

nek szemmel láthatóan „mindene megvolt", súlyos depresszió­
ban szenvedett, amikor először eljött hozzám. Elmondta, hogy
az életében mindennel elégedetlen. Több éven át virágkötőkéin
dolgozott egy jó nevű üzletben Mindig arról álmodolt. hogy sa­
ját vállalkozásba kezd, de meg volt győződve róla, hogy nem elég
okos a boldoguláshoz. Rettegett a kudarctól.
Sandy két éven keresztül próbált teherbe esni, de nem sike­
rüli neki. .Ahogy beszélgettünk, kezdtem rájönni, hogy emiatt
nagyon neheztel a férjén.*, és alkalmatlannak érzi magái a kap­
csolatban, annak ellenére, hogy őszinte megértési és szeretetei
tanúsít. A problémáját csak súlyosbította egy anyjával nemrég
folytatott beszélgetés:

Teljesen a rögeszmémmé vált ez az egész tcrhességdolog.

Amikor anyával ebédeltem, elmondtam neki, mennyire
csalódtam. Azt mondta: „Lefogadom, hogy a miatt az abor­
tusz miatt van az egész. Isten útjai kifürkészhetetlenek."
Azóta állandóan sírok. Nem engedi, hogy elfelejtsem.
 Az abortuszról kérdeztem. Némi habozás után elmesélte,
hogy történt:

Középiskolás voltam. A szüleim rendkívül szigorít katoli­

kusok, ezért az egyházközség iskolájába jártam. Gyorsan
nőttem, és tizenkét éves koromra már 165 centi magas
voltam, 65 kiló, és 36-os melltartót hordtam. A fiúk kezd­
tek felfigyelni rám, és ez nagyon tetszett. Apát ezzel meg­
őrjítettem. Amikor egyik este meglátta, hogy búcsúpuszit
adok egy fiúnak, kurvának nevezett. Úgy ordított, hogy az
egész környék hallotta. Attól fogva nem volt megállás.
Amikor csak elmentem egy fiúval, apa mindig azt mond­
ta, hogy pokolra jutok. Soha nem enyhült meg. Azt gon­
doltam, így is, úgy is átkozott vagyok, ezért aztán tizenöt
évesen lefeküdtem egy sráccal. .Amilyen a szerencsém, te­
herbe estem. .Amikor a szüleim megtudták, magukon kí­
vül voltak. Megmondtam nekik, hogy nem akarom meg­
tartani a gyerekel. Ettől teljesen begőzöltek. Egyre csak azt
üvöltözték, hogy halálos bűnt követek el. Ha még nem
tartanék a pokol felé, biztosra vették, hogy ez végképp
odajuttat. Csak úgy tudtam kicsikarni tólük a szülői bele­
egyezést, hogy öngyilkossággal fenyegetőztem.

Megkérdeztem Sandytől, hogy mentek a dolgok az abortusz

után. Szinte összeroskadt a székén, és annyira reményvesztett
volt a tekintete, hogy összeszorult a szívem.

Végképp kegyvesztetté váltam. Úgy értem, apától már az­

előtt is rettenetesen kivoltam, de most úgy éreztem, élni
sincs jogom. Minél jobban szégyelltem magam, annál in­
kább próbáltam jóvátenni a dolgokat. Legszívesebben
visszapergettem volna az időt, hogy visszaszerezzem a
szeretetet, amit kiskoromban kaptam. De mindig elő­
hozzák. Állandóan azt hajtogatják, hogy micsoda szé-

25
 gycnt hoztam rájuk. Nem hibáztatom őket. Nem lett
volna szabad ezt tennem. Úgy értem, olyan sokat vártak
tőlem erkölcsileg Szerelném valahogy jóvátenni, hogy
ennyire megbántottam őket a bűneimmel. Úgyhogy min­
dent megteszek, amit csak akarnak. A férjemnek ez az
idegeire megy. Nagyon csúnyán veszekszünk emiatt.
Nem lehelek róla. Egyszerűen szerelném, ha megbocsá-
tanának

Ahogy ezt az elragadó fiatal női hallgattam, nagyon megindí­

tott a szenvedése, amit a szülei viselkedése okozott, és az, hogy
mekkora szüksége volt rá, hogy letagadja az ő felelősségüket
ezért a szenvedésért. Szinte kétségbeesetten próbált győzködni,
hogy mindenről ő lehel. .Az önvádat csak tetézte szüleinek bigoti
vallásossága. Tudtam, nagyon sok munkámba kerül majd, hogy
Sandyvel megláttassam, szülei valójában milyen kegyetlenek vol­
tak vele, és mennyire meggyötörték érzelmileg. Úgy döntöttem,
hogy ezúttal nem tartom magamban személyes véleményem.

SUSAN: Mondok én magának valamit. Nagyon feldühít,

ami azzal a lánnyal történt. Szerintem a szülei szörnyen
viselkedtek. Visszaéllek a vallásukkal, hogy megbüntes­
sék. Ezi nem érdemelte meg.
SANDY: Kétszer is halálosan vétkeztem!
SUSAN: Gyerek volt még. Ha elkövetett is egy-két hibái,
nem fizethet értük egy életen át. Még az egyház is meg­
engedi, hogy ha Icvczekellük a bűneinkel, folytassuk to­
vább az életet. Ha a szülei tényleg olyan jók volnának,
mint ahogy mondja, együttérzést mutattak volna.
SANDY: Meg akarták menteni a lelkem. Ha nem szeret­
nének ennyire, nem is törődnének velem.
SUSAN: Nézzük ezt más szemszögből. Mi történt volna,
ha nincs abortusza? És szül egy kislányt. Most lenne ti­
zenhat éves, nem?

26
 Sandy bólintott. Próbálta megérteni, hova akarok kilyukadni.

SUSAN: Tegyük fel, hogy teherbe esik Úgy bánna vele,

ahogy a szülei bántak önnel?
SANDY: Soha nem lennék rá képes!

Sandy felismerte szavai jelentőségét.

SUSAN: Jobban szeretné őt. És a szüleinek is jobban kel­

lett volna szeretniük magát. Ez az ő kudarcuk, nem a
magáé.

Sandy a fél életét azzal töltötte, hogy rafinált elhárító mecha­

nizmusokból falat épített fel. Az ilyen védőfalak nagyon is gyako­
riak a mérgező szüleik gyerekeinél. Különféle pszichológiai épí­
tőkövekből állhalnak össze, de a legáltalánosabban használt
anyag - Sandy védőfala is főként ebből állt - különösen ellenál­
ló. A neve: tagadás.

A tagadás ereje

A tagadás a legkezdetlegesebb, egyúttal a legerősebb lelki el­

hárító mechanizmus. Eszköze a mondvacsinált valóság, amely-
lyel mérsékli, sőt akár meg nem történtté teszi bizonyos fájdal­
mas élmények hatását. Néhányunkkal még azt is elfeledteti,
hogy mit tettek velünk a szüleink, így biztosítva, hogy piedesztá-
lon maradjanak.
A tagadás nyújtotta megkönnyebbülés a legjobb esetben is
csak átmeneti, és ezért magas árat fizetünk A tagadás segítségé­
vel fojtjuk vissza forrongó érzelmeinket. Minél tovább tesszük ezt,
annál inkább fokozódik bennünk az érzelmi feszültség.
A nyomás elóbb-utóbb elviselhetedenné válik, aminek következ­
tében érzelmi válságba kerülünk. Amikor ez bekövetkezik, szem-
besülnünk kell az igazsággal, amelyei olyan kétségbeesve próbál­
tunk kikerülni, csakhogy mindez rendkívüli stressz közepette
történik. Ha a tagadást rögtön az elején le tudjuk küzdeni, a sze­
lep megnyitásával és a gőz kiengedésével elkerülhetjük a krízist.
Sajnos nem csak az önben működő tagadással kell megküz­
denie. A szüleinek szintén megvannak a saját elhárító mecha­
nizmusaik. Amikor a múlt igazságát próbálja rekonstruálni, és
főleg amikor ez az igazság rossz fényi vet a szüleire, ragaszkod­
hatnak hozzá, hogy „nem volt az olyan komoly", vagy „nem is
úgy volt az", sőt, hogy „egyáltalán meg sem történt". Az ilyen ki­
jelentések meghiúsíthatják azon igyekezetét, hogy rekonstruálja
saját múltját, és elbizonytalaníthatják saját benyomásait és em­
lékeit illetően. Aláássák valóságfelismerő képességébe vetett bi­
zalmát, és ezzel még inkább megnehezítik, hogy újraépítse ön­
becsülését.
Sandyben olyan erősen működött a tagadás, hogy nemcsak
saját valóságát nem volt képes felismerni, hanem még azt sem
tudta belátni, hogy létezik egy másik valóság. Együtt éreztem a
fájdalmával, de rá kellett vennem, hogy legalább képzelje el an­
nak lehetőségét, hogy hamis képet őrizget a szüleiről. Igyekez­
tem minél kíméletesebb lenni:

Tiszteletben tartom, hogy szereti a szüleit, és jó embe­

reknek tartja őket. Biztosra veszem, hogy az élete során
tettek magáért jó dolgokat. De valahol tudnia vagy leg­
alább éreznie kell, hogy a szerelő szülők nem támadják
ennyire kíméletlenül a gyerekük önérzetét és önbecsü­
lését. Nem akarom elszakítani a szüleitől és a vallásától.
Nem kell, hogy megtagadja őket és az egyházat. De a de­
presszió feloldása talán jórészt azon múlik, el tudja-e
hessegetni azt a fantáziaképet, hogy a szülei tökéletesek.
Kegyellenek voltak magához. Bántották. Bármit tett is, az
már megtörtént. Akármennyit szónokolnak, ezen már
nem lehet változtatni. Nem érzi, mekkora fájdalmat

28
 okoztak annak az érzékeny kislánynak? És hogy nem lett
volna szabad ezt tenniük?

Sandy „igenje" szinte alig volt hallható. Megkérdeztem, fél-e

erre gondolni. Csak bólintott. Nem volt képes félelme mélységé­
ről beszélni. De azért bátran kitartott.

A kilátástalan remény

Kél hónapos terápia után Sandy némi halailást ért el, de még
mindig ragaszkodott a tökéletes szülők mítoszához, és így tovább­
ra is magát okolta élete boldogtalanságáért. Arra kértem, hívja el
szüleit egy terápiis beszélgetésre. Azt reméltem, ha rá tudom
őket ébreszteni, viselkedésük mennyire mélyen kihatolt lányuk
éleiére, talán belátják felelősségüket, és megkönnyítik Sandynek,
hogy hozzákezdjen negatív énképe megváltoztatásához.
Épphogy megismerkedtünk, amikor az apja hirtelen kifakadt:

Maga nem tudja, doktornő, milyen rossz gyerek volt

Sandy. Bolondult a fiúkért, állandóan csábítgatta őket. A/
az átkozott abortusz az oka minden bajának.

Láttam, hogy Sandy szeme könnybe lábad. .Azonnal a védel­

mére keltem:

Sandynek nem ettől van problémája, és nem azt kértem

önöktől, hogy ráolvassák a bűneit. Ha csak ezért jöttek el,
semmire nem jutunk.

Ez nem váll be. Az egész beszélgetés során, figyelmeztetéseim

ellenére, Sandy apja és anyja felváltva támadták a lányukat.
Hosszú volt ez az óra. Amikor elmentek, Sandy azonnal mente­
getni kezdte őket:
 Tudom, hogy- ma tényleg nem voltak a segítségemre, de
remélem, azért szimpatikusak. Igazán jó emberek, csak
zavarta őket, hogy itt vannak. Talán nem is kellett volna
szólnom nekik... Biztos kiborultak tőle. Nincsenek az
ilyesmihez hozzászokva. De tényleg szeretnek... csak ad­
jon nekik egy kis időt, és meglátja.

Ez a foglalkozás és még néhány ezt követő nyilvánvalóvá tette,

mennyire elzárkóztak Sandy szülei mindentől, ami megkérdője­
lezte lányuk problémáival kapcsolatos látásmódjukat. Egyikük
sem volt hajlandó felelősséget vállalni ezekért a problémákért.
Sandy pedig továbbra is bálványozta őket.

„Csak segíteni akartak"

A mérgező szülők felnőtt gyerekei közül sokak számára a taga­

dás egyszerű, tudattalan mechanizmus, amellyel bizonyos esemé­
nyeket és érzéseket száműznek tudatukból, és úgy tesznek, mint­
ha ezek soha meg sem történtek volna. Viszont mások, Sandyhez.
hasonlóan, kifinomultabb eszközt alkalmaznak: a racionalizálást.
Amikor racionalizálunk, „észérvekkel" magyarázzuk meg azt, ami
fáj és kínos. Lássunk néhány tipikus példát erre:

Az apám csak azért üvöltözött velem, mert az anyám

nem hagyta békén.
Az anyám csak azért ivott, mert magányos volt. Többet
kellett volna otthon maradnom vele.
.Az apám vert, de nem azért, hogy bántson, hanem hogy
móresre tanítson.
.Az anyám azért nem törődött velem soha, mert olyan
boldogtalan volt.
Megértem, hogy az apám molesztált. Az anyám nem feküdi
le vele, a férfiak meg nem tudnak meglenni szex nélkül.

30
 Ezekben a rációnálizálisokban egyetlen közös dolog van: ar­
ra szolgálnak, hogy elfogadhatóvá tegyék az elfogadhatatlan!.
A felszínen, úgy tűnik, be is válnak, de valahol a lelke mélyén ön
tudja az igazságot.

„Csak azért csinálta, mert..."

A negyvenes éveiben járó alacsony, gesztenyebarna hajú

Louise-tól harmadik férje készült elválni. Felnőtt lánya unszolá­
sára jött el terápiára, aki azzal fenyegette, megszakítja vele a kap­
csolatot, ha nem tesz valamit féktelen gyűlölködése ellen.
Amikor először megláttam Louise-t, merev tartása és szoro­
san összezárt ajka mindent elárult. Lefojtott, haragvó vulkán
volt. A válásáról kérdeztem. Elmondta, hogy minden férfi elhagy­
ta az. életében, legutoljára éppen a mostani férje.

Az. a fajta nő vagyok, aki mindig a rossz férfit választja. Az

elején mindegyik kapcsolat istenien működik, de tudom,
hogy nem marad így.

Figyelmesen hallgattam, amint azt fejtegeti, mennyire aljas

minden férfi. Majd elkezdte az apjához hasonlítani azokat a fér­
fiakat, akik az életében megfordullak:

Istenem, miért nem tudok egy olyan férfit találni, mint

az apám? Olyan volt, mint egy filmsztár... egyszerűen
mindenki imádta. Ilgy értem, karizmája volt, csak úgy
vonzotta az embereket. Anyám sokat betegeskedett, az
apámmal mentünk el mindenhova... csak ő meg én. Ez
volt életem legszebb időszaka. Az apámnak a közelébe
sem érnek

31
 Megkérdeztem I.ouise-1, él-e még az apja. Rendkívül feszülné
váll, úgy felelt:

Nem tudom, ügy nap egyszerűen eltűnt. Úgy tízéves le­

hettem. .Anyámmal nem lehetett együtt élni, a/tán apám
egyszer csak otthagyta. Se üzenet, se telefon, semmi. Is­
tenem, annyira hiányzott! Amikor elment, körülbelül egy
évig biztos voltam benne, hogy esténként az ő kocsiját
hallom... Nem hibáztathatom azért, amit csinált. Olyan
életerős férfi volt. Ki akarná lekötni magát egy beteg fele­
ség meg egy gyerek mellé?

Lousic azzal töltötte az életét, hogy bálványozott apja visszaté­

rését várta. Mivel képtelen volt szembenézni apja szívtclenségé-
vel és felelőtlenségével, mindent átszövő racionalizálással őriz­
gette istenszerű képét, annak ellenére, hogy viselkedése milyen
kimondhatatlan fájdalmat okozott neki. Racionalizálással el tud­
ta fojtani apja iránti haragját is, amiért az elhagyta őt. Sajnos ez
a harag más férfiakkal való kapcsolataiban talált utat magának.
Minden alkalommal, amikor megismerkedett valakivel, egy ide­
ig simán mentek a dolgok. De ahogy közelebb kerültek egymás­
hoz, nem tudott úrrá lenni az elhagyatottól való félelmén. A fé­
lelem kivétel nélkül mindig gyűlölködésbe csapott át. .Abban,
hogy minden férfi ugyanazért hagyja el, nem ismerte fel az is­
métlődő sémát: ahogy közelebb kerülnek hozzá, egyre ellensé­
gesebbé válik. Éppen ellenkezőleg: az, hogy mindig elhagyják,
csak igazolta szemében gyűlölködését.

Kire haragszik valójában?

Az egyetemi továbbképzőn az egyik pszichológia tankönyvben

szerepelt egy illusztrációsorozat, amely szemléletesen ábrázolta,
hogyan vezetik le az emberek érzéseiket - főként a haragot. .Az

32
első képen egy férfi volt, akii éppen lehord a főnöke. A férfi
számára nyilvánvalóan veszélyes leli volna visszakiabálni, így a
második képen láthattuk, ahogy hazaéne a feleségén (ölti ki a
haragját. A harmadik kép az asszonyi mutatta, amint a gyere­
kekkel kiabál. A gyerekek belerúgtak a kutyába, a kutya pedig
megharapta a macskát. A képsorban az volt a nagyszerű, hogy
látszólagos egyszerűsége ellenére meglepően pontosan ábrázol­
ta, miként visszük át indulatainkat a kiváltó személyről egy kön­
nyebb célpontra. Erre tökéletes példa, ahogy Louise a férfiakról
vélekedik: „Mind gyávák és szemetek... Az ember nem bízhat
meg bennük. Mindig ellened fordulnak. Elegem van abból, hogy
a férfiak csak kihasználnak."
Louise-l elhagyta az apja. Ha belátta volna ezt a lényt, el kel-
leit volna szakadnia dédelgetett fantáziaképeitől és apja istensze­
rű képétől, El kellett volna engednie az apját. Ehelyett az apja
Iránti haragját és bizalmatlanságát kivetítette más férfiakra.
Anélkül, hogy tudatában lett volna, Louise következetesen olyan
férfiakat választott, akik viselkedésükkel csalódást is okoztak ne­
ki, és dühítették is. Amíg dühét ki tudta tölteni a férfiakon álta­
lában, nem kellett éreznie apja iránti haragját.
Sandy, akivel már találkoztunk ebben a fejezetben, a férjére
vetítette haragját és csalódottságát amiatt, ahogy a szülei a ter­
hességél és az abortuszt kezelték. Nem tudta megengedni magá­
nak, hogy haragudjon a szüleire - ez túlságosan fenyegette vol­
na isteni mivoltukat a szemében.

A halállal nem ér véget a mérgező szülők istenílése, sőt való­

jában még fokozódhat is. Legyen bármilyen nehéz az élő szülők
okozta sérüléseket elismerni, sokszorosan nehezebb azt a szülőt
vádolni, aki már meghalt. A halottak bírálása óriási erejű tabu,
olyan, mintha belerúgnánk egy magatehetetlen emberbe. Ennek

33
következtében még a legkegyetlenebb bántalmazó is egyfajta
szentté válik A halott sztílók istenítése szinte automatikus.
Sajnos, míg a mérgező szülőt védi a sír szentsége, az élők to­
vább viselik az érzelmi terheket. „A halottakról vagy jót, vagy
semmit" - lehet, hogy kedvelt közhely, de gyakran akadályozza
a halott szülőkkel való konfliktusok tényleges feloldását.

„ Te mindig az én kis kudarcom leszel"

Valerie-t, egy magas, finom vonású, harmincas évei végén já­

ró énekesnőt egyik közös barátunk küldte hozzám. Aggasztotta,
hogy Valerie, önbizalomhiánya miatt, nem tudja megragadni a
lehetőségeket, amelyek énekesi pályáján kínálkoznak. Alig telt el
negyedóra a foglalkozásból, amikor Valerie bevallotta, hogy kar­
rierjének nincs jövője:

Több mint egy éve nem kaptam felkérést, még egy bárba
sem. Mostanáig egy irodában dolgoztam, hogy fizetni tud­
jam a számláimat Nem is tudom. Talán csak egy lehetet­
len álmot kergetek A minap a szüleimnél vacsoráztam,
és beszéltem nekik a problémáimról. Az apám azt mond­
ta: „Ne aggódj. Te mindig az én kis kudarcom leszel."
Biztosra veszem, hogy fel sem merült benne, mekkora
fájdalmat okoz, de a szavai szinte megsemmisítettek.

Azt mondtam Valcrie-nek, hogy ilyen helyzetben mindenki

megbántódna. Az apja kegyetlenül és durván megsértette. Azt fe­
lelte:
Ez nem újdonság. Erről szól az életem. Én voltam a csa­
lád selejtje. Mindenért engem hibáztattak. Ha apámnak
baja volt anyámmal, annak én voltam az oka. Olyan volt,
mint amikor megakad a tű a hanglemezen. És mégis,
amikor olyat teltem, ami neki is tetszett, repesett a busz-

34
 keségtől, és dicsekedett velem a barátainak. Istenem,
annyira jólesett, amikor kivívtam az elismerését, de né­
ha úgy éreztem, mintha játszana az érzelmeimmel.

Az azt követő hetekben nagyon intenzíven dolgoztunk együtt

Valcric-vel. Éppen kezdte magához engedni apja miatti haragja
és bánata valódi erejét.
És akkor apját elvitte a szívroham,
Halála váratlan volt - hirtelen és sokkoló, olyan, amire senki
nem számít. Valerie-t lesújtotta a bűntudat, amiért a terápia so­
rán annyira utat engedett haragjának.

Csak ültem ott a templomban, és hallgattam, ahogy ma­

gasztalják, és áradoznak, hogy milyen csodálatos ember
volt egész életében. Azt éreztem, mekkora hülyeség volt
tőlem, hogy őt hibáztatom a bajaimért. Szerettem volna
kiengesztelni a fájdalomért, amit én okoztam neki. Egy­
re csak az járt a fejemben, milyen ocsmány voltam vele
állandóan. Nem akarok többet a rossz dolgokról beszél­
ni... most már nem számít.

A gyász egy időre leterítette útjáról Valerie-t, de végül belátta,

hogy apja halála nem változtatott azon, ahogy a lányával bánt
gyerekkorában és felnőttként is. Valerie ekkor már csaknem hat
hónapja járt terápiára. Örömmel láttam, hogy egyre erősödik az
önbizalma Még mindig nehezen boldogul az énekesi pályán, de
ez már nem azért van, mert nem próbálkozik.

Nem istenek

Az istenszerű szülők szabályokat állítanak fel, ítélkeznek, és

fájdalmat okoznak. Ha ön isteníti szüleit, akár élnek, akár meg­
haltak már, azzal elfogadja, hogy az ő elvárásaik szerint éljen. El-

35
fogadja a fájdalmas érzéseket mint életének velejáróit, sót talán
még be is beszéli magának, hogy használnak önnek. Itt az ideje,
hogy ezzel felhagyjon. Amikor lehozta a szüleit a valóság talajá­
ra, és vette a bátorságot, hogy annak lássa őket, amik, hozzáfog­
hat, hogy kiegyenlítse a hatalmi viszonyokat velük való kapcso­
latában.
 2

„ATTÓL, HOGY NEM ÍGY AKARTÁTOK, MÉG NAGYON FÁJT"

Az alkalmatlan szülök

A gyerekeknek alapvető és elidegeníthetetlen joguk, hogy táp­

lálják, ruházzák, óvják és védjék őket. De a fizikai jogok mellett
joguk van ahhoz is, hogy emocionális gondoskodásban részesül­
jenek, tiszteletben tartsák érzelmeiket, és úgy bánjanak velük,
hogy kifejlődhessen önbecsülésük. A gyerekeknek ezenkívül jo­
guk, hogy viselkedésükhöz megfelelő szülői útmutatást kapja­
nak, szabad hibákat elkövetniük, és joguk van ahhoz, hogy testi
vagy érzelmi bántódás nélkül fegyelmezzék őket. Végül a gyere­
keknek joguk van ahhoz, hogy gyerekek lehessenek. Joguk van
korai éveiket játékkal, spontánul és felelőtlenül eltölteniük. Ma­
gától értetődő, hogy a szerető szülő a felnövekvő gyereket segíti
az érésben azzal, hogy rábíz egyes feladatokat és házi teendőket,
de soha nem a gyerekkor rovására.

Hogyan tanulunk meg eligazodni a világban?

A gyerekek válogatás nélkül, szivacsként szívnak magukba

minden verbális és nem verbális üzenetet. Hallgatnak a szüleik­
re, figyelik óket, és utánozzák a viselkedésüket. Mivel a családon
kívül szinte semmilyen mis értékrendet nem ismernek, mind­
az, amit otthon magukról és misokról megtanulnak, egyetemes
Igazságként ivódik be a lelkükbe. A szülői példa alapvetően meg­
határozza a gyerek fejlődő identitistudatát - legfőképpen nemi
Identitisának kialakulását. Bár az elmúlt húsz év során a szülők
szerepe drámai változásokon ment keresztül, ma is ugyanazok a

37
kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint amelyek az ön szüleire
is hárultak:

1. Kötelesek ellátni gyerekük fizikai szükségleteit.

2. Kötelesek megóvni gyereküket a fizikai bántalmaktól.
3. Kötelesek kielégíteni gyerekük szeretet-, figyelem- és érzelem­
igényét.
4. Kötelesek megvédeni gyereküket az érzelmi ártalmaktól.
5. Kötelesek morális és etikai útmutatást adni gyereküknek.

A listát nyilván még folytaihatnánk, de ez az öl feladat az,

amely az elégséges szülői tevékenység alapját képezi. A mérgező
szülők, akikről e könyv szól, ritkán jutnak tovább az első pont­
nál. Érzelmi stabilitásukat és lelki egészségüket tekintve jobbára
ők is jelentős károsodásokat szenvednek (vagy szenvedtek) cl.
Nemcsak hogy gyakran képtelenek kielégíteni gyerekeik szük­
ségleteit, de sok esetben elvárják, sót megkövetelik, hogy a gye­
rekek viseljék a szülők gondját. Amikor a szülő saját teendőit a
gyerekre kényszeríti, a családi szerepek összemosódnak, eltor­
zulnak vagy felcserélődnek. Ha a gyerek arra kényszerül, hogy
saját, sőt akár szülei szülője legyen, nincs kit követnie, nincs ki­
től tanulnia, és nincs kire felnéznie. Az érzelmi fejlődésnek eb­
ben a döntő szakaszában szülői példakép híján a gyerek szemé­
lyes identitása elsodródik a szerepzavar fenyegető tengerében.

Les, egy sportszeráruház harmincnégy éves tulajdonosa azért

kereseti fel, mert munkamániája tönkretette az életéi.

A házasságom pokollá vált, mert folyton csak dolgoztam.

Vagy eltűntem, vagy otthon is a munkával foglalkoztam.
A feleségem elhagyott, mert elege lett, hogy egy robottal
él együtt. Az új barátnőmmel ugyanez! csinálom. Utálom
az egészet. Komolyan. De egyszerűen nem tudom, ho­
gyan lazítsak.

3S
 Les elmondta, hogy nehezen tud kifejezni bármilyen érzelmet
Is, főleg a gyöngéd, szerető érzéseit. Keserűen mondta, hogy a jó­
kedv számára ismeretlen fogalom.

Nagyon szeretném boldoggá tenni a barátnőmet, de ami­

kor csak elkezdünk beszélgetni, valahogy mindig vissza­
terelem a szót a munkára, ő pedig kiborul tőle. Talán
azért csinálom, mert a munkám az egyetlen, amit nem
szúrok cl.

Les még vagy félórán keresztül győzködött, hogy mennyire el­

rontotta a kapcsolatait:

A nők, akikkel összejövök, állandóan panaszkodnak,

hogy nem vagyok velük eleget, és nem kapnak tőlem elég
szereletet. És ez igaz is. Pocsék partner vagyok, és férjnek
is nagyon pocsék voltam.

Félbeszakítottam, és azt mondtam: „És pocsék véleménye

van saját magáról. Úgy tűnik, csak akkor érzi jól magái, ha dol­
gozik. Vajon miért?"

Ehhez értek... és jól csinálom. Úgy hetvenöt órát dolgo­

zom hetente... mindig is agyonhajtottam magam... gye­
rekkorom óta. Három fiú közül én voltam a legidősebb.
Nyolcéves lehettem, amikor anyám ideg-összeroppanásl
kapott. Attól fogva mindig sötét volt a házunkban, a redő­
nyük le voltak engedve. Anyám mindig köntösben voll, és
alig szólt hozzánk. A legelső emlékem róla, hogy egyik
kezében kávéscsésze, a másikban meg cigaretta volt, és
állandóan azokat a rohadt szappanoperákat bámulta. So­
sem kelt fel, csak amikor már rég elindultunk az iskolá­
ba, így aztán én adtam enni az. öcséimnek, uzsonnát csi­
náltam nekik, és felraktam őket az iskolabuszra. Amikor

39
 hazaértünk, anyám a tévé előtt hevert, vagy éppen aludt.
Amíg a haverjaim kint fociztak, én otthon főztem vagy ta­
karítottam. Nagyon utáltam, de valakinek meg kellett csi­
nálnia.

Megkérdeztem Lest, hol volt ezalatt az apja.

Apám sokat utazott üzleti ügyben, és tulajdonképpen le­

mondott anyámról. Legtöbbször a vendégszobában
aludt... elég fura házasság volt. Több orvoshoz is elküld­
te anyámat, de nem tudtak segíteni rajta, aztán egysze­
rűen bedobta a törülközőt.

Elmondtam Lesnek, mennyire fájlalom, hogy mini kisfiú

olyan magányos volt.

Nem értem rá sajnálni magamat.

A gyerekkor megrablói

Lesre gyerekként gyakran olyan felelősség hárult, ami a szü­

leit illette volna meg. Arra kényszerült, hogy túl korán felnőjön,
és ezzel megfosztották gyerekkorától. Miközben a barátai kint fo­
ciztak, ő otthon a szülei teendőit végezte. Minifelnőtté kellett vál­
nia, hogy a családot egybetartsa. Gondtalan játszásra alig volt le­
hetősége. Mivel a szükségleteit gyakorlatilag figyelmen kívül
hagylak, még azt is letagadta maga előtt, hogy egyáltalán bármi­
re is szüksége van. így tanulta meg elviselni a magányt és az ér­
zelmektől való mcgfosztottságot. Azért volt, hogy másoknak
gondját viselje. Ő nem számított.
Ami mindezt kétszeresen is szomorúvá teszi, az az, hogy
nemcsak testvéreinek volt első számú gondviselője, hanem az
anyjának is a szülőjévé vált:

ni
 Amikor apa a városban dolgozott, mindig hétkor indult,
és sokszor csak éjfél körül ért haza. Induláskor mindig
odaszólt: „El ne felejtsd a leckéi, és vigyázz az anyádra.
Ügyelj, hogy rendesen egyen. A srácok ne lármázzanak...
és próbálj kicsalni egy kis mosolyt anyádból." Sok időt
töltöltem azzal, hogy miként tudnám anyámat felvidíta­
ni. Biztosra vettem, hogy tehetek valamit, és aztán
megint minden rendbe jön... hogy o rendbe jön. De
akármit csináltam, semmi nem változott. A mai napig
sem. Kohadtul érzem magam miatta.

Amellett, hogy ő felelt a háztartásért és a testvérei neveléséért,

amibe minden gyerek beleroppant volna, ráadásul azt is elvár­
ták tőle, hogy az anyjának lelki gondozója legyen. Ez pedig
egyenlő volt a biztos kudarccal. Azok a gyerekek, akik ilyen ter­
mészetellenes szerepcseréknek esnek áldozatul, minduntalan
kudarcot vallanak. Lehetetlen, hogy felnőttként funkcionálja­
nak, hiszen nem felnőttek. De nem tudják felérni ésszel, hogy
miért nem képesek többre; csak annyit éreznek, hogy valamiben
inkompetensek, ez pedig bűntudatot kelt bennük.
Les esetében a sürgető kényszer, hogy a szükségesnél jóval
többet dolgozzon, kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta attól,
hogy szembesüljön magányosságával és azzal, hogy nemcsak
gyerekkorától, hanem a felnőttkorától is megfosztották, más­
részt erősítette benne a régóta hordozott hiedelmet, hogy sosem
képes megfelelni. Les azt képzelte, ha elég sokat dolgozik, akkor
be tudja bizonyítani, hogy teljes és megfelelő ember, és valóban
képes rendesen elvégezni a dolgát. Lényegében még mindig az
anyját akarta boldoggá tenni.

41
 Les nem ismerte fel, hogy a szülei felnőttkorában is gyakorol­
ták fölötte mérgező hatalmukat. Ám néhány héttel később éle­
sen kirajzolódott az összefüggés felnőttkori küszködései és a gye­
rekkora között.

Akárki mondta is, hogy „minél jobban ráhoznak a dol­

gok, annál inkább maradnak ugyanúgy", tudta, miről be­
szél. Már hat éve, hogy Los Angelesben élek, de ami a
szüleimet illeti, nem lehet saját életem. Hetente kétszer
felhívnak. Most már ott tartok, hogy nem merem felven­
ni a telefont. Az apám kezdi: „Anyád nagyon kivan...
Nem tudnál egy kis időt szánni rá és eljönni? Tudod,
mennyit jelent ez neki!" Aztán az anyám jön azzal, hogy
én vagyok az élete, meg hogy nem tudja, mennyi van
még neki hátra. Mit lehet erre mondani? Legtöbbször fo­
gom magam, és felülök a gépre... Még mindig jobb, mint
szenvedni a bűntudattól, ha nem megyek. De soha nem
elég nekik. Semmi nem elég. Akár meg is spórolhatnám
a repülőjegyet. Talán jobb lett volna, ha el sem költözöm
hazulról.

Elmagyaráztam Lesnek, jellemző, hogy azok a gyerekek, akiket

a szüleik érzelmi szerepcserére kényszerítettek, óriási bűntuda­
tot és túlzott felelősségérzetet hoznak magukkal felnőttkorukba.
Felnőttként gyakran nem tudnak kitörni az ördögi körből: min­
denért felelősséget vállalnak, elkerülhetetlenül kudarcot val­
lanak, hibásnak és alkalmatlannak érzik magukat, majd pedig
kétszer annyira igyekeznek. Minden erőt felemésztő, kimerítő fo­
lyamat ez, amely egyre csak fokozza a kudarcérzést.
Mivel Lest kiskorában a szülei elvárásai hajszolták, korán
megtanulta, hogy jóságát elsősorban azon keresztül ítélik meg,
hogy mennyit tesz a család többi tagjáért. Szülei kívülr(51 jövő kö-
vetelményei felnőttkorára belső démonokká vállak, amelyek to­
vább hajszolták őt az egyetlen területen, amelyen még tartotta
magát valamire - a munkájában.
Lesnek nem volt sem ideje, sem megfelelő példaképe, hogy
megtanulja, miként lehet szeretetet adni és elfogadni. Érzelmi
sivárságban nőtt fel, így egyszerűen kikapcsolta érzelmeit. Saj­
nos azt tapasztalta, hogy nem volt képes újra bekapcsolni őket,
még akkor sem, amikor akarta volna. Megnyugtattam, megér­
tem, mennyire frusztrált és zavarodott amiatt, hogy senki előtt
nem képes megnyílni érzelmileg, de arra biztattam, legyen kí­
méletes magával. Hiszen gyerekkorában nem volt senki, aki
megtanította volna neki ezeket a dolgokat, márpedig egyedül na­
gyon nehéz kifejleszteni az érzelmeket.
„Olyasmi lenne ez, mintha azt várná magától, hogy eljátsszon
egy zongoraművet, holott azt sem tudja, hol van az á hang -
mondtam neki. - Meg tudja tanulni, csak adjon magadnak időt,
hogy megszerezze az alapokat, gyakoroljon, és esetleg egyszer-
kétszer hibázzon is."

..Kifog vele törődni, ba én nem?"

Kedves Abby!
A családom őrült. Kérlek, szabadíts ki innen. - Rcmény-
lelen

Ezt az egyik kliensem, Melanie, írta tizenhárom éves korában

az egyik újság „Magánélet" rovatába. A ma negyvenkét éves, el­
vált adótanácsadó súlyos depressziója miatt fordult hozzám.
Rendkívüli soványsága ellenére is meglehetősen csinos lett vol­
na, ha az utóbbi hónapokban a rendszertelen alvás nem tette
volna meg a magáét.

Melanie nyitott volt, és könnyen beszélt magáról.

43
 .Állandóan le vagyok (örve. Nem tudom kézben tartani az
életem. Egyszerűen maguk alá gyűrnek a dolgok. Olyan,
mintha mindennap egyre mélyebbre ásnám magam egy
gödörbe.

Megkértem, beszéljen egy kicsit konkrétabban. Az ajkába ha­

rapott, aztán elfordult, úgy válaszolt:

Olyan üres vagyok belül... Azt hiszem, soha senkihez

nem tudtam kötődni egész életemben. Kétszer voltam
férjnél, több férfival éltem együtt, de sehogy sem találom
az igazit. Vagy lusta trógereket, vagy szemétládákat fogok
ki. És persze aztán az én dolgom, hogy ráncba szedjem
őket. Mindig azt hiszem, hogy talpra tudom őket állítani.
Kölcsönadok nekik, hozzám költöznek, egypárnak még
munkát is szereztem. Soha nem sikerül, de nem tanu­
lok belőle. Akármit teszek értük, nem szeretnek Az. egyik
hapsi megütött a gyerekeim előtt. Egy másik meg lelépett
a kocsimmal. Az első férjem egész nap lógott. A második
meg állandóan ivott. Szép kis lista.

Melanie - anélkül, hogy felismerte volna - a társfüggö (kode-

pendens) személyiség klasszikus viselkedését írta le. A társfüggö
kifejezést eredetileg alkoholista vagy kábítószer-élvező személy
partnerének jellemzésére alkalmazták. A társfüggő terminust
felváltva használták a megmentő (segítő) kifejezéssel, amely
olyan személyre vonatkozik, aki nem képes irányítani a saját éle­
tét, mert magára veszi egy szenvedélybeteg egyén „megmentésé­
nek" a felelősségét.
Az elmúlt néhány év során a társfüggőség fogalma kiterjedt
mindenkire, aki bármilyen kényszeres, szenvedélybeteg, erősza­
kos vagy kórosan függő személy megmentésének és az érte ér­
zett felelősségnek válik az áldozatává.
 Mclanie-l a foko/oitan zűrös férfiak vonzották, l'gy hitte, ha
elég jó hozzájuk - szeretetet ad, aggódik értük, segít rajtuk, me­
nedéket nyújt nekik -, és beláttatja velük a hibáikat, akkor sze­
retni fogják. De nem szerették. Azok a fajta nélkülöző,
énközpontú férfiak, akiket Melanie választolt, képtelenek voltak
a szeretetre. így a szeretet helyett, amire annyira vágyott, csak
ürességet talált. Úgy érezte, kihasználják.
Kiderült, hogy a társfüggőség fogalma nem ismeretlen
Melanie előtt. Először akkor találkozott vele, amikor alkoholista
férjével való házassága idején részt vett egy programban, amelyet
alkoholistákkal együtt éld családtagok számára szervezlek. Biz­
tos volt benne, hogy nem társfiiggó, csak nincs szerencséje a fér­
fiakkal. Mindent elkövetelt, hogy rávegye Jimel: hagyjon fel az
ivással. Végül elhagyta, amikor megtudta, hogy a férfi egyszer egy
nővel éjszakázott, akivel egy bárban ismerkedett meg.
Melanie újra nekifogott, hogy megtalálja a Nagy Ót. Problé­
máiért azokat a férfiakat okolta, akikkel dolga volt, de mindegyi­
küket külön-külön hibáztatta. Nem látta át, hogy problémája
egészében véve abból eredt, ahogy a férfiakat választotta. .Azt
gondolta, olyan férfit keres, aki tud majd értékelni egy odaadó,
gondoskodó, szerető, segítőkész, nőt. Talált is férfit, aki szerette
az ilyen nőket. Melanie úgy vélte, hogy a társfüggőség nemes do­
log. Fogalma sem volt róla, hogy az, amit ő „odaadásnak és se­
gítőkészségnek" tartott, elemésztette őt. Mindenkit részesített
benne, csak saját magái nem. Fel sem fogta, hogy azzal, hogy
feltakarít" a férfiak után, valójában felelőtlen magatartásukat
állandósítja. Amikor a gyerekkoráról beszélt, világossá váll, hogy
a problémás férfiak megmentésérc tett erőfeszítése az apjával
való kapcsolatának kényszerű ismétlődése volt:

Elég fura családom volt. Apám sikeres építész, volt, de az

istenverte hangulataival mindenki! irányított. A legkisebb
dologtól kiborult... ha mondjuk valaki az ő helyén par­
kolt, vagy összekaptam az öcsémmel. Bevonult a szoba-

45
 jába, bevágta az ajtót, az ágyra vetette magát, és sírt. Mint
egy kisgyerek! Aztán az anyám is kiborult, és ilyenkor el­
merült a kádban. Nekem kellelt az apámmal foglalkoz­
nom. Csak ültem ott, miközben ő zokogott, és próbáltam
rájönni, vajon mit tehetnék, hogy jobban érezze magát.
De mindegy volt, hogy mii csináltam, úgyis mindig ki
kelleti várni, amíg abbahagyja.

Aillam egy listái Melanie-nak, amelyet én készítettem, és arra

kértem, hogy mondja meg, melyek azok a pontok, amelyek leír­
ják az érzéseit és a viselkedését. A listán a társfüggőség legfonto­
sabb jellemzőit soroltam fel. Az évek során rendkívül hasznos­
nak bizonyult, amikor klienseimnek azt segítettem meghatároz­
ni, társfüggőck-e.

A társfüggőség jellemzői

A listán szereplő jellemzők mindkél nemre vonatkoznak. Na­

gyon sok férfi él társfüggó viszonyban súlyos problémákkal küsz­
ködő házas- vagy élettársával.

1. Partnerem problémáinak megoldása vagy fájdalmának enyhí­

tése a legfőbb dolog az életemben - akármekkora érzelmi
árai kell is fizetnem érte.
2. Hogy jól érzem-e magam, áltól függ, kapok-c partneremtől el­
ismerést.
3. Megvédem őt viselkedése következményeitől. Hazudok miat­
ta, fedezem őt, és nem engedem, hogy bárki is rosszal mond­
jon rá.
4. Azon igyekszem, hogy a dolgokat úgy csinálja, ahogy én.
5. Nem figyelek arra, hogy érzem magam, és mire van szüksé­
gem. Csak azzal tönklöm, ő hogy érzi magát, és neki mire van
szüksége.

46
 6. Mindem megteszek, hogy ne dobjon el magától.
7. Mindent megteszek, csak hogy ne haragudjon meg rám.
8. Sokkal több szenvedélyt élek meg egy viharos, drámákkal te­
li kapcsolatban.
9. Maximalista vagyok, és magamat hibáztatom mindenért,
ami nem sikerül.
10. Dühös vagyok, legtöbbször úgy érzem, nem szeret és kihasz­
nál.
11. Azt színlelem, hogy minden úgy jó, ahogy van.
12. Az élelem nagy részét a küzdelem leszi ki, hogy megszeret­
tessem magam vele.

Melanie minden állításra „igennel" felelt. Döbbenten látta,

mennyire társfüggő valójában. Hogy segítsek neki kitörni ebből
a viselkedési sémából, elmondtam, mennyire fontos, hogy felis­
merje az összefüggést társfüggósége és az apjával való kapcsola­
ta között. Arra kértem, próbáljon visszaemlékezni, hogy érezte
magát, amikor az apja sírt.

Először nagyon megrémültem, mert azt hittem, apa hal­

doklik, és akkor ki lesz az én apukám? Aztán kezdtem
magam szégyellni, hogy így látom őt. De leginkább ször­
nyű bűntudatot éreztem, hogy ez. az én hibám, mert ve­
szekedtem az öcsémmel. Olyan volt, mintha tényleg
cserbenhagytam volna apát. A legrosszabb az volt, hogy
tehetetlen voltam, mert nem tudtam felvidítani. .Ami
megdöbbentő, hogy már négy éve halott, én negyvenkét
éves vagyok, két gyerekem van, és még mindig bűntuda­
tom van.

Melanie arra kényszerüli, hogy saját apja gondviselője legyen.

Mindkél szülő egyértelműen az ő vállára rakta felnőtt leendőit.
Életének abban a szakaszában, amikor önbizalma fejlődéséhez
erős apára lett volna szüksége, neki kellelt dédelgetnie infantilis
apját.
Melanie első és legmélyrehatóbb érzelmi férfikapcsolata az
apjával alakult ki. Gyerekként ót terhelte mind apja elcsettségc,
mind pedig a bűntudat, amikor nem tudta kielégíteni apja szük­
ségleteit. Szüntelenül azon igyekezett, hogy kompenzálja ezt a
hiányosságát, még akkor is, amikor már nem éltek együtt. Apja
pótlékaként elesett, problémás férfiakat választott, akikről gon­
doskodhatott. Választásait az az igénye diktálta, hogy csillapítsa
bűntudatát. Azzal, hogy ezeket a férfiakat választotta pótapakénl.
állandósította a gyerekkorában átélt érzelmi hiányt.
Megkérdeztem Melanie-t, részesült-e az anyjától mindabban
a szeretetben és figyelemben, amit az apjától sosem kapott meg

Anyám próbálkozott, de sokat betegeskedett. Állandóan

orvoshoz szaladgált, és ágyban kellett maradnia, amikor
kiújult a vastagbélgyulladása. Nyugtatókat írtak fel neki,
ő meg úgy falta őket, mint a pattogatott kukoricát. Azt hi­
szem, rájuk szokott, nem is tudom. Mindig kimaradt a
családi életből. Igazából a házvezetőnőnk nevelt fel ben­
nünket. Ugy értem, anyám ott volt, de mégsem volt ott.
Azt a levelet úgy tizenhárom éves koromban írtam a
„Kedves Abbynek". A legrohadtabb az volt, hogy az
anyám megtalálta. Az ember azt gondolná, hogy odajön
és megkérdezi, mitől vagyok úgy kiborulva, de szerintem
nem is érdekelte. Mintha nem is léteztem volna.

A láthatatlan gyerek

Azok a szülők, akik energiájukat saját fizikai és érzelmi talpon

maradásukra fordítják, hatalmas erejű üzenetet közvetítenek a
gyerek felé: „A te érzéseid nem fontosak, csak én számítok." Kel­
lő idő, figyelem és gondoskodás hiányában az ilyen gyerekek kö-

48
 I sokan úgy érzik, szinte láthatatlanok - mintha nem is létez­
nének.
Hogy a gyerekben kifejlődjön önbecsülése - az az érzés, hogy
nemcsak a helyet foglalja, hanem számít és fontos -, szüksége
van rá, hogy szülei érvényesnek tekintsék igényeit és érzelmeit.
Ám Mclanie apját annyira lefoglalták saját érzelmei, hogy tndo-
m.isi sem vett a lánya szükségleteiről. Melanie mellette volt,
amikor sírt, de ő ezt sosem viszonozta. Melanie tudta, hogy any-
M megtalálta a ..Kedves Abbynck" írt levelét, mégsem említette
soha a lányának. Mindkét szülő üzenete egyértelmű és világos
vult lányuk nem létezett a számukra. Melanie megtanulta, hogy
önmagát ne a saját, hanem az ő érzéseik szerint definiálja. Ha
elérte, hogy a szülei jól érezzék magukat akkori volt jó. Ha rosz-
tizul érezték magukat miatta, akkor 6 volt rossz.
Ennek következtében Melanie-nak felnőttkorában súlyos ne­
hézségei voltak saját identitása meghatározásában. Mivel sosem
bátorították, hogy önálló gondolatai, érzései és igényei legyenek,
fogalma sem volt, kicsoda ó valójában, és mit várjon egy szere­
tetteljes kapcsolattól.
Sok felnőttől eltérően, akikkel együtt dolgoztam, Melanie-t
már megérintette valami a szülei iránti haragjából, mire felkere­
sett. A későbbiekben erre összpontosítottuk munkánkat, feldol­
goztuk e harag nagy részét, és szembenéztünk Melanie mélyen
gyökerező elhagyatottságérzésével.
Megtanult határt szabni annak, hogy mennyit adjon magából
másoknak, és megtanulta tisztelni saját jogait, igényeit és érzel­
meit. Megtanulta, hogyan váljon újra láthatóvá.

Az eltűnt szülő

Eddig az érzelmileg távol lévő szülőkről beszéltünk. A fizikai

távollétnek is megvan a maga romboló hatása.

49
 I
A huszonkét éves Kennel egy kórházban találkoztam először, m
fiatal kábítószerfüggő felnőttek terápiás csoportjában. Sovány,
fekete hajú, szúrós szemű fiatalember volt. Már az első alkalom­
mal megnyilvánult ragyogó intellektusa és tiszta gondolkodása,
de ugyanakkor nagyon becsmérlőén beszélt önmagáról. Nehe­
zen ülte végig a kilencven percet, valóságos ideggubanc volt Ar­
ra kértem, a foglalkozás után maradjon még néhány percet, és
mondjon valamit magáról. Először gyanakodott, és adta a ke­
mény utcai vagányt. Aztán néhány perc elteltével kezdte megér­
teni, hogy nincsenek hátsó szándékaim, és hogy őszintén szerel­
nék enyhíteni a fájdalmán. Lassan megenyhüli, ahogy beszélt

Mindig rühelltem az iskolát, és nem tudtam, mi a franc­

hoz kezdjek, ezért tizenhat évesen jelentkeztem a sereg­
be. Ott aztán elbasztam a droggal. Különben is mindig
mindent clbaszok.

Megkérdeztem, mit szóllak a szülei a bevonuláshoz.

Csak az anyámmal éltem. Nem volt oda az ötlettől, de azt

hiszem, örült, hogy megszabadul tőlem. Mindig valami
balhét csináltam, és megkeserítettem az életéi. Egy rakás
szerencsétlenség volt Bármit csináltam, rám hagyta.

Érdeklődtem, hogy eközben hol volt az apja.

A szüleim nyolcéves koromban elváltak. Anyám akkor

teljesen kiborult. Apámat mindig jó fejnek tartottam
Mindig olyan „apás dolgokat" csinált velem. Együtt néz­
tük a focit a levében, néha a meccsekre is kivitt. Hú, az
állati klxssz volt! Amikor elköltözött, kurvára sírtam. Azi
mondta, semmi nem változik meg, hogy azért majd el­
jön, és nézi velem a meccseket, meg hogy minden vasár­
nap találkozunk cs haverok maradunk. A hülye fejem-

50
 mel hitlcm neki. Az első néhány hónapban tényleg sokai
találkozunk... a/tán már csak havonta egyszer... aztán
kéthavonta egyszer... és aztán gyakorlatilag soha többet.
Felhívtam egypárszor, azt mondta, dolga van. Aztán kábé
egy évvel azután, hogy elment, az anyám elmondta, hogy
elvett valami nőt három gyerekkel, és máshova költözött.
Nehezen fogtam fel, hogy új családja van. Gondolom, őket
jobban szerette, mert engem piszok gyorsan elfelejtett.

.Ezúttal másképp tesz"

Ken kemény fickós máza hamar lefoszlott. Látszott mennyi­

re kínos neki ez a beszélgetés az apjáról. Megkérdeztem, mikor
látta utoljára az apját.

Tizenöt éves voltam. Nagyon mellényúltam. Elegem lett a

karácsonyi lapokból, és elhatároztam, hogy meglepem.
Hú, állatira izgultam. Végigstoppollam az utat - tizen­
négy órát. Amikor odaértem... asziszem, valami nagy üd­
vözlést vártam. Vagyis hogy barátságos volt, de az egész
nem volt egy nagy durranás. Aztán egy idő után kezdtem
tényleg szarul érezni magam. Mintha tök idegenek let­
tünk volna. Ott hancúrozott azokkal a kissrácokkal, én
meg csak ültem, és totál seggfejnek éreztem magam. Ba­
romira belőttem magam, mikor eljöttem aznap este.
Nem szabad, hogy megtudja, hogy itt dekkoltam. Ahogy
kijutok innen, megint megpróbálom. De ezúttal mis­
képp lesz... most úgy lesz, mint férfi a férfival.

Amikor Ken apja elfordult a fiától, mélységes űrt hagyott a fiú

lelkében. Ken összeroppant. így próbált talpon maradni, hogy
haragját otthon és az iskolában töltötte ki. Bizonyos értelemben
apját hívta, mintha azzal, hogy fegyelmezésre van szüksége,

si
vissza tudná őt kapni. De úgy tűnt, Ken apja nem akarja meg­
hallani a hívást.
Annak ellenére, hogy apja félreérthetetlenül bizonyította: nem
kíván többé része lenni fia életének, Ken továbbra is kapaszko­
dott az álomba, hogy valahogy visszanyerheti szeretetét. Koráb­
ban már csalódott reményeiben, és ekkor a kábítószerhez nyúlt.
Elmondtam: aggaszt, hogy ezek az események továbbra is meg­
határozzák felnőtt életét, hacsak nem dolgozunk együtt azon,
hogy megváltoztassuk ezt a forgatókönyvet.
Azzal, hogy magát hibáztatta, tudat alatt Ken még mindig ra­
cionalizálta apja viselkedését. Kisgyerekként azt gondolta, apja
az ő hiányosságai miatt távolodott el tőle. Miután erre a követ­
keztetésre jutott, óhatatlanul következett az önutálat. Úgy serdült
fiatalemberré, hogy életének nem volt célja és iránya. Okossága
ellenére az iskolában nyugtalan volt és boldogtalan. Problémái­
ra a hadseregben keresett megoldást. Amikor ez nem vált be,
kétségbeesésében kábítószerrel próbálta kitölteni a belső űrt és
csillapítani fájdalmát.
Lehetséges, hogy Ken apja a válás előtt megfelelő szülő volt,
de azt követően szinte szánalmas volt, hogy még a minimális
kapcsolatot sem tartotta a fiával, amelyet Ken viszont olyan két­
ségbeesetten igényelt. Ezzel a mulasztásával súlyosan aláásta
Ken fejlődő önértékelését és azt az érzését, hogy méltó a szere­
tetre.
Nincs boldog válás. A válás minden esetben traumát jelent a
család minden tagjának, még ha az adott körülmények között a
legegészségesebb megoldás is. Lényeges azonban, hogy a szülők
felismerjék: a házastársuktól válnak el, nem a családtól. Mind­
két szülő felelős azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyerekei­
vel, még ha a kettejük élete szétszakadt is. A válás kimondása
nem jelent engedélyi arra, hogy az alkalmatlan szülő elhagyja a
gyerekeit.
Bármelyik szülő távozása különösen fájdalmas ürességet és
hiányt okoz. a gyerekben. Ne feledje: ha valamilyen negatív esc-

52
mény történik a családban, a gyerekek szinte mindig azt a követ­
keztetést vonják le, hogy ők a hibásak. Az elvált szülők gyerekei
pedig kiváltképp hajlamosak ezt hinni. Az a szülő, amelyik eltű­
nik gyereke életéből, erősíti a gyerek lálhatatlanságérzését. kárt
léve ezzel önbecsülésében, amit a gyerek béklyóként vonszol
magával a felnőttkorba.

Az fáj, amit nem tettek meg

A bántalmazás könnyen felismerhető, ha a szülő veri vagy ál­

landóan szapulja a gyerekét. Az elégtelen vagy inkompetens szü­
lők mérgező hatását azonban már nehezebb tetten érni. Ha a
tzülő inkább azzal okoz fájdalmat, amit nem tesz meg, semmint
azzal, amit megtesz, az összefüggés a felnőttkori problémák és
az ilyen jellegű ártalmas hatások között nagyon nehezen ismer­
hető fel. A munkámat jócskán nehezíti, hogy az ilyen szülők gye­
rekei egyébként is hajlamosak tagadni, hogy ezek az összefüggé­
sek egyáltalán léteznek.
A problémát csak tetézi, hogy ezek a szülők sok esetben ma­
guk is oly sok bajjal terheltek, hogy szánalmat ébresztenek. Mi­
vel gyakran tehetetlen vagy felelőtlen gyerekekként viselkednek,
felnőtt gyerekeik úgy érzik, meg kell őket védeniük. Úgy kelnek
a szülők védelmére, mint amikor egy bűntény áldozata mente­
leli az elkövetőt.
Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat", akár arról,
hogy „mindent megtettek, amit tudtak", ezek a mentségek elkö-
dösítik azt a lényt, hogy ezek a szülők lemondtak a gyerekeik
Iránti felelősségről. Ezzel a lemondással megfosztották gyereke­
i k ! .1 pozitív példaképektől, amelyek hiánya rendkívül megne­
hezül az egészséges érzelmi fejlődést.
Ha ön inkompetens vagy elégtelen szülők felnőtt gyereke, va­
lószínűleg anélkül nőtt fel, hogy felismerte volna: a szülei iránt
fr/étt felelősség mellett létezik egy másik választási lehetőség is.

53
Az, hogy önl bábként rángatták az ő érzelmi igényeik, inkább
életmód volt, mint választási lehetőség.
.Ám önnek van választása. Munkálkodhat azon, hogy meg­
értse: megfosztották a gyerekkortól, és jogtalanul kényszerítették
arra, hogy túl korán felnőjön; be kell látnia, mennyi energiája
ment veszendőbe a méltatlanul önre niházott felelősség miatt
Ha megteszi ezt az első lépést, olyan új energiaforrásra bukkan,
amelyet életében eddig jórészt mérgező szülei vontak el. de
amelyet végül arra használhat, hogy több szeretettel és felelős­
séggel forduljon önmaga felé.
 j

Az irányító szülők

Hallgassunk meg egy képzelt beszélgetést egy felnóttkon'i gye­

rek és egy irányító szülő között. Garantálhatom, hogy ez a be­
szélgetés a valóságban sosem zajlana le, de ha ez a két ember
képes lenne őszintén kifejezni mélyen elrejtett érzéseit, a követ­
kezőket mondani

FELNŐTT GYEREK: Miért csinálod ezt? Miért rossz min­

den, amibe csak belekezdek? Miért nem tudsz felnőtt­
ként bánni velem? Mit számít az apának, ha nem leszek
orvos? Miért fontos nektek, hogy kit veszek el? Mikor
hagytok elmenni? Miért vesztek minden döntést, amit
magam hozok meg, személyes támadásnak?
IRÁNYÍTÓ ANYA: Nem tudom elmondani, milyen fájdal­
mat érzek, amikor eltávolodsz tőlem. Szinte csak azért
élek, mert szükséged van rám. Nem bírom elviselni a
gondolatát, hogy elveszítelek. Te vagy az életem. Rette­
gek, hogy elkövetsz valami borzalmas hibát. Belehalnék,
ha látnám, hogy bajod esik. Inkább meghalok, mint hogy
azt érezzem, anyaként kudarcot vallottam.

„A javadat akarjuk"

Az Irányítás nem feltétlenül káros. Ha egy anya visszatartja ti­

pegő kisgyerekét, hogy ne kalandozzon cl az utcán, nem irányí­
tónak, hanem óvatosnak tartjuk. A valósággal összhangban irá-

55
nyit, hiszen az motiválja, hogy gyerekének védelemre és útmu­
tatásra van szüksége.
A kellő irányítás akkor válik túlzottá, amikor az anya tíz évvel
később is visszafogja a gyerekét, jóval azután, hogy az már képes
egymaga átmenni az úttesten. Azok a gyerekek, akiket nem bá­
torítanak cselekvésre, próbálkozásra, felfedezésre, boldogulásra
és - az esetleges kudarc kilátásával - kockáztatásra, gyakran
tehetetlennek és elégtelennek érzik magukat. Aggódó, rettegő
szüleik túlzott irányítása gyakran magukban a gyerekekben is
aggodalmat és rettegést vált ki Kz megnehezíti számukra az érés
folyamatát. Amikor kamasszá serdülnek és felnőnek, sokan so­
ha nem képesek kinőni a szülői útmutatás és irányítás igényét.
Ennek következtében szüleik továbbra is bitorolják, manipulál­
ják és nemegyszer uralják életüket.
A feleslegessé válástól való félelem sok irányító szülői arra in­
dít, hogy gyerekében állandósítsa a lehetetlenség érzését. Ezek a
szülők kórosan rettegnek az „üres fészek szindrómától": a \esz-
teség elkerülhetetlen érzésétől, amelyei minden szülő átél, aki­
nek a gyerekei végleg elhagyják az otthont. Az irányító szülő iden­
titása olyannyira megreked a szülői szerepkörben, hogy úgy érzi,
elárulják és elfordulnak tőle, amikor a gyerek függetlenné válik.
.Az irányító szülő dominanciája rendszerint az aggódás köntö­
sében jelenik meg, ami különösen alattomossá leszi. Az ilyen ki­
fejezések, mini „a javadal akarjuk", „ezt érted tesszük", vagy
„csak mert annyira szeretlek", mind ugyanazt jelentik: „Azért te­
szem ezt, mert annyira rettegek, hogy elveszítelek, hogy még ar­
ra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek."
A közvetlen irányítás
A közvetlen irányításban nincs semmi különös. Nyílt, kézzel­
fogható, és teljesen leplezetlen. „Tedd. amit mondok! különben
többel nem tárgyalok veled", „Tedd, amil mondok, vagy nem
56
kapsz több pénzt", „Ha nem azt teszed, amit mondok, többé
nem tartozol a családhoz", „Ha nem azt teszed, amit én akarok,
szívrohamot kapok." Nincs benne semmi körmönfontság.
A közvetlen irányításhoz rendszerint hozzátartozik a megfé­
lemlítés és nemritkán a mcgalázás is. Érzelmeit és szükségleteit
önnek alá kell vetnie a szüleiének. Belerángatják az ultimátumok
feneketlen kútjába. Az ön véleménye értéktelen, igényei és vágyai
nem számítanak. Óriási a hatalmi viszony aránytalansága.
Michael, egy charme-os, kedves arcú, harminchat éves rek­
lámszakember példája kiválóan szemlélteti ezt. .Azért keresett
fel, mert hat éve tartó házassága azzal a nővel, akihez mély sze­
retet fűzte, rendkívül megromlott a felesége és a férfi szülei kö­
zötti kötélhúzás miatt.
Az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor Kaliforniá­
ba költöztem. Azt hiszem, az anyám úgy gondolta, csak
átmenetileg költözöm el. De amikor elmondtam neki,
hogy beleszerettem valakibe, és megnősülök, felfogta,
hogy itt akarok letelepedni. Ekkor kezdett el igazán nyo­
mást gyakorolni, hogy visszakényszerítsen.
Megkértem Michaclt, beszéljen erről a „nyomásról".
A legsúlyosabb összetűzés az esküvő után úgy egy évvel
történt. Azt terveztük, hogy Bostonba utazunk a szüleim
házassági évfordulójára, amikor a feleségem iszonyú inf­
luenzás lett. Tényleg nagyon beteg volt. Nem akartam
egyedül hagyni, és felhívtam az anyámat, hogy lemond­
jam a látogatást. Először sírva fakadt. Aztán azt mondta:
„Ha nem jössz el, belehalok." Erre engedtem, és elmen­
tem Bostonba. Aznap délelőtt érkeztem, amikor a partit
rendezték, de ahogy leszálltam a gépről, már azzal fogad­
tak, hogy maradjak egész hétre. Erre nem mondtam
semmit, de misnap hazautaztam. Rá egy napra felhív az
57
 apám: „Megölöd az anyádat, Egész éjszaka sírt. Félek,
hogy agyvérzést kap." Mi a francot kéne csinálnom? Vál­
jak cl a feleségemtói, menjek vissza Bostonba, és költöz­
zek vissza a régi szobámba?

A szülei ötezer kilométerről manipulálták Michaelt. Megkér­

deztem, elfogadták-e valaha a szülei a feleségét. Michael látható­
an elvörösödött a dühtől.

Egy fenét! Akárhányszor felhívnak, soha nem kérdezik

meg, ő hogy van. Meg sem említik. Mintha még a létezé­
séről sem akarnának tudomást venni.

Megkérdeztem, hogy szólt-e erről valaha a szüleinek. Zavar­

tan válaszolt:

Bár szóltam volna!

Amikor a szüleim bántották a feleségemet, mindig elvár­
tam, hogy eltűrje. Amikor panaszkodott, kénem, legyen
megértő. Úristen, milyen ostoba voltam! A szüleim sza­
pulják a feleségem, én meg eltűröm, hogy fájdalmat
okozzanak neki.

Michaelnek az volt a bűne, hogy függetlenné vált. Válaszul a

szülei kétségbeestek, és azzal a taktikával vágtak vissza, amely­
hez a legjobban értettek: a szeretet megvonásával és katasztrófa
kilátásba helyezésével.
Mint a legtöbb irányító szülő, Michael szülei is hihetetlenül ön­
zők voltak. Fenyegetve érezték magukat Michael boldogságától,
ahelyett, hogy szülői képességeik eredményét látták volna benne.
Szerintük nem a munkalehetőségek miatt költözött Kaliforniába,
hanem hogy megbüntesse őket. Nem szerelemből nősült, hanem
hogy őket megbántsa. A felesége nem a vírustól betegedett meg,
hanem azért, hogy őket megfossza az örömtől.

58
 A szülei minduntalan arra kényszerítették Michaelt, hogy vá­
lasszon: ők vagy a felesége. És minden esetben végletes, komp­
romisszum nélküli döntést vártak. A közvetlenül irányító szülők
esetében nem létezik középút. .Amint a felnőtt gyerek megpró­
bálja kezébe venni élete irányítását, bűntudattal, frusztrált düh­
vel és a hűtlenség érzésével fizet meg érte.
Amikor Michael először felkeresett, azt hitte, a házassága okoz­
za a legnagyobb problémát Nem tartott sokáig, amíg felismerte,
hogy a házassága pusztán annak a hatalmi harcnak esett áldoza­
tul, amely akkor vette kezdetét, amikor elköltözött a szüleitől
A gyerek házassága különösen fenyegető tud lenni az irányító
szülők számára. A házastársat úgy tekintik, mint riválist, aki a
gyerekük szeretetéért verseng. Kz borzalmas csatákat eredmé­
nyez a szülők és a házastárs között, a felnőtt gyerek pedig a meg­
osztott lojalitás miatt két tűz közé kerül.
Vannak szülők, akik az új kapcsolatot kritikával, szarkazmus­
sal vagy a kudarc előrevetítésével támadják. Mások, például
Michael esetében, nem hajlandók elfogadni az új partnert, vagy
akár tudomást sem vesznek létezéséről. Megint mások egyene­
sen üldözik az új társat. Nem ritka, hogy az ilyen taktikák olyan
zűrzavart okoznak, hogy az aláássa a házasságot.

„Miért szolgátlatom ki magam a szüleimnek?"

A pénz mindig a halalom elsődleges eszköze volt. Logikus,

hogy az irányító szülők is felhasználják Sok mérgező szülő tart­
ja függésben a gyerekét pénzzel.
Kim több problémával fordult hozzám. Negyvenegy éves korá­
ra elhízott, boldogtalan volt a munkahelyén, és elváltán élt két.
tizenéves gyerekével. Élete rutinszerűvé vált. Le akart fogyni, sze­
retett volna többet vállalkozni a karrierjében, és valami irányi
akart szabni az életének. Meg volt győződve arról, hogy minden
problémája megoldódna, ha megtalálná a Nagy Őt.

59
 Ahogy haladuink a foglalkozás során, kiderült, hogy Kim sem­
mire sem tartja magát, ha egy férfi nem gondoskodik róla. Érde­
kelt, hogyan alakult ki ez az elképzelése.

Hál az biztos, hogy nem a férjem mialt. Inkább én vol­

tam az, aki róla gondoskodott. Rögtön a főiskola után is­
mertem meg. Huszonhét éves volt, még a szüleinél la­
kott, és fogalma sem volt róla, miből akar megélni. De
érzékeny volt és romantikus, én pedig beleszerettem. Az
apám nagyon ellenezte, de azt hiszem, titokban örült,
hogy olyan valakit fogtam ki, aki nem tudja, mihez kezd­
jen az életben. Amikor kitartottam elhatározásom mel­
lett, hogy hozzámegyek, apám felajánlotta, hogy egy ide­
ig támogat bennünket, és ha minden kötél szakad, a cé­
génél munkát is ad a férjemnek. Persze ez úgy hangzik,
mintha az apám szuperjó fej lenne, de ezzel hihetetlenül
a markában tartott bennünket. Hiába voltam férjnél,
még mindig apuka kislánya voltam. Apám anyagilag ki­
segített bennünket, de cserébe beleszólt, hogyan éljük az
életünket. Háztartást vezettem, gyerekeket neveltem, és
mégis...

Kim félbehagyta a mondatot. „És mégis mi?" - kérdeztem.

Lenézett a földre, úgy folytatta.

És mégis... még mindig az apámra volt szükségem, hogy

gondoskodjon rólam.

Megkérdeztem, látja-e az összefüggést apjával való kapcsolata

és aközött, hogy élete rendbehozatalát a férfiakra bízza.

Az kétségtelen, hogy az apámnak volt a legnagyobb befo­

lyása az életemre. Kiskoromban imádott, de amikor
kezdtem önállósodni, nem tudott mit kezdeni velem.

60
 Dührohamot kapott, ha ellenkezni merészeltem.
Mindennek lehordott. Ordibált és rettenetes volt. Tiné­
dzserkoromban pénzzel kezdett fegyelmezni. Néha hihe­
tetlenül nagylelkű volt, és ettől azt éreztem, hogy tényleg
szeret, és biztonságban vagyok. Máskor megalázott, mert
könyörögnöm és sírnom kellett, hogy adjon pénzt mozi­
jegyre vagy a tankönyvekre. Sosem tudtam biztosan, mit
követtem cl. Az biztos, hogy rengeteget töprengtem, ho­
gyan járhatnék a kedvében. Mindennap mist és mist
akart. Egyre nehezebbé tette a dolgot.

Kim számára az, hogy az apja kedvéi kereste, olyan volt, mint
egy futóverseny, ahol mindig messzebbre teszik a célt. Minél
jobban futott, az apja annál távolabb tolta a célegyenest. Kim
nem nyerhetett. Apja a pénzzel egyaránt jutalmazta és büntette
a lányát, minden logika és következetesség nélkül. Hol nagylel­
kű, hol fösvény volt, akárcsak a szeretetben és az érzelmekben.
Az ellentmondó üzenetek összezavarták Kimet. Érzelmi kötődé­
sét megzavarta apja rapszodikus elismerése. Ez a zavartság Ki­
met felnőtt életébe is elkísérte.

Rávettem a férjem, hogy dolgozzon apámnak. Ez óriási

hiba volt! Attól fogva tényleg a markában tartott minket.
Mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta - a lakás-
kereséstől a gyerekek bilire szoktatásáig. A munkahe­
lyen pokollá tette a férjem életét, úgyhogy Jim fel is
mondott. Apám szerint ez csak a semmirekellóségét bi­
zonyította, pedig szerzett máshol állást. Apám kemé­
nyen kiosztott érte, és azzal fenyegetett, hogy megvonja
a segítséget, de aztán teljesen megváltozott, és kará­
csonyra vett nekem egy új kocsit. .Amikor ideadta a kul­
csokat, azt mondta: „Mit szólnál, ha olyan jól menne a
férjednek, mint nekem?"
 Kim apja a-iidkívül kegyetlenül és destruktívan visszaélt anya­
gi hatalmával, miközben a nemesszívűség látszatát kellette. Ha­
talmát arra használta, hogy Kim még inkább rá legyen utalva, és
hogy férje tekintélyét állandóan csorbítsa. így továbbra is befo­
lyása alatt tartotta a lányát, jóval azután is. hogy az kirepült a
családi fészekből.

Sok mérge/ő szülő úgy bánik a gyerekével, a valóságtól teljesen

«lnigaszkod\-a. mintha az tehetetlen és inkompetens lenne.
A sovány, kopaszodó Martin, egy kis építkezési vállalat negyven­
három éves vezetője valóságos pánikban keresett fel. Ezt mondta:

Komolya" rettegek. Valami történik velem. Dührohama-

im vannak. Egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni ma­
gán, Mindig békés természetű ember voltam, de az
utóbbi hónapokban üvöltözöm a feleségemmel és a gye­
rekeimmel, bevágom az ajtót, egyszer pedig annyira be­
rágtam, hogy lepergett a vakolat, akkorát vágtam a falra.
Napon félek, hogy valakiben kárt teszek.

Dicsértcin bátorságát és előrelátását, hogy terápiára jelentke­

zett, mielőtt a probléma kezelhetetlenné váll volna. Megkérdez­
e m , kit szerelett volna megülni, amikor beleöklözött a falba. Ke­
serűen nevetett.

Erre könnyen felelhetek az öregemet .Akármennyire

igyekszem, mindig azt érezteti velem, hogy bármit le­
szek, rosszul csinálom. El tudja képzelni, hogy van pofá­
ja leszúrni a beosztottaim előtt?

Lárva értetlen tekintetem, elmagyarázta

62
 Apám tizennyolc évvel ezelőtt vett be a vállalkozásba, az­
tán pár évre rá nyugdíjba ment. Úgyhogy tizenöt éve én
vezetem a céget. De azóta minden istenverte héten eljön,
hogy átnézze a számlákat. Aztán rinyál, hogy rosszul ke­
zelem őket. Kijön utánam az irodából, és üvöltözik, hogy
elszúrom az ő vállalatát. Mindezt a beosztottaim előtt. Az
egészben az a röhej, hogy én állítottam talpra a céget. .Az
elmúlt három évben kétszer annyi volt a nyereségem, de
nem száll le rólam. Jó lesz valaha is bármi ennek az em­
bernek?

Martinnak kálváriát kellett járnia, hogy igazolja önmagát. A si­

kerre kézzelfogható bizonyítéka volt - a haszon -, ám apjának
ez mit sem számítolt. Felvetettem, hogy apja talán fenyegetve ér­
zi magát Martin sikereitől, ügy tűnt, apja teljes személyiségét le­
kötötte a vállalat felépítése, de a fia sikere beárnyékolta az ő
eredményeit.
Megkérdeztem Martintól, hogy a dühkitörések során érthető
haragján kívül megérinti-e más érzés is.

Naná, hogy meg. Szégyellem bevallani, de amikor csak

belép az irodába, úgy érzem, mintha kétéves lennék.
Nem tudok rendesen felelni a kérdéseire. Hebegek,
mentegetőzöm és meg vagyok rémülve. Olyan hatalmas­
nak tűnik - pedig termetre akkora vagyok, mint
hogy az az érzésem, ő kétszer nagyobb nálam.

Martin apja, hogy saját magával elégedett lehessen, a vállala­

tot használta fel arra, hogy fiában az alkalmatlanság érzéséi kelt­
se. Csak megnyomta a megfelelő gombot, és Mariin felnőttruhá­
ba bújt kisfiúvá vált.
Némi időbe lelt, de Martin végül ráébredt; fel kell adnia a re­
ményt, hogy az apja valaha is megváltozik. Most keményen dol­
gozik azon, hogy másképp viszonyuljon az apjához.

63
A manipulátor zsarnoksága

Van a/ irányításnak a közvetlen beleszólásnál kifinomultabb

és leplezettebb, ám éppen annyira károsító hatású formája: a
manipuláció. A manipulátorok kérés nélkül kapnak meg bár­
mit, amit csak akarnak. Soha nem kell attól tartaniuk, hogy vá­
gyaik nyílt közlésére elutasítás lesz a válasz.
Különbözőmériékben mindannyian manipulálunk másokat
Nagyon kevesen vannak ezen a világon, akik egyszerűen kérik,
amit akarnak. Ehelyett kéréseinkel indirekt módon fejezzük ki.
Házastársunktól nem kérünk egy pohár bort, hanem megkér­
dezzük, van-e kinyitva egy üveg. Nem kérjük meg vendégeinket
késő este, hogy távozzanak, hanem ásítozni kezdünk. Nem kér­
jük el egy vonzó ismeretlentől a telefonszámát, inkább csevegés­
be bocsátkozunk vele. A gyerekek éppúgy manipulálják a szülei­
ket, mint a szüleik őket A házastársak, a barátok, a rokonok
mind manipulálják egymást. Az ügynökök a manipulációból él­
nek. Önmagában semmi rossz nincs ebben. Valójában az embe­
ri kommunikáció normális módjáról van szó.

Amikor viszont a manipuláció az állandó irányítás eszközé­

vé válik, hatása rendkívül romboló lehet, főleg a szülő-gyerek
kapcsolatban. A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik
igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandóan összezavarva
élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni,
hogyan.

„Miért kell állandóan segítenie?"

A mérgező manipulátorok egyik leggyakoribb típusa a „segí­

tő". Ahelyett, hogy elengedné a gyermekét, olyan helyzeteket te­
remt, amelyekben a felnőtt gyereknek „szüksége van rá". Ez a
fajta manipuláció gyakran jó szándékú segítségnek tűnik, amit
viszont senki nem kért.

64
 A harminckét éves, közvetlen természetű, szeplős arcú Lee
azelőtt kiemelkedő amatőr teniszező volt. Újabban egy vidéki
profi klubban játszik, szintén szép sikerekkel. Bár aktív társadal­
mi életei élt, szakmai megbecsülés övezte, és kitűnő állása volt,
mégis gyakran szenvedett depressziótól
Első foglalkozásunkon hamar előtérbe kerüli anyjával való
kapcsolata:

Nagyon keményen dolgoztam, hogy idáig eljussak, de az

anyám szerint a cipőmet sem tudom bekötni. Belőlem
áll az egész élete. És amióta apa meghalt, azóta még
rosszabb. Egyszerűen nem áll le. .Állandóan ebédet hoz a
lakásomra, mert szerinte nem eszem rendesen. Néha,
amikor hazaérek, látom, hogy ott járt, és „szívességből"
kitakarított Van, amikor a ruháimat és a bútorokat is át­
rendezi.

Azt kérdeztem Lee-lől. megkérte-e valaha az anyját, hogy

hagyja ezt abba

Minden alkalommal. Könnybe lábad a szeme, és sírva

mondja: ,.Mi rossz van abban, ha egy anya segít a lányá­
nak, mert szereti?" A múlt hónapban meghívtak San
Franciscóba egy versenyre. Az anyám egyre csak azt haj­
togatta, hogy milyen messze van, meg hogy egyedül nem
tudom végigvezetni az utat. Ajánlkozott, hogy velem jön.
Amikor azt mondtam, hogy tényleg nincs rá szükség, úgy
csinált, mintha ki akarnám túrni egy ingyennyaralásból,
így aztán engedtem. Annyira vágytam már egy kis egye­
düllétre, de mit mondhattam volna?

Ahogy haladtunk előre a terápiában, Lee kezdte felismerni,

hogy anyja mennyire aláássa önállóságérzéscl. De amikor meg­
próbált hangot adni frusztráltságának, úrrá lett rajta a bűntudat.

65
mert anyja olyan szeretetteljesnek és gondoskodónak tűnt. Lee
egyre dühösebb lett rá, de nem tudta szabadjára engedni dühét.
Végül haragja a depresszióban talált levezetésre.
Depressziója természetesen csak erősítette a folyamatot. Any­
ja sosem mulasztotta el megjegyezni, hogy „Megint hogy le vagy
törve. Főzök egy jó ebédet, attól majd jobb kedved lesz".
Azon ritka alkalmakkor, amikor Lee mégis összeszedte a bá­
torságát, és beszélt az anyjának az érzéseiről, az rendszerint
könnyező mártírrá váll. Lee-t minden esetben elfogta a bűntu­
dat, és igyekezett mentegetőzni, ám az anyja belefojtotta a szót
azzal, hogy „Ne is törődj velem, rendbe jövök".
Felvetettem, hogy ha az anyja egyenesen megmondta volna
mire van szüksége, Lee nem lett volna annyira dühös. Egyetértett.

Igaza van. Bárcsak azt mondaná, hogy „Magányos va­

gyok, hiányzol, szeretném, ha több időt töltenél velem".
Legalább tudnám, mivel van dolgom. Lenne választási
lehetőségem. így olyan, mintha ő uralná az életem.

Amikor Lee azt fájlalta, hogy nincs választási lehetősége, so­

kak érzését fejezte ki, akiket szüleik felnőttkorukban manipulál­
nak. A manipuláció sarokba szorítja az embereket: ha szembe­
szegülnek meg kell bántaniuk valakit, aki „csak kedves akar
lenni". Legtöbbjüknek könnyebb, ha engednek

Ünneprontók

A manipulatív szülők az ünnepek alkalmával vannak igazán

elemükben. Ilyenkor szinte karácsonyi jókívánságként osztogat­
ják a bűntudatot. Az ünnepek általában felerősítik a már meglé­
vő családi konfliktusokat. Sok ember ahelyett, hogy várakozva
nézne az ünnep örömei elé, retteg a családi feszültségektől,
amelyek gyakran ilyen alkalmakkor szoktak kirobbanni.

66
 Az egyik kliensem, a huszonhét éves bolti eladó, Fred, aki
négy testvér közül a legfiatalabb, elmesélte manipulatív anyja
klasszikus esetét:

Anyám mindig nagy ügyet csinált abból, hogy karácsony­

ra mind hazamenjünk. Tavaly nyertem egy utazást egy
rádióvetélkedőn, ami pont az ünnepekre esett. Nagyon
izgatott a dolog, mert ilyesmit nem engedhetek meg ma­
gamnak. Imádok síelni, és most itt volt a remek alkalom,
hogy elvigyem a barátnőmet egy jó helyre. Mind a ketten
sokat dolgoztunk, úgyhogy ez a kiruccanás isteninek
ígérkezett. De amikor megmondtam anyámnak, úgy fo­
gadta, mint valami gyászhírt. Könnybe lábadt a szeme,
elkezdett remegni a hangja, tudja, mint -.miikor az em­
ber elsírja magái. Aztán azl mondta: „Hát persze, ara­
nyom. Érezzétek csak jól magatokat. Idén akár el is ma­
radhat a karácsonyi vacsora." Szemét alaknak éreztem
magam.

Kíváncsi voltam, azért elment-e Fred az útra.

El. De ilyen rettenetesen még életemben nem éreztem

magam. Olyan rossz volt a kedvem, hogy egész idő alatt
veszekedtem a barátnőmmel. A fele időt eltclefonáltam
az anyámnak meg a testvéreimnek... Nem győztem bo­
csánatot kérni. Az egész jól betett az útnak.

Őszintén meglepett, hogy Fred egyáltalán elutazott. Találkoz­

tam emberekkel, akik a bűntudat elkerülése végett jóval többet
megtettek mint egy utazás elhalasztása. A manipulatív szülők
mesterei a bűntudatkeltésnek. Ez alól Fred anyja sem volt kivétel.

A karácsonyi vacsorát persze megtartották nélkülem is.

De az anyám úgy le volt törve, hogy negyven év alatt elő­
 szőr odaégellc a pulykái. A nővérein háromszor telefo­
nált, hogy fclríigtam a családi hagyományt. A legidősebb
bátyám meg arról beszélt, mennyire kiakadt mindenki,
hogy nem voltam ott. .Aztán a másik bátyám még rátett
egy lapáttal. .Azt mondta: „.Anyámnak csak mi vagyunk, a
gyerekei Szerinted hány karácsonya lesz még neki?"
Mintha a halálos ágyán hagytam volna egyedül, vagy mi?
Igazságos dolog ez? .Anyám még hatvan sincs, és makk­
egészséges. Tuti, hogy a bátyám ezt a szöveget az anyám­
tól szedte. Több karácsonyi nem hagyok ki, az egyszer
szent.

Ahelyett, hogy az anyja egyenesen Frednek mondta volna el az

érzéseit, a többi gyerekél vette rá, hogy ezt megtegyék helyette.
Rendkívül hatásos taktika ez, amellyel a maniptilatív szülők
gyakran élnek. Ne feledjük, a legfőbb céljuk, hogy elkerüljék a
közvetlen konfrontációt. Ahelyett, hogy az anyja maga vádolta
volna Fredet, inkább eljátszotta a mártírt a karácsonyi vacsora
idején. Nem büntethette volna meg keményebben a fiát még az­
zal sem, ha világgá kürtöli az esetet.
Elmagyaráztam Frednek, az anyja és a testvérei maguk dön­
töttek úgy, hogy lelombozva töltik a karácsonyi. Ezért nem Fred
volt a felelős. Kizárólag az ő választásuknak volt köszönhető,
hogy távollétében nem emelték poharukat Fredre, és nem töltöt­
ték vidáman az estét.
.Amíg Fred továbbra is úgy gondolta, hogy rossz ember, mert
volt mersze tenni valamit saját magáért, anyja folytathatta bűn-
tudatkellö manipulációit. Fred végül belátta ezt, és most már
sokkal könnyebben boldogul Noha az anyja a fia
kiállását egyfajta „büntetésnek" tekinti, Frednek sikerült úgy vál­
toztatnia a hatalmi egyensúlyon, hogy bármiben enged is, azt
szabad akaratából, nem pedig meghátrálásból teszi.

68
.Bezzeg a húgod... "

Sok az olyan mérgező' szülő, aki az egyik lestvén a misikkai

kedvezőtlenül hasonlítja össze Emiatt az érintett gyerek úgy ér­
zi, hogy nem tesz elegei szülei szeretetéért Ez arra sarkallja a
gyereket, hogy mindent megtegyen, amit a szüleik akarnak, csak
hogy elnyerje kegyeiket. Ez az „oszd meg és uralkodj" taktika
gyakran azokra a gyerekekre irányul, akik túl önállóvá kezdenek
válni, és ezáltal fenyegetik a családi egyensúlyi.
Az ilyen szülők - akár tudatos, akár tudattalan - manipulá­
ciói következtében a testvérek közötti, egyébként normális riva-
llzálás kegyetlen versengéssé fajul, amely gátolja az egészséges
testvéri kötelékek kialakulását Ennek messzemenő következ­
ményei vannak. Amellett, hogy nyilvánvalóan sérül a gyerek én­
képe, a negatív összehasonlítgatások haragot és féltékenységet
szülnek a testvérek közölt, ami egy életre beárnyékolhatja kap­
csolatukat

Amikor a mérgező szülők nyomasztó, megfélemlítő, bűntu-

datkeltő vagy érzelmileg bénító irányítása alá kerülünk, többnyi­
re kétféle módon reagálunk: meghátrálunk vagy fellázadunk.
Mindkét reakció gátolja a pszichológiai leválást, még ha maga a
lázadás az ellenkezőjének tűnik is. Az igazság az, hogy ha fellá­
zadunk szüleink ellen, akkor is ók irányítanak bennünket, csak­
úgy, mintha engednénk nekik.
Jonathan ötvenöt éves, vonzó külsejű, sportos agglegény. Egy
óriási számítástechnikai cég tulajdonosa Az első foglalkozáson
szinte mentegetőzött erőteljes pánik- és magányérzése miatt.

Ne kezdjen el sajnálni engem. Gyönyörű házam van. Au­

tókat gyűjtök. Hatalnuis vagyonom van. Igazán jól élek.

69
 De vannak időszakok amikor végtelenül magányosnak
érzem magam. Annyi mindenem van, és nem tudom
megosztani senkivel. Néha elfog a rettenetes érzés, hogy
mennyi mindent kaphattam volna a szerelemben, egy
bensőséges kapcsolatban. Rettegek attól, hogy magányo­
san halok meg.

Megkérdeztem Jonalhant, szerinte miért vannak ilyen nehéz­

ségei a kapcsolatokkal.

Amikor közel kerülök egy nőhöz, vagy arra gondolok,

hogy elvenném feleségül, pánikba esem és elmenekülök
Nem tudom, miért... bár tudnám. Az anyám folyton ez­
zel nyaggat.

Megkérdeztem, mit érez azzal kapcsolatban, hogy az anyja

ilyen nyomást gyakorol rá.

Az a rögeszméje, hogy nősüljek meg. Nyolcvanegy éves,

kitűnő az egészsége, és rengeteg a barátja, de egész nap
a magánéletem miatt aggódik. Nagyon szeretem, de nem
bírom emiatt elviselni a jelenlétét. Csak az én boldogsá­
gom számít neki. Megfojt az aggódásával. Képtelen va­
gyok levakarni magamról ezt a nőt. Állandóan bele akar
szólni, hogyan éljem az életem... mindig ezt csinálta. Ha
tehetné, még levegőt is venne helyettem.

Jonathan legutolsó mondatával remekül érzékeltette a szim­

biózis állapotát. Az anyja érzelmileg elválaszthatatlanul összefo­
nódott vele. Életét egybeolvasztotta Jonathanével, mintha a fia
élete az övé volna. Jonathannek szabadulnia kellett fojtogató irá­
nyításától, ezért fellázadt anyja ellen. Elutasított mindent, amit
az anyja akart neki, még azokat a dolgokat is, amikre egyébként
vágyott, például a házasságot.

70
 Kel vetéltem, talán annyira elszántan lázadt anyja befolyása el­
len, hogy még saját igazi vágyait is figyelmen kívül hagyta. Annyi­
ra fontos volt számára, hogy ellentmondjon anyja kívánságai­
nak, hogy megtagadta magától azt a fajta kapcsolatot, amilyenre
egy nővel vágyon. Ezzel abba az illúzióba ringatta magát, hogy a
„maga ura", holott valójában lázadása annyira erős volt, hogy el­
nyomta szabad akaratát.
Ezt én „önsorsrontó lázadásnak" nevezem, ami nem más,
mint visszájára fordított meghátrálás. Az egészséges lázadás a
szabad választás aktív gyakorlását jelenti, ami segíti a személyi­
ség fejlődését és az egyéniség kibontakozását. Az önsorsrontó lá­
zadás az irányító szülő elleni reakció - olyan tevékenység, amely
során az eszközzel egy rossz célt igyekszünk szentesíteni. Ez pe­
dig aligha állhat érdekünkben.

Irányítás még a sírból Is

Az egyik csoportomban valaki egyszer azt mondta: „A szüleim

mindketten meghaltak, és nincs már fölöttem semmi hatal­
muk." Egy másik csoporttag rávágta: „Az lehet, hogy meghaltak,
kedvesem, de a fejedben még mindig élnek." Az önsorsrontó lá­
zadás és a meghátrálás mechanizmusa sokáig működhet még
jóval a szülők halála után is.
Sokan úgy vélik, az irányító szülők halálával szabaddá válhat­
nak, ám a pszichológiai köldökzsinór nemcsak a kontinensek
között, hanem a sírból is képes hatni. Több száz felnőtt emberrel
találkoztam, akik rendületlen hűséggel igazodtak szüleik követel­
ményeihez és negatív üzeneteihez, még jóval a haláluk után is.
A hatvanéves, rendkívül intelligens és fanyarul szellemes Eli
ragyogó sikereket ért el az üzleti életben. Szokatlan éleslátással ír­
ta le saját helyzetét: „Mellékszereplő vagyok a saját életemben."
Amikor először találkoztunk, Eli - noha többszörös mil­
liomos volt - egy garzonlakásban lakott, egy régi tragacson járt,

71
 hogy megölted az anyádat." Össze voltam törve. Három
hónappal később belehall a gyászba. Amikor a hangjukat
hallom, ahogy engem vádolnak, gyilkosnak érzem ma­
gam. Még mindig fojtogatnak a vádjaikkal, pedig már
mind a ketten a sírban vannak. Mi kell ahhoz, hogy kiver­
jem őket a fejemből, az élelemből?

Ahogy Elit, úgy Barbarát is a sírból irányították. Barbara éve­

ken keresztül hordozta magában a felelősséget a szülei halá­
láért, és ez tönkretette lelki egészségét és kis híján a házasságál
is. Kétségbeesetten menekült a bűntudat elől.

Amióta meghaltak, azóta foglalkozom az öngyilkosság gon­

dolatával, l'gy tűnik, ez az egyetlen módja, hogy megszün­
tessem a fejemben a hangjukat, ahogy azt mondják: „Meg­
ölted az apádat. Megölted az anyádat." .Annyiszor voltam a
határán, hogy megtegyem, és tudja mi tartott vissza?

Megráztam a fejem. Az együtt töltött óránk alatt most moso­

lyodott el először. Ezt felelte:

Attól féltem, újra összefutok a szüleimmel. így is eléggé

fájt, hogy itt a földön tönkretették az életem. Nem voltam
hajlandó még egy lehetőséget adni nekik, hogy összetör­
jék azt is. ami még várhat rám a másik oldalon.

Mint a mérgező szülők felnőtt gyerekeinek a legtöbbje, Barba­

ra is képes volt szembenézni a szülők okozta fájdalom nagy részé­
vel. De ez még nem volt elég, hogy a felelősséget saját magáról rá­
juk hárítsa át. Ehhez munkára volt szükség, de végül is sikerült
együtt feldolgoznunk a fájdalmat, és Barbara el tudta fogadni,
hogy kegyetlen viselkedésükért a szülei voltak a felelősek. Barba­
rának a szülei halála után még egy évre volt szüksége, hogy vég­
képp túltegye magát hatásukon.

76
77
78
Dinoszaurusz a nappaliban

Ha Richárd Nixon emberei a Fehér Házban falazásból leckéi

véllek volna bárkitől, aki alkoholistával él együtt, a Watergate ma
is csak egy washingtoni szálloda lenne. Akik alkoholistákkal él­
nek egy fedél alatt, azok esetében a tagadás szinte határtalan
méreteket ölt. Az alkoholizmus olyan, mint egy dinoszaurusz a
nappali szobában. Egy kívülálló számára a dinoszauruszt lehe­
tetlen nem észrevenni, de azokat, akik együtt élnek vele, a
szörny eltávolításának kilátásialansága arra kényszeríti, hogy úgy
tegyenek, mintha nem is létezne. Csak így képesek együtt élni
vele. Hazugságok kifogások, tilkok mérgezik meg a légkört ezek­
ben az otthonokban, kimondhatatlan érzelmi káoszt okozva a
gyerekekben.
Az alkoholista családok érzelmi és pszichológiai klímája szin­
te teljesen megegyezik az olyan családokéval, amelyekben a
szüleik - illegális vagy receptre felírt - kábítószert, illetve ilyen
hatású gyógyszereket fogyasztanak. Bár ebben a fejezetben a ki­
választott esetek elsősorban az alkoholista szülőkről szólnak, a
kábítószeres szülők gyerekeinek fájdalmas élményei meglehe­
tősen hasonlóak. Glenn élménye tipikusnak mondható.

Az első emlékem az apámról, hogy amint megjött mun­

ka után, rögtön a bárszekrényhez ment. Ez volt az esti ri­
tuálé. Miután bedobott egypárat, mindig egy pohárral a
kezében ült le vacsorázni. Az az istenverte pohár soha
nem tudott kiürülni. Vacsora után kezdte el komolyan a
dolgot. Mindannyiunknak csendben kelleti maradnunk,
nehogy megzavarjuk A rohadt életbe, azt hittük, valami
komoly dolgot csinál, közben meg csak leszopta magái
az a szemét! Emlékszem, hány este volt, hogy az anyám­
mal meg a nővéremmel az ágyba vonszoltuk Nekem kel­
leti lehúznom a cipőjét meg a zokniját. A legrohadtabb az
egészben az volt, hogy a családban soha senki egy szót

79
 sem ejtett a dologról. Úgy értem, estéről estére ez ment.
Amíg idősebb nem lettem, komolyan azt hittem, nor­
mális dolog apát ágyba vonszolni. Olyasmi, amit más
családokban is csinálnak.

Glenn korán megtanulta, hogy az apja alkoholizmusa a Nagy

Titok Bár az anyja megtiltotta neki. hogy „apa problémájáról"
bárkinek is beszéljen, Glenn szégyene akkora volt, hogy magától
is hallgatolt volna. A külvilág felé a család magára öltölte a „min­
den a legnagyobb rendben" mázát. A családtagokat a közös el­
lenséggel való küszködés fogta össze. A titok lett a családot együtt
tartó kötőanyag.
A Nagy Titok három elemből áll:

1. Az egyértelmű bizonyítékok, valamint a többi családtagot ret­

tegésben tartó és megalázó viselkedése ellenére az alkoholista
tagadja alkoholizmusát.
2. Az alkoholista partnere és gyakran a család többi tagja is ta­
gadja a problémát. Az italozót rendszerint olyan kifogásokkal
mentegetik, mint pl. „Anya azért iszik, mert egy kicsit lazít",
„Apa megbotlott a szőnyegben", vagy „Apa azért veszítette el a
munkáját, mert gonosz a főnöke".
3. A „normális család" látszata a máz, amelyet a családtagok
egymás és a külvilág felé mulatnak

A gyerekre nézve „a normális család" látszata különösen

romboló hatású, mivel arra kényszeríti, hogy letagadja sajál
érzéseinek és észleléseinek valódiságai. Bgy olyan gyereknek,
akinek állandóan hazudnia kell arról, amit gondol és érez,
szinte teljességgel lehetetlen, hogy erős önbizalma fejlődjön ki.
Bűntudata szüntelenül kételkedésre kényszeríti, hogy vajon
hisznek-e neki az emberek Amikor idősebb lesz, az érzés, hogy
az emberek kételkednek benne, tovább élhet, aminek
következtében visszariad attól, hogy önmagából bármit Is feltár-

XII
Jon, vagy önálló véleményt alakítson ki. Glennhez hasonlóan
nagyon sok az olyan felnőtt, akiben alkoholisták gyerekeként
Ilyen fájdalmas félszegség alakult ki.
A látszat fenntartása temérdek energiát emészt fel. A gye­
reknek folyton résen kell lennie. Állandó félelemben él, nehogy
véletlenül leleplezze és elárulja a családot. Hogy ez elő ne for­
duljon, gyakran kerüli a barátkozást, ezáltal elszigetelődik, és
magányossá válik.
Az elmagányosodás még mélyebbre húzza a családi ingovány­
ba. Óriási mérvű és torz lojalitásérzct alakul ki benne titkának
kizárólagos tudói, a cinkos családtagok iránt. Lényévé válik a
szülei iránti erős, kritikátlan lojalitás. Felnőttkorára elvakult
lojalitása destruktív motívumként uralja tovább az életét. Ezért
nem merte Glenn elküldeni az apját a cégtől, még ha az üzlet
Uttfl is a kárát.

A kisflú, akii levegőnek néztek

Mivel az alkoholista megmentésére és fedezésére tett

hiábavaló kísérletek rengeteg energiát emésztenek fel, alig
marad idő és figyelem a gyerekek alapvető szükségleteinek
Hatására. Az inkompetens és elégtelen szülők gyerekeihez
hasonlóan az alkoholisták gyerekei is gyakran úgy érzik,
láthatatlanok. Ezáltal rendkívül fájdalmas, 22-es csapdája
helyzet alakul ki, mivel minél komolyabbak a zavarok a család­
ban, annál több érzelmi támogatást igényelnek a gyerekek.
Ahogy Glennel feltártuk az összefüggést jelenlegi nehézségei
és gyerekkora érzelmi kilengései között, így emlékezett vissza:

Apám sosem foglalkozott velem, mint a barátaimmal az

apjuk. Soha nem fociztunk, nem néztünk együtt mecc­
set. Folyton azt mondogatta: „Most nem érek rá, majd
később", de arra mindig volt ideje, hogy igyon és
 lerészegedjen. Az anyám mindig azt mondta: „Ne nyag­
gass állandóan a bajaiddal! Menj, játssz a barátaiddal!
De nem voltak barátaim. Nem mertem senkit elhívni
hozzánk. A szüleim egyszerűen levegőnek néztek, és úgy
tűnt, nem érdekli őket, miféle zűrbe keveredem, csak ne
kelljen foglalkozniuk vele.

Azt mondtam Glennek: „Szóval minden rendben volt, amíg

nem látták vagy hallották, hogy ön ott van. Milyen érzés volt
láthatatlannak lenni?" Fájdalom ült ki az arcára, ahogy felidézte:

Szörnyű volt. Legtöbbször árvának éreztem magam

Mindent elkövettem, hogy rám figyeljenek. Egyszer,
amikor úgy hétéves lehettem, elmentem egy bará-
lomékhoz. Az apja kint hagyta az asztalon a tárcáját.
Kivettem belőle öt dollárt, reméltem, hogy rajtakapnak.
Nem érdekelt, hogy a szüleim mit csinálnak majd velem,
csak azt akartam, hogy tudomást vegyenek a létezésemről.

Glenn korán megtanulta, hogy szülei számára létezése inkább

teher volt, mint áldás. Érzelmi láthatatlanságát csak fokozta,
hogy apja gyakori erőszakossága elől ez volt a legbiztonságosabb
menedék. így emlékezett:

Apám letromfolt, amikor kicsit hangosabban beszéltem.

Ha fel mertem emelni a hangom, keményen eldöngetett.
Hamar megtanultam, hogy jobb nem ellenkezni vele. Ha
az anyámnak szegültem ellen, az elkezdett bömbölni,
mint egy csecsemő. Ilyenkor az apám bediihödött, és
elvert valakit szíjjal. Kétszeresen is rossznak éreztem
magam, hogy ekkora zűrt csináltam. így aztán megta­
nultam, hogy jobb, ha minél kevesebbet vagyok otthon.
Tizenkét évesen találtam egy helyet, ahol az iskola után
dolgoztam, otthon meg mindig hazudtam arról, hogy
 mikor végzek, és igyekeztem minél később hazaérni.
Aztán már egy órával hamarabb indultam az iskolába,
csak hogy eltűnhessek, mielőtt felébrednek. Még mindig
bennem van a magány érzése, ahogy ülök egyedül az
iskolaudvaron, és várom, hogy jöjjön valaki.

Megkérdeztem Glennl, hogy szerinte most, felnőttkorában

vajon ugyanezek a gyerekkori félelmek gátolják-e őt az
érdekérvényesítésben. Szomorúan látta be:

Azt hiszem, igen. Bármennyire akarom, képtelen vagyok

bármit is mondani, amivel másokat megsérthetek. Annyi
mindent lenyelek hogy néha úgy érzem, egyszer mindent
kiokádok. Egyszerűen nem tudok ellenkezni az emberek­
kel. Még azokkal sem, akik egyáltalán nem érdekelnek
Ha arra gondolok, hogy amit mondanék, meghántaná
őket, egyszerűen nem tudom kimondani, és kész.

Ahogy az alkoholista szülők gyerekeinél gyakran előfordul,

Glenn úgy érezte, ő felel mindenki más érzelmeiért, csakúgy,
mint amikor gyerekkorában az apja és az anyja érzelmeiért ó
vette magára a felelősséget. Hősiesen küzdött, hogy kerüljön
velük minden konfrontációt, mert nem akart fájdalmat okozni
senkinek (beleértve saját magát is). Nem tudta kifejezni az
érzelmeit úgy, ahogy egy gyereknek kellene. Amikor Glenn
segített az apját ágyba vonszolni, amikor ő vállalta a felelősséget,
hogy ne haragítsa meg, akkor szülőként viselkedett, nem pedig
gyerekként. Amikor egy gyerek arra kényszerül, hogy átvegye a
szülő szerepét, elveszíti a példaképeit, ami veszélybe sodorja
fejlődő identitását. Alkoholista családokban ez a destruktív
szerepcsere igen gyakori.
Sosem lehettem gyerek

.Ahogy láthattuk, és továbbra is látni fogjuk, a szerepek felc­

serélődése szinte minden olyan családban bekövetkezik, amely­
ben mérgező szülők vannak. Az alkoholista családban az italozó
szülő szánalmas, eleseti, irracionális viselkedésével aktívan
bitorolja a gyerek szerepét, maga is annyira gyerek, hogy a
családból kiszorít minden mis gyereket.
Glcnn abban a hitben nőtt fel, hogy az ő szerepe a világban
az, hogy másokról gondoskodjon, és saját maga számára sem
mit ne várjon el.

Emlékszem, hogy rohant hozzám az anyám, amikor az

apám magánkívül volt. Zokogott, hogy mennyire boldog­
talan. Mindig azt mondta: „Mit csináljak? Nektek apára
van szükségetek, én meg nem mehetek dolgozni." Ez
nagyon felkavar, már az is, hogy beszélek róla. Arról
álmodoztam, hogy elviszem majd anyát egy szigetre, ahol
apa nem talál meg bennünket. Megígértem neki, hogy
amint tudok, gondoskodni fogok róla. És most éppen ezt
csinálom. Mindig adok neki pénzt, még akkor is, ha nem
engedhetem meg magamnak. És apáról is gondos­
kodom, pedig rámegy az üzlel. Miért nincs valaki, aki a
változatosság kedvéért énrólam gondoskodik?

Glennre még mindig súlyos teherként nehezedik a bűntudat

amiatt, hogy gyerekként és felnőttként egyaránt képtelen rendbe
hozni a szülei életét. Arról álmodozott, hogy talál majd egy olyan
asszonyi, aki gondjaiba veszi őt, ám a nő, aki mellett végül
megállapodott, elesett és tehetetlen volt. (ilenn ugyan érezte,
hogy nem ő a megfelelő házastárs a számára, de az a szükség­
lete, hogy a megmentésről szóló gyerekkori fantáziáit kiélje,
elnyomta józan ítélőképességét.
 múlt helyrehozásának mítosza

Nem tartott soká. amíg Glenn rájött, hogy a felesege titokban

koholista Ha tudta volna már a házasság előtt, valószínűleg
akkor is elvette volna. Egyszerűen meg volt győződve róla, hogy
meg tudja majd változtatni a feleségét. Alkoholista szülök felnőtt
erekéi gyakran házasodnak alkoholistákkal. Sokan megdöb­
bennek, hogy valaki, aki egy alkoholista család káoszában nőtt
lel, úgy dönt. hogy újra átéli a traumát. Mindenkiben él azonban
egy olyan hajtóerő, amely a családi érzelmi minták megismétlé­
sére ösztönzi, függetlenül attól, mennyire fájdalmasak vagy ön-
Mrosítók ezek az érzések. Az ismerős dolgok a kényelem és a
fend érzését keltik életünkben. Ismerjük a szabályokat, és tud­
ok, mire számíthatunk.
Ami még fontosabb, hogy újragerjesztjük a korábbi konfliktu­
sokat, mert azt reméljük, ezúttal más lesz. a kimenetelük - azt
reméljük, hogy megnyerjük a csatát. A régi, fájdalmas élmények
elelevenítését nevezik ..ismétlési kényszernek".

. Most majd rendbe hozom a dolgokat"

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora erővel uralja éle-

lünket ez a kényszer. Szinte mindenféle önkárosító viselkedés
- legfőképpen pedig azok a formái, amelyek a bensőséges kap­
csolatok kialakítása és megtartása során megnyilvánulnak - az
Ismétlési kényszer fényében kezd értelmet nyerni. Glenn tökéle-
les példát szolgáltat erre:

Amikor Denise-szel megismerkedtem, fogalmam sem

volt róla, hogy iszik. Amikor rájöttem, többé nem titkolta
Hetente háromszor-négyszer láttam részegen. Könyörög­
tem, hogy hagyja abba. Orvoshoz vittem, kértem, hogy
járjon alkoholistákat segítő foglalkozásokra. Elzártam

85
 minden italt, de tudja, milyenek az iszákosok... mindig
megtalálta a módját. Csak akkor hagyta abba, amikor ki­
látásba helyeztem, hogy elhagyom. De egy idő után újra
visszaesett, és megint ott voltunk, ahol a part szakad.

Mivel Glenn számára gyerekkorában a tagadás és a falazás

normális dolognak tűnt, felnőttkorában könnyen létesített olyan
kapcsolatot, amelyben visszatértek ugyanezek az elemek. Csak
ezúltal azt gondolta, hogy megmentheti a feleségél, ha már gye­
rekként a szüleit nem tudta megmenteni. A legtöbb alkoholista
családból származó felnőtt gyerekhez hasonlóan megfogadta,
hogy az életben soha többé nem lesz dolga alkoholistával. A mé­
lyen gyökerező ismétlési kényszer azonban sokkal erősebb, mint
bármilyen tudatos fogadalom.

„Miért akarom mindig ugyanazt érezni?"

Egy másik, a múlt hatalma miatt gyakran szertefoszló fogada­

lom az az ígéret, hogy az alkoholista családokra rendszerint jel­
lemző erőszak és bántalmazás soha többé nem ismétlődhet meg.
A huszonhat éves, filigrán, fekete hajú, kerek szemű Jody re­
habilitációs tanácsadóként dolgozott egy magánklinikán, ahol al­
koholistákat kezeltek Itteni felügyelője tanácsára kezdett el az
egyik csoportomba járni. A klinika programjában részt vevő sok
más tanácsadóhoz hasonlóan, Jody maga is felépülőben lévő al­
koholista és kábítószer-élvező volt. Először egy kis összejövetelen
találkoztunk, amelyet kollégái szerveztek hogy megünnepeljék
tisztasága második évét.
Jody nemrég szakított durva és erőszakos barátjával. A fel­
ügyelője aggódott, hogy Jody esetleg kísértést érezhet a kibékü­
lésre, ezért javasolta, hogy jöjjön el hozzám.
Az első négyszemközti beszélgetésünk során Jody kemény és
agresszív volt. Egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy segít-

86
 teni, hogy az apám valamiféle szörnyeteg volt, mert ami­
kor nem ivott, jó fej tudott lenni, l'gy énem, ó volt a leg­
jobb barátom. Imádtam, amikor haverok voltunk, csak
mi ketten. Ma is imádom.

Az alkoholisták gyerekei közül sokan rendkívül magas tűrés­

határral fogadják cl az elfogadhatatlan!. Mivel Jodynak fogalma
sem voll róla, milyen egy szerető apa, csak arra az elhatározás­
ra juthatott, hogy ha jól akarja érezni magát az apjával, el kell vi­
selnie a nehéz napokat is. A szeretet és a durvaság nála pszicho­
lógiailag összekapcsolódott. Abban a hitben élt, hogy az ember
nem kaphatja meg az egyiket a másik nélkül.

Az ivócimboraság

Jody az apja példájából azt tanulta meg. hogy egy férfi boldog­
ságáért bármire késznek kell lennie, hogy az ne verje őt. Tízéves
korára apja ivócimhorája lett, hogy a kedvében járjon.

Apa kezdetben hetente úgy egy-egy kortyot adott. Utáltam

az ízét, de mindig annyira boldog volt, amikor ittam egy
kicsit. Amikor tizenegy éves voltam, rendszeresen vett
egy üveg italt a boltban Beültünk a kocsiba, és közösen
megittuk, aztán elmentünk kocsikázni. Eleinte izgalmas
volt, de egy idő után kezdtem nagyon félni. Úgy értem,
még gyerek voltam, de azért azt láttam, hogy bizonytala­
nul vezet. Csináltam, mert ez olyasmi volt nekem, amit
senki más nem csinált vele. Ez olyan spéci dolog volt kö­
zöttünk. Komolyan megszerettem az italt, mert ettől apa
is jobban szeretett engem. Egyre rosszabb lett, amíg az­
tán egyszer ájultra nem ittam magam.
gyerek kialakíthatja magának a kapcsolat illúzióját anélkül, hogy
szembesülne az igazi intimitástól való rettegésével.
Jody kétarcú barátjában az apját találta meg - aki hol csodá­
latos, hol meg rettenetes volt. Jody azzal, hogy kiszámíthatatlan
és erőszakos férfit választott, nemcsak gyerekkora családi élmé­
nyeit ismételte meg, hanem az ellen is bebiztosította magát,
hogy valaha is az intimitás ismeretlen vizeire merészkedjen. Két­
ségbeesetten kapaszkodott a mítoszba, hogy még mindig az ap-
ja az egyetlen ember, aki igazán megérti őt. Nem akarta belátni,
hogy ez a mítosz megmérgezte kapcsolatait nemcsak a barátai­
val, hanem velem és a csoporttársaival is. Sőt, a mítosz valójá­
ban annyira erősen élt benne, hogy végül úgy döntött, felhagy •
további munkával.
Még mindig emlékszem, milyen szomorúsággal töltött el.
amikor egyik este bejelentette, hogy otthagyja a csoportot. Emlé-
keztcttem rá: tudta, hogy ez a munka fájdalommal fog járni, és
hogy a fájdalom része a folyamatnak. Egy pillanatra úgy tűnt,
meggondolja magát, de aztán azt mondta:

Nézzétek. Nem akarok elszakadni az apámtól. Nem aka

rok megharagudni rá. És nem akarom folyton menteget­
ni őt előttetek. Az apámnak és nekem szükségünk van
egymásra. Miért bízzak meg bennetek jobban, mint ben­
ne? Szerintem ebben a csoportban te is meg a többiek is
szartok rám. Nem hiszem, hogy bárki mellém állna, ha
valami baj érne.

Jody csoportja olyan felnőttekből állt, akiket bántalmaztak

gyerekkorukban, és megértették, min megy keresztül. Nagyon
sok támogatást és szeretelet adlak Jodynak, de nem tudta elfo­
gadni. Számára a világ ördögi hely voll, ahol érzelmi vandálok
garázdálkodnak. Meggyőződése voll, hogy ha valakit túl közel
enged magához, az illető bántja és cserbenhagyja majd. A dolog
iróniája, hogy ezek a hiedelmek nagyon is igazak lettek volna az
apjára nézve.
Az, hogy Jody képtelen volt bárkiben is megbízni, az apja al­
koholizmusa okozta sérülés volt. Ha az ember nem bízhat a sa­
ját apjában, akkor kiben bízhat? A bizalom érzelmi háztartásunk
legsérülékenyebb eleme; mostoha körülmények között többnyi­
re elsőként vész oda.
Az alkoholista szülők felnőtt gyerekei esetében a bizalmatlan­
ság általános sérülés. Hallgassuk meg Glennt:

Mindig rettegtem, amikor a feleségem nélkülem akart

valamit csinálni - még ha csak vacsorázni ment is a ba­
rátnőivel. Féltem, hogy el fog hagyni Egyszerűen nem
bíztam benne. Attól féltein, hogy talál valakit, aki jobb,
mint én, és elhagy miatta. Irányítani akartam őt. Azt
akartam, hogy mindig velem legyen, és hogy ne kelljen
állandóan aggódnom.

Az alkoholisták felnőtt gyerekeinek életében a féltékenység, a

birtoklási vágy és a gyanakvás ismétlődő motívumok Korán
megtanulták, hogy a kapcsolatokból cserbenhagyás, a szeretet­
ből pedig fájdalom lesz.

„De hát tegnap azt mondtad, hogy minden rendben

Carla, egy magas, halk szavú fogtechnikus, orvosa tanácsára

jelentkezett terápiára, aki arra gyanakodott, hogy páciense
visszatérő fejfájása lelki eredetű lehet. Mivel a fejfájás gyakran
az elfojtott dühvel járó tünet, egyik első kérdésem az volt: „Ki­
re haragszik?" Ez meglepte Carlát, de egy pillanat múlva már
válaszolt is:

91
 Iga/a van. Valóban dühös vagyok. Az anyámra. Negyven­
nél éves vagyok, és még mindig ő irányítja az élelem. Pél­
dául a múlt hónapban is egy remek kiniccanásra készül­
tem Mexikóba. Alig vártam már, de három nappal az út
előtt megszólalt a telefon. Az anyám volt az, tökéletesen
időzített. Még csak meg sem lepődtem. Hallatszott, hogy
ivott, mert összefolytak a szavai, és úgy tűni, valami mi­
att sín. Elmondta, hogy az apám elment két hétre hor­
gászni, és hogy ő ettől hogy le van törve... és hogy nem
tudnék-e csak néhány napig vele maradni. Megmond­
tam, hogy már elterveztem a szabadságomat, erre elkez­
dett sírni. Megpróbáltam rávenni, menjen el a nagy-
nénémékhez, de erre azt mondta, hogy nem szeretem
őt. Aztán egyik dolog követte a másikat, és mielőtt észbe
kaptam, már meg is ígértem, hogy lemondom a mexikói
utal, és elmegyek hozzá. Különben sem éreztem volna
jól magam, tudva, hogy megint a padlón van.

Azt mondtam Carlának. hogy mintha ez már régi történet len­

ne az életében. Egyetértett:

Hát igen, gyerekkoromban rendszeresen ez ment. Mindig

a gondját kellelt viselnem. És sosem járt érte köszönet.
Folyton szidott. Sosem tudtam, mikor melyik arcát mu­
tatja, és nem tudtam kitalálni, mivel tudnék nap mini
nap a kedvében járni. Emlékszem, egyszer kettesre zártak
le történelemből, és nem mertem hazamenni. Órákon
keresztül hallgattam volna, milyen hitvány és hálátlan
csődtömeg vagyok, meg hogy melyik férfinak kell egy
ilyen. Aztán mikor végül hazamentem, kiderült, hogy jó­
kedve van. Aláírta a bizonyítványt, és azt mondta: „Okos
vagy. Ne törődj a jegyekkel." Nem hittem a fülemnek. Az­
tán vacsora előtt megitta a szokásos négy koktéljai. Én te­
rítettem, de elfelejtettem a sót és a borsói. Amikor az asz-

92
 anyám cipőjét, kirúzsoztuk magunkat, amikor hirtelen
kivágódott a szobája ajtaja, és kilántorgott az anyám
Majdnem bepisiltem félelmemben. A leheletétől be lehe­
tett volna rúgni. Begőzölt, amikor meglátta, hogy hozzá­
nyúltunk a holmijához. Kikezdett üvölteni: „Tudom,
hogy a kis barátnődet azért hoztad ide, hogy utánam
kémkedjen! Folyton kémkedsz utánam! Ezért iszom ál­
landóan! Tőled mindenkinek piálhatnékja lesz!"

Carla anyja teljesen magánkívül volt. Nemcsak megalázta a lá­

nyát, hanem az ivásért is őt hibáztatta. Carla túl kicsi volt, hog\
megértse anyja hibás logikáját, így magára vette a felelősséget
Carla tudat alatt még mindig magát hibáztatja anyja alkoholiz-
musáért. Ezért tesz meg mindent a megbékítésére. Elhalasztót
ta régen várt pihenését, csak hogy tehessen egy hiábavaló kísér­
letet az anyja kiengesztelésére.
A családi bűnbak szerepe nagyon is ismerős az alkoholista
szülők gyermekei számára. Egyesek önkárosító vagy bűnöző ma­
gatartással tesznek eleget negatív énképüknek. Mások tudattala­
nul érzelmi vagy fizikai tünetekben találják meg az önbüntetés
lehetőségét: Carla fejfájása is így értelmezhető.

Az aranygyerek

Míg egyes gyerekek bűnbakká válnak, addig mások a családi

hős, az ..aranygyerek" szerepét veszik magukra az alkoholista
családokban. Az ilyen gyereket a rákényszerített óriási felelősség
miatt a szülők és a külvilág elhalmozzák elismeréssel. Első lá­
tásra ezek a dicséretek sokkal kedvezőbbé teszik a hősies gyerek
helyzetét, mint a bűnbakét, ám a valóság az, hogy a megfosztott-
ság érzése és a démonok kísértése éppen olyan erős. Az arany
gyerek mind gyerekkorában, mind felnőttként kíméletlenül haj­
szolja magát, hogy elérje elérhetetlen, maximalista céljait.
 Néhány éve, amikor a rádióműsoromat vezettem, betelefonált
egy Steve nevű vegyészkutató, és a következőket mondta:

Meg vagyok bénulva. Negyvenegy éves vagyok, sikeres

vagyok a pályámon, de újabban képtelen vagyok dönte­
ni. Életem legnagyobb munkájában vagyok, és nem tu­
dok koncentrálni rá. Sokan függnek tőlem. Mintha
megkövültem volna. Egész, életemben a maximumra
törekedtem... Tudja, eminens diák voltam meg min­
den... Mindent magamtól csináltam. De most úgy ér­
zem, lebénultam.

Megkérdeztem történt-e valami éppen az életében, ami kivált­

hatta ezt a változást. Elmondta, hogy az apját nemrég vitték be
az intenzív osztályra, súlyos májkárosodás miatt. Ebből már sej­
lettem valamit, és rákérdeztem, alkoholisia-e az apja. Egy pilla­
natnyi habozás után elmondta, hogy a szülei mindketten alko­
holisták. Steve úgy nőtt fel, hogy az otthoni felfordulás elől a ta­
nulásba temetkezett, és szupereminens diák lett belőle.

Mindenki szuperkölyöknek tartott... a nagyszüleim, a ta­

náraim, még a szüleim is... már amikor józanok voltak.
Én voltam a tökéletes fiú, a tökéletes tanuló, aztán ké­
sőbb a tökéletes tudós, férj, apa... |Ez.en a ponton meg­
tört a hangja.] Annyira elegem van már abból, hogy ál­
landóan tökéletes vagyok.

Gyerekkorában Steve azzal érdemelte ki az elismerést, hogy

erején felüli terheket vállalt magára, és a korát meghaladó érett­
léggel kezelte őket. Mivel nem kezelték eleve értékes emberi
lényként, alapvető önbecsülése nem alakulhatott ki, és arra
kényszerült, hogy értékeit teljesítményekkel bizonyítsa. Önérté­
kelése nem önbizalmából fakadt, hanem dicséretektől, díjaktól
és osztályzatoktól függött

95
 Hajszoltsága alighanem egyfajta kompenzációt is szolgált
Szuperteljesítményeivel Steve tudattalanul szülei alkalmatlansá­
gát is igyekezett ellensúlyozni.
Elmondtam Stcvc-nek, hogy apja betegsége nyilván rengeteg
elintézetlen problémát hozott felszínre, és bár tudom, hogy
szenved, mindez kitűnő alkalom arra, hogy elkezdjen foglalkoz­
ni néhány valóban döntő kérdéssel. Arra kértem, gondolkodjon
el azon, hogy a család kis hőseként a maga módján próbált meg­
birkózni szörnyű gyerekkorával. Ez a szerep jelentette a bizton­
ságot és a rendet az életében. Sajnos azt nem tanulta meg, ho­
gyan legyen elnéző saját magával. Ennyi év után pedig, a legtöbb
maximalistára jellemző módon, egyszerűen megbénult attól,
hogy élete minden területén a tökéletességet hajszolja. Biztatá­
somra Steve ráállt, hogy terápiás segítséghez folyamodik jelenle­
gi helyzetének és gyerekkori traumáinak orvoslására.

„Mindig nekem kell irányítanom"

Az alkoholista családokban élő gyerekek kiszámíthatatlan és

változékony körülmények és személyiségek között kénytelenek
élni. Ezért felnőttkorukra gyakran leküzdhetetlen igény alakul ki
bennük, hogy életükben mindent és mindenkit ők irányítsanak.
Glenn a gyerekkorában érzett tehetetlenségre úgy reagált, hogy
félénksége ellenére mindig kézben tartotta az. irányítást:

A barátnőimet mindig akkor hagytam el, amikor a kap­

csolat a legjobb volt. Nyilván attól féltem, ha nem dobom
őket, végül majd ők dobnak engem, úgyhogy így tartot­
tam a kezemben a dolgokat. A feleségemnek és a gyere­
keimnek mindig megmondom, mit hogyan csináljanak.
Nem tehetek róla, nálam kell lennie az irányításnak.
A céget is így vezetem. Úgy értem, még mindig nem
tudok kiabálni senkivel, de a beosztottjaim mindig meg-

96
fenyegethet, vagy akár ultimátumot is adhat, ám ritkán elén
határozott ahhoz, hogy bármilyen lényeges változást kikénysze-
rítsen.
Carlával kezdtünk határozott haladást elérni a terápia során.
Először is látni akartam, hogyan viselkedik a szüleivel, ezért
megkértem, hívja el őket egy foglalkozásra. Amikor megérkez­
tek, Carla anyja már szemmel láthatóan fel volt dúlva. Amikor
Carla gyerekkorának fájdalmas realitásairól kezdtem beszélni,
az anyja könnyekben tört ki:

Annyira szégyellem magam. Tudom, hogy nem voltam jó

anyja. Carla, bocsáss meg, komolyan kérem. Tényleg
megpróbálom abbahagyni az ivást. Még terápiára is el­
megyek, ha akarod.

Elmagyaráztam Carla anyjának, hogy a pszichoterápia köztu­

domásúan hatástalan az alkoholizmus vagy bármilyen más füg­
gőség kezelésében, ha nem párosul valamilyen alkoholistákat
segítő programmal. Carla anyja könyörgőre fogta:

Kérem, ne akarja, hogy a névtelen alkoholistákhoz jár

jak. Bármit megteszek Carláért, csak ezt nem.

Ezen a ponton Carla apja dühösen közbevágott:

A szentségit! A feleségem nem alkoholista! Csodálatos

asszony, aki megiszik egy-két pohárral, hogy lazítson
Több millióan vannak olyanok, mint ő, akik néha iszo­
gatnak egy kicsit.

Szembesítettem azzal, hogy mennyire romboló volt feleségé­

nek viselkedése a lányukkal szemben, és hogy ehhez még az is
hozzájárult, hogy ö |mint apa| nem avatkozott be. Erre kitört:

98
 Sikeres ember vagyok, csodálatos otthonom van! Miért
kell ebbe belcráncigálnia engem és a feleségem? Csak
foglalkozzon a lányunk bajával, minket meg hagyjon ki
ebból A lányom azért fizeti magát, hogy vele törődjön, ne
pedig velünk. A feleségemnek meg nekem semmi szük­
ségünk arra, hogy ilyesmiknek legyünk kitéve. Oké, a fe­
leségem talán kicsit többet iszik mint mások De tudja,
hol a határ, v igazság az, ha iszik pár pohárral, sokkal
könnyebb kijönni vele.

Carla apja nem akart hallani több foglalkozásról, de az anyja

Végül rászánta magát, hogy eljár a névtelen alkoholistákhoz és
az egyik kollégámhoz terápiára. Mindezt érdekes, de nem várat­
lan események sora követte. Ahogy Carla anyja abbahagyta az
Ivást, apjának súlyos gyomor- és bélbánialmai támadtak, amire
- mint azt Carla elmondta - az orvosa nem talált magyarázatot.
Világos volt, hogy felborítottam a családi egyensúlyt.
Carla apja nyilván csak a teljes tagadás állapotában képes él­
ni és funkcionálni. Az alkoholista családok kényes egyensúlyban
miiködnek, amelyben mindenki játssza a sajál szerepét. Amint
Carla és az anyja elkezdtek aktívan dolgozni saját problémáikon,
drasztikusan felbomlott a család békéje. Carla apját ismeretségi
kore az odaadás és hűség mintaképének tartotta. Carla több csa­
ládtagra is emlékezett, akik szerint az apját szentté kellene avat­
ni, mert olyan toleráns és megbocsátó. A valóságban a társ­
függőség klasszikus esete volt, aki a tagadással engedélyt adott a
feleségének, hogy szánalmas alkoholista maradjon. Ezzel vi­
szont hatalomra tett szert. Ahogy felesége belemerült az alkohol­
mámorba, ő kedve szerint irányíthatta a családot.

Családterápia keretein belül tovább foglalkoztam i .ul.iv.il és

az anyjával, (arla anyja kezdte felismerni, hogy férjének önbe­
csülése mennyire ahhoz van kötve, hogy egy személyben irányít­
sa a családot. A felesége alkoholizmusa és a lánya testi és érzel­
mi problémái azt a látszatot keltették, hogy ő a család egyetlen

99
egészséges tagja. A magabiztosság látszatával, amit a külvilág fe­
lé mutatott - sok társfüggő emberhez hasonlóan -, mélységes
bizonytalanságát rejtegette. Mint ahogy legtöbbünk teszi, ő is
olyan társat választott, aki visszatükrözi igazi érzéseit saját ma­
gáról. A gyenge partner választása lehetővé tette számára, hogy
hozzá képest felsőbbrendűnek érezze magát.
Carla anyja jelenleg gyógyulófélben van az alkoholizmusból,
és több tekintetben nagyon pozitívan változtat a lányához és a
férjéhez fűződő kapcsolatán. A férje gyomor- és bélpanaszai vár­
hatóan továbbra is fennállnak majd.
Carla apjától eltérően Glenn anyja olyan társfüggó személy
volt, aki teljes mértékben tisztában volt a borzalmakkal és a gye­
reket sújtó bántalmakkal, amelyek a férje alkoholizmusát kísér­
ték. Ennek ellenére nem volt képes rászánni magát, hogy hatha­
tósan közbeavatkozzon. Glenn így beszélt erről:

Az anyám lassan hetvenéves, én pedig még mindig azt

próbálom megérteni, miért hagyta, hogy az apánk így
terrorizáljon bennünket. Miért hagyta, hogy a gyerekeit
verjék? Kellett, hogy legyen valaki, akitől segítséget kér­
hetett volna. De ő egyre csak ugyanazt szajkózza: „Nem
tudod elképzelni, milyen volt akkoriban a nőknek. A fér­
jünk mellett volt a helyünk, bármi történjen is. Akkori­
ban az ilyesmikről nem beszéltünk nyíltan, nem úgy,
mint manapság. Kihez kellett volna fordulnom? Mit kel­
lett volna csinálnom?"

Glenn anyját a családi káosz egyszerűen maga alá gyűrte. Az

asszony tehetetlensége és torz elképzelése a hűségről a férje szá­
mára engedélyi jelentett a gyalázatos viselkedésre. Sok társfüggó
személyiséghez hasonlóan, Glenn anyja lényegében maga is gye­
rekké vált, és ezzel saját gyerekeit tette védtelenné. Glenn a mai
napig őrlődik: még mindig szüksége van rá, hogy infantilis anyját
megmentse, ugyanakkor neheztel rá, amiért az nem állt mellette.

100
Nem úgy végződik, mint egy tündérmese

Az alkoholista családok története ritkán ér meseszerű véget.

Ideális esetben az ön szülei vállalnák a felelősséget alkoholizmu­
sukért, kezeltetnék magukat és kijózanodnának. Hitelessé ten­
nék és elismernék gyerekkorának szörnyűségeit, és igyekezné­
nek felelősségteljes, szerető szülőkké válni.
Sajnos a valóság messze esik az ideálistól. Az ivás, a tagadás
és a valóság eltorzítisa gyakran az egyik vagy mindkét szülő ha­
ltáig tart. Az alkoholisták felnőtt gyerekei gyakran kapaszkod­
nak a reménybe, hogy valamilyen csoda folytán harmonikus
családi életet élhetnek majd, ám fájdalmasan csalódniuk kell.
(ilenn ezt különösen szívbe markolóan élte meg:

Úgy egy éve volt, hogy apám életében először azt mond­
ta, hogy szeret. Megöleltem, és megköszöntem neki, de
nem kárpótolt azért, hogy annyi éven keresztül ocsmá-
nyul bánt velem. Az egészben az a vicces, hogy közben
egész életemben erre vágytam.

Glenn végül megkapta a rég állított „szcretlek"-et, de ez kevés

volt. Üresség maradi benne utána. Pusztán szöveg volt, amelyet
nem követtek a tettek. Az apja még mindig iszik. Glenn tévedett,
amikor arra várt, hogy az apja megváltozik majd.
Ha ön alkoholisták felnőtt gyereke, úgy lehet ura saját életé­
nek, ha ön változik meg, anélkül hogy a szüleit meg akarná vál­
toztatni. A saját lelki békéje nem kell hogy a szüleitói függjön.
Úgy is leküzdheti a gyerekkor traumáit és felnőttkori hatásaikat,
ha a szülei egy jottányit sem változnak. Csak kötelezze el magát,
hogy elvégzi az ehhez, szükséges munkát.
Minden olyan ügyfelemnek, akinek a családjában alkoholis­
ták vagy kábítószer-élvezők vannak, azt tanácsolom, hogy közös
munkánk felgyorsítása érdekében keressen fel egy olyan szerve­
zetet, amely alkoholisták felnőtt gyerekeit segíti, vagy valamilyen

101
hasonló jellegű intézményi. Ezek a csoportok rendkívül hatha­
tós támogatási nyújtanak. Az élmények és az érzések kicserélé­
sével az alkoholisták és a kábítószer-élvezők gyerekei ráébred­
nek, hogy nincsenek egyedül. Szembenézhetnek a nappaliban
tanyázó dinoszaurusszal, ami az első lépés ahhoz, hogy kizavar­
ják onnan.
 5

A SÉRÜLÉSEK MIND BELÜL KELETKEZNEK

A szavakkal verők

Emlékeznek arra a régi mondásra, hogy „Bottal, kővel össze­

törhetsz, de szavaiddal nem érinthetsz"? Ez nem igaz. A sértő,
degradáló megjegyzések, a lekicsinylő bírálatok a gyerekeknek
rendkívül negatív üzeneteket közvetíthetnek önmagukról, olya­
nokat, amelyek drámaian befolyásolhatják későbbi lelki egészsé­
güket. A rádióműsoromban az egyik telefonáló így beszélt erről:

Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás

közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak
megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak
érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek
láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek
százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.

Társadalmunkban hagyomány, hogy a gyerekek fegyelmezését

a család magánügyének tekintik, és többnyire az apa belátására
bízzák. Mára számos civil szervezet felismerte, hogy a gyerekeket
érő gyakori testi sérelmek és szexuális zaklatás ellen hathatós in­
tézkedésekre van szükség. Ám még a leggondosabb halóságok
sem tehetnek semmit a szavakkal bántott gyerekekért.

A kegyetlen szavak hatalma

A legtöbb szülő időnként sértő módon szól a gyerekéhez. Ez

nem feltétlenül jelent verbális bántást. Az a káros, ha a gyereket

103
külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi énekét gyalá­
zó, rendszeres verbális támadás éri.
Az irányító szülőkhöz hasonlóan a szavakkal bántókra két, jól
elkülöníthető stílus jellemző. Vannak, akik közvetlenül, nyíltan
és gonoszul becsmérlik gyereküket. Előfordul, hogy hülyének,
semmirekellőnek vagy rondának nevezik őket. Azt is mondhat­
ják, hogy bárcsak ne hozták volna világra. Nem törődnek gyere­
kük érzéseivel és azzal, hogy hosszú távon milyen hatást gyako­
rolnak énképének alakulására.
Mások- nem ennyire direkt stílusban - heccelő, szarkaszti­
kus megjegyzésekkel, sértő gúnynevekkel, finoman lekezelő ki­
jelentésekkel támadják sorozatosan a gyereket. Az. ilyen szülők a
sértési gyakran humorral leplezik. Ártatlan tréfákat sütnek el,
például ilyesmiket, mint „Akkora az orrod, hogy egy tök is meg­
szégyenülne melletled", vagy .Jól áll a ruhád - egy bohócon biz­
tosan", vagy ..Te biztos nem álltál kétszer sorba, amikor az észt
osztogatták".
Ha a gyerek vagy egy másik családtag a nemtetszéséi fejezi ki,
a sértő szülő mindig azzal vág vissza, hogy nincs humorérzéke
..Tudja a gyerek, hogy csak viccből mondtam" - válaszolja,
mintha csak összebeszéli volna a sértés áldozatával.
A negyvennyolc éves Phil külsőre magabiztos ember látszatát
kellette. Magas, markáns arcú, ízlésesen öltözködő fogorvos volt
.Ám amikor megszólalt, olyan halkan beszélt, hogy alig hallot­
tam. Többször is meg kelleti kérnem, hogy ismételje meg, amit
mondott. Arról beszélt, hogy kínos félénksége leküzdéséhez
segítséget kapni.

Ez így nem mehet tovább. Mindjárt ötvenéves leszek és

vérig sértődöm szinte mindenre, amit mondanak ne­
kem. Semmit nem tudok úgy venni, ahogy mondják. Ál­
landóan arra gondolok, hogy valaki gúnyt űz belőlem. Ki­
gúnyol a feleségem, kigúnyolnak a betegeim... Éjszaka
álmatlanul fekszem, és azon jár az eszem, hogy napköz-

104
risága, kegyetlensége és forrása az, ami sértővé teszi őket. A gye­
rekek elhiszik és intcrnalizálják mindazt, amit a szüleik monda­
nak róluk. Szadista és destruktív dolog, ha a szülő a kiszolgálta­
tott gyerek kárára viccelődik.
Philt szüntelenül megalázták és gúnyolták. Amikor megpró­
bált apja viselkedésével szembeszállni, azzal vádolták, hogy bu­
ta, mert „nem érti a viccet". Phil senkihez nem fordulhatott
ezekkel az érzésekkel.
Ahogy Phil az érzéseiről beszélt, láttam rajta, hogy még min­
dig kínosan érzi magát - mintha azt hinné, hogy a panaszkodá
sa butaság. Megnyugtatására ezt mondtam neki: „Megértem,
mennyire megalázta az apja a vicceivel. Mélyen megsértette, és
senki nem vette komolyan a fájdalmát. Azért vagyunk itt, hogy
eljussunk fájdalma gyökeréig, és nem azért, hogy semmibe ve­
gyük. Itt biztonságban van. Senki nem fogja megalázni."
Néhány pillanatig várt, hogy megeméssze a szavaimat. Sírás­
sal küszködött, de minden erejét összeszedte, hogy legyűrje, mi­
közben ezt mondta:

Gyűlölöm őt. Annyira gyáva volt. Hiszen én még kisgye­

rek voltam. Semmi szükség nem volt rá, hogy így piszkál­
jon. Még most is viccelget a rovásomra. Minden alkalmat
megragad. Ha egy pillanatra nem figyelek oda, azonnal
lecsap. Aztán úgy csinál, mintha semmiről sem tehetne.
Istenem, mennyire gyűlölöm!

Amikor Phil először jött el kezelésre, semmiféle összefüggést

nem látott túlérzékenysége és apja piszkálódása között. Kisfiú­
ként Phil védtelen volt, mert az apja viselkedését senki nem te­
kintette sértőnek. Tipikus vesztes pozícióban volt: „Az apám bánt
a vicceivel, én pedig gyenge vagyok, mert nem tudom elviselni."
A kis Phil volt apja élcelődésének célpontja, és küszködött,
hogy elrejtse, mennyire tehetetlennek érzi magát. A felnőtt
Phillel sem volt ez másképp, mindössze kitágult körülötte a vi-

106
Lm így és negatív várakozásait másokra vetítette rá.
Phil kiszolgáltatottan élte az életét, miközben mindenkitől sérté­
sekre és megaláztatásra számított. Túlérzékenysége, gyámolta­
lansága és az emberekkel szembeni bizalmatlansága elkerülhe­
tetlen, ám hatástalan módja volt annak, hogy megvédje magát a
további sértésektől.

„Én csak a javadal akarom ezzel"

Sok szülő útmutatásnak álcázva osztogatja verbális sértéseit.

Kegyetlen és megalázó megjegyzéseiket különféle racionalizálá­
sokkal igazolják, mint például „Azon igyekszem, hogy jobb em­
bert faragjak belőled", vagy „A világ kemény hely, mi pedig arra
tanítunk, hogy elviseld". Mivel ezeket a sértéseket a nevelés ál­
cája leplezi, különösen megnehezítik a felnőtt gyerek számára,
hogy felismerje romboló hatásukat.
Vicki harmincnégy éves volt, amikor eljött hozzám terápiára.
Vonzó nő volt, egy nagy marketingcégnél dolgozott mint ügyfél­
menedzser, de önbizalomhiánya olyan súlyos volt, hogy már
szakmai előrehaladását is veszélyeztette:

Hat éve dolgozom ennél a cégnél, meglehetősen jól vég­

zem a munkám. Szép lassan haladtam előre. Titkárnő­
ként kezdtem, aztán irodavezető lettem, majd ügyfélme­
nedzser lett belőlem... Szóval mentem fölfelé a ranglét­
rán. .Aztán a múlt héten valami egészen hihetetlen dolog
történt. A főnököm azt mondta, hogy szerinte nagyon si­
keres lehetnék, ha felsőfokú végzettségem lenne, és fel­
ajánlotta, hogy finanszírozza a továbbtanulásomat. Nem
hittem a fülemnek! Bárki azt gondolná, mennyire örü­
lök, de én csak a pánikot érzem. Már tíz éve nem tanul­
tam semmit, és nem tudom, képes vagyok-e ilyesmire.
Azt sem tudom, képes leszek-e diplomái szerezni. Még

107
 akik közel állnak hozzám, azok is azt mondják, hogy túl
sok lesz ez nekem.

Erre megjegyeztem, hogy akik így vélekednek róla, nem vala­

mi jó barátok, mert az igazi barátok támogatnák őt. Ettől zavar­
ba jött. Megkérdeztem, mi az, ami ennyire kínosan érinti. Azt fe­
lelte: „Amikor azt mondta, akik közel állnak hozzám', az
anyámra gondoltam."

Amikor felhívtam anyámat, hogy kikérjem a véleményét,

tényleg volt egy-két nagyon jó gondolata. Például, hogy
mi lesz az állásommal, ha nem sikerül. És belegondol­
tam-e, hogy az egyetemi diplomámmal elriasztok majd
egy csomó jó partinak ígérkező férfit. Meg hogy különben
is elégedett vagyok azzal, amit csinálok.

„De elégedettsége egyik oka az, hogy idáig eljutott - válaszol­

tam. - Nem akar tovább lépni?" Igennel felelt. Felvetettem, hogy
a szakmai előrehaladása és a főnöke állal felajánlott lehetőség
azt bizonyítja, hogy értékes ember. Mintha ez a bizonyíték nem
csengett volna össze az anyja kételyeivel. Megkérdeztem, mindig
ilyen negatív volt-e az anyja Vicki képességeit illetően.

Anya mindig tökéletes hölgyet akart belőlem csinálni. Azt

akarta, hogy kecses és elegáns legyek, és hogy szépen be­
széljek. Amikor elrontottam valamit, azzal kényszerítetl,
hogy jól csináljam, hogy megszégyenített. Ő tényleg jót
akart nekem. Kicsúfolt, amikor rosszul mondtam egy
szót. Gúnyolódott a külsőmön... a legrosszabb az volt,
amikor balettelőadásom volt. Anya mindig arról álmo­
dott, hogy balett-táncos lesz, de inkább férjhez ment. Azt
hiszem, azt várta tőlem, hogy én valósítsam meg az ál­
mait, de sosem táncoltam olyan jól, mint ő. Legalábbis
mindig ezt mondta. Sosem felejtem el, amikor tizenkét

108
 éves koromban egyszer felléptem. Szerintem egész jól si­
került, de az anyám hátrajött a színpad mögé, és az egész
osztály előtt azt mondta: „Olyan voltál, mint egy víziló."
Legszívesebben elsüllyedtem volna. Amikor hazafelé vé-
gigduzzogtam az utat, azt mondta, a kritikából inkább ta­
nuljak, mert csak így fogok fejlődni. Aztán megveregette
a karomat, én pedig azt gondoltam, hogy valami kedve­
set mond majd, de tudja, mit mondott? „Lásd be. ki­
csim, igazából semmihez sem vagy elég ügyes."

.Légy sikeres - úgyis tudom, hogy belebuksz"

A jelek szerint Vicki anyja mindent megtett, hogy az alkalmat­

lanság érzését keltse kislányában. Ezt homályos kettős üzenetek
sorozatával érte el. Egyfelől sikerre biztatta a lányát, másfelől vi­
szont ócsárolta. Vicki folyton kibillent az egyensúlyából, hiszen
sosem tudhatta, hogy jól csinálja-e, amit csinál. Amikor úgy gon­
dolta, hogy valami sikerült, az anyja megfosztotta a sikerélmény­
től, ha meg úgy érezte, valami rosszul ment, az anyja azt mond­
ta, jobban nem is csinálhatta volna. Abban az időszakban, ami­
kor Vickinck arra volt szüksége, hogy kialakuljon az önbizalma,
az anyja minduntalan lerombolta. És mindezt annak érdekében
lette, hogy Vickiből jobb embert faragjon.
De mii is csinált valójában ez. a bántó szülő? Vicki anyja a sa­
ját alkalmatlanságának érzésével küszködött. Saját balettkarrier-
|e meghiúsult, talán azért, mert férjhez ment Ám lehetséges,
hogy a házasság csak kifogás volt a számára, mert nem volt elég
önbizalma ahhoz, hogy felépítse a saját karrierjét. Azzal, hogy lá­
nya fölött állt, sikerült lepleznie saját alkalmatlanságérzését.
Mindig talált ürügyet a kritizálásra, és az sem számított, ha a lá­
nyát megalázza az osztálytársai előtt. Egy bimbózó kamasz külö­
nösen sérülékeny az ilyen bántó helyzetekben, ám a mérgező
szülő szükségletei mindig előbbre valók.

109
A rivalizáló szülő

Az a szükséglet, hogy valakiben a kudarc érzését keltsük, hogy

magunkat sikeresnek erezhessük, igen gyorsan kegyetlen ver­
sengésbe torkollik Ahogy Vicki nőtt, és egyre szebb, érettebb és
ügyesebb lett, az. anyja nyilvánvalóan fenyegetve érezte magát,
hiszen egyre nehezebb volt a felsőbbrendűség érzését fenntarta­
nia. A veszély ellen úgy védekezett, hogy folyamatos nyomást
gyakorolt a lányára, és egyfolytában becsmérelte.
Az. egészséges szülők örömmel és izgalommal élik meg gyere­
kük tehetségének kibontakozását. Ám a rivalizáló szülőket
mindez úgy érinti, mintha ők veszítenének valamit, gyakran
éreznek szorongást, sőt rettegést. A legtöbb rivalizáló szülő nincs
tudatában, hogy mi táplálja ezeket az érzéseket. Csak annyit tud,
hogy a gyerek felkavarja.
A kamaszkorban a lányok nővé, a fiúk férfivá érnek. A bi­
zonytalan szülő a kamaszkori különösen fenyegető időszak
ként éli meg. A nők attól félnek, hogy megöregszenek, és elve­
szítik szépségüket Előfordul, hogy versenytársat látnak a
lányukban, és kényszert éreznek, hogy lekicsinyeljék, főleg a
férjük jelenlétében. A férfiak a férfiasságukat és a tekintélyükei
érzik veszélyben. Csak egyetlen férfinak van hely a házban,
ezért kamasz fiukat nevetségessé teszik és megalázzák, hogy
kicsinek és tehetetlennek érezze magát. Sok kamasz azzal
mérgesíti el a helyzetet, hogy nyílt versengésbe kezd, így kós­
tolgatva a felnőttséget.
A rivalizáló szülők gyakran maguk is hiányokat szenvedtek el
gyerekkorukban, nem kaptak elég élelmet, ruhát, szeretetet
Nem számít, mijük van ma, még mindig abban a félelemben él­
nek, hogy nem jut belőle elég. Az ilyen szülők közül sokan
ugyanazt a versengést élik újra a gyerekükkel, amelyet saját szü­
leikkel vagy testvéreikkel megéltek. Ez. a tisztességtelen verseny
óriási nyomással nehezedik a gyerekre.
Vicki egyszerűen feladta, hogy bármiben is sikeres legyen:

110
 Annyi éven kérésziül nem csináltam semmit, még azt
sem, amit szerettem, mert annyira féltem, hogy meg­
aláznak. Amikor felnőttem, akkor is az ő hangját hallot­
tam, ahogy becsmérel. Nem káromkodott velem, mocs­
kos nevekkel sem illetett. De ahogy magához hasonlít­
gatott, mindig pancsernak éreztem magam. Annyira
fájt.

Akárhogy bizonygatják a rivalizáló szülők, hogy jót akarnak a

gyereknek, hátsó szándékuk az, nehogy a gyerek túltegyen raj­
tuk. A tudattalan üzenet hatalmas erejű: „Nem lehetsz sikere­
sebb, mint én", „Nem lehetsz vonzóbb, mint én", „Nem lehetsz
boldogabb, mint én." Más szóval: „Mindannyiunknak megvan­
nak a korlátai, a tied pedig én vagyok."
Ezek az üzenetek annyira mélyen beivódnak a lélekbe, hogy
ha a rivalizáló szülők gyerekeinek mégis sikerül valamiben ki­
tűnniük, rendszerint iszonyú bűntudattal küszködnek. Minél si­
keresebbek, annál nyomorultabbul érzik magukat. Ez gyakran
oda vezet, hogy szabotálják saját sikerüket. Az ilyen mérgező
szülők gyerekei lelki nyugalmukat a képességeiknél gyengébb
teljesítményekkel váltják meg. Azzal lesznek úrrá bűntudatu­
kon, hogy tudattalanul korlátozzák magukat annak érdekében,
hogy ne szárnyalják túl szüleiket. Bizonyos értelemben betelje­
sítik szüleik negatív jóslatait.

A sértések nyomai

Vannak olyan verbálisan mérgező szülők, akik nem bajlódnak

azzal, hogy racionalizálások mögé bújjanak. Ehelyett inkább ke­
gyetlen sértésekkel, dühös kirohanásokkal, nyilvános leszólá-
sokkal és megalázó nevekkel bombázzák a gyereküket. Ezek a
szülők rendkívüli mértékben érzékellenek mind az okozott fáj­
dalomra, mind annak tartós hatásaira. Az ilyen szégyenleien ver-

111
bális sértések mintha tüzes vassal égetnék a gyerek önérzetéi, és
mély sebekel ejtenek a lelkén.
Az ötvenkét éves, rendkívüli szépségű Carol először manöken
volt, majd belsőépítész lett. Első találkozásunkkor a legutóbbi,
immár harmadik válásáról beszélt. A válás nagyon fájdalmasan
érintette, és rettegéssel töltötte el a jövőt illetően. Ráadásul a vál­
tozás korában volt, és úgy tűni, hamarosan rálör a pánik, hogy
elveszíti vonzó külsejét. Visszataszítónak érezte magát. Elmesél­
te, hogy ezek a félelmek akkor erősödtek fel benne, amikor
nemrég Hálaadáskor meglátogatta a szüleit.

Mindig ugyanaz a vége. Amikor a szüleimmel találkozom,

újra és újra fájdalmat és csalódást okoznak Az a legnehe­
zebb, hogy állandóan arra gondolok, ha megmondom ne­
kik, hogy boldogtalan vagyok és valami nincs rendben az
életemben, akkor talán most az egyszer azt mondják,
hogy „Ó, te szegény drága, annyira sajnálunk", nem pe­
dig azt, hogy „Te tehetsz róla". Amióta az eszemel tudom,
mindig ezt mondták: „Te lehetsz róla."

Azt mondtam Carolnak, hogy ez úgy hangzik, mintha a szü­

lei még mindig óriási befolyást gyakorolnának rá. Megkérdez­
tem, hajlandó lenne-c feltárni velem ennek a befolyásnak a
gyökereit, hogy aztán változtatni tudjunk a dominancia és az
irányítás berögzült sémáin. Bólintod, és elkezdeti beszélni a
gyerekkoráról és jómódú középnyugati családjáról. Apja neves
ónos volt, az anyja pedig olimpiai válogatott úszó, aki azért vo­
nult vissza a versenysporttól, hogy felnevelje öt gyerekél. Carol
volt a legidősebb.

Emlékszem, kiskoromban hányszor éreztem, hogy szo­

morú és magányos vagyok Az apám mindig is piszkált,
de amikor úgy tizenegy éves lehettem, borzasztó dolgo­
kat kezdeti mondogatni.

112
 „Mini például?" - kérdeztem. Azt felelte, nem érdekes. Azt
mondtam, de igenis az. Tudtam, hogy egy fájó pontot takargat.
„Carol - folytattam -, látom, mennyire fájdalmas ez magának.
De felszínre kell hoznunk, hogy foglalkozhassunk vele." Lassan
fogott bele:

Valamiért az apám... Úristen, de nehéz ez... szóval az

apám egyszer csak úgy találta, hogy... büdös vagyok.
Folyton ezt mondogatta. Mások mind azt mondták, mi­
lyen csinos vagyok, de ő csak azt hajtogatta...

Carol újra abbahagyta, és elfordította a tekintetét. „Csak bát­

ran, Carol! - biztattam. - Én a maga pártján állok."

Folyton azt mondta, hogy „Büdös a melled... bűzlik a

hátad. Ha mások tudnák, milyen mocskos és büdös a
tested, undorodnának tőled". Istenemre mondom, na­
ponta háromszor zuhanyoztam, többször is átöltöztem.
Literszám fújtam magamra a dezodorokat meg a parfü­
möket, de ettől sem változott semmi. Egyik kedvenc
mondása az volt, hogy „Ha valaki kifordítana, látná, hogy
a tested minden pórusából árad a bűz". És mindez egy
köztiszteletben álló orvos szájából hangzott cl. Az anyám
pedig egy szól sem szólt soha. Még azt sem mondta ne­
kem, hogy ez nem igaz. Állandóan azon töprengtem, ho­
gyan lehetnék jobb... hogyan tudnám abbahagyatni az
apámmal, hogy milyen rossz és büdös vagyok. Amikor a
fürdőszobába mentem, mindig arra gondoltam, ha gyor­
sabban húzom le a WC-t, talán nem gondolja azt, milyen
rémes vagyok.

Azt mondtam Carolnak, hogy úgy tűnik, az apja irracionálisán

reagált a lánya rohamosan bontakozó nőiességére, mivel nem
tudta kezelni, hogy rögeszmésen foglalkoztatja. Az apák esetében
nagyon gyakran előfordul, hogy lányuk virág/ó szexualitását kíno­
san élik meg, és nemegyszer ellenségesen reagálnak rá. Előfor­
dulhat, hogy még egy olyan apa is, aki a lányát kiskorában szere­
ti, és kedves hozzá, a kamaszkorban konfliktusokat gyárt azért,
hogy leküzdje elfogadhatatlannak érzett szexuális vonzalmát.
A mérgező apák esetében, mint amilyen Carol apja is volt, a
lánygyermek szexuális érése rendkívül heves szorongást válthal
ki, ami az apa szemében elég indok arra, hogy a lányát zaklas
sa. Carol apja azzal, hogy a bűntudatát és kínos érzéseit a lányá­
ra vetítette, elháríthatta magáról a felelősséget saját érzéseiért
Mintha csak azt mondta volna: „Gonosz vagy és rossz, mert go-
nosz és rossz érzéseket váltasz ki belőlem."
Megkérdeztem Caroltól, hogy lát-e ebben valami igazságot.

Most, hogy belegondolok, valójában az egész a szexről

szólt. Mindig magamon éreztem a tekintetét. Folyton az­
zal piszkált, hogy meséljem el részletesen, mit művelek
a fiúkkal, aminek gyakorlatilag semmi alapja nem volt
De ő meg volt győződve róla, hogy mindenkivel lefek­
szem, akivel járok Ilyeneket mondott: „Valld be az iga­
zat, nem foglak megbüntetni." Igazából azt akarta, hogy
a szexről beszéljek neki.

A kamaszkor érzelmi viharaiban Carol kétségbeesetten igé­

nyelte, hogy egy szerelő és támogató apa önbizalmat adjon neki
Ehelyett az apja kíméletlenül gyalázta. Apja verbális sértései és
anyja passzivitása nagyon megnehezítette Carol számára, hogy
értékes és szeretetre méltó embernek lássa magát. Amikor má­
sok megjegyezték, mennyire csinos, csak arra tudott gondolni
vajon nem érzik-e, hogy büdös. Az apja megsemmisítő üzenete­
it semmilyen külső elismerés nem tudta legyőzni.

Tizenhét éves voltam, amikor manökenként kezdtem

dolgozni. Minél sikeresebb lettem, az apám tennészete-

114
 sen annál rosszabb lelt. Muszáj volt elköltöznöm otthon­
ról, így tizenkilenc évesen hozzámentem az első férfihoz,
aki megkérte a kezem. Ó aztán édes pofa volt: amikor
terhes voltam, megvert, és amikor a gyerek megszületett,
elhagyott. Természetesen magamat hibáztattam. Arra
gondoltam, nyilván rosszul csináltam valamit. Lehet,
hogy rossz volt a szagom, nem tudhattam. Egy évre rá
hozzámentem egy hapsihoz, aki nem bántott, de alig
szólt hozzám. Tíz évig kitartottam mellette, nem tudtam
volna a szüleim szemébe nézni még egy gajra ment há­
zassággal. Aztán végül elhagytam. Hál' istennek a mun­
kámból el tudtam tartani a fiamat és magamat. Még azt
is megfogadtam, hogy néhány évig kerülöm a férfiakat.
Aztán megismertem Glenl. Azt gondoltam, révbe értem,
végre rátaláltam az igazira. A házasságunk első öt éve éle­
tem legboldogabb szakasza volt. Aztán megtudtam, hogy
az első naptól fogva megcsalt. A következő tíz Mm ren­
getegszer megbocsátottam neki, mert nem akartam,
hogy ez a házasságom is zátonyra fusson. Tavaly elha­
gyott egy nő miatt, aki feleannyi idős, mint én. Miért nem
tudok én semmit jól csinálni?

Emlékeztettem Carolt, hogy sok mindent jól csinált: szerető

és áldozatkész anya volt: felnevelte a fiát, aki jól boldogul az élet­
ben: kél sikeres karrierje is volt. Éneim azonban nem sokat
nyomtak a latban. Carol egy értéktelen és visszataszító emberi
lény képét internalizálta, azt, amelyet az apja alkotott róla Eb­
ből következően felnőttéletét jórészt az határozta meg, hogy ön­
pusztító módon kereste a szeretetet, amelyre az apjától annyira
vágyott gyerekkorában. Kegyetlen, durva vagy távolságtartó férfi­
akai választott - olyanokat, mint az. apja -, és arra vágyott, hogy
Úgy szeressék, ahogy az apja sosem szerette őt.
Elmagyaráztam azzal, hogy az apjától vagy az ő he­
lyettesítésére választott férfiaktól várta, hogy jól érezze magát,

115
önbecsüléséi az ő kezükbe lette. Nem volt nehéz meglátni,
mennyire destruktívak voltak ezek a kezek. Carolnak arra volt
szüksége, hogy önbecsülését saját magától tegye függővé azzal,
hogy szembefordul az önpusztító hiedelmekkel, amelyeket az
apja ültelett el benne gyerekkorában. A következő néhány hónap
során lassacskán belátta, hogy önbecsülése nem veszeti cl -
mindössze rossz helyen kereste

. 1 maximalista szülők

Az a lehetetlen elvárás, hogy a gyerek legyen tökéletes, szintén

gyakori kiváltója a verbális támadásoknak. A verbálisan bántó szii
lók közül sokan maguk is sikeres emberek, azonban a munkahe­
lyi stresszt nemritkán otthon vezetik le. (Az alkoholista szülők is
támaszthatnak lehetetlen követelményeket gyerekükkel szemben,
majd a gyerek kudarcával igazolják alkoholizmusukat.)
Úgy tűnik, a maximalista szülők áltól az illúziótól vezérelve
működnek, hogy ha sikerül tökéletesre faragniuk gyereküket,
akkor tökéletes lesz a család. A gyerekre hárítják a stabilitás ter­
hét, ezzel kerülve el a szembesülést a ténnyel, hogy ők maguk
képtelenek azt biztosítani. A gyerek kudarcot vall, és a család
bűnbakja válik belőle. Megint csak ő viseli a felelősséget.
A gyerekeknek szükségük van arra, hogy hibázzanak, és felfe­
dezzék hogy attól még nem dől össze a világ. így tesznek szert
önbizalomra, hogy új dolgokat próbáljanak ki az életben. A mér­
gező szülők elérhetetlen célokat, lehetetlen elvárásokat és állan­
dóan változó szabályokat kényszerítenek a gyerekükre. Azt vár­
ják cl, hogy a gyerek olyan érettséggel reagáljon, amivel életta­
pasztalat híján nem rendelkezhet. A gyerekek nem miniatűr
felnőttek, ám a mérgező szülők elvárják tőlük hogy úgy visel­
kedjenek, mintha azok lennének
Paul - harminchárom éves, sötét hajú, kék szemű laboráns -
munkahelyi gondjai miatt fordult hozzám. Feltűnően félénk és

116
Bégyenlós voli, látszott, hogy bizonytalan önmagában, ennek elle­
nére rendszeresen heves vitákba keveredett főnökeivel. Ez, vala­
mint fokozódó koncentrálási nehézségei veszélyeztették az alkusat
Ahogy a munkájáról beszélgettünk, világossá váll számomra,
hogy az autoritással vannak problémái. A szüleiről kérdeztem,
és kiderült, hogy Carolhoz hasonlóan ő is verbális inzultusok
nyomait viseli

Kilencéves voltam, amikor anyám újra férjhez ment. Az

a fickó biztos Hitlerrel járt egy iskolába. Amikor hozzánk
költözőn, az első dolga az volt, hogy parancsolgatni kez­
dett. Ha azt mondta ugorjunk le egy szikláról, le kellett
ugranunk. Nem volt apelláta. Nekem sokkal több kiju­
tott, mint a húgomnak. A fickó állandóan engem zakla­
tott, főleg a szobám miatt. Mindennap ezzel az átkozott
szemlével jött, mint valami laktanyában. Kilenc-tíz. éves
korában az ember egy kicsit rendellen, de ez őt nem ér­
dekelte. Mindennek tökéielesnek kelleti lennie, semmi­
ben nem leheteti hiba. Ha az asztalon hagytam egy köny­
vet, elkezdett üvölteni, hogy milyen undorító disznó va­
gyok. Kibaszott kis seggfejnek kurafinak vagy taknyos
fattyúnak nevezett. Mintha az lett volna a kedvenc sport­
ja, hogy engem püföl azokkal az ocsmány szavakkal. So­
sem ütött meg, de azok a szavak éppen úgy fájnak.

Valahogy azt gyanítottam, hogy volt valami Paulban, ami he­

ves érzésekel váltolt ki a mostohaapjában. Ezt nemsokára ki is
derítettük. Paul félénk, érzékeny, visszahúzódó kisfiú voli, korá­
hoz képest alacsony.

Gyerekkorában a mostohaapám volt a legkisebb srác az

iskolában. Mindenki ót piszkálta. Amikor anyámmal
megismerkedett, már nagy, izmos ember voli, meri kon-
dizni járt. De az látszott rajta, hogy mesterségesen szed-

117
 te fel az izmait. Valahogy mindig az volt az érzésem, hogy
nem is rá valók.

Paul mostohaapjában valahol mélyen még ott élt egy rémült,

sikertelen kisfiú. És mivel Paulban annyi hasonló vonás volt, ó
jelképezte a férfi fájdalmas gyerekkorát. Mivel mostohaapja so­
sem fogadta el magát mint gyereket, azonnal dühöt váltott ki
benne a kisfiú, aki saját magára emlékeztette. Az elégtelensége­
kért, amelyekkel önmagában nem tudott szembesülni, Pauli
használta bűnbaknak. Azzal, hogy zsarnoki hatalommal lehetet
len követelményeket kényszerűéit a fiúra, majd szavakkal osto­
rozta, amikor nem tudott ezeknek megfelelni, a mostohaapa
meggyőzhette magát, hogy erős és hatalmas. Az valószínűleg át
sem villant az agyán, hogy milyen sérülésekel okoz Paulnak Az!
hitte, ezzel segít a fiúnak, hogy tökéletes legyen.

Ma úgysem lehetek tökéletes, akkor Inkább feladom"

Paul tizennyolc éves volt, amikor az anyja a második férjétől

is elvált, ám a fiú lelke addigra már komoly sérüléseket szeme
dett Paul tudta, hogy sosem lehet elég „tökéletes" a mostoha­
apja szemében, ezért egyszerűen feladta:
Tizennégy éves koromban keményen drogozni kezdtem
Csak ilyenkor éreztem, hogy elfogadnak. A sportban nem
volt esélyem, és messze nem én voltam a legnépszerűbb
srác, így mi maradt volna még? Nem sokkal érettségi
előtt szereztem valami szar drogot, és kis híján túllőttem
magam. Na, ez betett nekem... megfogadtam, hogy még
egyszer nem csinálom.

Paul egy ével járt főiskolára, de annak ellenére, hogy tudomá­

nyos pályára vágyolt, és a tehetsége is megvolt hozzá, abbahagy­
ta. Egyszerűen nem tudott koncentrálni. Az IQ-ja rendkívül ma-

118
r,is volt, de a kihívások előtt rendre meghátrált. Szokásává vált,
mgj feladja.
A munkalielyein azon kapta magát, hogy főnökeivel konflik­
tusokba keveredik, mintegy újraélesztve gyerekkorát. Sorra vál­
togatta az állásait, míg végre megtalálta a kedvére valót. Ezután
Inidult hozzám, mert meg akarta tartani. Azt mondtam neki,
logy úgy gondolom, tudok segíteni.

Jóllehet Paul életének már nem volt része a mostohaapja,

mégis még mindig a szorításában tartotta, mivel a megalázó üze­
netek tovább éltek a fejében. Ennek köszönhetően Paul a MM.VJ-
malizmus. a halogatás és a bénultság ördögi körébe került.

Nagyon tetszik az új labor, ahol most dolgozom, dc foly­

ton attól rettegek, hogy nem fogom tökéletesen végezni a
munkám. Úgyhogy egy csomó feladatot jóval a határidők
utánra halasztok, vagy az utolsó pillanatban kapkodva
csinálok meg, és persze elszúrom a dolgot. Minél jobban
elszúrom a dolgokat, annál inkább várom, hogy kirúgja­
nak. Amikor a főnököm tesz valami megjegyzést, sértve
érzem magam, és túlreagálom az ügyet. Folyton arra szá­
mítok, hogy összedől a világ, mert elrontottam valamit.
Nemrég annyira elmaradtam a munkámban, hogy bete­
get jelentettem. Nem bírom már tovább.

A mostohaapja azt a kényszert ültette Paulba, hogy tökélete­

sen legyen - maximaiizmus. A kudarctól való félelem mindun­
talan arra késztette Pault, hogy elhalássza a feladatok teljesíté­
sét - halogatás. Ám minél inkább halogatta a dolgokat, annál
inkább a fejére nőttek, míg lavinaszerűen növő félelme végül
meggátolta abban, hogy bármit is megcsináljon - bénultság.

119
Segítettem Páninak végiggondolni egy stratégiái, hogy főnökeivel
nyíltan Hidalhassa, személyes problémái zavarják a munkájá­
ban, és fizetés nélküli szabadságot kérjen. Becsületességét és
munkája minősége miatti aggodalmát értékelték, és adtak neki
két hónapot. Ez nem volt elég arra, hogy minden problémáját
feltárjuk, de ahhoz igen, hogy a gödörből, amelyet magának
isolt, kihúzzuk. Mire visszatért a munkahelyére, már képes volt
szembenézni azzal, hogy mit tett vele a mostohaapja. Ezáltal
könnyebben tudott különbséget tenni valós munkahelyi konflik­
tusai és azok között, amelyek belső sebeiből eredlek. Bár még
további nyolc hónapig járt terápiára, a munkahelyén mindenki
megjegyezte, hogy olyan, mintha kicserélték volna.

Az „s" betűs szó

A maximalista szülők felnőtt gyerekei többnyire kél út vala-

melyikét járják. Vagy kíméletlenül hajszolják magukat, hogy el
nyerjék szüleik szeretciét és elismerését, vagy olyan mértékben
fellázadnak, hogy félelem alakul ki bennük a sikerrel szemben
Vannak akik úgy viselkednek, mintha valaki állandóan strigu­
lákat húzogatna A ház sosem lehet elég tiszta. Soha nem élvez­
hetik a siker örömét, mivel meggyőződésük, hogy jobban is csi­
nálhatlak volna. A legkisebb hiba is heves pánikérzést váll ki
bennük.
Mások, Paulhoz hasonlóan, kudarcok közepetle élnek, mert
nem tudnak mii kezdeni az ,.s" betűs szóval - a sikerrel. A sike­
resség Paul számára azt jelenlétié volna, hogy megadja magái
mostohaapja követeléseinek. Ha nem csendesítettük volna le a
mostohaapja hangját, amely még ott szólt a lelkében, Paul való­
színűleg továbbra is sorra veszítene volna el az állásait.

120
 Magam is ezt gondoltam, de ki figyel oda egy kölyökre. Az
egyik szomszédunk tudott róla. Megpróbált bejuttatni egy
nevelőotthonba, mert biztosra vette, hogy az anyám meg
fog ölni. De rá sem hallgatott senki.

Egy pillanatra abbahagyta, és megrázta a fejét.

Te jó ég, nem is hittem, hogy ez a szarság piszkál még,

de amikor csak visszagondolok, hogy az anyám mennyi­
re gyűlölt engem, belül szinte megfagyok.

Jason anyja egyértelműen üzent a fiának: nem akarta öt. Ami­

kor az apja elment, és meg sem próbált része lenni az életének,
csak megerősítette a lényeget: Jason létezése értéktelen.
Jason a rendőrségnél tetteivel tudattalanul kötelességtudó és
engedelmes fiú akart lenni. Lényegében azzal próbálkozott,
hogy kitörölje a saját létezését, és hogy közvetett öngyilkosságá­
val az anyja kedvére tegyen. Pontosan tudta, mivel tenne a ked­
vére, hiszen az anyja félreérthetetlenül tudatta vele: „Bárcsak
meghalnál!"
A verbális gyötresnek ez a formája amellett, hogy iszonyú fáj­
dalmat és zavart okoz, önbeteljesítő jóslattá is válhat. Az ilyen
szülők gyerekeinél viszonylag gyakoriak a Jasonéhez hasonló ön­
gyilkos tendenciák Ezeknek a felnőtt gyerekeknek az esetében a
múlthoz való toxikus kötődésekkel való szembenézés és feloldá­
suk szó szerint élet és halál kérdése lehet.

Amikor a szárak a lélekbe ivódnak

Bár a barátok, tanárok, testvérek és más családtagok kétség­

kívül sérülést okozhatnak megalázó megjegyzéseikkel, a gyere­
kek a szüleikkel szemben a leginkább kiszolgáltatottak Hiszen a
gyerek univerzumának középpontjában a szülők állnak. Márpe-

122
123
 A SÉRÜLÉSEK NÉHA KÍVÜL IS LÁTSZANAK

A testi eröszaktevők

Azon kapom magam, hogy állandóan dühös vagyok ma­

gamra, néha pedig minden ok nélkül sírok. Valószínilleg
azért van, mert frusztrált érzéseim vannak magammal
kapcsolatban. Folyton arra gondolok, mekkora fájdalmat
okoztak és mennyire megaláztak a szüleim. A barátaimat
rövid idő után elveszítem A baráti köreimmel rendsze­
rint átmenet nélkül megszakítom a kapcsolatot. Gondo­
lom, nem akarom, hogy megtudják milyen rossz ember
vagyok.

A negyvenéves, szóké, kemény vonású Kate, aki egy nagyválla­

lat minőség-ellenőrzési igazgatója volt, háziorvosa tanácsára ke­
resett fel. A kocsijában és a munkahelyén a liftben pánikroha­
mok gyötörték Az orvosa nyugtatókat írt fel. de aggasztotta, hogy
Kate retteg elmenni hazulról, kivéve ha dolgozni indul. .Azt taná­
csolta, hogy sürgősen forduljon pszichológushoz.
Az első dolog, amit észrevettem Kate-en, hogy a komor, bol­
dogtalan kifejezés mintha ráfagyott volna az arcára - mintha
nem tanult volna meg mosolyogni. Nem sok időbe telt, amíg
megtudtam, miért:

Sl Louis egyik jómódú külvárosában nőttem fel. Mindé

nünk megvolt, ami pénzért kapható. Kívülről tökéletes
családnak látszottunk. De belül... az apámnak néha
dührohamai voltak. .Általában akkor törtek rá, amikor
veszekedtek az anyámmal. Annak esett neki, amelyikünk

124
 éppen a közelében volt. Lecsatolta a szíját, és elkezdett
verni engem vagy a húgomat... a lábunkon... a
• fejünkön... ahol csak ért bennünket. Ilyenkor mindig
attól féltem, hogy nem hagyja abba.

Kate depressziója és félelme egy összetört gyermek öröksége

volt.

Amerika bűne

Amerikai családok milliói, társadalmi, gazdasági hátterüktől

és iskolázottságuktól függetlenül, naponta követik el .1 gyermek
elleni fizikai erőszak szörnyű bűncselekményét.
Nagyon sok vita és zavar alakult ki a testi erőszak definíciója
körül. Sokan még mindig úgy vélik, hogy a gyerekkel szembeni
lesti fenyítés a szülőknek nemcsak joguk, hanem feladatuk is.
Az angol nyelvben a legáltalánosabb nevelési elv még mindig az,
hogy „aki a vesszőt kíméli, az a fiát nem szereti". A gyerekeknek
•gészen az. utóbbi időkig gyakorlatilag nem voltak törvény adta
jogaik Széles körben elterjedt nézet volt, hogy a gyerekek va­
gyontárgyak, a szülők „tulajdonát" képező ingóságok. A szülői
Higokat évszázadokon keresztül sérthetetlennek tekintették; a
fegyelmezés nevében a szülők szinte azt tehettek a gyerekeikkel
- az életük kioltása kivételével -, amit csak akartak.
Mára ezek a normák leszűkültek. A gyerekek elleni fizikai erő­
nk problémája annyira elterjedt, hogy a közvélemény nyoma­
iéra jogrendszerünk határokat szabott a testi fegyelmezésnek. Az
törvényhozó testülete 1974-ben elfogadta a gyermekvédelmi
törvényt, amelyben megpróbálta tisztázni, mi tekinthető fizikai
erőszaknak. A törvény definíciója szerint a fizikai erőszak „testi
Icrtilések, mint például zúzódások, égési sebek, duzzanatok, vá­
gatok csont- és koponyatörések okozása rúgás, ütés, harapás,
Wrés, szúrás, szíjjal és más tárggyal történő bántalmazás stb.

I2S
következtében". Hogy ez a definíció jogilag mennyire érvényesít
hetó, az gyakran értelmezés kérdése. Minden államban hoztak
gyermekvédelmi törvényt, és legtöbbjük a szövetségi törvényéhez
hasonló definíciókat tartalmaz, amely viszont hatályát tekintve
némileg homályos. Azt a gyereket, akinek eltört a karja, nyilván
valóan bántalmazták, azonban az ellen a szülő ellen, aki verés
közben sérülést okozott a gyerekének a legtöbb ügyész nem si­
etne vádat emelni.
Nem vagyok sem jogász, sem rendőr, azonban több, mint
húsz éve látom, milyen szenvedéseket okozhat a „törvényes"
testi fenyítés. A fizikai erőszakot én a következőképpen definiá­
lom: minden olyan magatartás, amely jelentős testi fájdalmat
okoz a gyereknek, függetlenül attól, hogy marad-e nyoma.

Miért verik a szülők a gyereküket?

A legtöbbünk olykor-olykor érezte már, hogy legszívesebben

megülné a gyerekét. Ezek az érzések különösen akkor erő­
södhetnek fel, amikor a gyerek nem hagyja abba a sírást, a
nyafogást, vagy ellenünk szegül. Előfordul, hogy nem annyira a
gyerek viselkedése, mint inkább a saját kimerültségünk, fe­
szültségünk, szorongásunk vagy boldogtalanságunk a kiváltó
ok. A legtöbben képesek vagyunk ellenállni a hirtelen támadt
vágynak, hogy megüssük a gyereket. Sajnos sok szülő nem cny-
nyire visszafogott.
Csak találgathatunk, hogy miért, de vannak bizonyos közös
vonások a testi erőszakot elkövető szülőkben. Először is döbbe­
netes módon hiányzik belőlük az indulatok kontrollja. Minden
alkalommal, amikor kezelhetetlen negatív érzéseik támadnak, a
gyereküknek esnek. Jóformán egyáltalán nincsenek tudatában
annak hogy milyen következményekkel jár, amit a gyerekükkel
tesznek Szinte automatikusan így vezetik le a feszültséget. A hir­
telen gerjedt késztetés és a cselekvés egy és ugyanaz.

126
A fizikai erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan csa­
ládban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Felnőttkori visel­
kedésük jórészt annak a közvetlen megismétlése, amit gyerek­
korukban átéltek vagy tanultak. A példaképük erőszakos ember
volt. Az erőszak volt az egyetlen eszköz, amivel megtanulták ke­
zelni a problémákat és az érzéseket - kiváltképp a haragot.
Az erőszakos szülők között sokan vannak, akik hatalmas ér­
zelmi hiányokkal és kielégítetlen szükségletekkel lépnek a fel­
nőttkorba. A gyerekeiket gyakran pótsziilőknek tekintik, akik
majd ellátják azokat az érzelmi szükségleteket, amelyeket a sa­
ját szüleik sosem elégítettek ki. Az erőszakos szülő feldühödik,
ha a gyereke nem tud megfelelni ezeknek az igényeknek. Ilyen­
kor nekiesik a gyerekének. Ezekben a pillanatokban a gyerek
még inkább a pótszülő szerepét játssza, mint bármikor, hiszen
az erőszaktevő igazából a saját szülei iránt érez dühöt.
Az ilyen szülők között sok az alkoholista vagy a kábítószer-él­
vező. A drogok hatása alatt az impulzuskonlroll gyakran össze­
omlik, bár ez egyáltalán nem csupán ennek köszönhető.
A testi erőszakol elkövetőknek sokféle típusa van, ám a skála
legsötétebb végén azok találhatók, akiknek mintha kifejezetten
azért lenne gyerekük, hogy kegyetlenkedhessenek vele. Sokan
közülük úgy festenek, viselkednek és beszélnek, mint az embe­
ri lények, ám valójában szörnyetegek - híján vannak minden
olyan érzésnek és tulajdonságnak, amelyek legtöbbünket em­
berré teszi. Ezeket az embereket lehetetlen megérteni, viselke­
désükben nincs semmiféle logika.

Egyszemélyes holocaust - nincs menekvés

Kate apja köztiszteletben álló bankár volt, templomba járt, és

családja volt - aligha az a típus, akit a többségünk elképzelne,
amikor azt a szót hallja: gyerekverő. Ám Kate élete nem a kép­
zelet szülötte, hanem valóságos rémálom volt:

127
 A húgommal annyira rettegtünk, hogy éjszakánként
kezdtünk bezárkózni a szobánkba. Sosem felejtem cl,
amikor tizenegy éves voltam... a húgom meg kilenc. Az
ágy alatt bújtunk cl, miközben az apám az ajtón döröm­
bölt. Soha életemben nem féltem ennyire. Aztán hirtelen
betörte az ajtót, ahogy a filmekben szokták. Rettenetes
volt. Az ajtó keresztülrepült a szobán. Megpróbáltunk el­
menekülni, de mindkettőnket elkapott, és bevágott a sa­
rokba, majd nekünk esett a szíjával. Közben azt ordítot­
ta: „Megöllek benneteket, ha még egyszer kizártok a szo­
bából!" .Azt hittem, ott nyomban végez velünk.

A testi erőszaktól gyötört gyerekek otthonát a Kate által leírt

terror légköre hatja át. Ezek a gyerekek még a nyugodt pillana­
tokban is attól rettegnek, hogy a harag vulkánja bármikor kitör­
het. És amikor ez bekövetkezik, és az áldozat bármilyen módon
védekezik az ütések ellen, az csak tovább bőszíti az erőszaktevőt
Azzal, hogy kétségbeesésében Kate az ágy alá bújt, és bezárta az
ajtót, hogy megpróbáljon védekezni, csak fokozta apja irracioná­
lis viselkedését. Az erőszaktevő elől nincs hova elbújni, nincs ho­
va és nincs kihez menekülni.

Sosem tudhatod, mikor következik be

A huszonhét évcsjoe-t az egyik pszichológiai továbbképző in­

tézetben ismertem meg, ahol második diplomáját készült meg­
szerezni. Az előadásomban megemlítettem, hogy könyvet írok a
mérgező szülőkről. Az ebédszünetben Joe odajött hozzám, és
önként felajánlotta, hogy történetét esettanulmányként felhasz­
nálhatom a könyvemben. A praxisomból már jókora anyag fel­
gyülemlett, de a fiatalember hangjában volt valami, ami azt súg­
ta, muszáj valakivel beszélnie. Másnap találkoztunk, és több
órán keresztül beszélgettünk. Nemcsak a nyíltsága és őszintesé-

128
ge telt rám nagy benyomást, hanem az a szívből jövő vágya is,
hogy fájdalmas élményeivel másokon segítsen.

Folyton verést kaptam a szobámban, már magam sem

emlékszem, miért. Tehettem bármit, az apám berontott,
és nekiállt torkaszakadtából üvölteni. Aztán nekem esett,
és addig ütött, amíg végül oda nem passzírozott a falhoz.
Olyan keményen vert, hogy elkábultam tőle, és már azt
sem tudtam, mi a franc folyik. A legfélelmetesebb az
egészben az volt, hogy sosem tudtam, mi váltja ki nála
ezeket a rohamokat.

Joe gyerekkora nagy részét azzal töltötte, hogy apja dühroha­

mait várta, tudván, hogy úgysem térhet ki előlük. Az élmény óri­
ási és életre szóló félelmet váltott ki benne attól, hogy bántják és
cserbenhagyják. Két házassága válással végződött, mert nem tu­
dott megtanulni bízni.

Attól, hogy az ember elköltözik és megnősül, ez még

nem múlik el. Mindig félek valamitől, és utálom magam
miatta. De ha az apád, akitől azt várod, hogy szeressen,
és törődjön veled, így bánt veled, akkor mi lesz majd az
életben? Egy csomó kapcsolatomat azért szúrtam el,
mert senkit nem engedtem közel magamhoz. Nagyon
szégyellem magam miatta, meg azért is, hogy folyton ret­
tegek. De hát az élet egyszerűen halálra rémít. Nagyon
keményen dolgozom a terápiában, hogy leküzdjem ezt
az egészet, mert tudom, hogy sem magamnak, sem má­
soknak nem használok, amíg nem vagyok túl rajta. De te
jó ég, iszonyatosan nehéz munka.

Iszonyúan nehéz a bizalom és a biztonság érzését visszanyer­

ni, ha a szülők egyszer már széttaposták. Mindnyájunkban a
szülőkkel való kapcsolat alapján alakul ki, hogy másoktól milyen

129
bánásmódra számítunk. Ha ez a kapcsolat jórészt az érzelmi
gondoskodásra, jogaink és érzéseink tiszteletben tartására épül.
úgy növünk fel, hogy másoktól is ugyanezt várjuk. Ezek a pozitív
várakozások teszik lehetővé, hogy felnőtt kapcsolatainkban vi­
szonylag kiszolgáltatottak és nyitottak legyünk. .Ám ha, mint joe
esetében, a gyerekkor szüntelen szorongás, feszültség és fáj­
dalom közepette telik, negatív várakozások és merev védekező
mechanizmusok alakulnak ki bennünk.
Joe a legrosszabbra számított másoktól. Azt várta, hogy bánt­
ják, és rosszul bánnak vele, mint gyerekkorában. Ezért érzelmi
páncélba burkolózott. Senkit nem engedett közel magához. Saj­
nos ez a páncélzat inkább emocionális börtönnek bizonyult,
mint védelemnek.

„Annyi bajom van - még szép, hogy kapsz belőlük"

Joe sosem tudta megérteni, mi váltotta ki apja viselkedései

Más erőszaktevők viszont igénylik a megértést. Megverik a gyere
küket, majd könyörögnek, hogy értse meg őket, sőt még a meg
bocsátásukat is kérik. Kate esetében például ez történt:

Emlékszem egy különösen szörnyű estére, amikor az

anyám vacsora után elment a boltba. .Az apám keményen
nekem esett azzal az istenverte szíjjal. Olyan hangosan
sikítottam, hogy az egyik szomszéd kihívta a rendőrséget,
de az apám meggyőzte őket, hogy minden rendben van
Azt mondta a zsaruknak, hogy a tévéből jöttek a hangok,
ők meg bevették. Ott állok patakzó könnyekkel, a karo­
mon hurkákkal, ezek meg bevették. Végül is miért ne
hitték volna el? Az apáin az egyik legbefolyásosabb em­
ber volt a városban. .Amikor elmentek, azt mondta, hogv
újabban sok stressz érte. Azt sem tudtam, mi az a
stressz, de annyira erősködölt, hogy értsem meg, min

130
 megy keresztül. Azt mondta, az anyám nem kedves már
hozzá... hogy nem fekszik le vele, és nem szép dolog egy
feleségtől, hogy nem fekszik le a férjével. Ezért volt úgy
kiborulva állandóan.

Kale apja, indokolatlanul, intim információkat árult el egy

gyereknek, aki túl kicsi volt ahhoz, hogy megértse. Mégis azt kí­
vánta a lányától, hogy gondozza őt érzelmileg. Ez a szerepcsere
összezavarta Kate-et, viszont nagyon gyakori az erőszakos szülők
körében. Azt akarják, hogy a gyerekük megkönnyebbülést hoz­
zon, és egyben oldozza is fel őket. Összeverik a gyerekel. majd
magatartásukén másokai okolnak.
Kale apja ahelyett, hogy megpróbálta volna megoldani a há­
zassági problémáit, inkább a lányára ontotta a dühét és a fruszt­
ráltságát, majd azzal racionalizálta a viselkedéséi, hogy a felesé­
gél hibáztatta. A gyerekek elleni testi erőszakol nemritkán a
munkahelyi stressz, egy családtaggal vagy baráttal való konflik­
tus vagy az élettel való általános elégedetlenség váltja ki. A gye­
rek könnyű célpont: nem tud visszaütni, és megfélemlítéssel
hallgatásra lehet kényszeríteni. Mind az elkövető, mind az áldo­
zat szempontjából sajnálatos, hogy a harag levezetése csak át­
meneti megkönnyebbülést hoz az erőszaktevőnek. Dühének for­
rása nem szűnik meg, és az indulat elkerülhetetlenül újra fel­
gyülemlik És sajnos a düh tehetetlen célpontja is változatlan
marad, akire az a sors vár, hogy ezt a dühöt magába szívja, és
tovább hurcolja a felnőttkorba.

„A te érdekedben csinálom"

Más erószaktevők a viselkedésüket nem másoknak róják fel,

hanem azzal igyekeznek igazolni, hogy a gyerek érdekében cse­
lekszenek Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a lesli fenyítés
az egyetlen hatásos módja, hogy valamilyen erkölcsi vagy visel-

131
kcdésbcli szabályi megtanítsanak. Ezeket a „leckéket" sokan a
vallás nevében adják. Nincs még egy olyan könyv, amellyel vala­
ha is olyan súlyosan visszaéltek volna, mint a Bibliával, hogy a
veréseket igazolják.
Az egyik családi rovatban megdöbbenve olvastam egy olvasó le­
velét:
Kedves Ann Landers!
Csalódtam a válaszában, amelyet annak a lánynak írt,
akit az anyja annak idején övvel vert. A tornatanár meg­
látta a zúzódásokat a lábán és a fenekén, és „gyerek elle­
ni erőszaknak" minősítette. Miért ellenzi, hogy egy gye­
reket övvel vernek, hiszen a Bibliában egyértelműen
benne van, hogy a szülőnek ez. a kötelessége. Példabeszé­
dek, 23,13: „Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha
megvered ót vesszővel, meg nem hal." Példabeszédek,
23,14: „Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokol
ból ragadod ki."

Ugyanezek a szülők gyakran hiszik, hogy a gyerekek lényükből

fakadóan rosszak. Hiszik, hogy egy kemény veréssel megakadá­
lyozható, hogy a gyerek rossz útra térjen. Ilyeneket mondogatnak
„Én is a főzőkanálon nevelkedtem. Olykor-olykor egy-egy kiadós
veréstől nem lett semmi bajom", vagy „Muszáj megtanítom neki.
hogy félje az Istent", vagy „Meg kell tanulnia hogy ki az úr a ház­
ban", vagy „Meg kell tanulnia, mi jár azért, ha nem fogad szót".
Mis szülők azzal magyarázzák a verést, hogy az a felnőtté vá­
lás elengedhetetlen rítusa, amitől a gyerek keményebb, bátrabb
erősebb lesz. Joe-val is ezt hitették el.

Apám tizennégy éves volt, amikor elveszítette az anyját.

Nem volt képes feldolgozni. A mai napig nem tette magát
túl rajta, pedig már hatvannégy éves lesz. Nemrég azt
mondta, azért volt kemény velem, mert azt akarta, hogy­
ne legyenek érzéseim. Betegesen hangzott, de azt az el-

132
 méletet találta ki, hogy ha az ember nem érez, nem kell
keresztülmennie az élet fájdalmain. Biz' isten elhiszem,
hogy meg akart óvni a későbbi bajoktól. Nem akarta,
hogy olyan fájdalmat érezzék, mint amilyen őt érte, ami­
kor az anyja meghalt.

A verések Joe-t nem keményebbé és kevésbé kiszolgáltatottá

tették, hanem szorongóvá és bizalmatlanná, ezáltal sokkal nehe­
zebben boldogult a világban. Abszurditás azt gondolni, hogy a
súlyos testi fenyítésnek bármilyen pozitív hatása lesz a gyerekre.
A kutatások valójában azt jelzik, hogy a testi fegyelmezés még
konkrét nemkívánatos viselkedések esetében sem igazán hatá­
sos. A verések csupán átmeneti elrettentésre szolgálnak, a gye­
rekben pedig heves haragot, bosszúról szóló fantáziálás! és ön-
utálatot váltanak ki. Egyértelmű, hogy a testi erőszak okozta
mentális, emocionális és nemritkán testi sérülések jócskán el­
lensúlyozzák a pillanatnyi előnyöket.

Aki az erőszakot passzívan követi el

Eddig szinte kizárólag az erőszakot aktívan elkövető szülővel

foglalkoztam. A családi drámának azonban van még egy szerep­
lője, akinek szintén ki kell vennie a részét a felelősségből. Ez az
a szülő, aki saját félelmei, függősége vagy a családi status quo
fenntartása miatt megengedi, hogy az erőszak megtörténjen. Ez
a szülő passzívan követi el az erőszakol.
Megkérdeztem Joe-tól, mit csinált az anyja, miközben az apja
verte őt.

Túl sok vizet nem zavart. Néha bezárkózott a fürdőszobá­

ba. Mindig furcsálltam, hogy miért nem állítja le ezt az
őrült állatot, hogy ne verjen össze állandóan. De szerin­
tem ó maga is túlságosan meg volt rémülve. Nem olyan

133
 volt a természete, hogy szembeszálljon az apámmal
Tudja, az apám keresztény, az anyám pedig zsidó. Na­
gyon szegény, ortodox családban nevelkedett, olyan hely­
ről származik, ahol a nők nem szólhatnak bele a férfiak
dolgába. Szerintem hálás volt, hogy tető van a feje fölött,
és a férje szépen keres.

Joe anyja nem verte a gyerekeket, de mivel nem védte meg őket
a férje brutalitásától, maga is részt vett az ellenük folyó erőszak­
ban. Ahelyett, hogy megpróbálta volna megvédeni a gyerekeit, ó
maga is rémüli gyerekké váll, aki tehetetlenül és passzívan álll fér­
je erőszakosságával szemben. Valójában cserbenhagyta a fiát.
Amellett, hogy elszigetelve és védtelenül érezte magát, Joe-ra
ráadásul még nyomasztó felelősség is nehezedett:

Emlékszem, úgy tízéves leheltem, amikor egy este az

apám összeverte az anyámat. Másnap jó korán felkeltem,
és a konyhában vártam, hogy mikor jön le a köntösében.
Megkérdezte, miért vagyok fenn ilyen korán. Majd be­
szartam a félelemtől, de azt felellem: „Ha még egyszer
megvered a marnál, baseballütővel megyek utánad."
Csak nézett rám, és nevelelt. Aztán felment zuhanyozni,
és elment dolgozni.

Joe az erőszak áldozatául esell gyerek klasszikus szerepcseré­

jére kényszerüli, magám vállalva a felelősséget, hogy az anyját
megvédje, mintha ő lenne a szülő, az anyja pedig a gyerek
A passzív szülő (az apa vagy az anya) azzal, hogy hagyja ma
gán úrrá lenni a lehetetlenségei, könnyebben letagadhatja az
erőszakban való hallgatólagos bíínrészességét. Az erőszak áldo­
zatául eseti gyerek pedig azáltal, hogy a télien szülő védelmére
kel, vagy racionalizálja annak passzivitásai, könnyebben letagad­
hatja a tényt, hogy mindkét szülő cserbenhagyta
Kate esete jól példázza ezt:

134
 Amikor apám verni kezdett bennünket, mindig kiabál­
tunk anyának, hogy segítsen. De sose jött oda. Csak ült
lent, és hallgatta, ahogy a segítségéért kiabálunk. Nemso­
kára rájöttünk, hogy nem fog jönni. Soha nem szállt
szembe az apámmal. Szerintem nem tudott segíteni.

Akárhányszor ilyen kijelentéseket hallok, hogy „szerintem

nem tudott segíteni", mindig felkavarnak. Kate anyja igenis se­
gíthetett volna. Azt mondtam Kate-nek, fontos, hogy kezdje re­
álisan látni az anyja szerepét. Az anyjának szembe kellelt volna
szállnia az apjával, vagy ha félt tőle, ki kellett volna hívnia a
rendőrséget. Nincs mentség arra, ha egy szülő tétlenül nézi,
hogy a gyerekeit kínozzák.
Kate és Joe esetében az erőszakot az apa követte cl aktívan, az
anya pedig a csendestárs szerepéi játszotta. Ám nem ez az egyet­
len családi forgatókönyv. Vannak családok, amelyekben az anya
az aktív, az. apa pedig a passzív elkövető. A nemek felcserélőd­
hetnek, az erőszak dinamikája azonban változatlan marad. Ta­
lálkoztam olyan klienssel, aki ellen mindkét szülő elkövette az
erőszakol, viszont jóval gyakoribb az aktív/passzív szülő kombi­
nációja.
Sok felnőtt gyerek azért menti fel a passzív szülőt, mert őt is
áldozatnak tekinti. Joe-t ebben a nézetében megerősítette az,
hogy szerepet is cseréli, amelyben úgy érezte, meg kell védenie
passzív anyját.
Terry, egy negyvenhárom éves markeling-előadó esetében a
helyzetet tovább bonyolította az, hogy a passzív szülő együtt ér­
zően vigasztalta öt. Terry, akit kisfiúkorában az anyja rendszere­
sen vert, bálványozta tehetetlen apját.

Nagyon érzékeny gyerek voltam, inkább a művészetek

érdekeltek mint a sport. Anyám folyton nyámnyilának ne­
vezeti. Sokszor mérges volt rám, és azzal vert, ami a keze
ügyébe került. Mintha az egész gyerekkoromat szekrénybe

135
 bújva töllöltem volna. Sosem Indiám igazán, miért ver
annyil, de úgy tűnt. bármit teszek, bosszantja ó"t. Úgy ér­
zem, mintha kitörölte volna az egész, gyerekkoromat.

Megkérdeztem Terrytól, mit csinált az apja, amíg az anyja ter­

rorizálta őt.

Apa sokszor magához ölelt, amikor zokogtam, és azt

mondogatta, mennyire sajnálja, hogy anyám így ki szo­
kott borulni. Mindig azt mondta, semmit nem tud ellene
tenni, és ha egy kicsit jobban igyekszem, talán jobbra
fordulnak a dolgok. Apám igazán rendes fickó volt Ke
ményen dolgozott, hogy a családja jól éljen. Ő volt az
egyetlen, aki mindig egyformán szeretett, amikor kicsi
voltam.

Kíváncsi voltam, beszélt-e Terry az apjával a gyerekkoráról,

amióta felnőtt.

Egypárszor megpróbáltam, de mindig azt mondta, hogy

„borítsunk fátylat a múltra". Különben is, mi értelme
volna felzaklatni? Az anyámmal van problémám, nem
vele.

Terry letagadta apja bűnrészességét, mert meg akarta őrizni

gyerekkora egyetlen kedves emlékéi - azokat a szerető pillan.i
tokai, amelyeket az apjával töltölt. Ahogy rémült kisgyerekként
apja gyöngédségébe kapaszkodott, ma rémült felnőttként ugyan-
úgy kapaszkodott belé. Miközben a sötét szekrényt hamis való
ságra cserélte, semmit nem tett azért, hogy szembenézzen az
igazsággal.
Terry tudatában volt, hogy az anyjától elszenvedett erőszak
mennyire kihatott az életére, ám sokkal kevésbé látta be, meny
nyi elfojtott haragot hurcolt magával apjával szemben. Terry éve

136
A gyenge önbecsülésnek ez az álhaló érzése fokozatosan önutá-
lattá alakul át, és sérült kapcsolatokkal, önbizalomhiánnyal,
inkompetenciaérzésscl. bénító szorongásokkal, valamint célta­
lan dühvel terheli az érintettek életét.
Kate a következőképpen foglalta ezt össze:

Egész életemben az járt a fejemben, hogy nem érdemlem

meg a boldogságot. Azt hiszem, ezért nem mentem soha
férjhez... és nem volt soha jó kapcsolatom... és sosem
engedtem meg magamnak hogy igazán sikeres legyek

Amikor Kate felnőtt, a testi erőszak véget ért. Ám az önutálal, az

érzelmi erőszaktétel tovább folytatódott. A különbség csupán
annyi volt, hogy az erőszakot ezúttal Kate követte el önmaga ellen

Erőszak és szerelet - zavaros kombináció

Az erőszakot elszenvedett gyerekek gyakran az öröm és a fáj­

dalom bizarr elegyének vannak kitéve. Joe beszéli arról is. hogj
a verések között néha voltak gyöngéd pillanatok is:

Apám időnként jó fej tudott lenni, és esküszöm, hogy né­

ha még gyöngéd is volt. Például amikor egyszer benevez­
tem egy nagy síversenyre, teljesen beleélte magát. Tíz órát
vezetett, hogy elvigyen Jacksonba, Wyoming államba, csak
hogy jó havon gyakorolhassak. Hazafelé apa azt mondta,
különleges vagyok Persze én meg közben arra gondol
tam, ha annyira különleges vagyok miért énem magam
rohadtul a bőrömben? De ő azt mondta, és ez a lényeg.
Még mindig próbálom vele felidézni, milyen volt az a nap

Az ellentmondó üzenetek csak még jobban összezavarták

Joc-t, és még nehezebbé tették számára, hogy szembenézzen az

138
 Az egyetlen ember, akivel meg tudtam osztani az érzése­
imet, a bejárónő" volt. Úgy éreztem, ő az egyetlen, akiben
megbízhatok. Egyszer, amikor az apám megvert, azt
mondta: „Drágám, apád nagyon beteg." Sose értettem,
miért nem megy kórházba, ha annyira beteg.

Megkérdeztem Kate-et, szerinte mi történne, ha a szüleit

szembesítené a gyerekkora eseményeivel. Néhány másodpercig
rám meredt, mielőtt válaszolt:

Ami az apámat illeti, biztos, hogy összetörne... azután

pedig nagy bajban lennénk. Az anyám hisztériás roha­
mot kapna. A húgom pedig órjöngene a dühtói, hogy fel­
hánytorgattam a múltat. Még velem sem hajlandó be­
szélni róla!

A családot az tartotta egybe, hogy Kate hűségesen őrizte a

„családi titkot". Ha megszegné a hallgatási tilalmat, a család
széthullana.

Ez az egész úgy feltolul bennem. Minden alkalommal,

amikor velük vagyok... úgy értem, soha semmi nem vál­
tozik. Az apám még mindig rohadtul viselkedik velem.
Úgy érzem, szétrobbanok, és kedvem volna a szemükbe
vágni, mennyire haragszom rájuk, de csak ülök, és az aj­
kamat harapdálom. Ha az apám feldühödik rám, az
anyáin úgy tesz, mintha nem hallaná mi folyik Néhány
éve elmentem az érettségi találkozóra, és olyan álszent­
nek éreztem magam. Az osztálytársaim mind azt gondol
ták, milyen nagyszerű családom van. Azt gondoltam ma­
gamban: „Bárcsak tudnák!" Bárcsak elmondhatnám a
szüleimnek, mennyire tönkretették a gimnazista éveimet!
Legszívesebben a szemükbe üvölteném, hogy akkora fáj­
dalmat okoztak, hogy képtelen vagyok bárkit is szeretni

140
 Nem tudok bensőséges kapcsolatot teremteni egy férfival.
Érzelmileg megbénítottak. Még ma is ezt teszik. De túlsá­
gosan félek althoz, hogy bármit is mondjak nekik.

Kate felnőtt énje azért kiáltott, hogy szembesítse a szüleit az

Igazsággal, de a benne élő összetört, rémült kisgyerek túlságosan
rettegett a következményektől. Megvolt győződve róla, hogy min­
denki meggyűlöli, ha kiengedi a szellemet a palackból. Azt gon­
dolta, széthullik a családi kötelék. Ennek köszönhetően a szüle­
ivel való kapcsolatot hamis máz vette körül. Mindenki úgy tett.
mintha mi sem történt volna.

A mítosz életben tartása

Nem lepett meg, amikor Kate elmondta, hogy az osztálytársai

mind azt gondolták, milyen remek családja van. Sok erőszakos
család „normális" arcot mutat a külvilág felé. A tisztelelremél-
tóságnak ez a látszata szöges ellentétben áll a család valóságá­
val. Ez képezi a „családi mítosz" alapját. Joc családja tipikus
példa erre:

Az egész egy istenverte színjáték, amikor a családom­

mal találkozom. Semmi nem változott. Az apám még
mindig iszik, és biztosra veszem, hogy még mindig veri
az anyámat. De abból, ahogy beszélgetünk és viselke­
dünk, az ember azt gondolná, hogy minden a lehető a
legnagyobb rendben van. Én lennék az egyetlen, aki
tudja, mi az igazság? Végül is teljesen mindegy, hiszen
úgysem szólok soha semmit. Ugyanúgy megjátszom
magam, mint a többiek. Azt hiszem, nem tudom felad­
ni a reményi, hogy egyszer a dolgok megváltoznak. Ta­
lán ha elég sokat színlelünk, akkor tényleg normális
család leszünk.

141
Joc-l a szülőkkel való konfrontáció szándéka és a család széthul­
lásától való féleleni közötli szörnyű konfliktus ugyanabba a
csapdába kergette. Középiskolás korában arról írt leveleket, hogy
mit érez valójában:

Azokban a levelekben kiöntöttem a szívem, leírtam a ve­

réseket, és hogy nem törődnek velem. Aztán kint hagytam
őket a fiókos szekrény tetején, remélve, hogy a szüleim
majd elolvassák. De sosem tudtam, hogy tényleg elolvas­
ta-e valaki. Soha senki egyeden szót sem ejteti róluk. Az­
tán úgy a tinédzserkorom vége felé egy ideig megpróbál­
tam naplót vezetni. Azt is mindig elöl hagytam. A mai na­
pig nem tudom, a szüleim beleolvastak-e valaha, és biz'
isten még mindig félek attól, hogy megkérdezzem.

Joe-t nem az újabb verésektől való félelem tartotta vissza hogy

a szüleit megkérdezze a levelekről és a naplóról. Középiskolás ko­
rán ehhez már jócskán felnőtt volt De ha mégis olvasták volna a
könyörgéseit, és érzelmileg nem reagáltak, fel kellett volna hagy­
nia azzal a reménnyel, hogy valamilyen csoda folytán egy nap
majd megtalálja a kulcsot szülei szívéhez. .Annyi év után még min­
dig félt kideríteni, vajon a szülei nem vették-e megint semmibe

Érzelmi válaszúton

Az erőszaknak kitett gyerekek lelkében fortyog a harag. Senkit

nem lehet verni, megalázni, rettegésben tartani, becsmérelni és
a saját bajainkért hibáztatni anélkül, hogy az. illető ne érezzen
haragot. Az erőszakot elszenvedő gyereknek azonban nincs ra
módja, hogy levezesse a dühét. Az indulat szükségszerűen fel
nőttkorban talál levezető csatornát magának.
Ilolly, egy negyvenegy éves, testes, komor arcú, korán őszül"
háziasszony azután került hozzám, hogy az iskolai tanácsadó fel
 képtelen vagyok. Fejfájások gyötörnek. A legtöbbször po­
csékul érzem magam. Mindenki átgázol rajtam, én p< d
nem tudom, hogyan akadályozzam meg. Biztos, hogy ta­
valy gyomorfekélyem volt. Állandóan fájt a gyomrom.

Kate már élete korai szakaszában megtanulta, hogy áldozat le

gyen, és ennek azóta sem szakadt vége. Fogalma sem volt róla,
hogyan védekezzen, hogy mások ne használják ki és ne bántsák
így állandósította a fájdalmat, amelyet gyerekkorában átélt. Nem
meglepő tehát, hogy a felgyülemlett óriisi haragnak kiutat kel­
lett találnia, ám mivel félt közvetlenül kifejezni, a teste és a han­
gulatai tették ezt meg helyette: fejfájások, gyomorgörcsök és de­
presszió formájában.

Nem esik messze az alma a fájától?

Egyes esetekben az erőszakot elszenvedett gyerek azonosul az

erőszakot elkövető szülővel. Elvégre az elkövető hatalmasnak I s
sérthetetlennek látszik. A bántalmazott gyerekek arról fantáziál
nak, hogy ha ők is rendelkeznének ezekkel a tulajdonságokkal,
meg tudnák védeni magukat. így. tudattalan védekező mecha­
nizmusként, éppen azokat a személyiségjegyeket fejlesztik ki,
amelyeket mérgező szüléikben a legjobban gyűlölnek. A lázas fo­
gadkozások ellenére, hogy ők mások lesznek, előfordulhat, hogy
stresszhelyzetben éppen úgy viselkednek, mint azok, akik bán­
tották őket. Ez a jelenség azonban nem olyan gyakori, mint a/t
a legtöbben feltételezik.
Hosszú évekig az volt az általános vélemény, hogy szinte min­
den erőszakot elszenvedett gyerek maga is erőszakos szülővé
hiszen csak ezt a példát látta. Ám a legújabb tanulmányuk
rácáfolnak ezekre a feltételezésekre. A valóság az, hogy az azelőtt
erőszak áldozatául esett gyerekek közül sokan nemcsak hogy
erőszakmentes szülők lesznek, hanem az ilyen szülők nagy re

144
I Bének komoly nehézségei vannak akár csak mérsékeli, nem fi­
zikai fegyelmezési módszerek alkalmazásában is. A gyerekkori
fájdalmak ellen fellázadva, ezek a szülők félnek mind korlátokat
szabni, mind pedig érvényesíteni azokat. Ennek is lehet negatív
hatása a gyerek fejlődésére, hiszen a gyerekeknek szükségük van
a határok adta biztonságra. A túlzott engedékenység okozta kár
azonban többnyire jóval kevésbé jelentékeny, mint az a rombo­
lás, amelyet az erőszakos szülő visz véghez.
Jó hír, hogy az erőszakos szülők felnőtt áldozatai le­
küzdeni az őnulálatol, a szüleikkel való szimbiózist, a feldolgo­
zatlan haragot, a nyomasztó félelmet, valamint a bizalom és a
biztonságérzet hiányát
 lesként határozza meg az incestusl. Ennek következtében sok
millióan vannak, akik nem ismerték fel, hogy incestus áldozatai
kitek, nmei a testükbe nem történt behatolás. A pszichológia
Hems/.ogélxíl . 1 / incestus .1 viselkedésfonnák és kapcsolatok |óval
Belesebb speklmmára terjed ki. Közéjük tartozik a gyerek szájá­
val, mellével, nemi szerveivel, véghélnyílisával vagy bármilyen
egyéb testrészével történő fizikai érintkezés abból acélból, hogy az
agresszor szexuálisan felizguljon. Nem kell, hogy az agresszor vér­
rokon legyen Lehet bárki, akit a gyerek családtagnak tekint, pél-
I dául egy mostohaszülő vagy a szülők családjából valaki.
Vannak mis jellegű magatartásfonnák, amelyek még annak el­
lenére is rendkívül romboló hatásúak, hogy nem kapcsolódik hoz-
/.íjuk a gyerek lestével történő fizikai kontaktus. Például ha az. ag­
resszor a gyerek előtt leifedi a nemi szenét, vagy maszturbál, vagy
akár ráveszi a gyereket, hogy szexuálisan izgató fényképekhez, vé­
gien fel különféle pózokat, az incestusnak egy formáját követi el.
Ki kell egészítenünk incestusdefiníciónkal azzal, hogy a maga-
lartisl titokban kell tartani. A gyerekét szeretettel magához ölelő
és megpusziló apa semmi titkolnivalót nem csinál. Sőt az ilyen
érintés elengedhetetlen a gyerek érzelmi fejlődéséhez, ha viszont
ugyanez a/ apa a gyerek nemi szeneit simogatja - vagy arra kész­
teti a gyereket, hogy az övét simogassa -, ez már olyan cseleke­
det, amelyei titokban kell tartani. Ez kimeríti az incestust.
Vannak ezenkívül sokkal kifinomultabb viselkedésfonnák,
amelyeket én lelki incestusnak nevezek. Elképzelhető, hogy a
lelki incestus áldozatainak lestél nem érte szexuális érintés vagy
támadás, azonban átélték a magánéletük és biztonságérzetük
megsértését Olyan tolakodó cselekedetekről beszélek, mint pél­
dául egy öltözködő vagy fürdő gyerek meglesése vagy a gyerekre
lett csábító vagy nyílt szexuális értelmű megjegyzések Jóllehet.
, 1 / incestus szó szerinti definíciója nem illik ezeknek a viselke­
désformáknak egyikére sem, az áldozatok gyakran úgy érzik, sé-
relem érte őket, es sok olyan pszichológiai tünettől szenvednek,
amelyektől az incestus tényleges áldozatai is.
Az incestussal kapcsolatos tévhitek

Amikor először igyekeztem tudatosítani a nyilvánosságban az

incestus járványszerű méreteit, óriási ellenállásba ütköztem
Van valami különösen ocsmány és visszataszító az incestusban,
ami miatt az emberek még csak tudni sem akarnak a létezésé­
ről. Az utóbbi tíz évben a bizonyítékok hatására megtört az ellen­
állás, és az incestus immár elfogadható - ha nem is éppen kel­
lemes - nyilvános vitatéma lett. Fennmaradt azonban egy másik
akadály: az incestussal kapcsolatos mítoszok, tévhitek. Ezek kol­
lektív tudatunkban régóta élő, megkérdőjelezhetetlen hiedel­
mek, azonban nem igazak, és soha nem is voltak azok.

TÉVHIT: Az incestus ritkán fordul elő.

VALÓSÁG: Minden felelős tanulmányból és statisztikából, köz­
tük az USA Humán Szolgáltatások Minisztériumának adataiból
az derül ki, hogy tíz gyerekből legalább egyet tizennyolc eves ko­
ráig valamelyik, a gyerek bizalmát élvező családtag molesztálja
Csak a 80-as években kezdtük felismerni az incestus járványsze­
rű méreteit. .Azelőtt a legtöbben úgy vélték, az incestus százezer
családból mindössze egyben fordul elő.

TÉVHIT: Az incestus csak szegény és iskolázatlan családok­

ban vagy elszigetelt, elmaradt közösségekben fordul elő.
VALÓSÁG: Az incestus könyörtelenül demokratikus. Nem is­
mer társadalmi-gazdasági határokat. Az incesztus a mi csalá­
dunkban éppoly könnyen megtörténhet, mint egy elszigetelt vi­
déki településen.

TÉVHIT: Az incestus! elkövető agresszorok társadalmilag o

szexuálisan deviáns személyek.
VALÓSÁG: Bárki lehet tipikus incestusagresszor. Az elkövetők­
nek nincsenek közös ismérveik Gyakran keményen dolgozó,
köztiszteletben álló, templomba járó, ránézésre normális fér-
 hesscn. Mocskosnak éreztem magam, de féltem nemet
mondani. Nem akartam, hogy kínosan érezze magát. Az­
tán egy nap megfogta a kezem, és a péniszére tette. Na­
gyon megrémültem... Amikor a nemi szervem kezdte
simogatni, nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy azt tet­
tem, amit akart.

A külvilág szemében Tracy apja tipikus középosztálybeli csa-

pdapa volt, és ez a kép csak fokozta Tracy zavarodottságát. A leg-
Hilih. incestustól terhelt család hosszú éveken keresztül, néha
örökre megőrzi a normalitás látszatát.
Llz, egy sportos alkatú, kék szemű, szőke hajú videofilm-szer­
kesztő esete különösen drámai módon példázza a külszín és a
•óság közötti szakadékot:

Minden olyan valószínűtlen volt. A mostohaapám egy

óriási gyülekezet népszerű vezetője volt. Akik vasárnap
eljöttek a templomba, egyszerűen imádták. Emlék­
szem, ahogy ott ültem a templomban, és hallgattam,
amint a halálos bűnről prédikál. Kedvem lett volna si­
kítani, hogy ez az ember egy álszent alak. Ki akartam
állni, és az egész gyülekezet előtt elmondani, hogy ez a
csodálatos, istenfélő ember keféli a tizenhárom éves
lányát!

Tracyhez hasonlóan, Liz is egy látszatra mintacsaládból

A szomszédok megrökönyödtek volna, ha meg­
tudják, mit művel lelki vezetőjük. Azonban semmi meglepő
nincs abban, hogy a férfi tekintélyes erkölcsi vezető volt, aki
bizalmat élvezett. Egy egyetemi diploma vagy egy tekintélyi
parancsoló karrier nem tartóztatja fel az incestuózus készte­
téseket.

151
Hogy fordulhat elő ilyesmi egyáltalán?

Nagyon sok ellentmondásos elmélet születeti a családi légkör­

rel és a többi családtag szerepével kapcsolatban. Tapasztalatom
szerint azonban egy tényező minden esetben igaz: olyan csalá­
dokban, ahol szeretet uralkodik és mindenről nyíltan lehet be­
szélni, egyszerűen nem fordul elő incestus.
Az incestus ezzel szemben olyan családokban történik meg,
amelyekre nagyfokú érzelmi elszigeteltség, titkolózás, érzelmi
sivárság, feszültségek és a tisztelet hiánya jellemző. Az inces­
tus sok szempontból a teljes családi összeomlás részének
tekinthető. A szexuális erőszakot azonban az agresszor és
csakis az agresszor követi el. Tracy elmesélte, hogy volt ez a
családjában:

Sosem beszéltünk az érzelmeinkről. Ha valami bajom

volt, egyszerűen elfojtottam. Arra viszont emlékszem,
hogy sokszor anyához bújtam kiskoromban. De anya és
apa között soha nem láttam semmilyen gyöngéd érzel­
met. Mint család, sok mindent együtt csináltunk, de hi-
ányzolt a meghittség. Azt hiszem, apám ezt kereste. Né­
ha megkérdezte, hogy megcsókolhat-e, én pedig mindig
nemet mondtam. Akkor könyörgőre fogta, és azt mond­
ta, nem fog bántani, csak egy kicsit közel akar lenni
hozzám.

Az nem fordult meg Tracy fejében, hogy ha az apja magá­

nyos és frusztrált volt, a lánya molesztálása helyett lett volna
más lehetősége. Sok agresszorhoz hasonlóan, Tracy apja is a
családon belül, a lányánál próbálta meg pótolni az érzelmek
hiányát. Amikor a szülő ilyen eltorzult módon igénybe veszi a
gyerekét, hogy saját érzelmi szükségleteit kielégítse, a helyet
könnyen szexualizálódik, ha a felnőtt nem képes úrrá lenni az
ösztönein.

152
 Ha elárulod, engem börtönbe csuknak, és nem lesz,
aki eltartja a családot.

Az ilyen jellegű fenyegetések érzelmi zsarolást jelentenek, ki­

használva a naiv áldozat félelmét és kiszolgáltatottságát.
A lelki kényszerítés mellett számos agresszor testi erőszakot is
alkalmaz, hogy a gyerekét incestusnak vesse alá. Az inccstusál-
dozatok ritkán részesülnek szeretetben amellett, hogy szexuális
erőszaknak is ki vannak téve. Előfordulhat, hogy pénzt vagy aján­
dékot kapnak, vagy különleges bánásmódban részesülnek, de
többségük érzelmi és gyakran testi erőszakot is elszenved.
Liz így emlékszik vissza, mi történt, amikor megpróbált ellen­
állni gyülekezetvezető mostohaapjának:

A gimnazista éveim közepe felé vettem a bátorságot, hogy

megmondjam neki, többet nem jöhet be a szobámba.
Dührohamot kapott, és fojtogatni kezdett. .Aztán nekiállt
üvöltözni, hogy Isten nem akarja, hogy saját magam hoz­
zam meg a döntéseim. Az Úr akarata az, hogy ő [a mos-
lohaapáml döntsön helyettem. Mintha csak az Isten azt
akarta volna, hogy lefeküdjön velem. Mire abbahagyta a
fojtogatást, már alig kaptam levegői. Annyira megrémül­
tem, hogy hagytam, hogy ott nyomban megtegye velem.

Miért nem mondják el a gyerekek?

Az incestusáldozalok 90%-a soha senkinek nem mondja el,

mi történt vagy történik velük. Nemcsak azért hallgatnak, mert
félnek hogy maguknak is fájdalmat okoznak hanem jórészt
azért is, mert attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják,
szétesik a család. Akármilyen félelmetes is az incestus, a csal.ul
szétrombolásáért érzeti felelősség még annál is rosszabb. A csa-

154
Iád iránti lojalitás a legtöbb gyerek életében hihetetlenül óriási
•rejű, függetlenül attól, mennyire romlott a család.
A harminchat éves, dinamikus, vörös hajú Connie, aki egy
nagy banknál dolgozik hitelügyintézőként, a lojális gyerek klasz-
szlkus esete volt. A félelme, hogy az apjának fájdalmat okozhat,
fa elveszítheti a szeretetét, erősebb volt, mint az a vágya, hogy a
maga számára segítséget kérjen:

Utólag belátom, hogy akkor feküdt le velem, amikor csak

megkívánt Azt mondogatta, ha bárkinek is szólok, az a
család végét jelentené, az anyám elzavarná, és nem len­
ne többé apukám, meg hogy nevelőotthonba kerülnék,
és mindenki gyűlölne a családban.

Azokban a ritka esetekben, amikor az incestus napvilágra ke­

rül, a családi egység ténylegesen felbomlik. .Az incestus fclfcdé-
|ét sok család nem képes túlélni. Még ha a család felbomlása a
gyerek érdekeit szolgálja is. a gyerek minden esetben felelősnek
érzi magát ezért a törésén. Ez tovább súlyosbítja a ránehezedő,
amügv is nyomasztó érzelmi terhet
 Már kiskoromban tudtam, hogy senkinek nem szólhatok
arról, mit művel velem az apám. Az anyámat teljesen az
uralma alatt tartotta, és tudtam, hogy az soha az életben
nem hinne nekem. Az apám menő üzletember volt,
mindenkit ismert, aki számított. El tudja képzelni, hogy
elhitetem az emberekkel, hogy ez a nagyfőnök szinte
minden este leszopatja magát a hatéves fiával a fürdő­
szobában? Ki hitt volna nekem? Mind azt gondolták vol­
na, hogy be akarom mártani az apámat, vagy ilyesmi.
Egyszerűen nem győzhettem.

Dan szörnyű csapdában volt. Nemcsak molesztálták, hanem

ráadásul az azonos nemű szülő tette ezt vele. Ez egyrészt tetézte
a szégyenét, misrészt erősítette azt a meggyőződését, hogy sen­
ki nem hisz majd neki.
Az apa-fiú inccstus sokkal gyakoribb, mint azt legtöbben hin­
nénk. Ezek az apák többnyire heteroszexuálisnak tűnnek, .un
valószínűleg erős homoszexuális késztetések vezérlik őket. Ahe­
lyett, hogy beismernék az igazi érzéseiket, megházasodnak, és
szülők lesznek Mivel nem találnak módot valódi szexuális irá­
nyultságuk kiélésére, elfojtott késztetéseik addig erősödnek, míg
végül nem tudnak tovább uralkodni rajtuk.
Dan apjának támadásai negyven évvel ezelőtt kezdődtek, ami­
kor az incestust (csakúgy, mint a homoszexualitás!) tévhitek éj
mítoszok övezték. A legtöbb incestusáldozathoz hasonlóan Dan
is érezte, milyen reménytelen segítséget kérnie, hiszen abszurd­
nak tűnik, hogy egy, az apja társadalmi pozíciójában lévő férd
ilyen bűncselekményt képes elkövetni. Mindegy, mennyire mér­
gezők a szülők, a hatalom és a szavahihetőség szempontéból
monopolhelyzetben vannak.

156
 A mocskosság, a bűnösség és a felelősség érzése iszonyatos
pszichológiai elszigeteltségbe taszítja az incestusáldozatokat. Tel­
jesen egyedül érzik magukat mind a családban, mind a külvilág­
ban. Ugy gondolják, senki nem hiszi majd el szörnyű titkukat, ez
a titok azonban annyira beárnyékolja az életüket, hogy gyakran
abban is meggátolja őket, hogy barátokat szerezzenek. Az elszi­
geteltség pedig visszakényszerílheti őket az agresszorhoz, aki
gyakran az egyetlen személy, akitől figyelemben részesülnek,
akármilyen perverz is az.
Ha az áldozat bármilyen örömöt érez az incestus során, az
csak növeli szégyenérzetét. Több, incestust átélt felnőtt emlék­
szik, hogy az élmény szexuálisan izgató volt, annak ellenére, hogy
elbizonytalanodtak, és zavarban érezték magukat Ezeknek az ál­
dozatoknak később még nehezebb megszabadulniuk a felelősség
érzésétől. Tracy valójában orgazmust is átélt. így beszélt erről

Tudtam, hogy helyleien, ami történik, de jó érzés volt Az

a fickó egy szemétláda volt, amiért ezt művelte velem, de
én éppolyan bűnös vagyok, mint ő, mert élveztem.

Már azelőtt is hallottam ezt, de még mindig szívet lépő volt a

számomra. Ugyanazt mondlam Tracynek, amit korábban a töb­
bieknek is:

Semmi baj nincs azzal, hogy élvezte az izgatást A testéi

biológiailag arra programozták, hogy élvezze ezekéi az
érzéseket. De az, hogy jó érzés voll, nem teszi helyessé,
amit ő művelt, magái pedig nem leszi rosszá. Akkor is ál­
dozat volt. Mint felnőttnek, az ő kötelessége lelt volna,
hogy uralkodjon magán, attól függetlenül, hogy maga
mit érzeti.

Van még egy fajta bűntudatérzés, amely sajátosan jellem

ző számos incestusáldozatra: az apa elválasztása az anyától Az

158
 Amikor randizni voltam, későig fennmaradt, és ahogy
hazaértem, rögtön nekem támadt. Faggatott, hogy kivel
mentem el, mit műveltem vele, hol hagytam, hogy hoz­
zám nyúljon, és hogy engedtem-e, hogy a számba dugja
a nyelvét. Ha csak rajtakapott, hogy búcsúpuszit adok egy
fiúnak, kijött a házból, és azt üvöltötte, „kiírva", és el­
ijesztette a srácot.

Amikor az apja ocsmány és sértő szavakkal illette Tracyt, azt

lette, amil sok incestuózus apa lesz: elhárította magától a rosz-
szaság, a gonoszság és a felelősség érzéséi, és mindezt rávelítel-
te a lányára. Más agresszorok viszont gyöngédséggel láncolják
magukhoz az áldozatukat, amivel még nehezebbé teszik a gye­
rek számára, hogy a bűntudat és a szeretet ellentmondásos ér
zéseit feloldják.

„Te vagy a mindenem"

A negyvenhat éves, érzékeny és feszült Dong, aki gépkezelő-

kém dolgozott, azért fordult hozzám, mert különféle szexuális
nehézségekkel, többek között gyakori impotenciával küszködött
Az anyja hétéves korától tinédzser évei végéig molesztálta.

Addig játszott a nemi szenemmel, amíg orgazmusom

nem lett. De mindig arra gondoltam, hogy nem történt
közösülés, így nem nagy ügy. Arra kényszerített, hogy én
ugyanezt csináljam vele. Azt mondogatta, hogy én vagyok
a mindene, és ő ilyen spécin fejezi ki a szeretetét De
amikor csak közeledni próbálok egy nőhöz, mindig úgv
érzem, hogy megcsalom az anyámat.

Az óriási közös tilók szorosan az anyjához, láncolta Dougot. Ha

az anyja beteges viselkedése összezavarta is a fiút, az üzcnel egy-
 Bor/almas fantáziaképeim vannak arról, hogy meghalok
vagy megörülök, és intézetbe zárnak. Újabban a legtöbb
időt ágyban töltöm, és a fejemre húzom a takarót. Csak
akkor jövök ki a házból, ha dolgozni megyek, ott meg alig
tudok helytállni. Mindenki nagyon aggódik miattam. Tu­
dom, hogy az egész a bátyámmal függ össze, de egysze­
rűen képtelen vagyok beszélni róla. Ettől szinte megful­
ladok.

Julié nagyon törékeny alkat volt, szemmel láthatóan az össze­

omlás küszöbén állt. Egyik percben hisztérikusan nevetett, a
másikban görcsös zokogásban tört ki. Szinte egyáltalán nem volt
képes uralkodni a rátörő érzelmeken.

A bátyám először nyolcéves koromban erőszakolt meg.

Tizennégy éves volt, és a korához képest nagyon erős.
Azután heti három-négy alkalommal kényszerűét!. A fáj­
dalom annyira elviselhetetlen volt, hogy érzelmileg vala­
hogy elszakadtam önmagamtól. Ma már úgy látom, hogy
a bátyám őrült volt, mert megkötözött, és késsel, ollóval,
borotvával, csavarhúzóval meg mindennel, amit csak
talált, kínzott. Csak úgy voltam képes túlélni, hogy úgy
tettem, mintha ez. valaki mással történne.

Megkérdeztem, hol voltak a szülei, miközben ezek a borzal­

mak folytak.

A szüleimnek sosem mondtam el, hogy mit csinál velem

Tommy, mert megfenyegetett, hogy megöl, és el is hit­
lem neki. Az apám ügyvéd volt, napi 16 órát dolgozott
még hétvégeken is, az anyám meg nyugtatókon élt. Egyi­
kük sem védeti meg soha. Az apám arra a néhány órára,
amíg otthon volt, nyugalmai és békét akart, és elvárta,

162
kor, lehet, hogy érzelmileg összeomlott volna. De azzal, hogy a
csoportban dolgozott, érzelmi háztartása stabilizálódott. A tudat­
talanja azért engedte felszínre jutni ezt az elfojtott emléket, mert
már kész volt arra, hogy feldolgozza.
Nagyon kevesen ejtenek szót az anya-lány inccstusról, pedig
legalább egy tucat ilyen áldozatot kezeltem. Úgy tűnik, ennek a
mozgatórugója a groteszk módon eltorzult vágyakozás a gyön­
gédségre, fizikai kontaktusra és szeretetre. Azok az anyák, akik
ilyen módon képesek felrúgni a normális anyai köteléket, általá­
ban érzelmileg rendkívül zavartak, és gyakran elmebetegek
Julie-t az sodorta az összeomlás szélérc, hogy az emlékei el­
fojtásával küszködött. Mégis, bármilyen fájdalmas és felzaklató
volt ezeknek az emlékeknek a felszínre hozása, rajtuk keresztül
vezetett az út Julié fokozatos felépüléséhez.

Kettős élet

Az inccslusáldozalokból gyakran kitűnő ..komédiások" vál­

nak. Belső világukban annyi rettegést, zavarodottságot, szomo­
rúságot, magányl és elszigeteltséget hordoznak, hogy a külvilág
felé sokan hamist ént alakítanak ki, és úgy tesznek, mintha min­
den a legnagyobb rendben volna. Tracy meglehetős éleslátással
beszélt „mintha"-szcmélyiségéről:

Úgy éreztem, mintha két ember lakna a testemben. A ba­

rátaimmal közvetlen és barátságos voltam. De amint be
léptem a lakásunkba, remetévé változtam. Sírógörcseim
voltak, és egyszerűen nem múltak el. Utáltam a csalá­
dommal lenni, mert meg kellett játszanom, hogy min­
den rendben van. El sem tudja képzelni, milyen nehéz
volt állandóan ezt a kettős szerepet játszani. Néha úgy
éreztem, hogy szinte minden erőmet kiszívta.
 Tracy, aki meglehetősen tárgyszerűen írta le, hogyan jutott el
biztosítási ügynök apja a lánya vetkőzes közbeni meglesésétől a
nemi szenei cirógalásáig, többször is elsírta magát, amikor ax
anyjáról beszelt:

Úgy látszik, állandóan haragszom az anyámra. Szerettem

és gyűlöltem is egyszerre. Itt van ez a nő, aki látta, hogy
folyton depressziós vagyok, hisztériásán sírok a szobám­
ban, és soha egyetlen rohadt szót nem szólt. El tudják
hinni, hogy egy épeszű anya nem találja furcsának, hogy
a lánya állandóan sír? Nem mondhattam meg neki csak
úgy, mi történt, de talán ha megkérdezte volna... nem tu­
dom. Lehet, hogy akkor sem tudtam volna beszélni róla.
Istenem, bárcsak rájött volna, mi művel velem az apám!

Tracy olyan kívánságnak adott hangot, amelyet már több ezer

incestusáldozattől hallottam: hogy valahogy, valaki - elsősorban
az anyjuk - bárcsak felfedezné az incestust anélkül, hogy nekik
kellene az elmondásával járó fájdalmat elszenvedniük.
Egyetértettem Tracyvel, hogy valóban hihetetlen, mennyire ér­
zéketlen volt az anyja a lánya boldogtalanságára, viszont ez nem
feltéüenül jelenti azt. hogy tudomása volt arról, mi történik
Az incestus sújtotta családokban háromféle anya található: az,
aki valóban nem tudja, az, aki talán tudja, és a/, aki tényleg-
sen tudja.
Lehetséges lenne, hogy egy anya incestustól terhelt családban
él, és nem tud róla? Több elmélet szerint nem lehetséges, és
minden anya megérezné az incestust. Ezzel nem
értek egyet. Meggyőződésem, hogy vannak olyan anyák akik va­
lóban nem tudnak róla.
Az anyák második típusát a klasszikus csendestárs alkolia.
Szemellenzőt visel. Látszanak az incestus jelei, mégis úgy dönt,
nem vesz róluk tudomást, abban a tévhitben, hogy így megvédi
saját magát és a családját
az anyjának, még ha neki magának volt Is leginkább szüksége
támogatásra.
Vannak anyák, akik a lányukat valójában beletaszítják az
incestusba. Debra, aki Lizzel együtt járt egy incestuscsoportba.
különösen sokkoló történetet mesélt el:

Az emberek szerint csinos vagyok - tudom, hogy a fér­

fiak folyton bámulnak -, de szinte egész életemben arra
gondoltam, olyan vagyok, mint az a lény az .4 nyolcadik
utas a halálban. Mindig olyan nyálkásnak és undorító­
nak ereztem magam. Az apám éppen elég ocsmányságot
művelt velem, de az igazi fájdalmat az anyám okozta. 6
volt a közvetítő. Ő szervezte meg a helyet és az időpon­
tot, sőt néha még a fejemet is az ölébe fogta, miközben
az apám azt csinálta velem. Könyörögtem az anyámnak,
hogy ne kényszerítsen erre, de csak annyit mondott
„Kérlek, drágám, tedd meg értem. Nem vagyok elég ne­
ki, és ha nem adod meg neki, amit akar, keres magának
egy másik nőt. És akkor mind a ketten az utcára ke­
rülünk."

Próbálom megérteni, miért tette az anyám, amit telt, de

nekem is két gyerekem van, és úgy tűnik, ez a legfelfog-
hatatlanabb dolog, amit egy anya elkövethet.

Sok pszichológus úgy véli, hogy a csendestársak áttestálják a

lányukra a feleség/anya szerepét. Ez mindenképpen igaz Debra
anyja esetében, bár az szokatlan, hogy a szerepátniházás ennyi­
re nyíltan menjen végbe.
Az én tapasztalatom az, hogy a legtöbb csendestárs nem is
annyira átruházza a szerepét, mint inkább lemond saját szemé­
lyes hatalmáról. Többnyire nem kényszeríti a lányát, hogy vegye
át a helyét, hanem hagyja, hogy az agresszor az uralma alá von­
ja őt magát és a lányát is. Félelme és függőségi igénye felülkere­
kedik az anyai ösztönökön, így a lánygyermek védtelen marad

168
„Nem tudom eléggé megbüntetni magam"

Az előző fejezetben láttuk, hogy a fizikai erőszakot elszenve­

dett áldozatok hogyan fordítják önmaguk - vagy egyes esetekben
mások - ellen a fájdalmukat és a haragjukat. .Az incestusál-
dozatok ugyanezt a sémát kövelik. Elfojtott haragjuknak és fel­
dolgozatlan gyászuknak sokféle módon találnak levezetést
A depresszió rendkívül gyakori kifejeződése az elfojtott inces-
tuskonfliktusoknak. .Az általános szomorúságtól a szinte teljes
mozgásképtelenségig terjedhet.
Az incestusáldozalok, főleg a nők. aránytalanul nagy számban
híznak el felnőttkorukra. A megnövekedeti testsúly kettős célt
szolgál: 1. az áldozat azt képzeli, ezzel távol tarthatja a férfiakat,
2. a testtömeg az erő és a hatalom hamis illúzióját kelti. Sok ál­
dozat megrémül, amikor lefogy néhány kilót, mivel ettől újra te­
hetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát.
Az áldozatoknál ezenkívül gyakori az ismétlődő fejfájás. Ezek
a fejfájások nemcsak az elfojtott harag és szorongás megnyílva-
nulásai, hanem az önbüntetés egy formáját is képezik.
Sok az olyan incestusáldozat, aki alkohol- és kábítószerma-
morba menekül, ami átmenetileg kioltja a veszteség és az üres­
ség érzéséi. Ezzel azonban csupán halogatja a problémával való
szembesülést, amivel meghosszabbítja a szenvedéseit.
Ezenkívül sok az olyan incestusáldozat, aki a külvilágban ke­
resi a büntetést. Ezek az áldozatok szabotálják a kapcsolataikat,
és büntetést akarnak azoktól, akiket szeretnek. Rosszul viselked­
nek a munkahelyen, ahol a kollégáktól vagy a főnökeiktől vár|ák
a büntetést. Néhányan erőszakos bűncselekményeket kövelnHi
el, ezzel érdemelve ki a társadalom megtorlását Mások prosti­
tuállak lesznek, akik a striciktől, a kuncsaftoktól - vagy akár
lentől - „érdemlik" ki a büntetést.

172
szükséget. Egész életében 6 hordozta a családi titkot. Iszonyai ér-
zelmi fájdalommal élt együtt, hogy megvédje a jó család míto-
szát. Am éppen ez a fájdalom és konfliktus az, ami az áldozatni
rendszerint arra készteti, hogy segítségért forduljon. A szülei ez-
zel szemben szinte mindig kitartanak a tagadás és az elhárító
mechanizmusok mellett. Nem hajlandók szembenézni a való-
sággal.
Terápiával a legtöbb áldozat képes visszanyerni méltóságát es
hatalmát. A probléma felismerése és a segítségkérés nemcsak a
lelki egészség, hanem a bátorság jele is.
szüleink velünk bánlak. Fonlos részéi képezik mindannak, amit
a szüleink viselkedéséből megtanulunk.
Napon ritkán fordul elő, hogy egy család vacsora közben
olyan hiedelmekről beszélget, mini „a nők másodrendű állam
polgárok", „a gyerekek áldozzák fel magukal a szüléikért", „a
gyerekek természettől fogva rosszak", vagy ,.a gyerekek maradja­
nak inkompetensek. hogy továbbra is szükségük legyen a szüle-
ikre" Még ha tudná is a család, hogy ezek a hiedelmek vezérlik,
kevesen ismernék be. Ennek ellenére ezek a hiedelmek uralják
számos család éleiét, amelyben mérgező szülők élnek, és ezáltal
katasztrofális hatást fejlenek ki a gyerekek éleiére.
Michael - akii, amikor elköltözöl! otthonról, az anyja azzal fe­
nyegetett, hogy szívrohamot kap - sokatmondó példával érzéke!
tette a szülők kimondatlan hiedelmeit:

Éveken keresztül úgy éreztem, hogy rossz gyerek vagyok,

mert Kaliforniába költöztem és megnősültem. Ténylege­
sei hittem, hogy ha az ember nem helyezi mindenek fö­
lé a szüleit, akkor hitvány gyerek. Az öregeim soha nem
mondták ezt ki nyíltan, de az üzenetei így is kristálytisz­
tán vettem. Akármilyen szörnyen bánlak a feleségem­
mel, soha nem keltem a védelmére. Komolyan hitlem,
hogy egy gyereknek mindent el kell viselnie a szüleitől
Azt váriák tőlem, hogy csúszva-mászva kérjek tőlük bo­
csánatot. Én voltam a család kis hülyéje.

Michael szülei azl a hiedelmüket kommunikálták a viselkede

síikkel, hogy csak nekik vannak jogaik és kiváltságaik. Kimon-
datlanul is azt a hiedelmet táplálták Michaclbcn, hogy csak D
érzéseik számítanak, és Michael csak azért van, hogy őket hol
doggá tegye. Ezek a hiedelmek fojtogató módon telepedtek ra
Michaelre, és kis híján tönkretették a házasságát.
Ha Michael nem jött volna terápiára, valószínűleg továbbadta
volna ezeket a hiedelmeket a gyerekeinek. így azonban megta
érzelmeink és a viselkedésünk. A váz határozza meg az alakju-
kai. Amikor a mérgező szülők torz hiedelmekel adnak át ne­
künk, az érzéseink és a viselkedésünk olyan ferde lesz, amilyen
a váz, amelyre épülnek

Kimondott és kimondatlan szabályok

A szülői hiedelmekből szülői szabályok keletkeznek. A hie­

delmekhez hasonlóan, a szülői szabályok is az idők során ala­
kulnak ki. A hiedelmek szabályokban nyilvánulnak meg. Kény­
szerítő erejük van, megszabják, hogy „mit szabad, és mit nem
szabad".
Például az a családi hiedelem, miszerint az embereknek
csak a saját vallásukon belül szabad házasodniuk, ilyen szabá­
lyokat szül, mint „ne randevúzz más vallású akkal", „azokkal a
fiúkkal randevúzz, akikkel a templomban találkozol", és „ne
barátkozz olyanokkal, akik nem a saját vallásukhoz larto/úkha
szerelmesek".
A hiedelmekhez hasonlóan, vannak kimondott és kimondat­
lan szabályok. A kimondott szabályok lehetnek önkényesek, de
általában egyértelműek: „minden karácsonyi tölts a szüléiddel',
vagy „ne feleselj a szüléiddel". Mivel ezek nyíltan hangzanak el,
felnőttként megkérdőjelezhetjük őket.
Ám a kimondatlan szabályok, mint valami fantombábjátékos,
láthatatlan madzagon rángatnak bennünket, és vak engedd
mességet követelnek. Láthatatlan, rejtett szabályok ezek, ame­
lyek a tudattalanunkban léteznek. Ilyen szabályok például: ..ne
legyél sikeresebb az apádnál", „ne legyél boldogabb az
náT, „ne legyen önálló életed", „mindig legyen rám szükséged",
vagy „ne hagyj el".
Lee - a teniszedzó, akinek az anyja állandóan a kedvében
akart járni - különösen romboló hatású kimondatlan szab.ilv
szerint élte az életét. Mindig az anyja diktálta a szabályt, amikor

180
 Alii a toxikus szülők családjában a szabályok eltorzult családi
szerepeken és a valóság bizarr felfogásán alapulnak Az ezeknek
a szabályoknak való vak engedelmesség destruktív és önkárogf*|
tó viselkedést eredményez.
Katc - akit az apja vert - példája jól mutatja, mennyire n.hr/
kiszabadulni a vak engedelmesség ördögi köréből:

Komolyan azt szeretném, hogy meggyógyuljak. Netti

akarok depressziós lenni. Nem akarom elszúrni •
kapcsolataimat. Nem akarok így élni. De minden alka­
lommal, amikor pozitív lépéseket teszek magamén, el
szúrom. Mintha rettegnék ciszakadni a fájdalomtól,
mert az annyira ismerős. Mintha így kellene éreznem
magam.

Katc erőszakos apja szabályai szerint élt: „fogadd cl, hogy te

vagy a rossz", „ne légy boldog", és „viseld cl a fájdalmai" Ami­
kor már azon a haláron volt, hogy megtagadja ezeket a szabályo­
kat, a családi rendszerhez fűződő lojalitása jóval crősebbnek bi­
zonyult, mint a tudatos vágyai. Engedelmeskednie kellett, éi
amikor így telt, az ismerős érzések megnyugtatták, még ha fáj­
dalmasak voltak is. Úgy tűni, az engedelmesség a legkönnvebh
megoldás.
Glcnn szintén a családjához volt hűséges, amikor felvette 4
cégéhez alkoholista apját, az anyjának pedig pénzt adott, holnll
magának is szüksége voli rá. Azt hitte, a szülei összeroppannak,
ha nem gondoskodik róluk A családi szabály így szólt: „gondol­
kodj másokról, akármibe kerül is ez neked." Glenn a házassá­
gába is magával vitte ezt a szabályt. Úgy engedelmcskedelt neki,
hogy megmentelte az apját, az anyját, valamint alkoholista fele­
ségét is.
Glenn ágált ez ellen a vak engedelmesség ellen, de úgj nini,
nem képes megszabadulni Kilt*.

182
 Döbbenetes, hogy úgy maradok hű az apámhoz, hogy
rettegés és bűntudat tölt el, amikor valami jót akarok
lenni magamért Sikeres vagyok. Nem kell aggódnom,
hogy összedől a világ körülöttem. De még mindig nagyon
nehéz ezt belevernem abba a kemény fejembe. Az apám
hangját hallom a sírból, és azt mondja, vége lesz az üz­
leti sikereimnek, és minden nő, akivel találkozom, pali­
ra vesz majd, az üzlettársaim pedig átvernek. És én elhi­
szem neki. Döbbenetes. Mintha azzal őrizném az emlé­
két, ha szerencsétlen vagyok

Kii beszűkült, örömtelen életének az. volt a jutalma, hogy vi­

gasztalta őt a család iránti lojalitás, amelyet azzal tartott fenn,
hogy magáévá lelte az apja hiedelmeit ("az életei ki kell bírni,
nem pedig élvezni"), és betartotta a családi szabályokat ("ne
költsd a pénzt", és „ne bízz senkiben").
A vak engedelmesség már életünk korai szakaszában kialakít­
ja viselkedési sémáinkat, és megakadályozza, hogy kiszabadul­
junk belőlük. Gyakran óriási a szakadék a szüleink elvárásai, va­
lamim követelményei és aközött, amit mi igazán szeretnénk ma­
gunknak. Sajnos a kényszer, hogy engedelmesked­
jünk, gyakran fölülkerekedik tudatos szükségleteinken és vágya-
lukon. Csak úgy tudunk megszabadulni a destruktív szabályuk­
tól, ha világosságot gyújtunk a tudatunkban, és a felszínre hoz-
zuk ezeket a szabályokat. Csak akkor leszünk képesek a szabad
választásra, ha világosan látjuk a szabályokat.

Nem tudom, hol érsz véget te, és hol kezdődöm en

Az egyetlen drámai különbség az egészséges és a mérgezd

családi rendszerek között abban mutatkozik meg, hogy a család
tagok mennyi szabadsággal rendelkeznek egyéniségük kifenve
séhez. Az egészséges családok az egyéniségre, a személyes fele

184
lói, és kétségbeesetten esdekelt a család megbocsátásáért, ami­
ért ilyen szerencsétlen helyzetet idézeti elő.
Amikor Fred megpróbált valami egészséges dolgol tenni ön­
magáért - valamit, amit a család többi tagja nem helyeselt -, a
családja egységfrontba tömörüli ellene. Ő led a közös ellenség,,
aki veszélyt jeleni a rendszerre. A család haraggal, felelősségre
vonással és vádaskodásokkal lámadta őt. Mivel szinte hozzá volt
láncolva a családhoz, a bűntudat elegendő volt ahhoz, hogy ez­
után igazodjon a megszokott rendhez.
A Fredéhez hasonló családokban a gyerek identitása és a biz­
tonsággal kapcsolatos illúziói jórészt az összeolvadás érzésétől
függenek. Kifejlődik benne az a szükséglet, hogy része legyen a
többi embernek, és hogy azok is legyenek részei neki. Képtelen
elviselni a kitaszítottság gondolatál. Ezt az összemosódási szük­
séglelet azután magával hurcolja a felnőttkori kapcsolatokba Is.
Kim akkor szembesült ezzel a szükségletével, amikor kilépett
a házasságából:

Bár nem volt valami boldog a házasságunk, mégis leg­

alább éreztem, hogy része vagyok valakinek. És amikor
vége szakadt, és az a másik hirtelen eltűnt, megrémül­
tem. Úgy éreztem, semmi vagyok, llgy éreztem, mintha
nem léteznék többé. Azt hiszem, csak akkor érzem jól
magáin, amikor együtt vagyok egy férfival, és ő azt mond
ja, jó vagyok.

Amikor Kim kislány volt. hatalmas befolyású apjával való

szimbiózisa ingatag biztonságot teremlelt számára. .Amikor csak
megkíséreli leválni az apjáról, az mindig megtalálta a módjai,
hogy elfojtsa a lánya önállósági törekvéseit. Felnőttkorában Kim
csak akkor érezte magát biztonságban, ha része volt egy férfinak,
a férfi pedig neki.
A halárok összemosódása következtében az ilyen szülők gye­
rekei szinte teljes mértékben függőségbe kerülnek - mindig ki

186
Iád fennmaradását veszélyezteti. Ezért van az, hogy a mérgezi
szülők esetenként úgy reagálhatnak még a kisebb változásokra
is, mintha az életük forogna kockán.
Glenn azzal borította fel a családi egyensúlyi, hogy kimondta
az igazságot:

ügy húszéves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy

szembesítem az apámat az alkoholizmusával. Nagyon
féltem ettől, de tudtam, hogy valami nincs rendben. Úgy
döntöttem, megmondom az apámnak, nem tetszik,
ahogy részegen viselkedik, és azt akarom, hogy hagyja
abba. Elképesztő, ami azután történt. Az anyám rögtön a
védelmére kelt, és engem hibáztatott, amiért előhoza­
kodtam a dologgal. Az apám mindent letagadott. A nővé­
reimhez, fordultam támogatásért, de ők csak azzal fog­
lalkoztak, hogy helyreálljon a béke. Szörnyen éreztem
magam, mintha valami borzasztó dolgot követtem volna
el. A tény az, hogy felfedtem az igazságot: az apáin alko
holista. De a vége csak annyi lett, hogy én éreztem ma­
gam hülyén, csak mert megpróbáltam.

Megkérdeztem Glenntől, volt-e valamilyen tartós hatása an­

nak, hogy kimondta az igazságot.

Elképesztő volt. Mintha leprás lettem volna. Senki nem

akart szóba állni velem. Mintha csak azt mondanák: ki
vagyok én, hogy vádaskodom? Úgy bántak velem, mintha
ott se lennék. .Aztán nem bírtam tovább elviselni, hogv a
családom levegőnek néz. Úgyhogy befogtam a számai az
ivással kapcsolatban. A következő húsz évben nem be-
széllem róla... mostanáig.

Glenn családjában mindenkinek megvolt a maga szerepe a

családi rendszer állandósításában. Apa szerepe az volt, hogy

188
Igyon, anyáé. hog\ lársfuggó legyen, a gyerekek pedig s/erepei
i icréllek, és a szülőkéi játszották. Ez kiszámítható volt, és ezért
biztonságos. Amikor Glcnn megpróbálta kétségbe vonni ezeket a
•erepeket, veszélyeztette az egyensúlyi. A büntetése az lett, hogy
Báműzték egy érzelmi Szibériába.
Nem kell sok ahhoz, hogy krízis keletkezzen a mérgező család­
ban apa elveszíti az állását, meghal egy rokon, valaki a szülök
rmiládjából odaköltözik, az egyik lány túl sok időt kezd tölteni az
ú| fiújával, az egyik fiú elköltözik, vagy anya megbetegszik. Ahogy
l e n n családjában is történt, amikor az apját megpróbálta szem-
BUÍlcni az alkoholizmusával, a legtöbb mérgező szülő tagadás­
nál, titkolózással, és ami a legrosszabb, felelősségre vonással rea­
gál a krízisre. A felelősség pedig mindig a gyerekekre hárul.

Hogyan boldogulnak a mérgező szülők

Viszonylag jól funkcionáló családokban a szülők általában úgy

birkóznak meg az élet nehézségeivel, hogy feldolgozzák a prob­
lémákat: nyíltan kommunikálnak, mérlegelik a lehetőségeket,
h nem félnek külső segítséget kérni, ha szükségük van rá. Ezzel
nemben a mérge/ő s/ülók az egyensúlyi fenyegető veszélyekre
llgv reagálnak, hogy elhárítják a félelmeiket és a frusztrációkat,
H m i keveset törődve azzal, milyen következményekkel jár ez a
gyerekekre nézve. Merev és számukra megszokott módszereket
alkalmaznak. Nézzük a leggyakoribbakat:
 holistából „társasági ivót", a gyerekverőból „szigorú fegyelmc-
zőt" csinál.

2. Projekció - A projekciónak is két arca van: a szülők olyan

problémákért hibáztathatják a gyereket, amelyektói ók maguk
szenvednek, illetve azokért a toxikus viselkedésformákén
okolhatják amelyek az ó alkalmatlanságukból erednek. Pél­
dául, egy sikertelen apa, aki nem tud hosszabb Ideig megtar­
tani egy állást, a fiát azzal vádolhatja, hogy lusta és link Az al­
koholista anya lányát hibáztatja a boldogtalansága miatt, ami
öt az ivásba hajszolja. Nem szokatlan, hogy a mérgező szülők
a projekció mindkét fajtáját felhasználják, hogy elkerüljék a
felelősséget saját viselkedésükért és gyengeségeikén. Bűnba­
kul kell keresniük, ezt pedig gyakran a legsérülékenyebb gyer­
mekükben találják meg.

3- Szabotázs - Olyan családban, amelyben súlyosan működés­

képtelen szülő él - elmebeteg, alkoholista, betegeskedő vagy
erőszakos -, a többi családtag magára veszi a megmentő és a
gondoskodó szerepét. Ez kényelmes egyensúlyi teremt a gyen­
ge és az erős, a rossz és a jó, illetve a beteg és az egészséges
között. Ha a problémás szülő állapota javulásnak indul, vagy
az illető gyógyíttatni kezdi magát, ez súlyosan veszélyeztetheti
a családi egyensúlyt. A család többi tagja (különösen pedig u
másik szülő) tudattalanul akadályozhatja gyógyulását, annak
érdekében, hogy mindenki visszatérhessen a már megszokott
szerepéhez. Ez akkor is előfordulhat, amikor egy lelkileg se
rült gyerek állapota javulni kezd. Találkoztam olyan mérgező
szülőkkel, akik kivették a gyereküket a terápiáról, amikor a
gyerek a javulás jeleit mutatta.

4. Háromszögalkotás - A toxikus családi rendszerben gyakran

előfordul, hogy az egyik szülő bizalmasává vagy szövetségesé
vé teszi a gyereket a másik szülővel szemben. A gyerekek ez

190
 állal egy egészségtelen háromszög részeivé válnak, amelyben
államin m e g l u M i n l á M nkn/ s/amiikra a kel olilal közötti vá­
lasztás kényszere. Amikor anya azt mondja. ..boldogtalan va­
gyok az apáddal", vagy apa azt mondja, „az anyád nem akar
velem lefeküdni többet", a gyerek érzelmi levezető csatorná­
vá válik ahova a szülők kiüríthetik kellemetlen érzéseiket,
anélkül hogy szembesülniük kellene a problémáikkal.

Titkolózás - A titkok segítségével a mérgező szüleik úgy bol­

dogulnak a bajaikkal, hogy a családot kis magánklubbá alakít­
ják ahova kívülállók nem léphetnek be. F.z képezi azt a köte­
lékei, amely egyben tartja a családot, főleg amikor veszélyben
van a családi egyensúly. Az a gyerek, aki az iskolában azzal
leplezi az elszenvedett erőszakot, hogy a tanárának azt mond­
ja, leesett a lépcsőn, megvédi a családi klubot a külső beavat­
kozás ellen.

Ha ön mérgező szüleit a családi rendszer - a családi hiedel­

mek, szabályok és az ezeknek való engedelmesség - szemszögé­
ből veszi szemügyre, a középpontban megláthatja saját önpusz­
tító viselkedését Közelebb kerül althoz, hogy megértse azokat az
óriási erőket, amelyek a szülei és végső soron a/ ön viselkedését
motiválják.
A megértés az első lépés a változáshoz. A megértés révén új
választási lehetőségek tárulnak fel. Ám nem elegendő pusztán
másképp látni a dolgokat. Az igazi szabadság csak akkor érkez­
het cl, ha ön másképp is csinálja őket.
 MÁSODIK RÉSZ

ÉLETÜNK VISSZANYERÉSE
tástól egyáltalán nem érezték jobban magukat. Még mindig
rossz érzéseik voltak önmagukkal kapcsolatban. A tüneteik to­
vábbra is fennmaradtak. A megbocsátás nem eredményezel!
semmilyen jelentós vagy tarlós változást bennük. Sót, valójában
többen még gyengébbnek érezték magukat. Ilyesmiket mondo­
gattak: „Talán nem bocsátottam meg eléggé", „A gyülekezelvczc-
lónk szerint a szívem mélyén igazából nem bocsátottam meg",
vagy „Nekem semmi nem sikerül?"
Hosszasan és alaposan tanulmányoztam a megbocsátás fo­
galmát. Kételkedni kezdtem, vajon igazából nem hátráltatja-e
inkább, semmint segítené a gyógyulást.
Rájöttem, hogy a megbocsátásnak kél aspektusa van: a bosz-
szilvágy feladása és a vétkes fél fcloldozása a felelősség alól Nem
okozott különösebb nehézséget elfogadni, hogy az embernek fel
kell hagynia a bosszúvággyal. A bosszúvágy nagyon is normális,
ám negatív motiváló erő. Megrekcszti önt az arról való rögesz­
méi faniaziálásokban, hogy miként vág majd vissza és vesz elég­
tételt, frusztrálja és boldogtalanná leszi, és a lelki egészsége el­
len hat. Lehet, hogy pillanatnyilag édes a bosszú, de mindunta
lan felkavarja az ön és a szülei közötti érzelmi káoszt, ami érté­
kes idő- és energiapazarlással jár. A bosszúvágy feladása nehéz,
de egyértelműen egészséges lépés.
A megbocsátás másik aspektusa viszont nem könonalazódoti
ennyire tisztán. Éreztem, valamiképp nincs rendjén, hogy kriti­
kátlanul feloldozunk valakit az ól jogosan terhelő felelősség alól,
főleg ha az illető súlyosan bántalmazóit egy ártatlan gyerekei
Ugyan mién kellene „felmentenie" az apját, aki terrorizálta és
verte önt, és pokollá telte a gyerekkorát? Hogyan várhaló el ön­
től, hogy „elnézze", hogy otthon szinte mindennap sötétség
fogadta, és a részeg anyját kellett ápolnia, amikor hazaméul'
Vajon tényleg „meg kell bocsátania" az apjának, aki hétéves k<»
rában megerőszakolta?
Minél többel gondolkodtam ezen, annál inkább felismertem,
hogy ez a feloldozás valójában a tagadás egy másik formája: „Ha
éves Stephanie rendkívül mélyen hívő, megtéri keresztény volt,
amikor megismerkedtünk. Tizenegy éves volt, amikor a mosto­
haapja megerőszakolta. Attól kezdve addig folytatta ezt, amíg
Stephanie anyja egy évvel később (mis okból) ki nem dobta a
házból. Az azt követő négy évben Stephanie-t az anyja partnerei
közül többen is molesztálták. Tizenhal éves korában megszökötl
otthonról, és prostituált lett. Hét évvel később majdnem halálra
verte az egyik kuncsaftja. Felépülése alatt a kórházban megis­
merkedett egy ápolóval, aki rávette, hogy keresse fel a gyüleke­
zetet, ahova ő is járt. Néhány évvel később összeházasodtak és
született egy fiuk. Stephanie őszintén igyekezett, hogy újraépítse
az életét. Ám annak ellenére, hogy családja volt és vallásos lett,
nyomorultul érezte magát. Két évet járt terápiára, de még min­
dig nem tudott megszabadulni erős depressziójától. Ekkor for­
dult hozzám.

Stephanie-t felvettem az egyik incestuscsoportomba. Az első"

foglalkozáson biztosított bennünket, hogy megtalálta a lelki bé­
kéjét, és megbocsátott a mostohaapjának, valamint hideg, tehe­
tetlen anyjának. Azt mondtam neki, ha meg akar szabadulni a
depressziójától, lehet, hogy egy időre félre kell tennie a megbo­
csátást, hogy foglalkozni kezdhessen a benne lévő haraggal. Ki­
tartott amellett, hogy mélyen hisz. a megbocsátásban, és nem
kell haragot éreznie, hogy meggyógyuljon. Meglehetősen heves
harc bontakozott ki közöttünk, részben azért, mert fájdalmai
dolgot kértem tőle, de azért is, mert vallási meggyőződése ellent­
mondott pszichológiai szükségleteinek.
Stephanie kötelességtudóan dolgozott, de továbbra sem volt
hajlandó utat engedni haragjának. A többiek nevében azonban
apránként kezdte kimutatni a dühét. Például egyik este megölel-
te az egyik csoporttársát, és azt mondta: .Az apád szörnyeiéi,
volt, gyűlölöm őt."
Néhány héttel később végül felszínre tört elfojtott haragja.
Üvöltött, káromkodott, vádolta a szüleit, mert tönkretették a gye-
rekkorát, és megnyomorították a felnőtt éveit. Azután megölel

198
hadidnak ki a mérgező szülök uralma alól. l-z a felszabadulás w-
szonl csak akkor következhet be, ha ön már feldolgozta a heves
harag- és gyászérzést, és a felelősséget oda helyezte, ahová való:
a szülei vállára.
Hogyan cselekszik?

A hiedelmek szabályokhoz vezetnek, az érzések arra kénysze

rílik önt, hogy engedelmeskedjék ezeknek a szabályoknak, ez pe­
dig meghatározza viselkedését. Ha meg akarja változtatni a visel­
kedését, végig kell mennie az egyenlet minden elemén, azaz meg.
kell változtatni a hiedelmeit, hogy változtasson a szabályokon.
Amikor felismeri, hogy a viselkedés a hiedelmek és a szabá­
lyok végterméke, egyes viselkedésformái kezdenek érthetőbbé
válni.
Az alábbiakban egy listát olvashat azokról a viselkedésfor­
mákról, amelyek a már felsorolt hiedelmek és szabályok ered­
ményeképpen alakulhatnak ki. Ezek a viselkedésformák két
alapvető kategóriára oszthatók: meghátráló, valamint agresszív
viselkedésre. Jelölje be azokat, amelyek önre vonatkoznak. Ha
pedig olyan destruktív viselkedést fedez fel magán, amely nem
szerepel a listán, írja hozzá.

A szüleimmel való kapcsolatomat az alábbi viselkedésfor­

mák határozzák meg:

Meghátráló viselkedésformák:
Gyakran engedek a szüleimnek, függetlenül az érzéseimtől.
Gyakran előfordul, hogy nem mondom meg nekik, mit gondo­
lok valójában.
Gvakran előfordul, hogv nem beszélek nekik a valódi érzéseim
ről.
Gyakran teszek úgy, mintha minden rendben volna köztünk,
még akkor is, ha ez nem Igaz.
Gyakran megjátszom magam, és felszínes vagyok amikor a Stfl
leimmel vagyok
Gyakran bűntudatból, nem pedig szabad akaratomból teszek
meg dolgokat a szüleimnek.
Sokat teszek azért, hogy megváltozzanak.

210
 Ne feledje, ez egy folyamai kezdete, nem pedig egynapos kú-
A fenti listák a felfedezésnek csak a kezdetéi jelentik. Még né-
y nagyon összetett és gyakran zavarba ejtő kérdés áll ön előtt.
Az ember addig nem ugrik fejest a vízbe, amíg nem győződölt
meg róla, hogy nincsenek sziklák a felszín alatt. Nem tudja egyik
napról a másikra megváltoztatni a rögzült életsémákat, akár­
mennyire önkárosítóak is. Azt viszont igenis megteheti, hogy
kezdi megkérdőjelezni léleknyomorító hiedelmeit és önkárosíló
viselkedésformáit, majd végül megszabadul tőlük, és engedi,
hogy kibontakozzon valódi énje. Am mielőtt visszanyerné igazi
énjét, először tudnia kell, ki ön valójában.
hogy felzaklatom őket, hogy szinte már magam sem tudom, mll
akarok."
Sandy dilemmája jellemző azokra az emberekre, akik az ele­
tük nagy részét úgy élték le, hogy túlzott felelősséget érezlek a
szüléikért. Nehéz meghatároznia, kicsoda ön, ha korábban erre
szinte semmi lehetősége nem volt. Sandynek úgy próbáltam se­
gíteni az állásfoglalásban, hogy elmondtam, alapvetően mind­
össze három álláspont valamelyike mellett dönthet:

1. Nem engedem meg, hogy nálam lakjatok.

2. Megengedem, hogy egy meghatározott, korlátozott
ideig nálam lakjatok
3. Megengedem, hogy addig maradjatok, ameddig jól­
esik.

Sandy, bár igazából nem akarta, hogy nála lakjanak, úgy érez­
te, ez túl nagy ugrás lenne a számára, ezért beleegyezett, hogy
megmondja a szüleinek, egy hétig maradhatnak Úgy gondolta,
ezzel a saját igényeit is érvényesíti, ugyanakkor részben a szüleit
is megbékíti.

A „képtelen vagyok" átfogalmazása I

Sandy nem volt teljes mértékben elégedeti ezzel a megoldás

sal. Még mindig megterhelte vele mind a férjét, mind a kapcso
latukal, és úgy gondolta, ez az ő gyengeségének köszönhető Me
Ivet sóhajtolt, és ezl mondta: „Azt hiszem, egyszerűen képtelen
vagyok szembeszállni a szüleimmel." Arra kértem, ismételj
meg ezt a kijelentést, de ahelyett, hogy azt mondja, „képtelen va-
gyok", fogalmazzon úgy, hogy ,jnég nem szálltam szembe a
szüleimmel".
A „még nem lettem meg" jellegű kijelentés a választási kin
tőségre utal, míg a „nem teszem meg" és „képtelen vagyok rá"

222
I
 Ön felnőtt ember, és képes elviselni a kényelmetlensé­
get annak érdekében, hogy önmaga lehessen.
A cselekvés ritkán olyan félelmetes, mint gondoljuk. Nem
szükséges, hogy az ön és a szülei között feszülő, érzelmileg leg-
megterheltebh problémával „rontson be". A nem védekező vála­
szok gyakorlását kezdheti olyankor, amikor az anyjának nem tet­
szik a rúzs színe, amelyet használ, vagy az apja kritizálja a fő/t|éi
Azt javasoltam Sandynek hogy amíg a szülei nála laknak, az
icló javát töltse a nem védekező válaszok és a kis dolgokban lett ál­
lásfoglalások gyakorlásával. .Arra bátorítottam, hogy fejezze ki a
gondolatait és a véleményét. Ahelyett, hogy azt mondaná: „Té­
vedsz, a kagyló megárt neked", mondhatja azt: „Véletlenül éppen
nem értek egyet veled. Szerintem a kagyló megárt neked." Ily mó­
don az álláspontja véleményként fogalmazódik meg, nem pedig
támadásként, ami csökkenti az érzelmi reakciók valószínűségét.
Azt is felvetettem, ha elég bátornak érzi magát, esetleg né­
hány komolyabb problémával is megbirkózhat a szüleivel való
kapcsolatában azáltal, hogy határokat szab, és tudatja velük, mi­
re hajlandó és mire nem a kedvükért.
Jóllehet Sandy némi aggodidommal fogadia a kérésemel, tud­
ta, ha nem fog hozzá, hogy kipróbálja az új viselkedést, megreked
a régi állapotában A szülei változási képességével kapcsolatban
azonban pesszimista volt. .Azt kérdezte, hogyan érezheti majd jól
magát a viselkedésében bekövetkezett változások miatt, ha a/ok
nem válnak be - ha a szülei nem változnak meg a hatásukra Em­
lékeztettem, hogy nem kell megváltozniuk Ha változtál azon,
ahogy reagál rájuk, ő maga egyoldalúan megváltoztatja a velük va­
ló kapcsolatai. Kttól esetleg megváltozhatnak de ha mégsem,
Sandy akkor is a saját javára billentené a hatalmi egyensúlyi.
.Amikor ön definiálja saját magát - amikor átgondolt válas/o
kat ad, szemben a reflexszerű reakciókkal, amikor egyértelmű­
en kijelenti, mit gondol és érez, amikor határokat szab, hogy ml
re hajlandó és mire nem -, a szüleivel való kapcsolata óhatatla­
nul megváltozik.
talán megijesztheti őket. Esetleg megkérheti az illetőt, hogy ol­
vassák együtt a könyvet. Sokkal löbh támogatást kaphat tőle. ha
megérti, ön min megy keresztül.

Ők a felelősek

Tudom, hogy már többször is mondtam, de nem győzöm

hangsúlyozni, mennyire fontos ez az üzenet, és milyen nehéz
magunkévá tenni:
Meg kell szabadulnia a gyerekkora fájdalmas esemé­
nyeiért érzett felelősségtől, és oda kell tennie, ahová való.
Segítségül, hogy letegye magáról a felelősséget, egy listái ké­
szítettem, ez olyan dolgokat tartalmaz, amelyekért a pácienseim
tévesen magukat hibáztatták. A listái úgy használhatja a legered­
ményesebben, ha választ egy nyugodt időszakot, és magában el
beszélget az önben élő gyermekkel. Mondja ki hangosan ennek
a gyermeknek: „Nem te voltál a felelős...", és fejezze be a mon­
datot a listáról azzal, ami illik az ön éleiére.
„Nem le voltál a felelős...":
1. azért, hogy elhanyagoltak, és nem törődtek veled
2. azért, hogy nem kaptál szeretetei, és azt éreztelték veled
hogy nem vagy szeretetre méltó
3. azért, hogy kegyetlenül vagy tapintatlanul hecceltek
4. azért, hogy megalázó nevekkel illettek
5. a boldogtalanságukért
6. a problémáikért
7. azért, mert úgy döntöttek, nem tesznek semmit a problé­
máik megoldásáért
8. azért, hogy alkoholisták voltak
9- azért, amit csináltak, amikor ittak
10. azért, hogy vertek
11. azért, hogy molesztáltak.

226
 F.gy listán írjon össze tíz olyan dolgot, amelyet hetente elvá«
gezhet, hogy segítségükkel túljusson a gyászon. Tekintse c*j
amolyan „gondozási szerződésnek", amelyet saját magával köt
Olyan egyszerű dolgokról van szó, mint egy kiadós hahíürdtl,
mozilátogatás, foci a barátaival vagy egy érdekes könyv elolvadj]
sa. Fontos, hogy amit a listára ír, azt tegye is meg, ne csak gon­
dolkodjék rajta.

A gyász elmúlik

Bár e folyamat közepén nehéz lehet elhinni, a gyász mégis vá»

get ér egyszer. Időbe telik, míg elmúlik, de nem végeláthatatlan
folyamatról van szól. Időre van szüksége, hogy a magáénak erei-
ze és elfogadja az önt ért veszteségeket. És ahhoz is idő kell. huny
az energiáit elfordítsa a múlt fájdalmairól, és ráirányítsa a jelen
újjászületésére és a jövő ígéretérc. Ám végül a késdöfések aprtl
szúrásokká enyhülnek. Jobban fogja magát érezni, amikor im
gadja a tényt, hogy nem ön volt a felelős azokért a veszteségei
kén, amelyeket gyászol.

Személyes felelősségvállalás

A felelősség áütelyczése oda, ahová a valóságban tarto/lh

-egyenesen a szülei vállára- nem hatalmazza fel önt, hog) 01
károsító viselkedésformáit mentegesse, mondván, hogy „a szik
leim az okai", Az önben élő kisgyerek feloldozása semmiképpen
nem azt jelenti, hogy énjének felnőtt részét feloldozhatja a rabi
mló felelősség alól.
Az alábbi lista abban segít, hogy azokra a kötelezettségek™
irányítsa a figyelmét, amelyek a szüleivel való kapcsolatára vo­
natkoznak. Mondja ki hangosan: „Mint felnőtt, a szüleimmel
Sérült ember lett belőlem. A férfiak gyakran nagyon dur­
vák voltak velem, én pedig mindig a/t gondoltam, én va­
gyok a hibás. .Amikor Hank megvert, bocsánatkérő leve­
let írtam neki. Szánalmas volt, mennyire nem hittem
magamban, a képességeimben és abban, hogy értékes
ember vagyok.

[Ezt várom tőletek!

Azt akarom, hogy kér) bocsánatot, amiért ennyire kegyet­

len és rossz apa voltál. Azt akarom, hogy elismerd, azzal,
hogy bántottál, rengeteg fájdalmat és sérülést okoztál ne­
kem. .Azt akarom, hogy hagyd abba a sértő beszédet
Utoljára Bobéknál beszéltél így velem, amikor üzleti ta­
nácsot kértem tőled. Minden ok nélkül üvöltöztél velem.
Nagyon rosszulesett. Akkor még hagytam, de többel nem
fogom. .Azt akarom, hogy tudd, a jövőben nem fogom ezt
eltűrni. Szeretném, ha elismernéd, hogy egy jó apa nem
legelteti a szemét a lányán, egy jó apa nem sérti és nem
alázza meg a lányát, és hogy egy jó apa megvédi a lányát.
Kár, hogy kettőnknek nem olyan volt a kapcsolata, ami­
lyen lehetett volna Sokat veszítettem, hogy nem adhat­
tam meg mindazt a szeretetet annak az apának, akit any-
nyira akartam szeretni. Továbbra is küldök neked lapot
és ajándékot, mert jólesik. De ha találkozunk, el kell fo­
gadnod a feltételeimet.

Nem ismerlek igazán. Nem tudom, mi fájt neked, vagy

mitől féltél. Hálás vagyok, hogy keményen dolgoztál,
hogy gondoskodtál rólam, és hogy jókat nyaraltunk. Em­
lékszem, hogyan tanítottad a fákat és a madarakat, ho­
gyan magyaráztad a politikát, a sportot és a földrajzot,
hogyan tanítottál sátrai verni és korcsolyázni. Emlék­
szem, hogy sokai neveltél. Talán érdekel, hogy most már
sokkal jobban boldogulok az életben. Többet nem ha-

253
 gyom, hogy a férfiak verjenek. Csodálatos és segítókési
barátaim vannak, szerelem a munkám, és van egy fiam,
akit imádok.
Kérlek, válaszolj a levelemre. A múltai nem változtathat­
juk meg, de talán kezdhetünk egy új kapcsolatot.

Carol

Szemtől szembe

Sok páciensem a biztonságosabb levélírási részesíti előnyben,

de a/ok is sokan vannak, akiknek azonnali visszajelzési! \.m
szükségük, hogy érezzék a konfrontáció sikeréi. Az ó esetükben
csakis a személyes konfrontáció a megfelelő.
A személyes konfrontáció lenézése során az első lépés a
- feltételezve, hogy ím már túl van az érzelmi felkészítő mun­
kán -, hogy kiválasztja a helyszíni. Ha terápiára jár, elképzel­
hető, hogy a terapeuta rendelőjében szerelné végigcsinálni a
konfrontációt. A terapeulája közreműködhet a lebonyolításban,
biztosíthatja, hogy meghallgassák önt, segíthet, ha elakad, tá­
mogathatja és megvédheti. Tisztában vagyok vele, hogy ez. clőnyi
jelent a szüleivel szemben, de a munkájának ebben a kritikus
fázisában inkább ön legyen előnyben, mint ők
lia a konfrontáció a terapeuta rendelőjében zajlik, feltéllenill
ott találkozzon a szüleivel. Senki nem láthatja előre, mi fog tor
tenni a foglalkozás során. Fontos, hogy gondoskodjék róla,
hogyan |iit maid haza. Meg ha a konfrontáció pozitív érzésekkel
zárni is. ön áltól még érezheti úgy, hogy szerelne egyedül ma­
radni, hogy rendezze magában az érzéseit és a gondolatai!
Dönthet úgy is, hogy egyedül hajija végre a konfrontációi 11
Ián nincs terapeulája, vagy ha van is, mégis úgy erezheti, meg
akarja mulatni a szüleinek, hogy képes segítség nélkül érvemé
síteni a függetlenségét. Sok szülő egyszerűen nem hajlandó lel

254
zotl tzorongist, ha előzetesen ír egy levelet a szüleinek, majd a
konfrontáció során hangosan felolvassa nekik. L:z a módszer ki­
válóan alkalmas a lámpaláz legyőzésére, és garantálja, hogy a
mondanivalója célba érjen.

Felkészülés a „premierre"

függetlenül a konfrontáció helyétől és attól, együtt vagy kii

lön-külön konfrontálódik-e a szüleivel, alaposan fel kell készül­
nie arra, hogy mit fog mondani. Gyakorolja hangosan a monda­
nivalóját, egymagában vagy valakivel együtt, addig, amíg kívülről
nem tudja. A személyes konfrontáció olyan, mint egy színházi
premier: vajon fellépne ügy, hogy nem tudja a szöveget, és nem
érti, mi motiválja önt? Mielőtt konfrontálódik, eleget kell próbál­
nia, és világosan kell tudnia, mit akar elérni.
A konfrontációt azzal kezdje, hogy meghatározza a szabályo­
kat A következőt javaslom:

Olyan dolgokat mondok majd, amelyekről azelőtt sosem

beszéltem, és most állapodjunk meg, hogy végighallgat­
tok. Ez nagyon fontos nekem, úgyhogy kérem, ne vitat­
kozzatok, és ne szakítsatok félbe. Miután elmondtam,
amit akartam, annyi időtök lesz, amennyit akartok, hogy
elmondjátok, amit szükségesnek éreztek. Hajlandók
vagytok erre?

Lényeges, hogy a szülei mindjárt az elején elfogadják ezeket

a feltételeket, A legtöbb szülő el is fogadja. Ha viszont még erre
sem hajlandók, célszerűbb, ha elhalasztja a konfrontációt. Pon­
tos, hogy úgy mondja el, amit begyakorolt, hogy ne tereljék el a
mondandójától, ne szakítsák félbe, és más módon se térítsék el
a céljától. Ha nem hajlandók önt végighallgatni, szükséges lehel,
hogy levélben konfrontálódjék velük.

256
•
Egy csendes konfrontáció esete

Nem fordul elő gyakran, hogy a konfrontáció kezelhetetlenné

válik, még ha viharos is. Meglepő, de valójában sokszor csendet
lefolyású.
Melanie - aki folyton sikertelen férfiak megmentésén fárado­
zott, és aki gyerekkorában levelet írt a „Kedves Abby" rovatba,
mert neki kellett vigasztalnia depressziós apját, akinek rendsze­
res sírógörcsci voltak - úgy döntött, elhívja a rendelőmbe az
anyját, Ginnyt, hogy ott konfrontálódjék vele (az apja már meg­
hall). .Azokkal a szavakkal kezdte, amelyeket együtt elpróbál
tünk, az anyja pedig beleegyezett, hogy végighallgatja.

MELANIE: .Anya, beszélnem kell veled a gyerekkori dol­

gaimról, amik még mindig fájnak. Rájöttem, mennyit hi­
báztattam magam, amikor kicsi voltam...
GINNY (félbeszakítja): Drágám, ha még mindig így érzel,
akkor nem sokat használ ez a terápia.
MELANIE: .Azt ígérted, végighallgatsz, és nem szólsz, köz­
be. Most nem a terápiáról van szó, hanem a gyerekko­
romról. Emlékszel, apa mindig milyen ideges volt, ami­
kor Neallcl [Melanie öccsei verekedtem? Hogy mindig
sírva fakadt, és azt mondta, Neal milyen jó, én meg mi­
lyen csúnyán viselkedem vele? Emlékszel, hányszor
küldtél be a szobájába, amikor sírt, és mondtad, hogy vi-
dítsam fel? Van fogalmad, milyen bűntudatot kellettel
bennem azzal, hogy én voltam apa gondviselője? Nekem
kellett gondoskodnom róla, amikor gyereknek kellett
volna lennem. Miért nem te gondoskodtál apáról? Apa
miért nem gondoskodott magáról? Miért nekem kellett
ezt csinálnom? Ott is voltál, meg nem is. A bejárónők
többet foglalkoztak velem, mint te. Emlékszel, amikor
azt a levelet írtam a „Kedves Abby"-nck? Azzal se foglal
koztál.

262
GINNY (halkan): Ebből semmire nem emlékszem.
MELANIE: Talán mert nem akarsz emlékezni, anya. de
ha segíteni akarsz nekem, végig kell hallgatnod. Senki
nem bánt léged, csak azt próbálom elmondani, mit ér­
zek. Szóval ezek voltak az. érzéseim, amikor mindez tör­
tént. Teljesen egyedül éreztem magam, ügy éreztem,
rossz vagyok, tele voltam bűntudattal, és tehetetlennek
éreztem magam, mert olyan dolgokat próbáitant helyre­
hozni, amiket én nem hozhattam helyre. Hát így éreztem
magam. Most pedig elmondom, milyen hatása volt en­
nek az életemre. .Amíg nem kezdtem el ezeket feldolgoz­
ni, üresnek éreztem magam. Most már jobban vagyok,
de még mindig félek az érzékeny férfiaktól. Ezért állan­
dóan rideg, érzéketlen fickókkal állok össze. Iszonyú ne­
hézséget okoz, hogy kibogozzam, ki vagyok, mit akarok,
és mire van szükségem. Csak most kezdek ezzel tisztába
jönni. A legnehezebb az, hogy szeressem magam. /Sárii­
kor csak megpróbálom, apát hallom, ahogy azt mondja,
milyen szörnyű gyerek voltam.
GINNY (sírva fakad): Becsületszavamra nem emlékszem
ezekre a dolgokra, de ha azt mondod, megtörténtek, ak­
kor biztos, hogy úgy van. .Azt hiszem, engem is annyira
lefoglalt a saját boldogtalanságom...
MELANIE: Jaj, ne! Most bűntudatom van, mert megbán­
tottalak.

SUSAN: Melanie, mondja meg az anyjának, hogy most

mit vár tőle!
MELANIE: Felnőtt kapcsolatot akarok veled. Önmagam
akarok lenni veled. Képes akarok lenni arra, hogy igazat
mondjak neked. Azt akarom, hogy meghallgass, amikor
a múltam élményeiről beszélek. Azt akarom, hogy haj­
landó legyél emlékezni és gondolkodni és érezni azzal
kapcsolatban, ami valójában történt. .Azt akarom, hogy
vállald a felelősséget azért, hogy nem törődtél velem, és

263
 ellem mindennap? Miért nem tettél soha semmit ellene?
Miért nem teszel valamit most?
JOANNE: Megvan a magad élete. Miért nem tudsz minkéi
békén hagyni?

Joe konfrontációja viharos volt és frusztráló, ám valójában

mégis bravúros. Végül beletörődött abba, hogy a szülei a saját
démonjaik foglyai, és visszafordíthatatlanul bezárkóztak mérge
ző sémáikba.
Végül képes volt feladni a reménytelen reményi, hogy meg
fognak változni.

Mire számítsunk a konfrontációt követően I

Az ön reakciója

Előfordulhat, hogy közvetlenül a konfrontációi követően

újonnan felfedezeti bátorsága és ereje hirtelen eufóriái váll ki
önből. A megkönnyebbülés érzése öntheti el, hogy végre maga
mögött tudhatja a konfrontációi, még ha az nem egészen úgy si­
kerüli is, ahogy remélte. Könnyebbnek érezheti magái, híven
sok mindent kimondott, amit olyan hosszú ideig visszatartón
De érezhet csalódást is, vagy azt, hogy súlyosan kibillen! az
egyensúlyából. Az biztos, hogy szorongásl érez majd a további
eseményekel illetően.
Kezdeti reakcióitól függetlenül, némi időbe telik, amíg a konf­
rontáció teljes és maradandó hatását érezni tudja. Több héire,
sől hónapra lesz szüksége, hogy megtapasztalhassa a konfrontá­
ció adta igazi felnőtté válást. És fogja is tapasztalni. Végül mind
az eufória, mind a csalódás végletes érzései elmúlnak majd He
íveltük folyamatosan javuló közérzetéi és erősödő önbizalmai
fogja élvezni.
 szülei reakciója

A konfrontáció jellegéből nem derül ki fellétlenül, mi lesz a

végső kimenetele. Mindkét érintett félnek Időre van szüksége,
hogy feldolgozza az élményt, és a maga módján kezelje.
Például, egy látszólag pozitívan végződő konfrontáció a visszá-
|ára fordulhat, amint a szüleinek lesz elég idejük, hogy végiggon­
dolják. Késleltetett reakciók jelentkezhetnek náluk. Lehet, hogy
a konfrontáció során nyugodtnak mutatkoztak, hogy aztán ké­
sőbb haragos vádaskodásokkal vágjanak vissza, és azt mondják,
hogy ön fel akarja dúlni a családot.
Másrészt olyan konfrontációkai is láttam, amelyek haraggal
és háborgással végződtek, de végül pozitív változási hoztak a pá­
ciensek szüleikkel való interakcióiban. Amint a kezdeti felzúdu­
lás lecsillapodik, az a tény, hogy ön felfeszítette a múltat elzáró
ajtót, nyíltabb és őszintébb kommunikációt eredményezhet ön
és a szülei közölt.
Ha valamelyik szülője valóban haraggal reagál a konfrontá­
ciót követően, erős lehet a kísértés, hogy támadjon. Kerülje az
olyan, konfliktust szító kijelentéseket, mint például „Ez jellem­
ző rád", vagy „Sosem bízhatok a szavadban". Nagyon fontos,
hogy kitartson a nem védekező eszközök melleit, máskülönben
újonnan szerzett hatalmát visszaadja a szüleinek. Inkább mond-
|on valami olyasmii, mini az alábbi válaszok:

Hajlandó vagyok beszélgetni a haragodról, de nem

engedem, hogy üvölts velem, és sértegess.
Visszajövök, és megbeszéljük, amikor már megnyu­
godtál.

Ha a szülei azzal fejezik ki a haragjukat, hogy nem szólnak

önhöz, próbálkozzon valami ilyesmivel:

267
 Kész vagyok beszélgetni veletek, ha nem próbáltok
továbbra is azzal büntetni, hogy nem szóltok
hozzám.
Vállaltam a kockázatát, hogy elmondtam, mi nyom­
ja a lelkem. Ti miért nem vállaljátok ugyanezt a koc­
kázatot?

Egyetlen dologban abszolút biztos lehet: soha semmi nem

lesz többé ugyanaz. fontos, hogy figyelembe vegye a konfrontá­
ció hatását az azt követő hetekben, hónapokban, sőt akár évek­
ben is. Meg kell őriznie gondolkodása és látása tisztaságát, ahogy
a szüleivel és más családtagjaival való kapcsolatának változásait
figyeli.
Önnek az a dolga, hogy kitartson a saját valósága mel­
lett, függetlenül attól, mit tesznek a szülei, és ne enged­
je, hogy visszakényszerítsék a régi, reflexszerű és defen­
zív reakciók sémáiba.

Hogyan hal a konfrontáció a szülei egymás közötti

kapcsolatára?

A szülei és az ön közötti kapcsolat drámai megváltozása mel­

lett számítson arra is, hogy a szülők egymáshoz való viszonya is
meg fog változni.
Ha a konfrontáció során felfed valamilyen családi titkot, pél­
dául incestust. amelyet az egyik szülő eltitkolt a másik elől, an­
nak mélyreható következménye lesz a szülei kapcsolatára nézve.
Az egyik szülő szövetségre léphet önnel a másik ellen. A szülei
kapcsolata akár tönkre is mehet. Ha a konfrontációban kimond­
ja a kimondatlant, például beszél az alkoholizmusról, amiről
mindenki tudott, de nem nézett vele szembe, ennek hatása nem
lesz. ennyire végletes, de attól még súlyos lehet. A szülei kapcso­
lata rendkívül bizonytalanná válhat.

268
 Kísértést fog érezni, hogy önmagát hibáztassa a szülei kapcso­
latában kialakult problémákén. Kételkedni fog, vajon nem lett
volna-e jobb hagyni a dolgokat, ahogy vannak.
Amikor Carla - aki lemondta a mexikói útját, hogy rászoru­
ló, alkoholista anyját meglátogassa - szembesítette az anyját az
alkoholizmusával, az. apját pedig a társfüggőséggcl, a szülei há­
zassága súlyos válságba került. Amikor az anyja kezdett felépül­
ni, az apja összeomlott. Az ó önértékelése nagyrészt azon múlt.
hogy az erős, rátermett férj szerepét játszotta. .Amikor a felesége
már nem támaszkodott rá. a családban betöltött szerepe értel­
mét vesztette. A házasságuk a kölcsönös függés olyan sémájára
épült, amely többé már nem volt érvényes. Nem tudták, hogyan
kommunikáljanak egymással, elveszítették az egyensúlyt és a
közös bázist. Carlának vegyes érzései voltak ezzel kapcsolatban:

CARLA: Nézze, mit indítottam el. feldúltam az egész csa­

ládot.
SUSAN: tgy pillanat. Semmit nem indított el. Ők indítot­
ták el.
CARLA: De ha elválnak, szörnyű érzés lesz nekem.
SUSAN: Nincs oka a bűntudatra. Újraértékelik a kapcso­
latukat, mert új információkat kaptak. Nem maga találta
ki ezeket a dolgokat, csak rájuk világított.
CVRLA: Hát, talán mégsem volt olyan jó ötlet. .Azelőtt jó
volt a házasságuk.
SUSAN: Nem, nem volt az.
CARLA: Hál, annak tűnt.
SUSAN: Nem, nem tűni annak.
CARLA (hosszas hallgatás után): .Azt hiszem, olyan félel­
metes, hogy végül úgy döntöttem, többé nem vagyok haj­
landó feláldozni magam értük. A változatosság kedvéért
hagyom, hogy vállalják a felelősséget saját magukért. És
ha ez mindenkit felzaklat, akkor egyszerűen el kell visel­
nem a boldogtalanságukat.

269
Iktnlse el. milyen kapcsolatot akar velük mostantól

Ahogy ke/d elülni a vihar, és önnek alkalma van áttekinteni

a konfrontáció hatásait a szüleivel való kapcsolatára, felfedezi
majd. hogy három lehetőség közül választhat.
Először legyük fel, hogy a sziilei némileg képesek voltak
megérteni a fájdalmát, és a/ önök közötti konfliktusokért még a
Mdósségük egy kis részét is elismerték. Ha hajlandóságot
mutatnak, hogy a továbbiakban megbeszéljék, feltárják és meg-
kszák önnel az érzéseiket és az aggályaikat, akkor jó esélye van
arra, hogy együtt egy kevésbé mérgező kapcsolatot alakítsanak
ki Megtaníthatja a szüleit, hogy egyenlő félként kezeljék, és kri­
tika- és lámadásmcntesen kommunikáljanak önnel. Megtanít­
hatja őket, hogyan feiezzék ki félelem nélkül az érzelmeiket.
Megtaníthatja őket. mi esik jól és mi nem önnek a kapcsolatban.
Nem akarom a/t a látszatot kelteni, hogy az esetek többségében
ez történik, de néha valóban előfordul Addig nem tudhatja, mi­
re képesek, amíg a konfrontáció próbájába bele nem kényszerí­
ti őket.

Másodsorban, ha a szülei szinte teljesen képtelenek rá, hogy

megváltozzanak az önnel való kapcsolatukban, ha visszatérnek a
megszokott sémákhoz, ön dönthet úgy, hogy a legegészségesebb,
amit tehet, ha kapcsolatban marad velük, de lényegesen keve­
sebbet vár el lőlük. Sok olyan páciensem volt, akik nem akarták
teljesen megszakítani a kapcsolatot a szüleikkel, de a status quót
aem voltak hajlandók visszaállítani. Ók úgy döntöttek, hogy eltá­
volodnak és szívélyes, de felszínes kapcsolatot alakítanak ki a
velük. Többé nem fedték fel legbensőbb érzelmeiket és sebezhe­
tő pontjaikat Ehelyett érzelmileg semleges témákra korlátozták
a beszélgetéseket, l'j szabályokat alkotlak a szüleikkel való kap­
csolattartás jellegét illetően. Ez a középutas álláspont a jelek sze­
rint sok páciensem esetében jól beválik és önnek is megfelel­
het. Rendjén való, ha fenntartja a kapcsolatot mérgező szüleivel,
ha nem kell érte feláldoznia lelki egészségét

275
 Ezek a technikák néhány olyan páciensem esetében is hatá­
sosnak bizonyultak, akik idejüket teljes egészében az egyik vagy
mindkél szülő gondozásával töltötték. Ha a szülő önnel lakik
együtt, és ön az eltartója, abbeli igyekezete, hogy nyíltabban ke­
zelje a kapcsolatukat, csökkentheti a fennálló feszültségeket,
ami megkönnyíti a gondozói szerepvállalást. De az is lehetséges,
hogy a konfrontáció annyira elmérgesíti a viszonyt, hogy az ön
élethelyzete elviselhetetlené válik Ha a jelenlegi életkörülmé­
nyei nem teszik lehetővé, hogy bizonyos távolságot teremtsen sa­
lát maga a szülei között abban az esetben, ha a konfrontáció
esetleg még jobban elidegeníteni' őket, választhatja a közvetett
konfrontáció valamelyik módját.

„Nem tudom megtenni. Túl beteg, nem fogja kibírni"

Jonalhan, akivel a negyedik fejezetben találkoztunk, azért kerül­

te a viszonyt a nőkkel, mert még mindig az anyja ellen lázadt, aki
állandóan a fia házasságát forszírozta. Néhány hónapnyi terápiát
•Bvetőcn úgy döntött, hogy sok mindent szeretne mondani az
anyjának, aki már nyolcvankél éves volt. Néhány évvel korábbi
szívrohama óta az asszony nagyon legyengült, de azért továbbra
Is tolakodó hívásokkal és levelekkel ostromolta a fiát. Jonathan
látogatása minden alkalommal fájdalmas színjáték volt:

Nagyon sajnálom őt, de akkor is nagyon dühít, hogy ek­

kora hatalma van fölöttem. De anól félek, ha bármit
mondok is, azzal megölöm őt, ezt pedig nem vagyok haj­
landó a lelkemre venni. így aztán adom a jó fiút. Miért is
nem tudtam tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt elmondani,
amit érzek, amikor sokkal erősebb volt? Egy csomó fáj­
dalomtól kíméltem volna meg magam.

279
 Ezen a ponton emlékeztettem Jonathanl, hogy a konfrontáció
nem jelenti a másik ember megsemmisítését. Ha megtaláljuk a
módját, hogy védeti körülmények közölt és gyöngéden enyhíteni
tudja a fájdalmát és a haragját, felfedezheti, hogy az igazság el­
fogadásában mindig több békére lel, mint ha kikerüli. Nem
akartam olyasmire kényszeríteni, aminek az esetleges következ­
ményeivel nem tudoli volna együtt élni, de fennállt a nagyon is
reális esély, hogy az anyjával való őszinte beszélgetés sokban
gazdagíthatná a kapcsolatuk minőségéi.
Beszéltem neki arról, hogy a jelenlegi munkám, amelyei ép­
pen beteges haldokló szülőkkel és felnőit gyerekeikkel folytatok,
azt sugallja, a kapcsolat őszinte feltárása nemcsak hogy nem árt
meg a szülőknek, hanem gyakran a lezárás és a megnyugvás le­
helőségét adja minden érintettnek.
Jonathan álláspontja az voll, hogy figyelmen kívül hagyja az
érzelmeit, és úgy tesz, mintha nem lenne semmiféle probléma
Azt mondtam neki, szerintem ezzel csak pazarolja azt a kevés
idői, amit még együtt tölthetnek.
Jonathan hetekig küszködött. Bátorításomra beszélt az anyja
orvosával, aki biztosította őt, hogy az anyja állapota stabil.

Azzal kezdtem, hogy megkérdeztem tőle, van-e fogalma,

mii érzek a kapcsolatunkal illetően. Azt mondta, sosem
értelte, miért vagyok olyan ingerlékeny a társaságában
Ezzel adla meg a lehetőséget, hogy nyugodtan elmond­
hassam, milyen hálással volt az élelemre, hogy folyton
beleszólt. Órákon keresztül beszélgettünk. Olyan dolgn
kai mondtam, amikről sosem hittem, hogy valaha képes
leszek kimondani. Ekkor védekezni kezdett... megsértő
dött.,. mindent letagadott... de azén valami eljutott az
agyáig. Néha könnybe lábadt a szeme, és a kezemet szo­
rongatta. Hihetetlenül megkönnyebbültem. Azelőtt rel
tegtem a vele való találkozástól, pedig csak egy törékeny

280
 idős asszony. Hihetetlen, hogy annyi éven keresztül nem
mertem őszintén beszélni vele.

Jonathan, életében először, képes volt őszintén önmagát ad­

ni az anyjának, és lénylegesen megváltoztatni a kapcsolatuk
hangvételét. Úgy érezte, hogy végre megszabadult egy súlyos te­
hertől. Arra Is képes volt, hogy az anyját a jelenben lássa, és ne
az emlékei és a félelmei irányítsák. Immár tudott az anyja mos­
tani valóságára reagálni, amely egészen más volt, mint az a ha­
talmas, mindenen uralkodó anya, akire a benne élő kisfiú em­
lékezett.
Jonathan konfrontációja az anyjával több pozitív eredmény­
nyel is járt, ám nem mindig ez a helyzet. A kor vagy a betegség
nem feltétlenül teszi képessé a mérgező szülőket, hogy szembe­
nézzenek az igazsággal. Vannak, akik időskorukra megenyhül­
nek, és a halállal való szembesülés arra késztetheti őket, hogy
vállaljanak valamennyi felelősséget a viselkedésükért. Mások vi­
szont, ahogy érzik, hogy fogytán az életük, még mélyebbre ássák
magukat a tagadásba, az erőszakosságba és a haragba. Talán csak
az ön ellen intézett támadásokkal tudják elhárítani a depressziót
és pánikot. Ezek a szülők haraggal és békétlenül hagyják itt az
életet, anélkül, hogy önt valaha is elismerték volna. Ilyenkor az
számit, hogy ön kimondta, amit ki kellett mondania.

Konfrontáció halott szülőkkel

Rendkívül frusztráló, amikor kemény munkával eljut a konf­

rontációig, de az egyik vagy mindkét szülője meghalt már. Meg­
lepő módon, jóllehet a szülei már nem lehetnek jelen fizikailag,
a konfrontációnak több módja is van.
Az egyik módszer, amelyet én találtam ki. nagyon hatásosnak
bizonyult. írjon egy levelet, és olvassa fel hangosan a szülő sírjá­
nál. Ez azt a határozott érzést kelti, hogy valójában a szülővel be-

281
 és hogy végül kimond olyan dolgokat, amelyeket sokáig
magában tartott. A sírnál történő konfrontációk eredményeként
az évek során nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam mind a pa­
cienseimtől, mind a rádióhallgatóimtól.
Ha nincs rá mód, hogy elmenjen a szülei sírjához, a levelet
olvassa fel a szülőről készült fénykép előtt, vagy valakinek, aki
része a támogató rendszerének, és hajlandó a szülői helyettesí­
teni.
Ezenkívül van még egy lehetősége: beszélhet valamelyik ro­
konával, lehetőleg a halott szüló(k) generációjából valakivel. Be­
széljen ennek a családtagnak (lehetőség szerint egy közeli vérro­
konnak) a szüleivel megélt élményeiről. Nem kell azt kérnie a
rokonától, hogy vállalja a felelősseget a szülei tetteiért, az viszont
óriási megkönnyebbülést hoz, ha elmondhatja az igazat egy
nagynénjének vagy nagybátyjának.
Lehet, hogy ugyanazt a negatív reakciót kapja, mint amelyei
akkor kapott volna, ha a szülei élnének. A rokon tagadással, hi-
letlenkedéssel. haraggal vagy sértődéssel reagálhat. Ebben az
esetben (egye pontosan azt, amit a szülei esetében telt volna: ne
reagáljon reflexszerííen, és adjon nem defenzív válaszokat. Ez
remek lehetőség, hogy megértse, az ön felelőssége megváltozni,
nem az övéké.
Másrészt az is elképzelhető, hogy a rokona meglepő módon
komolyan veszi önt, sőt a szülei nevében még bocsánatot is kér
Ez történi Kimmel - akit az apja a pénzével és a kiszámíthatat­
lan szeszélyeivel irányított. Bár az apja már több mint öl éve ha­
lott volt, Kim úgy érezte, konfrontálódnia kell valamelyik család
taggal. Az apja húga, Shirley mellett döntött, és meghívta ól
ebédre.
A találkozásukat követő foglalkozáson láttam, hogy Kim egy
szemen el van ragadtatva az eredménytől.

Tudja, apámat mindenki félve tisztelte. Ő volt a család

szupersztárja, Shirley pedig mindig úgy tett, mini aki ra

282
 jong érte. Képzelheti, milyen nehezemre esett megmon­
dani neki. mennyire szemét volt velem. De amikor meg­
mondtam, döbbenetes dolog történt. Shirley azt mondta,
mindig is félt az apámtól, és gyerekkorukban szörnyen
bánt vele, és hogy egyáltalán nem lepte meg, amit mond­
tam. Aztán azt mondta - és ez volt a legjobb -, hogy úgy
nyolc éve egy barna inget vett neki a születésnapjára, ami­
lyet a nácik hordtak. Azt mondta, hogy legszívesebben fel­
varrt volna rá egy horogkeresztet is, de az már túl sok lelt
volna. Nevettünk és sírtunk, csodálatos volt. Szerintem az
étteremben azl gondolták, nem vagyunk normálisak.

Amikor Shirley megnyílt Kimnek, lényegében ezt mondta:

I „Megértem, mit érzel, és tudom, hogy minden igaz, amit
elmondtál" Kim azt tapasztalta, azzal, hogy az élményei! vissza­
vitte addig a generációig, ahonnan eredtek, képes volt megsza­
badulni az apjával kapcsolatos valóság okozta szorongás és bűn-
tudat nagy részétől.
Tisztában vagyok vele, hogy ez a módszer kegyellennek tűn­
het, hiszen az esetek többségében ezek a rokonok nem felelősek
az ön negatív élményeiért. Mérlegelnie kell azonban a mellelte
és az ellene szóló érveket. Ha az, hogy egyik rokona helyettesíti
valamelyik szülőt, hozzásegíti önt, hogy begyógyíthassa önkáro-
síló lelki és érzelmi sérüléseit, akkor mindenképpen érdemes
alávetni azt a rokont egy várhatóan kellemetlen beszélgetésnek,
amely átmenetileg felzaklathatja őt.

\ incs olyan, hogy sikertelen konfrontáció

A konfrontáció az autonómia felé vezető út csúcspontját jelenti

Nem számít, mi történik a konfrontáció során vagy azt
követően. Ön mindenképpen győztesként kerül ki belőle,
mert volt bátorsága megtenni.

283
Még ha nem hozza is el a irófcál, még ha nem sikerül is min­
dent elmondania, amit lenézett, még ha védekezni kezd is, és a
végén magyarázkodik és még ha a szülei fogják is magukat, és
kivonulnak, ön akkor is megcsinálta Kimondta az igazságot
az életéről saját magának és a szüleinek is, és a félelem, ameh
belekényszerítcttc a velük szemben játszott régi szerepébe, lob
bé már nem irányíthatja önt.
 14

AZ INCESTISSERÍEES BEGYÓGYÍMSA

Feltétlenül szükségük van szakmai segítségre azoknak a fel­

nőtteknek, akiket gyerekkorukban szexuális erőszak ért. Tapasz­
talataim szerint, a sérülések mélysége ellenére, a terápiával drá­
mai és teljes javulást lehel elérni.
Ebben a fejezetben azokat a kezelési technikákat ismertetem,
amelyeket a több mint ezer inccstusáldozat kezelése során dol­
goztam ki és finomítottam. Azért mutatom be ezeket, mert azt
akarom, hogy ön lássa, mennyi reménnyel kecsegtetnek, és
hogy milyen rendkívüli lehet a felépülése. .Azt azonban nem aka­
rom, hogy egyedül próbálja végigcsinálni.
Ha jelenleg terápiára jár, javaslom, bátorítsa a terapetttáját,
hogy végezze el önnel ezt a munkát. Ennek a terápiás folyamat­
nak meghatározott fázisai vannak. A haladási útvonal konkrétan
és világosan ki van jelölve. Ha követi, vissza fogja kapni méllósá-
,! és önbecsülését.
Tudom, hogy vannak tcrapeuták, akik az incestusáldozat he­
lyett az incestustúlélő kifejezést részesítik előnyben, ami rend­
ben Is van. Számomra azonban az incestusáldozat pontosabban
írja le az egyént ért élményeket. Természetesen szimpátiával fö­
döm ezt a fájdalom enyhítésére tett szemantikai kísérletet,
amíg a túlélő szó nem azt szolgálja, hogy letagadjuk vele a szük­
séges tevékenység mértékét.

285
„Miért van szükségem terápiára?"

Ha gyerekkorában molesztálták, úgy az alábbi megállapítások

többsége vagy mindegyike igaz önre:

1. Mélyen gyökerező negatív önértékelése, bűntudata és s/e

gyenérzete van.
2. Mások könnyen kihasználják és kizsákmányolják.
3. Ugy gondolja, mindenki fonlosabb, mint ön.
r
4. Úg) hiszi, csak úgy kaphat szeretetet, ha mások szükségle­
teit a sajátjai elé helyezi.
5. Nagyon nehezen tud határokat szabni, hangot adni a harag­
jának és nemet mondani.
6. Vonzza a kegyeden és erőszakos embereket, és meggyőző­
dése, hogy meg tudja velük szerettetni magát, és rá tudia
venni őket, hogy kedvesek legyenek önhöz.
7. Nehezen bízik meg másokban, és arra számit, hogy az cm
berek elárulják vagy megbántják.
8. Nincs kibékülve a szexszel vagy a saját szexualitásával.
9- Megtanult úgy tenni, „mintha" a dolgok rendben lennének,
amikor nincsenek
10. Úgy hiszi, nem érdemli meg a sikert, a boldogságot és egy jó
kapcsolatot.
11. Nehézséget okoz önnek a játék és a spontaneitás.
12. Úgy érzi, nem volt gyerekkora
13- Gyakran haragszik a gyerekére vagy gyerekeire, és neheztel,
mert jobb soruk van, mint önnek volt.
14. Töpreng, vajon milyen érzés normálisnak lenni

Ezek az. áldo/.ats/crcpból kiivetkező sémák korán alakullak

ki. Makacsul berögzödlek, és nehéz tőlük egyedül megszabadul
ni, a terápia azonban sikercsen véget vethet a szorításuknak

286
A terapeuta kiválasztása

Fontos, hogy olyan terapeuta! keressen, aki speciálisan kép­

zett, és jártas az incestusáldozatokkal való munkában. Sok tera­
peuta nem rendelkezik a szükséges képesítésekkel ezen az igen
speciális területen, az egyetemen pedig a terapeuták semmit
nem tanulnak az incestusról. Kérdezzen meg minden terapeutát,
akinél jelentkezik, hogy van-e speciális képzettsége és tapasztala­
ta. Ha az. illető azelőtt nem dolgozott incestusáldozatokkal, vagy
nem vett részt ilyen irányú szemináriumokon, konferenciákon
vagy képzésen, javaslom, hogy keressen valaki mist.
Az incestusáldozatok számára azok a szakemberek a legmeg­
felelőbbek, akik családterápiás képzésben részesüllek, és akik
cselekvésorientáll módszerekkel dolgoznak, például szerepjá­
tékkal Freudista pszichiátert választani a legrosszabb, mivel
Freud nagyrészt visszavonta az. eredeti (és pontos) megállapítá­
sait mind az incesttis gyakoriságát, mind az általa okozott sérü­
léseket illetően. Ennek következtében sok freudista pszichiáter
és pszichoanalitikus szkepticizmussal vagy hitetlenkedve fogad­
ia páciensei beszámolóit az incestusról.
Az utóbbi évtizedben országszerte számos önsegítő csoport
alakult az incestusáldozatok számára. Jóllehet ezek a csoportok
sok incestusáldozatnak nyújtanak támogatást, és megadják a
sorsközösség érzését, hiányzik belőlük a szakképzett terapeuta
útmutatása, valamint a munka strukturált irányítása. A semmi­
nél jobb egy önsegítő csoport, de sokkal jobb olyan csoportban
lenni, amelyet szakember vezet.

Egyéni vagy csoportterápia?

Az inceslusélmény feldolgozásának legjobb módja, ha csatla­

kozik egy. az. önhöz hasonló áldozatokból álló csoporthoz, amelyet
a témához értő és előítéletek nélkül viszonyuló terapeuta irányít.

287
 Az incestus egyik, szinte miniien áldozatra jellemző tünete a
teljes elszigetelődés. Ha azonban olyan emberek veszik körül,
akik az önéhez. hasonló érzésekről és élményekről számolnak
be, az. elszigeteltség lassanként megszűnik. Ök lényegében ezt
mondják: „Tudjuk, milyen érzés, és hiszünk neked, osztozunk
a fájdalmadban, törődünk veled, azt akarjuk, hogy a lehető leg-
jobban legyél."
Nagyon kevesen vannak, akik nem nyílnak ki egy csoportban,
még ha a legtöbben eleinte félnek is tőle. Feszültnek és zavaro­
dottnak érezheti magát mások előtt „azzal" kapcsolatban. Higy-
gye el, ezek az érzések tíz perc után elmúlnak.
Az incestusáldozatok közül néhányan érzelmileg túlságosan
törékenyek, és nem tudják elviselni a csoportmunka intenzitá­
sát. Számukra az egyéni terápia jelenti a megoldást.
Mindig vegyes csoportokat állítok össze. A nemek különhöziík
lehetnek, de az érzések és a traumák ugyanazok
A terápiás központomban működő incestuscsoportjaim nyi­
tottak ami azt jelenti, hogy bármikor csatlakozhatnak új tagok
Ez egyben azt is jelenti, hogy aki még csak a munka legelejét)
jár, a fejlődés különféle szakaszaiban tartó emberekkel kerül egy
csoportba. Egy új csoporttag számára csodálatosan bátorító éi
zés látni, hogy valaki éppen készen áll, hogy befejezze a terápi­
át, és maga mögött hagyja az incestusélményt.

Az első alkalom a csoportban

Amikor új páciens jön a csoportba, a foglalkozást beavatási

gyakorlattal kezdjük, amelyben mindegyik csoporttag elmond|a
az őt ért incestusélményt: kivel történt, mi történt, mikor kezdd
dött, meddig tartott, és ki tud még róla. Utoljára az új tag kerül
sorra.
Ez a beavatás segít feloldódni, így ön aktívan csatlakozhat .
csoporthoz. Azon kapja magát, hogy, talán életében először,

288
részletesen beszél az élményeiről. Tapasztalni fogja, hogy nincs
egyedül, és hogy a többiek is hasonló traumákon mentek ke­
resztül.
Az ön beavatása egyben a folytatása is annak a létfontosságú
folyamatnak amely során a többi csoporttag elveszíti érzékeny­
ségét a traumával szemben. Minden alkalommal, amikor új tag
beavatására kerül sor, a csoporttagoknak el kell ismételniük azt.
amit már régen nem mondtak ki. Minél gyakrabban történik ez,
annál kevésbé lesz mindenki érzékeny a szégyenre és a bűntu­
datra. Az első alkalom minden új tag számára nagyon nehéz. Az
Illető sokat sír és zavarban van. A harmadik-negyedik alkalomra
már könnyebb beszélni az élményekről, a zavar érzése észreve­
hetően alábbhagy. Mire valaki már tizedszer vagy tizenkettedszer
mondja el a történetét, akkor már nem sokkal nehezebb, mint
ha bármilyen más, kellemetlen életeseményről beszélne.

A terápia fázisai

Az incestusáldozatokat három alapvető fázison vezetem ke­

resztül: düh, gyász és megszabadulás.
A düh mélyen gyökerező harag, amelyet legbensőbb lényünk
megsértésének és clárulásának érzése táplál.
A legtöbb felnőtt, akit gyerekkorában molesztáltak bőségesen
megtapasztalta a szomorúság, a magány és a rosszaság érzését.
A gyász ismerős számukra, de a düh nem. Ezért gyakran átugor­
ják a dühüket, és amilyen gyorsan lehet, továbblépnek a gyász­
hoz. Ez hiba. A dühnek muszáj megelőznie a gyászt. Természe­
tesen lehetetlen a heves érzelmeket teljesen elkülönítve kezelni
- a düh gyászt hordoz magában, a gyász pedig dühöt. De a konk­
rét munka szempontjából ezek külön szakaszokat képeznek

289
Az áldozat dühe

Ahhoz, hogy a felelősseget határozottan oda háríthassa, aho­

vá tartozik, el kell ismernie az önben lévő dühöt, és a terápia ad­
ta védett környezetben meg kell tanulnia biztonságosan megsza­
badulni tőle.
Sokan vannak, akiknek ezt könnyebb kimondaniuk, mint
megtenniük. Ön hosszú éveken keresztül elzárva tartotta ezt az
érzést Esetleg olyan jól sikerült elfojtania, hogy meghátráló, ön­
feláldozó maximalista lett önből. Mintha csak azt mondaná ma­
gának: „Nem vagyok sérüli, és ezt azzal bizonyíthatom, hogy tö­
kéletes vagyok. Mindent feláldozok másokén. Nem haragszom
meg, és azt teszem, amit mondanak." A düh kiengedése olyan,
mintha egy lefojtott vulkánról cltávolítanánk a fojtást. Az ezt kü-
vető kitörés lehengerlő lehel.
Ha ön a dühét teljesen kiszorította a tudatából, akkor foko­
zottan ki van téve olyan testi vagy érzelmi tüneteknek, mini a fej­
fájás vagy a depresszió.
Másoknak nem az a probléma, hogy miként férjenek hozzá a
dühükhöz, hanem hogy hogyan tartsák kézben. Lehet, hogy ön­
ben izzik a harag mindenkivel szemben, aki körülveszi, kivéve
azokat, akikre valójában haragszik - a szüleit. Lehet, hogy örök
sértettséget hordoz, a lelkében, és akivel csak dolga van. arra rá
zúdítja a szülei miatti haragját Lehel, hogy kemény és barátság­
talan viselkedésével elijeszti az embereket.
Ebben a fejezetben olyan technikákat mulatok be, amelyek
segítségével kezelhető módon kifejezheti a haragját, nem veszíti
el az önuralmát, és megnyithatja a szelepet, hogy megszabadni
jon forrongó dühétől.

290
Az áldozat gyásza

A gyógyulási folyamat során aktívan gyászol majd számos

veszteséget - a „jó családról" szóló ábrándok, az ártatlanság, a
szerelet, a gyerekkor, az évek, amelyeket boldogan és terméke­
nyen tölthetett volna - elvesztéséi. Ez. a gyász maga alá temethe­
ti A terapeulájának rendelkeznie kell a bátorsággal és a tapasz­
talattal, hogy átvezesse a gyászon, és a végén kihozza belőle. Mint
mindenféle gyász esetében, nem lehel megkerülni, és nem lehel
lerövidíteni.

Megszabadulás és kompetensebbé válás

A terápia utolsó fázisában, amikor már minden dühétől és

gyászától megszabadult, megtanulja megragadni az energiái,
amit a düh és a gyász felemésztett, és arra használni, hogy újra­
építse az. életét és az. énképét. Ekkorra már számos tünete vagy
jelentősen csillapodik, vagy kezelhetővé válik. Megtalálja a mél­
tóságát, és érezni fogja, hogy értékes és szereiéire méltó ember.
Életében először új lehetőség előtt fog állni - azon lehetőség
előli, hogy soha többé ne érezze magát áldozatnak, és ne is vi­
selkedjen úgy, mint egy áldozat.

Terápiás módszerek

A páciensek kezelése során elsősorban két technikát alkal­

mazok: a levélírást és a szerepjátékot. Ezenkívül számos csopor­
tos gyakorlatot is kidolgoztam, amelyek különösen hasznosnak
bizonyultak az incestusáldozatok, valamim mérgező szülők más
felnőtt gyerekei számára is. Mivel terápiás központomban kevés
pácienssel foglalkozom egyénileg, a könyvben szereplő példákat
a csoportfoglalkozások alapján választottam ki.

291
kel, mini „hogy merészelted", és „hogyan tehetted ezt". Ezek a
kifejezések megkönnyítik, hogy felszabadítsa dühét.
Amikor először találkoztam a harminchat éves, szőke hajú,
gyöngéd és filigrán Janine-nal, szinte mindig suttogva beszélt. Az
apja hétéves korától tizenegy éves koráig molesztálta - de Janine
még mindig görcsösen kapaszkodott a reménybe, hogy valahogy
elnyerheti a szeretetéi. Az apja iránt érzeti dühét kiváltképp ne­
hezen akarta beismerni. Végigsírta a beavatást, és észrevehetően
kényelmetlenül érezte magát, amikor arra kértem, írjon levelel
az apjának. Bátorítottam, hogy a levél segítségével dühödjön fel.
amiéri az apja fájdalmat okozott neki, és elárulta. Emlékeztet­
tem rá, hogy az apjának még látnia sem kell a levelet.
Az együtt végzett munkánk alapján óvatoskodó, vágyakkal és
ábrándokkal teli levélre számítoltam, de óriási meglepetés ért!

Drága Apa!

Igazából nem vagy annyira „drága", és csak azért lettél az

apám, mert a spermádat bclelövellled anyába azon az éj­
szakán. Utállak, és szánlak is. Hogy volt merszed meg­
gyalázni a saját kislányodat?
Hol marad a bocsánatkérés, apa? Mi lett a szüzességem­
mel? Mi lett az önbecsülésemmel?
Semmi olyat nem csináltam, amitói gyűlölnöd kellett
volna. Nem próbáltalak meg felizgatni. A kislányoké szű­
kebb, erről van szó? A kicsi, új mellektől áll fel neked, te
rohadék? Le kellett volna köpnöm léged. Utálom ma­
gam, hogy nem volt merszem szembeszállni veled. Hogy
merted a hatalmadat arra használni, hogy megerősza­
kolj? Hogy mertél fájdalmat okozni? Hogy van merszed
nem beszélni velem?
Amikor tényleg kicsi voltam, elvinél az óceánhoz, és fog­
tad a kezem, és belegázoltunk a hullámokba, emlékszel?
Olyan kék szemem volt, mint neked. Annyira szerettem

293
 volna, ha tisztelsz. Azt akartam, hogy büszke légy rám
Többet jelentettél nekem, mint egy pedofil, de ez léged
nem érdekeli, igaz? Többé nem leszek úgy, mintha nem
történi volna meg. Megtörtént, apa, és még mindig eleve­
nen él bennem.
Janine

Janinc levele több érzelmet hozott a felszínre, mint amennyit

többórai beszélgetés valaha előhozhat. Megrémüli az érzelmei
hevességétől, de megnyugtatta a tudat, hogy biztonságos helyen
van, ahol első ízben feltárhatja és kifejezheti óket.
Connie - a vörös hajú hitelügyintéző, akit az apja kora gyerek­
kora óta molesztált, és aki azzal élte ki önulálatát, hogy több száz
férfival lefeküdt - több hónappal Janine előtt jött ebbe a csoport­
ba. Connie heves természetű volt, egy adag agresszivitással és ha­
raggal. Úgy hívtam őt, az én „kemény fickóm", de tudtam, való­
jában milyen kicsinek és kiszolgáltatottnak érzi magát. .Az apjá­
nak írt első levélben Connie érzései rendezetlenül áramollak a
papírra határok és forma nélkül De amikor felolvasta az apjá­
nak írt második levéléi, nyilvánvaló volt, hogy az érzései és látás­
módja is sokkal rendezettebbek és összefogottabbak lettek.

Kedves Apa!

Egy élet lelt azóta hogy az első levelemet megírtam

Susan csoportjában - azóta sok minden megváltozott
.Amikor belefogtam, még mindig rémisztő szörnyetegnek
láttalak, és bizonyos tekintetben olyan leltem, mini le V
inceslus már önmagában is elég rossz, volt, de mindvégig
együtt kelleti élnem az erőszakosságoddal és a fenyegeti
seiddel is. Erőszakos zsarnok voltál. Hogy volt merszed
elvenni a gyerekkoromat? Hogy volt merszed tönkreten­
ni az életemet?

294
 Mosl már kezd összeállni a kép. Beteg, háborodott em­
ber vagy. Minden módon kihasználtál, ahogy egy ember
kihasználhat egy másik embert. Olyanfajta szeretetre
kényszerítettél, amire egy apa sem kényszerítheti a lá­
nyát, én pedig tehetetlen voltam, hogy megállítsalak. Úgy
érzem, nem vagyok normális, mocskosnak érzem ma­
gam. Nagyon rossz volt az életem, és olyan önpusztítóan
éltem eddig, hogy ha bármi, BÁRMI megváltozik, attól
csak jobb lehet nekem.
Nem tudom megoldani a problémáidat, és anya problé­
máit sem tudom megoldani, de az enyéimet igen. És ha
eközben neked vagy mindkettőtöknek fájni fog, nem te­
hetek róla. Nem kértem, hogy molesztálj.
Connie

Azzal, hogy Connie hangot adott a dühének, képes volt maga

mögött hagyni az önutálat és az önmaga iránt érzett undor jelen­
tós részét. Minél gyakrabban kerüli erre sor, annál erősebb lett
benne az elhatározás, hogy fejlődjék és meggyógyuljon.

Levél a csendestársnak

Miután megírta a levelet az agresszornak, írjon a másik szü­

lőnek az esetek többségében az anyjának Ha úgy gondolja, hogy
az anyja nem tudott az incestusról, lehet, hogy ebben a levélben
beszél neki először ezekről az élményekről.
Ha ön szerint az anyja valójában tudott az incestusról, vagy
ha ön szólt róla neki, amikor ez történt, óriási a düh, amit ki kell
fejeznie felé. Dühöt érez, mert az anyja nem védte meg, mert
nem hitt önnek, vagy hibáztatta, és mert áldozati báránynak
használta, hogy ne kelljen változtatnia a destruktív házasságán
és a destruktív családi viszonyokon. Dühöt érez azért is, mert ön

295
kevésbe volt fontos az anyjának, mint a saját anyagi biztonsága
és a status quo fenntartása.
Connie levele szomorú példája annak az iszonyú ambivalen­
ciának, amelyei a legtöbb incestusáldozal az. anyja iránt érez.
A levelet azzal kezdte, hogy felidézte az apjától elszenvedett
szexuális gyötrelmeket. Majd azzal folytatta, hogy mit gondol az
anyja szerepéről, amelyet a családi drámában játszott:

.. .Úgy érzem, hogy te is elárultál. Az anyáknak az a dol­

guk, hogy megvédjék a kislányukat, de te nem ezt letted.
Nem vigyáztál rám. ezért okozhatott az apám fájdalmai
Nem akartad ezt látni? Vagy nem érdekelt annyira, hogy
meglásd? Nagyon haragszom rád a magányos és félelem­
ben töltött évek miatt. Cserbenhagytál. Annyira átkozot­
tul fontos volt neked az apámmal való béke, hogy fel­
áldoztál érte. .Annyira fájt azi tudni, nem vagyok elég
fontos neked, hogy megvédj. Annyira fájt. hogy el kellelt
titkolnom a fájdalmamat. Még érezni sem tudok úgy,
mint egy normális ember. A szüleim nemcsak a gyerek­
koromat, hanem az érzelmeimet Ls ellopták .Annyira
gyűlöllek és szeretlek, hogy teljesen össze vagyok zava­
rodva. Miért nem vigyáztál rám, anya? Miért nem szerét-
léi? Mi volt velem a baj? Kapok erre valaha választ?

Connie ékesszólóan fejezi ki azt a konfúziói, amit minden

incestusáldozat érez amiatt, hogy az anyjától nem kapott védelmet
Connie szavaival élve, „még az állatok is megvédik a kicsinyeikel'

Levél az önben élő sérült gyermekhez

Sok tekintetben a sérült gyermekhez szóló levél megírása le

bet a legnehezebb, de egyben a legfontosabb is az ön számára
Ez a levél indítja el a korrektív szülői gondoskodás folyamatát

296
 A korrektív szülői gondoskodás azt jelenti, hogy ön a lelke
mélyén megtalálja azt a szülőt, aki az önben élő sérült gyerme­
ket szereli és komolyan veszi. Ez az a szülő, aki a levelében vi­
gasztalja, nyugtatja, és megvédi énjének azt a részéi, amely még
mindig kiszolgáltatott és rémült.
Az inccstusáldozalok közül sokan elidegenedtek a belső gyer­
mektől. A szégyen, amit ön érez, a „tisztátalan", tehetetlen gyer­
mek iránti megvetéssé és gyűlöletté alakult. .Azzal próbálhat véde­
kezni ezek ellen az időnként rendkívül fájdalmas érzések ellen,
hogy megtagadja ezt a gyermeket, ám az önben élő gyermeket
csak elrejteni lehet, lemondani róla nem.
Azl akarom, hogy ebben a levélben ölelje meg ezt a gyerme­
ket, és építse vissza ót a személyiségébe Legyen s/erető szülője.
Adja meg neki azt a gondoskodást és támogatást, amelyben so­
sem részesüli. Éreztesse vele, most először, hogy szerelik, és ér­
tékesnek tartják. Dan - a mérnök, akii az apja szexuálisan gyö­
tört egész gyerek- és kamaszkorában - régóta gyűlöletet érzeti a
kisfiú iráni, aki egykor volt, és aki túl gyenge volt ahhoz, hogy el­
lenálljon az apjának. A kisfiúnak írt levél alábbi része drámaian
illusztrálja, hogyan változtak meg ezek az érzések mindössze né­
hány foglalkozás után:

Drága kicsi Dan!

Csodálatos, ártatlan gyerek voltál, és csupa szerelel. Mos­

tantól vigyázok rád. Tehetséges és kreatív voltál. Hagyom,
hogy kifejezd magad. Mosl már biztonságban vagy. Tudsz
szeretni, és tudsz szeretelel befogadni. Senki nem fog
bántani. Mosl már erezhetsz. Vigyázok magunkra. Együtt
maradunk. Mindig külön voltunk, más-más szerepel ját­
szottunk, így tanultunk meg boldogulni. Nem vagy bo­
lond. Féltél. Többé már nem bálimat téged. Felhagytam
a droggal és az ivással, amivel elrejtettem a haragodat, a
dühödet, a szomorúságodat, a depressziódal, a bűnluda-

297
 Az egyetlen megkötésem, hogy a szomorú kezdés ellenére re­
ményteljes befejezést adjon a meséjének. Elvégre a tündérmese
az élete allegóriája, remény pedig Mm. Talán igazából nem hiszi
ezt el, amikor belefog ebbe a munkába, de azzal, hogy optimis­
tán ír a jövőjéről, pozitívabb képeket kezd kialakítani a fejében.
Ez főként azok számára fontos, akik nem tudnak boldog jövőt el­
képzelni maguknak. .Azzal, hogy jobb életet képzel el magának,
konkrét, elérhető célokat állíthat maga elé, és amint lesznek cél­
jai, lesz, ami inspirálja önt.
Sosem felejtem el azt a napot, amikor Tracy - akit biztosítási
ügynök apja molesztált - felolvasta a meséjét. Nagyon hosszú tör­
ténet volt, ezért itt csak egyes részleteit közlöm, de az. igazság és
a remény, amelyet ennek a gyakorlatnak a segítségével megtalált,
örökre megváltoztatta látásmódját a saját helyzetét illetően.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis növény, amely
egy hegyektói körülvett, elszigetelt völgyben élt. A kis nö­
vényt Ivynak |a név betűszó az 'incest victim'-ból, utalás
az incestusra) hívták, és nagyon el volt keseredve, ezért
mindig a folyót nézte, és titokban azt kívánta, hogy át­
szökhessen a másik partra.
A világnak abban a kis sarkában, ahol Ivy élt. a hírhedt
Morris Lester király uralkodott, akit szinte mindenki
csak Moe-nak ismert. Moe Lester - a név elárulja, mit
kaphatsz tőle |molesztál].
Moe szenvedélyesen szerette a zsenge, fiatal növényeket.
.Amikor Ivy épphogy csak virágozni kezdett, Moe meglát­
ta, és nagyon megtetszett neki, hogy Ivy már érett, és
mégis milyen zsenge. Moe sorra követte el a gonosz cse­
lekedeteket Ivyval, de Ivy még így is csodálta és tisztelte,
és királyként bánt vele.
Moe szégyentelen volt. de Ivy megadta, ami hiányzott ne­
ki. Szegény Ivy szinte teljesen elfordult a világtól, és

299
ralisra, valamim az, ahogy a szexualitást megéli, kikezdheti a
kapcsolatot. Éhben a levélben az a legfontosabb, hogy nyíltan és
őszintén beszéljen arról, ami önnel történt. Ez fontos része an­
nak, hogy megszabaduljon a szégyen érzésétől.

Levél a gyerekeihez

A levélsorozat a gyerekeinek külön-külön írt levéllel fejeződik

be. Ha nincsenek gyerekei, írhat annak a gyereknek, akit szeret­
ne, vagy annak, aki nem lett az öné. Használja ezt a levelet arra,
hogy megerősíti: képes szeretni és megérteni, hogy a fájdalom új-
raélésén keresztül belső erőre tesz szert, hogy jobb szülő legyen.

A szerepjáték ereje

Miulán minden levelet felolvastunk a csoportban, rövid, rög­

tönzött jeleneteket állítunk össze, amelyek a levelekben szereplő
témákkal foglalkoznak Az a tapasztalatom, hogy ezek a pszi-
chodráma-, illetve szerepjátékos jelenetok csodálatosan elősegítik
a belátást, és hatásos eszközei az incestus okozta traumák vala­
mint a páciensek életében felmerülő egyéb problémák feldolgozá­
sának.
A szerepjáték kiküszöböli az intcllcktualizálást és a tagadást,
amelyek segítségével ön az érzéseit igyekszik elhárítani. Lehető­
séget kínál, hogy a családtagjaival szemben az érzelmek teljes
skáláját kifejezze, mielőtt kész arra, hogy találkozzék velük Biz­
tonságos légkört teremt, hogy kipróbálhassa az új viselkedési
formákat. Ezek mind lényeges tényezői a sikeres terápiának
Három hónapnyi csoportmunka után Connie elég erősnek
érezte magát, hogy elküldje a leveleit az apjának és az anyjának.
De aztán rájött, hogy amikor a levelek megérkeznek, jelentős tá­
mogatásra lesz szüksége. Megkérdeztem, vajon a férje, Wayne

301
meg tudná-e adni e/l, és gyámoltalanul bevallotta, hogy nem be­
szélt még neki az apjától elszenvedett szexuális erőszakról.
A legtöbb incestusáldozalhoz hasonlóan Connie megvolt győ-
ződve arról, hogy a férje elfordulna, megundorodna és viszolyog­
na tőle. Bár az évek során Wayne bebizonyította, hogy szereti, és
mögötte áll, a szorongása még mindig meggátolta abban, hogy
feltárja neki fájdalmas titkát. Most viszont szüksége volt rá, hogy
a férje megtudja
Azzal segítettem Connie félelmeit oldani, hogy megkértem,
szerepjátékkal próbálja cl a csoport előtt, hogy elmondja Vl'ayne-
nek, mielőtt a valóságban sor kerül rá. Több jelenetet is elját­
szottunk, amelyekben én vagy egy mlsik csoporttag játszotta
Wayne-t, aki különféle reakciókat adott, a teljes elfogadástól egé­
szen a teljes elutasításig.
Az egyik különösen drámai jelenetben Connie maga alakítot­
ta Wayne-t, és így megtapasztalhatta a férje érzéseit. Én játszot­
tam Connie-l. Miután megmondtam ,.Wayne'*-nck, hogy mit
művelt velem az apám. elmondtam, mire van szükségem tőle:

SUSAN (mint Connie): Most a szeretetedre és a támoga­

tásodra van szükségem. Szükségem van rá, hogy tudjam,
ettől nem változik meg semmi, nem utálsz, és nem tar­
tasz mocskosnak.
CONNIE (mint Wayne): Persze hogy nem utállak. Bár­
csak korábban szóltál volna, hogy ott lehessek, ha kell
Attól, hogy ezt tudom, még értékesebb vagy a számomra
Mindig is tudtam, hogy valamilyen fájdalmat hordozol
magadban, amitói folyton gyanakszol és haragszol, és
most már tudom, mi az. Most már mindent értek. Bár­
csak tehetnék valamit, hogy elműljon a fájdalmad, és
bárcsak bíztál volna bennem annyira, hogy korábban be
széltél volna róla...

Ezen a ponton Connie abbahagyta a szerepjátékot:

302
 CONNIE: Valóban éreztem a szereldei, amikor ő voltam.
Minden rendben lesz. Tudom, hogy így lesz. És ha még­
sem | elmosolyodott |, akkor kiülöm

A szerepjáték segítségével felbátoríthatja magát, hogy megtör­

te a hallgatást. Amikor Connie ténylegesen beszéli Wayne-nek a
gyerekkoráról, azl tapasztalta, hogy a csoportban végzett próbák
hatására jelentősen csökkent a szorongása. Wayne valóban olyan
megértő volt, ahogy azt Connie a szerepjátékban érezte, és azzal,
hogy a terápia fennmaradó időszakában Connie mögött állt, óri­
ási segítséget nyújtott neki.

Gyakorlatok az önben élő gyermek meggyógyítására

A levélírás és a szerepjáték mellett még számos, rendkívül

hatásos csoportgyakorlat létezik, amely a gyógyulást szolgálja. Az
alábbi kettő a leghatékonyabbak közé tartozik

A történelem átírása - a nemet mondás gyakorlása

Ha ön olyan, mint az incestusáldozatok nagy többsége, akkor

nem tudja, hogyan mondjon nemet. Azt hiheti, hogy tehetetlen,
hogy mindent meg kell tennie, amit mások kérnek öntől. Ezek
a hiedelmek abból az élményéből erednek, hogy hatalmas erejű
szülei kényszeriiették, megfélemlítették, és megalázták.
Hogy a koni|K'tenciaérzése újraéledjen, csukja be a szemét, és
idézze fel az első alkalmat, amikor molesztálták ám ezúttal vál­
toztassa meg a történteket. Képzelje maga elé a szobát, ahol mind­
ez végbement. Képzelje maga elé az agresszorát. Emelje föl a ke­
zét, és lökje cl magától az agresszort, miközben ezeket mondja:
„Ne! Nem teheted! Nem engedem! Menj innen! Meg foglak mon­
dani! Sikítok!" Képzelje el, hogy az agresszor engedelmeskedik

303
önnek. Nézze végig, aliogy megfordul, és kimegy a szobából, s köz­
ben egyre kisebb és kisebb lesz, ahogy az ajtó felé megy.
Bár meglehetős fájdalmat érezhet amiatt, hogy annak idején
erre nem volt képes, a történelem ilyen módon történő átírása
izgalmas és önbizalmat adó feladat. Din így beszélt erről:

Istenem, mit nem adtam volna azért, hogy ezt annak ide­
jén meglehessem. De még azzal is, hogy most csinálom,
olyan erők szabadulnak fel bennem, amelyekről nem is
hittem, hogy léteznek. Akkor egyikünk sem tudta megvé­
deni magát, de most holtbiztos, hogy megtanuljuk!

Gyermeki és felnőtt énünk választása

Az egyik legfájóbb csoportfeladat az, amelyben a tagok önma­

gukat játsszák abban a korban, amelyben a molesztálások kez­
dődtek.
Lényeges, hogy ebben a gyakorlatban előjöjjenek a gyerekko­
ri érzések. Ennek elősegítésére a legjobb, ha a |gyerekek| a pad­
lón ülnek, a felnőttek pedig széken vagy kanapén. Ne feledje,
hogy a kisgyerekek nem úgy beszélnek, mint a felnőttek - sajá­
tos nyelvet használnak, és a világol Is a maguk módján látják. Ha
kialakult a molesztált gyerekek csoportja, meséljen a csoportve­
zetőnek azokról a „fura dolgokról", amik otthon zajlanak. A töb­
bi „gyerek" kérdéseket tehet fel, és vigasztalhatja is önt. Az aláb­
bi párbeszédrészlet egy nemrég tartolt csoportfoglalkozáson
hangzott el, amelyen Connie fontos áttörést ért el:

Sl'SAN: Szia, kicsim, hány éves vagy?

A KIS CONNIE (gyerckhangon): Hét.
SUSAN: Azt hallottam, hogy az apukád valami nagyon
csúnya dolgot csinál veled. Mesélj cl róla mindent, és ak­
kor tudok segíteni neked.

304
 A KIS CONNIE: Hál... nehéz elmesélni. Nagyon szégyel­
lem magam, de az apukám... bejön a szobába, és... le­
húzza a bugyimat, és simogat és nyalogat... tudod, ott
lent, a puncimnál. Es akkor az ő fütyijél nekidörzsöli a
lábamnak, és nagyokat liheg, és akkor ilyen ragacsos fe­
hér dolog jön ki, és aztán mondja, hogy fogjak egy törül­
közőt, és töröljem le, és azt mondja, hogy ha szólok va­
lakinek, meg fog verni.
SUSAN: Milyen érzés, amikor apukád ilyeneket csinál
veled?
A KIS CONNIE: Nagyon félek, és fáj a hasam. Biztos azért
csinálja apu, mert rossz kislány vagyok. Néha meg akarok
halni, mert akkor megtudná, milyen rossz nekem, és ha
meghalnék, akkor biztos nem csinálná többet velem.

Ezen a ponton Connic „kemény fickós" elhárító mechaniz­

musai összeomlottak. A többi csoporttag körülvette és ringatta,
amíg perceken keresztül sírt.
A zokogás közepette Connic elmondta nekünk, hogy megré­
míti, mennyire védtelennek érzi magát ettől. Biztosítottam, hogy
gyöngéd, kiszolgáltatott oldalának a felszabadítása nem a gyen­
geség, hanem az erő nagyszerű forrása lesz. A benne élő rémült,
fájó kisgyereknek nem kell elrejtőznie többé.
Miután a gyermeki énje lehetőséget kapott, hogy kifejezze
magát, valamint megvigasztalták és elismerték ól, tudatos dön­
tést kell hoznia, hogy visszatér felnőtt énjéhez. Álljon fel, és ta­
pasztalja meg a testméretét. A felnőtt énhez történő visszatérés
képessége óriási erő forrása, amelyből bármikor meríthet, ami­
kor tehetetlen gyereknek érzi magát.
Ez csak néhány a számos csoportgyakorlatból, amelyet a te­
rapeuta alkalmazhat. A levélírással és a szerepjátékkal összeköt­
ve a csoportgyakorlatok fontos állomást jelentenek az áldozat
szerepéből való kilépés felé.

305
Konfrontáció a szülőkkel

Ahogy ezeket a sorokat írom, szomorúan kell önt figyelmez­

tetnem, hogy azok az emberek, akiknek az lett volna a dolguk,
hogy dédelgessék, szeressék és megvédjék, nagy valószínűséggel
érzelmileg önre támadnak majd, amikor veszi a bátorságot, hogy
kimondja az igazságot. Minden, amit a konfrontációról mond­
tam, kétszeresen érvényes, amikor incestiisagresszorral konf­
rontálódik:

Erős támogató rendszerrel kell rendelkeznie,

l'jra meg újra tartson próbákat!
Előzetesen meg kell hogy változtassa a hiedelmeit a fele­
lősség kérdéséről.
Késznek kell lennie, hogy jelentősen megváltoztassa vagy
akár fel is áldozza a kapcsolatát a szüleivel.

Ha a szülei még együtt vannak, konfrontálódhat velük egy­

szerre vagy külön-külön. Azonban az incesttisescteknél az a
tapasztalatom, hogy a konfrontáció kevésbé viharos, ha külön-
külön történik a szülőkkel. Együttes konfrontáció esetén az
incestusáldozatok szülei gyakran összetartanak hogy megvédjék
a házasságukat a szerintük totális támadástól. Ebben az. esetben
ketten lesznek egy ellen, ezért kiváltképp fontos, hogy legyen ön­
nel egv támogató személy.
legeli magái. Az agresszorok gyakran megpróbálják úgy manipu­
lálni a/ áldozataikat, hogy sajnáltassák magukat.
Bár a konfrontáció lépesei ugyanazok mint mis mérgező
szülők esetében, van néhány nagyon sajátos dolog, amit bele
kell foglalnia az elvárásaiba. Az agresszorral való jövőbeni kap­
csolatáról csak az. ad pontos jelzést, hogy miként reagál az ön
igényeire
Amit az agresszortól elvár:

1. Teljes elismerése annak, ami történi. Ha az agresszor

azl állítja, nem emlékszik, kérje meg, még ha nem
emlékszik is, ismerje el, hogy igaznak kell lennie, mi­
vel ön emlékszik
2. Bocsánatkérés.
3. A felelősség teljes elfogadása és minden felelősség egy­
értelmű levétele önről.
4. Készség a jóvátételre. Például menjen terápiára, fizes­
se az ön terápiáját, kérjen bocsánatot mis, az ön éle­
tében szereplő emberektől, akiknek fájdalmat oko­
zott, és álljon rendelkezésre, hogy beszélgessenek,
amikor önnek arra van szüksége.

Hadd figyelmeztessem a következőkre: a bocsánatkérések

nagyon csábítóak lehetnek, és azt a hamis reményi kelthetik,
hogy a kapcsolatukban lényeges változások következnek majd
be. Ha azonban a bocsánatkérést nem követi az agresszor visel­
kedésének megváltozása, akkor minden marad a regiben. Az ag-
resszornak hajlandónak kell lennie arra, hogy tegyen valamit a
problémával kapcsolatban. Máskülönben a bocsánatkérés üres
beszéd marad, ami csak további fájdalmaknak és csalódásnak
teszi ki ónt.
Nyilvánvaló, hogy nagyon kevés áldozat kap pozitív választ
mindegyik vagy akár csak néhány igényére, de az ön személyes
fejlődése szempontjából lényeges, hogy előálljon velük Szüksé-

307
gcs, hogy meghatározza bármilyen jövőbeni kapcsolat feltételeit
Világosan demonstrálnia kell, hogy nem hajlandó tovább együtt
élni a hazugságokkal, a féligazságokkal, a titkolózással és a laga
dóssal. Ami a legfontosabb, hogy tegye egyértelművé: többé nem
ha|landó magára venni a felelősséget az ön ellen elkövetett erő­
szakért - többé nem hajlandó áldozat lenni.

mEUg volt a megjálszásbót"

Tracy úgy döntött, hogy külön-külön konfrontálódik az apja

val és az anyjával. Elmondta az apjának, hogy terápiára jár. de
azt nem, hogy pontosan miért. Azt mondta neki, hogy sokat se­
gítene neki, ha az apja eljönne vele egy közös foglalkozásra. Az
apja beleegyezett, de többször is lemondta a találkozót, mire vé­
gül eljött.
Tracy apja. Karold vékony alkatú, kopaszodó, ötvenes évei vé­
gén járó férfi volt. Kifogástalanul ápolt külsejével tetőtől talpig
annak az. üzletembernek látszott, aki volt. Amikor megkérdez­
tem, tudja-e, miért akarta Tracy, hogy eljöjjön hozzám, a/l
mondta, „van róla fogalma". Azzal kezdtem, hogy megkértem
Tracyt, mondja el az. apjának, miféle terápiára jár.

Inceslusáldozatok csoportjába járok. apa. Olyan embe

rek közé, akiknek az apjuk és néha az anyjuk a/.I tetle ve-
lük, amit te is velem.

Ilarold láthatóan elvörösödött, és elfordította a tekintetei

Hozzákezdett, hogy mondjon valamit, de Tracy megállította,
megkérte, hallgassa ót végig. Aztán elmondta, mit letl vele az ap­
ja, és hogy ettől mennyire betegnek, rémültnek, zavarodottnak
és mocskosnak érezte magát. Végül elmondta neki. hogy milyen
hatással volt az éleiére az incestus:

308
 Mindig úgy éreztem, nem helyes, ha mis férfihoz vonzó­
dom. Mindig az volt az érzésem, hogy elárullak vagy
megcsallak. így éreztem, a tulajdonod vagyok, mintha
rajtad kívül nem léte/ne számomra élet Elhittem neked,
amikor szajhának neveztél, elvégre ott volt bennem ez a
mocskos titok. Azt hittem, az én hihám Szinte egész éle-
lemben depressziós voltam, de megtanultam úgy tenni,
mintha minden rendben volna. Nos, nincs minden
rendben, apa, és itt az ideje, hogy abbahagyjuk a színész­
kedett. A házasságom majdnem tönkrement, mert gyű­
löltem a szexet, gyűlöltem a testem, és gyűlöltem maga­
mat! Hála istennek, ez most már megváltozik. De amíg
én hordoztam ezt a terhet, addig le mindent szépen
megúsztál. Elárultál, kihasználtál, a legrosszabbat letted
velem, amit egy apa a kislányával tehet.

Ezután Tracy elmondta az apiának, mit var liile bocsánatké­

rést és a teljes felelősség elismerését. Ezenkívül lehetőséget adott
neki. hogy elmondja az anyjának, mielőtt ő maga mondja el.
Tracy apja meg volt rökönyödve. Azzal vádolta Tracyt, hogy
zsarolja őt. Nem próbálta letagadni az incestust, de igyekezet!
eljelentékteleníleni, mondván, hogy sosem „okozol! fizikai fáj­
dalmat" Tracynck. Jóllehet bocsánatot kért, elsősorban az ag­
gasztotta, hogy milyen hatással lesz a házasságára és a karrierjé­
re, ha mindez „nyilvánosságra kerül". Tagadta, hogy szüksége
lett volna terápiára, hiszen „hasznos és produktív" éleiét éli.
A következő héten Tracy „nyomást gyakorolt" az apjára, hogy
beszéljen az anyjával. Ezután a csoportban elmesélte ennek
utóhatását:

Az anyám teljesen összetört, de amint felocsúdott, rögtön

megkért, hogy bocsissak meg az apámnak és ne szóljak
senki másnak a családban. .Amikor megmondtam neki,
hogy ebbe nem egyezem bele, megkérdezte miért van rá
 szükség, hogy én ekkora fájdalmat okozok nekik. Hát
nem aranyos? Hirtelen én lettem a rossz ebben az
egészben.

A csoportban mindenki izgatottan várta, hogy megtudja,

hogy érzi magát Tracy egy ilyen óriási lépés után. Sosem felej­
tem el a válaszát:

Úgy érzem, mintha egy harminctonnás súlyt vettek volna

le a vállamról. Arra jöttem rá, hogy jogom van megmon­
dani az igazai, és nem vagyok felelős azért, ha mások
nem tudnak vele mit kezdeni.

Mindannyian örömmel láttuk, ahogy Tracy visszanyerte önbi­

zalmát, és hogy mekkora utat telt meg afelé, hogy kiszabadítsa
magát az áldozat szerepéből. Végül Tracy úgy döntött, fenntartja
a kapcsolatot a szüleivel, de csak korlátozottan fog velük érint-
kezni.

Amikor kőfalba ütközik

Tracynek szinte alig volt szüksége segítségemre a konfrontáció

során. Viszont Liznek - akinek a mostohaapja, a nagy hatalmú
gyülekezetvezető nemcsak kihasználta őt szexuálisan, hanem kis
híján meg is fojtotta, amikor Liz összeszedte a bátorságát, hogv
megállítsa a férfit - jócskán szüksége volt rá, különösen mert az
anyja és a mostohaapja ragaszkodtak hozzá, hogy együtt jöjjenek
.Amikor Liz elhívta őket az egyik terápiás foglalkozásra, azt mond
ták neki, „mindent megtesznek hogy segítsenek neki a lelki
problémáiban".
Liz tizenhárom éves korában szólt az anyjának a mostoha
apja zaklatásairól, kétségbeesetten igyekezve, hogy megszaba-

310
dúljon (ölük. Az anyja nem hiti neki, Liz pedig löbhel nem hoz­
ta elő a dolgot.
Liz mostohaapja, Búrt udvarias, pirospozsgás arcú férfi volt,
hatvanas évei elején járt. Nagyon kifejező volt, hogy fekete lelki­
pásztori tubában és fehér gallérban jött el a foglalkozásra. Liz
anyja, Rhoda magas, sovány, szigorú arcú nő volt, fekete haja
erősen őszült. Mindketten tele voltak jogos felháborodással attól
a pillanattól, hogy beléptek az ajtón.
Liz mindent úgy csinált és mondott, ahogy gyakorolta, de min­
den alkalommal, amikor a molcsztálásokról próbált beszélni, a
haragos tagadás és vádaskodások kőfalába ütközött. A szülei sze­
rint megháborodott, az egészet csak kitalálta, ezenkívül gonosz,
bosszúszomjas lány, aki ki akarta Burttel egyenlíteni a számlát,
amiért az „szigorúan fegyelmezte". Liz kitartott az állításai mellett,
de semmire nem jutott. Tehetetlenül nézett rám. Közbeléptem:

Önök mindkelten elégszer elárulták már ől - nem enge­

dem meg, hogy még egyszer megtegyék. Sajnálom, hogy
egyikükben sincs annyi bátorság, hogy beismerje az igaz­
ságot. Búrt, ön tudja, hogy minden, amit Liz állít. igaz.
Senki nem talál ki ilyen megalázó és fájdalmas dolgokat
És senki nem találja ki a sok éven át tartó depressziót és
szégyent. Az ön bűncselekménye már elévült, de azt aka-
rom. hogy' tudja, mivel bizalmi és halalmi állást tölt be,
és gyerekek vannak önre bízva, Lizzel értesítettük a Gyer­
mekvédelmi Szolgálatol. Ha még egyszer bántalmaz egy
gyerekel, a bejelentés súlyosbítani fogja a helyzetét. Nem
értem, hogyan prédikálhat másoknak, amikor az élete
hazugságra épül. Ön szélhámos és pedofil, tiszteletes úr!
Ezt ön is tudja, és Isten is tudja.

Búrt arca kővé vált. Egy szót sem szólt, de a dühe nyilvánva­
ló volt. l'tolsó kísérletképpen Liz anyjához fordultam, hogy
szembesítsem az igazsággal, de a szavaim süket fülekre találtak.

311
Búrt és Kliuda elhárító mechanizmusai áthatolhatatlanok vol­
tak, én pedig nem láttam okát, hogy Liz fájdalmait meghosszab-
biisam. Minden információval rendelkezett, amire szüksége
volt, úgyhogy arra kértem Burtöt és Rhodát, távozzanak.
Liz tudta, hogy választania kellett a szülei és az érzelmi egész­
sége között. Mindkettőt nem kaphatta meg. Nem sokáig várt a
döntéssel:

Ki kell őket iktatnom az életemből. Teljesen megőrültek

Csak úgy tudnék velük kapcsolatban maradni, ha én is
megőrülnék Most, hogy sokkal erősebb vagyok olyan,
mintha nem is ezen a bolygón születtek volna. Te jó Is­
ten, ez az asszony állítólag az anyám volt.

Elsírta magát. Percekig zokogott a karomban. Végül így szólt

.Azt hiszem, azt fáj a legjobban belátnom, hogy egyszerű­

en nem törődnek velem, és soha nem is törődtek Ha a
szeretet bármilyen normális definícióját veszem, nem
szerelnek.

Ezzel az utolsó mondatával Liz hajlandóságot mutatott rá.

hogy szembenézzen a szörnyű igazsággal, amellyel sok. a gyerek
korában erőszakot elszenvedett felnőttnek kell szembesülnie
mindent összevetve, a szülei egyszerűen képtelenek a szeretetre
Az ő kudarcuknak és jellemhibáiknak volt köszönhető a valóság,
nem Liznek

Konfrontáció a csendestárssai

Connic szülei az ország másik felén laktak ezért úgy döntölt.

egy-egy levelet ír nekik .Abban a gyakorlatban, amelyben kisgve
rek volt, emlékezeti, hogy amikor az apja először molesztálta.

312
szólt róla az anyjának. Connie számára különösen fontos volt,
hogy megtudja, az anyja miért nem tett semmit, hogy megvédje.
Connie tűkön ült az izgalomtól azután, hogy feladta a levelekel.
Három hét elteltével csalódva vette tudomásul, hogy az apja nem
válaszolt neki.
„De válaszolt - mondtam neki. - Az a válasza, hogy nem haj­
landó foglalkozni a dologgal."
Az anyjától azonban kapott levelet. Egy részéi felolvasta a cso­
port előtt:

Bármit mondok, mindig kevés lesz a sérüléshez képest,

amit elszenvedtél. Annak idején azt hitlem, mindent
megteszek, hogy megvédjelek. Beszéltem vele róla, de
bocsánatot kért, és megesküdött, hogy nem fordul elő
még egyszer. Nagyon őszintének tűnt. Könyörgött, hogy
adjak neki még egy lehetőségei, és azt mondta, hogy sze­
ret. Soha senki nem fogja megérteni a félelmemet és a
bizonytalanságomat. Nem tudtam, mitévő legyek, azt hit­
tem, megszűnt a probléma. Most viszont undorodva lá­
tom be, hogy milyen könnyen becsapott. Annyira szeret­
tem volna egy boldog családot, hogy inkább a nagy ha­
zugságot választoltam. Annyira akartam, hogy béke le­
gyen az életünkben. Minden kavarog a fejemben, és
most nem tudok erről többel mondani. Lehet, hogy mint
máskor, most sem tudtam segíteni neked, Connie, de
kérlek, fogadd el tőlem, hogy szerellek, és a legjobbat
akarom neked.

Szeretettel
Anya

A levél némi reményi kelteti Connic-ban, hogy dk kelten egy

őszintébb kapcsolatot kezdhetnek. Javaslatomra Connie meg­
szervezett egy konferenciabeszélgetési az anyja, az ő és az én
részvételemmel. A beszélgetés során Connie anyja, Margaret új-

313
ra elmondta, mennyire fáj neki. ami történt, és újra elismerte a
gyengeségét és a bűnrészességét. Magam is reménykedni kezd­
tem, hogy ez a két nő talán képes valami értékeset felépíteni egy­
más között... addig a pillanatig, amíg Connic azt az egy, döntő
fontosságú dolgot nem kérte, amire igazán szüksége volt.

CONNIE: Nem várom tőled, hogy ennyi év után elhagyd

az apámat, de van egy dolog, ami nagyon fontos a szá­
momra. Szeretném, ha odamennél hozzá, és megmon­
danád neki, milyen szörnyű, amit művelt velem. Semmit
nem várok tőle - beteg, abnormális ember, ebbe bele
kell törődnöm. De azt akarom, hogy hallja ezt tőled.

Margaret egy hosszú pillanatig hallgatott.

MARGAKET: Nem tehetem, ezt cgyszeriícn nem tehetem.

Kérlek, ezt az egyet ne kérd tőlem.
r.ONNIE: Szóval őt véded meg velem szemben, ahogy
mindig is tetted. Amikor megkaptam a leveledet, azt hit­
tem, hogy végre talán lesz anyám. .Azt hittem, hogy most
az egyszer mellettem állsz majd. Az, hogy sajnálod, nem
elég, anya. Valamit lenned kell énem. Meg kell mulat
nod, hogy szerelsz, ne csak mondd.

Connic kesémen csalódott, amikor az anyja megtagadta a/

egyetlen dolgot, amit kén tőle. De rádöbbent, hogy az anyja mar
régen meghozta ezt a döntési Irreális lett volna hogy éppen
most számítson bármilyen változásra is az életükben.
Connic úgy döntött, hogy saját lelki egészsége érdekében mi­
nimális kapcsolatot tan fenn az anyjával telefonon és levélben,
és elfogadja a korlátait. Úgy határozott, hogy az apjával minden
kapcsolatot megszakít.

314
..Innen folytatjuk"

Dan anyja, l-vclyn, egy nyugdíjas iskolaigazgató, egészen mis­

képp reagált, amikor Dan megtörte a hallgatást. Dan s/iilei már
tíz éve elváltak, amikor Dan elég erősnek érezte magát, hogy vég­
re beszéljen az anyjának azokról az évekról, amikor az apja
szexuálisan zaklatta
Evelyn sírva hallgatta, mi történt a fiával, és odament hozzá,
hogy megölelje.

Istenem, drágám, annyira sajnálom. Miért nem szóltál

róla? Tehettem volna valamit. Sejtelmem sem volt az
egészről. Tudtam, hogy valami szörnyen nagy baj van ve­
le. A szexuális kapcsolatunk borzasztó volt, és tudtam,
hogy folyton maszturbál a fürdőszobában, de azt álmom­
ban sem képzeltem, hogy veled csinál valamit. Ó, kicsim,
annyira, de annyira sajnálom!

Dan attól félt. hogy túl nagy terhet rak az anyja vállára Alábe­
csülte az anyja empátiás készségét Ám az anyja megnyugtatta,
hogy inkább megosztja a férjével a szörnyű igazságot, semmint
hogy hazugságban éljen:

Ugy érzem magam, mintha egy vonat ment volna ál raj­

tam, de nagyon örülök, hogy elmondtad. Sok minden
megvilágosodott ezzel. Sok minden a helyére került...
például, hogy miért ittál, miért voltál depressziós és egy
csomó minden a házasságommal kapcsolatban. Tudod,
éveken keresztül magamat hibáztattam, mert szinte egy­
általán nem közeledett hozzám. És magamat hibáztat­
tam a dühkitörései miatt. Most már tudom, hogy beteg
volt, nagyim beteg, és se te. se én nem vagyunk hibásak
Innen folytatjuk tovább.

315
 Dan nemcsak saját magát ajándékozta meg azzal, hogy ki­
mondta az igazságot, hanem az anyját is. Azzal, hogy beszélt ne­
ki az incestusról, segített neki megválaszolni sok fájdalmas és
zavarba ejtő kérdést a házasságával kapcsolatban. Dm anyja úgy
reagált, amilyen reagálásra minden incestusáldozat vágyik az
anyja részéről: együttérzéssel, az agresszor iránti haraggal és
őszinte támogatással.
•Ahogy Dan és az anyja egymást átkarolva elhagylak a rende­
lőmet, csak arra tudtam gondolni, milyen csodálatos lenne, ha
minden anya így reagálna.

A terápia befejezése

A terápiás folyamat során elérkezik az idő, amikorra már

megírt és újraírt minden levelet, átesett a szerepjátékon, a gya­
korlatokon és a konfrontációkon, és meghozta a döntését arról,
hogy a jövőben milyen kapcsolatot tart fenn a szüleivel. Erejének
és jó közérzetének egyre több bizonyítékát fogja látni. A hiedel­
meiben, az érzéseiben és a viselkedésében bekövetkezett válto­
zások beépülnek a személyiségébe. Röviden: készen áll majd ar­
ra, hogy „magasabb osztályba lépjen".
Szomorú, de izgalmas időszak lesz ez az ön, a csoporttársai
és a terapetitája számára. Búcsúi kell vennie az egyetlen jó csa­
ládiul, amelyet valaha is ismert, bár a csoporttagjaim közül so­
kan szoros barátságban maradlak később is. Ezek a barátságok,
amelyek a csoportban közösen átélt óriási erejű érzelmi élmé­
nyek alapján szövődnek, általában rendkívül erősek és biztosít­
ják az állandó szeretetet és támogatást, ami csillapítja a veszte­
ség érzéséi, amikor ön befejezi a terápiát.
A befejezés időzítése az ön szükségletein múlik A legtöbb
incestusáldozat, aki a foglalkozásaimon részt vesz, egy-másfél é\
alatt megy végig a terápiás cikluson. Ha a szülei - szokatlan mó­
don - támogatják önt, ahogy Dan anyja is lelte, ez az idő lerövi-

316
dűlhet. Ha úgy dönt, hogy Connic-hoz hasonlóan megszakítja
velük a kapcsolatot, szüksége lehet rá, hogy valamivel
maradjon a csoportban, elkerülendő, hogy egyik veszteséget (a
csoport olthagyását) egy misikkai (a szülei elvesztésével) tetéz­
ze. Mindig elámulok a változásokon, amelyek ebben a rövid idő­
szakban végbemennek, különösen ha belegondolunk, milyen
fokú volt az eredeti sérülés.

Egy új ember

A csoportban végzett páciensek időről időre felkeresnek hogy

elmondják, miként alakul az életük. Különösen nagy örömet
szerzett és megindított egy levél, amelyet nemrég kaptam egy pá­
ciensemtől, egy Patty nevű fiatal nőtől, aki az elsők között fejez­
te be a terápiát.
Patty az egyik első incestuscsoportomban vett részt. Akkor
tizenhat éves volt. Pattyre már röviden utaltam a 7. fejezetben.
Ő volt az a kislány, akit az apja azzal fenyegetett, hogy örökbe
adja. ha nem engedelmeskedik neki. Hosszú évekig nem hallot­
tam róla, de emlékeztem rá, hogy nem tudott konfrontálódni az
apjával, mert eltűnt évekkel azelőtt, hogy Patty elkezdte a terá­
piát A következőket írta:

Drága Susan!

Szeretném újra megköszönni, hogy segített új emberré

válni. Köszönöm Önnek és a csoportnak is. Valóban jól
vagyok.
A férjem nagyszerű ember, három gyerekünk van, és
megtanultam újra bízni. Szerintem jobb anya vagyok at­
tól, amin keresztülmentem. A gyerekeim tudják, hogy
hol nem nyúlhat hozzájuk senki, és tudják, ha ez valaha

317
t'lóTordulna, elmondhatják nekem, én pedig mellellük
állok majd.
Végül mégis konfrontálódtam a/ apámmal. Nem kis
munkámba kerüli, de megtaláltam, és elmondtam neki,
hogy mit érzek vele kapcsolatban. Csak annyit válaszolt:
„Beteg ember vagyok." Sosem kért bocsánatot. De igaza
volt, ez nem számít. Arra volt szükségein, hogy oda le­
gyem a felelősségei, ahová tartozik, és ettől jobban érez­
tem magam. Köszönöm, hogy szeretett engem. Önnek
köszönhetem az életem.
Örök szeretettel
Pattv

Patty esete nem szokatlan. Bár az incestusáldozat szem­

szögéből az. élet kilátástalannak tűnhet, a terápia tényle­
gesen beválik. Nem számít, mennyire érzi kilátástalan­
nak a helyzetet, várja önt egy jobb élet. Egy élet. amely­
ben megtalálja az önbecsülését, és megszabadul a hűn-
tudaitól, a félelemtől és a szégyentől. Mindenki, akivel
ebben a fejezetben megismerkedett, túljutott a kétség­
beesésen, és helyreállította az egészségét. Ön is képes rá.
 is

A CIKLUS MEGTÖRÉSE

Nem sokkal azután, hogy megjelent a Nőgyűlölő férfiak és a

nők. akik szerelik őket című könyvem, levelet kaptam egy Janet
nevű nőtől, aki éppen akkor fejezte be a könyv olvasását:

Minden oldalon a férjemre és magamra ismertem, és rá­

döbbentem, hogy nemcsak a férjem erőszakos, hanem
hogy én is áldozat szerepét játszó nők és erőszakos férfi­
ak generációitól származom. A könyve bátorságot adott
és meggyőzött, hogy nekem kell véget vetnem ennek.
Nem tudom, hogy a férjem meg akar-e változni, és azt
sem tudom, vele maradok-e. Azt viszont biztosan tudom,
hogy mostantól a gyerekeimnek olyan anyja lesz, aki
nem tűr el többé semmiféle erőszakot, és azt sem hagy­
ja, hogy valaki szavakkal bántsa őket. A fiaim nem abban
a hitben fognak felnőni, hogy rendjén van, ha a nőket
bántalmazzák, a lányomat pedig nem programozom ál­
dozatnak.

Bár a szereposztás változhat, a mérgező viselkedés ismétlődő

ciklusa generációkon keresztül fennmaradhat. A családi dráma
generációról generációra másnak és másnak tűnhet, azonban fi­
gyelemre méltó, hogy minden toxikus viselkedés hasonló követ­
kezményekkel jár: fájdalommal és szenvedéssel.
Janet bátran szembeszállt a családjára jellemző erőszak és
passzivitás régóta rögzült sémáival. Azzal, hogy megváltoztatta a
viselkedését, és gátat vetett a férje érzelmi erőszakosságának,
óriási lépési teli annak biztosítására, hogy a gyerekei kiszabadul­
janak a családi örökség halalmából. Megtörte a ciklust.
A „ciklus megtörése'' kifejezés eredetileg a gyermek verésével
kapcsolatban jött létre. Annak megelőzését jelenti, hogy a verések­
kel sújtott gyerek felnőttkorában verje a saját gyerekeit. Én azon­
ban a kifejezést kiterjesztettem az erőszak minden formájára.
Számomra a ciklus megtörése az áldozatszerep elhagyását, il­
lene az erőszakos vagy alkalmatlan szülőt utánzó szülői viselke­
dés megszüntetését jelenti. Ön többé már nem játssza a tehetet­
len gyerek szerepét a partnerével, a gyerekeivel, a barátaival, a
kollégáival, a hivatalos személyekkel és a szüleivel szemben. És
segítségért fordul, ha azt tapasztalja, hogy szégyenszemre kudar­
cot vall a házastársával vagy a gyerekeivel. Bár a változtatásokat
önmagán kezdi el. tapasztalni fogja, hogy a hatásaik sokkil
messzebbre terjednek. A ciklus megtörésével megvédi a saját
gyerekeit a mérgező hiedelmektől, szabályoktól és élményektől,
amelyek annyira befolyásolták a gyerekkorát. Megváltoztathatja a
családi interakciókat a jövő generációi számára.

„Elérhető vagyok a gyerekeimnek"

A ciklus megtörésének az egyik leghatásosabb módja, ha vállal­

ja, hogy érzelmileg elérhetőbb lesz a gyerekei számára, mint •
szülei voltak az ön számára. Melanie felismerte, az, hogy a szü­
leitől nem kapott gondoskodást és szereletet, nem jelenti azt,
hogy ő nem adhatja meg a gyerekeinek Még ha küzdelmes volt
is számára, hogy védekezzen a régi szokások ellen, az elkötele­
zettsége szilárd volt:

Nagyon féllem a gyerekvállalástól. Nem tudtam, milyen

anya lesz belőlem. Nagyon nehéz volt. Sokszor kiabáltam
rájuk és a szobájukba zavartam óket, hogy békén hagy­
janak .Azt gondoltam: hogy lehel ennyi bajuk és követe-

320
 lésük? Dt amióta terápiára járok, megértettem, hogy az
anyám pont így bánt velem. .Amikor rossz a hangulatom,
erőt veszek magamon, hogy ne rekesszem ki őket. Na­
gyon mélyen magamba kell szállnom, de azért csinálom.
Nem vagyok tökéletes, de igyekszem, hogy jobb legyek.
A fenébe is, felelős vagyok értük!

Melanie konkrét lépéseket tett, hogy meggyógyítsa magát.

Miután konfrontálódott az anyjával, sokkal nyíltabban tudott ve­
le beszélni az érzéseiről és az élményeiről. Melanie megtudta,
hogy érzelmileg elérhetetlen és tehetetlen anyák több generáció­
jának az utódja. Izgalmas volt látni, amint személyes felelőssé­
get vállal azért, hogy ne ismételje meg saját gyerekkora sémáit.
A terápia mellett Melanie egy szülőket segítő csoportba is el­
járt. Elkötelezte magát, hogy jobb szülő lesz, de mivel példaké­
pei - a szülei - annyira elégtelenek voltak nem tudta, mit jelent
jó szülőnek lenni. Sosem látta, hogyan cselekszenek a jó szülők.
A csoport segített feloldani számos érthető félelmét, és abban is
segítségére volt, hogy úgy kezelje a mindennapos családi krízise­
ket, hogy nem húzódik vissza, és nem esik pánikba a gyerekei
szükségletei miatt.
Melanie ezenkívül új módokat is talált arra, hogy gondoskod­
jon önmagáról, és leküzdje belső ürességét. Új barátokat szerzett
mind a szülőket segítő csoportban, mind a táncházban, ahová az
én tanácsomra ment el. Jórészt sikerült leküzdenie a régi sémát
is, hogy zűrös férfiakhoz kötődjön, és önfeláldozó gondviselőjük­
ké váljon.

„Megesküdtem, hogy nem leszek olyan, mint az apám"

A könyvet Gordonnal kezdtük, azzal az orvossal, akit az apja

szíjjal vert gyerekkorában. Hat hónapi terápia után teljesen elfo­
gadta a tényt, hogy gyerekkorában erőszakot szenvedett el. Meg-

321
ina a leveleit, részi vett a szerepjátékban, és a szüleivel is konf-
rontálódott. Ahogy fokozatosan megszabadult a múlt fájdalmá­
tól, lassacskán megértette, hogyan állandósította az erőszak cik­
lusát a házasságában:

GORDON: Százszor is megesküdtem, hogy nem leszek

olyan, mint az apám, de amikor visszanézek, azt hiszem,
pont úgy bántam a feleségemmel, ahogy az apám velem
Ugyanabban az oktatásban részesültem, és ugyanazt az
eredményi kaptam.
SUSAN: A szerelet és az erőszak összekapcsolódott az ön
számára, amikor gyerek volt. .Az apja mindkettőt megtes­
tesítette, néha egyszerre is. Érthető, hogy összekeveri
őket.
GORDON: Komolyan azt hittem, más vagyok, mert fizi­
kailag nem bántoltam a feleségem. De bántottam őt sza­
vakkal, és büntettem a szeszélyeimmel. Eljöttem otthon
ról, de magammal hoztam az apámat.

Gordon egész életében tagadta, hogy az apja erőszakos volt

vele. A házasságában mindvégig lagadta, hogy ó maga is erősza­
kos volt. De valójában Gordon pusztán helyettesítene az erőszak
egyik formáját egy másikkal. Az apja testi erőszakkal és fájda­
lommal irányította őt. Gordon verbális erőszakkal és érzelmi fái­
dalommal irányította a feleségét. Racionalizált, erőszakoskodott
és zsarnokoskodott - csakúgy, mit az apja.
Amíg Gordon tagadta, hogy bizonyos fokig az. apja erőszakos
viselkedéséi ismétli, nem volt tudatában, hogy van választási le­
hetősége. Ha ön nem ismeri fel a ciklust, nem is tud úgy dönte­
ni, hogy megtöri. Gordont az kényszerítette az igazsággal való
szembenézésre, hogy a felesége elhagyta.
Gordon szerencsés volt, mivel kemény munkája megtérüli
A felesége, látva a változást, beleegyezett, hogy próbaképpen ki
békül vele. Gordon nem félemlíti meg és nem alázza meg lob

322
bé. A haragját ott kezdi, ahol keletkezett, és nem a feleségére zú­
dítja. Képes nyíltan beszélni a feleségével a félelmeiről és fájdal­
mas gyerekkoráról.

„A gyerekeimnek nem kell egy alkoholista mellett

felnőniük"

Glcnn - aki elkövette azt a hibát, hogy alkoholista apját be­

vette a vállalkozásába - megesküdött, hogy soha többé nem lesz
dolga alkoholistával. Ennek ellenére azt tapasztalta, hogy az al­
koholizmus ciklusa folytatódik a családjában. Alkoholistát vett
feleségül, és fennállt a veszély, hogy tinédzserkort! gyerekei ma­
guk is alkoholisták vagy kábítószer-élvezők lesznek

Azt hittem, a gyerekeimnek nem lesznek ilyen problé­

mái, mert én nem iszom. Viszont az anyjuk keményen
iszik, és nem hajlandó segítséghez folyamodni. Halálra
rémültem, amikor egyik este a munkából hazaérve meg­
láttam, hogy Denise és a két tizenéves fiunk megittak egy
rekesz sört. Mind a hárman részegek voltak. Megtudtam,
hogy nem ez volt az első alkalom. Istenem, nem iszom,
és mégsem tudom kizárni az alkoholt az életemből. En­
nek meg kell szűnnie!

Glenn nem volt többé az a félénk, ideges ember, akinek meg­

ismertem. Kész volt arra, hogy sokkal határozottabban konf­
rontálódjék a feleségével, Denise-szel, mini azclótl bármikor.
Tudta, hogy erőteljesen kell fellépnie, ha meg akarja törni az
alkoholizmus ciklusát, mielőtt az rabul ejti a gyerekeit. Végül is
kilátásba helyezte, hogy elhagyja az asszonyt - erre már előzete­
sen felkészült -, ha nem hajlandó segítséget kérni. Ennek hálá­
sára Denise jelentkezeti a Névtelen .Alkoholistáknál, a két fia pe­
dig a Fiatalkorú Alkoholisták egyik segítő programjára.

323
Ha ön alkoholista szülő felnőtt pereké, nagy a kockázata, hogy
a családjában állandósítja az alkoholizmus ciklusát, Meg ha.
Glennhez hasonlóan, ön nem alkoholista, akkor is jó eséllyel
vonzódhat olyan partnerhez, aki viszont az. Amikor ez bekövet­
kezik, a gyerekei ugyanazzal az alkoholista/megmentő szerep-
modellel nőnek fel, mint amellyel ön is. Hacsak nem töri meg a
ciklust, nagy valószínűséggel ók is vagy alkoholisták vagy meg­
mentük lesznek.

...Vem akarok fájdalmat okozni a gyerekemnek"

A 6. fejezetben mutattam be Hollyt, aki bírósági ítélet révén

kerüli hozzám, miután feljelentették, mert testileg bántalmazta
a kisfiát. Tudtam, hogy a ciklus tényleges megtörése érdekében
Hollynak két szálon kell dolgoznia: a múlton és a jelenen. Az el­
ső foglalkozásokon szinte kizárólag azokra a technikákra össz­
pontosítottam, amelyek révén a nélkülözhetetlen impulzuskont-
rollt el tudta sajátítani. Vissza kellett nyernie az irányítást min­
dennapi élete fölött, ami azt jelentette, hogy uralkodnia kell a
haragján, mielőtt készen áll, hogy belekezdjen a gyerekkori fáj­
dalmak feldolgozásának hosszabb folyamatába
Ragaszkodtam hozzá, hogy hetente járjon cl a Névtelen Szü­
leik találkozóira, egy erőszakos szülők számára létrejött önsegítő
csoportba, ahol hathatós támogatást kaphat. A Névtelen Szülők­
nél llolly talált egy „szponzort", akit felhívhatott, ha fennállt a
veszély, hogy bántani fogja a fiát. A szponzor ilyenkor beavatko­
zott, a tanácsaival megnyugtatta Hollyt. sőt esetleg személyesen
is felkereste, hogy feloldja a helyzetet.
Miközben llolly a Névtelen Szülőknél azon dolgozott, hogy a
stressz esetén jelentkező erőszakosságán uralkodjon, a rende­
lőmben más, de párhuzamos utat követtünk. Azt kértem tőle.
hogy először tanulja meg azonosítani azokat a fizikai érzeteket,
amelyek megelőzik haragos és erőszakos kitöréseit. A haragnak

324
számos fiziológiai összetevője van. Kimagyaráztam Hollynak,
hogy a teste olyan, mint egy barométer, amely jelzi, mi zajlik
benne, ha odafigyel rá. Ahogy llolly kezdett ráhangolódni a testi
érzetekre, amelyeket jellemzően az erőszakosság előtt tapasztalt,
meglepődve fedezte fel. hogy hányat tudott azonosítani:

.Amikor mondta, nem hittem el. de igaz! Amikor dühös

leszek, énem, hogy a nyakam és a vállam erősen megfe­
szül. A gyomrom föl-le jár. Összeszorul az állkapcsom.
Gyorsan veszem a levegőt. A szívem hevesen kalapál.
A szemembe pedig forró könnyek tolulnak.

Ezek a testi tünetek voltak llolly viharjelzései. Elmondtam

neki. az ő felelőssége, hogy ezekre odafigyeljen, és elkerülje a vi­
hart .Azelőtt rákiabált a fiára, vagy megütötte őt, hogy a benne lé­
vő hatalmas feszültséget levezesse. Más utat kellett keresnie
ezek helyett az automatikus reakciók helyett, ha meg akarta tör­
ni az crőszakciklust.
.Azután, hogy llolly megtanulta felismerni fokozódó haragja
testi jeleit, ideje volt konkrét, átgondolt válaszokat keresni
ezekre az érzésekre. Sokat beszélgettünk az átgondolt válaszadás
és a reflexszerű reakciók közötti különbségről, ám llollyt olyan
régóta vezérelték az. indulatai, hogy nagyon nehezen találta ki az
új viselkedésformákat. Segítségül megkérdeztem, mit szeretett
volna, hogyan reagáljanak a szülei ahelyett, hogy rajta élik ki az
erőszakosságukat. Ezt felelte:

Azt kívántam, bárcsak elmennének addig otthonról,

amíg megnyugszanak. Sétálhatlak volna egyet a ház kö­
rül, vagy valami.

Azt javasoltam, ő is valami ilyesmit tehetne legközelebb, ami­

kor megharagszik. .Aztán megkérdeztem, még mit kívánt, mit te­
gyenek | szülei, ami rá is vonatkozhat:

325
 vaui.'Unniuk tízig... magamat ismervi', legyen inkább öt­
venig. Megmondhatom a fiamnak, hogy nem akarom bán­
tani, és átküldhelem a mlsik szobába. Vagy felhívhatom a
szponzoromat, és beszélgethetek vele, amíg megnyugszom.

Gratuláltam Hollynak, hogy ilyen remek viselkedési stratégi­

ákkal állt elő. Az elkövetkezendő hónapokban nagyon lelkes volt.
amiért változtatott azon, ahogy az érzéseit és impulzív viselkedé­
sét kezelte. Amikor látta, hogy képes uralkodni magán, és nem
volt arra kárhoztatva, hogy úgy viselkedjék, mint az anyja, ké­
szen állt, hogy belekezdjen a nehéz, feladatba: saját gyerekkori
traumáinak feldolgozásába.

„Nem hagyom egyedül a gyerekeimet az apámmal"

Janine - akit az apja molesztált, és a rákövetkező húsz évet

azzal töltötte, hogy megpróbálta visszaszerezni a szeretetét - az
önbizalom újszerű érzését nyerte a konfrontációból. Az egyik
csoporttársa megkérdezte, hogyan kezeli a szülei és nyolcéves
kislánya kapcsolatát. Janine elmondta a csoportnak, nagyon szi­
gort szabályokat alakított ki arra nézve, hogy a szülei miként le­
hetnek együtt az unokájukkal.

Megmondtam nekik hogy semmiképpen nem hagyom

velük Rachelt egyedül. Azt mondtam: „Tudod, apa, sem­
mi nem változott. Nem jártál semmilyen terápiára. Ugyan­
az az ember vagy, aki megerőszakolt. Miért bíznám rád a
lányomat?" Ezután megmondtam anyámnak nem hi­
szem, hogy képes garantálni Rachel biztonságát. Hiszen
otthon volt, amikor az apám engem molesztált.

Janine felismerte, amit sok incestusáldozat nem: azt, hogy a

ciklus megtörése egyben azt is jelenti, hogy más gyerekeket is

326
megvéd az elkövetőtől Az inccslus rejtelmes kényszer. Az ag­
resszor, aki a saját lányát molesztálta, gyakran az unokáival vagy
a számára elérhető más gyerekekkel folytatja. Janine nem tudta
kiszámítani, vajon az apja folytatja-e inccstuózus viselkedését,
ezért bölcsen úgy döntött, óvatos lesz.
Ezenkívül Janine több gyerekkönyvet is vett a lányának, ame­
lyek megtanítják a gyerekeknek, hogy mi a különbség az egész­
séges szeretet és a helytelen szexuális viselkedés között. Ebben a
témában videokazetták is kaphatók Ezeknek az anyagoknak
nem az a céljuk, hogy megijessze a gyerekeket, hanem hogy
nyugodt légkörben megtanítsa őket olyasmire, amivel kapcsolat­
ban a legtöbb szülő kényelmetlenül érzi magát, de amit minden
gyereknek tudnia kell.
Ragaszkodtam hozzá, hogy Janine tegyen még egy bátor lé­
pést a gyógyulás felé:

A családban mindenkinek szólok. Meggyőzött, hogy

nemcsak Rachelért vagyok felelős, hanem a többi gyere­
kért is a családban. Az apám mindegyikükhöz hozzáfér­
het. Nem mindenki lelkesedik a döntésemért, főleg a
szüleim nem. De egyszerűen tudomásul kell venniük
Éveken keresztül befogtam a számat, mert azt hittem,
ezzel megvédem a családot, de valójában az apámat véd­
tem. De azzal, hogy nem szóltam, a többi gyereket sodor­
tam veszélybe a családban.

Bár Janine felelősen és bátran cselekedett, nem mindenki fo­

gadta hálával az információt. .Az inccstussal terhelt családra jel­
lemző, hogy egyes rokonok megköszönik a figyelmeztetést, má­
sok egyáltalán nem hisznek önnek, míg megint mások feldü­
hödnek és hazugsággal vagy a szülei elárulisával vádolják
Ugyanúgy, mint a konfrontáció esetében, a többi családtag reak­
ciója nagymértékben meghatározza a velük való jövőbeni kap­
csolat jellegét. Egyes családi kapcsolatai megromolhatnak, de

327
néha ez az ára a perekek megvédésének. Ineeslus csak a cinkos
hallgatásban lehetséges. A ciklus megtörésének létfontosságú ré­
sze ennek a hallgatásnak I megtörése.

„Bocsáss meg. hogy fájdalmat okoztam"

A mérgező szülők egyik ismérve, hogy nagyon ritkán kérnek bo­

csánatot, ha egyáltalán valaha is megteszik. Ezért képezi fontos ré­
szét a ciklus megtörésének, hogy bocsánatot kér azoktól, akiknek
fájdalmat okozott, főleg a gyerekeitől. Talán ezt zavarba ejtőnek ta­
lálja, vagy a gyengeség jelének tekinti. Esetleg még attól Is tarthat,
hogy a bocsánatkérés aláássa a tekintélyét, de én azt tapasztaltam,
hogy a gyerekek ettől még jobban tisztelik a felnőtteket Még egy
gyerek is érzi. hogy az önként vállalt bocsánatkérés a jellem és a bá­
torság jele. A szívből jövő bocsánatkérés az egyik leggyógyitóbb ha­
tású cselekedet, amelyei valaha is tehel, hogy a ciklust megtörje.
Ahogy llolly feldolgozta erőszaktól terheli gyerekkora fájdal­
mait, rájött, hogy bocsánatot akar kérni a fiától. De ugyanakkor
félt is tőle. Nem tudta, mit mond|on. Szerepjátékkal segítettem
neki. A következő foglalkozáson odahúztam hozzá a székemet, és
megfogtam mindkét kezét. Megkértem, képzelje el, hogy ő Stuart,
a fia. Én játszottam llolly szerepéi. Arra kértem „Stuartot", mond­
ja el, milyen érzést váll ki benne az erőszak

II01.LY (mini Stuart): .Anya, nagyon szeretlek, de nagyon

félek is tőled. .Amikor megőrülsz, és nekem esel, úgy ér­
zem, mintha tényleg gyűlölnél. Sokszor azt sem ludom.
mit csináltam. Próbálok jó lenni, de... anya... ne üss
meg többé...

llolly abbahagyta, a könnyeivel küszködött Átélte a fia és a

saját fájdalmát is. Szerette volna az anyjának elmondani mind­
azt, amit most a képzeletében a fia mondott neki.

328
 héten sugár/ott az örömtől, amikor eljött Igazából
nem volt olyan nehéz bocsánatot kérnie Stuarttól, mint hitte.
Csak arra kellett gondolnia, amit ő szeretett volna hallani az any­
jától, így beszélt erről:

Azt mondtam neki: „Kicsim, sok fájdalmat okoztam ne­

ked, és nagyon szégyellem magam. Nem volt jogom meg­
ütni téged. Nem volt jogom szidni téged. Semmi olyat
nem csináltál, amiért megérdemelted volna. Nagyon jó
gyerek vagy. Miattam volt, drágám, csakis miattam, de
most már megkapom a segítséget, amit már régen kel­
lett volna kérnem. Tudod, a szüleim sokat vertek, és
nem tudtam, mennyi harag van bennem. Megtanultam,
hogyan viselkedjek, amikor bedühödöm, és biztos észre­
vetted, hogy már jobban visszafogom magam. Őszintén
úgy érzem, hogy többet nem foglak megütni. De ha meg­
teszem, azt akarom, hogy menj át a szomszédba, és kérj
segítséget. Soha többé nem akarok fájdalmat okozni.
Mindkettőnknek rosszat tesz. Nagyon szeretlek, drágám.
Bocsáss meg."

Amikor bocsánatot kér a gyerekeitől, arra tanítja őket, hogy bíz­

zanak az érzéseikben és az észleléseikben. Ilyenkor azt mondja
nekik: „Amiről azt gondoltad, hogy igazságtalanság volt veled
szemben, valóban az is volt. Jogosan érezted így." Ezenkívül azt is
megmutatja nekik, hogy még ön is követhet el hibákat, de kész
vállalni a felelősséget értük Ezzel azt közvetíti a gyerekei felé, hogy
nem baj. ha hibákat követnek el. ha vállalják értük a felelősséget.
A bocsánatkéréssel az igazi szeretetből mutat példát nekik.
Megvan önben az erő, hogy megváltoztassa a gyerekei sorsát.
Ha megszabadul a bűntudat, az önutálat és a harag örökségétől,
azzal a gyerekeit is megszabadítja. Amikor megtöri a családi sé­
mákat és a mérgező ciklust, felbecsülhetetlen ajándékot ad a
gyerekcinek és az ő gyerekeiknek is. Ezzel a jövőt formálja.

329
 EPILÓGUS

A KÜZDELEM ELCSITUL

A War Games című filmben az amerikai kormány egyik szá­

mítógépét arra programozták, hogy robbantson ki egy globális
atomháborút. A komputer átprogramozására tett minden kísér­
let hasztalan. Az utolsó pillanatban azonban a számítógép magá­
tól leáll, és azt mondja: „Érdekes játszma. Csak úgy lehet meg­
nyerni, ha nem játsszuk."
Ugyanez mondható el arról a játszmáról, amit annyian folyta­
tunk mi is: a mérgező szülők megváltoztatásáról. Küszködünk,
hogy mindenáron megszerettessük és elfogadtassuk magunkat
velük. Ez a harc elszívja az energiánkat, káosszal és fájdalommal
tölti meg a napjainkat. Mégis hiábavaló. Csak úgy nyerhetünk,
ha nem játszunk tovább.
Itt az ideje, hogy abbahagyja a játszmái, és felhagyjon a küsz­
ködéssel. Ez. nem azt jelenti, hogy megtagadja a szüleit. Azt je­
lenti, hogy fel kell hagynia:

• az igyekezetével, hogy jobb közérzete érdekében megváltoz­

tatja őket
• az igyekezetével, hogy kitalálja, mit tehetne a szeretetük el­
nyeréséért
• a reflexszerű érzelmi reakcióival velük szemben
• az. ábrándjaival, hogy majd megkapja tőlük azt a szerelő
gondoskodást, amit megérdemel

A mérgező szülők sok felnőtt gyerekéhez hasonlóan ön intellek­

tuálisan tisztában lehel vele, hogy ha eddig nem kapott érzelmi

331
adott reakciójuk miatt, az anyja pedig részben elismerte, hogy
nem adtak neki annyi támogatist, amennyire szüksége volt. Ám
továbbra is lefoglalták Sandv idejét és éleiét túlzott követeléseik­
kel.
Sandy arra kért, segítsek neki kidolgozni néhány választ,
amellyel korlátozhatja a szülei látogatásait, a saját elérhetőségét
és a kísérleteiket, hogy búntudalkeltéssel és kritikáikkal irányít­
sák őt. Lássunk néhány választ, amelyei Sandyvel megfogalmaz­
tunk:

• Tudom, hogy sokai jelent a számotokra, ha velem vagytok

l)c most már saját élelem van, és nem vagyok hajlandó a
rendelkezésetekre állni, amikor csak eszetekbe jut.
• Nem hagyom, hogy még egyszer rám lámadjatok. Jogotok
van a véleményetekhez, de nincs jogotok kegyedennek len­
ni és becsmérelni engem. Ha elkezditek, le foglak benne­
teket állítani.
• Megértem, hogy ez felzaklat benneteket, de sokkal többször
fogok nektek nemei mondani, mini azelőtt. Nem töltök
minden vasárnapot veletek. És többet nem vagyok hajlan­
dó úgy fogadni benneteket, hogy előtte nem telefonáltok.
• Tudom, mindez azt jelenti, hogy sok változás fog történni,
és tudom, hogy a változás félelmeles De úgy gondolom,
ezek egészséges változások. Tudom, hogy a végén jobb lesz
a kapcsolatunk

Sandy valóban átalakította a szülei és közte lévő destruktív in­

terakciókat. Ésszerű határokai szabott tolakodó, irányító viselke­
désüknek, úgy, hogy közben nem igyekezett megváltoztatni a
szemléletüket és a hiedelmeiket.
A küszködés abbahagyásának az egyik legnehezebb része az,
hogy hagyja, a szülei azok legyenek akik Nem kell létlenül tűr­
nie, amint átgázolnak önön. de ha megpróbálják meg kell tanul­
nia elviselni a szorongásai és uralkodni a reflexszem reakcióin.

333
 Ahogy Sandy számítolt is rá, a szüleit nagyon felzaklatta új vi­
selkedése. Nem ismerték el, hogy betolakodnak az életébe, és
hogy gyerekként kezelik, de Sandynek már nem volt rá szüksé­
ge, hogy elismerjék. A kezébe vette a saját életéi. A szülei egy idd
után vonakodva elfogadlak az új szabályokat.
Sandy sok energiái ölt a szüleivel való küszködésbe. Most,
hogy abbahagyta a küszködést, ezt az energiát a házasságára és
a személyes céljaira fordíthatta. A férjével időt hagylak maguk­
nak beszélgetésre, tervezésre, szeretkezésre és arra, hogy meg­
adják a kapcsolatuknak azl a figyelmet, amit igényel. Sandy
ezenkívül hozzákezdeti, hogy megvalósítsa a célját, és sajál vi­
rágboltot nyisson. Körülbelül két évvel azután, hogy befejezte a
terápiái, kaptam egy szórólapot, amelyen nagy örömmel olvas-
lam, hogy megnyílt „Sandy virágszalonja".
Lehel, hogy ön továbbra is úgy viselkedik, mintha kicsi és te­
hetetlen volna, meri arra vár, hogy a szülei engedélyi adjanak a
felnőttségre. Azonban az engedély öntől jön, nem a szüleitől.
.Amikor igazán túl van a küszködésen, azt fogja tapasztalni, hogy
nincs már szüksége rá, hogy szabotálja a sajál éleiéi.

A szeretet újradefiniálása

A szerelet nemcsak érzésekből áll. A szeretel viselkedési mód

is Amikor Sandy azl mondta, ..A szüleim nem tudnak szeretni",
azzal azt fejezte ki, nem tudják, hogyan viselkedjenek szeretet­
teljesen. Ha ön megkérdezné Sandy szüleit vagy bármelyik má­
sik mérgező szülőt, hogy szeretik-e a gyerekükéi, a legtöbbjük
nyomatékosan azl felelné, hogy igen. Mégis, a gyerekeik sajnos a
legtöbb esetben úgy érezlek, hogy nem kapnak szereidet. Amit
a mérgező szülők „szeretetnek" hívnak, az ritkán jeleni odaadó,
gondoskodó viselkedést.
A mérgező szülők legtöbb felnőtt gyereke iszonyü zavarodott­
ságban nő föl azt illetően, hogy mit jelent a szerelet, és mii kel-
lene erezniük. A szüleik a szeretet nevében rendkívül kegyetlen
dolgokat teltek velük. így a szeretetről azt tanulták meg, hogy az
valami kaotikus, drámai, érthetetlen és gyakran fájdalmas dolog
- valami, aminek érdekében le kellelt mondaniuk az álmaikról
és a vágyaikról. Nyilvánvaló, hogy nem erről szól a szeretet.
A szerető viselkedés nem nyomja cl óni, nem tartja bizonyta­
lanságban, és nem kell önutálatot. A szeretet nem fáj, hanem jó
érzés. A szerető viselkedés vigyáz az érzelmi egészségére. Amikor
szeretik önt. akkor azt érzi, hogy elfogadják, törődnek önnel, ér­
tékelik, és tisztelik. Az igazi szeretet a melegség, az öröm, a biz­
tonság, a stabilitás és a belső béke érzését kelti.
Amint megérti, mi a szeretet, rádöbbenhet, hogy a szülei
nem tudták vagy nem tudhatták, hogyan szeressenek. Ez az
egyik legszomorúbb igazság, amil valaha is el kell fogadnia. De
amikor egyértelműen definiálja és elismeri a szülei korlátait és
a veszteségeket, amelyekel emialt elszenvedett, kinyitja az ajtót
azok előli az emberek előtt, akik ügy szeretik majd önl, ahogy
megérdemli: igazán.

Bízzon magában!

Gyerekkorában, mint minden gyerek, a szülei helyeslése és

rosszallása alapján állapította meg. hogy ön jó-e vagy rossz. Mi­
vel mérgező szülei helyeslése meglehetősen Ion voll, ez a mér­
ce gyakran arra kényszerilelte, hogy feláldozza saját verzióját a
valóságról, és olyasmit higgyen el, ami nem tűni helyesnek az ön
számára. Lehet, hogy ezt az áldozatot felnőttkorában még min­
dig meghozza.
A könyvben ismertetett gyakorlatok segítségével azonban ön
fokozatosan elszakad ettől mércétől, amely a szüleiből táplálko­
zik, és a saját mércéjére hagyatkozik. Megtanul bízni a saját va-
lóságészleléscibcn. Felfedezi majd, hogy még ha a szülei nem
értenek is egyet önnel, vagy nem helyeslik, amit csinál, képes

335
len elviselni a szorongást, mivel nincs többé szüksége a jóváha­
gyásukra. Ezzel definiálja önmagái
Erősödő öndefiníciója és függetlensége egyre kevésbé tetszik
majd a szüleinek. Ne feledje, hogy a mérgező szülők természe­
tüknél fogva félnek a változástól. A mérgező szülők gyakran min­
denkinél nehezebben fogadják el az ön új, egészségesebb visel­
kedését. Ezért nagyon fontos, hogy bízzon a saját érzéseiben és
észleléseiben A szülei idővel talán elfogadják az új énjét. Talán
még felnőttekre emlékeztető kapcsolatot is sikerül kialakítania
velük De az is lehet, hogy a szülei még jobban elsáncolják ma
gukat, és harcolnak a status quo fenntartásáért .Akárhogy is.
önön múlik, hogy megszabaduljon a családi viselkedési sémák­
hoz kötődő destruktív rituáléktól.
Az igazán felnőné válás nem lineáris folyamat. Lesznek felfe­
lé ívelő és lefelé vivő szakaszok, előre- és hálralépések. Számít­
son rá. hogy cl fog bizonytalanodni, és hibázni is fog. Soha nem
szabadul meg teljesen a szorongástól, a félelemtől, a bűntudat­
tól és a zavarodottságtól. Senki nem fog. .Ám ezek a démonok
nem irányíthatják önt többé. Ez a lényeg.
Ahogy egyre inkább ura lesz a szüleivel való múltbeli és mos
tani kapcsolatának, tapasztalni fogja, hogy a többi kapcsolata, fő­
leg a kapcsolata saját magával, drámaian javul. Szabadon élvez­
heti, talán életében először, a saját életét.
 UTÓSZÓ

Ki fogja be a szülő szájal, ki fogja le a kezei, ki az, aki megál­

lítja, amikor gyalázza, veri, kínozza vagy éppen megerőszakolja
a gyerekét? Ki figyelmezteti, amikor elhanyagolja a gyereket? Va­
jon ki az, aki megvédi a gyerekeket ezekben a helyzetekben?
Emberi életünk minősége azon múlik mennyire tamilunk
meg jól élni a kezünkben lévő hatalommal. Ez igaz mind az
egyes, mind a kollektív ember tekintetében, (A Jutalom szó
ebben az összefüggésben a legtágabb és legáltalánosabb értelem­
ben értendő, vagyis minden olyan helyzetre, amelyben egy bár­
milyen módon erősebb, elónyösebb pozícióban lévő, „hatalma­
sabb" ember vagy embercsoport gyengébb és ezért kiszolgáltatott
emberrel vagy emberekkel áll szemben Mindennapi életünk
szinte minden mozzanata ilyen helyzetekben zajlik) Nem túlzás
azt állítani, hogy dr. Stisan Forward ezzel a művével paradigma­
váltás lehetőségét kínálja fel, de legalábbis nagyon fontos első lé­
pést tesz egy talán valamikor globális szemléletváltozás felé.

E paradigmaváltás kulcsa az egyén énképének megváltozásá­

ban rejlik. A mérgező szülőktől örökölt torz, negatív énkép rá­
nyomja bélyegét a többi emberről, a világról, sőt még Istenről al­
kotott képünkre is és ebből következeién a hozzájuk való viszo­
nyunkra. Bizonyítóit tény, hogy sokan azok közül, akikkel gye­
rekkorukban rosszul vagy kegyetlenül bánnak, akik szerelet nél­
kül és terrorban nőnek fel, inkább felelőlien és hideg felnőttek,
nemritkán éppoly kegyetlen bűnözők, semmint törvény- és em­
bert isxteló állampolgárok válnak. Törvények fölött álló diktáto­
rok (jobbik esetben „csak" korrupt politikusok), pszichopaták.

337
prostituáltak, pedofilek, a természetet és a környezetet leigázó és
kizsákmányoló vállalatok versengő, munkamániás, maximalista
tulajdonosai és menedzserei (néhány példa a „problémás" ese­
tekre) otthon, a családban „termelődnek". De ha a mérgező csa­
ládokban felnövő gyerekekből nem feltétlenül válnak is felelőt­
len és aktívan ártó szándékú felnőttek, az elmaradt szülői szere­
tet utáni éhség belehajtja őket újabb és újabb romboló kapcso­
latokba és viselkedésformákba, amelyeknek végül a gyerekeik,
majd unokáik esnek áldozatul, és ez a folyamat így öröklődik to­
vább generációról generációra.
A könyv egyik rövid bekezdésében megbillenti a tabut, amelyet
a zsidó-keresztény hagyomány és kultúra felállított: a szülők
mindenekfelctti, kritikátlan üszteletét és elfogadását F.rrc a tabu­
ra épül az a mechanizmus, ahogy az autoritáshoz, a tekintélyhez
és általában a saját és mások hatalmához való viszonyunkat és az
azzal való bánást tanuljuk. Azáltal, hogy nem áll mellette a gyere­
kek iránti mindenekfeletti tisztelel és szeretet parancsa, ez a ta­
bu valójában pusztán a szülői hatalom iránti tiszteletre kénysze­
rít, semmint hogy a szülő valódi tiszteletére tanítana. A gyerek a
szüleitől tanulja meg, hogyan kell őket tisztelni és szeretni, még­
pedig azzal, hogy a szülő kiérdemli, azaz egész egyszerűen meg­
mulatja neki: éppen úgy szereti és tiszteli, annyira „mindenekfe­
lett", ahogy ó maga is elvárja a gyerekétől. Azt teszi a gyerekével,
amit maga is elvár tőle. Ennek hiányában a gyerekben a torz én­
kép mellett a hatalomról és a tekintélyről is torz kép alakul ki.
Óriási a különbség aközött, hogy „szeresd és tiszteld anyát és
apái, mert mi is szerelünk és tisztelünk", és aközött, hogy „sze­
resd és tiszteld anyád és apád, mert a szüleid vagyunk és halal­
munk van fölötted".

A paradigmaváltáshoz, azaz az énkép megváltozásához az el­

ső* lépés a belső sérült gyermek felismerése. Alapvető fontossá­
gi!, hogy felismerjük gyöngéden magunkhoz öleljük és szeres­
sük ezt a sérült gyermeket Ennek a mozzanatnak a sérüli önér­
tékelés, a „rossz vagyok", „használhatatlan vagyok", „nem ér-

338
dcmk'k boldogságot", „bűnös vagyok" és még tömérdek negatív
érzés és gondolat elengedésében van óriási jelentősége. A ben­
nünk élő sérült gyermek felismerése nem önsajnálatot jeleni.
A sérült gyermek felismerése a lelki gyógyulás első mozzana­
ta. Amint ez bekövetkezik, a hatás katartikus. A gyógyító katarzis,
a magasabb osszefiiggésre történő ráérzés az, ami a sérült gyer­
mek felismerését félreérthetetlenül megkülönbözteti az önsaj-
nálattól. Amikor a sérült gyermeket megtaláljuk önmagunkban,
a katartikus felismerés részeként feltárni előttünk ártatlansá­
gunk és védtelcnségünk.
Lelkünk gyógyulásának első lépése ez. hiszen a katartikus be­
látás révén meglátjuk saját tisztaságunkat és eredendő jóságun­
kat. Meglátjuk igazi valónkat, hű képünket, amely már kora gye­
rekkorunkban eltorzult, Ezt a torz énképet azután végighurcol­
juk egészen a felnőttkorba, és ha gyerekeinknek nincs elég sze­
rencséjük, nekik is jócskán kijut belőle.
Hogy miként bánunk a rendelkezésünkre álló hatalommal,
egészen pontosan: mire használjuk azt, a gyökerek szintjén, a
szüléinktől tanuljuk meg. ezért ez érzelmi kérdés. Amikor konk­
rét helyzetekben erről döntünk, érzelmi döntést hozunk. Követ­
kezésképpen az érzelmeink fejlettsege, az érzelmi felnőttségünk
az, ami meghatározza, hogy miként és főképp mire használjuk a
hatalmunkat. Az érzelmi felnőttség annyit jelent, hogy a kezünk­
ben lévő hatalom mellé kéf/esek és hajlandók vagyunk odaillcsz-
teni a kellő mértékű empátiát, együttérzést és felelősséget.
Az embert többek között az erkölcsi érzéke teszi kiváltságos
lénnyé. Az erkölcsi érzék teszi őt eredendően jóvá, tehát képes­
sé a jóra. Az ember eredendő jósága nem mást jeleni, mint az
együtt érző felelősségvállalás képességét és kiváltságát. Ez azl
jelenti, hogy az érzelmileg felnőtt ember örömmel vállalja a ha­
lalmával járó felelősségei. A felelősséget éli meg kiváltságként,
nem pedig magái a hatalmat, és ezáltal a hatalmat nem a má­
soktól való elvétel, hanem a másoknak való adás lehelőségének
tekinti. Minden esetben ezt jelenti az érzelmi felnőttség.

339
sikeréi, egyáltalán azt, hogy létre tud-e jönni a leválás Minden
szimbiózis felbomlása fájdalommal jár, és a gyász folyamatál in­
dítja el. Ám van egy döntó" különbség a kétféle szimbiózis fel­
bomlása között.
A pozitív szimbiózis felszakadása fájdalmas ugyan, de a levá­
ló gyerek megőrzi a pozitív kötődés és szeretet mintáját, ennek
alapján képes újrakötődni, új kapcsolatokban vigasztalódni és
szeretetben tovább élni. Ezzel szemben a negatív szimbiózis,
amelyben a gyermek a rettegés, a bizonytalanság, a lelki és testi
bántalmazás különféle fokaiból és formáiból eredő szenvedés,
általában a szeretethiány és a negatív energiák közepette él. sok­
kal nehezebben és fájdalmasabban bontható fel. A felnőtt ember
lelki szenvedése a negatív szimbiózis problematikájával függ ösz-
sze. Halmozott nehézségekről van szó.
Egyrészt maga a negatív szimbiózis okozta érzelmi torzulá­
sok, másrészt e szimbiózis felbomlásának sokszor szinte elvisel­
hetetlennek tűnő fájdalma, harmadsorban pedig - már ameny-
nyiben sikerült túllépni a felbomlás gyötrelmén és áttörni a
szimbiózist - a felismerés, hogy az egyén nem hozott magával
semmit, aminek hasznát vehetné az immár szabad életben.
Hiányoznak a pozitív minták, emlékek, kapaszkcxlók, amelyek­
hez válságos helyzetekben az ember odafordulhat vigaszért. Ép­
pen ebben rejlik a helyzet nehézsége. A negatív szimbiózis
ugyanúgy kötelékekre épül, mint a pozitív Mivel az egyénnek
szüksége van a kötődésre, a kötődés adta biztonságra, a negatív
szimbiózis felbomlásának fájdalma gyakran olyan erejű lehet,
ami remire arra készteti az egyént, hogy kapcsolataiban és kötő­
dési mechanizmusaiban újra es újra élje a negatív, ám megszo­
kott és biztonságos kötelékeket, amelyek a szüleihez fűzik. Tehát
nem pusztán arról van szó, hogy a negatív szimbiózisban az
egyén negatív sémákat tanul meg, és mivel nem ismer mást,
ezeket tudja csak használni a későbbi kapcsolataiban. A negatív
sémák ismétlésével jóval mélyebben, a gyökerek szintjén, a szü­
lőhöz való kötődést éli újra és újra. Nem egyszerűen a berögző-

34!
dött negatív sémák, ..szokások" levetkőzése okozza a nehézsé­
get, hanem a sokkal alapvetőbb, a biztonságot, sőt az egyetlen lé­
tező köteléket jelentő kapcsolatok - még ha azok negatívak is -
elengedése az, ami az egyént tudattalan rettegéssel tölti el. Hi­
szen azután csak a halmozott fájdalom vagy éppenséggel semmi
nem marad fenn az egyén számára. 0 maga is megsemmisül,
persze képletesen, ebben a szakadásban. Bl az a mozzanat,
amelyben a negatív szülőtől való leválás legmélyebb lényege rej­
lik, és amely annyira nehézzé teszi ezt az. elválást.
Ha az egyénnek mégis sikerül túljutnia a negatív kötelékek
felbomlásának fájdalmán, azzal kell szembesülnie, hogy saját
értékeit, sőt önmagát újra kell teremtenie. Légüres térbe kerül.
Visszalépni már késő, a lélek kitört a fojtogató ördögi körből, de
a pozitív, konstruktív minták hiánya bénítólag hat. A léleknek
ilyenkor óriási erőre és támaszra van szüksége, hogy a fokozott
gyászreakció vissza ne lökhesse a negatív mintákhoz.
Mindennek ellenére természetesen nem lehetetlen a negatív
szimbiózis felbontása. Ha sikeres, az egyén megteremtheti az
egészséges távolságot a szülei és saját lelke kozott. ami fizikai ér­
zéssel Ls párosul. A katartikus szimbiózLsátlörés korlátoktól, bék­
lyóktól való szabadulást jelent, ami a test felszabadulását, meg­
könnyebbülését is eredményezi. A légzés szabadabbá válik, a szív
mintha kitágulna vagy inkább kitárulna. Az egyén újraszületik.
A szülővel való szimbiózis mint az ember legmélyebb és leg­
összetettebb kötelékrcndszerének felbomlása intenzív gyászfo-
lyamatol indít el. Ha a negatív szimbiózis felbomlása sikeres,
még a heves gyász sem lökheti vissza az egyént a negatív kapcso­
latokba, ám ha mégis, jóval korábban ráércz a negatív sémákra,
és könnyebben változtat helyzetén.
A szimbiózis teljes felbomlása így is éveket vehet igénybe, és
elválaszthatatlan a torzult énkép átalakításától. A negatív szimbi­
ózis felbomlása és az énkép megváltoztatása kél egymással ösz-
szefonódó, egymást feltételező folyamai. Ugyanannak a dolognak
- az érzelmi felnövésnek - kél aspektusát képezi.

342
 A szimbiózis felbomlásának folyamaiában a mérgező szülők­
ről alkotóit kép is megváltozik, és e folyamat legvégén, a gyász és
a harag kitisztulásával meglátjuk és megértjük törékenységükei
és szenvedéseikel. A végső gyógyulás jele a fájdalmat okozó szü­
lők Iránti együttérzés és a velük való megbékélés.
Dr. Susan Forward könyve túlmutat a benne tárgyalt téma ke­
retein, hiszen a gyerekkorban rögzült pozitív és negatív sémák,
énkép és hatalomkép elkísérnek bennünket nemcsak a magán-,
hanem a társadalmi életünkbe is. Tudásunk, információink, te­
hetségünk, intelligenciánk, káprázatos tudományos és technikai
fejlődésünk, gazdagságunk, családi ésAagy társadalmi pozíciónk
- röviden: kinek-kinek a kisebb-nagyobb hatalma - pontosan
annyit ér, amennyire képesek és készek vagyunk azt adásra és
nem elvételre, építésre és nem pusztításra, a környezetünk és a
természet óvására és nem kizsákmányolására használni. Ez. ha­
tározza meg emberi életünk minőségél. Mert az nem kétséges,
hogy szabad akaratból korlátlan mennyiséggel rendelkezünk
Hogy ez mire jó, azon múlik, hogy képesek és hajlandók va­
gyunk-e kigyógyulni sérültségünkből, kilépni a szülők árnyéká­
ból és megszabadulni az érzelmi infantilizmustól, azaz felismer­
ni eredendő jóságunkat és ezáltal kiváltságunkat, hogy együtt ér­
ző felelősséget vállalhatunk az éleiért, amelyet ajándékba kap­
tunk.

Köti György