You are on page 1of 5

oktatás & IT

ne t g ener áci ó 2 010

Egy felmérés
tanulságai
2009 végén a Leonardo da Vinci program keretében működő Tenegen
projekt támogatásával kutatás zajlott, amelynek keretében a mai magyar
netgeneráció jellemzőit igyekeztek feltérképezni. Cikkünkben a kutatást
A tudás szintje
végzők számolnak be az eredményekről. Minthogy a kuta-
tásban konkrét

N
tudásszintmérés nem
szerepelt, az értékelők
etgeneráció, digitális bennszülöttek, ció olyan új szokásokkal, gondolkodásmóddal a kitöltők informatikai
technikafüggő tinédzserek. Ilyen és és mindenekelőtt olyan technikai tudással vérte- tudásának megítélését
ezekhez hasonló elnevezésekkel ződik fel, amely gyökeresen eltér az elődökétől, döntően a saját véle-
illetik a 80-as évek közepe táján (il- akiket egyszerűen csak digitális bevándorlóknak ményükre alapozták,
letve ezután) született nemzedéket, aposztrofálnak. majd ezt vetették össze
a különböző tevékeny-
amelynek tagjai már a számítógépek és digitális A kutatás első fázisában – két részletben – több ségekben megnyilvá-
„kütyük” között nőttek fel. Erre alapozva már az mint kétezer 10-24 év közötti fiatalt kérdeztünk nuló aktivitásokkal,
ezredfordulón azt vizionálták, hogy ez a generá- meg az ország egész területéről, számítógépezé- illetve mások adataival.

2 www.eduline.hu
oktatás & IT
megszüntetéséről szólnak. Egyesek szerint ezt a
Ajánlj 3 weboldalt!
Ajánlj 3 weboldalt
különböző tantárgyakba beépülő IKT (információs
Gmail és kommunikációs technológiai) eszközhasz-
HotDog nálat válthatná ki, ennek azonban nincs komoly
Citromail
Port.hu realitása.
Facebook Arra a kérdésre például, hogy „Hogyan jelle-
Msn
Index
meznéd saját számítástechnikai/számítógépes
Napiszar ismereteidet?” az ötfokozatú skálán a diákok
Freemail
mintegy 15%-a választotta a „Gyakorlott és tájé-
Origo
Wikipédia kozott vagyok, úgy tervezem, a későbbiekben is
Startlap ezzel foglalkozom majd.” választ – ők értékelték
MyVip
Youtube legmagasabbra saját tudásukat. Külön elemeztük
iWiW ezeknek a diákoknak a válaszait, azt feltételezve,
Google
hogy ők lehetnének „a netgeneráció élcsapata”,
0 100 200 300 400 500 600

si, internetezési, olvasási és tanulási szokásaikról,


online kérdőív formájában. Az első mérést 2009
Felemás eredmény
novemberében a Leonardo da Vinci program
Z. Karvalics László, az Információs Társadalom és Trendkutató Központ
keretében működő Tenegen projekt támogatá-
egykori igazgatója egy korábbi nyilatkozatában azt állította, „a kutatá-
sával végeztük, a másodikra 2010 márciusában
sok szerint a „tiltott gyümölcs” jellemzően a korai hálózathasználathoz
került sor.
köthető megízlelése után a kommunikáció különböző formái és a
tudásműveletek kerülnek előtérbe.” A kutatás viszont felemás ered-
Megkérdőjelezhető hasznosulás ménnyel szolgált ebben a tekintetben: a számítógép kommunikációs
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy
célú használata valóban a leggyakoribb felhasználás, az ezen túl mutató
a számítógéppel és az interneten töltött idő „hasz-
tudásműveleteket viszont egyáltalán nem sikerült azonosítani.
nosulása” legalábbis megkérdőjelezhető. Amíg
néhány éve még azon aggódhattunk, hogy a
fiatalok túl sokat ülnek a tévé előtt, addig mára
már ennél jóval több időt töltenek a számítógép MireMire használodaaszámítógépedet?
használod számítógépedet?
előtt, játékkal vagy éppen internetezve. Jóllehet, (A „legjobbakés
(A „legjobbak” ” ésaatöbbiek
többiek összevetése)
összevetése)
ez utóbbi inkább nevezhető aktív tevékenységnek 90

a tévézéshez képest, de egyértelmű pozitív hatá- 80


sa alig fedezhető fel. A diákok jelentős részének
70
érdeklődési körét az „elbulvárosodás” jellemezi,
amit az olvasási, filmnézési szokások, vagy akár 60

a legtöbbet látogatott weboldalak vizsgálata iga- 50


zolhat. A leggyakoribb ­– naponta akár több órán
40
át tartó – tevékenységük az MSN használata, a
zene- és filmletöltés, illetve a közösségi oldalak 30

látogatása. 20

Van mit pótolniuk 10

A kutatás másik lényeges tanulsága (amelyet más 0


képszerkesztés video- prezentáció- számítógépes hálózatos levelezés szerep- MSN, Skype,
hazai szakemberek közelmúltbeli eredményei szerkesztés készítés játék játék játék chat

is megerősítenek), hogy a diákok informatikai


tudásszintje elmarad a kívánatostól, és nagyon
messze van attól a közvélekedésről, hogy „ők de a kapott eredmények egyáltalán nem meg�-
már így születtek, és mindent tudnak”. Bár az győzőek.
informatika tantárgy egyértelműen a legkedvel- Az adatok szerint egyetlen témakör kivételével
tebb az összes iskolatípusban, ez nem mutatkozik (MSN, Skype, chat) minden műfajban maga-
meg látványosan sem a diákok eredményeiben, sabb százalékban használják a „legjobbak” a
sem a tudásszintjükben. Az informatikaoktatás számítógépüket. A legnagyobb különbség a
problémái külön témakör, de mindenképpen ag- videoszerkesztésben mutatkozik, ami elég spe-
godalomra adnak okot azok az egyre gyakrab- ciális terület, ezért nem meglepő ez az eredmény.
ban elhangzó vélemények, amelyek a tantárgy Ezután viszont a számítógépes játékok három ka-

www.eduline.hu 3
oktatás & IT
tegóriája következik (az egyéni számítógépes já- Netes tanulás
ték, a hálózatos és a számítógépes szerepjátékok),
majd kicsit lemaradva a képszerkesztés. A kreatív Vajon mi a helyzet a tanulással? Az internetet tanulási célból elsősorban
tevékenységekben (kép- és videoszerkesztés, nyelvtanuláshoz, vagy kiegészítő tananyagok keresésére használják, de
prezentációkészítés és ide sorolhatóak a számító- itt elsősorban a Wikipédia dominál mint forrás. Kevesekben merülnek fel
gépes szerepjátékok is) a legjobbak és a többiek kételyek a források megbízhatóságával kapcsolatban, a kritikus szem-
értékei közepesek vagy az alattiak. 70% fölötti lélet fejlesztése tehát kívánatos lenne a körükben. A jelentős központi
értékeket a legjobbak is csak a kommunikációban erőforrás bevonásával épült (és remélhetőleg továbbra is fejlesztésre
(levelezés, MSN/Skype/chat) és a számítógépes kerülő) Sulinet forrásként való felhasználása ebben az összefüggésben
játékban értek el. marginálisnak látszik, a diákok kevesebb mint 5%-a említette a haszná-
latát.
Első helyen a szórakozás
Ha gondolatban visszatérünk ahhoz az állításhoz,
hogy a zene- és filmletöltés a netgeneráció legked- Generációs csupán 2,3%-uk tudott felsorolni. Vélelmezni lehet
veltebb tevékenysége, egyre inkább kirajzolódik különbség? csak, hogy igyekeztek megfelelni annak a képnek,
az a kép, hogy a fiatalok döntő többsége csupán Elgondolkodtató, hogy hogy olvasni kell – hallják éppen eleget –, ám
a szórakozás egyik lehetséges eszközének tekinti a szinte folyamatosan amikor pontosítani kellett volna, illetőleg tényeket
a számítógépet és az internetet. A piac pedig en- neten lógó fiatalok elha- közölni, már másképp reagáltak. Elméletben töb-
nek megfelelően potenciális fogyasztónak tekinti nyagolható mértékben ben szeretnek olvasni, a gyakorlatban azonban
fordulnak segítségért
őket – joggal! A közösségi oldalak is tömérdek tanáraikhoz. Vajon ez
a megkérdezettek csak alig néhány százaléka
reklámmal bombázzák a fiatalokat, vélhetően csupán a generációs tudta megnevezni a legutóbb olvasott könyveket.
nem haszontalanul. különbség miatt lenne A felsorolt könyvek között alig volt klasszikus szép-
Egyes szakértők gyakran hivatkoznak arra, hogy így? irodalomnak nevezhető mű, kötelező olvasmány,
a könyvek helyett a neten olvas a mai generáció, és az internetes olvasásra irányuló kérdések is
ezt azonban a mostani kutatások nem erősítet- alacsony értékeket eredményeztek.
ték meg. A válaszadók 53,5%-a, többségükben Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az
lányok, nyilatkozott úgy, hogy szeret olvasni. Azok- internetet leginkább szórakozásra, msn/skype-on
nak, akik igennel válaszoltak az előbb említett kér- keresztüli beszélgetésekre, közösségi oldalakon
désre, az online kérdőív adott egy másikat: Sorolj való véleménycserére használják, de olvasásra
fel három könyvet, amit olvastál! Erre a kérdésre a legkevésbé sem.
azonban csak alig több mint a felük (54,2%) neve-
zett meg valamilyen olvasott könyvet, és hármat Kortárs közösség
A napi időfelhasználást vizsgálva kiderült, hogy
A népszerűség a korábbi adatokhoz képest tovább emelkedett a
titka számítógép (és az internet) előtt töltött idő, némi-
A közösségi oldalakat képp a tévénézés rovására. Amíg az előbbieknél
elsősorban azért pre-
a 3-4 óra a legjellemzőbb külön-külön is, addig a
ferálják a fiatalok, mert
kapcsolatot tudnak tar- tanulással töltött idő csak nagyon ritkán haladja
tani az ismerőseikkel, meg a napi két órát.
illetve új ismerősöket Az „aki kimarad, az lemarad” életérzés sokakat
találhatnak általuk. A késztet arra, hogy életük jelentős részét a közös-
közösségi oldalak min-
ségi oldalakon éljék (iWiW, Myvip, Facebook stb.),
den egyéb funkciója
eléggé elhanyagolható. ahol széles baráti körrel tarthatnak – nemritkán
igen felületes – kapcsolatot. 34%-uk a lemara-
dás kiküszöbölése okán két közösségi oldalon,
26%-uk pedig három helyről igyekszik tájékozódni
mindarról, ami a kortárs közösségben (osztálytár-
sak között, baráti körben) történik, az ezen kívül
eső dolgok kevéssé érintik meg őket. A napi hí-
reket kevesebb mint 40%-uk, a politikai témákat
5% alatti számban olvassák a neten (ez utóbbi az
életkor növekedésével valamit javul).

Árnyoldalak
A közösségi oldalaknak azonban vannak árny-
oldalaik is. Ezen oldalak használatakor ugyanis

4 www.eduline.hu
oktatás & IT

Bulvárosodás
A felmérés készítői
nem osztják azon
kutatók vélekedését,
akik szerint az internet-
használat elmagányo-
sít, elidegenít, inkább
arra hívnák fel a figyel-
met, hogy túlzottan a
bulvár irányába tolódik
el, a közösségi oldalak
üzenőfalain igen nagy
mértékben nyer teret
az obszcenitás, az
igénytelenség, a sem-
mitmondó üzenetek
sorozata.

Mire
Mirehasználják
használjáka közösségi oldalakat?
a közösségi oldalakat?
1

0,9

0,8

0,7

0,6

0,5

0,4

0,3

0,2

0,1

0
Kapcsolattartás Új ismerősök Egyéb Kapcsolattartás Tanácsok Tudományos/szakmai Nem
ismerősökkel találása célra tanárokkal személyes ügyben segítségkérés használ
általános iskola szakiskola szakközépiskola gimnázium szakképzés fősikola egyetem

a fiatalok nem igazán törődnek azzal, hogy a számos esetben vannak verbális vagy vizuális
profillapjuk többnyire nyilvános, hogy mozgásuk/ zaklatásnak kitéve. Nem hallgatható el ugyanak-
tevékenységük követhető az oldal szerkezeti fel- kor, hogy ennek okai olykor saját kihívó, merész
építéséből következően, olykor becsületsértő, fotóikban, túlságosan kitárulkozó magatartásuk-
rágalmazó, obszcén megjegyzéseket tesznek ban keresendők. Gyakran közölnek olyan infor-
a vetélytársakra, a nem kedvelt tanárokra. Közel mációkat magukról, amellyel szinte tálcán kínálják
20% azok aránya, akik valamilyen kellemetlen a visszaélés lehetőségét. Hasonló óvatlansággal
élményről számoltak be a kérdőíven a közösségi kezelik a jelszavaikat is, amelyek szintén poten-
oldalak használatával kapcsolatban. Míg a fiúkat ciális veszélyforrást jelentenek. A válaszokból az
inkább a technikai problémák zavarják, a lányok is leszűrhető, hogy sokan egyáltalán nincsenek

www.eduline.hu 5
oktatás & IT
tisztában az internet veszélyeivel, ami nemcsak Van blogod/weblapod?
Van blogod/weblapod?
a pedagógusok, de a szülők felelősségének kér-
25%
dését is felveti. 20%
20%

Guglizás, msn-ezés 15%


14%
15%

2006-ban bekerült az Oxford English Dictionarybe 12%

a to google („guglizni”) ige, ami a Google nevű 10%

internetes kereső használatára utal. Lehet, hogy


5%
a magyar szótárakban máris helye van az „msn-
ezni” kifejezésnek, ami eredetileg a Microsoft 0%
blog weblap
Network kifejezés rövidítésként született, de napja-
inkra szinte teljes mértékben az online beszélgetés
(„csetelés”) értelemben használatos. A „Milyen számítógépes játékok „alig” 60%, a hálózatos
tevékenységre használod a számítógépedet?” (online) játékok 35%-os népszerűségnek örven-
kérdésre a felmérésben résztvevő diákok messze denek. A „kreatív tevékenységek” közül egyedül
a legmagasabb arányban (több mint 80%) jelölték a képszerkesztés említésre méltó a maga 47%
meg ezt a tevékenységet, napi több órányi időt körüli eredményével. Jóval alacsonyabb értékeket
szánva erre. Meglepő módon, ehhez képest a rögzítettek a weblapszerkesztés, illetve a blogolás
témában. A teljes mintából a fiúk összesen 34%-a
A legnépszerűbb keresések foglalkozik ezekkel, a lányoknál ennél is alacso-
nyabb az arány: 27%.
A Symantec számítógép-biztonsági cég 2009-ben végzett kutatása
3,5 millió keresés alapján készített egy toplistát: a legnépszerűbb a Céltalan bolyongás?
YouTube videomegosztó oldal, a Google mint keresőoldal a második, a Kutatásunk során – jellemzően a visszajelzések, a
Facebook közösségi oldal a harmadik helyet nyerte el. A 4. és 6. helyen diákokkal folytatott beszélgetések kapcsán – az a
viszont a „szex” és „pornó” szavak szerepeltek. A magyar fiatalok között kérdés is felmerült, hogy míg az óvodától kezdve
végzett felmérésben a Google magasan az első helyet szerezte meg, számtalan dologra megtanítják őket, a digitális
ezt az IWIW és a YouTube követte, majd MyVip, Startlap, Wikipédia... világgal való találkozásra viszont nem készíti fel
Hosszú szünet a következő helyezésig: Origo és Freemail... A többi oldal őket senki.
számaránya szinte elenyészőnek bizonyult. A Symantec számítógép- További útjukon sincs egyetlen vezetőjük, nincs
biztonsági cég 2009-ben végzett kutatása 3,5 millió keresés alapján kialakult gyakorlat arra, hogyan tájékozódjanak,
készített egy toplistát: a legnépszerűbb a YouTube videomegosztó miként kezeljék a kihívásokat, hogyan viselkedje-
oldal, a Google mint keresőoldal a második, a Facebook közösségi nek. A középiskolában – sőt már egyes általános
oldal a harmadik helyet nyerte el. A 4. és 6. helyen viszont a „szex” és iskolákban is – tantárgyi szinten van viselkedés-
„pornó” szavak szerepeltek. A magyar fiatalok között végzett felmérés- kultúra, de nincs például netkultúra óra, ahol meg-
ben a Google magasan az első helyet szerezte meg, ezt az IWIW és a tanulhatnák a web előnyeit, megtapasztalhatnák
YouTube követte, majd MyVip, Startlap, Wikipédia... Hosszú szünet a hátrányait, útmutatást, segítséget kaphatnának.
következő helyezésig: Origo és Freemail... A többi oldal számaránya A mai gyerekek magukra hagyva, sokszor cél-
szinte elenyészőnek bizonyult. talanul bolyonganak egy olyan világban, amely-
nek a megismerésére, előnyeinek kihasználására
„hozzáértő vezetők”, (akár idősebb/tapasztaltabb
kortársak) szakképzett tanárok segítségével sok-
kal nagyobb esélyük lenne. „Óriásira nőtt az infor-
mációs óceán, és meg kell tanulni ezen navigálni.
Ez a pedagógia feladata” – írta pár éve Vámos
Tibor akadémikus. Szavai aktuálisabbak, mint
bármikor korábban.
A konkrét kutatáson messze túlmutat az a kérdés,
lehet-e, tudja-e vagy akarja-e az oktatáspolitika
befolyásolni az említett folyamatokat? Milyen kö-
vetkezményekkel jár ezen fiatalok megjelenése a
felsőoktatásban, illetve a munkaerőpiacon? Épül-
het-e a sokat emlegetett „tudásalapú társadalom”
ezekre az ingatagnak látszó alapokra, vagy ennél
komolyabb alapozásra lenne szüksége?
n Dr. Fehér Péter – Hornyák Judit
6 www.eduline.hu

You might also like