You are on page 1of 1

Tiltakozás a magyar filozófiatudománnyal szemben megfogalmazódó vádak ellen

Sajtóközlemény

Az európai szellem és a totalitarizmus című tudományos projekt a Debreceni Egyetem Filozófia


Intézete és az MTA TKI Vulgo Kutatócsoportja konzorciumában működött 2004 és 2007 között. A
kutatás 90 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyből három éven
keresztül összesen több mint 100 kutató munkáját finanszíroztuk az elvégzett munka után kifizetett
honoráriumok formájában, álláshelyek létesítésén keresztül, a könyvkiadás és a
konferenciarendezés dologi költségeit fedeztük, intézetünknek számítógépet vásároltunk, valamint
rezsit fizettük az egyetemnek. Az NKTH pályázati projektje lehetővé tette számunkra azt az
elmélyült kutatómunkát, amelynek eredményeképpen magyar és idegen nyelvű kötetek születtek,
különféle folyóiratokban tanulmányok és fordítások jelentek meg. A nemzetközi filozófiai diskurzus
legújabb eredményeit tudományos tanácskozásokon és konferenciákon vitattuk meg. Kutatási
programunk célja az európai szellem és a totalitarizmus kapcsolatának vizsgálata volt, melynek
során az európai identitásban a totalitárius rendszerek hatására bekövetkező változásokat elemeztük,
valamint azokat az európai szellem tradíciójából következő elméleti előfeltevéseket, amelyek végül
elvezettek a modernkori politikai terrorhoz. Részletes vizsgálat tárgyává tettük a totalitarizmus
recepcióját a magyar filozófiai gondolkodásban, feltérképeztük a totalitárius rendszerek hivatalos
művészi stílusának differenciáit, valamint kiemelt figyelmet fordítottunk a hatalom, a jog, az
igazság és az erőszak kérdéseinek kritikai reflexiójára. Projektünk munkájának eredményeképpen a
következő tényszerűsíthető produktumok valósultak meg:

• 10 könyv (6 tanulmánykötet, 4 monográfia)


• 4 nemzetközi konferencia (összesen 93 résztvevővel)
• 2 tudományos tanácskozás
• 9 folyóiratblokk (összesen 26 magyar szerző tanulmányával és 27 idegen nyelvű értekezés
fordításával)
• 23 további publikáció folyóiratokban és konferenciákon (16 idegen nyelvű, 7 magyar nyelvű
folyóiratban)

Mindezek okán a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetének – a kutatásban részt vett – oktatói
kiállunk Vajda Mihály akadémikus magas színvonalon végzett, eredményes projektvezetői munkája
mellett, egyben tiltakozásunkat fejezzük ki a pályázatunk tudományosságát és szakmaiságát ért
sajtótámadások ellen! Tiltakozunk továbbá a magyar filozófia nemzetközileg is elismert
szaktekintélyeinek bemocskolása és a politikai szempontból motivált gyűlöletkeltés ellen, amely
nemcsak az egyes filozófusok, hanem az egész magyar filozófiai tudományosság lejáratását
célozza.

Angyalosi Gergely habilitált egyetemi docens, tanszékvezető


Biró-Kaszás Éva habilitált egyetemi docens
Bujalos István habilitált egyetemi docens, intézetigazgató
Hévizi Ottó egyetemi tanár
Pongrácz Tibor óraadó tanár
Széplaky Gerda óraadó tanár
Valastyán Tamás habilitált egyetemi adjunktus

You might also like