Lakatos Pál: Vörös milliárdosok Németh Miklós Tündöklése és újabb tündöklése --

Karrier a javából

– Németh Miklós az átalakulás miniszterelnöke, a '89-es nagy határnyitó. Ez a kép alakult ki

Grósz Károly unokaöccséről. Síklaky István közgazdász azonban állítja, hogy a szocialista
politikus közismertségét, a nemzetközi pénzvilágban ma is fennen ívelő karrierjét egészen
másnak köszönheti. Kezemben van Síklaky Istvánnak egy nyilvánosság elé még nem került
írása, amelyben az egykori miniszterelnökről a következőképpen ír a címben: Németh Miklós,
az újragyarmatosítás kulcsembere.

– Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a klasszikus gyarmati rendszer megszüntetése után a

nemzetközi pénzvilág nagyon átgondoltan, szakszerűen és eredményesen végrehajtotta a világ
újragyarmatosítását. Ez annyiból új, hogy jogilag nem nyúl hozzá a gyarmatosított államok
szuverenitásához, valójában azonban gazdasági eszközökkel, nevezetesen az eladósítással, az
ennek alapján történő zsarolással és a gazdaságpolitikának a nemzetközi Valutaalap révén
való meghatározásával függő helyzetbe hozta ezeket az államokat. Ezt a helyzetet pedig arra
használja ki, ami a klasszikus gyarmatosításnak is a célja, hogy az ott termelt értékeket kiszi-
vattyúzza, minél nagyobb mértékben. Ebbe a státusba került a szovjet birodalomból való kivá-
lása után Magyarország, és ennek a kulcsembere Németh Miklós, amit kész vagyok igazolni.

– Németh Miklós 1987. júniusától az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai tit-

kára, majd 1988. őszétől '90 tavaszáig miniszterelnök. De ha a tevékenységét értékelni akar-
juk, akkor vissza kell nyúlni az Országos Tervhivatalig. Gyors karrier az övé, szerepe a visz-
szás átalakulásban jól tetten érhető.

– Amikor azt mondom, hogy Németh Miklós az új gyarmatosítás kulcsembere, távolról sem
azt akarom mondani ezzel, hogy valami magányos harcos lett volna. A kommunista nómen-
klatúra felső rétege a nyolcvanas évek elején már tisztán látta, hogy a szovjet birodalom ösz-
szeomlása napirenden van. Most visszapillantva egyértelműen megállapítható, hogy egy jól
átgondolt stratégiát dolgozott ki ez a felső réteg arra, hogy a szovjet összeomlás után megtart-
hassa hatalmi és anyagi pozícióit az új világrend keretében. Ezt pedig úgy érte el, hogy a Ma-
gyarország fölötti gyarmatosító pozíciót átjátszotta a nemzetközi pénzvilág számára, tehát ez
ennek a vezető rétegnek kollektív, kidolgozott stratégiája volt. A végrehajtásban viszont, a
kritikus időszakban, a főszerep Németh Miklósnak jutott.

– Szóljunk Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikájáról, azokról a törvényekről,

ame-lyeket a magyar Parlament Németh Miklós miniszterelnöksége alatt hozott meg.
Elsőként, máig ható erővel, az úgynevezett spontán privatizációs törvényt emlegetik nagyon
sokan, mint bűnt, mint rosszat.

– Ez az, ami miatt a leginkább el kell marasztalni Németh Miklóst, mert az adósságállomány
alakulása olyan, amilyen. Az azonban tény, hogy Magyarország termelő nemzeti vagyonának
a zöme az elmúlt tíz évben egyszerűen elolvadt és megszűnt. Úgy szűnt meg, hogy még csak
nem is a külső adósság fedezésére fordítottuk. S ennek a feltételeit Németh Miklós regnálása
alatt teremtette meg az akkori Parlament. Pontosan három összehangolt törvénnyel: ez a társa-
sági törvény, az átalakulási törvény és a csődtörvény. Ezek a törvények gyakorlatilag a kom-
munista vezérigazgatók tulajdonába adták a magyar termelőszféra vállalatait. Ezek a vezér-
igazgatók pedig, élve a lehetőséggel, azt a termelő vállalati szférát, amely jogilag a nép va-
gyona volt a kommunista alkotmány szerint is, jogilag is a saját magántulajdonukká tették.
Azzal a korrekcióval, hogy ezt a magántulajdont megosztották a kommunista politikai veze-
tőkkel és a nyugati tőkével. Ezzel vásárolva meg azt a biztonságot, amivel a saját pozíciójukat
megtartották. Tehát ekkor dobták a “gyeplőt” a kommunista vezérigazgatók közé, akik ezzel a
szabadsággal kitűnően élve, a következő privatizációs évek alatt – elég rövid idő alatt a zöme
végbe is ment – végrehajtották a magyar termelő népvagyon széthordását.

– Nem véletlen, hogy a népnyelv ezt a törvényt spontán privatizációs törvénynek nevezi.
Benne rejlik a kifejezésben az is, hogy ellenőrizhetetlen módon történt. Nem volt meg a jogi
ellenőr-zése annak, hogy miképpen zajlik a privatizáció Magyarországon.

– Igen, és az is indokolja ezt a találó spontán megnevezést, hogy a hivatalos felső vezetők is
azzal hárították el a felelősséget, hogy nem ők rendelkeztek arról, hogy X nagyvállalat XY
kommunista vezérigazgató vagy a retyerutyája tulajdona legyen. Ezzel szemben az az igazság,
hogy olyan jogi keretet hoztak létre, ami a közember számára átláthatatlan, és lehetővé tette
azt, hogy ez a kommunista vezérigazgató megkaparintsa a magántulajdonát és később aztán
továbbadja, átjátssza.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy mire az Antall-kormány, az átalakulás kormánya 1990. májusá-

ban megalakul Magyarországon, addigra Németh Miklós idejében hozott törvények segedel-
mével a gazdasági hatalom teljes egészében a kommunisták kezébe kerül.

– Igen, így van. Egész pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a termelő állami vagyon fölötti
tulajdonosi rendelkezés ténylegesen a kommunista vállalati vezetők kezébe került, éppen a
Németh Miklós-féle törvények folytán. Tehát az Antall-kormánynak nem volt jogi alapja ah-
hoz, hogy beleszóljon ezeknek a vállalatoknak az életébe. Az Antall-kormány parlamentje
megváltoztathatta volna ezeket a törvényeket, most ne beszéljünk arról, hogy ezt miért nem
tette meg.

– Volt-e valami hallgatólagos megállapodás arra vonatkozóan, hogy ezek a volt kommunista
vezetők megkapják a gazdasági hatalmat, ugyanakkor viszont a megalakult új utódpárt, az
MSZP anyagi támogatását ezen a gazdasági hatalmon keresztül próbálják később megoldani.
Magyarán a kiváltságokért – feketén – fizetnek.

– Nekem nincs tudomásom arról, hogy erre vonatkozóan vannak-e írott vagy rögzített doku-
mentumok. A tények azonban azt igazolják, hogy ez egy tervszerű lépéssorozat volt, hiszen
azóta nagyon sok tény napvilágra került, amely bizonyítja, hogy az állami termelő vagyon
fölötti osztozkodásnak egyik eleme az MSZP anyagi hátterének biztosítása volt. Egy másik
eleme az MSZP-s politikai vezetők vagyonnal való ellátása, és a harmadik eleme – amint már
említettem – a külföldi tőkének egy jelentős rész juttatása annak érdekében, hogy a nemzet-
közi pénzvilág elfogadja ezt az új hatalmi váltást.

– A privatizációnak abban a kezdeti időszakában kétféle megoldási lehetősége volt: az egyik,

hogy azokat a gyárakat, üzemeket, amelyeket el akarunk adni akár külföldinek, akár belföldi-
nek, fölfejlesztjük, és mint értéket adjuk el, vagy pedig teljességgel leromboljuk és értéktelen-
ként próbálunk megszabadulni tőle. Ez az utóbbi ment végbe…

– Csak én másként fogalmazok, mert itt nem a megszabadulás gesztusát látom, hanem azt,
hogy azért tették értéktelenné és csökkentették nagyon átlátszó eszközökkel minimálisra a
termelő vállalatok értékét, hogy a kiszemelt külföldi tőkés mintegy ajándékba kapja, és ezért
háláját kifejezze azoknak, akiktől kapta.
– Magyarán: beveszi utána részesnek a volt kommunista vezetőt?

– Részint úgy történt, hogy a volt kommunista vezető résztulajdont kapott, részint pedig úgy,
hogy egy biztosított pozíciót kapott a vállalat vezetésében, ami egy állandó, ismert eljárása a
nemzetközi tőkének a vele szövetséges helyi vezetőkkel szemben. Ennek történelmi hagyo-
mánya van. Már Metternich, amikor a bécsi forradalom elkergette, a londoni bankároknál
keresett menedéket, mert előzőleg olyan őket, kiszolgáló intézkedéseket tett, aminek nagy
része volt a forradalom kitörésében, éppenséggel a magyar forradalom kitörésében is. Németh
Miklósnál ugyanezt látjuk: a szolgálatai ellenértékeképpen kapott egy tízéves, jól fizető állást,
nyilván nem azért, mert a nemzetközi szakmai színvonalból kiemelkedő pénzügyi tehetség.

– Londonban az egyik banknál jelenleg személyzeti ügyekkel foglalkozó alelnök. Egyesek

sze-rint még az ebédjegyeket is ő osztja szét a dolgozók között.

– Így van. És ugyanez a megszokott formula ment végbe Bokros Lajosnál, aki szintén a szol-
gálatai ellenértékeképpen vezető banki pozíciót kapott az EBRD-nél.

– A spontán privatizáció következtében hány munkahely szűnt meg Magyarországon?

– A spontán privatizáció és az azzal összefüggő másodlagos jelenségek együttes hatásaképpen

ebben a néhány évben másfél millió munkahely szűnt meg Magyarországon. Ez azóta is nyo-
masztja a magyar társadalmat, a munkahelyek jelentéktelen hányada aktivizálódott ismét.

– Hogyha össze kellene foglalni gazdasági szempontból mindazt, amit Németh Miklós-
korszaknak nevezünk, akkor a közgazdász ezt miképpen tenné meg?

– A kommunista rezsim közjogilag a nép “tulajdonába” adta 1945 után a magántulajdonban

lévő termelőszférát és Németh Miklós regnálása alatt ezt a termelőszférát ugyanez a kommu-
nista vezetés magántulajdonába vette át. Végeredményben tehát, ha összekötjük a kezdőpon-
tot a végponttal, az történt, hogy a kommunista vezető garnitúra a második világháború utáni
magántulajdonosoktól saját magántulajdonába rabolta el az “átalakulás” időszakában a ma-
gyar termelőtőkét.

Elõszó

Már csak az elsõ éjszaka jogát nem követelik maguknak asszonyainktól. Igazi feudális
helytartók õk, 21. századi álarc mögé bújva. Önmagukat ugyan szeretik politikai elitnek
nevezni, de talán még az elit szó jelentésével sincsenek tisztában. Az elit ugyal függetlenül,
csak habzsolnak. Elõször maguk alá söprik a nemzet vagyonát, másodszor is, harmadszor is. S
ha néhány morzsa esetleg megmarad, szétosztják külföldi pártfogóik között, s belföldi
vazallusaiknak. Így fosztottak ki bennünket! Szeretik, ha Cippolaként tiszteljük õket. Igazi
varázslóként bénítják meg akaratunkat, roppantják össze gerincünket, hogy a végén porba
sújtott tetemünk felett járják el gyõzelmi táncukat.
„Az utolsó pillanatban csúsztunk el”, mondotta magabiztosan elõzõ könyvünk, az Ellopott
rendszerváltozás megjelenésekor Fekete János, a Kádár-rezsim nemzeti bankjának volt
alelnöke, minden titkok tudója. Ez a kijelentés is arról a vágyukról árulkodik, hogy abban
reménykedtek, nem lesz senki, aki tolvajlásaikat nyilvánosságra hozza. S ha már az Európai
Unió tagjai leszünk, a brüszszeli bürokrácia leple hazai mocskaikat jótékonyan eltakarja majd.
De a szemét napvilágra került. Bûze, íze érezhetõvé, érzékelhetõvé vált. Ezért lettünk fekete
bárányok a magasabb körökben. Az ország népe meg éljenez, vágyakozóan vár ránk. Igénylik
az igaz szót. És féltenek bennünket.
Az elõzõ könyvben felsoroltam néhány újságíró ügynök nevét. A Budapest Televízióban el is
mondtam minden általam ismertet. Ezt követõen az interneten, az index.hu politikai
vitafórumon röpke fél nap alatt álnév és valódi díszelgett néhány oldalon keresztül. Senki nem
tiltakozott a közzététel miatt, így most az ott olvasottakat közkinccsé teszem. Jobboldalinak
mondott újságírók nevei következnek, akikrõl olvasóik néhány dolgot még ismertté tesznek az
index.hu-n saját internetes neveikkel.
tockos: „Egér alighanem Bayer Zsolt lesz. Azért ne felejtsük el, hogy 1994-ben a Pálffy G.-
féle Híradó szétverésérõl õ tudósította a Népszabadságot. És hogy ki lehet Fischer? Stifner
Gábor, a Magyar Rádió belpolitikai fõszerkesztõje, Kondor egyik kápója. A fiú azért kapta a
III/III-as ’keresztségben’ a Fischer nevet, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban
halássza az információkat. Saját tanárait súgta be három éven át, havi kétezer forintos
‘fizetésért’. Azért 1970-73 között, amíg õ oda járt, az nem volt rossz pénz. Egy kamasz
diáknak fõleg nem. Hírek szerint a paptanárok gyanút fogtak, ezért az ügyosztály érettségi
elõtt elvezényelte onnan. Ha nem is egyenes, de logikus út vezette Stifnert a belpolitikai
fõszerkesztõi posztra.”
pártus: „A közszolgálat fejedelemasszonya, Madárka, feltehetõen Kondor Katalin, aki bizony
élete során elég sok embert és eszmét kiszolgált már. Volt õ már Hajdú János
mikrofonállványa az átkosban, de Orbán Viktort is szépen kiszolgálta. Az számít, merrõl fúj a
szél. Fog õ még Medgyessynek gazsulálni, hatalmának megtartásáért.”
szkita.hu: „Egyre bizton ráismerek, Nádudvar által szponzorát, egykori mszmp párttitkár a
Magyar Rádióban bizonyos Udvarynak nevezett úr, ma Csurka sajtófõnöke és hûbérese.
Gyõri Béláról van szó. Neki mindegy, hogy kit szolgál ki, csak megfizessék. Papolczy
Gizella, Csurka élettársa naponta megalázza, vele törli fel az irodáját.”
pártus: „Jobbegyenes, Jobbcsapott, K.O. – ezek könyvcímek, arra utalnak, hogy a Bunyósként
emlegetett ügynök Lovas István lehet.”
Végül egy másik vitafórumon „megfejtették” a Csurka-féle Pannon Rádiónál ügyködõ Trepák
nevét is, õt Franka Tiborral azonosították.
Sok év telik még el, amikorra a szándékosan összegubancolódott szálakat dr. Kõrösi Imrével,
ennek a könyvnek is fõszereplõjével kibogozzuk. Bár a Magyar Köztársaság miniszterelnöke,
Medgyessy Péter figyelmeztetett már, abba kellene hagyni az újabb könyvek írását.
De nem lehet, hiszen a múlt még nem tárult fel teljes egészében. S nekünk sok
mondanivalónk van még.

Magyarország, 2003. február 26.

Lakatos Pál

Mi történt a Pobedában?

Antallt is balról küldték

• Dr. Kõrösi Imrével, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnökével Az ellopott

rendszerváltozás címû közös könyvünkben már kijelentettük, akik önmagukat a baloldalhoz
sorolják, azokról tudjuk, hogy honnan jöttek, tudjuk, hogy kicsodák, tudjuk, hogy mit
várhatunk tõlük. Viszont ügynöknek tartjuk azokat a politikusokat, gazdasági szakembereket,
akiket a baloldal átküldött a jobboldalra, akik a „rendszerváltozás” során jobboldaliakká
„nemesedtek”, de közben a baloldal utasításainak megfelelõen még erõteljesebben
pusztították Magyarországot. Antall József miniszterelnök ezekrõl az emberekrõl úgy
vélekedett, hogy vigyázni, figyelni kell rájuk, hiszen õk baloldalról jobboldalra átküldöttek.
No de hát Antall Józsefet is küldték!
• A rendszerváltozás talán legérdekesebb kérdése volt az, hogy miképpen jelölik ki a
miniszterelnököt. 1989-ben, az ellenzéki kerekasztal elõkészítésekor még nem dõlt el, hogy ki
lesz az a markáns személy, aki a szocializmus lebontásában döntõ szerepet játszó kormányt
majdan vezetni fogja. Antall József a legutolsó pillanatban került elõ a sifonérbõl,
gyakorlatilag az ország már a választás lázában égett akkor, amikor õt az mdf 1989
októberében elnöknek választotta. Ezzel irányt is váltott az mdf. Az országos gyûlésen sem
értette senki, hogy mi történt. Ugyanolyan értetlenség volt az mdf tagságában, mint amilyen
káosz uralkodott az mszmp utolsó kongreszszusán, ami hirtelenjében az mszp kongresszusává
változott.
• Ez is 1989 õszén volt.
• Egyidõben történt a két váltás. A szocialisták kimondták magukról, hogy nem jogutódjai az
mszmp-nek, csak a vagyonának. Öröklik a hierarchiát is, de a rendszer súlyos múltját nem.
Visszatérve az mdf-re: olyan váltás történt azon az októberi kongresszuson, amit –
hangsúlyozom – a küldöttek 99%-a nem értett. Ugyanis Bíró Zoltán menesztése az élrõl
egyúttal irányváltást is eredményezett.
• Bíró Zoltán az mdf-nek, mint mozgalomnak volt a vezetõje.
• Rendkívül megosztotta az mdf-et, amikor párttá kellett alakítani, hiszen a választási törvény
alapján mozgalomként nem indulhatott volna az 1990-es választáson.
• Mielõtt még Antall Józsefrõl beszélnénk, szólnunk kell egy másik lehetséges elképzelésrõl
is. Ismereteim szerint, abban az idõszakban Prepeliczai Istvánt, a Független Kisgazdapárt
fõtitkárát emlegették lehetséges miniszterelnökként. Valakik akkor még úgy döntöttek, hogy a
Független Kisgazdapártnak kell megnyernie a választásokat, és akkor Prepeliczai István lesz a
Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
• Valóban volt egy ilyen elképzelés, de 1989 közepére kiderült, hogy ez nem lesz jó. Ennek az
elképzelésnek ugyanis az volt az alapja, hogy a politikusok az mdf-et és az szdsz-t nagyon
fiatal mozgalomnak, illetve pártnak tartották ahhoz, hogy meghatározó erõ tudjon lenni. Elég
kishitûek voltak az ide betömörített ügynökök. Azt gondolták viszont, hogy Magyarországon
az emberekben erõs nosztalgia él az utolsó demokratikus választásra visszaemlékezve, ezért a
kisgazdapárt a legesélyesebb a választások megnyerésére.
• 1945-re gondoltak, amikor a kisgazdapárt megnyerte ugyan a választásokat, de elsõsorban
az orosz jelenlét miatt, semmit sem tudott csinálni.
• Abszolút többséggel nyert a kisgazdapárt, mégsem kapott annyi funkciót, mint a tizenhét
százalékot elérõ kommunista párt. Ugyanis a kommunisták kapták meg a kulcstárcákat: a
belügytõl kezdve egészen a miniszterelnök-helyettesi posztig. Tehát úgy gondolták 1989-ben
a fõ konspirátorok, hogy 1945-re nosztalgiával emlékezik a magyar választó. Azonban 1989
nyarára kiderült, hogy ez nem igaz.
• De hát hogy történhet ez? Egy intésre megváltozik az elképzelés? Valahol volt egy
boszorkánykonyha, ahol valakik kotyvasztották a jövõnket?
• A Grósz Károly vezette politikai bizottság 1989-ben már csak követte az eseményeket. Az
igazi boszorkánykonyhát már az ún. rózsadombi paktumcsapat irányította, amelynek többsége
tagja volt a Rotary Klubnak vagy a szabadkõmûvespáholynak, s jó részük végig a háttérben
maradt.
• Kik voltak a rózsadombi paktum vezérei, akik megalkották azt a húsz pontot, amely szerint
Magyarország „átalakítása” és lerombolása megtörtént.
• A legismertebbek Levendel László és csapata, valamint Schulteisz Emil és csapata.
Csapatról beszélek, mert több személyrõl van szó. Markáns személyek voltak, akik
megalkották az ún. jobboldalt, akik jobb- és baloldalon kijelölték a szereplõket. Említhetném
még Benedek István pszichiátert vagy Csoóri Sándor Kossuth-díjas költõt is. De komoly
szerepet játszottak mindebben az mszmp akkor még nem meghatározó, de szemmel láthatólag
a Nyugat kedvencévé vált politikusai, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Grósz
Károly, valamint a sok problémával küszködõ „szocdemes” Nyers Rezsõ is. Õk és közvetlen
holdudvaruk gyakorlatilag valamennyi rendszerváltó pártra rátették a kezüket, felelõsek
voltak az mdf, az szdsz és a történelmi pártok létrehozásáért és újraindításáért, mûködéséért.
A történelmi kisgazdapártot például annyira „ellátták” ügynökökkel, hogy õk késõbb egymást
is túllicitálva gyakorlatilag szétverték a pártot. 1989 õszére szemmel látható volt, hogy az
erélytelen és öreg Pártay Tivadar, valamint a nagyon tehetséges, de alkoholfüggõ Prepeliczai
István nem képes úgy összetartani a kisgazdapártot, hogy eséllyel induljon a választásokon.
Ellenõrizhetetlen volt a túl sok ügynök. Úgy járt a kisgazdapárt kicsiben, mint ahogy a
Magyarországi Szociáldemokrata Párt nagyban, ahová az mszp valamennyi jól képzett
ügynökét beépítette. Õk szét is verték a pártot, nehogy véletlenül a két nagy történelmi pártra,
a kisgazda- és a szociáldemokrata pártra épüljön a „rendszerváltozás”. A kisgazdákkal
kapcsolatban nagyobb volt a magyarság nosztalgiája, és úgy látszott, hogy tíz-tizenöt
százalékos eredményt érnek el az elsõ választáson, ez azonban vajmi kevés volt ahhoz, hogy
õk adják a miniszterelnököt.
• Még a Független Kisgazdapárt szervezõi között is ügynökökre bukkanunk.
• Úgy lehetne összefoglalni, hogy a kisgazdapárt kétharmada ügynök volt. Ez úgy fordulhatott
elõ, hogy a politikai bizottság tagjai, akik teljes egészében tisztában voltak a III/II-es és a
III/III-as ügyosztály mûködésével, külön-külön, a maguk biztosítására is szerveztek be
ügynököt. Így nem a központi akarat érvényesült, hanem a hatalmi rivalizálás. Magyarul, több
ügynököt szerveztek be, mint amennyit egy normális párt felépítése elbírt volna. Az
ügynökök pedig vakon végrehajtják a rájuk bízott bomlasztási feladatokat. Tehát olyan nem
fordulhat elõ, hogy az ügynök önhatalmúlag másképp értékeli az eseményeket, és nem teszi
azt, amire a közvetlen felettese utasítja. Miután Grósz Károly, Pozsgay Imre és valamennyi
erõs, rivális politikai vezetõ biztosítani akarta rálátását az ellenzéki mozgalomra, több ügynök
épült be ezekbe a történelmi pártokba, mint amennyit elbírtak volna.
• Meg tudjuk nevezni ezeket az ügynököket?
• Nagyon sok nevet lehet mondani. Például a Pipás. A „szocdemeknél” nem is lehet sorolni,
mert mindannyian beszervezettek voltak: Petrasovits Annától a Szövõig, a Húsosig, de
említhetném az Ügyvéd fedõnevût is. Tehát a szociáldemokrata párt ügynökhálózata szétverte
a történelmi pártot, s ezután már nem is tudott talpra állni. A szocialista párt és a mögöttük
álló „jövõcsináló” erõk úgy értékelték, hogy a két nagy csapat, az Mdf és az Szdsz, valamint
az utóbbihoz csatlakozó fiatal szervezet, a Fidesz együttesen sem lesz olyan erõs, hogy
veszélyeztetné az õ hatalmi ambícióikat.
• A pártok kialakulása kis cinizmussal is vegyült, hiszen volt, akinek azt mondták, hogy neked
parasztos bajuszod van, te a kisgazdapárt tagja leszel (volt mszmp-srõl beszélünk). Hiába
ellenkezett, mégis a kisgazdáknál kötött ki.
• Ezeket az embereket általában utasították arra, hogy beépüljenek egy-egy pártba. Õk
többségükben a III/III-as ügyosztály foglyai voltak. Hazugság az az állítás, mely szerint
megtehették az oda beszervezettek, hogy nem mûködtek együtt az ügyosztállyal. Hogy
aláírtak ugyan, de nem jelentettek. Hangsúlyozom: szigorú utasításos rendszerrel mûködött ez
a szervezet. Egyébként a kisgazdapártban elkezdõdött ún. elõnév-felvételek is az ügynöki
múltra utalnak, s arra a szándékra, hogy legalább így elfedjék a múltat. Azt gondolják ezek az
urak, hogy ezzel fátylat boríthatnak dicstelen tevékenységükre.
• Mire gondol?
• Például régen úgy hívtak valakit, hogy Kovács István, most meg Pelsõczi Kovács Istvánnak,
vagy Kovács Bélát most Turi-Kovács Bélának nevezik. Megkülönböztetõ neveket vettek fel,
amivel a szolgálat elõl akartak elbújni. Nemcsak az életrajzokat kellett átírni, nemcsak
megkeresztelkedni és bérmálkozni kellett 1990-ben vagy elõtte. A rejtõzködés változatos
variációival lehetett elõrukkolni, ezek közé tartoztak a névváltoztatások, a
foglalkozásváltoztatások, valamint az ún. lakhelyváltoztatások. Messzirõl, máshonnan jött
emberek egy-egy nagyvárosban hirtelen legendás hõsiességrõl tettek tanúbizonyságot, a ’80-
as évek végén például bátran szobrot döntögettek, és ez által alapozták meg a helyi
nimbuszukat, s alapítottak pártszervezeteket. Miután a kisgazdapártban 1990 elõtt nem volt
erélyes vezetés, szinte szabadcsapatként mûködtek, ezért a demokratikus választásokon a
hangzatosságán kívül hosszú távon nem tudtak eredményt felmutatni. Ezért 1989-ben, az
ellenzéki kerekasztal idején is az volt a kialakult politikai vélemény úgy a
szabadkõmûveseknél, mint az mszmp közvetlen irányítóinál, hogy „ejteni” kell a kisgazdákat,
s helyettük jó lesz a talonba tett mdf és szdsz, amelyek alapítói a monori és a lakiteleki
csapatból álltak. Ezután már õk lettek a „rendszerváltozás” letéteményesei.
• 1985-ben volt a monori találkozó, ’87-ben a lakiteleki, amirõl azt mondták, hogy annyira
titokban történt, hogy szinte senki nem tudhatott róla. Lakitelek egyik szervezõje volt például
a már 17 éves korában, a Madách Gimnázium tanulójaként ügynökké beszervezett Kámzsa.
Ma az mdf egyik vezetõ politikusa.
• Természetesen a sátorban lévõk és a szervezõk jelentõs része együttmûködött a
titkosszolgálatokkal, de nemcsak az említett helyeken, hanem az összes többi találkozón is. Ez
történt például a kisgazdapárt megalakulásakor is. Nevetséges volt azt mondani, hogy nincs
lehetõség a sátor lehallgatására. Pontosan tudom, hogy pár napon belül már tíz hiteles
magnószalag-másolat készült. Az mszmp kb kulcsfigurái, például Lakatos Ernõ, Berecz János
és más ortodox vezetõk tudták, hogy mi hangzott el a sátorban. És hangsúlyozom: nemcsak a
hozzászólásokat, hanem a háttérben zajló magánbeszélgetéseket is lehallgatták.
• A háttérbeszélgetésekbõl megismerhetünk valami érdekeset vagy jellemzõt?
• Nagyon érdekes volt, hogy a lakiteleki sátorban milyen gyávák voltak általában az emberek.
Egy-egy radikálisabb hozzászólás után – tehát amikor ügynök szólalt fel, mert csak õk mertek
keményebb hangot megütni – többen megpróbáltak elmenni. Például igen híressé vált
politikusok is, akik azóta államtitkárrá, miniszterré avanzsáltak, akik akkor mszmp-tagok
voltak, a megyei tanácson dolgoztak, esetleg iskolaigazgatóként tevékenykedtek.
• Ott akarták hagyni Lakiteleket?
• Így van. Nem akartak ilyesmibe belekeveredni, nem bolondok lecsukatni magukat, mondták.
A találkozón kifejezetten szondázásképpen szólaltak fel többen, tevõleges ügynöki háttérrel,
hogy a többiek megismerjék õket, hogy kik ezek a bátor emberek, akiket a „rendszerváltozás”
ellenzéki mozgalmainak vezetésére szemeltek ki.
• Tehát ez valahogy úgy mûködött, hogy én, aki ügynök vagyok, nagyon bátran fogalmazok,
túlontúl bátran. Erre a nem ügynökök, akik még bizonytalanok abban, hogy megszólaljanak-e
vagy sem, úgy gondolkodnak: ha õ ilyen bátor volt, akkor én is jól odamondogatok.
Tulajdonképpen így kelepcébe kerültek.
• Olyan szempontból is kelepcébe kerültek, hogy sokukat nem lehetett beszervezni
ügynöknek: a bírókat, az ügyészeket, az mszmp-tagokat elvileg nem lehetett sokáig
ügynökként nyilvántartani. Ha beszervezték õket, akkor vagy a tagságukról, vagy a
beszervezett háttérrõl kellett lemondaniuk. De a gyanútlan mszmp-tagok megijedtek a
provokátoroktól, féltek, hogy kizárják õket a pártból, vagy megszüntetik igazgatói állásukat.
Ebbõl is látszik, hogy az mdf célja a szocializmus megreformálása volt, nem pedig a rendszer
megváltoztatása. Tehát egy-két hangzatos hozzászólás bizony rémületet keltett. Egy jellemzõ
történet: az egyik szervezõ azt mondta, hogy az összejövetelt nem lehet lehallgatni, mert õ
kitett egy kis zavaró szerkezetet az asztalra. De arra nem tudott magyarázatot adni, hogy az a
szerkezet hogyan, honnan került hozzá. Szemmel látható tehát, hogy a rendszer
megreformálására, az mszmp megújítására tettek kísérletet Lakiteleken. Ha megnézzük
Pozsgay Imre csapatát, amit Bíró Zoltán neve fémjelez: õk egészen 1989 õszéig nem
gondolkodtak jobboldali pártban, kizárólag baloldaliban. Nézzük meg, valamennyi
mozgalom, majd késõbb párt is engedélyezte a kettõs tagságot. Az mdf vezetésében például
nagyon sok mszmp-s volt.
• Az elõbb említett egy lakiteleki szervezõt, aki azt állította, hogy az õ zavaró szerkezetével
biztosan nem lehet lehallgatni az ott elhangzottakat. Ön akkor az egyik fõ szervezõrõl, a
Kámzsa fedõnevû ügynökrõl beszélt.
• Igen, róla. Õ nem tudott arra magyarázatot adni, hogy miképpen is került hozzá az a
csodálatos készülék. Hiszen ilyen eszközöket nem árulnak boltokban, az biztos. Kizárólag a
szolgálatok kezében volt ilyen.
• Mondtuk már, hogy Kámzsa ma az mdf országgyûlési képviselõje.
• Természetesen képviselõ. Ismételten visszatérek rá: a „rendszerváltó” pártok a volt mszmp
tagjaiból, az ügynökökbõl és pár jóhiszemû emberbõl alakultak meg. A diktatúrákban – s itt
nemcsak Magyarországra gondolok – a változások elõkészítése mindenkor a
titkosszolgálatokon keresztül valósult meg. Valamennyi rendszerváltozás, akár tõlünk
keletebbre vagy délebbre történt, hasonlóképpen játszódott le. A kulcsfigurák minden esetben
szolgálatközeli személyek, vagy pedig az uralkodó párt tagjai voltak. Hadd mondjam meg,
hogy az 1990-es parlamenti képviselõk egy része jelenleg is képviselõ, tehát a mai képviselõk
jelentõs része mszmp munkatárs volt, vagy éppen mszmp tanácsadóként vagy valamilyen
igazgatóként dolgozott.
– Amikor a rózsadombi paktum szóba került, akkor ön említett két nevet, akik kulcsfigurái
voltak a paktum megalkotásának, és akiknek jelentõs szerepük volt a politikai változásokban,
Levendel Lászlóról és Schulteisz Emilrõl beszélt. Ma már kevesen emlékeznek rájuk.
• Schulteisz Emil egészségügyi miniszter volt, Aczél György legszûkebb baráti társaságához
tartozott. Mindketten páholytagok. Nyugodtan ki lehet mondani, szabadkõmûvesek.
Szabadkõmûves Levendel László is, akinek nagy hatalma volt akkoriban. 1991-92-ben
többször találkoztam vele, érdekes módon õ keresett meg engem egy ügynökön keresztül, aki
szintén orvos volt. Kíváncsiak voltak a gondolkodásmódomra. Éreztem, hogy Levendel által
káderez, rendkívül bensõséges viszony alakult ki köztünk. Tõle tudtam meg azokat az
információkat, hogy Prepeliczai után miképpen jön a képbe Antall József, hogy miképpen
indul el az ellenzéki kerekasztal, hogy mi módon alakulnak meg a különbözõ bizottságok, és
hogy az Mdf az akkor legfontosabbnak tartott alkotmányozó bizottságba, amely az átalakulás
kereteit szabja meg, Für Lajost és Szabad Györgyöt delegálja.
• Tiszta múltú ez a két ember?
• Egyiküket sem bántva, pöttyök mindkettõjük múltjában vannak.
• Csak nem ügynökök õk is?
• Hálózatközeliek mind a ketten. A civilben történész-tanár „Erdõsi” tevékenységérõl az azóta
már elhunyt ’56-os Krassó György tudott volna mesélni. Levendel László mondta el, hogy
megdöbbenve látta a jegyzõkönyvekbõl, és tapasztalta a neki elmondottakból, hogy mi
történik az ellenzéki kerekasztal bizottságaiban. Hogy az mdf – bocsánatot kérek, az õ
kifejezése volt – két buta szónokot ültetett be az alkotmányozó bizottságba, akik ráadásul nem
is voltak jogászok, nem is értettek hozzá. Magyarul, az mdf volt a leggyöngébb a három oldal
közül. Ekkor szólt Levendel Csoóri Sándornak, hogy kerítsétek elõ Antall Jóskát, mert õ jól
eladható figura. Antall majd Levendel akarata szerint rendszeresen konzultálni fog Pozsgay
Imrével, aki elõzõleg ötletekkel látja el, hogy miket mondjon másnap. Hangsúlyozom, ezt
nekem Levendel László többször elmondta, most is élõ személy jelenlétében, aki utána az
összekötõ tisztje lett. Az egészben az a legérdekesebb, hogy mi köze mindehhez egy
látszólagos orvosnak a Budakeszi úton, hogy jön ahhoz, hogy felhívja Schulteiszt Emilt, az
egészségügyi minisztert, hogy szóljon Antallnak, a barátjának, hogy most õrajta a sor.
• Ha jól értem, a tüdõgyógyász orvos, Levendel szólt Schulteisz Emilnek, hogy intézkedjen
Antall ügyében.
• Igen, és azt is mondta, hogy beszéljünk Csoóri Sándorral, mert õ nagyon jó viszonyban van
mindenkivel. Csoóri szintén mdf elnökségi tag volt, és rendkívüli ambíciókkal rendelkezett. A
„rendszerváltozásnál” az értelmiség jelentõs része az írók és a költõk közül verbuválódott,
akik a dramaturgiával, a drámai helyzetek keletkeztetésével és megoldásával irodalmi szinten
tisztában voltak, de azt nem tudták, hogy a politika homlokegyenest más dolog. Tõke
Péternek, aki akkor a Reform címû hetilap fõszerkesztõje volt, munkatársa volt Antall József
kisebbik fia, a fényképész, és minden egyes nap azért ment haza hamarabb az újságtól, mert
ahogy Antall Péter akkor mondta, Pozsgay Imre bácsi hivatja aput. Családi vacsora címén
adták az instrukciókat, hogy az ellenzéki kerekasztalnál Antall József merre vezesse a
tárgyalást. Tehát látszólag Pozsgay Imre az Mszmp, és késõbb az Mszp egyik vezetõ
politikusa, de közel sem errõl van szó. Õ már felelõs a „rendszerváltozás” ún. jobboldali
csapatának is a létrehozásáért. Nemcsak a „baloldali” volt Mszmp-sekkel teli Mdf-ért! Hogy
ez mennyire egyezik a Levendel László által elmondott más információkkal, jelzi az is, hogy
hirtelen, a semmibõl elõjön Antall József, kezdenek beszélni arról, hogy milyen nagy
alkotmányjogi ismeretekkel bír, holott ilyen ismerete, elõképzettsége nem volt, irodalmi
munkássága sem. Azt viszont mondták róla, hogy az édesapja nagyszerû ember volt. A
Horthy-kormány lengyelügyi államtitkára, aki a fiát abban a konzervatív nevelésben és
gondolkodásmódban részesítette, ami a Horthy-rendszerre jellemzõ volt.
• Idõsebb Antall József, legalábbis ahogy a történelembõl tudjuk, bújtatta a Magyarországra
menekült lengyel katonákat, zsidókat Balatonfelvidéken, életesélyt adott nekik.
• Van egy alapvetõ problémája ennek a történetnek. Mint mindenben, ebben is van valami
igazság. Idõsebb Antall József lengyelügyi államtitkárként a lengyel menekült tiszteket, a jó
lengyel-magyar kapcsolat alapján, a németek beleegyezésével és tudtával, kimenekítette. A
két baráti ország hagyományos jó kapcsolata évszázados volt, a németeknek is volt annyi
belátásuk, hogy ezt a kapcsolatot nem szabad megbontani. De ebben a történetben van egy
olyan mozzanat, ami késõbb meghatározta Antall gondolkodását. Tényszerûen bizonyítható,
hogy idõsebb Antall József lengyelügyi államtitkárként megnézte a lengyel tisztek
dokumentumait, és akinél zsidó származásra bukkant, azokat az embereket többségében
visszaadta a Gestaponak, így a Magyarországról elkerült zsidó származású lengyel
katonatisztek mind meghaltak. Ezt az egyik legtekintélyesebb hazai zsidó vezetõtõl tudom.
• Kitõl?
• A mazsök elnökétõl, dr. Tímár Györgytõl. De a Bécsben élõ Wiesenthal úrnak is ez a
véleménye. Tehát az imént elmondottakat több forrásból is megerõsítették. A magyar
átalakulás legnagyobb hibája, hogy a vezetõ politikusok – köztük Antall József is – fogható
személyek. Ambíció van a vezetésre, tiszta múlt nincs. Antall nemcsak a személyes sorsán
fogható. Miért lett az orvostörténeti múzeum fõigazgatója miniszterhelyettesi fizetéssel? Már
ezzel is erõsen megkérdõjelezhetõ a saját és családi múltja. Nyilvánvaló, hogy a
rendszerváltozás alapvetõ kulcsfiguráinak a névsorát az Mszmp Kb, valamint a hasonló
módon gondolkodó szabadkõmûves csapat állította össze. Az alapelv világos volt, olyan
embereket kell kulcsfiguraként szerepeltetni, akik foghatóak, vagy a saját vagy a családjuk
múltja miatt, esetleg erkölcsileg elítélendõk, például szenvedélybetegek, vagy gazdasági
bûncselekményeket követtek el.
• Antall József más területen is fogható volt?
• Ezt nem szeretném részletezni, de egy területen biztos fogható volt. Antall elmondta nekem,
hogy egy Pobedában utaztatták a viharkabátos ávósok, és bizony õ megtört. Ezt tõle tudom,
saját lehallgatott miniszterelnöki szobájában mondta el. Valamint azt is, hogy nagyon szerette
a gyöngébb nemet. Ezen keresztül is erõsen zsarolható az ember, fõleg, ha keresztény
politikusnak mutatja magát. Ezek a tények nem cáfolhatóak. De hangsúlyozom, én soha nem
ítéltem el senkit, akit egy átkos rendszer megtört, ha utána a tevékenysége – amikor már
lehetõsége van – olyan irányt vesz, hogy akár a múltjával is leszámol.
• De akkor ki kell mondani egyértelmûen, hogy Antall Józsefet a Pobedában beszervezték, és
azt is, hogy mikor történt. Antall tehát III/III-as lett?
• Elmondom a történetet. Antall Józsefet a forradalom leverése után megtalálta ez az ún.
viharkabátos csapat. Ez volt a legsötétebb alakulat az ávh történetében. Ez a csapat a politikai
rendõrség alapja, volt tagjaikkal egyébként nagyon sok, ma élõ politikus rokoni kapcsolatban
van, többük fényképe látható a Terror Házában. Tehát a viharkabátosok beültették Antall
Józsefet a Pobedába, hátulra. Hárman ültek hátul, középen Antall, elöl, a gépkocsivezetõ
mellett pedig az ún. figyelõ személy, aki hátrafordulva nézte, hogy mi történik. Végestelen
végig autókáztak, elõször a budai rakparton, utána átmentek a rakpart pesti oldalára, és
minden egyes hídon az elöl ülõ, fegyverével játszó tiszt megkérdezte, hogy itt lõjük-e fejbe
ezt a fiatalembert, ha nem hajlandó velünk együttmûködni, vagy amott. Ha valaki átélte a
vallatásnak ezt a módját, az tudja, hogy ezt egyszerûen nem lehetett ép ésszel kibírni. Ilyen
pszichikai kényszer hatására bárki – hangsúlyozom, bárki – hajlandó aláírni akármilyen
nyilatkozatot, vagy éppenséggel megígérni az együttmûködést. Lehetetlen ellenállni, ha
valakit órákon keresztül azzal fenyegetnek, hogy itt és itt most lövünk fejbe. Gondoljunk bele,
közelednek a hídhoz, és Antall nem tudja, hogy beledobják-e a Dunába vagy sem, és közben
arról beszélnek, hogy majd Titelnél a harcsák zabálják meg. Félreértés ne essék, most azokat a
szavakat használom, amelyeket Antall is használt, aki így emlékezett erre vissza: hát Imrém,
én összecsináltam magam. A szó fizikai értelmében is. Borzasztó belegondolni is, hogy egy
fiatalember, élete teljében, a halak gyomrában végezze. Egyébként erre a beszélgetésre azután
került sor, amikor Antall József többször eljátszotta a borítékhistóriát. Én kértem tõle, hogy ne
tegye ezt. Sem Torgyán Józseffel, sem Csurka Istvánnal, sem a többi, mdf-be betelepített
ügynökkel, akik köztudottan szép számmal voltak.
• Antall József mint miniszterelnök a politikai ellenfeleit olyan borítékokkal fenyegette,
amelyekben az illetõk beszervezési dokumentációja volt.
• Igen, ez szörnyûséges zsarolás. Ezt megélte egyébként az általam nem nagyon tisztelt
Torgyán József is. Amit Antall csinált, az államtitoksértés volt. Fel is hívtam a figyelmét arra,
hogy neki sincs joga arra, hogy bárkinek a dossziéját egyszerûen csak elõvegye, mert vagy
generálisan rendezzük ezt a kérdést, mint ahogy Magyarországon kívül valamennyi környezõ
ország megtette, nemcsak a magánosítás formájában, hanem az ügynökkérdés kezelésében is,
vagy hagyjuk az egészet a fenébe. De ahhoz sincs joga, hogy például Csurka Istvánnak azt
mondja, az alakuló miép-ben – akkor még Magyar Igazság Pártban –, nagyon sok ügynök van
a harminc tagból. Mondtam neki, hogy ez a módszer – ha tiszteli a polgári demokráciát – nem
megengedett. Ez minden esetben kétélû fegyver, akár belsõ, akár külsõ politikai
ellenfeleinkrõl van szó. Tudniillik, ugyanezt a zsarolást követte el velük szemben, de még
alattomosabban a Horn-csapat, amikor Kósa Ferenc Kossuth-díjas mûvészt, filmrendezõt,
mszp-s országgyûlési képviselõt átküldték, és közölték, hogy hagyja abba az mdf a
privatizáció felülvizsgálatát, mert ha nem, akkor kiteregetik az mdf-es képviselõk
ügynökmúltját. A szocialisták akkor ezt nem tették meg, látszólag abbahagyták ezt a piszkos
politikai zsarolást, és akkor mi folytatjuk ezt 1991-ben. Antall József szocialista kérésre
eltávolítja Torgyánt a kisgazda frakcióból, de nem sikerül teljes egészében a terv, mert a
kisgazda 36-ok ott maradtak a húsos fazék mellett. Vagy éppenséggel az mdf-bõl kiváló
miép-bõl sem lehetett nagy pártot csinálni, mert az ügynökök – Antall korábban idézett
megjegyzése után – haladéktalanul eltávoztak Csurka mellõl. A harmincfõs alakuló csapatból
alig maradtak a Magyar Igazság és Élet Pártjában. (Ez lett aztán a Csurka-féle párt végleges
neve.)
• Antall József beszervezése után jelentett?
• Ugyanúgy, mint Csurka István vagy Bilecz Endre, vagy sorolhatnám a volt képviselõket,
akik félig meggyónták az igazságot, és azt állították, hogy nem mûködtek együtt a
tartótisztjükkel. Ilyen nincs, ez gyakorlatilag lehetetlen! A titkosszolgálatoknak nem lehetett
butaságokat beszélni, vagy dezinformálni õket, csak az hiszi el, aki nem ismeri a szolgálatok
mûködését. Magyarországon a titkosszolgálatok ’56 után teljes egészében átvették az Ávh
politikai rendõrségének szerepkörét, személyi állományában is szinte teljes egészében
megegyeztek.
• Mint ahogy 1990-et követõen a Nemzetbiztonsági Hivatal is – feltételezem – átvette a III-as
fõcsoport-fõnökség embereit.
• Nagyon kevés kivétellel igen, öt-hat fõtiszt eltávolítása volt csak napirenden. Ez utóbbiak
menesztésének az volt az oka, hogy nagyon magas beosztásba kerültek az általuk korábban
beszervezett személyek, akik aztán lelkiismeretfurdalásuk miatt eltávolították beszervezõiket
a hatalomból. Néhány emberrõl van csak szó, õk az újsütetû képviselõk és politikai vezetõk
személyes bosszújának áldozatai. Egyébként aki személyes bosszút állt, az a saját rendszerén
állt bosszút, nem pedig a szolgálatból kitaszítottakon. Gyakorlatilag a politikai rendõrség,
amelyik az ávóból alakul, személyi állományában és módszereiben is azonos az elõdjével, és
közel másfél millió embert foglalkoztatott ügynökként, hálózati személyként, gazdasági
besúgóként. Innen nem lehetett szabadulni, a titkosszolgálatoknak szigorú elemzéses
rendszerei vannak, írásos nyoma van a jelentéseknek, és a jelentéseket olyan tisztek elemzik –
akiket az ügynökök természetesen nem ismernek –, hogy a harmadik hazugság után vagy ha
éppen nem jelentettek, azonnal megkeresték, és az összes elõnyt megvonták tõlük. Tudniillik
az ügynököknek hatalmas elõnyöket biztosítottak. Nemcsak Pokorni volt fideszes pártelnök
édesapjára volt ez jellemzõ. A céggel együttmûködõ emberek családja minden esetben
elõnyösebb helyzetbe került. Nemcsak az mszmp kb-nek voltak elõnyt élvezõ emberei! Akik
együttmûködtek a politikai rendõrséggel, azok sokszor a civil emberek szempontjából
érthetetlen módon gazdagodtak, vagy jutottak más lehetõségekhez. A „rendszerváltozásunk”
egyik legsúlyosabb problémája ez, hogy az ügynökök valóban végig szerepet játszottak az
átalakításban, majd utána a politikai vezetésben is, minden kontroll nélkül, és annak
elõnyeitõl sem lettek megfosztva. Sem a politikai, sem pedig a gazdasági vezetõk, utóbbiak
jelentõs része egyébként ügynökként együttmûködött a múlt rendszerrel, ha nem volt párttag.
Tehát a mai milliárdosok is jelentõs részben ügynökök voltak, mint ahogy a sztárbûnözök és
sztárügyvédek is. Hivatalosan is együttmûködõ személyek voltak, miután az ügyvédi kamarák
kialakítását is az mszmp kb társadalmi kapcsolatokat felügyelõ osztálya ellenõrizte. Erre
külön funkciót hoztak létre minden megyei és városi pártbizottságban.
• Antall József beszervezése kapcsán említette a viharkabátos embereket, és azt mondta, hogy
közülük nagyon soknak a fényképe megtalálható a Terror Háza Múzeumban, és bizony a mai
politikai utódokkal rokoni kapcsolatba hozhatók. Mondjunk neveket!
• Petõ Iván, Bauer Tamás... Rengeteg nevet felsorolhatnánk. Azt mondjuk, hogy az apák
bûneiért a fiúk nem felelnek. Errõl Antall Józseffel kétszer is beszéltem. Nagyon sántít ez az
állítás. Tudniillik, ha azt mondom, hogy nem felelünk a szüleink, nagyszüleink bûneiért, a
Karikás Frigyesekért, a Szamuely Tiborokért, a Kun Bélákért, a Petõkért, a Princzekért, a
Bauerekért, a Péter Gáborokért (Péter Gábor unokája hatalmas vagyonnal rendelkezik,
jelenleg Svájcban él), sem politikailag, sem gazdaságilag, akkor én, mint ezek fia, hogy
kerültem a rendszerváltozást követõen vezetõ szerepbe. Hatalmas elõnyöket élvez a mai
politikai és gazdasági vezetõk jelentõs része, akiknek az édesanyjuk, édesapjuk, nagyapjuk
részt vett a magyar nemesség, a magyar értelmiség, a magyar érzelmû, hazai érdekeket
képviselõ emberek fizikai kiirtásában is. Súlyos problémákat vet ez fel. Féloldalú
igazságokkal van teli az egész magyar politikai „rendszerváltozás” gondolkodásmódja.
Mennyire felháborodik a sajtó vagy a politikai elit, ha valaki szóba hozza, hogy kinek ki volt
az édesapja. De elnézést kérek, az õsök nyomán lettek õk milliárdosok, politikai vezetõk,
bankárok, gazdasági vezetõk, diplomaták. Ezért nem kerülhetett más abba a pozícióba, mert
annak nem volt besúgó, nem volt ávós az édesapja, nem volt beszervezett bíró, ügyész és
rendõr sem. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a politikusok nem felelnek a szüleik bûneiért,
akkor az elõnyeit miért élvezhetik? A magyar „rendszerváltozás” egyik legsúlyosabb
szégyene, a gazdasági váltásokon túl, hogy voltak olyan miniszterelnökök, akik ávósok
voltak, voltak olyanok, akiket beszerveztek, de voltak olyanok is, akik nem voltak hajlandók
bocsánatot kérni, soha semmilyen szituációban, sõt a piszkos múltjukat még büszkén vállalták
is. Nem igaz, hogy a magyar társadalomnak nem volt meg az igénye az erkölcsi megújulásra.
Az viszont igaz, hogy nem volt olyan miniszterelnök, aki erre egyáltalán ösztönözte volna a
magyar társadalmat. Ma az igazán jól élõ emberek az ügynökök vagy a családi kapcsolatukkal
a párthoz és a titkosszolgálathoz kötõdõ személyek közül kerülnek ki, és a szocializmus
vesztesei ma is vesztesek maradtak. Gondoljuk akkor végig, hogy milyen váltást irányítottak
ezek a miniszterelnökök! A tulajdonuktól korábban megfosztottak jelenleg is kisemmizettek.
És itt vannak az életüktõl, a szabadságuktól megfosztottak. 1956 áldozataira csak és kizárólag
hivatkozik a magyar politikai elit jobbról, balról, középrõl, még azok is, akik 1956
leverésében tevõlegesen részt vettek. Ugyanakkor egyetlen egy komoly ítélet nem született
sortûz-ügyben! Tudatosan nem született. Azért, mert a sortüzek irányítói vagy gyerekei ma is
irányítanak. 2002-re eljutottunk odáig, hogy a mai kormányban ügynökök és a volt mszmp
Politikai Bizottságának tagjai szerepelnek. És mind azt mondja, hogy õk akkor a
titkosszolgálati anyagokat nem vizsgálták, nem is kaptak belõle.
• Csehák Juditra gondolt az elõbb?
• Igen, és Gál Zoltánra, Horn Gyulára, Medgyessy Péterre. Titkosszolgálati anyagok nélkül,
az ügynökök jelentése nélkül politikai, fõleg gazdaságpolitikai, társadalmi döntések nem is
születhettek. De õk azt hazudják, hogy ez az egész nem is érdekelte õket, tulajdonképpen nem
is voltak kapcsolatban a titkosszolgálatokkal. Holott Gál Zoltán volt a belügyminiszter, akinek
közvetlen irányítása alá tartoztak a fõcsoportfõnökségek. Ez az, amit a magyar társadalom oly
nehezen ért meg, és nehezen fogja a következõ évtizedekben is megérteni. Tudniillik a
Gestapo, majd az ávo, utána a politikai rendõrség vezetésével gyakorlatilag Magyarország
értelmiségét fejezték le. Vagy együttmûködõvé tették, vagy egyszerûen fizikálisan
megsemmisítették. Jelentõs részben az ún. ’56-osok emlékének kiirtása is folyamatban van,
mert ma már eljutottunk odáig Antall József és a többi miniszterelnök vezetésével, hogy ha az
’56-osok kerülnek szóba, csak marakodó, civódó öreg emberekrõl beszélnek. Rácz Sándorról
például Antall József nekem is olyanokat mondott, amiket nem szívesen mondanék el. A
lehetõ legnegligálóbb volt a véleménye.
• Volt Antallnak egy kijelentése Rácz Sándorral kapcsolatban, hogy õ nagyon szereti Rácz
Sándort, és nagyon szívesen vinne koszorút a sírjára.
• Ez például ízléstelen. Valakinek az életével játszani, vagy a halálát kívánni még viccbõl sem
szabad. Antall Józsefnél ettõl függetlenül egész élete, miniszterelnöki pályafutása alatt
tapasztaltam a félelmet. Félt a személyi döntésektõl, mindig halasztgatott, mint egy
osztályfõnök, látni, hogy nem jó, de mit csináljak, maradjon még. Például Csurka Istvánról
mondta, hogy milyen rossz a személyzeti politikája. Megkérdeztem tõle, hogy miért, amire
azt válaszolta, hogy õ jelölte Gombár Csabát, Hankiss Elemért…
• A rádió- és tévéelnököt.
• Valóban igaz, hogy õ jelölte, õ is beszélt elõször velük, és õ gyõzte meg õket. Utána pedig
kiderült róluk, hogy mennyire nem Mdf-pártiak, és menynyire rosszak azok a személyi
döntések, amelyek egyébként nemcsak a média területén történtek meg. Mert Magyarország a
fizikálisan is kiirtott nemessége miatt meghasonlott állapotban éli meg a „rendszerváltozást”.
Meghasonlottak a miniszterek, a miniszterelnökök, a nyolcszázezer párttag, meghasonlottak
az ügynökök, akik szerették volna, ha a tettük soha nem derül ki. A párttagok átírták az
életrajzukat, beépültek a civil szervezetekbe, mindenhova. De meghasonlottak olyan komoly
tartású volt fõnemesek is, akik hazajöttek, és egy pillanat alatt kikoptak a magyar politikai
életbõl, a perifériára szorultak. Mondok erre egy példát: amikor az Ávü élérõl leváltották a
kommunista ivadék Tömpét, az utódját csak nagyon nehézkesen jelölték ki. Hazahozták
Teleki Pál unokáját, s kinevezték mint gazdasági szakembert az Ávü élére, de az ifjabb Teleki
nem volt hajlandó ezt a privatizációs szabadrablást engedélyezni. Ezért azonnali hatállyal
eltávolították úgy, hogy a lába sem érte a földet. Olyan helyzetet teremtettek, hogy ne
lehessen tovább igazgató, mert õ komolyan gondolta hazája érdekeinek érvényesítését.
Hoztak egy Szekeres Szabolcs nevezetû szélhámost – természetesen a miniszterelnök hozta
õt, hiszen mindig a miniszterelnök dönti el, hogy ki kerüljön az ávü, késõbb az ápv rt. élére –,
aki Bokros Lajos haverja volt. Tehát, ha valaki becsületes, akkor hoznak helyette egy korrupt,
lecsúszott gazembert. Õ sem válik be, amikor róla is kiderül, hogy már tényleg nem közénk
tartozik, akkor a negyedik megoldásra megjön Csepi Lajos. A volt kisz kb-bõl. Itt a
rendszerváltozás legsúlyosabb problémája. Antall József többször kérdezte, szerintem kit
lehetne kinevezni. Hisz Tömpe nem volt jó, Teleki sem, nem jó Csepi Lajos sem, mondjak
neveket. A végén kiderült, hogy nevek lettek volna, lett volna itt mérnöki kollégium, lett
volna itt minden, csak 1990-ben, a „rendszerváltozás” után az volt az elsõ, hogy az
értelmiségi bázist azonnal szétzúzták. Például az ezertagú mérnöki kollégiumot azonnal
szétverte az Mdf. Amikor gyõztünk, attól kezdve nem volt már szükség szakértõkre. Egyetlen
igaz embert sem vettek igénybe, csak egy párat pártkatonaként, de nekik sem volt jelentõs
szerepük.
• Régóta szeretnék visszatérni a rózsadombi paktumra. Beszéltünk már róla, és említettünk
neveket. Azokét, akik a húsz pont elfogadásánál jelen voltak. Nyers Rezsõnél és az mszmp
tagjainál hagytuk abba. De bõvebb listáról kell beszélni.
• Ezek az ún. paktumokat létrehozó emberek lazán csatlakoztak egymáshoz. Rendszeresen
összejártak, mint ahogy a szabadkõmûves hálózatok is mondjuk kártya- vagy sakkpartinak
álcázva szoktak összejárni. A rózsadombi csapatba bankároktól, értelmiségi személyektõl
kezdve a jelenlegi pénzügyi vezetõkig többen tartoznak. Ezt a szellemiséget úgy lehetne talán
megnevezni, hogy ez olyan pénzügy-kutató szellemiség, ahol a hazai érdek nem játszott
szerepet. És mindegyiküket, akiket elõre toltak, a média pillanatok alatt sztárolta.
• Olvastam egyes kiadványokban Antall József nevét, mint résztvevõt, Boross Péterét, Horn
Gyuláét, Göncz Árpádét, Paskai Lászlóét, Zoltai Gusztávét, a Mazsihisz akkori ügyvezetõ
igazgatójának a nevét. Olvastam az izraeli, az amerikai titkosszolgálat képviselõjérõl, a kgb-
rõl, a magyar titkosszolgálatról. Ezek mind valós információk?
• E nélkül nem lehetett volna a „rendszerváltozást” levezényelni. A szolgálatoknak mindenre
rálátásuknak kellett lenni. Elképzelhetetlen, hogy a kgb, vagy a magyar titkosszolgálatok –
amelyek egészen a legalsóbb szereplõkig beépültek a legkisebb téesz hierarchiájába is –, ne
szereztek volna folyamatosan információkat a „rendszerváltozás” boszorkánykonyhájának
mûködésérõl. Ez lehetetlen! A fölsorolt nevekhez tudnék még kétszáz nevet mondani, akik
jelenleg a Rotary Klub, a szabadkõmûves páholy tagjai. Hogy melyiké, az nem is igazán
lényeges, inkább az, hogy a szabadkõmûvesség nemzetek fölötti csapat, a mûködése mindig
átnyúlik – a „magasabb szellemiség” nevében – a határokon. A szabadkõmûvesség nem
hagyja a hazai érdekeket érvényesülni, az alantas.
• Kik ma a hazai szabadkõmûves páholy vezérei?
• Ha valaki megnézi a Rotary Klub tagságát, akkor minden további nélkül rájuk bukkan. A
hazai politikai vezetõk jelentõs része tevõlegesen vagy rokoni kapcsolatok révén kapcsolódik
ide. Tehát mindegyik kormány alatt – a jelenleginél is, a Fidesz-, a Horn- és az Antall-
kormány ideje alatt is – mindenrõl informálva voltak a szabadkõmûves páholyok.
• Ön azt mondja, hogy 1990 óta mindegyik magyar miniszterelnök tagja volt a
szabadkõmûves páholynak, vagy akik élnek, még ma is tagjai? Páholytag a többi vezetõ
politikus is?
• Az igazi baj a magyar „rendszerváltozásnál” az, hogy alapvetõ kérdéseket nem tisztázott,
nem beszélte ki a társadalom magából. Alapvetõ társadalompolitikai, történelmi kérdéseket,
az egyházakkal, a hitélettel kapcsolatos kérdéseket, amelyek nélkül nem lehet egészséges
módon társadalmat építeni. Nagyon vigyázok itt a szavakra, tudniillik ameddig egy
szabadkõmûves nem tesz beismerõ vallomást – amit nem nagyon tesznek meg – addig igen
esélytelenül lehet bizonyítani, hogy a páholy tagja-e vagy sem. A szabadkõmûvesek több száz
éves történetében nagyon kevés áruló élte túl a „gyónását”, amikor elmondta, hogyan
mûködik a szabadkõmûves hálózat. Teljesen biztos viszont, hogy ha nem a hazai érdekek
érvényesülnek, akkor az idegenek akarata szerint történik minden.
• Már pedig a mögöttünk álló esztendõk azt bizonyítják, hogy nem a hazai érdekek voltak a
legfontosabbak.
• Magyarországon nem a hazai érdekek szerint történt az átalakulás, sem gazdaságilag, sem
társadalmilag, de ezt nem most mondom elõször. Elmondtam már a magyar parlamentben
1992-ben vagy ’93-ban mint parlamenti képviselõ. Soha senki nem cáfolt, hogy ez nem így
van. Tehát, ha nem a hazai érdekek érvényesülnek, akkor valamilyen más érdeknek kell
érvényesülni. Én legjobban attól féltem a magyar társadalmat, amikor a privatizációs csalók
és politikai vezetõk kérésére ezt a gondolatsort tudatosan úgy jelenítik meg, hogy antiszemita
kijelentésekre ragadtatják magukat. Magyarul: elkezdenek zsidózni. Tudni kell, hogy ha
valaki ma Magyarországon felveti a zsidó kérdést, és erõszakosan teszi azt, az mindenkor a
baloldali és a szabadkõmûves csapat megbízottja. Száz százalékosan bizonyítható, hogy ha
valaki erõsen zsidózik és bátran kiabálja, hogy Magyarországon cionista gondolkodásmód
érvényesül, akkor az kizárólag utasításra cselekszik. Ez azért veszélyes – itt most nagyon
nehezen formálom megint a szavakat –, mert nagyon sok bátor ember tûnik föl manapság is,
és mondják a zöldségeket a zsidó terjeszkedésrõl, egyébrõl, majd érdekes módon ezeknek a
kijelentéseknek soha nem lesz következménye. Sem a Csurka-féle Pannon Rádióban, sem a
televízióban, sehol sem. Tehát ebbõl látható, hogy minden egy tõrõl fakad, kimondatnak
bizonyos féligazságokat, és ezáltal negatívan befolyásolják hazánk megítélését.
• Kimondhatjuk a magyarországi két legmagasabb rangú szabadkõ-mûves nagymester nevét?
• Biztosan megsértõdnének, ha kimondanánk, de azért annyit hadd mondjak, mind a kettõ
több ország állampolgárságával rendelkezik, nem csak magyarral. Bankári-politikai körökhöz
csatlakozók. Lehet, hogy a végére kimondjuk ezeket a neveket.

A Kádár-rezsim kitüntetettje

Munkásõr volt Boross Péter?

• 1989 decemberében Romániában zajlott a „forradalom”. Lõtték a televízió székházát, majd

késõbb megtudtuk, hogy akik kint „forradalmárként” lõttek, azok az orosz reguláris hadsereg
tagjai, és aki a televízió székházában, fején egy rohamsisakkal állandóan kamerák
kereszttüzében volt, az pedig nem más, mint a Moszkvából hirtelen hazaküldött, hazazavart
Iliescu, akibõl késõbb köztársasági elnök lett. Tehát ilyen mûvi volt ez a forradalom
Romániában. Erre visszagondolva nekem eszembe jutnak az 1989-es hazai tavaszi napok-
hónapok, amikor is az ellenzéki kerekasztal résztvevõi, a korábban teljesen ismeretlen
emberek, kamerák kereszttüzében, élõ mûsorban tárgyalnak, és a televízió jóvoltából – mint
ahogy Iliescu Romániában – ismertté lesznek itthon, és máris õk kerülnek a politika élére.
Tulajdonképpen ez a televíziós ismertség – a konspirációk mellett – emelte Antall Józsefet is
elsõ számú politikussá Magyarországon.
• Errõl egy pár szóval beszéltünk már korábban. Ez úgy történt, hogy Levendel László szólt
Csoóri Sándornak, majd ezek után Szabad György tanácsadójaként odakerült Antall József, és
valóban, szinte a semmibõl jõve, nagyon komoly hozzászólásokat hallottunk tõle. Õ akkor
már a bennfentes információk alapján döntött az ellenzék oldaláról. Azt is lehetett látni, hogy
ez a szerepkör milyen módon erõsödik, tudniillik Antall Józsefet nemcsak az mdf-tagság és az
ide szervezõdött emberek, hanem az ellenfél, a szocialista párt is lehetséges miniszterelnök-
jelöltként tartotta számon.
• De hát az ellenfél az a baloldal! Akkor?! Vagy nem arról van-e szó éppenséggel, amirõl
mindig beszélünk, hogy Magyarországon a politikai elitet tekintve nincs bal- és jobboldal.
Csak baloldal van, és vannak balról jobbra küldött emberek.
• Ha tovább folytatjuk a gondolatot, csak ide lyukadhatunk ki. Ugyanis az ellenzéki
kerekasztal felállítása úgy történt, hogy az Mszmp-vel szemben volt a harmadik oldal, a
szakszervezet…
•…amelyik tulajdonképpen szinte azonos a volt mszmp-vel.
• Jelenleg is egy és ugyanaz, hisz a szakszervezet az mszmp által szervezett csapat. Valamint
ide tartoztak még az mszmp által odahívott, nem regisztrált tagsággal rendelkezõ egyesületek
és társadalmi szervezetek képviselõi, akiket az Mszmp Politikai Bizottsága jelölt ki.
Magyarul, az mszmp-sek leültek saját magukkal tárgyalni. Ebbõl következõen itt sem
jobboldalról, sem baloldalról nem lehet beszélni. Itt gyakorlatilag az ún. rendszerváltó csapat
– az ideológiák kitalálása mellett – a személyi vagyon megszerzésére törekedett. A társadalom
nem ideológiák mentén osztódott meg, hiszen a jobboldaliságnak az utóbbi negyven évben
nem is volt gyökere. Ezért kreálni kellett egy csinált ellenzéket, amit jobboldalnak neveztünk
el mdf-estül, kisgazdástól, mindenestül.
• Hogyan „építik fel” Antall Józsefet, hogy végül 1990-ben miniszterelnöke lesz
Magyarországnak?
• Amikor már látszik, hogy belátható idõn belül szükség van „rendszerváltozásra”, az
ellenzéki kerekasztalnál valóban kimagaslik Antall József szereplése a többi dilettáns közül.
Most nem akarok senkit sem minõsíteni, de nincs nagyon sem a kisgazda pártban, sem a
szabaddemokratáknál olyan politikus, aki az ellenzéki kerekasztalnál egyáltalán értékelhetõen
hallatta volna a hangját. Kitaláltak egy legendát, hogy ellenzéki üldözöttek voltak, a sajtó is
erre építette fel a szerepüket. Az szdsz-ben például mindenki üldözött volt, Demszkytõl
kezdve Kis Jánosig. Nekik az volt a szerepük, hogy lebontsák a szamizdat rendszert, és ebben
a Szabad Európa Rádió, a mûvelt Nyugat csapata erõsen segített nekik. Õket futtatta, holott
tudni kell, hogy a Szabad Európa Rádióban a keleti titkosszolgálatoknak jelentõs befolyásuk
volt az 1950-es évek után. Tudott volt, hogy ez a szolgálat nagyon indifferens módon,
operatív eszközökkel, de beépült ide, és gyakorlatilag a Szabad Európa Rádió Moszkvától
kapta az utasításokat. Amikor Antall József az Mszmp Kb egyik vezetõ politikusának
instrukciói alapján jól eladta magát...
• Pozsgay Imrérõl beszélünk…
• …akkor gyakorlatilag az Mdf-et ki kellett jelölni, hogy most már ne csak szocialisták
legyenek, ne legyen mindenki baloldali. Ha az mszmp-t és az mszp-t baloldalnak nevezem,
akkor vele szemben egy jobboldali pártot kell felállítani. Óriási versengés alakult ki, egymást
licitálták túl a pártok. Az szdsz már a végén agyagba döngölte a kommunistákat, pedig ez a
párt csak szélsõbalos csoportosulás volt maoista vezérkarral. Ha üldözték volna õket, akkor
csakis maoista múltjuk miatt tehették volna meg. Az szdsz részérõl kifejezetten jobboldalinak
tûnõ jelszavak hangzottak el, annyira, hogy a végén már Antall József megfontoltsága olyan
benyomást tett, hogy végre valakire rá lehet bízni az országot, mert az agyagba döngölõ
kommunistázással és a kivilágos-virradatig hintón járó kisgazdákkal nem lehet sokra menni.
Nemhogy Európában, de még Magyarországon sem. Tehát itt volt egy jól informált, jól
eladható ember, akirõl ráadásul kitaláltak egy legendát a jó nyugati kapcsolatairól, mert azt
senki nem tudta, fõleg nem a magyar választó, hogy azok a kapcsolatok titkosszolgálati
gyökerûek. Ezek után az mdf-nek gyorsan „jobbra át”-ot kellett csinálni, ami abból állt, hogy
leváltják Bíró Zoltánt, Antall Józsefet megválasztják elnöknek, és ettõl kezdve hivatalosan is
miniszterelnök-jelöltté lép elõ. Most már, hangsúlyozom a teljesen buta mdf-tagság, Szabó
Iván szavait idézve, ez a rettenetes tagság, nem is érti, hogy Bíró Zoltán elmenetele után õk
már nem a szocialista párt reformáló csapata, hanem jobboldali konzervatív csapat.
Hangsúlyozom, sokan még közvetlenül a vezetõségben sem értették, hogy mostantól õk az
mszmp-nek vagy utódpártjának, az mszp-nek jobboldali ellenfelei lesznek. De Antall József
ekkor már elég jól felépítette a saját klientúráját, és az mdf, mint mesterségesen létrehozott
egyesület vagy mozgalom, azokból a személyekbõl állt, akiknek a politikai alapképzettségük
egyenlõ volt a nullával. Vagy mert ügynökök voltak, vagy mert olyan tevékenységet
folytattak, amelyek nagyon távol álltak a politika legalapvetõbb kérdéseitõl is. Szemmel
látható volt, hogy a választási kampányban az események sodorták ezeket a mesterséges
politikai kreálmányokat. Eljutottunk odáig, hogy az mdf „tavaris konyec”-et hirdetett, tavaszi
nagytakarítást, hogy kirugdossák az összes kommunistát, mindenkit elszámoltatnak. Mindezt
a jogállamiság kereti között fogjuk csinálni – mondta Antall József. Ez a Nyugatnak is tetszik.
Antall József a Keletrõl Nyugatra átállt kommunista hûbéresekkel mint szakemberekkel
tárgyal. Annyira emberi kapcsolatok alakulnak ki, hogy az utolsó fél évben Antalléknak már
külön irodájuk van a parlamentben, és a minisztériumok államtitkári vagy miniszteri szinten
találkoznak az ellenzéki politikai vezetõkkel, köztük Antall Józseffel is, rendszeresen.
• Németh Miklós kormányáról, minisztériumairól van szó.
• Így van, Németh Miklóssal és csapatával Antall József baráti kapcsolatokat alakít ki,
rendszeresen konzultál Horn Gyulával, Kovács Lászlóval, Németh Miklóssal. Tõle tudom,
hogy heti rendszerességgel tájékoztatták õket az elképzeléseikrõl. De annyira selejtesre
sikerült a politikai elit leváltása, hogy amikor idõsebb Bush elnök Magyarországra érkezik, és
bemutatják neki az ún. szakértõi kormányt, az mszmp által kreált ellenzéki politikusokat, a
szó szoros értelmében – amerikai barátaimtól tudom – meg van rémülve az amerikai elnök,
hogy ezeket meg honnan szalajtották. Tölgyesi Péternek és az akkor még igen alulképzett
Fidesz-vezérkarnak halvány elképzelése sincs arról, hogyan néz majd ki az elkövetkezendõ
évek Magyarországa. Az mdf-en belül egyedül Antall József tud valamit beszélni a
politikáról.
• Igaz az a hír, hogy amikor kiderült, hogy Antall József és az mdf nyeri meg a választásokat
– mert ez nem tõlünk, választóktól függött, hanem politikai döntéstõl –, akkor az mszp
jelenlegi elnökének, a Medgyessy-kormány mostani külügyminiszterének, Kovács Lászlónak
1990-ben külügyminisztériumi államtitkárságot ajánlottak fel az Antall-kormányban?
• Antall Józseftõl tudom, hogy annyira tisztességes, européer embernek tartotta Kovács
Lászlót, hogy ha Kovács az mdf-et választja, akkor teljesen biztos, hogy az Antall-
kormányban is minimum államtitkár lett volna. Nyilvánvaló rokoni kapcsolatai miatt jobban
bízott Jeszenszky Gézában, mint külügyminiszterben, de itt annyira vagylagosak voltak a
viszonyok, hogy például, ha a késõbbi egészségügyi és szociális miniszter, Szabó György, aki
a Borsod megyei Tanács pártbizottságának titkára volt...
• A Horn-kormányban miniszter Szabó György.
• Igen, de amikor 1989-ben az mdf-et alakítják Miskolcon és másutt is az ügynökök, és Szabó
György nem az mszp-t választja, akkor az mdf helyi elnöke lett volna. Tehát személyes
összekapcsolódások jellemezték az mdf és az mszp gárdáját, hiszen az mdf-tagok jelentõs
része mszp-tag is volt. Ami az mdf-et és Antall Józsefet tevõlegesen hozzásegítette a második
fordulóban a gyõzelemhez, az az volt, hogy az mszp arra ösztönözte tagjait, hogy szavazzanak
az mdf-re. Tudniillik az mdf ellenfeleként fellépõ szdsz, amelyik egyébként baloldali
kötõdésû párt, a választási kampányban olyan ultra jobboldali, uszító szöveget mondott, amit
az mszp már nem tudott elfogadni. Ha az mszp az egyébként nagyon szoros választások során
1990. március végén azt mondta volna a tagságának, hogy az szdsz-re szavazzanak, akkor az
szdsz nyerte volna a szavazást, és akkor Kis János lett volna a miniszterelnök, akit egyébként
Antall József paprikajancsinak titulált. Ezekrõl a kérdésekrõl – mint említettem – Antall
rendszeresen, hetenként konzultált Horn Gyulával, a késõbbi mszp elnökkel – ezt késõbb
Horn Gyula is megerõsítette. Akkor egyébként még az mszp-nek rövid ideig Nyers Rezsõ is
volt az elnöke, akit Antall József nem szívelt különösebben, vélhetõleg sejtette, hogy Nyers
elég sokat tudott Antall családi múltjáról. Nem kevesebbrõl van szó tehát, mint arról, hogy az
mdf és az mszp gyökerei közösek gondolkodásmódjukban és a személyeket tekintve is. A
Nyugat egyébként azt hitte, hogy az mszp-t leváltó csapat az mszp-hez hasonló fölkészültségû
lesz. Meg kell mondanom, ez egyáltalán nem így lett. A magyar ellenzék elõráncigált ellenzék
volt, annak összes frusztráltságával. Azáltal, hogy ilyen kétes múltú személyekbõl alakult ki
az ellenzék, a magyar „rendszerváltozás” történetében a legerõsebb baloldali irányvonal
pontosan Antall József és Boross Péter miniszterelnöksége alatt valósult meg. Szívesen
elfelejtjük, pedig igaz, hogy akkor már az érdekegyeztetõ tanács, amit szintén az ellenzéki
kerekasztal hozott létre, gyakorlatilag rendelkezik a parlament fölött. 1990 õszén a taxis
blokádnál az érdekegyeztetõ tanács fékezi meg az indulatokat és az szdsz-es és egyéb
puccsistákat. De nincs olyan költségvetés sem, amelyet ne az érdekegyeztetõ tanács ún.
szakszervezeti és munkaadói oldala – amelyet szintén az mszmp állított össze hajdanában – ne
hagyott volna jóvá. Tehát a költségvetési vitától sohasem a parlamentben félt az Antall-
kormány, vagy Kupa Mihály, hanem attól, hogy az érdekegyeztetõ tanácsban mit fogadnak el
a partnerek. Tehát a szakszervezeteken, a munkaadókon keresztül a magyar kormányt olyan
erõsen sakkban tartotta az mszp-s befolyás, ami a „rendszerváltozásban” késõbb ilyen
mértékben soha nem történt meg. Gyakorlatilag a tanács mondta meg, hogy mennyi legyen a
költségvetési hiány, hogy milyen áremelések lehetnek, milyen százalékokkal lehet bevezetni a
kétkulcsos áfát. Holott ennek közjogi alapja akkor nem volt! De Antall József ezt átmeneti
állapotnak tartotta, mivel nem voltak felkészülve a kormányzásra sem ideológiailag, sem
személyzetpolitikailag, ezért bizonyos kompromisszumokra szükség van, gondolta, a
kormányzása ideje alatt ahhoz, hogy ne legyen anarchia az országban.
• Ahhoz, hogy egy embert megítéljünk, a kitüntetéseit is figyelembe kell venni. Antall
Józsefnek volt a Kádár-rezsimben kapott kitüntetése, mégpedig nem is értéktelen fityegõ.
• A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg, miután kormánykitüntetést nem tudtak
kibundázni neki. Aki a múlt rendszerben fõigazgató lehetett, vagy hasonló magas beosztásba
kerülhetett párton kívüliként, ott alapjaiban sántít az ellenálló történet, hiszen a párt
valamennyi funkciót ellenõrzött. Nem lehetett senki még iskolaigazgató sem úgy –
hangsúlyozom, még községi iskolaigazgató sem –, hogy azt a pártbizottság jóvá ne hagyta
volna. És ne higgye azt senki, hogy a szocializmusban a tudás vagy a rátermettség volt a
meghatározó. Az elsõ számú követelmény kifejezetten a párthoz való lojalitás volt. Ha pedig
ezt valakirõl megállapították, lehetett belõle káder, ahhoz viszont, hogy káder lehessen, a
szakszolgálatok tevékeny részvételére volt szükség.
• Nem véletlenül említettem Antall József kitüntetését, tudniillik szinte legendaszámba ment,
ahogy õ ezt megkapta.
• Valóban, kérte magának, hogy neki ez már jár. Kormánykitüntetést akart, de miután Csehák
Judit ettõl elzárkózott, így lett ez a felemás megoldás.
• Mivel Csehák Judit minisztériumához tartozott, és az õ keretébõl kellett volna kapnia a
kitüntetést.
• Igen, és amire a kérés elhangzott, a kiosztható kormánykitüntetések elfogytak, ezért
kompromisszumos megoldás született a Munka Érdemrend arany fokozatának odaítélésével.
Ezzel én csak a hiúságát láttam igazolva. Ezeket a kitüntetéseket most nagyon szívesen
elõvenném a többi miniszterelnök esetében is, hiszen Boross Péter is kapott 1982-ben egy
elég szép kitüntetést, a Szocialista Hazáért ezüst fokozatát, ami a fegyveres testületek
tagjainak járt.
• Mi köze volt Boross Péternek 1982-ben a fegyveres testületekhez?
• Munkásõr volt. Õ volt a Dél-Pesti Vendéglátó Vállalat igazgatója, amelynek élére csak és
kizárólag a hálózat által kiválasztott személy kerülhetett. A vendéglátás a szocializmusban az
információrendszer egyik központja volt. Nyilvánvalóan, ilyen helyeken lehetett megfigyelni
legjobban az eseményeket. Azt mindenki tudta, hogy besúgó a mezõõr, besúgó a portás, a
szállodai ajtónálló, a pincér, a fõpincér, a teremõr, de ha ez mind besúgó – a vendéglátóipari
helyeken az okosabb ember nemigen beszélt, fõleg nem a bárokban –, akkor hogy ne lett
volna hálózati személy az, aki mindezt irányítja, ráadásul párton kívüliként, ’56-osként. Aki
viszont elhiszi, hogy egy ’56-os valaki a forradalom leverése után jogi egyetemet végezhet,
majd azonnal vállalatigazgató lesz egy ilyen cégnél, az igen naiv. Ezt a lehetõséget csak és
kizárólag munkásõrök és olyanok kaphatták, akik betagozódtak a párt alá legálisan, vagy a
szolgálatokon keresztül illegálisan. De Antall Józsefnek az a hiúsága, hogy kiverekszi
magának a szocializmusban a Munka Érdemrend arany fokozatát, szinte nevetséges. Nem
hiszem, hogy értékmérõ lenne, hogy egy diktatúrában ki milyen kitüntetést kapott. Amikor
ezekrõl a kérdésekrõl is beszélgettem Antallal, kérdeztem tõle, nem veszed észre, hogy mikor
ki kapott Kossuth-díjat? Mikor hova költözött? Ez mutatja meg, hogy mikor került a szolgálat
befolyása alá. A szolgálat – nagyon differenciáltan – beépült a mûvészvilágba, az ún.
ellenzékbe, és ezért lehetett ilyen zökkenõmentesen végigvinni a magyar „rendszerváltozást”.
Tudniillik az elõkészítés és a személyek kijelölése többszörös szûrön ment keresztül. Voltak
olyan változások, amelyeket majd egyszer elbírál a történelem, hogy jó volt-e vagy rossz, de
az bizonyos, a változások egymásra épültek. A magyar politikai vezetõk, a szabadkõmûvesek,
vagy nevezzem õket akár mszmp kb-nek vagy politikai bizottságnak, voltak olyan gyors
döntési helyzetben – és tudtak is dönteni –, hogyha nem jó gyõzni a kisgazdapárt, már ott van
a második fordulatban az mdf, mint nyerõ. Meggyõzõdésem, ha az mdf-nél befuccsolt volna
valami, ha kirobban egy botrány, akkor rögtön lett volna egy másik párt, amelyik hirtelen az
élre tört volna, és nem biztos, hogy az az szdsz lett volna. Tehát az mszmp dinamizmusa
pontosan abból ered, hogy nem olyan erõszakosan és a népet arcpirítóan arculcsapó
„forradalmat” csináltak, mint például Romániában – ahol egy reguláris elit osztag elkezdett
lövöldözni Bukarestben, és vitte be a saját új vezetõt –, hanem egy jól elõkészített, évekkel
korábban megkonstruált forgatókönyv szerint történt meg minden. Ezekhez a
forgatókönyvekhez választották ki a személyeket. De ezek a személyek meg olyanok voltak,
hogy például amikor az mdf-kormányt Antall József kijelölte, a szó szoros értelmében azt
kérdezték – én láttam a frakcióban a megdöbbenést –, hát ez meg hogyan került ide. Hát ez
meg kicsoda? Tehát fogalmunk sem volt a kormánytagokról. Nagyjából Antall József baráti
körébõl állt össze, olyanokból, akik látszólag nagyon felnéztek Antall Józsefre, de ha azt
mondom, hogy szakmailag dilettánsok és alulképzettek voltak, akkor nem túlzok. Emellett
mindegyikük múltjában volt valami sötétség, kinek az, hogy meglepõ módon került külföldre,
kinek az, hogy túlontúl gyorsan szerzett tudományos fokozatot. Ki pedig egyszerûen csak
naiv ember volt. Sem Antall Józsefnek, sem az általa kiválasztott minisztereknek nem volt
fogalmuk arról, hogy a végrehajtó hatalmat hogyan kell vezényelni. Antall – most ezt nem
bántásként mondom – a legképzetlenebb és vezetõi pozícióban soha nem volt embereket
választotta minisztereknek. Annyira nem voltak tisztában az államigazgatás, a végrehajtó
hatalom mûködésével, hogy például a postát, így a feladatot nem tudták normálisan elosztani.
Ez bizony a miniszterelnök súlyos hibája volt. Mert ha az apparátus észrevette, hogy abszolút
hozzá nem értõ emberek irányítják a minisztériumokat, ettõl kezdve öntörvényûvé vált az
egész átalakítás, illetve azokat az érdekeket lehetett elõnybe helyezni, amelyek nem a
parlamentáris demokrácia velejárói.
• 1993 decemberében meghalt Antall József, és már karácsonykor tudtuk, hogy Boross Péter
az utódja. Nagyon gyorsan megválasztották az új miniszterelnököt, és sokan azt mondták,
nagyon jó, hogy Boross Péter lett az utód, mert egy határozott, célratörõ ember került a
kormányrúdhoz.
• Ez mind igaz, ha azt nézem, hogy milyen volt a választék. Az egyik aspiráns Szabó Iván
volt, a másik pedig Für Lajos. Tehát Boross, Für, Szabó Iván – bocsánatot kérek
mindannyiuktól az éltes koruk miatt – hozzá nem értõ dilettánsok, politikusként is. Boross
Péterben valami biztosan megvolt: a racionalitás és a vezetõi gyakorlat. A „rendszerváltozás”
elõtt közel harminc évig egyes számú vezetõ volt, tevõleges kapcsolatai voltak, nemcsak a
titkosszolgálatokkal, hanem a politikai vezetõkkel is, akik odajártak hozzá potyázni és egyéb
könnyed szolgáltatásokért.
• Mire gondol, nõkre?
• Nõkre, például. Az éjszaka világában rendkívül esendõ az ember, és bizony köztudott volt,
hogy ott a lányokat egy-egy igazgatói szemöldök öszszevonásával oda lehetett rendelni
bárkinek az asztalához. A politikus és gazdasági ember is, fõleg ha iszik, ugyanúgy esendõ,
mint ahogy azt Nyugaton láthatjuk. Van is errõl egy mondás: Nyugaton a konzervatív
nõügyekkel bukik meg, a baloldali meg pénzzel. Vagyis megvesztegetéssel. De
Magyarországon az volt az érdekes, hogy a „rendszerváltozás” látszólag nagyon simán
végbement, és annak ellenére simán választották meg Boross Pétert a harmadik fordulóban az
mdf miniszterelnök-jelöltjévé, hogy elõtte egy évvel lépett csak be az mdf-be. Antall Józsefre
hivatkozott mindenki, de legjobban Boross Péter, és õ volt az az ember, aki nagyon is tudta,
hogy a politikai döntés elõkészítése mindig a szolgálatok adatai alapján történik. Miután õ
elsõ pozíciójában a titkosszolgálatokat felügyelõ államtitkár volt, elsõként ismerkedett meg
hivatalosan azzal a hálózattal, azokkal személyekkel, akik beépültek az mdf-be is, és õk
biztosan Borossra szavaztak a miniszterelnök-jelölésénél. Így még nem lett volna meg a
többsége, mert ahhoz, hogy miniszterelnökké válasszák, szükség volt arra a huszonegy tagú
független képviselõ-csoportra, akik jórészt az mdf-bõl kiváltak. Õket Boross Péter nem
egészen tíz perc alatt meggyõzte, hogy jobb lesz õt megválasztani. Én ott voltam azon a
képviselõcsoporti megbeszélésen, Fodor István vezette az ülést, és majdhogynem
közfelkiáltással választották meg Borosst. A függetlenek között a huszonegybõl tizennégy
bizonyíthatóan hálózati személy volt. Tehát az ügynökök teljesen biztosan õt választották.
Tudniillik az Mdf-nek és a koalíciós partnereknek a függetlenek nélkül nem volt meg a
többségük, nem tudtak volna ötven százalékot plusz egy szavazatot elõteremteni.
Meggyõzõdésem, ha nem Boross Péter a jelölt, mivel az mdf akkor már közutálatnak
örvendett, nem tudott volna miniszterelnököt választani. Csak az õ személye lehetett biztos,
hiszen ismerte mások titkos adatait, és ezekkel az adatokkal fogta is az embereket. De az is
jellemzõ, hogy a mezõgazdasággal kapcsolatban – amely Boross Péter egyik elsõ intézkedése
volt – kinek a véleményét fogadta el. Nem a mdf-esekét, nem a kisgazdákét, hanem Pintér
Sándor volt rendõrfõkapitányét, aki beviszi magával a Sasad téesz elnök-vezérigazgatóját. Õ
órákon át beszélget Boross Péterrel a magyar mezõgazdaságról. Hangsúlyozom: az akkori
szövetkezeti vezetõ, az mdf-barátnak egyáltalán nem mondható Mihalik úr. Ebben is látszik
Boross Péter racionalitása, esze ágában sem volt mdf-ben gondolkodni. De én azt is
megkérdezném: hogyan lehet a fõkapitány annak a Sasad téesz vezetõjének a barátja, amely
cég ellen több büntetõeljárás is indult. Hogyan lehet ezt az egészet pillanatok alatt
megszervezni, hogy nem is a kisgazdák, nem is a szakértõk, hanem egy volt téeszelnök
véleménye a meghatározó. Nyilvánvaló elõttem az is, hogy Boross Péter tisztában volt azzal,
hogy neki ebben az átmeneti idõben egyetlen egy feladata van: kialkudni a mentességet a
szocialistáktól, hogy senkinek ne legyen bántódása a privatizációval és más gazdasági
bûncselekményekkel kapcsolatos tevékenysége miatt az mszp hatalomra kerülése után. Ezt
meg is tette. Emlékezzünk vissza, hogy Horn Gyuláék mivel nyerték meg a választást: tiszta
Magyarország, a privatizáció felülvizsgálata és a 3,60-as kenyér. Vajon indított-e Horn Gyula
egyetlen egy eljárást is privatizációs visszaélés miatt? Nemcsak privatizációs visszaélés miatt
nem indított eljárást, hanem autópálya-építés, bankkonszolidáció, adóskonszolidáció miatt
sem. S nem volt eljárás a bûnözés, a kárpótlásijegy-maffia ellen sem. Pedig az egész mszp-
kampány az utolsó fél évben, 1994 tavaszán errõl szólt. Kizárólag Boross Péternek
köszönhetõ, aki meg tudott egyezni Horn Gyulával abban, hogy vannak tabukérdések.
Közéjük tartozott, hogy a gazdasági bûnözõknek nem lehet bajuk, mivel az mdf-en belül is
egy szûk mag rendkívüli módon meggazdagodott ebben az átalakulásban. Ezt egy idealista
felfogású politikus nem tudta volna az mszp-vel megcsináltatni, nem tudta volna Horn
Gyulánál elérni, akirõl egyébként Antall József azt mondta, hogy bosszúálló. Tehát aki túl tud
lépni azon, hogy jól van, akkor nem bántjuk Schamschulát, nem bántjuk Szabó Tamást, nem
bántjuk a bankosoknak azt a részét, akik ellopták a Hitelbankot. Sorolhatnám még a neveket,
akik Boross révén megúszták. Ezt egy jó pár órás, többszöri beszélgetés után Boross Péter
kialkudta. Õ nagy kommunikátor, hiszen ahhoz, hogy valaki elfoglalja az mdf-t kívülrõl, az õ
múltjával, ahhoz nagyon komoly politikai érettség, és nem utolsósorban komoly
információrendszer kell. És kellett hozzá egy olyan társaság, amelyik keresztül-kasul át volt
itatva ügynöki múltjával. Ezek után azt mondom, hogy a Boross-kormány gyakorlatilag nem
csinált mást, mint amit Antall József kormánya elkezdett, vagyis befejezte azokat a tömeges
privatizációkat, amelyek megalapozták hazánk nem túl sikeres jövõjét, és kialkudta a
személyes biztonságát. Nem történt semmi baja az akkori harminchat rovott életû mdf-es
képviselõnek, sem a volt tisztségviselõknek az ápv rt.-ben vagy a minisztériumban. Nem
vizsgáltak ki egyetlenegy gazdasági bûncselekményt sem, legyen az akár olajbûnözés vagy az
elõbbiekben már felsoroltak. De a magyar átalakulás elsõ négy évére erõsen rányomja
bélyegét Antall József szelleme és gondolkodásmódja. Tudniillik Antall Józsefre hivatkozott
utána Boross Péter is, és mindenki. Ha Antall József mondott valamit, és fõleg, ha azt még
nem is mondta, de ha hivatkoztak rá, hogy ezt Antall Józseftõl tanultuk, akkor mindenki
vigyázzba állt.
• Boross Péter gyakran emlegette Antall Józsefet, gyakran beszélt az antalli örökségrõl. De
miképpen minõsítette Antall József Boross Pétert?
• Antall Józsefnek ezt a kettõségét talán soha nem fogom megérteni. Azt mondta nekem, hogy
nagyon vigyázzak Borossra, mert õ egy hidegszemû gyilkos. Ezen a könyörtelenségét értette,
és nem a fizikális végrehajtást. Azt, hogy aki vele ujjat húz, annak annyi. De azt is mondta,
hogy Borossnak csak annyi esze van, hogy a Horthy-rendszerben maximum fõszolgabírói
szintre jutott volna. Tehát most gondoljunk bele: antalli szellemiségre hivatkozik, majd –
Antall Józseftõl tudom – 1992 tavaszán, amikor Antall megbízza Borosst, hogy próbáljon
meg bomlasztani a szakszervezeteknél, Nagy Sándoréknál, és menjen át a mezõgazdasági
szövetkezõkhöz is, akkor Boross Péter úgy jön vissza, hogy Nagy Tamással is
összetegezõdött, hiszen milyen rendes ember a mosz elnöke, édesapja Horthynál repülõ-
fõhadnagy volt. Nagy Sándor meg pláne rendes, mert milyen belevaló, bajuszos, magyarul
beszélõ ember. Antall József a lehetõ leggorombábban reagált erre, azt mondta, hogy nem
ezzel bíztalak meg, csak azzal, hogy puhatolózzál náluk, mert – szó szerint mondom – az õ
elõdeik rugdosták le Kéri Kálmán bácsi veséjét. Természetes, hogy szépen tudnak beszélni,
szebben, mint azok a buta kisgazdák, mondta nekem Antall József, mert õket erre képezte ki a
párt, a szakszervezet, a Kisz, meg az egyebek. Nemcsak Boross Péterre, hanem sokszor Orbán
Viktorra is azt mondták, hogy Antall letéteményese, de én tudom, hogy Antall József
közülünk kiket tisztelt tevékenysége vagy képességei miatt. Hát ezek közé nem tartozott
Boross Péter. Tehát itt nem a feltétlen tiszteletrõl és barátságról volt szó, vagy ha ez mégis így
van, akkor Antall József óriási színész volt, mert akkor azon a körülbelül öt beszélgetésünkön
– ami nagyon emberinek tûnt – engem is félrevezetett, aminek nem lett volna meg az oka.
Legtalálóbban Szentágotai professzor, agykutató, tudományos akadémiai elnök fogalmazott
Boross Péterrõl. Azt mondta, nézzem meg, amint végigmegy a folyóson, milyen sok ember
retten össze. Ettõl az embertõl valóban félni kell. Halk szavú, racionális, nem lehet belelátni,
és soha semmit nem felejt.
• Ha az Antall–Boross-kormány idõszakát nézzük, beszélnünk kell a balkáni háborúról, és
arról a bizonyos kalasnyikov-ügyrõl. Emlékszem, amikor nyilvánosságra került, hogy
Magyarország a horvát rendõröknek Kalasnyikovot szállított, ami tilos volt, akkor Jeszenszky
Gézára össztûz zúdult a magyar parlamentben. Szinte sajnálatra méltóan, megsemmisülten
állt, azt gondoltam, hogy ez az ember már a holnapot sem fogja megérni. Azóta pedig mindezt
színjátéknak tartom.
• Végig színjáték volt, hiszen a Technika Vállalat állt közvetlen a fegyverexport mögött, de a
csempészetet a magyar fegyverarzenálból a Bross-Holdingos csapat, Boross Gáborék Szabó
Tamás privatizációs miniszter közremûködésével hajtották végre. Tehát Jeszenszky Gézának
volt a legkevesebb köze ehhez az elfuserált akcióhoz.
• Ön most Boross Péter fiáról, Boross Gáborról beszél?
• Igen, õ a Fik Ávh-ás anyagának az átvevõje, a Bross-Holding egyik meghatározó alakja,
amely õrzõvédõ-szolgálatként mûködött. Róla még Bánáti János ügyvéd is azt mondta, hogy
nagyon sötét dologba keveredett a fegyverüzlet kapcsán.
• Ki volt Boross Gábor partnere?
• A legjobb barátja Czinege Lajos fia, Dodi. Fóton egymás közelében építettek házat, jelenleg
is ott élnek.
• Tehát ezt a fegyverexportot a Bross-Holding, Boross Péter fia, Boross Gábor és Czinege
Lajos, volt Kádár-rezsimbéli honvédelmi miniszter fia, Dodi csinálták?
• Részt vettek benne, és õk irányították. Nyilvánvaló, hogy egy külkereskedelmi joggal
rendelkezõ vállalatot, a Technikát ki kellett jelölni, de ezek az emberek – miután nem is
kaptak érte semmit – ugyanúgy strómanok voltak, mint a magyar külügyminiszter, Jeszenszky
Géza.
• Tehát az igazi végrehajtó a Bross-Holding volt?
• Igen, gyakorlatilag Boross Péter tudtával és beleegyezésével, sõt irányításával történt,
tudniillik bm-fegyverekrõl volt szó. Annyira álságos és annyira többpólusú volt a magyar
külpolitika, a gazdaságnak olyan szabad kezet adott, hogy például a mol rt. egyszerre juttatott
olajat a háborút viselõ horvátoknak is és a szerbeknek is, de meg kell mondanom, hogy
jelentõs részben a bosnyák szállítások is rajtunk keresztül történtek. Azért mondom, hogy
álságos az egész politikánk, mert egyszerre mind a két oldalnak szolgáltattunk. A bugyutaság
mintapéldája volt, hogy egy hadban álló országnak a szomszédos Magyarország fegyvert
szállít tetten érhetõ módon. Mert a nem tetten érhetõséghez nagyon komoly konspiratív
tevékenység kellett volna. Ez viszont a magyar „rendszerváltozásban” már oly módon
degradálódott, hogy a magyar politikai elit maga alá akarta gyûrni a titkosszolgálatokat. A
titkosszolgálat képzett szakemberei viszont gyakran jégre vitték a magyar politikusokat. A
Kalasnyikov-botrány mögött is titkosszolgálati akció rejlik, mert nem kellett volna
tudomására hozni sem a magyar ellenzéknek, sem a szerbeknek, hogy egyáltalán
fegyvereladás történik. Ezer formája van annak, hogy honnan, milyen módon lehet fegyvert
eladni, például New Yorkban bejegyzett off shore cégeken keresztül, de hogy magyar
külkereskedelmi vállalaton keresztül, amely folyamatos kgb-ellenõrzés alatt áll, mivel az
egész vezérkarát ott képezték ki – ilyet nem lehet csinálni, ilyet csak nagyon buta ember
csinál. Ráadásul odaadják az ellenzéknek ezt az információt, és elsõsorban az szdsz-es buta
héják robbantják ki ezt az ügyet, amely hazánk megítélése szempontjából rosszabbul is
elsülhetett volna. Ez egyszerûen politikai szûklátókörûség. Gondoljunk bele: a szerbek még
nem kiabáltak, a magyar ellenzék már kiabál. De vajon honnan kapta a magyar ellenzék
ezeket az adatokat? Itt a bizonyíték arra, hogy igazából a „rendszerváltozásunk” egymás jégre
vitele, de hangsúlyozom, nem a magyar érdekek szerint. Igazából soha nem tudni ebben az
álarcosbálban, hogy mik a mozgatórugói a jobboldalinak mondott miniszterelnöknek, legyen
az Antall vagy Boross Péter, mik a mozgatórugói a fegyverkereskedelemnek, a gazdaságnak.
Mert bizonyos szempontból az egész váltásnak az volt a lényege, hogy a látszólag hatalmon
lévõk folyamatosan degradálódjanak, akár még saját hazájuk rovására is. Hangsúlyozom: ez
nemcsak az Antall-, vagy a Boross-kormány idején volt így, hanem így volt az Orbán-
kormány idején is. Hiszen ugyanazok a szabadkõmûves körök robbantották ki a
fegyverszállítási ügyet, a zámolyi romák ügyét, akik soha nem tekintették Magyarországot a
hazájuknak, sõt lenézve beszélnek róla, mint kozmopoliták, mint világpolgárok. Szörnyû volt
megélnem magyar értelmiségiként, hogy mennyire lenéznek bennünket az ügyvédi körökben
vagy éppenséggel a nagy pénzû gazdasági körökben, amikor elmondják, hogy ha õk nem
jöttek volna a magyarokhoz a kiegyezés után, akkor még mindig bõ gatyában járnának. Az
uram-bátyám világot õk bõgatyás világnak tekintették. Amikor azonban azt mondtam, hogy
jó, ti ezt így gondoljátok a baloldalon vagy liberális oldalon, de vajon hogy értékelitek azt a
kiegyezést, amit egy térdre esett Ausztriával szemben Magyarország megtett, mit szóltok
ahhoz, hogy annak a közvetlen vége Trianon lett. Az a Trianon, ami gyakorlatilag
szétszakította, szétverte Magyarországot. Erre soha senki nem adott elfogadható választ. A
magyar történelemben nincs megvizsgálva a közelmúltunk, a régebbi múltunk, sem
ideológiailag, sem gazdaságilag, sem a magyarság szempontjából. Antall József végig
szociális védõhálóról beszélt, ezért is félt annyira az érdekegyeztetõ tanácstól, ezért nem is
tudta kezelni a munkanélküliség kérdését, a tulajdonelvesztésével járó munkahelyek
megszûnésének kérdését, nem tudta a színlelt szerzõdéseket, a földkérdést kezelni. Egy
jobboldali, konzervatív kormánynak, amíg magánosít, nem szociális piacgazdaságról kellett
volna beszélni. Antall József tehát baloldali, szociáldemokrata kormányt vezetett. Annak
ellenére, hogy ebben a maszkabálban jobboldalinak volt kijelölve. A kormánytagok is ilyen
szemléletûek voltak. Boross Péter is ilyen kormányt vezetett. Majd utána jött az ún.
szocialista kormány, amelyiknél jobboldalibb, tehát agresszívebb tulajdonosítást, nadrágszíj-
megszorítóbb gazdaságpolitikát jobboldali kormányok nem folytattak soha. Még a Teatcher-
kormány sem mert volna ilyen Bokros-csomag szintû dolgot bevezetni, mint amit Horn Gyula
ún. baloldali kormánya megtett. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire képlékenyek a magyar
viszonyok: hazánkban a súlyosan leépülõ gazdaságpolitika idõszakában, a 36-38%-os
inflációnál, a 10-15%-os reáljövedelem-csökkenésnél egyetlenegy szakszervezeti vezetõ sem
mozdult. Nincs sztrájk, csak a Metész-nél indult meg az a szervezkedés, amelyet azután
ügynökökkel szétoszlatott a Horn-kormány. Ezzel azt akartam csak mondani, hogy
Magyarországon a miniszterelnökök tevékenységénél, a politikai átalakulási folyamatnál soha
nem a tényleges állapotról beszélünk. Kikiáltjuk a jobb- és baloldalt, pedig Magyarországon
nincsen jobb- és baloldal. Egy tõrõl fakadó szabadkõmûves tábor van, az a szabadkõmûves
tábor, amelyik hajdanában elfoglalta a Horthy-Magyarország jelentõsebb pozícióit, ugyanõk
elfoglalták az ávh-t, de visszamehetünk Károlyi Mihály szabadkõmûves csapatára is. Ez a
folyamat ugyanúgy végigvezethetõ a magyar rendszerváltozás történetén is. Mondhatjuk azt,
hogy baloldali, szociáldemokrata kormánya van – nevében – Horn Gyulának, de
hangsúlyozom: soha Magyarországon jobboldalibb, tehát konzervatívabb és
társadalomellenesebb politikát nem folytatott senki, mint amit Horn Gyula kormánya
folytatott két éven keresztül. Az más kérdés, hogy a választásokra, megijedve, túlontúl erõs
inflációs politikát és nagy jövedelemkiáramlást engedett meg. Ezt egyébként Boross Péter
rövidebb ideig, kicsiben szintén megcsinálta.
• Muszáj még visszatérni a Kalasnyikov-botrányra, de elõtte szóljunk a Technika Vállalaton
keresztül 1988-1992 között lebonyolított fegyverexportunkról összességében. Ennek értéke –
akkori áron számolva – körülbelül 900 millió dollár. 158 millió dollárnyi fegyver jutott
Magyarországról Irakba, 170 millió dollár értékben exportáltunk Líbiába, de vittek tõlünk
fegyvert Kubába, Vietnamba is. Ez a tranzakció azonban csak a vevõnek volt jó üzlet, hiszen
a kiszállított fegyver értéke a mai napig nem került be a magyar költségvetésbe. Hová tûnt a
majd egymilliárd dollár? Ki gazdagodott meg ezen? De térjünk vissza a Bross-Holding
akciójához. Itt 984 ezer dollár tûnt el szõrén-szálán. A Legfelsõbb Bíróság 2003. február 4-én
a Technika Vállalat akkori igazgatóját, bûncselekmény hiányában, felmentette. Az igazgató
urat védõ Bárándy György ügyvéd egy televíziós beszélgetésben azt mondta, nagy botrány
lenne abból, ha kitudódna, kik álltak a horvát fegyverüzlet mögött. Nos tehát, térjünk vissza a
horvát rendõröknek szállított Kalasnyikovokhoz, a Bross-Holdinghoz, Boross Péter volt
belügyminiszter fiához, Boross Gáborhoz és üzlettársához, a Kádár-rezsim honvédelmi
miniszterének, Czinege Lajosnak a fiához, Czinege Józsefhez. Hová lett a Kalasnyikovokért
kapott – 1990-es áron számított – 984 ezer dollár?
• Ez nem fog elõkerülni sehonnan. A horvátok ideadták, a Technikához nem érkezett meg,
lenyelte az a közvetítõ cég, amelyikrõl már az elõbb beszéltünk. Tehát gyakorlatilag ezt a
pénzt ellopták annak rendje-módja szerint, mint ahogy a többi hasonló, külkereskedelmi
tevékenységünkkel kapcsolatos pénzt is ellopták. De bármelyik kormány idején szóba került
az általunk említett két név?! De ne ijedjünk meg ettõl a 984 ezer dollártól, mert ennek a
sokszorosát lopták el az ún. baloldali Horn-kormány ideje alatt az orosz államadósságokból.
Ott csak egy tételben a Hujber csapat hatvankét és fél millió dollárból, Pál László, vagy
inkább az utódja a 150 millió dollárból nem fizetett be egy centet sem.
• Mennyi az orosz államadósság tolvajlási végösszege?
• Körülbelül egymilliárd dollár az államadósság, ebbõl közel ötszázmillió dollárt tüntettek el
szõrén-szálán. Ez nem egyedi a magyar rendszerváltás történetében. Minden úgy van
szabályozva, hogy a törvény tiltása ellenére szabad lopni.
• Egy dolgon gondolkodom, amióta kimondta a Bross-Holding nevét, és azt, hogy Boross
Gábor és Czinege József neve fémjelezte ezt a vállalkozást. Nevezetesen azon, hogy
Magyarországon egymásnak feszültek az emberek, és azt mondták, hogy te kommunista vagy,
te fasiszta vagy, te náci vagy, és elkezdték egymást gyûlölni. És akkor végiggondolom csak
ezt az egy vállalkozást, és rájövök, hogy ebben, ahogy ön említette, együtt van a Magyar
Köztársaság jobboldalinak nevezett miniszterelnökének – akkor még csak miniszterének – a
fia, és a Kádár-rezsim honvédelmi miniszterének a fia.
• Minden így mûködik. Azt mondom, hogy Kónya Imrének a legjobb barátja az egykori
legfõbb ügyész fia, akit Szénásinak hívnak. De személyekre lebontva: ez minden egyes
helyen tetten érhetõ. A „kékfényes” Szabó László fia nem hinném, hogy nagyon jobboldali
lenne, és Kövér Lászlónak a legjobb barátja és kabinetfõnöke, amikor Kövér
nemzetbiztonsági miniszter volt. Ez az álságos „rendszerváltozás” nemcsak a gazdasági
folyamatokban nevesíthetõ meg. Hogy kerül például Aczél-Appel György, a cégbûvölõ
milliárdos Pintér Sándor legközvetlenebb környezetébe? Aczél-Appel Györgyöt véletlenül
sem lehet jobboldalinak nevezni, miközben Pintér Sándor, annak ellenére, hogy erõs
pártbizottsági kötõdései voltak, állítólag jobboldali. Aczél-Appel György egy szélhámos
nagyvállalkozó, pénzmosó. 150-200 cége van, és a mindenkori magyar kormányt pumpolja.
Megpumpolta az Orbán-kormányt is, megpumpolta már a jelenlegit is. Pintér idején is nagyon
jól élt. Például, amikor a Horn-kormány a Teve utcai botrány miatt pert indított – mert tényleg
sokat loptak el annál az egy építkezésnél –, ott Aczél-Appel György volt a vállalkozó, aki
szakmai tanácsot adott, és akinek az autójából minden iratot elloptak. Aczél-Appel György
részegen – mert õ eléggé alkoholos befolyásoltság alatt élõ ember – többször elmondta
társaságban, hogy el kellett lopatni a dokumentumokkal teli Mercedest, de hát mit számít az.
Gyakorlatilag ezzel a vizsgálatot be is fejezték. Amit ki akarok ebbõl hozni: látszólag
egymásnak kell feszíteni a társadalmat – ami a mai napig így van –, hogy ebben a feszült
légkörben meg lehessen csinálni saját kisded üzelmeinket a haza rovásárára. Kétfelé osztottuk
az országot ideológia mentén, jobb- és baloldalra, holott ezek a fogalmak Magyarországon
soha nem voltak definiálva az elmúlt ötven év alatt. Hisz a legkonzervatívabb politikát mindig
a szocialista kormányok csinálták a rendszerváltás óta, és a legszociáldemokratább kormánya
Antall után Orbán Viktornak volt, aki szemléletében is szociáldemokrata, hisz
családcentrikus, szociális intézkedések sorozatát hajtotta végre, például megduplázta a
minimálbért a szakszervezetek ellenkezése ellenére, tehát túllépett a szakszervezeti jogokon is
a munkavállalók érdekében. Milyen abszurd, hogy Orbán Viktor szociáldemokrata
kormányával a vadliberális szemléletû Medgyessy-kormány áll szemben, és az utóbbit
nevezzük baloldalinak, Orbánét pedig jobboldalinak! A politikai elit jelenleg is tudatosan,
irányítottan ugrasztja szét a magyarságot két táborra. A szabadkõmûves páholyok célja,
amelyek a világban jelentõs befolyást szereztek, hogy minél jobban kialakuljon a két
tömbösödött pártrendszer, amelyeknél úgyis minden úgy megy, ahogyan õk eltervezték, vagy
ahogy a láthatatlan pénzügyi hatalom akarja. A politikai hatalom mindig kiszolgálja –
nemcsak Magyarországon, hanem a piacgazdálkodás fejlett országaiban – az ún.
bankoligarchiát, a szabadkõmûves páholy csúcsát, mert azok mindig a nagybankokban
találhatók.
• Térjünk vissza még Boross Péterhez, mert az õ személye sokáig meghatározó. Amikor már
nem volt miniszterelnök, egyre negatívabb dolgok kerültek elõ vele kapcsolatban. Nógrádi
Zsolt, az olajszõkítés koronatanúja például megnevezte õt, mint az egyik olajszõkítõk által
pénzelt, támogatott embert. Aztán pert indítottak Boross Péterék, amit meg is nyertek, a
bíróság szerint tehát mindaz nem igaz, amit én most a bíróságon elhangzottakra hagyatkozva
állítottam. Nógrádi Zsolt, hogy védje önmagát és önmaga igazát, bevallotta a bíróság elõtt,
hogy olajmaffiózó volt, számolta a pénzt, és táskákban adta át az általa megnevezett
embereknek. A bíróság pedig csak azért, hogy ne kelljen ezeket az embereket megnevezni,
Nógrádi Zsoltról kimondta – errõl Nógrádinak papírja van –, hogy nem volt olajmaffiózó,
annak ellenére, hogy bevallotta. Szóval Boross Péter neve többször elõkerült ilyen ügyekben,
bár a bíróság mindig neki adott igazat.
• A bíróság mindig neki fog igazat adni, amíg Magyarországon nem lesz polgári demokrácia.
A bírói rendszer, a bírói igazságszolgáltatás a legváltozatlanabb a „rendszerváltozás” egész
felépítésében.
• Boross Péter részt vett ezekben az ügyletekben?
• Persze, hogy részt vett, mindenki részt vett. Én ezt úgy bizonyítottam be – és ez benne is van
a Nógrádi-perben –, hogy a bírónak odaadtam azokat a jegyzeteket, amelyeket még 1993.
január 14-én és 21-én Antall Józsefnek adtam át. Ebben benne volt az, hogy kik az
olajszõkítõk, benne volt a honvédségi kerozin-készlet, benne voltak a külkereskedelmi
vállalatok, a Belügyminisztérium panamái és az egész olajügy. Azzal bizonyítottam, hogy
mindez igaz, hogy Boross Péter nyomására az Antall-kormány nem intézkedett ezekben a
súlyos gazdasági bûncselekményekben, annak ellenére, hogy külön csoportot hoztunk létre az
Mdf-en belül ennek kivizsgálására. Megpróbálták ambicionálni a kormányfõt, és akkor nem
kevesebb dolog történt, mint hogy a Boross Péter vezette Belügyminisztérium és a rendõri
szervek valamennyi bizonyítékot igyekeztek eltüntetni, tehát tevõlegesen részt vettek a
ködösítésben. Kénytelen voltam a parlamentben is felszólalni az olajügyek kapcsán, 1993
nyarán. Akkor mondtam, hogy az olajmaffiát ne a szõkítõk között keressék, az olajmaffia
maga a Mol Rt., és azt is elmondtam, hogy ennek mik a bizonyítékai. Hisz ekkor már
nemzetközi botránnyá dagadt az ügy, mert a háztartási olaj szabálytalan forgalmazása miatt a
nagy multik kivonultak a magyar piacról. A Shelltõl kezdve az Agipig azt mondták, hogy
ilyen pancsolt üzemanyagokkal nem hajlandók versenyezni, aminek az adótartalmát sem
fizetik be. Ezt a magyar rendõrség teljes egészében tudta és kinyomozta. Nekem megvan
azoknak a finánc ezredeseknek és fõtiszteknek a belsõ anyaga is, akik folyamatosan jeleztek a
Belügyminisztériumnak. A minisztériumnak és a rendõrségnek gyakorlatilag nem volt más
dolga, mint megsemmisíteni azokat a bizonyítékokat, amelyek napvilágra kerültek. Tehát
Nógrádi Zsolt nem kaphatott igazat, hiába állították még jó páran, hogy õk is látták Pintér
Sándort. A magyar igazságszolgáltatás jelenleg még nem eu-konform, nem az érvényes
jogszabályok, a törvények szerint mûködik. Ebben jelentõs szerepe van Boross Péternek, mert
a Belügyminisztérium és a rendõrség irányítása az õ kezében volt. És mint racionálisan,
ésszerûen tevékenykedõ ember, nagyon súlyos dokumentumokat szüntetett meg, és lett õ
maga, a családja és a baráti köre a magyar átalakítás egyik anyagilag is nyertes csapata. De
hozzátartozik az egészhez az, hogy bárkit mutatott volna fel tanúként Nógrádi Zsolt, vagy
bárki, aki az elmúlt idõben ebben szerepet játszott, nem nyerhetett a magyar bíróság ellen. A
magyar bíróság átvilágítatlan, nem a törvények szellemében mûködik, és gyakorlatilag saját
maga mérlegeli azokat a tényeket is, ahol nincs mérlegelési joga. Gondoljunk bele, hogy
bárkit életfogytiglanra lehet ítélni egy tanúvallomás alapján. Pintér Sándorra hárman
rámutattak Nógrádi Zsolton kívül, hogy õ volt az, akinek a pénzt megszámolták. Nógrádi
Zsolt – nem túldimenzionálva a szerepét – az a fiatalember volt, aki részt vett ebben, csinálta,
pénzt szállított, olajat adott, autót vezetett. Ismerte a szereplõket, a kis olajmaffiózótól
egészen a nagyig. Õ nagyon jól tudta, hogy mik azok a védelmi pénzek, amelyekért a
rendõrök és a titkosszolgálati tisztek lementek Bácsba. Ezek tények, ezt a magyar
igazságszolgáltatás már nem úgy fogja feldolgozni, mint büntetõjogi kategóriát. A magyar
történelemben benne lesz az átalakulásnak ez a visszássága is, hogy nyugodtan lehet
bûncselekményt elkövetni, mert a kormányok negatív mûködése miatt – és ebbe minden
kormányfõ erõsen belejátszott –, eljutottunk odáig, hogy sok esetben érthetetlen a magyar
igazságszolgáltatás mûködése. Nyugati barátaimtól tudom – még az Antall-kormány idején is
beszélgettünk ezekrõl, pedig akkor még nem voltak ilyen szörnyûséges állapotok az
igazságszolgáltatásban –, hogy nem értették, miért húzzák a pereket öt-nyolc-tíz évig. Náluk
öt-nyolc hónap alatt be kell fejezni például egy gazdasági bûncselekmény tárgyalását, ha az
kinyomozott és ismert. Magyarországon ez idõ alatt elsõfokú tárgyalásokat sem tûznek ki. És
ezek kormányfõi problémák. Ma Magyarországon az intézményrendszer – sem az
igazságszolgáltatás, sem a cégbíróságok rendszere – nem tudja követni az ún. szindikátusi
szerzõdéseket. Nagyon nehéz ma Magyarországon hitelt érdemlõen bizonyítani, hogy kik a
tényleges tulajdonosok, mert rendszeresen strómanokon keresztül szerzik meg a tulajdont. A
magyar politikai elitben az igazán okos emberek nagyon híres strómanokkal dolgoznak. Azt
hisszük, hogy azok a hatalmas vagyonok a milliárdosoké. Nem igaz. Mögöttük olyan
szindikátusi szerzõdés áll, vagy olyan színlelt szerzõdés, amelyben az szerepel, hogy bár a
cégbíróságon te vagy nyilvántartva, vagy az ingatlan-nyilvántartásban ez a föld a te neveden
van, de nem te vagy a tényleges tulajdonosa.
• Az Antall-Boross kormány idõszakából két minisztert említek meg, akik kurtán-furcsán
eltûntek a közéletbõl. Szabó Tamásra gondolok, aki a privatizációs miniszter volt, és a
közlekedési miniszterre, Schamschula Györgyre. Nem lehet tudni róluk semmit. Az embernek
az az érzése, hogy õk talán tudják, hogy jobb, ha nem szerepelnek a nyilvánosság elõtt, mert
akkor senki nem kutat utánuk.
• Ez így van. Gyakorlatilag õrájuk és a hasonló típusú emberekre alkudott meg Boross Péter,
amire korábban már utaltam.
• Horn Gyulával?
• Igen, vele. Nem is indult ellenük eljárás. Pál Lászlóval és több szocialista vezetõvel
beszélgettem errõl, akiknek nagyon a bögyükben volt személyesen is Szabó Tamás vagy
Schamsula György, és azt mondta például, szó szerint a névvel említett, hogy – bocsánat –
rohadjon meg Horn, hogy minket is becsapott azzal, hogy majd felülvizsgálják a privatizációt,
megvizsgálják a gazdasági bûncselekményeket.
• Meg az autópálya-építéseket…
• Igen. Gondoljunk bele, vajon van-e erre jelenleg már lehetõség. Minden kormány lejáratta
magát, hogy nem teljesítette a választási ígéreteit. A mostani Medgyessy-kormányban is van
egy államtitkár, aki állandóan csak mondja, hogy kivizsgálják ezeket a gazdasági
visszaéléseket. Soha semmilyen gazdasági visszaélést Magyarországon nem vizsgáltak ki az
elmúlt tizenöt évben. Tehát, amíg nincs vége a magánosításnak, addig a vagyonok eredetére
Magyarországon semmilyen komoly vizsgálat, még kísérlet formájában sem történt meg. Ez
teljesen független attól, hogy jobb- vagy baloldali kormány van-e. De az is teljesen független
attól, hogy a politika jobb- és baloldali tagozódása már nem követi a tényleges gazdasági
erõviszonyok tagozódását. Mondok egy példát: a legnagyobb fideszes vállalkozói körbe
tartozik a Kész, a szegedi Varga Mihály és Stumpf János csapata. Építõipari cég, kaptak is
megrendelést elég szépen a Fidesz-kormány ideje alatt, holott ennek egyik fõ tulajdonosa és
befolyásoló embere a szocialista Baráth Etele, jelenleg államtitkár. Vagy gondoljunk a Defend
Kft. 2500 fõs gyors felfuttatására, hihetetlen milliárdos megrendeléseire, s ennek kisebbségi
tulajdonosa, a Fidesz-kormány ideje alatt is, Csintalan Sándor.
• Az mszp volt ügyvezetõje.
• Igen, Franka Tibor újságíró volt „fõnöke”. Látni lehet, hogy a politikai elit mesterségesen
hozta létre a jobb- és baloldali megosztottságot, amit egy erõs ügynöki múlttal fertõzött,
idegen érdekeket szolgáló sajtóval fel is tupíroz, és ezáltal egymásnak feszülnek a magyarok
jobb- és baloldalról, mert amíg felszínen mennek ezek a veszekedések, addig nyugodtan és
gyorsan lehet a tulajdonosítást folytatni, és eltüntetni a bizonyítékokat. Nem véletlen, hogy
minden egyes váltás kulcsfigurái nem is annyira a miniszterelnök és a kormánytagok, hanem
a fõ kérdés az, hogy ki lesz a rendõrkapitány, ki lesz az Apeh-fõnök, a fináncparancsnok.
Tehát, hogy ki birtokolja azokat a pozíciókat, amelyeknél a tulajdont követhetõ adatok
keletkeznek. Az Apeh elnökség felér három miniszterséggel. De itt is felfigyelhetünk
valamire. Egy fiatalember felkerül Kecskemétrõl apeh-elnöknek. De keressük meg, ki volt az
édesapja! A megyei pártbizottság egyik kedvence, a mezõgazdasági osztály egyik vezetõje,
egyetemi fõigazgató. És a kisfia már ebbe a pozícióba került.
• Kirõl beszél?
• Király Lászlóról, a jelenlegi apeh-igazgatóról. Az édesapja is nagy káder volt. Beszélhetünk
miniszterelnöki szinten arról, hogy milyen módon történik a politikai elit kialakulása. A
Terror Házában ott van a nagyapa, az apuka a fényképen, mint ávh-s bûnözõ, és aztán a
parlamentben ott ül a kisfiú. Ez ugyanígy megvalósul kicsiben minden városban, minden
egyes helyen, semmi nem az, aminek látjuk. Csupán csak maszkabál. Ennyi az egész. És kész!

• 2003 januárjában az egyik országos napilap közölte, miszerint Boross Péter bejelentette,
hogy visszavonul az aktív politizálástól.
• Nem sokat veszít vele a magyar társadalom, sokkal jobb lett volna, ha ezt egy évtizeddel
ezelõtt jelenti be. Jellemzõ az õ politikai kultúrájára, hogy a családját sem tudta féken tartani,
nemhogy a Belügyminisztériumot vagy a rendõrséget. Az 1990-es évek elejérõl a
Kalasnyikov-botrány fûzõdik a nevéhez, amely egyébként fiához kötõdött. De a fiáról
elmondható még egy s más, például a Vámház körúton hatalmas fegyverüzletet kapott,
amelybe úgy költözött be, hogy a IX. kerületi önkormányzat szociális helyzetére való
tekintettel elengedte a használatba vételi díjat. Ezen a bolton keresztül történt – Boross Péter
belügyminisztersége alatt – a III/III-as fõcsoportfõnökség fegyvereinek, tehát a leszerelt
szolgálatok fegyvereinek az értékesítése, a munkásõrség fegyvereinek az eladása, s a
fegyverekért járó pénz ritkán gyarapította az államkincstárat.
• Mekkora értékrõl lehet szó?
• Mai értéken sok milliárd forintos üzletrõl beszélünk, ami ezen a bolton keresztül
bonyolódott le. Milyen erkölcsi mércéje van annak, aki a saját lakását is úgy szerzi meg, hogy
a lányát bérlõvé minõsítteti, egy hétgyermekes családot pedig eltávolítanak a lakásból, és így
mai értéken számítva sok százmillió forintos budai ingatlant szerzett meg Boross Péter.
Minden irat a birtokomban van. Közben hirdeti az erkölcsi tisztaságot, a jobboldaliságot, a
konzervatív gondolkodást. Hát nem csodálom, hogy a konzervatív gondolkodás ilyen mély
válságban van. Aki a saját érdekeit mindenek elé helyezi, annak nem miniszterelnöknek
kellett volna lenni, hanem továbbra is egy vendéglátóipari vállalat vezetõjének, hisz egész
életében azt gyakorolta.
• Milyen hatása lehetett a korábban megjelent, Az ellopott rendszerváltozás címû
könyvünknek Boross Péter visszavonulására?
• Azt a könyvet a szakma nagyon nagyra értékeli. Habár nincs róla semmi híradás, mert
túlontúl súlyos problémákat vetettünk fel benne, nemcsak Boross visszavonulásában játszik
komoly szerepet a könyv, hanem Csurka István, Torgyán József és más politikusok hatalma
megingásában is. Nekik igen-igen rosszul esett, hogy múltjukat reálisan az olvasóközönség
elé tártuk. Meggyõzõdésem, hogy konkrét szerepe van, túlontúl egyértelmûen lehetett
Borossra ismerni.
• Ha Boross Péter visszavonul, mi lehet ennek a belpolitikai vonzata?
• Befejezõdik azoknak az álságos paktumoknak egy része, amelyeket az mdf kötött a
mindenkori hatalmi párttal. Amikor Boross Pétert feleslegesnek tartják a Fidesz-oldalon,
feleslegesnek tartja már a barátja, Horn Gyula, akkor már az mdf-ben is felesleges, mert nem
tud az az összekötõ kapocs lenni, aki mindent el tud intézni. Azt mondom – nem túlozva a
szerepét –, hogy a rendszerváltozás egyik legsötétebb figurája, aki állandóan
konzervativizmusról beszélt, a korrupció visszaszorításáról, de egész tevékenysége a múlthoz
kötõdik, ahhoz a múlthoz, ahol mint egy vendéglátó vállalat vezetõje, erõs szolgálati
kapcsolatokkal rendelkezett. Medgyessy Péterrõl kiderült, hogy D-209-esként szigorúan titkos
tiszt volt. De most már azt is tudjuk, hogy Boross Péternek, a Magyar Köztársaság egykori
miniszterének a 21-es a szerencseszáma. Rendfokozatban pedig az ezredeseket szereti.

Tüntetés után közös vacsora

Torgyán és Horn barátsága

• Már-már legendaszámba megy a történet, amit a ’90-es évek elején meséltek nekem. Horn
Gyula megkereste Helmut Kohl német kancellárt, és azt mondta neki, hogy Magyarországon
óriási átalakulások lesznek, az õ múltja pedig eléggé ismert, hiszen pufajkás volt,
külügyminiszter volt, az MSZMP apparátusában jelentõs szerepet játszott, Szovjetunióban
végzett – mi lesz vele? Kohl kancellár megnyugtatta, „mi az ön sorsát rendezni fogjuk”.
Valóban így történt, és ezért nem tudom, hogy a legenda tényleg legenda-e vagy valóság, mert
amikor a kelet-németeket kiengedtük 1989-ben Magyarországról, akkor az a híres drótátvágó
– legalábbis az egyik – Horn Gyula volt. Így indult el európai hírû politikai karrierje, így lett
ismert Európa-szerte, így kapta meg Achenben, a szabadkõmûvesektõl az elsõ kitüntetését, és
azóta nincs megállás.
• Gyakorlatilag rövid idõre megállt, amikor saját csapata „lefejezte” az 1998-as vereség után.
De az egészben az a lényeges, hogy ez nem legenda. Ebbõl látni, hogy az európai politika is
teljesen másképp tagozódott, mint ahogy azt az egyszerû ember gondolná. Horn Gyulát, az
ávóst a konzervatívnak mondott Genscher és Kohl kancellár menedzselte. Vagy például a
forradalom leverõjét, Kádár Jánost II. János Pál fogadta. A politika nem úgy alakul, ahogy a
hazai közvélemény számon tartja, és nem is aszerint mûködik, mint ahogy az elõbb
beszéltünk, a bal- és jobboldalról, mert például Tony Blair bizony nagyon racionális
gondolkodású jobboldali politikus, annak ellenére, hogy munkáspártiként van nyilvántartva.
De az nagyon elgondolkodtató, hogy Kohl kancellár, az egyik legismertebb háború utáni
politikus, aki a leghosszabb ideig volt kancellár, a német egyesítõ, egy baloldalon álló, még az
MSZMP kb alosztály-, majd osztályvezetõjébõl – Horn Gyulából – csinál hõst
Magyarországon.
• Igaz, hogy Horn Gyula még erre a drótátvágásra is késve érkezett, legalábbis egy napot
késett?
• A szakemberek szerint igaz. Õt Grósz Károly egy nappal késõbb küldte a nyugati
országszélre, mondván, hogy nem kell itt villogni senkinek, ott van Horn Gyula, menjen õ, és
vágja át a vasfüggönyt. Egy nappal a hivatalos formula után. De az ARD 1-es német televízió
már egy nappal elõbb rögzítette a valóságos történéseket, azt, hogy miképpen is volt az a
drótátvágás. Amikor aztán az elsõ kísérlet után nem „robbant” a Szovjetunió vezetése…
• …hiszen egyeztettek Gorbacsovval is...
• …mindent egyeztettek, csak ezt a magyarok közül nem mindenki tudta. Amikor tehát
Moszkva néma maradt, akkor átvágták még egyszer a vasfüggönyt, de most már a tévé
kamerái elõtt, de elõtte a politika kipróbálta – ahogy szokták –, hogy milyen hatást vált ki
mindez a nagy testvérnél. Horváth József III/III-as tábornok visszaemlékezése szerint Horn
Gyula bizony nem sok szerepet játszott a drót átvágásában, a siker learatásában viszont annál
többet. Sõt, azzal a konspiratív módszerrel, amit a harkovi tanulmányai során elsajátított,
1990-ben a szétesett MSZP-t eléggé diktatórikus, operatív módszerekkel összerázta, a
kongresszusukon õ lett a császár. Érdekes módon úgy lett Magyarország miniszterelnöke
1994-ben, hogy nem is volt miniszterelnök-jelölt.
• 1994-ben, a választási kampányban az MSZP folyamatosan azt mondta, hogy majd
megnevezik a miniszterelnök-jelöltjüket, de egészen a választások befejezéséig nem tették ezt
meg.
• Az MSZP akkor még félt, hogy Horn Gyula ávós múltja miatt nem szalonképes, ezért
„lebegtették” esetleges miniszterelnökségét. Komoly aspiránsként hagyták meg a
reformpolitikus Békesi Lászlót, a „nagy” közgazdászt. Ez a kérdés az MSZP-t is erõsen
megosztotta, de Horn Gyula operatív múltja és képzettsége révén ezt a buktatót nagyon ügyes
taktikai érzékkel megkerülte. Még az sem ártott ennek a komoly politikai ambíciókkal
rendelkezõ embernek, hogy volt egy enyhén szólva is gyanús karambolja, amelyet még ma is
körbeleng a titokzatosság, és amelyet egyszerûen eltussoltak, a valós tényekbõl semmit sem
hoztak napvilágra. De emlékezzünk rá, hogy amikor „koronás fõvel” bemutatták Horn Gyulát,
mekkora szimpátiát váltott ki a népben, hogy még így is hajlandó folytatni a kampányt a nép,
az ország érdekében. Mert – mondta – közbiztonság, jogbiztonság kell, változtatni kell a
magyar politikai gyakorlaton, felül kell vizsgálni a közpénzek elosztását, vissza kell szorítani
a korrupciót, nem eshetnek tovább a reáljövedelmek… S amikor kormányra került,
szenzációsan „kigolyózva” a Békesi-féle csapatot, abban a pillanatban megmutatkozott, hogy
Horn Gyula teljesen alkalmatlan a miniszterelnöki posztra. Amíg hatalma volt, gyakorlatilag
nem csinált semmit.
• A ’90-es évek elején megtaláltam Horn Gyula Sashalmon élõ testvérét, Horn Sándort.
Elmentem hozzá, hogy interjút készítsek vele Horn Gyuláról. Óriási volt az ijedelem
mindenfelé! Horn Sándor mellé Mezei András, a költõ volt „gyámként” kijelölve, õ volt a
tanácsadója. Nem is készült interjú, de mikrofon nélkül elmondta nekem, hogy fiatal korában
az Ida utcában laktak édesanyjával, és amikor megnõsült, édesanyja nem engedte beköltözni a
házba. Fóliasátrat húztak fel hát az udvaron, az alatt éltek télen-nyáron a feleségével. Így
fogalmazott Horn Sándor: én nem szerettem a muttert, gyûlöltem. Egyébként – mondta – a
mutter valahol Szeged környékén halt meg, Gyula vitette oda, mert a mutternek valami baj
volt a szemével. El sem ment a temetésére, azt sem tudja, hogy hol van eltemetve.
Megkérdeztem, hogy milyen a fiútestvérek kapcsolata, azt mondta, nemigen találkoznak,
néha-néha a miniszterelnökhöz beviszik õt kocsival. Egyébként akkor munkanélküli volt Horn
Sándor, kutyák tenyésztésével foglalkozott. Rákérdeztem arra is, hogy mi történt az
édesapjával, amire azt válaszolta, hogy megölték, mint munkaszolgálatost. Rákérdeztem,
édesapja tehát zsidó volt, amire azt válaszolta, igen.
• Nem találok a magyar politikai elitben olyan hivatalosan is elismert vezetõt, akinek ne lenne
hasonló múltja. Meg kell mondani: eléggé fura az elõzõ miniszterelnöknek, Orbán Viktornak
is a múltja. Horn Gyulát akkor ismertem meg igazából, amikor a Bokros-csomagot a választói
nyakába zúdította. Akkor lehetett látni igazán, hogy mennyire gátlástalan. Elõször
privatizációs felülvizsgálatról, szociális érzékenységrõl beszélt, majd pár hónap elteltével
homlokegyenest másképp cselekedett, keresztülgázolva a magyar társadalmon. Azt hazudta,
hogy erre a csomagra szükség volt ahhoz, hogy Magyarország talpon maradjon. Privatizálta
az egész energiaszolgáltatást, a bankrendszert, odaadta a Budapest Bankot, a Hitelbankot, az
OKB-t idegeneknek, gyakorlatilag fillérekért. S mindezt érzelemmentesen, szenvtelenül tette,
és jelenleg is sikertörténetként magyarázza. Ez már valóban politikusi „jellem”. A politikusok
a világon sehol sem az õszinteségükrõl, a becsületességükrõl voltak híresek, Közép-
Európában azonban ez hatványozottan igaz. • Horn Gyula az egyik könyvében azt írja, hogy
azért harcolt az általa ellenforradalmároknak nevezettek ellen, mert megölték az egyik
testvérét. Horn Sándor elmondta, hogy miképpen történt mindez. Testvére az MSZMP-t
szervezte, biciklivel járta Budapest utcáit, miközben az „ellenforradalmárok” elkapták és
megölték. Megkérdeztem, hogy mi a bizonyíték arra, hogy õk tették ezt. Azt válaszolta, hogy
a testvére kezén volt egy karóra, ami a halála után is a kezén maradt, tehát nem lehettek az
oroszok, mert õk elvitték volna a karórát. Ezt elmeséltem egyik rádiós kollégámnak, akinek az
édesapja közlekedésügyi szakértõ, õ vizsgálta ezt az esetet. Megállapította, hogy Horn Gyula
testvérét egy orosz teherautó gázolta halálra, amiért a Horn család a Szovjetuniótól kártérítést
kapott.
• A valóság minden szempontból másmilyen, mint amit egy politikus elõad magáról.
Nyugodtan meg lehetne mondani, hogy az édestestvérem közlekedési baleset áldozata lett. De
kitalálnak hozzá egy legendát, tagadják zsidó származásukat, amit nincs miért tagadni, hisz
senkit nem lehet elítélni azért, mert zsidónak vagy kereszténynek születik. Aki
Magyarországon politikai pályára lép, mind valamilyen módon „festi” a múltját, a családja
történetét. Horn Gyuláén van is mit „festeni”, mert aki 1988-ban Kádár János mellett a
Központi Bizottságban beszédet mond, majd utána a legnagyobb reformer lesz, annak azért
elég vastag a képén a bõr. Emberi mércével mérve elítélendõ az, aki minden választási
ígéretével szemben képes homlokegyenest mást tenni, történelmi szempontból pillanatnyinak
mondható idõ alatt. Nálunk sajnos ilyen az igazi politikusi alkat. Horn Gyula igazi Fusché. Az
MSZMP-n belül egyébként gyakran mondták, a kis Fusché-val nem érdemes szembeszállni,
mert úgy keresztül gyalogol rajtad, hogy azonnal véged van. Érdekes, hogy Horn Gyula a
pártot vasmarokkal tartotta kézben, annak ellenére, hogy iszákos ember – ez volt róla az
amerikai és a nyugati szolgálatok véleménye is –, de ez nem zárta ki, hogy rendkívül jó
kapcsolatot építsenek ki vele. Vajon mi volt ennek az oka? A válasz egyértelmû, rajta
keresztül hiánytalanul érvényesültek a nyugati érdekek. Ez a lényeg! Ha Magyarországon egy
politikus meghatározó kérdésekben a hazai érdekeket helyezte volna elõtérbe, teljesen biztos,
hogy keményen támadták volna a nyugati sajtóban. De vajon a nyugati sajtó – amely
bárkinek, például Kohl kancellárnak is pillanatok alatt elõ tudja varázsolni a múltját – miért
nem talált egyetlenegy magyar politikus múltjában sem szeplõt? Ez egy dolgot jelent
nyilvánvalóan. Az átalakulás – azáltal, hogy a különféle pártállású miniszterelnökök váltása
legitimmé teszi – teljesen úgy mûködik, ahogy azt az elmúlt tíz-tizenöt évben a nyugati
gazdasági érdek megkonstruálta, és ahogy a szervezett bûnözés érdeke megkívánja.
Folytatnám: nem a pártszínek a fontosak, nem a jobboldaliság vagy a baloldaliság mezsgyéje,
hanem az, hogy ki milyen módon hajlandó szolgálni az Európai Unió érdekeit, vagy éppen az
amerikai érdekeket. Emlékszem, amikor Horn Gyula úgymond „vívódott” a Bokros-
csomaggal – nagyon csúnya dolog ilyet mondani –, de az õrei azt mondták, hogy mindig
részeg. Úgy vívódik valaki, hogy bánatában berúg? Nem hiszem, hogy vívódni alkoholos
állapotban kellene. Ettõl persze még lehet valaki nagyon nagy, hazaszeretõ politikus, hiszen
Churchill és Napóleon is rendszeresen ivott, de õk legalább nem tagadták. Egészen más az, ha
valaki zugivó, és ennek a kettõsségét magán viseli.
• Csak hát egy miniszterelnöknek mindig döntésképes állapotban kell lennie!
• Meg kell mondanom, hogy az Antall-kormány idején, amikor a miniszterelnök úr rövid
ideig nem volt olyan állapotban, hogy kormányozzon, nagyon jót ivott az MDF vezérkara is.
Én a taxisblokádot úgy éltem meg, hogy soha többet ilyet nem akarok. Félrészeg emberek
halandzsáztak összevissza. Tehát ez nemcsak a szocialista párt vagy Horn Gyula magánügye,
hiszen Horn valóban sokszor döntésképtelen állapotban volt. Milyen kormányfõ az, aki Bill
Clinton Taszárra érkezésekor ott rostokol Göncz Árpádostól, Keleti Györgyöstõl, hogy
hajbókoljon az egyébként õt nem keresõ Bill Clinton elõtt. Rossz volt nézni, ahogy a
magyarok kiöltözve, hajlongva várták, hogy a bõrkabátos Bill Clinton lekezelõ mosollyal
legyen olyan szíves, és saját hazájukban fogadja õket. Ez a magyar politika szörnyû
kettõssége. Látszólag teljhatalommal rendelkezik a saját pártapparátusán belül, közben pedig
a nemzetközi politikában, az Európai Unióban az elismertsége csak addig tart, ameddig a
nyugati gazdasági érdekeket szolgálja. Hiszen ezért lett ilyen a privatizáció, ezért ismerte el
Nyugat a Horn-kormány teljesítményét, mint az azt megelõzõét is, vagy azóta bárkiét. Tudni
kell, hogy a nagypolitikában soha nem azt ismerik el, aki a hazai érdekeket védi, hanem azt,
aki a nagyobb, a globális érdekeket. Ebbõl a szempontból Horn Gyula a magyar történelem
legvitatottabb figurája, hiszen soha nem értékesítettek energia- és bankrendszert ilyen rövid
idõ alatt, mint ahogy azt õ megtette. Megnéztük, hogy a történelem folyamán volt-e hasonló
magánosítási kísérlet. Ilyen stratégiai iparágak eladására – amelyeket az Antall-, majd utána a
Horn-kormány kiárusított – nem találtunk példát. Egymásra rakódtak ezek a tevékenységek,
mintha nem is lett volna kormányváltás. Ugyanazt csinálta Horn Gyula, amit Antall József
vagy Boross Péter csinált. Elvtelenül kiszolgálták a Nyugatot, mindegyik miniszterelnök
regnálása alatt Magyarország függetlenségének egy darabja elveszett. Konspirációval,
múltunk megtagadásával olyan helyzetbe kerültünk, ahol a bankvilág érdekei érvényesülnek.
Ehhez már csak szépségtapasz, hogy a magyar kormányfõ, Horn Gyula büszkén vállalja, hogy
karhatalmista volt. Ennek ellenére kik az elsõ látogatói, amikor kormányfõ lesz? Az egyházi
vezetõk! Paskai László a legelsõ, aki mindent felejtve rögtön a teljes szolidaritásáról biztosítja
a katolikus egyház részérõl. Utána a reformátusok és a többi felekezet is rohan audenciára.
Szó sincs arról, hogy a baloldalt a baloldal támogassa, a konzervatív erõket pedig a
konzervatív erõk! Horn Gyula természetesen azonnal fogadja õket, és olyan kemény
egyházpolitikát folytat, amit még Antall József sem mert megtenni. Azt hiszem, Horn Gyula
teljesítményében az a példátlan, hogy volt képe a választóival szembe menetelni. Azért, mert
a nagyobb érdek, a nemzetközi gazdasági érdek ezt kívánta.
• De kinek az érdeke volt ez?
• Nyilvánvalóan az Európai Unióé, nem pedig a belsõ, hazai érdeké. Ezért nagy hazugság,
hogy a Bokros-csomaggal, egy tizenöt-húsz százalékos reáljövedelem-csökkenéssel bármit is
megoldott volna. Amikor a magyar „rendszerváltozást” úgy „vezénylik le” a kormányok,
hogy közben elveszik másfélmillió munkahely, és ezt teljesen szenvtelenül csinálják, el kell
gondolkodni, kinek az érdekeit képviselik ezek a politikusok, miniszterelnökök. Amikor a
parlament tagja voltam, egy pillanatra sem éreztem, hogy a politikusok ezt tragédiaként élték
volna meg. Amikor a lakosság jelentõs rétege elveszíti a munkahelyét, kiesik a szociális
hálóból, folyamatosan romlik a tulajdonbiztonság, akkor legalább azt szeretném látni a
politikusokon, hogy együttéreznek. De ezt soha, egy pillanatra sem vettem észre ezeken a
„magyar” politikusokon, nem volt látható soha, hogy valóban komolyan vették volna
ígéreteiket.
• A Horn-kormány idõszakához két izgalmas belpolitikai esemény kapcsolódik. Az egyik,
hogy ekkor mond le a titokminiszter, mert kijelentése szerint a maffia elérte a politikát. És
ekkor jelenti ki maga a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Horn Gyula, hogy
Magyarországon nincs közbiztonság.
• Érdekes megfigyelni, hogy hová jutottunk el. Katona Béla kimondta – pedig akkor a
robbantások még éppen csak elkezdõdtek –, hogy a hídverés megtörtént, a politikát elérte az
alvilág. Ettõl a felismeréstõl és a Horn-kormány Bokros-csomagjától megijedve lemond
Katona Béla, lemond Kósáné Kovács Magda és Kovács Pál is. A három miniszter lemondását
azonban nem követi semmi. Az új titokminiszter Nikolits István lesz, aki ezt a kérdéskört
soha többet nem említi meg. Nem beszél a közbiztonságról sem, teljesen kivonja magát ebbõl
a témából. A közbiztonság politikai játéktérré vált, a Horn csapat le akarta váltani az utolsó
Boross-embert, az országos rendõrfõkapitány Pintér Sándort, és ezért a robbantásokat tovább
szorgalmazták. Céljuk sikerült, és arra hivatkozva, hogy a robbantásokat Pintér nem tudta
megállítani, és a közbiztonság helyzete teljes mértékben megromlott, távozott a fõkapitány.
Amikor pedig Horn Gyula keresztülverekszi a Központi Bûnügyi Igazgatóságon, szinte
titkosszolgálati eszközök rendelkezésre bocsátásával a saját maga, központi rendõrségének
megalakítását, akkor ki lehetett mondani, hogy a magyar demokrácia még azt is kibírja, hogy
külön hatalmú, FBI-rendszerû rendõrség létezzen a magyar rendõrségen belül. Ez sem tudja
azonban megállítani a robbantásokat, és ez az idõszak, egészen 1998-ig, folyamatos alvilági
leszámolások címén vonul be a magyar történelembe. Valójában persze nem alvilági
leszámolások voltak ezek, hanem a politikai érdekviszonyok úgy kívánták, hogy bizonyos
besúgói hálózatokat meg kellett szüntetni. Ezek a hálózatok a Horn-kormány ideje alatt úgy
mûködtek, hogy a rendõrségi besúgókból lettek a stróman olajvállalkozók, a nagy
felszámolóbiztosok, az állami gazdaságok felszámolói, és sorolhatnám még azokat a javakat,
amelyeket ezek az emberek strómanként megszereztek. Velük szemben kialakult egy védelmi
blokk, mondván, hogy ezeknek az erõszakos embereknek a közelsége már-már a politikát
veszélyezteti. A titkosszolgálati miniszter, Katona Béla erre akarta figyelmeztetni a magyar
politikusokat, vajmi kevés sikerrel. Hiszen akkor már tudott volt, hogy az SZDSZ-t, és
pártjának a prominensét, a Horn-kormány második emberét – az olajvállalkozók
finanszírozták. Ugyancsak tudott volt, hogy az MSZP politikai vezérkarát a nagy
olajvállalkozók pénzelték. Ezeket az újgazdagokat vállalkozóknak nevezik, miközben az
igazság az, hogy egyszerûen csak alvilági besúgókból lett gengszterek voltak, „Mercedes-
bõrbe” bújva. De feleslegessé váltak, és ennek lett a következménye a robbantás-sorozat,
amely a Horn-kormány alatt példátlan méretû volt. Miközben kaotikus állapotok jellemezték a
közbiztonságot, megdöbbentõ volt tapasztalni, hogy súlyos bûncselekmények négy év alatt
sem kerültek soha kivizsgálásra, olyanok, amelyek valóban megrázták a társadalmat. Igaz,
hogy Hornék kreáltak egy-két bûncselekményt, például az elhíresült Tocsik-ügyet, vagy
nekifogtak egy-két olajügy vizsgálatának, de ezeket bírói szakba nem tudták átvinni.
• Azt mondja ön, hogy Hornék kezdték el a Tocsik-ügyet? Emlékezetem szerint a
parlamentben Deutsch Tamás hozta mindezt szóba.
• Igen, õ kapta meg a dokumentumot a Kretz Tibor-féle csapattól, a késõbbi RTL-
hírigazgatótól, aki akkor a Napi Világgazdaság fõszerkesztõje volt, erõsen SZDSZ-kötõdésû
egyébként. Itt a következõkrõl volt szó: Horn Gyula szenzációs érzékkel vette észre, hogy
egyensúlyt kell tartani az ún. ellenzéken belül. Tudniillik, magával szemben „felnevelte”
Torgyán Józsefet, a saját emberét. Torgyán a magyar parlamentáris demokrácia sajátos
figurája, a napirend elõtti felszólalások miatt hihetetlen módon népszerû lett. Õ mindig
mondta, hogy le kell csukatni a kommunistákat, az orrukra koppintunk, és végül a
népszerûsége elérte már a negyvenkét-negyvenhárom százalékot is 1995-96-ban, a Bokros-
csomag idején. Akkor Horn Gyuláék stratégiát váltottak, s azt mondták, nem létezik, hogy az
általuk oly szépen „feltáplált” Torgyán Józsefbõl miniszterelnök legyen, aki mint a
hálózatokhoz erõsen kötõdõ ember, rossz lelkiismerete folytán esetleg még tényleg
elszámoltatja a volt kenyéradó gazdáit. Ezért ekkor már megszületett az a döntés az MSZP-n
belül, hogy fel kell futtatni a Fideszt, végre kell velük hajtatni valamilyen hõstettet.
Emlékezzünk rá, hogy milyen fergeteges gyorsasággal kapta fel a sajtó a Tocsik-ügyet, amire
Deutsch Tamás hivatkozott, pedig ez az ügy újságcikként már több hónappal korábban
megjelent, amirõl viszont sokáig méla undorral hallgatott a politika. Ha valóban a szocialisták
és a szabaddemokraták érdekei ellen történt volna ez a Deutsch-féle „tisztázás”, akkor a
magyar sajtó, a Népszabadságtól kezdve a Magyar Hírlapig, csöndben maradt volna továbbra
is. Ma Magyarországon nincs olyan baloldali sajtó, amelyik a saját baloldali csapatát egy
állítólagos jobboldali csapat kedve szerint megbolygassa. A nagypolitikában történnek
azonban olyan véletlenek, hogy túl jól sikerül valami, mint például a Tocsik-ügy, ami így a
korrupció fogalmává vált. Egy szempontból ez az akció nagyon jól sikerült: a torgyánizmus
pillanatok alatt romjaiban hevert, és helyette egy jól kialakuló, lojális ellenzék, a Fidesz került
kormányközelbe.
• Tehát ön szerint csinált volt az egész Tocsik-ügy? Mármint, ahogy a Fidesz, illetve Deutsch
Tamás által nyilvánosságra került?
• Száz százalékosan csinált volt. A sajtó által is és az MSZP által is csinált volt, a Torgyántól
való félelem miatt. De ezt nagyon ügyesen csinálták Horn Gyuláék. Hangsúlyozom azonban,
hogy aki a Tocsik-ügy kapcsán meg tudta volna jósolni, hogy ebbõl 1998-ban választási
vereség következik, azt megkövezték volna. 1997-98-ban Horn Gyula és csapata olyan
hatalmas elõnnyel vezetett a népszerûségi listán, hogy nem gondolta volna senki, hogy
komoly ellenfele lenne az MSZP-nek a fiatal demokraták csapata. Amikor Torgyán József és
a kisgazdapárt még jóval népszerûbb volt, mint a Fidesz, akkor – emlékezzünk rá – az MSZP
már Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltségérõl beszélt. Akkor tudatosan a Fideszt futtatta az
MSZP, csak nem vették észre, hogy túlfuttatták õket, és ráadásul ez a fiatal, jól képzett csapat
legalább olyan gátlástalan volt már, mint az MSZP. Éhesek lettek. Nagyon erõs belsõ
diktatórikus fegyelemmel rendelkezett az akkori Fidesz, még diktatórikusabbal, mint
amilyennel a szocialista párt. Akkor a szocialista pártnak, ennek a nagy gyûjtõcsapatnak,
ennek a nagy hordának tagja lehetett mindenfajta kötõdésû politikus, aki a hatalom közelében
akart lenni. A Fidesz racionalitására, a belsõ döntési rendszerére nem készült föl a szocialista
csapat, holott Torgyán József állandóan kiabált, hogy miért sztárolják Orbán Viktort. Azért
sztárolták, mert Torgyánt kiszámíthatatlan embernek tartották, a vele szemben felfuttatott
Orbánt pedig nagyon is kiszámíthatónak, nagyon is diktatórikusnak, és majdnem azt mondom,
hogy européernek. Ezt a szocialistáktól tudom.
• Beszéljünk Horn és Torgyán kapcsolatáról! Volt egy Kossuth téri tüntetés még a Horn-
kormány idõszakában, amikor is Torgyán József a kormány ellen agitált, a tüntetõk elõtt
patakvérrõl és liberális férgekrõl beszélt. A tüntetés után aztán Horn Gyula és Torgyán József
a vacsoraasztalnál találkoztak.
• Így van, Budán, a Rózsakert vendéglõben. Ekkor megfeddték Torgyán Józsefet, tudniillik
nem a tömeg követelte a patakvért, nem a tömeg üvöltözött, hogy mondjon le Horn Gyula.
Torgyánnak habzott a szája, és egy teljesen rossz beszédet mondott. Bávatag tekintettel
hallgatta a tömeg Torgyán üvöltözését, hogy Horn Gyula mondjon le, és ezért le is szúrta õt
Horn, hogy nem neki kell kiabálni, hanem a tömegnek. Ki kell engedni a szelepet, hadd
kiabálja a tömeg, hogy „le vele, le vele!”, mert ha kiüvöltözte magát, utána hazamegy és
megnyugszik. Minden egyes megmozdulásnak ez az alapja, hogy a tömeg indulatait vezessék
le. Erre Torgyán József akkor alkalmatlan volt, pedig pénzt is kapott érte az MSZP-tõl,
méghozzá nem is keveset. Azt mondjuk, hogy a Horn-kormány legnagyobb ellenzéke a
Torgyán vezette kisgazdapárt volt. Közben a fia, Torgyán Attila tanácsadója a privatizációs
miniszternek, a Suchmann Tamás vezetette Ápv Rt.-nek. Aki úgy gondolja, hogy az
ellenfelem, a riválisom fiát havi súlyos százezrekkel fizetem azért, hogy az édesapja
ordítozzon rám a parlamentben, az nagyon dilettáns. Tudatosan fizették a fiát, ezzel
vagyonhoz juttatták Torgyán Józsefet, mert õt soha nem érdekelte más, csak a saját személyes
és családi boldogulása, a galerijének a boldogulása. Akik a környezetébe kerültek, már
annyira ízléstelenül loptak, hogy kénytelenek voltak a saját barátai is lecsukatni õket.
• Szeretnék azért mégis visszatérni ehhez a tüntetéshez, és egyértelmûsíteni: ön azt mondja,
hogy ezt a Horn Gyula-ellenes tüntetést, ahol a fõ szónok Torgyán József volt, maga Horn
Gyula rendelte meg?
• Természetesen, a magyar politikában az utóbbi idõkben ez így volt. Minden esetben az
MSZP vezérkara döntötte el, hogy mikor, hol legyen tüntetés, egészen Csurka Istvánig. Tehát
a szelepet ki kellett nyitni, a gázt kiengedni. Most elmondom Torgyán József ’91-es váltását.
Amikor a szocialisták kiállították Torgyán Józsefet az MDF-fel közös koalícióból, óriási
botrányok árán a kisgazdapártot elfoglaltatták vele. Nehogy azt higgye valaki, hogy
Torgyánnak volt csapata, neki életében nem volt politikai gyakorlata. Egy nagy hordószónok
volt. Vajon akkor hogyan tudta elfoglalni a kisgazdapártot? Kizárólag a beépített embereken
keresztül, akik jó elõre bomlasztottak. Az volt a feladata ennek a csapatnak, hogy féken
tartsák Antall Józsefet. Gyakorlatilag Torgyán az MSZP utasítására kivált, csak Antall József
ezt taktikusan le tudta szerelni azzal, hogy harminchat kisgazda képviselõt kivásárolt Torgyán
pártjából. Antidemokratikusan mûködött akkor a magyar parlament. De Horn Gyula és
csapata Torgyán Józsefet, alias Bubut futtatta. Én személyesen a szocialista párt két nagy
szürke eminenciásától tudom ezt a történetet, az egyik a Legfelsõbb Bíróság alelnöke volt,
akinek pszichiáter felesége kezelte is Torgyán Józsefet. Tudom, hogy megmondták
Torgyánnak, most pedig átállsz a másik oldalra, cserben hagyod a Magyar Demokrata
Fórumot. Nem volt más indoka egyébként, hogy elkezdte szidni Antall Józsefet.
• Mármint a koalíciót megszüntetni.
• Nem volt indoka. Amit õ maga mondott indokként, hogy a megígért reprivatizáció elmaradt,
hamis állítás volt, hiszen õ maga írta alá frakcióvezetõként fél évvel korábban, hogy nincs
reprivatizáció. Fölkérésre tett mindent, azzal a feladattal, hogy meg kell gyöngíteni Antall
József csapatát, nehogy véletlenül lábra tudjon állni. Hogy a privatizációban ez a nagy
zûrzavar, ami a jobboldalon keletkezett, teljes egészében a szocialisták és a belsõ
bennfentesek, valamint a nyugatiak érdekét szolgálja. A nagypolitikában soha nem az történt
meg, amit a sajtón keresztül, a népnek „eladtak”. Torgyánnal mindezt már 1991-ben
elpróbáltatták, s látták, hogy nincs különösebb súlya a megjelenésének, legfeljebb száz-
százötvenezer embert tud felcukkolni. Ott voltam egy-egy Torgyán-tüntetésen, nagyon jó
bulinak tartották, mondták, hogy milyen jól ordít. Ezt Torgyán nagyon szerette csinálni,
lehetett arcokat vágni, lehetett ígérgetni. De hangsúlyozom, ezt kifejezetten a szocialista párt
megrendelésére csinálta. Késõbb aztán már túlnõtt a megrendelõn, az MSZP-n. Ez nem a
tömegtüntetéseken derült ki, hanem a parlamenti közvetítésekben, Torgyán ügyvédi
szóvirágai miatt, s hihetõvé kezdett válni, hogy elszámoltatja a kommunistákat. Ekkor kellett
a Fidesz-fegyvert kitalálni, amelyik fordítva sült el a szocialisták kezében. Ezt egyébként
Horn Gyulának és csapatának soha nem bocsátották meg. Horn Gyulát pártelnöki tisztébõl
azonnali hatállyal eltávolították. Ki van találva a magyar politika. Maszkabál folyik, soha nem
egyenes szándékkal jelennek meg az indulatok, az akaratok, a szándékok. Annyi történik
csupán, hogy a fogott emberektõl megrendelnek egy-egy látványos attrakciót, rendszeresen
ugyanabból a boszorkánykonyhából. Az itteni megrendelõk azonosak a „rendszerváltozást”
elõkészítõ személyekkel.
• Emlékszem a Horn-idõszak egy másik tüntetésére is, amikor az MDF vezetõ politikusa,
Lezsák Sándor volt a fõ szónok. A helyszín szintén a Kossuth tér volt, és ott egyetlen
lényeges mondat hangzott el: vegyék már végre ki a kezüket a zsebünkbõl. Mondta ezt Lezsák
a kommunistákra.
• Erre én is emlékszem, de ezen az oldalon soha senki nem tett semmit, hogy valóban vegyék
ki a kezüket a zsebünkbõl. Jelenleg is ugyanez folyik, a magyar alkotmány túlhatalmat ad a
miniszterelnöknek, gyakorlatilag minden következmény nélkül belenyúlkálnak a Bokros-
csomaggal a zsebünkbe. Adót, illetéket emelnek, értékesítik a nemzeti vagyont – ez is zsebbe
nyúlkálás. Ha a vagyonomat valaki tudtomon kívül és beleegyezésem nélkül eladja
alkotmányellenesen, akkor az vegye ki a zsebembõl a kezét. De emiatt történt-e olyasvalami,
hogy a népnek azt mondja valamelyik szónok, hogy gyerünk az utcára, és tiltakozzunk ellene,
folyamatosan. Az nem lehet, hogy Magyarországon a reáljövedelem tíz év alatt húsz
százalékkal csökken! A nemzeti jövedelem egy sikerpropagandának nevezett gazdasági
átalakításnál húsz százalékkal csökken, a szocializmus nemzeti jövedelméhez viszonyítottan.
Mi abban a siker, hogy a Horn-kormány ideje alatt több mint ötszázezer munkahely
megszûnt? Akkor ez nem a gazdaság ésszerû átalakítása, hanem a gazdasági átalakítási
folyamat idegen érdekek szerinti levezénylése. Ebbe Horn Gyulának csupán annyi szerepe
volt, mint amennyi Antall Józsefnek, hogy a Nyugat kijelölte õket, hogy benneteket fogadunk
el miniszterelnöknek, de a mozgásteretek csak addig terjed, hogy a saját népetekkel szemben
levezénylitek az átalakulást a mi érdekünk szerint. Így történt, szó szerint! De ha már a
nyugati érdekek ilyen fontosak, s eszerint történik az átalakítás, akkor valamelyik magyar
kormányfõnek azt kellett volna mondani: igen, akkor viszont a mai naptól kezdve az Európai
Unió tagjai vagyunk, ha már úgyis a ti érdekeitek szerint történik minden. De nálunk soha
nem látott bugyuta és hazájukat nem szeretõ politikusok vannak. Gondoljunk bele, hogy Horn
Gyula idején belépünk a NATO-ba. Támaszpontokat adunk át, s egy fillért nem kérünk érte.
Ez borzasztó! A világon nincs még egy ilyen ország. Törökországban, a Fülöp-szigeteken
vagy bárhol, ahol amerikai és NATO csapatok állomásoznak, legalább bérleti díjat kérnek.
Magyarországnak sokszor a létérdeke lett volna, hogy valamennyi bevétel keletkezzen ebbõl,
nem beszélve arról, hogy szuverenitásunk egy részét is odaadtuk a belépésünkkel, amit Horn
Gyula ráadásul még dicsõn hirdet is. Az Európai Unió pedig nemzeti szuverenitásunk másik
jelentõs részét veszi el: az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, a pénzügyet és a külpolitikát.
Ez valamennyi „rendszerváltozás” utáni miniszterelnök bûne. S ezt úgy ünneplik meg, hogy
mindez kizárólag az õ eredményük, az õ áldásos tevékenységük következménye. Ezek az
emberek vagy nem a hazájuk érdekeit szolgálják, vagy nem tudják felismerni, mi a hazájuk
érdeke. Horn Gyula flegmán hagyta Bokros Lajost tobzódni, és belekiabálni a nép arcába,
hogy ez van, és kész, kell a Bokros-csomag, mert különben az ország tönkremegy, hiszen
túlfogyasztott. Megkérdezem Horn Gyulát és Medgyessy Pétert: ki fogyasztott túl? Mert
Magyarországon a reáljövedelem a Horn-kormány ideje alatt esett vissza a legjobban, Közép-
Európában a hatodik helyre. Nálunk a legnagyobb reáljövedelem-csökkenés az európai uniós
felvételre váró tíz ország közül. A legnagyobb idegen érdekek szerinti tulajdonátalakítás
szintén Magyarországon történt. És ebben Horn Gyula szerepe volt a legszörnyûbb. És ezt
még kötelezõ dicsérni. Horn nagyon komoly hatalmi ambíciókkal rendelkezett. Újságíró
ismerõseim mondják, hogy a „mi” Gyulánkat azzal lehetett levenni a lábáról, hogy Gyula,
legalább még két ciklusig legyél miniszterelnök, mert akkor rendbe teszed az ország dolgait.
Szinte forgatókönyv szerinti jelenetek voltak ezek, hiszen erre, enyhén szólva dicsekedve
válaszolta: jaj, hagyjatok engem békén, így is olyan fáradt vagyok. Dicsérni lehetett Horn
Gyulát, udvarolni neki, egyetlenegyet azonban nem: Horn Gyulának, mint diktátornak ellent
mondani. Aki ezt tette, azon keresztülgyalogolt. Legyen az Nyers Rezsõ, Nagy Sándor, vagy
bármelyik pártbeli ellenfele.
• Az iménti mondatra visszautalva – hogy vegyék ki a kezüket a zsebünkbõl – folytatom a
gondolatot: nekem az is bajom, hogy azok, akik a nemzeti oldalon, az akkori ellenzéki oldalon
mondták, hogy vegyék ki a kezüket a zsebünkbõl, tulajdonképpen õk is a zsebünkben
turkáltak.
• Itt van az a jogfolytonosság, ami a magyar rendszerváltozás sajátossága. Bármelyik kormány
van hatalmon, mind a magyarság, a magyar választó zsebében turkál. Hisz ezért lehetett a
külsõ és belsõ államadósságot megsokszorozni, ezért lehetett így elszegényíteni a magyar
népet. Nemcsak megmaradt ingatlan- és nemzeti vagyonától szabadították meg, hanem
például ma már lényegesen nagyobb a magyar állampolgárok adóssága a bankoknak, mint
amennyivel a bankok tartoznak a magyar állampolgároknak, vagyis a betétállomány aránya
megváltozott. Pedig a modern államok mûködési feltételeit mindig a bankokban lévõ
kisbefektetõk pénze biztosítja.
• Ez megint szándékos! Eladósítani a magyar polgárt, hogy aztán ne legyen ura a saját
vagyonának sem. És mikor már nem tudja fizetni a közüzemi díjakat, mert nincs pénze, akkor
azt a vagyont is el lehet venni tõle, és el lehet adni árverezésekkel.
• Errõl szólt az elmúlt évek története. Horn Gyulával is beszéltem errõl, mint munkaadói
elnök, valamint Medgyessy Péterrel is, sõt egyszer Orbán Viktorral is, hogy az az alapvetõ
baj, hogy nálunk nem jövedelmezõek azok a munkák, amelyek az Európai Unióban tisztes
jövedelmet hoznak a polgárnak, legyen az mezõgazdaság vagy a gazdaság bármely területe.
Hogyan akarjuk a nemzeti tulajdonunkat megvédeni, például a földet, ha nem biztosítjuk
jövedelmezõségét? Az eu-normákra hivatkozunk folyamatosan, de közben az unió
alapszerzõdését, a római alapszerzõdésnek azt a cikkelyét nem vesszük figyelembe, amire
alapul az egész szervezet, hogy például a mezõgazdaságnak bizonyos ágazatokban nemcsak
gazdasági, hanem szociális szerepe is van, ezért jövedelem-kiegészítésben kell részesíteni
azokat, akiknek bármilyen természeti vagy piaci körülmény miatt erre szükségük van.
Magyarul mondva: szociális létbiztonságot kell a parasztságnak, a vidéknek biztosítani. Ez
Magyarországon egy percig nem valósult meg, sõt, a kifejezetten idegen érdekek szerinti
átalakítás során többször és folyamatosan szanálták a magyar mezõgazdaságot, és színlelt
szerzõdésekkel hagyták kifosztani, itt-ott már a földtulajdonából is. De amikor én ezt
Medgyessy Péternek, Németh Imre miniszternek vagy Horn Gyulának elmondtam, hogy ne
beszéljünk addig a földtörvényrõl és a nemzeti tulajdon értékesítésérõl, amíg nem hoztuk a
parasztságunkat olyan állapotba, hogy egyáltalán jövedelmet lásson a saját munkájából, nem
akarták érteni a szavamat. Az nem lehet, hogy szavakban csatlakozunk egy uniós rendszerhez,
a tevékenységünk pedig ezzel homlokegyenest ellenkezik. Ez a jogbizonytalanság, a
gazdasági bizonytalanság alfája és az omegája. Erre a gondolatra Horn Gyula soha nem volt
vevõ, szinte meg sem hallgatott. Amikor viszont egyetlenegy spontán mozgalom, a METÉSZ
megindult Magyarországon, a „rendszerváltozás” óta, akkor azonnal látszott, hogy milyen
ingatag ez a hatalom.
• A politikai panoptikum elõttem teljesen egyértelmû. Ha csak a Horn-kormány idõszakát
nézzük: kirobbantják a Tocsik-ügyet, az MSZP-SZDSZ adja a dokumentumokat az
ellenzékben lévõ Fidesznek, Deutsch Tamásnak; Torgyán József kiabál a Kossuth téren a
Horn-kormány ellen, Horn Gyula megbízásából. Említette, hogy ugyanezt tette Csurka István
is. A METÉSZ-tüntetésnél pedig azt mondja, legalábbis korábban már fél mondat erejéig
említette, hogy abból lehetett volna valami, de oda is beépítették az ügynököket.
• Kósa Gyula METÉSZ-elnök a rokonom. Végigkövettem a tevékenységüket, segítettem is
nekik. De amikor Kiskõrösön zajlottak a nagygyûlések, a nagypolitikai elit hiénái azonnal
megjelentek.
• Neveket tud mondani?
• Maczó Ágitól kezdve, az azóta már kisgazda képviselõvé avanzsált Hanó Miklósig, Zsikla
Gyõzõig. A mezõgazdasági termelõk spontán megmozdulása után a szocialista kormány
hihetetlen pánikban volt, kiderült, hogy mennyire félnek a népüktõl. Kiskõrösre gyakorlatilag
naponta jártak a miniszterek egyezkedni azzal a pár tisztességes parasztemberrel, akik
megválasztották az elnökséget, az intézõbizottságot, ahová már sajnos egy csomó
hordószónok és ügynök bekerült. Õk szétbomlasztották az egész METÉSZ-mozgalmat. A
bomlasztókból egyébként kisgazda képviselõk lettek. Ha Kósa Gyuláék tovább tudják õrizni a
mozgalom spontaneitását, ma Magyarországon nem ilyen demokrácia lenne, mint ami most
van. Akkor parancsba adták Horn Gyuláék, hogy a parasztok minden egyes követelését –
ígéretben – teljesíteni kell, majd elvonják tõlük, amikor lecsendesednek. Mindenkinek az volt
a dolga, hogy azonnal, vitatkozás nélkül ígérje meg a kérések teljesítését. Kérjék meg õket,
hogy menjenek vissza a földre. Ezek az akkori útlezárások egy forradalom elõszelei voltak.
Ha nem épültek volna be ügynökök a volt MDF-bõl, a kisgazdákból és a titkosszolgálatokból,
teljesen biztos, hogy hazánk ma másmilyen ország lenne. Ez a mozgalom Budapesten is
felkorbácsolhatta volna a forradalmi indulatot, és elindította volna a társadalom
megtisztulásának folyamatát.
• Most, hogy Budapestet említi, egy kép jut az eszembe, amikor is a Kuncze-féle rendõrség a
Kossuth tér környékén, a Duna felõl elkezdi egy helyre ûzni, zavarni az embereket. Tudniillik
Magyarországon a gyülekezési törvény meghatározza, hogy hány fõ jelenti a tömeget, amikor
már közbe lehet avatkozni. Az volt az érzésem, hogy a rendõrség tudatosan za-varta az
embereket a metróállomás felõl és a Duna-partról is a tüntetõk közé. Kellett a tömeg, hogy
lehessen gumibotozni.
• Meg volt erre is a forgatókönyv. Egy idõ után akár erõszakhoz is lehetett volna folyamodni,
lényegesen súlyosabbhoz, mint amilyenre sor került. Nyilvánvalóan jól fölmérte a Horn-
csapat, hogy a budapesti közeg nem alkalmas egy társadalmi robbanás elõidézésére. Budapest
az ország vízfeje, olyan hatalmi túlsúllyal, ahol meg sem értik a vidék problémáját. Rendkívül
jó elemzések készültek akkor arról, hogy a tüntetéseket Budapestre kell terelni, mert ott
Torgyán sem, de más sem tud – és nem is akar – csinálni semmit.
• Útközben eltûntek a „vezetõk”, akik irányítói akartak lenni a metész-tüntetésnek.
• Hát persze. Az volt a lényeg, hogy konspiratív tevékenységgel megzavarják a tömeget, hogy
kiválasszák a vezérszónokokat, akikre hallgatnak az emberek. A Horn-kormány páni
félelmében – amely egyébként rövid ideig tartott – úgy érezte, hogy súlyos bajban van.
Fenyegetõztek is, hogy az Európai Unió ezt nem nézi jó szemmel. Pedig a paraszttüntetések
Nyugaton ennél sokkal, de sokkal erõszakosabbak, ott természetes, hogy az emberek az
érdekeik védelmében élnek a sztrájkjoggal, a gyülekezési joggal. Magyarországon ezek a
viszonyok jelenleg még nem alakultak ki. Emlékszem, hogy volt akkor egy tárcaközi
bizottság, a Pénzügyminisztériumban ülésezett az egész csapat, a mezõgazdasági termelõk, a
Magosz képviselõi, s Horn Gyula fogadni akarta a METÉSZ vezetõit, de Kósa Gyuláék nem
voltak hajlandók szóba állni vele. Beszéltünk a viszonyokról, és néhány kormánytag szemmel
láthatólag rémült volt az útlezárások miatt. Én azt mondtam ezen a megbeszélésen, hogy nem
az a baj, hogy lezárjuk az utakat és esetleg a határokat is, és így nem lehet ide bejönni, mert
bárki bejöhet, hanem az, hogy nem lehet kimenni, így a nagypolitika felelõsei nem tudnak
kiszökni. Hiszen most már nyilvánvaló, hogy nem Moszkvába mennének, hanem Nyugatra,
esetleg Svájcba, szelvényeket vagdosni, a mostani kenyéradó gazdáikhoz. Olyan döbbent
csöndet én még nem hallottam. Ez a rész még a szó szerinti jegyzõkönyvbõl is kimaradt,
pedig én ezt elmondtam. Meghamisítanak mindent, ami közelít az igazsághoz. Hiszen ha egy
mozgalom úgy is indult, mint a METÉSZ-é, tehát agrárköveteléssel, spontánsága miatt
pillanatok alatt veszélyeztette a politikai rendszert. Ekkor már egy húron pendült az MSZP, a
kisgazdák és az MDF is. Vajon ki látta Torgyán Józsefet a tüntetés élére állni? Pedig ha egy
kisgazda vezetõ kiáll, és azt mondja, itt vagyunk, harcolunk, egy parlamenti párttal szemben
semmit sem lehetett volna csinálni. De Torgyán József akkor bujkált. Csurka István sem ment
oda tüntetni. Gondoljunk bele, a spontán tüntetõk közé politikai vezetõk oda sem mertek
menni! Mert felismerték, hogy ennek a tömegnek nem lehet azt kiabálni, hogy „patakvér”,
mert tényleg az lenne belõle. Tehát igazából a Horn-kormánynak ez volt a szakítópróbája. De
miután ezt le tudták „vezényelni”, olyan nagyképûek és dölyfösek lettek, hogy törvényszerû
volt az 1998-as bukásuk. Törvényszerû volt, mert azt mondta Horn, ha a népet így tudta
vezetgetni, akkor a parlamenti pártok, akármilyen színekben is vannak az ügynökök,
kezelhetõk. S ez nagyon nagy igazság volt. Csak Horn Gyula valamit nem vett észre! Azt,
hogy a saját belsõ ellenzékének kezdett már elege lenni belõle.
• Horn Gyulát korábban Fushéhoz hasonlította. Hadd mondjak egy példát! Azt beszélik, hogy
amikor Medgyessy Péter D-209-es ügynökbotránya kirobbant, az az országos napilap,
amelyik címoldalán közölte ezt a dokumentumot, Horn Gyulától kapta meg. Igaz ez?
• A szocialista párt vezetõinek kellett – áttételeken keresztül – a dokumentumot eljuttatni
ehhez a napilaphoz. A szocialista párton belüli civódások egészen odáig mentek el már
korábban, hogy Csintalanék az Új Magyarországban megszellõztették Horn Gyula százmilliós
lakásügyét, vagy a Dóm Rt. ügyét. A belsõ villongások miatt Horn le is számolt a Csintalan–
Máté László-féle csapattal. Amikor a liberális sajtó a 2002-es választások elõtt több mint fél
évvel elkezdte hirdetni, hogy Medgyessy Péter milyen nagyszerû miniszterelnök lesz, milyen
européer, akkor a szocialisták magja tehetetlen dühvel nézte. Tudom, hogy a D-209-es
dossziéja nem állt a Fidesz rendelkezésére. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy a
választások idõpontja utáni idõszakban sem. Ez egy kilopott dosszié volt. Ezt a ’90-es évek
közepén az akkori nemzetbiztonsági miniszter és csapata szerezte meg.
• Kik?
• Nikolitsék. Csak idõ kérdése volt, hogy mikor hozzák nyilvánosságra, egymást bármikor
tudták zsarolni. De amikor Medgyessy Péter miniszterelnök lett, a liberálisokat ellenzõ
csoport úgy döntött, hogy ezt a kártyát is elõhúzza. Megmondom õszintén, a magyar
társadalomban ez nem váltott ki akkora érzelmeket, mint azt gondolták volna, mert az egész
magyar politikai paletta ügynökökbõl, szocialista párti vezetõ politikusokból vagy
éppenséggel szerencselovagokból áll. Tehát az MSZMP-MSZP által létrehozott
pártkreálmányokban – most nem akarom egyik MDF-es vagy kisgazda politikust sem
minõsíteni – ugyanúgy ügynökök vannak, ugyanúgy szigorúan titkos tisztek és besúgók, tehát
D-s politikusok. A magyar társadalmat az nem rázza meg, ha egy ávós miniszterelnök lesz, az
sem, ha egy D-209-esbõl lesz az. A magyar társadalomnak megvan az a tûrõképessége, hogy
bármilyen csapást el tud viselni, és bármilyen szennyet le tud nyelni. Tudniillik a sajtó rögtön
szerecsenmosdatásba kezd. Igazából sem a Magyar Nemzet, sem a Magyar Demokrata nem
tudta folytatni, tényekkel bizonyítani, hogy egyáltalán mit is csinált a D-209-es. Létrehoztak
egy parlamenti vizsgálóbizottságot, amelyik ugyanúgy, eredmény nélkül fejezte be a
tevékenységét, mint ahogy befejezte a két olajbizottság, a Tocsik-bizottság vagy bármelyik.
Tehát semmilyen tény nem került napvilágra. Azzal az állítással szemben pedig, hogy valaki
azt mondja, igen, engem beszerveztek, de én a hazámat védtem, senki nem tudott mást
állítani. Mert nem került elõ több dokumentum. Elvetélt puccs volt ez Medgyessy ellen, amit
vélhetõen majd újabb követ, amit már jobban elõkészítenek. És ezt sem az ellenzék soraiból.
Tõlem több, Fideszhez közel álló ember kérdezte, hogy mit tudok a Medgyessy-dossziéról.
Mindenki tudta a magyar politikai életben, hogy Medgyessy Péternek mi volt a szerepe a
Kádár-rezsimben D-209-esként. Hangsúlyozom, mindenki, de a további dokumentumot senki
nem tudta elõvenni, mert ezeket jó idõben eldugták, még a döntéshozók elõl is. Az persze más
kérdés, hogy adott pillanatban, rövid távú érdekek alapján, ezt megint elõ lehetett húzni, ám
most Medgyessy Péter és a mögötte álló pénzügyi oligarchia nagyon ügyesen vágott vissza.
Rögtön kiteregette az ellenzék piszkos ügyeit is, ugyanakkor a saját csapatukat is alaposan
megfegyelmezték.
• Ezt úgy csinálták, hogy egyik nap azt mondták valakirõl, hogy ügynök, másnap pedig azt,
hogy bocsánat, tévedtünk. Aztán megint valaki másról kitaláltak valamit, majd megint
visszavonták, aztán nem vonták vissza, de hallgattak róla. Szóval jól összekeverték a kártyát.
Igazi ügynöki módszer ez.
• Errõl van szó. Az információ nagyhatalom. Naponta szellõzettek szenvtelenül különféle
államtitkokat a sajtón, a rádión és tévén keresztül, és soha senkinek nem lett belõle
problémája. Ez ugyanaz a kettõség, mint amikor valaki nagyon zsidózik, és „forradalmat”
szervez egy rádióban, mégsem lesz semmi baja belõle. Azokat a sztárújságírókat,
szerkesztõket sem hurcolták meg, akik megneveztek tíz olyan minisztert, aki egyszer ügynök
volt, másszor meg nem. Senki nem mondta, hogy ez nem így van, mindenki azt mondta, hogy
ha már a D-209-es ügye napvilágra került, akkor most tiszta vizet öntünk a pohárba. És mi lett
a következmény? Pár dezinformáció kiment a sajtón keresztül, a választó pedig megelégelte,
és azt mondta, rohadjanak meg, mind ügynökök ezek, úgy, ahogy vannak. Megint
abbahagytak mindenféle vizsgálóbizottságot, a Mécs-bizottságot, a Balogh-bizottságot,
hangsúlyozom: eredmény és záródokumentum nélkül. Egy vacak jelentést nem tudott egyik
bizottság sem összeállítani. Csak mind arról beszélt, hogy itt az ügynök, ott az ügynök… De
hol az ügynök? Minden politikai oldalon. A magyar átalakulás jellegzetessége – és ebben
horni zsenialitás is van –, hogy mindig mindenki fogható. Azt mondom, ha én ügynök voltam,
akkor bebizonyítom, hogy te is az voltál. Ha loptam, akkor te is loptál. Ha én gazdasági
bûncselekményt csináltam, akkor te is azt. Ha rossz ítéletet hoztam, akkor te is. Nézzük meg,
hogy a magyar társadalmat miért kellett ennyire mesterségesen szétválasztani? Pontosan azért,
mert ezek a kisded játékok rendkívüli módon el tudják vonni a figyelmet a társadalom valós
problémáiról. De aki egy európai uniós tárgyaláson arról beszél, hogy a Magyar Köztársaság
miniszterelnöke D-209-es, az igen-igen buta. És ezt nem az ellenzék tette, hanem Medgyessy
saját csapata. Személyes bosszú miatt. De én tapasztaltam, hogy minden egyes magyar
miniszterelnök – kivéve talán Orbán Viktort – teljesen hit nélkül ment az európai uniós
tárgyalásokra. Horn, Medgyessy, de mondhatom, hogy Antall kedvenc mondása is az volt, ha
én egy klubba felvételem kérem, akkor a klubtagok szabják meg a belépés feltételeit. 2002
végén Medgyessy Péter jelenlétemben ugyanezt mondta. De megdöbbentõ az, amivel
szemben nincs érv, hogy az Európai Uniónak – vegyék már tudomásul miniszterelnök urak –
ugyanolyan érdeke a bõvítés, ha nem nagyobb, mint amennyire nekünk. Hiszen ez nem más,
mint piacbõvítés. És sorolhatnánk még az õ érdekeiket, az õ elvárásaikat. 2002 decemberében
azt mondtam a magyar miniszterelnöknek, hogy nyugodtan menjen Koppenhágába, mert
biztos, hogy felvesznek bennünket, sõt nyugodtan követelhet többet is. Tudniillik a Prodi-
bizottságnak, azaz az Európai Unió adminisztratív fõbizottságának az a feladata, hogy
végrehajtsa az európai uniós bõvítést. Tehát a Prodi-bizottságnak az az érdeke, hogy bõvüljön
az Európai Unió, mert ha idén áprilisban ez nem történik meg, két lábbal rúgják ki õket. Ezt
szó szerint így fogalmaztam.
• Mikor jár le a Prodi-bizottság mandátuma?
• Idén áprilisban. Tehát a magyar miniszterelnökök mindig kishitûen közelítettek ehhez a
kérdéshez, hogy majd csak beengednek minket. Kérem tisztelettel, nem errõl szólt az egész
átalakulás története. A magyar gazdaság 1989-ben, a rossz tulajdonosi szerkezet ellenére,
tehát az állami tulajdon ellenére, közelebb állt az uniós szinthez, és hatékonyabb volt, mint
jelenleg. Horn Gyula sokat beszélt a technikai fejlõdésrõl, arról, hogy azért kell a multikat ide
beengedni, mert technikai fejlõdést hoznak. Nem vette észre, hogy ezzel konzerválja az
elmaradást, mert a multik az elavult technikájukat szanálták rajtunk keresztül. Egyetlen
magyar miniszterelnök gondolkodásmódjába sem tudtuk bevinni, hogy a magyar nem
másodrendû állampolgár. Ha elismerték azt a tevékenységet, amit a szocializmus lebontásáért
tettünk, akkor annak kérjük meg az árát. Ezt soha magyar miniszterelnök vagy
tárgyalódelegáció fel nem vetette. Nem mondhatjuk róluk, hogy érdemtelenek a
miniszterelnökségre, hiszen megválasztották õket, de nem találok egyetlenegy olyan magyar
miniszterelnököt sem – és ide beleértem Németh Miklóst is –, akinek tevékenységére a
„rendszerváltozás” alatt a hazai érdekek elsõdlegességének hirdetése lett volna a jellemzõ.
Szavakban, idehaza néha mondtak ilyet, de azt azért kijelenthetjük, hogy méltatlan volt az a
tárgyalási pozíció, amibe a magyar kormány került 2002 végén. Ebben egyformán vétkes az
Antall-, a Horn- vagy az Orbán-kormány, amelyek olyan átgondolatlan, disszonáns tárgyalási
technikát építettek fel, amit nem is lehetett megérteni sem az Európai Unió, sem a saját
szempontunkból. Horn Gyula miniszterelnök jól konspirált, de ezek a konspirációs
tevékenységek soha nem a hazája érdekében történtek, hanem a személyes gazdagodást és
ambíciót szolgálták. Amikor egy politikai elitet külhonból ismernek el, akkor ott nagyon körül
kell nézni, mert akkor a magyar érdekek veszélyben vannak. Márpedig Magyarországon végig
ez történt.
• Többször használta a politikai elit fogalmat. Van nálunk politikai elit?
• Magyarországon a politikai elitet gyakorlatilag lenyakazták a Tanácsköztársaság alatt.
Fizikailag is megszüntették. Utána volt egy rövid ideig tartó prosperálás a Horthy idõszakban,
amikor azt lehetett mondani, hogy mûködött az elit – a Bethlen István-féle elitre gondolok –,
de azt akkor is kiszorították. 1945 után aztán a kommunisták gyakorlatilag befejezték, amit a
Tanácsköztársaság idején elkezdtek, fizikálisan is megsemmisítették a magyar nemességet, a
politikai elitet. Úgy lehetne meghatározni, hogy minden népnek egy elitje és egy csõcseléke
van. Ez nem magyar találmány, így mondják ezt az angolok és a németek is. De ha egy elitet
megszüntetnek, Gulágra, Recskre számûznek, munkaszolgálatossá tesznek, majd 1956 címén
végérvényesen leszámolnak vele és pozícióba sem engedik, csak azt, aki együttmûködik a
társadalmi rendszerrel, akkor nyugodtan ki lehet mondani, Magyarország átalakulásának
legnagyobb sajátossága, hogy nem volt és nincs elitje. A csúcsokon csak a csõcselék maradt.
• Vagyis pontosabban az elit a népéért, nemzetéért kell, hogy tegyen.
• Van egy nagyon régi, évszázados mondás: vannak, akik a nemzetért tesznek, ezek a nemes
politikusok, és vannak, akik a nemzet nevében tesznek. Vagy folytatnám: vannak, akik a
hazájukat szolgálják, és vannak, akik a hazájukat kényszerítik szolgává. Nagyon sokféle
variációban mondták ezt az utóbbi idõben, de én igazából egyetlenegy magyar politikust vagy
politikusi csapatot sem tudnék megnevezni, amelyik markánsan vállalta volna a hazai érdekek
védelmét. Hangsúlyozom: ez személyes tapasztalatom, amit a nyugati vezetõ politikusok is
visszaigazoltak. De így vélekedik errõl a hazai polgárság is.

Madarat tolláról...

Orbánt fõtanácsadójáról

• Elég furcsa dolgokat mondott ön idõsebb Antall Józsefrõl, Antall József édesapjáról és a
zsidómentésérõl. Ugyanakkor viszont tény, hogy Izraelben pontosan édesapja zsidómentõ
tevékenységére hivatkozva maga a miniszterelnök ültetett emlékfát.
• Jelenleg teljesen kialakulatlan viszonyok jellemzik Izraelt, harc folyik a hithû és a
materialista zsidók között. Így olyan személyek is kaphatnak náluk tiszteletet, vagy éppen
menedékjogot, akik semmit sem tettek a zsidóságért, illetve kifejezetten ellenük dolgoztak.
Például Rajnai Sándor, az egyik legcsúnyább ávós magyar ember, moszkvai magyar
nagykövet Izraelben talált menedékjogot, és nem hiszem, hogy valaha bármit is tett volna a
zsidóságért. Egyébként a volt ávósok jelentõs része ma izraeli állampolgársággal
büszkélkedhet. De az izraeli állam befogadta a súlyos bûnszövetkezetekhez tartozó figurákat
is. Hangsúlyozom, zsidó barátaimtól tudom, hogy Antall József édesapja a zsidómentést oly
módon folytatta, ahogy azt már korábban említettem.
• Ha már zsidómentésrõl beszélünk, akkor ugyan kis kitérõ, de szóba kell hoznunk Raul
Wallenberget, a második világháborús svéd diplomatát, akirõl szinte semmit sem tudunk, azt
sem, hogy hol és hogyan halt meg, utoljára egy oroszországi börtönben látták õt.
Wallenberget úgy ismerjük, mint aki nagyon sok zsidót mentett meg. Szobrok emlékeztetnek
rá.
• Magyarországon. Hazájában nemigen állítottak neki szobrot, és Izraelben sem. Raul
Wallenberg többszörös ügynök volt, és ennek megfelelõen is végezte. Azt, hogy mikor és
mennyi zsidót mentett meg, vélhetõen már semmilyen történelem nem fogja feldolgozni.
Igazából legendák keletkeztek, amelyek jelentõs részben minden valóságtartalmat
nélkülöznek.
• Mit tudunk akkor róla? Mi a valóság? Mit jelent az, hogy többszörös ügynök volt?
• Dolgozott a Gestaponak is, a saját titkosszolgálatának is, az amerikainak is, de mint
többszörös ügynök, a KGB-nek is. Õ egy anti-Sorge volt egyébként. A gestapos tevékenysége
miatt a Szovjetunióba vitték, ahol kínvallatás után megölték.
• Akkor azt is mondhatjuk, hogy Raul Wallenberg nemhogy zsidókat mentett volna, hanem a
zsidók szerencsétlen, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a zsebére gondolt?
• Nagyon sok olyan legenda keringett Wallenbergrõl, hogy önzetlenül csinálta, amit csinált.
Kérem tisztelettel, nagyon kevés önzetlen embert ismertem én, aki zsidókat mentett. Tehát az
õ életükért bizony fizetni kellett. És akinek nem volt pénze, annak meg kellett halni.
• Tulajdonképpen nagyon sok gazdag zsidó maradt életben, aki rengeteg szegény zsidót
menthetett volna meg.
• Idáig jutunk el a gondolkodásban, hiszen ezek az emberek óriási öszszegeket birtokoltak és
birtokolnak jelenleg is, fõleg az ortodox zsidók. Ebbõl a pénzbõl szinte minden zsidót
megmenthettek volna. Hangsúlyozom: tõlük tudom. Sajnálatos módon a szegény szatócs
zsidókra saját nagytanácsuk sem volt figyelemmel. De ha megnézzük a háborúk
finanszírozását, mindegyik mögött ott állnak a bankárok. A bankok pedig évszázadok óta
erõsen zsidó kötõdésûek. Az 1800-as évek elejétõl a szabadkõmûvességbe is beépültek a
zsidó bankárok, Rotschildon keresztül, és ezt az eredetileg nemes eszmét is meg tudták
változtatni. Nevezzük nevén a gyereket: a szegény zsidó meghalt, a gazdag zsidó vagy
leszármazottja pedig jelenleg is bankárként vagy éppen valamelyik kereskedelmi láncolat
vezetõjeként él. S ez, amit mondtam, nem antiszemitizmus, csupán a szomorú valóság.
• Ha a magyarországi kormányok és kormányfõk tevékenységét végignézzük, érdekes
összefüggésekre bukkanhatunk. Antall József idõszakában, 1991-ben megalkotják a 3104-es
számú titkos kormányhatározatot, aminek alapján külföldiek kezébe juttatják az
élelmiszerfeldolgozó-iparunkat. Olaszok, osztrákok és németek kezébe. Amikor Boross Péter
került a miniszterelnöki székbe, megkezdõdött az energiaszektor eladásának tervszinti
elõkészítése. Horn Gyuláék pedig eladták az energiaszektor nyolcvan százalékát, fillérekért.
Megbuktak. Mondanom sem kell, korábban Boross Péterék is megbuktak. Aztán jöttek Orbán
Viktorék, elõkészítették a föld külföldi kézbeadásának törvényi lehetõségét. Megbuktak.
Jönnek Medgyessyék, megígérik, hogy az Orbán-kormány földdel kapcsolatos nemzetközi
szerzõdéseit betartják, azaz lehetõvé teszik, hogy a földet külföldiek is megvásárolhassák.
Tehát egy furcsa logika mentén eljutok odáig, hogy mindegyik kormány elad, elkótya-vetyél
valamit a nagy nemzeti értékünkbõl, majd megbukik, jön a következõ, elõkészíti az újabb
eladást, megtörténik az eladás, megbuknak. Mintha mindegyik kormánynak meg lett volna a
maga négy évre kijelölt feladata, hogy ezt és ezt el kell adni, utána majd jön a következõ
kormány, a „balhét” õk viszik el.
• Nagyon érdekes gondolatsor. Amikor 1991-ben megszületik a törvény, hogy a külföldiek
milyen módon jöhetnek be hazánk területére vállalkozni, akkor egy másik rendelkezést is
hoztak, hogy aki beruházni kíván hazánkban, annak a részére a magyar állam köteles
földterületet biztosítani. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy így több tízezer hektárt
birtokolnak a külföldiek a cégeken keresztül. A bevásárlóközpontoktól kezdve minden a
magyar termõföldre épült, tehát itt már nem volt szabály, mint a magyar állampolgárnál, hogy
harmad-, negyedosztályú vagy magas értékû földre nem építhet. A külföldi oda épített, ahová
akart. Ez az egyik része. A másik, amiben folyamatosság van, amiben egymásra épülnek a
kormányok, hogy minden megválasztott kormány azt ígérte, felülvizsgálja az elõdje
tevékenységét, mind a privatizáció, mind a bûnözés, az államháztartás esetében. Mindig azt
ígérték, hogy tiszta kezekkel, átlátható politikát folytatnak. Ez egyetlen egy kormánynál sem
valósult meg, magyarul mondva: mindig bolondították a népet. Mindig elhúzták elõtte a
mézesmadzagot, hogy az éppen hatalomra került kormány majd tiszta vizet önt a pohárba.
Teljesen biztos, hogy a Medgyessyék utáni kormány is azt fogja majd ígérni, hogy õk
átlátható és üvegzsebû politikusok lesznek. Nem lesznek, mert mindegyik külön-külön
részfeladatot lát el, hiszen a magyar „rendszerváltozás” forgatókönyvét már nem a magyar
kormányok készítik. A pénzügyi gazdasági kényszer, a monetáris politika határozza meg
azoknak a mozgásterét, akik hajlandók együttmûködni a Világbankkal és a Nemzetközi
Valutaalappal. De ahol ezek a pénzintézetek hosszú idõn keresztül tevékenykedtek a világban,
ott mindenütt ínség, forradalom vagy pénzügyi válság állt elõ. Tehát a magyar kormányok a
Világbank és a Nemzetközi Valutaalap csatlósai. A spekulatív tõke csatlósai, legyen az
Antall, Boross, Horn vagy bárki. Az igazi probléma az, hogy azokban az országokban, még
Kelet-Közép-Európában is, ahol visszaszorították a Soros-féle szélhámosokat, a Világbank
szélhámosait – mint például Lengyelországban, Csehországban – lényegesen jobb
körülmények között élnek az emberek, mint Magyarországon. Akár a jövedelmezõséget, akár
a tulajdonszerkezetet vagy az államháztartási hiányt, vagy a jog- és közbiztonságot és a
szuverenitást nézzük. Nálunk folyamatosan szüntetik meg egymásra épülten az állami
szuverenitást. Emlékezzünk rá, hogy Antall Józsefék milyen dáridóval ünnepelték, hogy
OECD-, vagyis szabadkereskedelmi övezeti tagok lettünk. Antall Józsefék elõtt pedig azt
ünnepelték, hogy felvettek bennünket a Világbankba, a Nemzetközi Valutaalapba, mondták,
hogy innen majd milyen nagyszerû segítséget kapunk, olcsó hiteleket. Aztán a valóság:
drágább hitelt soha senki a világon nem vett fel, mint Magyarország. De hogy miképpen jöhet
létre egy olyan monetáris politika, amelyet nem a hazai érdekek szerint irányítanak, arra
meggyõzõ példákat találunk minden magyar kormány mûködésében.
• Folytassuk a sort: Horn Gyuláék azt ünnepelték, hogy a NATO tagjai lettünk. Azután 2003.
januárjában kelt lábra a hír, hogy Taszárra arab származású amerikai állampolgárok érkeznek,
akik a közigazgatásban dolgozhatnak majd Irakban Szaddám Huszein bukása után, és
kijelentették, hogy a taszári katonai területen amerikai törvények érvényesek, amerikai köz-
igazgatás lépett életbe. Vagyis Magyarországnak beleszólása sincs abba, hogy mi történik a
felségterületén.
• Ebbõl látni, hogy ugyanolyan megszálló rendszer mûködik most is, mint amikor a szovjet
csapatok Magyarországon voltak. Rendkívül buta ország az, amelyik megünnepli, hogy egy új
katonai szövetségeshez csatlakozik, vagy amelyik folyamatosan ünnepli azt, hogy az Európai
Unió közremûködésével sikerült elveszteni maradék szuverenitásának jelentõs részét, és hogy
az ország területén olyan különleges övezeteket lehet kialakítani, ahol nem a hazai törvények
érvényesek. Ezt megünnepelni igen-igen abszurd dolog. De itt is a további egymásra épülést
lehet nyomon követni, hiszen a Medgyessy-kormány eljutott odáig, hogy már itt képezik
ezeket a nemzetközileg rendkívül veszélyesnek ítélt iraki szakembereket.
• Méghozzá nem is parlamenti döntés alapján, hanem a kormány elhatározása értelmében.
• Egyszerûen abszurd, hogy ezt egy kormánydöntés alapján meg lehet csinálni.
• Az irakiak ki is jelentették, hogy mindazon országokat potenciális ellenfélként kezelik,
amelyek segítséget adnak az amerikai hadseregnek ahhoz, hogy beavatkozzék Irak
belügyeibe.
• Magyarország megítéltsége emiatt is egyre jobban romlik. Hangsúlyozom: nem volt elég
Magyarországnak és kormányfõinek az a soha helyre nem hozható hibája, hogy részt akartak
venni, egyik vagy másik oldalon, a délszláv háborúban. Ott, ahol közel félmillió magyar élt.
Ma már ennyi sincs. Egyszerûen ízléstelen volt például, amikor Orbán Viktor üdvözölte
Taszáron az amerikaiakat, és a bombázásokhoz további légtér átadását biztosította számukra.
A délszláv válságtól igen távol esõ, de balkáni országnak számító Görögország azzal az
indokkal maradt ki ebbõl – amelyik pedig már akkor is tagja volt az Európai Uniónak és közel
ötven éve a NATO-nak –, hogy túl közel vannak a háborús fészekhez, és ezért mint balkáni
ország nem adja sem a légterét, sem a hadseregét, sem a logisztikai segítségét. Megdöbbentõ,
hogy nem tanultunk a történelembõl, és szomszédos országként tevõleges résztvevõi lettünk a
háborúnak. Gondoljunk bele, a csehek sem adtak légteret! Egyszerûen észvesztõ, mennyire
dörgölõznek a magyar politikusok Nyugat kegyeiért, holott annak a nemzetbiztonsági
kockázata, amit most Taszáron csinál a politikai vezetés, a jövendõ évtizedekre meghatározza
Magyarország sorsát. Nem szeretnék dodonai jóslatokat mondani, de belátható idõn belül
Magyarországon terrorisztikus robbantások történnek közintézményekben, metrókban,
villamoson. Tudniillik a nemzetközi szervezett bûnözést nem háborúval, vagyis nem azokkal
az eszközökkel lehet megfékezni, amelyet most az Amerikai Egyesült Államok bevetett.
• Mi a biztosíték arra, hogy azok az arabok, akik nálunk élnek, vagy közülük néhányan, nem
tartoznak-e esetleg már most, alvó ügynökként azok közé az öngyilkos merénylõk közé,
akiknek alkalmasint a robbanószerkezetet majd élesíteni kell. És ha Magyarország okot ad
arra, hogy ezt megtegyék, akkor meg is fogják tenni.
• Ez teljesen biztos. Az amerikai politikusok erõbõl csinálnak mindent, és ezt kontroll nélkül
követi Európa gyöngébbik része. Nem veszik észre, hogy az iraki háború már réges-rég
kirobbant volna, csupán a német és a francia ellenkezés akadályozta ez idáig. A világ lassan
szembefordul az Amerikai Egyesült Államokkal. De közben az USA is megosztja Európát,
hiszen ezért született az a nyilatkozat, amelyet a nép megkérdezése nélkül Medgyessy Péter is
aláírt, s amelyben a nyolc ország vezetõi az iraki háborút akaró USA mellé álltak, miközben
Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Magyarországon, Olaszországban, s más országokban
is a lakosság többsége ellenzi a háborút.
• Ugyanakkor az iszlám világ egy tömbbe tömörül, megerõsödik, összefog.
• A nem egészen 1,2 milliárd muszlim soha nem látott egységbe forr a háború végére.
Sajnálatos az a buta rövidlátás, amivel az amerikai politika ezt a kérdést megközelíti. Az tény
viszont, hogy Magyarországon bejelenti a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelõ politikai
államtitkár, hogy Taszár valóban különös kockázat Magyarország szempontjából, sõt külön
csoport alakult mind az öt titkosszolgálat legjobb szakembereibõl a kialakult helyzet
elemzésére.
• Ezt mondta Tóth András, azt megelõzõen viszont Juhász Ferenc honvédelmi miniszter,
miután Taszárra ellátogatott, azt mondta, hogy semmitõl nem kell félni, nem lesz itt semmi
baj. Egy taszári vezetõ ugyanezt állítja, s érvel is, hogy a terroristák kis településeket nem
bántanak, csak az olyan nagyok vannak veszélyben, mint például Budapest. Megnyugtató
érvelés!
• Ebbõl látszik, hogy a kormányon belül sincs teljes összhang ebben a kérdésben. Aki a
szakszolgálatok, tehát az elhárítás és hírszerzés munkáját, elemzéseit ismeri, azt tudja, hogy
jelenleg Magyarország különösen veszélyes célterület. Tudniillik rendkívül nagy a hazánkba
ellenõrizetlenül beáramló idegen állampolgárok, például az afgánok, a délvidékiek, a
muszlimok száma, rendkívül nagy a zsidó diaszpóra visszaáramlása, ami – minden hátsó
gondolat nélkül is – konfliktusforrás. Csak 2002-ben – charter repülõgépjáratokra –
tizenhétezer zsidó érkezett Ferihegyre, akiknek visszautazásáról nincs információnk. Ha
megnézzük Budapest jelenlegi helyzetét, látjuk, hogy például a pénzváltás arab kézben van.
Az arab és a legkülönfélébb nációk kezében lévõ „csencselés” – a kábítószerrel összekötve –
hatalmas kockázatot jelent. Magyarország nyitottsága miatt és nemzetbiztonsági védelme
hiányában, a nemzetközi szervezett bûnözés egyik központjává vált. S a veszélyhelyzetet
növelik azzal, hogy két-háromezer úgymond muszlimot (irakit) képeznek ki nálunk, akikbõl
nem tudjuk, hogy mik lesznek. Nemcsak az a veszély áll fenn tehát, hogy hány alvó ügynök
van közöttük… Az Amerikai Egyesült Államoknak végre észhez kellene térnie, és rájönnie
arra, hogy az arab, a muszlim gondolkodás nem az ún. polgári demokráciák észjárását követi.
• És a magyar vezetésnek is észhez kellene térni, hogy mit enged, mennyire szolgalelkû.
• A magyar szuverenitás elvesztésének egyik legszörnyûbb következménye, hogy lassan nincs
már olyan magyar vezetõ, aki még ne engedett volna valamit Magyarország kárára. A magyar
állami szuverenitás az európai unióba csatlakozással, a NATO-tagsággal egyidõben
formálisan és valóságosan is megszûnt, nincs itt már magyar hadsereg, magyar rendõrség,
magyar politikai akarat. Ezek jelentõs részét önmagunktól, kérés nélkül adtuk át. De az
észvesztõ, hogy az Amerikai Egyesült Államok kénye-kedve szerint mozgatható ma Közép-
Európának ez a része. Az USA rengeteg politikai hibát követett el az elmúlt tizenöt-húsz
évben. Veretes politikai hibákat. Õ maga képezte ki egyébként az al-Kaida szervezet vezetõit,
akikkel jelenleg pont a nagy katonai tapasztalatuk miatt nem bír. Ha hasonló szinten képezik
ki Taszáron az irakiakat, akkor elvileg annak is megvan a kockázata, hogy Allah-hitük miatt,
másféle gondolkodásmódjuk, gyökerük, kötõdésük miatt árulónak kiáltják ki õket az
amerikaiak, ha visszatérnek Irakba, az arab világba. Ezt elõsegíteni egy olyan nyitott
országnak, amelyik évszázadok során befogadó nemzet volt, amelyben sok náció talált
otthonra, a kínaitól kezdve a bosnyákig, rendkívül buta dolog, és olyan kockázatokkal jár,
amelyeket sem ez a kormány, sem a következõ nem tud majd kezelni. Hiszen a magyar
titkosszolgálat, a rendõrség a belsõ maffiával sem tudott megbirkózni! A robbantások
egyetlen egy tettese sincs meg. Pedig ennek a terrorcselekménynek a szervezettsége sehol
sincs a 2001. szeptember 11-i New York-i robbantáshoz, a kenyai amerikai nagykövetség
felrobbantásához vagy a tankhajók elleni erõszakhoz képest. Ehhez az akcióhoz olyan
szervezettség és elszántság kell, amellyel szemben Magyarország teljesen védtelen.
• És ez a szervezettség és elszántság jelenhet meg Magyarországon, pontosan az imént
említett okok miatt.
• Miután bejelentette Irak – és ezt úgy is vehetjük, hogy az arab világ jelentette be –, hogy
célországgá válik minden olyan ország, amelyik segíti az amerikai támadást, ez ugyanolyan
vagy még súlyosabb kockázat, mint például az izraeli. Izraelben dolgozik ma a világ talán
három legerõsebb titkosszolgálata közül az egyik, az izraeli belsõ és külsõ elhárítás és
hírszerzés világhatalom. Az izraeli titkosszolgálat mégis teljes egészében tehetetlen az
öngyilkos merényletekkel szemben. Tudniillik más a kultúra, más az öngyilkos merényletek
arab megítéltsége. Láttam egy olyan filmet, amikor azt mondtam, hogy ez ellen nincs
orvosság. Tel Avivban történik a robbantás, egy elegáns fiatalember pokolgépet robbant a
zsidó állam egyik legjobban õrzött piacán. Bemegy a kávézóba, majd kijön, beül az autóba és
beindítja a távirányítású robbanószerkezetet, s több mázsa trotil robban fel. Az eredmény:
több tucat halott.
• Tehát bevitte a kávézóba a trotilt, utána beült a kocsiba, és az önindítóval hozta mûködésbe
a bent lévõ robbanószerkezetet.
• Az elkövetõrõl lehetett tudni, hogy mûvelt, izraeli egyetemet járt terrorista. Izraelben sem
ismerik fel annak a veszélyét, hogy az erõszak erõszakot szül.
• Még mindig ehhez kapcsolódva jutott az eszembe, hogy amikor a NATO-tagságunk szóba
került, két dolgot biztosan megígértek nekünk. Az egyik, hogy magyar katonák nem mennek
idegen országba, a másik pedig, hogy nukleáris robbanótöltetek nem lesznek
Magyarországon. De úgy néz ki, mintha ez is csak ígéret maradt volna. Afganisztánba
orvosokat küldünk géppisztollyal. Mint tudjuk, a géppisztoly a „leggyógyítóbb” orvosi
mûszer.
• A világpolitika rendkívül bonyolultan alakult az utóbbi idõben. Az biztos, hogy a
nagyhatalmak soha egyetlen egy igaz szót nem mondtak a megszállt területek lakóinak.
Magyarország ma – az orosz megszállás után – egy nyugati megszállás szenvedõje, s az
Európai Unió elõszobája…
• Gazdasági, politikai és katonai megszállásról van szó.
• Az állami szuverenitás teljes leépítésérõl. De az is bizonyos, hogy ezek a folyamatok, ahogy
jelenleg érezhetõ, soha nem látott katasztrófa irányába mozdítanak bennünket. Az
atomtölteteket jelenleg tíz ország birtokolja, amely ráadásul középhatósugarú rakétákkal is
rendelkezik, tehát 4-8000 km-ig is el tudja juttatni ezeket a tölteteket. A hirosimai bombák
erejének a sokszorosa, több százszorosa is elõállítható ma már, ráadásul kisebb méretben. Ezt
azért mondom, mert amíg a világ szörnyülködött 2001. szeptemberében, a kasmíri
konfliktusban több tucat beélesített atombomba volt a pakisztáni fegyveres erõk tulajdonában.

• Azt is bejelentették pakisztáni részrõl, hogy adott esetben az atombombát bevetették volna
India ellen.
• Kérem, a muszlim Pakisztán, amely elvileg az USA legnagyobb szövetségese, az
afganisztáni háborúban a hátországa, atomfegyvert kívánt alkalmazni, amennyiben az indiai
csapatok átlépik a kasmíri határt. Mindez szeptember 11-e környékén volt. Ha most ezt
tovább gondoljuk, lehet, hogy egy súlyosabb katonai konfliktust elõzött meg a New York-i
tragédia. Tudniillik az indiai csapatok szeptember közepén megálltak. Náluk is megvolt a
döntés – és ezt nyugodtan merem mondani –, hogy át kell lépni a határt, mert hadseregének
katonai túlsúlya van, s szintén birtokol atomfegyvert. Ezért nevetséges az az érvrendszer,
hogy ma a világnak az az Irak a fõ ellensége, ahol egy anyagilag kifosztott, tönkretett nép áll
szemben a világ legnagyobb hadseregével, amelyik csak ürügyet keres arra, hogy mikor
avatkozzék be.
• Hiszen Észak-Korea is atomfegyverek gyártásáról álmodozik, lehet, hogy már van is nekik,
mégsem akarnak oda bevonulni az amerikai katonák. Irakban viszont nem találnak semmi
nyomot hosszú hónapok óta, mégis azt mondják, hogy bevonulnak. És azt mondják az
emberek, hogy keresd az olajat.
• Az olajat kell keresni. A stratégiai készlet – az Amerikai Egyesült Államok gépkocsi-
iparának rossz irányú fejlesztése miatt – nagyon sérülékeny. Hiszen Venezuelát
tüntetéssorozat rázta meg, így tiltakoznak az emberek az amerikai bábkormány ellen.
• A világ leggazdagabb olajterületérõl van szó.
• Az USA importjának közel húsz százalékát évtizedek óta innen biztosítja. És a tüntetések
miatt problémák adódtak az amerikai belsõ ellátással. Irakban hasonló nagyságrendû olajról
van szó, így meg lehet érteni, hogy az amerikaiak stratégiai érdekeiket védik, ameddig az új
típusú üzemanyagot meg nem találják. Ráadásul Bush elnöknek és közvetlen környezetének
olajvállalkozásokban vannak érdekeltségei. Gyakorlatilag ezek a háborúk már mind az
üzemanyagról szólnak, szó sincs elvekrõl, hazáról, a világbéke fenyegetettségérõl. Az iraki
hadsereg jelenlegi ütõképessége százalékban sem mérhetõ a NATO, és ezen belül az amerikai
haderõ ütõerejéhez. Nincs kivel harcolni!
• A magyarországi elemzõk, politikusok nem tudják ezt?
• Ha valaki ezt odatenné az asztalukra, egyszerûen azt mondanák, hogy ez õket nem érdekli.
Hangsúlyozom, olyan, katonapolitikában ismert tényekrõl beszélek, amelyeket a magyar
politikusok talán azért nem értenek meg, mert Juhász Ferenc-típusú emberek a miniszterek,
akiknek fogalmuk sincs a haditechnikáról. Például a Medgyessy-kormány eldöntötte, hogy
rakétaelhárító védõgyûrût építenek Budapest köré. Ennél nagyobb marhaságot nem lehet
elkövetni, tudniillik abban a pillanatban célterületté válik a fõváros konfliktushelyzetben.
Tudomásul kell venni, ma nem létezik olyan technika, amely védelmet nyújtana egy
támadórakéta ellen. Kísérleti szakban lévõ, vagy lejárt szavatosságú, korszerûtlen fegyvereket
óhajtanak Magyarországon kipróbálni, aminek semmi értelme sincs. A magyar légtér
védelmérõl szól az utolsó évtizedünk, hogy MIG, Grippen, Mirage vagy F16-os
repülõgépeket vásároljunk-e. Kérem tisztelettel, meg kell érteni, hogy a magyar légtéren a
hangsebesség három- vagy négyszeresével haladó gépek hat-hét perc alatt haladnak át. Ha
támadás éri a magyar légteret, „guggonülve” marad a légiflotta, álljon akármilyen típusú
gépbõl. Ezek a légtér-védelmekrõl szóló elméletek, ezek a buta katonapolitikai döntések nem
jelentenek mást, mint hogy a magyar politikusok egyszerûen analfabéták, nemcsak a
pénzügyi, gazdasági folyamatok elemzésekor, hanem a szuverenitás egyéb problémáit sem
érzékelik. Ki kell jelenteni, nem értenek például a katonapolitikai, a biztonságpolitikai, a
belpolitikai, belbiztonság-politikai vagy jogbiztonsági kérdésekhez sem. Ezért van az, hogy
nem veszik észre, hogy egy csatlós ország, amely a szomszédaival kötözködik a nagy testvér
árnyékában, védtelen a nagy testvér távozása után. Mi pedig nem kisebb dolgokat tettünk az
utóbbi évtizedben, mint majdnem elszakítottuk kelet felé a kapcsolatok még meglévõ
köldökzsinórját, dél felé egy idõben már el is szakadt talán, s csak nagyon nehezen, civil
szervezetek közremûködésével tudtuk a beszélõ viszonyt megteremteni a szomszédos
országokkal.
• Durván fogalmazva lehet azt mondani, hogy a magyar politikai vezetés évtizedeken
keresztül a moszkvai feneket nyalta, most pedig a washingtonit, brüsszelit.
• Ez teljesen igaz. Nekem az volt a megdöbbentõ Antall József gondolkodásában, amikor a
Horthy-korszakról elmélkedve azt mondta, és le is rajzolta térképen a frakcióelnökség elõtt,
hogy Közép-Európa gyakorlatilag Horvátországból, Szlovéniából, Magyarországból,
Ausztriából áll. Mert ezek keresztény országok. A pravoszlávokat gyakorlatilag egy sorba
állította a muszlimokkal. Hogy fordulhat meg ilyen gondolat egy épeszû ember fejében?
Tudniillik, mi itt élünk több mint ezer éve, de ha nem vettük volna észre, a jó szomszédságra
nekünk nagyobb szükségünk volt, mint a nagyobb lélekszámmal rendelkezõ pravoszlávoknak
vagy éppen a muszlimoknak. Keresztény Európáról beszélsz – mondtam neki –, amikor a
vallási identitástudaton messze túl kell lépnünk, hiszen a jövõ évezred emberének nem a
vallások mentén kell egységet alkotnia, hanem hazáját szeretõ, hagyományait védõ polgárról
beszélhetünk csak. Attól sokszínû az emberiség. Nagyon ritkán történt meg, hogy Antall
Józseffel ne tudtam volna dûlõre jutni nagypolitikai kérdésekben, de ebben a kérdéskörben a
legmerevebben elzárkózott. Méla undorral tekintett a Balkán tõlünk délkeletre lévõ részére.
Történelmi hiba! Ugyanezt a történelmi hibát folytatják a Szovjetunió legutolsó csatlósaként
nyilvántartott magyar politikai vezetõk, azok, akik korábban nyalták-falták Moszkvát, s ma,
hatalomban lévén, egymást lihegik túl az Európai Unió és a NATO dicsõítésében. Ismerve
azonban a NATO és a Nyugat elemzõinek mentalitását, tudom, hogy ez a túlpörgött,
kenetteljes bokacsattogtatás nem tetszik nekik. Hisz percek alatt megüzenték az amerikaiak
azt a szörnyûséget is, hogy Magyarországon antiszemitizmus van.
• Néhány napja volt csak itt az új amerikai nagykövet asszony, még csak ideje sem volt, hogy
tájékozódjék, de már kijelentette, hogy Magyarországon antiszemitizmus van.
• A politikában a nagykövet egy szuverén államot képvisel. Abból, hogy a Bush elnök
legközelebbi családi köreihez tartozó Brinker család egyik tagja budapesti nagykövet lesz,
majd ezeket a szörnyû kijelentéseket teszi, nyilvánvaló, hogy nem a saját feje után megy,
hiszen már az elõzõ nagykövet anyagai tartalmazták ezt a megállapítást. A nagykövetasszony
az Egyesült Amerikai Államok hivatalos véleményét közölte. Ez az igazán ijesztõ! Mi feltétel
nélkül szolgáljuk az amerikai érdekeket, az Európai Unió érdekeit, õk pedig visszakézbõl,
lenézõen, egy-egy félmondattal közlik, hogy nem tartozunk közéjük, mert antiszemiták,
szélsõségesek vagyunk. Holott tudni kell, hogy Magyarországon békeidõben soha semmilyen
pogrom nem volt, sem a cigányok, sem a szerbek, sem másmilyen, Magyarországra érkezett
náció ellen, hiszen mi évszázadok óta befogadó nép vagyunk. Az utóbbi húsz évben viszont
egyszerûen kioltódott a magyar érdekek képviselete, védelme, Antall Józsefnél is és az õt
követõ miniszterelnököknél is.
• A miniszterelnökök sorát folytassuk Horn Gyula után Orbán Viktorral. De mielõtt még az
1998-2002. közötti négy esztendõrõl szólunk, meg kell emlékeznünk 1989. június 16-ról.
Ekkor vált ismertté egy fiatalember, a Hõsök terén, Nagy Imréék újratemetésekor. Orbán
Viktor akkor egy nagyhatású beszédet mondott, és azóta többen kérdezték, hogy vajon ezt
Orbán Viktor írta-e, saját maga bátorságából mondta-e el, vagy valakik engedélyt adtak neki
erre.
• Engedély nélkül még a lebomló diktatúrákban sem lehetett olyan beszédet mondani, hogy
oroszok, menjetek haza. Ez egyeztetett beszéd volt, ugyanúgy, mint a többi történés, például
amikor átminõsíthettük 1956-ot népfelkelésnek, amikor újratemethettük a kivégzetteket,
amikor mártírt csináltunk az 1956-ban egyébként sokáig kétes szerepet játszó Nagy Imrébõl
és csapatából, akik közül az élõk késõbb politikai vezetõkké váltak. Meggyõzõdésem, hogy a
Soros-alapítványon felnevelkedett Orbán Viktor – bárhogyan alakult, fejlõdött késõbb a
politikai gondolkodásmódja – akkor a fiatalos vagányságán túl tudta, hogy nem kockáztat.
Azt hiszem, akkor eléggé egyértelmû beszédet mondott. Magyarországon a szovjet típusú
rezsim idején úgy mûködött a politikai rendszer, hogy akik igazából veszélyeztették a
szocializmust, azokat a magyar titkosszolgálatokat közvetlenül felügyelõ orosz KGB
folyamatosan ellenõrizte. Akiknél felvetõdött, akár csak gondolati szinten, hogy
veszélyeztetik a szocializmust, azt azonnal rögzítették a Moszkvában nyilvántartott Saud-
dossziéban, s akinek a neve a dossziéba bekerült, az nem kevesebbet jelentett, mint hogy az
illetõ a Szovjetunió ellensége. A jelenlegi magyar politikusok közül bármelyik
miniszterelnököt, minisztert vagy képviselõt nézem, egyetlen egynek a neve sem szerepel
ebben a dossziéban.
• Pedig majdnem mindegyik úgy tünteti fel magát, mint aki a kommunizmus esküdt ellensége
volt.
• Úgy nem lehet a kommunizmus esküdt ellenségének lenni, hogy közben kiemelt egyetemi
tanulmányokat folytatok, Nyugatra járok, édesapám pedig párttitkár. Aki ezt elhiszi, az
nagyon keveset látott a politikából.
• A példa most Orbán Viktorra vonatkozott, azért ezt egyértelmûsítsük.
• Természetesen Orbán Viktorról beszélek, akinek édesapja párttitkár volt, aki puccsot
szervezett a felcsúti téeszben, amelynek még megvan a dokumentumfilm-anyaga is. Orbán
apuka nappali tagozaton járatta egyetemre az egyébként valóban tehetséges gyermekét. A
Soros- és a Neumann Alapítvány támogatta ezeket a fiatal fideszes gyerekeket, akiknek õsei –
azt azért tudni kell – nem a nincstelen parasztemberek közül valók voltak, hanem
titkosszolgálati, rendõri, besúgói hálózati múlttal, vagy éppenséggel vezetõ politikus
elõdökkel rendelkeztek. A Fidesz megszervezése is a Ménesi úti Bibó-kollégiumban, a
titkosszolgálat által történt. Ezt egyébként egy jó politikai érzékkel rendelkezõ Orbán
Viktornak és csapatának észre kellett venni, annak ellenére, hogy bizonyos embereknek el
kell játszani a hõst. A Fideszt eredetileg a KISZ vetélytársának szánták, a másik oldalon pedig
az SZDSZ, tehát az értelmiség hátországának tekintették. Mindezeket százszázalékos
biztonsággal mondom, tudniillik ismerem azokat a politikai döntéseket, amelyek megszülettek
ebben a kérdéskörben. Ilyen például a Fidesz alakítása, a fiatal politikusok menedzselése,
ezek hátországának elismertetése, még azt is tudom, hogy kik voltak azok a beszervezõ
tisztek, akik folyamatosan szem elõtt tartották az ún. forradalmi fiatal fideszes csapatot. Orbán
Viktor viszont – az alakulástól számítva – olyan gondolkodásbeli változáson ment át, amit ha
hajdanában a beszervezõi vagy a Fideszt létrehozó politikai boszorkánykonyhában
tevékenykedõk sejtették volna, teljesen biztos, hogy kihagyták volna õt a csapatból.
• Ön most Orbán Viktorról beszélve azt mondta, hogy Orbán beszervezõi. Ezek szerint õ is
beszervezett ember?
• Az õ múltjában ugyanúgy, mint általában a fiatal egyetemisták tevékeny csoportjának
múltjában is, fellelhetõ szolgálati kapcsolat. De az egész Fidesznek van szolgálati kapcsolata.
A titkosszolgálatok felügyeletével hozták létre és építették be Orbánékat, és készítették elõ a
jövendõbeli politikai munkára. Hangsúlyozom, a Fidesz alakulásakor senki nem tudta még,
hogy a szocializmus olyan gyorsan omlik össze egész Kelet-Közép-Európában…
• Nem omlott az össze…
• A struktúra omlott össze… A kommunisták ugyanúgy itt vannak, csak most nem
kommunistáknak hívják õket, hanem tulajdonos úrnak, jobb- és baloldalon egyaránt. Azokat
az embereket, akiket ún. szocialista típusú embernek neveltek – katonákat, rendõröket,
titkosszolgálati tiszteket – nagyon gyorsan cserben hagyta ez az élcsapat. Azokat az
embereket, akiket kiképeztek, és akik megtartották a régi hitüket, arra is kiképezték, hogy
hazájukat akár az életük árán is megvédjék. Sok olyan ismerõsöm van, akik hittel szolgálták a
szocializmust, bevezették õket a rendõrség, a katonaság és egyéb szolgálatok rejtelmeibe, s
most rájöttek, hogy félrevezették, becsapták õket. Azt mondják kissé kesernyésen, hogy nekik
a milliárdosokká lett bankárokért, politikai vezetõkért kellett volna akár az életüket is áldozni.
Micsoda ellentmondás ez, de az is, hogy létrehozzák a Fideszt egy liberális párt
hátországaként, aztán az élet úgy hozza – mivel a liberális oldalon nem lehetett olyan erõs
csapatot összehozni, amelyik eredményesen felléphetett volna a baloldali szocialista
eszmékkel szemben –, hogy Orbán Viktornak át kellett mennie az ún. jobboldalra, hogy
vezetõ politikai személyiség lehessen, hogy a saját hatalmi ambícióit ki tudja elégíteni. Hogy
liberálisból nemzeti legyen, s nemzetiként gyõzhessen a választásokon.
• Ezt kitalálta Orbán Viktor, vagy valaki mondta neki? Merthogy Boross Péter egyszer
említette nekem, hogy õ javasolta a Fidesznek, hogy liberális nemzeti erõként nevezze meg
magát.
• Nagyon büszke vagyok arra, ha Boross Péter is magáénak vallja ezt az áldásos
tevékenységet. Ez ugyan nem igaz, hiszen én 1992 õszétõl próbáltam Antall Józseffel úgy
gondolkodni, hogy legyen a Fidesz jobboldali, konzervatív, keresztény párt. Tudtuk ugyanis,
hogy az MDF-bõl biztosan nem lesz semmi, a Kisgazdapárt szétesett, Kereszténydemokrata
Néppárt pedig nincs. Tudomásul kellett venni, hogy a szocialistákkal szemben a következõ
választáskor eredményesen csak egy olyan csapat léphet fel, amelynek tagjai fiatalok, kevésbé
romlottak és rugalmasabbak. Ez lett volna a Fidesz. Sokszor mondta Antall, hogy ez
alapjaiban elhibázott gondolkodás, de hangsúlyozom, 1993. január 21-tõl elfogadta ezt a
véleményem. Ez az MDF országos gyûlése elõtt történt, amikor én még kormánytag-jelöltként
szerepeltem Antall József dossziéjában, és úgy döntött – nemcsak szóban, hanem írásban is –,
hogy ezt a politikai nézetemet illik támogatni, mert ez a jövõ. Tehát nem magától lett Orbán
Viktor jobboldali, hanem mert jó eséllyel meg lehetett neki magyarázni, hogy csak itt
érvényesülhetnek politikai ambíciói.
• Tehát 1989-ben valakik már kiválasztották Orbán Viktort. Ez az eddig elmondottakból
egyértelmûen kitûnik. 1998-ban hatalomra került a Fidesz, és ezzel együtt az Orbán-kormány.
Mindenki azt gondolta a nemzeti oldalon, hogy Magyarország elindulhat a tisztességes úton.
• Mindenki azt hitte, aki nem ismerte a politika boszorkánykonyháját. Az tény, hogy a Fidesz
ugyanazokat a jelszavakat skandálta a választási kampányban – tisztaság, közbiztonság,
jogbiztonság, a privatizáció felülvizsgálata, a nemzeti föld megvédése –, mint a többi
jobboldalinak hitt párt. S hogy mennyire ellentmondásos is a Fidesz története, példa rá az
1998-as választás elõtt történtek. A Fidesz adott otthont az egyik földvédõ rendezvénynek,
ugyanis a szocialisták elhibázott lépése miatt a földterületek idegen kézbe jutása már
tömegessé válhatott volna. Az ez elleni tiltakozást mi, agrárgazdák kezdeményeztük
sokadmagunkkal, és a Fidesz legutolsóként csatlakozott hozzá 1997-ben, az agrár kerekasztalt
megelõzõ rendezvényen. Egyébként Boross Péterre visszautalva: õ nagyon jól tudta, hogy az
MDF-et már nem kell hosszú távon segíteni, támogatni, tudniillik személyesen tõle hallottam
egy rendezvény elõtt: hát nem értitek meg, utálnak bennünket. Tehát már mi vagyunk az
undokok a társadalom elõtt, közülünk legfeljebb egy-kettõ tud megmaradni, de azt tudomásul
kell venni – mondta Boross is –, hogy az MDF már soha többet nem lesz saját erejébõl
kormányzópárt Magyarországon.
• Amikor az Orbán-kormány hatalomra került, és megismertük, hogy kik azok, akik
közvetlenül is gyakorolják a hatalmat, többen felkapták a fejüket, hogy hogyan lehet Pintér
Sándorból belügyminiszter, hogy lehet az, hogy Boross Péter Orbán Viktor fõtanácsadója. A
magyarázatot akkor még senki nem tudta, vagy legalábbis kevesen.
• Nagyon kevesen tudták, hogy milyen események elõzték meg Orbán Viktor gyõzelmét. Az
államapparátus egy része nagyon szocialistaellenes volt. Azt viszont tudni kell, hogy a
Fidesznek, mint pártnak soha nem volt infrastruktúrája, rá kellett tehát települnie az MDF-ére,
amely az egész országot behálózta.
• Kellettek az emberek, a plakátragasztók, a telefonok, az irodák...
• Így van. Kellett az a bázis, amivel lehetett mozgatni az embereket. 1994-ben, amikor a
Fidesz még szabadcsapatként indult, a plakátjait sem tudta kiragasztani, egyetlenegy
képviselõje nem érte el az öt-hat százalékot. Boross Péternek egyébként 1998-ban volt egy
nagyon érdekes mondata: ha választást nyerünk, akkor örömünkben, ha elbukjuk, akkor
bánatunkban kell a két pártot egyesíteni.
• A Fideszt és az MDF-et?
• Igen. Ez a két párt együtt – mondta – nem fér el a palettán. Még így is gond lesz, hogy
hogyan takarítjuk le a Torgyán-féle csapatot.
• Most pedig, 2003-ban azt olvashatjuk és azt halljuk, hogy Boross Péter az MDF önállósága
mellett voksol.
• A hosszú, tizenhárom éves politikai pályafutásom alatt rendkívüli rugalmasságot látok
felfedezni állításaiban, Boross Péter ugyanis rendszeresen módosítja a véleményét. Erre lehet
azt is mondani, hogy jó politikus. Most éppen amellett tör lándzsát, hogy az MDF legyen
szabad, önálló párt. Hozzátartozik az is, hogy hol ezt, hol azt az áramlatot támogatta az MDF-
en belül is, de meggyõzõdésem, hogy az MDF-nek – bármilyen taktikát is választ – hosszú
távon nincs már lehetõsége önálló politikai erõként komoly szerepet játszani. Az MSZP-vel
való kacérkodása pedig most már a napnál is világosabban látható.
• Hogyan lett Boross Péter Orbán Viktor fõtanácsadója, ki javasolta Pintér Sándort
belügyminiszternek?
• Boross Péter. Amikor a tömeges bûncselekmény-sorozatok, a leszámolások
kinyomozatlanok maradtak, már szemmel látható volt, hogy hihetetlen erõ és
információmennyiség van elmentve Boross Péternél és Pintér Sándornál. Jellemzõ volt erre,
hogy amikor 1996-ban azonnali hatállyal leváltották Pintért az országos fõkapitányi
posztjáról, a parlamentbõl csak annyit telefonált, álljon ki a gépkocsivezetõ, és az általa
elmentett adatokat, amelyek szigorúan titkos nyomozati anyagok voltak, Boross Péter Bethlen
Gábor utcai lakására vitte. Kettõjük kapcsolata legendás volt, egészen a mai napig az, Boross
Pétert atyjaként, mentoraként tiszteli Pintér Sándor. Pintér gyakorlatilag az alvilágot teljes
egészében felügyelte 2002 végéig. Amióta nem õ a belügyminiszter, elég szép számmal
vannak megint robbantások, terrorcselekmények, Molotov-koktélos „ijesztgetések”.
Egyébként, amikor lelépett a politika színterérõl, hogy immár vállalkozó legyen, az
újságíróknak meghagyta, egyikük se merjen foglalkozni vele. Mint látjuk, a hû vazallusok
hallgatnak volt kenyéradó gazdájukra.
• Ez persze nem azt jelenti, hogy Pintér Sándor idõszakában minden jól ment, hiszen arról
beszélnek, hogy Pintér Sándor megegyezett a maffiavilággal, hogy amíg õ a belügyminiszter,
addig nincs robbantás.
• Ez tökéletesen így van, a robbantások le voltak tiltva. És azok az emberek, akik a Horn-
kormány ideje alatt le voltak csukva – a conti-carosok és mások –, azonnal szabadlábra
kerültek, ahogy Pintér Sándor lett a belügyminiszter. Azokat a szocialista kötõdésû, erõs
szervezett bûnözõi csoportokat viszont, amelyek Pintér riválisai voltak, becsukatta, legyen szó
akár Tasnádi Péterrõl is. De Pintér Sándorék nem szóltak hajdanában Orbán Viktornak, hogy
a miniszterelnököt folyamatosan körbekerítették különbözõ bûnözõi körök. Volt például
olyan eset, hogy az olajmaffia tizenöt tagjával ebédelt együtt Orbán. Tudatosan vitték õt
„jégre”, hogy a miniszterelnök mozgástere lényegesen kisebb legyen. Bárki bármit mond
azonban Pintér Sándorról, egyetlen egy dolgot el kell ismerni, belügyminiszteri tevékenységét
szakmai munkának tekintette, felügyelte az alvilágot és kicsit a „felvilágot” is, de a saját
emberein kívül a minisztériumában elsõsorban szakembereket bízott meg feladatokkal.
• Igen, viszont a politikusok közül az õ neve hangzott el leggyakrabban a bírósági termekben.
• Természetesen. El is ítélték, volt egy csomó bûncselekmény, amit elkövetett. Volt,
amelyikben felfüggesztettet kapott, vagy pénzbírságra büntették. Pintér nagyon szoros
kapcsolatban volt azokkal a politikai, gazdasági körökkel, amelyek jelentõs része erõsen
elmozdult a szervezett bûnözés irányába.
• Nem varrtunk el egy szálat. Azt mondta ön, hogy amikor Pintér Sándort leváltották az
országos rendõrfõkapitányi posztról, az elmentett titkos dokumentumokat törvényellenesen
Boross Péterhez vitte. Miért?
• Természetesen politikai zsarolás céljából, hiszen köztük a Fideszre vonatkozóan is voltak
terhelõ anyagok. A magyar bûnözés teljesen együtt dolgozott a politikai elittel. Kiss Ernõ
dandártábornok a Tót-kocsmákban vagy a Gogoláknál részegen többször is elmondta – Toller
László és mások jelenlétében –, hogy bármelyik politikust le tudná csukatni, csak oda kellene
mennie Pintér Sanyival a páncélszekrényéhez. Tehát hangsúlyozom, bárkit, szocialistát,
fideszest, MDF-est és a többit. Mindenkire dolgozott tehát a magyar rendõrség. Ez jelenleg is
így van. Magyarul, gyûjtötték a magas beosztású politikusokra, bankárokra és egyéb
gazdasági vezetõkre vonatkozó terhelõ dokumentumokat.
• Kilopták a rendszert, és elvitték egy magánlakásba?
• Ugyanezt a Defend-es Földi László is megcsinálta, amikor vezetõ volt a
titkosszolgálatoknál, elvitte a titkos adatokat tartalmazó lemezt, majd késõbb a titkárnõjével
visszalopatta. Ez az egész rendszer úgy mûködik, hogy kinyomozzák az eseteket, és utána a
politikusok eldöntik, hogy melyikbõl lesz bûncselekmény. Edgar Hoover FBI-vezetõ azért
tudott hosszú évtizedekig megmaradni a posztján, mert minden egyes politikusról volt
kompromittáló adata. Ezt õ mondta, és ez tényleg így is volt. Amikor én Horn Gyulát
Fousche-hoz hasonlítom, akkor Pintér Sándor rendszere Edgar Hoover rendszeréhez
hasonlítható. Neki ugyanúgy megvolt a kompromittáló anyaga minden egyes személyrõl –
nemcsak az alvilágban, hanem a politikai „felvilágban” is.
• Csak az a kérdés, hogy a nálam lévõ adatot mire használom fel? Zsarolásra-e, saját
céljaimra, vagy arra, hogy a „közt” megtisztítsam?
• Magyarországon még nem a közélet megtisztítása a cél, hanem a zsarolás, a politikai és a
személyes ambíciók kiélése.
• Ezeket a dokumentumokat Pintér és Boross együtt „forgatták”?
• Természetesen. Pintér, hangsúlyozom, tisztelte Borosst. Amikor például képviselõként én
rengeteg adatot átadtam Pintér Sándornak, azt mindig Boross Péter kérésére tettem, de soha
egyetlen ügyet nem nyomoztak ki, viszont tudom, hány ügylet lett titkosítva, az Autókertõl
kezdve gabonaügyekig, a gépkocsi-lopásoktól a biztosítási csalásokig. Ezeket mind odaadtuk
1991-92-ben Boross Péter kérésére. De minek? Pintér Sándor egyébként akkor mutatta be az
éppen megalakított gazdasági rendészet vezetõjét, az akkor még alezredes Kiss Ernõt, aki
jelenleg dandártábornok. Utána néztünk, hogy ki is ez a Kiss Ernõ, s megtudtuk, hogy õ volt
azon emberek egyike, aki még 1989-ben marxista-leninista egyetemen végzett, akkor, amikor
már nem nagyon járt oda senki. Kiss nem a bûnügyi munkája miatt lett fõnök, hanem a
politikai-haveri kapcsolatai miatt, hiszen ezek az „egyetemek” erre lettek kitalálva, hogy
kiépítsék azt az érzelmi, politikai, ivócimborai hátországot, amely szerint egyébként a
rendszer jelenleg is mûködik.
• Fogalmazhatunk akkor úgy, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel és Boross Péter
miniszterelnöki fõtanácsadóval együtt Orbán Viktor jól be volt kerítve?
• Teljes egészében be volt kerítve, de Orbán Viktor volt annyira autonóm személyiség, hogy
döntéseit saját csapatával beszélte meg és vitte véghez. A Fideszen belül is van egy rendkívül
szûk kör, nem tiszteletlenséggel mondom, de igazi galerirendszerben mûködik. Ide tartozik
Áder János, Kövér László, Deutsch Tamás, Szájer József és néha Stumpf és Pokorni is, tehát a
Fidesz alapító magja. Közülük soha senki nem kérdõjelezte meg Orbán Viktor vezetõi
szerepét. Egymás között nagyon jókat veszekedtek, de Orbán tekintélye jelenleg is megvan.
Karizmatikus egyéniség, aki bárhol is volt a világban, a Fidesz vezérkara minden döntés elõtt,
a távollétében is kikérte a véleményét. Az viszont tény, hogy a volt Fidesz-vezérkar, amibe
hajdanán még Fodor Gábor is beletartozott, folyamatosan elfogyott. Tehát a Fidesz is
„felzabálta” a kormányzás alatt a saját a gyermekeit, így szûkült a döntéshozói kör ebben a
kétségkívül diktatórikus pártban. Tudniillik nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi
évtizedben nem volt a Fidesznél diktatórikusabban mûködõ párt. Az MDF-ben, az MSZP-ben
voltak és vannak jelenleg is belvillongások, a Fidesznél is, de ez utóbbinál ez nagyon ritkán
szivárgott ki. Néha voltak a Fidesz környékén olyan tanácsadók, mint például a Happy End-es
csapat, akik megpróbáltak végérvényesen a Fidesz köré rendezõdni, és közvetlenül a Fidesz
vezérkarához csapódni, ez azonban nem sikerült nekik. A gazdasági és politikusi
sarlatánsággal is megáldott Wermer-féle csapat sincs már a Fidesz környékén, Orbán és
csapata tõlük is megvált. Látni kell viszont, hogy Orbán Viktor egészen másfajta
gondolkodásmódot próbált érvényesíteni, mint az elõdjei, akár Antall József vagy
éppenséggel Horn Gyula. Megpróbált kitörni az európai uniós korlátok közül, annak ellenére,
hogy hivatalosan soha nem változtatott az európai uniós formákon. Az azonban tény, hogy
történelmi hibát követett el az eu-val való tárgyaláson a föld tulajdonlásával kapcsolatban.
• Amikor lehetõséget adott arra, hogy külföldiek is vásárolhassanak földet hazánkban
háromszáz hektárig, megfelelõ feltételek közepette.
• Igen, erre gondoltam, vagy éppen arra, hogy egyetlen lényeges választási ígéretét sem
tartotta be. Ígérte, hogy a privatizációt felülvizsgálják, átláthatóbbá teszik a közbeszerzéseket,
az állami pénzek elosztását. Ezzel szemben folyamatosan, homlokegyenest mást csinált,
klientúrarendszert épített ki. Történelmi lehetõséget szalasztott el saját maga és pártja
szempontjából is – hiszen hosszú évtizedekig uralkodhatott volna, ha az ígéreteit betartotta
volna, mondjuk csak a bankárokkal kapcsolatban, és a több száz milliárdot ellopó embereket
az igazságszolgáltatás elé állíttatja.
• Többen kérdezték, hogyan lehetséges az, hogy az Orbán-kormány idõszakában nem szólt
senki sem Princz Gáborhoz, a Postabank egykori vezéréhez, aki Bécs és Budapest között
szabadon ingázott, s aki jelenleg vasárnaponként az egyik kereskedelmi televízióban
kulturális mûsorokat vezet.
• Nemcsak õ hozzá, de a CW- bank vezéreihez sem szólt senki, de Orbán más gazdasági
bûnözõknek is egérutat adott. Az Orbán-kormány idõszaka alatt egyetlen súlyos gazdasági
bûncselekményben sem született bûntetõ ítélet, legyen szó a Kordaxról vagy az olajügyekrõl.
Sõt, az Orbán-kormány éppen a csúcson volt, amikor kirobbant az olajügy, felállt a parlamenti
vizsgálóbizottság, amit riadtan állított le Orbán Viktor azzal a kijelentéssel, hogy belebukunk
ebbe a szörnyûségbe. Kiderült ugyanis, hogy az olajügyben mindenki benne van, és nemcsak
szocialista szabadcsapatok lopták és szõkítették az olajat, hanem a legmagasabb szintû
politikai vezetés, valamennyi pártból, az SZDSZ-bõl, az MDF-bõl, a Fideszbõl, a
kisgazdáktól mindenki ott volt a környéken. Orbán Viktor elkövette azt a történelmi hibát,
hogy az állami irányítás alatt álló ügyészséggel nem Nógrádi Zsolt mintegy huszonhat órás
vallomása alapján ment végig a gazdasági báncselekményeken, hanem leállíttatta a
nyomozást. Évek teltek el, míg egy-egy ügyrõl kiderült, hogy mégiscsak csalás, lopás,
erõszakos bûncselekmény történt. Tehát a közéletet nem tisztította meg, hanem kiépítette a
klientúra-rendszert. Azonban – mint ahogy említettem – többször is látványosan mutatta
külföldi útjaival, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Rendkívül szoros kapcsolatokat
akart kiépíteni Bajorországgal, Ausztriával, Szlovéniával, Lombardiával, tehát Észak-
Olaszországgal, azaz egy új Monarchiát gondolt létrehozni. Orbán Viktor szorosabbra akarta
fûzni a kapcsolatot azokkal az országokkal, amelyek hajdanában a Monarchiához tartoztak és
kulturálisan is erõsen kötõdnek egymáshoz. Elhanyagolta viszont – meg kell mondani, néha
elég otromba módon – azokat a protokolláris kötelezettségeket, amelyek a diplomáciában
elengedhetetlenek. Udvariatlanul várakoztatott meg embereket, nemcsak magyarokat, hanem
például Robertson angol hadügyminisztert, a NATO késõbbi fõtitkárát is, aki utána rögtön
elment panaszkodni Kovács László MSZP-s pártelnökhöz, hogy hallatlan, miket enged meg
magának Orbán. Nekem is volt egyszer Orbán Viktorral egy kellemetlen szóváltásom még
1997-ben, amikor az ellenzéki agrár kerekasztal létrejött, és Orbán körülbelül huszonöt percet
késett. Mindenki ott volt már, csak õ, a házigazda nem. Megjelent pulóverben, s én csak
annyit mondtam neki, hogy csak az igénytelen ember késik. Aki nem tekinti magára nézve
kötelezõnek a pontosságot, az azt jelenti, hogy nem tekinti egyenlõnek a partnereit. Ez
szemmel láthatóan rosszul esett neki, pedig tudomásul kell venni, hogy a társadalmi
ranglétrán való elõrehaladás nem azt jelenti, hogy az ember többet engedhet meg magának,
hanem még igényesebbnek kell lennie saját magával szemben egy átlagembernél.
• A Fidesz végül is a mai napig nem elemezte, hogy mi volt bukásának az oka. Mi el tudjuk
ma mondani, hogy miért bukott meg az Orbán-kormány 2002-ben?
• Részint a rendkívül rossz súgói miatt. Amikor már az egész MDF-vezérkar – Dávid Ibolya,
Boross Péter – magyarázta a Fidesz sikereit, az már alapvetõ hiba volt. Ezeket az embereket
egyszerûen utálja a nép.
• De hiszen Dávid Ibolya a népszerûségi lista elsõ helyén áll!
• Ennyit érnek a népszerûségi listák, ez egy hülyeség. Történt a Fideszben egy
szemléletváltás, szociálisabb, érzékenyebb, családcentrikusabb volt. Jól hangzott a négy
kerék, három gyerek, négy szoba. Nagyon okos dolgaik voltak a fideszeseknek és
személyesen Orbán Viktornak. De azért veszítettek részben, mert az Európai Unióval nagyon
bután tárgyaltak, a földkérdésbe belebuktak, a privatizációt nem vizsgálták felül, az
igazságszolgáltatásban a korrupció soha nem látott mértéket ért el, és ez elõsegítette az
egyébként gyûlölt szocialisták visszajövetelét. Bennem az a kényszerképzet él, mintha
tudatosan vesztették volna el a választást, nehogy véletlenül az európai uniós csatlakozás
sokkja õket érje. Nem egy megtört, vesztes csapatnak látszanak, igaz, néha dühöngtek a
vereség miatt, néha önmarcangolóak voltak. De csak néha. A vereség után azonban sajnos
kevés volt az önbírálat. Ahogy Orbán Viktor a szövetségesét – a német kérésre hatalomra jutó
Torgyán Józsefrõl és a kisgazdapártról beszélek – a kétpártrendszer kialakítása érdekében az
ügynökökkel szétverette, az egyszerûen ízléstelen. Ha ez nem így történt volna, akkor Orbán
Viktor és csapata kétharmados többséget ért volna el az új parlamentben, amely
alkotmánymódosításra, gazdasági felülvizsgálatra adott volna lehetõséget. Ma sem tudom
megérteni, miképpen tudta a szövetségesét olyan módon bomlasztani, szétverni, hogy annak
szavazóbázisa ijedtében a szocialista táborra szavazott. Gondoljunk bele, hogy 1994-ben vagy
1998-ban a szocialista párt kevesebb szavazatot kapott, mint 2002-ben. Szemmel látható,
hogy rengeteg embert elijesztettek a konzervatív oldalról, és nagyon késõn indították meg a
tényleges kampányukat. Mert az elsõ választási forduló veresége után kezdtek csak el
komolyan kampányolni a fideszesek, de ilyen rövid idõ alatt már nem sikerült többséget
szerezniük. S van még egy vetülete is a vereségnek. Ha Orbán Princz Gábort és a hozzá
hasonlókat nem hagyja futni, biztosan gyõznek. De Princz Gáborral szemben nem mertek
Orbánék keménykedni, hiszen az õ zsebében van a teljes Fidesz-vezérkar, a teljes politikai
élgárda. Csak Princz Gábor tudja, hogy ki volt az a három fideszes vezér, akinek 1997. május
9-én hatszázmillió forintot fizetett a tizenötmillió forintot érõ, fideszes tulajdonban volt
Mahírért. Keresd a pénzt! Errõl szól közelmúltunk történelme.

Magyar õrzõ-védõ központok Tel-Avivban

Most Orbán Viktor a szelep?

• Igaz, hogy Orbán Viktornak titkos magánhadserege volt?
• Igaz. Volt magán-titkosszolgálata, de ezt szép csöndben megszüntették, jogutód nélkül
felszámolták, és a munkájának jelentõs részét – azokat a zsíros állami megrendeléseket,
amelyeket korábban a Defend Kft. kapott – a Kecskeméti Sándor-féle, valamint a Lasz
György-féle szocialista kötõdésû magán õrzõ-védõ szolgálat veszi át. Kecskeméti Sándorról
tudni kell, hogy 1990-ig a Belügyminisztériumban az alakuló politikai pártok belsõ
kommunikációjával foglalkozott, mint elemzõ tiszt. Ezek a dolgok évek múlva
visszaköszönnek. Viszont a Medgyessy-kormány már nagyon óvatos a magán
titkosszolgálatokkal kapcsolatos kijelentésekkel, elsõsorban Medgyessy Péter „szakmai”
elõélete miatt, másrészt sokkal okosabbak annál, minthogy egy ilyen láthatatlan hadseregbe
belekössenek. Az igazán képzett szakemberek oly mértékben tudnak dezinformálni és
kompromittáló adatokat napvilágra hozni, hogy esetleg éppen fordított eredményt érnének el,
ha emiatt megtámadnák Orbán Viktort. Nagyon nehéz bizonyítékot szerezni. A magyar
titkosszolgálat – fõleg ha magán-titkosszolgálat, mint a Defend is – rendkívül képzetten, jól
mûködött.
• Ami persze törvénytelen, ha így mûködik. Mármint hogyha magán titkosszolgálatként is
létezik.
• Teljes mértékben törvénytelen, de hát a magyar átalakulás nem arról szólt, hogy betartják a
saját maguk által hozott törvényeket. Ezt már 1993-ban is elmondtam a magyar parlamentben,
mint az MDF országgyûlési képviselõje, és akkor sem cáfolta meg senki. Ha a saját magunk
által hozott törvényeket sem tartjuk be, akkor hogy várhatjuk el, hogy az országlakók
jogkövetõk legyenek. Ez a magán-titkosszolgálatnál ugyanígy valósul meg. Az érdekesség az,
hogy a magán-titkosszolgálatok ugyanolyan politikai tevékenységet folytatnak, mint amit
hajdanában a politikai rendõrség folytatott. Csak a magam példáját tudom mondani, jó pár –
rólam szóló – környezettanulmány került a kezembe, amit a magyar állam finanszírozott a
Defend megrendelésére, vagy éppen Apró Antal végzett el az Október 6-a utcai csapatával.
• Apró Antal egykori kommunista pártvezetõ fiáról van szó…
• Akinek a nõvére, Apró Piroska, a Horn-kormány volt kabinetfõnöke, majd a Hitelbank
elnöke, de sorolhatnám még áldásos tevékenységét...
• Az Apró családhoz tartozik Dobrev Klára is.
• Õ Apró Piroska lánya, jelenleg Medgyessy Péter kabinetfõnöknõje. De visszatérve a magán-
titkosszolgálatokhoz százszázalékos biztonsággal mondhatom, teljesen bizonyítható ezek
törvénytelensége. De a törvénytelenség bizonyításának mindenkor az igazságszolgáltatáson
keresztül kellene történnie.
• Miért volt szüksége Orbán Viktornak magán-titkoshadseregre?
• A politikusok szeretnék teljesen kisajátítani az információkat. Orbán Viktor – némi alappal
egyébként – nem nagyon bízott a hivatalos szervekben, legyen az rendõrség, vagy
titkosszolgálat, mert kiképzésük a szocializmusban történt. Sokszor „jégre” vitték,
dezinformálták ezek a szervezetek az Antall-kormányt is, ami nem is volt nehéz. Ezek
következményeit Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársaitól, például Pintér Sándortól
vagy éppen Boross Pétertõl jó eséllyel tudhatta.
• Ha a magántitkosszolgálatokról beszélünk, akkor szólnunk kell az ún. õrzõ-védõkrõl is.
Hány ilyen õrzõ-védõ szolgálat létezik Magyarországon, kik a prominens vezetõi, mely
országban találhatók a tulajdonosok?
• A kérdés megválaszolása elõtt vissza kell térni az állami szuverenitás elvesztésére, ami a
„rendszerváltozás” miniszterelnökeinek regnálása idején fokozatosan következett be –
gazdasági, külpolitikai, haditechnikai és belpolitikai (rendõrségi, nyomozói) szuverenitásról
beszélek. Hatalmas elvándorlás volt a rendõrségnél, a fluktuáció elérte az ötven százalékot az
elmúlt tíz évben, és a létszám nemcsak a nyugdíjazások miatt csökkent. A
legmegbízhatóbbak, a legtehetségesebbek vagy a leghuncutabbak a magánszférában
helyezkedtek el, és privatizálták ezt a hatalmas piacot, hiszen az õrzõ-védõ szolgálatok
rendkívül szerteágazó feladatot látnak el. Ma már a jelentõs közintézményeket
magánszolgálatok védik, miközben az õrzõ-védõk gyûjtik róluk az adatokat. Van vagy húsz,
igen nagy õrzõ-védõ szolgálat, ennek több mint a fele közvetlen külföldi, ezen belül is izraeli
tulajdonban van. A nagy magánszolgálatok jelentõs részének központja Izraelben található.
Hatalmas az az adatmennyiség, ami ezeken a testõrszervezeteken keresztül kiáramlik. Ha még
azt is hozzáteszem, hogy jelentõs részben Izraelben kaptak kiképzést, nagyon jól képzett az
izraeli hadsereg, ütõképessége a magyar hadsereg sokszorosa, akkor felmérhetõ, hogy
mekkora az erejük, a tudásuk.
• Milyen információkhoz juthatnak az õrzõ-védõ szolgálatnál dolgozók, akiknek fõnökei
Izraelben vannak?
• Az állam szuverenitásával kapcsolatban mindenféle információhoz hozzájutnak. És ezt ez a
buta magyar politikusi csapat észre sem veszi. Mondok erre egy nagyon negatív példát: az
ÁPV-Rt.-t vagy a Honvédelmi Minisztériumot is néha már magánszolgálatok védték. Itt
elegendõ egy portaszolgálatnál felirkálni, hogy ki hova megy. Ennél fontosabb adat egy
rendszerben nem létezik, mert komputerben rögzíti a szolgálat a portán, hogy mikor, ki, hová
ment. Hogy mirõl beszéltek, az már nagyjából követhetõ az eseményekbõl. Például amikor
Orbán Viktornál ily módon rájöttek, hogy az igazi, közvetlen munkatársai lassan már
nemcsak a csapattagok, hanem például a posta elnök-vezérigazgatója, Kalmár István is, aki
informatikai kormánybiztos lett, akkor már annak a telefonjait folyamatosan figyelhették,
hiszen a jelenlegi telefontársaság sincs már magyar kézben, és az hallgat bele, aki akar, úgy a
mobilszolgáltatásoknál, mint a vezetékes telefonoknál. Ez sokszor nem is illegális: a
tulajdonos lekéri a hivatalos, részletes listát, hogy ki kivel beszélt a leggyakrabban és máris
tudnak mindenrõl. Abból, hogy nem az állam biztosította az állami alapintézmények
védettségét, arra lehetett következtetni, hogy a politika nem bízik meg a rendõrségben, a saját
õrzõ-védõ szolgálatában, és ezért kellett a magánszolgálatokra helyezni a hangsúlyt. Így
viszont védtelenné váltak ezek az intézmények és politikusok.
• Soroljuk fel, hogy mely nagy magyarországi cégek õrzõ-védõ szolgálatainak központja van
Izraelben?
• Azoknak az õrzõ-védõ szolgálatoknak, amelyek a közintézmények, sportesemények és
sportlétesítmények védelmével, nagy rendezvények biztosításával foglalkoznak, a központjuk
túlnyomórészt mind Izraelben van. Ilyen például az In-kal. Nemcsak az a baj, hogy az izraeli
központok jelenleg egy lõporos hordó tetején „ülnek”, hanem az is, hogy ezekbe az õrzõ-védõ
szolgálatokba lassan beszivárog a keleti maffia is. Oly módon, hogy kivásárol tulajdonrészt a
szolgálatoktól, így például orosz tulajdonosa lesz. Az új tulajdonos elõélete sok esetben nem
tiszta, egy részét lecsukták Lengyelországban, hát átjöttek ide, és itt most ismételten
tulajdonost játszanak. Hogy egy cég ügyvezetõje például NATO-kompatibilis õrzõszobákat
tervezett, a céget védõ szolgálatoknak pedig most orosz tulajdonosa és ügyvezetõje van, kit
érdekel. Kétoldalú veszély van: nemcsak dél felõl, hanem kelet felõl is túlontúl nagy a ránk
látás. Sajnálatos módon a nyugatiak is belelátnak a magyar õrzõ-védõ szolgálatok
rendszerébe, mert a kialakulatlan piac miatt sokszor teljesen törvénytelen megbízásokat is
teljesítenek ezek a cégek. Megdöbbentõ, hogy a nagy õrzõ védõ szolgálatok szinte kivétel
nélkül – a Defendet ne soroljuk ide – szocialista kötõdésûek, elismert szocialisták. Az egyik
legnagyobb szolgálati múlttal a Testõr Kft. rendelkezik, amelynek Szabó László a vezetõje és
társtulajdonosa, s a cégben szintén van izraeli stróman.
• Szabó a Kádár-rezsimben a Népszabadság vezetõ újságírója volt.
• A Népszabadságnak és a Kék-fénynek volt kiemelt munkatársa. De folytassuk a megkezdett
gondolatsort, Kecskeméti Sándor, Lasz György, mindketten szocialista kötõdésûek. Volt
szocialista rendõrtisztek. Mindenek felett az a legnagyobb baj, hogy a magyar állam kiképezte
õket hatalmas pénzért – rendõrtiszti fõiskolán, akadémián, egyetemen, nemzetbiztonsági
szakon – és ezeket a speciálisan kiképzett embereket a magán-õrzõ-védõ szolgálatok hatalmas
fizetésért alkalmazzák, miközben a kiképzésük több tízmillió forintba került. Helyettük
viszont olyan embereket kénytelenek beállítani a magyar rendvédelmi szolgálatoknál, akik
úgymond gyorstalpalón végzik iskoláikat. Annyira nincs tisztában egyébként a magyar
politikusi gárda ezzel – és ebben Orbán Viktor is ludas –, hogy például a nemzetbiztonsági
szolgálatnál foglalkoztat a Miniszterelnöki Hivatalban olyan elõképzettség nélküli embereket
is, akik korábban soha nem voltak ilyen területen, legfeljebb elmentek egy hathetes amerikai
tanfolyamra. És õk információkat gyûjtenek, elemeznek és következtetéseket vonnak le.
Tudni kell, hogy a titkosszolgálatok rendszere az egész világon úgy épül fel – legyen szó
elhárításról, hírszerzésrõl –, hogy ahhoz, hogy önálló hálózatot építsen ki, minimum öt év
gyakorlat kell. Itt pedig olyan hálózati személyek szervezhettek, akik alighogy elvégezték az
iskolát, fél év múlva már az utcán dolgoztak, és besúgó-rendszert mûködtettek. A
szakszolgálatok nem megfelelõ mûködése a magyar nemzetgazdaság szempontjából is
rendkívül hátrányos, tudniillik a magyar gazdasági érdeket sem tudják így védeni az idegen
érdekekkel szemben. De hogy is tudnák, amikor még Orbán Viktor is olyan csapatot örökölt,
amely múltjában erõsen kötõdött az ÁVH-hoz és a szovjet kiképzéshez.
• Ezeknek az õrzõ-védõ szolgálatoknak mennyire korszerû a fegyverzetük? Hasonlítsuk össze
a magyar hivatásos állomány fegyverzetével!
• A technikai eszközök színvonala a magán-õrzõ-védõ szolgálatoknál követi a
világszínvonalat, míg a magyar rendõrségnek technikai és más szempontból folyamatos
lemaradása van. Évenként nyílik az az olló, ami jelzi a technikai lemaradást.
• Ezt azért is kérdezem, mert ha ezek az õrzõ-védõ szolgálatok többségükben külföldi –
izraeli, orosz, amerikai – tulajdonban vannak, akkor Magyarország védtelensége újabb
területen mutatkozhat meg, hiszen ezek a szolgálatok egy adott szituációban akár egységesen
is felléphetnek, például a magyar nép ellen. Nem törvényes, de megtehetik.
• Ez valós veszély, nem túlzok. Az õrzõ-védõ szolgálatok lényegesen jobban megfizetik
embereiket, mint a rendõrség. A rendõrség jelentõs része fizetéskiegészítésért bedolgozik az
õrzõ-védõ szolgálatokhoz, úgymond szolgálatot ad munkaidõn kívül. Ezáltal – nem akarom
részletezni, hogy milyen mértékû – információáramlás is van az õrzõ-védõ szolgálatok és a
rendõrség között. Ebben a folyamatban közremûködtek az újságírók is, hiszen amikor
létrehozzák a rendõrség sajtószolgálatát, akkor a jelentõs részben megvehetõ, megfizethetõ
újságírók továbbadják az információkat, és üzérkednek velük. Nem csoda hát, hogy
Magyarországon ma a szabályozatlan piac miatti információáramlás következtében annyi
államtitok-, szolgálati titok sértés történik naponta, hogy az ember szinte nem is tudja követni.
Néha letartóztatnak egy-egy törzsõrmestert vagy fõtörzsõrmestert a titkos adatok bûnözõknek
való átjátszása miatt, holott ez napi esemény. Az ügyvédek naponta viszik át a saját
rendõreiknek ezeket az információkat oda-vissza, s elmondják a védenceik érdekében, hogy
mit kellene nekik csinálni, mit kellene eltüntetniük.
• Válaszoljunk egyértelmûen! Ezek az õrzõ-védõ szolgálatok a korszerû technika, a korszerû
fegyverzet révén szembe fordulnának vagy szembe fordulhatnának a magyar néppel?
• Minden további nélkül szembe fordulhatnának. Csak nézzük meg annak a következményeit,
amikor egy-egy ilyen õrzõ-védõ szolgálat megjelenik egy labdarúgó-mérkõzésen. Csúnyát
mondok, de ott a népet verik. Vegyük tudomásul, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket
csak és kizárólag állami feladatként szabadna elvégezni. Ha az angol vagy a holland
futballhuliganizmust magán õrzõ-védõ szolgálatokkal akarták volna visszaszorítani, akkor
még most is lenne ott huligánkodás. Az államnak bizonyos dolgokat magára kell vállalni a
polgári demokráciában. Ilyen a köz-, a jog-, a tulajdonbiztonság, egyáltalán a belbiztonság. Ez
az állam alkotmányban rögzített kötelezettsége. Ezeknek egy részét átadni, piacosítani – több
mint hiba, bûn. Egy felcukkolt tömeg vagy éppen egy felcukkolt õrzõvédõ-szolgálat utcai
harcokra fegyverekkel kiképzett emberei esetleg visszafordíthatatlan folyamatokat tudnak
elindítani. Hangsúlyozom: mindemellett személyes átjárás van a rendõrség, a szolgálatok és a
magán-õrzõ-védõ szolgálatok között. Az igazi veszély az, hogy folyamatos az
információáramlás belül is, kívül is. Magyarországra és Magyarországról. El tudok képzelni
olyan szituációt is, hogy a meggyöngült és elbizonytalanodott rendõrség, a készenléti ezred
mellé odavezényelnek – úgymond segítségként – magán-õrzõ-védõ szolgálatot, egy-egy
tüntetés leverésére. Elgondolni sem merem, hogy milyen következményekkel járna, ha esetleg
a szervezett magánerõk összecsapnának a tömeggel.
• Orbán Viktornak mi lehet a politikai pályafutása továbbiakban? Az látszik, hogy óriási
lendülettel elindult a polgári körök mozgalma, viszont ezek a körök nem kapnak programot.
Mondok egy példát. 2002-ben Orbán Viktorék meghirdették a polgári körök találkozóját a
Szabadság térre, az MTV elé. Orbán Viktor azt mondta akkor a beszédében, a televízió
székházára mutatva, hogy itt vagyunk ez elõtt az épület elõtt, nagyon sokan vagyunk, akár fel
is emelhetnénk ezt az épületet, akár odébb is vihetnénk, de nem vagyunk úgy öltözve. Azon
túl, hogy ezek a polgári körök végigvonulnak az Andrássy úton – ez egy másik példa –,
eljutnak az Erzsébet térig, nagyon sokan vannak, de az Erzsébet térnél nem jutnak tovább.
Sem fizikálisan, sem képletesen.
• A polgári demokráciákban többször elõfordul, hogy megváltozik egy politikai párt
szavazóbázisa. Orbán Viktor felfedezte, hogy program hiányában a Fidesznek és a
jobboldalnak eléggé hûtlen a választóbázisa. Aki meg tudná ma mondani, hogy mi a
különbség az MDF, a kisgazda, a kereszténydemokrata és egyéb pártok programja között, az
nagyon bölcs politikai képességekrõl tenne tanúbizonyságot. Orbán Viktor észrevette, hogy a
konzervatív jobboldalnak meg kell szerveznie saját tömegbázisát és a saját pártját. Nem
véletlenül védettek le jó pár pártnevet a Fideszben. Meggyõzõdésem, hogy Orbán Viktornak a
polgári körök szervezése az egyetlen rövid távú esélye arra, hogy a politikában fennmaradjon.
Viszont, ha a polgári körök nem kapnak feladatot, vagy Orbán Viktor ismét a Fidesz elnöke
lesz, a polgári körök magukra maradnak.
• Igen ám, de egy tömegmozgalom vagy bármilyen mozgalom élére csak olyan ember
kerülhet, aki politikai múltját tekintve tiszta, aki feddhetetlen, akit nem foghatnak, nem
zsarolhatnak.
• Amikor ott vagyunk a televízió elõtt, és azt mondjuk, hogy akár ezt is tehetnénk, de nem
tesszük, akkor ez érdekes gondolatokat indíthat el az emberben. Mondhatom, hogy a
demokrácia tisztelete miatt mondta ezt, és majd négy év múlva ismét megméretkeznek. De
nem biztos, hogy ez volt az oka a tétovaságnak, hisz ha velem szemben ilyen-olyan módon
vagy csalással gyõztek, akkor az sem demokratikus módszer. Az antidemokratikus
módszerekkel szemben a játékszabályok sem szoktak demokratikusak lenni. A
tömegmozgalom viszont bármikor el tudja söpörni az ilyen áldemokráciát, de nem tudom,
hogy Orbán Viktornak hosszú távon van-e olyan elképzelése, hogy a népet valóban segítségül
hívja. Meri-e megtenni, vagy tényleg van takargatnivalója, s attól tart, hogy visszaszólnak a
másik oldalról, hogy mindezt azért csinálod, mert az ilyen vagy olyan bûnödet leplezgeted.
• A beszélgetésünk során korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor beszervezett ember. Ez
nyilvánvalóan zsarolási lehetõség.
• Igen, de ennél sokkal súlyosabb az, ha esetleg gazdaságilag is fogható valaki. Nem akarok
olyan fejtegetésekbe bocsátkozni, amelyekrõl nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás körébe
tartoznak, de azt tudom, hogy a jelenlegi játékszabályok szerint Orbán Viktornak, Torgyán
Józsefnek és más politikai vezetõnek ugyanúgy menlevele van, mint ahogy volt az Antall–
Boross-kormányban az akkori felelõsöknek.
• Ez az a bizonyos menlevél, amelyrõl azt mondják, Medgyessy Péter miniszterelnök közölte
munkatársaival, hogy három ember biztosan védettséget élvez az õ kormányzása alatt. Az
egyik Orbán Viktor, a másik Torgyán József, a harmadik Pintér Sándor.
• Biztos, hogy arról a menlevélrõl van szó. Több rendõrrel beszéltem errõl, s azt mondták,
hogy a fenébe vizsgálják ki az ügyeket, ha vannak védett személyek.
• És ezt valóban kijelentette Medgyessy?
• Ezen kívül több nevet is kijelentettek a szocialisták, például Kövér Lászlónak és családjának
sem lesz különösebb baja.
• Lehetne?
• Az elmúlt négy év gazdasági cselekményei – a Postabank, a Magyar Fejlesztési Bank, a
Vegyépszer környékén történtek – messze túllépték a jogszerûség határát. Ha komoly szándék
lenne rá, ezeket ki lehetne vizsgálni. A politikusok a nép bolondítása érdekében mindig
hozzányúltak az ígérgetés eszközéhez. Mindig azt mondják, majd õk aztán mindent
tisztáznak, akárki legyen is a szereplõje, megkülönböztetés nélkül kivizsgálják az ügyeket, és
a bûnösöket az igazságszolgáltatás elé citálják. Ez az elmúlt évtizedben nem így történt.
Politikai szándék miatt viszont leültettek olyan embereket, akiknek a bõrére a két nagy párt
vezetõi – a szocialisták és a fideszesek – megegyeztek.
• Ilyen ember lehet például Székely Zoltán, mert az õ érdekében megint csak nagyon furcsa
dolgokat lehet hallani. Miképpen és kinek az utasítására került be a személygépkocsiba az a
táska, amelyik állítólag húszmillió forintot tartalmazott, és hogy kerültek oda azok a kamerás
emberek, akik mindezt rögzítették?
• Az egész Székely-ügy törvénytelenségek sorozata. Az megint más kérdés, hogy én tudom,
hogy Székely Zoltán mit követett el. De nem azért csukták le, amit elkövetett.
• Igaz az, hogy ebben az ügyben Kövér László neve is felvetõdik?
• Felvetõdött az összes Fidesz-vezetõ neve, akik azt hirdették, hogy azokat a képviselõket,
akik túlontúl nagyszájúak és fenyegetõznek, ki kell venni a pakliból. Ez meg is történt. De ha
megnézzük, Székely Zoltán egy mamlasz, rajtafogható ember, aki állandóan azzal
fenyegetõzött, hogy majd napvilágra hozza a nagy közbeszerzési botrányokat. Egyetlenegyet
nem hozott nyilvánosságra, de az õ büntetõjogi elítélése egyszerûen vicc. Ez nem
büntetõeljárás, ez egy politikai koncepciós per, amit jogerõsen be is fejeztek annak rendje-
módja szerint. Az a gond, hogy mindkét nagy párt ismételten döntést hozott arról, hogy két
pártra, két nagy tömbre van szükség Magyarországon, s akik ennek útjában állnak, azokat –
példát statuálva – kiállítják a sorból.
• Az a két párt véletlenül nem egy párt most már? Mert nagyon gyakori a parlamenti
összejátszás. Hiszen azt figyelheti meg az ember, hogy a tévékamerák elõtt hatalmas viták
zajlanak, de amikor szavazásra kerül a sor, együtt szavaz az MDF, a Fidesz, az MSZP, az
SZDSZ.
• Egygyökerû az egész magyar politikusi élgárda. Tudni kell, hogy minden ország, minden
polgári demokrácia történetében vannak olyan eseménysorok, amelyeket a politikusok a
legnagyobb politikai erõk megegyezése révén hoznak létre, mert csak így tudják megoldani.
Vannak olyan eseménysorok és érdekek, amelyek pártpolitika felettiek, s amelyek jelentõs
részét egyébként Magyarország már eljátszotta. Az egész nép érdeke például, hogy legyen
törvényes alkotmány, legyen honvédelem, külbiztonság vagy pénzügyi biztonságunk. Olyan
kérdésekre gondolok, amelyek megoldásért a németek is nagykoalícióba tömörültek, az
osztrákok is, és az olaszok is megtették ezt. Magyarországon is elkövetkezhet az az idõ,
amikor a látszólag egymással ellentétben lévõ két párt azt mondja, a nemzet érdeke úgy
kívánja, hogy bizonyos dolgokban együttmûködjünk.
• De hát hogy mondhatja ön azt, hogy ezek a pártok a nemzet érdekében
együttmûködhetnének, amikor eddig az egy tõrõl fakadó pártok majdnem minden cselekedete
arra irányult, hogy miképpen lehet kiárusítani Magyarországot?
• Hogy egy politikus mit mond és mit nem, és amit mond, annak mi a valóságtartalma, az az
esetek többségében követhetetlen, a két dolog nem feltétlenül fedi egymást. Ez nem szokatlan
a politikában, s nem is magyar sajátosság. A magyar politikai elit az elmúlt évtizedekben
eljátszotta a magyar szuverenitást, az önálló gazdaság felépítését, az önálló tulajdonrendszert,
és jelentõs részben csökkentette identitásunkat. Ez nem zárja ki, hogy véletlenül, mert az élet
olyan helyzetbe hozza a magyar politikai elitet, hogy meg kell egyezni a nemzet alapvetõ
sorskérdéseiben, esetleg ne fognának össze. Például egy terrortámadás esetén rájöhetnek a
politikusok, hogy ez a kisded maszkabál és paródia, amit politika címén csinálnak, nem tesz
jót a hazának. Ma mindenki fél a politikától, a politikai tömböktõl. Fél a mûvész, a tudós, a
katona, fél mindenki. Ha a magyar politikai átalakulás utolsó tizenöt évét nézzük, akkor a
magyar politikusok közül az oly sokat sztárolt emberek nevének kilencven százaléka ma már
senkinek nem mond semmit. Ha azt mondom, Sinkovits Imre, az száz év múlva is Sinkovits
Imre. De mondhatnám Bessenyei Ferenc nevét, sorolhatnék még sok írót, költõt, mûvészt. Õk
valami fontosat alkottak. De sokszor még õk is féltek és félnek ettõl a nevenincs politikától,
mert ha másik csapat jön, bizony félõ, hogy a színházak, a könyvkiadás nem lesz oly
mértékben finanszírozva, hogy a köz érdekeit ki lehessen szolgálni. Holott ezek a nagy
formátumú emberek tudhatnák, hogy olyan emberektõl félnek, akiknek kilencvenkilenc
százaléka még mellékszereplõje sem lesz a magyar történelemnek. Fel tudnék sorolni tizenöt-
húsz nevet, akik miniszterek voltak, vezetõ képviselõk, és ha az utcán végigmennek, a világon
senki nem tudja, kik õk. Ilyen a magyar politika. Az Orbán-kormányból tudnék mondani
négy-öt olyan embert, akirõl a közvélekedés nem is tudja, hogy kormánytag volt, de ugyanezt
mondhatom az Antall- vagy a Horn-kormányról is.
• A Medgyessy-kormányról is el lehet mondani, hogy mûködése alatt sem tudják az emberek,
hogy X vagy Y miniszter.
• Ha például azt mondom, hogy László Csaba pénzügyminiszter, az gyakorlatilag a világon
semmit sem mond. Itt azt akarom érzékeltetni, hogy ezektõl az emberektõl, mint masszától
mennyire félünk, mennyire elhisszük, hogy a döntési jogosultság teljes egészében a kezükben
van, és akármit tehetnek négy éven keresztül, a népükkel szemben is. Mint ahogy, egymásra
rakódva, valamennyi kormány jelentõs részben a haza szuverenitása ellen dolgozott.
Hangsúlyozom: nem a haza érdekeiért tevékenykedtek itt miniszterek, miniszterelnökök,
párthovatartozásuktól függetlenül.
• Fejezzük be azt a gondolatot, hogy mi lesz Orbán Viktorral. Ott hagytuk abba, hogy ön
bizonyos gazdasági visszásságokat említett, amelyek, ha esetleg vannak és kiderülnek,
befolyásolhatják a politikai pályafutását.
• Természetesen befolyásolhatják.
• Vannak ilyenek?
• Én tudom, milyen gazdasági bûncselekményeket követtek el a Fidesz ideje alatt.
Nyilvánvaló, hogy minél több idõ telik el, annál nehezebb a bizonyíthatóságuk. A Fidesz és a
Kisgazdapárt ideje alatt évente a nagy elosztórendszerekbõl több mint ötszázmilliárd forintot
kivittek. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy a szocialisták nem ugyanezt
csinálják! Ez az összeg viszont olyan nagyságrendû bûncselekmény-sorozat, amit egy jól
mûködõ rendõrség és igazságszolgáltatás mindenféleképpen megfékezne. Hisz az a lényege
az egésznek, hogy a független igazságszolgáltatásnak kordában kell tartani a törvények
betartásával, a politikán kívüli folyamatokat. De Magyarországon senki nem tudja
megmondani, hogy mi esik kívül a politikán. Mert amikor egy minisztert kineveznek, az
egybõl okosnak is hiszi magát, és nem veszi észre, hogy õ is csak egy lobbicsoport tagja. Mert
attól nem lesz törvényes és jogszerû valami, hogy az ügyvédi közösségek kibundázzák
önmaguknak, hogy minden egyes szerzõdést ellenjegyezni kell, ez már az Antall-kormány
idején is így történt. Az egész magyar privatizáció, a tulajdonátadás, az összes polgári és
büntetõper látszólag törvényes, hiszen ott vannak a jogértõ emberek, akik viszont
önmaguknak lobbizták ki, a saját gazdasági érdekeik szerint, a rendszer mûködtetésének
anyagi feltételeit. Nyerészkedés céljából. Ma Magyarországon nem lehet megmondani, hogy
meddig tart a szervezett bûnözés, és hol kezdõdik a politika, milyen módon épültek ezek
egymásba. Azt sem lehet megmondani, hogy egy elkezdett büntetõügyet befejeznek vagy
sem. Ha feltételezem, hogy Orbán Viktor nyerésre áll a következõ választások elõtt, mert a
polgári köröknek valamilyen véletlen folytán mégis tud programot adni, akkor is mûködtetni
kell ezeket a köröket. Összehozni az embereket, hangzatos szavakkal, nagyon egyszerû. De
feladatot adni nekik, ez már igazi kihívás. Óriási az elégedetlenség, és még nagyobb lesz,
amikor az Európai Unió elsõ három-négy évének a negatívumai lecsapódnak. Ha mindezek
együtthatásával az elõrejelzések szerint hatalmas elõnye lenne a polgári köröknek és Orbán
Viktornak, nem biztos, hogy nem vennének elõ egy-két büntetõjogi aktát. Hogy Orbán Viktor
szarvát letörjék. Tapasztalatból tudom, hogy azokat a politikai ellenfeleket, akikkel nem
tudnak mit csinálni, rendszeresen a büntetõjog eszközeivel semmisítik meg.
• De nem elég az embereket az utcára kivinni. Az emberek már feladatokra várnak,
sikerélményekre. Arra például, hogy azt mondják nekik, három fontos feladatunk van. Az
egyik, hogy felülvizsgáljuk az eddigi privatizációt, pontosabban megnézzük, hogy ki
miképpen vagyonosodott Magyarországon, mert hiszen a 1991. évi 9-es törvény kimondja,
hogy háromévenként el kell számolni a vagyonnal, és ha valakit bevétele nem jogosít arra,
hogy ekkora vagyona legyen, ott meg kell kezdeni a különbözet visszaállamosítását. Másik
programpont lehet a további privatizáció megállítása, merthogy Medgyessyék tervezik az
újabb kótyavetyét. Ki lehet azt is jelenteni, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi magyar föld
sem kerülhet idegen kézbe. Ha csak ennek a háromnak a kimondását vállalja valaki, és azt
mondja, hogy ezt hirdetem, és addig nem megyünk haza, ameddig ezt nem teljesítik, akkor
sikert lehet elérni. De azzal, hogy szép szavakat mondok – és ezzel etettek meg minket
tizenkét év alatt, hogy beszélhettünk, énekelhettük a magyar és a székely himnuszt,
énekelhettünk Boldogasszony anyánkról, s máris úgy éreztük, szabadok vagyunk –, az ország
nem megy elõre. Mert a szózuhatag közben ellopták a vagyonunkat.
• Ez a legérdekesebb kérdés, hogy vajon mekkora Orbán Viktornak és csapatának a
mozgástere. Az ön által említett programpontokat meghirdetheti-e Orbán Viktor? A jelenlegi
ismereteim szerint ezeket nem hirdetheti meg, mert az Európai Unió elkötelezett híve. Hiszen
az európai uniós tagság ellen csak annyiban apellál, hogy nem sikerült egészen jó tárgyalási
pozíciót kiharcolnunk, de egy fokkal mégis jobb az Európai Unió.
• Igen, azt mondja, hogy mindez nem jó, nem szerencsés Magyar-országnak, de lépjünk be az
Európai Unióba.
• Igen. Azokat a súlyos programpontokat, amelyeket a haza érdekében meg kellene hirdetni,
és nemcsak meghirdetni, hanem mozgalomként élettel megtölteni, azt ma Orbán Viktor nem
teheti meg. Nem követelheti, hogy nem adunk el földet, mert õ is megtette, hogy az európai
uniós tárgyalások során idegen érdekeknek szolgálta ki a magyar földet. Nem mondhatja azt,
hogy a privatizációt leállítja és ellenõrzi, hiszen kormányzása idején erre lett volna esélye,
hiszen Magyarország ma egy túlprivatizált ország. Tehát ma nagyobb a magántulajdon
aránya, mint azt a polgári demokráciában bármi is indokolná. Ha hiszik, ha nem,
Németországban nagyobb az állami tulajdonarány, mint nálunk. De említhetném az Egyesült
Államokat is, ahol a társadalmilag ellenõrzött tulajdon aránya nagyobb, mint nálunk. De hogy
Orbán szembefordul-e a múltjával, azzal, amit több mint tíz éve hirdet, ez lesz a politikai
pályájának értékmérõje. Meg tudja-e csinálni, hogy olyan programot adjon, amiért az ország
jelentõs része lelkesedni tud, és követni tudja õt. Az még Magyarországon nem eldöntött,
hogy Orbán Viktor nem ugyanúgy jár-e, hogy kijátszotta még utoljára a népadut, az utcára
viszi az embereket, s utána nem kell senkinek. Ezt az elmúlt évtizedben sokan csinálták.
Torgyán József ugyanúgy ezt az adut játszotta ki, mint Csurka István. Ha viszont megnézzük
Csurka utolsó szerepléseit, nyolc-tízezer embernél többet már nem tud mozgósítani. De a
polgári körösök is mondják már, egy félórás Orbán-beszédért nem utazunk órákat.
• Orbán Viktor is ugyanúgy az utcára vitte az embereket, aztán hazaküldte õket.
• Lehet, hogy az elégedetlenség szelepét õ is így vezette le. De sokan voltunk – mondták
október 23-án –, teli volt a város, és milyen szépen beszélt Orbán Viktor. Ott voltunk a
tömegben, az Erzsébet téren, és csodálatos volt. De akkor most mi lesz? Hát kérem
tisztelettel, összejöttünk, menjünk haza. Amikor Csurka azt hirdette, hogy foglaljuk el a
televíziót – dehogy foglalták el, sõt õ állt az emberek elé, hogy el ne foglalja senki azt a
nemzetrontó, idegenimádó televíziót, amely teljes egészében anulálni kívánja a magyarság
kultúráját. Most a közszolgálati egyesrõl beszélek, amelyiken ritkán tûnik fel egy-egy, a
magyar történelemmel kapcsolatos mûsor.
• És erre mondja Orbán Viktor, hogy nem vagyunk úgy öltözve.
• Vajon mikor tudja Orbán Viktor átlépni az elmúlt évtized alatt felállított korlátokat? Nem
tudható. S az sem, hogy akarja-e. Miközben állítom, a magyar politikusok közül õ az, aki
eddig a legtöbb jót tette. És nemcsak szavakban. Újszerû gondolatokat vetett fel. De hogy ez
egy párt-e vagy kettõ? Bizonyos alapkérdésekben sajnálatos módon ezeknek a csapatoknak
egy és ugyanaz a véleménye. S ugyanaz a közvetlen hátországa. A politikusok mögött álló
pénzügyi erõknél, amikor kormányváltás van, leváltják a bankelnököt, a vezérigazgatót, és
utána a volt vezérigazgató elmegy az új elnök-vezérigazgató tanácsadójának.
• Az Orbán-kormány idõszakában lejár a kommunistának mondott legfõbb ügyész
mandátuma, majd elmegy az Igazságügyi Minisztériumba a nemzetinek tartott Dávid Ibolya
mellé tanácsadónak. Maga a miniszter asszony hívja õt.
• Ez a folytonosság az igazságszolgáltatásban ugyanígy van. Annyira túlfejlõdött ez a
rendszer, annyira túlnõtt bizonyos kereteket, hogy azt mondhatom, a sztárügyvédek védik a
sztárbûnözõket, a sztárbûnözõ politikusokat, a sztárbûnözõ orvosokat, a sztárbûnözõ
rendõröket. Három-négy nagy ügyvédi iroda uralja ma Magyarországot. Ugyanaz a
védõügyvédje Medgyessy Péternek, mint Pintér Sándornak, vagy éppen a conti-caros
Radnainak. Gondoljunk bele, hogy ennek az ügyvédnek micsoda iszonyatos információ és
hatalom van a kezében, mert ma Magyarországon a legkevésbé demokratikusan mûködõ
rendszernek van a legnagyobb hatalma, és az a bírói hatalom. Teljesen kontroll nélküli. Ez a
magyar politikusok legnagyobb bûne, a gazdasági szuverenitás elvesztésén túl. Amikor 1989-
ben az ellenzéki kerekasztalt megelõzõen megegyeztek az ún. rózsadombiak, akkor
eldöntötték azt is, hogy az igazságszolgáltatást átvilágítatlanul, változatlanul kell hagyni.
• Pontosabban, úgy hangzik a megállapodásnak ez a része, hogy „az igazságszolgáltatás
megtartása a volt kommunisták kezében”.
• Minden egyéb a volt a kommunisták kezében maradt, de az igazságszolgáltatás aztán
végképp. Hiszen ez a tényleges hatalom. Mostanában módomban volt több kormánytagnak
elmondani, hogy akkor fogja igazán megtudni, hogy mi a hatalom, ha egyszer egy bíró
szembenéz vele, és azt mondja, elítéllek öt évre, és elkobzom a vagyonodat. Ez valóban
hatalom! Mert ha egy politikus azt kiabálja a másikra, hogy tolvaj vagy, hazaáruló vagy, ami
mindennapos a mai parlamentben vagy az önkormányzatokban, ebben a látszólag kettéosztott
országban, az csak egy politikai játszma része. De az igazságszolgáltatás ma teljesen
öntörvényûen mûködik, függetlenítve a saját maga törvényeitõl és rendelkezéseitõl, és most a
belsõ szabályzatra gondolok. Hogy egy bírónak nem kell két évig leírni az ítéletet,
elévülhetnek vagy évtizedeken keresztül tarthatnak bûntetõ és polgári ügyek, több száz bíró
ellen eljárást indítananak, s ez mind titokban marad – ez Magyarország. Ez bizony olyan
vadhajtás, ami a magyar demokráciát alapjaiban fenyegeti, tudniillik nincsen az alkotmányban
rögzített törvény elõtti egyenlõség. Demokrácia pedig jogbiztonság, közbiztonság,
tulajdonbiztonság és törvény elõtti egyenlõség nélkül nem létezik! És ebben valamennyi
„rendszerváltozáskori” magyar kormányfõnek történelmi hibája van, és nem tudni, hogy
mindez békés úton rendezhetõ-e. Gondoljunk bele: évtizedeken keresztül nem ítélik el a
bûnözõt! A bûnözõ nyugodtan mondhatja, hogy azért kell neki tovább bûnözni, pedig már
nem tenné, mert sokba kerül a lefizetett miniszter, sokba kerül az ügyvéd honoráriuma, mert
vinni kell a bírónak a pénzt. Megdöbbentõ, hogy öt-hat, sõt tíz év óta nincs elsõfokú ítélet
kiemelkedõen súlyos gazdasági bûncselekményekben, a fehérgalléros bûnözõknél. A bolti
lopáson ért tolvajt viszont három nap alatt elítélik három hónap felfüggesztettre, s ezt
gyorsaságként, eredményként tüntetik fel. Erre lehet azt mondani, hogy ez a legbutább
visszaélés a joggal. Ma Magyarországon több száz olyan ügyet tudok, ahol soha nem lesz
jogerõs bírói ítélet, és csalásokkal szerzett tíz-húszmilliárd forintokat olyan helyen forgatnak,
ahol a szervezett bûnözés legsötétebb bugyrai találhatók.
• Egyetlen példát hadd mondjak, mielõtt ezt a témát befejezzük. Orbán Viktor, de más
miniszterelnök is kijelentette, hogy Magyarországon olajbûnözés nem volt, le kell zárni
ezeket az ügyeket. Ezzel szemben úgy tudom, hogy már idáig körülbelül háromszázmilliárd
forintnyi ügyet tártak fel, bár tudjuk, hogy az olajbûnözés sokkal nagyobb kárt okozott
Magyarországnak. Ha egyszer nem volt olajbûnözés, akkor ez a háromszázmilliárd forint
honnan jött össze?
• Az elmúlt idõszakban – az állítólag nem létezõ – olajbûnözés évente minimálisan
egymilliárd liter szõkített vagy jövedéki adó elõl elvont olajterméket jelent, pedig ebbe csak a
belföldi forgalmat számítom, az exportot és egyebet nem. Ez mai értéken ezermilliárd forintot
is kitesz, 1990-tõl 1996-ig, esetleg 1998-ig. De ma is van olajbûnözés, havonta több ezer
tonna kerozinnal „játszanak” most is. Kijelentik, hogy nem volt ilyen jellegû bûncselekmény,
mi meg szép lassan összeadogatjuk, hogy hány embert mennyi jövedékcsalásért és másfajta
csalásért ítéltek el, és a végösszeg már most lényegesen több háromszázmilliárd forintnál.
Csak 2002 decemberében több mint hétmilliárd forintra ítéltek el embereket. Megdöbbentõ
azonban, hogy például elítélnek valakit ötszázmillió forintos tettért hat hónap felfüggesztett
börtönbüntetésre, majd jogerõssé válik, és utána bírói mentességben részesül az elítélt. Ezek
olyan kirívó példái a törvény elõtti egyenlõtlenségnek, amit egy demokrácia nagyon nehezen
és hosszadalmasan tud kinõni. Miután egy társadalmi rendszert elrontottak, és szándékosan
rosszul is mûködtették, utána nagyon nehéz azt kijavítani. A mi miniszterelnökeink mindig a
demokráciára hivatkoztak, de nem annak szabályai szerint kormányoztak, és nem eszerint
élték magán- vagy gazdasági életüket. Vagyonát tekintve Medgyessy Péter milliárdos
miniszterelnök. Nagyon sok milliárdos politikus van, aki azonban takargatja vagyonát. Ez
bizony a politikai elit közös bûne! Mert az nem létezik, hogy egymás tevékenységérõl ne
tudnának. Mindenfélét kiabálnak egymásra, de ennek bûntetõjogi és polgári jogi
következménye az elmúlt évtizedekben nem volt. Eszerint épült fel a magyar
igazságszolgáltatás rendszere. Ennek a két és fél ezer bírónak a szemléletét nem lehet egy-két
év alatt megváltoztatni. Azoknak az ügyészeknek a szemléletét, akik nem támadják meg azt a
bírót, aki megakadályozza a büntetõeljárás befejezését, nem lehet egyik pillanatról a másikra
megváltoztatni. Van egy mondás, és Antall Józseffel többször nevetve beszélgettünk róla,
hogy a szocializmusnak a legnagyobb bûne az, ami utána következik. A szocializmus
hatalomgyakorlásának módja, a negyven év, nem múlt el nyomtalanul, és hiába mondta azt
bárki, hogy én mától kezdve demokrata vagyok, amikor gondolkodásmódjába a
szocializmusban gyakorolt reflexek ivódtak be. A köztulajdon hasznainak élvezete bizony
ugyanennél a politikusi rétegnél is tetten érhetõ, a szocializmusban is, és jelenleg is. Ezek az
évek nem múlhatnak el következmények nélkül, ez szinte helyrehozhatatlan hiba. A magyar
szuverenitást visszaszerezni csak akkor lehet majd, amikor az Európai Unió jelenlegi, már
omladozó rendszere szétbomlik. Nehogy azt gondolja valaki, hogy az Európai Unió
örökérvényû! Az egy mesterséges tákolmány. A küldetését teljesítette, nem tudni, hogy még
meddig finanszírozható.
• Mi volt a küldetése?
• A II. világháború utáni, úgymond békés újjáépítés pénzügyi „levezénylése”.
• Na de már régen nem arról van szó! Nemcsak azért, mert a háborús helyreállítás megtörtént,
hanem azért, mert most már egy globalizált világ érdekében dolgozik az Európai Unió,
mégpedig a nemzetek, népek ellenében.
• Az unió is, és a piacgazdálkodás csúcsát jelentõ Amerikai Egyesült Államok is a
megfoghatatlan globalizáció foglya. Nagyon szívesen szabadulnának már a németek is a
globalizációtól. Mondok erre egy példát: Magyarországnak alapvetõ problémája, hogy
lakossága eladósodott, nincs vagyona. Mondok egy másikat: a tõzsde értékmérõje
Németországban ma rosszabb, mint Magyarországon. 2002-ben, az elõzõ évhez képest
ötvenkét százalékkal csökkent a német gazdaság értéke, a piaci értéke. Iszonyatosan rossz
rendszer az, amely már annyira el van adósodva, hogy tovább nem finanszírozható, mert a
bankokon keresztül rengeteg pénzt von ki a spekulatív tõke a német gazdaságból is. A
Vivendi Telecom franciaországi anyavállalata az eladósodása miatt értékesíti a magyar
vezetékes távközlési hálózat mintegy tíz-tizenkét százalékát. Az értékesítés üzleti titok, de
450 millió dollár körüli összegrõl van szó. Számoljunk utána, hogy ez mennyit is jelent! Ha
megnézzük, hogy az egész magyar telefonhálózatot mennyiért adtuk el, akkor megdöbbentõ
eredményt kapunk: a Vivendi tizenkét százaléka több, mint amennyiért az egész magyar
telefonhálózatot Schamsula György miniszter úr értékesítette Batthyány Ádám 1,7 milliós
sikerdíjával együtt.
• Mennyi volt akkor az összeg?
• Nem több huszonötmilliárd forintnál, mai áron számolva a dollárt, durván hatvanmilliárd
forint. A tizenkét százalékot ma a Vivendi Telecom – amelybe nem tartozik bele például a
mobilszolgáltatások MATÁV tulajdonlása sem – a duplájáért adja el, mint amennyiért
hajdanában az egészet megvette. Ezek megdöbbentõ számok! De Magyarországon
összezavarják a polgárokat, hogy ne is tudjanak a 450 millió dollárról, ne tudják azt sem,
hogy 1993-ban mi történt, ne tudják, hogy miért kellett a bankokat fillérekért eladni. Ne
tudjanak arról sem, hogy a Budapest Bankot miért adtuk el nyolcezer forintért a világ
legnagyobb multijának, a General Electricnek, és miért fizettünk utána még ötvenmilliárd
forintot. Miért finanszíroztuk tovább a Budapest Bankot? A vevõt, a General Electricet
finanszíroztuk a Budapest Bankon keresztül. Az Edison által alapított General Electric, a világ
legnagyobb vállalata, ingyen megkapta Közép-Európa legfejlettebb fénycsõgyártási
rendszerét, a Tungsramot. Errõl ki tud? Gondoljunk bele, valamennyi miniszterelnök súlyos
felelõssége ez, mert a saját hazája évszázados értékeit adta oda ingyen idegen érdekek szerint.
De térjünk vissza az Európai Unióhoz! Magyarországon a politikusok ugyan nem mondják, de
Nyugat vezetõ politikusai már tudják, hogy az Európai Unió jelenlegi gazdasági formációja
tovább nem tartható.
• Annál is inkább így van ez, mert ma nem a termelékenységen van a fõ hangsúly, hanem a
pénzforgalmon. Hiszen évente nyolcezermilliárd dollár a világ bankárjainak nyeresége, ez
naponta huszonnégymilliárd dollár. A pénz forog, és érték nem képzõdik.
• Ez az az összeg, ami nyereségként jelentkezik náluk a pénzforgalomból. Tehát napi
huszonnégymilliárd dollár a nyereség a pénzváltáson. Ezt ép ésszel nem lehet felfogni,
értékteremtéssel nem lehet ellensúlyozni.
• És ehhez tegyük hozzá a másik adatot, hogy évente Magyarországról az itt lévõ
nagyvállatok tízmilliárd dollárt visznek ki.
• Ez ma még igaz, de egy idõ után már nem vihetõ ki ennyi pénz. Tudniillik az
elkövetkezendõ években a recesszió megállíthatatlan. Nemcsak Magyarországon. Óriási
mértékben megtörtént a nem létszükségleti cikkek fogyasztási javakká való átalakítása –
gondolok itt például a mobiltelefonokra, számítógéprendszerekre –, amelyeknek semmi közük
sincs a klasszikus értékteremtéshez. Ez spekulatív tõkén alapul. Japánban három hónaponként
„kijön” egy mobiltelefon, minden egyes mobilszolgáltató kihoz egy új konstrukciót, ezek árai
a megjelenés után három-öt hónappal rendszeresen a tizedére esnek vissza. Hogyan állapítják
meg ezek árait? Divatõrületek diktálnak ennek a mai világnak, és ezen belül Kelet-Közép-
Európának, amely oly sokáig el volt zárva a fogyasztási javak birtoklásától. Gondoljunk bele,
Magyarországon a mobilszolgáltatók, amikor betörtek a magyar piacra a Matáv-on keresztül,
úgy számítottak, hogy optimális esetben tíz év alatt el tudnak adni körülbelül kétmillió
készüléket. Hangsúlyozom: optimális esetben. Mára a mobiltelefonok átprogramozták az
egész életünket, és hazánkban több mint négy és fél millió készülék van. Ha végig gondoljuk,
hogy változtatott-e mindez valamit is pozitívan a társadalom életén, rájövünk, hogy semmit.
Nem csodálom, hogy Magyarország – minden „rendszerváltó” miniszterelnök ideje alatt –
célországa lett az ún. pénzügyi befektetõi tõkének, az idegen eredetû tõkének. Magyarország
az egyedüli ország – Európában bizonyosan –, amely a környezet károsítása nélkül tudja az
élelmiszerszükségletének többszörösét megtermelni, úgy, hogy ez sem a vizet, sem a levegõt,
sem a talajt nem károsítja. De a Nyugat számára a legnagyobb veszély az, hogy tõlünk
keletebbre hasonló elõnyökkel rendelkezõ országok vannak, mint például Ukrajna, amely
olyan nagyságrendû földterülettel és jó minõségû földdel, csernozjommal rendelkezik, hogy
egyedül képes többet termelni gabonából és élelmiszerbõl, mint az egész Európai Unió. Ezt
kellett volna megvédeni. Orbán Viktornak néha volt olyan gondolata, és sokszor beszélt is
róla, hogy elsõsorban a hazai vállalkozók érdekeinek kell érvényesülni. Támogatási
rendszereken keresztül kellett volna megerõsíteni a magyar vállalkozói kört, s nem a nyugatit
kellett volna elõnyhöz juttatni. Amikor a Széchenyi-programot hangzatosan megindították
Orbánék, azt hittem, hogy ezzel a magyar vállalkozókat karolják fel. Sajnálatos módon
azonban nem ez történt, mert az elsõ igazán nagy pénzek a Sonyhoz és a General Electrichez
áramlottak. Ezeknek nincsenek hazai gyökereik. Ha Orbán Viktor végrehajtotta volna azt a
programot, amit meghirdetett, akkor teljesen bizonyos, hogy ma is õ kormányozna, és nem
kellene a polgári köröket szerveznie, vagy embereket az utcára kivinnie. A hazai vállalkozók
megsegítésével kellett volna többet törõdnie. De a szavakat nem követték a tettek.

A D-209-es nincs egyedül

Medgyessyrõl már tudjuk

• Medgyessy Péter miniszterelnök nem éppen dicsõségesen vonult be a magyar történelembe,

hiszen hatalomra kerülését követõen kiderült róla, hogy D-209-es néven szigorúan titkos tiszt
volt, tehát ügynökként tevékenykedett a Kádár-rezsimben. Alig néhány hete volt csupán
miniszterelnök, amikor 2002. július 4-én, az Erzsébet hídon egy engedély nélküli tüntetés
zajlott. Néhányan, ezen a csütörtöki napon, korán reggel lezárták az Erzsébet hidat, megbénult
egész Budapest forgalma. Késõbb aztán jöttek a rendõrök, verték a tömeget. De mi van a
háttérben?
• A hátteret jól mutatja, hogy egyetlenegy magyar televízióállomás sem mutathatott be errõl
az eseményrõl vágatlan felvételeket. Ez jelzi, hogy nem is voltak annyira felkészületlenek a
rendõrök. Ezt nem az a pár ember csinálta, aki látszólag spontán megszervezte a hídlezárást.
Ez a történet egészen másról szólt. Arról, hogy meg kell mutatni a népnek, hogy hol vannak a
korlátai. Más polgári demokráciában is történt már ilyen, nálunk is jól összehangoltan, látszat
társadalmi robbanás elõkészítése folyt, rádióháttérrel, ami folyamatosan közvetített és
cukkolta a tömeget.
• A Csurka-féle Pannon Rádióról beszél? Hiszen akkor Franka Tibor volt egész nap a
mûsorvezetõ, a nemzetinek mondott újságíró.
• Arról a Pannon Rádióról beszélek. Az eseménysor késõbb bizonyítja, hogy tudatosan
szervezték ezt az akciót, ugyanúgy, mint amikor az Új Magyarországnál kirobbant Horn
Gyula ház-ügye.
• Franka Tibor volt akkor az újság fõszerkesztõje.
• Neki akkor sem lett semmi problémája abból, hogy kiteregette a miniszterelnök kalandos
építkezésének történetét. Nem bántani akarom, de az tény, hogy vele szemben soha
semmilyen eljárást nem indítottak. Még olyan esetekben sem, amikor mások esetleg
börtönbüntetést is kaptak volna. Az Erzsébet-hídi események jól összehangoltan
megmutatták, hogy a hatalomra került MSZP-SZDSZ-es csapat akár rendõri erõ bevetésével
is hajlandó a tömeget megfékezni.
• Tehát megfélemlítésrõl volt szó, és arról, hogy akik szervezték, nem tudták, hogy ügynök
van közöttük.
• Nagyon sok ügynök volt körülöttük. Kint voltam ezen a tüntetésen, s ugyanazok a hálózati
személyek voltak jelen, akik az 1980-as évek elején, közepén is ott voltak a március 15-i
tüntetéseken, és ugyanazok az ún. ál-szélsõjobboldaliak, akiket a szocialista kormány jelenleg
is javadalmaz, mint hivatalos besúgókat vagy éppen szigorúan titkos tiszteket. De a tüntetés
valóban félelmet keltett, amikor a készenléti ezred tagjai, több százan, szembeálltak a
tömeggel, és a tömeg védtelen volt. Ezt a félelmet aztán rendszeresem sulykolták a tévén
keresztül, kiválasztva a szándékosan odaküldött, taszítóan rossz arcú embereket, akiket
elõnytelen beállításban mutattak be. Mindez azt jelenti, hogy igenis várt, elnyújtott akció volt
ez, egy hosszas megfélemlítés része volt az egész. A tervük tökéletesen sikerült.
• Emlékezzünk csak vissza, hogy késõbb elõkerült a Hungária Televízió egy felvétele,
amelyik azt mutatja, hogy már reggel fél nyolc körül rendõrök jelentek meg az Erzsébet-
hídon, és motorokkal lezárták a forgalmat. Késõbb azt mondták, hogy Budán bankrablás
történt, a tetteseket keresték, és ezért volt a hídlezárás.
• A csúcsforgalomban modellezték, hogy mire számíthatnak, mennyi idõ alatt „áll be” a
forgalom. A polgári védelem szokott ilyeneket csinálni gyakorlatként a mûvelt világban is,
hogy egy esetlegesen bekövetkezendõ katasztrófa milyen következményekkel járna
csúcsforgalomban.
• Ez azt jelenti, hogy a rendõrség már tudta, hogy valakik lezárják az Erzsébet hidat, és annak
következményeit tesztelték?
• Nem figyeltem, hogy ki mikor tudott róla. Én azonban egy-két nappal korábban tudtam,
hogy a tüntetésen atrocitás lesz. Tehát hangsúlyozom: az esemény elõtt két nappal már
anyagot is láttam róla, mely azt elemezte, hogyan vezethetõ le a tömegmegmozdulás, mikor
kell beavatkozni. „Ügyes” volt a hatalom, a hídon lévõket üres hõbörgõkként láttatta, és a
rendõrség aznap reggeli felkészüléseit, vagy a rendõri túlkapásokat nem mutatták be a
televízióban. Mert bizony ott földön fekvõket rugdostak – szintén a Hungária Televízió
felvételén volt mindez látható –, s nem volt Magyarországon olyan tévéállomás, amelyik
hajlandó lett volna ezt bemutatni.
• Azaz pontosabban a Duna Televízió bemutatott egyetlen képsort, amikor az egyik rendõr
elõvette a pisztolyát.
• Egyetlenegy pillanatra volt ez látható a Duna-tévében, de utána ott sem. Azok az ún.
független televíziók, amelyek gyakorlatilag arra építik a stratégiájukat, hogy minél nagyobb
botrány legyen, nem ezeket a képsorokat emelték ki, hanem megpróbálták a tömeget lejáratni.
Ugyanazt tették, mint amikor a lakásmaffia ellen tüntettünk: akkor is odaküldték a parlament
elé az ügynököket és azokat, akikkel lejáratták ezt az akkor még lejáratásra ítélt mozgolódást.
A televízió – az M-1, az RTL- klub és többi – azokat szólaltatta meg, akiknek semmi közük
sem volt a tüntetéshez: primitív, hozzá nem értõ, fogatlan alkoholistákat. Ez a képi lejáratás
már elég régóta mûködik Magyarországon. De hangsúlyozom, a hidi megfélemlítésre szükség
volt, mert az ország jobbik fele feszültséggel volt tele a választások esetleges meghamisítása
miatt, s ha nem félemlítik meg ezzel az országot, valóban társadalmi robbanás következett
volna be.
• A tömegben olyan táblák is voltak, amelyeken követelték a szavazócédulák újraszámlálását.
A 2002-es választások után voltunk, amikor a Fidesz elbukta a választásokat, és többen azt
gyanították, hogy csalás történt. Az elégedetlenség megállítására találhatták ki a hatalmon
lévõk, hogy kell egy tüntetést szervezni, le kell zárni az Erzsébet-hidat, meg kell verni a
tömeget, példát kell statuálni. Félelmet kell kelteni. Jelezni az erõt, s azt mutatni, ez vár
minden „hõbörgõre”.
• Az eseménysor ezt bizonyítja: elõre megkonstruálták az egészet, hiszen utána nem is volt
semmilyen következménye, még azokat sem vették elõ, akik uszítottak a rádión keresztül.
Olyan gyerekes indokkal utasította el késõbb az ORTT a panaszbeadványt, hogy nincs meg a
Pannon Rádió aznapi felvétele. Azt tudni kell, hogy minden egyes rádióadásról hivatalos
felvétel készül a nemzetbiztonságnál, tehát bármikor rekonstruálható minden. Nincs olyan
ország – fõleg ahol jól mûködõ nemzetbiztonság és rendõrség van –, hogy az uszító által
elmondottakat nem rögzítik. Nyilvánvaló, hogy tudatosan meg voltak bízva az illetõk, hogy
most te ezt kiabáld, hiszen úgyis olyan bávatag még az ellenzék, azt sem tudja, hogy mit
csináljon, merje-e tovább hirdetni, hogy itt választási csalás történt. A tömeg várta, hogy
megszólaljanak a vezetõ fideszes politikusok is. De azok bizony hallgattak! Várta a tömeg,
hogy Csurka István megszólaljon ebben az idõben, de az õ mondandója is igencsak erõtlen
volt.
• Csurka István megjelent a hídon, egy személygépkocsi hátsó ülésén ült, tett egy fordulót a
kocsival, intett a tömegnek, meg sem szólalt, és elment.
• Ezt többen láttuk. Szinte bújva jelent meg. Ha lett volna ott kétszázezer ember, akkor
kiszállt volna, de akkor sem azzal a szándékkal, hogy itt most erõszakos cselekményeket
vezényeljen le, hanem ellenkezõleg, azt mondta volna, hogy emberek, menjetek haza.
Meggyõzõdésem, hogy megfékezte volna a tömeget, kiengedte volna a gõzt. Az Erzsébet-
hídon, s azt követõen, hatalmas, szervezett rendõri erõt vonultattak fel egy nem túl nagy
tömeg ellen, közel annyi rendõr volt, mint amennyi tüntetõ.
• Ki játszott itt össze kivel?
• Meggyõzõdésem, hogy az ún. baloldalról küldött szélsõjobboldaliaknak álcázottak játszottak
össze a volt és jelenlegi kenyéradó gazdáikkal, magyarul mondva a MIÉP vezetõi játszottak
össze a szocialista csapattal. Ez teljesen biztos. Tetten érhetõ itt is a módszer, teljesíteni kell
valamit a hatalomnak, a fogott embereket általában erre szokta felhasználni a hatalom.
• Pontosítanunk kell! Ön azt mondja, hogy Csurka István összejátszott a tüntetõkkel szemben
az MSZP-vel, a hatalommal.
• Ezt állítom, és meggyõzõdésem, hogy így van.
• Mire alapozza?
• Arra, hogy Csurka Istvánt az eddigi politikai pályafutása alatt végig a baloldal pénzelte, a
szocializmus ideje alatt és jelenleg is. Nem véletlenül lehet valaki milliárdos, úgy, hogy
semmilyen értékelhetõ teljesítményt nem nyújtott. Eltûrték neki azt is, hogy egy sor leírása
nélkül, forgatókönyv címén kivegyen huszonnyolcmillió forintot az államkasszából, ami mai
értéken számítva kétszázmillió forint. Székely Zoltánt húszmillió forintért hat évre ítélték.
Félreértés ne essék, évekkel ezelõtt huszonnyolcmillió forintot valaki ellopott. Hogy lehet az,
hogy ez sem a szocialistákat, sem a Fideszt, senkit nem bánt? Ezek a tények egyértelmûek,
Csurkának az volt a szerepe, hogy levezesse azokat az indulatokat, amelyek a magyar
társadalomban felgyülemlettek az elmúlt évtizedben.
• Ez volt a szerepe a tüntetéskor is?
• A tüntetéskor is kizárólag ez volt a szerepe, és az általa irányított rádió besegített, uszított.
Ha a hatalommal összejátszva szerveznek valamit, akkor azt így kell csinálni, nehogy
véletlenül legyen belõle valami. Meggyõzõdésem, ha egy METÉSZ-tüntetés élére állt volna
Csurka, és azt végigvitte volna, ma Magyarország nem itt lenne. Ott valóban tömeg volt. De
Budapesten, az adott szituációban, egy teljesen megosztott ellenzék volt, amely kereste a
vezérét és vezetõit, akik közül az egyik erre volt, a másik amarra nyaralt, a harmadik éppen
kivált, a negyediknél hírek keringtek gazdasági bûncselekményekrõl, a Pannon Rádiónak
pedig eleve megmondták, csináljátok, ebbõl nem lesz semmi baj. Mondhattak fût-fát, akármit,
nem lett belõle még büntetõjogi felelõsségre vonás sem, semmi. Nem kevesebbre uszítottak
egyébként, mint lázadásra, amely a büntetõjogban súlyosan büntetett cselekmény.
• Én kint voltam a hídon. Elkaptam egy pillanatot a pesti hídfõnél, amikor az egyik
tiszthelyettes kikiabált a tömegnek, és azt mondta, ha nem lennék rendõrruhában, széttépnélek
benneteket. Odamentem ehhez a törzsõrmesterhez, és azt mondtam neki, hogy ön most
szándékosan provokálja a tömeget. Azt akarja, hogy a tömeg induljon meg magára, és utána
visszavágásként üthessék õket. Felhívtam a Pannon Rádiót, és elmondtam a mûsorvezetõnek,
Franka Tibornak, hogy mit láttam. Azt mondta, vissza fog hívni. Nem hívott vissza, és ez a
tény a Pannon Rádióban nem is hangzott el.
• Többen voltak olyanok, akik észrevették a rendõrségi provokációkat, bekiabálásokat, hogy
te csürhe. Tehát „párbeszéd” alakult ki a tömeget megfékezõ rendõrök és a tömeg között.
Több helyen is történt az ön által elmondotthoz hasonló, lekicsinylõen beszéltek az
emberekkel, hogy részeg vagy, te szemét. Az viszont, hogy Franka úr az ön által
tapasztaltakról nem beszélt, szemmel láthatóan azt bizonyítja, hogy esze ágában sem volt az
igazi indítóokot észrevenni. Ez arra példa, hogy általában az ügynöknek, vagy a szolgálattal
valaha kapcsolatba került személynek – és ilyen nagyon sok van a magyar sajtóban – odáig
engedik a tevékenységét, ameddig a póráz tart. És ez a póráz a Pannon Rádiónál nagyon rövid
volt.
• Azt mondja ön ezek szerint, hogy Franka Tibor ügynök? Igaz, olvastam az index.hu-n egy
olyan vitarészletet, ahol valaki azt írta, hogy Franka Tibor Trepák néven beszervezett ügynök.

• Nem szeretnék erre úgy válaszolni, hogy ez százszázalékosan igaz, tudniillik nem szeretnék
államtitoksértést elkövetni.
• Én sem, én is csak azt mondom, amit az index.hu-n olvastam.
• Viszont tény, hogy az eddigi életútja azt bizonyítja, a mindenkori hatalom erõsen védi õt.
Ennek viszont biztosan van valami oka. Csintalan Sándort, Máté Lászlót és Kelemen Ivánt
egyszerre szolgálni, ahogy Franka tette, és egyúttal a jobboldalnak is a vezérhajósa lenni,
ilyen nincs. Tudniillik az egyik kommunista, a másik állítólag jobboldali. Nincs közös
nevezõ. Nevezzük nevén a gyereket: nyilvánvaló, hogy ilyen dolgokat, amelyeket a Pannon
Rádióban elkövettek, azaz uszítottak, büntetlenül csak hivatalos kérésre lehet megcsinálni,
hiszen ez bûncselekmény. Azt hiszem, elég egyértelmû a válaszom, szolgálati háttér és
összebeszélés nélkül ilyen cselekményeket hétköznapi állampolgár nem követhet el. És
Franka errõl a napról még könyvet is ír. Ez az igazi cinizmus.
• Hol volt Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. július 4-én, akkor, amikor az Erzsébet-hídi
tüntetés és hídlezárás történt?
• Folytatta kormányzati tevékenységét. Azt hiszem, hogy ez az idõszak örökké emlékezetes
lesz számára, mert ekkor már erõsen beszéltek az ügynöki múltjáról, kereste mindenki az
újabb bizonyítékokat. Medgyessy Péternek ezt a pár hónapot nehéz volt megélni, azt, hogy a
múltjával közvetlenül szembesülnie kellett a parlamentben, ráadásul Istenigazából talán õ lesz
az utolsó, aki megtudja, hogy bizonyíthatóan honnan kapta ezt a pofont. Medgyessy Péternek
ugyanis nagy nehézségei vannak a szocialista kormányán belül. A hatalmi viszonyok úgy
alakultak, hogy a már erejét vesztett Horn Gyula mögött nem alakult ki egy karizmatikus
pártvezetõ, aki egyúttal miniszterelnök is tud lenni. A liberális sajtó „énekelte be”
Medgyessyt ebbe a pozícióba.
• Hogyan lett Medgyessy Péter miniszterelnök, hiszen szó volt Németh Miklósról, Kovács
Lászlóról is, számtalan ember neve vetõdött fel, aztán mégis a párton kívüli Medgyessy lett a
jelölt, majd a miniszterelnök. Kicsit ironikusan mondom a párton kívüliséget, hiszen
Medgyessy a Kádár-rezsimben minisz-terelnök-helyettes is volt, Németh Miklós
kormányában pénzügyminiszterként dolgozott, és ezeket nem lehet kommunistamentes
idõszaknak nevezni.
• Németh Miklós lett volna a szocialisták adu ásza, de õ nem volt hajlandó ezzel a csapattal
dolgozni. Megmondta konkrétan, hogy a pártelnöknek nõnek kell lenni, hogy hány fiatalt kell
bevenni a hatalomba, s a mai kormányból egyetlen embert sem fogadott volna el. Arra sem
volt hajlandó, hogy telefonon visszahívja Kovács Lászlóékat, a felesége vette fel a mobilt.
Kovács László soha nem merült fel komolyan, mint lehetséges miniszterelnök. Néha ugyan a
sajtóban megszondázták, hogy mi a reakció, de nem volt igazán komoly jelölt. Németh
Miklós még a magyar politikai életben is szokatlanul otromba módon, csupán másfél soros
levélben küldte el a fenébe az egész szocialista csapatot…
• Mit tartalmazott ez a levél?
• Hogy nem áll szóba velük, és a maga részérõl a tárgyalást befejezte. Ennyi. Ez súlyos sértés,
hiszen elõzõleg többször elmentek a lakására is. Az egész megérne egy külön könyvet, hogy
kik és miképpen szaladgáltak Németh Miklóshoz, hiszen vele lényegesen nagyobb
különbséggel gyõztek volna. Neki nimbusza van, az õ bûnei már régesrég a feledés
homályába merültek, az idõ megszépítette Németh múltját. A szocialista vezetõktõl tudom,
hogy úgy lett Medgyessy Péter a miniszterelnök-jelölt, hogy egyik oldalról a sajtó már fél
évvel korábban elkezdte futtatni, írták-mondták, hogy milyen tehetséges szakember,
miközben azt sugallták, hogy a szocialistáknak nincs miniszterelnök-jelöltjük. Közben a
másik oldalon elkezdték sztárolni Medgyessyt. Ebben benne volt a liberális, a baloldali sajtó,
és a pénzügyi körök is támogatták õt, Fekete János vezetésével. Szocialista vezetõktõl
hallottam, hogy „a libik már megint megetettek bennünket, és nyakunkba hozták ezt az
embert”. Most kizárólag a szocialista vezetõk szavait idéztem. Kovács László és csapata a
következõkkel nyugtatta meg a szocialistákat, például Gál Zoltánékat, akik Németh Miklóst
akarták visszahozni, hogy ne féljetek, Némethnél jobb miniszterelnök lesz ez a bankár, mert
emlékezzetek rá, Németh Miklós a miniszterelnöksége idején állandóan tíz-tizenegy órás
kormányüléseket tartott, ugyanolyan kormányülések voltak, mint Antall József idejében,
monologizált, rögtönzött. Amikor távol volt, akkor mindig Medgyessy vezette a
kormányülést. Pozsgayra azért nem lehetett ezt rábízni, mert õ is egy „lírai” lélek, és
államminiszterként is csak beszélgetett, idõ és tartalom nélkül. Medgyessy Péter viszont két
óra alatt befejezett minden kormányülést, gyorsan ledarálta a napirendi pontokat és kész. Erre
mondta Kovács László és csapata, hogy figyeljétek meg, õ egy karakán bankár, aki mindig
vezetõ volt, rövid idõ alatt befejezi a kormányüléseket, és egyébként is, amikor kialakulnak a
tényleges erõviszonyok, akkor majd eldöntjük, hogyan legyen tovább. Tehát átmeneti
figurának tartották. Egyre nem számítottak: Medgyessy Péter elõképzettsége, emberi
magatartása alapján bizony mindennek nevezhetõ, csak nem egy könnyû embernek. Nagyon
következetes, az életében mindent végigjárt, még gazdasági bajai is voltak, amikor a ’80-as
évek elején lakásépítési ügybe keveredett.
• Ez az a bizonyos pénzügyminisztériumi lakásépítés, amikor fillérekért épültek a lakások a
Pénzügyminisztérium magasabb beosztású dolgozóinak, és ebben bizony Medgyessy Péter is
benne volt. Majdnem mindenki megütötte a bokáját, egyedül õrá nem szóltak semmit.
• Igen, Rednágel miniszterhelyettestõl kezdve mindenki megkapta a magáét. Szocialista
képviselõk mondták, hogy most már értik, a D-209 után, hogy õ miért nem ütötte meg a
bokáját: a cég megvédte. Nagyon összetett ennek a magyarázata. Amikor a szocialisták
napvilágra hozták a D-209-es ügyet, ez már visszavágás volt, ezzel már Medgyessy hatalmát
akarták csökkenteni. Medgyessy Péterrel azonban törököt fogtak a szocialisták. Megsértették,
de volt annyi esze, hogy tudta, ez nem Fidesz-ellencsapás volt, hiszen miért mozdítanának el a
fideszesek egy D-209-est. A politika nem így mûködik. Ha ezt a Fidesz tudta volna, akkor
szép csöndben zsarolták volna Medgyessyt a múltjával, és különbözõ elõnyöket kovácsoltak
volna belõle, nem pedig elõkészítetlenül csapkolódtak volna. Az egész úgy zárult végül,
ahogy várható volt, a sajtó úgy állította be az egész eseménysort, hogy gyakorlatilag a
csúcson mindenki ügynök volt.
• Mármint a korábbi kormányok miniszterei.
• Soha senki nem cáfolta, hogy tíz ügynök volt, tizenöt, vagy ötven. Ügyesen mosták össze a
megfigyeltet a megfigyelõvel. Medgyessyrõl „kiderült”, hogy már a KGB ellen is dolgozott.
Ezen jókat nevettünk. A magyar sajtó elsõrendû módon csinálta a szerecsenmosdatást, ezek
után a szocialistáknak púp lett a hátukon Medgyessy, de most már meg sem lehet tõle
szabadulni.
• Medgyessy Péter D-209-esként – csakhogy erre a kérdésre is visszatérjünk – a KGB-nek is
jelentett? Hiszen tudjuk, hogy a KGB képviselõi mindenhol jelen voltak.
– Magyarország és a szocialista országok rendszere 1989 végéig – de nyugodtan merem
mondani, hogy azóta is – folyamatos KGB-felügyelet alatt volt, van. Tehát, hogy valaki a
KGB ellen dolgozzon, ez Medgyessy beosztásában lehetetlen volt. A KGB minden egyes
elemzõ jelentést – ha szüksége volt rá – felhasznált. Egészen biztos, hogy mindenrõl tudott.
Tehát az egész magyar titkosszolgálat passzív ügynökként, beosztottként a KGB-t, a nagy
szocialista világrendszert szolgálta. Hisz tudott volt az 1980-as évek elején, hogy a
szolgálatok legtávolabbi célja az volt, hogy a szocialista világrendszer beépüljön a nagy
Szovjetunióba, és minden ország egy-egy tagköztársaság legyen. A volt szocialista országok
közül például Bulgária odáig jutott, hogy alkotmányában is rögzítette, a végsõ cél
egybeolvadni a Szovjetunióval.
• Láttam olyan orosz katonatiszti térképet, ahol Magyarország a Szovjetunió részeként volt
megjelölve, tehát nem volt önálló államhatára.
• Pont errõl beszéltem. Erõs átfedés volt a magyar és az orosz szolgálatok és a politikai
vezetés között, családi szempontból is. A magyar politikai vezetõk rendszeresen orosz
feleséget választottak, és csak a ’80-as években, a lazulás vagy a „rendszerváltozás” után
szabadultak meg az orosz „KGB-s anyukáktól”. Jelenleg is sok orosz nõ van a KGB
szolgálatban, magyar férjjel az oldalán. Közülük jó páran politikusok lettek. Az ön által
említett térképek egyébként nemcsak orosz tiszteknél voltak, hanem a magyar politikai
vezetõknél is. A térképen hazánk egyszínûvé vált a Szovjetunióval, nemcsak satírozott
rózsaszínnel, hanem piros színnel jelölték, és ugyanúgy szerepelt, mint Belorusszia vagy
Ukrajna, tagköztársaságként. Vágyálom vagy egyszerûen hazugság az, hogy valaki a ’80-as
évek elején vagy bármikor szt.-ként a KGB ellen dolgozzon. Ez egyszerûen lehetetlen volt.
Csak az volt a kérdés, hogy milyen adatok birtokába juthatott a D-209-es, és hogy arra
egyáltalán kíváncsi volt-e a KGB. A KGB általában nem volt kíváncsi a mi pénzügyi elhárító
tevékenységünkre, tudniillik saját embereit már régen beépítette a bankrendszerbe, még a ’40-
es évek végén.
• Hamarabb tudott arról a saját nyugati KGB-s ügynökein keresztül, hogy Magyarország a
Világbankkal tárgyalásokat kezd, mint hogy egy tõlünk érkezõ jelentésre várt volna?
• Jelenleg a KGB-nek az aktív, sok helyen altatott munkatársai az amerikai bankrendszerbe is
beépültek, nemcsak a Világbankba és a Valutaalapba. Nyilvánvaló, hogy a szolgálatok
speciálisan képzett emberei megtalálták a módot a beépülésre. Lényegesen hamarabb tudták
már a szándékot is, hogy a Világbank merre próbálja bõvíteni tevékenységét, hol akarnak
újabb eladósított országokat.
• Tehát nem kellett Medgyessy Péternek a Szovjetunió ellen harcolni, hogy Magyarország
tovább léphessen e felé a pénzügyi szakadék felé?
• A pénzügyi szakadék felé egyeztetett adatok alapján meneteltünk, például a Szovjetunió
minden egyes hitelfelvételünket engedélyezte. Nem volt a Valutaalaptól vagy a magánalaptól
soha olyan pénzfelvétel – sem Kádár, sem Németh, sem Grósz idején –, amit elõzetesen ne
egyeztettek volna a Szovjetunióval. Hiszen a hitelfelvételek jelentõs részben a Szovjetunió
érdekeit is szolgálták, a pártszolidaritás és a financiális elszámolás miatt. Sokszor
Magyarország olyan helyzetbe került, hogy bizony hitel felvétele nélkül nem tudta volna a
szovjet kõolaj-szállítmányokat vagy egyebeket kifizetni.
• Meg hát itt voltak a guruló dollárok, amelyekrõl már keveset tudunk, de amelyek a
Szovjetunióba, meg más szocialista országokba, ajándékként mentek, aktatáskákban.
• Az ún. fejlõdõ világba több milliárd dollár ment ki ezekbõl a felvett hitelekbõl. Csak egy
példát mondok ebbõl az idõbõl: egy külkereskedelmi vállalatnak százhetvenmillió dollárral
tartozik még most is Irak. A hitelek jelentõs részben tovább kerültek más országokba.
• És mi fizetjük.
• Jelenleg is mi fizetjük a törlesztõrészleteket. Csak a töredékét használtuk fel hazai építõ
jellegû beruházásra. Ez bizony a szocialista kormányok idején, egészen a Németh-kormányig
így történt. Visszatérve elõzõ témánkhoz: Magyarországon a politikai vezetõk közül soha
senki nem dolgozott tevõlegesen a KGB ellen, mert akinél ennek csak a gyanúja felmerült
volna, akár minden bizonyíték nélkül is, az meghalt volna. Én ismertem olyan magyar
politikai vezetõt, pénzügyminisztert, akit e teória alapján kivégeztek. Csak nem bolondultam
meg, hogy kimondjam a nevét.
• Vályi Péter?
• Nem én mondtam. De mondhatnék nagykövetet is New Yorkban, az ENSZ-ben, de
említhetném Andropov tolmácsát is, akit bizony – amikor csak a gyanúja merült fel, nem ám
hogy a KGB ellen dolgozik, hanem hogy titkokat fecseghet ki, már...
• Elbert János íróról, fordítóról van szó, aki 1956-ban Andropov tolmácsa volt. Gyakran volt
jelen Kádár és Andropov találkozásánál. Akkor halt meg, amikor Andropovból fõtitkár lett a
Szovjetunióban.
• Így van. Nehogy véletlenül kikerüljenek olyan titkok, amelyek az un. birodalmi érdekeket
sértik. Mert ha Elbert elkezdett volna Andropovról beszélni, arról például, hogy mindennap
részegre itta magát, az nem biztos, hogy jót tett volna a Szovjetuniónak. Szerencsétlen
fõtitkárt májzsugorodás vitte el. Nemcsak az amerikai kémfilmekben teszik el láb alól azokat
az ügynököket, akik veszélyes titkok tudói lesznek. Ebben a rendszerben a birodalmi érdekek
mélyen és keményen érvényesültek, a magyar gazdaságban és a politikai elitben is. Ha valaki
megpróbált volna ellenük dolgozni, abból halott lett volna.
• Medgyessy Péter hogyan alakította meg a kormányát? Saját akaratából? Õ döntött személyi
kérdésekben vagy ráerõszakoltak embereket?
• Jelentõs részét ráerõszakolták, bár a közvetlen pénzügyi oligarchiáját maga mellé vette. A
kormányalakításnak azért volt egy-két zökkenõje a különbözõ tárcáknál, mivel a kiszemelt
személy, bizonyos gazdasági ügyek miatt „megcsúszott”, vagy épp egészségügyi „problémái”
voltak. A szocialistáknál komoly lázadás tört ki, hogy végeredményben Medgyessy a
szocialista párt kormányát vezeti, és nem a Medgyessy-kormányt. Azért beszélje meg már az
elnökséggel a személyi elképzeléseit, követelték, és ezek után mindennapos párbeszéd alakult
ki köztük, és az alkuk megköttettek. Az MSZP-n belüli nagy áramlatok mindegyike
kiengesztelõdött, legyen az a szakszervezeti lobbi, vagy Kiss Péter... A pénzügyi lobbit
megkapta Medgyessy, de a szocialista párti külügyminiszterség és az egészségügy irányítása
már szégyenteljes alku útján történt.
• Tehát kötelezõ volt Csehák Juditot miniszternek kinevezni.
• Kötelezõ volt. Itt már nem aszerint mûködött a rendszer, hogy a magyar kormány feje saját
döntése alapján választja ki a figurákat. Ha megnézzük, a jelenlegi szocialista kormány –
szemléletét tekintve – közel kétharmada liberális érzelmû, beleértve az SZDSZ-es, a szó igazi
értelmében vett bugyuta minisztereket is. Olyan SZDSZ-es miniszterek dolgoznak, akiket egy
normális kormányba három percig nem szabadna beengedni. Ebben vélhetõen tavaszszal
változás lesz. Ezt viszont nem Medgyessy Péter döntötte el, hanem a sajátságos belsõ
erõviszonyok. Ezért van az, hogy az a párt, amelyik öt és fél százalékkal alig jutott be a
parlamentbe – az SZDSZ-rõl van szó –, ma túlsúlyosan szerepelteti magát a kormányban.
Gondoljunk bele, mennyire nevezhetõ szocialista miniszternek az a Csehák Judit, akinek a
férje dolgozza ki az SZDSZ gazdasági programját. Békesi Lászlóról van szó.
• De ugyanez volt a Horn-kormány idõszakában is, hiszen akkor is az SZDSZ uralta a
kormányt.
• Ezek a kormányok, amelyek 1994-98-ban vagy most, 2002-ben felálltak, erõsen liberális
kormányok. Már beszéltünk errõl olyan szempontból, hogy Horn Gyula – bár azt mondta,
hogy egy szociáldemokrata párt miniszterelnök-jelöltje –, de a legvadabb liberális politikával
magánosított, és a piacgazdálkodásra bízta a gazdasági viszonyok alakítását. Mindenféle
beavatkozás nélkül. Tehát hangsúlyozom: eleve megtagadta valamennyi hirdetett
szocialisztikus elvét. A Medgyessy-kormány mûködésének fél éve alatt az államháztartás
hiánya soha nem látott mértékû lett, ezerötszázmilliárd forintra emelkedett, amely mai értéken
közel azonos az elmúlt tíz év privatizációs bevételével. Mondja meg nekem valaki,
normálisan kormányzott-e az az ország, ahol az egyéves belsõ államháztartási hiány
ezerötszázmilliárd forint. Kezelhetetlen folyamatokat indított el a jelenlegi kormány. Ha
megnézzük: adóreformot, társadalombiztosítási reformokat ígért a szocialista párt a gyõzelem
esetére, de egyetlenegy reformot sem hajtott végre. Nincs adócsökkentés, nincs lényeges
járulékcsökkentés, nincs reáljövedelem-növekedés. Egyetlenegy ígéretét nem tartotta be! Az
viszont tény, hogy erõsen megemelte az illetékeket: polgári demokráciában, a magyar
történelemben soha nem fordult elõ olyan, hogy valaki örököl tizenötmillió forintos értéket, és
annak harmincszázalékos az örökösödési illetéke. A legkisebb illeték is közel harmadával –
négy százalékról hatra – emelkedett. Ha minden egyes dolog többe kerül most az
állampolgárnak, akkor ez mitõl szocialista gondolkodásmód?
• Nem éppen arról van szó például az öröklés esetében, hogy aki örököl, ne tudja birtokba
venni az örökségét, és valamilyen módon, akár kótyavetye útján is, adjon hamar túl rajta, és
kerüljön olyanok kezébe, akik majd ügyesen tudják forgatni?
• Ha tizenötmillió forintos ingatlant öröklök, és ötmillió forintot kell érte kifizetnem, erre
képtelen vagyok. Ezt csak hátsó szándékkal lehet csinálni. Nyilvánvaló, hogy mobilizálni
akarnak több olyan ingatlant, amit vagy nem magyar személy akar megvásárolni, vagy ha
magyar, akkor az spekulatív célzattal. Nem másról szól a történet, mint hogy olyan mértékû
közterheket rójanak az egyébként már kifosztott lakosságra, hogy további túlmunkára
kényszerítsék, mint amit egyébként is vállalt, mert a magyar állam bürokráciája tovább
erõsödött, és további pénzeket költ el. Magától a miniszterelnöktõl hallottam azt, hogy
túlfogyasztott a magyar társadalom. Erre egyetlenegy kérdést lehet feltenni: ki fogyasztott túl?
A havi ötvenezer forintos minimálbérbõl élõ? A magyar társadalom összetétele a Medgyessy-
kormány ideje alatt torzabb, mint amilyen valaha is volt. További munkahelyek vesznek el a
világgazdasági recesszió miatt, az elkövetkezendõ idõszakban akár kétszázezer munkahelynek
is búcsút inthetünk, de elöregedett a munkaerõ, a fiatalok egy része sajnos nem tud a
munkaerõpiacon megjelenni, ezért találnak ki kínjukban távmunka-programokat, amelyek,
remélik, majd eredményt hoznak. Alapvetõ probléma, hogy a lakosság jelentõs részének a
nettó reáljövedelme nem több, mint a létminimum. Lehetetlen, hogy egy létminimumon élõ
ország, ahol a nyugdíjak kétharmada a létminimumot sem éri el, túlfogyasszon fogyasztási
cikkekben. Az igazság ezzel szemben az, hogy olyan túlfogyasztó bankrendszer, bürokrácia
jött létre, amit a tízmilliós lakosság már nem tud finanszírozni. Több helyrõl elhangzott már,
hogy idegen munkaerõt kell a magyar piacra behozni. Idegen munkaerõ kell – mondják a
vállalkozók –, hogy még olcsóbb legyen, havi húsz-harmincezer forint. Részt veszek ezeken a
tárgyalásokon, és ez hangzik el komoly politikai és gazdasági vezetõk szájából.
• Széles Gábor azt mondja, hogy tovább kell a multikat támogatni, mert különben elmennek,
és akkor munkahelyek szûnnek meg.
• A magyar munkahelyeket nem a multik teremtették. A multik, a privatizátorok és a
bevásárlóközpontok érdekei miatt építették le a magyar munkahelyeket. Széles Gábor teljes
tájékozatlanságról tesz itt tanúbizonyságot. Az európai uniós tárgyalásokon – amit a vége felé
a Medgyessy-kormány vezetett, és a civil szervezetek segítségét is kérte – gyakorlatilag két
súlyos kérdés vetõdött fel: az agrár-finanszírozás kérdése, melyet valamennyi kormány a
lehetõ legpongyolábban és a hazai érdekek kijátszásával folytatott, és a versenyhelyzet
fejezetének tárgyalása, ahol pedig az Európai Unió kötötte ki, hogy nem lehet ilyen elõnyöket
biztosítani a multinacionális cégeknek.
• Sõt, akik eddig adómentességet kaptak, vissza kell hogy fizessék a pénzt.
• Igen. A magyarok az országot kifosztó multik érdekében alkudoztak, hogy ne kelljen nekik
semmit sem visszafizetni. Sajnos, ezt el is tudta érni a magyar gazdasági és politikai vezetés,
így hazánk az egyedüli ország, amely a multikat annyira pátyolgatta, hogy számukra területet
és adómentességet adott. A multikhoz szorosan kötõdõ gazdasági elit még jelenleg is arról
beszél, hogy a gazdasági élet megváltói csak és kizárólag a multik. Egyet azonban tisztázni
kell: a multik nyilvánvalóan sok helyen megváltók, csak nem a fejlõdõ országokban. Én még
nem láttam olyan fejlõdõ országot az utóbbi ötven év történetében, ahol a multinacionális
cégek segítséget nyújtottak volna. Mindenütt a legmagasabb szintû kizsákmányolás történt,
legyen az angol-, németajkú vagy bármilyen nemzetiségû. Ha viszont a magyar munkaadók
elnöke is úgy gondolja, hogy õket kell támogatni és nem a saját vállalkozóit, akkor fogalma
sincs, hogy mirõl beszél, illetve hazája érdekei ellen tesz. Akkor viszont ezt tudatosan
csinálja.
• Beszéltünk már arról, hogy miképpen történt a miniszterek kiválasztása, de nem szóltunk az
államtitkárokról. Rengeteg Horn-kormánybéli miniszter államtitkárként tért vissza, vagy aki a
Horn-kormányban miniszter akart lenni, az most legalább annyit elért, hogy államtitkár lett
Medgyesssynél. Erkölcsileg és gazdaságilag „megcsúszott” emberek államtitkárok lettek.
• Ez tény. Az, hogy az államtitkárok száma hogyan duzzadt fel, és ki alkudott ki magának
külön államtitkárságot, vagy miképpen került például Keller László soha nem látott pozícióba,
vagy Nagy Sándor, Baja Ferenc, az egy külön történet lenne. Nem annyira levitézlett
emberekrõl van szó, bár az említettek valóban azok, hanem arról, hogy a látszólag hatalmát
vesztett Horn Gyula a saját bizalmi embereit beépítette a Medgyessy-kormányba. Horn
Gyulának ma kikezdhetetlen tekintélye van az MSZP-ben. A szó szoros értelmében fõnökként
ismeri el még a pártelnök is. Például a kancelláriaminiszter is Horn Gyula embere. A
titkosszolgálatok irányítója kulcspozíciót betöltõ államtitkár, Tóth András – aki a szakma
szerint az összes eddigi titokgazda közül az egyik legbutább – szintén Horn embere, korábban
kabinetfõnöke volt. Azok az alkudozások, amelyek a kormány alakítása alatt történtek, azt
eredményezték, hogy ezt a kormányt – bár Horn Gyula kívül maradt a hatalmon – nyugodtan
lehetne Horn-kormánynak is nevezni. Több olyan beszélgetésen vettem részt, amikor az
államtitkár vagy a miniszter a szó szoros értelmében jelentett Horn Gyulának, beosztotti
viszonyban, és szemmel látható volt, hogy ki dirigálja az eseményeket. A volt gazdasági lobbi
minimum államtitkári állásokat bundázott ki magának az új kormányban.
• Ez azt jelenti, ha õk államtitkárok és gazdasági hatalommal rendelkeznek, akkor ugyanaz a
gazdasági klientúra erõsödhet meg még jobban, amelyik Horn Gyula idejében mûködött.
• Ma már tény, hogy Máté László utódja, a szocialista Puch László már az egész magyar ún.
Fidesz-maffiát – amit annyira szidtak – besöpörte maga alá. Tehát ez a gazdasági szféra, a
Vegyépszer, a Betonút és sorolhatnám tovább, a bûnözõi körökkel egyetemben, ma már a
szocialista pártnak „tejel”.
• Sepsi László is? Orbán Viktor kedvenc „vállalkozója”?
• Enyhén szólva õt sem üldözik. Azokat a bûnözõi köröket, amelyek hajdanában bûnözõi
magatartást folytattak, de ezt az utóbbi tíz évben már senki nem akarta rájuk bizonyítani,
azokat a szocialisták sem bántják. Ugyanaz a folyamat zajlott le most, mint amikor az ún.
szocialista kötõdésû brókercsapat, meg a BÁV-os együttes korábban átállt a Fideszhez,
amikor õk voltak kormányon. Most pedig visszaálltak. Tudomásul kell venni, hogy a
szervezett bûnözés és a politikai, gazdasági bûnözés mindenkor a kormánypártok irányába
mozdul el. Tehát a Medgyessy-kormány ideje alatt rendkívül gyorsan visszaszerezték a
gazdaság feletti ellenõrzést, oly módon, hogy az egyébként az alvilágban szokásos védelmi
pénzeket pártpénzként osztogatták. Van olyan „szocialista” vállalkozó például, akit a Fidesz is
támogatott, elõtte Pintér tanácsadója is volt. Aczél-Appel Györgyrõl van szó, aki hihetetlen
nagyságrendû állami támogatásokhoz tud hozzájutni, nem is érdekli a termelés. De már
megjelent, mint például a fideszes Kecskemét egyik megmentõje. Ebbõl ismételten azt
akarom kihozni, hogy a Medgyessy-kormány ideje alatt a politikai, gazdasági elit megint
„befûzõdött”. Az ún. keresztény vállalkozók elõszobája, bármely kormány ideje alatt, minden
esetben a Máté-féle csapatnál volt, legyen szó Wossala Györgyrõl, vagy a Fidesznél Simicska
Lajosról. Ezek a körök az elmúlt tíz-tizenöt évben kisebb-nagyobb változtatásokkal,
ugyanabban a bennfentes, ügyeskedési, kijárói rendszerben mozogtak, amelyben a jelenlegi
kormány is mozog. Új dolgot nem látok a szociális helyzet megítélésében. Talán csak egyet:
folyamatosan ijesztegetni a magyar lakosságot, hogy a túlfogyasztás miatt szükség van
bizonyos visszafogásra. Az illetékek felemelése az elsõ lépés volt, de az igazi derékszíj-
meghúzás már ebben az évben bekövetkezhet, hiszen az elsõ „eredmények” alapján
tapasztaljuk az államháztartás hiányát, amit csak radikális intézkedéssel, Bokros-csomag II-
vel lehet az elõírt mértékre visszaszorítani. Ezerötszázmilliárdos államháztartási hiányt egy
szûkülõ gazdaságban nem lehet finanszírozni. Ha ennek az összegnek csak az éves
kamatterhét kiszámoljuk, az több, mint a Honvédelmi Minisztérium költségvetése. A
Valutaalap már bérstopot követel. Iszonyatos pazarlásra ad okot egy túlprivatizált országban,
hogy az önkormányzati-, az egészségügyi- és nyugdíjbiztosítási elosztórendszerek jelenleg
sem tulajdonosi formában mûködnek. Ezt megváltoztatni a Medgyessy-kormány sem meri.
Az elmúlt tizenöt évben minden kormányfõ megígérte, hogy reformot hajt végre az
egészségügyben és az oktatásban. Nem lehet a túlképzést megszüntetni, sem a pedagógus-,
sem az orvos-vonalon, és ezeknek az intézményrendszereknek a túlméretezettsége rátelepszik
az egész magyar elosztó-rendszerre. További problémát jelentettek a Medgyessy-kormány
alakulásakor, hogy az ún. szocialista párti plakátragasztók megjelentek a minisztériumokban.
Õk a kommunikációs fõtanácsadók, a nemtudoménkicsodák, és közvetlenül dirigálnak. Õk a
miniszterek vagy a pártapparátus barátai. A képzettségükre mondom, hogy maximum
plakátragasztók lehetnének. Ezzel szemben képviselõk körül sündörögnek, mint
pénzbeszedõk és egyebek. Most õket fizetik ki busás állami beosztásokkal. Voltam egy
rendezvényen a Belügyminisztériumban, ahol olyan emberek jelentek meg az elsõ sorban,
akik soha az életben nem dolgoztak az államigazgatásban, nem tudják, mi az, hogy rendõri
szervezet vagy államigazgatás, s ott pöffeszkednek és utasításokat adnak mint kommunikációs
meg ilyen-olyan szakértõk. Ez a kormány nem racionalizálja a magyar gazdaság mûködését, a
politikai struktúra átalakítását, minden egyes reformja, ami majd elkövetkezik, az Európai
Unió és a gazdaság belsõ kényszere miatt valósul meg. Ehhez viszont felkészületlen lesz a
magyar társadalom, mert azt tudni kell, hogy a Medgyessy-kormány ideje alatt értékelhetõ
intézkedés semmilyen esetben nem volt. Nem történt egyetlen makrogazdasági változás sem
alapvetõ gazdasági területen. Azt mondanám, a Medgyessy-kormány a választások után az
elsõ csapások túlélésére törekedett – ezeket elég jól kezelte –, majd felkészítette a társadalmat
arra, hogy az önkormányzati választásokat is nekik kell megnyerni.
• Ezért volt az osztogatás.
• Ezért volt a nagymérvû osztogatás, amiért nagyon drága árat fizetünk. De az önkormányzati
választásokat megnyerték, és közel akkora államháztartási hiányt produkáltak fél év alatt,
mint amennyit az általuk nagyon szidott Fidesz megteremtett uralkodása elsõ fél évében. Egy
hétszázalékos államháztartási hiány valamilyen úton-módon még kezelhetõ, de most tíz
százalék fölött van, és ez ma már gazdasági téren kezelhetetlen. Hogy ez milyen folyamatokat
indít el a magyar társadalomban, érdekes kérdés. Például, lesz-e elég tolerancia a magyar
társadalomban a nadrágszíj-meghúzás elviselésére. A társadalom látszólag teljesen kétfelé
osztott, két Magyarországot tartunk nyilván, nemcsak eszmeileg, hanem valóságban is. Ennek
a kettéosztottságnak azonban valamennyire tompulnia kell az EU-s belépéssel. Az Európai
Unió belsõ szabályzata nem engedi a békétlenséget, és riadtan reagál egy-egy tüntetésre, mint
amilyen Genovában vagy Firenzében volt, ahol ötszázezer-egymillió ember gyûlt össze.
Hosszú ideig másról sem szólt az EU belsõ rendszere, mint hogy hogyan lehet úgy
harmonizálni, hogy ezek az indulatok nehogy tovább erõsödjenek. Akár országhatárokat is
átlépõen. És azt is tudni kell, hogy ezzel a tíz országgal bõvül ugyan az EU, de az igazi
falatra, Törökországra még várni kell. Az Európai Unió vezetõ politikusainak valamennyi
tárgyalása arról szólt, hogy mit lehet kezdeni majd a török áradattal, egy iszlám országgal. A
bõvítés nem állt meg, s egy rossz szerkezetû gazdaság mûködik az EU-ban, túltámogatott
ágazatokkal. Az a magyar probléma, hogy nem történtek meg a strukturális átalakítások, s bár
látszólag a rendszer úgy mûködik, mintha demokratikus lenne, de nem reformálták meg sem
az egészségügyet, sem az igazságszolgáltatást. Az önkormányzati reformról pedig nem is
beszélek, mert az lesz még az igazi probléma, hogy regionális területek vannak elõírva az EU-
ban. Az Európai Unió ugyanis nem önkormányzatokat támogat, hanem nagyobb,
makrorendszerekben gondolkodik. Ez pedig lehetetlen a magyar belsõ érdekeket ismerve.
Elképzelhetetlen, hogy például a fideszes vezetésû Bács megye csatlakozzon egy szocialista
vezetésû Szolnok megyéhez. Tudniillik a mostani kormány ugyanúgy, mint ahogy a Fidesz is
csinálta, a saját választói körének tekintetteknek adta a célzott állami támogatásokat, így
tovább nõnek a különbségek. Ma Budapest és környéke olyan túlsúlyban van a jövedelem és
más szociális szempontból, amit egyszerûen nem lehet már tovább tartani. Fele annyi, vagy
lehet, hogy harmada a jövedelem a keleti országrészben, a fõvárostól 150 kilométerre,
ugyanolyan munkahelyen, ugyanolyan végzettséggel.
• Mekkora most Magyarország külsõ és belsõ államadóssága?
• Olyan hihetetlen nagyságrendû, amit nem is szívesen mondok ki. A külsõ államadósság eléri
a tízezermilliárd forintot, ez dollárban körülbelül harmincötmilliárd. Ebben benne van a cégek
valutában felvett adóssága is. Az a probléma, hogy ezermilliárd forint fölött van már a
magánszemélyek adósságállománya, pontosítva, ilyen dinamizmussal nõ az
adósságállománya, ma már a lakosság banki adósságállománya nagyobb, mint amennyi a
betett pénze. Ma már nincs olyan finanszírozási forma, ami a magyar állam belsõ
bürokráciáját el tudná tartani.
• És a belsõ államadósság mennyi?
• Az állam körülbelül ötezer-milliárd forinttal tartozik a lakosságnak. A külsõ és belsõ
adósság és a lakosság eladósodása, párosulva az államháztartás hiányával, óhatatlanul egy
megszorító intézkedéscsomag szükségszerûségét vetíti elõ. Érdekes módon errõl beszélnek a
politikusok, de mindannyian tudják, hogy olyan kormányfõ, aki ezt meg is meri lépni, talán
még meg sem született.
• Medgyessy Péter nehéz tavaszra számíthat? Akár pártján belül is? Tehát bekövetkezhet egy
újabb puccskísérlet is? Mert én a D-209-es ügy kirobbantását puccsnak tekintem.
• Az egy elvetélt kísérlet volt. Medgyessy Péter óriási hibát követett el, amit a saját pártja sem
tud feldolgozni. December elsején, a Kempinsky Szállodában együtt ünnepelt Ilie Nastasével
Nagy-Románia megszületése alkalmából. Azt még valahogy el lehet nézni – bár ízléstelen –,
hogy ebben az idõpontban ideengedi a román miniszterelnököt. De ne ünnepeljük meg
Trianon elõestéjét! Ilyen nincs! Erdély leszakadását Magyarországon ünnepelni a román
miniszterelnökkel, ízléstelenség. De az is ízléstelenség, hogy ezt valaki megengedi. Ezt a
diplomáciában nagyon egyszerûen el kell kerülni: nem alkalmas az idõpont a találkozásra. De
az, hogy ezen a rendezvényen Medgyessy Péter Kovács Lászlóval együtt részt vett, olyan
otromba dolog, amit a magyar közélet sem tud nagyon feldolgozni. Emiatt volt egy közel
ötvenezerfõs tüntetés, a 64 Vármegye és a Magyarok Világszövetsége szervezésében. Annyira
felkészületlenül érte a rendõrséget, hogy például nem is zártak le utakat. Azt hitték, hogy lesz
egy-két ezer ember, de a tömeg bizony megtöltötte az Erzsébet teret. A hangzatos kiabálások
nem a D-209-esrõl, hanem a hazaárulóról szóltak. Medgyessy a hazaáruló. Ezt nem a
provokátorok kezdték, bár õk is ott voltak jó páran, de nem nagyon szólaltak meg. Sõt, igaz
nem saját akaratukból, de el is tûntek a rendezvény színhelyérõl. Én is kimentem a
barátaimmal: ijesztõ volt a tüntetés hangulata. Többen mondták, hogy ez legyen a forradalom
tere, innen kell elindítani az ellentámadást. Félõ, hogy olyan lépést tett a szocialista párt és
Medgyessy Péter Nagy-Románia megünneplésével, ami ha a közeljövõben nem is, de
bármikor társadalmi robbanáshoz vezethet. Székelyföld, Erdély elszakadásának
megünnepelése egyúttal Trianon elismerése is. Annak a Trianonnak az elismerése, amellyel
szemben magyar politikus az utóbbi évtizedben soha nem lépett fel. Egyedül Magyarországon
maradt el Trianon felülvizsgálata! Valamennyi környezõ ország, Jugoszlávia, Csehszlovákia
eseményei már túlléptek Trianonon, megkapta mindenki, ami járt neki. De a magyar
politikusok még nem jutottak el odáig, hogy egyszer ezt a kérdést fel kell vetni.
• Pontosabban eljutottak odáig, hogy együtt ünnepelnek.
• Ez az óriási probléma. Magyarországon ma a politikai elit elfogadja Kis-Magyarországot.
Nem biztos azonban, hogy a nép ugyanúgy gondolkodik. Nemcsak a holokauszt miatt kell
kárpótolni – és ezt a miniszterelnököknek is tudomásul kell venni –, hanem Trianon miatt is.
Ez egyébként a Trianoni-Erdély eredeti szerzõdésben benne van. De erre ki figyel oda? Ki
kérte valaha is számon ennek elmaradását?

Németh Miklós újraosztotta Magyarországot

Aki kapta, marta

• A Medgyessy-portré megrajzolását egy provokált tüntetés megszervezésének bemutatásával

kezdtük. Amikor beszélgetünk, abban az idõszakban sztrájkoltak a Volán dolgozói. Ha meg
lehetett szervezni az Erzsébet-hídi tüntetést, akkor az emberben felvetõdik a kérdés, hogy
vajon a Volán-sztrájk, és egyáltalán a magyarországi sztrájkok nem a hatalom által
engedélyezettek-e, úgy, hogy a háttérben megegyezik a szakszervezeti vezetés és a hatalom,
mutatva Nyugatnak, hogy nálunk demokrácia van, nálunk lehet sztrájkolni.
• Tökéletes a diagnózis. Az elmúlt tíz évben, amikor a munkáltatói- és munkavállalói jogok
érvényesítésével kapcsolatban bármilyen polémia felvetõdött Nyugaton, itthonról azzal
válaszoltak, igaz, hogy nincsen szociális ügyekben párbeszéd, bevezettük a Bokros-csomagot,
de az alapvetõ jog, a sztrájkjog egy pillanatra sem sérült, a Munka Törvénykönyvében ez a
jogosultság nemcsak írott malasztként van rögzítve. A szakszervezetek jelenleg is a baloldali
magyar politikai élet tevõleges résztvevõi, legalább tíz listás képviselõjük van a parlamentben,
több politikai államtitkár van közöttük, meghatározó parlamenti bizottsági elnökök, s van
közöttük szakszervezeti kötõdésû miniszter is. Nyilvánvaló, hogy a Volán-tüntetést is az
MSZOSZ-szel egyeztetni kellett, ezt kellett tenni párton belül is, mert ezek a szakszervezeti
vezetõk egyúttal az MSZP tagjai is. Álságos az egész, csak arra való, hogy a Nyugatnak
megmutassuk, nálunk igenis van joga tüntetni is a munkavállalónak. Viszont ennek az
ellenkezõjére is van példa, a multik meg sem engedik, hogy területükön szakszervezeti
mozgalom szervezõdjön. És ez ellen a magyar politikai vezetõk nem tettek semmit. Figyeljük
meg, hogy a sztrájkokat az utóbbi tíz évben mindig az ÁPV-Rt. tulajdonában lévõ
vállalatoknál szervezték, tehát a Volánnál, a MÁV-nál. Hogy érzékeltessük, mennyire vihar
ez egy lavór vízben: a Magyar Köztársaság költségvetése jelenleg évente tízezermilliárd
forint. A bérvonzata – amiért sztrájk volt a Volánnál – a költségvetés 0,1 ezrelékét sem éri el.
Tehát ez nem tétel, morzsának sem tekinthetõ. A NATO-kötelezettség miatt viszont évente
13,5 milliárd forinttal köteles emelni a magyar költségvetés a hozzájárulást, s ez ellen nem
tiltakozott senki.
• Miközben már nincs ellenség, mert nincs Szovjetunió, az utód Oroszország pedig nem
ellenség…
• Miközben nincs ellenség, a magyar kormány évenként 0,16 ezrelékkel köteles emelni a
költségvetésbõl a hozzájárulást. Hozzáteszem, hogy egyetlen állami közlekedési vállalatot
sem tudtak nyereségesre kihozni az utóbbi idõben. Ez nem véletlen. Ez mutatja az állam
pazarló gazdálkodását. Racionális érvekkel nem lehet megmagyarázni, hogy miért
törvényszerû a biztos bevételt hozó vasúti társaság és a Volán állandó vesztesége, amelynek
monopolhelyzete ugyanolyan egyértelmû, mint a BKV-é a fõvárosban. Ezeket a sztrájkokat fû
alatt egyeztetik elõre, majd a nagy civódás után rendszeresen megjelenik a szakszervezeti
vezetõ, aki tegezõ viszonyban van a vele partneri viszonyban lévõ, ÁPV-rt.-t képviselõ
munkatárssal vagy politikussal. A dolgok pillanatok alatt rendezõdnek, és utána mind a két fél
bejelenti, hogy milyen eredményes munkát végeztek, és az egymásnak feszülõ indulatok
kölcsönös kompromisszumokkal lelohadnak.
• Miközben a sztrájkban részt vevõ dolgozókat sok esetben azzal fenyegetik, hogy a sztrájk
törvénytelen, és a károkat nekik kell megfizetni.
• Ez így volt a MALÉV-sztrájkoknál és mindenütt. Ahol spontán indult meg a sztrájk, ott
valóban volt is ilyen következménye. A magyar szakszervezeti mozgalom képviselõi a
Medgyessy- és a Horn-kormányban még kormánytagok is lettek. De annyit hadd mondjak, a
magyar szakszervezeti mozgalom az elmúlt tizenöt évben gyakorlatilag tönkre ment, csak
önmaga bürokráciáját képviseli. Jellemzõ, hogy akár az IBM-botrányról, a hatalmas méretû
elbocsátásokról vagy hasonlóról mindig utólag értesül a szakszervezet. Sõt, elfogadnak
alkotmányellenes tételeket is, például hogy egy magániskolában – a Lauder iskolában – nem
engedik mûködni a szakszervezetet. Tudniillik, közli a támogató, amennyiben szakszervezet
alakul, akkor megvonja a támogatását. És ez nem egyedi eset. A multinacionális
nagyvállalatoknál az üzemi tanácsok megalakítása is rendkívüli nehézségbe ütközött, nem
hogy a szakszervezeti jogok, hanem az alapvetõ emberi jogok sem érvényesültek. Ennek
következményét az Európai Unión belül nagyon sokan látják. A hatalom igazi félelme, hogy
vajon mi lesz akkor, amikor spontán elindul valamilyen szervezkedés, amire nem látnak rá,
amit nem tudnak kézben tartani, akár egy rövid telefonbeszélgetés erejéig is, hogy ugyan
Géza, hagyjátok már abba a sztrájkot, nem kell tovább cukkolni az embereket.
• Ez konkrét példa?
• Volt egy rövid sztrájk, amikor a miniszter felhívta a barátját, hogy tényleg hagyjátok abba,
nem kell tovább cukkolni az embereket, mert ebbõl akár még tömegdemonstráció is lehet.
• Ez melyik sztrájk volt, ki a barát, és ki volt a miniszter?
• A mostani kormányról, a mostani Volán-sztrájkról van szó. Nem légbõl kapott a dolog,
úgymond a saját szakszervezeti vezetõire már nemigen akart hallgatni a fõkoordinátor, ezért
kénytelen volt a miniszter is szólni neki, hogy hagyják abba. Ez azért történhetett meg, mert a
miniszter is tudja, hogy bármikor bármilyen megegyezés bejelenthetõ.
• Tehát itt arról van szó – hogy teljesen precízek legyünk –, hogy a miniszter hívta fel Inokai
Gézát, a sztrájkot szervezõt, hogy hagyják abba?
• Természetesen. A tulajdonos képviselõje hívta fel, a magyar kormány tagja. Kiss Péter
többször beszélt a szakszervezeti vezetõvel személyesen, és Csizmár Gábor, a munkaügyi
kapcsolatokért felelõs államtitkár is. Ezeknél az esetéknél azt kell látni, hogy bár látszólag
egymásnak feszülnek az indulatok, mint ahogy a parlamentben megszoktuk, de „fû alatt”
mennek a telefonok, az egymás közti, nem a nyilvánosságnak szóló kapcsolatok
bensõségesek, barátiak minden esetben.
• Ennek viszont eszköze az a magyar polgár, aki azt hiszi, hogy most itt a nagy lehetõség,
keményen küzdhet az érdekeiért.
• Errõl szól az egész átalakulás. A magyar polgár ugyanúgy félrevezetett egyenként és
csoportosan. Nyilvánvaló, hogy abban az országban, ahol az alkotmányozás még a kezdeti
idõszakát sem éli, és közben azt mondjuk, hogy a „rendszerváltozás” lassan befejezõdött, ott
olyan alapvetõ problémák merülhetnek fel, hogy látszólagosak a jogok, a törvény elõtti
egyenlõség írott malaszt csupán, látszólagos a tulajdonbiztonság, a jogbiztonság és a
sztrájkjog is. A magyar polgárok, a munkavállalók elhiszik, hogy valóban az õ érdekükben
történt egy-egy szervezkedés, a kudarc után azonban nehezen tudnak azzal a gondolattal
megbarátkozni – és ez valóban romboló hatású –, hogy ismételten nem értek el semmilyen
eredményt. Kaptak egy pár ígéretet, és ugyanazok a szakszervezeti vezetõk, akik a sztrájkra
biztatták õket, felkérésre, megnyugtatják a munkásokat, hogy mindent változatlanul kell
tovább folytatni, mert a költségvetésnek csak ennyi a lehetõsége. Minden egyes tárgyalás úgy
fejezõdik be, hogy azt mondják, a jelenlegi költségvetési korlátok miatt nem lehet tovább
fejleszteni a bért. Meg azt is mondják, a jelenlegi munkaszervezés nem eléggé hatékony, tehát
nem felel meg a nyugati normáknak. Ez mind-mind nem igaz, mert Magyarországon a
munkaerõ jelenlegi hatékonysága közel hetven százaléka az Európai Unió átlagnormájának, a
bér viszont nem éri el az ottani bér húsz-huszonkét százalékát. Van egy közel ötvenszázalékos
rés, s így nem lehet azt megmagyarázni, hogy miért nincs a magyar munkaerõnek ára.
• Ha már szóba hozta a bért, mondjunk konkrét példát! Hasonlítsuk össze ugyannak a multi
cégnek a magyarországi és a nyugat-európai óradíját.
• Ezért a bérkülönbségért vannak itt a multinacionális cégek, és itt a szakszervezetnek
iszonyatos a felelõssége. Elmondom, Nyugaton ezt hogyan csinálják. A német agrárszövetség
például csak úgy enged be külföldi munkaerõt a saját piacára, hogy kiköti, csak és kizárólag a
saját maga által kiharcolt munkabérrel lehet alkalmazni. Alacsonyabb bérért nem lehet, mert
akkor a saját munkaerejét, elért eredményeit veszélyezteti.
• Most viszont arról beszélnek, hogy miután Magyarországon valamelyest növekedett a
munkabér, majd Kelet-Európa más régióiból hoznak be alacsonyabb bérért a multik
Magyarországra embereket, akik kiszorítják a „többletpénzért” itt dolgozó magyarokat.
• Ez EU-szabályzat ellenes. A német példa pontosan azt jelenti, hogy lehet Németországba
menni dolgozni, de azonos munkáért azonos bért kell fizetni. Tehát így védik a
munkaerõpiacukat a felhígulás ellen. A szakszervezetek a saját munkavállalóik hosszú távú
érdekeit védik ezzel. Ezzel szemben Magyarországon, mondjuk az Audi, ma tizenegy márkás
rezsióradíjat fizet egy csúcstechnológiával gyártott termékért, ami az anyacégnél száz márkás
rezsióradíj alatt nem megoldható. Ez a tizenegy márka úgy alakul ki, hogy négy márkát eleve
zsebre tesz az üzletkötõ, aki a munkást kiközvetíti. Tehát a magyar munkás egyórai
munkájából nettó négy márka nyereséget kap a közvetítõ. Ez több, mint amennyi az összes
magyar munkás nyeresége ugyanennyi óra alatt. Ez a kizsákmányolás – amely a
szakszervezetek és a politikusok tudtával történik jelenleg Magyarországon – unióellenes és
piacgazdálkodás-ellenes. A magyar szakszervezetek vagy nem ismerik az Európai Unió
szabályzatát, egyáltalán a nemzetközi munkajogi szabályozást, vagy pedig fizetett
alkalmazottai a jelenlegi bürokráciának. Ez utóbbit erõsíti meg az a tény, hogy a MÁV saját
maga, havi hat-hétszázezer forinttal díjazza szakszervezeti vezetõit. Kit képvisel tehát a
szakszervezet? A kérdés, azt gondolom, eldõlt.
• A rendszerváltó miniszterelnökök sorát rendhagyó módon az elsõ, ebbe a kategóriába
sorolható miniszterelnökkel zárjuk, Németh Miklóssal. Németh Miklós idõszakáról már sokat
beszéltünk. Szóltunk az 1988. évi spontán privatizációs törvényrõl, a gazdasági társaságok
megalakításáról szóló törvényrõl, amellyel megindult Magyarországon a szabadrablás.
• Amit az idõ nagyon szépen betemetett. Az a tevékenység, amit akkor Németh Miklósék
végeztek, látszólag a rendszerváltás törvényes véghezvitelét készítette elõ. Állítólag
megszüntette a hatalmon lévõ MSZMP kizárólagos monopóliumát, leszerelte a
munkásõrséget, elkezdte a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Egyébként – kis
iróniával mondva – a hazainduló szovjet csapatokat ebrudaltuk ki.
• Ön szerint az oroszok egyébként is elmentek volna? Ez tehát nem egy rendszerváltó
vívmány?
• Elnézést kérek, mindenünnen elmentek. Semmi köze a közép-európai országoknak ehhez a
hazamenetelhez. A felbomló Szovjetunió olyan konfliktushelyzetbe került afganisztáni
veresége után, a hadsereg oly mértékben demoralizálódott, hogy ha például a rendszerváltó
szocialista országokban maradt volna az akkori szovjet hadsereg, akár egy belsõ puccsot is
végrehajtott volna. Az a szabadságérzés, ami a szovjet katonákat eltöltötte a
„rendszerváltozás” ideje alatt, riadt intézkedésekre sarkallta a KGB és a szovjet politikai
vezetés agytrösztjét.
• Tehát, ha itt vannak a szovjet katonák – ez most számomra ad abszurdum –, esetleg az is
bekövetkezhetett volna, hogy a rendszerváltozást igazán akaró magyarok oldalára átállnak?
• Ez volt a válaszom lényege. Olyan szimpátiát váltott ki a szovjet katonaságban ez a látszólag
szabad légkör, hogy akár a rendszerváltozás zsoldosaivá is válhattak volna. Meg kell
mondani, hogy a magyar honvédséghez és a magyar fegyveres erõkhöz képest a jól képzett
déli hadseregcsoport hatalmas fegyverarzenállal rendelkezett, ezzel az erõvel Magyarországot
akár sakkban is tudta volna tartani. A valódi rendszerváltozást akarók oldalára állva,
szembefordulhattak volna a magyarországi hatalmasságokkal.
• Megint megdõlni látszik egy legenda.
• Igen, az a legenda, hogy mi zavartuk el innen az orosz csapatokat. Ez olyan, mintha egy
bolha ingerelné az elefántot. Tudomásul kell venni, hogy a szovjet, most orosz fegyveres erõk
közel egyensúlyban állnak a világot egyébként gazdaságilag egyedül birtokló NATO és
Egyesült Államok haderejével. Ha ez nem így lett volna, akkor az Orosz Köztársaság már
régen nem ilyen belsõ törvények szerint mûködne. Nem engednék, hogy így mûködjön. De
egy világbirodalmat nem lehet arra kényszeríteni, amit nem akar. Vegyük tudomásul, hogy
soha a világtörténelemben olyan még nem történt, hogy egy túlsúlyban lévõ nagyhatalom
önmaga érdekei ellen cselekszik.
• S az nem lehetséges, hogy az akkori Szovjetunió pénzt kapott azért, hogy a katonáit
hazavigye innen?
• Ígéreteket kapott erre. Ez már a máltai egyezményben szerepelt. Reagen és Gorbacsov
megegyezett ebben, aminek az volt a lényege, hogy amennyiben a szovjet csapatok
visszavonulnak – akkor még nem volt szó a lett, a litván és az észt területekrõl, csak Kelet-
Közép-Európáról –, akkor a szovjet gazdaság átmentei nehézségeit a mûvelt Nyugat, az ún.
G-7-ek finanszírozzák. Ez nem kevesebbet jelentett, mint hogy azt kérték Máltán
Gorbacsovtól, vonja vissza hadseregét. A hadsereg visszavonulásáért, leszereléséért, valamint
az orosz gazdaság piacgazdálkodásra történõ átállításáért cserébe – akkori értéken – mintegy
nyolcvan-százmilliárd dollárt fizetett volna Nyugat. Ezért a pénzért még valamit meg kellett
volna azonban tenni az orosz vezetésnek: egyúttal vissza kellett volna vonniuk, nemcsak a
Kelet-Közép-Európába beépített titkosszolgálatokat, hanem a nyugat-európai rendszerekbõl is
ki kellett volna vonulniuk. Ez a megállapodás szavakban megtörtént, de egyik fél sem bízott a
másikban, és ezért lett olyan felemás ez a rendszerváltozás minden oldalról. Az oroszok
ugyanis látszólag visszavonultak, de nagyon jól tudták, hogy az energetikai rendszerük
sérülékenysége miatt – tehát az olaj- és földgázfüggõség miatt – bármikor zsarolhatók, ezért
azokat az évtizedek óta beépített szolgálati személyeket, akik a magyar gazdaságot, Kelet-
Közép- és Nyugat-Európát teljes egészében behálózták, nem vonták vissza. Ezért Nyugat-
Európa viszont a rendszerváltozás segítségére megígért összeg töredékét adta csak. Ez
egyébként hatványozottan több, mint Magyarország teljes adósságállománya. Tehát az a
legenda, hogy Kelet-Közép-Európából Magyarország és az utódállamok visszaszorították a
szovjet hadsereget – egyszerûen nem igaz.
• Ha már szóba került az adósságállomány, eszembe jutott az a riadt nyilatkozat, amit Németh
Miklós tett 1989-ben, hogy Jézus-Mária, én mint miniszterelnök most tudtam meg, hogy
Magyarországnak húszmilliárd dolláros külföldi államadóssága van.
• Ez képmutató ijedelem volt, hiszen Németh Miklós korábban mint az MSZMP
gazdaságpolitikai titkára felügyelte a magyar kormányt, az MSZMP KB-n belül. Ennek a
mechanizmusa a következõ volt: a központi bizottság illetékes osztálya elõkészítette a
döntést, jóváhagyta, utasította a kormányt annak végrehajtására, és az illetékes
gazdaságpolitikai titkár pedig jóváhagyta a kormány döntését. Tehát, hogy akkor hallott
elõször a húszmillió dolláros bruttó államadósságról, ez egyszerûen nem igaz. Megint más
kérdés, hogy visszasírjuk azokat az idõket, amikor a magyar állam belsõ adóssága csupán
ötszázmilliárd forint volt, és ezerkétszázmilliárd forint, tehát húszmilliárd dollár a külsõ
államadóssága (hatvan forintos dollárral számolva), amely egyébként nettó
adósságállományként nem érte el a tízmilliárd dollárt. Tehát ha beszámítjuk a nekünk tartozó
országok adósságát is. Ez rendkívül gyorsan és jól kezelhetõ adósságállomány volt. Jelenleg
ennek sokszorosa az adósságállományunk, miközben eltûnt a nemzeti vagyonunk. Németh
Miklós tehát azt mondta, hogy szörnyûséges ez az állapot. Én viszont nagyon jól tudom, hogy
a magyar kormányfõ és a vezetõ politikusok állandó teniszpartnere, a nemi másságáért oly
elhíresült Mark Palmer amerikai nagykövet volt, aki ugyanebben az idõpontban minden
helyen – elõször természetesen engedéllyel az SZDSZ-nél, majd utána az ellenzéki
mozgalmaknál, az MDF-nél is – nyilvánosan, nemcsak négyszemközti beszélgetésekben,
közölte, hogy a magyarok ne féljenek az adósságállománytól, mert ezt a mûvelt Nyugat a
rendszerváltozás elsõ szabad kormányának megalakulása után természetesen azonnal
elengedi. Ezzel megegyezõ kijelentéseket tettek Nyugat-Európa vezetõ politikusai. Nem
tudom, Németh Miklós mitõl ijedt meg! Ezt mondta – személyesen hallottam – Alois Mock és
Kohl kancellár is. Sõt Kohlék még Németh Miklós kormánya idején kétszer egymilliárd
márka vissza nem térítendõ segélyt is adtak Magyarországnak a rendszerváltozás
zökkenõmentessége érdekében. Ezek az álságos ijedelmek nemcsak Németh Miklós szájából
hangzottak el. Németh kormányának sztárminiszterét úgy hívták, hogy Békesi László, aki
pénzügyminiszterként az 1989-ben elfogadott 1990-es költségvetésre azt mondta, Isten óvja
meg hazánkat! Pedig az államháztartás hiánya nem érte el tervezetten a három százalékot, és
gyakorlatilag – a mai viszonyokhoz képest is – teljesen konszolidált, és nem túl bürokratikus
költségvetést tudtak elfogadni.
• Most kilenc-tíz százalék között van az államháztartási hiány.
• Miután már a nemzeti vagyont is értékesítettük, s miután a magyar nettó reáljövedelem
1989-hez képest a töredékére süllyedt, ezzel a hatodik helyre csúsztunk Kelet-Közép-
Európában. A bérek és árak közötti különbség rendkívüli mértékben nõtt, a nyugat-európai
fizetések reálértékben a sokszorosára nõttek a magyarországi, leépülõ reáljövedelemhez
képest.
• Ki lehet fejezni forintban, hogy a magyar belsõ és külsõ államadósság egy emberre vetítve
mennyit jelent?
• Egy emberre körülbelül tízmillió forintot. Minden születendõ magyar embernek ennyi az
adóssága, amit nettó értékben kell visszafizetnie. Minden születendõ magyar állampolgár örök
életére adós marad, ha nem a klientúra része. Nyilvánvaló, hogy a belsõ információkhoz
hozzájutó és így milliárdos jövedelmeket zsebre vágó embereknek ez az összeg semmi. De
számoljunk: ha valamennyi magyar állampolgár havi nettó fizetése százezer forint – ami
egyelõre még vágyálom – az évenként 1,2 millió forintos reáljövedelem. Magyarul: tíz évig,
egy ereje teljében lévõ magyar polgár csak azért dolgozik, hogy csökkentse külföldi
adósságát, s csak ezután kezdõdhet az építkezés, a saját egzisztenciája megteremtése. Nem
kevesebbrõl van tehát szó, mint arról, hogy minden magyar állampolgár munkaerejének és
jövedelmének jelentõs részét arra használja, hogy a vezetõi által eljátszott becsületet
visszaszerezze, és anyagi javakat valamilyen úton-módon törlessze.
• Nézzük akkor tovább a németh miklósi „értékeket”! Mennyibe került Magyarországnak a
Németh-kormány tevékenysége?
• Szinte felbecsülhetetlen nagyságú a kár! Németh Miklós és csapata látszólag elindította a
folyamatokat, de egyúttal kényszerpályára állította az országot, és kényszeralkukra szorította
az ún. ellenzéket. Ma már ez az érték azért számolható ki nehezen, mert a privatizációval
együtt minimálisan negyvenbillió, azaz negyvenezermilliárd forint veszteség érte a magyar
gazdaságot. Még akkor is, ha nem számoljuk azt, hogy a magyar gazdaság teljesítõképessége
az 1989-es állítólagos válsághelyzethez képest 1993-ra mintegy húsz százalékkal csökkent, és
legalább másfélmillió munkahely veszett el ebben az idõszakban. A II. világháború anyagi
veszteségénél legalább tízszer nagyobb veszteséget okoztak az elmúlt tizenöt év folyamatai.
Hogy ebbõl mennyit lehet Németh Miklós kormányára testálni, nehezen kiszámolható. Mert
ha a társasági törvényt és az önprivatizációt az Antall-kormány megfékezi, és az akkor
valóban menekülni akaró kommunista tolvajbagázst börtönbe csukja, tehát nem alkudja ki a
törvényi mentességet, az amnesztiát, akkor teljesen bizonyos, hogy ez a folyamat nem hozott
volna ilyen torz eredményt. Mert emlékezzünk rá, Németh Miklós kormánya után, amikor
Antall József átvette a látszólagos hatalmat, valamennyi állami vállalat, minisztérium élén
összecsomagolva üldögéltek az elvtársak. Bankártól kezdve mindenki összecsomagolt, tudták,
hogy lejárt az idõ, odébb kell állni. Jelentõs részük egyébként gyorsan el is távozott, még a
közelünkbõl is. Egy-két nagykövet nevét kell megemlíteni, Hajdú János például azonnal
lemondott, hogy nem ért egyet ezzel a jobboldali kormányzással. Vagy Demján Sándor, a
bankelnök is itt hagyott csapot-papot, és elment Oroszországba, a Komi Köztársaságba.
• De utána az Orbán-kormány mellett tûnt fel, mint második Széchenyi.
• Ez kiváltképp érdekes, mondhatnám mint Széchenyi leszármazott. Demján örökös gazdasági
zseniként van nyilvántartva. Rendkívül ügyes ember egyébként, mérhetetlen vagyont
halmozott fel, de a törvényes, tiszta utat nagyon ritkán lehetett felfedezni a tevékenységében.
A barátaitól tudom, hogy táskában mennyi pénzt vittek ki a Hitelbankból, hogy történt a
bankban a belsõ elszámolás, kellene ennyi pénz, és akkor gyere be érte…
• Mennyit vittek el?
• 1989-90-ben elég nagy pénz volt tíz-húszmillió forint, ami táskában került ki egy pillanat
alatt, mindenféle átvételi elismervény nélkül. Én a bankároktól, a bankár miniszterelnököktõl
és a bankár gazdasági szakemberektõl mindig azért félek, mert csak évek, évtizedek múlva
derül ki, hogy milyen iszonyatos kárt okozott a tevékenységük. A kereskedelmi bankhálózat
kiépítése 1989-re teljes egészében befejezõdött, az üzleti szféra már megismerte a kétszintû
bankrendszert. Ez a bankári és politikusi „szórakozás” hiteleivel és a késõbb kiderült
károkozásával együtt, mai értéken számítva, legalább ötezermilliárd, vagyis ötbillió forintba
került. Ennek a bank- és az adóskonszolidációnál jelentkezõ hatása minimálisan olyan
nagyságrendû, mint amennyi kárt okozott – elsõsorban az infrastruktúrában – a II.
világháború Magyarországon. A Németh-kormány idején már valamennyi bankárt kineveztek
a kereskedelmi bankok élére, legyen az Postabank, OKHB, Hitelbank vagy OTP, és közülük
az elmúlt évtizedben csupán egyetlen embert, Kunos Pétert vonták csak felelõsségre, de õt
sem azért, mert lopott, hanem mert ujjat mert húzni a politikai elittel. Látni kell tehát, hogy a
bankári-pénzügyi oligarchia nagy mértékû kárt okozott Magyarországnak, fõleg azáltal, hogy
a hazai érdekeket teljesen alárendelte a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap érdekeinek, s a
károk felszámolása az elkövetkezendõ évtizedekben nagy nehézségek árán sikerülhet csak.
Valamennyi ismert, vezetõ nyugati politikus, Mark Palmertõl Kohlig, Giscard d’Estaing-tõl
Alois Mockig, Franz Vranickiig és Josef Straussig mind azt mondták, Magyarországon
rendkívül gyors lesz az átalakulás, amihez az Európai Unió tevõleges segítséget nyújt azáltal,
hogy Magyarország pár éven belül elnyeri a tagságát. Ennek az ígéretnek birtokában indult el
a rendszerváltásba a magyar gazdasági és politikai vezetõ réteg.
• Csak közben rájöttek arra õk is, hogy jobban járnak, ha ez lassabban történik, mert akkor õk
is meggazdagodhatnak.
• Magyarországon a mi vezetõink fékezték le – ma ez már egyértelmûen kimutatható, hogy
idegen érdekek szerint – a „rendszerváltozás” törvényes folyamatát. Egy polgári
demokráciában elõször az alkotmányt, a büntetõ és polgári törvénykönyvet és az
önkormányzati törvényeket kellett volna szinkronba hozni. Ez még jelenleg sem történt meg,
tehát a „rendszerváltozás” után tizenhárom-tizennégy évvel sincsenek szinkronban a belsõ
normákkal, nemhogy az Európai Unió jelenlegi normáival. Az igazi probléma az, hogy bárki
is jön Magyarországra, politikai vezetõként vagy nagykövetként, bármelyik országot
képviselje is, Olaszországtól Németországig, Ausztriától Izraelig, ebben a közegben
mindannyian korrupttá válnak. Miután kapcsolatba kerülnek a magyar politikai-gazdasági
elittel, jelentõs részük olyan dicstelen karriert fut be, amirõl a magyar sajtó egyáltalán nem ír,
még csak meg sem említi. A magyar sajtó nem írta meg például, hogy Mark Palmert úgy
rúgták ki az Amerikai Egyesült Államok nagyköveti posztjáról 1989-ben, hogy még
búcsúfogadást sem engedélyeztek neki. És nem a nemi mássága, hanem a gengsztersége miatt
történt ez. Vagy említhetném Andreas Porias osztrák nagykövetet, aki Eörsi Mátyáson
keresztül közvetlen kapcsolatba került a magyar munkaerõpiaccal és munkaközvetítéssel.
Senki nem írt Magyarországon – Nyugaton viszont többen is – az EU Fõbizottság bukásáról,
amelyet Jacques Santer vezetett, aki Fekete János barátja, és bankárból lett fõbizottsági elnök.
Az EU kormányzata, korrupció miatt, mind a harmincegy tagot eltakarította a színrõl,
mégpedig a Kelet-Közép-Európába behozott Phare- és Sapard-pénzek tisztességtelen
felhasználása miatt. Ezeket a tényeket soha nem cáfolta meg senki, ám Magyarországon még
csak nem is írtak róla. Tehát a kelet-közép-európai átalakulás – elsõsorban Magyarországon –
hatalmas korrupcióval zajlott. Ma már Magyarország az EU korrupciós listáján az elsõ tízbõl
a középmezõnybe esett vissza, magyarul mondva a korrupcióval súlyosan fertõzött országok
sorába kerültünk. A szocializmus idõszakához képest, elismerten, két-háromszoros a
korrupció ma Magyarországon, holott azt hittük hajdanán, hogy a szocializmusnál korruptabb
rendszert még nem hozott létre az ember. Ma már tudjuk – és ezt a nyugati politikai vezetõk
és a közgazdászok is elismerik –, hogy a korrupció melegágya mindig az ellenõrizetlen
multinacionális nagyvállalatok voltak, amelyek elsõsorban a vonalas létesítmények, az
infrastruktúra, az elektromos hálózat fejlesztésében vettek részt Délkelet-Ázsiától, Vietnamtól
kezdve Mexikóig, a Panama-csatornáig. Oly módon beleágyazódott a személyekhez
kapcsolódó korrupció Németh Miklós kormánya óta a magyar társadalomba, hogy például a
legutóbbi idõben már a Moszad kelet-közép-európai fõnökét, Eleziar Gilad tábornokot is
azonnali hatállyal hazarendelték, mert egy korábban börtönbüntetésre ítélt, Korb József nevû
ügyvéddel együtt, a holokauszt áldozatainak pénzét megcsapolták. Nekik kellett ugyanis
igazolni, hogy ki volt áldozat, és ezt az igazolást az áldozatoknak járó évi ezer eurós
jövedelem huszonhárom százalékáért adták ki. Hozzátartozik ehhez az is, hogy Korb Józsefet
Kádár idejében azért ítélték el, mert az akkori tanácsi lakások értékesítésénél panamázott.
Igazából az a baj, hogy a magyar politikai elit, azaz amely önmagát politikai elitnek hiszi,
közbûntényes emberekkel van közvetlen kapcsolatban, akik kvázi strómanként finanszírozzák
a képviselõk, a bírók és mások jövedelemkiegészítését, és így közvetlenül kapcsolódnak a
keleti és a nyugati politikai elithez.
• Miközben beszélgetünk, az ország még nem tudja, de ön már említette, hogy például az
Európai Unió nagykövetét, Michael Lake-et is hazarendelték.
• Túl sok ideig volt itt, és kissé beszennyezõdött ebben a környezetben.
• Õ is kapcsolatba került a maffiavilággal?
• Kénytelen volt. Aki huzamosabb ideig Magyarországon van – az általam elmondottakból
egyértelmûen kitûnik –, arról bizonyítható, hogy kénytelen-kelletlen maffiakapcsolatokat épít
ki. Mondok egy példát: a Medgyessy-kormány több tagja Oroszországban járt az orosz
államadósság-állománnyal kapcsolatban. Én láttam a küldöttség összetételét. A százötven
üzletember jelentõs része nem üzletember, hanem egyszerûen gengszter. Az is közöttük volt,
aki az elõzõ adósságállományt lenyúlta, mintegy 62,5 millió dollárral nem tud elszámolni.
• Kire gondol?
• Például Hujber Ottóra, aki egyéb olajmaffuiózókkal, a Társaság a Keleti Piacokért
szervezettel összefogva, a gazdasági lenyúlásban oly fontos szerepet játszott. Õk annyira
korruptak voltak, hogy még Horn Gyula is, aki nem éppen a tisztakezûségérõl híres, kénytelen
volt ettõl a tolvajbandától megszabadulni. De hogy még 2002-ben is ugyanõk mennek ki az
orosz adósságállományt rendezni, az egyszerûen felháborító. Amit szeretnék ebbõl kihozni:
Magyarországon hatványozottan érvényesült az, hogy ellenõrzés nélkül a társadalmi javakat
önmaguk javára fordították a bennfentesek úgy – és itt a politikusokra, bankárokra,
gengszterekre gondolok –, hogy hatalmukat a Nyugatnak köszönve, egyúttal anyagi
elõnyökhöz is juttatták õket. Aki Magyarországról eltávozott, az már odahaza sem lesz
becsületes ember, mert itt megfertõzõdött a korrupcióval.
• Külföldi utat említett, egyetlenrõl szóljunk – és itt kicsit utaljunk vissza Medgyessy Péterre.
2002 végének, 2003 elejének egyik „szenzációja” volt, hogy Medgyessy Fidel Castro
Kubájában nyaralt, abban az országban, ahol politikai nézeteikért ma is börtönben vannak
emberek, akiket ütnek-vernek. Medgyessy Péter azt mondta, nem politikai kérdés, hogy hová
megy nyaralni, ahol jó idõ van, ahol jó koktélokat készítenek, az az ország neki megfelelõ. De
ki ment ki még Medgyessy Péterrel? Mert errõl nem írtak az újságok.
• Ugyanebben az idõben volt kint Kubában az ÁPV Rt. volt elnök-vezérigazgatója, Faragó
Csaba, vagy Földi László, a Defend Kft. volt vezetõje.
• Mit gondol, az elõbb említett személyek nyaralása véletlenül esett egybe helyszínt és
idõpontot tekintve Medgyessy Péterével?
• Nem hiszek a véletlenekben. Például a Defend Kft.-rõl azt mondjuk, hogy a Fidesz magán
õrzõ-védõ- és titkosszolgálata volt. De mekkora turpisság az, hogy amikor az MSZP-kormány
jön, abban a pillanatban kiderül, hogy Csintalan Sándor a kisebbségi tulajdonos. Véletlen ez?
Aligha! Utána Csintalan – aki a szocialisták által is elismerten szennyes múltú ember – azt
mondja, nehogy azt higgye bárki, hogy a politika a gazdasági erõviszonyok mentén tagozódik.
Magyarul ez azt jelenti, hogy egy maffia van, hogy aztán a maffia A vagy B csapata uralkodik
politikusként, ez teljesen másodlagos dolog. Visszatérve a kubai útra: ilyen véletlenek
nincsenek. Egyébként egy aktív miniszterelnök nem utazhat oda, ahova akar. Legyen az a
nagyváradi gengszter- vagy üzletember barátjához vezetõ út, vagy éppen ez a kubai. Lássuk
be, hogy egy ortodox kommunista országot – ahol jelenleg is több ezren sínylõdnek
börtönben, politikai nézeteik miatt – nem látogathat meg egy miniszterelnök,
magánemberként sem. De nekem egy másik találkozó is eszembe jut, amikor Medgyessy
Péter Schmidt Máriával, a Terror Háza fõigazgatójával találkozott. Schmidt Mária története is
nagyon érdekes. Fiatal történelemkutatóként az óceánon túl végezte aspirantúráját, és odakinti
rokonánál, Ránki György Kossuth-díjas professzornál lakott, akirõl rendszeresen készített
jelentéseket.
• Ez még a kommunista rendszerben volt?
• Természetesen. A szolgálatok kesze-kuszán ugyan, de teljesen behálózták az egész magyar
közéletet. A közéletbe beleértem nemcsak az egyházakat, nemcsak az újságírást vagy a
politika területét, hanem a sportét is. Az ÁVO például családilag is egészen belenõtt a magyar
közéletbe. Nagyon érdekesek a rokoni kapcsolatok: Schmidt Mária jelenlegi apósának
fényképe is nyugodtan szerepelhetne a Terror Háza múzeum falán, hiszen egy ávós
tábornokról van szó.
• Ungár Klára, volt fideszes képviselõ édesapjáról.
• Ungár vezérõrnagy úrról, igen. Bár Klára a Fideszben kezdte politikai pályafutását, utána
SZDSZ-es képviselõ lett, de családi kötõdése van a politikai rendszer legsötétebb
kiszolgálójához, az ÁVH-hoz. Ami nagyon érdekes ebben a kérdésben: látszólag jobboldalon
vannak ezek az emberek, de egyáltalán nem jobboldaliak, hanem rövid pórázra engedett,
baloldalról küldöttek, akik a jobboldalon feladatot látnak el. E feladatok úgy summázhatók,
hogy hûen kell szolgálni a szocializmust, majd amikor a szocializmus volt vezérkara
demokratává válik, akkor a demokratákat kell szolgálni. A magyar rendszer így mûködik.
• Ennek igazolására az Ellopott rendszerváltozás címû, elõzõ könyvünk elõszavából idézek
néhány mondatot. „Közöttünk jár még mindig Raszkolnyikov, Szatmári Lajos, Vanek úr és hû
társa, Szabó atya is. Szabó atya a III/IV-eseknek szóló jelentéseinek megbízhatóságáról két
zalaegerszegi tartótisztje, N. István és M. Mihály is véleményt tudna mondani. De mivel a mi
atyánk a III/III-asoknak is jelentett, ott O. András tartótiszt is minõsíthetné a besúgói
buzgóságot, ha megkérdeznék õt. Nem feledkezhetünk meg a D-209-es és a D-8-as
rettenthetetlen bátorságáról sem. Örökre szívünkbe zártuk az egykori rádiós fõszerkesztõt, a
besúgóvá nemesedett Udvaryt, Nádudvar és a valamikori MSZMP Politikai Bizottságának
egykori támogatottját, aki ma botcsinálta politikusként az egyik nemzeti párt vezérkara körül
téblábol. De tegyünk említést egy másik mikrofonos emberrõl is, a tizenhét éves korában,
külön apanázs fejében beszervezését vállaló, a pannonhalmi bencés tanárokról súgó, önmagát
nemzetinek álcázó Fischerrõl. Szintén piros-fehér-zöld álcát visel a nehézsúlyú, testi erejével
gyakran kérkedõ, jobbegyeneseirõl elhíresült K.O.-király, az ügynöki múltú újságíró, Bunyós
is. Az 1987-ben beszervezett, a Fideszre állított, a marihuána rabjaként ismert, gyakran
kolumnás cikkeket publikáló Egér is közénk tartozónak mondja magát, mint ahogy nemzeti
érzelmûnek mutatkozik a Kádár-rezsimben besúgóvá süllyedt Madárka is, aki ma a hazai
közszolgálat egyik fejedelemasszonya. Gondolkodjunk el az iménti nevekrõl! A beszervezett
Fideszt figyelõ újságíró, Egér ugyan mit jelenthetett a szintén ügynök, fideszes politikusról,
Vanek úrról? Áldozatként tünteti fel magát a Kádár-rezsimben garázdaságért 1975-ben fél
évre elítélt (részegen levizelte a csepeli Lenin-szobrot), és beszervezett III/III-as ügynök
Trepák is, aki a Csurka-féle Pannon Rádió munkatársaként ismert. A sajtó volt az igazi
élettere a ma tulipános színekben politizáló D-52-esnek, és nem esik meszsze a betû a
professzori talár mögé bújó D-54-estõl sem. A D-72-es szigorúan titkos tiszt pedig az ORTT
Panaszbizottságában a sajtót felügyelte. Piros-fehér-zöldbe bújva alkotott elítélõ véleményt a
nemzetet igaz hittel, mikrofonnal szolgálókról.” Számtalan nevet sorolhatnék még, a D-18-
ast, aki ma a nemzeti oldal képviseletében igen magas közjogi méltóságot tölt be, akit 1963-
ban úgy szerveztek be, hogy vendégtanárként Brüsszelbe, Strasbourgba utazhatott ki, de csak
azzal a feltétellel, ha vállalja a beszervezést. Tehát ezekkel van az igazi baj ma, nem azokkal,
akik a baloldalon megmutatják magukat, és gyûlölik a nemzeti érzelmûeket.”
• Nem is kellett különösebb beszervezési nyilatkozat, fõleg a ’60-as, 70-es években azoknak,
akik huzamosabb ideig mentek Nyugatra. Azt kellett csupán aláírniuk, hogy az útjukon
keletkezõ valamennyi adatról tájékoztatják a politikai rendõrséget. Ezt egyébként minden
egyes sportvezetõ, legyen az az olimpiai bizottság sportvezetõje, vagy önálló szakági
sportvezetõ az ökölvívástól, a birkózástól a vízilabdáig és a labdarúgásig, mindenki aláírta.
Ezért mondhatjuk azt, hogy az egész társadalmat befonta az ügynökhálózat, nemcsak a
kultúrát, nemcsak a politikai szférát, hanem a tudományt, a sportot, a klasszikus civil szférát.
De lehetne beszélni a békepapokról, hisz náluk igazán magas az ügynöki fertõzöttség, a
politikai rendõrségnek szinte százszázalékos rálátása volt az egyházra. Elszomorító, hogy
annak a rendszernek a tagjai, akik idegen érdekeket szolgáltak ki – elõször keleti, majd
nyugati, az ún. multinacionális vállalatok érdekeit –, azok kontroll nélkül tehetnek bármit
hazánk ellen, akár a politikusként, akár a civil szférában.
• Még egy idézetet hadd mondjak el. Horváth József, a III/III-as fõcsoportfõnökség vezetõje
1989-ben huszonhat oldalas jelentést készített, és a tömegkommunikációban dolgozókról a
következõket írta: „A tömegkommunikációban nagy gondot kell fordítani a már meglévõ
operatív pozíciónk megtartására, és továbbiakban vonalas elv alapján való kiépítésére.
Növelni kell a konspirált hírforrások számát, és a beszervezések, a társadalmi kapcsolatok
létesítése mellett bátrabban kell az szt.-tiszti állományt is bõvíteni. Operatív pozícióval kell
rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik, és
kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban
felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbi esetben meg kell vizsgálni a menedzselés
lehetõségét. A cél az lenne, hogy olyan újságírói kapcsolatkörrel rendelkezzünk, lehetõség
szerint minden jelentõsebb sajtóorgánumnál, akiket a megfelelõ információkkal ellátva, a
maguk területén sikerekhez juttatunk, és akik alkalmasak az általunk megjelölt témában a
kívánt politikai hatású cikk vagy egyéb írás megjelenteté-sére.” Így összegezett tehát Horváth
József 1989-ben, s akikrõl szó van, az újságírókról, õk jelenleg is dolgoznak a hálózatnak,
csak éppen most – megint Antall Józseftõl véve a példát – a baloldalról jobboldalra átküldve.
• Horváth József altábornagy úr elemzése tökéletes. Ezt az anyagot nevekkel együtt ismerem,
mert megbízott bennem, és személyes találkozónkon átadta nekem. Igazából az a baj, hogy az
elemzés nem a hazai érdekek védelmét szolgálja, hanem lokális, partikuláris csoportok
érdekeit képviseli. Többször beszélgettem ezen gondolatok mentén mazsihiszes vezetõkkel,
mondtam nekik, hogy le kell szállni arról a magas lóról, amelyen ülve lekezelik a társadalmat.
Több belvárosi ügyvéddel is beszélgettem errõl, például a Göllner Gusztáv-féle csapattal,
Tímár György baráti társaságban lévõ emberekkel is, akik még ma is azt az elfogadhatatlan
butaságot hirdetik, hogy ha õk nincsenek, magyarul ha a zsidók nem kerülnek be a magyarság
vérkeringésébe, és nem telepednek le itt, akkor mi még jelenleg is szatytyánbõr gatyában a
trágyát taposnánk. Sajnálatos módon ezt nemcsak a minden pozíciót elfoglaló, hiteltelen
mazsihiszes csapat mondja, hanem néha még ortodox zsidó testvéreink is hajlanak erre.
Annak ellenére mondják ezt, hogy tudott, hogy a magyar kultúra milyen õsi gyökerekkel
rendelkezik. Nekünk igazából arra kell a szolgálatokat, a faji és bármilyen másságot képviselõ
barátainkat is ösztönözni, amit megtettem mind a két erõs zsidó csoportnál is, hogy
igyekezzenek önkorlátozással magukat visszaszorítani, mert az nem állapot, hogy 2002
karácsonyán a közszolgálati 1-es televízió nem Jézus Krisztusról vetít filmet, hanem
Mózesrõl. Valahol meg kell érteni, hogy ez enyhén szólva is felháborító.
• Hogy a gõgre, a magyarság lenézésére, a provokációra példát is említsek, felolvasom Spiró
György néhány verssorát. A mû a Mozgó Világ 1987. áprilisi számában jelent meg, a
tolerancia jegyében. „Jönnek a dúlt keblû / mélymagyarok megint, / fûzfapoéták,
fûzfarajongók, / jönnek a szarból, csönd van. …Ó, ha gyilkolni szabadna újra / Csámcsogva,
hersegve szívnák a vért – / miért is? Ki tudja, Trianonért? – / …szégyen, szégyen, szégyen, /
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél, / és nekünk kell jönnünk, / pár csenevésznek, /
hogy bizonyítsuk: / nemcsak a szemetek tudnak magyarul.” Minden kommentár nélkül,
csupán a közös gondolkodás miatt adtam teret ezeknek a „nagy ívû” gondolatoknak, de
folytassuk… Ha az ember rádiót hallgat, vagy nézi a tévében a politikai személyiségeket,
akkor lélekszámhoz viszonyítva – mondjuk ki – aránytalanul magas a zsidók jelenléte.
• Amikor azt mondjuk, hogy aránytalanul magas, a másik oldalon mindig azt válaszolják,
hogy olyan tehetségesek, hogy kirínak a többi magyar közül. Ez már az a pozitív
megkülönböztetés, amit semmilyen normális országban nem tûrnek meg. Hangsúlyozom,
amikor olyan pozitív megkülönböztetés és elhivatottság érzését tapasztalom zsidó
barátaimnál, amit nem lehet sem tudományosan, sem hitéleti módon megmagyarázni, akkor
ott valóban alapvetõ probléma van. Nem az a baj, hogy tizennyolcezer vagy százezer zsidó
ember van-e közöttünk. Az a probléma, hogy egymást rendkívüli módon segítve, elvtelen
elõnyökhöz juttatják egymást. Nagy probléma, hogy ezekrõl a kérdésekrõl egyáltalán beszélni
sem szabad, mert abban a pillanatban antiszemitának kiáltják ki az embert. Én egy magyar
származású New York-i, 93 éves fõrabbival, Rebével beszéltem errõl, aki úgy fogalmazott,
hogy addig biztos nincs Magyarországon antiszemitizmus, bármennyire kiabálják is
mazsihiszes társaink, amíg olyan emberek élnek közöttünk, mint Kõrösi Imre. És ezt nem
négyszemközt mondta. Meghívott a saját asztalához, a saját ünnepi vacsorájához. Azt kell
látni, hogy a mi „túlpörgött” és az ÁVH-hoz és az önkényuralmi rendszerhez nagyon kötõdõ
Síp utcai csapatunk, már a saját oldaláról nézve is feleslegessé válik. Érdekes módon Eleziár
Gilárd is elõször nagyon elítélõen nyilatkozott a Síp utcaiakról.
• Mármint a MAZSIHISZ vezérkaráról.
• Utána a véleménye megváltozott, feltehetõleg anyagi okok miatt. Ez nem normális állapot.
Azt kell megérteni, hogy nem szabad provokálni soha sem a többségi társadalmat. Lehet
pozitív megkülönböztetés az egyébként hátrányos helyzetû embereknél, és támogatni kell
például a cigányság felzárkózását, amit valamennyi „rendszerváltó” kormány elhanyagolt,
hisz lassan egymilliós tömeg él olyan körülmények között, ami nem a 21. századnak
megfelelõ. De akik egyébként is elõnyben vannak, azokat nem szabad további elõnyökhöz
juttatni. Nézem sokszor, hogy kik miatt veszekszik a magyar sajtó. Azt tapasztalom, hogy
egyébként a magyarság sorskérdésétõl oly távol álló sztárriporter szintén teljesen fölösleges
dolgokról faggatja a sztárnak kikiáltott írót vagy mûvészt, vagy éppenséggel politikust. Aki
egy idõ után büszkén vallja meg zsidóságát, de tíz-tizenöt évvel ezelõtt tagadta. Nem létezik,
hogy egy magyar rendõrfõkapitány, dr. Salgó László azzal kezdje, hogy édesapja zsidó
fõrabbi volt Szegeden. Tudniillik, a fene se kérdezte. Tõlem sem kérdezték meg, és
egyetlenegy magyar embertõl nem kérdezik meg, hogy katolikus, református vagy
éppenséggel zsidó vallású-e. Nem tartozik a közélet körébe, hogy valaki milyen vallást
gyakorol. Ne kérkedjünk azzal, hogy mi ennek a vallásnak a hirdetõi vagyunk. Egy valamit
meg kell érteni: kultúránk valóban kötõdik a zsidó-keresztény kultúrához, de mi keresztények
voltunk idejövetelünk elõtt is, görög-katolikus keresztények.
• Nézzük meg Radnóti Miklóst – hogy a 20. századról beszéljünk –, aki zsidó származású
volt, és magyarnak vallotta magát. Ma is a legnagyobb klasszikusaink között emlegetjük.
• Az igazán nagy magyarok, akik a mûvészet vagy éppenséggel a haditudományok területén
alkottak nagyot és maradandót, sokszor nem is magyarnak születtek. Beszélhetünk Petõfi
Sándorról, József Attiláról, nemcsak Radnóti Miklósról, vagy az ugyancsak zsidó származású
Erkel Ferencrõl, akik meghatározóak voltak a magyar kultúra fejlõdésében, legyen szó akár
zenérõl, irodalomról vagy színházmûvészetrõl. Mindenkinek fel kellene ismerni, a zsidóknak
is, hogy nem törhetünk kizárólagosságra sem a kultúra, sem az államélet egyik területén sem.
• Egy jelenlegi példa: Kertész Imre magyar származású író – aki zsidó – Nobel-díjat kapott.
Óriási lehetõsége volt Kertész Imrének, hogy hidat építsen vagy a hídépítést folytassa a
keresztény és a zsidó vallásúak között. Ehelyett amikor Németországból hazajött, mert hogy
ott él, azt mondta, Magyarországon antiszemitizmus van. És folyamatosan errõl beszélt,
ahelyett, hogy próbálta volna kihasználni a Nobel-díj adta lehetõséget, még jobban
egybeforrasztani az itt élõket.
• Történelmi hibát követett el saját magával szemben is Kertész Imre, amikor olyan
butaságokról beszélt, hogy hazájában antiszemitizmus van. Ha kimenne Amerikába,
tapasztalná, hogy milyen szorító érzések feszítik az amerikai társadalmat. Vagy ha elmenne
egy keleti országba, például Oroszországba, akkor tényleg tapasztalna antiszemita
felhangokat. Olvastam Kertész Imrének egy-két megjelent esszéjét, amelyikben a félelemrõl
beszél. Mindig a holokausztra tér vissza, pedig innen már ötven-hatvan évet kell
visszatekinteni. Miért nem néz elõre, hogy mi okozhat a továbbiakban súrlódásokat az
anyanemzet és egy önmagát is identitászavarban tartó népcsoportnál. Igazából Kertész Imre
történelmi lehetõséget szalasztott el, amikor nem azt mondta, hogy Magyarország a hazám, és
itt jól érzem magam, és köszönöm szépen, hogy itt alkothattam, hogy magyarul írhattam.
• Azt mondta, hogy azért ment el Németországba, mert itt antiszemitizmus van, ezzel
szemben – a történelmet jól ismerjük – a nácizmus Németországból indult el.
• Az a sajátossága ennek az egész kérdéskörnek, hogy Magyarországon, hangsúlyozom, soha
nem volt zsidó pogrom, amíg magyar hatalom volt. Az tény, hogy amikor a németek átvették
a hatalmat, iszonyatos pusztítást végeztek zsidó testvéreinknél. Mégis azt mondom, mi mindig
azt kerestük egymásban, ami bennünket összeköt és pozitív irányban tud elmozdítani!
Sérelmeket találni nagyon egyszerű. De ha mi, a kultúránkat képviselő emberek, a,kik
közszereplők vagyunk, önmagunk szítjuk az egyébként nem létező antiszemitizmust, akkor el
kell gondolkodni rajta, hogy mikor és kinek adnak nyilvánosságot. Egyébként én soha nem
estem hanyatt a Nobel-díjtól. Itt nem Kertész Imréről beszélek, de tudom azt, hogy például
Tolsztoj nem kapott Nobel-díjat, nevesincs francia író viszont igen.
-Wass Albert sem kapott Magyarországon, Márai Sándor sem, de lehetne sorolni tovább.
-A világirodalom részei, mégsem kaptak Nobel-díjat. S ha végiggondolom, hogy bizony
Nobel-békedíjat kapott Rabin és Arafat, vagy éppenséggel Anvar Szadat! Naponta gyilkolnak
embereket, és akik ezt a folyamatot nem kezelték, hanem elindították, Nobel-békedíjasok.
Tehát a díjaktól nem kell hasra esni. Nekünk a saját mércénket, a saját hazaszeretetünket, a
saját hagyományaink tiszteletét kell mindenképpen előtérbe helyeznünk. Ha Wass Albert
valaha életmű Nobel-díjat kap, akkor a világirodalom valóban büszke lehet a teljesítményére,
és a Nobel-díjat osztogató bizottság is. Nem hiszem egyébként, hogy Magyarországon abba
az irányba kellene elmozdulni, hogy a kialakult szituációkat kiélezzük. Azt hiszem, az a
legfontosabb, hogy kibeszéljük magunkból a fájdalmunkat minden oldalról, de tudni kell,
hogy a magyarság kultúrája pont azért olyan sokrétű és sokszínű, mert befogadó nép vagyunk.
Befogadtuk békével a kunokat, a zsidót ugyanúgy. Miért nem azt hirdetjük mi magyarok,
hogy van-e még olyan nép, amelynek királyai között, annyi szentté és boldoggá avatott lenne,
amennyi nálunk, az Árpád-házban van? Miért nem azokra a csodálatos eredményekre, azokra
a világ által elismert tényekre hivatkozunk, amelyekre büszkék lehetnek zsidó testvéreink is,
ha magyarnak vallják magukat? Ma már beszélhetünk amerikai népről, de magyar népről még
nem nagyon, mert akkor a nacionalizmus vádjával illetnek bennünket. Pedig az amerikai
népet, tudomásul kell venni, több mint százötven népcsoport alkotja jelenleg is. Csak
nyelvükben azonosak. De őrzik nemzeti kultúrájukat. Nálunk is őrizheti mindenki, csak
éppenséggel az anyaország kultúráját nem lenne szabad lenézni.
-Térjünk vissza, csak egy gondolat erejéig a miniszterelnökökhöz, mert hogy közbevetőleg
beszéltünk az ügynökrendszerről. A „rendszerváltozás” miniszterei, miniszterelnökei közül
hány ügynök volt?
-Tíz-tizenöt hálózati személy volt például az Orbán- és az Antall- kormányban. A Németh-, a
Horn- vagy a Medgyessy-kormány sem tiszta ilyen szempontból, hiszen az MSZMP tagoknak
jelentési kötelezettségük volt. Az MSZMP- tagkönyv nagyjából azonos volt a cég belépési
nyilatkozatával. Aki valaha Magyarországon komoly szerepet játszott, valamilyen
kapcsolatban volt a szolgálattal. Először mint besúgó, majd mint tehetségesebb ember, esetleg
aktív szt.-tiszt, vagy éppenséggel jelenleg is aktív hírszerző vagy elhárító tiszt. Legalább két
tucat olyan régi emberről beszélhetünk, akik valamilyen módon jelenleg is kapcsolatban
állnak a szolgálatokkal. De mondom, nem ez a probléma. A probléma elsősorban az, hogy ezt
a kérdéskört ismételten kikerülte a politika, s az is gond, hogy bizonyos emberek azt hiszik,
hogy el tudják tüntetni az adatokat.
-Lehetséges, hogy az SZDSZ-esek között nem is voltak ügynökök?
-Az az érdekes, hogy náluk egyáltalán nem vetődnek fel nevek, pedig hangsúlyozom, tények
birtokában tudom, hogy ez volt az a párt, amelyik a cég szempontjából a legfertőzöttebb. De
jelentős részüket soha nem fogják kiadni, mert a besúgókat áttették aktív állományba, az aktív
állományt pedig soha, egyetlenegy ország titkosszolgálata sem adja ki. Ez annyit jelent, hogy
a IV-es és V-ös ügyosztály tagjai lettek, jelenleg is aktívak. Az SZDSZ egyébként
folyamatosan megszabadult a megszüntetett ügynököktől, 1989-ben adataikat jelentős
mértékben bezúzták, azt hitték, hogy ezzel meg is szüntették ezeket. De nyilvánvaló, hogy az
a frusztrált és átvilágítatlan, a nyilvánosságot állandóan uraló csapat, amely a magyar
médiában jelenleg is szerepet játszik, soha nem hozná nyilvánosságra tagjai érintettségét. Még
akkor sem, ha valós tények, adatok birtokában, akár közjegyző vagy bíróság által igazolt
beszervezési nyilatkozatok napvilágra kerülnének. Az SZDSZ-es képviselők anyagát jórészt
ismerem, meg kell hogy mondjam, hasonló vagy kicsit fertőzöttebb ez a párt, mint az MDF.
Sajnálatos módon a „rendszerváltozást” jórészt ügynökökkel hajtotta végre a politikai
hatalom.

Titkos küldetésben

Torgyán, Csurka – két jóbarát

• Beszéljünk a különféle kormányok, különféle miniszterelnökök társutas politikusairól.

Szóljunk Torgyán Józsefrõl és Csurka Istvánról.
• Na, ez egy nagyon érdekes dolog. Torgyán József oly módon könyörögte be magát Pártay
Tivadar mellé…
• …aki a Független Kisgazdapárt örökös elnöke lett késõbb...
• …igen, de erõs szolgálati kapcsolatokkal rendelkezett. Ugyanúgy, mint Keresztes Sándor, a
Kereszténydemokrata Néppárt vagy a Magyar Demokrata Néppárt elnöke is. De valamennyi
néppárt elnökérõl elmondhatjuk, hogy kapcsolatban állt a szolgálatokkal. Torgyán József úgy
könyörögte be magát tehát a kisgazdákhoz, hogy neki van gépkocsija, és ezzel szívesen viszi
pártrendezvényekre Pártay Tivadar bácsit vagy a párt más vezetõt. Magyarul mondva:
Torgyán József úgy került oda, mint gépkocsivezetõ.
• Ki volt Torgyán József? Annyit tudunk róla, hogy ügyvéd volt, annyit tudunk róla, hogy
Tucsek vérbíróságán fogalmazóként dolgozott, de aztán rengeteg dolog kuszává vált. Mert
amikor Antall József elõvette azt a híres borítékot, akkor bizony nem derült ki egyértelmûen,
hogy ki kicsoda.
• Teljesen törvénytelen volt minden. Ilyet magyar miniszterelnök nem tehet sem vele, sem
Csurka Istvánnal. Ha egyenlõ mércével mérünk, akkor vagy átvilágítunk mindenkit, vagy
senkit sem. Itt errõl van szó. Hogy Torgyán Józsefet milyen néven szervezték be, és hogy a
pszichiátrián hogy bújt ki ez alól, ez engem soha nem érdekelt. Azt viszont tudom, hogy
Torgyán Korom Mihály levelezõ partnere volt. Még az 1980-as évek elején is jelentést írt a
IV. kerületi ügyvédi irodából, amiben leírta, hogy õ a dolgozó népet szolgálja, de nem teheti,
mert szombaton szabad szombatot rendelt el az ügyvédi közösség vezetõje, és kérte Korom
elvtársat, hogy intézkedjen. Erre Korom elvtárs azt írta vissza, hogy tisztelt Torgyán elvtárs,
tartson ügyfélfogadást szombaton is, ha úgy gondolja, hogy a népet így kell szolgálni.
• Korom Mihály akkor igazságügyminiszter volt.
• Az MSZMP KB igazságügyi felügyelõ titkára volt, késõbb lett igazságügyminiszter.
Torgyán a párthoz, a szocializmushoz rendszeresen dörgölõdzött. Tudni kell azt is, hogy az
ügyvédség milyen pozíciót jelentett akkor. Valamennyi ügyvéd kinevezése elõtt a politikai
vezetõ testületeknek – a járásoknál, a városoknál, a megyében – közvetlenül kellett az illetõ
megbízhatóságát igazolni. Politikai megbízhatóságot pedig másként nem lehetett igazolni,
csak a szocializmushoz való hûséggel.
• Milyen tevékenységet folytatott Torgyán József az Antall-kormány idõszakában?
• Én még soha senkit nem hallottam ízléstelenebbül Antall Józsefet szemtõl szembe dicsérni,
mint ahogy ezt Torgyán József tette. Többször vettem részt olyan tárgyaláson, ahol még
Antall József is befogta a szemét, elfordította a fejét, amikor megszólalt Torgyán József, hogy
a te hangod, miniszterelnök úr milyen nagyszerû… Szóval ízléstelen seggnyalóból
kapaszkodott föl egészen addig, hogy bomlasztania kellett a pártot, mert Antall József nem
engedte be a kormányába.
• Miniszter akart lenni?
• Igen. Antall József azt mondta, hogy ügynököt és kommunistát az elsõ körben nem lehet
beválasztani a kormányba. Viszont mindenki tudta, hogy Csurka István ambíciói is ezen
buktak meg. Frakcióvezetõ vagy egyéb lehetett, de kormánytag nem. Torgyán József késõbb
megkapta a feladatot a tényleges kenyéradó gazdáitól, az MSZP-sektõl, hogy szét kell
bomlasztani a kormányt. Nem sikerült neki teljes egészében. Õ örök életében az anyagiakat
rendkívüli módon hajhászó, üres szónok volt. Ha valaki az általa mondottakat késõbb
elolvasta – én több beszédét elemeztem –, nem tudott egy értelmes gondolatot kihámozni
belõle, mind fasisztoid, érzelmekre ható beszéd volt. Ami egyébként egy meghatározott
réteget jól célzott meg, ezt a réteget akarták a szocialisták leválasztani az Antall-kormányról.
Nem sikerült teljesen. Azt mondom, hogy Torgyán múltját azért nem kell túl dimenzionálni,
mert egy embernek az életét tettei minõsítik. Aki az igazi sikerekhez juttatta õt, az dr. Tímár
György volt. Valamennyi jogi munkáját és beszédét, amíg értelmeseket mondott, Tímár
György írta, aki késõbb a politikai karrierjét alelnökként és képviselõként folytatta. Amikor
észrevette, hogy Torgyán József környékén milyen közbûntényes gazemberek verõdtek össze,
akkor 1998-ban azonnali hatállyal lemondott, nemcsak az alelnökségrõl, hanem a
frakcióvezetõi tagságáról is. Azt mondta, nem szabad, hogy közbûntényes moszkovita
gazemberek és bankárok, mint például Boros Imre, Molnár László, Szabadi Béla vagy Simon
László Torgyán körül ekkora lehetõségekhez juthassanak. Sorolhatnám azokat a képviselõket,
akik pénzért váltották meg képviselõi helyüket, és azért kaptak különösen magas beosztást,
hogy Torgyán Józsefnek és családjának vagyonokat osszanak vissza. Ez az igazi minõsítés és
az, hogy ugyanaz az ember, aki közel egy évtizeden keresztül kiabálta, hogy a
kommunistáktól vissza kell venni a hatalmat, 1998-ban, a hatalomra kerülése után
egyetlenegy följelentést kommunista tolvaj ellen nem nyújtott be, sem a rendõrséghez,
sehova. Egyetlenegy megnyilatkozása nem irányult a privatizáció felülvizsgálatára. Sõt, a
koalíciós szerzõdésben, ahol koalíciós szerzõdési kényszer volt a Fidesz részérõl, egy szóval
sem kérte a privatizáció fölülvizsgálatát, vagy a reprivatizáció esetleges elõtérbe helyezését.
Holott korábban állandóan azt mondta, hogy a rendszerváltozást reprivatizáció nélkül, azaz az
eredeti állapot helyreállítása nélkül nem tudja elképzelni. Az igazi probléma az, hogy létrehoz
párt címén egy szabadrabló csapatot, amelyik utána azt a csodálatos eszmét, ami a magyar
kisgazdapártban az utóbbi ötven évben fölhalmozódott, semmissé teszi. Ezt a Fidesz nagyon
jól ki is használta. Én azt mondtam, ha a 2002-es választásnál csak azt érte el a választói
rendszerünk, hogy két ilyen besúgóvá aljasult embert megszabadított a politikai hatalomtól,
mint Csurka István és Torgyán József, akkor a demokrácia alapjaiban mûködik.
• De ennyi még nem elegendõ Torgyán Józsefrõl, mert azért én csak-csak visszatérek arra a
borítékra, bár ön törvénytelenségrõl beszél. Elfogadom. De ott történt valami. Nekem
legalábbis azt mesélik volt kisgazdák, hogy együtt ültek, mindegyikük kiterítette a borítékot, a
tartalmát megmutatta, egyedül Torgyán József nem volt erre hajlandó.
• Antall Józsefnek többször mondtam, hogy törvénytelen, amit csinált. Fõleg azért, mert
abban a borítékrendszerben, amit a kisgazda elnökök, a megyei elnökök és a kisgazda
képviselõk kaptak, tudomásom szerint több mint tíz ügynök volt. És mind olyan borítékot
kapott, amelyikben az átvilágítás eredménye negatív volt.
• Azt jelezték nekik, hogy tiszták?
• Azt jelezték, hogy tiszták, illetve olyan jelentést kért Antall József, hogy mindenkinek tiszta
legyen a múltja, egyedül Torgyán Józsefé ne. Torgyán ezt nagyon ügyesen kikerülte. Nem
bontotta fel a borítékot, mert azzal államtitoksértést követett volna el. Senki nem hatalmazta
fel Antall Józsefet erre a kisstílû játékra, annak ellenére, hogy én tudom, hangsúlyozom,
tudom, hogy Torgyán Józsefnek dossziéja volt. Ismert a beszervezõje is. Az megint más
kérdés, hogy utána úgy magyarázta Torgyán József, hogy õt azért nem lehetett eredményesen
beszervezni, mert orvosai, barátai kérésére pszichiátriára vonult, és mint diagnosztizált
skizofrént, be sem lehetett szervezni. Akkor megkérdezem: ha ügynök nem lehetett, mert
beszervezését megakadályozta az orvosi látlelet – amit láttam, valóban csúnya –, akkor
hogyan lehetett majdnem Magyarország köztársasági elnöke.
• Úgy, hogy valaki barát, jó ismerõs, jó akaró, akkor egy szándékosan rossz, de az adott
esetben hasznos orvosi diagnózist állított ki számára.
• Aki tudja, hogy milyen az orvosi társadalom összetétele, az azt is jól tudja, hogy a
szocializmusban ilyennel nem lehetett szórakozni. Ha nem skizofrén valaki, és úgy kap papírt
az ’56-os események kapcsán, akkor az az orvos soha többet ki nem kerül a börtönbõl, mert a
szocializmus ellenségét bújtatta. Ez az okoskodás teljesen hazug. Marhaság, úgy ahogy van.
Az lehet, hogy egy beszervezett embernek menlevelet adtak, hogy ha bármikor problémája
van, vegye elõ. De ettõl õ nyugodtan jelenthetett, nyugodtan lehetett a szolgálat tagja. Ha
valaki meg azt gondolná, hogy az ügyvédi közösségbe fölvettek valakit, politikai ellenõrzés
mellett, úgy hogy skizofrén vagy pszichiátriai problémája van, akkor az megint nem érti a
szocializmus mûködését. Egyértelmû, Torgyán esetében egy semmire való ügynökrõl van szó.

• Fölvesznek valakit úgy az ügyvédi munkaközösségbe, hogy azt hirdeti önmagáról,

forradalmár volt ’56-ban?
• 1958-ban nem a forradalmárok írták Tucsek vérbíró jegyzõkönyveit. Annyira álságos az õ
története, hogy tényleg szót sem érdemel, remélem, életében egyszer meg fog nyugodni,
abbahagyja ezeket az összevissza hazugságokat és senki nem fog vele foglalkozni. Sajnálatos,
hogy a politikai átalakulásunk ilyen figurát a felszínre hozott, és hihetetlen hatalmat adott a
kezébe. De hogy milyen rövid és dicstelen hatalmat, azt megmutatta a Fidesz-kormány
kétéves mûködése. Torgyán soha nem látott mélységbe taszította a mezõgazdaságot.
• Milyen volt a kapcsolata Horn Gyulának és Torgyán Józsefnek?
• Nagyon jó, nagyon emberi. Gyulám így, Bubukám, Józsikám. Igazából rabló-pandúr
barátsága ez. Horn Gyula mosolyogva nézte, amikor Bubuka túljátszotta a szerepét és jobban
kiabált, mint kellett volna.
• De Torgyán József mindig azt mondta a parlamentben, hogy Horn Gyula mondjon le.
• Ha megkérték, mondta. Kérésre még azt is mondta, hogy Antall József mondjon le. Nagyon
egysíkú volt az õ politikai szereplése, hõbörögni, kiabálni és lemondásra szólítani fel valakit,
ahhoz értett. Holott nagyon jól tudta, hogy nem lehet magyar miniszterelnököt lemondatni,
mert azon kívül, hogy meghal, nem lehet a miniszterelnökségétõl megfosztani. Tehát ez nem
lehetett komoly felszólítás. Politikailag felkészületlen embereket így félre lehet vezetni,
milyen bátor, gondolják, még azt is a miniszterelnök képébe vágja, hogy mondjon le. De a
politika nem így mûködik. Ezt én álságos, primitív kiabálásnak tartottam. Ha valaki a
beszédeit elolvassa, a maga által kiadott könyveket végiglapozza, bizonyítottnak találja az
elmondottakat. Ennek a maszkabálnak vannak ilyen szereplõi is, akik ügynökként olyan sokra
vitték, hogy pártokat alapíthattak, például a feleségüknek, fékeveszett jókedvben. De az
ország érdekében eredményt hosszú távon nem ért el, csak családjának tett jót, hiszen a
Torgyán család a „fõnök” politizálása révén nagyon gazdag lett. A „rendszerváltozás” egyik
anyagi nyertesét tisztelhetjük személyükben.
• De hát ez a gazdagság abból származik, hogy a felesége nagyon ismert primadonna volt
vidéken, õ pedig korábban sztárügyvéd.
• A sztárügyvéd szót 1990-ig nem is volt szabad kiejteni a szánkon. Ilyen nem létezhetett.
Sztárügyvédsége egyébként is abból állt, hogy jövedelme a létminimumot, maga által is
elismerten, alig érte el. Felesége Pécsett valóban színésznõ volt, csak vajmi kevés emlékezetes
szerepet kapott. Tehát nemhogy sztárgázsija nem volt, csupán átlagos jövedelmet tudott
bizonyítani a „rendszerváltozáskor”. Azóta viszont gazdagodása a csillagos eget veri. Ezeket a
legendákat õk találták ki. Egyébként, ha valaki sztárügyvéd lehetett volna a múlt rendszerben,
az kizárólag a III/III-as vagy III/II-es tagságát bizonyította volna.
• Mekkora lehet ez a vagyon, mert ön azt mondja, hogy csillagászati mértékû, de mégis, ki
lehet azért fejezni?
• Milliárdos vagyona van Torgyán Józsefnek ingóban és ingatlanban. Álságossága
megmutatkozik abban is, hogy fia, Torgyán Attila, az ÁPV-Rt. tanácsadója. Hornék idején a
papa azt a Horn-kormányt szidja, amely óránként huszonötezer forintot fizet az egyébként
nem túl híres ügyvéd fiának. Meg kell nézni a mostani eseményeket is, hogy milyen
megvesztegetési és családi botrányokba keveredett bele. Nem akarom túlragozni a helyzetet,
de nagyon sok kárt okozott a magyar átalakulásnak az, hogy a baloldalról olyan személyeket
küldtek át a jobboldalra, akik rövid pórázon voltak tartva, és bárkire uszíthatták õket a
kenyéradó gazdáik.
• Elõzõ könyvünkben Csurka Istvánról már többször is szóltunk. Elmondtuk az útját a
lakiteleki találkozótól kezdve az MDF-en át a MIÉP-ig. Mit tudunk még hozzátenni?
• Az MDF-ben olyan dicstelenül szerepelt, hogy minden egyes személyi döntése után súlyos
problémák keletkeztek.
• Miért vált ki az MDF-bõl Csurka István? Azt mondta, azért, mert a népi szárnyat elkezdték
üldözni, mások viszont azt mondják, hogy valamiféle privatizációs vágya is volt.
• Szerette volna megszerezni magának a Lóverseny Vállalat felügyeletét. Ez nem sikerült. Ezt
többször fölvetette frakcióelnökségi ülésen is, de soha nem lett belõle semmi. Többször
említette, hogy bezzeg Széles Gábor mekkora vagyont kapott. Vulgárisan kifejezve: piti, kofai
alkudozásokkal azt mondta, neki több jár, mint amennyit akár az ÁPV Rt.-tõl, akár a Fórum
Borházból vagy más vagyontárgyban kapott. Többször hallottam a véleményét – tehát nem
áttételesen, hanem személyesen is tanúja voltam –, amikor vagyontárgyakat követelt.
• Például miket?
• Mások megkapták a privatizációban a Videotont vagy az Óra-Ékszert, akkor õ miért nem
kaphat zsíros falatot, pedig a bõrét vitte a vásárra. Holott azért a tartótisztjeitõl és a politikai
elvbarátaitól, Berecz Jánoséktól tudom, hogy az volt a baj, hogy eladhatatlan darabokat írt. Õt
nem üldözték sohasem! Azt tudni kell, hogy a huszonnyolcmillióért „megírt” privatizációs
forgatókönyve olyan rossz minõségû volt, hogy soha nem lett belõle film. Senki nem írt
forgatókönyvet hasonló összegért, legfeljebb Csoóri Sándor. Sajnos – ahogy mondták volt
tartói – az volt a baj, hogy a Pista élvhajhász emberként megette, megitta és ellóversenyezte a
nagy pénzeket. Ezek a pénzek a ’70-es években, a ’80-as évek elején egy hónapban annyit
tettek ki, mint amennyi egy dolgozó éves jövedelme volt.
• Számszerûen mennyi lehetett?
• Húsz-harminc-ötvenezer forintot kaphatott a soha meg nem írt filmforgatókönyvért.
Ugyanolyan forgatókönyvet kellett volna írnia a magyar privatizációról, mint amilyet a
szocializmusban írt filmforgatókönyvként. De milyen érdekes, Csurka Istvánnak ezt a
forgatókönyvet a privatizáció népszerûsítésére kellett volna megírni – és ezt õ vállalta. Kérem
tisztelettel, aki nemzeti érzésûnek vallja magát, és 1992-ben azt a rabló privatizációt
népszerûsíteni akarja...
• …politikai berkekben minden információhoz hozzájutott, tudta tehát, hogy miképpen zajlott
korábban a privatizáció.
• Folyamatos rálátása volt a csalásokra, a gazemberségekre, és ezek után huszonnyolcmillió
forint elsõ részletért vállalja, hogy népszerûsíti a privatizációt. Ha semmi mást nem csinált
volna Csurka István, csak ezt az álságos, soha meg nem magyarázható bûntettet követi el a
saját népével szemben, akkor is szörnyûséges. Micsoda ellentmondás, hogy idegen érdekek
kiszolgálása miatt kiabál, de nem szólalt meg mellettem, még MDF-es idõszakában, amikor
nemzetrontó privatizációról, gazdasági visszaélésekrõl beszéltem a frakcióban. Hosszú
éveken keresztül Csurka soha egy szót sem szólt errõl a frakcióban, sõt azt mondta, hogy
Kõrösi Imrét és az ilyen gondolkodásmódot lokalizálni kell, mert ez a kormányt támadja.
Majd miután nem részesült, saját szándéka szerint a vagyontárgyakból, akkor õ maga indult
neki ennek az ún. szociál-liberális-baloldali gondolkodásmóddal föltupírozott nemzeti
érzelemnek. Gondoljunk bele, mennyire álságos dolog ez! Privatizációt népszerûsíteni akkor,
amikor már 1993-ban több mint tíz iparágat adtunk kizárólagosan külföldiek tulajdonába, úgy,
hogy egy fillért sem kaptunk érte. Bankoligarchiáról beszél, ahonnan pénzt kap,
jövedelemkiegészítést, amely százszorosa, ötszázszorosa vagy épp az ezerszerese egyhavi
képviselõi tiszteletdíjának.
• Honnan kapta? És mennyit?
• Az ÁPV Rt.-tõl. Hangsúlyozom, a százszorosát, ezerszeresét a képviselõi javadalmaknak.
• Most nem a forgatókönyv-írásról beszél?
• Ezen kívül! Ha megnézzük a cégjegyzékekbe foglalt jelenlegi vagyonát, amit a Csurka
család birtokol, az bizony milliárdos nagyságrendû.
• Hány milliárd lehet?
• Ötmilliárd forint vagyontárgyat nyugodtan tudunk bizonyítani, a cégjegyzékek alapján.
Közvetlen családja, élettársa olyan ingatlanokat birtokol, saját tulajdonként, amelyek értéke
észvesztõen magas a bebizonyítható jövedelemhez képest. Én Csurka Istvánt is megismertem
hosszú politikai pályafutása során, de nem tudok egyetlenegy olyan cselekedetérõl sem, amely
szinkronban állt volna az általa mondottakkal. Emlékszem rá, amikor alakult a MIÉP, már az
MDF szétbomlasztásakor, körülötte szinte kizárólag ügynökök jelentek meg. Az egész
ügynökcsapat ráérzett a lehetõségre, amikor az a harminc ember megalakította a képviselõi
irodaház V. emeletének 505-ös szobájában ezt a pártot. Megdöbbentõ volt, hogy az alakuló
frakció jelentõs része aktív hálózati személy volt, és õk más pártszínben még mindig ott
vannak a parlamentben. Amikor Antall József rájuk szólt, hogy közöttetek is sok az ügynök,
azonnal szétrebbent a csapat, alig maradtak, nem is tudott frakciót állítani Csurka az elsõ
szabadon választott parlamentben. Egy ember megítélésekor, a mondottakon kívül, én mindig
a cselekedeteket is néztem. Nem lehet úgy vizet prédikálni, hogy közben korsóval iszom
hozzá az aszú bort. Nem lehet, hogy valaki tobzódik az élvezetekben, bõvíti a vagyontárgyait,
miközben hazánk pusztulásán búsong. Igazi komoly támadás soha nem érte Csurkát, én
azonban személyesen is összecsaptam vele, hogy milyen alapon merte azt a nyíltan zsidózó
cikket megírni, megjelentetni az újságjában, hiszen tudott volt, hogy az adatokat a Neumann
Alapítványon keresztül kapta New Yorkból. Borzasztó.
• Arról a Neumann Alapítványról beszél, amely a nemzeti oldalt alig támogatta.
• Nagyon ritkán támogatta a Neumann Alapítvány a nemzeti oldalt, és ennek ellenére mégis
onnan szolgáltattak ki Csurkának adatokat. Ezt aztán eszement módon „megzenésítette”,
amibõl kára lett hazánknak. Többször csak annyit mondtam neki, igazából az a kár, hogy nem
íróként, hanem politikusként lett híres.
• Melyik írásról beszélt az imént?
• Néhány gondolat címen írt dolgozatot 1992-ben, aminek a visszhangja egészen az amerikai
kongresszusig elért. A Néhány gondolat szörnyûséges vihart kavart hazánk ellen. Itt is
igazolódott a tétel, hogy a privatizátorok, a baloldali kommunista tolvajok érdekében kell
mindig az antiszemitizmust gerjeszteni, tudniillik abban az iszonyatos zûrzavarban, amikor a
Csurka-dolgozat miatt vitatkoztak a képviselõk, az újságírók, a nemzeti vagyonunk jelentõs
része átkerült idegen kézbe. Ingyen! Tudatosan íratták meg vele azt a cikket.
• Csurka István kapcsán beszéljünk a Ferencvárosi Torna Club, az FTC futballcsapatának
eladásáról.
• Az szörnyûséges volt. Meg kell mondjam, hogy valamennyi sportegyesület eladása
szörnyûséges. Soha az életben nem fog kiderülni, hogy igazából mi történt.
• Próbáljuk mégis kibogozni a szálakat.
• A magyar sportegyesületeket meghatározott körben értékesítették. Csurka István és csapata
korábban egyébként az FTC-re is kivetette a hálóját. Természetesen nem sikerült. Az MTK-t
Várszegi Gábor kapta meg, Fekete Jánoson keresztül. Érthetetlen módon ugyanez a pénzügyi
csapat egyszerre bekebelezhette a Ferencvárost is. Azt a Ferencvárost, amely nemzeti
szimbólum. Hadd mondjak egy példát arra, hogy történik ez külföldön! Bejelentkezett
hajdanában a világ egyik leggazdagabb emberének nyilvántartott Robert Murdock, hogy
megveszi a Manchester United csapatát. Iszonyatos probléma lett belõle. Nem engedtek
meghatározó részvényt szerezni neki. Amikor egy másik egyesületet akart megvenni, onnan
meg elüldözték. Szó sem lehetett vásárlásról.
• A Fradi eladását megelõzte egy ún. titkos tárgyalás két személy, Deutsch Tamás és Fekete
János között.
• Amikor a magyar labdarúgást olyan helyzetbe hozták, mint a magyar iparágakat, tehát eleve
veszteséges volt minden, akkor ez a nemzeti szimbólum is értéktelenné vált. Errõl beszélgetett
egyébként Fekete János és Deutsch Tamás.
• Budán volt ez a beszélgetés, a Rózsakert vendéglõben.
• Itt ebédel rendszeresen a mindenkori magyar miniszterelnök Fekete János úrral. De itt
ebédelnek a gengszterek és a sztárügyvédek is. Ez a találkahelyük.
• Mirõl beszélgetett Fekete János és Deutsch Tamás, a Fradi kapcsán?
• Arról, hogy ezt a nemzeti szimbólumot mindenképpen adjuk oda Várszeginek. Ezt
minõsíteni sem lehet! Már maga a gondolat is bûn, hogy egy sportminiszter szót ejt arról,
hogy egy Ferencvárost adjunk el az MTK tulajdonosának. Ezt már normális emberi ésszel
nem lehet követni. Deutsch Tamás följogosítva érezte magát, hogy egy nemzeti szórakoztatási
szimbólumot – mert Magyarországon a labdarúgás mindig több volt, mint sport – átadjon.
Csak az volt a feltétele, hogy tartsák meg a zöld-fehér színeket. Minden Várszegiéké lett, és
kaptak hozzá minimum kétmillió szurkolót is. Tudni kell ugyanis, hogy a Ferencvárosnak az
országban jelenleg is több szurkolója van, mint az összes magyar sportkörnek együtt véve. Ez
a beszélgetés egy estebéden zajlott le, s szinte nyomon követhetetlen, hogy hogyan
történhetett, hogy egy állítólagos nemzeti kormány, egy nemzeti szimbólumot átad egy
vállalkozói csoportnak. Ingyen! Soha, hangsúlyozom, soha egy fillért nem fizetett a Várszegi
csapat, sem az Ofotért-ért, sem a Domusért, semmilyen beruházásért. Tudniillik, õk nem
mások, mint a Békesi csapat strómanjai. Ebben az esetben tovább terjeszkedik ugyanez a
csoport a kultúra, a sport irányába, azt is le akarja tarolni. Ez a sportegyesület, amely Torgyán
József irányítása alatt állt, régen is a húsosoké, a mezõgazdaságé volt. Torgyán Józseftõl
tudom, hogy õ Fradi-drukker, és Fradi mérkõzésekre járt egész életében, majd a mellette lévõ
Deutsch Tamásra mutatott, hogy Tamás barátom viszont, származásánál fogva is MTK-
drukker. Amikor Szabadi Béla és Torgyán József olyan helyzetbe hozták a Fradit – hozzá nem
értésük folytán –, hogy még a nézõsereg is elfogyott, akkor lehetett ezt az átjátszást
kezdeményezni Deutsch Tamásék részérõl.
• Itt tulajdonképpen ugyanolyan privatizáció zajlott le, mint általában: egy jól mûködõ céget
elõször teljesen lerombolunk, és utána fillérekért eladjuk.
• Ezt akartam én is mondani. Az igazi baj tehát az volt, hogy az egyébként sem túlméretezett
Üllõi úti stadion egyszercsak kiürült. Két-háromezer nézõ lézengett a húszezres stadionban.
De miközben Budapesten üresen kongott a lelátó, Zalaegerszegen – egy-egy Fradi
vendégszerepléskor – nyolc-tízezer nézõ ment el egy mérkõzésre. Tehát az országban nem
tudták teljesen tönkre tenni az FTC-t, de a privatizáció lényege egy és ugyanaz, vedd át
ingyen, majd tõkésítsd föl. Ez utóbbi azonban soha az életben nem történik meg. A
feltõkésítés elmaradt. Ez a magyar privatizáció lényege.
• Akkor most jöjjön Csurka István, mert amikor kiderült, hogy Várszegi Gábor vásárolja meg
az FTC-t, cikkek sorozata jelent meg a Magyar Fórumban, amelyben Csurka Várszegit szidta,
hogy miért vette meg a Ferencvárost. De nem szidta azt, aki engedélyezte ezt az üzletet, aki
közremûködött abban, hogy a Ferencváros Várszegi Gábor tulajdonába kerüljön. Tehát
Deutsch Tamás neve nem fordult elõ a Csurka-cikkekben. Õt nem hívta tetemre.
• Megint egy másodlagos szándék fedezhetõ fel a Csurka-féle gondolkodás mögött, igazi
dramaturgiával. Látványosan ordítozik az ellen, aki mint vevõ bármit kérhet, de nem
rendelkezik egy vagyontárgy fölött. Nem Várszegit kell szidni, aki elfogadta, amit kínáltak,
hanem azt, aki pazarlóan felajánlotta ezt neki. Nemcsak a cikkeiben nem írt Deutsch
Tamásról, hanem parlamenti frakcióvezetõként egyetlen szót sem ejtett róla. Csurka szerint
Várszegi Gábor a bûnös azért, mert ingyen megkapott valamit.
• Azt hiszem, kétmilliárd forintért kapta meg.
• Ha majd föltõkésíti. Nem, nem. A fizetési feltételeket senki sem ismeri, ezek általában titkos
szerzõdések. Annyi volt nyilvános, hogy majd kétmilliárdot fizet valamikor. De közben
ugyanúgy nem fizetett érte, ahogy az Ofotért-ért sem. Az az érdekes az egészben, hogy
Csurka István frakcióvezetõként, a kormány külsõ támogatójaként, aki rendszeres napi
kapcsolatban volt Stumpf Istvánnal és más miniszterekkel, egy szót nem szól arról, hogy
Deutsch Tamás miért értékesítette egyáltalán a Fradit. Azért nem, mert akkor azt is meg kell
kérdeznie, hogy miért értékesítették az Újpestet, a Vasast, az MTK-t. Az állítólagos
sportbarát, magyar érzelmû Csurka István itt is csak a szelep szerepét játssza el. Felkérésre,
hogy elterelje a figyelmet a kormány felelõsségérõl. Állandóan a vevõt szidja, csak az
eladóról hallgat. Különleges kapcsolatrendszerre bukkanhatunk az FTC kapcsán. Várszegi és
Békesi egymásra találásának bizonyítékaira. Békesi László külön repülõgéppel jár vele
Nápolyba, spagettit enni. Gondolom, ehhez valamilyen baráti kapcsolat kell. Vagy amikor
miniszter lesz Békesi László, azt mondja, eladja a Fotex részvényeit. Eladja?! Hogyhogy?
Nem tudjuk, mennyit ér a Fotex? Nullát adott pénzért? De ez szerteágazó, mély és bonyolult
kapcsolatrendszer. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy még maga Bob Dole volt republikánus
elnökjelölt, aki alelnök is volt egy ideig idõsebb Georges Bush mellett, a Fotex
igazgatótanácsának tagjaként tûnik föl havi ötezer dollárért. Errõl azt hiszem kevesen tudnak
Magyarországon. Egy amerikai – szimbólumként is tisztelt – republikánus szenátor egy ócska
magyar vállalkozás szekértolójává válik! Azzal a Várszegi Gáborral szövetkezik, aki Fenyõ
Jánossal együtt eléggé „üldözött” volt Amerikában. Mert a magyar milliárdosok, akik
Amerikából hazajöttek, bárki legyen is az, Simon Csabától kezdve Bodnárig, egyben közösek,
mind börtönben ültek odakint. S ezek az emberek ma Magyarországon, kisebb-nagyobb
elõnyökért az amerikai politikai elitet is be tudják hálózni. Vagy gondoljunk arra, hogy
Reagen elnök – aki soha nem fogadott magyar miniszterelnököt – fogadta Szlávi Bulcsút, a
Magyarországi Republikánus Párt elnökét, egy gengsztert, akit utána a magyar politikai elit el
is tüntetett. Aki egyébként az egyik sportegyesületet, az Újpestet vette volna meg, ha nem hal
meg.
• Nem természetes halállal.
• Persze, hogy nem! Mennyire igazolja minden az eddigi okfejtésünket, nevezetesen, ha
valaki Magyarországra, a politikai és a gazdasági elit által gerjesztett bûnös környezetbe
hosszabb idõre beteszi a lábát, korrupttá válik. Vajon Bob Dole-nak szüksége volt-e arra a pár
ezer dolláros havi fizetésre, vagy tudta-e egyáltalán, mi az, hogy Fotex? Vagy tudja-e azt,
hogy ezeknél a vállalatoknál, akik ilyen „nagyon nagyot alkottak”, akár Demján Sándornál is,
kik az igazgatóság tagjai? Hogy Demján Sándor jobbkeze börtönviselt ember, amerikai
állampolgár, csak elfelejtette bevallani, hogy tõzsdecsalásért Svájcban lecsukták. És mi ezeket
az embereket tiszteljük, és azt mondjuk, üzleti vállalkozók. Hogy van az, hogy szintén
börtönviselt a magyar milliárdosok jelentõs része, Sepsi László, vagy éppenséggel Stadler
József. Nem eleve korrupt és romlott ez a magyar sport, ez a magyar labdarúgás, ez a magyar
közélet? Ki hiszi el, hogy Stadler József ért a futballhoz? Ki hiszi el, hogy Sepsi László ért a
dohánytermesztéshez és a dohányforgalmazáshoz? Ki hiszi el, hogy ezek a sportvezetõk
valóban a sportot támogatják? Nem, egyszerûen pénzmosásra használják fel a
sportegyesületeket. Tudniillik ezeket a sportüzleteket soha az életben senki nem vizsgálta
fölül! Viszont az egyesületek tulajdonát képezõ hatalmas ingatlanok ma is nagyon komolyan
foglalkoztatják az ún. befektetõket. Csurka Istvántól tehát eljutunk odáig, hogy hozzászólok a
Fradihoz, de nem szólok arról, aki ingyen értékesíti ezeket a hihetetlen értékû
vagyontárgyakat. Itt csak a sport szorul háttérbe. Itt arról van szó, hogy megveszem a
sportegyesületet, amelyhez tízhektáros, jó helyen lévõ ingatlan tartozik. Az egyesületet
csõdbe viszem, az ingatlant pedig tovább lehet parcellázni, eladni vagy építeni rá. Errõl szól a
történet! Ha viszont ezt valaki csak egy irányba kiabálva hozza napvilágra, annak álságos a
szándéka. Egyáltalán nem a hazai érdekek védelme miatt szól soha Csurka. Ez a Csurka-féle
igazi bûvészmutatvány.

Ellenzéki kerekasztal ellenzék nélkül

Áruló értelmiségiek

• 1989 rendkívül mozgalmas éve volt a magyar belpolitikának, hiszen az oly sokat emlegetett
rózsadombi paktum végsõ formáját 1989. március 15-én nyerte el. Ekkor állapodtak meg
abban a húsz pontban, ami végül az ország kifosztásához vezetett. 1989. októberében
ülésezett az MSZMP kongresszusa, amely aztán már MSZP-kongresszusként ért véget,
miközben az MSZMP is megmaradt pártként, amelyiknek késõbb Thürmer Gyula lett a
vezetõje. És 1989 az ellenzéki kerekasztal idõszaka. Az ellenzéki kerekasztalnál szinte csupa
ismeretlen ember tûnt fel. Kik választották ki õket, és milyen szempontok alapján?
• 1989 nyarára eldõltek az erõviszonyok az MSZMP-n belül is. A nagy nemzetközi
háttéralkuk kapcsán nyilvánvaló lett, hogy Kelet-Közép-Európa ún. átmeneti térsége átkerül a
szovjet érdekeltségbõl a nyugatiéba. A 20. század története nagyjából errõl szólt. A
nagyhatalmi érdekek rendszeresen befolyásolták Kelet-Közép-Európát, vagy ahogy a
nyugatiak mondták, az átmeneti Európát. Átmeneti Európa alatt azt értették, hogy például,
amíg a francia dominancia érvényesült az évszázad elején, addig a francia érdekszférák
szerint hozták létre a különbözõ közösségeket, például Magyarország ellen már Trianon után
három-négy évvel a Kisantantot. Trianon nem kevesebbet akart megalkotni, mint a
nemzetállamok szövetségét. Ennek fõleg a magyarság lett a vesztese, de minden egyes
nemzetállam veszített, legyen az Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy Lengyelország, mert ezek
egyáltalán nem nemzetállamként mûködtek, hiszen huszonöt, huszonnyolc,
harmincszázalékos nemzeti kisebbségek is létrejöttek ezekben az országokban, amelyeknek
állítólag steril államként kellett volna mûködniük. Aztán változtak az erõviszonyok, a nagy
gazdasági világválság után Németország lett a meghatározó, de bármiféle pozicionális
változás is következett be, Magyarország minden esetben a mindenkori nagyhatalmi érdek
kiszolgálója maradt, és így soha nem lehetett az események irányítója, csak végrehajtó szerep
jutott neki. Ez alól talán csak az 1930-as évek közepének Magyarországa volt kivétel, amikor
Horthy Miklós kormányzósága alatt megnõtt az ország nemzetközi tekintélye a gazdasági
ereje miatt. Most pedig elérkeztünk ahhoz az idõszakhoz, amikor a szovjet birodalom
tekintélye gyengült, erõsödött az európai koncentráció. A NATO gazdaságilag és katonailag
legyõzte az eladósodott Szovjetuniót, ezért ez az átmeneti Európa átkerült a nyugati
érdekszférába. Mégpedig oly módon, hogy Magyarország talán az egyetlenegy ország, ahol
kimondva – de még erõsebben, kimondatlanul –, megmaradhatott mindenki a megszûnt
MSZMP nómenklatúrájából, megmaradhattak az intézmények, megmaradhattak a bíróságok,
a rendõrségek, az ügyészségek, a pártapparátus tagjai egyik székbõl átültek egy másikba.
Átültek az ellenzéki pártokba, mozgalmakba vagy éppen szakszervezeti mozgalmárok lettek.
1989 nyarán egy korábban megkoreografált forgatókönyv alapján a kommunista, egykori
padlást lesöprõ begyûjtési minisztert, Nagy Imrét a forradalom mártírjává emelik, és ezáltal a
kommunisták gyakorlatilag a forradalmat is ellopták a magyar néptõl. Az újratemetés már az
ellenzéki mozgalmak vezetõinek magasba emelésével zajlik, az MDF pedig, mint a
legnagyobb ellenzéki tömörülés, gyakorlatilag statiszta szerepkörre kényszerül, nem csinál
mást, mint hogy karszalagos aktivistái biztosítják a kétszáz-, kétszázötvenezres tömeget.
• Ha már szóba került Nagy Imre újratemetése, 1989. június 16-a, akkor beszélni kell az azt
megelõzõ idõszakról. Beszélni kell Palmer amerikai nagykövet itteni szerepérõl, beszélni kell
arról, hogy például Rácz Sándorék röplapokat készíttettek az MDF másológépein, Csurka
István akkori alelnök engedélyével. Majd Rácz Sándorékat bevitték a rendõrségre, Csurkát is,
és amikor Rácz Sándor azt mondja, hogy de kérem, minden röplapot Csurka István elõzetes
engedélyével készítettünk, akkor a rendõrség illetékese a képébe nevetve mondja, hát ilyen a
maga barátja, most mondta nekünk, hogy õ semmire nem adott engedélyt.
• Itt már megmutatkozott az MDF álságos politikája. Rácz Sándorék úgy gondolták, hogy
radikális rendszerváltozás következik, de mindjárt az elsõ pillanatban megkapták a pofont,
hogy erre ne is gondoljanak. Bár az MDF alelnöke adott engedélyt arra, hogy ezek a
stencilezett példányok elkészülhessenek, de rögtön jelezte is a rendõrségnek, hogy mit
csinálnak Ráczék. Ezért tudták tetten érni Rácz Sándorékat, s aztán valóban elõállították õket.
Csurka István és az MDF elnökségének több tagja azonnal jelezte, hogy semmi közük sincs az
egészhez. Az ügynök itt is elvégezte feladatát. De ha nem volt engedély, akkor miképpen
kerülhettek Ráczék az õrzött székházban lévõ berendezésekhez? Ezt senki nem kérdezte
tõlük. Pedig a válasz nagyon egyszerû, Csurka engedélyével. Nyilvánvaló volt, hogy az elsõ
pofonokat meg kellett kapni azoknak, aki úgy gondolták, hogy 1956 szellemében, valódi
munkás érdekképviselettel, valódi rendszerváltozást lehet majd véghez vinni, amelyben a
népnek is döntõ szava lesz. Ezek az álságos dolgok végighúzódtak az egész ellenzéki
kerekasztal tárgyalásokon is. Mark Palmer és az itt lévõ amerikai diplomaták sokat tettek az
igazi rendszerváltozás ellen akkor, amikor elsõbbséget adtak a neoliberális, volt maoista
köröknek, s tagjaikat befuttatták a Szabad Európa Rádión keresztül, Demszky Gábortól
kezdve az olyan ’56-os „forradalmárok”szerepének felnagyításáig, akiket a nép egyáltalán
nem is ismert. Rendkívül agresszív médiapolitikával, heti három, négy, öt, hat alkalommal
való közszerepeltetéssel megteremtették a kvázi ellenzéknek azt a látszólag radikális magját,
akik egytõl egyig balról jöttek, balról küldték õket. Minden egyes szereplõnél felfedezhetõ a
politikai rendõrséggel, a Tolnai utcával való együttmûködõ kapcsolat, ugyanakkor az is
látható, hogy a hirtelen ellenzékivé lettek jelentõs része ávós volt. Ezek az ávósok bíróként,
ügyvédként dolgoztak, mindegyikük a múlt rendszerhez kötõdött. Egész tevékenységük
bizonyítja, mind a mai napig, hogy akkor is, most is, a baloldal szekerét tolták, tolják.
Iszonytató ez az elõzetes forgatókönyv, ami szerint egymást követték az események, s errõl a
forgatókönyvrõl a becsapott nép semmit sem tudott. Utólag látva, elemezve az eseményeket
egyértelmû, hogy az ún. ellenzéki kerekasztalhoz olyan személyeket lehetett csak leültetni,
akik feltétlen hívei voltak a szocializmus levitézlett vezetõinek. Ez azt jelenti, hogy az
MSZMP gyakorlatilag valamennyi pártot elfoglalta, valamennyi ún. ellenzéki pártba
beépítette a maga kulcsfiguráit, és azokat menedzselte. Miután a sajtóban ugyanez a módszer
érvényesült, azaz valamennyi napilapnál, a televíziónál, a rádiónál, a hetilapoknál a III/III-sok
a fõ hangadók, a besúgók, és a III/II-esek, a III/IV-esek, tehát az aktívak és a szigorúan titkos
tisztek. Amikorra az ellenzéki kerekasztal összeül, addigra mind a három oldalt az MSZMP
KB politikai döntései alapján alakítják ki. Az MSZMP KB akkori erõviszonyai szerint ún.
reformereket bíznak meg a kerekasztal levezénylésével, de ez a reformerség
megkérdõjelezhetõ, mert hogy lehetett reformernek nevezni például Fejti Györgyöt, Grósz
Károly volt tanítványát.
• Az MSZMP KB titkára volt, azt megelõzõen pedig a Borsod megyei pártbizottság elsõ
titkára, Grósz Károly ottani utódja.
• Gyakorlatilag Grósz Károly Borsod megyei utódjáról van szó. Ezek a tárgyalások attól
váltak „izgalmassá”, hogy miképpen változtak az erõviszonyok az MSZMP különféle
áramlatainál, hogy kik maradnak meg, a reformerek, az ortodoxok vagy az éppen semelyik
oldalra sem álló nagy massza. Aztán érdekes volt megfigyelni, hogy az ellenzéki mozgalmak,
a történelmi pártok, az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Demokrata Néppárt, a kisgazdák és a
kereszténydemokraták mellé mintegy ellensúlyként, miképpen szervezték meg a tömeget is
„reprezentáló” szakszervezeteket, a Hazafias Népfront ún. hátországát, a nagycsaládosok és a
tudományok képviselõit. Az ellenzéki kerekasztalhoz ül tehát az MSZMP, leülteti maga mellé
a megbízható kommunistákból álló ellenzékieket, és kiválasztja ehhez a maszkabálhoz a
harmadik oldalt, amely a társadalmat hivatott képviselni, de ugyanakkor bármikor, bárkivel
kiegyezik, de ha arra van szükség, akkor megfelelõen akadályozni is tudja a munkát.
Elgondolkodtató a párhuzam, ahogy a kerekasztal bizottságait felállították, volt közöttük /2-
es, /3-as, /6-os, /7-es bizottság. Ez a felosztás a titkosszolgálatok rendszerére utal. A
bizottságok látszólag önállóak, legfontosabbnak az alkotmányozót tekintik. Egy biztos,
mesterséges hangzavar mellett a megegyezés garantált. Óriási handabandázások vannak, a
televízión keresztül játszanak a publikumnak, már-már hajba is kapnak, s ezáltal föl tudják
futtatni a rádió és a televízió nekik kedves vezetõ munkatársait, akik szintén kapcsolatban
állnak a céggel és az MSZMP-vel.
• Tehát ügynökök, akik ott ülnek az ellenzéki kerekasztal három oldalán, és ügynökök, akik
közvetítenek errõl?
• Teljes egészében errõl van szó, hálózati személyek ücsörögnek, és hálózati személyek
közvetítenek errõl. Belõlük lesznek a bátor újságírók, írhatnak össze-vissza mindent, a
Magyar Hírlapba, a Népszabadságba, mindenhová. Ez a cél, anarchiát kell teremteni, amit
aztán a politikai elit majd okos döntéseivel megfékez. Egy helyen viszont soha sincs
megegyezés, amióta dúl a „rendszerváltozás”: a sajtóban, mert itt egyetlen pillanatig sem
akarta feladni abszolút hatalmát az MSZMP KB liberálisnak álcázott csapata. Ez a mai napig
érvényes. Magyarországon oly mértékû túlsúlyban vannak a liberális szerkesztõk és
véleményformálók minden újságnál, rádiónál, televíziónál, ami egyáltalán nem tükrözi hûen a
magyar társadalom összetételét. Ez a mindvégig kommunista sajtó hangulatot tud teremteni,
ha esetleg a politikusok valamit elrontottak az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain, és a dolgok
nem a pénzügyi oligarchia, nem a hazaáruló csapat érdekei szerint alakultak. Ilyenkor a sajtó
rendkívül gyorsan napvilágra hozta ezeket a „vitás” kérdéseket. Döntsön a nép, mondták, de
hogy mirõl és mit döntsön, azt õk irányították. A sajtó azt a látszatot keltette, mintha a nép
befolyásolhatná a politikusokat. Erre a legjobb példa a négyigenes szavazás volt. Olyan
hisztériát csaptak az újságírók, ami után a politikusok látszólag visszahúzódtak.
• Ez a négyigenes szavazás végül is arról szólt, mint hogy Pozsgay Imrébõl legyen-e
köztársasági elnök, vagy sem. És a végeredmény nem más, mint hogy Pozsgay háttérbe
szorul. Ez is mûvi volt, vagy közben taktikát változtattak?
• Taktikát változtattak közben, mert az MSZMP KB-n és a többi utódpárton belül is
megijedtek, hogy Pozsgay Imrének személyes súlya kezd kialakulni, és nem tudták
istenigazándiból, hogy õ most már teljesen az MDF és az ellenzék, az ún. jobboldal irányában
mozdul-e el, tehát hûtlen lesz-e ahhoz a baloldali kötõdéshez, ami egész életére jellemzõ volt
rá, azaz köpönyeget fordít. Ezért a bizalmatlanság Pozsgay Imrével szemben, hiszen többször
tett olyan lépést, fõleg Antall József irányába, amit már nem nézett jó szemmel a saját csapata
sem. Tehát ezért robbantották ki a négyigenes szavazást, ami persze egy nagy blöff volt.
Közvetlenül a nép vagy a parlament válassza-e meg köztársasági elnököt – akinek egyébként
semmi hatásköre nincs –, errõl szólt valójában a négy igen. Ezt népszavazással „eldönteni”
nem más, mint a nép bolondítása. Látszólagos kérdéseket vetettek fel, amelyeknek a haza
átalakítása szempontjából semmi jelentõsége nincs, viszont nagyon sok feltörekvõnek
garantálta a közszereplést. Szûnjön-e meg az MSZMP, feloszlassák-e a munkásõrséget és
fegyverezzék-e le? Ezek voltak a fõ kérdések, a sajtó gerjesztette az indulatot, a Fidesz és a
Kisgazdapárt egy követ fújt, mégis csupán pár tízezer szavazattal kapott többet a négy igen.
Eldõlt tehát, hogy a parlament választja majd a köztársasági elnököt a szabad választások
után. Az MDF kétkulacsos politikát folytatott, a híveit arra szólította föl, hogy tartózkodjanak,
azaz saját lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ha az MDF vezetõ testülete viszont
határozottan azt mondta volna, hogy utasítsák el ezt a kezdeményezést, akkor az MDF-fel
szimpatizálók döntõ többsége elutasította volna.
• És akkor a nép választotta volna meg a köztársasági elnököt.
• Akkor a köztársasági elnököt a nép választotta volna meg, aki vélhetõleg nem Pozsgay Imre
lett volna, hanem Für Lajos. Elgondolkodtató, hogy az ún. liberális ellenzéknek egyszerûen
jelöltje sem volt. Nem tudtak olyan, korban is komoly embert kiállítani, akit egy gyors,
agresszív kampányban be lehetett volna mutatni a népnek.
• Lehet, hogy nem is akartak, hiszen õk biztosak voltak a végeredményben, abban, hogy a
parlament választ majd köztársasági elnököt.
• Száz százalékig így volt. Egyébként, ha véletlenül úgy dõl el a szavazás, hogy a nép választ,
akkor sem választhatott volna. Ezt az állítást napjaink népi kezdeményezései is igazolják.
Mondhat bárki bármit, Magyarországon a népnek, azon kívül, hogy négyévenként a
szavazóurnákhoz járul, egyéni döntési jogokat soha nem biztosítottak. De visszatérve 1989-
hez, ha a nép gyõzött volna, akkor kitalálták volna, hogy nem volt törvényes a szavazás, hogy
baj van a számlálással, de teljesen bizonyos, hogy a „rendszerváltozás” az ellenzéki
kerekasztal forgatókönyve alapján ment volna végbe. Annyi lett volna csupán a különbség,
hogy még több ún. ellenzéki, baloldali liberális politikust ismertethettek volna meg egy
folyamatos médiakampánnyal. De hangsúlyozom, az alapvetõ kérdések az ellenzéki
kerekasztalnál forgatókönyv szerint már rég eldõltek, a háttéralkuk megköttettek, s ennek
szellemében az ún. magyar politikai elit feltétlen kiszolgálója lett a nyugati érdekeknek. Soha
nem jutott eszébe egyébként annak a csodálatos alkotmányozó bizottságnak sem, mint az
ellenzéki kerekasztal egyik fõbizottságának, hogy történelmi hagyományainknak megfelelõen
új alkotmányt adjanak Magyarországnak. A magyar értelmiség elárulta saját hazája érdekeit.
A legszomorúbb ebben a magyar „rendszerváltozásban”, hogy a már térdre esett MSZMP-t
hagyták ismét felállni. Nem a károk felmérésérõl gondoskodtak, nem a reparációról, az eredeti
állapot helyreállításról, nem a rákosista alkotmány hatályon kívül helyezésérõl és az új
alkotmány megalkotásáról, hanem elkezdtek alkudozni azzal az MSZMP-vel, amelyik már
felismerte, hogy a külföld elõtt hitelét veszítette, külföldön már semmilyen szerepe nincs.
Egyedül belföldön, a saját vazallusaival tudta karban tartani úgy a hatalmát, hogy az a mai
napig is teljes egészében átöleli úgy az igazságszolgáltatást, mint a közigazgatást és a civil
szférát. Hisz ha megnézzük, átmentette az egész szakszervezeti mozgalmat, átmentette a
Hazafias Népfrontot a civil szervezetek révén, a nagycsaládosoktól kezdve a nyugdíjas
körökig, amelyek százszázalékosan az MSZMP KB hátországának tekinthetõk. Így osztották
szét és tartották meg a pártot, azt a pártot, amelyiket már nemcsak nyugatról nõtte túl az idõ,
hanem elsõsorban keletrõl. A Gorbacsov-féle gondolkodásmód már annyira túlhaladta ezeket
az ortodox kommunistákat, hogy nem véletlenül söpörte el az egész konglomerátumot az
átmeneti Európában, Kelet-Közép-Európában. A magyar politikusok a ’80-as évek végén már
nem is Moszkvába járnak a jövõjükrõl tárgyalni, hanem jól fölfogott érdekeik szerint
igyekeznek kiszolgálni a Nyugat érdekeit, és igyekeznek hazaárulóként közremûködni a
Nyugat érdekeinek hazai érvényesítésében. Ekkor indultak el ezek a nagy visszaemlékezési
hullámok. Könyveket irkáltak, amelyekben, magyarul mondva, hazudtak. Horn Gyula például
megírta a Cölöpök címû könyvét, amit persze valójában Pogány Sára, a Népszava újságírója
írt meg, tõle tudom. Horn Gyulának csak annyi dolga volt, hogy pár órát diktált magnóra, a
történeteket pedig Sára dolgozta föl. Tehát elindul a saját maguk történetének megmásítása, a
múlt meghamisítása. 1989-ben, a ’90-es évek elején új életrajzok születnek. Nemcsak a III/III-
nál szüntették meg a kompromittáló adatokat, nemcsak a baloldali liberális ügynökök
anyagait akarták teljes egészében megszüntetni, hanem a munkahelyi személyzeti anyagokat
is újraíratták.
• Új önéletrajzok készültek a munkahelyeken.
•Száz százalékban új önéletrajzok készültek. A mai önéletrajzokat a történelem már rég átírta.
Eközben zajlottak a tüntetések, figyelemelterelõ, pezsgõ, vitázó életet éltünk, mert azért azt
mégsem lehetett csöndben a nép képébe vágni, hogy mi már mindenben megegyeztünk, mi a
nép feje fölött eldöntöttük mindent, azt is, hogy hogyan gyakoroljuk tovább a hatalmat.
Változatlan szereplõkkel. Gondoljunk bele: ha az ellenzéki kerekasztal nem adja áldását a
„rendszerváltozás” eme módjára, akkor kénytelen az MSZMP tovább kormányozni. Akkor
viszont nem lett volna magánosítás, mert az biztos, hogy a kommunisták nem merték volna
magánvagyonná alakítani a nemzet vagyonát, egypárti irányítás mellett. Ez volt az egésznek a
lényege. Az állandóan hangoztatott cél egy polgári Magyarország megteremtése volt,
demokrácia-maszlaggal leöntve, de mindenki tudta, hogy az igazi cél, hogy a rendszer ún.
haszonélvezõi, jelentõs részben bennfentes információk alapján, tulajdonossá válhassanak, és
lelkiismeretük megváltásaként azokat a politikai erõket, amelyek Nyugaton nagy örömmel
köszöntötték ezt a mímelt változást, anyagi javakhoz juttassák. Így vásárolva meg saját
szabadságukat. Ez volt a magyar „rendszerváltozás” és az ellenzéki kerekasztal történelmi
küldetése.
• Amikor az imént említette a Nagycsaládosok Országos Szövetségét, és azt mondta, hogy a
civil szervezetekbe is mindenhová a saját embereiket építették be, akkor nekem eszembe
jutott egy név, mégpedig Magyar Fruzsina neve, aki vezéregyénisége volt a Nagycsaládosok
Országos Szövetségének, s aki nem más, mint Mécs Imre felesége, Magyar Bálint testvére.
• Ez így van. Akik a civil szervezeteket létrehozták 1989-ben, azok ma is ugyanúgy
szerepelnek, kirobbanthatatlanul. De például a nagycsaládosoknál megtalálható akkor Surján
László neve is, aki alelnökként tûnt fel, majd miután Keresztes Sándor volt
kereszténydemokrata elnökrõl kiderült, hogy erõs a kötõdése a céghez, ezért vatikáni
nagykövetnek jelölte Antall József, így jobb híján Surján László miniszterségig vitte. De
ezeknek a mozgásoknak a hátterében minden esetben ott volt az MSZMP és a Hazafias
Népfront. Tehát nem azt mondják Magyar Fruzsinára, hogy Mécs Imre felesége, és Magyar
Bálint testvére, akik meghatározó politikusok jelenleg is ebben a nagy maszkabálban, hanem
saját nevén futtatják, mintha semmi köze nem lenne az elõbb említettekhez, és gyakorlatilag
koordinálja a nagycsaládosok érdekeit. Védi az „érdeküket”. Csak azt nem tudom, hogy mit
koordináltak, amikor az elmúlt tizenkét évben gyakorlatilag semmilyen, a nagycsaládosokkal
kapcsolatos szociális intézkedés nem valósult meg. Akkor viszont nem tudni, hogy ezt a civil
tömörülést miért hozták létre. Azaz mégis tudni, hiszen õk is csak látszattevékenységet
folytatnak. Minden, ami 1989-ben történt, azt bizonyítja, hogy az ellenzéki kerekasztal
résztvevõi milyen dicstelen szerepet vállaltak azért, hogy becsapják a népüket, és lényegesen
csúnyább alkut kötnek a nép kárára, mint bármikor azt hajdanában. Ez az alku nem szokatlan
a magyar történelemben. Emlékezzünk vissza 1918-ra! Az õszirózsás forradalom
folytatásaként a Tanácsköztársaságnál ugyanilyen alku köttetett. Ugyanúgy a kommunistákkal
egyezett meg az ún. hatalmi elit, és szörnyû 133 napot zúdított a magyar népre. De ugyanilyen
alku történt a nép, sõt a nemesség tudta nélkül 1867-ben, a kiegyezéskor. A magyar
történelemben, amikor súlyos helyzet áll elõ, mindig a forradalomra hivatkoztak. 1867-ben is
forradalomra hivatkozott a Deák Ferenc-féle csapat, de 1989-ben is a dicsõ 1956-os
forradalomra hivatkozik az az elit, amelyik gyakorlatilag leverte a forradalmat. Az a
szocialista párt, amelyik 1956 leverése kapcsán került hatalomra, és bebetonozta magát mind
a mai napig a gazdasági, a civil, a politikai, az igazságszolgáltatási, a bírói és az ügyészi
szférába, az semmi mást nem csinál, mint 1956-ra hivatkozik, a dicsõséges forradalomra,
amikor is õk és elõdjeik gyilkoltak. A mai napig ugyanúgy közszereplõk azok, akik ÁVH-
sként, vagy éppen karhatalmistaként nagyon aljas szerepet játszottak a „rendcsinálásban”. A
viharkabátosok és az ÁVH-s karhatalmisták rendcsinálása adta 1958-ban Magyarországnak a
téeszesítést. A forradalom után egy évvel, az ’57. évi tvr. szerint a parasztembert a
tulajdonától fosztották meg, és az ún. téeszcsékbe és a téeszekbe behajtották. Gondoljunk
bele, hogy ugyanez a közösség, politikai döntés alapján, végrehajt egy „rendszerváltozást”
olyan módon, hogy a tíz évvel ezelõtti forgatókönyv még ma is változatlan. És akkor mindig
arra hivatkoznak a vezetõ magyar politikusok, hogy ez a kulturált megoldás Nyugaton milyen
nagy tetszést váltott ki. Ez kétségkívül igaz. A nyugati demokráciának az az érdeke, hogy
piacot bõvítsen Kelet-Közép-Európában, és elsõsorban a térség akkor még gazdaságilag
legerõsebb országában, Magyarországon. Valamint az is érdeke, hogy olyan politikai vezetõk
maradjanak hatalmon, akik bármilyen változás esetén is az õ meghatározó érdekeiket védik,
még azon az áron is, hogy ez esetleg a hazai érdekek ellen történik. Ezek a folyamatok ma
már teljesen tisztán láthatók. Nincs ma Magyarországon olyan vezetõ értelmiségi, aki ne
aszerint gondolkozna, hogy valami nagyon el lett rontva a „rendszerváltozásban”. Csak nem
tudnak egyenes választ adni arra, hogy hol történt a baj. Mindenki arra hivatkozik, pártállástól
függetlenül, hogy a ’ 90-es évek elején rossz konstrukciójú kormány került hatalomra, nem
voltak szakértõk, nem voltak olyanok, mint Németh Miklósék, nem jól viszonyultak a
tulajdonviszonyok rendezéséhez, nem volt reprivatizáció. Pedig ezeknek a kérdéseknek nem
itt van az eredõje. 1989-ben a nép mögött kötött alku gyakorlatilag eldöntötte Magyarország
sorsát. Viszont, öntörvényei miatt ez az alku lényegesen súlyosabb gazdasági és társadalmi
következményekkel járt, mint amit egyébként a politikai elit 1989-ben látott volna. Nem
számoltak azzal, hogy ilyen hosszú gazdasági válságba kergetik Magyarországot, hiszen
hosszabban tartó a folyamat, mint a ’30-as évek gazdasági világválsága. És nehezebb is belõle
a kilábalás. Minimálisan tizenkét év kell hozzá. Ez a politikusi gárda talán fel sem fogta, hogy
mit mûvelt a magyar néppel.
• Próbáljunk a nevekre visszaemlékezni, kik voltak az ellenzéki kerekasztal képviselõi?
• Valamennyi MDF-es vezetõ politikus, aki részt vett az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain,
meghatározó szerepet kapott a magyar „rendszerváltozás” irányításában.
• És elõtte kik voltak õk?
• Elõtte ismeretlen emberek voltak, például dr. Szabad György, aki Vida vérbíró veje volt. Für
Lajos kimenekült Párizsba, de Berecz Jánosék hazahozták. Antall József, akit Reich Sándor,
alias Rajnai Sándor szervezett be.
• Mármint ügynöknek szervezte be Antall Józsefet a Magyar Népköztársaság egykori
moszkvai magyar nagykövete?
• Igen, gyakorlatilag ezek az anyagok Rajnai Sándornál meg is voltak. Többen rákérdeztek
Rajnai úrra, hogy mondja már meg, miért jár olyan nyugodt, laza felsõtesttel Budapesten,
amikor itt „rendszerváltozás” van. Azt válaszolta nevetve, ha valami problémám van, majd
fölhívom Antall Jóskát, hiszen nem véletlenül hoztam õt ki a gyûjtõbõl. Cinizmus ez a
javából, de egyben elkeserítõ, és a nép számára megalázó, hogy közjogi méltóságainak az
égadta világon semmi hatalmuk nem volt, mert beszervezõik bármikor rájuk szólhattak.
• Beszéljünk még további nevekrõl!
• Az MDF-en belül azok a közszereplõk, akik az elsõ Antall-kormányt alkották, és az elsõ
parlamentben komoly szerepet játszottak, érdekes módon igazából soha nem kötõdtek az
MDF-hez. Kónya Imre frakcióvezetõt nem is ismerte az MDF tagsága.
• Õ honnan jött, mi volt elõtte?
• Szénási legfõbb ügyész fiának volt jó barátja, vele hozatták létre az ellenzéki jogász
fórumot, amely a jogállamiság megteremtésére törekedett. Legalábbis ez volt az ideológia. A
valóságban azonban az volt a feladatuk, hogy az ügyvédek és a Kádár-rezsim bírói a helyükön
maradhassanak. És a jogállamiságra hivatkozva ne történjék meg az átvilágítás. Mádl
Ferencrõl, a jelenlegi köztársasági elnökrõl az égvilágon senki nem tudott semmit, csak azt
tudták róla, hogy valamikor, 1963 környékén kiment Nyugatra, de nyilvánvaló, hogy
Nyugatra nem lehetett kimenni cégkapcsolatok nélkül. Tehát beszervezés nélkül nem lehetett
óraadó tanár Strasbourgban vagy Brüszszelben. Minden egyes diplomatának, vagy bárki más
külföldön dolgozónak alapvetõ feladata volt – még a sport, a civil szervezetek, a tudomány
területén is –, hogy kötelezõen jelentsenek. Másként nem mehettek ki. Az a rendszer így
mûködött, a vendéglátósnak is kötelessége volt jelenteni. Akkor miért pont a Nyugatra
kiengedett embereknek ne kellett volna besúgniuk?
• Nézzük meg az SZDSZ oldalán lévõ embereket, akkor még Szabad Kezdeményezések
Hálózatának hívták õket.
• Elõször úgy indult, de aztán túlontúl erõs lett a cégkapcsolatuk Filip Tiboréknak, a politikai
rendõrséghez kötõdtek. Ez volt a vezérkar, de egy látszólag véletlen baleset miatt az SZDSZ
vezérkara átalakult.
• Mi az a véletlen baleset?
• Egy Mercedes a fának rohant, az ügyet azóta sem vizsgálta ki senki. A kocsiban a politikai
rendõrség egyik komoly beosztású alezredesének, Filip Tibornak a fia, ifjabb Filip Tibor ült.
• Õ volt az egyik megalakítója a Szabad Kezdeményezések Hálózatának?
• A fiú volt az egyik megalakítója. Ezt a névazonosságot a politikai rendõrség már nehezen
viselte. Ez butaság volt. Legalább egy unokatestvért, vagy egy Magyar Fruzsinát vagy valakit
vettek volna elõ.
• És meghalt a fiú?
• Igen. És ezáltal az SZDSZ-ben egy ortodox, ún. maoista szárny került az élre Kis
Jánosékkal, Demszkyékkel, Magyar Bálintékkal, akiket még a Kádár-rezsimben
ultrabalosságuk miatt többször figyelmeztettek. Rajk László csemetéjébõl, ifj. Rajk Lászlóból,
a Bauer Tamásokból, tehát a volt legmagasabb rangú MSZMP-s, volt MKP-s tagok
gyerekeibõl, és az ávós gyerekekbõl – például Ungárból – állt az SZDSZ vezérkara. Igazából
az SZDSZ-en belül sem dõltek el azonban az erõviszonyok, mert az ellenzéki kerekasztalnál
nem tudtak olyan embereket felállítani, akik megfelelõ súllyal eladhatók lettek volna, ismertté
tudtak volna válni. Az egyik alapító, Tölgyesi Péter azóta már mindenféle pártnál megfordult,
még a Fidesznél is, Petõ Iván ortodox ávós kötõdése ismert, a Mécs családé szintén.
• Milyen kötõdése ismert a Mécs családnak, hiszen mindig a nagybátyra, a költõre
hivatkoznak?
• Hivatkozni mindig lehet, de aki az ’56-os megtorlást megúszta, és 2002-ben a III/III és a
III/II mellett agitál, annak a kötõdése egyértelmû. Mint ahogy ezt volt rabtársai elmondták
Göncz Árpádról is, akit Takony néven szerveztek be. Vásárhelyi Miklóst szabadkõmûvessége
miatt egészen a Soros Alapítvány élére sodorta az élet, az õ SZDSZ-es kötõdése szinte
legendássá vált, és a 2-es számú „meze” is, amit egy titkos csapatban viselt. Tehát volt egy-
két nagy öreg itt is, róluk beszéltem most, de õk olyan erõsen kötõdtek a Soros- és a Mark
Palmer-féle alapítványhoz, hogy semmilyen más komoly tevékenységet nem tudtak végezni,
és igazából az SZDSZ kiabáló szabadcsapatai kaparintották a kezükbe a hatalmat a pártnál.
Annyira ízléstelenül csinálták ezt a rajcsúrt a televízión, a rádión és az újságon keresztül is,
hogy mindjárt az elején látszott, itt valami nem tiszta, mert aki ennyire radikálisan kiabál a
kommunizmus ellen, és minden kötõdése kifejezetten pártközeli, ÁVH-közeli, akkor ott nem
lehet másra gondolni, mint hogy ez egy kitalált, megkonstruált párt. Mint ahogy az SZDSZ
ifjúsági pártja is az, közülük az ellenzéki kerekasztalnál, az alkotmányozó bizottságban
dolgozó Orbán Viktor és Kövér László fiatal jogászként a Fidesz frontemberei voltak, Fodor
Gáborral együtt. Hogy mennyire nagy volt az átjárás az akkori két liberális párt, az SZDSZ és
a Fidesz között, bizonyítja, hogy vezetõ politikusaik oda-vissza járkáltak. Például Fodor
Gábor vagy Ungár Klára miniszterként, vagy a másik frakcióvezetõ-helyettesként az SZDSZ-
ben is dolgozott. De az irány fordított is volt, például a kiskunhalasi Szabó Erika a Fideszben
kötött ki, és az SZDSZ-bõl jött. Tölgyesi Péter szintén ott köt ki. De nagyon sok polgármester
az SZDSZ-bõl átkerül a Fidesz-MDF vonalra, a budapesti III. kerületi Tarlós István is ilyen
pályát fut be, de nyugodtan említhetjük Dercze Tamást is, Budapest IV. kerületének
polgármesterét. Ez a politikai mozgás a liberálisok és az állítólagos nem liberálisok között
nagyon erõs, hiszen egy tõrõl fakadók. Ám ami a lényeg, ezeket a politikai formációkat az
ellenzéki kerekasztal törvényesítésére, a látszat megtartására az MSZMP KB és annak
feltétlen kiszolgálója, a cég, a szolgálat hozta létre.
• Ön két embert említett a Fideszbõl, Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Amikor az ellenzéki
kerekasztal indult, õk tiszta emberek voltak?
• Kezdjük azzal, hogy egy diktatúra tiszta emberekbõl nem hoz létre politikai formációt. Az
ellenzéki kerekasztalnál csak olyan emberek jelenhettek meg, akiket az MSZMP KB
megbízhatónak talált, tehát a cég által képbe került emberek voltak õk. Ha ez nem így lett
volna, akkor oda sem engedték volna õket az ellenzéki kerekasztalhoz. Tudniillik ott nem
lehetett kiszámíthatatlan dolgokat csinálni.
• Ki volt akkor Orbán Viktor és Kövér László?
• Katonaként az elhárítás körébe kerültek, de hangsúlyozom, én tudom, hogy a Ménesi úti
Bibó kollégiumot, Orbánék fészkét az MSZMP KB milyen módon hozta létre és felügyeltette
Stumpf Istvánnal, a kádárista belügyminiszter, Horváth István vejével, vagy éppen az akkor
még szakszervezetis Pokorni Zoltánnal. Nyilvánvaló a kötõdésük valamelyik polgári vagy
katonai titkosszolgálathoz. Az egyetemisták egyébként rendszeresen a katonai
titkosszolgálatokhoz kötõdtek. Akiknél ez a helyzet az életük végéig nem változik meg, de
ennek fellelhetõ bizonyítékai nem lesznek, mert az aktív állományba sorolt személyeknél az
átvilágítás soha nem fog megtörténni. Tudni kell, hogy azok a politikai erõk, amelyek a
„rendszerváltozást”, ezt a legsúlyosabb hazaárulást az ellenzéki kerekasztalban
végrehajtották, soha nem lesznek politikailag tönkretéve, tehát az átvilágításukat soha senki
meg sem kísérli. Legyenek akár kisgazdák, fideszesek, SZDSZ-esek vagy MDF-esek.
• Beszéljünk akkor még az ellenzéki kerekasztal kisgazdapárti és kereszténydemokrata
néppárti tagjairól!
• Prepeliczai István azóta elhunyt. Nagy reménnyel indították, intelligenciája miatt akár még
miniszterelnök is lehetett volna. A Torgyán József-féle csapat pedig olyan gárda volt,
amelynek nem volt kötõdése sem a vidékhez, sem a mezõgazdasághoz. Az ellenzéki
kerekasztálnál ülõ kisgazdák mindegyike egyfelé kötõdik, s az MSZMP KB és a polgári
titkosszolgálatok által megbízhatónak minõsített személyek.
• Kikrõl beszélünk?
• Pártay Tivadarról, Prepeliczai Istvánról, Torgyán Józsefrõl, Cseh Sándorról, Kiss Gyula
miniszter úrról, Nagy Ferenc Józsefrõl. Csak úgy bujkálnak elõ a különbözõ ügynökök. Az
ellenzéki kerekasztalnál nem nyújtott értékelhetõ teljesítményt sem a Kereszténydemokrata
Néppárt, sem a Kisgazdapárt, nem lehetett közülük politikusokat fölfuttatni. Mindkettõ
vezérkara kifejezetten cégkötõdésû. Róluk egyébként Horváth József tábornok nagyon szépen
nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy nemcsak a sajtót, hanem a politikusokat is menedzselni
kellett információkkal. Nagyon érdekes, hogy a Kisgazdapárton belül nem lehetett embereket
menedzselni. Ott vezetõnek választottak primitív, egyszerû embereket, Gerbovics Jenõt, Nagy
Ferenc Józsefet például, akiknek – nevezzük nevén a gyereket – szakmai és politikai
képzettségük egyenlõ volt a nullával. Az viszont érdekes, hogy hiába próbálták az ellenzéki
kerekasztalnál a szociáldemokrácia szintén cégkötõdésû elnök asszonyát, Petrasovits Annát
bemutatni mint jó politikust, szemmel látható volt, hogy egy tisztességes munkásember
elfordítja a fejét attól a rajcsúrtól, amit a szociáldemokraták mûveltek.
• Két emberre biztosan emlékezünk az ellenzéki kerekasztal tevékenysége alapján, Pozsgay
Imrére és Fejti Györgyre. Hol Pozsgay Imre, hol Fejti György vezeti az ún. baloldali
társaságot, Pozsgay az engedékenyebb, Fejti a keménykezû. Már-már úgy néz ki, hogy ha
Fejti irányítja Pozsgay távollétében az ellenzéki kerekasztal baloldali társaságát, akkor
megfeneklenek a tárgyalások, és visszajön a véres kommunista diktatúra. Ez is megjátszott
volt?
• Teljes egészében megjátszott volt. Semmi köze nem volt ennek az ideológiai különbséghez.
Egy valamit látni kell. Olyan döntéseket hoz Németh Miklós kormánya, valamint a
„rendszerváltozás” elõtti utolsó parlament, ami meghatározza Magyarország elkövetkezendõ
sorsát. Nemcsak a társasági törvényre gondolok, hanem az egyéb törvényekre, a deregulációra
például, amit 1990 tavaszáig elvégeznek...
• Tehát törvények megszüntetésérõl, hatályon kívül helyezésérõl van szó.
• ...és kvázi az európai normák szerinti megfelelõ kialakításáról. A magyar jogrendszernek ez
volt az ideológiája. De ennek az óriási kiabálásnak, ami az ellenzéki kerekasztal és a politikai
kettõs-, vagy éppen többes játszma alapján történik, van egy fontos mozgatórugója. Ez idõ
alatt történnek meg azok az önprivatizációk, amelyeknél kipróbálják, hogy hogyan kell a
nemzet vagyonát átjátszani, illetve megsemmisíteni. Az önprivatizációk alatt gazdagodnak
meg már visszavonhatatlanul sokan, például Széles Gábor, Palotás, Princz Gábor, Várszegi
Gábor és csapata. Megjelenik a kaszinó környékén Békesi László, Beck Tamás, Medgyessy
Péter. A Derzsi András-féle, állítólagos menedzser típusú miniszterek mellett hatalmas
gazdasági erõ alakul ki. Ekkor a kft.-k hihetetlen vagyonokhoz jutnak. Ezt nem lehetett úgy
csinálni, hogy a sajtó, a politika egy az egyben megmutassa, hogy amíg itt ilyen sokadrangú
kérdésekrõl beszélnek, hogy az SZDSZ fusson-e be a választáson vagy az MDF, vagy hogy
milyen legyen a választás formája, addig mérhetetlen nagyságú vagyonok cserélnek gazdát,
akkorák, amelyek az egész magyar bankvilágot átszövik korrupcióval. Ekkor alakulnak a
csodavállalkozások, a Kordax például, az azóta eltûnt cégek, amelyek mai értékben
sokmilliárdos hiteleket vettek föl, amit soha vissza nem fizetnek. Ez a project-menedzserek
világa, ami annyit jelent 1988 végétõl ’89-ig, hogy nekik van meg a banki kapcsolatuk és
számolatlanul, tíz-húsz százalékos kamatra, visszaosztásra, akármennyi pénzt felvehettek.
Nincs meg a hitel fedezetoldala, látszólag földtulajdon sincs Magyarországon, tehát nincs
ingatlanfedezet. De a pénz vándorútra kel, a kölcsönt soha nem kell visszafizetni. Ezt a
hatalmas kiabálást, ezt a hazaárulást úgy kellett levezényelni, hogy a magyar nép olyan
sokadrangú dolgokra figyeljen oda, mint hogy a Reform újság kétszázötvenezer példányban
mit ír a Fejti-Pozsgay vitáról. Közben pedig milliárdos nagyságrendû vagyontárgyak
cserélnek gazdát. Ez az önprivatizáció, utána viszont azt kell az ellenzéki mozgalmak szájába
adni, hogy azért kell a változást megcsinálni, hogy a magyar állam érdeke érvényesüljön. És
összebeszélten írják az újságcikkeket, hiszen Magyarországon ekkor van a napilapok
csúcspontja, félmillió példányban kelnek el. Mára már szinte tizedére csökkentek a
példányszámok. Olyan emberek szólalnak meg, mint Bokros Lajos, aki elmondja, hogy
védeni kell az állami tulajdont az önprivatizátorokkal szemben. Mindenki azt mondja, hogy
védeni kell a szövetkezeti tulajdont az önprivatizátorokkal szemben, de ezt az
önprivatizátorok mondják. Cikkeket íratnak ezekrõl, s ezzel le is van tudva minden. A
politikai elit egyszerûen eljátssza, hogy majd átvilágítja az önprivatizációt. Antall József és
csapata azt ígéri, hogy a törvénytelen önprivatizációt felülvizsgálják, amely vagyonpolitikai
irányelvek alapján történik, és minden egyes szabályát átjátsszák, hisz nincs meg, hogy
mennyiért lehet odaadni az állami, a szövetkezeti vagyont a kft.-knek, milyen gmk.-kba
apportálhatják a társadalmi tulajdont. A népnek nagyon tetszik, hogy ezt az 1989-90-es
rablóprivatizációt, önprivatizációt majd valaki felülvizsgálja. A hangzavar leple alatt ekkor
történik meg a társadalmi tulajdon átjátszása is. A KISZ-vagyon így kerül át egyszemélyes
kft.-kbe, pár millió forintos alaptõkével, s azt mondják, hogy Nagy Imréék, Kiss Péterék majd
gondoskodni fognak a megmaradásáról.
• A mostani munkaügyi miniszterrõl van szó.
• A mostani munkaügyi miniszterrõl, aki akkor a Baloldali Ifjúsági Tömörülés vezetõje. Nagy
Imre, a KISZ KB utolsó elsõ titkára pedig ekkor lesz milliárdos. Egy forintos áron vette meg a
Caola-birodalmat. Azért apportálják a szakszervezeti vagyont is, hogy majdan, amikor a
demokratikus választás után kiderül, hogy melyik fiatal szervezet fogja képviselni a magyar
ifjúságot, milyen erõviszonyok alakulnak ki a magyar szakszervezeti mozgalomban, addig a
jó gazda gondosságával mûködtetik a vagyont, s utána majd visszaadják az arra
illetékeseknek. Gyakorlatilag ekkor már ki vannak próbálva azok a formák, amikor is például
a Conexusnak átadnak, mai értéken számítva, tizenmilliárdos vagyont, és lenullázhatja. És a
megalakuló magyar kormány soha nem tesz egyetlen lépést sem azért, hogy azt az
önprivatizációt vagy a privatizációt felülvizsgálják. De hogy ez mennyire törvényszerû: az
önprivatizációt nem vizsgálja felül az Antall-kormány, és érdekes módon Horn Gyula kiabál a
legjobban a privatizáció ellen. Azt mondja, amit a Videotonban Széles Gáborék csináltak, az
már rablás, és azt felül kell vizsgálni. A magyar parlamentben interpellál az akkor éppen
pártelnök Horn Gyula. De miért teszi ezt? Azért, hogy ugyanazt a jogfolytonosságot, a
kormányok egymásra épülését, amelyet az ellenzéki kerekasztal megindított, végig tudják
vinni egészen a tulajdon szétosztásáig. Mert három év múlva Horn Gyula a Videoton
privatizációját úgy említi 1995 tavaszán, mint az egyetlen követendõ privatizációt, és ezek
után még az általa korábban kritizált privatizátort megjutalmazza azzal, hogy ennek az
érdekcsoportnak adja az Ikarust is. Még banki hitel sem kellett hozzá, mert szinte ingyen
került a vagyon Széles Gáborék tulajdonába. Tehát az ellenzéki kerekasztalnál minden a
forgatókönyv szerint történik, látszólagos ellentéteket keletkeztetnek tudatosan,
hangsúlyozom, tudatosan az MSZP-n belül, hogy a népnek legyen min csámcsogni. Soha nem
látott módon futtatottak az újságírók, olyanok kerülnek be a köztudatba, akik kifejezetten
politikai kötõdésûek, például Gazsó, az akkori miniszterhelyettes fia, mint bátor ember,
reformkommunista, de közben MDF-es. És itt bántás nélkül mondom: mindenütt azonosak a
kötõdések, a gyökerek, az ÁVH-s, az MSZMP KB-s kötõdések. Egyenesen galádság, hogy
oly módon lehet leplezni az önprivatizáció csalárdságait, hogy közben kisebb rangú kérdések
miatt kiabálnak ellenzéki kerekasztal címén, és az ellenzéki kerekasztal látszólagos
ellentétével palástolni tudják azt az alapvetõ problémát, hogy az alkotmányozás, a magyar
tulajdon, a magyar nemzet sorskérdéseire soha ne kerüljön sor, még vita címén sem. Ez az
alapvetõ probléma ma is.
• Ha már újságírókat említett, ne csak Gazsó nevét hozza szóba! Kik azok még, akik múltbéli
kötõdéseikkel nagy hangzavart keltenek az átalakulás idõszakában?
• A volt televíziós média összes szereplõje ide tartozik Baló Györgytõl, Németh Miklós
kebelbarátjától kezdve a tévéelnöki posztra avanzsált Pintér Dezsõig. Havas Henrik, Forró
Tamás, Juszt László, ebben a szituációban mindenki véleményhordozó lesz.
• Nekik milyen kötõdéseik vannak?
• Szüleik jelentõs részben kötõdnek vagy a titkosszolgálatokhoz, vagy a rendõrséghez.
Nagyon bátor embernek tekintik a mûvészek közül Hobót, azaz Földes Lászlót, akinek az
édesapja Kádár egyik legbizalmasabb embere volt, a legkeményebb, ügynököket is felügyelõ
miniszterhelyettes.
• Az õ nevéhez fûzõdik az 1956 utáni sortüzek kitalálása és vezénylése.
• Amit utána senki nem torolt meg. Hivatkozunk 1956-ra, de áldozatait nem hozzuk olyan
helyzetbe, mint a szocialista haza kitüntetettjeit. Antall József mondta, hogy ’56-ot úgyis
elintézi az élet, magyarul mondva kialszanak a gyertyák, a hõsök meghalnak.
• Ezt Medgyessy is megismétli 2002-ben.
• Igen, hisz pontosan az a magyar átalakulás, az ellenzéki kerekasztal soha nem látott
történelmi tapasztalata, hogy úgy sikerült egyezséget kötni a magyar nép rovására, ami még
hosszú évek múlva is változatlan formában érvényesül. Ahhoz viszont, hogy az ellenzéki
kerekasztal így tudjon mûködni, kellettek az elõzetes megegyezések, amelyeket a politikusok
kötöttek egymással. Az ún. rózsadombiak mind cégkötõdésûek, mind szabadkõmûves
kötõdésûek. Levendel Lászlóék, az ellenzéki kerekasztalt háttérbõl mozgató emberek mind
hazájuk ellenére dolgoztak. Nem hiszem el egyébként, hogy tudatában voltak annak, hogy mit
cselekednek a hazájukkal szemben. Nem tudom elképzelni, mi az oka annak, hogy az
ellenzéki kerekasztal megbolondítja a magyar társadalmat oly módon – még a primitívsége
ellenére is –, hogy mindenki mást csinál, mint amihez ért. A költõk, az írók nem írnak,
nincsenek mûvek, amelyek égõ fáklyaként utat mutatnának. Közgazdászok válnak írókká,
katonák írják a leleplezõ könyveket, rendõrök írnak, mint a vízfolyás. A közigazgatás
megbolondul és bürokratikussá válik, csak és kizárólag a tolvajlás és a saját tulajdonszerzés
lesz a váltás mércéje.
• Az önprivatizációnál két nevet említett, Széles Gáborét és Várszegi Gáborét. Érdemes
bõvebben beszélni róluk.
• Mindkettõ hatalmas vagyon birtokosa. Várszegi a leggazdagabb magyar, Széles a második
leggazdagabb. Persze, hogy mennyire strómanok vagy mennyire nem, azt egy könyvben
nagyon nehéz elmondani. Várszegi Gábor múltja nagyon sötét. Bodnár Györggyel, Fenyõ
Jánossal a Los Angeles-i maffiának voltak az emberei. Nekik volt egyébként a vendége
hajdanában a Békesi László vezette reformer csapat a Los Angeles-i olimpián, innen van a
kapcsolat. Egyébként a magyar küldöttség nem vett részt az olimpián, de a vezetõik, például
Békesi László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként kint volt, és ezek a találkozások
utána baráti kötõdéssé alakultak. Az amerikai vendégek itthon vendéglátóik kijáróivá váltak,
hatalmas vagyontárgyakat tudtak megszereztetni velük. Így alakult ki a Fotex birodalom, az
Ofotért, a Domus és sorolhatnám a hozzá kötõdõ vagyonokat, az MTK-t, a Fradit.
• Ha már említette az MTK-t és a Fradit... 2003 januárjában olvastam egy nagyon érdekes
cikket arról, hogy Várszegi Gábor a Vasast is meg kívánja venni, és fuzionáltatja az MTK-val,
majd az MTK pályáját eladja, és ott, ahogy akkor írták, bevásárlóközpontot épít.
• Közel százmilliárdos projektrõl volna szó, hiszen a sporttelepek jelentõs része ingatlanként
rendkívüli érték. Az egésznek az a jelentõssége, hogy Várszegi Gábor pénzének nagy részét
nem is Magyarországon forgatja, hanem Hollandiában is vásárol magának fociklubot, a Breda
nevezetût. Oda valóban sok magyar játékost kivitt magával, de nyilvánvaló, hogy ez inkább
pénzmentés, mintsem komoly gazdasági tevékenység. Ez a Várszegi csapat hihetetlen
elõnyöket élvez, Bodnár kötõdik a jelenlegi napkeltés Gyárfáshoz is. Rendkívül híressé válik
Vitray Tamás is, aki nemcsak sportközvetítõ, hanem III/III-as tiszt. Azt mondom persze, hogy
vigyázzunk a III/III-as kijelentéssel. Mondjuk azt, hogy õ oktatott a budakeszi úton, a cégnél
angol nyelvet, és hadnagyként szerelt le. Radnai, aki a Telesport osztályvezetõje volt, szintén
ÁVH-s. De hogy milyen tevékenységet folytatott Szõnyi, Vitár Róbert? A biztonsági
szolgálatokból egybõl beépültek a sajtóba. És mi a következmény? Gondoljunk bele, Csurka
István a „rendszerváltozás” után egy évvel új televízióelnököt talál Hankiss Elemér
személyében, aki milliárdossá teszi a Sportduó Kft.-t, Gyárfás Tamásékat, Vitray Tamásékat
oly módon, hogy nem is tudja Hankiss, hogy mit ír alá, amikor kvázi egy kft.-nek kiadja a
mûsorkészítés jogát. Ez idáig, közszolgálatilag, egymillió forintért készítettek egy mûsort, és
Gyárfásék vállalták, hogy hétszázezerért megcsinálják ugyanazt. Hankiss Elemér boldog,
hogy Vitrayék milyen rendesek, háromszázezer forintot spórolnak a tévének, csak azt felejti
el, hogy a szerzõdésben benne van, hogy a jogdíjak a Sportduó Kft.-t illetik meg, és ezek az
igazi pénzek. Ha egy belföldi közvetítés vagy éppen a nemzetközi mérkõzések az Eurosportra
felkerülnek, akkor a kialkudott viszonosság alapján, ha a Liverpool itt játszik, a Fradi pedig
ott, kicserélik a mûsort egymással. Csak az a probléma, hogy ha a Sportduó Kft.-é a jogdíj,
akkor például Nyugatra eladja ezt a mûsort, és a Magyar Televíziónak bizony húszmillió
forintot kell fizetni, hogy közvetíteni tudja a Liverpool-meccset. Magánzsebre piacosította az
egész sportközvetítést a Vitray-féle csapat, amely gyakorlatilag nem más, mint a Los
Angeles-i maffiának az ÁVH-val összekötõdõ csapata.
• Széles Gábor.
• Széles Gábor a Mûszertechnika többségi tulajdonosa 1988-89-ben. Az MDF vezetõ
gazdasági szakértõje. Mindig miniszter akart lenni, Antall Józseftõl tudom, hogy keleti
kapcsolatai miatt nem engedte, hogy Széles Gábor tagja legyen a kormánynak.
• Nem részletezte Antall József ezt a keleti kapcsolatot?
• Azt mondta, hogy aki ennyire barátja a szovjeteknek, annak nem lehet helye az õ
kormányában. Akinek ilyen erõs pozíciói vannak a keleti piacokon, az nála – ahogy õ mondta
– enyhén szólva is kétes kötõdésû. Ezért nem is engedte oda, viszont nem tudott mást csinálni,
mint olyan tulajdonokat biztosítani részére, mint például a Videoton, amelyet a Horn-kormány
támad, majd odaadja neki az Ikarust is, és ezáltal létrejön egy birodalom, amely teljesen
öntörvényûen mûködik ma Magyarországon. Gyakorlatilag szabadon bocsát el embereket,
szabadon, a piac szabályait is kikerülve végzi azt a munkát, ami csak és kizárólag saját
gazdagodására irányul. Ezek a milliárdosok – meg kell mondjam – messze nem a társadalmi
érdekeket szolgálják. Bármilyen kormány is legyen, az ilyen milliárdos már jól érzi magát.
Igazából ezek az emberek, akik az önprivatizációnál már ilyen módon meggazdagodtak,
biztosan fennmaradtak. Vannak azonban olyan emberek, akik részint a nagyprivatizációból, a
kárpótlásból vagy egyéb más lobbikat kihasználva gazdagodtak meg. Így vált nagyon
gazdaggá az önprivatizáló Demján Sándor, aki a folytatólagos magyar üzleti kapcsolatok
építésével, teljesen mindegy, hogy milyen kormány van hatalmon, mindegyikben tudja
érvényesíteni érdekeit. Õk minden esetben, mint rendszerváltó, dinamikus demokraták
kerültek napvilágra.
• Demján Sándor igen csak ismert volt már a Kádár-rezsim idõszakában is. Engedékenyek
voltak vele szemben.
• Õ a KB-tagságig vitte. Az egész kezdeményezés a Skálán keresztül olyan nevet adott neki,
olyan beszállító tudott lenni az egész MSZMP Központi Bizottságához, hogy a végén még
megkapta a Hitelbankot is, a második legnagyobb bankot, amikor a kereskedelmi bankokat az
égadta világon senki nem ellenõrizte. Antallék idejében sem, elõtte meg pláne nem, amikor
projektek nélkül vehették fel az ötven-, hatvan-, nyolcvanmilliókat, ami mai értéken ennek
legalább a tízszerese, s a pénzt táskákban lehetett elvinni. A ’90-es évek elején kezdték
szabályozni, hogy mennyi lehet a készpénzforgalom. De ha valaki a ’90-es évek elején jelzi,
hogy a Hitelbankban vagy a Külkereskedelmi Bankban milyen lopás-csalás történik,
pillanatok alatt az utcán találja magát. Azzal az ideológiával, és egyébként ezt Antall József is
mondta, hogy nem alakulhat ki az a közvélekedés, hogy a magyar bankrendszer korrupt, mert
az árt hazánknak.
-De közben lopni lehet.
-Gyakorlatilag lehetett, de ez ne válhasson köztudottá, mert ha korrupt a bankrendszer, és ez
kitudódik, magasabb kamaton kaunk hitelt. Gyakorlatilag álságos az egész. Tudjuk, hogy így
van, gyakorlatilag viszont nem szabad beszélni róla. Sőt, azokat az embereket, akik ezzel
kapcsolatban megpróbálnak információkat szerezni, azonnal eltávolította a bankrendszer,
mint árulókat.
-Az ellenzéki kerekasztal múltjához, történetéhez egyetlen adalék a beszélgetés végére.
Amikor az ellenzéki kerekasztal jegyzőkönyvének aláírására került sor, először nagy
buzgalommal mindenki jelzi, hogy alá fogják írni a végső dokumentumot. Aztán a FIDESZ
nem írta alá, s az SZDSZ sem.
-A Kisgazdapárt sem írta alá, azzal az indokkal, hogy nem erről volt szó. Az MDF paktumot
kötött a szocialistákkal, hogy Pozsgayt bebetonozzák, s ezáltal nagykoalíciót hoznak létre.
Gyakorlatilag nem más történik, mint a dróton rángatott ún. alá nem írók, a négy igen
kitalálói, olyan rajcsúrt csinálnak, amivel el lehet vonni a figyelmet az önprivatizációról.Tehát
minden egyes cselekmény abba az irányba mutat, hogy a legsúlyosabb kérdések, a a
gazdasági átalakulás kérdései ne kerüljenek soha, még periférikusan sem említésre. Az ún.
nagypolitikai kérdések körül legyen csak veszekedés, mert ez látványos, erről a sajtó is
könnyebben tud írni, könnyebb belőle poént csinálni. És így könnyű leplezni a nagy
disznóságokat.
-Az önprivatizációról nem is akar írni a sajtó.
-Részint nem is akar írni, másodszor ez szakmai kérdés. Amennyiben írna, akkor a
büntetőügyek, kényszerből, megindulnának, amit viszont az adott szituációban senki sem
akart. Ez, istenigazából abból is látszik, hogy az ellenzéki kerekasztal megállapodása, amit
senki sem ismerhet, záradékában benne volt, hogy az addigi csalások, lopások, sikkasztások
és egyéb cselekmények résztvevőinek a független magyar parlament azonnali hatállyal
eljárási kegyelmet ad, kegyelmet, törvényi kegyelmet. Gyakorlatilag ekkor jött rá az MDF
perifériáján lévő képviselőcsoport, hogy meg lett vezetve. Mert nem volt rá magyarázat, hogy
miért kell a tavaszi nagytakarítás jelszavával megindult pártnak a sikkasztásokra, csalásokra
amnesztiát adni.
-Mennyire volt törvényes az ellenzéki kerekasztal működése?
-Az ellenzéki kerekasztalnak semmilyen törvényi felhatalmazása nem volt. Az
egypártrendszer hozta létre, az egypártrendszer érdekeit szolgálta. Gyakorlatilag a hazája
ellen jött létre. De hogy az aláírt dokumentum mit tartalmaz igazán, a nagyközönség nem
tudhatja. A megállapodás minden passzusát titok övezi, a dokumentumokat titkosították. Így
azt sem tudhatja senki, hogy tulajdonképpen az MSZMP megszűnéséről is az ellenzéki
kerekasztalnál ülők döntöttek, bár az MSZMP 1989. októberi kongresszusának résztvevői azt
hitték, ők voltak az igazi döntéshozók. A fenéket! Az MSZMP kongresszusán hatalmas terülj-
terülj asztalkám volt, a küldöttek a plenáris ülésen való részvétel heéyett ettek-ittak. Németh
Miklós és vagy harminc „józan” társa meg likvidálta az MSZMP-t. Úgy, ahogy azt az
ellenzéki kerekasztal mellé ültetett ügynökök ezt már korábban elhatározták.

Õk is a zsebünkre pályáztak

Brókervilág Magyarországon

• Az átalakulásnak nevezett tizenkét-tizenhárom esztendõbõl a magyar polgár nagyon keveset

ért. De amit aztán igazán nem ért – gondolom én –, az a tõzsde világa. Nem érti a
folyamatokat, nem érti, hogy mi miért történik. 1989-ben Németh Miklós miniszterelnöksége
idején alakult meg a magyarországi tõzsde. Mi ebben a miniszterelnök szerepe?
• Amikor a „rendszerváltozást” elõkészítették, még nem tudták, hogy a privatizációnak
milyen formái alakulnak majd ki. Az ún. vagyonpolitikai irányelvek, amelyek Németh Miklós
miniszterelnöksége idején születtek, annyit tartalmaztak, hogy mit nem lehet csinálni, de amit
a törvény nem tilt, azt szabad is…
• Közben megszüntették a vagyont védõ törvényeket.
• Azokat a törvényeket és intézményeket – tehát a népi ellenõrzést, a rendõrség
gazdaságvédelmi osztályát, azokat az ügyészségi felügyeleti szerveket, amelyek a tulajdont
tartották szem elõtt, a belsõ ellenõrzési rendszereket, amelyeket minden egyes államnak illett
mûködtetni folyamatosan – dereguláció címén a Németh-kormány alatt megszüntették. A
megszüntetéssel egyidõben megalkották a jogszabályokat, a gazdasági társaságokról, a
pénzintézetekrõl szóló törvényt, ezzel aztán kimondták a halálos ítéletet a nemzeti vagyon
felett. Kontroll nélkül zajlottak a rablóprivatizációs események. Ezt olyan ökölvívó meccshez
lehetne hasonlítani, ahol nincsenek szabályok. Ha viszont ezt a szabálytalan állapotot a
jogalkotás hozza létre, nem lehet véletlen. A tõzsdének volt olyan szerepe, az egyes
privatizációs elképzelésekben ez szerepelt, hogy a vállalatokat át kell alakítani
részvénytársaságokká, kft.-vé, gazdasági társaságokká, akár a tõzsdén keresztül is, és a
vagyont jelentõs részben a majdani kisbefektetõk szerzik meg. Hiszen az elsõ idõben még azt
sem tudták, hogy milyen nagyságrendû lesz az a terület, ahol a reprivatizációt részesítik
elõnyben.
• Tehát amikor a régi tulajdonosok kapják vissza egykor elrabolt vagyonukat.
• 1989 végén még nem volt tudott, hogy mekkora lesz az a társadalmi tulajdon, amelyik
esetleg eredeti tulajdonosához kerül vissza. Ezt valóban nem lehetett látni akkor. A kérdés
eldöntésében meghatározó szerepe volt Fekete Jánosnak, aki azt mondta – és ezt az MSZMP
és sajnos az ellenzéki kerekasztal valamennyi képviselõje is elfogadta –, hogy amennyiben a
tulajdont visszaadják az eredeti tulajdonosának, ezzel elismerik, hogy egykoron elrabolták,
tehát bûnösök, és ennek büntetõjogi következményei lesznek.
• Tehát a reprivatizációval elismerték volna, hogy jogtalanul vették el a magántulajdont.
• Igen, és ennek akkor polgári és büntetõjogi következményei vannak, ezt viszont a
rendszerváltást levezénylõ, MSZMP-s kötõdésû szabadkõmûves csapat nem engedhette meg.
Ezt Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank akkori alenöke elmondta, például a szintén
kifosztott Tímár Györgynek is: csak nem képzeled, hogy vissza fogod kapni, amit elvettünk
tõled, akkor el kellene ismernünk, hogy bûnösök vagyunk. A pénzvilág egyik mércéjének
tekintik az állami, valamint a vállalati értékpapírokat. Már ebben az idõben sem egyértelmûen
pozitív a vélemény a tõzsdérõl a világban. Sõt a FED, az amerikai központi bank elnöke,
Greenspan úr azt mondja, hogy a világon egyetlen óriási pilótajáték létezik, ennek neve
tõzsde. Mondok erre egy rövid magyarázatot. Amikor az Egyesült Államokban nem volt elég
mobil tõke a tõzsdén, akkor mintegy huszonöt százalékig bevonták a kisbefektetõi kört, tehát
az amerikai polgárok részvényeket vásárolhattak. Miután a részvények értéke folyamatosan
ment felfelé, a kisbefektetõk azt hitték, hogy egyre gazdagabbak lesznek. Egyszer csak ez a
folyamat a visszájára fordult, és nemhogy a befektetett értékét nem kapta meg a kisbefektetõ,
hanem töredékére zuhant a részvények értéke a tõzsdén. S ez nemcsak Amerikában, hanem
Németországban is így történt, ahol az utóbbi évben ötven százalékát veszítettek a részvények
az értékükbõl.
• Hogy a tõzsde kialakulhasson hazánkban, magánosítani kell, ahhoz részvényekre van
szükség. Az elsõ idõszakban, legalábbis néhány üzem esetében, még a munkások is kaptak
részvényeket. Ez volt a munkavállalói részvényprogram (MRP). Aztán ezektõl a
részvényektõl, hogy úgy mondjam, megszabadították õket.
• A piacgazdaság velejárója a tõzsde, ezt az alaptételt a piac minden gazdasági szereplõje
elfogadja. Amikor a reprivatizáció kiszorult a gondolkodásmódból, akkor mintegy
mézesmadzagként került meghirdetésre a privatizáció 1991-92-ben, tehát az, hogy abban a
vagyonban, ami nem a tõzsdén keresztül kerül privatizációra, tíz százalék munkavállalói
részvényt kapjanak a dolgozók. De ennek a részvénynek a kiosztása egyetlenegy helyen sem
valósult meg soha, mert az értékpapírokat a vezetõség minden esetben megvásárolta a saját
munkavállalóitól, banki hitelbõl, áron alul.
• Mégpedig úgy, hogy megijesztették a munkavállalót, hogy nem ér semmit sem a részvénye,
az meg fillérekért gyorsan túladott rajta.
• Ugyanaz a szituáció fordult elõ ezeknél a részvényvariációknál is, mint ami a kárpótlási
jegyeknél. A menedzsment és a bennfentes csapat, valamint a sajtó folyamatosan azt
szajkózta, hogy e mögött nem áll érték, add el. 1991-ben folyamatosan azt sulykolták, hogy
Keleten is elértéktelenedtek a kuponok, például ezer dollárt érõ kupont hat dollárért adnak
Moszkvában. Tehát – hirdették – nemcsak Magyarországon nincs értéke ennek a papírnak,
hanem a keleti államokban sem. Mindez azért történt, mert Magyarországon ezt a gyors
tõzsdei meggazdagodási lehetõséget hamar felismerte a politikai elit. Gyorsan rájött, hogy a
részvények megszerzése gazdagságának alapja lehet. Látnivaló, hogy a magyar tõzsdén a
kibocsátási érték mindig nyomott, nem éri el a valós érték tizedrészét.
• Mondjunk rá példát!
• Például egy állami vállalat – amelynek valós vagyonértéke egymilliárd forint –
részvényértékét a tõzsdén nem többért, mint százmillió forintért jegyzik. Ezt átlagnak lehet
tekinteni, tehát valamennyi magyar vállalatot maximum hét-tíz százalékon dobnak piacra.
Hogy egy konkrét példát mondjak: az Égisz Gyógyszeripari Vállalat részvényeit piacra
dobják, s a vásárló egy év alatt hétszeres értéket kap érte, vagyis olyan extraprofitot ér el a
gyógyszeripartól kezdve mindenütt a befektetõi tõke, hogy ekkor Magyarországon van –
arányaiban – a világ legjobban mûködõ, prosperáló tõzsdéje, hiszen megnégyszerezi,
meghatszorozza az érték magát. Ennek azért megvan a hátulütõje! Például amikor egy-egy
tõzsdei kibocsátás megtörténik, akkor a kárpótlási jeggyel szembeni nagy elégedetlenséget
úgy vezeti le a politikai, gazdasági irányítás, hogy kárpótlási jegyet érvényesen csak a tõzsdén
keresztül lehet vásárolni. Elhíresztelik, hogy a kárpótlási jegy nem ér semmit sem, nem
állítanak fel vele szemben privatizálható vagyontárgyat. Ezek után nagy csöndben az
ezerforintos kárpótlási jegyet folyamatosan hétszáz, ötszáz, háromszáz, kétszáz, százötven
forintra értéktelenítik el, mert közben azt hirdetik, hogy ez nem más, mint ami volt a
békekölcsön, ahol a befizetett pénzt soha az életben nem kapta vissza senki. Ezek után aki
alanyi jogosultságú kárpótlási jeggyel rendelkezik, folyamatosan igyekszik megszabadulni
tõle. A tõzsdén keresztül elveszik tõle, és lám, csoda történik, 1993 elejére meghirdetik az ún.
tömeges privatizációs programot, amikorra a politikai elit megszerezte már a
munkavállalóktól a tíz százaléknyi munkavállalói részvényt, értéken alul, és a szintén
elértéktelenített kárpótlási jegyet. S amikor már minden a kezükben volt, azonnal lett
privatizálandó vagyontárgy, amit kárpótlási jeggyel megszereztek, elõbb kisebbségi, majd
késõbb többségi tulajdonban.
• És a kárpótlási jegyeket – törvényesen – százhetven százalékon lehetett beváltani.
• Ezek után a kárpótlási jegy értéke öttõl tízszeres értéket ér el. S ha ehhez még hozzátesszük,
hogy a tõzsdén ezután négyszeresére, hatszorosára emelkedik ennek a vállalatnak a tõzsdére
bevezetett részvénye, egy év alatt akár negyvenszeres értéket jelent a pénzügyi befektetõnek
adómentesen és követhetetlenül. Hiszen a bemutatóra szóló részvénynek ugyanúgy nincs
szaga, mint a készpénznek. Gyakorlatilag a tõzsde a pénzmosás egyik gócpontja. Ezek a
folyamatok párhuzamosan zajlódtak, és a magyar tõzsdére hihetetlen nagyságrendû idegen
kóbortõke, pénzmosási tõke érkezett, amely önmagában is generálta a magyar részvények
értékének emelését.
• Tehát ez azt is jelenti, hogy külföldrõl beérkezik egy hatalmas tõke, aminek az eredetét nem
lehet vagy nem tudjuk vizsgálni, sõt ide bújtatják, mert nem is akarják, hogy az eredete
kitudódjon, és azt a „fekete” tõkét feketérõl nálunk mossák fehérre?
• Ez pontosan így van, ezt jelenti a magyar tõzsde rendszere. Egészen a napjainkig így volt,
miután gyakorlattá vált a névtelenség, ezért a pénzmosás fellegvára volt Magyarország. Tehát
nem nevezték meg, hogy kinek a megbízásából vásároltak a brókerek, a bróker pedig nem
volt köteles tudni, hogy ki áll a cég mögött. Amikor viszont a tõzsdérõl kiviszik a pénzt, akkor
már igazolást ad a tõzsde, hogy ez legálisan szerzett jövedelem. Megtörténik a pénzmosás.
• Mely vállalatok kerültek elõször a tõzsdére? Egyáltalán, hogy választották ki a vállalati
kört?
• Az igazán nagy értékû vállaltok kerültek ide, amelyek országos hatáskörûek, és nemzetközi
kapcsolatokkal rendelkeztek. A világon mindenütt a legprosperálóbb vállalatok a
gyógyszergyárak. Ezeket, tudatosan, elõször csak kisebbségi részvényekben dobták piacra,
tehát a többségi tulajdont nem lehetett megszerezni. Ide tartozott például a MOL- Rt., amely
stratégiai ágazat, a Matáv, amely nemcsak a vezetékes hálózatnak, hanem a mobiltelefonnak
is a gazdája, a Richter Gedeon, az Égisz Gyógyszergyár, a Borsodchem, a vegyipar lelke,
amely kapcsolódva a MOL- Rt.-hez rendkívül fajsúlyos stratégiai iparág. Vagy az OTP
kisebbségi részvénypakettje, amely hatalmas öszszeg, hisz az összes lakossági betét több mint
hetven százaléka itt van lekötve, ami soha nem látott elõny egy banknál, teljes bankhálózattal.
A tõzsde azokat a kurrens területeket szívja fel, amelyek meghatározóak egy-egy ország
stratégiai iparágában, tehát a gyógyszeripart, a jövedékipart, a bankokat és az energiaipart.
Igazából az akkor dinamikus fejlõdésnek induló telefónia volt a központja a tõzsdei
felvezetéseknek. Aki ekkor kedvezménynyel részvényt vásárolt, rendkívül jól járt körülbelül
nyolc évig. A magyar tõzsde dinamizmusa – akkor úgy látszott – soha meg nem állítható.
Gyakorlatilag több mint megtízszerezõdött a vagyon. Utána 1998-ban kidurrant a léggömb,
több mint kétharmadával csökkent a részvények árfolyama, a magyar tõzsdén tizenegyezer
pontról háromezer-hétszáz pontra csökkent a vagyon értéke. Ennek az lett a következménye,
hogy a tõzsdérõl kiszorultak a kisbefektetõk. Megmaradtak a nagy pénzügyi befektetõi körök,
az akkor már privatizált bankok. A bankok privatizációját vissza lehet vezetni a Horn-
kormányhoz, mert ott történt meg az, hogy a részvények értékét a privatizáció elõtt
egytizedére csökkentették. Ez annyit jelentett, hogy az alaptõkét egytizedére csökkentették a
Hitelbanknál, az OKB-nál és a többi banknál. Amikor a tõzsdére került a részvény, akkor már
olyan nyomott ára volt, hogy a fölvásárló joggal reménykedhetett abban, hogy nem a banki
kamatnak megfelelõ nagyságrendû haszonnal rendelkezik, hanem annak a sokszorosával.
• Kik közül kerülnek ki a kisbefektetõk?
• Azok körébõl, akiknek készpénzük van, akik felvásárolják a kárpótlási jegyeket. Õk
Magyarországon a kisbefektetõk. Azok a kisbefektetõk, akik megfelelõ banki háttérrel
kölcsönöket tudnak fölvenni azért, hogy részvényeket tudjanak vásárolni, majd utána
rendkívül gyorsan az emelkedõ tõzsdén ettõl meg tudnak szabadulni, és ezáltal extraprofithoz
jutnak. Magyarországon ez a kisbefektetõi kör. Megdöbbentõ, de számuk nem éri el a
lakosság egy százalékát. A tömeges privatizációnak pedig pont az lett volna a lényege, hogy
Magyarországon a tulajdonosi kör erõsödjön meg. Egy normálisan mûködõ polgári
demokráciában tíz százalék fölött van a tõzsdén a tényleges befektetõk száma.
Magyarországon a csúcson sem érte el az egy százalékot.
• De hát az igaz, sokszor vitték zsákutcába a kisbefektetõket, szándékosan.
• A bennfentes információk alapján zsákutcába kellett vinni õket. Azokkal a hírekkel,
amelyekrõl az elõbb szó volt, hogy nem ér semmit a kárpótlási jegy, nem ér semmit a
kisebbségi részvény. Több újságcikk is megjelent egy-egy tömeges privatizációnál, tehát a
részvény tömeges piacra dobásánál, hogy nagy marhaság kisebbségi részvényt venni, mert
úgyis a többségi tulajdonos dönti el az üzletpolitikát, a haszon, az osztalék nagyságát. Ez azért
jelenik meg, nehogy valaki véletlenül is tömeges kisbefektetõi körré változtassa ezt a
piacgazdaságot, hogy minél szûkebb réteg tudjon egymás közt üzletelni. A magyar tõzsde
egyébként végig ezt a szisztémát követi, és ez a szisztéma nagyjából a végét is jelenti.
Tudniillik egyre belterjesebb a befektetõi kör, egyre jobban ismerik egymást, egyre kisebb az
a kör, amelyik egymástól hasznot remélhet, a bankok viszont egyre jobban figyelnek, mert
most már kikerülnek magyar tulajdonból, tehát nem szabad a vásár, mint volt az állami
tulajdonnál. Ezért a bankok ellenõrzik a felhasznált pénzt, és a letétbe helyezett részvényeket
elkobozzák, amire az állami bankoknál eddig nem fordítottak különösebb figyelmet. A
tömeges privatizációnál viszont más történt a tõzsdén. A Budapesti Értéktõzsde (a BÉT) tartja
nyilván a kárpótlási jegyeket. Minden egyes privatizációba úgy lehet „beszállni”, hogy a BÉT
igazolja, hogy az ilyen és ilyen sorszámú, ilyen és ilyen értékû kárpótlási jegy a privatizálni
akaró cégek birtokában van. De közben ugyanúgy nem semmisítik meg a privatizációban
egyszer már fölhasznált kárpótlási jegyet, mint ahogy a kábítószert sem semmisítik meg, mint
ahogy az elkobzott dohányt sem. Így fordul elõ Magyarországon, hogy kibocsátanak mondjuk
százmilliárd forint értékû kárpótlási jegyet, és a privatizációban ezidáig több mint
kétszázmilliárd forint értékû kárpótlási jegyet használtak föl. Nem kevesebbrõl van szó,
minthogy BÉT-igazolással valaki privatizálhat, utána a pénzverdében nem semmisítik meg a
kárpótlási jegyeket, és – miután nem on-line szisztémájú az Ápv Rt. privatizációs rendszere,
különbözõ igazgatóságok privatizálnak itt-ott, amott – senki nem nézi meg, hogy a kárpótlási
jegyeket ugyanaz a csoport, vagy egy másik csoport már többször is felhasználta. Magyarul, a
tõzsde is a korrupció melegágya lett. Tevõlegesen. Sok olyan tõzsdei céget és tõzsdést láttam,
amely és aki közbûntényes gazember. Nem lehet mást mondani rájuk, gyakorlatilag
eltékozolták a rájuk bízott vagyont. Százas nagyságrendet lehet említeni, a Pannon Brókertõl,
a London Brókerig, a Reál Brókertõl a Budacashig, hosszú a sor. A tõzsdén szereplõ
brókercégek a kisbefektetõk által rájuk bízott pénzt elsikkasztották. Ez ugyanolyan sikkasztás,
mint amikor a konzervgyárakba a termelõk beviszik az árut, de nem fizetik ki az érte járó
pénzt, de ez nálunk nem bûncselekmény. Beviszik a tejet a Mizohoz, nem fizetik ki, nem
bûncselekmény. A tõzsdén az alapvetõ probléma az, hogy odaadom a részvényemet,
hitegetnek, hogy ennyi meg ennyi hasznot hajt, ennyit adnak érte, utána azonban ezt a
részvényt „elkezelik”, ellopják. Saját mûködési céljaikra használják fel, és utána azt mondják,
hogy elnézést, de a tõzsde kockázattal jár. Az ügyek jelentõs részének vizsgálata így
bûncselekmény hiányában megszûnik. Aztán így gerjed tovább a tõzsde, addig, hogy 1996-
97-ben már volt olyan brókercég, amely egyszerre nyolcezer ügyfelét fosztotta meg a
vagyonától, hétmilliárd forint kárt okozva.
• Melyik cégrõl van szó?
• A London Brókerrõl, de hasonló nagyságrendû kárt okozott a Reál Bróker, a Pannon Bróker
és a Sólyom Sándor fémjelezte Falcon Bróker, vagy éppen a Vámos László által vezetett
másik brókercég. Ez mind-mind olyan nagyságrendû károkozás, ami a tõzsdén nem okoz
megdöbbenést, mert mindenki tudja, hogy itt szabad lopni. Ezt a brókerektõl tudom, õk
mondták, hogy nyugodtan lehet lopni, mert úgysem lesz belõle semmi, évenként egyszer kell
elszámolni, addigra átszervezzük a céget, azt mondjuk, hogy „elment a hajó”, és nincsenek is
már Magyarországon. Tehát az a bróker, akire a vagyonunkat rábíztuk, fogta magát és elment
Amerikába egy pár évre, és bottal üthetjük a nyomát. Magyarul, a bennfentességen túl egy
pénzügyi befektetõi hereréteg is kialakult a tõzsdén, amely a pénzmosásban úgy vesz részt,
hogy drágán megvásárol egy részvényt, olcsón továbbadja, és a különbséget szétosztja. Ez
egy rendkívül érdekes pénzügyi tranzakció, hogy egy részvényt, amelynek értéke két forint,
miért veszem meg négy forintért, és miért adom el másnak egy forintért. Azért, mert három
forint tiszta pénz keletkezett. Ezen az eladónak, a brókernek és az új vevõnek csupán
osztozkodni kell, ugyanis senki nem kérdezi meg utána, hogy miért is csinálta ezt a
tranzakciót, hiszen a tulajdonosnak a saját pénzét jogában áll kockáztatni. A sajtóban ennek
fedezésére olvasható az oly sokszor sulykolt gondolat, hogy a tõzsdén vigyázni kell, mert
ugyan nagyobb hasznot ad, mint a bankbetét kamata, a sokszorosát, de kockázatos. Tehát
vessen magára, aki hiénáknak adta oda a pénzét, s ha egy-két év múlva semmit sem kap
vissza. Ráadásul olyan módon történik mindez, hogy Magyarországon a brókercsõdöknek a
mai napig sincsen komoly büntetõjogi következménye. Egyedül a Lupis Brókerházban ítéltek
el valakit, aki viszont nem kisbefektetõket károsított meg, hanem a magyar államot.
• Pontosan a brókercégek és a tõzsde kapcsolatában juthatunk el a gyilkosságokig is.
• Amikor már a pénzügyi befektetõi kör a bûnözõi köröket vonja be – rendszeresen –, akkor a
bûnözõk megkárosításának gyilkosság a következménye. Ha azt mondom, hogy a magyar
leszámolásos bûncselekmények között jelentõs részben pénzügyi befektetési machináció áll,
egyáltalán nem túlzok.
• A London Bróker vezetõjét például megölték.
• Reichart Ignácot is, meg a másik vezetõjét, Vida Lászlót is. S ami már nem is meglepõ,
nemcsak a gyilkosságok vizsgálatát fejezik be tettes hiányában, hanem maga a
bûncselekmény vizsgálata is titkosított eljárásban folyik, illetve már nem folyik.
• Miféle bûncselekmények vannak a gyilkosságok mögött?
• Egymás pénzét „elkezelték”, és miután az állami tulajdon nem lõtt vissza, tehát azt
büntetlenül lehetett ellopni, azt hitték a brókerek, hogy a magántulajdon sem lõ vissza.
Mondok erre egy példát. A Conexus Rt.-ben, mai értéken, körülbelül tizenötmilliárd forintot
ellopott László András, aki azóta természetesen elég furcsa módon meghalt. Soha senki nem
vette komolyan, hogy a rábízott vagyont egyszerûen ellopta. Azt mondta, hogy „elkezelte” a
megváltozott körülmények miatt. Nyolcszáz négyzetméteres házat épített magának, amit be
sem tudott lakni. A gazdagodása szemmel látható volt, amit egy normálisan mûködõ elhárítás,
egy gazdasági rendészet, APEH azonnal kiszûr. Az ÁPV- Rt. elkezdte követelni a pénzét, de
hát ez egy olyan állami apparátus, amelyik nem is a sajátját követeli, így nem is volt semmi
következménye. Miután László András bennfentes volt, ezért a hatóságoktól nem kellett
félnie.
• Milyen kapcsolatai voltak?
• Besúgó volt, mint a többi gazdasági vezetõvé avanzsált, ma ismert ember. Tehát
együttmûködõ személy volt a hatóságokkal, rendõrséggel és a titkosszolgálatokkal. Ezek az
emberek kapták meg a zsíros falatokat. Itt tévesztett a ’90-es évek közepéig a tõzsdei
apparátus, hogy kétféle befektetési lehetõséget hoztak létre. Az egyik a tõzsdei apparátus,
amelyik lenyúlt egy csomó pénzt, és akik a pénz kezelésével bízták meg õket, megölették a
pénzt lenyúlót. A másik csoport még a tõzsdei hasznot sem elégelte meg. Õk a bankrendszer
hiányosságai miatt – nem ad forgóeszköz-kölcsönt a bank – ráhajtottak az uzsorakölcsönökre.
Ez úgymond kistõzsdét jelent. Kisbandika, Hurdi Mária és mások összegyûjtik a pénzeket, és
tíz százalékra befektetik, kölcsönadják az állítólag tisztességes üzletemberek pénzét. Aztán ez
a tízszázalékos „befektetés” egy idõ után befuccsol, mert már nemcsak a kamatokat nem tudja
fizetni a kölcsönkérõ, hanem a vagyona sem elegendõ fedezetként, ekkor egyszerûen
erõszakos bûncselekménybe megy át az uzsora-tranzakció. Ekkor számolnak le egymással
robbantásos bûncselekménnyel, ekkor számolnak le az olajügyek kapcsán, a gépkocsi
behozatalban és egyéb üzleti vonalon. Ez volt a robbantásoknak, a gránátdobálásoknak, a
Molotov-koktéloknak az az idõszaka, amely a tõzsdén kívüli hitelnyújtásról, a kamatos
kamatról szólt. A tõzsdei kamat ellenõrzött kamattal, egy állítólag ellenõrzött piacon zajlott le,
de hasonlóan szabályozatlan körülmények között, amikor is a piacgazdaság nevében a
szabadrablás elvei érvényesültek. Egészen odáig, amikor 1998-ban, a Nyugatot elõször
megrázó kis tõzsdekrach hazánkba be nem gyûrûzött. A tõzsdérõl még annyit, hogy 1998-ban
a Fidesz-kormány ideje alatt tizenegyezer pontra ment fel a tõzsdei árindex. Megdöbbenve
lehetett tapasztalni egy idõ után, 1998 augusztusában, hogy csökken, és megy le a már jelzett
számadatra, háromezer körülire. Ekkor nagyon sokan elvesztették a pénzüket, mert határidõs
tõzsdei ügyletekbe fogtak, amelyiknél a mindenkori középértékre ki kell egészíteni a részvény
értékét, és ez bizony annyit jelentett, hogy aki határidõs nyereségre játszott, az egyszerûen
elvesztette az összes befektetett pénzét. Én ekkor találkoztam Orbán Viktorral, a munka
világa átalakítása kapcsán, az érdekegyeztetés során többször is. Azt mondta nekem, hogy
mondja a Pintér Sanyi is (a belügyminiszterrõl van szó), hogy a tõzsdén azért van baj, mert
mintegy ötszázmillió dollárt kivittek Amszterdamba, a mi kormányunk megalakulása után.
Mondom neki, hogy ezt ugyan miért pletykaszinten kell tudnia, és miért Pintér Sándortól. A
tõzsdetanács a Pénzügyminisztériumhoz tartozik. A pénzügyi kormányzatnak nincs rálátása a
pénzügyi tevékenységre? Mi az, hogy állítólag ötszázmillió dollár kivittek? És mi ennek a
következménye? Ez a pénz gyakorlatilag elment a nagy semmibe. Hogy Magyarországon
Pintér Sándor jelzése kell, hogy kitudódjon, hogy a kivitt pénz jelentõs része mosott pénz
volt?! És miután a kormányváltást követõen azt hitték, hogy elszámoltatják a tõkét, ezért
gyorsan kivitték a pénzt, ami nyilvánvalóan csökkentette a tõzsdei értéket. Ebbe az
okoskodásba egy probléma biztosan van. Ha Magyarországon kormányváltás van, attól
valóban elbizonytalanodhat a tõzsde.
• De hát még egyetlen kormányváltáskor sem kérték számon a tõzsdei spekulációkat! Itt most
nem a természetes módon történõ spekulációra gondolok, hanem a maffiatevékenységgel
összefüggõre.
• Ezt biztos, hogy nem kérték számon. Azokban az országokban, ahol baloldali kormány kerül
hatalomra, s ennek valószínûsítik a piacgazdálkodásba való direkt beavatkozásait az ideológia
szerint, a tõzsdei érték csökkeni szokott. Érdekes módon nálunk a jobboldali, konzervatív
kormány hatalomra kerülésekor csökken a tõzsdei érték. Tehát a baloldalnál virágzik, a
jobboldalnál csökken. A világban nem úgy mûködik a rendszer, mint ahogy nálunk.
Egyébként 1998-ban mindenütt csökkent a tõzsdei érték, hiszen túlfûtöttek voltak az egész
világon a tõzsdék, az értékpapírok árát túlontúl felverte a spekulációs tõke, az a spekulációs
tõke, amely a pénzváltásból keletkezett, s amely mögött megtermelt termelési érték nincs,
csak a hitelbõl adódó pénzmozgás. A pénzváltás napi huszonnégymilliárd dolláros haszna
megjelenik a tõzsdén, ez tovább gerjeszti a tõzsdék forgalmát, tehát a keresleti oldalt,
inflációgerjesztõ. A hitelnyújtásból származó éves nyereség egy évben eléri a hét-nyolcezer
milliárd dollárt. Ez feleslegesen gerjeszti azoknak az értékpapíroknak az árát, amelyeket
semmilyen gazdasági eredmény nem támaszt alá. De a tõzsde az egész világon –
Magyarországon is – a korrupció melegágya. Például, hazánkban a tõzsdére került cégek
tevékenységét ugyanazok a nemzetközi könyvvizsgáló cégek igazolják, mint amelyek a
világon mindenütt. Credit Swiss, First Boston, Price Wateerhause, De Luge, Arthur Andersen
és sorolhatnám a többit. Ezek a végtelen korrupt könyvvizsgáló cégek pénzért bármilyen
mérleget hajlandók produkálni. Mire gondolok? Magyarországon van egy gyár, amely
tulajdonképpen nincs, ezért a magyar tõzsdére be sem vezetik. Ez a Szeva bácsi Magnex
gyára, nem létezõ. Ezt a gyárat Szeva bácsi tõzsdére viszi Ontario államban, Montreálban,
hangsúlyozom, termelési érték nélkül. A felülvizsgáló, értékelõ cég igazolja a nem létezõ
teljesítményeket, a négycentes részvény értékét két év alatt mintegy húsz dollárra emeli fel,
olyan eredményeket mutat ki a magyar Magnex gyárban az orosz maffia tulajdonaként, hogy
Ontario állam miniszterelnöke is beszáll az ügyletbe, és nevével is garantálja, hogy ez milyen
nagyon jó vállalkozás. Az igazi probléma az, hogy Magyarországon ezek a cégek ellenõrzik a
tõzsdét, ezek ellenõrzik a mérlegek valódiságát, ezáltal levonható a következtetés, hogy a
világon mindenütt korruptak a tõzsdei cégek.
• Döbbenet, hogy tõzsdére lehet vinni olyan magyar vagy bármilyen céget, amelyik nem
létezik, nincs, és annak a tõzsdei részvényárfolyama termelés nélkül, minden nélkül
növekszik.
• Akár ötszázszorosára is. Az egymillió dollárból hirtelenében ötszázmillió dollár lesz. Ez
soha nem látott extraprofit. Amikor az amerikai barátaimmal errõl beszélgettem, mondtam
nekik, megdöbbentõ, hogy nálatok ugyanezek a tõzsdemachinációk vannak, ugyanilyenek az
értékeredmények, mint amilyenek ennél a nem létezõ magyar cégnél. Ez a beszélgetés közel
két évvel ezelõtt volt, 2001 elején. Amikor beszélgettünk, tudtam, hogy közöttük FBI-osok is
vannak, nyilvánvaló, hogy õk „hazaküldték” ezt az adatot. Ezek után nem sokkal kirobbant az
Evron-botrány. Magyarul, az amerikai tõzsdén is elkezdték vizsgálni azokat a cégeket,
amelyek Közép-Európában is mûködnek. És megállapították, hogy a módszer ugyanaz. Ha
csak azt nézem, hogy tavaly az USA-ban négy cégnél közel negyvenmilliárd dolláros fedezet
nélküli tõzsdeérték volt, ez akkora tõzsdecsalás, hogy az amerikai kongresszus azonnal
törvényt hozott, hogy nem is folytatják a vizsgálatot tovább, mert olyan nagyságrendû lehet a
csalás, ami alapjaiban az egész világgazdaságot megrázza. Ebbõl egyértelmû a következtetés,
hogy mindenütt azonos módon mûködik a gazdaság, csakhogy le merik-e vonni a
következtetéseket azok a pénzügyi és politikai vezetõk, akik mozgatják a világgazdaság
pénzügyi machinációs részét. Ez a jövõ kérdése. De Amerikában is megijedtek, hogy ott is
fiktívek a mérlegek. Viszont egyvalamiben az USA elõttünk áll. Beszéltünk arról, hogy ha
nálunk valaki leleplezett vagy utánament ezeknek az adatoknak, azt egyszerûen lelõtték. Az
Amerikai Egyesült Államokban tavaly három embert választottak az év emberének.
Mindhárom leleplezõ típusú volt, közülük az egyik éppen az Evron cég tõzsdei visszásságaira
felhívó, belsõ könyvvizsgáló. Az megint más kérdés, hogy csak a szerencséjének köszönheti,
hogy életben maradt. Tehát az ún. piacgazdaság és az Amerikai Egyesült Államok egy
dologban biztosan elõttünk áll: ha egy probléma napvilágra kerül, és az olyan súlyú, hogy már
a sajtó sem tudja kezelni, akkor ezt nem szégyellik bevallani. Nem pedig azt mondják – ami
Magyarországon megszokott –, hogy már megint beszél, miért csinálja ezeket a
leleplezéseket, hisz erre mennyire nincs szükség. Ebbõl világosan kitûnik, hogy a tõzsde
generálja a csalássorozatokat, de a kontroll nélküli tõzsde akár világgazdasági recessziós
folyamatot is el tud indítani. És mivel ma már a tõzsdék egy napon belül tudnak reagálni
egymás tevékenységére, akár egy hosszan tartó pénzügyi világválságot is elõ tudnak idézni.
De hogy mennyire egyformán mûködik a tõzsde: tavaly a német gazdaság túlfejlesztése és
túlfinanszírozása miatt a német részvények értéke ötvenkét százalékkal csökkent. Ez történt a
magyar részvényértékekkel is.
• De akkor az is érvényes, ha világkrach következhet be tõzsdei tevékenység miatt, akkor egy
ország gazdasága is megroppanhat, ha saját területén a tõzsdézés sok-sok törvénytelenség
közepette zajlik.
• Ez a következtetés oda-vissza is igaz. Nem kevesebbrõl van szó, mint hogy
Magyarországon, az elmúlt években teljes egészében törvénytelen és kijátszható módon
mûködtették a tõzsdét. Emlékezzünk rá, hogy Soros György és csapata hányszor jelezte már,
hogy probléma lesz a maláj, a távol-keleti, a koreai és egyéb tõzsdéknél. De mit is jelzett
egyúttal? Azt mondta, hogy a világgazdaság már két infarktusközeli helyzetet átélt, és a
következõ infarktus esetleg összedönti az egész pénzügyi, gazdasági rendszert. Hogy
mennyire igazak ezek az elgondolások: azok a pénzügyi befektetõi körök, amelyek ismerik a
világgazdaság mûködését – itt elsõsorban a nagy biztosítótársaságok és a közel öt-
hatszázmilliárd dolláros tõkéjû bankkonzorciumok tulajdonosairól és bennfenteseirõl
beszélünk –, jelentõs részben már megkeresték a menekülési útvonalat. Beláthatatlan
nagyságrendû földterületeket vásároltak meg Ausztráliában és fõleg Dél-Amerikában,
magyarul olyan helyre húzódnak az igazi pénzügyi befektetõi körök, ahova az Európai Unió
vagy az USA pénzügyi krachja esetén a harag hullámai el sem érnek.
• A magyar pénzügyi befektetõi körökrõl is el lehet ezt mondani?
• Teljes egészében, bár õk kicsit bugyutábbak, és Közép-Afrika felé vették az irányt. Nagyon
sokan. Közülük egy pár elõfutár már soha nem tér vissza. Tudniillik Dél-Amerikában
mûködik a közigazgatás és az államrend, míg Közép-Afrika az elmúlt évtizedekben a
közigazgatás és a közbiztonság szempontjából évszázadokat lépett vissza. Nincsen már
oktatás, nincs rendõrség, nincs közigazgatás, és az odatelepülõ embereket egyszerûen
meggyilkolják.
• Kik azok a magyar befektetõk, akik eltûntek azon a vidéken? • Több olajost tudnék
mondani, akik már vélhetõen soha nem kerülnek elõ. A büntetés elõl menekülõ Szabó Ferenc
például és a debreceni olajos csapat, akiknek bizony a halálukat még nem lehet kimondani,
mert ott legfeljebb a hiénák takarították el a romokat, de hogy régóta nem jelentkeznek, az
biztos. A magyar befektetõi körök egyidõben a nigériai és közép-afrikai nagy aranybányák és
gyémántkincsek nyomába indultak. Természetesen óriási szélhámosságok kellõs közepében
találták magukat, s ennek fizikai megsemmisülésük lett a vége. Tudni kell azt, hogy
Afrikában annyira nincs közigazgatás, hogy még az ENSZ-alkalmazottak védelme sem
megoldott. Például ma Közép-Afrikában, Mozambikban – és ez egy ideig kecsegtetõ volt a
Közép-Afrikába befektetõknek –, egy dollárért lehet tíz évre bérelni egy hektár földet. Olyan
földet, amiben egy évben kétszer lehet kukoricát betakarítani. Ennek haszna
kiszámíthatatlanul nagy. Csak egy a probléma: ha meglátják, hogy fehér ember a tulajdonos,
egyszerûen lelövik. Ha viszont magánhadsereget visz magával, annak a költségei óriásiak.
Ezért Argentína, Brazília és Peru területén helyezkednek el a jelenlegi pénzügyi befektetõi
körök érdekeltségei.
• A magyaroké is?
• Most már a magyarok is ott vannak. A volt belügyminiszterünk, Pintér Sándor is járt ezen a
területen. Nagyon érdekes volt ezeknek a befektetõi köröknek Ausztráliába való irányulása,
õket viszont az ausztrál kormány a lehetõ legszigorúbban vágta ki. Hangsúlyozom, ezeket a
pénzügyi befektetõi köröket a világon sehol sem fogadják szívesen, ha valahol a G-7-ek, az
OECD országok vagy a Világbank vezetõi gyûlést tartanak, ott teljesen biztosra kell venni,
hogy tömegtüntetések és zavargások robbannak ki. Tehát nem pénzügyi zsenialitás az, amikor
azt mondjuk, hogy a tõzsdék krachja az évtized közepére kikerülhetetlen. Hogy ebben a
beszûkült magyar tõzsdének milyen lesz a szerepe, azt azért nem lehet tudni, mert ma még
Magyarországon nyereséges a tõzsde. Aki ügyes, még pénzt is tud belõle kivenni. De annyira
beszûkült már a tõzsdére felvezetett vállalatok száma, hogy a tõzsde belterjes kereskedéssé
vált. Ezért próbált a magyar tõzsde a prágai és a varsói tõzsde irányába lépni. Amikor Varga
Mihály, a magyar kormány fideszes pénzügyminisztere azt mondta, hogy a visegrádi országok
tõzsdéi a kereslet bõvítése érdekében egyesüljenek, akkor a kapuk zárva maradtak elõtte.
Tudniillik azt a Soros Györgyöt, akit mi még ma is komoly tényezõnek tartunk a pénzügyi
világban, és nálunk jelen is van, Lengyelországban és Csehországban egyszerûen kirúgták.
Szerencséjükre. Ebbõl is kitûnik, hogy akiket mi pénzügyi befektetõknek tekintünk
Magyarországon, azok Kelet-Közép-Európában közutálatnak örvendõ személyek.
• A tõzsdegurut, Soros Györgyöt a közelmúltban el is ítélte a bíróság.
• Én õt nem tõzsdegurunak tartom, hanem egyszerûen csalónak, ahogy ezt a bíróság
kimondta. Mert az tény, hogy a világ pénzügyi befektetõi csalással kerültek ebbe körbe.
• Soros György csalásai mibõl állnak?
• Abból, hogy bennfentes információk alapján saját vásárlásukkal felhajtják például a
részvények árfolyamát. Megtudja a szabadkõmûves barátaitól, hogy most a dollár gyengül és
a font erõsödik, így lehet zseniális bennfentes információkhoz jutni. Ez pont olyan, mintha azt
mondanám, hogy az az ember könnyen tud tõzsdézni a gabonapiacon, akivel két hónappal az
aratás elõtt a mûhold-felvételek alapján közlik, hogy mennyi lesz a gabonatermés. És közben
elhíresztelik, mondjuk, hogy gabonakrach lesz. Mit fog mindenki csinálni? Hatalmas áron
vásárolják a búzát, hiszen hiányra számítanak, közben pedig olyan rekord mennyiséget
takarítanak be, ami két év alatt sem fogy el. Ezek szintén bennfentes információk. A technika
fejlõdésével megtörténik a termékbecslés, vagy a belsõ információk könyvvizsgálatok utáni
birtokba adása és ezek kiszivárogtatása is. Mind-mind tõzsdei trükkök. Az igaz probléma
Magyarországon is ugyanaz, hogy ezek a bennfentes információk belterjesen, csalásra
gerjesztõen szivárognak ki.
• A magyar tõzsde milyen arányban van külföldi kézben?
• Ugyanolyan arányban, mint a nemzeti tulajdonunk. A pénz nyolcvan százaléka már külföldi
intézményi befektetõé. Tehát olyan pénzügyi befektetõé, akinek semmilyen érdeke nem
fûzõdik ahhoz, hogy itt egyáltalán termelés folyjon. Hiszen ez a külföldi kizárólag
spekulációra alapuló pénzügyi befektetõ. Hangsúlyozom, nyolcvan százalék feletti jelenleg a
magyar tõzsdén az ilyen pénzügyi befektetõk aránya. Ez egyszerûen nevetséges! Ugyanúgy
nem védtük meg a tõzsdénket, mint ahogy a nemzeti vagyonunkat sem. A jelenlegi tõzsdei
vállalatok, amelyek piacon vannak, ezek értéke minimálisan ötezermilliárd forint. Ha ez az
ötezermilliárd forint – ez pár vállalat egyébként – sokszorosa a magyar privatizációs
bevételnek, akkor látható, ha pár vállalat ötezermilliárd forintot ér a tõzsdén, a majdnem teljes
nemzeti vagyonunk után pedig kaptunk alig ezermilliárd forintot, akkor világos, hogy
Magyarországon nem volt privatizáció, csak vagyonosztozás. Ez a két összehasonlító adat
megmutatja a magyar átalakulás silányságát, amit ugyanez az elit, ugyanezek a kormányok,
ugyanezek a pénzügyi vezetõk vezényeltek le, és a magyar lakosság bávatag tekintettel csak
nézte. Nem lehet kereskedelmi bankokat alapítani, tõzsdéket üzemeltetni úgy, hogy az
alapvetõ szabályozási kérdések nincsenek rendezve, nemhogy törvényi, de rendeletszinten
sem. A magyar kereskedelmi bankokról szóló törvény, gyakorlatilag a pénzintézeti törvény,
amely 1991-ben született meg, és szabályozza a piacgazdálkodás általános feltételeit, még
most sem euro-konform, de hogy csak 1991-ben születik meg, az ugyanolyan visszásság, mint
hogy privatizációs törvény gyakorlatilag 1992. január elsejétõl van. Addig bizonyos
országgyûlési határozat vagyonpolitikai irányelvei alapján dolgoztunk, eszerint történt a
privatizáció, a tõzsde kialakítása, a szabadrablás…
• A magyar tõzsde elsõ igazi megrendülése Antall József idõszakához fûzõdik.
• Már az Antall-kormány idején volt egy olyan nemzetközi tõzsdekrach, amely a magas
értéken lévõ részvények értékét elég erõsen csökkentette. De azt tudomásul kell venni, hogy a
tõzsdei árfolyamcsökkenéskor is megvannak a nyertesek. A megmaradt tulajdonosok, mert
mindig elõször a megbolondított kisbefektetõk – akik határidõs ügyletekre játszanak –
veszítik el elõször a részvényeiket, tehát amikor ilyen kisebb tõzsdekrachok bekövetkeznek,
azok mindig központosítják a vagyont. Ez az Antall- és az Orbán-kormány idején is így volt.
S ez egyeseknek azért jó, mert akkor az állítólagos szûkülõ vagyont még kevesebben
birtokolják. De az is megfigyelhetõ, hogy a tõzsdekrach után egy héttel a részvényértékek már
kevesebb tulajdonossal felkúsznak a krach elõtti értékre vagy még magasabbra. Tehát a tõzsde
„szívrohamai” is központilag vezényeltek.
• A politikának, a politikusoknak – és itt a hazaiakról beszélek – a tõzsdébõl mekkora hasznuk
van?
• Nyilvánvaló, ez a legnehezebb kérdések közé tartozik, miután a részvények jelentõs része
bemutatóra szóló, ennek kimutatása szinte lehetetlen. A tõzsdén szereplõ személyek jó része
stróman. Ugyanúgy strómanok, mint akik a magyar privatizációban látszólag fõszerepet
játszottak. Nem is azt kellene megnézni – illetve akik követték, azok látták is –, hogy ezeknek
a brókercégeknek kik a tulajdonosai, hanem, hogy kik vannak az igazgatótanácsokban, a
felügyelõ-bizottságokban, és azok között bizony szép számmal találunk politikusokat,
bankárokat, tehát ezeket a Csintalan által mondott köröket. Róluk bizonyítható, hogy már nem
a párthovatartozásuk fontos, ugyanúgy együtt lehet egy cégnél a szocialista az SZDSZ-essel,
mint ahogy a fideszes a miépessel. Igazából a tõzsde Magyarországon csak egy fokmérõ. De
olyan szempontból nagyon komoly fokmérõ, hogy szemmel látható szûkülése a magyar
gazdaság lehetõségeit is szûkíti.
• Magyar politikusok milyen mértékben vesznek részt külföldi tõzsdéken? Mert gondolom,
hogy elsõsorban nem itthon próbálják az orvul megszerzett pénzüket tisztára mosni, hanem
elviszik máshová. Elviszik például Kazahsztánba.
• Igen, pár száz milliárd forint eljutott odáig, de eljutott Amszterdamig, Lichtensteinig,
Párizsig, Londonig. A magyar befektetõ és pénzügyi körökrõl beszélek. A londoni
energiaszektor privatizációjában is részt vettek magyarok, megvesztegetési pénzeket forgattak
vissza, vagy a hazai gabonaüzletben részt vevõ emberek is nagyban tõzsdéznek külföldön.
Ezek azonban csak magyar szempontból tûnnek nagy összegnek, azokon a tõzsdéken
százalékokban ki sem mutathatók. A magyar milliárdosok jelentõs része elsõsorban banki
részvényeket, energiahordozói részvényeket vásárolt, és természetesen földet, strómanokon
keresztül. Ezek összessége alkotja a magyar vagyon jelentõs részét. Nagyon is felkészült a
magyar pénzügyi oligarchia az európai uniós csatlakozásra. Ma Magyarországon a
politikusok, az üzletemberek közül sokan sokszázezer hektáros földet vettek. Demján Sándor,
Bartha Ferenc, Medgyessy Péter, de folytathatnánk a sort Stumpftól az Orbán családig. Õk
nagyon is jól tudják, hogy minden egyes gazdasági válságnál igazi értékmérõ a termõföld.
Soha nem a felépítmény. Pénzügyi-gazdasági csõd esetén a legnagyobb érték az élelmiszer,
ott mutatkozik meg, hogy nem az aranyat kell fetisizálni, akinek földje van, élete van. Nem
szeretnék pletykálkodni, de feltûnt ez már a nyugati titkosszolgálatoknak is, hogy az elitünk
milyen ragaszkodóan törtet a föld felé.
• Nem véletlenül említettem az imént Kazahsztánt, ön pedig nem véletlenül beszélt
Amszterdamról, mert hogy Kazahsztánhoz az egyik politikusunk állítólagos hatvanmilliárd
forintos pénzmosása kapcsolódik, az amszterdamihoz pedig egy másik politikusunk, volt
miniszterünk tizenkétmilliárdos pénzmosása.
• Ezek az összegek nyugati barátaink által már feltárt adatok. Nyilvánvaló azonban, hogy a
Nyugatnak is van egy alapvetõ érdeke. Nem szeretné, ha Magyarországon és ezekben a
fejlõdõ polgári demokráciákban olyan mértékû békétlenség és elégedetlenség csapna fel a
korrupció miatt, amit már õk sem tudnak kezelni. Szintén vezetõ nyugat-európai
szakemberektõl tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államok politikai maffiatörténete egy és
ugyanaz a miénkkel, csak a maffia létezését Amerikában elismerik. Amerikában azt mondja a
fõügyész vagy az igazságügyminiszter, tarthatatlan az az állapot, hogy ma tudni lehet, hogy a
bírókat, a politikusokat, a képviselõket, a szenátorokat, az ügyészeket, a rendõröket mennyiért
lehet megvásárolni. Ezzel elismeri a maffia és a politika kapcsolatát, de azt is, ezen az
állapoton változtatni kell az amerikai népnek és a politikusoknak. Magyarországon idáig ezt
még soha el nem ismerték, holott ennek a ténynek a valódiságát épeszû ember nem vitatja. De
az amerikai tulajdonátalakítás és a maffia mederbe terelése minimum harminc évet vett
igénybe, és iszonyatos véráldozatokkal járt. A magyarhoz képest arányaiban is sokkal
nagyobbal. Magyarországon az elkövetkezendõ tíz évben az európai intézményrendszerek
segítségével lehet visszaszorítani a korrupciót, illetve elõször csak mederbe terelni. Ez
létkérdés, nem csak Magyarországnak. Az Európai Unióhoz csatlakozó tíz országból nyolc
volt posztkommunista ország, a magyarországihoz hasonló gondokkal. Ha nem kezelik ezt
kiemelt feladatként, akkor az EU egész intézményrendszere megbomolhat. Errõl már
beszéltünk a Phare-pénzek kapcsán. A magyar tõzsde nem tisztátalanabb, mint a varsói, kicsit
tisztátalanabb, mint a prágai, de ha azt nézzük, hogy Lengyelországban mintegy
negyvenötmillió ember él, Csehországban, Szlovákiában majdnem húszmillió és a mi
lakosságunk tízmillió, ez együtt már Németország lakosságával azonos számú. Ennek a
szabályozatlansága olyan, mintha Németországban anarchia lenne. Vegyük ehhez hozzá még
a kevésbé fejlett országokat, tõlünk kicsit keletebbre. Tehát magyarul, ezek rendbetétele a
nyugati világ létérdeke, a tennivalókat a pénzügyi helyzet tisztázásával kell kezdeni, és
közöttük is fontos a tõzsde, a bankrendszer és az adósságállomány kezelése. Ha igaz, és miért
ne lenne az, amit Pintér Sándor mondott Orbán Viktornak a már említett ötszázmillió
dollárról, ha nyugodtan állíthatjuk, hogy senki nem nézett utána a Magyar Fejlesztési Bank
vagy a Vegyépszer csalásainak, csak mondják, hogy megtettük a feljelentést, akkor ezeket a
kusza pénzügyi tranzakciókat már az Európai Unió sem tudja majd ellenõrizni. Ezek az igazi
nagy korrupciós ügyletek bizony Nyugaton is lezajlottak, és ott is csak a csúcsot sikerült
lefejezni. Amikor pénzügyi maffiáról beszélünk, én mindig azt mondom, hogy
békaperspektívából nézzük a világot. Amikor azt mondjuk, hogy Magyarországon milyen
nagy gengszterek vannak, milyen nagy cápák, egyáltalán nem biztos, hogy cápák, legfeljebb
ebihalak. Az igazi nagy érdekérvényesítõk azok a monstrumok, amelyek tõzsdén felvezetett
cégként világhatalmat képviselnek, amelyek elõtt nincsenek országhatárok meg törvények.
Ezek vezetõi nemcsak tõzsdekrachot elõidézni, hanem egy-egy államot pillanatok alatt – ha
nekik nem tetszõ a politikai vezetés – akár puccsal, akár pénzügyi befektetõi körökkel,
tõkekivonással tönkre tudnak tenni. Gondoljunk csak Dél-Koreára, Japánra, Malajziára,
Szingapúrra, a világ technológiailag is leggyorsabban fejlõdõ távol-keleti országaira, ahol
pillanatok alatt elvesztették tõzsdei vagyonuk több mint felét. Hála Soros Györgynek és
csapatának. Soros György mint trójai faló, betolta a pénzügyi befektetõket ezekre a helyekre.
Az igazi veszély az, hogy ma Magyarországon kiépült egy pénzügyi befektetõi rendszer a
tõzsdén és a bankokon keresztül. De ezeknek a bankoknak és a tõzsdének a titkosság mögé
bújtatása egyúttal a korrupció melegágya is. Ha ez intézményesítetten így marad, akkor a
magyar gazdaságot akkor csapolják meg, amikor akarják, a multik azt visznek ki
adómentesen, amit akarnak, s a monetáris politika haszna is csak és kizárólag a külföldieket
és a maffiát fogja gazdagítani.
• Igaz a hír, hogy amikor Medgyessy Péter kint járt az Egyesült Államokban, hivatalosan
megkérdezték õt, tud-e arról, hogy egy volt miniszter tizenkétmilliárd forintot vitt ki
Magyarországról?
• Itt a Ciprusi Török Köztársaságon keresztül megtörtént pénzmosásról van szó. Vacsora
közben tudom, hogy szó esett arról, hogy Medgyessy mit tud a korrupció visszaszorításáról
mondani. Tudniillik nagyon dicsekedhetett a miniszterelnök azzal – amit eddig valójában még
soha nem csinált meg egyetlenegy kormány sem –, hogy a közbeszerzések és a közpénzek
felhasználására államtitkárságot hozott létre, tehát kormányzati rangra emelkedett a korrupció
visszaszorítása. E dicsekedés kapcsán kérdezett viszsza az amerikai partner, arról tud-e a
miniszterelnök, hogy a Ciprusi Török Köztársaságban miképpen mossák a magyarok a pénzt.
• Mit válaszolt rá Medgyessy?
• Egy nagyot nyelt. Ezt a vacsora egyik résztvevõje mondta, s azt is, hogy Medgyessy erre azt
válaszolta, utána fog nézni. Ez ugyanaz, mint amikor 1998-ban Orbán Viktor az ötszázmillió
dollár kivitelével kapcsolatban azt mondta nekem, hogy utána fog nézni. Azóta sem tudom,
hogy utána nézett-e, vagy éppenséggel Medgyessy Péter csapata utána nézett-e az
Amerikában hallottaknak.
• Azért az megalázó lehet, hogy Amerikában kérdeznek rá a magyar miniszterelnökre, hogy
mi is van a Ciprusi Török Köztársaságban, milyen magyar pénzmosás folyik ott?
• Tudni kell, hogy az Amerikai Egyesült Államok intézményrendszere és belsõ bürokráciája
nagyon jól beépült Kelet-Közép-Európába.
• Igen, de erre a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy õ nem tud róla.
• Azt mondja, hogy utána fog nézni. Ez azt jelenti, hogy a tényeket ellenõrzi. Erre én hadd
mondjam azt, a jelenlegi magyar rendõri, bûnüldözési szervezet, miután totálisan szétverték a
felderítõ munkát, a hálózatot, a besúgórendszert – ami Amerikában és Nyugaton rendkívül jól
mûködik –, óhatatlanul védtelenebb a fehérgalléros bûnözéssel szemben, mint bármikor volt.
Nincs meg az intézményrendszernek az a fölkészültsége, ami Nyugaton létezik. A
Magyarországon használatban lévõ lehallgatórendszerek két-három generációval vannak
lemaradva a nyugati lehallgatórendszerek mögött. Vagy az a pénzügyi on-line rendszer, ami a
nyugati bankokat összeköti, Magyarországon egyszerûen nem mûködik. Gondoljunk bele,
Budapesten negyvenhárom kereskedelmi bank mûködik, közülük harmincnak nincs ügyfele.
Akkor vajon mibõl él? Ezek biztos nem jelentenek a magyar állapotoknak megfelelõen, nem
jelentenek a pénzügyi kormányzatnak. Mondok valamit: ma Magyarországon az igazán nagy
multinacionális cégeknek nincs is könyvelésük, hanem egy ügyvédi iroda képviseli õket, és
azon mennek a számlák keresztül. Ha jó szándékú lennék, azt mondanám, nem is
csodálkozom rajta. Ezt azonban felismerte Amerika és az Amerikai Egyesült Államok
elhárítása és hírszerzése, ezért Magyarországon már sok ezer embert foglalkoztat, saját
érdekében. Mert nem a magyar belsõ vagy külsõ elhárítás, vagy hírszerzés vette észre, hogy
Magyarországon milyen korruptak a diplomaták. Az izraeli Moszad hamarabb észrevette.
Vagy éppenséggel Palmer urat sem a magyarok buktatták meg a dolgaiért, hanem saját hazája
elhárítása. Akkor hadd kérdezzem meg, ha itt csak három-négy FBI-os volna, ahogy állítják,
honnan állnának ezek a mérhetetlenül komoly információk a rendelkezésükre. Õk jelenleg
jobban rálátnak a mi magyar intézményrendszerünkre, mint mi magyarok. Tudniillik, mi
egymás elõl is eldugjuk az információkat. Az õ ügynökeik a magyar kormányba is be vannak
épülve, a mindenkori magyar kormányba. Magyarország olyan módon van áthálózva
keresztül-kasul, a külföldi titkosszolgálatokkal, a vezetõ rétegen keresztül, hogy ez a folyamat
ellenõrizhetetlen. Nevezzük nevén a gyereket, idegen országok kémei is dolgoznak a magyar
kormányokban. Mi lesz veled, magyar szuverenitás?
Lakásmaffia, szervkereskedelem

Szövetségben a politika és az alvilág

• Magyarország maffiaország. A mögöttünk lévő tizenhárom esztendő sok-sok eseménye

bizonyítja ezt. A politika és a maffia kézen fogva jár egymással. A politika megrendeléseket
ad a maffiának, a maffia pénzeli a politikát. A politika a maffián keresztül meggyilkoltatja az
ellenlábasait, meggyilkoltatja azokat a maffiózókat is, akikre nincs már szüksége. Ez a
mögöttünk lévő tizenhárom esztendő szomorú tapasztalata. Az olajmaffiáról hallottunk
először, de közben jött a brókermaffia, a gabonamaffia, aztán egyszer csak feltűnt a
lakásmaffia, és döbbenten vettük észre, hogy a lakásmaffiában tevékenykedők ugyanazok,
akik korábban más maffiatevékenységben is részt vettek.
• Ez valóban megdöbbentő kórkép, s a legszomorúbb az, hogy igaz. Annyira, hogy ma már a
politika egy része is felismerte ezt, s miután az állampolgárt az igazságszolgáltatás nem védte
meg, önmaguk védelmére szerveződtek meg. Ők ráadásul már semmit nem veszíthetnek,
hiszen ingatlanuktól, lakásuktól megfosztották őket. Amikor egy embert a lakásától
megfosztanak hatósági, önkormányzati, jogászi, ügyvédi, bírói vagy éppenséggel politikai
segédlettel, akkor végső kétségbeesésében szerveződni kezd. Ez valóban spontán szerveződés.
Az azonban, hogy olajmaffiózók és másféle maffiatevékenységgel foglalkozók álltak át
uzsorakölcsönökkel kifosztani több ezer embert, otthontalanná tenni őket, ráadásul mindezt a
társadalom szeme láttára, és minden következmény nélkül, ez szinte példátlan. Példátlan
annak ellenére, hogy ezt én 2002. augusztus 8-án már kénytelen voltam az új magyar
miniszterelnöknek, Medgyessy Péternek is megírni. Szó szerint idézve azt írtam, hogy a
társadalom egyik legnagyobb problémája, hogy nincs jogbiztonság, tulajdonbiztonság és
közbiztonság. Ha ez így van, akkor viszont nincs polgári demokrácia, nincs törvény előtti
egyenlőség, nincs az élethez való jog biztosítva. Leírtam neki azt is, hogy a lakásmaffia
jórészt a politikai érdekből ki nem nyomozott olaj- és bankmaffia tagjaiból áll, szinte az egész
országot behálózóan. Budapesten kerületenként, nagyvárosokban, ügyvédi, közjegyzői
segédlettel működnek. Amikor megírtam ezt a magyar miniszterelnöknek, megdöbbentő
választ kaptam, aminek az a sommázata, tudják, hogy így van, várják jövőben is a jelzéseimet,
és nagyon kérnek, hogy eredményesen segítsem a maffia fölszámolását.
• Ebben az a döbbenet, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a hivatali apparátusán
keresztül önnek azt a válaszolja, hogy persze, így van, mi erről tudunk, és máskor is segítsen
bennünket Kőrösi úr újabb információkkal. És nem azt mondja, hogy Kőrösi úr, ön rágalmaz,
ön szemenszedett hazugságokat mond, ön megvádolja a magyar államapparátust, a
közigazgatást, amikor korrupcióról beszél. Ez az, ami elgondolkodtató!
• Valóban megdöbbentő, mert ha erre azt válaszolja a végrehajtó hatalom feje, hogy
megvizsgáljuk, igazat írt-e, kérjük a türelmét, vagy visszautasítja, hogy ezek rágalmak, és egy
polgári demokratikus országban az általam leírtak teljesen lehetetlenek, akkor talán még meg
is nyugszunk. Megértem azt is, ha védi az apparátusát. Ehelyett azonban azt válaszolja,
tudjuk, látjuk, halljuk, és majd lesz valahogy. Körülbelül ez a válasz lényege. Úgy érzem, a
magyar apparátus és a politikai elit már nem bír el a maffiával. Volt olyan találkozóm, ahol
három kormánytaggal – ebből az egyik miniszter volt, a másik kettő államtitkár – próbáltunk
egyezkedni a lakásmaffiáról, és azt a megdöbbentő kérdést tették fel, hogy egyáltalán van-e
nekünk erőnk a maffiával szemben.
• Ki volt a jelenlévő miniszter?
• Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az ő minisztériuma rendelte el
a lakásmaffia elsődleges vizsgálatát – egyébként kérésemre – 2002 júniusában. Alighogy
miniszter lett a Földművelésügyi Minisztériumban, én kértem a földhivatalok ellenőrzését, a
maffiamódszerek feltárását. A miniszteri értekezlet jegyzőkönyve rögzíti is, hogy a
javaslatom alapján kezdjék el a megyei földhivatalokon keresztül vizsgálni a
maffiatevékenységet.
• A lakásmaffia tobzódása rávilágít az összefüggésekre. Először a már korábban elrabolt,
állami tulajdonná alakított volt magántulajdont rabolja el a politika – magának. Ezt követően
külföldi kézbe adják a szolgáltatást, idegen kézbe kerül az energia, a fűtés, a víz, a
csatornahálózat. Az árak a csillagos eget ostromolják. Az emberek fizetésképtelenné válnak,
kapkodnak, mentenék a fedelet a fejük fölött. A látszólagos uzsorakamatos hitelt is
elfogadják. Hozomra szerződéseket is aláírnak. S elveszítik a fedelet a fejük fölül, a négy falat
maguk körül.
• Hogy egyáltalán elhiggyék a közigazgatásban és a politikában, hogy vannak ilyen
maffiaszerű cselekmények, ahhoz az élet furcsa fintora is kellett. Az fm közigazgatási
államtitkárának, mielőtt megörökölte volna az ingatlanát, legalább kétszer átírták tudta nélkül
az örökségét, és nagyon nehezen szerezte vissza. Pedig egy közigazgatási államtitkár
érdekérvényesítő képessége igencsak más, mint a bajba jutott „pórnépé”. Tehát innentől
kezdve nagyon nehéz lett volna tagadni, hogy nincs lakásmaffia, ingatlanmaffia. De én
emlékszem, hogy fél, egy évvel ezelőtt még csak kiejteni sem volt szabad azt a szót, hogy
lakásmaffia. Egyetlenegy újság nem merte leírni. Nem mert a tragédiák sorozatával
foglalkozni. Amikor megalakult a Lakásmaffia Elleni Egyesület, a károsultak behoztak nekem
egy köteg iratot, aminek átvizsgálása után azt mondtam, ez nem lehetséges, és rögtön szóltam
az időközben az egyesület elnökévé választott Török Szabó Erzsébetnek, hogy ez a sok-sok
szörnyűség hihetetlen. A rendőrség, az ügyészség, a bíróság tudtával, az ügyvédi és
közjegyzői kör kinyomozott múltjával, amit önök kutattak ki, miképpen lehet, hogy a
földhivatal azonnali hatállyal „kiírja” a károsultakat a tulajdoni lapról. S teszik mindezt úgy,
hogy még nincs befejezve a per, a szerződés érvénytelenségét vagy érvényességét nem
bizonyították, és a bíróság az ítélkezési szünetben hoz döntést, ideiglenesen, de közben
azonnal kilakoltatja a szerencsétleneket. Hogy lehet negyvennyolcezer forint meg nem ítélt
köztartozásért valakit családostól az utcára tenni? Hogy lehet, hogy ötvenezer forintért egy
ötgyerekes családot kihajítanak az utcára? Hogy lehet, hogy mindenütt ugyanazok az
ügyvédek, ugyanazok a bírók ülnek? Ugyanazok a rendőrök, akik elsimítják a följelentéseket.
Ugyanazok a közigazgatási dolgozók is, akik kihajítják a kukába a beadványokat, ha az a
maffia ellen érkezik. Égbe kiáltó igazságtalanság, amit először nem akartam elhinni, hogy
egyáltalán ilyen lehetséges. Pedig bűnügyekben igazán edzett vagyok már.
• Amit viszont én nem akartam elhinni, az az, amit ön mutatott nekem. Kezembe adott, nem is
olyan régen, egy tulajdoni lapot, amelyen két nagyon ismert személy nevét láttam.
• 2002 végén kaptam egy információt, hogy még 1992-ben lakást szerzett egy idős hölgytől
örökösödési szerződéssel dr. Bánáti János és dr. Bárándy Péter a Szemere utcában.
Megdöbbentő volt, és ebben a kérdésben senki nem mert intézkedni.
• Mekkora összegről volt szó? Mit vállaltak az örökösök, mármint dr. Bánáti János és dr.
Bárándy Péter, és mennyi volt a lakás értéke?
• Amikor ezt a házat társasházzá alakították, az átalakítás költsége miatt írták át az ingatlant.
Később újságírók kezdték el vizsgálni ezt a panamajellegű cselekményt, érdekes módon,
akkor már a hölgy annyit mondott, ezért ő semmit nem kapott, ő nem is tartozott egyébként
semmivel. Neki ez a két ember olyan szimpatikus volt, hogy rájuk hagyta ezt, a minimum
tizenötmillió forintot érő ingatlant. Annyira abszurd a történet, főleg azzal a
magyarázkodással, hogy teljesen ismeretlen emberekre hagyok ingatlant, pusztán mert
szimpatikusak. Ez egyszerűen lehetetlen, nem életszerű.
• Persze a két ember igencsak ismert, hiszen dr. Bánáti János a Budapesti Ügyvédi Kamara
elnöke, dr. Bárándy Péter pedig, az egykori sztárügyvéd, jelenleg igazságügyminiszter.
• Az ügyvédi közösségek nagyon fertőzöttek. Tudom, hogy most nagyon sikamlós területen
járunk. Több száz ügyvéd van, aki ellen büntetőeljárást kellene kezdeményezni, mert
fehérgalléros bűnözőként a kifosztók oldalára állt. Ők képviselik a maffiát, de ezért ez
mégsem ilyen egyszerű, mert ráadásul nemcsak a sztárbűnözőket védik ezek az ügyvédek,
hanem a sztárpolitikusokat, a sztárrendőröket, a megtévedt, nagy gazdasági hatalmasságokat.
Hogy létezik az, hogy a magyar miniszterelnököt ugyanaz az ügyvéd védi, aki a
legpiszkosabb, börtönben lévő olajgengsztert vagy éppen a volt országos rendőrfőkapitányt.
Egy ügyvéd irodájában lecsapódik a miniszterelnök, a rendőrfőkapitány, az ügyvéd, a bíró, a
gengszter viselt dolga. Csak egyetlen következtetést lehet levonni, ez az ügyvéd minden
titkok tudójává vált. De ha a nemzetbiztonsági hivatal vagy a rendőrség valamilyen
disznóságot követ el, rögtön ez az ügyvédpáros, ez az iroda képviseli a törvénytelenséget, és
utána a tévében meg is magyarázzák, hogy a törvénytelenség csak látszat, tevékenységük
törvényes.
• A lakásmaffia károsultjaitól hallottam a történetet, hogy ún. sztárügyvédet kértek föl, hogy
védje őket. A sztárügyvéd nem vállalta, majd amikor a tárgyalás megkezdődött, döbbenten
látták, hogy a lakásmaffiózó oldalán ott van ugyanaz a sztárügyvéd, aki nekik, a kispénzű
károsultaknak nemet mondott.
• Jól kifaggatta a tényállásról a károsultakat, majd utána a másikat védte. Sajnos ilyen ma az
ügyvédi erkölcs. Ha polgári demokráciában élnénk, az ilyen ember örök időkre el lenne tiltva
az ügyvédi pályától. De az igazi probléma az, hogy a sztárbűnözőket valóban sztárügyvédek
védik, és ezek a szerencsétlen, kifosztott emberek, miután már semmilyen javuk nincsen,
egyetlenegy módszerrel tudnak védekezni, hogy összeszerveződnek, és a közös információk
alapján kinyomozzák azokat a bűnözői köröket, amelyek kifosztják őket. Szörnyűséges
tapasztalni, hogy az igazságszolgáltatás, beleértve a bíróságot is, valóban tevőlegesen segíti a
maffiózókat, és nem az áldozatok oldalán áll. Miután a szerencsétlen áldozatok tüntetést
szerveztek, a politika látszólag fölkarolja őket, látszólagos szimpátiával nyilatkozik róluk.
Létrehoznak egy parlamenti albizottságot, elismerve ennek a több ezres bűncselekmény-
sorozatnak a létét, s az albizottságnak azt a feladatot adják, hogy a jogszabályi kapukat
vizsgálja meg és azokat csukja be. Holott homlokegyenest mást kellene tenni, a megvalósult
bűncselekmények tetteseit kellene a vádhatóság elé, a bíróság elé ültetni, és börtönbe kellene
csukni azokat a közjegyzőket, bírókat, ügyészeket, rendőröket, akik közreműködőként segítik
a gengsztereket a kifosztott állampolgárokkal szemben. De hát miképpen számíthatunk erre,
amikor Bárándy Péter miniszter és Sódor István budapesti főügyész szintén ismerős ezekben a
körökben.
• Milyen körökben?
• A lakásmaffia körökben. Egy csomó ügyet személyesen Sódor zárt le, hogy az nem
bűncselekmény. Az áldozatok a Napkelte vendégvárójában odamentek dr. Bárándy Péterhez,
amikor felismerték benne azt a személyt, aki nem az áldozatokat segíti, hanem a másik oldalt,
a maffiózókat.
• Mind a ketten meghívottak voltak más és más témában a Napkelte műsorában, dr. Bárándy
Péter a várószobában volt, és ott voltak az asszonyok is.
• Igen, odamentek hozzá, mire Bárándy Péter azt mondta, hogy nagyon megérti őket, de nem
tud segíteni. Erre azt mondták az asszonyok, persze, nem tud, mert az ellenfélnek segít, hiszen
ön védi Kristóf Györgyit meg másokat, ön az, aki nem hajlandó kikérni Kanadából a már
ismert bűnözőt. Az a szörnyűség ebben, hogy a miniszter mint a fába szorult féreg, kézzel-
lábbal védekezett, és semmit sem mert mondani. Sódor István sem mert megszólalni, szinte
reszketett, hogy ebből mi lesz, pedig ezek az emberek nem akarták megverni őket, csupán
megjegyezték, hogy Bárándynak, mint miniszternek kötelessége lett volna elmondani a
műsorban, hogy ez történt, és megígérnie, hogy segítséget nyújt. Ja, de ha valakinek az
édesanyja tanúként hajlandó nyilatkozni a perben a lakásmaffiózók mellett, az
elgondolkodtató.
• Bárándy Péter édesanyjáról van szó?
• Igen. Az édesapja meg, a szintén neves dr. Bárándy György azt mondja, hogy ő egyetlenegy
dolgot nem csinálna, lakásgengsztert nem védene. Akkor miért nem szól a fiának, aki jelenleg
miniszter, hogy ezt ne tegye, ez nemcsak jogtalan, de erkölcstelen is. Nagyon nagy baj, hogy
az erkölcsi szabályokat már egyáltalán nem követi a jogalkalmazás és az igazságszolgáltatás,
de azért tudomásul kéne venni egy politikusnak, hogy elsősorban a népét, a hazáját kell
szolgálnia, nem pedig pénzért a gengsztereket. Itt azért álljunk meg egy szóra! A
lakásmaffiával kapcsolatos albizottság elnöke és elnökhelyettese ígéretet tett, hogy
kivizsgálják az ügyeket, de visszamenőleg semmit sem tudnak csinálni. Magyarul, ugyanaz
történik, mint ami korábban megtörtént a bankkonszolidáció esetén, s ez a magyar
igazságszolgáltatás szégyene. Tudjuk, hogy törvénytelen, tudjuk, hogy büntetendő, de eltelt
ennyi és ennyi idő, ne csináljunk semmit. Ez tükröződik vissza a privatizációval kapcsolatos
ítéleteknél is, rögzíti a Legfelsőbb Bíróság ítélete, hogy teljesen törvénytelen, viszont eltelt
nyolc év, hagyjuk a fenébe. Itt viszont azt mondom, hogy családok, személyek érdekei
sérülnek. A „rendszerváltozás” 2002-ig tartó időszakát összefoglalhatjuk úgy is, hogy a
társadalmi tulajdonától együttesen ekkor fosztják meg a magyar állampolgárokat. Miután
elfogyott a privatizálandó vagyon, eltűnt a nagy falat, miután elfogytak a banki falatok, most
már jönnek a legelesettebbek. És ebben az önkormányzatok is részt vesznek, mert ki van
függesztve a polgármesteri hivatalokban, hogy ki tartozik és mennyivel. Ezeket a
köztartozásokat eladják a maffiózóknak, tehát a gengsztereknek.
• Hogy hajtsák be a pénzt?
• Igen, vagy éppenséggel eladják magát a követelést, és ezen az alapon a maffiózók, mint a
tartozások „vesztesei”, kiverik a szerencsétleneket brutálisan és valóságosan a saját
otthonukból.
• Tehát valaki nem tudja fizetni a gáz-, a víz-, a villanyszámlát, ezáltal hatalmas köztartozása
keletkezik, és ezeket a köztartozásokat adják el az önkormányzatok a banditáknak.
• Így van, de ne hatalmas összegekre gondoljuk ám. Ötven-hetvenezer forintokért veszítik el a
lakásukat, vagy ötven-hetvenezer forintos parkolási díj meg nem fizetésért veszik el tőlük az
otthonukat, és adják át a végrehajtónak, aki szintén a maffia tagja, ugyanazt az érdekcsoportot
szolgálja. A legelesettebbekbe, akiket a „rendszerváltozás” munkanélkülivé, hajléktalanná
tett, még egyet belerúgnak. A lakás értékéhez képest szinte filléres tartozások miatt az utolsó
lehetőséget, az otthont is elveszik. De az valóban jogbizonytalanság, hogy bárki kiveheti a
földhivatalban a tulajdonilap-másolatomat, ami az ingatlanom születési anyakönyvi kivonata,
és egy nap alatt háromféle tulajdoni bejegyzést is képes ráíratni. Ez a földhivatalokban szinte
már gyakorlat, Budapesten több ezer ilyen ügy van. De nemcsak a fővárosban, hanem
Gyöngyösön, Kecskeméten, Békéscsabán, Pécsett. Bárhova megyünk, hasonló módszerrel
dolgozik a maffia, kiépült a lakásmaffia országos hálózata. Körülbelül harminc-negyven
olyan csoportot ismerünk, amelynek egyik része uzsorakamattal foszt ki, a másik a
tartozásokat vásárolja meg, a harmadik fizikai erőszakkal, álházasságokkal, beköltözésekkel
rabolja meg a tulajdonost. Beköltöznek mint albérlők, és rögtön értékesítik is tovább a
lakásokat, és minden esetben ott van mellettük az ügyvéd, meg a közjegyző. Ennek az ügynek
kapcsán mintegy ötven bírót feljelentettünk, együttműködéssel, maffiakapcsolattal vádolva
őket. Nagyon lassan zajlik a vizsgálat, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy Magyarországon
ma a „megtévedt” bírókat, a bűncselekményeket elkövetőket valaha is felelősségre vonják. De
a rendőrök közül nagyon sokan elmondták – akik tisztességesek és a jó oldalon állnak –, az a
legnagyobb probléma, hogy tulajdonképpen egy károsult áll szemben egy károkozóval. Soha
nem vontak össze ügyeket, mert ugyanaz a károkozó adott esetben harminc ember kifosztója
is. Minden esetben az ügyvéd és a közreműködő közjegyző véleményét kell kikérni, akik
tanúként azt mondják, amit a károkozó mondott, hisz az ő ügyvédjük. Pedig ha az ügyvéd
például megmondaná, hogy itt színlelt szerződésről, uzsoraszerződésről van szó, nem is
történt adásvétel, hanem egy tartozásátvállalás, és nem azt írta alá a károsult, ami a
földhivatalban bejegyzésre került, ha elmondaná az igazat, rögtön annyi rendbeli csalással,
közokirat-hamisítással vádolná magát, ahányban mint védőügyvéd részt vett. Magyarul
mondva, az igazságszolgáltatás úgy működik, hogy a két károkozó, az ügyvéddel, a
fehérgalléros bűnözővel és közjegyzővel együtt áll az egy károsulttal szemben, tehát két
állítás egy ellenében. És ezzel a mai rendőri apparátus nem tud mit kezdeni. Pedig csak egy-
egy gengszter ügyét kellene összevonni.
• Tehát, hogy teljesen pontosan értsük: valakinek köztartozása van. Nem tudja, de ki akarja
fizetni. Valakitől magánhitelt fölvesz, aki uzsorakamatot is fölszámít. Erről szerződést is
készítenek, de a szerződés, amit aláírnak, tulajdonképpen nem az uzsorakölcsönről szól,
hanem arról, hogy a lakását eladta X-nek és Y-nak.
• Igen, hogy ezt az ingatlant ő eladta. Tehát a földhivatalba nem a kölcsönszerződés kerül be,
hiszen azt mondják a leendő károsultnak, hogy csak formaság, amit aláír. E „formaság”
alapján adásvételi szerződést készítenek a közjegyzők és az ügyvédek. Ennél egyetlenegyet
biztosan lehet tudni: ahol a maffia működik, ott egy-két nap alatt átírják ezeket a tulajdonokat
a gengszterek nevére.
• De miért ír alá a károsult a kölcsönfelvételi papír helyett lakás adásvételi szerződést?
• Ezeket az embereket annyira megszorította az élet, hogy utolsó esélyüket látják egy jól
öltözött, fehérgalléros bűnözőben, aki látszólag segít nekik. Csodálatos szavakkal
elvarázsolják ezeket a szerencsétleneket, és minden esetben azt mondják, hogy ebből az
égadta világon semmi problémájuk nem lesz.
• Tehát csak „falból” van, hogy lakás adásvételről írnak alá szerződést, és azt mondják, ha
kifizeti az adósságát, ezt a szerződést összetépik…
• Így van! Ezek az alapvető problémák. Mindenki bízik abban, hogy a meghatározott idő alatt
valóban ki tudja fizetni az adósságát, még kamatos kamattal együtt is. Azt viszont nem tudják,
hogy ezt az ingatlant már perceken belül leveszik a nevéről, átírják a kölcsönadó nevére, az
igazi tulajdonost meg kiverik a lakásából. Még folynak a szerződés érvénytelenítésére
irányuló polgári perek, amikor a tulajdonosokat már kiűzték az otthonukból. Itt igazából
nagyon súlyos, erőszakos bűncselekmények történnek sorozatban. És nagy
megdöbbenésemre, amikor ezzel az üggyel először találkoztam, láttam, hogy az áldozatok
feltérképezték a bűnözői kört, a dokumentumokat átadták a rendőrségnek. A feljelentések
eltűntek, pedig előtte én még láttam ezeket. Megdöbbentő, hogy 1999-ben a károsultak
összegyűjtötték tételesen az adatokat, vagyis felderítették a bűncselekménysort, és ezeket a
dokumentumokat hiába adták be a rendőrségre. Tehát a rendőrségen belül is dolgozott a
maffia, de az ügyészségen és a bíróságon belül is. Utána a tulajdonjogot átjegyzik egy ún.
jóhiszemű szerző részére, mert ezek a szerződések piaci áruvá válnak, eladják, továbbadják,
hogy a maffiózóra utaló nyomok eltűnjenek, és a szerencsétlen károsult már egy harmadik
személlyel vívhatja tovább a csatáját. Amikor ezek a tulajdonuktól megfosztott emberek
elmennek az ügyvédhez, az ügyvéd száz-, kétszáz-, háromszázezer forintért vállalja el az
ügyüket. Ennyi pénzük azonban nincs ezeknek az embereknek. Ők valóban az utcára kerültek,
megszorultak és lehetetlenség ennyi pénzt összegyűjteniük, hogy egy teljesen bizonytalan
polgári perben még egyszer kifosszák őket. Mert ezeknek az embereknek most már sem
jövedelmük, sem olyan vagyontárgyuk nincs, amiért a jogi képviseletüket ezek az ügyvéd
urak ellátnák. Tudni lehet egyébként, hogy a gengszterek a tulajdon átiratását nem tudják
önmaguktól megcsinálni, brókerek váltják ki pár ezer forintért a földhivataltól azokat a
tulajdonilap-másolatokat, amelyek alapján a csalássorozatok megtörténnek. A maffiózók
helyett állnak sorba. Ha valaki a saját ügyét intézi, öt-hat-tíz nap múlva adják ki a
tulajdonilap-másolatát, de ugyanott a gengszter megbízottja egy óra alatt elintézi az egészet.
És olyan tulajdoni lapot kap, amilyet kér. Ha kell, tehermenteset, ha kell terheltet, bármilyent.
A lakásmaffiának van még egy trükkje. Ezeket a nagy értékű ingatlanokat, amelyeket
megszereznek, ha nem adják tovább, akkor azonnal bankkölcsönt vesznek fel rá, s ez után már
a bank is védi a saját pénzét, és nyilvánvaló, hogy annak a lehetősége, hogy az ügy a károsult
javára rendeződjön, egyre kisebb lesz. Ezt a szervezett bűnözői formációt, már több mint
harminc magyar városban megtaláljuk. Valamennyi fővárosi kerületben, valamennyi
pénzintézetnél tetten érhető ez a maffiajellegű cselekmény. A bíróságok pedig kifejezetten a
károsultak ellen, a sztárügyvédek védelmében és az azok jogi befolyását élvező maffiózók
javára döntenek.
• Hallottam, hogy annak a bizonyos parlamenti albizottságnak a vezetője, amelyik a
lakásmaffia vizsgálatával foglalkozik, szintén a lakásmaffia károsultjainak látószögébe került.

• Igen. Annak ellenére, hogy Devánszkyné szocialista képviselő most már minden
megnyilatkozásában, teljes mellszélességgel a lakásmaffia áldozatai mellé áll. Több károsult
mondta viszont, hogy az ő ügyükben a XVII. kerületi, akkor még polgármesterasszony, illetve
korábban kft. ügyvezető Devánszkyné intézkedett, és egy Mácsai István Pál-féle erős
maffiacsapatnak kiadta a köztartozások listáját. Így történhetett meg például, hogy
negyvennyolcezer forint tartozás miatt egy háromgyermekes családot nincstelenné tettek.
Legalább három olyan eset volt, ahol ugyanő az említett erős maffiacsoportnak adta át a
tartozások listáját, akik természetesen fizikai erőszakkal, azonnal az utcára is tették a
károsultakat. Ennyire öszszefonódik a politika az igazságszolgáltatással. Nem tudom
megérteni, hogy miért az erőszakos bűnözői körök kapják meg mindig ezeket az ún. tartozási
kivásárlásokat. Mert ugyanez történt Hódmezővásárhelyen is, ahol az azóta már elhunyt
polgármester is erős maffiacsoportoknak adta oda a pénzbehajtás és értékesítés lehetőségét.
• Rapcsák Andrásról beszélünk.
• Igen. De magával az ingatlanmaffiával összefüggésben vissza lehet utalni arra az időszakra,
amikor a lakások tömeges privatizációja történt. Ez a „rendszerváltozás” kezdetén volt.
Megdöbbentő, amit mondok, de például a XII. kerületben egy fideszes képviselő kapta meg a
teljes önkormányzati értékesítési lehetőséget. Az V. kerületben is fideszes képviselő lánya
kapta meg a maradék lakásvagyon privatizációjának lehetőségét. A maffia tényleg
pártsemlegesen működik, mert a szocialista ugyanúgy belekeveredett, mint a fideszes, vagy
annak közvetlen rokonsága, cége.
• Ha eddig neveket mondtunk az egyik oldalon, tegyük meg ezt a másikon is.
• Rubovszky György kapta meg saját maga számára az önkormányzati értékesítési lehetőséget
a XII. kerületben, kedves lánya meg az V. kerületben. Miért kell a politikának közvetlenül
beleavatkozni az ilyen üzletekbe? Miért kell kijárónak lenni az egyébként is igen magas
jövedelmű parlamenti képviselőnek? Tudniillik amikor a lakásátalakítások és a lakások
társasházzá való alakítása történt, egyúttal rengeteg információ is keletkezett. Nagyon sok
esetben, amikor valakinek nem volt meg a kellő mennyiségű pénze, hogy a csökkentett értékű
lakást megvásárolja – ez a tömeges privatizáció korszaka –, akkor opciós szerződéssel maguk
az ügyvédek tették le a lakásvásárló nevében a pénzt, hogy ha majd egyszer megadja a
tartozását. Az opciós szerződés annyit jelent, hogy ha a másik fél nem tud teljesíteni, akkor az
ügyvéd uraké lesz a lakás. Például van olyan ügyvéd, aki az orosz maffiózónak, Leo
Sztekurának a pénzét forgatja, tevőlegesen is a maffiának az ügyvédje, és mint uzsorakölcsön-
adó szerepel a szerződéseken a neve. Ő budapesti lakos, de ezzel a módszerrel egy debreceni
lakást nyúlt le. Valóban van ilyen maffiaösszefonódás, ahol ügyvédek és jó nevű
üzletemberek adják uzsorakamatra a pénzt, és ezt senki nem tartja ma Magyarországon
büntetendőnek. Holott ha semmi másért nem lehetne őket megbüntetni, de egyetlen egyért
biztos: jogosulatlan pénzügyi tevékenységet folytat az is – most tekintsünk el az
uzsorakamattól – , aki engedély nélkül hiteleket nyújt. Oly módon elpofátlanodott már
egyébként a maffia az utóbbi tíz évben, hogy újságokban hirdetik: ingatlanfedezetre, rövid
határidőre, azonnali ügyintézéssel hitelt adnak. Több száz ilyen hetenként megjelenő
újsághirdetést lehet olvasni. Ha nem tűnik fel a hatóságoknak, hogy milyen szervezett
csoportok alakultak a rászorultak kifosztására, akkor miért beszélünk operatív munkáról,
felderítő munkáról? Nem is kell felderíteni, olvassák el az újságokat. Minden esetben
láthatják, hogy mobiltelefonszámot adnak meg, még iroda sem kell az ügylet
lebonyolításához. A mobiltelefonokat strómanok vásárolják meg, és ha már megfelelő
nagyságrendű embert kifosztottak, a készüléket elhajítják. Vagy hogyan fordulhat elő az,
hogy egy nagy értékű ingatlant átíratnak az egyik nap, és másnap már kapnak rá hatvanmillió
forint Otp-hitelt? Majd utána ugyanennek a személynek megjelenik a fényképe este a Kék
Fény műsorában, a körözöttek között. Kérem tisztelettel, a vállalkozóknak, akik egy-kétmillió
forintos hitelért elmennek egy bankhoz, hosszú hónapokon keresztül mérleget kell készíteni,
igazolni kell azok valódiságát, s azt is, hogy nincs köztartozásuk, üzleti tervet kérnek tőlük a
hitel megtérüléséről. Hogy van az, hogy egy körözött személy bemegy a bankba és
hatvanmillió forintot készpénzben elvisz egy-két napos elbírálás után? Ha a magyar hatóságok
nem látják, hogy ez a maffiatevékenység, akkor nem tudom, miért léteznek. A lakásmaffia
legsúlyosabb problémája, hogy mindenki által ismertek a szereplők, ismertek a tettesek,
ismertek a jogi, rendőri, ügyészi, bírói, közjegyzői körök, akik és amelyek ezzel foglalkoznak.
Hogy van az, hogy Budapestre hozzák fel a zalaegerszegi áldozatot is, olyan közjegyzőkhöz,
akiknek a nevét ki sem szabad ejteni? Például azt mondják, hogy Gönczöl Judit ellen nincs
feljelentés, pedig a károsultak megtették a feljelentést. Az iratok egyszerűen eltűntek.
• Gönczöl Katalin rokonáról van szó?
• Azzal dicsekedett többször, hogy ennek a körnek a tagja, hogy aztán ez igaz-e, vagy sem…
Többször előfordul az, hogy valaki csak valószínűsíti az ilyen rokoni kapcsolatot. De nagyon
kevés Gönczöl nevű ember van, és én el tudom hinni – főleg ha valaki ilyen gyorsan
sztárközjegyzővé válik és ilyen ügyeket meg tud úszni –, hogy a rokoni szálak magasra
nyúlnak. Ha a feljelentések eltűnnek, akkor ott valóban politikai érdekérvényesítésnek kell
lennie. Nálunk az igazságszolgáltatás ma kézi vezérlésű, ezt leírja az Európai Unió
országtanulmánya is. Nemcsak én állítom, hogy ez a legnagyobb probléma. Kézi vezérléses
igazságszolgáltatásról beszélni annyit jelent, hogy az igazságszolgáltatás, a bírói tevékenység
nem független.
• Amit most mondott, ez azt jelenti, hogy a hatalom odaszól a bíróknak, hogy ezt az ügyet be
kell fejezni, erről nem szabad beszélni, itt ilyen ítéletet kell hozni, amott meg amolyat?
• Pontosan ezt jelenti. A magyar bíróságok működése a lakásmaffia kapcsán is iszonyatos
problémákat vet föl. Ma Magyarországon sokszor évtizedig elhúzódik egy bűncselekmény
elbírálása, akár első fokon is. Vagy Magyarországon közrehatásra egy személyt öt-hat helyen
elítélnek különböző megyeszékhelyen, városokban hasonló jellegű cselekményekért,
felfüggesztett börtönbüntetésre. Tehát szétszórják az ügyeket. Hosszú évekig
megakadályozzák a tárgyalások lefolytatását – ez csak politikai közrehatásra valósulhat meg.
De az ellenkezője is igaz: amikor a politika megrendelte, hogy az olajügyekben vádlóként
megszólaló embereket soron kívül, azonnal ítéljék el, akkor ezt az igazságszolgáltatás, a
bíróság a soron kívüli eljárásokat azonnal végrehajtotta.
• Tehát azokat az embereket kellett elítélni, akik az olajbűnözőkkel szemben jelentek meg a
bíróságokon?
• Azokat, akik ráadásul még feltáró vallomásokat is tettek, például a palamenti
vizsgálóbizottság előtt. Vagy éppen a parlamenti vizsgálóbizottság elnökét, Pallag Lászlót
soha nem látott gyorsasággal első-, másod- és harmadfokon, tehát beleszámítva a
felülvizsgálati kérelmet is, kilenc hónap alatt ítélték el többszörös politikai nyomásra úgy,
hogy a bíró még a tényállást sem állapította meg. A harmadik tárgyaláson soron kívül ítéletet
hirdetett a bíró, és végestelen végig „verték”, és szinte koldusbotra juttatták azt az embert,
akinek nem volt más „bűne”, mint hogy megpróbált utána járni egy csomó gyilkosságnak és
az olajmaffia ügyeinek. Példaként mondom, a lakásmaffia károsultjainak ügyében, ami
véletlenül bírói szakba kerül, hoszszú éveken keresztül még elsőfokú ítélet sincs. Ennyi idő
alatt a felülvizsgálati kérelemmel együtt elítélték Pallag Lászlót. Kilenc hónap alatt, legtöbb
esetben a bíró kijelölése sem történik meg más bűncselekményeknél, nemhogy egy éven belül
már jogerős ítélet szülessen. Ez a politika közvetlen ráhatása, beavatkozás az
igazságszolgáltatásba. Magyarul mondva, azok az átvilágítatlan bírók, akik a rózsadombi
paktum alapján megkapták a látszólag független igazságszolgáltatás szerepkörét, nagyon
erősen érvényesítik megrendelőik, tehát a politikai maffia, az igazságszolgáltatásban működő
fehérgalléros maffia esetleges megrendelését. Tudom, hogy ezek nagyon súlyos szavak,
nagyon nehezen merem én is elmondani, de el kell jutni oda, hogy valaki kimondja a
károsultak érdekében a társadalmat esetleg megbotránkoztató igazságot is, amelynek
valóságtartalma bizonyítható. Itt nem arról van szó, hogy a károsultak hangzatosan hangulatot
gerjesztenek. Ezek mindenki által ismert tények, még a magyar miniszterelnök előtt is
ismertek, hiszen az adminisztrációja írásban válaszolt nekem, hogy igaz. Akkor viszont
ezeknek köztudomásúnak kell lenniük az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalmon belül
is. Az igazi probléma az, hogy ismert tettesek, ismert bűnözőkörök évtized óta végzik
ugyanazt a tevékenységet, és ha a károsultak nem tömörültek volna egyesületbe, ma nem
volna parlamenti vizsgálóbizottság, ma nem volna lakásmaffiával kapcsolatos országos
felháborodás. De akkor hadd kérdezzem meg, ha egy apparátus nélküli szervezet, mint
amilyen a Sorstársak Egyesülete, ki tud nyomozni több mint ezer ügyet, felderíti a bűnözői
köröket, akkor miért nem tudta ezt kinyomozni a rendőrség, az erre szakosodott Kaptár-
csoport, az ezt felügyelő ügyészség, a központi ügyészségi nyomozóhivatal? Miért nem tudtak
lépni azok a nyomozati szervezeteket felügyelő apparátusok, amelyeknek ez a feladata? Miért
nem tudta ezt a nemzetbiztonság kiemelten kezelni? A polgári demokrácia alapja a
tulajdonbiztonság. Ma Magyarországon engedéllyel és engedély nélkül, havonta több tízezer
ember telefonbeszélgetését hallgathatják le, és akkor pontosan azokról a bűnözői körökről
nem jön be az információ, amelyeknél intézkedni kellene. Milyen az a nemzetbiztonság, ahol
évtizedekig működhetnek szabályozott keretek között a maffiacsoportok? Mert nem
ismeretlen a lakásmaffia fogalma. Kérem tisztelettel, 1989-ben Tolvajkulcs címmel
barátaimmal, Gazsó Ferenccel és Zelei Miklóssal erről már írtam. Akkor a budapesti
lakásmaffiáról volt szó, amelyben a szereplők között Pozsgay Imrétől Bonifert Ádám
miniszterhelyettesig, mindenki ott volt. Pedig ez még lokalizált tevékenység volt, akkor még
csak bérlakásokkal játszottak.
• Mégpedig hogyan?
• Úgy, hogy átminősíttették a bérlakást megvásárolható tanácsi lakássá, és mivel az illető bent
lakott a lakásban, annyira áron alul vette meg, ami egyszerűen felháborító. Hadd mondjam
meg, az az igazi maffiatevékenység, hogy azok, akik a Szocialista Hazáért érdemrendet
megkapták, megkaphatták ám a budai villáikat is. Tudok olyan budai utcasort például az
Orbánhegyi úton, ahol két- háromszázezer, ötszázezer forintos beugróért vették meg az
ingatlanokat. Villákat.
• Mekkora értékek ezek?
• Nagyon ritka, amelyeknek értéke kétszázmillió forint alatt van. El is adták egyébként
azonnal, és az égadta világon semmiféle jövedelemadót és egyebet nem fizettek az értékesítés
után. Ezek mind ávósok, a szocializmus legjobb kiszolgálói. Ha végigmennek a lakásmaffia
szerencsétlen áldozatai az Orbánhegyi úton, a Hidegkúti úton, a rózsadombi kerületekben,
akkor tudhatják, hogy az ott lakók annyiért vették meg ezeket a lakóházakat, annyi volt a
„beugrójuk”, mint amennyit egyhavi bérletért fizetnek a lakásmaffia áldozatai. Persze, ha
kapnak a szerencsétlenek ma két-három gyerekkel ötventől százötvenezer forintig albérletet!
Az említettek meg százmillió forintos ingatlanokat szerezhettek meg a magyar állam hathatós
közreműködésével, az ávós-rendszer tevőleges segítése mellett. Hatalmas
értékaránytalanságok ezek, s így történt az egész országban. Ennek ellenére hiába került ez a
könyv 1989-ben közbotrányt okozóan napvilágra, a világon semmi nem történt utána.
Szabadon szerveződhetett az olaj- és a bankmaffia, és ezek tevékenységét megfékezni ma már
szinte lehetetlen. Évtizedes tevékenységről van szó, és nem tudni, hogy még kik vannak
benne kölcsönadóként, és kik forgatják a pénzeket. Ha a parlamenti albizottság valóban
komolyan veszi a dolgát, és meghallgatják azt a több tízezer károsultat, a maffiacsoportok
által kifosztottakat, illetve azok képviselőit, akkor egy olyan társadalmi tükörkép rajzolódhat
ki Magyarországon, ami nemhogy az Európai Unió normáit, hanem még a balkáni normákat
is sérti. Milyen állapotok azok, amikor egy tulajdonos nem mehet ki az utcára, mert lehet,
hogy közben betörnek a lakásába, ellopják a személyi igazolványát – tényekről beszélek –, és
már aznap a meghamisított személyivel átírják más nevére az ingatlanát? Ezek nem olyan
állapotok, amelyekről mi szívesen beszélünk az Európai Unió politikusai előtt. Én több
politikussal beszélem erről a Fidesz uralkodása alatt, és mind azt mondta – főleg, amikor
először foglalkoztam ezzel a kérdéssel, közel egy éve –, hogy nem szabad most erről beszélni
a választások miatt. Aztán azt is mondták, nem szabad az európai uniós tárgyalásokat egy
esetleges jogbizonytalanság felvetésével veszélyeztetni. Ártunk hazánknak, inkább csöndben
kezdjük el a nyomozásokat. Úgy érzem, hogy ez nagyon álságos álláspont, mert azt ne higgye
ám senki, hogy a maffia tevékenysége így leállítható. Tudniillik a lakásmaffia-ügyekből, az
olajmaffia áthozott ügyeiből itt akkora extraprofit keletkezett, hogy jelenleg több tízmilliárd
forint halmozódott föl ingatlanértékben és készpénzben. Ezeknek a pénzeknek az útját a
továbbiakban meg lehet találni a kábítószerben, a szervkereskedelemben, és minden olyan
prostitúciós és egyéb tevékenységben, amely a társadalmat rombolja, s a maradék önbizalmát
is elveheti. Amikor egy gengsztercsoport bárkit megfenyegethet azzal, hogy ha tovább
pofázik, a lányát eladja prostituáltnak a nyíregyházi cigányoknak, akkor le kell vonni azt a
következtetést, hogy ez ellen a mai világban nincs védelem.
• Ez kivel történt meg?
• Egy olyan károsulttal, akit egy ügyvédgengszter – aki kábítószer forgalmazásával is
foglalkozik, testvére gyógyszerészként és fogorvosként jut hozzá a kábítószerhez –, azzal
fenyegetett meg, hogy ha tovább pofázik, akkor a gyermekeit eladja prostituáltnak. Ezek
minden esetben hitelt érdemlően bizonyíthatók. Meg is tette a szerencsétlen a feljelentést, de
utána verőlegények jelentek meg a tanyáján.
• A ’80-as évek végén történt az, amit az imént már említett, hogy a bérlakásokban élők
nagyon olcsón megvásárolhatták lakásaikat. Ezek közül rengetegen voltak, akik épp hogy ki
tudták fizetni a pénzt, többre már nem volt anyagi erejük. Már akkor tudvalévő volt, hogy
pusztulni fog az a ház, tudvalévő volt, hogy nem tud majd közüzemi díjat fizetni az új
tulajdonos, hiszen a közüzemi díjat meg folyamatosan úgy srófolták föl, hogy már
kifizethetetlenné vált. Szinte állami akarattal indították el azt a folyamatot, hogy ezek az
emberek tulajdonosok lettek, s mivel a tulajdonuk után járó köztartozást nem tudták fizetni,
elveszítették a tulajdonukat.
• Ez százszázalékosan bizonyítható. Amikor viszont egy-egy intézkedéssel az infláció
mértékét meghaladó közüzemidíj-emelésekre került sor, akkor eljutottunk odáig, hogy a
lakosság jelentős része, bármit csinált volna, képtelen lett volna fizetni a közüzemi tartozásait.
A magyar viszonyok jelenleg Európában egyedülállóak. A fogyasztói kosárban a jövedelmek
több mint kétharmada lakbérre, villanyra, bérleti díjra és élelemre megy el, tehát a
legalapvetőbb dolgokra – a lakások közel háromnegyed részében. Gondoljunk bele, a magyar
lakosság mintegy háromnegyed része a létminimumon él. Ha váratlan esemény közbejön,
esetleg temetésre kerül sor, aminek a költsége ma már hihetetlen nagyságú, lehet, hogy a
lakását, az otthonát kell feláldoznia. És itt még csak azokról az esetekről beszéltünk, ahol a
jog kijátszásával lép be a maffia. Még nem beszéltünk arról, amikor egyszerűen bemegy a
maffiózó a földhivatalba, meghamisítja a tulajdoni lapot, és egyszerre négy-öt embernek adja
el ugyanazt a tulajdont.
• De akkor a földhivatalokban is kell, hogy legyen ehhez partner?
• Egy évvel ezelőtt letartóztatták az egyik maffiózót a budai kerületi földhivatalnál, de pár nap
múlva a sztárügyvéd közreműködésével az egyébként több mint száz ügyet bevalló
földhivatal-vezetőt azonnali hatállyal kiengedték. Azóta sincs az ügyben semmilyen előre
lépés, vádemelés. Több évig el fog húzódni majd a nyomozati szakasz, hosszú évek telnek el,
mire ebből vádemelés meg bírósági ítélet lesz. Magyarország egyik legsúlyosabb problémája
igazságszolgáltatási téren, hogy egyetlenegy bűnszövetkezetben elkövetett ítélet nem
született. Holott Magyarországon évtizede működnek politikai-igazságszolgáltatási segédlettel
az erős bűnszövetkezetek, amelyek mindig a legjövedelmezőbb irányba mozdulnak el.
Amikor az olajmaffia pénzei például egy hónap alatt megfordíthatóak, s ebből megalakul a
gabonamaffia. Aztán ez a tevékenység is elkopott, akkor alakítottak kárpótlásijegy- és
privatizációs maffiát. Amikor ez is lefutott, átmentek a végrehajtásokra, tehát a
kivásárlásokra. Később ez a tevékenység is visszaszorult, jött a lakásmaffia, aminél stabilabb
és jövedelmezőbb maffiatevékenység jelenleg ma nincs Magyarországon. Tudniillik ha én
megszerzek ötvenezer, százezer vagy kétszázezer forintért egy lakást, azt legalacsonyabb áron
is két-hárommillió forintért azonnal értékesíthetem, de Budapesten a lakások ára, még
nyomott áron is, tízmillió forint fölött van. Tehát minimálisan százszoros profitot érek el rajta,
amiből az ügyvédek és a közjegyzők két-három-ötszázezer forintot kapnak, a többi pedig már
tiszta nyereségként jelentkezik a maffiózónál. Magyarországon a politika tudatosan nem
figyelt oda ezekre a cselekményekre, az erős maffiajellegű cselekmények visszaszorítására.
Nemcsak lakásmaffia van, hanem másfajta ingatlanmaffia is, amely kárpótlási jeggyel vagy a
külföldi tulajdonosok részére átjátszással, opciós szerződésekkel szerzett meg több százezer
hektár nagyságú földterületet. És ezt is jeleztem a magyar miniszterelnöknek, hogy milyen
ország az, ahol több száz ingatlant át lehet játszani zsebszerződéssel ügyvédek, közjegyzők
közreműködésével, s ennek semmilyen következménye nincs. De milyen ország az, ahol a
védtelen tanyagazdákat szervezett bűnözői csoportok rendszeresen kirabolják? Védelmi díjat
követelnek tőlük, elhajtják a jószágaikat, több százas nagyságrendben Bács, Csongrád és
Békés megyében. De vajon milyen ország az, teszem fel a kérdést, ahol a brókermaffia
áldozatai legalább harmincezren vannak Tiszaújvárostól Debrecenig, Békéscsabáig, Egerig,
Veszprémig, és mindenhol ugyanaz a bűnözői kör: lakásmaffiózók, olajmaffiózók,
titkosszolgálati kapcsolattal rendelkező vezérőrnagyok a résztvevők. És bárki bármit csinál,
legfeljebb egy dolgot ér el: ha nagyon kiabál ellenük, meggyilkoltatják. És a megrendelőket
soha utol nem éri az igazságszolgáltatás. És ezeket a köröket, amelyekről beszéltem, a
London Bróker, a Budapest Bróker, a Budapest Bankot is lehúzó köröket, a Budacasht, soha
senki nem éri el. Tudniillik ezeket húsz-harminc parlamenti képviselő, negyven-ötven jól
képzett jogász, ügyész, bíró és ügyvéd védi. Sztárügyvédek, olyan ügyvédek, akik maguk
mondják, hogy egymillió forint alatt egy papírt nem hajlandóak aláírni. Hát akkor vajon
milyen esélye van annak a károsulti körnek, amely ezt az egészet végigélte, végigszenvedte?
Vajon ha a lakásmaffiózó teljes biztonsággal jár be a parlamentbe és tegeződik a
képviselőkkel, vagy a rendőrségen teljes biztonsággal úgy mozog ügyvédként, mint névleges
tanácsadó, mitől retten meg, mi tartja vissza a bűncselekmény elkövetésétől? Képes odaszólni
a magabiztos ügyvéd úr, hogy az ügyfelemnek nincs kedve most bejönni a bíróságra, majd
hozunk orvosi igazolást. Részt vettem a tárgyaláson többedmagammal, és a bírónő
legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, jó, akkor majd erről szerezzen az ügyvéd úr egy
papírkát. Tehát nem megbírságolja a bírónő az ügyvédet, hogy nincs ott a védence, hanem
még azt mondja, hogy tegnap látta ezt a személyt itt a bíróságon, akkor még nem tűnt
betegnek. És azt mondja az ügyvéd: de azóta az lett. Gondoljunk bele, milyen bírói hatalom
érvényesül ott, ahol felállhat egy sztárügyvédnő, és azt mondja, hogy ezzel az emberrel azért
ne álljanak szóba, mert ezt az embert körözik. És a bíró leellenőrzi az illetőt, és kiderül róla,
hogy nem körözik. Ezek után nem utasítja rendre az ügyvédnőt, aki ráadásul még azt is
mondja, ha ítéletet mer hozni ellene és a védence ellen, akkor majd megnézheti magát. Ezen a
tárgyaláson is részt vettem, és szintén nem egyedül.
• És ki ez a bátor ügyvédnő?
• Úgy hívják, hogy Boross Ildikó.
• Boross Péter volt miniszterelnök lányáról van szó?
• Igen. A IV. kerületi bíróság rémülten hoz utána döntést a javára. Megdöbbentő, hogy tanúk
előtt, magabiztossággal mer fenyegetőzni. Ma azt lehet mondani, hogy igazából nem a
gengszterekkel van baj, hanem azokkal a sztárügyvédekkel, akiknek még az irodáit is védik az
őrző-védő szolgálatok. Én nem hiszem, hogy a magyar ügyvédi rendszer úgy épül föl, hogy
valaki több millió forintot arra tud költeni, hogy az irodáit ily módon védesse. Milyen dolgok
történhetnek ott? Milyen jövedelmek keletkezhetnek ott, hogy éjjel-nappal védeni kell egy
ügyvédi irodát, és van miből védeni? A szervezett bűnözői körök mögött olyan politikai
hatalomhoz kötődő sztárügyvédek vannak, akik gátlástalanul védik a bűnözőket, és nevetve
mondják, hogy elnézést kérek, én csak a dolgomat végzem. A lakásmaffia egyesületnél
tapasztaltunk, hogy soha egyetlenegy sztárügyvéd sem volt hajlandó károsultat védeni, soha
egyetlenegy politikus meg nem hallgatta őket, egészen addig, míg egyesületbe nem
tömörültek. Abban a szent pillanatban viszont, amikor már több száz ügyről volt szó, amikor a
tagság létszáma arra is elegendő volt, hogy tüntetést szervezzenek, amikor már a média sem
tudta kikerülni, hogy hírt adjon róla, akkor a politika – saját önös érdekei miatt – megjelenik,
és a rendezési folyamat élére akar állni, úgy, ahogy tette hajdanában a metész szervezésénél.
• Persze, hogy végül eltussolja.
• Hogy valamennyi információ birtokába kerüljön, és az ügyet elsimítsa. Látszólag segítse a
károsultakat, kifaggassa, hogy milyen tények vannak a birtokukban, és ezeket önmaguk javára
használja fel. Én mindig óva intettem mindenkit, aki kinyomozott egy ügyet például a
lakásmaffiánál, hogy vigyázzon, kinek adja át a dokumentumokat, mert onnantól kezdve a
bűncselekmények perdöntő részeit eltüntetik. Magyarul, elindul a bizonyíték megsemmisítési
folyamata minden téren. Összebeszéltetik a tanúkat, és ettől kezdve nem lesz károkozó. Óriási
próbája lesz a magyar demokráciának, hogy a károsultak, a civil szervezetek miképpen tudnak
kezdeményezni. Ha nem bomlasztják őket, és tovább tudnak működni, akkor hazánk
igazságszolgáltatásában az első precedens értékű változás következhet be a
„rendszerváltozás” után.
• A civil szervezetek révén.
• Csak és kizárólag a civil szervezetek révén. Ha ez az érdekérvényesítés utána meglátszik a
többi szervezetnél, más maffiajellegű cselekményeknél, akkor elindulhat egy tiszta
mozgalom. De nagyon siralmas, hogy saját magunknak kell megvédeni a saját tulajdonunkat a
saját magyar államunk ellen, a magyar maffiánk ellen, vagy éppenséggel a saját
igazságszolgáltatásunk ellen.
• A lakásmaffia áldozatai nemcsak úgy áldozatok, hogy utcára kerülnek, hanem úgy is, hogy
közülük jó néhányan öngyilkosok lettek.
• Sajnos nemcsak öngyilkosok lettek. Évekkel ezelőtt többször előfordult, hogy október végén
kivágták a szerencsétlent a lakásából, és egy szalmakazalba vagy éppen egy összedőlő ólba,
istállóba költöztették. Nagyon sok olyan embert ismertem, aki meghalt. Végső
kétségbeesésükben olyan lakást foglaltak el, amely normális emberi életvitelre nem volt
alkalmas, így megbetegedtek, kihűltek, megfagytak. Amikor a lakásmaffiáról beszélünk,
akkor ne felejtsük el, hogy 2002 decemberében tizenhat ember fagyott meg csak Budapesten.
Ha visszakeresnénk, jelentős részük áldozat, aki elvesztette az otthonát. Vagy az állami vagy
a lakásmaffia fosztotta ki, vagy bírói segédlettel tették ki az utcára őket köztartozások miatt.
Hivatalosan ötvenezer hajléktalanról beszélünk, egy városnyi ember van az utcán, és még
soha senki meg nem próbálta, sem szociológiai, sem büntetőjogi szempontból feldolgozni azt,
hogy mi volt ennek a társadalompolitikai oka. Miért lehet ezt az ötvenezer embert – s ez a
szám nyáron több százezerre nő – egyszerűen utcán lakóvá, hajléktalanná tenni? Ezek jelentős
része évtizeddel vagy évekkel ezelőtt nyugodt, békés polgári életet élt, és lakása volt. A
politika az ország lakosságának 0,5 százalékát szorította perifériára, viszont a
„rendszerváltozás” nyerteseiben, pár ezer milliárdosban annyi szolidaritásérzés nincs, hogy az
általa kifosztottaknak nemcsak karácsonykor, nemcsak újévkor kell meleg ételt odavetni.
Nemcsak a rendőröknek kell szólni, hogy nézzék már meg, hogy az aluljáróban megfagyott-e
valaki, nemcsak kórházat kellene kijelölni, hogy oda a megfagyottakat, sebesülteket,
kihűlteket soron kívül szállítsák be, hanem tevőleges intézkedést kellene hozni. Gondoljunk
bele, az utóbbi évtizedben nem volt szociális bérlakásépítés. Ezt a gondolatot folytatva, a
lakásmaffia áldozatai vagyunk itt-ott több tízezren, bár a lakásmaffia áldozatai a
legelesettebbek a „rendszerváltozás” áldozatai között, de valamennyien áldozatává váltunk
ennek a „rendszerváltozásnak”, legalább kilencvenöt százalékban.
• Van-e olyan lakásmaffia-áldozat, aki visszanyerte a lakását?
• Hála Istennek, most már több olyan eset történt, hogy a lakásmaffia áldozatai egymást
segítve megjelentek a tárgyaláson, és bírói ítéletek születnek most már az áldozatok mellett. A
bíróknál is látni elmozdulást, tapasztaljuk személyesen is, hogy igyekeznek most már a jog
eszközeivel is segíteni az áldozatokat. Én azt mondom, hogy aki egy életet megment, az
megmentett egy világot. 2002 novemberében négyen kapták vissza a lakásukat. Az megint
más kérdés, hogy még csak jog szerint kapták vissza, mert azt még nem tudták
kikényszeríteni, hogy a lakást birtokba is vehessék. Sajnos ezt a végrehajtást viszont nem
segíti a rendőrség. Megkérték a rendőröket, de ők mindig odébb állnak, hogy nekik ehhez
semmi közük sincs, rendeljenek el külön végrehajtási pert. Annak ellenére, hogy a bíró
intézkedett. Tehát a maffia ma még teljes egészében birtokolja ebből a szempontból is a
rendőrséget.
• Még mindig a maffiatevékenységnél maradva, de most már újabb kialakult ágazatokat
figyelembe véve, Magyarországon körülbelül ötezer embert keresnek, akik eltűntek, akiknek
nem ismerik a sorsát. Amikor az ember arról hall, hogy Magyarország a szervkereskedelem
központjává vált, akkor óhatatlanul eljut odáig gondolatban, hogy ezek közül az emberek
közül nagyon sokat azért raboltak el, hogy különféle szerveit kivéve, azokat értékesítsék, és
pénzhez jussanak.
• Nagyon súlyos problémához érkeztünk. Mögöttünk van egy szocializmus, ahol ha semmi
más nem is működött jól, de az életellenes bűncselekményeket súlyosan büntették. Ennek a
szemléletnek a módosulása az 1990-es évek elejétől látható. Akkor már nem volt különösebb
probléma, ha egy gyilkosságnak a tettesét nem találták meg, szinte szokványossá vált, hogy
ölnek, robbantanak, még ma sincs meg egyetlen tettes sem. Az eltűnt személyekkel viszont
egy lerobbant rendőrség és közigazgatás gyakorlatilag semmilyen szinten sem foglalkozik.
Látszat államigazgatási eljárás az, amikor eltűnik valaki: megírják a helybeli
önkormányzatnak, az önkormányzat megírja a rendőrségnek, hogy hol van a lakhelye, s az
ügy lezárva. Szenvtelen államigazgatási aktussá válik az, hogy valaki megmagyarázhatatlan
körülmények között eltűnt. Ezek száma évenként valóban ötezer körüli vagy még magasabb
lehet. Hogy ezeknek az embereknek hány százaléka és milyen körben kerül a szervkereskedői
maffiához, ma senki, de senki nem tudja. Nyugaton is csak valószínűsíteni lehet ezeket az
adatokat. Akkor most elmondom, hogy a szervkereskedelem hogyan működik. Egy gazdag
ember beteg lesz, a környezetében nem tud megfelelő szervet szerezni, nincs donor, ezért
ugyanolyan területre merészkedik, ahová a multinacionális cégek, tehát a szegény országok
irányába mozdul el. Régen Vietnam és Korea volt a szervkereskedelem fészke, mára
áttevődött a központja Kelet-Közép-Európa fejlődő országaiba. Miután anarchikus állapotok
alakultak ki itt szinte mindenütt, ezért jó erős szervezett bűnözői csoport kezdhette meg
működését ezen a területen is. Ezek a szervkereskedők Magyarországon jelenleg úgy
tevékenykednek, hogy „áldásos” munkájukra sem a szervezett bűnözésnek, sem a
szolgálatoknak nincs rálátása. Ez teljesen biztos.
• Az is elképzelhető, hogy akik a zöld határon Magyarországra szöknek közvetítők
segítségével, azok közül nagyon sokan a szervkereskedők karmaiban végzik?
• Beszélgettem erről titkosszolgálati barátaimmal, és nemcsak magyarokkal. Senki nem tudja,
hogy a szervezett csempészcsoport hány embert tesz el láb alól a pénz átvétele után.
Tudniillik, ha én kifizetek négyezer dollárt mondjuk Ukrajna vagy éppen Magyarország
területén, akkor egyszerűbb, ha nem kényszerülök egy hosszú, több ezer kilométeres utazásra,
ahol minden határon – bárhogy szervezik, mert az nyilvánvaló, hogy a határőrséggel
kapcsolatban vannak – a lebukás veszélye fenyeget, és az engem elfogók eljuthatnának a
megrendelőkhöz. Ezek persze jórészt feltevések, hiszen amíg egy tényt nem tudunk
bizonyítani, addig az csak feltevés. Az viszont tény, hogy több száz embert úgy tettek el láb
alól, hogy soha nem kerültek elő. Ellenőrzésük – miután valaki elmenekül Afganisztánból,
Közép-Ázsiából vagy Törökországból, vagy akár tőlünk is – nem történik meg, s őket még a
családjuk sem keresi. A családjuk ugyanis vélhetően ugyanolyan helyzetben van, mint ők,
vagy éppen családostul menekülnek. Ezek az emberek célpontjaivá válnak a
szervkereskedőknek. S miután valaki fizikailag képesnek találtatik arra, hogy ilyen hosszú
utat megtegyen, akkor az ő szerveinek is jónak kell lenni. Katalógusok léteznek arról, hogy
hol, milyen emberi szerveket keresnek. Ha valaki keresgél az interneten, talál ezzel
kapcsolatos információkat. A nyugati sajtó rendszeresen cikkezett arról, hogy Kelet-Közép-
Európából már nemcsak bébiszittereket importáltak rendkívül olcsón, hanem egészséges
cigány gyerekeket is, sokszor a szüleik jóváhagyásával.
• Egy-egy örökbefogadás mögött tehát nem biztos, hogy örökbefogadás van, hanem
szervkereskedelem?
• Ide lyukadtunk ki. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen valaki kerülhet olyan anyagi helyzetbe,
hogy nem tudja eltartani a családját, felajánlja hát gyermekét egy ilyen emberkereskedőnek.
De soha senki nem fogja megtudni, hogy az örökbeadottak életben vannak-e, vagy szerveik
valamelyik gazdag, de beteg ember szerveként működnek tovább.
• Hogy épül fel a szervkereskedelem itt Magyarországon, hiszen ahhoz, hogy például egy
vesét valakinek be lehessen ültetni, előtte ki kell venni, amihez szakember, megfelelő
technikai felszerelés kell, és mindezt illegalitásban kell csinálni.
• Ez Nyugaton is illegalitásban történik. Mondjuk el, miképpen működik legálisan. Vannak
olyan emberek, akik akár balesetet szenvednek vagy más bajuk van, s humánus
cselekedetként még életükben felajánlják szerveiket a rászoruló embereknek. Aki egészséges
volt életében, annak a szíve, a mája, a veséje, a tüdeje felhasználható. Ez milliós érték, még
Magyarországon is. Illegálisan a szervkereskedelmet olyan szakemberek, orvosok, jogászok,
informatikusok által szervezett bűnszövetkezet folytatja le, amelyiknek a maffia törvényei
szerint kell működnie. Megfelelő steril kórházi ellátás kell ahhoz, hogy egy szervet úgy
vegyenek ki, hogy az felhasználható legyen napok, akár hónapok múlva is. Ehhez tudni kell a
befogadó páciensek paramétereit, mert a szerveket nem lehet bárhova beültetni. Tehát az
informatikusnak katalogizálni kell, hogy mire van szükség. De gondoljunk bele, hogy milyen
jól működő apparátusnak kell összeállni, hogy tudja, ilyen és ilyen vércsoportú, ilyen méretű
szívre vagy bármilyen szervre van szükség, és arra vadászik. Ehhez a legszervezettebb
bűnözői csoportok alakultak ki, de hangsúlyozom, Kelet-Közép-Európa ebben az esetben csak
bedolgozik. A megrendelők képviselői jelentkeznek, mint ahogy a béranyaságnál is ez
történik, és minden esetben a gazdag nyugati a megrendelő. Van persze, amikor a folyamat
másként zajlik le, akkor is a szervkereskedelem a végcél, de először a gyermekeket
exportálják. Örökbe fogadják a nyugati szervigénylők, aztán ha felnő, jöhet a szervátültetés.
• Hogy kerülhet egy bizonyos ember látókörbe, hogy kerülhet egy ember orvosok kezébe,
hogy óvják meg ezt a szervet, hogy juttatják ki a határon, úgy, hogy sehol nincs ennek
nyoma?
• A határon való kijuttatás a legegyszerűbb, mert a magyar határon akkor és ott megyünk át,
amikor és ahol akarunk. Ehhez különösebb képzettség sem kell. Az egyetlenegy nehéz határ a
schengeni határ, Ausztria. De hozzáteszem, ha más útvonalat választok, és Szlovénián
keresztül megyek, ahol például még útlevél sem kell, és Szlovénia Triesztnél és az Adriánál
annyira nyitott Olaszország irányába, hogy gyakorlatilag az Európai Unióba bekerülni egy kis
kerülővel ma egy átlagembernek sem különösebben nehéz.
• Jó, akkor nézzük meg a többi feltételt!
• Tehát maga a szállítás nagyon egyszerű. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy milyen személyt
nézünk ki, tudni kell, hogy a megrendelőnek mire van szüksége. Ez Kelet-Közép-Európában
nem gond, hiszen rengeteg prostituált van az úton, ők a legkiszolgáltatottabbak. A
prostituáltak között nemcsak nők vannak. A nemi másságú prostituált még a másságát is
titkolja a világ elől, tehát belőle még könnyebben lehet áldozat. Tehát megvan a megrendelés,
végigmegyek az úton, látom, hogy ki milyen korú, milyen alkatú, szóba elegyedem vele, és
innentől kezdve nagyszerű ígéretekkel el lehet érni, hogy akár lábon kimegy a nyugati
megrendelőhöz.
• Megmondják neki, hogy a veséjére volna szükség?
• Jelentős részében, igen. Ne gondoljuk azt, hogy ez mindjárt gyilkossággal fejeződik be. Egy
nyomorult embernek, akitől mindent elvettek, vagy éppen prostitúcióra kényszerítették, annak
nem rossz ajánlat ez, hiszen egy vesével még ugyanúgy fog élni, de az életminősége
lényegesen jobb lesz, mert kap érte ötezer dollárt vagy harmincezer eurót. Ami egyébként
nem magas ár Nyugaton, ahhoz képest, amennyibe a műtétek kerülnek. Megdöbbentő, de
jártam többször Erdélyben, ahol a szegény falvakban erre nevelik a gyerekeket, hogy ki fogsz
kerülni, és ezt és ezt a testrészedet el fogják venni tőled, s az erre kapott pénzből te a
családodat, a testvéreidet fogod támogatni. Ez egy szörnyű ördögi kör, a teljesen
megnyomorított, kifosztott emberek, családok a legnagyobb fájdalommal ugyan, de a saját
vérüket arra nevelik, hogy a bróker szervfelvásároló tevékenységét segítsék. Ráadásul
legálisan. Ezek az emberek ott élnek közöttük, elmennek a falvakba, hogy erre és erre a
gyerekre és szervére üzletet kössenek.
• És addig, amíg a gyerek fejlettségét tekintve nem kerül olyan állapotba, hogy a szerve
átültethető, támogatják azt a családot?
• Így van, ezért mondom, hogy ez legális tevékenység. Annyira legális, hogy még felhajtót is
találnak. És ezek a szerencsétlenek, miután nagy részük hasonló szociális helyzetben van,
saját rokonaikat, ismerőseiket ajánlgatják.
• Hallottam olyasmiről is, hogy egy fiatalembert elraboltak, elvégezték rajta a műtétet, majd
még altatásban elvitték a tetthelyről, egy bizonyos idő után valahová kitették. Amikor
magához tért, különféle varratokat látott a testén, és amikor megvizsgáltatta magát, kiderült,
hogy már csak egy veséje van.
• Van ilyen is, de ez a ritkább. A környező országokban sok helyen volt ilyen, amit a helyi
sajtó elég szépen próbált is feltárni, s kiderült, hogy az illetőt elkábították, és jól felkészült
orvosok elvégezték rajta a műtétet. Azt azonban tudni kell, hogy ilyen esetekben soha nem
ismert a szerv további sorsa. Ez azért nem olyan gyakori, mint amikor tudatosan vállalják,
hogy humános okokból a saját családjukat is támogatják, meg a beteg embert is.
• De ha végiggondolom az egész folyamatot, hogy Magyarországon a szegények száma
éveken keresztül növekszik, akkor azt kell mondanom, hogy a potenciális szervkereskedelem
lehetősége szintén növekszik az országban, hiszen minél több szegény ember van, annál
többen gondolkodnak azon, hogy miképpen lehetne bizonyos emberi életszínvonalat elérni.
• Amikor erről beszéltem rendőr barátaimmal, fiatalkorúakkal foglalkozó barátaimmal,
mindig oda lyukadtunk ki, hogy az első „megcsúszás” a szociális elszegényedés.
• Nézzük meg a szervkereskedelem szervezeti felépítését. Felmérte már valaki, hogy
miképpen működik ez Magyarországon?
• Legálisan Magyarországon ezt a kérdést még senki sem merte felvetni. Ezekről hivatalos
nyomozati vagy egyéb igazságszolgáltatási, kriminológiai „tényfénykép” ugyanúgy nem
történt, mit ahogy húsz évvel ezelőtt arról sem volt szó, hogy Magyarországon
leánykereskedelem is van. Pedig akkor már el is kezdődött. A magyar társadalom és Kelet-
Közép-Európa társadalma annyiból sérülékenyebb, mint a nyugati társadalmak és a régóta
működő polgári demokráciák, hogy bizonyos kérdéskörökhöz hozzá sem mer nyúlni. A
szervkereskedelem egyik oldala annak a – ma még tabuként kezelhető – kérdéskörnek,
amellyel az igazságszolgáltatás, a nyomozószervek és a titkosszolgálatok is csak periférikusan
foglalkoztak. A magyar titkosszolgálatok és a rendőrség is szinte csak újság- és hírszinten
ismeri a Nyugaton már jól működő, ezzel kapcsolatos rendőrségi munkát. Aminek a vége az
szokott lenni odakint, hogy lebuknak, és a láncolat tagjai kilencvenkilenc százalékban nem
tudják igazolni, hogy honnan jött a szerv. Ekkor mondható, hogy ez bizony Kelet-Közép-
Európából kellett, hogy érkezzen. Tehát ennyire járatlan ez az út, s vélhetően egy-két éven
belül itt is fel kell állítani azokat a bűnmegelőzési és bűnfelderítési csoportokat, amelyek erre
a munkára szakosodnak. Hangsúlyozom, az én információim is azokra a szakemberekre
hagyatkoznak, akik más terület kapcsán találkoztak már ezzel a kérdéskörrel, de a
szervkereskedelemmel összefüggésben eredményes nyomozást Magyarországon nem
tapasztaltam, és az elkövetkezendő időben esélyt sem látok erre. Túlontúl szervezett ez a
csoport, és a túlontúl nagy anyagi érdeken kívül a legmagasabbal, az élethez való érdekkel
ütközik a szegénység és a kiszolgáltatottság. Amit Nyugatról szerveznek – most a gazdaságról
beszélek – rendkívül jól működő rendszerekben, az Kelet-Közép-Európában tabuként
kezelendő, hisz ha valaki Nyugatról idejött befektetőként, soha nem kérdezték meg tőle, hogy
honnan van pénze. Tehát eleve hasra esnek bárki előtt, még akkor is, ha ilyen rendkívül
differenciált büntetőterületre téved, mert ebben a maffiahálózatban olyan magasan kvalifikált
emberek vannak, akiket Magyarországon nem üldöznek, sőt a legmagasabb szinten fogadják
őket. Nem bántva Czeizel Endrét, de mint az egyik legnevesebb genetikus Kelet-Közép-
Európában, hogy keveredhetett bele például ebbe a béranyaságba? De a béranyaság
társadalmi veszélyessége ahhoz képest, amiről most beszéltünk, egyenlő a nullával. De már itt
is legalább orvosprofesszorra van szükség, magánklinikákra, mert azt nem engedik ám meg
Nyugaton, hogy a világ végéről jött valaki, bemegy az állami kórházba, és kiveszik
valamelyik szervét. Nyugaton az igazán jól működő szervkereskedelemnek magánérdekek
szerint kell működnie. Megdöbbentő, de a sok-sok ezer eltűnt személy jelentős része teljesen
bizonyos, hogy a szervkereskedők asztalán kötött ki. Akik viszont saját akaratukból vállalják,
őket büntetőjogilag nem lehet elítélni, és így azt sem, aki a szervet megkapja, mert minden a
látszólagos önkéntesség alapján történt.
• A prostitúcióról térjünk át a másik, nem is olyan új maffiatevékenységre – hiszen legalább
húsz éve már biztosan vannak példák arra, hogy ilyen dolgok történnek Magyarországon –, a
leánykereskedelemre. Ami összefügghet a prostitúcióval, de el is lehet attól valamilyen
formában különíteni.
• Megdöbbentő, hogy a leánykereskedelem és a pedofíliával kapcsolatos kereskedelem, tehát
a kiskorúak kereskedelme Magyarországon hosszú idő óta köztudott. A közvélekedés nem
zárta ki már egy évtizeddel ezelőtt sem, hogy van, s nem is tagadta senki.
• Tehát azt, hogy kiskorúakat perverz emberek kivitetnek Magyarországról, hogy perverz
nemi vágyaikat kielégítsék, nem tagadta senki? Régóta tudott dologról van szó?
• Köztudott volt, hogy az amszterdami negyedbe vagy Svájcba juttatják ki őket.
• Szülői beleegyezéssel?
• Sajnálatos módon, igen. Rendszeresen így történt.
• De hát ez büntetendő!
• Természetesen, de miután senki nem nyomozta, így nem is lehetett büntetni. Az igazi
probléma az, hogy a magyar szolgálatok és az arra hivatott rendőri, nyomozati szervek
körülbelül két évvel ezelőtt kezdték csak figyelni az internetet, ahol a szó szoros értelmében
hemzseg a gyemekpornó, a leánykereskedelem pornója, s a megrendelések ezres
nagyságrendben szerepelnek. Mint mindig, most is késésben vagyunk, ugyanúgy, mint
például a lakásmaffiánál, arról is mindenki tudott már, csak beszélni nem volt szabad róla.
• Hogy függhet össze a szépségkirálynő-választás – ami most már nagyüzemivé vált
Magyarországon – és a leánykereskedelem? Egyáltalán összefügg-e?
• Ezeket a kérdéseket csínján kell kezelni, mert akik a szépségkirálynő-választást szervezik,
olyan érdekcsoportokat képviselnek, hogy a médiától kezdve a rendőri szerveken keresztül
mindenhol megvannak a kapcsolataik. Nagyon jól tudom, hogy milyen súlyos probléma az,
amikor közbűntényes emberek pillanatok alatt hatalmas befolyásra tudtak szert tenni, minden
téren.
• Van, amikor maga a rendőr is részese ennek a szépségkirálynő-választás sorozatnak, és
esetleg a leánykereskedelemnek is?
• Nemcsak rendőrökről van szó, nemcsak rendőrtábornokról, a buta, semmirekellő politikusok
sokszor maguk is részesei ennek. Megdöbbentő volt látni a ’90-es évek elején, hogy
parlamenti képviselők zsűriztek, és hogy milyen emberekkel voltak körbevéve a
szépségkirálynő-választásokon. A zsűrizésben a politikusok úgy vettek részt – Zsíros Gézától
kezdve Csintalan Sándorig –, hogy „öröm volt” nézni. Ez is a szervezett bűnözés részévé vált
Magyarországon. Kiszolgáltatott emberek, szép lányok kerültek horogra különböző drága
ígéretekkel, amelyeket kilencven százalékban nem teljesítettek. Emlékszünk-e rá, hogy a
szépségkirálynő vajon megkapta-e az autót vagy bármi mást? A fenéket! Mindenkinek meg
lett minden ígérve. De milyen érdekérvényesítő képessége van annak, aki saját magát
felajánlja, használják őt, a szó szoros értelmében. Oda nem lehet ám ártatlan bárányként
menni. Aki odamegy, azon végigmegy az egész csapat, annak rendje-módja szerint. Tehát
kiszolgáltatott, szerencsétlen, kitörni vágyó fiatalokat használnak ki. Szinte százalékban,
ezrelékben ki nem mutatható, hogy hányan futnak be közülük. Jelentős részük valamilyen
úton-módon először hostess lány lesz, majd nagy nehézségek árán esetleg kikerül Nyugatra,
és prostituáltként fejezi be.
• Azt mondják neki, gyere Nyugatra, itt táncolhatsz.
• Ez aztán a tánc! Ha a lány kikerül Nyugatra, elveszik az útlevel

Számonkérhetetlen tolvajok

Süllyedő Magyarország

• Fogytán a függetlenségünk. 1982-ben a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tagjai

lettünk, majd az oecd „karolt fel” bennünket. 1999-től a nato csökkentette önállóságunkat.
2004-ben pedig az Európai Unió ölébe hull Magyarország. A Medgyessy-kormány alaposan
arcul csapta a magyar népet, hiszen 2003. április 12-én úgy szavazunk az eu-tagságunkról,
hogy nem ismerjük, mit írt alá Medgyessy 2002 decemberében, Koppenhágában.
• Ismételten vissza lehetne utalni az ellenzéki kerekasztalra. Minden kormány úgy tárgyalt az
elmúlt tizenvalahány évben az Európai Unióval, minden egyes nemzetközi szerződés kapcsán,
hogy legfeljebb utólag értesítette a népet, milyen megállapodást írt alá. Ez teljes egészében
szinkronban van a magyar kormány azon döntés-sorozatával, hogy először aláírom a
szerződést, majd csöpögtetve adagolom az információt, elkezdem meggyúrni a lakosságot,
hogy az elhatározott lépések megtételére feltétlenül szükség van. Szövetségest keres az
egyházakban, a civil szervezetekben, mindenkiben, aki az Európai Unió felé tolja a magyar
szekeret. Semmi változás nincs a szemléletben, először mindig szerződést kötünk, legyen az
például az oecd-szerződés, az „unió előszobájának” a szerződése, amiről a magyar nép ma
sem tudja, hogy milyen módon írta alá az Antall-kormány. Nem tudja senki sem, hogy mit
takar a nato-szerződés. Pedig gondoljunk bele, minden egyes közösséghez való csatlakozás,
amely államok feletti közösség, az az állam szuverenitásának a leépülésével jár.
• Engedelmével idézek Tanka Endre A tagálllami szuverenitás felszámolása az Európai Unió
közösségi jogában című tanulmányából: „Az Európai Unió keleti bővítése alkotmányosan
merőben eltér a mai tizenöt tagállam csatlakozásától. Míg a mai tagok állami
szuverenitásuknak csak egy részéről mondtak le a közösség javára, saját érdekű önkorlátozás
címén, az új belépők állami szuverenitása az uniós jogrend elfogadásával lényegében
megsemmisül. Ez egyértelmű a jogállamiság felszámolásával. Az állam területi integritásának
ugyanis fogalmi eleme az államalkotó területéről való gazdasági, politikai, kulturális
önrendelkezés”.
• Erről szól az életünk. Arról, hogy lassan a társadalmat oly módon „megvezették”, hogy ilyen
sorsdöntő kérdésről úgy mondunk véleményt, hogy nem tudjuk, miről szavazunk. Egy hónap
alatt nem lehet egy társadalommal megismertetni azt, hogy mi is az az Európai Unió, mint
ahogy nem ismerhettük meg azt sem, hogy mi is az a nato. Amikor egy ilyen nagy
szervezetbe integrálódik egy viszonylag független állam, mint amilyennek Magyarországot
mondjuk, az gyakorlatilag a függetlenségünk maradékának elveszítésével jár. Nem kapunk az
alapítókkal azonos jogokat, a hamarabb csatlakozó országokhoz, Írországhoz,
Görögországhoz képest is hátrányba kerülünk. Még azt sem lehet ma Magyarországon tudni,
hogy ez a csatlakozás mennyiben semmisíti meg például a magyar büntetőeljárást vagy a
polgári eljárást.
• Vagy mennyiben szabályozza, esetleg alacsonyítja le a magyar parlamenti tevékenységet?
• Ez sem tudott, mert az Európai Unió központi költségvetése előbb-utóbb döntően
befolyásolja a magyar költségvetést is. A szabályai eleve normatívákat írnak le. Szigorú
feltételeket ír elő az állattartás vagy a kereskedelem területén. Csak példaként: minden egyes
kereskedelmi egységet úgy kell átalakítani, hogy külön bejárat legyen a vevők és külön az
áruk fogadására, amelyek ma alapjaiban lehetetlen dolgok. Tehát nem ismertek azok a
feltételek, hogy az Európai Unió milyen módon integrálja Magyarországot a tagjai közé.
Illetve azok, amelyek ismertek, jelenleg azt mutatják, hogy a magyar állami szuverenitás
jelentős része felolvad abban a nagy kohóban, amit az Európai Unió jogrendszerének hívunk.
• Miről beszélhetünk?
• Például ütközni fognak a bíróság előtti jogok. Kérdés, hogy az Európai Unió által elismert
jog kerül-e alkalmazásra a magyar bíróság előtt, vagy a ma még papíron meglévő magyar
polgári, büntetőjogi eljárások vagy közigazgatás lesz-e érvényben. Azt ma még a jogászok, a
politikusok sem tudják, illetve akik tudják, mélyen hallgatnak róla, hogy gyakorlatilag az
egész jogrendszerünk fordítottan fog működni, nem jogfejlődés jön létre, hanem
jogelsorvasztás. Az eredeti, a hagyományos magyar jogrendszer integrálódik a nyugat-európai
jogba. Az az ország, amelyik gazdaságilag ezredrészében sem állít elő akkora javakat, mint
amennyit az Európai Unió, hihető, hogy nem lesz semmilyen befolyása az unió gazdasági
rendszerére. Egyetlenegy viszont fordítva teljesen biztosan igaz. A magyar gazdaság
rendkívül sérülékeny és importigényes. Ez annyit jelent, hogy az elkövetkezendő, közel
három évben olyan áremelkedési hullám indul el, amelyet a magyar fizetések nem követnek,
tehát – nem akarok próféciákat mondani, de – vélhetően társadalmi robbanást fog mindez
eredményezni. A jelenlegi politikai elit már megüzente, hogy a gazdaságnak nem az a
problémája, hogy az Európai Unióhoz fog csatlakozni, hanem az, hogy az utóbbi két évben
olyan bérkiáramlás történt Magyarországon, amelynek nem volt meg a hatékonysági fedezete.
Ez nem kevesebbet jelent, mint reálbér-csökkentést kívánnak végrehajtani az elkövetkezendő
három évben. A világbanki tanulmány ezt már követeli is tőlünk. Igazából a probléma
hasonló, mint tizennégy évvel ezelőtt, amikor a „rendszerváltozás” kezdődött. Mindenki azt
hitte akkor, hogy az a felgerjesztett folyamat annyit eredményez, hogy a demokráciával
ellenőrzött igazságszolgáltatás, tulajdonviszonyok, intézményrendszerek jönnek létre,
amelyek megfékezik a bűnszervezetek működését, és egy általános nemzeti jólét irányába
mozdul el az ország. Hangsúlyozom, demokratikus keretek között. Ebből semmi nem valósult
meg, hanem megindultak a folyamatos, az állami szuverenitás megszüntetésére irányuló,
titkos tárgyalások. Mert ezeket a tárgyalásokat a társadalommal nem osztotta meg senki sem.
Tudom, hogy az alkotmány a magyar jogrendszerben négyévenként teljes jogot biztosít a
képviselőknek, és azon belül a végrehajtó kormánynak. De vajon azt is biztosítja-e, hogy
kvázi a saját hazája ellen dolgozzon? Induljunk ki a fordítottjából: amennyiben a hazai
érdekeket helyezte volna előnybe a tárgyalásokon, akkor esélyünk lenne a megmaradásra.
Azonban ez nem fedezhető fel egy pillanatig sem, sem a Medgyessy-kormányt megelőző
Orbán-kormányban, legkevésbé a Horn-kormányban, az Antall-kormánnyal pedig ebben a
kérdésben nem is nagyon kell foglalkozni, mert ott a hitegetés szintjéig jutottunk el, egy
kisstílű, hitetlen, önbizalmát vesztett Magyarországgal. Legfeljebb a tárgyalási pozíciókat
rontotta el az Antall-kormány, de semmilyen tevőleges részvétele nem volt a jelenlegi
tárgyalási feltételek kialakításában.
• A mögöttünk lévő tizenhárom esztendőben a politikai elitnek nevezett társaság kiárusította
Magyarországot, közben vagyonossá vált, de nagyon nagy hasznot húzott ebből a helyzetbőla
nyugati politikai elit és a nyugati gazdasági élet is. Sok-sok pénzt vittek el innen. Ha mi az
Európai Unió tagjai leszünk, nem lehetséges-e az, hogy most azok, akik két kézzel szórták
Nyugatnak a magyar forintokat, most valamiféle kompenzációt kapnak vissza azáltal, hogy a
brüsszeli bürokrácia közepette eltűnik, hogy ki miképpen gazdagodott meg, nem fogják
vizsgálni azokat a folyamatokat, amelyek révén egy-egy vagyontárgy valakinek a tulajdonába
került, nem fogják nézni, hogy milyen körülmények között, mennyiért történt ez. Magyarán
mindenki, aki lopott ebben az országban, tiszta lappal indul. Legalábbis a nagy tolvajok.
• A szándék mindenféleképpen abba az irányba mutat a mai gazdasági és politikai elitnél,
hogy fejezzük be az eredeti tőkefelhalmozás boncolgatását. Nincs szükség arra, hogy bárki
számot adjon a jövedelméről vagy a gazdagodása módjáról, annak valós nagyságáról. Ezt
valamennyi politikai, gazdasági erő ugyanígy hangoztatja, hogy az igazán nagy vagyonok
Nyugaton és Amerikában is így halmozódtak fel. Először a legrátermettebbek, a
legerőszakosabbak megszerezték a vagyont, és rajtuk keresztül kezdték el működtetni a
gazdaságot.
• Elképzelhető tehát, hogy ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor mindenféle múltkutatás, a
vagyon eredetének kutatása lehetetlenné válik, hiszen a nagy brüsszeli masszában minden
feloldódik?
• Az elképzelhető, hogy szeretnék feloldani. Hál’ Istennek a magyar privatizáció és egyáltalán
az átalakulás történetét sikerült hitelesen megőrizni. Az állami vállalatok átalakításától kezdve
egészen a nagy elosztórendszerek korrupt, osztogató rendszerén keresztül a bankrendszerig,
az egészségbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig, jelenleg mindenre vannak adatok. Egyet viszont
tudni kell: az Európai Unió belső szabályzata – majdnem azt mondom, hogy az alkotmánya –
nem tűri a tagállamokon belüli békétlenséget. Tehát teljesen bizonyos, hogy még nagyobb
erővel hivatkoznak majd a politikusok és a gazdasági vezetők arra, hogy az Európai Unió
ilyen és ilyen bizottsága nem tűri, hogy Magyarországon zavargások legyenek, nem tűri azt,
hogy olyan mozgolódás legyen, ami bármelyik gazdasági célcsoport ellen irányul.
• De hát ilyen Nyugat-Európában is van.
• Az megint más kérdés, hogy Nyugat-Európában, a polgári demokráciákban ez természetes
folyamat, és nyilvánvaló, hogy ott egyetlenegy politikus vagy gazdasági vezető, vagy erős
érdekcsoport meg sem kísérli azt, hogy eldugja a vagyonát az ottani adóigazgatás vagy
pénzügyi kormányzat elől. Lehetetlen. Ott évenként be kell számolni, és valós
vagyonkimutatások vannak. A politikusok, akik egyáltalán megpróbálnak ez alól kibújni,
teljesen bizonyos, hogy a nyilvánosságon keresztül olyan eljárást zúdítanak a nyakukba,
aminek rendszeresen vagyon- vagy büntetőjogi következménye is van.
• 2003 januárjában az egyik országos napilapban nyilatkozott Tóth András, a
titkosszolgálatokért felelős államtitkár, és azt mondta, ha az Európai Unió tagjai leszünk, nem
lesz szükség semmiféle átvilágításra – itt az ügynökök átvilágításáról beszélt. Tehát az
embernek az az érzése, hogy ez az összes „kavarás”, ami az ügynökök körül volt, azért történt
így, azért húzták az időt, hogy minél hamarabb eljussunk az európai uniós tagságig, és akkor
–Tóth András szavával élve – ott már a kutya sem lesz kíváncsi arra, hogy ki volt ügynök és
ki nem. Maga a rendszer sem engedi, hogy erre rá lehessen bukkanni.
• A békétlenséget nem tűri az Európai Unió, tehát hogy 2004-ben vagy 2005-ben majd arról
beszéljünk, hogy ki volt az ügynök az igazságszolgáltatásban, a sajtóban, a politikusoknál…
• …hogy hogyan épült egyik kormányzás a másikra, hogy miképpen osztották szét az
országot ezek a miniszterelnökök, ahogy ön fogalmazott, hogyan adott mindegyik kormányzat
valamit is el a függetlenségünkből – ez már nem lesz kérdés.
• Annyira nem kérdés, hogy igazából az Európai Unió nagy kohójában nemcsak képletesen
olvad fel a magyar integritás, a magyar érdek, hanem felolvad a végrehajtók tevékenységének
a vizsgálhatósága is. Magyarul, igyekeznek majd valamennyi bizonyítékot ún. európai rangra
emelni, hogy hagyjuk, ez már lezáródott folyamat, az Európai Unió nem engedheti meg, hogy
Magyarországon vagy az átalakuló országokban olyan békétlenség alakuljon ki, amelynek
esetleg leszámolás lehet a következménye. Tudniillik van egy érdekes kérdés. Nemcsak
integritásunkat adtuk el az elmúlt tizenöt évben, nemcsak vagyonunkat, hanem gyakorlatilag
az Európai Unió defenzívába szorult gazdasági átalakítását is jórészt Kelet-Közép-Európán
keresztül újította meg. Tudni kell azonban, hogy ez a folyamat nem fejeződött be. A német, a
francia gazdaság jelenleg torz szerkezetben működik. Ahhoz azonban, hogy az ott működő
nagyvállalatok újból megtalálják a helyüket, az kellett, hogy egy lényegesen jövedelmezőbb
pozícióba, Kelet-Közép-Európába áthelyezzék a pozíciójukat. Ez az elmúlt tizenöt év
története. Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia 1993-94-ben
már alkalmas volt arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. De a folyamatot fékezte az eu
intézményrendszere is. Nem azért, mert további forrásokat kellett volna az uniós tagoknak a
bővítésre találni, hanem azért, mert a belső gazdasági erejük olyan volt, ha nem tudnak
végrehajtani további szanálásokat Kelet-Közép-Európa országainak közreműködésével, akkor
a német, az angol vagy a francia gazdaság már tíz évvel ezelőtt súlyos nehézségekkel
küszködött volna. Az igazi probléma azonban most kezdődik. Az Európai Unió egy
valamiben biztos, hogy következetes. Piacán, amely hetvenötmillió emberrel bővült,
területének körülbelül harmadával nagyobbá vált, egy dolog már közösen szabályozott: külön
előnyöket nem adhat a multinacionális nagyvállatoknak. Ez viszont ismételten végigsöpör
Kelet-Közép-Európán, mert azokat az előnyöket elvesztő nyugati cégek, amelyek az európai
uniós tagság miatt Magyarországon is hátrányba kerülnek – magyarul mondva az extraprofit
lehetőségeket bezárja az eu – tovább állnak. Tehát hangsúlyozom, igazából a második
munkanélküliség az európai uniós tagsággal együtt fog kezdődni 2004 tavaszától. Tehát
nemcsak reálbér-csökkenés lesz, hanem nagyon súlyos munkaerőpiaci viharok. Legalább
kétszázezer munkahely szűnik meg.
• A magyarországi munkavállalók nyugati országokba való távozását is erősen korlátozni
kívánják, hogy az olcsó munkaerő ne kerüljön be a nyugati országokba. Viszont a nyugati
országok törvénykezése kimondja, hogy azonos munkáért azonos bér jár. Akkor nem értem,
ha egy magyar autószerelő kimegy, és jó szakember, és a magyar is megkapja az ottani bért,
akkor tulajdonképpen nem húzza vissza az ottani béreket, tehát nem tesz rosszat. Akkor miért
nem engedik ki?
• Túlfoglalkoztatás van a nyugati munkaerőpiacon is. A legsúlyosabb problémák náluk is a
pénzügyi finanszírozás és a foglalkoztatás területén vannak. Az Európai Unió két főbizottsága
teljesen tehetetlen azzal szemben, hogy a még tűrhető határon belüli munkanélküliséget
hogyan lehet fenntartani az elkövetkezendő évtizedben az Európai Unión belül is. Tehát a jól
képzett magyar, cseh, lengyel vagy szlovén munkaerő esetleges megjelenése olyan rivalizálást
eredményezne, akár a német, akár a francia belső piacon, amelyet a helyi érdekviszonyok
alapján a helyi parlament, legyen az francia, német, ír vagy bármelyik, nem engedhet meg.
Náluk valóban van belső piaci védelem, ami Magyarországon, az átalakulás ideje alatt egy
percig sem valósult meg. Sőt, mint az látszott, az európai uniós tárgyalások legnehezebb része
nemcsak a tőke szabad áramlásával kapcsolatos fejezet, amelynél a földet is el kívánják venni
a magyar tulajdonosoktól, hanem a versenyfeltételek szabályozása, ami kizárja a
monopóliumok túlzott előnybe juttatását. Ez pedig Magyarországon minden esetben a nyugati
érdekek szerint valósult meg. Olyan extraprofitok keletkeztek Magyarországon, mint a
térségben sehol sem. Ezt nálunk úgy magyarázzák, hogy itt volt a legnagyobb beruházó tőke.
Ez nem igaz, itt volt a legnagyobb rabló tőke, ami az Európai Unió határainak kiterjesztésével
azonnal vált, s olcsóbb helyet keres magának. A következő beruházási kedv tőlünk keletebbre,
Romániába, és kicsit délebbre, Szerbiába irányul majd, és a tőke jelentős része el fog menni
Kínába és a távol-keleti piacokra. Ez megállíthatatlan folyamat. Amikor több mint egy
évtizede Ausztriában az európai uniós tagságról döntöttek, nagyon hosszú és nehéz
tárgyalások után, ők sem tudták, hogy ez a döntés milyen módon söpör végig az osztrák
gazdaságon. Náluk is tönkrementek a lényegesen erősebb hazai vállalkozók, és azok a cégek,
mint például a Triumph, ahol kvázi bérmunkával dolgoztattak, az olcsóbb munkaerő miatt.
Magyarországon érdekes módon végig adómentességet tudtak kialkudni maguknak az ún.
befektetői cégek, előnybe helyezve – alkotmányellenesen – saját beruházási javaikat a magyar
javakkal szemben. Ez a tőke anélkül áll tovább Magyarországról jelentős részben, hogy a
hazai társadalom valamit is lecsapolhatott volna hasznaiból. Nem kevesebbről van szó, mintha
valakik tizenöt-húsz évig – ezt gazdasági középidőnek nevezzük – ott ragadnak egy helyen,
akkor már kultúrát teremt, kiépül a bedolgozói hálózat is. Viszont történelmileg bizonyított,
hogy ez öt-hat-nyolc év alatt nem jöhet létre. Tehát amikor Magyarországról egy-egy ilyen
multinacionális nagyvállalat – legyen az Mohácson, Sárváron, Székesfehérváron, amiről csak
az utóbbi időben beszélünk, több tízezer munkaerővel – a távozását fontolgatja, illetve már
megtette ezt a lépést, egyúttal olyan hátországot hagy maga mögött, amely a bedolgozókat és
a kényszervállalkozókat padlóra küldi. Ennek viszont szociális kérdéssé való süllyesztése nem
megoldás. Ez foglalkoztatáspolitikai kérdés, amelyet a magyar gazdaság ebben a szűkülő
gazdasági szisztémában semmilyen módon nem tud kezelni. Tehát az Európai Unió bővülése
nemcsak az ország integritását sérti. Ezt már megtette a nato is. Egy fél mondattal: a nato-nál
mindent tagadott a politikai elit, pont olyan volt, mint a szocializmusban, amikor azt mondtuk,
nálunk nincsenek atomfegyverek. Dehogynem voltak! Csak külön volt szerelve a rakétától, a
célba juttató eszköztől az atomtöltet. Ugyanez van jelenleg Magyarországon a nato esetében.
Mit mondott rögtön a csatlakozáskor Horn Gyula? Arról szó sem lehet, hogy magyar katona
egyszer is, bármilyen konfliktusban részt vegyen hazája határán túl. Majd kiderült, hogy
dehogyis nem vesz részt. Az egymásra épülő rendszerekben az Orbán-kormány már
igyekezett túlteljesíteni a nato kéréseit. Ugyanez vonatkozik a jelenlegi kormányra is.
• 2003-ban már orvosok, fegyverrel a kézben mennek Afganisztánba.
• Hogy mit keresnek magyar orvosok fegyveresen Afganisztánban, az külön történet. Ez
egyszerűen megmagyarázhatatlan. Itt szimbólumokról beszélünk. Amikor konfliktushelyzet
van az egész világon, háborús készülődés a közel-keleti térségben, akkor okos ország, ahol a
belső problémák jelentős része nem megoldott, ki tud maradni okkal-joggal a konfliktusokból.
Azt hozzá kell tenni, hogy az sincs a magyar választópolgár orrára kötve, hogy a nato-
szerződés tíz éven keresztül folyamatosan emelkedő nato-hozzájárulást és katonai
költségvetést ír elő. Ha most azt mondom, hogy mindaz a szerződés, amit vezetőink aláírtak, s
ami esetleg az Európai Unión belül megvalósul, lehet, hogy a csatlakozó országok részére
folyamatosan emelkedő hozzájárulást ír elő. Pontosan azért, hogy azoknak a projekteknek a
finanszírozását – melyek Kelet-Közép-Európában bizonyíthatóan alacsonyabb szinten állnak,
mint Nyugat-Európában – ne az Európai Unió nagykasszájából végezzék el, hanem a helyi
források alapján, ráadásul koordináltan, nem a helyi viszonyok ismeretében, hanem regionális
térségekben, mint ahogy a brüsszeli bürokrácia mondja: hogy kicsivel nem tudunk
foglalkozni. Viszont ahol esetleg kétmillió ember él, és a területnagyság több tízezer
négyzetkilométer, ott már térségben lehet gondolkodni, magyarul mondva oda már
Brüsszelből is ellátni. Brüsszel nem kis közösségben, nem mikroegységekben gondolkodik,
holott a problémák jelentős részben soha nem makroszinten jelentkeznek, hanem a
kisközösségeknél.
• Ismét egy idézet következik Tanka Endre A tagállamok szuverenitás felszámolása az
Európai Unió közösségi jogában című tanulmányából, amikor is a szerző a földről a
következőket írja: „A földviszonyok tagállami szabályozásának a tőke szabad áramlása,
igényei részére alávetése Magyarország terhére azt jelenti, hogy az állam nem szólhat bele a
földtulajdon és a földhasználat közérdekű korlátozásába, hanem földalapját, mint
nagybirtokrendszert, ki kell szolgáltatnia a nemzetközi, külföldi tőkehasznosítás céljaira. A
tagállam földjére fennállt gazdasági rendelkezés uniós kizárása elkerülhetetlenül a politikai és
kulturális önrendelkezés fokozatos kioltására vezet. A magyar polgári gazdaságtan kezdettől
fogva felismerte a földtulajdoni monopólium elsajátítási funkcióit és súlyát” – és itt Tanka
Endre Irig Károly 1941-es Agrárgazdaságtan című könyvéből idéz, amelyben Irig azt írja, a
föld éppen korlátolt mennyiségénél fogva mindig politikai hatalmat ad tulajdonosának,
mégpedig nagyobbat, mint a tőke.
• 1941-re hivatkozhatunk, és ez mind-mind igaz. A magyar államiság örökös problémája volt
a föld. Az igazi probléma az, hogy a magyar állami jogfejlődés és a magyar alkotmány
fejlődése nem 1941 óta, hanem ezer év óta ezzel a problémával küszködik. Amikor
valamelyik uralkodó igyekezett a földet idegenek tulajdonába is átadni, akkor a magyar
nemzet egyszerűen fellázadt a Szent Korona törvény alapján, legyen az 1200-as évek eleje,
vagy éppen az ősiség törvénye 1848-ig. Ez volt a legerősebb magyar törvény. Gondoljunk
bele, nem engedett másnak földet birtokolni, még öröklés útján sem, csak magyar
állampolgárnak. Amikor arról beszélünk, hogy a nemzeti földalap teljes átjárást ad a nyugati
vagy éppen nem nyugatibefektetői köröknek, akkor gyakorlatilag hazánk földjét adjuk el, a
szuverenitással együtt. Ennek a politikai következményeit már több országban tapasztalhatják.
Ahol a földet idegen kézre adták, ott minden esetben klasszikus adósrabszolgaság keletkezett.
Minden esetben a banki körök betörésével járt, amelyek a földet megterhelik, azáltal
személytelenül, bárki által hasznosíthatóvá teszik hazánk földjét. Tehát itt messze többről van
szó, mint hogy pár ezer hektár földet külföldi tulajdonosok szerezzenek meg. Alapvető
konstrukciós kérdés, hogy egy állam mitől szuverén. Azt azonban gondoljuk el, vajon az
Egyesült Államokban, Kanadában, Dániában vagy Hollandiában engednének-e valakit olyan
módon tulajdonossá válni, hogy az új tulajdonosok a saját régi tulajdonosaival szemben
előnyre tegyenek szert. Mert hiszen az egész adózási rendszerünk erről szól. Soha meg nem
bocsátható annak a kormánynak a tevékenysége, amelyik a nemzeti földterületet, hazája
földterületét idegen kézbe kívánja adni. Ez nem nacionalizmus, hanem nemzeti sorskérdés. A
magyar történelem pontosan azt bizonyította, hogy amíg nemességünk vagy éppenséggel
tehetős parasztságunk birtokolni tudta a földet, addig gazdasági erejét nem lehetett kikerülni.
Ma Hollandia a töredék területéről, ami nem egészen teszi a magyar földterület egyharmadát,
huszonötmilliárd dollárnyi aktívumot termel. A magyar gazdaság erejét az
élelmiszertermesztésnek kell megalapozni, az elkövetkezendő időkben is. Nem a chipek
fogják eldönteni a vitát.
• Ismét egy idézet következik, Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár Koppenhága után
című írásából: „A költségvetésért felelős európai uniós biztos, Schreier úr nemrégiben így
nyilatkozott: ’El sem lehetett volna képzelni kedvezőbb pénzügyi megoldást, mint amilyennel
az EU a bővítést megoldotta.’ Mit is jelent ez? Azt, hogy a tíz, várhatóan 2004-ben csatlakozó
ország a csatlakozás utáni első három évben összesen 25,1 milliárd eurót fog kapni. Az
Európai Unió azonban valójában csak 10,3 milliárd eurót ad, ugyanis az országok befizetési
kötelezettsége 14,8 milliárd euró lesz. Játszszunk csak el egy kicsit a számokkal: a 10,3
milliárd tíz országnak, három évre ígért összeg. Ez egy országra és egy évre számítva 0,343
milliárd euró, vagyis körülbelül 80,7 milliárd forint. Ha a felajánlott teljes összeget a tíz
belépő ország lakosságához viszonyítjuk, ami körülbelül hetvenötmillió, akkor ez a belépő
országok minden egyes állampolgára számára évi 137 forint, vagyis havi 11,4 forint
támogatást jelent”.
• Amit a közgazdász professzornő mond, alapigazság. Igazából a nagy számok mögé úgy
lehet nézni, hogy lebontjuk azt évre, lakosságra, földterületre. A legnagyobb probléma az,
hogy Magyarországról évenként, az elmúlt tíz évben öt-nyolc-tíz milliárd dollár vittek ki, hol
adómentesen, hol enyhe adózási feltételekkel, soha senki által felül nem vizsgáltan. Ezt a
tőkekivitelt zömében az európai uniós államok vezető gazdasági egységei hajtották végre.
Nevezzük nevén a gyereket: az elmúlt tíz évben a visszaosztható összeg mintegy tízszeresét
már elköltötte az Európai Unió. Gondoljunk bele, hogy ma Magyarországon minden egyes
lakos közel tízmillió forinttal tartozik születésétől kezdve az államnak, belső és külső adósság
címén. Ennek ezrelékben ki nem mutatható az a része, amit ígérvényként az Európai Unió
pénzügyi konstrukciója a csatlakozni kívánó országok részére biztosít. Akkor most én
kérdezem: egy közel egyharmad nagyságrendű földterület, amely a keleti piacok felé
ugródeszka, infrastrukturálisan és átrakóállomásként is, az valóban annyit ér az eu-nak, mint
amennyit a tárgyalások során kialkudott magának? Egy hetvenöt-nyolcvanmilliós lélekszámú
fogyasztói piac korlátlan bekebelezése olyan hatalmas befektetést igényelne, ha a piacszerzést
nézünk, amit az eu tagállamai biztosan nem tudnának finanszírozni, ha kívül maradnánk az
unión. Igazából itt kell viszszakérdezni, hogy akkor kinek az érdeke az uniós bővítés.
Legpregnánsabb példát az írek, a franciák, az angolok és a németek szolgáltattak, ahol az
egyidőben elkészült reprezentatív közvélemény-kutatások eredménye a következőket mutatja
meg. Kilencven százalékban Angliában mondják, hogy érdekük a csatlakozásunk, mert piacot
szereznek vele, és erősödnek gazdasági pozícióik, piacbővülés áll elő. Még a legnegatívabb
Írország is több mint nyolcvan százalékban gondolja úgy, hogy ez nekik, személyesen új
lehetőséget biztosít. Ha most ez ilyen erőt mutat a nyugat-európai tömbben, akkor hadd
kérdezzem meg: vajon Kelet-Közép-Európának ez mennyiben lehet az előnye? Vetettük-e
már fel oly módon ezt a kérdést, hogy ez a bővítés Nyugat-Európának az érdeke? Nekem
módomban volt ezeket a gondolatokat Medgyessy Péternek a koppenhágai találkozó előtt
elmondani.
Csodálkoztam, hogy mennyire újszerűen hatott neki, amikor elmondtam, hogy az Európai
Uniónak legalább olyan érdeke a bővítés, mint nekünk. Hisz az eu elsőrendű feladatává tette a
Prodi-féle bizottságnak, hogy 2004 tavaszáig oldja meg az eu piacbővítését. Hangsúlyozom:
nem államok bővítését, hanem piacbővítését. Természetes folyamat, hogy ez belső keretek
között, a tagállamok felvételével párosul. Nyilvánvaló, hogy egy olyan piac alakult most már
ki, az eu vezető gazdasági stratégiáinak véleménye szerint is, amely megfelelő egyensúlyt tud
adni az usa szintén bajban lévő gazdaságának. De hogy ezt oly módon tudja egyúttal
megcsinálni, hogy a jelentős exporttermékek mintegy kétezer kilométerrel közelebb kerültek
az Európai Unió keleti bővítésével, ez óhatatlanul előny. De mi most, magyarok, vagy az ún.
új-schengeni határ tulajdonosai az eu előszobájába kerültünk. Tehát azok a feltételek, amelyek
belátható időn belül nem módosulnak az alapító országok által befizetési és visszaosztási
hányaddal, magyarul projektek finanszírozására és a meglévő ellentétek és hátrányok
felszámolásával, az az elkövetkezendőkben nemhogy csökkeni fog, hanem nőni fog, mert mi
még, ha tetszik, ha nem, pozitív befizetők vagyunk. Mert nemcsak azt kell befizetésnek
tekinteni, amit gyakorlatilag az eu országaiba, a közös kasszába fizetünk, hanem azt a
gazdasági kiesést is, amelyet egyébként a jelenlegi formájában és az elmúlt tizenévekben az
európai gazdasági közösség vezető gazdasági hatalmai és egységei megvalósítanak. Ha
megnézzük, hogy az energiarendszerünk haszna ott csapódik le, a vízháztartásunk haszna is,
hiszen a főváros vízművei kisajátítás révén a franciák kezébe kerültek. Tehát olyan
nagyságrendű tőkekiáramlás ez, amely, ha nem lett volna a tulajdonátalakításnak ez a csalárd
módja, Magyarországon marad. És ez most sokszorosa, még ma is bizonyíthatóan, mint
amennyi a pozitív befizetésünk.
• Még mindig Csath Magdolna írásánál maradva, és ugyanúgy a támogatásról beszélve idézek
az írásából: „Érdekes, hogy Törökország, amely egyhamar nem lesz tagja az Európai
Uniónak, 144 millió euró, Bulgária és Románia pedig egymilliárd eurós segélyre számíthat
2003-ban. Visszatérve a tíz országnak felajánlott 10,3 milliárd euróra, érdemes ezt az összeget
a jelenlegi európai uniós közvetlen mezőgazdasági támogatásokkal is összevetni. Ezek
összege évente negyvenmilliárd euró, amelynek közel egynegyedét a francia parasztok
kapják. Tehát tíz ország három év alatt fog annyi támogatást kapni az Európai Uniótól, mint a
francia parasztok egy év alatt. Gáláns gesztus.” Vagy ahogy az Economist ez évi első száma
fogalmazott: „Pocsék pénzügyi feltételeket fogadtak el a csatlakozni akaró országok”.
• Megint a számok mögé kell nézni, mert amikor egy-egy makrogazdasági folyamatot
elemzünk, akkor le kell menni ország- és ágazati szintre, akkor lehet tisztán látni. Az Európai
Unió az elmúlt harminc évben valóban a legprotekcionálisabb piacot fejlesztette ki, bizonyos
belső szociál- és gazdaságpolitikai érdekek figyelembe vételével az agrárágazatban. Ez a
negyvenmilliárdos éves támogatási rendszer eltéríti az árakat a tényleges bekerülési
értéküktől. Annyira értékaránytalan, hogy egyértelműen mondható, az Európai Unió fejlődése
ellen hat. Franciaországban a lakosság nem egészen három százalékát teszik ki a paraszti
munkából élők, akik szőlőtermesztésből, állattenyésztésből élnek. Vagyis meg kell mondani,
ez a másfél-kétmillió ember olyan nagyságrendű támogatást kap, mint hetvenötmillió ember.
Tehát a másfélmilliót a hetvenötmillióval hasonlítsuk össze. Ez egyszerűen nem
összeegyeztethető az eu belső szabályzatával és alkotmányával, amelyek a kiegyenlítődés
irányába mutatnak. Gondoljunk csak abba, hogy az eu belső agrárpiacának az az érdekeltsége,
amelynek a perifériáján van jelenleg a tíz csatlakozó ország, hogy akár termelésönkorlátozást,
tehát termeléskiesést is hatalmas jövedelemmel finanszírozzon azért, hogy nehogy véletlenül
társadalmi és szociálpolitikai konfliktus keletkezzen. Ezeket a számokat azért megdöbbentő
ismerni, mert ezeket a magyar politikusok az elmúlt másfél évtizedben tudatosan szőnyeg alá
söpörték, titkokként kezelték. Ma Nyugat-Európában – és az elmúlt hónap eredményei ezt
nagyon pregnánsan mutatják – örömünnep van. Nincs olyan baloldali, jobboldali, liberális
sajtó, amelyik ezt a bővítési szerződést ne üdvözölte volna. Annyira előnytelen szerződést
tudtak a csatlakozó országokkal aláíratni, hogy hangsúlyozom, ilyen még nem volt. A Le
Monde-től a Spiegelig, az Economist-tól a Republica-ig mind azt írja, hogy győzött az
Európai Unió. De nem a csatlakozni kívánó országok. Amikor a portugál, a spanyol vagy a
görög csatlakozás történt, ilyen feltételeket az unió bizottsága soha nem tudott kialkudni saját
javára. De akkor hadd kérdezzem meg, mi az az érdek, amit az unió saját belső bürokráciája
és alapító országai egy csatlakozni kívánó tömbbel szemben érvényesíteni tudott. Ez az érdek
az az előszoba, ahová Magyarországot és a csatlakozni kívánó országokat az Európai Unió
sorolta, illetve ezt a szerepet eljátszatja. A jövőben ez lesz a szűrő az eu-nál, nem az olasz,
nem az osztrák és nem a német határon kell ezeket felépíteni, hanem Magyarországnál. A
schengeni határ kiépítése körülbelül annyiba fog kerülni, mint amennyibe a katonai
költségvetés egy éve.
• Folytassuk Csath Magdolna tanulmányával: „Persze meg kell említeni azt a pénzt is,
amelyet csalétekként húz az Európai Unió a tíz ország orra előtt. Ez a pályázatokon
szerezhető, összesen 20,9 milliárd euró. Ez egy országra és egy évre vetítve körülbelül 0,7
milliárd euró. Ez sem nagy összeg. De nem is ez a fő baj vele, hanem az, hogy virtuális,
vagyis nem valódi, nem elérhető. A pályázati pénzekhez ugyanis olyan feltételekkel lehet
csak hozzájutni, amelyekkel a csatlakozó országok állampolgárainak többsége nem
rendelkezik. Először is ismerni kell az eu-s embertelenül bürokratikus és költséges pályázati
rendszert, továbbá saját pénzzel is kell rendelkezni, ugyanis a pályázati pénzek sohasem
százszázalékosan finanszíroznak egy témát, hanem csak hozzájárulnak annak
megvalósításához. Végül pedig csak olyan témákat hajlandó támogatni az Európai Unió,
amelyek eu-s érdekeket is szolgálnak. Nem véletlen, hogy az európai uniós tanulmányok
többsége is őszintén bevallja, hogy legalább öt-tíz évig nagyon kicsi eséllyel pályázhatnak az
új belépők, mivel a rendszer kiismerésére és megtanulására a korábban belépőknek, például
Görögországnak és Portugáliának is, legalább ennyi időre volt szüksége”.
• Minden egyes tárgyalásnál felhoztuk ezt a kérdéskört a mindenkori magyar kormánynak. Az
Európai Unió brüsszeli bürokráciája ma a világ legerősebben bürokratikus, centralizált
szervezete. Ezt nem tudomásul venni, egyszerűen buta politika hiba. Amit az ember ezekből
az adatokból még ismer: egy-egy projekt átfuttatása, nyilvánvaló, miután brüsszeli döntés
szerint valósul meg, elsősorban az európai uniós érdekeket kell, hogy szolgálja. Másodsorban,
egyharmadtól kétharmadig hozzájárulást fog adni az eu büdzséje, az esetleges elkészíthető és
támogatandó beruházásokhoz, de kell hozzá a saját erő is. Ugyanakkor viszont nemcsak az öt,
tíz év tanulásáról van szó. Egy-egy nagy projekt vizsgálata több évet vesz igénybe a brüsszeli
bürokráciában. Ez idő alatt el kell különíteni az a forrást, amelyre pozitív elbírálás esetén
számíthat az akkor már csatlakozott ország.
• Ezért nem érthető, amit Medgyessy Péter és Kovács László Koppenhága után mondott a
lengyelekkel kapcsolatban, amikor is a lengyelek elérték azt, hogy egymilliárd eurót időtől,
pályázattól, témától függetlenül bármikor felhasználhatnak, úgy, hogy saját erőt nem is kell
mellé tenni. Azt mondták Medgyessyék, hogy semmiféle előnyt nem élvez Lengyelország
hazánkkal szemben ezen a területen.
• Azt nem mondhatták, hogy a lengyelek a maguk negyvenötmilliós tömegével nagyobb erőt
képviselnek, mint Magyarország. Ha a visegrádi országok egységesen léptek volna fel,
nyugodtan mondhatjuk, hogy lényegesen jobb tárgyalási pozíciót tudtak volna elérni. Azt is
tudom, hogy az utolsó pillanatban az eu – vulgárisan mondva – megkínálta a lengyeleket
egymilliárd euróval, vagyis a lengyel érdekeket nagyobb előnyben részesítik, mint a többi
csatlakozni kívánó országét. De ezt tudja a magyar bürokrácia is. Viszont soha még olyan
politikust Magyarországon nem ismertem, aki a kudarcot kudarcként ismerte volna el,
bármilyen tárgyalásról van szó. Folyamatosan sikerekről beszélünk, a már megkötött
szerződések újrafogalmazásánál is, például a státustörvénynél is, amiről szó sem volt, hogy
valaha egyeztetnek a szlovákokkal, ismételten a románokkal, majd ismételten akárkikkel. Az
a probléma, hogy a magyar politikai gondolkodásmód folyamatosan visszavonul, a saját
szuverén érdekeit nem veszi figyelembe, és igyekszik sikerként eladni azokat a szörnyű
nemzeti sorstragédiákat, amelyeket más országok ki tudtak kerülni. Itt nemcsak a lengyel
problémáról van szó! Magyarország az utóbbi tizenhárom-tizennégy évben olyan előnyben
részesítette a nyugat-európai vagy bárhonnan jött tulajdonosokat, legyen az kóbortőke,
beruházási tőkének álcázott maffiacsapat, amit nem biztosított a saját polgárai részére. Ha
most megnézzük, hogy a saját polgáraik ismételten csak másod-, esetleg harmadrendű
állampolgárok lehetnek az Európai Unión belül, mert az eu jelenlegi rendszere a ’70-es évek
végén, és a ’80-as évek elején csatlakozott Portugália, Spanyolország és Görögország
általános feltételeinek javítását tűzi ki célul, és csak azután a most csatlakozott országokét.
Tehát szándékaiban semazonosak azok a dolgok, amelyeket a magyar kormány ma hirdet.
Nincs magyarázat arra, hogy ha nyitott piaci viszonyok kellős közepén élünk, akkor mi
szükség van arra, hogy piacunkat ellentételezés nélkül idegen érdekeknek szolgáltassuk ki. De
itt nemcsak az árupiacról beszélek, hanem a gazdaság tágabb értelemben vett piacfeltételeiről
is, mint például a munakerőpiacról is. Ha jól megnézzük, az utóbbi időben Magyarországra
olyan nagy az idegen munkaerő beáramlása, amely sokszorosa a magyar munkaerő
kiáramlásának Nyugatra. Ennek korlátait azonban látni kell. Nyilvánvaló, hogy olyan
munkaerő csapat, amelyik nem ismeri a nyelvet, nem tud Nyugat-Európába integrálódni.
Magyarországon a jelenlegi pénzügyi, kereskedelmi beruházók csak és kizárólag
másodosztályú vezetőnek alkalmazzák az egyébként szakmai kérdésekben jobban felkészült
és a piacokat ismerő magyar szakembereket. Miért gondolná azt bárki, hogy majd Nyugat-
Európában magyarországi munkaerőt fognak alkalmazni? Védik a piacukat, még pedig oly
módon, hogy nekik zárt piacuk van. Egyoldalról. Ez nem kétirányú áramlás, hanem
egyoldalú, gyakorlatilag folyamatosan bővíti a piaci feltételeit Kelet felé, a kelet-európai
országok nyugati mozgástere pedig egyre szűkül. És az elkövetkezendő évtized erről fog
szólni.
• Még mindig Csath Magdolnától veszem az adatokat, aki azt írja, hogy: „Amíg a francia,
holland, dán, spanyol gazdák valamilyen tevékenységért mondjuk száz eurót kapnak majd,
ugyanezért a tevékenységért a magyar gazda csak harmincöt euróra számíthat. Ez földindulást
fog elindítani a magyar mezőgazdaságban, növekvő munkanélküliséggel és szegénységgel. A
beprogramozott eredmény pedig a föld külföldiek általi felvásárlása lesz.”
• Erről szólt nagyjából az én mondanivalóm is. Vajon ki lesz a nyertes, ha a magyar gazda
ugyanazon termék előállításához körülbelül kilencedét kapja, mint a tőle kicsit nyugatabbra
lévő osztrák vagy az arrébb lévő francia paraszt? Ha én egy hektárról garantáltan le tudok
húzni harmincezer shilling vagy ennek megfelelő mértékű eurót, és teljesen bizonyos, hogy
Magyarországon a kiszámíthatatlan piaci viszonyok miatt ennek a veszteségbe átcsapó része
nullával lesz egyenlő, akkor hogy akarok én versenyeztetni magyar parasztgazdaságot,
magyar élelmiszer-feldolgozást, amikor a feltételek már eleve minimum a háromszorosát
adják a nyugati gazdának. Ha viszont megnézzük a magyar belső piac és Kelet-Közép-Európa
ciklikusságát, amely az elmúlt évtizedben oly sokszor megvalósult, akkor egyszerűen az
esélytelenek nyugalmával indulhatunk ennél a rajtnál. Csak ez az esélytelenek nyugalma
húsba vágó. A magyar mezőgazdaság és a feldolgozóipar az elmúlt tíz évben mintegy
ötszázezer munkahelyet vesztett el. Az elkövetkezendőkben sajnos tudomásul kell venni,
hogy a parasztgazdaságok jelentős része nem fog megfelelni ennek a versenynek, a
jövedelmezősége nem fog nőni, és ez által jelentős részben az áremelések negatív hatása a
gazdákon fog csapódni. Azt fogják mondani, hogy a paraszt jár jól, mert ezek az árak
megemelkedtek. Ezt azért merem elmondani, mert ugyanígy jártak Ausztriában a parasztok.
Ez így csapódott le a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegén, és nekik is azt javasolták, hogy
fektessenek be, és csináljanak helyette idegenforgalmat, csináljanak síparadicsomot. De
vannak olyan korok és van olyan dinamizmusa a társadalomnak, amikor már ötven-hatvan
évesen nem lehet más irányba mozdulni. Ennek a jövedelmezőségi rátája sajnos nem fog
emelkedni, a különbség viszont a belső piacon is nőni fog. Az áremelés pedig, hangsúlyozom,
kifejezetten kemény társadalmi robbanáshoz vezet, mely először a parasztságon fog
lecsapódni.
• Az európai parlament egyik tagja a következőképpen nyilatkozott: „A népszavazások előtt
azt javaslom a csatlakozó országok politikusainak, hogy az igazat, és csak a színtiszta igazat
mondják az embereknek, ha nem akarnak hiteltelenné és közutálat tárgyává válni a
csatlakozás után, amikor a valóság kendőzetlenül felszínre fog kerülni”.
• Gyakorlatilag ugyanerről beszélünk. Az elmúlt évtizedek problémája Magyarországon az,
ami a „rendszerváltozás” egyik kedvelt mondatává vált, hogy hazudtunk reggel, délben, este,
hazudtunk mindig. Ugyanez a réteg hazudik jelenleg Európai Unióról, nato-ról, magyar
érdekekről, mindenről. Az igaz szembesülés valóban az elkövetkezendő két-három év
problémája lesz. Azt nem tudni, hogy milyen a magyar társadalom belső ereje, hogy nem fog-
e átmenni egy általános elégedetlenségbe, amikor megtörténik a tényleges szembesülés az
Európai Unió úgymond korlátlan lehetőségeivel. A politikusokkal, akikkel én jelenleg is mint
munkaadói elnök kapcsolatban vagyok, rendszeresen beszélünk ezekről a kérdésekről. Azt
látom viszont, hogy teljesen mást takar a négyszemközti vagy kisplénumon történő
beszélgetés, és teljesen mást a hivatalos, a sajtóban is megjelent dicsőséges győzelmi jelentés.
Amikor vezető európai politikusok vagy újságírók sorban arra figyelmeztetik a saját
köreikben ismert politikusokat, hogy vigyázzanak, ne hazudozzanak összevissza, mert az eu
súlyos szembesülést jelent a csatlakozni kívánó országok társadalmának, akkor ugyanarról a
féltésről beszélnek, amelyről jómagunk is. Mi azt mondjuk, hogy a „rendszerváltozás” 1990-
ben olyan hurráoptimista hangulatot teremtett, ami azt hitette el, hogy most már minden jó
lesz. Helyette az utóbbi tizenöt év a magyar történelem egyik legsúlyosabb belső árulása,
vagy belső puccsal által generált átalakítási folyamata. Soha ennél nagyobb igazságtalanság
nem volt Magyarországon, soha ennél nagyobb ellentétek nem jöttek létre jövedelmi,
társadalmi, gazdasági téren. De hogy a nemzeti integritás eldobása után vajon mit fog
eredményezni az a kőkemény tény, amikor az egész gazdaság szembesül egy olyan
protekcionista, más érdekek szerint működő gazdasággal, mint az Európai Unióé, ma még
kiszámíthatatlan. Hiszem azt, hogy a magyar politikusok valamikor észhez térnek, és nem
ezeket a győzelmi jelentéseket tudatják naponta a sajtót állítólag függetlenül képviselő
újságíróknak. Tudniillik az újságíróknak egy előnyük megvan. Minden egyes lapot előbb
olvassák, mint a politikusok, hiszen ez az újságírás. Szakmailag tudják, hogy mi van a sorok
között. De én az Európai Unióval kapcsolatban abban látom a legnagyobb problémát az
újságírás területén, hogy reális cikkek csak elvétve jelennek meg. Mindenki az Európai Unió
hatalmas előnyeiről beszél, hogy csak nézzük meg, hogy mi van Lajtán túl. Ilyen szemléletű a
jobboldali, baloldali, bármilyen újság. Amikor viszont reálisan próbál valaki ehhez a
kérdéskörhöz közelíteni, annak igen-igen meg kell keresni azt a sajtóorgánumot, amely erről
egy szót is leír.
• 2002 decemberében, a koppenhágai csúcs befejezése után, az ünnepi beszéd elhangzását
követően, a pezsgőbontáskor Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a
következőket mondta: „Magyarország számára hatvan év megszakítás után most indul újra a
történelem”. Ez az ő igazmondása.
• Az a legfontosabb érv az eu mellett, hogy lépjünk be, és ott majd a magyar lelemény
megtalálja a mozgásterét, és a mi rafinériánk, a túlélő képességünk, a szorgalmunk, szakmai
felkészültségünk nagyobb lehetőséget fog kapni, mint kívülről. Ezek az érvek minden sanda
szándék nélkül, talán igazak is.
• Igen, de ezek nincsenek jogilag megalapozva, tehát ha nem így lesz, akkor semmiféle jog
nem segíti a magyarságot, hogy ezek érvényesüljenek.
• Ennek jogi intézményrendszere nem eszerint működik. Ezek szavak. Ha egy olyan probléma
felmerül, amit esetleg a politikai elit nem tud kezelni, azt fogja mondani, nem vagyunk elég
leleményesek az új, nehezebb feladatok megoldásában.
• De hát, hogy lehet leleményesnek lenni, amikor 2002. szeptember 13-án és 14-én az
Alkotmányossági Műhely és Fórum konferenciát tartott az Alkotmányról az Európai Unió
kapujában címmel, és ott a következőt írják: „A konferencia célja volt, hogy egy utolsó,
kritikus pillanatban, az eu-csatlakozás előrehaladott fázisában nyomatékkal jelezzük a magyar
politikának és a szélesebb közvéleménynek, hogy az alkotmány ügyére tizenkét éve
sajnálatosan kevés figyelem irányult. Lemondott a magyar politikai vezetés arról, hogy e
kérdést kimerítően rendezni lehet, holott a probléma megoldása nem reménytelen, és nagyon
jelentős eredménnyel járna. Felvetésünk szerint az elvi kérdések tisztázása révén javulhat az
esélye az eredményes cselekedetnek.”
• Természetesen ez többször megjelenik már visszaemlékező politikusok és gazdasági
emberek vagy éppen a kultúra nagyjainál, hogy az elit valóban elárulta Magyarországot. Az
igazi árulás a politikai elit részéről ott van, hogy még egy alkotmányos keretet sem hozott
létre. Szabados piaci feltételeket épített ki, ahol a választottaknak, a bennfenteseknek
gyakorlatilag büntetőjogi, polgári jogi vagy gazdasági felelőssége sem kérdőjelezhető meg.
Soha senkit nem vonnak felelősségre emiatt. Az, hogy az alkotmányunk jelenleg is egy
szocialista, sztálinista típusú alkotmányra alapul, a politika szégyene. Püski Sándor azt
mondta 2002 decemberében, hogy Antall József legnagyobb bűne, hogy a térdre esett
szocialista párttal és nómenklatúrával elvtelen egyezkedéseket kötött, ami már
visszafordíthatatlan. Tehát az a konzekvencia, hogy ez már nem is javítható, ez a valódi
történelmi bűn. Ezt az a Püski Sándor mondja, aki az mdf létrehozásakor anyagi és kiadói
hátteret is biztosított. Ez egy óriási igazság, hogy már az 1980-as évek végén olyan
egyezkedést hajt végre az ún. ellenzék, a már talaját vesztett és az elzavarása előtt álló
kommunista bagázzsal, ami történelmileg soha meg nem magyarázható. Ez ugyanaz, mint a
Habsburgokkal történő kiegyezés konzekvencia nélküli végigfuttatása. Hiszen ha megnézzük,
akkor sem volt már a Habsburgoknak semmilyen lehetőségük Európában. A Magyar
Szocialista Pártnak, amelyik 1989-ben egy totális csőd felé vezette az országot, elment a
hátországa. Az a hátországa, amely Keleten volt, akiknek már fölöslegesek voltak ezek a
semmirevaló tolvajok. A magyar népnek meg pláne fölösleges volt, hiszen látta a
tevékenységüket minden egyes kisváros, kisközség, hogy milyen is volt az a pártirányítás,
milyen is volt a tolvajlás. Azt a csapatot, amely teljesen talaját vesztette, demokratikus
választások címén törvényesíteni, majd egy európai uniós tárgyaláson vezető pozícióhoz
juttatni, majd sorban azokhoz a nemzetközi intézményekhez csatlakoztatni, amelyek,
hangsúlyozom, csak és kizárólag kiadással járnak, és nincs semmi haszna Magyarországnak,
ez több mint történelmi bűn. Ez bűncselekmények sorozata. Ha valaki bűncselekmények
sorozatát követi el, csak a bíróságnak van joga döntést hozni, hogy ez tényleg
bűncselekmény-e. Kevés olyan ország van, ahol a politikai intézményrendszer
újjáalakulásakor csak és kizárólag a gyilkosok, a kifosztók érdekei szerint működtetik a
rendszert. Az az igazi bűne az ellenzéki kerekasztalnak, hogy olyan embereket engedtek oda,
mint szuverén állam képviselőit, az Európai Unióval, a nato-val, az Egyesült Államokkal
történő tárgyalásokhoz, akik megúszták a börtönt, megúszták az államosítások súlyos,
majdnem azt mondom, hogy gyilkosságokkal is fűszerezett részét. Az, hogy az európai uniós
csatlakozást olyan politikai elit folytatta le, amelyik hazájával szemben áruló, és életének
jelentős részét börtönben kellett volna eltöltenie a jelenlegi törvények szerint, ez a helyzet
paradoxona! Miért várjuk el azoktól, hogy képviseljék hazájukat nemzetközi szinten, akiknek
soha nem volt hazafias érzésük? Miért várjuk el azt az ávóstól, hogy hazáját szolgálja, amikor
minden egyes folyamat arra irányult, hogy ezt a kérdéskört a jövőben is, saját érdekei szerint
folytassák csak le? Nekem az igazi problémám az, hogy az eu már megismerte a magyar
politikai elitet, kiépültek már azok az úgymond hatalmi bázisok, amelyek közvetlen
kapcsolatot teremtettek az Európai Unió bizottságaival, baráti kapcsolatok épültek ki. Közös
érdekük egyébként, hogy kijátsszák saját hazájukat. Közös érdekük az is, hogy Kelet-Közép-
Európa népeit rávigyék erre a kétségkívül vékony jégrétegre, amelyen nemhogy járni nem
lehet, hanem eszköz hiányában csúszkálni sem. Tudniillik, ez az előszoba jelenleg a
legcsúszósabb. Az Európai Unió a rossz tapasztalatok miatt nagyon megszigorította a
bevándorlási politikáját. Magyarországon ma több százezer ember dolgozik úgy, hogy senki
nem tudja, kinek az engedélyével, azt sem tudják számon tartani, hány kínai van nálunk, vagy
más keleti náció. Az eu ezeket a rostákat kitolta két-háromszáz kilométerrel arrébb, de
hangsúlyozom, nem a magyarok, a csehek, a szlovákok érdeke szerint, hanem kizárólag az
alapító tagok érdekei szerint. Nem gondolom, tudom, hogy ez a folyamat nem záródott le. Az
Európai Unió jelenleg változik. Amikor mi a tárgyalásokat 1990-ben elkezdtük, nem tudtuk
azt, hogy Magyarország milyenné válik az elkövetkezendő tíz évben, és azt sem tudtuk, hogy
az EU milyenné válik az elkövetkezendő tíz évben. Egy olyan pókerparti volt, amelyben a
játékosok a saját lapjaikat sem ismerik, nemhogy az ellenfélét.
• De hát azt sem tudjuk, hogy az elkövetkezendő tíz évben mi lesz! Mire mi mindenféle
kedvezményhez százszázalékosan hozzájuthatnánk, addigra lehetséges, hogy ezek a
kedvezmények már nem is léteznek. Lehet, hogy már nincs is Európai Unió.
• Erről beszélek. Az 1990-es évek elején az Európai Unió belső reformjai folyamatosan, óriási
politikai viták mellett zajlottak. A pálya szélén álló országok pedig nyögték a
rendszerváltozás súlyos keserveit gazdasági, társadalmi válsággal, kirablásokkal, anarchiával.
De az, hogy az Európai Unió az elkövetkezendő tíz évben többet fog változni, mint a
csatlakozó országok, teljesen bizonyos. Nem tartható az eu-nak ez a túlbürokratizált,
túlcentralizált szervezeti rendszere. Ezt nemcsak én mondom, az eu belső tanulmányai
ugyanezt mondják. Nem lehet a nemzetállamokat további szuverenitásuk feladására
kényszeríteni a nagyhatalmi érdekek szerint. Tudniillik Európában, azért tudomásul kell
venni, hogy a gazdaságilag erős országoknak – alapító tagságuk okán – mindig meghatározó
szerepe lesz az eu-n belül. Azok a perifériára szorult országok, amelyek most Keleten vannak,
ilyen szerepet soha nem fognak játszani. Csak gondoljunk bele, hogy Hollandia, Belgium és
Luxemburg együtt Benelux Államokat alkot azért, hogy valamilyen ellensúlyt képezzen az
eu-n belül a nagy államokkal szemben. Akkor Magyarország önmagában, rossz, bűnös
politikai vezetéssel miért gondolja, hogy valaha is komolyan vett szerepet kap az eu
rendszerében?
• A könyv elején arról beszéltünk, hogy milyen szerepet játszott az átalakulásban a
szabadkőműves páholy. Beszéltünk arról, hogy szinte minden 1990 óta működő magyar
politikus valamelyik szabadkőműves páholy tagja. Ezáltal sok esetben, vagy az esetek
többségében nem az ország érdekeit képviselte egy-egy döntésénél. Arra a kérdésemre, hogy
megnevezzük-e a szabadkőműves páholy magyarországi vezérkarát, legalább az első kettőt, a
könyv elején ön azt mondta, lehet, hogy a végére megtesszük. Nos, megtesszük?
• Fekete János szerepe meghatározó a gazdasági életben, a szabadkőművesek másik vezetője
Nemeskürty István, aki látszólag nagyon nemzeti. Ezek a körök sajnos hazájuk fölött ívelnek
át. Korábban már beszéltünk Levendel Lászlóról, Schulteisz Emilről vagy Antall Józsefről.
Ma már a szabadkőművesség annyira átitatta a magyar társadalmat, és ahogy látom, nemcsak
Kelet-Közép-Európát, hanem Nyugat-Európát is, hogy szinte kigyomlálhatatlan. Azt azonban
látni kell, ma rosszabbul él mindenki. Roszszabbul él az angol, a német, az amerikai, a
holland, a dán, a japán ember. Többet dolgozik, de rosszabbul él. Ennek nagyon súlyos oka
van: a szabadkőművesek irányítják az egész bankvilágot. És a bankvilág túlsúlya olyan erős,
hogy abból kibontakozni a következő évtizedek talán legnehezebb feladata lesz a polgári
társadalmak számára.

Utószó

A Medgyessy Péter miniszterelnök szobájában elrejtett mordály mégis elsült. Csak éppen
Kiss Elemér volt kancellária miniszter kezében.
2002-ben Horn Gyuláék, hogy gyengítsék Medgyessyt, nyilvánosságra hozatták a
miniszterelnök szigorúan titkos tiszti múltjával kapcsolatos dokumentumot, amelyből
megtudtuk, Medgyessy Péter a Kádár-rezsimben D-209-esként „szolgálta” a hazát. Kiss
Elemér Horn Gyula embere. Csak az volt a kérdés, Medgyessy mikor vág vissza. Ma már
világosan látszik: a Kiss Elemérnek szánt pofon Horn Gyula arcán csattant. A Fidesz itt csak
stróman volt. A dokumentumok Medgyessytől indultak el, s ebbe bukott bele Kiss Elemér.
Régi haverjait nemcsak ő látta el állami megbízásokkal, mégis a volt kancelláriaminiszter
omlott térdre. Szó mi szó, azt mondani, hogy ő semmiről nem tudott, miközben ötszázmillió
forintos megbízást kapott az általa is tulajdonolt ügyvédi iroda, kizárólag a Miniszterelnöki
Hivataltól, megfejelve mindezt még egy egymilliárdos, más állami cégtől származó
megbízással is, nem lehet. Látható tehát, hogy Medgyessy csak az alkalomra várt, hogy
visszavágjon Horn Gyulának. Kiss Elemérnek ez a miniszterségébe került.
Az is elgondolkodtató, ha Medgyessy tiszta kezű miniszterre vágyott, miért Kiss Pétert
szemelte ki Kiss Elemér utódjának. Azt a Kiss Pétert, akitől Németh Miklós 2001 végén
indulatosan kérdezte, rád bíztam az úttörő- és a kisz-vagyont, hová tetted. Még egy asztalhoz
sem vagyok hajlandó leülni veletek, nemhogy együtt kormányozni. A válaszra senki nem
kíváncsi.
És még megannyi, válasz nélkül hagyott kérdés a közelmúltunkból.
Elkezdtem játszani a nevekkel, betűkkel és a számokkal. Egy álomcsapatot, a (D)urr bele fc-t
hoztam – gondolatban – létre, amelynek tagjai a következő számú mezeket viselték egykoron.
Sőt van, aki ma is abban a régi kopottasban rohangál. A lelkébe ivódott.
Nézzük csak a (D)urr bele „focicsapat” összeállítását: 3-as számú mezben Jozef von
Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben
Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-
esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A 209-es
számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert meg mindenki ismeri. A csapatból az égi pályákra is
jutott már játékos. 1-es számú mezben kergeti a labdát Illyés Gyula, 2-esben Vásárhelyi
Miklós, 4-esben Bibó István, 5-ösben Antall József miniszterelnök.
A focipálya köré a világ legjobb kőművesei építettek szabad páholyokat. Itt is díszes társaság
gyűlt össze, a háromszáz hazai páholyt többek között a következők népesítik be:
Dávid Ibolya, Elek István, Jeszenszky Géza, Makovecz Imre, Szabad György, Szörényi
Levente, Kónya Imre, Pusztai Erzsébet, Szabó Iván, Surányi György, Kapolyi László,
Bányász Rezső, Barát Etele, Bokros Lajos, Bolgár György újságíró, Donáth Ferenc, Eötvös
Pál, Horn Gyula, Keleti György, Keleti Györgyné, Kovács László, Kukorelly István, Lengyel
László, Suchmann Tamás, Glatz Ferenc, Kosáry Domokos, Vizy E. Szilveszter, Schmitt Pál,
Bauer Tamás, Demszky Gábor, Eörsi István, Eszterházy Péter, Farkasházy Tivadar, Jancsó
Miklós, Kerényi Imre, Kiss János, Konrád György, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter,
Nemeskürty István, Sólyom László, Kupa Mihály, Paskai László, Áder János, Lovas István
újságíró, Orbán Viktor, Pokorni Zoltán, Szájer József, Varga László, Liebmann Katalin,
Torgyán József, Vértes Csaba, Németh Sándor lelkész, Füzessy Tibor, Isépy Tamás, Surján
László, Balsay István, Boross Péter, Kórodi Mária, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Pető Iván,
Popper Péter, Székely Péter, Szentiványi István, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter, Demján
Sándor, Pintér Dezső.
Hajrá Magyarország? Hajrá magyarok?

Magyarország, 2003. február 26.

Lakatos Pál