You are on page 1of 3

Carnation Consulting. Mond valamit nektek ez a név?

Egy iszonyú nagyképû cégecskérõl van szó, amely híven képviseli a juppikultúra a
lja szemetét. Végy egy falka beképzelt szerencsétlent, akik kiseggeltek egy egye
temet, de sokat nem értettek belõle. Pénzük viszont annyi volt, mint a szemét, t
ehát csináltak egy consulting ügynökséget. Közben megerõsödött az az elképzelésü
k, hogy õk valami különleges lények, akiknek küldetésük van, és ehhez igazítottá
k imázsukat is. Szakembert, hozzáértõ embert ez a cég természetesen nem vesz fel
. Felvettek helyettük egy csomó vigyorgó kis hülyegyereket, akik megfelelõen tre
ndiek, természetesen fiatalosak, dinamikusak, és mellesleg motiváltak és hatékon
yak. õk a Carnation Consulting csapata, akik ügyfeleiknek megoldásokat kínálnak,
és ugyan a szakértelmük nulla, de valamennyien mûveszeti iskolát végeztek, és e
zért úgy nyomulnak, mintha õk fingták volna a passzátszelet. De hogy mekkora szá
nalmas kis nullák dolgoznak ennél a cégnél, akkor fogjuk megérteni, ha elemezzük
kis házi dolgozatukat önmagukról, amit weboldalukra kedvcsinálóként tettek ki,
hátha valaki a Carnation csapatában szeretne karriert építeni. Ezek ugyanis nem
dolgoznak: õk karriert építeni járnak be a puccos irodájukba.
Kezdésnek bökjétek meg ezt a linket, és szánakozzatok egy sort. Ott ácsorog két
seggfej. Egyenszürke öltöny, mert az trendi és elegáns. Kopasz, mert annak üzene
te van: "Az izmaimat figyeld!" Mert õ kondizni is jár ám, bizony. Az állkapcsát
görcsösen összeszorítja, hogy komoly arcot vágjon a képen. Figyelemreméltó azonb
an a háttérben álló, enervált kis faszfej hidrogénezett szakállkája is. Ez azért
kell, mert egyéniséget sugall. Most akkor nézd pár percig a képet, és képzeld o
da ezt a két pofát a Nyugati aluljáróba, a kocsma elé, Armani öltöny helyett sus
ogós mackóban, nyakukban aranylánccal. Ugye, hogy inkább oda valók? Van még egy
pár ilyen kép róluk, nézegessétek bátran, röhögjetek ti is sikítva.
De mit csinálnak ezek a pofák egész nap? Elolvashatjuk, oda van írva a Küldetésü
nk menüpont alá.
"Kreatív, hatékony és innovatív online kommunikációs megoldásokkal segítjük ügyf
eleink üzleti, branding és kereskedelmi céljainak elérését az internetes és mobi
l technológiák szakértõ alkalmazásával. Élenjáró, európai színvonalú kommunikáci
ós programokat alkotva emeljük magasabb szintre ügyfeleink üzletét folyamatosan
új utakat mutatva az online kommunikációs piac fejlõdésében."
Lefordítom.
"Weboldalakat csinálunk."
Menjünk tovább. Hogyan is segítik ezek a pofák kreatív, hatékony és innovatív (v
arázsszavak) kommunikációs megoldásokkal az ügyfeleik üzleti, branding (tetsziké
rteni) és kereskedelmi céljainak elérését? Azon kívül, hogy pofás kis oldalszaká
llakat növesztenek, és mindenhol ott komorkodik a kopasz kidobóemberük? Nos, egy
jól eldugott aloldalon megtudhatjuk, mi a fene folyik azokban a puccos irodaház
akban egész nap. Ebben segítségünkre lesz bizonyos Hámori Dávid, a bodrihajú kis
homokos. Klikk!
Elemezzük a szöveg összeállítójának személyiségét. Ez úgyis olyan trendi, biztos
van személyi pszichológusa is a kis köcsögnek, akkor most helyettesítsük. Mi ne
m azt fogjuk megállapítani, hogy biztos a munkahelyi stressz miatt ilyen undorít
ó a feje, hordjon magával eggyel több plüssmacit, mert akkor majd jobb lesz. Teh
át...
Sziasztok, Hámori Dávid vagyok, 25 éves, a Közgázon végeztem és 2002 nyár óta ta
nácsadóként dolgozom a Carnationnél.
Szia, Dávidka, rendben, tegezhetsz. Nagyon szexi a fekete garbód, meg az az okos
fej, ahogy nézel kifelé a síküvegen. Ezt biztos külön tanítják a Közgázon. Halk
an jegyzem meg: én ugyan egyetemre sosem jártam, de sok BME-s haverom van, és ti
sztában vagyok vele, hogy a BME-n, hm, szóval enyhén szólva nem kedvelik a közgá
zosokat. Sokáig azt hittem, ez ilyen szokásos egyetemek közti rivalizálás, aztán
találkoztam közgázosokkal, és kiderült, hogy nem. Annyi szánalmas kis senkiházi
t még sehol sem láttam egy rakáson, mint a Közgázon. Maguktól elszállt, szerencs
étlen makkanatok, akik arról ábrándoznak, hogy egyszer majd nagy karriert csinál
nak. Tisztelet a kivételnek, mert biztos vannak olyanok. A többség viszont ilyen
, mint ez a Hámori Dávid gyerek. Olvassunk csak tovább, milyen is õ. Az már a fe
jén látszik, hogy kólás a gyerek, de a Carnationnél állítólag mindenki az. Juppi
körökben ezt így szokás, mert az is trendi.
8:00 Reggeli sport
A mai nap squash-sal kezdõdik, az iroda alatti fitnesszteremben játszok egyet az
egyik kollégámmal. Pár hete húroztattam újra az ütõmet, úgyhogy gond nélkül nye
rem a meccseket. Játék után lezuhanyzunk, és felsétálunk a Carnationbe.
Nahát, tényleg, de ügyes vagy, Dávidka, tényleg újrahúroztattad? Hát így aztán n
em csoda, hogy nyertél! Ügyes vagy, Dávidka. És mondd, ugye minden nap újrahúroz
tatod? Na de hagyjuk, nézzük, mit is dolgozol. Külön figyelmet érdemel, hogy a w
eboldal bal felsõ részén, a menü alatt egy marék zabszem képe látható. Ez lehet,
hogy csak valami trendi design elem, de valószínûbb, hogy ezt mind Dávidka hegy
ezte ki egy szorgos munkanap során. (Helyesírási hibák: lezuhanyzunk helyesen le
zuhanyozunk, a fitnesz rövid sz, a játszik egyes szám elsõ személyben játszom.)
9:15 Érkezés az irodába
Reggelente az elsõ dolgom az e-mailjeim átolvasása és megválaszolása. Emellett í
zlelgetem a szakmai sajtót, amibõl továbbküldök néhány hasznos linket a többiekn
ek. Délelõttönként sokat telefonálok Ügyfeleinkkel. A folyamatos kapcsolattartás
során átbeszéljük a projektek állását, megbeszéljük a felmerülõ kérdéseket, egy
eztetjük a következõ megbeszélés idõpontját.
Dávidka drága, tudsz te magyarul? Vagy általános iskolába nem jártál? A fogalmaz
ás nevû tantárgyat ugyanis a harmadik osztálytól oktatják. Mi az, hogy "délelõtt
önként sokat telefonálok Ügyfeleinkkel"? És tisztában vagy a folyamatos kapcsola
ttartás kifejezés jelentésével? Mert az nem a telefonbeszélgetés szinonimája. A
szóismétlés nevû jelenséget nem is említem, úgyse értenéd. A fénykép egyébként r
emek, fõleg a hajad, hát az valami pompás.
10:20 Egyeztetés a back-end fejlesztõkkel
Az általam gondozott két projekt egyike a szerver oldali-fejlesztés fázisában va
n, ezügyben ülök le a technológiai igazgatóval és az egyik programozó kollégámma
l. Végigvesszük az elkészült modulokat és meghatározzuk a héten még kifejleszten
dõ részeket. Semmilyen váratlan technológiai probléma nem merült fel, ilyenkor é
rzem csak igazán, mennyit ér az alapos elõkészítõ tervezési munka.
Ismét problémák vannak a magyar nyelvvel, de nem csak a céltalanul belekevert an
gol szavak miatt. Mi az, hogy szerver oldali-fejlesztés? Mióta írjuk egybe, hogy
ez ügyben? Mióta hagyjuk el a vesszõt a mellékmondat határán? Továbbá mi az, ho
gy elõkészítõ tervezési munka? Tudom, hogy roppant hatékonynak tûnik soronként h
áromszor beszúrni a terv, tervezni, tervezés szót, de ide pont nem kellene, avag
y ha mégis ragaszkodsz hozzá, van egy olyan kifejezés, hogy elõkészítõ-tervezõ m
unka. Úgy egyébiránt, a back-end fejlesztõ az mi a bika fasza? Bár sejtem, hogy
egyszerû programozókról beszélünk, csak ilyen csúnya kifejezést nem írunk le. Lá
sd még: fõkönyvelõ = chief accountant manager, üzletkötõ = sales manager, személ
yzetis = human resources administrator, guberáló = recycling manager.
11:15 Brainstorming
A másik projektem még csak a koncepció finomításánal tart, ide további jó ötlete
k merítéséhez szerveztem mára egy brainstorming sessiont. A meghívókat még tegna
p kiküldtem, úgyhogy mindenki elég felkészülten érkezett, és kerek negyven perc
alatt több mint két tucat használható ötlet-morzsát söpörtünk össze. Bár az utol
só tíz perc így is röhögésbe fulladt, ezzel együtt is nagyon hatékonyak voltunk.
Ja, persze, brainstorming session, meg a büdös kurva anyád, az. A végén meg elõí
rásszerûen mindenki happy. Vigyorgó juppik gyülekezete. Hogy a bomba vetkõztetné
le mindet.
12:30 Ebéd
Általában az irodában ebédelek, az ebéd házhoz jön. Közben beszélgetek a munkatá
rsakkal, én is frankó sztorikat sugárzok miközben sorban állunk a mikró elõtt.
Mi a faszom vagy te, antenna?
13:00 Ajánlat készítése
A hét elején érkezett egy tenderkiírás, melyet személyes konzultáció követett. M
a délután összeállítom az ajánlat vázlatos tematikáját és szerkezetét, melyet ho
lnap véglegesítek, ha nem jön közbe semmi váratlan.
Jaj de érdekes munka ez. A másik juppicég ír nekik, hogy szeretnének egy kreatív
megoldást. Erre õk visszaírnak, hogy jó, ötmillióért megoldjuk. Ezt hívják tend
ernek.
15:30 Vezetõi interjú egy Ügyfelünkkel
Egy megnyert projekt elsõ fázisaként projektindító megbeszélésen veszek részt eg
y ügyfelünknél. A találkozó alkalmával pontosítjuk a feladatokat, illetve meghat
ározzuk a projekt ütemezés mérföldköveit. Visszafelé tartva a taxiban SMS-ben el
küldök egy fontos telefonszámot kollégámnak.
Most akkor döntsd már el, hogy Ügyfél vagy ügyfél, kinyalod a seggét, vagy mégse
m. A projektütemezés egybeírandó, a mérföldkövet pedig írd nyugodtan milestone-n
ak. Ez az SMS-ben elküldött telefonszám pedig tényleg izgi, mesélj még ilyeneket
.
17:25 Vissza az irodába
Válaszolok a távollétemben érkezett e-mailekre, ellenõrzöm a todo listámat és te
lefonon még gyorsan megerõsítem az egyik holnapra javasolt megbeszélés idõpontjá
t.
Csinál valami mást is ez a faszi azon kívül, hogy tárgyalótermekben fontoskodik,
e-mailezget és telefonálgat?
17:50 Munka utáni kikapcsolódás
A nap végén ellenõrzöm az aktuális futó projektjeim státuszát és a team tagok ál
tal elvégzett feladatokat. Amennyiben mindent rendben találok még egy közös Unre
al party is belefér levezetésként, hazaindulás elõtt.
Na, ezt fontos volt beleírni, hadd lássák, hogy itt csupa fun az élet, meg game,
meg joy, még játszani is szoktunk ám, bizony. A gondosan beállított fénykép is
kitûnõ, szinte sugallja, hogy mennyire jól érzed magad, mondhatni, kikapcsolódsz
. Köszönjük!
Na, én az ilyen kis férgeket tudnám tüdõn szúrni a dédapám Mannlicher bajonettjé
vel.

You might also like