You are on page 1of 18

111

MOTIVÁLÓ IDÉZET

Soós Tamás
Sikertanácsok.hu
1. "A milliomossá válás folyamata nem azonos minden esetben. Vannak viszont olyan
személyiségjegyek, amelyek valamennyi önerőből milliomossá vált személynél
megtalálhatók, mint például a bőséges optimizmus, az önbizalom és a jó kapcsolatépítő
képesség. Természetesen kisebb eltérések is megfigyelhetők, de minden kétséget kizáróan
létezik egy sablon, amit érdemes követni." (Annalena Lobb)

2. "A kiemelkedően sikeres emberek megértették, hogy a személyiségfejlesztéssel párosított


folyamatos erőfeszítések egy bizonyos idő elteltével tartós sikert eredményeznek. Rendkívül
tisztán látják maguk előtt azt, hogy hová fognak eljutni a siker-utazásuk végén. Abban az
esetben, ha egy átlagos életminőség helyett jólétben szeretnél élni, alkoss elérhető, reális
célokat, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy erőfeszítéseket kelljen tenned értük. Értsd meg,
hogy a céljaid megvalósításának kulcsa és az eredmények folyamatos elérésének módja, az
önmotiváló képességed és cselekvésed párosításában rejlik."
(Jeffrey Combs)

3. "Én nem hiszek a körülmények hatalmában. Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok
boldogulnak, akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják, megteremtik
azokat." (George Bernard Shaw)

4. "Az emberek ritkán érnek el sikert abban, amit nem élvezettel csinálnak."
(Johann Wolfgang Von Goethe)

5. "Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és
használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat
útközben úgyis meg fogod találni."
(Napoleon Hill)

6. "A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy
hibázni fogsz.
(Elbert Hubbard)

7. "A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel"


(Darrell Royal)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 2
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
8. "Az életben nem tudjuk elkerülni a fájdalmat! Azt viszont mi választjuk meg, hogy milyen
fájdalomban akarunk részesülni. Az elmulasztott lehetőségek miatti bánat, vagy a
változtatáshoz szükséges fegyelmezettség és áldozathozatal fájdalmában."
(Nido Qubein)

9. "Ha hajót akarsz építeni, akkor az embereket nem favágáshoz kell összetrombitálni, nem
feladatokkal kell őket ellátni, hanem beszélni kell nekik a tengeren utazás gyönyöreiről."
(Antoine de Saint-Exupery)

10. „Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!


Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
(Frank Outlaw)

11. "Az a boldogság titka, ha azt tesszük, amit szeretünk, és megtanuljuk szeretni azt, amit meg
kell tennünk, hogy ezt elérjük."
(Dexter Jager)

12. " A célkitűzések értelme abban rejlik, hogy kedvet csináljanak neked azzá a személlyé válni,
aki azokat majd el fogja érni."
(Jim Rohn)

13. "Az egyetlen fenntartható, előny versenytársaiddal szemben az, ha képes vagy gyorsabban
tanulni, mint ők"
(Arie De Geus)

14. "Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót."
(Milton Berle)

15. “Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.”
(Albert Einstein)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 3
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
16. "Az üzleti vállalkozásod olyan gyorsan és olyan nagyra fog nőni, mint amilyen gyorsan és
nagyra fejleszted az egyéniséged."
(Jim Rohn)

17. "A világon semmi sem léphet a kitartás helyébe. A kitartás és az elszántság korlátlan
hatalommal bír. A "folytasd eltökéltséggel" szlogen mindig is megoldotta, és a jövőben is meg
fogja oldani az emberiség problémáit."
(Calvin Coolidge)

18. "A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem
fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni
semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás,
vagy egy nagy semmi."
(Helen Keller)

19. “A tudomány vallás nélkül sánta. A vallás tudomány nélkül vak.”


(Albert Einstein)

20. "Valahányszor egy sikeres vállalkozásra bukkansz, az azt jelenti, hogy valakinek volt
bátorsága egy merész döntést meghozni."
(Peter F. Drucker)

21. “Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A


nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”
(Albert Einstein)

22. "Az emberek szívesebben viselik el a megszokott körülményeket, mint a kockázatvállalást és


a jutalmazást. Érdemes felvállalni a kényelmetlen - kellemetlen helyzeteket, mert akkor
fejlődik az ember, és azokból tanul. Ha tudatosan hozod magadat kellemetlen helyzetbe,
idővel cserébe nagy kényelmet fogsz tudni magadnak biztosítani."
(T. Harv Eker)

23. “Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig
sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy
szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.”
(Paulo Coelho)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 4
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
24. “Bármit megkaphatsz az életben, amit csak akarsz, ha eleget segítesz másoknak megkapni
azt, amit akarnak.”
(Zig Ziglar)

25. Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani
minket a mai nap élvezetétől."
(James Kurtz)

26. “Ha életedben a sikert A-nak vesszük, akkor A=x+y+z. x a munka, y a játék, z pedig az, hogy
befogod a szád.”
(Albert Einstein)

27. „Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.”
(Henry Ford)

28. “Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan
negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan
gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba - és a siker, ahelyett,
hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.”
(Norman Vincent Peale)

29. “Úgy tanultuk, hogy a tehetség biztosítja a lehetőségeket. Néha viszont úgy tűnik, hogy az
erős vágy biztosítja nem csak a lehetőséget, hanem magát a tehetséget is!”
(Eric Hoffer)

30. “Az önmagunkról alkotott kép és a szokásaink, jellemzően együtt mozognak. Változtasd meg
bármelyiket és a másik automatikusan változni fog.”
(Maxwell Maltz)

31. “Furcsa dolog, te is bizonyára már ezerszer elmondtad… hogy soha nem fogod megtudni,
mire vagy képes, amíg meg nem próbálod. Bármennyire is szomorúan hangzik, legtöbben
soha sem próbálnak meg semmit sem csinálni, addig amíg nem biztosak benne, hogy menni
fog nekik.”
(Bob Proctor)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 5
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
32. “Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a
körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel
felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak
ilyet, megteremtik őket!”
(George Bernard Shaw)

33. “Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és a többi emberről, a
dolgok és az emberek megváltoznak vele szemben… Az ember nem azt vonzza, amit
szeretne, hanem ami rá hasonlít… Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját
magunk… Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye… Csak akkor
emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük…”
(Dale Carnegie)

34. “Senki sem magától lett olyan, ami. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is
kedvességet tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk része lett a mi karakterünknek,
gondolatainknak, és sikereinknek is.”
(George Matthew Adams)

35. “Többet tenni a világért, mint amennyit a világ tesz érted – ez siker.”
(Henry Ford)

36. “Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek,
micsoda lehetőség!”
(H. Jackson Brown)

37. “Nincs zavarbaejtőbb, mint látni, hogy valaki elvégzi azt, amit mi lehetetlennek hittünk.”
(Sam Ewing)

38. “A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak,
amikor már semmi sem segített.”
(Dale Carnegie)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 6
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
39. “Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű.
Érts ahhoz, amit csinálsz!
Szeresd, amit csinálsz!
És higgy abban, amit csinálsz!
Igen, ilyen egyszerű ez.”
(Will Rogers)

40. “Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part
biztonságát.”
(Brian Tracy)

41. “Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani.”


(Buddha)

42. “Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden
nehézségben meglátja a lehetőséget.”
(Winston Churchill)

43. “Vannak, akik mindig biztosra akarnak menni. Ez a kudarc legbiztosabb útja.”
(Lee Wallek)

44. “Több nemes szándék kudarcát okozta már az akaraterő és a cselekvési kedv hiánya, mint az
átlagos vagy gyenge képességek.”
(Harry Banks)

45. “Amit a cél elérésével kapunk közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.”
(Zig Ziglar)

46. “A józan ész azon előítéletek összessége, melyeket 18 éves korunkra szerzünk.”
(Albert Einstein)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 7
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
47. “Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni
azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban,
mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd
szabadon és örökre a tiéd marad.”
(Buddha)

48. “Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait.
Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”
(XIV. Dalai Láma)

49. “Mindenki képes a terhét cipelni, akármilyen nehéz is, estig. Mindenki el tudja végezni a
munkáját, akármilyen nehéz is, egy nap. Mindenki képes kedvesen, türelmesen, szeretően,
tisztán élni, míg a nap le nem megy. És az élet csak ennyiből áll.”
(Robert Louis Stevenson)

50. “Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen
körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a
következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho)

51. “Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy
magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.”
(Paulo Coelho)

52. “Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt
jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről:
főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia,
vagy nincs kinek megterítenie…”
(Paulo Coelho)

53. “A folyó és a szikla összecsapásából mindig a folyó kerül ki győztesen - de nem az erejének,
hanem a kitartásának köszönhetően!”
(H. Jackson Brown)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 8
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
54. “Könnyebb találni sok embert, akik elég bölcsek ahhoz, hogy felfedezzék az igazságot, mint
egyet, aki elég rettenthetetlen ahhoz, hogy mindenféle szembenállás ellenére is kiálljon
érte.”
(A. A. Hodge)

55. “A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk. Ha kedvesek, ha
barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ kedvesnek, barátságosnak és
segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ pontosan az, amik mi vagyunk!”
(Thomas Dreier)

56. “Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó:
akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok
legyőzésében.” (Kurt Dimberger)

57. Ahhoz, hogy elindulhass a gazdagság felé vezető úton, elég, ha a termékeid és a
szolgáltatásaid csak 10%-al jobbak, mint a versenytársaidé.
(Brian Tracy)

58. “Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk,
másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat.”
(Dale Carnegie)

59. „Ha nincs életcélod, elkerülhetetlenül a biztos kudarc felé sodródsz.”


(Napoleon Hill)

60. “Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”
(Les Brown)

61. “Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó
vagy érte tenni.” (Oprah Winfrey)

62. “Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon
gyakran meg is kapod azt!”
(W. Somerset Maugham)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 9
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
63. “A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.”
(Sigmund Freud)

64. “Mégis, éppen a gondok fölismerésének és megoldásának folyamatában rejlik az élet


értelme. A probléma a próba, mellyel elkülönítjük a sikert és a kudarcot. Gondjaink miatt van
szükségünk bátorságra és bölcsességre, sőt gondjaink tesznek minket bátrakká és bölcsekké.
Végső soron ezek felelősek lelki fejlődésünkért.”
(M. Scott Peck: A járatlan út)

65. “A világon mindenki a boldogságot hajszolja - és van is egy biztos mód, amellyel
megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken,
hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki
vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet
ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze
és tekintélye lehet - mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A
dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi
hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue
légkondicionált hivatalaiban.”
(Dale Carnegie)

66. „Ha nem vagy képes nagy dolgokat véghez vinni, végezd nagyszerűen az apró ügyeket! Ne
várj az alkalomra! Ragadd meg a közönséges hétköznapi alkalmakat, és tedd őket naggyá!”
(Napoleon Hill)

67. „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban
sekélyebb volna a tenger.”
(Teréz anya)

68. „Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet.”
(Mark Twain)

69. „Mindent, amit teszünk, úgy kellene megtenni, mintha az örökkévalóság sorsa függne tőle.
Mert sohasem tudhatjuk, nem tőle függ-e.”
Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi
maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 10
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
(Franz Rosenzweig)

70. „A siker nem fogja lejjebb adni, ezért nekünk kell felemelkedni hozzá.”
(Danny R. McBride)

71. „Bármilyen aktivitás kreatívvá válik, amint az, aki csinálja, törődni fog azzal, hogy jól vagy
jobban csinálja.”
(John Hoyer Updike)

72. „Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.”
(Anthony Robbins)

73. „Nem építheted a hírnevedet arra, amit csak a jövőben fogsz létrehozni.”
(Henry Ford)

74. „Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a


tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek
adnak célt és reményt.”
(Christopher Paolini)

75. „A dolgok leírásával járó fegyelem az első lépés a célkitűzés megvalósítására. Beszélgetések
során az ember mindenféle homályos megfogalmazással és badarsággal élhet, gyakran észre
sem veszi. De ha leírjuk gondolatainkat, valami arra kényszerít bennünket, hogy belemenjünk
a részletekbe. Ily módon nehezebb becsapni önmagunkat.”
(Lee Iacocca)

76. „Gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el! Tartsd nyitva a szemed, az apró
részleteket is vedd észre, és legyél mindenben mértéktartó, céljaidat kivéve.”

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 11
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
(Szent-Györgyi Albert)

77. „Vesszőparipája minden épeszű embernek van, aki elég okos ahhoz, hogy egy kicsit bolondos
legyen. S ha jól lovagolja meg őket, az örömtől és jókedvtől sokáig fiatal maradhat. Fő az,
hogy amit teszel, teljes lélekkel cselekedd.”
(Méhes György)

78. „Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek
céljaid.”
(Benjamin Elijah Mays)

79. „Semmit se szeressek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni.”


(Bolyai János)

80. „Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerűségnél, akkor már erősebb is.”
(Thomas Mann)

81. „Ha valaki tenni akar, de elmulasztva a kedvező alkalmat nem cselekszik, valójában nem akar
tenni semmit.”
(Emanuel Swedenborg)

82. „Az erőgyűjtés az a munka, ami leginkább kimerít.”


(Horváth Imre)

83. „A feladatot, nem pedig magunkat kell komolyan venni.”


(Peter Ustinov)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 12
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
84. „A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már
megvan benne, hanem hozzáadni mindig. ”
(Ottlik Géza)

85. „Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a
kerítésen? A válasz: három. A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem teszed
meg.”
(Robert Kiyosaki)

86. „Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami
lehetetlen.”
(Assisi Szent Ferenc)

87. „Ahhoz, hogy a forráshoz elérj, szembe kell úsznod az árral.”


(Stanislaw Jerzy Lec)

88. „A szánalom ingyen van, de az irigységért meg kell dolgozni.”


(Hioszi Tatiosz)

89. „Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a
határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid
hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz
repülni.”
(Ayrton Senna)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 13
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
90. „Ha mindazt megtennénk, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is
elkápráztatnánk.”
(Thomas Alva Edison)

91. „Mindenki megteremti és magával hurcolja a saját "mennyországát" vagy "poklát" - nem
szükséges meghalni, hogy odajusson.”
(Luz Estela Rozo de Zubillaga)

92. „Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem csináltál meg,
mint azokat, amiket igen.”
(Mark Twain)

93. „Akarnunk kell a változást. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor érzünk, ha nem
változtatunk, és látnunk kell azt az örömöt, amit akkor fogunk átélni, ha megváltozunk.”
(Adam Jackson)

94. „Gyakran bármilyen lépés jobb, mint a nem lépés, különösen, ha már hosszú ideje élsz egy
boldogtalan helyzetbe ragadva.”
(Eckhart Tolle)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 14
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
95. „Van egy nagyon fontos jellemvonás, amely közös, és minden olyan személyben megtalálni,
aki meggazdagodott - a személyes felelősségtudat. Valamennyien vállalják a felelősséget a
döntéseikért és a tetteikért. Ők nem hibáztatják problémáikért a gazdaságot vagy az államot,
az időjárást, nem hivatkoznak arra, hogy nehéz gyerekkoruk volt. A gazdag emberek nem
várják tátott szájjal a sült galambot, nem várnak arra, amikor a körülmények kedvezőbbre
fordulnak, ők nekikezdenek, és megteremtik. Ők nem mentségeket keresnek, hanem
megoldásokat. Ők sikerre vannak ítélve.”
(Adam Jackson)

96. „Ez az egy élet adatott neked. Keresd, hogyan nőhetnél tovább, sose veszítsd el
bátorságodat, miközben utadon jársz! Gyengeséged váltsd erőre, törött cserepeiből alkosd
újra életed. Sose a múlt alapján mérd a jövőt, hagyd, hogy emlékké legyen, s rád ragyog a
jövő ígérete.”
(Linda E. Knight)

97. „A cselekvés minden útja kockázatos, az elővigyázatosság tehát nem a veszély kerülésében
rejlik (ami lehetetlen), hanem a kockázat kiszámításában és a határozott cselekvésben.”
(Niccolo Machiavelli)

98. „Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden
nehézségben meglátja a lehetőséget.”
(Winston Churchill)

99. „A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a
lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.”
(Amby Burfoot)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 15
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
100. „Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van
legalább egy.”
(Thomas Alva Edison)

101. „Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is
senki.”
(André Kostolany)

102. „Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért
keresed, mert szükséged van ajándékaikra.”
(Richard Bach)

103. „Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel
felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még
bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem
történik. A lehetőség benne van a reggelekben.”
(Monica Baldwin)

104. „A gondolat, akár kimondják, akár nem, valóságos dolog, és ereje van.”
(Frank Herbert)

105. „Konfliktusokat ügyes furfangok vagy intelligens hazugságok sohasem oldanak meg;
hogy megoldódjanak, el kell viselni őket, amíg a feszültség elviselhetetlenné nem válik;
azután az ellentétpárok lassan egybeolvadnak. Egyfajta alkimista eljárás ez, nem pedig
racionális választás vagy döntés. A szenvedés elengedhetetlen. Minden valóságos megoldást
csakis intenzív szenvedés révén találunk meg. A szenvedés mutatja meg, milyen mértékben
vagyunk elviselhetetlenek magunk számára. Egyezz ki ellenségeddel! - a külsővel és a
belsővel! Ez a probléma!”
(Carl Gustav Jung)
Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi
maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 16
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
106. „A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem
szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva
minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk,
amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.”
(Kurt Tepperwein)

107. „Egyesek úgy keresik a boldogságot, mint ahogy a szemüvegüket, amely ott van az
orrukon.”
(Gustavo Dorz)

108. „Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak:
ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt.”
(Hioszi Tatiosz)

109. „A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább
próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.”
(Dale Carnegie)

110. „100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát, és képességeit teljes
egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés
szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ
szépségének, az emberi érzésvilág mélységének, és gazdagságának csupán tíz százalékát élik
át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy
élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.”
(John Powell)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 17
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?
111. „Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy
távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel
élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges
lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy
cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után,
amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal
tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem
jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a
veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.”
(Márai Sándor)

Mi a különbség a sikeres és a sikertelen emberek között? Mi


maradt ki a Titok című könyvből? Hogyan érheted el a céljaid? http://sikertanacsok.hu 18
Mi az a szisztéma, amit alkalmazva bármiben sikeres lehetsz?

You might also like